Ághegyben Ezután Megjelenő Zenei Rovatnak
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
SKANDINÁVIAI MAGYAR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI LAPFOLYAM Szerkeszti: Tar Károly Munkatársak: Balázs Viktória, Benczédi Ilona, Békássy N. Albert, Kónya Balázs, Kovács Ferenc (szerkesztőhelyettes), Lázár Ervin Járkáló, Maros Miklós, Ortman Mária, Sulyok Vince, Szente Imre, Ungváry Tamás 3-4. szám (247-486. oldal) ☻ 2003. TARTALOM KERTÉSZ IMRE DICSÉRETE 250 Magunkban mondott beszéd 251 Le a … tollakkal! 253 Lépésről lépésre. Beszélgetés Ortman Mária Klára fordítóval 256 A Klein házaspár előszava 260 Riport 261 Debreczeni Éva: Csak holokauszt? 265 IRODALOM Sall László verscsokra 269 Gulyás Miklós regényrészlete 276 Kovács katáng Ferenc novellája 286 Barthal Klári írásai 294 ÉSZAK HÍRNÖKEI Karl Michael Bellman 298 Két finn költő 308 Werner Aspeström versei 310 Tar Károly: A jeges álmodozó 319 Henrik Nordbrandt versei 326 Sulyok Vince Henrik Nordbrandtról 332 Pia Tafdrup versei 334 Sulyok Vince Pia Tafdrupról 339 Kovács katáng Ferenc: Dán költők antológiája 341 Hjalmar Söderberg: Jézus Barabbás - Szente Imre fordítása 351 RÜGYEK Gergely Edit 370 Szilágyi László 380 Sebestyén Éva 380 ZENE/SZÓ Beszélgetés Maros Miklós zeneszerzővel 381 Részlet Tálas Ernő operaénekes önéletrajzi könyvéből 398 PÁHOLY Ibsen Fesztivál 2002 404 KÉPFÉNY Szalóky Melinda-Kovács Ferenc: Magyar film kurzus 412 KÉPTÁR Messziség csinálta mester (A stockholmi EMKES története) 415 Lapszámunk képzőművészei: Csíki Levente, Dániel Éva, Kasza Imre, Szabó Magdolna 433 JÁRKÁLÓ Lázár Ervin Járkáló palackpostája 438 AKIK MELLETÜNK JÁRNAK Bárány Anders 466 KÖNYVEK Bartal Klári könyve 471 Böök Frederik: Utazásom Magyarországon 472 Tar Károly: Magyar dolgok 474 VENDÉGOLDAL A csíkszeredai Harmónia kamarakórus 475 A kolozsvári bábosok 475 A marosvásárhelyi színészek 476 MEGJEGYZÉSEK 477 PRÓBÁLKOZÁS A skandináv országokban élő magyar irodalmi és művészeti alkotók 478 KÉPTÁR MELLÉKLET 479 A lapcímet Pusztai Péter (Montreal) készítette. Az első oldalon Szabó Magdolna (Lund) munkája (szitanyomat, 40x50 cm) E számunkat Dániel Éva (Hyltebruk), Csíki Levente (Malmö), Kasza Imre (Stockholm), Szabó Magdolna (Lund) műveivel és a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület tagjainak munkáival díszítettük. 250 Kertész Imre dicsérete Fogadás a Magyar Követségen A Nobel- díjasoknak kijáró többnapos ünnepségek végén Kertész Imre tiszte- letére fogadást adott a Magyar Köztársaság stockholmi nagykövete, Dr. Szőke László és felesége, Szőke Judit. A meghívottak meleg ünnepségben részesítették az ünnepeltet. „… Nem a díjtól lettünk gazdagabbak, ám- bár a díjnak hála tudjuk végre és tud- ja más is, hogy mi- lyen gazdagok va- gyunk. Kertész Im- rének mást köszö- nünk. Azt, hogy el- mondta az igazat. Még akkor is, ha igencsak fájdalmas. Köszönjük, hogy leírta a tüneteket. Mert jó, ha mi is rögtön észleljük, ha betegség fenyeget minket. Köszönjük, hogy újra beleégette elménkbe mi az, amit nem szabad. Amit soha többé nem szabad megengednünk. Köszönjük azt is, hogy október óta jobb magyarnak lenni. Itt Svédországban, de otthon és világban másutt is. És végül köszönjük azt is, hogy vállalta, hogy ma este stílszerűen, itt a Nobel utca sarkán feleségével együtt osztozik mindannyiunk büszke és őszinte örömében.” – mondta többek között Szőke László. A nagykövet úr rövid angol majd magyar nyelvű köszöntője után, a „hazai pá- lyán” kialakult közvetlen hangulatban, aki tehette szót váltott az íróval, apró ajándékkal kedveskedett neki. A skandináviai magyarok egyetlen irodalmi és művészeti lapját ajánlottam szíves figyelmébe és a magam köszöntőjét, amely- nek kitüntető helyen, az író kedves élettársának táskájában jutott hely. Közben jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy Nobel-díjas írónk ismeri egyik kedvenc erdélyi íróm, az Auschwitzban elpusztult Karácsony Benő könyveit is. Kár, hogy nem akadt vállalkozó, aki a dedikálásra számító közönség könyv- éhségét kielégítette volna Egyesek szerint az újabb magyar író ilyen magas ki- tüntetésére legalább évszázadot kell majd várnunk. Addig is reménykedhetünk, hogy Kertész Imre külföldi sikerétől felbuzdulva hű magyarjaink is kedvet kap- nak számukra jórészt még ismeretlen könyveinek olvasására. Az első magyar Nobel-díjas író 251 Magunkban mondott beszéd Szívesen sütkérezünk a Nobel-díj fényében. Ha tagadjuk is, mindannyian dicsőségre vágyunk, amint azt a jó Apáczai Csere János uram is megmondta kincses városom iskoláját köszöntő beszédében, de fel- emelt ujja ellenére időnk nagy részét elfecséreljük, mit sem törődve azzal, hogy a világból aka- ratunk ellenére, oly- kor megmagyarázha- tatlanul, az emberi- ség elembertelenedett részének tudtával és sanda együttműködé- sével, barmok gya- nánt kell ebből a vi- lágból kimúlnunk. Most az irodalmi No- bel-díj kitüntetettjé- nek dicsőségéből re- ánk eső sziporkák özönében fürdetem magam is magam. Rosszakaróim szerint csakis azért jöttem Svédországba, hogy közelebb legyek a Nobel-díjhoz. És most, amikor kezet rázhatok az első Nobel- díjas magyar íróval, tudom, hogy ennél közelebb ehhez a díjhoz én már nem jut- hatok … De azért kihúzom magam, és a büszkeség érzése tesz még egészségeseb- ben dagadtabbá, hiszen az, akinek zsebében ott lapul az aranyérem, bankszámláját pedig kövér összegben, kerek hasú számok feszítik, nos, ez az ember velem azo- nos nyelven ír, s ha a nyelv az a bizonyos kalap, amely egyformán a fejünkre illik, tudom, hogy ami belőlünk a kalapba kerül koránt sem azonos, hiszen az ő teljesít- ményét a legmagasabb irodalmi díjra taksálta a fölöttünk álló, a bizonyára min- dent tudó tiszteletet érdemlő bizottság. Önteltség érzése környékez? Habzsolni szeretnék valamennyit az ünnepelt feje köré csavart glóriából? Könnyen meglehet, hiszen magam sem vagyok jobb a De- ákné vásznánál. Olykor az én fejembe sem lehet csak lékeléssel behatolni. Talán annyira utálom-szeretem már a saját szövegeimet, hogy azt csak mások elismerés- be mártott szövege szoríthatja ki fejemből, ahelyett, hogy türelmesen kivárnám, amikor génjeimből kiindulva kitüremkednek belőlem… 252 Kertész Imre dicsérete Nem tudom, mi végre vagyok itt. Éppen úgy, ahogyan azt sem tudom, miért vagyok a világon, amikor nem vagyok otthon benne. Talán azért utaztam költségeket nem kímélve a kétezres vonat sivításának ha- lálában hatszáz kilométernyit, mert volt egy sápadt padtársam az óvári iskola harmadik elemi osztályában, aki nagyszünetben naponta megosztotta velem son- kás-vajas zsemléjét. Együtt szenvedtük és faltuk az agyunkba hasogató tudást és a zsibongással bennünk apránként szétterpeszkedő nyiladozó életet… És azokat a felejthetetlenül finom tízóraikat nem tudtam megköszönni, mert valami, addig csak a mesékből ismert irtózatos fenevad kiragadta mellőlem a velem egyformán vézna és ezért csupán első padba való társamat, hogy sárgacsillagos billogával együtt a tüzes kemencébe lökje. Aztán volt egy nagyon jó, életet példamutatással tanító tanárom, aki az eljö- vendő szocializmus nevében üldözött szocialista vezetőként úgy ragasztotta rám a lelkesedés gyógyíthatatlan betegségét és mindentudása reánk szikrázó aranyát, hogy a padok tetején ugrálva ordítva biztatta osztályunkat a lankadatlan küzde- lemre. Goldner Endrének a bőre alatt továbbra is viselnie kellet az irigység-sárga csillagát, míg végül, jobb híján, szülőföldjéről kiebrudaltan, egykori ismeretlen őseinek földjére kitántorgott elmúlni… Öt éves osztálytalálkozónkon már nem volt kinek megköszönnünk, hogy megtanított a társadalom zűrzavaraiban a nyi- tott szemű tisztánlátásra. Talán azért vagyok itt, mert volt a szülővárosomban, ebben a különös embe- rekben mindig kincses és sokféle nemzetiségeitől is gazdag városban, ahol őseim hatszáz esztendőnél is több ideje éltek, szóval volt ott egy Gyulafehérvárról bete- lepült ügyvéd, egy szegény és naiv szabó fia, akitől ismeretlenül is biztatásnál többet, újra és újra kedvet kaptam az életre. Könyveiből tanultam meg nem le- lombozódni, nem kibicsaklani, nem félreállni, hanem élvezni az élet tücsök- bogár szépségeit, a tarka rétek apró csodáit, és anyanyelvem ízeit úgy csodálni, ahogyan ezt ő számtalanszor megtette, amikor patinás főterünket egy-egy költött kifejezésével körülloholta és valamelyik irodalmi kávéházunk ad hoc zsűriző asztaltársaságával minőség-ellenőriztette. Nekem találkoznom kellett volna ezzel az emberrel, akit Karácsony Benőnek tisztelünk a Nobel-díjasnak eddig még nem érdemesített magyar irodalomban. Tanítványának kellett volna lennem, de nem lehettem, mert az irtózatos embertelenségek láttán, a pénzzel-csellel meg- mentésére sietőknek is csak legyintett, és Klärmann Bernát néven, de magyar- ként, a néppel sorsát vállaló íróként önként osztozott zsidó társai embertelen sorstalanságra ítélt sorsában. Azóta is ott ballag olvasói tudatában a Megnyugvás ösvényein, a csendes élet nosztalgiáiból kiemelkedő, az életörömöket hirdető utolsó könyvével az auschwitzi krematórium még mindig eszünkbe gomolygó füstjén át búcsút intve. Neki sem tudtam megköszönni, hogy nyomait keresve, a nyomába lépést próbálva, magam is író lehettem. Az első magyar Nobel-díjas író 253 És ilyenformán összeszedegetve emlékmorzsákból összeálló múltam, rá kellett döbbennem, azért utaztam ide, mert úgy érzem, hogy elmaradt köszöneteimet el- mondhatom annak, aki a mellőlem és belőlem kiparancsolt jókat túlélve, fogszorí- tott tehetségét összekapva emlékeim embereinek sorsát a világ figyelmébe állítot- ta. Kertész Imre köszönöm a vajas kenyeret. Köszönöm Kertész tanár úr a madáchi ösztönzést. Köszönöm Kertész Imre az életre, az írásra biztatást, az önismeret bennünk végtelenül tekeredő lajtorjája létének bizonyosságát. Köszönöm Kertész Imre, hogy emlékeidből emlékeimnek a