Richard Wagner Hatása a 20. Századi Irodalomra Esztétikai És Poétikai Dimenziók
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Nagy Dániel Richard Wagner hatása a 20. századi irodalomra Esztétikai és poétikai dimenziók Irodalomtudományi Doktori Iskola Dr. Szegedy-Maszák Mihály MHAS, professor emeritus† Dr. Orosz Magdolna DSc, egyetemi tanár Budapest, 2018 Tartalom I. Bevezetés ............................................................................................................3 II. Leitmotiv a zenében és az irodalomban .................................................................6 1. A Leitmotiv fogalma az irodalomban – Klisé? Metafora? Terminus? ........6 2. A zenei (?) Leitmotiv ................................................................................10 2.1 Fogalomtörténet ..................................................................................10 2.2 Zene a jövő műalkotásában .................................................................17 2.3 A zenekar mint „nyelvi orgánum” .......................................................25 2.4 A drámai zenekar vs. az epikus zenekar ..............................................34 2.5 A zenekar mint narrátor ......................................................................37 3. A Leitmotiv mint intermediális narratív szemiotikai apparátus ..................51 3.1 A Leitmotiv mint jel – denotáció és konnotáció ...................................51 3.2 A Leitmotiv mint struktúra – szintagmatizáció és paradigmatizáció .....71 III. A Leitmotiv mint irodalmi szövegszervező eljárás ................................................97 1. Manifesztáció ...........................................................................................98 2. Felszín ......................................................................................................114 3. Mélystruktúra ...........................................................................................149 IV. Konklúzió ............................................................................................................195 V. Felhasznált irodalom ............................................................................................200 2 I. Bevezetés Richard Wagner személye és művészete minden bizonnyal egyike az európai kultúra legösszetettebb és legellentmondásosabb jelenségeinek. Alighanem egyidejűleg sorolható a legelismertebb és a legelutasítottabb művészek közé is. A vele és műveivel foglalkozó könyvek, tanulmányok, esszék, publicisztikai írások stb. között szép számmal találhatunk dicsőítő és megsemmisítő hangvételűeket egyaránt. Éppúgy megjelenhet a zeneművészet megújítójaként, mint annak végromlásba taszítójaként. Az egyik legfeltűnőbb azonban éppen az, hogy mind méltatói, mind bírálói közül sokan hoznak szóba a zenén kívül más területeket. Wagner személyisége és politikai nézetei nem képezik e dolgozat tárgyát, ám tagadhatatlan, hogy pályatársaihoz képest rendkívül gyakran kerülnek szóba a róla szóló szakirodalomban, csakúgy, mint a műveit potenciálisan inspiráló filozófiai elméletek, vagy éppen színház- és irodalomtörténeti szempontok. Aligha kérdés, hogy ez nem kis részben magának Wagnernek köszönhető, akinek tevékenysége korántsem korlátozódott a zeneszerzésre. A komponálás mellett karmesterként, rendezőként, kritikusként, művészetelméleti szakíróként és esetenként politikai publicistaként/aktivistaként is működött, arról nem beszélve, hogy pályája nagy részében legalább ugyanannyira tartotta önmagát költő-drámaírónak, mint zeneszerzőnek. Ezeken a területeken nyújtott tevékenységeinek többségéről önálló tanulmányok és monográfiák szólnak, habár amellett is lehetne érvelni, hogy aligha váltanának ki ekkora figyelmet a Wagner zeneszerzői munkásságát övező reputáció nélkül. Ugyanakkor a kérdést, hogy vajon Wagner drámaírói, esztétai életműve, vagy politika eszméi bárkit is foglalkoztatnának-e, ha sosem adja a fejét komponálásra, szintén nem e disszertáció hivatott megválaszolni. Ennek a dolgozatnak, a címében tett ambiciózus vállalásnak megfelelően Wagner „hatásáról” kell(ene) szólnia, ráadásul nem is „saját” területén, a zenében, hanem az irodalomban. A német mester szerteágazó, számos diszciplínát érintő munkásságának fényében azonban az is megkérdőjelezhető, mennyire lehet problémamentesen a zenét tekinteni a „saját területének”, hiszen kinyilvánított célja éppen a zene esztétikai önállóságának megszüntetése volt (ld. II/2.2 fejezet). Végeérhetetlen vitákat lehet folytatni arról, hogy ez a projekt vajon sikerrel járt-e, vagy Wagner „összművészeti alkotásai” kizárólag alkotójuk zeneszerzői tehetségének köszönhetik-e hírnevüket és nehezen tagadható kultúrtörténeti jelentőségüket. Tény azonban, hogy a Wagner-recepció sok tekintetben a zenetörténet területén messze túlnyúló kulturális jelenség, s ez különösen igaz a 19. század utolsó évtizedeire, valamint az általam vizsgálandó időszakra, a 20. század első felére. Ebben 3 az időszakban a Wagner-kultusz hívei között rendkívül magas számban találunk költőket, írókat és képzőművészeket is.1 A művészetek szintézisének gondolata tehát – függetlenül attól, hogy Wagner elméleti írásaiban művészetfilozófai értelemben mennyire koherensen dolgozta ki, illetve, hogy műveiben mennyire konzekvensen ragaszkodott hozzá – sokáig kétségkívül népszerű gondolat volt, s propagálói előszeretettel hivatkoztak a német komponistára. Ezidőtájt Wagner művészete számos irodalmár szemében nem pusztán egy a sajátjuktól idegen művészeti ág nagy presztízzsel bíró alkotásainak egyike volt, hanem egyszersmind az ő művészetükkel szemben támasztott kihívás is.2 Wagner a 19. század közepén a „jövő műalkotását” (das Kunstwerk der Zukunft) hirdette meg, melyben a művészet esztétikai és társadalmi (politikai) funkciója éppolyan természetes egységben forr össze, mint a zene és a költészet (valamint az összes többi művészeti ág).3 Noha a német mester művészetről vallott felfogása, politikai nézeteiről nem is beszélve, kétségkívül módosult életének későbbi szakaszában, tény, hogy ambiciózus gondolatait tettek követték. Érett és kései művei ugyan nem mindenben felelnek meg az 1848-at követő években papírra vetett eszméinek, ám a század végére szinte az egész nyugati világban ismert és ünnepelt alkotóvá tették. Ebben a közegben pedig Wagner esztétikája és kompozíciós gyakorlata valóban jogosan értelmeződhetett egy, a művészet beteljesítésére irányuló törekvés keretei között, ahogy például a francia szimbolista költő, Stéphane Mallarmé esetében.4 Így aztán a 19. század utolsó, és a 20. század első évtizedeiben a német mester művei nem csak a szimbolista költőket, hanem számos prózaírót is arra sarkallhattak, hogy szövegeik poétikai megoldásaival utolérjék, vagy ha lehetséges meg is haladják az integráció Wagner által megvalósított szintjét. E feladat nehézsége miatt pedig felvethető, hogy a wagneri Gesamtkunstwerk akár a „hatás szorongását” (anxiety of influence) is kiválthatta egyes alkotókból.5 1 Például a franciaországi Wagner-recepció kapcsán ld. pl. COEUROY, André, Wagner et l’esprit romantique (Wagner et la France – Le wagnérisme littéraire), Gallimard, 1965. Egyéb európai országok vonatkozásában ld. pl. FURNESS, Raymond, Wagner and Literature, Manchester, Manchester University Press, 1982. ill. MÜLLER, Ulrich, WAPNEWSKI, Peter (szerk.), DEATHRIDGE, John (ford.), Wagner-Handbook. Cambridge, Massachusets, Harvard University Press, 1992. 2 ld. LACOUE-LABARTHE, Philippe, Musica ficta – Wagner olvasatok, Debrecen, Latin betűk, 1997. 66. 3 WAGNER, Richard, Das Kunstwerk der Zukunft, Leipzig, Otto Wigand, 1850. http://reader.digitale- sammlungen.de/de/fs1/object/display/bsb10446090_00005.html (2018.08.28.) 4 LACOUE-LABARTHE 66. 5 ld. BLOOM, Harold, The Anxiety of Influence – A Theory of Poetry, 2nd edition, New York-Oxford, Oxford University Press, 1997. 4 Annak bizonyítása, hogy Wagner művészete valóban „szorongást” okozott volna bármely írónak, meglehetősen nehéz feladatnak tűnik csaknem egy évszázad elteltével. Ahogy a legtöbb esetben arra is legfeljebb közvetett bizonyítékok sorakoztathatók fel, hogy egy adott szerzőnek éppen Wagner járhatott a fejében egy konkrét szöveg, vagy szöveghely megírásakor. Számos író (köztük a disszertációmban elemzett valamennyi szerző, Thomas Mann, Marcel Proust és James Joyce) kapcsán alátámasztható történeti, életrajzi és filológiai adatokkal, dokumentumokkal, hogy ismerték, sőt fontosnak tartották a komponista műveit, ám ezzel együtt sosem jelenthető ki száz százalékos bizonyossággal, hogy műveik poétikáját ez az élmény határozta volna meg. Dolgozatomban nem is efajta bizonyosság elérésére törekszem tehát, inkább annak vizsgálatára teszek kísérletet, vajon elképzelhető-e, hogy egy évtizedekkel Wagner halála után keletkezett, a zenés drámától erőteljesen különböző médiumú műalkotás (regény) bizonyos szempontból hasonló kompozíciós problémákra keresse a választ, mint a német zeneszerző művei. Mennyiben és milyen módon lehetségesek funkcionális analógiák és strukturális izomorfizusok a romantikus zenés színház és a 20. századi, modern elbeszélő próza egyes alkotásaiban alkalmazott poétikai megoldások között? Valamennyi Wagner műveiben, illetve az elemzendő irodalmi művekben alkalmazott poétikai eljárás kimerítő, összehasonlító elemzése ugyanakkor jónéhány disszertációra elegendő téma lenne. Erre tehát semmiképpen sem vállalkozhatok annak veszélye nélkül, hogy precíz analízisek helyett megrekednék a közhelyszerű általánosságok szintjén. Ezért munkámban egy kitüntetett poétikai eljárást igyekszem górcső alá venni és a lehető legrészletesebben megvizsgálni, specifikusan erre vonatkózóan