Klió, a Csalfa Széptevô Klió, a Tanító
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
klio.tordelt 2012-12-07 16:03 Page 1 SZVÁK GYULA Klió, a csalfa széptevô * KVÁSZ IVÁN Klió, a tanító klio.tordelt 2012-12-07 16:03 Page 2 Ruszisztikai könyvek XXXVII. klio.tordelt 2012-12-07 16:03 Page 3 SZVÁK GYULA Klió, a csalfa széptevô * KVÁSZ IVÁN Klió, a tanító Russica Pannonicana klio.tordelt 2012-12-07 16:03 Page 4 Zsuzsának, Juditnak, Eszternek, Annának, Emmának – nélkülük semmi értelme nem volna © Szvák Gyula, 2013 © Russica Pannonicana, 2013 klio.tordelt 2012-12-07 16:03 Page 5 Elôszó Utoljára 2006-ban gyûjtöttem csokorba magyar nyelvû tanulmá- nyaimat, akkor az utolsó bô fél évtizedben keletkezetteket. Most a 2007 és 2012 között írottak kerülnek kötetbe. Ezúttal nemcsak aka- démiai mûfajú írások, de publicisztikák is – no meg egy meglepetés a végére. Az Oroszország helye Eurázsiában címû kötetben megfogal- maztam a változtatás igényét,1 felfogható tehát a mostani cikkgyûj- temény egy számvetésnek is: sikerült-e hozzáadnom a szakmához valami érdemlegeset, sikerült-e megújítani önmagamat? Hatvan- éves korára az ember – lett légyen akár történész is – megkérdezhet önmagától ilyesmiket. Magától értetôdôen a választ nem én fogom itt megadni. Csupán elôrevetítem, mire lehet számítani. A kilenc tanulmány közül egy kivételével ruszisztikára, három kivételével historiográfiára. Ebben nincs semmi meglepô, hiszen hosszú évtizedek óta ezzel foglalko- zom. Van szintéziskísérlet, van levéltári kutatásokon alapuló mikro- historiográfiai próbálkozás, van terminológiai vita, eszme-, társada- lom- és mentalitástörténeti ujjgyakorlat, portrévázlat. Karinthy nyo- mán zömmel azt kísérlem megmutatni, hogy hogy írtok ti, ezért a sok módszertani mellékösvény, de néha magam is megpróbálom ki- cövekelni a fôcsapásirányt. A szintén kilenc publicisztikai cikknél egyszerûbb a helyzet. Nem mintha idegen lenne számomra a mûfaj – vagy idegenkednék tôle –, de általában akkor ragadtam csak tollat, ha valamit nagyon el akartam magyarázni a szélesebb nyilvánosságnak. Ezért az itt tár- gyalt témák jóval általánosabbak, a „történészi munkásságomban” már sokszor – ám feltehetôleg nem elégszer – feldolgozottak, a nagy orosz sorskérdések és narratívák részei. Fôleg akkor éreztem készte- tést újbóli elmesélésükre, amikor valamilyen rég elfeledettnek re- mélt sztereotípia, elôítélet tört utat ismét az újságok hasábjain az oroszokról, amikor a ruszofób közbeszéd jeleit tapasztaltam, amikor úgy véltem, hogy valami merényletkísérlet történt a magyar–orosz kapcsolatok ellen. * 1 Szvák Gy.: Oroszország helye Eurázsiában. Bp., 2006. 9. klio.tordelt 2012-12-07 16:03 Page 6 6 Elôszó Amikor összeállítom ezt a kötetet, nagy súllyal nehezedik rám a történészszakma hazai válsága. Nem egyszerûen mint nemzetközi általános válságának része, hisz az régtôl fogva tart már, és eléggé hozzászoktunk kortársakként is, historiográfusokként is. Láttunk már ilyet eleget, amint azt is, hogy a történettudomány a végén mindig kilábalt belôle, méghozzá gyôztesen. Most sem lesz ez más- ként, de a társadalmi, ökológiai és gazdasági világválság tetôzôdése prolongálja a kaotikus átmenetiséget, és ez tartósan hat a nemzeti történetírásokra. Más szóval, a szkepszis majdnem minden generá- ciót szinte menetrendszerûen megérint, de a „régi szemét” (Marx) akkor termelôdik újra, ha kiváltképp nagy a világban a baj. E tekin- tetben sehogy sem akar kimúlni a 20. század: a legtragikusabb tradí- ciók élednek fel, amelyek közül ráadásul a még a 19. századból való történelemellenes hagyományok a legvirulensebbek. A nacionalista és etnicizáló beszédmód itt kopogtat a magyar történetírásban. Erre mi, egyetemes történészek fokozottan érzékenyek vagyunk, hiszen tevékenységünket, értékeinket alapjaiban kérdôjelezi meg. Ruszista- ként pedig megduplázódik az érzékenységünk, hiszen tudván tud- juk, hogy aki teret nyit (enged) a rasszista, antiszemita érvelésnek vagy szemantikai trükköknek, attól a ruszofóbia sem áll távol. Ami a gyakorlatban még „kommunistázással” is párosul. A származási alapú történetírói konstrukciónak a lényegi vonása éppen ezen kire- kesztô tartalmak összepárosítása. Nemrég Gerô András mutatott rá – nagy vitát kirobbantva – erre a jelenségre,2 Krausz Tamás ugyancsak részletesen elemezte.3 Ma- gam egy lábjegyzet erejéig szintén utaltam a problémára egyik, a kö- tetben olvasható tanulmányomban.4 Nem okoz örömet, hogy meg- jegyzésem gyorsan visszaigazolódott a közbeszédben.5 Egy ilyen historiográfiai szituációban élesen fogalmazódik meg a történész felelôsségének kérdése, és újradefiniálandóvá válik a sze- repe, funkciója, küldetése. Mire való, mire jó a történelem? Attól tar- tok, hogy nem elégedhetünk meg Marc Bloch klasszikus bon mot-jával, hogy ha másra nem is jó, de legalább szórakoztat. Legalább annyira elborzaszt is. És tanít – ha akarja, ha nem. Mármost, taníthat jóra, de 2 Gerô A.: Akadémikus antiszemitizmus. In: galamus.hu, 2012. június 30. 3 Krausz T.: Aránytévesztés felsô fokon. Antiszemita-e Romsics Ignác avagy mirôl szól az antiszemitizmus-vita újabb hulláma? In: eszmelet.hu. Online cikkek 4 Szvák Gy.: Párhuzamos sorsok: történésznek lenni a Szovjetunióban és Ma- gyarországon (Ruszlan Szkrinnyikov és Perényi József portréjához) 70. 5 L. Aczél Endre „kommentjét” Krausz T.–Szvák Gy. Neohorthyzmus és anti- szemitizmus c. cikkéhez. In: oroszvilag.hu, 2012. július 19-én. klio.tordelt 2012-12-07 16:03 Page 7 Elôszó 7 taníthat rosszra is. Még az esetben is, ha a historikus szigorúan tart- ja magát a sine ira et studio ôsi elvéhez. „Harag és részrehajlás” nélkül írni ugyanis nem más, mint jó esetben egy szép álom, amely- bôl egyetlen jó érzésû szakmabeli sem szeretne felébredni, rossz esetben pedig egy álca. A történész ugyanis a külvilág szemében „beavatott ember”, sok titok tudója. E tudást kötelessége az ôt eltar- tó köz javára használni, annak rendelkezésére bocsátani. Mindez nem tévesztendô össze a hatalom szolgálatával. A törté- nészek – szakterületüktôl függô mértékben – általában hajlamosak a mindenkori hatalomhoz való lojalitásra, hiszen az fizeti ôket. Sem- miképp sem túloznám tehát el a történészszakma politikától való függetlenségének mértékét. Mindez azonban korszakonként eltérô módon és erôvel jelentkezik. A magyar történészek pl. az 1960-as évektôl kezdôdôen egyre eredményesebben szakadtak le a politika köldökzsinórjáról. Más kérdés, hogy – további elemzéseket kívánó okokból – a hatalom – ritka kivételektôl eltekintve – hagyta ezt. Így azonban felnôtt több olyan nemzedék, amely számára nem magától értetôdô a politikai „megrendelés” fogalma és gyakorlata. Miközben a Horthy-, Rákosi- és a korai Kádár-rendszernek mindez integráns ré- sze volt. A 19. századi ún. „antikvárius” és faktografikus történetfel- fogással persze a tekintélyelvû rezsimeket is át lehetett vészelni, de kurzustörténész csak az lehetett, aki híven szolgálta a kurzust. Poziti- vista történész ideológia vezérelte korszakokban nem juthatott meg- határozó szerepre, hiszen nem hozott hasznot az állami ideológiának. Az értéksemleges történetírói felfogás tehát sem a hatalomnak, sem oppozíciójának nem kedves, miközben átmeneti történeti, ér- tékválságos korokban ideig-óráig az egyedül üdvözítô megoldásnak tetszik. Az ilyen történész, aki szakmájánál fogva a leghamarabb ér- zékeli a kurzusváltozást, ha ilyet tapasztal, a változó körülmények- hez – a hatalom átcsoportosulásához, erôsödéséhez vagy gyengü- léséhez – a maga módján igyekszik alkalmazkodni. (Persze nem mindig, vagy az nem mindig sikerül neki elsôre.) Vagy továbbra is hûvös távolságtartással viszonyul anyagához, és ezzel lassan-lassan periferizálódik, vagy átvesz legalább az új korszellem nyelvébôl, di- vatos frazeológiájából valamit. Ezzel még nem válik automatikusan kurzustörténésszé, csak engedményt tesz az uralkodó közbeszéd- nek, s ezzel hozzájárul annak erôsödéséhez. A túlélés kipipálva, de a vezetô szerep ugrott. A szovjet korszakokban ez az alapállás kife- jezetten tisztességesnek számított, túl azon, hogy az egyetlen esélyt jelentette a fennmaradásra. Dühöngô diktatúrákban ne becsüljük alá pozitív szerepét. klio.tordelt 2012-12-07 16:03 Page 8 8 Elôszó Másképpen reagál az érték vezérelte történész. Amennyiben – hitbôl vagy érdekbôl – osztja a hatalom prioritásait, úgy belôle lesz a kurzustörténész. Ami nem szinonimája a rossz történésznek. Ép- penséggel lehetnek azok nagyon jó történészek is (mint pl. Hóman Bálint és Szekfû Gyula), csakhogy ebbôl a státuszból elkerülhetet- lenül következnek a mindenkori hatalomnak tett bûnös gesztusok, szélsôséges esetben pedig nép ellen elkövetett bûnök. A nem „hatal- mi” történész szükségképpen oppozícióba szorul. Egzisztenciálisan kellemetlen, de intellektuálisan és tudományosan igen hálás hely- zetbe. Nem kötôdvén a hatalmi értékekhez, megengedheti magának a kételkedés, az egyet nem értés és a hatalomtól független igazság kutatásának és képviseletének luxusát. Ma Magyarországon, amikor az államszocialista gyakorlat csú- fosan megbukott, a neoliberális gondolat látványos vereséget szen- vedett, a globális válság közepette egyetlen hatalmi ideológia ma- radt: a nacionalista. Tudjuk ugyan, hogy szélsôségesen túlhajszolt formájában ez is katasztrófához vezetett – de az viszonylag régen volt. Jobb híján alkalmas hamis illúziók, talmi nosztalgiák keltésére és szociális indulatok – kétesélyes – kanalizálására. Egyelôre a békés, fokozatos, bár ragályosan terjedô horthysta szellemi restau- ráció „tesztelése” van folyamatban. Még a demokrácia keretein belül. A nem a hatalmat, hanem az embert szolgáló történész köte- lessége, hogy néven nevezze a dolgokat, hogy emlékeztessen arra, hogy a keresztény-nemzeti kurzusnak