Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori disszertáció Renner Zsuzsanna Viṣṇu Varāha (Vadkan) avatārája az indiai szövegekben és művészetben Történelemtudományok Doktori Iskola Doktori iskola vezetője: Dr. Székely Gábor DSc., egyetemi tanár Közép- és kora újkori egyetemes történelem Doktori Program Programvezető: Poór János DSc., tanszékvezető egyetemi tanár A bizottság tagjai Elnök: Székely György MHAS., professor emeritus Bírálók: Dezső Csaba PhD. Pap Ágnes PhD. Titkár: Radnóti Alíz Csc. Tagok: Wojtilla Gyula DSc., egyetemi tanár Póttagok: Déri Balázs PhD., egyetemi tanár, Hidas Gergely PhD. Témavezető: Puskás Ildikó DSc., egyetemi tanár, Négyesi Mária PhD., egyetemi docens Budapest, 2012 Tartalom Bevezetés .................................................................................................................................... 1 1. fejezet: A vaiṣṇavizmus és az avatārák kutatása – tudománytörténeti áttekintés ................. 4 2. fejezet: A vaiṣṇavizmus kialakulása: Viṣṇu fő istenségként való kiemelkedése és jellegzetes tulajdonságai, az avatārák kialakulása és szerepe ................................................................... 27 3. fejezet: A Vadkan megtestesülés szöveges háttere: kozmogonikus és avatāra mítoszok ... 68 4. fejezet: A Vadkan megtestesülés szöveges háttere: a művészeti ábrázolásokra vonatkozó ikonográfiai leírások ............................................................................................................... 101 5. fejezet: a Varāha avatāra megjelenítése a művészetben: a megvalósult ábrázolások megoszlása típus, kronológia és keletkezési hely szerint; az ábrázolások ikonográfiai elemzése ................................................................................................................................................ 123 6. fejezet: Következtetések ..................................................................................................... 328 Térképek ................................................................................................................................. 347 Irodalomjegyzék ..................................................................................................................... 351 Bevezetés Viṣṇu avatārái az indiai vallások iránti tudományos érdeklődés kezdete óta a kutatás fontos kérdéskörét jelentik. Az avatārák kultuszának népszerűségén túl ennek az a magyarázata, hogy az avatāra-tan az indiai vallási szinkretizmus tipikus jelensége, mely lehetővé tette számos nem vedikus és/vagy nem árja – népi és törzsi – vallási elem, istenség, kultusz beolvadását a vallásosság vedikus eredetű rendszerébe, s ezzel döntő szerepet játszott a hinduizmus ma ismert formájának kialakulásában. E hosszan tartó folyamat során – melynek állomásai a vedikus saṃhitāk késői rétegeitől kezdve a brāhmaṇákon, āraṇyakákon, upaniṣadokon és az eposzokon át a purāṇákig követhetők nyomon –, a vallásosság korai, politeisztikus és személytelenebb formáit határozottan személyes, teisztikus, sőt monoteisztikus tendenciák váltották fel, melyek a Viṣṇu alakja körül kikristályosodó kultusz esetében devocionális jelleggel párosultak. A fokozatosan fő isteni rangra emelkedő Viṣṇu alakjában egybeestek és kikristályosodtak mindazok az elemek, amelyek a kifejlett vaiṣṇavizmus karakterisztikus jegyeit alkották. Ezek között meghatározó Viṣṇunak a világot teremtő áldozattal való azonosítása, s a saját maga által teremtett világ fenntartásában játszott, jellemzően aktív és morális indíttatású szerepe, melynek keretét avatāráinak (megtestesüléseinek, "alászállásainak") rendszere alkotja. A purāṇikus irodalom ezt a vedikus vallás helyén kialakuló újfajta vallásosságot teljesíti ki azáltal, hogy számos korábbi mitológiai történetet integrál ebbe a rendszerbe oly módon, hogy hőseiket elsősorban magával Viṣṇuval, de esetenként akár Viṣṇu valamelyik inkarnációjával azonosítja. Az avatārák standardnak tekinthető tízes rendszere csak kb. a poszt-Gupta kor végén állandósul, ezt megelőzően a különböző források eltérő számú és összetételű avatāra- listákat tartalmaznak. A megtestesülések közül négy – a Hal, a Teknős, a Vadkan és a Törpe – a Vedákból és a brāhmaṇákból ismert kozmogóniai mítoszokban gyökerezik. A három állat alakú avatāra közös sajátossága, hogy a források korai rétegei egyiket sem hozták kapcsolatba Viṣṇuval. A Vadkan már a korai Veda-himnuszokban megjelenik, de nem mint Viṣṇu (vagy bármely más istenség) megtestesülése, hanem mint a szakirodalom által India őslakosságával kapcsolatba hozott asurák kincsének őrzője, ami azt mutatja, hogy a Vadkannak a szubkontinens őslakosságával való kapcsolata a legkorábbi indiai vallási irodalomban tetten érhető. Meg kell itt jegyezni ugyanakkor, hogy a Vedákban az árják ellenlábasaiként megjelenő lakosság nem feltétlenül a szubkontinens társadalmának pre-árja 1 rétegét jelenti, hanem utalhat akár a vedikus körön kívüli árja csoport(ok)ra is, s így az ezek körében népszerű kultusz is lehet nem-vedikus árja – tehát indoeurópai eredetű – vagy nem- árja (pre-árja) – tehát nem indoeurópai eredetű – kultusz. Ezt a lehetőséget mindenképpen szem előtt kell tartani a Vadkan kultusz eredetének vizsgálatakor. A későbbiekben mérlegelendő adatok alapján mégis valószínűsíthető, hogy a Földet az ősvizek mélyéről kiemelő Vadkan mítosza egy pre-árja kultuszban gyökerezik, mely kapcsolatban állt a termékenységgel, s melynek középpontja a Vindhyā-hegység volt. Egyes brāhmaṇákban és āraṇyakákban Prajāpati, a teremtő isten ölt vadkan alakot, hogy a Földet az ősvizekből felemelje, majd a későbbiekben Prajāpati és Viṣṇu azonosításával ez a szerep Viṣṇura ruházódik át, aki ezt a saját eredeti (elsődleges) teremtéséhez képest másodlagos teremtő aktust a kibillent egyensúlyú világ helyreállítására hivatott földi megtestesülései egyikeként viszi végbe. Két mítoszváltozat létezik tehát, melyeknek magja – a Föld kimentése a vizekből – azonos, a fő különbséget egyfelől a teremtéshez való kapcsolódás jelenti, másfelől az, hogy a Viṣṇu avatārájaként fellépő Vadkan mítosza a démoni ellenség megjelenésével jó és gonosz kozmikus küzdelmébe ágyazódik, s ezáltal olyan erkölcsi színezetet kap, ami jól megfeleltethető az ekkorra kialakuló Viṣṇu-kép karakterisztikus jegyeinek. Az avatāra-kutatás, nem függetlenül a vaiṣṇavizmus egészét érintő vallástörténeti kutatásoktól, a régészeti, numizmatikai és epigráfiai források mind teljesebb feltárásával, s a szövegkiadások hozzáférhetővé válásával mélyült el. A vallástörténeti vizsgálódások egy speciális ágaként fejlődött ki az ikonográfia kutatása, amely a megvalósult ábrázolások sajátosságainak interpretációja révén nemcsak a kultusztárgyak azonosítását és datálását teszi lehetővé, de fontos információkkal szolgál a vallási élet egyes lényeges aspektusai – pl. a kultusztárgyak létrejöttének társadalmi kontextusa, az ábrázolt istenség kultuszának szerepe az adott korszakban és régióban, egyes társadalmi csoportok, uralkodó dinasztiák vallási preferenciái – vonatkozásában. Dolgozatomban a Vadkan megtestesülés ábrázolásaival kapcsolatos vallástörténeti folyamatok vizsgálatában az ikonográfia kínálta lehetőségek fokozott kiaknázására törekszem. Viṣṇu Vadkan avatārájának – a megvalósult ábrázolásokból és az ikonográfiai szövegekből megállapíthatóan – két fő ábrázolási típusa létezik: a félig vadkan-félig ember alakú, illetve az állat alakú ábrázolás, melyeket az ikonográfiai szövegek leggyakrabban a Nṛ-varāha, "ember- vadkan", illetve a Yajña-varāha, "áldozat-vadkan" terminussal jelölnek. Álláspontom szerint az ábrázolási hagyomány kétfélesége a Varāha-mítoszokban mutatkozó eltérést tükrözi, amennyiben az állat alakú ábrázolás jellemzően a kozmogóniai mítoszváltozathoz, a félig 2 vadkan-félig ember alakú ábrázolás pedig az avatāra-mítoszhoz köthető. A Varāha ábrázolásokat számba véve megállapítható, hogy míg a félig vadkan-félig ember alakú ábrázolás már a szubkontinens legkorábbi ismert szobrászati ábrázolásai között felbukkan, majd egyre gyakoribbá válva a hindu India egészében elterjed, s készítése a hindu dinasztiák uralkodásának végéig folyamatos, addig az állat alakú ábrázolás elterjedése térben és időben jóval behatároltabb: az ábrázolások koncentráltan fordulnak elő Közép-Indiában a Gupta dinasztia, majd a Guptákat felváltó Pratihāra, Paramāra, Kalacuri és Candella dinasztia uralkodásának idején, azaz az 5-13. században. Egyes környező területeken (Mahārāṣṭra, Rājasthān, Gujarāt) ugyan megjelenik ez az ábrázolási típus, de terjedése megáll, s készítése kb. a 13. század végén megszűnik. Dolgozatomban az ikonográfia eszköztárára alapozva keresek választ a történeti-vallástörténeti folyamatok és a művészeti ábrázolások összefüggésének kérdésére. A téma kifejtése során kutatásom alapját és eszköztárát a Vadkan avatārára vonatkozó mitológiai és ikonográfiai szövegek és a téma szakirodalma mellett az a Közép-Indiában és Uttar Pradesh-ben végzett kutatás és terepmunka jelenti, melynek során a részben múzeumi gyűjteményekben, részben nagy százalékban ma is in situ található állat alakú Vadkan ábrázolások ikonográfiájának és környezetének helyszíni tanulmányozását végeztem el. Az indiai nevek és szövegrészek átírásánál a IAST (=International Alphabet of Sanskrit Transliteration) szabályait vettem figyelembe. A földrajzi nevek átírásánál, a visszakereshetőség végett, megtartottam a kurrens latin betűs indiai térképeken használatos névalakokat. 3 1. fejezet: A vaiṣṇavizmus és az avatārák kutatása – tudománytörténeti áttekintés India vallástörténetének tudományos kutatása a szubkontinens múltja