PDF Letöltése
Total Page:16
File Type:pdf, Size:1020Kb
PRAE 2018/4. METSZETEK Kabai Lóránt verse 002 Ferentz Anna-Kata versei 003 G A bill G ent Biró Zsombor Aurél novellája GA 005 byűk Szegedi Eszter versei 014 Rékai Anett verse eelrendeződések 016 mmetszetek Zöllner Anna Júlia: A Törvény metaforája Mészöly Miklós Saulus és Spiró György Fogság című regényében 017 Nagy Eszteranna: A szexualitás nyelvi és vizuális reprezentációi kortárs populáris amerikai női előadóknál 064 Carlos Emilio novellája (Urbán Bálint fordítása) 096 Virna Teixeira novellája (Urbán Bálint fordítása) 101 Borbíró Aletta: Tapogatózás a káprázatban. Sirokai Mátyás A káprázatbeliekhez című prózaverskötete a Mátrix tükrében 105 Nyerges Gábor Ádám: „Jó vicc. Az életünk múlik rajta.” Orbán Ottó verses pályareflexiói Az alvó vulkán című kötetben 117 Molnár T. Eszter novellája 136 Debreczeny György verse 140 G A bill G ent Jahoda Sándor versei GA 141 byűk Harag Anita novellája 143 Kalapos Éva Veronika regényrészlete eelrendeződések 148 mmetszetek Kabai Lóránt hideg napok, hideg helyek, nem kelletek már senkinek, sötét hetek, sötét nevek, benneteket nem szeretlek, részeg éjek, részeg napok, elegem van, távozzatok! élni akar újra énem, nem eltűnni balfenéken, nem baszódni csöndben újra — átkozottként hazatérek. valaki más, nem én vagyok sziklaközöny tompa foglya, meggyűlölöm, elátkozom, lassan, szépen barátkozom. engedjem el, ami csak fáj, mint fej, szív, száj — de kornyikál: oly iszonyú, oly egyszerű, a mélye mély és keserű. elmegy a zaj, elmegy a füst, elmegy a víz, elmegy felhő; merre megyek, hová jutok, és az vajon hiú remény, hogy a végén életembe belebotlok? 02PRAE Ferentz Anna-Kata Szurok Megfagyás ellen pokróccal elég a fűtetlen váró, vadászház melege havat legelő őznek. Nem zárják be éjszakára, nem kell hazavinnem álló sorompójával együtt, Kabai Anna-Kata / Ferentz Lóránt csúszós peronommal együtt. A teherszállítók mindig a sorompó körül tolatnak, hogy legyen egy kis piros a télben. Rakományuk én vagyok, ragyogok. Minta-fekete. Jönnek már felmosni, bezárni, sózni a peront? PRAE03 Babér – Vigyázz, te nem leszel ilyen fess ötvenévesen – mondta, amikor még támadt, mert még akart egy kicsit. Előre-hátra járt a mutatóujja, sárga fogaival beleharapott a szavakba, és piros volt, mint bennem a harag. Hülyék lettünk mi hárman, hát csinált magának új gyerekeket. Jobban megérte, mint behúzott farokkal és velünk. Belőlük embereket fog faragni, ő jó apa, de nem nekünk. Amikor viszontláttam, éppen Szicíliából hozta a faragott családot és a narancsokat. Rohasztó meleg volt, de kizártam magam a kővárból, hogy vele aludjak egy lakókocsin, hogy néhány karöltéssel összevarrjam magunk – – ugyan mély a seb, de a vér összemos. Régebb, amikor ő nevetett, én féltem, de most együtt röhögtünk a vérfolyón – csak az igazságra volt időnk, semmi szebbre. Körülöttünk elburjánzottak a babérlevelek. Umbria tudta, hogy apám győzött a dühöm felett. 04PRAE Biró Zsombor Aurél Férfimodell ZsomborBiró Aurél Mintha dagadna a tégla a gyomrodban, olyan érzés, azt mondják. Gipsz és rozsliszt, meg cukor, müzlis tálban. Így nem szenvednek sokat, azt mondják. Anyám mérget akart használni, adtak volna ingyen a gyárban. De pont azért, mert megkért, döntöttem a gipsz mellett. Te jössz, fiam!kiabál a barlangjából. A számba harapok. Szigorú szabályok szerint játszunk, ha én adok mattot, kinyithatom az ablakokat néhány percig, ha ő, meg kell hallgatnom, mit olvasott ki a horoszkópomból. Összekeverem a gipszet és a cukrot, a tálba zuhan egy izzadságcsepp a homlokomról. Hogy baszná meg, szalad ki a számon. Anyám rikácsol, ne beszéljek úgy, mint Győző. A kurva Isten. Kiürítem a tálat, ha meg- éreznék rajta a szagom, hozzá se nyúlnának. Csattog anyám lábán a papucs, surrog a nappalit és a barlangját elválasztó gyöngyfüggöny. Feküdj vissza, mondom. Megengedte valaki, hogy tegezz? El fogok költözni, addig szívod a vérem. Hát a méreg? Nem hoztál, ugye? Hallom őket éjszaka, fiam! Ahogy futkosnak. Elrágják az ágylábakat, összekarmo- lásszák a tapétát, ráadásul büdösek. Dögszagú itt minden. Az nem miattuk van, akarom mondani, de visszanyelem. Lisztet szórok a tálba, viszket a tarkóm anyám tekintetétől. A mozaikdarabokat számolom a konyhapulton, félreöntöm a gipszet. Egy irányba ötven, a másikba huszonhat, hatszázötven fehér mozaik, ugyanennyi fekete. Itt fog ácsorogni mögöttem, míg meg nem töröm a csendet. Ő nem törheti meg, ez is szabály. Ötven és huszonhat között huszonnégy a különbség, az években mérve pont elég, hogy két ember ne értse egymást. Megoldom, anyám, mondom halkan. Csattogás, surrogás. Hallom, ahogy leül odabenn a sakktábla mellé. A patthelyzet számunkra ismeretlen fogalom, valamelyikünk mindig győz. Vizet lögybölök az arcomra, számba csorog az izzadság. Ami fontosabb: valamelyikünk mindig veszít. Eszi az ablakkilincset a rozsda, töredezik a keretről a gitt. Nem tudom, mikor nyitottam ki utoljára. A szemétkupac legaljáról ráncigálom elő a szerszámosládát. Zörög a spájz, de anyám kitartóan horkol. Lassan zárom a pincelakás ajtaját, így nem nyikorog. Fellépcsőzöm a hetedikre. A padláslakás üres, Kamilla késő estig egyetemen lesz. Azt mondta, tel- jesen ki fog purcanni, idén passzoljuk az évforduló-ünneplést. Azt mondta, amúgy is félelmetes szám a négyes, ajándékot se vegyek. De én reggel megláttam egy fürdőkádat a szemközti panel kapujában. Az egyik lába mozog, viszont a zománc sértetlen, nem PRAE05 értem, miért nem vitték el a cigányok. Felnőttajándék, erre Kamilla se húzhatja a szá- ját. Mint amikor rózsacsokrot kap. Amikor mosolyog, hogy örüljek, de a pupillája nem tágul ki. Hát most ki fog. Azt nem kell tudnia, hogy használt. Apám se mondta soha, honnan szedte anyám ajándékait. Mondjuk lehetett sejteni, használt dolgokat árult, ez volt a foglalkozása. Ruhákat, először, akkor ismerte meg anyámat. Vagyis minket: már terhes volt. Apunak kellett szólítsam, ő az igazi, mondták. Győző a neve, sokáig ennyit se tudtam. A mosdó sarkában hiányzik egy csempe a falról, ott van a hálózati vízvezeték vége. Betolom alá a kádat. Csíkokat húz a hátamra a veríték, pedig Kamilla állandóan a hidegről panaszkodik. Azt hiszi, nem működik a fűtés, dupla pulcsit húz, harisnyát a melegítő alá. A zokniját még alváshoz se veszi le. Valójában működik, csak titokban mindig letekerem. Azt hiszi, attól lesz otthonos egy lakás, ha telepakolják kacatokkal. Csupasz ez a hely, mint egy börtön, ismételgette, miután megtiltottam, hogy élénkvörösre mázolja a falakat. Csillogott a szeme, lelkesen magyarázta, hová teszi majd a polcokat, festményeket, bútorokat. Semmit sem engedtem az egészből, egyedül a pepitamintás padlót festettük át fehérre. Ágy, szekrény, asztal, évekig jól éreztem magam idefenn. De végül mégis ő nyert, lassan, észrevétlenül berendezte a lakást, hiába próbáltam megértet- ni vele, hogy vannak lyukak, amiket nem lehet betömni tárgyakkal. Ezt anyám se érti. Mostanra pont olyan zsúfolt a padláslakás, mint a barlangja. Mondjuk, ő sok mindent nem ért, sokáig azt se fogta fel, hogy aki huszonkétévesen gyereket szül, már nem lesz hi- vatásos modell, hiába tartja magát kondiban. Apám inkább ráhagyta, naná, bébi, celebet csinálunk belőled, amint megszedem magam, pár photoshoot, és irány nyugat, Milánó, Párizs, Barcelona, ott aztán ringathatod a segged. Tényleg megszedte magát, használt ruhák, később bútorok, autók. De anyám karrierje megrekedt az egészalakos Nivea rek- lámfotónál, amit gimnazista korában készítettek róla. Apám csinált ugyan néhány aktot, de azokat elvitte az első szakítás után. Nem bírja tovább, így mondta anyámnak, nem bírja ezt az ő sivár lelkivilágát, hogy kong a mellkasa az ürességtől, ha megkocogtatják, és oké, eddig nem volt gáz, de most már ráncosodik, és lógnak a mellei, és ömlik belőle a keserűség, és ő ezt a sok negatív energiát egyszerűen nem tudja tolerálni. Minek bőgni egy ilyen faszfej után, gondoltam akkor. A keserűség nem a génekben van, nem lehet megörökölni, gondolom most. Megpöckölöm a mellkasom, nem kong, csak fáj. Helyre- igazítom a kádat. Hozzá kell kötni egy vezetéket a vécélefolyóhoz, felszerelni a csaptele- pet a falra. Meg egy sampontartó rácsot a Nivea tubusoknak. Vizet lögybölök az arcomra, számba csorog az izzadság. Gipsz, rozsliszt, cukor. Há- rom tálat készítek. Te jössz, fiam!kiabál anyám. Látom magam előtt: bebugyolálva fek- szik az ágyon, dobol a táblán az ujjaival, remegnek a parasztok. Kézbe veszek egy tálat, a gyöngyfüggönyre pillantok. A barlangjába nem kell tenni, azt a dögök is elkerülik. Engem leszámítva apám járt odabent utoljára. Mindig visszamosolygott rám, mielőtt félrehajtotta a függönyt, ebből tudtam, most meg kell eresztenem magamnak a kádat. Fürdés közben a csempéket számoltam, a zubogás majdnem elnyomta anyám sóhajait. 06PRAE Az első szakítás után elmaradtak apám látogatásai, inkább hotelbe jártak. Meg terápi- ára, próbálták megtölteni az űrt anyám lelkében. A vécékagyló mögé helyezem az első müzlis tálat, ott vettem észre először az apró, kapszulaalakú szardarabokat. Félrenéztem a horoszkópodat! kiabál anyám. Három perccel korábban születtél! Apám ajándékokkal pótolta a szeretetet, estélyi ruhákat vett, hogy ne kelljen szégyenkeznie, ha vacsorázni viszi, műbőr karosszéket, hogy le lehessen ülni ebben a koszfészekben, húszezerforintos borotvát, hogy se szőrszálak, se pattanások ne legyenek a pinája körül. Nekem egyszer hozott egy embernagyságú plüssmedvét. Felvágtam a hasát, kikotortam belőle a textil- Biró ZsomborBiró Aurél cafatokat, a gyomrába rejtettem a vonatjegy-gyűjteményemet. Visszamegyek a konyhá- ba egy másik tálért, körbenézek, hová tehetném. A nappali sarkában rohad a tapéta, üres kartondobozok,