Csanytelek és környékének vízföldrajza, és madárvilága

Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Csanytelek/pages/cstak_00 1_1_5_fejezet.htm

A környék vízrajzát a felszíni és a felszín alatti vizek együttesen adják. Jelentős befolyásolási tényező a geológiai, földrajzi, s ezeken kívül az éghajlati viszonyok. A felszíni vizek közül legjelentősebb a Tisza.

2. számú kép: Csongrád megye vízhálózata

A Tisza 977 km hosszú folyó, Kárpát-Ukrajnában, a máramarosi havasokban ered. A Tisza teljes hosszának, mintegy kétharmada hazánk területén található, 597 km-m át vadregényes tájakon kanyarog, tökéletes útvonalat kínálva ezzel a vízi túrázás szerelmeseinek. Nem árt azonban tudni, hogy a folyó vad szépsége egyben veszélyeit is növeli, hiszen a meder helyenként összeszűkül, a víz örvénylik és helyenként erős a sodrás, máshol pedig kiszélesedik, és lustán hömpölyög a lelógó faágak alatt. Szerbiában ömlik a Dunába, vízgyűjtő területe 157886 négyzetkilométer, ebből mintegy 45000 négyzetkilométer jut Magyarország területére. Vizének 90 %-a átfolyik az országon, csak 10 %-a hasznosul itt. Tisza a legjellegzetesebb síksági

1 folyó. A mai helyére az eocénban került. Széles árterületén a szabályozás előtt gyakran változtatta helyét. A Tisza leírhatatlanul szép, olyannyira, hogy nem érti az ember, miért nincs ez jobban felkínálva a köztudatban.

3. számú kép: A Tisza Csanyteleknél

Ősidőben a Tisza, mikor még nem volt szabályozva kijárt, kikalandozott medréből, messze egészen a Tömörkény és Gátér irányába. A vízjárta földeken a szántóföldi termelés a határ egy-két kiemelkedő „hátjára” szorítkozott. Aki a csanyteleki határbejárások Tisza szabályozás előtti térképeit végig nézi az az érzése támad, mintha a bennük jelzett szántóföldek nagy része a tavak, mocsarak, vízjárta területek közelében feküdt volna, s így olyan feltevés felé hajlik, hogy az egykori helyválasztó betelepülők hasznosnak látták, ha a szántás-vetés betakarítás munkájánál embernek-állatnak egyaránt fontos víz nem esik messze a feltörendő földtől, illetve, ha az áradások termékenyítő hatása a talaj számára hasznosítható lesz.

A Tisza szabályozása - a folyóvölgy és az árterület rendezése, a meder lefolyási viszonyainak javítása, az árvédelmi töltésrendszer megépítése - több nemzedék hatalmas, végül sikerrel zárult vállalkozása. Terveit a XIX. század 40-es éveiben, a reformkorban dolgozta ki gróf Széchenyi István megbízásából, annak nagyra törő elgondolásait magáévá téve Vásárhelyi Pál mérnök. A folyó szabályozási munkák azonban Vásárhelyi Pál hirtelen halála miatt az olasz Pietre Pataocapa tervei alapján indultak meg.

A mű kivitelezése történelmünk egyik legdrasztikusabb korszakában, az Osztrák önkényuralom idején kezdődött, de befejezése átnyúlt a kiegyezés gazdaságilag gyors fellendülést eredményező szakaszába. (2) Hazánk fellendülésének alapfeltétele volt a Tisza szabályozása, a Tisza kiterjedt

2 alföldi árterületének teljes árvíz-mentesítése. E nélkül sem a mezőgazdaság, sem az ipar, sem a közlekedés nem lehetett volna biztonságos az egész ország mai területének negyedrészében. (3) Így is az ország területének, mintegy negyede (3:1 arányban) Tisza, illetve a Duna vízgyűjtőjén fekvő ártér. Magyarország vizekkel való, fenyegetettsége Európában, Hollandiáéval hasonlítható össze. Szerencsére a káros vizeket levezető rendszerben kulcsszerepet játszó létesítmények az állam kezében vannak.

Az alföldi munkásemberek sok tízezernyi serege, köztük a csanyi kubikusok - a kor mérnökeinek vezetésével - küzdelmes évtizedek során, meglehetősen mostoha műszaki feltételek között, kézi erővel, talicskával, lovas kordéval építette fel ezt az évszázadokra szóló lenyűgöző művet.

A gát, mint hatalmas építmény méreteire jellemző, hogy egy méter gátszelvény kb. 140 köbméter földet tartalmaz. (4) Csanytelek határát 8 km hosszan lezáró hatalmas (kínai falhoz hasonló) gátvonal, mely a Tisza úti rámpa lejárónál 11 m magas.

A Tisza Csongrád és Szeged Maros-torkolat közötti szakaszán 13 km-nyi átvágást (új medret) ástak, s ezzel egy időben az eredeti 2,5 cm/km abszolút értékben még így is kicsi, de az eredetihez képest jelentős energianövekedést hozott létre. Ennek következtében a meder kimélyült, a kisvízszint pedig lényegesen csökkent, 2-2,5 m-rel, ami mind hajózási, mind az öntözővíz kiemelése szempontjából hátrányt jelent.

A szabályozások során Csanytelek mellett jelentősebb átvágások nem történtek, így e területen nagyobb morotvaág nincs. Csupán a Vidre-ér szivattyútelep magasságában találunk két kisebb holtágat. (5)

Gróf Széchenyi István azt is belátta, hogy a nagy szabású terv megvalósítását az államtól várni nem lehet. Ezért a folyó völgyeinek birtokosságát arra biztatta, hogy társulásokba tömörülve, saját erejükkel hajtsák végre az árvízmentesítés nagy munkáját. (6)

A társulás megalakulását az 1871, év XXXIX. Tc. biztosította. Ezt követően 1879-ben megalakult a Csany-percsorai Ármentesítő Társulat. Csany székhellyel, 15 1172/é. 200 hold árterülettel. (7)

I. A csanyteleki rét ármentesítése

„1874-ben Brehler Gábor Csany község megbízásából tervet készített a csanyi rét ármentesítésére. Elképzelése a következő volt: „a Vidre ér D-i oldalán a magas partból kiindulva levágja a Vidre fokot, elhalad a Vidre mentén a Tiszáig, vagyis a 85. átmetszéssel holttá tett Tisza medréig. Innen a holt Tisza mentén D-i irányban halad folyó mellett átlag 50 öl távolságra, majd az élő Tiszát elérve a folyó közepétől mért 200 ölre haladna párhuzamosan a Hármasig. A töltés tetejét az 1867. évi víz felett 4 lábbal magasabbra tervezte. Keresztmetszeti mérete szerint 2 öles korona és mindkét oldalon 1,2 -es rézsű határolta, 12 lábnál magasabb töltés esetén 2 öl széles padka készül.” Akkori áron 139452 Ft-ba került volna, mely 2950 holdnyi területet mentesített az árvíztől.

3 A védtöltés építésének szükségességét Csany község Pap Ödön nevű jegyzője támogatólag megerősítette. A jegyző Úr kérelmében előadta, hogy a Tisza szabályozás következtében az árvizek egyre magasabbak lesznek. Az 1855-ös árvíz Csany ÉK-i részén 22 ház elpusztítását eredményezte, pedig ezen a területen korábban soha nem fordult elő árvíz. Az 1876-os árvíz pedig Csany község úgynevezett kecskerágói nyúlgátját és Csongrád egy részét, valamint gróf Károlyi Sándor birtokának, mentesített területét öntötte el. A tervezett gátépítést korábban nem lehetett kezdeni Csany szegénysége miatt, mert a község „magát 1874. évben az uradalomtól az 1873. évi Telepítéses törvény értelmében megváltotta”, és ezért „már végleg elszegényedve van.” Ráadásul a falu 3526 kat. hold területéből csak 1700 kat. holdat tud használni árvizek miatt.

Fontosnak tartották, hogy minél nagyobb terület mentessék meg az árvizektől, (mint az el is rendeltetett) költségkímélés szempontjából a töltés a belvizektől is mentes legyen, (mint az el is rendeltetett) költségkímélés szempontjából lehetőleg magas helyeken vezetessék, a töltésbe építendő műépítmények szüksége lehetőleg elkerültessék.

A terv sokáig elfeküdt.

1883-ban, majd 1884-ben olyan utasítás jött a Közmunka és Közlekedési Munkaügyi Minisztériumtól, hogy a „Csongrádtól - Oláhállásig terjedő árterület mikénti mentesítése céljából a terület kipuhatolásával a létező kereszttöltéseket is esetleg azok célszerű kiegészítési vonalait vegye az elkülönítésnél alapul.” Azaz, vizsgálják meg, hogy egyrészt a Csongrád - Felgyő és a Felgyő - Oláhállás között létesítendő védelmi művek mekkora mentesített területet védenének a különböző műszaki megoldások esetén. Másrészt hogyan választható szét a Dong-ér tájékán a Csongrád - Oláhállás és a Hármas - algyői öblözet. A négy változat a következő műszaki megoldások részbeni összerakásából származik: Csongrád - Felgyő között magasparti vagy pedig Tisza parti töltés, Felgyő - és Oláhállás között hasonlóan két nyomvonal létezhet: egyik a Tisza, másik a magasparton haladhat. A négy nyomvonal szakaszából áll össze a négy változat. A négy kombinációból az alábbi megoldást előnyben részesíti: Tiszaparti töltés, Csongrádtól a Vidréig, innen a magaspartba bekötve a Vidre É-i oldala a Vidre éren Oláhállást a magasparton haladóan éri el a töltést. A bekötési költsége 636711 Ft az általa védett terület 22670 kat. hold.

Fizetendő járulék lenne:

- Az 1881. évi víz által elöntött ártér egy holdjára 10 Ft - Az 1885. évi árvíz által elöntött ártér egy holdjára 40 Ft - Az 1830. évi árvíz által elöntött ártér egy holdjára 50 Ft

A Felgyőtől a Tisza parti töltés építésének változata azért nem javasolt, mert a mentesített többletterület és a bekerülés fajlagos költsége aránytalanul nagy, a terület hozama ugyanakkor kicsi.” (8)

4 II. Vajháti töltés

„A Vidre ér valamint az alsó és felső major összekötő út kereszteződéséből indul ki és csanyteleki Endre utcáig tart. Az 1888-as árvíz alkalmával több helyen is elszakadt. Így a Vidre-éri ártöltéstől 300 m-re, 2800 m-re és 3600 m-re az 1881. évi vízszinttől mérve 4-6 m mély 20-40 m széles szakaszok voltak. „a fölgyevi és csanyi határokban kiépített vajháti gát” helyreállítását 1888. szeptember 21-én kezdték. A 4327 fm gát magasságát az 1881. évi árvíz felett 1.0 m-rel határozták meg, középen 30 cm-es koronaszélessége 3 m, de ahol már szélesebb volt, nem nyúltak hozzá. Nyomópadka sehol sem készült. A gát nyomvonalát sok helyen a védekezés, illetve az árvíz következtében alig maradt gátnak nevezhető földhalom. A védtöltés mentén az 1881. évi árvízszintje a gáthosszúság felében a terep felett mindössze 0,60 - 1,0 m volt, de Csany felé haladóan a terepszint mélyül és a gáttest nőt. Ezen a szakaszon jelentős volt a földmunka. A munkamennyiség 40177 köbméter föld volt, 25 krc/köbm egységáron. A szerződés szerint 1888. december 1-ig volt a befejezési határidő, de mégis 1889. március 1-re fejezték be annak ellenére, hogy az eredetileg tervezett töltésszelvény méretéből és az 1:3-as rézsűhajlásból engedményt tettek. Tették ezt azért, mert tudták, hogy az építés alatt lévő gát „alvógát” lesz, az ideiglenes védelem, később pedig a lokalizációs gát szerepét látja el.

A tél földmunkára mostoha volt. Erős hidegek miatt fagyott a talaj, melyet állandóan félrerakni, illetve a behordottal döngölni kellett. Sietős volt a munka, mert bár épült a Tiszapart mentén a végleges árvédelmi töltés, de az öblözetnek ekkor még nem volt árvízi védelme.

Érdekessége a szerződésnek a 9. §, amely szerint „… a vállalkozók munkásaikat utasítani és ellenőríni kötelesek, nehogy a kijelölt földet földhordás közben az úton elszórják, vagy a régi gödörbe hányják, ezért az éjjeli munkálatoknál munkásait eltiltani tartozik: munkásai ellenőrzésére km-kinti váltással két őrt állítani tartozik.”

III. Dilitori - hármas - védtöltés

1876. novemberében kelt műszaki leírás szerint: „a tavaszi rendkívüli árvíz a védtöltéseket túlságosan megrongálván azoknak ép karba helyezését a Csany-percsórai Ármentesítő Társulat elhatározta. És pedig olyan formán, hogy a „a töltés 1 méterrel magasabban készült az 1876. évi árvíz szintjénél. A töltés koronaszélességét a korábbi 3,5 m-ről 6,7 méterre növelték a korábbi 1,2 -es rézsűket a víz oldal felől 1,4-esre alakították, míg a mentett oldalon maradt az 1,2-es. Ahol a töltés tereptől mért magassága meghaladta a 3,5 m-t, ott 3 m széles nyomópadka készült a mentett oldal megtámasztására.

A fenti töltésbe kötött be É-ról Csany felől a Felgyő-csanyi védtöltés alsó szakasza Síróhegy és Oláhállás nevezetű településrészek között húzódott, egyébként „felkelési töltésnek” is nevezték. Ez a töltés árvízvédelmi célokat is szolgált, de Csongrád Megye Törvényhatósága készítette és a Mindszent-félegyházi út, „kis mindszenti út” részét képezte. 1876-ban azonban a korábbinál magasabb árvíz volt, a magas partot megkerülte volna, ezért az újtöltést „tetemesen magasították”, nyúlgátakkal meghosszabbították.

5 A megfeszített erőkifejtés dacára az ár a töltést áthágta. A további küzdelem azért folyt, hogy az elöntött öblözetből a víz ne fusson el Kistelek és Szeged irányába.

A töltésnek ez a kettős szerepe hosszas viták forrása lett, hiszen el kellett dönteni, hogy útként kezelve közmunkából kell-e karbantartani, vagy védtöltésként kezelve érdekeltségi alapon. A Csany-percsórai Társulat kijelentette, „ha nem tudna a vita végére elfogadható ajánlatot tenni, akkor a Tisza töltését, a Dongér, jobbpartján kötik be a magaspartba.” Csanyt pedig kizárja a védett öblözetből. Végül úgy határoztak, hogy legyen a Csany-Percsórai Társulat kezelésében, mert az jobb gazdája lesz, de a társulatnak a megye évente csanyi közmunkát - vagy megváltandó pénzt - köteles adni, mint amennyibe az út helyreállítása került volna. Érdekes megoldást találtak a töltés által kirekesztett belvizek kezelésére. A belvíz jelentkezése esetén a töltést át kell vágni, és ha levonult a víz, akkor ismét helyre kell állítani. A töltés nyitás - esetleg egy hídépítés - a megyét terheli, mert a vizek természetes lefolyásának útjában van az út. A helyreállítás viszont a társulat költsége, mert neki a vizek elleni védelem a feladata.

A töltés 1900 m hosszú, melyből igen megrongált, illetve nyúlgát jellegű és e miatt sürgősen építendő az 1900-as szelvények közötti töltés szakaszon. Kiépítési magassága: az 1881. évi árvízszint fölött 1 m-rel. Koronaszélessége 5 m, az árvízszint alatt 1 m-rel 4 m-es padka készül. Mentett oldal 1,2 -es rézsű, míg vízoldalon az árvízszint alatt 1,4, fölötte 1,2 -es rézsű épül.

A helyreállítás terve 1883. novemberében készült. A költségviselés és feladatkörök tisztázására többször is visszaküldték a tervet kiegészítésre, így a miniszteri jóváhagyás késett.

Még egy monumentum zavarta a jóváhagyást: „…mindezen kérdések azonban csak az esetben bírnak gyakorlati jelentőséggel, ha a Csany-percsórai Társulat továbbra is fennmarad, nem kapcsolódik össze a Csongrád jobb-parti társulattal, miként a Nagy Méltóságú Magyar-királyi Közmunka és Közlekedési Minisztérium által a tiszavölgyi Társulatnak szervezése tárgyában, a múlt évben közrebocsátott törvény javaslatában tervezve volt, s illetőleg, ha Csanytól lefelé nem fog a Tisza partján új védvonal emeltetni, mely a felkelői töltést a dilitori töltést a dilitori töltéssel együtt nem változtatja alvó gáttá.”

1888-ban megalakult a Csongrád- Sövényházi Ármentesítő Társulat, melybe a Csany-percsórai Társulat is betagolódott. Ennek székhelye Csongrád lett. Árterületének kiterjedése 31640 kat. hold volt. A társulatnak 34,4 km hosszú árvédelmi töltése volt. A társulat vezetője: 1888-1898 között Káltay Albert. Utána: 1898-1909 között Degenfeld Lajos, 1910-1912 között Bornemissza Elemér, 1913-1914 között Faragó Antal, s 1920-tól mind végig Dr. Schandl Károly. (9)

A Tisza szabályozásával megváltozott a csanyteleki táj arculata is, több száz hektárnyi vízjárta terület vált rendszeresen művelhetővé s vonzotta a betelepülőket a községbe. Eltűntek a sárrétek hatalmas mocsarai is. Így lett termővé a Nagyrét, Kisrét, Várhát, Vajhát, Sík, Kilences és a többi vízjárta területek. Állóvízként csak kisebb területek maradtak, a folyót pedig összefüggő gátrendszer szorítja medrébe. A gát kezelése szakemberek kezében van, és úgyszólván minden mozgását figyelik a folyónak. Három gátőrház, két zsilip, egyik a Tiszán, másik a Dongéren a Sík déli

6 fekvésénél szabályoz, Amikor a Tisza vize nő, kinyitják a zsilipeket, és szabad folyást engednek az ilyenkor erősen mozgó víznek. Amikor a környék víztároló területei feltöltődnek lezárják, majd - amikor szükségesnek látják, újra megnyitják. A hatalmas zárkapukat kézi erővel mozgatják.

A Tiszán évente rendszeresen három árvíz van. A kora tavaszi (márciusi - áprilisi) árvíz a Keleti Kárpátok és az erdélyi hegységek hó olvadásából származik. A kora nyári árvíz a „zöldár” (májusi - júniusi) esőzésekből keletkezik, és egyszerre jelentkezik a Tiszán és mellékfolyóin. A késő őszi (októberi - novemberi) árvíz az őszi csapadékok következménye. (10)

A Tisza jelentősebb árvizeinek évei: 1689, 1703, 1705, 1712, 1731, 1736, 1737, 1740, 1745, 1750, 1758, 1765, 1766, 1772, 1782, 1813, 1816, 1830, 1844, 1845, 1846, 1848, 1850, 1853, 1850, 1855, 1867, 1870, 1871, 1872, 1874, 1876, 1877, 1878, 1879, 1881, 1885, 1888, 1895, 1902, 1912, 1919, 1920, 1921, 1930, 1932, 1937, 1942, 1950, 1970, 1975, 1977, 1998, 1999, 2000. (11)

Az 1885-ös évben a sok eső és erős szelek megnehezítették, sőt sok helyen meghiúsították a védelmet. A nép dacára annak, hogy a sajátjáról is szó volt, nem szívesen ment a gátak védelmére, úgy hogy katonai karhatalommal kellett kötelességének teljesítésére kényszeríteni. Ekkor sík tengerré változott az egész vidék. Erről az árvízről maradt fönn a megyefőnök Albrecht főherceg számára készített jelentése, amely így ír:

„Csongrádi járásban: A közel-keleti útul szolgáló Csongrád-Szentesi, ún. böldi gát és még nem egészen elkészített társulati gát a kilencesnél az árvíztől elöntetett és a víz az így elárasztott laposon Felgyő és Csany környékén a Felgyő melletti Vidrén keresztül egészen Csongrád-kiskunfélegyházi országútig s több száz hold földet öntött el. A fekete-gát, Síróhegyen alul, alig 50 öl hosszú, de igen fontos, mert a Dongér melletti területnek, továbbá ezzel közvetlenül vagy közvetve összefüggő, nagyobb részt mocsaras, egészen Kistelekig s Kiskundorozsmáig terjedő lapályok elöntését gátolta. E gát szintén elszakíttatott, azonban őrgróf Pallavicini uradalmi munkaereje által csakhamar helyreállíttatott s ez által több ezer hold földet megmentett. A hármasgát egyúttal az Algyő és Vásárhely közt Mindszenttel ellentétes oldalról egészen a csanyi magaslatig 2700 öl hosszú. Ez a gát gróf Pallavicini jószágigazgatójának buzgólkodása dacára 1885. április 7-én dübörgő vihar következtében elöntetett és így körülbelül 19000 hold föld víz alá került. Mely víz Ányás alatt a Percsóránál húzott gátat megkerülvén, a sövényházi árvízzel egyesült és a csanyi pusztától az algyői gátig a legnagyobb elöntést okozta. Ezen gát elszakadása folytán több uradalmi majorság és ház összedőlt. Mindszent község részben szintén víz alá került.” (12)

1876-ban a gátak közé szorított Tisza és a mellékfolyóinak áradása olyan magasra emelkedett, amire a szakemberek még gondolni sem mertek. Először is, március 20-án éjjel a mindszenti Szegfű nevű csárdánál létező nyúlgátak szakadtak át. (13) Ezt követően 23-án a Szentes-Csongrád közötti úgynevezett kilencesi és vajháti gátak átszakadása, melynek következtében, az ár 10000 hold földet öntött el és Csongrád városában behatolván 461 házat pusztított el. Csanyon 38 ház és 2000 hold föld került víz alá. (14)

7 Ez még nem volt elég. A csany-percsórai úgynevezett hármasgátat, mely teljesen biztosnak látszott, egy három napig tartó északkeleti irányú vihar április 8-án áttörte. Egyszerre három határ került veszedelembe a szegedi, a kisteleki és a péteri (ma Pálmonostora). Negyvennyolc óra alatt 16000 hold föld, különböző vetésekkel, majorokkal és tanyákkal került víz alá.

Az 1879-ben bekövetkezett nagy árvíz, mely Szegedet is hullámsírba temette, felzúdította az Alsó-Tiszavidék közvéleményét. Követelték, hogy: „a kormány, a törvényhozás vegye kezébe az ármentesítés ügyét.” (15)

Az 1881. évi árvíz minden ez előttit felülmúlt. E nagy veszedelem arra bírta a kormányt, hogy a vízszabályozás végrehajtását egyöntetűvé tegye. Kormánybizottságot állítottak fel. Eredményeként a víz lefolyását szabályozó töltéseket eltávolították. Védtöltéseket és körtöltéseket, az ereket és a hullámtereket rendezték, úgy hogy emberi számítás szerint a nagyobb árvízi katasztrófák ellen a terület biztosítottnak tekinthető lett.

A megfigyelés óta a folyón minden télen megjelenik a jég. Ennek átlagos időpontja december 19., de volt év, amikor november 16-án már láttak jeget a Tiszán. Az évek 75 százalékában beáll (befagy) a folyó. Ennek legkorábbi időpontjaként november 27-ét jegyezték fel, de az átlagos dátum, január 2-a. Ez az álló jég általában 40 napig van jelen, de mértek már 89 napos befagyást is, ekkor március 20-án engedett fel a jégpáncél. A jég általában február 24-én tűnik el, előfordult már, hogy március 31-én olvadt el az utolsó jégtábla. A jeges időszak átlaga 52 nap, a tetőpont 113 nap. Az álló jég, illetve a feltorlódó jégtáblák legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy az esetleges árhullámot tovább duzzasztja, jelentősen növelve az árveszélyt. Szerencsére a Csanytelek alatti szakaszon ennek gyakorisága igen kicsi. (16)

A jégzajláskor (rianáskor) háztömbnyi nagyságú jégtáblák úszkálnak a folyón, egymáshoz csapódásukkor akkora zajjal járnak, hogy behallatszik a községbe. Máskor pedig leszaggatja a mederfalat, a falon levő fákat, bokrokat, és sodorja magával.

Amikor a Tisza tavasszal kivirágzik megragadóan gyönyörű és a tiszai táj, mint valami színházi, háttérdíszlet úgy emelkedik ki az egyébként egysíkú tájból. Ilyenkor (júniusban), néhány napig látható a Tiszán a természeti jelenség, amelyet Szegednél szobor is megörökít: a virágzás esetenként figyelhető meg, régebben, akik látni akarták, csónakba ültek, hogy közelről láthassák a kérészek repülését. Ez azért is különleges élmény, mert a folyó halainak többsége ilyenkor fölhúzódik a felszín alá, hiszen terített asztal várja őket, a gardák, balinok itt-ott nagy csobbanással, a vízből magasra kiugorva próbálják elkapni a tiszavirágokat. A tiszavirág védett, tehát nem szabad megfogni, horogra tűzni, még az után sem, hogy elpusztult.

A Tisza fontos környezeti tényező a csanyteleki ember életében. Valamikor, évszázadokon át a halászok egész seregét foglalkoztatta, kik ügyességükkel és sokaságuknál fogva mindig nagy szerepet játszottak e vidéken. Időtlen idők óta megélhetést, rejtekhelyet, védelmet, vízi utat teremtett részükre.

8 A II. világháborúig a Tisza jelentős közúti tényező volt a forgalomban, elsősorban a tutajozás és a termékszállítás tekintetében, nemcsak Csanytelek, hanem Baks, Felgyő és Tömörkény is igénybe vette. A napi hajójárat pedig a személyszállításban képviselt jelentős szerepet.

Tisza az egyik legnagyobb kincse e tájnak és e településnek: a közvetlen környezetével egy zöld folyosót alkot, mely az ökológiai állapotok fenntartását lehetővé teszi, és ebben rejlik egy pótlólagos foglalkozási lehetőség a jövőre vonatkozóan is. Egy olyan tiszta levegőre, tiszta vízre alapozott idegenforgalom, amibe még a natúr gazdálkodás tiszta élelmiszerét is be lehet kombinálni, a termálvizet kihasználva egy úgynevezett öko-egészség turizmusra alkalmas területet létrehozásával.

„A védgátak közé zárt erdős, nedves, széltől kevésbé járt hullámtér éghajlata bizonyos önállóságot (néhány fokos hőmérséklet-eltérést, nagyobb páratartalmat) mutat a külső éghajlattal szemben. Ez a madárállomány alakulására is hatással van.

A kevés erdejű községnek a Tisza hullámterén kialakult erdősáv, mely a folyómedret teljes hosszában követi, jelentős vonzóerő a szomszédos mezőgazdasági területek madaraira. Fészkelő vagy éjszakai pihenőhelyet nyújt számukra, és mintegy ide sűríti a madár faunát.”

IV. Erek

Ismeretes, hogy a mai úgynevezett „erek” hajdanában szintén folyóvizek voltak. Csanytelek, és Csongrád között a Vidre ér (régi nevén Hucu folyó) húzódik a Tisza felé. A Kis-Kunságból folyik be, s a felgyői földek alatt egyesül a Tiszával, melybe eső és hóvizet vezet, és viszont a Tisza árjából szokott megtelni. A Vidre és a folyó Alsó-főcsatorna (zsilippeléstől függően a Felső-főcsatorna vizét is) szivattyúzással emelik át az árvédelmi töltésen. Érdekes, hogy az ártérre bekerülve a morotvaágak miatt nem a legrövidebb úton, hanem azokat délről megkerülve az un. Borda-féle foknál folyik a Tiszába. A Vidre a község területét az alsó 1 km-es szakaszon érinti. (17)

A község déli határát a Dongér alkotja, amely a Tisza egyik legfontosabb környékbeli mellékvize, s egyben védett terület. A Dong ere a Kis-Kunságból, folyik be, többnyire eső és hóvizet vezetvén; felesleg vize azonban az ásott csatornán van vezetve a Tiszába Csanytelek alatt, egyrészt a csanyteleki, tömörkényi réteken oszolván szét. Vízgyűjtő területe igen tekintélyes nagyságú 2100 négyzetkilométer, hiszen a befolyó Csukás-éri főcsatorna, illetve kiskunfélegyházi vízfolyás egészen Kecskemét és Kiskunfélegyháza szennyvizéből is elég sok bekerül. Érrendszere 1 négyzetkilométerről másodpercenként 13,4 liter vizet képes levezetni, ami azt jelenti, hogy az átlagos belvízmennyiséget 14-20 nap alatt vezeti el. A torkolata előtt 7,5 km-es szakaszán árvédelmi gát épült. Így a vize csekély esés (5-10 cm/km) ellenére szivattyúzás nélkül folyik a Tiszába. (18)

9 V. Tavak

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Csanytelek a tavak, a folyók és az erek faluja. A Tisza, a Vidre, a Csaj-tó, és a Dongér mellett a sok halastóval is rendelkezik. Erről győz meg minket az I. Géza király 1075. április 14-én kiadott oklevele, melyben Géza király két testvérével együtt: „Azt a földet, mely föld felett Villa piscatorium, nomine Chonu (Csany) nevü nagy és népes halászfalu fekszik, a határban lévő következő halastavakkal együtt, mely a Tisza mindkét partján fekszik: Ostora, Wolne, Sarostou, Beubi, Haoeries, Sulmus, Ecetous, Ertie, Zigere, a garammelléki Szent Benedek rendi monostornak adományozta.” (19)

Jakabffy Lajos által, 1912-ben elkészített, Szeged és vidékének térképén magyarosított néven, a Tisza bal partján: a Hosszú-tó, Landor-tó, Tökös-tó. A Tisza jobboldalán: Compos-tó, Nagy-tó, Patkos-tó, Kutyás-tó, Falu tava, Vaj-tó, Kis Csaj-tó, Nagy Csaj-tó megtalálható. (20)

A Csaj-tó a község legnagyobb állóvize a hozzákapcsolódó halastórendszerrel. Csanytelek és Tömörkény déli határában terül el. Megközelíthető Csongrád felől, valamint Kiskunfélegyháza irányából Pálmonostorán és Tömörkényen át, Szeged felől pedig Balástya, Kistelek, Bakson át, vagy egy másik ágon: Sándorfalván, Ópusztaszeren és Bakson át.

Éghajlata megegyezik a környező délalföld területével. Földrajzi koordinátái: 46,36 É - 20,07 K.

Az 1964 óta folyamatosan halastórendszerré kiépített terület, korábban részben állandó, részben időszakos vadvizekkel borított, ősi táj volt. A halastórendszer területe ma 860 ha, és 13 tó egységből áll. A tórendszer összes területe pedig 1080 ha, melyet gátak határolnak, valamint 2, az ősi Dong-ér medréből kialakított tóból áll. Ennek szomszédságában 1978 és 1981 között 7 újabb tóegység épült, amit azóta bevontak a haltenyésztésbe. Ez az ún. csanyteleki halastavak rendszere. (21)

Madártani megfigyelés szempontjából ide tartozik még a tórendszertől délre, a Dong-ér csatornáig húzódó legelők, vízállásos területek, az ősi Dong-ér egy szakasz és kevés szántó, apró gyümölcsös, az un. Ér. A megfigyelési terület így összesen mintegy 1300 hektár.

Növényzete a halastórendszeren belül nem túl jelentős, mivel nagy felületű. Itt főként nád (Pharagmites) és gyékényfajok (Tyha) alkotnak hullámtörőt a gátak mentén, vagy kisebb-nagyobb foltokat a tavakon. A rétek, legelők növényzetében uralkodók a cserkesz (festuca) és ecsetpázsit (Alopecurus) fajok.

Néhány tavon kisebb-nagyobb szigetek a madárvilág szempontjából jelentősek, különösen vedléskor és költéskor.

A tavak vízmélysége 20-150 cm között váltakozik, átlagban mintegy 70-80 cm. Vannak 1-2 cm vízborítású zátonyok is, így a terület a mélyvízi és parti fajoknak is egyaránt megfelel. A halastavak vizei és a Tisza folyó az Árpádok korában bővelkedett halakban. A haltenyésztő helyek mind a Tisza mentén voltak és csatornákon vezették a halastavakba a tápláló vizet. Zsilipekkel vonták el a vizet,

10 hogy a tavak iszapjának kitakarítását megkönnyítsék. Ezt a haltenyésztést a keresztény vallás is támogatta, mely számos napra rendelt böjtöt midőn csak hallal való táplálkozást engedte meg. A szolgarendű halászokat, a konventek, püspökök és a világi földesurak adták-vették, örökbe hagyták. A hal tizede vagy a hatoda járt a földesuraknak, akitől a terheket a halászok meg is válthatták. (22)

VI. Csaj-tó

A Csaj-tó a XX. század közepéig a Tisza öntésterülete volt. A mai formáját 1964-1967 között kapta, (akkor) a haltenyésztés mintegy 860 kh-n folyt. A halastó rendszer 13 tó egységből, valamint az ősi Dong-ér medréből kialakított tóból áll. Ennek szomszédságában 1978 és 1981 között 7 újabb tóegység épült, amit az óta bevontak a haltenyésztésbe. Ez az ún. csanyteleki halastavak rendszer, melyben most pontyot és busát tenyésztenek. A tórendszer összes vízfelülete: 1080. ha, melyet gátak határolnak. A horgászoknak inkább a Tiszát és a megyesi tavat ajánlják - a helyiek.

Madártani kutatása még a halastóvá kiépítése előtt megkezdődött: Brankovics Attila és Jaszerovics Tibor jár itt. Brankovics később is csaknem minden évben rendszeresen felkereste a tavat. 1966-67-ben Molnár Gyula járt egy alkalommal a területen. 1970-75 között Huszka József, Fekete Péter és Tasi József kutatta a madárvilágot. 1974-től a szegedi Erdőrendezőség természetvédelmi egységének dolgozói, majd 1975-től Tóth Zoltán és Zsótér László és Szőkefalvi-Nagy Béla (Csongrád megyeri Természetvédelmi Bizottság) is. 1974-től a Magyar Madártani Egyesület több tagja is járt a területen: haraszti László, Lővei Gábor, Kálai György.

A terület része a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetnek. A védetté nyilvánítással négy tavon (III, VIII, IX, X.) teljes vadászati tilalom lépett hatályba. Ezen kívül tilos vadászni a mindenkori nemzetközi vízimadarak napjain.

11 4 számú kép: A Csaj-tó és környéke

A természetvédelmi kezelését a Szegedi Erdőrendezőség látja el. A terület gazdasági és természetvédelmi okokból csak korlátozottan látogatható.

A Csaj-tó 1977. Január óta egyik kutatási pontja a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Madártani, Egyesület közös programjának, mely a mesterséges és természetes tavak ökológiai-faunisztikai összehasonlító vizsgálatával foglalkozik.

Hazai vizeink közül nagy jelentőségű a Csaj-tó kutatása. Megfigyelései 1972-ben kezdődött, s az óta évenként 40-50 napon járják be a területet. Összességében mintegy 400 nap több ezer adata áll az illetékesek rendelkezésére, s vár feldolgozásra. (23)

Megfigyelések során, az átvett adatok alapján, 1977 végéig 222 madárfaj volt kimutatható. Ebből a költő fajok száma 61. A rendszeres átvonulóké 79. A rendszertelenül átvonuló fajoké 56. A ritka vendégeket, melynek országos viszonylatban is csak alkalomszerűen fordulnak elő, 26 faj képviseli.

A hazánkban előforduló madárrendekből mind észlelhető volt a területen. Legjellemzőbb rendek a vöcsökalkatúak (mind öt hazai faj előfordul, 4 költ is), a gólyaalkatúak (mind a 14 hazai faj előfordul, 3 faj költ is), a lúdalkatúak (37 hazai fajból 22 előfordul, ebből 6 költ), valamint a libaalkatúak (70 hazai fajból 53 fordul elő, s 9 költ).

12 A legjellemzőbb költőfajok: Búbos vöcsök, gólya, tőkés réce, kendermagos réce, barátréce, cigányréce, vörös vércse, szárcsa, bíbic, nagy goda, piroslábú cankó, dankasirály, kővágó csér, jégmadár, mezei pacsirta, partifecske, függőcinege, nádirigó, foltos nádi poszáta, sárga billegtető, seregély, mezei veréb, nádi sármány.

Nem fészkelő fajok közül legjellemzőbbek: szürke gém, üstökös gém, kanalasgém, nyári lúd, nagy lilik, csörgőréce, fütyülőréce, kontyosréce, kerceréce, kis bukó, karvaly, rétisas, halászsas, kékes rétihéja, ujaslile, nagy poling, cankó fajok, havasi partfutó, billegetőcankó, pajzsoscankó, ezüstsirály, viharsirály, kis sirály, kormos szerkő, zöld küllő, vetési varjú, réti pityer, kenderike.

5 számú kép: A Csaj-tó látképe

A Csaj-tó a Tiszamenti vonulási úton, közvetlenül a Tisza-völgy szélén terület, ezért jelentős a madármozgalma. A vízimadarak és egyéb, részben vízhez kötött életmódot folytató fajok (vöcskök, ludak, récék, partimadarak) nagy jelentőségű vonulási állomása ez a hatalmas tórendszer. Különösen jelentős tömegeket fogad be az őszi és tavaszi vonulások idején. Ősszel ritkábban, tavasszal, több tavat lehalásznak, s ekkor jelentősen megnövekednek a litorális fajok táplálkozási lehetőségei. Ilyenkor esetenként több ezer nagy goda, pajzsoscankó, nagyszámú ezüst- és dankasirály, szürkegém, kanalasgém, gyülekezik a területen. Ilyen alkalmakkor lehet megfigyelni ritka parti madárfajokat is, mint pl. csigaforgató, aranylile, kis goda, kőforgató, fenyérfutó, sarki partfutó, sárjáró. (24)

13 A vöcsök közül a búbos vöcsök költése rendszeres. Az átvonulók száma maximálisan 200 példány. A feketenyakú vöcsök rendszertelenül klt a tavakat szőnyegszerűen borító hínártársulásokon.

A gólyaalkatúak közül a közeli Labodár fészkelőinek jelentős tápterülete a Csaj-tó. Kanalas gém rendszeresen nyaral itt. Egy esetben már pásztorgéme (1975), két esetben a flamingó (1974, 1975) is előfordult.

Legnagyobb számban mindenkor a tőkés réce vonult át (előfordult már 30000 példány is). Költésre kevés marad vissza. A nyári csapatok nagyobb része vedlésre gyülekezik, a tavak, szigetein. Őszi-téli vendégként a nyári lúd kb. 3000, a nagy lilik mintegy 5000 példányban észlelhető. A lúdalkatúak közül még említésre érdemes az Európa-szerte fogyatkozó kendermagos réce, amelyből 10-15 pár rendszeresen költ itt, s olyankor 500 példánnyal vonul át. Néha át is telel. A kerceréce 120, a kis bukó 200 példánya telel át enyhébb teleken.

Ragadozók közül rendszeresen előfordul a barna rétihéja. E fajnak itteni költése is valószínű. A halászsas 1-6, a rétisas 1-4 példányban rendszeresen megjelenik vonulás idején, ősztől tavaszig.

A szárcsa nagy számban költ és vonul át az előbbi inkább ősszel, az utóbbi tavasszal nagyobb csapatokban. Kis számban költenek is a legelőkön. Jelentős átvonuló és költő fajok még a dankasirály és a kővágó csér költ itt. 1976-ban egy pár szercsesirály is fészkelt. Alkalmi költése volt a kis csérnek 15 és a fattyószercsőnek 163.

Évről évre 30-750 pár partifecske fészkel a tómenti homokbányában. A költő párok számának évenkénti alakulásában nagy szerepe lehet a Tisza tavaszi vízállásának. Néhány esetben tavaszi vonulás idején előfordult már a kucsmás billegő (Motacilla flava feldiggi) is. Több esetben észleltek havasi és rozsdástorkú pityert, valamint hósármányt.

Az itt gyűrűzött madarak közül kézre került, már Olaszországban, Fraciaországban és Törökországban is több példány. (25)

Kókai Gábor a Magyar Madártani és természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának helyettes titkára szerint: a madarászok nagy örömére a Csaj-tavon az közelmúlt júniusában megjelent egy pelikán. A hatalmas csaknem 3 méter szárnytávolságú fehér madár napi másfél-három kilogramm alatt fogyaszt. A pelikán a múlt századi magyarországi előfordulási száma húsz alatt van.

A csanyteleki Csaj-tó, a szegedi fehér-tó Közép-Európa legjelentősebb pihenő és táplálkozó helyei közé tartozik. Nagy kiterjedésű tavaival a szárnyas vándorok szempontjából kiváló adottságokkal rendelkeznek az őszi lehalászások idején több ezer négyzetméternyi iszap terület, várja a parti vándormadarakat. (26)

14 VII. Dongér-tó (Büdösszék)

„Földajzi koordinátái: 46,35' északi szélesség, 19,00' nyugati hosszúság. A 60 hektáros tavon kívül még mintegy 320 ha legelő, valamint rétek, semlyékek 60 ha és két kis akácos tartozik, továbbá 443 ha-os hasonló jellegű, hatalmas legelők húzódnak Baksig, Ópusztaszerig, a Csaj-tóig (Csanytelek - Tömörkény). Itt-ott kisebb szántók, erdőfoltok, vizenyős területek váltakoznak a legelőkkel. Északon az Újmajorig terjed, Észak-keleten a Bugyi-puszta és a keleti fekvésű baksi kettőshalmi erdő határolja.

Legértékesebb része a mintegy 60 hektár kiterjedésű, sekély vizű tó, az ősi Dong-ér egy kiöblöződött, részben lefolyástalan része. Innen kapta az újabb időkben a Dongér-tó nevet. Helyi, népi neve Büdösszék, utal a tó jellegzetességére, az algatömeg bomlásával és a kiszáradással járó jellegzetes szagra. A hagyomány szerint valamikor nehéz szag ült a terület felett. Innen magyarázzák a nevét.

A Dongér-tó olyan ősi tájon fekszik, melyen ma is szinte érintetlen területeket találunk. „Megtaláljuk itt a puszták jellegzetes tájformáit, a szikes tavat, a növényzettel borított vadvizes területeket és a szikes legelőt” -olvashatjuk a védetté nyilvánító határozatban. (27) Földtani érdekessége, hogy mivel a Duna-Tisza-közi hátság és a Tisza-völgy érintkezési vonalán terül el, talajában megtalálható a Duna-Tisza-közi eredetű homok, valamint a szerkezet nélküli szoloncsák és szerkezete, (oszlopos) szolonyec szik is, mely utóbbi a Tiszántúl szikeseire jellemző.

6 számú kép: A Dongér-tó és környéke

15 Botanikai ritkasága a varangyszittyó egy elfekvő szárú alfaja (Jumcus bufocius sap, ranarius), mely hazánkban a Dongér-tón kívül csak a Fehér-tón és a Balaton mellékén található.

A tavat és környékét 443 hektár terjedelemben 1965. december 2-án nyilvánította védetté az Országos Természetvédelmi Hivatal „… az értékes madár- és növényvilág fenntartása és kutatása érdekében”. 1976. március 24. óta pedig a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet egyik szigorúan védett része. Madárvilágának kutatását már évtizedekkel előbb indokolták a Szeged-Fehér-tó megváltozásával összefüggő madártelepülések. (28)

1933-44 között Pátkai Imre a környéken kutatva többször járt e területen. 1964-től 1968-ig a Szegedi Akadémiai Bizottság szikeskutató csoportja végzett itt komplex hidrobiológiai és madártani vizsgálatokat. 1965 óta Varga Béláné - ki jelentős munkát végzett a terület védelméért - filmet készített itt. Keve András és György Jenő is vizsgálta a madárvilágot. Marián Miklós 1964 óta kutatja a területet, Molnár László 1972-ben járta be, majd 1974-től hivatásszerűen kutatja. Felkeresték külföldi ornitológusok is, így E. Hindl (London), E. Rutaschke (Postdam), W. Makattsch (Bautzen), Z. Kux (Bruno), G. Zink, (Radolfzell), 1968-ban a Nemzetközi Madárvédelmi Konferencia (ICBP) mintegy húsz külföldi résztvevője is járt a rezervátumban. (29)

A Dongér-tó és mocsarai valamikor, az ősi Dong-éren át a Tiszából kaptak vízutánpótlást. Ma már csak a környező területek lefolyásából nyernek vizet. A vize erősen lúgos, mélysége ma 40-50 cm körül alakul. Némelyik évben teljesen kiszáradhat, így 1968-ban és 1976, 1977-ben. A tó nyugati oldalán kisebb-nagyobb kopár szigetek és növénytelen partszakaszok vannak.” (30)

„A terület növényzete a talajviszonyokat tükrözve szintén nagyon változatos. A madárvilág szempontjából jelentős társulások és homogén állományok a következők: ürmös, cserkeszgyep (Artenmisió-Fetucetum pseudovinse), jellegzetes típusjelző növényével, a sziki jelleggel (Limonium Gmelini). Valamivel mélyebb fekvésben réti ecsetpázsit (Alopecuruspratansia) állományok vannak. A kopár foltok, szikpadkák jellemző növénye a bárányparé (Campborosma annua).

16 7 számú kép: A Dongér-tó (Büdösszék)

Az időszakos vízborítású helyeken, a szikfolton tenyészik a sziki mézpázsit (Puccinellis chamomilla). A magasabb homokhátakon a homoki pimpós csenkeszgyep (Potenmilla Festucentum) a jellemző. A tóparti növényzete egynemű széki sásos (Bolboschounus, maritimus). Ilyen állományok több helyen borítanak nagy területeket.

A legmélyebb részeket a déli oldalon találjuk. Itt kisebb-nagyobb összefüggő nád (Phagmites) és gyékény (Typha) foltokat találunk. A két kis erdőfolt uralkodó faja a fehér akác (Robinia pseudiacacia).

Változatos biotópjaival (száraz és nedves legelők, rétek, mocsaras vízállások, mélyebb nyílt vizek, erdő stb.), mint táplálkozó hely is jelentős, különösen a vegetációs időszakban. Ugyanilyen gazdag a fitokplaknton is. Így a planktonevő fajok, mint a kanalas réce, gulipán, bőséges táplálékot találnak itt. Elég élelmet találnak a vöcskök, bukórécs fajok, gémfélék is.

Mivel a védettség kellő nyugalmat, háborítatlanságot ad, a madárvonulások számára, igen nagy madártömegek pihennek meg a tavon és környékén. (31) Ezekben az időszakokban éjszakázni is idejárnak a környékről nagy csapatokban a godák, dankasirályok. A nyárvégi kóborláskor nagy vörös gém, bakcsó és a kis kócsag csapatok éjszakáznak a szárnyék-erdő fáin. (32)

17 Néhány kiragadott adat a különböző madármozgalmak érzékeltetésére:

Név példány időpont: Kanalas gém 1200 1967. augusztus 5. Pajzsoscankó 3500 1968. április 25. Fütyülő réce 400 1969. március 17. Nagy lilik 10000 1974. november 12. Sárga billegető 100 1975. április 24. Tőkés réce 25000 1975. december Hósármány 70 1975. február 15. Nyári lúd 2700 1975. január 17. Nagy goda 6000 1975. március Fehérsz. szerkő 240 1976. április 26. Havasi pityer 110 1976. január 7. Gulipán 300 1976. július 3. Füstös cankó 750 1976. július 6. Nagy kócsag 43 1976. július 9.

(33)

A gyűrűzések tanúsága szerint is jelentős átvonuló állomás a Dongér-tó. A parti madarak 1976-ben itt végzett gyűrűzéséből (7 faj, 120 példány) 3 faj egy-egy példánya került kézre távoli országokban. Bibic: gyűrűzve 1976. május 18-án, megkerült 1400 km-re DNy-ra 1977. január 18-án Olaszországban. Réti cankó: gyűrűzve 1976. április 23-án, megkerült 3300 km-re DNy-ra 1977. február 9-én, Mali köztársaságban (Mopti), Pajzsoscankó: gyűrűzve 1976. április 14-én, megkerült 3500 km-re ÉK-n 1976. június 1-én a Szovjetunóban (a Jazal félszigeten). A két előbbi madár telelő, az utóbbi fészkelő területen került kézre. (34)

1968-tól kezdődően bizonyos átvonuló és költő fajok száma jelentősen megváltozott. Emelkedett: pl. az átvonuló nyári lúd, nagy lilik, vetési lúd, goda, füstös cankó, sárga billegető száma. Ennek oka a ludak esetében valószínűleg az utóbbi évek eredményesebb költése, más fajoknál inkább a kedvező táplálkozási lehetőségek fokozódása. (35)

Csökkent az elmúlt években a kendermagos réce és a cigány réce átvonuló állománya. (Az előbbi egész Európában fogyatkozik). A költő fajok közül jelentősen csökkent a széki lile állománya. Számuk a korábbi 20-25 párról az utóbbi három évben 6-8 párra apadt. Goda, piroslábú cankó és a sárga billegető is kevesebb költözött. E fajok fészkelőinek megfogyatkozása egyrészt a növényzet változásával magyarázható: egyre nagyobb területeket hódít el a kopárokból, ritkafüves területekből a széki sás. Jelentős változás a madárvilágban, hogy a fajok száma 130-ról 189-re, a költő fajok száma 43-ról 59-re emelkedett (az 1970-es években). Ez egyrészt a biotópok változásával (pl. a nádas terület növekedése tette lehetővé a nádirigó, pocgém, vörös gém, nagy kócsag költését.) (36)

A kopár szigetek és a vakszik jellemző fészkelői a széki lile, gólyatöcs és a gulipán (a ritkás növényzetű partszegélyeken is költenek) a mézpázsitos szikpadkán a piroslábú cankó és a sárga billegető költ. (37) Ahogy őszbe fordul az idő, úgy változnak a fajok. A délre vonulók helyébe északiak

18 jönnek. Késő ősszel újra csak az esetenként lehúzó ludakat halljuk. Kiáltozásukba ritkán egy-egy kisebb darucsapat krugása vegyül. (38) Naponta több száz, esetenként több ezer madár száll le, hogy gyomra szomját és éhségét csillapítsa.

Az itteni mesterséges halastavak szerepe elsősorban az aszályos időszakokban jelentős, amikor a természetes szikes tavak kiszáradnak és az átvonuló vadlúd, réce vagy parti madár seregek csak a halastavakon találják meg életfeltételeiket.

Labodár a Tisza hullámterén van, teljes egészében árterület, holtágak, kubiktavak rendszere alkotja. Csanytelek és Felgyő határában mintegy 120 hektáros terület, mely 2,5 km hosszan a 226-227 folyamkilométerek között helyezkedik el.

A labodári gémfalu (gémtelep) és környéke 1976. március 24. óta a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet egyik szigorúan őrzött területe, mely csak a Természetvédelmi Hatóság engedélyével látogatható.

Labodárban és környékén több magyar és külföldi ornitológus vizsgálta az élővilágot. Az 1959-es évek végén Wolfgang Makatsch járt a területen. Szerinte az akkori gémtelep, Sasért megelőzve Közép-Európa legnagyobb kiskócsag telepét alkotta. Molnár Gyula 1959 és 1969 között sokszor végzett itt megfigyeléseket, Sterbetz István 1959-60-ban. Marián Miklós, Bankovics Attila és Jaszenovics Tibor is jártak itt. 1975-től Zsóter László is többször megfordult a területen. 1960-tól Bot Péter, Molnár László több százszor járták be a hullámteret és környékét a Zsúpszigetet és a Szakás-szigetet. (39)

19 20 8. számú kép: Labodár és környéke

A megfigyelések és az átvett adatok alapján a Labodárban és kisebb körzetében 133 madárfaj jelenlétét mutatták ki. Ebből a költőfajok száma 51.

Madártani szempontból legértékesebb a Labodár-holtág déli végében húzódó (gémfalu) gémtelep. A kolónia 1963-ban keletkezett, miután a közeli nyárfás fűrész alá került, és az ottani hatalmas gémtelep elpusztult. A réti telepen költő madarak száma mintegy 200-800 pár volt (bakcsó, szürkegém, kis kócsag, selyemgém). A mai kolóniában már az első évben (1963) kb. 220 pár madár (150 pár bakcsó, 40 pár szürkegém, 20 pár kis kócsag, 8-10 pár selyemgém) fészkel. Ugyanakkor még a régi telep maradványain is 350-400 pár madár lakik. 1967-ben 10 pár kanalas gém is megtelepedett. E faj itt magas nyárfákon, 6-20 méter magasságban költ. Hasonló körülmények között hazánkban csak a Hortobágyi Nemzeti Park területén fészkel, a magas fákon való költése Európában is csak a dél-spanyolországi Coto-Donanából ismeretes.

A labodári gémfalu költő madárállománya 1968-1977:

Faj: Szürke gém Üstökös gém Kis kócsag Bakcsó Kan. Gém Összes pár 1968 120 25-30 55-60 180-190 11 360-370 1969 80-90 10-15 40-50 180-200 1 313 1970 1971 100-110 20-25 35-40 180-200 4 340-380 1972 70-80 8-10 25-30 160-170 5 270-300 1973 80-100 7-8 30-35 180-200 - 300-340 1974 45-50 6-7 10-12 55-60 1 110-130 1975 60-70 4-5 25-30 140-150 - 230-260 1976 100-110 8-10 45-50 140-160 - 290-330 1977 110-120 8-10 24-25 170-180 - 310-330 (40)

A gémtelep jellegzetes kísérő faja az 1960-as évek végéig a barna kánya volt. Egy-egy évben 2-3 pár költött a telep szélén vagy annak közelében. Az utóbbi években Európa-szerte tapasztalt csökkenése itt is feltűnő. Csak tavaszi vonulásán észleltek egy-két esetben.

A ragadozók közül rendszeresen költ még a héja, az egerészölyv és a vörös réce. A kabasólyom fészkelése már rendszertelenebb. Rétisast az utóbbi években újra gyakrabban figyeltek meg. Fekete sast 1963. június 26. - július 1. között, kígyászölyvet 1959. június 22-24. és 1960. július 15-17. között Molnár Gyula észlelt. Rendszeresen megjelenik a terület felett a barna rétihéja, ősszel, télen pedig a kékes rétihéja és a gatyás ölyv, időnként a kis sólyom is. Néhány esetben halászsast is lehet látni. 1976 óta, a védelem hatására és a fakitermelés megszüntetése folytán a géntelep állománya újra növekvőben van. Ez hatással lehet bizonyos fajok újabb előfordulására is. Ilyen pl. a kis kárókatona, mely az elmúlt évtizedekben többször megjelent a Tisza-menti gémtelepeken és környékükön. Labodárban 1960. augusztus 18-án Sterbecz István és Murvay Árpád, 1970-ben Bankovics Attila és Jaszenovics Tibor, 1974. augusztus 3-án Bod Péter észlelte. A kutatók a kanalas gém újra megtelepedését remélik. (41)

21 1960-ig rendszeresen költött egy-két pár fekete harkály is, azonban az ős nyárasok kitermelésével eltűnt. Mai legközelebbi előfordulási helye a Tisza mentén Sasér, Körtvélyes és Barcirét.

A halvány geze már hazai előfordulásának korai időszakában, 1959-ben észlelhető volt. Innen már gyorsan halad észak felé a Tisza mentén.

Többször előfordult a fekete gólya, a nagy örbics, főként a védtöltésen húzódó távbeszélő-vezetékeken lehet megfigyelni.

Labodár, országos jelentőségű környezetvédelmi területnek számít.

Csanyteleken évközben verebek, varjak, szarkák, seregélyek, gólyák, gerlék, galambok, baglyok, fecskék, fácánok, foglyok egyedeit és csoportjait lehet látni. (42)

Télire táplálék hiányában a vízi madarak igencsak megfogyatkoznak, a hideg ősszel a vékonyrétegű vizeket fenékig fagyasztja, és nem engedi élelmüket megkeresni. Annál inkább megélénkül kora tavasszal és késő ősszel, midőn a különböző madarak vándorlásuk közben megpihennek a község határában. Ilyenkor minden percben ide s tovasiető rajokat lehet látni, melyek szárnycsattogtatása a szél sivítását utánozza, és sűrű csoportjuk a távolból felhőkhöz hasonlít.

Csanyteleket a vándormadarak egyik hazájának is nevezhetjük. Tavasszal és ősszel benépesül a táj, ezrével érkeznek óránként a vándormadarak. Amilyen gyorsan történik a tavaszi átvonulás, oly sokáig tart az őszi költözködés, vonakodva, és sokkal kisebb zajjal hagyják el a tájat.

Csanyteleken a Tiszai út két oldalán és a Tisza árvédelmi töltése mentén húzódó mezőgazdasági terület kiemelkedő természeti adottságokkal rendelkezik, máig szinte érintetlen természeti környezet, az ártéri erdővel szegélyezett alföldi rónák látványa, kiegészítve a Tisza kanyarulataival, a homokpart kínálta pihenési lehetőségével. (43)

22