Kosztolányi Dezső Japán Versfordításai
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ KOLOZSY-KISS ESZTER KOSZTOLÁNYI DEZSŐ JAPÁN VERSFORDíTÁSAI Irodalomtudományi Doktori Iskola Vezetője: Dr. Kulcsár Szabó Ernő egyetemi tanár Összehasonlító Irodalomtudomány Program Vezetője: Dr. Szegedy-Maszák Mihály egyetemi tanár A bizottság elnöke: Dr. Györffy Miklós CSc., egyetemi tanár Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Angyalosi Gergely CSc. Dr. Székács Anna PhD. A bizottság titkára: Dr. Kappanyos András PhD. A bizottság további tagjai: Dr. Hidasi Judit CSc., egyetemi tanár Dr. Ferber Katalin PhD. Témavezető: Dr. Szegedy-Maszák Mihály MHAS., egyetemi tanár Budapest, 2010 1 I. FEJEZET KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, A FORDÍTÓ Bevezetés „Fordítani nem lehet, csak átültetni, újrakölteni.”1 Az irodalom művelőinek, a költőknek, íróknak fontos szerep jut a társadalomban, s pontosan meg tudjuk határozni az irodalomtörténész és az irodalomkritikus helyét is. A műfordító azonban mintha kimaradna e felsorolásból. A közvélemény – melyet semmiképpen sem ajánlatos értékformáló mérceként beállítani – még a mai napig is azt a véleményt osztja, miszerint annak a műfordítónak, aki prózát fordít, egyben írónak is kell lennie, és nem nevezhető „igazi” műfordítónak az, aki lírát annak ellenére fordít, hogy önálló kötete valaha is megjelent volna. Sokat változott az idők folyamán a műfordítói szerep, maga a fordítás a szakfordítás szinonimájává vált, melyről sokaknak egy gyári munkához hasonló mechanikus folyamat jut eszébe. Amíg azonban egy tolmácstól elvárható, hogy folyékonyan beszélje az adott idegen nyelvet, a fordító munkájához még ez a feltétel sem szükséges, hiszen az esetlegesen adódó ismeretlen szavaknak bármikor utánanézhet a szótárban. A kérdés, hogy mit is várunk a műfordítótól, szervesen hozzátartozik Kosztolányi Dezső fordítói munkásságához. Kosztolányi életét és utóéletét végigkísérik a fordításaival kapcsolatos csatározások, magával a műfordítói folyamattal foglalkozó írásaiban pedig szinte mindig a saját igazáért harcoló Kosztolányival találkozunk, aki folyamatos önvédelemre kényszerül a munkáját bírálókkal szemben. Bár a fiatal Kosztolányit ért éles hangú bírálatok az évek 1 KOSZTOLÁNYI Dezső: Nyelv és lélek. (3. bővített kiadás) Válogatta, sajtó alá rendezte RÉZ Pál. Osiris, Bp., 2002. 508. (A továbbiakban: Kosztolányi 2002) 2 során elhalkultak, a 30-as években ugyanis már szinte csak pozitiív, a fordításokat lelkesen dícsérő recenziók láttak napvilágot, a magyarított versek kötetbe rendezésekor a szerkesztők nem minden esetben tartották a fordító munkáját vitán felül állónak. Kosztolányi összesen 203 japán verset fordított magyarra. A keleti fordításokat az irodalmi köztudatban a mai napig körüllengi egyfajta gyanú, s az a tévhit, miszerint a Kosztolányi fordításkötetekben közreadott fordítások nem is fordítások, hanem saját versek, máig tartja magát irodalmi körökben. Nem tudni, mi az oka annak, hogy a japán költemények magyar variánsai „már a maguk idejében egyenesen a játékos misztifikáció hírébe keveredtek ”2, de tény, hogy idős, Kosztolányit még ismerő írók, költők elbeszéléseit hallgatva azzal kellett szembesülnünk, hogy meggyőződésük: Kosztolányi pusztán játékosságból, az önálló poétai hang keresése, szárnypróbálgatás végett formálta át a feltehetőleg nem is létező japán verseket saját verseinek képére. Hogy bizonyítsuk: Kosztolányi pontosan kidolgozott koncepció alapján fordított, dolgozatunk első fejezetében részletesen foglalkozunk fordítással kapcsolatos hitvallásával. Megvizsgáljuk továbbá, hogy a fordítástudomány hogyan hatott a szépirodalmi szövegek fordítására, van-e kapcsolat, és ha igen, milyen jellegű a mára már különvált tudományágak között. Bár minden költőt és szinte minden közvetítő nyelvű szöveget sikerült beazonosítani, egy esetben az eddigi kutatások során nem sikerült megállapítani, hogy milyen forrásból dolgozott Kosztolányi. Az bizonyítható, hogy a Kosztolányi által lefordított valamennyi Horiguchi Daigaku versnek Horiguchi a szerzője, azt azonban, hogy hogyan jutott a fordító a versekhez, mind ez ideig nem sikerült kimutatni. Horiguchi beazonosításáról és életművéről bővebben az I/3-as részben szólunk. 2 KOSZTOLÁNYI Dezső: Kínai és japán költők. Szépirodalmi, Bp., 1957. (A továbbiakban: Kosztolányi 1957) 216. 3 Kosztolányi nem csekély feladatot vállalt, mikor nekikezdett a kínai és japán versek fordításának. A korszellem segítette munkáját, hiszen a 20. század elején különösen nagy figyelem jutott a keleti – elsősorban a japán – művészeteknek, s a képzőművészet mellett az irodalomba is bekerültek e távoli kultúra kincsei. Japán versfordításain érezhető, hogy a költőt nem a keleti versek egzotikus volta ragadta magával, hanem egész lényével vonzódott hozzájuk, különösképpen a világlíra legrövidebb gyöngyszeméhez, a haikuhoz. Ő valóban közel akart kerülni a „japáni lélekhez”, de nem értelmével akarta felfogni, sokkal inkább érzékeivel akarta megismerni ennek az európaitól oly sok szempontból különböző kultúrának mesterműveit. Nem az önálló poétai hang keresése, nem is a japán versek átformálása saját verseinek képére az, amit a Kínai és japán versek fordításkötetében3 találunk. Nem a Hajnali részegséget írta bele fordításaiba, de azt sem állíthatjuk teljes meggyőződéssel, hogy a japán versek hangulata árad későbbi verseiből. Azzal a szándékkal olvastuk el Kosztolányi összes verseit4, hogy a japán hatásra keressünk bizonyítékokat, ennek ellenére arra jutottunk, hogy a természeti képek már egészen korai verseiben is megjelentek, még mielőtt egyetlen japán verset lefordított volna, a szóhasználatban pedig semmilyen egyezés nem mutatható ki. Az egyetlen hasonlóság a japán versek és Kosztolányi saját versei között a rímhasználatban van. A szavak szintjére lebontott vizsgálatunk azt az eredményt hozta, hogy a rímjátékok, csacsi rímek az egyedüli kapocs a költő versei és a japán költemények között. Saját verseinek ebből a szempontból vett vizsgálatával zárul az I. fejezet. 3 KOSZTOLÁNYI Dezső: Kínai és japán versek. Genius-Lantos, Bp., [1932] (A továbbiakban: Kosztolányi 1932) 4 KOSZTOLÁNYI Dezső összes versei. (szerk.:. Réz Pál) Osiris, Bp., 2000. (A továbbiakban Kosztolányi 2000.) 4 Kosztolányi először a 30-as években írt tanulmányt a japán versekről, annak ellenére azonban, hogy az összes 203 általa lefordított versnek csak kicsit több mint a fele hokku, illetve haiku, a tankákról, a dodoitsukról, a sedōka-król és a szabad versekről azonban soha nem esik szó. Ez azzal magyarázható, hogy Miyamori antológiájában találta a legteljesebb elemzést a japán versekről, s mivel Miyamori gyűjteménye csak haikut tartalmaz, így Kosztolányi is csak erről a formáról írt. Disszertációnk teljes II. fejezetét a japán versnek szenteljük, a fordításokról ugyanis csak úgy tudunk érdemben nyilatkozni, ha ismerjük az eredeti versformákat. Mivel a legtöbb Kosztolányi által magyarított vers gyűjteményben jelent meg, így sorra vesszük azt a 8 antológiát, melyben megtaláltuk az eredeti verseket. Hosszasan tárgyaljuk a hokku, illetve a haiku fordításának kritériumait, és azokat a nehézségeket, melyek e 17 szótagos versforma fordításánál jelentkeznek. Kosztolányi és a japán vers kapcsolata a III. fejezet témája. Viszonyulásáról a japán kultúrához az I/3-as részben lesz szó. Mind a mai napig megfejthetetlen, hogy milyen csatornákon keresztül jutottak el hozzá a keleti kultúra tárgyai, a tusképek, rajzok, hiszen a II. világháborúban az ostrom idején elpusztult a hagyaték nagy része, annak pedig nincs nyoma, hogy a kor keletkutatóival szorosabb kapcsolatban állt volna. 1923-ban a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum megnyitotta első állandó kiállítását, 1929-ben, majd 1933-ban pedig keleti magángyűjtemények anyagából rendezett kiállítást a múzeum igazgatója, Felvinczi Takács Zoltán. Annak viszont semmi nyoma, hogy Felvinczi Takács segítette volna Kosztolányit keleti versfordításainak elkészítésében. Fajcsák Györgyi, Kalmár Éva és Kardos Tatjána alapos kutatómunkával átvizsgálta a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum gyűjteményeit, de Kosztolányi Dezsővel kapcsolatban semmit sem találtak. A japán versfordításoknak 5 kézirata nem ismert, a Kosztolányi hagyaték kb. 80 versfordítása között egyetlen japán vers sincs.5 A költemények között vannak jelentős japán költők művei, de akadnak olyanok is, melyeket alig ismert, vagy költői munkásságukról egyáltalán nem ismert poéták jegyeznek. Az ismeretlen szerzők műveinek felkutatása komoly nehézségekbe ütközik, s néhány vers eredete máig meghatározatlan, kizárólag közvetítő nyelvű szövegből ismerhetjük őket. Kosztolányi 10 népdalt is magyarított Bonneau közléséből, ezek eredetijének felkutatása nem sikerült, valószínű ugyanis, hogy a francia professzor saját gyűjtéséről van szó. Arról tehát, hogy minden Kosztolányi által lefordított japán vers eredetijét megtaláljuk, eleve le kell mondanunk, hiszen a Nyugatban megjelent6 haikukról szóló ismertetőben írtakkal ellentétben, nem csupán egy kötetet használt fordításaihoz, hanem több mint 13 közvetítő nyelvű forrást. A 104 japán költő közül csupán 19, a 20. században is alkotó költő van, az anyag döntő többsége a régi japán irodalomhoz köthető. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem csak a szövegek szóhasználata tér el a mai modern japán nyelvtől, hanem az írásrendszer is. Erről bővebben a versgyűjteményekről szóló fejezetben lesz szó. Abban az esetben, amikor a költemény antológiában szerepel, a költőt név alapján is kereshetjük, ha viszont a versgyűjtemények utáni évszázadokban élt az alkotó, úgy marad az önálló kötet felkutatása. Ez abban az esetben a legnehezebb, amikor nem jelentős