2009. FEBRUÁR 1

XVII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 2009. FEBRUÁR

Nagyböjt Gyarapszik Lelle Februárban a katolikus egyház elkezdi a felkészülést a húsvétra. A 40 napos böjt lemondás, áldozatvállalás. népesség: tavaly már 12. oldal több mint 5100-an éltek Balatonlellén. Hegyi kalandok Idén januárban is Hol volt, hol nem volt, Balatonlellén már négy gyermek is túl, még Magyarországon született. Három is túl egy mesebeli táj. kislány és egy kisfi ú. Ott tanultak síelni a lellei iskolások. Az első balatonlellei 8. oldal baba Horváth Heléna, aki a siófoki Portré: Lukács Sándor kórházban látta meg A színész-költő a Zenés Capuccino a napvilágot. (Az vendége volt. Több tucat fi lmben ország első csöppsége és színdarabban játszott, is somogyi. A hetesi idén lesz 62 éves. Bartek Milán a 14. oldal kaposvári kórházban született 0 óra 1 perckor a Himnusz alatt.) - Balatonlellén Tönkrement a 67-es út minden évben szinte ugyan-annyi, 30-40 Az ónos eső, az eső és a hó miatt több gyermek születik. száz kátyú keletkezett a 67-es úton. Több Érdekes, hogy a szakaszon 40-es táblákat is ki kellett Míg Somogy lakossága drasztikusan páratlan években kevesebb, a páro-sokban tenni. A szakemberek szerint az út teljes fogy, addig Balatonlelléé folyamatosan több – mutatja a statisztikát Juhász felújítására lenne szükség, de erre csak nő. Itt nem csökkent a születések szá- Erzsébet védőnő. Tavaly volt az első év, ígéret van, konkrét időpont nincs. Pedig ma, és sokan költöztek a városba a rend- amikor alig több mint 30 született, de az út gyorsforgalmivá alakítása után 20 szerváltás óta. ebből még semmilyen következtetést nem percre csökkenne az út autóval Lelle és lehet levonni. Kaposvár között, ami az idegenforgalom Somogyban, az ország többi megyéjéhez A védőnő hozzátette: ahogy Somogyban szempontjából is fontos lenne. hasonlóan drasztikusan fogy a népesség. 20 máshol, Lellén is egyre inkább 30 év fölött év alatt egy siófoknyi ember tűnt el. Most vállal gyereket a nők többsége. A január közepén jött esőzés megtette a 32 ezerrel élnek kevesebben a megyében, - Az anyagi biztonság megteremtése, a hatását a 67-es úton. Néhány nap alatt 10-15 mint 1990-ben. A születések száma pedig karrier mind olyan tényező, ami ehhez centi mély, helyenként méteres hosszúságú, 27 év alatt 60 százalékkal csökkent. Míg hozzájárul. Viszont tudni kell, hogy 30, életveszélyes kátyúk keletkeztek. A közút- a 70-es években átlagosan két gyermeket de leginkább 35 év fölött már fokozott kezelő először sebességkorlátozó táblákat, vállaltak a családok, ma csak egyet. A nők fi gyelmet kell fordítani a terhességre. majd lámpával felszerelt terelőtáblákat tett már szinte csak harminc fölött szülnek, és Egészséges ételeket kell enni, sok vitamint ki több szakaszon is. egyre több a meddő pár is. kell szedni, és kerülni kell a stresszt. – A kátyúkat folyamatosan próbáljuk A szakemberek szerint a népességfogyásnak A védőnők tapasztalata szerint egyébként megszüntetni, de az időjárás rendkívül súlyosak a következményei: egyre több a lellei nők közül is egyre többen esnek kedvez a gödrök kialakulásának, úgyhogy a nyugdíjas, és egyre kevesebb a dolgozó nehezen teherbe. nem tudunk annyi kátyút megszüntetni, ember. Ez pedig a társadalombiztosítási mint amennyi keletkezik – számolt be a rendszer összeomlásához vezethet. nehézségekről Fenyvesi László, a Magyar Balatonlellén a somogyi tendenciával ellen- Születések száma Balatonlellén Közút Kht. területi referense. tétben nem csökken, hanem nő a lakosság A szakember hozzátette: nemcsak a 67- száma. Az 1990-es népszámlálási adatok 1990. 40 2004. 43 esen, a 65-ös, a 61-es és a 68-as úton is szerint 4832-en éltek itt. A legutóbbi, 2001- 2000. 37 2005. 36 egymás után keletkeznek a kátyúk, és ott es népszámlálás szerint már 4935-en. Az 2001. 31 2006. 41 is dolgozniuk kell. Ezért a 67-esen csak a időszak alatt 505-en születtek, és 820-an 2002. 41 2007. 34 nagyobb, veszélyes gödröket javították ki. haltak meg. Viszont 418-an telepedtek le 2003. 32 2008. 33 (folytatás 2. oldalon) a városban. 2001-től is folyamatosan nő a

llelle_februar.inddelle_februar.indd 1 22009.02.16.009.02.16. 117:27:317:27:31 2 HIRDETÉS LELLEI ÚJSÁG 2009. FEBRUÁR KÖZÉLET 3

Folytatás 1. oldalról Ma és holnap - Ilyenkor ideiglenes, úgynevezett hideg-kátyúzást végzünk, csak tavasszal tudunk nekilátni a tartós javításnak, amikor beindulnak Olyan ismereteket adnak az érdeklődök megszorító intézkedésekkel kezdődött. a keverőtelepek – mondta Fenyvesi László. Ám mi is tudjuk, hogy számára a balatonlellei polgári esték Az emberek legnagyobb problémájáról a 67-es út – ahogy a megye többi főközlekedési útja – elöregedett, évek óta, amelyek elsősorban hazánkról, a forint gyengeségéről is szót ejtett, mely magyarságról, múltunkról és jövőnkről sok család számára megoldhatatlan így a tartós kátyúzás is csak ideig-óráig jelent megoldást. szólnak. A rendezvénysorozat idei első probléma lesz. Beszélt még a kistelepülések A valódi megoldás az lenne, ha új aszfaltréteget kapna a 67-es. összejövetelén Móring József Attila tartott aggasztó helyzetéről, a nyugdíjasokról, az Csakhogy a felújításra nincs konkrét időpont. Az út bővítésére és előadást „Magyarország ma és holnap” infl ációról valamint a születések számának a falvakat elkerülő szakaszok megépítésére elkészültek a tervek. címmel. A Somogy megyei 4-es számú elszomorító adatairól is. Móring József Ezek közül a kaposfüredi építése áprilisban elkezdődik. választókerület országgyűlési képviselője Attila elmondta: a helyzet megoldására - A beruházás során 3,8 kilométernyi 2-szer 1 sávos, és 1 nem először tartott előadást a polgári es- csak egy kiutat lát, ha előrehozott kilométernyi 2-szer 2 sávos aszfaltburkolatú utat építünk ki, téken, és nagy valószínűséggel ezután is lesz választásokat tartanak, és egy polgári a beruházás tartalmazza továbbá három darab körforgalmú lehetősége megosztani a gondolatait a lellei kormány kerül hatalomra. csomópont és kettő darab külön szintű kereszteződés közönséggel. A képviselő úr az előadását a megvalósítását is – tájékoztatott Fazakas Orsolya, a Nemzeti gazdasági válság köré építette fel, és hogy A következő előadás február 25-én lesz a Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője. a válság Magyarországon azért tetőzik Balatonlellei Művelődési Házban. A többi elkerülő szakaszt 2013-ra fejezik be, utoljára ezt ígérték a ilyen mértékben, mert a kormány évek óta Téma: polgármestereknek. elhibázott gazdaságpolitikát folytat. Az – Korábban 2010-et mondtak, most 2013. az új időpont, de már ország elvesztette a versenyképességét. A A magyarság és a magyar nyelv a ez sem biztos – mondta Kisfalusi András, polgármestere. gazdasági növekedés jelentős visszaesését szlovéniai Muravidéken Ha ez ilyen sokára lesz kész, úgy vélem, még az elkerülő is megemlítette, mely a válság előtt a Előadó: Dr. Bokor József szakaszok megépítése előtt fel kellene újítani a 67-es utat, mert már ezt a telet is alig bírja ki. Nálunk is sok lakó panaszkodik, hogy éjszaka arra ébrednek: a kamionok óriási robajjal hajtanak Tisztelt Egyesület Vezetők! bele a kátyúkba. A 67-es út felújítása és az elkerülő szakaszok megépítése után 20 Ezúton tájékoztatom, hogy a képviselő-testülettől átruházott percre csökkenne az út autóval Balatonlelle és Kaposvár között, hatáskörben 2009. márciusában dönt az Oktatási, Közművelődési ami az idegenforgalom szempontjából is fontos lenne, hiszen a és Idegenforgalmi, valamint a Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság a lakosság önszerveződő egyesületeinek idei megyeszékhelyről sok turista érkezik a városba nyáron. támogatásáról. Harangozó Éva Felhívom a fi gyelmét, hogy a képviselő-testület döntésének értelmében a támogatás igénylésének szabályai a következők:

1.) Csak azok az egyesületek részesülhetnek támogatásban, akik eleget tettek 2008. december 15-ig elszámolási kötelezettségüknek. 2.) A bizottságok a kérelmek mellé azt is pontosan kérik megjelölni, hogy az egyesület mire kívánja fordítani az elnyert pénzösszeget. Vizsgálni fogják, hogy a szervezet tevékenysége és meghatározott programja mennyiben szolgálja a város és polgárai érdekeit. Ezért kérem, hogy egyesületének múlt évi tevékenységéről is számoljon be kérelme mellékleteként.

A támogatási igényeket legkésőbb 2009. március 10-ig (kedd) kérjük a polgármesteri hivatalba eljuttatni Fárbás Tímea idegenforgalmi referenshez (Balatonlelle, Petőfi u. 2.).

Kérem a határidők pontos betartását!

Balatonlelle, 2009. február 10. Kenéz István polgármester

Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete soros ülését 2009. március 26-án (csütörtökön) 16, 00 órai kezdettel tartja a Városháza dísztermében, melyre tisztelettel várunk minden érdeklődőt. Főbb napirendi pontok: - Balatonlelle Város helyi építési szabályzatáról szóló 7/2005.(IV.29.) számú rendeletének módosítása. - ZÖLDFOK ZRT. 2008. évre vonatkozó közszolgáltatási beszámolójának tárgyalása. - Közterületi helyek pályáztatásra kerülő listájának megállapítása. - Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásról.

llelle_februar.inddelle_februar.indd 2-32-3 22009.02.16.009.02.16. 117:28:357:28:35 4 közélet LELLEI ÚJSÁG 2009. FEBRUÁR KÖZÉLET 5

Fásítás Balatonlellén Állattartási rendelet

Az önkormányzat régtől fogva minden november 30-ig megvalósult elültetést és év júniusának utolsó szombatjára üdü- az éveken át tartó gondozást illetően a BALATONLELLE Az állattartás közös szabályai lőhelyi fórumot hív össze. Ennek meg- VÜSz vállalása. VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK szervezésében a fürdőegyesület is rendre Mindezek ismeretében az önkormány- 3.§ részt vesz. zattal közösen 400 db – vérszilva, gömb nyilvánosság biztosítása érdekében Ezeken az összejöveteleken gyakorta akác, gömb kőris, díszcseresznye, díszal- hirdető- és emléktáblát kellett felállíttat- 2/2009. (I. 30). számú (1) Balatonlelle Város Önkormányzatának közigazgatási terü- elhangzott az a panasz, hogy a város ma, nyárfa, oszlopos juhar – fának az nunk. Ezeket ugyancsak a VÜSz készí- r e n d e l e t e letén állat, gazdasági haszonállat az állategészségügyi, állat- hosszú és forgalmas utcáinak egyikén, elnyerését céloztuk meg 3,1 millió Ft ér- tette és helyezte el előbbit a Rákóczi az állattartás rendjéről védelmi, közegészségügyi, építésügyi és környezetvédelmi a Köztársaság utcán kevés az árnyékot tékben sikerrel! utcai kerékpárút Vágóhíd utca utáni Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete jogszabályok betartásával és a lakosság nyugalmának zavarása nyújtó fa, aminek következtében forró szakaszán, utóbbit a Városháza bejárata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (zaj, bűz stb.) nélkül tartható. nyári napokon könnyen napszúrást lehet Elültetésük a következők szerint tör- melletti falon. Előbbin a pályázat meg- (1) bekezdésében, kapni. Ezt követően a fürdőegyesületnek tént: Köztársaság u. 136 db, Rákóczi u. nevezése, kezdési és befejezési határideje, továbbá a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 1.§ (2) Az állattartó köteles az állat tartására szolgáló létesítmény egy-két évben sikerült pályázat útján 135 db, a fi zető strand előtti parkban 5 a fi nanszírozó, a nemzeti kapcsolattartó (1) bekezdése és a16.§ (2) bekezdésében kapott felhatalmazás tisztaságát biztosítani, szükség szerint takarítani, fertőtle- facsemetékhez jutni. Az időközben felme- db, a hullámcsúszda mögött /a kerítésen és közreműködő szervezet neve látható, alapján az állattartás rendjének szabályozására az alábbi níteni, a káros rovarok és rágcsálók irtásáról rendszeresen rült igények alapján a Mátyás király utcába belül/ 5 db, az Y discoval szemben lévő utóbbin pedig a következő szöveg olvas- rendeletet alkotja: gondoskodni és az állattartásra vonatkozó jogszabályok is juttattunk ebből. Mindezek elültetése parkolóban 12 db, a busz állomáson 5 ható: Megvalósult az Izland, Liechtenstein rendelkezéseit folyamatosan betartani. a Városüzemeltetési Szervezet /VÜSz/ db, a Polgármesteri Hivatal mögött 2 és Norvégia által támogatott EGT Fi- közbejöttével valósult meg. Azonban ez db, Május 1. u. 21 db, Szt. László u. 10 nanszírozási Mechanizmuson és a Nor- Általános rendelkezések (3) Az állattartónak biztosítania kell, hogy az állattartással egyfelől korántsem bizonyult elegendőnek, db, Szt. Imre u. 15 db, Tompa Mihály u. 5 vég Finanszírozási Mechanizmuson ke- senkinek kárt ne okozhasson. másrészt pedig megszűnt ez a lehetőség. db, Jánoskert u. 10 db, Szövetség u. 10 db, resztül. 1.§ Természetesen az önkormányzat részéről Petőfi u. 14 db, Vágóhíd u. 15 db. Arra kérünk mindenkit: helyi lakosokat, (4) Az állattartó köteles gondoskodni állatának megfelelő már hosszabb ideje folyt fásítás a város üdülőtulajdonosokat, üdülővendégeket, (1) A rendeletet Balatonlelle Város Önkormányzatának tartásáról, takarmányozásáról és gondozásáról. Állata egész- számos utcájában az említett pályázati A pályázati kapcsolattartó támogatást felnőtteket, gyerekeket egyaránt érezzék közigazgatási területén alkalmazni kell: ségének megóvása érdekében köteles az állategészségügyi forrásból, melynek ugyancsak vége sza- közvetítő szervezet a Balatoni Integrációs sajátjuknak a frissen elültetett fákat /is/, a. minden olyan természetes személyre, valamint szervezetre, rendelkezéseket betartani és az állat megbetegedése esetén kadt. és Fejlesztési Ügynökség Kht, a nemzeti kísérjék fi gyelemmel azok megeredését, aki, illetőleg amely az állat tulajdonosa, továbbá, aki az állatorvos igénybevételéről gondoskodni. Így fokozott örömöt jelentett számunk- kapcsolattartó a támogatási forrást növekedését különös tekintettel arra, hogy állatot vagy az állatállományt gondozza, felügyeli, ra a múlt évben megjelent norvég alapú nyújtó alap a Nemzeti Felügyelet /NFÜ/ 7 állami szervezet 5 éven belül bármikor b. minden olyan ingatlanra, épületre és építményre, ahol (5) A lakás lebontása miatt vagy egyéb okból történő elköltözés környezetvédelmi pályázati hirdetmény, és az EGT Norvég Alap volt. E szervezetek helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálhatja kisüzemi állattartás folyik. esetén az állattartó köteles állatának elhelyezéséről gon- melyről részletesen a 2008. június havi emblémája: meglétüket, állapotukat. Szabálytalanság (2) A rendelet nem alkalmazható: cirkuszra, állatkiállításra, doskodni. Ha az állattartó az állatára nem tart igényt, Lellei Újságban adtunk hírt. Alapvető észlelése során vissza követelhetik a vágóhídra, engedéllyel működő állatfelvásárló telephelyre, köteles előzetes bejelentése alapján a felmerülő költségek kitétel volt, hogy csak – bizonyos feltéte- támogatást. A felmelegedéssel fokozódik lósport telepre, lovasiskola állattartására, nagy létszámú megtérítésével az állatnak gyepmesterrel történő elszállításáról lekkel rendelkező – társadalmi szervezet a fák jelentősége mindnyájunk számára. állattenyésztő és állattartó telepre, állatkórházra, gyepmesteri gondoskodni. /egyesület/ nyújthatott be pályázatot. A Ezért rendellenesség esetén kérjük an-nak telepre, állatkertre, vadaskertre, laboratóriumi kísérleti fürdőegyesület ezeknek a feltételeknek jelzését a Polgármesteri Hivatal titkár- állattartásra és a fegyveres testületek állattartására. (6) Az állatok elhelyezésére szolgáló épületet, építményt az erre mindenben megfelelt, azonban főleg a ságán az 554 931-es telefonon. vonatkozó országos és helyi építésügyi és környezetvédelmi megelőlegezés miatt elengedhetetlen A előírásoknak megfelelően lehet elhelyezni. volt az önkormányzat messzemenő Katus Lajos Értelmező rendelkezések támogatása, ezen túlmenően a 2008. a fürdőegyesület elnöke (7) Az állattartó köteles az állattartás során keletkezett trágya 2.§ jogszabályban előírt kezeléséről és rendszeres elszállíttatásáról (1) A rendelet alkalmazása szempontjából gazdasági haszon- gondoskodni. állatok: Állattartási övezetek a.) nagy gazdasági haszonállat: a ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, bivaly, 4.§ b.) közepes gazdasági haszonállat: sertés, juh, kecske, c.) kis gazdasági haszonállat: Balatonlelle Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2005. baromfi (tyúk, kacsa, liba, pulyka, gyöngytyúk, galamb), (IV.29.) számú önkormányzati rendeletet fi gyelembe véve a gazdasági célból tartott prémes állat (nutria, nyérc, ezüst a város közigazgatási területe a négy állattartási övezetre és kék róka, nyúl stb.), a gazdasági haszon céljával tartott osztódik: futómadár (emu, strucc), d.) méhek. I./ Üdülőházas és hétvégi házas üdülőterületként nyilvántartott területek övezete. (2) Kedvtelésből tartható állatok: Az övezetben gazdasági haszonállatok tartása tilos. az eb, a macska, továbbá a díszmadarak, díszhalak, kistestű rágcsálók (szíriai arany-hörcsög, tengerimalac stb.) II./ Kisvárosias és kertvárosias lakóterületek övezete. a.) kedvtelésből tartott állatok közül kutya és macska: egy (3) Nem minősül állattartásnak a családi szükségletek kielégítése lakóingatlanon 2-2 db tartható, valamint ezek vétlen vagy feldolgozás céljából vásárolt vagy beszállított állatok szaporulata 3 hónapos korig, legfeljebb egy hétig történő átmeneti tartása. b.) nagy haszonállat : ingatlanonként 2-2 db tartható és ezek szaporulata 3 hónapos korig, (4) Ebsétáltatás: c.) közepes haszonállat: ingatlanonként 3-3 db tartható és közterületen minden ebfajtának pórázon és a 30 cm ezek szaporulata 3 hónapos korig, marmagasságot meghaladó ebnek szájkosárral történő d.) kis haszonállat: ingatlanonként összesen legfeljebb 40 db vezetése. tartható.

llelle_februar.inddelle_februar.indd 4-54-5 22009.02.16.009.02.16. 117:28:547:28:54 6 KÖZÉLET LELLEI ÚJSÁG 2009. FEBRUÁR ÓVODA, ISKOLA 7

III./ Mezőgazdasági rendeltetésű külterületek övezete 7.§ Konfl iktuskezelő-tréning a Lellei Óvodában

A rendezési terv a külterületekre vonatkozó rendelkezéseinek A Balatonban és annak közvetlen vízbefolyásaiban ebet füröszteni A Lellei Óvoda a házigazdája annak a 30 óvodában a gyermekekkel – szülőkkel A tréning személyiségfejlesztő hatá- betartásával lehet haszonállatot tartani. tilos! órás konfl iktuskezelő-tréningnek, me- való együttműködés, vagyis az emberi sa kiemelkedő. Nő az empátiás kéz- lyet a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály kapcsolatok feltétele, hogy ezen eltérésekből ségünk, fejlődik konfl iktustűrő és megol- IV./ az 1-3 övezetben nem szereplő egyéb területeken ( Pedagógiai Főiskolai Kar Pedagógus- adódó konfl iktusokat hatékonyan tudjuk dóképességünk, kritikai érzékenységünk intézményterületek, közterület, forgalmi terület, stb.) az 8.§ továbbképző és Szolgáltató Intézete akkre- kezelni. és önismeretünk. állattartás tilos. ditáltatott. A tréningen személyes élmények felele- Tisztázzuk a helyzetet és közös megoldást Az egyéb kedvtelésből tartott állatok tartására az ebek tartására A tanfolyamon tíz óvoda / Balatonboglár, venítésével keresünk. A tréningen hallottak és ta- vonatkozó rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. Balatonszárszó, , Látrány, – elemezzük a pedagóguspálya jellegzetes pasztaltak megerősítik, színesítik a már Az ebtartás szabályai Kötcse, Bálványos, Zamárdi, Fonyód, Öreg- konfl iktusait, meglévő szakmaiságunkat. lak, Balatonlelle/ 16 óvodapedagógusa – feltárjuk a konfl iktusokkal kapcsolatos Ajánlom a programsorozatot minden- 5.§ 9.§ vesz részt. érzéseinket, gondolatainkat, kinek, hiszen szemléletváltáshoz, az em- – elemezzük a különböző magatartás- beri kapcsolatok sikeresebbé tételéhez (1) Az ebeket tulajdonosaik úgy kötelesek tartani, hogy azok (1) Az állatok tartására vonatkozó rendelkezések megszegése Miről is szól ez a programsorozat? mintákat, /asszertív, szubmisszív, ag- nyújt értékes segítséget. ne tudjanak elkóborolni, közterületre felügyelet nélkül estén a polgármester az állattartót a jogellenes állapot Mindennapi életünk során gyakran elő- resszív/ Stanné Malmos Tímea óvónő kijutni. megszüntetésére határidő megjelölésével felszólíthatja. fordulnak olyan helyzetek, melyekben – elemezzük a konfl iktushelyzetek meg- Az óvodának tett felajánlásokért köszö- céljaink, érdekeink ütköznek mások oldási stratégiáit, netet mondunk: Molnár Jenőnek, Antal (2) A ház, lakás, telep bejáratánál a harapós kutyára utaló (2) A Közterület-felügyelet gondoskodik az e rendeletben foglalt törekvéseivel. Az eredményes munka- – gyakoroljuk /játékosan/ a hatékony Györgynek, Eppli Péternek, Szabó Lajos- megfelelő fi gyelmeztető táblát kell szembetűnő módón szabályok betartásának ellenőrzéséről. végzés, a jó munkahelyi légkör, az konfl iktusmegoldást. nénak és családjuknak. elhelyezni.

(3) Bekerítetlen ingatlanon ebet szabadon tartani tilos. Az ebet Szabálysértési rendelkezések tartó köteles gondoskodni arról, hogy az eb tartási helyét, illetve az ingatlan határait ne hagyhassa el. 10.§ Rendhagyó kémia óra

(4) Ebet többlakásos épület erkélyén, folyosóján tartani tilos. (1) Szabálysértést követ el és harmincezer forintig terjedő Kémia órán az égésről és tűzoltásról nagy volt a füst, 6 megyéből kaptunk – Mindegyik fontos, egy sem hiányozhat. pénzbírsággal sújtható, aki e rendelet tanultunk. Egy igazi szakembertől segítséget. Jó autó és víz nélkül nem hatékony a (5) Közterületen, többlakásos lakóház folyosóján az ebet fajtára a.) 4.§-ának az állatok tartására, kérdeztem meg a tűzzel kapcsolatos Mekkora a szolgálat létszáma? munkánk, de jó szakember is kell!! való megkülönböztetés nélkül pórázzal a 30 cm-nél nagyobb b.) 5.§-7§-ainak az ebtartásra fontos, érdekes tudnivalókat, felkerestem – Jelenleg 4 fő, plusz a híradás. Hány fokig tűzálló a ruhájuk? marmagasságú ebet pedig szájkosárral is el kell látni. vonatkozó rendelkezéseit megszegi. Horváth Iván tűzoltót. Ön milyen szerepet tölt be a boglári – A ruha elvileg 3000 Kf/om2-ig tűzálló. állomáson, mi az Ön posztja? Milyen tanácsokkal látna el egy pályakezdő (6) Ha az eb valakit megharap tulajdonosa köteles az ebet (2) Az 1) bekezdésben meghatározott szabálysértés tetten ért Hogy történik a riasztás? – Parancsnokhelyettes vagyok, a katonai fi atalt? hatósági állatorvoshoz vinni, megvizsgáltatni és az arról elkövetőjét az ellenőrzésre felhatalmazott személy ötszáztól – Jelzéskor az ügyeletes rögzíti az adatokat. szolgálat teljesítése után kerültem ide, – Az elhivatottság és kitartás a szóló igazolást a sérelmet szenvedett személynek, illetve tízezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatja. A szolgálat parancsnoka értékeli a jelzést. ennek februárban volt 10 éve. legfontosabb. képviselőjének átadni. Meghatározza a riasztási fokozatot. Mikor határozta el, hogy tűzoltó lesz? Sok sikert kívánok a munkájukhoz, A szükséges (kémiai) szerek fajtáit, – Édesapám is tűzoltó, mindig láttam köszönöm az interjút. (7) Az állattartó köteles gondoskodni árról, hogy az eb Záró rendelkezés (gépjármű fecskendő, műszaki mentő, milyen felelősségteljes az ő munkája. Én – Örömmel tettem! Ne feledjék a a közterületet és a többlakásos ház közös használatú vízszállító, emelőkosár) szükséges-e. is segíteni szerettem volna neki, most számunkat: 105, és legyenek óvatosak. területét, helyiségeit ( gyalogjárda, sétány, park stb.) ne 11.§ Riasztások száma a 2008. évben? megtehetem, mert együtt dolgozunk. szennyezze. Az e területen keletkezett ürüléket az állattartó – 246 riasztás volt. Átlagosan évi 250 Melyek a legfontosabb felszerelések? Botos Glória 7.a köteles haladéktalanul eltávolítani. Ennek érdekében (1) Ez a rendelet 2009. február 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit riasztásunk van. közterületen tartózkodás során az eb tartója köteles az e a folyamatban lévő ügyekben alkalmazni kell. Egyidejűleg Milyen jellegűek az esetek? célra rendszeresített és alkalmas eszközöket (zacskó, lapát) hatályát veszti a köztisztaságról és környezetvédelemről szóló – 60%-a műszaki mentés volt. Például magánál tartani és az ellenőrzés esetén az arra jogosult 18/1996. (X.28.) számú önkormányzati rendelet és az azt veszélyes favágás, közúti baleset, mély- személynek bemutatni. módosító 15/1997.(XII.19.) számú önkormányzati rendelet és és magas mentés, vízkárok, avartüzek, a 9/2008. (V.30.) számú önkormányzati rendelet, továbbá a épületből való mentés. 6/2000. (III.30.) számú rendelet 3.§ és 4.§.-ai. Mit csinálnak Önök szabadidejükben? 6.§ – A tennivalókat napirendbe foglalva (2) Az állattartó, ha e rendelet 4.§-ában előírtnál több állatot tart, végezzük. Fél nyolctól reggelizünk, nyolctól a.) A gazdátlan, kóbor ebek befogásáról és a gyepmesteri telepre köteles azt 2010 március 31-napjáig a meghatározott létszámra délig elméleti, gyakorlati oktatások történő szállításáról – a Városüzemeltetési szervezethez tör- csökkenteni. vannak, aztán déltől megebédelünk. Egy ténő bejelentés után – a gyepmester gondoskodik. órától szerszámkarbantartást végzünk, (3) a polgármester a (2) bekezdésben meghatározott határidőt délután pedig az elmaradt foglalkozásokat b.) A befogott és a gyepmesteri telepre beszállított ebet – a tartási kérelemre évenként további egy-egy évvel meghosszabbíthatja, pótoljuk. Este hattól hétig van a vacsoraidő, költségek megtérítését követően – az igazolt tulajdonosa 14 ha az állattartó bizonyítja, hogy az állattartásból származó héttől este tízig pedig szabadidő. napon belül kiválthatja. A ki nem váltott ebbel a gyepmester jövedelem kiesése családja megélhetését veszélyezteti. Milyen égési sérüléseket láttak már el szabadon rendelkezhet (ivartalaníthatja, kutyamenhelynek eddig? átadhatja stb.). (4) A rendelet kihirdetéséről, annak a Polgármesteri Hivatal – Az égési sérülések különböző fokozatokat hirdetőtábláján történő közzétételével a jegyző köteles mutatnak például bőrpír, kicsi hólyagok, c.) Ha az eb tartását megtiltották, vagy az eb elpusztult, az eb gondoskodni. teljes hólyagosodás, szenesedés eltávolításáról a tulajdonosa köteles gondoskodni, ennek Melyek voltak a legkritikusabbak? elmaradása esetén ezt a feladatot hatósági rendelkezésre a Dr. Mandik Enikő Kenéz István – Bogláron égett a berek, nagy kiterjedésű tulajdonos költségére a gyepmester végzi el. jegyző polgármester tűz volt. Magas volt az égési hőmérséklet,

llelle_februar.inddelle_februar.indd 6-76-7 22009.02.16.009.02.16. 117:29:027:29:02 8 ISKOLA, SPORT LELLEI ÚJSÁG 2009. FEBRUÁR SPOR T 9

Sítábor 2009 Sakk hírek II. Kéthely Kupa Sakkverseny

Hol volt, hol nem volt, Balatonlellén is – mindenki nagyon jól síelt. A legnagyobb poén az volt, amikor… Az iskolai sakkbajnokság végeredménye: Felsős lányok: Ezen a versenyen Somogy megyéből in- túl, még Magyarországon is túl, ott volt a – elfértünk a szobában. – Gábor a hasát rázta, és úgy viselkedett, Alsós lányok: 1. Miseta Nóra dultak versenyzők négy korcsoportban. hóeséstől sokszor alig látszó mesebeli táj. mint egy szumós. 1. Kácsor Andrea 2. Molnár Janka Balatonlellét 10 tanuló képviselte. Itt tanultak iskolánk 6. osztályosai síelni, A legjobb élményem az volt, … – az erdőben ugrattunk, és fényképeztünk 2. Kristóf Beatrix 3. Skoff Titanilla, Katona Eszter „B” csoport (1998.01.01. után születettek): január 28. és február 1. között két daliás – amikor az erdőben és hosszú szlalomban a lányokkal. 3. Nyakas Viktória, Mester Boglárka Felsős fi úk: lányok: Miseta Nóra 1. helyezés herceg, Norbi és Laci bácsi vezényletével. is hibátlanul mentem. – kisodródtam, és spárgában estem el. Legjobb óvodás lány: 1. Bősze Balázs fi úk: Majoros Bálint 4. helyezés Präbichl – régi síelőinknek elég ezt a nevet – hogy le tudtam jönni az utolsó nap egy – kb. 4m-t estem, és elnevettem magam. Molnár Viktória 2. Szelle Máté „C” csoport (1994.01.01. után születettek): megemlíteni. Most már mi is – szülők, új pályán. – Fülöp bácsi eljátszott embereket. Alsós fi úk: 3. Kaszás Sándor, Nusser Károly fi úk: Mészáros Márton 2. helyezés pedagógusok, akik először jártunk ott – – első lettem a versenyen. – a felvonóra csak negyedszerre tudtam 1. Majoros Bálint Gratulálunk továbbá a következő részt- megértettük, miért. – síelhettem, és a felső ágyon aludhattam. felszállni az esések miatt. 2. Szabó Donát A gyerekeknek a következő megmérettetése vevőknek is: Katona Eszter, Kaszás Sándor, – hogy az erdőben nem estem el, amikor 3. Nusser Gyula a megyei diákolimpia lesz, melyre min- Nusser Gyula, Nusser Károly, Majoros Legyen itt meggyőzésül ez a néhány számítottam rá. A szobában akkor volt a legnagyobb Legjobb óvodás fi ú: denkinek eredményes felkészülést kí- Barnabás, Szabó Donát, Szász András, szemelvény a gyerekek tollából: – amikor a kanyarokat csináltuk. rendetlenség, amikor… Steiner Zsombor vánunk. Steiner Zsombor – amikor estefelé vicceltünk a fi úkkal. – megjöttünk a síelésből, és levettük a A sítáborban ez tetszett a legjobban: … ruhát, mindenki pakolt el a táskába, – hamar megtanultam síelni. Annak örültem a leginkább, hogy… mert minden elöl volt. – lehetett egy kicsit bulizni és sokat – a felvonóról csak első nap estem le. – kisöpörtünk az ágy alól. Diákolimpia síelni. – külön mentek a kezdők, a haladók pedig – pakolni próbáltunk. – a meredek dombok, az erdőben az Zsanett nénivel lehettek. A Lazac úszó iskola növendékei kiváló tonboglár IV. korcsoport ugratók. – nem csak a tanulópályán voltunk. Azért szerettem Norbi / Laci bácsit (az eredményeket értek el a Diák Olimpia – 100 m hát: 4. Bognár Denise, Bala- – 100 m mell: 4. Veréb Patrik ( Blelle ) – a síelés tetszett, még akkor is, amikor – együtt volt az osztály. oktatót), mert… Megyei Döntőjén. tonboglár – 100 m mell: 5. Göncző Dóra ( Bboglár ) elestem. – jó társaságba kerültem. – kedves volt, és sokat lehetett tanulni. Közöljük az 1-6. helyezéseket: – 100 m gyors: 5. Majoros Bence, Bala- – 4X50 m gyors váltó: 1. Balatonboglár- – együtt lehettünk a saját osztályunkkal – keveset estem. – megdicsért. II. korcsoport tonlelle Ferka Eszter, Göncző Dóra, Kiss Eliza, és az „A” -sokkal. – megtanultam síelni. – megértő, jó fej. – 50 m mell: 6. Göncző Kristóf, Bala- – 4X50 m gyors váltó: 4. Hont Attila, Verb Virág – eljöhettem, volt büfé, és nem estem ki a – sokat foglalkozott velünk, és önbizalmat tonboglár Jakabfi Szabolcs, Kerék Levente, Majoros V. korcsoport Azon lepődtem meg leginkább, hogy… felvonóból. adott. III. korcsoport Bence (Balatonlelle) – 4X50 m gyors váltó: 2. a siófoki Perczel – a tanulópálya milyen meredek. – senkinek nem lett komoly sérülése. – jó fej, kedves és segítőkész, tapasztalt – 50 m mell: 2. Happ Patrícia, Bala- 5. Jankovics Ádám, Jankovics Bálint, Mór Gimnázium tagjai között Veréb – Anna néni és lánya milyen jól síel. – nem volt nagy veszekedés. oktató volt. tonlelle Muca András, Szalay Szabolcs (Bala- Viktor (Balatonlelle) – ilyen jól fog menni. – 100 m gyors: 2. Bognár Denise, Bala- tonboglár) Cser Zsolt – néhányan mennyire rendetlenek és Azt szerettem volna, ha… Hálás köszönet a városvezetésnek a lusták. – még maradhattunk volna. támogatásért, Zsanett néninek és Fülöp – el tudtam aludni éjjelente. – a reggeli nem mindig ugyanaz, és lett bácsinak pedig a kiváló előkészítésért, – nem estem el sokszor. volna kakaó. felkészítésért és kíséretért. Az ő munkájuk Háziverseny – amikor kiestem a felvonóból, és ki – többet és jobban aludhattam volna. nélkül nem lehetett volna ilyen sikeres a akartam menni a pályára, olyan mély – fi nomabb lett volna az étel. tábor. volt a hó, hogy combig elsüllyedtem – sokkal több pályára mentünk volna. Tárnokiné Papp Szilvia benne, alig bírtam megmozdulni. – több időt vagyunk Präbichlben. és Gombos Filoména

December 14-én rendeztük meg a már hagyományos Lazac úszó fesztivált a balatonboglári Urányi János Sportcentrum uszodájában. Minden korosztály (óvodástól-középiskolásig) egy- aránt gyors-, mell- és hátúszásban mérte össze tudását. Nagyon jó hangulatban zajlott a verseny, teljesen megtöltöttük az uszoda területét. 70 gyermek vett részt a programban, szinte mindenki hozzátartozója jelen volt, hangosan bíztatva gyermekeiket. Min- den résztvevő oklevet kapott, szponzoraink támogatásának kö- szönhetően pedig, bőven jutott a versenyzőknek narancs, banán, üdítő, pogácsa. Következő háziversenyünk tavasszal lesz, amely reményeink szerint hasonlóan jól sikerül majd.

llelle_februar.inddelle_februar.indd 8-98-9 22009.02.16.009.02.16. 117:29:087:29:08 10 SPORT LELLEI ÚJSÁG 2009. FEBRUÁR SPOR T 11

A Kishegyi Lovasklub elmúlt 10 éve Gyógyító erő Tisztelt Olvasóim!

A Kishegyi Lovas Klub 1997 – ben már megtarthatták az első rajtengedély km-t utazott idáig. Október 11-én a lovas A reiki energia-gyógyászati és spirituális rendszert Dr. Gondolom Önök közül sokan találkoztak már „A titok” című alakult. A klubot Szabó Lajos és családja vizsgát a hajtóknak. Ebben az évben első klub azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy Mikao Usui fedezte fel és alapította a XX. század elején. könyvvel és fi lmmel – ha még nem, javaslom, hogy aki szeretne alapította. Először csak a család gyerekei alkalommal vállalták fel B kategóriás otthont adhattak a C kategóriás országos Fodor György reiki mester erről tartott előadást az életminőségén javítani, az pótolja, s jöjjenek, hallgassák meg az versenyeztek a klub színeiben, majd 3 napos verseny megrendezését, mely fogathajtó bajnokság döntőjének. A több Életmódváltás előadás-sorozaton január 29-én a Művelődési előadást, valamint vegyenek később egyre több versenyző csatlakozott nagy kihívás volt számukra mind munka éve szokásos évzáró klubnapot október Ház kistermében. A mester korábban informatikusként részt az azt követő beszélgetésen! a klubhoz. Ezt követően döntött a család a terén, mind anyagilag. Mivel ezen a 12-én tartották, melyre a környékbeli, a dolgozott, és materialista világnézete miatt nem gondolta, „A titok” az, hogy hogyan tu- lovas pálya megépítéséről. Az első versenyt versenyen négy napig több mint 100 lovat klub mellett legkitartóbb hajtók érkeztek, hogy egyszer hinni fog az energiákkal kapcsolatos távol- dunk tenni azon erők ellen, 1999-ben rendezték meg, az ekkor még kell elszállásolni, a lovas tanyán egy 25 és egy családias, jó hangulatú versenyen keleti gyógyításban. Ám amikor első alkalommal részt amik ebben az elbeszélésben csak félkész állapotú pályán, ahol hajtók férőhelyes nyári állást kellett építeni. A mérkőztek meg ismét egymással. vett a behangoláson, valami mégis megérintette, és azóta hatnak. Fogadják szeretettel és díjugratók versenyeztek. Azóta minden verseny nagyon jól sikerült, így a szervezők Az egyéni sikerek mellett se menjünk el az életét a Reiki tanulásának szentelte, olyannyira, hogy „A sátán találkozót tartott” évben megrendezésre kerül a Kishegyi úgy döntöttek, hogy ezen túl minden szó nélkül. A Kishegyi Lovas Klubban még Japánban is járt. 1997 óta pedig ennek a távol-keleti című írást! Márciusban Lévai Lovas találkozó, így az idei évben már a évben megrendezik a 3 napos versenyt is, versenyző Szabó Zoltán a múlt évben is gyógyítási módnak az oktatásával tölti minden idejét. Borbála „Tádé gyertyával az XI. verseny lesz. A találkozó keretein belül amennyiben meg lesz hozzá a kellő anyagi sikeresen szerepelt. Immár harmadik Budapesten élt, és az ottani körzeti orvosok rendszeresen egészségünkért” című előadására a szombati napon a díjugratók mérik össze forrás. Érzékeltetés gyanánt a 3 nap több alkalommal lett a Székesfehérvári fedeles küldték hozzá a hivatalosan gyógyíthatatlan betegeket, várunk mindenkit szeretettel: tudásukat, vasárnap pedig a „C” kategóriás mint 1.000.000 forintba kerül a klubnak. kupa bajnoka, második alaklommal B akik a reikinek köszönhetően épültek fel. Jó néhány évvel 26-án, csütörtökön 17 órakor a fogathajtók. Mindkét napra nagyon sok 2007-ben újabb fejlesztés történt a maraton kategóriában a Dél Dunántúli Régió ezelőtt költözött Balatonlellére, mert a fővárosi levegő művelődési házban. versenyző nevez, a díjugratáson előfordult, akadály pályán, valamint még egy 25 bajnoka. Ugyanebben a bajnokságban túlságosan káros volt a gyerekeinek. Így most itt szeretné Köszönöm megtisztelő érdeklő- hogy 150 start volt, a fogathajtáson pedig férőhelyes nyári állás épült. a Szabó Zoltán- Prikkel Péter- Dörögdi átadni minden tudását, ezért az előadáson nemcsak mesélt désüket! már 58 fogat is állt rajthoz. 2008 volt a legsikeresebb év a Kishegyi Lovas István összeállítású csapatnak is sikerült róla, hanem aki akarta, a gyakorlatban is kipróbálhatta a Ölbei Emília 2005-ig minden év őszén Lelle kupa Klub életében. Januárban 5. alkalommal megvédeni 2007-es első helyét. gyógyítás élményét. 70/378-86-34 fogathajtó versenyt rendeztek a „C” rendeztek lovas bált, ami nagyon jól 2009 –ben sem kell a lovak szerelmeseinek kategóriás hajtóknak. Az említett évben sikerült. Áprilisban a Lovas Szövetség nélkülöznie, mi sem bizonyítja jobban, azonban nagy változások történtek a lovas vizsgáztató bizottsága előtt 40 hajtó tett mint hogy idén is számos versenyre klub életében, ugyanis tavasszal munkába rajtengedély vizsgát a klub pályáján. kerül majd sor. Június 27-28-án kerül A Sátán találkozót tartott kezdtek a klubtagok, így őszre elkészült a Júniusban a Kishegyi Lovastalálkozón megrendezésre a Kishegyi Lovastalálkozó, maraton pálya. Nekik köszönhetően tehát, a fogathajtók immár a régiós bajnokság majd július 31, aug. 1-én és 2-án a B (Olvasd el, még ha túl elfoglalt vagy is; vissza őket attól, hogy időt töltsenek a eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a az utolsó Lelle kupa fogathajtó versenyen pontjaiért is versenghettek. Az augusztusi kategóriás országos bajnoki forduló. különösen akkor, ha túl elfoglalt vagy!) gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését. már egy próba versenyt is megtarthattak 3 napos B kategóriás versenyt a Magyar A szervezők ezúton is szeretnék hullanak, az otthonaik hamarosan többé Adj neki húsvéti nyuszit, így nem fognak a környékbeli hajtók közt maraton Lovas szövetség a B kategóriás országos megköszönni mind a versenyzőknek, A Sátán összehívta a démonokat a világ nem lesznek biztonságos menedékek beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és versenyszámban. bajnokság egyik pontszerző fordulójának nézőknek és a támogatóknak is, hogy minden tájáról. A megnyitó beszédében a munka nyomása alól! Stimuláljátok a halál feletti hatalmáról. Még ha el is 2006-ban akkreditáltatták a lovas pályát a jelölte ki. Ezáltal sok új versenyző is mellettük álltak ebben a 10 évben, és ezt mondta: túl az agyukat, hogy ne legyen képesek utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy Magyar Lovas Szövetségnél, így tavasszal érkezett, a legtávolabbról jött fogat 500 reméljük ezentúl is számíthatnak rájuk. „Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket meghallani azt a halk, szelíd hangot. hajszolják ott is túl magukat... Hogy attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek. túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek Öregfi úk fociztak a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Hogy hagyják bekapcsolva a tévét, a természetbe, és Isten teremtményeit Még csak attól sem tarthatjuk vissza videót, CD lejátszót és a számítógépet csodálják. Küldd el őket inkább vi- Magyarországon a téli hónapokban megáll Fonyód-Balatonkeresztúr 1:1 Balatonlelle- 3:0 őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot az otthonaikban folyamatosan, és gon- dámparkokba, sporteseményekre, szín- az élet a nagypályás labdarúgásban, hi- Balatonszárszó- 1:3 Balatonszemes-Lengyeltóti 1:2 alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha doskodjatok arról, hogy minden üzletben darabokra, koncertekre és moziba. szen a pályák ilyenkor alkalmatlanná vál- Balatonkeresztúr-Balatoni Vasas 2:1 NL Kereskedés-Tab 3:1 egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot és étteremben a világon nem biblikus Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, nak a sportolásra. Az összes labdarúgó baj- Balatonboglár-Fonyód 1:2 NL Kereskedés-Visz 2:3 Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra nokság szünetel, beleértve a KÉK-TÓ Vill- Marcali-Somogyaszaló. 2:2 Balatonszemes-Balatonlelle 4:7 Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek bezsúfolódik az agyukba, és megtöri a mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak Master Öregfi úk bajnokságot is. Ilyenkor a Balatonszárszó-Fonyód 5:2 Lengyeltóti-Tab 4:2 istentiszteleteikre, engedjétek, hogy kapcsolatot Krisztussal. Töltsétek fel a távozni. Zsúfoljátok tele az életüket sok jó csapatok a településeik saját városi terem- Balatonboglár-Balatonkeresztúr 0:5 Balatonlelle-NL Kereskedés 0:0 magukhoz vegyék az úrvacsorát, de dohányzóasztalokat magazinokkal és kifogással, hogy ne legyen idejük keresni bajnokságainak küzdelmeiben vesznek Marcali-Balatoni Vasas 4:1 lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját részt, hogy formában tartsák magukat. De Somogyaszaló- Balatonszárszó 1:1 Mindkét csoportból az első két együttes legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot a híreket 24 órán keresztül. Törjetek erejükből fognak dolgozni, fel fogják a bajnokság tavaszi szezonjának kezdete Fonyód-Marcali jutott tovább, majd ezután következett alakítsanak ki Jézus Krisztussal.” „Ezt be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. áldozni az egészségüket és a családjukat előtt, február közepén közösen hangolnak Balatoni Vasas-Balatonboglár 1:2 a keresztbe játék, a csoportgyőztesek a akarom tenni”, mondta a Sátán. „Eltéríteni Árasszátok el az e-mail postafi ókjaikat egy elég jó cél érdekében. Működni fog! a folytatásra, a KÉK-TÓ Öregfi úk terem- Balatonkeresztúr-Marcali 1:1 másik csoport másodikjaival küzdöttek. őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot szeméttel, katalógusokkal, amikből online Működni fog! Mekkora terv volt! labdarúgó keretén belül, melyet most Balatoni Vasas-Balatonszárszó 4:2 Ezután a vesztesek a bronzmeccsel vi- a Megváltójukkal, és fenntartsák ezt az lehet rendelni, sorsolásos játékokkal, A démonok buzgón indultak teljesíteni már hagyományosan az új balatonboglári Fonyód-Somogyaszaló 1:1 gasztalódhattak, míg a győztesek az 1. éltető kapcsolatot egész napon át!” mindenféle hírlevéllel és promóciós in- a megbízatásukat, hogy a keresztények sportcsarnokban rendeznek. A február Balatonszárszó-Balatonkeresztúr 0:3 helyért játszottak. „Hogyan tegyük ezt?” – kiabálták a gyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal minél kevesebb időt hagyjanak Istenre 14-én megrendezett boglári tornán 13 Marcali-Balatonboglár 1:1 démonjai. és hiú reménnyel. Tetessetek sovány, és a családjaikra szerte a világon, hogy csapat tette tiszteletét, a szervezők két Somogyaszaló-Balatoni Vasas 2:4 A2-B1: „Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival, gyönyörű modelleket a magazinokba a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás csoportot alakítottak ki az A csoportban. Lengyeltóti-Balatonkeresztúr 0:4 és találjatok ki számtalan cselt, amikkel és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb Nagypályás bajnokságba páratlan helyet B csoport eredmények: A1-B2: lefoglalhatjátok a gondolkodásukat”, – hogy a külső szépség a fontos, és aztán idejük maradjon arra, hogy meséljenek elfoglaló csapatai kerültek, míg a B-be a Tab-Visz 3:0 Balatonlelle-Marcali 1:4 válaszolta ő. Kísértsétek őket arra, hogy elégedetlenekké váljanak a feleségükkel. másoknak arról, hogy Jézus hatalma páros helyen telelők kaptak besorolást. NL Kereskedés-Balatonszemes 1:1 költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek Tartsátok fáradtan a feleségeket olyan- hogyan változtatta meg az életüket. Azt Balatonlelle-Tab 2:1 3.helyért: kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek köl- nyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e A csoport eredmények: Visz-Lengyeltóti 2:2 Lengyeltóti-Balatonlelle 0:6 csön. Győzzétek meg a feleségeket, hogy férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem a Sátán ebben a cselben? Döntsd el te Balatonboglár-Balatonszárszó 0:2 Tab-Balatonszemes 4:1 dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, adják meg a férjüknek azt a szeretetet, magad! Balatonkeresztúr-Somogyaszaló 2:0 Lengyeltóti-Balatonlelle 1:2 Döntő: hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, amire szüksége van, hamarosan máshol Az „elfoglalt” (angolul: BUSY) azt jelenti: Balatoni Vasas-Fonyód 6:1 Visz-Balatonszemes 3:1 B a l a t o n k e r e s z t ú r-M a r c a l i 3 : 3 b ü nt e t ő k k e l 10-12 órát egy nap, így megengedhetik fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja Sátán rabigája alatt lenni? (B-eing U-nder Somogyaszaló-Balatonboglár1:3 Lengyeltóti-NL Kereskedés 3:1 2:0 a Balatonkeresztúrnak maguknak az üres életformát. Tartsátok a családokat! Adj nekik télapót, hogy S-atan’s Y-oke)

llelle_februar.inddelle_februar.indd 10-1110-11 22009.02.16.009.02.16. 117:29:457:29:45 12 VALLÁS ÉS KULTÚRA LELLEI ÚJSÁG 2009. FEBRUÁR HELYTÖRTÉN ET 13

Nagyböjt Bevezető

Februárban a Katolikus Anyaszentegyház egy meghatározott cél érdekében saját küldetése, kötelessége. Az üdvösséghez Aki múltját nem tiszteli annak jövője sem embereket, mert nem tanítottuk meg őket már Szent István előtt keresztény templom megkezdi felkészülését a húsvétra. kényelméről. Lemond ételekről, bizonyos ugyanakkor elengedhetetlen a bűnbánat. leend – mondja az ismert, de nem eléggé szeretni ezt a várost. Hogy úgy nézzenek állott, melynek pár köve ma is megvan, Húsvétkor ünnepeljük a mi Urunk esetekben drasztikusan csökkentve an- A böjt a bűnbánat egyik formája, a test komolyan vett mondás. vissza Lellére, mint a hazájukra. Nincsen csak elfelejtettük, hogy az, pedig nap mint Jézus Krisztus kereszthalálát és a ha- nak mennyiségét. Megfosztja önmagát imádsága. A lélek imádkozik, kifejezi Sajnos, ahogy az ország sem eléggé, úgy identitástudatuk, vagyis nem kötődnek nap elmegyünk mellette. Megnézni a Rác lálból való dicsőséges feltámadását. bizonyos örömöktől. Áldozatot hoz. hódolatát Istennek, az ő Teremtőjének szűkebb pátriánk, Balatonlelle sem veszi ehhez a helyhez, ahova születtek, ahol fát, mely alatt Jelasics bán granicsárjai Erre a misztériumra kell felkészülnie Áldozatot hozni annyi, mint szen- és Megváltójának, a test pedig lemond, a fenti intést eléggé komolyan. Pedig felnőttek, mert nem tanítottuk meg büsz- nyugszanak, akiket a város Nemzetőrei minden hívőnek, hogy „méltóképpen vedést, kényelmetlenséget elviselni, megvonja magától az ételt. De a léleknek városunk története, messzi időkbe vezet, kének lenni a helyre, ami az övék. Mert vertek ki, mert rabolni akartak. ünnepelhessük az Úr szent titkait!” önként vállalni egy cél érdekében. Az éppúgy kell böjtölnie! A lélektől is meg és olyan pillanatokkal áldott meg bennünk nem tudnak róla semmit. Van miről mesélni, és meg lehetne mu- A nagyböjt latin neve: Qudragesima is áldozatvállalásnak persze csak akkor van kell vonni minden fölösleges és káros a sors, amikor az ország történetének Az iskolában jól felszerelt Európa tan- tatni azokat a kincseket, amik most mú- azt jelenti negyvened, azaz 40 napos böjt. értéke, ha az a cél jó. Nemcsak szubjektív szokást, hajlamot. Ilyenek a megszólások, kerekén lökhettünk egyet. Nem nagyot, terem van. Itt jól megtanulják a holland zeumok raktáraiban porosodnak, pedig Az Egyház ezzel Jézus Krisztus példáját jó, hanem objektív jó is. Azok, akinek káromkodások, veszekedések, az irigység, de kevesen vagyunk, s lélekszámunkhoz népviselet speciális darabjait, a szász éte- többet mesélnének a történelemről, mint követi, aki szintén 40 napig böjtölt a a pénz az istenük, azok is tudnak ugyan és a sort még hosszan lehetne folytatni. képest látványosat. Olyant, hogy arra lek elkészítésének fortélyait, eléneklik a száz jól megszerkesztett tankönyv. pusztában. (Lk 4,1 köv.) A nagyböjt áldozatot hozni, például objektíve sokat A két – természetéből adódó – különféle büszkék lehetünk, ami a mienk, mert itt dalt Avignon hídjáról, elsajátítják az Ír Kár, hogy eddig csak ígéreteket, és ba- hamvazószerdával veszi kezdetét ezért dolgoznak, keveset pihennek, de a pénz böjtből lesz egy kifejezve, az ember test és történt. sztepptáncot és még számtalan biztosan rátságos vállveregetéseket kaptam ezért is a latin neve Caput ieiunii – a böjt feje. harácsolása objektíve nem jó, mert a pénz lélek. Szép időket értünk meg, amit elme- nagyon fontos dolgot Európa népeiről. a buta ötletért, pedig nem lenne olyan Hamvazószerdán a pap szentelt hamut megszerzése nem lehet objektív érték, Jézus beszél is a böjt érdemszerző sélhetnénk gyermekeinknek. De milyen szép lenne, ha mellette váro- haszontalan. hint a hamvazkodó fejére, a következő pusztán eszköz. Tud áldozatot hozni az értelméről, amikor a tanítványok meg- Kellene. Mert észrevették? Alig vannak sunk is kapna egy kis helyet, ahol évente Mert azt gondolom, már gyermekkorban el szavak kíséretében: „Emlékezzél ember, is, aki azért nem eszik bizonyos ételeket próbáltak egy Ördögtől megszállott fi atalok. Ijesztően kevés a gyerek. Le- egy – két alkalommal mesélni lehetne kell kezdeni felszedni azokat a morzsákat, por vagy, és visszatérsz a porba, amelyből vagy csak nagyon keveset, hogy tetsszen gyermeket megszabadítani, de nekik érettségiznek, tanulnak esetleg még va- Lelle múltjáról. Mert csak az élvezi az ide- amiből aztán megtanulja az a kis ember vétettél.” Elfogadjuk, és nem felejtjük, önmagának és környezetének. Ha csak nem sikerült, s megkérdezték: „Mi miért lamit, és aztán soha többé nem jönnek gen népek furcsaságait, aki ismeri saját azt, hogy mi az, hogy hazaszeretet. földi életünknek nemcsak kezdete van, ezért nem eszik, az nem böjt, s ha túlzásba nem tudtuk kiűzni?” „Ez a fajta nem ki vissza. Nem őket akarom bántani. Oko- hazájának történetét, szokásait. Már ha még nem kopott el ez a szó de vége is lesz. S tudatában vagyunk viszi, a hiúság bűnébe esik, tehát ez sem másként, csak imádság és böjt hatására.” sabbak, pontosabban sokkal gyakorla- Ami igen csak mozgalmas és érdekes teljesen. annak is, hogy életünk végén számadással lehet objektív jó, szubjektív módon persze (Mk 9,28b-29). Ima és böjt, amely Istenhez tiasabbak ők minálunk, tudják ők mit volt. El lehet mesélni, hogy miért pont ott * tartozunk a minket alkotó Istennek. neki jó lesz, hiszen mindenki megcsodálja, vezet. miért tesznek. S be kell ismernem még vezet a Petőfi utca ahol, s hogy azon római De nem dohogni akarok. Lelle múltjáról Majd folytatódik a böjt 40 napon keresztül. milyen jól néz ki. Ezek a hibák a testet az „A keresztről szóló tanítás azoknak, akik szerencsések lehetünk, ha csak vala-mi légionáriusok taposták egykor a port, szeretnék mesélni, amit szóban olykor Ebben a 40 napban a vasárnapok nincsenek evilági örömöket állítják a középpontba. elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, nagyváros szívja fel őket, s nem mennek vagy később Szent László lovagjai, csak megteszek, most leírnám őket, mert az benne, hiszen az Egyház vasárnap soha A keresztény böjt azonban távolról sem akik üdvözülünk, Isten ereje.” (I. Kor világgá valahova megtűrt bérrabszolgá- akkor még nem ez volt a neve. Hogy régi utóbbi években, az autópálya építése során sem böjtölt. A vasárnap mindig ünnep, a ez. Itt a lélek, az Isten áll a középpontban. 1,18) nak. iskolánkban történelmi neveket viselő több új, és fontos információval lettünk feltámadás ünnepe. A lélek üdvössége a cél. Ez a cél objektív Nem is akarom morgolódásommal őket családok élték napjaikat, és mekkora cso- gazdagabbak. A böjtölés során az ember önként lemond jó, hiszen ez minden ember eredendő Németh Norbert bántani, biztosan oka van az elván- da, hogy az épület ma is régi szép arcát Ligeti Gábor dorlásuknak. Magunkat szidom, meglett mutatja. Átsétálni a templomhoz, ami alatt (folytatása következik) Szent Cirill és Metód a hónap szentjei Február 14-én üli az Anyaszentegyház Metód térítő tevékenységét a Balatonnál. indokkal, hogy beleavatkozott püspöksége A balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár, valamint Szent Cirill és Metód ünnepét. Cirill Nézzük ezt a térítői munkát! A népvándorlás joghatóságába, elfogatta, majd két és fél – eredeti neve Konstantin – és Metód – után letelepült szláv törzsek megalkották éven át fogva tartotta. Csak VIII. János a Kapoli Múzeum és Galéria nyílt fotó-pályázatot hirdet: eredeti neve Mihály lehetett – testvérek a Morva Birodalmat, akik ugyan készek pápa parancsára engedik el. Metód 885. voltak. voltak a kereszténység felvételére, de virágvasárnapján halt meg. Lellén különösen is fontos megemlé- nem akartak nyugati misszionáriusokat, 1100 évvel később, 1985-ben II. János „Balatonlelle és környéke, ahogyan mi látjuk keznünk e két szentről, hiszen minden hogy ne kerüljenek politikai függésbe. A Pál pápa a Slavorum apostoli kezdetű okunk megvan arra, hogy nagy biz- bizánci kereszténység – amely ekkor még enciklikájában emlékezett meg evangeli- címmel tonsággal jelenthessük ki: Szent Cirill csak liturgiájában különült el – megfelelő zációs tevékenységükről. és Metód megfordultak Lellén, mi több volt számukra. 1980. dec. 31-én Egregiae virtutis kezdetű A pályázaton részt vehet bárki, korra és nemre való tekintet nélkül, maximum 4 db színes, vagy fekete-fehér előhívott hozzájuk köthető a Szent Kelemen bazilika A testvérpár ugyan görög anyanyelvű volt, apostoli írásában Szent Cirillt és Metódot fotográfi ával. A pályázat képeivel szeretnénk bizonyítani, hogy a Balaton nem csak fürdőzésre alkalmas, hanem szépsége megvalósulása is. de gyermekkoruk óta beszélték a szláv Európa társ-védőszentjeivé nyilvánította. egyedülálló: nem csak két hónapig tarthat számot az érdeklődésre. Szeretnénk viszontlátni az őszi nap fényeit a vízen, a De ne fussunk ennyire előre. Apjuk, nyelvet is. Cirill tanulmányait kamatoztatta Végül, hogy mit is jelent nekünk több befagyott jég alkotta csodákat, és a tavaszi kikelet színeit, a teremtett világ csodáit. A kollekciót a nyári hónapokban, méltó akit Leónak hívtak, hivatalnok volt a is, amikor a görög szövegeket lefordította, mint 1100 év távlatából e két jeles férfi ú, s körülmények között állítjuk ki, hogy lássa az idelátogató: miről marad le, a nyár elmúltával. Hogy megmutassuk neki: még a császári udvarban. Cirill tanulmányait s megalkotta a glagolita ábécét, mely a róla az ő tevékenységük, annak bemutatására legzordabb mínuszokban is érdemes ideruccanni, akár egy vasárnapi ebédre, és egy kellemes sétára. Mutassuk meg, hogy a szülővárosában Tesszalonikiben, majd elnevezett cirill ábécé ősi formája volt. II. János Pál pápa Salvorum apostoli Balaton, a környező dombok nem csak két hónapig vannak itt. Konstantinápolyban végezte. Nemcsak Ezzel népnyelvűvé tette a szlávok számára enciklikájából vett idézettel felelnék: tanult, de tanított is. Tudásáért kiérdemelte a liturgiát, amit sokan elleneztek ugyan, de „Cirill és Metód összekötő kapocs, szellemi A pályázati kollekciót zsűri bírálja el, a legjobb alkotások készítői jutalomban részesülnek. Az alkotásokból rendezett kiállítás a „Filozófus” címet. 858. körül befejezi II. Adorján pápa jóváhagyta a szláv nyelvű híd a keleti és nyugati hagyomány között, július–augusztus-szeptember hónapban lesz látható a Városi Könyvtárban. a tanítást és kolostorba vonul, követve liturgiát. Cirill Rómában megbetegedett melyek az egyetlen Egyház egységes ha- A képek ideális mérete A4 méretű (21x29cm). testvére példáját. 860-ban jutnak el a Krím- és 869. február 14-én meghalt. Testét a San gyományában futnak össze. Ők a keleti A képek leadása 2009. május 15-30-ig, a Kapoli Múzeumban történik (Balatonlelle, Kossuth L. u. 35.). A beadott képeket félszigetre, ahol megtalálják római Szent Clemente di Roma bazilikában helyezték és nyugati testvéregyházak ökumenikus megtartjuk, a Múzeum tematikus anyagaként archiváljuk. Kelemen pápa maradványait. Ezeket az el. E templom körvonalai jelennek meg törekvéseinek példaképei és szószólói, ereklyéket továbbvitték Rómába, s átadták templomunk oltármozaikján. hogy imában és párbeszédben ismét meg- További részletek felől érdeklődni a Művelődési Házban lehet (Tel: 85/554-128). a pápának. Ez volt az az út, amely Lellére Metódot Rómában püspökké szentelték találjuk a látható egységet, a tökéletes és hozhatta őket, hiszen pontosan tudjuk, és Pannónia érsekévé nevezték ki, mely- mindent átfogó egységet amely se nem Sok sikeres fotótémát kívánnak a szervezők! hogy Lellén haladt el a Had út, vagy más nek Sirmium (Szávaszentdemeter) lett felszívódás, se nem beolvadás. Az egység néven római út, amely a kor legfontosabb a központja, továbbá mint szentszéki találkozás igazságban és szeretetben: Isten Balatonlelle, 2009. február közlekedési folyosója volt. Az egyetemes legátus tevékenykedett a szlávok között. Lelkének ajándéka.” egyháztörténet tényként írja le Cirill és Ennek ellenére a salzburgi püspök azzal az Németh Norbert

llelle_februar.inddelle_februar.indd 12-1312-13 22009.02.16.009.02.16. 117:29:507:29:50 14 PORTRÉ ÉS KULTÚRA LELLEI ÚJSÁG 2009. FEBRUÁR KÖZÉRDEKŰ 15

Lukács Sándor Balatonlellén A Zenés Cappucino munkakörben. Itt cseperedtem fel én is, a megszűnni a hangzavar, és néhány perc már 6 éve működik helyi iskolában, és itt kezdődött minden. múlva már mindenki csendben fi gyelt. Én településünkön, és Kilenc éves koromban olvasás órán a heteken keresztül olyan büszke voltam arra, az idén új helyszínre tanárnő Móra Ferenc A Kincskereső hogy le tudtam kötni az osztálytársaimat. költözött, az Albat- Kisködmönt olvasta fel éppen, mígnem Ez az élmény volt az, ami meggyőződésem rosz étterembe. A egyszer csak megjelent a plebejus, hogy szerint elindított a színészi pályán. És attól produkció házigaz- hivatja az igazgató. Ekkor a tanárnő kezdve folyamatosan jártam önképző dája továbbra is So- engem a kis Lukács Sándort kért fel, hogy körbe és diákszínkörbe, de a legfontosabb: mogyvári László. Az a mai napig hálás vagyok a sorsnak, idei első vendég Lukács hogy mindig kiváló magyar tanároknál Sándor színészművész tanulhattam. volt. A művész úr már karácsonykor is Munkácsi Mihály járt volna településünkön, a Sotto Voce énekegyüttes karácsonyi estjére volt hiva- Lukács Sándor 1947. július 21-én született talos, de elfoglaltsága miatt akkor nem Miskolcon. A SzAk elvégzése után 1972- tudott eljönni. Most az is kiderült, hogy ben a Vígszínházhoz szerződött, melynek miért. A színházi munka ugyanis leköti azóta is tagja. Klasszikus és modern minden idejét. A Vígszínházban, a Pesti darabokban hiteles jellemábrázolást nyújt, Színházban és a Játékszínben játszik, ösz- számos fi lmben és tévéjátékban szerepelt. szesen hét darabban is szerepel. Jászai Mari-díjas (1978), Érdemes Művész A másfél órás előadáson jó néhány témáról (1990). F.Sz. Dávid (Rabe: Bot és gitár); esett szó. A színház, a tv, a költészet és a Lukács Sándor a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok Luzsin (Dosztojevszkij–Ljubimov: Bűn magánélet, egyszóval maga Lukács Sándor című előadásban. Forrás: PORT.hu/Perjéssy Gábor és bűnhődés); Lippai Géza (Csurka I.: volt a téma. A beszélgetésből kiragadtam Házmestersirató); XIV. Lajos (Bulgakov: a számomra legkedvesebb részt, hogy folytassam a novella felolvasását. Egy fi ú Őfelsége komédiása); Vojnyicev (Csehov: hogyan is lett a kis Sanyikából az ország osztályban természetesen ha kimegy a Platonov); Béla (Székely J.: Vak Béla egyik legismertebb színésze. tanár, rögtön elszabadul a pokol, itt sem király); George, Clarence hercege (Sh.: III. - Miskolcon születtem, édesanyám és történt másképp. Én olvastam, míg a Richárd); Alfi eri (Miller: Pillantás a hídról). édesapám mindketten a Kelet-Büki Er- többiek rosszalkodtak. Egyszer csak arra Verseskötetei: Szökés (1985), Elrejtett dőgazdaságnál dolgoztak értelmiségi lettem fi gyelmes, hogy fokozatosan kezd hangszerek (1989)

llelle_februar.inddelle_februar.indd 14-1514-15 22009.02.16.009.02.16. 117:29:537:29:53 166 PROGRAMOK LELLEI ÚJSÁG

llelle_februar.inddelle_februar.indd 1616 22009.02.16.009.02.16. 117:30:397:30:39