A Wolfenbütteli Corvinacsoport Rövid Bemutatása

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Doktori Disszertáció

Zsupán Edina

A wolfenbü tteli corvinacsoport

Nyelvtudományi Doktori Iskola A doktori iskola vezetője: Dr. Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus, egyetemi tanár Ókortudományi Doktori Program A doktori program vezetője: Dr. Déri Balázs PhD, egyetemi tanár

A bizottság tagjai: Dr. Déri Balázs PhD, egyetemi tanár (elnök) Dr. Bolonyai Gábor CSc, habilitált egyetemi docens (belső bíráló) Dr. Ács Pál DSc, c. egyetemi tanár (külső bíráló) Dr. Földváry Miklós PhD, habilitált egyetemi adjunktus (titkár) Dr. Bartók István DSc, tudományos tanácsadó (tag) Dr. Ferenczi Attila PhD, habilitált egyetemi docens (póttag) Dr. Mikó Árpád DSc, tudományos tanácsadó (póttag)

Témavezető: Dr. Madas Edit CMHAS, egyetemi tanár

Budapest, 2016

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS ...... 4 Köszönetnyilvánítások ...... 22 I. KUTATÁSTÖRTÉNET ...... 24 Wolfenbüttel, a magyarok zarándokhelye ...... 29 II. A WOLFENBÜTTELI CORVINACSOPORT RÖVID BEMUTATÁSA ...... 31 III. KATALÓGUS ...... 36 Cod. Guelf. 43 Aug. 2o ...... 36 Cod. Guelf. 73 Aug. 2o ...... 47 Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o ...... 60 Cod. Guelf. 85.1.1 Aug. 2o ...... 71 Cod. Guelf. 2 Aug. 4o ...... 77 Cod. Guelf. 10 Aug. 4o ...... 87 Cod. Guelf. 12 Aug. 4o ...... 94 Cod. Guelf. 39 Aug. 4o ...... 101 IV. A BEATRIX-PSALTERIUM GENEZISÉHEZ ...... 107 Kutatástörténet ...... 107 A kezdetek és a korai magyarországi kutatás: L. Fischer, Rómer Fl., Csontosi J...... 107 Az őrzőkönyvtár katalogizálói – Otto von Heinemann ...... 111 A 20. század első évtizedei, André de Hevesy, Hoffmann Edith ...... 112 Ismét Wolfenbüttel: Hermann Herbst, Paul Adam és a Psalterium kötése ...... 115 Tammaro De Marinis és a nápolyi szál ...... 118 A magyarországi összegzés: Csapodi Csaba ...... 119 Művészettörténeti szempontok a 20. század közepén ...... 120 A mai helyzetkép ...... 121 A kódex ...... 125 A sciptor és az íráshordozó ...... 126 A kalendárium ...... 128 Az illumináció ...... 133 A kódex kötése ...... 135 V. A CORVINÁK HERZOG AUGUST REPREZENTÁCIÓJÁBAN ...... 143 A wolfenbütteli corvinák egykori helye a Corvina Könyvtárban ...... 144 A corvinák valós provenienciájához ...... 145 A corvinák helye Herzog August gyűjteményében és a w.-i hercegi könyvtárban ...... 148 A Fonzio-corvina 1621-es kiadása ...... 150 Naldo Naldi: A könyvtár szerepe egy uralkodólaudációban ...... 160 Brassicanus beszámolója 1525-ös budai látogatásáról; Műfaji megfontolások ...... 177 Könyvtárlaudáció H. August udvarában: A könyvtár mint az udvari reprezentáció eleme ... 183

Johann Schwartzkopf laudációja ...... 183 A w.-i corvinák provenienciájának fő forrása: Hermann Conring könyvtárlaudációja (1661) .. 216 Hermann Conring személye, politikaelméleti elgondolásai ...... 219 Műfaji kérdések — Laudáció ...... 223 Hunyadi Mátyás könyvtárának említése Conring szövegében ...... 265 VI. A CORVINÁK TÖRTÉNETE HERZOG AUGUST UTÁN: „A 13 CORVINA” ...... 287 VII. ÖSSZEGZÉS ...... 297 SZÖVEGES MELLÉKLETEK ...... 299 IRODALOMJEGYZÉK ...... 309 KÉPMELLÉKLET ...... 326

BEVEZETÉS

A dolgozat célja a wolfenbütteli Herzog August Bibliothekban őrzött corvinák1 mi- nél teljesebb körű feltárása volt. A feltárás alapját, elsődleges megközelítésmódját a kodiko- lógiai leírás jelentette. Ez nem csupán magukban a kódexleírásokban ragadható meg, hanem a dolgozat szerkezetében is. Középpontjában ugyanis maguk a kódexek állnak, s róluk mind- végig a kodikológiai leírás logikája szerint gondolkodtam. Ennek megfelelően az volt a leg- főbb szándékom, hogy lehetőség szerint érintsek minden olyan kérdést, amely a kódexekkel kapcsolatban felmerül. Természetesen nem tárgyalhattam minden problémát azonos mérték- ben, a legtöbb kérdésfelvetést magukban a kódexleírásokban fogalmaztam meg, és ha erre lehetőség nyílt, tömör választ vagy válaszjavaslatot is ugyanott adtam.

Katalógusrész: őrzőhelyek szerinti tagolás és a csoportszerűség elve

Mindennek megfelelően a dolgozat első része kódexkatalógus. Megközelítésmódjá- ban félúton helyezkedik el az egy gyűjtemény teljes állományát vagy állományrészét bemu- tató katalógusok és a tematikus katalógusok között, amennyiben a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek egy bizonyos állományrészét, ugyanakkor pedig a Corvina Könyvtár fennmaradt köteteinek pontosan kijelölhető csoportját dolgozza fel. Ez utóbbi tekintetben a katalógus nem szakít a corvinakutatás leghagyományosabb módszerével, a kódexek őrzőhe- lyek szerinti megközelítésével. Ez az alapelv – vagy egyszerűen szokás – a modern kori corvinakutatás kezdeteinél alakult ki, és szorosan összefügg annak hosszú ideig legfőbb cél- jával, a fennmaradt kötetek fellelésével, jegyzékük összeállításával. Valójában már a tudo- mányos igénnyel megírt legelső összefoglaló, Julius Pflugk Ludovicus Scheckendorffhoz írt levele (1688) is ily módon közelíti meg a fennmaradt kódexeket, bár még csak másodlagos források alapján. Xistus Schier, Horvát István, P. A. Budik, Ernst Gustav Vogel, Ludwig Fischer, majd Rómer Flóris, Csontosi János, André de Hevesy, Fógel József, Hoffmann Edith, később Csapodi Csaba szintén követték ezt a hagyományt. A legalapvetőbb művek a

1 Jóllehet a „corvina” egy kódexre/nyomtatott könyvre vonatkoztatott jelentése csupán a 19. század utolsó ne- gyedében, Abdül Hamid szultán 1869-es ajándékozását követően alakult ki a hazai nem tudományos közbe- szédben (vö.: ZSUPÁN 2015b, 217., 53. j.), az egyszerűség kedvéért a dolgozat egészében használni fogjuk anakronisztikus, tehát középkori és kora újkori kontextusban is.

Corvina tárgyában tehát őrzőhelyek szerinti tagolásban adják közre a fennmaradt hiteles cor- vinák jegyzékét. Kivételt ez alól Csapodi Csaba History and Stockja képez, amely mű azonban egyébként sem a fennmaradt corvinák jegyzékének összeállítását célozza meg, hanem megpróbálja rekonstruálni a Corvina Könyvtár egykori teljes állományát, beleértve a felté- telezett, elveszett vagy elveszettnek hitt műveket is, tehát elsősorban az egykor megvolt szerzőkre és művekre kíváncsi, és ennek megfelelően a szerzők betűrendjében tálalja anya- gát. Az Országos Széchényi Könyvtár Supplementum Corvinianum című sorozata, amelyet 2008-ban Monok István, a könyvtár akkori főigazgatója indított útjára, szintén az őrző- helyek szerinti feldolgozás elvét követi.2 Ennek nem kizárólag a praktikum az oka. Hiszen az egy helyen őrzött kódexcsoportokban nem csupán az őrzés helye, hanem számos más elem is közös lehet, és ez hozzásegít az adott kéziratok eredményesebb feltárásához. Nem csupán a közös provenienciára gondolunk, hanem például tematikus azonosságokra vagy a kora újkori corvinarecepciót érintő jelenségekre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy még az új őrzőhelyükön esetlegesen szerveződő corvinacsoportok is képesek csoportként olyan megközelítési szempontokat felvetni, amelyek a fennmaradt corvinaállomány kutatásának egészére hatással lehetnek. A fenti kérdések felvetődnek a külföldön őrzött Hungarica-kódexanyag egészének szempontjából is, hiszen a külföldi corvinaállomány is ennek képezi egy részét. A problé- makör azért releváns, mert hazánk sajátos története folytán a középkori magyarországi kó- dexek jelentős része található határainkon kívül, és szisztematikus feldolgozásuk csupán részlegesen történt meg. Tehát amikor a corvinák, azon belül pedig a külföldön őrzött köte- tek feldolgozásának mikéntjén gondolkodunk, az érinti a többi külföldi Hungarica feldolgo- zásának kérdéseit is. A szóban forgó kódexek jelenleg többnyire a külföldi őrzőgyűjtemények katalogizáló programjainak részét képezik, beolvadnak az elkészült ka- talógusokba, leírásaik hangsúlyait az adott külföldi gyűjtemény fő szempontjai határozzák meg. Rendszeres, a hazai művelődéstörténetbe ágyazott feldolgozásuk előmozdítása éppen ezért kívánatos volna. A corvinakutatás tapasztalatai ehhez is előtanulmányként szolgálhat- nak.

2 A sorozat két alsorozatra oszlik, közülük az Ex Bibliotheca Corviniana címet viselő a kódexek katalógusa kíván lenni, egy-egy kötet egy-egy gyűjtemény corvináinak részletes, teljességre törekvő kódexleírásait tartalmazza, valamint olyan csatlakozó tanulmányokat ad közzé. amelyek az adott kódexcsoport legfontosabb kér- déseivel foglalkoznak. A De Bibliotheca Corviniana c. alsorozat pedig bármely, a Corvina tárgyában végzett kutatás, konferenciaelőadások stb. gyűjtőhelyeként szolgál.

Jelen dolgozat osztozik a Supplementum Corvinianum elveiben és módszereiben. A kódexleírások részletezők, önmagukon belül igyekeznek organikusan szerveződni. Mint sok más helyen, ezen a ponton is szeretném kifejezni köszönetemet Madas Editnek, aki először hívta fel a figyelmemet arra, hogy a kódexleírásban minden adatnak oda kell kerülnie, ahová a legszervesebben tartozik. Az evidensnek tűnő kijelentés mögött a modern kodikológia másfélszáz éves útkereséseinek fölényes ismerete és tudós megfontolása rejlik. Ugyanis csak egy valós összefüggéseket tükröző kódexleírásban állnak össze a kódexről felvett adatok olyan gondolatsorrá, amely alkalmas arra, hogy túlmutasson önmagán, és az elsődleges té- nyeknél többet áruljon el a kódex egykori valóságáról. Ezt az elvet azóta is próbálom követ- kezetesen szem előtt tartani. A kodikológián belül a humanista kodikológia az utóbbi évtizedekben kezdett el önálló alakot nyerni elsősorban B. L. Ullman,3 Albert Derolez4 és az oxfordi Bodleiana egykori híres paleográfusa, Albinia de la Mare5 munkásságának kö- szönhetően.6 A kódexleírásokban módszereiket, szempontjaikat, az általuk javasolt termino- lógiát messzemenően figyelembe vettem. A wolfenbütteli corvinacsoport kilencedik darabjának, a Regiomontanus-kódexnek a leírása nem található meg a dolgozatban. Az általam készített elsődleges leírást Regina Cermann beledolgozta a maga remek végleges változatába,7 s ezt követően már nem éreztem szükségét egy külön, végleges leírás kidolgozásának ugyanarról a kódexről. Miként a későb- biekben látni fogjuk, ez a kódex valamikor a 19. és a 20. század fordulóján vált a wolfen- bütteli corvinák jegyzékének részévé. Később kiderült róla, hogy hagyományos értelemben véve nem corvina, a benne lévő magyar királyi címer problematikus, nem található meg benne a Hunyadiak szívpajzsa, illuminációja és kötése pedig jóval Mátyás halála után, Nürn- bergben készült. Regina Cermann-nal folytatott közös kutatásaink azonban rámutattak, hogy a kódex mégsem vitatható el Magyarországtól, elsősorban paleográfiai érvekkel volt bizo- nyítható, hogy a kézirat hazánkban készült, és elkészülte feltehetőleg kapcsolatban állt az 1460-as években Magyarországon tartózkodó Johannes Regiomontanus és az őt támogató Vitéz János körében zajló másolói tevékenységgel.8

3 Vö.: ULLMAN 1960. 4 Vö.: DEROLEZ 1984. 5 Vö.: DE LA MARE 1973, DE LA MARE 1985, DE LA MARE 1999, DE LA MARE –NOUVOLINI 2009. 6 Albinia de la Mare kutatásai a Corvina Könyvtár paleográfiája szempontjából is alapvetők, ugyanis a kiváló kutató számos corvina scriptorát azonosította. Azonosításait GARZELLI 1985-ben tette közzé, a firenzei scriptorok jegyzékében az egyes scriptornevekhez hozzárendelve a corvinákat is. Eredményeit Madas Edit tette hoz- záférhetővé a hazai kutatás számára: MADAS 2009. 7 Vö.: CERMANN 2014. 8 33–35. a dolgozatban.

A katalógushoz csatlakozó fejezetek

A kódexleírásokat követő fejezetek néhány, továbbra is szorosan a kódexekhez és az egész kódexcsoporthoz kapcsolódó, számomra különösen érdekes témát dolgoznak ki. A Beatrix-psalteriumról szóló fejezet bizonyos értelemben a kódex leírásának kibő- vített változata, amely „működés közben” mutatja be a leírásban passzív módon helyet fog- laló adategyüttest. A fejezetben csupán egyetlen kérdésre kerestem a választ: hol készült a kódex, Itáliában vagy Budán? A kérdés megválaszolása érdekében sorakozott fel mindaz a kisebb-nagyobb kodikológiai és művészettörténeti megfigyelés, ami a kódexről korábban megszületett, és alapos kritikai vizsgálatnak alávetve adott végeredményként izgalmas vá- laszt. A kódexkészítés folyamatának következetes végiggondolása mint módszer alapvető- nek és hatékonynak bizonyult a kérdés megközelítésében. A kérdésfeltevés (Itália vagy Buda?) messzebb mutat az egyszerű lokalizációnál, mivel a budai könyvkészítő műhely 1470-es évek végi minőségének megismerése volt a tét. A Beatrix-psalterium ugyanis finom illuminációi, valamint teljesen egyedi, erőteljesen keleti jellegzetességeket mutató kötése miatt az egyik legkülönlegesebb corvina, amelynek kivite- lezése is szokatlan technikai megoldásokat igényelhetett. Elképzelhető, hogy ez a kötés min- tapéldány, kulcsdarab volt az aranyozott corvina-bőrkötések egyedi stílusának későbbi kidolgozásához. Amennyiben sikerül bizonyítani, hogy a kódex részben vagy egészben Bu- dán készült, az mindenképpen fényt vet a budai műhely jellegére, munkamódszereire az 1470-es évek végén. A következő két nagy fejezet (A corvinák Herzog August reprezentációjában; A wolfenbütteli corvinák provenienciájának legfőbb forrása: Hermann Conring könyvtárle- írása, 1661) első megközelítésben a proveniencia kérdéskörét érinti, amennyiben két olyan forrás elemzésére kerül sor bennük, amelyek alapvetők a wolfenbütteli corvinák kutatása szempontjából. Mind Johann Schwartzkopf (1596–1658), mind Hermann Conring (1606– 1681) műve August herceg (1579–1666) könyvtárát mutatja be különböző terjedelemben.9 Mindkét szövegben kiemelt szerep jut August corvináinak, amelyek közül nyolchoz a herceg még 1627 előtt jutott hozzá. Érdekes körülmény, hogy Schwartzkopf a maga kis művében a

9 [Johann SCHWARTZKOPF], Bibliotheca Augusta, serenissimi, illustrissimi principis, ac domini, d. Augusti, ducis Brunovicensis, et Lunaeburgensis, Quae est Wolferbyti [1649]; Hermann CONRING, De Bibliotheca Au- gusta, quae est in arce Wolfenbüttlelensi ad … Joannem Christianum L. Bar. a Boineburg epistola quae simul de omni re bibliothecaria disseritas, Helmstedt, Henring Müller, 1661.

7 hercegi könyvtár teljes állományából csupán a corvinákat nevesítette. Hasonlóan járt el Con- ring is – jórészt Schwartzkopfot követve –, amikor August könyvtárának kéziratgyűjtemé- nyéből a levéltári források mellett szintén kizárólag a Hunyadi Mátyás könyvtárából származó darabokra tért ki. Mindkét szerző említést tesz a corvinák beszerzési módjáról is, és közli, hogy a szóban forgó díszkéziratokat a herceg Bécsben, a császároktól vásárolta. A probléma azonban az, hogy a bécsi beszerzést semmi nem támasztja alá a kéziratokban, és néhány esetben ismerjük is az adott kódex Wolfenbüttel előtti utolsó állomását, ami egyszer sem Bécs volt. Ráadásul a kódexek már régen August tulajdonában voltak, amikor a herceg két bécsi utazására sor került. A két bennfentes szerző zavarba ejtő pontatlansága azt sugallta, hogy a történeti tények lehetséges tisztázása mellett figyelmünket a kódexcsoport funkcionalitása felé kell fordítanunk, azaz a corvinák és a hercegi udvar kulturális reprezen- tációjának viszonyára kellett rákérdeznünk. A kérdés tisztázásához az udvari alkalmi művek nyújtottak segítséget. Ezek születésnapok és más jeles események, évfordulók alkalmából születtek, produkciójuk August udvarában különösen nagyszámú volt. Közülük kettőt emel- nénk ki, az Arbustum vel arboretum c. antológiát (1650), egy roppant terjedelmes korpuszt, amely az Augustra és családjára írott alkalmai költemények jelentős hányadát tartalmazza a herceg reprezentációját a maga teljességében bemutató metszetciklus kíséretében, valamint a híres nürnbergi költő, Georg Philipp Harsdörffer Porticus Augusti (1646) c. különleges munkáját. Ez utóbbi ugyancsak metszetek és szöveg együttesében megformálódó munka, annak az August személyét megörökítő oszlopcsarnok-műnek leírása, amelynek közepén magát a Pegasus hátán ülő herceget ábrázoló szobor állott volna, ha megvalósul. (Sohasem készült el.) A két mű keletkezési időpontja szintén beszédes, két pontos dátum közelébe esnek. Az egyik 1643, az az év, amikor August végre elfoglalhatta a wolfenbütteli reziden- ciát, ahol alkalma nyílt egy új hercegi udvar kiépítésére, valamint 1649, August hetvenedik születésnapja. A születésnap összegzésre késztethette az udvari szerzőket, s ez az összegzés már tartalmazhatta, tükrözhette azt az új kulturális udvarképet, amelyet Augustnak az eltelt hat év során, a Wolfenbüttelbe való bevonulás óta volt alkalma megvalósítani. Mindenkép- pen jelentőséggel bírhatott, hogy az új székvárosban a hercegi könyvtár külön épületet kapott, az egykori fegyverraktárban, a Marstallgebäudében állították fel, tehát fizikailag, térben is az udvari reprezentáció önálló elemévé vált. A két említett munka ezt kiválóan tükrözi. Az általuk hordozott reprezentációban ugyanis a kegyesség mellett az eruditio játszotta a legfontosabb szerepet. Harsdörffer a dedicatióban így fogalmazza meg August legfőbb elveit: „pietas atque eruditio”. Ezt az eruditiót mint reprezentációs tényezőt pedig két fontos

8 elem képviselte, a könyvtár, valamint August saját művei, a Sakkönyv (1616), a Cryptographia (1624) és az Evangelische Kirchenharmonie (1624). Schwartzkopf könyvtárleírása voltaképpen az Arbustum és a Porticus mellé zárkózik fel. Velük egy időben keletkezett (1649), és az udvarnak ugyanezt a képét jeleníti meg. Az elemzésben megpróbáltam bemutatni, hogy a kis mű mennyire érzékletesen tükrözi azt a folyamatot, ahogyan August könyvtárából valódi, térben is megragadható, névvel ellátott reprezentációs elem lesz. A szöveget bevezető epigrammában szinte figyelemmel kísérhet- jük az új név (Bibliotheca Augusta) s vele az „új” könyvtár születését. (A vers elemzése önmagában is érdekes bepillantást engedett a 17. századi latin nyelvű alkalmi költészet „mű- ködésébe”. Kiindulási alapja ugyanis egy híres Sannazaro-epigramma, ezt dolgozta át saját céljaira egy wolfenbütteli szerző, Julius Scheurl még 1643-ban, August bevonulásának évé- ben. Az elkészült versike azonban nem rendelkezett egyetlen, kizárólagos, végleges formá- val, ugyanis valahányszor nyomtatásban újra megjelent, mindig némi változtatásokat eszközöltek rajta, többnyire az adott mű vagy antológia céljait szem előtt tartva. Ugyanígy járt el maga Schwartzkopf is, úgy alakította át a sorokat, hogy megalkothassa benne a „Bib- liotheca Augusta” szókapcsolatot, az új könyvtár új nevét. Mindenesetre érdekes volt megfigyelni, hogy egy elkészült költemény egyben mennyire alakítható, képlékeny nyersanyagként is szolgált a további poétikai produkció számára.) Schwartzkopf természetesen a herceg saját műveire is kitér („immortalia monumenta”) leírásában, és a literátor fogalmának egykorú, tágas értelmezésében említést tesz azokról a kiadványokról is, melyeknek szerzője nem a herceg, de az ő finanszírozásában láttak napvilágot. Ezek közül pedig megint csak feltűnő módon egyetlen kiadványt nevesít, azt, amelyik a Fonzio-corvina teljes anyagát tartalmazza kiegészítve Bonfini Symposionjá- nak teljes szövegével a Zsámboky-féle kiadásból. A kiadvány 1621-ben jelent meg Georg Rehm gondozásában, a herceg költségén. Hermann Conring saját 1661-es könyvtárleírásá- ban ugyanezt a kiadást a herceg saját művei társaságában az August eruditióját bemutató részben említette. Az 1621-es Fonzio/Bonfini-kiadvány tárgyunk szempontjából azért is érdekes, mert kötetkompozíciója önálló narratívával rendelkezik, amely ismételten August reprezentáció- ját szolgálja. Ez nem csupán a gondosan megkomponált címnegyedre igaz, amelynek met- szetei és epigrammái August prudentiáját dícsérik, hanem a kiadvány teljes szerkezetére is. A kötetkompozíció fontos eleme ugyanis a két előszó, amely a két közzétett művet/műcso- portot vezeti be: az egyik Johannes Leuvenclavius préfációja Zsámboky Symposion-kiadá- sához, a másik Fonzio Mátyásnak szóló levele, egyben a kódex elején elhelyezett saját

9 előszava összes műveihez. (Ez a kódex volt August herceg tulajdonában.) Valójában mind- két előszó Hunyadi Mátyásra komponált uralkodólaudáció. Leuvenclavius a prudentia mellett az uralkodó fortitudóját és iustitiáját is hangsúlyozza, Fonzio azonban csak a prudentiára koncentrál, méghozzá elsősorban Mátyás könyvtára kapcsán. A teljes kiadványhoz írt kiadói előszavában Georg Rehm kifejezetten párhuzamba is állítja Hunyadi Mátyást és saját herce- gét. August tehát sokszorosan bekerül a Corvina Könyvtár erőterébe, Hunyadi Mátyás a saját múltbéli exemplumává válik. A kiadvány révén pedig August herceg is méltó utóda lesz a tudomány és a kultúra megmentésén fáradozó nagy humanista uralkodóelődöknek, köztük az egyik legmítikusabbnak, a magyar királynak. Mindez azt mutatja, hogy a corvinák valóban helyet kaptak August reprezentációjá- ban, méghozzá eruditiójának szimbólumaként. Jóllehet nevesítve csak egyetlen corvináról, a Fonzio-corvináról esik szó, de Bonfini Symposionjának újrakiadása vagy a corvinák kizá- rólagos említése a könyvtárleírásokban azt sugallja, hogy itt valójában az egész kódexcso- portról szó lehetett reprezentációs elemként. Ezek a kötetek úgy is megjelenhettek August számára, mint híres királyi bibliotékából származó díszkódexek, amelyek tulajdonosukra akár a translatio Musarum magasztos feladatát is átruházhatták. Az uralkodói reprezentáció szinte kényszerítő kontextusa a bécsi proveniencia felve- tésére is magyarázatot adhat: Bécsben, a császároktól vásárolni uralkodóhoz sokkal méltóbb dolog, mint ágensek révén hozzájutni a könyvekhez – ami jórészt a valóság volt – műkeres- kedelemből. Ami a wolfenbütteli corvinák valós provenienciáját illeti tehát, annak megismerésé- hez Schwartzkopf műve – nyomában pedig Conringé – valójában nem használható. Mint az udvar kulturális terében született alkalmi műveket kell olvasnunk őket, provenienciájuk konstruált voltára is funkcionalitásuk felől tekintve. A valós provenienciára vonatkozó forrásanyagot a kutatások során egyébként sike- rült bővíteni néhány levéllel, amelyek August herceg és legfontosabb ágense, az augsburgi Philipp Hainhofer levelezéséből származnak. Közülük a legfontosabbikban August éppen a Fonzio-corvina beszerzéséről tájékoztatja Hainhofert, de sajnos részleteket nem árul el a be- szerzés módjáról.

A polihisztor Hermann Conring monumentális, százhetven oldalas művének teljes körű vizsgálatát kezdetben azért tartottam fontosnak, mert a kutatás újra és újra csupán a wolfenbütteli corvinák provenienciájára utaló (Bécs), kiragadott sorokat idézett belőle, mi-

10 nek következtében a szöveg olyan ellentmondásokat eredményezett, hogy szinte értelmez- hetetlenné vált.10 Conring művén keresztül jutottam el Johann Schwartzkopf könyvtárleírá- sához, amelyről kiderült, hogy valójában ez a kulcsszöveg a wolfenbütteli corvinák története szempontjából, ugyanis Conring a kis munkát teljes egészében beledolgozta saját művébe. A szövegelemzés során az az elv vezetett, amelyet Wilfried Barner a modern barokk-kuta- tásban mérföldkőnek számító művében, a Barockrhetorikban a következőképpen fogalmaz meg: „a retorikus barokk szövegek speciális keletkezési körülményeinek ismerete nélkül e szövegeknek a történeti pillanatban hordozott jelentése, forma- és stílustörténeti, valamint társadalomtörténeti helyi értéke adekvát módon nem határozható meg”.11 A források valódi megértéséhez tehát az eredeti kontextus, kontextusok vizsgálata és a kortárs szövegalkotási technikák visszakövetése vezetett el. A kulturális tér és a mintaként szolgáló művelődéstör- téneti tradíció meghatározása után a kortárs rétorika és logika préceptumai jelentették az alapvető segédeszközt a kérdéses szövegek megfejtéséhez. A dolgozatban található elemzé- sek egyben arra is jó példát szolgáltatnak, hogy mennyire alapvető volt a régiség szövegal- kotásában a rétorikai és logikai gondolkodás. A szövegek elemzése nem várt eredményt hozott. A vizsgált művek olyan alapvető, további forrásokhoz vezettek el, és olyan általános érvényű modellekké váltak, hogy segít- ségükkel bizonyos értelemben megfigyelhetővé vált az egész kora újkori corvinarecepció működése. Bár véletlenszerűen történt, a wolfenbütteli corvinacsoport tökéletes választás- nak bizonyult ahhoz, hogy eljuthassunk ennek a modellnek a felállításához. Az alapvető konklúzió az, hogy bizonyos kulturális tér mintázatai alapvetően határozzák meg annak a térnek az erőterében zajló szövegalkotást, s ezt az igényt és meghatározottságot a korabeli szerzők messzemenően tiszteletben tartották. Mindkét elemzett szöveg az udvar, az udvari reprezentáció erőterében született – Schwartzkopf esetében ezt már fentebb is láttuk –, s ez a kulturális tér jelölte ki a szerzők számára, hogy a rendelkezésükre álló lehetőségek közül milyen formai eszközöket és tartalmi elemeket válasszanak, melyik az a műfaj, amelyet el- sődlegesen követniük kell mondanivalójuk megfogalmazása céljából. Ráadásul mindkét szöveg az udvari alkalmi művek (Gelegenheitsschriften) közé volt sorolható, ami még in- kább kijelölte a választható műfaj és az alkalmazható nyelvi eszközök körét. A kérdéses fejezetekben majd látható lesz, hogy a vizsgált művek – különösen Conringé – bizonyos

10 Vö.: CSAPODI 1972. 11 „Aber ohne Kenntnis der spezifischen Entstehungsbedingungen rhetorischer Barocktexte wird deren Histo- rizität, ihr form- und stilgeschichtlicher Stellenwert nicht adäquat zu bestimmen sein.” BARNER 1970, VIII.

11 nehézségeket vetnek föl műfaji meghatározhatóságukat illetően. Amikor a korábbi szakirodalmat követve elkezdtem a források elemzését, meglepődve tapasztaltam, hogy a kapott eredmények némiképp ellentmondanak a korábbi műfaji meghatározásoknak. Az egyébként tiszteletreméltó eredményeket felmutató tudós elődök leírásaival szemben azt találtam ugyanis, hogy a szövegalkotás elsődlegesen a laudáció szabályrendszere alapján történt, minden más műfaji sajátosság csupán ez után következhetett. Kerestem ennek az okát, és úgy találtam, hogy ezt mindenekelőtt az udvar kulturális terének elsődleges volta vonhatta maga után. Valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy például az egyébként szigorúan a tu- dományosság mezején mozgó Hermann Conring ezt a – legalábbis az utókor megítélése szerint – hozzá oly kevéssé illő műfajt választotta, azaz laudációt alkotott. A másik meglepő eredmény akkor született, amikor arra a kérdésre kerestem a vá- laszt, hogy ténylegesen minek a laudációjáról van szó ezekben a művekben. A válasz ismét kézenfekvőnek tűnt: a laudáció tárgya a könyvtár – hiszen a művek címében is ez a szó szerepel. A szövegstruktúra alaposabb elemzése azonban más, utólag még kézenfekvőbbnek tűnő választ adott: a szerzők elsődlegesen a könyvtár tulajdonosát, magát a herceget laudál- ták. Elsődlegesen mindkét esetben uralkodólaudációról van tehát szó, és ennek a kontextu- sába ágyazódik, ebben értelmezhető csupán a könyvtár laudációja. (Egyébként mindez illeszkedik August herceg fent bemutatott uralkodói reprezentációjához: a könyvtár ott is eruditiójának, prudentiájának egyik elemeként, szimbólumaként jelent meg.) Hogy ezek a műfaji megfontolások mennyire tudatosak voltak, az Conring esetében különösen jól megfigyelhető. Művében pontosan érzékelhető az a hely, ahol az elsődlegesen valóban traktátusnak induló szöveg hirtelen laudációba vált. A kutatómunka során később a kezembe került Conring levelezésének az a része, amely a wolfenbütteli könyvtárról szóló műve létrejöttét dokumentálja, s örömmel fedeztem fel, hogy a levelekben kifejezetten szót ejtett a műfajjal kapcsolatos döntéseiről, sőt, meg is jelölte szövegében azt a helyet, ahonnan kezdődően laudációt szándékozott írni, és azt is kijelentette, hogy elsősorban hercegét fogja laudálni. Ez a hely ugyanaz a hely volt, amelyet már az egyszerű szövegelemzés is sugallt. A levelezés tehát alátámasztotta azokat a következtetéseket, amelyek már pusztán a szöveg szigorú megolvasása alapján is megfogalmazódtak. A laudáció elsődleges volta azt is jelenti, hogy az alkalmazott nyelvi eszközök első- sorban ennek a szolgálatában állnak, és a szerzőknek minden egyéb mondanivalót a laudáció architektúrájára kell rádolgozniuk. Az itt alkalmazott architektúra alapszerkezete a humanista tradíción keresztül egészen az ókori irodalomig visszavezethető. Megrajzolásához, mi- ként a szövegek elemzéséhez is, a humanista és kora barokk rétorikai, logikai tradíciót

12 használtam fel mint olyan segédeszközöket, amelyek a korabeli szövegalkotást is alapvetően meghatározták. Az invenció képlete a vizsgált forrásokban nem bonyolult, a klasszikus ural- kodólaudációkhoz hasonlóan a négy kardinális erényből indul ki. A könyvtárnak ebben a szerkezetben egészen pontosan kijelölhető helye van: a szerző a négy erényből csupán egyetlen egyet emel ki, az uralkodói bölcsességet (prudentia), és ennek a szimbóluma, megteste- sítője, forrása lesz a könyvtár. A 17. századi szövegek elemzése vezetett el a 15. századi kezdetekhez, azokhoz a művekhez, amelyek még Mátyás életében, illetőleg röviddel a király halála után készültek a budai könyvtárról. Azon a ponton meglepő – ám ma már, a kutatás eredményei felől vissza- tekintve kézenfekvő – módon ezek is ugyanabban a műfaji meghatározottságban és tartalmi funkcióban voltak leírhatók, mint a Herzog August könyvtáráról szóló szövegek: Naldo Naldi epikus műve, Bartolomeo Della Fonte levele és Johann Alexander Brassicanus útibe- számolója elsődlegesen ugyanúgy uralkodólaudáció az inventio és az elocutio szintjén egy- aránt, mint Conring és Schwartzkopf könyvtárleírása, s a bibliotheca egyetlen uralkodói erényt testesít meg, és szimbolizál bennük, a prudentiát. A végeredmény tulajdonképpen nem meglepő, hiszen a kulturális tér, melynek erőterében a kérdéses művek keletkeztek, ugyanúgy az udvar, azon belül pedig az uralkodói reprezentáció volt, mint August herceg esetében. Mivel a könyvtár mindkét helyen, a magyar királyi udvarban és August herceg udvarában is kiemelten fontos szerepet játszott, vonzó tárgynak kínálkozott témaként – akár maguk az uralkodók, akár a szerzők kezdeményezték „megéneklését” –, de a szerzők nem tekintettek, nem tekinthettek el a tulajdonos, az uralkodó személyétől, s a többször emlegetett kulturális tér belső szabályrendszere folytán az uralkodói laus kontextusában helyezték el ezt a reprezentációs jelenséget. Az csupán érdekes egybeesés, hogy a tárgyat érintő fontos 15. századi források közül Bartolomeo Della Fonte említett levele éppen egy wolfenbütteli corvina előszavaként olvasható. Ez a kódex Bartolomeo Della Fonte-autográf, a humanista saját összes műveit küldte el benne Hunyadi Mátyásnak és Corvin Jánosnak Budára. Kérdés marad, hogy szerzőinket, Johann Schwartzkopfot és Hermann Conringot inspirálták-e a kó- dex előszavában olvasottak. Mindenesetre – mint láttuk – ez volt az a corvina, amely August herceg reperezentációjában konkrétan is helyet kapott. A Corvinára vonatkozó egykorú és közel egykorú források közül Johann Alexander Brassicanus beszámolója vált a legismertebbé, és tapasztalataim szerint alapvetően megha- tározta a Corvina Könyvtár kora újkori recepcióját. Az európai tudós világ természetesen Bonfini Rerum Hungaricarum Decadesét is jól ismerte, de abban Mátyás könyvtáráról csu- pán néhány szó esik. Az alapforrás ezért Brassicanus volt. Nincs ez másként a dolgozatban

13 elemzett wolfenbütteli szerzők esetében sem. Schwartzkopf – és nyomában Conring – alap- vetően Brassicanusból meríti a Corvina Könyvtárra vonatkozó információit. Amennyiben Brassicanus szövegéről sikerül bebizonyítani, hogy mennyire alávetett a laudáció műfajá- nak, belátható, hogy forrásként való megközelítése óvatosságot igényel. Ezzel nem arra gondolunk, hogy a beszámoló nem tartalmaz hiteles adatokat, hiszen például a Brassicanus által felsorolt műcímek alapvető és valódi eredményt hoztak a Corvina állományrekonstrukciójá- ban, hanem arra, hogy a szöveg nem vehető minden ízében szó szerint, hiszen a fentiek ér- telmében a nyelvi eszközök elsődlegesen az uralkodólaudációt szolgálják. Amikor aztán egy ilyen szöveg egy újabb, hasonló módon létrejövő laudációnak a részévé válik, azaz duplikált laudáció születik egy hasonló, de mégis másik kulturális térben, annak a meghatározottságai és igényei alapján, a kutatói óvatosságnak még hatványozottabban kell érvényesülnie – amennyiben továbbra is a proveniencia tényszerű kérdéseire keressük a választ. A vizsgált szövegek mindenesetre olyan sok közös jegyet mutattak fel, hogy általuk, bennük kirajzolódott egy új műfaj, az uralkodólaudációba ágyazott könyvtárlaudáció mű- faja. A konkrét szövegelemzésekhez kapcsolódva megpróbáltam ennek az új műfajnak a műfaji jellegzetességeit megragadni, gazdag toposzrendszerére mindannyiszor rámutatni.

A vizsgált művek elemzése során egy érdekes, tágabb eszmetörténeti kontextus is megfoghatóvá vált, amelyben azok elhelyezhetők. Ez már nem érinti a proveniencia kérdés- körét, de ahhoz, hogy pontosabban megérthessük, milyen eszmei térben gondolkodtak ezek- ről a díszkódexekről, talán ezek a távolabb elhelyezkedő kapcsolódási pontok sem érdektelenek. Segíthetnek felismerni finomabb összefüggéseket a könyvek (jelen esetben díszkódexek) létezése és a róluk való elgondolások, végső soron létezésük eszmei funkciója között egy adott művelődéstörténeti korszakban. Az a tágabb gondolati kör, amelyben a könyvek és a könyvtár szimbolikus megközelítése esetünkben mozgott, tulajdonképpen szintén szoros összefüggésben állt az udvarral mint kulturális térrel. Meglepő, hogy ebből a szempontból is mennyire hasonlóan viselkedik mindkét forráscsoport. Mind a 15/16., mind a 17. századi vizsgált művek további közös jellemzője ugyanis, hogy az erénytematika, valamint az uralkodói feladatok tárgyalása, a kiváló uralkodó alakjának megrajzolása révén gondolatiságukat tekintve nagyon közel állnak azokhoz a munkákhoz, amelyek valamilyen formában az uralkodói feladatokat, az állam működését, a helyes államformát érintik. Ezeket a munkákat összefoglaló néven akár államelméleti irodalomnak is nevezhetnénk, de például a 15. század vonatkozásában ez a sommás, letisztult és egyértelműen besorolható műveket

14 feltételező meghatározás csak kis százalékban helytálló. Az uralkodásról, az uralkodói fel- adatokról, a kormányzásról, a különféle államformákról való gondolkodás ugyanis olyany- nyira alapvető vonása volt a quattrocentónak, sőt általában a korai humanizmusnak, hogy az nem csupán a 15. század második felében rendkívül népszerű királytükör-irodalomban és kifejezetten az e kérdéskörrel foglalkozó művekben nyert kifejeződési formát, hanem szinte alig van műfaj, amelyben valamilyen szálon a téma ne kerülne elő, hogy aztán Machiavelli Il Principéjében kulminálódjék. Az államról, az államformáról való gondolkodás a 16. században is töretlen intenzi- tással haladt tovább, a királytükröket elkezdték leváltani a valóban államelméleti munkák, a születőben lévő politológia (prudentia civilis) tárgykörébe tartozó szövegek. Ebben a folya- matban egy újabb fontos csomópontot, tulajdonképpen egy újabb kiindulópontot – amely ugyanakkor mélyen a hagyományban gyökerezett – jelentettek az újsztoicizmus legfőbb le- téteményese, Justus Lipsius elgondolásai. Tárgyunk, Schwartzkopf (1649) és Conring (1661) művei szempontjából főként Politicáját és De bibliothecis syntagma című rövidebb írását kell említenünk. Az arisztoteliánus Hermann Conring esetében az államelmélet és az udvari irodalom a szerző személyében is találkozott, hiszen a polihisztor Hermann Conringot a politikatudomány atyjaként is számon tartják.12 A szóban forgó művekben – mind a 15/16., mind a 17. századiakban – az egyik köz- ponti elem a közjó, a nép és az állam üdve: a kiváló uralkodó elsősorban ezen munkálkodik. A gondolat természetesen nagyon általános, de a kérdéses fejezetekben mégis megkísérel- tem ezt valamilyen gondolati szisztémához közelíteni. Ezzel csak azért próbálkoztam, mert mindkét korszakban vannak olyan kiemelkedő referenciapontok, amelyek forrásaink szem- pontjából relevánsak. Úgy tűnik, hogy mindkét korszak esetében meghatározó például a sztoicizmus, mégpedig döntően a római sztoicizmus. Miként majd látni fogjuk, Naldo Naldi epikus műve közeli rokonságban áll a 15. század második felében Itáliában virágzó király- tükör-irodalommal, méghozzá annak a firenzei változatával. Ez a fajta produkció azonban mélyen gyökerezik egyfajta prehumanista államelméleti irodalomban, amelynek a legfőbb forrásai a római sztoicizmus fő képviselői, elsősorban Cicero és Seneca voltak. A cambridge-i történeti iskola és főként Quentin Skinner kutatásai rámutattak, hogy az egyik

12 Elgondolásainak egyik legfőbb, mérföldkőként is számon tartott összegzése De civili prudentia c. műve, amely 1662-ben látott napvilágot.

15 kulcsmű e tekintetben Cicero De officiise volt. 13 Cicero e művében a sztoikus Panaitiosznak az erényekre felépített gondolatmenetét a római politika szemszögéből, egészen pontosan a római állam megmentése céljából használja fel. Elképzelései szerint ugyanis az ősi római virtus és a mos maiorum a görög filozófia segítségével újítható meg. E két kulcsfogalom egyébiránt csak az állam üdve szempontjából volt értelmezhető a rómaiak számára.14 A De officiisben tehát az állam üdve minden korábbinál nagyobb hangsúllyal jelentkezik, tényle- gesen ez a mű egyik központi gondolata. Cicero e művében – Panaitiosz nyomán – az erény- tan is hangsúlyosan jelen van, ami pedig a gerincét jelentette az állammal foglalkozó irodalomnak.15 A másik megragadható eszmetörténeti vonás, amely kifejezetten a firenzei királytü- kör-irodalomnak volt a jellegzetessége, és amely Naldo Naldi művében is szembeszökő, az a platonizmus, mégpedig a Marsilio Ficino által képviselt, firenzei platonizmus. Meghatá- rozó elemei voltak ennek a vita contemplativa előtérbe helyezése és a filozófus-király motí- vuma. Nem csupán Cristoforo Landino, a műfaj eklatáns képviselője, hanem maga Naldi is tagja volt Marsilio Ficino platonikus körének, így az általa a panegyricusban tolmácsolt platonikus gondolatok ugyanúgy autentikusak lehetnek, és közvetlenül a forrásból eredhetnek, mint Landino esetében. Mindazonáltal Naldo Naldi elsősorban az uralkodói reprezentáció szemszögéből ér- telmezhető költeménye meglehetősen távol áll a valódi politikai és morálfilozófiától ahhoz, hogy egyenes és egyértelmű kapcsolatot vagy a kapcsolatteremtés bármely szándékát felté- telezhessük valamely határozott filozófiai irány felé. A szöveg valójában azt az eklekticiz- must tükrözi, amely ekkoriban a korabeli hétköznapibb filozófiai gondolkodást, filozófiai ismereteket jellemezhette. Azt a gyakorlati politikai és morálfilozófiát, amelyből a humanista szerzők szabadon meríthettek, és amelyet tetszésük szerint felhasználhattak. Mindeb- ben az az igazán érdekes, hogy Naldi az udvar kulturális erőtere által meghatározott, a könyvtárra mint az uralkodói bölcsesség kifejeződésére fókuszáló uralkodólaudációját úgy írta meg, hogy közben az egyik legtermészetesebb, immár csaknem toposzokká csiszolódott gondolati háttere az állam- és uralkodó-tematika volt, s ebben messzemenően osztozott kor- társaival.

13 SKINNER 1986, 5., 2. j. Más, a korszakban népszerű klasszikus művekhez hasonlóan a De officiis legfontosabb pontjait florilegiumokból is ismerhették. Fontos közvetítő műnek számított az anoním összeállítótól szár- mazó Moralium Dogma Philosophorum (12. sz. közepe), valamint a Guillaume de Peyraut által kompilált Summa virtutum et vitiorum (13. sz. közepe). Vö.: SKINNER 1986, 5., 7. és 8. j. 14 SZEKERES 2008. 15 LONG–SEDLEY 2014, 470., 59P, 475–476.

Johann Schwartzkopf 17. századi munkájában szintén hangsúlyosan jelenik meg az alattvalói üdvén munkálkodó herceg képe, minden bizonnyal szintén sztoikus alapon. Mint említettük, Schwartzkopfnál ez feltehetőleg Justus Lipsius politikaelméletének hatása volt, amely szerint az állam működésének legfőbb célja a „bonum publicum”, a közjó. Lipsius Politicájában kifejti, hogy az állam üdve a közért munkálkodó kiváló princeps függvénye.16 A gondolat Lipsius De bibliothecis syntagmájában is alapvető: a kiváló princepsnek minden erejével, tudásával a bonum publicumot kell szolgálnia, s ebben segíti őt a könyvtár, valójá- ban ez a könyvtárak létezésének igazi célja. Justus Lipsius, az újsztoicizmus legfontosabb alakja nem csupán közvetlenül merített a római sztoikus forrásokból, hanem Politicájával bizonyos értelemben a quattrocentóbeli, sztoikus alapokon nyugvó királytükör-irodalmat is folytatta, különös tekintettel Machiavellire, akinek Il Principéje Lipsius közvetlen és legfontosabb előképe volt.17 A Lipsius egyes művei mögött húzódó forráscsoportok pontos meg- határozása mindazonáltal jelenleg is kutatások tárgyát képezi. A németalföldi humanista munkásságának egyik legkiválóbb mai ismerője, Politicájának kiadója, Jan Waszink kutatá- sai legújabban rámutattak, hogy kifejezetten a Politicában Lipsius nem a filozófusokból, hanem ókori történetírók, elsősorban Tacitus szövegeiből merített, a korabeli tacitizmus kép- viseletében.18 Lipsius gondolatisága azonban nyilvánvalóan nem szegmentáltan, az egyes művek alapján felosztva hatott, hanem a maga egészében, s róla a sztoicizmus alapgondola- tai nem választhatók le. Hermann Conring művében szintén felhasználja az állam üdvén munkálkodó princeps motívumát. Miként a dolgozatban látni fogjuk, ezt sok helyen Schwartzkopf alapján teszi, ebben az értelemben tehát automatikusan a lipsiusi gondolatot veszi át. Persze Conring nem csupán automatikusan járt el. Miután néhány évet a leideni egyetemen töltött, az elsők egyikeként hozta magával Németországba, Helmstedtbe Lipsius tiszteletét. Conring azonban sok tekintetben nem értett egyet Justus Lipsiusszal, elsősorban azért, mert szerinte műve csak abszolút uralkodókhoz szól. Machiavellit is – akinek egyébként nagy tisztelője volt – azért vádolta, mert nem az egész közösség, hanem csak a tyrannos érdekét tekintette. Az utilitas publica mégis alapvető volt Conring politikaelméletében. A „hasznosság” fogalma azonban nála eltért a sztoikusokétól. Véleménye szerint a hasznosság az állam tevékenysé- gében és intézményeiben ölt testet, ezeknek kellett az egész közösség hasznát szolgálniuk.

16 LIPSIUS, Politica, II, VI.; l. továbbá a dolgozat Lipsius De bibliothecis syntagmájának mintaadó szerepe c. fejezetét. 17 510. j. a dolgozatban. 18 WASZINK 2013, 158.

Ez a gondolati elmozdulás valóban megragadható Conring művében, ami az ő könyvtárra vonatkoztatott hasznosság-fogalmát illeti. A könyvtár nála is összefonódik az uralkodó sze- mélyével, az ő prudentiájának szimbóluma és az alattvalókat szolgáló uralkodó munkaesz- köze, de amíg Lipsiusnál, Heidmann-nál és Schwartzkopfnál az uralkodó áll az előtérben, a könyvtár pedig a háttérben helyezkedik el, hogy az uralkodó belőle merítse tudását, addig Conringnál a sorrend felcserélődik, a könyvtár előre-, az uralkodó pedig hátralép. Míg Lipsi- uséknál a könyvtár kizárólag az uralkodó prudentiáját gyarapította, az uralkodói bölcsesség forrása volt, és így áttételesen használta a köz javát, addig Conringnál az uralkodó azáltal lesz a köz javára, hogy könyvtárát mint intézményt a közösség rendelkezésére bocsátja. Con- ring szerint August herceg rendkívül fontosnak tartja, hogy könyvtárával minél többeknek hasznára legyen. Összességében tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy a kulturális tér, az udvar és az uralkodó személye a szövegalkotás során messzemenően meghatározta mind a választ- ható műfajt, mind az alkalmazható nyelvi (rétorikai, logikai) eszközöket, mind pedig azt a gondolatkört, amelyből meríteni lehetett. Ez utóbbi pedig az uralkodói tematika volt, első- sorban a kiváló uralkodó személye és az uralkodói kötelességek kérdésköre. Az uralkodó személyéről és kötelességeiről az európai tradícióban az ókortól kezdődően a kardinális eré- nyek rendszerében volt szokás gondolkodni, ezért jelenlétük az uralkodókról, uralkodásról szóló szövegekben elsődleges. Az ilyen feltételek mellett elkészült alkalmi művek – több- nyire uralkodólaudációk – pedig szükségszerűen gondolati és műfaji rokonságot mutatnak más olyan művekkel, amelyek a saját korszakukban az uralkodói tematikát érintik, azaz a 15. században a királytükrökkel, majd pedig az éledező államelméleti irodalom alkotásaival. Ezekben pedig mindig lecsapódnak azok a filozófiai jegyek, amelyek az egyes korszakokban a politikai és morálfilozófiát, azon belül pedig az adott szerzőt a legmarkánsabban meghatá- rozzák. Ez esetünkben a 15. és 16. században részben a platonizmus, a sztoicizmus, ill. az újsztoicizmus, Hermann Conringnál pedig az arisztotelianizmus volt. A szövegek e sajátosságaitól az interpretáló utókor nem tekinthet el, csupán ezek messzemenő figyelembevétel kezelheti őket történeti forrásokként, s használhatja fel például a provenienciakutatáshoz a bennük foglalt információkat.

Együttműködés a Herzog August Bibliothek és magyar tudományos intézmények között – Corvina Augusta

A dolgozatot, illetőleg a wolfenbütteli corvinák teljes körű feltárását az Országos Széchényi Könyvtár kiadványaként 2014-ben megjelent Corvina Augusta. Die Handschrif- ten des Königs Matthias Corvinus in der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel című kiad- vány egészíti ki. A nemzeti könyvtár Supplementum Corvinianum c. sorozatának harmadik köteteként megjelent katalógus és tanulmánykötet részben tartalmazza a szerző részéről a jelen dolgozat eredményeinek egy részét, ugyanakkor más szerzőktől is közöl fontos tanul- mányokat. Ezek a tanulmányok együttesen mutatják be a wolfenbütteli kódexcsoport legfontosabb kérdéseit, így a budai udvar és Marsilio Ficino körének kapcsolatrendszerét (Valery Rees), Bartolomeo Della Fonte szerepét Mátyás kulturális törekvéseiben (Ales- sandro Daneloni †), Regiomontanus magyarországi vonatkozásait a kéziratok tükrében (Re- gina Cermann), a budai miniátorműhely kiterjedt problematikáját (Mikó Árpád), az astronomia és az astrologia Mátyás udvarában való jelenlétének mikéntjét Johannes Tol- hopff Stellarium c. művén keresztül (Zsoldos Endre), valamint a kódexek provenienciáját Wolfenbüttel szempontjából (Christian Heitzmann). A wolfenbütteli corvinák feltárására irányuló kutatómunka szervesen illeszkedik a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek valamint a magyarországi irodalomkutatás és filo- lógia között a 20. század második felében kialakult tudományos együttműködés tendenciái- hoz. Az elmúlt évtizedek hungarológiai kutatásai jól érzékelhető hangsúlyt fektettek Wolfenbüttel mint tágan értelmezett szellemi fókuszpont és a magyar kultúra kapcsolatának vizsgálatára. Ösztönzést és lehetőséget erre a Herzog August Bibliothek és két magyar tu- dományos intézmény, az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA Irodalomtudományi In- tézete között kialakult együttműködés biztosított. A hetvenes évek második felében a munka alapvetően két szálon indult el, egyfelől a bibliográfia, másfelől pedig a reneszánszkutatás terén. A bibliográfiai kutatások célja mindenekelőtt a gazdag wolfenbütteli könyvtár hungarica-anyagának feltérképezése volt. A kezdeteket Borsa Gedeon és Varjas Béla neve fém- jelzi, őket Vásárhelyi Judit és Német S. Katalin személyében egy következő kutatógeneráció váltotta fel. Az első értékelő összegzés a Herzog August Bibliothek hungaricáiról Vásárhelyi

Judit tollából született 1987-ben.19 Az adatgyűjtést Németh S. Katalin folytatta és fejezte be, munkájának eredményeként 1992-ben megszületett a Wolfenbütelben található magyar és magyar vonatkozású nyomtatványok háromkötetes katalógusa a Herzog August Bibliothek saját katalógusaként.20 A reneszánszkutatásban az együttműködés August Buck és Klaniczay Tibor 1976-os kapcsolatfelvétele után,21 a nyolcvanas évek elejétől vált intenzívebbé és rendszeresebbé, immár Paul Raabe, a HAB igazgatója és Klaniczay Tibor együttes ösztönzésére.22 A közös munka formáit és kereteit a wolfenbütteli könyvtár és az MTA Irodalomtudományi Intézete között együttműködési szerződés is rögzítette, a kutatási eredményeket kétévente tartott kon- ferenciákon foglalták össze, melyek anyaga esetenként nyomtatásban is megjelent.23 Az utóbbi években Hoffmann Gizella, az OSZK Kézirattárának munkatársa végzett szisztematikus hungaricakutatásokat a Herzog August Bibliothek kéziratos anyagában. A wolfenbütteli corvinák feltárását Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár akkori és az MTA Könyvtár és Információs Központ jelenlegi főigazgatója kezdeményezte. 2007-ben Madas Edit, Mikó Árpád, Ekler Péter, Németh András és a dolgozat szerzőjének részvételével workshopot szervezett Wolfenbüttelben. Ekkor került sor a kilenc kódex első kodikológiai felmérésére Madas Edit vezetésével. A Herzog August Bibliothek vezetősége örömmel fogadta a kezdeményezést, és mind a 2007-es workshop alkalmával, mind az elkö- vetkező években számos módon támogatta a tárgyra vonatkozó kutatásokat, lehetővé téve a kódexek szabad vizsgálatát és rendelkezésre bocsátva a kötetek teljes, nagy felbontású, di- gitális fotóanyagát. Mind a Corvina Augusta c. kötet, mind a jelen dolgozat is ennek a kez- deményezésnek az eredménye. Az első workshopot követően még két alkalommal nyílt lehetőségem az eredeti kódexek megtekintésére, 2009-ben és 2013-ban.

Szerkesztői megjegyzések

A dolgozatban a görög szerzők nevét mindvégig görögös formában adjuk (latin te- matikájú kontextusban is), a tudományos átírást követve. Görög szerző nevére csak akkor

19 Judit VÁSÁRHELYI, Bibliographische Forschungen zu den ungarischen Drucken vor 1801 in der Herzog August Bibliothek, Wolfenbütteler Beiträge 7(1982), 115–123. 20 Ungarische Drucke und Hungarica 1480–1720: Katalog der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel 1–3, bearb. S. Katalin NÉMETH, München [u. a.], Saur, 1993. 21 Uo., VI. 22 SZÖRÉNYI 2001, 581. 23 NÉMETH 1993, VI. Az egyes értekezletek témáit és azok legfontosabb előadásait összefoglalja SZÖRÉNYI 2001.

20 utalunk annak latinos formájában, ha olyan konkrét kiadványra hivatkozunk, amely az adott szerző valamely művének latin nyelvű fordítását tartalmazza, illetőleg, ha olyan latin nyelvű mű szövegéről beszélünk, amelyben a kérdéses szerző latinos alakban szerepel, és a szerzőre mintegy a szövegből vett idézetként hivatkozunk. A dolgozat szövegében számos latin (főként rétorikai) terminus technicus szerepel. Az egyértelműség kedvéért ezeket mindig latinos formában használjuk. Tekintve, hogy a kodikológiai leírásnak mint műfajnak saját kialakult tipográfiája van, amelyben az egyes tipográfiai megoldások önálló jelentést hordoznak, a dolgozat kata- lógusrészében mi is ezt követtük. Ennek megfelelően a katalógusrészben meghagytuk a fél- kövér címszavakat, a kurziválással pedig a kódex szövegéből és más szöveges bejegyzéseiből vett egyenes idézeteket jelöltük. Ez utóbbi esetben mindig mellőztük az idé- zőjelet. A dolgozat többi részében az idézetet nem kurziváljuk, csupán idézőjelbe tesszük. Az elemzendő latin vagy német nyelvű forrásrészleteket abban az esetben adjuk csu- pán magyar fordításban, ha az adott részlet csupán tartalmilag fontos. Amennyiben nyelvi elemzés történik, a szöveghelyet eredeti nyelven közöljük, adott esetben magyar fordítással kiegészítve.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK

Szeretnék köszönetet mondani mindenekelőtt témavezetőmnek, Madas Editnek, hogy tanácsaival, biztatásával, támogatásával folyamatosan segítette és segíti munkámat a tárgyban és a tárgyon kívül egyaránt. Nagyon sokat köszönhetek neki számos téren. Hálával tartozom Karsay Orsolyának, az OSZK Kézirattára vezetőjének, aki feltétlen bizalommal szignálta ki a Kézirattárba került kezdő kutatóra a reneszánsz kódexek gondo- zását. Köszönettel tartozom Monok Istvánnak, aki az OSZK corvinaprogramjának keretén belül kijelölte a fő kutatási irányokat, megteremtette a kutatási feltételeket, folyamatos biz- tatásával ösztönözte a munkát olyannyira, hogy az OSZK-ból való távozása után is sikerült az általa eltervezett célokat továbbvinni és megvalósítani. Különös köszönettel tartozom Mikó Árpádnak a Corvina tárgyában folytatott értékes beszélgetéseinkért, amelyek mindannyiszor új szempontokkal gazdagították, és gazdagítják a kutatómunkát. Köszönöm, hogy velem együtt dolgozott a wolfenbütteli corvinákon, a Beatrix-psalterium feldolgozása pedig tulajdonképpen kettőnk négykezese volt. Hálásan köszönöm Zsoldos Endre csillagászattörténésznek folyamatos támogatását, együttgondolkodását, amely végigkísérte a wolfenbütteli munkánkat. A Tolhopff-corvina leírása nem valósulhatott volna meg az ő szakértő segítsége nélkül. Nagyon köszönöm kolléganőmnek, Lauf Juditnak értékes, gondolatébresztő beszél- getéseinket a kódexek legkülönfélébb kérdéseiről, egyben nagyon köszönöm konkrét segít- ségét is, amelyet a Beatrix-psalterium feldolgozásához nyújtott. Köszönettel tartozom Bolonyai Gábornak a több évre visszatekintő együttműködés- ért, beszélgetéseinkért, szakmai tanácsaiért, valamint azért, hogy a Corvina Graeca OTKA keretein belül biztosította számomra a wolfenbütteli kutatóút lehetőségét. Bartók Istvánnak nem csupán szakmai tanácsaiért, hanem szerkesztői megjegyzése- iért is hálás vagyok. Köszönettel tartozom a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek munkatársainak is, akiktől munkám során a legkülönfélébb támogatást kaptam. Nagyon köszönöm a HAB fő- igazgató-helyettesének, Thomas Stäckernek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a wolfen- bütteli corvinák teljes digitális anyagát, és hogy összességében támogatta a projektet. Köszönöm Heinrich Grau főrestaurátornak a közös munkát, és azt, hogy megosztotta velem

22 saját megfigyeléseit. Hálásan köszönöm Bertram Lessernek, a Kézirattár tudományos mun- katársának bibliográfiai segítségét, valamint azt a sok-sok információt, amelyet a wolfen- bütteli könyvtár történetéről számomra feltárt. Külön köszönet illeti a HAB Kézirat- és Régi Nyomtatványok Tára vezetőjét, Christian Heitzmannt, aki amellett, hogy tanulmányszerző- ként is szerepel a Corvina Augusta c. kötetben, vállalta a kódexleírások lektorálását, és folyamatos figyelmével, segítségével mindvégig részt vett a közös munkában. Szeretném megköszönni a Corvina Augusta c. kötet további két szerzőjének, Valery Reesnek és Regina Cermannak a több évig tartó gondolatcserét, amelyből rengeteget tanul- hattam. Valery Reesnek külön köszönöm a Ficino-kódexleírások lektorálását. Végül, de nem utolsó sorban hálásan köszönöm Földesi Ferencnek, az OSZK külön- gyűjteményi igazgatójának és a Kézirattár vezetőjének értékes tanácsait, felbecsülhetetlen szakmai megfigyeléseit és a gondolkodás helyes úton tartását.

***

A dolgozat szomorú kötelessége egyben, hogy tisztelettel és szeretettel adózzon Alessandro Daneloni emlékének, aki néhány évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt. Alessandro Danelonit szintén a Corvina Augusta szerzői között tisztelhettük. Hálás vagyok neki, hogy a Fonzio-filológia legkiválóbb ismerőjeként óriási tudását a mi céljaink szolgá- latába állította. Sit ei terra levis!

I. KUTATÁSTÖRTÉNET

A wolfenbütteli corvinacsoport fontos szerepet töltött be a corvinarecepció és a cor- vinakutatás történetében egyaránt. Főként Conring művének köszönhető, hogy létezésük közismertté vált Európában, szemben más gyűjteményekkel, amelyek legtöbbször nem is voltak tudatában annak, hogy köteteket őriznek Hunyadi Mátyás könyvtárából. Conring la- udációja persze nem jöhetett volna létre August herceg érdeklődése és kitüntető figyelme nélkül, amellyel a budai kódexeket követte a könyvpiacon, és amellyel saját corvináira tekintett. Miként a megfelelő fejezetben olvasható, a könyvtáralapító kivételes bánásmódját, amelyben könyvtárának e néhány díszkötetét részesítette, a későbbi wolfenbütteli könyvtá- rosok is megörökölték. A kódexeket továbbra is ciméliáik között tartották számon, és kész- ségesen megmutatták az odalátogató Hungarus peregrinusoknak. Peter Lambeck működése, 1666-os látogatása a budai várban, Commentarii című, katalógusszerű művei, amelyekben nagy részletességgel bemutatja azokat a Mátyás könyv- tárából származó kódexeket, amelyeket a bécsi Hofbibliothek könyvtárosaként ő maga azo- nosítani tudott, végül pedig Buda 1686-os felszabadítása ismét az egykori budai bibliotékára irányította a res publica litteraria figyelmét. Ennek a mozgalomnak a hatására, de feltehető- leg főleg Lambeck Commentariija által inspirálva24 született meg az első tudományos igé- nyű mű a Corvina Könyvtárról, Julius Pflugk már említett levele Ludovicus Scheckendorffhoz 1688-ban. Ennek az elején Pflugk említést tesz arról, hogy várja Wolfen- büttelből az ott őrzött corvinák katalógusát.25 Ez – egy 13 kódexet tartalmazó jegyzék – ké- sőbb meg is érkezett, és Pflugk függelékként csatolta művéhez. Ez a jegyzék azonban már egy kibővült corvinalista volt, ugyanis a wolfenbütteli könyvtárosok lassanként elkezdtek a budai kódexekhez sorolni néhány olyan humanista – többnyire itáliai – kódexet is, amelyek küllemükben nagyon hasonlítottak corvináikhoz.

24 Arra, hogy Lambeck Commentariije milyen nagy hatást gyakorolt az európai gyűjtemények tudós őreire – nem csupán a saját korában, hanem később is –, egy másik közeli példát is tudunk hozni a Corvina vonatkozá- sában: Andreas Felix von Oefele (1706–1780), a müncheni – akkor választófejedelmi – könyvtár könyvtárosa összeállított egy hasonló anyagot teljességgel Lambeck szellemében a müncheni könyvtár kéziratairól. Azon- ban Oefele munkája soha nem látott napvilágot, jelenleg is a Bayerische Staatsbibliothek Kézirattárában őrzik (l. Oefeleana). Érdekessége, hogy Oefele néhány Münchenben őrzött corvinát is részletesen bemutatott. 25 PFLUGK 1688, 108. Minden bizonnyal ez a forrása annak a még napjainkban is élő hiedelemnek, hogy a wolfenbütteli gyűjteményben valahol még mindig lappang a Corvina Könyvtárnak egy egykorú katalógusa.

Pflugk publikációjának volt tehát köszönhető, hogy a wolfenbütteli corvinacsoport a Corvina Könyvtárról való korai tudományos gondolkodás szilárd alkotóelemévé vált, bizonyos értelemben kiindulópontként szolgált további búvárlatok számára. Az európai tudomá- nyosságban Wolfenbüttel kapcsán Pflugk tizenhárom kötetet tartalmazó, kibővült corvinalistája terjedt el.26 A Pflugk segítségére siető wolfenbütteli könyvtáros – ami a szóban forgó kódexek pontos címeit és adatait illeti – mindenekelőtt a híres Bücherradkatalogra támaszkodhatott, amelyet még az alapító, August herceg kezdett el, és vezetett csaknem haláláig. (65. kép és 1. melléklet) A kilenc szóban forgó corvina ugyanis August herceg szerzeménye volt, ezért ma is a HAB központi állományrészéhez, a Bibliotheca Augustához tartozik. Azonban ez az egyébként minuciózus és tartalmilag nagyszerű munka valójában helyrajzi katalógus volt. Segítségével nehezen lehetett kideríteni, hogy egy adott szerző adott műve egyáltalán megvan-e a könyvtárban. Emiatt a 18. század során különféle mutatókat készítettek hozzá, Jakob Paul Woehner (1715–1776) pedig a század közepe táján kivonatolta a teljes katalógust. A kódexekkel kapcsolatban egyszerűen átvette annak szűkszavú információit. A Woehner-ka- talógus egészen a 19. század második feléig használatban maradt, és alapjául szolgált az Otto von Heinemann (1824–1904) által jegyzett nyomtatott kéziratkatalógus-sorozatnak, amely még ma is a Herzog August Bibliothek érvényben lévő, nyomtatott kéziratkatalógusa, jólle- het az egyes állományrészek újrafeldolgozása már előrehaladott állapotban van, katalógu- saik nyomtatásban is megjelennek. 27 A Heinemann-katalógus egyszerűen átvette a Woehner-katalógus szűkszavú információit, s mindazokat a rétegeket, kiegészítéseket, amelyeket a 130-150 éves könyvtárosi használat rakott a tételleírásokra – így azok tévedéseit is. Jóllehet a 19. században két kiváló könyvtáros is dolgozott a wolfenbütteli corvinákkal, Friedrich Adolf Ebert (1823–1825) és Karl Philipp Christian Schönemann (1830–1854),28 eredményeik nem kerültek bele Heinemann nyomtatott katalógusába. Pedig mind Ebert, mind Schönemann már a tisztázott, hiteles, nyolc corvinát tartalmazó jegyzék alapján haladt, sőt Schönemann ezt deklarálta is az érdeklődő Horvát István számára, aki István főherceg és József nádor kérésére az 1840-es években felvette a kapcsolatot a wolfenbütteli könyvtár- ral.29 Heinemann nyomtatott katalógusának a tekintélye azonban olyan nagy volt, hogy a

26 L. a dolgozat A corvinák története Herzog August után: „a 13 corvina” c. fejezetét. 27 Tudomásom szerint a bennünket érdeklő állományrész, a Bibliotheca Augusta újrakatalogizálása még nem kezdődött el. 28 A corvinákkal foglalkozó műveikhez, feljegyzéseikhez l. a dolgozat 295. oldalát. 29 L. a dolgozat 296. oldalát.

25 benne foglaltakat abszolút mérvadónak tekintették, és így a munka a 19. század elejére ki- küszöbölt tévedéseket könnyűszerrel visszalopta a kutatásba. Emiatt a 20. századi szakem- bereknek ismét el kellett kezdeniük megküzdeni a Pflugktól származó tizenhármas corvinalista lernai Hydrájával. Feltehetőleg ezért kerülhetett bele az a bizonyos plusz öt kó- dex Csapodi Csaba History and Stockjába (1973) is mint „alaptalanul corvinának tartott kéz- irat”, jóllehet említésük már csak a kutatástörténet lapjaira tartozott. A magyar kutatás nyitányának Wolfenbüttelben Rumy Károly György (1780–1847) 1800-ban vagy 1801-ben tett látogatása tekinthető, melyre göttingai tanulmányai során ke- rített sort.30 Rumy hungaricák után érdeklődött a könyvtárban, és nem csupán megcsodálta az ottani corvinákat, hanem azok fontosabbnak ítélt szövegeit kivonatolta is, majd feljegy- zései 1804-ben mejelentek a Zeitschrift von und für Ungern hasábjain.31 A nagyon nehezen olvasható kézírású Rumy az eperjesi kollégiumban tett szert szolid jártasságra a klasszikus nyelvekben és irodalomban. 32 Wolfenbütteli adatgyűjtése és másolatai kiindulópontként szolgáltak Csontosi János (1846–1918) és Ábel Jenő (1858–1889) számára is, előbbi saját kodikológiai leírásaihoz, utóbbi a corvinákban található, arra érdemes szövegek kiadása so- rán használta fel azokat. Csontosi kéziratos kódexleírásaiban találkozhatunk ilyen és ehhez hasonló bejegyzésekkel: „megvan Rumyban”.33 Magyar vonatkozású humanista antológiái- ban Ábel Jenő a wolfenbütteli corvinákból is közzétett eredeti nyelvű szövegeket, szintén nagyban támaszkodva Rumy Károly György kivonataira.34 Figyelemre méltó, hogy már Rumy is csak a hiteles nyolcas corvinalista kódexeivel foglalkozott, s így Csontosit és Ábel Jenőt is orientálhatta e tekintetben. Ezzel együtt Csontosi ismerte Schönemann és Horvát István említett levelezését is, amelyben Schönemann állást foglalt a hiteles nyolcas jegyzék mellett, hiszen ő tette közzé a Magyar Könyvszemlében 1883-ban.35 A 19. századi hazai corvinakutatás meghatározó alakjai, Rómer Flóris (1815–1889) és Csontosi János szintén jártak Wolfenbüttelben. Rómer 1862-ben és 1870-ben,36 Csontosi

30 SZINNYEI 1906, XI. kötet, col. 1392–1399., s. v. Rumy Károly György; ÚMIL, 1886., s. v. Rumy Károly György. 31 A pontos adatokhoz l. 809. j. 32 Tanulmányi jegyzeteit részben az OSZK Kézirattára őrzi. 33 Bp., OSZK, Fol. Hung. 1144., f. 120v, f. 124v, f. 125r stb. 34 Analecta nova 1903, 271. 35 MÁTRAY 1883. 36 Rómer Wolfenbüteli kutatásaihoz l. A Beatrix-psalterium geneziséhez c. fejezetet a dolgozatban, valamint ZSUPÁN 2015b. Rómer jegyzetei a wolfenbütteli corvinákról: Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I, ff. 404–429. Az 1862-ben készített jegyzetek: ff. 405–410; az 1870-es jegyzetek: ff. 411–426.

26 pedig 1882-ben37. Mindketten elkészítették a corvinák részletes leírásait (szintén csak a hi- telesekét), de leírásaik kéziratban maradtak, így nem kerültek be a hazai kutatás vérkeringé- sébe. A wolfenbütteli corvinalista a 19. század végén egy újabb tétellel bővült, a kétes hi- telességű Regiomontanus-kódexszel. A kötet a 20. századi corvinajegyzékek szerves részévé vált.38 A 19. század végén meginduló és egyre erősödő művészettörténeti kutatás hosszú időre erőteljesen megváltoztatta a kódexkutatás szempontjait, bizonyos értelemben szűkí- tette a kutatás látószögét. A miniatúradísz kiemelt fontosságot kapott, a kódex más jellegze- tességei pedig – beleértve sokszor magát a szöveget is – kevésbé lényegesnek tűntek fel, és elsősorban az illuminációról tett kijelentések alátámasztására szolgáltak. Ez egyfelől üdvös fejlemény volt, hiszen a miniatúrakutatás a kódexek megközelítésének egyik kulcsfontos- ságú területe abban az értelemben, hogy erős datáló és lokalizáló erővel bír. Másfelől azonban a hangsúlyeltolódás csorbította a kiegyensúlyozott, komplex megközelítés módszerét, és sokszor éppen ez vezethetett téves következtetésekhez. Ami a hazai kutatást illeti, a helyzet szerencsésen alakult, ugyanis kiváló művészet- történészek kutatták a corvinákat az 1920-as években, André de Hevesy és Hoffmann Edith. André de Hevesy megállapításai is jók és pontosak – ezeket ő saját corvinajegyzékében tette közzé39 –, de igazán mértékadóvá Hoffmann Edith kutatásai váltak, hiszen ő a hazai közép- kori könyvtörténet kontextusába ágyazta az egyes kódexek kapcsán tett megfigyeléseit, illetve azokból építette fel magát a könyvtörténetet.40 A wolfenbütteli corvinákkal kapcsolatos megállapításai alapvetők, a művészettörténész rendkívül finom distinkciókat tett, olyan kü- lönbségeket is észrevett az illuminációkban, amelyeket a későbbi kutatás azóta már ismét elnagyolva összemosott.41 Ám a wolfenbütteli corvinákat valószínűleg nem láthatta eredetiben, feltehetőleg másolatok alapján dolgozott. Ugyanis, ha módja lett volna belelapozni a Beatrix-psalteriumba, azonnal nyilvánvaló lett volna számára, hogy a belső illumináció ahhoz a budai lombard körhöz közelít, melynek felvázolása éppen neki köszönhető.42

37 Kéziratban maradt leírásai a wolfenbütteli corvinákról az OSZK-ban találhatók: Fol. Hung. 1144. 38 Cod. Guel 69.9 Aug. 2o, WEINBERGER 1908, 76., Nr. 164 (még mint kétséges corvina); HEVESY 1923, 85– 86., Nr. 153. A kódex alapvető feldolgozása: CERMANN 2014. 39 HEVESY 1923. 40 HOFFMANN 1927; HOFFMANN–WEHLI 1929/1992; HOFFMANN 1940. 41 Hoffmann Edith megfigyeléseit l. a kódexleírások „Illumináció” alpontjában. Az általa elkülönített, de azóta „összemosott” miniátorkezekhez l. mindenekelőtt a Francesco Rosselli-problematikát Cod. Guelf. 73 Aug. 2o és Cod. Guelf. 12 Aug. 4o kódexleírásánál a dolgozatban. 42 L. az előző jegyzetben megadott irodalmat, valamint: HOFFMANN 1933. A Beatrix-psalterium problematiká- jához l. a dolgozat megfelelő fejezetét. A Beatrix-psalterium belső illuminációjának részletes elemzéséhez l. MIKÓ 2010.

A 20. század második felében idővel Csapodi Csaba vált a corvinakutatás emblematikus alakjává. Csapodi tipikusan történészi kutatásokat végzett a tárgyban, hiszen a nagy 19. századi elődök, Rómer Flóris és Csontosi János nyomán mindenekelőtt a hiteles corvinák jegyzékének összeállítását és bővítését tűzte ki célul, de emellett jelentősen gyarapította az egyes kódexekre és a Corvina Könyvtár egészére vonatkozó források körét, feltárta és ösz- szegyűjtötte a régebbi szakirodalmat. Munkássága felbecsülhetetlen értékű ezen a téren. Az egyes kódexek sajátos problematikáiban azonban ritkán mélyedt el, ezekben az esetekben is inkább a proveniencia érdekelte. Kifejezetten a wolfenbütteli corvinákkal egyetlen átfogó tanulmányában foglalkozott, ami 1972-ben jelent meg a Wolfenbütteler Beiträge első szá- mában.43 Ebben bemutatta a kora újkorból öröklött, kibővített corvinacsoportot elkülönítve a nem hiteles darabokat, felsorolta a rájuk vonatkozó alapvető forrásokat, és felrajzolta a kódexek lehetséges provenienciáját. Aki ekkoriban katalogizáló/kódexleíró szemmel gyarapította a magukra a wolfen- bütteli corvinákra vonatkozó tudnivalókat, az Wolfgang Milde (1934–2011), a Herzog Au- gust Bibliothek Kézirat- és Régi Nyomtatványok Tárának vezetője volt.44 Milde utolsó jelentős publikációja a tárgyban a HAB Bibliotheca Augusta kéziratos állományrészének provenienciájára vonatkozott: korabeli katalógusok és más források alapján igyekezett le- tisztázni a kéziratok – köztük a corvinák – August herceg általi beszerzésének dátumát.45 A 20. század második felében a wolfenbütteli corvinák bekerültek az egyes szak- és segédtudományok figyelmének homlokterébe is. A nemzetközi kutatás számára természete- sen nem corvinacsoportként, hanem önálló kódexekként jelentek meg. A Fonzio-filológia (Charles Trinkaus), a Ficino-kutatás (Paul Oskar Kristeller), a firenzei miniatúraművészet kutatása (Annarosa Garzelli), a nápolyi reneszánsz kodikológia és kötéstörténet (Tammaro De Marinis), a humanista paleográfia (Albinia de la Mare), a reneszánsz kötéstörténet (Ant- hony Hobson), a Regiomontanus-kutatás (Erns Zinner) a saját szempontjaival gazdagította a szóban forgó kódexek feltárását. A nem corvinaként való megközelítés természetesen problémákat is okozott. Jól illusztrálja ezt a Beatrix-psalterium kutatástörténete. A corvinakutatás szemszögéből – ez mindenekelőtt a hazai kutatást jelentette – Csa- podi Csaba 1972-es tanulmánya mellett néhány művészettörténeti jellegű munka született.

43 CSAPODI 1972. 44 L. pl. MILDE 1972 (Nr. 88 Cortesius-corvina; Nr. 111 Beatrix-psalterium); MILDE 1995; MILDE 2005. 45 MILDE 2006. Eredményeit l. a kódexleírásoknál.

Csapodiné Gárdonyi Klára a Tolhopff-corvina ikonográfiáját elemezte egy tanulmányá- ban,46 Wehli Tünde pedig négy kódex leírását készítette el az Uralkodók és corvinák című kiállítás katalógusába, amelyet 2002-ben, alapításának 200. évfordulójára rendezett az Or- szágos Széchényi Könyvtár.47

WOLFENBÜTTEL, A MAGYAROK ZARÁNDOKHELYE

Jóllehet nem kapcsolódik szorosan véve a kutatástörténethez, mégis röviden ki kell térnünk arra a különleges szerepre, amelyet Wolfenbüttel a magyarok számára a nemzeti múlt iránti fogékonyság erősödése során betöltött. Szörényi László a következőképpen ír erről: „Miután a magyarok érdeklődése a 18. század végével kezdődően egyre inkább a re- neszánsz felé fordult, különös jelentőségűvé vált minden olyan írásos emlék és adat, amely kapcsolatba hozható volt a magyar reneszánsz legnagyobb uralkodójával és legjelentősebb mecénásával, Corvin Mátyással. A 19. század elején ugyanakkor Európa-szerte népszerű volt a különféle kultikus irodalmi helyekhez folytatott zarándoklat; így vált bizonyos érte- lemben Wolfenbüttel is magyar költők, történetírók és filozófusok kultikus helyévé. Mint ahogyan más nemzetek fiai Shakespeare miatt Stratfordba és Petrarca miatt Arquába zarán- dokoltak, úgy vezettek a magyar kultúra letéteményeseinek útjai a Herzog August Bibli- othekbe,48 amely kilenc corvinát őrzött Mátyás király könyvtárából. Elég csak azokra a meghatott sorokra utalnunk, amelyekkel akár a nagy magyar történetíró, Fessler Ignác Aurél, akár az első magyar népdalgyűjtemény kiadója, a hégeliánus Erdélyi János saját wolfen- bütteli látogatását leírja.”49 Budai Ézsaiás barátjával 1794-ben Braunschweigbe tartván látogatta meg a híres wolfenbütteli könyvtárat.50 Erdélyi János 1844-es látogatása saját szavaival a következőképpen hangzik: „Wolfenbüttelnél leszálltam megnézni különösen a hercegi könyvtárt, mely régi kéziratok- ban és sajtói zsöngékben első egész Németországban. Tudom, hogy e könyvtárt boldogult Petrovics [Frigyes], mint történetbúvár elég alaposan ismertette a Tudománytár valamelyik első évi folyamában, én leginkább szememnek akarék gyönyört szerezni némely, Mátyás

46 CSAPODI-GÁRDONYI 1984a. 47 Uralkodók 2002, Nr. 46, 47, 49–50, 51. 48 1927-ig a könyvtár elnevezése Fürstliche vagy Herzogliche Bibliothek. 49 SZÖRÉNYI 2001, 581. A publikáció német nyelvű, a részlet a saját fordításom. 50 SZÖRÉNYI 1999, 134–135. és BORZSÁK István, Budai Ézsaiás és klasszika-filológiánk kezdetei, Bp., Akadé- miai, 1955, 63. A helyet megadja SZÖRÉNYI 1999, 5. j.

29 királyunk könyvtárábóli ereklyék látásával, s akarék egyszersmind megfordulni ahelyen, hol Lessing, mint egykori könyvtárnok, ő a kritika Luthere, oly sokáig működött vala. Célomat elérém; a könyvtár egyik felügyelője, Schönemann úr, megelőzőleg vala szíves irántam; s megmutata sok szép könyvet.”51 A részlet Erdélyi nyomtatásban is megjelent úti leveléből származik. Magánhaszná- latú naplójában pedig így ír a látogatásról: „A tárnok szíves volt mutatni tán hét Corvinianus könyvet, mik mind pompás selyembe vannak bekötve, aranykapcsokkal, pompás arany és más színezetű képekkel, figurákkal, amint a tartalom kívánta. Meglátogatá e tárt Gévai [An- tal] nemrég, s Petrovics [Frigyes], ki jegyzékét is adá a könyvtárban található minket érdeklő iratoknak.”52 A 18. század végére a wolfenbütteli corvinák létezése a tanultabb emberek körében Magyarországon tehát már közismert volt. A magyarok azonban már jóval korábban elkezd- ték nagyobb számban látogatni a német egyetemeket, köszönhetően a protestantizmus ma- gyarországi terjedésének.53 Megjelentek magyar diákok például a helmstedti egyetemen is, Wolfenbüttel közelében.54 A dolgozatban bemutatunk egy szerencsésen fennmaradt, 17. szá- zad végi forráscsoportot, amely arról tanúskodik, hogy a wolfenbütteli Hungaricák, köztük a corvinák hírét éppen a korai peregrinusok vitték el Magyarországra.55 Tőlük jutott a kó- dexek híre – bár némiképp pontatlanul – a tudós körökbe, így Hevenesi Gábor jezsuita tör- ténészhez. Feltehetőleg ő lehetett az, aki Kollonich Lipót esztergomi érseket informálta er- ről, aki pedig a maga részéről azonnal felvette a kapcsolatot a hannoveri udvarral a Bécsben tartózkodó hannoveri követ révén, hogy megtudakolja, igaz-e az információ. A problemati- kába Gottfried Wilhelm Leibnitz személye is bevonódik, aki 1691 és 1716 között a wolfen- bütteli hercegi könyvtár felügyelője is volt. A történet önmagában is rendkívül érdekes, az az aspektusa pedig különösen, hogy ezek a csupán hallomásból ismert kódexek hírük vétele után azonnal a hivatalos állami reprezentáció platformjára kerültek, miként a corvinák olyan sokszor hazánkban hosszú történetük során.

51 ERDÉLYI János, Úti levelek, naplók, szerk. T. ERDÉLYI Ilona, Bp., Gondolat, 1985, 170–171. 52 ERDÉLYI 1985, 308–309. (megadja SZÖRÉNYI 1999, 3. j.). A szögletes zárójelekben található keresztnévki- egészítések Szörényi Lászlótól származnak. 53 SZÖRÉNYI 2001, 582. 54 Uo. 55 L. a dolgozat A corvinák története Herzog August után: „a 13 corvina” c. fejezetét.

II. A WOLFENBÜTTELI CORVINACSOPORT

RÖVID BEMUTATÁSA

A wolfenbütteli Herzog August Bibliothekban őrzött, nyolc plusz egy elemből álló corvinacsoportot a jelzetek sorrendjében az alábbi kódexek alkotják:

Cod. Guelf. 43 Aug. 2o Bartholomaeus Fontius, Opera (1–4. kép)

Cod. Guelf. 73 Aug 2o Marsilio Ficino, Epistolarum ad amicos libri VIII (5–12. kép)

Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o Johannes Tolhopff, Stellarium (cum praefatione ad Mathiam regem Hungariae) (13–19. kép)

Cod. Guelf. 85.1.1 Aug. 2o Alexander Cortesius, De Matthiae Corvini Ungariae regis laudibus bellicis carmen (20–23. kép)

Cod. Guelf. 2 Aug. 4o Synesius Platonicus Cyreneus, Liber de vaticinio somniorum – Marsilio Ficino, Epistolarum libri III et IV (24–29. kép)

Cod. Guelf. 10 Aug. 4o Priscianus Lydus, In Theophrastum Metaphrasis de sensu et de phantasia, traducta et exposita a Marsilio Ficino (31–34. kép)

Cod. Guelf. 12 Aug. 4o Marsilio Ficino, Epistolarum libri III et IV – De vita Platonis – Quantum Astronomi me- tiuntur, tamen Astrologi mentiuntur (35–41. kép)

Cod. Guelf. 39 Aug. 4o Psalterium (Beatrix királyné könyvtárából) (42–48., 53–54., 60–61. kép)

Cod. Guelf. 69. 9 Aug. 2o Johannes Regiomontanus, Tabulae directionum et profectionum

A kódexek mind művészettörténeti, mind művelődéstörténeti szempontból különle- ges emlékei az európai, azon belül az itáliai és a magyar reneszánsz kultúrának. Alexander Cortesius (ca. 1460–1490), apostoli secretarius56 Mátyás haditetteit foglalta versbe (Cod. Guelf. 85. 1. 1 Aug. 2o). Dicsőítő eposzát a neves paduai származású, akkoriban Rómában működő mester, Bartolomeo Sanvito tisztázta le, és a kódex kifestésére is az ő műhelyében került sor. A kódex pontos datálása problematikus, feltehetőleg 1487/88 körül készült.57 Cortesius eposza fontos szerepet játszott a magyar történeti tudat formálásá- ban, valamint abban, hogy a humanista eposzköltészeti törekvések megjelenhessenek az új- kori magyar irodalomban. Bonfini magyar történetének első kiadója, Brenner Márton ugyanis Cortesius eposzát teljes szövegével csatolta a maga 1543-as bázeli Bonfini-kiadásá- hoz. Ehhez Opsopoeus 1531-es kiadását használta föl.58 (66–67. kép és 3. melléklet) Hason- lóan járt el Zsámboky János is 1568-ban. Cortesius műve ezt követően a Zsámboky-féle editio valamennyi változatlan vagy átdolgozott kiadásában fellelhető, így széles körben hoz- záférhető volt az olvasóközönség számára. Hatása a magyar irodalomban is kitapintható, nem kisebb személyiség, mint Zrínyi Miklós (1620–1664) merített belőle a Szigeti veszede- lemhez.59 A firenzei Studio professzora, Bartolomeo Fonzio (1445–1513) 1489-ben fél évet töltött a budai udvarban. Mátyás a királyi könyvtár szisztematikus bővítésével bízta meg, Firenzében kellett volna irányítania az erre vonatkozó munkálatokat. Magyarországi utazása előtt saját legfontosabbnak ítélt műveiből díszkódexet állított össze, és az uralkodónak aján- lotta azt (Cod. Guelf. 43. Aug. 2o).60 A kötetben az eredetileg pártfogójához, a gazdag firenzei Francesco Sassettihez írott verseinek gyűjteményét Fonzio Corvin Jánosnak (1473– 1504) ajánlotta. (4. kép) Mivel a kiváló humanista élete egy szakaszában professzionális scriptor volt, nem meglepő, hogy ezt a pompás ajándékkötetet is saját kezűleg állította össze és másolta. A tisztázatot a korszak legnevesebb firenzei miniátora, Attavante degli Attavanti festette ki. Mivel szerzői autográfról van szó, a wolfenbütteli corvina a Fonzio-oeuvre és a Fonzio-szöveghagyomány egyik legértékesebb darabja. Elsősorban a benne található Persius-kommentárok tarthattak számot különös érdeklődére.

56 A corvinák szerzőihez és tartalmi vonatkozásaihoz csatlakozó irodalmat l. a kódexleírásoknál. 57 L. a kódex leírását. 58 T. Alexandri CORTESII Liber unus de Virtutibus bellicis Matthiae Corvini, Hungariae Regis Invictissimi Vicentii Obsopoei opera in lucem aeditus, Hagenau, 1531 (VD16 C 5316). 59 Vö.: SZÖRÉNYI 1988, 141–149. Szörényi arra is rámutat, hogy Alexander Cortesius eposzához sok mindent felhasznált Janus Pannonius műveiből, méghozzzá talán azért, mert testvére, Paolo Cortesi Janus nagy tiszte- lője volt. 60 A kódexhez l. DANELONI 2014.

Négy kódex Marsilio Ficino (1433–1499), a nagy firenzei újplatonikus filozófus és köre, valamint a budai udvar között fennálló szellemi kapcsolatokról tesz tanúbizonyságot, egyben árulkodik a magyar királyi udvar teológiai és bölcseleti kérdések iránti fogékonysá- gáról is.61 Közülük legkorábbi a Ficino leveleinek harmadik és negyedik könyvét, valamint más kisebb műveket tartalmazó kódex, amely 1481 végén vagy 1482 első felében készülhe- tett el (Cod. Guelf. 12. Aug. 4o). Illuminációja Francesco Rosselli miniátor és térképmetsző köreihez vonja közel. Mivel Firenzében úgy hírlett, hogy a kódex nem jutott el rendeltetési helyére, ezért a levelek harmadik és negyedik könyvét 1484/85-ben újra lemásoltatták. Ez a másolat azonban csupán évekkel később, 1489-ben jutott el Magyarországra, méghozzá úgy, hogy összefűzték a cyrenei Synesius álmokról írott művének Ficino tollából származó for- dításával (Cod. Guelf. 2. Aug. 4o).62 A kódex Attavante műhelyéből került ki. Ugyanezekben az években további két Ficino-kódex is megérkezett Budára, a Ficino leveleinek immár nyolc könyvét tartalmazó kötet (Cod. Guelf. 73. Aug 2o) és a lyd Prisicianusnak Theophras- tos egyik művéhez írott kommentárja Ficino fordításában és interpretációjával (Cod. Guelf. 10. Aug. 4o). A leveleket tartalmazó kódexet Francesco Rosselli köreiben, a Priscianus-kó- dexet pedig Attavante műhelyében illuminálták. Mindhárom 1488 és 1490 között elkészült kódex Ficino barátja és pártfogója, a firenzei Filippo di Bartolomeo Valori anyagi támoga- tásával látott napvilágot, és kelt útra Budára. Az ingolstadti iskolázottságú német csillagász, Johannes Tolhopff (1429–1503) mű- vét tartalmazó kódex azonban már minden ízében Buda szülötte (Cod. Guelf. 84. 1 Aug. 2o).63 Tolhopff – udvari csillagászként Martin Bylica mellett – 1480 körül néhány évet töltött a budai udvarban, ahol a királytól nemességet is kapott. Itt írta Mátyás számára Stellarium c. művét, amelyben egy olyan, equatoriumhoz hasonló mérőeszköz használatát mutatja be, amellyel a bolygók valódi helyzetét lehet meghatározni. A szöveget Budán működő scriptor tisztázta le, illuminációja teljes egészében a Budán működő miniátorműhely munkája. A kó- dex tudomásunk szerint kiadatlan manuscriptum unicum. Minden bizonnyal ugyancsak a budai műhelyben készült Beatrix királyné pompás Psalteriuma (Cod. Guelf. 39 Aug. 4o).64 A díszkódex címlapja – részben vagy egészben – a már többször is említett firenzei mester, Francesco Rosselli munkája, aki azonban éppen a kódex keletkezésének időszakában, 1479/80-ban a budai udvarban tartózkodott. A kódex

61 A kódexekhez l. REES 2014. 62 Uo. 63 A kódexhez l. MIKÓ 2014, ZSOLDOS 2014. 64 Problematikájához l. A Beatrix-psalterium geneziséhez c. fejezetet.

33 belső illuminációja viszont Budán működő lombard mestert feltételez. A wolfenbütteli cor- vinacsoportban így a Tolhopff-corvina és a Beatrix-psalterium képviseli a budai műhely ter- mékeinek egyébként viszonylag nagy csoportját.65 A Regiomontanus művét tartalmazó kódex több tekintetben is eltér a csoport többi tagjától (Cod. Guelf. 69.9 Aug. 2o). Kodikológiai sajátosságai – a 15. század legvégéről szár- mazó, tehát Mátyás utáni, nürnbergi kötése és illuminációja, Nürnberg vonatkozásában ér- telmezhető tartalmi betoldásai – alapján klasszikus értelemben nem tekinthető corvinának. Még akkor sem, ha címlapján a magyar királyi címer található.66 A régiek nem is tekintették annak. A corvina-kánonba csupán a 19. és 20. század fordulóján került bele.67 A kötet azonban mégsem vitatható el teljességgel Magyarországtól, és talán a Corvina Könyvtártól sem. A másolat ugyanis Magyarországon, vagy a királyi udvar vagy pedig Vitéz János esztergomi érsek környezetében készült. Scriptora ugyanis azonos egy bizonyíthatóan Budán másolt és illuminált corvina scriptorával.68 Mind ez az utóbbi corvina, mind a wolfenbütteli Regio- montanus-kézirat feltehetőleg annak az intenzív, kampányszerű másolói tevékenységnek a terméke, amely körülbelül a pozsonyi egyetem alapítását (1467) követő években, de még Vitéz János érsek életében,69 valószínűleg az ő kezdeményezésére és feltehetőleg az ő kör- nyezetében bontakozott ki (esetleg a királyi másolóműhelyekben) itáliai vagy itáliai iskolá- zottságú scriptorok közreműködésével. A kampány célját nem ismerjük, de nem kizárható, hogy esetleg az egyetem könyvekkel való ellátására irányult. Számos kodikológiai jellemző mutat arra, hogy ezek a másolatok évekig kifestetlenül és bekötetlenül hevertek valahol, majd amikor Budán Beatrix királyné érkezését (1476) követően felállították (vagy újjászer- vezték) a királyi könyvkészítő műhelyt, ezek a már kész másolatok lehettek azok az első darabok, amelyeket az újonnan érkezett miniátorok legelőször kifestettek.70 A wolfenbütteli kódex valószínűleg szintén bekötetlen volt, ívfüzetkötege azonban nem maradt Magyaror- szágon, minden bizonnyal maga Regiomontanus vitte magával Nürnbergbe.71 Mint említet- tük, a másolat készítésének célja nem ismert. Nem kizárható, hogy az egyetem számára

65 A budai műhely kérdéséhez legutóbb átfogóan l. MIKÓ 2014. 66 A címer, amely nem tartalmazza Hunyadi Mátyás címerének állandó tartozékát, a hollós szívpajzsot, minden bizonnyal a kifestéssel egy időben, Nürnbergben kerülhetett a címlapra. A kódexhez l. CERMANN 2014. 67 Weinberger katalógusában még bizonytalan (WEINBERGER 1908, 76., Nr. 164), a művészettörténész André de Hevesynél azonban már hiteles corvinaként szerepel (HEVESY 1923, 85–86., Nr. 153). 68 Bp., OSZK, Cod. Lat. 281.; http://www.corvina.oszk.hu/corvinas-html/hub1codlat281.htm. 69 Vö.: a Vitézhez szóló előszó meglétét a Regiomontanus-kódexben. Vitéz ugyanis kegyvesztetten halt meg 1472-ben, halálát követően feltehetőleg jó ideig nem másolták a neki szóló ajánlásokat központi másolóműhe- lyekben. 70 Pl. Wien, ÖNB, Cod. 24, PTOLEMAEUS, Magnae Compositionis libri Georgio Trapezuntio traducti; Bp., OSZK, Cod. Lat. 281., Georgius TRAPEZUNTIUS, Rhetoricorum libri. A kérdéskörhöz l. ZSUPÁN 2015a. 71 A kódex további történetéhez l. CERMANN 2014.

34 készült, de az sem, hogy rendeltetési helye a Vitéz-könyvtár vagy éppen a királyi könyvtár lett volna. Mindenesetre az a körülmény, hogy néhány évvel Mátyás halála után Nürnberg- ben magyar királyi címert festettek a kötetbe, arra utal, hogy akkori tulajdonosa ismerhette a kézirat eredetét (ezt akár a Vitéznek szóló előszóból is megtudhatta), és talán így akarta megadni a véglegesen akkor kialakított kódexnek a valódi presztízsét. Ez természetesen azt is feltételezi, hogy Mátyás könyvtárának, illetve az onnan származó kéziratoknak az európai tudós és könyvszerető világ szemében ekkorra már nagy értéke volt.

III. KATALÓGUS

COD. GUELF. 43 AUG. 2O

BARTHOLOMAEUS FONTIUS

Pergamen II, 195 300 × 192 mm Firenze 1489

(f. Av) Tartalomjegyzék: Fontiana opera Mathi(a)e Corvino regi invictiss(imo) dicata. Ta- deus vel de locis persianis III ... × … Saxettus CLXXVII.

(ff. 1r–3r) Fontius Corvin Mátyásnak szóló dedikációja (1489. 1. 30.): Bartholomaeus Fon- tius Mathiae Corvino regi s(alutem). Erat Mathia Corvine rex invictissime nostra constans in urbe fama … × … in ista bibliotheca totius orbis terrarum nobilissima Fontium tuum repone.

Szerző és mű: Szerző: Bartolomeo Della Fonte (1447–1513) firenzei humanista, 1481 és 1503 kö- zött kisebb megszakításokkal a firenzei Studio rétorika- és poétikatanára (lettore di eloqu- enza). Kapcsolatban állt magyar humanistákkal Vitéz János környezetéből, köztük Garázda Péterrel. 1489-ben fél évet Budán töltött, a király a könyvtár fejlesztésével bízta meg (vö:

HEGEDŰS 1902, ZACCARIA 1988, DANELONI 2014). Kódex: A kódex Bartolomeo Della Fonte ajándéka volt a magyar uralkodó számára, amelyet a humanista saját legfontosabb műveiből állított össze, és másolt le saját kezűleg, önmagáról, filológusi/humanista arculatáról akaratlanul is egy meghatározott képet alkotva. Mindennek következtében az autográf kézirat a Della Fonte-szöveghagyomány egyik legfontosabb eleme.72 Dedikáció (5. melléklet): A szerző az itt közölt ajánlást eredetileg misszilisként küldte el Mátyáshoz Tadeus vel de locis Persianis című munkája (l. lent) kísérőleveleként

72 A kiterjedt Della Fonte-kutatáshoz l. általában Alessandro Daneloni munkáit, főként DANELONI 2003; DA- NELONI 2006; FONZIO, Epistolarum libri; DANELONI 2014 a teljes korábbi szakirodalom bemutatásával. A kézirat részletes tartalmi elemzéséhez, valamint a benne található művek további kéziratos és nyomtatott pél- dányaihoz l. mindenekelőtt TRINKAUS 1960. A művek datálásához általában is nagyon jó: MERCURI 2004.

(eredeti datálása: Florentia, III cal. februarii 1488,73 vö: FONZIO, Epistolarum libri, 82., 192., 196–197.). Della Fonte 1488 körül ismerkedett meg a pármai Taddeo Ugoletóval (ca. 1448– 1513). A királyi nevelő és könyvtáros ekkor éppen Firenzében tartózkodott azért, hogy a magyar király kulturális törekvéseit Itáliából mozdítsa elő, azokhoz támogatókat, munkatár- sakat keressen. Della Fonte – aki már 1471-ben is szeretett volna Budára menni – szintén felajánlotta szolgálatait a királynak, és elküldte neki Tadeus c. traktátusát a jelen levél kísé- retében. Ajánlkozása sikeresnek bizonyult, és a humanista 1489 tavaszán Budára utazhatott, ahol körülbelül fél évet töltött el, ugyanis 1489. szeptember 16-án már ismét Firenzéből keltezi leveleit (vö.: MERCURI 2004, 30.). A levél sajátos forrásértékkel bír. Megfogalmazása pillanatában Fonzio még nem szembesült a budai gyűjteménnyel, csupán elbeszélésekből ismerhette Mátyás udvarának kulturális életét, alapvetően csupán a firenzeieknek a budai udvarról alkotott elképzeléseit vethette papírra, képviselve egyfajta közvélekedést. Levele természetesen fontos konkrétu- mokat is tartalmaz, összességében azonban bravúros rétorikai kompozíció, melyben a szerző magasabb szintre emeli az általa ismert valóságot. Kortárs és antik laudációk elemeinek fel- használásával megalkot egy sajátos képet a kultúrapártoló és azt megmentő, könyvszerető királyról, aki a művelt világ peremén, a barbár hordák fenyegetésében heroikus küzdelmet folytat a szellemi értékek megőrzése, sőt fejlesztése érdekében. Naldo Naldi körülbelül egy- korú könyvtárdicsőítése mellett (De laudibus Augustae Bibliothecae) Fonzio levele az egyik legfontosabb szöveg, amely dokumentálja a kortárs itáliaiakban feltehetőleg valóban élő mitikus képet a magyar királyról, ugyanakkor nem kis mértékben meg is teremtve azt.

Kiadás: Opera exquisitissima Bartholomei Fontii Florentini Viri Clari Familiaris Matthiae

Regis Pannoniarum, ed. Georgius REMUS, Francofurti, 1621, 1–5. [ezután: REMUS 1621]

RUMY 1804 Analecta nova 1903, 16–18.

JUHÁSZ 1931, 34–36.

FONZIO, Epistularum libri II, 11, 78–83.,

DANELONI 2011, II, 11, 100–103.

73 A dátum a calculus fiorentinus alapján van megadva, mely szerint az újév március 25-én kezdődött. Valójá- ban tehát 1489. január 30-ról van szó.

Magyar fordítása: Bartolomeo Della Fonte levele Hunyadi Mátyáshoz (ford. Zsupán Edina), in: Margarita poetica 2011, 108–111.

(ff. 3r–15r) Bartholomaeus Fontius, Tadeus vel de locis Persianis: Bartholomaei Fontii Tadeus incipit ad Mathiam Corvinum regem invictissimum. Dubitavi aliquantisper Mathia Corvine rex praeclarissime dicaremne Maiestati tuae … × … et siquid praeterea inveneri- mus acriore iudicio persequemur. Bartholomaei Fontii Tadeus vel de locis Persianis finit ad Mathiam Corvinum regem invictissimum.

Mű: A magyar királynak ajánlott kis munka a firenzei humanisták és a magyar királyi udvar között az 1480-as évek végén fennálló kapcsolatok bizonyítéka és eredménye.

A traktátus, amely valószínűleg 1488 során keletkezett (vö: DANELONI 2013, 195.), Persius-szöveghelyeket tárgyal dialógusformában. A beszélgetőpartnek: Taddeo Ugoleto, Mátyás udvari könyvtárosa és Bartolomeo Della Fonte. A mű immár jóval érettebb filológusi teljesítmény, mint az ifjúkori Explanatio in Persium poetam, a szerző annak bizonyos pontjait javítja és egészíti ki. Jelen kódexen kívül a mű csupán egyetlen kéziratban maradt fenn

(Firenze, Biblioteca Riccardiana 1220, ff. 106v–114r, vö: TRINKAUS 1960, 128.).

Kiadás:

REMUS 1621, 6–28.

TAKÁCS 2015, 89–97.

(ff. 15v–114r) Bartholomaeus Fontius, Explanatio in Persium poetam (ff. 15v–18v) Prooemium ad Laurentium Medicem: Bartholomaei Fontii prooemium in Persium poetam. Quamquam Laurenti poetae omnes vel ad bene dicendum vel ad honeste vive(n)dum …× … Verum his breviter de poetae vita ac satyra enarratis explanationem ipsam aggrediamur. (ff. 18v–114r) Explanatio in Persium poetam: Bartholomaei Fontii in Persium poetam explanatio incipit. Nec fonte labra prolui caballino. Quo maiore animi libertate alios … × … librorum cumuli finitorem Chrysippu(m) repertum esse. Bartholomaei Fontii commentarium in Persium poetam finit.

Mű: Della Fonte legnépszerűbb műve, Persius szatíráihoz írott kommentárja, amelyet a humanista Lorenzo de’Medicinek ajánlott. A mű az 1470-es évek közepén keletkezett, és

38 hamarosan, 1477 végén vagy 1478 elején nyomtatásban is megjelent (vö: ROBATHAN–

CRANZ 1976; TAKÁCS 2009; DANELONI 2013). A kommentár a De mensuris et ponderibus című levéllel együtt (l. alább) megtalálható egy másik corvinában is (Bécs, ÖNB, Cod. 292).

Kiadás:

Bartholomaei FONTII Explanatio in Persium, Vita Persii, Epistola ad Franciscum Saxettum de mensuris et ponderibus, Firenze, apud S. Jacobum de Ripoli, 1477 =

GW 10 170; HAIN 7226 (Fonzio saját gondozásában); a mű számos korai kiadásához

l. TRINKAUS 1960, 127–128.

REMUS 1621, 76–256.

TAKÁCS 2015, 3–85.

(ff. 114v–118r) Bartholomaeus Fontius, Epistola ad Franciscum Saxettum de mensuris et ponderibus: Bartholomaei Fontii de mensuris et ponderibus ad Franciscum Saxettum epistola incipit. Recte facis Saxette charissime, qui ita diligenter … × … omne meum studium tibi paratissimum semper erit. Vale Florentia Cal(endis) ianuarii. MCCCCLXXII.

Mű: Az antik mértékegységekről, súlymértékekről írott, 1473. 1. 1-es keltezésű (vö.:

FONZIO, Epistularum libri, 365.; DANELONI 2011, 215.) levél első változatát Della Fonte támogatójának, Francesco Sassettinek (1421–1490) címezte (vö: DE LA MARE 1976, 195.,

49. j.). A második változat címzettje Francesco di Matteo Ricci volt (vö: FONZIO, Epistu- larum libri, III, 8, 116–123.; DANELONI 2011, 148–155.; JUHÁSZ 1931, Nr. III, 7). A levél az Explanatio in Persium poetam című kommentárral együtt megtalálható egy másik corvi- nában is (Bécs, ÖNB, Cod. 292).

Kiadások:

Bartholomaei FONTII Explanatio in Persium, Vita Persii, Epistola ad Franciscum Saxettum de mensuris et ponderibus, Firenze, apud S. Jacobum de Ripoli, 1477 =

GW 10 170; HAIN 7226 (Fonzio saját gondozásában)

REMUS 1621, 257–263.

JUHÁSZ 1931, 50–53.

FONZIO, Epistolarum libri, III, 8, 116–123. (a Francesco di Matteo Riccihez címzett második változat); Appendice, 147–150. (a korábbi redakció Francesco Sassettinek címezve)

DANELONI 2011, III, 8, 148–155.

TAKÁCS 2015, 86–88.

(ff. 118v–130v) Bartholomaeus Fontius, Donatus sive de poenitentia: Bartholomaei Fon- tii Donatus ad Iulianum Medicem Petri f(ilium). Inutile non fuerit scripsisse tibi Iuliane … × … christianosque omnes spero esse itidem probaturos. Bartholomaei Fontii Donatus vel de paenitentia finit.

Mű: Az 1469/70-ben írt, Giuliano de’ Medicinek ajánlott, kegyes tartalmú dialógust

Della Fonte eredetileg Vitéz Jánosnak ajánlotta (ZACCARIA 1988, 809.). A neki szóló előszót csupán három kódex őrizte meg: Oxford, Bodleian Library, Ms. D’Orville 59 (Western 16937); Perugia, Biblioteca Comunale, Cod. 706.; Roma, BAV, Cod. Vat. Lat. 13 679.

Kiadások:

Bartholomaeus FONTIUS, Orationes. [Firenze, Bartolomeo de Libri, 1487. XI. 7. után; datálás a Cod. Guelf. 43 Aug. 2o, f. 169r-n, az utolsó beszéd végén feltüntetett

dátum alapján]. = GW 10 171; HAIN 7227, ff. f2r–f12v (vö: TRINKAUS 1960, 91–92,

128–129; DANELONI 2006, 358., 1. j.; FONZIO, Epistularum libri, XI.; MERCURI 2004.)

REMUS 1621, 264–287.

(ff. 131r–139r) Vita Pauli Ghiacceti: Pauli Ghiacceti vita a Bartholomaeo Fontio edita. Ghiaccetam domum praeclaram olim fuisse … × … ad bene de re p(ublica) promerendum et immortalem gloriam consequendam.

Mű: Paolo da Ghiacceto il vecchio, firenzei államférfi életrajza.

Kiadások:

Bartholomaeus FONTIUS, Orationes. [Firenze, Bartolomeo de Libri, 1487. XI. 7.

után] = GW 10 171; HAIN 7227, ff. E3a–F1b; l. a megjegyzést fent, a Donatus sive de poenitentia c. műnél.

REMUS 1621, 287–302.

(ff. 139r–144v) Bartholomaeus Fontius, Oratio in laudem oratoriae facultatis: Oratio a Bartholomaeo Fontio in laudem oratoriae facultatis Florentiae habita die VII Novembris MCCCCLXXXI. In hac mihi non usitata loco tam celebri facultate … × … ut qua me hodie benignitate co(n)plexi estis, eadem qu(oque) in posteru(m) protegatis.

Mű: A beszéd Della Fonte Valerius Flaccus Argonautica c. művéről és Cicero beszé- deiről tartott kurzusának nyitóelőadásaként hangzott el a firenzei Studióban az 1481/82-es tanévben. (Vö.: TRINKAUS 1960, 93–99.; MERCURI 2004, MERCURI 2012)

Kiadások:

Bartholomaeus FONTIUS, Orationes. [Firenze, Bartolomeo de Libri, 1487. XI. 7.

után] = GW 10 171; HAIN 7227, ff. A2b–A7a; l. a megjegyzést fent, a Donatus sive de poenitentia c. műnél.

REMUS 1621, 303–313.

(ff. 145r–153r) Bartholomaeus Fontius, Oratio in historiae laudationem: Bartholomaei Fontii oratio in historiae laudationem Florentiae habita die VI Novembris MCCCCLXXXII. Magnos inter fructus Praestantissimi viri hominesq(ue) doctissimi … × … accurataque lectione studiis vestris non defuturum persuasissimum habeatis.

Mű: Della Fonte ezzel a beszéddel nyitotta meg a firenzei Studióban Lucanus Phar- saliájáról és Caesar Commentarii de bello civili c. művéről tartott kurzusát az 1482/83-as tanévben. (Vö: TRINKAUS 1960, 94., 99–105.; MERCURI 2012)

Kiadások:

Bartholomaeus FONTIUS, Orationes. [Firenze, Bartolomeo de Libri, 1487. XI. 7.

után] = GW 10 171; HAIN 7227, ff. A7b–B6a; l. a megjegyzést fent, a Donatus sive de poenitentia című műnél.

REMUS 1621, 314–329.

(ff. 153r–160r) Bartholomaeus Fontius, Oratio in bonas artis: Bartholomaei Fontii oratio in bonas artis Florentiae habita die VIII Novembris MCCCCLXXXIIII. Reputanti mihi doctissimi viri atque huius florentinae iuventutis … × … quae summam vobis utilitatem et per- petuam afferat dignitatem.

Mű: Bevezetőelőadás a Silius Italicus Punicáját tárgyaló kurzushoz, amelyet Della

Fonte 1484-ben tartott a firenzei Studióban. (Vö: TRINKAUS 1960, 94., 111–120.; MERCURI

2005; MERCURI 2012)

Kiadások:

Bartholomaeus FONTIUS, Orationes. [Firenze, Bartolomeo de Libri, 1487. XI. 7.

után] = GW 10 171; HAIN 7227, ff. B6b–C4b; l. a megjegyzést fent, a Donatus sive de poenitentia c. műnél.

REMUS 1621, 329–342.

MERCURI 2005

(ff. 160r–165r) Bartholomaeus Fontius, Oratio in laudem Poetices: Oratio Bartholomaei Fontii in laudem Poetices Florentiae habita die IIII Novembris MCCCCLXXXV. Cum Quin- tus Horatius Flaccus et summus poeta lyricus … × … in omnem aeternitatem celebratissima sit commendatissimaq(ue) futura.

Mű: Nyitóelőadás Horatius Ódáinak olvasásához, amelyet Della Fonte az 1485/86- os tanévben vezetett a firenzei Studióban. (Vö: TRINKAUS 1960, 94., 105–108.; MERCURI

2005; MERCURI 2012)

Kiadások:

Bartholomaeus FONTIUS, Orationes. [Firenze, Bartolomeo de Libri, 1487. XI. 7.

után] = GW 10 171; HAIN 7227, ff. C5a–D1a; l. a megjegyzést fent, a Donatus sive de poenitentia című műnél.

REMUS 1621, 343–352.

MERCURI 2005

(ff. 165r–169r) Bartholomaeus Fontius, Oratio de sapientia: Bartholomaei Fontii oratio de sapientia Florentiae habita die VII Novembris MCCCCLXXXVI. Superioribus meis ora- tionibus cum seiunctim oratoriam … × … doctissimi atq(ue) ornatissimi viri persuasum est ea nihil esse expetibilius.

Mű: Horatius Szatíráinak olvasásához fogalmazott beszéd az 1486/87-es tanévben.

(Vö.: TRINKAUS 1960, 94., 108–111.; TAKÁCS 2012; MERCURI 2012)

Kiadások:

Bartholomaeus FONTIUS, Orationes. [Firenze, Bartolomeo de Libri, 1487. XI. 7.

után] = GW 10 171; HAIN 7227, ff. D1b–D4b; l. a megjegyzést fent, a Donatus sive de poenitentia című műnél.

REMUS 1621, 353–360.

(169r–176r) Bartholomaeus Fontius, Oratio in satyrae et studiorum humanitatis laudationem: Bartholomaei Fontii oratio in satyrae et studiorum humanitatis laudationem Flo- rentiae habita die VII Novembris MCCCCLXXXVII. Anno superiore Q(uinti) Horatii satyra explicata … × … quoq(ue) nostris pro meritis lucubrationum nostrarum prospiciatis.

Mű: A beszédet Della Fonte az 1486/87-es tanévben fogalmazta bevezetésként Iu- venalis Szatíráinak olvasásához a firenzei Studióban. Ezzel az írásával reagált nyilvánosan

Poliziano ellene irányzott invektívájára. (Vö: TRINKAUS 1960, 94., 120–124.; MERCURI 2012)

Kiadások:

Bartholomaeus FONTIUS, Orationes. [Firenze, Bartolomeo de Libri, 1487. XI. 7.

után] = GW 10 171; HAIN 7227, ff. D5a–E2b; l. a megjegyzést fent, a Donatus sive de poenitentia c. műnél

REMUS 1621, 360–373.

(f. 176v) üres

(ff. 177r–194r) Bartholomaeus Fontius, Saxettus: Bartholomaei Fontii Saxettus incipit ad Ioannem Corvinu(m) Mathiae Regis f(ilium). Mathiae regis soboles Corvina Ioannes … × … et nox adveniens cogit revocare capellas.

Mű: Corvin Jánosnak (1473–1504) ajánlott, 28 latin nyelvű költeményből álló csokor

(a kérdéskörhöz l. TRINKAUS 1960, 126–127., 129–130.; DANELONI 2006). Címe mindazon- által Della Fonte pártfogójára, Francesco Sassettire utal. Jelen kézirat Della Fonte latin

43 nyelvű költészetének legfontosabb képviselője. A szerző latin nyelvű költészetéhez l. BAUSI

1990; BAUSI 2011, 197–327.

Kiadás:

REMUS 1621, 374–413.

FÓGEL–JUHÁSZ 1932

SÁNCHEZ 2012, 124–221., 225–226.

A kódex fizikai jellemzői: Finom itáliai, de mégis vastagabb pergamen jó állapot- ban, az első foliók alsó sarkain használatból eredő szennyeződés, ff. 33r, 118r, 152r elma- szatolódás. – Ívfüzetek: (I-1)I + III, A(előzékek és „A” jelű levél) + II4, 4IV36 + 2V56 + IV64 + 2III76 + 2V96 + IV104 + V114 + III120 + 7V190 + II194. Az előzéklapok a kódexszel egykorúak. Az első számozatlan előzéklap párja a kiragasztott előzék. A második számozatlan levélpár második levele az újkorban „A” jelet kapott, verzóján kezdődik a mű. A hátsó kiragasztott előzék újkori papír. Függőleges reclamansok a két belső függőleges vonal között. Ívfüzet- jelzések (a rectók jobb alsó sarkában) részben láthatók: a1, a2 … stb. – Della Fonte által foliálva római számokkal: II–CLXXXXIV (a recto-oldalak jobb felső sarkában, vörös tintá- val), A (a címoldal előtti levél) és I (címoldal) egy újkori kéz ceruzás foliálása.

Írás: Humanistica cursiva, Bartolomeo Della Fonte-autográf, vö.: CAROTI– ZAMPONI

1974, 90–93.; TRINKAUS 1966, 122.; CASAMASSIMA 1965, 82. skk.; CSAPODI-GÁRDONYI 1963, 31–32. — Írástükör: 180 × 96 mm; 1 kolumna (külön kolumna a vezálok számára); 24 sor, szimpla vakvonalazás, felső sorra nem ír; punctorium nyomai láthatók. — Della Fonte saját kezű javításai a szövegtestben, f. 153r-tól margójegyzetei vörös tintával; f. 3v-n az alsó 4 sor Della Fonte által kitörölve és átírva; f. 138r-n egykorú kéztől tintával: 1439.

Illumináció: Attavante degli Attavanti. (f. 1r) díszes címoldal (2. kép), aranypálcák- kal keretelt, négyoldalas bordűr, vörös és sötétkék alapra helyezett arany növényi ornamen- tikával kitöltve, benne puttók, ifjú tudósok kerek és ovális mellképei, valamint Mátyás- emblémák (méhkaptár, hordó, kút, homokóra); fent, medaillonba helyezve, díszített kék hát- tér előtt Magyarország címere négy vörös és négy ezüst (a kódexben fehér) vágással, felette nyitott korona; az alsó bordűrrész közepén, egy-egy puttó által tartott bőségszaru között Hu- nyadi Mátyás címere (E1, vö.: CSAPODI 1973 Nr. 270, 494.); kilencsoros laparany E(rat) iniciálé zöld és arany rozettákkal kitöltött, négyzetes háttér előtt, a belső betűmezőben ifjú tudós mellképe; incipitformula felváltva arany és sötétkék majuszkulákkal; a szöveg első

44 sorai vörös majuszkulákkal. — A szemközti oldalon (f. Av) a kódex tartalommutatója (1. kép): arannyal megrajzolt körben kisebb körök sorakoznak, bennük arany és kék majuszku- lákkal az egyes tartalmi egységek megnevezései; a tartalommutatóhoz felül és alul tarka fe- dőfestékkel kialakított, aranytallérokkal pöttyözött virágornamentika csatlakozik, a kompozíciót felül fekete holló uralja aranygyűrűvel a csőrében. — (f. 3r) díszoldal: bal oldalon aranypálca mellett egyoldalas virágbordűr tarka fedőfestékkel kialakítva, aranytallé- rokal megszórva, közepén Mátyás-embléma (gyémántköves gyűrű); hétsoros laparany iniciálé D(ubitavi) arannyal megrajzolt, sötétkékkel kitöltött, finom arany és ezüst ornamen- tikával díszített négyzetbe írva, a betűbelső vörös és zöld mezejét hasonló arany és ezüst ornamentika díszíti, melyet a szembeforduló ezüst rozetták tesznek jellegzetessé. — Három- és ötsoros laparany iniciálék hasonlóképpen kialakítva, mint f. 3r iniciáléja (f. 15v Q(uanquam), f. 17v P(ersium), f. 19r N(ec), f. 22v O, f. 56r H(unc), f. 64v N(empe), 79r R(em), f. 85v V(atibus), f. 103v A(dmovit), f. 114v R(ecte), f. 118v I(nutile), f. 131r G(hiac- cetam), f. 139r I(n), f. 145r M(agnos), f. 153r R(eputanti), f. 160r C(um), f. 165r S(uperio- ribus), f. 169r A(nno). — (f. 177r) hasonló díszoldal, mint f. 3r-n: hétsoros iniciálé M(athiae), rövidebb, hozzá csatlakozó virágbordűr, ezúttal Mátyás-embléma nélkül. (4. kép) — f. 177-től a kódex végéig a versek kezdeténél egy-egy kétsoros, aranyozott iniciálé, az előzőekhez hasonlóan kialakítva. — Rubrika (címek, Persius-idézetek).

Kötés: Eredeti kötés, 311 × 202 × 53 mm. Részben fennmaradt meggyvörös bársony fatáblákon, a bársony a gerinc mellett erősen kopott, a táblák szélein a fa kilátszik (3. kép). Egy korábbi restaurálás alkalmával (a felhasznált papír vízjele [l. lent] alapján a 18. sz. vé- gén) az akkorra már valószínűleg hiányzó gerincborítást világosbarna bőrrel pótolták, a hátsó kiragasztott pergamenelőzéket papírral helyettesítették (vízjel: D & CBLAUW, hasz- nálatban 1769 és 1795 között, vö.: PELBÁRT 2006). Négy csat maradványai: az első kötés- tábla hosszanti oldalán két ezüst csatleszorító (az elveszett csatleszorítók bársonyban hagyott lenyomatai az első kötéstábla mindkét rövidebbik oldalán, valamint a hátsó kötéstábla hosz- szanti oldalán ugyanezt a formát őrzik); a hátsó kötéstábla felső oldalán és a hosszanti oldal felső részén az egykori, arannyal átszőtt brokátból készült csatpántoknak egy-egy kisebb darabja látható, egy független darabot ugyanilyen csatpántból a kódex mellett őriznek. Elől kettő (a külső hosszanti oldal alsó és felső sarkán), hátul három (a külső hosszanti oldal alsó

és felső sarkán, valamint felül, a gerinc mellett) ezüst saroklemez. (Vö.: ARDUINI 2005, 73.) Aranyozott metszés Hunyadi Mátyás elmosódott címerével a hosszanti oldalon.

Proveniencia: A kódexet Bartolomeo Della Fonte maga állította össze, és Hunyadi Mátyásnak (l. a dedikációt ff. 1r–3r-n), valamint a trónörökösnek, Corvin Jánosnak ajánlotta (l. a neki szóló ajánlóverset f. 177r-n). A humanista minden valószínűség szerint személye- sen nyújtotta át a királynak az ajándékkódexet, amikor 1489-ben megérkezett a budai királyi udvarba. Mátyás halálát követően a kódex útja ismeretlen. 1619. szeptember 11-én bukkan fel újra, amikor is Herzog August levélben értesíti augsburgi ágensét, Philipp Hainhofert (1578–1647) a Della Fonte-corvina beszerzéséről: „Mir ist newlich ein schön Ms. auf pergament, auß der königlichen Ungrischen Bibliothec, des Königes Matthiae Corvini, zun Handen kommen; welches ich vermeyne mit dem ersten publici juris zu machen: unter andern hat der Author, welcher Bartholomeus Fontius heisset, einen Commentarium, über den gedachten Persium geschrieben …” (HAB, Cod. Guelf. 94 Nov. f. 48r–49v, részben közli:

GOBIET 1984, 286–287., Nr. 469) (64. kép és 2. melléklet). A herceg szándéka szerint és Hainhofer közvetítésével a nürnbergi jugtudós, filológus és költő, Georg Rehm (1562–1625) 1621-ben a kódex teljes tartalmát kiadta. A kötetet Frankfurt am Mainban, Joh. Cor. Vacke- lius nyomdájában nyomták. A címlap alsó margóján látható jelzet Herzog August kezétől származik: 43. Msc. A kódex tételbejegyzése a Bücherradkatalogban Herzog August által (p. 1492): „XLIII. Vid. P. 1057.i.j. / Tadeus vel de Locis Persianis, Bartholomeus Fontius: Commentarium in Persium: / De Mensuris et ponderibus: Donatus vel de poenitentia: Pauli Ghiacciti Vita: De Elo- / quentia: De Historia: De bonis artibus: De poetice: De sapientia: De Satyra et studiis / humanitatis. In membrana.” Az első kiragasztott előzék felső részén tintával írt könyvtárosbejegyzés, feltehetőleg a 19. sz.-ból: Enthält 195 beschriebene Bll., ugyanott lent a kézirat jelzete ceruzával ismeretlen könyvtároskéztől: 43 Mspt Aug. (f. Ar), (f. 194v) a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek ovális bélyegzője az alábbi körirattal: BIBLIOTHEK ZU WOLFENBÜTTEL.

A kódex teljes digitális változata hozzáférhető: http://diglib.hab.de/?db=mss&list=ms&id=43-aug-2f

Kéziratleírások, katalógustételek: HEINEMANN 1898, Nr. 2522, 242–243.; Bibli- otheca Corvina 1927, Nr. 145, 75.; HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 145, 103.; CSAPODI

1972, 31., 34.; CSAPODI 1973, Nr. 270, 222–223.; BH 1988–1993, Nr. 2797, 243.; BC

1990, Nr. 205, 68.; Uralkodók 2002, Nr. 47, 264. (T. Wehli); MILDE 2005; FONZIO, Epistu- larum libri, XLV–XLVI.; MADAS 2009, Nr. 56, 54.; Mattia Corvino e Firenze 2013, Nr. 57, 195–197 (A. Daneloni).

COD. GUELF. 73 AUG. 2O

MARSILIUS FICINUS

Pergamen I, 303 292 × 198 mm Firenze 1488, július

(f. 1v) Philippus Valor ajánlása Hunyadi Mátyáshoz: Serenissimo Pannonie regi Mathie senper [!] invicto Philipus Valor civis Florentinus supliciter se com(m)endat. Parentu(m) officium est filiis suis non quibusdam dumtaxat, sed omnibus pariter providere … × … cum demum regii splendoris gratia cunctos palam splendidos reddiderimus.

Kiadások:

Analecta nova 1903 476–477. (RUMY 1084, 207–208. alapján) Suppl. Fic. I, 65–66.

(ff. 2r–297r) Marsilius Ficinus, Epistolarum ad amicos libri VIII

(ff. 2r–64r) Epistolarum liber primus: (f. 2r) Marsilius Ficinus ajánlása Giuliano de’ Medicihez: Prohemium Marsilii Ficini Florentini in ep(isto)las suas ad Iulianu(m) Medicem vir(um) magnanimum. M[arsilius Fi- cinus civis]74 florentinus Iuliano Medici viro magnanimo S. P. D. Magnus Cosmus Magna- nime Iuliane avus tuus, patronus meus, saepe platonicum illud habebat in ore … × … et tu i(n) iis legendis quotie(n)s salute(m) legis totiens Iulianum a Marsilio intelligas salutari. (ff. 2r–64r) Levelek: De felicitatis desiderio. Cosmus Medices Marsilio Ficino Pla- tonico S. P. D. Contuli heri me i(n) agru(m) Charegiu(m) no(n) agri sed a(nim)i colendi gr(ati)a … × … carissimum Petri mei(que) fr(atr)em. Huius igitur nomen dulce viaticum ferto tecum, et quotiens hinc te forte in laribus suis aspexerit, totiens Marsilii nomine salvere iubeto. Vale. Finis primi libri Marsilii Ficini ad Iulianu(m) Medice(m).

74 f. 2r-n minden olyan szövegrész, amelyet egykor vörös tintával írtak, csaknem teljesen kifakult, ezért az előszó első sora sem olvasható. A szöveget Ficino általános gyakorlata alapján egészítettük ki. A „civis” szó nem okvetlenül szükséges.

f. 56v és f. 57r között szöveghiány: op. 661/275 második fele (Bernardo Rucellaihoz, Contra mendaces et impios detractores) a „[Di]vinus animus nulla ex re alia pendere debet …” mondattal kezdődően; op. 665/1 (Bernardo Rucellaihoz, Oratio ad Deum theologica); op. 667/1 első sorai (Francesco Salviatihoz, Quod soli virtuti Deoque confidendum et servi- endum) az „…ad virum multis negotiis occupatum.” végződésű mondattal bezárólag. A szö- veghiányt a f. 56v alsó margóján egy újkori kéztől (Herzog August?) származó bejegyzés is jelzi: defect(us).

(ff. 64v–108v) Epistolarum liber secundus: (f. 64v) Prooemium Federico da Montefeltróhoz: Secundus epistolarum liber. Pro- hemium Marsilii Ficini Florentini in secundum libru(m) epistolarum ad Federicum ducem Urbinatem semper invictum. Marsilius Ficinus florentinus Federico duci Urbinati semp(er) invicto et apprime sapienti atq(ue) clementi s(alutem). Cum epistolas meas u(n)diq(ue) collectas in libros distinguerem placuit eas que ad theologiam pre ceteris Platonicam pertinent quasi ob materiam ip(s)am divinas ab aliis epistolis velut humanis secernere … × … qui ideas excogitari posse negabat ia(m) non modo eas intelligi posse animo, sed etiam cerni oculis procul dubio sit confessurus. (ff. 64v–108v) Levelek:76 Argumentum Marsilii Ficini in Platonicam theologiam ad Laurentium Medicem Patrie patre(m). Tres sunt contemplationis Platonice gradus. Marsi-

75 A Ficino-kutatás hagyományosan Marsilio Ficino összes műveinek 1561-es (VD16 F 926) és 1576-os (VD16 ZV 5830) bázeli kiadását tekinti a legfontosabb viszonyítási pontnak. Minden elemzés az ezen kiadásokban található szövegváltozatokból, szövegsorrendből indul ki. Pl. az op. 661/2 „képletben” az első szám az oldal- számot jelzi, a második szám pedig azt, hogy az adott mű vagy levél az adott oldalon hányadik egység. 76 A Federicóhoz írott prooemium után op. 675–716-ot a kódex más sorrendben tartalmazza. A lehetséges ma- gyarázatok egyike lehet, hogy a levelek 2. könyvének ez az elméleti tanításokat tartalmazó része a levélkor- pusztól függetlenül, önállóan is cirkulált Opuscula theologica összefoglaló címen (l. pl. Firenze, BML, Plut. 83.11 ugyanazt az elrendezést követve, mint a jelen kódexben); Vö.: Suppl. Fic. I, XCV; MARCEL 1956, Int- roduction, (M, III, 247). A második könyv tartalmi sorrendje az Opera omnia sorrendjéhez képest:

(ff. 64v–73v) = op. 706/3–716 (f. 64v) Argumentum Marsilii Ficini in Platonicam theologiam ad Laurentium Medicem Patrie patre(m). Tres sunt conteplationis Platonice gradus. Marsilius Ficinus Laurentio Medici viro magnanimo S(alutem). Decrevi Magnanime Laurenti anteq(uam) grande illud Platonice theologie volumen ederem … × … quibus quisq(ui)s suavissime optat frui, det op(er)am inprimis oportet ut corporis sensibus utatur, quide(m) sed no(n) fruatur. Finis argume(n)ti in Platonica(m) theologia(m).

(ff. 73v–75v) = op. 686–688 Eleme(n)ta moventur mobiliter. Celestes spere [!] moventur stabiliter. Anime stant mobiliter. Angeli stant stabiliter. Deus est ipse status. Prima Platonice sapientie clavis. Marsilius Ficinus Johanni Francisco Hippolyto utriusq(ue) iuris doctori Gazolti comiti clarissimo S(alutem) P(lurimam) D(icit). Videmus elementa a terra usq(ue) ad celum moveri mobilite(r) … × … ad centrum singula tamq(uam) linee punctaq(ue) de- pende(n)t ut uno stabiliq(ue) nutu singula queat pro natura cuiusq(ue) vibrare. (op. 686–688)

48 lius Ficinus Laurentio Medici viro magnanimo S(alutem). Decrevi Magnanime Laurenti anteq(uam) grande illud Platonice theologie volumen ederem … × … senatu vestro clarissime Phebe. Saluta Marsilii licteratorumq(ue) [!] omnium nomine Bernardum Bembum venetum, immo etiam florentinum populiq(ue) n(ost)ri delitias.

(ff. 108v–138v) Epistolarum liber tertius:

(ff. 75v–77r) = op. 688–690 Forma corporea dividitur et movetur ab alio. Anima rationalis non dividitur sed ex se ip(s)a movetur. Angelus neq(ue) dividitur neq(ue) movetu(r) sed aliunde impletur. Deus e(st) plenitudo una simplex immensa. Secunda clavis Platonice sapientie. Marsilius Ficinus florentinus Nicholao ep(iscop)o vacie(n)si et Francisco Bandino s(alutem) p(lurimam) d(icit). Forma que ex se ip(s)a primoq(ue) talis quedam aut talis existit … × … fulgebunt animorum radiis beatoru(m). Animi salubribus vitalibusq(ue) seraphynorum radiis feliciter accen- dentur.Tota spirituum multitudo feliciu(m) infinita plenitudine infinite gaudebit in evum.

(ff. 77r–81v) = op. 682–686 Sup(er) sensum e(st) intellectus. Super sensibile e(st) intelligibile. Sup(er) mentes n(ost)ras sunt alie mentes. Super formas corporales su(n)t forme incorporales. Tertia Platonice sapientie clavis. Marsilius Ficinus florentinus conph(ilosoph)is suis s(alutem) p(lurimam) d(icit). Quid in rebus tam naturalibus q(uam) humanis verius meliusve sit quotidie ratiocinando et consultando … × … Hoc autem nihil aliud e(ss)e videtur q(uam) nolle ab inveniende veritatis amore seiu(n)gere honorande veritatis amorem.

(ff. 81v–89r) = op. 690–697 Compendium Platonice theologie Marsilii Ficini florentini. Ascensus a s(u)bstantia corporea ad i(n)corpoream s(cilicet) ad a(n)i(m)as ang(e)losq(ue) et deum. Quarta Platonice sapientie clavis. Marsilius Ficinus florentinus conph(ilosoph)is suis s(alutem) d(icit). Substantia quoniam accidentis omnis fundamentum est nature ordine quodam prior est accidente … × … perspicitur et summus ip(s)e na(tur)e lucisq(ue) cuiusq(ue) fons siti quadam na(tura)li proprie queritur amatur et colitur.

(ff. 89r–96r) = op. 675–682 Questiones quinque de mente. Prima utrum motus eius infinem aliquem certum dirigatur necne. Secunda utrum motionis ei(us) finis sit motus an status. Tertia utrum sit particulare quidda(m) an universum. Quarta utrum optatum finem suum qua(n)doq(ue) consequi valeat. Quinta utrum postq(uam) adepta e(st) finem aliq(ua)n(do) inde discedat. Quinta Platonice sapientie clavis. Marsilius Ficinus florentinus co(n)ph(ilosoph)is suis s(alutem). Sapientia summo iovis omnium creatoris capite nata ph(ilosoph)is suis amatoribus precipit … × … Habitus privationis expers secura tutaq(ue) totius possessio boni. Gaudium undiq(ue) plenum. Finis quinque questionum de mente.

(ff. 96r–105r) = op. 697–706 Marsilii Ficini florentini ad Iohannem Cavalcantem amicu(m) unicu(m) de raptu Pauli ad tertium celum et animi immortalitate. Non licet nobis mi Iohannes his t(em)p(o)rib(us) ob epidimie suspitione(m) una sicut co(n)suevimus familiariter … × … ip(s)o bono ip(s)oq(ue) gaudio optime beatissimeq(ue) gaudere memento in omnibus que tibi placent, nihil tibi aliud placere q(uam) ip(sum). Finis.

(op. 716–717: Qualis est amor talis amicitia. Marsilius Ficinus Alamano Donato dilectissimo suo, S. D. áthelyezve op. 833/1 után.)

(ff. 105r–108v) = op. 717–720 Marsilii Ficini florentini, Quid sit lum(en) i(n) cor(por)e mu(n)di, in a(n)i(m)a, in an(ge)lo, in deo. Ad Phebum Venetum clar(issimu)m oratorem. Salve semper in vite lumine Phebe noster. Salve Phebe celestis … × … senatu vestro clarissime Phebe. Saluta Marsilii licteratorumq(ue) omnium nomine Bernardum Bem- bum venetum, immo etiam florentinum populiq(ue) n(ost)ri delitias.

(ff. 108v–109v) Prooemium Hunyadi Mátyáshoz, Exhortatio ad bellum contra barbaros:77 Prohoemium libri tertii. Exhortatio ad bellum contra barbaros. Marsilius Fici- nus florentinus Mathie felicissimo Pa(n)nonie regi in pace securitatem, in bello victoriam, in victoria gloriam vaticinatur. Plato noster ph(ilosoph)oru(m) pater rex felicissime Xenoc- ratem Dione(m)q(ue) dilectos discipulos suos … × …regem Mathiam q(u)o(que) solum sub sole constituit. Imperium occeano [!], famam q(ui) t(er)minet astris. Vale K(a)l(endis) Oc- tobribus MCCCCLXXXIII. (ff. 110r–138v) Levelek: Q(uam) fallax sit humana prosperitas. Marsilius Ficinus Bernardo Bembo Oratori veneto equiti clarissimo S(alutem) D(icit) P(lurimam). Sumpsi modo calamum Bembe carissime … × … Sed micto [!] poete vobis hec amatoria ad causam ip(s)a(m) venio Iohanni n(ost)ro nobisq(ue) communem. Tertii finis.

(ff. 139r–171r) Epistolarum liber quartus: Marsilii Ficini florentini epistolarum liber qua(r)tus. Nemo e(st) cui possit invidere qui videre possit quot om(ne)s intus et extra furiis agitamur. Marsilius Ficinus Laurentio Francischio s(alutem). Mandavit discipulis suis Pythagoras ne cerebrum corve conmederent … × … Hoc ego sum vobis unus sibi quisq(ue) q(uo)d ip(s)e e(st). Hoc mihi vos estis q(uo)d duo sunt oculi. Florentie VIII K(a)l(endas) Iunias MCCCCLXXVIIII. Marsilii Ficini florentini liber epistolarum quartus explicit. Telos amén [gör.].

A ff. 169v–170v-n található levél élén (Marsilii Ficini florentini disputatio contra iudicium astrologorum = op. 781; 11. kép) ebben a kódexben mindkét alternatív címzettet feltüntették, tehát Giovanni Francesco Ippolitit, Gazzoldo grófját és Petrus Pannoniust, azaz Váradi Péter kalocsai érseket is, valamint a Váradi Péterhez szóló záradékot (vö.: Cod. Gu- elf. 12 Aug. 4o, ff. 143v–146r és Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, ff. 125r–126v). A könyv végén (f. 171r) – Cod. Guelf. 12 Aug. 4o-nek és Cod. Guelf. 2 Aug. 4o-nek megfelelően – a Báthory Miklóshoz szóló levél található (8. kép) (l. a kódexleírásokat).

(ff. 171v–197r) Epistolarum liber quintus: (f. 171v) Prooemium Bernardo Bembóhoz: Marsilii Ficini florentini epistolarum liber quintus feliciter incipit, et primo Prohoemium. Marsilius Ficinus florentinus Bernardo

77 Vö.: Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, ff. 1r–3v; Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, ff. 31r–32v.

Bembo veneto equiti clarissimo s(alutem) p(lurimam) d(icit). Liber epistolarum nostrarum quintus ab epistola de lege divina … × … merito feliciter dicatus sit lege feliciter. (ff. 171v–197r) Levelek: Legis divine fides scientia confirmatur. Marsilius Ficinus familiarib(us) suis s(alutem) p(lurimam) d(icit). Leges humane non aliter aut admittuntur ab initio … × … Hec nos gratia splendoris statim alliciet, suavitate ordinis atq(ue) harmonie iugiter oblectabit. Bonorum copia prorsus implebit. TELOS [gör.]. Liber quintus feliciter explicit. Incipit sextus.

(ff. 172r–v) op. 783/2 és 784/1 felcserélt sorrendben — (f. 183v) op. 794/2 után meg- ismétlődik op. 782/2 (Prohoemium Marsilii Ficini in opusculum eius de vita Platonis ad Franciscum Bandinum,78 korábban f. 171r-n is), valószínűleg ezért húzta át a levél szövegét két egymást keresztező vonallal egy olvasó vagy a korrektorok egyike.

(ff. 197r–231v) Epistolarum liber sextus: Oratio chri(sti)ani [az első 3 betű gör.] gregis ad Pastorem Sixtum suadens ut ovibus suis dicat. Pax vobis. Christianus grex Sisto beatissimo Pastori suo suppliciter se commendat. Haud facile nunc invenio pastor optime …× … Gloria in excelsis Apollini summo. Gloria Musis semp(er), gloria Gratiis. Pax letitia felicitas flo- rentinis gemino iam sole gaudentib(us). Telos [gör.].

(ff. 222r–223v) az op. 833/1 után álló levél általában nem itt, hanem a 2., egy esteben pedig az 5. könyvben található:79 Qualis e(st) amor, talis e(st) amicitia. Marsilius Ficinus Alamanno Donato dilectissimo suo s(alutem). Quum amicitia quod nemo dubitat ab amore vim nom(enque) accipiat … × … quia ira sepe adversus vilem libidinis impetum indignata rationi opitulatur. Libido v(er)o nunq(uam) adversus iram r(ati)o(n)i favere videtur. Hec Plato ex quib(us) apparet Platone(m) no(n) tres a(n)i(m)as, sed tres in una hominis anima posuisse.

78 Részben ez prooemium szolgáltatja az alapot ahhoz a feltételezéshez, hogy Ficino a Platón életéről írott munkáját önálló kódexként is elküldhette Budára. A másik érv emellett Johannes Pannonius egy Ficinóhoz írott helye (a jelen kódexben ff. 276v–277r = op. 871/2; Analecta nova 1903, 274–278.): „Legi Bude in epistola ad Bandinum, iterum prooemio tuo super Platonem …” Csapodi Csaba éppen emiatt vette fel a Francesco Bandininek ajánlott, Ficino De vita Platonisát tartalmazó kódexet önálló tételként 1973-as repertóriumába mint „lost Corvinian book” (vö.: CSAPODI 1973, 218–219., Nr. 261). Johannes Pannonius levelének hitelességét azonban a legújabb kutatás megkérdőjelezi. Johannes Pannonius személyének azonosításához l. KŐSZEGHY 2011 a korábbi irodalom összegzésével. 79 Valery Rees szíves szóbeli közlése.

(ff. 232r–269v) Epistolarum liber septimus: (f. 232r) Prooemium Franciscus Berlingheriushoz: Prooemium libri septimi. Marsi- lius Ficinus Francisco Berlingherio morib(us) et l(itte)ris ornatissimo s(alutem) p(lurimam) d(icit). Liber epistolarum n(ost)rar(um) septimus caput h(abe)t epistola(m) de curanda lit- terator(um) valitudine disputantem … × … in uno hoc ama(n)t exclamare una cum p(ro)pheta posse vid(e)n(tu)r, o q(uam) bonum o q(am) iocundum h(ab)itare fratres in unum. Vale. (ff. 232v–248r) De vita, liber primus (op. 493–509): De cura valitudinis eorum q(ui) l(itte)rarum studio incumbu(n)t. Marsilius Ficinus florentinus Georgio Antonio Vespuccio et Iohanni Baptiste Boninsegnio viris probitate doctrinaque insignibus s(alutem) p(lurimam) d(icit) … × … quantoq(ue) mentem circumfundit lumine tanto simul et voluntatem gaudio beate perfundit. Finis.

A kódex nem tartalmazza a Lorenzo de’Medicihez írt előszót (op. 493). A kódexben a prooemium utáni első fejezet (De cura valitudinis eorum q(ui) l(itte)rarum studio incumbu(n)t. f. 232v) hiányzik az Opera omniából. — (f. 239v = op. 501/1) hiányzik az utolsó három mondat.

(ff. 248r–269v) Levelek: Sapientia a solo deo. Marsilius Ficinus Iohanni Cavalcanti amico unico s(alutem). Par amice saltem pari referto. Vix quidem a me scripta ... × … Vos aut(em) amore dei vos quandoq(ue) deos reficietis. Tunc ego dicam vos quoq(ue) dii estis et filii excelsi om(ne)s. Marsilii Ficini ep(isto)lar(um) liber septimus feliciter explicit.

(ff. 270r–297r) Epistolarum liber octavus: (f. 270r) Prooemium Philippus Valorhoz: Marsilii Ficini epistolarum liber octavus incipit et p(rim)o prooemium ad Philippum Valorium virum magnificu(m). Marsilius Ficinus Philippo Valori generosissimo Valorie virtutis heredi s(alutem) p(lurimam) d(icit). Cum sepe dilectissime Valor octavo epistolarum libro caput imponere tentavissem … × … eg- regium achademicum non ut lectorem tantum, sed ut iudicem adhibeto. (ff. 270r–297r) Levelek: Charitatis laus. Marsilius Ficinus Hermolao Barbaro Ve- neto s(alutem) d(icit). Charitas non querit qu(a)e sua sunt … × … ita Gratiae concordiam procreant merito Picum quem Gratiae comitantur, sequitur et ubiq(ue) concordia ducem.

Eltérések a 8. könyvben található levelek sorrendjében az Opera omniához képest: Op. 896/3 a kódexben a prooemium utáni első helyen, a proemium után (f. 270r-v). — Op. 866/2 a kódexben hiányzik. — Op. 869/4 a kódexben hiányzik. — Op. 870/1 (f. 275v) a kódexben tévesen op. 873/1 (f. 278v) címével, amely a második korrigáló kéztől (l. alább) származik. — Op. 873/1 (f. 278v) cím nélkül, címét op. 870/1 viseli (f. 275v, Purgatio de diuturno silentio, et gratiar(um) actio). — Op. 873/2 utolsó sorai a kódexben hiányoznak (f. 280v, explicit: … veritas christiana servatur. Vale). — Op. 875/2 a kódexben egybefolyik op. 875/1-gyel (f. 281r), nincs címmel, címzéssel elválasztva. — (f. 281r–v) Apologus Mar- silii Ficini de raptu Margaritae nymphae ab heroe Pico (későbbi kéz erre javítja: Ryco) hiányzik az Opera omniából (a kódexben a szöveg mellett x jel). — (ff. 285v–286r) op. 879/3 szövege a kódexben teljes. — Op. 881/1 (ff. 287r–v) után az alábbi levelek hiányoznak az Opera omniából, a kódexben azonban megtalálhatók: Marsilius Ficinus Laurentio Medici S. P. D., Marsilius Ficinus canonicus medices D. Ioanni Medici protonotario S. P. D., Oratio ad collegium canonicorum. A kódex 890/2-vel zárul, hiányoznak: 890/3–892/3 (a 8. könyv utolsó 7 levele).

(ff. 297v–303v) üres

Szerző és mű: Marsilio Ficino (1433–1499) leveleinek nyolc könyve, amely az 1457 és 1488 között született leveleket tartalmazza. A 8. könyv végén hiányzik hét levél, amely körülmény a kódex pontos datálását teszi lehetővé.80 A kötet tartalmi elemzését lásd: Suppl. Fic. I, LI–

LII., ahol a kódex a Ficino-kutatásban, műveinek kiadásában azóta elterjedt G1 sziglát kapta. A firenzei újplatonizmus legjelentősebb alakjának magyarországi kapcsolataihoz és a wolfenbütteli Ficino-corvinák abban játszott szerepéhez l. REES 2014.81 A kódexben a 4. könyv összetételén – Cod. Guelf. 12 Aug. 4o-hez és Cod. Guelf. 2 Aug. 4o-hez hasonlóan – jól érzékelhető egyfajta „magyarított” jelleg: Váradi Péter kalocsai érseket feltüntették alter- natív címzettként f. 169v-n, op. 781 élén (= Letters IV, 37; 11. kép); a Báthory Miklós, váci püspökhöz szóló levelet (f. 171r, op. 782/2 = Letters IV, 39) a 4. könyv végére helyezték (8.

80 Valery Rees szerint a kódex röviddel azelőtt készült el, mint hogy a 8. könyv végleges tartalma összeállt volna. Vö.: REES 2014, 171–172., valamint alább a provenienciát. 81 L. továbbá a 337. jegyzetben a tárgyhoz kínált további szakirodalmat.

53 kép), de a kódex más részeiben is számos olyan levél található, amelyeket Ficino magyar vagy Magyarországon élő olasz barátaihoz címzett.82

Kiadások:

Editio princeps: CAPCASA 1495, ff. 1r–155v

KOBERGER 1497, ff. 1r–194r Opera omnia, 607–890. A levelek további kiadásait l.: Suppl. Fic., I, LXVII–LXVIII.

A kódex fizikai jellemzői: Finom itáliai, de helyenként hullámos pergamen jó álla- potban, az első leveleken használatból eredő piszokfoltokkal, az írás és a rubrika f. 1r-n alig olvasható. f. 68r-tól iniciálélenyomatok passim.83 — Ívfüzetek: II,1 (előzék és első levél) + 5V51 + II55 + V65 + 19V265 + (1+V)276 + 2V296 + (IV-1)303. Az első előzéklap számozatlan, a 297. levél levélpárja a hátsó kiragasztott előzék. Függőleges reclamansok lent, a két jobb oldali függőleges vonal között. Ívfüzetjelzések nem láthatók. — Újkori tintás folilás a jobb felső sarkokban (19. sz. vége): 1–303, az első levél foliálatlan. Írás: Humanistica textualis rotunda, két különbőző kéz munkája. 1. kéz: a szöveg túlnyomó része, a görög nyelvű idézetek vörös tintával, szövegjavítások (f. 3v, f. 172r), a szöveghagyományozódáshoz tartozó margináliák passim; 2. kéz: f. 232r (a 7. könyv prooemiuma), f. 270r–v, ff. 275v–297v (Sebastiano Gentile megfigyelése, vö.: Lettere, CLXIV–CLXVI.). — Írástükör: 192 × 118 mm; egy kolumna; 32 sor; szimpla tintavonala- zás, az írás a felső vonalon kezdődik. — Három további kortárs kéz, feltehetőleg a korrektorok szövegjavításai, betoldásai kurzív humanista könyvírással minden bizonnyal kontrollpédány segítségével.84 1. kéz (Luca Fabiani, vö.: Cod. Guelf. 10 Aug. 4o): ff. 109r, 116v (10. kép), 118v, 122v, 125v, 131r-v, 136r, 145r, 173r, 177r, 178r, 204v, 263r, 275r, 296v, valamint interlineáris korrekciók passim; 2. kéz: ff. 58v (Laus orato(r)ia vörös tintá- val) 244v, 247r; 3. kéz: ff. 218r, 230r, 263r, 275v (két egymást követő hiányzó levélcím és incipitformula kiegészítése vörös tintával: Purgatio de diuturno silentio, et gratiar(um) actio. Marsilius Ficinus Aurelio S.; Com(m)endatio missi operis ad amicum. Marsilius Ficinus

82 Báthory Miklós filozófiai műveltséségéhez, annak Ficino tanításaival való kapcsolatához l. legújabban: MOLNÁR 2015b. 83 A kifestett iniciálék még nem voltak teljesen szárazak, amikor a leveleket egymásra rakták. 84 Figyelemre méltó, hogy a korrigálás csupán a harmadik könyvvel veszi kezdetét, méghozzá a prooemium szövegénél, amely a Mátyáshoz írott Exhortatio ad bellum contra barbaros. A firenzeiek talán a sietség okán járhattak el így, feltételezve, hogy a magyar olvasóközönséget, alkalmasint a királyt a kötet tartalma ezen a ponton, ill. ezt követően fogja érdekelni.

Francisco Bandino S.; 12. kép), 276r (interlin.), 279v (interlin.), 287r; f. 144r-n utólagos dátumkiegészítés felthetőleg valamelyik egykorú korrigáló kéz által. — A korrektoroktól feltehetőleg különböző, kortárs felhasználó kéz bejegyzése: f. 153r (sive instaurata)85 — Vörös tintás notajelek ff. 186r–236r passim. — Cruxok, feltehetőleg a 3. korrigáló kéztől. — f. 183v (a Prohoemium Marsilii Ficini in opusculum eius de vita Platonis ad Franciscum Bandinum szövege két, egymást keresztező tintavonallal áthúzva)86 — D (f. 208v) és S (f. 297r) iniciálékorrekciók a margón barna tintával. — Az illuminátornak szánt, előírt betűk: q (f. 221r), h (235v).

Illumináció: Ma általánosan Francesco Rossellinek és az ún. Maestro dell’Iliade Me- dicea szükségnevű mesternek attribuálva (A. Garzelli, GARZELLI 1985 II, 306–307. és 547.,

548. tábla, Garzelli véleményét veszi át Wehli Tünde, WEHLI 2002, 108., valamint Pócs

Dániel, PÓCS 2008, 152., PÓCS 2013b), korábban87 általában Antonio del Cherico (HEI-

NEMANN 1900, Nr. 2706, 378–379.; HEVESY 1923, Nr. 150, 85.) vagy Cherico műhelye

(Hoffmann Edith,88 HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 79–80., 103., Nr. 147; Hoffmann Edith véleményét veszi át Csapodi Csaba, CSAPODI 1973, Nr. 262, 219.). Az attribúció szempontjából említésre méltók Hoffmann Edith megfigyelései: szerinte a kódex illuminátora a Cherico (Rosselli)-műhely egy kisebb mestere volt,89 ám nem

85 A „sive instaurata” bejegyzés az általam ismert szövegekben és kiadásokban nem szerepel, ezért valószínű- leg nem szövegkorrekció, hanem sokkal inkább a szöveg valamely kortárs olvasójától származó tartalmi pon- tosítás. Egyébiránt ez az egyetlen olyan jellegű bejegyzés a szövegben, amely nem korrektortól származik, és a kódex olvasására, felhasználására utal. 86 Magyarázatát l. korábban. 87 Mielőtt Levi d’Ancona kiemelte volna Rosselli alkotásait a Cherico-ouevre-ből (vö.: LEVI D’ANCONA 1965). 88 L. a fönti magyarázatot! 89 Hoffmann Edith működése időszakában Francesco Rosselli tevékenységét még nem különítették el Fran- cesco Antonio del Chericóétól. Következésképpen Hoffmann Edith azokat a corvinákat, amelyeket napjainkban biztosan Rosselli műveinek tart a kutatás, következetesen Cherico saját kezű műveinek tartotta: „Origenes Homeliái (Modenában), a wolfenbütteli Psalterium és a bécsi Regiomontanus kézirat …” (HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 79.) A két wolfenbütteli Ficino-corvinát (Cod. Guelf. 73 Aug. 2o és Cod. Guelf. 12. Aug. 4o) azonban, amelyeket azóta szintén Rossellinek szokás tulajdonítani (l. a tételleírást, valamint PÓCS 2008, 152., PÓCS 2013b), Hoffmann Edith nem tartja a mester – szerinte még Cherico, valójában Rosselli – keze munkájának, hanem csupán az ő műhelyéből valónak (HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 80.)! Figyelemre méltó továbbá, hogy Hoffmann Edith a két kérdéses Ficino-corvinát, amelyeket elvitat Chericótól (Rossellitől), még csak nem is tartja azonos mester kezétől származónak. A Cod. Guelf. 73. Aug. 2o esetében csupán annyit jegyez meg, hogy Cherico műhelyéből való, a Cod. Guelf. 12. Aug. 4o-hez azonban a következőt fűzi: „egy Cherico-segédtől való, ki egy Medici-féle Homerosban (Laurenziana. Plut. 32. 4.), melynek címlapja Chericotól származik, a belső lapokat festette” (HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 199., 137. j.). Hoffmann Edith tehát még azonosnak tartja Francesco Rossellit és a Medici Ilias mesterét (őket később „kettéválasztja” a kutatás), aki azonban szá- mára nem azonos az Ilias belső lapjain dolgozó mesterrel, aki viszont megegyezik a Cod. Guelf. 12 Aug. 4o jelzetű Ficino-corvina illuminátorával. A Cod. Guelf. 73 Aug. 2o-t azonban Hoffmann Edith szerint sem nem Cherico (Rosselli), sem nem a Medici Ilias mestere (ők ketten Hoffmann számára még azonosak voltak), sem nem a Medici Ilias mesterének a segédje illuminálta, hanem egy tőlük különböző személy, aki szintén Cherico (Rosselli) műhelyében dolgozott.

55 azonos Cod. Guelf. 12 Aug. 4o illuminátorával, aki ugyanazon műhelynek egy másik kisebb miniátora.90 Stílusuk és motívumkincsük mindazonáltal igen közel áll Rosselliéhez. Közeli stíluspárhuzam: Firenze, BLM, Plut. 91. sup. 32, f. 1r.91 Pócs Dániel feltételezése szerint az egyes leveleket bevezető, kisebb iniciálék esetleg a budai műhelyben készülhettük, mesterük talán az ún. „első címerfestő” volt.92

(ff. 1v–2r) díszített kettős címlap Hunyadi Mátyás (f. 1v) és Beatrix királyné (f. 2r) számára kialakítva, a kapcsolatot a két lap közöztt az uralkodópár egymás felé tekintő pro- filképei teremtik meg (l. lent) (5–6. kép). A címlappár miniatúradíszében a készítés során végrehajtott korrekció számos jele megfigyelhető (l. lent). (f. 1v) arannyal kitöltött, négy oldalon körbefutó keretdísz, kívül világoskék, belül rózsaszín pálcák között, három külső oldalán arany csipkedísz; a belső arany felületet díszí- tőelemek tagolják: egymásra helyezett kandeláberek, puttók, gyümölcskosarak, gyümölcs- füzérek, vörös gyöngysorok, színes növényi ornamentika; a bal oldali függőleges bordűr közepén medaillon, benne Hunyadi Mátyás jobbra tekintő profilképe fekete háttér előtt, kör- irata: MATHIAS REX UNGARIAE; a bordűr különboző pontjain medaillonokban a magyar királyi címer részletei: a felső bordűr közepén ezüst alapon a hármas halmon álló apostoli kettős kereszt, a jobb oldali bordűr közepén a magyar vágások ezüsttel keretezve; a bas-de- page közepén négy puttó által tartott, zöld sárkányok alkotta gyűrűben Hunyadi Mátyás cí- mere (G3, vö.: CSAPODI 1973, 494.) fekete háttér előtt, a címerpajzsból arany sugarak törnek elő. — Az írástükör felső részén, aranytáblán háromsoros incipitformula arany majuszku- lákkal, a tábla javított változat.93 — Négysoros, aranyozott laparany inicálé P(arentum) vö- rössel kitöltött, finom arany, tárcsaszerű virágfejekkel, indákkal díszített, arannyal keretezett, négyzet alakú háttér előtt, alatta jól kivehetők egy másik iniciálé körvonlai; ult- ramarinkék alapra arannyal írt szöveg.

90 L. az előző jegyzetet! A kódex illuminátora egy Rossellinél nyilvánvalóan jóval gyengébb kvalitású mester. Jóllehet bizonyos alakok vonavezetése (puttók, Beatrix királyné) kétségtelenül hasonlít Rosselliére, a munka mégis nélkülözi azt a precizitást, áttekinthetőséget és eleganciát, ami olyannyira Francesco Rosselli sajátja (pl. Bécs, ÖNB, Cod. 44). Az alakok és a portrék rajzolata durvább, elnagyoltabb. A köriratok egyenetlensége, valamint a címer gondatlan kivitelezése szintén elvitatja ezt a kódexet Rossellitől. 91 Az adatot Pócs Dánielnek köszönöm. 92 Elhangzott Pócs Dániel az MTA Művészettörténeti Intézetében 2014. január 31-én tartott előadásán. A fel- tételezést komplikáltabbá teszi az a körülmény, hogy a még nedves iniciálék lenyomatai a szemközti oldalon nem illeszkednek az iniciálék valódi helyéhez a másikon. Ez azt jelenti, hogy ezeket az inicilékat akkor festet- ték, amikor a kódex még bekötetlen állapotban volt. Ha elfogadjuk Pócs Dániel feltételezését, akkor a kódex- nek kötés nélkül kellett Budára érkeznie. Elképzelhető ez egy ajándék esetében? 93 Alatta jól kivehető egy kisebb, szintén arannyal keretelt, minden bizonnyal ultramarinkékkel kitöltött (l. a szemközti f. 2r-t) első tábla, amelyet javításként ecsetarannyal kentek át. A korrekció oka feltehetőleg tévesz- tés: talán a szemközti oldal kompozicióját kezdték el megvalósítani ezen az oldalon.

(f. 2r) négy oldalon körbefutó keretdísz, hasonló módon kialakítva, mint (f. 1v)-n, eltekintve az alábbi különbségektől: ezúttal a külső keretelő pálca a rózsaszín és a belső a kék; a felső bordűr közepén medaillonban a Hunyadi család címere, fekete holló, aranygyű- rűvel a csőrében, sötétkék háttér előtt; a jobb oldali bordűr közepén medaillonban Beatrix királyné balra tekintő profilképe fekete háttér előtt, körirata: BEATRIX REGINA UNGA-

RIAE; a bas-de-page közepén a Mátyás címerét (G3, vö.: CSAPODI 1973, 494.) körülvevő gyűrűt ezúttal váltakozó rendben fehér maszkok és kék delfinek alkotják, a címer arany hát- térre helyezve (a látható alárajzolás alapján a címert a kivitelezés során több ponton korri- gálták). — Arany majuszkulákból álló, háromsoros incipitformula arannyal keretezett, ultramrainkék táblán. — Tizenegy soros, aranyozott iniciálé M(arsilius), benne Ficino köz- ismert vörös köpenyes-sapkás félalakjával, aranylazúrral festett, gazdag virágornamentiká- val díszített, ultramarinkék, négyzet alakú háttér előtt (hasonló stílusú iniciálét l. Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, f. 1r). — Az egyes könyvek élén laparany iniciálék osztott, vörössel, zölddel, kékkel kitöltött, fehér vagy arany virágmotívumokkal díszített, négyzet alakú háttér előtt, a margón rövid, színes virágokból, indákból, sugaras aranytallérokból álló széldísszel, az aranytallérok körül tollrajz-díszítéssel: (f. 64r) 2. könyv C(um) 8 soros; (f. 108v) 3. könyv P(lato) 7 soros (9. kép); (f. 139r) 4. könyv M(andavit) 9 soros; (f. 171v) 5. könyv L(iber) 9 soros; (f. 197r) 6. könyv H(aud) 8 soros; (f. 232r) a 7. könyv kezdetén nincs hasonló iniciálé, csupán egy egyszerűbb, ugyanúgy, mint a levelek kezdeténél (l. lent); (f. 270r) 8. könyv C(um) 7soros. — (f. 185r) F(also) 4 soros, hasonlóan kialakított iniciálé, mint a könyvek élén, ezúttal bekezdést vezet be. — A levelek élén 2–3 soros, arany majuszkulák osztott, vörössel, arannyal, sötétkékkel, zölddel kitöltött, arany vagy ezüst növényi ornamentikával díszített, négyzetlap alakú háttér előtt, a margón tollrajzos díszítéssel kiegészítve. — Hosz- szabb leveleknél esetenként vörös paragrafusjelek. A f. 68r-tól nedves, meg nem száradt iniciálék lenyomatai passim. — Rubrika (levélcímek, címzések).

Kötés: Eredeti kötés, 300 × 200 × 60 mm. Meggyszínű bársony fatáblákon, a bársony erősen kopott, a táblák szélein a fa kilátszik, a gerinc fedetlen (7. kép). Befelé harántolt fa- táblák, vastagságuk 5,5–7,1 mm. 5 db, bőrcsíkra fűzött duplaborda. Fejnél eredeti, színezet- len oromszegő, lábnál az oromszegő nem maradt fönn. — Az eredeti csatok és azok tartozékai, valamint a sarok- és köldökveretek elvesztek, lenyomatuk azonban a bársonyban jól kivehető. A hosszanti oldalon egykor 2, a két keskenyebb oldalon 1–1 itáliai típusú, for- dított záródású csat, kialakításukra az alábbi jelekből következtethetünk: az előtáblán a szalagok leszorítására szolgáló 3–3 szög nyoma, a háttáblán stilizált levelet formázó leszorítók

57 nyomai; az előtáblán a szalagok helye a fába mélyítve. Az eredeti állapotban mind az elő- tábla, mind a háttábla 1–1 koszorút mintázó, reliefszerűen kiképzett köldökverettel (d = 62 mm) és 4–4 karéjos sarokverettel rendelkezett (d = 33 mm). Jelenleg a hosszanti oldalon 2 db, a 16–17. századi, északnémet reneszánsz kötésekre jellemző,94 normál záródású, ún. felemás rézkapocs. A T alakú, karéjos kivágású lemezből készített, rövid, eredetileg textillel bevont bőrpántra erősített, horgas kapcsok a kötetet teljes vastagságában átfogják. Mivel ez az eljárás a 16. század végén és a 17. században volt nép- szerű Németországban, a kapcsok ebben az időben kerülhettek a kötetre, feltehetőleg már Herzog August udvarában. (Ugyanilyen kiegészítés és csatpótlás figyelhető meg a Cod. Gu- elf. 10. Aug. 4o jelzetű corvinán is, továbbá a Cod. Guelf. 6. Aug. 4o és Cod. Guelf. 65.2 Aug. 8o jelzetű, nem hiteles corvinákon.95) A háttáblán 2 db egyszerű, négyzetlap alakú le- szorítólemez látható, amelyet 1–1 szög rögzít. A kódex gerincét valamikor pergamennel pó- tolták (vö.: HEINEMANN 1900, Nr. 2706), ezt később eltávolították, feltehetőleg restaurátori beavatkozás során, lenyoma azonban jól kivehető a kötéstáblákon. A kötetet feltehetőleg sosem fűzték újra. — Eredeti poncolt, aranyozott metszés, erősen kopott.

Proveniencia: A kódex 1488. július 6. után (l. a kódexben található, utolsó előtti Ficino-levél datálását, f. 297r: florentiae VIa Iulii 1488), de valószínűleg még 1488 nyarán96 készült Firenzében, Philippo Valori költségén (Suppl. Fic. I, CLXX) és ösztönzésére, valamint Ficino hozzájárulásával (Suppl. Fic. I, CLXX.) (l. Philippo Valori Mátyáshoz szóló ajánlásását, f. 1v). Mátyás címereit (G3, vö.: CSAPODI 1973, 494.) a díszes kezdőlapok alsó részére (f. 1v, f. 2r) még Firenzében festették. A kötet Firenzéből Budára, a királyi könyv- tárba került. Mátyás halála után a kódex sorsa ismeretlen. J. Burckhard felveti (BURCKHARD 1744, II, 101., „b” j.), hogy a kötet esetleg még Buda pusztulása előtt Ansbachba került volna

(vö.: HEINEMANN 1900, Nr. 2706). Feltehetőleg 1618 után, de mindenképpen 1627 előtt

(MILDE 2006, 110.) Herzog August szerezte meg az ekkor még Hitzackerben található gyűj- teménye számára. A (f. 1r) alsó szegélyére Herzog August saját kezűleg jegyezte be a kézirat

94 Az információt Bertram Lessernek köszönöm. 95 A Cod. Guelf. 65.2 Aug. 8o jelzetű kódex, amely Catullus, Tibullus és Propertius műveit tartalmazza, más tekintetben is magán viseli Herzog August mint „könyvrestaurátor” keze nyomát! 96 A magyarázatát l. REES 2014, 171–172. Valery Reestől függetlenül ugyanerre a megállapításra jutott Pócs Dániel is (PÓCS 2013b): tekintve, hogy a 8. könyv utolsó 7 levele hiányzik a kódexből, a kódexben még fel- lelhető, utolsó előtti levél pedig 1488. július 6-ra datált, és mivel a teljes 8. könyv legutolsó levele 1488. október 19-i keltezésű (egy Luca Fabiani által datált példány: Firenze, BML, Plut. 90 sup. 43; a helyes datálás található a levelek Capcasa-féle, 1495-ös első kiadásában is, f. 157r-n), jelen kódex szükségszerűen valamikor a két időpont között kellett, hogy szülessék, tehát 1488. július 6. és 1488. október 19. között, de talán inkább még 1488 nyarán, különben az utolsó hét levelet is bemásolták volna a kódexbe.

58 jelzetét: 73. Msc. A kódex legkorábbi dokumentációja a hercegi gyűjteményben a Bücher- radkatalog 1518. oldalán található tételbejegyzés, amely szintén Herzog August saját kezé- től származik: „LXXIII. vid. p. 2991. / Octo Libri Epistolarum, Marsilii Ficini Florentini: in Membrana: Cum praefatione Phi- / Lippi Valoris, ad Matthiam, Pannoniae Regem. Nota ipsi(us) et Coniugis imagine(m), elega(n)ter d(e)picta(m).” — (f. 1r), (f. 297v) a wolfen- bütteli könyvtár körbélyegzője, körirata: BIBLIOTHEK ZU WOLFENBÜTTEL.

A kézirat teljes digitalizált változata hozzáférhető: http://diglib.hab.de/?db=mss&list=ms&id=73-aug-2f

Kéziratleírások, katalógustételek: HEINEMANN 1900, Nr. 2706, 378–379.; Bibli- otheca Corvina 1927, Nr. 147, 76.; HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 147, 103.; Suppl.

Fic. I, LII. (G1) és CLXX.; CSAPODI 1972, 31., 35., 41.; CSAPODI 1973, Nr. 262, 219.; BH 1988–1993, II, Nr. 2801, 244.; BC 1990, Nr. 207, 68–69.; Uralkodók 2002, Nr. 49–50, 268–

271. (T. Wehli); MILDE 2005; MADAS 2009, Nr. 54, 54.; Mattia Corvino e Firenze 2013, Nr. 58, 198–201. (D. Pócs).

COD. GUELF. 84.1 AUG. 2O

JOHANNES TOLHOPFF97

Pergamen IV, 30 277 × 190 mm Buda 1480–1481

(ff. 1r–2r) Johannes Tolhopff, Előszó Hunyadi Mátyáshoz: Ad Serenissimu(m) ac Invictissimum Dominum principem Christianissimu(m): D(omi)n(u)m Mathiam Hungarie Bohemieq(ue) etc. Regem etc. Johannis Tolhopff In Stellariu(m) prefatio. Rem novam Serenissime princeps ac Regum maxime denuo evo Maiestatis vestre iuxta demo(n)strationes antiquor(um) … × … nec vulgaria: sed rege digna offeram per ordinem et in hoc Maiestati v(est)re clementissime habere me velim co(m)me(n)datum.

(ff. 2r–26r) Johannes Tolhopff: Stellarium (ff. 2r–4r) De duplici mundo et partium eius explanatione Capitulum. Universus orbis Serenissime princeps duos co(m)plectitur mundos. Regnu(m) huius seculi transitorii et alterius mundi … × … Vel rarefactione(m) aut condensatione(m) scissione(m)ve sperar(um) fieri fatebimur quod impossibile est. Peregrinar(um) eni(m) imp(re)ssionu(m) expers est hoc ingenerabile et incor(r)uptibile celeste corpus98

(ff. 4v–5r) üres

(ff. 5v–6v) De calculi operatione capitulum. Consueverunt plurimi invictissime Rex calamo et attramento, nonnulli creta et gleba terre alia calculos suos conferre. Has vero operationes ne regie manus maculam contrahant … × — (f. 6r) a calculus ábrája — (f. 6v) … Et signis pro illis gradib(us) 30 unu(m) signu(m) additu(m) exibunt 12 signa, que ablata nullu(m) restat signu(m), nullus g(ra)dus etiam et tantu(m) 49 minuta

97 Hálásan köszönöm Zsoldos Endre csillagászattörténésznek a kódex feldolgozásához és szakmai feltárásához nyújtott segítségét. 98 A szöveges részek explicitjét a kódexben sehol sem zárja pont.

(ff. 6v–7v) De Tabularum Mediorum Motuum Celestiu(m) mobilium Institutione Ca- pitulum. Ordinavimus tabulas succinctissime 12 pro mediis motib(us) celestiu(m) orbiu(m). Unam pro medio motu Lune … × … et quinto gradu pisciu(m) primi mobilis extiterat me(n)sis seque(n)tis Aprilis octava eiusdem die magne ac diuturne renovateq(ue) significa- tionis

(ff. 8r–12v) Táblázatok: (f. 8r) 1. Tab(u)la deci(m)e sp(er)e99; 2. Ta(bu)la access(us) et recess(us)100 [az oszlop végén: (Christi) 11 29 13101 / Radix Bude / 1463102 2 14 27103]; 3. Ta(bu)la augiu(m) et stella(rum)104 (f. 8v) Tabula Saturni105 (f. 9r) Tabula Iovis (f. 9v) Tabula Martis (f. 10r) Tabula Solis (f. 10v) Tabula Argume(n)ti Vene(r)is (f. 11r) Tabula Argume(n)ti Mercurii (f. 11v) Tabula medii motus Lune (f. 12r) Tabula medii argume(n)ti Lune (f. 12v) Tabula Capitis Draconis

(ff. 13r–v) üres

(ff. 14ar–14av) De mediorum Locorum et motuum in ordine ad primu(m) Mobile ex Tabulis inventione Capitulum. Motum medii Lune, Argumenti Lune, Capitis Draconis … × …capitis Draconis addideremus. Est autem veru(m) argumentu(m) latitudinis lune distantia veri loci Lune a capite vel cauda draconis106

99 Az órák átszámítása signumokba és gradusokba (1 óra = 15 gradus, 2 óra = 1 signum, 24 óra = 12 signum). 100 CHABÁS–GOLDSTEIN 2012. 101 A radixhoz (epocha) tartozó pozíció. A radixokhoz l. CHABÁS–GOLDSTEIN 2012, 59–61. 102 A f. 14r-n található példa alapján valójában 1464.0. 103 A radixhoz (epocha) tartozó pozíció. 104 A földtávoli pont (aux) és az állócsillagok „mozgását” éves beosztásban bemutató táblázat az Alfonz-táblák alapján. Revolutiójuk (periódusuk) a táblázat szerint 49 000 év (téves becslés, valójában ennél rövidebb ideig tart). A precessziót (a föld tengelymozgása miatt a csillagok látszólagos elmozdulása) éves beosztásban mutató táblázat, az Alfonz-táblák alapján kimásolva. A precesszió pontos magyarázatához l. CHABÁS–GOLDSTEIN 2012, 43–47. 105 (ff. 8v–10r) a Szaturnusz, a Jupiter, a Mars és a Nap mozgása. 106 A fejezetben a szerző kiszámol egy példát 1480. május 6. du. 2 óra 24 percre.

(ff. 14av–14bv) De differentia veri et medii motus atq(ue) loci planetarum et quo(run)da(m) termi(n)o(rum) diffinitio(n)e Ca(pitulum). Medium locum Solis in Zodiaco ostendit linea ducta ad … × … passiones et termino(rum) expositiones ad propositu(m) n(ostr)um no(n) conducentes in theoricis planeta(rum) satis clare patent

(ff. 14bv–15r) De proprietati(bus) quibusda(m) motuu(m) planeta(rum) Cap(itulum). Statio duplex est planetaru(m), prima et fecunda … × … matutine cum oriunt(ur) ante So- lem. Occide(n)tales et vespertini cum occidunt post Solem

(ff. 15v–16r) De veri loci Solis per Stellariu(m) inventione Cap(itulum). Verum locum Solis in Zodiaco invenire. Primo ducat(ur) linea … × (f. 15v) … linea a centro terre ad Zodiacum ducta, ubi medius locus Solis exist(it). Cuius rei hec est geometrica figuratio — (f. 16r) illusztráló ábra.

(ff. 16v–17r) De vero loco Lune Capitulum. Verum locum Lune in Zodiaco perqui- rere in Luna oportet habere … × … usq(ue) ad Zodiacu(m) et hec oste(n)dit ve(rum) loc(um) Lune scilicet 7 signa 6 gradus dato tempore verissime et minuta [a „minuta” elől hiányzik a számadat] — illusztráló ábra.

(ff. 17v–18r) De vero loco Mercurii Capitulum. Verum locu(m) Mercurii in Zodiaco i(n)vestigare hic similit(er) mediu(m) motu(m) centru(m) … × (f. 17v) … Hec ultima linea in Zodiaco ve(rum) locu(m) Mercurii ostendit indubitanter — (f. 18r) illusztráló ábra.

(f. 18v) De vero loco Veneris et trium superio(rum) Capitulu(m). Veru(m) locu(m) Veneris Martis Iovis atq(ue) Saturni in Zodiaco reperire. … × … in Zodiaco oste(n)dit ve- rissimu(m) s(ecundum) antiq(uorum) demo(n)strat(i)o(n)es hactenus co(m)pertas — illuszt- ráló ábra.

(f. 19r–v) De motu octave et none spera(rum) Capitulu(m). Stella(rum) fixarum motus duplici via venari poterit … × … satis sit pro motibus veris rep(er)iendis hoc stellario i(n)strume(n)to vera loca stella(rum) p(rae)cise p(er)quire(re)

(f. 20r) De vero loco planetarum i(n) ordine ad octava(m) spera(m) Ca(pitulum). Hactenus stella(rum) tam erratica(rum) q(uam) fixaru(m), cuncto(rumque) mobiliu(m) … × … cum per tertia(m) Trigano, cum vero in oppositis locis extiterint, oppositis aspecti(bus) se intuent(ur) — illusztráló ábra.

(ff. 20v–23r) De diversa anni acceptione et celica revolutio(n)e atq(ue) stella(r)ii p(er)petuitate. Annus duplex est discretus et co(mmun)is. Discretus vero est … × … nostri stellarii instrume(n)ti clarius pateat, quo prefata sui exigente preciositate cognoscere po- terimus Regu(m) Invictissime et Rex Maxime Vale. Laus deo Eterna ab Eterno etc.

(ff. 23v–25r) üres

(ff. 25v–26r) az univerzum ábrája

(ff. 26v–31v) üres

Szerző és mű: Johannes Tolhopff (ca. 1445–1503), az ingolstadti (1472–1479) és párhuzamosan a lipcsei egyetem tanára – gazdag pártfogót keresve – feltehetőleg 1479 végén vagy 1480 első felében érkezett a budai királyi udvarba.107 Hunyadi Mátyás 1480. október 20-án nemességet adományozott neki (vö.: CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 334–335., CSAPODI-GÁRDONYI 1988,

87–90., MIKÓ 2014, 224. skk.). A csillagász rövid itt tartózkodás után elhagyta Budát. Távozásának pontos időpontja nem ismert, de minden bizonnyal 1481. február 24. után került rá sor (Vö.: SCHÖNER 1994, 173.). Tolhopff a királynak ajánlott Stellarium c. művét közvetlenül érkezése után alkot- hatta meg, ugyanis a benne szereplő példa dátuma 1480. május 6. (f. 14ar), valamint a kódex illuminációja is a budai műhely 1480 körüli stílusát tükrözi (vö.: MIKÓ 2014). A Stellarium a bolygók mozgásának egyszerűsített bemutatása, valamint a Tolhopff által kifejleszett csillagászati mérőműszer, a stellarium használatának leírása. Az eszköz a bolygómozgás modellálására szolgált. A benne szereplő táblázatok Krisztus születéséhez és az 1463-as radixhoz (valójában 1464 kezdetéhez) és a budai meridiánhoz igazítva adják meg

107 Tolhopff életéhez l. mindenekelőtt: SCHÖNHER 1994, ARNOLD 1989, CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, CSAPODI- GÁRDONYI 1988.

63 a bolygók pozícióit. Tolhopff megelőzőleg már 1476-ban, Rómában is írt egy hasonló művet IV. Sixtus pápa számára De motibus celestium nobilium címmel (BAV, Cod. Vat. Lat. 3103108). A két mű tartalmilag hasonló, a szerző csupán a két lehetséges mecénás alakjához igazította őket. A budai kódexben Tolhopff tudatosan a renovatiót választotta kulcsfogalom- ként. Ez összhangban állt a király korábbi csillagászának, Regiomontanusnak az elképzelé- seivel, akinek a legfőbb törekvése a csillagászatnak a humanizmus eszközeivel való megújítása volt (vö.: SCHÖNER 1994, 178–182.). Ha Tolhopff még 1482-ben is Budán tartózkodott volna, megismerkedhetett volna későbbi közeli barátjával, Conrad Celtisszel, aki ugyanebben az évben látogatott Magyaror- szágra (vö.: SCHÖNER 1994, 176.). Az a körülmény, hogy a csillagász 1482-ben hirtelen ismét Ingolstadtban bukkant fel, hogy visszaszerezze állását mint Kollegiat a Collegium ve- tusnál, jelentőséggel bírhat egy másik corvina (München, BSB, Clm 627) Mátyás utáni tör- ténete szempontjából. A kódex az első kötéstábláján található feljegyzés alapján 1560-ban Ingolstadtból került Johann Jakob Fugger (1516–1575) könyvtárába. Ez a corvina – illumi- nációjának stílusa alapján – a budai műhelyben készült pontosan ugyanabban az időben, amikor Tolhopff Budán tartózkodott. Ráadásul a Stellariumot tartalmazó kódex, valamint a müncheni corvina ugyanazon miniátor kezétől származik.109

Kiadás: A műnek sem másik példánya, sem pedig nyomtatott kiadása nem ismert számomra. Feltehetőleg „manuscriptum unicum”-ról van szó.

Az előszóból részletet közöl:

RUMY 1804 Analecta nova 1903, 452–454.

A kódex fizikai jellemzői: Jó állapotú, finom pergamen, helyenként egykor össze- varrt vagy kitöltött eredendő hiányokkal, lyukakkal a pergamenben. A kiragasztott előzék- lapokon elől és hátul, valamint az első repülő előzéken nedvességnyomok, az alsó sarkok – különösen a kódex elején – használattól piszkosak. A címlap ezüstdíszítése a versón átüt. — Ívfüzetek: II, II + IVIII, IV, 1–6 + IV14a + IV14b–21 + IV29, I31. Az első előzéklapok számozatlanok. Őrszavak nincsenek. — Újkori, fekete tintás foliálás a rectók jobb felső sarkában, minden

108 A kódex tartalmát behatóan ismerteti THORNDIKE 1963, 298–301. l. továbbá SCHÖNHER 1994, 178–182. 109 A müncheni corvinához (BSB, Clm 627) l. BAUER-EBERHARD 2008, 125. skk.; ZSUPÁN 2008, 90–93.

64 bizonnyal az első kiragasztott előzékre bejegyző könyvtáros által: 1–31, (f. 14) kétszer szá- molva, jelölésük 14a, 14b. Írás: Humanistica textualis gótikus jegyekkel; egy kéz, a scriptor ismeretlen. — Írás- tükör: 195 × 108 mm; 1 kolumna; 34 sor; szimpla grafitvonalazás, olykor egymáshoz nagyon közel elhelyezkedő dupla vonalak, a függőleges vonalak általában a lap széléig kifutnak. — Helyenként a scriptor korrekciói a szövegtestben. — (f. 6v) talán egykorú kéz a 49-es számot 39-re javítja110 a sorközben fekete tintával; (f. 19v) feltehetőleg újkori használó kéztől a mar- gón fekete tintával: 913, ugyanott a szövegben aláhúzva az 1480-as évszám. — Herzog Au- gust bejegyzései: f. IVv-n felül, fekete tintával Dieses Buch, hat mir, die H. f. f. Sophia, geborne H. Zu B. u. L. Marggräfinne Zu Brandenburgk, W. [Witwe?111] meine f. l. Muhme, in meine Bibliothec, fr[eundlich] verehret. Empfang(en) den 16 Junii, ♂. 1618. A d J H z b r luneburgk.112 (15. kép); (f. 1r) alsó részén barna tintával a kódex jelzete Herzog August könyvtárában 84.1. Msc.

Illumináció: A kódex illuminációjának elemzését Mikó Árpád készítette el (MIKÓ 2014). Díszes címlap (f. 1r) (14. kép): laparany pálcákkal szegélyezett, a címlap mind a négy oldalán körbefutó keretdísz, a sarkokon és az oldalak közepén összesen 8 db babérkoszorú- val szegélyezett medaillonnal, bennük figurális jelenetek. Ezek interpretációja CSAPODI–

GÁRDONYI 1984a és CSAPODI–GÁRDONYI 1488 alapján: (bal felső sarok) sziklán ülő, mezí- telen Janus isten, jobbjában kulcsot, baljában csillagokkal díszített vizesvödröt tart, a háttér- ben hajó látszik;113 (felül, középen) két, aranysugarakkal körülvett birkózó alak ezüstözött

110 L. a 122. jegyzetet. 111 A „W.”-t a herceg jól láthatóan utólag szúrta be. 112 Köszönöm Vizkelety Andrásnak és Christian Heitzmann-nak a bejegyzés kiolvasásához nyújtott segítséget. 113 Az ábrázolás megegyezik Tolhopff 1480-ban kapott nemesi címerével, amelyet a kísérőlevél részletesen interpretál. A címereslevél 1618-ban, Neustadt a. d. Waldnaabe közjegyzője által hitelesített német nyelvű másolatát Horváthné Krisztinkovich Mária találta meg Vancouverben, a British Council Library anyagában az 1980-as évek elején. 1946-ban vásárolta meg Charles W. Berry Berlinben egy bélyeggyűjteménnyel együtt. (CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 334., 3. j.) Csapodiné így összegzi a nemeslevél tartalmát: „A nemeslevél felsorolja Tolhopff érdemeit és főleg csillagászati tudását emeli ki, mellyel ő a királyt jó tanácsaival támogatta a török, a keresztény vallás gonosz ellenségével szemben vívott harcaiban. Címerkép gyanánt Janust, a kétarcú pogány istent és a Vízöntő képét adományozza neki, mivel e két csillagkép találkozása befolyást gyakorolt az országra. Janus álljon két fejjel, vagyis arccal – rendelkezik a nemeslevél – egy sötétzöld sziklán, balkezében egy kulcsot tartson az ég felé, amellyel az ég csillagait kutassa és megfejtse; jobb kezében egy vizesvödröt tartson, mely csillagokkal legyen díszítve s amelyből az öreg Inachus (vizi istenség) vize kiömlött; a háttérben legyen hajó, melyen a Jupiter által elűzött Saturnus a tengeren hajózni látszik. Ugyanez legyen a sisakdíszen, arany koronával és a kétarcú Janusszal. Ezt a címert nemcsak Tolhopff, hanem legtávolabbi vérrokonai is vi- selhetik a szokásos alkalmakkor.” (CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 335.) Az eredeti címereslevél időközben Bu- dapestre, a MNL OL-ba került, jelzete: DL 108112. Címereslevélhez részletesen l. MIKÓ 2014, 225., 6., 7. j.

65 római páncélzatban, sötétkék háttér előtt;114 (jobb felső sarok) ősz hajú, szakállas férfi koro- nával a fején, kezében kormánypálcával, sátor előtt ülve serleget nyújt három előtte álló alak felé, közülük az előtérben álló legfiatalabb jobb mutatóujjával felemelt tenyere irányába mutat;115 (jobb oldalt, középen) két, egymással szemben helyet foglaló, disputáló szakállas ki- rály hallgatók gyűrűjében;116 (jobb alsó sarok) trónuson ülő, koronás király, baljában jogar, jobbjával megérinti egy zöld ruhás alak haját, aki egy toronyszerű építmény kapujában tér- del, a torony tetején nehezen kivehető alak;117 (alul középen) Perseus (ezüstözött páncélzat- ban) levágja a Medusa fejét; (bal alsó sarok) szakállas férfi oktat egy fiatal férfit és egy gyermeket;118 (bal oldalt, középen) ezüstözött páncélzatba öltözött szakállas férfi kutyaszerű állatot győz le119.120 — A medaillonok közötti síkot sötétkék háttér előtt laparannyal kiala- kított, vázákból előburjánzó növényi ornamentika tölti ki, a vázák mellett puttók. A felső

114 CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 338. szerint Iuppiter és Saturnus harca. Mikó Árpád szerint itt a Hercules és Antaeus epizódra is gondolhatunk (MIKÓ 2014, 224.). 115 CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 338–339. szerint a szimbólumok együttese alapján valószínűleg az Ószövetsé- get ábrázolják így, az ifjú alak pedig ebben az esetben Krisztus, aki pedig az Újszövetséget testesíti meg. Wehli Tünde rámuatat ennek az identifikációnak a bizonytalán voltára (vö.: WEHLI 2010, 5. j.). 116 CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 339. szerint Ptolemaios (ca. 85/90 – ca. 168) és X. (Bölcs) Alfonz, León és Kasztília királya (1221–1284, uralkodott: 1252–1284). Az Alfonz-tábláknak nevezett csillagászati táblák elké- szítésére X. Alfonz támogatásával került sor kb. 1270-ben, Toledóban Isaac ben Sid és Judah ben Moses irá- nyításával. A munka során nagyban támaszkodtak a megelőző korok gazdag csillagászati tradíciójára, jelentős mértékben Ptolemaiosra is (vö.: CHABÁS–GOLDSTEIN 2003, 4. Köszönöm Zsoldos Endrének a könyv rendel- kezésemre bocsátását). 117 CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 339. szerint a torony talán a babilóniai zikkuratokat idézi, amelyek nem csupán istentiszteletekre, hanem csillagászati megfigyelésekre is alkalmasak voltak, és használták is ekképpen őket. Csapodiné szerint a torony tetején látható alak egy szakállas király, esetleg istenség volna. Szerinte az idősebb alak talán csillagászati ismertekre oktatja a fiatalabbat. Csapodiné értelmezését ebben az esetben mindazonáltal problematikusnak találjuk. A torony tetején látható figura valóban nehezen kivehető, akár egy madárfejhez, esetleg bagolyhoz is hasonlítható. Fehér Bence elképzelése szerint a medaillon akár a Danaé-mítosz egy epi- zódját is ábrázolhatja. Wehli Tünde rámutat az identifikáció bizonytalanságára (vö.: WEHLI 2010, 5. j.). 118 CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 339. szerint a jelenet Tolhopffot, valamint Hunyadi Mátyást és Corvin Jánost ábrázolja. 119 CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 339, 340. szerint ez a jelenet azt ábrázolja, amint Hercules legyőzi a lernai Hydrát, és egyértelműen Mátyásra vonatkoztatható. Helyesbítésként jegyezzük meg, hogy a lernai Hydra a mítoszok szerint kígyótestű és kilenc sárkányfejjel rendelkező szörnyeteg, ezért valószínűbb – amennyiben továbbra is a Hercules-ikonográfián belül maradunk –, hogy inkább Hercules és a nemeai oroszlán küzdelméről van szó. Az állat sikerületlen formájától eltekintve azonban mégis a Hydrával való azonosítás mellett szól a „Hercules a lernai Hydra ellen” motívum hangsúlyos jelenléte Mátyás reprezentációjában: l. pl. a visegrádi palota Hercules-kútjának fő kompozícióját, vö: PÓCS 2013a, valamint a „csupán Mátyás király képes arra, hogy levágja a török Hydra fejét” motívumot, vö.: KLANICZAY 1975; Bonfininél (Decades IV, 4, 140–142, FÓGEL– IVÁNYI 1936/1941, IV, 76.) a Hydra Ausztriával azonos. Hercules alakja és munkái mindazonáltal általában is lényeges elemét képezik Mátyás uralkodói reprezentáci- ójának, és gyakran előfordulnak a Mátyás-ikonográfiában, l. MIKÓ 1991; MIKÓ 1990; REES 2005; PÓCS 2013a. Hercules alakja feltűnik még például a következő corvinákban: Bp., OSZK, Cod. Lat. 424. (Graduale), f. 4r, Modena, BEU, Cod. Lat. 435, f. 4r (a kódexhez l. Milena Ricci leírását: Mattia Corvino e Firenze 2013, 234– 236.). A wolfenbütteli Cortesius-corvinában, azaz annak a szövegében szintén hasonló kontextusban jelenik meg Hercules alakja (Cod. Guelf. 85.1.1 Aug. 2o, f. 7v; FÓGEL 1934, 6., 190. skk.). 120 A kompozíció feltűnő mozgalmassága, a teret okosan betöltő volta, „jólszerkesztettsége” alapján feltételez- hető, hogy a birkózókat, a Perseust és Medusát, valamint a Herculest ábrázoló medaillon előképe ugyanúgy külön cirkuláló, sokszorosított grafikai eljárással készült alkotás volt, mint a Kálmáncsehi-breviárium egyik

66 bordűr középső medaillonjának bal oldalán kisebb medaillonban a Hold, jobb oldalán a Nap látható. — Nyolcsoros R(em) iniciálé, sötétkékkel kitöltött, finom arany indákkal díszített négyzetes háttere a bordűr bal oldali sávjához csatlakozik; a betűtest szintén aranyból kiala- kítva, az R függőleges szárát akantuszlevelekkel borított kandeláberszerű oszlop, két ívét egy-egy hal képezi; a betűtest által közrefogott síkban felül a négy elem (tűz, víz, föld, leve- gőég), az alsó részben, kígyótest által alkotott, felül nem záródó körben egy férfi alakja lát- ható felemelt karokkal.121 — A bordűr által közrefogott sík felső részének közepén Mátyás magyar és cseh királyi címere (D, vö.: CSAPODI 1973, 494.). — A fejezetek élén 3–4 soros iniciálék: laparannyal kitöltött, négyzet alakú, oldalain kis félkörívekkel tagolt háttérben fe- hérrel díszített, kék, zöld vagy bordó színű, olykor zöld babérkoszorúból kialakított betűtest, az általa közrefogott síkban színes növényi ornamentika (ff. 2r, 5v, 6v, 14ar, 14av, 14bv, 15v, 16v, 17v, 18v, 19r, 20r, 20v) (16. kép). (Párhuzamok a Corvinában pl. Bp., OSZK, Cod. Lat. 424.; München, BSB, Clm 627). — A szövegben helyenként egysoros kék és vörös lombardák tagolás céljából. — A csillagászati táblázatok fekete, vörös és kék színnel kiala- kítva. — Rubrika (a címoldal kezdőformulája, valamint a fejezetcímek vörössel). Illusztrációk: (f. 6r) a calculus ábrája122 Mátyás aranyforintjainak,123 Zsigmond ki- rály és császár (1387–1437), I. (Aragóniai) Ferdinánd, nápolyi király (1458–1494), IV. Six- tus pápa (1471–1484) és Giangaleazzo Maria Sforza (1469–1494, 1476-tól Milánó hercege)124 aranypénzeinek, medáljainak másaival. (17. kép) — (ff. 16r, 17r, 18r, 18v, 20r) színes és aranyozott, a szöveg tartalmát értelmező csillagászati ábrák. (18. kép) — (f. 25v–

miniatúrája esetében (vö.: MIKÓ 2002, 365.; MIKÓ 2010, 85.; ZSUPÁN 2012). Az említetett medaillonok kom- pozíciója mindenesetre feltűnően különbözik az egyébként statikus és nem túl sok fantáziával megszerkesztett többitől. 121 CSAPODI-GÁRDONYI 1984a, 338. szerint valószínűleg a Vízöntő csillagképet ábrázolja (Hunyadi Mátyás ugyanis ebben a csillagjegyben született). Wehli Tünde másik interpretációt javasol. Szerinte az iniciálé felső és alsó része együtt értelmezendő, s ennek megfelelően a négy elem és a felemelt kezű férfi a mikro- és mak- rokozmoszt szimbolizálhatja. Wehli Tünde párhuzamos ábrázolásokat is megemlít, amelyek szintén ebben az értelemben magyarázhatók (vö.: WEHLI 2010, 5. j.). 122 A calculus (vagy abacus) ábrája egy számolási példát mutat be. A számolás módját, valamint az ábrán sze- replő konkrét példa kiszámolását Tolhopff részletesen ismerteti a calculust kísérő szövegben (ff. 5v–6v). Zsol- dos Endre a szövegben szereplő útmutatás alapján kiszámolta a példát, ill. ellenőrizte a számolást, és végered- ményként ő is a szövegben szereplő adatot, illetőleg annak egy újkori kéz által (Herzog August?) javított változatát kapta meg, azaz 39o-ot (a scriptor tévedésből 49o-ot tüntetett fel). 123 Mátyás első aranyforintja címerével az előlapján és Szent László képmásával a hátlapján (1458/1469, vö.: pl. GYÖNGYÖSSY 2005, 22.; HUSZÁR 1940, Nr. 552), ill. Mátyás harmadik madonnás körmöci aranyforintja a Madonna képmásával (1479/1486, vö.: pl. GYÖNGYÖSSY 2005, 24.; HUSZÁR 1940, Nr. 560).) Az érmek rész- letes elemzéséhez l. még WEHLI 2010. 124 Az itt ábrázolt érmék nem az eredetiek hű másai, hanem szabadabb kompozíciók, amelyek azonban mégis őrzik a valódi érmék elemeit. Éppen ezért helytálló Wehli Tünde alábbi megjegyzése: „[T]he page itself is very valuable as the earliest work depicting Hungarian coints.” Valamint: „[T]his page provides some insight into the circulation of coins in the royal court of Buda around 1480, and into the court’s coin collection, too.” (WEHLI 2010, 409.)

26r) a geocentrikus kozmoszt (Föld, bolygórendszer, szférák) bemutató, kétoldalas, színes, aranyozott ábra (19. kép). A kódex az 1480 körül fölállított (vagy újjászerveződő), alapvetően lombard stílust képviselő budai könyvkészítő műhely egyik munkája, a műhely működésének első, 1480 körüli fázisából, az ún. „első lombard hullám” jegyében.125 A stíluscsoporthoz tartozó to- vábbi corvinák: Bp. OSZK, Cod. Lat. 281., EL Escorial G. III.3., München, BSB, Clm 627, Bécs, ÖNB, Cod. 24).

Kötés: Eredeti kötés, 286 × 98 × 21 mm. Meggyszínű bársony fatáblákon, elől zöld beütéssel (a vég egykori széle) (13. kép); a bársony a táblaszéleken erősen kopott, a fatábla elől és hátul is körben kilátszik; apróbb kopásnyomok, nedvességnyomok a bársonyon, a kioldódó vörös szín az első pergamenfoliókat kissé megszínezte, az első táblán lenyomatok.126 — Eredeti fűzés. — A gerincet részben fedi az eredeti bársony; három duplaborda; az eredeti oromszegők részben fennmaradtak: fehér és talán zöld selyemfonal maradványai, eredeti tartó bőrszalagok; a gerinc felső részén kb 100 mm hosszú papírvignetta, minden bizonnyal a Herzog August könyvtárában szokásosan ráragasztott, a jelzetet hordozó papír. — Pergamen kiragasztott előzékek, bifolióból levágva, a bifolio repülő részének megmaradt csíkját a kötet első és hátsó részében is az első ill. az utolsó repülő előzéklaphoz ragasztották. — A hosszanti oldalon két csat helye 3–3 tartószög nyomával, a bársonyban képződött le- nyomat formája alapján az eredeti csatok a korszakban igen elterjedt, előre záródó, német típusú, ún. felemás csatok lehettek; a fatáblák a rövid oldalakon is kivájva az esetleges csatok számára, ide azonban semmi sem került.127 Aranyozott metszés, poncolt díszítés nélkül.128 Megjegyzés: A kötést minden bizonnyal a budai műhelyben készítették, a felhasznált bársonyt Itáliából, valószínűleg Firenzéből importálták, ám mégis északi típusú csatokat tár- sítottak hozzá. A metszést pedig, bár aranyozták, nem díszítették sem poncolással, sem pedig festéssel. Ez utóbbi eljárás Budán a bársonykötések129 jelentős részénél általában szokás

125 A budai műhely bonyolult kérdésköre nagy szakirodalmat ölel fel, az alábbi munkák tájékoztatnak a koráb- bi irodalomról is: HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 85. skk.; WEHLI 1994; ALEXANDER 2011, valamint legújab- ban MIKÓ 2014 teljes szakirodalmi áttekintéssel. 126 Feltehetőleg valami hosszabb ideig feküdt a könyvön. 127 A kötet vékony volt, bizonyára nem volt szükség a rövid oldalakon is csatokra. 128 Valószínűleg túl vékony volt a kötet a poncoláshoz. 129 Az ún. „budai bársonykötések” kategóriája meglehetősen problematikus. A kutatás többnyire egységes cso- portként kezeli őket, amelynek tagjai egységes technikai és stílusbeli jegyeket mutatnak fel, ami azonban gyakran téves következtetésekhez vezet. A csoportra sokkal inkább a formai/kivitelezésbeli sokszínűség jellemző. A problémakörrel kapcsolatban rengeteg a nyitott kérdés: mikor jelenik meg egyáltalán e „budai bársonykö- tésnek” nevezett komplex jelenség; mely kéziratok kötésére alkalmazták; egyáltalán meghatározható-e ez stb. Természetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy nincsenek megfigyelhető tendenciák, jellegzetességek a

68 volt. Nem „szabályos” corvinakötésről van tehát szó, ami azt mutatja, hogy a lefektetett corvina-, ill. corvinakötés-kategóriákat nem szabad mereven kezelni, ill. elvárni. A kódex kö- tése a budai műhely technikai sokszínűségére mutat rá.130

Proveniencia: A kódex a budai műhelyben készült Hunyadi Mátyás számára (vö.: f. 1r, Mátyás magyar és cseh királyi címerét), 1480-ban vagy 1481-ben (l. Tolhopff 1480/81- es magyarországi tartózkodását, a műben szereplő 1480. május 6-i példát f. 14ar-n). Mátyás halála után a kódex minden bizonnyal Corvin Jánoshoz (1473–1504) került. Özvegye, Frangepán Beatrix (1480–1510) magával vitte Brandenburgi Györggyel (1584–1543) kötött második házasságába. A kötet Brandenburgi Györgyön keresztül került később az ansbachi könyvtárba. August, Braunschweig-Lüneburg-Wolfenbüttel hercege (1579–1666) saját kezű be- jegyzése szerint (l. fönt) a kódexet nagynénje, Sophia von Brandenburg-Ansbach-Kulmbach őrgrófnő (1563–1639) 1618. június 16-án ajándékozta neki (15. kép). August hercegnek va- lószínűleg ez volt a legelső corvinája. A tételt a herceg bejegyezte az 1611 és 1625 között vezetett első katalógusába is. A Bücherradkatalogban (1522.) a kódex a következőképpen szerepel: „Libri Manuscripti in folio / LXXXIV.I. inf. vid. p. 1822. / Stellarium Johannis Tolhopff: ad Serenissimum ac Invictissimum Dominum, Principe(m) Christianissimum: Do- minu(m) Mathiam, Hungariae Bohemiaeq(ue) etc. Regem. In Membrana. 1480.” (65. kép) A herceg a címlap alsó részére feljegyezte a mű jelzetét, valamint gerincére papírvignettát ragasztott, amelyen szintén a jelzet állt. A kódex közvetlen szomszédja August könyvtárában a Cortesius-corvina (Cod. Guelf. 85.1.1 Aug. 2o) volt. — Újkori könyvtárosbejegyzések az első kiragasztott előzéken: Cont. fol. XXXI. (fekete tintával, valószínűleg a foliáló újkori könyvtároskéztől); 84.1 Aug. fol (ceruzával egy másik, feltehetőleg 19. századi könyvtáros- kéztől) — (f. 1v), (f. 26v) a wolfenbütteli könyvtár körbélyegzője, körirata: BIBLIOTHEK ZU WOLFENBÜTTEL.

bársonykötések csoportján belül (l. fönt pl. a bársonykötések és a festett aranyozott, budai típusú metszés rendszeres találkozását). A corvinakötésekhez, különösen a bársonykötésekhez és a budai típusú festett, aranyozott metszéshez l.: RÁTH 1897; VÉGH 1940; HOFFMANN 1927, 43–44.; GULYÁS 1927; HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 88.; ROZSONDAI 2004; MIKÓ 1994, 404. A kérdéskörhöz l. A Beatrix-psalterium geneziséhez c. fejezet megfelelő részét is (135. skk.). 130 Nem csupán a könyvfestészeti stílus, hanem a kötés „hibrid” volta szempontjából is párhuzamos kötet az egykorú Kálmáncsehi-breviárium (Bp., Cod. Lat. 446.), amelynek szintén vörös bársonykötése és aranyozott metszése volt, azonban a bársonyt nem itáliai stílusú, befelé harántolt fatáblákra, hanem északi módra merő- legesen lemetszett szélű fatáblákra húzták (a corvinakötések zömmel befelé harántolt fatáblákra készültek).

A kézirat teljes digitalizált változata hozzáférhető: http://diglib.hab.de/mss/84-1-aug-2f/start.htm

Kódexleírások, katalógustételek: HEINEMANN 1900, Nr. 2866, 76–77.; HOFF-

MANN–WEHLI 1929/1992, 86., 103., Nr. 148; CSAPODI 1972, 30., 35., 41.; CSAPODI 1973,

378., Nr. 664; BC 1990, 69., Nr. 208; MILDE 2005; Die Sterne lügen nicht 2008, 54–56.

(Christian Heitzmann); MADAS 2009, Nr. 134, 63.

COD. GUELF. 85.1.1 AUG. 2O

ALEXANDER CORTESIUS

Pergamen I, 33. I* levél 272 × 172 mm Roma 1487 aug. – 1488 július

(ff. 1r–2r) Alexander Cortesius ajánlása Hunyadi Mátyáshoz: Regi Matthiae Corvino etc. Etsi nihil difficilius videtur optime rex quam de te scribere in quo omnis est laus … × … ab his studiis te avertit cura regnor(um) lege oro atq(ue) cognosce et si merui tuor(um) numerum adscribe. Vale.

(f. 2v) Propemptikon: Ad librum. Care liber magnum qui iam volitare per orbe(m) | Notus et argutis auribus esse cupis … × … Matthias Romanus honos cui vertice sacro | Pierias laurus bellica fert hederas. (22. kép)

(ff. 3r–32r) Alexander Cortesius, De Matthiae Corvini Hungariae regis laudibus bellicis carmen: Laudes bellicae. Iliacas alii flammas Thebanaque fratrum | Arma et Iaso- niis insignem heroibus Argo … × … Si fax disiectos rutilis Titania nimbos | Coepit equis afflare neq(ue) irrita vota feruntur.

Szerző és mű: Alessandro Tommaso Cortesi (c. 1460–1490) humanista, apostoli titkár. Szoros kapcsolatban állt prominens firenzei körökkel, köztük Angelo Polizianóval és Lorenzo il Mag- nificóval (vö.: PINTOR 1907; BANFI 1937; BALLISTRERI 1983; PASCHINI 1957; BROWN

1992). Jelen műve Hunyadi Mátyás haditetteinek epikus dicsőítése (vö.: PAJORIN 1990, 351– 353.). A szerző művének kezdetén ígéretet tesz arra, hogy a „béke tetteinek” dicsőítését is meg fogja írni Hunyadi Mátyás számára, ám valószínűleg ez a második dicsőítő mű sohasem készült el. A mű tartalmi elemzését, valamint hatásának megrajzolását, szerepének kijelölését a magyar irodalom történetében Szörényi László végezte el (SZÖRÉNYI 1988). Megállapítása szerint Cortesiusnál is megfigyelhető a kortárs panegirikus költészet ama törekvése, hogy

Vergilius Aeneise alapján keresztény nagyeposzt hozzanak létre. A szerző bizonyítottan kapcsolatban állt a korabeli keresztény epika egyik legjelesebb képviselőjével, a szerzetes-költő Battista Mantuanóval is.131 Cortesius számára egyfelől Claudius Claudianus panegirikus költeményei szolgáltak előképül, de művében megfigyelhető az erős Vergilius-imitáció is (vö.: KRISTELLER 1956,

378–379. és PAJORIN 1990, 351–353.). Cortesius a magyar uralkodóról való tárgyi ismereteit Janus Pannonius műveiből merítette (pl. a Hunyadi János sírfeliratául szánt epigramma =

MAYER 2006, Nr. 351, 211.; az Antonio Constanzihoz írt verses levél = MAYER 2014, Nr. 26, 133–139.; a De laudibus Pontificis er rerum humanarum conditione = Teleki II, 18; végül talán az Annales c., elveszettnek tartott eposz).132 Cortesius műve – az első két kiadás kivételével (l. lent) – újra és újra Bonfini Rerum Ungaricarum Decadesával együtt jelent meg, s ennek köszönhetően szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhető volt. Hatása kimutatható Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmében (1645/46) és a Mátyás király életéről szóló elmélkedésekben (1656). Cortesi eposza ily módon Zrínyi számára Janus Pannonius költé- szetét közvetítette.133 (Minderről: SZÖRÉNYI 1988.) Datálás: A terminus post quem-et Bécsújhely magyarok általi, 1487. augusztus 17- én történő bevétele adja, amely Cortesius eposzában „nuper” („minap”) megjelöléssel em- líttetik (Vö.: FÓGEL 1934, 23., 1005). A terminus ante quem-et Ser Francesco di ser Barone Baroni 1488. július 5-i keltezésű, Cortesiushoz írt levele jelöli ki, amelyben Baroni utal Cortesius jelen dicsőítő művére is.134 Pajorin Klára szerint Cortesiust egyéni ambíciói, ille- tőleg saját szorult helyzete késztethette a mű megírására. Mátyás személyében ugyanis pat- rónust keresett, miután VIII. Ince pápával kapcsolata megromolott, és mind a francia (1487), mind a nápolyi királyi udvarban (1488) sikertelenül próbálkozott (BALLISTRERI 1983, 753.;

PAJORIN 1990, 351–353.) Pajorin Klára véleményét képviseli Pócs Dániel. Havas László a

131 Battista Mantuano Parthenicéjének első könyve, a Mariana szintén megtalálható a Corvina Könyvtár fennmaradt állományában (Budapest, OSZK, Cod. Lat. 445.). A kódex ráadásul megközelítőleg ugyanakkor keletkezett, tehát 1485 és 1488 között, mint a Cortesius-corvina (CSAPODI 1973, 152., Nr. 99; BALOGH 1966, 541– 542.). 132 Alexander Cortesius fivére, Paolo Cortese bíboros (1465–1510) a magyar költő nagy tisztelője volt. 133 A Cortesius és Zrínyi eposza közötti összefüggésre már Florio Banfi is rámutatott (vö.: BANFI 1937). 134 Az adatra Pócs Dániel hívta fel a figyelmemet egyik előadásában, amelyet a MTA BTK Művészettörténeti Intézetében, 2014. január 31-én tartott Miniátorok, humanisták, könyvgyűjtők. Megjegyzések a Corvina könyv- tár történetéhez címmel. Pócs Dániel rábukkant egy másik, a mű datálását érintő adatra is, méghozzá Ales- sandro Farnese (a későbbi III. Pál pápa) 1488. december 20-án Cortesiushoz írt levelére, amelyből az de-rül ki, hogy a szerző művét Alessandro Farnesének is megküldte. Pócs Dániel szerint Cortesius és Alessandro Farnese barátsága hozzájárulhatott ahhoz, hogy Cortesius Polizianóval való kapcsolata tovább erősödjék. Poliziano 1489. augusztus 11-i levelében tesz említést Cortesius eposzáról (vö.: BALLISTRERI 1983, 753.). Pócs Dániel szerint Cortesius firenzei barátainak, köztük is főként Polizianónak köszönhetően orientálódhatott Magyaror- szág és Hunyadi Mátyás felé.

72 mű és jelen kódex keletkezését szintén ugyanezekre az évekre datálja, azonban ő az aktuális nemzetközi helyzet mérlegelése alapján teszi ezt. Véleménye szerint Cortesius eposzát a pá- pai udvar hivatalos képviselőjeként írta, amire csak abban rövid időszakban lehetett alkalma és lehetősége, amikor a Szentszék és a magyar király kapcsolatai Ancona városának a pápa számára való visszaszolgáltatása révén 1486 tavasza és 1488 áprilisa között rövid időre jobbá váltak (HAVAS 1965).

Kiadások: Eucharius Silber, Róma, a hely és az év megadása nélkül [valószínűleg 1489-ben,

vö.: BALLISTRERI 1983, 753.] (= GW 7794; HAIN 5774). A kiadás szövege lényege-

sen eltér a kódexétől (vö.: CSAPODI 1982). A kézirat eltérései mindenekelőtt a magyar uralkodó erőteljesebb dicsőítését szolgálják tartalmi és poétikai eszközök segítségével.

OBSOPOEUS 1531 (66–67. kép) Antonio Bonfini Rerum Ungaricarum Decadesa mellett a 16. sz. folyamán többször is kiadták:

BRENNER 1543 (Thomas Alexander CORTESIUS, De Mathiae regis laudibus bellicis, ff. dd6–ff6)

SAMBUCUS 1568 (Thomas Alexander CORTESIUS, De Mathiae Corvini regis laudibus bellicis, 866–890.)

SAMBUCUS 1581 (Thomas Alexander CORTESIUS De Matthiae Corvini regis Unga- riae laudibus bellicis carmen, 891–914.)

RUMY 1804

ÁBEL 1890, 299–333.

FÓGEL 1934

A kódex fizikai jellemzői: Finom, de hullámos pergamen jó állapotban, használatból eredő nyomokkal az alsó lapszéleken, az első leveleken kisebb nedvességnyomok; a hátsó leveleken egykori penészképződés nyomai; helyenként piszokfoltok; a címlap (f. 3v) alsó részén az illumináció meglehetősen lepattogzott. — Ívfüzetek: (I-1)I + V1–10 + (1+IV)19 + III24 + 125 + (1+IV)25–32; I*. Az első előzéklap eredetileg egy bifoliót képezett az első kiragasztott előzékkel, egy korábbi restaurálás során azonban a bifoliót kettévágták. Az előzéklapot pergamencsíkkal erősítették a 2. ívfüzet első lapjához, az első és az utolsó ívfüzetet a gerinc- nél szintén egy-egy pergamencsíkkal erősítették meg. Az utolsó ívfüzet utolsó előtti levele

73 számozatlan, utolsó levele pedig a hátsó kiragasztott előzék. — Őrszavak az ívfüzetek utolsó leveleinek versóin (lent, jobbra): A (f. 10v), B (f. 19v), C (f. 24v), (D hiányzik). Ívfüzetjelzés egyetlen esetben őrződött meg: b2 (f. 12r, a jobb alsó sarokban), a többi körbemetszéskor elveszett. — Újkori foliálás (valószínűleg 1880 körül) tintával a recto-oldalak jobb felső sarkában: 1–32 (f. 23 és f. 24 között egy levél kimaradt a foliálásból). Írás: Humanistica semicursiva, a scriptor a paduai Bartolomeo Sanvito (1435–1518 után) (vö.: DE LA MARE 1999, 495–511., 503., DE LA MARE–NOUVOLINI 2009), bejegyzések nélküli, érintetlen szöveg. — Írástükör: 160 × 106 mm; egy kolumna, külön kolumna a ver- zálok számára; 20 sor, egyszerű vakvonalazás (f. 24r-n a 14–17. sor szövegjavítás miatt ce- ruzával vonalazva); az írás a két felső vonal között kezdődik, kivéve f. 24v-t, ahol a felső vonalon; a punctorium nyomai láthatóak.

Illumináció: Petrus V--- [sic!] (Liliana Armstrong identifikációja, vö.: The Painted Page 1995, Nr. 77, 161–162.), korábban: Giorgio Schiavone (Maurizio Bonicatti, The Pain- ted Page 1995, Nr. 77, 161–162.). (f. 1r) Díszoldal az ajánláshoz (21. kép): az egész oldalt elfoglaló, váltakozva arany, sötétkék, világoszöld, lila és vörös majuszkulákkal írt incipitformula camaieu-technikával díszített, türkiz keretben, a keret alsó részéhez két arannyal modellált, barna delfin, szárnyas puttófej és két rozetta alkotta, lilával alásatírozott kompozíció csatlakozik, a lila satírozás finoman az egész keretelést körülveszi. Az oldal megoldásai építészeti elemek (pl. taberná- kulumok) díszítésmódjára emlékeztetnek. (f. 1v) Az ajánlás élén négysoros, aranyozott historizáló E(tsi) iniciálé135 fegyverek- ből, színes pajzsokból, vértezetekből megalkotott, négyzetlapot formázó háttér előtt, kerete- lés nélkül, a hátteret lila satírozás tölti ki, a betűtest körül két szárnyas puttó harcol egymással; az első négy sor soronként váltakozva arany, sötétkék és lila majuszkulákkal. (f. 2v) A propemptikon díszoldala (22. kép): a költemény egyszerű, rózsaszínű ke- retbe írva, fölötte két puttó babérkoszorúval keretezett, ovális aranytáblát tart aranyzsinórral, benne a vers címe, AD LIBRUM, a tábla fölött két tüzet okádó arany sárkány között szárnyas nőalak (talán szfinx?) felsőteste, „akantuszruhába” öltöztetve, a kompozíció mögött lila alá- satírozás; a keret alatt két puttó Mátyás címerét (G3, vö.: CSAPODI 1973, Nr. 206, 494.) tartja, a címer fölött nyitott korona, a puttók alsóteste halfarokszerűen, fölfelé burjánzó indákban,

135 A betűtest kialakítása maga is fából, fémből, elefántcsontból kialakított fegyvernyélre emlékezetet.

74 virágokban végződik; a sorok váltakozva arany és sötétkék majuszkulával kezdődnek, a vers legelső szava az arany kezdőbetű után lila betűvel. (f. 3r) Díszes címoldal (részletes leírását l. Uralkodók 2002, Nr. 54, 278., Wehli Tünde) (23. kép): baldachinos kialakítású, tropaeumszerű építmény zöld mezőben, a balda- chint elől két, antik intagliók jeleneteit idéző elefántcsont-, márvány- vagy alabástrom-bera- kásokkal, bronz puttófejekkel díszített, kandeláberszerűen kiképzett bronzoszlop tartja, a baldachin oromzatát többszörösen tagolt, zöld párkány zárja le, az épületelemeket antikizáló ornamentika díszíti, körben számos puttó; az oszlopok felső részén és a baldachin oromzatán fegyverek, puzdrák, színes pajzsok, páncélzatok, az oromzaton mindezt puttók tartják; az építmény lábazatának előlapja oltármensára emlékeztet, kiképzése bronzdombormű-szerű, rajta monumentális harci jelenet: bal oldalon egy város épületei látszanak, jobb oldalon lo- vascsata zajlik, a város és a harcolók között a Napba öltözött Asszony (mulier amicta sole) ezüst holdsarlón állva, jobbjában bőségszaruval, baljában serleggel (Liliana Armstrong szerint „a visonary Queen in glory”, vö.: The Painted Page 1995, 162.), a hozzá legközelebb elhelyezkedő lovas a hölgyre tekint, fején korona, kezében jogar, Wehli Tünde szerint „talán a hadi dicsőségekben bővelkedő Mátyás királyt ábrázolja, akinek Ancona elleni harcában esetleg az ő segítségére számított a pápa”. (Vö.: Uralkodók 2002, Nr. 54, 278., ehhez az

értelmezéshez l. még HAVAS 1965); az oromzatról zsinóron rózsaszínnel keretezett tábla függ le, rajta arany majuszkulákkal a mű címe (LAUDES BELLICAE); a kezdőiniciálé szá- mára szabadon hagyott „térbe” bronztárgyak függnek le: egy nagy bronzmedaillon Hunyadi Mátyás portréjával (az ún 2. számú Mátyás-érem, vö.: Uralkodók 2002, Nr. 54, 278.; a Má- tyás-érmekhez l. legutóbb BÉKÉS 2013), amelyet alulról két oldalt egy-egy puttó tart, balra tőle kisebb bronzérme a Hunyadi család fekete hollójával, jobbra kisebb, téglalap alakú bronztáblán egysoros rózsaszínű iniciálé I(liacas); a szöveg első sorai zölddel keretezett fe- hér táblán soronként váltakozva sötétkék, arany, rózsaszínű és zöldesbarna majuszkulákkal írva, a folytatás a táblára „szögezett”, „szakadozott” pergamenlapon található, a pergamen- lapot két oldalt rózsaszínű zsinór is rögzíti a két bronzoszlophoz. — A szövegben nem talál- ható sem további miniatúra, sem iniciálé. — Nem rubrikált.

Kötés: Eredeti kötés, 280 × 176 × 18 mm. Meggyszínű selyem fatáblákon, részben megőrződve, a gerinc fedetlen, a táblák szélein a fa körben kilátszik, a selyem kopott, foltos (nedvesség-, tintanyomok), néhány helyen kissé szakadt (20. kép). Az első kötéstábla belső oldalán a beütés zöld színű, a selyem-vég egykori széle. A kötés restaurált, az első és az

75 utolsó ívfüzetet újrafűzték, de megőrizték az eredeti, már barnássá vált fűzőszálakat is. Utób- biak a bordákon jól kivehetők. Az első kiragasztott előzéklapot és a repülő előzéket alkotó egykori bifoliót feltehetőleg a restaurálás során vágták ketté, a repülő előzéket azonban for- dítva és fejjel lefelé ragasztották vissza, ti. most a repülő előzék húsoldala, azaz egykori versója néz a kiragasztott előzék versója felé, valamint a kódex első festett oldalának halvány tükörlenyomata is az előzéklap jelenlegi rectóján található, fejjel lefelé fordítva. A hátsó kiragasztott előzéket az utolsó ívfüzet (ld. fönt) utolsó foliója alkotja. Négy, fehér bőrcsí- kokra fűzött duplaborda, melyeket szögekkel erősítettek a fatáblákhoz. Az oromszegők hiá- nyoznak. Mindkét kötéstábla hosszanti oldalán 3-3, háromszög alakban elhelyezett szög nyoma két kapocs egykori meglétére utal. — Poncolt arany metszés.

Proveniencia: A kódex 1487 augusztusát követően készült Rómában, ahonnan köz- vetlenül Hunyadi Mátyás könyvtárába került. A mű második kiadásának (OPSOPOEUS 1531) előszavából (3. melléklet) kiderül, hogy a kötet később Corvin János özvegye, Frangepán Beatrix (1480–1510) második férjének, Georg von Brandenburg-Ansbach-Kulmbach őr- grófnak tulajdonába került, aki magával vitte Ansbachba (vö.: HEITZMANN 2014, 17–18.). Opsopoeusnak itt lehetett módja hozzájutni a szöveghez és elkészíteni a szövegkiadást. Her- zog August 1627 előtt jutott a kódex birtokába (vö.: MILDE 2006), nem kizárt, hogy nagy- nénje, Sophia von Brandenburg (1563–1639), születet Braunschweig-Lüneburg révén. A f. 1r-n található fekete tintával írt könyvtári jelzet Herzog August kezétől származik. (f. 1v), (f. 32v) a wolfenbütteli könyvtár körbélyegzője, körirata: BIBLIOTHEK ZU WOLFEN- BÜTTEL.

A kézirat teljes digitalizált változata hozzáférhető: http://diglib.hab.de/?db=mss&list=ms&id=85-1-1-aug-2f

Kéziratleírások, katalógustételek: HEINEMANN 1900, Nr. 2884, 88.; Bibliotheca

Corvina 1927, Nr. 149, 76.; HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 149, 80.; CSAPODI 1972,

31., 35., 41.; CSAPODI 1973, Nr. 206, 194–195.; BH 1988–1993, II, Nr. 2803, 245.; BC 1990, Nr. 209, 69.; The Painted Page 1995, Nr. 77, 161–162. (L. Armstrong); Uralkodók 2002,

Nr. 54, 276–279. (T. Wehli); MILDE 2005; MADAS 2009, Nr. 40, 53.

COD. GUELF. 2 AUG. 4O

SYNESIUS PLATONICUS CYRENEUS

MARSILIUS FICINUS

Pergamen III, 130, I* 262×168 mm Firenze 1484/1485 + 1489

(f. 1v) Philippus Valor ajánlása Hunyadi Mátyásnak: Philippus Valor civis Florentinus Mathie serenissimo Pannonie regi semper i(n)victo plurimu(m) se co(m)mendat. Cum apud Marsilium Ficinum nostrum Platonicum legerem prohemium eius in tertium quartu(m)q(ue) ep(isto)lar(um) suar(um) libros … × … Certoq(ue) scito Valoriam familiam esse maiestati tue pre ceteris deditissimam. Nihilq(ue) ardentius exoptare q(uam) Regis parere mandatis.

Kiadások:

RUMY 1804

Analecta nova 1903, 476. (RUMY 1804, 211–212. alapján) Suppl. Fic. I, 66.

1. (ff. 2r–25v) Synesius Platonicus Cyreneus, Liber de vaticinio somniorum: (f. 2r) Marilius Ficinus préfációja Corvin Mátyáshoz:136 Synesii Platonici liber de vaticinio somniorum e Graeco translatus a Marsilio Ficino Florentino ad Mathiam Panno- niae regem semper invictum. Vetus mos est maximeque platonicus sub quodam viliori pre- testu graviora occulere philosophi(a)e mysteria … × … et cetera satis antiquorum more tractaverimus diudicare poteru(n)t, qui h(a)ec philosophico ingenio legerint. (ff. 2r–25v) Synesius Platonicus Cyreneus, Liber de vaticinio somniorum, a Mar- silio Ficino traductus: Veritas incerta est hominibus. Si somni sunt prophete, et que in som- nis vide(n)tur hominibus exhibent involucra futurorum, sapientes quidem erunt, certi v(er)o non erunt ... × … Deponat se ipsum audacter apud tempus. Fidus (e)n(im) es custos, qua(n)do secundum Deum huic aliquid creditur. Finis.

136 Az 1561-es bázeli kiadásban (1968.) ugyanez az ajánlás Piero de’Medicinek címezve.

Kiadások:

In: FERRIER, Liber de somniis, Lugduni, 1549 (Vö.: Suppl. Fic. I, A. LXXI.) Opera omnia, 1968–1978.

(ff. 26r–30r) üres

2. (ff. 30v–127v) Marsilius Ficinus, Epistolarum ad amicos libri III–IV (f. 30v) Corvin Mátyásnak szóló dedikáció: Libri duo epistolarum Marsilii Ficini Florentini ad Mathia(m) serenissimum Pa(n)nonie regem semper invictum. Calendis Octob- ribus MCCCCLXXXIIII. (ff. 31r–32v) Marsilius Ficinus, Exhortatio ad bellum contra barbaros, előszó a Levelek III. könyvéhez:137 Exhortatio ad bellu(m) contra barbaros. Marsilius Ficinus Flo- rentinus Mathie felicissimo Pannonie regi in pace securitatem in bello victoriam in victoria gloriam sempiternam vaticinatur. Plato noster philosophorum pater, rex felicissime … × … Summus ille deus, qui solem in celo constituit stellarum celiq(ue) regem, Mathiam quoq(ue) solum sub sole co(n)stituit, imperium occeano famam, qui terminet astris. K(a)l(e)ndis octobribus MCCCCLXXX.

Kiadások:

CAPCASA 1495, ff. 64r–v

KOBERGER 1497, ff. 79v–80r Opera omnia, 721–722.

RUMY 1804 Analecta nova 1903, 271–273.

(ff. 32v–77v) Marsilius Ficinus, Epistolarum liber tertius: Q(uam) fallax sit humana prosperitas. Marsilius Ficinus Florentinus138 Bernardo Bembo oratori veneto equiti clariss(im)o. (f. 33r) Sumpsi modo calamum Bembe carissime139 ea conditione sive forte potius … × ... Sed micto poete vobis hec amatoria. Ad causam ipsam venio Johanni nostro nobisq(ue) communem. Libri tertii finis.140

137 Vö.: Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, ff. 1r–3v; Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, ff. 108v–109v. 138 A Cod. Guelf. 12 Aug. 4o-ben a „Florentinus” szó hiányzik (f. 3v). 139 A Cod. Guelf. 12 Aug. 4o-ben más sorrendben: carissime Bembe (f. 3v). 140 Innen hiányzik az a Mátyáshoz „igazított” zárás, amely a Cod. Guelf. 12 Aug. 4o-ben megtalálható: Finis huius libri ad Mathiam invictum Pannoniae regem (f. 70r).

(ff.78r–127v) Marsilius Ficinus, Epistolarum liber quartus: Quartus liber episto- laru(m) Marsilii Ficini Flore(n)tini. Nemo est cui possit invidere, qui videre possit, quot omnes intus et extra furiis agitamur. Marsilius Ficinus Florentinus141 Laurentio Francischio Dominici filio sal(utem) 142 . Mandavit discipulis suis Pythagoras, ne cerebrum corve co(m)mederent ... × … Hoc ego sum vobis unus sibi quisq(ue) quod ipse est. Hoc mihi vos estis quod duo sunt oculi. K(a)l(en)das Iunias MCCCCLXXVIIII. Flore(n)ti(a)e. Finis tertii. [kieg. Herzog August?:] et quarti. (ff. 96v–108r) Marsilius Ficinus, De vita Platonis: De vita Platonis. Marsilius Ficinus Francisco Bandino suo s(alutem). Conatus sum diebus sup(er)ioribus ideam ph(ilosoph)i platonicis coloribus pingere. Verum si Platonem ip(s)um in medium adduxisse(m)… × … Nos platonica familia nihil novimus nisi festum letum, celeste, sup(er)num.

Kiadások:

Editio princeps: CAPCASA 1495, ff. 69r–97v

KOBERGER 1497, ff. 79v–121v Opera omnia, 721–782.

Szerző és mű: o 1. L. Cod. Guelf. 12 Aug. 4 leírását. A Ficino-filológiában a kódex sziglája: G2 (vö.: Suppl. Fic. I, LII.) A kódex tartalmi összeállítása megfelel Cod. Guelf. 12 Aug. 4o-ének, amelyben hangsúlyozták Ficino magyar kapcsolatait (l. Cod. Guelf. 12 Aug. 4o leírását.). A Levelek 4. könyvének Marsilii Ficini Florentini disputatio co(n)tra iudicium astrologorum c. darabja (op. 781–782 = Letters IV, 37) a kódex főszövegében (f. 125r) Gio- vanni Francesco Ippolitónak, Gazoldo grófjának adresszálva, miként az Opera omniában, valamint a Capcasa- (f. 96v) és a Koberger-féle kiadásban is (f. 120v). A margón azonban a scriptor vörös tintával fetünteti: Item Petro Pannonio archiepiscopo Colocensi vene(ran)do in Ch(rist)o p(at)ri, litteratissimo litteratorum patrono plurimum se co(m)me(n)dat. (28. kép) Bizonyos változatokban ugyanis ez a levél valóban Péter (ti. Váradi Péter), kalocsai érseknek van címezve, miként a Mátyásnak néhány évvel korábban készített kódexben (Cod. Guelf. 12 Aug 4o), valamint a Levelek nyolc könyvét tartalmazó kéziratban is (Cod. Guelf.

141 Florentinus hiányzik Cod. Guelf. 12 Aug. 4o-ből (f. 70v). 142 „Salutem” hiányzik Cod. Guelf. 12 Aug. 4o-ből (f. 70v).

73 Aug. 2o). A scriptor azért láthatta fontosnak, hogy utaljon a magyar címzettvariánsra is, mivel ez a kódex is Mátyásnak készült.

2. Synesius Cyreneus († ca. Kr. u. 413.) a régi nemességből származó amatőr újpla- tonikus filozófus. Alexandriában tanult, többek között Hypatiától. Később Kyréné püspöke lett. Néhány írásában az újplatonikus tanok keresztény tanítással vegyülnek. Synesius ál- mokról írt művét Ficino 1488 végén fordította latinra, miközben a Plótinos-kommentáron dolgozott. A fordítást Piero de’Medicinek ajánlotta. (Mindehhez l. REES 2014, 170–171.)

A kódex fizikai jellemzői: Kiváló állapotú itáliai pergamen, a kódex első és utolsó lapjain helyenként piszokfoltokkal, az első lapok jobb alsó sarkán intenzívebb használat nyomai; f. 30 vastagabb pergamenfolio, szőroldalával fordul a megelőző pergamenlap húsoldala felé, új tartalmi egység indítólapja. Három különböző tintatípus: fekete, barna, halvány- barna.143 A vörös tinta sokat veszített eredeti színéből. — Ívfüzetek: 1I + 1II + IIII, 1 + 2V21 + IV29 + (1+V)40 + 9V41–127+3 számozatlan + 1I*. Mindkét egykori kiragasztott előzéklap ma repülő előzék. Az egykori hátsó kiragasztott előzék az utolsó ívfüzet utolsó levele volt. Az első előzéklapok és a hátsó előzék számozatlanok. A legelső és a leghátsó repülő előzéklap modern pergamen. — Függőleges reclamansok a belső margóvonalazás két párhuzamosa kö- zött. Ívfüzetjelzés nyomai nem láthatók. — Újkori (19. sz. vége/20. sz. eleje) foliálás a jobb felső sarokban, fekete tintával (ugyanez a kéz az egykori első kiragasztott előzékre bejegyzi: Folior. 127.). Írás: Humanistica cursiva, scriptor: Luca Fabiani (szignálatlan) (vö.: Hoffmann Edith in Bibliotheca Corvina 1827, Nr. 141, 75.; Albinia De la Mare in New Research 1985,

App. I, Nr. 42/12, 511.; CSAPODI 1973, Nr. 618, 362.: „Franciscus Iunius (s. n.). The two dedications may have been written by Luca Fabiani de Ficinis”).144 — Írástükör: 162 × 90

143 L. a következő jegyzetet. 144 A különféle tintaszínekből és az írás eltérő jellegéből bizonyos következtetések vonhatók le a kódex kelet- kezéstörténetével kapcsolatban, ill. ezek a jegyek is alátámasztják azt a nézetet, hogy a kódex két része eltérő időpontban készült. A kódex második, korábbi részét, Ficino leveleinek 3. és 4. könyvét mindvégig azonos színerősségű barna tintával és éles tollal írták. A kódex első, de időben későbbi részét, a Synesius-szöveget azonban f. 2r és f. 21v között fekete tintával és élesre hegyezett tollal írták. A fekete tinta helyét f. 22r-tól halványbarna vette át, és a toll is tompább lett. Ugyanez a tinta köszön vissza FilippoValori ajánlásánál (f. 1v). A kódex második (korábbi) részével összehasonlítva az első részben és az ajánlásban az íráskép gyakorlott kézre utal, a betűk felső szárának sávja keskenyebb és nem annyira sűrű, a felső és az alsó betűszárak változatos „mozgása” az írásképet elevenebbé teszi. Ezzel szemben a második (korábbi) rész írásképe sűrű, tömött be- nyomást kelt, a betűk felső szárának sávja szélesebb, az alsó és felső betűszárak hosszabbak, jobban kitöltik a sorok közti teret. Mivel a két egység minden kétséget kizárólag azonos kéztől származik, az eltérő írásképű szövegek a scriptor fejlődésének különböző fázisait képviselhetik. Luca Fabiani először tehát a második részt írta le barna tintával, majd évekkel később sort kerített az első részre is, melynek befejező szakaszánál a tinta

80 mm; 1 kolumna; 26 sor (a felső soron és a f. 3r-tól a legalsó vonalközben sincs írás); az írástükör két oldalán dupla, egyébként szimpla tintavonalazás. — A scriptortól származó korrekciók, betoldások, szövegvariánsok a szövegtestben, valamint a külső és belső margón passim. Két manicula, feltehetőleg szintén a scriptor kezétől (f. 53r,145 f. 104r146). — Ké- sőbbi használó kéztől (Herzog August ?) származó kiegészítés a Levelek IV. könyvének vé- gén: et quarti (f. 127v).147

Illumináció: Attavante degli Attavanti műhelye (HEVESY 1923, Nr. 154, 86.; HOFF-

MANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 141, 103.; Hoffmann Edith nyomán CSAPODI 1972, 34. és

MILDE 2005); más nézet: Attavante degli Attavanti (HEINEMANN 1900; CSAPODI 1973, Nr. 618, 362.).

1. (f. 1v), (f. 2r) kettős címlap, közülük f. 2r a hangsúlyosabb, motívumkincsén alapul az egész kódex illuminációja. (24–25. kép) Kialakításuk mindazonáltal nagyon hasonló: négyoldalas, aranypálcákkal határolt bordűr, amelyet színes növényi ornamentika (virágfejek, indák) és aranytallérok töltenek ki, köztük finom aranyfiligrán, puttók és madarak. A bordűrt mindkét lapon 6–6, arannyal keretelt medaillon tagolja (a sarkokon és a hosszanti bordűrök közepén), bennük ifjú és idősebb szakállas tudósok félalakjai világoskék háttér előtt, f. 2r bal oldali bordűrjének közepén va- lószínűleg a szerző, Synesius mellképe látható. Az írástükör enyhe architektonikus keretelé- sének köszönhetően táblaként elemelkedik a bordűr síkjától. A díszítés legfőbb alapelvét – a tudósportrék mellett – a főcímlap (f. 2r) alsó széldí- szének közepén található, gyémántköves gyűrűbe foglalt, azon belül egy-egy bőségszaruval kiegészített Mátyás-címer jelenti (E3, vö.: CSAPODI 1973, 494.), amelyet két oldalról egy- egy kentaurszerű tritón tart, hátukon mezítelen lányokkal. Ugyanis a fennmaradó teret mind- két címlapon e címer arannyal keretelt alkotóelemei tagolják (magyar vágások, Szent István- i kettős kereszt, Dalmácia címere [3 arany párducfej kék alapon], cseh oroszlán és a Hunyadi család hollója). Ennek megfelelően a Valori-címlap (f. 1v) alsó részének közepén angyalok

különféle okokból halványabbá és barnábbá vált, végül ugyanezzel a halvány tintával megírta a kódex elősza- vát. 145 Az egyik manicula az alábbi levélre mutat: Dilige omnes, elige et ama unicum, soli confide Deo. Marsilius Ficinus homini s(alutem). 146 A másik manicula az alábbi szöveghelyre mutat a Sententiae et proverbia Platonis c. fejezetben: Ad iuvenes crebro dicere solebat. Ocio labores anteponite, nisi forte rubiginem splendori prestare putatis. 147 Valószínűleg ugyanettől a kéztől találhatók margójegyzetek, kiegészítések más wolfenbütteli corvinában is: Cod. Guelf. 10 Aug. 4o (f. 145v és talán az első kirag. előzék jobb felső sarkában), Cod. Guelf. 12 Aug. 4o (f. 1r, f. 70v), Cod. Guelf. 39 Aug. 4o (f. 174r).

által tartott babérkoszorúban, sötétkék alapon a Hunyadi család címere foglal helyet, a cí- merpajzs fölött nyitott aranykoronával; fent, középen nyitott koronával díszített címerpajzs a magyar vágásokkal, két oldalról egy–egy puttó tartja; balra, fent a kettős kereszt; balra, lent a dalmát párducfejek; f. 2r-n: fent, középen a Hunyadi család hollója nyitott koránával a címerpajzs fölött, két szárnyas puttó tartja; jobbra, fent a magyar kettős kereszt; jobbra, lent a cseh oroszlán; balra, fent a magyar vágások; balra, lent a 3 dalmát párducfej. Az üdvözlőformula mindkét lapon felül arannyal keretelt, sötétkék táblán arany ma- juszkulákkal. A táblához és a bal oldali bordűrhöz közvetlenül mindkét oldalon iniciálé csatlakozik: (f. 1v) négysoros, C(um) historizáló iniciálé, laparany betűtest kékkel kitöltött, arannyal díszített, négyzetlap alakú háttér előtt, benne feltehetőleg Valori profilképe; (f. 2r) három soros V(etus) historizáló iniciálé, kialakítása azonos az előzővel, benne valószínűleg Ficino félalakja.

2. (f. 31r) a második rész címlapja (27. kép). Kialakítása alapvetően megegyezik f. 1v

és f. 2r kialakításával. Különbségek: az alsó bordűr közepén Mátyás címerét (E3, vö.: CSA-

PODI 1973, 494.) babérkoszorú veszi körül, amelyet két oldalról egy-egy puttó tart; a me- daillonokba foglalt címerek helyét itt jórészt ékkövek foglalják el, csupán a felső bordűr közepén látható címerpajzsban a Hunyadi család címre, fölötte nyitott koronával; a tudós- portrék valamennyien fiatal férfiakat ábrázolnak; a hat soros M(arsilius) historizáló iniciálé- ban Ficino profilképe. (f. 30v) tartalommutató (26. kép). Koncepciójában f. 31r-hoz illeszkedik. Sötétkékkel kitöltött körben arany majuszkulákkal a második rész tartalommutatója dátummal ellátva (l. fönt és a provenienciát), a kör alakú mezőt négy részre osztott, pirossal és zölddel kitöltött, aranyozott karéj keretezi, amelyeket egy-egy ékkő választ el egymástól. A korong felett kék- kel kitöltött medaillonban arany betűkkel: IHS; alatta zölddel kitöltött medaillonban Mátyás magyar királyi címere (1. magyar vágások, 2. Szent István-i kettős kereszt), a medaillonokat arany zsinórmintával díszített, kék, ill. piros gyűrű határolja. A tartalommutatót színes nö- vényi ornamentika veszi körül. (f. 78r) a levelek 4. könyvének címlapja (29. kép). A belső margón aranypálca mellett az eddigiekkel megegyező színvilágú, egyoldalas növényi ornamentika húzódik, hozzá négysoros M(arsilius) historizáló iniciálé csatlakozik feketével keretezett, kékkel kitöltött, arannyal díszített, négyzetlap alakú háttér előtt, a betűtest által osztott felület zölddel és/vagy vörössel színezve, rajtuk arany ornamentika.

Az egyes tartalmi egységek és a levelek élén ugyanígy kialakított, háromsoros laparany ini- ciálék. A címlapokon a sorok üresen maradt részét arany zsinórmintával díszített, kék és piros pálca tölti ki. — (f. 97v) Platón születési horoszkópja (vö.: Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, f. 100r; Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. 151v). — Rubrika (könyv-, fejezet-, levélcímek, címzések, hosszabb szövegrészekben ritkán paragrafusjelek).

Stíluspárhuzamok a Corvina Könyvtár állományában: Toruń, Biblioteka Kopernika, Cod. Lat. R. Fol. 21. 107; Wien, ÖNB, Cod. 653; Paris, BnF, Cod. Lat. 8834, f. 2r; Olomouc, Státni Archiv, Domské a Kapitolní Knihovná, Cod. Lat. C. o. 330, f. 2r; Modena, Biblioteca Estense, Cod. Lat. 441 (részben), Cod. Lat. 448 (részben); Milano, Biblioteca Trivulziana, Cod. No 818; Firenze, BML, Acquisiti e doni 233.

Kötés: Modern, vörös bőrkötés, 272 × 172 × 42 mm. Eredetileg meggyszínű bár- sonykötés fatáblákon, 272 × 172 × 42 mm. Az eredeti kötést és tartozékait restaurálás során (1978, Gerlinde Römer, l. a hátsó egykori kiragasztott, ma repülő előzék után beillesztett papírdarabot: Herzog August Bibliothek Werkstatt für Buchrestaurierung 1978.)148 leválasz- tották a könyvtestről, ma a kódex mellett őrzik. A bársony erősen kopott, a fa sok helyen kilátszik. A táblák befelé harántoltak, vastagságuk egyenetlen, 5,2 és 6,5 mm között. A kó- dexet eredetileg négy darab, hátrafelé záródó csat rögzítette (kettő a hosszanti, egy-egy a rövid oldalakon). Az első kötéstábla csatleszorítóiból két darab maradt fenn. A hátsó táblán levél alakú egykori fémrátétek lenyomata vehető ki. További fennmaradt kötéselemek: négy duplaborda vörösre festett bőrmaggal (ugyanez a vörös színezés Cod. Guelf. 73 Aug. 2o bor- dáinak bőrmagjánál is); két oromszegő-bőrmag; két, a gerinc megerősítésére szolgáló barna bőrdarab; két bőr csatpánt-darabka (egykor vörös textillel bevonva); két kisebb csatrész (va- lószínűleg az utólag, talán Herzog August udvarában ráhelyezett, 16/17. századi, felemás

148 „Anmerkung zum Restaurierungsbericht Cod. Guelf. 2 Aug. 4o Die Restaurierung wurde zunächst ausschließlich von historischen Gesichtspunkten bestimmt. Die noch brauchbaren Einbandelemente – Holzdeckel, Überzugreste und Schließen – wurden restauriert und wieder verwendet, nur notwendig neue, wie Bünde, Heftung und Vorsatz hinzugefügt. Das Ergebnis war unbefriedigend. Die Diskrepanz zwischen dem kostbar und schön ausgestatteten Buchblock und dem alten Einband war zu groß. Um historische und ästhetische Gesichtspunkte berücksichtigen zu können, wurde beschlossen, die alte Ein- banddecke vom Buchblock getrennt aufzubewahren. Eine neue Einbanddecke wurde angefertigt, alte Einbandtechnik dabei, hinsichtlich Holzdeckel, fester Rücken und Schließen, nachvollzogen. Einzelne Einbandelemente – Bünde, Kapitale, Überzug, Schließen – wurden jedoch freizügig gestaltet, um insgesamt Buchblock und Einbanddecke harmonisch aufeinander abstimmen zu können.”

83 csatok közül149). — Az egykori kiragasztott pergamen előzéklapok jelenleg repülő előzékek, rajtuk a bordákat rögzítő szögek okozta rozsdásodás. — Poncolt, aranyozott metszés, min- tázata megegyezik a Cod. Guelf. 10 Aug. 4o corvina metszésének mintázatával.

Proveniencia:150 A kódex Firenzében, nagy valószínűséggel két fázisban készült, 1484-ben és 1489-ben. Ezt a feltevést a kódex kodikológiai sajátságai is alátámasztják. A firenzei Filippo di Bartolomeo Valori (Ficino tanítványa, barátja és támogatója 1483 és 1492 között, vö.: Suppl. Fic. I, 110–111.; DE LA MARE 1985, 466., 386. sz. j.; Letters IX, 132.;

Valorihoz legutóbb l. JURDJEVIC 2008) Hunyadi Mátyáshoz írt ajánlása (f. 1v) arról tudósít, hogy a kódex mindkét része – még ha eltérő időpontokban is – az ő kezdeményezésére szü- letett meg. Először feltehetőleg a második egység (ff. 31r–180r, végig sötétbarna tintával,151 quiniókból) másolata készült el 1484 őszén (l. a Levelek III. könyve előtt található tartalom- mutató datálását 1484. október 1-re: Calendis Octobribus MCCCCLXXXIIII., f. 30v) egy, mintegy három évvel korábban rablók kezébe került példány pótlásaként. Ha Kristeller fel- tételezése helytálló, hogy ti. az ellopott kézirat a Cod. Guelf. 12 Aug. 4o jelzetű, 1481-ben vagy 1482 elején készült corvinával azonos (KRISTELLER 1961, 24.; Suppl Fic. I, LII.), az említett dátum mellett a kódex Filippo Valori által írt előszava is ugyanezt a datálást (1484) támasztja alá, amely szerint egy másik kódexet a Levelek III. és IV. könyvével 3 évvel ko- rábban már elküldtek Budára, azonban az – Ficino tudomása szerint – rablók kezébe került, ezért Synesius műve mellett a Levelek kérdéses III. és IV. könyvét ezennel ismét elküldik Mátyásnak: Cum apud Marsilium Ficinum nostrum Platonicum legerem prohemium eius in tertium quartu(m)q(ue) ep(isto)lar(um) suar(um) libros ia(m)diu tue maiestati dicatos, atq(ue) ille diceret se audisse volume(n) hoc an(te) trie(n)niu(m) [kiemelés: Zs. E.] ad te missu(m) ob iter a latronibus interceptum, dedi op(er)am ut libri rursum exscribere(n)tur … (f. 1v és Analecta nova 1903, 476.). Következésképpen Valorinak ezek a szavai az ő 1484- es kezdeményezésére vonatkozhatnak.152 A Levelek III. és IV. könyvének frissen elkészült másolatából azonban 1484-ben – ismeretlen okokból – nem lett kész kódex. Ez csupán öt évvel később történt meg, miután Ficino Synesius művét latinra fordította. Ficino ugyanis

149 A csattípushoz l. Cod. Guelf. 73 Aug. 2o és Cod. Guelf. 10 Aug. 4o leírását. 150 A kódex provenienciájához általában l. REES 2014. 151 A különféle tintaszínek, az írás eltérő ductusai és a kódex keletkezéstörténete közötti összefüggésekhez l. a 144. jegyzetet. 152 A szóban forgó, 1489-ben keletkezett előszóban az „ante triennium” kevésbé szerencsés megfogalmazás, amely a szöveg értelmezésében zavart okozott. L. ehhez REES 2014, 171.

84 saját Synesius-fordítását első alkalommal Francesco Bandinihez 1489. január 6-án írt leve- lében említi (Letters IX, 5 = op. 895/2). A fordítást Piero de’Medicinek, Lorenzo fiának ajánlotta. Az 1489. április 14-i keltezésű ajánlásban Pierót nevezi a szöveg első olvasójának (Letters IX, 10 = op. 898/2).153 A kódex végleges formája tehát Filippo Valori kezdeményezésére és költségén ké- szült el 1489-ben, legkésőbb nyárig (vö.: PÓCS 2012, 53., 154. j.). Az új részt, a Synesius- szöveget a scriptor, Luca Fabiani fekete tintával másolta le – eltekintve az utolsó odalaktól, ahol halványbarna tintára váltott (ff. 22r–25v). Munkája levégén ugyanezzel a halványbarna tintával másolta le Filippo Valori ajánlását is (f. 1v). Tekintve, hogy az új részt (Synesius) a kódex elejére kívánták helyezni, a szükséges oldalak számát megpróbálták előre megbe- csülni.154 A két másolatrészt egyesítették, majd az így létrejött kötet Attavante műhelyében egységes illuminációt kapott. Annak oka, hogy a számos beíratlan levél mögé, a két kódex- rész közé még egy további magányos levelet (f. 30) is beillesztettek, az lehetett, hogy a mi- niátor – időnyerés céljából –, miközben a Synesius-részt másolták, hozzáfogott a már kész második egység címlapjának és tartalommutatójának kifestéséhez. A második egység tarta- lommutatója ugyanis a betoldott magányos levélen található (f. 30v). Mátyás halálát követően (1490. április 6.) a kódex sorsa ismeretlen. Feltehetőleg 1623 és 1627 között került Herzog August birtokába. (f. 1v) a lap alján a kódex Herzog August által kapott jelzete barna tintával: 2. Msc. A kézirat első dokumentációja a hercegi gyűjteményben a Bücherradkatalog 1522. oldalán található Herzog August bejegyzésével: „II155. Synesii Platonici Liber de vaticinio Somniorum, e Graeco translat(us) a Marsilio Fi- cino / Cum Praefat(ione) Phil(ippi) Valoris. In membrana. / 1. Libri duo Epistolarum, Mars(ilii) Ficini, terti(us) nimirum et quartus. 1484. vid(e) inf(erius) p(aginam) 1523. 12.”156 (65. kép) Herzog August esetleges egyéb bejegyzését l. fönt, az írás részletezésénél. (f. 1r), (f. 127v) a wolfenbütteli könyvtár körbélyegzője, körirata: BIBLIOTHEK ZU WOLFEN- BÜTTEL.

153 A dátumok közötti ellentmondást feloldja Valery Rees Uo. 154 Esztétikai okokból minden bizonnyal nem kívánták a fölösleges leveleket egyszerűen csak kivágni, miként az egyébként szokásos volt. 155 A sorszám mellett egy, szintén Herzog August kezétől később hozzáfűzött utalás is áll: „vid(e) p(aginam). 2996”. 156 A tételbejegyzés végén a katalógus 1523. oldalán található, 12. tételre történik utalás, ahol a Ficino leveleinek III. és IV. könyvét tartalmazó corvina áll (Cod. Guelf. 12. Aug. 4o). Ez utóbbinál pedig szerepel egy visz- szautalás a most tárgyalt kódex második tartalmi egységére, azaz a Levelek III. és IV. könyvére, amely ebben a kéziratban a Synesius-mű után található.

A kódex teljes digitális változata hozzáférhető: http://diglib.hab.de/?db=mss&list=ms&id=2-aug-4f

Kéziratleírások, katalógustételek: HEINEMANN 1900, Nr. 2924, 113–114.; Bibli- otheca Corvina 1927, Nr. 141, 75.; HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 141, 103.; Suppl.

Fic. I, LII. (G2); CSAPODI 1972, 31., 34–35.; CSAPODI 1973, Nr. 618, 362.; BH 1988–1993,

II, Nr. 2793, 241.; CSAPODI 1990, Nr. 210, 69.; MILDE 2005; MADAS 2009, Nr. 124, 62.

COD. GUELF. 10 AUG. 4O

PRISCIANUS LYDUS

MARSILIUS FICINUS

Pergamen II, 145, III* 232×153 mm Firenze 1489/1

(f. 1v) Philippus Valor dedikációja Hunyadi Mátyásnak: Philippus Valor civis Florentinus serenissimo Pannoni(a)e Regi Mathie semp(er) invicto suppliciter se commendat. Cum nup(er) Marsilius Ficinus n(oste)r Platonic(us) librum Theophrasti de anima mihi potissimum tanq(uam) alteri cuidam animo suo dedicare constituisset … × … sic Phebeum Iovi- umq(ue) Regie Maiestatis vultum mun(us) hos n(ost)rum aspectu suo statim clarum gratiosumq(ue) legentibus om(n)ibus redditurum. Marsilium Ficinum eiusq(ue) Valorem maiestati tue commendo q(uam) plurimum.

Kiadások:

RUMY 1804 Analecta nova 1903, 477. Suppl. Fic. I, 95.

(ff. 2r–4v) Marsilius Ficinus dedikációja Philippus Valorhoz: Marsilius Ficinus Florentinus Philippo Valori nobili et magnanimo viro s(alutem) d(icit). Qui precipit cognosce te ipsum nos admonere videtur ut animam cognoscamus … × … et Angelus Politianus n(oste)r acerrimo vir iudicio plurimaq(ue) doctrina n(ost)ram hanc diligentiam approbavit.

(ff. 4r–145v) Priscianus Lydus, In Theophrastum interpretatio de sensu et phantasia, traducta et exposita a Marsilio Ficino (ff. 4r–94v) de sensu: Interpretatio Prisciani Lydi in Theophrastum de sensu traducta et exposita a Marsilio Ficino Florentino. Quom(od)o instrumentu(m) sensus fiat simile sensibilibus. Caput I(u)m. Marsilii. Ad hoc ut fiat sensus oportet instrume(n)tum eius evadere simile sentiendis … × … Sed p(er)gamus ad ea deinceps que sec(qu)u(n)t(ur); ab alio iam principio reliqua ad libru(m) quintum p(er)tinentia tractaturi. Finis.

(ff. 95r–99v) üres

(ff. 100r–145v) de phantasia: Marsilii verba. In sensu et imaginatione sunt innate rationes sensibilium assimilative. he in sensu provocantur ad actu(m) ex passionibus instru- menti. In imaginatione v(er)o ex actionibus sensuum. Phantasia inter sensum r(ati)o(n)emq(ue) media … × … Tunc m(ateri)alia quoq(ue) intellectui secundum causam presentia sunt. H(a)ec aut(em) de intellectu quidem secundum [későbbi kieg. a margón, Her- zog August?: actum157] accepto dicta fuisse no(n) affirmare(m). Ille (enim) non e(st) potentia nec unq(uam) fieri pot(est). Finis.

Szerző és mű: Priscianus Lydus újplatonikus filozófus a Kr. u. 6. sz. első felében. Az athéni Aka- démia egyik legutolsó hallgatója. Jelen művében Theophrastos Aristotelés De animájának egy részletéhez írt kommentárját parafrazeálja és értelmezi. A Synesiushoz hasonlóan Ficino azon fordításai közé tartozik, amelyeket a filozófus a Plótinos-kommentár írása közben 1488-ban, ill. 1489 elején készített (vö.: Opera omnia, op. 895/2, 896/1–2). A firenzei filo- zófus Priscianus művét saját értelmezéseivel látta el, így a latin nyelvű végeredményben váltakozva követik egymást a Priscianus- ill. a Ficino-részek. A mű részletes bemutatásához, valamint jelentőségéhez az itáliai reneszánsz filozófia szempontjából l. REES 2014.

Kiadások: A Prooemium: Opera omnia op. 896/2, 1488. március 25-re datálva (a Levelek IX. könyvé- nek részeként)

CAPCASA 1495, f. 159r, 1489. március 25-re datálva (helyes datálás)

KOBERGER 1497, f. 197v–198r, 1489. március 25-re datálva (helyes datálás)

A lefordított mű: Opera omnia, 1801–1835.

157 Minden valószínűség szerint a mű bázeli kiadása, azaz az Opera omnia alapján (1561 vagy 1576).

A kódex fizikai jellemzői: Kiváló állapotú itáliai pergamen az első és utolsó lapok alsó sarkán, szélein a használatból fakadó piszokfoltokkal. Szögektől származó rozsdafoltok az egykori kiragasztott előzékeken. Az egybekötéskor még nem teljesen száraz, frissen festett iniciálék lenyomatai a szemközti oldalon passim. (f. 46), (f. 56), (f. 135) kb. 5 mm átmé- rőjű, természetes lyukak a pergamenben. — Ívfüzetek: 1I + III, 1 (előzékek) + 3V31 + IV39 + 9V139, IV145, I–II* + 1III*. (f. I) újkori, (f. II) eredetileg kiragasztott, a párja (f. 1). A három számozatlan hátsó előzék közül kettő az utolsó ívfüzethez tartozik, közülük a második kiragasztott előzék volt. f. III* újkori. — Függőleges őrszavak a belső margó két párhuzamosa között. Ívfüzetjelzés nem látható. — Újkori, fekete tintás foliálás: 1–145, a hátsó előzék foliálatlan.

Írás: Humanistica cursiva; scriptor: Luca Fabiani de Ficinis (szignálatlan) (vö.: DE

LA MARE 1985, App. I, Nr. 42/13, 511.). — Írástükör: 136 × 77 mm; 1 kolumna; 18 sor, az írástükör 4 oldalán dupla, egyébként szimpla vakvonalazás; a felső vonalon nincs írás. — A scriptor korrekciói, betoldásai a szövegtestben és a margókon passim, (f. 86v) a margón hi- bás fejezetkezdő iniciálé korrekciója, szintén a scriptoról. — (f. 145v) a margón későbbi használói bejegyzés, feltehetőleg Herzog Augusttól: actum (azonos a Cod. Guelf. 2. Aug. 4o, f. 127v és a Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, f. 1r, f. 70v, Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, f. 174r bejegy- zőjével).

Illumináció: Több attribúció: Littifredi Corbizi (Sebastiano Gentile, Lettere,

CLXVIII.); Attavante degli Attavanti műhelye (HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 142,

103. és őt követve CSAPODI 1972, 34., valamint Kristeller Suppl. Fic. I, LII.; azonban CSA-

PODI 1973, Nr. 544, 332–333. ezt az attribúciót megkérdőjelezi, mert a címertípus nem olyan, mint az Attavante által festett, vagy az ő műhelyéből kikerült kódexek esetében), korábban

Attavante személyesen (HEINEMANN 1900, Nr. 2994). (f. 1v, f. 2r) díszített kettős címlap (31–32. kép). (f. 1v) négy oldalon körbefutó széldísz arany pálcák között, gazdag arany virágorna- mentikával kitöltve, vörös, kék és arany alapon, bennük számos puttó; a bal oldali bordűr közepén medaillon Hunyadi Mátyás profilképével; vele szemben, a jobb oldali bordűr köze- pén, szintén medaillonban talán Filippo Valori portréja; a bordűr sarkaiban további medaillonok ifjú nők és férfiak portréival, köztük egy-egy ékköves aranygyűrűben Mátyás- emblémák (homkóra, éggömb, méhkaptár, a Hunyadi család hollója aranygyűrűvel a csőré- ben); az alsó bordűrszakasz közepén feketével kitöltött medaillonban, azon belül két bőség- szaru között Mátyás címere (E3, vö.: CSAPODI 1973, 494.), körülötte négy puttó

89 gyöngyfüzérrel a kezében; a felső bordűr közepén Dalmácia címere. A széldíszt kívülről finom, csipkeszerű ornamentika veszi körül. — A mondatok élén egysoros arany iniciálék négyzetlap alakú, osztott, a vörös, kék és zöld különféle kombinációjával kitöltött, arannyal díszített alapon. (f. 2r) négy oldalon körbefutó széldísz ugyanúgy kialakítva, mint f. 1v, ezúttal kék virágornamentika is és aranyfoglalaltba helyezett drágakövek az oldalsó-középső medaillonok alatt és fölött; a jobb oldali bordűr közepén medaillon Beatrix királyné profilképével; a többi medaillonban fiatal nők portréi; egy-egy ékköves aranygyűrűbam Mátyás-emblémák (kút, hordó, a Sárkány-rend szimbóluma, kova és tapló); a felső bordűrszakasz közepén két puttó által közrefogott oválisban szürke majom; az alsó bordűr közepén ugyanaz a Mátyás- címer, mint f. 1v-n.— Az üdvözlőformula arany majuszkulákkal feketével kitöltött, arannyal keretezett táblán. Hétsoros historizáló iniciálé Q(ui) négyzetlap alakú, arany virágokkal dí- szített, vörös alapon, arannyal keretezve, a kék betűtest belső terében valószínűleg a szerző, Priscianus Lydus félalakja látható mint filozófus, baljával saját könyvére mutat. — A kez- dőszavak arany majuszkulákkal vörös alapon. (f. 4v) fejezetkezdő címlap: a külső margón végigfutó, színes virágornamentika, aranytallérok és finom tollrajz alkotta széldísszel; hatsoros historizáló iniciálé T(heophrasti) négyzetlap alakú, kékkel kitöltött, arannyal díszített, sötétvörössel keretezett háttér előtt, a medaillonszerűen kialakított betűszár belső terében valószínűleg Theophrastos mellképe egy könyvvel. (f. 100r) feltehetőleg el nem készült belső címlap számára előkészítve. (f. 100v) fejezetkezdő címlap a lap külső margóján végigfutó széldísszel, hasonlóan kialakítva, mint f. 4v-n, a széldísz központi tengelyét felül lángoló kandeláber alkotja, talap- zatán jobbról és balról egy-egy puttó ül, körülbelül félmagasságban hölgy profilképe arany kámeó-szerűen kialakítva; hétsoros historizáló iniciálé P(hantasiam) iniciálé, a betűtest kon- túrja arany, a kék kitöltést finom arany virágornamentika díszíti, a betűtest belső terében Marsilio Ficino szokványos, vörös köpenyes, vörös sapkás profilképe, kezében könyvvel, a betűháttér négyzetlap alakú, keretezetlen, a széldíszével megegyező ornamentikával kiala- kítva. (33. kép) A fejezetek élén 3–5 soros arany majuszkulák, kékkel, zölddel, vörössel színezett, arannyal díszített, változatosan osztott, négyzetes háttér előtt, minden esetben hozzájuk csat- lakozó, kb. 10 cm hosszú, színes növényi ornamentikából megalkotott, aranytallérokkal és

90 finom tollrajzzal körülvett széldísszel. — Rubrikált (fejezetcímek, fejezetszámozás, a tarta- lomnak megfelelően Priscianus és Marsilius neve következetesen feltüntetve, szöveget ta- goló elemek.)

Kötés: Eredeti kötés, 241 × 155 × 39 mm. Meggyszínű selyem fatáblákon (34. kép). A selyem rendkívül kopott, a táblákat csak részben borítja, a gerinc teljesen fedetlen. A se- lyemvég zöld csíkja a hátsó táblán látható. Befelé harántolt fatáblák, vastagságuk egyenetlen, 5,8–6,2 mm. A hátsó kötéstábla belső oldalán modern ceruzás jelzetelés, fejjel lefelé fordítva (a magyarázathoz l. a 159. jegyzetet). — A gerincrész teljesen restaurált: az egykori 4 db borda és az elveszett oromszegők helyett modern, fehér bőrcsíkok. A restaurálási do- kumentáció szerint eredetileg vörös–fehér szállal, díszöltéssel varrott oromszegő. A gerincet a restaurálási dokumentáció szerint az eredeti állapotot követően valamikor bőrrel borították, ma már ennek sincs nyoma. — Az eredeti kiragasztott előzékek elvesztek, a táblák belső oldala fedetlen, elől és hátul egy-egy pergamen bifolio előzékként. — A hosszanti oldalon 2, a két keskenyebb oldalon 1–1 itáliai típusú, fordított záródású csat nyoma: az előtáblán a szalagok helye a fába mélyítve, a háttáblán levél alakú leszorítók lenyomata, az azokat rög- zítő, 3–3 szög helyével. Jelenleg a hosszanti oldalon 2 db, a rövidebb oldalakon 1–1, a 16– 17. századi német reneszánsz kötésekre jellemző, normál záródású, ún. felemás rézkapocs fehér bőrpántokra erősítve, a hosszanti oldalon a két bőrpánt modern kiegészítés (l. lent a restaurálást). A T alakú, karéjos kivágású lemezből készített, rövid pántra erősített horgas kapcsok a kötetet teljes vastagságában átfogják. Mivel ez az eljárás a 16. század végén és a 17. században volt népszerű Németországban, a kapcsok ebben az időben kerülhettek a kö- tetre, feltehetőleg már Herzog August udvarában. (Ugyanilyen kiegészítés és csatpótlás fi- gyelhető meg a Cod. Guelf. 73. Aug. 2o jelzetű corvinán is, továbbá a Cod. Guelf. 6. Aug. 4o és Cod. Guelf. 65.2 Aug. 8o jelzetű, nem hiteles corvinákon. Hasonló csattípust alkalmaz- tak a Cod. Guelf. 2 Aug 4o jelzetű corvina esetében is.158) A háttáblán egyszerű, négyzetlap alakú leszorítólemezek 1–1 szög által rözítve.159 — Poncolt, aranyozott metszés, mintázata megegyezik a Cod. Guelf. 2 Aug. 4o corvina metszésével.

158 A wolfenbütteli corvinákon utólagosan alkalmazott csatok kérdéséhez l. Cod. Guelf. 73 Aug. 2o és Cod. Guelf. 2 Aug. 4o leírását. 159 A kötéstáblákon bizonyos jelek arra utalnak, hogy a táblákat a kódex történetének valamely pontján, de már kikerülve a budai udvarból, felcserélték, azaz a jelenlegi (és eredeti) hátsó tábla került előre, az első tábla pedig hátra, és ez az állapot így maradt egészen a 20. századi restaurálásig. A csere valószínűleg az általunk ismert egyetlen jelentősebb beavatkozás alkalmával történt, ugyanakkor, amikor a régi itáliai kapcsokat német rene- szánsz kapcsokkal pótolták. Ugyanekkor kaphatta a gerinc is azt a bőrborítást, amelynek emlékét a restaurálási dokumentáció őrizte meg. Miként ezt fentebb is említettük, nem kizárható, hogy a beavatkozásra Herzog Au- gust könyvkötő-műhelyében került sor. A felcserélésre utaló jelek a következők: 1. a kódexen jelenleg is látható

Restaurálás: A kódexet restaurálták a Herzog August Bibliothekban a 20. század második felében. A kötetet teljesen újrafűzték, a gerincről az utólagos bőrborítást eltávolí- tották, és fedetlenül hagyták.160 A 4 bordát és a 2 oromszegő bőrmagját fehér bőrcsíkokkal pótolták. A hosszanti oldal 2 kapcsának fémtartozékait szintén modern fehér bőrszalagokra erősítették. A fatáblákat megcserélték, visszaállítva ezzel az eredeti állapotot.161

Proveniencia: A kódex feltehetőleg 1489 első felében készült Firenzében (vö.: Fi- cino a Capcasa-levélkiadásban 1489. március 25-re datált [= op. 895/2], a Theophrastos- kommentárra írt prooemiumát Filippo Valorihoz [ff. 2r–4r], valamint Ficino 1489. február 6-án Mátyáshoz írt levelét, amelyek – egymás után következve a Levelek IX. könyvében – a Priscianus-fordításra tesznek utalást162), Filippo Valori felügyeletével (l. Valori préfációját Hunyadi Mátyáshoz, f. 1v) és költségén (Suppl. Fic. I, CLXX.), Marsilio Ficino környeze- tében. 1489 nyarához mint terminus ante quem-hez l. PÓCS 2012, 53., 154 j.) — Korábbi datálási javaslatok: 1484–1490 (CSAPODI 1973, Nr. 544, 332–333.), minden bizonnyal Hoff- mann Edith nyomán, aki viszont a Cod. Guelf. 2 Aug. 4o analógiájára datálhatta a kódexet

1484 és 1490 közé (HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 142, 103.). Mátyás halála után a kódex sorsa ismeretlen. Feltehetőleg 1623 és 1627 között került Herzog August tulajdonába, a jobb oldali címlap alján (f. 2r) az általa adott jelzet a herceg saját kezű bejegyzésével: 10. Msc. A kódex legkorábbi dokumentációja Herzog August könyvtárában a Bücherradkatalog 1522. oldalán: „X.163 Interpretatio Prisciani Lydi, in The- ophrastum, de Sensu, traducta et exposita a Mar / silio Ficino Florentino: Cum p(rae)fat(ione) Ficini ad Ph(ilippum) Valorem: Et Valoris ad Rege(m) Matthiam, / 1. Ejus- dem Prisciani interp(reta)t(i)o in Theoph(rastum) de Phantasia, itide(m) a Ficino traducta et exposita, In / membrana.” (34. kép) — Későbbi használó kezétől (Herzog August?) szár- maznak a következő, tintával írt bejegyzések: Folior. 145 az első kiragasztott előzék jobb

csattípus rendszerint hátulról előrefelé záródik, a jelenlegi állapotban azonban ez nem így van, hanem előlről hátrafelé. 2. a háttáblán ma is látható, fejjel lefelé elhelyezkedő ceruzás jelzetelés, amely nyilvánvalóan abból az időből származik (a restaurálás előtt), amikor a táblák még felcserélt állapotukban voltak. A restaurálás alkalmával nyilván az eredeti állapotot kívánták helyreállítani, a táblákat ezért helyezték vissza eredeti helyze- tükbe. 160 Ezért jól megfigyelhetők a Wolfenbüttelben feltalált füzetmegóvási technika jelei. Az információt Heinrich Graunak, a HAB restaurátorának köszönöm. 161 L. a 159. jegyzetet. 162 Ugyanez a datálás (1489. március 25.) jelenik meg a Ricc. 147 jelzetű, Filippo Valorinak dedikált kódexben is (vö.: Suppl. Fic. I, XVIII., ez utóbbi kézirat akár a Valorinak ajánlott eredeti példány is lehetett). 163 Mellette a Bücherradkatalog más, hasonló tematikájú, tartalmú vagy szerzőjű pontjára való utalás szintén Herzog Agust bejegyzésével: „vid(e) p(aginam) 3805”.

92 felső sarkában; actum f. 145v margóján (valószínűleg ugyanez a kéz Cod. Guelf. 2 Aug 4o f. 127v-n is). — Modern könyvtárosbejegyzés fekete tintával az első kiragasztott előzékla- pon (azonos a foliáló kezével): foll. CXLV. — (f. 1r és f. 145v) a wolfenbütteli könyvtár körbélyegzője, körirata: BIBLIOTHEK ZU WOLFENBÜTTEL.

A kódex teljes digitális változata hozzáférhető: http://diglib.hab.de/?db=mss&list=ms&id=10-aug-4f

Kéziratleírások, katalógustételek: HEINEMANN 1900, 149–150., Nr. 2994; Bibli- otheca Corvina 1927, Nr. 142, 75.; HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 142, 103.; CSAPODI

1972, 31., 34.; CSAPODI 1973, Nr. 544, 332–333.; Suppl. Fic. I, LII. (G3); BH 1988–1993,

II, Nr. 2794, 242.; BC 1990, Nr. 211, 69.; MILDE 2005; MADAS 2009, Nr. 104, 60.

COD. GUELF. 12 AUG. 4O

MARSILIUS FICINUS

Pergament I, 148, III 228 × 155 mm Firenze 1481–1482/1

(ff. 1r–148r) Marsilius Ficinus, Epistolarum ad amicos libri III–IV (ff. 1r–3v) Marsilius Ficinus, Exhortatio ad bellum contra barbaros, a Levelek III. könyvének előszava:164 Prohemium libri [tertii]. Exhortatio ad bellum contra barbaros. Marsilius Ficinus florentinus Mathie felicissimo Pannoniae regi i(n) pace securitatem i(n) bello victoriam in victoria gloriam sempiternam vaticinatur. Plato noster philosophorum pater rex foelicissime Xenocratem Dione(m)que dilectos discipulos suos … × … Summus ille deus, qui solem in celo constituit stellarum c(a)eliq(ue) regem, Mathiam q(uoque) solum sub sole constituit, imperiu(m) occeano, famam qui terminet astris. K(a)l(end)is octobribus MCCCCLXXX.

Kiadások:

Editio princeps: CAPCASA 1495, f. 64r–v

KOBERGER 1497, ff. 79v–80r Opera omnia, 721–722.

RUMY 1804 Analecta nova 1903, 271–273.

(ff. 3v–70r) Marsilius Ficinus, Epistolarum liber tertius: Q(uam)165 fallax sit humana prosperitas. Marsilius Ficinus Bernardo Bembo oratori veneto (a)equiti [!] clarissimo. Sumpsi modo calamum carissime Bembe ea conditione sive forte potius … × … Ad causam ipsam venio Johanni nostro nobisq(ue) communem. Finis huius libri ad Mathiam invictum Pannoniae regem.

164 Vö.: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, ff. 31r–32v; Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, ff. 108v–109v. 165 Az editio princepsben „quod” (CAPCASA 1495).

(ff. 70v–148r) Marsilius Ficinus, Epistolarum liber quartus: Incipit alius liber epistolarum Marsilii ficini florentini. Nemo est, cui possit invidere, qui videre possit, quot omnes intus et extra furiis agitamur. Marsilius Ficinus Laure(n)tio Francischio Dominici filio. Mandavit discipulis suis Pythagoras, ne cerebrum cor ve com(m)ederent … × … sibi quisq(ue) quod ipse est. Hoc mihi vos estis, quod duo sunt oculi. VIIIo K(a)l(end)as Iunias MCCCCLXXVIIIIo Florenti(a)e. Finis. Transcripsi hoc op(us) eq(uidem) Sebastianus Salvi- nus amitinus Marsilii Ficini philosophi suo seculo singularis. Non quia scriptor ipse sim cum iampridem fuerim professor a(r)tiu(m) et i(n) sacra pagina magister, licet indignus. Sed ut morem gererem (Franc(isc)o Iunio magnanimo civi [a másoló utólagos betoldása]) (tamq(ue) [a másoló utólagos kiegészítése]) i(n)signi ph(ilosoph)o, patrono musarum (Mar- silio Ficino [a másoló utólagos betoldása]) nanciscererq(ue) occasionem com(mendandi) me ipsum iteru(m) atq(ue) iterum invicto regi Pannoni(a)e, ut me habeat servum undiq(ue) pa- ratissimu(m).

(ff. 98v–117v) Marsilius Ficinus, De vita Platonis: De vita Platonis Marsilius Fici- nus Francisco Bandino suo s(alutem). Conatus sum diebus superioribus ideam philosophi platonicis coloribus pingere … × … Nos platonica familia nihil novimus nisi festum, laetum, c(a)eleste, supernu(m).

Kiadások:

Editio princeps: CAPCASA 1495, ff. 69r–97v

KOBERGER 1497, ff. 79v–121v Opera omnia, 721–782.

Szerző és mű: Marsilio Ficino166 (1433–1499) leveleinek harmadik és negyedik könyve. A levél- korpusznak ez a szakasza főként az 1476-ban és 1477-ben írt leveleket tartalmazza. A Fi- cino-filológiában a G4 sziglát viseli (vö.: Suppl. Fic. I, LII.). Szöveghagyományához, de általában is fontos: Letters, vol. 2 (Liber III) és Letters, vol. 3 (Liber IV), valamint Lettere. Valery Rees szerint a kódex tartalmát Firenzében szándékosan úgy alakították ki, hogy abban Ficino és köre magyarországi kapcsolatai jól visszatükröződjenek (vö.: REES 2014). A 4. könyv véghez csatoltak ugyanis két olyan magyar vonatkozású levelet (op. 782/1

166 Személyéhez és magyarországi kapcsolataihoz a vizsgált kontextusban l. újabban REES 2014.

= Letters IV, 38 Francesco Bandinihez; op. 782/2 = Letters IV, 39 Báthory Miklóshoz) (40. kép), amelyek valójában a tárgyalt időszaknál később keletkeztek, és más kéziratokban az 5., ill. a 6. könyvben találhatók. A Levelek III. és IV. könyvének ezt a „magyarosított” jelle- gét, amely a Budára küldött, mindkét kérdéses könyvet tartalmazó kódexek sajátossága volt, a nyomtatott kiadások is megőrizték. A Marsilii Ficini Florentini disputatio contra iudicium astrologorum (op. 781 = Letters IV, 37, a kódexben ff. 143v–146r) c. levél címzettjének megváltoztatása is ugyanen- nek a „magyarosító” intenciónak köszönhető. A levél ugyanis mind az Opera omniában, mind a Capcasa- (1495, f. 96v) és a Koberger-féle kiadásban (1497, f. 120v) Giovanni Fran- cesco Ippolitinek, Gazzoldo grófjának van adresszálva: „Marsilius Ficinus Francisco Hyppolito Gazolti comiti viro clarissimo.” Ezzel szemben jelen kódexben Váradi Péter kalocsai érsek jelenik meg címzettként: Marsilius Ficinus Petro Panonio archepiscopo colo- cens., Venerando in Christo patri, litteratissimo litteratorum patrono plurimum se commendat (f. 143r);167 a levél Váradi Péterhez szóló lezáró sorai nem szerepelnek a nevezett kiadások egyikében sem.168 Cod. Guelf. 73 Aug. 2o (ff. 169v–170v) és Cod. Guelf. 2 Aug. 4o (ff. 125r–126v) mindkét címzettet feltünteti,169 és hozza a Váradi Péterhez szóló zárósorokat is (l. a kódexek leírását).

A kódex fizikai jellemzői: Kiváló állapotú itáliai pergamen az első és az utolsó lapokon körben nedvesedésnyomokkal, melynek következtében ezek a lapok hullámosak. A nedvesedésnyomok a lapok felső részén a kódextest belseje felé, bár egyre csökkenő mér- tékben, de végig láthatók. Az első előzéklapon és a címlapon körben piszokfoltok. (f. 64) és (f. 67) az alsó részén 5 mm-rel rövidebb a többi foliónál. — Ívfüzetek: 1I (előzéklap), 14V1- 148, I–II* + 1III*. A három számozatlan hátsó előzék közül kettő az utolsó ívfüzethez tartozik. — Vízszintes őrszavak a jobb alsó sarokban a vonalazás rendszerétől függetlenül, (f. 106v) a kihagyott őrszó későbbi bejegyző kéz által pótolva. Ívfüzetjelzés nem látható. — Újkori foliálás (18/2–19/1. sz.) fekete tintával a lapok jobb felső sarkában: 1–148, az utolsó két lap és a hátsó előzék foliálatlan. Írás: Humanistica cursiva; scriptor: Sebastiano Salvini (vö.: f. 148r, kolofón, 41. kép); CSAPODI-GÁRDONYI 1963, 35–36., 48.; BALOGH 1966, 645–646., DE LA MARE 1985,

167 Ehhez l. még: Letters, vol. 3 (Liber IV), 117., „a” j. 168 Vale feliciter Venerande pater, atq(ue) Marsilium tuum invicto Pannoni(a)e regi commenda. Petrumq(ue) Garasdam et Dominicum Iunium preclaros viros habeas commendatos. (f. 146r) 169 Cod. Guelf. 2 Aug. 4o-ben a Váradi Péternek szóló „alternatív” címzés a margón vörössel fel van tüntetve (l. a kódex leírását).

App. I, Nr. 9/9, 489; KRISTELLER 1961, különösen 243.; KRISTELLER 1964, 9., 4. j., 12.;

Suppl. Fic. II, 332–333.; VASOLI 1994). — Írástükör: 140 × 75 mm; 1 kolumna; 21 sor, az írástükör négy oldalán dupla, egyébként szimpla vakvonalazás, helyenként tintával pótolva (ff. 15v, 26r, 125v, 126r, 146r); külön kolumna a verzálok számára. — A scriptor korrekciói a szövegtestben passim és ugyancsak tőle származó hosszabb betoldások (f. 47r, f. 148r), vörös tintával írt, címszerű tartalmi összefoglalók vagy egyszavas margójegyzetek (ff. 38r, 44v, 62r, 103v, 127v, 128r), valamint a III. (f. 3v) és a IV. könyv elején (f. 70v) egy-egy, az illuminátornak szánt, előírt „m” betű. — Későbbi bejegyző kéz, feltehetőleg a 17. század- ból:170 (f. 106v) őrszó-pótlás, (f. 107r) két margójegyzet. — Feltehetőleg Herzog Augusttól származó kiegészítések, javítások (1618–1627): (f. 1r) tertii (címkiegészítés), (f. 70v) 4tus (címpontosítás) (39. kép).171

Illumináció: Francesco Rosselli (Pócs Dániel, PÓCS 2008, 152.), az egyik legköze- lebbi párhuzam: Firenze, BML, Plut. 91. sup. 32 (vö.: PÓCS 2013b); korábban: Francesco

Antonio del Cherico műhelye (HEVESY 1923, Nr. 149, 85.; HOFFMANN–WEHL 1929/1992, Nr. 143, 79–80. és az ehhez tartozó 137. j.). Hoffmann Edith a kódex miniátorát azonosnak tartja a Medici Ilias belső lapjain dolgozó mesterrel172 (BML Plut. 32., 4., pl. f. 8v173, f. 59v174, f. 107v175). Szerinte ez a mester (vagy segéd) nem azonos a Cod. Guelf. 73 Aug. 2o mesterével, akit szintén Cherico-segédnek tart (HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 143, 79–

80. és a 137. j.). A Cherico-attribúciót fogadja el Csapodi Csaba is (CSAPODI 1972, 33. és

CSAPODI 1973, Nr. 263, 219–220.). (f. 1r) díszes címlap (36. kép): négy oldalon végigfutó, színes virágok és levelek, sugaras aranytallérok sűrű szövedékéből álló keretdísz, benne jobb és bal oldalon kandelá- berek és puttók, a bal oldali kandeláber talapzatánál két, női fejjel rendelkező, zöld szárnyú sárkány; a címlap alsó részének közepén babérkoszorúban fekete háttér előtt Mátyás címere

(J, vö.: CSAPODI 1973, 495.); a felső bordűrrész közepén arannyal keretezett, négyosztatú medaillonban szintén Mátyás címerének elemei, szokatlan összeállításban (1. a Hunyadiak

170 Köszönöm Vizkelety Andrásnak a bejegyző kéz datálásában nyújtott segítségét. 171 Valószínűleg szintén Herzog Augusttól származó korrekciók: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, f. 127v; Cod. Guelf. 10 Aug 4o, (f. 145v), első kirag. előzék; Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, (f. 174r). 172 Megjegyzendő, hogy Hoffmann Edith munkássága idején Francesco Rosselli miniátoregyénisége még ismeretlen volt, munkáit a kutatás egyöntetűen Francesco Antonio del Cherico oeuvre-jébe sorolta. A problémá- hoz l. Cod. Guelf. 73 Aug. 2o leírását! 173 http://teca.bmlonline.it/TecaViewer/index.jsp?RisIdr=TECA0000371731&keyworks=Homerus. 174 http://teca.bmlonline.it/TecaViewer/index.jsp?RisIdr=TECA0000371731&keyworks=Homerus. Ezen a lapon megfigyelhető a corvina címlapján található, fekete hátterű, arannyal díszített iniciálé párhuzama. 175 http://teca.bmlonline.it/TecaViewer/index.jsp?RisIdr=TECA0000371731&keyworks=Homerus.

97 hollója, 2. magyar vágások, 3. cseh oroszlán, 4. a Sárkányrend szimbóluma176). — Hatsoros historizáló iniciálé M(arsilius), fazettált, aranyozott betűtest aranyozott virágornamentikával díszített, fekete, négyzetlap alakú háttér előtt, a betűtestben filozófus (feltehetőleg Marsilio Ficino) félalakjával. A 3. könyv kezdetén (f. 3v) háromsoros, a 4. könyv kezdetén (f. 70v) ötsoros, azonosan kialakított historizáló iniciálé M(arsilius): laparannyal kitöltött betűtest kék-arany nö- vényi ornamentikával díszített, vörös, négyzetes háttér előtt (39. kép). — (f. 100r) Platón Ficino által alkotott születési horoszkópja Firmicus Maternus útmutatása alapján (Matheseos libri VIII). — Rubrika: a könyveket megelőző címrész és a bevezető sorok, valamint a levelek címzése vörös tintával, helyenként verzállal is kiemelve; hosszabb szövegegységeknél vörös paragrafusjelek.

Kötés: Eredeti kötés, 238 × 158 × 35 mm. Olívazöld bársony fatáblákon, a bársony a táblák szélső, hosszanti sávjaiban erősen kopott, a táblák szélein a fa kilátszik; a gerinc csaknem fedetlen, csupán két foltban zöld bársonymaradvány, láthatók a gerinc bársonykö- tés alatti megerősítésére használt, vaknyomásos bőrkötésdarabkák (35. kép). A fatáblák be- felé harántoltak, vastagságuk 5,3–6,2 mm. 5 db fehér (eredetileg vörösre festett) bőrcsíkra fűzött duplaborda, az előtáblánál végig eltörve, a táblát csak a kiragasztott előzék tartja. Fej- nél eredeti oromszegő, zöld selyemszállal körbeöltött, fehér lenfonal, lábnál az eredeti orom- szegő elveszett. Az elő- és háttáblán 4 db csat nyoma: mindkét táblán 4–4, azonos levélalakot formázó fémrátét (leszorító) lenyomata, valamint a fémrátéteket (leszorítókat) tartó 3–3 szög nyomai. — Poncolt, aranyozott metszés (rombuszháló négyszirmú rozettákkal). A kötés minden bizonnyal nem Budán, hanem a kódex készítésével egy időben, Fi- renzében készült. A kódex nem restaurált, csupán a legelső ívfüzetet fixálták.

Proveniencia: A kódex 1481-ben és/vagy 1482 első félévében, de mindenképpen 1480. október 1. után készült Firenzében (ld. a prooemium datálását f. 3v-n), kifejezetten Hunyadi Mátyás számára. Előállítását valószínűleg Francesco Giugni, magyarországi érde- keltségekkel is rendelkező firenzei kereskedő finanszírozta (vö.: a kódex zárósorait f. 148r- n). A címlapon található Mátyás-címert az illuminációval együtt Firenzében festették a cím- lapra.

176 A Zsigmond által alapított Sárkányrend szimbólumát, a farkát a nyaka köré tekerő sárkányt Mátyás is elő- szeretettel felhasználta saját reprezentációjában. A corvinákban az aranysárkány Mátyás-emblémaként jelenik meg nagy gyakorisággal.

A kódex kolofónja a készítés terminus post quem-eként inkább az 1481-es évet sugallja, ugyanis a kolofónban a scriptor, Sebastiano Salvini önmagát mint i(n) sacra pagina magister (l. fönt, f. 148r) nevezi meg, amely teológiai diplomájának 1481-ben való megszer- zését követően vált szokásává (KRISTELLER 1961, 213.). A datálás 1482 első felére való pontosítását Ficino egy, 1482. május 9-re keltezett, Francesco Bandinihoz írott levele teszi lehetővé, amelynek tartalma nagy valószínűséggel a szóban forgó kódexre utal: „Dedicavi Mathiae invicto Pannoniae regi geminos nostrarum libros epistolarum, qui nunc Francisci Iunii [vö.: f. 148r, a kolofón betoldása] opera exscribuntur.”177 (Letters VII, 25, op. 856/2 és Analecta nova 1903, 275–276.) Ugyancsak erről a kódexről szólhat Ficino 1482. szeptember 22-én Bandinihez írott másik levele is: „Misi nuper nonnulla ad Mathiam invictum Panno- niae regem ex nostra officina iam diu deprompta … Exscripsit autem haec Amitinus frater meus fere alter ego Sebastianus legitimus theologiae professor …” (Letters VII, 30, op. 857/3, Analecta nova 1903, 276.). A kódex és az idézett szöveghely azonosítását pozitíve elfogadja KRISTELLER 1961, 243. és Suppl. Fic. I, LII., CSAPODI 1973, Nr. 263, 219–220. és

BC 1990, Nr. 212, 69. Korábbi datálások: 1479–1490 (Hoffmann Edith, vö.: HOFFMANN–

WEHLI 1929/1992, Nr. 147, 79–80.), 1481 (Fógel József, Bibliotheca Corvina 1927, Nr. 143, 75.). A fent idézett levél továbi részletének tanúsága szerint a kódexet Francesco Bandini személyesen vitte Budára, feltehetőleg nem sokkal a levél keletkezése, 1482. szeptember 20. előtt: „Sed felicibus in Pannoniam constitui auspiciis proficisci. Is est autem tutis Bandini nostri pedibus, qui et ipse feliciter est profectus.” (Letters VII, 30, op. 857/3, Analecta nova 1903, 276.) Feltehetőleg ez az a kódex, amelyről Ficino és köre úgy tudta, hogy rablók kezébe került, ezért 3 évvel később a Levelek III. és IV. könyvét újra lemásoltatták, és Synesius Platonicus De vaticinio somniorum c. művének Ficino általi latin fordítása után fűzve ismét elküldték Budára (l. Filippo Valori a Synesius-kódexhez írott előszavát (Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, f. 1v és Analecta nova 1903, 476.).

177 Kristeller szerint itt a „Francisci Iunii opera” kitétel annyit jelent, hogy „F. Iunius költségén”, nem pedig azt, hogy F. Iunius tevőlegesen is részt vett volna a másolásban (KRISTELLER 1961, 243. és Suppl. Fic. I, CLXX.). Másik magyarázatot ad erre Csapodi Csaba: Franciscus Iunius szerepeltetése, azaz betoldása a kódex kolofónja szövegébe, továbbá az idézett levélhely („Francisci Iunii opera exscribuntur”) úgy értendő, hogy Ficino először F. Iuniusszal akarta a szöveget lemásoltatni. Miután ez a terv nem valósult meg, Sebastiano Salvini vállalta volna a munkát (CSAPODI 1972, 34.).

Mátyás halálát követően (1490. április 6.) a kódex sorsa ismeretlen. 1623. március 15-én Thomas Lansius, tübingeni professzor Herzog Augustnak ajándékozza. Lansius kísé- rőlevele a kódex első kiragasztott előzéklapja és repülő előzéke közé beragasztva található (a levél kódexhez való applikálásáról minden bizonnyal még Herzog August rendelkezett, vagy maga ragasztotta be) (37–38. kép). (f. 1r) a címlap alján a kódex jelzete Herzog August könyvtárában a herceg által saját kezűleg bejegyezve: 12. Msc. (f. 1r) fekete tintás utalás Herzog August kezétől a Bücherradkatalog egy másik, szintén Ficinóhoz köthető tételére, amely Synesius Platonicus művei Ficino általi fordítását fedi: v(ide) p(aginam) 1522. / 2. Ms. in 4.to. (Herzog August más, a szöveghez kapcsolódó bejegyzéseit l. fönt, az írás tárgya- lásánál.) Az első kiragasztott előzéklap felső részén fekete tintával újkori könyvtároskéztől: Folior. CXLVIII, a bejegyző kéz megegyezik a foliálást végző kézzel (l. fönt). Ugyanott ceruzás jelzetelés a 19–20. századból: 12 Aug. 4o. (f. 148v) a wolfenbütteli könyvtár körbé- lyegzője, körirata: BIBLIOTHEK ZU WOLFENBÜTTEL.

A kódex teljes digitális változata hozzáférhető: http://diglib.hab.de/mss/12-aug-4f/start.htm?image=00001

Kódexleírások, katalógustételek: HEINEMANN 1900, Nr. 3011, 161.; Bibliotheca

Corvina 1927, Nr. 143, 75.; HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 147, 79–80.; Suppl. Fic. I,

LII. (G4) és CLXX.; CSAPODI 1972, 33–34.; CSAPODI 1973, Nr. 263, 219–220.; BH 1988–

1993, II, Nr. 2795, 242.; BC 1990, Nr. 212, 69.; MILDE 2005; MADAS 2009, Nr. 55, 54.

100

COD. GUELF. 39 AUG. 4O

PSALTERIUM DAVIDIS

Pergamen I, 224 195 × 130 mm Buda és Firenze (?) 1476–1481

(ff. 1r–10v) Calendarium. Magyarországi kalendárium, a zágrábi egyházmegye kalendári- umtípusát képviseli, az attól való apró eltérések talán pálos behatásnak köszönhetők.178

(f. 5 után következő, számozatlan levél rectóján) Julius 3. s. Augustini ep. et conf.179 (53. kép), (f. 5r) Junius 7. s. Pauli ep.; (f. 8r) Október 8. s. Pelagiae virginis — (f. 4v) Május 30. Elevatio dextrae regis Stefani (feketével); (f. 5v) Junius 27. Ladii [!] regis (vörössel) (54. kép); (f. 5 után következő, számozatlan levél versóján) Julius 29. Depositio s. Ladii [!] regis (vörössel); (f. 6v) Augusztus 20. s. Stefani regis (vörössel); (f. 7r) Szeptember 2. Emerici ducis (vörössel); (f. 9r) November 5. s. Emerici ducis et conf(essoris) (vörössel) — (f. 6v) Augusztus 19. s. Lodovici ep. et conf.

(ff. 11r–12v) üres

(ff. 13r–197r) Psalterium (I–CLXXI): Psalmorum David Prophete liber incipit. Beatus vir, qui no(n) abiit in co(n)silio impiorum, et in via peccatorum non stetit … × ... laudate eum in cimbalis iubilationis, omnis spiritus laudet dominum.

A 118. zsoltár 22, folyamatosan továbbszámozott részre osztva (ff. 163r–174v, CXVIII–CXXXIX. zsoltár). A Psalteriumban a római liturgia szerkezete tükröződik, amennyiben díszes iniciálék (l. lent) a hét napjai matutinumainak kezdetét (1., 26., 38., 52., 68., 80. és 97. zsoltár) és a vasárnapi vesperás kezdetét (109. zsoltár) emelik ki. Ez az ún. nyolcas (liturgikus) felosztás, amely a középkorban Itáliában és Franciaországban terjedt el

(vö.: MOHLBERG 1943, 32; ált. BÜTTNER 2004).

178 Lauf Judit megállapítása. A Kalendárium részletes elemzéséhez l. A Beatrix-psalterium geneziséhez c. fejezetet. Hálásan köszönöm Madas Editnek és Lauf Juditnak a kódex feldolgozásához nyújtott segítséget. 179 A zágrábi püspök, Augustinus Gazotti (1304–1323).

101

(ff. 197r–210v) Cantica Veteris et Novi Testamenti (CLXXII–CLXXXI), Te Deum: (f. 197r) Canticum CLXXII. Confitebor tibi Domine (Is 12, 1–6); (f. 197v) Canticum Iob [!] CLXXIII Ego dixi in dimidio dieru(m) meorum (Is 38, 10–20); (f. 198v) Canticum CLXXIIII Exultavit cor meum in Domino (1 Sam 2,1–10); (f. 199v) Canticum Israel CLXXV Cantemus Domino, gloriose enim (Ex 15,1–19); (f. 201v) Canticum CLXXVI Domine audivi auditio- nem tuam (Hab 3,1–19); (f. 203r) Canticum CLXXVII Audite caeli quae loquor (Dt 32,1– 43); (f. 207v) Canticum CLXXVIII Benedicite omnia opera Domini Domino (Dn 3,57– 88,56); (f. 209r) Canticum CLXXIX Benedictus Dominus Deus Israel (Lc 1,68–79); (f. 209v) Canticu(m) b(ea)tae Mariae CLXXX Magnificat anima mea Dominum (Lc 1,46–55); (f. 210r) Canticu(m) CLXXXI Nunc dimittis servum tuum Domine (Lc 2,29–32); (f. 210v) Him- nus angelor(um) CLXXXII Te Deu(m) laudamus.

(ff. 212r–214v) Simbolum Athanasii CLXXXIII. Quicunq(ue) vult salvus esse …

(ff. 214v–219v) Mindenszentek-litánia: Kirieleison. Christeleison. Christe audi nos … × … Nos cum prole pia benedicat virgo Maria Re(sponsio) Amen. A mártírok között: Sanctus Dionysius cum sociis, Sanctus Eustachius cum sociis, Sanctus Cosmas, Sanctus Damianus, Sanctus Venceslaus, Sanctus Vitus; a confessorok között, a végén magyar szent királyok: Sanctus Stefanus rex, Sanctus Emericus dux, Sanctus Ladislaus rex; a szűzek között, a végén Sancta Helisabeth.

(ff. 219v–220r) Orationes: Deus qui es sanctorum tuorum splendor mirabilis …; Domine Hiesu Christe fili dei vivi per quem facta sunt omnia …; Deus cui omne cor patet et omnis voluntas loquitur …180; Omnipotens deus mestoru(m) consolatio laborantium fortitudo … × … sibi sentiant affuisse. Per dominum n(ost)r(u)m hiesu(m) christum. Finis.

A kódex fizikai jellemzői: Kiváló állapotú itáliai pergamen, (f. 37v) a pergamen eleve elszíneződve. — Ívfüzetek: (I-1)I (előzék)+ VI10, I12, 26 IV219, (II-1)220–223. A számo- zatlan első előzéklap párja a kiragasztott előzék. Az utolsó ívfüzet utolsó levele a kiragasztott előzék. — Függőleges reclamansok a belső margóvonalazás két párhuzamosa között, (f.

180 Per: feltehetőleg tévesztés. A scriptor valószínűleg már itt belefogott a következő, azaz a záróima végén esedékes záróformulába.

102

139v) a reclamans hiányzik. Helyenként ívfüzetjelzések nyomai a bifoliók jobb alsó sarká- ban: (ff. 100–104) m, (ff. 124–131) p, (ff. 148–155) f4. — Modern, ceruzás foliálás: 1–223 (a 3. és a 4., ill. az 5. és a 6. foliált lap között egy-egy lap kimaradt a foliálásból; a hátsó kiragasztott előzék is foliált).

Írás: Humanistica textualis rotunda; scriptor: Gundisalvus Hispanus (vö.: DE LA

MARE 1985, App. I, 462, Nr. 31, 503–504.); további corvinák ugyanettől a scriptortól: Mün- chen, BSB, Clm 621, Pseudo-Aristeas; Biblioteca Monasterio El Escorial, G. III. 3. Platón). — Írástükör: 113 × 65 mm; 1 kolumna; 18 sor, az írástükör négy oldalán dupla, egyébként szimpla vakvonalazás. — (f. 174r) későbbi használói bejegyzés (Herzog August?): 119 (a 119. zsoltár kezdetének jelzésére), valószínűleg ugyanettől a kéztől bejegyzések: Cod. Gu- elf. 2 Aug. 4o (f. 127v); Cod. Guelf 12 Aug. 4o (f. 1r, f. 70v); Cod. Guelf. 10 Aug. 4o (f. 145v) és talán bejegyzés a Cod. Guelf. 10 Aug. 4o első kiragasztott előzéklapján.

Illumináció:181 Francesco Rosselli és az ún „Medici Ilias mestere” (GARZELLI 1985,

II, 303., Nr. 542; MIKÓ 2010); korábban: Francesco Antonio del Cherico (Hoffmann

Edith,182 HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 79., 103., Nr. 144). (f. 13r) díszes címlap (43. kép): aranyháló, aranytallérok és színes virágok alkotta, keretezetlen bordűr, benne játszadozó puttók, madarak, fekvő őz, két oldalt vázákból alkotott építmény, körben hét medaillon mellképekkel; a címlap alsó részén Mátyás és Beatrix egye- sített címere (P2, vö.: CSAPODI 1973, 495., a címer kialakításához használt ecsetezüst átüt a pergamenlap versóján), körülötte dárdakötegekkel elválasztott, gyöngysorral keretezett kerek mezőkben az Aragón királyi ház emblémái (sárkány és lángkereszt, mondatszalag, nyitott könyv, Salamon-csomó, lángoló trónus, köles, gyémánthegy, hermelin; vö.: GYULAI 2009, 42. skk.); a címlap felső részén aranyozott tábla, rajta arany kapitálisokkal a psalterium incipitformulája; hat soros historizáló iniciálé B(eatus), akantuszlevelekből és kandeláberré- szekből kialakított betűtest sötétkék, négyzetlap alakú háttér előtt, a betűtestben a psalteriumon játszó Dávid király félalakjával; a mondatok élén kék és laparany lombardák vörös és lila tollrajzos díszítéssel körülvéve. — A zsoltárok élén historizáló iniciálék: (f. 43r) 26. zsolt., D(ominus) négysoros iniciálé, a betűtesben király félalakja;183 (f. 59v) 38. zsolt.,

181 A kódex teljes művészettörténeti elemzéséhez, így a címlap és a belső iniciálék leírásához is l. MIKÓ 2010, MIKÓ 2014. 182 Stíluskritikai szempontból Hoffmann Edith mesterkéz-identifikációja helyes volt, csupán Rosselli miniátor- egyénisége nem különíttetett el ekkoriban még Chericóétól (l. a 89. jegyzetet). 183 A figurák meghatározása Mikó Árpád elemzése alapján történt, vö.: MIKÓ 2010.

103

D(ixi) háromsoros iniciálé, a betűtestben király félalakja; (f. 76v) 52. zsolt., D(ixit) három- soros iniciálé, a betűtestben bolond félalakja; (f. 94r) 68. zsolt., S(alvum) három soros inic., a betűtestben vízből kiemelkedő, mezítelen felsőtestű félalak (44. kép); (f. 115v) 80. zsolt., E(xultavi) háromsoros iniciálé, a betűtestben a psalteriumon játszó Dávid király félalakja (45. kép); (f. 135v) 97. zsolt., C(antate) háromsoros iniciálé, a betűtestben három, fehér ru- hás tagból álló kórus kottatartó előtt; (f. 155v) 109. zsolt., négysoros D(ixit) iniciálé, a betű- testben az Atyaisten félalakja, jobbját áldásra emeli, baljában „országalma” (46. kép); az iniciálékhoz minden alkalommal széldísz csatlakozik vagy a külső margó teljes hosszábban, vagy sarkosan elrendezve, amely főként bőségszarukból és belőlük kibomló, színes virágok- ban végződő indákból épül, ezeket aranytallérok veszik körül; két alkalommal (f. 94r, f. 115v, 44–45. kép) hegyes levelek sorából alkotott széldísz, a belőlük kinövő szárak testa di cavallo formájú aranylapocskákat tartanak, végükön gyümölcscsomó vagy bimbó. — A ka- lendárium egyes hónapjai, a zsoltárok és a többi szövegegység élén kétsoros, aranyozott ini- ciálék háromosztatú, egyes osztataiban zöldre, kékre, vörösre festett, fehér ornamentikával díszített, négyzetes háttér előtt. A mondatokat arany és kék lombardák vezetik be, arany változatait lila, kék változatait vörös tollrajz díszíti. — Rubrika: a kalendárium részben, a belső címek, valamint a responsorium V(ersus) és R(esponsio) rövidítésjelei vörös tintával.

Kötés:184 Erősen restaurált (l. lent) részben eredeti kötés, aranyozott, metszett bőr fatáblákon, 230 × 130 × 60 mm. Befelé harántolt táblák. (42. kép) — Bőrmetszéses techni- kával kialakított orientalizáló kompozíció és motívumkincs all’antica elemekkel, az első és hátsó tábla kialakítása azonos: a kötéstábla közepén lépcsőzetesen mélyített, három héjból álló mandorlaforma, a külső és a belső héjat festett azurit háttérre dolgozott arabeszk, a kö- zépsőt szigorú rendben felépített palmettasor díszíti, utóbbi aranyozott háttér előtt; a sarkokban, valamint a mandorla fölső és alsó csúcsánál szabdalt szegélyű arabeszkdíszítés azurit aláfestéssel; a szabadon hagyott felületeket szorosan egymás mellé helyezett arany csillagokkal díszítették; a mandorla közepén Mátyás domborműként kialakított magyar és cseh királyi címere (1., 4.: magyar vágások, 2. 3.: cseh oroszlán, középen a hollós szívpajzs) aranyozott háttér előtt, fölötte nyitott korona, a szívpajzs és a korona belső része kékre színezve. A táblák szélein aranypálcák által keretelt zsinórminta fut körbe. — A 4 db eredeti csat (a hosszanti oldalon 2, a rövidebb oldalakon 1–1) elveszett, jelenleg modern, aranyozott réz-

184 A Psalterium kötésének bonyolult problematikájával A Beatrix-psalterium geneziséhez c. fejezet foglalkozik.

104 csatok. — Ún. budai típusú festett, ugyanakkor aranyozással és poncolással is díszített met- szés rózsaszín, kék és zöld színeket variáló geometrikus és növényi ornamentikával, a hosz- szanti metszés közepén ovális mára olvashatatlanná vált felirattal kitöltve. Rómer Flóris és Csontosi János leírásai szerint az egykori felirat két sorba rendezve a következő volt: PSALTE | RIUM.185

Restaurálás: A kódexet 1959-ben restaurálták (l. a restaurálás részletes leírását a f. 222v-n).186 Újrafűzve, új gerinc, új oromszegők, újak a bőrborítás bizonyos részei. A táblá- kon a kék alapot akvarellel egészítették ki, arannyal retusálták. Az egykori csatokat új, aranyozott rézcsatokkal pótolták.

Proveniencia: A kódex – legalábbis részben – minden bizonnyal Budán készült, fel- tehetőleg 1476 és 1481 között (a problémához részletesen l. MIKÓ 2010 és a dolgozat A

Beatrix-psalterium geneziséhez című fejezetét). Korábban: 1476–1490 (HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, Nr. 144, 103.). A kódex 1623 és 1627 között került Herzog August tulajdonába. Legkorábbi dokumentációja Herzog August könyvtárában a Bücherradkatalog 1526. olda- lán: „XXXIX. Psalmorum David Prophete, Liber. in Membrana: Ex Biblioth(eca) Regis Matthiae.” (f. 1r) a lap alján a kézirat jelzete Herzog August saját kezű, barna tintás bejegy- zésével: 39. Msc.; (f. 174r) használói bejegyzés valószínűleg Herzog Augusttól: 119. (l. fent). — (f.1r) és (f. 222v): a wolfenbütteli könyvtár körbélyegzője, kötirata: BIBLIOTHEK ZU WOLFENBÜTTEL.

185 Rómer: Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I, f. 422v; Csontosi: Bp., OSZK, Fol. Hung. 1144., f. 148r. A tárgyhoz részletesebben l. 109. skk. a dolgozatban. 186 „Cod. Guelf. 39 Aug. quarto. Resturierungsvermerk. Der Buchblock aus Kalbpergamentblättern, insbeson- dere das reichverzierte Titelblatt (Blatt 13) und das Deckblatt (Blatt 12) wurde so weitgehend wie möglich gesäubert. Die Vorsätze wurden aus dem ersten und letzten Pergamnetdoppelblatt gebildet. Die Heftung und die handgestochenen Kapitale wurden originalgetreu wiederhergestellt und der Buchrücken, der eine Perga- mentbeklebung hatte, wieder mit Leder überzogen. Um das Mittelfeld stufenweise zu erhöhen, sind die Ein- banddeckel aus Holz mit entsprechenden Pappauftragen einseitig so stark beklebt worden, daß sie auch durch unsere Kaschierungen und durch die Einfügung von Holzkeilen nicht wieder ganz gerade gerichtet werden könnten. Der Lederbezug der Deckel (Kanten, Ecken und viele Verletzungen der Deckeloberfläche) wurden mit Leder unterlegt. Um das Ornamentwerk, das in der Hauptsache aus Lederapplikationen gebildet wird, die aber zum großen Teil abgerissen waren, wieder in einen Zusammenhang zu bringen, wurde alles Fehlende, auch die Papierunterlage, durch Malerei ergänzt. Die Vergoldung des Ornamenthintergrundes wurde ergänzt und zwar derart, dass man die Restaurierung erkennen kann. An den Deckelkanten, oben, unten und vorn, waren 4 Schleißen angebracht. Von deren Vorhandensein nur noch die Eindrücke der Konturen auf dem Leder und die Nietlöcher zeugten. Ihre Anbringung ist unerläßlich, um die krummgezogenen Buchdeckel in ihrer nun mehrigen Lage zu halten. Schließen: Messing feuervergoldet; Buchtitel und Signatur: Golddruck 24 kar. Werkstatt Schoy, Essen 1959”

105

A kódex teljes digitális változata hozzáférhető: http://diglib.hab.de/?db=mss&list=ms&id=39-aug-4f

Kódexleírások, katalógustételek: HEINEMANN 1903, 15–16., Mr. 3440; HOFF-

MANN–WEHLI 1929/1992, 103., Nr. 144; CSAPODI 1973, 446–447., Nr. 949; BC 1990, 69.,

Nr 213; MILDE 2005; MADAS 2009, 71., Nr. 190; Mattia Corvino e Firenze 2013, 170–171. (E. Zsupán).

106

IV. A BEATRIX-PSALTERIUM GENEZISÉHEZ

Miként korábban erről már szó esett, 2007-ben és 2009-ben lehetőségem nyílt össze- sen három hetet a wolfenbütteli Herzog August Bibliothekben a corvinák tanulmányozásával tölteni. Mindkét alkalommal kézbe vehettem a Beatrix-psalteriumot is, és alapos vizsgálat- nak vethettem alá. A kódex kötésén és metszésén látható, nyomban szembetűnő sajátossá- gok, valamint a címlap és a belső oldalak kifestésének inkoherenciája számos, elsősorban a kódex készítésének helyére vonatkozó kérdést vetett fel. Mivel a probléma feltárása túllépte volna a kódexleírás szorosan vett kereteit, célszerűnek láttam külön fejezetet szentelni a kér- déskörnek, amely azonban tartalmát tekintve szorosan kapcsolódik Cod. Gelf. 39 Aug. 4o (Beatrix-psalterium) kodikológiai leírásához, tulajdonképpen annak egy pontját bontja ki, a kódex belső sajátosságait alapul véve a proveniencia kérdésére keresi a választ. (47. kép)

KUTATÁSTÖRTÉNET

A kezdetek és a korai magyarországi kutatás: Ludwig Fischer, Rómer Flóris, Csontosi János

A Herzog August Bibliothek féltett kincse, az ún. Beatrix-psalterium187 különleges helyet foglal el a fennmaradt corvina-állományban. Ezt egyfelől rendkívüli szépségének, másfelől pedig szokatlan kivitelezésének köszönheti, minek következtében újra és újra kér- dések elé állítja a kutatókat. Az alábbi fejezet ennek a kódexnek a genezisével kíván foglalkozni. Nem teheti meg azonban, hogy ennek kapcsán, illetőleg előfeltételeként ne bontsa ki a problematika genezisét is, amelynek létrejötte és fejlődése több mint száz év után oda vezetett, hogy csaknem ugyanolyan vagy még nagyobb talányként áll előttünk a kézirat, mint a kezdetek kezdetén. A díszkódex 1623 és 1627 között, ismeretlen módon került August, később Bra- unschweig-Lüneburg hercege tulajdonába. A herceg által jórészt saját kezűleg összeállított katalógus, a Bücherradkatalog megfelelő bejegyzése szerint a kézirat 1627-től van jelen bi-

187 Cod. Guelf. 39 Aug. 4o.

107 zonyíthatóan a hercegi könyvtár állományában. Miként erről a rövid bejegyzés is tanúsko- dik, a herceg tudatában volt a kódex „corvinianus” eredetének.188 Herzog August udvarában született korabeli források és egyéb jelek tanúskodnak arról, hogy a herceg különösen érté- kelte híres bibliofil elődje, a magyar király könyvtárát, s minden valószínűség szerint kifejezetten gyűjtötte is az abból származó fennmaradt köteteket. 189 Heraldikában jártas könyvbarátként a kötéstáblákon és a címlapon található címerek alapján könnyedén megfejt- hette a kódex eredetét. Ha pedig a Cortesius-corvinához hasonlóan mégis nagynénje, Bran- denburg-Ansbach őrgrófnője gyűjteményéből került hozzá a kódex, a rangos eredetet a családi hagyomány is számon tarthatta. A Psalterium más fennmaradt corvina-társaival egyetemben a modern corvinakuta- tások 19. századi éledésével, megindulásával került ismét a kutatók, könyvtárosok figyelmé- nek középpontjába. Jó ideig, körülbelül a 20. század harmadik évtizedéig csupán rövid, összegző leírások születtek róla, melyek a corvinakutatás első szakasza legfőbb céljának, a fönnmaradt kódexállomány rekonstruálásának szolgálatában állottak. A leírásokban, amelyek a korábbi századok kéziratkatalogizálási gyakorlata során kikristályosodott szempontokat követték, a kódexről felvett tárgyi adatok mellett gyakran elképzelések fogalmazódtak meg a kézirat vagy éppen csupán a kötés készítési helyéről, valamint az illuminátor szemé- lyéről is. A legkorábbi leíró, Ludwig Fischer gimnáziumi tanár 1878-ban adja közzé munkáját, amelyben a Herzog August rövid Bücherrad-bejegyzéséig visszavezethető, wolfenbütteli könyvtárostradíció nyomán a psalteriumot Mátyás imakönyveként nevezi meg.190 Emellett megemlíti, hogy a kötés a firenzei művészet kimagasló remeke, említést tesz a koronát dí- szítő rubinokról, végül az illuminációról szólva megjegyzi: „nach Vergleichung mit dem

188 „Psalmorum David Prophete, Liber; in membrana; Ex Biblioth. Regis Mathiae.” (Bücherradkatalog, 1526., Nr. XXXIX). Furcsa módon August herceg nem minden corvina esetében tünteti fel ezt. Miként erről már többször is szó esett, a HAB 9 corvinája közül 8 darab 1618 és 1627 között került August tulajdonába, és mind a nyolcat ő maga katalogizálta. A nyolc kézirat mindegyike rendelkezik Mátyás-címerrel, a herceg tehát két- ségteleneül minden esetben tisztában volt vele, hogy miféle kézirattal van dolga. 189 A kérdésről A corvinák Herzog August reprezentációjában c. fejezetben lesz részletesen szó. Arra, hogy August herceg tudatosan gyűjthette a corvinákat, Thomas Lansius tübingeni egyetemi tanár 1623. március 15- én kelt ajánlólevele az egyik legjobb bizonyíték. Ez a levél kísérte a Ficino leveleinek III. és IV. könyvét tartalmazó corvinát (Wolfenbüttel, HAB, Cod. Guelf. 12 Aug. 4o), amelyet Lansius August hercegnek küldött ajándékba. A levél jelenleg a kódex elejébe ragasztva található. (37–38. kép) 190 Ludwig FISCHER, König Mathias Corvinus und seine Bibliothek: Vortrag gehalten im Vereine „Mittelschule” in Wien, am 23. März 1878, Wien, 1878, 32., Nr. XLVII. Fischer feltehetőleg a wolfenbütteli könyvtár akkor még kéziratban lévő kurrens kéziratkatalógusa alapján dolgozott, vagy abból tájékoztatták. Ezt a katalógust, amelyet Jakob Paul Woehner a 18. század közepén kezdett el (Catalogus numeralis Manuscripto- rum Bibliothecae Augustae, jelzete: Bibl. Archiv I, 402), egészen a 19. század közepéig-végéig bővítették, és tulajdonképpen Otto von Heinemann is ezt rendezte sajtó alá nyomtatott katalógusa számára. A kéziratos ka- talógus 19. századi „rétegében” a Psalterium tételéhez fűzött kiegészítés így kezdődik: „Psalterium Corvinia- num. Gebetbuch der König Matthias Corvinus …”.

108

Missale in Brüssel unzweifelhaft Arbeit Attavantes.” Az illuminációt tehát a brüsszeli Mis- saléval191 való összehasonlítás alapján Attavante munkájának tartja. Amikor Ludwig Fischer Mátyás könyvtáráról szóló tanulmányát írja az 1870-es évek végén, immár a hazai corvinakutatás is komoly eredményekről számolhat be. Rómer Flóris az általa bevezetett szigorú kritikai módszerekkel új alapokra helyezte a fennmaradt állo- mány rekonstruálására irányuló törekvéseket, valamint a fellelt hiteles corvinák megközelí- tését. Európai kutatóútjai során a wolfenbütteli hercegi könyvtárat többször is felkereste. Jegyzeteiből kitűnik, hogy kutatásainak legfőbb célja – érthető módon – Wolfenbüttelben is a hiteles corvin-kódexek meghatározása volt.192 Mindemellett részletes leírásokat készített a hitelesnek bizonyult kéziratokról, köztük a Psalteriumról is.193 Rómer tesz egy fontos meg- figyelést, nevezetesen, hogy a zsoltárokat megelőző kalendáriumban magyar szentek is fel- lelhetők. Emellett köszönhetünk neki egy ceruzalevonatot a kódex kötéséről, ami azért nagy jelentőségű, mert a kötést annak 1959-es restaurálása előtti állapotában rögzíti. Az illuminá- cióra csupán néhány szóval tér ki, viszont részletesen leírja és megnevezi a címer körül lát- ható emblémákat. Az illuminátor személyének azonosításával nem próbálkozik.194 Ludwig Fischer tanulmányának megjelenése előtt egy évvel, 1877-ben debütál a Cor- vina terén Csontosi János is, aki akkoriban már a Széchényi Országos Könyvtár Kézirattá- rának vezetője, 195 és méltó feladatként a Konstantinápolyból frissen megérkezett kódexcsoport corvináinak „bibliographiai” ismertetését kapja.196 Csontosi ettől fogva a Cor- vina elkötelezett kutatója lesz, és négy évvel később, 1881-ben, immár az 1882-es könyvki- állítás előkészületei jegyében „munkatanulmányt” publikál Latin corvin-codexek

191 Missale Romanum. Bruxelles, Bibliotheque royale MS. 9008. 192 Rómer corvinakutatással kapcsolatos feljegyzései ma az OSZK Kézirattárában találhatók Fol. Hung. 1110/I jelzet alatt. A jegyzetek között (f. 415v) fennmaradt egy lista, amelyet minden bizonnyal egy wolfenbütteli könyvtáros bocsátott Rómer rendelkezésére, az alábbi címmel: Codices Corviniani in bibl. Aug. Ezen a listán még 13 kézirat szerepel, első helyen a Psalterium. (Nincsen köztük azonban a Regiomontanus-kódex, amely majd később válik a corvina-kánon részévé.) Egy másik, immár autográf listán (f. 417r), Rómer maga osztá- lyozza hitelesség szempontjából a 13-as csoport tagjait, és közülük 8 kódexet ítél hiteles corvinának. A mai kánon is erre a válogatásra megy vissza, kiegészülve a problematikus Regiomontanus-kézirattal. A 13 corvina kérdéséhez l. a disszertáció vonatkozó fejezetét. Rómer és a corvinakutatás kapcsolatához l. legutóbb: MIKÓ 2015, ZSUPÁN 2015b. 193 Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I, f. 422r–v, ceruzalevonat az első kötéstábláról f. 427r-n és egy nyomtatott rajzolt reprodukció a kódex címlapjáról (f. 428). Rómer a kortársak által tőle olyannyira várt corvina-mono- gráfiát sohasem készítette el. A Corvina terén született kutatási eredményeit vagy az általa újonnan felfedezett kódexeket önálló cikkekben publikálta, ám a Psalteriumról, csakúgy, mint a többi wolfenbütteli corvináról készített jegyzetei kiadatlanok maradtak, nyilvánvalóan a végső, soha meg nem valósított összegzéséhez kí- vánta felhasználni őket. 194 Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I, ff. 422r-v. 195 WEEBER 2009, 374. 196 CSONTOSI 1877.

109 bibliographiai jegyzéke címmel a Könyvszemlében.197 Az őrzőhelyek szerint csoportosított tételek között a Psalterium leírása is megtalálható a 63. szám alatt:

„Psalterium Davidis Prophetae. Pazar fénynyel és kitünő műízléssel kiállított hártya- kézirat, 8-ad rétben 119 l., valószínűleg Francesco, del Chiericotól.* A czímlap a florenzi könyvfestészeti iskolának egyik remeke, kitünő miniaturekkel és diszítések- kel s alul Mátyás és Beatrix összetett czímerével, miből következtetjük, hogy a psalterium Beatrix királyné használatára készült. Egykoru kötése vörös bőr aranyos és préselt domborművű kiállításban, a táblák közepén Mátyás király kitűnően előállított czímerével. A czímer fölötti korona mákszem nagyságu rubinokkal van diszítve, melyek a czímernek nagy fényt kölcsönöznek. E psalteriumnak szakasztott mása, mely valamikor IV. Albrecht bajor herczegé volt, jelenleg a müncheni könyvtárban van s 1485-ben Antonius Sinibaldus másolta. A külf. és haz. irod. ismer. 198 *Eddig Attavantesének tartották.”

Csontosi leírásában a korábbiakhoz képest több új elem is van. Ő az, aki elsőként elvitatja a címlap miniatúradíszét Attavantétól, és Francesco Antonio del Cherico köreibe utalja. Mátyás és Beatrix összetett címere alapján szintén ő következtet arra először, hogy a Psalteriumot Beatrix királyné használatára szánhatták.199 Végül megad egy párhuzamos kéz- iratot is, IV. Albrecht, bajor herceg psalteriumát, amely kódexnek az illuminációja valóban nagyon közel áll a Psalteriuméhoz.200 Csontosi azonban az idézett leírást még nem autopszia alapján készítette.201 Wolfen- büttelbe csupán a Könyvkiállítás után, 1882 szeptemberében látogatott el, miként erről egy, az utazást előkészítő levele is tudósít.202 Úgy tűnik, hogy a hercegi könyvtárban csupán a

197 CSONTOSI 1881. 198 Csontosi ezt a kitételt azért tartja fontosnak feltüntetni, hogy a már ismert corvinákat elkülönítse a saját maga által felfedezett és először az idézett tanulmányban közölt kéziratoktól. 199 Később Csapodi Csaba éppen a címerhasználat alapján igazolja, hogy Beatrix királynénak külön könyvtára lehetett, vö.: CSAPODI 1964. 200 A kódex (München, BSB, Clm 23 639) illuminációját Garzelli kérdőjellel Francesco Rosselli és Boccardino il Vecchio közös munkájának tartja (vö.: GARZELLI 1985 II, 297., Nr. 534). IV. Albrecht herceghez (1446– 1508) mint könyvgyűjtőhöz l. GULLATH 2008, 33–37. 201 Nem kizárható, hogy Csontosi éppen ehhez a tanulmányához kér 1881 novemberében táviratilag adatokat Wolfenbüttelből: „Welche Corvinische Handschrift hat doppeltes Corvinisches und Aragonisches Wappen wie Psalterium und welche einfaches Corvinisches wie Fontius ferner welche goldenes Medaillon Porträt? Drin- gend briefliche Antwort. Csontosi National Museum.” A táviratot a HAB Bibliotheksarchivjában őrzik, jelzete: BA II 67, Nr. 2778. 202 Wolfenbüttel, HAB, Bibliotheksarchiv, 2369b.

110

Rómer által is szentesített hitelességű corvinákkal foglalkozott, hasonlóan az 1881-es corvina-lista összeállításának gyakorlatához. A hiteles wolfenbütteli corvin-kódexekről kime- rítő kodikológiai leírást készített.203 Megfigyelései rendkívül értékesek. A Psalteriumról olyan fontos megfigyeléseket is papírra vetett, amelyek csupán olyan kutatótól származhat- nak, aki már maga is számos corvinát látott, ugyanakkor tisztában van a megfigyelés leg- főbb, lassan egységesülő szempontjaival, minek következtében képes észrevenni azokat a jellegzetességeket, amelyek kohéziót teremthetnek a fönnmaradt corvina-állomány egyes elemei között, s ezáltal segítik, hogy a gyűjtemény bizonyos mértékig „önmagyarázóvá” váljon.204

Az őrzőkönyvtár katalogizálói – Otto von Heinemann

A „nagy corvinakutató generáció” távozása, Rómer Flóris, Ábel Jenő halála, Cson- tosi Jánosnak a Széchényi Országos Könyvtárból való eltávolítása 1892-ben évtizedekre gazdátlanná teszi Magyarországon a corvina kérdését. Közben Németországban Otto von Heinemann, a wolfenbütteli könyvtár őre, aki már hosszú évek óta készíti a könyvtár kézira- tainak katalógusát, 1903-ban publikálja a Beatrix-psalterium leírását is tartalmazó kötetet.205 Heinemann lényegében a könyvtár korábbi, kéziratban létező kéziratkatalógusát rendezi sajtó alá, amely főként elődei műve, ő maga ritkán egészíti ki önálló kutatásokkal.206 A Psal- terium leírásában207 jól látszik, hogy a helyi német kutatás nem ismeri a magyar kollégák, Rómer és Csontosi eredményeit. Az illuminátor meghatározásában Ludwig Fischer szavai csengenek vissza: „In Florenz geschrieben und gemalt und zwar, obschon dies in dem Buche nicht gesagt wird, doch nach Vergleichung mit dem berühmten Missale in Brüssel wohl zweifellos von Attavante (Actavantes de Actavantibus).” A Heinemann-katalógus tehát to- vábbra is Attavanténak tulajdonítja a kódex könyvfestészeti díszét. Ugyanakkor nem ismeri

203 Abban az albumban, amelybe Csontosi Wolfenbüttelben jegyzetelt (Bp., OSZK, Fol. Hung. 1144.), csupán 7 db corvina leírását találjuk, a Tolhopff hiányzik. Feltehetőleg azért, mert a füzet betelt, és az utolsó kódex jegyzeteit különálló papírlapokon készítette el. Ez utóbbi jegyzetek azonban tudomásom szerint nem kerültek az OSZK-ba. 204 Csontosi wolfenbütteli kódexleírásai kiadatlanok maradtak, neki sem adatott meg, hogy tervezett nagy mű- vét, az összes feltárt, hiteles corvina „bibliographiai leírását” elkészítse. Modenai, pármai, wolfenbütteli cor- vinaleírásait az OSZK Kézirattára őrzi Fol. Hung. 1144. jelzet alatt. 205 Otto VON HEINEMANN, Die Handschriften der Herzoglichen Bibliothek zu Wolfenbüttel II. Die Augusteisc- hen Handschriften V., Wolfenbüttel, 1903. 206 L. a 190. jegyzetet. Az elődök közül ki kell emelni Ernst Theodor Langer, Friedrich Adolf Ebert és Karl Philipp Schönemann nevét (vö.: MILDE 1972, V.). L. továbbá 296. skk. 207 HEINEMANN 1903, 15–16., Nr. 3440. Heinemann a wolfenbütteli corvinákat a könyvtár történetéről írott könyvében már korábban is bemutatta, első helyen a Psalteriummal, l. HEINEMANN 1894, 91–92.

111 a hazai címerelemzés Csontosinál már fellelhető következtetéseit sem, miszerint az összetett címer a királyné possessorságát tételezi. Ehelyett a helyi katalógusok megörökítette hagyo- mánynak megfelelően határozza meg a tulajdonost: „Psalterium Davidis Corvinianum (…) War im Besitze des Königs Matthias Corvinus und diente wohl als Gebetbuch zu dessen persönlichem Gebrauch.” A kötés e katalógus szerint is „Meisterstück Florentinischer Buchbindekunst”. A tételleírás erénye viszont, hogy a korábbi általános datálási gyakorlat helyett, amely egyszerűen XV. századinak mondja a kéziratot,208 közelebbi datálást is ad: „15. Jahrh. (zwischen 1470 und 1480)”. Közöl ugyanakkor egy jelentéktelennek tűnő adalé- kot is a kötés állapotának egy korábbi fázisáról, ami valójában csak az 1959-es teljes resta- urálás után vált fontossá, amely minden korábbi állapotot/réteget eltüntetett: „Der Rücken (Pergament) erneuert”. A 19. században tehát a rossz állapotban lévő kötés gerincét perga- menborítással erősítették meg.209 (48. kép)

A 20. század első évtizedei, André de Hevesy, Hoffmann Edith

A kutatás következő állomásaként, 1923-ban André de Hevesy teszi közzé a Corvina Könyvtárról szóló összefoglaló munkáját, corvina-listával kiegészítve. A franciául megje- lenő mű jelentősége, hogy szerzője a külföldi és a magyarországi szakirodalmat is jól ismeri, azt alkotó módon tudja felhasználni a tételleírások átfésülése során, s egyben közvetíti mindezt a külföldi kutatás felé.210 Hevesy a Psalterium rövid tételleírásában felhívja a figyelmet a címlap címerének összetett voltára, valamint illuminátorként Csontosi és akkor már felte- hetőleg Hoffmann Edith kutatásai nyomán Francesco Antonio del Chericót nevezi meg. Vé- gül hivatkozik Csontosi János 1881-es, fent idézett tanulmányára.211

208 Fischernél is. 209 A kötésnek a restaurálás előtti állapotáról reprodukciót közöl LOUBIER 1904, 98., Abb. 100; HERBST 1927, 99.; VÉGH 1940, 281.; DE MARINIS 1960/III, Nr. 2948. 210 André DE HEVESY, La bibliotheque du roi Matthias Corvin, Paris, Pour les membres de la Sociétè française de reproductions de manuscrits à peintures, 1923 (Publications de la Société française de reproductions de manuscrits a peintures, 4). A munkára külföldön a mai napig hivatkoznak – elsősorban azért, mert francia nyelvűsége miatt a külföldi kutatók által is olvasható, hozzáférhető. 211 HEVESY 1923, 85., Nr. 152.

112

A hazai corvinakutatás immár Hoffmann Edith neve által fémjelzett korszakában, 1927-ben újabb gyűjteményes-összefoglaló corvinakötettel állt elő.212 A corvinák katalógu- sát ebben a munkában Fógel József készítette el, a kódexeket elődeihez hasonlóan őrző- könyvtárak szerint csoportosítva. Érzékelhető, hogy a tömör összegzések hátterében a korszak komoly művészettörténeti kutatásai állnak, amelyek segítik továbbvinni a bibliográ- fusok eredményeit, új szempontokkal egészítve ki a kódexek vizsgálatát. A Psalterium-té- telnél213 Fógel nem próbálkozik pontosabb datálással, megelégszik a tág időhatárokat adó, „XV. sz.” megjelöléssel, leírása – részben az előbb említett okok miatt – mégis értékes új- donságokat, árnyalatokat mutat fel. Fógel teszi először nyomtatásban közzé, hogy a zsoltá- rokat magyarországi naptár előzi meg. Az összetett címerrel kapcsolatban csupán annyit ír le, hogy Mátyás és Beatrix mely címertípusai alkotják, a possessorra nézvést nem von le következtetéseket, de feltehetőleg ekkor már konszenzus uralkodott a kutatásban az összetett címer kérdésében, Beatrixének tartották, miként ez az album más lapjain ki is derül.214 Új elem a címerleírásban a pajzsot körülvevő aragón emblémák megemlítése. A kötést a szakirodalom itt nevezi először deklaráltan „eredeti Corvin-bőrkötés”-nek, minden bizonnyal a kortársak beható kutatásainak eredményeként.215 Feltételezzük, és az egész kötet szóhaszná- lata, valamint annak elméleti háttere is azt támasztja alá, hogy a katalógus összeállítója e kifejezéssel egyben a kötés budai keletkezése mellett is letette a voksát. Fischer és Hei- nemann még a „firenzei művészet remeké”-ről beszélt,216 Csontosi pedig diplomatikusan csupán „egykorú kötés”-ként aposztrofálta a borítót, nem kitérve a készítés helyszínére. A kötés leírása Fógelnél teljesen új szemponttal is bővül – megint a művészettörténeti megkö- zelítésnek köszönhetően –, foglalkozik a kódex metszésével is, ami ettől kezdve állandó, kardinális eleme lesz a corvina-identifikációnak. Megtudjuk tehát, hogy a Psalterium „met- szése arany, színes díszítéssel; a hosszanti metszésben medaillonban a könyv címe”. Fógel a katalógusban pontosan ugyanezekkel a szavakkal („metszése arany, színes díszítéssel”) jellemez minden olyan corvinát, amelyek budai típusú, festett, aranyozott metszéssel rendel- keznek.217 Valószínűleg nem tévedünk, ha ebből arra következtetünk, hogy Fógel a Psalte- rium metszését is ugyanilyen budai típusúnak tekintette.

212 FRAKNÓI Vilmos, FÓGEL József, GULYÁS Pál, HOFFMANN Edith, Bibliotheca Corvina: Mátyás király budai könyvtára, szerk. BERZEVICZY Albert, KOLLÁNYI Ferenc, GEREVICH Tibor, Budapest, Szent István Akadémia, 1927. 213 Bibliotheca Corvina 1927, 75., Nr. 144. 214 HOFFMANN 1927, 42. 215 RÁTH 1897. 216 A kifejezés itt minden bizonnyal Firenzébe való lokalizását is jelent. 217 A metszéstípus budai eredetéről először: RÁTH 1897, különösen 260. Ugyanezt összefoglalóan és Hoffmann Edith kutatásaiva is alátámasztva: GULYÁS 1927.

113

Ugyanebben a kötetben Gulyás Pál a Corvina könyvkötéseiről írott tanulmányában kitér a Betarix-psalteriumra is mint olyan corvinára, amelynek a készítési módja eltér a corvina-bőrkötések megoldásaitól, és igen közel áll a keleti technikához, közelebb, mint az erlangeni Biblia.218 A kódex színes, aranyozott metszését azonban nem említi. Mint láttuk, Fógel József a tételleírásban nem tért ki a Psalterium illuminátorának személyére. Ez Hoffmann Edith feladata volt, aki ugyancsak ebben a kötetben a corvinák díszítését elemezte, részletesen tárgyalva a miniátorokat.219 A Psalteriumról rendkívül rövi- den szól, egyértelműen Francesco Antonio del Cherico munkái közé sorolva az alkotást: „Végül utolsónak említem meg Francesco d’Antonio del Chericot, kinek műhelyéből hét kézirat került ki. Gherardo és Monte súlyos, komoly munkáival ellentétben Cherico művei telve vannak mosolygó, mondhatnám poétikus derűvel. Játszi és kedves egyéniség. Változa- tos munkái aprólékos gonddal készültek anélkül, hogy bármikor is kicsinyessé vagy szárazzá válnának. Sajátkezű munkái a Corvinában Beatrix-királyné három könyve: Origenes Homeliái, a wolfenbütteli Psalterium és egy Regiomontanus kézirat.”220 Hoffmann Edith a két évvel később megjelenő Régi magyar bibiofilekben sem változtat álláspontján, hiszen Mátyás könyvtáráról szólva gyakorlatilag a Bibliotheca Corvinában már megjelent tanulmá- nyát teszi újra közzé, kiegészítve azt egy táblázattal az akkor ismert hiteles corvinákról, őr- zési helyükről, datálásukról és az illuminátor személyéről, ha az meghatározható volt.221 A Psalteriumot itt 1476–1490-re datálja, illuminátoraként pedig itt is Francesco Antonio del Chericót adja meg. Összefoglalva tehát az eddigieket, 1929-ben, a Régi magyar bibliofilek megjelenési évében a Psalteriumról a hazai kutatás eredményei alapján a következők tudhatók: a kódex 1476 és 1490 között keletkezett, illuminátora Francesco Antonio del Cherico, Firenzében működő illuminátor volt, következésképpen a kódex kifestésére is ott kerülhetett sor; a cím- lapon Mátyás és Beatrix egyesített címere látható, ami a magyar királynéi címerhasználat értelmében Beatrix possessorságára utal; a címer körül az Aragón-ház emblémái sorakoznak; kötése eredeti corvina-bőrkötés, amely keleti stílusban és technikával készült, az elő- és háttábla közepén Mátyás címerével; metszése aranyozott, színes metszés, feltehetőleg ugyanabból a típusból, mint amelyekkel Budán egyébként a bársonykötésű corvinákat szok- ták ellátni; a zsoltárok előtt magyarországi kalendárium található.

218 GULYÁS 1927, 56. 219 HOFFMANN 1927. 220 HOFFMANN 1927, 42. 221 HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 73–103.

114

Ismét Wolfenbüttel: Hermann Herbst, Paul Adam és a Psalterium kötése

Közismert, hogy a huszadik századi corvinakutatást alapvetően a művészettörténeti megközelítés jellemezte.222 Már a három említett összegző munka, a La bibliotheque du roi Matthias Corvin André de Hevesytől (1923), a Bibliotheca Corvina (1927) és a Régi magyar bibliofilek (1929) is ennek a jegyében született, és az új típusú megközelítés eredményeit használta fel. Nem volt ez másként ezt követően sem, s a huszadik század következő évtize- dei a Psalterium kapcsán elsősorban a kötés és az illumináció terén hoztak újat, ezúttal azonban külföldi kutatóknak köszönhetően. 1927-ben a wolfenbütteli könyvtár akkori könyvtárosa, Hermann Herbst részletes tanulmányt közölt a Psalteriumról, amelyben az alapos kodikológiai adatfelvétel után elsősorban a kódex kötésére koncentrált.223 Gottlieb224 Hevesy és Loubier225 alapján, a konszenzust elfogadva szintén Magyarországra, Budára lo- kalizálja a kötést.226 Általános volt tehát a konszenzus a tekintetben, hogy a corvinakötések Budán készültek. Majd röviden leírja, hogy a könyvkötő származásáról már megoszlanak a vélemények, Loubier szerint honi mesterrel van dolgunk, míg Gottlieb itáliai könyvkötőt feltételez.227 Herbst aztán rátér a kötés technikai kivitelezésének problematikájára. A kötés előállítását nem könnyű nyomon követni, és néhány kérdés megválaszolatlan marad – mondja. Hogy egyéb kérdésekre választ kapott, azt Paul Adam, művészi könyvkötéssel és kötéstörténettel foglalkozó düsseldorfi mesternek köszönheti, aki a régebbi és különösen a keleti kötéstechnika megismerésében és művelésében nagy tapasztalatra tett szert. Kérésére Adam ellátogatott Wolfenbüttelbe, megvizsgálta a Psalteriumot, konzultáltak róla. Előrebo- csátja, hogy a továbbiakban Adam megjegyzéseit közli. Amennyire sikerült felderítenünk, ez a valaha készült legrészletesebb leírás a Psalterium kötéséről, ami azért is igen értékes,

222 Ennek első jelei már a 19. század végén is jól láthatók voltak, ha Csontosi bizonyos művészettörténeti jel- legű munkáira és Ráth György korábban hivatkozott tanulmányára gondolunk. 223 HERBST 1927. A tanulmány első sorában Herbst is Hevesy munkájára hivatkozik mint alapműre. Szintén Hevesy nyomán Chericót nevezi meg illuminátorként (96., 2. j.). 224 GOTTLIEB 1910, Sp. 8–11. 225 LOUBIER 1904, 96–98. Loubier a Psalteriumról ezt írja: „Ein anderer, leider stark verletzter Einband aus der Corvina in der Herzogl. Bibliothek in Wolfenbüttel ist vollkommen im sarazenischen Stil und in sarazenischer Technik ausgeführt. Das ungarische Wappen in der Mitte ist von einer ovalen Doppelumrahmung umgeben. Um diese herum zieht sich ein feines Maureskenornament, aus Leder ausgeschnitten und auf den Grund auf- geklebt. Ebenso sind die Ecken des Spiegels verziert. Auf den Rand ist ein schmales vergoldetes Band mit Stempeln aufgedruckt. Dieser Einband ist jedenfalls von einem sarazenischen Arbeiter dekoriert worden.” 226 HERBST 1927, 98. 227 HERBST 1927, Uo. Rozsondai Marianne kutatásai Gottlieb feltevését igazolták. Vö.: ROZSONDAI 2004, 203– 204. A probléma felvázolásához l. továbbá ROZSONDAI 1994, 451–459.

115 mert a már említett 1959-es restaurálás előtt született.228 Paul Adam alapmegállapítása szerint a kötés valójában két komponensű. Más kéz készítette a magas nívójú bőrfiligrán-díszí- tést, és más kéz applikálta azt a Psalterium kötésére. Véleménye szerint ugyanis a kódexen látható bőrfiligrán az azt tartó kartonpapír-alapréteggel együtt eredetileg egy valódi keleti, talán perzsa kötéshez tartozott, a kötéstáblák belső oldalát díszítette, mint az ilyen jellegű díszítés általában. (A bőrfiligránt éppen rendkívüli sérülékenysége miatt kevésbé volt szokás keleten a külső borítón alkalmazni.)229 Ezt használta fel később a kevésbé könnyű kezű könyvkötő.230 Elképzeléseik szerint, amelyeket, mint láttuk, a korabeli kutatás is megerősí- tett, ez utóbbi a budai corvinamester volt. Ez a mester pedig a következőképpen járt el. Ren- delkezésére állt egy eredeti perzsa kötés. A kötéstáblák belső oldaláról leválasztotta a

228 HERBST 1927, 98–99. „Der Einband mißt in der Höhe 20,5 cm, in der Breite 13,5 cm und in der Tiefe 5,5 cm. Der Gesamteindruck des Bandes ist orientalisch. Das Mittelfeld wird von einem schmalen Rahmen beg- renzt: zwei dünne Goldlinien fassen ein Schnurornament ein. Die Fläche des Deckels wird eingenommen von einem spitzovalen Mittelstück, das von einem Rahmen aus Lederfiligranarbeit eingeschlossen ist. Dazu kommen ebensolche, aus Lederfiligran hergestellte und den Konturen des Mittelstücks folgende Eckstücke und je ein Verbindungsstück zwischen den Spitzen des Ovals und der Mitte der oberen und unteren Schmalseite. Das Lederfiligran ist auf blauem Untergrund angebracht. Die übrige Fläche des Mittelfeldes ist vergoldet und mit Abdrücken einer sternförmigen Punze dicht besät. Dieser gesamte Lederschmuck, die Umrahmung sowie das Lederfiligran, ist aufgelegt auf eine dunkelrotbraune Lederdecke, die um die Deckel herumreicht und and en Kanten nach innen umgeschlagen ist. Jeder der beiden Deckel besteht aus einer Buchenholzplatte, auf der eine Pappschicht liegt. Diese Pappschicht nun hat die Gelegenheit geboten das spitzovale Mittelstück besonders auszuarbeiten, indem in drei Stufen von 1/2, I und I mm Höhe nach innen hinabführend eine zu tiefst liegende, konzentrisch angeordnete, stufenförmige Rahmen legen. Das zu innerst etwa 2,5 mm tief gelegene Oval ist geschmückt in erhabener Arbeit. In eine rotbraune Masse, wohl Paste, ist eingedrückt das ungarische Wappen: in Feld I und 4 das altungarische Wappen, acht wagerecht liegende Balken (vier erhaben, vier vertieft, um die fehlenden Farben silbern und rot anzudeuten); in Feld 2 und 3 je ein steigender Löwe, das böhmische Wappen. Im Herzschild ist der Rabe, das Zeichen der Hunyadi, angebracht. Über dem Wappen liegt die Krone, in die kleine Rubine eingesetzt sind. Von ihnen sind nur noch einer auf dem Vorderdeckel und 12 auf dem Hinter- deckel erhalten. Die Krone sowie der das Wappen umgebende Grund ist vergoldet, der Grund ist überdies mit Abdrücken einer Punktpunze bedeckt. Die auf diese Grube folgende erste Stufe, sowie die durch das Ausschneiden der Pappe entstandene Schnittfläche sind blau (Papier?) ausgelegt. Die Fläche der ersten Stufe hat über dem blauen Grund wieder Lederfiligranschmuck. Die Schnittkante ist auf blauem Grunde mit Goldstrichelchen kreneliert. Die folgende zweite Stufe hat in der Breite der ganzen Fläche einen dünnen Lederüberzug, der wie die Schnittkante vergoldet ist. Letztere zeigt diesmal auf goldenem Grunde blaue Krenelierung, während die Rahmenfläche auf dem vergoldeten Grunde ganz dünn geschärfte braune Lederauflagearbeit in Form von Arabesken zeigt. Auf diese letzte Stufe folgt die Ebene des Mittelfeldes. Beide Deckel ist auf diese Weise gleichartig geschmückt.” 229 HERBST 1927, 100. A Psalterium kötése (stílus, technikának, esetleges eredeti kötéselemek) származási he- lyével kapcsolatban – miként ez a fejezet több pontján is látható lesz – egymástól rendkívül eltérő vélemények fogalmazódtak meg. A keleti (iszlám) eredet tekintetében konszenzus uralkodott, a konkretizálás során azonban a legkülönbözőbb, egymástól gyakran igen távol eső helyek merültek fel Nyugat-Afganisztántól Egyipto- mon és Észak-Afrikán át egészen az Ibériai-félszigetig. A corvinakötések stíluseredetének kérdésével Koroknay Éva foglalkozott behatóan (KOROKNAY 1968), és a keleti előképek vizsgálata során főként egyiptomi, mamluk és kopt párhuzamokat hozott fel. A Psalteriumot azonban ő sem tárgyalta behatóan, idézett ta- nulmányában csupán annyit jegyzett meg kötésével kapcsolatban (9.), hogy bélyegzői teljesen eltérnek a többi aranyozott corvina-bőrkötés bélyegzőitől, továbbá, hogy a kötés elrendezés és kivitelezés tekintetében perzsa hatást mutat. Ez utóbbi megállapítás egybecseng Paul Adam itt ismertetett véleményével. 230 HERBST 1927, 99. „Nach P. Adams Ansicht, wie er sie mir mündlich und schriftlich auseinandergesetzt hat, handelt es sich bei dem gesamten Lederüberzug, wozu auch die Pappschicht zu rechnen wäre, um die Innen- seite eines älteren persischen Einbanddeckels. Hierfür spricht namentlich die außerordentlich zarte und feine Lederfiligranarbeit.”

116 bőrfiligránnal díszített kötésrészt a kartonpapír-tartóréteggel együtt. Ezt követően valamelyest megbontotta a kompozíció közepét. Egyfelől kivágta a középdísz eredeti szívét, hogy helyet csináljon a címernek, amit valamilyen képlékeny anyagba pecsételve alakított ki. Majd finoman szétmetszette a középső oválist keretező íveket, leválasztotta bőrdíszítésüket az alapról, s a kartonréteg bevágásával befelé mélyülő szinteket alakított ki. (Az eredeti kö- tésen az egész középdísz egy síkban lehetett.). Tőle származik a második lépcső bőrdíszít- ménye is, aranyozott bőr alapon barna bőrből metszett díszítés. Ez a második ív eredetileg valószínűleg díszítetlen volt. Végül az egész kompozíciót az átalakított középrésszel és a szintén bőrfiligrán sarok- és keretrészekkel együtt vörösesbarna bőrre dolgozta rá. A leírás- ból nem derül ki, de minden bizonnyal a táblák szélein futó aranynyomásos keretelés is (két aranypáca között zsinórminta) a későbbi mester munkája. Paul Adam szerint igen jól látható volt az eredeti kötést készítő mester és a corvinamester közötti színvonalkülönbség. Az eredeti bőrfiligrán rendkívül kvalitásos, igen finom munka, melyet a corvinamester relatíve dur- ván, kevesebb finomsággal használt fel. Különösen jól észrevehető volt ez a középrész esetében, ahol a corvinamester viszonylag sok átalakítással élt. Herbst tehát ennek alapján úgy vélte, hogy tetten érték a budai könyvkötőmester működését. Ráadásul úgy látja, hogy a kötésből levonható tanulságok Loubier nézetét erősítik a corvinamester származását ille- tőleg, arról árulkodnak, hogy a mester magyar volt. A feltételezést nem túl egzakt érvekkel támasztja alá, már-már mulatságos a magyarság és a (szép)mesterségek viszonyáról kialakult évszázados toposz visszaköszönése bennük. A könyvkötőknek magyarnak kellett len- niük, mert egy máshonnan beszerzett kötésrészletet kellett applikálniuk, hogy szép kötést hozzanak létre, ráadásul még az applikációt sem tudták finoman végrehajtani. A tanulmány tehát a Psalterium kötésének készítési helyéül – illeszkedve a korabeli magyarországi és külföldi kutatás álláspontjához – Budát fogadja el, a kötés kialakításának módját pedig messzemenően a budai műhely, ill. a könyvkötőmester sajátosságainak tartja. A dolgozat valódi erénye mindazonáltal mégis abban áll, hogy megörökíti az egykori vizs- gálat eredményeit, illetőleg Paul Adamnak azt az észrevételét, hogy a Psalterium kötésénél eredeti perzsa kötést használhattak fel. Hasonlóan fontos ugyanakkor, hogy a tanulmányból kibonthatók azok a munkafolyamatok, amelyeket a későbbi mester végzett el az eredeti keleti darabokon, és amelyekkel a Psalterium kötéséhez adaptálta azokat.

117

Tammaro De Marinis és a nápolyi szál

Az aragón királyi könyvtár nagy ismerője, Tammaro De Marinis az itáliai kötéseket osztályozó munkájában, 1960-ban a Beatrix-psalterium kötését a korábban általa már az Aragón-könyvtár részeként feldolgozott és közzétett Livius-kódex231 párhuzamaként a ná- polyi kötésekhez sorolta. 232 Ez a Livius-kötet ugyanis bizonyos részleteiben a Psalteri- uméval teljesen megegyező kötéssel rendelkezik, mindkét kötéstáblájának tükrében a mi kódexünk kötése köszön vissza.233 (49. kép) A két kódex szemmel láthatólag ugyanazon könyvkötőműhelyből került ki, esetleg ugyanazon könyvkötőmester remeke.234 Ugyanebbe a körbe vonja De Marinis a Mátyásnak bekötött, Erlangeben őrzött Bibliát is,235 amelyen ugyancsak felfedezhető a Livius-kódexen és a Psalteriumon alkalmazott technika.236 (50. kép) A későbbiek szempontjából fontos megemlíteni, hogy De Marinis a Liviust, amely szá- mos pontján viseli magán az aragón címer változatait, nem sorolja a Giovanni d’Aragona számára készített kéziratok közé, hanem a Psalterium leírásánál, ahol a két kötés szoros kap- csolatára utal, egyenesen „Livius di Ferdinando d’Aragona” megjelöléssel hivatkozik rá.237 Ennek következtében érthető, hogy a Livius kötésének datálását nem zárja 1485-tel, Gi- ovanni d’Aragona halálának évével, hanem 1480 és 1488 közé helyezi.238 De Marinis a Psal- terium és az erlangeni Biblia kötését nem datálja, a kéziratok esetében az előbbinél „sec. XV.”, utóbbinál „sec. XIV.” megjelölésre szorítkozik.239 Érveléséből azonban következik, hogy a Livius-kódexével párhuzamosan mindkét rokon-kötést ugyanerre az időszakra, 1480 és 1488 közé helyezi. Mint fentebb láttuk, ez különbözik a Heinemann-féle 1470–1480-as datálástól, de beilleszthető a Hoffman Edith által megadott tág időhatárok, 1476 és 1490 közé. Tammaro De Marinis a Beatrix-psalteriumot monumentális műve, a La biblioteca napoletana dei re d’Aragona 1969-ben megjelenő supplementumköteteiben is tárgyalja, méghozzá a nápolyi udvar számára készült kéziratok között.240 Mint maga is megindokolja,

231 DE MARINIS 1952, II, 96–97, tavole 143–147. Ez a kódex Tammaro De Marinis működése idején Milánó- ban, a Borletti-magángyűjteményében volt, nincs tudomásom arról, hogy azóta máshova került volna. Jelzete valószínűleg nincs, De Marinis is jelzet nélkül közli. 232 DE MARINIS 1960, III, 85. és 87–88., Nr. 2948, tav. F 2; DE MARINIS 1969, I, 81–2; II, tavv. 81A–B. 233 Ez a középdísz pontosan ugyanakkora lehet, mint a Psalterium egész kötéstáblája. Mivel a Livius-kötet nagyobb, ezért a középdísz további keretelést is kapott. 234 DE MARINIS 1960, III, 85. 235 Erlangen, Universitätsbibliothek, Ms. 6. 236 DE MARINIS 1960, III, 85, 88. Nr. 2948 bis., tavola DXVI. 237 DE MARINIS 1960, III, 87–88, Nr. 2948. 238 DE MARINIS 1952, II, 96–97. és DE MARINIS 1960, I, 21., Nr. 175. 239 Uo. és Nr. 2948 bis. is. 240 DE MARINIS 1969, I, 81–82., tavole 81 A–B.

118 ezt azért teszi, mert a Psalterium címlapjának címere körül olyan emblémák sorakoznak, amelyek a nápolyi udvar számára készített kéziratokban szoktak feltűnni. Mindazonáltal azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kódex Corvin Mátyásnak készült, mert az ő címerét viselik a kötéstáblák. Véleménye szerint az aragón címer jelenléte a címlapon kifejezheti Mátyás tisztelgését Beatrix, vagy Beatrix tisztelgését Mátyás előtt, de lehet Ferrante ajándéka is a királyi pár számára, netalán Mátyás ajándéka apósának, Ferranténak.241 A kódex miniátora- ként elfogadja a Firenzében működő Francesco Antonio del Chericót, Hevesyre való hivat- kozással. Összefoglalva tehát, Tammaro De Marinis szerint a Psalterium Itáliában készült 1480 és 1488 között, miniatúráit Firenzében, kötését nápolyi műhelyben készítették. Érdekes módon De Marinis nem tesz említést arról, hogy a korábbi szakirodalom a Psalterium kötését Budára lokalizálta. Ezt csak az erlangeni Biblia esetében teszi meg, ahol úgy utal a kódexre, mint amelynek a kötéséről eddig azt hitték, hogy Budán készült.242 Nem tér ki ugyanakkor sem a Psalterium, sem pedig az erlangeni Biblia metszésére, pedig a magyarországi szakirodalom ekkorra már megfoghatóvá tette a festett-aranyozott, budai metszések körét, és a le- írások szintjén mindkét szóban forgó kódexnek ilyen jellegű metszést tulajdonított.243

A magyarországi összegzés: Csapodi Csaba

1973-ban Csapodi Csaba a History and Stockban244 a Psalteriumot a korábbi magyar- országi kutatás és a saját eredményei alapján245 Beatrix királyné könyvtárába sorolja. Az írástípust gothico-antiquaként határozza meg. Az illumináció tekintetében Hevesy és Hoff- mann Edith eredményeit követi, mesterként Francesco Antonio del Chericót tünteti föl, valamint Fógel József leírásához hasonlóan megjegyzi, hogy a címer körül az aragón emblémák találhatók. A kódexet – szintén Hoffmann Edith nyomán – 1476 és 1490 közé datálja, az illuminálás helyeként Firenzét adja meg. A kötést eredeti aranyozott corvina-bőr- kötésnek nevezi. Nála ez azonban – Fógel leírásával ellentétben – feltehetőleg nem jelenti egyben azt is, hogy a kötés készítésének helye Buda volna, ugyanis a metszésről szólván a következőt jegyzi meg: „gilt edges decorated in colours (other than Buda).” Tehát valóban színezett, aranyozott metszésről van szó, szerinte azonban ez nem budai típusú. Amint láttuk, az 1927-es leírásban ez a megkülönböztetés még nem szerepelt, Végh Gyula 1940-ben pedig

241 Uo. 242 DE MARINIS 1960, III, 85. 243 Bibliotheca Corvina 1927, 75., Nr. 144; HOFFMANN 1927, 187. j; VÉGH 1940, 287. 244 CSAPODI 1973., Nr. 949. 245 CSAPODI 1964.

119 kifejezetten példaként hozta fel a kódexet mint festett-aranyozott, budai típusú metszéssel és mégis bőrkötéssel rendelkező corvinát.246 Itt talán arról lehetett szó, hogy Csapodi Csaba ismerve Tammaro De Marinis álláspontját a kötés nápolyi besorolásáról, egyszerűen „megadta magát” a külföldi szaktekintélynek, és ezzel a megjegyzéssel oldotta föl az ellentmon- dást a magyar kutatás addigi álláspontja és De Marinis újkeletű véleménye között. Csapodi ugyanitt utal a De Marinis által is közölt Livius-kódexre mint a Psalterium-kötésének legkö- zelebbi párhuzamára. Továbbá a címerproblematikára való reakcióként megjegyzi, hogy mivel a kötésen Mátyás címere található, a kódexet valószínűleg a király készíttette ajándékként feleségének.247 Végül közli a Rómer jegyzeteiben és Fógel leírásában is olvas- ható megfigyelést, hogy a kalendáriumrészben magyar szentek találhatók.

Művészettörténeti szempontok a 20. század közepén

A 20. század derekán, amikor Francesco Rosselli miniátori oeuvre-je kivált a Fran- cesco Antonio del Chericónak tulajdonított művek közül, a Psalterium illuminációjára ismét némi figyelem vetült. Mint azt korábban láttuk, André de Hevesy óta mind a magyarországi, mind a külföldi szakirodalom a kódex miniátoraként a jelentős műhellyel rendelkező, neves firenzei mestert, Francesco Antonio del Chericót fogadta el. Mirella Levi d’Ancona azonban a Psalterium könyvfestészeti díszein a születőben lévő új mester stílusjegyeit fedezte fel, s azt Rosselli munkái közé sorolta.248 A művészettörténész az eddigi datálási határok között viszonylag korai, 1476 körüli keletkezést javasol részben a kódexnek a Federico da Monte- feltro számára készített psalteriumhoz való stiláris közelsége miatt, amelyet legtöbb részlet- ében ma már szintén Rossellinek tulajdonítanak, 249 részben pedig a Beatrixszel kötött házasság okán.250

246 VÉGH 1940, 287. 247 CSAPODI 1973, Nr. 949: „Since the cover bears the arms of King Matthias, the book was probably prepared as the King’s present to his wife.” 248 LEVI D’ANCONA 1965. 249 GARZELLI 1985, II, 305., Nr. 546 (BAV, Urb. Lat. 527). 250 Minderről legutóbb PÓCS 2008, 153. és a 41., 42. j. az urbinói minta tudatos követése kapcsán.

120

A mai helyzetkép

Az 1980-as évek végén, 1990 körül születtek meg azok a munkák, amelyek a Psalte- riummal kapcsolatos ma érvényes álláspontokat megfogalmazták. Garzelli a firenzei minia- túrafestészetet összefoglaló művében a Psalterium illuminációját részben elvitatta Francesco Rossellitől, a „Medici Ilias mesterének” kezét is megsejtve a címlapon. Véleményét azonban kérdőjellel zárta, ezzel is jelezve a probléma megoldatlanságát, ami a firenzei mester identi- fikációját illeti. Szerzőtársa, Albinia de la Mare a firenzei scriptorok seregszemléje során a Psalterium, valamint az El Escorialban őrzött Platón és a müncheni Aristeas másolóját Gun- disalvus Hispanus személyében azonosította.251 A kódex kötésének legutóbbi mélyreható elemzése Anthony Hobsontól származik, aki a Psalteriummal kapcsolatos kutatásait messzemenően Tammaro De Marinis eredmé- nyeire alapozta, felhasználva Garzelli és Albinia de la Mare legfrissebb megállapításait is. Hobson a humanista könyvkötészetről szóló összegző művében a két, rokon kötéssel rendel- kező kódexet, a feltehetőleg Giovanni d’Aragona számára készített Liviust, valamint a Beatrix-psalteriumot a humanista könyvkötészet iszlám forrásainak tárgyalása során elemzi.252 Elmélete szerint az iszlám könyvkötészet motívumkincsét, technikáit (köztük az aranynyomás bőséges használatát) paduai humanisták kezdték elsőként alkalmazni saját kö- téseik számára, valamikor 1460 körül, lévén, hogy ideálul választott korszakukból, az antik- vitásból nem maradtak fenn kötések, amelyeket utánozni lehetett volna.253 Az új „divat” legkorábbi kezdeményezői közé sorolja a paduai kalligráfust és miniátort, Bartolomeo San- vitót, aki 1469-ben Rómába tette át működése székhelyét, és ott saját műhelyt hozott létre.254 Ezek az első, keleti elemeket felhasználó, paduai kötések Hobson szerint főként mamluk mintákat, megoldásokat követnek. Ilyenek például: az osztott széldísz, a vese alakú közép- mező, a bőrfiligránnal való kitöltés, az Y alakú motívumok alkalmazása.255 Ekkor használtak

251 GARZELLI 1985, II, 303., Nr. 542.; DE LA MARE 1985, 462 (503). 252 HOBSON 1989, 48–49. Miként azt korábban láttuk, Tammaro De Marinis a szóban forgó Livius-kódexet a Beatrix királyné apjának, Ferranténak készült kéziratok közé sorolta, és ennek következtében 1480 és 1488 közé datálta. Hobsonnak azonban feltehetőleg igaza van abban, hogy a Liviust inkább Giovanni d’Aragona kódexének tartja, ugyanis lapszéli illuminációiban rendszereses felfedezhetők a bíboros emblémái, a három buzogány és a gyöngysorokból alkotott bojt, legtöbbször hangsúlyos módon medaillonba foglalva (vö.: DE MARINIS 1952, III, 144. és 146. táblák). A kódex terminus ante quem-je így szükségszerűen 1485-re, a bíboros halálának évére módosul. Giovanni d’Aragona emblémáihoz és jelmondatához l. The Painted Page 1995, 106., Nr. 41 (Jonathan J. G. Alexander). 253 HOBSON 1989, 33–37. 254 HOBSON 1989, 38–40. 255 HOBSON 1989, 41.

121 első ízben – szintén erőteljes keleti hatásra – kartonpapír kötéstáblát aranyozott bőrkötés kialakításához.256 Hobson a stílus és a technika következő fontos kultiválójaként a polihisztor huma- nistát, Felice Felicianót257 nevezi meg, aki többek között scriptorként és miniátorként is mű- ködött, s akit a kortársak ugyanakkor kiváló könyvkötőnek is tartottak, Giammario Filelfo szerint ügyessége még Daedalusét is túlszárnyalta.258 Éppen ezért Hobson neki tulajdonítja bizonyos, részben vagy egészben általa másolt kódexek bekötését is.259 Két fontos példát hoz fel. Feliciano 1464/65-ben Giovanni Marcanova scriptoraként dolgozott Bolognában.260 Egyik legjelentősebb munkája ekkor a megbízójának antik gyűjtését tartalmazó kötet, a Codex Marcanova megalkotása volt.261 Ő készítette a másolat nagy részét és a miniatúrát is. A kódex különleges kötést kapott. Keleti mintára nem csupán a kötéstáblák külső oldalát, hanem a belsőt, tehát a rendesen pergamen- vagy papírelőzékkel leragasztott felületet is bőr- kötéssel látták el. Mind a külső, mind a belső tábla díszítése mamluk mintákat követ. A belső táblát egészen különleges módon, régi keleti dekorációs módszert alkalmazva, áttört bőrdí- szítéssel, bőrfiligránnal díszítették. Belső kötéstábláin a bőrfiligrán alatt – szintén keleti min- tára – a hátteret kékre festették, 262 majd az egész kompozíciót kirakták vörös üveggyöngyökkel.263 Hobson szerint ez az utóbbi eljárás az, ahol Felice Feliciano megfog- ható. Itt ugyanis nem keleti díszítési elvről, hanem Feliciano saját invenciójáról volna szó. Hobson tehát hajlik arra, hogy a kötést Felice Felicianónak tulajdonítsa, azonban kételyeinek is hangot ad, amennyiben feltételezi, hogy a gazdag megrendelő, Giovanni Marcanova bi- zonyára professzionális könyvkötővel köttette be egyik legfontosabb kódexét, Feliciano azonban nem tartozott ebbe a körbe.264 A másik példa esetében azonban Hobson egyértel- műen Felicianót látja a bekötés mögött. Bár a Leonardo Bruni Historia sui temporis c. művét tartalmazó szerény, kis méretű papírkéziratnak265 csupán az első lapját kalligrafálta Felici- ano, a kódex minden bizonnyal az övé volt, és – Hobson szerint – a szegény másoló bi-

256 A legelső ilyen kódex: Antonio Turcheti, Oratio, c. 1471, Paris, BnF lat. 7852A, vö.: HOBSON 1989, 41. és 38., Nr. 3. 257 Felicianóhoz l. legújabban Ritoókné Szalay Ágnes tanulmányait is (vö.: 330. és 331. j.). 258 HOBSON 1989, 3–5., 44. 259 HOBSON 1989, 43–44. 260 HOBSON 1989, 41–42. 261 Codex Marcanova, Bologna, 1465 (Modena, Bibl. Estense, cod. a. L. 5. 15.), vö.: HOBSON 1989, 41–42. és ugyanitt a 35. és 36. kép. 262 Ez a háttér a keleti kötéseken általában textil. Hobson okfejtéséből az szűrhető le, hogy a kék színű alap festéssel való kialakítása szintén Feliciano ötlete volt (vö.: HOBSON 1989, 42–43). 263 HOBSON 1989, 42. 264 HOBSON 1989, 44. 265 Velence, Bibl. Marciana, Cod. Lat. X, 117., vö.: HOBSON 1989, 43. és a 37., 38. kép.

122 zonyára maga készítette a pazar kötést, hiszen jól értette ezt a mesterséget, és nem tudott volna más könyvkötőt megfizetni.266 A kötés ugyanolyan rendszerű, mint a Codex Marca- nova esetében, az első kötéstábla külső és belső oldala is bőrkötést kapott. A dekoráció minden eleme muszlim előképet követ, így a belső oldal is, amely a Codex Marcanovához hasonlóan bőrfiligrán díszítéssel rendelkezik. Itt is megfigyelhető a bőrfiligrán alatt a színes alap, és ami – Hobson szerint – leginkább Felicianóra vall, feltűnnek a vörös üveggyön- gyök.267 Hobson szerint a Beatrix-psalterium és a Livius kötése szintén Felice Felicianóhoz köthető. Díszítésük hordozza mindazokat az elemeket és jellegzetességeket, amelyek a fönt ismertetett kódexek kötésén megjelennek, valamint technikailag és a kompozíció szempont- jából közeli rokonságot mutat egy harmadik kódexszel is, az ún. Codex Lippomanóval, amelyet Hobson szintén Feliciano könyvkötői oeuvre-jébe sorol. 268 A Livius-köteten és a Psalteriumon is megtalálható a bőrfiligrán-díszítés a festéssel kialakított kék háttér előtt, valamint a jellegzetes, mamluk mintákat követő kompozíció a vese alakú középdísszel és a jellegzetes sarokelemekkel.269 Mind a Liviuson, mind a Codex Lippomanón a széldísz is bőrfiligránból áll. Feliciano egyik legmagasabb szintű kompozíciós elve, a keleti és a klasz- szikus elemek együttes alkalmazása egyazon kötésen belül a Codex Lippomanón figyelhető meg először. Itt a klasszikus jegyet a középre helyezett, antik gemmáról készített Antonius- portré képviseli.270 A Psalteriumon és a Livus-kódexen is megjelenik ez a kompozíciós szán- dék, hiszen mindkét kódex esetében klasszikus akantuszmotívumokból kialakított ív vá- lasztja el egymástól a középdísz filigrángyűrűit, a Livius-kódex kötésén pedig klasszikus jeleneteket ábrázoló gesso-plakettek is találhatók. A gessóba nyomott, centrálisan elhelyezett díszítőelemek sorába illeszkednek a szóban forgó kötések címerei is, a Psalteriumon a Mátyás-címer, a Livius-kódexen az aragón címer. Hobson szerint szintén Felicianóra jel-

266 Uo. Ez a gondolatmenet meglehetősen különös Hobson részéről: a szegény ördög nem tud egy könyvkötőt megfizetni, ezért maga készíti a kötést, amiért a másik esetben (Codex Marcanova) vagyonokat kapott (vagy kaphatott volna). Bár Hobson idézi Feliciano saját költésű sírfeliratát is, amiben éppen szegénységét hangsú- lyozza: „Sponte fui pauper, tam re quam nomine felix. Quaesivi nomen, quaerat avarus opes”. Vö.: HOBSON 1989, 44, 37. j. Az epigrammát Ritoókné Szalay Ágnes is idézi „Nympha super ripam Danubii” 2002, 92. 267 A két említett kötet, a Codex Marcanova (1465) és a Bruni-kézirat (1460–1465) az első olyan kódex az európai kötéstörténetben, amely bőrfiligrán díszítéssel rendelkezik, és amelyek esetében a kötéstábla belső oldalát is bőrkötéssel látták el. Vö.: HOBSON 1989, 44. 268 HOBSON 1989, 46. 269 HOBSON 1989, 48. 270 Az antik érmekről, gemmákról, cameókról metszett bélyegzőket felhasználó díszítésmódot Feliciano elő- szeretettel gyakorolta. A Codex Lippomano a legkorábbi fennmaradt, ún. plakett-kötés. Vö.: HOBSON 1989, 47–48.

123 lemző az a módozat, ahogyan a gesso-relief a fatáblához illeszkedik, a táblába vágott mélye- dés segítségével.271 Közös elemet lát abban is, hogy mindhárom kódex filigrándísze jórészt levált, mondván, hogy mindhárom esetben valószínűleg azonos, rossz minőségű ragasztó- anyagot választott Feliciano. A legfontosabb jegy azonban, ami szerinte végképp Felicianó- hoz köti a kódexeket, a piros üveggyöngyök alkalmazása. A Psalterium címereinek koronáját díszítik ilyenek, de Hobson a címerpajzsok körül is lát apró mélyedéseket, amelyek arra utalnának, hogy egykor ott is üveggyöngyök sorakoztak.272 Korábban láttuk, hogy Tammaro De Marinis a szóban forgó Livius-kódexet Beatrix királyné apja, Ferrante gyűjteményébe sorolta, és 1480/1488-as datálást adott meg. Hobson Albinia de la Mare nyomán a Psalterium és a Livius-kötet közötti kapcsolatot Giovanni d’Aragona személyében fedezte fel.273 Az ifjú bibliofil nagyra becsülte a firenzei scriptorok munkáját, foglalkoztatta is őket. A Livius-kódexet is firenzei másoló, Niccolo Mangona ké- szítette, illuminálására azonban Rómában, Bartolomeo Sanvito műhelyében került sor, a mester Gaspare da Padova volt, mint sok más esetben is Giovanni d’Aragona kódexeinél.274 Hobson szerint Felicianót mint alkalmas könyvkötőt ugyancsak Bartolomeo Sanvito közve- títhette a kardinálisnak. Hobson a Psalteriumot inkább magyarországi, méghozzá Beatrix királyné megren- delésének tartja azzal a megokolással, hogy sem a kötet scriptora, Gundisalvus Hispanus, sem pedig az illuminátor nem dolgozott egyébként Giovanni d’Aragona számára.275 A kódex szerinte Giovanni d’Aragona magyarországi legátussá való kinevezése (1479. ápr. 10.) kap- csán kerülhetett a kardinális látókörébe, a magyar királyné feltehetőleg megkérte öccsét, hogy hozza magával a díszes kéziratot. Ehhez a datáláshoz jól illik, hogy a scriptor, Gundi- salvus Hispanus 1478-ban Barcelona püspöke lett, tehát a munkát ezt megelőzően kellett befejeznie Firenzében. Hobson természetesen a Livius és a Psalterium kötésének hasonló- sága alapján nem sorolja ez utóbbit Giovanni d’Aragona könyvei közé – ezt már a címer sem engedte volna meg –, a scriptor, Gundisalvus Hispanus és az illuminátor keze alapján hatá- rozottan kizárta ezt a lehetőséget, mivel egyébként egyikük munkája sem fedezhető fel a bibliofil főpap könyvtárában. A kódex elkészültét úgy rekonstruálja, hogy a Beatrix meg- rendelésére, Firenzében lemásolt kéziratot félig kifestetlenül (a festés Magyarországon várt

271 HOBSON 1989, 48., 50. 272 HOBSON 1989, 50. Ezen a ponton meg kell említeni, hogy ezeket a piros gyöngyöket Hobsonon kívül valamennyi kutató rubinszemeknek tartja, amelyek a koronát díszítették. 273 HOBSON 1989, 49. 274 HOBSON 1989, 50. 275 Uo. és az 55. j.

124 befejezésre) és füzetek formájában a királyné kérésére öccse 1479 tavaszán-nyarán magához vette, közeledvén magyarországi útja, s mielőtt elindult volna, beköttette Felice Felicianóval, aki a Livius egyszerűbb replikáját alkotta meg. Hobson szerint a Psalterium kötésének 1479 áprilisa és augusztusa között kellett elkészülnie, mert a következő hónapban Feliciano a pestis elől elmenekült Rómából, és ezt követően többé semmiféle említés nem esett róla. A Livius és a Psalterium kötése a legutolsó ismert munkája volt.276 A legutóbbi két évtizedben kifejezetten a Psalterium problematikájával kapcsolatos kutatások nem történtek, a kódex csupán nagyobb ívű összegző munkák, különféle szem- pontú katalógusok részeként jelent meg, amelyek általában az imént bemutatott, legfrissebb eredményekre támaszkodtak. Németországban a wolfenbütteli könyvtár kézirattárának ko- rábbi vezetője, Wolfgang Milde készített alaposabb leírásokat az ott őrzött corvinákról, köz- tük a Psalteriumról is. 277 A corvinakötések legavatottabb mai ismerőjének, Rozsondai Marianne-nak nem nyílt alkalma eredetiben megvizsgálni a kéziratot, ezért a Psalterium kö- tését nem tette részletes kutatásai tárgyává. Legutóbb Pócs Dániel foglalkozott a kódex cím- lapjának kifestésével, Francesco Rosselli a magyar udvar számára kifejtett tevékenységének vizsgálata során.278

A KÓDEX

Az alábbiakban a fönt kibontott szakirodalom fényében, valamint a kódex fizikai jel- lemzői alapján, a kódexkészítés kötelező sorrendjét is figyelembe véve megkíséreljük re- konstruálni a Beatrix-psalterium létrehozásának egyes szakaszait. Egyben választ próbálunk adni arra a kérdésre is, hogy hol készült a kódex. A fent bemutatott szakirodalomból jól látszik, hogy a Beatrix-psalteriumra vonat- kozó, immár több mint száz évre visszatekintő kutatások alig épülnek szervesen egymásra. A kezdeti, a kódex konkrét megfigyeléséből fakadó, inkább tapogatózó jellegű megfigyelé- seket, amelyek az 1920-as évek végéig tartó kutatásokat jellemezték, és amelyek az esetek többségében a Corvina felől, annak részeként vizsgálták a kéziratot (Rómer Flóris, Csontosi János, André de Hevesy, Hoffmann Edith, Fógel József, Hermann Herbst és Paul Adam), a század második felében felváltották azok a megközelítések, amelyek a Psalteriumot eredetileg tőle független, nagy ívű koncepciók részévé próbálták tenni, és csaknem kizárólag az

276 Uo. 277 MILDE 2005. 278 PÓCS 2008.

125 itáliai tradíció felől közelítettek (Tammaro De Marinis, Anthony Hobson, Annarosa Gar- zelli). Az utóbbi vonulat képviselői hipotéziseik megalkotásához gyakorlatilag nem vették figyelembe a kódexszel kapcsolatos korábbi kutatások eredményeit.279 Ebből számos feloldhatatlan ellentmondás fakad. Ezek egyik legjellegzetesebbike, hogy míg korábban meg sem kérdőjelezték a Psalterium kötésének hazai eredetét – természetesen nem is bizonyították, hiszen nem merült fel kérdésként – addig De Marinis egyértelműen a nápolyi könyvproduk- ció részévé teszi azt, Anthony Hobson pedig – még mindig Nápoly vonzásában – Rómába utalja. Ha tüzetesen megvizsgáljuk a kéziratot, valamint az idők során róla készült leíráso- kat, meglepően egy irányba mutató jelenségekre lehetünk figyelmesek, amelyek a De Mari- nis és Hobson nyomán jelenleg érvényes itáliai lokalizációval szemben – legalábbis részben – mégis csak Budát jelölik meg a készítés helyeként.

A sciptor és az íráshordozó

Miként erről korábban is szó volt, a másolót Albinia de la Mare Gundisalvus de He- redia Hispanusszal azonosította, aki nagy valószínűséggel azonos azzal a Gundisalvus Fer- nandez de Herediával, aki apostoli protonotarius megjelöléssel 1473/74-ben Pisában kánonjogot tanult, majd 1478-ban Barcelona püspöke lett. Firenzei scriptorként minden bizonnyal főként az 1470-es évek közepén, tanulmányai során működött. Mindazonáltal vannak olyan általa másolt kéziratok is, amelyek kissé széthúzzák ezt az időhatárt, Federico da Montefeltrónak másolt kéziratainak egyike 1469 és 1474 közé, további kettő pedig 1475 és 1482 közé datálható. Scriptori tevékenységének azonban minden bizonnyal véget vetett az 1478-as esztendő.280 Gundisalvusnak Albinia de la Mare körülbelül 23 kéziratot tulajdo- nít.281 Néhányat „G. H.”, illetve „G.” nagybetűkkel szignált. Munkáit nem datálta. (Az egyetlen datálás is csupán egy részben általa másolt kéziratban maradt fenn, de nem tőle, hanem scriptortársától származik, aki 1476. március 13-ra keltezi a kötetet.282)

279 Jellemző, hogy Tammaro De Marinis csupán André de Hevesyre hivatkozik a korábbi szakirodalomból, Anthony Hobson pedig Albinia de la Marét, Garzellit valamint De Marinist használja fel. Bár Hermann Herbst tanulmányát is ismeri, Paul Adam meglepő felvetésére, miszerint a Psalterium két kéz munkája, mert a könyv- kötő egy eredeti perzsa kötés részleteit használta fel, egyáltalán nem reagál, csupán az ott közölt fotóra hivatkozik. Ez természetesen abból is fakad, hogy mind Tammaro De Marinis, mind Anthony Hobson óriási anyagot mozgatott, és a munka során feltehetőleg nem nyílt lehetőségük minden egyes kódex problematikáját a maga teljességében feltárni. 280 DE LA MARE 1985, 462. (503). 281 DE LA MARE 1985, 503–504. (31). 282 Firenze, Biblioteca Medicea Laurenziana, Plut. 46. 12, f. 248r. Vö.: DE LA MARE 1985, 503. (31/3).

126

Másolatai közül három kézirat került később a budai királyi könyvtárba. Az El Esco- rialban őrzött Platón,283 a müncheni Aristeas-kódex,284 valamint a Beatrix-psalterium285.286 Ez a három kötet nem csupán scriptorának azonossága okán, hanem számos más szempont- ból is egy csoportot képez a Corvina Könyvtáron belül. (51., 52. kép) Mindhárom kódex kisebb méretű.287 A három közül kettő, az Aristeas és a Psalterium nagysága igen közel áll egymáshoz. A Platón-kódex levélmérete nagyobb, azonban a készítők nem használták ki a pergamen egész felületét, alul egy 40 mm-es, jobb oldalt pedig egy 15 mm-es üres sávot képezve, így a címoldalon a képtükör nagysága (213 × 145 mm) közelíti a Psalterium levél- méretét, hatásában pedig mindenképpen a Psalterium és az Aristeas „méretkategóriájának” benyomását kelti. A Psalterium pergamenjének minőségéről Rómer Flóris a következőt állapítja meg: „vastag, érdes hártya, szép és jól fenntartva”.288 Csontosi János a maga leírásában szintén hasonlóan fogalmaz, emellett pedig párhuzamot von a Psaletrium és a müncheni Aristeas pergamenminősége között: „A hártya nem oly finom és sima mint a többi corvin-codexek- ben, de egyenletes és a müncheni Aristeas corvin-codex hártyájával egyenlő”.289 Rómer és Csontosi megállapításai helytállóak, a két kódex anyaga jó minőségű, de a pergamen némi- képp valóban vastagabb, nem közelíti meg az igazán kvalitásos itáliai pergamen finomsá- gát.290 A három kérdéses kódexnek van egy további figyelemre méltó közös tulajdonsága is. Közülük kettő, a Platón és az Aristeas nyilvánvalóan a budai műhely munkája. Az Aris-

283 Platonis epistolae, Leonardo Bruni Aretino interprete, Madrid, El Escorial, g. III. 3., szignált: „Deo gratias. G(undisalvus) H(ispanus)”, vö.: DE LA MARE 1985, 503. (31); ANTOLIN 1911, 260–261.; CSAPODI 1973, Nr. 1031. 284 Aristeas ad Philocratem fratrem de septuaginta interpretibus per Mathiam Palmierium e greco in latinum versus, München, BSB, Clm 627, szignált: „D(eo) G(ratias) V(irgini)Q(ue) M(ariae) | G(undisalvus) H(ispanus) S(criptor) I(ndignus)”, f. 80r; Albinia de la Mare feloldása. Vö.: DE LA MARE 1985, 503. (31); CSAPODI 1973, Nr. 53.; Ex Bibliotheca Corviniana 2008, 91–92. (Zsupán Edina). A kódex digitális változata teljes egé- szében tanulmányozható a BSB honlapján: http://daten.digitale-sammlungen.de/~db/0003/bsb00034240/images/index.html?dfgviewer= 285 A Psalterium nem szignált. 286 A maga eszközeivel Csontosi János is felismerte a Psalterium és az Aristeas-kódex írásképe közötti hason- lóságot, igaz, hogy scriptorként Antonio Sinibaldit nevezte meg, aki szintén dolgozott Mátyás számára (pl. Paris, BnF, lat. 16 839). Valójában Gundisalvus Hispanus és Antonio Sinibaldi keze nagyon nehezen megkü- lönböztethető, és Csontosi idejében, amikor jórészt emlékezetből dolgoztak a kódexleírók, ez rendkívül figyelemre méltó teljesítmény volt. Vö.: Bp., OSZK, Fol. Hung. 1144., 148r. 287 Platón: 252 × 166 mm, Aristeas: 172 × 125 mm, Psalterium: 195 × 130 mm. 288 Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I, f. 422r. 289 Bp., OSZK, Fol. Hung. 1144., 145r. 290 A Platón-kézirat pergamenjének minőségét nem vizsgálták a kódexleíró-elődök, ezt a corvinát ugyanis akkor még nem ismerték.

127 teas-kódex illuminációját Ulrike Bauer-Eberhardt egyenesen a Kálmáncsehi-breviárium fő- miniátorának, Francesco da Castello Ithallicónak tulajdonítja, és 1480 körülre datálja.291 A Psalterium esetében ez a kérdés jóval bonyolultabb. Wolfenbüttelben, a kódexet kézbe véve, nyomban szembetűnő volt – ami már Albinia de la Marénak is feltűnt –, hogy a címlap és a belső illumináció gyökeresen különbözik egymástól, a figurális iniciálékon a budai műhely megoldásai köszönnek vissza, ugyanígy a kisebb iniciálék és mondatkezdő nagybetűk szint- jén is. A problémát, az illumináció és a budai műhely kapcsolatát Mikó Árpád elemzi rész- letesen a Beatrix-psalteriumról szóló tanulmányában.292 Albinia de la Mare nemcsak a Psalterium kifestéséről tett jelentős megállapításokat, hanem hangsúlyozta a Gundisalvus Hispanus másolta három kódex e rokonságát is, és fel- merült benne annak az eshetősége, hogy Gundisalvus esetleg megfordult Budán. Kérdésfel- tevése egészen pontosan így hangzik: „Do these manuscripts imply that Gundisalvus went to Hungary, or merely that his manuscripts were decorated after they arrived there?”293 A lehetőség, hogy Gundisalvus Budán járt volna, első pillantásra nem tűnik valószí- nűnek. Erről egyetlen más forrás sem beszél. A másolt műveknek sincsen semmiféle ismert magyarországi vonatkozása, ami a másolatok elkészítését okvetlenül ide lokalizálná. Úgy tűnik, hogy a Platón-levelek korpusza és az Aristeas-levél Gundisalvus alaprepertoárjához tartozott, többször is lemásolta őket. A Platón-leveleknek további három példánya maradt fönn az ő másolatában, az Aristeas-levélnek pedig a corvinán kívül még egy.294 A két corvina egyikében sincsen magyar vonatkozású ajánlás, a müncheni Aristeas éppen úgy a II. Pál pápának szóló előszóval kezdődik, mint bolognai párja. (Bár ez a tény önmagában ter- mészetesen még nem vitatná el a budai scriptoriumtól a kéziratokat.)

A kalendárium

Ha azonban a Psalterium szövegét vizsgáljuk meg a magyar vonatkozás szempontjá- ból, egészen meglepő eredményre jutunk. A díszkódex a zsoltárok könyvén kívül tartalmaz

291 BAUER-EBERHARDT 2008, 125–126. és Abb. 121. 292 MIKÓ 2010. 293 DE LA MARE 1985, 462. (503.) és 503. (31/7, 11). Albinia de la Mare óvatos feltevése Otto Mazalnál csaknem állításként köszön vissza, teljességgel kiemelve a problémát a kontextusából: „Der Spanier Gundisalvus Hispanus arbeitete wohl in Buda.” Vö.: MAZAL 1990a, 45. 294 DE LA MARE 1985, 503à504. (31). A másik kódex az Aristeas-levéllel Bolognában található (Bologna Univ. 1797). Ez a kézirat voltaképpen egy közös halmaz, mert az Aristeas-levélen kívül a Platón-leveleket is tartalmazza. Vö.: DE LA MARE 1985, 503–504. (31/3).

128 még egy kalendáriumot, canticumokat, imádságokat és egy litániát is. Tárgyunk szempont- jából a kalendárium és a litánia tarthat számot különös érdeklődésre, hiszen elsősorban ezek hordozhatnak helyi jellegzetességeket. A zsoltároskönyv elején lévő kalendáriumról (ff. 1r–10v) már Rómer Flóris megál- lapította, hogy magyar szenteket tartalmaz.295 Rómer jegyzetei azonban kiadatlanok maradtak, Csontosi pedig valószínűleg nem vizsgálta ebből a szempontból a kéziratot, számára szemmel láthatólag jóval fontosabb volt az illumináció és az írás. Nyomtatásban elsőként Fógel József tette közzé, hogy a kalendáriumban magyar szentek is vannak.296 Ugyanez az információ később Csapodi Csabánál is megjelenik.297 Valóban, a laikus szem számára is azonnal feltűnnek a kódexben Szent István, Szent László és Szent Imre herceg egy kivételé- vel piros betűs ünnepnapjai. Ezek a Psalteriumban az alábbi formában jelennek meg: május 30. „Elevatio dextrae regis Stefani” (feketével, f. 4v); június 27. „Ladii [!] regis” (pirossal, f. 5v); július 29. „Depositio s(an)c(t)i Ladii [!] regis” (pirossal, az 5. foliót követő foliálatlan lap versóján); augusztus 20. „S(an)c(t)i Stefani regis” (pirossal, f. 6v); szeptember 2. „Eme- rici ducis” (pirossal, f. 7r); november 5. „S(an)c(t)i Emerici ducis et conf(essoris)” (pirossal, f. 9r). A Psalterium kalendáriumával behatóan azonban mind ez ideig senki sem foglalkozott. Lauf Judit e dolgozat céljaira nemrégiben alapos vizsgálatnak vetette alá a kalendári- umrészt, és megállapította, hogy az a zágrábi egyházmegye kalendáriumtípusát követi apró eltérésekkel, amelyek talán pálos jellegzetességeknek is tarthatók.298 A továbbiakban az ő megfigyelései alapján ismertetjük a kalendáriumot. Első pillantásra szembetűnő, hogy a Beatrix-psalterium kalendáriuma foghíjas, viszonylag kevés szent ünnepét tüntették fel, ami besorolását is megnehezíti. Az általános magyar sajátosságok mindazonáltal szembetűnőek, 299 a zágrábi jegy pedig több ponton is megfogható. A perdöntő közülük július 3-án Augustinus Gazotti zágrábi püspök (1304– 1323) ünnepének feltüntetése: „S(an)c(t)i Augustini ep(iscop)i et conf(essoris)”, 300 ami

295 Rómer jegyzetei: „Juniusban van S Ladii regis ? vörössel / Juliusban Depositio Sti Ladii ? regis vör. / Au- gusztusban Sci Stefani regis vörös / Sept. Emerici ducis vörös […] nélkül / November X.A.NON. Sci emerici ducis et confs.” Vö.: Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I, f. 422r. 296 Bibliotheca Corvina 1927, Nr. 144. 297 CSAPODI 1973, Nr. 949. 298 A bekezdésben a kalendáriumról olvasható valamennyi megállapítás Lauf Judittól származik, akinek segít- ségét hálásan köszönöm. 299 A magyar szent királyok ünnepein kívül további magyarországi jellegzetességek: febr. 13. „S(an)c(t)i Anto- nii presbiteri” (f. 2r), külföldön nincs (vö.: KNAUZ 1876, 140.); febr. 18. „S(an)c(t)i Pantaleonis m(a)r(tyri)”, külföldön ritkán ezen a napon, inkább júl. 28-án; aug. 31. „S(an)c(t)i Paulini ep(iscop)i” (f. 6v), megjelenése esetleges, de a magyar liturgikus könyvekben gyakran fordul elő. 300 A f. 5 után következő, számozatlan folio rectója. Vö.: KNAUZ 1876, 117., 143.

129 egyedül csak a zágrábi liturgikus könyvekben fordul elő. (53. kép) Május 2-án „S(an)c(t)i Anastasii episcopi” (f. 4r) ünnepének megnevezésében a szent neve valószínűleg tévesztés az Athanasius helyett, ami megjelenik más liturgikus könyvekben is, a zágrábiakban azonban következetesen így szerepel.301 Május 30-án az „Elevatio dextrae regis Stefani” (f. 4v) ünnepének megfogalmazása, szóhasználata ugyancsak zágrábi sajátosság. Augusztus 25-én „S(an)c(t)i Lodovici regis fra(n)ciae” (f. 6v) ünnepének ezzel a szóhasználattal és helyes- írással való feltüntetése szintén a zágrábi liturgikus könyvekre jellemző.302 Ez az ünnep egyébiránt a zágrábi liturgikus könyvekben következetesen megjelenik, más típusúakban – például az esztergomiban – nem okvetlenül.303 A Psalterium azonban bizonyos pontokon némi eltérést mutat a zágrábi alaptípustól. Találhatók benne olyan ünnepek, amelyek a zágrábi liturgikus könyvekben nem jelennek meg. Ezeknek a Psalterium kalendáriumába való bekerülését egyelőre nem tudjuk pontosan megmagyarázni, de könnyen elképzelhető, hogy pálos hatásnak köszönhetők. Erre példa jú- nius 7-én „S(an)c(t)i Pauli episcopi” (f. 5r) és október 8-án „S(an)c(t)ae Pelagiae virginis” (f. 8r) ünnepe. Szent Pelagia egyébként ritkán és esetlegesen feltűnő ünnepnapja nincs meg az esztergomi liturgikus könyvekben, de a pálosokban – amelyek más tekintetben az esztergomi típust követik – esetenként igen. A pálos hatás tehát azért is feltételezhető, mert ezeket az egymástól függetlenül egyébként a legkülönfélébb gyakorlatokban feltűnő sajátosságokat közös nevezőre hozza. Augusztus 19-én „S(an)c(t)i Lodovici ep(iscop)i et conf(essoris)” (f. 6v) ünnepe sem nem zágrábi, sem nem pálos jellegzetesség. Toulouse-i Szent Lajos püspök († 1297. aug. 19.) II. Anjou Károly fia és V. István magyar király unokája volt. Magyar származása elle- nére a magyarországi misekönyvekben ritkán fordul elő, megjelenése általános magyar és ferences sajátosság, hiszen a szent egyben ferences szerzetes is volt. A Psalterium kalendá- riumában való feltüntetése talán a királyi udvar hatásának köszönhető.304

301 KNAUZ 1876, 136. 302 KNAUZ 1876, 211. 303 A kalendárium határozott zágrábi alapjellegének fényében azonban meglepő a „Depositio s(an)c(t)i Ladii regis” ünnepének július 29-re való helyezése, ami pedig a zágrábi gyakorlatban július 30-hoz kapcsolódik. Nem kizárható, hogy itt egy esetleges tévesztésről van szó, a scriptor egyszerűen egy sorral feljebb írhatta az ünnepet. Ez annál is inkább így lehet, mert az ünnep ebben a megfogalmazásban kifejezetten a zágrábi nap- tárakra jellemző (vö.: KNAUZ 1876, 207.). Hasonló tévesztés a Kálmáncsehi-breviáriumban is előfordul. Ott a másoló két egymás utáni hónapban is feltüntette az „Inventio dextrae Sancti Stephani regis”-t, egyszer tényle- ges helyén, május 30-án, másodszor pedig június 30-án, éppen a „Depositio Sancti Ladislai regis” ünnepe helyett. De akár a Müncheni Kódexet is példaként hozhatnánk, ahol november hónapban, 13-ig valamennyi szentet egy sorral feljebb írtak. (KNAUZ 1876, 119.). 304 LAUF 2009, 280. és 23. j.

130

Összességében azonban elmondható, hogy a Psalterium kalendáriuma minden kétsé- get kizárólag magyarországi típusú, azon belül pedig határozottan zágrábi jellegzetességeket hordoz. A zágrábi alaptípustól való eltérésekben talán enyhe pálos karakter fogható meg. A Psalterium kalendáriuma csaknem teljesen megegyezik a Kálmáncsehi-breviá- rium305 szintén zágrábi típusú naptárával, és közel áll a Nagylaki-breviárium306 zágrábi nap- tárához is. A Kálmáncsehi-féle kalendárium azonban mégis jobban követi a nyomtatott zágrábi missale naptárát, mint a Beatrix-psalterium, az abban található, fönt ismertetett elté- rések miatt. Általános magyarországi jellegzetességeket hordoz a Beatrix-psalteriumban talál- ható litánia is (ff. 214v–219v), magyar szentekkel az egyes egységek végén. Így a pápák és az egyháztanítók után: „Sancte Stefane rex”, „Sancte Emirice dux”, „Sancte Ladislae rex” (f. 216v); valamint „Sancta Helisabeth” a női szentek lezárásaként (f. 217r). Úgy tűnik tehát, hogy a Beatrix-psalterium scriptorának, Gundisalvus Hispanusnak rendelkezésére állt egy magyarországi, méghozzá zágrábi típusú kalendárium és egy litánia, amelyet előképként használt a Psaletrium másolása során. A kérdés természetesen az, hogy hol került a lemásolásra sor, Budán vagy Firenzében. Magyar vonatkozású mintapéldány felhasználása mindenféleképpen tudatosságról árulkodik. Minden valószínűség szerint a le- rövidített zágrábi kalendáriumban feltüntetett ünnepek sora sem esetleges, hanem tudatos válogatás eredménye, a válogatás alapszempontja azonban egyelőre még nem látható. Ké- zenfekvő volna a magyar királynénak vagy az uralkodópárnak szóló jellegzetességeket keresni a kalendáriumban és a litániában. Talán ez a tendencia fogható meg Toulouse-i Szent Lajos (aug. 19.) ünnepének feltüntetésében, aki a nápolyi Anjou-házzal és az Árpád-házzal is kapcsolatba hozható. Semmiképpen sem valószínű azonban, hogy ezt az előkészítő munkát a másoló, Gun- disalvus Hispanus végezte volna el. Budára vonja mindez Gundisalvust, akitől egyébként nem ismerünk másik psalteriumot? Vagy pedig – lévén szó a magyar királyi udvar rendkívüli megrendeléséről – előkészítve leküldtek egy magyar mintapéldányt Firenzébe? Ebből a szempontból beszédes lehet egy apróság, Szent László király nevének Gundisalvus általi furcsa elírása. Korábban láthattuk, hogy kétszer is „Ladii” formában, méghozzá rövidítésjel nélkül jelenik meg a szent király neve, június 27-én és július 29-én.307 (54. kép) Ez a forma azért állhatott elő, mert – miként Lauf Judit erre rámutatott – Magyarországon Szent László

305 Bp., OSZK, Cod. Lat. 446. 306 Bp., OSZK, Cod. Lat. 343. 307 Az alakot Rómer Flóris is kérdőjelekkel jegyezte fel, vö.: 295. j.

131 nevét nem csupán teljes alakban, hanem rövidítve, „Lad.” és „Ladisl.”308 formában is feltün- tették. Elképzelhető, hogy a mintapéldány kalendáriumában is így szerepelt, a külföldi má- soló pedig nem tudta feloldani a névalakot, mert nem ismerte a szent király nevét, hiszen nem tudta azonosítani a litániában található „Sancte Ladislae rex” alakkal sem, és a „Lad.” vagy „Ladisl.” végén található esetleges rövidítésjelzés felhasználásával ezt a kézenfekvő formát ötlötte ki.309 Ez a tévesztés számunkra elsősorban azért elgondolkodtató, mert egy esetleges budai másolás során a scriptornak könnyedén lehetősége nyílt volna megkérdezni a problematikus alak helyes feloldását. Ha azonban kilépünk a Psalterium szűken vett köreiből, és ismét a fönt tárgyalt hár- mas kódexcsoport (Platón–Aristeas–Psalterium) szempontjából vizsgáljuk a jelenséget, akkor újabb meglepő egybecsengésre lehetünk figyelmesek. Miként arra már utalás történt, az Aristeas-kódex illuminátorát 2008-ban Ulrike Bauer-Eberhardt Francesco de Castello Ithal- licóval azonosította, azzal a Budán működő miniátorral, aki a Kálmáncsehi Domokos szé- kesfehérvári prépost számára készült díszkódexek vezető mestere is volt. Minden valószínűség szerint az El Escorial-beli Platón-kódex is ugyanebbe az alkotói körbe vonható. Az Aristeas-corvinát Ulrike Bauer-Eberhardt 1480 körülre datálta, és a Kálmáncsehi-kézira- tok is körülbelül ekkortájt készültek el.310 A Kálmáncsehi-csoport azonban nem csupán az Aristeas-corvinát és a Platón-leveleket vonja magához, hanem a Beatrix-psalteriumot is, méghozzá több szinten, ezen a ponton a benne található kalendárium szintjén. Miként azt az imént láthattuk, a Psalterium kalendáriuma magyarországi, a zágrábi egyházmegye sajátos- ságait követi, éppen úgy, mint a Kálmáncsehi-breviárium kalendáriuma, amihez igen közel áll. Mivel magyarázható mindez? Csupán annyi volna a titok nyitja, hogy egy zágrábi kalendárium állt rendelkezésre Budán a miniátorműhelyben, és amikor a Psalteriumra szóló firenzei királyi megrendelést előkészítették, egy ilyet másoltak le, vagy vonták ki belőle a kívánt válogatást, és küldték el Firenzébe? A kérdés egyelőre nem eldönthető, s bár az ész- szerűség továbbra is a firenzei másolást valószínűsíti, nem tagadhatók le a Buda felé mutató

308 KNAUZ 1876, 206. 309 Gondolhatnánk természetesen arra is, hogy a „Ladii” alak rövidítés, és hogy a scriptor hűségesen lemásolta az előkép alapján, csupán nem tette ki a rövidítésjelet, ez azonban azért sem valószínű, mert minden más és indokolt esetben szabályszerűen jelzi a rövidítést. 310 Vö.: HOFFMANN-WEHLI 1992, 111–119.; WEHLI 1994; Pannonia regia 1994, Nr. IX–5., a Kálmáncsehi- breviárium leírása Mikó Árpádtól. A kérdéshez általában: WEHLI 2004.

132 jelek sem, a Kálmáncsehi-breviáriuméval párhuzamos, zágrábi kalendárium, a litánia a magyar királyi szentekkel, valamint a Rómer és Csontosi által is megfigyelt, durvább minőségű pergamen.

Az illumináció

A Psalterium kutatásának egyik legfőbb jellegzetessége, hogy bár az illumináció mindvégig kitüntetett érdeklődésre tarthatott számot, azon belül csak és kizárólag a címlap miniatúradíszét vizsgálták. (43. kép) Miként azt Mikó Árpád bizonyítja, a címlap, valamint a kódex belsejének kifestése teljesen elkülönítendő egymástól.311 A címlappal kapcsolatban nyomon követhettük a miniátorkéz-identifikációk fokozatos módosulását Attavantétől Francesco Antonio del Chericón át egészen Francesco Ros- selliig, mígnem eljutottunk Annarosa Garzelli napjainkban is mérvadó megállapításáig, nevezetesen, hogy a Beatrix-psalterium illuminációja Francesco Rossellinek és az ún. „Me- dici Ilias mesterének” tulajdonítható. Francesco Rosselli nevének felbukkanása legfőbb kér- désfeltevésünk szempontjából azért izgalmas, mert levéltári dokumentumok bizonyítják róla, hogy 1478/1479 és 1481 között a budai udvarban tartózkodott. A királyi udvarban folytatott tevékenysége jellegéről azonban nincsenek konkrét ismereteink, s noha több corvina miniálása is összeköthető a nevével, eddig még egyet sem lehetett biztosan budai periódu- sához kötni.312 Csábító és kézenfekvő volna a következtetés, hogy Rosselli a címlap minia- túráján esetleg Budán dolgozott. A datálás is megengedné ezt a feltevést, hiszen körülbelül az 1476-tól az 1480-es évek elejéig terjedő időintervallumban mozgunk. Annarosa Garzelli identifikációja azonban, hogy ti. a Psalterium címlapján nem csupán Rosselli, hanem a „Me- dici Ilias mestere” is dolgozott, máris ellentmond ennek a lehetőségnek, hiszen annak, hogy Rosselli mellett a „Medici Ilias mestere” is megfordult volna Budán, végképp semmiféle nyoma, sem pedig valószínűsége nincs.

311 MIKÓ 2010. 312 A kérdéssel legutóbb Pócs Dániel foglalkozott (vö.: PÓCS 2008). L. továbbá BANFI 1940. Florio Banfi szerint Francesco Rosselli budai tartózkodásának egyetlen megfogható emléke a minden bizonnyal Budán ké- szített térkép (5.). Fia hagyatékleltárában ugyanis az alábbi tétel tűnik fel: „Ungheria doppia d’un foglio reale”. (6., 17. j.). Banfi szerint Rosselli Magyarországon valójában térképészettel foglalkozott, és ezzel tett szert ak- kora bevételre, hogy abból az addig kispénzű miniátor házat és telket tudott vásárolni Firenzében. A Florio Banfi által mellékletként közölt Rosselli-féle térképeken egyébiránt ugyanaz a kézírás tűnik fel, mint a budapesti Regiomontanus-corvina (Bp. OSZK, Cod. Lat. 412.) címlapja címerének köriratában, s ez végképp el- dönti azt a hosszú ideje húzódó kérdést, hogy a budapesti Regiomontanus Rosselli munkája-e vagy sem. A kódexet tehát minden kétséget kizáróan Francesco Rosselli miniálta.

133

Összegezve tehát az eddigieket, jóllehet szólnak érvek a budai eredet mellett is, mégis az látszik valószínűnek, hogy a Psalterium kézirata Firenzében, minden bizonnyal a magyar királyi udvar megrendelésére készült. A magyar királyi megrendelés mellett szól a kalendárium és a litánia gondos előkészítése is. A kódex scriptora Gundisalvus Hispanus volt, akinek valamikor 1475/1476 és 1478 között kellett elkészítenie a másolatot. A megren- delés valószínűleg magába foglalta a címlap kifestését is, erre szintén Firenzében került sor, a miniatúrával Francesco Rossellit és a „Medici Ilias mesterét” bízták meg.313 Elképzelhető, hogy mindez Francesco Antonio del Cherico vállalkozása keretein belül történt, hiszen Francesco Rosselli – Attavantével együtt – az ő tanítványaként vált mesterré, és sokáig dolgozott a műhelyében.314 Mivel a másolatnak legkésőbb 1478-ig el kellett készülnie, hiszen ebben az évben Gundisalvus Hispanus Barcelona püspöke lett, nem valószínű, hogy a címlap illuminációján a minátorok Rosselli budai tartózkodása, tehát 1481 után dolgoztak volna. Francesco Rosselli miniátori tevékenysége egyébként is egyre visszafogottabbá vált az 1480-as évek elején, az évtized közepétől pedig a mester teljes egészében a térképmetszés felé fordult.315 A Psalterium belsejének illuminációja, amely hét darab figurális iniciáléból, valamint számos kétsoros iniciálából és egysoros mondatkezdő majuszkulából áll, azonban már nem a firenzei műhely jegyeit hordozza magán. Mikó Árpád meggyőzően bizonyítja, hogy a Psal- terium belső könyvfestészeti dísze minden bizonnyal a budai műhely munkája. Ezzel kapcsolatban csupán egyetlen egy párhuzamra szeretnénk rávilágítani, ami a Psalteriumot a zágrábi jellegű kalendárium közösségén túl megint csak a Kálmáncsehi-breviárium és a budai műhely köreibe vonja. Rendkívül hasonlít egymásra ugyanis a két kódex kisebb, egy-két soros iniciáléinak és mondatkezdő nagybetűinek kialakítása, díszítése és elhelyezésük rendszere. (55., 56. kép) Alapvetően két típusról van szó. Az egyik csoport képviselői a Psalteri- umban a kalendárium hónapjainak élén, valamint az egyes zsoltárok, canticumok és imádságok elején jelennek meg, a Kálmáncsehi-breviáriumban pedig mindig a gazdagon il- luminált oldalak szövegtükrében, egy másik típusú,316 azonos méretű iniciáléval váltakozva.

313 Francesco Rosselli és Gundisalvus Hispanus „közös munkájára” más példa is felhozható. Gundisalvus fennmaradt másolatai közül az egyetlen datált kötetet (1476. márc. 13.) történetesen szintén Rosselli miniálta (Fi- renze, BML, Plut. 46. 12). GARZELLI 1985, I, 178. (506.). A kódex megtekinthető a BML digitális tékájában: http://teca.bmlonline.it/TecaViewer/index.jsp?RisIdr=TECA0000936788&keyworks=Plut.46.12. A miniatúra igen közel áll a budapesti Regiomontanus-corvina stílusához (l. az előző jegyzetet). 314 GARZELLI 1985, I, 173–188. (Il contributo di Francesco Rosselli al codice miniato), itt 175. 315 Uo. Garzelli az 1470-es és az 1485-ös évszámokkal jelöli ki Roselli miniátori működése határait. 316 Ez a „másik” típus (különféle színű fedőfestékkel kialakított nagybetű, laparannyal teljesen kitöltött, négy- zetes háttér előtt, vékony fekete vonallal keretezve) továbbvezet az itt is tárgyalt Aristeas-corvina és a Má- tyás-graduale iniciáléihoz.

134

Az iniciálékat laparanyból alakították ki, és változatos módon három részre osztott, zölddel, pirossal, kékkel színezett, fehér növényi ornamentikával díszített, négyzetes háttér elé he- lyezték. Az arany betűtestet vékony fekete vonallal árnyékolták. A másik csoportot mindkét kódexben az egysoros, laparannyal kialakított vagy sötétkékre festett mondatkezdő majusz- kulák alkotják, amelyek szintén szabályos váltakozásban követik egymást. Mind az aranyozott, mind a sötétkék nagybetűket ellátták tollrajzos díszítéssel, kialakításuk mindkét kódexben nagyon hasonlít egymásra: a betűtest két oldalán és közepén 2–4, egymással pár- huzamos, függőleges vonalból álló nyaláb található, amely nem haladja meg a betű hosszú- ságát. A vonalnyalábokat két oldalról apró fülek szegélyezik. (57–59. kép) A Kálmáncsehi- breviáriumban az aranyozott majuszkulákat zöld, a kék nagybetűket pedig piros tollrajz kí- séri, a Psalteriumban a kék nagybetűket szintén pirossal dekorálták, az aranyozott betűket azonban lilával. Apró eltérés, hogy a Kálmáncsehi-breviárium esetében a vonalnyalábokat csupán a kalendáriumrészben díszítik fülek. Úgy tűnik tehát, hogy a Psalterium „üresen” érkezett Budára Itáliából,317 csupán címlap-miniatúrával rendelkezett, a belső kifestés nemcsak a figurális iniciálék esetében, hanem teljes egészében a budai műhelyre várt.

A kódex kötése

Mindebből azonban az következik, hogy a kódexnek kötés nélkül, füzetekben kellett Budára érkeznie. Miként a kutatástörténet áttekintése során erről meggyőződhettünk, a Psal- terium kötésének problematikája rendkívül összetett és hosszú múltra visszatekintő kérdés. Idézzük fel röviden Anthony Hobson jelenleg is elfogadott álláspontját! Eszerint a kódex Firenzéből füzetek formájában Rómába került, ahol Giovanni d’Aragona, aki éppen induló- félben volt Budára, Felice Felicianóval köttette be a neki készített Livius-kódex kötésének mintájára. Ezt követően pedig a bíboros a Psalteriumot 1479 őszén magával vitte Magyar- országra, ahol alkalma volt átnyújtani testvérének, Beatrix királynénak. Az a körülmény azonban, hogy a kézirat minden bizonnyal belül teljesen kifestetlen állapotban került Budára, szükségszerűen megcáfolja azt a feltételezést, hogy kötése Rómában készült volna. Egy ilyen mértékben befejezetlen kéziratot, amelyet ráadásul a királynénak (és/vagy a király- nak?) szántak, semmiképpen sem köthettek be a teljes kifestés előtt, a kódexkészítés menete

317 Francesco Rosselli iniciáléi a fönt ismertetett típustól teljesen különböznek. Ehhez lásd például a 313. jegyzetben megadott kódexet!

135 ezt nem engedi.318 Természetesen számos példa van arra, hogy bekötött kódexek illuminá- cióját később kiegészítik, ebben az esetben azonban nem csupán erről volt szó. Anthony Hobson tulajdonképpen maga is ellentmondásba bonyolódik, amikor ide vonatkozó teóriáját megfogalmazza: „az illumináció azonban befejezetlen volt, és Magyarországon várt kiegé- szítésre. Talán Aragóniai Beatrix kérte meg a testvérét, Giovanni bíborost, hogy vigye ma- gával a Psalteriumot. A kötet füzetek formájában került Rómába, és a bíboros még elutazása előtt beköttette. Nyilvánvalóan tetszett neki a saját Liviusának kötése, és ezért megrendelt egy visszafogottabb változatot nővére psalteriuma számára.”319 Ha a kötet füzetek formájá- ban került Rómába, az illuminációja pedig Budán várt befejezésre, akkor a kardinális nem köttethette be indulása előtt Rómában. Persze bárki felvetheti, hogy a kódexet budai kifes- tése után éppen visszaküldhették volna Itáliába beköttetni. Miként ezt alább látni fogjuk, a Psalterium esetében erre aligha kerülhetett sor, valamint idézhetjük Hoffmann Edith szelle- mes megjegyzését is: „Ha föltennénk olyan olasz várost, melyben e különféle címerek, met- szések, kötések készültek, következésképen okvetlen arra az eredményre jutnánk, hogy a könyvek egy része állandóan úton lévén, Mátyás király híres és sokat olvasott könyvtára teljességgel használhatatlan könyvtár volt.”320 Ha a kódexet kézbe vesszük, két további jegyet fedezhetünk fel a kötésén, amelyek végképp Buda javára döntik el a kérdést. (60–61. kép) Az egyik ilyen jellegzetesség a Psal- terium metszése. A metszésvizsgálat – amint láttuk – a 20. század legelső évtizedének ma- gyarországi művészettörténeti kutatásai eredményeként vált a corvinák elemzésének egyik fontos szempontjává. Ráth György 1897-ben a corvinák egyik ismérveként tárgyalja a zöld- del, kékkel és vörössel kifestett, aranyozott metszéstípust, és egyben megállapítja, hogy ez egy-két kivételtől eltekintve a bársonyba kötött corvin-kódexek sajátja.321 Hoffmann Edith 1927-ben, majd pedig 1929-ben megjelenő tanulmányában tovább viszi Ráth György gon- dolatmenetét, elemzi a metszéstípus motívumainak eredetét, és igazolja, hogy ezek csupán Budán készülhettek: „… aranymetszésükön geometriai vagy virágdísszel ékesek, mely fes- tések változatossága, formáiknak és színeiknek üdesége csodálatraméltó. Az ornamentikájuk

318 Ily módon lehetetlenné vált volna a minőségi kivitelezés, és rendkívül lelassult volna a munka, hiszen minden egyes oldal valamennyi munkafázisánal meg kellett volna várni a végleges száradást. Mindemellett lehetetlen lett volna elkerülni, hogy néhány helyen ne tűnjön fel a friss festés lenyomata a szemközti oldalon. 319 „But the illumination was unfinished and had to be completed in Hungary. Probably Beatrice of Aragon asked her brother, Cardinal Giovanni, to bring the Psalter with him; the volume reached Rome in sheets, and the cardinal had it bound before setting off on his journey. He had evidently liked the binding of his Livy and commissioned a reduced replica for his sister’s Psalter.” Vö.: HOBSON 1989, 50. és az 55. j. 320 Bibliotheca Corvina 1927, 42. 321 RÁTH 1897, 258–260. A corvinametszések ilyetén jellegű vizsgálatára, és ezeknek a következtetéseknek a levonására Magyarországon az 1877-ben Isztambulból megérkező kódexcsoport adott alkalmat, ugyanis az e csoportban található corvinák metszése jórészt ilyen.

136 stílusa pedig sajátosan Felső-Olaszországból eredő; de némelykor oly speciális flórenci elemekkel egyesül, melyek minden tekintetben Cherico virágdíszeivel rokonok. E metszéseket Budán és nem Olaszországban festették. Erre bizonyítékul azt hozhatjuk fel, hogy a legkü- lönbözőbb korból és vidékről származó kéziratok metszése egy és ugyanazon műhelyben készült.”322 Ezt a metszéstípust azóta festett, aranyozott budai metszésnek nevezi a kutatás, és Hoffmann Edith nyomán elfogadja, hogy néhány kivételtől eltekintve mindenekelőtt a bársonyba Budán bekötött corvinákkal jár együtt, továbbá, hogy ez a fajta metszés kapcsolatban van az ún. második címerfestő M A sziglákkal ellátott címereivel. A kódexek aranyozott metszését mindhárom oldalon zöld, kék és rózsaszínbe hajló geometrikus vagy virágornamentika díszíti, a hosszanti metszésen mindig feltüntetik a mű szerzőjét és rövid címét, többnyire bekeretezve. A Psalteriumnak ugyanilyen, festett, aranyozott, budai típusú metszése van. Az alap- típustól való eltérés, hogy az aranyozást itt a festés mellett poncolással is díszítették. A hosz- szanti metszés közepén, bekeretezett oválisban egykor a mű címe állt, ami ma már nem olvasható. A legkorábbi, autopszián alapuló leírás a kódex metszéséről Rómer Flóristól szár- mazik, aki még el tudta olvasni a hosszanti metszésen a kötet címét, és miután pár szóval jellemzi a látványt, ezt írja: „a hosszoldalon középett tojásdad keretben két sor közt betűk PSALTE / RIUM.”323 Csontosi János a következőket jegyezte fel ugyanerről: „A kézirat vágása arany alapon szines lombozatokat és arabeszkeket mutat a hoszu vágásban kis tojás nagyságu elipszisben olvasható ezen felirás: Psalterium.”324 A kódex metszésére a nyomtatott szakirodalomban legelsőként Fógel József tért ki röviden, az alábbi szavakkal: „metszése arany, színes díszítéssel; a hosszanti metszésben medaillonban a könyv címe.”325 Fógel sehol sem mondja ki, hogy a leírás alatt milyen metszéstípust is ért, tehát nem kategorizál, azonban ugyanezekkel a szavakkal jellemez minden olyan corvinát is, amelynek bizonyítot- tan festett, aranyozott budai típusú metszése van. Rendkívül meglepő, hogy bár Hoffmann Edith a teljesség igényével dolgozott, a Psalteriumnak sem a belső könyvfestészeti díszéről – amelyről elképzelhetetlen, hogy ne vette volna észre, hogy budai eredetű – sem pedig a kódex metszéséről sehol, semmiféle kontextusban nem beszél. Fel kell tennünk, hogy esetleg nem látta eredetiben a kódexet, csupán a kötéstábláiról és a címlapjáról készült reprodukciók alapján vont le következtetéseket. 1940-ben a Mátyás Király Emlékkönyvben Végh Gyula

322 Bibliotheca Corvina 1927,43–44. és HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 88. 323 Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I, f. 422v. 324 Bp., OSZK, Fol. Hung. 1144., f. 148r. 325 Bibliotheca Corvina 1927, 75., Nr. 144.

137

úgy emlegeti a Psalteriumot az erlangeni Bibliával együtt, mint a bőrkötéssel, azonban festett, aranyozott, budai aranymetszéssel rendelkező, kivételt képező kódexeket. (62. kép) El- képzelhetetlen, hogy ugyanezt Hoffmann Edith ne tudta volna. Csapodi Csaba a maga részéről több helyen is megemlíti, hogy bár a Psalterium metszése festett és aranyozott, még- sem vonható a budai típusú metszések körébe; indoklást azonban nem ad.326 A budai típusú, festett, aranyozott metszések egyik sajátossága, hogy változatos for- mában kombinálják alapmotívumaikat, hol geometrikus jellegű, hol pedig tisztán növényi ornamentikát adva. A Psalterium a metszéstípusnak megfelelően zölddel, kékkel és vörössel festett díszítése geometrikus és növényi motívumokat is tartalmaz. A díszítősor elemei köny- nyedén felfedezhetők más corvinák budai típusú metszésein. Így például a díszítősor fő vázát adó, rózsás-vörös színű, stilizált növényi motívum visszaköszön az OSZK Trapezuntius- corvinájának (Cod. Lat. 280.) metszésén, igaz, ott más színezésben. A rózsásvörös stilizált virágot körülölelő, az ívek ritmusát adó, kékre és zöldre festett akantuszlevelek egyik pár- huzama a Cyprianus-corvina (Cod. Lat. 529.) metszése, amelyet szintén az OSZK őriz. (63. kép) Az akantuszívek találkozási pontjához helyezett vörös, három szirmú virágkelyhek szintén visszaköszönnek számos helyen a rokon metszéseken. A Psalterium hosszanti met- szésén is megtalálható a kötet címe, hasonlóan az összes többi budai típusú, festett, aranyozott metszéshez, s a példaként felhozott Trapezuntius-corvinához hasonlóan a címet itt is vastag, zöld csík keretezi, a különbség csupán annyi, hogy míg máshol négyszögű, addig itt ovális kerettel találkozunk. A metszést alkotó motívumok azonban nem csupán a többi, hasonló metszésű corvi- nát idézik, hanem valójában a Psalterium kötésének gazdag mintázatát is, feltehetőleg a kompozíció teljes egységére törekvő könyvkötőmester szándékai szerint. Az akantuszlevelekkel körülvett virágmotívum egyik alapeleme a címert körülvevő középdísz középső ívé- nek. A metszés oválisaiban található, kereszt alakú, rácsozat hatását keltő díszítőelem pedig mintha a keleti bőrfiligrán kereszteződéseit idézné. A kereszt közepére zölddel ráfestett ka- rika még a bőrfiligrán kereszteződéseinél keletkező körhatást is visszaadja. A hármas szirmú, tölcséres virág szintén felbukkan a sarkokat díszítő bőrfiligrán szövevényében. A Psalterium metszése tehát a budai típusú, festett, aranyozott metszések csoportjába tartozik. A feltevés, hogy a budai metszést esetleg a máshol már bekötött kódexen alakították ki, nem megkockáztatható. A kódexkészítés menete szerint ugyanis a metszés nem készülhet el a bekötés után, a metszésen szükségszerűen végrehajtandó munkafázisokat a kötéstáblák

326 CSAPODI 1972, 32.; CSAPODI 1973, Nr. 949.

138 megakadályozzák.327 A Psalterium teljesen kifestett és körbemetszett kézirata minden bizonnyal a budai műhelyben várta, hogy megkapja pompás kötését. A kötés másik jellegzetessége, amely szintén budai előállítást sugall, a kötéstáblák közepén található címer. Ez a címertípus (négyosztatú pajzs, az 1. és 4. mezőben a magyar vágásokkal, a 2. és 3. mezőben a cseh oroszlánnal, középen a hollós szívpajzzsal, a pajzs fölött koronával) a Corvina Könyvtár vonatkozásában tapasztalataink szerint csakis Budán használatos. A budai műhelyben működő címerfestők ezt a típust festették a vásárolt és ezért üresen hagyott címerhellyel vagy korábbi possessor címerével rendelkező kódexekbe, valamint azokba, amelyeknek illuminációja Budán készült. Az Itáliában illuminált, megrende- lésre készült kódexekben más összetételű címerek találhatók.328 A Psalterium kötésének címertípusa jelenik meg az aranyozott corvina-bőrkötések centrumában is, csupán kisebb méretben és más technikával elkészítve. Ha elvégzünk egy rövid összehasonlítást az első és a második címerfestő által festett címerek és a Psalterium kötésének címerei között, akkor nem csupán a típus, hanem a rajzolat és a formák szintjén is megfigyelhetjük az egyezéseket. Az első címerfestő címerén kö- rülbelül ugyanazok az arányok köszönnek vissza, mint a Psalterium kötésén, a pajzs és a mezők viszonylag szélesek, a kompozíció mindkét esetben hasonló, „tágas” benyomást kelt. A 19. századi és a 20. század első felének kutatói tulajdonképpen soha nem vonták kétségbe, hogy a Psalterium kötése Budán készült. Ha más nem, akkor festett, aranyozott, budai típusú metszése erre kétségtelen bizonyítékot szolgáltatott, bár valójában elvitatásra sem került sor. A szakirodalomban az erlangeni Biblia és a Beatrix-psalterium volt arra a példa, hogy egy-két kivételes esetben nem csupán bársony-, hanem bőrkötés is kaphatott a magyar királyi udvarban ilyen típusú metszést.329 A kódex Tammaro De Marinis és Anthony Hobson kutatásai nyomán „hagyta el” végképp Budát, akik noha itáliai kontextusba helyez- ték a díszkötést, azt elmulasztották a Corvina felől is megközelíteni. Ily módon elkerülhették figyelmüket azok a jegyek, amelyek ezt a kódexet a budai műhely produktumai körébe von- ják.

327 A kéziratot nem lehet úgy körbevágni, hogy már bekötötték, sem pedig a metszésaranyozáshoz és festéshez előkészíteni, valamint azt végrehajtani. Itt szeretném megköszönni az OSZK Restauráló és Kötészeti Osztá- lya munkatársainak a tárgyban folytatott értékes konzultációkat. 328 HOFFMANN–WEHLI 1929/1992, 81. Hoffmann Edith szerint az Itáliában rendelt kéziratok két alaptípust követnek. A korábbiak (pl. a Carbo-corvina és Vitéz Plautusa) Mátyás aranyforintjáét (1. magyar vágások, 2. kettős kereszt, 3. holló, 4. cseh oroszlán), a későbbiek pedig (pl. az Attavante-kódexek) az ezüstgaras össze- tételét (1. magyar vágások, 2. kettős kereszt, 3. dalmát párducfejek, 4. cseh oroszlán). 329 VÉGH 1940, 287.

139

Mindazonáltal nem állítjuk azt – eszközeink sem volnának ennek a bizonyítására –, hogy Anthony Hobson okvetlenül téved akkor, amikor Felice Felicianónak tulajdonítja a Psalterium bekötését Giovanni d’Aragona bíboros Livius-kódexével együtt. Ritoókné Sza- lay Ágnes kutatásai óta tudjuk, hogy ez a különös ezermester-humanista, a Daedalust is fe- lülmúló könyvkötő és az alkímia elkötelezett híve, amikor 1479 őszén nyoma vész, akkor valójában bíborosával Pannoniába indul.330 Erről egy fönnmaradt levele tanúskodik. Ez az információ azonban még nem állt Anthony Hobson rendelkezésére. Lehetséges persze, hogy ezzel az utazással valóban a pestis elől menekül, mint ahogyan Hobson tudja. A humanista Giovanni d’Aragona kíséretében érkezett tehát Magyarországra, ahol többek között – az an- timonérc keresése mellett – római feliratok gyűjtésével foglalkozott.331 Ha elfogadjuk Hob- son identifikációját, akkor a fönti gondolatmenet értelmében Felice Felicianónak nem Rómában, a Magyarországra való indulás előtt, kifestetetlenül, hanem a budai műhelyben kellett bekötnie a kéziratot. Bárki lett légyen is a könyvkötőmester, a Psalterium kötésével minden bizonnyal fontos, mintaadó darabot alkotott. Talán nem véletlen az sem, hogy éppen ez a kódex és vele együtt az erlangeni Biblia332 – amelynek kötése sok tekintetben párhuzamos a Psalteri- uméval – képezi a két kivételt a festett, aranyozott, budai típusú metszések alkalmazása kö- rében. Lehetséges, hogy ez a kódex vagy ezek a kódexek valamiféle kezdetet jelentettek a Corvina kötéseinek történetében, amikor még nem alakult ki az egységes stílus, és még nem kanonizálódtak az együtt járó stílusjegyek. A két kódex metszésén még együtt jelenik meg az aranyozás, a poncolás és a festett díszítés. Ezek az elemek később határozottan különvál- nak, a bőrkötéseket poncolt-aranyozott, a bársonykötéseket pedig aranyozott-festett, ám poncolás nélküli metszés fogja kísérni. A Psalterium – Paul Adam meggyőző elemzése szerint – talán valóban eredeti, keleti elemeket felhasználó és azok eredeti elrendezését szük- ségszerűen követő kompozíciója szerepet játszhatott az aranyozott corvina-bőrkötések egységes és a Psalteriuméhoz nagyon hasonló kompozícióinak kidolgozásában.333 Minden-

330 RITOÓKNÉ 2002, 87–102., itt 94. és 21. j. Felicianóhoz lásd az egész tanulmányt, átfogó szakirodalommal. 331 RITOÓKNÉ 2002, 75–86. 332 Az erlangeni Biblia számos alkalommal említésre került a tanulmányban mint a Psalteriummal rokon kötés, amelyhez valóban nagyon közel áll. A két kódex rokonságához l. ROZSONDAI 2004, 199., valamint részletesen szól róla Mikó Árpád a Beatrix-psalteriumról írott tanulmányában (MIKÓ 2010, 268. skk.). Metszését a 20. század eleji magyar szakirodalom egyértelműen budai, festett-aranyozott típusúnak tartja, a kötését pedig kö- vetkezésképp budai eredetűnek. Vö.: Bibliotheca Corvina 1927, Nr. 144; HOFFMANN 1927, 187. j.; VÉGH 1940, 287. A kódex metszését a Psalteriuméhoz hasonlóan poncolással is díszítették. 333 Elgondolkodtató ebből a szempontból például a bécsi Hieronymus-corvina (Cod. 930) bőrmetszéssel, valamint kék és zöld aláfestéssel készített kötése. Erről l. KOROKNAY 1968, 8. Az első kötéstábláról színes fotót közöl MAZAL 1990, 101., Abb. 27.

140 esetre a kódex néhány esztendeig biztosan a budai királyi könyvtár kincseinek éke volt, dísz- kötésének áradó gazdagságával pedig bizonyos szempontból magasabb, mintaadásra alkalmas szinten valósította meg ugyanazt a stíluseszmét, amelyet a Corvina könyvkötőmestere – talán éppen a Psalterium és esetleges, azóta elveszett rokon-kötések ihletése révén – ké- sőbb a magyar király könyvei számára kidolgozott.

***

A magyarországi és a külföldi kutatás eredményeinek, valamint a kódex sajátossága- inak összevetése alapján a Beatrix-psalterium geneziséről a következő megállapítások tehe- tők. A kódex feltehetőleg a magyar királyi udvar megrendelésére készült, talán valóban Mátyás ajándékaként feleségének. A scriptor Gundisalvus Hispanusszal azonosítható, aki a munkát minden bizonnyal legkésőbb 1478-ig befejezte. A másolat elkészítésére nagy való- színűséggel Firenzében került sor, bár nem vethetjük el teljesen a budai lokalizáció lehető- ségét sem, hiszen komoly érvek mutatnak ebbe az irányba is, így a pergamen durvább, az itáliai finom hártyától eltérő minősége; a zsoltárokat megelőző zágrábi kalendárium, amely nagyon közel áll az 1480 körül a budai műhelyben készült Kálmáncsehi-breviárium naptá- rához; a magyar szenteket hangsúlyozó litánia; valamint a Psalterium több szinten megfi- gyelhető rokonsága a szintén Gundisalvus által másolt és később teljes egészében a budai műhelyben kifestett El Escorial-beli Platón-kézirattal és a müncheni Aristeas-corvinával. Fi- renzei másolás esetén a zágrábi kalendárium és a litánia rendkívül tudatos előkészítésről árulkodik magyarországi részről, ami a királyi megrendelés tényét támaszthatja alá. Minden valószínűség szerint a megrendelés része volt a címlap kifestése is, amely Francesco Rosselli és a „Medici Ilias mesterének” magas színvonalú, közös munkája. Az a körülmény, hogy Rosseli 1478/79 és 1481 között Budán tartózkodott, megadná a lehetőséget annak a feltéte- lezésére, hogy esetleg a másolattal együtt a címlap is Budán készült volna, a „Medici Ilias mesterének” budai előfordulását azonban semmi sem dokumentálja. A feltehetőleg tehát Fi- renzében lemásolt és a címlapján kifestett kézirat füzetek formájában hagyhatta el Itáliát – nem kizárt, hogy az 1479. augusztus 30-án Magyarországra induló Giovanni d’Aragona bí- boros poggyászában –, ugyanis belső illuminációja teljes egészében a budai műhely 1480 körüli karakterét mutatja. Igaz ez a figurális iniciálékra, valamint a kisebb szöveg- és mon- datkezdő nagybetűkre egyaránt. Utóbbiak igen közel állnak a Kálmáncsehi-breviárium meg- oldásaihoz. Mindebből természetszerűleg adódik a következtetés, hogy a kódex bekötésére

141 is a budai műhelyben került sor. Ezt támasztja alá a kötet metszése is, amely a színes, aranyozott, budai típust képviseli. A Psalterium az egyik kivétel, amikor ez a metszés nem bár- sony-, hanem bőrkötéshez társul. A kötés budai eredete felé mutat a kötéstáblák centrumában található címertípus is. A fejezetnek nem volt célja a kódex datálása, azonban a fentiek nyomán mégis kibontakozik egy valószínűsíthető időintervallum. A terminus post quem-et körülbelül Mátyás és Beatrix 1476-os házasságkötése jelenti. A legfőbb viszonyítási pont a scriptor, Gundisal- vus Hispanus másolói működésének vége, 1478. Annak tükrében, hogy semmiképpen sem „elfekvő” kéziratról volt szó – erről tanúskodik a kalendárium és a litánia gondos kiválasz- tása, valamint, hogy Gundisalvus számára a Psalterium nem tucatmunka volt, hiszen nem ismerünk tőle másik zsoltároskönyvet –, feltételezhetjük, hogy a címlap kifestése legkésőbb 1479-ig megtörtént. A kódex teljes kifestése és bekötése szintén legalább egy teljes évet vehetett igénybe. Mindennek figyelembevételével a Beatrix-psalterium az 1476 és 1481 kö- zötti időszakra datálható.

142

V. A CORVINÁK HERZOG AUGUST

REPREZENTÁCIÓJÁBAN

„...circa res Hungaricas in roth Samt gebunden mit König Matthias Corvini bildniß gezieret ...”334

A fejezet legfőbb célja, hogy meghatározza a wolfenbütteli corvinák helyét mind eredeti kontextusukban, azaz az egykori Corvina Könyvtár állományában, mind pedig abban a 17. század eleji udvari környezetben, amelyben végső otthonra leltek. Nem a kódexek egy- korú vonatkozásait, szerepét kívánjuk tehát összegezni – hiszen ezt megteszik más, kifejezetten erre a célra született tanulmányok 335 –, hanem abba a roppant gazdag világba szeretnénk bepillantást adni, amit a corvinák újkori története jelent. Herzog August könyvtára, a szóban forgó corvinák új őrzőhelye kiemelkedően fontos része volt a wolfenbütteli udvari reprezentációnak, bizonyos mozzanatok, források pedig arra engednek következtetni, hogy a magyar király bibliotékájából származó díszkódexek szimbolizálták, megtestesítették ezt a reprezentativitást. A corvinák is az udvari reprezentá- ció részévé váltak. Az alábbiakban ezt a folyamatot kíséreljük meg bemutatni. Ennek érde- kében röviden kitérünk egy ritka műfaj, a corvinalaudáció, illetőleg általában a könyvtárlaudáció körvonalazására is. A kérdéssel szorosan összefügg a wolfenbütteli corvinák rejtélyes, ún. bécsi pro- veniencája, amely szerint Herzog August corvináit Bécsben, a császároktól vásárolta. A fejezetben erre a – tényeknek ellentmondó – megállapításra is megpróbálunk magyarázatot adni. A tárgyhoz elválaszthatatlanul kapcsolódik a két következő fejezet is. A Hermann Conring könyvtárlaudációjáról szóló fejezetben a wolfenbüteli corvinák provenienciájára vonatkozó legfőbb forrásunkat tárjuk fel, a zárófejezetben pedig a wolfenbütteli corvinák Herzog Augustot követő történetét, a „13 corvina” kérdését kísérjük végig a 20. századi ku-

334 Részlet Gottfried Wilhelm Leibnitz feljegyzéseiből. A részletekhez l. a 796. és 797. jegyzetet. 335 DANELONI 2014, REES 2014, ZSOLDOS 2014.

143 tatás kezdetéig, amely kérdést részben éppen a corvinák Herzog August alatt játszott repre- zentációs szerepe, részben pedig a Corvina Könyvtár iránti általános európai érdeklődés for- mált.

A WOLFENBÜTTELI CORVINÁK EGYKORI HELYE A CORVINA KÖNYVTÁRBAN

Noha valószínűleg jórészt a véletlen sodorta őket egymás mellé, a wolfenbütteli corvinacsoport tagjai egytől-egyig kimagasló értékű, válogatott darabok, amelyek bizonyos ér- telemben hitelesen tükrözik a budai királyi könyvtár 1480-as évekbeli valóságának belső arányait, az itáliai provenienciájú kódexek hangsúlyos jelenlétét, a budai műhely munkáit és valamiképpen az egykori Vitéz körüli könyvprodukciónak336 a könyvtár állományába való beszűrődését. Miként korábban említettük, a Ficino-kódexek jelenléte Mátyás és az udvari elit teológiai, filozófiai kérdések iránti érdeklődését, azon belül is a reneszánsz neoplatoniz- mus bizonyos fokú ismeretét tanúsítja,337 a csillagászat és az asztrológia jelentőségét a magyar királyi udvar életében pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni338. A Herzog August339 gyűjteményébe került kódexcsoport a Corvina Könyvtárnak egy sajátos, bizonyos értelemben egységes állományrészét rekonstruálja számunkra.340 Hiszen a csoportban található itáliai kódexek kivétel nélkül kortárs humanisták (Cortesius, Ficino, Fonzio) ajándékai, amelyeket az ajándékozók kifejezetten Mátyás számára írtak vagy állí- tottak össze. Ennek megfelelően valamennyi tartalmaz Mátyásnak, illetőleg egy esetben

336 Vitéz János műveltségéhez, könyvtárához l. legutóbb átfogóan: Csillag a holló árnyékában 2008, megköze- lítőleg a teljes korábbi szakirodalommal. A környezetében zajló másolói tevékenységehez: ZSUPÁN 2009, ZSU- PÁN 2015a. 337 A budai udvar és az itáliai, azon belül is a firenzei újplatonizmus kapcsolata külön fejezet a korszak kutatá- sában. Fontosabb irodalom a témához: HUSZTI 1925, HUSZTI 1931, BANFI 1968, JÁNOS 1979, KOCZISZKY 1980, JÁNOS 1980, PAJORIN 1981, FEUERNÉ 1987, JÁNOS 1990, JANKOVITS 1998, PAJORIN 1999, JANKOVITS 2002 (Ad animam suam c. fejezet, 141–221.), BOLLÓK 2003, MONFASANI 2008, KŐSZEGHY 2011, REES 2010, REES 2011, PÓCS 2012, REES 2014, MOLNÁR 2015a, MOLNÁR 2015b. 338 A vonatkozó szakirodalmat l. a Tolhopff- és a Regiomontanus-corvina leírásánál, valamint ZSOLDOS 2014. 339 A Herzog August személyére vonatkozó szakirodalom igen kiterjedt. Kiindulópontként kiváló: Sammler, Fürst, Gelehrter 1979. 340 Erre az egységességre Csapodi Csaba is rámutatott: „Fragen wir nun: Von wo, wann und auf welche Weise kamen die Corvinischen Codices nach Wolfenbüttel? Wie erklärt es sich, daß diese Handschriften so besonders schön und wertvoll sind? Denn es ist interessant, daß keine von ihnen mit dem einfacheren, sogenannten weißen Rankengeflecht verziert ist, das doch für den größeren Teil der erhalten gebliebenen Corvin-Codices charakteristisch ist. Auch findet man unter den Bänden keines der allgemein bekannten und gebrauchten Werke von Cicero, Livius, Augustinus, Hieronymus, Chrysostomus usw. Im Gegenteil: die Vervasser sind berühmte zeitgenössische Humanisten, Ficinus, Fontius, Regiomontanus.” (CSAPODI 1972, 38.)

144

Corvin Jánosnak szóló ajánlást is. Esetükben tehát az egykori királyi könyvtárnak egy sze- mélyesebb állományrészéről, ha úgy tetszik, egyfajta uralkodói magánkollekcióról beszél- hetünk. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy ezeket a kódexeket helyileg is máshol őrizték volna a palotában, de akár még ez is elképzelhető. Hiszen a források többször utalnak arra, hogy az épületben több gyűjtemény is volt.341 Mind a régi könyvtárosoknak, mind a könyvtárat felkereső utazóknak, mind pedig a későbbi kutatóknak feltűnt, hogy a kódexcsoport tagjait csaknem teljesen egységes módon – három kivétellel – meggyvörös selyembe vagy bársonyba kötötték.342 Véleményünk szerint ez nem valamiféle tudatos egységesítésre, azaz későbbi átkötésre utal,343 hanem éppen az előbb említett egységes jelleget bizonyítja, nevezetesen, hogy a meggyvörös kötéssel ren- delkező kódexek valamennyien humanisták királynak szóló ajándékai voltak. Királyi aján- dék esetében pedig a kötést illetően kézenfekvő az uralkodói bíbort szimbolizáló vörös szín melletti döntés. A Corvina fennmaradt kötései mindenesetre ezt bizonyítják.344 A fenti megfontolások értelmében tehát a Regiomontanus-kódex kivételével a wolfenbütteli corvinák mindegyike a királyi gyűjtemény „belsőbb” állományához tartozha- tott, ha volt ilyen, az uralkodó magánkönyvtárát képezhette.

A CORVINÁK VALÓS PROVENIENCIÁJÁHOZ

Maria von Katte és Wolfgang Milde kutatásai óta tudjuk, hogy a corvinacsoport nyolc tagja 1618 és 1627 között került Herzog August gyűjteményébe, a Regiomontanus-

341 Valószínűleg külön könyvtára volt Beatrix királynénak, a királyi kápolnának, értelemszerűen Taddeo Ugo- letónak és talán Corvin Jánosnak is. Elgondolkodtató párhuzamot nyújt ebből a szempontból egy 15. század végéről származó bejegyzés az ún. Sambucus-kódexben: „Regis Ladislai liber. Budae in sala minori [sic!]. No. 1332.” Azaz: „Ulászló király könyve. Budán, a kisebb teremben. Nr. 1332.” (Vö.: BARTONIEK 1940, 367., Nr. 406.) A Kézai-krónikát tartalmazó papírkódex tehát kifejezetten a király könyvének számított, és a kisebb teremben őrizték. Lehet, hogy az itt található kollekció a király belsőbb könyvtárát jelentette? A gyakorlat esetleg már Mátyás alatt is kialakult? 342 Ehhez érdemes végiglapozni a képmellékletet. 343 Felmerült például annak az eshetősége is, hogy a kódexeket a Brandenburgiak udvarában, Ansbachban kö- tötték át egységesen vörösbe. Vö.: CSAPODI 1972, 42. 344 Jó példa erre a ma Münchenben őrzött, a fordító, Christoforo Persona, a Vatikáni Könyvtár egykori praefec- tusa által Mátyásnak ajánlott és ajándékozott Agathias-corvina (München, BSB, Clm 294, http://daten.digitale- sammlungen.de/~db/0003/bsb00035314/images/index.html?seite=00001&l=de, Ex Bibliotheca Corviniana München 2008, 83–84., kódexleírás: Zsupán E.), valamint az MTA Kézirattárában őrzött Lodovico Carbone- corvina (K 397, http://carbo.mtak.hu/ ), amely a ferrarai humanista Mátyásra írt dicsőítő művét tartalmazza. Mindkét kódexnek fennmaradt eredeti meggyvörös selyemkötése. A selyem, és különösen a selyemkötések alkalmazásának exkluzív voltához l. újabban: SCHREINER 2013.

145 kódex pedig jóval később, 1654/55-ben érkezett.345 Csupán három esetben tudható biztosan, egy esetben pedig valószínűsíthetően az egyes kódexek Herzog August gyűjteményét meg- előző állomáshelye.346 Az egyik Ficino-corvina (Cod. Guelf. 12. Aug. 4o) a híres jogász és tübingeni professzor, Thomas Lansius (1577–1657) ajándéka volt, a Tolhopff- és a Cortesius-kódex Ansbachból, a Brandenburgiak könyvtárából került Herzog Augusthoz, a Regiomontanus-kódex pedig feltehetőleg Nürnbergből érkezett. A többi kódex provenienci- áját nem ismerjük. Thomas Lansius (1577–1657)347 fennmaradt kísérőlevele arról is tájékoz- tat, hogy a herceg tudatosan gyűjtötte a Mátyás könyvtárából származó kéziratokat (37–38. kép).348 Csupán megkockáztatjuk azt a feltevést, hogy – további adatok híján – a szóban forgó kódexeknek talán éppen az a közös sajátossága adhat kulcsot a provenienciához, hogy egykor a magyar király személyesebb könyvállományához tartozhattak, kifejezetten neki aján- dékozott kötetek voltak. Ha Corvin János később bármit is magával vitt apja könyvtárából,349 akkor azok éppen ezek a személyesebb darabok lehettek, amelyek részben neki is szóltak.

345 VON KATTE 1972; MILDE 2006. Ezek a dátumok – adott esetben a kódexekben található információkon kívül – Herzog August ún. Erster Bücherverzeichnisa (Wolfenbüttel, HAB, BA I 320) és a Bücherradkatalog dátumadatainak kiértékeléséből születtek. 346 Vö.: HEITZMANN 2014 is. 347 Tübingeni jogtudós, később a tübingeni Collegium Illustre professzora, ahol történelmet, politikatudomá- nyokat és szónoklattant oktatott. Vö.: BARNER 1970, 378–379., valamint J. F. JUGLER, Beiträge zur juristischen Biographie, III, Leipzig, 1777, 72. skk. 348 Részlet Lansius leveléből, amely August corvinák iránti kifejezett érdeklődésére utal: „… intellexissem Celsit(udinem) T(uam) solicito studio conquirere reliquias Bibliothecae illius, quam olim Matthias I, Hunga- riae Rex fortissimus, Budae instruxerat maximis sumptibus; existimabam ego, non importunum fore me, si istam veluti ex ingenti naufragio superstitem, et vario reciprocantis ludentisque fortunae flatu ad me delatam tabellam, nempe Marsilii Ficini in membrana scriptas Epistolas tibi jam mitterem.” 349 Számos jel utal arra, hogy Corvin Jánosnak lehetett kapcsolata a királyi gyűjteménnyel, akár a tankönyvei származtak onnan, akár néhány darabot a sajátjaként különíthetett el saját könyvtárat kialakítva belőlük. (L. például a milánói herceg 1488. nov. 10-i keltezésű levelét Corvin Jánoshoz a Festus-kódex el- vagy visszaké- rése ügyében [a kérdéshez l.: KISS 1999]) Ha volt a hercegnek saját gyűjteménye, azt elsősorban a neki ajánlott, ill. ajándékba kapott művek képezhették, esetleg azok a kötetek, amelyeknek valamilyen formában – tartalmilag vagy formailag –„főszereplőjévé” vált. A herceg apja halála után mindenféleképpen hozzájuthatott a királyi könyvtár állományának legalább egy részéhez. A Mátyás halálát követő interregnum alatt, a királyválasztó országgyűlés során, de még a csontmezei csatába (1490. július 4.) torkolló nyílt ellenségeskedés előtt (az ese- ménytörténet kutatásához, újraértékeléséhez Kubinyi András alapvető tanulmánya mellett [KUBINYI 1991] l. legújabban Neumann Tibor munkáit: NEUMANN 2010, NEUMANN 2011, NEUMANN 2014) született meg az a hosszú határozat az országtanács részéről – éppen a polgárháború megakadályozására, miként az a szövegből kiderül –, amelyben az eseményeket kézben tartó főurak részletesen lefektették a királyi herceg jussát és jogait. Ebben a rendelkezésben az utolsó cikkelyek egyike a királyi könyvtár kezelésére vonatkozik: „Item conclusum est, quod illustrissimus Dominus Dux privilegia, et inscriptiones regni, et regnicolarum, in domibus Thaverni- calibus repositas, non impediat, nec extrahat, neque impediri, aut dissipari patiatur, et salva in eisdem domibus relinquat, et relinqui faciat. Similiter etiam, Bibliothecam pro regni decore exstructam libris exhauriri non patiatur, sed universos libros ibidem relinqui faciat, liceat tamen eidem [ti. Corvin Jánosnak] cum consilio, et revisione Praelatorum, et Baronum, aliquos pro usu de illis recipere, et de bibliotheca extrahere.” (PRAY György, Epistolae procerum Regni Hungariae, I–III, complectens epistolas ab anno MCCCCXC ad MDX- XXI., Posonii, 1806, I, 378–394., 393–394.) A határozat latin szövegét közli CSAPODI 1972, 42. is. A hely értelmezéséhez l. MIKÓ 2004, 40.

146

Mint ismeretes,350 két kódex, a Tolhopff- és a Cortesius-corvina bizonyíthatóan rajta, illető- leg özvegyén, Frangepán Beatrixen (1480–1510) keresztül, az ő második férjének, Branden- burgi Györgynek (1484–1543) köszönhetően került Ansbachba, onnan pedig Herzog Augusthoz.351 (3. melléklet) Nem kizárt tehát, hogy Corvin János közvetítő szerepe éppen amiatt, mert a szóban forgó kötetek a Corvina Könyvtár belső állományának részét képez- hették, az adathiány ellenére a többi wolfenbütteli corvina esetében is feltételezhető.352 Eb- ből a szempontból egyedül a Lansiustól származó Ficino-corvina vet fel kérdéseket, de az sem lehetetlen, hogy megelőzőleg ez a kódex is érintette Ansbachot, majd onnan vándorolt tovább. A Beatrix-psalteriumról a korábbi kutatás pedig azt sem zárja ki, hogy esetleg maga Beatrix királyné ajándékozta volna Frangepán Beatrixnek.353 Corvin János felesége ugyanis anyai ágon rokona volt a királynénak, hiszen Beatrix Aragóniai Alfonz unokája, Frangepán Beatrix pedig dédunokája volt. A régi horvát történetírás tudni véli,354 hogy a kislány a magyar királyi udvarban nevelkedett, sőt a névanozosság arra is utalhat, hogy a királyné a ke- resztanyja volt.355 A műkereskedelem természetesen mindig lehetséges alternatíva, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a 17. század első fele, közepe már viszonylag kései időpont szabadon cirkuláló corvinák felbukkanására. Nyolcvan, száz évvel korábban erre sokkal több esély nyílt volna, ugyanis főként a 16. század közepén mozogtak a piacon, illetve cseréltek gazdát a gyűjtemények vándorlásával a könyvtár pusztulását túlélt és Nyugat-Európába került corvin-kódexek.356

350 L. legutóbb: HEITZMANN 2014. 351 Uo. Brandenburgi György szerepét a wolfenbütteli corvinák Budáról német földre való kerülésében Jacob Burckhard fogalmazta meg először, szerinte azonban a kódexeket II. Ulászló vagy II. Lajos király ajándékozta közvetlenül Brandenburgi Györgynek (BURCKHARD 1744/1746, I, 101.). Burckhard valószínűleg nem ismerte a családi kapcsolatot Corvin János özvegye és Brandenburgi György között. Mindenesetre Burckhard felvetése nem kevésbé megfontolandó, mint a Frangepán Beatrixot bevonó változat. 352 Körülbelül hasonló következtetésre jutott Csapodi Csaba is, Vö.: CSAPODI 1972, 42. 353 CSAPODI 1972, 42. 354 Iván KUKULJEVIČ, Beatrica Frankapan i njezin vod, Zágráb, 1885, 20. Hivatkozik rá SCHÖNHERR 1894, 226. j. 355 SCHÖNHERR 1894, 226. 356 Pl. Johann Jakob Fugger könyvtárának corvinái 1571-ben a könyvtár egészével együtt V. Albrecht bajor herceg tulajdonába kerültek. Vö.: HARTIG 1917, 72–75.

147

A CORVINÁK HELYE HERZOG AUGUST GYŰJTEMÉNYÉBEN ÉS A WOLFENBÜTTELI HERCEGI KÖNYVTÁRBAN

Amikor a corvinacsoport első nyolc darabja Herzog August tulajdonába került, a herceg még az Elba melletti Hitzackerben élt, ott állította fel külön épületben egyre gyarapodó gyűjteményét. Az első jel, amely könyvtárában corvina meglétére utal, a Tolhopff-corviná- ról szóló bejegyzés az Erster Bücherverzeichnisban 1618 nyarán.357 Ebben a könyvjegyzék- ben, amelyet August 1611 és 1625 között vezetett, csak kevés kézirat található, a corvinák közül pedig kizárólag a Tolhopff-kódex. Tételbejegyzésének kalligráfiája feltűnő, és jelen- tősen különbözik környezetének egyszerű, hanyagabb írásmódjától. Egyfajta ünnepélyessé- get, fokozott figyelmet mutat.358 A hercegnek alig egy évet kellett várnia a következő corvina érkezéséig. 1619 kora őszén került birtokába a Fonzio műveit tartalmazó díszkódex. A beszerzés hozzávetőlegesen pontos időpontjáról Herzog Augustnak augsburgi ágenséhez, Philipp Hainhoferhez írott, 1619. szeptember 11-i keltezésű leveléből értesülünk, amelyben arra kéri Hainhofert, hogy küldje meg neki Valens Acidalius Persius-kommentárját. A műre Fonzio Persius-kommen- tárjai miatt volt szüksége, s ennek kapcsán a herceg említést is tett Hainhofernek a Hunyadi Mátyás könyvtárából származó kódex beszerzéséről. 359 (64. kép) Az utolsó kódex, amelynek pontosan ismerjük a bekerülési dátumát, Thomas Lansius ajándéka, 1623 tavaszán került August birtokába. A kísérőlevelet Lansius 1623. március 15- re dátumozta. A további öt kódex érkezésének pontos időpontját nem ismerjük, az azonban biztos, hogy 1627-ben már valamennyi a herceg gyűjteményében volt. Herzog August tudatában volt corvinái „corvina” voltának, azok Mátyás könyvtárá- ból való származásának. Ezt sugallja Thomas Lansius levele is, miszerint a herceg kifejezetten vadászott a magyar király híres könyvtárából származó kötetekre. (37–38. kép) Valószínűleg jól ismerte az uralkodó címerét, de a proveniencia megállapításában a kóde-

357 A bejegyzést l. a kódex leírásánál. A katalógushoz l. VON KATTE 1972, 170. skk. 358 A tinta színe és a kalligrafikus íráskép azonossága arról árulkodik, hogy Herzog August azonos időpontban készítette el a kódexről szóló tételbejegyzést a könyvjegyzékben, és jegyezte be a kódex előzéklapjára az aján- dékozás tényét. (15. kép) 359 HAB Cod. Guelf. 94 Nov. f. 48r–49v Herzog August d. J., Hitzacker an Philipp Hainhofer, Augsburg. A levél egy részlete kiadva: GOBIET 1984, 286–287., Nr. 469. L. továbbá HEITZMANN 2014. Ezt a levelet – jól- lehet egy részletét néhány évtizede már publikálták – a corvinakutatás mind ez ideig nem fedezte fel, most használjuk fel első alkalommal a wolfenbütteli corvinák provenienciájához. A levélnek további magyar vonat- kozása is van: August Bethlen Gáborról tesz említést benne, kíváncsian várja az erdélyi fejedelem hadi lépéseit. A 30 éves háborúban, 1619 novemberében, mint ismeretes, Bethlen Gábor Bécs ellen vonult a cseheket támo- gatva.

148 xekben található préfációk is segíthették. Számos jel utal arra, hogy a herceg alaposan bele- olvasott a kéziratokba, bizonyos pontokon korrigálta őket.360 A Bücherradkatalogban csaknem valamennyi tételbejegyzésnél feltüntette, hogy a kódex Mátyás könyvtárából származik.361 (65. kép; 1. melléklet) A művelt európai köztudatban természetesen benne volt az egykori budai könyvtár ismerete. A Magyar Történelem Tizedeiben Antonio Bonfini is megemlítette a könyvtárat,362 Oláh Miklós részletesebben foglalkozott vele Hungariájában,363 de a legfőbb forrás mégis Johann Alexander Brassicanus beszámolója volt 1525-ös budai látogatásáról. Az általa pub- likált Salvianus-kiadás előszavában közzétett beszámolóban Brassicanus konkrét műveket is felsorol a Budán megtekintett állományból.364 A budai királyi könyvtár emlékét sajátos módon őrizték azoknak a 16. század folyamán készült szövegkiadásoknak az előszavai is, amelyek alapját corvin-kódexek képezték, hiszen az előszavak általában említést tesznek szövegeik fényes származásáról. Ilyen volt a Herzog August tulajdonába került Cortesius- corvina Opsopoeus-féle 1531-es editio princepsének előszava is, amelyet a herceg minden bizonnyal ismert, hiszen – miként korábban említettük – az editio princeps 1543-tól kezdő- dően állandó kísérőjévé vált a Bonfini-kiadásoknak. Elképzelhető azonban, hogy Herzog August esetében a corvinák iránti kifejezett ér- deklődéshez a családi szál is nagyban hozzájárult, hiszen nagynénje, Sophia von Branden- burg örököse volt a Mátyás könyvtárából apósán, Georg von Brandenburgon keresztül a család tulajdonába került corvináknak.365

360 Ehhez l. a kódexleírásokat. 361 HEITZMANN 2014 is. 362 Antonio BONFINI, Rerum Hungaricarum Decades, IV, 7, 92–93: „Budensem arcem, ubi preter magnifica Sigismundi edificia nihil spectatione dignum erat, excolere adorsus est, retractiorem aulam nimis exornavit, quippe que a Danubii parte ediculam statuit hydraulicisque organis, item sacro fonte duplici marmoreo et ar- genteo decoravit; collegium adiecit honestissimum sacerdotum; supra bibliothecam statuit mira utriusque lingue fecunditate completam; cultus quoque librorum luxuriosissimus. Ante hanc cubiculum est in abside curvatum, ubi celum universum suspicere licet, qua spectat ad Austrum.” (FÓGEL–IVÁNYI 1936/1941, IV, 136.) 363 Oláh Miklós Hungariáját csupán 1735-ben adták ki először nyomtatásban, emiatt egyáltalán nem tudott hatással lenni a kora újkori európai corvinarecepcióra. Vö.: Nicolaus OLAHUS, Hungaria – Athila, ed. Co- lomannus EPERJESSY et Ladislaus JUHÁSZ, Bp., 1938 (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Saeculum XVI.), VI, a királyi könyvtárról szóló rész: V, 4–8. (8–9.). 364 D. SALVIANI Massyliensis Episcopi De vero iuditio et providentia Dei … Basel, 1530 (VD16 S 1511). A Brassicanus-kérdéshez l. legújabban: NÉMETH 2014. Digitális változatban hozzáférhető pl. http://diglib.hab.de/wdb.php?dir=drucke/ba-490-1&distype=thumbs 365 Külön kutatást érdemelne annak a felfejtése, hogy August herceg Habsburg-ellenességének volt-e valamilyen szerepe Hunyadi Mátyás iránti szimpátiájának kialakulásában. Tudniillik August ebből a szempontból is azonos oldalon állónak érezhette magát Mátyással, III. Frigyes ősellenségével, aki sikerrel harcolt a Habsbur- gok ellen. Ily módon nemcsak a litterae, hanem az arma terén is közösséget érezhetett a magyar uralkodóval. A dolgozatban azonban e beható vizsgálódásokat igénylő szállal nem áll módunkban foglalkozni. Nagyon kö- szönöm Ács Pálnak, hogy erre a szempontra felhívta a figyelmemet.

149

A herceg mindenesetre kitüntetett figyelemmel tekintett corvináira, könyvtárának fontos darabjaiként szemlélte őket, s mindennek köszönhetően a magyar király egykori dísz- kódexeiből álló kis csoport hamarosan megjelent a herceg uralkodói reprezentációjában. Az alábbiakban megpróbáljuk végigkövetni ennek folyamatát.

A Fonzio-corvina 1621-es kiadása

A legsokoldalúbban a Fonzio-corvina kapcsolódott a herceg uralkodói reprezentáci- ójához. Az udvarban a kódex formai jegyeit (érdekes rajzolatú tartalommutatóját), valamint tartalmát is felhasználták. Ez utóbbi részben a kódex teljes anyagának 1621-es kiadásában öltött testet, ezt fogjuk bemutatni az alábbiakban. Ugyanakkor mintaadó ereje lehetett a kó- dex préfációjának is. Hiszen a szöveg olyan uralkodót laudál, Hunyadi Mátyást, akinek rep- rezentációjában a könyvtár ugyanolyan fontos elem volt, mint Herzog August udvarában.

A szövegkiadás folyamata

Amikor Herzog August a Fonzio-corvina birtokába jutott, kiváló ítélőképességének és széles körű tájékozottságának köszönhetően azonnal felismerte a kódex tartalmi jelentő- ségét, következésképpen a benne rejlő publikációs és reprezentációs lehetőségeket. Már Ha- inhoferhez írott levelében megemlítette, hogy minél hamarabb publikálni szeretné a kódex egész tartalmát.366 A szövegkiadás gondozására a herceg egyik Nürnbergben élő tanácsadó- ját, a kiváló filológus és költő Georg Rehmet (1562–1625) kérte fel.367 A kiadás folyamata viszonylag jól dokumentált. Fennmaradt három, Herzog August által Rehmhez írt levél 1619 októberéből, 1620 februárjából és augusztusából, amelyekben a herceg éppen a Fonzio-corvina kiadásának problematikájával foglalkozik.368 A levelekből jól érzékelhető, hogy a herceg a maga teljességében átlátta a szövegkiadás elkészítésének fázisait a filológusi munkától kezdve egészen a könyvterjesztésig. Precizitására jellemző, hogy számos részletkérdésben is konkrét javaslatokkal szolgált. A nyomtatás helyszínéül

366 Opera exquisitissima Bartholomei Fontii Florentini Viri Clari Familiaris Matthiae Regis Pannoniarum, ed. Georgius REMUS, Francofurti, 1621. 367 Rehm, aki Szenczi Molnár Albert egyik legbizalmasabb barátja volt, más magyar vonatkozású művek ki- adásában is közreműködött. Így például támogatta a Bocskai Apológiája címen ismert protestáns röpirat pfalzi kiadását, vö.: ZSINDELY 1978, 354. Rehmhez l. JÖCHER 1961, col. 1786–1789. Úgy tűnik, hogy Remus és a herceg között szintén Hainhofer közvetített, és ő fogta össze a kiadás egész folyamatát. 368 JÖCHER 1961, col. 1788 utal rá. Publikálva: SCHELHORNIUS 1725, 251–257. A kiadástörténetet a Schelhor- nius által közölt levelek alapján Burckhard is rekonstruálja (BURCKHARD 1744/1746, I, 99–106., valamint III, 20–21.). Burckhard szerint ez a kiváló könyvecske sajnálatos módon a legtöbbek figyelmét elkerülte.

150

Frankfurt am Maint vagy Lipcsét javasolta a sikeresebb terjesztés érdekében, hiszen mindkét város nagy könyvvásárok helyszíne volt (1619. október 9-re datált levél). 1620 augusztusá- ban megköszöni Rehmnek a megküldött préfációt, kitér a további teendőkre (maga is részt vesz a korrektúrában), végül a kötetnek a frankfurti könyvvásáron való felléptetésére. A tervből tehát rövid idő alatt valóság lett, a könyv 1621-ben jelent meg Johann Karl Unckelnél Frankfurt am Mainban. A levelek egyike (1619. október 9.), illetőleg a kötet elő- szava alapján jól érzékelhető, hogy mind a herceg, mind Rehm a kódex legértékesebb részé- nek a Persius-kommentárokat tartotta, alapvetően emiatt érezte fontosnak kiadását is.369 Rehm a kötet préfációjában csaknem kizárólag Persiusszal, az olvasásához elengedhetetlen kommentárok szükségességével és korábbi Persius-kommentárokkal foglalkozik. Az elv, hogy egy jó könyvtárnak rendelkeznie kell a jeles szerzők főműveivel és a hozzájuk írott kommentárokkal is, a kor tudós-könyvgyűjtő gyakorlatát tükrözi, majd pár évvel később, 1627-ben, Gabriel Naudé korszakalkotó könyvtárelméleti munkájában is megjelent.370

A címnegyed és a kötetkompozíció által hordozott reprezentáció

Egy herceg által finanszírozott kötet valamilyen formában óhatatlanul részét képezte az uralkodói reprezentációnak. Ez rendszerint a kötet elején, a címlap kompozíciójában, a préfációkban és az ott közölt versekben öltött testet, de a kötetkompozíció maga, az újrakö- zölt szövegeket bevezető előszavak ismételt publikálása is üzenetet hordozhatott, belesimul- hatott a kötetben megmutatkozó reprezentáció egészébe. Az 1621-es Fonzio-kiadás ebből a szempontból különös gondosságról árulkodik. A fennmaradt levelezés tanúsítja azt a körül- tekintést, amellyel Herzog August a könyv megvalósítása során eljárt. A címnegyed a her- cegség címerével és a herceg jelmondatával („Alles mit Bedacht”) kezdődik, majd a herceg portréja és egy epigramma következik. August Hainhoferhez írott leveleiben nyomon követ- hetjük azokat az aprólékos instrukciókat, amelyekkel a címlap versójára szánt portréjának metszőjét ellátta.371 (68–69. kép) Rehmhez írt egyik leveléből jól érezhető, hogy a címzett

369 Az 1619. október 9-i levélből kiderül, hogy a herceg megküldte Rehmnek Persius Satyráit is, és felvetette, hogy akár közölheti is a verseket a kommentárok mellett. Erre utal a herceg Hainhoferhez írott levele is, amelyben Valens Acidalius Persius-kommentárjának beszerzését és megküldését kéri az ágenstől. 370 Gabriel NAUDÉ, Advis pour dresser unebibliotheque, Paris, 1627; az általam használt kiadás: VEB Edition Leipzig, 1963. Naudé művéhez újabban l. GASTGEBER 2009. A könyvet Hermann Conring a wolfenbütteli Bibliotheca Augustáról szóló dicsőítő művéhez messzemenőleg felhasználta. L. A wolfenbütteli corvinák pro- venienciájának fő forrása: Hermann Conring könyvtárlaudációja c. fejezetet. 371 GOBIET 1984, 317. (Nr. 544) és a következő levelek.

151

által költött epigramma különösen fontos volt számára,372 nem kevésbé a préfáció szövege és a tartalomjegyzék373. Ennek fényében jelentőséggel bír, hogy Bonfini Symposionjának (De pudicitia coniugali) Zsámboky János-féle editio princepsét (1572)374 újraszedve hozzácsatolták a Fonzio- művekhez. Szintén a levelezésből derül ki, hogy ez Herzog August javaslatára történt.375 Az önmagukban tematikailag egymástól meglehetősen távol eső művek egy kötetben való meg- jelentetését minden bizonnyal az indokolhatta, hogy mindkét szerző és műveik Hunyadi Má- tyás budai udvarához voltak köthetők. A reprezentáció szempontjából feltehetőleg az sem volt érdektelen, hogy a Symposion-kiadást egyfelől Zsámboky János előszava, illetve Jo- hannes Leuvenclavius376 Zsámbokyhoz írott préfációja vezette be. (4. melléklet) Ez utóbbi valójában egy Mátyásra írott remek uralkodólaudáció, amely az 1621-es kötet kontextusában a wolfenbütteli uralkodó herceg imázsának konstruálásához is hozzájárulhatott, Herzog Au- gust egyfelől a kultúrapártoló és kultúramentő bibliofil magyar király, másfelől pedig az editio princepseket „napvilágra hozó” s ezáltal a szövegeket szintén „megmentő” nagy 16. századi humanisták örökébe lépett. Ráadásul a hercegnek ez a saját maga által pozícionált szerepe egyáltalán nem volt alaptalan! A Fonzio-művek jórészt valóban kiadásra vártak,377

372 SCHELHORNIUS 1725, 255–257., Herzog August Georg Rehmhez 1620. augusztus 12-én. Az epigramma szövege: „Dux Luneburgiacus donis Augustus hic alter, / Cui Peitho roseis sessitat alma labris. / Cui cerebrum complet Sapientia munera Divum, / Et Pietas medio pectore tota sedet.” A szöveg az olvasóban Sturm jel- mondatát („sapiens et eloquens pietas”) idézi fel. 373 Kérése szerint Fonzio műveit megfelelően csoportosítva kell közölni, más sorrendben, mint ahogy a kódex- ben megfigyelhető. Az új sorrend kialakítását Rehmre bízza. A tartalmi csoportok megnevezése a tartalom- jegyzékben is szerepel: „Operum Fontii / Elenchus in quibus. / THEOLOGICUM / 5. De Resipiscentia. / PHILOSOPHICA, plaeraque sub DE / CLAMATIONUM filo, excepto / ultimo. 10. De Sapientia / 8. De bonis Ar- tibus / 6. De Eloquentia. / 9. De Poetica. / 11. De Satyra et studiis humanitatis. / 7. De Historia. / 3. De Men- suris et ponderibus. / HISTORICORUM. / 4. De Gchiacceti vita. / POETICON. / 12. Saxettus. / PHILOLOGICA. / 2. Commentarium in Persium. / 1. Thadeus. A művek előtt szereplő számok a kódexben található, eredeti sorrendet jelzik. Ehhez rövid utalás is található a tartalomjegyzék alatt: „Nec lateat, Lector, alium quidem et fortuitum ordinem, ad marginalis numeri seriem, in Authentico manuscripto nos reperisse, quem licentius, non abs re tamen, sed certo consilio, ita ut vides, congessimus.” 374 Symposion trimeron sive Antonii Bonfinii de pudicitia coniugali et virginitate Dialogi III, Nunc primum ex bibliotheca Ioan. Sambuci V.C. in lucem prolati, Basileae, ex officina Oporiana, 1572 (VD16 B 6600 és VD16 B 6599 – az ugyanott, ugyanakkor kiadott két változat között a címnegyed elrendezésében van különbség). A kiadás alapját a ma Budapesten őrzött, Beatrix királyné könyvtárából származó corvina – egyben szerzői auto- gráf (vö.: KULCSÁR 1995, 230.; KULCSÁR 2004, BOLONYAI 2012, 190.) – képezte (Bp., OSZK, Cod. Lat. 421.). A kódexet Zsámboky Nápolyban vásárolta (l. a bejegyzést f. 1r-n). 375 „Sofern ihrs auch für nutz achten werdet, könte das Edle Büchlein de Pudicitia Conjugali des Bonfinii, welches innerhalb 50. Jahren nach der ersten Edition nicht wieder aufgelegt, etwa des Fontii Opusculis angefüget werden.” (SCHELHORNIUS 1725, 252–253., Herzog August Georg Rehmhez 1620. február 12-én.) 376 Johannes Leuvenclavius (Johann Löwenklau) személyéhez, tevékenységéhez, magyar humanistákkal való kapcsolataihoz általában is nagyon informatív: ÁCS 2011/2014. Löwenklau Sambucus kiadói tevékenységében játszott szerepéhez l.: ALMÁSI–KISS 2013. 377 Fonzio Persius-kommentárjától eltekintve, ami már 1477-ban megjelent. A mű számos korai kiadásához l. TRINKAUS 1960, 127–128.

152 a Symposion editio princepsének példányai pedig már nem voltak hozzáférhetők, a szöveg tehát ismét „homályban hevert”, ismételt kiadása indokolt volt.378 A könyvkiadás aktusának, a „fényre hozásnak”, „homályban heverő” szövegek meg- mentésének további jelentőséget adott az a körülmény, hogy mindkét kódex az elpusztult budai könyvtárból származott. Herzog August a Fonzio-kódex esetében ennek tudatában volt, a Zsámboky-féle Symposion-kiadás alapját képező kéziratról pedig valószínűleg felté- telezte ezt. Miként már említettük, a budai könyvtár török pusztítást túlélt kódexei kiemel- kedő tekintéllyel bírtak az európai literátus köztudatban, a literátus nyelvezetben pedig külön toposzrendszerük alakult ki. Ezek voltak azok a kéziratok, amelyek túlélték „ama nagy ha- jótörést”, azaz a budai királyi könyvtár pusztulását (1526, 1541), megmentésük (kiadásuk) kimagasló érdem volt. A corvinákra vonatkozó topikus nyelvezetbe bepillantást enged Tho- mas Lansius többször idézett levele is, amelyben a hercegnek megküldött corvina provenien- ciájáról, valamint Herzog August corvinák iránti érdeklődéséről ír.

Az 1621-es Fonzio-kiadás Herzog August „saját művei” sorában

A Fonzio-Symposion szövegkiadás később Herzog August „saját” munkáinak sorába lépett. Abban a könyvtárleírásban, amelyet Johann Schwartzkopf379 1649-ben a hercegi gyűjteményről készített, a Fonzio-kiadás a herceg halhatatlan művei („immortalia monumenta”), a Cryptographia,380 a Sakk-könyv381 és az Evangelische Kirchenharmonie382 tár- saságában jelenik meg mint olyan kiadvány, amely jóllehet mások műveit tartalmazza, a herceg finanszírozásában látott napvilágot: „És nehogy bárki is magának August hercegnek halhatatlan »emlékműveit« hiányolja, nem csupán azok láthatók itt, amelyek idegen buzga-

378 Egybecseng ezzel Rehm megállapítása a préfáció végén, miszerint egyfelől azért adták hozzá a Symposiont, hogy illő méretű legyen a kötet, másfelől pedig azért, mert a korábbi Symposion-kiadás már nem hozzáférhető, nincsenek belőle példányok. 379 Személyéhez l. az 556. jegyzetet. 380 Gustavi SELENI Cryptomenytices et Cryptographiae Libri IX: In quibus et planissima Steganographiae a Johanne Trithemio, Abbate Spanheymensi et Herbipolensi, admirandi ingenii Viro, magice et aenigmatice olim conscriptae Enodatio traditur: Inspersis ubique Authoris ac Aliorum non contemnendis inventis, Lüneburg, Gebrüder Stern, 1624 (VD17 23: 285820R). 381 Das Schach- oder Königspiel: In vier unterschiedene Bücher mit besonderm fleiß gründ- und ordentlich abgefasset: Auch mit dienlichen Kupfer-Stichen gezieret: Desgleichen vorhin nicht ausgangen: Diesem ist zu ende angefüget ein sehr altes Spiel genandt Rythmo-Machia, Leipzig, 1616. 382 Die Geschichte Von des Herrn Jesu des Gesalbten Leyden, Sterben und Begräbnisse: Auß der Evangelisten Schrifften von newen ördentlich zusammen getragen, Lüneburg, Gebrüder Stern, 1640. 1641-ben és 1650-ben bővített kiadásai jelentek meg. Vö.: Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, Nr. 402.

153 lom szülötteiként köszönhetik neki életüket, miként (hogy a sok közül csupán néhányat em- lítsünk) Antonius Bonfinius Symposion trimetronja [!], Bartholomaeus Fontius Persiushoz írott Commentariusa, hanem az ő saját ragyogó művei is, amelyet a művelt világnak egykoron Gustavus Selenus néven nyújtott át.”383 Tizenkét évvel később, 1661-ben Hermann Conring a Bibliotheca Augusta általa ké- szített és Boineburg báróhoz címzett könyvtárleírásában384 – messzemenően támaszkodva Schwartzkopf korábbi munkájára –, a Herzog August eruditióját bemutató részben tárgyalja ugyanezt: „Úgy hiszem, bizonyára nincsen szükség arra, hogy a herceg műveltségét neked hosszan ecseteljem, Boineburg. Ugyanis ha csak nem tévedek végzetesen, te is olvastad azt a számos ragyogó kötetet, amelyet vagy maga a herceg írt, vagy pedig az ő gondozásában látott napvilágot, bár álnév alatt. A Herceg bizony még ifjan kiadta mindenekelőtt Antonius Bonfinius, a Magyarország története jeles szerzőjének Symposion trimetrumát [!]385 és Bar- tholomaeus Fontius Persius Szatíráihoz írott kiváló kommentárját, addig kiadatlan386 műve- ket. Ezt követően pedig tengernyi más dolog is napvilágot látott a Herceg gondozásában. Ezeket nem szükséges most a teljesség igényével felsorolni. Így is kétségtelen bizonyságot tett a kiváló herceg a tudományhoz való kiváló érzékéről.”387 Jól látható tehát, hogy mind Schwartzkopf, mind Conring a herceg ösztönzésére kiadott művek sorában kizárólag az 1621-es Fonzio-kiadást említette meg. A kötet reprezentá- ciós „erejét”, annak továbbélését bizonyítja, hogy amikor 1744-ben Jakob Burckhard a Bib-

383 „Et ne quis immortalia ipsius Principis AUGUSTI monumenta hic desideret, visuntur non tantum ibidem ea, quae ab aliena profecta industria, vitam ipsi debent, veluti (ut de multis pauci nominentur) Antonii Bonfinii Symposion trimetron [!]: Bartholomaei Fontii Comentarius in Persium, verum etiam praeclara ejusmetipsius Scripta, eruditorum Orbi sub nomine Gustavi Seleni, olim exhibita ...” (SCHWARTZKOPF 1649, 55.). 384 Hermann CONRING, De Bibliotheca Augusta Quae est in arce Wolfenbuttelensi Ad … Joannem Christianum L. Bar. a Boineburg epistola Quae simul de omni re Bibliothecaria disseritur, Helmstedt, Henring Müller, 1661. Herzog August 1661-ben nevezte ki Conringot titkos tanácsosává. Conring a herceg helmstedti kapcso- lati körének egyik legfontosabb tagja volt Georg Calixt és a filológus-könyvtáros Christoph Schrader mellett. Személyéhez l. az 594. jegyzetet. L. továbbá a dolgozat vonatkozó fejezetét. 385 Az eredeti cím: Symposion trimeron. Schwartzkopf tévedésének kritikátlan átvétele is mutatja, hogy Con- ring bizonyos pontokon teljességgel Schwartzkopf könyvtárleírásából merített. 386 Miként korábban láttuk, Bonfini Symposionja nem volt kiadatlan. Ezen a ponton feltehetőleg Conring fi- gyelmetlenségéről van szó. A Schwartzkopftól átvett adatokat nem ellenőrizte, sőt, a dicsőítés szándéka miatt (a herceg kiadatlan műveket adott ki), kicsit torzított is a valóságon. Tévedésére, amelyet más szerzők is to- vábbörökítettek, már Burckhard is rámutatott (BURCKHARD 1744/1746, I, 104.). 387 „Ut eruditionem vero Principis, Tibi quidem Boineburgi, multis commendem haud equidem crediderim esse necessarium. Nisi enim vehementer fallor, lecta tibi dudum sunt praeclara illa multa volumina, partim ab ipsomet Principe elaborata, partim ipso curante in lucem edita, quamvis vero nomine dissimulato. Enimvero curavit Princeps adhuc junior imprimi Antonii Bonfinii, illius Hungaricarum rerum illustris historici Sympo- sion trimetrum [!], et Bartholomaei Fontii in Persii Satyras eximium commentarium, utrumque hactenus anek- doton. Exinde autem et alia quammulta Principe curante in lucem sunt reducta: quae omnia nunc recensere non est necessum. Etiam sic vero saltim eruditionis sensum eximium Princeps optimus declaravit.” (CONRINg 1661, 150–151.).

154 liotheca Augusta alapításának századik évfordulója alkalmából megírta a gyűjtemény törté- netét bemutató művének első részét, a negyedik fejezetben, amely a Herzog August gondo- zásában napvilágot látott műveket veszi sorra, legelső helyen és legrészletesebben erről a kiadásról szól.388 Arra, hogy a herceg művei részét képezték a hercegi reprezentációnak az Arbustum vel arboretum c. antológia389 (1650) az egyik legkézenfekvőbb bizonyíték. Az Augustra és családjára írott különféle alkalmi költemények gyűjteményét tartalmazó kötetet Martin Gosky udvari orvos állította össze a herceg hetvenedik születésnapját követően. A tematiku- san/kronologikusan elrendezett költeménycsokrokat a herceget és családját a legkülönfélébb szempontokból ábrázoló metszetlapok díszítik. Ezek az ábrázolások képciklusként is értel- mezhetők, hiszen elsődleges céljuk nem más, mint August uralkodói reprezentációjának teljes kibontása. Az abszolút monarcha uralmának felépítménye, személyes és uralkodói elvei ismerhetők meg belőlük hol nyilt, hol szimbolikus formában. Az egyik metszet August saját műveit jeleníti meg390 (70. kép): dimbes-dombos táj előterében egy cédrusfa391 és egy gra- nadillafa (passiófa)392 nyúlik magasra, köztük nyitott sátor, melyben két nemesúr sakkozik, a sátor tetején felirat : „Schachia Lud[us?]”, azaz „sakkjátszma” – utalván August sakk- könyvére –, a játszók lábainál rövid, moralizáló mondat: „Anceps est alea ludi”, azaz „A játék kimenetele kettős”; bal oldalon August herceg egy alattvalójával beszélget, fölöttük a herceg Cryptographia című munkájára utaló, mély értelmű felirat: „Cryptographia non vio- lentia sed prudentia et arte” azaz „Titkosírás nem erőszakkal, hanem bölcs előrelátással és hozzáértéssel”; a passiófa mellett közvetlenül lángkoronás angyal térdel, jobbjával nyitott könyvet tart magasba, melyen a „Harmonia” szó olvasható, utalásként August Kirchenhar- monie c. könyvére, az angyal feje fölött felirat: „In aeternum non commovebitur” (Ps. 111, 6) azaz „Mindörökké szilárdan áll”; a passiófa koronájában az egyik virágot „golgotaként”

388 BURCKHARD 1744/1746, I, 99–107. Conringgal ellentétben Burckhard autopsziával ellenőrizte a kiadvány adatait. 389 Arbustum vel arboretum Augustaeum, Aeternitati ac domui Augustae Selenianae sacrum, Satum autem & educatum a Martino GOSKY, L. Silesio, Med. D. & Archiatro, C. Pal. Caes. Ex Officina Ducali Wolpherbytta- ni, Typis Johan et Henr. Stern, Anno 1650 (VD17 23:252195P). A belső címlapon található cím ettől némi- képp eltérő, ezért a kötetet különféle formákban szokták idézni. 1693-ban bővített formában is megjelent Divi Augusti Ducis Brunovic. & Lüneburgensis Sapientis, Pii, Iusti, felicis, Patris Patriae Vita & Fama... Franco- furti & Lipsiae, Prostat apud Paulum Zeisinigium, Bibliopol. Typis Heinrici Hessii, Anno 1693. (Vö.: Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, 137.) Az 1650-es kiadás a HAB honlapján digitális változatban olvasható. Ezeket a köteteket kiegészítik még az 1650 és 1666 között kinyomtatott újévi és születésnapi köszöntők, a Festschriftek, valamint az 1653-ban Gloria et memoria címen megjelent antológia. Mindezekből válogatást közöl: „Alles mit Bedacht” 1979. 390 Arbustum vel arboretum 1650, 262. 391 A Braunschweig-Lüneburg hercegi ház szimbolikus fája. Vö.: HARSDÖRFFER, Porticus 1646, 16. 392 A granadilllának több fajtája van, közismert neve golgotavirág. Mediterrán cserjetípus, amely fává tud nőni. Virágzatának belső része a Golgota felépítésére emlékeztet (Krisztus töviskoszorújában a három kereszt).

155 rajzolták meg, mellette felirat „Passio Christi”, azaz „Krisztus szenvedése”; jobb oldalon koszorús nőalak kígyókból álló korbáccsal űz el egy embercsoportot ebből a világból, fölöt- tük felirat „panico terrore”, azaz „páni félelemmel”.393 A békés tájon, azaz August világában tehát két elv, a prudentia és a pietas uralkodik – láttuk, hogy Rehm is e két fő elvet hangsú- lyozta az 1621-es kötet számára írt epigrammában –, akik nem eszerint élnek, azoknak nincs itt keresnivalójuk.394 August három munkája hasonlóképpen megjelenik egy másik műben is, amely ki- emelkedően fontos a herceg reprezentációjának megismerése szempontjából, Georg Philipp Harsdörffer Porticusában (1646).395 (71–73. kép) A mű egy tervezett oszlopcsarnok leírása, amelyet metszetek illusztrálnak. Az August felmagasztalását szolgáló oszlopcsarnok köze- pén a herceg lovasszobra áll (a Pegasuson ül), körben képek August életének főbb „esemé- nyeivel”, közülük az egyik könyvtárának létrehozása. A könyvtár ábrázolásának ekphrasisa szimbolikus tartalmú, valójában a herceg eruditióját396 mutatja be, és ennek érdekében veszi sorra a herceg saját műveit is. Az egész alkotás vezérgondolata – Harsdörffer maga írja a dedicatiójában – „pietas atque eruditio”, hasonlóan az Arbustum fönt bemutatott metszeté- nek fő tartalmához és az 1621-es Fonzio-kiadás epigrammájához. Ezeken az ábrázolásokon azonban a nem August által írt, csupán az ő kezdeményezé- sére és finanszírozásában kiadott művek nem szerepelnek. Érdekes formában fedezhető fel mégis a Fonzio-corvina az Arbustumban. A kódex tartalommutatójának397 szokatlan grafikai megoldását másolták le és alkalmazták.398 (1. kép) Ez is azt mutatja, hogy a Fonzio-corvina több szempontból is kiemelt helyet foglalt el Herzog August gyűjteményében.

393 A képi ábrázolások és a korszakban fontosnak tartott rétorikai elvek (pl. brevitas, rejtélyesség, éleselméjű- ség, az ingenium jelentősége stb.) kapcsolatához l. KÜHLMANN 1982, 232. skk. 394 A metszett jobb oldalán érdekesen figyelhető meg a középkori művészetből örökölt kettős ábrázolás: a pas- siófa élesen elválaszt két szférát, az angyalt, aki az Ég felé vezető utat mutatja, és mindazokat szimbolizálja, akik ezen az úton járnak, valamint a kárhozottak szféráját, akiket egy másik „angyal” (a régi ábrázolásokon ördögök) űznek a pokol felé. 395 Részletes leírását l. a 181. oldalon. 396 A „princeps eruditus” korabeli ideáljához l. DUCHHARDT 1991, főként 34, ahol éppen August hercegről esik szó, valamint BIRCHER 1981. A „bölcs” alakjához a 17. századi udvari kultúrában l. MÜLLER 1929, 133. skk.. Martin Gosky Arbustum vel Arboretumjában egyébként a herceg személyiségének egy másik szimbolikus aspektusa is kifejeződésre kerül: August egyben béketeremtő uralkodó, pater patriae. Ez a kép éppen Gosky antológiájának köszönhetően terjedt el róla. (Vö.: ARNOLD 1979, 84.) A „békén munkálkodó uralkodó” motí- vuma szintén hosszú tradícióba ágyazódik, elegendő csak Erasmus Institutio principis Christianijára utalni, de Andreas Pannonius királytükrében Hunyadi Mátyás legfőbb célja is az volt, hogy háborúi révén békét teremt- sen. Miközben August herceg esetében a béketeremtő uralkodó képe nem szükségképpen felelt meg a valóság- nak (Vö.: ARNOLD 1979, 84.), addig a prudentia valószínűleg valós tulajdonságainak egyike lehetett. Ezt az általa tudatosan választott (és feltehetőleg megélt) mottó „Alles mit Bedacht” is igazol. Az uralkodói békete- remtés motívumához l. a Naldo Naldi: a könyvtár szerepe egy uralkodólaudációban c. fejezetet is. 397 Cod. Guelf. 43 Aug. 2o, f. 4v. 398 Arbustum vel arboretum 1650, 198. További érdekes példa egy August születésnapjára szerkesztett rézmet- szet 1655-ből: Eucrasia Augustea, HAB: T 839 Helmst. 4o, 17. Képet közölnek rőla: Martin BIRCHER, Sam-

156

Leuvenclavius és Fonzio préfációja: Uralkodólaudációk

A Symposion 1572-es editio princepsének az 1621-es kiadásban is újraközölt, és abban komoly szerepet játszó előszavairól már korábban szó esett. A reprezentáció szempont- jából azonban hasonlóan fontos szöveg, „előszó” vezeti be a Fonzio-corvina anyagát is.399 A kódexet összeállító Bartolomeo Della Fonte leveléről van szó, amelyet a firenzei humanista 1489. január 30-i datálással küldött el Mátyás magyar királynak, és amelyben felajánlja neki szolgálatait a budai könyvtár és a Studium kialakításában. Amikor Fonzio vágya meg- valósult, és a király valóban meghívta Budára, a humanista ezt a levelét az ajándékkötetnek szánt kódex élére másolta be előszóként.400 A Symposionhoz írt Leuvenclavius- és a Fonzio-préfáció egymás pendant-jai. A két, hasonló terjedelmű, feszes, remekbe szabott latin szöveg rétorikai szempontból azonos mű- fajt képvisel, mindkettő Mátyást dicsőítő uralkodólaudáció.401 (4. melléklet) Leuvenclavius alaptétele, hogy a 15. század különösen gazdag volt olyan uralkodókban, akik bölcsen („sapienter”) kormányoztak nagy birodalmakat, közülük pedig Mátyás magyar király volt a leg- kiválóbb. A laudáció első felében a szerző exemplumokként felvonultatja a 15. századi uralkodókat, az uralkodói erények közül elsősorban prudentiájukat kiemelve (Friedericus [III. Frigyes, 1415–1493, német-római császár] – „prudentia”, Maximilianus [I. Miksa, 1459–1519, német-római császár] – „amplissimum ingenium”, XI. Ludovicus, [XI. Lajos, 1423–1483, francia király] – „consilia”402). Jól érzékelhetően azonban foglalkoztatja a prudentia és a másik kiemelkedő uralkodói erény, a bátorság, a fortitudo egymáshoz való viszo- nya is. Leuvenclavius ábrázolása szerint Mátyás mint a legkiválóbb uralkodó személyében

meln Erschließen – Erforschen: Zwanzig Jahre Barockforschung in Wolfenbüttel = Überlieferung und Kritik 1993, 11–42., itt 25. 399 A Fonzio-előszó kiváló forrásértékét Mátyás mecénási, irodalompártolói tevékenységére nézvést Burckhard is kiemeli (BURCKHARD 1744/1746, I, 105.). 400 L. a kódex leírását. 401 A reneszánsz uralkodólaudációhoz általában is l. legutóbb: GWYNNE 2012, különösen 50–59., valamint BORN 1934; MAUSE 2003. A filozófus-király Platón által megalkotott alakjának a humanizmus századaiban való hatalmas jelentőségét nem szükséges hangsúlyozni. Vö.: VASOLI 1975. 402 A szövegben megjelenik még „Alfonsus Tarraconensis”, aki alatt V. (Aragóniai/Kasztíliai) Alfonz (1394/96–1458), Aragónia és Szicília stb. királya értendő. Egyébként Bonfini nevezi meg V. Alfonzot „Alphonsus Tarraconensis”-ként (Rerum Ungaricarum Decades III, III, 361–362.). Leuvenclavius megemlíti még „Ferdinandus Castulonensis”-t is. Elképzelhető, hogy ő II. (Szent) Ferdinánd (1199–1252) kasztíliai ki- rály, a rekonkviszta sikeres előmozdítója és a salamancai egyetem támogatója, de az sem kizárt – tekintettel a kontextusra –, hogy egyszerűen I. Ferdinánd (1380–1416) aragóniai királyról, V. Alfonz apjáról van szó. A szövegből természetesen Sigismundus (Luxemburgi Zsigmond) említése sem hiányzik.

157 e két erény egyesült, hiszen a fortitudo mit sem ér a prudentia irányítása nélkül. Uralkodá- sának eredményei igazolják ezt: csaknem gyermekként kellett átvennie a zavaros helyzetű ország kormányzását, ami bár nagy teher volt, de olyan jól kormányozta azt, hogy hamarosan minden alattvalóját sikerült a maga pártjára állítania, szomszédai pedig rettegtek tőle; két császárt fékezett meg, a rómait és a törököt, a szomszédok pedig hallgattak szavára. A fel- sorolást a legnagyobb érdem zárja: Mátyásnak köszönhető, hogy Magyarország megállította a törököt, és ezáltal megmentette Nyugat-Európát. Konklúziójában a 15. századi kortárs, elsősorban itáliai Mátyás-recepció központi eleme köszön vissza.403 Jóllehet Leuvenclavius ábrázolásában Mátyás haditetteire esik a hangsúly, a fortitudo mögött kimondatlanul megjelenik a prudentia és valamelyest a iustitia erénye is. Bizonyos értelemben tehát komplex uralkodóképről beszélhetünk. A Leuvenclavius által 1572-ben alkotott tömör Mátyás-kép mindazonáltal kétségtelenül egyfajta egyszerűsödés eredménye, amely az eseményektől idő- ben fokozatosan távolodó recepció egy pontját villantja fel. Ezzel szemben Bartolomeo Della Fonte a már emlegetett kortárs itáliai recepció kép- viselője volt.404 Laudációját akkor fogalmazta, amikor Mátyás hatalma zenitjén Budán, hu- manistái körében kulturális programjának megvalósításába fogott: könyvtárát szisztematikusan fejleszteni kívánta, studiumot akart létrehozni, mindehhez pedig munka- társakat keresett, elsősorban Firenzében. A folyamatból részt vállaló firenzei humanistának a rendelkezésére álló információk a jelentős földrajzi távolság ellenére is lehetővé tették, hogy a magyar uralkodó alakját árnyaltabban lássa, és egy olyan sajátosságát emelje ki, amelyet mindaddig – s erről maga is említést tesz a levelében – különösebben nem hangsúlyoz- tak. Fonzio levele pompás epideiktikus alkotás. (5. melléklet) Miként azt a klasszikus ré- torika szabályai előírják, kitér a dicsérendő személy háborúban és békében viselt dolgaira egyaránt, az előbbit természetesen csak utalásképpen említi, hiszen a hangsúly itt a béke művein van. Ezen belül pedig egyetlen elemre, a könyvtárra koncentrál. A humanista lausra általában igaz, hogy viszonylag kevés információval dolgozik, az elocutio viszont különösen

403 L. pl. Marsilio Ficino Exhortatio ad bellum contra barbaros c., Mátyásnak ajánlott buzdító írását. A levelek 3. könyvét bevezető szöveg 3 wolfenbütteli corvinában is megtalálható: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, ff. 31r–32v; Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, ff. 1r–3v; Cod. Guelf. 73 Aug 2o, ff. 108v–109v. A török elleni küzdelem feladata Mátyás személyéhez kapcsolódóan számos korabeli, neki ajánlott szövegben megjelenik, pl. Andreas Panno- nius, De regiis virtutibus ad Matthiam Hungariae regem (1467. szeptember 1-re datálva), vö.: FRAKNÓI–ÁBEL 1886; Regiomontanus Mátyáshoz írott ajánlása Tabula primi mobilis c. műve elején (Bp., OSZK, Cod. Lat. 412., ff. 1r–2v). Természetesen még számos további példát hozhatnánk. A témához alapvető: KLANICZAY 1975. 404 L. ehhez legutóbb: DANELONI 2014.

158 nagy hangsúlyt kap benne.405 Így van ez Fonzió szövegében is, a gondolatmenet a következő néhány elem köré szerveződik: Mátyás a tudományok megújítója („renovator studiorum”), részben mert nem hagyja elveszni azokat (tehát összegyűjti a régiek műveit, „conservator sapientiae”), részben pedig azért, mert kortársait új művek megírására ösztönzi. A rangos exemplumok mind híres könyvtáralapító uralkodókra vonatkoznak: „az utókor előtt pedig örökebb dicsőségben lesz részed, mint Athénban Peisistratosnak vagy Alexandriában Ptole- maeusnak vagy Eumenésnek Pergamonban vagy egykor Rómában Caesarnak, nemrégiben pedig V. Miklós pápának volt...”406 Mátyás ezeket azért múlja fölül, mert míg a nagy elődök olyan korszakban tevékenykedtek, amikor államaik kulturális virágzásukat élték, és velük párhuzamosan számos más kiváló személy is munkálkodott a tudományok előmozdításán, addig Mátyás elsőként és egyedüliként hozta el az irodalmat és a műveltséget – mondhatjuk – erre a barbár földre, azaz adott otthont a Múzsáknak.407 Megjelenik tehát a translatio Mu- sarum vagy translatio studiorum motívuma is, amely Vergilius Georgicája408 óta csaknem állandó eleme az európai irodalomnak. A könyvtár Fonziónál valóság, de egyben metafora is, a kultúramentő uralkodó, illetve általában a kiváló uralkodó prudentiájának szimbóluma. Leuvenclavius és Fonzio Mátyás-laudációjában a prudentia erénye a legfontosabb közös ne- vező. Talán kevéssé szorul magyarázatra, hogy milyen olvasattal rendelkezhetett ez a két kiemelt szöveg a könyvtárlapító/építő, szövegkiadást finanszírozó August herceg viszonyla- tában. Georg Rehm felismerte a Fonzio-levél Herzog August számára szóló üzenetét, és a préfáció laudáló perorációjában egymás mellé állítja Mátyást és saját hercegét. A kötetkom- pozíció egészének narratívájában pedig indirekt módon válik Mátyás August rangos, múlt- béli exemplumává, s a herceg ezáltal bekerül a Corvina Könyvtár egykori valóságának bonyolult erőterébe. A vezérgondolat pedig, amely mind az August alakjára formált címne- gyedben, mind a Rehm tollából származó előszóban és az újraközölt előszavakban hangsú- lyozásra kerül, a prudentia uralkodói erénye.

405 SCHMIDT 1981. 406 Latinul l. az 5. mellékletben. 407 A Panegyrici Latiniben, amely alapmű volt a korszak humanistái számára, „to foster education and help in the establishment of schools is one of the greatest boons that a prince can grant.” (BORN 1934, 23.) 408 VERG., Georg., III, 10.

159

Naldo Naldi: A könyvtár szerepe egy uralkodólaudációban

Azt, hogy az uralkodói bölcsesség hangsúlyozására Hunyadi Mátyás reprezentáció- jában a könyvtár különösen alkalmas és kedvelt motívum volt, Fonzio idézett levelén kívül még ékesszólóbban bizonyítja a firenzei Naldo Naldi De laudibus Augustae Bibliothecae409 című epikus műve a budai könyvtárról. A könyvtár-motívum kiválasztásának, felhasználá- sának ötletét az a valós körülmény sugallta, hogy Hunyadi Mátyás reprezentációjában a könyvtár valóban fontos helyet foglalt el – csakúgy, mint Wolfenbüttelben. Fonzio leveléhez hasonlóan Naldi műve ugyancsak annak az intenzív könyvtárfejlesztési mozgalomnak a dokumentuma, amely az 1480-as évek végén fogható meg a magyar királyi udvarban. Eltekintve attól, hogy a szóban forgó epikus mű Mátyás kori művelődéstörténetünk, közelebbről pedig a Corvina Könyvtár történetének egyik legfontosabb forrása, tehát eleve számolni kell vele, a később tárgyalandó 17. századi szövegek elemzése vezetett el annak a felismeréséhez, hogy a mű a dolgozat tárgya szempontjából is meghatározó jelentőségű. El- sősorban azért, mert párhuzamos sajátosságokat mutat fel a 17. századi wolfenbütteli forrá- sokkal. Ezeket az egyezéseket feltehetőleg az udvar kulturális terének mechanizmusai okozták, kiegészülve néhány további közös ponttal, mint a könyvtár hasonlóan hangsúlyos szerepe a kérdéses udvarok reprezentációjában és a humanizmus mint meghatározó vezérelv és szellemi háttér a szóban forgó uralkodók nyilvános életében. Jóllehet alapvetően azonos vonásokat mutat fel Fonzio levelével, Naldi műve a Mátyásra vonatkozó egykorú, közel egykorú forrásaink közül mégis a legteljesebben tárja fel azt, hogy milyen formában hasz- nálhatták fel a könyvtár motívumát egy olyan műben, amely az uralkodói reprezentáció cél- jaira készült.

A műről általában

A tankölteményszerű alkotás létrejötte minden bizonnyal része volt annak az átfogó koncepciónak, melynek keretében az 1480-as évek végén a budai királyi könyvtár egységes,

409 Naldus NALDIUS, De laudibus augustae bibliothecae ad Mathiam Corvinum Pannoniae regem serenissimum. A műnek egyetlen kéziratos példánya, a Mátyásnak szánt dedikációs példány ismert (Toruń, Biblioteka Kopernika, Cod. Lat. R. Fol. 21. 107). Kiadások: Andrzej KOTENIUSZ, Toruń, 1594; Peter JAENNICH, MELETE- MATA Thorunensia, III, 1731, 97–185.; Matthias BELIUS, Notitia Hungariae Novae Historico Geographica, III, Vienae Austriae, Petrus Gehlen, 1737, 589–642.; ÁBEL 1890, 261–296. A kódexhez l. legújabban, átfogó szakirodalommal: BOLONYAI 2013.

160 reprezentatív uralkodói bibliotékává alakult, és „hivatalosan is” elfoglalta helyét Mátyás uralkodói reprezentációjában. Ennek a tudatos átalakításnak a következő mozzanatai voltak: a királyi könyvtáros, Taddeo Ugoleto vezetésével nagyarányú állománygyarapítás kezdődött itthon és külföldön egyaránt, a könyvállomány egységes arculatot kapott, egységes aranyozott bőrkötéssel kezdték ellátni a kódexeket, az új beszerzésekre és bizonyos, már a könyv- tárban lévő kötetek címlapjaira az uralkodó címerét festették. A folyamat egyik legárulkodóbb bizonyítéka, hogy Antonio Bonfini saját Philostratos-fordításának tartalom- mutatójában ugyanekkor, a 80-as évek végén névvel nevezi a könyvtárat, tehát önálló enti- tásként fogja fel: „Corvina Bibliotheca”.410 A könyvtár tehát határozott, megfogható elemmé vált Mátyás uralkodói reprezentációjában. Naldi műve ennek az átalakulásnak a program- szövege volt, s egyben az uralkodó személye köré épülő reprezentáció kontextusába illesz- kedett.411 A Fenséges Könyvtár dicsérete hexamaterekben fogalmazott, epikus mű, amely négy könyvre oszlik. Bennük a királyi család műveltségéről, a könyvtárteremről, illetve azokról a latin, görög és keresztény szerzőkről olvashatunk, akik helyet foglalnak, vagy a jövőben helyet fognak foglalni a könyvtár polcain. Mivel a Corvina Könyvtárnak nem maradt fenn ka- talógusa, a kutatás elsősorban abból a szempontból faggatta Naldi művét, hogy a szöveg tekinthető-e a Corvina Könyvtár egyfajta valós tartalmi leírásának, segíthet-e az állomány- rekonstrukcióban. A két véglet között mozgó válaszokból Karsay Orsolya fontos tanulmá- nyát kell kiemelnünk, amely szerint noha a műben vitathatatlanul találhatók valóságelemek, az mégis a korabeli ideális könyvtár foglalata.412 A gondolatot Bolonyai Gábor kutatásai viszik tovább, aki egyfelől arra keresi a választ, hogy a Naldi által említett szerzők listája mely korabeli irodalmi kánonba illeszkedik, másfelől pedig megkísérli megállapítani, hogy a megnevezett szerzők mely műveikkel, milyen formában képviseltethették magukat tény- legesen Budán.413 Az utóbbi évek kutatásainak egyik további fontos eredménye a tárgyban Pajorin Klárának köszönhető, aki Angelo Poliziano Politia litteraria című munkájával hozta összefüggésbe Naldi eposzát.414

410 Bp., OSZK, Cod. Lat. 417, f. 1v. 411 A kérdéskörhöz l. MIKÓ 1994, MIKÓ 2004. 412 KARSAY 1991. 413 BOLONYAI 2010; BOLONYAI 2014. 414 PAJORIN 2004a; PAJORIN 2004b.

161

Rétorikai, műfaji megközelítés

Nos, már Naldi művének a címe is nyilvánvalóvá teszi, hogy benne az uralkodói könyvtár dícséretéről lesz szó. Már Pajorin Klára is megfogalmazta, de a szövegből is egy- értelműen kiderül, hogy a prózai bevezetőben és az első könyvben Mátyásnak és családjának dícsérete olvasható.415 Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a szöveget, láthatóvá válik, hogy az uralkodólaudáció sokkal alapvetőbben és szervesebben határozza meg az egész mű koncepcióját, a szövegkonstrukciót és a stílust, azaz az inventiót és az elocutiót egyaránt. Valójában a teljes mű uralkodólaudáció, amely – Leuvenclavius és Fonzio vizsgált szöve- geihez hasonlóan – elsősorban egyetlen uralkodói erényre, a prudenciára fókuszál. A kardinális erények vagy azok bármelyikének szerepeltetése az antikvitástól kezdő- dően az uralkodólaudációk legalapvetőbb gyakorlata volt. E művek inventiója gyakran egy- szerűen úgy szerveződött, hogy a szerző sorra vette az egyes erénytípusokat, és felmutatta azokat a dicsőítendő személy életében. Jóllehet valamennyi rétorika foglalkozik a bemutató beszéddel (genus demonstrativum, genos epideiktikon), ahova a szűkebb értelemben vett dicsőítés is tartozik, a laus elméletének legátfogóbb kidolgozását a késő ókori Menandros rhétornak köszönhetjük.416 A laus elmélete és gyakorlata szempontjából egészen a kora új- korig fontos szerzőnek számított Aphthonios417 és Hermogenés418 is. Tanításaiknak megfe- lelően a személyek dícséreténél – vagy akár csak egyszerű jellemzésénél is (l. itt például az ókori biográfiákat, Plutarchos vagy Suetonius műveit) – alapvető az illető külső és belső tulajdonságainak számbavétele. E tulajdonságok bizonyos mértékig szabadon választhatók és variálhatók voltak, de a négy kardinális erénynek vagy azok valamelyikének kötelezően szerepelnie kellett közöttük, legfeljebb eltérő hangsúlyokkal, a bemutatott személy valós jel- lemének megfelelően. Menandros rhétor kifejezetten ajánlja ezt, nem kevésbé Aphthonios és Hermogenés.419 A középkor két legtöbbet forgatott rétorikája, Cicero De inventionéje és

415 PAJORIN 1990, 350. 416 Kiadása: RUSSEL–WILSON 1981. L. továbbá HEATH 2004. 417 Kiadása: Hugo RABE, Aphthonii Progymnasmata, Leipzig, Teubner, 1926; magyar fordítása Bolonyai Gá- bor bevezetőjével és részben az ő fordításában: Antik szónoki gyakorlatok 2001, 80–124. L. továbbá KENNEDY 2003, 89–128. A dicsőítéshez l. a 687. jegyzetet! 418 Mérvadó kiadása: HERMOGENIS Opera, ed. Hugo RABE, Editio stereotypa editionis Anni 1913, Stuttgart, Teubner, 1985 (Rhetores Graeci, 6). A dicsőítésről: 35–42. caputok (= Progymnasmata 7). 419 L. az előző három jegyzetet. Menandros rhétor hosszan fejtegeti a négy fő erény alkalmazását a városlaudá- ciókban is: Menandrou peri epideiktikón I, 362–364, vö.: RUSSEL–WILSON 1981, 60–68. Russel és Wilson rámutat, hogy a rétorikai felosztás mögött morálfilozófiai kategóriák húzódnak meg. Szerintük ugyanis a re- torika rendszerezettsége a filozófia mintájára alakult ki. A filozófiai és a rétorikai oktatás ugyanis nagyon közel volt egymáshoz a klasszikus és a hellénisztikus görög világban, és a korábban kevésbé szisztematizált rétorika a filozófia rendszerezettségének mintájára vált maga is tudományosabbá, rendszerszerűbbé. Vö.: RUSSEL–WIL- SON 1981, Introduction, xviii. skk.

162 a sokáig szintén neki tulajdonított Rhetorica ad Herennium is természetszerűleg kitér az eré- nyekre, köztük a négy kardinális erényre.420 Arra, hogy egy olyan beszédnek a felépítését, amely valamely személyt, esetünkben egy uralkodót dicsőít, ez a négy erény határozza meg, kiváló példa a Traianus-panegyricus. De említhetnénk a Panegyrici Latini más darabjait, vagy akár Claudius Claudianus dicsőítő költeményeit is. E művek közös jellemzője, hogy nem csupán megjelennek bennük az erények, hanem a szövegstruktúrára is alapvető hatást gyakorolnak. A panegyricusokban, de akár csupán a biográfiákban is a bölcsesség erénye kötele- zően tárgyalandó volt. Gyakran egyszerűen a tárgyalás egyik szempontját jelenti, kimondat- lan kulcsszót, amelynek jegyében olyan dolgokat kellett számba venni, amelyek az uralkodói bölcsességet szimbolizálták. Ilyen lehetett például a mecénási tevékenység, a szellem embe- reinek a támogatása (Traianus), kulturális intézmények létrehozása, támogatása vagy akár a könyvtáralapítás. Arra, hogy egy uralkodó könyvtárat hoz létre, több példát is találhatunk Suetoniusnál.421 Az uralkodók által létrehozott könyvtárak pedig számos helyen említtetnek a klasszikus irodalomban, így például a Historia Augustában vagy Gelliusnál, Dio Cassius- nál és sorolhatnánk.422 Naldi tehát rétorikai szempontból ebből a régi tradícióból merít, amikor az uralkodói prudentiát választja műve legfőbb tárgyául. A mű kulcsszava a sapientia,423 az alapmetafora pedig a sacellum sapientiae, ami természetesen a könyvtárat fedi. Ez a sacellum Apollón

420 CICERO, De inv., I, 159–160.; Rhet. Her. 3, 2, 3–3, 5. 421 SUET., De vita caes.: Divus Iulius 44, Augustus 29, Domitianus 20 (leégett könyvtárak drága pénzen való helyreállítatásáról, a művek újra lemásoltatásáról). 422 Hist. Aug.: Flavii VOPISCI Divus Aurelianus I, 7, I, 10, VIII, 1 (a Traianus által alapított Bibliotheca Ulpia említései – Flavius Vopiscus rendszeresen használta ezt a könyvtárat), XXIV, 7, Flavii VOPISCI Probus II, 1 (Bibliotheca Ulpia és Tiberius házának könyvtára); Flavii VOPISCI Caius et Carinus et Numerianus XI, 1 (Bib- liotheca Ulpia); Flavii VOPISCI Tacitus, VIII, 1; GELLIUS, Noct. Att. VII, 17; DIO CASSIUS, Hist. Rom., 49, 43, 8. Az antik könyvtárakra vonatkozó forráshelyeket összegyűjtve megtaláljuk Justus Lipsius De bibliothecis syntagma c. művében (a műről l. a dolgozat vonatkozó fejezeteit), de Hermann Conring is nagy bőségben idézi őket a wolfenbütteli könyvtárról írott panegyricusában, nem kis mértékben Justus Lipsius alapján. L. továbbá Bibliotheken in Altertum 2011. Részletes és kimerítő továbbá a RAC „Bibliotheca – Bibliothek” címszava (II. kötet, col. 231–274). 423 Naldi kifejezetten a sapientia szót használja. A prudentia és a sapientia kifejezések a gyakorlatban ugyanazt az erényt, az uralkodói bölcsességet jelentették, jóllehet a dialektika pontos különbséget tesz a kettő között. Melanchthon a következőképpen fogalmazza meg a sapientia és a prudentia viszonyát: „Scientia est certa noti- cia seu firmus assensus demonstrationis, hoc est propositionum, necessario cohaerentium. Ars est quae scien- tiam ad usum accommodat. Hoc proprie sensit Aristoteles in disserenda arte et scientia. (…) Si ut scientia et ars differunt, ita differunt sapientia et prudentia.” (MELANCHTHON, Dialectia 1536, 31–32. fájl, l. a bibliográ- fiát.) Aristotelés a Nikomachosi Etikában részltesen tárgyalja a bölcsesség (sapientia/sophia) és az okosság (prudentia/phronésis) viszonyát (1139b 14 skk.). Tárgyunk szempontjából érdekes, hogy Aristotelés az állam- kormányzás művészetét hozza fel példaként mint olyan területet, amely az okossághoz igen közel eső lelki alkatot kíván. (ARIST., Eth. Nic., 1141b 8).

163 szentélye, ahol maga a Sapientia fogadja az egyes érkező szerzőket, akik elhelyezik művei- ket a Mátyás által előkészített, aranyozott polcokon. A sacrum magaslatába emelt bölcsesség szimbolikája alapvetően szövi át az egész művet. Mindez már a prózai bevezetőben megjelenik, az első könyvben pedig kibontásra kerül. A bevezetőt így összegezhetjük: Platónnal szólva azok a legboldogabb államok, ahol a vezetők maguk is a bölcsesség barátai („ipsi philosopharentur”), vagy pedig kedvelik azokat, akik kiérdemelték a bölcs nevet („philosophi nomen”). Mátyás a legbölcsebb király („rex sapientissimus”), aki bölcsességét népe üdvére használja fel, és aki egyben a bölcses- ség megőrzője is („auctor conservandae sapientiae”), s e minőségében szentélyt alakít ki palotája mélyén a bölcsesség számára („sacellum sapientiae”), amelyben majd a valaha élt legkiválóbb szellemek műveit fogja összegyűjteni, hogy azok el ne vesszenek. Egyenrangú tehát Apollónnal, a bölcsesség istenével. Hitvese a legbölcsebb a királynők között, egyen- rangú társ az uralkodásban. Most pedig fiát is be szeretné vonni az uralom gyakorlásába, s gondoskodni kíván arról, hogy ugyanolyan bölcs legyen, mint fejedelmi apja.

Politikaelméleti olvasat

A mű gondolatiságában azonban alapvető, hogy a szerző nem általában a bölcsesség- ről beszél, hanem az uralkodói bölcsességről. Ezt elsősorban az uralkodói kötelességek szempontjából szemléli, és megfogalmazza az uralkodói prudentia célját is, ami nem más, mint az alattvalók üdve. Végső soron a könyvtár is azt szolgálja, hogy az uralkodó alkalmas legyen e legfőbb kötelességének betöltésére. Naldi ezzel az uralkodói feladatok, az államról való gondolkodás óriási tematikáját vonja be művébe, az itáliai humanizmus egyik legfontosabb, a legnagyobb érdeklődére számot tartó, Petrarcától Dantén, Pier Paolo Vergerión és Leonardo Brunin át egészen Machiavelliig ívelő tárgyát (– hogy csak néhány kimagasló gondolkodót említsünk, nem beszélve a 15. század második felében rendkívül népszerű ki- rálytükör-irodalomról).424 A kapcsolat természetesen távoli. Távol áll tőlünk, hogy Naldit valamiféle politikai gondolkodónak tekintsük, sőt az sem biztos, hogy tudatosan jelenítette meg a szóban forgó gondolatkört. (Bár – mint alább látni fogjuk – Marsilio Ficino körének tagjaként lehetett alkalma arra, hogy szembesüljön hasonló kérdésekkel.) Sokkal valószí- nűbb, hogy rétorikai automatizmusokat követett, és az uralkodókról szóló irodalmi tradíció gondolati sémái léptek működésbe nála a szövegalkotás során. Művében mégis megjelenik

424 Remek áttekintést ad a reneszánsz politikai filozófiáról: SKINNER 1990.

164 egyfajta nagyon leegyszerűsített, népszerű és eklektikus politikai és morálfilozófia, amely minden bizonnyal általánosan ismert volt szűkebb szellemi pátriájában, Firenzében, és be- lőle bárki, aki az uralkodó és az állam kérdéseiről bármely műfajban írni kívánt, szabadon meríthetett. Néhány komponens határozottabban is előtűnik. Az egyik egyfajta korabeli, nagyon leegyszerűsített „platonizmus”: a mű uralkodóképe kimondva is a platóni filozófus- király alakját követi a sapientia erénye nyomán. Naldi szerint Mátyás is jól ismeri Platón tanításait, s a szerző hosszan méltatja is a filozófust.425 A filozófus-király egyfajta foglalat Naldi művében, a sapientia klasszikus uralkodói erényének a 15. század végi Firenzében aktualizált, elsősorban Marsilio Ficino működésével összekapcsolható megjelenítési for- mája.426 Mivel azonban Naldi műve a politikai filozófia szempontjából esetlegesen meg- komponált, kevésbé konzekvens alkotás, nem nehéz észrevenni benne a korábbi vagy tradicionálisabb gondolati rétegeket, amelyet a filozófus-király motívuma csak kiegészített. Ilyen, az itáliai tradícióban mélyen gyökerező fontos vonás a közjó hangsúlyozása egyfajta sztoikus427 kontextusba ágyazva. Mátyás azért tölti meg elméjét a tiszteletre méltó tudományokkal („honestis studiis”), hogy erényessé és bölccsé váljék, valamint hogy a ratio és a mens vezetésével tudja, hogy mit kell, és mit nem szabad megtennie. Célja, hogy a közjót szolgálja („publica cura”), olyat cselekedjék, ami hasznos a hazának, övéinek és saját magának: „Utile quodque foret patriaeque suisque sibique…” (I, 206).428 A használt termi- nológia (honestus, honestas, virtus, ratio, mens) sztoikus morális teret sugall, ebben bontakozik ki Mátyás vonatkozásában a legfőbb uralkodói kötelesség, a közjó ápolása. A közjó problematikája hosszú múltra tekint vissza az itáliai politikai gondolkodás- ban. A cambridge-i történeti iskola egyik legkiválóbb képviselője, a leginkább Machiavelli- kutatásairól híres Quentin Skinner tárta fel azt az ún. itáliai podestà-irodalmat, amelyből fontos információk nyerhetők az itáliai városállamok kormányzó elitjének politikai elképze- léseiről.429 Ez a fajta irodalom a prehumanizmus századai során, főként a 13. század elejétől

425 A filozófus-király alakja nagyon elterjedt volt a 15. századi, humanista alapokon nyugvó hatalmi reprezen- tációkban. Bene Sándor Andreas Pannonius királytükrei és Borso d’Este kapcsán mutatta be szemléletesen, hogy ez a fajta humanista jellegű reprezentáció adott esetben miként változhatott át teológiaivá (vö.: BENE 2009). 426 L. részletesebben később: 167. skk. 427 Sztoicizmus alatt ebben a fejezetben a Cicero által transzformált, és elsősorban a De officiisben kifejezésre juttatott római sztoicizmust értjük. 428 A Naldi-helyeket Ábel Jenő szövegközlése alapján (ÁBEL 1890) adjuk meg, ahol lehetséges. Ábel Jenő csak a préfációt és az első könyvet közölte a maga teljességében, a második és a negyedik könyvből részletet közölt, míg a harmadik könyvet teljesen kihagyta. Még tovább nehezíti a helyek hivatkozását, hogy a kódex teljesen foliálatlan. 429 SKINNER 1997, 59.

165 kezdve örvendett népszerűségnek. Szerzőik, többnyire a jogi iskolákban tanító rétorikataná- rok, a dictatorok, az ars dictaminisről írott értekezéseikben vagy önálló művekben tárgyalják a városi kormányzás problematikáját.430 Szerintük a város mint politikai közösség működé- sének célja a nagyság (magnalia, grandezza) elérése, amely a tekintély, a hatalom és a vagyon nagyságát jelenti együttesen.431 A nagyság elérésének vannak feltételei. Mindennél fontosabb a béke megőrzése a saját városon belül, még ha a közösség kifelé háborút is visel. Ezért az egyik legtöbbet tárgyalt kérdés ezekben a művekben az, hogy miként lehet fenntartani a belső egyetértést. Skinner rámutatott, hogy a tétel valóságának igazolására a szerzők legtöbbször Sallustius Jugurtha-háborújának egyik beszédét idézik, a „hogyan” kérdésének megválaszolására pedig mindenekelőtt Cicero De officiisének egyik híres részletéhez folya- modnak. Ez utóbbiban a római szónok a „concordia ordinum” eszményét fogalmazza meg, miszerint az állam valamennyi részének érdekeivel egyformán törődni kell.432 Cicero a De officiisben tehát a részrehajlás nélküli közjó tiszteletben tartását javasolja megoldásként.433 Ez pedig az igazságosság erényével biztosítható. Skinner szerint a vizsgált szerzők elsősor- ban ismét Sallustiusra, de leginkább Cicero De officiisére hivatkoznak, hogy igazolják ezt az állítást.434 Cicero így fogalmaz: „A másik három forrás közül annak a fontossága a leg- nyilvánvalóbb, amely fenntartja az emberi társadalmat, és mintegy az életközösség alapja. Ennek két alkotóeleme van: az igazságosság, amelyben az erény legfényesebben ragyog, s amely a derék emberek fő ismertetőjele. Ehhez kapcsolódik a nagylelkűség, amit nevezhe- tünk jótékonyságnak vagy bőkezűségnek.”435 Néhány sorral lejjebb – továbbra is a De officiisben – először Platónra, majd kifejezetten a sztoikusokra hivatkozva magyarázza meg, hogy miért fontos a közös érdeket szem előtt tartani: „De mint Plato ragyogóan írja, nem csak magunknak születünk, életünkre részben a haza, részben a barátaink is igényt tartanak. A sztoikusok szerint mindaz, ami a földön születik, az ember hasznára van teremtve, az ember pedig az emberért jön a világra, hogy egyik a másiknak kölcsönösen hasznára legyen.

430 Uo. A műfaj korábbi szerzői: Ismeretlen szerző, De laude civitatis Laudae (1250-es évek); Bonvesin DELLA RIVA, De magnalibus Mediolani (1288), Benzo D’ALESSANDRIA, De Mediolano civitate (1320). Hasonlóan jelentősek: Giovanni DA VIGNANO, Liber de regimine civitatum; Giovanni DA VITERBO, Liber de regimine civitatum (13. sz. közepe). 431 Uo. 432 Uo., 63., 61. j.; 64., 68. j. SALL. Bell. Iug., X. 6.; CICERO, De officiis I, 25, 85. 433 Uo., 64., 69. j. CICERO, De officiis, I, 25, 85: „… unum, ut utilitatem civium sic tueantur, ut, quaecumque agunt, ad eam referant obliti commodorum suorum, alterum, ut totum corpus rei publicae curent, ne, dum partem aliquam tuentur, reliquas deserant.” 434 Uo., 65., 74.j., SALL., Cat., X, 1. 435 CICERO, De officiis, I, 7: Az igazgságosságról: „De tribus autem reliquis latissime patet ea ratio, qua societas hominum inter ipsos, et vitae quasi communitas continetur; cuius partes duae: iustitia, in qua virtutis splendor est maximus, ex qua viri boni nominantur, et huic coniuncta beneficentia, quam eandem vel benignitatem vel liberalitatem appellari licet.”

166

Ebben a természetet kell vezetőként követnünk, a közös érdeket kell középpontba állítanunk kölcsönös jószolgálatokkal, adva és kapva, tudásunkkal és fáradozásunkkal fűzve szoro- sabbra képességeink szerint a kötelékeket, amelyek egyesítik az emberi társadalmat.”436 A prehumanista szerzők szerint azonban annak, hogy valaki az igazságosság erényét tudja gyakorolni, van egy feltétele, ez pedig a bölcsesség erénye. Elsősorban Cicero, részben pedig Seneca alapján ezek a szerzők többször is tolmácsolták azt az eredetileg sztoikus el- képzelést, hogy az eredendően elvadultan élő emberiség „megszelidítése” egy bölcs törvény- hozónak köszönhető. Ő vette rá az embereket az adott szó megtartására, az igazságosság tiszteletére és arra, hogy a közjót szem előtt tartva tevékenykedjenek. Abban, hogy minderre rá tudta venni őket, ékesszólásban való jártassága különösen nagy szerepet játszott.437 Ez a fajta kapcsolat a bölcsesség és az igazságosság erénye között a városi kormányzásról szóló prehumanista irodalom egyik központi gondolata volt: ha az uralkodó bölcs, és ebből faka- dóan szereti az igazságosságot, amit gyakorolni is tud, cselekedetei közösséggé kovácsolják az embereket, concordiát, egyetértést és aequitast, egyenlőséget eredményeznek közöttük; mindez pedig a közjót fogja szolgálni, végső soron pedig a béke triumfusához vezet.438 Quentin Skinner kutatásai rávilágítottak arra, hogy a prehumanista podestà-irodalom eszmeisége az itáliai politikai gondolkodás későbbi fázisainak is szerves részévé vált, alko- tóelemeit, a leggyakrabban idézett klasszikus szerzők legfontosabb mondatait, az azokból fűzött gondolatláncolatokat a későbbi szerzők is felhasználták, függetlenül attól, hogy monarchia-hívőkről vagy köztársaságpártiakról lett légyen szó. Sőt, Skinner elsődleges célja, hogy bizonyítsa: mindezek az elemek Machiavelli műveiben is kimutathatók. Hasonló elemekből építkezik a korai humanizmus nagy gondolkodója, Francesco Petrarca is. Nála és kortársainál a politikai közösség fő céljai új elemmel bővülnek, a béke

436 CICERO, De officiis, I, 7: „Sed quoniam, ut praeclare scriptum est a Platone, non nobis solum nati sumus or- tusque nostri partem patria vindicat, partem amici, atque, ut placet Stoicis, quae in terris gignantur, ad usum hominum omnia creari, homines autem hominum causa esse generatos, ut ipsi inter se aliis alii prodesse possent, in hoc naturam debemus ducem sequi, communes utilitates in medium adferre, mutatione officiorum, dando accipiendo, tum artibus, tum opera, tum facultatibus devincere hominum inter homines societatem.” Cicero a De inventionéban is hasonlóképpen fogalmaz: „Iustitia est habitus animi communi utilitate conservata suam cuique tribuens dignitatem.” (II, 160) 437 SKINNER 1986, 17. skk. Cicerótól elsősorban a De officiist, a De inventionét és a De legibust kell mint fő forrásokat említenünk. 438 SKINNER 1986, 20. Skinner ezirányú kutatásaiban fontos állomást jelentett a hivatkozott tanulmány, Amb- rogio Lorenzetti a sienai Palazzo Publicóban látható freskóciklusának (1337–1340) elemzése. Skinner a tanul- mányban részletesen tárgyalja az erénytematikát, az erények forrásait, különféle csoportosulásait az arisztoteliánus, a senecai és a cicerói tradícióban, valamint megjelenésüket a prehumanista államelméleti irodalomban. Ambrogio Lorenzetti freskóciklusát is ezek alapján elemzi, cáfolva a korábbi, főleg arisztoteliá- nus/skolasztikus alapú értelmezéseket. A Lorenzettei-freskóciklussal legutóbb behatóan Patrick Boucheron foglalkozott, Conjurer la peur. Essai sur la force politique des images (Paris, Éditions du Seuil, 2013) című könyvében. Köszönöm Ács Pálnak, hogy felhívta a figyelmemet a műre, és a kötetet rendelkezésemre bocsá- totta.

167

és a biztonság mellett megjelenik a dicsőségre és hírnévre (honor, gloria, fama) való törek- vés, amit egyfajta virtus generalis segítségével lehet elérni. Petrarca is Cicero De officiisét követi, amikor az igazságosság erényében látja ennek a virtusnak a legfőbb komponensét, s ugyancsak a De officiis alapján fejti ki ennek az erénynek a rendszerét. Eszerint – mint ko- rábban is láthattuk – a iustitia elválaszthatatlan a nagylelkűségtől, a beneficentiától (más szóval liberalitastól) és az igazságtalanság, az iniuria kerülésétől. Ez utóbbit pedig a fides, az adott szó kölcsönös tisztelete és a clementia, azaz a kegyetlenség és az erőszak kerülése segítségével lehet megvalósítani. Mindez az alattvalók szeretetét és csodálatát biztosítja az uralkodó számára, ami a legfőbb biztosítéka a zavartalan kormányzásnak, végső soron pedig gloriát és famát eredményez. Ez utóbbi ok-okozati láncolatot számtalanszor idézték a ké- sőbbi humanisták.439 A podestà-irodalomból a 15. században egy új műfaj is született, amely elsősorban éppen a városok vágyott nagyságának ünneplésére irányult. A műfaj egyik legkimagaslóbb képviselője Leonardo Bruni híres Firenze-dícsérete (Laudatio Florentinae Urbis, 1403/1404). 440 Bruni műve egyben a podestà-irodalom republikánus szellemiségét is tovább viszi. Emblematikus alkotás, amely a fokozatosan a signorik uralma alá kerülő itáliai vá- rosok között Firenzét mint a legjobb (köztársasági) kormányzattal rendelkező városi közös- séget mutatja fel. Firenze nagysága Bruni értelmezésében a köztársasági szabadságnak köszönhető. Hiszen ez az államberendezkedés szolgálja leginkább a közjót azáltal, hogy nem ad lehetőséget sem magánszemélyeknek, sem pedig különféle frakcióknak arra, hogy önös érdekeiket érvényesítsék a többiek rovására. Mindez pedig végső soron a város felemelke- déséhez, dicsőségéhez vezet.441 A köztársasági szabadság megtartásának kulcsa pedig Bruni szerint – Cicero nyomán – a virtus művelésében áll. Az igazi virtus – ismét Cicerót kö- vetve442 – a negotiumban, a vita activában, a közért végzett tevékenységben mutatkozhat meg. Ami az egyes polgárok által követendő erényeket illeti, Bruni ismét a De officiis hű tolmácsolójának mutatkozik: a központi erény nála is az igazságosság, a iustitia, amelyet a beneficentia, azaz a nagylelkűség egészít ki.443 Ezekhez társul továbbá a prudentia, a mag- nanimitas és a temperantia erénye. Ez utóbbit Bruni különösen hangsúlyozza, hiszen ennek

439 SKINNER 1990, 413–416. Az egyik legfontosabb forrás mindehhez Petrarca Francesco da Carrarához írt levele. 440 Kiadása: BARON 1968, 217–263.; a klasszikus elemzés hozzá: BARON 1966, 191–224. Bruni formailag Aristeidés Athén-dícséretét követi, érveit azonban a köztársasági Róma történetíróitól és morálfilozófusaitól veszi. 441 SKINNER 1990, 418–419. 442 CICERO, De officiis, I, 6, 19: „Virtutis enim laus omnis in actione consistit.” 443 SKINNER, 1990, 421. CICERO, De officiis, I, 7: l. a 435. jegyzetet.

168 köszönhetően áll elő a városi közösségben a „jól temperált” kormányzás. Minden túlzás és rendetlenség romláshoz vezet.444 (Firenze mellett Velence volt a másik város, amely meg tudta őrizni vegyes, de alap- vetően mégis köztársasági államformáját. Dicsőítésére számos mű született a 15. század fo- lyamán.445 Tárgyunk szempontjából ez azért fontos, mert Naldo Naldi maga is írt Velence- dícséretet, 446 ami számunkra legalábbis áttételesen azt üzenheti, hogy nem volt idegen szá- mára az államelméleti tematika, még ha időről időre csupán laudációk céljaira merített is belőle.)

Politikaelméleti elemek Naldinál a rétorikai gyökerű inventio alapján

A bölcsesség, az igazságosság, a közjó és a béke fent vázolt kapcsolata Naldi itt vizs- gált művében is pontosan kirajzolódik. A laudálandó uralkodó tetteinek a háború és a béke műveire való felosztása a klasszikus rétorika általános előírása volt (láttuk Fonzio levelében is), amelynek Naldi is eleget tett. Az elsődleges tagolás nála is Mátyás háborúban és békében végrehajtott tetteinek szétválasztása. Mivel szándéka az volt, hogy a béke műveiről írjon, az uralkodó háborús sikereitől el kellett határolódnia. Ezt a kilenc Múzsára hivatkozva tette meg: ők határozták el, hogy először a béke eredményeiről számoljon be. Így válik majd al- kalmassá arra, hogy nagyobb dolgokat, háborús tetteket is megénekeljen. Jóllehet tehát a béke rétorikailag egyfajta locus a műben, amelyből az inventio során meríteni lehet, sőt kell, feltűnő, hogy Naldi mégis úgy beszél róla, mint valamilyen rendkívül vágyott állapotról („pacis optandae”447), amelynek fenntartásáért és kivirágoztatásáért Mátyás is mindent elkö- vet.448 A béke hangsúlyozásának motívuma tehát az egyik olyan vonás, ahol megragadható a korabeli politikai filozófia beszűrődése ebbe a panegyricusba. A tekintetben, hogy a béke megteremtése és biztosítása az állam működésének legfőbb célja, egyetértés mutatkozott

444 Uo. 445 SKINNER, 1990, 416–417. Pier Paolo VERGERIO, De republica veneta (1400 körül); Georgius Trapezuntius előszava Platón Törvényeinek fordításához az 1450-es évek elején; Domenico MOROSINI, De bene instituta re publica (1500 körül); Gasparo CONTARINI, De magistratibus venetorum (1543). 446 Naldus NALDIUS, Oratio ad Andream Vendraminium (velencei dózse 1476 és 1478 között). Megtalálható pl. ebben a kéziratban: Yale University Beinecke Rare Book And Manuscript Library, Marston MS 129, ff. 1r–18v, incipit: Naldi Naldi Florentini oratio de laudibus urbis venete atque eius principis ad clarissimum And- ream Venderminum illustrissimum venetorum ducem … Az 1476 és 1478 közé datált kódex rövid leírása megtalálható a könyvtár honlapján. A mű szövegéhez egyelőre sajnos még nem jutottam hozzá. 447 „Anne prius memorem quantum colat ocia pacis / optandae.” [ti. Mátyás] (I, 11) 448 „… hostibus evictis optata ut pace fruamur / omnia Corvinus semper facienda putavit / quae referunt pacem, quae pacis et ocia servant.” (I, 80–82)

169 mind a monarchiák, mind a köztársasági berendezkedés hívei részéről egyaránt akár a korai podestà-irodalmat, akár a quattrocento humanista politikai irodalmát tekintjük. A béke min- denekfelettiségét majd csak Machiavelli fogja megkérdőjelezni. A király tehát a béke érde- kében cselekszik, s cselekvésében a bölcsesség irányítja őt.449 Az uralkodó a bölcs tiszteletre méltó („honestos”) tulajdonságait ölti föl.450 Ez egyfelől abban áll, hogy tiszteli a tanult fér- fiakat, másfelől pedig abban, hogy maga is elsajátítja a legkülönfélébb tudományokat, így a grammatikát, a rétorikát, a históriát („tempora prisca”), az erkölcstant („mores probandi”), a hadtudományt („bellica res”), az államigazgatást („publica res”), a csillagászatot (I, 85–101). Ezeket a szerző összefoglalóan többször is „honesta studia”-nak (I, 179) vagy „ingenua studia”-nak (I, 220–221) nevezi. Az uralkodó mindeme tudást a helyes kormányzás érdekében sajátítja el. Hogy ez milyen fontos elem a mű gondolatiságában, az is mutatja, hogy az első könyv Mátyásról szóló részének záró szakaszában Naldi annak a folyamatnak a „forgató- könyvét” írja le részletesen – a magyar király személyére adaptálva –, hogy miként juthat el egy uralkodó a népe számára üdvös döntések meghozataláig, tehát oda, hogy jól kormányoz- zon (I, 180 skk.). Gondolatmenetét egyfajta eklektikus, leginkább a platonizmus és a (római) sztoicizmus keverékéből álló politikai és morálfilozófiába ágyazza: bárkinek, aki hazáját vagy házát irányítja, egyfelől a „szókratészi” tiszta erkölcsöket („mores castos”), másfelől pedig a ratio és a mens titkait kell elsajátítania. Az uralkodó ezek segítségével tudja távol- tartani a rút dolgokat és alakíthat ki helyénvaló jellemvonásokat („beatos habitus”). Az igazi erény („aurea virtus”) hatása óriási, Mátyást is magához Iuppiterhez tette hasonlóvá. Az uralkodó, miután mindezt a tiszteletre méltó dolgot („haec honesta”) elsajátította, megtanulja Quintilianustól és Cicerótól a beszéd művészetét is. Ebben azért kell jártasnak lennie, hogy miután megfontolta magában a hazának, az övéinek és önmaga számára is hasznos lépéseit, ezeket az alattvalóival is közölni tudja, méghozzá mindenkivel a megfelelő stílusban – a legnagyobb hatékonyság érdekében. Az uralkodó tekintete tehát mindig a „publica curá”-t vigyázza, hitvesének is ebben kell társának lennie (I, 222 skk.). Az ékesszólás hangsúlyo- zása, illetve annak a bölcsesség erényével való összekapcsolása ismét cicerói hátteret sejtet. Naldi híven követi azt a gondolatmenetet, amelyet Cicero a De inventione első soraiban fejt ki a legjellemzőbben: a ratio által kigondolt célok megvalósítására, a iustitia és az adott szó

449 „Quod facere ut posset melius, sapientia primum / est suscepta duci. (I, 83–84) 450 „… prius et sapientis honestos / sumpserat hic habitus …” (I, 84–85)

170 tiszteletére és a közjóért hozandó áldozatokra csupán az ékesszólás segítségével lehetett rá- venni az embereket.451 Említést tettünk a korai humanizmus podestà-irodalmáról, Petrarca elképzeléseiről, valamint a Leonardo Bruni által fémjelzett republikánus szellemű városdicsőítő irodalomról mint hasonló vonásokat hordozó alkotásokról, mégis az a foglalat, amelyhez Naldi államel- méleti gondolkodása a legközelebb áll, a 15. század közepétől kezdődően szárba szökkenő humanista királytükör-irodalom volt. Ez a politikai filozófiai produkció alapvetően a fent bemutatott cicerói és petrarcai tradíciót vitte tovább. Jóllehet a humanisták közül nagyon sokan osztották Bruni republikánus elképzeléseit, a politikai valóság rákényszerítette őket arra, hogy újra felvegyék az egy személy általi kormányzás helyeslésének fonalát, s a si- gnoréknak és principéknek ebben a szellemben fogalmazzák meg tanácsaikat.452 A nápolyi udvar számára különösen sok ilyen jellegű mű született,453 melyek közül Giovanni Pontano De principéje emelkedik ki a műfaj jellemző képviselőjeként.454 E királytükrök szerint az ideális uralkodónak számos erénnyel kell rendelkeznie, közülük a legfontosabb az igazsá- gosság, de hasonlóan fontos a liberalitas, a clementia, a temperantia és a pietas is. Mindezek biztosítják az uralkodó számára a nép szeretetét, valamint a személyes gloriát és famát. Az idális uralkodó a béke uralkodója, hiszen népének szeretete miatt hadseregre sincs szük- sége.455 Mint már említést tettünk róla, Firenzében ez a típusú irodalom platonikus jegyekkel is kiegészült. A firenzeiek köztársasági meggyőződésüket és a negotium tiszteletét (Bruni) az otium, azaz a vita contemplativa előtérbe helyezésével tették árnyaltabbá. Cristoforo Lan- dino az 1480-as években született De vera nobilitate című dialógusa tanúsítja legjobban a változást, és tükrözi a legszemléletesebben az új vonásokat.456 Landino Marsilio Ficino fa- migliájának tagja volt, s az ő műveire hivatkozva teszi le a voksát a vita contemplativa mellett, melynek célja, hogy az egyén a filozófia és szépség magaslataiba emelkedhessék. A gondolatot a vallásos hit motívuma is kiegészíti. A firenzeieknél megjelent egy másik elem is a vita contemplativa védelmében, a platóni filozófus-király alakja. Landino szerint az a

451 CICERO, De inv., I, 2–3. A sapientia erényéről a korai humanizmusban és a prehumanizmus időszakában részletesen: SKINNER 1986, 18. skk. 452 SKINNER 1990, 423. skk. Az egyik legkorábbi királytükör a milánói Visconti hercegek számára született meg: Uberto Decembrio saját De republicáját Filippo Maria Viscontinak címezte az 1420-as években. Fia, Pier Candido Decembrio saját De laudibus Mediolanensium urbis panegyricus című városlaudációját (1435 körül) egyenesen Bruni Firenze-dícséretére válaszként írta. Platina De principe viro c. műve Mantova hercege szá- mára született (1471). 453 Uo., Francesco Patrizi DI SIENNA, De regno Aragóniai Alfonznak (1470-es évek vége); Giuniano Maio, Diomede Carafa, Antonio de Ferrariis művei. 454 Uo., 424–426. 455 Uo. 456 SKINNER 1990, 428.

171 legjobb államforma, amelyben egy bölcs és filozófus uralkodó viseli a vita activa gondjait, az alattvalók pedig nyugodtan élhetik saját életüket, és valósíthatják meg saját magasztosabb céljaikat.457 E platonikus elemek számos szerző művében felbukkannak, így Antonio de Fer- rariis Epistola de nobilitate című munkájában (1488) vagy Pico della Mirandola Oratiójában (1488).458 Bartolomeo Scala, Lorenzo de’Medici kancellárja pedig De legibus et iudiciis (1483) című dialógusában egyenesen a törvények uralmával szemben ad elsőbbséget a bölcs uralkodónak, s e bölcs uralkodót egyenesen „pater patriae”-nek nevezi.459 Mint láttuk, Naldi epikus művében a politikai filozófia szempontjából az alapmotí- vumot ugyancsak a platóni filozófus király képezi. Megtaláljuk nála csaknem ugyanazt a mondatot, amelyet Landino is idéz erről a királyról.460 A legbölcsebb uralkodó legbölcsebb felesége és gyermeke is ebből a szempontból tekintendő. Jóllehet az uralkodó királyi tevé- kenységeket, „negotium regium”-ot űz, a szövegben többször említtetik az otium,461 amelyet az uralkodó akkor élvez, amikor kevés szabad idejét könyvtárában, tanulmányaiba merülve töltheti. Ebből a szempontból tehát ő is részt vesz az alattvalók számára ideálisnak tartott életformában, a vita contemplativa gyakorlásában. Ám nála mindez a „negotium regium”- ot, végső soron pedig a közjót, az alattvalók üdvét és a békét szolgálja. E platonikus koncep- ció jelenléte Naldinál azért is érthető, mert Landinóhoz, studióbeli tanártársához hasonlóan ő is tagja volt Marsilio Ficino familiájának. A királytükrök által fontosnak tartott erények (iustita, liberalitas, clementia, temperantia, pietas) Naldi művében is kulcsfogalmak, és részben már az előszóban is megjelennek. Azt pedig már korábban láttuk, hogy a béke hangsúlyozásának motívuma miként jelenik meg nála, mint ahogy azt is, hogy a Petrarca által is képviselt cicerói tradíció, különösen pedig a De officiis milyen jelentőséggel bír szövegében. Szintén utaltunk rá, hogy Cicerótól a De inventione is említendő mint valószínűsíthető eszmei háttér, ugyanis a mű bevezető gondolata, amely összeköti a bölcsességet és az ékesszólás képességét, Naldinál is fontos szerepet játszik.

457 Uo., 429. Cristoforo LANDINO, De vita activa et contemplativa = Prosatori latini 1952, 728–730. „Quam quidem causam illum Platonem movisse puto, ut quamvis in caeteris paene rebus omnibus nihil audeat affirmare, tamen hoc sine ulla dubitatione sentire videatur, eas res publicas tum demum beatas futuras, quas aut philosophi administraverint, aut qui administrant, philosophari coeperint.” 458 SKINNER 1990, 429. 459 Uo., 430. 460 „… cum legisses apud Platonem scriptum foelices illas res publicas fore, quarum principes aut ipsi philosopharentur aut eos qui philosophi nomen consequuti essent unice diligerent …” ÁBEL 1890, 262. L. hozzá a 457. jegyzetet. Ugyanez a gondolat/mondat a wolfenbütteli August herceg reprezentációjában is megjelenik, Georg Philipp Harsdörffer Porticus Augusti c. művében. L. hozzá az 574. jegyzetet. 461 ÁBEL 1890, 262.

172

Igazságosság

Az igazságosság erénye igen érdekes és sokat vitatott ponton jelenik meg Naldi mű- vében. Bizonyos szempontból kiemelt helyen, a klasszikus latin irodalmat bemutató harmadik könyvnek csaknem a végén, a medicina tárgyköre előtt, a történetírók után szerepel egy furcsa tétel, a „XII táblás törvények”. Jelenlétük a Naldi által felsorolt művek között kizáró- lag kérdéseket vetett fel a kutatásban, hiszen ismeretes, hogy a XII táblás törvények korpusza nem maradt fenn, azokat csupán különböző irodalmi művekben, törvénygyűjteményekben fennmaradt töredékekből rekonstruálták. Mielőtt azonban elhelyeznénk a saját értelmezé- sünkben a helyet, vizsgáljuk meg pontosabban a szöveg jelentését. Miről is van szó itt?

„…reliquosque canam pia iura ferentes illa, quibus cives utuntur in urbe regenda et quibus a tabulis bis sex sit origo creandis ducta quidem, referam nam quas Romanus et auctor condiderat leges quacunque in parte tuendas auratis tabulis Mathiae regis inherent hunc apud escriptae noctesque diesque morantur ut iustus cum sit leges veneretur easdem a quibus ille modos regnandi sumit honestos sit quia lex animi penitus medicina ruentis nam mores ea cum doceatque feratque probandos liberat a morbis animum lex casta nefandis …” (3. könyv, a kódex szövege alapján)

A hely prózai fordítása a következő:462 „… és a többieket fogom megénekelni, akik a kegyes törvényeket hozzák, azokat, amelyekkel a polgárok élnek a városok irányítása során, és amelyek megalkotásához bizony a kétszer hat tábla jelentette a kiindulópontot, nos, utalni fogok ezekre (ti. iura), ugyanis amely törvényeket csak hozott római szerző, bármely területen oltalmazzanak is, azok mind Mátyás király aranyozott polcain hevernek, följegyezve éjjel és nappal nála időznek,

462 A helyet szándékosan nagyon szöveghűen fordítottam, azért, hogy a fordításban is jól látszódjon a szavak pontos jelentése és egymással való kapcsolata.

173 hogy tisztelettel övezze azokat, mivel ő igazságos, hiszen belőlük tanulja az uralkodás tiszteletre méltó módozatait, mivel a törvény a romlásnak induló lélek mélyreható orvossága, ugyanis helyénvaló erkölcsöket tanít, és hoz, a tiszta törvény megszabadítja a lelket a gonosz betegségektől …”

Ezen a helyen tehát valójában nem is annyira a XII táblás törvényekről van szó. Azok csak annak a kiindulópontját, előképét, alapját jelentették, amiről szó van, a római törvényekről, de valójában a helyes törvényekről általában. Valójában az, hogy a szöveghely a XII táblás törvényekre „csupaszodott”, az egykorú glosszátornak köszönhető, aki a kódex margóján ezt tüntette föl: „LL XII Tabul(arum)”463 Az Österreichische Nationalbibliothekben teljesen más irányban végzett kutatásaimnak kö- szönetően sikerült megállapítani, hogy a Naldi-corvina egykorú és egyben egyetlen bejegyző keze, aki a szerzők neveit tüntette fel a margón, nem tartozik sem a scriptorhoz, sem pedig a correctorhoz, a margináliák minden bizonnyal egy budai olvasó kezétől származnak. Ugyanez a kéz ugyanis feltűnik egy olyan kódexben is, amelyet egészen bizonyosan részben Magyarországon írtak, illetve állítottak össze, sőt, egy másik, Firenzéből érkezett corvinában is megtalálható.464 Ez azért fontos, mert ezáltal megállapítható, hogy a Naldi-corvina mar- góin található szerzői „névsor” nem a mű szerves része, nem a szerző tagolta így, és fogta föl ebben a szellemben saját munkáját. Erre utal egyébiránt a margináliák kurzív írásmódja is, hiszen amennyiben a margón szereplő szöveg, cím vagy bármely más tagolóelem az eredeti mű részét képezi, tapasztalataim szerint a scriptorok ezeket a paratextusokat ugyanazzal az írástípussal írják, mint a főszöveget. A Naldi-corvina esetében a főszöveg írástípusa pedig nem kurzív, hanem könyvírás. Valójában tehát utólagos, felhasználói interpretációról van szó. Viszont éppen ez a margináliák által okozott, minden más benyomást megelőző, optikai jegyzékszerűség volt az, ami a későbbi kutatást is alapvetően befolyásolta. A glosszátor el-

463 Leges XII Tabularum. 464 Bécs, ÖNB, Cod. 76 (Statius-corpus, Firenze, 1470 körül, Vitéz-kódex, vö.: CSAPODI-GÁRDONYI 1984b, 136–137., Nr. 100 ); Cod. 259 (Aeneas Gazaeus, Lactantius, Ferrara?, 1451, corvina, vö.: CSAPODI-GÁRDONYI 1984b, 81–82., Nr. 1). Cod. 76 margináliái ugyanattól a kéztől származnak, mint amelyik Cod. 259-ben a kiegészítésként betoldott binio (ff. 21–24) szövegét másolta. Ugyanez a kéz lenne a Naldi-corvina bejegyző keze is.

174 sősorban a megfogható szerzőneveket emelte ki a szövegből, csupán ott tüntetett fel gyűjtő- fogalmat, ahol ilyenek nem voltak, mint például a „Medicina” esetében. De valójában a tör- vényekről szóló részben sem találunk szerzőnevet. Úgy tűnik, mintha a XII táblás törvények itt egyfajta auctoritásként szerepelnének csupán, ugyanúgy, mint a következő csoportban, a medicinánál az egyedül megemlített Asclépios („Coronides”), az orvoslás istene. Szempontunkból mindenesetre nagyon jellemző, hogy Naldi sem egyetlen korpusz- alkotó jogtudóst, sem pedig egyetlen orvosi szerző nevét nem említi meg. Ha végiggondol- juk a Naldi által mégoly esetlegesen is, de mégis valamelyes következetességel megrajzolt, fent illusztrált politikaelméleti kontextust, és így olvassuk az egész művet, belátjuk, hogy szerzőkre itt valóban nincs olyan nagy szükség. A szöveg itt ismét visszaugrik az uralkodói kötelességek Cicero De officiise alapján modellált síkjára, az uralkodói tematika újra visz- szatér. A Naldi számára nyilvánvalóan kiemelkedően fontos egység, a latin irodalom465 le- zárásaként – amennyiben elfogadjuk a fenti politikaelméleti olvasatot – szinte törvényszerű, hogy a törvények következzenek, az igazságos (iustus) uralkodó eszközei, a iustitia biztosí- tói. A medicina-rész valójában nem különbözik a törvényekétől, hanem vele szoros egységet alkot. A törvények ugyanúgy gyógyítják a lelket, mint ahogy az orvostudomány a testet. (Kicsit furcsa a szövegben az a megfoglamazás, hogy a törvények a lelket gyógyítják, nem pedig mondjuk az államot, de talán éppen azért fogalmazott így Naldi, hogy a metafora szép és teljes legyen: test és lélek.) Amint a kérdéses hely fordításában is láttuk, a szerző ki is bontja, meg is magyarázza a törvények és az orvoslás metaforáját.466 A latin irodalom egyébként nem csupán önmagában mint minta és ideál fontos Nal- dinak, hanem képviseli számára a római császári reprezentációt is (főleg Augustusét), amelyet a szövegben több ponton is párhuzamba állít Mátyáséval. Véleményem szerint nem véletlen, és a vázolt kontextus alapján magyarázatot nyer, hogy éppen a történetírók találha- tók a törvények előtt. Mintha egyfajta klimax, gradatio, fokozás valósulna meg az inventió- ban: a 3. könyv vége felé egyre közelítünk az uralkodó és az uralkodás számára legfontosabb témák felé. Feltehetőleg az sem véletlen, hogy a történetírók előtt pedig néhány, a 15. század szempontjából kimagaslóan fontos római gondolkodó467 áll, köztük az első helyen pedig

465 A műben egyébként végig kimutatható a római császári (főként Augustus) reprezentáció fontossága Naldi számára, amelyet párhuzamba állít Mátyáséval. 466 Érdekes módon ez éppen majd utolsóként bemutatásra kerülő szövegünkben, Hermann Conringnál jön elő ismét. 467 Varro itt számomra egyelőre még kakukktojás, de itt ismét hangsúlyoznunk kell, hogy Naldi azért nem olyan következetes.

175 maga Cicero. Ha végigolvassuk azt a hatvan soros laudációt, amelyet Naldi Cicerónak szen- telt, nyomban látni fogjuk, hogy számára és azon szellemi háttér/hátterek szempontjából is, amelyek alapján művét megírta, a legfontosabb szerző Cicero. Ciceróról mint szónokról egy sorban már az első könyvben megemlékezett, most azonban kifejezetten hangsúlyozza, hogy a nagy szerző nem csupán a szónoklással foglalkozott. A részlet kétharmadában Naldi Ci- cero erkölcsnemesítő és a helyes államirányítás elméletére vonatkozó írói munkásságát di- csőíti. A De legibusra való utalással kezdi, hiszen a törvények által irányítható üdvösebben az állam, majd pedig Cicero általános erkölcsnevelő hatására utal: a nagy római az erény iránti szeretetével, mintegy szókratészi módon a polgárokat a „honestum” és a jó erkölcsök („bonos mores” / „probos mores”) követésére buzdítja. Ezt követően Cicero államelméleti munkásságának hosszú és csaknem meghökkentő szintű dicsőítésébe fog, melynek lényege a következő: ha a sötét végzet nem akarta volna, hogy Cicero számos műve elpusztuljon, nem volna szükség sem Aristotelés, sem pedig Platón írásaira, elegendő volna csak Cicero. És nem csak arra volnának elegendők az ő művei, hogy segítségükkel ezt a mi egyetlen, látható világunkat elkormányozzuk. Ugyanis ha Démokritos tanítása szerint több világ lé- tezne, Cicero munkái akkor is elegendők volnának azok helyes kormányzására: „… unus satis esset in orbes / rite gubernandos plures.” Ezzel Cicero dícsérete szinte kozmikus szintre emelkedik. A platonikus vonások mellett Cicero eklektikus politikai és morálfilozófiája úgy jelenik meg itt, mint a kulcsa mindannak, ahogyan Naldi az uralkodókról és az uralkodói kö- telességekről a műben gondolkodott. Mint láttuk, ez az itáliai reneszánsz politikai gondolkodásnak egyik legalapvetőbb vonása volt.468 A könyvtár ebben a kontextusban nem lehet más, mint mindannak a tudásnak a for- rása és tükre, amelyre a bölcs uralkodónak, a filozófus-királynak a helyes kormányzáshoz szüksége van. Mint tér pedig nem más, mint az otium és a contemplatio gyakorlásának hely- színe, az otiumé és contemplatióé, melynek során az uralkodó gondolataiba és tanulmánya- iba merülhet. Minderre egyébiránt Naldi is egyértelmű utalásokat tesz. Mielőtt nekifogna a könyv- tárterem leírásának, és a palotáról beszél, azt mondja, hogy az nem is ház, hanem az egész látvány Iuppiterhez méltó, aki a földet, az eget és a tengert igazságos törvényekkel irányítja: „… has non esse domos, verum haec Iove digna videri / omnia qui terras, caelum, mare

468 Peter Stacey a közelmúltban rámutatott Cicero mellett Seneca műveinek, főként a De beneficiisnek és a De clementiának fontos szerepére is a reneszánsz államelméleti gondolkodásban Machiavelli Il Principéjére kon- cetrálva. Vö.: STACEY 2007.

176 temperat aequis / legibus …” (I, 445–447). Tehát a legkiválóbb uralkodó lakik ebben a pa- lotában, Mátyás, az igazságos, aki jó, egyenlőséget eredményező törvényekkel (aequitas!), a temperantia erényét szem előtt tartva kormányoz. De a palotának mégis az a része a leg- szebb, ahol biztos menedéket találnak mindazok, akik egykor már felragyogtatták szellemü- ket, és derék emberként („boni”) életüket nemes művészetekkel művelték ki, valamint saját írásaikkal taníttották, hogy kinek mit kell tennie, hogy melyik a tiszteletre méltóbb („honestior”) életmód, mi a mérték a dolgokban, mire szabad vágyni, és mit illik elkerülni; hol mit kíván a ratio, mit tegyenek jobban, szentebbül az emberi dolgokban mindazok, akik a jogrendnek köszönhetően békében élnek.469 E sorok szerint tehát a könyvtár elsősorban annak a morális és politikai tematikának a foglalata, amelyet fönt vázoltunk, és amelyet a jó uralkodónak ismernie kell. Az uralkodólaudáció erénytan-orientáltságában és sapientia- szimbolikájában a bibliotéka az uralkodó bölcsességének, prudentiájának a szimbóluma.

Brassicanus beszámolója 1525-ös budai látogatásáról Műfaji megfontolások

Naldi művében Fonzio levelének alapképlete köszön tehát vissza, s megtalálhatjuk a szövegben ugyanazokat a topikus elmeket is, amelyekre már Fonziónál is rámutattunk, így a conservator sapientiae motívumát, a könyvtár-szentély metaforát, az uralkodói liberalitast, amellyel a tudós férfiakat támogatja (ismét a De officiis egyik fontos eleme az iustitia mellett, amellyel a közjót lehet fenntartani), és megjelennek exemplumokként a nagy ókori könyv- tárak. Könyvtárlaudációról – ismereteim szerint – sem az antik, sem pedig a korabeli rétori- kákban nem esik említés külön kategóriaként. Úgy tűnik, a könyvtárlaudációnak nincs el- mélete, a könyvtár azonban – mint láttuk – részét képezheti más laudációtípusoknak. Ha – Quintilianus nyomán – például a városokat ugyanúgy dicsőíthetjük, mint az embereket,470 akkor a könyvtár szerepeltetése egy városleírásban vagy akár nyílt városlau- dációban a város valódi „testének”, azaz a benne lakóknak bölcsességét fejezheti ki. A fenti példáink alapján mutatis mutandis igaz ez az uralkodókra is.

469 „Haec loca nunc ubi certa manet statioque parata est / omnibus ingenio qui iam nituere supremo / ingenu- asque boni vitam excoluere per artes, scriptis quique suis docuere quid esset agendum / cuique viro, cultus vitae quis honestior esset / quis modus in rebus, quid fas optare quid aut nos / vitavisse decet, ratio quid ubique requirat / rebus in humanis melius, putet atque gerendum / sanctius ex cunctis, homines ubi iure quiescant.” (I, 455–463) 470 QUINT., Inst., III, 7, 26.

177

A következő, hasonló irodalmi igényességgel megformált forrás a tárgyban Johann Alexander Brassicanus már említett beszámolója 1525-ös látogatásáról a budai könyvtárban. (6. melléklet) A szöveget mind ez ideig főként könyvtörténeti szempontból elemezték, ugyanis ez az egyetlen olyan dokumentum a Corvináról, amelyben úgymond könyvlista maradt fenn, éppen ezért szívesen használják állományrekonstrukcióhoz. (Mivel Brassicanus már a görög szövegeket nagyobb biztonsággal kezelő, a görög szellemi örökség felé külö- nösen nagy érdeklődéssel forduló humanista-generáció tagja, Budán főként görög nyelvű corvinákat vett számba.) A corvinabeli látogatást leíró, több oldalas szöveg a Salvianus-ki- adás előszavában található.471 Ha az egész előszót végigolvassuk, azonnal kitűnik, hogy az említett betét a budai látogatásról több szempontból is a szöveg csúcspontját képezi. Egyfe- lől csaknem pontosan a közepén helyezkedik el, másfelől pedig nyilvánvaló a stílusváltás az előszó kezdetéhez képest. Az epideiktikus stílus számos felvonultatott eleme árulkodik arról, hogy ismét laudációval állunk szemben. Brassicanus beszámolója is abból az alapmegállapításból indul ki, hogy pompás könyvtárakat felállítani alapvetően királyi tevékenység. Példaként hozza fel a samosi Poly- kratést, az athéni Peisistratost, a ciprusi Nikokratést, a pergamoni uralkodókat és Ptolemaios Philadelphost.472 A közelmúlt tudós nagyjai, köztük Ianus Pannonius, bár nem voltak kirá- lyok, mégis királyi kötelezettségnek („regio officio”) tettek eleget, amikor a régiek művei- nek felkutatásával és megőrzésével a res publica litteraria javát messzemenően szolgálták. Némethonban jelenleg szomorú a helyzet, hiszen a virágzó német városokban is azt tartják igazán német jellegzetességnek, ha valaki gyűlöli az irodalmat, és az a legkiválóbb, bölcs polgár, aki megveti a szellem embereit. (A kép egyébként meglehetősen hasonlít ahhoz, amelyet Fonzio vázolt fel a tudományok helyzetéről az 1480-as években.) Mennyivel helyesebben jártak el a régiek, akiknek legfőbb gondja a tudományok előmozdítása és azok mű- velőinek támogatása volt; akik annak érdekében, hogy felmutassák az irodalom szent voltát („res sacra”), könyvtáraikat istenek templomaiban helyezték el – mint Asinius Pollio is, aki Rómában a könyvtárat Hercules szentélyében ajánlotta az istenségnek. (Itt hangsúlyoznunk kell Hercules Musarum / Héraklés Musagetés hosszú tradícióját az európai uralkodóikono-

471 L. a 364. jegyzetet; a kérdéses szövegrészhez l. HORVÁTH 2009-t is. 472 A legnagyobb antik könyvtárak csokrának legfontosabb forrása: GELL., Noct. Att., VII, 17. Az antik könyv- tárak óriási témájához l. újabban: Bibliotheken im Altertum 2011; l. továbbá a 422. jegyzetet.

178 gráfiában, hiszen ebben az összefüggésben egészen figyelemre méltó a Hercules-ábrázolá- sok hangsúlyos jelenléte Mátyás udvarában is.473 A Panegyrici Latini 9, 7, 3 szerint Hercules nyugalmat biztosít a múzsák számára, akik viszont örök hírnévvel ruházzák fel bátor tetteit.) A szöveg ezen a ponton tehát a sacrum magaslatába emelkedik. A szerző kijelöli a helyszínt is, kihasítja a temenost, azaz a templumot a profán közegből: könyvtárban, azaz szentélyben vagyunk. A szöveg áhítatos csendjében pedig máris érkezik a soha eléggé nem dicsérhető példa: „inclytus ille ac nunquam satis laudatus Pannoniae rex Matthias, qui Bib- liothecam suam (…) in amoenissimo etiam templo consecravit”. A sacrumot Brassicanus megfelelő terminusok használatával is érzékelteti: „res sacra”, „fanum”, „dedicavit”, „templum”, „amoenissimum templum”, „consecravit”. A szinte himnikus hangulatot erős kép teszi még súlyosabbá: a könyvtár, ama budai, kinyújtja a kezét, és könyörög a szerzőnek, hogy beszéljen az ő régi dicsőségéről, gazdagságáról, aki immár csak puszta név (vanum nomen). A kép Cicerótól ered: a Catilina elleni 4. beszéd vége felé a haza könyörög így a senátushoz, és ajánlja önnön létét, biztonságát az atyák kezébe.474 A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a „haza” a saját önmeghatározásában itt (Cicerónál) a benne élő polgárokon, a házakon és a városfalakon kívül elsősorban a szakrális intézményékkel azonos: a fellegvár, a capitoliumi Iuppiter temploma, a házi istenek oltárai, Vesta örök tüze és valamennyi isten temploma és szentélye könyörög a szenátushoz, hogy helyzete legalább rosszabbra ne forduljon. Bras- sicanus az aemulatio mesteri alkalmazásával még fokozza is a helyzet tragikumát, az ő kö- nyörgő könyvtára azt kéri, hogy immáron az elpusztultság állapotában beszéljenek róla, támasszák fel, őrizzék meg legalább az emlékezetét. Ezen a ponton fog bele a szerző a budai látogatás elbeszélésébe. Az emelkedett hangnem tovább folytatódik, jól felépített nyelvi eszközök gondoskodnak arról, hogy az olvasó továbbra is szentélyben, Iuppiter ölében érezhesse magát. A szerző elsősorban a görög és a héber kötetek nagy számát hangsúlyozza, minden darab kincs, „thesaurus”. A török benyo- mulás során oly szerencsétlenül elpusztult Lajos király sorsának tükrében éles kontrasztként jelenik meg Mátyás, aki Konstantinápoly és számos görög város eleste után „ex media Gra- ecia”, azaz Hellász közepéből, megbecsülhetetlen összegekért vásárolt könyveket, azokat mintegy a barbárok bilincseiből, rabszolgapiacról szabadította ki. Ismét a kultúrapártoló és kultúramentő király alakja bontakozik ki tehát az olvasó előtt, mint Fonziónál. Neki köszön-

473 L. MIKÓ 1990; REES 2005; PÓCS 2013, MIKÓ 2009, 25–30. A témához l. a Tolhopff-corvina leírását is a dolgozatban. 474 CICERO, Cat., IV, 18.

179 hető a könyvtár létrejötte, végső soron tehát Brassicanus szövegében is az uralkodó dicsőí- tése adja a keretet, amiben megjelenik az ő áldásos tevékenységének eredményeként, sapi- entiája/prudentiája szimbólumaként a könyvtár. Mindhárom bemutatott szöveg (Naldi, Fonzio, Brassicanus) alapvetően uralkodóla- udáció tehát, a könyvtár az uralkodó erényei fényében jelenik meg. Amennyiben megkísé- reljük felvázolni a könyvtárlaudáció műfajának ismérveit, ez lehet az első fontos megállapítás. Vannak természetesen más közös elemek is: így csaknem kötelező exemplu- mokként megjelennek a nagy ókori könyvtárak. Ezek mellé emelkedik majd Mátyás könyv- tára is. Állandó elem továbbá a szentély: a könyvtár szentély mellett helyezkedik el, vagy maga a szentély. Rendszeresen megjelenik a könyv-kincs (thesaurus), könyvtár-kincstár metafora is. Az uralkodó mindig nagy összegeket költ könyvtára felállítására, mindig vásárolja a könyveit, soha nem ajándékba kapja. Ez az elem részben a könyvtár értékét hivatott nö- velni, másfelől azonban az uralkodó liberalitasának, bőkezűségének bizonyítéka, amely ter- mészetesen az udvar és a könyvtár környezetében működő tudós személyekre is kihat. Az uralkodó a könyveket mindannyiszor valamiféle pusztulástól menti meg: vagy a múlt és a feledés homályából emeli ki, vagy pedig a barbárok, illetőleg a barbár környezet kezéből ragadja ki őket. Ennek kapcsán a 15. században gyakori az „ex media Graecia”, azaz a „Gö- rögország belsejéből” fordulat. Ennek toposzjellegét és szabadon való felhasználhatóságát bizonyítandó csupán egyetlen másik példát említünk: a Hess András-féle nyomda második kiadványának első darabját, Nagy Szent Vazulnak a Költők olvasásáról írott könyvecskéjét Leonardo Bruni fordította latinra, és munkáját Coluccio Salutatinak ajánlotta.475 Az ajánlást Bruni az alábbi módon kezdi: „Ezt a könyvet számodra, Colucius, mint mondani szokás, Görögország közepéből választottam …”, „…ex media ut aiunt, Grecia delegi ….” (A „vá- lasztottam” ige azonnal nyilvánvalóvá teszi, hogy az „ex media Graecia” kifejezés nem csu- pán helyet jelölhet, hanem a görög kultúrkincs egészét is kifejezheti, amelyből szabadon szerezhet, választhat a tudományszerető olvasó. Ebben az időszakban átvitt értelemben a tudományok valódi forrásvidékét jelöli, konkrét földrajzi hellyel csak áttételesen hozható kapcsolatba, ezért valószínűleg óvakodni kell a provenienciakutatásban való közvetlen fel- használásától.)

475 BASILIUS MAGNUS, De legendis antiquorum libris, trad. Leonardus BRUNUS Aretinus – XENOPHON, Apo- logia Socratis, Buda, Andreas Hess 1473 (GW 6686). BASILIUS MAGNUS, A költők olvasásáról – XENOPHON, Socrates védőbeszéde: Hess András budai műhelyének humanista könyvecskéje, Hasonmás kiadásban RITOÓK Zsigmond fordításával és SOLTÉSZ Zoltánné tanulmányával megjelentette a Magyar Helikon Budapesten, 1978-ban. A kötet első felében található meg a kiadvány bécsi példányának facsimile-másolata, a latin részlet onnan származik, magyar fordítása a 47. oldalon található.

180

A könyvtármotívumhoz kapcsolódó toposzok forrásvidéke határtalan, többnyire a teljes antik irodalom. Ezek a toposzok részben olynok, amelyek az antik s nyomukban a későbbi szerzők műveiben általában a műveltség témájához kapcsolódnak, s a könyvtártól függetlenül is megjelenhetnek. Így például a „sötétségben heverő s újjászületésre váró tudo- mányok”, a fény mint ennek az újjászületésnek a szimbóluma, a tudományok elhanyagolása, 476 a Múzsák vándorlása, a tudományos intézmények mint Pallas és a Múzsák templomai. Ez is mutatja a könyvtármotívum szimbolikus szerepét, a könyvtár és a műveltség ekviva- lenciáját. A toposzok másik csoportja azonban már az antik forrásokban is kifejezetten a könyvtárhoz kapcsolódik (könyvtár–kincstár, könyvtár–szentély stb.). Kiváló kontrollpélda minderre Richard de Bury herceg (1287–1345) Philobiblonja 1344-ből.477 Ez a szintén egyedülálló mű, az európai irodalom legkorábbi alkotása a biblio- filiáról nem uralkodólaudáció, s még csak nem is laudáció – valójában jórészt a könyvek panaszolják benne önnön siralmas állapotukat –, de áttételesen mégis a könyv dícsérete. Megjelennek benne a könyvtárhoz és a műveltséghez kapcsolódó toposzok: a könyv–kincs, könyvtár–kincstár metafora; a könyvek a bölcsesség szent edényei, tanítómesterek, világító mécsesek; a könyveket drágán vásárolják; a könyvek elpusztulnak; szó esik a Ptolemaiosok alexandriai könyvtáráról és az athéni könyvtárról, amelyet Xerxés vitt magával, és Seleukos Nikanór szállított vissza Athénba – mindez Gellius alapján; a könyvek olyan drága kincsek, mint Sába királynő ajándékai Salamonnak; Minerva itt is vándorol a világban; előkerül a fegyverek és a könyvek hasonlata, valamint az a gondolat, hogy a könyveknek használniuk kell. Majd a 14. fejezetben Bury herceg is kapcsolatban hozza a könyveket az uralkodókkal. A fejezet címe: „Kinek kellene leginkább szeretniök a könyveket?”478 A válasz: akik a kö- zéletet irányítják. Majd Boethiuson keresztül Platónt idézi: „Te – mondja Boethius a Filozó- fiához intézve szavait – ezt a felfogást Platón szájával szentesítetted, hogy az államok boldogok lennének, ha azokat a filozófia művelői kormányoznák …”479 Aztán maga is hivatkozik a klasszikus szerzőkre: „A görögök és a latinok története egyaránt elmondja, hogy közöttük nem voltak hites fejedelmek, akik ne lettek volna járatosak az irodalomban.”480

476 E toposzok klasszikus helye: CICERO, Pro Archia poeta, 14. 477 Magyar fordítása Jakó Zsigmond kiváló bevezetőjével: Philobiblon 1971. Az idézeteket ebből a kötetből vesszük, Bodor András fordításában. Szövegkiadása: Philobiblon (E. C. Thomas) 1960. 478 Philobiblon (E. C. Thomas) 1960, 130. „Qui debent esse librorum potissimi dilectores?” 479 Uo. „Tu, inquit Boetius loquens Philosophiae, hanc sententiam Platonis ore sanxisti beatas fore res publicas si eas vel studiosi sapientiae regerent ...” 480 Uo., 132. „Referunt tam Graecorum quam Lationorum historiae, quod nobiles inter eos principes non fue- runt, qui litterarum peritia caruerunt.”

181

Nos, a Brassicanus-leírás, amely mint láttuk, gazdag ezekben a toposzokban, később óriási karriert futott be az európai kultúrtörténetben. Miként már utaltunk rá, Bonfini egyetlen mondata mellett ez volt az a szöveg, amelyből Európa valamiféle képet formálhatott Mátyás egykori könyvtáráról. A tudós generációk – valódi jellegének megfelelően – kétfé- leképpen használták fel a szöveget. Egyfelől könyvtárleírásként és katalógusként. Kiemelték az előszóból és önálló egységként, sokszor egyenesen „katalógus” címmel könyvtárleírások, könyvtártörténeti összefoglalók eleme lett.481 Ezen a ponton nem elhanyagolható, hogy az egyetlen létező úgymond corvina-katalógusban, a Brassicanus-leírásban csaknem kizárólag görög művekről esik szó a korabeli érdeklődés hangsúlyai miatt. Feltehetőleg ez a körül- mény is hozzájárult ahhoz, hogy a Corvina egykori görög állománya különösen nagy hang- súlyt kaphatott a későbbi hagyományban482 – ami talán nem pontosan felel meg az egykori valóságnak. Másfelől – és talán ez a fontosabb elem – a kortársak is érezték a szöveg laudatív jellegét. A fönt emlegetett Conring egy helyen pontosan ezzel a szóval illeti Brassicanus leírását: laudáció.483 A Corvinát ez a szöveg emelte magasra az európai emlékezetben. Úgy tűnik, Naldi, Fonzio és Brassicanus könyvtárlaudációjának nem volt műfaji folytatása a közép-európai humanista irodalomban. Még a bőséges Habsburg-panegyricus irodalomban sincs nyoma a 18. század elejéig, VI. Károly működéséig és a Prunksaal kiala- kításáig. Jóllehet az uralkodót dicsőítő művek kitérnek a tudományok és a művészetek tá- mogatására mint az uralkodói erények egyikére, mégis elsősorban az uralkodók háborús

481 Pl. J LOMEIER, De bibliothecis liber singularis, Zutphen – Amsterdam, H. Beeren, 1669 (2. ed.: Utrecht, Ribbius, 1680), 203–206. Brassicanusra név szerint is hivatkozik, beidézi a „kódexlistát”. — De bibliothecis atque archivis virorum clarissimorum, quos aversa monstrat pagina, Libelli Et Commentationes: Cum Prae- fatione De Scriptis Et Bibliothecis Antediluvianis Edidit J. J. MADERUS, Helmestadi, Müllerus, 1666 (VD17 23:237542V), 135–143. Mader egyébiránt a wolfenbütteli hercegi könyvtár jó ismerője volt, ugyanis a nyilvá- nossá tett könyvtár első olvasói közé tartozott, még Herzog August utolsó éveiben. Számos krónikát kiadott a hercegi könyvtár kincsei közül. Vö.: RAABE 1997; SCHÖNEMANN, Serapaeum 14(1843), Nr. 14, 209. 482 Burckhard (BURCKHARD 1744/1746, 29–30.) hivatkozik Conring Herzog Augusthoz 1666. március 19-én írott levelére, amelyben a tanácsos Peter Lambeck Commentarii de Bibliotheca Caesarea c. művének első kötetét, valamint a várható folytatást taglalja. Ebben Conring a budai könyvtárra is kitér: „Bibliothecam Bu- densem indubie idem celebrabit. Fuit illa quondam refertissima Mstis Codicibus Graecis, qualis nunc sit, docebit dies”. Azaz: „Kétségtelenül a budai könyvtárat is ünnepelni fogja. Ez egykor gazdag volt görög kéz- iratokban, de hogy ma milyen, majd meglátjuk”. A görög kéziratokra való utalás mögött minden bizonnyal Brassicanus elemzett szövegének ismerete rejlik. A budai könyvtárral kapcsolatos új információkra való vára- kozást pedig az indokolja, hogy Lambecknek 1666-ban lehetősége nyílt megtekinteni a budai várban található könyveket, a művelt világ pedig nagy érdeklődéssel várta a látogatás eredményét. Maga Lambeck budai uta- zásáról a Commentarii II. könyvében számolt be (989–996.). L. összefoglalóan legutóbb VISKOLCZ 2009. A görög corvinák problematikájához l. NÉMETH 2011, BOLONYAI 2011, ÖTVÖS 2011, ÖTVÖS 2014, GASTGEBER 2014. 483 CONRING 1661.

182 tetteire koncentrálnak.484 Szó sincsen tehát olyan jellegű könyvtárdicsőítésről, mint Bras- sicanus esetében. A ritka műfajt éppen Wolfenbüttelben lelhetjük fel újra Herzog August bibliothecája kapcsán.

Könyvtárlaudáció Herzog August udvarában — A könyvtár mint az udvari reprezentáció eleme Johann Schwartzkopf laudációja

Bemutattuk, hogy a Fonzio-corvina kezdettől fogva milyen kitüntetett figyelemben részesült Herzog August udvarában, a Budáról elszármazott többi darabbal együtt az udvari reprezentáció részévé vált. Ezt a funkcióját azután is megőrizte, hogy Herzog August hivatalosan is a hercegség uralkodója lett, hiszen a kialakult szituáció még inkább párhuzamba állíthatóvá vált Mátyás egykori helyzetével: egy kultúramentő/védő, könyvtáralapító ural- kodó soha nem látott gyűjteményt hoz létre, amely uralma minőségének, uralkodói elveinek szimbólumává válik.

A könyvtár az újjászerveződő wolfenbütteli udvarban

August herceg életének jelentős részét az Elba menti Hitzackerben töltötte tudós fog- lalatosságainak szentelve magát. 57 éves korában, 1635-ben kapta a hírt, hogy valósággá vált – álmában sem hitte volna, hiszen oldalági sarj volt –, hogy őrá száll a Braunschweig- Lüneburgi hercegség uralkodó hercegi címe. A hercegség központját, Wolfenbüttelt azonban csupán 1643-ban foglalhatta el, ugyanis a várat – a 30 éves háború eseményei következ- tében – császári csapatok tartották megszállva.485 Ez a fordulat alapvető változásokat okozott a herceg reprezentációjában. A lépték- és minőségbeli változásra kézenfekvő lehetőséget nyújtott a lakóhelyváltás, hiszen a reziden- ciát immár új helyen, Wolfenbüttelben kellett kialakítani.

484 Ezúton is szeretném megköszönni Elisabeth Kleckernek az információt és a tárgyban folytatott értékes be- szélgetésünket. 485 Vö.: ARNOLD 1979, 83.

183

Bár a könyvtár mindig is meghatározó eleme volt August udvarának, új, méltó helyen és módon való felállítása újraformálta, mintegy újjáalapította a gyűjteményt az udvari rep- rezentáció szempontjából.486 Már Hitzackerben is külön épületben helyezték el, Wolfen- büttelben pedig az egykori fegyverraktárban, a Marstallgebäudében kapott helyet, 487 az uralkodói rezidencia látványos, önálló, alapvető része lett.488 Kiváló bizonyítékát adja ennek a jeles nürnbergi költő, Georg Philipp Harsdörffer (1607–1658) Augustra írott dicsőítő műve, a Porticus Augusti, amely 1646-ban jelen meg Nürnbergben. 489 Minden bizonnyal alapvető munkáról van szó August reprezentációjának megismeréséhez, hiszen a herceg maga rendelte meg Harsdörffernél a tervet, amelynek ki- vitelezése sajnálatos módon elmaradt. Az irodalmi ekphrasis műfajába tartozó alkotásban a szerző egy oszlopcsarnok metszetekkel illusztrált tervezetét mutatja be, amely teljes egészé- ben August szimbolikus ábrázolását és dicsőítését szolgálja. A szöveg a bevezetőt követően a közölt metszetek leírása. Kör alakú oszlopcsarnok közepén August lovasszobra áll (a ló a Pegasus, aki majd urát a Parnassusra röpíti Apollo és a Múzsák körébe). A porticus nem kövekből és kövekre épült, hanem alapját maga az erény és a Bibliotheca képezi – írja Hars- dörffer. A minta Augustus császár [!] porticusa, melyben szintén görög és latin nyelvű könyvtárat helyeztek el. Az oszlopcsarnokban körben nyolc kép függ, amelyek August éle- tének legfőbb „eseményeit” mutatják be, így születését, gyermek- és ifjúkorát, utazásait, há- rom házasságkötését, végül pedig könyvtárát és Wolfenbüttel átvételét 1643-ban. Jól látszik

486 Azt, hogy a könyvtár reprezentációs szerepe erőteljesebb lett August trónra lépését követően, az a körül- mény is mutatja, hogy a könyvtárra írott laudáló művek közül a legelső akkor született, amikor August már uralkodó herceg volt, és udvarával Braunschweigben tartózkodott. Vö.: BURCKHARD 1744/1746, I, 145–146. A könyvtárhoz mint reprezentációs elemhez és az önmeghatározás eszközéhez Herzog August és a wolfen- bütteli udvar esetében l. ARNOLD 1999, ARNOLD 2011. 487 A könyvtárépületről és a belső kialakításról készült metszeteket összefoglalóan adja legutóbb ARNOLD 1999. 488 Jóllehet a dolgozatban csak August könyvtárára koncentrálunk, fontos hangsúlyoznunk, hogy a korszakot jellemző Kunstkammer-, Wunderkammer-szemlélet természetesen August gyűjtőszenvedélyét is áthatotta. Ki- fejezetten a könyvtárára vonatkozó és az udvari reprezentáció tárgykörébe tartozó források mindazonáltal ezt a gyűjtői sokszínűséget nem tükrözik, bennük a könyvtár szimbolikája tisztán szerepel. August esetében a könyvtár olyan méreteket öltött, hogy fizikailag sem lehetett többé a Kunskammer része, s ezzel párhuzamosan tőle „eszmeileg” is eltávolodott, önállóvá vált. Az univerzalitást a könyvtár immár önmagában hordozta, nem pedig más tárgyakkal együttest alkotva. August azonban valóban mindent gyűjtött: érméket, metszeteket, ék- szereket, ötvöstárgyakat, a korban divatos Kunstschrankokat. Az órákért pedig kifejezetten rajongott. Mindeh- hez kiváló partnerre lelt augsburgi ágensében, Philipp Hainhoferben. Levelezésük remek tükörképe August hihetetlenül tarka gyűjtőtevékenységének. Vö: GOBIET 1984. (Gobiet levelezéskiadását egyébiránt a korszak iparművészetével vagy technikatörténetével foglalkozó kutatók is haszonnal forgathatják.) A levelezés azt mutatja, hogy a gyűjtők és ágensek összefüggő hálózatot alkottak Európában. Hainhofer is sok olyan információ- val rendelkezett, amelyek a legjelentősebb Kunskammerek – így a tiroli Habsburgok ambrasi gyűjteménye vagy a prágai majd bécsi gyűjtemények – életére vonatkoztak. Köszönöm Ács Pálnak, hogy a Kunstkammer- szempontra felhívta a figyelmemet. 489 A Porticus Augustihoz l. korábban a 156. oldalt.

184 tehát, hogy a könyvtár létrehozása August életének egyik legfontosabb mozzanataként jelenik meg. Ez a fizikai helyváltoztatás, valamint az udvari kultúra hierarchiájában elfoglalt hely megváltozása bizonyos értelemben előfeltétele volt annak, hogy Johann Schwartzkopf már említett könyvtárleíró műve megszülethessék.490 A gondosan megszerkesztett, viszonylag rövid írás 1649-ben keletkezett.491 A munkát 1651-ben változatlanul,492 1660-ban pedig valamelyest kiegészítve újra kiadták.493 Az írás ugyanis a herceg saját maga által meghatáro- zott önreprezentációjára reflektáló udvari irodalmi produkció terméke, s bár próza, az uralkodó herceg személyére írott alkalmi művek (Gelegenheitsschriften) sorába illeszkedik. Milyen alkalomról is lehetett szó 1649-ben? Mint említettük, a herceg 1643-ban vonult be Wolfenbüttelbe. Az újjáépítésre és a rezidencia kialakítására csupán ezt követően kerülhetett sor, az első eredmények a negyvenes évek második felében kezdtek megmutat- kozni. 1648-ban megkötötték a harmincéves háborút lezáró westfaliai békét, ami szintén új lendületet adott az építkezésnek, újjászerveződésnek.494 A folyamatot 1649-ben August 70. születésnapja koronázta meg. A szituációt tehát furcsa kettősség uralhatta: egyfelől az új kezdet az új székvárosban, immár a felújítások, építkezések első ütemének lezárultával, más- felől egy emberöltő vége, amely a herceget magát, valamint környezetét is számadásra, az életmű összegzésére késztethette. Az uralkodói udvarok szokása szerint ebben az udvarban is alkalmi irodalmi művek, köszöntők, hosszabb-rövidebb költemények kísérték a családi élet fontosabb mozzanatait.495 Figyelemre méltó, hogy az ilyen jellegű irodalmi produkció August udvarában különösen gazdag volt.496

490 Bibliotheca Augusta, Serenissimi, Illustrissimi Principis, ac Domini, D. Augusti, Ducis Brunovicensis, et Lunaeburgensis, Quae est Wolferbyti. Schwartzkopf neve a kiadványon sehol sem szerepel. Samuel Closius a mű 1666-os átdolgozásában utalt arra, hogy az alapszöveg szerzője Schwartzkopf volt, majd ezt később Jacob Burckhard is leszögezte (BURCKHARD 1744/1746, I, 147.) A dolgozathoz az 1649-es kiadásnak a HAB-ban található egyik példányát használtam (jelzete: M: Bb 2538). 491 A mű kiadásairól szintén BURCKHARD, 1744/1746, I, 147. 492 Schönemann 1653-as és 1656-os kiadásról is tud. Vö.: Serapaeum 13(1843), Nr. 13, 198. 493 Samuel CLOSIUS, Bibliothecae Augustae, Serenissimi Principis Ac Domini, Domini Augusti, Ducis Brunovi- sensis et Lunaeburgensis … Generalis Sciagraphia, Typis Steniis, 1660. Closius Schwartzkopf szövegét vál- tozatlanul hagyta, de a közepéről kivette a számadatokat tartalmazó táblázatot, azt a munka legvégére helyezte, illetőleg jelentős mértékben hozzáírt a szöveghez, amivel megbontotta Schwartzkopf munkájának jól kialakí- tott belső arányait. Erről Burckhard is részletesen: BURCKHARD 1744/1746, I, 148–149. 494 Jóllehet a politikai és katonai helyzet a hercegség körül még mindig veszélyes volt. Vö.: ARNOLD 1979, 83– 85. 495 A Herzog August személye és családja körül született alkalmi költeményeket kimerítően összefoglalja: HUECK 1982, valamint UŐ, Gelegenheitsgedichte auf Herzog August und die fürstliche Familie: Ein tabel- larischer Überblick = Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, 238–240. 496 A harmincéves háborút lezáró westfáliai békét (1648) követően a territoriális németországi hercegségek hatalma megújult, új politikai feladatok formálódtak ki számukra, és a nemesség részéről az udvari kultúrára való igény egyre érezhetőbbé vált. Mindennek markáns jele volt az udvari irodalmi produkció számbeli gyara- podása. (Vö.: BARNER 1970, 381.) Bizonyos értelemben az említett könyvtárleírások is ebbe a folyamatba

185

Minden bizonnyal a 70. születésnap alkalmából, illetőleg az összegzés fent említett természetszerű szándékával született meg Martin Gosky udvari orvosban az az elhatározás, hogy a herceg korábbi születésnapjaira, illetőleg életének különféle jeles alkalmaira írott köszöntő és dicsőítő költeményeket egyetlen hatalmas, csaknem 1400 oldalt kitevő laudáló kötetbe szerkessze egybe.497 A roppant corpus, amelyről röviden már a herceg művei kap- csán is említést tettünk, 1650-ben látott napvilágot Wolfenbüttelben Arbustum vel arboretum …498 címmel. A „poetische Wälder” műfajába499 tartozó kiadvány egyedülálló lenyomata egy barokk fejedelmi udvar udvari reprezentációjának. A dicsőítő művek időrendi és tematikus csoportokba szerveződnek, amelyeket beszédes metszetek illusztrálnak. Elején Martin Gosky erősen panegirikus tónusú szövegben felvázolja a herceg életének jeles alkalmait. Ez a bevezető szakasz kiválóan tükrözi a fent említett újjáépítési folyamatokat is.500 Azt, hogy

vonhatók, hiszen a wolfenbütteli hercegi udvar műveltségének, kultúrájának legmarkánsabb elemét mutatják föl, rétorikai megformáltságukat tekintve pedig nem is akármilyen szinvonalon. – Wolfenbüttel kapcsán azért is indokolt „irodalmi”, rétorikai, nyelvi tudatosságról beszélni, mert August herceg és udvara, különösen a költő és nyelvteoretikus Justus Georg Schottelius (1612–1676, 1638-tól Herzog August szolgálatában) szoros kapcsolatban állt a német nyelv és az irodalom ápolásán, megújításán munkálkodó kortárs nyelvművelő és irodalmi körökkel. (Vonatkozó főműve: Ausführliche Arbeit Von der Teutschen HaubtSprache … Bra- unschweig, Christoph-Friedrich Zilliger, 1663. Schotteliushoz legújabban l. Wolfenbütteler Barock-Nachrich- ten, 39(2012) 1/2, amelyet teljes egészében Schotteliusnak szenteltek: Die vielen Gesichter des Justus Georg Schottelius: Gesammelte Beitrage aus Anlass der 400. Wiederkehr seines Geburtstages am 23. Juni 1612) Herzog August 1634-től oszlopos tagja volt a Ludwig von Anhalt-Köthen herceg által alapított Fruchtbrin- gende Gesellschaftnak Der Befreiende (Szabadító) néven, csakúgy mint udvarának más tagjai is, mint például Schottelius (Der Suchende – Kereső) és a nürnbergi költő, Sigmund von Birken (1626–1681; Der Erwachsene – Felnőtt). A társaság fő célját a lovagi erények gyakorlása, valamint a reformáció által előtérbe állított nemzeti nyelv ápolása jelentette. (A Fruchtbringende Gesellschaft történetének és írásbeli produkciójának feldolgozása, annak kritikai közzététele a Herzog August Bibliothek és a lipcsei Sächsische Akademie der Wissenschaften együttműködésében történik, l. http://www.die-fruchtbringende-gesellschaft.de) A wolfenbütteli udvar hason- lóan eleven kapcsolatokat tartott fenn a nürnbergi költői körrel, az előbb említett Birkennel, Johann Michael Dilcherrel (1604–1669), valamint a kör emblematikus alakjával, a 17. század egyik legjelentősebb költőjével és költészetteoretikusával, Georg Philipp Harsdörfferrel (1607–1658), aki szintén tagja volt a Fruchtbringende Gesellschaftnak (Der Spielende – Játszó) s amellett a Deutschgesinnte Gesellschaftnak is, a maga részéről pedig megalapította a Pegnesischer Blumenordent 1644-ben, a Fruchtbringende Gesellschaftéhoz hasonló nyelvművelő-költői célokkal. Harsdörffer és Schottelius különösen szoros kapcsolatban álltak, Harsdörffer a maga nyelvteoretikai írásaiban tulajdonképpen Schottelius gondolatait népszerűsítette. (Vö.: Die Hofkultur in Braunschweig und Wolfenbüttel 1635–1666 = Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, 211–278., ezen belül: Martin BIRCHER mit zwei Beiträgen von Thomas BÜRGER und Monika HUECK, Herzog August und die Literatur seiner Zeit, 211–232.) Martin Opitz (1597–1639) mellett Harsdörffer volt az a másik fontos költőegyéniség a korszakban, aki költészetelmélettel is foglalkozott. (Teoretikai műve: Poetischer Tichter, Nürnberg 1648–1653; kiadása: Georg Philipp HARSDOERFFER, Poetischer Tichter: Reprographischer Nachdruck der Originalausgabe 1648–1653, Darmstadt 1969.) Mindennek megfelelőn Harsdörffer a már többször is említett, Augustra írott dicsőítő művében, a Porticus Augustiban elsősorban August nyelvművelői aspektusát hangsúlyozta. 497 J. V. Andreae is részt vett a kiadás munkálataiban Martin Gosky mellett (vö.: BRECHT 2002, 245.). A teoló- gus, lelkész, költő, gondolkodó, a 17. századi protestáns kegyesség jelentős alakja, a rózsakeresztesek társa- ságának feltételezett alapítója (A Chymische Hochzeit Christiani Rosenkreutz szerzője) és Herzog August kap- csolatához l. Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, BRECHT 2002, BRECHT 2008, 269–296, VISKOLCZ 2006, 45–47. 498 L. a 389. jegyzetet. 499 Az alkalmi költészet (Kasuallyrik) darabjait tartalmazó gyűjteményeket Martin Opitz a „Silven” vagy „Wälder” fogalmak alatt tárgyalta művében (vö.: KNÖRRICH 2005, 77., s. v. Gelegenheitsgedicht). 500 Az építkezésekhez: „Interea utilium arcis et aulae reparationibus et substructionibus disponendis, architecto- rum exigendis considerandisque: conclavibus muniendis atque ornandis bene tempus collocat.” (Arbustum vel

186 a bibliotéka kiemelt szerepet kapott az udvari reprezentációban, tanúsítják az antológia könyvtár-blokkjában található dicsőítő költemények is, amelyek száma az 1640-es évek má- sodik felében jól érzékelhetően megnövekedett. Schwartzkopf műve a könyvtárról e reprezentatív kötet szerkesztési munkálataival párhuzamosan készült. Ha esetében prózáról van is szó, és még ha más célt is szolgált (nevezetesen reklámcélokat), 501 háttere, azaz az udvarban uralkodó légkör és tendenciák, valamint a herceg 70. születésnapja mindenképpen közös nevezőre hozzák Gosky laudáló antológiájával. Közös a laudáló hangnem is.502 Schwartzkopf munkája ugyanis korántsem tárgyilagos könyvtárleírás, hanem sokkal inkább egy August hercegre írott panegyricus, Fonzio Naldi és Brassicanus fönt elemzett szövegeihez hasonlóan uralkodólaudációba ágya- zott könyvtárlaudáció, amely egyetlen uralkodói erényt, a prudentiát, tehát az uralkodói elő- relátó bölcsességet helyezi a középpontba. 503 Schwartzkopfnál is éppen ennek a prudentiának a szimbóluma, megtestesülése, forrása a könyvtár.

Lipsius De bibliothecis syntagmájának mintaadó szerepe

A mű nem biztos, hogy megszületett volna egy fontos előkép, Justus Lipsius (1547– 1606) rendkívül népszerű traktátusa, az 1602-ben megjelent De bibliothecis syntagma504 mintaadó ereje, valamint Christoph Heidmann (1582–1627) Oratio de Bibliotheca Iulia (Helmstedt, 1622) című beszéde nélkül. Utóbbi valószínűleg közvetítő szerepet játszott

arboretum 1650, Idea Arbusti, oldalszám nélkül, az 1643. szept. 27. dátumnál); 1644. február 26-nál: „Bru- novicis valedicit, et redit reparatam et restauratam aliquomodo Guelpham in arcem ...”; ugyanitt: „Templum Guelphicum in urbe feliciter et splendie aedificatum magno sumptu pulchrius reddit, suaque Effigie et sacris aliis imaginibus insigniisque Principum illustrat.”; 1645. július 4-nél: „Wolpherbyttum Palladium [értsd: iskola] proximis ab hinc annis turbatum instaurat …”.; 1647. január 1-nél: „Interea et officinam Medicam, novas cathedras, portas in urbe, turres et propugnacula et oppugnacula vallum et muros exstruit magno sumptu ...”. 501 W. Arnold szíves szóbeli közlése. L. továbbá: Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, 325. A „szórólap-jelleget” igazolja, hogy a HAB egyik alappéldányában (Bb 2538) Schwartzkopf leírásából négy példányt kötöttek egybe, rajtuk pedig sem szerző, sem kiadási év nem szerepel. 502 Schönemann „kurze Beschreibung und Lobschrift”-ként jellemzi a művet: Serapaeum 13(1843), Nr. 13, 198. 503 Az Arbustum vel arboretum c. antológiában szintén megjelennek az erények, néhány ponton ráadásul direkt módon. Az egyik metszeten, amely allegorikus fomában ábrázolja Herzog August Wolfenbüttelbe való bevo- nulását 1643-ban, a herceg kocsiját maguk az erények kísérik: „die Kutsche des Herzogs wird von den Tugen- den Spes, Iustitia, Concordia, Temperantia, Pax, Fortitudo, Pallas Athene, Prudentia, Caritas und Fides begleitet, über Mars und Invidia rollt der Wagen hinweg” (Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, Nr. 151, 105–107. képpel). Mindez a kötet erősen szimbolikus jellegét mutatja – miként ezt egy belőle származó másik metszetnél korábban is bemutattuk: 155. skk. 504 Iusti LIPSI De bibliothecis syntagma, Antverpiae, Ex officina Plantiniana, Apud Ioannem Moretum, 1602. (A továbbiakban: Syntagma 1602) A mű elektronikus kiadását német fordítás kíséretében Thomas Stäcker és Christian Heitzmann készítik elő. A szövegek a HAB honlapján lesznek hozzáférhetők (http://diglib.hab.de/edoc/ed000001/startx.htm).

187

Lipsius és Schwartzkopf írása között, és Schwartzkopf művének bizonyos értelemben köz- vetlen előzménye volt. Lipsius Syntagmáját általában a korai könyvtártörténet-írás prototípusának tartják, amely ezt a műfajt a következő 250 évre alapvetően meghatározta.505 A Carolus hercegnek (dux Croiius et Arschotanus506) dedikált kis szöveg első olvasásra valóban nem más, mint az antik könyvtárak tárgyilagos bemutatása. „Szorosabb olvasatban” azonban jól látszik, hogy egyfelől teljességgel illeszkedik Justus Lipsius politikaelméleti fejtegetéseinek rend- szerébe, a narráció valójában azok felől érthető meg igazán, másfelől pedig rétorikailag ta- lálékony módon megoldott uralkodólaudáció. Hogy beláthassuk e két utóbbi megállapítás összefüggését, röviden ki kell térnünk Justus Lipsius újsztoicizmusára. A nagy hatással bíró szellemi áramlat, amely Lipsiusban tisztelheti atyját, a 17. század elején a Gelehrtenwelt vallástól és teológiától független mo- rálfilozófiájává lett, jelentős államelméleti vonatkozásokkal.507 Az újsztoicizmus az antik sztoikus etikát próbálta rekonstruálni elsősorban Seneca és Epiktétos alapján, legfőbb krité- riuma a „recta ratio” volt. Fontos törekvései közé tartozott, hogy a sztoicizmus és a keresz- ténység közös pontjait felmutassa. Az antik sztoa ugyanis újraértelmezett formájában alkalmasnak tűnt arra, hogy az embert pusztán a ratio segítségével elvezesse a keresztény hithez.508 Ez a morálfilozófia különösen vonzónak tűnt a 17. század vallási küzdelmei, fele- kezeti alapon zajló polgárháborúi közepette.509 Kiemelkedően nagy hatása volt az újsztoicizmusnak a korszak politikaelméletére és politikai etikájára. Lipsius olyan államszervezetet próbált meg kidolgozni, amely meg tudja teremteni polgárai számára a stabilitást és a biztonságot, és amely a közérdeket szolgálja. A

505 WALKER 1999, 233. Thomas Walker szerint – aki a munka forrásait és bibliográfiai történetét részletesen elemezte –, a mű azért nem keltette fel különösebben a kutatás érdeklődését, mert benne Lipsius szokásos eljárásai (forráskezelési módja, narrációja stb.) jelentkeznek, és mert emellett Lipsius legrövidebb műveinek egyike (!). Vö.: WALKER 1999, 236. (Ugyanitt Walker a 17. jegyzetben megadja a korábbi – valóban kis számú – korábbi irodalmat). 506 Charles II de Croy, Duc d’ Arschot et de Croy (1560–1612). Politikai és katonai tevékenysége mellett jelen- tős műgyűjtő. 507 HWPh, s. v. Neustoizismus (K. A. Blüher), col. 777–779. 508 Uo. Lipsius legfontosabb vonatkozó művei: De Constantia Libri Duo, Qui alloquium praecipue continent in Publicis malis (Leiden, 1584), Manductio ad Stoicam philosophiam (1604), Physiologia Stoicorum (1604). 509 Justus Lipsius politikai és morálfilozófiája a hazai művelt rétegekben is – felekezetektől függetlenül – szá- mos követőre talált. Közülük az egyik legjelentősebb Rimay János volt. Az újsztoicizmus magyarországi je- lenlétét, lecsapódását az irodalmi produkcióban a hazai irodalom- és eszmetörténeti kutatások régóta vizsgál- ják. Átfogóan a kérdésről l. ÁCS 2008; ÁCS 2010/2014.

188

„bonum publicum”, a közjó Lipsius szerint az állam működésének legfőbb célja. E tekintetben elsősorban Lipsius Politica510 című munkája említendő, amelyben a szerző antik alapokon az állam üdvét a közért munkálkodó kiváló princeps személyével kapcsolja össze, akinek legfontosabb „munkeszközei” virtusa és prudentiája.511 A prudentia az abszolút köz- ponti fogalom Lipsius politikai etikájában. Ez igazítja el az uralkodót abban, hogy mit kell, és mit nem szabad megcselekednie. A prudentia legfőbb forrása a történelem, elsősorban az antikvitás. Az antik exemplumok ismerete alapvető. Lipsius állításai alátámasztására512 is

510 Politicorum sive Civilis Doctrinae Libri Sex Qui ad Principatum maxime spectant, Leiden, F. Raphelengius, 1589. Modern kiadása: Justus LIPSIUS, Politica. Six Books of Politics or Political Instruction, ed. Jan WASZINK, Assen, Royal Van Gorcum, 2004 (Bibliotheca Latinitatis Novae, 5). Lipsius újsztoicizmusának kutatása a 20. sz. elején vette kezdetét Léontine Zanta La renaissance du stoicisme au XVIe siecle (Paris, 1914, reprint kiadása: Genf, 2007) c. művével. Kezdetben valóban csak sztoicizmusával foglalkoztak (elsősorban a De constantiával), annak államelméleti vonatkozásaival egyáltalán nem. Lipsius Politicájáról még csak említés sem esett. Christopher Brooke szerint ennek oka egyfelől az volt, hogy a Politica kevésbé eredeti mű, mint a De constantia, másfelől pedig, hogy a Politicában kifejezetten sztoicizmusról nem esik szó, a legtöbbet idézett szerző pedig Tacitus (vö.: BROOKE 2012, 14.). A helyzet Gerhard Oestreich fellé- pésével változott meg, aki viszont éppen a Politicát helyezte kutatásai középpontjába, különös hangsúlyt fek- tetve a Lipsius újsztoicizmusa és államelmélete közötti összefüggésekre (l. legfőképp OESTREICH 1982, 3. fejezet, de OESTREICH 1989 és OESTREICH 2008 is). A legutóbbi évek kutatása azonban Oestreich elemzését egyoldalúnak, következtetéseit túlzónak tartja. Vitatják a szoros összefüggést Lipsius újsztoicizmusa és állam- elmélete között, olykor erős machiavellizmusra mutatva rá. (A machiavellizmus vádja nem újkeletű, hiszen a Politica megjelenése után közvetlenül, 1590/91-ben Dirck Koornhert éppen ezzel váldolta meg Lipsiust [”ille machiavellisat”], valamint azzal, hogy felhasználta a spanyol inkvizíció módszereit. Lipsius nem utolsó sorban emiatt távozott Leidenből, és katolizált Mainzban.) A tárgyban elsőrendűen fontos Jan Waszink bevezetője a 2004-es kiadáshoz, valamint Christopher Brooke elemzése, aki megkísérli pontosan meghatározni Lipsius Po- liticájának a szoicizmushoz és Machiavellihez való viszonyát. Következtetése szerint a Politica válasz arra a kritikára, amelyet Machiavelli az alapvetően sztoikus megalapozottságú reneszánsz királytükrökkel szemben gyakorolt. Brooke gondosan kimutatja a különbségeket Lipsius és Machiavelli államelmélete között, és meg- határozza, hogy miben áll Lipsius államelméleti sztoicizmusa. Ehhez, valamint a fenti összefoglalóhoz l. BROOKE 2012, 1. fejezet: Justus Lipsius and the Post-Machiavellian Prince, 12–36. A legújabb kutatások alap- ján mindenesetre úgy tűnik, hogy konszenzus van a tekintetben, hogy Lipsius legfontosabb forrása Tacitus volt. Vö. WASZINK 2004, Introduction, 98. 511 „Viae tuae Ducem unum habes, Virtutem: adiungo nunc alterum, quem Prudentiam dixi. Is non tuus solum, sed si inspicis, Virtutis ipsius rector. Certe director. Sine prudentia enim quae potest esse virtus?” (LIPSIUS, Politica, I, VII.) Kees Teszelszky szerint Lipsius elméletében az uralkodó virtusa és prudentiája egyben politikai imázsát is alkotják. Teszelszky a következőképpen foglalja össze az uralkodói hatalom jellegét, az uralkodó és az alatt- valók egymáshoz való viszonyát Lipsius rendszerében : „[A]z uralkodónak néhányszor céltudatosan félre kell vezetnie az alattvalóit, hogy az állam érdekében létrehozhasson valami jót, ugyanakkor az állampolgároknak feltétlen bizalommal kell legfőbb uruk felé fordulniuk. Lipsius politikai tanításának legfőbb érdeme az uralko- dói hatalom és az állampolitika imázsának megteremtése az alattvalók számára, pontosabban az ő ítélkezésük befolyásolása a maiestas (szuverenitás) és az auctoritas (hatalom) iránti tekintély szempontjából. Lipsius filo- zófiájában a vallás alsóbbrendű az uralkodói hatalomnál, hiszen a politikai morálnak az uralkodói imázst kell szolgálnia. Ennek összetevői a virtus és a prudentia, vagyis az erény és a bölcsesség.” Vö.: TESZELSZKY 2007, (108–109.). L. továbbá WASZINK 1999. 512 Lipsius újfajta módszert dolgozott ki az antik szerzők megközelítésére. Felfogása szerint a legfőbb tanács- adó maga a történelem, amelyet a klasszikusok közvetítenek. Az ő szöveghelyeiket pedig nem csupán eredeti kontextusukban, hanem kiragadva is fel lehet használni, applikálva az egyes szövegrészeket az újrafelhasználó szerző gondolatmenetéhez. Lipsius maga is így járt el műveiben. Az antik szerzők idézetei teljesen újszerű gondolatmenetet képeznek nála, egyfajta „pachwork”-szöveg et alkotnak („cento of quotation” MORFORD 1993, 141.), helyenként teljesen kiforgatva, sőt az ellenkezőjére fordítva az eredeti tartalmat (l. pl. néhány helyet Tacitusból, MORFORD 1993). A módszerhez további szakirodalmat ad TESZELSZKY 2007, 109., 13. j. Lipsius a jelenhez adaptálta tehát a klasszikusokat, saját elmondása szerint a filológiát filozófiává alakította (Cent. Misc. IV, 84).

189 antik szerzőket idéz, a prudentia tekintetében hivatkozik Aristotelésre, Platónra, de minde- nekelőtt Tacitusra513. Politicájában Lipsius kiemelt témaként kezeli a prudens tanácsadók fontosságát az uralkodó körül.514 A Syntagmában a szerző a princepset ugyanúgy a bonum publicum előmozdítására szólítja fel, mint a Politicában. Ha gondosan végigolvassuk az antik könyvtárakat bemutató, tárgyilagos forráselemzést, kitűnik, hogy a látszólag különösebb szempont nélkül, időrend- ben elrendezett anyag nem mentes a célzatosságtól. Ha csak a traktátust magát tekintjük, Lipsius forrásai, exemplumai az argumentáció részét képezik, melynek során a szerző egy- felől azt kívánja bizonyítani, hogy a könyvtárügy királyi feladat volt,515 másfelől pedig azt, hogy ezzel az uralkodók alattvalóik üdvét, illetőleg a közjót szolgálták. Amikor nem uralko- dók, hanem magánszemélyek kezdeményeztek könyvtáralapításokat (pl. Rómában), az ala- pítók akkor is törekedtek arra, hogy könyvtáraik nyilvánosak legyenek, a köznek szolgáljanak. A könyvtárak használói, azaz a tudós férfiak támogatása az uralkodónak is hasznos, hiszen tanácsadókra lelhet bennük. Az áttételes érvelést egyértelműsítendő Lipsius olykor ki-kiszól a princepshez (vagy a princepsekhez általában516), nyiltan rámutat egy-egy példa – az ő gondolatmenete szerinti – mögöttes értelmére, hogy ezálatal is az antik uralko- dóelődök követésére buzdítsa a herceget/hercegeket.517

513 Lipsiusnak mint filológusnak – a Seneca-kiadás mellett – Tacitus-kiadása volt élete fő műve. A római tör- ténetíró szövegét, stílusát, gondolatait életművében messzemenően felhasználta, alkalmazta. (MORFORD 1993, 150.) Morford szerint Lipsius noha támaszkodott Aristotelés és Platón prudenciafelfogására (ARIST., Pol., 1277 b 25 [„hé phronésis archontos idios areté moné.”] LIPSIUS, Politica, III, 1; ARIST., Eth. Nic., 1144 b 31 [„ouk hoion te agathon einai kyriós aneu phronéseós.”] LIPSIUS, Politica, I, 7; azaz a prudencia a politikai vezető speciális erénye, amely nélkül semmiféle jó nem állhat elő; PLATÓN, Menón, 97c [„hé fronésis monon hégeitai tou orthós prattein.”] LIPSIUS, Politica, I, 7; Alc. 2,145c [„phronimon ge phésomen, apochrónta symbolon kai hautó kai té polei”] LIPSIUS, Politica, I, 7; azaz a prudencia a helyesen cselekvés egyetlen vezetője), mégis Tacitus prudenciafelfogását részesíti előnyben, nem utolsó sorban Tacitus utilitas-orientáltsága miatt. Tacitus nem használja gyakran a „prudentia” fogalmat, az sokkal inkább narratívájából olvasható ki (MORFORD 1993). 514 Morford meglátása szerint Lipius ezt a motívumot is Tacitusból veszi (MORFORD 1993, 147.). 515 Lipsius már az első oldalon rámutat arra, hogy noha kezdetben a könyvtárügy magánszemélyek gondja volt, tőlük nagyon hamar átvették ezt a királyok és más uralkodók: „Privata primum ea cura, et quisque sibi suisque struebat: postmodum Reges et Dynastae usuparunt, nec in usum solum, sed ambitionem aut splendorem.” (Syntagma 1602, 9.) Ez a tömör expositio az exordium végén valóban összefoglalja a traktátus egész tartalmát. 516 A Politicában is ugyanígy jár el, a stílus, a hang azonos. 517 Mind a kiszólásra, mind a magánszemélyre, aki nyilvánossá teszi könyvtárát, jó példa a Lucullus-hely Lipsi- usnál: „[D]e Lucullo, Plutarchus ubertim. Laudanda eius impensa, inquit, et studium in libris. Nam et multos, et eleganter scriptos, conquisivit: eosque ut liberaliter paravit, ita etiam utendos dedit. Patebant enim omnibus Bibliothecae, et in porticus adiectas atque exedras Graeci praesertim recipiebantur: qui velut ad Musarum aedem eo ventitabant, tempusque inter se iucunde traducebant, ab aliis curis liberi. Saepe et ipse cum iis ver- sabatur, et philologis se immiscebat, ad has porticus et ambulationes veninens. Ex quibus vides, Illustrissime Princeps, velut publicas fuisse has Bibliothecas, et quamquam ius mancipiumque sibi retineret, usum tamen eruditis concessisse: quod et benigne vos facere soletis.” (Syntagma 1602, 18–19.; a kurziválás a Syntagma 1602-es Plantin-féle kiadását követi.)

190

Mindennek jegyében Lipsius az utolsó fejezetet a könyvtárak hasznának, legjobb pél- daként pedig az alexandriai Mouseion bemutatásának szenteli, és már a fejezet címében ösz- szefoglalja a megszívlelendő mondanivalót: „In occasione de Museo Alexandrino. Docti viri ibi habiti atque aliti, in publicum bonum. Reges aut Imperatores ei curabant.” Tehát tudós férfiak éltek ott a közjó üdvére, és uralkodók támogatták őket. Lipsius így kezdi: Ha nincsen, aki használja őket, minek is vannak a könyvtárak: „Nam si solae eae, aut rarus adventor, si homines, inquam, non sunt qui frequentent et evolvant: quo ista congeries?” Az alexandriai uralkodók helyesen jártak el, amikor létrehozták a Mouseiont, a tudós férfiak e csodálatos kollégiumát, ahol ők gondtalanul dolgozhatnak, miközben semmiről sem kell gondoskod- niuk. „Praeclarum institutum!” – kiált fel a szerző. A Mouseion a királyi palota része volt, méghozzá azért, hogy mindig az uralkodó közelében lehessenek ezek a bölcs férfiak, hogy az uralkodó bármikor hozzájuk fordulhasson.518 (Mint láttuk, Lipsius Politicájában is kiemeli a tanácsadók fontosságát.) Természetesen a tudósok sem élnek hiábavaló életet. Ho- gyan is tehetnék, hiszen ők is a közjóra születtek: „qui possent viri bono publico nati?”519 Alaposan bemutatásra került tehát, hogy a könyvtárügy királyi feladat volt, és hogy ezzel – beleértve a tudós férfiak támogatását is – az uralkodók messzemenően a bonum publicumot szolgálták. A kiszólások pedig Charles herceget és a többi uralkodót is ennek köve- tésére buzdítják. A fentiek mondhatók el a szövegről abban az esetben, ha a traktátusrészt önmagában vesszük. Ha azonban együtt olvassuk a dedikációval, műfaját tekintve az egész mű alapve- tően átlényegül, és találékonyan megszerkesztett, parainesisszel ötvözött uralkodólaudáci- óvá változik, melynek nemcsak a dedikáció, hanem a traktátusrész is szerves része. Valójában utóbbi tudós tartalma fedi el az egész mű laudációjellegét. Első olvasásra valóban úgy tűnik, mintha a laudációt Lipsius Charles hercegnek írott ajánlásában „elintézte” volna. A bevezető sorokban frappáns expositio összegzi a fő gondolatot: ki ne tudná, hogy a herceg rajong a régi művészetekért, különösen az érmékért és a könyvekért. (Ez a rajongás lehetett a mű megírásának causája.) Majd következik az expositio második része: ebben pedig nagy királyok példáját követi.520 Egy hosszú mondattal Lipsius

518 „Scilicet adnecti sibi et iungi voluerunt Reges, ut in propinquo et promptu essent eruditi isti, cum quibus dissererent, cum libitum, animo docendo, et pascendo.” (Syntagma 1602, 32.) 519 Syntagma 1602, 34. 520 „Quis nescit te eximium inter Belgii proceres esse, qui harum rerum elegantia et studio capiatur? Itaque cum alia artium veterum instruis et adornas, tum Nummos et Bibliothecas maxime: de quibus istis Commentari- um hunc concepi et digessi, non voce sed facto tuo incitatus. Qui vidi quam magnorum illorum Regum sive Heroum exempla, in conquirendis aut propagandis talibus, aemuleris et assequare.” (Syntagma 1602, Dedica- tio, 3–4.)

191 mesteri módon összefoglalja tehát az egész mű tartalmát, utalván a traktátusrészre is, mint a követett és követendő példák tárházára. Az expositio után a szerző – a laus szabályait követve – ügyesen rátér a herceg szár- mazásának dícséretére: persze, hogy követi a királyok példáját, hiszen királyi sarj, gazdag- sága csaknem királyi, lelke pedig még inkább az.521 Ebben a lélekben pedig nagy gondolatok fogannak meg, amelyek aztán tettekké válnak. Hevria,522 Charles herceg birtoka igazolja mindezt. A herceg igazi „Belgicus Lucullus”. (Itt érdemes felidézni a traktátusrész említett Lucullus-betétjét.523) Nem méltatlan az összehasonlítás – írja Lipsius –, hiszen Charles herceg minden kiválóságában, háborús és békés tetteiben Lucullust követi. Lucullus legfontosabb tette az volt (legalábbis Lipsius számára), hogy a római hadvezér idősebb korában, amikor már csupán saját „lelkével” és tanulmányaival foglalkozott, vagyonát a kortársak és az utókor szolgálatába állította: könyvtárat hozott létre, tudós férfiakat támogatott és tartott maga körül, számukra létesítményeket emeltetett.524 Charles herceg ugyanezt teszi: saját bir- tokán ad helyet Lipsius és társai tervezett Academiájának, amelyet („ezt az Athenaeu- mot”)525 minden lehetséges módon felékesít, és amely a jelen és a jövő hasznára lesz.526 Íme az alexandriai Mouseion pendant-ja, amelyet Lipsius a traktátusrész végén mutatott be! A De Bibliothecis Syntagmában dicsőítésben részesül az uralkodó, méghozzá azért, mert a Politicában megrajzolt ideális uralkodó magatartását követi: helyes döntésével, pru- dentiájával királyi feladat, könyvtár és Mouseion létrehozása és tudós férfiak támogatása mellett dönt, ezen fáradozik. Mindezzel a közjót szolgálja, magának tanácsadókat biztosít (és áttátelesen természetesen ezzel is a közjót szolgálva). A dedicatióban is kiemelt, legfontosabb exemplum mindebben Lucullus, de az argumentáció törzsét, az exemplumok sorát,

521 „Assequare, inquam: quid mirum? omnia magna et amplia in te, aut iuxa te: quem Deus, Natura, Fortuna Omnibus ornatum voluere excellere rebus. Stirpem tuam video? a regibus est. Opes? paene regiae. Animum? plane regius: et quid nisi altum ac magnificum illo concipis, factis promis?” (Syntagma 1602, Dedicatio, 4.) 522 Havré, Belgium. 523 L. 517. j. 524 „[M]ox inclinante, ad quietem et ad se inclinavit, id est animum et studia coluit, atque opes in praesentium ac posterorum delectationem sive usum impendit. Ab illo Bibliothecarum Romae praecipuum exemplum; ab illo eruditi in sermone, mensa, domo habiti; ab illo denique Praetoria et amoenitates structae, quae et Principes rei Romanae postea frui utique aestimarunt. Tu, inquam, noster Princeps imitaris.” (Syntagma 1602, Dedicatio, 5.) 525 „Omitto alia et interiora, quae augendo vel ornando huic Athenaeo cogitas: magnifica et te Principe digna, sed in tempore magis promenda.” (Syntagma 1602, Dedicatio, 6.) 526 „Inter varios autem secessus, Hevriam, Academiae nostrae hoc suburbanum, eligis: et eam magnificis, ut dixi, operibus, quid nisi in artium ingeniorumque praecipue usum, adornas? Audeo dicere tua illa aedificia, ambulacra, horti, fonte, arborea, nobis structa aut sata: et non solum qui nunc sunt, fruunt, id est transeunt, adeunt, ineunt: sed et qui venturi, facient ...” (Syntagma 1602, Dedicatio, 6.) Thomas Stäcker szerint Lipsius azért koncentrált csupán az antik könyvtárakra, azon belül is az alexandriai könyvtárra, mert ő maga is egy akadémiát kívánt volna létrehozni, méghozzá Alexandria mintájára, amely tervéhez előtanulmányokat készített. Ezek sorába illeszkedne a De bibliothecis syntagma is. Thomas Stäcker szíves szóbeli közlése.

192 amely a laudáció leglényegesebb alklotóeleméhez, a comparatióhoz szolgáltat anyagot, a traktátusrész tartalmazza. A laudáció sokkal inkább az ötletes inventio szintjén valósul meg a műben, a műfajhoz illő elocutiót a traktátusrészben nem, csupán a dedicatióban találunk. A későhumanista filológus-gondolkodó összeszedett, a brevitas erényét messzemenően gya- korló uralkodólaudációja ez, amelynek nyelvi megformálásához – mind a dedikáció-, mind a traktátusrészben – Tacitus stílusa messzemenően segítséget nyújtott. Justus Lipsius Syntagmájában olyan alapsémát alkotott, amelyhez a rákövetkező idő- szak számos szerzője visszanyúlt, méghozzá nem csupán – és talán kevésbé – a „könyvtár- történeti traktátus” egyszerű szintjén,527 hanem megértve benne a laudációt és felismerve benne Lipsius népszerű politikai elveit.

Christoph Heidmann, Oratio de Bibliotheca Iulia (1622)

A nagy hatású Lipsius-mű ösztönző erejét érhetjük tetten Christoph Heidmann-nak (1582–1627), a helmstedti egyetem egykori növendékének és későbbi rétorikaprofesszorá- nak (1612–1626)528 Oratio de Bibliotheca Iulia címmel kiadott beszédében529 is, amelyet abból az alkalomból írt, hogy Wolfenbüttelnek az ifjabbik Augustot megelőző ura, Friedrich Ulrich herceg (1591–1634, uralkodott 1613-tól) könyvtárát 1619-ben a helmstedti egyetemnek ajándékozta.530 (A munka bizonyos értelemben majd Schwartzkopf művének lesz köz- vetlen előzménye.)

527 Noha magam nem láthatom át a kora újkori könyvtártörténet teljes szakirodalmát, a kezembe került munkák csaknem kivétel nélkül azt a benyomást keltették bennem, hogy a kutatók „semleges” információhordozókként tekintenek ezekre a kora újkori szövegekre, többnyire eltekintetnek bonyolult eszmetörténeti vonatkozásaiktól, összetett műfaji konstrukcióiktól, és így próbálják besorolni őket a mai szaktudomány valamely steril, jól kör- vonalazott műfajába, megfosztva őket legizgalmasabb jelentésrétegeiktől. 528 Életéhez l. STÄCKER–HEITZMANN 2013, Einleitung. 529 Oratio de Bibliotheca Iulia, Qua Illustrissimo Principi, Friderico Ulrico, Duci Brunsuicensi ac Lunaebur- gensi, de tam illustri ornamento Academiae suae concesso, gratias, senatus Academici decreto egit, et argumentum hoc plenius aliquanto persecutus est Christophorus HEIDMANUS Eloqu. Profes. publ. Accesserunt clarissimorum aliquot virorum de eodem argumento carmina, Helmaestadi, e typographeo heredum Iacobi Luci, Anno MDCXXII. A továbbiakban: Bibliotheca Iulia 1622. Az oratiót 1703-ban Helmstedtben változatlanul újra kiadták a De Bibliothecis Nova Accessio Collectioni Maderianae Adiuncta (Helmsatdii, Hammius, 1703) részeként. A műnek on-line kiadása létezik: Christoph HEIDMANNS Oratio de Bibliotheca Iulia, hrsg., übersetzt von Thomas STÄCKER und Christian HEITZMANN (Editiones Electornicae Guelpherbytanae, 13), Wolfenbüttel, HAB, 2013 (http://diglib.hab.de/edoc/ed000084/start.htm). A továbbiakban: STÄCKER–HEITZMANN 2013. 530 Ez a beszéd voltaképpen Heidmann hasonló tárgyú beszédeinek sorába illeszkedik, közülük az egyik az új egyetemi főépület, a Novum Iuleum felavatása alkalmából hangzott el: Christoph HEIDMANN, Orationes Duae: Quorum altera de Iuleo Novo, sive illustri Musarum aede in Academia Iulia splendide nuper dicata: altera de Beneficiis Illustrissimorum Ducum nostrorum Brunsvicensium in Academiam suam Iuliasm, et officio Acade- micarum, Helmaest., Lucius, 1613. A beszéd elmondásának és megírásának pontos időpontjához: STÄCKER– HEITZMANN 2013, Einleitung.

193

Heidmann bevallottan Lipsius nyomán halad, elsődlegesen a De bibliothecis syntag- mát használja fel,531 sőt mottóként is Lipius-idézetet hoz a Syntagma olvasóknak szóló be- vezetőjéből.532 A mű „ideológiai koncepciója” pedig alapvetően Lipsius Politicájára épül, vezérelve a bonum publicum.533 Heidmann tehát a Syntagma alapsémáját alkalmazza, a keretét az ajándékozó uralko- dóra, Friedrich Ulrich hercegre írott uralkodólaudáció adja, amelyben az uralkodót azért illeti meg a laus, mert mind e nemes tettével, mind pedig a helmstedti egyetem (Academia) folyamatos támogatásával a köz hasznán, az alattvalók üdvén munkálkodik. A szerző egyben buzdítja is a herceget erre, s a laust ennyiben a parainesis műfaja is színezi.534 Mind az Academia, mind a könyvtár nélkülözhetetlen eszköz ehhez, instrumentum, amelyet a wolfenbütteli hercegek biztosítanak. Ez az instrumentum teszi lehetővé a virtus és a prudentia elsajátítását.535 Heidmann e kereteken belül bontja ki mondanivalóját. A körülbelül 60 oldalas, je- lentősen amplifikált barokk uralkodólaudáció első harmadában a hercegi családot, Friedrich Ulrichot, apját és nagyapját dicsőíti közhasznú tetteik, a hercegi könyvtár létrehozása, a

531 „I. Lipsius, vir aevi nostri eximius, et cum paucis admirandus, ita scripsit, erudito de Bibliothecis Syntagma- te: quo multum in Oratione hac contexenda usum me ingenue fateor.” (Bibliotheca Iulia 1622, E2b–E3a). 532 „De laudabili Principum in colligendis bibliothecis studio. Hos tales in bonis altisque consiliis confirmare, aut et inflammare, optimo publico censeo equidem fieri. Quam pauci magnatum se eo dant! Quam ad pristinas sordes et tenebras omnia videntur ire!” Azt, hogy Heidmann Lipsius elveivel, államelméleti elképzeléseivel tisztában volt, azokat elfogadta és képviselőjükké vált, Heidmann más munkái is mutatják. L. pl. Oratio de vero ac primo bono, quod parare sibi in civili hac societate homo potest: Habita in illustri acad. Iulia IIX. Id. Iunii, Helmaestadi, Luciorum, 1610; Iusti LIPSI Viri Clarißimi Epistolica Institutio, hrsg. Christoph HEI- DMANN, Helmstadi, Luciorus, 1630 (volt egy korábbi kiadása is még Heidmann életében, 1617-ben, de példá- nyai nem ismertek, vö.: STÄCKER–HEITZMANN 2013, Einleitung); Cornelius NEPOS, Speculum prudentiae et virtutis civilis, hoc est: Vita T. Pomponii Attici: Cum notis, chronologia, glossario, et nomenclatore, Adjectae sunt certo consilio annotationes, hrsg. Christoph HEIDMANN, Amstelodami, Jansson, 1637 (az 1. kiadás pontos adatai nem ismertek, vö.: STÄCKER–HEITZMANN 2013). 533 A préfációban Heidmann összegzi az uralkodók legfőbb feladatát, az alattvalók üdvén való munkálkodást, és még a hercegekhez intézett buzdításaiban is Lipsiust követi: „Eo numero vos estis, Principes, eoque nomine felices prae aliis plerisque. Quod enim multi frustra saepe optant, vos perficere facillime potestis, ut de quam plurimis plaeclare mereamini, et populos fidei vestrae commissos, non solum a calamitatibus multis immunes conservetis, sed, quo nihil homini nato magnificentius contingere in hac vita potest, ut beatos eos reddatis, quatenus id tamen in miseram huius vitae conditionem cadit.” (Bibliotheca Iulia 1622, A2a) Ezt követi azoknak az erényeknek és lelkiállapotoknak a leírása, amelyek a „beatum”, a boldogáság állapotát okozzák – nyilván- valóan Lipsius újsztoikus elvei nyomán. Többek közt: „modestia, frugalitas, ut aequitas animi ac probitas, denique boni mores ab omnibus colantur, ut in officio sint omnes, ut avaritia, luxus, ignavia, ambitio, et volup- tates turpes, animorum et reipublicae pestes deterrimae, eaedemque perpetuae, exstirpentur...” Uo.). Majd meg- említi a háború az uralkodó számára fontos kötelességét: „eximium munus, bella.” 534 Thomas Stäcker szerint a beszéd bevezetőjét a panegyricus és a parainesis klasszikus kettőse alkotja. Vö.: STÄCKER–HEITZMANN 2013, Einleitung. 535 A gondolat számos alkalommal visszatér a szövegben, az alábbiakban utalni fogunk néhány helyre.

194 helmstedti egyetem megalapítása, végül a könyvtár odaajándékozása okán.536 Ez a rész egyben az Academia lausa is, amely a Múzsák otthona és szentélye, a „közhaszon kertje és a közüdv forrása”537. Ügyes digressiót képez az argumentáción belül a következő szakasz, ahol a szerző – mintegy megismételt narratióként – elmeséli a könyvtár odaajándékozásának történetét. Amikor a hercegi pár, Friedrich Ulrich és Anna Sophia esküvőjük alkalmával bevonult Helmstedtbe, az ünnepi lakomán az egyetem jeles professzora, Cornelius Martini nyilváno- san folyamodott a herceghez, hogy könyvtárát engedje át az egyetem számára. Friedrich Ulrich pedig helyesen – prudentiájával – úgy döntött, hogy enged a kérésnek. Bölcs tanács- adói és munkatársai segítségével bonyolította le később a könyvtár költöztetését. A szerző ezután tér rá – hozzávetőlegesen 30 oldalon – e „királyi ajándék”538 bemu- tatására. Ez adja a három tagú dispositio (tria loca) elvét követő argumentáció törzsét. Heid- mann-nak nagy anyagot kell elrendeznie, melynek bázisát valóban Lipsius De bibliothecis syntagmája képezi. Először a könyvtár tartalmi bemutatása következik. A nyitó gondolat, azaz a középső rész exordiuma egy comparatio, melyben Heidmann előrebocsátja, hogy ez a könyvtár nem rosszabb, mint a többi, sőt bizonyos pontokon felül is múlja azokat. Ezt illusztrálandó a leírás során a ritkaságokra („rari”) koncentrál. Ezek pedig a héber és más keleti nyelvű kéziratok,539 valamint két, kézzel festett globus, melyeket Prágában vásárolt Julius herceg.540 A könyvtár, a Múzsáknak, a műveltségnek és a tudománynak e szentélye tartalmát tekintve egyébként „universalis”, tehát bárki számára jól használható, aki keblét eruditióval kívánja megtölteni, vagy lelkét az erények („virtutum”) gyakorlásával kívánja fejleszteni, prudentiára akar szert tenni, természettudományban vagy rétorikában vágyik el- mélyedni.541 Az exordium végén a fenti megállapítás egyben expositio is, amely meghatározza a folytatást, hiszen Heidmann az antik és bizánci könyvtárak bemutatása során – ismét Lipsius

536 „Hac ille caussa omnem istam librorum copiam, quam avus primum, non suis modo provinciis coëgerat sed undiquem etiam longe dissitis e locis collegerat; quam pater deinde, pro excelso suo et regio prorsus animo, mirifice auxerat libris pretiosissimis, alioque digno tali bibliotheca ornatu, Academiae huic suae utendum fru- endumque concessit.” (Bibliotheca Iulia 1622, B3a) A témához l. újabban: Das Athen der Welfen 2010, passim. 537 „Academiam enim utilitatis communis quendam quasi hortum, et salutis communis publicae fontem esse ...” (Bibliotheca Iulia 1622, B2a) 538 „[Q]uam amplum, quam illustre, quam prorsus regium munus ab Illustrissimo principe, et nuritore hodie suo, Academia Iulia acceperit.” (Bibliotheca Iulia 1622, C2a) 539 Conring is ezeket értékeli különösen. Vö.: CONRING 1661, 120. skk. 540 Az említett konkrét darabok pontos megnevezéséhez l.: STÄCKER–HEITZMANN 2013, Einleitung. 541 „Postremo quicunque vel pectus suum liberali aliqua eruditione complere, vel animum studio virtutum ad honestatem componere, vel prudentiam sibi e civilium cognitione rerum parare student, qui mentem scientia, ipsaque rerum domina sapientia exornare, aut linguam diserta oratione expolire volent, in ista, quod videtis, musarum, eruditionis ac scientiae sacrario, adiumenti plurimum repreient.” (Bibliotheca Iulia 1622, C3b) 195

Syntagmáját követve – elsősorban azoknak bonum publicumot szolgáló voltát hangsúlyozza. Jellemző azonban, hogy nem az Academia, ill. a tanulóifjúság szemszögéből közelíti meg a továbbiakban ezt a bonum publicumot: az argumentáció ezen a ponton visszatér a fő gondolati áramba, az uralkodólaudációhoz. Áttételesen megjelenik a Syntagmában már olvasott gondolat: a könyvtár királyok ügye.542 Hiszen a könyvtár – folytatódik az érvelés – elsősor- ban az uralkodó instrumentuma, az uralkodó annak segítségével tesz szert arra a tudásra, amellyel az alattvalóknak használni tud („prodesse subiectis” C5b). A későbbiekben a köny- vek pedig mint néma tanácsadók szolgálnak a princepsnek. Heidmann erre a megállapításra azt követően jut, hogy Lipsius Politicájának szellemében kifejti a hűséges és kiváló jellemű tanácsadók fontosságát az uralkodó mellett. Az uralkodót ezek a „tanácsadók” (az emberek és a könyvek) nem csupán a békés kormányzásban, hanem a hadi feladatok ellátásában is segítik. Miként már említettük, Lipsius Politicájában a háborút az uralkodó fontos feladatai egyikének tekinti, külön köny- veket szentel nek (5., 6. könyv). Ugyanakkor az uralkodólaudáció műfajának kötelező elő- írása, hogy az uralkodó békében és háborúban viselt tetteit egyaránt dicsőíteni kell. Mindennek eredőjeként megjelenik a könyvtár–armamentarium metaforája, ami új jelentés- árnyalattal gazdagítja a vera nobilitas ekkor már közhelyes képét, a valódi nemesét, aki egyik kezében karddal, a másikban könyvvel felszerelkezve készül a hivatásából fakadó officiu- mokra. A Heidmann-nál olvasható elegáns alakzatban a két szál egymásra vetül, a könyvek egyben fegyverekké (tela) is válnak, természetesen nem kioltva a valódi armamentarium és a valódi fegyverek érvényességét.543 Királyok és gazdag városok hercegei tehát az uralkodói erények megszerzése és azoknak a köz üdvére való gyakorlása érdekében hoztak létre gazdag könyvtárakat, és gya- rapították őket mérhetetlen költségen. Ezen a ponton kezdődik az antik könyvtárak mint

542 „... id genus regum et regni thesauros ...” (Bibliotheca Iulia 1622, D1b) 543 „Quod si igitur armamentarium omni genere telorum et machinarum bellicarum copia refertum, multipli- cique instructum armatura, principem non minus providum, quam fortem arguit: quod in pace eum de belli casibus cogitare, et res ad id necessarias praeparare inde apparent: non est dubium, quin librorum etiam eximius thesaurus in aula conspectus admirabilem principem reddat. (…) Tam igitur librorum quam armorum appara- tus, regibus et civitatum principibus decorus est: quum eos non Martis tantum famulos, sed Musarum etiam cultores esse conveniat: eaque aula praeclara et laudabilis, in qua Pallas habitat armata.” (Bibliotheca Iulia 1622, D1a–b) Az oratio végéhez kapcsolt carmina-rész első helyén található Georg Calixt ugyanezen alkalomra írott költeménye, amely ugyanezzel a metaforával kezdődik: „Haec quicunque vides armamentaria sacrae / Pallados, et castis habitata palatia Musis ...” (Bibliotheca Iulia 1622, H1a). Ez a vers egyébként a könyvtár mint a múlt megőrzésének/fennmaradásának egyetlen biztosítéka jelenik meg, amely ugyanakkor a (tanulás révén) a csillagokhoz segít. Ezt az instrumentumot adományozta a dicső herceg, s ez a tette neki örök hírnevet fog biztosítani. A vers szövegét l. a 7. mellékletben.

196 exemplumok bemutatásának sora, amelyek egyfelől argumentálják az uralkodó és a könyv- tár mint instrumentum fent vázolt összefüggésrendszerét, másfelől pedig a laudáció már sokat emlegetett kellékét, a comparatio egyik felét adják, amennyiben azt érzékeltetik, hogy a wolfenbütteli hercegek is ugyanúgy jártak el, mint antik uralkodóelődeik. A könyvtárak eru- ditiót, virtust és prudentiát tápláló és a bonum publicumot segítő szerepe az exemplumok során újra és újra visszatér. A könyvtárak bemutatásának utolsó felütéseként Heidmann hangsúlyozottan kitér az azokban elhelyezendő szobrok és más képmások jelentőségére, amelyek a régi nagy szerző- ket, filozófusokat, hadvezéreket stb. ábrázolják. Ezek aemulatióra buzdítják a szemlélők lel- két. Heidmann természetesen ebben is Lipsiust követi, akinek Syntagmájában ez a tárgy külön fejezetet alkot.544 Lipsius nyomán következik ezután a könyvtárak berendezésének le- írása is, pompájuk – Heidmann szerint – azt fejezi ki, hogy a régiek milyen nagyra értékelték a könyvek belbecsét.545 Úgy tűnik tehát, hogy Heidmann az inventio szintjén hűségesen követte Justus Lipsius fent bemutatott sémáját egy olyan tárgy kapcsán, amelyben egy uralkodó és egy könyvtár viszonyát kell megfelelő módon demonstrálni. Közös eszközeik az uralkodólaudá- ció műfaja, valamint Lipsius uralkodókról alkotott elmélete voltak. Heidmann a maga mű- vében is központi gondolattá tette Lipsius alaptételét, hogy az uralkodó könyvtára segítségével alattvalói üdvén, a közjón munkálkodik. Az ókori és a bizánci könyvtárak mind- kettejüknél az argumentáció részeként, exemplumszerepben jelennek meg, a comparatio egyik komponensét alkotják, s az amplificatióhoz járulnak hozzá.

A könyvtárlaudáció topikus elemei Heidmann művében

Heidmann műve – Lipsiusétól eltérően – nem csupán az inventio, hanem az elocutio szintjén is illeszkedik a laudáció műfajához. Miközben Lipsius még a késő humanizmus al- kotója volt, addig Heidmann áradó, újabb és újabb aspektusokat felölelő, nehezen követhető tagolású művével inkább már a barokk stíluseszmény sajátosságait mutatja be. A barokk

544 Syntagma 1602, 29–31. 545 „... pretiosissimus rebus, id est libris addita (…) tanti igitur veteres illi (…) bibliothecas fecere …” (Bibli- otheca Iulia 1622, F1b). Nagy Sándor például a Darius kincstárában talált, ékkövekkel kirakott szekrénykét, amelynek funkciójául ki-ki mást ajánlott, Homéros isteni műveinek őrzőhelyéül jelölte ki. (Bibliotheca Iulia 1622, D2b) 197 rétorika központi problémája az amplificatio, a szintén hangsúlyozott elocutiónak is elsőd- legesen ezt kellett szolgálnia trópus- és alakzattanával.546 Anélkül, hogy a szöveget ebből a szempontból részletesen bemutatnánk, csupán arra térünk ki, hogy a fentiek jegyében Heidmann szövegében az uralkodólaudációval ötvözött könyvtárlaudáció már több szerzőnél is bemutatott elemei gazdagon, sokszor ismételve bur- jánzanak. A legalapvetőbb eszköztár része az akadémia/könyvtár–szentély,547 a könyvtár– kincstár, könyv548–kincs metafora, a hatalmas költségek és nehézségek, amelyekkel a könyv- tár létrehozása jár, s amelyeknek hangsúlyozása a könyvtár értékét hivatott növelni.549 A könyvtár – szentély metafora használata a mű utolsó szakaszában, a peroratióhoz közeledve egyre erőteljesebbé válik. Mivel a tárgyból fakadóan Heidmann is kitér bizonyos könyvtárak pusztulására, megjelenik a könyvtárpusztulás szokásos szókincse is: Nagy Károlynak is lehettek pompás könyvei, de ami ránk maradt, az csupán „tanquam splendidae vestis pertenue spolium”.550 A pusztulás fölötti fájdalom kifejezéséhez exclamatio illik (l. korábban Brassicanust): „Deum immortalem, quantam vim optimorum librorum illa tum flamma hausit!” (F2a) – fejezi ki szomorúságát Heidmann a konstantinápolyi könyvtár leégése kapcsán. A pusztulás össze- kapcsolódik a restituálással: a pusztulás mellett – a könyvtárlaudáció eszköztárából – a kul- túramentés ismerős motívuma is megjelenik, kissé általánosabb formában.551 Corvinákról természetesen nem eshet szó Heidmann oratiójában, hiszen azok az ifjabbik August herceg gyűjteményének részét képezték, és csupán 1643-ban kerültek Wolfenbüttelbe August könyvtárával együtt, de Pannonia pusztulását megemlíti a szerző. Az említés szövegkörnyezete érdekesen toposzszerű. Egymás mellé kerül benne, egyenér- tékű lesz egymással Graecia és Pannonia pusztulása, amelyet „illa Scytharum soboles”, a

546 HWdR, s. v. Barock, col. 1293. Az amplificatiónak Bartholomaeus Keckermann volt az egyik legjelentő- sebb korabeli teoretikusa. L. a 698. jegyzetet. 547 Pl. „splendidum sapientiae templum” (Bibliotheca Iulia 1622, B1b), „Musarum domicilium” (B2a), „Musa- rum delubro” (B2b), „musarum, eruditionis ac scientiae sacrario” (C3b), „Minervae delubris” (F1a). 548 Pl. „librorum (…) eximius thesaurus” (Bibliotheca Iulia 1622, D1a); Konstantinápoly a könyvtár leégése után „... novos librorum thesauros collegit ...” (F3a). L. hozzá még az 543. jegyzetet. 549 Pl. „... magnisque sumptibus in unum contracta locum ...” (Bibliotheca Iulia 1622, C3b); „… Aegypti reges atque Asiae, tantum olim selectissimorum librorum numerum, magno studio, maximis sumptibus collegisse …” (D1b–D2a); Lucullus is „... magnis impensis sibi comparatum ...” (D3b); a kevésbé tehetős könyvbarátok is – így például Platón és Aristotelés – óriási összegeket költöttek akár csupán néhány könyv beszerzésére is: „... nec vel pauculos maximis sumptibus suos facere dubitabant.” (E1a); a könyvnyomtatás isteni gondviselés- ből való feltalálása után, amely a műveltség restitúcióját segíti, már „nec ita magnis sumptibus” születnek a szép könyvek (F3b); a helmstedti egyetemi könyvtár egyik támogatója, Georgius Eberlinus, aki könyvtárát az egyetemre hagyta, „suos libros, non exigua coëmptos pecunia” gyűjtötte össze (G4a). 550 Bibliotheca Iulia 1622, F2b. 551 L. a következő jegyzetet.

198

„barbaries Turcica” idézett elő. Az elpusztult érték nagyságát mutatja, hogy éppen e sajná- latos esemény (események) késztették az Istent arra, hogy számos olyan elhivatott személyt támasszon, akik vagyonukkal, szellemükkel, buzgóságukkal a kiváló latin és görög szerzők feltámasztásán, megőrzésén munkálkodnak, azaz műveiket kiadják, és méltó ragyogásuk- ban, a portól megtisztítva hozzák őket ismét a fényre.552 Pannonia elpusztult műveltségébe nyilván Mátyás híres könyvtára is beleértendő, amelynek egykori pompája – mint a hely is sugallja – az európai tudósvilág emlékezetében minden jel szerint valóságos és mítikus elemek fényében tündökölt, a mítikus nagy könyvtárak mellé sorakozott fel.

Lipsius Syntagmájának hatása Heidmann közvetítésével Johann Schwartzkopfra

Christoph Heidmann a helmstedti egyemetemen Johann Schwartzkopf (és 1620-tól Hermann Conring) rétorikatanára volt. Schwartzkopf 1612-ben immatrikulált Helm- stedtben,553 ugyanabban az évben, amikor Heidmann megkezdte ott tanári pályafutását.554 Schwartzkopf 1622-ben szerezte meg jogi doktori címét ugyanott, helmstedti jelenlétük te- hát körülbelül ugyanazokra az évekre esett. Schwartzkopf elhatározására, hogy a hercegi könyvtárról egyáltalán írjon, talán Hei- dmann közvetlen példája is hatással lehetett, de mindkettejük mögött, mint ihletadó általában is ott állt az előkép, Justus Lipsius és a De bibliothecis syntagma. Jellemző, hogy a művet Helmstedtben ezekben az években kétszer is kiadták, 1614-ben, majd 1620-ban. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy Schwartzkopf egész vállalkozása mögött inici- átorként a tulajdonos, August herceg állt. Lipsius Syntagmáját ő is biztosan ismerte, Hei- dmann munkáját pedig olyannyira, hogy saját példányára maga jegyzett föl egy katalógusutalást.555

552 „Eo enim ipso tempore, cum maxime per Thraciam saeviret illa Scytharum soboles, mox etiam Graeciae ac Pannoniae crudelitatem potius et immanitatem, quam victricia arma inferret, excitavit deus plures, qui partim opibus suis, partim ingeniis, industria ac studio, optimos quosque scriptores, Latinos Graecosque, e foedis tenebris erutos, et prope ab interitu vindicatos, in lucem producerent, abstersoque pulvere, situ et squalore, nitori eos suo, quantum fieri illa quidem potuit tempestate, restituerent.” (Bibliotheca Iulia 1622, F3a–b) 553 ZIMMERMANN 1926, I, 221., Nr. 124. 554 Nevéhez több másik, főként oktatási célokat szolgáló műve között egy saját Rétorika összeállítása is fűző- dik. Ebben a korszak igényesebb ékesszólás-tanárait követte. Heidmann rétorikája (Dissertationes Rhetoricae Quindecim: In illustri Academia Iulia eloquentiae cultoribus ex Aristotele, Cicerone et Quinctiliano potissimum propositae a Christophoro HEIDMANNO, Helmaestadi, Typis haeredum Iacobi Lucii, 1617) természetesen nem tekinthető különösebben eredeti alkotásnak, Aristotelés, Cicero és Quintilianus rétorikai tanítását ösz- szegzi. 555 „(v. p. 6492.1.)” A példány jelzete a HAB-ban: A: 218.6 Quod. (1). A dolgozathoz is ezt a példányt használ- tam.

199

Schwartzkopf mindenesetre mindkét műből merített, de forrása alapvetően Justus Lipsius volt. A kancellárnál azonban másfajta anyagkezelést figyelhetünk meg, mint Heid- mann esetében. Míg az utóbbinál jól érzékelhető, hogy elsősorban Lipsius filozófiai és poli- tikaelméleti rétegeire figyel, azokat hasznosítja elsődlegesen, ezzel szemben a szövegrészek és a szempontrendszer átvétele bár bőséges, de mégis másodlagos, addig Schwartzkopf szá- mára Lipisus szövege elsősorban homogén matéria, amelynek szempontrendszere a legkü- lönfélébb módon, akár ellentétes értelemben is felhasználható. Mindazonáltal Lipsius már ismert politikaelméleti elgondolásai a hercegek feladatáról, a tanácsadók szerepéről, a köny- vek mint néma tanácsadók funkciójáról, a prudentia fogalmáról Schwartzkopf művében is jelen vannak.

A könyvtár udvari reprezentáció részévé válása Schwartzkopf556 művében — Laudáció

Mielőtt elkanyarodtunk volna Schwartzkopf művének közvetlen műfaji előzményei, Lipsius és Heidmann vonatkozó szövegeinek bemutatása felé, megállapítottuk, hogy a kan- cellár könyvtárleírása – az Arbustum vel arboretum és a Porticus Augusti mellett – valójában annak a reprezentációnak a hordozója, amelyet August herceg wolfenbütteli rezidenciáján 1643 után kialakított, s amelynek saját eruditiója az egyik alappillére volt. Az eruditiót pedig

556 Johann Schwartzkopf (1596. 11. 28. Bockenem–1658. 11. 27. Wolfenbüttel) csaknem egész életét a braunschweig-lüneburgi hercegek szolgálatában töltötte. Hildesheimi és goslari iskolaévek után 1612-ben iratkozott be a helmstedti egyetemre, ahol 1622-ben nyerte el a jogi doktori fokozatot. Rövid ideig a wolfenbütteli udvari bíróságnál tevékenykedett mint ügyvéd, majd hamarosan, 1623-ban, Christian, braunschweig-lüneburgi herceg meghívására a Stift Halberstadthoz került kincstári ügyészként. Emellett magántanárként és városi jog- tanácsosként működött Helmstedtben. 1627-ben lépett Herzog Friedrich-Ulrich szolgálatába Wolfenbüttelben, szintén jogtanácsosként. Herzog August der Jüngere uralomralépése után fokozatosan emelkedni kezdett a hivatali ranglétrán, mígnem 1646-ban kancellárrá nevezték ki. Schwartzkopf sokoldalú és hatékony kül- és bel- politikus volt. Habsburgellenes protestánsként a welf hercegségek önállóságáért harcolt a Habsburgok egész birodalomra kiterjedő abszolutisztikus törekvéseivel szemben, és ennek érdekében 1652-ben létrehozta a hildesheimi szövetséget (Hildesheimer Bund). Az 1653/54-es birodalmi gyűlésen a protestáns párt vezéreként lépett föl a katolikus császár ellenében, és Ausztriával szemben ellensúlyt képezendő a Franciaországgal való szövetségkötést szorgalmazta. Schwartzkopf aktív szerepet vállalt Herzog August kormányzati reformjainak kialakításában és megvalósításában is. Így például befolyással volt az új iskolai (Schulordnung 1651), majd az új kolostori szabályozásra (Klosterordnung 1653), valamint az egyházi szabályozásra is (Kirchenordnung 1657). Mindemellett urához hasonlóan maga is jelentős könyvgyűjteménnyel rendelkezett. (Vö.: BBS, I, 643– 644; ADB 33, 221. skk. (A. Köcher); KÖCHER 1884, I, passim. Működéséhez bőséges levéltári anyag található a Niedersachsisches Landesarchivban, Wolfenbüttelben.

200 e reprezentációban a hercegi könyvtár, illetve a herceg saját művei és az általa kiadott művek képviselték, köztük a Fonzio-corvina 1621-es kiadása. Arra, hogy mennyire összefügg Schwartzkopf munkájának megszületése a wolfen- bütteli újjáépítéssel, azon belül a „könyvtáralapítással”, azaz a könyvtár Marstallgebäudében való felállításával, magában a kiadványban és a szövegben is találhatunk fontos utalásokat. A mű címe a következő:

„Bibliotheca Augusta, Serenissimi, Illustrissimi Principis, ac Domini, D. Augusti, Ducis Brunovicensis, et Lunaeburgensis. Quae est Wolferbyti.”557

Schwartzkopf valószínűleg nem volt tudatában annak, hogy címadásával hosszú folyamat eredményét foglalta össze, melynek során a hercegi könyvtár több szempontból is új helyet kapott. Reprezentációs szerepét, helyi értékét az új név, a „Bibliotheca Augusta” fejezi ki, fizikai új helyét, ahol ez a reprezentációs szerep megvalósul, pedig a „quae est Wolferbyti”, azaz az „amely Wolfenbüttelben van” kitétel. (A névben egyébiránt nyilván- való a játék a latin „fenséges”melléknév, a császárokra használt általános megjelölés, valamint August neve között; de ne feledjük a firenzei Naldo Naldi Mátyás könyvtárára írott dicsőítő eposzát se, amely szintén a Bibliotheca Augusta címet viseli.) A szerző tehát az „amely Wolfenbüttelben van” pontosítással utal az új helyszínre, és tudatja az olvasóval, hogy ezúttal nem Herzog August könyvtáráról általában lesz szó, amely már évtizedek óta létezik, hanem az új székvárosban felállított, pompás bibliotékáról. A címlapot követő, a Bibliotheca Augustára írott epigramma is éppen az új épületbe, az egykori fegyverraktárba való költözés momentumát dolgozza fel. Caesia istennő (a „kék- szemű” Pallas Athéné) Mars istentől kéri a könyvtár céljaira az Occara (Oker) folyó partján álló korábbi fegyvertárat. A vers – egy Sannazaro-parafrázis558 – szerzője Heinrich Julius Scheurl (1600–1651),559 a helmstedti egyetem etikaprofesszora, a filozófiai fakultás dékánja volt. Az epigramma tartalma a következő:

557 „A felséges és fényességes hercegúrnak, Augustnak, Braunschweig és Lüneburg hercegének fenséges könyvtára, amely Wolfenbüttelben van.” 558 L. az 560. jegyzetet. 559 Scheurl életpályáját maga Georg Calixt, a helmstedti egyetem híres teológiaprofesszora foglalta össze a fölötte mondott halotti beszédben (Programma in funere clarissimi, amplissimi et eruditissimi viri Domini M. Henrici Iulii Scheurl, Moralium professoris celeberrimi, Philosophicaeque Facultatis Senioris et Decani … Helmestadii Typis Henningi Mulleri MDCLI.)

201

„Meglátta Caesia Istennő, hogy August kezei által épül a Bibliotheca Augusta a guelph vá- rosban, és így szólt: Mars atya, add most nekem tornyos váradat, amelyet a heves Oker övez. Ha a könyveknél többre becsülöd a roppant hadi eszközöket, ne feledd, azokat szerencsétlen emberek, ezt pedig Isten alapította.” A versben tehát a valós, új könyvtárépület jelenik meg, emellett szinte születése pilla- natában érhetjük tetten a „Bibliotheca Augusta” elnevezés kialakulását. Az epigrammának ugyanis van egy két évvel korábbi, datált változata is, amely később az Arbustumban tétetett közzé (f. 190r), szövege azonban nem teljesen azonos a későbbi verzióéval.

Az Arbustumban 1647. június 1-i dátummal:560

In Bibliothecam illustrissimam & prope incomparabilem.

Viderat Augusti Dea Coesia Bibliothecam Augustis manibus Guelphica in arce strui: Nunc mihi praecelsas quantumvis Marspiter arces Objice, quas vehemens Okkera cingit, ait. Grandia si Libris praefers tormenta, memento Illa homines miseros, Hos posuisse Deum.

Schwartzkopf műve élén, 1649-ben:

In Bibliothecam Augustam.

Viderat Augustam Dea Caesia Bibliothecam, Augusti manibus Guelphica in Urbe strui: Nunc mihi turrigeras quantumvis Marspiter arces

560 Az Arbustumban közölt változat alatt az alábbi megjegyzés olvasható: „Subjectiss. mente faciebat Henricus Julius Scheurll Jacobi Sanazarii, si non aeque felix, sic satis attamen diligens imitator. Helmstad. KL. Junii an. 1647.” (Utal rá HUECK 1982, 111. Nr. 236. is.). Nyilvánvaló az utalás tehát Jacopo Sannazaróra. Nem kizárt, hogy maga Scheurl, a szerző nevezte így meg magát az eredeti (talán röplapszerű) kiadványon. A mintául szolgáló imitált költemény pedig nem más, mint Sannazaro híres, Velencére írott epigrammája (Epigrammi 2005, I, 35): „De mirabili urbe Venetiis / Viderat Hadriacis Venetam Neptunus in undis / stare urbem et toto ponere iura mari: / »Nunc mihi Tarpeias quantumvis, Iupiter, arces / obiice, et illa tui moenia Martis,« ait. / »Si pelago Tybrim praefers, urbem adspice utramque: / illam homines dices, hanc posuisse deos.«”– A két változat közötti eltéréseket kurziváltuk. Sannazaro költeményeit a koraújkorban egyébként előszeretettel imitálták. A témához l. pl. TORRACA 1882.

202

Objice, quas vehemens Occara cingit, ait. Grandia si Libris praefers tormenta, memento Illa homines miseros, hanc561 posuisse Deum.

A két változat eltérései beszédesek. A Schwartzkopfnál szereplő változatban egyér- telmű a törekvés a „Bibliotheca Augusta” jelzős szerkezet kialakítására és hangsúlyozására. Ez a címben és a vers első sorában is megfigyelhető. Az Arbustumban közölt ajánlóversek alapján jól látszik, hogy korábban nincs neve a könyvtárnak, legfeljebb Bibliotheca Guel- pherbytanaként vagy Guelphicaként emlegetik (nyilvánvalóan csak a Wolfenbüttelbe való átköltözés után). Mindez arra utal, hogy a „Bibliotheca Augusta” elnevezés valamikor a negyvenes évek második felében, a Marstallgebäudébe való beköltözés után születhetett meg. A bevezető epigramma, illetőleg a benne végrehajtott módosítások szinte kézzelfog- hatóan tükrözik ezt a folyamatot.562 Az epigramma azonban nem csupán Schwartzkopf leírása és a Bibliotheca Augusta név kialakulása miatt fontos. Burckhard úgy tudja, hogy a verset már hat évvel korábban, 1643-ban is terjesztették, önálló lapokon, különnyomatként.563 August herceg ugyanebben az évben vonult be Wolfenbüttelbe. Mindez arra enged következtetni, hogy Scheurl költe- ménye a könyvtár „beköltözése” kapcsán születhetett, lehet, hogy ez volt a hivatalos vers.564 Nem kizárt, hogy Schwartzkopf ezért választotta laudációja mottójául.

561 Apró eltérés, hogy a korábbi változatban az utolsó sorban a „hos” névmás többes számú, és a könyvekre utal, míg Schwartzkopf egyes számú „hanc”-ot használ, és a könyvtárra vonatkoztatja. Ez a kis változtatás is azt jelezheti, hogy az átdolgozó fejében immár az „újjáalapított” udvari könyvtár él, amelyről könyve egyéb- ként majd szólni fog. 562 Nem tudjuk, hogy a „Bibliotheca Augusta” elnevezés „ötletgazdája” Schwartzkopf volt-e, vagy esetleg más, ugyanis az Arbustum vel arboretum versei között az egyiknek, Johann Valentin Andreae 1649. január 1-re datált epigrammájának címében megjelenik ugyanez a jelzős szerkezet (még a „Guelphicae” jelzővel kiegé- szítve): „... in Augustae Bibliothecae Guelphicae Auctoris & Possessoris Augustissimi Reverentiam …” (f. 189r). Az Arbustumban mindenesetre ez az egyetlen előfordulása. — Érdekes párhuzam ebből a szempontból a Corvina Könyvtár, amely szintén akkor kapott saját nevet, amikor az 1480-as évek végén „megalapították”, azaz a királyi könyvtárat tudatosan az udvari reprezentáció fontos elemévé avatták. A név a Corvina Könyvtár esetében nem volt teljesen tisztázott. Két elnevezés maradt ránk, egyfelől „Corvina Bibliotheca” a Philostratos- kódex bal oldali címlapján (Bp., OSZK, Cod. Lat. 417.), másfelől „Augusta Bibliotheca” Naldi műve címében: De laudibus Augustae Bibliothecae. 563 BURCKHARD 1744/1746, I, 147., „d” j. 564 A költemény ennek megfelelően Schwartzkopf művétől függetlenül, önállóan is megállja a helyét. Egyértel- mű benne a dicsőítő szándék: a Pallas Athéné által oltalmazott könyvtáralapítás ábrázolása közben egyfelől sor kerül a könyvtárat építő, bölcs uralkodó dícséretére, másfelől pedig a város dícséretére is, ahol ez a könyvtár megvalósul. A városlaudáció mozzanatát még egyértelműbbé teszi, hogy Scheurl a híres Sannazaro-epigram- mát használta fel kiindulásként, amely egyértelműen városlaudáció, Velence dicsőítése (l. az 560. jegyzetet). Scheurl versében – éppen a könyvtár fizikai létrejöttének hangsúlyozásával – tehát az uralkodólaudácihoz vá- roslaudáció is kapcsolódik.— A versnek egyébként van egy további „változata” is az Arbustum vel arboretum- ban (f. 196v). Szerzője M. Johannes Möringius, a wolfenbütteli iskola conrectora:

203

A mű első mondata szintén az új elnevezéssel kezdődik:

„A Bibliotheca Augustának, amely ma Wolfenbüttelben, a braunschweigi hercegek ősi szék- helyén látható – akár a helyét, akár a könyvesszekrényeket, végül akár a könyvek roppant mennyiségét és sokaságát értjük is e név alatt –, első és egyetlen létrehozója a Felséges és Kiváló Herceg és Uralkodó August, Braunschweig és Lüneburg hercege, aki mint ahogyan ifjúsága legelső éveitől fogva a tudományok igen eszes művelője, nagy szellemek éles szemű ítésze, éppen úgy – miként az az előzőekhez hozzátartozik – a műveltség minden nemébe tartozó kiváló könyvek szerelmese is.”565

Ez a bevezető körmondat felel meg a teljes exordiumnak, amely magába foglalja a narratiót és az expositiót is, hiszen egyfelől elemeire bontja a témát, meghatározza azokat a fő szempontokat, amelyekről majd a tárgyalásban szó lesz (ezek pedig „locus” – hely, „armaria” – könyvesszekrények, „moles et congeries librorum” – könyvek sokasága), mivel ez a narratio feladata, másfelől pedig expositióként tömören összefoglalja az egész mű vezér- gondolatát: a herceg mindezt egymaga vitte véghez, és éppen ez a körülmény emeli ki őt a múlt és a jelen nagy könyvtáralapítói, könyvtárát pedig a múlt és a jelen nagy könyvtárai sorából. Az állítást a mondaton belül tömör argumentatio is kíséri, hiszen mindez a herceg kiváló tulajdonságainak köszönhető. Schwartzkopf tehát – szándéka szerint – ismét a könyvtárról mint fizikai létezőről kí- ván beszélni. Nagyon is konkrét szempontrendszerét (hely, szekrények, könyvek) nagyon is konkrét helyről vette, Justus Lipsius De bibliothecis syntagmájából. Lipsius műve ugyanis a következőképpen kezdődik: „Bibliotheca tria significat, Locum, Armarium, Libros.” Azaz „A könyvtár három dolgot jelent, a helyet, a könyvszekrényeket és a könyveket.” A csupasz

„Viderat Augustum Pallas Permessidos undis / Immersum, et famam spargere ad astra libris. / Tu mihi quantumvis armis, Bellona, potentem / Objice Pellaeum, regna subactaque ait. / Si fixum fluido praefers, nunc aspice utrumque / Illum homines dices, hunc animasse Deum.” A fent bemutatott „epigrammacsokor” érdekes fényt vet a 17. századi latin nyelvű udvari alkalmi költészet „működésére”, az imitációra, kompilációra, egy-egy kiemelkedő, nagy népszerűségnek örvendő korábbi darab (itt a Sannazaro-epigramma) továbbélésére, számtalan felhasználási módjára. 565 „Bibliotheca Augusta, quae hodie Guelpherbyti, antiquissima Ducum Brunovicensium sede visitur, sive locum, sive armaria, sive ipsam denique molem, et congeriem Librorum, sub eo nomine intelligas, primum, et unicum Autorem habet, Serenissimum Illustrissimum Principem, ac Dominum, Dominum Augustum, Ducem Bruncvicensem et Lunaeburgensem, qui ut a primis adolescentiae annis, artium cultor solertissimus, et ingeniorum censor acutissimus, ita etiam, quod istis adhaeret, praestantissimorum in omni eruditionis genere Lib- rorum amantissimus.” (SCHWARTZKOPF 1649, A2a) 204 megállapítás mögött nem nehéz kitapintani a korabeli logika és rétorika gyakorlatát: a mondat mögött ott húzódik a dolgok meghatározásának a dialektika által kínált legegyszerűbb módja, a quaestio simplex, azaz az egyszerű kérdés: „Quid est bibliotheca?” „Mi a könyv- tár?” A választ pedig a definitio, azaz a meghatározás és a divisio, felosztás módszerével kell megadni. A bevezetést követően a mű három nagy részre oszlik. Az első, alapvetően laudáló rész a vezértételre koncentrál, és az antikvitásból, valamint a herceg felmenői közül vett exemplumok segítségével a herceg és könyvtára egyedülállóságát bizonyítja. Schwartzkopf munkájában az antik és a jelenből/közelmúltból vett exemplumok szabályos váltakozásban követik egymást. Ennek megfelelően az első nagy szerkezeti egységben az egyiptomi és a pergamoni nagy könyvtáralapító királyok említése után a szerző a herceg családjára tér át. A neves személy laudálása szabályainak megfelelően most Herzog August felmenőit veszi sorra, mégpedig – a témához illően – a könyvgyűjtés, könyvtáralapítás szempontjából. Va- lóban, az ősök is gyűjtöttek könyveket (családból vett exemplum), ám ezt a nem csekély értékű állományt Friedrich Ulrich herceg (1591–1634) 1617-ben [!] a helmstedti egyetemnek ajándékozta. Ezt követi a jeles ősök (Henricus Bellicosus seu Junior, Julius Pacificus, Henricus Julius Sapientissimus, Fridericus Uldaricus mitissimus) felsorolása. A vezérszál itt a translatio genii gondolata, miszerint e jeles ősökben egy és ugyanaz a genius öröklődött tovább, ezt a geniust az egész földkerekség csodálta, és ugyanez a genius jelentkezett a vég- telenül művelt August hercegben is („in Principem Augustum eruditissimum transferendus erat” A3a). A bekezdés belső perorációjában Schwartzkopf a mű alaptételére konkludál: mivel ősei a korábbi könyvgyűjteményt a helmstedti egyetemnek ajándékozták, ezért a jelenlegi könyvtár létrehozásának egész dicsősége egyes egyedül Augustot illeti. (Ehhez a részhez Schwartzkopf Heidmann oratióját is felhasználhatta, hiszen a rétorikaprofesszor is többszört kitért a dicső hercegi elődökre.) Az antik példákat tartalmazó újabb bekezdés fő szempontját immár ez az alaptétel adja. A bekezdés alapgondolata: August ebben a tekintetben mindenkit felülmúl, hiszen neki nem volt segítője, míg Ptolomaeus Philadelphus De- metrius Phaleriust tudhatta maga mellett, Julius Caesar Varrót, Augustus pedig Asinius Polliót. Az egyiptomi és a pergamoni példákat most már római exempumok (Caesar, Au- gustus) is gazdagítják. A konklúzió ismét a fő tétel kiegészítve egy egyenrangú, ezúttal gö- rög exemplummal, Peisistratoséval. Ezzel zárul az első nagy szerkezeti egység.

205

Jól látszik, hogy az antik könyvtárexemplumok forrása szintén Lipsius említett mun- kája, Schwartzkopf helyenként csaknem szó szerint veszi át Lipsius szövegét.566 Figyelemre méltó módon a kancellár egyetlen modern exemplumként csupán Mátyás könyvtárát szere- pelteti. A második, középső részben olvashatjuk a tulajdonképpeni könyvtárleírást, amely valóban a narratióban megadott szempontokat (locus, armaria, libri) bontja ki. A záró egység ismét nyílt laudáció, a szerző a herceg és könyvtára kettősét-egységét használja föl, és emeli a herceget mérhetetlen magasságokba. Két nyílt laudáló rész fogja körül tehát a középsőt, amely a valóság talaján próbál mozogni, és megpróbál tényleges könyvtárleírást adni. A „libri”, „könyvek” szempont je- gyében Schwartzkopf a könyvek beszerzésének módját és az állományt részletezi. Tárgyunk szempontjából fontos, hogy az állományon belül kizárólag a corvinákat, valamint August herceg „műveit” nevesíti, melyek közül – miként már említettük – az egyik éppen a Fonzio-

566 A szövegből számos példát hozhatnánk fel erre, nemcsak az exemplumok esetében, hanem egyéb tekintetben is. Schwartzkopf kimerítően használta fel a Lipsius által közölt információkat, nyelvi és rétorikai meg- oldásait. Itt azonban csupán néhány példára szorítkozunk. A megegyező szóhasználatot kurziváltuk, és nem térünk ki azokra az egyezésekre, amelyek esetében Schwartzkopf szemmel láthatólag Lipsiusból merít, de az eredeti szó helyett annak egy szinonimáját hasznája fel. 1. Az exordiumban, Herzog August tömör jellemzésé- nél Schwartzkopf a kulcsfogalmakat Lipsiustól veszi, Ptolemaeus Philadelphus bemutatását használja fel. Lipsius: „Is Ptolomaei Lagi filius, secundus eo nomine et stirpe Aegypti regum: artium et ingeniorum cultor, et quod adhaeret, librorum. Itaque Alexandriae ingentem Bibliothecam composuit: instructione et exemplo Aristotelis adiutus, imo et ipsis eius libris. (Syntagma 1602, 10.) Schwartzkopf: „[…] Augustum […] qui, ut a primis adolescentiae annis, artium cultor solertissimus, ita etiam, quod istis adhaeret, praestantissimorum in omni eruditionis genere Librorum amantissimus. (SCHWARTZKOPF 1649, A2a) Aristotelés példáját Schwartzkopf egy kicsit később használja föl, ő is Ptolemaeusnál: „Ptolomaeus Philadelphus, cujus Bibli- otheca, exemplo, imo et Libris summi Aristotelis instructa, omnium Historicorum ore, et laudibus celebris …” (SCHWARTZKOPF 1649, A2b) 2. Azon a helyen, ahol Schwartzkopf arról ír, hogy Herzog August könyvtárát egy alkalommal csaknem kifosztották, az athéni könyvtár szerepel példaként, amelyet a perzsák elraboltak, és csak Seleucus Nicanor szolgáltatott vissza századokkal később, a szöveg alapját szintén Lipsius szolgáltatja. Schwartzkopf: „Fatum istud olim experta erat illustris Atheniensium Bibliotheca, cum Xerxes Persarum Mo- narcha, devictis Atheniensibus, hostibus suis, potissimam praedae partem faceret, et transferret. Restituit tandem eandem trecentos triginta post annos Seleucus Nicanor Syriae Rex, qui eam insigniter auctam, magnis itam muneribus locupletatam, Athenas remittendam curavit.” (SCHWARTZKOPF 1649, B2b) Lipsius: „Ea Bibli- otheca ab ipsis Atheniensibus varie aucta, donec spoliavit et avexit Xerxes, Athenarum potitus. Sed eosdem, multis post annis, Seleucus Nicanor, Syriae rex, liberaliter remittendos Athenas curavit, donavitque.” (Syntagma 1602, 15.) 3. Peisistratos tárgyalásánál Schwartzkopfnál furcsa, oda nem illőnek tűnő megjegyzés- sel találkozunk: „Magnus profecto vir, modo cognomen illud odiosum tollas.” (SCHWARTZKOPF 1649, A3b) Lipsiustól származik ez is: „Magnus vir (odiosum hoc modo cognomen tolle) …” (Syntagma 1602, 14.). Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a Lipsiustól vett példák Schwartzkopfnál több helyen pontosításra kerülnek. Lipsius például nem adja meg az egyes források pontos helyét, csupán a művek címét és a könyvek számát. Schwartzkopf viszont még a fejezetszámokat is feltünteti. Ezeken a pontokon minden bizonnyal Herzog Au- gust személyes közreműködését sejthetjük. Tapasztalva az ő akkurátus működését más területeken, különösen a saját személyét érintő dolgok esetében, feltehetjük, hogy ő maga adta meg a pontos szöveghelyeket. Beavat- kozása egy másik ponton is gyanítható: ő rejtőzhet a „psyches iatreion” kifejezés Lipsiusétól eltérő fordítási javaslata mögött. A „psyches iatreion” Diodorus Siculus szerint Osimandyas egyiptomi uralkodó könyvtárának felirata volt. Lipsius ezt a fordítást adja: „animi medica officina” (Syntagma 1602, 10.), Schwartzkopfnál viszont így szerepel: „medicatorium animae”, és még hozzáteszi: „ut vertit Rhodomanus” (SCHWARTZKOPF 1649, A2a). Ez az igényesség és pontosság kevésbé a kompiláló kancellárra, mint inkább magára a hercegre vall. A költő és neves grécista Lorenz Rhodoman (1546–1606), Diodorus Siculus művének latin fordítója. Rostockban tanult (1571), ahol később Herzog August is, majd 12 évig Lüneburgban működött rektorként. Nem kizárt, hogy személyes kapcsolatban állt a hercegi családdal.

206 corvina publikálása volt. Ennek a résznek a kulcsszava a folyamatos növekedés valamint a „roppant költségek”.567 A különféle „loci”, azaz a „helyek” bemutatásának szándékával Schwartzkopf rövi- den felvázolja a könyvtár útját Hitzackertől Braunschweigen át Wolfenbüttelig. A könyvtár- laudáció eszköztára természetesen itt sem maradhat el. Hitzackernél a kultúramentő uralkodó alakját rajzolja meg, leírja ugyanis, hogy amikor a herceg 1636-ban az udvar köl- töztetésének ügyében távol volt, könyvtárát majdnem kirabolták, de előrelátásának, pruden- tiájának köszönhetően sikerült azt megmenteni. Braunschweig kapcsán a könyvtár-szentély kettősének toposzát használja fel: az ottani rezidencián ugyanis a herceg könyvei a Szent Balázs templom tőszomszédságában kaptak méltó helyet. A végső állomás Wolfenbüttel. Itt a herceg és könyvtára immár elválaszthatatlanok. Ez fizikailag is így volt, hiszen – említettük – a könyvtárat impozáns, külön épületben helyezték el az uralkodói rezidencián. Ez azonban nem csupán fizikai közelség, hanem szellemi kapcsolat is egyben. A szöveget ezt követően tartalmilag szervező vezérgondolat egészen a végső peroráció kezdetéig éppen a könyvtár- nak és a hercegnek ez a szellemi egysége lesz: a könyvtár ura közvetlen közelében található, méghozzá azért, hogy bármikor a herceg rendelkezésére álljon, amikor csak annak szüksége van rá. Hiszen a felelős uralkodó éjt nappallá téve népe üdvén munkálkodik, s e tevékeny- ségében bármikor tanácsra szorulhat. A maga teljességében bomlik ki tehát a mű végén a lipsiusi elképzelés a jó és bölcs uralkodóról, akinek alattvalói boldogulása a legfőbb gondja. A prudentia uralkodói erénye áll ismét a középpontban, amelynek eszköze, forrása, de szim- bóluma is a könyvtár. Ez az a pont a szövegben, amelytől fogva a könyvtár egyre határozot- tabban szimbolikus térként tűnik fel. A könyvtár immár nem csupán valós, hanem szimbolikus hely, az uralkodó prudentiájának szimbóluma. A szerző mesterien játszik e két minőséggel, a valósággal és a szimbólumszerűség- gel. A királyi palota említése kapcsán ismét a könyvtár valós terére tér át, és rövid descriptiót

567 Az alaptételhez kapcsolódva Schwartzkopf hangsúlyozza, hogy a herceg saját költségén, nagy anyagi áldo- zatokat hozva („immensis sumptibus”/„magnis sumptibus”, SCHWARTZKOPF 1649, A4a) fejlesztette ilyen ha- talmassá könyvtárát. Az „admiráció” expressis verbis kimondatik: a könyvtár nagysága „non sine admiratione” (Uo.) való, a könyvek száma csodálnivaló méretűvé, „in (…) admirandum numerum” (SCHWARTZKOPF 1649, A4b) nőtt. Közben újra és újra utalás történik a könyvek kiváló színvonalára is („optimae notae Librorum” SCHWARTZKOPF 1649, A4a) Olvashatunk a könyvbeszerzés módjáról és az egész Európát átszövő ágensháló- zatról, valamint arról, hogy a herceg teljes magánkönyvtárak felvásárlásával is gyarapította gyűjteményét. Ezt követően táblázat mutatja, hogy a könyvtár 1649. május 21-én mely tudományszakban, hány kötettel rendelkezett. A végső kötetszám közel húszezer, ami körülbelül 60 000 művet jelentett. Az állományt bemutató részt az „Instrumenta Mathematica” és a glóbuszok zárják. A második egység perorációjában Schwartzkopf vissza- tér a bekezdés kulcsszavaihoz (folyamatos növekedés, jó minőségű könyvek, mindez nagy költségeken), hogy biztosítsa leendő olvasóját a könyvtár nagy ütemű, kiváló színvonalú, folyamatos gyarapodásáról.

207 szúr be. Elmondja, hogy az épület korábban fegyvertár volt, a fegyvereket „ornamenta Bel- lonae”, azaz „Bellona hadistennő ékességei”-nek nevezi. Mintha kívülről közelítenénk. A bejárat fölött arany betűkkel az alábbi felirat olvasható: „Armamentaria sacrae Pallados, et doctis habitata Palatia Musis” azaz „A szent Pallas fegyvertára és a tudós Múzsák palo- tája”.568 Bellona fegyvertárából Pallas fegyvertára és a Múzsák otthona lett tehát. Majd ismét a valóság: megtudjuk, hogy a bejárat – a hercegtől megszokott módon – igen reprezentatív, ám éles ellentétben áll az épület visszafogott belső terével és berendezésével.569 Ez a gyűj- temény („thesaurus” – a könyvtárlaudációk állandó terminusa) ugyanis nem látványosság- ként szolgál – írja Senecára hivatkozva Schwartzkopf –, „[h]anem azért lett a rezidencia része, hogy a herceg közelében, kéznél legyen a végtelenül szent és bölcs lelkeknek ez a sokat faggatott szenátusa, hogy vele tanácskozzék, lelkét építse, fölkészítse, és mindenféle uralkodói feladat résztvevőivé tegye őket.”570 Schwartzkopf tehát itt már konkrétan is megfogalmazza, hogy a gyűjtemény az uralkodói kötelességek kimagasló teljesítését szolgálja. Mondandójának alátámasztására a kancellár idézi a könyvtár előcsarnokát díszítő feliratot, amely a néma lelkektől kapott tanácsot dícséri: „Amikor körös-körül mindenki beszél és mérlegel, akkor a legkiválóbb tanácsot a néma holtak adják; ha pedig az emberek is hallgat- nak, akkor a könyvek fognak megszólalni, és amit senki sem mond, azt a bölcs antikvitás adja tanácsként.”571 A kancellár buzdítja olvasóit, hogy győződjenek meg saját szemükkel az elmondot- takról, keressék fel a könyvtárat, amely immár „pretiosissimus divinae et humanae sapientiae thesaurus”, azaz „az isteni és az emberi bölcsesség végtelenül értékes kincsesháza”. A peroráció kulcsfogalma jelentkezik itt, a bölcsesség, sapientia. A látogatók ugyanazt fogják tapasztalni, mint amit Sába királynője Salamon bölcsességéről mondott: „Csakugyan igaz,

568 A metaforát Heidmann-nál is láttuk, a felirat maga pedig Calixt Heidmann oratiója után közölt verse első két sorának parafrázisa: „Haec quicunque vides armamentaria sacrae / Pallados, et castis habitata palatia Musis ...” (Bibliotheca Iulia 1622, H1a), a vers szövegét l. a 7. mellékletben. A verset Schwartzkopf egyébként hosz- szan idézi. 569 A drága berendezés – szemben Lipsius és Heidmann művével – Schwartzkopfnál negatív előjellel szerepel. Lipsius és Heidmann szerint az értékes bútorok valóban illenek és méltók a könyvek belbecséhez. 570 „Sed ideo pars Regiae facta est, ut ipsi Principi in propinquo, et promptu sit sanctissimarum et sapientissi- marum Animarum Senatus frequentissimus, cum quo disserat, animum instruat, paret, et ad quascumque Re- gii officii partes componat.” (SCHWARTZKOPF 1649, B4a) A gondolat már – Lipsius nyomán – Heidmann-nál is nagyon hatá-rozottan megjelent. — „Az uralkodó tanácsadói a könyvek” toposz Mátyás királlyal kapcsolatban is előfor-dult már. Galeotto Marzio jegyzett fel andekdotaként egy ilyen esetet. Mátyás király egyszer Vitéz János esztergomi udvarában vendégeskedett, és éppen akkor ott tartózkodott Itáliából a domonkos teo- lógus, Giovanni Gatti is. A király és Gatti teológiai vitába keveredett azzal kapcsolatban, hogy miért a bűnös Péter, és miért nem az ártatlan Jánost választotta ki az apostolok közül Krisztus az egyház fejének. A vita egyik pillanatában – Galeotto szerint – Mátyás előhozatta Szent Jeromos egyik művét a könyvtárból. A szópárbajból természetesen a király került ki győztesen. Vö.: JUHÁSZ 1934, 30–33. 571 „Quando omnes passim loquuntur, et deliberant, optimum a mutis et mortuis consilium est; homines quoque si taceant, vocem invenient libri, et quae nemo dicit, prudens antiquitas suggerit.” (SCHWARTZKOPF 1649, B4a) 208 amit országomban felőled és bölcsességed felől hallottam. Nem hittem a hírnek, míg el nem jöttem és a saját szememmel nem láttam; valóban, még a felét sem mondták el nekem, böl- csességed és gazdagságod felülmúlja a hírt, ami eljutott hozzám.”572 A prudens princeps a prudens antikvitáshoz fordul bölcs tanácsért. Történeti párhu- zamként rangos exemplum jelenik meg, Aragóniai Alfonz, aki hasonlóképpen vélekedett: „Mortuos esse optimos consiliarios”. A híres uralkodót híres filozófus, Zenon követi egy hasonló tartalmú neki tulajdonított mondással, végül „Magnus Calixtus” zárja az exemplumok sorát. Georg Calixttól Schwartzkopf a Bibliotheca Iuliáról írott, említett költeményét, illetőleg annak részletét idézi. Alapgondolata az előzőekéhez hasonló: „Vitam vivunt et post sua fata loquuntur ...” Ezt követően Schwartzkopf biztosítja olvasóját, hogy a herceg egyetlen napot sem mulaszt el, hogy a legkülönfélébb ügyekben könyveivel társalogjon. A gyűj- temény használatát ugyanakkor más, arra érdemes személyeknek, főként tudósoknak és minisztereinek is engedélyezi. (A megjegyzés mögött Lipsius – Heidmann által is felhasznált – gondolata tűnik fel: mire való a könyvtár, ha nem használják.) Továbbra is a herceg sze- mélyének, képességeinek méltatásánál maradva Schwartzkopf említést tesz a herceg óriási teljesítményéről: a könyvtár katalógusainak saját kezűleg való elkészítéséről, továbbá dicső- íti ura memóriáját, aki könyvtára valamennyi könyvét ismeri. Méltó párhuzam itt Cyrus, perzsa uralkodó, aki szintén minden katonáját ismerte név szerint. Ezzel a rangos antik exemplummal zárul az argumentáció, hogy helyet adjon a perorációnak. A metaforák és más nyelvi eszközök elérik, hogy a mű végére az olvasó e valóságos könyvtárat szimbólumszerűségében is megélje, megértse. Összegezve tehát: a megfogható reprezentatív valóság alkalmat adott arra, hogy ez a könyvtárleírás megszülethessék. Mivel a könyvtár valakinek, méghozzá egy uralkodó hercegnek a könyvtára volt, a szerző a dicsőítés mellett döntött. Mindehhez mintaszövegek (Lipsius, Heidmann) is rendelkezésére álltak. A könyvtár mint fizikai létező a dicsőítés alap- ját és kiindulópontját képezte, a dialektikus gyakorlat által meghatározott részei a szöveg vázát adták. A szerző laudáció, ezen belül az uralkodólaudációval ötvözött könyvtárlaudáció eszköztára segítségével ékesítette fel a fizikai valóságon alapuló szöveget, és valósította meg azt a szimbólum és valóság közötti játékot, amely ennek a latin nyelvű udvari alkalmi műnek

572 (1 Kir 10, 7) Biblia, Szent István Társulat, Budapest, 2006.

209 talán a legfőbb esztétikai értékét jelenti.573 A valós tér egyben az uralkodói bölcsesség szim- bóluma. A princeps pedig, aki Schwartzkopf szövegéből kibontakozik, mindenekelőtt Justus Lipsius princepse, az alattvalók üdvén munkálkodó, felelős, prudens uralkodó.574

573 Noha a mű születése idején, 1649-ben már jócskán benne járunk a barokk évszázadában, meglepő, hogy Schwartzkopf szövege sokkal inkább Lipsius későhumanista Syntagmájával mutat rokoknságot, mint Heid- mann 1622-es barokk oratiójával. Ennek alapvetően két oka lehet. Egyfelől az az egyszerű körülmény, hogy Schwartzkopf teljes mértékben Lipsiust imitálta, műve ebben az értelemben alig tekinthető eredetinek és önál- lóan megítélhetőnek, másfelől pedig a reklámjelleg („szórólap”), ami miatt törekedni kellett a rövidségre és az összeszedettségre. 574 Schwartzkopf Lipsius alapján rajzolt uralkodóképe természetesen nem okvetlenül egyezett teljesen azzal az uralkodóképpel, amelyet August herceg önmagáról alkotott. Részét képezhette, de nem fedte le teljesen. Az uralkodói bölcsesség sem csupán mint az újsztoikus uralkodói prudentia jelenik meg ebben a kis műben, hanem általánosabb annál. Egyike a négy klasszikus uralkodói erénynek, annak minden összetettségével. Magyaráza- tához, illetőleg Herzog Augusthoz valóban illő és talán általa is képviselt értelmezéséhez Harsdörffer többször emlegetett Porticusa is nyújt egyfajta kulcsot. A vonatkozó részlet a mű dedicatiójából származik: „Porticum sibi extruxit, non caristiis saxis, sed propria virtute, et Bibliotheca, aeternitatis officina, illustrem. Porticum, inquam, non stoici Zenonis, sed summi Salomonis dogmatibus, non Senecae et Cleanthis, sed ipsius Pietatis et eruditionis monumentis perennem. Enimvero Reipub. felicitas nititur Principum eruditione; hinc Platonem af- firmasse legimus: Tum demum respublicas fore felices, cum aut Philosophi regnant, aut Reges philosophantur. Ubi commentator Marsilius Ficinus addit: Sapientia (quae absque studiis haud potest consequi) Principi non aliter necessaria est, quam corpori anima: Nec quemque decet vel meliora scire, vel plura, quam Principem, cujus doctrina omnibus potest prodesse subjectis, ut Vegetii verbis utar.” (A filozófusok uralmáról szóló mondat ugyanilyen kontextusban Cristoforo Landinónál és Naldinál is megjelenik: l. a 457. és 460. jegyzetet.) Az uralkodói bölcsesség erénye tehát Harsdörffernél klasszikusan értelmezendő, egyfelől a platóni filozófus-király jelenik meg, másfelől pedig az ószövetségi Salamon király, a legbölcsebb a biblikus alakok között – hogy August pietasa is érintve legyen. (Egészen új, könyvnyi fejezetet kellene nyitnunk ahhoz, hogy a pietas kérdé- séből kiindulva könyvtára tartalmi elemzésével, kapcsolatrendszerének fölfejtésével elhelyezhessük Herzog Augus alakját az európai protestantizmus egyre összetettebb erőterében. Ezt a munkát majd a német egyház- és művelődéstörténészeknek kell elvégezniük.) Érdekes, hogy ő itt kizárja a sztoikusokat. Salamonra nem csu- pán Harsdörffer, hanem – fent láttuk – Schwartzkopf is utalt, ez utóbbi ráadásul Sába királynőjével együtt említi. Ez arra utal, hogy Schwartzkopf is többféle uralkodói bölcsesség-típust ötvözött, a lipsiusi princeps csupán a szöveg felhasználásának mértéke miatt dominál. — Salamon esetében szükségszerűen egy másik értelmezési lehetőséget is meg kell említenünk, Salamonnak (és Sába királynőjé-nek) a korabeli hermetizmus- ban játszott szerepét. Noha a kutatás Herzog August hermetizmus iránti érdeklődésével alig foglalkozik, köz- tudott, hogy közeli barátja, munkatársa, levelezőtársa volt a rózsakeresztesek egyik nagymestere, Johann Valentin Andreae (1586–1654), és intenzív szellemi kapcsolatban állt a jezsuita Athanasius Kircherrel (1602– 1680) is. Eldönthetetlen, hogy Schwartzkopf és Harsdörffer említett szövegeikben csupán egyszerűen a bibliai bölcsre, vagy esetleg többre is utaltak. Ebből a szempontból a platóni hagyomány is gyanúra ad okot. Új irányba mutat, és új kérdéseket vet fel a „Herzog August mint Platón követője” gondolat. Igazolhatatlan, de nem ki- zárható, hogy Augustban a Corvina iránti érdeklődés összefonódott a platonizmus (azaz annak 17. sz. közepi formái) iránti érdeklődésével. Figyelemre méltó, hogy a herceg ifjúkori utazásai során vezetett, korábban már emlegetett Erster Bücherverzeichnißében feltűnően sok példányban/több kiadásban szerepel pl. Ficino De vi- tája. August herceg a hozzá került corvinák alapján (4 Ficino-corvina, de ide vonható tulajdonképpen a Tol- hopff-corvina is, amennyiben a korabeli platonizmus egyfajta okkult, a magia naturalis jellegét felöltő gondolathalmazt jelentett) is azt a következtetést vonhatta le, hogy Mátyás könyvtára gazdag volt ebben a tematikában. (Köszönöm Keserű Bálintnak és Font Zsuzsának a velük folytatott értékes beszélgetést a tárgy- ban.)

210

A corvinák Schwartzkopf könyvtárlaudációjában: az úgynevezett bécsi proveniencia

Ezen a ponton kell visszatérnünk annak a szerepnek megvizsgálásához, amit a cor- vinák töltöttek be Schwartzkopf munkájában. Reprezentációs funkciójuk a fentiek alapján nyilvánvaló. August roppant gyűjteményének fényében mégis gondolkodásra készteti az ol- vasót az a körülmény, hogy a könyvállomány részletezése során a kancellár csupán a corvi- nákról tett említést, méghozzá – az egész mű arányaihoz képest – viszonylag jelentős terjedelemben. Feltételezzük, hogy részben a leírás tudatosan megválasztott műfaja, az ural- kodói könyvtár laudációja igényelte mintegy műfaji követelményként ennek a valóban kirá- lyi állományrésznek a kizárólagos felmutatását August könyvtárában. Ezt az indoklást azonban a corvinabetét alább bemutatásra kerülő, meglepő tartalma is kiegészíti. Ez az a pont ugyanis, ahol Schwartzkopf leírása – áttételes módon – szorosan összekapcsolódik a wolfenbütteli corvinák provenienciájának napjainkig húzódó problematikájával. A Herzog August Bibliothekban őrzött, kilenc kódexből álló corvinacsoport pro- venienciáját illetőleg már régóta két hagyomány él a kutatásban. Az egyik szerint a kódexek – miként korábban is szó esett róla – Corvin János özvegye, Frangepán Beatrix Brandenburgi Györggyel kötött második házassága révén kerültek német földre. A másik változat szerint – némiképp leegyszerűsített megfogalmazásban – August herceg a birtokában lévő corviná- kat Bécsben, a császártól vásárolta. Az utóbbi verzióra a corvinakutatás számára évszázadok óta a legfőbb forrás egy részlet Hermann Conring már idézett művéből. Könyvében a Corvinára történő hivatkozá- sok alapvetően rétorikai funkciót töltenek be, az említett egyetlen részletben azonban Con- ring azt közli, hogy a herceg maga vásárolta a kódexeket Magyarországon [!], amikor ügyes- bajos dolgai végett felkereste Bécsben II. Rudolfot és II. Ferdinándot.575 A szöveg történeti hitelét tekintve első olvasásra is problematikusnak tűnik, minde- zért azonban elsősorban nem Conringot kell felelőssé tennünk, hanem sokkal inkább Johann Schwartzkopfot. A kutatás figyelmét ugyanis mindeddig elkerülte, hogy az alapforrásnak tartott Conring-részlet teljes egészében az első könyvtárleírásra, Schwartzkopf művére ve- zethető vissza. Conring semmivel sem tud többet Schwartzkopfnál. Terjedelmes munkájá- ban jórészt Schwartzkopf invencióját használta fel, átvette annak vezérgondolatát (hogy ti. August herceg egyes egyedül fejlesztette könyvtárát a tökéletességig, ez emeli ki őt a múlt

575 Conring művének és benne a Corvina említéseinek az említések funkcióinak teljes elemzését l. a következő fejezetben.

211

és a jelen nagy könyvtáralapítói, könyvtárát pedig a múlt és a jelen nagy könyvtárai sorából), egyébként pedig ízekre szedte a művet, részeit pedig mintegy tartópillérekként alkalmazta saját írásában. Éppen emiatt a proveniencia-kérdés vizsgálatánál Schwartzkopf szövegéből indulunk ki, a megfelelő Conring-helyeket pedig a következő fejezetben mutatjuk be. A Corvinát Schwartzkopf azon a ponton tárgyalja, amikor a wolfenbütteli könyvtár számadatainak közlése után az állomány részletezésébe bocsátkozik, tehát a mű korábban ismertetett tagolásának „libri” szakaszában. Miként utaltunk rá, az egész állomány bemuta- tása címén kizárólag a Corvinából származó kéziratokat említi meg a következőképpen:

„Az úgynevezett kéziratos könyveknek a száma és értéke ebben a könyvtárban nem megvetendő. Közülük jó párat maga a herceg vásárolt Magyarországon II. Rudolf és II. Fer- dinánd császárokhoz való, bajos ügyekben vállalt utazásai alkalmával, drága pénzen, nagy értékű, igen finom pergamenre, rendkívül választékos írással másolt köteteket, egy kis csoportot abból a világhíres könyvtárból, amelyet Budán a Magyar Királyság fővárosában emelt egykor Hunyadi Corvin Mátyás 1485 körül, és amelyet a törökök türannosza, Szulejmán rabolt el, amikor 1541-ben csellel és erőszakkal elfoglalta Budát, és Izabellát, János, magyar király özvegyét kisfiával együtt kiűzte onnan, noha korábban azt színlelte, hogy az ő és a királyság megvédésére érkezett. Hunyadi Mátyásnak ez a könyvtára (Antonio Bonfini szavai, A magyar történelem tizedei, 4. könyv, 7. fejezet) csodálatosan bővelkedett mindkét nyelv irodalmában, a könyvek külleme pedig bámulatosan fényűző volt: ez utóbbira pazar példát nyújtanak ezek a kéziratok, amelyek miatt minderről szót ejtettünk.”576

Schwartzkopf az uralkodó- és könyvtárlaudáció ismertetett elemeit nem csupán a mű egészében, hanem speciálisan itt is alkalmazza. A szöveg szerint August herceg a corvinákat bécsi utazásai alkalmával, nagy költségen, Magyarországon vásárolta. A tartalmilag kissé konfúz leírás megalkotása során nyilván nem törődött azzal, hogy ura 1628-ban és 1629-ben

576 Manuscriptorum, ut vocantur, librorum haud contemnendus in hac Bibliotheca est numerus, et Thesaurus, quorum nonnullos ipse Princeps in Ungaria, occasione itinerum ad D. D. IMPERATORES RUDOLPHUM II. et FERDINANDUM II. in arduis negotiis susceptorum magno aere redemit, in tenuissima magni pretii membrana elegantissimis litteris scriptos, laciniam illustrissimae Bibliothecae, Budae, Regni Ungariae Metropoli quondam, a Matthia Hunniade Corvino, circa An. Christi 1485. erectae, et Turcarum Tyranno Solimanno, cum Anno aere Dionys. 1541. fraude, et vi Budam caperet, viduamque Joannis Regis Hungariae Elisabetham, quam cum Regno defendendam, se venisse simulaverat, cum filiolo infante ejiceret, ereptae. Bibliotheca haec Matthiae Hunniadis (verba sunt Antonii Bonfinii, rerum Ungaricarum decad. 4. lib.7.) mira utriusque linguae foecunditate fuit completa, cultus autem Librorum luxuriosissimus: cujus posterioris testes locupletissimi sunt hi Manuscripti, quorum occasione haec adducta sunt.” (SCHWARTZKOPF 1649, 56–57, a tipográfia a mű első kiadásáét követi.)

212 utazott Bécsbe,577 a kilenc corvinából nyolc pedig legkésőbb 1627-ig bekerült a gyűjte- ménybe. A kilencből öt esetben tudható a hercegi könyvtárat megelőző állomás, ami egyszer sem Bécs volt. A tények és a kódexekben fellelhető jegyek tehát semmiképpen sem támaszt- ják alá Schwartzkopf állítását.578

577 Herzog August útinaplójában (Cod. Guelf. 42.19 Aug. 2o; http://diglib.hab.de/mss/42-19-aug- 2f/start.htm?image=00003) két bécsi utazásról történik említés: az első bécsi útra 1628. szeptember 19. és november 28. között (Diarium, ff. 52r–54r, „Die Reyse nach Wien” megjelöléssel; a herceg Bécsben október 10- től november 15-ig tartózkodott, október 12-én fogadta őt először a császár), a másodikra 1629. május 10. és november 2. között (Diarium, ff. 55r–57r, „andere Wiener reyse” megjelöléssel. Bécsben a herceg ez alkalommal június 5. és október 14. között tartózkodott, június 9-én fogadta először a császár). A herceg azonban ez alkalmakkal Magyarországon nem járt. Ráadásul az emlegetett császárok közül II. Rudolf 1612-ben meghalt, Herzog August tehát mindkét esetben az 1619-ben megkoronázott II. Ferdinándot kereste fel. L. továbbá HE- ITZMANN 2014, 16., 2. j. A herceg bécsi utazásainak okaihoz és hátteréhez l. ARNOLD 1979, 84. Szintén a naplóból derül ki, hogy a herceg valóban találkozott II. Rudolffal is, amikor 1609 őszén Prágába utazott. (Diarium, ff. 40v–42r) Az Arbustum vel arboretum egyik hodoiporikonja (f. 51r) említést tesz egy 1620-as bécsi utazásról is. A kötet bevezetője, az Idea arbusti a herceg visszatérését erről az útról szeptember 7-ére teszi. Erről az utazásról azonban August nem tesz említést naplójában, levelezéséből pedig világosan kiderül, hogy a mondott időben, tehát 1620 nyarán Hitzackerben tartózkodott, Hainhoferhez írott valamennyi levelét onnan keltezi. (Wolfenbüttel, HAB, Cod. Guelf. 94, f. 79-től kezdődően passim. Gobiet sem tud több bécsi tartózkodásról, vö.: GOBIET 1984, 445., Nr. 797, 3. j.) 578 Fontos megemlíteni, hogy a kérdéses kódexekben sem bukkan fel semmiféle „Bécsre” utaló jel. A 17. szá- zad elején az a néhány corvina, amelyet a bécsi udvar magáénak tudhatott, az udvari könyvtárban volt el- helyezve, feldolgozva, jelzetekkel ellátva. A kérdéses időszakban Sebastian Tengnagel (1573–1636) volt a Hofbibliothek könyvtárosa (1608–1636), aki hivatalba lépése után közvetlenül, 1609/10-ben új katalógusokat készített a könyvtár állományáról. (Vö.: KISSER/STUMVOLL 1968, 129–145.) A nyomtatványokat csak részben katalogizáta (azt az állományrészt, amelyik már Blotius hivatali idejének kezdetén is fellelhető volt a könyv- tárban), a latin és a görög kéziratokat azonban a maguk teljességében, az új beszerzéseket is beleértve. (A nyomtatott állomány katalógusa: ÖNB, Cod. 13 541, 7379 tétel; a görög kéziratok katalógusa: ÖNB, Cod. 9479, összesen 716 kézirat; a latin kéziratok katalógusa: ÖNB, Cod. 9531, összesen 1625 kézirat.) A kéziratok ekkor új jelzeteket kaptak, amelyeket Tengnagel azok címlapjára jegyzett fel. Ezek a jelzetek azonban nem tűnnek fel egyetlen wolfenbütteli corvinában sem. Ugyanígy nem tűnnek fel Hugo Blotius jelzetei sem, aki először katalogizálta, és jelzetelte a bécsi udvari kódexállományt. A Blotius-katalógus modern kiadása: Her- mann MENHARDT, Das Älteste Handschriftenverzeichnis der Wiener Hofbibliothek von Hugo Blotius 1576: Kritische Ausgabe der Handschrift Series nova 4451 vom Jahre 1597 mit vier Anhängen, Wien, 1957 (Öster- reichische Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-historische Klasse, Denkschriften, 76). Nincs tudo- másunk tehát ez idő tájt olyan jelzeteletlen corvin-kódexekről a bécsi császári udvar környezetében, amelyek „szabadon felhasználhatók”, adott esetben eladhatók, elajándékozhatók lettek volna. Ezeket alkalmasint ma- gának az udvari könyvtárnak ajánlották volna fel. Tengnagel könyvtárossága egyébiránt a beszerzésre irányuló hathatós törekvésekről híresült el. Az ő közbenjárása révén rendeződött jogilag megnyugtató módon a köteles- példányok kötelező beszolgáltatásának kérdése II. Ferdinánd 1624-ben és 1625-ben kiadott rendeleteivel. (KIS- SER/STUMVOLL 1968, 140–141.) A könyvtáros „gyűjtögető” attitűdje azonban csak egy szeletét képezte annak a bécsi udvarnál megfigyelhető általános tendenciának, amely a vallási konfliktusok és a 30 éves háború kitö- résével egyre nagyobb figyelmet fordított a császári gyűjteményekre mint legitimációs, a császár hatalmának jogosságát bizonyító eszközökre. Elsősorban II. Rudolf gyűjteményének felhasználásával létrehozták a bécsi Kunstkammert, amely ettől kezdve mindannyiszor megjelenik a Bécset felkereső utazók útleírásaiban. Miként Sabine Haag, a bécsi Kunsthistorisches Museum igazgatónője fogalmaz az újrarendezett bécsi Kunstkammer történetét összefoglaló írásában: „Einer Neuregelung der habsburgischen Vermögensverhältnisse im Jahre 1621 zufolge waren sämtliche Hauskleinodien und Kunstschätze nicht mehr »an Land und Leute« gebunden, sondern gehörten nach der Primogeniturerbfolge als unveräußerliches Eigentum dem Erzhaus.” (Sabine HAAG, Die Geschichte der Wiener Kunstkammer http://press.khm.at/filead- min/content/KHM/Presse/2011/KK_Sneak_Preview/02_Text_Sabine_Haag.pdf) Tehát Bécsben ekkoriban sokkal inkább lehetünk tanúi a megtartó, a saját kincsekre értékként tekintő és azokat felhasználó hozzáállásnak a gyűjtemények kezelését illetően, mint a bőkezű, könnyelmű ajándékozgatásnak.

213

Szerzőnk természetesen forrásokat is használt, Bonfinit nevesíti is. A részlet első fe- lében talán Brassicanus korábban ismertetett beszámolójának nyoma gyanítható, erre utal az uralkodóhoz való utazás és a vásárlás motívuma. A bécsi utazás valószínűleg egyfelől a csá- szárok reprezentációs szerepe, másfelől pedig Magyarország közelsége miatt volt fontos. Hiszen a herceg így közel kerülhetett Mátyás ragyogó könyvtárának valódi otthonához, egyenesen innen szerezhette meg a könyveket. Ezt a forrásvidéket azonban barbárok tartják megszállva, August tehát egyben felöltheti a conservator sapientiae szerepét is, hiszen a megszállt Magyarországról mentheti ki a valódi tudás hordozóit. A felhasznált történeti for- rás (talán Paolo Giovio)579 talán a barbarizmus ezen állapotát volt hivatott érzékeltetni, kiemelve a török egyik topikus tulajdonságát, a csalárdságot.580 Bécs tehát a translatio Musarum vagy translatio studiorum egyik állomása, kapocs Buda és Wolfenbüttel között. A műveltség translatióját ugyanakkor a translatio imperii gondolata is némiképp színezi: August egy uralkodó, a magyar király szellemi örökségének bir- tokosa lesz, s ez más uralkodók, sőt császárok közreműködésével válik lehetővé. Noha Schwartzkopf könyvtárleírása vitathatatlanul a valóságot is be kívánja mutatni, azt látjuk, hogy a laudáció topikus elemei szinte kötelező érvénnyel kerülnek alkalmazásra a szövegben, s szükség esetén a valóságot is fölülírják. Valószínűleg ezért jelenhetett meg benne Bécs a wolfenbütteli corvinák származási helyeként, pedig ha más nem, August herceg tisztában volt azok valódi provenienciájával. Egy Burckhard által közölt, érdekes adat kapcsán arra is következtethetünk, hogy a corvinák bécsi/magyarországi provenienciája az „udvari mitológia” részét képezhette, és szájról szájra öröklődhetett generációkon át. Talán éppen Schwartzkopf műve nyomán keletkezett, de valószínűleg már korábban is megvolt, és maga Schwartzkopf is ebből „merí- tett”. A leírás legenda- vagy anekdotaszerű. Ellenmondásokkal terhelt konfuzitása legalábbis erre utal. Burckhard közli Jakob Tollius (1633–1696) úti beszámolójának egy részletét, aki 1687-ben tett látogatást a wolfenbütteli könyvtárban. A beszámoló szerint August herceg a corvinákat akkor vásárolta, amikor vagy Szulejmán vagy pedig a császáriak megostromolták Budát. A szövegrészlet kiválóan felmutatja azokat a bevett fordulatokat – korábban, Thomas Lansius levele kapcsán röviden utaltunk rájuk –, amelyekkel általában az Európában cirku- láló corvinákról írni szoktak. Maga Burckhard is elképedéssel fogadja ezt az információt, és

579 Pauli IOVII Novcomensis episcopi Nucerini Historiarum sui temporis, Basileae, Anno 1560, Tomi secundi pars altera, XL., 285–296., 296. 580 A toposzhoz l. legújabban Kármán Gábor tanulmányait átfogó irodalommal: KÁRMÁN 2008; KÁRMÁN 2012.

214 csupán azt fűzi hozzá, hogy August biztosan nem vásárolhatta a kódexeket Buda császáriak általi ostromakor (ő Buda 1686-os felszabadítására gondolt), mert akkor már húsz éve halott volt. Burckhardnak egyébként éppen ez az epizód adott alkalmat arra, hogy kifejtse a maga véleményét a wolfenbütteli corvinák által bejárt lehetséges útról, miszerint a wolfenbütteli corvinacsoport nem „spolia”, azaz hadizsákmány volt, hanem „regalia munera”, azaz királyi ajándék, amelyet vagy II. Ulászló vagy II. Lajos ajándékozott közvetlenül az udvarukban élő Brandeburgi Györgynek.581 Anélkül, hogy tovább elemeznénk a szövegrészletet, jól érzé- kelhető, hogy benne századok eseményei tömörülnek össze, távoli információk, amelyeket Európában a magyarországi eseményekről tudtak, összekapcsolódva a könyveket egész élete során vásárló August herceg alakjával. Valószínű tehát, hogy Schwartzkopfnak is ez az udvari legenda adhatta az alapötletet, amikor a corvinák provenienciájáról írt. Ezt dolgozta ki, és próbálta hitelessé tenni a Corvi- nára vonatkozó írásos források segítségével. A corvinákra vonatkozó részlet különössége is tükrözi Schwartzkopf szándékának kettősségét: miközben elsősorban laudációt ír, a valóság talajáról sem kíván elrugaszkodni, hiszen leírásának hitelesnek is kell lennie. Ennek jegyé- ben a műben szövegek hierarchikus kezelésének vagyunk tanúi, minden esetben a dicsőítés jegyében. Brassicanus szövegét a szerző mindkét minőségben felhasználja, látszólag forrás- értéke miatt, valójában laudációként és topikus elemeiért. A Bonfini melletti másik történeti forrás pedig ugyan történeti valóságot ír le Buda bevételéről, funkcionálisan azonban a lau- dáció egyik toposzát erősíti, a barbár valóság lefestésére szolgál, hátterében erősebb a conservator sapientiae kontúrja. Követője, Conring feltehetőleg érzi mindezt, felismeri Schwartzkopf leírásában a laudációt, és talán az sem kizárt, hogy éppen ez a művecske adja neki az ötletet, hogy maga se tudós traktátust írjon a hercegi könyvtárról, mint ahogy eredetileg tervezte,582 hanem laudációt.583

581 BURCKHARD 1744/1746, I, 102. 582 A döntés története kibontakozik a Peter Mortzfeld által közölt levelezésből: MORTZFELD 2005, 198–213. Elemzéséhez l. a dolgozat következő fejezetét. 583 Schönemann maga is „Lobschrift”-ként nevezi meg Conring művét: Serapaeum 13(1843), 203.

215

A WOLFENBÜTTELI CORVINÁK PROVENIENCIÁJÁNAK FŐ FORRÁSA: HERMANN CONRING KÖNYVTÁRLAUDÁCIÓJA (1661)

1661-ben tehát újabb, a gyarapodó bibliothecához méltó terjedelmű és színvonalú könyvtárleírás született Hermann Conring tollából De Bibliotheca Augusta Quae est in arce Wolfenbuttelensi Ad … Joannem Christianum L. Bar. a Boineburg epistola Quae simul de omni re Bibliothecaria disseritas címmel, amely először Helmstedtben jelent meg, Henring Müllernél, 1661-ben.584 Ugyancsak szó esett arról is, hogy a corvinakutatás ezt a művet tekintette a legfőbb forrásnak a wolfenbütteli corvinák provenienciájához.585 Ennek alapján született meg a bécsi proveniencia gondolata, sőt félreolvasásokból/-értelmezésekből faka- dóan kétszáz corvinát kezdtek el keresni Wolfenbüttelben.586 A kétszáz corvina problémáját Csapodi Csaba foglalta össze a wolfenbütteli corvi- nákról írt 1972-es tanulmányában.587 A történeti rekonstrukció terén egyéb tekintetben oly nagy érdemeket felmutató kutató ezt sajnálatos módon olyan formában tette, hogy nem meg- oldotta, hanem maga is tetézte a problémát: egyfelől ugyanis rámutatott arra, hogy bizonyos kora újkori szerzők miként örökítették tovább Conring alapján a kétszáz corvina motívumát, amelyből időközben kétezer lett, másfelől viszont Csapodi saját maga is elkövette ugyanazt a hibát, amelyet feltehetőleg korújkori idézett elődei, Morhof588 és Struvius,589 azaz felüle- tesen vagy egyáltalán nem olvasta el az eredeti forrást, Conring szövegét. A tétel, amelyből

584 A mű megjelent 1684-ben, 1702-ben és 1730-ban is. Vö.: MORTZFELD 2005, 27.; W. A. KELLY, M. STOL- LEIS, Hermann Conring: Gedruckte Werke 1627–1751 = Hermann Conring 1983, 535–572. (555.). Első ki- adása megtalálható a HAB honlapján digitális változatban. Az alábbaikban az idézett helyeknél e kiadás oldal- számaira hivatkozunk: http://diglib.hab.de/drucke/bb-2273/start.htm?image=00001. 585 CSAPODI 1972, 38–39. 586 Uo. 587 CSAPODI 1972, 38–39. 588 Daniel Georgius MORHOFIUS, Polyhistor, Literarius, Philosophicus et Practicus, Lübeck, 1688. A dolgozathoz a mű negyedik, lübecki kiadását használtam (1747). Morhof a könyvtárakról szóló művek szerzői között Hermann Conring De Bibliotheca Augusta c. könyvéről szólva írja: „Bis mille in ea adversantur MSti Codices, & centena sedecim millia aliorum Voluminum. Illi e ruderibus Bibliothecae Budensis collecti.” (194.) Morhof munkája hasonlóképpen 1688-ban jelent meg, mint Pflugk írása a Bibliotheca Corvinianáról. Az, hogy a budai könyvtárról szóló, itt idézet mondat bekerülhetett a Conring hatalmas művéről szóló pár soros összefoglalóba, jelezheti esetleg Pflugk közvetlen hatását, de a Corvina iránt Buda felszabadítását (1686) követően ismét fel- élénkült érdeklődést is (talán ennek volt köszönhető Pflugk műve is), illetőleg Mátyás könyvtárának általános presztízsét az európai tudós közvélemény szemében. Mindehhez l. a dolgozat A corvinák története Herzog August után: „a 13” corvina c. fejezetét. 589 Burcardi Gotthelffii STRUVII Introductio in notitiam rei litterariae et usum bibliothecarum … Ienae sumptibus Ernesti Claudii Bailliar, 1710, 136–139. Az általam használt példány: App. H. 3139. Struvius a De bibliothecis Germanorum című fejezetben ír a wolfenbütteli hercegi könyvtárról. Több forrást használ, de a fő forrása Conring. A budai könyvtárra vonatkozó kérdéses helyen azonban nem egyenesen idézi Conringot, hanem parafrazeálja. A parafrázisból kiderül, hogy már ő is félreértette az adott Conring-helyet, a kétszázas szá- mot már ő is Mátyás kódexeire vonatkoztatta: „Inter manuscripta, ducenta prope eximiae raritatis ex bibliotheca celeberrima olim, Matthiae Corvini Budensi multis sumtibus in Ungaria coëmta eminent, et multa volumina Mazariniana primae magnitudinis, magno aere comparata, quae de publicis totius Europae rebus multa continent arcana.” (136.)

216

Csapodi Conringra hivatkozva (119–120.) kiindul, a következő: „Hermann Conring schreibt in seinem 1661 erschienenen Werk De Bibliotheca Augusta, die Corvinischen Codices seien in den Besitz des Herzogs August dadurch gekommen, daß die Kaiser – Rudolf II. und Fer- dinand II. – in ihrer Notlage dem Wolfenbütteler Herzog für große Geldsummen erlaubt hätten, in Ungarn die Reste der Bibliothek des Königs Matthias Corvinus, ungefähr 200 Codices, zu kaufen.”590 A mondat parafrázisa kíván lenni a hivatkozott Conring helynek, de véleményünk szerint semmiképpen sem az eredeti szöveg alapján. Mint alább látni fogjuk, Conring szövegének pontos olvasatában ugyanis nem a császárok voltak nehéz helyzetben („Notlage”), hanem August herceg, nem Mátyás könyvtárának a maradékát („die Reste”) vásárolta meg August, hanem csupán egy kis csoportot abból, a kétszázas szám pedig egy- általán nem szerepel a megadott helyen. Csapodi ezt követően saját fenti összegzéséből kiindulva teszi fel a kérdést: vajon volt-e Magyarországon akkoriban ilyen sok corvina, amelyeket August meg tudott volna vásárolni? Ő maga is megállapítja, hogy August kilenc corvinájából néhány bizonyosan nem ezen a módon került a gyűjteménybe. Majd levonja a következtetést, hogy ha vásárolt is August ennyi kódexet Magyarországon [!], akkor azok bizonyosan nem corvinák voltak.591 Láthatjuk tehát, hogy Csapodi „továbbgondolta”, ezáltal kibővítette, és bizonyos értelemben „hitelesítette” is a problémakört, amely így valóban továbböröklődött. Legutóbb Viskolcz Noémi hozta fel a kérdést 2008-ban, a bécsi corvinák provenien- ciája kapcsán. Viskolcz Noémi miután bemutatta a szövevényes problematikát, és latinul idézte Conring kérdéses szöveghelyét rámutatva, hogy a „szövegben szereplő »néhány« cor- vinából érthetetlen módon kétszáz lett”, majd tulajdonképpen – a Tolhopff-corvina esetét kivéve – kizárta a Brandenburgi Györgyön át vezető proveniencia lehetőségét, a következő- képpen konkludál: „Vagyis én inkább hitelt adok Conring történetének (a kéziratok Bécsből érkeztek), de egy alaposabb wolfenbütteli kutatás minden bizonnyal megnyugtattó eredmé- nyeket hozna az ottani corvinák ügyében.”592 Mind Viskolcz Noémi, mind Csapodi Csaba új források (levelezés, számlakönyvek stb.) előkerülésétől várta a probléma megoldását. Erre természetesen továbbra is van

590 CSAPODI 1972, 38–39. 591 CSAPODI 1972, 39. 592 VISKOLCZ 2008, 285.

217 esély,593 de amint az előbbi fejezetben Schwartzkopf szövege esetében láthattuk, a bécsi pro- venienciára lehetséges magyarázatot valójában a szöveg szoros elemzése, valamint a szöveg keletkezési körülményeinek, kulturális kontextusának többszempontú vizsgálata kínált. Pusztán a források információtartalmának összehasonlítása más forrásokéval nem lett volna elegendő a kérdés megoldásához, és újabb forrás előkerülése esetén sem lett volna az. A bécsi proveniencia kérdését tehát az előző fejezetekben már bizonyos értelemben tisztáztuk. Hogy reagáljunk a Csapodi Csaba és Viskolcz Noémi által felvetett további két kérdésre is: a kétszáz/kétezer corvina problémája könnyen megoldható – ismét csak Conring eredeti szövege alapján. Két hely is szóba jöhet. Conring a kéziratokról szóló rész elején számadatot közöl August teljes kéziratos állományáról: „Igitur non sane destituitur Augusta etiam manuscriptorum insigni copia: ut quorum possis ibi numerare bis mille circiter, Grae- cos, Latinos, Hebraicos, Arabicos aliarumque linguarum, et quidem optimae notae omnes, complures hactenus typis non excusos.” (119.) Itt szerepel tehát a kétezres szám, azonban nem a corvinákra vonatkozik, hanem August kéziratainak összességére, amellyel a herceg 1661-ben rendelkezett. Hasonló zavart okozhatott a másik hely is: közvetlenül a corvinák említése után Conring a mintegy kétszáz Mazarin-kéziratra tér ki (120.). A mondat hosszú és bonyolult, nem is látszik azonnal, hogy a kétszáz mire vonatkozik, tehát valóban nagyon könnyen a corvinákhoz kapcsolható. Valószínűleg így került a kétezer és a kétszáz a recep- cióba, és öröklődött tovább szerzőről szerzőre. Ezzel át is tértünk a második kérdésfelvetésre, a Csapodi által idézett kora újkori szö- vegek állításaira. Furcsa, torzított tartalmukat akkor érthetjük meg igazán, ha belátjuk, hogy Morhof, Struvius és Reimmann vonatkozó mondatai valójában leválasztandók a bécsi proveniencia szorosan vett kérdésköréről, és önállóan vizsgálandók. Ezek a források ugyanis a kora újkori corvinarecepció önálló fejezeteit alkotják, és legtöbbször önálló, csak rájuk jel- lemző okuk van arra, hogy miért állítanak a budai könyvtárról bizonyos dolgokat. Van kö- zöttük természetesen némi összefüggés, hiszen például mind Morhof, mind Struvius Conring művéből indult ki. Állításaik azonban nem Conring szövegéhez képest elemzendők, hanem elsősorban saját kontextusukba ágyazva. Ez a kérdés bizonyos értelemben dolgozatunk egészét érinti, hiszen az egyik alaptö- rekvésünk annak bemutatása, hogy ezek az összetett, számos szempontból beágyazott kora újkori források milyen sokrétű megközelítést igényelnek ahhoz, hogy legalább részben meg-

593 Jóllehet nem sok. A számunkra két legfontosabb ágens, az augsburgi Philipp Hainhofer és a nürnbergi Ge- org Forstenheuser August herceggel folytatott levelezését már feldolgozták (vö.: GOBIET 1984; SPORHAN– KREMPEL 1970).

218 fejthessük őket. Az előző fejezetekben, Schwartzkopf szövegén megkíséreltük ezt bemutatni. Jóllehet láttuk, hogy Conring monumentális műve nagymértékben Schwartzkopf könyvtárleírására támaszkodik, a corvinák szempontjából pedig teljes egészében abból me- rít, éppen Conring szövegének a corvinarecepció történetében és a kutatástörténetben betöl- tött szerepe miatt fontosnak érezzük, hogy ezt a komplex vizsgálatot ezen a művön is elvégezzük. Nem csupán a Corvina Könyvtárról szóló helyeket ragadjuk ki – hiszen láttuk, hogy ez önmagában sehova sem vezet –, az egész művet vizsgáljuk. Bizonyos értelemben eddigi fejtegetéseink is azt a célt szolgálták, hogy ez a legfőbb forrás pontosan feltárhatóvá, értelmezhetővé váljék. Közvetlen forrásának (Schwartzkopf) felfedezése és elemzése csu- pán az első lépés volt ezen a téren. Az ez idáig alkalmazott elemzési módszereket és kidolgozott sémákat Conring szövegében most ismét megpróbáljuk alkalmazni. Amennyiben az olvasó úgy találja, hogy a kapott következtetések, megállapítások egyszerűek és kézenfek- vők, az feltehetőleg nem azt fogja jelenteni, hogy Conring műve ennyire egyszerű és átlát- ható, hanem reményeink szerint annak a jele lesz, hogy a szóban forgó szövegek minél pontosabb megközelítésére kigondolt modellünk működik. A fejezet célja tehát, hogy Con- ring teljes művének megközelítése révén, a maga kontextusában próbálja megérteni a wolfenbütteli corvinákról és magáról a budai könyvtárról tett említéseket. A mű ugyanakkor – az előző fejezetben felvetett műfaji vizsgálódás szempontjából – önállóan, azaz Schwartzkopf művétől és a Corvina említéseinek igazságtartalmától füg- getlenül is említésre méltó, hiszen újabb állomás az uralkodólaudációba ágyazott könyvtár- laudáció műfajában. Az alábbi elemzés Conring leírásának ezt az aspektusát is hangsúlyozni kívánja, nem utolsó sorban azért, mert éppen ez az a műfaji sajátosság, amely valamennyi alkalmazott tartalmi és nyelvi eszközt a maga szolgálatába állítja.

Hermann Conring személye, politikaelméleti elgondolásai

219

Az ostfrieslandi származású Hermann Conring (1606–1681)594 a 17. századi német- országi respublica litteraria595 jelentős alakja volt, az Universalgelehrter típusának kiemel- kedő képviselője. Műveltségét elsősorban a németalföldi késő humanizmus 596 és a lutheránus arisztotelianizmus597 határozta meg. Érett tudósként mindennapos szellemi kö- zege a helmstedti egyetem némiképp erasmusi szellemben működő, késő humanista világa lett, ahol a humanista diszciplínák az alapító szándékainak megfelelően megpróbálták ellen- súlyozni az ortodox lutheranizmust, és ahol Johannes Sturm híres koncepciója és jelmondata (sapiens et eloquens pietas) csaknem vezérelvvé vált.598 Conring helmstedti egyetemi pro- fesszorként (1632-től haláláig) rendkívül szerteágazó tevékenységet fejtett ki: orvostudo- mánnyal, jogtudománnyal, politikatudománnyal és teológiával foglalkozott. Közülük a politikatudomány volt az a terület, amely a legmélyebben foglalkoztatta. Az európai polito- lógia (korabeli terminusokkal prudentia civilis, politica) benne tisztelheti atyját, ugyanis ő helyezte tudományos alapokra az államformákról, az államról magáról, annak működéséről való gondolkodást. Politikaelméletét az arisztotelianizmus messzemenően meghatározta. A helmstedti arisztotelianizmus Johannes Caselius (1533–1613) és Cornelius Martini (1568– 1621) nagy generációját követően Conring idején, az 1650/70-es években élte virágkorát.599 Hermann Conring 1650-ban kapott politkaelméleti professzúrát a helmstedti egyetemen, a politikaelméletről mint autonóm tudományról való elgondolásait 1662-ben megjelent, De civili prudentia című művében600 foglalta össze (139–144.).

594 Személyéhez a kiterjedt Conring-szakirodalomból itt csupán az alábbi tételeket emeljük ki: Melchior SCHMID, Vita Hermanni Conringii, curante J. W. GOEBELIO, Brunsvigae, 1730; ADB (H. Breßlau); NDB (E. Döhring); Paul RAABE, Herzog Augusts Beziehungen zu den Gelehrten = Sammler Fürst, Gelehrter 1979, 151– 152., itt 153–154., Nr. 327.; Hermann Conring 1981; Hermann Conring 1983; valamint legutóbb Das Athen der Welfen 2010, passim. 595 A későhumanista német Gelehrtenwelt kiváló jellemzését adja Erich Trunz Die deutsche Sptäthumanismus um 1600 als Standeskultur c. tanulmányában: TRUNZ 1995, 7–82. 596 Conring néhány helmstedti év után (1620–1623) 1624 és 1629 között a leideni egyetem hallgatója volt, ami különösen meghatározó volt számára. Leidenben pedig olyan nagy hatású személyiségekkel került kapcsolatban, mint a filológus és költő Daniel Heinsius (1580–1655), a humanista, teológus és költő Caspar Barlaeus (1584–1648) vagy a teológus, egyben a 17. század egyik legnépszerűbb rétorikaszerzője, Gerhard Johannes Vossius (1577–1649). Leidenben Justus Lipsius öröksége is eleven volt. (Lipsius ismeretéhez egy érdekes ada- lék, hogy Conring élete első irodalmi próbálkozása még nordeni iskolás korából is egy Lipsius-imitáció volt: az Academia vetus ac nova; Somnium seu Satyra Menippaea: Ad senatus prisci ritum c. kis szatíra szorosan Lipsius Satyra Menippaea: Somnium [Antwerpen, 1581] c. műve nyomán született, vö.: STOLLEIS 1983, 14– 15.) 597 A kora újkori arisztotelianizmushoz orientációként l. Aristotelismus 2007. 598 Notker HAMMERSTEIN, Das Besondere an Helmstedt = Das Athen der Welfen 2010, 16–20. (17.). 599 STOLLEIS 1983, 26–30. A helmstedti egyetem arisztotelianizmusához l. újabban: ZEUCH 2010. 600 E művét Conring August hercegnek ajánlotta. Digitalizált változata elérhető: http://diglib.hab.de/drucke/o- 134-4f-helmst-1s/start.htm.

220

Méltatói, életrajzírói szerint látszólag szerteágazó tudósi működésében megfigyel- hető a koherencia. Az arisztotelészi világkép mindenképpen összetartó keretet jelentett szá- mára, hiszen abban minden tudomány egymással összefüggő felépítményt alkotott.601 A legkülönbözőbb területeken végzett kutatásaiban pedig jól érzékelhető bizonyos konvergen- cia, melynek szervezőereje Conring fő érdeklődési területe, a politikatudomány volt.602 Még a medicina sem hajolt el ettől végzetesen, felfogásában ugyanis az orvostudomány egyfajta „metaforikus” kapcsolatban állt az államtudománnyal: Conring maga is gyakran megfogalmazta, hogy az állam ugyanúgy meg tud betegedni, mint a test, részeit pedig a testhez ha- sonlóan gyógyítani kell, és lehet.603 Hermann Conring a német arisztotelianizmus harmadik fejlődési szakaszát képvi- selte, amelyet az egyes témák továbbfejlesztése és valóságba való átültetése jellemzett.604 Politikatudósként is messzemenően Aristotelésre támaszkodott. Ez elsősorban leideni évei- nek hatása. Filozófiai arisztotelianizmusát Caspar Barlaeusnak (1584–1648) és Franco Bur- gersdiciusnak (1590–1635), filológiai arisztotelianizmusát Daniel Heinsiusnak (1580– 1655)605 köszönhette. Gondolkodói elköteleződése szempontjából azonban a híres helmstedti arisztoteliánus professzorok, Johannes Caselius és Cornelius Martini hatásával is szá- molni kell. Egyfajta praxisorientáltság jellemezte őket, Caselius pedig különösen nagy hangsúlyt fektetett Aristotelés Politikájának olvasására.606 Conring disszertációját 1629-ben De morali prudentia címmel védte meg. A dolgozat nyomokban már tartalmazta politikael- méletének néhány alapelemét, mindenekelőtt az ethica, a politica és a jogtudomány egymás- sal való kapcsolatát, valamint a politikatudomány irodalmi-rétorikai alapokon való művelésének elutasítását. Hemstedti székfoglaló előadása 1632-ben Aristotelés dícséretéről

601 STOLLEIS 1983, 26–30. Stolleis szerint mindazonáltal a konkrét kérdések tekintetében már Conring is a modernitás gyermeke volt. Bár megkísérelte eredményeit a klasszikus szerzők megállpításával harmonizálni, új megoldásokat (főként az orvostudományban és a jogtudományban) mégis a saját tapasztalatai alapján keresett. 602 DREITZEL 1983, 140–141. Dreitzel nagyszerű tanulmányában különösen hangsúlyozza ezt a tételt. A jog- tudományról pedig még hangsúlyosabban mondja el ugyanezt nyomatékosítva, hogy Conring nem volt sem jogász, sem kifejezett jogtudós, mindez csupán az állam szemszögéből érdekelte (148.). Dreitzel ezzel valószí- nűleg megkísérelt hozzájárulni a Conringról kialakult torz kép („Conring elsősorban jogtudós volt”) módosí- tásához, amelyet az aránytalan tudománytörténeti recepció alakított ki. Conring óriási életműve ugyanis megnehezíti az egységes rátekintést, minek következtében a jobban kutatott „aspektus” nyer a kapott képben nagyobb hansúlyt. Voltaképpen a „polihisztor” megjelölés is az elemzési nehézségekből adódik – jobb híján (147., 31. j.). 603 Uo., 145. 604 Horst Dreitzel kiváló jellemzését adja Conring politikaelméleti elveinek, vizsgálódásainak. A fenti összeg- zés tőle származik: DREITZEL 1983. 605 A professzorokhoz l. Uo., 138–139. 606 ZEUCH 2010, 236.

221 szólt (Aristotelis laudatio). Ekkortól fordult ténylegesen a politica felé. Módszerei közé tartozott fontos szövegek szövegkiadásainak elkészítése, így például 1637-ben kiadta Aristote- lés Politicáját, 1660-ban pedig Machiavelli Il principéjét. A mérsékelt monarchia (monarchia mixta) híve volt. Szerinte a „kormányzottakkal” való konszenzus elengedhetetlen az uralkodói stabilitáshoz. Ugyanígy elengedhetetlen a vallásgyakorlás, nélküle az állam összeomlik. (Teológiájában egyébként csaknem szélsőséges módon képviselte a konfesszi- onális toleranciát, amelyet Helmstedtben Georg Calixt neve fémjelzett.) Alapvetően Machiavelli követője és nagy tisztelője volt, de bizonyos pontokon kritikával illette. Nem a Machiavelli által bemutatott praktikákat ítélte el (ezeket Conring szerint is minden poiltikus- nak ismernie kell), hanem azt, hogy Machiavelli nyíltan a tyrannis mellett tört lándzsát, ta- nácsokat adott annak eléréséhez, és csak egyetlen ember, a tyrannos hasznával törődött, nem pedig az egész államéval (166.). Szembeszállt Justus Lipsius államfelfogásával is, benne ugyanúgy a feltörekvő abszolutisztikus államok támogatóját látta, mint Machiavelliben. Lipsius Politicáját Fürstenspiegelnek minősítette, és vádolta amiatt, hogy csak abszolút ural- kodókhoz szól. Elítélte a könyv montage-technikáját is, az antik szerzők felhasználásának ezt a módját történetietlennek tartotta. Vádolta Lipsiust azért is, mert felvette a hadtudo- mányt Politicájába. A katonaság létével természetesen egyetértett (Machiavelli), csupán a zsoldoshadsereget ítélte el. Szerinte Lipsius koncepciója csak a despotikus hódító államok számára megfelelő. Nem értett egyet Lipsiusszal a tekintetben sem, hogy az redukálta az állam céljait a „conservatio status” és a „honeste vivere” fogalomkörére (165.). A politikai tevékenység célja szerinte sokkal gazdagabb, Conring elsősorban – Aristotelés nyomán – a „sufficientia rerum”, valamint „bene et beate vivere” elvét emelte ki. Az utilitas publica, az egész közösség haszna központi fogalom Conring államelméletében. Utilitas-fogalma azonban eltért a sztoikusokétól, akik szerint csak az a hasznos, ami szorosan véve az erényhez (honestum) tartozik (152.). Nem volt azonos Machiavelli utilitas-felfogásával sem, aki csu- pán a tyrannos érdekeivel törődött. Szerinte a hasznosság az állam tevékenységében és in- tézményeiben konkretizálódik. Eleve, természettől fogva hasznos az ember számára a közösségben való létezés, a socialitas kialakítása és megtartása. Aristotelésszel együtt azt vallotta, hogy az emberek nem pusztán az egymás elleni harc leküzdése érdekében, szükség- ből élnek közösségben, hanem ez természettől való igényük. Jogi értelemben véve Conring számára egy ember vagy egy állam haszna összhangban állt a természetjog elveivel (167.). Módszertanilag Conring nem értett egyet a „historia est magistra vitae” gondolatával, eluta- sította a politikai műveltség történeti tanulmányokon keresztül való megszerzését. Szerinte

222 történeti exemplumok és a történelem vizsgálata révén csak abban az esetben nyerhető va- lódi ismeret, ha valaki rendelkezik az elméleti analízis képességével, és valamely elmélet szemszögéből/alkalmazásával végzi el a történeti matérián az elemzést. A történelem egyéb- ként homályos, felületes és félrevezető, egyébként is sokkal inkább kell a jelenre koncent- rálni. Conring arisztotelianizmusa mindennek ellenére mégis illeszkedik abba a folyamatba, melynek során Aristotelés abszolút tekintélye fokozatosan megszűnt létezni a kora újkori világ filozófiai gondolkodásában. Jóllehet Conring számára Aristotelés megkérdője- lezhetetlen auctoritás, fajsúlyos kérdésekben a tudós sokszor mégsem az ő gondolatait kí- nálja válaszként, hanem önálló, új utakat keres.607 Conringnak az államról és kormányzásról alkotott elképzeléseit a gyakorlatba is volt alkalma átültetni, hiszen tanári (és orvosi) tevékenysége mellett főurak és uralkodók tanács- adójaként is működött. 1660-tól Herzog August der Jüngere consiliariusa lett, kapcsolatuk a herceg haláláig eltelt néhány évben rendkívül intenzív volt. Hermann Conring ebben a minő- ségében hozta létre a wolfenbütteli hercegi könyvtárról szóló művét, rögtön tanácsadói mű- ködésének kezdetén.

Műfaji kérdések — Laudáció

A mű tartalmának rövid összegzése

Formailag egy hosszú levélről van szó, amelyet a polihisztor Conring, 1660-tól Her- zog August udvari tanácsosa Johann Christian von Boineburg (1622–1672)608 bárónak cí- mez, reagálva a báró azon sürgetésére, hogy jelenjék meg végre nyomtatott katalógus a wolfenbütteli hercegi könyvtár állományáról, mert így lehetne a könyvtárnak örök emléket

607 ZEUCH 2010, 235. skk. 608 Politikus, diplomata, maga is a helmstedti egyetem egykori növendéke, következésképpen tagja az egyetem vonzáskörzetében kialakult tudós körnek. Vö.: ADB (Karl Bernhardi), NDB (Hans Saring); Kathrin PAASCH, Die Bibliothek des Johann Christian von Boineburg (1622–1672): ein Beitrag zur Bibliotheksgeschihte des Polyhistorismus, Berlin, Logos, 2005 (Berliner Arbeiten zur Bibliothekswissenschaft, 16). Boineburg Conring tanítványa volt Helmstedtben. Feltehetőleg már ekkor kialakult közöttük az a jó kapcsolat, amely egy életen át tartó barátsággá erősödött, és levelek százaiban nyilvánult meg (l. a 618. jegyzetet). Boineburg Johann Philipp von Schönborn, Kurfürst von Kurmainz minisztereként és Oberhofmarschalljanként gyakorló politikus volt. Kapcsolatuknak köszönhetően Conringnak alkalma nyílt bepillantania a birodalmi politika egyik fókuszpont- jának eseményeibe, sőt Boineburg ösztönzésére maga is megnyilvánult bizonyos, az egész birodalmat érintő politikai kérdésekben. Vö.: STOLLEIS 1983, 25.

223

állítani, hírét pedig növelni. Conring válasza a felvetésre egyszerű: noha a nyomtatott kata- lógusok valóban hasznosak, mert végső soron egyedül ezek biztosítják a pusztulás veszé- lyének állandóan kitett könyvtárak fennmaradását, továbbá könyvismeret nyerhető belőlük, és lehetővé teszik, hogy egy-egy gyűjteményt a tudós olvasóközönség valóban ki tudjon ak- názni, ráadásul a wolfenbütteli könyvtár katalógusa már kézírásban készen is van (ez volt a sokat emlegetett Bücherradkatalog), minősége kiváló, hiszen maga Herzog August készí- tette (40–41.), a katalógus terve ebben a pillanatban mégis megvalósíthatatlan, kivitelezése ugyanis igen sok időt, munkát és pénzt emésztene föl, a földkerekség valaha volt egyik leg- kiválóbb és legnagyobb könyvtáráról lévén szó (36–37.). Hogy ez utóbbi állítását igazolja, részletesen bemutatja a hercegi könyvtárat. A kérdést több szempontból közelíti meg, ösz- szesen hét szempontot (Conring kifejezésével élve: admirandumot) sorol fel (1. az alapító; 2. az a tény, hogy maga az alapító fejlesztette a tökéletességig; 3. a könyvbeszerzés módja; 4. a könyvek mennyisége; 5. a könyvek minősége; 6. a könyvek felállítása; 7. a könyvtár épülete), valamint Herzog August személyének négy sarkalatos tulajdonságát (bibliofilia, rendkívüli műveltség, szorgalom, hosszú élet). A hét admirandum kapcsolatban áll a herceg e négy tulajdonságával. Valamennyi szempont vizsgálata történeti távlatokban zajlik, a szerző számos példát hoz fel az ókor, a középkor, a közelmúlt és a jelen könyvtártörténeté- ből, sőt időnként még térben is próbálja kitágítani a példák körét, amikor afrikai könyvtára- kat emleget. A szöveg terjedelmében, felépítésében, nyelvi eszközeiben magán viseli a klasszikus alapokon nyugvó barokk rétorika jellegzetességeit. Ezekre az elemekre az elemzés során igyekszünk utalásokat tenni.

A korábbi szakirodalom megállapításai a műfajra vonatkozólag

Conring művével Peter Mortzfeld foglalkozott részletesen. 2005-ben adta ki a szöveg német fordítását a mű keletkezéséről, valamint a szöveg jellegéről, műfajáról szóló tanulmá- nyok kiséretében.609 A műfaj Mortzfeld számára is kérdéseket vetett fel.610

609 Hermann CONRING, Die Bibliotheca Augusta zu Wolfenbüttel. Zugleich über Bibliotheken überhaupt. Brief an Johann Christian Freiherrn von Boineburg, übersetzt, hrsg. Peter MORTZFELD, Göttingen, Wallstein, 2005. A kiadvány alapjául korábbi, 1981-ben készített szakdolgozata szolgált. 610 MORTZFELD 2005, 227.

224

Mortzfeld, miután kijelölte a mű helyét Lipsius rendszerében az epistola docta, azon belül pedig az epistola philologa kategóriájában,611 arra a következtetésre jutott, hogy a le- írás valójában levélformába bújtatott értekezés, amely elsősorban a kora reformáció idősza- kának Sendbriefjei és Sendschreibenjei mintájára készült. Ezekben ugyanis – hasonlóan Conring leveléhez – szintén egy-egy konkrét ügy vagy alkalom kapcsán, abból kiindulva valamely tudós téma kerül kifejtésre.612 Kitér arra is, hogy a műben a panegirikus elem is megtalálható. Ezt azonban nem tartja elsődlegesnek. Szerinte a dolog természetes velejárója, hogy egy hercegi könyvtár leírása a 17. században egyben a hercegi tulajdonos dicsőítése is. A panegirikus mozzanatot abban látja, hogy a téma történeti távlatokba való állítása nem csupán egy tudós monográfia létrehozásához teremtett Conring számára alkalmat, hanem egyben arra is szolgált, hogy a Bibliotheca Augusta dícsérete megfelelő háttér előtt bonta- kozzék ki.613 A dicsőítő elemet semmiképpen sem tartja erőltetettnek, sokkal inkább termé- szetes következménynek, amely a bibliofil herceg és tudós tanácsosa szerencsés találkozásának gyümölcse: „a művelt, könyvbarát herceg Schwartzkopf és Closius inkább szerénynek mondható próbálkozásai után a híres helmstedti tudósban végre életművének zseniális dicsőítőjét találta meg ...”.614 Mortzfeld szerint Schwartzkopf és Closius munkái esetében sokkal inkább van szó dicsőítésről, mint Conringnál.615 Closius jellegzetes kora barokk panegyricusának illusztrálásához néhány szókapcsolatot hoz fel példaként, és utal még a Closius művéhez csatolt, Plato redivivus, Principis Sui Philosophantis Bibliothecam Augustam salutans című, valóban erősen dicsőítő tónusú költeményre, amelyben az új életre támadt filozófus az elveszett Attikát a teuton Wolfenbüttelben újra megtalálja.616 Végül így foglalja össze a dicsőítésre vonatkozó gondolatmenetét: „Conringnál ilyesféle panegirikus tónus, ilyen jellegű rétorikai díszítőapparátus alig található. Az ő panegyricusa jól érzékel- hetően alárendelődik a traktátus tudós jellegének, és sosem tolakszik öncélúan az előtérbe. Alapvetően arra korlátozódik, hogy az optimus Princeps sapientiáját és prudentiáját dicső- ítse, szerepe pedig éppen abban nyilvánul meg, hogy a Bibliotheca Augustát a herceg eme tulajdonságai alapján [ti. azok következményeként] mutatja be.”617

611 MORTZFELD 2005, 229. Justus LIPSIUS, Institutio Epistolica, V, 14. 612 MORTZFELD 2005, 230–231. 613 MORTZFELD 2005, 232. 614 Uo. 615 MORTZFELD 2005, 232–233. A könyvtár Closiusnál „Augusta haec soboles”, „Virago illa serenissima”, „Nympha haec vere basiliké”, „Nata Augustea”, „Filia Augustea”, a herceg maga „Serenissimus Bibliarcha”, „Bibliognómón” [gör.], „Princeps Platonicus”, „devotissimus librorum Helluo”. 616 MORTZFELD 2005, 233. L. a 493. jegyzetet. 617 „Bei Conring wird man solche panegyrischen Töne und derartiges rhetorisches Schmuckwerk kaum finden. Seine Panegyrik ordnet sich deutlich dem gelehrten Charakter des Traktats unter, drängt sich nie selbstzweck- haft in der Vordergrund. Sie beschränkt sich im Grunde darauf, die »sapientia« und »prudentia« des »op-timus

225

Mortzfeld megállapítása alapvetően helytálló, hangsúlyai azonban pontosításra szo- rulnak. A szöveg traktátusjellegét tartja elsődlegesnek, a panegirikus elem olvasatában szük- ségszerű díszítőapparátusként jelenik meg, visszafogott mértékben. Erre a következtetésre feltehetőleg azért jutott, mert elsősorban a szöveg külső jegyeiből próbált ítélni, elemzése nem érinti a szöveg mélyebb rétegét, belső struktúráját, amelyből a műfajra nézve fontos következtetések vonhatók le. Nem vette figyelembe azt sem, hogy Conring milyen alapvető mértékben használta fel Schwartzkopf művét, annak minden sajátságával együtt. Továbbá elkerülték a figyelmét azok az információk is, amelyeket maga Conring árul el a Mortzfeld által is bemutatott levelezésben. Ebből ugyanis nem csupán a mű keletkezésének története olvasható ki, hanem pontosan kirajzolódik – méghozzá Conring szemszögéből – a leírás műfaji kérdésein való töprengés hosszú folyamata, a műfaj egy adott ponton való tudatos modifikálása. Az alábbiakban először az említett levelezést mutatjuk be a műfaji kérdések szem- szögéből, azt követően pedig magát a szöveget vesszük vizsgálat alá. Ez utóbbi keretében először korabeli rétorikák segítségével összevetjük a Conring levelezésében föllelhető, mű- fajra vonatkozó kijelentéseket a szövegalkotással, ezt követően pedig közelebbről megvizs- gáljuk azt a részletet, ahol a szándékolt műfajváltás megtörtént, és megkíséreljük ábrázolni, hogy – a levélváltás információitól függetlenül is – miként fogható meg ez a váltás a szöveg szintjén.

A műfajra vonatkozó utalások a Conring, Boineburg és Herzog August közötti levelezésben618

A mű létrejötte e levélváltás által kiválóan dokumentált. Conring a folyamat valamennyi állomásáról részletesen beszámolt urának, Herzog Augustnak az ötlet felmerülése,

Princeps« zu rühmen und bezieht ihre Wirkung gerade daraus, daß sie die Bibliotheca Augusta ganz aus den Eigenschaften des Herzogs erklärt.” MORTZFELD 2005, 233. 618 MORTZFELD 2005, 191–216. A kérdéses levelezés a HAB Kézirattárában, a Commercium litterarium Bo- ineburgico-Conringianum címet viselő kötetben található. A kötet tartalmazza másolatokban Boineburg Con- ringhoz írott 123 és Conring Boineburghoz írott 91 levelét, továbbá Conring Herzog Augusthoz írott 160 saját kezű levelét az 1660 és 1662 közötti évekből, valamint Boineburg két saját kezű levelét Herzog Augusthoz és a herceg egy Boineburgnak szóló válaszlevelének tervezetét. Conring és Boineburg levélváltása a fennmaradt levelek alapján 1650-ben indul, és 1672-ben, Boineburg halálának évében zárul. Ezek közül 375 darabot pub- likáltak, legtöbbjüket Johann Daniel GRUBER, Commercium epistolicum Leibnitianum, I–II, Hannover/Göttin- gen, 1745 (Vö.: MORTZFELD 2005, 194–195.). L. továbbá: AMMERMANN 1983.

226

1661 januárja és a kiadvány teljes kinyomtatása, 1661 májusa között, miközben folyamatosan megküldte a hercegnek – párhuzamosan Boineburgnak is – a már elkészült íveket.619 A levelezésből az is kiderül, hogy a műfaj kérdésével Conring tudatosan foglalkozott, és ez a mű születésével párhuzamosan fokozatos változáson ment keresztül. Az ötlet előzményét valóban báró Boineburg javaslata jelentette, aki ösztönözni kí- vánta volna a herceget a katalógus kiadására. Eleinte Conring is támogatta őt, közösen pró- bálták meggyőzni a herceget, ám miután Conring személyesen megtekinthette az udvari könyvtárat Wolfenbüttelben, valamint a katalógusokat, maga is meggyőződött a vállalkozás lehetetlenségéről. Január 19-i levelében így írt Boineburgnak: „Mihelyt ismét Helmstedtben leszek, Önnek címzett levél formájában értekezést fogok írni a katalógusról és erről a való- ban emelkedett könyvtárról, és ki is nyomtatom (...) Ebben a kis munkában egyszersmind értekezni szándékozom mind az antik könyvtárakról, mind valamennyi híres újkori könyv- tárról.”620 Conring eredeti szándéka tehát valóban egy értekezés lehetett. Nem kizárt, hogy itt már (vagy még) Naudé példája lebeghetett a szeme előtt, hiszen egy korábbi levelében is említette már őt a katalóguskérdés kapcsán. 621 (A Mazarin-könyvtár Conring által igen nagyra becsült könyvtárosának a jó könyvtár kialakításáról szóló, szakszerű művét a polihisztor valóban felhasználta könyvtárleírásában.622) A dicsőítés szándéka azonban már az első pillanattól kezdve megfogalmazódhatott benne, hiszen a herceghez január 19-én írt leveléből kiovasható a vállalkozás valódi célja:

619 MORTZFELD 2005, 198–213. 620 MORTZFELD 2005, 198–199., f. 17r. A levél eredeti szövege latin, amelyet azonban Mortzfeld nem közölt, és az általa megadott helyen (GRUBER I, 4) sem találtam meg az eredetijét. Mortzfeld német fordításában: „Sobald ich wieder in Helmstedt bin, werde ich sowohl über den Katalog als auch über diese wahrhaft erhabene [Augusta] Bibliothek eine Abhandlung in der Form eines an Euch gerichteten Briefes schreiben und drucken lassen … In diesem kleinen Werk habe ich vor, zugleich von den antiken und allen berühmteren neuen Bibli- otheken zu handeln ...” 621 GRUBER 1745, I, 403–407. itt 406., Nr. CXL, Conring Boineburghoz, Helmstadt, 1660. okt. 28.: „De catalogo Augustissimae Bibliothecae publicando, utinam possit laudatissimo Principi persuaderi! Omnia sane ex- pectatione maiora deprehenderis, atque ego felicem me praedicaverim, si Naudaei exemplo mihi praefari licuerit.” 622 A korábbi wolfenbütteli laudálók mellett Conring művének másik alapvető előképe és részben talán ihlető- je is Gabriel Naudé könyvtárrendezésre vonatkozó, nagy hatású traktátusa, az Advis pour dresser une bibliotheque (1627). Jól látható a szerkezeti hasonlóság a két mű között, Conring laudációjának második fele, az a része, amelyben a hét admirandumot veszi sorra (1. az alapító; 2. az a tény, hogy maga az alapító fejlesztette a tökéletességig; 3. a könyvbeszerzés módja; 4. a könyvek mennyisége; 5. a könyvek minősége; 6. a könyvek felállítása; 7. a könyvtár épülete), jórészt a Naudé által ajánlott szempontokat követi. Naudé fő szempontjai, ill. könyvének fejezetbeosztása: I. On doit estre curieux de dresser des Bibliotheques, et pourquoy; II. La façon de s’instruire et sçavoir comme il faut dresser une Bibliotheque; III. La quantité de Liures qu’il y faut mettere; IV. De quelle qualité et condition ils doiuent estre; V. Par quels moyens ont les peut recuurer; VI. La disposition du lieu ou ont les doit garder; VII. L’ordre qu’il convient leur donner; VIII. L’ornement et la decoration que l’on y doit apporter; IX. Quel doit estre le but principal de cette Bibliotheque.

227

„… durch dieses mittel die exemplaria häufiger unter die leute gebracht und laus incomparabilis Bibliothecae umb desto mehr kan ausgebreitet werden”.623 A cél tehát a laus incomparabilis.624 Január 30-i, Boineburghoz írt levelében Conring már így fogalmaz: „Elogium Augustae bibliothecae ad te epistolae quasi forma perscribam, statimque edam.”625 Tehát már a könyvtár dicsőítéséről beszél, a forma pedig a levél lesz. Ugyanennak a misszilisnek a végén megemlíti, hogy a következő kiadásra kerülő munkája a Bibliotheca Augusta dicső- ítése lesz: „Haec proxime excipiet bibliothecae vere Augustae laudatio.”626 Ettől fogva vál- takozik a „dicsőítés” és az „értekezés” mint belső műfajmegjelölés Conring szóhasználatában, számszerűleg a dicsőítés javára. A mű létrejöttét 1661 februárjában, márciusában és áprilisában Conring Herzog Au- gusthoz írott leveleiben kísérhetjük figyelemmel.627 Február 17-i leveléből kiderül, hogy „a Bibliotheca Augusta dicsőítését” a herceg születésnapjára, április 10-re szánja.628 Ha felidéz- zük Martin Gosky kiadványát, amelyben az udvari orvos összegyűjtötte azoknak a hosszabb- rövidebb alkalmi költeményeknek egy hányadát, amelyek évről évre többek között a herceg születésnapjára is születtek, nyomban világossá válik, hogy Conring művét valamilyen for- mában adaptálni kívánta a helyi udvari kultúra szokásrendszeréhez és végső soron a herceg „hivatalos” reprezentációjához. Időközben nehézségek adódtak a nyomdával, az újabb belső határidő a herceg hivatalos születésnapi ünnepsége, május 5. lett. A levelezés pedig arról árulkodik, hogy az írás folyamata közben újfajta szándék érlelődött meg Conringban a szöveg jellegét illetően. Április 1-én az alábbi kísérősorokkal küldi meg a hercegnek az első nyomtatott ívet (1–8.): „zumal meine Absicht ist, diese Abhandlung nach besten Kräften so auszuschmücken, daß man sie weder ihres Gegenstandes noch ihres Verfassers für unwürdig halten könne ...”629 Az érteke- zést tehát a legjobb tudása szerint szeretné olyannyira felékesíteni, hogy az ne legyen méltat- lan sem a tárgyhoz, sem pedig a szerzőhöz. Conring a „felékesíteni” ige alatt feltehetőleg nem csupán a trópusok és alakzatok ornatusára gondolt, hanem egyfajta tágabb értelemben

623 MORTZFELD 2005, 200. (A levél eredeti nyelve német.) 624 Conringnak hónapokkal később, április 15-én a herceghez írt leveléből is az derül ki, hogy a legfontosabb cél a csodálatkeltés, ennek megfelelően a herceg által összeállított katalógust mintegy talányként szándékozik az olvasó elé állítani: „[I]ch es eher als ein Rätsel hinstelle, worin denn jene Kunst bestehe; ich zweifle nicht, daß sie umso mehr Anlaß zur Bewunderung geben wird.” Vö.: MORTZFELD 2005, 204. 625 GRUBER 1745, I, 452. és MORTZFELD 2005, 201. 626 Uo. 627 MORTZFELD 2005, 201–213. 628 MORTZFELD 2005, 201. „das Lob der Bibliotheca Augusta”; a levél eredeti nyelve latin, de Mortzfeld nem idézi, csupán a német fordítást adja. 629 MORTZFELD 2005, 202. Latin nyelvű kézirat alapján készült német fordítás.

228 vett, illő elocutióra, amelybe beletartozott a kellő amplificatio (mondhatjuk ezt a végered- mény ismeretében), de a megfelelő stílusnem és a panegirikus tónus kiválasztása is. A meg- fogalmazás a klasszikus (tehát nem ramista) elocutiófelfogást tükrözi, miszerint az elocutio nem korlátozódik csupán a trópusok és alakzatok ornatusára, hanem egyfajt átfogóbb kom- pozíció-, stílus- és műfajelméletet jelent.630 Mindenesetre figyelemre méltó a rétorikai tuda- tosság Conringnál. (És egyáltalán nem meglepő, hiszen 1632 óta a rétorika professzora is volt a helmstedti egyetemen.631) A herceg valódi születésnapjára, április 10-re Conring csupán a harmadik és a negyedik ívet küldte el, április 7-én kelt kísérőlevelében pedig némiképp részletesebben nyilatko- zott a tervbe vett módosításokról: „… csupán néhány szóban foglaltam össze jókívánságai- mat: Főméltóságod Bibliotheca Augustájáról szóló értekezésem alkalmat fog nekem adni arra, hogy egyszersmind nyilvános írásműben tegyem közzé hercegem kegyes tiszteletét. És hagyom, hogy az a biztos remény vezéreljen, hogy Főméltóságod egyelőre inkább fogja méltányolni szándékomat, mint [nézni] az oldalak csekély számát. Átküldöm mindazonáltal most már értekezésem harmadik és negyedik ívét. Azonban csupán a negyedik ív végén volt lehetőségem arra, hogy némiképp közelebbről bocsátkozzam Főméltóságod viszonylataiba; ez a jövőben köteles buzgalommal fog történni, minden más kitérő mellőzésével, amennyiben ezek nem lesznek elkerülhetetlenek a Bibliotheca Augusta jobb ajánlásához. Minden- esetre az a szándékom, hogy a levelet könyvméretűvé bővítsem, hogy az olvasó még inkább kötelezve érezze magát a Bibliotheca Augusta csodálatára ...”632 A levél ismét Conring mű- faji kérdéseket illető tudatosságáról árulkodik. Arról számol be, hogy a szerző a munka egy

630 A „klasszikus” barokk rétorikákban „der ornatus der Tropen und Figuren ist Teil einer umfassenden Kom- positions-, Stil- und Gattungstheorie.” A „klasszikus”, nem ramista, azaz a szónoki tevékenységnek mind az öt elemét tartalmazó rétorikák közül Németországban Gerhard Johannes Vossius Rhetorices contractae, sive partintionum oratoriarum libri quinque (1621) c. és Cyprianus Soarez De arte rhetorica libri tres (1560 körül) c. műve vált a legnépszerűbbé. Az általános rétorikatankönyvek mellé a logicák közül a Rudolphus Agricola- féle (De inventione dialectica libri III, 1479) tradíciót követő rétorika-dialektikák sorakoztak fel. Ez utóbbi vonulatba tartozik Melanchthon Erotemata dialecticae et rhetoricaeje is, amelyet még a 17. században is ki- adtak. (Vö.: HWdR, s. v. Barock, col. 1289–1290.) Vossius Oratoriarum institutionuma (l. lent) és Agricola említett műve (1542, Bibl. Conr. 82., Nr. 498) megvolt Conring könyvtárában is, sőt, Vossius Conring rétori- katanára volt a leideni egyetemen. 631 1632: Professor für Naturphilosophie, 1632. aug. 18.: Professor der Physik und der Rhetorik, vö.: STOLLEIS 1983, 15–16. Conring helmstedti professzúráihoz legújabban: Albrecht VON ARNSWALDT, Hermann Conring, Johann Christian von Boineburg und ihre Korrespondenz = MORTZFELD 2005, 11–28. (13–14.). Alapvető Paul ZIMMERMANN Vitája: ZIMMERMANN 1926, 419–422.. Továbbá Hermann Conring 1981 biográfiával és iroda- lomjegyzékkel; Werner KUNDERT, Hermann Conring als Professor der Universität Helmstedt = Hermann Conring 1983, 399–412.; valamint legutóbb Das Athen der Welfen 2010, passim. 632 MORTZFELD 2005, 203. Mortzfeld a latin nyelvű eredeti levél német fordítását adja: „ … In nur wenige Worte habe ich meine [Geburtstags]wünsche zusammengefaßt: die Abhandlung über die Bibliotheca Augus- ta Eurer Durchlauchtigsten Hoheit wird mir die Gelegenheit geben, gleichsam in einer öffentlichen Schrift die fromme Verehrung meines Fürsten zu bekunden. Und ich lasse mich von der bestimmten Hoffnung leiten, Eure Durchlauchtigste Hoheit werde einstweilen eher meine Absicht als die geringen Blätter billigen. Ich

229 bizonyos pontján, tudatosan döntött egyfajta léptékváltásról, amely a mű elsődleges tárgyát, műfaját és terjedelmét is érintette. Egyértelműen kijelenti, hogy a negyedik ív végétől (32.) kezdődően immár minden erejével a herceget fogja dícsérni, ez lesz a legfőbb tárgy. Minden kitérő csupán ezt a célt szolgálhatja. A jelentős terjedelmi bővítést pedig az új téma illő amplifikációja is megkívánja. Mindez pedig a csodálatkeltés szolgálatában áll. A méltó terjedelem igényét, követelményét május 5-én írott levelében maga is meg- említi: „Scheinet aber das gantze werck möchte wol auff achtzehen bogen hinauslauffen, und also der libellus seine justam magnitudinem bekommen …”633 Az alkotásnak ez a Con- ring által világosan felvázolt folyamata, a lépték-, téma- és stílusváltás figyelmes olvasás mellett a szövegben is tetten érhető. A valóban szárazabb értekező stílus megtörik, és átadja a helyét egy másik stílusnemnek, egészen pontosan a 32. oldalon. (Ennek részletesebb be- mutatását l. a következő fejezetekben.) Április 15-én kelt levelében Conring közelebbit is elárul az anyagkezelésről, amelyet immár szintén az új irányultság határoz meg. Noha már a vállalkozás legelején, január 19- én Boineburghoz írt levelében is arról számolt be, hogy szándékában áll az akkor még rö- vidre tervezett kis műben („in diesem kleinen Werk”) mind az ókori, mind pedig valamennyi neves modern könyvtárról is értekezni,634 ezt az anyagot most már teljes mértékben az új cél szolgálatába állítja: „...mert miközben én Főméltóságod teljesítményét mások, régiek és újak teljesítményével összehasonlítva annak bizonyításán fáradozom, hogy ez amazokét felül- múlja, arra kényszerülök, hogy az egész világ valamennyi könyvtáráról beszéljek – amit talán senki más nem tett meg énelőttem.”635 A régi és új könyvtárak ezek szerint – amellett, hogy tárgyalásuk információanyagot is kínál az olvasónak – elsősorban viszonyítási alapot

übersende indessen nunmehr den dritten und vierten Bogen meiner Abhandlung. Doch erst am Ende des vierten Bogens durfte ich etwas näher auf die Verhältnisse Eurer Durchlauchtigsten Hoheit eingehen; dies wird künf- tighin mit dem schuldigen Eifer geschehen, unter Beiseitelassung aller Abschweifungen, soweit diese nicht zur besseren Empfehlung der Bibliotheca Augusta unumgänglich sind. Meine Absicht ist jedenfalls, dem Brief den Umfang eines ordentlichen Buches zu geben, damit der Leser desto mehr zur schuldigen Bewunderung der Bibliothek eingeladen werde ...” 633 MORTZFELD 2005, 206. Figyelemre méltó a német szövegben a latin használata, ami a közbevetett kifejezés terminus technicus voltára utalhat. Keckermann a Systema rhetoricae I, II-ben (az általam használt példány mindvégig: Hanoviae, Apud Haeredes Guilielmi Antonii, 1612 = VD17 14: 053674V), az inventiót tárgyalva, az auctorhelyekből vett argumentumoknál (loci communes, sententiae) szintén a „iustus” melléknevet hasz- nálja „megfelelő terjedelem” értelemben, amikor azt mondja, hogy ezeket az érveket hasonlatokkal és példák- kal lehet amplifikálni, és így is lehet megfelelő terjedelmű, tartalmas beszédet létrehozni: „videbit statim iustam et plenam orationem confici posse” (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612,). 634 MORTZFELD 2005, 199. Az eredeti latin nyelvű. 635 MORTZFELD 2005, 204. „... denn indem ich, die Leistung Eurer Durchlauchtigsten Hoheit mit den Leistun- gen anderer der alten und neueren Zeit vergleichend, mich zu zeigen bemühe, daß sie die jener übertrifft, bin ich gezwungen, über alle Bibliotheken der gesamten Welt zu spechen – was vielleicht noch kein anderer vor mir getan hat.” (Az eredeti levél latin nyelvű.)

230 jelentenek a Bibliotheca Augusta bemutatásához és dicsőítéséhez, hiszen ez úgymond va- lamennyit felülmúlja. A comparatio jelenik meg itt tehát, a laudáció legfontosabb eszköze, melynek során a régi és új könyvtárak exemplumokként szerepelnek, és az illő amplificatiót szolgálják. Conring május 5-i levelében, amelyet a IV. Admirandumot tartalmazó ív megküldése alkalmából ír, expressis verbis meg is fogalmazza ezt: „Übersende ietzo abermals 2 bogen angehend das Admirandum IVtum de numero librorum, worinnen E. Durchl. den Vorzug zu haben Ich verhoffentlich demonstrieren werde, maßen denn der behuef allemahl ad comparationem instituendam636 von alten Bibliotheken, nun auch in diesem theil, von mir discurriret wird.” 637 Azaz a régi könyvtárak tárgyalására a comparatio megteremtéséhez van elsősorban szüksége. Hasonlóképpen fogalmaz május 4-én Boineburghoz írt levelében is a könyv terjedelmétől: „A kezem alatt vált ilyen hosszúvá, mert a Biblotheca Augustát rang- jához illően csupán a minden idők könyvtáraival való összehasonlítás révén lehet a megfe- lelő fénybe állítani.”638 Mint korábban láttuk, a szerző még a munka megkezdése előtt – amikor még egy kisebb terjedelmű értekezést szándékozott írni – eldöntötte, hogy a művet Boineburgnak cím- zett levél formájában fogja közreadni.639 Május elején azonban már szükségét érezte meg- magyarázni, miért is tart ki a címben továbbra is a „levél” megjelölés mellett, noha olyany- nyira más karakterű mű született a tervezetthez képest. Május 4-én azt írta Boineburgnak, hogy nem tartaná a Bibliotheca Augusta valódi hírnevéhez méltónak, ha már a címben lau- dációt ígérne („Lobschrift”).640 Conring ezzel a döntésével minden bizonnyal laudációja hi- telességét próbálta alátámasztani, valóságértékét kísérelte meg növelni. A kora újkori tudományosság formálódó intézményrendszerében a roppant tágas levélműfajon belül jól kirajzolódik az a hatalmas szövegcsoport, amely paratextuális elemekkel még a „levél” cí- met hordozza, ténylegesen azonban tárgyilagos, tudós értekezés. A címben szereplő „laus” viszont az objektivitásnak még látszatát is feladva eleve a túlzások világába kalauzolta volna

636 Ismét a rétorika bevett fogalmi köréből származó s ezért a német nyelvi környezetben is latinul megadott kifejezés. 637 MORTZFELD 2005, 206. 638 MORTZFELD 2005, 208. „Es ist mir unter Hand angewachsen, weil die Bibliotheca Augusta entsprechend ihrem Range nicht anders als durch einen Vergleich mit den berühmten Bibliotheken aller Zeiten ins rechte Licht gesetzt weden konnte.” Érdekes megfigyelni, hogy Conring miként foglalja össze egy mondatba a barokk rétorika elvein nyugvó szerzői intencióját: az uralkodói könyvtár méltó dícsérete csupán egy exemplumokkal megfelelő módon amplifikált terjedelmű szöveg lehet. 639 MORTZFELD 2005, 201. 640 MORTZFELD 2005, 208. „Den schlichten Titel eines »Briefes« aber habe ich ihm gegeben, weil ich dem wahren Ruhm der Bibliotheca Augusta nicht gerecht werden zu können und für mein Versagen so leichter auf Verzeihung rechnen zu dürfen glaube, als wenn ich schon im Titel eine »Lobschrift« versprochen hätte.”

231 el az olvasót. A május 4-i levél egyik zárógondolata is a leírtak valóságosságát támasztja alá.641 A fenti elemzésből jól látható, hogy a műfaj kérdése Conringot tudatosan foglalkoztatta. A készülő munkáról szólva alapvetően három elem váltakozik a levelekben: a levél, az értekezés és a dicsőítés műfaja. Eredeti elképzelése – még az írás megkezdése előtt – levél- formába öntött értekezés volt. Azonban már a kezdet kezdetén jelen volt a dicsőítés szándéka is, bár feltehetőleg ekkor még csupán körvonalazatlan módon. Az első levelekből mindenesetre ez derül ki, hiszen Conring ezekben esetlegesen használja az „értekezés” (Ab- handlung, tractatus) és a „dicsőítés” (Lob, Elogium, Lobschrift) fogalmát. A műfaj csupán az első ívek megírását követően vált igazi problémává, amikor a dicsőítés szándéka az érte- kezésjelleget a tartalom, a nyelv és a terjedelem szintjén is elkezdte átalakítani. Feltehetőleg ekkor tudatosult Conringban, hogy műve – a tárgyhoz illő forma kiválasztása jegyében – elsősorban laudáció lesz. Ez a döntés alapvetően változtatta meg az írásmű karakterét, a szerző most már tudatosan nyúlt a laudáció eszközeihez, anyagkezelését is ennek a szolgá- latába állította: a régi és a modern könyvtárakról szóló tudnivalók, amelyek eredetileg a trak- tátus tudós információbázisát szolgáltatták volna, immár az összehasonlítás anyagát adták, exemplumok lettek, hátterükből kellett kiemelkednie a Bibliotheca Augustának. A műfaj szolgálatában a szerző a szöveget tartalmi és formai szinten is megfelelőképpen megfor- málta. Különösen nagy hangsúlyt fektetett az amplificatióra, minek következtében az írás könyvméretűvé bővült. Conring világosan látta, hogy laudációt ír, ennek ellenére kitartott a „levél” megjelö- lés mellett a címben mondván, hogy a „laudáció” címben való szerepeltetése nem volna méltó a könyvtár valódi hírnevéhez. Így még ezt a mozzanatot is a laus szogálatába állította. Conring terjedelmes munkája tehát genus mixtum, levélformába öltöztetett laudáció, melynek első négy íve (a 32. oldalig) őrzi az eredetileg tervezett értekező stílust. Mortzfeld hangsúlyait tehát módosítani kell. Ugyanerre az eredményre jutunk, ha rétorikailag is megvizsgáljuk Conring írását. A polihisztor munkájában nem kevésbé van jelen a dicsőítés, mint Schwartzkopf és Closius műveiben, bár kétségtelen, hogy e két utóbbi szerzőnél a laudálás nyilvánvalóbb, sokkal inkább megjelenik a szavak, szókapcsolatok pri- mér szintjén is, főként Closiusnál. Ez azért van, mert e két szerző – különösen Closius – erőteljes, feltűnő trópusokot (metafora, metonímia stb.) használ a dicsőítés eszközeként. Conring a maga laudációját sokkal inkább az inventio szintjén valósítja meg, a dicsőítő elem

641 Uo., „Würdet Ihr die Bibliothek mit eigenen Augen sehen, so würdet Ihr sicherlich alles bedeutender finden als meine Lobpreisungen ...”

232 a szöveg mélyebb struktúrájában van jelen, valójában csaknem az egész gondolatmenetet meghatározza – bár első olvasatra a tudós jelleg ezt kétségtelenül elfedi. Valójában a hatalmas történeti apparátus, a példaként felhozott könyvtárak, amelyek valóban a szöveg tudós értekezés jellegét adják, elsősorban azt a célt szolgálják, hogy segítségükkel Conring felemelje Herzog August könyvtárát, és bebizonyítsa, hogy miért is ez minden létező és valaha létezett könyvtárak legjobbika. A bemutatott könyvtárak elsődlegesen a rétorikai összeha- sonlításhoz szükséges exemplumok.

Hermann Conring rétorikai műveltsége és a Bibliotheca Augusta laudatiója

Conring rétorikai műveltsége klasszikusnak számíthatott abban az értelemben is, hogy a kora újkori rétorikát egészen a 18. század végéig alapvetően Aristotelés, Cicero és Quintilianus hagyománya uralta. Könyvtárának fönnmaradt aukciós katalógusa642 mind- azonáltal azt mutatja, hogy mint műveltségének egésze, így rétorikai műveltsége is alapve- tően késő humanistaként jellemezhető, rétorikai iskolázottsága főként a megelőző generáció rétorikaszerzőinek művein alapult.643 Könyvei között megtaláljuk a Magyarországon is igen népszerű Bartholomaeus Keckermann Systema Rhetoricaejét (1608),644 Erasmus De copia verborumát, De conscribendis epistolisát (1560) és De pronuntiationéjét (1561), Ciceronia- nusát (1530),645 Johannes Sturm műveit (In partitiones oratorias Ciceronis, De amissa dicendi ratione),646 Melchior Junius Artis dicendi praecepta (1590)647 című munkáját, G.

642 Catalogus Bibliothecae Conringianae variis in omni genere doctrinae eximiisque libris refertae, quae Il- lustris. Academiae Juliae concessione a. d. 3. Jul. et seqq. hujus anni lege auctionis consueta distrahetur in Aedibus Conringianis, Helmstadi, Typis et sumptibus Georgii Wolfg. Hammii, Acad. Typogr., 1694 (a továb- biakban: Bibl. Conr.). Digitálisan hozzáférhető: http://diglib.hab.de/drucke/q-42-4f-helmst/start.htm?image=0000. Conring könyvtá- rához l. RAABE 1983. Conring könyvtára egyébiránt kiválóan reprezentálja a polihisztor-professzor kutatói érdeklődését, tevékenységét (vö: Werner ARNOLD, Universitätsbibliothek und Professorenbibliotheken = Das Athen der Welfen 2010, 270–275.) 643 Kiváló összegzést ad a 16. század rétorikatörténetéről: IMRE 2000. 644 Bibl. Conr. 152., Nr. 544. 645 Bibl. Conr. 182, Nr. 931, 932. 646 Évszám nélkül, Bibl. Conr. 184., Nr. 967. 647 Bibl. Conr. 217., Nr. 437.

233

Johannes Vossius Oratoriarum institutionumát (1619), 648 Rudolphus Agricola De inventione dialectica libri tres-ét (1542),649 valamint az antik rétorikákat és rétorikai segéd- könyveket, így Aristotelés (1634),650 Quintilianus (1541),651 Cicero (1569, 1537)652 műveit, Aphtonios, Theón (1626)653 és Hermogenés (1614)654 progymnasmáit, Demetrius Phaleriust (1584),655 Dionysios Halicarnasseust (1615)656 és számos kommentárt ezekhez a klasszikus rétorikákhoz, valamint a kanonikussá vált antik szónokok műveit, így Isokratést (1582),657 Aischinést, Démosthenést (1522),658 Lysiast (1615),659 továbbá a rétorikaoktatáshoz is fel- használt klasszikus irodalom csaknem teljességét. Feltételezhető, hogy azok a kiadványok, amelyeknek megjelenési éve Conring tanulóéveire vagy annál valamivel korábbra esik, va- lóban tankönyvként szolgálhattak számára, így Iunius, Keckermann és Vossius rétorikái, Hermogenés és Apthonios progymnasmái, Dionysios Halikarnasseus rétorikája és Lysias beszédei. Rétorikai gyakorlatának kialakulásához ezek a korai években használt mun- kák/tankönyvek nyilvánvalóan sokkal inkább hozzájárulhattak, mint a későbbi kiadású réto- rikák. Könyvei azonban csak irányadók lehetnek, minden bizonnyal nem ölelik fel azoknak a rétorika- és dialektika-tankönyveknek a teljességét, amelyekből alsóbb és felsőbb iskolái- ban tanulhatott. Conring Melanchthon Grammaticájával, Rhetoricájával, Dialecticájával Nordenben, a latin iskolában, ahova 1613-ban iratkozott át a „Teutsche oder Mädgen- Schule”-ből,660 mindenképpen találkozott. Miként a 16. század közepén született különféle Evangelische Schulordnungok tanusítják, a lutheránus latin iskolákban az antik iskolai szer- zők mellett Melanchthon abszolút tekintély volt.661 A diákoknak betéve kellett tudni a prae- ceptumokat a Grammatica, Rhetorica, Dialectica Philippi hosszabb-rövidebb

648 Bibl. Conr. 253., Nr. 55. 649 Bibl. Conr. 82., Nr. 498. 650 Bibl. Conr. 180., Nr. 901. 651 Bibl. Conr. 180., Nr. 904. 652 Bibl. Conr. 176., Nr. 846; 180., Nr. 910; 217., Nr. 441. 653 Bibl. Conr. 177., Nr. 867. 654 Bibl. Conr. 177., Nr. 869. 655 Bibl. Conr. 181., Nr. 917. 656 Bibl. Conr. 135., Nr. 311. 657 Bibl. Conr. 181., Nr. 918. 658 Bibl. Conr. 177., Nr. 863. 659 Bibl. Conr. 177., Nr. 864. 660 STOLLEIS 1983, 13. 661 Vö.: Evangelische Schulordnungen 1858. Luther barátja és munkatársa, a lutheranizmus nagy terjesztője és szervezője, Johannes Bugenhagen volt a szerzője a Braunscheig’sche Schulordnungnak (1543), amely röviden a következő tantervet tartalmazza: Julianus Apostata gondolata áll a bevezetőben (Tripartita Historia), aki szerint a keresztényeknek a szabad művészetekre és a Szentírásra kell tanítani az ifjúságot, mert különben nemsokára hiány lesz megfelelő, hitükben is elkötelezett tanárokban. Tanítani kell tehát e művészeteket, a görög és a héber nyelvet, valamint a Szentírást. A prima classisban az olvasni tanuló gyerekek latin nyelvű

234 változataiból.662 A 16. században született Schulordnungok a protestáns oktatást a 17. szá- zadban is alapvetően meghatározták.663 Miként már utaltunk rá, Conring Helmstedtben (1620–1623) Christoph Heidmann tanítványa volt, aki maga is összeállított egy rétorikát a három klasszikus szerző alapján.664 De Heidmann-nál talán jelentősebb hatást gyakorolt Conringra az Aristotelés-követő Vos- sius Leidenben, akitől 1624 és 1629 között rétorikát tanult. Miként láttuk, Hermann Conring korábban bemutatott levelezésében tudatos alkotói döntések szerepelnek a De Bibliotheca Augusta megalkotásával kapcsolatban. Ezek a dönté- sek szükségképpen tükrözik a korszak (adott hely és idő, felekezet, társadalmi réteg stb. alap-

enchiridionokat vegyenek a kezükbe, alapvető imádságokon, a katekizmuson gyakoroljanak. Ha az enchiridionokat már jól tudják olvasni, akkor áttérhetnek Donatusra és Catóra. Esténként gyakorolják a szavakat társaik- kal, reggelenként pedig ismételjenek. A secunda classisban a grammatika elsajátítása következik, a tanulók a Grammatica Philippit használják. Délelőttönként Aesopust olvassanak, tanulják a declinatiókat, coniugatiókat, más nyelvtani szabályokat, délután pedig a Paedagogia Mosellanit és a Colloquia Erasmit olvassák, mert ezek a legjobbak. Fontos a gyakorlás, a tanulók esténként vigyenek haza egy latin közmondást, reggelenként pedig ismételjék át. Ha mindez már jól megy, akkor elkezdhetnek írni tanulni. A tertia classisban a diákok már tudnak declinálni, coniugálni, a grammaticában már némi gyakorlatot szereztek. Most már Philippus Grammaticája mellett Terentius szövegén kell gyakorolniuk, a szintaxist pedig kívülről meg kell tanulniuk. Ezt követően egy igazi Plautus-komédiát kell venni és Cicero válogtott leveleit. A tanulók állandóan latinul beszéljenek, közben Terentiusból valamit recitáljanak, minden héten egy latin verset és egy levelet írjanak, hogy ügyesek legyenek. A quarta calssisba azok tartoznak, akik már jól tudnak latinul. A tanulók a Grammatica mellett Vergiliust olvassanak, különösen figyelve a szerkezetre, az alakzatokra és a fontos sententiákra. Ha mindezt jól begyako- rolták, délelőtt Rhetorica Philippit, délután pedig Vergiliust, Ovidius Metamorphosesét, este pedig Officia Ci- ceronist olvassanak. Mindig latinul kell beszélniük, közben Vergiliusból carmina (részleteket) recitálniuk. Minden héten carminát és epistolaet kell írniuk. Itt már megkülönböztetik a gyengébb és az ügyesebb diákokat, a gyengébbeket korrepetárni kell, grammatikai gyakorlatokat kell adni nekik, beszédet, írást fejleszteni. A jók pedig elkezdhetik a görög és a héber nyelv alapjait. (Vö.: Evangelische Schulordnungen 1858, 44–52.) 662 A württembergi Schulordnungból (1559) származó részlet az 5. osztályosok rétorikatanulási módszereire világít rá: „Weil aber Georgius Maior per quaestiones, dieselb nicht allein in ein sein Epitomen verfaßt, sondern auch schöne Orationes darzugeseßt, aus wölchen der usus artis sein auss die latinos athores appliciert würdt, Soll demnach solches Epitome, ausser den Rhetoricis Philippi gebraucht, und für die Hand genommen, und ein Praeceptum oder zwey, deutlich wol expliciert, und den nächsten tag hernach zu diser stund, ehe man wider lißt, repetiert, und memoriter recitiert werden. Und dieweil die Praecepta, für sich selbst bloß seind, und keinen nutz schaffen, wo sie nit Exemplis illustriert werden, Und aber die Knaben den usum auch sehen mögen, soll auss ein jeden Statum oder genus Causae ein Oratio Ciceronis oder Livii, wie in gemelten quaestionibus Ge- orgii Maioris sie getrucht, gelesen werden, Dann der Praeceptor fleissig das Argumentum, die partes Orationis, den Statum, die Argumenta, Confirmationis, darnach in singulis partibus Orationis, wie sie orniert und tractiert werden, anzeigen. Und soll der Preceptor erstlich auss die inventionem, nachmals dispositionem und letstlich elocutionem acht haben, und also die praecepta auss gehörte weiß demonstrieren.” (Vö.: Evangelische Schulordnungen 1858, 87.) Tehát párhuzamosan folyt az egyes praeceptumok elméleti elsajátítása és azok gyakorlatban való megfigyelése klasszikus szerzők oratióin. A Schuldordnungok által javasolt szerzőket (Ge- orgius Maior, Petrus Mosellanus, Erasmus [Copia verborum], Melanchthon), helyesebben műveik tabulákba tömörített változatait együtt tartalmazza pl. az alábbi praktikus tankönyv: Tabulae de Schematibus Petri MOS- ELLANI, a pluribus mendis quam diligentißime repurgatae …, Leipzig, Schmidt, Lorenz, 1559 (VD16 S 2207), http://digitale.bibliothek.uni-halle.de/vd16/content/structure/994002. 663 BARNER 1970, 245. A protestáns oktatás ellenpárja a korszakban a jezsuita oktatási rendszer volt, amely az 1599-es Ratio studiorummal nyerte el végső formáját. 664 Dissertationes Rhetoricae Quindecim: In illustri Academia Iulia eloquentiae cultoribus ex Aristotele, Cice- rone et Quinctiliano potißimum propositae, Helmaestadi, Typis haeredum Iacobi Lucij, 1617. Heidmann-nál életművéből mindazonáltal kiviláglik egyfajta Cicero-hangsúlyozás. Ezt bizonyítják Cicero-kiadásai is: CI- CERO, Partitionis oratoriae; CICERO, Orationes oratoriae (a kiadványok pontos címe és fennmaradt példányai nem ismertek, vö.: STÄCKER–HEITZMANN 2013.)

235 ján valamelyest változó) rétorikai elveit, amelyeket – legalábbis részben – Conring számára tankönyvei, könyvei közvetíthettek, ugyanazok, amelyek rétorikai műveltségét is alapvetően meghatározhatták. A fenti elemzés alapján úgy tűnik, hogy ezek a művek elsősorban Me- lanchthon munkái, rajta kívül a bevett iskolai szerzők (Georgius Maior, Mosellanus, Eras- mus [De copia verborum], Aphthonios, Hermogenés) és az 1600 körüli szerzők, Iunius, Kec- kermann, majd Vossius rétorikái lehettek. Az alábbiakban közölt elemzések során éppen ezért az ő műveiket vesszük alapul. Ugyanakkor természetesen tudatában vagyunk annak, hogy az ars rhetorica jellegéből fakadóan a kiválasztott szerzők által közölt praeceptumok más egykorú, közel egykorú rétorikusok műveiben alkalmasint ugyanúgy fellelhetők, a ha- tások és az átvételek forrása, iránya alig feltárható, a klasszikus rétorikai matéria a különféle rétorikákban kibogozhatatlan szövevényt alkot.665 Az ebben a szellemben felhasznált szerzők a következők:

Melchior Iunius, Artis dicendi praecepta, Strassburg, 1598 Bartholomaeus Keckermann, Systema rhetoricae, Hanoviae, 1612 Aphthoniou sophistou Progymnasmata. Aphthonii sophistae Progymnasmata. Accidit ejusdem interpretatio, ita emendata, ut nova videri possit, Lugduni Batavorum, Apud Abraha- mum Commelinum, 1626 G. Johannes Vossius, Oratoriarum institutionum, Lugduni Batavorum, 1619 (ez volt meg Conringnak) G. Johannes Vossius, Rhetorices contractae, sive partintionum oratoriarum libri quinque, Lugduni Batavorum, 1621 Melanchthon, Dialectices libri quatuor, Argentorati, 1529 Melanchthon, De rhetorica libri tres, Basileae, Frobenius, 1519 Erasmus, De copia verborum, Lutetiae Parisiorum, 1512

Bár Conring könyvtárában nem volt fellelhető, de a többi rétorikaszerző szempontjából fontos Cypriano Soarez rétorikája, a De arte rhetorica libri tres ex Aristotele, Cicerone et Quin- tiliano deprompti (1562).

665 A 16. századi grammatikákkal kapcsolatban teszi Bartók István a fenti a kijelentést: BARTÓK 2013, 133– 134. E helyt is köszönöm Bartók Istvánnak megszívlelendő tanácsait, a tárgyban folytatott értékes beszélgeté- seinket.

236

Inventio

Conring Boineburg bíztatására folyt bele a katalóguskérdés ügyébe, ez jelentette a mű megírásának elsődleges causáját, a másodikat (és fontosabbikat) pedig a hercegi könyv- tár személyes megtekintése. Ezt követően döntötte el, hogy írni fog a könyvtárról, a kataló- gusokról és a világ összes többi könyvtáráról. Kezdetben még nem tisztázódott le benne a műfaj kérdése, eleinte még vegyesen beszélt tractatusról és dicsőítésről, ami aztán később a laus javára dőlt el. A mű intentiójáról már januári leveleiben egyértelműen nyilatkozik: célja, hogy a könyvtárnak laus incomparabilist biztosítson. A fent bemutatott levelezésből a következő részletek tükrözik az alkotás folyama- tát:666

1661. jan. 19. (Boineburghoz): „Mihelyt ismét Helmstedtben leszek, Önnek címzett levél formájában értekezést fogok írni a katalógusról és erről a valóban emelkedett könyvtár- ról, és ki is nyomtatom (...) Ebben a kis munkában egyszersmind értekezni szándékozom mind az antik könyvtárakról, mind valamennyi híres újkori könyvtárról.” (= 620. jegyzet)

1661. jan. 19. (H. A.-hoz): „… durch dieses mittel die exemplaria häufiger unter die leute gebracht und laus incomparabilis Bibliothecae umb desto mehr kan ausgebreitet werden.” (= 623. jegyzet)

1661. jan. 30. (Boineburghoz): „Elogium Augustae bibliothecae ad te epistolae quasi forma perscribam, statimque edam.” (…) „Haec proxime excipiet bibliothecae vere Augus- tae laudatio.” (= 625. jegyzet)

1661. jan. 26. (Boineburghoz): „In Epistola multa deprehendes hactenus tibi forte incredibilia, et mecum miraberis; imo mirabitur, quisquis legerit.”

1661. ápr. 1. (H. A.-hoz): „... zumal meine Absicht ist, diese Abhandlung nach besten Kräften so auszuschmücken, daß man sie weder ihres Gegenstandes noch ihres Verfassers für unwürdig halten könne ...” (= 629. jegyzet)

666 A megadott részletek forrásait első idézéseiknél, a fent megadott lábjegyzetekben. Azok a részletek olvas- hatók magyar fordításban, amelyeket első közreadójuk, Peter Mortzfeld nem eredeti formájukban (korabeli németül vagy latinul), hanem modern német fordításban közölt.

237

1661. ápr. 7. (H. A.-hoz): „Mindenesetre az a szándékom, hogy a levelet könyvmére- tűvé bővítsem, hogy az olvasó még inkább kötelezve érezze magát a Bibliotheca Augusta csodálatára ...” (= 632. jegyzet)

1661. ápr. 15. (H. A.-hoz): „...mert miközben én Főméltóságod teljesítményét mások, régiek és újak teljesítményével összehasonlítva annak bizonyításán fáradozom, hogy ez amazokét felülmúlja, arra kényszerülök, hogy az egész világ valamennyi könyvtáráról be- széljek – amit talán senki más nem tett meg énelőttem.” (= 635. jegyzet)

1661. máj. 4. (Boineburghoz): „A kezem alatt vált ilyen hosszúvá, mert a Biblotheca Augustát rangjához illően csupán a minden idők könyvtáraival való összehasonlítás révén lehet a megfelelő fénybe állítani.” (= 638. jegyzet)

1661. máj. 5. (H. A.-hoz): „Übersende ietzo abermals 2 bogen angehend das Admi- randum IVtum de numero librorum, worinnen E. Durchl. den Vorzug zu haben Ich verhoffentlich demonstrieren werde, maßen denn der behuef allemahl ad comparationem instituendam von alten Bibliotheken, nun auch in diesem theil, von mir discurriret wird.” (= 637. jegyzet)

1661. máj. 5. (H. A.-hoz): „Scheinet aber das gantze werck möchte wol auff achtzehen bogen hinauslauffen, und also der libellus seine justam magnitudinem bekommen …” (= 635. jegyzet)

Amikor Conring már az első pillanatban (amikor még tractatusról beszélt és „kleines Werk”-ként hivatkozott rá) szükségét érezte, hogy August herceg könyvtára mellett a világ valamennyi könyvtáráról is értekezzék, valószínűleg öntudatlanul is a laushoz illő méretek igénye merült fel benne. Ezen a ponton feltehetőleg mélyen bevésődött rétorikai automatiz- musok jelenléte ragadható meg. Rétorikai alapú gondolkodása miatt hozta meg azt a döntést, hogy a mű bőséges, gazdag, terjedelmes legyen. Miként láttuk, a fő műfaj tudatos szinten is hamarosan a laus lett. Az inventio során ez határozta meg a további lépéseket.

238

Admiranda

„In Epistola multa deprehendes hactenus tibi forte incredibilia, et mecum miraberis; imo mirabitur, quisquis legerit.” (1661. jan. 26. Conring levele Boineburghoz)

Az admiratio a klasszikus rétorikában az elocutióban és az inventióban is megtalál- ható. Az elocutión belül a pragmatikus alakzatokhoz, méghozzá a mondatalakzatokhoz, az indulati alakzatokhoz és a kérdés alakzataihoz sorolható, az inventióban pedig a narratio kidolgozásánál van jelentősége.667 Az admiratio azonban nem csupán alakzat, hanem hatás- esztétikai kategória is. Ebben a minőségében pedig a genus demonstrativumhoz tartozik.668 Hatása is vizsgálható mind az elocutio, mind az inventio szempontjából. Az elocutio terén a helyesen kidolgozott ornatus esztétikai hatását nevezzük admiratiónak.669 Conring esetében az admiratio jelenségét azonban az inventio szempontjából vizsgáljuk.670 Az ő inventiót alapvetően meghatározó szándéka ugyanis a csodálatkeltés volt.671 A csodálatkeltéssel mint az inventio legfőbb szempontjával korszakunkban igazán hangsúlyosan Bartholomaeus Keckermann Systema rhetoricaejében találkozhatunk. Kec- kermann így fogalmaz az inventio tárgyalásának legelején: „Inventio orationis non debet esse nimis obvia et vulgata, sed talis, quae habeat aliquid admirationis.” (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 19.) Keckermann szerint tehát a csodálatkeltés az inventio legfontosabb alapelve, mert a szónok csak így tudja igazán elnyerni a hallgatóság figyelmét, jóindulatát és áthevíteni lelkületét.672 Keckermann Ciceróra hivatkozik: „Eloquentiam (...) ego nullam existimo, quae admirationem non habeat. (Epist.quadam ad Brutum)”673 Majd a Rhetorica

667 LAUSBERG 1990, § 808, § 768. 668 LAUSBERG 1990, § 61,3. Az admiratio e kettős szerepe (alakzat és hatás) Cicerónál már teljes kidolgozottsá- gában megtalálható (vö.: HWdR, s. v. Admiratio, col. 110–111). 669 HWdR, s. v. Admiratio, col. 111. 670 Nem kétséges, hogy Conring szabályszerűen megalkotott laudatiójában az ornatusból fakadó admiratio is megvalósul, azonban ennek az elemzésétől itt eltekintünk, hiszen jelen esetben az admiratio az inventio szem- pontjából érdekes számunkra. 671 A 3. admirandumban, a könyvek beszerzésének bemutatása után, mielőtt rátérne August könyvtárának tény- leges bemutatására, Conring így szól Boineburghoz: „Propius nunc ad ipsam Bibliothecam est accedendum: quae hactenus enim admiratus mecum es, Illustris Boineburgi, quasi extra illam sunt, atque ad illud causse genus quam effectricem appellamus tantummodo pertinent. Praebet autem ipsamet Bibliotheca non minus multa admiranda: in librorum numero, in bonitate, in dispositione, et in loco idoneo. Et vero in hisce quatuor potissimum (addi enim et quintum debet, aptitudo scilicet utendi) cujuslibet Bibliothecae perfectio consistit.” (81–82.) A szövegrész belső expositio az új tartalmi egység előtt, amely összefoglalja röviden, hogy a követ- kezőkben miről is lesz szó. 672 KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 19. 673 A helyet minden bizonnyal Quintilianus közvetítette a rétorikusok számára (QUINT., Inst., IV, 1, 40). Kec- kermann nem pontosan idézi, hanem parafrázisát adja. Quintilianusnál eredetileg a következőképpen szerepel: „nam eloquentiam, quae admirationem non habet, nullam iudico.” (QUINT., Inst., IV, 1, 40) A helyet azonban ebben a formában Cicerónál sehol sem találtam. Lehetséges, hogy valóban a Brutushoz írt levelek valamely

239 ad Herenniumra: „Qua rara atque ardua sunt, ea ex principio pulchra et iucunda hominibus videri solent.”674 Ezt követően így folytatja: „Si velis pulchram et iucundam orationem habere, necesse est tales res invenias, quae sint rarae et arduae, quaeve non cuivis inter auditores, poterant in mentem venire; Talia enim admirationem concitant.” (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 19.) Ritka („rarae”) és különleges („arduae”) érvek szükségeltetnek tehát az admiratio előidézéshez. A szöveg erre való képessége pedig Keckermann szerint a mű gratiájáról, esztétikai értékéről árulkodik. A másik, Conring könyvtárában is meglévő szerző, Melchior Iunius szintén érinti az inventio kapcsán az „admirabile” fogalmát, egyszer az éthosból (mores) vett argumentumok- nál, majd pedig a pathosból vett érveknél. A mores-ből vett érvek szerinte is főként arra szolgálnak, hogy segítségükkel a szónok elnyerje a hallgatóság jóindulatát, azaz, hogy a hall- gatóság egyöntetűen azt gondolja a tárgyalt dologról, amit a szónok kíván. Itt jegyzi meg Iunius a következőt: „Huc accidit quod argumenta haec bene tractata admirabilem faciunt eloquentiam: laudem oratori conciliunt summam.”675 Az admirabile másodlagos (hatásában tekintett) jelentése itt valószínűleg ez lehet: „nagy meggyőző erejű” – méghozzá tág értelem- ben véve, azaz, hogy az ilyen tulajdonsággal felruházott szöveg hitelesen, sikerrel juttatja el a hallgatóság lelkéhez az információt. Iuniusnál a pathosból, azaz az érzelmekből vett érvek hatásaként is előfordul a jelző. Ezek az argumentumok szerinte szintén a meggyőzés (persuadere) szempontjából kiválóak, mert a lelkeket megindítják (permovere), és lángra gyújtják (inflammare). Különösen hatá- sos, ha a szónok maga is felindul, ráadásul mások ügyében, ugyanis mások dolgai általában sokkal kevésbé indítanak meg bennünket, mint a magunkéi: „... cum aliena non nos ita, ut nostra moveant: mirabile quoque videatur, toties oratorem irasci et dolere, praesertim in rebus alienis.”676 A „mirabile” jelző hatásában valószínűleg itt is annyit jelent, hogy „meg- győző”, ismét a fenti, kibővített értelemben.

gondolatának parafrázisa, amely már Quintilianus korában szabadon keringett, de akár a De oratore tartalma alapján is „kikristályosodhatott”, amelyben Cicero valóban sokat beszél az eloquentia és az admirabile össze- függéseiről a legkülönfélébb szempontból. A teljességhez hozzátartozik, hogy Quintilianus ezt az állítólagos Cicero-helyet az elocutio kapcsán, tehát az ornatus és az admiratio mint hatás kapcsolata illusztrálására idézi (vö.: HWdR, s. v. Admiratio, col. 111). Keckermann tehát helytelenül használja fel a megállapítást, hiszen ő az admiratiót itt az inventio szempontjából vizsgálja. 674 A hely valódi forrása: CICERO, De inv., II, 114: „… quae enim rara et ardua sint, ea experiendo pulchra et iucunda hominibus videri …” Látható, hogy az eredeti „experiendo”-ból lett az „ex principio”. 675 Melchior IUNIUS, Artis dicendi praecepta, Strassburg, 1598, 206.: XI. De argumentis moratis et concilian- tibus. 676 Uo. 223.: XII. De moventibus et perturbantibus argumentis.

240

Az „admirabile”, „mirabile”, „admiratio” fogalmak itt, az inventión belül tárgyalva tehát valamiféle olyan minőséget jelentenek, ami a hallgatóságban képes előidőzni egy bizonyos állapotot, a „csodálkozás” állapotát, amely állapot a szónoki beszéd fő funkciói, a docere, delectare, movere közül a legutolsót valósítja meg, s mindennek segítségével sikerrel, hitelesen juttatja el a kívánt információt a hallgatósághoz (ezt érthetjük „meggyőzés” alatt). Mivel a vizsgált korszakban az ornatus szerepe jelentősebbé válik, a jezsuita Cypri- ano Soarez (1524–1593),677 valamint a „mirabile rétora”, az acutezza-tanának kidolgozója, Emmanuele Tesauro (1592–1675) az admirabile jelenségét inkább a delectare elvével ösz- szekapcsolt elocutio szempontjából hangsúlyozza.678 Náluk a movere teljesülése mellett ugyanis a delectare is hangsúlyossá válik.679 Keckermann-nál és Iuniusnál mindenesetre úgy tűnik, hogy a „mirabile” alatt némi- képp mást értettek az inventióban, és mást az elocutióban. Az előbbiben a „meggyőző” lehetett a mögöttes jelentése (a fent megjelölt, tág értelemben), utóbbiban a „gyönyörködtető”. Erre a kétféle értelmezésre jó példa Iunius rétorikája, akinél nemcsak az inventióban, hanem az elocutióban is megjelenik a „miror” ige, de inkább már „gyönyörködve csodál” értelem- ben.680

677 Cypriano SOAREZ, De arte rhetorica libri tres ex Aristotele, Cicerone et Quintiliano deprompti (1562) Soa- rez egyébként is elocutióközpontú, ő „nyitott szabad utat a copia verborumnak, az ornamentikának, a közismert barokk dekorativitásnak, a textusok pompájának, a docere és a movere/flectere elvei mellett a delectare foko- zottabb érvényesülésének.” Szerinte „a kellő díszítettség nélkül kifejtett gondolat olyan, mint a hüvelyéből ki nem rántott kard. A beszédektől elvárt hármas követelménynek a felékesítésből (De ornatu, III/3) kell fakadnia és megvalósulni, így lesz a beszéd fontos (gravis), kellemes (suavis), tudós (eruditus), szabad emberhez illő (liberalis) és csodálatos (admirabilis)”. (Vö.: BITSKEY 2004, 246–247.) (A kard-hasonlatot Melchior Iunius is hozza [IUNIUS, Artis dic. praec. 1589, 317.] minden bizonnyal Soarez alapján.) 678 Tesauro szerint „a csodálatkeltés nélküli beszéd érdektelen, unalmas és ebből következően hatástalan”. (Vö.: BITSKEY 2004, 265.) Emmanuele Tesauro irodalomelméleti főműve, a Cannociale aristotelico 1654-ben jelent meg Torinóban, és noha latin fordítása majdnem 50 évvel később jelent meg (Idea argutae et ingeniosae dicitionis, Franfurt–Leipzig, 1698), hatása Németországban egyre erőteljesebben kimutatható (BITSKEY 2004, 264.), főként az inscriptiókon és az emblematikában megjelenő lapidáris stílus terén (FULLENWIDER 1986). 679 Soareznél is előkerül az admiratio az inventióban, de akkor is a delectare kapcsán: „in illis enim causis quae ad delectationem exornantur, ii loci tractandi sunt, qui movere possunt expectationem, admirationem, volup- tatem.” (SOAREZ, De arte rhet. 1569, 16.: 41. Quid in amplificatione servandum) 680 IUNIUS, Artis dic. praec. 1589, 344.: XX., De oratoriae orationis ornatu et amplitudine: „Neque unquam oratorem quis est miratus, quod Latine [„helyesen”] loqueretur: nec extulit verbis eum, qui ita dixisset, ut qui adessent intelligerent quid diceret: sed in ornatu atque amplitudine laus maxime oratoris est posita.” Vagy később ugyanitt: „Nam qui libenter audiunt, et magis attendunt, et facilius credunt: plerunque delectatione ipsa capiuntur: nonnunquam admiratione auferuntur: quemadmodum ferrum oculis adfert aliquid terroris: et ful- mina ipsa non tam hominis confunderent, si vis eorum tantum, non etiam fulgor timeretur.” Később a XXI. fejezetben (De decoro seu aptitudine orationis) a stílushibák kapcsán, azoknál a szónokoknál akik „pathetice ac concitate volunt loqui”, és ezért különleges jelzőket halmoznak: „Deinde auditores, quia occupati iam et obsessi illorum animi, oratorem mirantur, nec animadvertunt, utrum verbum aliquid novum, inusitatum, pe- regrinum adferatur.”

241

Tévedés volna természetesen az „admirabilis”, „mirabilis”, „admiratio” szavak el- sődleges jelentését elfelejteni. Hiszen éppen ez jelezhette mind az érvek, mind a stílus terén azt a szikrát, amelynek köszönhetően a szónok szava valóban eljuthatott a hallgatóhoz/olva- sóhoz, benne meggyőzést/megindultságot, gyönyörködést keltett. Ezért volt alkalmas terminus technicusként is e bonyolult lelki folyamatok megragadására. Az admirabilis a barokk rétorikában feltehetőleg a szövegnek azt a képességét jelentette, amelynek révén meg tudta valósítani legfőbb feladatait, a moverét és a delectarét.681 Hermann Conringnál ebben az értelemben kell az egyes admirandumokra tekinteni, elsősorban tehát az inventio szempontjából. Az „admirandum” kifejezés – a fentieknek meg- felelően – nála körülbel annyit tesz, hogy „csodálkozásra késztető, meggyőző, azaz az infor- mációtartalmat sikerrel átadni képes érv”. Belső címekként ezek tagolják nála az argumentatiót.682

Ezek a következők, kiegészítve a herceg jeles tulajdonságaival: A hét admirandum: 1. az alapító 2. az a tény, hogy maga az alapító fejlesztette a tökéletességig 3. a könyvbeszerzés módja 4. a könyvek mennyisége 5. a könyvek minősége 6. a könyvek felállítása 7. a könyvtár épülete

681 L. a 677. (Soarez)-jegyzetet. Bitskey István meggyőzően mutatja be a katolikus rétorikai praeceptum-irodalom elemzése kapcsán, hogy legfőbb céljuk a meggyőzés volt, „a szóművészet hatalmának teljes tudatában is az amberi belátás alakítása, a vallásos érzület elmélyítése, ez pedig a movere primátusát jelenti. A tanítást és a gyönyörködtetést többnyire a megindítás szolgálatában értelmezték, s túlnyomórészt ennek sikere érdekében hangsúlyozták szükségességét.” (BITSKEY 2004, 270.) Számomra úgy tűnik, hogy a mirabile a – sommásan fogalmazva – Soarez által megteremtett barokk rétorika egyik alapelve volt, amelyet a protestáns szerzők kö- zött először Keckermann hangsúlyozott igazán, majd pedig Tesauro rétorikájában nyerte el a maga teljességét. Jól érzékelhető, hogy a két protestáns szerző, Keckermann és Iunius is nagyban támaszkodott Soarezre. 682 Az „admirandum” kifejezést egyébként gyakran használták a korabeli címadásban. Egy „Conring-közeli” példa: Iusti LIPSI Admiranda sive de magnitudine Romana Libri Quattuor ad Serenissimum Principem Alber- tum Austrium, Antwerpiae, Ex off. Plantiniana, Apud I. Moretum, 1598. A bevezetőben a római admirandu- mokról Lipsius mesterien átviszi a szót a megszólított uralkodóra: „Iam et ADMIRANDORUM ille titulus, an non ad te traheret in varia virtute sic ADMIRANDUM?” Vagy: „Et quae non maiora magisque ADMIRANDA [kiemelés az eredetiben is] a te, vel in te expectemus?” Majd felsorolja az uralkodó erényeit. Így kezdi: „Inter historiarum fructus, Serenissime Princeps, ego illum eximium habeo, qui ad Sapientiam et rerum in orbe Admirandarum cognitionem ducit.” Magánál Tesaurónál főműve latin fordításában (Idea argutae …) az 1. fejezet címe: De argute dicendi ratione ejusque admirandis laudibus.

242

August herceg személyének négy sarkalatos tulajdonsága: 1. bibliofilia 2. rendkívüli műveltség 3. szorgalom 4. hosszú élet.

Admiranda – inventio a laus szemszögéből

Az admiranda, azaz az érvek kiválasztását a műfaj, a laudatio követelte, melynek mű- faji meghatározását természetesen már az antikvitásban megtaláljuk. Egyik tömör, praktikus összefoglalása Aphthonios művében volt olvasható. Aphthonios és Hermogenés Progym- nasmái a 16. század során jelentősen elterjedtek Európában, a protestáns rétorikaoktatás pedig előszeretettel támaszkodott rájuk.683 Aphthonios művének vezető szerepe a progymnasmata-gyűjtemények között kétségtelen a 17. században. Vossius is beledolgozta tartalmát saját munkáiba.684 Mint láttuk, az említett művek Conring könyvtárában is megvoltak, Aph- thonios ráadásul a Conringra egyébként is nagy hatást gyakorló Daniel Heinsius kiadásában és fordításában. A szűkszavú tételbejegyzés, „Theonis & Aphthonii progymnasmata. Lugd. Bat. 1626” (Bibl. Conr. 177., Nr. 867) ugyanis minden bizonnyal az ő görög–latin Aph- thonios és Theón-kiadására utal.685 Conring Hermogenése (Bibl. Conr. 177., Nr. 869) is könnyen azonosítható, ez Caspar Laurentius nagy görög–latin kiadása volt 1614-ből.686 Ha Aphthonios rendszere687 szerint tekintjük, kétségtelen, hogy Conring legfőkép- pen egy személyt (persona), meghozzá egy herceget dicsőít. A másik dicsőített tárgy, a

683 BITSKEY 2004, 268.; MARGOLIN 1979. 684 HWdR, s. v. Barock, col. 1293–1294. 685 Aphthoniou sophistou Progymnasmata – Aphthonii sophistae Progymnasmata: Accidit ejusdem interpretatio, ita emendata, ut nova videri possit, Lugduni Batavorum, Apud Abrahamum Commelinum, 1626. Érdekes, hogy a címlapon nem jelenik meg Daniel Heinsius neve. Az általam használt példány címlapjára a tulajdonos írta fel Heinsius nevét. Aphthoniusnak több latin fordítása is készült a 15. sz. második felében és a 16. sz. során, a fordítók között volt Rodolphus Agricola, Bonfini (Hermogenéssszel együtt, Mátyásnak ajánlva), Johannes Camerarius (Libellus Progymnasmatum … in sermonem latinum conversum a J. CAMERARIO, 1567). Vö.: BITSKEY 2004, 268. 686 Ermogenous Techné rhétoriké teleiotaté: Hermogenis Ars oratoria absolutissima, et libri omnes: Cum nova Versione Latina e regione contextus Graeci, & Commentariis Gasparis Laurentii, Coloniae Allobrogum, Apud Petrum Aubertum, 1614. 687 „Hoc autem exornationis genere laudari debent Personae, Res, Tempora, Loca, ratione carentia Animalia, etiam Plantae. Personae quidem, ut Thucydides, ut Demosthenes. Res, ut justitia, ut temperantia. Tempora, ut ver, ut aestas. Loca, ut portus, ut horti. Ratione carentia Animalia, ut equus, ut bos. Plantae, ut olea, ut vitis. Sed laudantur aut communiter, aut sigillatim. Communiter quidem, ut universi Athenienses: sigillatim autem, ut aliquis Athenienis. Atque hoc quidem modo Laudatio dividitur. Eam autem his capitibus conficies. Primum exordiere, pro eo ac materia subiecta feret: deinde afferes genus, quod in gentem, patriam, maiores, ac parentes distribues. Post haec educationem, quam in vitae instituta, artes ac leges diduces. Deinde potissimum Lau- dationum caput, res gestas, adduces: quas in animi bona, fortunae, et corporis distribues. Bona quidem animi,

243 könyvtár besorolása már kicsit problematikusabb. Aphthonios kategóriái szerint egyszerűen csak hely (locus) lehetne, de érezzük, hogy ez kevés. A probléma felmerülése egyébként önmagában is a könyvtár Schwartzkopfnál már bemutatott kettősségére – a könyvtár mint valós tér/a könyvtár mint szimbolikus tér – mutat rá, ami természetesen Conringnál sincs másként. Amennyiben tehát a könyvtár nem csupán valós tér (locus), hanem szimbolikus tér is, azaz a herceg bölcsességének szimbóluma, abban az esetben nem csupán locus, hanem, dolog (res) is. Tehát esetében mindkettő dicsőítéséről szó van. A kérdés azonban ennél ösz- szetettebb, és tulajdonképpen arról árulkodik, hogy a művet Conring – miként ezt levelezé- sében nyilvánvalóvá is tette – valóban két fő komponensből, egy uralkodólaudációból és egy könyvtárlaudációból szerkesztette össze, a fő keretet pedig az uralkodólaudáció adta. Tud- niillik a locus/res elem máshonnan is tekinthető: a könyvtár – ismét Aphthonios rendszeré- nek megfelelően – a persona laudatiójában a személy által véghezvitt dolgok, a res gestae kategóriájába is tartozhat. A persona dicséretéhez az Aphthonios kínálta lehetőségek közül Conring egyébként is elsősorban a res gestae-t használta fel, amelyeket valóban – Aphthoniosnak megfelelően – pozitív jellemvonásokból fakadó javakra (animi bona), valamint a szerencsének köszön- hető (fortunae bona) és a test adottságaiból (corporis bona) fakadó előnyökre osztott fel. Herzog August esetében (l. fönt az argumentatio vázlatát) a lélek javait (animi bona) a bibliofilia, a rendkívüli műveltség és a szorgalom jelentik; a test javait (corporis bona) a hosszú élet („senex sine senio”, l. később); és bár a vagyon adta pozitívumok (fortunae bona) kifejezetten a címként megnevezett argumentumok között nem szerepelnek, mégis az egész szö- vegben háttérfeltételként jelen vannak, hiszen a könyvek megvásárlása nem lett volna lehetséges valamiféle vagyon nélkül: a „hatalmas költségek” toposza ugyanis számtalanszor

ut fortitudinem, ut prudentiam: corporis, ut formam, ut celeritatem, ut vires: fortunae, ut opes, divitias, clien- telas. Quibus comparationem addes: qua per contentionem, ei quod laudabis, maius ac praestantius attribues. Postremo, epilogo precationi persimili, concludes. (APHTHONIUS, Progymnasmata 1626, De laudatione, 40– 42.) — Melanchthon szintén nagy teret szentel a genus demonstrativum tárgyalásának. Ez a beszédnem a De rhetorica libri tres (Basel, 1519) legterjedelmesebb első könyvének csaknem háromnegyedét teszi ki. Me- lanchthon két részre osztja a genus demonstrativumot, a genus dialecticumra és a laudatorium vituperatori- umque-ra. (l. az összefoglaló táblázatot erről a mű 65. oldalán). Ez utóbbit a persona, a facta és a res dícséretére/feddésére osztja tovább. Melanchthon azonban – ami az argumentumokat illeti – nem helyesli a narratio genera bonorum szerinti felépítését (ez Aphthonios módszere), hanem sokkal inkább az időrendi sorrendet preferálja, amit a históriához hasonlít: „Narratio laudum personae simillima est historiae, nec enim placet quod solent nonnulli principio narrationis dividere genera bonorum, et ex iis veluti membris orationem ducere, ut cum primum commemorant bona animi, quam fuerit, quem praedicant tenax iusti, quam pius, quam fortis etc. Deinde quae fortunae sunt, quibus natalibus, quorum studio ad id fortunae culmen evectus sit. Con- fusior sit talis narratio … (…) et olet nescio quid triviale ac scholasticum.” (50.) Melanchthon szerint tehát a dicsőítendő személy életének eseményeit életkor kerint kell sorra venni: „Sunt igitur loci inventionis in hoc genere: Natales, Educatio, Adolescentia, Iuventus, Senectus, Mors.” (51.) Conring inkább az Aphthonius javasolta inventiót követi laudatiójában, ám néhány Melanchthon által közvetített szempontot is érvényesít saját narratiójában, miként később látni fogjuk.

244 előfordul a műben. A könyvtár létrehozása, valamint a fő tétel („az alapító egymaga rendezte el és fejlesztette a tökéletességig”) a fenti tulajdonságoknak volt köszönhető. A fent bemutatott személyből vett érvek (argumenta a persona) tehát dialektikai szempontból a relatio kategóriáján (pros ti) belül causae efficientesszé, előidéző okokká válnak.688 A könyvtárnak az inventio szempontjából való kettős minőségét az a körülmény is mutatja, hogy a laudatio keretében értelmezett res gestae nem csupán a könyvtár-blokkban (3–7. adm.), hanem a hercegi tulajdonságokon (1–4.) belül, valamint az 1. és 2. admirandumban is tárgyaltatik, a szigorúan vett könytár-blokkon belül pedig lépten-nyomon kiderül, hogy mindez az uralkodó erényeinek (causae efficientes ex qualitate [ex virtutibus]) köszön- hető. Tehát a „szakmai” részbe is beépül az inventio szintjén a laus műfaja. A könyvtár bemutatásának argumentumai alapjában véve követik Justus Lipsius meghatározását: „Bibliotheca tria significat: locum, armarium, libros.” (Syntagma 1602, 9.) Conringnál locusnak a 7. admirandum (a könyvtár épülete), armariumnak a 6. admirandum (a könyvek felállítása), librinek a 4. és az 5. admirandum felel meg. A lipsiusi meghatározás mögött – miként korábban is láttuk – a definitio dialektikai locusa húzódik meg, amely a „Quid sit?” kérdésre válaszol, legfőbb eszköze pedig a divisio. A definitio a rétorikai inventio egyik legalapvetőbb eszköze,689 amelyet a diákok a dialektikai tanulmányok során sajátítottak el. Conring természetesen ismerte Lipsius Syntagmáját, de könyvtárában megvolt Rudolphus Agricola De inventione dialectica libri tres című műve is (Paris, 1542).690 Melanchthon vonatkozó műveit pedig – miként láttuk – az iskolai oktatásból szükségszerűen ismernie kellett. Agricola a következőképpen adja meg a divisióval történő definitio megha- tározását: „Divisio igitur est generis in species per differentiam diductio.” (11v) Ennek meg- felelően Lipsius könyvtár-definitiója így hangozhatna: „A könyvtár közös helyen, meghatározott rendben felállított [véleményem szerint az armamentarium/könyvszekrény valójában ezt jelenti] könyvek sokasága.” Miszerint a könyvek a genus, a könyvtár a species, a többi elem az accidentia, amelyek azokat a differentiákat adják, amelyek révén a könyvtől (genus) eljutunk a könyvtárig (species). Azaz: közös helyen (locus), sok (quantitas), rendezett (qualitas).691 A definitio kategóriái tehát alapjában véve felölelik a 4–7. admirandumot.

688 Vö.: MELANCHTHON, Dialectica 1536 (50. fájl, l. a bibliográfiát): Relationes ex qualitate, a jelen esetben „ex virtutibus” és „ex qualitatibus corporis”. 689 Pl. SOAREZ, De arte rhet. 1569, 6. 690 Vö.: 234. skk. 691 Bár az első mondat definitiójában Lipsiusnál sem jelenik meg, később azonban az ő szövegében és Con- ringnál is nagyon fontos tényező, hogy a könyvtár létének csak akkor van értelme, ha használják. Ez a gondolat származhat valamely utilitas-felfogásból, de ugyanennyire a dialektikai gondolkodásból is, hiszen az aris- totelési kategóriák egyike a relatio (pros ti), ami a „mire való?” kérdésre is válaszol (terminus), következés- képpen bevett eleme az argumentációnak. Vö.: MELANCHTHON, Dialectica 1536, (49. fájl, l. a bibliográfiát).

245

Míg a 6. admirandum (könyvek felállítása)692 a qualitast a könyvtár, tehát a species szem- pontjából veszi, addig az 5. admirandum (a könyvek minősége) a genus, azaz a könyvek minőségét tárgyalja, ami természetesen a species, azaz a könyvtár minőségét is meghatá- rozza. A 4. admirandum (a könyvek mennyisége) hasonlóképpen egyszerre szól a genus, azaz a könyvek mennyiségéről és a species, azaz a könyvtár nagyságáról.693 Azt, hogy az argumentatio e része valóban az aristotelési kategóriákra épül, az az apró körülmény is mutatja, hogy Conring a quantitas szempontját (4. adm.) itt a qualitatas (5. adm.) elé veszi, miként ez Aristotelésnél, és a rá alapuló dialektikákban is megfigyelhető. A 3. admirandum (a könyvek beszerzésének módja), amellyel Conring kiegészíti Lipsius szempontjait, ha a genus, azaz a könyvek beszerzése felől nézzük, az actio vagy a passio kategóriáját teszi ki (a könyveket beszerzik/a könyvek összegyűlnek), ha viszont a species, azaz a könyvtár szempontjából, akkor a relatiójét, méghozzá causa efficiensként, hiszen a könyvek beszer- zése a könyvtár létrejöttéhez vezet. Ez utóbbi értelmezést Conring saját szavai is alátámaszt- ják, ugyanis érdekes módon a 3. admirandum végén utalást tesz erre művében. Maga mondja meg, hogy az eddigiek, tehát leginkább a könyvek beszerzési módjának taglalása nem volt más, mint előidéző ok, és most fog rátérni magára a herceg könyvtárára. A részlet egyben arról árulkodik, hogy mennyire meghatározta a régiségben a szövegalkotást a logikai gon- dolkodás: „Proprius nunc ad ipsam Bibliothecam est accedendum: que hactenus enim admiratus mecum es, Illustris Boineburgi, quasi extra illam sunt, atque ad illud causse genus quam effectricem appellamus tantummodo pertinent.” (81.) Az inventiót összegezve tehát elmondhatjuk, hogy Conring szövegében az argumentumok összegyűjtése elsősorban a laus szempontjából történt, méghozzá a személy dicsőíté- sének „res gestae” kategóriája alapján. Ezek az argumentumok az egész művet átszövik, valójában a könyvtárról szóló argumentumokat is a maguk körébe, azaz a laudáció körébe vonják. A herceg kiváló tulajdonságai mintegy causae efficientes-ként működnek, ezek kö- vetkezében tud csupán létrejönni a könyvtár. A könyvtár bemutatása mindazonáltal elsődle- gesen dialektikai argumentumokon alapul, részeit az aristotelési kategóriák adják.

692 A mű szövegéből kiderül, hogy a könyvtár felállításának taglalása Conringnál is a jól rendezettség bemuta- tását jelenti. Az „ordo”, a rend szerepének a fontosságához a korszakban l. TRUNZ 1995, 7. skk. 693 A 4. admirandum így szépen egyesíti magában a quantitas két alapítusát, amelyek részben a „quantum?”, részben pedig a „quot?” kérdésekre válaszolnak. Vö.: MELANCHTHON, Dialectica 1536, (28. és 29. fájl, l. a bibliográfiát): „Quantitatem esse, quae proprie dividitur, sicut magnitudo in spacia, numerus in unitates.”

246

Elocutio Ausschmücken — kidíszíteni

„... zumal meine Absicht ist, diese Abhandlung nach besten Kräften so auszuschmücken, daß man sie weder ihres Gegenstandes noch ihres Verfassers für unwürdig halten könne ...” (1661. ápr. 1. Conring levele August herceghez = 629. jegyzet)

„Mindenesetre az a szándékom, hogy a levelet könyvméretűvé bővítsem, hogy az ol- vasó még inkább kötelezve érezze magát a Bibliotheca Augusta csodálatára ...” (1661. ápr. 7. Conring levele August herceghez = 632. jegyzet)

„Scheinet aber das gantze werck möchte wol auff achtzehen bogen hinauslauffen, und also der libellus seine justam magnitudinem bekommen …” (1661. máj. 5. Conring levele August herceghez = 635. jegyzet)

Illőség

Miként korábban is említettük, a fenti levélrészletek közül az első egyfajta tágabban értelmezett elocutióra vonatkozik, amely a szöveg nem csupán nyelvi, hanem teljes kidol- gozásáról szól, beleértve a terjedelmi megfontolásokat is. A mellékmondat pedig elárulja, hogy mindennek az illőség, a „prepon”, „aptum” – a barokk rétorikában különösen hangsú- lyozott694 – elve alapján történik: a végeredménynek mind a tárgyhoz, mind a szerzőhöz méltónak kell lennie. A „prepon” elvét mind Keckermann, mind Melchior Iunius hangsúlyozza. Kecker- mann a következőképpen szól a szöveg és a szónok személyének illőségéről: „Imo etiam videre debet orator, an proposita inventio sit suae personae accommodata: Nam si aliena a sua persona dicat, pro imprudenti aut improbo habebitur, et nihil auditoribus persuadebit; quandoquidem ut verissime dictum est, Mores non tam oratio persuadet, quam mens dicen- tis.” (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 20.) Így hiteles és meggyőző csupán a szónok. Conring levelezésében máshol is érintette az illőség kérdését: 1661. május 4-i levelében a mű címével kapcsolatban írta Boineburgnak, hogy kitart a „levél” megjelölés mellett, mert nem tartja a Bibliotheca Augusta valódi hírnevéhez méltónak, ha már a címben laudációt ígérne.695 A

694 HWdR, s. v. Barock, col. 1306. 695 L. a 640. jegyzetet.

247 megjegyzés egyfajta stílusbeli visszafogottságra is utal, s ez megfelel annak a humanista mértéktartás-elméletnek, amely a 17. században is él, és amelyre a rétorikusok újra és újra figyelmeztetnek. Az „aurea mediocritas” betartása alapkövetelmény a korszakban.696 Az il- lőség tehát Conring számára mind a szerző, mind pedig a tárgy szempontjából a téma tudós, alapos és visszafogott kifejtésében állhatott.

Ornatus et amplitudo

A szöveg kiterjesztése, az amplificatio természetéből fakadóan az inventióhoz és az elocutióhoz is tartozhat. A rétorikaszerzők éppen ezért saját hangsúlyaiknak megfelelően he- lyezték el saját rendszereikben. Melanchthon,697 Soarez és Melchior Iunius egyértelműen az elocutiónál tárgyalják, míg Keckermann az inventio hangsúlyos részeként,698 de nem ki- hagyva az elocutióból sem699. Soarez és Keckermann emellett elsősorban az érzelmek fel- keltésével s ezáltal a „movere”-vel hozza kapcsolatba az amplificatiót. Soarez szerint az amplificatio nem más, mint súlyosabb argumentatio, amely a lelkek megindításához járul hozzá.700 Ezért ő egyenesen a De affectibus c. fejezetben kezdi el tárgyalását. Keckermann szerint pedig: „Az amplificatio a szónoki mesterség kútfeje, amely kiváltképp fontos ahhoz, hogy heves érzelmeket váltson ki a hallgatóban.”701 Iunius nem hangsúlyozza különösebben az amplificatiónak az érzelmek felkeltésében betöltött szerepét, nála az amplificatio az illő ornatus része. Jóllehet Bartholomaeus Keckermann is hasonló elveket vall,702 Hermann Con- ring a fenti levélrészletben olvasható felfogását az illő díszítettség és a terjedelem kapcsola- táról legplasztikusabban Melchior Iunius rétorikája írja le.

696 BARNER 1970, 255. 697 MELANCHTHON, Rhetorica 1519, III, De amplificatione, 118–120. Melanchthon is első helyre veszi az amp- lificatiót elocutión belül, viszont semleges módon mutatja be. 698 L. az amplificatióról szóló fejezet (KECKERMANN, Syst. rhet., I, VII) teljes fordítását: IMRE 2000, 189–206. 699 KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 139. 700 „Maxima vis existit oratoris in hominum mentibus permovendis, quod amplificatione fit. Est enim amplificatio gravior quaedam argumentatio, quae motu animorum conciliet in dicendo fidem.” (SOAREZ, De arte rhet. 1569, 22.) 701 „Amplificatio potissimum est Rhetoricae artis caput, pertinens praecipue ad movendos affectus in auditore.” (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 67.) 702 „Elocutio sive exornatio consistit tum in quantitae, tum in qualitate.” (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 139.) Majd az elocutio erényeinek felsorolásánál: „Sit ergo elocutio congrua, pura, perspicua, apta et decens, gravis, splendida et ornata, sonora et apte dimensa. Denique ita, ut convenit, copiosa.” (Uo.) — A gondolat Vos- siusnál is felfedezhető. Vossius szerint a rétorikai elocutio a fellelt és elrendezett dolgok mondatok és szavak segítségével való olyatén előadása, amely alkalmas a meggyőzésre: „Elocutio oratoria est rerum inventarum, et dispositarum, per verba sententiasque expositio ad persuadendum idonea.” (VOSSIUS, Rhet. contr. 1640, 283.) Majd hozzáteszi, hogy emiatt az elocutio nemcsak a szavak elocutióját, hanem a dolgokét is jelenti: „Qua in definitione elocutio iure non tantum verborum esse dicitur, verum etiam rerum.” — A copiát Melanchthon is fontosnak tartotta az elocutio kapcsán: „…figure cum verborum tum sententiarum, non modo ad gratiam, sed ad robur quoque, vimque orationis pertinent et omnino ad copiam. Qua re consilium fuerit Erasmi libellos

248

A wittenbergi Melchior Iunius könyvében a szöveg terjedelmét az ornatusszal, a dí- szítettséggel hozza összefüggésbe, és ennek egy külön fejezetet szentel De oratoriae orationis ornatu et amplitudine cím alatt. 703 Iunius felfogása jól tükrözi, hogy a korszak rétorikájában az antik szónoklattanhoz képest valamiféle hangsúlyeltolódás történt az ékes- ség javára. A fejezet bevezetőjében ugyanis Iunius Hermogenés és Platón állításait cáfolja. Előbbi szerint az ornatus szembeszáll a puritas elvével, utóbbi pedig azt mondja, hogy a felékesített beszéd távol áll az igazságtól és nőies.704 Iunius válasza Hermogenésnek, hogy az ornatus és a puritas valóban szemben áll egymással, de nem úgy, mint a hiba és az erény, hanem mint két olyan erény, amely eltérő eszközökkel dolgozik. Majd konkludál: „Et cont- rarius est ornatus puritati: quia non nude et simpliciter res explicat, sed exornat, splendi- damque orationem reddit.” 705 Platón pedig Junius szerint csak a túlságosan feldíszített, magamutogató beszédre utal, amelyet a jó szónokok kerülnek. Iunius szerint a méltó módon feldíszített beszéd különbözik a magamutogatótól: „Et alia est ornata comptaque oratio: alia affectata, et quasi fucata. Nec ornatus omnis commendatur, sed is tantum, qui virilis, fortis, et sanctus est ...”706 A valóban ékes beszédnek az a legfőbb célja, hogy jó dolgokra indítson, és hogy a gondolatokat elmésen fellelt mondatokba öltöztesse azért, hogy azok még nagyobb méltósággal felruházva hathassanak.707 A valódi ornatus tehát egyfajta elmés, visszafogott, erőteljes, méltó, de egyben ragyogó beszédet eredményez. Iunius szerint az ornatust részben a dolgok, részben pedig a szavak bősége eredmé- nyezi. Az ékes beszéd tehát szükségszerűen terjedelmes is: „Sit ergo hoc praeceptum primum, ut vere ornata, amplataque copiosa fiat oratio, illud requiritur: ut rebus et sententiis sit literatis ac prudentibus instructa. Quia rerum copia verborum gignit copiam ...”708 Majd pedig megmondja, hogy miként kell a dolgok bőségét előállítani: „Ut ornata fiat et ampla oratio, finita quaestio est ad infinitam traducenda: ab hypothesei ad thesin causa revocanda.”709 Az egyeditől az általános felé kell tehát haladni, így lehet a dolgokat (res) amplifikálni (ez valójában még közös terület az inventióval). Hiszen az ékes beszédek a bőséges beszédek, az általánosról pedig sokkal gazdagabban lehet beszélni: „Ornatae enim cum primis illae de Copia semper in manibus habere, e quo simul discrimen verborum, et dignitas earum quae dicendo plurimum possunt, hauriuntur. ” (MELANCHTHON, Rhetorica 1519., 118.) 703 IUNIUS, Artis dic. praec. 1589, 344–354. 704 Uo., 345–346. 705 Uo., 345. 706 Uo., 346. 707 „… et ut in corpore vestitus sententias acute inventas vestiat ac ornet: quo maiori illae cum dignitate perci- piantur …” (Uo., 347.) Figyelemre méltó az „acute” adverbium használata és az egész kontextus az acutezza- elv a barokkban betöltött későbbi nagy jelentősége miatt. L. korábban. 708 Uo. 709 Uo., 348–349.

249 videntur orationes, quae late vagantur, et sunt copiosae. Semper vero latius de infinito, quam finita quaestione dici potest.” A téziseket pedig a filozófusok, jogtudósok és teológusok mű- veiből kell venni.710 Iunius praeceptumai tehát pontosan leírják Conring eljárását. Miként a fenti levél- részletben olvasható, az illő ornatust Conring számára is az amplitudo jelenti. A bővítést pedig bizonyos értelemben ő is az egyeditől az általános felé haladva hajtotta végre, ameny- nyiben egy konkrét könyvtár, August herceg könyvtára kapcsán az egész könyvtárügyre tért át, és dialektikai argumentumait nem csupán August könyvtárára vonatkoztatva, hanem ál- talában véve tárgyalta. Más kérdés, hogy miután Conring kilépett az általános könyvtárügy mezejére, azt leginkább további egyedi példákkal, más könyvtárak bemutatásával tudta ki- fejteni.711 Iunius javaslata szerint az így kapott érveket rétorikailag kell tárgyalni, nem pedig a filozófia módjára: „... tractentur oratorie, non philosophice, definitione scilicet brevi, suc- cinta divisione, accuratis stoicheiois, nudis probationibus vel refutationibus: sed descriptio- nibus prolixis, partitionibus et enumerationibus, longis, contrariis, similibus, exemplis etc. adhibitis.” 712 Gazdag leírások, felsorolások, részletezések, ellentétes és hasonló dolgok, exemplumok használandók fel hozzá. Conring a rétorikai bővítés eszközei közül a legszembeötlőbb módon az exemplu- mokat használja fel. Tárgyához is ez illik, hiszen az általánosra áttérve, az egész könyvtárügy tárgyalása során a többi könyvtár bemutatása kézenfekvő. Iunius és Keckermann közös „alapja”, Soarez is ajánlja az exemplumokkal való amplificatiót. Conringnál – miként az alábbiakban is látni fogjuk – az exemplumok részben a rétorikai összehasonlítás, a comparatio részei. A laus kiteljesítésére Aphthonios is a comparatiót ajánlja.713

710 „Theses autem illae non in variarum sententiarum collectione atque comportatione consistunt, sed petendae ex Philosophorum, Iureconsultum, Theologorum sunt scriptis.” Uo., 349. 711 Az egyedi példákkal való amplificatióhoz Keckermann-nál, aki Erasmus De copiájára is hivatkozik: „Kö- vetkezik az egyediből, avagy példából vett bővítés (dilatatio ab individuo sive exemplo), ezeknek van a legnagyobb ereje az amplifikálásban. Ezek a példák vagy kitaláltak, azaz mesék, elbeszélések vagy példázatok (pa- rabole), amikkel ritkábban élünk, vagy pedig történetíróktól vett valóságos példák, amelyeket gyakrabban használunk és szemléletesebbek is. Mindenekelőtt a példák locusa hasznos a szónok számára a magyarázatban, bizonyításban és bővítésben. Erre tanít sok más szónok és Erasmus is, aki a De copia rerum … című művében bölcsen mondja: »A bőség megteremtésében, azaz az amplificatióban első helyen állnak a példák, akár tanács- kozni, akár meggyőzni, akár buzdítani, akár dicsérni, akár gyalázkodni, akár hűséget esküdni, akár meghatni, akár gyönyörködtetni akarsz.« (…) A példák, amíg valamilyen hasonlóságot, egyezést vagy különbséget tar- talmaznak, a hasonlítás (comparatio) locusához is sorolhatók.” (IMRE 2000, 192–193., KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 71–72.). 712 Uo. 713 „Quibus comparationem addes: qua per contentionem, ei quod laudabis, maius ac praestantius attribues. Postremo, epilogo precationi persimili, concludes.” (APHTHONIUS, Progymnasmata 1626, De laudatione, 42.)

250

A fenti megfontolásokat, az egyeditől az általános felé haladó, majd azt ismét egye- dire lebontó amplificatiót, az exemplumok és a comparatio felhasználásásnak szándékát Conring saját megjegyzései is alátámasztják:

„...mert miközben én Főméltóságod teljesítményét mások, régiek és újak teljesítmé- nyével összehasonlítva annak bizonyításán fáradozom, hogy ez amazokét felülmúlja, arra kényszerülök, hogy az egész világ valamennyi könyvtáráról beszéljek – amit talán senki más nem tett meg énelőttem.” (1661. ápr. 15. Conring levele August herceghez = 635. jegyzet)

„A kezem alatt vált ilyen hosszúvá, mert a Biblotheca Augustát rangjához illően csu- pán a minden idők könyvtáraival való összehasonlítás révén lehet a megfelelő fénybe állí- tani.” (1661. máj. 4. Conring levele Boineburghoz = 638. jegyzet)

„Übersende ietzo abermals 2 bogen angehend das Admirandum IVtum de numero librorum, worinnen E. Durchl. den Vorzug zu haben Ich verhoffentlich demonstrieren werde, maßen denn der behuef allemahl ad comparationem instituendam von alten Bibliotheken, nun auch in diesem theil, von mir discurriret wird.” (1661. máj. 5. Conring levele August herceghez = 637. jegyzet)

Szoros értelemben vett elocutio

Conring stílusa valóban visszafogott, illő, ugyanakkor művészi eleganciájú, megol- dásaiban leginkább Cicerót követi. Mindezek (aptum, mediocritas, ciceronianismus) alap- vető elvei voltak a klasszikus alapokon nyugvó, humanista rétorikai hagyománynak, s ezeknek Conring előírásszerűen eleget tett.714 Elocutiója valahol középen foglal helyet a 17. század eleji nagy stílusdilemma, a laconismus contra asianismus rendszerében.715 Mind- azonáltal Conring stílusát kifejezetten ciceronianusnak nevezhetjük, ugyanis szövege művé- szi hatását elsősorban annak zeneisége, ritmusossága, azaz a compositio (szófűzés) magas

714 BARNER 1970, 257. 715 HWdR, s. v. Barock, col. 1309. A 17. század első fele különösen értékelte a klasszikusnak tartott atticizmust, amely a két szélsőség között helyezkedett el. A kérdésben határozott állást foglalt Bartolomaeus Keckermann, aki az atticizmust tartotta a tökéletes stílusnak. Keckermann óva int a túlzó díszítettségtől: „Exornatio non debet esse nimia, sive nimis affectata, quia hac ratione peribit fructus inventionis et dispositinonis apud audi- torem, et fiet oratio suspecta atque odiosa; quia omne nimium in vitio est. Itaque ornatus debet esse verecundus et matronalis, non meretricius.” (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 139.) Majd felsosorlja az elocutio erényeit: „Sit ergo elocutio congrua, pura, perspicua, apta et decens, gravis, splendida et ornata, sonora et apte dimensa. Denique ita, ut convenit, copiosa.” (Uo.)

251 szintű megvalósítása révén érte el.716 Ebben pedig a nagy római szónok gyakorlatát követte, aki Quintilianus szerint is az ékesszólás tudományának e részét dolgozta ki a legrészleteseb- ben.717 Hogy Cicero maga is társította a laus műfaját ezzel a stílusnemmel, amikor az Oratorban kifejezetten a genos epideiktikont nevezte meg (pl. Isokratés Panathénaikosát) mint olyan beszédnemet, amelynek termékeiből a compositióra kiváló példákat lehet merí- teni,718 az figyelemre méltó abból a szempontból, hogy Conring laudatiója számára ezt a stílusnemet tartotta megfelelőnek. Conring gyakori körmondataiban719 előszeretettel alkalmazott isocolonokat,720 amelyeket homoioteleutonokkal, homoioptotonokkal ritmusossá, rímelővé tett. A tagmondatok fokozatos bővítésével gradatiót/climaxot idézett elő. Az isocolonok ritmusosságát azoknak azonos kezdeteivel, ill. azonos végződéseivel is erősítette (anaphora, epiphora). Szívesen alkalmazott felsorolást, halmozást. Hol gyorsította, hol lassította a szöveget. Kedvelte a szó-

716 Megnyugtató volt, hogy hasonló következtetést vont le Tarnai Andor A consultatio Magyarországon c. ta- nulmányában (TARNAI 1986), amelyben a consultatio iskolai gyakorlatán alapuló, 18. századi magyarországi műveket elemzett, így dramatikus munkákat és a jezsuiták liber gradualisait. A Comitia regnorum ac provin- ciarum Ungariae (Nagyszombat, 1717) című liber gradualis elemzése során kimutatta, hogy a szerző, Turóczi László a Catilina elleni első beszédet, amelyen szövege alapult, a nagyobb akusztikus hatás érdekében alakí- totta át. Tarnai Andor bemutatja, hogy a korabeli politikai tárgyú műveknek/szónaklatoknak ciceronianusnak kellett lennie, és a bajor jezsuita elméletíró, Adam Contzen (1573–1645) Politicorum libri decem (1620) c. művére hivatkozik, amelyben a szerző – noha dícséri Lipsius stílusát – a politikai szónoklatok számára nem azt, hanem a ciceronianizmust ajánlja. A magyarországi szerző Tarnai Andor példájában ezt a ciceronianizmust a zeneiség jegyében még tovább fokozta. Tarnai Andor felteszi, hogy ez a felfokozott ciceronianizmus Ma- gyarországon a 18. század első felében elsősorban az elmondásra szánt szövegekre lehetett jellemző. Érdekes párhuzam, hogy Hermann Conring elsősorban ugyancsak politikai szakíró, és az ő stílusában is hasonló ten- denciák figyelhetők meg – még ha nem is olyan felfokozott mértékben –, mint Tarnai Andor példájában. Emel- lett Conring ugyanúgy tud írni Lipsius stílusában is. Nem kizárt, hogy Conring példájában egy magyarországi jelenség (némiképp korábbi) európai párhuzama, ill. előzménye, a zeneiség, prózaritmus hangsúlyozásában pedig a barokk rétorika egyik sajátos jelensége ragadható meg. 717 QUINT., Inst., IX. 4. Cicero Oratorának második fele szinte teljes egészében erről szól. Aristotelés csupán két fejezetet szentel a kérdésnek (Rhet., III, 8–9), és nem hangsúlyozza különösebben. 718 „A szavaknak gazdag bősége meríthető e műfajból, és összefűzésük, zenei tagozásuk szabadabb lehetőséget élvez. Alkalom kínálkozik a gondolatok szabályos összehangolására is, s a szavakból világos, szilárdan meg- épített, jól csiszolt körmondatok kerekíthetők; tudatosan nem rejtett fortéllyal, hanem közvetlenül és nyiltan alkotják meg a beszédet, úgy, hogy a szavak mintegy latra téve és párosával felelgessenek egymásnak; hogy sűrűn álljanak szemben az ellentétesek, s kerüljenek párhuzamba a szemben állók; s hogy a végső szavak ösz- szecsengjenek, s azonos hangokat zendítsen meg a záradék.” (CICERO, A szónok, 12, Kárpáty Csilla ford.: Cicero válogatott művei, vál, ut. HAVAS László, Bp., Európa, 1987, 214.) 719 Conring máshogyan is tudott írni. Rétorikai tudatosságára jellemző, hogy 1662-ben, Helmstedtben kiadott De civili prudentia művének előszavához, amelyben szintén August herceget dicsőítette, egészen más stílust válsztott, lakonikus fogalmazást. Szinte Lipisus stílusában írt (Lipsianismus, vö.: BARNER 1970, 256.; Kecker- mann pozitív példaként említi Lipsius laconismusát, de olyannyira tömörnek tartja, hogy tanulásra nem ajánlja. Vö.: KECKERMANN, Rhet. spec., 651.; IMRE 2000, 253. Sőt bizonyos pontokon a concetto is megfigyelhető nála. 720 Vossius szerint „Elegantissimae sunt periodi, in quibus membra sunt aequalia, aut paene aequalia.” (VOS- SIUS, Rhet. contr. 1640, 416.)

252 renddel való játékot (anatrophé, hyperbaton), a tagmondatok párhuzamos, ill. tükörszerkesz- tését. Emellett jól érzékelhetően hangsúlyt fektetett a prózaritmusra is. Illusztrálja mindezt az alábbi körmondat, amelynek részletes elemzését a 268. oldalon közöljük:

„Hoc vero proprium et citra exemplum: quod solius Principis industria collecta, quod solius Principis aere empta, quod solius Principis opera quam optime disposita, quod solius Principis cura et arte in catalogum exquisite relata, quod solius Principis impendiis aptissimum domicilium acceperit, quod postremo non solius duntaxat sed plane unius ejusdemque Principis studio ex nihilo ad summam perfectionem deducta sit.” (47.)

A korabeli rétorikaszerzők szintén valamennyien tárgyalják a szöveg, ill. a mondatok/körmondatok megszerkesztésének ezt a módját, azok ritmusosságát, zeneiségét, az alkal- mazandó lábakat. Melanchthon azonban nem hangsúlyozza, nem emeli ki az elocutio egé- széből.721 Soarez,722 Keckermann,723 Melchior Iunius és Vossius724 már külön fejezetet/fe- jezeteket szentel neki, és hosszan időzik a tárgynál. Melchior Iunius szerint a jól szerkesztett beszéd („composita et numerosa oratio” 372., „structura concinna et numerosa” 375.) nem csupán gyönyörködtet, hanem meg is indítja a lelket.725 Az elocutio egyéb eszközeivel Conring nagyon visszafogottan bánt, így a szemanti- kai alakzatokkal is (metafora, metonímia stb.). Az okosan alkalmazott jelzőknek köszönhe- tően pedig – követve ebben Keckermann tanácsát726 – stílusa „efficax et nervosa” lett, azaz találó és kifejező, de nem túldíszített. Elocutiója éppen ezért volt kevésbé feltűnő, finom, ugyanakkor hatásos.

721 MELANCHTHON, Rhetorica 1519, III, 118. 722 SOAREZ, De arte rhet. 1569, 34–50. 723 KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 257. skk. 724 VOSSIUS, Rhet. contr. 1640, 402–427. 725 IUNIUS, Artis dic. praec. 1589, 372–391.: XXII. De verborum compositione, numeris, et periodis. 726 Keckermann fontosnak tartja a jelzők tudatos használatát. A jelzőknek jelentéspontosító szerepük van, ezért körültekintően kell őket alkalmazni. A perspicuitashoz és ahhoz járulnak hozzá, hogy hogy a szöveg pontosan azt jelentse, és azt a hatást érje el, ami a szerző szándéka (efficatia). Halmozásuk nem tanácsos, különösen a jelzőkkel okozott tautologia kerülendő. (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 143.) „Efficax autem et nervosa vox erit, si quam propriissime rem significet; si magnitudinem rei adaequet; si habeat sibi additum aptum et pe- netrans epitheton.” (KECKERMANN, Syst. rhet. 1612, 142.)

253

Conring az elocutio alapkövetelményeinek is eleget tett. Szövege „elegans” volt, azaz megvalósult benne a Latinitas (nyelvhelyesség) és a perspicuitas (jól érthetőség) felté- tele. A trópusok és az alakzatok megfelelő alkalmazásával dignitast kölcsönzött stílusának. A compositio igényét pedig – miként e fenti elemzés során láttuk – magas szinten valósította meg.727 Auctoritasként, szövegének változatossá tételére gyakran idézett antik szerzőket (költőket is). Egyetlen sílusbeli hiba róható fel talán neki: művének felépítese, gondolatmenete a terjedelem miatt nehezen volt követhető, s ez obscuritast okozohatott. Conring elocutiója tehát a jól szerkesztetségre, a zeneiségre és a ritmusosságra hang- súlyt fektető, változatos, ugyanakkor mértéktartó volt, valamint – Iunius szerint éppen ennek köszönhetően – méltó és illő mind műfajához, mind tárgyához, mind pedig a szerző szemé- lyéhez. E méltó ornatusnak pedig az illő terjedelem, a megfelelő amplificatio is feltétele volt. Talán nem tévedünk, ha ebben az utóbbi momentumban, valamint a compositio hangsúlyos alkalmazásában a barokk rétorika egyik jellegzetességét látjuk. Hermann Conring művében a laus tehát jóval nyilvánvalóbban valósult meg az inventio, mint az elocutio szintjén, jóllehet a szerző stílusa – figyelembe véve Cicero fenti megjegyzését is – illő volt a választott műfajhoz. Jól látszik, hogy a laudatióban alkalmazott illő elocutio a legkevésbé sem volt azonos a bombasztikus (és ezért feltűnő) kifejezések, fordulatok használatával – még a barokkban sem.

Műfajváltás Conring szövegében A 32–43. oldalak elemzése: A herceg dicsőítése látszólag semleges tárgyban — Inventio az uralkodólaudációval ötvözött könyvtárlaudáció alapján

Miként említettük, a tudatos műfajváltás Coring szándéka szerint a 4. ív végén, a 32. oldalon kezdődik. Ez a pont azonban még jócskán a „szakmai” részen belül található. Tartal- milag a mű – miként fönt is láttuk – alapvetően két részre oszlik. Az első 43 oldal foglalkozik

727 Vossius az elocutiót az elegantiára, a dignitasra és a compositióra osztotta fel. Az elegantiát a nyelvhelyes- ség (Latinitas, pure dicere) és a perspicuitas vagy evidentia (aperte dicere) teremti meg. Ez utóbbi akkor áll elő, ha a szerző világos értelmű, bevett szavakat használ. A diginitast a trópusok és schematák megfelelő hasz- nálata eredményezi. (VOSSIUS, Rhet. contr. 1640, 283–284., 305–309.) A túl tömör (brachylogia) és a tűl ter- jengős (makrokólia) egyaránt obscuritast okoz. (Uo.).

254 a katalógusok kérdésével, ez valóban tudós, „szakmai” tárgy, a hátralévő teljes rész pedig a herceg személyéből, az ő tulajdonságaiból kibomló, nyilvánvaló laudáció.

Az 1–43. oldalak felépítése a következő: 1–43. a katalógusok kérdése 1–27. a katalógusokról általában – egy könyvtár legyen hozzáférhető a tudósvilág számára – a katalógusok könyvismeretet tesznek lehetővé, valamint segítik a könyvtár hasz- nálatát, elpusztult könyvtárak esetében megismerhető belőlük azok állománya – példák: elpusztult antik és jekenkori könyvtárak felsorolása 27–43. a Bibliotheca Augusta katalógusának problematikája

Az előző fejezetekben mondottak igazolására az alábbiakban illusztráljuk, hogy a lát- szólag teljesen semleges, sőt szakszerű tárgyat, a könyvtár katalóguskiadási problematikáját a kérdéses szövegrészben (32–43.) hogyan szövi át a herceg dicsérete. A gondolatmenet a dicsőítésből indul ki, és oda tér vissza. Lényeges körülmény, hogy a részlet nem a herceg négy jeles tulajdonságát bemutató szövegrészből származik, hanem a „szakmai” fejezetek közül, megelőzve a hét admirandumot is. Érdekes tehát megfigyelni, hogy ilyen kontextusban miként valósul meg a laudáció. A tartalmi toposzrendszer a Schwartzfkopf műve kapcsán felvázolt, uralkodólaudáci- óval ötvözött könyvtárlaudáció eszköztárát vonultatja fel. Az alábbiakban ezek alapján ta- goljuk az alfejezeteket.

A herceg személye: sapientissimus atque optimus princeps, bibliofil, aki használni akar

Conring néhány oldalra terjedő, kisebb egységekből építi fel művét, amelyeknek kü- lön belső íve, eleje, közepe és vége van. Ez jól megfigyelhető például azokon a pontokon, amikor a nagy laudáció egészén belül alkalmat teremt urának rövidebb lélegzetvételű dicső- ítésére. Tehát nem csupán az egész levélnek van íve, hanem e kisebb egységeknek is, miáltal az összhatás jóval erőteljesebbé válik. A 32-től a 43. oldalig terjedő szövegrész is egy ilyen önálló gondolati-rétorikai egységet képez a műben. Conring a megelőző szakaszt – ebben éppen a budai és a heidelbergi könyvtárat hozza fel példaként mint elpusztult/elveszett gyűj-

255 teményeket abból a szempontból, hogy milyen szerencsés lett volna, ha legalább katalógu- suk fönnmarad – Boineburg megszólításával zárja (31.) dicsérve ötletét, hogy a herceget katalógus kiadására ösztönzi. Majd biztosítja arról, hogy ő maga is számos alkalommal felvetette ezt urának.728 A következő mondatban (32., itt történik a váltás) már a legbölcsebb és legjobb herceg a főszereplő, aki természetesen nagyon is megértette a felhozott okokat, és állhatatosan próbált tenni ellenük: „Neque vero ipsemet sapientissimus atque optimus Princeps rationum a nobis adductarum pondera non probe est assecutus, vel iis animi tantum pertinacia quadam est reluctatus.” A herceg nagyszerű módon már jóval korábban, mindenféle figyelmeztetés nélkül, magától rájött minderre, és régtől fogva nem volt más vágya, mint hogy bámulatra méltó könyvgyűjteményét a legkülönfélébb módokon gyümölcsözővé tegye. Mihelyt Conring a figyelmet a herceg személyére irányítja, a mondat felütésében – belső expositióként – azonnal rögzíti a kulcsfogalmat, a herceg végtelen bölcsességét, amely a „vir bonus”, azaz az „optimus princeps” sajátja. A négy sarkalatos/uralkodói erény egyike jelenik meg tehát itt, hogy mindvégig a legfőbb tárgya legyen a laudatiónak. Bár Conring a sapientia/sapiens szavakat használja, ez a prudentia szinomímája. Rétorikai szemszögből itt (és miként láttuk az egész műben) az érvelés alapját a herceg személye és személyiségjegyei képezik, itt mindenekelőtt előnyös jellemvonásai (animi natura), mint állhatatossága és böl- csessége. Ezekből bomlik ki az érvelés egész menete. Conring írásában az argumenta a persona csaknem egész arzenálját felhasználja a herceg dicséretének megkomponálásához, így az életkor (aetas), a nevelés (educatio), a test- alkat (habitus corporis), a korábbi tettek és mondások (ante acta dictaque) stb. szempontjait. A „sapientissimus atque optimus Princeps” fordulat után a továbbiakban is sorjáznak a fel- sőfokú alakok, amelyek kétségtelenül a panegirikus tónus eszközei. A herceg a princepsek közül a legnagyobb bibliofil már zsenge korától fogva.729 Melanchthon a személy laudatió- jának fontos elemeként nevezi meg az educatiót, amelynek megközelítése két módon történ- het, a gyermek jelleme/hajlamai és az intézményesített nevelés felől. 730 August

728 „Optime illas non etiam monitus pridem intellexit, nec quicquam hactenus habuit antiquius, quam omnibus modis ex stupenda illa sua librorum congerie debitum fructum accipere.” (32.) Láttuk, hogy Justus Lipsius De Bibliohecis Syntagmája óta a hasonló tárgyú művek egyik alapgondolata volt, hogy a könyvtárnak „használnia” kell, hiszen egyébként minek is vannak. „Quo ista congeries?” – teszi fel a kérdést Lipsius a Syntagmában. Lipsiusnál ez egybecseng a Politicában kifejtett államelméletével, miszerint a felelős uralkodónak minden tet- tével, gondolatával (így könyvtárával is) a közjót, azaz a bonum publicumot kell szolgálnia. 729 „Si quis sane Principum, philobiblos, utique maximus a prima usque aetate fuit Princeps noster.” (32.) 730 „In educatione duo sunt spectanda, ingenium puerile indolesue, ac institutio curaque parentum, item prae- ceptorum: nam in aliis vincit ingenium, in aliis institutio.” MELANCHTHON, Rhetorica 1519, I, De genere de- monstrativo, 51.

256 gyermekkorától vonzódott a könyvek iránt, ugyanúgy, mint a legműveltebbnek tartott antik császár, Marcus Aurelius, hiszen vele együtt elmondhatja magáról, hogy míg egyesek a lo- vakat kedvelik, mások a madarakat, megint mások a vadakat (ti. vadászatot), addig benne gyermekkora óta a könyvbirtoklás iránti félelmetes vágy lakozik.731 Conring méltó példát talált ahhoz, hogy a dicsőítés legfontosabb eszköze, az összehasonlítás (jelen esetben párhu- zamba állítás) révén felemelje a dicsőítés tárgyát, ura személyét. Így hát természetes, hogy a herceg jó érzéssel van valamennyi könyvbarát iránt, és szívből óhajtja ennek a stúdiumnak a fejlődését.732 Saját tapasztalatából azzal is tisztában van, hogy a katalógusok milyen nagy jelentő- ségűek a könyvismeret megszerzése szempontjából. Az optimus Princeps tehát maga is arra vágyik, hogy a Bibliotheca Augusta katalógusának kiadásával erejéhez mérten előmozdítsa e könyvismeretet.733 A herceg e nagyszerű jellemvonásának bemutatására, hogy ti. mennyire készséges az ügy iránt, Conring a herceg életéből hoz példát, egy múltbéli tette árulkodik karakteréről: Ezechiel Spanheim734 kérésére, akinek Lucanus-szövegekre volt szüksége, lo- vast indított útra télvíz idején könyvtára valamennyi Lucanus-kéziratával és kiadásával. A szöveg itt jól érzékelhetően tovább emelkedik. A herceg immár „noster Heros”, a könyvtár a stílusnak megfelelően „thesaurus”, tette pedig egyedülálló, más hercegek nem cselekedtek volna így. Conring szinte a végsőkig feszíti az önmagában véve igen „földönjáró” témának, a katalógus kérdésének és a nyelvi megformáltságnak az ellentétét. Utóbbi valódi tárgya és célja a herceg dicsőítése. A könyvtár eközben egyenesen „augustus thesaurus”-szá válik. A legbölcsebb uralkodó tehát, az elhivatott bibliofil, aki a legpompásabb könyvtár tulajdonosa, prudentiájának köszönhetően maga is rájött arra, hogy könyvtárát gyümölcsö- zővé kell tennie, és a könyvismeret előmozdításának szolgálatába kell állítania – felismervén a katalógusok jelentőségét is.

731 „Ut non de sese minus quam olim Marcus Antoninus Imperator dicere potuerit: alloi men hippón, alloi de orneón, alloi thérión erósin· emoi de biblión ktéseós ek paidariou deinos entethéke pothos.” [gör.] Az idézetet Brassicanus is felhasználta vizsgált előszava bevezetésében. Nem kizárt, hogy Conringnak Brassicanus szö- vege adhatta az ötletet felhasználására. 732 „Qui talis vero est, quid ni et amet alios omnes librariae rei amatores, idque studium velit propagatum?” (32.) 733 „Minime vero illum latet, quanta ad librorum notitiam parandam vis sit Indicum: longo scilicet usu illam saepius expertus. Ac proinde non est quod dubites, nisi quid impediat, Indice AUGUSTAE Bibliothecae (Con- ring kiemelése) edito, etiam cupere Principem optimum empeirian istam bibliakén quam maxime adiutam.” (36.) A szöveg megformáltságára jellemző, hogy az itt parafrazeált két mondatban a könyvismeret kifejezés először latin, majd pedig görög terminussal szerepel. 734 Tudós és diplomata, 1656 és 1679 között a pfalzi, majd a brandenbutgi választófejedelemség szolgálatában. Vö.: ADB, Bd. 50 (1893), 50. skk.

257

A kultúramentő uralkodó alakja — Schwartzkopf nyomán: a katalógus a kultúramentés eszköze

Ezen a ponton újabb kisebb, körülbelül egy oldalnyi terjedelmű egység kezdődik a szövegben (33. vége, 34.). Ez a szövegrész is bővelkedik olyan rétorikai megoldásokban, amelyek fenntartják, sőt továbbviszik a stílus emelkedettségét, megőrzik a dicsőítő hangot. Az igen bölcs és előrelátó (prudentissimus) herceg tisztában van mindazokkal a veszélyek- kel és lehetséges károkkal, amelyeknek könyvtára ki van téve.735 Sententiaszerű gondolat igazolja ezt a kijelentést, egyben oldja annak tárgyilagosságát is: ez azért van így, mert a herceg jól ismeri az emberi dolgok forgandóságát saját tapasztalata alapján.736 Igazolásként életrajzi példát hoz fel, amely a könyvtár valós történetére is vonatkozik: amikor 1636-ban Herzog August udvarát Braunschweigbe tette át, könyvtára pedig még Hitzackerben maradt, kis híja volt csak, hogy a bibliotéka fosztogatás áldozatául nem esett. A példa azon helyek közé tartozik a szövegben, ahol az is jól tetten érhető, hogy Con- ring hogyan és milyen mértékben használta fel Schwartzkopf szövegét.

A vonatkozó hely Schwartzkopfnál (1649)

„Primordia ut supra notatum, in tranquillo Principis Augusti Hitzakerianae Ithacae Regno, fatis quidem auspicato sumsit, parum tamen aberat, quin Anno Christi 1636. absente Prin- cipe, et Aulam suam Brunsvicum, Urbem suam hereditariam, transferente, rapaces manus tou deinos [!] Bellonae Filii, a Principe nunquam laesi, experta fuisset: qui licet spe et animo eam plane devoraverat; vigili tamen Principis cura et itinere properatissimo, unguibus huius Harpiyae intercipiebatur. Fatum istud olim experta erat illustris Atheniensium Bibliotheca, cum Xerxes, Persarum Monarcha, devictis Atheniensibus, hostibus suis, potissimam praedae partem eam faceret, et transferret. Restituit tamen eandem trecentos triginta post Annos Se- leucus Nicanor Syriae Rex, qui eam insigniter auctam, magnis itam muneribus locupletatam,

Athenas remittendam curavit.” (SCHWARTZKOPF 1649, B2b)

735 „Qui ignoret porro prudentissimus Princeps pericula et damna, quibus etiam haec sua AUGUSTA Bibli- otheca sit exposita?” (33–34.) 736 „Cum nihil illum temere lateat vicissitudinum humanarum, abunde illas edoctus etiam ipsomet longo usu.” (34.)

258

Conring 1661

„Qui ignoret porro prudentissimus Princeps pericula et damna, quibus etiam haec sua AU- GUSTA Bibliotheca sit exposita? Cum nihil illum temere lateat vicissitudinum humanarum, abunde illas edoctus etiam ipsomet longo usu. Expertus [ti. a Princeps] etiam, quam parum aliquando hic ipse thesaurus, nuperrimo illo ferali bello Germanico, et quidem illo anno huius seculi sexto post tricesimum, quo aulam suam in avitam urbem Brunsuicum tansfe- rebat, a violenta Martis pullorum direptione abfuerit, in Hiddonis agro adhuc haerens. Ex eo quidem de longe tutiore domicilio prospexit AUGUSTAE suae: recepta illa primum Brunsuici, urbe utique perampla et populosa et in medio illo bello pene sola secura, inde Wolfenbutteli oppido Germanicorum nulli robore ac munimentis secundo, et quidem utrobique data sede ab ignis etiam iniuria sic satis tuta: conscius tamen sapientissimus Princeps, cuilibet contingere posse quod cuiquam contigit, ne ita quidem omni ex parte omnibus ad- versitatibus obviam esse itum, exactissime intelligit.” (33–34.)

A kurzivált rész mutatja, hogy Conring a Schwartzkopfnál található kérdéses hely parafrázisát adja, megtartva a benne található információs elemeket (kis híja volt; évszám; a herceg udvarát atyai/örökségként kapott városába, Braunschweigbe teszi át; a könyvtárat erőszakos kezek támadták meg a fosztogatás szándékával), azok közlésének sorrendjét és részben a szavakat, valamint a rétorikai megoldásokat is. Conring a fosztogató katonák je- lölésére átveszi Schwartzkopf megoldását, ugyanúgy szerkeszti a névcsere (antonomasia) trópusát mint ő, csupán kicseréli a benne szereplő szavakat, a háború metonímiájában Bel- lona helyett Marsot alkalmazza. Schwartzkopf eleganciájára egyébként jellemző, hogy gö- rög melléknevet ad Bellona mellé („tou deinos”), amit Conring elhagy, illetőleg ezt „violenta” formában a „direptione” mellé rendeli. Conring természetesen eredeti környezetéből is kiemeli a vizsgált részletet, és saját, új gondolatmenetébe illeszti. Schwartzkopfnál a részlet a mű második felének elején helyezkedik el, ahol a szerző a locus szemszögéből vizsgálja a könyvtárat, és sorra veszi azokat a helyszíneket, amelyek a gyűjteménynek az idők során otthont adtak. Korántsem szorítkozik azonban puszta felsorolásra. A Herzog Augustra és könyvtárára vonatkozó sorokat hozzá illő, rangos, antik párhuzam követi, a Xerxes által elrabolt athéni könyvtár sorsa. Az első körmondatban a szerző elegáns rétorikai megoldással, az ellentét gondolatalakzatával él, szembeállítja a hitzakeri nyugalmat az 1636-os esztendő aktív, fenyegető történéseivel. Schwartzkopfnál a hétköznapi valóságtól való elemelkedést szolgálja, hogy egyetlen szóval

259 sem utal a pusztítás okára, a rettenetes Bellona szolgálatában álló fosztogató kezek szinte az égből, végzetszerűen csapnak le. (NB: ugyanez a végzet működött közre a hitzakeri béke létrejöttében: „in tranquillo Principis […] Regno, fatis quidem auspicato”.) Mintha nem is a valóság talaján járnánk. A körmondat lezáró szakasza pedig metonímia és metafora kettő- sével („unguibus huius Harpiyae intercipiebatur”) arról tájékoztat, hogy az éber herceg gyors közbelépésével végül megmentette a könyvtárat a pusztulástól. Ezen a ponton nyíltan, a szö- veg szintjén is feltárul a kultúramentő uralkodó alakja, amely a bemutatott szövegrészlet voltaképpeni szervezőereje. Ehhez a motívumhoz kapcsolódik az antik párhuzam is: az athéni könyvtár, amelyet Xerxes rabolt el (önmagában a nagy perzsa uralkodó nevének em- lítése is emeli a szöveg „fényét”), egy másik uralkodó, Seleucus Nicanor gondoskodásának jóvoltából fog visszakerülni eredeti helyére, Athénba, ráadásul megnövelve és fényesebben, mint valaha (argumenta a comparatione). Conring kontextusa a lényeget tekintve tulajdonképpen nem különbözik Schwartzkopfétól, bár külső megjelenése és hangsúlyai mások: ő (Conring) a pusztulás- megmaradás/lehetséges megőrzés gondolatkörébe ágyazza a felhasznált részletet. A királyi párhuzamokat (Xerxes, Seleucus Nicanor) Conring elhagyja, ezeket ő máshol használja fel művében. Ez alkalommal azonban fő szempontja a biztonságos környezet megrajzolása, ami természetesen itt is az előrelátó herceg gondosságát („prospexit”) dicséri. A kultúramentő elem tehát Conringnál is megmarad. Ennek érdekében reálissá kell tennie az elődje művében talált, kissé lebegő mozzana- tokat, így ő már utal a történelmi körülményre is („illo ferali bello Germanico”), majd pedig szépen ívelt tollvonással megrajzolja a földrajzi környezetet. A korábbinál messze biztonsá- gosabb környezetet („de longe tutiore domicilio”) ugyanis most két város fogja jelenteni, elsőként Braunschweig, majd Wolfenbüttel. Míg Schwartzkopfnál Braunschweig minden különösebb hangsúly nélkül, a költözés egyik állomásaként jelenik meg, és csupán annyit tudunk meg róla, hogy családi örökség volt, addig Conringnál burkolt városlaudáció veszi kezdetét (argumenta a loco positiva). (A szöveg- és tartalomátvétel során Conring mind- azonáltal megőrzi azt az információt is, hogy Braunschweiget a felmenők hagyták örökül: „avitam urbem, Brunsvicum”.) Braunschweig tehát Conring leírásában hatalmas és népes város („urbe perampla et populosa”), csaknem az egyetlen békés hely ama háború közepette („in medio illo bello pene sola secura”), Wolfenbüttel pedig erejét és erődítményeit tekintve nem marad el egyetlen másik német város mögött sem („Wolfenbutteli oppido Germanico- rum nulli robore ac munimentis secundo”). A két város „leírása” között érezhetően jelleg- és fokozatbeli megkülönböztetés van. Természetesen nem csoda, hogy Hermann Conring

260 felhasználta az adódó lehetőséget a két település rövid jellemzésére, s egy nyelvi fordulattal még Germania egészére is kitért, hiszen az újkori európai országleírás műfaja személyében tisztelheti alapítóját. A városlaudáló elemeket a szerző a mesterien felépített körmondat belsejében helyezte el, a bevezető és a záró tagmondat mintegy „védműként” veszi körül a városokat, sugallva az azokban megtalált biztonságot, melyekben – így a konkulúzió – a könyvtár mind- két esetben védve volt a tűztől („et quidem utrobique data sede ab ignis etiam iniuria sic satis tuta”). A korábban megrajzolt bölcs és előrelátó (prudens) princeps alakjához mi sem illik jobban, mint ez a gondoskodás. A zárógondolat pedig ismét a sapientissimus princeps szájába adott sententia: a herceg pontosan tudja („exactissime intelligit”), hogy bárkivel megtörténhetik mindaz, ami egyszer már valaki mással is megtörtént, nem lehet minden váratlanul adódó veszélyre előre felkészülni. Jól illik ehhez a folytatás: „Jóllehet már régóta megtanulta, hogy megvesse az olyan emberi törekvéseket, amelyek a név örökké való fennmaradását kizárólag létesítmé- nyek emelésétől várják, és bár a kiváló herceg („princeps optimus”) nem is annyira ezt, mint inkább a közhasznot kereste annyi kiadás és munka ráfordításával, ki ne gondolná mégis, hogy ilyen ragyogó és valóban páratlan létesítmény [ti. a könyvtár] emlékének fennmaradá- sát ne kellene bármiféle módon biztosítani? Ki ne tanácsolná a hercegnek, hogy erre is töre- kedjék, különösen ebben az olyannyira magas életkorban.”737 A gondolatmenet tehát – rétorikai kérdések formájában – ismét visszakanyarodik a fő szálhoz, a katalóguskiadás témájához, amely a könyvtár vagy a könyvtár emlékezetének fennmaradását biztosítja. A két mondatban ugyanakkor a könyvtárat és alapítóját dicsőítő kifejezések, toposzok sorjáznak: a herceg a közhasznot keresi, hatalmas kiadások és fárado- zások árán738 hozta létre e ragyogó és páratlan monumentumot (jellemző a szóhasználat!), amelynek örök emléket kell állítani. A katalóguskiadás száraz problematikája, valamint a kultúra megmentésén munkálkodó herceg heroikusan fölemelkedő alakja egybefonódik, s a majdan létrejövő (sőt kéziratos formában már létre is jött) katalógusok eszközökké válnak a kultúrát védelmező herceg kezében. A két rétorikai kérdéssel ugyanakkor jól érzékelhetően

737 „Quamvis etiam dudum contemnere didicerit conatus hominum, aeternitatem nominis ex structis operibus unice exspectantes; neque tam hoc quam usum publicum tantis impensis et laboribus quaesiverit Princeps optimus; quis tamen tam praeclaro et vere incomparabili monumento quavis etiam cunque ratione aeternam memoriam parandam esse, non arbitretur? Quis non Principi suaserit hoc etiam agere, et praesertim illa usque adeo provecta jam senectute?” (34–35.) 738 Schwartzkopf Herzog August könyvtáráról: „immensis autem sumptibus conquirebatur” (53.); valamint „quotidie magnis sumptibus, et indefesso studio accedat, et conquiratur” (57.). A toposzszerűséghez l. Bartho- lomeo Fonzio levelét, Brassicanus szövegét, de akár Schönemann megjegyzését is a dolgozat következő feje- zetében.

261 lezárul az a kisebb belső egység, amely alapvetően Schwartzkopf laudációjának fönt megadott helyéből épül.

A herceg további tulajdonságai: „senex sine senio” A magas életkor ösztönzőerő, a katalógusok már készen vannak, a kultúramentés megvalósult

A fönt idézett két kérdés közül a második részben már átvezet a következő gondolat- hoz, amennyiben Conring a herceg magas korára hivatkozik mint ösztönző tényezőre, amely az embert arra készteti, hogy lezárja, elrendezze evilági dolgait. Ez azonban herce- günk esetében híjával van az öregség minden kellemetlen ismérvének, és éppen ez a dícsé- rendő benne. Itt a hasonlításul szolgáló antik tekintély auctoritasként a szintén magas kort megért és hasonlóan nagy műveltségű Terentius Varro: „vir doctissimus undequaque Varro” (35.). A dicsőítendő személy, August természetesen felülmúlja Varrót, még nála is szeren- csésebb, hiszen idősebb is nála, immár nyolcvanhárom esztendős, és „senex sine senio, hoc est sine illis senectuti propriis molestiis”, tehát nem gyötrik az öregség terhes nyavalyái. Az érv előrevetíti a herceg később felsorolt négy sarkalatos tulajdonságának egyikét, August magas életkorát, amely előfeltétele volt ily roppant mű, a könyvtár megalkotásának.739 A herceg szájába adott sententiaszerű „bölcsesség” szintén magától Varrótól szárma- zik, aki a maga részéről pedig egy közkeletű gnómával élt: „quod ut dicitur, si est homo bulla, eo magis senex,740 azaz „mivel – amint mondani szokás –, ha az ember buborék, az öreg még inkább az”. Herzog Augustot tehát magas életkora is arra ösztönzi, hogy végre biztosítsa könyvtára halhatatlanságát, ne hagyja veszendőbe menni a kincset.

739 Az életkor „senex sine senio” szempont szerini tárgyalásának ötletét valószínűleg ismét rétorikatanulmá- nyai adhatták Conring számára. Aristotelés a Rhet. II, 13-ban írja le az öregkor (meglehetősen negatív) jellem- zőit. Aristotelés nyomán Melchior Iunius is megteszi ugyanezt a morata et conciliantia argumenta között, annak kapcsán, hogy a hallgatóság egyöntetű megnyerése érdekében érdemes az életkorokat figyelembe véve beszélni (vö.: IUNIUS, Artis dic. praec. 1589, 210. skk.: XI. Senectutis proprietates et conditiones). De Hermogenés Progymnasmái szerint is dicsőítendő a hosszú élet, méghozzá éppen abból a szempontból, hogy nem kísérik az öregkorral járó betegségek (vö: RABE 1985, 16.). Mindeme rétorikai ismeretét alkalmazhatja Conring, amikor úgy magasztalja August magas életkorát, hogy hangsúlyozza, az híjával van az öregség minden nyavalyá- jának. Ugyanezt a megközelítést egyébként Conring máshol is alkalmazta. Államelméleti főművét, a De civili prudentiát (Helmstedt, 1662) August hercegnek ajánlotta, és bevezetőjében megismétli August laudatióját. Ebben a teljes laudatio alapját a „senex sine senio” gondolat képezi: Augustot nem gyötrik az öregség nehéz- ségei, minden tulajdonsága, buzgalma, elhivatottsága pontosan olyan, mint ifjúkorában. Érdekes megfigyelni, hogy Conring a prepon/aptum elvét követve e művében mennyire más stílust alkalmaz a laudatióra, mint a Bibliotheca Augusta dicsőítése kapcsán. A szakkönyv rövid előszavában lipsiusi laconismusszal fogalmaz (l. pl. Lipsius De bibliothecis syntagmájának előszavát), míg a könyvtár dícséretében már-már az asianismus felé hajló mondatokkal. Az asianismus–atticismus–laconismus kérdéséhez a barokkban l. HWdR, s. v. Barock. col. 1309. 740 VARRO, De re rust., 1, 1, 1.

262

Ennek legkiválóbb módja pedig a nyomtatott katalógus. A katalóguskérdés tehát is- mét visszatér, ám Conring – és természetesen Herzog August – a váratlan fordulatokban és a rétorikai fokozásban felülmúlhatatlan, hiszen az olvasó megtudja, hogy Boineburg báró könyörgése teljességgel fölösleges, mert a katalógusok már készen vannak! Ez önmagában is a páratlan teljesítmény dícsérete, hiszen ilyesmi nem szokott megtörténni. Méreteire jel- lemző, hogy nem volna elegendő csupán egy-két hónap a lemásolására akármilyen scriba által, hanem több tanult és a könyvtárügyben jártas másolóra volna szükség, akik évekig másolnák a művet, a nyomdai munkálatok pedig további két esztendőt vennének igénybe – mindez hatamas költségen. További auctoritásként Vergilius eclogáiból származnak az idé- zetek, amelyek azt hivatottak illusztrálni, hogy az ember ismeretlen dolgokat gyakran az általa ismertek alapján ítél meg – ami a méreteit illeti, általában helytelenül.741 Majd (37– 43. eleje) a herceg által készített katalógus dícsérete következik más nagy könyvtárak katalógusaival való összehasonlításban. Conring megfogalmazza a tételt: roppant nehéz bármely nagy könyvtár katalógusát, méghozzá precíz katalógusát megalkotni a számbaveendő tételek mérhetetlen tömege miatt. Ha mégis rendelkezésre áll valamiféle ka- talógus, az többnyire befejezetlen, vagy csupán egy kisebb állományrészt ölel fel. Példaként a vatikáni bibliotékát hozza fel, amelynek ekkoriban szintén nem volt teljes katalógusa, rész- katalógusai viszont igen, így például a görög kéziratoké vagy a Heidelbergből hadizsák- mányként 1623-ban érkezett latin nyelvű kéziratoké stb. (38.). Ez a körülmény pedig eleve lehetetlenné teszi nyomtatott katalógus kiadását. Herzog August könyvtárában azonban nem ez a helyzet (e tekintetben tehát a gyűjtemény felülmúlja a Vaticanát!), hiszen a katalógus már készen van, és tökéletes. Ezután következik a katalógus dicsőítése a legnagyobb csodálat hangján: ez a kataló- gus a legtökéletesebb a maga nemében, és felülmúl minden várakozást („omnem superet expectationem”, 40.). „Teljes ámulatba estem, midőn megpillantottam.”742 – vallja önmagáról Conring a szemléltetés (evidentia/illustratio) mondatalakzatába fogva. A roppant katalógus- kötetek sorra kerülő leírását tehát szemtanútól halljuk, ami a beszámoló hitelességét kétség- telenné teszi.743 Azonban a katalógusok sem dicsőítenek mást, mint megalkotójukat, a herceget. Több szempontból is. Először is az ötből három kötetet Herzog August saját kezűleg írt meg. Ez

741 VERG., Ecl. 1, 19–20, 24–25. 742 „In stuporem profecto abreptus ego sum, simul spectavi ingentem tot voluminum molem, quae Indicem istum referunt: multo magis, ubi spissos illos et amplissimae magnitudinis codices, curiosius inspicere coepi et evolvere.” (40.) 743 L. ugyanezt Brassicanusnál: „...inspexi libros omnes” (6. melléklet).

263 egyedülálló jelenség: „id quid mecum indubie admiraberis cum plane omni careat exemplo” (40.). A fő katalóguson kívül elkészítette még a híresebb európai nyomdák, illetve a Szent- íráshoz írott kommentárok és magyarázatok katalógusát. Létrejöttük a herceg ragyogó szel- lemének és szorgalmának köszönhető. Páratlan és csodálatra méltó az az utalórendszer, amelyet a herceg igen éles elmével („acutissimo [...] ingenio”, 41.) megalkotott, és amely nagyon megkönnyíti a gyűjteménykezelést. Módszerét még a felülmúlhatatlan könyvtárteoretikus, Gabriel Naudé sem ismeri. Herzog August tehát a kultúra és a kultúrkincs védelmezőjeként megvalósította vállalt küldetését: létrehozta azt az eszközt, amely megőrzi gyűjteményét, ka- tasztrófa esetén pedig emléket állít annak. Megalkotta a mindennél erősebb várat, a könyvek bevehetetlen őrzőhelyét, a tökéletes katalógust. A nyomtatás most már csupán részletkérdés- ként jelenik meg a gondolatmenetben, hiszen a herceg már megtette a magáét, és szerzőnket valójában csak ez érdekli, hiszen – amint a fenti elemzésből kibontakozik – fő célja bármely új szempont esetében is hercege dicsőítése volt. Valójában a nyomtatást akadályozó ténye- zők, az óriási terjedelem és az időigényesség is a már elkészült munka nagyszerűségét és egyedülállóságát hirdetik. A 43. oldalon zárul Conring levél-panegyricusának első nagy egysége. Azt javasolja Boineburgnak, hogy a katalógus kiadásának problémáját hagyják az utókorra. A nagy könyvtáraknak nincsenek nyomtatott katalógusaik, csupán állományrészeiknek, főként a gö- rög kéziratoknak, amely katalógusokat kinyomtatni alig jelent valamiféle nehézséget. A könyvtár és a herceg közvetlen dicsőítése a műben még csupán most következik.

—

A fentiek alapján talán érzékelhető, hogy a mű ezen bevezető szakaszát is erősen át- hatja a laudáló szándék, melynek középpontjában az uralkodó áll. A herceget illető dícséret a roppant és tökéletes katalógusok létrehozásának folyamatából és milyenségéből bomlik ki. A kiindulópont egyfajta argumentum inartificale, hiszen az elkészült katalógusok valóban kézzelfogható bizonyítékok. Erre épül rá a rétorikai argumentáció a könyvtárlaudációval öt- vözött uralkodólaudáció inventiója alapján. Ebben a legbölcsebb uralkodó két aspektusa bontakozik ki: egyfelől az a törekvése, hogy könyvtárával (ill. annak katalógusával) a köz- nek használjon, másfelől pedig kultúramentő szerepe, hiszen a katalógusok bizonyos érte- lemben valóban „megmentik” az állományt.

264

A laudatio – miként az egész műben – így ebben a szakaszban is az inventio szintjén fogható meg. Az elocutio viszzafogott, ám nem nélkülözi az elegantiát, a méltóságot és a jól szerkesztettséget, legfőképp pedig a tárgyhoz és az alkotó szándékához illő.

Hunyadi Mátyás könyvtárának említése Conring szövegében

Conring művében több helyen is említést tesz a budai könyvtárról. A neves bibliotéka különféle szempontokból és helyzetekben szerepel példaként, immár részeként a múltbéli mitikus elpusztult nagy könyvtárak tablójának. Ez a szerepeltetés a laudáló szándéktól sohasem független. A szerző voltaképpen a Schwartzkopfnál megtalálható, korábban bemutatott „corvina-betétet” használja föl, darabolja szét, és adaptálja saját gondolatmenetéhez. Semmiképpen nem közöl, és nem tud a tárgyról többet, mint amit elődje összeállított. A szétdarabolt mondandó valóságtartalmáról ezért ugyanaz mondható el, mint Schwartzkopf esetében. Mégis, mivel a corvina-szakirodalom elsősorban Conring művének egy helyére (120.) hivatkozva őrzi a wolfenbütteli corvinacsoport bécsi provenienciájának elképzelését, lényeges rámutatni, hogy milyen új kontextusba ágyazódnak a Schwartzkopftól átvett egyes elemek. Az „illesztési pontokon” olykor jól látszik a gondolatmenet „döccenése”, inkohe- renciája, amely szintén arra mutat, hogy átvett, csaknem kötelezően felhasználandó elemek beépítéséről van szó. Az alábbiakban végigvesszük a Corvina valamennyi említését Con- ringnál, megvilágítva környezetüket és funkciójukat a szövegben.

Első említés (24.) Exemplum a pusztulásra

Miként arról említés esett, Hermann Conring helyesli Boineburg báró ama régi tö- rekvését, hogy meggyőzze August herceget egy nyomtatott katalógus kiadásának fontossá- gáról, amely felöleli könyvtára teljes állományát. Ezen alaptételből kiindulva Conring érvelésében több szempontból próbálja bizonyítani a katalógus hasznos voltát. Véleménye szerint egy könyvtár valódi értelmét az adja, ha az hozzáférhető a tudós világ számára, ez pedig kizárólag katalógus segítségével lehetséges. Szerencsésnek nevezi August herceg könyvtárát, mert míg számos esetben csak a könyvállomány pusztulása vagy szétszóródása után hoznak létre könyvjegyzéket, addig a herceg gyűjteménye létezik, és a katalógusból

265 nem csupán az állomány, azaz a címek volnának megismerhetők, hanem segítségével magukat a könyveket is használni lehetne (15.). Továbbá a pusztulásnak folyamatosan kitett nyilvános vagy magánkönyvtárak „megőrzésének”, emlékezetük fenntartásának legbizto- sabb módja is a katalógus vagy a könyvjegyzék (16.). A magánkönyvtárak ritkán élik túl alapítójukat, a nyilvános könyvtárakat pedig állandóan fenyegeti a pusztulás veszélye (17.). Conring mondanivalóját mindvégig számos példával támasztja alá, ezen a ponton pedig a katasztrófák illusztrálására nagy ívű áttekintést ad a múlt és a jelen elpusztult könyvtárairól az ókortól majdnem saját koráig (17–26.). A közelmúlt elpusztult híres könyvtáraira csupán négy példát hoz, közülük a legelső helyen említi Hunyadi Mátyás könyvtárát, minden való- színűség szerint Schwartzkopf szövegéből dolgozva:

„Haud necessum vero videtur, publicarum Bibliothecarum pericula et clades repetitis ex re- moto aevo testimoniis ostendere, quum propinquiora (proh dolor!) omnibus sint nota.744 Quis videlicet ignorat triste fatum, quo vere regia illa Budensis Bibliotheca, a Matthia Cor- vino primum structa, avorum memoria interiit, cum vis annos sexaginta floruisset? Cujus librorum cultum luxuriosissimum, et miram utriusque linguae foecunditatem fuisse, ne Bon- finio duntaxat credamus, faciunt quae passim terrarum et in ipsa AUGUSTA, superant exiguae quamvis reliquiae.” (24.)

Conring a Bonfini-idézetet kiemeli tehát a kéziratokról szóló fejezetből (Schwartzkopfnál), más kontextusba helyezi, ugyanakkor itt is rámutat arra, hogy Herzog August könyvtára rendelkezik néhány darabbal ebből a csodálatos könyvtárból. Conring Mátyás elpusztult könyv- tárán kívül még a Mediciek magánkönyvtárát, a tuniszi könyvtárat és a Bibliotheca Palatinát, a heidelbergi könyvtárat hozza fel példaként. Végső soron egyetlen, sem hercegi, sem pedig nyilvános könyvtár nincsen biztonságban – vonja le a szomorú végkövetkeztetést (26.). A Corvina tehát itt mint a közelmúlt egyik elpusztult híres könyvtára említtetik, rétorikai funk- cióját tekintve exemplumként szerepel.

744 Apró bizonyíték arra, hogy a Corvinát és sorsát valóban mindenki ismerte, érdemes volt tehát hivatkozni rá, beemelni a könyvtárdicsőítésekbe.

266

Második említés (27–31.) Exemplum arra, hogy akár egy egyszerű könyvjegyzék is jobban fenntartja egy könyvtár emlékezetét, mint egy történetírói megjegyzés

A könyvtárakkal együtt mindannak a fáradozásnak az emléke is veszendőbe megy, amellyel az alapító létrehozta művét. (27.) Ezen a ponton Conring röviden dicsőíti a nagy könyvtáralapítókat, a sorok mögött valójában hercege alakja sejlik föl: „Sumptus scilicet maximi, labor ingens, studium indefessum, animus erectus, liberalis, studiosus sapientiae, vere regius ad struendas magnas illas Bibliothecas requiruntur.”745 A mondat tömör foglalata mindannak, amit mindeddig az uralkodólaudációval ötvözött könyvtárlaudáscióról elmond- tunk. Nem volna felróható e nagy szellemeknek – folytatja Conring –, ha az örökké tartó hírnév reménye késztetné őket gyűjteményeik létrehozására. Ha valaki pedig olyannyira sze- rény, hogy a hírnévvel nem törődve végzi el e nemes munkát, az állam kötelessége, hogy nagy tettének híre ne enyésszen el, és követendő példaként szolgálhasson az utókor számára. (28.) Örök dicsőséget azonban nem szabad csupán magától a létrehozott alkotástól re- mélni. A múlhatatlanság elérése érdekében más utak is keresendők. A történeti művek pél- dául mindehhez nem kevéssel járulnak hozzá. Ezek őrizték meg a latin és görög világ könyvtárainak emlékezetét. A könyvjegyzékek azonban e tekintetben még hasznosabbak. Ugyanis a történeti művek megbízhatósága az antik könyvtárak bámulatos kincseivel kapcsolatban kívánnivalót hagy maga után, méghozzá éppen a könyvjegyzékek hiánya miatt. Majd Conring a budai könyvtárat hozza fel példaként, mondván, hogy a történetíró Antonio Bonfini említett szavainál („Hunyadi Mátyásnak ez a könyvtára csodálatosan bővel- kedett mindkét nyelv irodalmában, a könyvek külleme pedig bámulatosan fényűző volt.”746)747 mennyivel többel járult hozzá az említett könyvtár hírnevének fennmaradásához Brassicanus beszámolója, aki rövid felsorolást is közzétett a látott könyvekről. Conring itt hosszan idézi Brassicanus Salvianus-kiadásához írott előszavának vonatkozó részletét („Ins- pexi libros omnes …”)748.

745 A mondat az elocutio szempontjában elegánsan szerkesztett, commákból felépülő isocolon. Középen a jel- zős szerkezetek sorrendje megfordul, ez fokozza a mondat emelkedő feszességét, amely a mondat végén talál- ható állítmányban oldódik fel. Homoioteleutonok, homoioptotonok járulnak hozzá az eleganciához. 746 Antonio BONFINI, Rerum Hungaricarum Decades, IV. 7. 92–93. 747 A Bibliotheca Conringiana aukciós katalógusa szerint Conringnak megvolt Bonfini magyar történetének 1568-as kiadása: Bibl. Conr. 11., Nr. 136. Conring könyvtára egyébiránt kiválóan reprezentálja a polihisztor- professzor kutatói érdeklődését, tevékenységét (vö: Werner ARNOLD, Universitätsbibliothek und Professoren- bibliotheken = Das Athen der Welfen 2010, 270–275.) 748 L. a 365. jegyzetet.

267

A hosszú idézet a 30. oldalon az alábbi módon zárul: „Kétségtelenül érzi, Boineburg, hogy mennyire képes akárcsak egy ilyen említés is ennek a híres könyvtárnak az emlékezetét fenntartani. Hát még ha teljes katalógus is rendelkezésünkre állna róla! Vajon nem monda- nád-e akkor, hogy dicsősége örökké fog tartani, bár a könyvtár maga már rég nem léte- zik?”749 A 27. oldalon kezdődő és a 30. oldalon burkolt exclamatióval és interrogatióval zá- ruló gondolatmenet tehát önálló, jól kirajzolódó rétorikai egységet képez a művön belül: a herceg és műve ex silentio dicsőítésével kezdődik; mivel minden emberi mű ki van téve a pusztulás veszélyének, tettének és művének hírnevét leginkább történetírók, de még inkább könyvjegyzékek tudják fönntartani; erre jó példa a budai könyvtár, Bonfini mint történetíró, Brassicanus mint könyvjegyzékközlő említtetik. Brassicanus önmagában is emelkedett stí- lusú beszámolójának citálása fokozást (climax/gradatio) idéz elő a szövegben. Conring ré- torikailag érzékeny ponton használja fel a Corvina emlékezetét és a rá vonatkozó forrásokat exemplumkén, ott, ahol a szöveg Herzog August közvetett dicséretével egyébként is meg- emelkedik. Amint korábban láttuk, valóban ennél a résznél született meg Hermann Conring- ban az elhatározás, hogy a munkát kibővíti, és elsősorban hercege dicséretére fog koncentrálni. (30–31.) További példaként a szerző az elhurcolt heidelbergi könyvtár görög teoló- giai kéziratainak katalógusát hozza fel, amelyet azonban csupán említésből ismertek. Con- ring idézi Joseph Scaliger (1540–1609) a filológus Janus Gruterhez (1560–1627), egyben a Palatina könyvtárosához (1602–1623) írott sorait, amelyben Scaliger dícséri a neki megkül- dött katalógust, ugyanis azt áttanulmányozta, és úgy találta, hogy a katalogizált gyűjtemény- rész, tehát a teológiai görög kéziratok állománya jóval gazdagabb és értékesebb a Palatinában, mint a Vaticanánban. Ebből is nyilvánvaló – írja Conring –, hogy a Palatina ezen a területen is messze a leggazdagabb volt, és minden más könyvtárat felülmúlt. (Megjegyzendő, hogy a Bibliotheca Palatinát Conring mindvégig párhuzamosan kezeli a Corvinával, hasonlóan értékeli őket mint két bámulatos gazdagságú, legendás könyv- tárat, amely a szerző korára megsemmisült,750 jóllehet a Palatina pusztulása érthető módon jóval érzékenyebben érintette őt.)

749 „Indubie, BOINEBURGI, sentis, quantam vim habeat vel haec commemoratio ad memoriam inclytae illius Bibliothecae conservandam. Quid vero, si Bibliothecae Catalogus integer prae manibus esset, nonne aeternam illi laudem superesse diceres, quamvis ipsa jam pridem tota perierit?” (30.) A levél műfajához illően a címzett- hez való odafordulás és az interrogatio járul hozzá a mondatszerkesztés változatossá tételéhez. A 2. mondatban az interrogatión belül egy rejtett exclamatio is megtalálható. A hyperbaton szintaktikai alakzata pedig mindkét mondat eleganciáját növeli. 750 A Palatina esetében a „megsemmisülés” természetesen speciálisan értendő.

268

A gondolatmenet ezt követően ismét visszakanyarodik a vezérszálhoz: nagyon helyes Boineburg törekvése, hogy Herzog Augustot katalógus kiadására ösztönözi. Conring maga is előterjesztette már e javaslatot. A nemes herceg természeteses tisztában van a felhozott érvekkel, és egyetért velük. A következőkben (32.) a szöveg – miként fönt bemutattuk – egyre erőteljesebben a legbibliofilebb hercegnek mint a kultúra nagylelkű pártfogójának dicsőítésévé válik. A Corvina, ill. a rá vonatkozó források, nevezetesen Bonfini és Brassicanus tehát itt arra volt példa, hogy bármely elpusztult könyvtár állományáról mennyivel értékesebb infor- mációval tud szolgálni egy mégoly hevenyészett könyvjegyzék is, mint egy szűkszavú tör- ténetírói megjegyzés. A budai könyvtár rétorikai funkcióját tekintve tehát ismét exemplumszerepben tűnt fel.

Harmadik említés (46.) Mátyás személye: exemplum a híres könyvtáralapítók sorában (exemplum ex minore ad maius ductum)

Immár a 7 admirandumot felvezető szakaszban vagyunk. Ez az átvezető, előkészítő szövegrész fokozatosan előtérbe állítja az alapító személyét: „Augustánk először is már rög- tön alapítója személyében valami egészen szokatlan jelenséggel bír, olyasmivel, amire nincs példa, és ami ezért megérdemli a legnagyobb csodálatot.”751 Conring a tételt, a tömör expositiót most nem részletezi, hanem nyomban a példák felsorolásába kezd. Persze nem azt akarja ezzel mondani – folytatja –, hogy a régmúltban ne lettek volna olyan királyok és hercegek, akik ne fáradoztak volna hasonlóképpen. Ez a meg- jegyzés átvezetés, híd az ezután következő könyvtártörténeti tablóhoz. Híres könyvtáralapító uralkodók felsorolása következik egészen a legrégibb ókortól kezdve Conring közelmúltjáig. A sorban az első Osymandas fáraó, aztán az athéni Peisistratos, Eumenés és Attalos király, Julius Caesar, Augustus császár, Tiberius, Domitianus, Hadrianus és Julianus Apostata kö- veti egymást. Az univerzalitás jegyében Conring kitér az ázsiai és afrikai gazdag könyvtá- rakra is, végül eljut „a mi királyainkhoz és fejedelmeinkhez”, értve ezalatt a Konstantinápoly eleste utáni időszak nagy európai könyvtáralapítóít, így V. Miklós, IV. Sixtus és V. Sixtus

751 „Ac primum quidem habet AUGUSTA illa in conditore suo aliquid plane inusitatum, et omni carens exemplo, ac proinde admiratione dignum maxima.” (44.)

269 pápát Rómában, Cosimo és Lorenzo de’Medicit Firenzében, Federico da Montefeltro herceget és fiát, Guidót Urbinóban, Mátyás királyt Magyarországon, végül Németországban a pfalzi válsztófejedelmeket élükön Ottheinrichkel, végül a bajor hercegeket. E példák természetesen azt a klasszikus állítást is igazolják, amellyel korábbi szöve- geinkben is találkoztunk, hogy könyvtárat alapítani királyi tevékenység (Brassicanus, Lipsius, Heidmann, Schwartzkopf). Miután a jeles exemplumokkal méltó hátteret rajzolt hercege mint könyvtáralapító alakjához, a szerző visszatér az indítótételhez, és ezúttal rész- letezi, hogy miért is múlja felül Herzog August e nagyszerű elődöket:

„Az pedig valóban egyedi és minden példán fölül áll, hogy ti. ezt [a könyvtárat] kizárólag egyetlen herceg szorgalma gyűjtötte össze, egyetlen herceg pénzén vásárolták a könyveket, egyetlen herceg műve a kiváló elrendezés, egyetlen herceg gondossága és találékonysága foglalta gondos katalógusokba, egyetlen herceg költségein kapott fölöttébb alkalmas otthont, végezetül pedig nemcsak hogy egyetlen, hanem egy és ugyanazon herceg buzgalma hozta létre a semmiből, és juttatta el a legteljesebb tökéletességig. Hasonlót sem az ókor, sem ko- runk nem látott. Sem király, sem herceg még csak nem is próbálkozott ehhez foghatóval.”

„Hoc vero proprium et citra exemplum: quod solius Principis industria collecta, quod solius Principis aere empta, quod solius Principis opera quam optime disposita, quod solius Prin- cipis cura et arte in catalogum exquisite relata, quod solius Principis impendiis aptissimum domicilium acceperit, quod postremo non solius duntaxat sed plane unius ejusdemque Prin- cipis studio ex nihilo ad summam perfectionem deducta sit. Par nihil vel vetus vel nostra aetas vidit. Nemo Regum aut Principum simile quid vel conatus est.” (47.)

A hosszú körmondat valójában argumentálja a főtételt az érvek tömör felsorolásával. A mondat nincs híján a dignitasnak, azaz a művészi megformáltságnak,752 jól illik a benne közölt, emelkedett tartalomhoz.753 A körmondat amplificatióját a személyi érvek teremtik meg (argumenta a persona, azon belül animi natura és studia, úgymint szorgalom, buzgalom, gondosság és szakértelem), ezek vegyülnek a ratiocinatióval, a meghozott (anyagi) áldozat nagyságának felmutatásával. Az érvek enumeratióként következnek egymás után. A kör- mondat szerkezete a teljességet kifejező hármas felosztást követi: az első három tagmondat

752 L. a 727. jegyzetet. 753 Elemzéséhez l. a 250–251. oldalon mondottakat is.

270 alkotja az első egységet, ezek a tagmondatok anaphorával (quod solius Principis) szerkesztett, csaknem teljesen azonosan felépített rövidebb isocolonok; a második egység két, már bővített isocolonból áll, amelyek azonban ugyanazt az anaphorát viszik tovább, közülük az első mondat felépítése az előző háromét követi; a harmadik, lezáró egység hosszú tagmon- datát pedig a correctio alakzata szervezi, változatossá és nyomatékossá téve így a lezárást. Az első négy tagmondatban homoioteleutonok és homoioptotonok teszik ritmusosabbá a szöveget, művészibbé a kidolgozást. Megfigyelhető, hogy Conring tudatosan bánik a jelzők- kel a nagyobb hatás érdekében: a részletben csupán kettő található (aptissimus domicilium, ad summam perfectionem), mindkettő felsőfokú.754 A „sok” érzékeltetését, a mondat pergő voltát és patetikus hatását az asyndeton is fokozza. Ezt követi – immár conclusióként – ismét a tétel megfogalmazása, hogy ti. Herzog August teljesítményének valóban nincs párja. Az elemzett tagmondat egyben belső peroráció is, hiszen lezár egy hosszú gondolatmenetet, s egyben átvezet a következő témához, a könyvtár elnevezésének taglalásához, amely akár digressiónak, kitérésnek is tekinthető, hiszen késlelteti az utána következő részt, amely tartalmában szervesen kapcsolódik a fent elemzett körmondathoz. Ez a kitérő ismé- telten Conring inventiójának dialektikai hátterére világít rá, hiszen a névértelmezés, az ety- mologia a definitione dialektikai kategóriájának egyik altípusa. 755 Epideiktikus szerepe azonban mindenképpen jelentős, hiszen az Augusta – August – augustus szavak összefüg- géseinek elemzése során Conring a tárgyat egy Ovidius-idézet (locus communis) segítségé- vel egészen a szentség szintjéig emeli.756 A következő egységben a szerző továbbra is a főtétel állításával foglalkozik (August herceg felülmúlja könyvtáralapító elődeit), és kiemeli az egyik argumentumot, méghozzá azt, hogy Herzog August nemcsak hogy egymaga gyűjtötte össze a könyveket, hanem egymaga rendezte is el őket a legtökéletesebb elrendezésben. Ehhez Conring bizonyítékként példákat hoz fel a múlt könyvtártörténetéből, és rámutat, hogy valamennyi nagy bibliofil rendelkezett tudós segítővel, egyikük sem egymaga bajlódott a könyvekkel (Ptolemaios Phi- ladelphos – Démétrios Phalérios; Iulius Caesar – Marcus Terentius Varro; Augustus – Pom- peius Macer, Melissus grammaticus [a Porticus Octavia mindkét könyvtárát irányította],

754 A jelzők használatához l. a 726. jegyzetet. 755 MELANCHTHON, Dialectica 1536, De definitione c. fejezet (14. fájl skk., l. a bibliográfiát). 756 „Sancta vocant augusta patres, augusta vocantur / templa sacerdotum rite dicata manu: / huius et augurium dependet origine verbi / et quodcumque sua Iuppiter auget ope.” „Augustus nevet adtak a szent dolgoknak atyáink; / S templomaink is azok, mert felavatja a pap. / Származatára az augurium szó függ vele össze, / S mindaz, amit csak a nagy Iuppiter áld s gyarapít.” (OVID., Fasti, I, 609–612: P. Ovidius NASO, Római naptár: Fasti, ford. GAÁL László, jegyz., ut., BOLLÓK János, Bp., Helikon, s.a. [Prométheusz Könyvek, 12], 20.)

271

Iulius Hyginus [a palatinusi könyvtár élén állt], Asinius Pollio [az Atrium Libertatisban ta- lálható könyvtárral hozható kapcsolatba]; IV Sixtus pápa – Platina; Mazarin – Gabriel Naudés; 50–53.). Gondolatmenetét – immár conclusióként – állítása megismétlésével zárja: Herzog August a királyok és hercegek között az első, aki nemcsak, hogy megalapította, hanem el is rendezte a világ messze a leggazdagabb könyvtárát, és ehhez a munkához senkinek a tanácsához, sem segítségéhez nem folyamodott. (53.) E bevezető szakasz vezérgondolata, a könyvtáralapítás heroikus tettének magányos volta mindazonáltal Johann Schwartzkopf művéből származik.757 Ezen a ponton ismét jól látható, hogy miként viszonyul egymáshoz Schwartzkopf kisebb lélegzetvételű munkája és Conring műve. Tulajdonképpen ugyanezt a gondolatot fejtegeti majd tovább – a Schwartzkopfnál is fellelhető – történelmi példák segítségével az első admirandum is. A bemutatott szövegrészben ezúttal nem kifejezetten a budai könyvtár, hanem Má- tyás király kerül említésre a nagy, jelenkori könyvtáralapítók sorában. A király társaival egyetemben most közvetlenül Herzog August személyével lép kontaktusba, aki ezúttal felül is múlja őt (exemplum ex minore ad maius ductum), hiszen teljesítménye bizonyos szem- pontból minden más könyvtáralapító elődjénél nagyobb.

Negyedik említés (63–64.) Mátyás személye: exemplum arra, hogy egy személyben ő alapította és fejlesztette a tökéletességig a könyvtárat (exemplum totum simile)

A budai könyvtár negyedik említése a második admirandumban található, mely alap- gondolatában szorosan kapcsolatódik az első admirandumhoz, csupán némiképp kiegészíti azt. Az alapgondolat itt azzal az elemmel bővül, hogy a herceg nemcsak hogy egymaga hozta létre a könyvtárat, hanem azt ő maga fejlesztette a tökéletességig is.758 Erre csupán két ha- sonló példa található (ti. hogy egy bizonyos uralkodó által alapított könyvtár még ugyanan- nak az uralkodónak az életében eléri a tökéletességet): Hunyadi Mátyás budai könyvtára és a Mazarin-könyvtár. A Corvina itt tehát előkelő pozícióban jelenik meg, egyenrangú exemp- lumként, amelyet Herzog August könyvtára e tekintetben nem múl fölül: „És valóban, ha eltekintesz Hunyadi Mátyás pannoniai és Mazarin bíboros közelmúltbéli könyvtárától, talán

757 L. a 202. és 203. oldalakat. 758 „Pertinet vero huc saltim ex parte etiam illud, quod unus ille Princeps, nemine antehac praeeunte, et inceperit pariter Augustam suam et ad hanc stupendam magnitudinem perduxerit.” (53.)

272 a királyok vagy nagy hercegek által alapított bibliotékák közül egyetlen másikat sem volna szabad amiatt dicsőíteni, hogy ugyanaz a személy alapította, és ugyanaz juttatta el a legteljesebb tökéletességig.”759 Majd később: „Egyedülállónak lehetne nevezni az Augustának ezt a dicsőségét is, ha nem volna ott mellette a pannon és a bíborosi könyvtár. Az azonban mégis elmondható, hogy az Augusta e tekintetben is felülmúlja a valaha volt legnagyobb könyvtá- rak legtöbbikét.”760 Ezzel zárul tehát a második admirandum és a negyedik említés, melyben a pannon könyvtár, illetve annak alapítója, Hunyadi Mátyás ismét exemplumként szerepel, ám most már egy szigorúbb megmérettetés válogatott csoportjának előlekelő tagjaként. Mátyás teljesen egyenértékű exemplumkén jelenik meg itt, August nem múlja felül, hiszen a magyar király is maga alapította és fejlesztette tökéletességig a könyvtárát.

Ötödik említés (120.) August corvinái a könyvtár értékét bizonyítják

A Corvina valamennyi említése közül ez a legfontosabbb, ugyanis ez az a hely Con- ring szövegében, amelyre a kutatás általában hivatkozni szokott. Conring azonban itt is bevett gyakorlatát követi, és felhasznál minden felhasználhatót Johann Schwartzkopf szövegéből. A Corvináról szóló sorokat csaknem változtatás nélkül emeli át és illeszti gon- dolatmenetébe. Az egyenes átvételről tanúskodik az illesztés kissé döcögő volta is, meg fogjuk látni, hogy azon a ponton, ahol Conring beilleszti a Corvináról szóló passzust, némiképp megbicsaklik a szöveg. Az ötödik admirandumban a szerző a könyvtárban található könyvek minőségét taglalja, s különös hangsúlyt fektet a 28 415 kötetes gyűjteménynek mindösszesen 7 %-át kitevő kéziratos állomány vagy inkább általában a kéziratok értékének felmutatására. Ezáltal hosszú digressio képződik a szövegben. Miként maga is írja, azt a téves közvélekedést akarja meg- cáfolni, hogy egy könyvtár értékét a benne található latin és görög kéziratok mennyisége határozza meg. Conring e felfogást messzemenőleg tagadja. A gondolatmenet tehát cáfolás, refutatio, melynek során a szerző azzal érvel, hogy a jó szövegeket már úgyis kiadták, a kiadatlan kéziratok (ti. a már kiadott szövegeké) pedig többnyire rosszak, kuszák, és inkább

759 „Et vero illam Matthiae Hunniadis Pannonicam, ac recentissimam Mazarinianam si excipias, fortassis nullam, quae quidem Regum aut magnorum Principium [!] auspiciis ceperit, laudare licuerit, quae eodem auctore orta pariter sit atque ad fastigium pervenerit.” (63.) 760 „Unicam dicere liceret hanc etiam Augustae laudem nisi Pannonica illa et Cardinalitia venissent in partem. Id tamen manet, plaerisque omnis aevi Bibliothecis maximis etiam hac in re Augustam antecellere.” (64.)

273 csak zavart keltenek. Bizonyos arab kéziratok értékét elismeri, ám csak olyanokét, amelyeket valamikor görögből fordítottak, a többi értéktelen. Más a helyzet természetesen a kiadatlan szövegek kézirataival, azok között azonban – így Conring – alig van értékes mű! Közben a polihisztor bizonyos oldalvágásokkal is él, odaszúr azoknak a gyűjtőknek, akik csupán egzotikus voltuk miatt értékelik a keleti kéziratokat egyszerűen azért, mert kevés van belő- lük. Érvelésének fő nézőpontja a hasznosság: egy adott mű – akár kézirat, akár nyomtatvány – csupán annyira értékes, amennyire a kutatás és a kutatók érdekeit szolgálja. Márpedig az elmúlt két évszázad – írja az antik szerzőkben való csalódás általános korjelensége jegyé- ben761 – jóval nagyobb mértékben járult hozzá az emberiség tudáskincséhez, mint a régi kéz- iratok. (108.) A refutáció végére érve egyetlen kéziratcsoport értékét mégiscsak elismeri, még- hozzá a szigorúan vett történeti forrásokét, azokét, amelyek felhasználhatók a politikatörté- net megrajzolásához. Ezek lehetnek titkos levelezések, királyi határozatok, rendeletek, diplomáciai rendelkezések stb. (114.). Conring Pierre Dupuy (1582–1651) példáját hozza fel Nicolas Rigault (1577–1654) tolmácsolásában mint olyan közel kortárs személyét, aki szen- vedélyesen gyűjtötte az ilyen jellegű forrásokat (114–115.). Majd jönnek a gyakorlat, azaz a gyűjtés tekintélyét biztosító antik exemplumok élü- kön nem kisebb személlyel, mint Aristotelés. Rómában a Bibliotheca Ulpiában őriztek ilyen jellegű dokumentumokat, erre példa a régi pápai könyvtár, valamint a Hilarius pápa (Kr. u. 461–468) által építtetett két bibliotéka a Lateránban (116.). Modern példaként említi az El Escorial könyvtárát, s természetesen a Mazarin-könyvtár is rendkívül gazdag volt az ezekhez hasonló forrásokban (törvények, szokásjogok, szokások általában, alapító oklevelek, alap- szabályok) (117.). Conring szerint az ilyen jellegű forrásanyag nem hiányozhat az ideális és minden szempontból tökéletes könyvtárból – természetesen a hasznosság jegyében (118.).762 A hosszú digressiót peroratióként tömör összegzés zárja, ebben a szerző megismétli kéziratokkal kapcsolatos tételét (nem csupán a kéziratok méltók az őrzésre), s rátér fő tár- gyára, a Bibliotheca Augusta könyvállománya kvalitásainak bemutatására. A fentiek isme- retében meglepő, hogy ez a bemutatás kizárólag a könyvtár kéziratos anyagára vonatkozik,

761 Vö.: KLANICZAY 1970, 425. 762 Conring állásfoglalása nem véletlen, hiszen a herceg egyik legnagyobb szabású könyvbeszerzési vállalko- zása volt az ún. „Mazarin-kéziratok” (Mazarinische Handschriften) beszerzése 1648 és 1654 között. A 348 db, vörös bőrbe kötött kézirat különféle párizsi könyvtárakban található művek másolatait tartalmazza és csak részben a Mazarin-könyvtár anyagát. Vö.: Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, 293.; R. MANDROU, Abraham de Wicquefort et le duc August (1646–1653): Sur les relations intellectuelles entre France et Allemagne, un siecle avant Les Lumieres, Wolfenbütteler Beiträge, 3(1978), 191–234.

274

Conring más állományrészről egyáltalán nem szól részletesen (Schwartzkopf!). A nyitómon- datban megadja a számot: az Augusta ekkor körülbelül 2000 kéziratot számlál, melyek gö- rög, latin, héber, arab és más nyelveken íródtak. S bár valamennyi kézirat elsőrangú – így Conring –, köztük egész sorozatnyi kiadatlan szöveg található. Mindjárt a második mondatban egyetlen szerencsés beszerzést említ meg a szerző, amelynek a herceg kiváltképp örült, a corvinák beszerzését (120.). Nyilvánvaló, hogy a forrás Schwartzkopf szövege volt, Con- ring csaknem egy az egyben átemelte a vonatkozó sorokat. A polihisztor munkamódszere ismét jól tetten érhető. Schwartzkopf corvinaleírását részeire szedte, s azokat a maga művé- ben a neki megfelelő helyeken használta fel.

Conring és Johann Schwartzkopf szövegének összehasonlítása

A kérdéses hely Schwartzkopf szövegében: „Az úgynevezett kéziratos könyveknek a száma és értéke ebben a könyvtárban nem megve- tendő. Közülük jó párat maga a herceg vásárolt Magyarországon II. Rudolf és II. Ferdinánd császárokhoz való, bajos ügyekben vállalt utazásai alkalmával, drága pénzen, nagy értékű, igen finom pergamenre, rendkívül választékos írással másolt köteteket, egy kis csoportot ab- ból a világhíres könyvtárból, amelyet Budán, a Magyar Királyság fővárosában emelt egykor

Hunyadi Corvin Mátyás 1485 körül ...” (SCHWARTZKOPF 1649, B1b–B2a)

A kérdéses hely Conringnál: „Ezek [ti. a hercegi állomány kéziratai] beszerzése során még az a szerencse is megesett vele, ami fölött mérhetetlenül örvendezik a Kiváló Herceg, hogy amikor a Felséges Ház bajos ügyei arra kényszerítették, hogy felkeresse Bécsben II. Rudolf és II. Ferdinánd császá- rokat, engedélyt kapott arra, hogy megszerezzen [vagy: megvásároljon] magának Magyar- országon néhány darabot Corvin Mátyás egykori világhíres könyvtárából, jóllehet drága pénzen.” (119–120.)

Schwartzkopfnál latinul: „Manuscriptorum, ut vocantur, librorum haud contemnendus in hac Bibliotheca est numerus, et Thesaurus, quorum nonnullos ipse Princeps in Ungaria, occasione itinerum ad D. D. IM- PERATORES RUDOLPHUM II. et FERDINANDUM II. in arduis negotiis susceptorum magno aere redemit, in tenusissima magni pretii membrana elegnatissimis litteris scriptos,

275 laciniam illustrissimae Bibliothecae, Budae, Regni Ungariae Metropoli quondam, a Matthia

Hunniade Corvino, circa An. Christi 1485. erectae ...” (SCHWARTZKOPF 1649, B1b–B2a)

Conringnál latinul: „In quorum [sc. manuscriptorum] conquisitione etiam illam felicitatem sibi contigisse, im- pense laetatur Princeps Optimus, quod dum ardua Serenissimae domus negotia Rudolphum II et Ferdinandum II Imperatores Vindabonae adire compulissent, in Hungaria lacinia(m) celeberrimae quonda(m) Bibliothecae Matthiae Corvini sibi comparare, quamvis magno aere concessum fuerit.” (119–120.)

A két szövegben csupán a szó szerinti egyezéseket kurziváltuk, ám jól látható, hogy közös- ségük jóval nagyobb, tulajdonképpen azonosak egymással. Conring csupán sorrendet vál- toztatott, és kicserélt néhány szót azok szinonimáira (illustrissimae – celeberrimae; redemere – comparare), illetőleg átalakított néhány szószerkezetet. A két szövegben közölt tartalmi elemek alapvetően szintén megegyeznek:

Tartalom Schwartzkopf Conring A herceg Princeps Princeps Optimus II. Rudolf és II. Ferdi- Imperatores Rudolphum II. et Rudolphum II et Ferdinandum nánd császárokhoz Ferdinandum II. II Imperatores utazott bajos ügyekben, occasione itinerum in arduis negotia ardua adire negotiis susceptorum compulissent Magyarországon in Ungaria in Hungaria egy kis csoportot laciniam laciniam

vásárolt redemit comparare concessum fuerit drága pénzen magno aere magno aere Mátyás egykori híres illustrissimae Bibliothecae celeberrimae quonda(m) Bib- könyvtárából. (…) quondam a Matthia Hun- liothecae Matthiae Corvini. niade Corvino erectae.

Conring nem csupán tartalmilag, hanem a szövegrésznek az egész műben elfoglalt helye tekintetében is követi Schwartzkopfot, hiszen elődjéhez hasonlóan ő is a kéziratokat bemutató részben, a legelső helyen említi a budai kódexeket. Mindazonáltal a két szövegrész között mégis van némi tartalmi eltérés. Conringnál elveszik az a Schwartzkopf-féle információ, hogy voltaképpen több utazásról volt szó (occasione itinerum). E tekintetben tehát még homályosabb lesz a szöveg, amely már – koráb-

276 ban láttuk – Schwartzkopf változatában is vetett fel értelmezésbeli kérdéseket. Conring ugyanakkor egy ponton hozzá is toldott a forrásul használt helyhez: beszúrta a „Vindobonae” helyhatározót a császárok neve után. Ezt talán azért érezte szükségesnek, hogy egyértelművé tegye a helyszínt, hiszen Schwartzkopf szövegét valóban úgy is lehet érteni, mintha a császá- rok Magyarországon lettek volna, és a herceg is oda utazott. Talán a tárgyilagosságot ked- velő Conring is megérezte ennek a Schwartzkopf-helynek a homályosságát, és némiképp pontosítani próbálta. Az „in Hungaria” kifejezést azonban mégsem hagyta el, hiszen a szö- veg globális értelmezése szempontjából, a budai könyvtár elhelyezése miatt ő is szükséges- nek érezhette megtartani, bár így a mondat Conringnál is ugyanazt jelenti, mint Schwartzkopfnál, hogy tudniillik a herceg Magyarországon vette a corvinákat. A herceg te- hát Conring szerint is Bécsben volt, de Magyarországon vásárolt corvinát. Valószínűleg nem kell tovább bizonygatni ezen a ponton a tartalom problematikus voltát, mi több, értelmetlen- ségét.

Láttuk, hogy Schwartzkopf csak a corvinákat mutatta be a kéziratos anyag méltatása során, ám tulajdonképpen Conring sem tett sokkal többet, hiszen miután elbeszélte a corvi- nák beszerzését, kizárólag arra a mintegy 200 kötetnyi dokumentummásolatra tért ki, amelyet Herzog August készíttetett francia könyvtárakban.763 (Ez indokolja tehát a korábbi gondolatmenetet, amely már megelőzőleg kellőképpen argumentálta a történeti forrásdoku- mentumok hasznosságát. Az olvasó számára immár nem kétséges, hogy Herzog August a lehető leghelyesebben járt el, és a leghasznosabb dolgot cselekedte, amikor kéziratos állo- mányát ezzel a módszerrel gyarapította, és a történeti forrásokra koncentrált.) Schwartzkopfnál és Conringnál esetleg August herceg preferenciái érhetők tetten, a herceg ezt a két gyűjteményrészt, budai kódexeket és a több száz kötetnyi forrásmásolatot tarthatta könyvtára legértékesebb egységeinek. A folytatásban Conring most valóban tárgyilagosan és szakszerűen kijelöli a könyv- tár kéziratos állományának helyét a nagy európai könyvtárak sorában. A pálmát az El Esco- rial viszi el, a Vatikán – bár óriási gyűjteménye van – az archiváliák tekintetében hagy kívánnivalót maga után. Megelőzi a wolfenbütteli kéziratos gyűjteményt az oxfordi könyv- tár, a francia királyi könyvtár, sőt a görög kódexek tekintetében a bajor hercegi és az augsburgi könyvtár is (121–123.).

763 L. az előző jegyzetet.

277

Ezt követően éles váltás történik a gondolatmenetben: concessio-szerű dialektikus alakzattal Conring leszögezi, hogy lehetséges, hogy a kéziratos anyag tekintetében az Au- gusta az említett könyvtárakhoz képest alulmarad, ám ami a többi könyv minőségét illeti, valamennyi könyvtárat messze felülmúlja. Ez az egyetlenegy mondat méltatja csupán a könyvtár fennmaradó egész állományát, s egyben átvezeti, felemeli a szöveget – az 5. admirandum lezárásaként – a herceg nyilt laudációjához, aki végtelen műveltsége révén a legjobban tudja, hogy tökéletes könyvtárába milyen műveket kell beszerezni, legfőbb szempontja pedig a hasznosság.764 Schwartzkopf mintája érhető tetten a glóbuszok és a matematikai eszközök ezt kö- vető megemlítésében is, hiszen ezeket Conringhoz hasonlóan ő is a kéziratos állomány be- mutatása után tárgyalta. A szövegrészt a hercegi könyvtár végső besorolása zárja: az egykori Mazarin-könyvtár után a második helyet foglalja el, s ez csodálatra méltó helyezés. A szö- vegből azonban az is egyértelmű, hogy ha a Mazarin-könyvtárat a mai (szétszóródott) álla- potában tekintjük, ebben az esetben az Augustáé volna az első hely. A könyvek minőségét részletező 5. admirandumban tehát August corvinái az egyik legértékesebb állományrészként jelennek meg, a francia kéziratmásolatok mellett egyedül nevesíttetnek a leírásban. Conring ebben Schwartzkopfot követi, az ő szövegét használja fel. Miként korábban láttuk, ennek legfőbb oka az volt, hogy a corvinák közvetve és közvetlenül is szerepet játszottak a herceg uralkodói reprezentációjában mint eruditiójának képviselői, prudentiájának szimbólumai. A corvinák hangsúlyozása ugyanakkor a Corvina általános presztízsére is rámutat, amelyet az az egykorú tudós közvélemény előtt élvezhetett, hiszen – miként erről már szó volt – e panegirikus könyvtárprezentációk nem utolsó sorban reklám- céllal készültek.

Hatodik említés (150–151.) August corvinakiadása: az 1621-es Bonfini/Fonzio-kiadás August eruditiójának alátámasztására

Nem kevésbé támasztja alá fenti megállapításainkat a Corvináról történő hatodik em- lítés, jóllehet ebben az esetben hallgatólagos szerepeltetéssel van dolgunk. Immár lezárult az

764 „Novit scilicet Princeps doctissimus suo justo pretio et manuscriptos et alios libros omnes aestimare: novit etiam pro sua sapientia, in quorumnam librorum possessione vera perfectio Bibliothecae regiae consistat: itaque msstorum habuit rationem quam par erat habere, et usu spectato id unice dedit operam, ne quid ad omnigenae doctrinae studia commodum temere deforet.” (123.)

278 admirandumok sora, azonban Conring szükségét érzi, hogy most már közvetlenül hercege személyét is részletesen tárgyalja, pontosabban rámutasson azokra a tulajdonságaira, amelyek e rendkívüli mű létrehozását lehetővé tettét. Azért érzi ennek szükségét – írja Conring –, mert a dolog példa nélkül való, egyetlen királyt, sem herceget nem tud említeni, aki egymaga ilyen roppant művet létrehozott volna. És amire nincs példa, azt nehezen hiszik el az emberek (149.). „Ha azonban a királyok és a hercegek között senki sem fáradozott annyit egy könyvtár megalapításánál, és senki sem nyúlt ilyen szerencsés kézzel az ügyhöz, az vé- leményem szerint amiatt történhetett, hogy Herzog August személyében négy olyan sajátos- ság egyesül, ami egy ilyen nagy mű véghezviteléhez teljességgel elengedhetetlen, és amelyet csak ritkán lehet felfedezni egy emberben […]. Ezek pedig: a könyvek szenvedélyes szeretete, rendkívüli képzettség, szokatlan munkabírás és végül jó egészségben elért magas élet- kor.”765 (149–150.) A négy sajátosság közül a herceg műveltségének illusztrálása a legrészletesebb. Mint láttuk, ez tradicionálisan Herzog August uralkodói reprezentációjának egyik legfontosabb eleme volt. Ennek során Conring számba veszi a herceg által kiadott munkákat és a herceg saját műveit. Annak idején hasonlóan járt el Schwartzkopf is. A felsorolást pedig Schwartzkopf sem és Conring sem a herceg saját műveivel, hanem az általa gondozott kiad- ványokkal kezdi, közülük mindketten egyetlen kötetet nevesítenek, azt, amelyet a herceg Georg Rehm közreműködésével és előszavával adott ki 1621-ben Frankfurtban, és amely Bonfini Symposiumát és a Wolfenbüttelbe került Fonzio-corvina teljes szövegét tartalmazza.766 A vonatkozó hely Schwartzkopfnál, aki a herceg által gondozott művekről és a herceg saját munkáiról a könyvtár számadatait követően és a kéziratokat – azaz csupán a corvi- nákat – bemutató rész előtt szól:

„És nehogy bárki is magának August hercegnek halhatatlan »emlékműveit« hiányolja, nem csupán azok láthatók itt, amelyek idegen buzgalom szülötteiként köszönhetik neki életüket, miként (hogy a sok közül csupán néhányat említsünk) Antonius Bonfinius Symposion tri-

765 „Quod autem Regum Principumque alius nemo tantum operae impenderit, aut feliciter adeo Bibliothecam condiderit, id equidem contigisse ideo dixerim, quoniam in Augusto Principe meo quatuor observare est con- juncta, quae tanto operi struendo unice sunt necessaria, et tamen rarissime in hominum quoquam conjunctim deprehendas […]. Illa sunt: studium ardens rei librariae, eruditio eximia, inusitata filoponia [gör.], et denique aetas molliter in extremam senectutem decurrens.” (149–150.) Az érvek elemzését l. korábban. 766 A kiadvány elemzését és jelentőségét l. korábban: 151. skk.

279 metronja [!], Bartholomaeus Fontius Persiushoz írott Commentariusa, hanem az ő saját ra- gyogó művei is, amelyet a művelt világnak egykoron Gustavus Selenus néven nyújtott át.”

(SCHWARTZKOPF 1649, B1a)

„Et ne quis immortalia ipsius Principis Augusti monumenta hic desideret, visuntur non tantum ibidem ea, quae ab aliena profecta industria, vitam ipsi debent, veluti, (ut de multis pauci nominentur) Antonii Bonfinii Symposion trimetron [!], Bartholomaei Fontii Commentarius in Persium, verum etiam praeclara ejusmetipsius Scripta, eruditorum Orbi sub nomine GUS-

TAVI SELENI, olim exhibita.” (SCHWARTZKOPF 1649, B1a)

Conringnál pedig ugyanez a hely a herceg eruditióját tárgyaló szakaszban, Schwartzkopfhoz hasonlóan a könyvtár állományának bemutatása közelében, nem sokkal a kéziratokat tárgyaló rész után következik:

„Úgy hiszem, hogy bizonyára nincsen szükség arra, hogy a herceg műveltségét neked hosz- szan ecseteljem, Boineburg. Ugyanis, ha csak nem tévedek végzetesen, te is olvastad azt a számos ragyogó kötetet, amelyet vagy maga a herceg írt, vagy pedig az ő gondozásában látott napvilágot, bár álnév alatt. A Herceg bizony még ifjan kiadta mindenekelőtt Antonius Bonfinius, a Magyarország története jeles szerzőjének Symposion trimetrumát és Bartho- lomaeus Fontius Persius Szatíráihoz írott kiváló kommentárját, addig kiadatlan műveket. Ezt követően pedig tengernyi más dolog is napvilágot látott a Herceg gondozásában. Ezeket nem szükséges most a teljesség igényével felsorolni. Így is kétségtelen bizonyságot tett a kiváló herceg a tudományok [műveltség] iránti ragyogó érzékéről.” (150–151.)

„Ut eruditionem vero Principis, Tibi quidem Boineburgi, multis commendem haud equidem crediderim esse necessarium. Nisi enim vehementer fallor, lecta tibi dudum sunt praeclara illa multa volumina, partim ab ipsomet Principe elaborata, partim ipso curante in lucem edita, quamvis vero nomine dissimulato. Enimvero curavit Princeps adhuc junior imprimi Antonii Bonfinii, illius Hungaricarum rerum illustris historici Symposion trimetrum [!], et Bartholomaei Fontii in Persii Satyras eximium commentarium, utrumque hactenus anekdo- ton [gör.]. Exinde autem et alia quammulta Principe curante in lucem sunt reducta: quae omnia nunc recensere non est necessum. Etiam sic vero saltim eruditionis sensum eximium Princeps optimus declaravit.” (150–151.)

280

Mindkét hely, Schwartzkopfé és Conringé is hosszabb gondolatmenetbe ágyazódik, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy Conring a herceg eruditióját tárgyaló hosszú, 10 oldalnyi eszmefuttatását teljes egészében Schwartzkopf másfél oldalas bekezdésére alapozta, azt bővítette ki az ampificatio eszközeivel. Az említett bekezdésben Schwartzkopfnál az „eruditus” melléknév kulcsfogalom (l. a fönti Schwartzkopf-idézetben is megjelenik), innen már csak egy lépés volt az eruditiónak mint sajátos személyiségjegynek szempontként való bevetése, a Schwartzkopfnál fellelt tartalom változatlanul hagyásával. Első helyen szerepel mindkettejüknél a Bonfini/Fonzio-kiadvány. Apró árulkodó jel a Schwartzkopftól való egyenes és ellenőrizetlen átvételre a Symposion címének helytelen írásmódja. Ezt Conring sem javította ki, ugyanolyan hibásan adja, mint Schwartzkopf, „Symposion trimetrum”-ként, miközben a kiadvány címlapján „Symposion Trimeron” szerepel. Schwartzkopf nem ejt szót arról, hogy a Bonfini/Fonzio-kötet első kiadás volna, ám Conring ezt így értelmezi, és saját verziójában le is írja, hogy mind ez ideig mindkét mű kiadatlan volt. Kétségtelenül ez így sokkal jobban cseng, és közvetlenebbül bizonyítja a herceg eruditióját. Korábban is említettük azonban, hogy a Symposion 1572-ben már megjelent Zsámboky János kiadásában, sőt az 1621-es kiadást sem készíthették másról, csak az editio princepsről. Ami a Fonzio-corvinát illeti, a kódex teljes tartalma ebben a formában kétség- kívül nem jelent még meg, ám Fonzio Persius-kommentárját 1480-ban, Velencében kiadták. Valószínűtlennek tűnik, hogy Herzog August ne tudott volna ez utóbbi kiadásról is. Ezt követően mindkét szerzőnél a herceg saját műveinek felsorolása következik, a Cryptographia (1624), a Sakk-könyv (1616), végül a Krisztus életét bemutató mű (1640).767 Conring a maga részéről exclamatióval indítja ezt a szakaszt, ami által ugrásszerű emelkedés következik be a szöveg stílusában: „Mily szikrázóan ragyog fel a Herceg szelleme, szorgalma és legkülönfélébb rejtett tudománya saját köteteiben!”„Quam maxime autem elucet et ingenium et industria et varia plane ac recondita doctrina768 Principis, in voluminibus propriis.” (151.) Conring ezt követően mesterien bővíti ugyanazokat a szempontokat, amelyeket Schwartzkopf a művek bemutatásánál felkínál, majd a fejezetet ismét a jól ismert schwartzkopfi alapgondolattal zárja: a herceg egyes-egyedül, munkatárs segítsége nélkül vitte véghez mindezt.

767 L. korábban a 380–382. jegyzeteket. 768 Mint láttuk, a tárgy és a gondolatmenet azonosságán kívül Schwartzkopf kifejezései is visszacsengenek Conringnál számos helyen. A „reconditus” melléknév Schwartzkopfnál a Cryptographia bemutatása kapcsán szerepel: „in reconditae scientiae negotio”. A jelzőt Conring is felhasználja, éppen a fönt idézett exclamatióban, Herzog Augustra adaptálva, akinek műveiből „ varia plane ac recondita doctrina”-ja ragyog elő.

281

A Bonfini/Fonzio-kiadás említése a herceg eruditiójának igazolására szolgál kézzel- fogható argumentumként. Csupán ezt a kötetet nevezték meg a herceg által gondozott kiad- ványok közül. Bár a szövegben nem jelenik meg, hogy corvin-kézirat volt a kiadás alapja, az olvasó a különféle utalások révén kapcsolatba hozhatta a művet Hunyadi Mátyás udvará- val és a Corvina Könyvtárral, amely – a kiadvány valóban értékes voltán túl – még ragyo- góbbá tehette a szövegkiadó eruditióját.

Az említések összegzése

A közölt tényanyagra vonakozóan: A forráselemzés azt mutatja, hogy a szerző a Corvináról való mondanivalóját, a tény- anyagot alapvetően könyvtárleíró elődjétől, Schwartzkopftól veszi, benne Bonfini vonat- kozó helyével. Azaz nem tud többet Schwartzkopfnál. Adott helyen ezt kiegészíti Bras- sicanusnak a budai könyvtárról írott beszámolójával, amelyet teljes terjedelmében közöl. Conring nem ellenőrizte forrásának, Schwartzkopfnak állításait (l. „Symposion trimetrum”), illetőleg egy helyen megpróbálta a szöveg homályos értelmét némiképp korrigálni, amikor beszúrta a Vindobonae helyhatározót mint a császárlátogatás helyszínét.

Az említések funkciója szerint: A Corvina szerepeltetései, illetőleg a szerepeltetés mikéntjei alapvetően rétorikai szempontból értelmezhetők. Az említések ebben az értelemben két csoportot alkotnak. Az 1., 2., 3. és 4. említés során a Corvina Könyvtár általában kerül szóba, exemplumként szerepel, és a dicsőítés egyik legfőbb eszköze, a comparatio szolgálatában áll, azon túl pedig a szöveg kiterjesztését, a rétorikai amplifikációt szolgálja. Az 5. és a 6. említés már lényege- sebb szerepet tölt be, a gondolatmenet fősodrába tartozik. Ezekben már magukról a wolfen- bütteli corvinákról van szó. Az 5. említéssel Conring a könyvek minőségét tárgyaló admirandumban a könyvtár kiemelkedően értékes voltának bizonyítására mutatja be a corvinacsoportot, a 6. említés pedig a herceg műveit sorolja fel, amelyek létezésükkel alkotójuk kiemelkedő eruditióját argumentálják. Az első négy említés a Corvina Könyvtár ismertségét és általános presztízsét mutatja, amelyet az elpusztult budai könyvtár a tudósvilág szemében általában élvezett, valamint azt, hogy ez a könyvtár immár részévé vált az európai könyvtártörténetnek mint tökélyre fejlesz- tett, reprezentatív uralkodói bibliotéka. Az utolsó két említés pedig arról árulkodik, hogy a

282 wolfenbütteli corvinák August herceg reprezentációjának részét képezték. Ez az utóbbi sze- repük természetesen nem volt független a Corvina Könyvtár imént megfogalmazott megíté- lésétől.

Az uralkodólaudációval ötvözött könyvtárlaudáció toposzai Conring művében – összegzés

A korábbi szerzőknél is látott toposzok közül a vizsgált részben ismét megjelenik a bölcs uralkodó (prudentissimus princeps) alakja, valamint annak conservator sapientiae aspektusa: a legbölcsebb herceg megőrzi és megmenti a tudást, a kultúrát. E toposz szükséges ellenpárjaként, mintegy feltételeként újra és újra, a legkülönbözőbb formában felbukkan a pusztulás motívuma. Kézenfekvő és gyakori a könyvtár–kincstár metafora is, miként láttuk, a herceg könyvtára egyenesen „augustus thesaurus”. A könyvtár–szentély metafora szempontjából különösen beszédes a 3. admirandum, azaz a könyvbeszerzések módjairól szóló rész lezárása (80–81.). Itt Conring némiképp ha- sonlóan jár el, mint Brassicanus Mátyás könyvtárának bemutatása során: szóhasználatával („fas est”, „res sacrae”,769 „religio”, „sacra Augustae suae”770) ő is kijelöli a temenost, a szakrális teret: August könyvtára a metaforák segítségével immár szentéllyé válik. Amikor a 4. admirandum kezdetén elkezdődik a könyvtár tényleges bemutatása, az olvasó akaratlanul is szentélyben érezi magát.771 A „hatalmas költségek” újra és újra felbukkannak a szövegben, de Conring különö- sen a 3. admirandumban, a könyvbeszerzések tárgyalásánál hangsúlyozza, hogy August könyveit csaknem kizárólag vásárlás útján szerezte, szemben az összes többi uralkodóval,

769 „Prudenter profecto: nec enim fas est numerare quae in res sacra (cujusmodi est Bibliotheca quaevis regia) impenduntur …” (80.) 770 A 3. admirandumban, a könyvbeszerzések bemutatásánál Conring arról ír, hogy August, azért nem vásárolt Mazarin bíboros elárverezett könyveiből, mert nem akarta saját könyvtárának szentélyét megszentségtelení- teni. Gyalázatosnak tartotta ugyanis a párizsi parlament döntését a könyvtár elkótyavetyéléséről: „Et vero in emendis quoque libris ea fuit religione Princeps, ut cum Parlamenti Parisiensis decreto illa Eminentissimi Car- dinalis Mazarini omnium optima Bibliotheca vili pretio distraheretur, quamvis essent quae multum desideraret, vetuerit tamen Princeps quidpiam ejus sibi emi: ne quid ex illa in omne aevum haud temere excusanda vendi- tione, quam boni publici amore aversabatur, quid adveniens sacra AUGUSTAE suae contaminaret.” (81.) 771 A könyvtár–szentély metafora toposzától függetlenül Conring máshol tárgyilagosan is felveti azt a témát, hogy a régiek könyvtáraikat gyakran templomokban helyezték el, s ennek elsősorban állománybiztonsági okai voltak. (136–137.) Ez azonban az említett toposztól teljesen független. A traktátusszerűség és a laudatio esz- köztára vegyül így egymással érdekesen.

283 akik mind vagy rablással, vad hadizsákmányként vagy atyai örökségként jutottak könyvtá- raikhoz.772 A műfaj tartozékaként az egész műben jelen vannak a nagy antik, középkori és újkori könyvtárak exemplumai. A laudatio inventiója szempontjából Conring számára különösen fontosak az ókori uralkodói könyvtárak. Ezek révén a szerző azt is érzékelteti, hogy jóllehet az egész könyvtárügyet tárgyalja általában, de amikor August herceg könyvtárát érinti, akkor a királyi könyvtárak kategóriáján belül mozog. August könyvtárára ekkor többnyire a „bibliotheca regia” jelzős szerkezetet használja. A „regius” jelző egyébként is nagyon gyakran előfordul a szövegben, August bármely tette, amely könyvtárára vonatkozik, regius. Mind Lipsius, mind Heidmann, mind Schwartzkopf, mind pedig Conring művében fontos elem annak a hangsúlyozása, hogy az uralkodó a könyvtárával elsősorban használni akar.773 „Quo ista congeries?” – tétetik fel a művek hátterében újra és újra Lipsius kérdése. Jóllehet Conring sok tekintetben Lipsius kritikusa volt, abban, hogy a könyvtárnak használ- nia kell, mégpedig elsősorban a Gelehrtenweltet, azon keresztül pedig az egész állam üdvét, mindketten egyetértettek. Az utilitas publica központi fogalom volt Conring államelméleté- ben is, de utilitas-felfogása különbözött a sztoikusokétól, akik szerint csak az volt hasznos, ami egyben „honestum”. A polihisztor szerint a hasznosság az állam tevékenységében és intézményeiben kell, hogy megmutatkozzék. Elképzelhető, hogy emiatt jut nála némiképp más pozícióba az uralkodói könyvtár Naldi, Lipsius, Heidmann és Schwartzkopf könyvtárá-

772 „Iam vero attende obsecro, Generose Boineburgi, rationem illam thesaurum hunc librarium regia profecto, si quod aliud vere magnificum opus, aemulatione Princeps meus condidit. Nulla hic spolia: raptus nulli: nulla manubiae: a maioribus nihil apparati: dona perquam exigua, reapse igitur itidem nulla. Omnia nummis coëmpta …” (75.) 773 A bemutatott helyen kívül Conringnál máshol is fellelhető a gondolat, pl. a 3. admirandum végén: „boni publici amore” (l. az előző jegyzetben a teljes idézetet); a 4. admirandumban, a könyvek mennyiségénél: „At vero Bibliothecae illae Regiae merentur laudem, quoniam sunt idoneae ad id ut omnis generis doctrinae inserviant. Sunt nimirum quasi publica eruditionis universae penuaria: qualia parare cum non sit perinde pri- vatorum, si Reges Principesque curam illam suam faciant, magnis sane beneficiis sapientiae studia exornant.” (86–87.); az 5. admirandumban, a könyvek minőségéről szólva: „Non est autem difficile errorem hunc convel- lere. Si justum Bibliothecae cujusque regiae sive maximae scopum expenderis: ut oportet sane omnia ex usu suo aestimare. Est nimirum Bibliothecarum ejusmodi scopus, (is certe debet esse) ut possint omnigenae doctrinae atque sapientiae studiis prompte offerre, vel omne vel saltim potissimum quod a doctorum ingeniis hactenus est laboratum. Quod hactenus est, inquam, elaboratum. Id scilicet requiritur ad perfectum studiorum commodum: quem ultimum merito dixeris Bibliothecarum ejus generis et verissimum finem.” (107–108.) — Az 5. admirandumban a kéziratokról szólva: „Novit scilicet Princeps doctissimus suo justo pretio et manuscriptos et alios libros omnes aestimare: novit etiam pro sua sapientia, in quorumnam librorum possessione vera perfectio Bibliothecae regiae consistat: itaque msstorum habuit rationem quam par erat habere, et usu spectato id unice dedit operam, ne quid ad omnigenae doctrinae studia commodum temere desoret.” (123.) — A 7. admirandumban, a könyvtárépület helyének megválasztása kapcsán: „Posterius, si sita sit Bibliotheca eo loci, ubi doctorum hominum in vicino est copia, qui libris Bibliothecae reconditis adjuti rempublicam lite- rariam, atque adeo sacra profanaque queant exornare.” (133–134.)

284 hoz képest. Ugyanis amíg utóbbiaknál a könyvtár közvetetten, az uralkodón keresztül szol- gálja az állam üdvét, úgy, hogy az uralkodó belőle gyarapítja bölcsességét, addig Conringnál a könyvtár közvetlenül használ: az uralkodó a köz, tudósok rendelkezésére bocsátja azt. Con- ring éppen a „használat” elve miatt tartja fontosnak, hogy August olyan helyen állította fel könyvtárát, ahol a könyveket az állam és az egyház hasznára fodítani tudó emberek élnek a közelben, részben a városban, részben az Academia Iuliában, a helmstedti egyetemen.774 Elemzésünk célja az volt, hogy rávilágítsunk a corvinák említéseinek kontextusára és funkciójára Conring művében, majd ennek segítségével megbecsüljük azok forrásértékét. Ennek érdekében először megvizsgáltuk az alkotás műfaját. Conring levelezésének elemzése során rámutattunk arra, hogy a szerző tudatosan foglalkozott a szöveg műfaji kér- déseivel, és bár ez genus mixtumként határozható meg (levél, értekezés, laudáció), Conring szándéka és a végeredményként kapott szöveg jellegzetességei alapján is elsősorban laudá- cióról beszélhetünk. Rétorikai elemzésünk arra is rámutatott, hogy a laus műfaja elsősorban az inventio szintjén ragadható meg a műben, amelyhez illő – ciceronianus – elocutio társul. Conring alkotása mindenekelőtt August herceg dícsérete, uralkodólaudáció. Ennek keretein belül és tőle elválaszthatatlanul bomlik ki a könyvtárlaudáció. E két műfaji minőség egymásba fonódik, alkotás és alkotó kölcsönösen fölemelik egymást. A könyvtár – Fonzio, Naldi és Schwartzkopf írásaihoz hasonlóan – ebben a műben is az uralkodó prudentiájának szimbóluma, kézzelfogható megjelenése, legfőbb argumentuma. A dolgozatban bemutatott szövegrészekben a könyvtárlaudáció „kellékei” közül a sapientissimus, optimus és eruditis- simus princeps alakja és az ő conservator sapientiae, azaz a kultúrát megőrző, megmentő minősége jelenik meg. Conring írásműve tehát folytatja az uralkodólaudációba ágyazott könyvtárlaudációként jellemzett, korábban bemutatott művek sorát. A Corvina Könyvtár és August corvináinak említései a műben szintén az uralkodó- laudációt szolgálják. Ugyanakkor a Corvina érezhetően kitüntetett szerephez jut a többi exemplum-könyvtárhoz képest, a herceg corvinái pedig az állomány egészén belül. Ez első- sorban annak köszönhető, hogy a corvinák részét képezték August uralkodói reprezentáció- jának. Az udvari reprezentáció e követelményei, a csaknem szükségszerűen alkalmazandó laudáció műfaja felülírhatják, módosíthatják a közölt információk valóságtartalmát. Nem a hitelesség, legfeljebb a hitelesség látszata a fontos. A szintén laudációt író Conring talán emiatt sem érezhette szükségét, hogy Schwartzkopf állításait ellenőrizze, s ezért megőrizte a bécsi proveniencia feltehetőleg fiktív (vagy máshogyan igaz) elképzelését is. Jól látszik

774 „Non desunt quarto in vicina, qui librorum illa congeria cum Ecclesiae et reipublicae emolumento utantur.” (135.)

285 tehát, hogy laudációba ágyazott információk valóságtartalma kétséges, a műfaji követelmé- nyek elsődlegesebbek a dokumentumszerűségnél. Bár minden forrás esetében megvizsgálandó a hordozószöveg műfaja, kontextusa, keletkezési körülményei, a Corvina Könyvár különös óvatosságot igényel ebből a szempont- ból, hiszen jellegéből fakadóan a kora újkor és az újkor folyamán könnyen bevonódott repre- zentációs erőterekbe. Ráadásul saját topológiája alakult ki. Következésképpen ezek a szö- vegek csupán nagy elővigyázatossággal kezelhetők teljes értékű forrásként, ellenkező esetben feloldhatatlan ellentmondásokat okozhatnak (miként okoztak is) a kutatásban.

286

VI. A CORVINÁK TÖRTÉNETE HERZOG AUGUST UTÁN:

„A 13 CORVINA”

Az udvar megörökölte August hercegtől a corvinák tiszteletét, az egymást követő generációk pedig – bizonyos értelemben egészen napjainkig – egymásnak továbbadták azt. De úgy is mondhatjuk, hogy a corvinák szilárd helyre leltek a wolfenbütteli udvari reprezen- tációban. Miként ezt a fenti elemzés több pontján is láthattuk, Jacob Burckhard könyve a legjobb tükre ennek a folyamatnak. 1744-ben Burckhard kitüntetett figyelemmel írt az Au- gust herceg ösztönzésére 1621-ben kiadott Fonzio-corpusról, nagy tisztelettel tárgyalva köz- ben a corvinák kérdését. Magáról a Fonzio-corvináról pedig ezt a megjegyzést teszi: „hic Codex elegantissimus Augustae Bibliothecae ornamentum est”, azaz „ez az igen elegáns kódex ékessége a Bibliotheca Augustának”.775 Nem utolsó sorban ez a tisztelet is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a wolfenbütteli cor- vinák száma időközben „kibővült”. Miként láttuk, az elpusztult budai királyi könyvtár valamilyen szinten mindig is foglalkoztatta a művelt európai közvéleményt. Ez az érdeklődés Peter Lambecknek a budai várban tett 1666-os látogatását776 követően megélénkült, Buda 1686-ban történő felszabadítása után pedig tovább fokozódott.777 Az Európában terjedő in- formációk jellegéről valószínűleg hiteles képet ad Johann Heinrich Arlt 1666. augusztus 16- án Herzog Rudolph Augusthoz írott levele.778 Ebben a könyvtáros beszámol a hercegnek a wolfenbütteli könyvtár előző heti látogatóiról, köztük a lőcsei Samuel Brewerről (1645– 1699),779 aki 1666. augusztus 13-án kereste fel a könyvtárat. Arlt elbeszélése szerint, amikor megmutatták Brewernek Corvin Mátyás kéziratait, az elmesélte, hogy a Budán található Cor- vina Könyvtárat valószínűleg éppen Bécsbe szállítják át, mintegy negyven szekéren. Brewer többször hallotta továbbá – így a levél –, hogy amíg a nevezett könyvtár Budán volt, annak

775 BURCKHARD 1744/1746, I, 101. 776 L. 482. j. 777 A HAB-ban található magyar vonatkozású nyomtatványokról ezt írja Thomas Bürger: „[B]esonders zahl- reich sind die Drucke der Jahre 1593–1603 und 1663–1688 vertreten. Vö.: BÜRGER 1993, 91. 778 Wolfenbüttel, HAB, BA II 202 I 12 Arl. Hálásan köszönöm Hoffmann Gizellának a levél és átirata rendelke- zésemre bocsátását. 779 Neves lőcsei nyomdászcsalád jeles tagja. Vö.: RMSz 2008, 119; PAVERCSIK 1979, 352–408.

287 rendben tartását és tisztítását keresztény szolgákra bízták, ugyanis a törökök, mihelyt betet- ték a lábukat a könyvtárba, nyomban súlyos betegségbe estek, és két-három nap alatt meg- haltak.780 A levél egyfelől jól tükrözi azokat az általános hiedelmeket, amelyek Mátyás állító- lagosan Budán maradt könyvtáráról terjengtek Magyarországon és Európában, másfelől pedig azt, hogy a Walter Leslie gróf által irányított diplomáciai akcióhoz, amelynek eredményeként a törökök engedélyezték Lambecknek a Budán őrzött könyvek megtekinté- sét, általában igen nagy reményeket fűztek.781 Noha Lambeckék utazása 1666. február 25. és március 24. között zajlott le, Brewer pedig ugyanezen év augusztus 23-án járt Wolfen- büttelben, az ifjúnak nem lehetetett még pontos információja a budai látogatásról, hiszen Lambeck a beszámolót a Commentarii II. kötetében csupán 1669-ben tette közzé. Brewer természetesen azt sem tudhatta, hogy a bécsi látogatók csupán három kódexet hoztak ma- gukkal – mint Lambeck írja – a látogatás örök emlékezetéül.782 Az egykori budai könyvtár állományának nagysága a 17. századi tudósvilág tudatá- ban néhány évtized alatt a sokszorosára nőtt – mutatja ezt a Brewer által emlegetett negyven szekér is –, ennek köszönhetően a wolfenbütteli corvinacsoport is újabb darabokkal „bő- vült”. Julius Pflugk 1688-ban, Jénában kiadott, az egykori budai könyvtárat bemutató mű- vében már 13 wolfenbütteli corvinával találkozhatunk.783 Pflugk arról tájékoztat, hogy egy barátja küldte meg neki a katalógust a hercegi könyvtárból.784 A „katalógus” szó alatt felte- hetőleg a „corvinák” tizenhármas listáját kell értenünk, amelynek összeállításában nyilván a wolfenbütteli könyvtáros segédkezett. A jegyzékben szerepelt a 8 hiteles corvina, valamint további 5 kódex. Miként látni fogjuk, az utóbbiak „felfedezésére” főként formai jegyek alap- ján került sor: az August herceg alatt bekerült kódexek közül corvinának minősítettek olyan díszes darabokat is, amelyeknek kora nagyjából azonos volt a corvinákéval, írásképük, dí- szítettségük, tartalmuk tekintetében humanista (főként itáliai) jegyeket viseltek, legfőképpen

780 A kusza információ egy változata a budai könyvtárról a 16. század közepétől a 17. sz. végéig, azaz Buda felszabadításáig terjengő híreknek, melyek részben különféle útleírásokból, részben pedig feltehetőleg helyi szóbeszédből táplálkozhattak. 781 Vö.: 482. j. Conring egy másik, Herzog Augusthoz szóló levelében (1666. augusztus 26.) a következőt írja: „Absonderlich verlangt mich zu lesen, was er wird schreiben von der Bibliotheca Budensi: weiln allem Anse- hen nach, auch allhic expectatio superavit rem ipsam.” (BURCKHARD 1744/1746, I, 28.) Conring tehát sejtette, hogy a várakozás a budai könyvtárral kapcsolatban felülmúlja a valóságot. 782 LAMBECK, Commentarii, II, 993. 783 CSAPODI 1972, 36.; Julii PFLUGK … Epistola ad … Vitum Ludovicum a Seckendorff …, Jena, 1688, 108– 110. 784 „[A]micus quidam catalogum librorum ex bibliotheca Augusta Guelferbytana supra promissum ad nos transmisit ...” PFLUGK 1688, 108., idézi CSAPODI 1972, 36. A „catalogus librorum” alatt a „corvinák” összeál- lított tizenhármas listája értendő.

288 pedig a wolfenbütteli corvinák kötéséhez hasonló vöröses selyem- vagy bársonykötéssel ren- delkeztek. Korábban láttuk, hogy milyen feltűnő jellegzetessége a wolfenbütteli corvináknak a csaknem egységes vörös selyem- vagy bársonykötés, a későbbi wolfenbütteli könyvtáro- sok számára is ez lehetett a legmeghatározóbb corvina-ismertetőjegy. Az ily módon corvinának minősített és Pflugknál szereplő kódexek a következők:785

Nr. 2 Cod. Guelf. 1 Aug 4o, Ordo Missalis (bordó bársonykötés) Nr. 7 Cod. Guelf. 4.1 Aug 4o, Mappae nauticae (eredeti bőrkötés, de a kódex 16. századi) Nr. 9 Cod. Guelf. 6 Aug 4o, Missale (rózsaszínű bársonykötés, egykor díszes csatokkal) Nr. 12 Cod. Guelf. 61.12 Aug 4o, Aulus Gellius: Noctes Atticae (vörös bársonykötés) (74. kép) Nr. 13 Cod. Guelf. 65.2 Aug 8o, Catullus, Tibullus, Propertius (vörös bársonykötés) (77–80. kép)

A lista később tovább bővült. Weinberger corvina-jegyzékében, 1908-ban megtalál- ható a Cod. Gulef. 63.5 Aug 4o, Tibullus és Vergilius műveit tartalmazó kódex, küllemileg a fenti Catullus, Tibullus, Propertius-kódex „ikertestvére” mint kevés valószínűséggel cor- vinának tartható kézirat.786 (75–76. kép) Kötése nem eredeti, August herceg udvarában kö- tötték át egyszerű pergamenbe,787 gerincére maga August jegyezte fel a kötet címét és jelzetét.

A wolfenbütteli könyvtárosok a 17. század végétől kezdődően büszkén mutogatták az odalátogató Hungarus peregrinusoknak a Mátyás könyvtárából származó kincseiket. A protestantizmus terjedésével tudniillik a magyarok mind nagyobb számban kezdték el láto- gatni a német egyetemeket. Így megjelentek magyar diákok a helmstedti egyetemen is.788 A kódexek híre hamarosan Magyarországon is elterjedt. Korai dokumentuma mindennek Szmertniki Menyhért 1703. július 16-án Besztercebányáról keltezett levele, amelyben He- venesi Gábor (1656–1715) jezsuita történésznek Bécsbe továbbított bizonyos hozzá eljutott

785 Vö.: CSAPODI 1972, 36–37. Csapodi itt részletesen kifejti a kódexek azonosításának problematikáját, címe- reiket, esetleges magyar vonatkozásaikat is. 786 WEINBERGER 1908, 77.: „Gering ist die Wahrscheinlichkeit bei (174) 63, 5 Aug. 8o (…) (175) 65, 2 Aug. 8o ...”; CSAPODI 1972, 37. A hetedik „pseudo-corvina” csupán egy, a Heinemann-katalógusban ejtett nyomta- tási hiba eredménye (88.1 Theol. 4o), ezért ezzel itt nem foglalkozunk. L. CSAPODI 1972, 38. 787 Ez is mutatja, hogy kései azonosításról van szó. Korábban – valószínűleg pergamenkötése miatt – senkiben sem merült fel, hogy corvina lehetne. 788 SZÖRÉNYI 2001, 581–586., itt 582. A Hungarus látogatókhoz l. a wolfenbütteli könyvtár Besucherbuchjait is (1670–1725: HAB BA I, 151).

289 információkat a Wolfenbüttelben található corvinákról. A levél vonatkozó része a követ- kező:

„Interim significo, me ex Viris hic intellexisse fide dignissimis: quod, cum in pereg- rinatione foris constituti fuissent, viderint, simulque legerint plures antiquos Codices, res etiam Ungaricas pertexentes in Bibliotheca Quelferbitana, quos Bibliothecarius eo tunc Doc- tor Hanzius asseruisset, Buda illuc allatos, ab Inclytis Regni Ungariae Statibus ea cognitione pretio acquisitos: ut si qui Scriptorum Ungaricorum, horum adminiculo unquam indigeret, teneantur Principes Lineburgenses, ad tempus congruum eos mutuare. Codices vero essent varii omnes rubro holoserico involuti, in quorum uno extaret Mathiae Regis Corvini, et Beatricis subtilissime depicta vera effigies, vix in majori, quam unius grossi quantitate.”789

Szmertniki Menyhértet tehát szavahihető peregrinusok úgy tájékoztatták, hogy ők a wolfenbütteli könyvtárban olyan régi kódexeket olvastak, amelyek a magyar történelmet tár- gyalják, és amelyekről az akkori ottani könyvtáros, Doctor Hanzius azt mondta, hogy Budá- ról vitték őket oda, és hogy a magyar Rendek azzal a feltétellel adták el őket, hogy ha bárkinek a magyar kutatók (történészek) közül bármikor is szüksége volna azokra, a lüne- burgi hercegek kötelesek megfelelő időre azokat kölcsönadni. A különféle tartalmú kódexek mind vörös selyembe vannak kötve, az egyikben pedig Mátyás és Beatrix igen szépen meg- festett, egy grosennél alig nagyobb méretű képmása található. Jóllehet a levélrészlet számos kérdést felvet, nem kétséges, hogy az ekkorra már ti- zenhárommá gyarapodott wolfenbütteli corvinákra vonatkozik. Állandó elemként és legfőbb ismertetőjegyként itt is megjelenik a vörös selyemkötés,790 valamint érdekes adalékként Má- tyás és Beatrix képmása, amelyek valóban megtalálhatók a Ficino leveleinek nyolc könyvét tartalmazó corvinában. A kódexek tartalmára vonatkozó információt – a kódexek a magyar történelemről szólnak – valószínűleg a Wolfenbüttelben valóban megtalálható számos törté- neti Hungarica791 színezte, amelyekből a könyvtáros feltehetőleg szintén mutatott a látoga- tóknak. Meglepő momentum a levélben a magyar Rendek mint feltételeket támasztó eladó

789 Közli PODHRADCZKY József, Szmertniki Menyhárt levele, mellyben Hevenesi Gábort tudósitja némelly kéz- íratok felül, mellyeket Budáról Mátyás Király könyvtárából külföldre kivittek, Tudományos Gyűjtemény, 1836, 116–117. 790 A selymet és a bársonyt rendszeresen összekeverték. 791 L. Thomas Bürger megjegyzését a magyar vonatkozású állományról a HAB-ban Németh S. Katalin Hun- garica-katalógusa kapcsán: „[E]rwartungsgemäß dominieren die »Historica« unter den ungarischen Drucken in den drei wichtigsten Aufstellungen (Bibliotheca Augusta, Mittlere Aufstellung mit den Fürsten- und Ge- lehrtenbibliotheken des 18. und 19. Jahrhunderts und Helmstedter Bestände). Vö.: BÜRGER 1993, itt 90.

290 fél szerepeltetése. Jóllehet a peregrinus-adatközlő és a levélíró ezt is a wolfenbütteli könyv- táros szájába adja, elképzelhető, hogy itt mégis inkább a nemzeti királyt nélkülöző, egykorú magyar lélekállapot megmutatkozásáról van szó, némiképp a múltba visszavetítve: Magyar- országot a Tekintetes Karok és Rendek képviselik, és azt felelős módon tetszik; felelősségük pedig ebben a levélben a magyar történetírás érdekeinek képviseletére irányul. Ez utóbbi momentumban természetesen kevébé a politikus, sokkal inkább az alakuló magyar történeti kutatásokat szívén viselő litterátus hangja szólal meg. „Doctor Hanzius” alatt nyilvánvalóan David Hanisius értendő, aki 1666 és 1681 között volt a hercegi könyvtár bibliothecariusa.792 Ez arra utal, hogy az információ 1703-ban nem volt friss, az egykori peregrinusok legalább húsz évvel korábbi tapasztalataikat osztották meg Szmertniki Menyhérttel. Egyetlen adat- közlő személyére tudunk javaslatot tenni. A besztercebányai Zacharides János az 1677-es tanév tavaszi félévére iratkozott be a jénai egyetemre,793 1678. február 4-én pedig látogatást tett a wolfenbütteli hercegi könyvtárban.794 A bemutatott levélrészlet feltűnően egybecseng egy ugyanebben az évben, 1703. au- gusztusában zajló levélváltás tárgyával a wolfenbütteli hercegi könyvtárat 1691 és 1716 kö- zött felügyelő Gottfried Wilhelm Leibnitz795 és Jobst Christoph Reiche hannoveri udvari ta- nácsos között.796 Az alaphelyzetet Leibnitz egy saját kezű fogalmazványa világítja meg, amelyet 1703. augusztus 7-én Reichéhez írott (elveszett) levelének saját maga által készített másolatára jegyzett fel:

„Der H. von Oberg [Bodo von Oberg, hannoveri követ Bécsben] schreibt, es habe ihm der Cardinal von Collonitsch bedeutet, nachricht zu haben, das etwa 10 oder 12 Tomi ManuScriptorum circa res Hungaricas in roth Samt gebunden, mit König Matthias Corvini bildniß gezieret durch privat Leute nach Hanover und von dannen in die Churfl. Bibliothec

792 Hozzá l. RAABE; 1997, 26.; SCHÖNEMANN, Serapaeum 14(1842), 213–218. 793 MOKOS 1890, 26.: „Johannes Zacharides Montana-Neosoliensis Hung.”; HAAN 1858, 27.: „Joh. Zacharides Neosolio Hung.” 794 Besucherbuch 1670–(1781)–1725 (HAB BA I, 151), 76., 78.: „Zacharides, Johannes Montano Neosolensis Hungarus Civilis Prudentiae Studiosus Anno 1678 die 4 Februarii.” Köszönöm Hoffmann Gizellának, hogy a Hungarus exulánsok és peregrinusok adatait rendelkezésemre bocsátotta. 795 Leibnitzhez mint wolfenbütteli könyvtároshoz l. főként SCHÖNEMANN, Serapaeum 14(1843), 213–215. 796 A levélváltást l. Gottfried Wilhelm Leibnitz, Sämtliche Schriften und Briefe, hrsg. von der Berlin-Brand. Akad. der Wiss. u. der Akad. der Wiss. zu Göttingen, Erste Reihe, Allgemeiner politischer und historischer Briefwechsel, Band 22, Januar–Dezember 1703, bearb. Nora GÄDEKE, Sabine SELLSCHOPP, Regina STUBER, Monika MEIER, Berlin, Akademie-Verlag, 2011, 80–82, Nr. 54–57. Itt szeretném megköszönni Regina Stuber- nek a kérdéses hely értelmezéséhez nyújtott szíves segítségét.

291 kommen. Ich habe aber geantwortet, daß dienstlich davon nichts vorhanden, und man auch in Hannover davon keine nachricht meines wißens habe.”797

A Bécsben tartózkodó hannoveri követ elmondása szerint tehát Kollonich bíboros798 azt a hírt kapta, hogy mintegy tíz vagy tizenkét kéziratot, amelyek a magyar történelemre vonatkoznak,799 és vörös bársonyba vannak kötve, valamint Corvin Mátyás arcképével dí- szítve, magánszemélyek Hannoverbe vittek, onnan pedig a választófejedelmi könyvtárba ke- rültek. Ő maga pedig azt válaszolta, hogy ezek nincsenek a választófejedelmi könyvtárban, Hannoverben pedig senki sem hallott ilyesmiről. Leibnitz fenti feljegyzésében valójában összefoglalja a Reichéhez írt válaszlevelének tartalmát, amelynek másolata az összefoglalóval azonos lapon található: „Man kan versichern daß in Churfürstl. Durchl. Bibliothek sich nicht das geringste von solchen Büchern findet, wie Sie von des H. Cardinals von Collonitsch Eminenz beschrieben. Man hat auch nicht gehört, daß dergl. Bücher zu (dito) gewesen, so in ma- nuscriptis[,] sie ungarischen Sachen betreffen, bestehen, (und) mit König Matthiae Corvini Bildnis oder Wappen, oder etwas von solchen Art bezeichnet sein sollten.”800 Erre Reiche 1703. augusztus 11-én vagy 12-én megkérdezi Leibnitztől, hogy nincsenek-e ezek a könyvek a wolfenbütteli könyvtárban: „Di[e] H. Gräthe laßen auch umb beliebige nachricht ersuchen ob in der Wolfen- buttelischen bibliothec nicht dergleichen bücher von Ungarischen sachen, wie der Cardinal Collonitsch gegen den H. von Oberg erwehnet, etwa vorhanden seyn mögten.”801 Leibnitz válasza a rá következő napon, 1703. augusztus 12-én vagy 13-án erre a kér- désre is nemleges volt: „Ich habe einsmahls die Manuscripta zu Wolfenbutel durchgangen, und erinnere mich nichts dergleichen de rebus Ungaricis darunter beobachtet zu haben.”802

797 Uo. Nr. 55 (L2), 81. 798 Kollonich Lipót (1631–1707, esztergomi bíboros érsek 1695-től). 799 A „res Hungaricae” kifejezés általában a magyar történelmet jelenti. Leibnitz ezt fönt idézett levelében (Nr. 55, L1), „die ungarischen Sachen”-ként fordítja, tehát egy általánosabb kifejezéssel él, amely a németben nem okvetlenül korlátozódik a „magyar történelem” megjelölésére. Ebben az esetben azonban ez csupán azt jelent- heti, hogy Leibnitz egyszerűen szó szerint adta vissza a latin fordulatot, amely alatt minden bizonnyal maga is a magyar történelemre gondolt. Feltehetőleg ugyanez igaz Reichére is, aki Leibnitz második levelére írt vála- szában szintén „von Ungarischen Sachen”-ről ír. 800 Uo. Nr. 55 (L1), 81. 801 Uo. Nr. 56, 82. 802 Uo. Nr. 57, S. 82. A „válasz” csupán a Reiche levelére feljegyzett fogalmazvány formájában maradt fenn.

292

A szorosan a szóban forgó kódexekre vonatkozó információk a fent bemutatott leve- lezésben és Szmertniki Menyhért Hevenesi Gáborhoz írt levelében csaknem teljesen azonosak: tárgyukat tekintve a magyar történelemre vonatkoznak, vörös selyembe, ill. bársonyba vannak kötve és Mátyás képmásával díszítve. Mivel a Leibnitz és Reiche közötti levelezés lefolyása és Szmertniki Menyhért levelének kelte között csupán egy hónap telt el, nyilván- való, hogy Kollonichot – legalábbis részben – a szintén Bécsben tartózkodó Hevenesi Gábor informálhatta a Szmertniki Menyhérttől kapott levél alapján. Nem kétséges, hogy továbbra is a Wolfenbüttelben őrzött, „kibővített” corvinacsoportról van szó. Hiszen Leibnitz szerint Kollonich arról is tud, hogy a kéziratok száma tíz vagy tizenkettő. Ellenőrizhetetlen viszont, hogy mi áll a közlés azon részének hátterében, hogy magánszemélyek vitték volna a kóde- xeket Hannoverbe, onnan pedig a választófejedelmi könyvtárba. Hannover emlegetését talán a város korabeli politikai jelentőségének ugrásszerű megnövekedése indokolja, amelyhez képest Wolfenbüttel háttérbe szorult.803 Leibnitz érdekes módon nem azonosította a keresett kéziratokat a Wolfenbüttelben már akkor is fellelhető corvinákkal. Valószínűleg azért nem, mert valóban történeti tárgyú kódexekre gondolt.804 A corvinák számának kérdését a nagy összegző, Jacob Burckhard805 sem tisztázta a 18. század közepén. Az 1621-es Fonzio-kiadás kapcsán, egy lábjegyzetben ír röviden a cor- vinákról, megemlíti lehetséges provenienciájukat, és a Fonzio-corvinán kívül csupán két to- vábbit nevez meg, Ficino leveleinek nyolc könyvét, valamint a Tolhopff-corvinát. Majd ezzel, a Brassicanus tollára illő, témájában és hangulatában is a szokásos corvina-topológiát idéző megjegyzéssel zárja az exkurzust: „Bárcsak úgy esett volna, hogy még több kódex kerül Németföldre abból a világhíres könyvtárból – vagy még inkább az egész könyvtár! – még azelőtt, hogy Buda ezzel a felmérhetetlen kinccsel együtt a barbároknak, a keresztény- ség legádázabb ellenségeinek kezébe kerül.”806 Tárgyunk szempontjából érdekes megfigyelni, ahogy Burckhard a tények pontos feltárására irányuló törekvése mellett stílusában a kellő pontokon őrzi azt a színt, azokat a fordulatokat, amelyeket az adott tárgy – esetünkben a corvinák – tradicionálisan megkívánt.

803 1692-ben a középkori Braunschweig-Lüneburgi Hercegség részét képező Calenberg-ház elnyerte a válasz- tófejedelmi méltóságot. A Kurfürstentum Braunschweig-Lüneburg (a közbeszédben Kurhannover) központja Hannover lett. Ez a fordulat jelentős mértékben háttérbe szorította a wolfenbütteli welfeket. 804 L. a 799. jegyzetet. 805 Wolfenbütteli könyvtáros 1738 és 1752 között. 806 BURCKHARD 1744/1746, I, 101.: „Utinam vero, si res ista ita sese habuerit, plures tum Codices ex celebratissima ista Bibliotheca, vel potius cuncta haec in Germaniam delata prius esset, quam Buda una cum inaesti- mabili hoc Cimelio in barbarorum, infensissimorum Christiani Nominis hostium, manus devenisset.”

293

Alig néhány évvel Burckhard köteteinek megjelenése után Jakob Paul Wöhner kivonatolta a Bücherradkatalog Manuscripta részét, létrehozván így egy könnyebben kezelhető kéziratkatalógust.807 Ebben a katalógusban további három olyan könyvtároskéz figyelhető meg, akik bőséges jegyzetekkel, kiegészítésekkel látták el a tételeket. Közülük a második kéz – Heinemann egy megjegyzése alapján valószínűleg Georg Septimus Andreas von Praun808 – valamennyi, Pflugk által corvinaként közölt tételhez hozzáfűzte az „ex Bibl. Bu- densi” megjegyzést, továbbörökítve ezzel a 17. század végén kialakult, bővített corvinalistát. 1804-ben azonban Rumy Károly György Wolfenbüttelben már csupán a nyolc hiteles corvinából készített kivonatokat.809 További kutatásokat igényelne, hogy kinek, neki, vagy pedig a helyi könyvtárosoknak sikerült-e tisztáznia a corvinák identifikációjának kérdését. Mindenesetre a wolfenbütteli kéziratos állomány szempontjából fontos két későbbi könyv- táros, Friedrich Adolf Ebert (1823–1825)810 és Karl Philipp Christian Schönemann (1830– 1854) már ebben a szellemben működött, csupán a nyolc hiteles corvinát tekintette Mátyás könyvtárából származónak. Schönemann a Hundert Merkwürdigkeiten… c. művében, amelyben a corvinák közül a Psalteriumot és a Cortesius-corvinát mutatta be bővebben, ki is tért erre a problematikára: „Außer diesen beiden unter 64 und 65 genannten besitzt Her- zogl. Bibliothek noch sechs andre, also im Ganzen acht (nicht dreizehn), mehr oder weniger mit florentinischer Malereien geschmückte Handschriften aus der einst so berühmten Bibli- othek des Königs Matthias zu Ofen, auf welche so große Summen, in einem Jahre sogar an 33 000 Goldgulden, verwandt haben soll.”811 A tényszerű megállapítás szövegébe érdekesen szűrődik be a corvinák (ill. általában a könyvtárlaudáció) toposzkészletének egyik állandó

807 Catalogus Manuscriptorum Bibliothecae Augustae, Bibl. Archiv I, 402. Hálásan köszönöm Bertram Lesser- nek, hogy felhívta a figyelmemet erre a katalógusra, és megosztotta velem a rá vonatkozó alapinformációkat. 808 A wolfenbütteli könyvtár igazgatója 1751 és 1770 között. 809 Egészen pontosan hétből, ugyanis a Ficino leveleinek nyolc könyvét tartalmazó corvinát (Cod. Gelf. 73 Aug. 2o) valamilyen okból kifolyólag nem látta. Rumy kivonatai megjelentek: Auszüge aus den Handschrif- ten der Corvinischen Ofner Bibliothek, die sich jetzt in der Bibliothek zu Wolfenbüttel befinden …, Zeitschrift von und für Ungern, zur Beförderung der vaterländischen Geschichte, Erdkunde und Literatur 5(1804) 162– 168, 207–216, 268–278, 362–363. 810 F. A. EBERT, Die Bildung des Bibliothekars, Bändchen II: Zur Handschriftenkunde: Bibliothecae Guel- ferbytanae codices Graeci et Latini classici, Lepzig, 1827. A HAB-ban megtalálható Ebert kéziratos, autográf katalógusa (Cod. Guelf. 496.11 Novi) az alábbi címmel: Notitia codicum praestantiorum bibliothecae Guel- ferbytanae, Auctore Friderico Adolfo EBERT, 1823–25. Ebben a katalógusban is csupán hiteles corvinák szerepelnek, és Ebert csak náluk tüntette fel a Corvina Könyvtárból való származást: (f. 183r) Nr. 212 Cod. Guelf. 85.1.1 Aug. 2o Cortesius; (f. 183r) Nr. 213 Cod. Guelf. 39. Aug. 4o Psalterium; (f. 183v) Nr. 214 Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o Tolhopff; (f. 28r) Nr. 73 Cod. Guelf. 2. Aug. 4o Synesius (a konkordanciában tévesen Cod. Guelf. 73 Aug. 2o jelzete alatt); (f. 28r) Nr. 74 Cod. Guelf. 10 Aug. 4o Priscianus; (f. 150r) Nr. 87 Cod. Guelf. 43 Aug. 2o Fonzio. Ebertnek leginkább a Fonzio-corvina nyerte el a tetszését: „M(a)thi(ae) Corvino summa elegantia summoque artificio exaratus, litt(eris) init(ialibus) longe nitidissime pictis et auratis.” Hálásan köszönöm Bert- ram Lessernek az Ebertnek a wolfenbütteli kéziratkatalogizálásban játszott jelentős szerepéről velem megosz- tott információkat. 811 SCHÖNEMANN 1849, 53–54.

294 eleme, a könyvek vásárlására fordított „roppant költségek” megemlítése. Schönemannt va- lószínűleg akaratlanul is befolyásolták az általa a tárgyban olvasott régi szövegek. Amikor a 19. század első felében a magyar Rendek lépéseket tettek arra nézvést, hogy a nemzeti múlt egyik legfényesebb korszakának emlékeit, Mátyás könyvtárának mara- dékait az európai könyvtárakból visszaszerezzék a haza számára812 (Magyarország területén tudniillik összesen négy corvina maradt), természetesen a wolfenbütteli corvinák is látókö- rükbe kerültek. István főherceg 1843 nyarán tett wolfenbütteli látogatását követően kérte apját, József nádort, hogy tegyen lépéseket a nyolc corvina hazahozatala érdekében. Az ügy- ben Horváth István múzeumi könyvtárőr és Schönemann levelezett. Utóbbi egyik levelében megadta a nyolc hiteles corvina listáját, majd kitért arra is, hogy a Pflugk által közölt további öt kódex kétes hitelességű. Az ügy később elhalt, a corvinák Wolfenbüttelben maradtak. A dokumentációt később Csontosi János tette közzé Mátray Gábor könyvtárőr hagyatékából.813 Úgy tűnik azonban, hogy a meginduló szisztematikus corvinakutatások legmeghatá- rozóbb alakja, az archeológus Rómer Flóris ismét Pflugk listájától indult el. Rómer volt az a corvinakutatások kezdetén, aki a corvinaidentifikációt új, tudományos alapokra helyezte, és szigorúan csak azokat a kódexeket vette fel a hiteles corvinák jegyzékébe, amelyek valamilyen fizikai jellegzetességükkel tudták bizonyítani (címer, kötés, portré), hogy valaha Hu- nyadi Mátyás tulajdonában voltak. Fontosnak tartotta az autopszián alapuló vizsgálódást, emellett másolatokat próbált rendelni, készíttetni a szerte Európában őrzött kéziratokról. Ró- mer Flóris Wolfenbüttelben kétszer is járt, 1862-ben és 1870-ben.814 Már első útja alkalmá- ból elemzés alá vette Pflugk corvinalistáját, és saját megfigyelései alapján állapította meg, hogy az a bizonyos plusz öt kódex nem tartozhat a hiteles corvinák közé.815 1870-ben már e felismerés birtokában kezdi meg a kódexek szisztematikus leírását.816 A 19. század második felében magyar corvinakutatás másik emblematikus alakja a fönt említett Csontosi János (1846–1918) lett, a Széchényi Országos Könyvtár frissen létre- hozott Kézirattárának vezetője. Csontosi tulajdonképpen Rómer küldetését folytatta, de már intézményi keretek között, a Széchényi Országos Könyvtár Kézirattárának őreként elhiva- tottságból, de szakmai feladatként is. Célja a külföldre került magyar vonatkozású, elsősor- ban középkori kéziratok, köztük a corvinák felkutatása és bibliográfiai (ma kodikológiainak

812 WALDAPFEL 1967. 813 József nádor törekvései a wolfenbütteli corvin-codexek visszaszerzésére: Néhai Mátray Gábor kéziratából [Közölte CSONTOSI János], MKsz 8(1883), 76–83. 814 Rómer Flóris jegyzetei a wolfenbütteli corvinákról: Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I, ff. 404–429. Az 1862- ben készített jegyzetek: ff. 405–410; az 1870-es jegyzetek: ff. 411–426. 815 Uo., f. 409r. 816 Uo., f. 417r.

295 neveznénk) leírása volt. Kéziratban maradtak fenn a wolfenbütteli corvinákról 1882 őszén készített kimerítő leírásai.817 Fent láttuk, hogy Csontosi jól ismerte Schönemann hiteles lis- táját, kutatásai során ezért ő már csak a nyolc hiteles corvinával számolt.818 Azonban mind Csontosi, mind Rómer leírásai kiadatlanok maradtak. Időközben megjelent Otto von Heinemann katalógusa is a wolfenbütteli hercegi könyvtár kéziratos állományáról. Heinemann azonban főként a 18. század közepén készült Wöhner-katalógus anyagára támaszkodott, és a corvinák esetében nem vette figyelembe sem Schönemann, sem Ebert819 eredményeit. Így ismét visszatért a Pflugk-féle tizenhármas cor- vinalistához, amely természetesen újfent zavart keltett a kutatásban, ráadásul felbukkant egy újabb corvina-jelölt, a Regiomontanus-kézirat is.820 Ezért volt szükség arra, hogy Csapodi Csaba újra foglalkozzon a kérdéssel, és érvekkel támassza alá a kérdéses Pflugk-féle plusz öt kódex nem hiteles corvina voltát.821

817 Bp., OSZK, Fol. Hung. 1144. Csontosinál 7 corvina leírását találjuk, a Tolhopff-corvina nem szerepel nála. 818 Tanúskodik erről az alábbi közleménye is: CSONTOSI 1879, 105. Vele egybecsengően: FISCHER 1878, 32– 33. 819 Ebert hagyatékát a wolfenbütteli könyvtár csupán Heinemann halála után vásárolta meg, így nem is ismerhette annak kéziratban maradt katalógusát. Bertram Lesser szíves szóbeli közlése. 820 Cod. Guel 69.9 Aug. 2o, WEINBERGER 1908, 76., Nr. 164 (még mint kétséges corvina); HEVESY 1923, 85– 86., Nr. 153. 821 CSAPODI 1972, 36. skk.; CSAPODI 1973, Nr. 14, Nr. 158, Nr. 294, Nr. 658, Nr. 871, Nr. 893, Nr. 896.

296

VII. ÖSSZEGZÉS

A Wolfenbüttelben őrzött corvinák vizsgálata számos tanulsággal szolgál. Történe- tük kiváló példát nyújt arra, hogy a Mátyás udvarából származó díszkódexek miként tudták egykori reprezentációs szerepüket megismételni, egy másik uralkodó reprezentációjához hozzájárulni. Ennek fontos előfeltétele volt, hogy a könyvtár mindkét udvarban meghatározó szerepet játszott. Minderről pedig olyan művek tájékoztatnak, amelyek genezisét az udvar mint kulturális tér messzemenően meghatározta: elsődlegessé tette bennük az uralkodólau- dáció műfaját. Azok az udvari alkalmi művek, amelyek a könyvtár és a kódexek reprezentá- ciós szerepét tárgyukká tették, hagyományos rétorikai eszközök, motívumkincs és műfaji analógiák segítségével ragadták meg a témát, a szóban forgó uralkodói könyvtárak bemuta- tását ötvözték tulajdonosaik laudációjával. A végeredményül kapott uralkodólaudációkban a könyvtár az uralkodók bölcs előrelátását, a négy uralkodói erény egyikét, a prudentiát szimbolizálja. A művek gondolatmenetében fontos szerepet játszik korszakuk politikai filo- zófiájának néhány eleme is, elsősorban az uralkodónak az a kötelessége, hogy mindenekelőtt a közjót, a bonum publicumot kell szolgálnia. Eszmei hátteret ehhez a 15. századi szövegek esetében elsősorban a római sztoikus hagyomány – mindenekelőtt Cicero De officiise –, a 17. századi szövegek esetében részben Justus Lipsius újsztoicizmusa, részben pedig a korabeli arisztotelianizmus szolgáltatott. A kulturális tér igényei és az uralkodói reprezentáció a valóságot is felülírhatták. Jól- lehet Schwartzkopf és Conring könyvtárleírásai August herceg életében, sőt az ő ellenőrzé- sével és hathatós közreműködésével készültek (különösen Schwartzkopfé), a herceg mégsem emelt kifogást a corvinák állítólagos bécsi megvásárlása ellen, pedig minden való- színűség szerint tudta az igazságot. Az uralkodó tehát maga is a reprezentációs gépezet ele- mévé vált, a kulturális tér belső szabályai a kedvezményezett számára is kötelező érvényűek voltak. A wolfenbütteli corvinák története egyben a corvinarecepció izgalmas, komplex, sok jelenséget felmutató, ugyanakkor jellemző fejezete is. Megmutatja, hogy a Könyvtár vagy a Könyvtár emléke – e kettő egy idő után egy volt – többnyire valamilyen reprezentációs erő- térben mozgott a kora újkor során: akár valamely valódi reprezentációban újra és újra ismé- telve egykori szerepét, akár a királyi könyvtárak könyvtártörténet-írók által megteremtett előkelő csoportjában. S mindezt csak kiegészítette az az elvitathatatlan szerep, amelyet az

297

Alpoktól északra ez a Könyvtár még századokon át betöltött: a lekiválóbb tudás, a humanizmus képviselője, hordozója volt. A Corvina Könyvtárra vonatkozó kora újkori forrásokhoz csak mindennek a tudatában szabad közelíteni. A wofenbütteli corvinákra számontartottságuk miatt mindig is valamiképpen több fény vetült, mint más gyűjteményekben őrzött társaikra. Ezért August herceget követő tör- ténetük jól tükrözi a corvinák iránt feltámadt magyarországi és európai tudós érdeklődés változásait, a modern corvinakutatás megindulását, vonatkozó szövegeik pedig nagyon so- káig magukon viselték a mítikus Corvina Könyvtár topikus motívumkincsét.

298

SZÖVEGES MELLÉKLETEK

1. A wolfenbütteli corvinák tételbejegyzései August herceg nagyrészt saját kezűleg írt kata- lógusában

Forrás: Bücherradkatalog (Wolfenbüttel, HAB, BA I 322‒327)

„Libri Manunscripti in Folio”:

Cod. Guelf. 43. Aug. 2o 1492. XLIII vid. p. 1057.i.j. Tadeus vel de Locis Persianis, Bartholomeus Fontius: Commentarium in Persium: De Men- suris et Ponderibus: Donatus vel de poenitentia: Pauli Ghiacciti Vita: De Eloquentia: De Historia: De bonis artibus: De poetice: De sapientia: De Satyra et studiis humanitatis. In membrana.

Cod. Guelf. 73 Aug 4o 1518. LXXIII. vid. p. 2991.822 Octo Libri Epistolarum, Marsilii Ficini Florentini: in Membrana: Cum praefatione Philippi Valoris, ad Matthiam, Pannoniae Regem. Nota ipsi(us) et Coniugis imagine(m), elega(n)ter d(e)picta(m).

Cod. Guelf. 85. 1. 1 Aug. 2o 1521. LXXXV. I.I. vid. p. 2996. Laudes bellicae, Matthi(a)e Corvini Regis Hungariae, versib(us) comprehens(a)e a T. Ale- xandro Cortesio. In Membrana. In praefat. Sequentia promittit: scripsi de tuis Laudibus Lib- ros 2.: Et cum bello et pace aeque clarus sis: uno res bellicas: altero pacis artes sum persecutus. Mitto priorem hunc: Secundu(m) qui adhuc est in manibus, paulo post missurus. Nam ne hunc ipsum quidem nunc mitterem, nisi indignu(m) putarem, quae ab aliis Legeren- tur: ea tibi cui dicata sunt esse ignota. Vid. p. 563. 14006.

Cod. Guelf. 84. 1 Aug. 2o 1522. LXXXIV.I. inf. vid. p. 1822. Stellarium Johannis Tolhopff: ad Serenissimum ac Invictissimum Dominum, Principe(m) Christianissimum: Dominu(m) Mathiam, Hungariae Bohemiaeq(ue) etc. Regem. In Memb- rana. 1480.823

822 Vide paginam … Herzog August a katalógus egyes tételei között bonyolult kapcsolatrendszert alakított ki utalózás segítségével. A kapcsolat alapját számos szempont képezhette, mű-, szerző- vagy tematikus azonos- ság, az összekapcsolt kötetek lehettek ugyannak a műnek a különféle kiadásai is stb. Herzog August ezt a munkát akkor is folytatta, amikor a tételbejegyzéseket már nem saját maga, hanem titkárai készítették. Utolsó megjegyzései és utalásai egy évvel halála előtt, 1664/65-ben készültej. Vö.: VON KATTE 1972, 177. 823 A Tolhopff tételbejegyzése az utolsó a folioméretű kéziratok sorában. Ezt követően a quartók következnek. Herzog August mindig feltünteti az új tematikus csoport és a két fő formátum (folio, quarto) elkezdésének dátumát. Így a Tolhopff bejegyzése mellé is beszúrja: „den 10 Augusti ♀. 1627.” (az évszám előtti jel a dies Veneris-t, a pénteket jelöli). Wolfgang Milde ilyen és ehhez hasonló dátumbejegyzések segítségével próbálta rekonstruálta a Bibliotheca Augusta állományrész kéziratainak beszerzési dátumait (vö.: MILDE 2006).

299

„Libri Manuscripti in Quarto”:

Cod. Guelf. 2 Aug. 4o 1522. II. vid. p. 2996. Synesii Platonici Liber de vaticinio Somniorum, e Graeco translat(us) a Marsilio Ficino: Cum Praefat. Phil. Valoris. in membrana. 1. Libri duo Epistolarum, Mars. Ficini, terti(us) nimirum et quartus. 1484. vid. inf. p. 1523. 12.

Cod. Guelf. 10. Aug. 4o 1522. X. vid. p. 3805. Interpretatio Prisciani Lydi, in Theophrastum, de Sensu, traducta et exposita a Marsilio Fi- cino Florentino: Cum p(rae)fat. Ficini ad Ph. Valorem: Et Valoris, ad Rege(m) Matthiam, 1. Ejusdem Prisciani interp(re)t(ati)o in Theoph. de Phantasia, itide(m) a Ficino traducta et exposita, In membrana.

Cod. Guelf. 12. Aug. 4o 1523. XII. p. 2861 Libri duo Epistolarum Marsilii Ficini etc. vid. p. 1522. 2.1. In membrana. In fine haec s(un)t addita. Transcripsi hoc opus eq(ui)d(em) Sebastianus Salvinus, amitinus Marsilii Ficini philosophi suo seculo singularis. Ex dono e(st) Th. Lansii, uti insertu(m) ipsi(us) M(anu)scriptu(m) docet.

Cod. Guelf. 39 Aug. 4o 1526. XXXIX. Psalmorum David Prophete: Liber. in Membrana: Ex Biblioth. Regis Matthiae.

„Libri Varii”:

Cod. Guelf. 69. 9 Aug. 2o824 4087. M(anu)sc(ritum) in f. in Membr. vid. seq. Tabulae Mathematicae Joh. Regiomontani.

824 A hercegi könyvtárba érkező Regiomontanus-kódex már csak a „Libri Varii” között kapott helyet a kataló- gusban, ami később szükségszerűen egyfajta növedéknaplóvá is vált. A tétel bejegyzője Johann Heinrich Arlt volt, aki az udvari dokumentumokban „Cancalist”-ként jelenik meg 1638 és 1674 között. Vö.: VON KATTE 1972, 180‒181.

300

2. Részlet August herceg Philipp Hainhofernek, augsburgi ágensének825 szóló leveléből (1619. szeptember 11.), amelyben a herceg a Fonzio-corvina beszerzését is megemlíti

Forrás: HAB Cod. Guelf. 94 Nov. f. 48r–49v Herzog August d. J., Hitzacker an Philipp Hain- hofer, Augsburg. A levél egy részletét kiadta: GOBIET 1984, 286–287., Nr. 469.

[f. 49r] … Die Agat bollen, so ich nicht behalten thu ich wider zu rücke senden. Mit den Carniolen kan es nuhn verbleiben … Der Müntzer alhie sollicitiert, umb die thalerstöcke: und ich sehe es auch gerne daß sie mit dem ehesten hie wehren. Wollet mir des Valentis Acidalÿ Commentaria in Persium, so ferne sie nicht für geld zu erlangen, etwa beÿ einem guten freunde, auf eine geringe Zeit, zu wege bringen, und beÿ der nächsten Post übersenden. Mir ist newlich ein schön Ms. auf pergament, auß der königlichen Ungrischen Bibliothec, des Königes Matthiae Corvini, zun Handen kommen; welches ich vermeÿne mit dem ersten publici juris zu machen: unter andern hat der Author, welcher Bartholomeus Fontius heisset, einen Commentarium, über den gedachten Persium geschrieben: welcher zwar für üngefehr 103 Jahr, auch zu Venedig gedrucket worden: aber so falsch und uncorrect, daß, da ich nicht dieses ms. gehabt, mentem commentatoris, ich nimmer erreichen können ….

3. A Cortesius-corvina Opsopoeus-féle 1531-es editio princepsének előszava

Forrás: T. Alexandri Cortesii liber unus, de virtutibus bellici Matthiae Corvini, Hungariae regis invictissimi Vincentii Obsopoei opera in lucem aeditus, Haganoae per Iohan. Secerium MDXXXI (= VD 16 C 5316)

[A2r‒v] Ornatissimo viro, D. Sebastiano Hellero, legum imperalium Doctori, Vincentius Opsopoeus. Et si serenissimus Rex Hungariae Matthias Corvinus, plurima virtutum suarum monumenta posteris reliquerit, ut non admodum earundem praeconem et testem requirar, nam virtus per se satis clara et aeterna est. Tamen cum inter alia literarum egregia monumenta, ex illius Bibliotheca ad manus meas pervenerint, maximo benefitio illustrissimi Prin- cipis Georgii Marchionis Brandenburgensis Principis nostri clementissimi huius eximii poetae T. Alexandri Cortesii versiculi in eius laudem conscripti, non passus sum ut illi ipsi diutius in tenebris delitescerent, cum luce sint dignissimi, cum ob tanti Principis et bello et pace maximi immortalem gloriam, tum istius poëtae mirificam eruditionem, et ingenium singulare, fuit hic unus ex eorum numero, quos foelicissimum illud et politissimum Angeli Politiani seculum produxit, quo nunquam foelitium ingeniorum uberior proventus extitit. Qui, si ad iustam ingenii maturitatem pervenisset, num priscis poetis in merito annumeratus esset, huius lucubrationis foetura documento est. Hos autem versiculos, ornatissime Sebas- tiane, merito tibi dicare videor, non tantum ob id quod homines musicos incredibili quodam amore complectaris, sed quod ipse inter eximios poëtas honestissimum locum obtineas. Hoc est quod omni humanitate, amore, suavitate, lepore, gratia, venere, facetiis, urbanitate

825 Philipp Hainhofer (1578–1647) August egyik legfontosabb ágense volt, 1613-tól haláláig állt a herceg szol- gálatában. Hainhoferhez l. Friedrich BLENDINGER, Hainhofer (Ainhofer), Philipp = NDB, VII, Berlin 1966, 524–525.; Oscar DOERING, Hainhofer = ADB, XLXIX, Leipzig 1904, 719–721. Életével és működésével szá- mos résztanulmány foglalkozik, részletes bibliográfiát ad GOBIET 1984. Herzog August és Philipp Hainhofer együttműködéséről az első átfogó tanulmány: Gustav MILCHSACK, Herzog August d. J. von Braunschweig und sein Agent Philipp Hainhofer 1613–1647, Braunschweigisches Magazin 1920, Nr. 5/6, 25–34. L. továbbá Ro- nald Gobiet bevezetőjét (GOBIET 1984, 9‒15), valamint Helmar HÄRTEL, Herzog August als Büchersammler: Zum Aufbau seiner Bibliothek = Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, 314‒334.

301 comitate, civilitate, neque non eruditione, et multarum rerum cognitione, una cum iuris civilis, ac Pontificii prudentia omnium mortalium es excultissimus et excellentissimus. Quapropter hoc amoris erga te mei pignus non gravate accipe, et Vale ex sententia, ex aedibus nostris Onoltzspachii, Idibus Iuniis Anno MDXXXI.

4. Johannes Löwenklau Zsámboky Jánoshoz. Préfáció Bonfini Symposionjának 1572-es ki- adásához, amely Georg Rehm és August herceg Bonfini- és Fonzio-kiadásában is megjelent.

Forrás: Opera exquisitissima Barth(olomei) Fonti(i) Florent(ini) V(iri) Cl(ari) Familiaris Matthiae Regis Pannoniarum, ed. Georgius Remus, Francofurti 1621.

[Az általam használt példány jelzete: HAB: QuN 1009. A szöveg a kötetben a Bonfini-szöveg előtt Sambucus előszava után található.]

Ioan. Sambuco, nobili clarissimoque viro, amico eximio, Ioannes Leuvenclaius S. P. D:

Quum patrum avorumque nostrorum aetatem, Sambuce, mecum ipse memoria repeto: admi- rari subit eam unius potissimum ornamenti causa, quo multa sane proxima secula felicitate singulari superavit. Nam licet diversis temporibus non paucos extitisse praestantes in omni virtutis genere principes, lubenter fatear: Tamen certis adductus rationibus statuo, vix aliud tale seculum fuisse, quo nationes varias DEUS tam illustribus bearit, a quibus magna imperia sapienter eodem tempore administrarentur. In Friderico Augusto praeter alias naturae dotes quae omnino multae ac rarae fuerant, tanta prudentiae vis eluxit: ut citra seditiones et bella subditorum, in existimatione ad quovis maxima, diutius quam Imperatorum quisquam publicae rei praefuerit. Eius filius, et in Imperio successor Maximilianus, amplissimo praeditus ingenio, facile principem inter caeteros orbis terrarum reges locum tueri potuit: quanquam a nonnullis opum, et aliarum ad res magnas gerendas necessariarum rerum copiis longe vin- ceretur. Galli Ludovicum eius nominis XI. habebant, cuius consiliis fractae sunt gravissimae principum in eo regno moliciones: qui a Carolo Burgundo, duce post homines natos bellico- sissimo, toti pendebant: quo quidem tepore videre licuit, quantum vel Achilleae fortitudini dexteritas Ulysseae praestet. Quid dicam de Alfonso Tarraconense, Neapolis rege? Cuius verissimas laudes multorum accurate scripti Commentarii ad omnem posteritatis memoriam celebrabuntur. Mitto Ferdinandum Castulonensem, qui adempta maiorib. suis regna, Sara- cenis pulsis et oppressis, recuperavit: Mitto Sarmatarum reges fratres, inter quos minimus natu Sigismundus excelluit: Mitto alios, ut ad illum nostra se tandem convertat oratio, quo de potissimum hoc loco dicere voluimus. Si unquam alias, tum certe felix erat Pannonia vestra: quae summa virtute gloriaque Principis, Matthiae Corvini gubernatione frueretur. Sic enim existimo, caeteros eius saeculi Reges, quorum iam magna ex parte mentionem fecimus, insignes quidem illos fuisse: Ad Matthiam vero collocatos, illi uni, tanquam inter omnes eximio, multas ob causas herbam porrexisse. Nam quid in illo fuit, quod admirationem ma- ximam non mereretur? Adolescens pene vocatus est ad capessendam regni administra- tionem, cuius valde perturbatus et adflictus erat status atque conditio. Nihilo minus humeros, ille suos tanto summisit oneri, tametsi quae imminerent pericula, non posset non perspicere. Gessit autem ita Rempublicam, ut intra non magnum tempus pacatissimis et sibi obsequ- entissimis suorum animis uteretur, terrorique finitimis omnibus esset. Constat enim, uno eo- demque tempore Corvinum duorum maximorum principum, Imperatoris Roman, et tyranni Turcici, vires impetumque sustinentem, eo loci utrumque redegisse: Ut pacis leges ipsis daret, non acciperet. Idem alias quoque vicinas gentes, Sarmatas, Iazygas, Dacos, Mysos, Triballos, Illyros, non tantum in officio continuit. Sed etiam dicto audientes habuit. Denique

302

Corvini virtute factum est, ut immanissima Turcorum natio, totius Imperii Constantinopoli- tani potita, non in medio victoriarum cursu progressa sit ulterius, nostrosque fines mature invaserit. Quum, talis ac tantus fuerit hic Princeps, bene de ipsa quoque mereri republica censendi sunt, qui memoriam eius ab interitu et oblivione vindicant. Tibi quidem, Sambuce, vir clarissime, plurimum fortissimi regis manes, nec minus universa Pannonia tua debet: qui non tantum antea Bonfinii libros historiarum publicasti, Sed etiam hos ipsos eiusdem autoris Dialogos, qui ad Corvini laudem scripti sunt, latere diutius apud te noluist. Equi-dem si li- bere profiteri, quod sentio, debeo: facis tu profecto perbenigne, qui libros utiles studio tuo perquisitos, et aere non exiguo coeptos, non apud te privatim abditos esse pateris, sed liberali manu cum omnibus lubens communicas. Debebunt hoc nomine tibi tam litterae, quam litterati omnes ubique terrarum: neque beneficia tua praedicare desinent, qui non elabores ipse tantum Apolline digna: Sed etiam aliis ad usum publicum elucubranda suppedites, et urgere non cesses, ut in iis velut extrudendis nequaquam segnes sese praebeant. Quod a me conferri potuit ad horum Dialogorum editionem, non tantum dedi operam, ut exscriberentur: Sed etiam ex scriptos ad archetypum ipse per otium contuli. Qua quidem in re studium meum te probaturum confido, libenterque praedis loco Bonfinium accepturum, donec elegantissimi Glycae ac Manassis Annales, qua iam ad umbilicum perductos publici iuris intra paucos menses faciemus, aere me tuo prorsus exsolvant. Tam enim diu tibi me obaeratum fatebor, dum tuo publicoque multorum desiderio longe pulcherrimis illis Historiis editi satisfactum fuerit. ale a. d. VIII. eid. Mart.

De Matthia Corvino Rege et Ioanne Sambuco.

Quod Persis Cyrus, quod Graiis magnus Achilles, Scipio Romulidis, Carolus Alemanis: Hoc fuit heroa virtute ac fortibus armis Praestans, Pannoniis gentibus Huniades. Illius at quondam totum vulgata per orbem Cepisset posthac inclyta fama mori: Ne Sambucus opem ferret; dudum edidit ille Bonfini historias: dat modo Symposium. Quae quia perpetuo durabunt tempore, veras Corvini laudes fama loquetur anus. Quanto igitur magno Huniadi gens Ungara debet, Tantum Sambuco debet et Huniades. Vel potius, paribus meritis quando obligat ambos, Lege viro debent rex populusque pari. Lewencla. F.

5. Bartolomeo Della Fonte levele Hunyadi Mátyásnak (1488. január. 30.): a Wolfenbüttel- ben található Fonzio-corvina préfációja

Forrás: Bartholomaei Fontii Epistolarum Libri, I, ed. Alessandro DANELONI, Messina, 2008 (Biblioteca Umanistica, 7), Nr. II, 11.

Bartholomaeus Fontius Mathiae Corvino regi pannonio s. Erat, Mathia Corvine rex invictissime, nostra constans in urbe fama quemadmodum felicitate ac virtute validas bello nationes domueras et quacunque victricia signa converteras perinde ut alter Mars ingentes hostium strages semper edideras. Sed nondum, quae potiora

303 sunt armis, cognoveramus ut fortitudini animi et scientiae militari studium quoque vehemens adiunxeris omnium artium optimarum. Verum ex quo Tadeus Ugholettus hanc in urbem concessit ad tuam bibliothecam perficiendam, tum vero mirificus ardor Musarum et divina mens tua ista cunctis innotuit. Quotiens enim florentina civitas eum de tua benignitate in homines studiosos deque rectissimarum artium reparandarum immortali voluntate loquen- tem audivit, totiens est erga Maiestatem tuam incredibili amore inflamata et magnitudinem animi admirata, qui, in tantis maximarum rerum agendarum molibus, et antiquorum scriptorum monumenta non sinas interire vetustate et novorum ingenia excites magnis propositis praemiis et honoribus. Quod si superiores fecissent reges, non tam multi scriptores nobiles deperissent neque tamdiu in tantis tenebris humanissima studia iacuissent. Tu unus, serenissime Rex, his turbidis temporibus affluxisti Maiestatisque tuae splendorem ad illustrandas artis honestissimas convertisti. Qua quidem ex re et in praesens affi- ceris per omnem orbem sempiternis honoribus et ad omnem posteritatem aeterniorem laudem consequeris quam aut Athenis Pisistratus aut Alexandriae Ptolomaeus aut Eumenes Pergami aut olim Romae Caesar, nuper vero Nicolaus quintus Pontifex bibliothecis insignibus publicandis. Illi enim praestantissimi principes iis civitatibus imperaverunt, quae libe- ralissimis disciplinis maxime tunc florerent, iisque viguere temporibus quibus de nominis claritate inter se urbium moderatores ingenti aemulatione contenderent. Tu vero et primus et solus istud amplissimum regnum, quod rerum a te sapienter feliciterque gestarum magnitudine decorasti, nunc quoque litteris et scientiis excolis et amabilius reddis mansuetissimis Musis, quae pridem ex tota Graecia eiectae, modo etiam a nostris principibus destitutae, a Gallis vero Germanisque neglectae ad te confugiunt teque unicum suum decus et certum praesidium venerantur. Unde tua quidem perpetua et singularis gloria fuerit sustulisse cunctis studiosis hominibus in regia tua signum, quo ex omnibus gentibus, urbibus, nationibus, populis ad te Regem liberalissimum viri litterati conveniant. Ego certe tanta nominis tui fama compulsus tantaque tua benignitate in studiosos commotus incredibiliter ardeo pro mea virili conferre aliquid rectissimo tuo laudatissimoque consilio bibliothecae et Studii publicandi. Itaque nunc, quod potui pro angustia temporis, hoc tenue De locis persianis opusculum ad te misi, quod non longo post tempore maiora nostra volumina subsequentur ac tua celsitudine digniora. Vale. Florentia, III. cal. februarii 1488 [=1489. január 30.]

A szöveg magyar fordítása:826

Bartholomaeus Fontius üdvözli Corvin Mátyás magyar királyt827

Egyre csak attól volt hangos a város, Corvin Mátyás, győzhetetlen király, hogy hogyan igáz- tál le harcias nemzeteket virtussal és szerencsével, és hogy bárhol megfordítottad a csata kimenetelét, valamint hogy második Marsként hatalmas pusztításokat vittél véghez az ellen soraiban. Arról azonban még nem volt tudomásunk – és ez messze jelesebb a fegyvereknél –, hogy a lélek bátorságát és a hadtudományt, e kitűnő diszciplínákat is odaadóan tanulmá- nyozod. Attól fogva azonban, hogy Taddeo Ugoletto, a ragyogó szónok és művelt férfiú megérkezett ebbe a városba, hogy könyvtáradat tökéletesítse, a Múzsák iránti csodálatos he- vület és amaz isteni szellem tölt el mindannyiunkat. Valahányszor ugyanis a firenzei polgár- ság hallgatta őt, amint a tudós férfiak iránti jóindulatodról és a leghelyesebb tudományok

826 A fordítás megjelent: Margarita poetica 2011, 108‒111. 827 A fordítás a wolfenbütteli Herzog August Bibliothekban őrzött kódex szövege (Cod. Guelg. 43 Aug. 2o, ff. Ir–IIIr) alapján készült összevetve az alábbi kiadásokkal: Analecta nova 1903, 16–18.; FONZIO, Epistolarum Libri, II, 11.

304 megújítását célzó, emberfeletti erőfeszítésedről beszélt, annyiszor lobbant fel a keblekben a Felséged iránti hihetetlen szeretet, és a lelked nagysága iránti csodálat, hiszen te, oly súlyos tennivalóid közepette, nem hagyod elpusztulni a régi írók műveit sem régi voltuk okán, az újak alkotókedvét pedig jelentős jutalmak és tisztségek ígéretével ösztönzöd. Ha a korábbi királyok is így cselekedtek volna, nem veszett volna el oly sok jeles szerző, és nem hevertek volna sötétségben oly sokáig az emberhez leginkább méltó tudományok. Egyes egyedül Te ragyogtál fel ezekben a zavaros időkben, felséges király, és tetted tündöklővé Méltóságod fényével a legnemesebb tudományokat828. Emiatt már a jelenben is nem múló tisztelettel illetnek a földkerekségen, az utókor előtt pedig még örökkévalóbb di- csőségben lesz részed, mint Athénban Peisistratosnak vagy Alexandriában Ptolemaeusnak vagy Eumenésnek Pergamonban vagy egykor Rómában Caesarnak, nemrégiben pedig V. Miklós pápának amiatt, hogy könyvtárakat nyitottak a közösség számára. Ugyanis ezek a kiváló princepsek olyan városokban uralkodtak, amelyekben éppen akkoriban virágoztak leginkább a szabad emberekhez méltó diszciplinák, és azokban az időkben voltak erejük teljében, amikor a városok kormányzói hihetetlen mértékben versengtek egymással nevük csillogásáért. Te azonban az első és az egyetlen vagy, aki ezt a hatalmas királyságot immár az irodalommal és a tudományokkal is felékesíted, miután bölcs és szerencsés kormányzásod révén nagyságot ajándékoztál neki, és még kedvesebbé teszed a már amúgy is megszelídített Múzsák szemében, akik, miután korábban már az egész Hellásból kiüldözték, nemrégiben pedig a mi princepseink is cserbenhagyták őket, a gallok és a germánok pedig nem törődnek velük, hozzád menekülnek, és egyedül benned tisztelik egyetlen ékességüket és biztos oltal- mukat. Abból pedig örökké tartó és páratlan dicsőséged származik, hogy udvarodban meg- adtad a jelet valamennyi tudományszeretőnek, hogy minden országból, városból, népből és nemzetből hozzád, a legbőkezűbb királyhoz gyűljenek a litterátus férfiak. Én pedig nem utolsó sorban neved oly hatalmas híre által ösztökélve és a tudomá- nyok művelői iránti oly nagy jóindulatod fölött megindulva hihetetlenül hevülök azért, hogy erőmhöz képest valamivel hozzájárulhassak a te teljességgel helyénvaló és igen dicséretre méltó tervedhez, amely egy nyilvános könyvtár és egy főiskola létrehozására irányul. Ezért, amit az idő szűkössége miatt most meg tudtam tenni, elküldtem neked Tadeus című műve- met néhány más kisebb munkámmal együtt, amelyet nemsokára a Valerius Flaccus szöve- géhez írott és neked ajánlott terjedelmesebb és a te fenségedhez méltóbb köteteim fognak követni. Kérlek mindeközben, hogy ezt a mostanit is jóindulattal fogadd, és a többi szerző között Fontiusodat is helyezd el a földkerekség ama legnemesebb könyvtárában.

6. Johann Alexander Brassicanus préfációja a Salvianus-kiadásban

Forrás: D. Salviani Massyliensis Episcopi De vero iuditco et providentia Dei … Basel, 1530 (VD16 S 1511)

… Nam Asinius Pollio primus Romae Bibliothecam in Herculis fano dedicavit. Hanc laudem patrum nostrorum memoria, si non superavit, aequavit tamen inclytus ille ac nunquam satis laudatus Pannoniae rex Mathias, qui Bibliothecam suam ex omni scriptorum genere con- fertissimam instruxerat, in amoenissimo etiam templo consecravit. Haec mihi Bibliotheca manum hic injicit, oratque supplex, ut tibi quae iam nihil nisi vanum nomen obtinuit, pristi- nam illam dignitatem atque celebritatem suam, qua nulli concedebat, exponam. Quamobrem optime princeps, id quod magnopere ad te pertinet, libenter haec ad te scripta leges: atque hanc meam expromptam in te colendo ac observando voluntatem, aequi bonique facies.

828 A szó fordításánál a kiadásokban szereplő „artes”-t választottuk a kódex „artis” verziója helyett. Utóbbi minden bizonnyal tévesztés.

305

Superioribus annis cum Vuilelmus ex Eberstein, Caesareus legatus me sibi comitem adiunxisset, ut una secum ad innocentissimum illum Pannoniae ac Boemiae regem Ludovi- cum, proxima impressione Turcica miserrime sublatum accederem, hoc ego patrocinio ac benignitate magnorum hominum illi de meliore nota commendatus, libenter et ex animo feci, ac nulla certe maiore quam cognoscendae adhuc minime vastatae Pannoniae, ac ornandae Reipublicae literariae causa feci. Recta Vienna Budam, quae regni caput, atque adeo Pannoniae regum definita ac summa sedes est, descendimus, regnum hoc adhuc sartum tectum vidimus: legatus ibi neg- otiorum suorum rationem summa cura habuit: mihi vero, ne succesivis horis plane nihil agerem, inspiciendae isthic Bibliothecae beneficio serenissimae ac inculpatissimae reginae Mariae potestas facta est. Quid multis? Inspexi libros omnes. Sed quid libros dico, quot libros tot etiam thesauros isthic inspexi, Dii immortales, quam iucundum hoc spectaculum fuisse quis credat? Tunc certe non in Bibliotheca, sed in Iovis gremio, quod aiunt, mihi esse videbar. Tantum erat hic antiquorum, Graecorum simul et Hebraicorum voluminum, quae Mathias ille rex, capta iam Constantinopoli, eversisque multis aliis amplissimis Graeciae urbibus, ex media Graecia inaestimandis sumptibus coemerat, ac tanquam mancipia ex barbarorum catastis atque compedibus receperat. Tantum erat hic latinorum librorum, et veterum et recentiorum, procul tamen ablegatis omnibus sophisticis, ut nusquam alibi, quod ego quidem sciam. Siqu- idem Mathias rex (quem recte librorum heluonem appellaveris) quatuor insignes librarios Florentiae magnis impendiis alebat, quorum is unus et unicus labor erat, ut omnes melioris notae autores et Graecos et Latinos, quos commodum ex Graecia habere non poterat, ex- scriberent. Nam ipsa typographice, ut exigua sunt omnium rerum principia, nondum tam late patebat: nec tam alte radices egerat, ut ardentissimis illis et vere regiis votis regis omnium excellentissimi satisfacere posset. Vidimus isthic (id quod ex syllabo nostro recensere possumus) et oculata fide vidimus integrum Hyperidem cum locupletissimis scholiis, librum multis etiam censibus redi- mendum. Vidimus grandem librum apostolicorum canonum, opus incomparabile. Vidimus Theodoretum Cyrensem in Psalterium integrum. Vidimus Chrysosthomi, Athanasii, Cyrilli, Nazianzeni, Basilii magni, Georgii Nysseni, Theophanis, Dorothei infinita oprea. Vidimus Marcum monachum, cognomento Anachoritam. Obmitto Poetas, Oratores, Philosophos, atque Historicos, quorum hic immensam vim inspicere licuisset. Vidimus autores Graecos innumerabiles, infinitaque in Poetas fere omnes commentaria nemini doctorum, aut paucis omnino antea visa. Sed quod Cicero de coniuratis dixit, vixerunt, quos iam sublatos esse significare voluit. Ita recte diximus nos vidisse, quippe quae verear ne possimus ullo unquam tempore videre aut consequi. O Turcorum immanitatem, o barbarorum efferatam insaniam, o bonorum studiorum panolethrian [gör.]. Adeo cum universa Pannonia (quae cum adhuc esset inoffensa, poterat omnibus bonarum rerum dotibus nullum non quantumvis celebre regnum in contentionem provocare) miseris etiam modis haec vere aurea Bibliotheca periit, interiit, ita ut quoties illius mihi in mentem venit (venit autem saepissimie) toties etiam Ver- gilianum hoc occurrat, Quis talia fando temperet a lachrymis.

7. Georg Calixt verse a Biblitheca Iuliára

Forrás: Oratio de Bibliotheca Iulia: Qua Illustrissimo Principi, Friderico Ulrico, Duci Brun- suicensi ac Lunaeburgensi, de tam illustri ornamento Academiae suae concesso, gratias, senatus Academici decreto egit, et argumentum hoc plenius aliquanto persecutus est Christophorus Heidmanus Eloqu. Profes. publ. Accesserunt clarissimorum aliquot virorum

306 de eodem argumento carmina, Helmaestadi, e typographeo heredum Iacobi Luci, Anno MDCXXII. (VD 17 23:248900H)

In illustrem bibliothecam Iuliam Serenissimi Principis Friderici Ulrici Brunsuicensium et Lunaeburgensium Ducis Domini Nostri Clementissimi

Haec quicunque vides armamentaria sacrae Pallados, et castis habitata palatia Musis, Quicquid ab ingenio post tristia fata rogumque Et cineres summis non est superesse negatum Mortali de stirpe viris, hoc limine claudi Conjectuque oculorum uno te cernere noris. Hic vitam vivunt, et post sua fata loquuntur, Seclorumque minas superant, et edacia rerum Tempora, qui terris caput altius exseruerunt, Naturaeque super fines, super aethera celsum Evexere animum. Sola haec monumenta supersunt, Per quae pugnat adhuc, vincit, gentesque triumphat Magnus Alexander, quin umquam magnanimorum Quicquid in orbe ducum fuit, ex quo blanda cupido Laudis et humanas tentavit gloria mentes. Nil vivit, vivetve, nisi his quod creditur; omne Quod reliquum est, nox alta et longa oblivia opacant. Hic etiamnum Melpomene subnixa cothurno Lata sophocleis diducit hiatibus ora, Confusosque lares et tristia funera regum, Oedipodae thalamos et saevum plangit Orestem. Hic legere est, queis firmetur res publica fulcris, Et quid Erecthaeas olim servarit Athenas, Quid pessum dederit; quibus artibus incluta Roma Creverit, et populos magnasque subegerit urbes, Queis etiam vitiis sensim labefacta ruinam Traxerit, et lapsu totum tremefecerit orbem. Hic recluduntur naturae arcana, sinusque Daedalei; et quicquid gremio complectitur, arctis Inclusum foliis vigili cognoscere menti In promtu est; hisce scriptam pictamve tueri Terrarum faciem et vastae datur Amphitrites, Titanisque globum, lunae erroresque laboresque Et picturati fulgentia sidera coeli. Quin ipsum ad caelos et splendida panditur astra Hic iter, a patribus quondam per saxa, per ignes Calcatum, et largo respersum sanguinis imbre. Noluit Elmanis tantum sapientiae et artis Deesse penu Musis, generoso e stemmate Iuli Heros Guelfiacus, cui PAX et GRATIA nomen Fecerunt, ipse utendum hoc dedit instrumentum Et Phaebi servire sacris doctaeque Minervae Iussit, et egregiis animis et alacribus ausis, Per quos aeternam ventura in secula vitam

307

Et tanto dignam transmittet Principe famam, Regnata Hercynia clarus domitoque Visurgi, Sed pietate et iustitia clarissimus, ultra Caucaseas rupes et hyperborei aequora ponti, Qua ferrugineos argentea luna iugales Et quacumque rapit rutilis sol aureus axes.

Georgius Calixtus Theol. D. & Prof. P.

308

IRODALOMJEGYZÉK

Rövidítések:

ADB = Allgemeine Deutsche Biographie, hrsg. Hist. Komission bei der Königl. Akad. der Wiss., Lepizig, Duncker & Humblot,1875–1912. BBS = H. R. JARCK, Braunschweigisches Biographisches Lexikon 8. bis 18. Jahrhundert, I–II, Bra- unschweig, Appelhans, 2006. BC 1990 = CSAPODI Csaba, CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára, Bibliotheca Corviniana, Bp., Helikon, 19904. BH = Csaba CSAPODI, Klára CSAPODI-GÁRDONYI, Bibliotheca Hungarica: Kódexek és nyomtatott könyvek Magyarországon 1526 előtt, I–II, Bp., MTAK, 1988–1993. DBI = Dizionario Biografico degli Italiani, ed. Alberto Maria GHISALBERTI, Roma, Istituto della Enciclopedia Italiana, 1960– HWPH = Historisches Wörterbuch der Philosophie, hrsg. Joachim RITTER, Karlfried GRÜNDER, Gottfried GABRIEL, Basel, Schwabe, 1971–2007. HWdR = Historisches Wörterbuch der Rhetorik, hrsg. Gert UEDING, Tübingen, Max Niemeyer, 1992. NDB = Neue Deutsche Biographie, hrsg. Hist. Komission bei der Bayer. Akad. der Wiss., Berlin, Duncker & Humblot, 1953–. ÚMIL = Új Magyar Irodalmi Lexikon, főszerk. PÉTER László, Bp., Akadémiai, 2000. RAC = Reallexikon für Antike und Christentum, hrsg. Theodor KLAUSER, Stuttgart, Hiersmann, 1954. RMSZ 2008 = Régi magyarországi szerzők I: A kezdetektől 1700-ig, szerk. P. VÁSÁRHELYI Judit, Bp., OSZK, 2008.

A dolgozatban használt rétorikák és dialektikák:

APHTHONIUS, Progymnasmata 1626 = Aphthoniou sophistou Progymnasmata – Aphthonii sophistae Progymnasmata: Accidit ejusdem interpretatio, ita emendata, ut nova videri possit, [ed. Daniel HEINSIUS], Lugduni Batavorum, Apud Abrahamum Commelinum, 1626. IUNIUS, Artis dic. praec. 1589 = Artis dicendi praecepta secundum officii oratorii partes breviter ex Platone, Aristotele, Hermogene, Cicerone, Herenniano magistro, et Quintiliano congesta ac digesta a Melc- hiore IUNIO Witebergensi Eloquentiae in Argentinensi Academia Professore, Argentorati Excudebat Antonius Bertramus, 1589. KECKERMANN, Syst. rhet. 1612 = Bartholomaeus KECKERMANN, Systema rhetoricae, Hanoviae, Apud Haeredes Guilielmi Antonii, 1612 (VD17 14: 053674V). KECKERMANN, Rhet. spec. 1612 = Bartholomaeus KECKERMANN, Rhetorica Specialis = KECKER- MANN, Syst. rhet. 1612, 402–720. SOAREZ, De arte rhet. 1569 = De arte rhetorica libri tres ex Aristotele, Cicerone et Quintiliano praecipue deprompti, Authore Cypriano SOAREZ Sacerdote Societatis IESU, Hispali, Ex officina Alphonsi Escrivani, expensis Andreae Pescioni, 1569. VOSSIUS, Rhet. contr. 1640 = Gerardi Ioannis VOSSI Rhetorices contractae, sive partitionum oratoriarum libri V, … Editio tertia recognita, et aucta, Lugduni Batavorum, Ex officina Ioannis Maire, 1640. MELANCHTHON, Dialectica 1536 = Philip MELANCHTHON, De dialectica libri quatuor, Wittemberg, 1536. [A HAB digitalizált példányát használtam: http://diglib.hab.de/drucke/alv-cb- 280/start.htm?image=00001. A kötet minden oldalszámozást, ívszámozást nélkülöz, ezért a kérdéses helyeken a fájlok sorszámaira utalunk.] MELANCHTHON, Rhetorica 1519 = Philippi MELANCHTHONIS De Rhetorica Libri tres, Basileae apud Frobenium, 1519.

Rövidítve hivatkozott források:

Arbustum vel arboretum 1650 = Arbustum vel arboretum Augustaeum, Aeternitati ac domui Augustae Selenianae sacrum, Satum autem & educatum à Martino GOSKY, L. Silesio, Med. D. & Archiatro, C. Pal. Caes. Ex Officina Ducali Wolpherbyttani, Typis Johan et Henr. Stern, 1650.

309

Bibl. Conr. = Catalogus Bibliothecae Conringianae variis in omni genere doctrinae eximiisque libris refertae, quae Illustris. Academiae Juliae concessione a. d. 3. Jul. et seqq. hujus anni lege auctionis consueta distrahetur in Aedibus Conringianis, Helmstadi, Typis et sumptibus Georgii Wolfg. Hammii, Acad. Typogr., 1694. BRENNER 1543 = Antonii BONFINI Rerum Ungaricarum Decades tres, ed. Martinus BRENNER, Basi- leae, 1543. CAPCASA 1495 = Epistole Marsilii Ficini Florentini, ed. Matheus CAPCASA, Venetiis, 1495 (GW 9 873). CONRING 1661 = Hermanni CONRINGII De Bibliotheca Augusta quae est in arce Wolfenbuttelensi Ad … Joannem Christianum L. Bar. a Boineburg epistola Quae simul de omni re Bibliothecaria disseritur, Helm- stedt, Henring Müller, 1661. DANELONI 2011 = Bartolomeo FONZIO, Letters to Friends, ed. Alessandro DANELONI, transl. Martin DAVIES, Harvard University Press, 2011 (The I Tatti Renaissance Library). Epigrammi 2005= Iacopo SANNAZARO, Epigrammi, Biblioteca Italiana, 2005 (digitális kiadás). GRUBER 1745 = Johann Daniel GRUBER, Commercium epistolicum Leibnitianum, I–II, Hannover, Göttingen, 1745. FÓGEL 1934 = Alexander CORTESIUS, De laudibus bellicis Matthiae Corvini Hungariae regis, ed. Iosephus FÓGEL, Lipsiae, Teubner, 1934. FÓGEL–JUHÁSZ 1932 = Bartholomaeus FONTIUS, Carmina, ed. Iosephus FÓGEL et Ladislaus JUHÁSZ, Lipsiae, Teubner, 1932 (Bibl. Script. Med. Rec. Aev., Saec. XV–XVI.). FÓGEL–IVÁNYI 1936/1941 = Antonius DE BONFINIS, Rerum Ungaricarum Decades, ed. I. FÓGEL, B. IVÁNYI, L. JUHÁSZ, I–IV, Bp., K. M. Egyetemi Nyomda, 1936–1941 (Bibl. Script. Med. Rec. Aev., Saec. XV.). FONZIO, Epistolarum libri = Bartholomaei FONTII Epistolarum Libri, I, ed. Alessandro DANELONI, Messina, Centro interdipartimentale di studi umanistici, 2008 (Biblioteca Umanistica, 7). HANKINS 2009 = Aurelio Lippo BRANDOLINI, Republics and Kingdoms compared, ed., transl. J. HANKINS, Cambridge (MA.), London, Harvard University Press, 2009. HUECK 1982 = Monika HUECK, Gelegenheitsgedichte auf Herzog August von Braunschweig-Lüne- burg und seine Familie (1579–1666): Ein bibliographisches Verzeichnis der Drucke und Handschriften in der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, Wolfenbüttel, HAB, 1982. IMRE 2000 = Retorikák a reformáció korából, vál., szerk., jegyz., tan., IMRE Mihály, Debrecen, Deb- receni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, 2000 (Csokonai Könyvtár, Források [Régi kortársaink], 5). IMREGH 2000 = Marsilio FICINO, A szerelemről: Kommentár Platón a Lakoma című művéhez, ford., utószó IMREGH Monika, Bp., Arcticus, 2000. JUHÁSZ 1931 = Bartholomaeus FONTIUS, Epistularum libri III, ed. L. JUHÁSZ, Bp., 1931 (Bibl. Script. Med. Rec. Aev., Saec. XV–XVI.). JUHÁSZ 1934 = Galeottus MARTIUS NARNIENSIS, De egregie, sapienter, iocose dictis et factis regis Mathiae ad ducem Iohannem eius filium liber, ed. L. JUHÁSZ, Lipsiae, Teubner, 1934 (Bibl. Script. Med. Rec. Aev., Saec. XV.). Lettere = Marsilio FICINO, Lettere, I–II, ed. Sebastiano GENTILE, Firenze, Olschki, 1990, 2010. Letters = The Letters of Marsilio Ficino, transl. Members of the School of Economic Science, I–IX, London, Shepheard–Walwyn, 1975–. MARCEL 1956 = Marsile FICIN, Commentaire sur le Banquet de Platon, Texte du manuscrit autog- raphe présenté et traduit par Raymond MARCEL, Paris, Les Belles-Lettres, 1956. MAYER 2006 = Iani PANNONII Opera quae manserunt omnia I, Epigrammata, Fasciculus 1 (Textus), ed., praef., app. crit. Iulius MAYER, similia add. Ladislaus TÖRÖK, Bp., Balassi, 2006. MAYER 2014 = Iani PANNONII Opera quae manserunt omnia II, Elegiae, Fasciculus 1 (Textus), ed., praef., app. crit. Iulius MAYER, Bp., Balassi, 2014. MORTZFELD 1981 = Hermann Conrings lateinische Lobschrift über die Bibliotheca Augusta in Wolfenbuttel: Philologisch-historische Untersuchung, Übersetzung mit Anmerkungen, Hausarbeit zur Erlan- gung des Magistergrades der Philosophischen Fakultät der Georg-August-Universität vorgelegt von Peter MORTZFELD aus Wolfenbüttel, Göttingen, 1981 (Gépirat a HAB-ban: HS 09 6755). MORTZFELD 2005 = Hermann CONRING, Die Bibliotheca Augusta zu Wolfenbüttel: Zugleich über Bibliotheken überhaupt: Brief an Johann Christian Freiherrn von Boineburg, übersetzt, hrsg. Peter MORTZFELD, Göttingen, Wallstein, 2005. Opera omnia = Marsilius FICINUS, Opera omnia, Basel, Heinricus Petrus, 1561 (VD16 F 926), 1576 (VD16 ZV5830). OPSOPOEUS 1531 = Alexandri CORTESII Liber unus, de virtutibus bellicis Matthiae Corvini, Hunga- riae regis, ed. Vincentius OPSOPOEUS, Hagenau, 1531 (VD16 C 5316).

310

PFLUGK 1688 = Julius PFLUGK, Epistola ad Perillustrem atque Generosissimum Vitum Ludovicum a Seckendorff Virum de Utraque Republica Meritissimum, Praeter fata Bibliothecae Budensis, librorum quoque in ultima expugnatione repertorum catalogum exhibens, Jen[ae], Sumptu Jo. Bielckii, Bibliop., 1688. Philobiblon 1960 = Philobiblon Richard DE BURY, Text, transl. E. C. THOMAS, forew. Michael MAC- LAGAN, Oxford, Published for the Shakespeare Head Press by Basil Blackwell, 1960. Philobiblon 1971 = Richard DE BURY, Philobiblon – A Könyvek szeretete, ford., jegyz. BODOR And- rás, bev. tanulmány JAKÓ Zsigmond, Bukarest, Kriterion, 1971. PINTOR 1907 = Fortunato PINTOR, Da lettere inedite di due fratelli umanisti (Alessandro e Paolo Cortesi): estratti ed appunti, Perugia, Unione tipografico cooperativa, 1907. Prosatori latini 1952 = Prosatori latini del quattrocento, ed. Eugenio GARIN, Milano, Napoli, Ric- ciardi, 1952 (La letteratur italiana, Storia e testi). RABE 1985 = HERMOGENIS Opera, ed. Hugo RABE, Editio stereotypa editionis Anni MCMXIII, Stutt- gart, Teubner, 1985 (Rhetores Graeci, 6). REMUS 1621 = Opera exquisitissima Bartholomei Fontii Florentini Viri Clari Familiaris Matthiae Regis Pannoniarum, ed. Georgius REMUS, Francofurti, 1621. RUMY 1804 = Károly György RUMY, Auszüge aus den Handschriften der Corvinischen Ofner Bibli- othek, die sich jetzt in der Bibliothek in Wolfenbüttel befinden, besonders in Hinsicht der Verdienste des ungarischen Königs Matthias Corvinus um die Beförderung der Wissenschaften in seinem Zeitalter, Zeitschrift von und für Ungern, 1804. SAMBUCUS 1568 = Antonii BONFINI Rerum Ungaricarum Decades quatuor, cum dimidia, ed. Ioan. SAMBUCUS, Basileae, 1568. SAMBUCUS 1581 = Antonii BONFINI Rerum Ungaricarum Decades quatuor cum dimidia, ed. Ioan. SAMBUCUS, Francofurti, 1581. SCHELHORNIUS 1725 = Jo. Georg. SCHELHORNIUS, Amoenitates litterariae quibus variae observa- tiones, scripta item quaedam anecdota et rariora opuscula exhibentur, III, Francofurti et Lipsiae, 1725. SCHWARTZKOPF 1649 = [Johann SCHWARTZKOPF], Bibliotheca Augusta, Serenissimi, Illustrissimi Principis, ac Domini, Dn. Augusti, Ducis Brunovicensis, & Lunaeburgensis, Quae est Wolferbyti, s.l., s.a. [Wolfenbüttel, 1649]. SCHWANDTNER 1766 = Scriptores Rerum Hungaric. Veteres ac Genuini, Pars Prima, ed. Martin SCHWANDTNER, Vindobonae, Typis Joannis Thomae nob. de Trattnern, 1766. STÄCKER–HEITZMANN 2013 = Christoph Heidmanns Oratio de Bibliotheca Iulia, hrsg., übersetzt Thomas STÄCKER, Christian HEITZMANN, Wolfenbüttel, HAB, 2013 (Editiones Electronicae Guelpherbytanae, 13), (http://diglib.hab.de/edoc/ed000084/start.htm). Suppl. Fic. = Supplementum Ficinianum: Marsilii Ficini florentini philosophi platonici Opuscula inedita et dispersa, ed. Paul Oskar KRISTELLER, I–II, Firenze, L. S. Olschi, 1973. Syntagma 1602 = Iusti LIPSI De bibliothecis syntagma, Antverpiae, Ex officina Plantiniana, Apud Ioannem Moretum, 1602. TAKÁCS 2015 = Two Renaissance Commentaries on Persius: Bartholomaeus Fontius’ and Ioannes Britannicus’ Commentaries on Persius, ed. László TAKÁCS, Attila TUHÁRI, Piliscsaba, Bp., Avicenna Közel- Kelet Kutatások Intézete, Szent István Társulat, 2015, 1–97. WASZINK 2004 = Justus LIPSIUS, Politica. Six Books of Politics or Political Instruction, ed. Jan WASZINK, Assen, Royal Van Gorcum, 2004 (Bibliotheca Latinitatis Novae, 5).

Rövidítve hivatkozott szakirodalom:

A holló jegyében 2004 = A holló jegyében: Fejezetek a corvinák történetéből, szerk. MONOK István, Bp., Corvina, OSZK, 2004. A Mátyás-graduale 1980 = A Mátyás-graduale, bev., képmagyarázatok SOLTÉSZ Zoltánné, Bp., Ma- gyar Helikon, 1980. A Star in the Raven’s Shadow 2008 = A Star in the Raven’s Shadow: János Vitéz and the Beginnings of Humanism in Hungary, Exhibition org. by the National Széchényi Library 14th March – 15th June 2008, ed. Ferenc FÖLDESI, Bp., OSZK, 2008. ÁBEL 1890 = Olaszországi XV. századbeli íróknak Mátyás királyt dicsőítő művei, ed. ÁBEL Jenő, Bp., MTA Irodt. Biz., 1890 (Irodalomtörténeti Emlékek, 2). ÁCS 2008 = ÁCS Pál, A késő reneszánsz meglazult pillérei: sztoicizmus és manierizmus az irodalomban = Mátyás király öröksége: Késő reneszánsz művészet magyarországon (16–17. század): Kiállítás a Magyar

311

Nemzeti Galériában 2008. március 28 – július 27., szerk. MIKÓ Árpád, VERŐ Mária, Bp., Magyar Nemzeti Galéria, 2008 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai, 2008/3), 36–50. ÁCS 2010/2014 = ÁCS Pál, A hallgatás művészete: Rimay János és a sztoikus színlelés = Á. P., Átszi- tált idő: Tinóditól Tandoriig, Bp., Pesti Kalligram Kft., 2014, 95–116. ÁCS 2011/2014 = ÁCS Pál, A jó török: Kuriozitás, tudomány és spiritualizmus Johannes Löwenklau török históriájában = Á. P., Átszitált idő: Tinóditól Tandoriig, Bp., Pesti Kalligram Kft., 2014, 274–286. ALEXANDER 2011 = Jonathan J. G. ALEXANDER, Francesco da Castello in Lombardy and in Hungary at the End of the Fifteenth Century = Italy & Hungary: Humanism and Art in the Early Renaissance, ed. Péter FARBAKY, Louis A. WALDMANN, Firenze, Villa i Tatti, 2011, 267–291. ALLEN 2000 = Marsilio FICINO, The Philebus Commentary, ed. and transl. Michael J. B. ALLEN, Berkeley, Los Angeles, London, University od California Press, 1975, repr. Tempe, Arizona, Arizona Center for Medieval and Renaissance Studies, 2000. „Alles mit Bedacht” 1979 = „Alles mit Bedacht”: Barockes Fürstenlob auf Herzog August (1579– 1666) = Wort, Bild und Musik, zsgest. Martin BIRCHER, Thomas BÜRGER, Wolfenbüttel, HAB, 1979. ALMÁSI–KISS 2013 = ALMÁSI Gábor, KISS Farkas Gábor, Szöveggondozás és kapcsolattartás: Zsám- boky János életműve a reneszánsz filológia tükrében, ItK 117(2013), 627–691. AMMERMANN 1983 = Monika AMMERMANN, Die gedruckte Briefe Hermann Conrings und die Brief- typologie des 17. Jahrhunderts = Hermann Conring 1983, 437–463. Analecta nova 1903 = Analecta nova ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia, Ex scriptis ab Eugenio Abel ed. Stephanus HEGEDÜS, Bp., Hornyánszky, 1903. Antik szónoki gyakorlatok 2001 = Antik szónoki gyakorlatok, szerk. BOLONYAI Gábor, Typotex, Bp., 2001. ANTOLIN 1911 = P. Guillermo ANTOLIN, Catálogo des los códices latinos de la Real Biblioteca del Escorial, II, Madrid, Imprenta Helénica, 1911. ARDUINI 2005 = Franca ARDUINI, I libri dei Medici nella Biblioteca Medicea Laurenziana = Il libro d’ore di Lorenzo di Medici, ed. Franca ARDUINI, Modena, Panini, 2005, 65–93. Aristotelismus 2007 = Der Aristotelismus in der Frühen Neuzeit: Kontinuität oder Wiederaneigung?, hrsg. Güner FRANK, Andreas SPEER, Wiesbaden, Harrassowitz, 2007 (Wolfenbütteler Forschungen, 115). ARNOLD 1989 = Klaus ARNOLD, Vates Hercules: Beiträge zur Biographie des Humanisten Janus Tolophus = Poesis et pictura: Studien zum Verhältnis von Bild und Text in Handschriften und frühen Drucken: Festschrift für Dieter Wuttke zum 60. Geburtstag, hrsg. von Stephan FÜSSEL u. a., Baden-Baden, Koerner, 1989, 131–155. ARNOLD 1979 = Werner ARNOLD, Reich und Territorium = Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, 83–114. ARNOLD 1999 = Werner ARNOLD, Bibliotheken im 17. Jh., Wolfenbütteler Beiträge 12(1999), 87–97. ARNOLD 2011 = Werner ARNOLD, Identität durch Bücher, Fürstenbibliotheken in der Frühern Neu- zeit, Wolfenbütteler Notizen zur Buchgeschichte 36(2011), 91–99. ASCHBACH 1865 = Joseph ASCHBACH, Geschichte der Wiener Universität, Wien, k.k. Univ., 1865. BALLISTRERI 1983 = Gianni BALLISTRERI, Alessandro Cortesi = DBI 29, 1983, 750–754. BALOGH 1966 = BALOGH Jolán, A művészet Mátyás király udvarában, I–II, Bp., Akadémiai, 1966. BANFI 1937 = Florio BANFI, Alessandro Tomasso Cortese glorificatore di Mattio Corvino re d’ Ung- heria, Archivio Storico per la Dalmazia, 12(1937), 135–160. BANFI 1940 = Florio BANFI, Francesco Rosselli térképész Mátyás király udvarában, Térképészeti Közlöny 6(1940), 1–20. BANFI 1968 = Florio BANFI, Johannes Pannonius – Giovanni Unghero, Váradi János, ItK, 72(1968), 194–200. BARTÓK 2013 = BARTÓK István, „Poëtica est …”: Johann Honter latin grammatikájának irodalom- elméleti vonatkozásai, ItK 117(2013), 123–141. BARNER 1970 = Wilfrid BARNER, Barockrhetorik: Untersuchungen zu ihren geschichtlichen Grund- lagen, Tübingen, Max Niemeyer, 1970. BARTONIEK 1940 = Emma BARTONIEK, Codices manu scripti latini, I, Codices latini medii aevi, Bp., OSZK 1940. BAUER-EBERHARD 2008 = Ulrike BAUER-EBERHARD, Italienischer Buchschmuck in den Münchner Corvinen = Ex Bibliotheca Corviniana München 2008, 107–141. BAUSI 1990 = Francesco BAUSI, La lirica latina di Bartolomeo della Fonte, Interpres 10(1990), 270– 288. BAUSI 2001 = Francesco BAUSI, La filologia = Storia della civiltà toscana, II, Il Rinascimento, ed. M. CILIBERTO, Firenze, Le Monnier, 2001, 293–312.

312

BAUSI 2011 = Francesco BAUSI, Umanesimo a Firenze nell’età di Lorenzo e Poliziano: Jacopo Brac- ciolini, Bartolomeo Fonzio, Francesco da Castiglione, Roma, 2011 (Edizioni di storia e letteratura). BÉKÉS 2002 = BÉKÉS Enikő, Janus Pannonius (1434–1472): Válogatott bibliográfia – Bibliografia selezionata – Selected Bibliography, Bp., Balassi, 2002. BÉKÉS 2013 = BÉKÉS Enikő, Ritratti „all’antica” ed emblemi di Mattia Corvino = Mattia Corvino e Firenze 2013, 148–151. BENE 2009 = BENE László, Politika és teológia Borso d’Este Ferrarájában, Világosság 8(2009), 5‒ 17. BEPLER 2001 = Jill BEPLER, Vicissitudo temporum: Some Sidelights on Book Collecting in the Thirty Years’ War, Sixteenth Century Journal 32(2001), 953–968. Bibliotheca Corvina 1927 = FRAKNÓI Vilmos, FÓGEL József, HOFFMANN Edith, Bibliotheca Corvina: Mátyás király budai könyvtára, szerk. BERZEVICZY Albert, KOLLÁNYI Ferenc, GEREVICH Tibor, Bp., Szent István Akadémia, 1927. Bibliotheken im Altertum 2011 = Bibliotheken im Altertum, hrsg. Elke BLUMENTHAL, Wolfgang SCHMITZ, Wiesbaden, Harrassowitz, 2011 (Wolfenbütteler Schriften zur Geschichte des Buchwesens, 45). BIEDERMANN 1748 = Johann Gottfried BIEDERMANN, Geschlechtsregister des Hochadelichen Patri- ciats zu Nürnberg, Bayreuth, Friedrich Elias Dietzel, 1748. BIRCHER 1981 = Martin BIRCHER, Der Gelehrte als Herrscher: Der Hof von Wolfenbüttel = Euro- päische Hofkultur im 16. und 17. Jahrhundert, hrsg. August BUCK, Georg KAUFFMANN, Blake LEE SPAHR, Conrand WIEDEMANN, Hamburg, Dr. Ernst Hauswedell & Co., 1981, 105–127. BITSKEY 2004 = Retorikák a barokk korból, vál., szerk., tan., BITSKEY István, Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004 (Csokonai Könyvtár, Források [Régi kortársaink], 10). BOLLÓK 2003 = BOLLÓK János, Asztrális misztika és asztrológia Janus Pannonius költészetében, s.a.r. DÉRI Balázs, Bp., 2003. BOLONYAI 2010 = BOLONYAI Gábor, A Szapphó-corvina titka, MKsz 126(2010), 429–452. BOLONYAI 2011 = Gábor BOLONYAI, Taddeo Ugoleto’s Marginal Notes on his Brand-new Crastonus Dictionary = Matthias Corvinus und seine Zeit 2011, 119–154. BOLONYAI 2012 = BOLONYAI Gábor, Bonfini Héródianosz-fordításáról, MKsz, 128(2012), 190–211. BOLONYAI 2013 = Gábor BOLONYAI, Naldo Naldi, De laudibus Augustae Bibliothecae [kódexleírás] = Mattia Corvino e Firenze 2013, 202–203., Nr. 59. BOLONYAI 2014 = BOLONYAI Gábor, Sacellum sapientiae: Naldo Naldi a királyi könyvtár görög gyűjteményéről (Toruń, BK, Cod. Lat. R. Fo. 21. 107) = B. G., A görög irodalom recepciója a 15. század utolsó negyedében Mátyás környezetébe tartozó humanisták munkáin és kéziratain keresztül: Habilitációs dolgozat, http://real.mtak.hu/5786/1/Bolonyai.Corvina%20Graeca.pdf, 152–260. BORN 1934 = Lester K.BORN, The Perfect Prince according to the Latin Panegyrists, American Jour- nal of Philology 55(1934), 20–35. BOUDET–HAYTON 2009 = Jean-Patrice BOUDET, Darin HAYTON, Matthias Corvinus, János Vitéz et l’horoscope de fondation de l’université de Pozsony en 1467 = De Bibliotheca Corviniana, Matthias Corvin 2009, 205–213. BRECHT 2002 = Martin BRECHT, J. V. Andreae und Herzog August zu Braunschweig–Lüneburg: Ihr Briefwechsel und ihr Umfeld, Stuttgart, Bad Cannstatt, fomman–holzboog, 2002 (Clavis Pansophiae, 8). BRECHT 2008 = Martin BRECHT, Johann Valentin Andreae 1586–1654: Eine Biographie, mit einem Essay von Christoph BRECHT, J. V. Andreae: Zum literarischen Profil eines deutschen Schriftstellers im 17. Jh., Göttingen, Vadenhoeck & Ruprecht, 2008. BROOKE 2012 = Christopher BROOKE, Philosophic Pride: Stoicism and Political Tought from Lipsius to Rousseau, Princeton, Princeton University Press, 2012. BROWN 1992 = Alison BROWN, Between Curial Rome and Convivial Florence: Literary Patronage in the 1480s = A. B., The Medici in Florence: Exercise and Language of Power, Firenze, Perth 1992, 247– 262. Ed. orig.: Renaissance Studies, 2(1988), 208–221. BUDIK 1839 = P. A. BUDIK, Entstehung und Verfall der berühmten von König Matthias Corvinus gestifteten Bibliothek zu Ofen: Ein Beitrag zur Literaturgeschichte, Wiener Jahrbücher der Literatur, 88(1839), 37–56. BURCKHARD 1744/1746 = Jakob BURCKHARD, Historia Bibliothecae Augustae quae Wolfenbutteli est, I–III, Lipsiae, Typis Breitkopfianis, 1744–1746. BÜRGER 1993 = Thomas BÜRGER, Ungarische Drucke und Hungarica 1480–1720 = Überlieferung und Kritik 1993, 89–92. BÜTTNER 2004 = The Illuminated Psalter: Studies in the Content, Purpose and Placement of its Images, ed. F. O. BÜTTNER, Turnhout, Brepols, 2004.

313

CAROTI–ZAMPONI 1974 = Stefano CAROTI, Stefano ZAMPONI, Lo scrittoio di Bartolomeo Fonzio, umanista fiorentino, con una nota di Emanuele CASAMASSIMA, Milano, Il polifilo, 1974 (Documenti sulle arti del libro, 109). CASAMASSIMA 1965 = Emanuele CASAMASSIMA, Note e osservazioni su alcuni copisti dei codici Corviniani, Ungheria d’oggi: Atti del Convegno italo-ungherese di studi rinascimentali Spoleto 9–10 settembre 1964, 5(1965)/1, 74–85. CHABÁS–GOLDSTEIN 2003 = José CHABÁS, Bernard R. GOLDSTEIN, The Alfonsine Tables of Toledo, Kluwer, Dordrecht, 2003. CHABÁS–GOLDSTEIN 2012 = José CHABÁS, Bernard R. GOLDSTEIN, A Survey of European Astrono- mical Tables in the Late Middle Ages, Leiden, Boston, Brill, 2012. Corvina Augusta 2014 = Corvina Augusta: Die Handschriften des Königs Matthias Corvinus in der Herzog August Bibliothek, Wolfenbüttel, hrsg. Edina ZSUPÁN unter Mitarbeit von Christian HEITZMANN, Bp., Bibliotheca Nationalis Hungariae, 2014 (Supplementum Corvinianum, 3). CSAPODI 1964 = CSAPODI Csaba, Beatrix királyné könyvtára, MKsz 80(1964), 201–114. CSAPODI 1972 = CSAPODI, Csaba, Die Corvinischen Codizes in Wolfenbüttel, Wolfenbütteler Bei- träge, 1(1972), 29–44. CSAPODI 1973 = Csaba CSAPODI, The Corvinian Library: History and Stock, Bp., Akadémiai, 1973. CSAPODI 1982 = Csaba CSAPODI, Über zwei Ausgaben von »De laudibus« des Cortesius, Gutenberg Jahrbuch, 57(1982), 209–210. CSAPODI-GÁRDONYI 1963 = Klára CSAPODI-GÁRDONYI, Les scripteurs de la bibliothèque du roi Mathias, Scriptorium 17(1963), 25–49. CSAPODI-GÁRDONYI 1984a = CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára, Tolhopff János, Mátyás király csillagá- sza, MKsz 100(1984), 333–340. CSAPODI-GÁRDONYI 1984b = Klára CSAPODI-GÁRDONYI, Die Bibliothek des Johannes Vitéz, Bp., Akadémiai, 1984. CSAPODI-GÁRDONYI 1988 = Klára CSAPODI-GÁRDONYI, Die Wolfenbütteler Tolhopff-Corvine: Der Hofastronom Johannes Tolhopff und seine Handschrift für den ungarischen König Matthias Corvinus = De captu lectoris. Wirkungen des Buches im 15. und 16. Jahrhundert, hrsg. Wolfgang MILDE, Werner SCHUDER, Berlin, New York, de Gruyter, 1988, 87–104. Csillag a holló árnyékában 2008 = Csillag a holló árnyékában: Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon, Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása 2008. március 14 – június 15., szerk. FÖLDESI Ferenc, Bp., OSZK, 2008. CSONTOSI 1877 = CSONTOSI János, A Konstantinápolyból érkezett corvinak bibliographiai ismerte- tése, MKsz 2(1877), 157–218. CSONTOSI 1879 = Johann CSONTOSI, Auswärtige Bewegnungen auf dem Gebiete der Corvina-Litera- tur, Literarische Berichte aus Ungarn, 3(1879)/1, 85–106. CSONTOSI 1881 = CSONTOSI János, Latin corvin-codexek bibliographiai jegyzéke, MKsz 6(1881), 137–176. DANELONI 2001a = Alessandro DANELONI, Sui rapporti fra Bartolomeo della Fonte, János Vitéz e Péter Garázda = L’eredità classica 2001, 293–309. DANELONI 2001b = Alessandro DANELONI, Egy levéltári dokumentum Garázda Péterről, ItK, 105(2001), 451–455. DANELONI 2003 = Alessandro DANELONI, Bartholomaeus Fontius, C.A.L.M.A, 5(2003), 747–750. DANELONI 2006a = Alessandro DANELONI, Tra le carte di Fonzio: nuove testimonianze sull’expositio Iuvenalis del Poliziano = I classici e l’Università umanistica, Atti del Convegno di Studi (Pavia, 22–24 nov. 2001), ed. Luciano GARGAN, Maria Pia MUSSINI SACCHI, Messina, Centro interdipart. di studi umanistici, 2006, 507–607. DANELONI 2006b = Alessandro DANELONI, Note sulla biblioteca di Bartolomeo Fonzio e sulla sua organizzazione, Medioevo e Rinascimento 20/ n. s. 17(2006), 299–335. DANELONI 2006c = Alessandro DANELONI, Un secondo elenco delle opere di Bartolomeo Fonzio, Studi medievali e umanistici, 4(2006), 351–362. DANELONI 2013 = Mattia Corvino e Firenze: Arte e Umanesimo alla Corte del Re di Ungheria, ed. Péter FARBAKY, Dániel PÓCS, Magnolia SCUDIERI, Lia BRUNORI, Enikő SPEKNER, András VÉGH, Firenze, Giunti, 2013, 195–197., Nr. 57 (Alessandro Daneloni). DANELONI 2014 = Alessandro DANELONI, Bartolomeo Fonzio and Matthias Corvinus = Corvina Au- gusta 2014, 153–161. Das Athen der Welfen 2010 = Das Athen der Welfen: Die Reformuniversität Helmstedt 1576–1810, hrsg. Jens BRUNING und Ulrike GLEIXNER, Wolfenbüttel, HAB, 2010 (Ausstellungskataloge der HAB, 92).

314

De Bibliotheca Corviniana, Matthias Corvin 2009 = Matthias Corvin, Les bibliothèques princières et la genèse de l’état moderne, éd. Jean-François MAILLARD, István MONOK, Donatella NEBBIAI, Bp., OSZK, 2009 (Supplementum Corvinianum, 2). DE LA MARE 1973 = Albinia DE LA MARE, The Handwriting of Italian Humanists, Oxford, Oxford University Press, 1973 (Association Internationale de Bibliophilie). DE LA MARE 1976 = Albinia DE LA MARE, The Library of Francesco Sassetti (1421–90) = Cultural Aspects of the Italian Renaissance: Essays in Honour of Paul Oskar Kristeller, ed. Cecil H. CLOUGH, Manches- ter, Manchester University Press, New York, Alfred F. Zambelli, 1976, 160–201. DE LA MARE 1985 = Albinia DE LA MARE, New Research on Humanistic Scribes in Florence = GARZELLI 1985, II, 393–600. DE LA MARE 1999 = Albinia DE LA MARE, Bartolomeo Sanvito da Padova, copista e miniatore = La miniatura a Padova dal medioevo al settecento, Catalogo, ed. Giovanna BALDISSIN MOLLI, Giordana CANOVA MARIANI, Federica TONIOLO, Modena, Panini, 1999, 495–511. DE LA MARE –NOUVOLINI 2009 = Albinia DE LA MARE, Laura NOUVOLINI, Bartolomeo Sanvito: The life and work of a Renaissance scribe, Oxford, University Press, 2009 (The Handwriting of Italian Huma- nists, 2). DE MARINIS 1952 = Tammaro DE MARINIS, La biblioteca napoletana dei re d’Aragona, I–IV, Mi- lano, Hoepli, 1952. DE MARINIS 1960 = Tammaro DE MARINIS, La legatura artistica in Italia nei secoli XV & XVI, I–III, Firenze, Alinari, 1960. DE MARINIS 1969 = Tammaro DE MARINIS, La biblioteca napoletana dei re d’Aragona: Supple- mento, Col concorso di Denise BLOCH, Charles ASTRUC, Jacques MONFRIN, in appendice P. José RUYSSCHAERT, I–II, Verona, Valdonega, 1969. DEROLEZ 1984 = Albert DEROLEZ, Codicologie des manuscrits en écriture humanistique sur parc- hemin, I–II, Turnhout, Brepols, 1984 (Bibliologia, 5–6). Die Sterne lügen nicht 2008 = Die Sterne lügen nicht: Astrologie und Astronomie im Mittelalter und in der frühen Neuzeit: Katalog zur Ausstellung in Wolfenbüttel, HAB, 23.11.2008–7.6.2009, hrsg. Christian HEITZMANN, Wolfenbüttel, HAB, Wiesbaden, Harrassowitz, 2008 (Ausstellungskataloge der HAB, 90). DREITZEL 1983 = Horst DREITZEL, Hermann Conring und die politische Wissenschaft seiner Zeit = Hermann Conring 1983, 135–172. DUCHHARDT 1991 = Heinz DUCHHARDT, Das protestantische Herrscherbild des 17. Jahrhunderts im Reich = Das Herrscherbild im 17. Jahrhundert, hrsg. Konrad REPGEN, Münster, Aschendorff, 1991 (Schrif- tenreihe der Vereinigung zur Erforschung der neueren Geschichte E.V.,19), 26–42. ERDÉLYI 1985 = ERDÉLYI János, Úti levelek, naplók, szerk. T. ERDÉLYI Ilona, Bp., Gondolat,1985. Evangelische Schulordnungen 1858 = Reinhold VORMBAUM, Evangelische Schulordnungen, I–III, Erster Band: Die evangelischen Schulordnungen des sechszehnten Jahrhunderts, Gütersloch, Bertelsmann, 1858. Ex Bibliotheca Corviniana München 2008 = Ex Bibliotheca Corviniana: Die acht Münchener Handschriften aus dem Besitz von König Matthias Corvinus, hrsg. Claudia FABIAN und Edina ZSUPÁN, Bp., OSZK, 2008 (Supplementum Corvinianum, 1, Bavarica et Hungarica, 1). FEUERNÉ 1987 = FEUERNÉ Tóth Rózsa, Művészet és humanizmus a korareneszánsz Magyarországon, Művészettörténeti Értesítő 36(1987), 1‒53. Ficino: Theology, Philosophy, Legacy 2001 = Marsilio Ficino: His Theology, His Philosophy, His Legacy, ed. Michael J. B. ALLEN, Valery REES, Martin DAVIES, Leiden, Boston, Köln, Brill, 2001. FISCHER 1878 = Ludwig FISCHER, König Mathias Corvinus und seine Bibliothek: Vortrag gehalten im Vereine „Mittelschule” in Wien, am 23. März 1878, Wien, 1878. FÖLDESI 2008 = FÖLDESI Ferenc, Tudósok és könyvek társasága: Vitéz János könyvtára = Csillag a holló árnyékában 2008, 88–100. FRAKNÓI–ÁBEL 1886 = Andreas PANNONIUS, Libellus de virtutibus Matthiae Corvino dedicatus; Li- bellus ad Herculeum Estensem = Két magyarországi egyházi író a XV. századból: Andreas Pannonius, Nico- laus de Mirabilibus, kiad. Vilmos FRAKNÓI, Jenő ÁBEL, Bp., MTA, 1886 (Irodalomtörténeti Emlékek, 1), 1– 283. FULLENWIDER 1986 = Henry F. FULLENWIDER, Tesauro in Germany, Arcadia 21(1986), 23–40. GARZELLI 1985 = Miniatura fiorentina del Rinascimento 1440–1525: Un primo censimento, I–II, ed. Annarosa GARZELLI, Firenze, Giunta Regionale Toscana / La Nuova Italia, 1985 (Inventari e cataloghi toscani, 18). GASTGEBER 2009 = Christian GASTGEBER, Ein Bibliothekskonzept à l’usage de tous les hommes de lettres, Biblos 58(2009), 41–51.

315

GASTGEBER 2011 = Christian GASTGEBER, Griechische Corvinen: Additamenta = Matthias Corvinus und seine Zeit 2011, 179–194. GASTGEBER 2014 = Christian GASTGEBER, Die griechischen Handschriften der Bibliotheca Corvini- ana in der Österreichischen Nationalbibliothek: Provenienz und Rezeption im Wiener Griechischhumanismus des frühen 16. Jahrhunderts, Wien, ÖAW, 2014 (Miscellanea Codicum Graecorum Vindobonensium, 2). GENTILE 1994 = Sebastiano GENTILE, Marsilio Ficino e l’Ungheria di Mattia Corvino = Italia e Ungheria all’epoca dell'umanesimo corviniano, Firenze, Olschki, 1994, 89–110. GOBIET 1984 = Der Briefwechsel zwischen Philipp Hainhofer und Herzog August d. J. von Bra- unschweig-Lüneburg, bearb. Ronald GOBIET, München, Deutscher Kunstvlg., 1984 (Forschungshefte, hrsg. vom Bayerischen Nationalmuseum München, 8). GOTTLIEB 1910 = Theodor GOTTLIEB, Bucheinbände der K. k. Hofbibliothek, Wien, Anton Schroll, 1910. GULLATH 2008 = Brigitte GULLATH, Die Bücher der Münchener Herzöge = Kulturkosmos 2008, 33– 37. GULYÁS 1927 = GULYÁS Pál, A Corvina könyvkötései = Bibliotheca Corvina 1927, 53–56. GWYNNE 2012 = Paul GWYNNE, Poets and Princes: The Panegyric Poetry of Johannes Michael Nagonius, Turnhout, Brepols, 2012. GYULAI 2009 = GYULAI Éva, Hunyadi Mátyás emblémái a 16–17. századi emblémáskönyvekben, Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica, 14(2009), 41–114. HAAN 1858 = Ludovicus HAAN, Jena Hungarica sive Memoria Hungarorum a tribus proximis saeculis Academiae Jenensi adscriptorum, Gyulae, Typis Leopoldi Réthy, 1858. HAIN = Ludwig HAIN, Repertorium Bibliographicum, in quo libri omnes ab arte typographica inventa usque ad annum 1500 … recensentur, Stuttgart, Cotta, Lutetiae Parisiorum, Renouard, 1826–1838. HAJDÚ 2008 = Kerstin HAJDÚ, Zur Provenienzgeschichte der griechischen Corvinen in München = Ex Bibliotheca Corviniana München 2008, 29–67. HARTIG 1917 = Otto HARTIG, Die Gründung der Münchener Hofbibliothek durch Albrecht V. und Johann Jakob Fugger, München, Verlag der Königlich Bayerischen Akademie der Wissenschaften, 1917 (Ab- handlungen der Phil.-Hist. Kl. der Bayer. Akad. der Wiss., 28,3). HAVAS 1965 = HAVAS László, A. Cortesius panegyricusa Mátyás és a pápaság diplomáciai érintke- zésének tükrében, ItK 69(1965), 323–327. HEATH 2004 = Malcolm HEATH, Menander: A Rhetor in Context, Oxford, Oxford University Press, 2004. HEGEDŰS 1902 = HEGEDŰS István, Bartolomeo della Fonte, ItK, 12(1902), 1–19. HEINEMANN 1894 = Otto von HEINEMANN, Die Herzogliche Bibliothek zu Wolfenbüttel, 1550–1893: Ein Beitrag zur Geschichte deutscher Büchersammlungen mit einem Anhang von Dokumenten und Archivstücken, Wolfenbüttel, 18942 (Újranyomva: Amsterdam, 1969). HEINEMANN 1898 = Otto von HEINEMANN, Die Handschriften der Herzoglichen Bibliothek zu Wolfenbüttel, Zweite Abtheilung: Die Augusteischen Handschriften III, Wolfenbüttel, 1898. HEINEMANN 1900 = Otto von HEINEMANN, Die Handschriften der Herzoglichen Bibliothek zu Wolfenbüttel, Zweite Abtheilung: Die Augusteischen Handschriften IV, Wolfenbüttel, 1900. HEINEMANN 1903 = Otto von HEINEMANN, Die Handschriften der Herzoglichen Bibliothek zu Wolfenbüttel II: Die Augusteischen Handschriften V, Wolfenbüttel, 1903. HERBST 1927 = Hermann HERBST, Eine Corvinhandschrift der Bibliothek zu Wolfenbüttel, Zeitschrift für Bücherfreunde, Neue Folge 19(1927), 96–100. HERMANN 1931 = Hermann Julius HERMANN, Handschriften und Inkunabeln der italienischen Re- naissance, Teil 2: Oberitalien: Venetien (Beschreibendes Verzeichnis der illuminierten Handschriften in Ös- terreich. VI. Band: Die illuminierten Handschriften und Inkunabeln der Nationalbibliothek in Wien, Teil VI), Leipzig, Hiersemann, 1931. HERMANN 1932 = Hermann Julius HERMANN, Die Handschriften und Inkunabeln der italienischen Renaissance. Teil 3: Mittelitalien: Toskana, Umbrien, Rom (Beschreibendes Verzeichnis der illuminierten Handschriften in Österreich. VI. Band: Die illuminierten Handschriften und Inkunabeln der Nationalbibliothek in Wien), Leipzig, Hiersemann, 1932. Hermann Conring 1981 = Hermann Conring 1606–1681: Ein Gelehrter der Universität Helmstedt: Ausstellung der HAB Wolfenbüttel, hrsg. Patricia HERBERGER, Wolfenbüttel, HAB, 1981. Hermann Conring 1983 = Hermann Conring (1606–1681): Beiträge zu Leben und Werk, hrsg. Mic- hael STOLLEIS, Berlin, Duncker & Humblot, 1983 (Historische Forschungen, 23).

316

HEVESY 1923 = André DE HEVESY, La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Pour les membres de la Sociétè française de reproductions de manuscrits à peintures, 1923 (Publicationes de la Sociétè française de reproductions de manuscrits à peintures, 4). HOBSON 1989 = Anthony HOBSON, Humanists and Bookbinders: The Origins and Diffusion of the Humanistic Bookbinding 1459–1559, Cambridge u. a., Cambridge University Press, 1989. HOFFMANN 1924 = HOFFMANN Edith, André DE HEVESY, La bibliothèque du roi Matthias Corvin (Recenzió), MKsz 31(1924), 136–141. HOFFMANN 1927 = HOFFMANN Edith, A Corvin-kódexek művészi dísze = Bibliotheca Corvina 1927, 37–49. HOFFMANN 1928 = HOFFMANN Edith, A Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának illuminált kézira- tai, Bp., OSZK, 1928 (Az OSZK Tudományos Kiadványai, 1). HOFFMANN–WEHLI 1929/1992 = HOFFMANN Edith, WEHLI Tünde, Régi magyar bibliofilek, Bp., MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1929/1992. HOFFMANN 1933 = HOFFMANN Edith, Franciscus de Kastello Ithallico de Mediolano és szerepe a budai könyvfestő műhelyben, Magyar Művészet, 9(1933), 42–48. HOFFMANN 1940 = HOFFMANN Edith, Mátyás király könyvtára = Mátyás király emlékkönyv 1940, II, 251–275. HORVÁTH 2009 = László HORVÁTH, The Hypereides Corvina = Infirma Aetas Pannonica: Studies in Late Medieval Hungarian History, ed. E. KOVÁCS Péter, SZOVÁK Kornél, Bp., Corvina, 2009, 1–30. Humanizmus, religio, identitástudat 2007 = Humanizmus, religio, identitástudat: Tanulmányok a kora újkori Magyarország művelődéstörténetéből, szerk. BITSKEY István, FAZEKAS Gergely Tamás, Debrecen, DEENK Kossuth Egyetemi Kiadója, 2007 (Studia litteraria, 45). Hunyadi Mátyás, a király 2008 = Hunyadi Mátyás, a király: Hagyomány és megújulás a magyar királyi udvarban (1458–1490), szerk. FARBAKY Péter, SPEKNER Enikő, SZENDE Katalin, VÉGH András, Bp., Budapest Történeti Múzeum, 2008. HUSZÁR 1940 = HUSZÁR Lajos, Mátyás pénzei = Mátyás király emlékkönyv 1940, I, 549–574. HUSZTI 1925 = HUSZTI József, Platonista törekvések Mátyás király udvarában, Pécs, 1925 (Minerva Könyvtár, 1). HUSZTI 1931 = HUSZTI József, Janus Pannonius, Pécs, Janus Pannonius-társaság, 1931. Iustus Lipsius, Europae lumen et columen 1999 = Iustus Lipsius, Europae lumen et columen. Pro- ceedings of the International Colloquium Leuven 17–19 September 1997, ed. G. TOURNOY, J. DE LANDTSHEER, J. PAPY, Leuven, University Press, 1999 (Supplementa Humanistica Lovaniensia, 15). JANKOVITS 1998 = JANKOVITS László, Janus Pannonius filozófiai alapműveltségéről = Janus Pan- nonius és a humanista irodalmi hagyomány, szerk. JANKOVITS László, KECSKEMÉTI Gábor, Pécs, Janus Pan- nonius Tudományegyetem, 1998, 25−35. JANKOVITS 2002 = JANKOVITS László, Accessus ad Janum: A műértelmezés hagyományai Janus Pan- nonius költészetében, Bp., Balassi, 2002 (Humanizmus és reformáció). JÁNOS 1979 = JÁNOS István, Neoplatonista elemek a Guarino-panegyricusban, Studium, 10(1979), 1−14. JÁNOS 1980 = JÁNOS István, Neoplatonista motívumok Janus Pannonius itáliai költeményeiben, ItK 84(1980), 1−14. JÁNOS 1990 = JÁNOS István, Vízió az égi túlvilágról (Janus Pannonius. Ad animam suam), Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis 12/E(1990), 7−18.; Ua. = Egyén és világegész: János István válo- gatott tanulmányai, szerk. MERCS István, Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, 2012, 44−58. JÖCHER 1961 = Christian Gottlieb JÖCHER, Allgemeines Gelehrten-Lexikon, 6. Ergänzungsband, Hil- desheim, Georg Olms, 1961. JURDJEVIC 2008 = Mark JURDJEVIC, Guardians of Republicanism: The Valory Family in the Floren- tine Renaissance, New York, Oxford University Press, 2008. KULCSÁR 1995 = KULCSÁR Péter, Bonfini-kéziratok, MKsz, 111(1995), 213–236. KULCSÁR 2004 = Péter KULCSÁR, I manoscritti di Bonfini, Camoenae Hungaricae, 1(2004), 71–92. KÁRMÁN 2008 = KÁRMÁN Gábor, „Átkozott Konstantinápoly”: Törökkép Erdély 17. századi portai követségén = Portré és imázs: Politikai propaganda és reprezentáció a kora újkorban, szerk. G. ETÉNYI Nóra, HORN Ildikó, Bp., L’Harmattan, Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület, 2008, 29–48. KÁRMÁN 2012 = KÁRMÁN Gábor, Harsányi Nagy Jakab változó törökképe = Identitás és kultúra a török hódoltság korában, szerk. ÁCS Pál, SZÉKELY Júlia, Bp., Balassi, 2012, 121–139. KARSAY 1991 = Orsolya KARSAY, De laudibus Augustae Bibliothecae, The New Hungarian Quarterly 32(1991), 139–145.

317

KENNEDY 2003 = Progymnasmata: Greek Textbooks of Prose Composition and Rhetoric, Transl., intr., notes George A. KENNEDY, Leiden, Boston, Brill, 2003. VON KATTE 1972 = Maria VON KATTE, Herzog August und die Kataloge seiner Bibliothek = Wolfen- bütteler Beiträge, 1(1972), 168–199. KISS 1999 = KISS Farkas Gábor, Adalékok a mítoszok reneszánsz újjászületésének kérdéséhez = Ta- nulmányok Ritoók Zsigmond hetvenedik születésnapja tiszteletére, Bp., Egyetemi Széchényi Kör, 1999, 127‒ 135. KISSER–STUMMVOLL 1968 = Geschichte der Österreichischen Nationalbibliothek, I, Die Hofbibli- othek (1368−1922), hrsg. Alois KISSER, Josef STUMMVOLL, Wien, Prachner, 1968. KLANICZAY 1970 = KLANICZAY Tibor, A reneszánsz válsága és a manierizmus, ItK 74(1970), 419– 450. KLANICZAY 1975 = KLANICZAY Tibor, A kereszteshad eszméje és a Mátyás-mítosz, ItK 78(1975), 1−14. KNAUZ 1876 = KNAUZ Nándor, Kortan, Bp., Akadémiai Könyvkiadó, 1876. KNÖRRICH 2005 = Otto KNÖRRICH, Lexikon Lyrischer Formen, Stuttgart, Alfred Kröner, 2005 (Kröners Taschenausgabe, 478). KOBERGER 1497 = Marsilius FICINUS, Epistolae, Nürnberg, Anton Koberger, 1497 (GW 9 874). KOCZISZKY 1980 = KOCZISZKY Éva, Janus Pannonius: Ad animam suam, ItK, 84(1980), 192−209. KOROKNAY 1968 = SZ. KOROKNAY Éva, A magyar reneszánsz kötések keleti kapcsolatai, Művészet- történeti Értesítő, 17(1968), 1−17. KÖCHER 1684 = Adolf KÖCHER, Geschichte von Hannover und Braunschweig 1648–1714, I−II, Le- ipzig, Hirzel 1884 (Publicationen aus den Königlich Preußischen Staatsarchiven, 20). KŐSZEGHY 2011 = KŐSZEGHY Péter, Dubitatio utrum opera philosophica regantur fato an providentia, ItK 115(2011), 168–173. KRISTELLER 1956 = Paul Oskar KRISTELLER, Nuove fonti per la storia dell’umanesimo italiano = P. O. K., Studies in Renaissance Thought and Letters, I, Roma, Edizioni di Storia e Letteratura, 1956 (repr. 1969), 373–394. KRISTELLER 1956a = Paul Oskar KRISTELLER, An Unpublished Description of Naples by Francesco Bandini = P. O. K., Studies in Renaissance Thought and Letters, I, Roma, Edizioni di Storia e Letteratura, 1956 (repr. 1969), 395–410. KRISTELLER 1956b = Paul Oskar KRISTELLER, Francesco Bandini and his Consolatory Dialogue upon the Death of Simone Gondi = P. O. K., Studies in Renaissance Thought and Letters, I, Roma, Edizioni di Storia e Letteratura, 1956 (repr. 1969), 411–435. KRISTELLER 1961 = Paul Oskar KRISTELLER, Sebastiano Salvini, a Florentine Humanist and Theo- logian, and a Member of Marsilio Ficino’s Platonic Academy = Didascaliae. Studies in Honor of Anselm M. Albareda, New York, Bernard M. Rosenthal Inc., 1961, 205–243.; Ua., P. O. K., Studies in the Renaissance Thought and Letters, III, Roma, Edizioni di storia e letteratura, 1993 (Storia e letteratura, Raccolta di studi e testi, 178), 173–206. KRISTELLER 1964 = Paul Oskar KRISTELLER, The Philosophy of Marsilio Ficino, transl. Virginia CONANT, Gloucester MA, Peter Smith, 1964. KUBINYI 1991 = KUBINYI András, Két sorsdöntő esztendő (1490‒1491), Történelmi Szemle 31(1991), 1‒54. Kulturkosmos 2008 = Kulturkosmos der Renaissance: Die Gründung der Bayerischen Staatsbibli- othek: Katalog der Ausstellung zum 450-jährigen Jubiläum 7. März bis 1. Juni 2008 und der Schatzkamme- rastellung »Musikschätze der Wittelsbacher« 9. Juni bis 6. Juli 2008, hrsg. Claudia BUBENIK, Béatrice HERNAD, Cornelia JAHN, Wiesbaden, Harrassowitz, 2008 (Bayerische Staatsbibliothek, Ausstellungskataloge, 79). KÜHLMANN 1982 = Wilhelm KÜHLMANN, Gelehrtenrepublik und Fürstenstaat: Entwicklung und Kri- tik des deutschen Späthumanismus in der Literatur des Barockzeitalters, Tübingen, Max Niemeyer, 1982. KYRISS 1951–1958 = Ernst KYRISS, Verzierte gotische Einbände im alten deutschen Sprachgebiet, Stuttgart, M. Tettler, 1951–1958. LAUF 2009 = LAUF Judit, Bécs és Sopron középkori liturgikus gyakorlatának összefüggései a soproni kódextöredékek alapján, MKsz 125(2009), 275−304. LAUSBERG 1990 = Heinrich LAUSBERG, Handbuch der literarischen Rhetorik: Eine Grundlegung der Literaturwissenschaft, Stuttgart, Franz Steiner, 19903. LEVI D’ANCONA 1965 = Mirella LEVI D’ANCONA, Francesco Rosselli, Commentarii 16(1965), 56– 76.

318

LONG–SEDLEY 2014 = Anthony A. LONG, David N. SEDLEY, A hellenisztikus filozófusok, a magyar kiadást szerk. BENE László, Bp., Akadémiai, 2014. LOUBIER 1904 = Jean LOUBIER, Der Bucheinband in alter und neuer Zeit, Berlin, Leipzig, H. See- mann Nachfolger 1904 (Monographien des Kunstgewerbes, 10). MADAS 2009 = Edit MADAS, La Bibliotheca Corviniana et les corvina authentiques = De Bibliotheca Corviniana, Matthias Corvin 2009, 35–78. MARCHESI 1900 = Concetto MARCHESI, Bartolomeo della Fonte (Bartholomaeus Fontius): Contri- buto alla storia degli studi classici in Firenze nella seconda metà del Quattrocento, Catania, Niccolò Giannotta, 1900. Margarita poetica 2011 = Margarita poetica: A humanista alapműveltség olvasmányai a Kárpát- medencében 1526-ig, szerk. EKLER Péter, Bp., OSZK, Gondolat, 2011 (Nemzeti Téka). MARGOLIN 1979 = Jean Claude MARGOLIN, La rhétorique d’Aphthonius et son influence = Colloque sur la rhetorique, éd. Raymond CHEVALLIER, I, Paris, Calliope, 1979, 239‒269. MARGOLIN 1994 = Jean Claude MARGOLIN, L’humanisme européen et Mathias Corvin = Matthias Corvinus and the Humanism 1994, 7–35. Matthias Corvinus 1982 = Schallaburg ’82, Matthias Corvinus und die Renaissance in Ungarn, 1458–1541: Katalog zur Ausstellung Schallaburg, 8. Mai – 1. November 1982 Schloß Schallaburg, Wiss. Lei- tung Gyöngyi TÖRÖK, Wien, Amt der Niederösterr. Landesregierung, 1982 (Katalog des Nö. Landesmuseums, Neue Folge, 118). Matthias Corvinus 1994 = Matthias Corvinus und die Bildung der Renaissance, Handschriften aus der Bibliothek und dem Umkreis des Matthias Corvinus aus dem Bestand der Österreichischen Nationalbibli- othek: Katalog einer Ausstellung der Handschriften- und Inkunabelsammlung der ÖNB, 27. Mai – 26. Oktober 1994, Wien 1994, hrsg. Ernst GAMILLSCHEG, Brigitte MERSICH, mit Beiträgen von Otto MAZAL, Wien, ÖNB 1994. Matthias Corvinus and the Humanism 1994 = Matthias Corvinus and the Humanism in Central Europe, ed. Tibor KLANICZAY, József JANKOVICS, Bp., Balassi, 1994. Matthias Corvinus, the King 2008 = Matthias Corvinus, the King: Tradition and Renewal in the Hungarian Royal Court (1458–1490), exhibition catalogue, Bp. History Museum 19 March 2008 – 30 June 2008, ed. Péter FARBAKY, Enikő SPEKNER, Katalin SZENDE, András VÉGH, Bp., Budapest History Museum, 2008. Matthias Corvinus und seine Zeit 2011 = Matthias Corvinus und seine Zeit: Europa am Übergang vom Mittelalter zur Neuzeit zwischen Wien und Konstantinopel, hrsg. Christian GASTGEBER, Ekaterini MIT- SIOU, Ioan-Aurel POP, Mihailo POPOPVIĆ, Johannes PREISER-KAPELLER, Alexandru SIMON, Wien, ÖAW, 2011 (ÖAW Phil.-hist. Klasse, Denkschriften, 409, Veröff. zur Byzanzforschung, 27). Mattia Corvino e Firenze 2013 = Mattia Corvino e Firenze: Arte e Umanesimo alla Corte del Re di Ungheria, ed. Péter FARBAKY, Dániel PÓCS, Magnolia SCUDIERI, Lia BRUNORI, Enikő SPEKNER, András VÉGH, Firenze, Giunti, 2013. Mátyás király emlékkönyv 1940 = Mátyás király emlékkönyv születésének ötszázadik évfordulójára, szerk. LUKINICH Imre, I–II, Bp., Franklin, 1940. MÁTRAY 1883 = Néhai MÁTRAY Gábor, József nádor törekvései a wolfenbütteli Corvin-kódexek visz- szaszerzésére, MKsz 8(1883), 76–83. MAUSE 2003 = M. MAUSE, Panegyrik = Historisches Wörterbuch der Rhetorik, hrsg. Gert UEDING, Tübingen, Max Niemeyer, 1992–2005, VI, col. 495–502. MAZAL 1964 = Otto MAZAL, Die Einbände für die Könige Matthias I. Corvinus und Wladislaw II. von Ungarn in der Österreichischen Nationalbibliothek, Gutenberg Jahrbuch, 39(1964), 354–369. MAZAL 1990 = Otto MAZAL, Europäische Einbandkunst aus Mittelalter und Neuzeit, Graz, Akad. Druck- und Verlagsanstalt, 1990. MAZAL 1990a = Otto MAZAL, Königliche Bücherliebe: Die Bibliothek des Matthias Corvinus, Graz, Akad. Druck- und Verlagsanstalt, Graz, 1990. MERCURI 2004 = Simona MERCURI, L’«editio princeps» delle Orationes di Bartolomeo Fonzio: una nuova datazione, Schede Umanistiche, 18(2004)/2, 29–33. MERCURI 2005 = Simona MERCURI, Due prolusioni accademiche di Bartolomeo Della Fonte: la ̔Ora- tio in bonas artis’ e la ̔Oratio in laudem poetices’: testi e commento, Interpres, 24(2005), 78–146. MERCURI 2012 = Simona MERCURI, Strategie letterarie e comunicative nelle ՙOrationes’ accademiche di Bartolomeo Della Fonte = Umanesimo e università in Toscana (1300–1600), Atti del Convegno In- ternazionale di studi (Fiesole, Firenze 25–26 maggio 2011), ed. Stefano U. BALDASSARI, Fabrizio RICCIRDELLI, Enrico SPAGNESI, Le Lettere, 2012.

319

MIKÓ 1990 = Árpád MIKÓ, Divinus Hercules and Attila secundus: King Matthias as patron of art, New Hungarian Quarterly, 31(1990), 90−96. MIKÓ 1991 = MIKÓ Árpád, Divinus Hercules és Attila secundus: Mátyás király műpártolásának humanista aspektusai, Ars Hungarica 19(1991)/2, 145–156. MIKÓ 1994 = MIKÓ Árpád, Bibliotheca Corvina – Bibliotheca Augusta = Pannonia regia 1994, 402– 406. MIKÓ 2002 = MIKÓ Ápád, Fons vitae: Néhány miniatúra Kálmáncsehi Domonkos breviáriumában = Ámor, álom, mámor: A szerelem a régi magyar irodalomban és a szerelem ezredéves hazai kultúrtörténete: tudományos konferencia, Sátoraljaújhely, 1999. május 26–29., szerk SZENTMÁRTONI SZABÓ Géza, Bp., Uni- versitas, 2002, 359–368. MIKÓ 2010 = MIKÓ Árpád, Beatrix királyné Psalteriumának helye: Kérdések a Bibliotheca Corvina könyvfestői és könyvkötői körül, Művészettörténeti Értesítő, 59(2010), 261–273. MIKÓ 2015 = MIKÓ Árpád, Rómer Flóris és a Corvina Könyvtár I. = Archeologia és műtörténet: Tanulmányok Rómer Flóris munkásságáról születésének 200. évfordulóján, szerk. KERNY Terézia, MIKÓ Ár- pád, Bp., MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2015, 163–192. MILDE 1972 = Mittelalterliche Handschriften der Herzog August Bibliothek: 120 Abbildungen aus- gewählt und erläutert von Wolfgang MILDE, Frankfurt a. M., Vittorio Klostermann, 1972. MILDE 1979 = Wolfgang MILDE, Fünfzig schöne Bücher aus Herzog Augusts Besitz = Sammler, Fürst, Gelehrter 1979, 295–313. MILDE 1995 = Wolfgang MILDE, Die Wolfenbütteler Corvinen, Wolfenbüttel, HAB, 1995 (Aus den Sammlungen der Herzog August Bibliothek, 1). MILDE 2005 = Wolfgang MILDE, Die Wolfenbütteler Corvinen (Überarbeitete Fassung aus Wolfen- büttler Cimelien 1989, 221–242.), Wolfenbüttel, HAB, 2005. MILDE 2006 = Wolfgang MILDE, Die Erwerbungsjahre der Augustäischen Handschriften der Herzog August Bibliothek, Supplement zum Katalog von Otto von Heinemann „Die Augusteischen Handschriften“ Bd. 1–5, Wolfenbüttel 1890–1903, Wolfenbütteler Beiträge, 14(2006), 73–144. MOHLBERG 1943 = Leo Cunibert MOHLBERG O.S.B., Das Zürcher Psalterium (Car C 161 = No 324) und das darin enthaltene sogenannte Schatzverzeichnis des Grossmünsters, mit vorläufigen Bemerkungen zur ältesten Kirchengeschichte Zürichs, Zeitschrift für schweizerische Archäologie und Kunstgeschichte = Revue suisse d’art et d’archéologie = Rivista svizzera d’arte e d’archeologia = Journal of Swiss archeology and art history, 5(1943), 31–43. MOKOS 1890 = MOKOS Gyula, Magyarországi tanulók a jénai egyetemen, Bp., MTA, 1890. MOLNÁR 2015a = MOLNÁR Dávid, Janus Pannonius De monade et dyade, numeris című verséről, ItK, 119(2015), 803‒813. MOLNÁR 2015b = MOLNÁR Dávid, Báthory Miklós váci püspök filozófiai műveltségének lehetséges nyomai egy Ficino fordításában megjelent 1497-es Iamblikhosz-kiadásban = Stephanus noster: Tanulmányok Bartók István 60. születésnapjára, szerk. JANKOVICS József et al., Bp., Reciti, 2015, 41‒55. MONFASANI 2008 = John MONFASANI, A tale of two books: Bessarion’s In Calumniatorem Platonis and George of Trebizond’s Comparatio Philosophorum Platonis et Aristotelis, Renaissance Studies 22(2008), 1–15. MORFORD 1993 = Mark MORFORD, Tacitean Prudentia and the Doctrines of Justus Lipsius = Tacitus and the Tacitean Tradition, ed. T. J. LUCE, A. J. WOODMAN, Princeton, Princeton University Press, 1993 (Magie Classical Publications), 129–151. MORTZFELD 2002 = Peter MORTZFELD, Die Porträtsammlung der Herzog August Bibliothek Wolfen- büttel: Biographische und bibliographische Beschreibungen mit Künstlerregister, Bd. 7, München, Saur, 2002 (Katalog des Graphischen Porträts in der HAB Wolfenbüttel 1500–1850, Reihe A: Die Porträtsammlung, 35). MÜLLER 1929 = Günther MÜLLER, Höfische Kultur der Barockzeit = Hans NEUMANN, Günther MÜL- LER, Höfische Kultur, Halle/Saale, Max Niemeyer, 1929 (Deutsche Vierteljahrsschrift für Literaturwis- senschaft und Geistesgeschichte), 79–154. Nel segno del corvo 2002 = Nel segno del Corvo: Libri e miniature della biblioteca di Mattia Corvino, catalogo della mostra, Modena, Biblioteca Estense Universitaria 15 novembre 2002 – 15 febbraio 2003, ed. Paola DI PIETRO LOMBARDI, Milena RICCI, Modena, Il Bulino, 2002 (Il giardino delle Esperidi, 16). NÉMETH 1993 = Ungarische Drucke und Hungarica 1480–1720: Katalog der Herzog August Bibli- othek Wolfenbüttel I–III, bearb. S. Katalin NÉMETH, München [u. a.], Saur, 1993. NÉMETH 2011a = András NÉMETH, Willibald Pirckheimer and his Greek codices from Buda, Guten- berg Jahrbuch, 86 (2011), 175–198. NÉMETH 2011b = András NÉMETH, The Mynas codex and the Bibliotheca Corviniana, in: Matthias Corvinus und seine Zeit 2011, 155–178.

320

NÉMETH 2014 = NÉMETH András, Egy bécsi bibliofil 1525-ös látogatása a budai királyi könyvtárban: Johannes Alexander Brassicanus hagyatéki leltára (1539), MKsz, 130(2014), 282−305. NEUMANN 2010 = NEUMANN Tibor, Békekötés Pozsonyban ‒ országgyűlés Budán: A Jagelló-Habs- burg kapcsolatok egy fejezete (1490‒1492), (Első közlemény), Századok, 144(2010), 335‒372. NEUMANN 2011 = NEUMANN Tibor, Békekötés Pozsonyban ‒ országgyűlés Budán: A Jagelló-Habs- burg kapcsolatok egy fejezete (1490‒1492), (Második közlemény), Századok, 145(2011), 293‒347. NEUMANN 2014 = NEUMANN Tibor, A gróf és a herceg magánháborúja: Szapolyai István és Corvin János harca a liptói hercegségért, Századok, 14(2014), 387‒426. OESTREICH 1982 = Gerhard OESTREICH, Neustoicism & the Early Modern State, Cambridge, Camb- ridge University Press, 1982. OESTREICH 1989 = Gerhard OESTREICH, Antiker Geist und moderner Staat bei Justus Lipsius (1547– 1606), der Neustoizismus als poltitische Bewegung, hrsg. Nicolette MOUT, Göttingen, Vandenhoeck und Rupprecht, 1989. OESTREICH 2008 = Gerhard OESTREICH, Justus Lipsius und der politische Neustoizismus in Europa = Stoizismus in der europäischen Philosophie, Literatur, Kunst und Politik: Eine Kulturgeschichte von der Antike bis zur Moderne, hrsg. Barbara NEYMEYR, Jochen SCHMIDT, Bernhard ZIMMERMANN, I–II, Berlin, New York, Walter de Gruyter, 2008, 574–630. ÖTVÖS 2011 = Zsuzsanna ÖTVÖS, Some Remarks on a Humanist Vocabularium = Matthias Corvinus und seine Zeit 2011, 103–108. ÖTVÖS 2014 = Zsuzsanna ÖTVÖS, Marginal notes and their sources in the manuscript ÖNB Suppl. Gr. 45 = Investigatio Fontium: Griechische und lateinische Quellen mit Erläuterungen: Beiträge der Tagung Klassisches Altertum, Byzanz, Humanismus der XI. Ungarischen Konferenz für Altertumswissenschaft, ed. László HORVÁTH, Bp., Eötvös József Collegium, 2014 (Antiquitas. Byzantium. Renascentia, 10), 231–242. PAJORIN 1981 = PAJORIN Klára, Bonfini Symposionja, ItK 85(1981), 511–534. PAJORIN 1990 = PAJORIN Klára, Humanista irodalmi művek Mátyás király dicsőítésére = Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára, Bp., Zrínyi, 1990, 333–362. PAJORIN 1999 = Klára PAJORIN, Ioannes Pannonius e la sua lettera a Marsilio Ficino, Verbum: Ana- lecta Neolatina, 1(1999), 59–68. PAJORIN 2004a = Klára PAJORIN, L’opera di Naldo Naldi sulla biblioteca di Mattia Corvino e la biblioteca umanistica ideale = L’Europa del libro nell’età dell’Umanesimo. Atti del XIV Convegno Internazio- nale (Chianciano, Firenze, Pienza 16–19 luglio 2002), ed. Luisa SECCHI TARUGI, Firenze, Franco Cesati, 2004, 317–40. PAJORIN 2004b = PAJORIN Klára, Az eszményi humanista könyvtár: Angelo Camillo Decembrio könyvtárideálja és Mátyás király könyvtára, MKsz 120(2004), 1–13. Pannonia Regia 1994 = Pannonia regia: Művészet a Dunántúlon, 1000–1541, szerk. MIKÓ Árpád, TAKÁCS Imre, Bp., Magyar Nemzeti Galéria, 1994. PASCHINI 1957 = Pio PASCHINI, Una famiglia di curiali nella Roma del Quattrocento: i Cortesi, Ri- vista di Storia della Chiesa in Italia, 11(1957), 1–48. PAVERCSIK 1979 = PAVERCSIK Ilona, A lőcsei Brewer-nyomda a XVII–XVIII. században, Az Orszá- gos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1979, 352–408. PELBÁRT 2006 = PELBÁRT Jenő, Az észak-hollandiai D & CBLAUW papírmalom név-vízjeleinek eu- rópai és magyarországi előfordulásai, Magyar Vízjel, 4(2006), 43–51. PÓCS 2008 = Dániel PÓCS, Urbino, Florence, Buda: Models and Parallels in the Development of the Royal Library = Matthias Corvinus, the King 2008, 146–163. PÓCS 2012 = PÓCS Dániel, A Didymus-corvina: Hatalmi reprezentáció Mátyás király udvarában, Bp., MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet, 2012. PÓCS 2013a = Dániel PÓCS, Il Mito di Ercole: Arte Fiorentina al servizio della rappresentatione del potere di Mattia Corvino = Mattia Corvino e Firenze 2013, 222–229. PÓCS 2013b = PÓCS Dániel, A Cod. Guelf. 73 Aug. 2o jelzetű wolfenbütteli corvina leírása = Mattia Corvino e Firenze 2013, Nr. 58, 198–201. Uralkodók 2002 = Uralkodók és corvinák – Potentates and Corvinas, szerk. Orsolya KARSAY, Bp., OSZK, 2002. RAABE 1983 = Paul RAABE, Die Bibliotheca Conringiana: Beschreibung einer Gelehrtenbibliothek des 17. Jahrhunderts = Hermann Conring 1983, 413–434. RAABE 1997 = Mechthild RAABE, Die fürstliche Bibliothek in Wolfenbüttel und ihre Leser: Zur Geschichte des institutionellen Lesens in einer norddeutschen Residenz 1664−1806, Wolfenbüttel, Steuber, 1997 (Language Arts and Disciplines).

321

RADEMAKER 1981 = C. S. M. RADEMAKER, Life and Work of Gerardus Joannes Vossius (1577– 1649), Atlantic Highlands, N. J., Humanities Press, Assen, Van Gorcum, 1981 (Respublica Literaria Neerlan- dica, 5). RÁTH 1897 = RÁTH György, A Korvina önálló könyvkötési stilusa, MKsz, Új folyam, 5(1897), 250−265. REES 2005 = Valery REES, Transformation and Self-fashioning: Matthias Corvinus and the Myth of Hercules, Annual and Medieval Studies at CEU, 11(2005), 167–186. REES 2010 = Valery REES, Marsilio Ficino’s Translation Programme in the 1480s = Acta Conventus Neolatini Bp.iensis. Proceedings of the Thirteenth International Congress of Neo-Latin Studies (2006), gen. ed. Rhoda SHNUR, ed. Amadeo DI FRANCESCO, László SZÖRÉNYI et al., Tempe, Arizona Center for Medieval and Renaissance Studies, 2010 (Medieval and Renaissance Texts and Studies, 386), 603‒612. REES 2011 = Valery REES, Marsilio Ficino and the Rise of Philosophic Interest in Buda = Italy and Hungary, Humanism and Art in the Early Renaissance: Acts of an International Conference, Florence, Villa I Tatti, June 6–8, 2007, ed. Péter FARBAKY, Louis A. WALDMAN, Milan, Officina Libraria for Harvard Univer- sity Press, 2011, 127–148. REES 2014 = Valery REES, Four Ficino Codices from the Corvina Library = Corvina Augusta 2014, 163–177. RESTÁS 2000 = RESTÁS Attila, Keckermann retorikái (Fejezet a magyarországi retorikaoktatás tör- ténetéből), Irodalomtörténet, 81(2000), 477–497. „Nympha super ripam Danubii” 2002 = RITOÓKNÉ Szalay Ágnes, „Nympha super ripam Danubii”: Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből, Bp., Balassi, 2002. RITOÓKNÉ 2002 = RITOÓKNÉ Szalay Ágnes, Római föliratok gyűjtői Pannoniában = „Nympha super ripam Danubii” 2002, 75−86. ROBATHAN–CRANZ 1976 = Dorothy M. ROBATHAN, F. Edward CRANZ, A. Persius Flaccus = Cata- logus Translationum et Commentariorum: Medieval and Renaissance Latin Translation and Commentaries, ed. P. O. KRISTELLER, F. E. CRANZ, III, Washington, 1976, 265–267. ROZSONDAI 1994 = ROZSONDAI Marianne, Magyar gótikus és reneszánsz könyvkötések = Pannonia regia 1994, 451−459. ROZSONDAI 2004 = ROZSONDAI Marianne, A Corvin Mátyás számára készített aranyozott bőrköté- sekről = A holló jegyében 2004, 193–210. Sammler, Fürst, Gelehrter 1979 = Sammler, Fürst, Gelehrter: Herzog August zu Braunschweig und Lüneburg (1576–1666), Niedersächsische Landesausstellung in Wolfenbüttel, 26. Mai bis 31. Oktober 1979, HAB, hrsg. P. RAABE, E. SCHINKEL, Wolfenbüttel, HAB, 1979 (Ausstellungskataloge der HAB, 27). SÁNCHEZ 2012 = Bartolomeo Fonzio, Poesías latinas, Estudio, edición, traducción y notas Virginia Bonmatí SÁNCHEZ, Valencia, Institució Alfons el Magnànim, 2012. SCHMIDT 1981 = Paul Gerhard SCHMIDT, Mittelalterliches und humanistisches Städtelob = Die Re- zeption der Antike: Zum Problämen der Kontinuität zwischen Mittelalter und Renaissance, hrsg. August BUCK, Hamburg, Hauswedell, 1981 (Wolfenbütteler Abhandlungen zur Renaissanceforschung, 1), 119–128. SCHÖNEMANN 1849 = K. Ph. Ch. VON SCHÖNEMANN, Hundert Merkwürdigkeiten der Herzoglichen Bibliothek zu Wolfenbüttel, Hannover, F. Culemann 1849. SCHÖNER 1994 = Christoph SCHÖNER, Mathematik und Astronomie an der Universität Ingolstadt im 15. und 16. Jahrhundert, Berlin, Duncker & Humblot, 1994 (Münchener Universitätsschriften, Universitätsar- chiv, Ludovico-Maximilianea Forschungen, 13). SCHÖNHERR 1894 = SCHÖNHERR Gyula, Hunyadi Corvin János: 1473−1504, Bp., Magyar Törté- nelmi Társulat, 1894. SCHREINER 2013 = Peter SCHREINER, Seide in der schönen Literatur der Byzantiner = Seide im früh- und hochmittelalterlichen Frauenstift: Besitz-Bedeutung-Umnutzung, hrsg. Thomas SCHILP, Annamarie STA- UFFER, Essen, Klartext, 2013 (Essener Forschungen zum Frauenstift, 11), 29−48. SIMONSFELD 1902 = Henry SIMONSFELD, Einige kunst- und literaturgeschichtliche Funde = Sitzungs- berichte der philosophsch-philologischen und historischen Classe der k. b. Akademie der Wissenschaften zu München, Jahrgang 1902, München, Straub, 1903, 521–568. SKINNER 1986 = Quentin SKINNER, Ambrogio Lorenzetti: the Artist as Political Philosopher, Pro- ceedings of the British Academy, 72(1986), 1–56. SKINNER 1990 = Quentin SKINNER, Political Philosophy = The Cambridge History of Renaissance Philosophy, ed. Charles B. SCHMITT, Quentin SKINNER, Eckhard KESSLER, Jill KRAYE, Cambridge et alibi, Cambridge University Press, 19902, 389–452.

322

SKINNER 1997 = Machiavelli Beszélgetései és a republikánus eszmék prehumanista eredete = A ko- ramodern politikai eszmetörténet cambridge-i látképe: John Dunn, John G. A. Pocock, Quentin Skinner és Richard Tuck tanulmányai, szerk. HORKAY HÖRCHER Ferenc, Pécs, Tanulmány Kiadó, 1997, 55–74. SPORHAN–KREMPEL 1970 = Lore SPORHAN–KREMPEL, Georg Forstenheuser aus Nürnberg, 1584– 1659, Korrespondent, Bücherrat, Faktor und Agent, Börsenblatt für den Deutschen Buchhandel, Frankfurter Ausgabe, 26(1970), Nr. 23 vom 20. März 1970, 705–743. STACEY 2007 = Peter STACEY, Roman Monarchy and the Renaissance Prince, Cambridge, Cambridge University Press, 2007 (Ideas in Context, 79). STOLLEIS 1983 = Michael STOLLEIS, Die Einheit der Wissenschaften: Hermann Conring (1606– 1681) = Hermann Conring 1983, 11–31. SZEKERES 2008 = SZEKERES Csilla, Filozófia és politika Cicerónál, Ókor, 7(2008)/3, 27–34. SZEKERES 2009a = SZEKERES Csilla, Az élet vezére: Tanulmányok M. Tullius Cicero filozófiájáról, Debrecen, Debrecceni Egyetem Klasszika-filológiai Tanszék, 2009. SZEKERES 2009b = SZEKERES Csilla, Filozófia és politika kapcsolata a De officiis-ben = SZEKERES 2009a, 159–208. SZINNYEI 1906 = SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, Bp., Hornyánszky Viktor, 1906. SZÖRÉNYI 1988 = SZÖRÉNYI László, Panegyricus és eposz, ItK, 91/92(1987–1988), 141–149. SZÖRÉNYI 1999 = SZÖRÉNYI László, Neolatin lírai költészet a XVIII. századi Magyarországon = SZ. L., Studia Hungarolatina: Tanulmányok a régi magyar és neolatin irodalomból, Bp., Kortárs, 1999, 134–146. SZÖRÉNYI 2001 = László SZÖRÉNYI, Über die wissenschaftlichen Beziehungen zwischen Wolfenbüttel und Ungarn = „swer sinen vriunt behaltet, daz ist lobelich“: Festschrift für András Vizkelety zum 70. Ge- burtstag, hrsg. Márta NAGY und László JÓNÁCSIK, Piliscsaba, Bp., PPKE BTK, 2001, 581−586. TAKÁCS 2009 = TAKÁCS, László, Bartholomaeus Fontius and his Works in the Bibliotheca Corvini- ana of King Matthias = Infima Aetas Pannonica: Studies in Late Medieval Hungarian history, ed. Péter E. KOVÁCS, Kornél SZOVÁK, Bp., Corvina, 2009, 294–308. TAKÁCS 2012 = TAKÁCS László, Megjegyzések Bartolomeo Fonzio Tadeus vel de locis Persianis című művének szövegtörténetéhez = Convivium Pajorin Klára 70. születésnapjára, ed. BÉKÉS Enikő, TEGYEY Imre, Debrecen, Bp., Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012, 215–222. TARNAI 1986 = TARNAI Andor, A consultatio Magyarországon: A politikai nevelés irodalmi formái- nak és stílusának történetéhez, ItK, 90(1986), 637–656. TESZELSZKY 2007 = Kees TESZELSZKY, Révay Péter és Justus Lipsius eszméi a történelemről és a nemzeti identitásról = Humanizmus, religio, identitástudat 2007, 106–113. The Painted Page 1995 = The Painted Page: Italian Renaissance Book Illumination 1450–1550, ed. Jonathan J. G. ALEXANDER, London, New York, Prestel, 1995. THORNDIKE 1963 = Lynn THORNDIKE, Science and Thought in the XVth Century, New York, London, Hafner, 1963, 298–301. TORRACA 1882 = Francesco TORRACA, Gl’imitatori stranieri di Jacopo Sannazaro, Roma, Ermanno Loescher E. C., 1882. TRINKAUS 1960 = Charles TRINKAUS, A Humanist’s Image of Humanism: the Inaugural Orations of Bartolomeo della Fonte, Studies in the Renaissance, 7(1960), 90–125. TRINKAUS 1966 = Charles TRINKAUS, The Unknown Quattrocento Poetics of Bartolomeo della Fonte, Studies in the Renaissance, 13(1966), 40–122. TRUNZ 1995 = Erich TRUNZ, Deutsche Literatur zwischen Späthumanismus und Barock: Acht Stu- dien, München, Beck, 1995. ULLMAN 1960 = Berthold Louis ULLMAN, The Origin and Development of Humanistic Script, Roma, Edizioni di Storia e Letteratura, 1960. Überlieferung und Kritik 1993 = Überlieferung und Kritik, Zwanzig Jahre Barockforschung in der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, hrsg. Thomas BÜRGER, Martin BIRCHER, Barbara STRUTZ (u. a.), Wi- esbaden, Harrassowitz, 1993 (Wolfenbütteler Arbeiten zur Barockforschung, 21). VASOLI 1994 = Cesare VASOLI, Brevi considerazioni su Ficino e Sebastiano Salvini = Italia e Ung- heria all’epoca dell’umanesimo corviniano 1994, 111–132. (Ristampa: Ua. = C. V., Quasi sit deus, Lecce, Conte, 1999, 221–239.) VASOLI 1975 = Cesare VASOLI, Riflessioni sugli umanisti e il principe: Il modello platonico dell’ottimo governante = C. V., Profezia e ragione: Studi sulla cultura del Cinquecento e del Seicento, Napoli, Morano Editore, 1975, 151–187. VÉGH 1940 = VÉGH Gyula, Corvin-kötések = Mátyás király emlékkönyv 1940, I, 278–287. VISKOLCZ 2006 = VISKOLCZ Noémi, Reformációs könyvek: Tervek az evangélikus egyház megújítá- sára, Bp., Universitas, OSZK, 2006 (Res Libraria, 1).

323

VISKOLCZ 2008 = VISKOLCZ Noémi, Corvinák Bécsben a 16–18. században, MKsz, 124(2008), 272– 291. VISKOLCZ 2009 = VISKOLCZ Noémi, Peter Lambeck budai utazása a corvinákért 1666-ban, MKsz, 125(2009), 149−188. VOGEL 1849 = Ernst Gustav VOGEL, Verzeichnis corvinischer Handschriften in öffentlichen Bibli- otheken, Serapaeum: Zeitschrift für Bibliothekwissenschaft, Handschriftenkunde und ältere Literatur, 10(1849), 273−285. WALDAPFEL 1967 = V. WALDAPFEL Eszter, Rendi kísérletek a külföldre került korvinák vissza- szerzésére a XIX. század első felében: A két modenai kódex további sorsa, MKsz, 83(1967), 113–125. WALKER 1999 = Thomas D. WALKER, Ancient Authors on Libraries: An Analysis and Bibliographic History of De Bibliothecis Syntagma by Justus Lipsius = Iustus Lipsius, Europae lumen et columen 1999, 247– 233. WASZINK 1999 = Jan H. WASZINK, Virtous Deception: The Politica and the Wars in the Low Count- ries and France, 1559–1589 = Iustus Lipsius, Europae lumen et columen 1999, 248–267. WASZINK 2013 = Jan H. WASZINK, Lipsius and Grotius: Tacitism, History of European Ideas, 39(2013), 151–168. WEEBER 2009 = WEEBER Tibor, Csontosi-emlékkiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban, MKsz, 125(2009), 373−380. WEHLI 1994 = WEHLI Tünde, Francesco da Castello Ithallico Budán = Pannonia Regia 1994, 411– 412. WEHLI 2002 = WEHLI Tünde, Négy wolfenbütteli corvina/Four Corvinas of the Wolfenbüttel Library = Uralkodók 2002, 103–110. WEHLI 2004 = WEHLI Tünde, Könyvfestészet Mátyás király budai udvarában = A holló jegyében 2004, 177–191. WEHLI 2010 = Tünde WEHLI, Cuius hec est exemplaris figuratio: Questions about an Illustrated Page from the Tolhopff Corvina = Bonum ut pulchrum: Essays in Art History in Honor of Ernő Marosi on His Seventieth Birthday, ed. Lívia VARGA, László BEKE, Anna JÁVOR, Pál LŐVEI, Imre TAKÁCS, Bp., Argumen- tum, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, 2010, 405–412. WEINBERGER 1908 = Wilhelm WEINBERGER, Beiträge zur Handschriftenkunde, I, Die Bibliotheca Corvina, Wien, 1908 (Sitzungsberichte der Kais. Akademie der Wiss. in Wien, Phil.-hist. Kl., Bd. 159, 6. Abhandlung). WEINBERGER 1929 = Wilhelm WEINBERGER, Erhaltene Handschriften des Königs Matthias Corvi- nus und des Graner Erzbischofs Johann Vitéz, Zentralblatt für Bibliothekswesen, 46(1929), 6–12. Wolfenbüttler Cimelien 1989 = Wolfenbüttler Cimelien: das Evangeliar Heinrichs der Löwen in der Herzog August Bibliothek, Ausstellung in den musealen Räumen der HAB vom 14. April bis 16. Juli 1989, hrsg. Peter GANZ, Katalogbeitr. Fedja ANZELEWSKI, Weinheim, VCH, Acta Humaniora, HAB, 1989 (Ausstel- lungskataloge der Herzog August Bibliothek, 58). ZACCARIA 1988 = Raffella Maria ZACCARIA, Bartolomeo Della Fonte = DBI, XXXVI, 1988, 808– 814. ZEUCH 2010 = Ulrike ZEUCH, Aristotelismus an der Universität Helmstedt = Das Athen der Welfen 2010, 232–239. ZIMMERMANN 1926 = Album Academiae Helmstadiensis I, Album Academiae Juliae, Abt. 1, Studen- tem Professoren etc. der Universität Helmstedt von 1574–1636: voran geht ein Verzeihnis der Schüler und Lehrer des Pädagogium Illustre in Gandersheim 1572–74, bearb. Paul ZIMMERMANN, Hannover, Selbstverl. der Historischen Komm. [u. a.], 1926 (Veröff. Hist. Kom. f. Hannover, 9, 1, 1) ZSINDELY 1978 = ZSINDELY Endre, Szenci Molnár Albert mint „Bocskai Apologiájá”-nak kiadója, MKsz, 94(1978), 353–355. ZSUPÁN 2009 = ZSUPÁN Edina, Vitéz János Leveleskönyve: ÖNB, Cod. 431 = Erdély reneszánsza: A 2008. okt. 8–11. között tartott konferencia előadásai, szerk. GÁBOR Csilla, LUFFY Katalin, SIPOS Gábor, I, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2009, 16–24. ZSUPÁN 2010 = ZSUPÁN Edina, A Beatrix-psalterium geneziséhez, Művészettörténeti Értesítő, 59(2010), 233–260. ZSUPÁN 2012 = ZSUPÁN Edina, Philosophia picta: A firenzei újplatonizmus budai recepciójához = Az identitás forrásai: Hangok, szövegek, gyűjtemények, szerk. BOKA László, FÖLDESI Ferenc, MIKUSI Balázs, Bp., Bibliotheca Nationalis Hungariae, Gondolat, 2012, 193–213.

324

ZSUPÁN 2015a = Edina ZSUPÁN, Bessarion immer noch in Buda? Zur Geburt der Bibliotheca Corvina = Augustinus Moravus Olomucensis: Proceedings of the International Symposium to Mark the 500th Anniver- sary of the Death of Augustinus Moravus Olomucensis (1467–1513), ed. Péter EKLER, Farkas Gábor KISS, Bp., MTA BTK ItI, OSZK, 2015, 113–138. ZSUPÁN 2015b = ZSUPÁN Edina, Egy archeológus a művészettörténetben: Rómer Flóris és a Corvina Könyvtár II. = Archeologia és műtörténet: Tanulmányok Rómer Flóris munkásságáról születésének 200. év- fordulóján, szerk. KERNY Terézia, MIKÓ Árpád, Bp., MTA BTK, 2015, 193–221.

325

KÉPMELLÉKLET

1. kép: Cod. Guelf. 43 Aug. 2o, f. Av 2. kép: Cod. Guelf. 43 Aug. 2o, f. Ir

3. kép: Cod. Guelf. 43 Aug. 2o, Első kötéstábla 4. kép: Cod. Guelf. 43 Aug. 2o, f. CLXXVIIr

326

5. kép: Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. 1v 6. kép: Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. 2r

7. kép: Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. Első kötéstábla 8. kép: Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. 171r

327

9. kép: Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. 108v, részlet 10. kép: Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. 116v, részlet

11. kép: Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. 169v, részlet 12. kép: Cod. Guelf. 73 Aug. 2o, f. 275v, részlet

328

13. kép: Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o, Első kötéstábla 14. kép: Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o, f. 1r

15. kép: Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o, Előzéklap Au- gust herceg bejegyzésével a kócex beszerzéséről

16. kép: Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o, f. 6v

329

17. kép: Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o, f. 6r 18. kép: Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o, f. 16r

330

19. kép: Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2o, ff. 25v‒26r

331

o 20. kép: Cod. Guelf. 85.1. 1 Aug. 2 21. kép: Cod. Guelf. 85.1. 1 Aug. 2o, f. 1r Első kötéstábla

22. kép: Cod. Guelf. 85.1. 1 Aug. 2o, f. 2v 23. kép: Cod. Guelf. 85.1. 1 Aug. 2o, f. 3r

332

24. kép: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, f. 1v 25. kép: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, f. 2r

26. kép: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, f. 30v 27. kép: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, f. 31r

333

28. kép: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, f. 125r, részlet

29. kép: Cod. Guelf. 2 Aug. 4o, f. 78r

334

31. kép: Cod. Guelf. 10 Aug. 4o, f. 1v 32. kép: Cod. Guelf. 10 Aug. 4o, f. 2v

33. kép: Cod. Guelf. 10 Aug. 4o, f. 100v 34. kép: Cod. Guelf. 10 Aug. 4o, Első kötéstábla

335

35. kép: Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, Első kötéstábla 36. kép: Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, f. 1r

37‒38. kép: Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, Thomas Lansius levele August herceghez

336

39. kép: Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, f. 70v, részlet

40. kép: Cod. Guelf. 12 Aug. 4o, f. 147r, részlet

zlet , rés r , f. 148 o Cod. Guelf. 12 Aug. 4 41. kép:

337

42. kép: Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, f. Első kötéstábla 43. kép: Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, f. 13r

44‒45. kép: Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, ff. 94r, 115v, részletek 46. kép: Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, f. 155v, részlet

338

47. kép: Bp., OSZK, Fol. Hung. 1110/I 48. kép: A Psalterium kötése restaurálás előtt

49. kép: Giovanni d’Aragona Livius-kódexének 50. kép: Biblia, Erlangen, UB, Ms. 6 hátsó kötéstáblája; Milánó, magángyűjtemény Hátsó kötéstábla

339

51. kép: El Escorial, G. III. 3, f. 1r 52. kép: München, BSB, Clm 627, f. 1r

53. kép: Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, Augustinus 54. kép: Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, Szent Gazotti, zágrábi püspök ünnepe (júli. 3.) László ünnepe (júli. 27.)

340

55. kép: Wolfenbüttel, HAB, Cod. Guelf. 39 Aug. 4o, f. 56. kép: Bp., OSZK, Cod. Lat. 446., f. 7r 17r, részlet részlet

57‒59. kép: Bp., OSZK, Cod. Lat. 446., f. 7r, részletek

341

, Felső metszés

o . 4 , Hosszanti metszés o ug. 4 61. kép: Cod. Guelf. 39 Aug od. Guelf. 39 A : C 60. kép

anti metszés

kép: Bp., OSZK, Cod. Lat. 529., Hossz

63. , Ms. 6, Hosszanti metszés 62. kép: Erlangen, UB 342

64. kép: Wolfenbüttel, HAB, 94 Novi, f. 48r, A Fonzio-corvina beszerzését megemlítő levél

343

65. kép: Wolfenbüttel, HAB, BA I, 322–327, 1522, corvina-katalógus- tételek August herceg Bücherradkatalogjában

344

, címlap

Hagenau, 1531 kiadáshoz - De Matthiae Corvini laudibus, kép: Cortesius, 67. kép: Opsopeus előszava a Cortesius 66.

apja kiadásban - es Fonzio - es kiadásának címl - rvina 1621 co - ust herceg portréja az 1621 ép: Aug 68. kép: A Fonzio 69. k

345

70. kép: Arbustum vel arboretum (1650), 262.

346

71‒73. kép: Harsdörffer: Porticus (1647)

347

ő kötéstábla , Els o , Cod. Guelf. 61.12 Aug. 4 Wolfenbüttel, HAB 74. kép:

r , f. 1 , f. 42 o o 4 , Cod. Guelf. 63.5 Aug. , Cod. Guelf. 63.5 Aug. 4 l, HAB enbüttel, HAB Wolfenbütte Wolf p: 76. kép 75. ké

348

r lső kötéstábla , E , f. 1 o o ug. 8 , Cod. Guelf. 65.2 Aug. 8 , Cod. Guelf. 65.2 A B olfenbüttel, HA W Wolfenbüttel, HAB 77. kép: 78. kép:

v , f. 90 o , f. 89 o uelf. 65.2uelf. Aug. 8 , Cod. Guelf. 65.2 Aug. 8 , Cod. G l, HAB olfenbüttel, HAB W Wolfenbütte 80. kép: 79. kép:

349