• • • • GOMODI HÍRMONDÓ PUTNOK ÉS YIDÉKE KÖZÉLETI LAPJA

II. évfolyam 3. szám 1991; augusztus 20 Ft óif

A héti református templom

1786-87-ben építették fel a templomot. (Előtte egy fá­ ból épült rozzant templom volt.) Tornyával együtt 22 m magas, a falu legkeletibb részén található. 8 x 14 m-es belsejében 284 ülőhely van. Mennyezete sík, vakolt. A szószék tábláján ezt olvas­ hatjuk: "Ezerhétszáznyolc- vanhétban épült templom s torony Hétben, Gondos Jó­ zsef császár idejében, Ami­ kor hazánk volt kenyér szükségében, Felépült e templom Istennek dicsősé­ gére." A 225 kg-os nagy harang­ ját 1894-ben Selten Sehen- hofer Frigyes öntötte Sop­ ronban, rajta ezt olvassuk: "Mind nemes, reformált Hétben az Úr nyája, amikor én lettem Hétnek hangzó szája. Szólottám is Hétnek nem egyszer, de hétszer, Bár hallaná meg Hét szóm naponta kétszer." Á 75 kg-os kisebb haran­ got 1933-ban öntötte Szle- zák László Budapesten. Hiteles feljegyzések sze­ rint Hét 1737-ben lett önálló egyházközség. Előtte a put- noki anyaegyház fíliája volt. 2 Gömöri Hírmondó

Putnok város Önkormányzatától FELKÉRÉS Putnok város lakosságához

A Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Második Világháborús Emlékmű létrehozására Ala­ pítványt létesített. A város főterén elhelyezésre kerülő mű aII. Világháború időszakában harcban elesett katonák és elhurcolt, megsemmisített polgári személyek részére állít örök emléket a ma élő hozzátartozók, az utódok és a felnövekvő nemzedékek, az utókor, a nemzet és a történelem számára. A Képviselő-testület által létesített Alapítvány 50.000 Ft értékű alapösszege közadakozással egészít­ hető ki a jellegében művészi, méretében monumentális Emlék megvalósításához, ezért az Önkormány­ zat felkéri a város lakosságát, az áldozatul esett katonák és polgári személyek hozzátartozóit, az egyesületeket, a szervezeteket és intézményeket, lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a létesítéshez és önkéntes befizetésekkel támogassák e nemes célú Alapítványt, amelyből a létrehozás megvalósítható és a tervek szerint 1992. május 9-én a Város Főterén ünnepélyesen felavatható lesz. Az Alapítvány Putnoki OTP-nél vezetett számlaszáma: 658-000257

Putnok, 1991. április hó

az "EMLÉKMŰ" ALAPÍTVÁNY kuratóriuma

ANTAL LÁSZLÓ BODNÁR MÓNIKA BREZNAY LAJOS GERE GÁBOR SZOMBATI LÁSZLÓ VÉRTES TIBOR

A képviselő-testület II. félévi munkaterve

Csak emlékeztetjük Tisztelt 4. Putnok köztemető használatáról1991. december 19. Olvasóinkat arra, hogy a képvi­ és a ravatalozásról szóló rendelet ter­ selő-testület ülései nyilváno­ vezet megtárgyalása. 1. Beszámoló Putnok város Képvi­ sak, azon bárki részt vehet. Az­ selő-testületének a választás óta eltelt zal a szándékkal közöljük a 1991. október 24. munkájáról, és annak értékelése. megtárgyalásra váró témák kö­ 1. Tájékoztató a város lakóinak tü­ rét, hogy akinek véleménye, ja­ , 2. Putnok város telekellátásának zelőanyaggal való ellátásáról, az ellá­ vaslata van, előre felkészülhes­ helyzete. sen annak közlésére. tás feltételeiről. 3. Városgondnokság kialakítása és működésének eddigi tapasztalatai. 1991. szeptember 19. 1991. november 21. 4. Putnok város Képviselő-testüle­ 1. Beszámoló Putnok város általá­ 1. Tájékoztató a város Polgármeste­tének 1992. évi munkaterv javaslatá­ nos iskoláinak 1991/92. tanévre vo­ ri Hivatal, valamint a Körjegyzőség­ nak előterjesztése. natkozó felkészüléséről. gel, illetve Jegyzőségekkel kötött ál­ 5. A Képviselő-testület által válasz­ 2. Tájékoztató az Idősek Klubjánaklamigazgatási feladatok ellátásánaktott bizottságok 1991. évi munkájának működéséről, az idősek ellátásának helyzetéről, és a vagyonmegosztás­értékelése. helyzetéről. ról. 6. Helyi adóztatásról tájékoz­ 3. 1991. I. félévi gazdálkodásról tá­ - 2. Tájékoztató a Szociális Foglalkoz­tatás. jékoztatás. tató munkájáról. Gömöri Hírmondó 3

GAZDÁLKODÁS Közérdekű

A téma fontosságára való tekintettel foglalkoztatás szó szerint közöljük Proczner Vilmos jegyző javaslatát. A Képviselő testület 1991. főre 8000 Ft-ot biztosít a me­ május 18-i ülésén a gyei szervezet. Ezt a keretet Javaslat 27/1991./IV.18./ számú ha­lehet felhasználni erre a célra, tározatával ideiglenes jelleg­ a költségvetés terhére nem fi­ 1991 II. félévre gazdálkodási előleg felvételére. gel szüneteltette a közérdekű zethető ki pénz. Tisztelt Képviselő-testület! munkavégzést. Megbízta az A Bizottság az alábbi al­ Ellátási és Foglalkoztatási Bi­kalmazási feltételeket java­ Önkormányzatunk zavartalan és kiegyensúlyo­ zottságot, hogy vizsgálja megsolja: zott gazdálkodásának biztosítása érdekében 1991. a közmunka folytatásának le­ - csak Putnok városban ál­ január 8-án igénybe vettünk az OTP putnoki fiókjá­ hetőségét. landó bejelentett lakás ese­ tól 30 millió forint gazdálkodási előleget. Az első A bizottság napirendjére tén, félév folyamán pénzforgalmunk alakulása lehetővé tűzte Putnok város foglalkoz­ - csak a B.-A.-Z. Megyei tette, hogy az előlegből április 16-án és május 24-én tatási gondjainak megvizsgá­ Munkaügyi Központi Ózd-i törlesztettünk összesen 12 millió forintot. Az előleg lását. Kirendeltsége által kiközve­ teljes visszatérítését június 30-ig kell teljesítenünk. Putnok sajátos földrajzi títettek alkalmazhatók, Az összeg visszafizetésére - 18 millió forint - a fede­ zet jelenleg az elszámolási számlánkon rendelkezé­helyzete indokolja, hogy sú­ - az átláglétszám 60-70 szá­ lyának megfelelően legyen zalékát szakmunkások te­ sünkre áll. kezelve a téma. Kazincbarci­gyék ki, A második félévre a bevételeink és kiadásaink kán a BVK, Ózdon az ÓKÜ, a Városgondnoksági alakulása, a pénzforgalom zavartalan bonyolítása Putnokon a Bányaüzem van Üzem dolgozza ki a teljesít­ miatt ismét szükséges a gazdálkodási előleg felvéte­ nehéz helyzetben. Számítaniményrendszer feltételeit, le. Bevételeinket - állami támogatás és a személyi lehet arra, hogy az előbbi - a munkafegyelem meg­ jövedelemadó - havonta arányosan elosztva kapjuk. üzemek munkaerő gondjai sértőit ismételten nem lehet A kötelezettségeink pedig - a munkabér és TB-járu- érinteni fogják Putnokot. alkalmazni, lék kivételével - nem arányosan jelentkeznek. Jelenleg körülbelül 200 fő a - a végzett munkáról az e Az 1990. évi normatív állami támogatás visszafi­ munkanélküliek száma, ez azfeladatokkal megbízott sze­ zetésére vonatkozóan még nincs információnk, év végére jelentősen növe­ hogy egyösszegben vagy részletekben lesz e előírva mély havonta köteles szá- kedhet. A Bizottság külön a visszafizetése. (Az elszámolás szerinti összeget a motadni a Városépítészeti és költségvetésünkben előirányoztuk 15 millió 747 fogja vizsgálni azt, hogy mi­Kommunális Osztály veze­ ezer forint.) lyen lehetőségek vannak új tőjének, munkahelyek teremtésére. A Az önkormányzatunk fenntartásából átadott két - lehetőleg a város üzemel­ közérdekű foglalkoztatást is tetésével kapcsolatos felada­ intézmény - a Gimnázium és Mg. Szakközépiskola, és a Szociális Foglalkoztató Intézet - pénzügyi elszá­ ennek megfelelően javasolja tokat kell ellátni, újraindítani. - a számonkérés követke­ molását elvégeztük. Az átadás időpontjától (1991. május 1.) időarányosan járó állami támogatást 3 mil­ Negyedéves szinten átlag zetes és szigorú legyen, csak 18 fő foglalkoztatására lett lió 77 ezer forintot át kell utalni a Megyei Önkor­ teljesítmény esetén történ­ mányzat számlájára. megkötve a szerződés. Egy jen bérkifizetés. Az állami támogatás a tárgy hó 15-én érkezik meg a számlánkra, kötelezettségeink teljesítése miatt pe­ dig még a hónap elején szükségünk van a pénzfede­ Olcsón akar étkezni? zetre. Ez szükségessé teszi, hogy 1991. július 1-jén'a II. félévre igénybe vegyük a gazdálkodási előleget. Kedveli a tájjellegű, házias ételeket? A második félévre a bevételek és kiadások alakulá­ sának figyelembe vételével 25 millió forint gazdál­ kodási előleg felvétele indokolt, december 31-i lejá­ Ezt nyújtja Önnek a rati határidőre. 08 0 9 Amennyiben a bevételeink alakulása lehetővé te­ szi, úgy a lejárati időtől előbb is eszközölhetünk GOMORISOROZO törlesztést vagy viszafizetést, a kamatterhek csök­ kentése érdekében. Hangulatos környezet várja Kérem a Képviselő testület véleményét és jóváha­ Putnokon a gyását a gazdálkodási előleg felvételéhez. GÖMÖRI SÖRÖZŐ-ben Putnok 1991. június 27. Nyitva: 11-23 óráig Dr. Proczner Vilmos jegyző 4 Gömöri Hírmondó

Tes tvéri látogatás Gömörben Magam is szomorú vol­ barátokra találni... Az idő rolhatta. küzdő életüket fennmara­ tam, hogy nem tudtam, ugyan rövid volt, alig tud­ A II. Magyar Reformá­ dásukért, hitben, magyar­ hol található Alsócserná- tunk néhány szót váltani, de tus Világtalálkozó alkal­ságtudatukban nyerjenek ton. Csak azt tudtam, a célunkat elértük: találkoz­ mából érkezett vendége­ elegendő erőt és áldást hogy a II. Magyar Refor­ tunk, ismerkedtünk, s megis­ ink meghívást tolmácsol­ munkájukhoz, hitből fa­ mátus Világtalálkozó al­mertük egymást. Mindany- tak felénk és ezt köszönet­ kadó szeretetük békesség­ kalmából az alsócsernáto- nyian éreztük: "Az Úr cso­ tel el is fogadtuk. Ha Isten szerző legyen környeze­ ni gyülekezet küldöttei dásán működik..." Köszön éltet, a következő évben tükben. lesznek vendégeink. El­ jük, hogy az ott töltött rövid sor is kerülhet erre. Addig Áldás békesség. Békesség marasztaljuk gyermekein­ időnket olyan változatossá és is áldja meg Istenünk az ő Istentől. ket, ha nem tudják, hol széppé tették. Úgy az aggte­ Gere Gábor van Szlovákia, merre van leki barlang, mint a Kelemér- Erdély és mi nem tudjuk, Gömörszőlős-i együttlét fe­ hogy Alsócsernáton Kár­ lejthetetlen nyomot hagyott L Magyar Református pátalján, a Felvidéken életünkben. Nagyon hálásak vagy másutt van? Nem­ vagyunk a Polgármester Ifjúsági Világtalálkozó, zet- tudatunkat jelzi e tu­ Urak, a Tanár Urak és a Hí­ ZÁNKA datlanság, s internaciona­ vek jóságáért, közvetlen sze- lizmusunknak azt a voná­retetükért." 1991. június 24-30-ig ren­ utánonként mentünk a sát, hogy nem tudjuk Er­ E találkozás után meg- dezték meg a Magyar Refor­ strandra, sportrendezvénye­ dély legkeletibb részén, hatottan gondolunk mi is mátusok II. Világtalálkozó­ken vettünk részt vagy filme­ Székelyföldön, Alsócser- kedves testvéreinkre. Ke­ ján belül az I. Magyar Refor­ ket néztünk. Esténként kultu­ nátonban csak magyarok veset tudtunk róluk, ne­ mátus Ifjúsági Világtalálko­ rális műsorok szórakoztatták élnek - hány kivételtől el­ hezen nyílt meg a szívünk zót Zánkán. Hét községbőla találkozó résztvevőit. Ren­ tekintve - "vérünkből való befogadásukra, nehezen hárman utaztunk el Zánkára: geteg embert ismertünk meg. vér, csontunkból való hittük el, hogy igaz az Ige: Héthy Judit, Halászi Csaba és Címeket cseréltünk, írunk csont". "Jobb adni, mint kapni". én. Közel háromezer magyar egymásnak, s ha úgy hozza a Végül is ilyen előzmé­ És ha ők hálásak befoga­ református fiatal érkezett ide sors, vendégül is látjuk egy­ nyek után, mégis szent vá­ dó, gondoskodó szere- Jugoszláviából, Ausztriából,mást. rakozással a szívünkbentetünkért, mi pedig most Csehszlovákiából, Romániá­ Számomra ez a hét számos találkoztunk testvéreink­ már azért vagyunk hálá­ból, Olaszországból. tekintetben emlékezetes ma­ kel. Nagy Lóránt Géza alsó- sak Istennek, hogy meg­ Kiváló programokat állí­ rad. Tizenkét év után először csernátoni lelkipásztor próbált testvéreink türel­ tottak össze a rendezők, akik itt találkoztam első hittanta­ pedig köszönő levelében me, megelégedése, zúgo­ közül kiemelemBoros Gézát, nítómmal Molnár Miklós kifejezte, hogy mit jelen­ lódás nélküli élete, a szük­ országos ifjúsági lelkészt, anagytiszteletű úrral, aki tett számukra ez a találko­ségben különösen Isten­ VT ügyvezető elnökét, P. 1958-tól 1977-ig putnoki lel­ zás. Mi ugyancsak e talál­hez ragaszkodása, hiteTóthné Szakács Zitát, Bellái készként Hétben, Bánrévén, kozás után döbbentünk minket gazdagított. Nem Zoltán táborvezetőket és Serényfalván és Dubicsány- rá, hogy milyen mulasztá­ szegényedtünk, hanem Csorba Pétert, a lelki progra­ ban teljesített szolgálatot. Ezt saink vannak. Többek kö­ gazdagodtunk belső, lelki mok szervezőjét. Délelőttön­ az alkalmat megragadva zött ezeket írta:"Istennek értékekben. Végül is gon­ ként előadások hangoztak el. adom át e térségben élő em­ nagy ajándéka volt ez a Nagy dot már csak az okozott,Egyik alkalommal Göncz Ár­ bereknek az általam küldött Találkozó. Hosszantartó ha valaki közülünk ezt apád államelnökkel találkoz­ üdvözletét. Szeretettel gon­ rabság után jó volt testvéri szerető gondoskodást tunk. Szeretettel és őszintén dol vissza az itt töltött évekre. szeretetet érezni, új őszinte közvetlenül nem gyako­ válaszolt a kérdéseinkre. Dél­ Ujváry Mária Gömöri Hírmondó 5

KITÜNTETETT PEDAGÓGUSOK Bár már vége a nyárnak, s mindenki a szeptem­ - Magyar Andrásné (Miniszteri Dicséret) beri iskolakezdésre gondol, a Gömöri Hírmondó - Kasza Gyuláné (Miniszteri Dicséret) jellegénél fogva (évi hat megjelenés) csak most tudja köszönteni az elmúlt tanév végén kitüntetett 2. Sz. Általános Iskola: pedagógusokat. - Pucsok Pálné (Miniszteri Dicséret) - Rakittyán Klára (Miniszteri Dicséret) Gimnázium és Mg. Szakközépiskola: - Gregor Endréné (Miniszteri Dicséret) - Egerszeginé Dr. Hurták Erzsébet - Dezselán Judit (Miniszteri Dicséret) (Pedagógus Szolgálati Emlékérem) - Boldizsár János 2. Sz. Napköziotthonos Óvoda: (Pedagógus Szolgálati Emlékérem) - Szabó Andrásné (dajka) (Miniszteri Dicséret)

1. Sz. Általános Iskola: - Bartók Sándorné (Miniszteri Dicséret) Valamennyinknek szívből gratulálunk! - Szendrei Gyuláné (Miniszteri Dicséret) Alkotók Népfőiskolája Gömörszölős '91

Már hagyománnyá válik a gömörszőlősi alkotótábor. Az idén már saját kis kiadványuk is megjelent Gömöri Műhely címmel. Ebből a lapból kölcsönöztük az alábbi képeket, melyek a rendezvény eredményességét fém- ielzik. 6 Gömöri Hírmondó

wmmmmmmmmmmmmffimmmMmmmmmmmmmmmmmwmmg Tájékoztató a kommunális adóról

kommunális adóját vezeti be, rastruktúrális feladatok ellá­ amely helyben megállapított tására használhatja fel. Az 1999 őszén létrejött önkormányzatok mértékére, valamint a beve­ Ennek keretében mint már meghatározó szerepet töltenek be a települé­ zetett mentességekre és ked­ említettük, az egész város te­ sek életében. így városunk Önkormányzatá­vezményekre tekintettel még rületén bevezetésre kerül az nak is kötelessége gondoskodni a város fej­ viszonylag elviselhető terhet intézményes szemétszállítás, jelent a lakosságnak, ugyan­ melynek lakosságot érintő dí­ lesztéséről, az óvodai, általános iskolai ellá­ akkor az egész település és ját a kommunális adóból fe­ tásról, az arra rászorulók szociális gondozá­ annak polgárai számára isdezi az Önkormányzat. sáról, a lakosság egészségének megóvásáról, a azonnali és kézzel fogható Az esetlegesen fennmara­ közterületek és középületek fenntartásáról, a változásokkal jár. Bizo­dó összegeket pedig olyan nyítják ezt az alábbiak: kézzelfogható feladatok ellá­ település rendjének, tisztaságának biztosí­ A magánszemélyek kom­ tására kívánja fordítani, mint tásáról és a polgárok ügyeinek intézéséről. munális adójának mértéke a közterületek rendben tartá­ E sokirányú feladatok ellátásához az álla­ 2000 Ft, ugyanakkor az éves sa, illetve a hiányzó közmű- mi támogatás és a lakosságtól származó sze­ adó összegét csökkenteni kell vezetékek pótlása. mélyi jövedelemadó csak részben nyújt fede­ 50%-kal, ha a közös háztar­ A nyilvánosság biztosítása tásban élő családtagok esetén érdekében a kommunális adó zetetv ..... az egy főre eső jövedelem felhasználásáról pedig az Emiatt az Önkormányzat - a lakosság áldo­ nem éri el a mindenkori öreg­ Önkormányzat évente beszá­ zatvállalását kérve - utolsó eszközként kény­ségi nyugdíj legkisebb össze­ mol a lakosságnak. telen volt élni azzal a törvény adta tehetősé­ gét. E mellett mentes az adó Úgy véljük, fentiek kellően fizetése alól a garázs. érzékeltetik, hogy a Kép­ gével, hogy helyi adót állapítson meg. A vállalkozók kommunális viselőtestület végső eszköz­ A helyi adókról szóló törvény több adó meg­ adójának mértéke 1500 ként nyúlt a lakosságnak állapítását teszi lehetővé és azok bevezetését, Ft/fő/év. Ugyanakkor csök­ többletterhet jelentő eszköz­ valamint az adó mértékének megállapítását a kenteni kell az éves adó höz, ugyanakkor a felhaszná­ helyi önkormányzatokra bízza. összegét: lás céljai, a település ellátási - 500 Ft/fő/év mértékben színvonalában bekövetkező ha a vállalkozó szakmunkás-minden itt élő ember érdekét tanulót vagy csökkent mun­ szolgáló pozitív változások A hivatkozott törvény Bevezetése esetén adóköte­ kaképességű dolgozót foglal­ remélhetőleg elviselhetővé alapján bevezethető helyi les az Önkormányzat illeték­koztat a foglalkoztatás idejé­teszik a terheket. adók a következők: ességi területén székhellyel, re; Mindezekre tekintettel kér­ 1. Építményadó, melyet a la­ vagy telephellyel rendelkező - 20%-kal 20-50 fő foglal­ jük a város Polgárait, hogy a kás és nem lakás céljára szol­vállalkozó, a foglalkoztatot­koztatott létszám után, kiküldött adóbevallási íveket gáló építmények után lehet tak létszáma szerint. Az adó - 50%-kal 50 fő feletti fog­ juttassák el a Polgármesteri kivetni, az adó mértéke pedig mértéke maximum 2000 lalkoztatott létszám után. Hivatalhoz és befizetéseiket maximum 300 Ft/m2 lehet. Ft/fő/év lehet. A kommunális adó beve­ határidőre teljesítsék. 2. Telekadót a beépítetlen c.) Idegenforgalmi adó ál­ zetésével 1991. július 1-i ha­ belterületi földingatlonkra lapítható meg az Önkor­ tállyal megszűntek az alábbi lehet megállapítani, mértéke mányzat illetékességi terüle­ adónemek: Munkástanács maximum 100 Ft/m2 lehet. tén 48 órát meghaladóan tar­ - házadó, 3. Kommunális jellegű adó: tózkodó - nem állandó lakos - építményadó, Megalakult a Putnoki a.) Magánszemélyek kom­ - magánszemélyek, valamint - telekadó, Pamutipari Kft. Dolgo­ munális adója: az üdülő után. Az adó mérté­ - út- és közműfejlesztési zóinak a Munkástanácsa, Bevezetése esetén adóköte­ kének felső határa szemé­ hozzájárulás, amely jelenleg 50-en fel­ lezettség terheli az önkor­ lyenként 100 Ft/nap, üdülő - állami telek használatba­ üli taglétszámmal műkö­ mányzat illetékességi terüle­ estén 300 Ft/m2/év lehet. vételi díj. dik. A munkástanács el­ tén az ingatlan tulajdoni jog­ 4. Helyi iparűzési adó ve­ Nem kell továbbá fizetni a nöke: Boros Béla. A veze­ gal, vagyoni értékű joggal, zethető be az Önkormányzatlakosságnak a szemétszállítá­ tőség tagjai: Ráki Róbert, nem magánszemély tulajdo­ illetékességi területén vég­ si díjat sem, az intézményes Oláh Dánielné, Kasza nában álló lakás bérleti jogá­ zett iparűzési tevékenység szemétszállítás bevezetése Zsolt. val rendelkező magánsze­után. Az adó a nettó árbevétel után, melyre várhatóan 1991. A Pamutipari Kft. mélyt. Az adó mértéke ingat­ 3 ezrelékéig terjedhet. utolsó negyedévében sor ke­ munkástanácsa a dolgo­ lanonként maximum 3000 Az Önkormányzat alaposrül. zók széles körű érdekvé­ Ft/év lehet. előkészítés és mérlegelés A kommunális adóból delmét határozta meg b.) Vállalkozók kommu­ után úgy döntött, hogy a ma­ származó bevételeket az Ön- legfontosabb feladatá­ nális adója: gánszemélyek és a vállalkozók kormányzat környezetvédel­ nak. mi, közműfejlesztési és inf- Gömöri Hírmondó 7

Személyi helyzetjelentés a Hivatalból

A Képviselő-testület dön­ Boros Gézáné - főelőadó Tóth Béláné - főelőadó tött arról, hogy a Hivatal sze­ (közg.szakközépisk/kép.könyv.) (gimn.érettségi) mélyi ellátottságát úgy kell Kovács Tiborné - főelőadó kialakítani, hogy az össz­ (gimn.érettségi/kép.könyv.) Főmunkatársak hangban legyen az elfogadott Kovács Hegedűs Miklósné - főelőadó Dr. Ködmön József - önk.szakreferens Ideiglenes Szervezeti és Mű­ (közg.techn./felsf.államházt.) (Mg. Főiskola, Jogi Egyetem) ködési Szabályzattal, vala­ Szabó Andrásné - főelőadó Placskó Lajos - int.szakreferens mint a hatásköri telepítésben (közg.techn.) (Tanárképző Főiskola, Szám.techn.) meghatározott feladatokkal. Arra törekedtek, hogy a leg­ optimálisabb és szakmailag Nagy tervei vannak a putnoki ipartestületnek jól felkészült vezetők és ügy­ intézők dolgozzanak az intéz­ ményben. Az új helyek betöl­ A Gömöri Hírmondó 1991 májusi VÁLLALÓ IRODÁT, ahol várjuk a vá­ tésénél ragaszkodtak az elő­ számában beszámoltam az ipartestü­ros és a környező települések polgára­ írt képesítéshez és a szakmai let megalakulásáról és a terveinkről. inak igénybejelentését. A legkisebb ja­ gyakorlathoz. Most örömmel mondhatom, hogy vítástól a generál kivitelezésig számí­ ténylegesen visszakaptuk a Tompa ut­ tásokkal be fogjuk bizonyítani ügyfe­ ca 33. szám alatti épületet (volt iparos leinknek, hogy egy lakáskulcs átadá­ Polgármesteri Hivatal házunkat). Putnok város vezetése,sig való megvalósítását olcsóbban és személyi állománya Antal polgármester úr, a Képviselő- időben is versenyképesen tudjuk vál­ testület teljes egyöntetűséggel meg­ lalni, mintha kontárok készítik. Építési és Kommunális Osztály tartotta ígéretét és segítőkészségük je­ Most meghirdetjük és irodánkban Mokó István - osztályvezető leként augusztus 20. tiszteletére meg­ részletes felvilágosítást adunk ifjúsági (Építőipari Műszaki Egyetem) kaptuk a házat. Korrekt módon, mű­ lakásépítő programunkról (4-6-8 laká­ Bolykyné Czakó Judit - főelőadó ködőképes állapotban, 1 db telefon fő­ sos társasház építése, úgynevezett fél­ (Építőipari Műszaki Főiskola) vonallal stb. Most már rajtunk a sor, kész szisztémával). Berecz Edit - főelőadó hogy 1991. szeptember 1-jén elindít­ Idehozzuk az ország legmodernebb suk tevékenységünket, melyet már és legolcsóbb technológiáit az építő­ (szakközépiskola) korábban jeleztünk e lap hasábjain: ipar és a feldolgozóipar területéről. Kruppa István - főelőadó 1. Iposz INFORMÁCIÓS IRODÁT 4. Elindítjuk a szakmai átképzési (gimn. érettségi/építőip.techn.) kívánunk nyitni, mely biztosítja az tanfolyamokat, elsőnek 30 fős konfek- Fabacsovics Zoltán - főelőadó ORSZÁGOS INFORMÁCIÓS láncba ciós csoportot úgynevezett bedolgo­ (Építőipari Műszaki Egyetem) való bekapcsolódásunkat. A térség zói szervezetben. Megkezdjük a fia­ minden nagyságrendű és profilú gaz­ talok átképzését, számítógépes, nyel­ Hatósági Igazgatási és dálkodó egységével kapcsolatot fo­ vi csoportokban. Fölvállaljuk a hal­ Szociálpolitikai Osztály gunk kiépíteni. Elvünk, ebben a régi­ mozottan hátrányos fiatalok átképzé­ Dr. Tanner János - osztályvezető óban nem lehetünk ellenségek csak sét és munkához juttatását. (Jogi Egyetem) szövetségesek. Vállaljuk a legkülön­ 5. Több éves program keretében Győr Ágnes - főelőadó bözőbb reprezentatív statisztikák, fel­mindent megteszünk, hogy szellemi (Tanárképző Főiskola) mérések elvégzését, melyek hű képet és tőke koncentrálásával régiónkban Ráczi Győzőné - főelőadó mutathatnak a valóságos problémák­ kialakuljon egy új ipari és elektronikai ról, a válsággócokról. Szembe kell munkakultúra rengeteg modern kis (szakközépiskola /kép.könyv.) néznünk régiónk súlyos problémái­ üzemmel, mely ennek a térségnak sa­ val. játos jelleget és súlyt ad. Pénzügyi és Gazdálkodási Osztály 2. Megszervezzük a VÁLLALKO­ 1991. szeptember 1-től várunk sze­ Szabó Andrásné - mb.oszt.vezető ZÓI IRODÁT, mely profi módszerek­ retettel minden megrendelőt és vállal­ (gimn.érettségi/méri.kép .könyv.) kel mindent meg fog tenni tagságunk kozót. Nyitottak vagyunk minden jó Gyurán Jánosné - főelőadó megrendeléssel való ellátásáért. ötletre, és együttműködésre. (közg. technikum) 3. Beindítjuk a lakossági MUNKA- Gy. I.

A Bányásznap tiszteletére Farmer áruk, pólók és különböző sportruházati cikkek vásárolhatók kedvezményes nyári akció a 10-20-30 %-os kedvezménnyela putnoki FARMER SHOPBAN. FARMER SHOPBAN Nyitva: 8-tól 17 óráig, szombaton: 8-tól 12 óráig. A FARMER SHOP minőséget kínál! 8 Gömöri Hírmondó

Gömöri Nyár '91

Emlékezetes perceket élhettek át azok a put- nokiak, akik június 14-én jelenlétükkel tisztel­ ték meg a Gimnázium és Mezőgazdasági Szak- középiskola ünnepélyes névadóját. A szemer­ kélő eső ellenére több százan kisérték figye­ lemmel a kiválóan szervezett ünnepség esemé­ nyeit, amelynek részleteivel bőséges terjede­ lemben foglalkoztak a tömegkommunikációs eszközök. Kéthavonta megjelenő időszaki lap lévén a Gömöri Hírmondó csak arra vállalkozhat, hogy fényképek segítségével, s azok rövid kommentálásával fölidézi a júniusi nap fon­ tos pillanatait.

Ha lehet, ebben az évben téből. Juliska néni a faluban 1. kép: Antal László, kodó egység, intézmény, még sikeresebb és színvona­ lakik és az ő közreműködésé­ Putnok város polgármes­ vállalkozó és szervezet lasabb volt a Gömöri Nyár vel tanította be a gyereket Ko- kulturális rendezvénysoro­vátsné Sáfrány Erzsébet taní­tere ünnepi beszédben vásárolta meg annak a jo­ zat. A sokszínű, értékes tónő. méltatta a névadó jelentő­ gát, hogy szöget helyez­ programok mellett országos, É. Kovács László a Tompa sőt világhírű előadók emel­Mihály emlékbizottság veze­ségét. Felvételünkön a hessen el a díszzászló ték e rendezvény rangját. Atőségi tagja a Gömöri Nyár szónok mellett a díszzász­rúdján. A Borsod-Abaúj- programsorozat részletes ér­rendezvénysorozatról adott lót emelik magasba a kép­ Zemplén megyei önkor­ tékelésére következő, októ­ismertetőt az érdeklődőknek. beri számunkban térünk Mindezek után a fő előadás viselő testület tagjai. mányzat képviseletében vissza. következett, melyet Ujváry 2. kép: Antal László pol­ Szabó György üt szöget a Zoltán egyetemi tanár tartott Gömöri Nyár ’91 - Hét Hét története és néprajza gármester átnyújtja Gom­ zászlórúdba. címmel. Szívhez szólóan be­ba Leventének, az intéz­ 4. kép: A díszvendégek Ez év nyarán (először) a szélt szülőföldjéről. A faluval mény igazgatójának a vá­a Serényi család tagjai. Gömöri Nyár rendezvényso­ kapcsolatos régi történeteket rozatba bekapcsolódva Hét­ felolvasva nevettette meg a ros adományát, a város cí­ 5. kép: Az alapító gr. Se­ ben is szerveztünk egy kultu­ közönséget. merével díszített dísz­ rényi Béla emléktáblájá­ "Minden jó, ha a vége jó" - rális napot. zászlót. nak domborművét Kis Su­ 1991. június 15-én délután szokták mondani. Farkas Be­ fél 3-kor a templomban kez­ áta és Zita megénekeltették a 3. kép: Számos gazdál­nyi István készítette. dődött az ünnepi istentiszte­ vendégeket, a következő let. A prédikáció után lenyű­ népdalt tanították: göző zenei élményben lehe­ Most jöttem Gyuláról, tett része a jelenlévőknek. Gyulafehérvárról, Leesett a Farkas Beáta és Farkas Zita lovamról a patkó, A három énekelt és gitározott, Cserve- lábáról. Csak egy maradt raj­ nyák László szintetizátoronta, Az is lötyög rajta, Gyere játszott. 16 órakor a Kultúr- kovács drága jó barátom, házban folytatódott a prog­ Szoríjj egyet rajta. ram. Halászi János polgár- Szeretném, ha Hétben is mester köszöntő szavai után hagyománnyá válna a Gömö­ a héti általános iskolások éne­ ri Falunap kulturális rendez­ keltek és gyerekjátékokat vény, bízva abban, hogy több mutattak be a Dévainé Kluka érdeklődő venne részt a Adrienne-Újváry Zoltán: Da­ programokon. lol Kocsis Julianna című köte­ Ujváry Mária Gömöri Hírmondó 9 névadó kepei ▼ ▼ ▼ 10 Gömöri Hírmondó A. versmondó

A putnoki vásártéri fordulóban már csak hú­ kis lakás még kisebb szo­ szán maradtak. bájába lépve a látogatót a Áprilisban a Kazinczy szembenálló falon há­Ferencről elnevezett rom macskáról készült szépkiejtési verseny kö­ vízfestmény látványa vetkezett. Ottó Buda­ fogja meg. pestről sem jött haza - Szereted a macskákat? üres kézzel. "Példamuta­ Ez egy fiútól eléggé megle­ tóan szép magyar beszé­ pd. dért" Kazinczy emlékér­ - Igen, mivel a macska met, oklevelet kapott - és a függetlenséget szimbo­ első lett. lizálja számomra. - vála­Mindezek után kérdé­ szolja Viczián Ottó, gim­sem, hogy a Színművé­ náziumunk végzős nö­szeti Főiskolára jelentke­ vendéke, akit igen sűrűn zik-e, banálisán hangzik. láthatunk és hallhatunk ünnepségeinken. - Más lehetőségre nem Ottó "a" versemondója is gondoltam. városunknak. Tehetsé­ - Készülsz már a márciu­ gével, orgánumával ki­ si felvételire? magaslik a többiek kö­ - Természetesen. A kö­ zül. Az Arany János Bal­telező tizenöt versből ladamondó verseny me­ már megvan tíz. A há­ gyei első helyezettje, a rom monológon még Nagykőrösi országos gondolkozom. döntőn a zsűri különdí- - Ha háromból kettőre Képünkön Viczián Ottó, iskolája névadóján. ját kapta idén március­ tippelhetek, Shakespeare: ban. Meg kell jegyez­ Hamlett és Rostand: gondolkodnom. dig a kedvencem volt. nem, hogy a zsűri elnöke Cyranojának orrmonológ­ - Szabadidődben az ol­ - A Gömöri Hírmondó kö­ - szerintem - hazánk leg­ja lesz. vasáson kívül mivel fog­ zölhet tőled novellát? nagyobb interpretátora - Nagy valószínűség­ lalkozol? A verseket tu­ - Örülnék neki. Bánffy György volt. A gel ezt a kettőt válasz­dom, hogy szereted, írod - Köszönöm, hogy be­ kétfordulós versenyben tom, a Cyranót többek is? szélgethettünk, és az ország összes gimná­között azért, mert igen - Nem... Novellákat mindannyian szorítunk ziumának és szakközép-színes játéklehetőséget írok, de csupán egyet neked, sikeres felvéte­ iskolájának tanulói ve­ nyújt. Tulajdonképpen a küldtem el az IM-nek. lidhez. hettek részt. A második harmadikon kell még Nem válaszoltak rá, pe­ Placskó Gömöri Hírmondó 11

Két éve történ, nyár elején. A mögve kicselezett, s eltűnt egy Felrepült a galléromra. De a sok turista között elkeve­ Basingstoke-i vasútállomáson időre. Közben bejött a vonat. - Na oké, de kapaszkodj! redtünk. Elképzelhető, hogy meg ültem, dél volt, fülledt meleg. A Gyorsan felszálltam, s leültem Kiszálltunk, taxiba ültünk, és voltak döbbenve szegény franci­ fővárosba akartam menni, s még az egyik ablak mellé. Néhány hazamentünk. Otthon szépen le­ ák, amikor aggodalmas pofával másfél órám volt a vonat indulá­ perc múlva nagyot zökkent a ko­ tettem az ágyam melletti kisz- rohangáltam fel-alá, és leszólí­ sáig. Nem bírom a várakozást. csi, s lassan elmaradt mögöt­ szekrényre. tottam a járókelőket: Ideges leszek tőle. tünk a dimbes- dombos Basings­ -Jó éjt. - Bocsánat, uram, nem látott Egy ideig fel-alá sétáltam a pe­ toke. Felrepült, és csinált néhány egy legyet...? ronon, de aztán ezt is megun­ Fáradtan hátradűltem, egy bágyadt kört. Aztán visszaszólít Egy óra múlva került elő. tam. Vettem egy újságot és leül­ ideig nézem a tájat, aztán meg­ a szekrényre. Gondolom, bejárta fél Párizst. tem olvasni. próbáltam aludni. En is lefeküdtem, és eloltot­ Hajóval mentünk haza. A ten­ Akkor jelent meg. Először - Zzzzzzzzzzzzzzzzzzzz! Zz! tam a lámpát. Amikor sötét lett, gerért nem nagyon rajongott, nagy zümmögéssel elhúzott az Zzzzzzzzzz! Rosszat sejtve nyi­ még zümmentett egyet. De le­ mert a szél folyton lefújta a gal­ orrom előtt. Nem törődtem vele. tottam ki a szemem. Na ne! het, hogy csak képzeltem. léromról, a bárban meg nem le­ Később visszajött, és kétszer kör­ A légy ott röpködött körülöt­ Reggel vette a fáradtságot, hetett sört kapni. Otthon elhatá­ berepülte a fejemet. Megpróbál­ tem, néha egész közel jött, s es­ hogy üdvözöljön. Frissen, fiata­ roztam, hogy szerzek neki egy tam lecsapni az újsággal, de el­ küszöm, hogy vigyorgott. Le­ losan körözött a szobában, le­ barátnőt. Legalább egyikünknek repült. Kinyitottam a lapot és húztam az ablakot és kifelé terel­ szállt az orromra, aztán berepül­ legyen sikere a nőknél. De őt tovább olvastam. Most zuhanó- tem, de nem tágított. te az egész lakást, miközben én nem érdekelték a légyhölgyek. repülésben érkezett, jobbról. Ide- - A francba, mit akarsz tő­ reggelit csináltam - kettőnknek. Hűséges maradt hozzám. oda csapkodtam, de őfolyton ki­ lem...? - vicsorogtam. Leszállt a O hamburgermorzsákat evett és Szeptember végén meghívtak kerülte a kezem, aztán gúnyos szemben lévő ülésre. Leültem én sört ivott egy söröskupakból. egy új darab bemutatására - az zümmögéssel elrepült. Utána­ is. Aztán meghallgattuk az ameri­ államokba. Ő odavolt a Brod- dobtam az újságot, de nem talál­ - Nos? - suttogtam. - Ki vele. kai baseball-híreket. Ő szem­ way-től, azt hiszem a darab is tam el. Viszont a vonatra várko­ Rászállt a kezemre. Közelebb látomást örül a Hell's Angels tetszett neki. Talán autogram- zó utasok érdeklődve figyeltek. hajoltam. Bátortalanul zümmö­ győzelmének. Aztán vásárolni mokat is szeretett volna, de nem Felálltam és zavartan elsétáltam gött néhányat, aztán átszállt a mentünk, és vettünk egy mozije­ kapott. Egész úton hazáig meg onnan. A fenébe is! Csak nem másik kezemre, majd vissza, gyet estére. volt sértődve. Aztán beköszön­ fog egy nyavalyás légy felidege­ oda- vissza, oda-vissza. Jó barátok lettünk. tött a tél. O egyre fáradtabb és síteni! Kicsit arrébb megint leül­ - Oké. Leállhatsz. Akarsz a Mindig elkísért a színházba, kedvetlenebb lett, alig evett, s tem egy padra. Kényelmesen barátom lenni? és üldögélt az öltözőmben. Néha már nem jött velem sétálni. Már hátradőltem és lehúnytam a sze­ Tett néhány kört a fejem felett, belógott a színpadra is, és látha­ nem is repkedett, csak a plafonon mem. Mintha repülőgép motorja aztán visszarepült a kezemre, és tóan élvezte, hogy felléphet. Ha­ vonszolta magát, de onnan is bőgött volna fel a fülem mellett. nem mozdult. Néhányszor meg­ zafelé mindig betértünk egy bár­ minduntalan leesett.. Odacsaptam. Nem találtam el, ráztam a karom, ráfújtam, de ba és meghívtam egy sörre. Ott­ Es egyik este, amikor hazaér­ fel sem vette, nyugodtan letepe- maradt úgy, ahogy volt. hon megnéztük a híradót, meg tem, hiába kerestem. Nem volt ledett a bal lábamra. Erre én szép - Szóval akarsz. Hát jó. Örü­ egy két filmet, de a tévéért nem sehol. Megnéztem mindenütt, a lassan, óvatosan felemeltem a lök, hogy megismerhettelek. nagyon volt oda. legképtelenebb helyeken, még kezem, s oldalról ütöttem. Az Vidáman felzümmögött, és Augusztusban felmarkoltam sörrel is csalogattam, de sem­ utolsó pillanatban megint sike­ tartott nekem egy kis repülési a gázsit, és irány a kontinens! mi... rült elszállnia. De nem ment bemutatót. Aztán sétált az ab­ Tettünk egy nagy körutat: vol­ Nem szégyellem bevallani - el­ messzire. Tett néhány kört körü­ laküvegen. Hazáig elszórakoz­ tunk Párizsban, Brüsszelben, sírtam magam. löttem, aztán leszállt a jobb lá­ tunk. Amszterdamban, Bernben. Pá­ S azóta minden évben, ha el­ bamra. Odacsaptam. Megint el­ Mire beértünk Londonba, fél rizsban még el is vesztettük jön a nyár, elutazok Basingsto- szállt, és most egyenesen az or­ tizenegy volt. Új barátom igen­ egymást szemeiéi, az Eiffel-to- ke-ba, veszek egy újságot, kiülök romon kötött ki. Elöntött a mé­ csak elfáradt, kimerültén züm­ ronynál történt. Fölmentünk a a peronra, és várok, s bár tudom, reg. Ide-oda csapkodtam, ha­ mögött. legtetejébe, egy kicsit nézelőd­ hogy csodák nincsenek, azért re­ donásztam, mint aki megker- - Én leszállók... - szóltam oda tünk, majd elindultunk lefelé. ménykedem... gült, de a légy vidáman züm­ neki. 12 Gömöri Hírmondó

Ez év szeptember 1-jén ünnepli a Putnoki Állami Polgári Fiú- és Lányiskola megalapításának 75. év­ fordulóját. Városunk történetének e nevezetes eseményére a régi polgáristák Nagy Ta­ lálkozót rendeznek. A je­ les ünnep alkalmából je­ lent meg Nagy Károly: A Putnoki Állam Polgári Fiú- és Lányiskola története 1916-1948 című kötete is. A könyvről el kell monda­ nunk, hogy Magyarorszá­ gon polgári iskoláról ilyen részletgazdag, jelentős mű még nem került ki­ kat. Az előadók: Iskola tanulói, putnoki polgári iskola adásra. Külön örömmel - Antal László, Putnok - az ózdi Bükk Művelő­ múltjából" című kiállítás tölti el a Gömöri Hírmon­ polgármestere, dési és Vendéglátó Ház megnyitójára is sor kerül. dó szerkesztőit, hogy a - prof. Dr. Bende Sán­ felnőtt vegyeskórusa, A vendégeknek jó szó­ könyv "Iskolánk növen­ dor, a Képviselő testület - az Ózdi Erkel Ferenc rakozást, kellemes, nosz­ dékei voltak" fejezetében tagja, Zeneiskola Ifjúsági talgikus részvételt kíván a olvasható prof. Dr. Simon - Sellei Zoltán, előadó- fűvószenekara. Gömöri Hírmondó szer­ Miklós a szegedi Szent- művész, A putnoki Gömöri Mú­ kesztő bizittsága Györgyi Albert Orvostu­ - az 1. Számú Általános zeumban az "Emlékek a dományi Egyetem tan­ székvezető professzorá­ TÉRJEN BE nak életrajza, aki újsá­ gunk egyik legnevesebb A HÉTI CSÁRDÁBA! előfizetője. Stílusos, kultúrált berendezésű csárdánkban A Nagy Találkozó dús bőséges italkészletünkből válogathat. programmal, neves előa­ MELEG ÉTELEKET IS FELSZOLGÁLUNK! dókkal, nívós műsorral Mulasson, szórakozzon kultúráltan csárdánkban! fogadja a volt polgáristá­ BABUS SÁNDOR Cégtulajdonos 13 Gömöri Hírmondó

Cigány folklór

A szomszédos Heves me­ több kategóriában neveztek gye fővárosa Eger ez év nya­ fiataljaink. Szólóének kategó­ rán immár ötödször adott ott­ riában Radics Mária, szóló hont az intézményi keretek tánc kategóriábanVinkler Ist­ között élő felnőtt értelmi fo­ ván, a csoportos ének és cso­ gyatékosok népdal, néptánc portos tánc kategóriábanBer­ találkozójának. A hagyomá­ki Erzsébet, Binda Erzsébet, nyos évenkénti találkozóra Csorba Erika, Dajka Zsuzsa, Er­ az ÉFOÉSZ Központi Elnök­ dei Erzsébet, Horváth Judit, sége, valamint az andornak- Hörcsik Zsuzsa, Maniszovits tályai Szociális FoglalkoztatóMariann, Morvái Béláné, Iván Intézet közös szervezésében,Katalin, Radics Mária, Varga egri vállalatok támogatásá­ Ilona, Vasku Júlia, Zágonyi Putnok cigánysága nívós folklóregyüttest ho­ val került sor. Margit, Lakatos Mária vett zott létre. Hallhatunk tőlük tüzes cigánydalokat, Az ország szinte vala­részt. mennyi értelmi fogyatékoso­ Városunk általános iskolái­ de szépen szóló kesergőket is. Reméljük, hama­ kat foglalkoztató intézete és ban és óvodáiban tevékeny­ rosan bemutatkoznak majd a nagy nyilvánosság szakosított szociális otthona - kedő néptáncpedagógusok számszerűen 21 - képviseltet­ (Balogh Ágnes, Simon Gyula) előtt is. te magát. irányítása, az intézeti szakkö­ A találkozó jellegének rök vezetőinek tevékenysége, megfelelőn a zsűri külön dí­ valamint az intézeti lakók be­ • • jakat ítélt oda a szólótánc, csületes helytállása meghoz­ csoportos tánc, páros tánc, ta gyümölcsét. Minden sze­ Ö k u m e n ik u s szólóének, csoportos ének replőnket a zsűri jó minősí­ kategóriákban, a legjobb elő­ téssel értékelt. A szólóének, s adást bemutatók számára. A a csoportos tánc kategóriá­ zsűri elnökedr. Göllesz Viktor ban a bemutatójuk elismeré­ megbeszélés professzor a Bárczi Gusztávseként kategóriáik különdíját Gyógypedagógiai Tanárkép­ hozták el. ző Főiskola tanára volt. Gratulálunk az elért ered­ Az intézeti hagyományok­ményekhez, s a további mun­ hoz híven a putnoki Szociális kához türelmet és kitartást 1991 májusában ökume­érdekében a megbeszélé­ Foglalkoztató Intézet képvi­ kívánunk. selői is felléptek a találkozón. nikus megbeszélés volt a sen elfogadtuk, hogy tájé­ A korábbi évek eredményes putnoki református egy­ kozódunk a város lakói­ szereplése után ez évben is Sepregi András házközség imatermében.nál: milyen vallásúnak A megbeszélésen jelen tartják magukat, s vállal­ volt a helyi egyházak ve­ ják-e hitüket? Ha igen, ak­ zetőin és képviselő testü­ kor az ezzel járó köteles­ IDET Kiállítás Tűr letén kívül Antal László ségeket is! a múzeumban polgármester is. A felmérést az Egyház­ A város lakossága, ösz- tanács tagjai végzik el. 1991. szeptember 1-jén ünnepeljük az szetétele megváltozott. Új Otthonukban felkeresi intézményes polgári iskolai képzés 75. emberek jöttek, akiket Önöket egy katolikus és nem ismerünk. Nem is­ egy református képviselő évfordulóját. Ebből az alkalomból a Gö­ merjük egymást, ezért és nyilatkoznak erről egy möri Múzeum időszakos kiállítótermé­ hívjuk és várjuk az evan­ íven. ben 15.15 órakor Emlékek a putnoki pol­ gélium hallgatására a Kérjük megértéssel és gári iskola múltjából című kiállítás meg­ templomba, és ott keresz­ szeretettel fogadjanak nyitására kerül sor. tény testvérként köszönt­ minket. ve fogadjuk Önöket. i fc A pontos megismerés Papp Terézia 14 Gömöri Hírmondó

Sípszó előtt Végétért a holtszezon a 22-én. Csapatunk az MK-ban, István, Magyari Zsolt, Újvá­ tékosaink, de szurkolóink sportban. Mire e sorokat ol­ a legjobb 32 közé jutásért jó rosi Tamás, Vincze Péter (Óz­is érdeklődéssel várják a baj­ vassák, már túl leszünk az el­iramú, helyenként színvona­ di Kohász), Koszta Péter, aki noki nyitányt. A hazai előké­ ső bajnoki fordulón. A holt­ las mérkőzésen 21- 20 arány­ korábban ifjúsági játékosunk születi mérkőzéseket eseten­ szezon csak a szurkolóink­ban legyőzte a magasabb osz­is volt, kézilabdázóinktól a ként többen látták, mint a ko­ nak volt az, mert játékosaink tályú csapatot. A felkészülés labdarúgókhoz igazolt. rábbi bajnoki mérkőzéseket. keményen készültek az ősziés az MK mérkőzés alapján A heti 5-6 edzés, az inten­ Ifjúsági csapatunk is ha­ bajnokságra, és az átigazolásimegvalósíthatónak látszik azzív munka, a színvonalas sonló lendülettel készült, és fronton is "dúltak" a csaták. eredeti elképzelés az NB-ben szakmai irányítás már az el­nagy reményekkel várják a A női kézilabda csapatunk maradás. őkészületi mérkőzéseken is nyitányt. Sokuknak komoly - miután bejutott az NB II-be A férfi kézilabdázóinkról: a megmutatkozott. Az eddig esélye van még ebben a baj­ - valamivel több mint egy hó­ bajnokság később indul, így lejátszott 10 előkészületi noki idényben bekerülni a napos pihenő után - július 9- ők még a felkészülés elején mérkőzésünkön csapatunk felnőtt keretbe. Látva a spor­ én kezdte meg felkészülését. tartanak. Ifjúsági csapataink 40 gólt rúgott, s mindössze tolók hozzáállását, az edzők Heti három edzés, és - a is a napokban kezdik el a fel­ 7-et kapott. A 10 mérkőzésből szakmai felkészültségét, a ve­ Sportcsarnok vezetőjének jó­ készülést. hármat játszottunk alsóbb, 7- zetők aktivitását, s nem utol­ voltából - jó adag előkészületi Sakkozóink a nyár folya­ et felsőbb osztályú csapattal. só sorban a szurkolók érdek­ mérkőzés van mögöttük. Új mán három tornán gyarapí­ Jelenleg 24 fős a játékoskeret. lődését és sportszeretetét, szerzemény a csapatnál Bá­tották élő pontszámaikat. Ha folyamatban lévő tárgya­ úgy érzem egészeséges önbi­ nyászná, aki korábban az NB Labdarúgóink miután biz­ lásaink eredményesen zárul­ zalommal nézhetünk az I-es Borsodi Bányászban is tosították bentmaradásukat a nak, két hónap múlva külföl­ 1991/92-es bajnoki évad elé. játszott. Előrehaladott tár­ megyei I. osztályban - kéthe­ di játékos is magára öltheti a gyalások folynak a szintén tes pihenő után - július 16-án Putnoki Városi Sport­ Gál András NB I-es PMSC volt játékosá­ kezdték el a felkészülést. A egyesület mezét. Nemcsak já- val, Tábori Judittal. Friss iga­ csapat élére Bilesch Gyula zolás Németh Mónika és Ár­ személyében. Új edzőt szer­ vái Katalin, akik az Ózdi la­ződtettünk. A játékoskeret 9 Aranyérmek GÖMÖRI kótelepi S.E. játékosai voltak. fővel gyarapodott. Új játéko­ HÍRMONDÓ A bajnoki nyitány főpróbá­ sok: Bóna Béla (FZ) Lukács ja a Hajdúböszörmény NB I. János (KVSE) Magyar László, Minnea- Szerkesztőség: B-s gárdájával volt augusztusFáklya Péter (BEAC) Szabó 3630 Putnok Kossuth út 5. sz. polisból Felelős szerkesztő: NB. II. női kézilabda csapat Fónagy István őszi sorsolása Operatív szerkesztő: 1991. július 12-17. kö­ Placskó Lajos I. f. aug. 25. 16.30 Füzesabony-Putnok zött rendezte meg a Speci­ Kiadja a II. f. au g. 31. 14.00 Putnok-Kaba ális Olimpiai Egyesület Putnoki Polgármesteri III. f. szept. 7. 11.00 Miskolci VSC-Putnok Hivatal IV. f. soros világversenyét az szept. 14. 17.00 Putnok-Salgótarján 3630 Putnok V. f. szept. 2 1 . 11.00 Eger-Putnok USA-beli Minneapolis- Kossuth út 5. sz. VI. f. szept. 2 8 . 11.30 Fehérgyarmat-Putnok VII. f. ban. okt. 5. 17.00 Putnok-Nádudvar Felelős kiadó: VIII. f. okt. 13. 11.30 Nyh.Tanárképző-Putnok A putnoki Szociális Fog­ Antal László IX. f. okt. 19. 11.00 Putnok-Nyh. Volán-D. lalkoztató Intézetben élő X. f. okt. 2 3 . 11.00 OLEFIN SC-Putnok XI. f. okt. 26. 15.00 Putnok-Derecske értelmi fogyatékosokat Szedést, tördelést Molnár László asztalite­ a SeM PRESS Lapkiadó Kft. nisz, és Iván Katalin 100 Mettőr Kiadványszervező Az 1991/92. évi férfi megyei bajnokság Műhelye végezte. m-es síkfutás verenyszá- , Szabadság tér 5. őszi sorsolása mokban képviselte. Készült a Mindketten szép ered­ Megyei Kórház 1. (M.ford.) szept. 7. 11.00 Putnok- 2. (IV. ford.) szept. 15. 9.30 -Putnok ménnyel versenyeztek, Nyomdájában. 3. (I. ford.) szept. 19. 16.30 Alsózsolca-Putnok Katalin aranyérmet nyert, 4. (V. ford.) HU ISSN 0866-1227 szept. 22. 11.00 Felsőzsolca-Putnok László egyéniben ezüstér­ 5. (II. ford.) szept. 26. 18.00 Putnok-MEAFC Megvásárolható: 6. (VI. ford.) szept. 29. 11.30 Putnok-Sátoraljaúhely mes, párosban aranyér­ Putnok Polgármesteri Hivatal 7. (VII.ford.) okt. 5. 10.30 Sárospatak-Putnok mes lett. 8. (Táv. Il.f.) o k t.12. 10.00 MEAFC-Putnok Egyesített Közművelődési 9. (Táv. I. f.) o k t.2 6 . 16.30 Putnok-Alsózsolca Intézmények Tavaszi III. forduló elhalasztva. Gratulálunk az elért Gömöri Múzeum szép eredményekhez. Gömöri Hírmondó 15

EGYENLŐRE CSAK Megyei I. osztályú A LELKESEDÉS PÉLDAMUTATÓ

A lelkesedés nagy volt, de a cégek pénzzel labdarúgó csapat sorsolása nem álltak a putnoki sport mellé, legtöbbet az Önkormányzat áldozott. Nehéz helyzete ellené­ re is rendkívül sokat segít a bánya, és a Kistext erőn felül vállalt szerepet a sport támogatásá­ Augusztus 24. 16.00 óra Borsodnádasd-Putnok ban. Augusztus 31. 16.00 óra Putnok-Miskolci Üveggyár Remélhetőleg a városban és környékén mű­ ködő többi cég és intézmény is lehetőségükhöz Szeptem ber 7. 15.30 óra Hejőcsaba-Putnok mérten segíti majd a csapatok munkáját. Szeptember 14. 15.30 óra Putnok-Abaújszántó Egyenlőre nem sokan jelentkeztek anyagi vagy Szeptember 21. 15.00 óra SÜMSE-Putnok egyéb támogatással, de a sportvezetés bízik ab­ Szeptember 28. 15.00 óra Putnok-S.újhely ban, hogy ősszel amikor már látszik a cégeknél az eredményesség, a nyerségből csurran- csep­ pen majd a versenysportnak is. Október 6. 14.00 óra Borsodszentgyörgy-Putnok Sokat ígérő viszont a vállalkozók egyre erő­ Október 12. 14.00 óra Putnok-S.újhely södő érdeklődése. A vártnál is többen és kész­ Október 20. 13.30 óra Mezőcsát-Putnok ségesebben segítették a bajnoki nyitány előtt a csapatokat. A támogatás leghatékonyabb for­ Október 23. 13.30 óra Putnok-Felsőzsolca máit még nem sikerült kidolgozni, de a jelent­ Október 26. 13.30 óra Sajóbábony-Putnok kező vállalkozókat ismerve ezt néhány hónap alatt tisztázhi lehet. Addig is a Putnoki Városi N ovem ber 2. 13.00 óra Putnok- SÉ megköszöni a Gömör Kft.-nek, Gál Zoltán­ nak, a salgótarjáni Moha RT-nek, a putnoki November 10. 13.00 óra Mezőkövesd-Putnok Farmer Shopnak, valamint a miskolci SeMHol­ November 16. 13.00 óra Putnok-Gönc dingnak önzetlen Segítségét. November 24. 13.00 óra Sárospatak-Putnok

A Putnoki Városi SE Labdarúgó csapata

Álló sor balról jobbra: Váradi József, Katona László, Zimányi Béla, Makrai Zsolt, Szloboda László, Szabó János, Lukács János, Szabó István, Koszba Péter, Bóna Béla, Bilesch Gyula edző. Guggolnak: Fáklya Péter, Magyari Zsolt, Kiszely László, Fecsku János, Bállá Tibor, Kardinál Zoltán, Kiss Károly, Magyari Zsolt, László József, Újvárosi Tamás, Káló István. Fekszik: Takács Norbert. 16 Gömöri Hírmondó

Jönnek az őszi hűvös reggelek, de még suk ki a kamillavirágokat, így hatóanya­ napfényesen meleg nappalok. Ilyenkor gokban gazdagabb teát kapunk. igen sok a megfázás, az ember nem is Megfázásunk vége felé köhögésünket, tudja, hogyan öltözzön. majd légvételünket könnyíti meg az Or­ Ha sikerült megkapnunk egy kiadós vosi szappanfűből készült és gyógyszer- náthát, nem feltétlenül szükséges rögtön tárainkban kapható természetes alap­ az antibiotikumokhoz nyúlnunk azanyagú kanalas. ilyenkor amúgy is túlterhelt orvosaink­ Putnokon igen kellemes ízűre készí­ hoz szaladnunk. tik! Aki hisz a növények természetes gyó­ Képünkön az Orvosi szappanfű (Sa­ gyító erejében, elég, ha a gyógyszertár­ ponaria officinalis L.) látható, melynek szedörzsöljük egy kis vízben, az dúsan ban állja végig a sorát. virágos hajtásait gyűjtik. habzik. Gyulladáscsillapításra egyszerű Ka­ A szappanfüvet már igen régen hasz­ Ezért a tulajdonságáért tajtékfűnek is millateát ajánlok. nálja a népi gyógyítás nyálkaoldóként. nevezik. Természetesen nem magyarosan ki­ Nevét szaponin tartalmából eredően főzve, vagy angolosan forrázva. Áztas­kapta. Ha a friss növényi részeket ösz- P. L.

• ® A A FAÜLTETÉS HETBEN

A héti fiatalok összefogásával megkezdődött a község fásítása. A fenyőfa-csemeték a főutat szépítik majd.