Holmi 8. Évf. 8. Sz. (1996. Augusztus)
Total Page:16
File Type:pdf, Size:1020Kb
HOLMI VIII. évfolyam 8. szám 1996. augusztus Szerkeszti: Réz Pál (főszerkesztő), Domokos Mátyás (széppróza), Radnóti Sándor (bírálat), Várady Szabolcs (vers), Fodor Géza, Szalai Júlia, Závada Pál Szerkesztőbizottság: Bodor Ádám, Dávidházi Péter, Göncz Árpád, Kertész Imre, Kocsis Zoltán, Lator László, Ludassy Mária, Mándy Iván Petri György, Rakovszky Zsuzsa, Tar Sándor, Vásárhelyi Júlia. Tördelőszerkesztő: Környei Anikó. A szöveget gondozta: Zsarnay Erzsébet TARTALOM Petri György: Sláger • 1087 Lator László: A sárga ruha • 1087 Gábor Miklós: Rosszkedvűnk éve: 1955 (I) • 1088 Lászlóffy Aladár: Éjfél • 1102 S. O. S. manikűrszalon • 1103 D. Tirano: Életöröm • 1104 Publius Ovidius Naso: Szerelmek II. 10. (Gherdán Tamás fordítása) • 1116 (Nagy Sebestyén fordítása) • 1117 A női arc ápolása • 1118 Titus Lucretius Carus: Anyag és tér (Gloviczki Zoltán fordításai) • 1121 Nemes Nagy Agnes: Miért nem esszé? • 1122 Takáts József: A kötelességeszme regénye (Asbóth János: Álmok álmodója) • 1123 Györffy Miklós: De hiszen akkor minden lehetséges (Musil és Csáth) • 1134 Tengelyi László: Lévinas és a jó anarchiája • 1141 Térey János: Lámpaláz • 1150 Primadonna • 1151 Sajó László: Sírkőangyal • 1152 A hajnali fölriadások • 1153 Stawomir Mrozek: A dicsőség ára • 1153 Az átváltozás • 1154 Igazság • 1156 Feketepiac (Mihályi Zsuzsa fordításai) • 1157 A kommandó • 1158 Kései vendég (Pálfalvi Lajos fordításai) • 1159 1086 • Tartalom Kárpáti János: Szőllősy • 1161 Szántó Piroska: Musical • 1169 Oravecz Imre: Szajla Szövetkezet • 1175 Váradi Monika Mária: Mindszenti lapok (II) • 1177 Handi Péter: Az Írógép és a madár • 1190 Láng Olivér: Szerva ott • 1191 Ivasivka tanár úr éneket tanított • 1191 Tóth Krisztina: Az árnyékember • 1192 Rába György: Csalódások • 1192 Szösszenet • 1193 FIGYELŐ Domokos Mátyás: Egy „talált dráma” megtisztítása (A fogoly Bibó István vallomásai az 1956-os forradalomról. A kötetet összeállította és a bevezetést írta Kenedi János) • 1194 Károlyi Csaba: Mándy Iván és kora (Mándy Iván: A légyvadász) • 1204 Bodor Béla: Iszonyú minden mackónadrág (Parti Nagy Lajos: Esti kréta) • 1206 Tarján Tamás: József Attila és a haiku - ez épp tizenhét szótag (Sajó László: Fényszög)• 1219 Kicsi Sándor András: A connaisseur a kínai kultúráról (Miklós Pál: Tus és Ecset. Kínai művelődéstörténeti tanulmányok) • 1224 Szabó Júlia: Dijoni mustár • 1226 B. Z. A.: A költő emléke (A Forrás Baka István-emlékszáma) • 1231 VITA Lukácsy Sándor: Válasz helyett • 1231 Megjelenik havonta. Felelős kiadó: Réz Pál. Vörösmarty Társaság Levélcím: HOLMI c/o Réz Pál, 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4/A Terjeszti a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., a regionális részvénytársaságok és a Sziget Rehabilitációs Kisszövetkezet Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Előfizethető még postai utalványon Závada Pál címén (1051 Budapest, Nádor u. 26.) Előfizetési díj fél évre 500, egy évre 1000 forint, külföldön $25.00, illetve $50.00 A fényszedést az ÍRISZ Kft. végezte Nyomtatta az Ad u Pr i n t Kft. Vezető: Tóth Béláné A kéziratokat megőrizzük és visszaküldjük ISSN 0865-2864 Lator László: A sárga ruha • 1087 Petri György SLÁGER A nagy mű immár végképp elmarad, elhasználódtam ennyi év alatt. Kíméletlenül használtam magam, és most látom, hogy milyen hasztalan. Mert hiába a sok energia, ha alacsony a gép hatásfoka. És késő van már: ötven év felett változni, változtatni nem lehet. Lamentálni vagy dühöngeni kár, a megvénülés sivataga vár, ráncosodik a bőr, kihull a fog, kicsit még élek, aztán meghalok. Lator László A SÁRGA RUHA hol milyen külső sötétségre vetve nagy nyár színe szerelem színe sárga torokhangodra lenvirág szemedre alul bő felül feszülő ruhádra áttetsző keskeny kékeres kezedre hűvös érintésedre melegedre az átkóborolt hosszú délutánra nagy nyár színe szerelem színe sárga de merre is talán a kecske-hegyre vagy fel egészen a hármashatárra húsdombjaidra lüktető hasadra dombos csípődre suhángderekadra már engedékeny derekadra szádra hajad szárazvillám-zuhatagára nyáron-szeplős meleg bőrödhöz érve homályos fényből fényes félsötétbe először az ürömi utca hétbe 1088 • Gábor Miklós: Rosszkedvűnk éve: 1955 (I) először a hűvös támlás díványra először akkor Így együtt veled te vetkőztél nem én vetkőztettelek le már elvált asszony s még merő szemérem nyár volt és mégis túlságos fehéren sütött rám nagy formáival a tested fűsttelenűl egyetlen lánggal égett huszonhét évem huszonhárom éved nem húztad fel ahogy más nők a térded de elhagyott csak elhagyott szemérmed tudtam erőszakos nőstényszagodban ott van édes megváltatásom ott van hogy itt hogy most hogy végre-valahára fekete-űszkös időm lángra lobban s verejtékes testem reszketni kezdett nagy nyár szÍne szerelem szÍne sárga Gábor Miklós ROSSZKEDVŰNK ÉVE: 1955 (I) A szilveszter éjfélt otthon köszöntjük, együtt a család. így kezdődik 1955-ös naplóm. Most 1996-ot Írunk. Ennek a naplónak a segítségével próbálok emlékezni negyven évvel ezelőttre. Egy rosszkedvű évből egy rosszkedvű évre. Vagy... majd kiderül. Amit szó szerint idé zek a régi naplóból, azt írjuk dőlt betűvel. így: Később aztán Saskiával kettesben átgyalo golunk a Parlamentbe. Igen. Havazott. Saskia kis szatyorban hozta estélyi cipőjét. Em lékszem, mÍg a hideg földszinti ruhatárban, az impozáns lépcső tövében lábbelijét cse rélte, csizmát a topánra, egy vidám tábornok és felesége boldog új évet kívánt nekünk, és mi derűsen viszontkívántuk, Saskia is igyekezett bájosan mosolyogni a „közönségre” onnan lentről, ahol éppen térdére préselt, elszorult gigával veszkődött báli cipője gombján vagy csatján. A ruhatáros nénik is mind szeretettel mosolyogtak ránk a pult juk mögűl, a sűrűn fogasra akasztott télikabátok és bundák teremtette meleg fészkűk ből. A magasból, a kupolaterem felől távolian szólt a tánczene. Ahogy feljebb és feljebb haladtunk az ünnepélyes lépcsőn, ahogy mindjobban kitárultak az egymásba nyíló toronymagas termek, és ahogy közeledett és erősödött a zene, felvonulásunk a lépcsőn mind űnnepélyesebb lett, és ettől mind nevetségesebb, hisz jó, itt minden űnnepélyes volt, de én ezt az egész űnnepélyességet nevetségesnek találtam, csak díszlet volt ez, csak utánzat, a középkor, a történelem s a haza utánzata (bezzeg Prága!, gondoltam irigységgel a másik város hiteles belvárosára és komor székesegyházára), mint ahogy már az a valaha volt díszmagyar is utánzat volt a hajdani képviselőn, aki az ezeréves Gábor Miklós: Rosszkedvűnk éve: 1955 (I) • 1089 haza ünnepén honfoglaló ősei kacagányának mását kanyarltva vállára elsőnek vonult fel ezen a lépcsőn. Most azonban, itt, ezen a szilveszteri ünnepségen, ameddig csak a lépcső tetejére érve elláttunk a tarka termekben nyűzsgő, táncoló sokaságon, itt senki se volt dlszmagyarban, mindenki feketében volt, a nők is dupla soros fekete vagy sö tétkék kosztűmben, mint a titkárnők az előszobákban, a cifra és szlnes, az aranyozott, piros és égszlnkék falak közt az ország, a haza meghlvott nagyjainak tömege ez évben fekete meg sötétkék és dupla soros volt, mintha szakszervezeti gyűlések elnökségeiből válogatták volna össze, egy új, a történelemnek a jelenben éppen érvényes illemsza bálya szerint, és ebbe a spártai, fekete-fehér társaságba toppant be egyszerre Saskia, tavaszi levélzöldben, ragyogón, ropogó alsószoknyáktól ringó, meztelen vállú, tűndé- ries nejlon estélyi ruhában, amilyet az argentlnai filmfesztiválon láttam először, belép- tűnk, s ebben a sötét tömegben egyszerre ott világított Saskia, az ő kisestélyijében, min den történelmi vonatkozás nélkül, nejlonban, modernül, az egyetlen színes folt, azon nal a központban. Én talán egy pillanatra zavarba isjöttem, de Saskia azonnal felfogta, színpadi ösztöne biztonságával érzékelte, hogy a derék szocialista előkelőségek termé szetesnek találják, ha a színésznő ilyen más, ilyen szépen színes, csak ezt veszik termé szetesnek, csak azt, ha színes, mint egy törökverő a középkorból, mint ahogy az osz lopfők magasában a középkori harcosok meg királyok is színesek és fényesek voltak a villanyfényben, mint gyerekkorom csillogó karácsonyi ólomkatonái. Ha Saskia is fe ketében van, azt mondják: „Ez az a színésznő, hogy is hívják? Na, miben is játszott?” - vagy éppen észre se veszik, így pedig megcsodálták, részegek kiabálták felénk: „A legkedvesebb művészpár!”, és engem azonnal meg is kért egy úr, hogy táncoltassam meg elfogultan mosolygó nejét, akinek, mint mondta, én vagyok az ideálja. Engedel meskedtem. Az ország színe-java volt itt, sztahanovisták, Kossuth-díjasok, funkcioná riusok és akadémikusok, mindenki, aki számít. Horvaiék és Sarkadiék társaságához csatlakoztunk. Éppen parfét ettünk, amikor feltűnt a szintén sötétbe öltözött tömzsi házaspár, Rákosi és tatár neje. Valahogy hasonlítottak, talán mert mintha mindkette jük anatómiájából kifelejtette volna a Teremtő a nyakcsigolyákat, mindketten a két válluk közti völgyben, válluk magasságánál valamicskével lejjebb hordták a fejűket. Előrehaladtában Rákosi mindenkivel kezelt, aki útjába akadt, mi is sorra kerűltűnk, engem nem tudta, hová tegyen, de Saskiának azt mondta: - Nagyon jó volt az ÉN ÉS AZ ÖREGAPÁM című filmben. - Mármost a film címe Én És a nagyapám volt. Rákosi talán megszokta - foglalkozási ártalom -, hogy népiesen beszél, így lett öregapám a nagy apámból, de az is lehet, hogy ez az „öregapám” a „nagyapám” helyett, ez csak a vezér vidéki gyerekkorának maradványa volt, talán egyéniségének váratlanul őszinte, csa ládi modorossága, amelynek létéről ő maga nem is tudott, a derék zsidó család haj danában, otthon, a, ha jól tudom, felvidéki (vagy délvidéki?, nem készűltem) falucs kában, a papele és a mamele