Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller

Stuart Gordon lázálmai szó Mac Ahlberg operatőrről, Dennis Paoli forgatókönyvíróról, Richard Band zeneszerzőről, na és persze színésze- iről, akik közül mindenekelőtt mondható emblematikusnak. Félresikerült Herbert West, a Re-Animátor címsze- replője csak a kezdet volt: a mániá- kus doktor megformálásával Combs a feltámasztások műfaj egyik kultikus színészévé vált, aki később szinte valamennyi Gor- don-filmben feltűnt, a Tágra nyílt elme Varga Zoltán (1986) zavarodott főszereplőjétől kezdve az egy-egy jelenetre korlátozó- A KULTRENDEZŐ FEKETE HUMORÚ ÉLETMŰVÉT SZÜRREÁLIS dó cameókig – például fogadást kötő RÉMSÉGEK ÉS EMBERI SZÖRNYETEGEK NÉPESÍTIK BE. ágrólszakadt a Robot Joxban (1990) és mogorva motelrecepciós az Ed- áttad azt a filmet, amelyben a tag a Gordon azonban, ellentétben Jack- mondban (2005). Amikor tehát Peter saját fejét hordozva lófrál, aztán a sonnal vagy Sam Raimivel (a Re- Jackson a Törjön ki a frász! eszelős FBI- „Lfej kinyalja azt a bukszát?” – Lester Animatort sokszor emlegetik a Gonosz ügynökének szerepét Combsra osz- Burnham, az Amerikai szépség főhőse halott-tal együtt), sohasem tört ki a totta, egyértelműen a Gordon–Combs idézi fel így a Re-Animatort, az 1980-as B-filmes karanténból, a hollywoodi páros kultikus együttműködése előtt évek egyik legnagyobb kultuszfilmjévé filmgyártással legfeljebb íróként és tisztelgett. A Re-Animator csapatából a vált horrorsikert (magyar címváltoza- producerként volt munkakapcsolata, rendre meglehetősen sikamlós szituá- ta: Az újraélesztő). Debütáló rendezője, mint például a Disney-nél készült, a ciókban feltűnő Barbara Cramptont is Stuart Gordon azóta sem múlta felül az szórakoztató értékét máig töretlenül viszontláthatjuk Gordonnál: ugyancsak 1985-ös Re-Animator sikerét, jóllehet az őrző Drágám, a kölykök összementek és provokatív a Tágra nyílt elme doktornő- időközben eltelt évtizedek során Gor- annak folytatása esetében. A Warner jeként – akinek személyiségváltozását don bebetonozta hírnevét a kis költség- Bros. számára előkészített Testrablók- igen érzékletesen fejezi ki a levetett vetésből készülő horrorfilmek és sci-fik változatot pedig Abel Ferrara rendezte orvosköpeny helyett magára öltött specialistájaként, s hamar védjegyévé meg – amiért végül is hálásak lehe- szadomazo-bőrruha –, de gyötrődő fe- érlelte a vértől csatakos, gyomorforgató tünk, hiszen Gordonnál bizonyára ke- leségként is feltűnik A kastély torzszü- speciális effektusok és a nem ritkán igen véssé vált volna őszi szépségű egzisz- löttjében (1995), míg az Űrkamionosok provokatív – kivált a szexuális tabusér- tencialista elégiává az inváziós sci-fi (1996) végkifejletében epizodistaként tésben jeleskedő – fekete humor össze- horror alapművének újraértelmezése. csal mosolyt a „beavatottak” arcára. kapcsolását. Így hát a legtöbb Gordon- mögött Gordon színészcsapatának talán leg- Az idén 70 éves rendező a színház alacsony költségvetésű produkciók- több filmjében feltűnő tagja mégis a felől érkezett a filmhez; egyetemi évei ban érdekelt befektetők, stúdiók áll- felesége, Carolyn Purdy-Gordon, aki- alatt a Pán Péter politikailag aktualizált nak: főként a nevéhez vel a 60-as évek vége óta társak – igaz, színrevitelével vált nevezetessé, ame- fűződő cégek – a 80-as években az a filmekben olykor sárkánytermészetű lyet a vietnami háború elleni tiltakozá- Empire Pictures, a 90-es években a mostohaanyaként vagy autoriter pszi- sul szánt ugyan, ez persze nem gátolta, (az olaszországi chiáterként hal kínhalált az asszony, hogy pszichedelikus fényeffektusok forgatási helyszíneket számos Gor- lásd a Babákat (1987), illetve a Tágra pásztázzanak meztelen női testeken don-film nekik köszönheti), valamint nyílt elmét. a világot jelentő deszkákon. Művészi Brian Yuzna, aki producerként volt tapasztalatszerzését Gordon a Chica- jelen a Re-Animator és más filmek el- AZ ISZONYAT BURLESZKJE góban alapított Organic Theaterben készítésében. Yuzna később maga is A baljós prológust követő főcím lilá- folytatta bő másfél évtizedig, mígnem rendezővé vált; munkáit akár maga ba-zöldbe áztatott anatómiai ábrákat egyetlen korábbi tévéfilmet leszámít- Gordon is rendezhette volna, annyi mozgató animációval vezet be a Re- va, a Re-Animatorral letette filmkészítői bennük a közös vonás: a Re-Animator Animator világába, a vizualitás azon- névjegyét is. Már a Re-Animator is iga- folytatását már Yuzna jegyezte, legér- ban hiába idézi Hitchcock Szédülé- zolhatja, de az életmű alakulása még in- dekesebb műve azonban a direktori sét, a zene pedig – komplett Bernard kább aláhúzza, hogy bizonyos értelem- debütálást jelentő Society (Félelmetes Herrmann-parafrázisként – a Psychót, ben Stuart Gordon jelenti az átmenetet társaság címen forgalmazta egykor a az igazi kulcsot a filmcím fölött meg- a klasszikus horror egyik legexcentri- VICO), melynek Bosch, Dalí és Sade jelenő név nyújtja a nézőnek: H. P. kusabb rendezője, az ugyancsak erős márki fantáziáját ötvöző csúcspontja Lovecraft. Az amerikai horrorirodalom színpadi kötődésű James Whale (Fran- – ha lehet – még Gordon legvadabb meghatározó alakja a Gordon-életmű kenstein menyasszonya) és a túldimen- lázálmain is túltesz. A Yuznával fenn- visszatérő hivatkozási pontja; ráadá- zionált gusztustalanságok garmadáját tartott, gyümölcsöző munkakapcsolat sul éppen a Re-Animator adott igazi lehengerlő fekete humorral ötvöző ko- mellett mások is jószerével állandó lökést a Lovecraft-adaptációknak, rai Peter Jackson között. résztvevői a Gordon-filmeknek, legyen jóllehet ezek többnyire jelentékte-

42 filmvilág f ilmvilág filmvilág filmvilág filmvilág filmvilág Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller

lennek bizonyultak, s érde- „Sosem tört ki a a hajótörést szenvedő pár a pincemélyben rejtegetett szerencsét- kes módon a legkiválóbb B-filmes karanténból” férfitagjának bolyongása len egy elrabolt prostin próbálná ki a lovecrafti film nem adap- (Stuart Gordon: és üldöztetése a borzal- cunnillingust – hegyes fogazata azon- táció, hanem hommage: Re-Animator – Jeffrey mak szigetén, s az arctalan ban borzalmakhoz vezet, nem kéjekhez). John Carpenter filmje, Az Combs) rémek – a halemberré kor- Dr. Hillnek hipnotikus hatalom is adatik, őrület torkában. Gordon csosult támadók – is ijesz- s ezt arra használja, hogy a hullaházban később a Tágra nyílt elmét, a Dagon – tőnek mutatkoznak. verbuvált zombisereggel támadást in- Az elveszett szigetet és A horror mes- A Re-Animator beleillik a Frankenstein- tézzen West és asszisztense ellen. E haj- terei-széria egyik epizódját (Álmok a mítosz variációiba, igaz, itt nem sosem- meresztő túlzások igazolják Király Jenő boszorkány-házban) is Lovecraft alap- volt életet teremt az őrült tudós (azaz találó szavait, aki szerint a Re-Animator ján készítette, s bár nincs feltüntetve, Herbert West) a holtak maradványaiból, „legfőbb hatóanyaga az iszonyat bur- de az író egyik novellája áll A kas- hanem a holtakat – vagy akár egy-egy leszkje, melynek nem a nevetés a célja, tély torzszülöttje mögött is. A Herbert testrészüket – kívánja visszahozni az mégsem humortalan”. West-novellaciklusból merítkezik a életbe, zölden izzó széruma segítségé- Ha összeolvasztanánk David Cronen­ ­ Re-Animator, amely a forrásművekkel vel. Nemcsak a félresikerült feltámasz- berg A légy és Karambol című filmjeit, rögtön két alapvető szempontból is tási kísérletek vezetnek problémákhoz, alighanem a Tágra nyílt elmét kapnánk szembehelyezkedik, s ezt a pozíciót de West idősebb kollégájának intrikái eredményül: a Re-Animator ikerfilmje többnyire a későbbi Gordon-filmek is, melynek fővesztés lesz az ára: persze folytatja és fokozza az émelyítő effek- is továbbviszik. A lovecrafti „kozmi- nem West veszti el a fejét, hanem az tusokat. Az „odaátról” (lásd az erede- kus horror” jeges iszonyatélményét a ármánykodó dr. Hill, aki a posztmodern ti címet: From Beyond) visszatérő dr. rendező nem kísérli meg visszaadni, horrorfilm egyik legbizarrabb figurája- Pretorius (akinek neve egyértelműen helyette a fekete humorra erősít rá; ként „Salome, Keresztelő Szent János a Frankenstein menyasszonyának intri- továbbá a rémségek leírhatatlanságá- és Heródes démonikus karikatúrája egy kusát idézi) elátkozott házának régi és nak lovecrafti koncepcióját fordítja a személyben: tálcán hordozza a saját fe- új lakóit átváltoztatással és bekebele- visszájára a megmutatás, a vérfröcs- jét” (Király Jenő: A film szimbolikája II/2). zéssel fenyegeti – kiváltképp szexuális kölő látványosságok (az ún. splatter) Végül Hill professzor feje veszi birtokba értelemben. A Tágra nyílt elme egyfelől középpontba helyezése – sőt, egye- egykori felettese, a dékán fiatal lányának mintha a rózsaszín fényeket dicsőítő nesen karneváli jellegű halmozásuk. kikötözött mezítelen testét, az Amerikai óda lenne (a túlsó dimenziót megnyi- Leginkább a Dagon – pontosabban szépségben is emlegetett ízlésborzoló, tó masina ilyen fénybe borít mindent, annak is az első fele – harmonizál az ám szürreális fantáziájával mégis meg- ha bekapcsolják), másfelől viszont za- író vízióival; Gordonhoz képest kifeje- kapó jelenetben (melynek párdarabja A varos és kevéssé humoros egyvelege zetten szorongáskeltően jelenik meg kastély torzszülöttjében található, amikor a Re-Animatort is fémjelző elemeknek.

filmvilág filmvilág filmvilág filmvilág filmvilág 2017|08 43 Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller Horror/Thriller televízió televízió televízió televízió telev

Kevésbé látványos és hangütésében készített A fekete macska a címadó no- filmesítése kezdetben olyan, mintha a is eltérő, ám kifejezetten szívmelen- vella fiktív keletkezéstörténetét bont- Lidérces órák és az Összeomlás vegyíté- gető tétel a Babák, amelyet előbb ja ki – a rémlátomásoktól eszét vesztő se lenne, hogy aztán teljesen váratlan forgattak, mint a Tágra nyílt elmét, az írót pedig ki más alakítaná, mint Jeffrey utakra kanyarodjon el: acte gratuit-ként animációs utómunkálatok elhúzódá- Combs.) Meghökkentő módon A kút és elkövetett gyilkosságba sodródó cím- sa miatt azonban csak később mutat- az ingához szinte ikerfilmként köthe- szereplője végül a börtönben talál igazi ták be. Gordon itt az életre kelő bábu tő az egészen más műfajt képviselő önmagára, s úgy tűnik, ott ismeri meg a rémfigurájához nyúl – röviddel azelőtt, Fortress – 33 emelet mélyen a pokol- meghittséget is – az őt szodomizáló fe- hogy a Gyerekjáték Chuckyjának sike- ban (1992): a sci-fi akciófilm negatív kete cellatárs ölelő karjaiban. A Halálra re divatba hozta volna a figuratípust –; utópiájában a földmélyi, szupertech- ítélve (2007) talán kevésbé kavarta fel megsokszorozza a „gyilkos bábukat” nikával irányított börtön feleltethető az állóvizet, pedig nem kevésbé érde- és egy elátkozott-elvarázsolt kastélyba meg a gótikus horror inkvizíciós töm- kes, mint az Edmond. Eredeti címe, a helyezi őket, ahol menedékkérők ve- löcének, s a főgonoszokat egyaránt Stuck, arra utal, ami a film valós hátterét rődnek össze egy viharos éjszakán. A egy-egy ártatlanul elítélt feleségfigura adó bűnesetben történt: egy baleset játékkészítő Hartwicke-házaspár bizarr megszerzése motiválja (ráadásul mind áldozata beragadt az őt elgázoló autó babaházában a vendégek élete a tét, s Torquemadáról, mind a Poe névre ke- szélvédőjébe, s a tulajdonos így hajtott ki-ki érdemei szerint ítéltetik meg: a ba- resztelt börtönigazgatóról kiderül, vele haza – és hagyta meghalni. Gordon bák játszótársuknak fogadják a kislányt hogy impotens). A Fortress persze kö- ott fordítja fikcióba a történetet, hogy és a gyereklelkű felnőttet, a többieket zelebb áll a rendező horrort mellőző nála az áldozat és a bűnös között ideg- azonban – a mostohaanyát, az elutasító tudományos-fantasztikus munkáihoz: feszítő macska–egér játék bontakozik ki apát és a lopni készülő punklányokat a Robot Jox a Transformers-játékok és – a vérben ázó, meggyötört férfit a Neil – megbüntetik, s bábukként végzik. A -képregények népszerűségét igyeke- Jordan-filmek fétisszínésze, Stephen babák burkolata belső szerveket, húst zett kiaknázni, s legfőbb szenzációit a Rea játssza, az elképesztő elaljasodást és vért takar; feltörésük és megége- stop-motion animációval kidolgozott produkáló gázolót pedig a nem mel- tésük képsoraiban ezért aktivizálódik képsorok jelentik az emberi vezérlés- lesleg az Amerikai szépségből ismerős a Gordon-féle splatter: a Re-Animator sel mozgatott óriásrobotok összecsa- Mena Suvari. Harmadikként kapcsolódik véres esztétikája ezúttal a mesei han- pásáról; az Űrkamionosok pedig a wes- az összetűzésbe a lány szeretője – egy golású, klasszikus horrorfilm világába tern és a kalózfilm műfajainak elemeit drogdíler. A Stuck minimalista thriller, épül be. Szerencsére az utóbbi dominál „fordítja le” a sci-fi nyelvére, jutalom- amely a garázst avatja színpadtérré, a Babákban, a gyerekképzeletet és gye- játékot adva a John Wayne-figurákat ahol élet-halál kérdésévé válhat egy reklelkűséget fürkésző, a freudi kísérte- idéző Dennis Hoppernek. mobiltelefon elérése, egy toll birtoklá- tiesség élményére is építő szép horror- Gordon színpadi kötődése nem vé- sa. Az Edmond és a Stuck emberroncsai filmben (lásd még róla Bencsik Orsolya letlenül eredményezett tényleges és kegyetlenkedései távol állnak a Re- írását: Megszólal a „megismerhetetlen”. színdarab-adaptációkat, melyek közül Animator fantáziarémeitől, de ijesztően Apertúra 2012. nyár). a legnagyobb figyelmet közel kerültek a mindenna- – nem utolsó sorban Willi- „A börtönben talál igazán pok valós tapasztalataihoz VÉRSZÍNHÁZ am H. Macy alakítása miatt önmagára” – ez Stuart Gordon eddigi Semmiképpen sem lehetne a Stuart – az Edmond kapta. David (Stuart Gordon: Edmond rendezői útjának keserű, Gordon-filmeket a „lefilmezett - szín Mamet drámájának meg- – William H. Macy) illúziótlan konklúziója. ház” címkéjével illetni, a rendező mégsem tagadta meg színpadi múltját: filmjeiben van valamiféle – jó értelem- ben vett – színpadiasság, ami már a Re- Animator hullaházi nagytermében is felfedezhető, s ez még erősebbé válik a következő művekben. A Tágra nyílt elme és a Babák felfoghatók alig né- hány szereplőt mozgató kamaradara- boknak is, sőt a Pretorius-ház ominó- zus padlástere és a Hartwicke-kastély ódon folyosói és szobái egyaránt értelmezhetők színpadtérnek. Ezt a sort folytatja A kút és az inga (1991), amely mintha egy Poe-adaptáció ürü- gyén az inkvizíció kínzókamráit bejáró grand guignol-darabot vezényelne le, középpontban Lance Henriksen egzal- tált Torquemada-alakításával. (Nem az egyetlen Poe-adaptáció Gordon mun- kásságában: A horror mesterei számára

44 filmvilág f ilmvilág filmvilág filmvilág filmvilág filmvilág