Schéner Mihály Művészete a Hatvanas Években
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
SCHÉNER MIHÁLY Schéner Mihály mûvészete a hatvanas években Die Kunst Mihály Schéners in den sechziger Jahren The Art of Schéner Mihály in the sixties Schéner Mihály MûvéSzeTe A hATvAnAS éveKben Mezei Ottó tanulMánya Die KunST Mihály SchénerS in Den Sechziger JAhren text: Ottó Mezei The ArT of Schéner Mihály in The SixTieS Study by Ottó Mezei KÖRMENDI GALÉRIA BUDA PEST 1999 1. gyûrt és csurgatott, vénusszal, 195– / geknittertes und rinnendes mit venus, 195- creased and Dripped with venus, 195– „1923. január 9-én születtem Medgyesegyházán (békés megye). békéscsabán érettségiztem 1941-ben. húszéves koromig paraszti környezetben éltem. 1942-ben kerültem fel Pestre. rudnay gyula mesternél tanultam a Képzômûvészeti fôiskolán. 1947-ben szereztem tanári diplomát. Különbözô helyeken tanítottam. 195-tól kizárólag festészettel foglalko- zom. 192-ben volt elsô önálló kiállításom a budapesti csók galériában. Akkori expresszionista felfogásom vitákat vál- tott ki. ebben az idôszakban egy jelentôs londoni galéria tulajdonosa, aki mûgyûjtô is egyben, megvette kiállított anyagom nagy részét. Pályámra nagy hatással volt két külföldi utam. Az elsô 194- ben Párizsba vezetett, ahol a modern európai mûvészetet tanulmányoztam. innen londonba kerültem. 195-ben a londoni grosvenor galéria tulajdonosa kiállította anyago- mat. Második egyéves külföldi tanulmányutam során ismét Párizsba utaztam, innen Svédországba mentem. Párizsban kezdtem elôször magyar folklórral foglalkozni, midôn ide- genben a gyerekkorból feltörô paraszti emlékeim találkoztak a modern mûvészet iránti igényemmel. Pásztorok, betyárok, szegénylegények, mézeskalács huszárok tûnnek fel munkáim- ban az építés és konstruálás szándékával, melyre ez a kor különbözô anyagok felhasználásával nagy lehetôséget kínál. Alkotásuk során az a törekvés vezetett, hogy a magyar folklórt az európai stílustörekvésekbe építsem.” (részlet Schéner Mihály katalógus-elôszavából, békéscsaba, 1970) 7 „Az elképzeléstõl a megvalósulásig hosszú az út.” (S.M.) idestova emberöltônyi ideje már, hogy Schéner Mihály negyvenegy évesen megrendezhette elsô önálló kiállítását a csók istván galériában. erre pontosan 192 tavaszán került sor, a régi-új mûvészetpolitika megszilárdulásának kényes idôszakában. A hivatalos kritika (más ugyanis nem volt) – egy-két rokonszenves kivételtôl eltekintve – dühödten rontott neki a bemutatott anyagnak és magának a mûvésznek, aki végül is egy szerencsés véletlennek köszönhetôen felülemelked- hetett az alpári csatározáson. egy, a vasfüggöny innensô oldalára vetôdött, mint késôbb kiderült, chagallhoz hasonlóan vityebszki származású angol mûgyûjtô, eric estorick a kelet-középeurópai progresszív mûvészet iránti lelkes buzgalmá- ban megvásárolta az anyag java részét. ezzel, és egy londoni kiállítással biztosította Schéner Mihály – akkortájt kivételes szerencsének, kegynek számító – több rendbeli nyugat- és észak-európai, valamint észak-amerikai tanulmányútjának, sôt egy egyéves franciaországi tartózkodásának minimális költségeit. Következô egyéni kiállítására (itt nem részletezett okokból) csak 199-ben kerülhetett sor, ismét a csók istván galériában. nagyjából errôl az idôszakáról nyilatkozott legújabban úgy a mûvész, hogy ezt a hatvanas évek közepétôl a hetvenes évek elejéig tartó korszakát tekinti „a legizgal- masabbnak” mûvészetében.1 A kijelentés kötelezi jelen sorok szerzôjét is. nem kifejezetten arra, hogy a késôbbi, akár a legújabb Schéner-iroda- lom alapján (ide értve a mûvész a posteriori megjegyzéseit) összeállítsa az azon idôszakra vonatkozó megállapításokat, értékeléseket, méltatásokat. ezek ugyanis sok esetben ha nem is egyoldalúan, beidegzett szokások szerint mindenképpen innen, az idôközben lebontott (szellemi) vasfüggöny mögül hajlamosak állást foglalni az odaát történtekrôl továbbra is. nem gondolván azzal, hogy a „stiláris”, „törekvésbeli” egység (igazodás, alkalmazkodás) hátterében, vagy attól függetlenül – a kintitôl eltérôen – más mûvészeti elgondolások, szándékok is vezethetik a topográfiailag, kulturálisan vagy személy szerint más módon ide kötôdô mûvészt. Schéner Mihály esetében – akinek késôbbi, meglehetôsen ismert pályája, mûvészete feleslegessé teszi az arról elmondot- tak ismétlését – bonyolítja a helyzetet, hogy az általa „legizgalmasabbnak” mondott korszaka alkotásainak nagy részét nemigen tartotta nyilván. néhány évvel ezelôtt sikerült csupán azokat (a magyar mûvészetben mennyire ismert jelenség!) barátai, mûvészetkedvelô ismerôsei unszolására megmenteni az elkallódástól.2 A szerencsés kimenetelû, valóban komoly értékeket felszínre hozó mentési munkálatok szükségképpen maguk után vonják azon idôszak alaposabb feltérképezé- sének igényét is. Schéner Mihály ugyanis többszörös külföldi, franciaországi, elsôsorban párizsi tartózkodásai során nem csak a klasszi- kus modern mûvészettel ismerkedett meg szemtôl szemben, hanem kint élô magyar barátai, ismerôsei közvetítésével az akkor legfrissebb törekvésekkel is. ezekrôl a törekvésekrôl idehaza azokban az években még az érdeklôdô mûvészek is legfeljebb mûvészeti folyóiratok alapján, a szellemi miliô ismerete nélkül alkothattak maguknak fogalmat. Schéner kül- önleges szerencséjének mondható, hogy Párizsban olyan magyar származású mûvészekkel, köztük nem egy általánosan elismert festôvel, szobrásszal került közelebbi kapcsolatba, akik abban a szellemi miliôben, mûvészi légkörben szabadon, értô tekintetektôl kísérve bontakoztathatták ki tehetségüket. nos, Schéner Mihály ebben a „legizgalmasabb” korszakában ugyanebben a szellemi légkörben élt és dolgozott. errôl nem csak késôbbi, legfrissebb visszaemlékezései tanúskodnak, hanem az ugyancsak újabban elôkerült vázlat- füzetei, szétrongyolódott papírkötegei, amelyekben terveit, megvalósítandó elképzeléseit, vizuális ötleteit, szövegszerû programjait, mûvészi-emberi vallomásait rögzítette. eközben alkotó mûhelyének titkaiba is bepillantást nyújtó rajzok százait vetette papírra. ezek a vázlatfüzetek és festmények arról a késôbbi híradások alapján romantikusnak tûnô, valójában nagyon is reális, vizuálisan és gondolatilag nyomon követhetô folyamatról is tudósítanak, amely Schéner mûvészetének további alakulását – a hangzatos jelszavakat mellôzôen – eszmeileg is értelmezhetôvé, a magyar és az egyetemes hagyományokhoz kapcsolhatóvá teszi. Azt mindenképpen elôzetesen hangsúlyoznunk szükséges, hogy Schéner Mihály mûvészi pályája, mint minden valamirevaló mûvészé, sajátosan egyéni út. ezt az utat csak szélesítette, hogy menet közben a magyar mûvészet, a nemzeti kultúra egyéb területeivel is sikerült – nem is akármilyen – érint- kezési pontokat találnia. 195 nyarán, Schéner hosszasabb franciaországi tartózkodása alatt jelent meg a párizsi Magyar Mûhelyben a neves irodalomtörténész és esztéta baránszky-Jób lászló (1897-1987) írása a mûvészrôl. Mi tagadás, – egy-két indokolt megje- gyzéstôl eltekintve – ma is ez a kis esszé bizonyul a legalkalmasabb támpontnak Schéner nyugaton folytatott mûvészi tevékenysége megközelítéséhez. baránszky-Jóbot a mûvész különben is magas fokú megbecsülése jeleként írásaiban, interjúiban hol „tanítómesterének”, hol „nesztorának”, hol „szellemi atyjának” titulálta, s „hommage”-át legújabban (1994) egy kollázzsal is kifejezésre juttatta.3 baránszky-Jób a mûvészet, a mûalkotás lényegi struktúráját az alkotó és a befogadó tevékenységét egyaránt meghatározó folyamatra, az „értékélményre” alapozta, koncepciójának több eleme felbukkan Schéner mûvészetrôl vallott felfogásában is. 8 2. Konfluenciák, 197 / Konfluentinen, 197 / confluences, 197 9 „A mai esztétika szempontjai” címû 194-ban megjelent tanulmányában baránszky-Jóbtól az alábbi, koncepciója lénye- gét érintô sorok olvashatók: „A mûvészi világkép hitelessége azon múlik, vajon a két pólus, a közvetlen létezésformákban kifejezôdô tárgyi élmény (tematikus elem) és a hatásforma viszonyában e két pólus között létesül-e valamiképpen az a természetes áramkör, amely hangulatként közvetíti a mûvész mondanivalóját, közvetíti azt, hogy a témája formaélménnyé alakult-e, s hogy a formaélmény megtalálta-e a maga forrásként elfogadható témáját, igazolóját a valóságélményben.” 4 Az itt megfogalmazott igénnyel a mûvész úgyszintén párizsi tartózkodása, munkája során kénytelen szembenézni. De ifjúi évei emlékeként itt tolul felszínre benne az a vizuális és egyben fenomenológiai probléma, amelynek mûvészi megoldása hosszasan foglalkoztatja, úgyannyira, hogy az idôk során mûvészi világképének gondolati magjává szilárdul. baránszky-Jób idézett tanulmányában ugyanis az a lényeges megállapítás is olvasható, hogy „a korlélek egyik poláris feszültsége, vonzódása az imagináriushoz, az irracionálishoz, s ugyanakkor a ráció hatalmának abszolút kiterjesztése: részben hadüzenet az élônek, hadviselés ennek meghódítására.” ezek az elvontnak tûnô filozofikus gondolatok – minden bizonnyal a sorsszerû találkozás gyümölcseként – Schéner párizsi, stockholmi, majd itthoni tevékenységében, elképzelé- seiben és munkáiban töltôdnek fel élettel, nyernek kézzelfogható megjelenést. álljon itt tehát baránszky-Jób írása, amely nem csak a mûvész külhoni tevékenységével és beérô munkáival foglalkozik, hanem érinti a 2-es kiállítás anyagát is: „Schéner Mihály 192 márciusában, a csók galériában rendezte elsô önálló budapesti kiállítását. festôi stílusának gazdag árnyalású merész közvetlensége olyan megtévesztôen képviselte az újat, hogy a kritikának eszébe sem jutott, hogy stí- leklekticizmusnak tûnô burjánzása a megszakadt magyar festôi hagyomány csonka törzsén sarjad; inkább a modern európai festészet ellentmondó neveit emlegette, semmint sötét tónusú,