Viṣṇu Varāha (Vadkan) Avatārája Az Indiai Szövegekben És Művészetben
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori disszertáció Renner Zsuzsanna Viṣṇu Varāha (Vadkan) avatārája az indiai szövegekben és művészetben Történelemtudományok Doktori Iskola Doktori iskola vezetője: Dr. Székely Gábor DSc., egyetemi tanár Közép- és kora újkori egyetemes történelem Doktori Program Programvezető: Poór János DSc., tanszékvezető egyetemi tanár A bizottság tagjai Elnök: Székely György MHAS., professor emeritus Bírálók: Dezső Csaba PhD. Pap Ágnes PhD. Titkár: Radnóti Alíz Csc. Tagok: Wojtilla Gyula DSc., egyetemi tanár Póttagok: Déri Balázs PhD., egyetemi tanár, Hidas Gergely PhD. Témavezető: Puskás Ildikó DSc., egyetemi tanár, Négyesi Mária PhD., egyetemi docens Budapest, 2012 Tartalom Bevezetés .................................................................................................................................... 1 1. fejezet: A vaiṣṇavizmus és az avatārák kutatása – tudománytörténeti áttekintés ................. 4 2. fejezet: A vaiṣṇavizmus kialakulása: Viṣṇu fő istenségként való kiemelkedése és jellegzetes tulajdonságai, az avatārák kialakulása és szerepe ................................................................... 27 3. fejezet: A Vadkan megtestesülés szöveges háttere: kozmogonikus és avatāra mítoszok ... 68 4. fejezet: A Vadkan megtestesülés szöveges háttere: a művészeti ábrázolásokra vonatkozó ikonográfiai leírások ............................................................................................................... 101 5. fejezet: a Varāha avatāra megjelenítése a művészetben: a megvalósult ábrázolások megoszlása típus, kronológia és keletkezési hely szerint; az ábrázolások ikonográfiai elemzése ................................................................................................................................................ 123 6. fejezet: Következtetések ..................................................................................................... 328 Térképek ................................................................................................................................. 347 Irodalomjegyzék ..................................................................................................................... 351 Bevezetés Viṣṇu avatārái az indiai vallások iránti tudományos érdeklődés kezdete óta a kutatás fontos kérdéskörét jelentik. Az avatārák kultuszának népszerűségén túl ennek az a magyarázata, hogy az avatāra-tan az indiai vallási szinkretizmus tipikus jelensége, mely lehetővé tette számos nem vedikus és/vagy nem árja – népi és törzsi – vallási elem, istenség, kultusz beolvadását a vallásosság vedikus eredetű rendszerébe, s ezzel döntő szerepet játszott a hinduizmus ma ismert formájának kialakulásában. E hosszan tartó folyamat során – melynek állomásai a vedikus saṃhitāk késői rétegeitől kezdve a brāhmaṇákon, āraṇyakákon, upaniṣadokon és az eposzokon át a purāṇákig követhetők nyomon –, a vallásosság korai, politeisztikus és személytelenebb formáit határozottan személyes, teisztikus, sőt monoteisztikus tendenciák váltották fel, melyek a Viṣṇu alakja körül kikristályosodó kultusz esetében devocionális jelleggel párosultak. A fokozatosan fő isteni rangra emelkedő Viṣṇu alakjában egybeestek és kikristályosodtak mindazok az elemek, amelyek a kifejlett vaiṣṇavizmus karakterisztikus jegyeit alkották. Ezek között meghatározó Viṣṇunak a világot teremtő áldozattal való azonosítása, s a saját maga által teremtett világ fenntartásában játszott, jellemzően aktív és morális indíttatású szerepe, melynek keretét avatāráinak (megtestesüléseinek, "alászállásainak") rendszere alkotja. A purāṇikus irodalom ezt a vedikus vallás helyén kialakuló újfajta vallásosságot teljesíti ki azáltal, hogy számos korábbi mitológiai történetet integrál ebbe a rendszerbe oly módon, hogy hőseiket elsősorban magával Viṣṇuval, de esetenként akár Viṣṇu valamelyik inkarnációjával azonosítja. Az avatārák standardnak tekinthető tízes rendszere csak kb. a poszt-Gupta kor végén állandósul, ezt megelőzően a különböző források eltérő számú és összetételű avatāra- listákat tartalmaznak. A megtestesülések közül négy – a Hal, a Teknős, a Vadkan és a Törpe – a Vedákból és a brāhmaṇákból ismert kozmogóniai mítoszokban gyökerezik. A három állat alakú avatāra közös sajátossága, hogy a források korai rétegei egyiket sem hozták kapcsolatba Viṣṇuval. A Vadkan már a korai Veda-himnuszokban megjelenik, de nem mint Viṣṇu (vagy bármely más istenség) megtestesülése, hanem mint a szakirodalom által India őslakosságával kapcsolatba hozott asurák kincsének őrzője, ami azt mutatja, hogy a Vadkannak a szubkontinens őslakosságával való kapcsolata a legkorábbi indiai vallási irodalomban tetten érhető. Meg kell itt jegyezni ugyanakkor, hogy a Vedákban az árják ellenlábasaiként megjelenő lakosság nem feltétlenül a szubkontinens társadalmának pre-árja 1 rétegét jelenti, hanem utalhat akár a vedikus körön kívüli árja csoport(ok)ra is, s így az ezek körében népszerű kultusz is lehet nem-vedikus árja – tehát indoeurópai eredetű – vagy nem- árja (pre-árja) – tehát nem indoeurópai eredetű – kultusz. Ezt a lehetőséget mindenképpen szem előtt kell tartani a Vadkan kultusz eredetének vizsgálatakor. A későbbiekben mérlegelendő adatok alapján mégis valószínűsíthető, hogy a Földet az ősvizek mélyéről kiemelő Vadkan mítosza egy pre-árja kultuszban gyökerezik, mely kapcsolatban állt a termékenységgel, s melynek középpontja a Vindhyā-hegység volt. Egyes brāhmaṇákban és āraṇyakákban Prajāpati, a teremtő isten ölt vadkan alakot, hogy a Földet az ősvizekből felemelje, majd a későbbiekben Prajāpati és Viṣṇu azonosításával ez a szerep Viṣṇura ruházódik át, aki ezt a saját eredeti (elsődleges) teremtéséhez képest másodlagos teremtő aktust a kibillent egyensúlyú világ helyreállítására hivatott földi megtestesülései egyikeként viszi végbe. Két mítoszváltozat létezik tehát, melyeknek magja – a Föld kimentése a vizekből – azonos, a fő különbséget egyfelől a teremtéshez való kapcsolódás jelenti, másfelől az, hogy a Viṣṇu avatārájaként fellépő Vadkan mítosza a démoni ellenség megjelenésével jó és gonosz kozmikus küzdelmébe ágyazódik, s ezáltal olyan erkölcsi színezetet kap, ami jól megfeleltethető az ekkorra kialakuló Viṣṇu-kép karakterisztikus jegyeinek. Az avatāra-kutatás, nem függetlenül a vaiṣṇavizmus egészét érintő vallástörténeti kutatásoktól, a régészeti, numizmatikai és epigráfiai források mind teljesebb feltárásával, s a szövegkiadások hozzáférhetővé válásával mélyült el. A vallástörténeti vizsgálódások egy speciális ágaként fejlődött ki az ikonográfia kutatása, amely a megvalósult ábrázolások sajátosságainak interpretációja révén nemcsak a kultusztárgyak azonosítását és datálását teszi lehetővé, de fontos információkkal szolgál a vallási élet egyes lényeges aspektusai – pl. a kultusztárgyak létrejöttének társadalmi kontextusa, az ábrázolt istenség kultuszának szerepe az adott korszakban és régióban, egyes társadalmi csoportok, uralkodó dinasztiák vallási preferenciái – vonatkozásában. Dolgozatomban a Vadkan megtestesülés ábrázolásaival kapcsolatos vallástörténeti folyamatok vizsgálatában az ikonográfia kínálta lehetőségek fokozott kiaknázására törekszem. Viṣṇu Vadkan avatārájának – a megvalósult ábrázolásokból és az ikonográfiai szövegekből megállapíthatóan – két fő ábrázolási típusa létezik: a félig vadkan-félig ember alakú, illetve az állat alakú ábrázolás, melyeket az ikonográfiai szövegek leggyakrabban a Nṛ-varāha, "ember- vadkan", illetve a Yajña-varāha, "áldozat-vadkan" terminussal jelölnek. Álláspontom szerint az ábrázolási hagyomány kétfélesége a Varāha-mítoszokban mutatkozó eltérést tükrözi, amennyiben az állat alakú ábrázolás jellemzően a kozmogóniai mítoszváltozathoz, a félig 2 vadkan-félig ember alakú ábrázolás pedig az avatāra-mítoszhoz köthető. A Varāha ábrázolásokat számba véve megállapítható, hogy míg a félig vadkan-félig ember alakú ábrázolás már a szubkontinens legkorábbi ismert szobrászati ábrázolásai között felbukkan, majd egyre gyakoribbá válva a hindu India egészében elterjed, s készítése a hindu dinasztiák uralkodásának végéig folyamatos, addig az állat alakú ábrázolás elterjedése térben és időben jóval behatároltabb: az ábrázolások koncentráltan fordulnak elő Közép-Indiában a Gupta dinasztia, majd a Guptákat felváltó Pratihāra, Paramāra, Kalacuri és Candella dinasztia uralkodásának idején, azaz az 5-13. században. Egyes környező területeken (Mahārāṣṭra, Rājasthān, Gujarāt) ugyan megjelenik ez az ábrázolási típus, de terjedése megáll, s készítése kb. a 13. század végén megszűnik. Dolgozatomban az ikonográfia eszköztárára alapozva keresek választ a történeti-vallástörténeti folyamatok és a művészeti ábrázolások összefüggésének kérdésére. A téma kifejtése során kutatásom alapját és eszköztárát a Vadkan avatārára vonatkozó mitológiai és ikonográfiai szövegek és a téma szakirodalma mellett az a Közép-Indiában és Uttar Pradesh-ben végzett kutatás és terepmunka jelenti, melynek során a részben múzeumi gyűjteményekben, részben nagy százalékban ma is in situ található állat alakú Vadkan ábrázolások ikonográfiájának és környezetének helyszíni tanulmányozását végeztem el. Az indiai nevek és szövegrészek átírásánál a IAST (=International Alphabet of Sanskrit Transliteration) szabályait vettem figyelembe. A földrajzi nevek átírásánál, a visszakereshetőség végett, megtartottam a kurrens latin betűs indiai térképeken használatos névalakokat. 3 1. fejezet: A vaiṣṇavizmus és az avatārák kutatása – tudománytörténeti áttekintés India vallástörténetének tudományos kutatása a szubkontinens múltja