<<

XXX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2009. MÁRCIUS–ÁPRILIS MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 2,– Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 02Z032898 M P. b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN OBAMA ELNÖK ELSÕ KÉT HÓNAPJA A FEHÉR HÁZBAN

2009. január 20-án történelmi napot élt át Wa- san kollektív lelkiismeret furdalása van a szegregá- shington: felesküdött és elfoglalta hivatalát Amerika ció miatt s én emlékszem, hogy amikor 1971-ben 232 éves történetének elsõ színesbõrû elnöke, aki- washingtoni lakos lettem, nappal sem volt tanácsos nek beiktatási ceremóniájára soha nem látott tömeg fehér embernek a tizennegyedik utca környékén gyûlt össze a városban. Az Inauguration Day négy- sétálni, ahol akkor még jól látszottak a pár éve le- évenként ismétlõdõ show az Egyesült Államokban és zajlott “riot” nyomai, kiégett házak és romos üzlet- az eskütétel, az elsõ elnöki beszéd, az ezt követõ pa- helyiségek. Akkorra hivatalosan már megszûnt a rádé a Avenuen a múltban is mindig megkülönböztetés nyilvános helyeken, de a fehé- százezreket vonzott, de annyi embert, amennyi ezen rek és a feketék közti feszültség még ott vibrált a a napon új vezetõjét valósággal eufórikus lelkesedés- levegõben és éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy sel ünnepelte, még egyetlen eddigi elnök beiktatá- az ellenérzések kölcsönösen feloldódjanak. sán sem látott az amerikai fõváros. A hivatalos amerikai szemléletben pedig megje- Barack Hussein Obama az Egyesült Államok 44- lent a pozitív diszkrimináció, amivel az inga kilen- dik elnökeként tette le az esküt és népszerûségét gett a másik oldal felé. Ennek bizonyos jeleit fel le- (melynek a tömegpszichózison kívül racionális ma- het fedezni az Obama-jelenségben, az Obamániában gyarázata aligha van) az esemény iránti felfokozott is. A régi reflexek még élnek az emberek zsigerei- érdeklõdés is mutatta. A jelek szerint nemcsak az ben s én azt hiszem, ezt az érzést kompenzálta az Egyesült Államok népe vár sokat az új elnöktõl, ha- amerikaiak többsége, amikor tavaly novemberben nem az egész világ is. A kétségkívül jófellépésû, ro- Obamára adta a voksát. Választania kellett McCain konszenves fiatal politikus, aki 12 év alatt futotta és Obama között: nos, úgy érezte, ha az elõbbire sza- be azt a tüneményes pályát, ami a Föld elsõ hatal- vaz, elárulja, hogy a lelke mélyén õ még mindig a javára válhat, mint ahogy ígéreteit is csak akkor ciótól örökölt 1300 milliárd dolláros költségvetési ma elnöki székéig vezetett, szuggesztív szónok és rasszista. Ha Obama mellett dönt, megnyugtatja ön- tudja teljesíteni, ha hozzáértõ munkatársakkal ve- hiányt 2013-ig felére akarja csökkenteni. szavaival hatni tud hallgatóságára. Önbizalma ha- magát és a lelkiismeretét, hogy nem az. S végül az szi körül magát. Azok megválasztása az egyik leg- Két nappal késõbb a Camp Lejeune tengerészgya- tártalan és rendelkezik azzal a képességgel, hogy el- afro-amerikai jelölt tízmillióval több szavazatot ka- fõbb vezetõi erény és úgy tûnik, Obama rendelke- logos-bázison jelentette be, hogy a jövõ év õszéig hitesse: õ az egyedüli, aki rendbe tudja tenni az or- pott, mint McCain... zik ezzel. ami személyi adottságain kívül biztosíthat- több mint százezer amerikai katonát hoz haza Irak- szág szénáját. A 48 éves politikus minden mozdula- Így ért véget a nyolc évig tartó Bush-korszak, ja azt, hogy az Egyesült Államok számára a követke- ból és a hátrahagyott 35–40 ezres kontingens sem tából lendület és energia tükrözõdik, ami a mai ener- amelynek kezdetére esett az Amerika elleni terror- zõ esztendõk a felemelkedés évei legyenek. marad ott tovább 2011 végénél. Az afganisztáni vált világban ellenállhatatlanul hat. Remekül fel- támadás, ami meghatározta Bush egész további el- A Fehér Ház elsõ fekete gazdája nagy lendülettel amerikai erõket viszont 17 ezer fõvel megerõsíti, épített beszédeiben olyan jövõt ígér, amirõl szíve- nöki mûködését. Ezzel kezdetben példátlan, 92 szá- látott munkához és elnöksége hetedik napján arra hogy a tálibok elleni háború mielõbb befejezõdjék. sen hallanak az elmúlt évek sikertelenségétõl meg- zalékos rekord-népszerûséget ért el, ami azonban a is szakított idõt, hogy interjút adjon az al-Arabiya, Végül a Fehér Ház által hivatalosan meg nem erõ- csömörlött emberek, akik szemmel láthatóan hinni második négy év alatt átlagosan 37 százalékra ol- dubai székhelyû angol nyelvû arab televízió tudó- sített hír szerint Obama olyan üzenetet küldött Moszk- akarnak az új elnök ígéreteinek. (Más kérdés, hogy vadt. A ciklus végére Bush nemcsak személy sze- sítójának. Békülékeny szavaival diplomatikusan vába, hogy az iráni atomprogrammal kapcsolatos ak- azokból majd mi valósul meg...) rint veszítette el népszerûségét, de sikerült mély- nyitott az iszlám felé és leszögezte, elzárkózik az isz- tív orosz együttmûködésért cserébe hajlandó elállni Új vezetõ választásakor az emberek általában min- pontra juttatnia a jobb sorsra érdemes republiká- lám és a terrorizmus egybemosásától. Megismétel- a Kelet-Közép-Európában tervezett rakétavédelmi denütt, Amerikában éppúgy, mint máshol, változás- nus pártot és ártott az Egyesült Államok nemzetkö- te a beiktatási beszédében mondottakat, miszerint rendszer tervétõl. ra, valami újra várnak és Obama, aki maga is más s zi tekintélyének is. A népszerûség igen mulandó és Amerika keresztények, zsidók, muzulmánok és nem Obama külpolitikai lépéseivel is egyet lehet érte- így valósággal megtestesíti az újat, a “Change” jelsza- ha a tömegek ma lelkesednek is valakiért, ha csa- hívõk országa, ahol az embereket közös álmok és ni: külügyminisztere, Hillary Clinton Távol-Keleten vával és a “Yes we can!” hitet sugalló bíztatásával a lódnak kedvencükben, hamar elfordulnak tõle. remények kötik össze. Amerika nem ellensége az isz- teljesít küldetést, a Kongresszus Kuba felé nyit, az el- reményt keltette életre az emberekben. George W. Nagy feladatok várnak Obamára, akinek ezek lámnak, de elítéli a terrorizmust és Izrael biztonsá- nök elsõ külföldi úticélja pedig április elején Európa Bush szerencsétlen nyolc éve után, amelynek örök- megoldásához jó munkatársakra van szüksége. Be- ga továbbra is alapvetõen fontos számára. Végül lesz, ahol részt vesz a G20 ülésén, majd Prágában az ségeként két befejezetlen háború, hatalmas költség- iktatása után elsõ elnöki teendõjeként aláírta a kor- utalt arra, hogy elnöksége elsõ száz napjában ellá- Európai Unió vezetõ politikusaival találkozik. . vetési hiány és recesszióba süllyedt gazdaság maradt mánytagok kinvezését és el kell ismeni, a kabinet togat valamelyik iszlám országba. Amerika új elnöke “próbaidejének” eddigi telje- az országra, Obama a számára legkedvezõbb lélekta- összeállításánál igazi nagyvonalúságról tett tanúbi- Most még csak a száz nap felénél tartunk, de az új sítménye alapján úgy tûnik, a felfokozott várakozást ni pillanatban lépett színre s amikor kampányának zonyságot. Azon kívül, hogy a kormány legfonto- elnök eddigi tetteit és megnyilatkozásait általában mindmáig nem követte csalódás. Az embernek az a elsõ hónapjai után megmutatkozott kiváló szervezé- sabb pozíciójába, a külügyminiszteribe pártbeli el- helyeslõen fogadta mind a közvélemény, mind a saj- benyomása, hogy higgadtan és megfontoltan lépés- si képessége, egy percig sem lehetett vitás, hogy 2008- lenfelét, Hillary Clintont ültette, még több függet- tó. A 3,5 millió munkahely megtartását, illetve lét- rõl lépésre igyekszik megoldani a problémákat a vi- ban még Caligula lovának is több esélye lehet a vá- len, sõt republikánus szakembert is maga köré gyûj- rehozását ígérõ 757 milliárdos élénkítõ csomagtól lággazdasági krízistõl a háborús konfliktusokon át lasztási gyõzelemre, mint bárkinek, aki a legkisebb tött. Noha Obama a megújulást hirdeti, kormányá- az egész ország a válság megfékezését reméli s ezt a a külpolitikai feladatokig. Bár kezdetben némelyik mértékben is a múlthoz kötõdik. ban igazán új arcot alig látni és környezetében in- bõ egy hónappal beiktatása után, február 25-én a kiszemelt munkatársával nem volt szerencséje, a je- Kiderült, hogy Obama nagy elõnye, – amit kez- kább a Clinton-évekbõl ismert nevekkel lehet talál- kongresszus két háza elõtt elmondott, mintegy 50 lek szerint végül is összeállt az a csapat, amellyel detben sokan hátránynak véltek – a mássága volt. kozni. Az ország elsõ színesbõrû elnöke balról in- perces elsõ helyzetértékelõ beszédében Obama meg- dolgozni tud. Az amerikai társadalomnak még máig is folyamato- dult, de a jelek azt mutatják, máris középre tart. Ez erõsítette. Nagyon fontos, hogy a Bush-adminisztrá- STIRLING GYÖRGY Hit(ét)elét vesztett ország Magyar autonómiatörekvések Magyarország a külföld számára ma már hitelét a kiskapukat, amelyek némi anyagi elõnyt biztosít- a Kárpát-medencében vesztett országnak számít. Ezt az vezetõ szlovákiai hatnak. Ilyen a fekete gazdaság, az adófizetési haj- napilap 2009 márciusában egyik kommentárjában landóság igen alacsony mivolta. A magyarországi (Munkatársunktól) Csaknem húsz esztendõvel a – kiküzdött politikai önszervezõdése és idõnkénti rész- így le is írta, sõt a cikk címe is ezt fejezte ki. Szomo- közfelfogás az adóelkerülést vagányságként értéke- rendszerváltozás után, amikor Magyarország és több vétele az adott országok kormányzásában. rúan kell megállapítanunk, hogy sajnos ez a való- li. Mindezt tetézi az abnormális szociális rendszer, szomszédja a demokratikus nyugati világ és az A kulturális, személyi és végül területi autonómia ság. A rendszerváltozás közép-kelet-európai éllova- amely olyan juttatásokat tesz lehetõvé, amelyek euroatlanti integráció része, vagy hamarosan azzá vá- elengedhetetlen feltétele a kisebbségi magyarság meg- sából röpke hat év alatt mély gazdasági válsággal gátolják a munkavállalást. Inkább megéri segélyen lik, a szomszédos országokban kisebbségben élõ ma- maradásának. De az is világossá vált, hogy ez az alap- küzdõ, két jövõ generációnyira eladósodott ország élni és alkalmi fekete munkával kiegészíteni a jöve- gyarság autonómiája továbbra is vágyálom maradt, vagy vetõ cél csak szívós, kitartó erõfeszítéssel, szûk moz- lett. Emlékezzünk vissza: 2002-ben reális esélye volt delmet. csak nagyon szerény mértékben valósult meg. gástérben, a többség és kisebbség kompromisszuma annak, hogy Magyarország 2006-ban, de legkésõbb Szakértõ elemzõk a magyar társadalom mély mo- Közben a magyar kisebbségek körében gyökeres révén teremthetõ meg. Ebben mindenképpen szükség 2007-ben bevezetheti az Európai Unió közös fize- rális és mentális válságáról is beszélnek. A Kádár- változások mentek végbe: legkevesebb negyedmillió van az anyaország támogatására, amelynek meg kell tõeszközét az eurót. Erre mi történt? A 2002-es és rendszer „puha posványa” a többi környezõ, szov- magyar hagyta el Romániát, ahol nem éri el a másfél találnia a megfelelõ stratégiát, a magyarországi pár- 2006-os választásokon gyõztes párt kormányai a be- jet típusú kommunista országhoz képest relatíve milliót az ott maradottak száma, s többségük szórvány- toknak pedig egyetértésre kell jutniuk egymás között induló gazdasági növekedés eredményeinek birto- „szabadabb” viszonyai, alkalmazkodást, beletörõ- ban él. Mintegy százezer fõvel alig több mint félmillió- és a határokon túli magyar kisebbségi szervezetekkel kában eltúlzott szociális jellegû költekezésbe kezd- dést váltottak ki a lakosságból. Nos mintha ez foly- ra apadt a szlovákiai magyarság lélekszáma, a 350 ezer valamiféle nemzeti minimumban a hatékony érdek- tek, sõt ezt külföldrõl felvett kölcsönökkel is meg- tatódna napjainkban is. Az emberek elvesztették a vajdasági és bánáti magyar közül pedig több mint 50 képviselet céljából. tetézték. Mára a magyar államadósság az évi GDP hitüket abban, hogy érdemes erõfeszítéseket tenni ezren települtek át Magyarországra vagy nyugati or- Az anyaország az eddigi tapasztalatok szerint azon- 72 százalékát teszi ki és tovább növekszik. Gazda- a nehézségek leküzdéséért. Kiábrándultak a politi- szágokba. A kivándorlás mellett megállíthatatlannak ban igen kevéssé tudta (vagy akarta) elõmozdítani az sági szakértõk nyíltan kimondják, hogy Magyaror- kából, elveszítették hitüket a közös cselekvés ere- tûnik az asszimiláció és a szórványosodás folyamata autonómia ügyét. Igazság szerint ehhez hiányoznak is szág hitelét vesztett ország lett és a magyar gazda- jében. Hagyják magukat manipulálni a médiák ál- is, a többségi nemzetek pedig – országonként eltéré- az eszközei. Nem kapott támogatást az ügy az Európai ságot a nemzetközi bankok lélegeztetõ gépe tartja tal. Társadalomkutatók és közírók ugyanis már az sekkel – nyíltan vagy burkoltan igyekeznek siettetni a Unió részérõl sem, noha több uniós tagországban jól életben. Úgy tûnik, hogy a magyar lakosság széles elmúlt években többször felmérték és elemezték a homogén nemzetállamok kialakulását. Vajon jó-e Ma- mûködõ gyakorlat a különféle autonómiák rendsze- tömegei még ma sem fogták fel teljesen, hogy az or- magyar társadalom gazdasági, politikai és morális gyarországnak, ha tétlenül szemléli határon túli, mil- re, beleértve a területi autonómiát is. Jacques Barrot, szág a szakadék szélén táncol és hogyha nem kez- állapotát. Rámutattak a hatalmi viszonyok visszás- liós õshonos kisebbségei elsorvadását? Ha elveszíti az EU igazságügyi biztosa február 3-án Strasbourgban, dõdik el nagyon gyorsan gazdaságélénkítõ, az ér- ágaira, valamint a közmédiák szerepére, arra, hogy kisebbségeit, vajon nem veszíti el valamilyen mérték- az Európai Parlament késõ esti vitájában, melyet telmetlen állami kiadásokat lefaragó intézkedésso- Magyarországon az adófizetõk pénzén fenntartott ben önmagát is? Tabajdi Csaba, az MSZP EP-küldöttségének vezetõje rozat, akkor összeomolhat a pénzügyi rendszer és médiák nem töltik be közszolgálati szerepüket. A kisebbségi magyarság felismerte, hogy csak az kezdeményezett, újólag megerõsítette: az Európai Bi- az mindenkit sújtani fog. A tavaly õsszel bekövetkezett pénzügyi, majd gaz- autonómia, az önkormányzatiság, a hatalommegosz- zottságnak nincs hatásköre átfogó kisebbségvédelmi A magyar nép tûrõképessége a tapasztaltak sze- daságivá mélyülõ válság a már eladósodott magyar tás, a szubszidiaritás, a multinacionális állam megte- politika érvényesítésére a tagországokban, viszont a rint szinte határtalan. Vagy talán még nem is olyan gazdaságot fokozott mértékben érintette. Hamar ki- remtése mentheti meg õt a teljes eltûnéstõl. Az érdek- hátrányos megkülönböztetéssel szemben fel tud rossz a lakosság többségének a helyzete? Való igaz, derült, hogy az ország egyedül nem tud megbirkóz- érvényesítést némileg elõsegíti a magyar kisebbségek lépni, mert az uniós elõírások ezt lehetõvé teszik. hogy ügyeskedéssel meg lehet találni a rendszerben Folytatás a 2. oldalon – nem a többség jóakaratából, hanem saját erejükbõl Folytatás a 3. oldalon

2009_2.p65 1 28.03.2009, 17:48 2 BÉCSI NAPLÓ 2009. március–április Hit(ét)elét vesztett ország A Napló postája Folytatás az 1. oldalról ni a problémákkal. A Világbank, az IMF és az EU kö- euróövezetbe való belépésre irányuló magyar igye- RADDÁÉK BÉCSBE KÖLTÖZTEK tézi”. Ezt ma már történelmi távlatból olvassuk. zösen kisegítette a fizetésképtelenségi csõd szélére kezetet. Errõl a SME címû szlovák napilap jegyzet- Karácsony elõtt búcsúzott el szûkebb baráti Az IMEASZ elõdje az 1957-ben alakult IMESZ került Magyarországot. A külföldi közvéleményben író írása végén megjegyzi, hogy ez „a durva inkor- körben Radda István (Sipi) és Radda Marika volt, akinek akkori alapitó elnöke Fejes János. ekkor tudatosodott valójában, hogy Magyarorszá- rektség és rosszakarat jele a szomszéd iránt, aki Innsbrucktól, hogy Bécs mellett, közelebb az Radda Marika 2000-2004 között volt rendkí- gon már régebben rosszul mennek a dolgok. Ez a semmi rosszat nem tett Szlovákiának”. Anyaországhoz, új fejezetet nyissanak meg éle- vül sikeres IMEASZ elnök, aki számos nagy- hazai viszonyok között már régen hitelét vesztett A felsorolt jelenségekbõl levonható az a tanulság, tükben. Sajnáljuk, hogy távolabb lesznek tõ- kaliberû elõadót tudott Innsbrucknak megnyer- kormány és kormányfõ külföldi hitelét is egybõl le- hogy a gazdasági, politikai és morális krízist átélõ lünk, de örvendünk annak, hogy az új kezdet- ni. Három magyar bált rendezett Innsbruckban rontotta. Az így leértékelõdött országot a nemzet- Magyarország azon országok pofozó bábujává vált, hez megvan a megfelelõ erõ, energia és szük- nagy sikerrel, amelyeken a rendkívül jó tatabá- közi sajtó pár nap alatt elhelyezte az országok rang- ahol magyar kisebbségek élnek. Holott Románia és séges életkedv. nyai csapat muzsikált és Polai Julia táncfellépé- sorának alsó régióiban. Ezek után egyes környezõ Szerbia majdnem hasonló helyzetben van mint Ma- Barátaik és az innsbrucki magyarság nem fog- sével kápráztatta el a publikumot. Egyébként: országok politikusai is rúgtak egyet, vagy többet is a gyarország. Szlovákiának az utolsó pillanatban, hála ják elfelejteni a Radda házaspár fáradhatatlan, a Clubteremben a bár is neki köszönhetõ. már padlóra került testen. Szerbia, Szlovákia és Ro- az elõzõ kormány neoliberális gazdaságpolitikájá- áldozatkész, önzetlen munkáját az Innsbrucki Hadd említsem meg azt még, hogy emléke- mánia erejét fitogtatva hozott Magyarország számá- nak, sikerült belépnie az euróövezetbe. Ezzel meg- Magyar Kultúregyesületben. Visszatekintve a zünk olyan pénteki Club-estékre, amikor Sipi ra megalázó intézkedéseket. Kezdõdött azzal, hogy úszta valutája leértekelõdését. múltba, meg lehet említeni, hogy az 1964-es évi Badacsonyról érkezve „Sipi Könnye“ elnevezé- a szerb kormánykörök jelezték, hogy nem szívesen Látva ezeket az országokat és ha hozzájuk vesszük közgyûlésen Radda Istvánt választották a Di- sû saját termésû borával lepett meg minket. veszik, ha a magyar köztársasági elnök, Sólyom Lász- Csehországot is, ahonnan szintén pejoratív megjegy- ákszövetség elnökének, ahol az alapszabály-vál- Reméljük a jövõben is, ha Innsbruckban jár, be ló, a márciusi 15-i ünnepségek alkalmából több na- zés hangzott el Magyarország felé („Lepényország”, tozás értelmében az egyesület IMESZ helyett fog nézni Marikával együtt a Clubba, hoz ne- pos látogatást kíván tenni Szerbiának a magyar ki- a tehénlepény mögöttes sugalmazásával), akkor az az IMEASZ nevet kapta. Az akkor Genfben künk bort a saját szüretbõl, amely a „Sipi Mo- sebbség által lakott vidékein. Erre a magyar fél egy- az ember érzése, hogy ismét mûködik a Kisantant. megjelenõ MEFESZ Tajékoztató jelentette: solya” névre fog hallgatni. naposra csökkentette a látogatás idejét. Ezt viszont a Nos erre azt lehet válaszolni, hogy amíg Trianon fenn- “1964 November végén az INNSBRUCKI CSO- Kísérje sok siker az új kezdetet és eredmé- délvidéki magyar szervezetek utasították vissza. áll, addig a Kisantant is mûködni fog. Ha nem is in- PORT megtartotta évi közgyûlését. Az alapsza- nyes munka a Központi Szövetségben. A szerb magatartás kapcsán emlékeztetnünk kell tézményes formában, de a napi politikai gyakorlat- bály-módosítás értelmében a tagszövetség új DR. CSORDÁS ÁDÁM egy. tanár (Innsbruck) az év eleji gázkrízisre, amikor Szerbia lakossága fa- ban igen. Ezek az országok figyelnek egymásra, le- neve: Innsbrucki Magyar Egyetemisták és Aka- gyoskodott mert nem voltak tartalékai. A minden- het hogy titokban egyeztetnek is. Mindenesetre a démikusok Szövetsége (IMEASZ). Az új veze- • kori nagy barát, Oroszország, most nem sietett a se- magyar kisebbség háttérbe szorítása és asszimilálá- tõség tagjai: Radda István (elnök), Godó József Sajnálatos elírás miatt a valóságos létszámnak gítségükre. Végül ki segített a bajban önzetlenül sa egyaránt szerepel a céljaik között. Magyarország (alelnök), Kaiser Tamás (külügyi titkár), Polai közel kétszerese szerepel a Bécsi Napló 2009/1. Szerbiának másokkal együtt? Az ellenségnek tartott mostani végzetes meggyengülése kapóra jött nekik. Ferenc (belügyi titkár) és Schmidt Béla (pénz- számában az Ausztriában tanuló magyar állam- szomszéd, Magyarország! Akkor egy kurta köszönet Gyenge, erõtlen ország az agresszív szomszédok ké- táros). Az Alumni ügyeket egyben az elnök in- polgárságú diákokról. A helyes létszám 1.074. ugyan elhangzott a részükrõl, de márciusra elfelej- nye-kedvének kiszolgáltatott nemzetrészeit nem tud- tették az egészet és szemrebbenés nélkül megaláz- ja kellõképpen oltalmazni. És még csak erkölcsi-lelki ták Magyarországot. támaszt sem tud nyújtani nekik. Románia valószínûleg ezen felbátorodva, és Ma- De talán még ennél is szomorúbb az a tény, hogy HIVATALBA LÉPETT AZ ÚJ MAGYAR NÉPCSOPORTTANÁCS gyarország elesettségét látva, szintén Sólyom Lász- megszûnt a magyarországi magyarság összetartó ló március 15-e körüli látogatását nehezményezte, ereje, kifelé erõt mutató kohéziója, ahogy a szakér- Másodszor fordult elõ, hogy a 12 jelölési jog- sonló támogatásban részesüljenek a pályázó amelyre az erdélyi magyarok meghívása alapján ke- tõk kifejezik. Ennek egyik kirívó példáját a HVG gal felruházott egyesület nem külön-külön járt egyesületek. A testület abból a feltételezésbõl rült volna sor. Ebben az esetben a megaláztatás több 2009. március 21-i száma szolgáltatta „Földre kény- el, hanem már tavaly december 7-én megálla- indult ki, hogy a támogatási keret semmivel sem lépcsõs volt. Elõször csak nemtetszés hangzott el ro- szerítve” c. írásában, amelyben Sólyom László ro- podott a nyolc hely elosztásában, olymódon, bõvül. mán kormánykörök részérõl, amely azt kifogásol- mániai útjáról ír. „Ezt tetézi, hogy a magyar hogy részben közös jelöltek személyében álla- A négy évre szóló hivatal betöltésére a követ- ta, hogy a magyar köztársasági elnök az autonómi- kormányhivatalokban és a szocialista pártban so- podtak meg. Így a pártok és egyházak jelöltjei- kezõ személyek kaptak megbízatást: áról kíván beszélni az ünnepségeken. Majd megvon- kan kárörvendõen figyelik a köztársasági elnök bõl összeállt a 16 személybõl álló testület, mely- Egyesületi képviselõk: Deák Ernõ (elnök), ták repülõgépének leszállási engedélyét. Sólyom vesszõfutását. Pedig nyilvánvaló, hogy ez nem sze- nek tagjait a minisztertanács február 24-i ülé- Hofer József, Mag. Hollós József, Mag. Hor- László ennek ellenére vállalta, hogy két nap helyett mélyes ügy, hanem a magyar állam külpolitikai sén hagyta jóvá. A kancellár általi kinevezése- váth Günther (alelnök), Friedrich Oberhofer, egy napra utazik Erdélybe, nem oda ahová eredeti- érvényesítõ képességének gyengeségét jelzi.” ket követõen március 20-ra írta ki a kancellária Dr. Plank József, Dr. Smuk András, Mag. leg tervezte és gépkocsival teszi meg az utat. A har- Ezek után már csak az új választásokban bízhat a az alakuló ülést, melynek napirendjén többek Somogyi Attila; pártok képviselõi: Peter madik megaláztatásra a határátlépéskor lefolytatott magyar lakosság, amelynek következtében új, megfe- között az új elnök és helyettese megválasztása Florianschütz (SPÖ), Mag. Matthias Nemeth útlevélvizsgálat során került sor. Az ilyenkor szo- lelõ többséggel rendelkezõ garnitúra kerül kormány- valamint a 2009. évi támogatásokra vonatkozó (ÖVP), Bécs, Christian Pauer (ÖVP), Nikolaus kásos gyorsított diplomáciai eljárás helyett a román ra, amely képes lesz megállítani a gazdasági hanyat- ajánlások megvitatása volt. Utóbbival kapcso- Steiger (SPÖ), Burgenland; egyházak képviselõi fél a körülményesebb rendes eljárást alkalmazta. lást és tartós fejlõdési pályára helyezi az országot. latosan abban állapodtak meg két ellenszava- Mag. Mezmer Ottó (evang.), Hannes Koth (róm. Sólyom László mindennek ellenére eljutott az erdé- VARGA SÁNDOR zat ellenében, hogy megfelelõ információk és kat. egyház) Burgenland; Dr. Németh Balázs lyi magyarok közé, ahol a magyar összefogás szük- kellõ bepillantás hiányában a múlt évihez ha- (ref.), Dr. Vencser László (róm. kat. egyház) Bécs. ségességérõl beszélt az ünneplõknek. Legalább va- lamelyes elégtétel a megaláztatásokért. De azért ez nem tudta feledtetni a kapott „rúgásokat”. Csokonaitól Sík Sándorig Szlovákiával a magyarság és a magyar állam 2006 Nagy sikerrel zajlott le január 30-án „Vidám magyar ver- Grácban tartotta közgyûlését a Központi Szövetség óta szinte állandó konfliktusban van. A Robert Fico sek mottóval az UMIZ irodalmi estje. vezette kormány és koalíciós partnere a szélsõsé- A mûsort Dr. Radics Jenõné, ny. gimnáziumi tanár 2009. március 7-én Grácban baráti légkör- egyik küldötte, Veit Zita is, aki több hozzászó- gesen nacionalista, magyarellenes Ján Slota vezet- állította össze és vezette. Az alsóõri Öreg iskola terme ben találkoztak az Ausztriai Magyar Egyesü- lóra is reflektált. Szerinte a fiatalítás „nem jön te Szlovák Nemzeti Párt számos jelét adta magyar- színültig megtelt, csaknem 90 vendég gyûlt össze. letek és Szervezetek Központi Szövetségének magától“. A feladatok szabályszerû átadása a ellenességének. Legújabban R. Fico Magyarország- A magyar irodalom humoros költeményei, Csoko- 30. rendes évi közgyûlésének küldöttei. mostani tisztviselõk felelõsségteljes feladata, ra mint elrettentõ példára mutogatva azzal riogatja nai Vitéz Mihály, Petõfi Sándor, Arany János, Juhász Páll Sándor, a Gráci Magyar Egyetemisták mely nem történik meg egyik napról a másik- a szlovákokat, illetve az ellenzéket, hogy nézzék Gyula, Áprily Lajos és Sík Sándor versei évszakokra és Öregdiákok Klubja elnöke a házigazdák ne- ra. Ehhez az idõsek és fiatalok szoros összefo- meg, mit tett a neoliberális gazdaságpolitika Magya- kivetítve hangzottak el. Szereplõkben nem volt hiány, vében köszöntötte a díszvendégeket, többek gására van szükség. Örömmel állapítottuk meg, rországgal. Persze õ nem tudja, hogy a bajokat Ma- sõt a mûsort azért kellett kibõvíteni, mert sok jelent- között Mag. Rudi Roth tiszteletbeli konzult és hogy a Gráci Magyar Egyetemisták és Öregdi- gyarországon nem a következetesen végrehajtott kezõ volt, mondta Radics Jenõné. Sok gyermek is részt dr. Németh Krisztinát, Magyarország bécsi ákok Klubja, valamint a Magyar Katolikus Egy- neoliberális politika juttatta a csõd szélére, hanem vett, így a Bodó testvérek, Kovács Patrick és a Szabó nagykövetségének delegáltját. házközség elõkelõ helyet foglal el a Központi éppen az elmaradt liberális reformok hiánya és a család gyermekei. Szabó Joachim, Petõfi: Csokonai Dr. Deák Ernõ elnök beszélt a Központi Szö- Szövetség tagegyesületei között, ahol ez az ér- külföldi kölcsönök felélése, anélkül, hogy azokat ho- címû versével aratta talán a legnagyobb sikert. vetség szerepérõl, majd Radda István fõtitkár telmi munka megkezdõdött. A tanácsokozást zamot hozó gazdasági tevékenységre fordították Az alsóõri általános iskola tanára, Rácz András a beszámolt a Központi Szövetség 2008. évi te- Mandulás Ágnes csellójátéka gazdagította. volna. Gyurcsány Ferenc lemondása után pedig már tanítványaival lépett fel, de énekelt az alsóõri kórus vékenységérõl. Ezután következett Kántás Já- A Központi Szövetség elnöke a tagegyesüle- Orbán Viktorral és az általa szélsõségesnek titulált is, sõt a közönség is dalra fakadt. A szereplõk között nos pénztári jelentése, majd Dr. Szentkereszty tek kiadványai közül kiemelte és a „legszínvo- FIDESZ-szel fenyegetõzik. Szerinte ha a FIDESZ ke- volt Kelemen László, az UMIZ munkatársa, Dowas Ka- György ellenõri jóváhagyása. A gráci tagegye- nalasabbnak“ nevezte a Gráci Magyar Újságot. rül kormányra, akkor Szlovákiának komoly nehéz- talin, óvónõ, Keresztfalvi Péter, plébános, Radics Éva, sületek nevében a Gráci Magyar Egyetemisták A közgyülésen kiosztásra került a tavalyi ségei támadnak Magyarországgal. Höfler Kató és sokan mások. Nagy sikert aratott és Öregdiákok Klubja titkára és az Gráci Ma- felsõpulyai X. „Kufstein” Tanácskozás elõadá- Robert Fico magyarellenességére jellemzõen a Baumgartner Gerhard, az Adj Isten televíziós mûsor gyar Katolikus Egyházközség világi gondnoka sainak éppen megjelent gyûjteményes kötete. szlovák parlament egyik bizottsági ülésén jelezte, szerkesztõriportere, aki Pulai Gyula õrségi nyelveze- Ugri Mihály adott jelentést a gráci közösségek PETRITZ JUDIT hogy a szlovák kormány nem fogja támogatni az tû, humoros verseivel lepte meg a közönséget. életérõl. A 18 tagegyesület beszámolóit hall- gatva ismételten rádöbbentünk, hogy minden- hol hasonló megoldatlan problémákkal küzde- MAGYAR ADÁSOK nek, nevezetesen a tisztújítás, a fiatalok aktív bevonása és a programok finanszírozásának AZ ORF-BEN TÁMOGATÁSI KÉRELEM kérdésével. Ezek a pontok a szünet utáni álta- Támogatási akciónk beindítása óta – ide értve az Õrség naptárunk révén átutalt adományokat, a Bécsi lános vita témái is voltak. Mi, gráci és Grác Osztrák oldalról is elismerik, hogy szerények a Napló 2009/1. számában közzétett 43.157,81 Euro összeg 2009. március 21-ig az alábbi hozzájárulásokkal környéki magyarok is nagy figyelemmel hall- magyarok, nem követelõznek, ezért aztán beérik min- növekedett: gattuk Mentsik Szilvia elõadását, mely a 20. den felülrõl jövõ adománnyal. Így vannak az évek Bedõ Attila Gábor, Dr. (Bp-rõl!!) 100,— Magda Szilveszter, Dr. (Õrség) 10,— születésnapját ünneplõ „Bécsi Magyar Iskolá”- óta sugárzott rádióadásokkal, amik csak Burgenland Csipkó László 20,— Maincz János 10,— t (www.becsimagyar iskola.at), annak fejlõdé- térségében voltak foghatók, az idei évtõl viszont a Csoknyai Vilma 15,— Németh Péter és Heidelore 20,— sét és sikereit mutatta be. Wurst Erzsébet, a bécsiek is hallgathatják a napi híreket, amik most Haas Erzsébet 5,— Pogány Géza 20,— Központi Szövetség kultúrreferense, a Bécsben már a bécsiekkel is foglakoznak. Horváth Csaba 20,— Szabó Barna, D.I. 10,— mûködõ Kaláka-Club elnöke az ausztriai támo- Kimondottan örömet okoz, hogy március 7-én elsõ Kálmán Gizella 20,— Takáts Izabella és Ernella 40,— gatások lehetõségérõl tájékoztatta a jelenlévõ- ízben jelentkezett magyar adással a 2. fõcsatornán a Kövi László 5,— 295,— ket, és a rendezvények koordinálásának fon- televízió. A korábbi 25 perces mûsor négyszeri sugár- tosságára hívta fel a figyelmet. Kautny Endre zását hatra emelték, így a következõ adás május 10- A támogatások eddig befolyt teljes összege 43.452,81 Euro. koordinációs referens beszélt a Központi Szö- én, vasárnap lesz 13.05–13.30 óra között. Hálás köszönet mindazoknak, akik támogatásukkal lehetõvé teszik a Bécsi Magyar Otthon fenntartását, amely vetség új honlapjáról: Egyik magyarországi nézõ vélekedése szerint kí- a legkülönbözõbb rendezvények, társas összejövetelek mellett egyben a „Bécsi Magyar Iskolának” is otthonul (www.ungarnzentrum.eu), sérleti mûsorként elfogadható volt az adás, de azért a szolgál. Fetes Kata sajtóreferenstõl pedig értesülhet- továbbiakban emelni kellene színvonalát, egyenletes- Deák Ernõ elnök, Radda István fõtitkár, Kántás János pénztáros tünk a Központi Szövetség új internetes rádi- sé kellene tenni az egyes híreket, nem utolsósorban – További támogatások az alábbi bankfolyószámlára utalhatók át: P.S.K., A1010 Wien, Georg Coch-Paltz 1, , ójáról: (www.hungaronetvoice.net). hangzott egy másik vélemény – gondoskodni kellene Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich, kontószám 7255731. Bankleitzahl/ Az általános vitában szót kért a Gráci Ma- arról, hogy a német ajkú nézõk kifogástalan német Bankirányítószám 60000, IBAN: AT 556 000000007255731 BIC: OPSKAT WW gyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubjának nyelvû feliratokkal követhessék a tudósításokat.

2009_2.p65 2 28.03.2009, 17:48 2009. március–április BÉCSI NAPLÓ 3 NEGYVENNYOLCTÓL HATVANHÉTIG A magyarok három rendszerváltozásra emlékeznek verenitását is elvesztette, Magyarországot területileg és közéletébe tekintünk: ott ugyanis egyre-másra magyar nemzeti ünnepeiken. Ezek közül kettõ a maga korában jogilag feldarabolták és a Habsburg Monarchia többi ko- Bach-huszárokra bukkanunk, akik közül számosan az kudarcba fulladt. 1848-ban a népek tavasza elindította a ronatartományához hasonlóan a császártól függõ közpon- 1850-es években léptek állami szolgálatba. polgári-demokratikus forradalmat, 1956-ban pedig a hi- tosított hatalom jegyében és nevében kormányozták. Az Mindettõl lehetett még idegen, és ilyen értelemben ön- degháború forró õszén „egy nép kiáltott“ (Márai Sándor) osztrák vezetés úgy dolgozta fel a dinasztia tekintélyének kényes a dinasztia uralma – annál is inkább, mivel gazda- a kommunista uralom ellen. A harmadik ünnepélyes alka- 1848/1849. évi súlyos megrendülését, hogy megszüntette az ságpolitikai reformjait is az összbirodalmi érdekbõl bon- lom augusztus 20-án tér vissza évrõl-évre, Szent István alkotmányosságot. A korlátlan uralkodói akarat azonban totta ki és annak szolgálatába állította. A központi hata- király névnapján, aki Magyarországot az elsõ ezredfordu- nem akadályozta meg abban, hogy a császárság újjáalakí- lom önigazolásul bizonygatta is, hogy ezzel Magyarország lón bevezette a keresztény Európába. tásához felhasználja a liberalizmus egyes elemeit is. Így a javát is szolgálja. Volt-e ebben igazság? Volt. Ami azon- Magyarország többé soha sem tért le a kereszténység neoabszolutizmust a reakció és a reform egyaránt jellemzi ban javarészt csak késõbb derült ki. Ma már magyar tör- útjáról. Az 1848/1849-es és az 1956-os forradalom és sza- magyarországi történetében is. E két alapjegyének megfe- ténészek is leírják azt a véleményt, hogy a neoabszolutiz- badságharc leverése után viszont egy, illetve három évti- lelõen az Alexander Bach igazság-, majd belügyminiszter mus gazdaságpolitikája liberális alapvonásaival elõsegítet- zedre elvesztette függetlenségét. Izgalmas történészi fel- nevével fémjelzett rendszer értékelésében a 19. század vé- te a növekedést és megteremtette az ország polgári átala- adat megvizsgálni, hogy a felfüggesztett önrendelkezés e gétõl két irányzat alakult ki: az egyik elnyomó jellegére, a kulásának intézményi elõfeltételeit. két szakasza egyfajta idegen testként húzódik-e meg Ma- másik modernizációs törekvéseire helyezi a hangsúlyt. A fiatal Szekfû Gyula állította elsõként a magyar tör- gyarország és a magyar nemzet történelmében. Most 1848- A tudományos kutatás hosszú évtizedeken át egyenet- ténészek sorában, hogy a neoabszolutizmus jótékony in- tól 1867-ig járjuk körül e kérdést néhány gondolat erejéig. lenül, sok esetben egymást kizáróan kezelte a Bach-rend- tézkedéseit bármelyik magyar kormány is elrendelte vol- E két évszám közrefogja az osztrák neoabszolutizmus szer kedvezõ és kedvezõtlen alapjegyeit. Aligha meglepõ, na. Lehet, hogy így történt volna. Az viszont biztos, hogy a jó egy évtizedét. Azon idõszakot, amelyet a magyar törté- hogy az osztrák és a magyar szakirodalom közül a ma- bécsi kormány meghozta õket – amiként az is, hogy velük neti tudat hagyományosan kiutasít magából. A neoabszo- gyarnak kell a nagyobb akadályt leküzdenie ahhoz, hogy e Magyarországon rövid távon többnyire kudarcot vallott. lutizmus elemzése régóta arra készteti a magyar történé- témában kiegyensúlyozottabban ítélkezzék. Az önkényura- Történetünk érdekessége, hogy amint nem a kezdetével szeket és közírókat, hogy közvetve vagy közvetlenül állást lom fogalommal jelölt és a forradalomtól a kiegyezésig indul – hanem a reformkori polgárosodással –, úgy nem a foglaljanak az 1848-as függetlenségi és az 1867-es kiegye- kiterjesztett nemzettörténeti tételrõl van szó. Felülvizsgá- Bach-korszak végével fejezõdik be. A neoabszolutizmus zési hagyomány vitájában is. Ennek egyik érdekessége, hogy latában és méltányos meghaladásában egy ideje részt vesz reformjai az osztrák-magyar kiegyezést követõen mintegy egy ponton egyetértésbe szelídül. Ugyanis az újkori ma- ugyan a magyar szellem- és társadalomtudományok több új esélyt kaptak arra, hogy megvalósuljanak, hogy a magyar gyar történelem e két alapvetõ értelmezési mintája az oszt- ágazata. De több jelentõs munka is inkább csak körüljárja oldal immáron szabad akaratból és önállóan mérlegelje hasz- rák önkény megnyilvánulásait szokta kiemelni az 1850-es a bár öregedõ, de mély gyökerekbõl táplálkozó tilalomfát. nukat, és adott esetben átvegye õket a letûnt rendszertõl. nyomába lépõ – magyar központi államszervezés abban évek örökségébõl. Ezen óvatosság mögött az a kulcskérdés húzódik meg, Ezen utóhatások adatait jó ideje gyûjtik a különbözõ histo- nyilván alapvetõen eltért egymástól, hogy az egyik a né- Kétségtelen, hogy volt ilyen önkény – de csak az volt az hogy beilleszthetõ-e a neoabszolutizmus Magyarország riográfiák. De az a kép, amelyet a neoabszolutizmus önma- met elemet, a másik a magyart képzelte, remélte, követel- egész évtizedben? Nem. Megvolt s erõsödött a magyar modernizációjának szerkezet- és eseménytörténetébe? A gáról kortársainak nyújtott, az idõbeli kitekintéssel termé- te önmaga letéteményesének. De az is megfontolandó polgári átalakulás igénye is, amely reformkori gyökerek- hagyományosabb válasz nemleges, mivel a neoabszolutiz- szetesen nem lesz sem világosabb, sem sötétebb. Akármit, magyarázat, hogy a dualizmus kori magyar nemzeteszme bõl táplálkozott és többé-kevésbé tudatosan igazodott a mussal megtörni látja a liberális arculatú magyar nemzeti akármilyen módon és bármilyen hosszan is hagyományozott nem a német-osztrák mintát olvasztotta magába, hanem Bécsbõl elrendelt Neugestaltung viszonyaihoz. mozgalmat, amely az 1830-as évektõl a polgárosodás, má- az utókorra, az marad, ami volt: Janus-arcú rendszer. Két- azt csak hozzácsatolta a negyvennyolcas magyar liberáli- „Repülj, repülj! és délen valahol, / A bujdosókkal ha sik nevén: a modernizáció programját írta zászlajára. Ez arcúságára célzott Bajza József 1854-ben írott Jóslat címû soktól megörökölt gondolatkörhöz. Bárhogyan is véleke- találkozol: / Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, a magyar kutatási irányzat mintegy átugorja a neoabszo- versében: „Jogbitorlás címe: törvény, / Rend a zsarnokkény dünk ebben a vitában, látnunk kell, hogy a nemzetekfeletti / Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!”. Tompa Mihály lutizmus éveit, ahhoz, hogy Magyarország polgárosodá- neve, / Ember társadalmi léte / Életundorrá leve.” integráció végsõ soron meghiúsult mind az osztrák neo- A gólyához címû versének e szakasza a Kossuth-emigrá- sát a dualizmusban kövesse tovább. Ha elfogadjuk, hogy a neoabszolutizmus mindkét ar- abszolutizmusban, mind az osztrák-magyar dualizmusban. ció tagjaihoz szólt, de úgy, hogy megszólaltatta az otthon A másik válasz a modernizációtörténeti kérdésre a nyil- cával hiteles volt, akkor felmerül a kérdés, hogy szerkezeti Ha más nem, hát ez a be nem teljesült kívánalom fûzi egy- maradottakat, akik a vers keletkezésének évében, 1850- vánvaló törésvonalakon túl az állandóság és a továbbfejlõ- összetevõi csak elõnyösen épültek-e be a késõbbi magyar azon hosszabb eseményláncra mindkét korszakot. ben – a megtorlások idején –, méltán érezhették, hogy az, dés jeleit igyekszik kimutatni. Ma már közkeletû álláspont, állam- és társadalomfejlõdésbe? Úgy tûnik, hogy kétarcú- Nem kell a magyar történelem értelmezési kereteibõl ami körülöttük s velük zajlik, a két évvel azelõtti állapo- hogy például a magyarországi sajtó az 1850-es években új- ságával számolnunk kell közvetlen utóéletében is, például kilépnünk ahhoz, hogy felfedezzük a neoabszolutizmus tokhoz képest maga a pusztulás. Mégis volt a legyõzött jászületve a hivatásszerû mûvelés medrébe jutott, amely- nemzetiségpolitikájának recepciójában. Az 1850-es évek- kedvezõ vonásait is. Ellenkezõleg. E korszakot kell kiemel- forradalmároknak határon innen s túl jövõbe mutató kulcs- ben a mégoly szigorú rendõri felügyelet ellenére kialakí- ben Bécs az összbirodalmi gondolat jegyében megpróbál- nünk elszigeteltségébõl s betagolnunk Magyarország tör- kérdésük: miképp tevékenykedhetnek, eszmélkedhetnek totta a polgári eszményeket tükrözõ stílust. Az igazgatás- ta kiegyenlíteni a magyarországi nemzeti törekvéseket is. téneti fejlõdésébe – egész ellentmondásosságával. Ezzel úgy, hogy a politikai elnyomatás megszûnése után folytat- történet-írás pedig a bürokrácia személyi összetételébõl Bizonyára vitatható, hogy a dualizmus kori magyar kor- nem ejtünk csorbát 1848/1849 jelentõségén. Hanem széle- hassák a régi rend korszerûsítését? Azt, amit 1849-ben meríti bizonyítékait arra, hogy 1848/1849 társadalomtör- mányzat megfeledkezett-e errõl a kísérletrõl. Avagy pe- sebb távlatban, megbízhatóbban és változatosabban szem- kényszerbõl abbahagytak. téneti szempontból sem volt olyan éles korszakhatár, mint dig ellenkezõleg: Budapest élénken emlékezett rá, és ép- léltethetjük a magyar polgári átalakulás programjának A feudalizmus 1848-ban Magyarországon is alapjaiban amilyennek a régebbi kutatás ábrázolta. Ugyanis a köz- pen ezért ugyanazt iparkodott kialakítani a dualista biro- útját, a korabeli nemzeti liberalizmus életerejét. ingott meg. A születõ magyar alkotmányos monarchia igazgatás különbözõ szintjein az 1840-es évek második dalom keleti részében, amit a Bach-rendszer az egész bi- K. LENGYEL ZSOLT nagyot lendített a magyar történeti fejlõdésen. Március felétõl a forradalmi éveken át számos hazai hivatalnok to- rodalom területén kívánt volt létrehozni, vagyis a minden Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szö- idusától folytatódott az ország reformkorban megkezdett vábbszolgált. A neoabszolutizmusról alkotott képünk ta- etnikai-kulturális közösséget egybefogó politikai nemze- vetsége, a Magyar Nagykövetség és a Collegium Hungaricum 2009. polgárosodása. De miután a szabadságharccal állami szu- lán akkor újul meg a leglátványosabban, ha a rendszer belsõ tet. Ha volt is ilyen hasonlóság közöttük, az osztrák és – a március 14-i ünnepélyén elhangzott beszéd rövidített változata.

Folytatás az 1. oldalról a Külügyminisztérium utóbb helyreigazítást kért, Hangsúlyozta, hogy a kisebbségekrõl való gondosko- Magyar autonómiatörekvések... megerõsítve, hogy a tárca véleményében nincs vál- dás a tagállamok kötelessége és felelõssége. tozás, a magyar kormány „mindig is támogatta” a ha- Romániában, ahol a legnagyobb létszámú magyar A román fél álláspontját jól szemlélteti Traian lenzéki Fidesz, mind a határon túli szervezetek részé- táron túli magyar közösségek legális szervezetei – így kisebbség él, Székelyföldön pedig a határokon túli leg- Basescu államfõ február eleji budapesti látogatásán rõl. A magyar külügyminiszter ugyanis kijelentette, a vajdasági magyar koalíció – által igényelt autonó- népesebb tömbmagyarság található, a Romániai Ma- elhangzott – szokatlanul durva és egyáltalán nem dip- hogy „érdemes lenne felülvizsgálni” az Országgyûlés miaformákat. gyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) óvatos politikája lomatikus – nyilatkozata, amelyben kategorikusan ki- határozatát a KMKF ügyében, megnézni, nem szorul-e A 150–200 ezerre becsült, õshonos kárpátaljai ma- ellenében az öt éve megalakult, Tõkés László vezette zárta a székelyföldi autonómia lehetõségét. A román kiegészítésre, esetleges módosításokra azokon a pon- gyarság, amely a kisebbségben töltött évtizedek elle- Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely hatóságok hozzáállásának ékes példája Sólyom Lász- tokon, ahol szlovák kifogások voltak. Horváthné Fek- nére több mint 100 községben és egy városban, Be- Nemzeti Tanács (SZNT) tûzte zászlajára az autonómia ló idei március 15-i erdélyi látogatásának akadályozá- szi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára a Fidesz regszászon még mindig többséget alkot, négy város- hangsúlyosabb képviseletét. Az EMNT kezdeményezé- sa, az elnöki repülõgép leszállási engedélyének vissza- parlamenti bírálatára válaszul leszögezte, hogy Göncz ban (Ungvár, Munkács, Nagyszõlõs, Csap) pedig je- sére 2004-ben Nagyváradon megalakult a Kárpát-me- vonása is, arra való hivatkozással, hogy a magyar ál- Kinga nyilatkozata „személyes állásfoglalásnak” tekin- lentõs népességû, máig nem tudott érvényt szerezni dencei Magyar Autonómiatanács, melynek célja a ha- lamfõ ottani ünnepi beszédében a magyar autonómia- tendõ, és a kormányzat továbbra is támogatja a KMKF az 1991. december 1-jén tartott népszavazás határo- tárokon túli õshonos kisebbségek önrendelkezési igé- törekvések mellett szándékozott kiállni. mûködését. zatainak. A szavazók többsége támogatta akkor a nyeinek képviselete, a kérdés nemzetköziesítése, az au- Szlovákiában már az autonómia szó puszta emlí- A magyar autonómia ügyében talán Szerbiában Magyar Autonóm Körzet létrehozását Beregszász köz- tonómia békés magyar modelljének megvalósítása a tése is idegességet vált ki. Igaz, ennek történelmi okai történt a legnagyobb elõrelépés, ahol még 2002-ben, ponttal. Az egymással vetélkedõ két fõ érdekvédel- közép-európai régióban. A tanácsban az összes jelen- is vannak: a második világháború elõtti Csehszlová- Szabadkán megalakult a Magyar Nemzeti Tanács a mi szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövet- tõsebb határon túli magyar kisebbség képviselve van. kia szétesése a szudétanémetek Hitler által támoga- vajdasági magyar perszonális (személyi elvû) auto- ség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szö- Tény azonban, hogy sem az EMNT, sem az RMDSZ tott autonómiaigényének bejelentésével vette kezde- nómia képviseletére, és szövetségi kisebbségügyi vetség (UMDSZ) egyaránt síkraszáll a területi auto- alternatívájaként létrejött, Szász Jenõ vezette Magyar tét. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) el- törvényt fogadtak el. A perszonális autonómia az el- nómia mellett. A KMKSZ egy Tisza melléki járás meg- Polgári Párt nem tudott eredményt felmutatni az au- nöke szlovák részrõl súlyos bírálatok középpontjá- képzelés szerint a kultúra, a nyelvhasználat, az okta- valósítását szorgalmazza a magyar többségû része- tonómia ügyében. Utóbbi a tavaly nyári önkormány- ba került tavaly szeptemberben azzal, hogy Tõkés tás és a tájékoztatás területén valósul meg, és nem ken, önkormányzati alapon. A fõ gond azonban az, zati választásokon is lényegében csak Székelyföldön Lászlóval Dunaszerdahelyen az autonómiáról tár- területhez kötõdik. Ám hogy a személyi autonómia hogy Ukrajnában máig nem alakult ki az igazi önkor- ért el sikereket, a november végi parlamenti választá- gyalt, noha az MKP nem tagja a Kárpát-medencei nem elegendõ a vajdasági magyarság számára, jelzi, mányzati rendszer, s a KMKSZ szerint ma a fõ prob- sokon pedig nem is indult önállóan, csupán független Magyar Autonómiatanácsnak, és Csáky általában hogy a három vajdasági magyar pártból létrejött léma nem is az autonómia megteremtése, hanem leg- képviselõket támogatott. Az SZNT hiába szorgalmaz- nem is autonómiáról, hanem önkormányzatiságról Magyar Koalíció tavaly áprilisban új, közös autonó- alább a még a szovjet korszakból örökölt kisebbségi za évek óta, hogy írjanak ki népszavazást a Székely- beszél. Csákyt még Bugár Béla, az MKP parlamenti miakoncepcióval állt elõ, mely egy Szabadka központ- jogok és oktatási rendszer megõrzése. föld autonómiájáról (legutóbb a novemberi parlamen- képviselõje, a párt korábbi elnöke is elmarasztalta, tal elképzelt Magyar Autonóm Körzetet hozna létre Kérdés, hogyan változik a magyar álláspont az au- ti választásokkal egy idõben szerette volna ezt meg- mert szerinte ostobaság az autonómia rémével rio- több magyarlakta járás összekapcsolásával. Ez az el- tonómia és a kisebbségi magyarság támogatása ügyé- rendezni), támogatást az RMDSZ-tõl sem kapott. Több gatni a szlovákokat, amikor a magyar iskolák és a képzelés azonban a szerb hatóságok ellenállásába ben azután, hogy a pénzügyi és gazdasági válság re- Kovászna és Hargita megyei településen tartottak vi- magyar tankönyvek ügye az igazi gond. Csáky janu- ütközik. Hiába hivatkoznak a magyar kisebbségi ve- mélhetõleg a nem túl távoli jövõben véget ér, és leg- szont jogi következményekkel nem járó, nem hivata- árban kisebbségi törvény megalkotását sürgette, zetõk arra, hogy a koszovói szerbek az õ tervezetük késõbb a jövõ tavaszi magyarországi parlamenti vá- los népszavazást, amelyeken a szavazók 99 százaléka amely törvényi garanciát jelentene a kisebbségi ok- alapján dolgozták ki saját autonómiatervüket, hason- lasztások nyomán várhatóan új összetételû kormány támogatta a székelyföldi autonómiát. tatás, kultúra és nyelvhasználat számára. Szerinte ez ló magyar autonómiát a Vajdaságban Szerbia nem lát alakul. A magyar kormányoktól és diplomáciától Az MPP sikertelenségét látva az idõközben európai a szlovák többségnek is érdeke lenne. A kisebbségi szívesen. Bojan Pajtic vajdasági kormányfõ a magyar ugyanis rendkívüli erõfeszítéseket igényel a határo- parlamenti képviselõvé választott Tõkés László az EMNT jogok védelmében és a közszolgálati, magyar nyelvû autonómiakoncepció nyilvánosságra kerülése után kon túli kisebbségek anyagi támogatása, asszimiláci- nevében, február végén az idei európai parlamenti vá- Pátria Rádió sugárzásának a magyarok lakta járások- sietett kijelenteni: a tartományt nem szabad felszab- ójuk, kivándorlásuk fékezése és a nemzetközi színte- lasztásokon állítandó közös választási listáról és hosszabb ban történõ felújításáért aláírásgyûjtést indítottak dalni, és szerinte éppen az ilyen törekvések tették reken történõ fellépés jogaik érvényesítése érdeké- távú együttmûködésrõl szóló megállapodást írt alá az ál- március elején a szlovákiai magyar szervezetek. tönkre Szerbiát. A szerbiai pártok között egy sincs, ben. Ráadásul az anyaországi társadalom egy nem el- tala korábban élesen támadott RMDSZ elnökével, Markó Szlovákia erõsen kifogásolja az egy esztendeje ma- amely elfogadná a magyar autonómiakoncepciónak hanyagolható része sem nézi jó szemmel a kisebbsé- Bélával. A megállapodásnak része az Erdélyi Magyar gyar parlamenti határozattal létrehozott Kárpát-me- a területi autonómiára vonatkozó részét. A szerb ál- gi nemzetrészek támogatását. Vajon lesz-e a jövõben Egyeztetõ Fórum létrehozása, amelynek célkitûzései kö- dencei Magyar Képviselõk Fórumának (KMKF) mûkö- láspontot látszott erõsíteni Göncz Kinga egyik tavaly bölcs magyar politika, mely végre megalkotja az oly- zött szerepel a közösségi autonómia különbözõ formái- dését is, amelyben szlovák belügyekbe való beavatko- decemberi, a Dnevnik címû újvidéki lapban megje- annyira hiányzó, átfogó magyar nemzetstratégiát, és nak egységes képviselete romániai és külföldi fórumo- zási kísérletet lát. Göncz Kinga február 17-i, szlovák lent nyilatkozata is, amelyben a külügyminiszter úgy megtalálja az egyensúlyt a szomszédos országokkal kon. Az SZNT bírálta a megállapodást, és közleményben partnerével tartott budapesti tárgyalásai után tett nyi- vélte, nem reális dolog a vajdasági magyarok terüle- kialakítandó jó viszony és a kisebbségi magyarság nyilvánította ki függetlenségét az EMNT-tól. latkozata azonban értetlenséget váltott ki mind az el- ti autonómiájának bármilyen fajtájáról beszélni. Igaz, támogatása között?

2009_2.p65 3 28.03.2009, 17:48 4 BÉCSI NAPLÓ 2009. március–április NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE Már nevetni se tudnak a magyarok? Közhely, hogy a bármirõl kialakult vélemény ko- niszterelnöki székhez való ragaszkodásban éli ki Összeállította: Fetes Kata rántsem azonos a tényekkel, a valósággal, hanem magát azóta is. Csakhogy ellenlábasa, az Orbán Vik- annak látásmódja. Az alábbi cikk a DER STANDARD tor vezetése alatt álló nemzeti-konzervativ Fidesz is (USA) c. napilap 2009. február 25-i számában jelent meg. annak gajdolásában merül ki, hogy el kell tûnnie a A szakemberek szerint a helyzet tovább romolhat, Így látja, láttatja a jelenlegi magyarországi állapo- „hazudónak“, ezen túlmenõen alig észlelhetõ részé- ha a bankok beszûntetik a hitelnyújtást a magánsze- tokat a szerzõ, a magyar származású Rásky Béla tör- rõl világos program, ötlet, látomás. Február 21 az anyanyelv nemzetközi napja mélyeknek és fejlesztõ beruházásoknak. A kamatemel- ténész. Mindamellett elgondolkodtató, milyen ké- A valamikor olyannyira ragyogó magyar értelmi- 1999-ben Banglades javaslatára az ENSZ február 21- kedés és a szigorúbb hitelfeltételek hatása máris jelen- pet mutat Magyarországról a nyugati, jelen esetben ségiek, kivéve a rendíthetetlen harcosokat, mára el- ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyílvánította. tõsen érezhetõ. Ezt a negatív hatást fokozza a kuna ár- ausztriai baloldaliként ismert sajtószerv. A cikk ma- némultak, nem intenek, nem lépnek fel ünnepélyes A kezdeményezést egy szomorú esemény váltotta ki. folyamának csökkenése. Szakemberek véleménye sze- gyar változatának leközlése a szerzõ belegyezésé- nyilatkozatokkal. A valaha olyannyira harcos politi- Az 1952-es év elején Bangladesben az urdut nyilvá- rint a horvát ingatlanpiac nehézségeinek oka abban vel történt (szerk.). kai közvéleményt irányító szerveit évek óta ugyan- nították az ország egyetlen hivatalos nyelvévé, noha is rejlik, hogy a külföldi tulajdonban lévõ kereskedel- A gazdasági válság súlyosabban érinti Magyaror- azon, idõközben megõszült, a politikai rendszerben a lakosság túlnyomó többségének anyanyelve a ben- mi bankok ugyanazokat a hitelfeltételeket alkalmaz- szágot mint a legtöbb EU-tagállamot. A belpolitikai mélyen beágyazott és gyakran komprimittált szószó- gáli. Az intézkedés ellen február 21-én Dakkában a di- zák, mint saját országaikban, ahol a válság súlyosabb lemerevedésért a kormányon lévõ szocialisták lói uralják, miközben a kereskedelmi adók halálra ákok fellázadtak. A rendõrség beavatkozásának követ- mint Horvátországban. hibáztathatók, de jajveszékelésen kívül a civiltársa- szórakoztatják az országot. Ugyanakkor a magyar kezménye egy komoly összetûzés lett, melyben öt diák dalom sem tud sokkal többet. társadalom megfáradt, közömbös, önsajnálkozás- vesztette életét. A bangladesiek ekkor kiáltották ki ezt Mintha valami átok sújtaná Magyarországot. Egyik ban szenveleg, de képtelen arra, hogy önszerve- a napot az anyanyelv napjává. rossz hír éri a másikat. Csupán a Nemzetközi Valuta- zõdjön, demokratikus kezdeményezéssel szembehe- Nemzetközi szinten az ENSZ határozatának eredmé- (EU) alap (IWF) akadályozhatja meg az országban a tel- lyezkedjen a politikai elittel. nyeképpen 2000. február 21-én ünnepelték világszer- jes összeomlást; az euro váltófolyam – figyelembe te az anyanyelv nemzetközi napját. EU támogatja a vendéglátó-ipari szakképzést véve a ténylegesen fenyegetõ, idegen pénznemben Teljes aléltság A magyar vendéglátó-ipari, a szakképzés megújítá- folyósított kölcsönöket – összecsuklik, a külföldi Tulajdonképpen már csak a kicsi radikális jobbol- sára fordítandó mintegy 85.000 euró egyszeri vissza tõke kiáramlik az országból, a vállalkozók elbocsát- dal aktív politikailag, amint fekete egyenruhában ják alkalmazottaikat, a zsugorodási jóslatokat na- mindenütt megjelenik árpádsávos, a nyilasokra em- (USA) nem térítendõ uniós támogatást nyert el. Az összeget olyan projektek megvalósítására fordít- ponta korrigálni kell lefelé. A gazdasági válság sú- lékeztetõ zászlóival, fenyegetõen átvonul a cigány ják majd, melyek célja a tantervek és a tananyag to- lyosabban érinti Magyarországot mint a legtöbb EU- településeken; hangja és logikája már régen uralja a NASA-ösztöndíj fiatal magyar kutatónak vábbfejlesztése, az informatikai rendszerek kiépítése, tagállamot, mintha az országnak egy évtized lazsá- politikai közbeszédet. Tulajdonképpen nem jelente- Az Einsteinrõl elnevezett ösztöndíjat minden évben, a minõségfejlesztés valamint a munkaerõpiaci esélyek lásáért kellene most megfizetnie a számlát. ne veszélyt, ha a gyáva szocialisták nem mulasztot- így 2009-ben is fiatal, pályakezdõ kutatók között osz- növelése. Magyarország fejlõdésében jelentõs szere- A kilencvenes évek vége óta semmihez sem fog- ták volna el, hogy határozottan fellépjenek, az állam- totta ki a NASA. Az ösztöndíjasok három évig folytat- pet játszanak a munkaerõpiac elvárásainak megfele- tak hozzá ténylegesen: elmaradt az oktatás-, az egész- hatalom tekintélyével betiltva a félkatonai szerve- hatnak kutatásokat az Amerikai Egyesült Államok egye- lõen felkészült szakemberek. A kormány ennek érde- ségügy reformja, az adóreform éppúgy, mint a zeteket, békés tüntetések zavarásánál világos utasí- temein. A helyszínt a 10 kutató maga választhatja meg. kében stratégiát dolgozott ki, mely a kevés fejlesztési felfuvódott közigazgatás karcsúsítása. Az állam és tásokat adtak volna a rendõrségnek; ha nem lenné- A témák szorosan kapcsolódnak a NASA folyamatban forrással rendelkezõ szakképzés helyzetén kíván javí- polgárai kölcsönökbõl éltek, és azt hitték, majd csak nek a magukat konzervatívnak nevezõ erõk és az levõ és tervezett ûrmisszióihoz. tani. Természetesen nem csak az infratsruktúra kor- megússzák az egészet. Miközben a korábban leki- egyházak, amik a szélsõjobb üzelmeit nem veszik Az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Bolyai kollé- szerûsítésére, hanem az oktató munka állandó csinylõn megmosolygott szomszédos államok össze- tudomásul, vagy éppenséggel kacérkodnak vele; ha giumában tavaly szerezte meg asztrofizikai tudomá- megújjítására is szükség van. szedték magukat, Magyarországon megállt minden nem lennének a kereskedelmi tájékoztató szervek, nyos fokozatát Kocsis Bence. A fiatal kutató jelentõs Ehhez nyújt segítséget az unió vissza nem téríten- – helyesebben kicsinyes politikai állóharc dúlt a tör- amelyek szenzációéhesen, olajat öntve a tûzre a leg- eredményeket ért el a gravitációs hullámok felfedezé- dõ támogatása, mely széleskörû lehetõséget teremt ténelmi képért, ill. a múlt megítéléséért. kisebb eseményt is hisztériát keltve felnagyítják, és sét célzó stratégia kidolgozásában. Ezekre az eredmé- arra, hogy a világhírû magyar elõdökhöz méltó szak- De még ezen a téren sem született meg a felderí- persze, ha nem tespedne aléltan a társadalom, amely nyekre alapuló pályázatával nyerte el az Eistein ösz- embereket képezzenek. tés. Hogyan keveredett bele a magyar társadalom nyilvánvaló undorral és aggodalommal telten egy- töndíjat, amely lehetõvé tesz számára háromévi továb- az 1944/45-ös zsidógyilkolásba, vagy a Kádár-rend- szerûen elfordítja a fejét. bi tudományos kutatást. szerrel való együttmûködés csak ritkán került terí- Jóformán senki sem lép fel a nyelv rasszista lezül- (FR) tékre. Nem került sor fájdalmas felderítésre, áthida- lése, a nyilvánosság leromlása, az erõszak alacsony lásra, emlékezésre, netán büntetésre. Nagyon gyor- ingerküszöbe ellen. Mintha csak nem akarná észre- san sikerült átvedleni áldozatokká. Sokáig úgy tûnt, venni senki, hogy régóta ég már a súlyos rasszista Európáig ér a terror lánc (EU) mintha sikerült volna aránylag mindent túlélni ká- kilengések gyújtózsinórja, amihez képest jelenték- A tálibok okozta probléma nem áll meg az afgán rosodás nélkül, akárcsak a gazdasági reformok vi- telennek bizonyulnak az elmúlt évek erõszakba tor- határnál. szonylatában a rendszerváltozást. Azonban az utób- kolló tüntetései. Az EU szükség esetén támogatja tagországait Afganisztánban az utóbbi idõben sokat romlott a bi hónapok is megmutatták, hogy ez így nem megy. Ugyanakkor éppen a politikai eliten kívül minden- Mivel a kelet- és közép-európai térségben fekvõ tag- biztonsági helyzet. A pakisztáni NATO-raktárakat ért ki tudja, hogy szükségesek az alapvetõ változások. országok gazdasági helyzete különbözõ, az Európai támadások és a mumbai terror esemény azt jelzik, hogy Botrányok és megvesztegetések A tunyaság mindenütt érzékelhetõ eredményeként Unió szükség esetén támogatja a térségben fekvõ tag- a térség stabilitása megingott. Ahhoz, hogy az afgán A jelenlegi helyzet létrejötte leginkább a nyolc éve éretté váltak a magyarok. Csakhogy sehol sem akad- országait. probléma megoldódjon, Pakisztánban is rendet kell te- hatalmon lévõ szocialistákat terheli, bizonyos fele- nak olyanok, akik ilyen merész lépést hitelesen köz- „Az unió egy tagországát sem hagyja meginogni.“ remteni. Az amerikaiak megerõsítik afganisztáni csa- lõsség hárul azonban a politikai elitre is. A rendszer- vetítenének. Az utóbbi években annyi áldozatot kö- Az EU-csúcson kialakult véleményt így foglalta össze pataikat, a brit miniszterelnök pedig segítséget ígért változás óta, sõt, részben korábbról változatlan a sze- veteltek a magyaroktól, annyi üres igéret hangzott brüsszeli sajtótájékoztatójában Mirek Topolanek az EU so- az országnak a terrorizmus elleni küzdelemhez. mélyi kör összetétele, innen kerülnek ki azok, akik el, nem csoda hát, ha túlságosan kételkedõkké vál- ros elnöke és Manuel Barroso az európai bizottság elnöke. A pakisztáni támadások nem a NATO-csapatokat ér- egyre gyakrabban keverednek botrányokba, meg- tak. Senkinek sincsenek többé illúziói, még valamely A csúcstalálkozón résztvevõ állam- és kormányfõk ték, hiszen azok nem állomásoznak Pakisztánban, de vesztegetési esetekbe, kicsinyes torzsalkodásokba, erõskezû férfiak vagy tekintélyelvû megoldások dol- nyilatkozatai is arra utaltak, hogy a térség tagországa- utánpótlásuk onnan érkezik. Ezeket a telepeket eddig ez az elit ugyanakkor képtelen arra, hogy irányt szab- gában sem. it az unió nem hagyja magára, de átfogó program elin- csak tolvajok ellen õrizték, ezért voltak sikeresek a jon a reformok terén. Kérdés persze, ki lesz majd, aki a magyar társada- dításának még nem jött el az ideje. rajtaütések. Az események azt jelzik, hogy a pakisztá- Gyurcsány Ferenc hirhedt 2006-os „hazugságbe- lommal lenyeleti a legkeserûbb pirulát, ki kapja majd Barroso bejelentette, hogy a résztvevõk egyetértet- ni kormány nem képes megbírkózni a területén szer- szédének“ tulajdonképpeni üzenetét, vagyis hogy ez a szükséges durva beavatkozásért a Fekete Pétert? tek abban, a bankfiókoknak semmi korlátozást sem vezõdõ terrorista mozgalmakat. Ez veszélyt jelent az nem mehet így tovább, az ellenzék és a közvélemény Egy biztos, mindennek nagyon hamar be kell követ- jelent, ha az anyabankok támogatásban részesülnek. egész térségre. A szövetségesek a pakisztáni utánpót- megjátszott felháborodásában annak bevallásán túl, keznie, és persze az egészet a „kisembereknek“ kell Az eseteket külön-külön vizsgálva fogunk segítséget lási útvonal helyett más megoldást keresnek. Ennek hogy hazudott a választási harcban, nem fogta fel. A majd lenyelniük. Még a politikai viccek, a minden nyújtani tagországainknak – mondta Barroso. érdekében tárgyalnak az Afganisztánnal határos volt miniszterelnök bár nem adta fel azonnal, a múlt évi irányban könyörtelen politikai kabaré, amely elvi- Topolánek kijelentette, széles egyetértés volt a részt- szovjet köztársaságokkal. népszavazás óta azonban a változásokat érintõ be- selhetõvé tette a Kádár-diktatúrát, sem könnyíthet vevõk körében abban, hogy pillanatnyilag téves lenne A tálibok nem tudnak tartósan fennhatóságuk alatt szédei és interjúi nem többek üres csevegésnél, de a helyzeten. Szinte kiveszett mára: a magyarok ala- megváltoztatni az euróövezeti csatlakozás szabályait. tartani területeket, mert gerillaharcot folytatnak. A nem csupán azért, mert az ellenzék megakadályoz posan elfelejtették az ellenszegülõ, gyakran felsza- tálib lázadók melett törzsi viszályok, renitens hadurak minden reformkezdeményezést. Gyurcsány a mi- badító nevetést. (AT) és drogcsempészek is okozhatják a biztonság romlá- sát. A helyzet romlásának megelõzésére az USA jelen- legi harmincezres katonai kontingensét újabb húsz- Elfogták a bécsi csecsen gyilkosság tettesét ezerrel megemeli. Az Egyesült Államok Honvédelmi Egy Varsó közelében levõ szállodában letartóztatta Minisztériuma nehezményezte, hogy a NATO tagálla- a lengyel rendõrség Turpal Ali csecsen származású Õrszavak mai az afganisztáni misszióban aránytalanul nagy ter- orosz állampolgárt. Fenti címmel online lappal vette fel a küzdelmet korlati, az identitást, a módszertani kultúrát, a nem- het hárítanak az USA-ra. Õt gyanusítják a jelenlegi csecsen elnök egykori test- a Nyugati-európai Országos Magyar Szervezetek zeti irodalmat, népi kultúrát ismertetõ írásokat. õre Umar Israilov meggyilkolásával. A 27 éves férfi- Szövetsége az ijesztõ méreteket öltõ asszimiláció Göteborg a bölcsõje az Õrszavak címû ma- vel, aki Ausztriában menekültként élt, Bécsben a nyílt ellen. Az új módszer új lehetõség arra, hogy hasz- gyarságismereti tanítás-módszertani szakfolyó- utcán végzett két lövés. nosítsuk a modern technika vívmányait, amik iratnak – írja elõszavában Wurst Erzsébet a 2009. Még négy személyt tart az osztrák rendõrség letar- adott esetben éppenséggel testhezállóak a tömb- március elején internetes hálóra került Magyarság- tóztatásban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy segédkez- magyarságon kívül, jelesen szórványokban élõk ismereti tanítás-módszertani folyóirat szórvány- tek a gyilkosságban. Magyar ûrhajós a világûrben számára. ban élõknek felelõs kiadója. Fõszerkesztõ: Székely Israilov halálának kapcsán az Ausztriában élõ A Szojuz TMA-14 ûrhajó, fedélzetén a magyar szár- Nyugati, szórványban élõk az Oktatási és Kultu- Gyõzõ (Kolozsvár); szerkesztõbizottság: Bihari Sza- csecsenek között az a hír terjedt el, hogy a csecsen vagy mazású Charles Simonyival március 26-án, csütörtö- rális Minisztérium Határon Túli Magyarok Titkár- bolcs, (a szerkesztõbizottság elnöke) Gedeon Már- az orosz titkosszolgálat áll a gyilkosság mögött. A vi- kön, közép-európai idõ szerint 12.49-kor elindult a sága támogatásával a NYME Apáczai Csere János ta (Varsó), Kovátsné Németh Mária (Gyõr), Len- lághálón egy lista vált közismertté, mely állítólag ha- kazahsztáni Bajkonur ûrrepülõtérrõl a Nemzetközi Kar és a Neveléstudományi Intézet kiváló szakmai gyel Ferenc (Bécs), Lukácsfy Kristóf (Helsinki), lálraítéltek névsorát tartalmazza. Köztük szerepelt Ûrállomásra (ISS). Az expedíció parancsnoka munkájának és vendégszeretetének köszönhetõ- Pathy Lívia (Felsõõr), Székely Ildikó (Kolozsvár) Israilov neve is, aki töbször kért rendõri védelmet az Gennagyij Padalka orosz ûrhajós, fedélzeti mérnöke en hosszú évek óta vesznek részt a szórvány spe- Tompa Anna (Jönköping), Wurst Erzsébet (Bécs); osztrák hatóságoktól. Michael Barratt amerikai ûrhajós, orvos. ciális helyzetét és igényét figyelembe vevõ tovább- állandó munkatársak: Benedek Zsuzsanna (Bue- Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly 1948-ban képzésen Gyõrött. Itt született meg a közös együtt- nos Aires), Réz Anna (Sao Paolo), Seper Judit (Fel- Budapesten született. Szoftverfejlesztõ, a szándékori- gondolkodás kereteit kitágító tanácskozás gondo- sõõr), Stuber György (Stockholm), Tóth Ildikó (AT) entált programozás kutatója. 1968 óta él az Egyesült lata, melyre 2008 nyarán a Miniszterelnöki Hiva- (Sölvesborg), Zolnai Edit (London); technikai Államokban. Kaliforniában a Berkeley Egyetemen szer- tal által támogatott göteborgi konferencián kerül- munkatársak: Bitay Zsolt (Boras), Sinai Tompa Komoly gondok a horvát ingatlanpiacon zett diplomát. hetett sor. Sok fontos alapelvet fogalmaztak meg Enikõ (Mullsjö). Az elõzõ évihez képest 70–80%-kal visszaesett ez év Simonyi most jár másodszor az ûrben. Elõször a résztvevõk az igények és lehetõségek figyelem- www.nyeomszsz.org/orszavak elején a horvát ingatlanpiacon az adásvételek száma. 2007. április 7-én, közép-európai idõ szerint 19 óra 31 be vételével, s itt született meg a döntés egy, a Ez okozta, hogy sok ügynökség eltûnik az ingatlanpi- perckor indult a Szojuz TMA–10 ûrhajóval 11 napos nyugati féltekén és a Kárpát-medencében élõ ma- acról. A recesszió elsöpri az ingatlanforgalmazókat. Az ûrutazására, a Nemzetközi Ûrállomásra. A repülésre gyarok számára is egyaránt elérhetõ elektronikus Felújítást, áthúzást, mindenféle javítást, szállí- építõ vállalatok 20%-a csõdhelyzetben van és az ide- való felkészülést 2006. szeptemberben kezdte el a folyóirat szerkesztésérõl, mely mindenki számára tást garanciával vállal Lukácsi Károly kárpítos. genforgalmi vállalatok is nehézségekkel küzdenek. bajkonuri Csillagvárosban. hozzáférhetõvé teszi a legújabb tudományos és gya- Telefon: 0664 95677 81 ++

2009_2.p65 4 28.03.2009, 17:48 2009. március–április BÉCSI NAPLÓ 5 A VILÁGMÉRETÛ MONETÁRIS ÉS PÉNZÜGYI VÁLSÁG III. A pénzügyi és reálgazdasági következményei megmentéséhez kb. 2.000-3.000 milliárd dollárra len- Óriásira nõttek a bankok veszteségei 2007/2008- ne szükség az eddig ismert számok alapján. Továbbá, ban az amerikai jelzálog-hitelválság nyomán, amikor A világ gazdasága ma legsúlyosabb monetáris és a különbözõ, nemzeti kormányok által beindított, vagy is egymás után újabb és újabb „hullák és csontvázak” pénzügyi válságában vergõdik az 1929-1933-as Nagy megindítandó gazdasági mentõ-akciók/ „csomagok” zuhantak ki szekrényeikbõl, az USA-ban éppúgy, mint Depresszió óta. Ezt a globális, financkapitalista, végte- (pénzügyi; ipari; stb. szektorok megsegítése) összkölt- Európában. Elõször az amerikai bankok (Merril lenül és vészesen komplex, ellenõrizhetetlen rendszert ségét szintén kb. 2.000-3.000 milliárd dollárra taksál- Lynch; ; ; ; nagymértékben az angolszász politikai és gazdasági ják 2009. elején. Végül a világ összes aktíváinak (in- ; JP Morgan Chase; stb.) erõk uralják.. Ennek a zárt, irreálisan profit-éhes, gõ- gatlanok és ingóságok minden formában és változat- jelentettek be hatalmas veszteségeket 2008. tavaszán- gös és immorális világnak farkas törvényeit ismerte a ban) értékcsökkenését kb. 30.000 milliárd dollárra (!) nyarán, majd utánuk az európaiak, pedig az Európai legnagyobb svájci betéti és üzleti banki-konglomerá- becsülik 2009. elején, ami egyenlõ a világ hazai össz- Únió kezdetben még biztonságban érezte magát. tum, az Union de Banques Suisses (UBS), amikor ta- terméke (GDP) kb. 50%-ával. Európában összesen: 221 milliárd dollár voltak a pasztalatlanul, naív „Amerika-imádatától és -majmo- Tanulságos megvilágítást kapunk, ha összehason- veszteségek, de folytatódtak 2009. elsõ negyedében lásától” vezérelve, az USA pénzpiacaira kalandozott. lítjuk ezt a 7.500 milliárd dolláros, eddigi pénzügyi is. A pénzügyi válság mélysége nehezen számítható ki, Itt aztán az elsõk között került ki a hírhedt, csaláso- összveszteséget az Egyesült Államoknak a történelem az Európai Únió egységes piacán a bankhálózatok kon és szemfényvesztésen alapuló, „subprime”-ingat- folyamán felmerült, fontos és különbözõ állami ki- ugyanis már átnyúlnak a nemzeti határokon, miköz- lanpiacon: vesztesége 38 milliárd (!) dollárra rúgott – adásaival/összköltségeivel (inflációt és vásárlóerõt ben mûködésük szabályozása még nem úniós szintû. a legnagyobb az összes csõbe húzott és lekopasztott figyelembe véve; mai dollár értékben és milliárdok- Közös stratégia híján, az EU tagországok saját akciók- bankok között -, úgy, hogy kénytelen volt a svájci adó- ban): Louisiana megvétele Franciaországtól: 217; kal próbálták – és próbálják – menteni bankszektora- fizetõk segítségét kérni. A Svájci Nemzeti Banki átvet- Roosevelt elnök New Deal-je 1932-ben: 500; 2. világ- ikat és gazdaságaikat. Számolatlanul öntik az ameri- te, az adófizetõk terhére „megmérgezett banki termé- háború (1939-1945): 3.600; Marshall Terv (1948): kai és európai jegybankok és kormányok a pénzt a keit” (60 milliárd svájci frank!), míg a svájci állam 6 115; koreai háború (1950-1952): 597; Holdra szállás pénzügyi szektorba, hogy újraindítsák a gazdaságot a túlfûtött profit-hajhászás okozta pszichózisban szen- milliárd svájci frankkal (!) támogatta meg alaptõkéjét, (1969): 237; NASA : 851; vietnámi háború (1964- mûködtetõ hitelezést, egyrészt a bankok között, más- vedõ – tõzsdei befektetõk, alkuszok, brókerek stb. el- szintén a svájci adófizetõ nép terhére. A legnagyobb 1973): 698; Takarék-Bankok Válsága: 256; iraki hábo- részt a bankok és reálgazdasági ügyfeleik között. várásai torzítják a valóságról alkotott képet. Ezek a svájci banki-kolosszus így vált, de facto, állami bank- rú (2003-2008): 698; összesen: 7.765 (kivéve az 1861- A hitelezés teljes lebénulása a legrosszabbkor érte torzítások aztán visszahatnak az alapokra, ahogy ezt ká a világ egyik legliberálisabb gazdaságában, megcá- 1865-ös szecessziós polgárháború költségeit). Követ- a világgazdaságot, amikor az USA már recesszióba a különbözõ, egyre gyakoribb „buborékok” és válsá- folván az elvadult financkapitalizmus, poros, 19. szá- kezésképpen ez a jelenleg pusztító-romboló, pénzügyi süllyedt, s oda tartott Európa és Japán is. Az USA-ban gok idején láthatjuk. A tõzsdei lelkesedés („bull- zadi, ultra-liberális gazdasági elméletét (csak privát- válság összköltsége/vesztesége már majdnem elérte az 1929-1933-as nagy gazdasági világválságot követõ market”) irreálisan az egekbe emelheti a bankok, tõke; az állam rossz gazda stb.), ezzel sikerült neki meg- az Egyesült Államok legfontosabb, állami kiadásait/ idõszakot leszámítva nem történt hasonló állami be- internetes cégek, ingatlanok, nyersanyagok stb. árát, valósítani a szélsõséges, 19. századi, ultra-liberális is- össz-költségeit a 20. és 21. század folyamán. avatkozás, de ez sem nyugtatta meg a kedélyeket. Eu- a pánik („bear-market”) pedig – szintén irreálisan – kola egy másik alaptételét: a nyereséget privatizálni, Valóságos vérfürdõ jellemezte 2008-ban a világ rópában a betétbiztosítási rendszerek láncreakciósze- padlóra küldheti a mégoly erõs lábakon álló vállalato- a veszteséget szocializálni/társadalmasítani. értékpapír-piacait/tõzsdéit. Csak elvétve akadt olyan rû megerõsítésére sem azért volt szükség, mert a leg- kat is. A pénzügyi piacok ezen a kétirányú mozgásel- tõzsde a világon, amely emelkedéssel, de legfeljebb nagyobb német, brit vagy francia bankokat fizetéskép- ven mûködnek és a bennük rejlõ, inherens bizonyta- Pénzügyi következmények minimális veszteséggel zárta a tavalyi évet. A 23 or- telenség fenyegette, hanem mert meg kellett õrizni a lanságuk/ingadozásuk terjed át a reálgazdaságra, s A jelenleg dúló, világméretû pénzügyi válság tel- szág részvényeinek mozgását követõ MSCI World In- betétesek bizalmát, nehogy minden dominót eldöntõ nem fordítva. A felfutás-válság periódusok, a „bubo- jes összköltsége/vesztesége kb. 7.500 milliárd (!) dex értéke alapján az USA hazai össztermékét (GDP) pánik törjön ki a pénzpiacokon. A globalizáció ugyan- rékok” és kipukkadásuk, a pszichózisban szenvedõ dollárra rúgott 2008 végén. A reálgazdaságban élõ, több mint kétszeresen meghaladó, 29.000 milliárd is nemcsak a válságot röpíti a világ egyik sarkából a pénzügyi piacok (tõzsde) velejáró tulajdonságai. munkálkodó és gondolkodó közgazdász egyszerûen dollár tûnt el, foszlott semmivé a papírok (részvények; másikba, a viharba került országok is kénytelenek egy- A jelenlegi pénzügyi válságban is többrõl van szó, megborzong arra a gondolatra, hogy mennyi értelmes, kötvények stb.) értékébõl. A legtöbb befektetés, 7.000 más módszereit másolni, különben a pénz máshova mint pusztán az ingatlanpiaci buborékról. Ez utóbbi hasznos, millió munkahelyet teremtõ, ugyanakkor je- milliárd dollár, az amerikai tõzsdékrõl tûnt el; nagyjá- menekülhet tõlük. csupán a szög volt, amelyet a hitelpiacon egyre job- lentõs, tisztességes profitot biztosító beruházást lehe- ból ennyi volt az elõzõ hat év nyeresége. A harminc A hangosan hirdetett szabadpiaci elveket félredob- ban elszaporodó, tõkeáttételes hitel- és kölcsönügyle- tett volna ebbõl a hatalmas, eltûnt összegbõl megva- legfontosabb amerikai részvény alkotta Dow Jones va, az államok (elsõsorban USA és Európa) mélyen a tek (a valóságtól eltávolodott új banki „termékek” for- lósítani szerte a nagyvilágban (megújuló energiák; inf- ipari átlagindex a legnagyobbat zuhant a nagy gazda- zsebükbe nyúlva próbálták – és próbálják – megaka- májában) okoztak harminc éven át, amelyhez még az rastruktúrák; modernizált iparágak; oktatás; egészség- sági világválság mélypontja, 1931 óta. A zömmel csúcs- dályozni pénzügyi szektoraikban, és rajtuk keresztül az irreális meggyõzõdés is társult, hogy a pénzpiacok ügy stb.). Ez a szédítõen hatalmas összeg egyenlõ az technológiai vállalatokat jegyzõ, elektronikus tõzsde, a világgazdaságban a fenyegetõ káoszt. A 2008. õszé- képesek az önkorrekcióra. De ha ezek a buborékok a USA hazai összterméke (GDP) kb. 50%-ával, s magá- a Nasdaq indexe nagyobbat esett, mint 2000-ben, az re elmélyült pénzügyi világválság czunami módjára jelenlegi nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer- ban foglalja a világ összes bankjainak, beruházási alap- internetes cégek bedõlésekor rázta meg és tarolta le a financkapitalizmus megren- nek (jobban mondva: rendszertelenségnek) elkerülhe- jainak, mindenféle-fajta pénzintézeteinek, nyugdíj- A tõzsdék eme hisztérikus viselkedését a bizalmat- díthetetlennek hitt és tartott ultra-liberális elveit. Ma tetlen velejárói, akkor a kormányzati szabályrendsze- alapoknak, biztosítóknak és magánszemélyeknek lanság okozta és okozza még mindig. A reálgazdaság már tisztán látható, hogy a piacok önkorrekciós képes- reknek kellene megakadályozni azt, hogy a buborékok összveszteségeit (részvények és kötvények tõzsdei (ipar; építõipar; mezõgazdaság; bányászat; kereskede- ségét hangsúlyozó közgazdasági nézetek (az ú.n. „lát- túl nagyra nõjenek, és nem elég a válság után felsze- zuhanása; üzleti veszteségek; csõdbe-menések; garan- lem; turizmus; közlekedés stb.) általános helyzete nem hatatlan kéz” mindent igazságosan elrendezõ, szinte degetni a kipukkadt léggömb foszlányait, a becsületes cia-vállalások; csalások stb.). A 7.500 milliárd dollár indokolta a totális bizalomvesztést. Ha minden jól vallásos mítosza) nem állják meg helyüket a valóság- és becsapott adófizetõk terhére. összveszteségbõl (2008. végéig; ez az összeg még emel- megy, ha nem következik be nagy depressziós válság, ban, hanem nagyon sokszor elveszítik egyensúlyukat. kedik 2009-ben) csak a bankok részesedése kb. 50%. akkor is 4-5 év kell ahhoz, hogy a tõzsdék visszenyerjék A pénzügyi piacok (tõzsde stb.) nem tükrözik a reál- UNGER LÁSZLÓ, közgazdász (Genf) Becslések szerint a világ összes bajba jutott bankjának a 2007. évi csúcspontot. gazdaság valódi alapjait, mivel a különbözõ – sokszor Folytatás a következõ számban

Folytatás az elõzõ számunkból gunkat, mint akit megvakítottak vagy megsüketítettek. A hálózatiság és a wiki-tudás bázisán teljesen új szol- E-MINÕSÉG forradalma Meg kell tanulnunk, hogyan teremthetjük meg a bizton- gáltatások, teljesen új üzleti modellek, új kulturális mo- ságot a magunk számára ebben a világban. dellek jöhetnek létre, melyek a minõségi élet élésének végül a legjobb változat válogatódik ki, mely a legtöbb nek. Az információs társadalmat lehetõvé tevõ infrast- Utoljára hagytam a legnagyobb kihívást: a Big Brother teljesen új esélyeit szülik meg. Nemrég voltam Hollan- felhasználónak tetszik, a legjobb lélektani hatást váltja ruktúra minden eleme mögött komoly kutatási és fej- jelenséget. Mi magyarok különösen nem vagyunk tuda- diában, egy olyan városban, ahol mindez már kézzelfog- ki. A wiki-világ kánonjainak megjelenésére ma még vár- lesztési tevékenység, jól szervezett vállalat, hihetetlenûl tában annak, hogy ez a technológia totális kontrollt ké- ható valóság. Minden háztartás be van üvegszállal há- ni kell, de elõbb utóbb azok is megjelennek, s elválik a erõs marketing áll. Mindez sok pénzbe kerül, amit mi, pes teremteni az emberek fölött. Akik 1989 elõtt eszmél- lózva, szimmetrikus kapcsolatban lehet mindenki min- hiteles a hiteltelentõl, az adott közösség számára érté- fogyasztók fizetünk meg. S a pénz sosem elég. A techno- tek, hozzászoktak a kontrollhoz. Emlékszem, velem denkivel. Körülbelül 10 ezer lakója van ennek az intelli- kesnek tartott a selejtestõl. Míg a népi közösség kons- lógiai fejlõdést nem úgy kell elképzelni, hogy minden szemben mindig az volt a kifogás, hogy nem lehet felje- gens városnak. A lakók információs szövetkezetet ala- tans, térben és hálózati szervezõdésben lehatárolt cso- termékfejlesztõ azon töri a fejét, hogy nekünk jobb le- lenteni engem. Néztem a papírokat, amiket 1989 után pítottak. Egy idõ után megunták a központi televíziókat, port volt, addig az új népi közösség egészen más elvek gyen, hanem azon, hogy eladja a dolgokat. Marx annak kaptam a hivataltól, és tényleg sajnáltam szegény besú- s elkezdtek saját híreket létrehozni a saját családjukról. szerint verbuválódik. Az új népmûvészet plurális és glo- idején nagyon okosan mondta, hogy hiába termel vala- góimat, mert mit is tudtak mondani? Azt tudták monda- Ott este nem központi tévétársaság híreit nézik, hanem bális lesz. a világ bármelyik pontjáról bárki beszállhat ki árut, ha elõtte nem termelte meg más az áru iránti ni, szó szerint leírni, amit hallottak. Minden szónak per- azt nézik meg, hogy a Kovács családban mi történt. Ez egy-egy digitális népmûvészeti termék létrehozásába. szükségletet. A szükségletek termelése az öncélúság irá- sze volt háttér jelentése, s amikor azt mondtam, ami le- lehet, hogy nem olyan borzasztóan érdekes. Bár talán a Mielõtt teljesen megigézne bennünket a szép új világ, nyába mutat, amit csak részben indokol a fejlõdés.Van írható, valami mást is mondtam, amit csak kiérteni le- Kovács család is lehet olyan érdekes mint a Parlament. érdemes néhány fenyegetõ tényezõt figyelembe venni. például két mobiltelefonom, melyek egymással nem hetett a szavak mögül, de ezt már nem lehetett leírni, Ahhoz képest a Kovács család is produkál néhány izgal- Az egyik fenyegetés, melyrõl már beszéltem, az addikció, kompatibilisek. Külön töltõjük, külön rendszerük van. mert csak sugallat, ki nem mondott, utalásos üzenet volt. mas dolgot, különösen, ha boldogtalan. Tolsztojtól tud- mely ugyanúgy pusztít, öl és nyomorba dönt, mint az Valósággal megbolondít, amikor egyiket a másik után Nekünk, akik átéltük az államszocializmust, természe- juk, hogy minden család az. Minden családnak van mit alkohol, a kábitószer, a játáékszenvedély vagy az kell használnom, mert mindegyiken egészen más gom- tes, hogy ügyelünk a szavainkra. Hozzá vagyunk szokva mondani a másiknak a maga boldogtalanságáról és bol- erotománia. Másik veszély az új kultúra és a régi viszo- bokat kell nyomogatni annak érdekében, hogy beszélni a dupla beszédhez. A fiatalok hála Istennek nincsenek dogságáról. És beindultak ezek a családi híradók. Ez csak nya. Félek attól, hogy ez az új világ Atlantiszként el fog- tudjak, s akkor még nem említettem azt a 60 teljesen hozzászokva ahhoz, hogy mások figyelik õket. Nem tud- egy példa. Vannak fontosabb példák, mondjuk, az egész- ja süllyeszteni mindazt, ami elõtte volt. Megszûnik a fölöslegesen beépített funkciót, melyek mind benne van- ják, mert õk nem tanulták meg, hogy az új világban na- ségügy területérõl. Minden lakásban vannak eszközök, klasszikus mûveltség, mint olyan. Eltûnnek a könyvek. nak a telefonomban, anélkül hogy kértem volna. Nincs gyon kell vigyázni. Gyurcsány Ferenc a saját kárán ta- melyek a testre helyezve vezeték nélküli kapcsolatban Michelangelo adat lesz éppen úgy, ahogyan adat a teg- ember, aki a használati utasítást képes lenne megérte- nulta meg, hogy óvatosnak kell lenni, mert mindennek folyamatosan egy központba továbbítják a krónikus be- napi vihar. A kultúra egyszerre hagyomány és újítás. ni. A 90-es évek óta használok számítógépet. Az évek so- füle van, mindenütt kamera van, és ennek következté- tegek releváns fiziológiai értékeit, vérnyomás értékeit, Félek, hogy ezúttal az újítás maga alá tiporja a hagyo- rán már nem is tudom, hányadik rendszert tanulom újra, ben sokkal inkább ellenõrizhetõk vagyunk, mint azt amelyeket, ha lát a felügyelõ, márpedig lát, akkor látja, mányt. Kihalnak egész mûfajok. A digitális nemzedék ha s felejtem el a régit. Mintha a könyvtáramat két évente hisszük. Itt van például a mobiltelefon, mely mindig ve- hogy ott a Szabó néninél most esetleg valami olyan do- egyáltalán ismeri majd Anyegint (s nem téveszti össze kellene cserélnem, mert mindig új és új ábécével nyom- lünk van. Ezáltal abszolút megtalálhatók, sõt, eltalálha- log kezdõdik, amit jobb lenne megelõzni, és már megy valami játékkal), akkor nem fogja érteni, hogy Tatjana tatják a könyveket. Iszonyatosan gyorsan változik min- tók vagyunk. Szó szerint. Errõl Hamasz aktivisták sokat is ki a mentõ. miért levélben vallott szerelmet Anyeginnek. Miért nem den. Ezt nem mindenki hajlandó vállalni. Egyelõre nem tudnának mesélni, ha élnének. A világhálóra ha bejelent- A tömeges részvétel, a wiki-elv megjelenése mélyre- írt SMS-t vagy, miért nem próbálkozott meg chat-tel? Nem látszik, hogy stabilizálódna a helyzet. Pedig meg kelle- kezünk, log-inünk megmarad. Bárkivel, bármirõl üzene- hatóan megváltoztatja a politikai életet, visszaadva a látom, hogyan él majd tovább mindaz, ami a digitális ne oldani a fejlesztõknek, hogy valamilyen állandósá- teket cserélünk, azok is megmaradnak. Mindaz, amit a „zoon politikon” eredeti értelmét az embernek. korszak elõtt kultúrának számított. got vigyenek be a rendszereikbe, mert különben többen világháló közbeiktatásával mûvelünk, mások számára Új Gemeinschaft bontakozik ki a szemünk elõtt. A Ez a világ nem az én világom. Sajnálom az utánam lesznek a lemaradók és a kimaradók, mint azok, akik is látható, tudható. József Attila, ha ma élne, kartoték- népet a Grimm testvérek fedezték föl. A Volk, melyet következõket, akik egy velencei túrát majd úgy oldanak követik az öncélú fejlõdést. adatok helyett log-adatok miatt aggódna. S meg kell Grimmék Németországban felfedeztek, mást jelent, mint meg, hogy háromdimenziós, digitális térben vapo- Az információs társadalom mûködése teljes egészé- mondanom, aggodalma teljesen megalapozott lenne. a peuple, mely éppen akkor Franciaországban vívta for- rettóznak a Canal Grande vizén. Persze lesznek új él- ben technológia függõ, s ebbõl adódóan elképesztõen Az információs korszak radikális változásokat hoz éle- radalmát. A Volk értelemben vett nép kollektív kreatív mények, új lehetõségek, melyeket mi, ma élõk sejteni sérülékeny. Sokszorosan túl kell biztosítani ezeket a tünkbe, melyeket nem túlzás az e-minõség forradalma- energia, amelyben mindenki részt vesz a maga intellek- sem tudunk. Úgy érzem, a digitális szakadék a kultúrát rendszereket ahhoz, hogy a szükségképpen elõforduló ként jellemezni. Azt szeretném, hogy ez a forradalom, más tuális és kommunikációs lehetõségeivel. A névtelen szer- véglegesen ketté vágja. Nem látom a hídakat, melyek ezt zavarok ne tegyék lehetetlenné az életünket. A vírusok forradalmaktól eltérõen, ne egye meg saját gyermekeit. zõkbõl álló közösség hozza létre azokat a fantasztikus a szakadékot áthidalják. tönkretehetik a számítógépen tárolt tartalmakat, szoft- CSEPELI GYÖRGY produktumokat, amelyeket ma is csodálattal olvasunk, Veszélynek tartom a technológiai öncéluságot. Lát- vereket. A szolgáltató leállhat, s akkor megszakad a kap- hallgatunk, nézünk. A wiki-világ a népmûvészeti kreáci- nunk kell, hogy ebben a technilógia által vezérelt világ- csolat köztünk és a hálózat között. Eszközeink elvesz- (A Magyar Mûvelõdési Intézetben 2008. január 4-én óra emlékeztet. Mindkét esetben rengeteg a variáció, de ban az üzleti szempontok hihetetlenül erõsen jelentkez- hetnek, elromolhatnak, s hiányukban úgy érezzük ma- elhangzott elõadás rövidített változata)

2009_2.p65 5 28.03.2009, 17:48 6 BÉCSI NAPLÓ 2009. március–április

ÉHSÉGSZTRÁJK EGY MAGÁNISKOLÁÉRT A NAGYOK és kicsik Európája Hatósági önkény a mai Magyarországon Nem talált fogadókészségre a március 1-jei infor- olyan populista és nacionalista erõk felé fordulhatnak, Egy társadalom szerkezetét, vázát összekötõ pon- Ezek – és az iskola mûködésének – elõfeltétele az ak- mális EU-csúcstalálkozón a magyar miniszterelnök amilyenek „már eddig is túl gyakran kerültek hatalom- tok biztosítják, ezek eredményezik az állam stabili- kor lepusztult állapotban lévõ kutatóintézet (gyakor- kezdeményezése. Eszerint az uniónak 180 milliárd ra” Európa történetében. Ennek kockázatát a héten a tását. Mik azok? A legfontosabbak: egészségügy, igaz- latilag irodaház) átépítése és berendezése volt. eurós segélyprogramot kellene összeállítania a kelet- Financial Times is kiemelte. A londoni üzleti-politikai ságügy, gazdaság és oktatás. De mindennek alapja a Az iskola vezetõiként mérhetetlen anyagi áldoza- közép-európai államok, bankok és vállalatok finan- napilap által épp elõzõ nap közölt átfogó elemzésben tanítás, a tanulás. Ezek nélkül az a bizonyos építmény, tot, magán- és bankhitelt vállalva hoztuk létre a ma szírozási gondjainak megoldására, elkerülendõ egy az állt: senki nem számol ugyan az 1930-as évek ször- melyben mindannyian lakunk, összeomlik, maga alá látható gyöngyszemet, az egyik legszebb fõvárosi is- új, pénzügyi „vasfüggöny” létrejöttét. Gyurcsány Fe- nyûségeinek megismétlõdésével, de a recesszió, a temet. Szóval az oktatás. Szerencsésebb idõkben vol- kolaépületet. A tanulók létszáma 70 %-kal nõtt néhány renc szerint egy ilyen nagyszabású beavatkozással munkanélküliség és az eladósodás miatti fokozódó tak állami, lehettek magániskolák. Késõbb egy-két ki- hónap alatt. meg lehetne állítani a térség legfõbb gondját jelentõ düh kiszámíthatatlan következményekkel járó popu- vétellel államosították a „magánszektort”, majd 1990- Ekkor indult ellentámadásba az állami oldal? devizaárfolyam-gyengülést, ugyanakkor Angela lizmust szíthat Kelet-Európában. ben újfent lehetõség adódott e képzésforma beindí- A XII. kerületi Önkormányzat több, mint egy éven Merkel német kancellár már a brüsszeli csúcsra meg- A The Economist hétvégi írása szerint a kérdés a tására. Az utóbbi évek oktatáspolitikája viszont ab- át nem járult hozzá az iskolai funkcióhoz, a kerületre érkezve jelezte: nem akar nagy összegekrõl tárgyal- nyugat-európai vezetõk számára most az, hogy miképp ban jeleskedik, hogy iskolák, tanügyi intézmények hivatkozva a fõvárosi Oktatási Ügyosztály nem adta ni. A záróközleményben végül csak az szerepel, hogy lehet megelõzni egy ilyen katasztrófát. A sokat emle- megszüntetésével, összevonásával ismét, mint a párt- ki a mûködési engedélyt, most februárban pedig jog- „biztosítani kell az egységes belsõ piac gazdaságélén- getett lehetõségek között van a térségi országok gyor- állami idõkben felduzzassza a tanulók létszámát, erõsen törölte a korábbit. A bürokratikus huzavona kítõ és foglalkoztatás-ösztönzõ hatásainak maximá- sított, vagy akár azonnali felvétele az euróövezetbe. ezzel mintegy kizárva – enyhébben fogalmazva – miatt elállt a hitelezéstõl a bank, emiatt nem lehet le- lis kihasználását”. A huszonhetek egyúttal ígéretet Ennek lenne értelme azon négy ország – a három bal- gyengítve az eredményes oktatás lehetõségét. Efféle zárni az adásvételi folyamatot. tettek arra, hogy a válságkezelés során tartózkodnak ti köztársaság és Bulgária – esetében, amelyek valuta- intézményesített közállapot mellett mi a helyzet nap- Az oktatási miniszter nevében eljáró dr. Szüdi Já- a protekcionista intézkedésektõl. árfolyamukat az euróhoz kötötték. jainkban a magániskolákkal? Ragadjunk ki olyan pél- nos szakállamtitkár 2008. decemberében határozatot Az eurócsoport elnökségét ellátó Jean-Claude Egyikük sem fogja teljesíteni a maastrichti csatlako- dát, amely talán nem általános, de létezik. hozott arról, hogy iskolánk jogilag nem létezik, mert - Juncker luxemburgi kormányfõ az új tagállamoknak a zási feltételrendszert belátható idõn belül, azonban 2009. március 23. este, Magyar Televízió 1. csa- úgymond – mûködési engedélyét 2008 nyarán bevon- gyorsított euróövezeti csatlakozásra vonatkozó remé- apró gazdaságokról van szó, ezért beengedésük az tornája. Megismételt adásban látom: három jól szi- ták, ez ellen az iskola nem fellebbezett, e határozat nyeit is igyekezett lehûteni. Mint mondta: „Semmi esély euróövezetbe nem feltétlenül teremtene nemkívána- tuált édesanya és egy édesapa ül egy iskola aulájá- tehát jogerõs. (A Magyar Államkincstár az elsõ fokú a felvételi kritériumok lazítására.” Ismeretes, a magyar tos precedenst mások számára, és nem károsítaná a ban, fölöttük kiírva ÉHSÉGSZTRÁJK. határozatra hivatkozva egyetlen fillér állami támoga- kormányzat korábban felvetette a kétéves ERM II-tag- közös valutába vetett bizalmat sem, áll a The Eco- Nem értem: éhségsztrájk? Ma, Magyarországon? tást nem folyósított 2008. szeptember 1. óta.) A hatá- ság esetleges lerövidítését, amelynek a támogatásától nomist elemzésében. A folyóirat szerint ugyanakkor Budapest egyik legszebb kerületében az Istenhe- rozattal összhangban az Oktatási Hivatal kizárta az azonban még a térség többi országa is óvakodott. Jacek az euróövezeti jegybank (EKB) és az EU-bizottság me- gyi út - Zalatnai utca sarkán kis tábla hirdeti: Tizen- iskolát az érettségi bejelentés lehetõségétõl. A határo- Rostowski lengyel pénzügyminiszter úgy fogalmazott reven ellenzi az „eurósítás” e formáját, azzal együtt is, két Karátos Magániskola. Általános iskola, gimná- zat azonban valótlan tényállásra épült, mivel a 2008. a csúcstalálkozón, országa nem törekszik az euró- hogy két balkáni ország, Montenegró és Koszovó már zium és szakközépiskola. Alapítva: 1993. nyári elsõ fokú határozat ellen az iskola fellebbezést átvételi kritériumok lazítására, ugyanakkor üdvözöl- az eurót használja. Alapításunk óta behatárolt létszámúak az osztálya- nyújtott be, annak elbírálása még folyamatban volt. né, ha az unió mégis így tenne. Mindemellett az euró egyoldalú, vagy gyorsított ink, mondja Marossy Endréné igazgató asszony. Alsó Erre alapozva 2008. január 30-án pert kezdeménye- A kelet-közép-európai bankszektor „vigaszdíjának” bevezetése jóval kevésbé lenne ésszerû megoldás az tagozaton legfeljebb 10, felsõ tagozaton legfeljebb 16, zett az iskola a Fõvárosi Bíróságnál. Az Oktatási Hiva- tekinthetõ az a terv, amellyel a globális fejlesztési pénz- olyan nagyobb, lebegõ árfolyamot alkalmazó országok a gimnáziumban legfeljebb 18 tanulót veszünk fel egy tal elnöke – megbizonyosodva arról, hogy a fellebbe- intézetek álltak elõ pénteken. Az akció keretében két számára, mint Magyarország, Lengyelország, Csehor- osztályba. A felkészítésnek különleges módja az egyé- zést valóban benyújtották, és a per folyamatban van – év alatt összesen közel 25 milliárd euró értékben nyúj- szág és Románia. Ezek egyike sem készült fel arra a ni tanrendû oktatás, amit az iskola ügyvezetõ igazga- február 12-én elektronikus levélben engedélyezte az tana hitelt a régiós pénzintézeteknek és vállalkozások- kemény fegyelemre, amely a jövõbeni leértékeléseket tója, dr. Marossy Endre dolgozott ki és helyezett jog- iskola igazgatójának az érettségi bejelentést, valójában nak a Világbank, az Európai Beruházási Bank (EIB), kizáró közös valutarendszerrel jár, és idõ elõtti belé- védelem alá. A tanulói összlétszám fele úgy tanul, hogy tehát az érettségi vizsga megszervezését. Dr. Szüdi Já- illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank pésük „végzetesen meggyengíthetné” az eurót, áll a egy tanárra egy tanuló jut. Nem véletlen, hogy az elsõ nos szakállamtitkár – akivel perben áll az iskola – (EBRD). The Economist elemzésében. érettségi óta minden érettségizõ tanuló sikerrel fejez- 2009. március 3-án a miniszter nevében hivatalból el- Ugyanakkor Kelet-Európa esetleges összeomlása A lap szerint Kelet-Európa kisegítésének számlája te be vizsgáját, és a felsõoktatásra jelentkezett tanu- járva új határozatot adott ki. Ez részben megismétli a nyomán gyorsan kérdésessé válna az EU egészének hatalmas lesz, de Nyugat-Európa nem engedheti meg lók felvételi aránya közel száz százalék. 2009-ben 40 bíróság elõtt megtámadott határozatban foglaltakat, jövõje is, írta hétvégi elemzésében a The Economist, magának, hogy ne fizesse ki. Az európai vezetõk szá- tanuló jelentkezett érettségi vizsgára. továbbá megvonta az iskola érettségi engedélyét, 8 amely szerint a gyorsított euróövezeti felvétel a kis mára nem lesz könnyû feladat eladni Berlinben, Ez eddig rendben is lenne, viszont az iskola igaz- naptári napot adva a szülõknek arra, hogy az általa balti gazdaságok esetében járható út lehet, a nagyobb Bradfordban és Bordeaux-ban az immár mitikus figu- gatói úgy érzik, lassan szélmalomharccá fajul az, kijelölt, vagy a szülõk által választott gimnáziumba közép-európai országok számára azonban nem. rává vált, mindenki más elõl állásokat elhalászó len- amit 2005 októbere óta vívnak. vizsgára átjelentsék gyermeküket. , egyébként elveszí- Még nincs késõ Kelet-Európa megmentéséhez? A gyel vízvezeték-szerelõ kihúzását a bajból, különös te- A közelmúltban nyilvános vita bontakozott ki ar- tik érettségi jogukat. A kijelölt gimnázium azonban vezetõ londoni gazdasági-politikai hetilap legújabb kintettel arra, hogy az idegengyûlölõ jobboldal máris ról, hogy egyáltalán szükségesnek tartja-e az állam a nem tudja. A perbe fogott Szüdi helyett Bakonyi Lász- kiadása szerint a keleti összeomlás destabilizálná az torkaszakadtából ordít. magániskolákat – válaszolja dr. Marossy Endre ügy- ló, az Oktatási Hivatal elnöke folytatta az iskola szét- eurót, különös tekintettel arra, hogy több euróövezeti A térségi EU-tagországok bármelyikének „leolvadá- vezetõ igazgató. Hiller István oktatási miniszter leg- verését: levélben – tehát nem fellebbezhetõ módon – tagállam, például Írország és Görögország, nincs sok- sa” azonban katasztrófa lenne egész Európára nézve, utóbbi nyilatkozatai úgy értelmezhetõk, hogy vissza fordult a szülõi kör nagyobb részéhez, megismételte kal jobb helyzetben, mint Kelet-Európa. Emellett a to- és csekélyek a kilátások arra, hogy erre a problémára akarja állítani az államilag ellenõrzött, irányított a Szüdi államtitkár által már peresített, részben valót- vábbi EU-bõvítés esélye is elenyészne, kétségessé téve Amerika, Kína vagy más kínáljon segítséget. Egyálta- egyeniskolai rendszert. A Tizenkét Karátos Magánis- lan állításokat, tételesen tájékoztatta õket az iskola és a Nyugat-Balkán, Törökország és az egykori szovjet lán nincs késõ Kelet-Európa megmentéséhez, de a po- kola ennek a folyamatnak az áldozata. Szakmai ered- a XII. kerületi Önkormányzat közötti eljárások adatai- térség több tagországának csatlakozási kilátásait. litikusoknak már most el kell kezdeniük az ezt alátá- ményeit az eljáró hivatalok soha nem vizsgálták. A piac ról, végeredményérõl, kihagyva az iskola javára A The Economist szerint, ha a kelet-európaiak úgy masztó érvek ismertetését, fogalmaz elemzésében a mindenesetre értékmérõ: 1993 óta minden tanévben szólóakat. Mindezt tetézte azzal, hogy 2009. március éreznék, hogy Nyugat-Európa a sorsukra hagyta õket, londoni The Economist. 150-210 tanuló jár ide, szüleik tehát vállalják a költ- 13-án este az MTV 1. csatornáján ország-világ elõtt va- ségtérítést az úgynevezett térítésmentes állami okta- lótlanul állította, hogy az iskola vezetõi nem tették tás helyett. Az iskola felszámolása nem is szakmai ér- meg a lépéseket a mûködési engedély megszerzéséért, vekkel, nem is szakmai eljárás keretében történik, és ezt 24-én este is megismételte. Elõrenyomulóban hanem a hivatali bürokrácia jogszabályokat keresõ, ta- Miként tudnak Önök ezen változtatni? láló és felmutató, a megoldást évek óta kizáró, az isko- Az iskola álláspontja az, hogy a szakállamtitkár lé- a pszichés természetû zavarok és betegségek lát ellehetetlenítõ lépései révén. Az utóbbi hónapok- nyegében kivonta a bírósági eljárás alól a perben meg- ban az eljáró Oktatási Minisztérium ugyanis tételesen támadott határozatát, és még mielõtt a bíróság jogerõs A Hauptverband der Sozialversicherungen adatai Sajnos az egyetlen nehezítõ tényezõje ezeknek a törvényt sért, határozatait nyilvánvalóan – és részben döntést hozhatna, a régit részben megismétlõ másik szerint 1991 és 2oo7 között a pszichiátriai megbete- lelki segítõ módszereknek, a pénz. A betegbiztosítók beismerten! – valótlan tényállásra alapozza. E határo- határozatot hozott. Ha a szülõk – gyermekük védelmé- gedések 125,4 %- kal nõttek Ausztriában, ez a világ ugyanis nem biztosítanak elég lehetõséget ezek igény- zatok jogerõsek, csak bíróság elõtt támadhatóak. Je- ben – engednek az állami kényszernek és másik iskolát többi részén is hasonló, Magyarországon pedig még bevételéhez, magánpénzekbõl pedig pont azoknak len pillanatban három perben felperes az iskola az választanak, akkor ez gazdaságilag ellehetetleníti a Ti- rosszabb. Ennek megfelelõen a gyógyszerfogyasztás is nem telik, akik a legjobban rászorulnának. Ez ördögi oktatási miniszterrel szemben zenkét Karátos Magániskolát, hiszen a normatíva folya- kétszresére nõtt azóta. A munkaképtelenség (inva- kör az egész világon. Az igény nõ, a betegségek meg- De hát mirõl is van szó? matos hiányán túl a szülõi térítések elmaradása más liditás) leggyakoribb oka ezek közül való fõleg nõk- elõzhetõk lennének, de az anyagiak hiánya csak a szá- A magyar állam kontra Tizenkét Karátos Magánis- forrásból nem pótolható. Az iskola tehát újabb pert in- nél, a depresszó. A nõk a férfiakhoz képest kétszer mukat növeli. Sajnos a gazdasági világkrízis erõsödé- kola összecsapás nyitánya 2005 októbere, amikor az dított, kérve az elfogultság megállapítását, az elfogult olyan gyakran kapnak antidepresszívumot. Fõleg a sével is csak a stressz faktorok növekednek és nem a elsõ, 12 éve bérelt iskolaépület tulajdonosa, a VI. ke- személy kizárását az iskolát érintõ további eljárásokból, negyven év feletti nõk veszélyeztetettek. Többségük gyógyítás lehetõségei. Így a gyógyulni akaróknak egy- rületi Önkormányzat a lejárt bérleti szerzõdést a Köz- és az általa meghozott határozat törlését. alsó szociális rétegekbõl jön, gyakran van migrációs szerûbb, ha saját forrásaikra támaszkodnak. Vagy nem oktatási törvénnyel ellentétes módon kívánta megköt- A határozat második nekirugaszkodásra sem a hátterük, nincs magas önértékelésük és nincs elég is olyan rossz ebben a betegségben tengõdni? Amíg a ni. (Nem mellesleg, mintegy négyszeresére emelte a megfelelõ tényállásra épít, hiszen az iskola két évvel önmegvalósítási területük. S a kiváltó okok között leg- nyugdíj tartalékok rendelkezésre állnak, sokan dön- bérleti díjat anélkül, hogy a nyújtott szolgáltatás szín- ezelõtti épületére vonatkozó eljárásra hivatkozik, többször veszteségek találhatók, mint válás, kirepülõ tenek a korai invaliditás miatti nyugdíjba menetel mel- vonalát emelte volna.) Törvénnyel ellentétes szerzõ- nincs tudomása arról, hogy az iskola mûködési enge- gyerekek, gyász, munkanélküliség stb. A férfiaknál ter- lett. A Die Presse 2oo9. o2.o4-i számában hosszú cik- dést az iskola nem kívánt aláírni. A jogérzék azt mon- délyezési eljárása 2008. január 31. óta folyamatban mészetesen ugyanezek megtalálhatók, csak a diagnó- ket olvashatunk a témáról. Ebbõl kiderül, hogy ugyan datja, hogy ebbõl az iskolának sem vagyoni, sem er- lévõ másik, az elõzõtõl független eljárás. Nem tudja, zis másképp alakul, több a pszichoszomatikus megbe- sok kérelmet elutasítanak, mégis 2oo7-ben 19.7oo fér- kölcsi kára, sem joghátránya nem keletkezhet.. hogy ez az eljárás nem új mûködési engedélyre irá- tegedés és az úgynevezett burn-out szindróma, ami fit és 11.1oo nõt nyugdíjaztak rokkantosítás címén Ehelyett az történt, hogy miután a törvénysértõ nyult, hanem az V. kerületi önkormányzat törvénysér- mögött ugyanúgy depresszió húzódhat meg. Vita van Ausztriában. A férfiaknál a fõ ok még mindig a váz- és szerzõdést az iskola fenntartója nem írta alá, az iskola tõ intézkedése okán tanév közbeni átszervezésre, nem arról is, hogy tényleg a megbetegedések száma ugrott-e izomrendszeri megbetegedések, de náluk is megugrott törvényes mûködéséért felelõs hivatal (Fõpolgármes- tudja, hogy az iskola alapításának a Közoktatási tör- meg vagy csak a diagnosztizálás és terápiák differenciá- a pszichés és idegrendszeri betegségek száma. Nõknél teri Hivatal Oktatási Ügyosztálya) megállapította, hogy vényben meghatározott legfontosabb dokumentumát, lódtak, javultak, s így többen részesülnek kezelésben. pedig ezek kerültek elsõ helyre. az iskolának nincs érvényes bérleti szerzõdése, tehát az alapító okiratot az Ügyosztály jogerõre emelte, a Sokszor a diagnózist is nehéz pontosítani, mert több Ezt figyelembe véve talán még mindig kifizetõdõbb nincs székhelye, ezért mûködési engedélyét bevonta. Tizenkét Karátos Magániskola jogilag tehát létezik, az hasonló megjelenési formájú pszichés betegség létezik. lenne a pszichoterápia és a prevenció támogatása, mint Egyáltalán nem mellesleg: a tanév megkezdése után. érettségi vizsgát pedig az Oktatási Hivatal elnökének A burn-out, borderline személyiségzavar és a trauma- a mértéken felüli nyugdíj folyósítása. Fellebbezésekkel, új eljárásokkal telt el a következõ írásbeli engedélyével jogszerûen kezdte megszervez- tizáció (az utána kialakuló betegség a PTSD) és a de- Az emigráció, mint megváltozott élethelyzet, meg- másfél tanév. Olyannyira, hogy az iskola új székhelyé- ni, erre vonatkozóan törvényesen hozott létre jogvi- presszió hasonló tüneteket is hordoz. Mindháromnál lát- változott biotóp vagy manapság a transzplantáció rõl még határozat sem született az elõzõért vívott har- szonyt a tanulókkal. hatunk identitásdiffúziót, ürességérzést, nyugtalanságot, metafórájával is jellemzett élethelyzet legalább annyi cok közepette. S. CSOMA JÁNOS tanácstalanságot, értékvesztést stb. Ezek pontos megkü- veszéllyel, nehézséggel járhat, mint maga az orvosi 2007. december 31-én az Önkormányzatok na- lönböztetését hagyhatjuk a szakemberekre. Az öngyilkos- beavatkozás. Fõleg, ha a szimbólikus orvosok, az in- gyobb „dicsõségére” ezúttal az V. kerületi önkormány- Ausztriai Magyar Egyesületek és ság viszont csökkent, ez a kezeléshez jutott idõben észre- tegrációt segítõk nem is léteznek vagy nincsenek je- zat zárta le a bérleti szerzõdést télvíz idején, és vett depresszió miatt is lehet, hiszen a depressziósok a len. Ilyenkor az emberi szervezet szomatikus, vagyis Szervezetek Központi Szövetségének kényszerítette a bérelt épület kiürítésére az iskolát. legveszélyeztetettebbek ebbõl a szempontból. pszichoszomatikus tünetekkel reagál a túlterhelt élet- (Mindkét ingatlan mindmáig üres, nem üzemel.) magyar nyelvû hálórádiója A stressz kiváltotta megbetegedések viszont meg- helyzetre. S ha az új biotóp, maradva a hasonlatnál, Még szerencse, hogy rátaláltunk a jelenlegi, XII. www.hungaronetvoice.net elõzhetõk. Ez a menthálhigiéniás prevenció feladata. nem befogadó, feltehetõ, hogy valamely etnikum fe- kerületi székhelyre, átvettük a kerületi önkormányzat Nagyon sok jól strukturált pszichoterápiás, önisme- nyegetettségben él, ami az életkor lerövidülésének elõzetes támogató határozatát és hozzájárulását ah- www.hungaronetvoice.eu reti módszer segíthet az élet kihívásainak megoldása- biztos meghatározója. hoz, hogy megkezdjük az engedélyezési eljárásokat. iban énerõsítéssel és az autonómia fejlesztésével. MARTÉNYI ZSÓKA

2009_2.p65 6 28.03.2009, 17:48 2009. március–április BÉCSI NAPLÓ 7 A KISEBBSÉGVÉDELEMRÕL VITÁZTAK AZ EURÓPA PARLAMENTBEN – JACQUES BARROT: AZ EU-NAK NINCS HATÁSKÖRE (EP Hírvivõ • 2009. 02. 04.) A hagyományos Az Európai Bizottság nevében a testület al- petenciájába tartozik” - fogalmazott Jacques nemzeti, etnikai és bevándorló kisebbségek vé- elnöke, az egyébként az igazságügyi együttmû- Barrot. delme Európában címmel, számos magyar kép- ködésért felelõs Jacques Barrot szólalt fel. A A biztos megemlítette, hogy a bécsi székhe- viselõ részvételével tartott vitát az Európai Par- kisebbségek tisztelete, a diszkrimináció tilal- lyû, Alapvetõ Jogok Európai Ügynöksége idei lament 2009. február 3-án este. Az Európai Bi- ma az unió alapvetõ elvei, egyben az EU-hoz munkaterve tartalmazza egy az etnikai alapú zottságot képviselõ Jacques Barrot azt mondta, való csatlakozás feltételei is - mondta a biztos. diszkriminációról szóló jelentés elkészítését. az uniónak nincs kompetenciája a kisebbségvé- „De az uniónak nincs általános kompetenciá- Jacques Barrot a vita végén újra szólt arról, delem területén, ez - ideértve az autonómiát - az ja a kisebbségek jogainak védelme területén. hogy a nemzeti kisebbségi csoportok védelme egyes tagállamok hatáskörébe tartozik. A tagállami hatóságoknak - alkotmányos rend- nem képezi részét az unió hatásköreinek, ahogy Az Európai Parlament szóbeli választ igény- jükkel és nemzetközi vállalásaikkal összhang- az alapjogi ügynökségeinek sem. „Az Európai lõ kérdés formájában tárgyalta az európai nem- ban - feladata a védelem biztosítása. A kisebb- Unió jelenleg nemzetállamok föderációja” - Gondolatmorzsák zeti kisebbségek ügyét. Az Európai Bizottság- ségek intézményi autonómiájával és szerveze- mondta a biztos, hozzátéve: „ez azonban nem hoz intézett kérdést hat szocialista képviselõ - tével kapcsolatos kérdéseket is a tagállamok tiltja, a legjobb gyakorlatok - informális ala- Az alábbi öt pontban két dologra szeretnék rámu- Tabajdi Csaba, Hannes Swoboda (osztrák), Jan határozzák meg” - tette hozzá Barrot. pon történõ - megosztását. tatni. Elõször arra, hogy a reális és sokszor pesszi- Marinus Wiersma (holland), Véronique De Az EU-nak nincs hatásköre arra, hogy ál- A politikus hozzátette, uniós hatáskörre a mista statisztikai adatok mellett helye van a szintén Keyser (belga), Katrin Saks (észt) és Claude talános jogszabályt fogadjon el a kisebbségek nyitott koordináció alkalmazásánál is szükség reális reménységnek is. Másodszor, hogy a puszta Moraes (brit) - nyújtotta be. védelmére és ennek ellenõrzésére - mondta lenne. Barrot megismételte, a Bizottság eltö- statisztikai számok mögött olyan tények vannak, A képviselõk többek között azt kérdezték, az egyik benyújtott kérdésre válaszolva a po- kélt a kisebbségekhez tartozó egyének bármi- amelyek sokszor magukat a tényeket motiválják és „milyen esetben és milyen mértékben tagálla- litikus. Barrot hozzátette: „az unió ugyanak- féle diszkrimináció elleni védelmének fokozá- teremtik. mi belügy a kisebbségi jogok megsértése?”, kor a hatáskörébe tartozó bizonyos kérdések- sa mellett. 1. Meggondolkoztatott a szerzõ részletes statiszti- „dolgozza-e ki az EU a hagyományos kisebbsé- ben elfogadhat olyan intézkedéseket, amelyek A biztos lesújtónak nevezte az unióban élõ kai adatok és pontos analizis alapján kimondott gek védelemi normáinak és ellenõrzési rendsze- pozitív hatást gyakorolnak a kisebbségekhez romák helyzetét. A romák integrációja az unió összegezése, hogy a magyar népcsoport Ausztriában rének jogilag kötelezõ rendszerét a lisszaboni tartozó személyekre”. A biztos példaként a és a Bizottság prioritása - tette hozzá. „A Bi- lassan a megszûnés vonalán mozog (Évkezdõként, szerzõdés alapján?”, illetve, hogy „egyetért-e a faj, etnikai származás és a vallás alapján tör- zottság úgy véli, hogy az etnikai megközelítés Bécsi Napló, 2009/1. sz.). Én nem akarom ezt a meg- Bizottság azzal, hogy az autonómia és az ön- ténõ diszkrimináció elleni uniós irányelvet kontraproduktív” - fogalmazott Barrot. állapítást kétségbe vonni, csupán arra szeretnék rá- rendelkezés különbözõ formái jelentik a legjobb említette. A biztos azt mondta, sajnálja, „hogy nem ad- mutatni, hogy sok helyen beházasodás következté- megoldást a kisebbségi közösségek védelmére?” „Másképpen fogalmazva, nincs meg a jog- hatott jobb választ”, de kötelessége hogy az ben a német nyelvû partner magyarul tanul. Ez fõ- Barrot: Az EU nem léphet fel a kisebbségek alapunk a kisebbségek védelmének megszer- unió aktuális jogi helyzetének megfelelõ mó- leg Burgenlandra érvényes, de máshol is elõfordul, védelmében. vezésére. Ez az ügy tényleg a tagállamok kom- don feleljen. aminek bizonyítéka az, hogy pl. Bécsben több nép- fõiskolán magyar tanfolyamok is vannak. Burgen- landban sok iskolában, – Õrségen és Felsõpulyán kí- vül, – sok iskolában tanítanak magyart. Ez talán az- Illúzió és válság zal van összefüggésben, hogy sok szupermarket és szaküzlet tulajdonosai elõnyben részesítik azokat az alkalmazottakat, akik magyarul is tudnak. Megjegyzések az utóbbi 20 esztendõ két kulturális mozzanatához 2. Az, hogy a magyar egyesületek rendezvényeit I. A 90-es évek közepén gyakran megfordultam Ma ellenben számos jel utal arra, hogy a politi- meglepõ és elgondolkodtató egyszerre. A kérdés kevesebben látogatják, nem csupán magyar jelleg- Budapesten, és feltûnt, hogy a metróállomásokon és kai félrevezetések és más társadalmi problémák so- persze az, hogy jó értelemben vett konkurenciáról zetesség, mert hasonlóképpen panaszkodnak a kü- a belváros utcáin a könyvkereskedõk különbnél kü- rozata az ország történelmében olyan általános fo- vagy egyfajta övön aluli harcról van szó; hasonló- lönbözõ egyházak és pártok. Ez a globalizáció követ- lönb irodalmi folyóiratokkal kecsegtették a járóke- galomzavarhoz s ezzel együtt illúzióhoz vezetett, ról, ami már az Ausztriában mûködõ magyar szerve- kezménye, amely többek között egysíkúvá teszi a lõket. Néhányat megvásároltam és meg is õriztem amely nemcsak a könyvkereskedõvel, hanem szé- zetek között többször elõfordult, és ami jelenleg kultúrát és a nyelvhasználatot is. Lehet, hogy a gaz- közülük – többek között két-három, Holmi, 2000, les társadalmi rétegekkel 1990 derekán elhitette, Magyarországon nagyon gyakran tapasztalható. A dasági válság változást hoz magával, mint ahogy ez B.U.K.SZ., Jelenkor, valamint a Nappali ház és Pom- hogy Magyarország azon ritka országok közé tar- 2009-es január-februári számában ezzel kapcsolat- így volt a 19. század utolsó negyedében és a 20. szá- peji áll ma is polcomon, és önmagukért beszélnek. tozik, ahol irodalmi lapokat nagyobb mennyiség- ban leközölt nyílt levél nem teszi lehetõvé, hogy zad 30-as éveiben, amikor egyébiránt virágzott az A lapok átnézése eufóriát és optimizmust váltott ki ben el lehet adni. Hát nem lehet. pontosan megállapítsuk, közkeletû konkurenciának egyesületi élet. belõlem. Osztrák barátaimnak így nyilatkoztam bu- Mára az utcáról eltûntek ezek a folyóiratok, né- vagyunk-e tanúi vagy nem. 3. Szerintem valamely kisebbség megmaradásá- dapesti tapasztalataimról: Magyarországon van szel- hány lap meg is szûnt (pl. Pompeji, Törökfürdõ, Sár- Magyarország jelenlegi radikalizálódása és válsá- nak kulcsa a mûvelõdés és az iskolázottság növelé- lemi potenciál, kétségtelen, ez tényleg olvasó ország. kányfû, Nappali ház) nem utolsósorban az olvasási ga, valamint a bécsi magyar szervezetek lényegében se és fejlesztése. Ez vonatkozik minden kisebbség- Akkoriban szociológia-hallgató voltam a bécsi érdeklõdés hiánya miatt. Kiderült, hogy a szûk be- jobb együttmûködése a közös és szabad Európában re, a nyelvire és az egyházira egyaránt. A kevésbé egyetemen, gondoltam, a jelenséggel érdemes len- avatott rétegen kívül valójában itt sem számíthat az nem egyszerû jelenség. Úgy tûnik, legalább szociál- mûveltek elõbbi identitásuk teljes feladása által ne szakmailag is foglakozni. Ami annak idején azt is irodalom akkora érdeklõdésre, mint azt akkoriban pszichológusra volna szükség (mint mondjuk Erwin gyorsan szeretnének beolvadni a többségi társada- jelentette: felvázolni és hangsúlyozni a nagyvilág- sokan hitték. Különben a még mindig tekintélyes Ringel volt a 80-as években Ausztriában) ahhoz, lomba, mert így reménykednek a fölkapaszkodásuk- nak, hogy Magyarország a kultúra országa. Mennyi számban létezõ lapok fennmaradását, anyagi hátte- hogy Magyarország, helyesebben a magyarság kol- ban. Ezt saját tapasztalatom alapján tudom írni, mint idejébe telik pl. a budapesti metrót elhagyó utasnak rét az illetékes város vagy különbözõ érdekcsopor- lektív lélekvilágának megközelítõ és közérthetõ le- egyik bécsi német nyelvû református egyháznak – tettem fel a kérdést – , hogy útban hazafelé igé- tok és kevésbé az olvasók biztosítják. írásához jussunk. Pszichológusra azért is szükség több mint 30 évig volt lelkipásztora, ahol a gyüleke- nyes irodalmi lapot vásároljon? Visszatérve a kiindulóponthoz: Mi is okozhatta a volna, mert a politológus, szociológus vagy a törté- zeti tagok 15%-a magyar származású. Egyik bácskai Hogy célomnak legyen értelme, összehasonlítás- magyar lapok terjesztése és olvasottsága kapcsán fel- nész eszközei a mai magyar helyzetet, pl. a szerve- magyar református család a következõ szavakkal in- ként a kérdést Bécsben is megvizsgáltam volna, noha merült elbizonytalanodást? Az újra és újra feltett kér- zeti képviselõk, a választók és pártok gyakran haj- dokolta meg a református egyházból való kilépését az eredmény már az elgondolás pillanatában lénye- dés – tulajdonképpen mit jelenthet a nagyszámú lap meresztõ cselekvéseit, illetve ezeknek lehetséges és áttérését a római katolikus egyházba: „ Nem elég gében nyilvánvaló volt. Budapesten 1993 körül 10- jelenléte az utcai árus asztalán? –, a szkepszis forrá- okait, úgy tûnik, egészében nem tudják megállapí- az, hogy mi jugók vagyunk, de ezen felül még eret- 15 perc alatt lapja birtokában lehetett az irodalom- sa a látszat és valóság, mûvészet és a mindennapi tani és leírni. Kopp Mária pszichológusnõ nemrég nek egyházhoz is tartozunk“. Nem szabad elfelejte- ra éhes metróutas. Ezzel szemben az átlag-bécsinek élet között tátongó szakadék tényébõl ered. megjelent „Magyar lelkiállapot 2008“ címû kötete ni, hogy a mûveltség növeli az önbizalmat és szilárd minimum 30-40 percre lett volna, ill. lenne szüksé- kapcsán a HVG-nek így nyilatkozik: „Könyvünkben talajt ad a lábunk alá. Minden kisebbségben élõnek ge ugyanazon cél eléréséhez. És míg a budapesti II. Bécsben is történtek változások az utóbbi húsz igyekeztünk a magyar lelkiállapot pozitívumaira tudatosítania kell, hogy mindig határhelyzetben majdhogynem vakon megszerezhette volna becses évben, a város mondhatni kinõtte magát: nemzet- koncentrálni, kerestük a ‚kitörési pontokat’. Felmé- van, és csak ennek tudatosítása nyitja meg a jövõt, lapját, hasonlót és megközelítõ gyorsasággal a bécsi közibbé, multikulturálisabbá vált, mint volt. Ugyan- réseinkbõl azonban egyértelmûen kitûnik, hogy a mert „a határ az ismeret tulajdonképpeni gyümöl- csak pontos információs háttérrel vásárolhatta meg. akkor veszített közismerten jól mûködõ szociális há- mai magyar társadalomban rendkívül nagy a fe- csözõ helyszíne“, mondotta Paul Tillich amerikai né- Tehát amíg Budapesten megfelelõ háttértudás hiá- lózatából. Alaposabb vizsgálat nélkül elmondható: szültség az erkölcsi értékek és a megélt, külsõ való- met protestáns filozófus és teológus. nyában is lehetett rekordidõ alatt irodalmi folyóira- a 1989-es fordulat után szintén megváltozott az itt ság között.“ (Vö. http://hvg.hu/velemeny/ 4. A nyelvi és kulturális betagolódás, mindig a gaz- tot vásárolni, addig Bécsben nem. Nem, mert hason- élõ magyarok, illetve szervezetek egymás közötti vi- 20081114_lelek_valsag_kopp.aspx) dasági helyzet és az életszínvonal függvénye, mert ló lapokat itt nem tettek a járókelõk orra elé – ezt a szonya. Amíg Magyarországon a „gulyáskommuniz- Ami a bécsi magyarok toleranciaszintjének aki lent van, az fölfelé tekint és példaként veszi a feladatot az erre szakosodott könyvesboltok látták mus“ alatt (a mai helyzethez képest) mégiscsak va- tendenciális növekedését illeti, megállapítható, gazdagabban élõket. Ez volt a helyzet 1945 után, és látják el – ma már ez Budapesten is így történik. lami békésnek tûnõ társadalmi helyzet volt, addig a hogy a jelenség Bécs általános társadalmi, kulturá- mikor mindenki az amerikai életet akarta imitálni. De mit is jelentsen az akkori folyóirat-áradat? Ez bécsi magyarság hivatalos képviselõi között dúlt az lis fejlõdésével függ össze, és ez a fejlõdés bizonyos Akkor három amerikai író kapott irodalmi Nobel- a kérdés foglalkoztatott még sokáig, tulajdonképpen ideológiai harc, például annak kapcsán, hogy ki hí- mértékig az ország Eu-csatlakozásával felgyorsult. A díjat. 1948 után a nyugati világ lebegett a magyarok addig, míg a magyar kultúra iránti hallgatólagos el- vatott és ki nem az itt élõ magyarság reprezentánsa közismert újságíró Paul Lendvai az elmúlt év végén elõtt és ezért akartak gyorsan nyugati nyelvet tanul- fogultságom és eufóriám elõször meginogni látszott. lenni. Kommunisták és nem kommunisták, konzer- átvett újabb kitüntetése („Ehrenpreis des öster- ni és szokásokat átvenni, mert nem akartak elmara- A kérdést ma másképp tenném fel. Hogyan is ke- vatívok és progresszívek nem egy alkalommal ke- reichischen Buchhandels für Toleranz in Denken dottak lenni. Tehát itt is olyan tényrõl van szó, me- rültek ezek a lapok annak idején az utcára? Komo- mény összeütközésbe kerültek egymással. und Handeln“) alkalmával azt nyilatkozta a Der Stan- lyet ismerni kell, ha a statisztikai adatokat olvassuk. lyan hitte valaki, hogy ezeknek a folyóiratoknak az Ma már kevés nyoma és hitele van az ilyen jelle- dard (2008. november 7.) címû újságnak, hogy õ a Talán ezzel függ össze az is, hogy sok felsõõri különb- utcai árus asztalán a helye? Tényleg komolyan gon- gû harcnak, ill. ignoranciának. Mintha elõrelépés toleranciát Bécsben sajátította el. séget tesz a felsõõri magyar és a magyarországi ma- dolta valaki, hogy munkából hazajövet az emberek történt volna. Lényegében mindenki becsülettel A jelenség minden bizonnyal nem egyedülálló. gyar között. Lehet, ha az életszínvonalbeli különb- megvásárolják ezeket? Ki volt ilyen naiv vagy ennyi- próbálja végezni azt, amit jónak lát, szerencsés eset- Nyugat-Európában a tradicionálisan központi helyet ség kiegyenlítõdik a két ország között, eltûnnek ezek re eufórikus? Csak a könyvkereskedõ, a kiadó vagy ben régebbi ellenségével együttmûködve tevé- elfoglaló és nagy hatású diskurzusok mellett, mint az elõítéletek is. talán széleskörû társadalmi illúziónak voltunk tanúi? kenykedik. Húsz évvel ezelõtt például elképzelhe- például az éppen most megfeneklettnek látszó pénz- 5. Sok kultúrszociológus szerint a jövõ a három- Természetesen beszélhetünk egy 90-es évekbeli tetlen lett volna, hogy a Collegium Hungaricumban, hajsza, létezik toleranciát hirdetõ erõ is. Olyan a nyelvû társadalomban van. Ez azt jelenti, hogy min- általános pozitív, optimista közhangulatról. Magyar- tehát Magyarország hivatalos kulturális intézeté- másságot elfogadó törekvés és létforma, amely Eu- denki a saját, ill. a környezete nyelvén kívül beszéli ország kollektív öntudata ebben az idõben megle- ben az „Europa“-Club nevû bécsi magyar szervezet rópában gyakorlatilag minden egyénre és társda- a szomszédok nyelvét és az angolt. Már ez a gyakor- hetõsen magas volt. Ennek okai nyilvánvalóak: Az saját programját viszi színpadra. lomra döntõ hatást gyakorol. Ez a hatás érte Paul lat Indiában, Hollandiában, és Kína is ezen az úton ország külsõ megítélése a 80-as, 90-es években ked- Úgy látszik, mégsem ilyen egyszerû a helyzet, kü- Lendvait és még sok hozzá hasonló egyént. Csak re- halad. Ez is a globalizáció következménye, mely vezõ, mert az ország kívülrõl „vidám barakknak“ lönösen nem, ha magyar problematikáról van szó. mélni lehet, hogy ez a hatás, a gazdasági válság elle- interneten és a tömegkommunikáció eszközei által tûnt, mert élet- és szabadságszeretetet, valamint bá- A Bécsi Napló „Ausztriai egyenetlenségek“ cím alatt nére, megmarad, ill. tovább fejlõdik egész Európában az embereket összekapcsolja. Ettõl nem szabad fél- torságot bizonyított 1989-ben: elõsegítette a keleti a 2008. november-decemberi számában megjelent és így Magyarországon, valamint északi, déli és keleti ni, mert az identitás nem csak a nyelv kérdése, ha- tömb összeomlását és kivívta saját szabadságát, vég- cikkében újabb szervezeti kakaskodásról számol be. szomszédainál is mihamarabb érezteteti hatását. nem összetett dolog, mely mögött mindig az egyén eredményben azt, amit már 1956-ban megkísérelt. Az egyes szervezeti képviselõk között kipattant vita PÉTER ZOLTÁN áll mint személyiség. NÉMETH BALÁZS

2009_2.p65 7 28.03.2009, 17:48 8 BÉCSI NAPLÓ 2009. március–április KÖZÖTTÜNK ÉLNEK MAGYAR ÉLET GRÁCBAN

Dr. Schindler Tibor Folytatás az elõzõ számból adások, ünnepségek, tánc és énekkari próbák, angol Az 1956 újabb mérföldkõ a gráci magyar életben is. nyelv és varrótanfolyam, filmvetítések, pingpongbaj- Gazdasági világválság, bankcsõdök, tönkre- Vegyük Magyarországot. Nulla információm 1957. januárjában a privát helyen lakókat nem számít- nokságok, fényképezõ és irodalmi szakköri tevékeny- ment vállalatok, elbocsátások, munkanélküliség! volt. Elsõként egy amerikai bankár ismerõsömet va 956 magyar menekült élt a gráci lágerekben (Edda ség, kirándulások, tanulmányi utak töltötték ki a sza- A világ eddigi legnagyobb pénzügyi válságát jó- hívtam fel, aki már Budapesten élt. Ismerte a fon- Engelke után ). A Gráci Magyar Egyesület már a forra- bad idõt. 1957-1967 között több, mint másfél száz ren- soló hírekre ijedten kérdezzük, hogy mi lesz a tos embereket és bemutatta õket. Az ö informáci- dalom alatt gyûjtött az otthoniaknak ruhát, gyógyszert dezvényrõl tudunk. A sportolók részt vettek az egyete- pénzünkkel, a nyugdíjunkkal, a munkahelyünk- óikra támaszkodva óvatosan elkezdtem vásárol- és a Christana Hungariával együtt gráci munkahelyek mi és tartományi versenyeken. Tény, hogy nem minden kel? Meddig tart a krízis és mi jöhet még? Nincs ni az értékpapírokat, amiket a befektetõknek 3– szerzésével is segítette a menekülteket. Ezek egy része diák vett részt tevékenyen az egyesületi életben. Vol- megfelelõ válasz: akár szépítjük a helyzetet, akár 5 év átfutási idõvel ajánlottunk fel. A kockázat, a a két egyesületben talált otthonra. Az osztrák biztonsá- tak, akik kritizálták és távol tartották magukat a közös- dramatizáljuk, mindegyik rossz megoldás, tart- felelõsség óriásinak tûnt. Sokan kérdezték, hogy gi szervek a forradalom napjai alatt több ausztriai ma- ségtõl. A vezetõség a nyári hónapokra Németországban ják az elemzõk. A magyar származású, nemzet- bírom idegekkel? Tettem a dolgomat, betartva a gyar egyesülettel szemben elõvigyázatra intettek. Ezek és Svájcban munkahelyeket szerzett a tagságnak. Az ösz- közi viszonylatokban is elismert, többszörösen jogi kereteket igyekeztem jobb lenni, mint a kon- között volt a Christiana Hungaria is (Engelke után). töndíjak megszûnésével 1965-ben pénzsegélyhez és évi befektetési rekordot elért Dr. Schindler Ti- kurencia. Persze voltak kilengések: 1995-96 na- A forradalom és szabadságharc leverése után 1956- kölcsönhöz juttatta a tanulmányaik befejezése elõtt ál- bor közgazdásszal, a Raiffeisen Capital Manage- gyon jó volt, aztán 97-ben jött az ázsiai, 98-ban az 57-ben egyre több menekült fiatal érkezett Grácba, lókat az UNO és Heimat Steiermark segítségével. ment befektetési szaktanácsadójával beszélgetek orosz krízis, ez kihatott ránk is, de utána megint hogy az egyetemen, vagy a Mûszaki Fõiskolán tanul- A diploma megszerzése után a legtöbben elkerültek az életérõl és kérdezem, miként látja ö belülrõl, felmentek az árfolyamok. Sokszor 20-30 százalé- jon. Megalakult a Diákszövetség, amely itt is a MEFESZ Grácból. Ezzel végetért az egyesület aranykora. Az itt évtizedek tapasztalatával a háta mögött a hely- kos értéknövekedést is hoztunk. Követtem az óva- utódjaként kezdte el munkáját. 1957 õszén megkap- maradtak folytatták a közösségi munkát. Ezután is zetet, a válság okait? tos Raiffeisen-filozófiát: minél kevesebb befekte- ták a mûködési engedélyt „Verband ungarischer minden évben – a mai napig – sor került az ´56-os Kezdjük talán ott, hogy mikor és hogyan ke- téssel, maximális eredményt elérni! A beindult pi- Studenten in Graz“ név alatt. Zászlójukra a magyar megemlékezésre, mely a kerek évfordulókon ünnepé- rült Ausztriába? acot aztán átvették a fiatalok, én pedig London- nyelv, az ötvenhatos szellem, az egyetemes magyar ér- lyesebb formát öltött. A hatvanas évek végén az egye- 1956 november végén, 16 évesen két távoli ro- ban kaptam megbízatást. tékek ápolását és a diákság érdekképviseletét tûzték. sület mindkét helyiségét elvesztette. A Magyar konommal hagytam el kalandos körülmények kö- Most arra kérem, váltson szerepet! Gondol- Az egyesület elsõ elnöke Balássy Géza (1957-58), Kultúrközpont szerzõdését nem hosszabbították meg, zött Magyarországot. Jogász édesapámat a kom- kodjon a magyarok fejével. Jó volt mindez Ma- mintegy 150 diákról beszélt. A létszám állandóan válto- miután az addigi pénzforrások elapadtak, az YMCA/ munisták hatalomra kerülésével kitették a pénz- gyarországnak is? zott. A kivándorlások, tanulmányok feladása miatti rit- YWCA-barakk lengyel kézbe került. A közgyûlés 1967- ügyminisztériumból, Szentendrén egy sütõipari Ismerem a szemrehányást: a nyugati töke, a kuló sorokat az ausztriai magyar gimnáziumok érettsé- ben - a megváltozott helyzetre reagálva - „Magyar Egye- vállalatnál kapott könyvelõi állást. Tudtuk, hogy multik stb. Erre csak azt válaszolhatom, hogy a gizõi töltötték fel. A hallgatók legtöbbje itt kezdte el ta- temisták és Öregdiákok Klubja”-ra változtatta a Diák- a származásom miatt nem tanulhatok majd to- mai gyors, globalizált világban nincs idõ a filozo- nulmányait, vagy folytatta az otthon megkezdettet. Az szövetség nevét. Az 1981-ben elindított Öregdiák Ta- vább. A jövöm szempontjából jobbnak látszott, ha fálgatásra. A rendszerváltáskor, 50 év kommunis- 1960/61-es tanévben 126 hallgatóról tudunk. Az egye- lálkozó eddig hatszor került megrendezésre. Ausztriában próbálok szerencsét. Andaunál lép- ta szisztémája után privatizálni kellett, be kellett temen 67-en, a Mûszaki Fõiskolán 59-en tanultak. 112- Most vessünk egy pillantást a másik két egyesület- tük át a határt, hamarosan osztrák belügyminisz- hozni a nyugati tökét és meg kellett tanulni a en kaptak, túlnyomó részt Rockefeller ösztöndíjat. 1958- re, a menekültek lelki gondozására és az egyesületek tériumi utasításra az Obertraun-i magyar fiatalok know-howt. Hogy helyette miért nem kaptunk se- tól két helyiségben folyt élénk egyesületi élet: a Magyar közötti kapcsolatokra. (Folytatjuk) rendelkezésére bocsátott iskolában kellett volna gélyt? A Marshall-tervet világégés elõzte meg, Ke- Kultúrközpontban és az YMCA/YWCA barakkban. Elõ- UGRI MIHÁLY folytatnom a gimnáziumot. Obertraun szûk, sötét, let-Európában 1989-ben békés volt az átmenet. hegyektõl körülvett pöttömnyi falu, ahonnan Megnyíltak a határok, az elszegényedett ország egyik ottani szintén boldogtalan társammal azon- nem tudta felvenni a versenyt a nyugati konku- nal átkéredzkedtünk az innsbrucki magyar gim- renciával. Persze, hogy sok hiba is történt! A ma- Melbourne is elhatározta... náziumba. Abban az idõben számos osztrák csa- gyar bankok 70%-a külföldi kézben van, de em- lád fogadott be magyar gyerekeket. Így kerültem lékszem még az Antall kormány alatt Soros A magyar történelemnek általában epizódikus, de Mindezeknek koronája, hogy a megjelentek jelen- én is Trentiniékhez, egy õstiroli, három gyerekes György 25 százalékos részesedést akart vásárol- idônként húsbavágóan fájdalmas, veszteséges esete a tôs része fiatal volt, nemcsak apró unokák, hanem fel- családhoz. ni az OTP-ben. A kormány nemet mondott. Ma nép szétáramlása, csoportjainak leszakadása. nôtt fiatalok, középkorúak, tehát már itt született, itt Milyen érzés volt nyelvtudás nélkül belecsöp- már én is azt mondom, hogy igaza volt. A háború Történelmünk legnagyobb, legnépesebb magyar felnôtt magyarok, akik nem szakadtak el attól az élet- penni egy osztrák családba? után a német ipart is felvásárolta az amerikai töke, emigrációját a második világháború hozta létre, pon- formától, amit gyermekként – szüleikkel együtt láto- Annyi izgalom után megnyugtatott a meleg ágy, Ausztriában az élelmiszeripar szinte teljesen kül- tosabban annak következtében az országra zúdított gatva magyar rendezvényeket – sajátítottak el. Ez is a biztonságos otthon, bár hamarosan kiderült, földi kézben van, de amíg a makrogazdaság mû- kommunizmus, ami további tömeges szétáramlást oko- Melbourne-i csoda, hiszen mindenhonnan az a panasz hogy tulajdonképpen egy „Piroskát“ szerettek vol- ködik, nincs baj. A kapitalizmus örök egyensúlyo- zott. Ehhez járult a Kárpát-medence szétosztott része- jön, hogy az elsô és második nemzedék, nagyon kis na befogadni, de engem kaptak! Szinte azonnal zás: el ne meneküljön a töke, de közben az ország ibôl kivándorló tízezrek emigrációja. Aki nem önszán- részétôl eltekintve, nem jelenik meg magyar rendez- zsúrokra, uzsonnákra cipeltek, ahol én voltam az érdekei se csorbuljanak! tából, nem kalandvágyból, szerencsevadászatból távo- vényeken. érdekesség és ahol mindenki remekül érezte ma- 2007 a gazdasági válság kezdete. Mitõl kelet- zik el szülôföldjérôl, az lelkileg nem szakad el, megôr- Ilyen fiatalság jelenléte tette lehetôvé, hogy magyar- gát, csak én nem tudtam senkivel beszélni. Ott- kezett a válság? zi magyarságtudatát, viszi magával az ország képét, országi táncmûvész, zenekar, énekmûvész foglalkozik hon belebújtam a Tiroler Tageszeitungba, jelez- Amerikából indult ki. Már Ronald Reagan kor- ôrzi nyelvét, kultúráját, irodalmát, hagyományait, fiatalokkal, és szórakoztatja ôket, akárcsak valahol a ve, hogy ne zavarjanak, és próbáltam kisilabizál- mánya is a teljes liberalizmust hirdette, a piac megtartja a régi szokásokat, hiszen ez ad neki enyhet Kárpát-medencében lennének. ni a szavakat. Így tanultam meg lassan németül. majd szabályozza magát! 1987-ben aztán majd- és megnyugvást. Lakását a magyar népmûvészet, kép- Melbourneben nem „hal ki a magyarság”, itt meg- Az érettségi után Rockefeller-ösztöndíjjal Bécsbe nem összeomlott a tõzsde. Erre óriási pénzeket zômûvészet, festészet tárgyaival díszíti, másszóval dôl az utódgenerációkról terjedô aggodalom. kerültem a Közgazdaságtudományi Egyetemre, dobtak piacra, csökkentették a kamatokat, szep- megteremti magának házon belül azt a környezetet, A háromnapos fesztivált Nagy Bálint fôkonzul nyi- amit 4 év alatt elvégeztem, utána ledoktoráltam. tember 11. után megint. Az olcsó pénz következ- amit megszokott, megszeretett korábbi életében. totta meg. Melbourne-ben lényegében ifjúsági feszti- Trentiniékkel egész életükben tartottam a kapcso- tében hitelre olyanok is ingatlanokat vásárolhat- Azok közül, akik magyar feladatot végeznek idegen- vál volt. latot, mindig segítettek, ha kellett. A fogadott tak, akiknek nem volt meg rá a fedezetük. A ban- ben, sokan feltehetik a kérdést: foglalkoznék-e ilyen Méltán figyelt fel a Melbourne-i Magyar Központ- apám élete végén írt egy könyvet, amiben én töb- kok úgy vélték, hogy az ingatlanokra mindig dolgokkal, ha otthon maradok? Bizonyára nem. Ide- ra a Bethlen Gábor Alapítvány, amikor Márton Áron- bet szerepelek, mint a saját gyerekei. vissza lehet majd nyúlni. A biztosítók, a bankok, érkezésünket követôen – jobbadán amatôr alapon – emlékérem adományozásával és az alábbi monda- Miért éppen a közgazdászi pályát választotta? a nyugdíjpénztárak az egész világon keresték a ugye milyen hamar kiadtunk újságot, írtunk, alapítot- tokkal fejezte ki elismerését: „Csodás magyar össze- A tõzsde, a nyelvek, a pénz világa mindig na- jó befektetéseket. A rövid távú profitszerzés lett tunk színtársulatot, dalárdát, egyesületet, magyar egy- fogás eredményeként épült fel és mûködik a nyu- gyon érdekelt. Álmaim netovábbja a Wall Street a cél. Elkezdték összevonni, adni, venni a jelzá- házközséget. Ahogy lehet – de tenni kell! – alapon. gati világ legnagyobb magyar közösségi háza: a volt. Ott akartam dolgozni, tapasztalatokat gyûj- logokat. A rulett forgott, senki nem akart lema- Kezdetben kerestük egymást, népes összejövete- Melbourne-i Magyar Központ is. E központ egyik teni. Az egyetem befejeztével New Yorkba men- radni, nem elég 2-3 százalékos kamat, több kell, leken. Az volt a kockázat, hogy nem kapunk helyet, büszkesége lehet az ötödik kontinens ötvenötezer tem, de 3 évig tartott, amíg végre kaptam egy iga- nagyobb haszon, nagyobb nyereség, ha az egyik mert késôn érkezünk. Megismertük egymást, megbe- és Melbourne mintegy húszezer fônyi magyarságá- zi wall-streeti állást. Rengeteget dolgoztam és egy bank adja, utánahúz a másik is. Nõttek az igé- széltük, hogy legközelebb ismét találkozunk. Kiala- nak példája az építô magyar összefogásnak.” életre szóló kapcsolatokat építettem ki. Elnyertem nyek. A befektetõ intézmények mind politikai kultak a baráti társaságok, összejöttünk, hogy kicse- Utóiratként ide iktatunk egy korábbi cserkész tudó- az amerikai állampolgárságot is, mégsem marad- nyomás alatt is álltak. Generációkat fertõzött réljük tapasztalatainkat, hol lehet jobb állást kapni, sításból, ami kis fénycsóvát vetít a Magyar Központ tam Amerikában. Húzott vissza Európa. Örültem, meg a kapzsiság. Így keveredett bele Európa is. hogyan lehet saját házhoz jutni. Egyszóval megélhe- történetére. amikor átküldtek Párizsba, majd Düsseldorfba. Aztán egyszerre kiderült, hogy a bankok nem tési fontossága volt a magyar összejöveteleknek. Ké- „1981-ben elkészült a Magyar Központ Ifjúsági Épü- Megnõsültem, magyar lányt, Vetõ Márta textilmû- képesek felfogni a veszteségeket, az ingatlan- sôbb inkább a szórakozás adott vonzást, együtt len- lete, amelynek egyik eredeti rendeltetése az volt, hogy vésznõt vettem feleségül, fiaim születtek, de Düs- árak lezuhantak, szinte eladhatatlanokká váltak. ni honfitársakként. legyen a Melbourne-i cserkész csapatnak és a többi if- seldorftól olyan messze volt Magyarország! Ekkor A nagy vesztesek a múlt nyerõi, de végsõsoron Elôállt az igény a megerôsödött egyesületek részérôl júsági szervezetnek állandó otthona. A telket a teljes már meglehetõsen jó névre tettem szert a szak- az egész társadalom jövõje forog kockán. Jelen- saját ingatlan létrehozására. Így kerül fókuszba a Mel- Magyar Központra a Jandó és Hende családok adomá- mámban, így 1982-ben elfogadtam a Bécsben szé- leg még csak a jelét sem látjuk, hogy a csúszás- bourne-i Magyar Központ, ill. vele kapcsolatosan a feb- nyozták. Az ifjúsági épületet nagy részben a cserkészek kelõ Veitscher Magnesit Vállalat befektetési me- nak vége lenne. Talán 2009-10-re a mentõcsoma- ruár 13–14–15-én megtartott „HUNGAROFEST 2009”. saját nehéz munkával gyûjtött pénzbôl állították fel. A nedzseri állását. A cég érdekében olyan sikerrel gok révén javulás áll be. A titok vélhetôen a Magyar Központ impozáns mé- Magyar Központ szövetkezeti együttes, négy szövetke- gazdálkodtam, hogy amikor tulajdonosváltásra De honnan van most egyszerre a bankok meg- reteiben van, és az ahhoz mérten nagyszámú önkén- zet tulajdona. Magyar Ház Szövetkezet, Ifjúsági és került a sor menedzseri ajánlatot kaptam egy mentésére ennyi pénz? tes áldozatkészségében. Ami rendkívüli, ott kell keres- Kultúr Szövetkezet, Társadalmi Szövetkezet és a ké- bécsi privát banktól és a Raiffeisen Capital Az adófizetõk pénzébõl. Hiszen a mentõcsoma- ni az alkotást megálmodó kezdeményezôt. Itt két ma- sôbb csatlakozott Regnum Szövetkezet. Managementtõl. Némi gondolkodás után ez utób- gok hiteleit egyszer majd vissza is kell fizetni. A gyar telek adományozása indította el ugyancsak ma- Az Ifjúsági és Kultúr Szövetkezet az ifjúsági épüle- bit választottam. Nemzetközi Valuta Alap, a Világbank, az Európai gyar csapat tettrekészségét, amibôl megindult az épít- tet használja és gondozza, a Magyar Ház Szövetkezet Tulajdonképpen mi a feladata egy befektetési Investmenbank stb. hitelez. Rendkívüli helyzet kezés. Létrejött az „ország”, aminek alapján Melbourne késôbb felépítette a nagyterem épületét, a Társadalmi menedzsernek? van. A maastrichti kritériumok most nem számí- magyarsága megtehette – amirôl Nemeskürty szólt –, Szövetkezet (Klub) a külön éttermet és a nagy kony- Intézmények és magánszemélyek értékpapírja- tanak. Az államok eladósodnak, de meg kell men- hogy „elhatározza a megmaradást”. hát állította fel, míg a Regnum Szövetkezet a Szent Ist- it, részvényeit kezeljük és forgalmazzuk. Évekig teni a bankokat, még a részbeni államosítások Ezt így igazán csak ma, négy évtized után érzékel- ván templomot építette meg. a kis kockázattal járó nyugati piaccal foglalkoz- árán is, mert tudjuk, hogy hova vezethet a mun- jük, amikor a Hungarofest népes közönsége három Az ifjúsági épület felállításánál Linka Márton látta tam, ám a rendszerváltás után, 1994-ben a nyelv- kanélküliség. napon át, jól szervezett kulturális vendéglátásban ré- el a fôszerepet, a Magyar Háznál és Klubnál különbö- tudásomra és a tapasztalataimra hivatkozva fel- Végül megkérdezhetem, hogy ebben a helyzet- szesült, illetve részesítette önmagát. Három napon át zô építészek mûködtek közre, míg a templomot Zágon kértek az újonnan alakult kelet-európai befekte- ben mit tesz egy szakember a megtakarított pén- közel kétezer embert étkeztettek, szórakoztattak, lát- Lajos építész mérnök tervezte, és az építést is ô vezet- tési osztály vezetésére. Mintegy száz millió Schil- zével? tak el igényes és népszerû kulturális jelenetekkel, lá- te le. Az általános pénzügyi irányítást Faith Ferenc in- ling várt befektetésre. Álmodni sem mertünk ar- A legkonzervatívabb módon bankbetétbe vagy togathatták a magyar népmûvészet remek alkotásait, tézte. Tudvalevô, hogy a Melbourne-i Magyar Központ ról a sikerrõl, amit végül is elértünk. Fõleg a ma- takarékkönyvbe teszem a pénzem akkor is, ha ki- ismerkedhettek a magyar különlegességekkel. Volt a legnagyobb magyar kultúrközpont a világon, Magya- gyar, a lengyel, a cseh, az orosz és kisebb mérték- csi a kamat. Német vagy osztrák állampapírok, jól sakkverseny, komputerszoba, gyermek játszócsoport. rországon kívül, és legnagyobb részt önkéntes mun- ben a szlovák, a szlovén, román és a horvát piac- fekvõ ingatlanok, a nyersanyagokkal kapcsolatos A szolgáltatásokat a Magyar Központban „élô” egye- kával épült fel, adósság nélkül.” ról beszélek. Ennek köszönhetõen a karrierem is befektetési lehetõségek is számításba jöhetnek. sületek tagjai végezték, sütöttek, fôztek, kiszolgáltak, Tudjuk, hogy ez a kis utóirat a cserkészek fogalma- meghosszabbodott, hiszen még 69 évesen is dol- Szerencsére az osztrák bankok még jobban állnak, mintha mindez szakmájuk lenne. A meg-megtelô sze- zásában hiányos, de fontos annak megértérséhez, mit gozom. mint az amerikaiak, a németek vagy Kelet-Euró- metesládákat egy „civilben” gyárigazgató ürítette fo- jelent és miért volt sikeres a Hungarofest 2009 a Mel- Milyen volt a kezdet? Hogyan lehet egy isme- pa jó része. lyamatos szolgálatként, annak is példájaként, hogy bourne-i Magyar Központban. retlen országban kapcsolatokra szert tenni? FERENCZY KLÁRA magyar feladatokban nincs alantas munka. CSAPÓ ENDRE (Magyar Élet 2009. február 26.)

2009_2.p65 8 28.03.2009, 17:48 2009. március–április BÉCSI NAPLÓ 9 Bécsi Tavasz A képzõmûvészet kedvelõinek, barátainak ez a ta- festette a “Slav Epic” címû mûvét, mely a szláv mito- Ugyancsak szerepelnek Pablo Picasso késõi munkái vasz különösen szép lesz. Több nagyszerû kiállítás lógia ábrázolása. A festõ húsz évet szentelt a 20 négy- és linómetszetei, Marc Chagall alkotásai, köztük a “ tekinthetõ meg, mint a Belvederben Alfons zetméteres képeken szereplõ allegóriák megalkotá- Papierdrachen“ festménye, absztrakt expresszioniz- Mucha a kiváló cseh mûvész mûalkotásai, az sának, majd 1928-ban a cseh népnek ajándékozta mus képviselõinek - Karel Appel Mark Rothko – al- Albertinában az átrendezett Batliner-gyûjte- õket. kotásai. Külön figyelmet érdemelnek Francis Bacon mény és szintén az Albertinában a holland festé- A most látható retrospektív kiállítás része a Szláv mûvei és Alberto Giacometti jellegzetes szobrai. szet aranykoráról ad ízelitõt a “Rembrandt és eposz címû, húsz festménybõl álló sorozat két da- A kiállítás egy évszázad mûvészettörténete és pá- kora“. A Leopold múzeumban Ernst Balach és rabja is. ratlan élményt nyújt a látogatóknak. Käthe Kollwitz német mûvészek kiváló mûalkotá- Mucha szobrászattal is foglalkozott, az ékszerkészí- NÉMETALFÖLD HÉT ÉSZAKI TARTOMÁNYA az 1609-es fegyver- saiból rendezett nagyszabású közös kiállítás várja a tés, a belsõ tér díszítése és az iparmûvészet is érde- szünet után vált függetlenné Spanyolországtól; a 17. mûvészet barátait. kelte. Sajátos, különleges tehetsége azonban legtel- században történelmének, gazdaságának, kultúrájá- HIHETETLEN, DE BÉCSBEN ELÕSZÖR rendeztek életmû-kiál- jesebben a díszítõ grafikában nyilatkozott meg. nak, egyben festészetének aranykorát teremtette lítást a szecesszió emblematikus alakjának, Alfons A Belvederben 250 alkotás látható, (rajzok, vázla- meg. A reformáció térhódításával a Németalföld észa- Muchának (1860-1939). A cseh festészet nagyjai kö- tok, plakátok, könyvek, ékszerek) magán- és közgyûj- ki részén a polgár lett a középpont. A festészetben zül õ a legismertebb a világon. Mûvészete és a sze- teményekbõl, a világ különbözõ tájairól, és mutatja megjelennek a hétköznapi témák: csendéletek, tájké- cesszió elválaszthatatlanul összetartozik, hiszen ez a be ezt a mindenekelõtt “szláv” mestert a június 1-jéig pek, egyszerû emberek portréi, hétköznapi jelenetek. stílus (akár art nouveau-nak, akár Jugendstilnek ne- nyitva tartó tárlaton. A mûvészet történetében ritkán fordult elõ, hogy vezzük) elsõ virágkorát éppen az õ mûveiben érte el, KÜLÖNLEGES ÉLMÉNYT JELENT az Albertinában a liechten- egész nép ilyen szabadságot kapott a festészetben. olyannyira, hogy az 1900 körüli idõszakot szokás „le steini Batliner házaspár gyûjteményébõl rendezett A holland festészet újszerûségét azok a változások style Mucha”-ként is emlegetni. kiállítás. Herbert Batliner liechtensteini ügyvéd és fe- magyarázzák, amelyek a mûpártolás, megrendelés Mucha plakátmûveivel aratta elsõ sikereit az 1890- lesége, mintegy ötszáz képbõl álló gyûjteményt szál- rendszerében, a társadalmi igényekben és - ezekkel es évek közepén, és ez a mûfaj hozta meg számára líttatott otthonából az Albertinába. összefüggésben - a mûvészi szemléletben bekövetkez- késõbb a világhírnevet. Plakátjainak, reklámkiadvá- A Batliner házaspár több évtizeden keresztül tek. Feltûnõ, hogy az egyházi megbízások teljesen el- rint „a 17. századi holland festészetben Rembrandt nyainak többségét a Champenois nyomda állította koncepciózusan vásárolta a piacon felbukkanó maradtak: a református egyház tiltotta a képek vallá- volt a forrás, amelybõl minden más, vagy legtöbb más elõ, itt készült valamennyi Sarah Bernhardt-plakát- klasszikus és modern képeket; ma mintegy negyven sos tiszteletét, és templomaiban csak fehérre meszelt, kortárs festõ stílusa eredt.” ja. Sarah Bernhardt, az egyik legnagyobb rajongás- Picassót, számos híres francia impresszionistát, Mo- puszta falakat tûrt meg. Az udvari, arisztokratikus mû- Az Albertinában látható kiállítás – Rembrandt kora sal körülvett párizsi híresség volt a 19. század máso- net-t, Renoirt, Cézanne-t, Signacot és hasonló híres- pártolás teljesen visszaszorult, jelentéktelenné vált. - a holland festészet aranykorába vezeti be a látoga- dik felében és a 20. század elején. Mucha csaknem ségeket mondhatnak magukénak. Gyûjtõszenvedé- A bõkezû egyházi megrendelõk helyett a festõk a kö- tókat. A németalföldi realista festészet kezdeteit a ki- valamennyi plakátjának a középpontjában nõalak áll. lyük az ezt követõ periódusra is kiterjedt: a német zös élményanyag, az azonos szemlélet révén új vásár- állításon mintegy 200 kép mutatja be, közülük 150 A Bernhardt-plakátok és a többi általa készített rek- avantgárd, a Blaue Reiter, a Brücke-csoport és az lói réteget találtak a lassan meggazdagodó városi pol- az Albertina Múzeum gyûjteményébõl származik, lámkiadvány fiatal, vonzó, kicsattanó, vidám és nyíl- orosz avantgárd leghíresebb festõitõl is szereztek egy gárságban, amely a mitologikus ábrázolások helyett többségüket még a múzeumalapító Albert von tan érzéki nõket ábrázolnak hosszú, aranyló hajjal, vagy több képet. fõleg bibliai vagy a hétköznapi valóságot bemutató, Sachsen-Teschen herceg, Mária-Terézia veje vásárol- közvetlen asszociációkkal az adott termékkel kapcso- Az Albertina két felsõ szintjén „Monet-tól Picassó- könnyen érthetõ témákat kedvelte. A kisméretû ké- ta, további 40 olajfestmény egyéb osztrák és nemzet- latban. ig” címû tárlat több mint kétszáz bemutatott alkotás peket nemcsak iparszerûen gyártották, hanem speci- közi gyûjteményekbõl tevõdik össze, többek között Ívekben és csigavonalakban, virágdíszekben és sti- fele származik a Batliner-gyûjteménybõl, ezeket fõ- alizálódtak is: egyes mûvészek csak tájképeket (Jan Utrecht, Nürnberg, Budapest, Drezda múzeumaiból. lizált ornamensekben gazdag stílusa hamar népsze- leg az Albertina saját anyagából grafikákkal és a van Goyen), templombelsõket (Pieter Saendreman), A holland aranykor 70 mûvészének, Hendrick rû lett és valósággal tolongtak a plakátjaiért. Neves Forberg-kollekció néhány alkotásával egészítették ki. tengeri ütközeteket (id. Willem van de Velde), téli táj- Goltzius, Aert van der Neer, Aelbert Cuyp, Adriaen csokoládé- és kekszgyárak és más cégek vették igény- A francia impresszionizmustól egészen az 1950-es képeket (Hendrick Avercamp), virágcsendéleteket van Ostade, Nocolaes Berchem, Jan Both, Cornelis be tehetségét termékeik népszerûsítéséhez. Párizsi ki- évek absztrakt expresszionizmusáig terjedõ idõszak (Ambrosius Bosschaert), kagylócsendéleteket van Poelenburch, Willem van de Velde, Hendrick adókkal könyvillusztrációkra is szerzõdést kötött. Az mûvészetébõl Claude Monet tájképei és tavirózsái, (Balthazar van der Ast) vagy teheneket (Albert Cuyp) Avercamp valamint számtalan kevésbé ismert képzõ- Osztrák-Magyar Monarchia Muchát bízta meg az 1900- közülük a leghíresebb az 1919-ben festett „See- festettek. Rendkívül divatosak voltak a szobabelsõ- mûvész festményét alkotásait láthatja a közönség: va- as Párizsi Világkiállítás Bosznia-Hercegovina pavilon- rosenteich“ címû alkotása, Renoir festményei és ben játszódó zsánerképek is. lóságos és megszépített tájképeket, városi és tenger- jának dekorálásával. Az így elkészült 250 négyzetmé- Edgar Degas 1905-ben készitett pasztellje, a „Zwei Abban a korban a holland festõk nagy figyelmet parti képeket, portrékat, falusi csendéletet, polgári teres pannó most ismét a közönség elé kerül, miután Tänzerinnen“, a posztimpresszionista Toulouse- szenteltek ábrázolásaik aprólékos kidolgozásának. hétköznapokat és virágképeket. A legnagyobb hang- a pavilont rekonstruálták és így egy évszázad után lát- Lautrec, Paul Cézanne alkotásai láthatóak a kiállítá- Hollandiában e század közepén a festészet általános súly persze Rembrandtra helyezõdik. A korának szen- hatja újra egyben a közönség. son. A fauvista Henri Matisse, a neoimpresszionista jegye a tökéletes kivitelezés és a részletezõ ábrázo- telt tárlat mintegy tíz termébõl kettõben állítottak ki Mucha életmûvén belül különleges helyet foglal- Paul Signac mûveivel is megismerkedhetünk. De ta- lás. A festõk között javában folyt a mesterségbeli tu- alkotásaiból. Rembrandt életének utolsó éveiben fes- nak el a pasztell- és szénrajzok. A nemzetközi hírnév lálkozunk a német expresszionizmust képviselõ „Die dás fitogtatása. Mindezek mellett az volt a céljuk, hogy tette meg legpompásabb önarcképeit, melyeken arca és siker csúcsára jutott mûvész személyes érzéseit köz- Brücke“ csoport tagjaival - Ernst Ludwig Kirchner, a világról való tudás minél nagyobb részét örökítsék a fájdalom és szomorúság jeleit hordozza, ezek közül vetítik, és „sötét” oldalát világítják meg ezek az 1898 Schmidt-Rottluff - valamint az absztrakt expresszio- meg egyetlen felületen. látható a bécsi Kunsthistorisches Museum tulajdoná- és 1903 között Párizsban készült, önálló mûtárgycso- nizmus (Appel, Marc Rothko) mûvészetébõl is kapha- A barokk egyetemes stílusától eltérõen a 17. szá- ban lévõ egyik szép önarcképe. portot képezõ alkotások. Õ volt az elsõ és utolsó, aki tunk ízelítõt. Megtekinthetõek a német expresszioniz- zadi holland festészet talán emberábrázolásában a “Míg a XVII. századi Németalföld mûvészetét a mû- ilyen eredetiséggel tudta kifejezni a bánatot, a szo- mus késõbb szervezõdõ müncheni csoportja a „Der legmeghökkentõbb: kendõzetlen emberi esendõség fajok sokasága jellemezte, Rembrandt egymaga a leg- morúságot, a szerelmet vagy akár a meleget a hide- Blaue Reiter“ mûvészeinek – August Macke, Paul és a hétköznapok életképei köszönnek vissza Frans jobb volt valamennyi mûfajban, a csendéletekben, a get és a fáradtságot egy-egy nõi alak tekintetén, arc- Kandinszkij – alkotásai is. Lissitzky, Goncsarova, Hals, Nicolas Maes, Pieter de Hooch, Jan Vermeer van tájképekben, a portrékban, festésben és rajzolásban” kifejezésén vagy öltözködésén keresztül. Popova, Larionov, Malevics és Filonov, az orosz avant- Delft vagy pl. Isaak van Ostade munkáiról. - mondta Klaus Albrecht Schröder, a múzeum igazga- Mucha hazafias érzelmektõl fûtve 1913-ban meg- gárd képviselõitõl is láthatóak még mûalkotások. Wilhelm von Bode német mûvészettörténész sze- tója a megnyitón ASZALÓS SÁNDOR

MÁRTON ÁRON SZOBOR KOLOZSVÁROTT Százötven éves (lenne) Az erdélyi magyarság Kolozsvár fõterén, a Mátyás király-szoborcsoport szomszédságában a soproni evangélikus és állami tanítóképzõ bronzszobrot emeltetett Márton Áron püspök- nek (1896–1980). Az egészalakos alkotást, Az intézményes tanítóképzés Magyarorszá- gatóságát. Elvesztett világháború, két forra- vették Magyarországon az egyházi oktatási Bocskay Vince szovátai szobrászmûvész munká- gon még két évszázados múltra sem tekint- dalom után kérdésessé vált maga a székhely, intézeteket. Eötvös József, Kunfi Zsigmond, ját február 28-án, ünnepi hálaadó szentmise het vissza. Az elsõ preparandumot Pyrker Sopron hovatartozása is. Bár a soproni evan- Imre Sándor liberális eszméjét diktatúra va- után leplezték le, mintegy másfélezres közön- László érsek 1828-ban keltette életre Eger- gélikus egyháztanács jogot formált az „egy- lósította meg. A maga módján. ség jelenlétében. ben, a tekintélyes múltú soproni evangélikus házi integritás” érvényesítésére az Ausztriá- Ami a magyar tanítóképzéssel, benne a • líceumban pedig 1829-ben bíztak meg egy hoz csatolandó területen, mégis elrendelte sopronival 1957–59-ben történt, az két ere- tanárt neveléstan oktatásával. Az utóbbi len- az így új fennhatóság alá kerüléssel fenyege- dõre vezethetõ vissza. Elõször is magasabb Továbbképzés a burgenlandi ne a soproni és lutheránus tanítóképzés csí- tett intézmények menekítését. A soproni ta- szintre, felsõfokra kívánták emelni (a minõ- magyartanárok számára rája. További elõlépésre majd csak a szabad- nítóképzõ kijelölt székhelyeként elõbb ségi változtatás gondolata 1928-ban merült (MTI) Március 2-án és 3-án továbbképzést tartottakk ságharc után kerülhetett sor. Pálfy József lí- Szombathely, majd a Tolna megyei Bonyhád fel, 1938-ban már a törvény is megszületett). Oberpullendorf/Felsõpulyán) a burgenlandi magyar- ceumi tanár 1854-ben dolgozta ki a tanító- került szóba. Végül is a velencei proto- A végrehajtásra – a közbejött világháború tanároknak. A programon Burgenland 22 oktatója képzés szervezetét; a hosszas gyûjtõmunka kollumnak, s a soproni népszavazásnak kö- miatt – csak az 1950-es években került sor. vesz részt. A továbbképzés anyagát az Oberwart/ fel- eredményeképp elkészült új épületben 1858. szönhetõen Sopron magyar, a tanítóképzõ Mivel az államosítás után a protestáns isko- sõõri Kétnyelvû Szövetségi Gimnázium és a Nyugat- október 4-én megkezdõdhetett az evangéli- pedig a városban maradt. Egy kompro- lákban addig mûködõ tanárok, tanítók szin- Magyarországi Egyetem tanárai közösen dolgozták ki. kus tanítók és kántorok képzése. misszumban, vagyis a kölcsönös engedmé- te „teljes egészükben” helyükön maradtak, A budapesti oktatási minisztérium által finanszírozott A soproni tanítóképzõ (általában a tanító- nyeken alapuló megegyezésben tulajdonkép- e probléma megoldása „számottevõ minõ- kétnapos továbbképzésen a nyelvtanítás módszerta- képzõ mint olyan) sohasem volt elit intézet. pen mindkét fél enged, az eredmény azon- ségi szelekcióval, a képzõk számának csök- náról, a magyar-osztrák közös kulturális értékekrõl Tanárainak többsége elõtt a tudományos elõ- ban egyik felet sem elégíti ki. Nem volt ez kentésével” válhat lehetõvé (Hegedüs And- esett szó – tudósított az osztrák közszolgálati rádió és rehaladás lehetõsége zárva volt (végzettsé- másképp a soproni népszavazás esetében rás miniszterelnök, 1956.). Az elsõ húsz, televízió (ORF) kisebbségekkel foglalkozó adásában. gük miatt); a tanítványok zöme az alsó társa- sem. Két korabeli idézet – egy magyar és egy megszüntetésre ítélt tanítóképzõ sorában ott Az 1992 óta mûködõ felsõõri gimnázium mellett dalmi kategóriákból került ki. A soproni in- osztrák – 1921-bõl: „A haza fiait az elé a világ- volt a soproni iskola is. több általános iskolában is zajlik magyar nyelvokta- tézetben az ország lutheránusságának meg- raszóló erkölcstelenség elé állította, hogy sza- Rozsondai Károly igazgató szomorúan ír- tás Burgenlandban. Ezekben a nem kizárólag magyar lehetõsen pontos keresztmetszetét láthattuk. vazással állapítsák meg, ki az õ édesanyjuk” hatta az utolsó intézeti anyakönyvre: „A kép- származású vagy anyanyelvû diákoknak lehetõségük Az egykori növendékek legtöbbje parasztfiú (tanári jegyzõkönyv); illetve: „Azt a fájdalmat, zõ megszûnt 1957. szept. 1-én!”. Egy évre rá, van arra, hogy szabadon választható tantárgyként, – írta Kónya Lajos költõ 1973-ban –, fõként hogy az antant nem tartja be adott szavát, csak a századik évfordulón Kónya Lajos még így osztályozás nélkül tanulják a magyar nyelvet. a Rábaköz, a Kemeneshát vidékérõl, egy-két nehezen lehet elviselni” (Freie Presse). emlékezhetett: „A nemzedékek hajszálcsö- A projektet a Központi Szövetség pályázta meg, és pesti, jó néhány békéscsabai vagy nyírségi A második világégés során az intézet éle- vein folyvást kerengenek / az eszmék tisz- az Eisenstadt/kismartoni Pedigógiai Intézet akreditált „tót-tirpák” gyerek. Mindent összevéve az tét sikerült ugyan megmenteni – többek kö- ta erei; hûség, becsület, termõ, nagyszerû továbbképzésként hirdette meg. A szervezést Wurst Er- intézet fennállásának 99 éve (1858-1957) zött – a szélsõségek, a Volksbund befolyásá- lázak / s a dús emberség, amitõl naggyá zsébet vállalta. alatt 1819 tanítói, 1329 kántori oklevelet ad- tól; az épületet az angolszász bombázástól nõnek a lelkek” (Találkozóra, 1958.). Azóta, • tak ki. Megjegyzendõ, hogy mintegy kétszá- viszont már nem. Az 1858-ban közadakozás- a múló idõvel, a „tiszta erek” lassan elapad- HALÁLOZÁS zan német tanítási nyelvû iskolákra is képe- ból épült iskolát 1945-ben „szétverte ostoba nak. Ma szinte csak annyit állapíthatunk 84 éves korában 2009. március 2-án Bécsben sítést szereztek. Liberátor-bomba” (Rozsondai Károly). A meg, hogy volt egyszer egy – nem is akármi- elhunyt Kuster Dezsõ volt cserkésztiszt, a 72. Az ádáz 20. század többször állította nehéz következõ, de egyáltalán nem lebecsülendõ lyen – iskola Sopronban. sz. Széchenyi István cserkészcsapat tagja. Ápri- próba elé a tanítóképzõ tantestületét, igaz- fejleményként, 1948-ban állami kezelésbe VARSÁNYI PÉTER ISTVÁN lis 2-án Gyõrött temették el.

2009_2.p65 9 28.03.2009, 17:48 10 BÉCSI NAPLÓ 2009. március–április GRATULÁLUNK PAPP LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJÁRA MI - HOL - MIKOR? Papp László építész, az amerikai magyar értelmiség Commerce elnökségében és három fõiskola tanácsadó Kulturális kaleidoszkóp doyenje nyolcvanéves. 1929. április 28-án született testületében is.” Jelenleg is egyik vezetõje az American Debrecenben, ma az Egyesült Államokban, Connecti- Hungarian Foundation igazgató testületének, õ tervez- Alsó-Ausztria Felsõ-Ausztria cut állam New Canaan városában él. te az Alapítvány könyvtárának archívumának, múze- True Stories, modern tánc – St. Pölten, Festspielhaus; J. Massenet, Manon, opera – Linz, Landestheater, Azon küldetéses amerikai magyarok egyikeként is- umának helyet adó Magyar Örökség Központ New ápr. 17., 18. Großes Haus; ápr. 4., 8., 16., 21., 25., 28., máj. 3., 8., merjük õt, akik származtató nemzetük és az ôket 56- Brunswick-i épületét is. Compañía Nacional de Danza, tánc – St. Pölten, jún. 2., 9., 15., júl. 2. os menekültekként befogadó országuk érdekeit egy- Hadd gratuláljunk Papp László nyolcvanadik szüle- Festspielhaus; máj. 15., 16. J. W. v. Goethe, Faust II, próza – Linz, Kammerspiele; aránt felelõs hûséggel, példamutató segítõkészséggel tésnapjára könyve egyik dokumentuma felidézésé- Kastélykoncertek: „Traverso”, „Tavasztól nyárig”, ápr.1., 2., 11., 15., 16., 22., 23., 25., máj. 5., 18., 30., törekszenek szolgálni magyarul és angolul, szóban és vel. 1963-ban az ÉMEFESZ meghívta kongresszusára „Összecserélhetõ”, „A halál és a kislány” – jún. 5., 6., 11. írásban, szakmai és közéleti tevékenységgel, Papp Illyés Gyulát és Németh Lászlót. Mindketten levéllel Eckartsau, Schloss; máj.3., 10., 16., 24. T. Williams, Die Katze auf dem heißen Blechdach, László épületek tervezésével és szervezetek irányítá- válaszoltak. E két levél “nagy hatással volt ránk” – írta Lét és látszat, koncert – Grafenegg, Auditorium; máj.9. színdarab – Linz, Kammerspiele; máj. 22., 24., 26., 28., sával is. Mértéktartó és mérvadó közíróként immár könyvében Papp László. Illyés Gyula máig is egyre ér- és St. Pölten, Festspielhaus; ápr. 11. 29., jún. 2., 10., 13., 15., 19., 20., 23., 24. nemzedékek értékelik tárgyilagos következtetéseit, vényesebb üzenete ez volt 1963. május 20-án: The Nigel Kennedy Quintet, dzsesszkoncert – St. Doug Hammond Tentett, dzsesszkoncert – Linz, elemzéseit, tudósításait, véleményeit. Kedves Barátaim! Pölten, Festspielhaus; máj.9. Brucknerhaus; máj. 25. Egyik amerikai magyar tagszervezet, a Magyar Öreg- Köszönöm a meghívást; magatok is gondolhattá- „Fake Reality” Duna Fesztivál – Kems; ápr. 22.– máj.2. Daius Quintett: A. Piazzolla, Négy Évszak, D. diák Szövetség Bessenyei György Kör — Hungarian tok, mi lesz rá a válasz. Az, hogy így küldöm, levél- R. Pollesch, Eine neue Produktion, próza – St. Pölten, Milhaud: La cheminée du roi René, F. Lachner: Alumni Association “Tanúk — korukról” programja ben, aminél többet élõszóval sem mondhattam Landestheater; máj.8., 9. Quintett (Nr. 2 Es-dur), koncert – Linz, Brucknerhaus; során “Oral history”, szóbeli történelem elõadásra volna: az üdvözletemet, mindnyájatoknak. Nagy J.N.Nestroy, Heimliches Geld, heimliche Liebe, drá- ápr. 4. kérte fel a Rutgers Egyetemen arról, hogyan mûködött szavakra sincs szükség, hogy mit tanácsoljak én in- ma – Schwechat, Schloss Rothmühle; jún.27., 30., júl.3., A lét könnyedségérõl, koncert – Linz, Brucknerhaus; elnöksége alatt az Északamerikai Magyar Egyetemis- nen oda nektek. 7., 10., 14., 17., 21., 24., 28., 31. ápr. 16. ták és Fõiskolások Egyesületeinek Szövetsége 18 ame- Mintha az idõ cáfolni kezdené Kölcseyt, hogy nyel- Mestermûvek, kiállítás – St. Pölten, Landesmuseum; Toulouse-Lautrec: Az intim tekintet, kiállítás – Linz, rikai egyetemen, több mint másfél ezres taglétszám- vében él a nemzet. Nyilván látjátok, megmaradhat ápr.25. – szept.27. Landesgalerie; jún. 7-ig mal. Elõadása kiegészített szövegét 1988-ban adta ki a nemzeti érzés, büszkeség, áldozatadás az anya- IRWIN, Dušan Mandic, Miran Mohar, Andrej Savski, Természeti vágy. Európa tájai, kiállítás – Linz, a Szövetség e sorok írója szerkesztésében ÉMEFESZ nyelv tudása nélkül is. A magyarságnak el kell ér- Roman Uranjek és Borut Vogelnik, kiállítás – Krems, Schlossmuseum; jún. 3. – okt. 26. — Az amerikai magyar egyetemisták mozgalma az nie ezt a grádust is. Kunsthalle; jún.28. – okt. 18. A borostyánkõ fogságában, kiállítás – Linz, Biologie- 1956-os forradalom után címmel. Nekünk szívbeli gondunk vagytok minden perc- Alfred Hrdlicka, kiállítás – Krems, Forum Frohner; jún. zentrum; ápr. 3. – okt.18. Könyve bemutatkozó bevezetõjében így ír a szerzõ: ben. Legyetek jó magyarok, egymás iránt is. 28-ig Claudia Angelmaier: L’image et l’objet, kiállítás – Linz, “vallom, hogy saját életünk formálásán túl közössé- Még egyszer szeretettel, meleg kézfogással köszönt Állatian vicces, kiállítás – Krems, Karikaturmuseum; Landesgalerie; jún.14-ig ápr. 5. – nov. 8. Michaela Melián, kiállítás – Linz, Lentos; jún.2.-ig günk számára is le kell rónunk az adót. Építésztársa- benneteket IllyésGyula im ezt úgy ismerték el, hogy elõbb a New York állami F.Werfel, Eine blassblaue Frauenschrift, Friedrich von Építészszövetség elnökévé, majd az 50 000 tagot szám- Kívánunk Lászlónak további eredményekben, Thun elõadásában – St. Pölten, Landestheater; ápr. 24. Karintia láló American Institute of Architects igazgatójává vá- sikerekben, örömökben gazdag, hosszú életet! Fûszer- és gyógynövénykert, vezetések – Maissau, Little Axe & Chess Moves és Bernard Fowler (Rolling lasztottak. De szolgáltam városom Chamber of NAGY KÁROLY Am Graben beim alten Rathaus, bejelentkezés: Tel.: Stones), koncert – Velden, Bluesiana; ápr.8. 02958 / 83054 (Frau Wiesböck); máj. – okt. Beijing Symphony Orchestra, vendégszereplés – Kla- genfurt, Konzerthaus, Großer Saal; ápr. 29. Bécs A. de Saint-Exupéry, Beatrix Erlacher-Heinzl, Der Ligeti-terem Grácban J. Strauß, A denevér, balett – Staatsoper; ápr.13.,18. kleine Prinz, színház gyermekeknek – Klagenfurt,

2 S. Prokovjev, Romeó és Júlia, balett – Staatsoper; ápr. Diözesanhaus; ápr.19., 29., 30., máj. 9., 17. A Gráci Zenemûvészeti Egyetemen az újonnan épült A 2009. március 12-én felavatandó 511 m nagy- 29., máj. 3., 14., 31. „Karambolage 1809 – Karintia és a franciák császá- Mumuth (Haus für Musik und Musiktheater) nagytermét ságú terem elsõ zenekari hangversenyét Ligeti: B.Eifman, P.I.Csajkovszkij, Anna Karenina, balett – ra”, kiállítás – Klagenfurt, Landesmuseum; nov. 26.-ig Ligeti György teremnek nevezik el. (Érdekességképpen: Atmospheres címû mûve nyitja meg. Ezt követi az ün- Staatsoper; jún. 8.,10., 12., 14., 15., 17. az egyetem Oberschützen/felsõlövõi intézetének nagy- nepélyes névadás. (Elhangzik még Csajkovszkij Roko- G. Puccini, Tosca, opera – Staatsoper; ápr.25., máj. 9.,12. Salzburg terme szintén Ausztriában élt magyar zeneszerzõ, Ta- kó-variációja Alexey Zhilin szentpétervári csellista, J. Offenbach, Hoffmann meséi, opera – Volksoper; „Salzburg goes Napoli“ Pünkösdi Fesztivál: opera: kács Jenõ nevét viseli. A két kiváló zeneszerzõ kölcsö- Weber f-moll klarinétversenye Sara Sarvamaa helsin- ápr. 2., 7., 16., 26.,29., máj. 3., 10. N.Jommelli, Demofoonte, koncertek: Faraone nösen tisztelte és nagyra becsülte egymás munkáját. ki klarinétos közremûködésével, valamint Mozart Esz- H.Schmid, T.Jones, I Do! I Do!, musical – Vienna´s sommerso, La tentazione del male, Tudnak az angya- Szoros baráti kapcsolatukat több levél tanúsítja.) dúr szimfóniája /K. 543/. A Zenemûvészeti Egyetem English Theatre; máj. 9-ig lok beszélni, Missa defunctorum – Salzburg,Haus für Ligeti György (1923–2006) erdélyi származású ma- Zenekarát a karmesterképzõ tanszak hallgatói: Martin S.Schwartz, Godspell, musical – Neue Studiobühne, Mozart, Mozarteum, Felsenreitschule; máj. 29. – jún.1. gyar zeneszerzõ volt. A kolozsvári konzervatóriumban Sieghart, Gyükér László, Nataliya Lukina és Alexey Penzingerstraße 7–9; máj.12–14. Fürdõjelenetek, kiállítás – Salzburg, Residenzgalerie; tanult, majd munkaszolgálatra vitték. A háború után a Pivovarskiy vezénylik.) Gianmaria Testa, koncert – Konzerthaus; ápr. 15. júl.10. – nov.1. budapesti Zeneakadémiára került, ahol Veres Sándor, A hangversenyen elhangzó Atmospheres ütõ- Haydn és a sajtó, koncert – Michaelerkirche, The Woman as Protagonist, kiállítás – Salzburg, Kadosa Pál, Kodály Zoltán és Farkas Ferenc növendéke hangszerek nélküli nagyzenekarra íródott 1961-ben. Kapitelsaal; ápr. 30. Museum d. Moderne; jún.14-ig volt. Népzenei kutatómunkát végzett Erdélyben. 1950- Az iskolát teremtõ mû szerkesztési alapelve a Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából, koncert 175 éves a Játékmúzeum, kiállítás – Salzburg, 1956 között a budapesti Zenemûvészeti Fõiskolán taní- mikropolifónia. A sûrû pókhálóra emlékeztetõ száz- és mise – Michaelerkirche, Sommerrefektorium; máj.31. Spielzeug Museum; 2010. jan. 9-ig tott. A forradalom leverése után Nyugatra menekült. A szorta osztott szólamok ellenpontosan szövõdnek Évszakok - Életszakaszok, koncert – Musikverein, A dohány európai kultúrája, kiállítás – Salzburg, kölni rádióban Karlheinz Stockhausen és Pierre Boulez össze. A szerkesztés olyan szigorú, mint Palestrinánál Großer Saal; máj. 26. Barockmuseum; ápr.19-ig munkatársaként dolgozott. 1961-tõl a Stockholmi Ze- vagy a németalföldieknél, csakhogy új szabályok ural- Ana Moura, koncert – Konzerthaus; máj.10. nemûvészeti Fõiskola tanára volt. Több ízben tartott kur- ják. Kosztolányi sorai jutnak eszünkbe: „Áldott az, Lionel Richie, koncert – Stadthalle; máj. 6. Stájerország zust Darmstadtban, a „modern zene Mekkájában”. 1967- aki az újat hozza. / Azt az újat, amely régi, de mi Wajdi Mouawad, Verbrennungen, próza – Akademie- Springnine, fesztivál – Graz; máj. 20–24. ben osztrák állampolgárságot kapott. 1972-ben a kali- újnak látjuk.” — Ligeti zenéjében a polifónia már nem theater; ápr. 14., 21. Matthew Shipp Trio: Piano Vortex, dzsesszkoncert – forniai Stanford egyetem házi zeneszerzõjeként mûkö- hallható. Minden tekergõzõ szólammozgás ellenére J. v. Düffel, Buddenbrooks, próza – Theater in der Graz, Wist; máj. 8. dött, 1969–1973 között Berlinben, majd haláláig Bécs- — mivel elejétõl végéig mind a tizenkét félhang meg- Josefstadt; ápr. 6., 9., 13., 18., 19., 23., 24. Raw Materials, dzsesszkoncert – Graz, Wist; ápr. 26. ben és Hamburgban élt és alkotott. szólal – az anyag csak hangszínében és dinamikájá- Elõváros és Szalon, Josef Engelhart, kiállítás – Giuseppe Uncini, kiállítás – Graz, Neue Galerie; ápr. Zenéje egyetlen hagyományos stílusba sem sorol- ban módosul és az „egy helyben állás” benyomását Hermesvilla; ápr.2. – okt.26. 25. – jún.7. ható. Magyarországi darabjaira elsõsorban Bartók ha- kelti. A ritmikus imitációk szigorúan követik egymást: Josef Maria Auchentaller, kiállítás – Leopold Museum; A sztyeppe kincsei, kiállítás – Leoben, Kunsthalle; tott, de befolyásolta Sztravinszkij és Alban Berg is. Az pl. huszonnégy hegedû ugyanazt a dallamot játssza, jún.11. – szept. 21. ápr.26. – okt. 26. 50-es években érezte elõször, hogy el kell hagynia a de eltolódásokkal. A partitúra hagyományosan ötvo- Tipikus! Klisék zsidókról és másokról, kiállítás – Almavirág Ünnep – Puch; ápr. 26. bartóki gondolkodásmódot, el kell szabadulnia a dalla- nalú rendszerre íródott, azaz nem grafikus kotta. A Jüdisches Museum; ápr.1. – okt.11. A lovak felhajtása a havasokra – Fladnitz, Sommeralm; mokban, szólamokban, ütemekben, formasémákban szerzõ szerint „lényegesek a darabban jelentkezõ Bogdan Bogdanovic, kiállítás – Architekturzentrum jún. 6. való gondolkodástól, a tematikus-motívikus munkától. mintázatok. Ami ebben a zenében történik, az nem Wien; jún. 2-ig „Már Magyarországon is a rendhagyó és egy kicsit dallam, nem harmónia és nem ritmus, hanem va- A kép és a keret, kiállítás – Liechtenstein Museum; máj. Tirol õrült zene felé tendáltam. A zene ne legyen normális, lami halmazállapot, egyfajta kaleidoszkóp-minta, 15. – 2010. jan. 12. J. Offenbach, Les Contes d’Hoffmann, opera – Inns- ne legyen jól nevelt, ne legyen szépen megkötött nyak- mely lassanként változik.” – A mintázat, a szólamok Rembrandt kora, kiállítás – Albertina; jún. 21-ig bruck, Landestheater; ápr. 2., 22., 30. kendõje.” – említette egy riportban. Kölnben, majd a szövevénye Ligeti elektronikus stúdióbeli munkájá- Nyári Bál – Kursalon; máj. 20. Húsvéti fesztivál, tánc, koncert, irodalom, film – Inns- 60-as években Bécsben alakította ki sajátos, egyéni stí- ból ered, az ottani tapasztalatokat alkalmazta a hang- Concordia Bál – Wiener Rathaus; jún. 5. bruck, Hall i. T.; márc. 29. – ápr. 13. lusát. „Magamról azt hiszem, hogy nagyon kevéssé szeres zenére. A beton esztétikája, kiállítás – Innsbruck, aut függök divatoktól. Idegenkedem attól, hogy klikkek- Ligeti nagy tradíciók folytatója volt. Bár új stílus- Burgenland (=Architektur und Tirol); ápr.11-ig hez tartozzam.“ – mondta. ban, új nyelven komponált, de õrizte, ápolta a nagy Felix, musical gyermekeknek – Eisenstadt, Kultur- Hannibal az Alpokban, event – Sölden, Rettenbach- Korszakalkotó mûvészi, zenepedagógiai, tudomá- zeneszerzõ-elõdök igényességét, magas színvonalra zentrum; ápr. 18., 19. ferner; ápr. 24. nyos, valamint zeneszerzõi munkássága alapján a Svéd való törekvését. Kívánjuk, hogy a róla elnevezett te- Libera me, Domine, Haydn-koncert – Eisenstadt, Lámák, szamarak és egy kutya, kirándulás gyerme- Királyi Akadémia, a Bajor Mûvészeti Akadémia, majd remben mindig hozzá méltó, zeneileg jó minõségû, Bergkirche; ápr. 9. keknek – Scharnitz, Nature Lounge; tavasz (terminu- 1989-ben a gráci Zenemûvészeti Egyetem tiszteletbeli értékes hangversenyek csendüljenek föl. „TRIOthlon”, Haydn és „dedicated to Haydn”, koncert- sok: [email protected]) tagjává választotta. RADICS ÉVA sorozat – Eisenstadt, Schloss Esterházy; ápr. 30. – máj. 3. Spirit Voices, koncert – Raiding, Franz Liszt-Zentrum; Vorarlberg máj. 9. Tavasz, táncfesztivál – Bregenz, Festspielhaus; ápr. Végel László Kossuth-díjban részesült Urban Art Forms, koncert – Wiesen; máj. 28–30. 24., 25., 30., máj. 9., 15., 16. I. v. Kürthy, Mondscheintarif, felolvasás – Ober- 4 Elem - 4 Évszak, koncert – Bregenz, Festspielhaus; Végel László író, újságíró, szerkesztõ 1941. február írásaiért, amelyek a kisebbségi vajdasági lét megraga- schützen, Kulturzentrum; ápr. 2, Eisenstadt, Kultur- ápr.16., 17. 1-jén született Szenttamáson, az akkori Jugoszláviá- dó, epikus felidézését egyesítik a politikai gondolko- zentrum; ápr. 3. Rudolf Wacker, kiállítás – Bregenz, Landesmuseum; ban. Az Újvidéki, majd a Belgrádi Egyetem elvégzése dó elmélyült és szenvedélyes érvelésével. K. Tucholsky, Schloß Gripsholm, felolvasás – ápr. 4–19. után vajdasági lapoknál dolgozott, 1980-91-ben az Végel László úgy fogalmazott, hogy 2009-ben új ka- Mattersburg, Kulturzentrum; ápr.17. és Güssing, Európa ajánlat Újvidéki Televízió dramaturgja, 1994-2002 irodaveze- landot jelent vajdasági magyar írónak lenni. “Nem azt Kulturzentrum; ápr. 18. Tuchintarsien in Europa, nemes kelme kiállítás – Ber- tõje, azóta szabadfoglalkozású író. Regényei mellett jelenti, mint harminc-negyven évvel ezelõtt, de azt A Haydn-jelenség, kiállítás – Eisenstadt, Schloss Es- lin, Museen Dahlem, Lansstraße 8; márc. 19. – júl.5. számos esszé- és elbeszéléskötetét adták ki, drámáit sem, amit tíz-húsz éve. Egy másik világban élni és ma- terházy; ápr.1. – nov. 11. Válogatta HOMONNAY LEA több színház bemutatta. 1995-ben Déry-díjat kapott, gyarnak maradni nagy kihívás és érdekes kaland is. A 2001-ben az Év könyve elismerést vehette át az Exter- pályámat is érintõ jelentõs változás, hogy a határok ritóriumért, 2003-ban Füst Milán-díjjal, 2005-ben ma már átjárhatóak, élhetek Szerbiában és Magyaror- Pulitzer Emlékdíjjal és a Magyar Köztársasági Érdem- szágon is, hiszen amikor az 1960-as években írni kezd- Végel László elsõ regénye 1969-ben jelent meg; leg- vel. Talán legsikeresebb regénye, az Exterritórium Új- rend Tisztikeresztjével tüntették ki. tem, ez nem így volt.” utóbbi kötetét 2003-ban adták ki. Valamennyi köny- vidéken, a NATO-bombázások alatt született 1999- A 68 éves író irodalmi munkásságáért, ezen belül Abból soha nem volt kellemetlensége, hogy a Vaj- vét lefordították szerbre. ben. Írásai eddig nyolc nyelven (német, angol, szerb, szépprózai mûveiért, mûvészi esszéiért, esszéregénye- daságban magyarul írt és ír, kisebbségben élõként vi- Mûveiben gyakran foglalkozik a mellõzöttek sor- horvát, szlovén, holland, bolgár és albán fordításban) iért és naplóiért vehette át az elismerést - azokért az szont megesik, hogy rossz tapasztalatokat szerez. sával, a kettõs vagy többes identitás fontos szerepé- jelentek meg.

2009_2.p65 10 28.03.2009, 17:48 2009. március–április BÉCSI NAPLÓ 11

Negyvenéves a Forrás Böröndi Lajos (Irodalmi folyóirat Kecskeméten) Mikes imája

Egy magyar folyóirat jelentõs évfordulóhoz érke- repe. (Vekerdi László, Kántor Lajos, Pomogáts Béla) Nézem a tengert, s a horizont mögé képzelt zett el 2009-ben: negyvenéves. Az emberi életet te- Egy-egy tematikus számmal a hagyományt õrzik, világot látom kintve mértékként ez már felnõtt, komoly ember. társadalmi kérdésekre tekintenek, más világot fe- már több, mint harminc éve. „Múltra” tekinthet vissza: támadásokra, politikai deznek fel. (Katona József, néprajz, a Tanú, József Mint a szikla, vagyok én is külsõ s belsõ „számonkérésekre”, de emlékezetes korszakos su- Attila, Kodály Zoltán, s Szabó Zoltán által is szerel- viharnak kitéve. gárzású irodalmi tanácskozásra is 1979 májusában mes földrajz, a haza, szûkebb kis világunk.) Németh Tudom: az idõ lassan elkoptat, a lassú és Lakitelken, „Haza és önismeret” címmel. Ekkor Illyés László magyar sorskérdéseit sem felejtve el, a ha- állandó változás a biztos, Gyula felejthetetlen beszédében, csaknem máig ér- tárainkon túliak életét. De tágítva a határt – kiemel- s mire fölfeslik az idõ szövedéke, vényesen azt mondta: „Ne búsmagyarokként hajol- kedõ, európai rangú munkatársunk volt a lengyel s irgalmat nyerek, talán már janak össze, mégsem azok a négy-öt magyar össze- Kapuscinski – sajnos nemrég elhunyt – akinek csak- nem is lesz fontos. hajolók … A ti leckétek az, hogy emelt fõ és mosoly.” nem minden mûvét a Forrásban olvashattuk (Bi- Cseh Károly A Forrás a szociográfia egyik magyar mûhelye lett, rodalom, Lapidárium), mindannyiunkra vonatko- Nézem a tengert, idegen víz hátán NAGYSZOMBAT és a „szép szóé” is, hogy elõdökre is hivatkozzunk. zó igazságokkal, gondolatokkal. bárkák, síkos fények imbolyognak. Kezdetben Varga Mihály és Hatvani Dániel volt a „A politika ma mindent helyettesít - a színhá- Sós szelek íze marja ínyemet s újabb Megszeppenve a nagyszombat-esti fõszerkesztõ, majd napjainkig Füzi László igényes fõ- zat, festészetet, irodalmat. Helyettesít és bevezeti változatlanságot hoz a holnap. harangtól szerkesztõi munkáját dicsérhetjük a Forrást olvasva. a bóvli, a giccs uralmát, az intrikák, az arrogan- Ha lehunyom szememet hallom pillog a szélben nyílni készen a rügy, A folyóirat kezdettõl fogva egységes magyar iro- cia, a bugriság uralmát. „ Sokminden belefér a For- Erdély fenyvese zúg, s Kolozsvár kövein csisszen-csosszan a templomba menet dalomban gondolkodott Sütõ Andrástól, Erdélyitõl rásba: a népfõiskola múltja, a társadalmi hiányok patkó koppan. falusi feketében egy öregasszony, Gömöri Györgyig, Camridge-ig és Határ Gyõzõig, és feleslegek problémája, képzõmûvészeti alkotá- Régvolt szelek havak és telek illata leng, kezében zsoltárba zárva még most Londonig. Illyés Gyulára figyelve: ötágú síp sokfé- sok (Szalay Lajos, Benes József, Goór Imre, Maurits és ételeké száll az alkonyatban. le hangját számontartva Kassától (Gál Sándortól) Ferenc és mások. a virágzás, olyan fehér, hogy a nyitját már csak az Úr ismeri. Puerto Ricoig (Ferdinandy Györgyig) és Újvidékig, És újra visszatérve, újraolvasva Kányádi Sándor Kín az emlék. Nem, mert soha nem látom már Fehér Ferencig. Nem felejtve Kárpátalját sem (pl. verseit: „az égbekiáltó / igazságtalanságok /elmis- hazai madarak röptét, hanem Vári Fábián Lászlót). De természetesen középpont- másolásául a közömbösség / s a belenyugvás / ha- mert nem tudom még megélni a dolgok HÚSVÉTI SZÉLBEN ban a hazai magyar irodalom állt és áll: Weöres Sán- barcsával vakolták / le az eget” (Ûrpajzs) lényegét, megérteni s elfogadni a sors kegyelmét. Zöldbe borult dortól Gion Nándorig és Tornai Józsefig. Weöres De végigkövethetjük a mai magyar irodalom, a Mit néha – önkínzón – büntetésnek vélek. Sándor 1976. május 26-án ezt írta: „Mi mindent lát- Forrás, s egy költõ sorsát – Buda Ferenc verseit ol- Pedig tettem a dolgomat, gondoltam, mit a Madárral teli ni Kecskeméten, / milyet a világ nem terem!/ Ázsi- vasva a hajdani Rohamtól a mai Rigmusok a század, föntiek rám kimértek. bokor zöld szoknyád megint át-Amerikát járunk / és minden itt van egy he- századvégre verssoráig. Az 1956-os magyar forrada- Szolgáltam. Boldog voltam, ha erre minden húszéves a szív! lyen.” A nagyvilágot meghódító költõ természete- lom korszakhatár irodalmunkban: Buda Ferencet is lélegzetvételben nem is képes. Húsvét, falun sen nem a leszûkítés híve volt, hanem itt is a kisha- meghurcolták, verseiért bebörtönözték, megírta a Lelkük most még akár a hó za és a nagyvilág szerelmeseként vallott: a magyar Falak könyvét, segédmunkás lett, majd a Forrás Voltam eszköz az Õ kezében, erre gondoltam én, múltról (Katona József), a költõtársakról (Buda Fe- munkatársa, költõ, „kezdettõl”, 40 éve. Átélve e kort, szállingózik pár húsvéti a néha álmában vétkezõ. falusi kis locsolkodó renc), a zeneiskoláról, Polyák Ferenc fafaragó mû- mindnyájunk sorsát „ezernyi fajta népbetegségét” – A szolga, akinek vágya, kedve, mint vészrõl. A Forrásban olykor a líra áll elsõ helyen: József Attila szavaival. És saját szavaival: „hontalan a hullámzó tenger meglappad, s magasra nõ. az idõs korában is zseniális Faludy Györgytõl itt a közérdek/de szent a haszon / házat hazát elad- Kálnoky Lászlóig és Lászlóffy Aladárig, Zalán Tibo- hatsz / szabadpiacon.”(Malom) „Ha gyalázat, hát Valamire kellett ez az egész, értelme van JELEN SZÁMUNK KÉPEI rig és másokig. A sokáig visszaszorult próza is gyalázat -/ Ez a század ilyen század/- mint egy szem mindennek, amit Isten alkotott. Szalay Lajos rajzmûvészete elõbbre lépett Gion Nándorral, Sándor Ivánnal. diót lerázhat.” A most már elismert költõ Kossuth- Ezt gondolom keserûen, s ha nézem a nekem „A világ következõ legnagyobb grafikusa valószí- Felfedezve hajdan Balázs Józsefet a „Koportossal”, díjat kapott. Így gyón, ír, vall: kételyek marják, ’ápol’ egyforma tengert, ebbe kapaszkodok. Németh Istvánt, Podmaniczky Szilárdot. Jelentõsen s ’eltakar’ „vagy élve eltemet?” (Isten szalmaszálán) nûleg egy magyar, akit Szalay Lajosnak hívnak.” Pablo Picasso, 1967. (Confirmado, Buenos Ai- emelkedett az esszé, a tanulmány színvonala és sze- SZEKÉR ENDRE Õ is elment, én itt maradtam. Kinek szolgálni? res, June 1967.) Magamnak? Én mást tenni képtelen, Szalay Lajos (1909–1995) festõ- és rajzoló- mint elfogadni a kimértet. Sok, kevés? mûvész, rajzoló-mester, a „rajztoll mágusa”, a MÁLI NÉNI ÉS A „GAGYI” NYELV Mérlegre tenni ezután sem merem. „vonal virtuóza” az 1930-1980 közötti fél szá- zad nemzetközileg is számon tartott mûvészé- „A magyar nyelv – legalábbis a határokon belül – Teltek, telegettek a napok, s mint szmogriadó Egy csenevész növény mellettem hallgat, nek életmû-kiállítása (Kogart Ház, Budapest, egységes, mindenki érti, hogy mit mond a rádió (...) Budapestet, úgy rázta készenléti állapotba a ma- s kapaszkodik 2008. március 22-ig) csupa meglepetés. Eddig Tehát nem a nyelv, hanem a nyelvhasználat szín- gyar nyelv Málikát. A fedõnéven közlekedõ gon- a szikla résibe. szinte alig (nem így!) ismert alkotóként lép terei, végtére is mi, emberek „romlunk” (...). dolatok barátnõi segítséggel találtak utat az öreg Ott, e silány talaj nevelte, s életét is elénk. Kiállításán láthatóak fõiskolás-kori díj- De ne feledjük, hogy a magyar nyelvet nem csak hölgyhöz. ott kell leélnie. nyertes festményei (további 50–60 késõbbivel határokon belül beszélik, hanem egyre többen csak - Hamit vásárolunk manapság a mekiben, s ha va- Ránézek és megdöbbenek, Isten a választ gazdagítva), sokszorosított és alkalmazott gra- szórványokban, leszakadva a magyar nyelvterület- lami nagyon tetszik, azt mondjuk rá, töksirály. Ami hányféle módon adja meg nekem. fikái (könyvborítói, 1959-es bécsi ellen-VIT pla- rõl. Igen furcsa nyelvhasználati formákat tapasz- nem tetszik, az lehet görény, ami ócska, az lepuk- Aki nézi a tengert, de látására valóban képtelen. kátja stb.) plasztikai kísérletei (HUNGARY talhatunk. Ott már valóban romlik a nyelvhaszná- kant. A szuperlatívusz kifejezõje a tuti, a gagyi pont Hányféle nyelven? Lassan a tengerbe bukik a Nap 1956 címû dombormûve pl.) és tusrajzai, iro- lat.” Balázs Géza: Romlásnak indult...? ellenkezõleg: primitívet, kezdetlegest jelent. Márvány, ahogyan mondják. Ülök a szélinél dalmi illusztrációi, összesen mintegy 350 mû. Málika, „Svédbe” szakadt öreg hölgy, kora és Málika újfent hallotta a bölcs belsõ hangot, amely Nyugalom van bennem, s csak alatta parázslik Hazatelepülésekor, 1988-ban – azóta is párat- molyrágta egészsége ellenére, megjárta magát szü- ezúttal így érvelt: az indulat. lan gesztusként – 450 rajzát adományozta ha- lõhazájában. Illetve hát az országban, ami a valami- - Máli, Máli, ne légy maradi! Változik a világ, vál- zai múzeumoknak. (Szalay 100. születésnapjá- kori hazából még megmaradt. „Budapest, Budapest, toznak a világot kifejezõ szavak is. Nem újkeletû mûvével, A revizor-ral hozta össze a balsors, vegyük ra szervezett további kiállítások: Petõfi Irodal- te csodás...” dúdolgatta a készülõdés napjaiban, de gond ez. Hogyan is írta Arany János a Szépirodalmi azt az egyszerû hlesztakovi kérdést, hogy: mi Múzeum, Miskolci Galéria, április-június.) elhangzott ajkáról a „Mondd meg, hogy imádom a Figyelõben? “... ami most csupa lustaságból, hebe- - Hol a mártás? Mivel Szalay magyar emigráns mûvészként pesti nõket”, sõt, képzeletbeli hallgatóságának azt hurgyaságból s a magyar nyelvérzék ide s tova tö- Málika még úgy tanulta apró gyermekkorában, több országban élt és dolgozott (Párizs 1946- is eldalolta, hogy este hétre a Nemzetinél várja, a kéletes kihalásából történik, az rettenetes.” Aztán hogy ilyen kérdések feltevésekor hangjának egyen- 47, Argentína 1948-59, New York 1960-88), te- hatos villamos megállójánál. Ej, mennyien próbál- jött Kosztolányi, Dsida, Nemes Nagy Ágnes... Nyuga- letesen ereszkedõnek kell lennie. Szóval pl. elindul vékenysége és mûvei beépültek az adott ország ták pedig féltõ aggódással eltanácsolni az utazástól! lom, Málika, nyugalom! az ember hangja az udvarról, s lesétál a pincébe. S képzõmûvészetébe anélkül, hogy önállóságát és Gondoljon az egészségére, a hûvös évszakra, az uta- Barátnõje utolsó mondata mégis szíven találta. mi történt ehelyett a színpadon? Hlesztakov szin- magyar mûvészkénti autonomitását kényszerült zással járó fáradalmakra. Meg különben is, itt van - Tuti. Szülõvárosomban ma is emlékeznek Tuti- tén a pince felé irányította kérdõmondatát, de az volna föladni. Ismert illusztrátor volt Párizs- az õ otthona immár. A messzi Észak befogadta, rég- ra. Ti úgy mondanátok, hogy hátrányos helyzetû utolsó szótag elõtt lobot vetett benne a korszerû nyelv- ban, maradandó hatással tanított rajzot Argen- óta ez a hazája. Málikát azonban nem könnyen fa- roma volt, de Székelykeresztúron csak úgy emlékez- használat, s a mártás vége a padláson kötött ki. On- tínában (az argentínai grafikát Szalay elõtti és ragható kõbõl gyúrta a teremtõ, s érve is volt, hat- nek rá, mint szegény sorsú cigányra. Valami olasz nan folyt, folydogált lefele két fölvonáson keresztül. utáni korszakra osztják), kiemelten foglalkoz- hatós. Méltóságteljes pózba vágta magát, úgy szaval- filmet láthatott a moziban, mert mindenre tutit mon- Málika véges türelme, lesoványodott pénztárcája, tatott mûvésze volt a nyugati magyar emigráci- ta Márait: dott. Keresztúr egyszerû népe nem volt fogékony az összekaszabolt szépérzéke vért kívánt. Minthogy a ónak. Önálló rajzkönyvei, nagyszámú illusztrá- - Otthon vagy? Hol vagy ‘otthon’? Csak a nyelv- újra, így aztán a tuti, ragadványnév-bumerángként, darabot új, modern fordításban tálalták (nehogy hiá- ciós sorozatai ismertséget és elismerést hoztak ben. Minden más fonák, zavaros, homályos. Mint visszaröppent cigányunkra. Káradombi kunyhóját nyolni kezdje a közönség a jól megszokott nyelvi lég- számára (Villon, Ómagyar Mária-siralom, egy barokk képen - arany keretben. Egy férfi -, ide- nehéz lett volna kifûteni télen, s ezért Tuti minden szennyezést), gondolatban a fordítóra vetette magát. Shakespeare, Cervantes, Csehov, Turgenyev, gen vagy és magányos. õsszel lopott valamit. Csak annyit, hogy a telet a bör- - Szóval fordítgatunk, fordítgatunk? Belerondí- Dosztojevszkij, Tolsztoj, Franz Kafka, Szabó Aztán ugyanilyen határozottan fölszállt egy ma- tön elviselhetõ hõmérsékletû cellájában tölthesse. tunk más becsületes munkájába? Hát ajánlanék én Lõrincz, József Attila, Illyés Gyula, Faludy gyar felségjelû, görög személyzettel dolgozó repü- Aztán a tavaszi napsugárral s a hóvirágokkal Tuti is magának valamit, fiatalember. Tanuljon meg újat György, Somlyó György stb.). Önálló rajzköny- lõre, s ment, hogy le ne késse a hét órára tervezett megjelent fehér nadrágjában a városka piacterén, írni! Hogy ne legyen túl nehéz, válasszon ismerõs vei sorából nemzetközi visszhangja miatt is ki- találkát a Nemzetinél. Meg hogy kilépjen a svéd hon- szórta maga körül a jókedvet, a fantasztikusnál fan- témát. Ott van például a Pygmalion. Ha Shaw-nak emelkedõ jelentõségû a Genezis (New York, 1966), ban összefestegetett aranykeretes barokk képbõl. tasztikusabb történeteket, s még korai halála sem megfelelt, magának se derogáljon! Alkosson valami a világ keletkezésének rajzi interpretációja. Ferihegyen letegezte egy fiatalember. Málikát vá- tudta kiirtani a köztudatból. Szóval nekem õ Tuti. modernet, valami magyart! Cserélje ki Higgins ne- A Szalay-rajz vallomás, lírai karakterû vizuá- ratlanul érte a nyelvi otthon közvetlensége, s ha ve- Az én Tutim nem jelzõ, nem határozó. Megzavartok vét pl. Balázsra. Neki mondassa el Elizával, hogy: „- lis megnyilvánulás. Az érzések, kiélezett helyze- leszületett természetére hallgat, rögtön ki is kéri ma- az állandó tutizással. Bótoskisasszony akarok lenni virágosnál. Nem aka- tek és állapotok gazdag skáláján képesek az em- gának. Ehelyett mély lélegzetet vett, s ilyen szóza- Belejött az érvelésbe, emlékezésbe. rok hóttig a körúton strihhelni a virágjajimmal. De beri létezés sokrétûségét föltárni. A lélek mély- tot tartott lobbanékony hajlamának: - Aztán ott a gagyizás. Ismerek egy Gagy nevû fa- nem kellek sehun, merhogy nem tudok finoman ségeit, a rejtett szándékokat ugyanúgy, mint a - Máli, Máli, nem helyes a kettõs mérce! Ha elfo- lut, sõt, egy Gagyi nevû patakot is. Szülõföldem tar- beszéni.” Lássuk, mit lép rá a „nincs nyelvromlás” burkolt, nehezen, vagy alig kimondható félelme- gadtad, sõt, gyakorlod Svédországban, ne ítéld meg tozékai. Gagy lakói sem rosszabbak más falvak la- prófétája? Biztosan valami olyat, hogy „-Ne búsuljon, ket, a 20. század kataklizmáit. Szalay mind a miatta nyelvi atyádfiát se! kóinál. Csak épp fönnakadtak a sekélyesben halá- kisnaccsád, nem a nyelvhasználata romlott. Inkább görög-római mitológia meghatározó alakjainak Csakhogy közben a nyelvi atyafi is mondta a ma- szó nyelvújítók hálóján. magácska. Hacsak nem külföldi szórványban árulja egyéni rajz-szerkezetet, konjugált és deklinált gáét: - Oxigénpalackot a szmogban!- döntött Málika, s virágait...” vonal-szövedéket, rajz-köntöst vagyis önálló - Figyuszka, ajánlok egy tökfrankó üzletet. Az én színházba ment. A repülõtéri eset megismétlõdött: Málika fölült az elsõ, Göteborgba tartó magyar fel- mûvészi formát teremt, mind a Biblia alakjai- árum tutira nem gagyi. Málikát újfent letegezték, s oxigén helyett újabb ségjelû, görög személyzettel dolgozó repülõre, nak, a szerelem halhatatlanjainak (Erato, Éne- Málika teljesen megzavarodott. Egy kukkot sem ér- adag szmogot lélegezhetett be drága pénzen. Még visszatelepedett az aranykeretes barokk képbe, kek éneke), a háborúk és forradalmak kiszolgál- tett a hallottakból. Ijedtében valami feliratot keresett, a színpad sem adott menedéket az ikes igéknek s a amelyben továbbra is máraisan magányos, de leg- tatottjainak – a 20. század kínjai és boldogságai, amely megerõsítheti, hogy magyar nyelvterületen jár, magyar nyelv jellegét oly erõsen meghatározó alább nem balázsosan gagyi. lehetõségei és korlátai közé vetett Embernek. s nem Macedóniában pakolták ki a repülõbõl. ereszkedõ hanglejtésnek. Minthogy Málikát Gogol KOVÁSZNAY ENIKÕ Sümegi György

2009_2.p65 11 28.03.2009, 17:48 12 BÉCSI NAPLÓ 2009. március–április

A még mindig mûködõ csoportok, Bécsben, Inns- Búcsúzik a KMÉM-Pax Romana bruckban, Eindhovenben, Münchenben és Torontóban Mindennek meg van a maga ideje, mindennek el- amely a (jog) folytonosság alapján változtatta alkal- e.) Mozgalmi központ mûködtetése: Münchenben a szervezetileg egymástól függetlenül, de természetesen jön egyszer a maga órája. Meg van az ideje az öröm- masint külsõ mérveit. Magyar Katolikus Misszió épületében és vele együtt mû- baráti kapcsolat tartással a többivel tovább élik helyi nek és a bánatnak, a jövésnek és a menésnek, a vetés- A Mozgalom céljai: ködtettük a csoportok munkáját egybehangoló tikársá- életüket és tagjaik épp úgy végzik a Pax Romana szel- nek és az aratásnak, vagy ahogyan a dal mondja: az Ha a mozgalom okmányaiban lapozgat az ember, fel- got és elnöki testületet. Ennek feladata volt mindenek- lemében tevékenységeiket mint eddig, ahogy lehet és igaz szeretetnek és az elmúlásnak. Gyakran van úgy, tûnik, hogy a számos alapszabály változtatás ellenére elõtt az egész mozgalmat kifelé képviselni és a már elõbb ameddig lehet. hogy az idõk elõre bocsátják jeleiket. Az értelmes em- az alapvetõ célok tartalmukban és lényegükben 1947 említett, közös rendezvényeket és munkákat megszervez- Tájékoztatásul: 2008 õszén megjelent a KMÉM el- ber felismerve õket megfelelõen készülhet rájuk: az óta mind máig érvényben maradtak. Csupán gyakor- ni, lebonyolítani, anyagi keretet beszerezni, könyvelést nökének, Dr. Szenkereszty Györgynek „A Magyar Pax örömre, a bánatra, a jövésre, a menésre, a vetésre, az lati idõszerûsítések tettek egy s más újrafogalmazást vezetni, levelezést intézni, stb. 1991-ben a KMÉM a moz- Romana Mozgalom Történetéhez” c. könyve, amely- aratásra, a szerelemre és az elmúlásra is. szükségessé. Évtizedes ismereteink és a utolsó KMÉM galmat hazavitte Magyarországra anélkül, hogy az önál- ben az elõbbieket elsõsorban a KMÉM Pax Romana A KMÉM-Pax Romana közgyûlése 2008 októberében alapszabály alapján e célokat magvában így lehetne lóságát feladta volna. Kezdeti pozitív jelek után átadta profilját, elképzeléseit és munkásságát részletesebben sok éves „jel-elemzés”, vita, gondolatcsere és vajúdás összefoglalni: nemzetközi kompetenciáit a Magyar Pax Romana Fórum- taglalja. Kiadó: KMÉM-Pax Romana, München, .a Kar- után elhatározta önmaga feloszlatását, amely 2009. a.) személyes és közösségi tanúságtétellel, tudomá- nak. 1996 óta az évi általános kongresszusok az egyre cagi Nyomda Kft., ISBN sz. 978-963-06-5462-3 alatt. április végén formálisan is megtörténik. nyos, kulturális, közéleti, tömegkommunikációs és hi- inkább önállósuló Forum ill. immár Magyar Pax Romana Ebbõl az alkalomból talán érdemes, legalább nagy vatásbeli munkával elmélyíteni az Evangéliumnak a néven futó otthoni mozgalom szervezésében folynak. A vonalakban felvázolni, mi is tulajdonképpen a KMÉM, II. Vatikáni Zsinaton az „aggiornamento” jegyében KMÉM 2004 óta mint egyesület visszavonult belõle. OFFENLEGUNG illetve mi volt, mit akart és azt, amit akart, hogyan is megfogalmazott keresztény szellemét és pedig magyar f.) Kisebbségi csoportok kezdeményezése: 1990-tõl Az 1982-ben életbe lépett osztrák iparkodott megvalósítani. nyelven, a magyar kultúra figyelembe vételével az sikerült magyar Pax Romana sejteket létrehozni Fel- sajtótörvény értelmében az alábbi Tudjuk, hogy a második világháború után számos egész nyugati magyar értelmiség köreiben. vidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Délvidéken. A nyilatkozatot tesszük közzé: magyar fõiskolás és értelmiségi maradt itt nyugaton b.) Ezt az általánosan megfogalmazott alapállást a KMÉM ezeket továbbra is támogatja és látogatja. Offenlegung gemäß § 25 des vagy jött ki az évek multával. Ezeknek egy jelentõs következõ gyakorlati célokra bontottuk le: g.) Tagjaink nem csak a Pax Romana név alatt ha- Mediengesetzes: része nyugati beilleszkedése ellenére (sõt ezzel együtt!) - világnézeti és teológiai továbbképzés nem más egyesületekben, szervezetekben, egyházköz- Medieninhaber: Zentralverband Ungarischer a mai napig szüntelenül törekedett magyarságát és ke- - keresztény szociális lelkület fejlesztése ségi munkákban, segély akciókban, lovagrendekben, Vereine und Organisationen in Österreich, reszténységét mûvelni és megtartani. Több ilyen cél- - karitatív segélyek szervezése stb. is jelen voltak és képviselték a mozgalom és az A-1010 Wien, Schwedenplatz 2/I/8. ból létrejött csoportosulás között a röviden „Pax - diákokról való gondoskodás aggiornamento szellemét. Unternehmensgegenstand: Romana” néven ismert mozgalom lett az idõk folya- - szolgálni az egyházat és az egyházak egységét Így tudnám a KMÉM céljait, eszközeit, profilját és Interessenvertretung der Österreicher mán e törekvések egyik patinás és leghosszabb életû (ökumene) mindenekelõtt a magyarok körében rövid történetét összefoglalni. ungarischer Sprach- und mûhelye. Kapcsolatrendszere kontinenseket és orszá- - a magyar nyelv és kultúra ápolása Kezdetben az idõk jeleirõl és azoknak megértésé- Kulturzugehörigkeit. gokat ölelt át. - a világközvélemény tájékoztatása a magyar társa- rõl és a KMÉM által is felismert vonásairól beszéltem. Vorstand: Dr. Ernõ Deák (Präsident), A KMÉM-Pax Romana gyökerei és rövid története: dalom és kereszténység helyzetérõl Úgy tûnik ugyanis, hogy az utóbbi évek és idõk az István Radda (Generalsekretär), A mozgalom a korábbi, Magyarországon 1947-ben - türelmesség (tolerancia), megértés és párbeszéd említett külsõ forma túlhaladottságát bizonyítják és János Kántás (Kassier). betiltott KDSZ törvényes utódjának tekintette magát. A szorgalmazása világnézetek, vallások, nemzetek és így rendezett megszüntetését ajánlják és sugallják. Beteiligung: 100 %. köztudatban több név van és volt forgalomban. Ezért fo- fajok között Ilyen jelek például a következõk: Grundlegende Richtung: Pluralistisch - galom tisztázás okából egy áttekintést szeretnék adni a -segíteni a kisebbségben élõ kárpát-medencei és a.) A nyugaton beilleszkedett, mondhatni „õshonos- demokratische Meinungsbildung der Ungarn, különbözõ nevekrõl és a hozzájuk kötõdõ idõszakokról: szórvány magyarokat sá” vált magyar értelmiségiek egyre fogynak, kihalnak. Wahrung einer mit Österreich verbundenen 1.) 1921-1947: „Katolikus Diákszövetség” (KDSZ), A Mozgalom eszközei és struktúrája: b.) A második, harmadik generáció már nem bírja a Indentität des Volkstums. hivatalosan azaz teljes nevén: „Országos Magyar Ka- a.) Csoportmunka: a tulajdonképpeni KMÉM-élet magyar nyelvet elég magas fokon. Ez az egyik fõ oka, tolikus Fõiskolai Diákszövetség”. Magyarországon ezen a síkon történik. Csoportok mûködtek a követ- hogy nem tudtunk utánpótlásra szert tenni. mûködött, tagjai különbözõ katolikus diákegyesületek kezõ helyeken: Bécs, Felsõõr, Innsbruck, Graz, Hasselt, c.) Legalábbis a szellemi igényeik kielégítésére ott- voltak, országszerte közel 15 000 taggal. Mûködését Louvain, Alesheim, Basel, Genf, Zürich, Toronto, Köln, hon nagyobb „piac” áll rendelkezésre. Magyarországon 1947-ben betiltották. Alapító tagja Marburg, München, Lyon, Paris, London, Eindhoven, d.) A határok gyakorlati megszûnésével szabad ván- volt 1921-ben a Svájcban létrejött nemzetközi Pax Oslo, Göteborg, New York és Benerajna. dorlás folyik az országok között, egy foglalkozási „no- AZ AUSZTRIAI MAGYAROK LAPJA Romana Mozgalomnak, amely a nemzetek közötti bé- b.) Regionális találkozók: Pax Romana Egyetemi mádság” van kialakulóban. Így állandó letelepedett Kiadja az Ausztriai Magyar Egyesületek és két tette céljává és az akkor megalakuló szocialista- Napok (PREN) rendezése (egymás közelében lévõ cso- csoportok és tartós helyi emberi kapcsolatok létrejöt- Szervezetek Központi Szövetsége bolsevista diák-internationálét szándékozott ellensú- portok mint pl. München-Innsbruck-Salzburg-Svájc tére nincs sok kilátás. E nélkül pedig eddigi értelem- Levelezési cím: A-1011 Wien, Postfach 358. lyozni. gyakran találkoztak hétvégéken.) lelkigyakorlatokat ben nincs KMÉM. Web: www.becsinaplo.eoldal.hu 2.) 1947-1959 „Külföldi Katolikus Magyar Diákszö- is szerveztek. e.) Több célkitûzésünket más csoportok is maguké- www.fkkk.tvn.hu vetség” (KKMDSZ). 1950-tõl tagja a nemzetközi Pax c.) Évi kongresszusok: Ezekre egész nyugatról majd vá tették már és jól is végzik. Romananak. Tagcsoportok majdnem minden nyugat- a 80-as évektõl Magyarországról és a kárpát-medencé- f.) Nem utolsósorban: kitûzött feladatainkat, úgy Tel./Fax: 00 43 1 532 60 49 E-mail: [email protected] európai országban mûködtek. Az elsõ csoport Mün- bõl is jöttek résztvevõk és elõadók. A látogatók száma hisszük és reméljük (!) a magyarországi Pax Romana chenben alakult meg. egy-egy kongresszuson 120 és 500 között mozgott. átveszi. Zweimonatsblatt der Ungarn in Österreich. 3.)1959-1964 Az 1956-os forradalom következté- Összesen kb. 1600 nyugati értelmiségi magyar fordult g.) Utolsó jelként pedig figyelembe vettük többünk Eigentümer, Herausgeber, Hersteller ben kibõvült a részvevõk ill. tagok száma ennek meg- meg többé-kevésbé rendszeresen a KMÉM által rende- aggályát: organikusan hozzánk nõtt utánpótlás hiányá- und Verleger: Zentralverband Ungariseher felelõen a külsõ forma is. Egy ideig „Magyar Pax zett 37 és a KKMDSZ 7 konferenciáján. Ezek közül 5 ban és egy rendezetlen megszûnés esetében a mozga- Vereine u. Organisationen in Österreich. A-1010 Wien, Schwedenplatz 2/I/8. Romana Munkaközösség” majd „Magyar Pax Romana ökumenikus találkozó volt, melyeket a protestáns test- lom olyan, esetleg méltatlan kezekbe kerülhetne, ame- Szövetség” vagy lerövidítve egyszerûen „Pax Romana” véreinkkel tartottunk. Találkozóinkat egyházi tanács- lyek nem lennének tekintettel a KMÉM hagyományos SZERKESZTÕ BIZOTTSÁG: nevek voltak használatosak. A közös központ többször adóinkon kívül sok emigráns pap és szerzetes is láto- szellemiségére, céljaira és múltjára. Borbándi Gyula (München), Gömöri György (Lon- változott. gatta. Nyílt szellemünket alátámasztja, hogy elõadóink Az idõk jeleinek ilyetén való elemzése alapján te- don), K. Lengyel Zsolt (München), Monoszlóy De- 4.) 1964-1987 Kialakult a végleges központi és együtt- között olyanok is szerepeltek, akiknek véleményével hát helyesnek tûnt, hogy a KMÉM-Pax Romana mint zsõ (Bécs), Papp László (New York), Pomogáts Béla (Budapest), Sárközi Mátyás (London), Sulyok Vince mûködési struktúra. A mozgalom neve „Katolikus Ma- nem értettünk egyet. Szükségesnek tartottuk ugyanis, nyugaton létezõ, átfogó mozgalom 62 szép, gyümöl- (Oslo), Szabó A. Ferenc (Budapest), Szakály Sándor gyar Egyetemi Mozgalom” (KMEM) lett. Négy nyelven hogy meggyõzõdésünket ellentétes véleményekkel is csözõ év után abbahagyja mûködését. (Budapest). használtuk, a magyaron kívül angolul, németül és fran- összehasonlítsuk, azokon csiszoljunk és esetleg elmé- Múltunkra és megszûnésünkre egy méltó, utolsó ciául. München lett az állandó központ, ahol késõbb az lyítsük, vagy akár helyesbítsük. találkozó keretében teszünk pontot 2009 április 23. SZERKESZTÕSÉG: Benyák Mária, Böröndi Lajos, S. Csoma János, egyesületi nyilvántartásba is felvetettük magunkat. d.) Sajtómunkák: Megalapítottuk és kiadtuk a Mér- és 26. között. Deák Ernõ (fõszerkesztõ), Ferenczy Klára, 5.) 1987-2009 Korosodásunk következtében „Katoli- leg c. lap-és könyvszemlét. Együttmûködtünk a Katoli- A világosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a fel- Kántás János, Radics Éva, Varga Sándor. kus Magyar Értelmiségi Mozgalom”-má (KMÉM) váltunk. kus Szemlével, az Egyházszociológiai Intézettel és ki- oszlatás csupán a KMÉM szervezeti struktúráját illeti. Ha mi itt most a KMÉM-rõl beszélünk, úgy ez alatt adtuk a mozgalom Hírek c. tájékoztatóját. Számos Csak a csoportok közötti kapcsolatrendszer szûnik GRAFIKAI SZERKESZTÕ: Uzsák Zoltán az egész 1947-tõl máig terjedõ idõt értem. A különbö- kongresszusi elõadás jelent meg külön kötet formájá- meg azaz a titkárság, az elnökség, a közös képviselet GAZDASÁGI INTÉZÕ: Deák Sonja zõ nevek alatt t.i. ugyanazon mozgalomról van szó, ban vagy a Katolikus Szemlében. és a Németországban bejegyzett egyesület. BANKKONTO: 004-46793, BLZ: 20111, Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG., Hauptanstalt A-1010 Wien, Graben 21. Nemzetrõl és hazáról a globalizmus korában IBAN: AT572011100000446793 • BIC: GIBAATWW ELÕFIZETÉS egy évre: Ausztriában 12,- Euro, „Életed a haza életének egy pillanata is.” (Márai lõinek megszólítása és megszólalása tapasztalataik és A kötet gondolatmenetének bemutatására követ- Magyarországon 1800,- Ft, Nyugat-Európában 18,- Sándor) felelõsségérzetük birtokában. E sorok írója sem iroda- kezzen néhány esszé, elemzés, fejtegetés címe, a Euro, vagy annak megfelelõ összeg, tengerentúl 25,- Melyek a magyar nemzetet egykor létrehozó, a je- lomtörténészi mivoltában, hanem a fentiek alapján többit is reprezentálva: Örökségül (Mészáros Lász- Euronak megfelelõ összeg, Szlovákiában egyes lenben fenntartó és a jövõben is megõrzõ értékek és értelmezi a kötetben közzé tett esszéket. ló); A magyarság, mint értékkészlet (Szõcs Géza); számok eladási ára: 1,- Euro. erõk? Mit jelent globalizált társadalmi és gazdasági vi- Az írások mindegyikét a magyar nemzetért, a hazá- Magyarország felszámolása avagy történelmi va- TERJESZTÕINK: szonyaink között a nemzet és a haza fogalma? Mi a nem- ért érzett felelõsségtudat hatja át. A szerzõk a nemzet, gyonvesztések hullámai (Bogár László); Voltunk, Angliában: Hungarian Book Agency, P.O.B 1956, zeti jelképek szerepe? Mit tehet a ma élõ nemzedék a haza, magyarság fogalmak leírását a nemzeti történe- vagyunk. Leszünk? (Szakály Sándor); A pénz az is- Durham DH1 2GA. nemzet fennmaradásáért, a nemzet és a haza fogalmak ti és a nemzeti kulturális emlékezet vagy a két – egy- ten, mely minket (meg)vezet? (Pálinkás József); A Hollandiában: Dr. Piri Zoltán. Croeselaan 254. NL- jelentésének kiüresedése ellen? Ilyen és hasonló kér- mástól elválaszthatatlan - dimenzió együttes nézõpont- nemzetrõl s annak jövõjérõl (Tõkéczki László); A 3521 CL Utrecht. E-mail: [email protected] Kanadában: Pannonia Books Ltd., 472 Bloor St. W. dések alkotják Mészáros László- Szõcs Géza (Szerk.): ja felõl közelítik meg. Kirajzolódik a nemzetté válás tör- nemzet haláláról vagy annak élve maradásáról 2nd floor, Toronto, Ontario M5S 1X8. Kiáltás. Üzenet az utódoknak címû, a közelmúltban téneti íve a honfoglalástól, az államalapításon keresz- (Zombor Gábor); Haza és nemzet a globalizmus ko- Magyarországon: Librotrade Kft., H-1656, P. O. B. Kecskeméten kiadott, az egész világ magyarságát meg- tül napjainkig, amikor megkezdõdött a „visszaszámlá- rában (Bíró Zoltán); Parlamenti beszéd (Lezsák Sán- 126, H-1173, Budapest, Pesti út 237. Bank folyó- szólító kötet írásainak kiindulópontját. A kötet szer- lás”, amit meg kell állítani. Felidézõdnek a nemzeti dor); A nemzet: feladat (Gróh Gáspár); Próbáljuk fel- számla: KHB Rt. 10402166-21638181-00000000. kesztõi - akik a szerzõk sorában is szerepelnek - félszáz identitástudat szempontjából jelentõs személyiségek, tárni belsõ gazdasági és lelki tartalékainkat! (Szé- Németországban: Dr. Klement Kornél, BUOD, magyar közéleti személyiséget – köztük határon túli akiknek tettei ma is követendõ példák, akiknek írásai, les Gábor). Nagyhatású idézetek, logikus indoklá- Ringstrasse 16, D-63128 Dietzenbach Svájcban: B. Szabó Péter, Magyarház Alapítvány / magyarokat - kértek fel „eszmefuttatás” megírására gondolatai nemzeti kinccsé váltak. A két emlékezeti sok, alátámasztott érvek sora, a felelõsségtudat és Ungarnhaus Stiftung Buchmattweg 4, CH-8057 az említett közérdekû témában. A könyv - a szerkesz- struktúra mellett nagy szerepet játszanak a szerzõi ön- az aggodalom megszólalása ötvenféleképpen Zürich Bankszámla: UBS AG, 8098 Zürich tõk szándéka szerint – átvitt értelemben az utódoknak életrajzi vonatkozások, amelyek még meggyõzõbbé ugyanarról, a történész, az irodalomtörténész, a Konto Nr. 100 100 01F EBAN: CH06 0023 0230 1001 készült leltár, ami a magyarság élményének átérzését teszik az érveléseket. mérnök, a fizikus, a közgazdász, az író, a publicista, 0001F segítõ kalauz is lett egyben. A magyarság fennmaradását a magyarok jólétével a képzõmûvész, a zenész, a színmûvész, az egyházi Svédországban: Szöllõsi Antal, S-127 24 Skär- A nemzetek kialakulása, fejlõdése, a nemzetfogalom összefüggésben is elemzik a szerzõk, megállapítva, méltóság stb. tollából – alkotja a kötetet, amelyet holmen, Box 176. PlusGirot Nr.: 756987-4. értelmezése, a nemzeti stratégia sajátosságai sok ha- hogy „ma minden válságban van”. A helyzetleírások Kádasi Laura tartalmas, a nemzeti történeti és kul- Névvel vagy betûjellel megjelent cikkekért szerzõik zai és külföldi tudományos értekezés tárgyaként szol- kiterjednek a magyar kultúra, a szellemi élet különbö- turális emlékezet kincsestárából merítõ, hagyomá- felelnek és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztõség gáltak már elsõsorban a történelem-, a mûvelõdés- és zõ területeinek, a magyar gazdaság, egészségügy, az nyos és montázstechnikával készült grafikái illuszt- véleményét. Kéziratokat nem õrzünk meg és nem az irodalomtudományban. A „Kiáltás” c. kötetben azon- egyén, család stb. válságos helyzetére, és rámutatnak rálnak és egészítenek ki. küldünk vissza. ban nem tudományos kutatások eredményeinek köz- a válság okaira. Megoldásként olyan nemzetstratégiát Mészáros László és Szõcs Géza (Szerk.): Kiáltás. Üze- Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung zé tételérõl van szó, bár kétségkívül érezhetõ, hogy az javasolnak, amely a magyarság értékeinek képvisele- net az utódoknak. Kecskeméti Lapok Kiadó, Magyar Druck: ALWA & DEIL Druckerei Ges. m. h. H. írások egy részét szakmai tanulmányok és kutatások tét, valamint a tudást és a belsõ gazdasági és lelki tar- Múzsa Könyvek, Kecskemét, 2008, 276 old. A–1140 Wien, Sturzgasse 1a elõzték meg. A kötet a kortárs értelmiségiek képvise- talékok feltárását tartja „kiáltóan” szükségesnek. LIPÓCZI SAROLTA

2009_2.p65 12 28.03.2009, 17:48