Gajdos Tibor Szabadka Kepzomuveszete
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
GAJDOS TIBOR V: ' f f > zz zz z SZABADKA KEPZOMUVESZETE ÉLETJEL KÖNYVEK 58. Recenzens Baranyi Anna művészettörténész Bela Duránci művészettörténész Szekeres László régész Építészeti tanácsadó Dr. Gellér József oki. építészmérnök Fotók és reprodukciók Fejes György, Augustin Juriga, Megyeri Pál, Németh Nimród, Palkó Sándor, Sztojkó István Megjelent a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztériumának támogatásával GAJDOS TIBOR SZABADKA KÉPZŐMŰVÉSZETE TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A KEZDETEKTŐL 1973-IG 1995 © Gajdos Tibor ELŐSZÓ „Ebben a korszakban, amikor az ember előkészületeket tesz, hogy elhagyja planétánkat és kilépjen a világűr végtelenségébe, jó lenne, ha a történelem rábírná, hogy elgondolkozzon az elmúlt évszázadokon megtett saját pályájáról.” Ezeket a sorokat René Maken, az UNESCO vezérigazgatója írta le Párizsban 1962-ben, a History ofMankmd című kötet bevezetőjében. Hiszem, hogy ez a gondolat lényegében egy szűkebb közösség jelenére és múltjára - egy város képzőművészeti múltjának kutatására - is vonatkoztatható. Egy viszonylag elmaradt környezet önbecsülése és távlatának víziója sem képzelhető el a múlt objektív föltárása nélkül. Az ilyen munka elvégzésének természetesen vannak konkrétabb, kézzelfoghatóbb indítékai is. Elhatározásom, hogy tovább folytatom az évekkel előbb megkezdett kutatást és megírom Szabadka képzőművészeti jelenségeinek teljes, átfogó történetét a legrégibb időktől egészen az utóbbi évekig, nehezen és hosszú töprengés után született meg. Mert ha annak idején - a történetek közepébe vágva - a két háború közötti időszak feldolgozását egyebek között nosztalgikus élményekkel és a művészeti élet „hőskorával” okoltam meg, ilyen szempontok a legújabb és legrégibb idők tekintetében nem jöhettek számításba. Indítékaim ezúttal egészen más gyökerekből eredtek. A két háború közötti időszak feldolgozásának folyamán foglalkoznom kellett a múlttal; ez már bizonyos betekintést igényelt az első világháborúig terjedő korszak jelenségeibe. Később, amikor Oláh Sándor életét és munkásságát kutattam a Kékfátyolos világ című monográfiámhoz, ismét kénytelen voltam a múlt felé fordulni, ha szűkebb szempontokat vehettem is csak figyelembe. Tehát kétszer is vissza kellett térnem a múlt század végének és századunk elejének, valamint az utóbbi évtizedeknek képzőművészeti történéseihez. Ez bizony még akkor is nagy kísértés, ha munkámban csak önmagam erejére támaszkodhatom, éppen úgy, mint említett könyveim megírása folyamán. És ha már kialakul a régi idők mozaikja, miért álljak meg félúton, miért ne folytassam a legutóbbi évtizedek igazán izgalmas képzőművészeti eseményeinek föltérképezését, miért ne kísérelném meg Szabadka teljes képzőművészeti monográfiájának megírását? Ilyen kérdéseket tettem fel magamnak - és miután több kritikustól és jelentős magánszemélyektől is biztatást kaptam, megkezdtem a kutatást. 5 Tervem megvalósításakor nem vettem figyelembe azt a kérdést, hogy könyvem mennyiben lesz tudományos mű. Munkámat, mint a szülővárosát megbecsülő, a képzőművészetet tisztelő és ezen a téren nem csekély tapasztalatokkal rendelkező íróember végzem. Stílusomon és módszereimen alig változtatok, továbbra is érthetően és áltudományos okoskodást mellőzve szólok az olvasóhoz. Hiszem azonban, hogy törekvésem eredményei így is jó szolgálatot tesznek a város művelődéstörténetének és egy szűkebb, de lényeges ágazata, a képzőművészeti élet iránt érdeklődő nemzedékeknek. Éppen úgy, amilyen tisztelettel vettem én kezembe azokat a kisebb, sőt csekély jelentőségű forrásmunkákat is, amelyeket annak idején - szakemberek hiányában - értelmes és jó szándékú írók és publicisták hagytak hátra az utókornak. Az íróemberek merészsége, hogy művészettel foglalkozzanak, hogy művek, valamint művészeti ügyek megvilágítására és elemzésére vállalkozzanak, egyébként sem új jelenség. Erre utalnak dr. Milán Savic publicista gondolatai, aki 1913-ban Aksentije Maródié festőről szóló beszámolójában a következőket mondta: „Az író arra kényszerül, hogy beszéljen a művészről, mert a festő csak akkor veszi kezébe a tollat, ha aláírja tiszteletdíjának elismervényét.” Ez alapjában véve ma is időszerű megállapítás, még akkor is, ha azóta műtörténészek több nemzedéke és nem egy írással is foglalkozó művész jelentkezett. Mert a sok fáradságot igénylő, hosszadalmas kutatás és nagyobb lélegzetű művek megírása ma sem mindegyikük kenyere. Vallom, hogy csak a munka, illetve annak eredménye az egyedüli reális értékmérce. Hogy vállalkozásom mennyire sikerült, annak megítélését már az olvasóra és nem kis mértékben a kompetens kritikusokra bízom. Ki kell hangsúlyoznom, hogy könyvem szerkezeti fölépítését nem csupán az én elképzelésem, hanem a felölelt korok anyaga is meghatározta. Végezetül kötelességemnek tartom, hogy ezúton is köszönetét mondjak azoknak a személyeknek, társadalmi és egyházi intézményeknek, akik, illetve amelyek munkámban segítettek. Nélkülük képtelen lettem volna kötetem anyagát felkutatni és összegyűjteni. A szerző 6 I. AZ ARCHEOLÓGIÁI LELETEK MŰVÉSZETI ÉRTÉKEI ŐSKORI ÉS KÖZÉPKORI NYOMOK A XIX. század második felében az arche A szabadkai gimnázium raktárában, néha ológia tudománya - új utakon járva - az ásó leltárba véve, máskor rendszertelenül felhal tudományává fejlődött. Ennek köszönhető, mozva, szaporodtak a környék történelmé hogy a történelem és különösen az emberi nek ezek az értékes bizonyítékai, melyeknek kultúra múltjának mélyebb rétegeibe sike már Iványi István, a tanintézet tanára, Sza rült behatolni. badka érdemdús monográfusa is jó hasznát Szabadka fejlettségi szintje természete vette. A város területén a múlt század végéig sen nem tette lehetővé, hogy az európai tu három bronzkori és négy szarmata kori domány tapasztalatait azonnal magáévá te lelőhelyet fedeztek fel.1 1892-ben megala gye, hiszen sem anyagi bázissal, sem megfe kult a szabadkai Közkönyvtár és Múzeum lelő szakemberekkel nem rendelkezett. A Egylet, melynek tagjai egy évtizeden át szer véletlenül talált tárgyak pedig vagy Bécsbe, teágazó kutató- és gyűjtőmunkát fejtettek ki vagy szenvedélyes gyűjtők birtokába kerül és létrehozták a második szabadkai régészeti tek. Az esetleg megmaradt középkori temp gyűjteményt. Később a munka iránti lelkese lomok maradványait tudatlan emberek szét dés megcsappant, az egyesület munkája las hordták, nyomukat is csaknem teljesen el san elhalt, csupán ketten, Gohl Ödön és Bi- tüntették. Ebben a viszonylag elmaradott bó-Bige György gimnáziumi tanárok fejtettek környezetben azonban voltak olyan egyé ki továbbra is aktív tevékenységet. 1913-ban nek, akik a régmúlt történetének ilyen irányú az utóbbi önálló ásatásokat folytatott egy kö kutatása iránt is érdeklődést mutattak. Igaz, zépkori templom romjainak lelőhelyén. a múlt század végén ez a tevékenység A múzeum fölszámolása után, 1912-ben a elsősorban a begyűjtésre és az anyag régészeti leleteket a városháza egyik harma megőrzésére korlátozódott. Ily módon a tég dik emeleti helyiségében raktározták el, és lagyárak mély gödreiben és az építkezések hanyag kezelés következtében később nagy nél talált régiségeket, a szántás során vagy károsodásokat szenvedtek. Leltárkönyv nem más módon a földek felszínére került tárgya maradt hátra, így nem tudjuk, hogy azon az kat sikerült megmenteni a végleges pusztu egyen kívül, melyről Bibó-Bige György a ke- lástól. lebiai ásatások után beszámolt és az eredeti- 1 Szekeres László régész meghatározása. 7 hez hű rajzot készített, volt-e még művészeti kezdődik az ihletett, „hasznossági” szempon értékű darab közöttük. tot mellőző alkotómunka. A két háború közti időszakban semmilyen E tényezők meghatározásánál jó tám ásatás nem volt, a múzeumi gyűjteménynek pontra lelhetünk T. G. E. Powellnek, a liwer- is nyoma veszett. Csak a véletlen folytán ke pooli régészeti katedra docensének Az őskor rültek a felszínre 1929-ben a pavlovaci vas művészete című könyvéből idézett gondolat útállomás közelében lévő középkori temp ban: „...minden rovás, minden legcsekélyebb lomrom melletti temetőben talált csontvázak jel nem művészet. Másfelől számos szerszám és tárgyak, melyeket a város mérnöki hivata és edény ügyes használhatóságával és egysze lának adtak át megőrzésre. rűségével olyan harmónia érzését váltja ki, A húszas években földmunkák végzése amely felismerhetővé teszi a művészi alko közben is találtak régiségeket, de ezeket a tást. A harmónia ilyen megérzése kapcsola tárgyakat, melyeket egy germán sírban és egy tot teremt a szemlélő és a művészi produk szarmata kori lelőhelyen ástak ki, a zágrábi tum alkotója között, bármennyire is elvá régészeti múzeumba küldték. lasztja őket egymástól az idő és a tér.” A második.világháború után, 1947-ben a A fenti, alig cáfolható felfogás természe városban még összeszedhető és a környék tesen szubjektív megítélésekhez vezet, tehát elhagyott kastélyaiból összegyűjtött értéke esetünkben is az ilyen hozzáállást csak kiin sebb tárgyakat az alakulófélben levő múze dulópontnak tekinthetjük. Szabadka és kör umban helyezték el. Első igazgatója, Schull- nyéke egy nagy lapos és lápos területnek a mann Imre, majd segítőtársa, Róka László középe táján fekszik, az ősembernek nem ásatásokat kezdtek a Ludasi-tó környékén. állt rendelkezésére kemény, időtálló anyag, Ennek a lelkes amatőr régésznek útmutatása melyből szerszámját, használati tárgyait és alapján tíz év alatt 150 lelőhelyet regisztrál ékszereit elkészítette volna. Ezen a tájon tak. Később Szekeres László, a város első hi nem fedezhetett fel olyan barlangokat, me vatásos archeológusa még újabb ötven lelő lyekben meghúzódhatott volna, hogy védel