Posztipresszionizmus: (Az Impresszionizmust Követő, Azt Továbbfejlesztő 19
Total Page:16
File Type:pdf, Size:1020Kb
Posztipresszionizmus: (az impresszionizmust követő, azt továbbfejlesztő 19. sz. végi festészeti irányzatok összefoglaló neve) A posztimpresszionizmus nevét egy kiállításon kapta Londonban, sürgősen nevet kellett adni a kiállításnak és egy kritikus, aki akkor látta először a képeket, ezt a nevet adta nekik. A képeket Gauguin, Van Gogh, Cézanne és Seurat festették. 1880. után megkezdődött az impresszionista csoport felbomlása. A fiatalok már nem csatlakoztak az impresszionistákhoz, új utakat kerestek a festészetben, mint Georges Seurat a Fürdőzés Asnicres-ben és a Vasárnap délután a Grande Jatte-szigeten című műveivel. Az optikai színkeverés elvét alkalmazta úgy, hogy csak a négy alapszínt (piros, zöld, sárga, kék) használta, s műveit apró pontokból építette fel. Ezt a módszert divizionizmusnak vagy más néven pointilizmusnak nevezzük. A posztimpresszionisták tovább akartak lépni; nem érték be azzal, hogy kizárólag a szárnyaló fényhatásokra figyeljenek, hanem nagyobb intellektuális igénnyel szerették volna bemutatni a formák maradandóságát is, de úgy, hogy közben megőrzik a ragyogó színeket és a szemlélő szabadságát. Alapelvük a színfelbontás a szín és a fény viszonya volt. Figyelembe vették a fizikai optika felfedezéseit. A színek optikai keveredésével számolva nem a palettán állítják elő a kevert színeket, hanem a vászonra a színek apró pöttyeit festik egymás mellé, ezek pedig szem recehártyáján (illetve az agyban) állnak össze egységes folttá. Így alakítja át a néző szeme az alapszínek, a kék, a vörös és a sárga megfelelő párosítását lila, zöld, illetve narancs kevert színné. Ugyanígy figyelembe vették a szimultán kontraszt törvényét is, mely szerint a kiegészítő (komplementer) színpárok, a vörös és a zöld, a kék és a narancs, a sárga és a lila, egymás mellé kerülve felerősítik egymás intenzitását (világító értékét). A posztimpresszionisták gyakran rendeztek közös kiállításokat, jórészt magányosan alkottak. Henri de Toulouse-Lautrec művészetét a mozgás éles megfigyelése, sajátos fényhatások és ideges ecsetvonások, vibráló körvonalak, karikatúraszerű emberábrázolás jellemzik. Számos plakátot készített a párizsi mulatók pl. a Moulin Rouge számára. Paul Cézanne (1839-1906) az állandóságot, a felszín mögött rejtőző lényeget keresi. A látvány plaszticitását kizárólag színekkel akarta visszaadni. Mindent az alapformákból akart levezetni: gömb, kúp és henger, ezért a kubizmus előfutárának tekintik. Forradalmi felismerésének lényege, hogy a színek nemcsak a forma körbehatárolására, hanem annak kifejezésére is alkalmasak. Elveti a távlati szerkesztést, hogy másféle térhatásokat is érzékeltetni tudjon, kizárólagosan a színek használata révén. Festés közben eltorzította a hagyományos perspektívát és a formákat, ekképpen teremtve harmóniát, stabilitást. Technikája melynek lényege hogy a kép struktúráját nagyrészt vékony, rövid színnégyszögeket alkotó ecsetvonásokból építette fel. A Mont Sainte-Victorie-ról készült utolsó festményien még nagyobb szigorral alkalmazta ugyanezt a módszert, tömeget és formát mindinkább elvonatkoztatta a valóságos látványtól. Cézanne: A Mont Sainte-Victoire Cézanne azt vallotta, hogy a világ az övé, és úgy fordítja le a maga nyelvére, ahogyan akarja, ez a művész igazi szabadsága. Vincent van Gogh Önarckép (1866) Vincent van Gogh, 1853. március 30. –1890. július 29. holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja. Krumplievők(1885) Paul Gauguin arcképe (1888) Művészete Van Gogh 1880-tól teljesen a festészetnek szentelte magát. Hágában élve eleinte a bányászok életét örökítette meg vázlatain, majd a parasztok mindennapjait ábrázolta sötét tónusú képeken. Csendéleteket festett, amelyek távol álltnak a megszokott polgári nyugalomtól. Van Gogh a szegények asztalát mutatta be sötét színekkel, lerí róla az őt körülvevő nyomor, kilátástalanság. Ebből a korszakából származik első nagy visszhangot kiváltott képe, a Krumplievők. Művén megfosztotta parasztjait az elvárt pátosztól: fáradtak, kimerültek, füstszagúak. Ezzel van Gogh felrúgta az addigi szabályt, mely a parasztokat a föld egyszerű, boldog népeként ábrázolta. Kitört a botrány, és van Gogh távozott Hágából. A napraforgók (1888) 1886-ban Párizsba költözött, ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos színek használatát és a tónusok felbontását. Ekkor festette Tanguy apó portréját, aki festőfelszereléseket árusított, de mindig megengedte, hogy a festők képeikkel fizessenek. A kép hátterében az akkor divatos japán fametszetek látszanak. Miután van Gogh Arles-ba költözött, a dél-franciaországi fény és a színek teljesen magukkal ragadták. 1887-ben és az ezt követő években alkotta meg remekműveit, alig néhány év alatt. A provance-i tájat festette, a lángoló pompát, a ragyogó színeket. Műtermében a falat rövidesen elborították a képek: önarcképek, csendéletek, tájképek. Sorsának talán legtragikusabb eleme, hogy e remekművekből egész életében csak egyet tudott eladni. Első jelentős műve ebből az időből A Langlois-híd, amelyet világos, áttetsző színekkel festett. Képén erősen érződik a japán festészet hatása, hiszen a teret precíz vonalakkal választja el. Nem sok maradt az impresszionista technikából, amely a határvonalak és a színek összemosásán alapul. 1888-ban festette híres napraforgóit, amelyekkel eredetileg a műhelyét akarta dekorálni. A napraforgók című képén megtalálható az a sárga szín, mely annyira lenyűgözte, és melyet minden Arles-ban készült képén felhasznált. Éjjeli kávézó (1888) Íriszek (1889) Van Gogh nem ismerte a kompromisszumot és nem tudta magát alárendelni semminek. Pályája az emberi és alkotói szenvedés szélsőséges állapotait sűrítette magában. Az impresszionisták nem ismerték el és kinevették, de festészetében szinte minden eljövendő művészeti ág jeleit fel lehet fedezni. Azok közé a művészek közé tartozott, akiket csak haláluk után ismertek el. Művészetét ekkortól az expresszionizmus előfutárának tekintették. Hagyatéka 850 festményből és kb. ugyanennyi rajzból áll. E nagy szám ellenére megállapítható, hogy műveinek jó része megsemmisült. Út ciprusokkal (1890) Van Gogh: Az auvers-i templom Paul Gauguin Kalapos önarckép (1893) Paul Gauguin (1848. június 7. Párizs – Marquises-szigetek, Atuana, 1903. május 8.) francia festő, van Gogh és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus legnagyobb képviselője. Élete: A tisztes polgár Paul Gauguin Clovis Gauguin liberális újságíró és Aline-Marie Chazal fia volt. Anyai nagyanyja Flora Tristan, a híres feminista és irodalmár. Születése után néhány hónappal apja – tartva Louis Bonaparte (a későbbi III. Napóleon) hatalomra jutásának következményeitől – úgy döntött, hogy a család Peruba költözik. 1849. augusztus 8-án elhagyták Európát, de Clovis Gauguin október 30-án a patagóniai Port-Famine-ben hirtelen meghalt. Aline Gauguin két gyermekével nagybátyjához Limába költözött, és a család öt évig ott élt. Miután 1854-ben visszatértek Franciaországba, Orleans-ban telepedtek le, Gauguin itt kezdte meg tanulmányait. Mivel a Tengerészeti Akadémiára nem vették fel, a gimnáziumot félbehagyva 17 évesen tengerésznek állt, egy kereskedelmi hajón kezdett dolgozni. 1868-ban bevonult a haditengerészethez, a német háború idején Norvégia és Dánia vizein hajózott. 1871 elején szerelt le. Édesanyja ekkor már halott, Gauguint a gyámja, Gustave Arosa, képgyűjtő és fényképész vette szárnyai alá. Gauguin az ő segítségével került Paul Bertin tőzsdeügynökségére. Itt ismerte meg Emile Schuffenecker festőt, akivel együtt festettek és rajzoltak. Itt születtek első képei. Akttanulmány (1880) A volt tengerésztiszt hamarosan beilleszkedett az üzleti életbe. Mivel a hajókon fegyelemhez szokott, Párizsban is szerényen élt. A panzióban, ahol lakott, megismerte későbbi feleségét, a dán Mette Sophie Gadot, akivel 1873. november 22-én kötött házasságot. A házasságból tíz év alatt öt gyermek született. A házaspár jólétben élt, az irodában Gauguin pozíciója egyre erősödött, jövedelme is jelentős volt. Megengedhette magának, hogy festményeket gyűjtsön. Az 1874 és 1880 között kialakult gyűjteményben szinte minden jelentős impresszionista festő műve megtalálható volt. Közben szabadidejében tovább festett; 1876-ban egy tájképét ki is állították a párizsi Szalonban. Ebben az évben ismerkedett meg Camille Pissarroval, aki a következő esztendőkben a legnagyobb hatással volt rá. Több nyarat is nála töltött Pontoise-ban, itt ismerte meg Cézanne-t. 1880-ban az V. Impresszionista Kiállításon Gauguin már 7 képével és egy szobrával szerepelt, a következő évben egy aktképére nagyon jó kritikát kapott. A képet gyermekei nevelőnőjéről, Delacroix egykori modelljéről mintázta. 1882-ben is részt vett az impresszionisták kiállításán. A festő Gauguin 1883 fordulópont Gauguin életében. A megkezdődött fegyverkezés az egész gazdaságot, így a tőzsde életét is megrendítette. Ez siettette Gauguin elhatározását: barátjával, Schuffeneckerrel otthagyta az üzleti életet, hogy minden idejét a festészetnek szentelje. Felesége nem örült ennek a fordulatnak, érezte, hogy férje nem csak a munkájával, hanem az egész polgári életformával szakított. Gauguin terve, hogy majd művészetéből tartja el a családját, nem vált valóra. Először Rouenba mentek Pissarróhoz, de rövidesen kiderült, hogy nincs miből élniük. Mikor pénzük elfogyott, Mette családjához költöztek Koppenhágába. Gauguin sikertelenül próbált elhelyezkedni, és kiállítását az ottani Akadémia rögtön a megnyitó után bezáratta. A családot a felesége tartotta el fordításból és francia órákból. Sziklás tengerpart (1886) Gauguin 1885 júniusában fiával, Clovissal és a Szintetikus feljegyzések kéziratával