KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSI FOLYAMATOK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN pályázatokban a TOP 5.3.1-16 és 6.9.2-16
3
BEVEZETŐ
közösségfejlesztés módszertanával változó településszámmal, időtartammal országosan jelenleg csaknem ezer te- és feltételekkel. Közös bennük, hogy mind- A lepülésen zajlik közösségfejlesztési annyian láttak lehetőséget abban: ha a saját folyamat, a helyi identitás és kohézió erő- településükön megerősödnek a közösségek, sítése. Jelen kiadványunkkal néhány példa szorosabb együttműködések, közös cse- kiemelésével azokra a kérdésekre keressük lekvések alakulnak ki és nyitottabbá válik a választ, hogy mit is jelent mindez és mi- a társadalmi párbeszéd. A feltárás, interjú- lyen megoldásokat tud adni egy közösségi zás időszakától kezdve a közösségi beszél- alapú beavatkozás a települések kihívása- getéseken át a cselekvési terv kialakításáig ira, a módszertan adta keretek között tud- és megvalósításáig a Cselekvő közösségek nak-e helyben elérni változásokat. projekt kulturális közösségfejlesztő mento- A „Cselekvő közösségek – aktív kö- rai kísérték a folyamatokat és segítették át a zösségi szerepvállalás” EFOP 1.3.1-15-2016- nehezebb időszakokon is a projektgazdákat. 00001 kiemelt projekt a Szabadtéri Néprajzi 2019 tavaszán a Cselekvő közösségek Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani – aktív közösségi szerepvállalás projekt Központ, az NMI Művelődési Intézet Non- keretében 18 megyei szakmai napot szer- profit Közhasznú Kft. és az Országos Szé- veztünk, melyeken találkozási lehetőséget chényi Könyvtár konzorciumi együttműkö- biztosítottunk a TOP-5.3.1-16 és 6.9.2-16 désében valósul meg. Szorosan kapcsolódik kódszámú projektben érintetteknek. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Ez a füzet egyike annak a 18 megyei ki- Program keretében meghirdetett „A helyi adványnak, amelyekben megyénként 3-3 (a identitás és kohézió erősítése” TOP-5.3.1- rendezvényeken megismert) példát muta- 16 és TOP-6.9.2-16 című pályázatokhoz és tunk be. Ha valamely jó gyakorlat felkelti szakmai, valamint módszertani támogatást érdeklődésüket, forduljanak bizalommal a nyújt a megvalósítás során. megvalósító projektgazdákhoz! A TOP-5.3.1-16 és 6.9.2-16 kódszámú pro- jektek 2017 őszétől indultak el megyénként 4
MEGYEI ÖSSZEFOGLALÓ
yőr-Moson-Sopron megye hét járásá- erősítésére és a közösségek fejlesztésére. ban összesen 138 település van, amely- Győrben a város önkormányzata mint kon- G ből 16 pályázott és nyert a TOP-5.3.1 és zorciumvezető, valamint a Dr. Kovács Pál a TOP-6.9.2 pályázatokon. Megyei Jogú Vá- Könyvtár és Közösségi Tér mint konzorci- rosként Győr és Sopron is kapott támogatást umi tag kötött megállapodást a projektben közösségfejlesztésre a TOP-6.9.2-es pályá- történő együttműködésre, a 16 városrészt zatban. A TOP-5.3.1-es pályázatban kilenc érintő 11 célterületen. település részesült támogatásban: Börcs Sopron Megyei Jogú Város Önkormány- Község Önkormányzata, Darnózseli Község zata a standard pályázat keretében össze- Önkormányzata, Dunakiliti Község Önkor- sen 200 millió forintos támogatást nyert mányzata, Fertőendréd Község Önkor- el 2018-ban 5 városrész közösségeinek fej- mányzata, Gyömöre Község Önkormányza- lesztésére. Cél a közösségi programok, ak- ta, Kapuvár Városi Önkormányzat, Kisbajcs ciók, fórumok elindítása és megvalósítása, Község Önkormányzata, Magyar Műhely valamint civil szervezetek bevonásával Közhasznú Alapítvány (Mezőörs), valamint közös programok lebonyolítása, közösségi Vásárosfalu Község Önkormányzata. találkozók szervezése, hagyományőrzés a A megye több mint egymilliárd fo- könyvtárak, a muzeális és közművelődési rint támogatást nyert el a helyi identitás intézmények közreműködésével. 5
NÉHÁNY ADAT, ÉRDEKESSÉG hogy abban új programok, fesztiválok, kö- zösségi akciók is megjelennek. Ezek közül A MEGYEI TOP-OS PROJEKTEKRŐL: több jó példát is érdemes megemlíteni. Pél- dául Győr egy új – a helyi közösségekre épü- megyében 3 településen, Kapuváron, lő – fesztivált tett programjába Szabadtéri Dunakilitin és Kisbajcson indult legko- játszóházak Győr városrészeiben címmel. Arábban a projekt 2017 őszén legkésőbb Sopronban a településen élt vagy élő híres pedig Győrben, 2018 szeptemberében. A emberek életművét kívánják összegyűjteni, tervezett projektzárásokat tekintve legko- s az új programot Soproni ikonok címmel rábban Kapuvár projektje érhet véget 2021 hirdették meg. Kapuváron egy már meglévő tavaszán, legkésőbb pedig Győr zárja a prog- közösségre építve olvasókört szeretnének ramot 2022. szeptember végén. A konzorci- létrehozni. umok kétharmada már elkészítette a helyi Az új programokat tekintve a kiste- cselekvési tervét, amit egy komoly szakmai lepülések is nagyszerű ötletekkel álltak folyamat előzött meg: kapcsolatfelvétel és elő és színesítették a cselekvési terveiket. együttműködések megteremtése a helyi sze- Csapodon Vargánya vigasságot szervez- replőkkel, a helyi igények feltárására. nek az ősz folyamán, melyet a jövőben A cselekvési terv tartalmazza a helyi rendszeresen meg kívánnak tartani. Vá- közösségek igényeire építő, minimum há- sárosfalu, Rábakecöl és Edve települések rom évet felölelő időszakban megvalósí- egyik fő programja a jövőben a Rábaközi tandó eseményeket, programokat. Minden vallások és templomok találkozása című település úgy állította össze a saját tervét, rendezvény lesz. Dunakiliti a tavaszi ün- 6
nepeket, hagyományokat, szokásokat tervezése, a cselekvés, majd az értékelés a elevenítené fel Tavaszváró ünnep rendez- jellemző. A folyamat során nagy figyelmet vénysorozatával. fordítanak a helyi nyilvánosság tereinek, A településeken kiváló közösségfej- fórumainak fenntartására. lesztők, illetve szakmai vezetők dolgoznak, Győr-Moson-Sopron megyében há- összesen mintegy ötven fő. Többen is részt rom közösségfejlesztő mentor segíti a helyi vettek már a projekt keretében előírt képzé- szakembereket. A mentorok sikerként érté- seken – többen a Cselekvő közösségek által kelik, hogy a Cselekvő közösségek projekt szervezetteken is. által szervezett tanulmányutakon, kép- A helyi közösségfejlesztési folyama- zéseken, rendezvényeken magas számban tokban a ciklikusság, az egymásra épü- képviseltették magukat a megyei települé- lés, a problémák megoldása, a programok sekről érkezők.
„A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE” CÍMŰ TOP PÁLYÁZATBAN RÉSZTVEVŐ TELEPÜLÉSEK
Börcs Edve Győr Rábakecöl Csapod Feketeerdő Kapuvár Sopron Darnózseli Fertőendréd Kisbajcs Szerecseny Dunakiliti Gyömöre Mezőörs Vásárosfalu
A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE SOPRONBAN
A projekt kedvezményezettje: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Együttműködő partnerek: Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
opron hagyományosan Magyarország lefedi. Jelenlegi megyei jogú város státuszát nyugati kapuja, a Fertő-térség központi tekintve átmenetet képez, mivel hazánkban S városa. Jelen projekt Sopron belterü- a népességszám alapján kialakult telepü- letét és lakott külterületének egy részét is lési hierarchiában a középvárosi kategóri- 7
ába tartozik. Sopron népessége 2010-ben turális, a közbiztonsági, az oktatási, a sport, meghaladta a 60 000 főt, és az országos a szociális, és az egyéb érdekvédelmi szer- trendekkel ellentétben szinte folyamatosan vezetek. emelkedik. A helyi társadalmi szervezetek humán- A városban jelentősnek tekinthető a erőforrás-kapacitásukkal egyaránt fontos civil szervezetek száma, amely körülbelül szerepet játszanak a soproni közösség- 400-ra tehető. Tevékenységi profil szerint építésben és a kulturális életben, azonban a legjellemzőbbek: a környezetvédelmi, a aktivitásuk még tovább fokozható ezeken a természetvédelmi, az egészségügyi, a kul- területeken. 8
területek lakosságának aktivizálása ered- ményeként fejlődik a közösség tagjainak egymás iránti felelősségtudata és ez segíti a helyi konfliktusok megoldását is. A projekt megvalósítása során felszínre kerülnek a meglévő (humán) erőforrások, a kialakuló és fejlődő együttműködések következtében aktivizálódnak ezek és minőségi változást hoznak a település, a települési közösségek életében. Az 5 városrészben megvalósuló közös- ségfejlesztő programok, rendezvények, pro- jektelemek specifikálásához a célterületek lakosságán belül is meghatároznak célcso- portokat, de összességében nemzetiségtől és vallási hovatartozástól függetlenül minden korcsoportot lefednek a programok. Olyan rendezvényeket, programokat is terveznek, amelyek célközönsége a város teljes lakos- sága lesz. A projekt megvalósulását az önkor- A közösségi programok, akciók, fóru- mányzati foglalkoztatásban álló projekt- mok elindításához célterületenként számos menedzsment szervezet tagjai irányítják, résztevékenységet terveznek. Közösségi ak- az infrastrukturális feltételek megteremté- ciók, tevékenységek, események minimum se a városvezetés feladata. negyedévente 1 alkalommal valósulnak meg A projekt szakmai tartalmának kialakí- a projektben: ilyenek például a közösségek tását és megvalósulásának koordinációját a szomszédolása (szomszédos közösséget szakmai vezető, a Pro Kultúra Sopron Non- megismerő közös tevékenységek); városré- profit Kft. munkatársa látja el. Munkáját a szi helyismereti kiállítások megszervezése; projekt teljes időtartama alatt alkalmazott közösségi találkozók szervezése (pl.: el- helyi közösségfejlesztők segítik, akik az 5 származottak találkozója, közös névnapok, célterület közösségépítéssel, programszer- újszülöttek napja stb.); hagyományos és on- vezéssel kapcsolatos koordinációs feladata- line civil, vállalkozói fórumok, közösségi inak döntő részét is elvégzik. rendezvények szervezése. A helyi identitás és társadalmi kohézió A projekt további előírása féléven- erősítését célzó projekt megvalósulása ré- te legalább 1 új folyamat indítása is. Ilyen vén erősödik a lakosság helyi kötődése és projektelem például a helyi erőforrások összetartása, egyre aktívabb, kezdeménye- feltárása, tanulókörök szervezése, népis- zőkész kis helyi közösségek alakulnak ki, mereti tábor meghirdetése vagy a gene- növekszik a közösségi szerepvállalás. A cél- rációk közötti tudásátadáshoz kapcsolódó 9
rendezvénysorozatok. Tervezik művelődő ismeretterjesztő előadássorozatokat is közösségek szervezését (pl.: olvasókör, szerveznek. A projekt során különös fi- múzeumbaráti kör, örökségklub, helytör- gyelmet fordítanak a helyi nyilvánosság téneti egyesület, amatőr és népművészeti fórumainak megteremtésére, a meglévők klubok, szakkörök, film- és könyvklubok), fejlesztésére, illetve arra, hogy azokon illetve működésük szakmai támogatását. keresztül a lakosság minél szélesebb kör- A sokszínű kulturális és hagyományőr- ben tájékozódhasson a tervezett közösségi ző programok mellett képzési fórumokat, megmozdulásokról, programokról. 10
HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE FERTŐENDRÉDEN ÉS CSAPODON
A projekt kedvezményezettje: Fertőendréd Együttműködő települések: Csapod
CSAPOD Kerekerdő Óvoda. A római katolikus temp- lomhoz tartozó plébánia épületében táj- sapod település a Kisalföld nyugati ré- házat alakítottak ki. A településen három szén, a Rábaköz és a Répce-sík közelé- bejegyzett civil szervezet tömöríti magá- Cben, Sopron járásban található, lakosa- ba a helyi és az elköltözött csapodiakat, a inak létszáma 560 fő. A településen működő Csapod-Barátok Egyesülete és a Tarr Ist- intézmények a faluház épületében kaptak ván Egyesület, illetve a Csapod Sport Club helyet: az önkormányzat, a védőnői szol- Egyesület. Mindezek mellett informális gálat, a posta, a gyógyszertár, a könyvtár. csoportok is jelen vannak a település éle- Egyedüli közoktatási intézmény a Csapodi tében, ilyen például az ovis focicsapat, az 11
ifjúsági csoport, a szurkolók csoportja és a kintik, a pályázat által előirányzott általá- nyugdíjasok. nos célok mellett, hogy feltárják és megis- A falu „költséghatékony” önkormány- merjék a meglévő társadalmi erőforrásokat, zatot tart fenn, körjegyzőségben dolgoznak. az együttműködések eredményeképpen A polgármester és a képviselő-testület tag- ezek az erőforrások aktivizálódjanak, azaz jai is társadalmi megbízatásúak, értelem- segítsék a település közösségi folyamatait szerűen „mindenki” civil, önkéntes segítő, és ezáltal minőségi változásokat hozzanak a helyi könyvtárost részmunkaidőben fog- az egész település, valamint az ott ténykedő lalkoztatják, aki egyben a helyi közösség- közösségek életébe. Olyan programsorozat fejlesztő is. A település nagyobb rendezvé- megvalósításán dolgoznak, amely a kis- nyeinek szervezésében, lebonyolításában a gyermekes szülőktől az idősebb korosztá- civilek mellett évek óta sok önkéntes vesz lyig mindenki számára biztosítja a részvé- részt. Az önkormányzatnak jó a kapcsolata telt és az aktív szerepvállalást. a körjegyzőséggel és környező települések- A falu fejlődését és jövőjét tekintve kel, a környező városok önkormányzatai- nagyon fontos, hogy a generációk között val, kulturális intézményeivel és a megyei együttműködő kapcsolat alakuljon ki, is- könyvtárral. merjék és értsék meg egymást. A generációk A település Helyi identitás és kohézió közötti párbeszéd ösztönzésével céljuk a he- erősítése Fertőendréden és Csapodon címmel lyi hagyományok továbbörökítése. Ugyanez nyert támogatást, Fertőendréd a konzorci- a motiváció a régóta itt lakók és a betelepül- umvezető. A program kiemelt célja a helyi tek közötti kommunikáció beindításával is. A identitás, a valahová tartozás égisze alatt projektet összefoglaló kulcsszavak: generá- a hagyományok ápolása és felelevenítése. ciók egymás közt – helyiek, betelepültek együtt A megvalósítás során fontos feladatnak te- – kötődés erősítése a faluhoz. 12
irat hirdeti a győztes nevét és az évszámot. A rendezvényt értékelő megbeszélés követi, amely alapján megtervezik a következő évi programot. Hagyományőrző táborokat is szerveznek a helyi gyermekeknek, ezek a Legnagyobb rendezvényük a Kavics helyi hagyományok megismerését ösztö- Kupa, amely egyrészt sport-, másrészt helyi nözik. hagyományokra épülő, tréfás helytörténeti A pályázat megvalósítása lehetősé- vetélkedő. A rendezvényt az önkormányzat, get teremt a térség és a környező falvak a civil szervezetek és szponzorok támoga- közösségeinek fejlesztésére és hozzá- tásával szervezik meg, a lebonyolításban járul az együttműködés mélyítéséhez. nagy számú önkéntes csoport segíti a mun- Már most látható eredményei vannak a kát. A rendezvényen a falu apraja-nagyja folyamatoknak: a lakosok közelednek részt vesz, 4 fős csapatokat alkotva. A győz- egymáshoz, nyitnak egymás felé és nőtt a tes hazaviheti a Kavics Kupát, ami nem más, közösségi folyamatokban való részvételi mint egy nagy kő, amelyen gravírozott fel- aktivitás is. 13
A HELYI KÖZÖSSÉG FEJLESZTÉSE RÁBAKECÖL, EDVE ÉS VÁSÁROSFALU KÖZSÉGEKBEN
A projekt kedvezményezettje: Vásárosfalu Község Önkormányzata Együttműködő települések: Rábakecöl Községi Önkormányzat, Edve Község Önkormányzata
RÁBAKECÖL bakecöl Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesü- let, Rábakecöli Sportegyesület, „Rábakecöl ábakecöl község a Dél-Rábaköz szélén Jövőjéért” Alapítvány, Pajtaműhely Ha- helyezkedik el. A természeti adottsá- gyományőrző Közművelődési Alapítvány, R gokból eredően a mezőgazdaság jelenti Rábaköz Ifjúságáért Egyesület, Napsugár a fő megélhetési forrást a falu lakosságának nyugdíjas klub, az egyházközség férfikara, jelentős részénél. A községben élők száma ifjúsági klub. 713 fő, elöregedő település. A településen A Soós Imre Kulturális Központ Rá- kilenc civil szervezet és hat informális cso- bakecöl kulturális életének meghatározója. port működik, ezek közül néhány példa: Rá- Helyet ad a könyvtárnak, rendezvények- 14
nek, a művelődő, alkotó közösségeknek, az A meglévő erőforrások kerüljenek felszínre, intézmények és a civil szervezetek rendez- s a partnerség során ezen erőforrások akti- vényeinek. Feladata közösségi szinten az vizálódva hozzanak minőségi változásokat értékközvetítés, az értékőrzés, az értékte- a település, a települési közösségek életé- remtés. ben. A projekt keretében a helyi cselekvési A település kiemelt programjai között terv alapján workshopokkal, a drámape- szerepel a májusfa kitáncolás, az egészség- dagógia eszközeivel és közösen megvaló- nap, a kvízparty, a hősök napi megemlékezés sított programokkal a térség lakosságának és az advent. A település nagyrendezvénye, kooperációját kívánják fejleszteni. a falunap. A rendezvény célja Rábakecöl Közös cél a három település kulturális, cselekvő közösséggé válásának elősegíté- gasztronómiai és néprajzi hagyományainak se, a hagyományok, a történelmi múlt és a feltérképezése, megőrzése és minél széle- szokások megőrzése, bemutatása, megis- sebb körben való bemutatása. mertetése. Olyan színvonalas rendezvény A fejlesztés kiemelt figyelmet fordít a megvalósítására törekednek, amely minden helyi civil szervezetek kezdeményezéseire, korosztály számára értékkel bír, és amely amelyek a települések hagyományaira, ter- lehetőséget teremt arra is, hogy az idősebb mészeti adottságaira épülnek. generáció megismertesse a fiatalokat a he- A pályázatnak köszönhetően szervezik lyi hagyományokkal, értékekkel. Az önkor- meg Majáliszáró és Helytörténeti kvíz rendez- mányzat a civil szervezetek, intézmények vényeiket. A Majáliszárót május utolsó szom- és kisközösségek összefogásával szervezi batján tartják meg minden évben. A község- meg és bonyolítja le a falunapot. háza udvarán kemencével és szalonnasütő A helyi közösség fejlesztése Rábakecöl, hellyel felszerelt közösségi tér van, s az itt Edve és Vásárosfalu községekben című (TOP- készült langallókkal kínálják a rendezvény- 5.3.1-16-GM1-2017-00008 kódszámú) pro- re érkező vendégeket. A májusfát az óvodás jekt célterülete mindhárom település. A gyermekek táncolják ki. A program nagyon népességük a 2016-os adatok szerint: Rá- népszerű, a falu apraja-nagyja közönségként bakecöl 651 fő, Edve 123 fő, Vásárosfalu 148 és szervezőként is részt vesz. fő. A Helytörténeti kvízre 3-4 fős csapatok- A pályázat alapvető célja a Dél-Rábaköz kal lehet jelentkezni, családok és baráti kö- hagyományira építő közösségfejlesztés. A rök versenyeznek. A feladatok között hely- helyi közösségekhez és a társadalomhoz történeti kérdéssor, képfelismerés szerepel, tartozás elősegítése, hogy mindenki közös- de vannak más témakörök is, amiben össze- ségi, társadalmi beágyazottságban éljen, mérhetik a tudásukat a lakosok. legyen esélye/lehetősége saját életfeltéte- A pályázat abban nyújt segítséget, hogy leinek javítására, és képes legyen a pozitív közös célok és értékek mentén összeková- változásokra irányuló közös cselekvésben csolja a településen élőket, a különböző kor- való részvételre. A közösségi munka hatá- osztályokat és az eltérő érdeklődésű embe- sára az érintett emberek váljanak együtt- reket. Mindez a település népességmegtartó működővé a helyi problémák megoldásában. erejét is erősíti. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ MENTOROK
Farsang Gabriella, Palenik József, Dóczy Hedvig
Felelős kiadó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Országos Széchényi Könyvtár
Szerkesztette: Kalmár Erika Grafika/tördelés:Király Zoltán
A kiadvány a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” EFOP - 1.3.1 -15-2016 – 00001 projekt keretében készült. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg 2016. 09.16 és 2019. 09.15 között.
Minden jog fenntartva! Budapest, 2019. A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Európai Szociális Alap nmi.hu