Célterület adatlap

Célterület azonosító: 1 012 431 Helyi Akciócsoport: "Dél-Balatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Rendezvény szervezés, valamint marketing tevékenység.

I. Fogalom magyarázat

Rendezvény: kulturális értékek bemutatását szolgáló vagy a közösségi élmény és összetartozás elősegítését szolgáló vagy korábbiakban megvalósult rendezvény sorába illeszkedő új program vagy a helyi életminőség fellendítését, a turizmus élénkülését elősegítő program. Közös marketing tevékenység: minimum 3 db egymással nem szomszédos és nem azonos helyrajzi számon vagy nem egy napon, nem egymást követő napokon megvalósuló rendezvény. Nagy volumenű program: minimum 500 fő/rendezvény részvételével valósul meg.

II. Támogatás vehető igénybe

Területileg összehangolt és az adott témára koncentráló nagyobb volumenű programok, rendezvények magvalósítása, a helyi szereplők aktív közreműködése által, melyhez kapcslódik a rendezvények, lehetőség szerint összefogás szintű, azaz a turizmushoz kapcsolódó programok közös marketing tevékenységének, eszközeinek támogatása. A tevékenység során a térség jellemző egyedi turisztikai rendezvényei és újak kialakítása kerül támogatásra.

III. Támogatható tevékenységek

Egy vagy több helyszínen megrendezett nagy volumenű rendezvény támogatása, melyhez további, vendégszámhoz nem kötött rendezvények megvalósítása társulhat.

IV. Támogatás mértéke

Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 4 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 13 500 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 4 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 20 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Intenzitások:

Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen Intenzitások LHH településen (%) (%) Magánszemély 50 65 Egyházak 90 95 Egyéni vállalkozó 50 65 Önkormányzat, önkormányzati társulás 90 95 Non-profit szervezetek 90 95 Mikro-kis-közép vállalkozás 50 65

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 76 886 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 197 232 eurónak megfelelő forintösszeg.

V. Egyéb alanyi feltételek

- VI. Egyéb tárgyi feltételek

A helyi hagyományokra, népi mesterségek bemutatására épülő rendezvény jelen keretből nem támogatható. A nagy volumenű rendezvény megvalósításához minden esetben az adott programon túl minimum további két minmum 50 fős rendezvény társul valamint közös marketing tevékenységet végeznek.

VII. Jogosult települések

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg:

Balatonberény ; Vörs ; ; ; Szőlősgyörök ; Somogyvár ; Buzsák ; Balatonszentgyörgy ; Balatonmáriafürdő ; ; Somogytúr ; ; Öreglak ; ; Kéthely ; Kisberény ; Látrány ; Lengyeltóti ; ; Pamuk ; Somogyszentpál ; Somogyvámos ; Hollád ; Hács ; ; Kelevíz ; Karád ; Balatonújlak ; Gamás ; Fonyód ; Balatonkeresztúr ; ; Balatonboglár ;

VIII. Elszámolható kiadások

Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, alapanyag); af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; ah) étel -, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázis-használati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; bd) kiállítások részvételi költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); c) infrastruktúra-fejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektronikus hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 80. § (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; jogdíj, ARTISJUS

IX. Értékelési szempontok

Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában Feladat meghatározást tartalmazó együttműködési 10 nonprofit szervezet, együttműködésével valósul meg a megállapodás. rendezvény. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos Ügyfél nyilatkozata / pályázati adatlap alapján 20 vendégszám. Rendezvény által érintett napok száma. Ügyfél nyilatkozata / pályázati adatlap alapján 10 Korábbiakban már megrendezésre került a Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján. 10 rendezvény, több rendezvény esetében legalább már az egyik már megrendezésre került. Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Feladat meghatározást tartalmazó együttműködési 10 rendezvény. megállapodás Közös marketing tevékenység elemeinek száma. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján 20 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában Együttműködési megállapodás csatolva. 10 nonprofit szervezet, együttműködésével valósul meg a rendezvény. Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában Együttműködési megállapodást nem csatolt. 0 nonprofit szervezet, együttműködésével valósul meg a rendezvény. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos 1001 - 1500 fő között. 10 vendégszám. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos 501 - 1000 fő között. 5 vendégszám. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos 0 - 500 fő között 0 vendégszám. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos 2000 fő felett. 20 vendégszám. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos 1501 - 2000 fő között. 15 vendégszám. Rendezvény által érintett napok száma. Minimum 2 nap. 10 Rendezvény által érintett napok száma. 1 nap. 0 Korábbiakban már megrendezésre került a Igen. 10 rendezvény, több rendezvény esetében legalább már az egyik már megrendezésre került. Korábbiakban már megrendezésre került a Nem. 0 rendezvény, több rendezvény esetében legalább már az egyik már megrendezésre került. Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Együttműködési megállapodást nem csatolt. 0 rendezvény. Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Együttműködési megállapodás csatolva. 10 rendezvény. Közös marketing tevékenység elemeinek száma. 3 db vagy alatta. 0 Közös marketing tevékenység elemeinek száma. 5 db felett. 20 Közös marketing tevékenység elemeinek száma. 4-5 db között. 10

X. Jogkövetkezmények

Amennyiben a nagy volumenű rendezvényen csak: - 400-500 fő közötti a résztvevők száma , akkor a támogatási összeg 2 %-ának; - 300-399 fő közötti a résztvevők száma , akkor a támogatási összeg 5 %-ának; - 200-299 fő közötti a résztvevők száma , akkor a támogatási összeg 10 %-ának; - 100-199 fő közötti a résztvevők száma , akkor a támogatási összeg 20 %-ának; - 100 fő alatti a résztvevők száma , akkor a támogatási összeg 40 %-ának visszafizetésére kötelezett az ügyfél.

XI. Csatolandó mellékletek

Együttműködési megállapodás, ügyfél nyilatkozata Célterület adatlap

Célterület azonosító: 1 012 424 Helyi Akciócsoport: "Dél-Balatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Térségen belüli együttműködés Célterület megnevezése: Összefogás jellegű vállalkozói marketing, védjegy kialakítása.

I. Fogalom magyarázat

Közös marketing tevékenység: minimum 3 együttműködő vállalkozás és vagy magánszemély jelenik meg a marketing tevékenység során.

II. Támogatás vehető igénybe

A térség vállalkozói által nyújtott szolgáltatások, előállított termékek közös marketing tevékenységének támogatása, közös védjegy és vagy arculat kialakításán keresztül. Önálló-különálló marketing tervek elkészítése nem támogatható.

III. Támogatható tevékenységek

Minimum három együttműködő partner megjelenésével közös marketing tevékenység és vagy védjegy, arculat kialakítása.

IV. Támogatás mértéke

Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 4 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 20 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 4 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 30 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Intenzitások:

Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen Intenzitások LHH településen (%) (%) Egyéni vállalkozó 50 65 Magánszemély 50 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 50 65

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 47 315 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 78 893 eurónak megfelelő forintösszeg.

V. Egyéb alanyi feltételek

-

VI. Egyéb tárgyi feltételek

Önálló-különálló marketing tervek elkészítése nem támogatható.

VII. Jogosult települések

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kéthely ; Kisberény ; Látrány ; Lengyeltóti ; Ordacsehi ; Pamuk ; Somogyszentpál ; Somogyvámos ; Hollád ; Hács ; Gyugy ; Kelevíz ; Karád ; Balatonújlak ; Gamás ; Fonyód ; Balatonkeresztúr ; Balatonfenyves ; Balatonboglár ; Balatonberény ; Vörs ; Visz ; Tikos ; Szőlősgyörök ; Somogyvár ; Buzsák ; Balatonszentgyörgy ; Balatonmáriafürdő ; Balatonlelle ; Somogytúr ; Somogybabod ; Öreglak ; Marcali ;

VIII. Elszámolható kiadások

Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése c) kiadványkészítés költségei: ca) adatgyűjtés költségei; cb) adatbázis-használati jog költségei (pl: térképészeti); cc) szerkesztés költségei; cd) terjesztés költségei; ce) nyomdai költségek; cf) fotó és grafikai költségek; d) marketing tevékenység költségei: da) hirdetés költségei; db) kiadványok, szórólapok terjesztésének költségei; dc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; dd) promóciók költségei; de) honlap készítés költsége; e) kapcsolattartás költségei: ea) útiköltség (gépjármű, tömegközlekedés, taxi); eb) kommunikációs költség; ec) szállás költsége; ed) étkezés;

IX. Értékelési szempontok

Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Nemzetközi szinten megjelenik e a marketing Marketing terv 20 tevékenység. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó Együttműködési megállapodás, pályázati adatlap 20 együttműködő partnerek száma. Marketing terv megléte. Marketing terv 10

Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Nemzetközi szinten megjelenik e a marketing Igen. 20 tevékenység. Nemzetközi szinten megjelenik e a marketing Nem. 0 tevékenység. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 10 fő felett. 20 együttműködő partnerek száma. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 7 - 9 fő között. 15 együttműködő partnerek száma. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 3 fő alatt. 0 együttműködő partnerek száma. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 5 - 6 fő között. 10 együttműködő partnerek száma. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 3 - 4 fő között. 5 együttműködő partnerek száma. Marketing terv megléte. Igen. 10 Marketing terv megléte. Nem. 0

X. Jogkövetkezmények

- XI. Csatolandó mellékletek

Marketing terv, együttműködési megállapodás. Célterület adatlap

Célterület azonosító: 1 012 455 Helyi Akciócsoport: "Dél-Balatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Civil szervezetek eszközbeszerzése és vagy ingatlan fejlesztése.

I. Fogalom magyarázat

-

II. Támogatás vehető igénybe

A civil szervezetek által ellátott közcélú feladatokhoz szükséges épületek, épületrészek bővítése, felújítása, új építése. A civil szervezetek által ellátott feladatok minőségi javítása tárgyi eszköz beszerzésének támogatása révén. A szervezetek feltételeinek javítása oly módon, hogy azzal elsősorban ne a mindennapi működésüket, hanem elsősorban az általuk végzett tevékenység megvalósulását segítsük elő.

III. Támogatható tevékenységek

Non-profit szervezetek közcélú, közhasznú feladatainak ellátásához szükséges épületek felújítása, infrastrukturális adottságainak javítása. Non-profit szervezetek közcélú, közhasznú feladataiknak ellátáshoz szükséges tárgyi eszköz beszerzése.

IV. Támogatás mértéke

Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 4 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 20 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 4 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 30 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Intenzitások:

Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen Intenzitások LHH településen (%) (%) Non-profit szervezetek 90 95

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 146 458 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 286 679 eurónak megfelelő forintösszeg.

V. Egyéb alanyi feltételek

-

VI. Egyéb tárgyi feltételek

A tevékenység keretében a Nemzeti Civil Alapprogram és egyéb keretek terhére elszámolható működési típusú költség nem támogatható. A 200 euro egyedi beszerzési érték feletti költségek támogathatóak. Nem védett épület esetében külső és belső felújítás csak együttesen támogatható. Helyi vagy országos védetség alatt álló épület nem támogatható. Az IKSZT keretében támogatott, IKSZT tevékenységnek heyet adó épület, épületrész nem támogatható.

VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg:

Kisberény ; Látrány ; Lengyeltóti ; Ordacsehi ; Pamuk ; Somogyszentpál ; Somogyvámos ; Hollád ; Hács ; Gyugy ; Kelevíz ; Karád ; Balatonújlak ; Gamás ; Fonyód ; Balatonkeresztúr ; Balatonfenyves ; Balatonboglár ; Balatonberény ; Vörs ; Visz ; Tikos ; Szőlősgyörök ; Somogyvár ; Buzsák ; Balatonszentgyörgy ; Balatonmáriafürdő ; Balatonlelle ; Kéthely ; Somogytúr ; Somogybabod ; Öreglak ; Marcali ;

VIII. Elszámolható kiadások

Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új épület építése, meglévő épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázis-használati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) gc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; gd) kiállítások részvételi költségei; ge) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); i) a 2. számú melléklet szerinti működési kiadások.

IX. Értékelési szempontok

Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Ügyfél tevékenységének területi lefedettsége. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap 10 Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának Ügyfél nyilatkozata. 15 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Támogatáskérelem benyújtási időszakának első Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap. 20 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Ügyfél működésének időtartama. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap 10 Támogatás kérelem benyújtási időszakának első Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap 20 napját megelőző évi beszámoló alapján a támogatási igény és a tárgyi eszköz állomány aránya. Támogatást igénylő szervezet közhasznúsági státusza. Bejegyzést igazoló bírósági végzés másolata. 15 IKSZT címbirtokos szervezet e a támogatást igénylő. IKSZT címbirtokosi okirat. 10

Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Ügyfél tevékenységének területi lefedettsége. Egy település vonatkozásában végzi tevékenységét. 0 Ügyfél tevékenységének területi lefedettsége. Több település vonatkozásában végzi tevékenységét. 10 Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának 1.000.000 Ft felett. 0 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának 500.001 - 1.000.000 Ft között. 5 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának 0 - 100.000 Ft között. 15 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának 100.001 - 500.000 Ft között. 10 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 0 fő. 0 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 6-10 fő között. 15 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 3-5 fő között. 10 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 1-2 fő között. 5 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 10 fő felett. 20 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Ügyfél működésének időtartama. 3 évnél több. 10 Ügyfél működésének időtartama. 2-3 év. 5 Ügyfél működésének időtartama. 0-1 év 0 Támogatás kérelem benyújtási időszakának első Kisebb mint 30 %. 20 napját megelőző évi beszámoló alapján a támogatási igény és a tárgyi eszköz állomány aránya. Támogatás kérelem benyújtási időszakának első 30,01 - 50 % közötti. 10 napját megelőző évi beszámoló alapján a támogatási igény és a tárgyi eszköz állomány aránya. Támogatás kérelem benyújtási időszakának első 50,01 % feletti. 0 napját megelőző évi beszámoló alapján a támogatási igény és a tárgyi eszköz állomány aránya. Támogatást igénylő szervezet közhasznúsági státusza. Kiemelten közhasznú. 15 Támogatást igénylő szervezet közhasznúsági státusza. Közhasznú. 10 Támogatást igénylő szervezet közhasznúsági státusza. Egyéb. 0 IKSZT címbirtokos szervezet e a támogatást igénylő. Nem. 0 IKSZT címbirtokos szervezet e a támogatást igénylő. Igen. 10

X. Jogkövetkezmények

-

XI. Csatolandó mellékletek Bejegyzést igazoló bírósági végzés másolata. IKSZT címbirtokosi okirat másolata. Célterület adatlap

Célterület azonosító: 1 012 448 Helyi Akciócsoport: "Dél-Balatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Non profit szervezetek megerősítését szolgáló kommunikációs rendezvények megvalósítása.

I. Fogalom magyarázat

Rendezvény: Minimum 5 non profit szervezet részvételével megvalósuló program.

II. Támogatás vehető igénybe

Olyan rendezvények szervezése, amely a LEADER HACS területén működő non-profit szerveztek találkozási fórumai lehetnek, s a non-profit szerveződések közti kapcsolatok kiépítésére és erősítésére lehetőséget nyújtanak. A non-profit szféra számára rendezett rendezvények segítségével, a cserekapcsolatok fejlesztése.

III. Támogatható tevékenységek

Minimum öt darab non-profit szervezet részvételével megvalósuló program, programok támogatása, melyek lehetnek szakmai egyeztető fórumok, work shopok, előadások, rendezvények. A program, programok során felmerülő, azok megvalósításához kapcsolódó jogdíjak.

IV. Támogatás mértéke

Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 4 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 10 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 4 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 10 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Intenzitások:

Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen Intenzitások LHH településen (%) (%) Non-profit szervezetek 80 90 Önkormányzat, önkormányzati társulás 80 90 Egyházak 80 90

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

V. Egyéb alanyi feltételek

-

VI. Egyéb tárgyi feltételek

A 200 euro egyedi beszerzési érték feletti költségek támogathatóak.

VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg:

Kéthely ; Kisberény ; Látrány ; Lengyeltóti ; Ordacsehi ; Pamuk ; Somogyszentpál ; Somogyvámos ; Hollád ; Hács ; Gyugy ; Kelevíz ; Karád ; Balatonújlak ; Gamás ; Fonyód ; Balatonkeresztúr ; Balatonfenyves ; Balatonboglár ; Balatonberény ; Vörs ; Visz ; Tikos ; Szőlősgyörök ; Somogyvár ; Buzsák ; Balatonszentgyörgy ; Balatonmáriafürdő ; Balatonlelle ; Somogytúr ; Somogybabod ; Öreglak ; Marcali ;

VIII. Elszámolható kiadások

Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, alapanyag); ae) táborozáshoz kapcsolódó szállás költség; af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; ah) étel -, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázis-használati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; bd) kiállítások részvételi költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); c) infrastruktúra-fejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektronikus hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 80. § (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; jogdíj, ARTISJUS

IX. Értékelési szempontok

Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Programon részt vevő non-profit szervezetek száma. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján 20 Korábbiakban már megrendezésre került a Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján 10 rendezvény. Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában az Feladat meghatározást tartalmazó együttműködési 10 adott kistérségből származó valamely kisebbségi megállapodás. önkormányzat, együttműködésével valósul meg a rendezvény. Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Feladat meghatározást tartalmazó együttműködési 10 rendezvény. megállapodás. 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján 20 Rendezvény által érintett napok száma. Pályázati adatlap alapján. 10

Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Programon részt vevő non-profit szervezetek száma. 6-8 db között. 10 Programon részt vevő non-profit szervezetek száma. 9 db vagy a felett. 20 Programon részt vevő non-profit szervezetek száma. 5 db vagy az alatt. 0 Korábbiakban már megrendezésre került a Nem. 0 rendezvény. Korábbiakban már megrendezésre került a Igen. 10 rendezvény. Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában az Együttműködési megállapodás csatolva. 10 adott kistérségből származó valamely kisebbségi önkormányzat, együttműködésével valósul meg a rendezvény. Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában az Együttműködési megállapodást nem csatolt. 0 adott kistérségből származó valamely kisebbségi önkormányzat, együttműködésével valósul meg a rendezvény. Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Együttműködési megállapodás csatolva. 10 rendezvény. Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Együttműködési megállapodást nem csatolt. 0 rendezvény. 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám. 61-100 fő között. 15 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám. 41-60 fő között. 10 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám. 21 - 40 fő között. 5 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám. 0 - 20 fő között. 0 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám. 100 fő felett. 20 Rendezvény által érintett napok száma. 1 nap. 0 Rendezvény által érintett napok száma. Minimum 2 nap. 10

X. Jogkövetkezmények

Amennyiben a kifizetési kérelemmel egyidejűleg nem kerül teljes körűen igazolásra, hogy a projektben minimum 5 db non profit szervezet vett részt, ez esetben a támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

XI. Csatolandó mellékletek

Együttműködési megállapodás, ügyfél nyilatkozata.