BIHARNAGYBAJOM KÖZSÉG ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNYA

Készítette: a Cívisterv Várostervező és Építész Iroda Bt. 2013. évben

C Í V I S T E R V BT. VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email: civisterv @ civisterv.hu

BIHARNAGYBAJOM KÖZSÉG ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNYA

Tartalom:

1. Településtörténet 2. Településszerkezet 3. Az értékvédelem célja 4. Hagyományok, épületjellemzők, utcahálózat 5. Műemlékek, műemléki terület, egyedi értékek 6. Helyi értékvédelmi kataszter 7. A terv helyi örökségeire gyakorolt hatásai

Készítette:

Zsemberi István okl. építészmérnök építész vezető tervező, vezető településtervező TT-1-09-0016/2001, É1-09-0016

Munkatárs: Zsemberiné Luczi Anikó

A dokumentáció tartalmi helyességéért és az aláírások hitelé

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 2

1. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET

a.) Regionális összefüggések, térszerkezeti helyzet

Biharnagybajom a Nagysárrét szívében, Hajdú-Bihar megye délnyugati részén, Debrecentől 60 kilométerre található. A település mind közúton, mind vasúton megközelíthető. A 42-es főközlekedési útról letérve Püspökladánytól 17 kilométerre, Berettyóújfalutól 30 kilométer távolságban érhető el. A Püspökladány-Szeghalom vonalon saját vasútállomással rendelkezik.

A mai Hajdú-Bihar megye déli részei, lényegében a Sárrétek vidéke, Bihar vármegyéhez tartozott. A Kis- és a Nagy-Sárrét körzete az elmúlt évezred során mindvégig az Alföld legritkábban lakott térségei közé tartoztak, de az rávízmentesítési és lecsapolási munkálatok következtében igen gyorsan nőtt itt is az eltartóképesség, mely bevándorlással is elősegített gyors népességnövekedést eredményezett. A Püspökladány- Berettyóújfalu- Nagyvárad tengelyhez északról és délről fontos térszerkezeti vonalak csatlakoztak Debrecen és az É-Tiszántúl, illetve Gyula, vagyis a D-Tiszántúl irányából. Nagyvárad, mint regionális központ – a várostól Ny-ra – legyezőszerűen szétnyíló közút- és vasúthálózatot hívott életre az első világháború előtt, s az igen forgalmas útvonalak jelentős része ugyancsak érintette a Sárrétek településeit. A két világháború közötti Magyarország a területi revízióban bízott, ezért nem szüntette meg Csonka-Bihar vármegyét, bár területén egyetlen város sem létezett, közlekedési hálózata nem volt, hiszen az útvonal-darabok között nem volt összeköttetés, s a hozzátartozó területek egymással éppen az előzőek miatt semmiféle térszerkezeti kapcsolatban nem álltak egymással. Az újabb vesztes háború, s az azt követő békeszerződés közigazgatási változtatásokra kényszerítette a magyar kormányzatot. Csonka-Bihar vármegye esetében a két szomszédos megye között osztotta fel a térséget. Csonka-Bihar településeinek nagyobbik hányada Hajdú-Bihar megye része lett.

Napjainkban az önkormányzatok feladataik hatékonyabb, célszerűbb, gazdaságosabb ésszerűbb ellátása érdekében kívánnak részt venni a kistérségi együttműködésekben. A települések képviselőtestületei más képviselőtestületekkel, gazdasági, szolgáltató szervezetekkel és közszolgáltatásokat nyújtó intézményekkel alakítanak ki kistérségi együttműködéseket. Az ilyen koordinációnak azonban csak ott lesz létjogosultsága, ahol az együvé tartozás tudata él, s a többé-kevésbé szoros települési, vonzási kapcsolatoknak mély földrajzi alapjuk van.

Hajdú-Bihar megyét 1994-től hét kistérségre osztották. Ezek egyike a Sárréti Települési Társulás, amely két várost (Püspökladány, Nádudvar) és 11 községet (Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nagyrábé, (Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen) fog össze. A kisrégió 955 km2 területén 55 300 ember él, a megye lakosságának közel 10 %-a. A peremi fekvésű térség egyik sajátosságát az adja, hogy nem sorolható egyetlen tájegységhez sem, hiszen északi területei a Hortobágyhoz, északkeleti része a Hajdúsághoz, végül déli, délkeleti részei a Nagysárréthez tartoznak. Valójában

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 3

átmeneti vidék ez Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Békés megyék között. A település-együttes zömét adó sárréti falvak az elmúlt évszázadokban Békés, de leginkább Bihar vármegye részét képezték.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 4

b.) Természeti-táji adottságok

A Nagy-Sárrét a bihari térség jellegzetes kistája 85 és 100 m közötti tszf-i magasságú, a Sebes-Körös hordalékkúpjának Ny-i lábánál alakult ki. É és D felől folyóhátak fogják közre, amelyek csaknem teljesen zárt, rossz lefolyású mélyedést alakítottak ki. A típusos felszíni formák folyóvízi (folyóhát, elhagyott medrek, morotvák stb.) és parti dűne eredetűek.

A felszín nagy részét ártéri iszap és agyag borítja, amely É-ról és D-ről a folyóhátak szélére is rátelepül. A gyors feltöltődésű medencébe a Berettyón kívül a Kálló-ér is ide szállította hordalékát, sőt a Nagykunságon keresztül a Tisza, az Ér völgyén át a Kraszna árvize is eljutott ide. A felső 10 m-es rétegben csak helyenként fordul elő néhány cm vastag „iszapos”, agyagos, tőzegcsík, de az iszapos, homokos rétegek helyett gyakran víz-átnemeresztő agyag keletkezett. Ezzel kapcsolatos az elmocsarasodás.

A nagysárréti település éghajlata mérsékelten meleg és száraz, az évi középhőmérséklet 10,1 Celsius fok, a napsütéses órák száma évente átlagosan 2000. Évente 530 mm csapadék hull, döntően a vegetációs időszakban. A község uralkodó széljárása az északi és a déli. Számottevőek a felszín alatti vizek, bár kihasználtságuk nem jelentős.

Biharnagybajom határa. Molnár Balázsné rajza.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 5

A kistáj Ny-i határa a Hortobágy-Berettyó Bucsa feletti 18 km-es szakasza, míg Keleten a Kék-Kállóra vagy Kálló-főcsatornára támaszkodik. A Kálló veszi fel Bakonszegnél a Keleti-főcsatornát, amely 20 km-es alsó szakaszán a kistájban halad, de Bakonszeg alatt 11-km-en át a Kálló medrében éri el torkolatát, a Berettyót. Ellenkező irányban, a Hortobágy-Berettyóhoz folyik a Makkod-csatorna, az Alsófutaki-csatorna. Gyér lefolyású, száraz, vízhiányos terület. Az egykori nagy területű mocsár- és lápvidéket sűrű csatornahálózat csapolja le és belvízmentesíti, melynek hossza mintegy 1000 km2. A felszíni vizek jobbára mesterségesek, csatornák. Az átlagosan 4-6 méteren álló talajvíz döntően nátriumot és szulfátot tartalmaz. Sok artézi kút van, mélységük átlagosan 200 méter körüli. Sárrétudvari 47 Celsius fokos melegvizű kútja jelenleg le van fojtva.

A Tiszántúli flórajárásba tartozó kistáj jelentősebb potenciális erdőtársulásai között a fűz-nyár-égerligetek, a tölgy-kőris-szil ligeterdők, a sziki tölgyesek és a pusztai tölgyesek említhetők. Az erdőművelésbe vont területeket fiatal és középkorú, zömében keménylombos, ritkábban lágylombos erdők borítják.

A mezőgazdaságilag hasznosított területek jellemzőbb kultúrái a búza, a rizs, a lucerna és a napraforgó.

A kistáj magja a hajdani Nagy-Sárrét hordalékkúp és folyóhátak közé zárt, ma is gyenge lefolyású, magas talajvízállású ártéri síksági teknője. Talajai főleg lecsapolt és telkesített síkláptalajok, amelyeken főleg réteket, legelőket, rétlápokat és láperdő maradványokat találunk. Szántókkal csak a szigetszerűen kiemelkedő hátasabb felszíneket hasznosítják. É-ról és D-ről ehhez holtmedrekkel és csatornákkal sűrűn szabdalt alacsony fekvésű ártéri síkság csatlakozik, amelynek talajai D-ről főleg réti talajok. É-ról pedig réti és mélyben sós réti csernozjomok. Ennek megfelelően utóbbin kizárólagos a szántóföldi hasznosítás, amíg a réti talajokon a rét és legelő is előfordul. Így a kistáj mindenképpen erősen kultúrsztyep jellegű. Végül Nyugaton, a Hortobágy-Berettyó mellékén folyóhátak közé zárt magas talajvizű, rossz lefolyású, alacsonyártéri síkság húzódik, amely többnyire elszikesedett. A szántóföldeket a láposok magas talajvizű szikesein típusos szikes növényzetű legelők tarkítják.

Talajai talajvízhatás alatt képződtek, főleg a réti csernozjom és ennek sós változatai jellemzőek. Termőképességük jó. Növényzetében a löszgyepek és kis területen a szikesek társulásai jelennek meg. A kistáj települései alacsonyabb rendű közutak mentén helyezkednek el. A terület üdülési vonzereje, fogadókészsége jelentéktelen. A térség elzártsága miatt a vadász- és horgászlehetőségek idegenforgalmi kihasználása sem megfelelő.

A Biharnagybajomról szóló korabeli írások gyakran megemlítették, hogy mocsarak közt fekszik, a szántók és a rétek egy részét a mocsarak elöntötték. A török idők alatt bekövetkezett térszínsüllyedés is hozzájárulhatott a föld ilyen mérvű elvizesedéséhez. A vízzel szembeni védelem tavasszal különösen nagy terhet rótt az itt lakókra. A természetes áradások mellett a mesterségesen felduzzasztott állóvizek is súlyos károkat okoztak a sárréti földműveseknek.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 6

A XIX. század elején kezdődő, nagymérvű ármentesítési munkálatok idején ez a térség is magára vonta a figyelmet. Vasvári Pál 1820-ra készítette el a Kis- és Nagy- Sárrét vízszabályozási tervét. Az ármentesítés során mintegy 2500 kh vált termőre a Sárréten, de ezen kívül a kinti földeken is biztonságosabbá vált a növénytermesztés.

A mocsarak lecsapolása előtt a Sárrét volt Európa egyik leggazdagabb madárlelőhelye mind a vízimadarak tömegét, mind a fajok számát tekintve. A daru volt a sárrétiek legkedvesebb madara. A folyószabályozások után azonban megváltozott s helyzet, eltűnt, illetve megritkult az egykoron paradicsomi madárvilág. A környék védett madara a túzok, amely ma turisztikai kuriózumnak számít.

Szűcs Sándor az 1970-es években a jelenről szólva így írt: „ A Sárrét ma már csak kis foltokban létezik, de valaha 150 ezer km-nyi területen, mint náderdő, süppedő láp és mocsárvilág létezett. A pákászok vízi világa ma már a múlté, a vadvizeket lecsapolták, a nádasok helyét mindenütt művelik.”

c.) A település története

A Nagy-Sárrétet észak felől határoló hatalmas folyóhát egyik apró erekkel szabdalt szárazulatán terül el a mai Biharnagybajom falu. A folyószabályozások előtt határának nagy része beláthatatlan nádas és mocsár volt, amelyből csak a 86 m tengerszint feletti területek emelkedtek ki. A Sárrétek kiterjedése talán a XVIII. század végén volt a legnagyobb. A kéziratos térképek csaknem a Poros-halom, Görbő-halom, Csata-halom és ama rábéi határba eső Nagy-halom vonaláig jelzik a nádas, a mocsár északi kiterjedését.

Biharnagybajom első említése 1215, a Váradi Regestrumban. Kettős falu, az egyik – a Békés megyei – helyi szabad birtokosoké, a másik – a Bihar megyei – a bihari várnépeké. A bajomi nemesek e „másik bajombeli” várnépekkel és rábéi nemesekkel pereskedtek halászó helyek, nádasok és szigetek birtokáért. Megegyeztek, hogy a halászó helyeket és nádasokat egyenlően elosztják, a szigetek közül kettő pedig a rábéiaké és a bihari várnépeké. A bajomi nemeseket nem tudjuk biztosan a Sártványvecse nembelik későbbi birtokos családhoz kapcsolni.

A XIII. század második felétől a nemzetség úgynevezett Bajoni-Borsi ága a falu birtokosa. Papját a pápai tizedjegyzékekben megtaláljuk (1332-37). Egy 1423. évi adatból tudjuk, hogy egyházát Szent András apostol tiszteletére emelték. A templom koragótikus stílusban épület. Bajom – ugyanúgy, mint Rábé – egyház-szervezetileg nem a szeghalmi esperességhez, hanem a szabolcsihoz tartozott. Ugyanis a bihari (később váradi) püspökség a korábban alapított egri püspökségtől kivett területen létesült. A Bajoni-Borsi ág 1342-ben osztotta meg falvait. 1342 előtt a Bajoniak elzálogosították bajomi részeiket a Zelemérieknek, de 1342-51 között visszaváltották. 1349-ben nem tisztázott jogon a váradi püspökség ezekre tartott igényt. Így a Bajoniak 1351-ben kénytelenek voltak 10 márkáért zálogbirtokként átadni.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 7

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 8

HPSGUH HPSGUI HPSGUP E fáránd `EE

HPSGTU fsre‚xeq‰fetyw u֐ƒÉq fÁ‚Áxh HPSGTV HPSGT HPSGU HPSGV HPSGUTHPSGUS HPSGIH HPUGVU HPSGII HPSGIP HPUGWS HQTGIQ HPSGIRHPSGIQ HPUGWT HPSGUQHPSGTS HPUGU HPUGV HPSGIT

„ivi€ÜvɃ‚ixhiÉƒs „i‚†Éxiu pivÜv†sƒqÁve„e HPSGIU HPUGIPUHPUGIQ HPUGII HPSGIV HPUGIPV HPSGTI HPUGIIT HPSGTP HPUGIIS HPSGSQ HPUGVT HQTGIP HPSGSR HPUGIT HPSGTHHPSGSW HPSGPPHPSGPI HPUGPH HPSGPQ HPUGIP HPSGPR HQTGQ HPSGPS HPUGPI HPSGPT HPUGPP HPSGPU HPUGPQ fÁ‚Áxh HPUGPTHPUGPR HPUGPU HPSGPW HPUGIHU usxgƒiƒHQTGS HQTGT HPSGQH HPUGPS HQTGI HPUGIIH HQTGR HQTGU „i‚wɃi„E Ƀ „Át†ÉhiviwD ‚ÉqɃi„s †Éhiviw HPUGPWHPUGIHV HPUGIHSHPUGUS HPUGIHT HPUGIHW HPUGQI HQU HQTGV HPSGUW HPUGQQHPUGQP HPUGIHHHPUGQR HPUGQT HPSGVH HPUGVRHPUGVQ HPUGVI HPUGIHI xeq‰‚ÁfÉ HPUGVH

HPUGIIW HQTGIH Áv„ev ɂsx„i„„ „i‚Üvi„iu HPUGVP HPSGQV HPUGIPH HQTGII HPSGUU HPUGIPI HQRGII HPSGRHHPSGUV HPUGIII HPSGRP HPSGRQ HPUGRT HPSGRRHPSGRI HPUGRUHPUGIIP HPUGWU HQRGIP HPSGRS HPUGRWHPUGWW HPUGSPHPUGSI HPUGWV HQVGIR HPUGSQ HQRGIQ HQVGIS

HQVGPQ HPUGSH HQVGPR HPSGRT HPUGIIRHPUGIIQ HQVGPI

HQVGIW HQVGPP

HQVGIV HPUGSS HQRGIR HQVGPH

HQVGW

HQVGIQ HPUGSV HQVGII HQVGIH HQVGIP

HQVGV

HQVGU HRU HQRGIS HQVGT

HQVGS HQVGQ HPUGTH HPUGSW xeu‚e HQVGR

HQVGP HPSGVI HQRGIT HPUGUQ HPSGVP x HPSGVS HQW HQVGI HRHGPI HRTGIIT HPV HRHGPP HPUGTU HRTGIIU HPSGVT HRTGP HRTGQ HRTGWVHRTGWW HRTGS HPSGVU HRTGT HQRGR HRTGU HPSGSU HQSGQ HRTGIHHHRTGV HRTGIHWHRTGIHP HRTGIHV HRTGIIHRTGIHQ HRTGIPHRTGIQ HRTGISHRTGIR HRTGIU HRTGIT HRTGIW HRTGIV HRTGPHHRTGPI HRTGPR HRTGPP HRTGPQ HQPGS HQQ HRHGPQ HRTGPT HRTGPS HRTGIPH HRTGIPP i‚‚i E hÛvÕ HQSGP HRTGPW HRTGIPRHRTGIPQ HRTGQI HRTGQH HRTGQQ HRTGQP HRTGQR HRTGQT HRTGQUHRTGQS HQRGW HQRGS HRTGRT HRTGRU HQRGV HRTGIQH HPR HPIGP HRTGIIVHRTGIQI HQRGT HRTGSR HRTGSSHRTGST HRTGSWHRTGSVHRTGSU HRTGTIHRTGTH HRTGIIHHRTGIII HQRGP HQRGU HRTGTQ HQRGIH qÁ„ E u֐ eueƒ„Órevyw E hÛvÕ HRTGIIR HPQGQ HPSGVR HRTGIIS HRTGTS HRTGTU HRTGTV HPP HRTGTT HRTGIPS

HQSGI gƒ „euHRTGIPT Á‚yu E hÛvÕ

pe‚ueƒEɂ E u֐ HPT HRTGIPV HPUGIPT HQPGT HRTGIPW HRTGUS HRV fÁ‚Áxh HRTGUT HPIGI HRTGUU

HPQGP tivweq‰e‚Áe„ HQPGR HRTGUV HRTGUW HPQGI HPSGVQ HQPGPI HRWGI HRHGIU HRTGVH HPH HRTGVI

HSI

HPUGIPS HPUGIPR HRTGVP HRWGS HRWGR HRWGT uözig—zg—tási h—tár ƒÁ‚‚É„ h†e‚s HQPGPH HRWGU HPUGIPP HRTGVS

HQPGIW HRTGVU felterületh—tár E meglévõ HU HRWGV HQPGIV

HRHGV

HQH HRHGT HPW HQPGIU HRS HQPGIT HRRGII uunh—lmok HSPGU Ñ HSHGI HQPGIR HIWGI HQPGIQ HQPGIP HSPGQ x—tur— PHHH uülönleges m—dárvédelmi terület HQPGII HQPGIH HRRGIP ÉvÕEqÁ„ E u֐ HQPGW HRHGW HQPGV HRHGIT x—tur— PHHH uülönleges természetmegõrzõ terület HRHGIS HSPGR HQPGU HRHGIR HRHGIQ HRHGIP HQI HIVGI HIVGQ HRI ‚égészeti nyilvánt—rtás˜— vett terület HIWGP HRHGII HSHGP HIVGS

HIU HRQ

HIVGT HRRGQ HISGI „ervezett tájvédelmi terület HRHGIH HRP HSPGS HITGI HISGP HITGP HRHGIV

E €üspökl—dány`EE HIR Ñ HQPHGIR HRRGS fi‚iu HITGQ HIPGIP HQPS HQPHGIQ HQPHGIT `EE €üspökl—dány HIPGV HITGR HQPPGQ HQPHGIS HSPGIQ HQPHGIU xeq‰‚ÁfÉ HQPHGIP HSPGIP HITGS HSPGII HQPHGIH HSHGQ HIPGIH HSPGIH HQPHGII HITGT HSPGW HQPI HRGIQ HRRGT HRGV HSPGV HQPHGV HQ HRGU HQPHGW HQPHGIW HRRGU HSHGR HRGIP HQIQGR HRGII HQPPGR HQISGI HSRGIR HSHGS HS HRGP HRRGW HIPGIQ HSQ HQIQGI HT HIPGIR HIPGII HRGW HQIW HRGIH HQPHGIV HSVGS HQIQGP HRGI uɄ ui‚„ E u֐i HRRGIH HIPGT HSVGQ HPGV HSS HPGR HPGU HIPGI HIPGS HIPGR HQPHGT HSVGR HPGQ HPGS HPGT HQPHGS

PIPW PIPV PIPU PIPT PIPS PIPR

PIQH PIPQ PIPP PIPH

PIQQ PIQP PIIR PHWW PHWV PHWR

PIQR PIQI PIPI PIIW PIIV PIIU PIIT PIHW PIHV PIHT PIHS PIHR PIHQ PIHP PIHH PHWU PHWT PHWS PHWQ PHWP

PIQS PIIS PIIQ PIIP PIIH HSWGR

PIQU PIQT PIII PIHI

PIQW PIQV

PIRH

PIRP PIRI HQPHGQ HIPGQ HIPGP HQPHGR HSVGI

PHWI PHVI ƒefÓ E ƒiq PHVP PHUW PHWH PHVW PHVV PHVU PHVT PHVS PHVQ PHVR PHVH PHUV PHUU PHUT PHUS PHUQ PHUP PHUI HSWGQ PHUR PHUH PHTW PISI PIRS PIRQ PHTV PHTU PHTT PISP PISH PIRW PIRV PIRU PIRT PIRR PHTS PHTI PISQ PHTR PHTQ PHTP PHTH PISS PISR PHSW PHSV PHSU PIST PHSS PISU PHST PHSR PHSI PITI PISW PISV PHSQ PHSP PITH PHSH PITP PHRW PHRV PHRI PITQ PHRU PHRT PHRS PHRQ PHRP PHQW PHQV PHQU PHQT PHRR PHRH PHQS PHQQ PHQP PHQI

PITS PITR PHQR PHQH PHPV IWVW PITT PHPW Ñ PHPU IWWTIWWS IWWR IWWP IWWH PITU IWWQ HQIUGIS PIUH IWWI HQIQGQ HQIIGRI PIUP HQIV HSVGP HQIIGPU PHHV HQIUGIR PHHU PHHT HQPPGP HTH PHHS PHHQ PHHI PHHR PHHP PHHHIWWWIWWVIWWU HSWGP HSTGRW HQIUGIQ HSTGSI HSTGTP

HSTGSP HSTGQU HUQGI HSTGRV HSU HSTGPTHSTGPR HSTGTIHSTGTH HSTGSW HSTGSQ HSTGTQ HSTGQQ HSTGIW HSTGPP HSTGIH HQIIGRH HSTGSR HSTGRT HSTGPV HSTGSH HSTGQH HSTGIU HSTGIP HSTGTR HSTGRU HSTGRQ HSTGIR HSTGTS HSTGQVHSTGQTHSTGQS HUQGP HSTGRH HSTGPS HSTGII HSTGQR HSTGPQ HSTGRSHSTGRR HSTGIV HSTGIS HSHGT HTIGS HSTGRPHSTGRI HTIGT HSTGPU HSTGIQ uy‚rÁx HSTGPW HSTGPH HSTGW HSTGQI HSTGQP HSTGV HTIGQ HSTGU HPGP HSTGPI HQIIGPR HSTGIT HSTGT HQIP HSTGS HQIIGQHHQIIGRP HQIIGPS HQIUGIP HSTGR HTIGU HSTGQ HUVGPU HTIGP HSTGP HQIIGRQ HQIIGIS HUR HQIIGRR HQIUGII HUVGPT HSTGI HQIIGIU

HQIUGS HQIUGT HUVGIV HTIGI HQIIGQI HQIIGPT HTIGR HTIGV HUVGIW HQIIGP HQIT HUVGPS HUVGPV HQIIGRS HUVGP HUVGPR HUVGPH HQIIGIT HWVGIU HQIUGVHQIUGU HUVGIS HQIUGP HUVGPQ HUVGQ HQIIGIV HWVGQV HUVGIR

HUVGIU

HWVGIT HUVGPP HQIIGRT HUVGIP HQIIGQP HUVGPI €y‚yƒ E u֐ HWTGR HWRGR HUVGPP HUVGIQ HWTGIU HQIIGQQ HQIIGII HWVGQW HQIIGIW HUVGIT HQHTGT HWTGIT HQIIGPH HQHTGS HQHTGP HUVGIH HQHTGU HUVGW HQIIGQR HWTGIS HWRGQ HUVGU HWVGIQ HUW HQHPGQ HWVGRH HUVGII HSHGU HQHPGI HWTGIR HQIIGQS HQHPGR HWVGIR HWTGPS HUVGS HQIIGIH HQHTGV HQHPGT HQHPGS HWTGT HWTGIV HQHUGI HQHPGVHQHPGU HWTGII HWTGIP HQHPGW HQIIGR HQHPGIH HWVGRQ HWTGIQ HUVGT HUVGV HQIIGPI HQHPGII HQHQ HSHGV HQIIGQT HQIIGIP HQHPGIP HWTGIH HQHPGIQ HPWWGIW HWVGRS ƒÁ‚‚É„ h†e‚s Ñ HPWRGPHPWRGI HQIIGQV HQIIGPP HPWRGQ HQIIGQU HQHS HQHPGIR HPWWGIV HPWRGR HPWSGQ HWVGRR HWTGPH HQIIGT HPUUGS HPWWGIU HPWRGS HPWSGR HPWSGS HWVGIV HPUT HPWWGIT HPVTGQ HWU HQIIGU HPUUGIU HQHPGIS HPWWGIPHPWWGIQHPWWGIRHPWWGIS HPWRGT HPWSGT HWTGPQ HUVGR HQIH HPWWGIHHPWWGII HPWRGU HPWHGQH HVHGT HQHUGP HQHPGIT HPWWGW HPWRGV HPWSGU HPWHGPVHPWHGPW HWVGIW HWTGPT HQIIGPQ HPUUGIT HQHPGIV HPWWGV HVHGS HQIIGRV HPWWGU HPWHGPU HQIIGRU HPUUGIV HQHPGIU HQHI HQHHGP HPWRGW HPWSGV HPWSGWHPWIGP HPWSGIH HPWHGPT HWVGPH HWTGPU Ñ HPVHGIV HPWWGT HPWRGIIHPWRGIH HPWHGPS HIQHGIR HPUUGIS HWVGQH HQIIGIR HPUQGV HPWRGIP HPWPGIW HPWHGPR HIQHGIQ HWVGPI EEb RPIQ fere HPUUGW HPWRGIQ HPWPGIV HPWHGPQ HWVGQI HPVHGIU HPWWGS HPWPGITHPWPGIU HPWHGPP HIQHGIP HVHGR HPUQGW HPWRGIR HPWPGIS HIQHGIHHIQHGII HWVGQP HVS HPWHGPI HPVWGQ HPWPGIR HWVGPW HPVRGPU HPWWGR HPWRGIS HPWHGPH HIQHGW HIHPGQ HWVGQQ HVHGQ HPWPGIQ HPWHGIW HIQHGV HIPVGIUHIPVGIV HVHGU HPWHGIV HIPVGIS HWVGPQ HWVGPR HPUQGS HPUQGU HPWV HPWRGIT HPWPGIP HIQHGU HIPVGIT HPUQGT HPWWGQ HPWPGII HPWHGIUHPWHGIT HIQHGSHIQHGT HIPVGIQHIPVGIR HWVGU HPUUGIR HPWRGIU HPWPGIHHPWPGW HPWHGIS HIQI HIQHGR HPWRGIV HPWPGVHPWPGU HPWHGIR HIQHGQ HIPVGWHIPVGIIHIPVGIHHIPVGIP HIHI HPVRGSQ HPWRGIW HPWPGT HPWHGIPHPWHGIQ HIQRGQH HWVGQR HWVGPS tt HPVIGP HPVRGSR HPWRGPH HPWPGS HPWHGIHHPWHGWHPWHGII HIPVGUHIPVGV HIHPGI HVHGI HPWRGPI HPWPGR HIPVGSHIPVGT HIHPGS usƒ E „eq vÉue E pÖvh HPVRGPT HPWHGV HIPWGP HWVGQS HPWPGQHPWPGP HPWHGU HIPVGR HWVGPT HPVRGSP HPWQ HIPVGQ HIHPGT HWVGPU HPWHGT HIQRGPQ HWVGQT HVT HPUUGIH HPWPGI HPWHGS HIHPGU HPVRGIP HWVGQU HPWHGQQ HWVGPV HPUWGP HPVHGIT HPVRGSS HPWHGQR HWVGIH HPUQGQ HPVRGPS HPVV HPWHGQP HVHGP HPVQGP HPVRGII HPWHGR HVUGIH HIQRGPR HIHPGV HPVHGIS HWVGW HPUUGIQ HPVRGPR HPVUGQ HPVRGSI HIQRGPS HIHQ HWVGV HVUGIP HPVRGRWHPVRGSH HPUUGR HPVHGIR HPVRGRV HPVUGIPHPVUGII HIHRGQ

HIQRGPW HIQRGR HPUQGP HPUQGR HPUUGIW HIQRGPT HIHRGR HIHRGS HIHRGT HIHRGU HPVUGT HIHRGV HPVRGR HPVRGPQ HVUGT figƒeu EhÛvÕ HIHRGW HVUGW re„Á‚E ɂ E hÛvÕ HPVUGQI HVUGU HPUUGIP HPVHGIQ HPVRGRU HPUUGU HIQRGPU HPVRGRT HPVUGQP HIHRGIH HPVRGRS HPVUGIQ xiwiƒ E„eq HPVRGRQHPVRGRR HVW HVUGII HPVRGRP HVUGI HVUGQ

HPVWGR HPVHGIP HPVRGRI HPVUGIR HIHTGV HPVRGPP HIHS HVUGS HPVRGRH HVV HPVRGQV HIQPGP HIQRGPV HIHTGW HPRQGQ HIQRGII HIQRGT HIHRGII HVUGV HPVHGII HPVRGQU HPVUGIS HIQRGIH HPUV HPVHGIH HPVP HIHTGR HIHRGIP HPVHGW HIQRGIR HIHRGIQ HPUUGII HPVRGPI HPVRGV HIQRGPIHIQRGV HIHTGS HIHTGIH HPVHGV HIQRGIS HIHTGT HVUGR HPVRGQT HPVUGIV HPVUGIT HPVUGIU HIHTGU HIHTGII HPVRGQS HIHRGIR HPVRGPH HPVUGIW HIHRGIS HPVUGQQ HIHTGIU HPVHGU HPVUGU HIQRGIT HWHGIR HPVRGQR HPVUGPH HIQRGIP HIHTGIP HIHTGIS HPVRGIW HPVUGPI

HPUPGI HIHTGIQ HPVRGQQ HPVUGPP HIIWGP HIHTGIV HIHW ƒÓv‰yw E hÛvÕ HPQPGI HPVHGT HPVUGPQ HIHTGIT HPVRGQP HIHTGP HWI HWHGU HIHTGIR HIHTGIW Ñ HPVRGQI HPVRGIV HIIWGV HPVUGPR HWHGW HWHGV HPUUGI HPVHGS HPVRGQH HPVUGQR HIHTGPH HPQRGR HPVUGPS HWHGIH HPQRGS HIHTGPQ HWHGII HPQRGT HPVRGIU HIHTGPI Ñ HPVHGR HWHGIP HPQRGU HIHTGPR HWHGIQ HPVUGPT HWPGV HPRQGR HPQRGV HIHTGPS HIIWGIH HWPGU HPVRGIT HPVRGPW HIQRGIU HPVHGQ HWPGS HWHGT HWHGP xeq‰‚ÁfÉ HIHRGP HPVHGI HPVRGIS HIIWGII HWPGR HPQRGW HWQ HWPGQ HPVRGIR HWPGP HPVUGPU HWPGI HPVRGIQ HPVRGU HIIWGW HIITGR xÉq‰iƒ E hÛvÕ HPQRGIS HPQRGIH ƒsvHWPGW E hÛvÕ HPPU HIITGT HPVRGT HPVRGPV HPVTGS HIITGS HPVUGPV HIITGII HPQRGII HPUPGP HIIWGIQ HIIRGI HWPGIH HPPTGR HPPTGS HPQRGP HPVRGIH HIITGU HIIRGIS HPPTGQ HPVUGPW HIPU HWPGIP

HPPTGP HPRQGI HPQRGQ HWPGIQ HPQRGIP HPPTGI HIIWGIR

HPRR HPQRGIR HPIVGIS HIIWGIS HIIPGI HPIVGIR HPVUGQH HIITGIP HIIRGII HPPTGU HPIVGIQ HIQRGIV HIIRGIP HPPTGT HPPRGI HPIVGIP HPVUGIH HIIRGIQ HIIRGIR HIQRGPP HIITGIQ HIITGW HPQRGI HPIVGII HIVV HIVT HPIVGIH

HPQRGIQ քփ E hÛvÕ HPIVGW HIITGIR HIIHGII HPIVGR HIQRGIW HIIWGR

HPIVGS HIVU HIQRGPH HIIRGIH HIIHGIP HPIVGV HPIVGT HPQUGI HPPTGW HPPTGV HIQS HIVSGT HIVSGIV HIIPGR HIIHGV HIVSGS HIIRGW HPIVGQ HIVSGIT HIIWGIT HIIU HIVSGR HIVSGIS HIVSGPQ HIQTGS HIIS HPIVGIT HIVSGPH HIIWGQ HIITGIS HPPTGIH HIVSGIU e€yvvÓ HIVSGP HIVSGIW HPQUGP HIVSGPI HIVSGPP HIVSGIR HIQTGV HIIWGIU HIIWGS HIIWGIV HIIHGW HPISGP HIITGIH HPQUGIP HIIPGS HPQUGQ HIIVGP HIITGP HPQS HIQTGIT qւfi Eve€yƒ HPHPGI HIIRGU HIIQ HIWIGR HIII HIQTGU HIIHGIQ HPQUGR HPHPGP HPISGI HIVSGQH HIVSGPW HIQTGPR HPQQ HPHPGII HPHPGQ HPPVGI HPHIGP HPQUGIH HPHPGS HIQTGPH HIIHGIR HPQUGII HPHPGR HIWIGS HIQTGIP HIQTGIH HPPVGU HIQTGPQ HIQTGIU HIQTGPS HIIRGT HPQUGS HIQTGIV HPPVGIH HIVSGPU HPPVGT HPHPGT HIQUGQ HIQTGIW HPQUGT HPHPGU HIVSGII HIQTGPP HPQUGU HPPVGS HIWH HIVSGV HPQUGV HIVSGPT HIIRGQ HIIPGT HPQUGW HPHPGW HPHPGV HIVSGPS HIQTGII HPPVGR HIQTGPU HPPW HIWP HIQTGPI

HIWIGQ

HIVSGPR HPQWGQ HPPVGQ HIVSGIP HIQTGW HIQTGP HIIHGS

HIQTGPV HIQUGIS HPQWGR HPPVGP HPPVGV re„yƒ E hÛvÕ HIWRGP HIQTGPW HIIPGQ HPHPGIH xs„Á‚s ƒ E hÛvÕ HIQUGIT HPQWGS HIQUGIR gƒsvveq E „ex‰e HIQUGIQ HPQWGT HIWTGI HIQTGQH HIQUGIU HIQUGIP

HPQWGU HIQUGII HPPVGW HIRQGI HIQUGIH

HPQWGIU HIQUGW HPRT HPQWGV HPQHGIR HIRRGI HIRQGR HIRIGI HPQWGW HIRQGP HIQUGV HPQWGP HPQHGIQ HIQUGT HPQWGIH HPIT HIRIGT HIQUGS HPHIGI HIWTGP HIRSGI HIRQGS HPQWGIT HPQHGIP HPRU HIRQGT HIRIGU ƒÁ‚‚É„ h†e‚s HPQWGII vy†eƒs E „ex‰e HIQUGR HPQWGIS HPQHGII HIRRGP HIRIGV HIRIGW HPRV

HPQWGIP HIQUGP HPQWGIHPQWGIR HPPRGP HIUPGR HPQHGIT HPQHGIH exxe E„eq

HPQWGIQ HIWQGI HIRSGS HPHHGIW HIRIGPI ƒÓv‰yw E  q HPQHGW HIRSGR HIRIGIH HPHHGIV HIUPGQ HIRUGR

HPQHGV HPHHGU HIRIGPP HIWTGQ HIRUGIQ HIRIGPH HPRHGI HPHHGIT HPHHGT HIRSGP HPQHGU HIRIGR HPHHGS HPQHGR HPQHGIS HPHHGIS HIWUGP HIRIGIU HPRHGT HPQHGT HIRIGIV HPHHGR HIRUGPQ HPHHGIR HIWTGR

HIRIGIW HPRHGP HPHHGQ HPHHGIQ HPRHGQ HIRIGIS HIRIGIQ HPHHGP HPQHGS HPHHGIP HIWTGS gƒÜ‚ri E uڄ HIRIGIR HPRHGS HIRIGIP HPHHGI HPRHGR

HPHHGII HIWTGT HIRP

HIRUGIR HIRUGIV HIRUGPP

HPHHGIH HPHHGW HIRUGW HPHHGV HIRUGIH HIUI HIWSGP HIWTGU HPRP HIRUGT HPQIGIQ HIRUGIP

HPQIGIP HPQIGII HPQIGV HIST HPQIGIH HIRUGPI HIWTGW HIWTGV HPQIGU HITVGP

HIRUGIU HISUGI HIRUGIT HIWTGIH HPQIGT

HIRUGIS

HPQTGP HIRUGIW HIWSGI HIWTGII HIURGIQ HIRUGPH

HPQIGS

HIWVGV HIWVGW HISQ HPQIGR HIWVGU

HIRUGP HIWTGIP pܐiƒq‰e‚we„ HIWVGIR

HIWVGT HPQIGQ HIURGIR HIUTGS vy†eƒs E hÛvÕ

HIWVGS HPQIGP HPQTGR HIWVGIQ HIWVGR HIURGIS HPQIGI HIWVGQ HIWTGIQ HISUGS

HPQTGQ HISUGR

HIWTGIR HITIGI HIURGIU

HISUGQ

HITIGP HIWTGIS HISUGTHITPGP HISHGR HIUTGT HIURGIV HITPGI HISHGQ xeq‰‚ÁfÉ HIURGIW HIUTGQ HIWTGIT HITQGS HIUHGIP HQPTGI HIUHGIR HITQGQ

HIUTGP HIUTGU HITQGIH

HIUHGIS HIUS HITQGU HITQGW HITQGP

HITQGT

HITQGV

HIURGT HITTGII HITTGU

HIURGS HITTGT

HQPTGP HIURGIP HITTGIH

HIURGV

`EE ƒzegh—lom HIURGW HITTGIQ

HIURGIH

HITW

HITTGR

HITTGW

HITTGIP

HIURGII

gs†sƒ„i‚† f„F PHIQF HQPU HITU

E RPIP EEb pܐiƒq‰e‚we„ ƒ

A Bajoni és püspöki részek teljes népessége a XV. század elején 200-220 lélek lehetett A birtokos család 1412-ben pallosjogot kapott uradalmára, melynek központja Bajom. 1449-ben birtokcserével megszerezték a püspöki részeket. Mivel birtokaik többsége Békésben feküdt, kérésükre Mátyás király 1459-ben Bajom részeit és az újonnan megszerzett Zámot Szabolcs megyéből Békésbe, 1499-ben pedig II. Ulászló Bajomot Bihar megyébe helyeztette át. 1514-ben a felkelt parasztok elfoglalták az akkor kezdetlegesen megerősített udvarházat. 1499-ben még egy települést említenek, de 1517-ben már Nagy- és Kisbajomot. 1540-1550 körül épült ki a vár, jelentősége 1555 után nőtt meg. 1552-ben a dika- adójegyzék szerint Bajoni Ferencnek 35 jobbágyportája, 2 pusztatelke és 1 adómentese volt. A Habsburg I. Ferdinándhoz már 1542 tavaszán átpártolt Bajoniak kérésére 1552-től a település mezővárosi renagot kapott, évente két országos vásárral. Bajoni Jánosnak Szigetvár ostrománál esett hősi halálával a fiúág kihalt. A várba már évekkel korábban János Zsigmond ültetett várnagyot, Csukath Pétert. Az ő emlékét őrizte a vár régi, kb. 1500 méteres széles árka, Csukath-árok vagy Csukath-árka néven, melyen a hagyomány szerint vízimalom volt.

Az uradalmat az 1571-ben I. Miksa által fiúsított Bajoni Zsófia birtokolta, bár egy pár évig a Bebekek is elfoglalták néhány tartozékát. Az 1594. évi urbáriuma szerint 1 bíró, 9 telkes jobbágy, 1 adómentes szegény, 1 házi szolga, 1 disznópásztor, 2 darabont volt. 1 ácsot és 1 szabadost, mint a várhoz tartozó szolgálót írtak össze. Serényi Mihálynak – Bajoni Zsófia harmadik férjének – évi 2 forint volt a cenzus, emellett adtak évi 10 forintos és 1 váltótehenet. A szolnoki várban élő török hűbérbirtokosoknak 240 forintot, 6 tehenet, szilvát, körtét, vajat, túrót, s még ruhaanyagokat is szolgáltattak. A váruradalom1608-ban Nagy András hajdúgenerális kezébe került. Őt hűtlensége miatt kivégezték. Ezután Lónyai Farkasé, majd Bethlen

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 9

Gábor 1615-ben 10.000 magyar forintért zálogadományba adta Petneházy Istvánnak. Özvegye 1657-ig földesura az uradalomnak, halála után Bánffy Zsigmond kapta meg. 1659-ben magyar-török ütközet zajlott a mai Csatahalom környékén, ami a magyarok súlyos vereségét hozta. Bajomnak 1000 forint sarcot kellett volna fizetnie a töröknek, de erre képtelen volt, s helyette Debrecen városa fizette meg a sarcot. A törökök Várad elfoglalása után a várat lerombolták. A felszabadult Bihar megye 1692. évi összeírásában a mezővárosban 2 jobbágyot, 1 kunt, 8 kuriális nemest és 11 személyében nemest írtak össze. Az utóbbiak telkeik után bizonyos taksát fizettek.

Bajom 1783-ban

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 10

Bajom 1852-ben

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 11

Bajom 1869-ben

Bajom az erdélyi törvénykönyvben a kiváltságos hajdúvárosok között van felsorolva, de ennek okleveles igazolása nincs. 1715-ben 19 jobbágyot, 1720-ban 4 nemest és 40 jobbágyot írtak össze. 1806-ban majdnem az egész község a tűzvész martaléka lett. Kisbajom csak 1809 után kezdett benépesülni. 1829-ben 29 ház volt benne. Egy ideig így két Bajom létezett, egy kis sebes ér választotta el őket egymástól, de később a két település egybeolvadt. 1850-ben mezőváros, Nagy-Bajom néven szerepel, 3895 fő lakta. Ekkor még 18 ezer holdnyi területéből 14 ezer hold nádas- rétség volt. Innen a Sárrét belső legelőiről kikerült nagy állatcsordákat irányították a debreceni vagy még távolabbi, külföldi vásárokra. A gyékénnyel is számottevő kereskedést folytattak. Gyökeres változást a XIX. század második fele hozott a falu életébe, miután a mocsarakat lecsapolták, elkezdődött a vasút és a közutak építése, felvirágzott a háziipar (gyékényfonás), s a közigazgatási átszerv3zések következtében Biharnagybajom Bihar vármegye sárréti járásának székhelye lett. A mocsarak lecsapolása után mezőgazdasági termelése erősen fellendült. A fejlődés az első világháború és a forradalmak után megtorpant, 1919-ben a község rövid időre román megszállás alá került. A világháborút lezáró döntés, a trianoni békediktátum felettébb rossz hatással volt Biharnagybajom gazdasági, társadalmi és kulturális életére, a természetes regionális központ, Nagyvárad nélkül az egész térség szinte légüres térbe került.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 12

A második világháború szintén jelentős emberáldozatot követelt. Biharnagybajom 1944. október 8-ától 15-éig súlyos német-szovjet csaták színhelye volt. Változást hozott a település életébe az a tény, hogy megkezdték a már korábban felkutatott olajlelőhelyek kiaknázását. A MASZOVOL, később MASZOLAJ Rt. – közös magyar- szovjet vállalat – 1947-től 1950-ig 1000 embert foglalkoztatott. Hirtelen megnőtt a község lakossága (1959-ben közel 6000 fő volt), az olajbányaszat azonban a 60-as években megszűnt, elköltözött az Ostyagyár is, csak a Dózsa Termelőszövetkezet és a Késüzem maradt. A tanácsrendszer bevezetését bizonyos közigazgatási reform kísérte, minek következtében megszüntették a sárréti járást, a község így 1950-ben megszűnt járási székhely lenni, ezzel regionális szerepköre elveszett. Az 1960-as évektől a lakosság jelentősen csökkent, sok fiatal elvándorolt.

d.) A település címere

Biharnagybajom egykori, kiváltságosnak mondható helyzetét tükrözi a község címere és egykori pecsétnyomója is. Legrégibb pecsétjének lenyomatát egy 1692- ben kelt iraton találhatjuk. Ennek címerképe a következő: pajzsba foglalt, heraldikailag jobbra néző, lebegő sas. A sisaktakarókkal övezett s heraldikailag jobbra fordított sisak a pajzson nyugszik, amelynek sisakkoronájából heraldikailag jobbra forduló, ágaskodó szarvas emelkedik ki.

A 17. században a községnek szabályszerűen megszerkesztett, nemesi kiváltságokra utaló címere volt. Ugyanezt találhatjuk – kisebb változtatással – Bajom 18. századi pecsétnyomójának címerképeként is. Ennek lenyomata előttünk egy 1764. évi iratról ismert. Itt a sisak szembefordult helyzetben látható, amely nem vált a kompozíció előnyére. Ezt a pecsétnyomót használták egyébként a község 1770- ben kelt urbáriumán is. Biharnagybajom 1817-ben új, címerképes pecsétnyomót készíttetett, méghozzá olyant, amelynek tulajdonképpen két nyomólapja volt. A fogó felső lapjára vésettnek körirata a következő: BAJON VAROSSA. Ezen belül címerül itt heraldikailag jobbra néző, kiterjesztett szárnyú, lebegő sast használtak. A tulajdonképpeni nyomólapon a körirat: N: BAIOM VAROSA PETSETIE 1817. Futólag említjük csak meg, hogy ehhez hasonló, két nyomólapos pecsétnyomót a közelben Téglás esetében ismerünk. Még ugyanebben az évben készült egy másik pecsétnyomó is szintén 1817-es évszámmal és N: BAIOM VAROSA PETSETIE körirattal. Ez valamivel kisebb az előzőnél, s a címerképe pedig megegyezik az 1764-es iraton találhatóval, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbin a pajzs alját pázsit foglalja el.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 13

Az 1898. évi törvény alapján felállított Országos Községi Törzskönyvi Bizottság, amelynek feladata többek között a címerek szakszerű leírása és jóváhagyása is volt, Biharnagybajom címerét a következőképpen állapította meg 1914-ben. Ezüst címerpajzsban vörös csőrű és karmú, heraldikailag jobbra néző, lebegő, fekete stilizált sas. A pajzs alsó harmadát zöld pázsit foglalja el. A pajzson nyugvó sisak a heraldika szabályainak megfelelően jobbra fordított helyzetben ábrázolandó. A sisakon korona foglal helyet, amelyből kiemelkedik egy heraldikailag jobbra forduló, természetes színekkel ábrázolt szarvas. A sisaktakarók pedig mindkét oldalon fekete és ezüst színűek.

2. TELEPÜLÉSSZERKEZET

Ha Biharnagybajom térképére tekintünk, az első jellemvonás, ami rögtön feltűnik, a település ívelt alaprajzi elrendezése, a másik az utcák vonalának, a telektömbök és a telkek alakjának szabálytalansága. Ennek a sok egyéni vonást hordozó településszerkezetnek a kialakulásában különböző történelmi, gazdasági, társadalmi és földrajzi tényezők játszottak szerepet. Biharnagybajom és határának régi vízrajzát Szűcs Sándor kitűnő tanulmányban mutatta be, egyben jellemezve azt az életformát is, amit a mocsár kényszerített a közelében lakókra.

A település belsejében a református templom közvetlen közelében egykoron vár állott. Bajomi Ferenc megerősített kúriáját a mohácsi vész után valóságos várrá alakította át. Magyar várrá, amely a kor tüzérségi támadásainak jól ellent tudott állni. A vár komoly hadi jelentőséggel bírt. A Bajomi vár nem kőerősség volt, hanem fából és döngölt földből „magyar módra” épült, mint a többi alföldi, mocsári váraink, s csak a végső menedékül szolgáló kastély, őrtorony és puskapor raktár volt téglából. Bajom vára nemcsak építőanyagát, hanem beosztását tekintve is úgynevezett magyar vár volt, s az egész várost (mint védőövet) magába foglalta. A belső várat, külső várat és a huszárvárat, vagy katonavárost meg lehetett találni benne. Valószínű, hogy a település mostani félkörös formája a vár legnagyobb kiterjedése idején, a Hajdútelepítéskor alakult ki.

Északi vonulatát az itt elfolyó mocsaras ér kanyarulata határozta meg. A várnak északra fekvő részében halastó, madarászkert volt. Az erődített település belső és külső erődítésének feltételezett helyét Szűcs Sándor néprajzkutató leírása alapján mutatja be az alábbi ábra.

Az erődített települési szerkezet olyan értéket képvisel, melynek megőrzése, újra érezhetővé, érzékelhetővé tétele nem csak idegenforgalmi vonzerő lehet, hanem a település tudat (identitás tudat), az otthonosság érzésének, a történelmi múlt élőbbé tételének is fontos eszköze lehet.

A Bajomi várat 1692-ben a törökök rombolták le. 1715-ben a váradi kapitány a megmaradt részt is eltüntette. A vár falának utolsó maradványai, bástyái a XVIII. század közepén még láthatóak voltak. Azóta (lévén a tégla ritka építőanyag a környéken) már a maradékot is elhordták. Még az alapok kőanyagát is kiszedték, ezért helyét pontosítani, ma már szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 14

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 15

3. AZ ÉRTÉKVÉDELEM CÉLJA

A településen fellelhető a tájra és a helyi kultúrára jellemző sajátosságokat magában hordozó jegyek kutatása, azok feltárása, a helyi értékek számbavétele és rendszerezése és abból a helyi értékvédelmi javaslat elkészítése a cél. Ami a település történelméből és a kultúra fejlődéséből valamint a birtokviszonyok és a társadalmi fejlődés során kialakult hagyományok, motívumokban tükröződnek, különböző építészeti megoldásokhoz vezetnek. A különböző építészeti megoldások kialakulása vagy a tapasztalat vagy a társadalmi hovatartozás vagy valamilyen védekező mechanizmus, vagy egyszerűen praktikus megoldások sorozatából adódnak. Ezek a megoldások néha érvényüket vesztik, néha felerősödve nyomják rá bélyegüket az építészetre. A különböző korok keveredése, átfedése is hordoz magában olyan megoldásokat, melyben felfedezhetünk szépséget és megóvandót. A vizsgálódás középpontjába tehát azokat az értékeket kell helyezni, amelyek valamilyen formában a régi hagyományokat és a népi illetve a valamilyen meghatározható építészeti stílust képviselő épületeket, építményeket, és ha lehetséges ezek együttesét, utcaképeket, településrészeket, ezek hiányában esetleg jellegzetes – kerítéseket, tornácokat, oszlopokat, ablakokat, górékat - kell állítani. A megtalált értékeket kellő szakértelemmel és odafigyeléssel megóvhatjuk és átörökíthetjük az unokáink számára, azért hogy ne csak könyvekből és skanzenekből figyelhesse meg az utókor a tájra jellemző motívumok szépségét.

A felsorolt épületeken kívül figyelni kell a kerítések formájának alakulására, egyes tájra jellemző formára, motívumra, melyet védeni és építeni kell, hogy a hagyományok tovább élhessenek. Ugyanez jellemző a nem védett épületek homlokzatára, azok díszeire, ablakának osztására, azok ritmusára, tornácára, oromfalának kialakítására, alaprajzi és telken belüli elhelyezkedésére.

SZŰCS SÁNDOR MUNKÁSSÁGA

Szűcs Sándor élete elválaszthatatlanul összeforrt Sárrét népének sorsával. Szűcs Sándor munkássága két részre oszlott. Pályakezdésekor gyűjtéseit tudományos igényű feldolgozásokban, tanulmányokban adta közre. Majd szemléletet és ezzel műfajt, közlési módot is váltva, gyűjtött anyagát irodalmi igényekkel megformált apró történetekké alakítva, életképekben, még inkább históriákban adta közre. Életével és munkásságával oly nagy tekintélyt vívott ki magának visszavonultsága ellenére, hogy nyíltan nem merték támadni, kritizálni. Azonban a suttogva elmondott bírálatok eljutottak hozzá és védekezésre késztették. Ezért élete vége felé, mintegy bizonyításként még egyszer összefoglalta a Sárrét néprajzáról elmondottakat, lábjegyzetekkel, a források és adatközlők megjelölésével.

Szűcs Sándor anyagát háromféle forrásból merítette. Mindenekelőtt önmagából, ezért is üt el közlésmódja a tudományos formától, még a legkomolyabban tudományosnak tartott munkáiban is. Ennek legjobban látható jele az úgynevezett tudományos apparátus, a jegyzetek hiánya. Idézetei nem annyira bizonyító adatok, mint inkább stíluselemek és ezért az idézet beleépül az előadásba formailag is, és tartalmi vonatkozásait tekintve is. Formailag nem jelöli külön az idézetet, nem teszi azt láthatóvá. Tartalmilag pedig az idézései során csak az előadás folyamatosságát, stílusegységét biztosító adatokat tünteti föl, illetve mondja el.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 16

Munkái erősítik a hagyományokat, és nem csak fenntartják, hanem újabb mozzanatokkal ki is egészítik. Szűcs Sándor munkásságának fontos hatása, hogy ráirányította a figyelmet a Sárrétre és ezzel nagy lendületet adott a Sárrét történeti, szociológiai, néprajzi kutatása megindulásához. Ösztönző erejű etnográfus volt, olyan tudós, aki mondanivalóját művészi módon, közérthetően, példátlan nyelvi gazdagsággal, hangulatkeltő módon tudta előadni.

Szűcs Sándor 1903-1982.

4. HAGYOMÁNYOK, ÉPÜLETJELLEMZŐK, UTCAHÁLÓZAT

Egyházi építészetünk a legősibb, egészen a XI-XII. századig nyúlik vissza. Középkori templomaink egy része eredeti állapotában vagy kis átépítésekkel látható. A középkortól napjainkig ívelődő építészetben a folytonosságot, az állandó átalakulást és megújulást a református egyháznál figyelhetjük meg. Hajdú-Bihar megye jellemzően református hagyományokkal rendelkezik. Műemlékileg védett katolikus templomaink majd egyharmada görög szertartású. Ez az arány azt a különleges földrajzi helyzetet hangsúlyozza, amelyet hazánk keleti pereme elfoglal. Ez a vidék egyúttal a nyugati és keleti keresztyénség határterületébe esik immár másfél évezrede. Jóllehet a magyar államiság ezer éve nyugat felé kötelezte el magát, azért a görög-bizánci kultúra és a keleti hagyományok kismértékben mindig átszűrődtek. A XVII. században megalakult görög katolikus egyház csatlakozott a katolicizmushoz, de görög jellegét megőrizte. Az utóbbi évtizedek latinizálási törekvéseit a hívek tovább fokozták. Így a mai templomokban szószék, padsorok, szobrok is láthatók, sőt helyenként az ikonosztáz szerep is lecsökkent. Míg az egyházi építészetben a nagy történelmi változások lenyomata vizsgálható, addig a népi épületek, a parasztházak a társadalom nagy részét alkotó egyszerű emberek életét tükrözik. Műemléki értéküket nem a szegénységgel való hivalkodás szándéka adja, hanem az ebből adódó természetesség, alázatosság, arányérzék és találékonyság, egyes vidékeken a büszkeség öntudatos megnyilvánulása. A templomok mellett ezek az emlékek állnak még legnagyobb számban, s ezek általánosan ismertek.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 17

A falvak régi kis házai a középső konyhából és a szobából álltak, a másik oldalon csak egy keskeny kamra volt. Az utcára csak egy ablakuk nézett. Általánosan elterjedt a háromosztatú alaprajz, ahol a konyha két oldalán egy-egy szoba kapott helyet, a konyhából fűthető kemencével. Külön hangsúlyozni érdemes a tornác kialakítását. Pillérei általában fából, vályogból vagy téglából épültek.

Csoportos elrendezésű telkek vázlatrajza

Kutatások mutattak rá a magyar parasztházak térbeli gazdagságára. Meglepő, hogy ilyen kicsi és egyszerű épületeknél ez a fogalom szóba kerülhet. Pedig a tornác, a pitvar és a szoba térsora valóban változatos és tartalmas. A tornác félkülső tere lakás és az udvar között egy átmenti teret alkot. Félig még nyitott, de félig már zárt. Az eső már nem veri, de a szél még fújja. A nap nem égeti, mégis a szabadban van. Az épület befogad; nem elhatárol, hanem kapcsol a külvilághoz. A tornácokkal megjelenő külső téri gazdagodás jellegzetes elemévé vált a magyar népi építészetnek. A tornác „félkülső” terét a pitvar, vagy konyha „félbelső” tere követi. Ez a ház közepe, bár még egy lépés jön utána: a szoba és a kamra, ezért csak félig belső. Itt a tűz helye, az élelemkészítés és az estebéd szentélye. Nem véletlen, hogy egyesek ezzel a szóval magasztalják, hiszen ez az élet forrása a családban, s az esti közös étkezéshez az imádság is hozzátartozott.

Figyelmet kell szentelni a lakóház mellett a porta egyéb gazdasági épületeire, kapujára, kerítésére is, hiszen ezek együttese alkotta a paraszti élet színterét. Ezek a nádfedeles, vályogtéglából vagy vert fallal készült házak a XVIII. század végétől maradtak fenn, de némileg korszerűsített változataik még a két világháború között is épültek, egy helyen még csoportos telepítésben is. Azok, akik már tehenet vagy lovat is tarthattak, istállóval toldották meg a házat, mely a házzal mindig egy fedél alatt van. A módosabbaknál már szobát, konyhát, néhol kamrát és istállót találunk és különösen azoknál az oláhoknál, akik magyarok között, vagy magyarabb vidékeken laktak, az istálló már különállóan volt építve. A ház fedele rendesen gúla alakú. A szegényebbek csépelt szalmával fedték házaikat. A szalmát jó vastagon a tetővázra hányták és rudakkal szorították le, vagy sodrott szalmával kötötték ki. A tehetősebbek már zsúpszalmát használtak vagy deszkát. A háztető rendszerint meredek és magasabb magánál a háznál.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 18

A lakóházak mellett minden bizonnyal legfontosabb épületek az istállók, ólak. A nagyjószágok számára készült istállók a lakóházak mintájára épültek. A Sárréten, a Hajdúságba és a Tisza mellékén a XIX. század közepéig éltek a tüzelős ólak. A bihari síkságon a faragókamrával és éléstárral bővített, többrészes, olykor arcaljászollal ellátott istállók jelentették a rangot.

A baromfiak részére régen nem építettek ólat: azok a disznóól padlásán, olykor az eperfákon éjszakáztak. Főleg a bihari faluk nagyon szép díszei a többszintes galambdúcok, melyeket Bojton, Bakonszegen gyakran vesszőből fontak, majd betapasztották, bemeszelték.

Juhszín az udvaron

Megyénk igen szép épületei a kukoricagórék. Ezeket a bihari Érmelléken régebben vesszőből fonták. Más helyeken falábakon álló lécgórékat találunk. Újabban a górékhoz fehérre meszelt kőlábakat építettek, s ezzel egy időben (főleg 1920 után) az utcafrontra állították.

A bihari parasztporta jellegzetes épületei lehettek egykor a sütőháza, melyekben nemcsak sütöttek, hanem itt történt disznóöléskor a hús, szalonna feldolgozása majd a szappanfőzés. Egész tájegységünk karakterének fontos meghatározói a kerítések és a kapuk. Mindkettő az utóbbi 100 év alatt igen nagy átalakuláson ment át. A XIX. század végéig a Sárréten a nád, a bihari síkságon és a Tisza mellékén a fonott sövény, a Nyírségben a husángfából készült kerítések voltak jellemzőek. A XIX. század folyamán a gazdaporták előtt mindenütt a deszkakerítések terjednek el. Biharban ez főleg zsaluzásos technikával készült. Az utcai kerítésekkel együtt változtak a kapuk is. Biharban a XIX. század elejétől hatalmas, faragott kapubálványok közé építették a szépen formált deszka nagykapukat, s a bélelt kiskapukat. A XX. században a gazdák tekintélyét leginkább a hatalmas kőoszlopok közé épített vaskerítések, kőkerítések jelzik. Ezek legszebb példái a bihari síkság, a Kis- és a Nagy-Sárrét falvaiban láthatjuk. A korábbi századokban a sárréti falvak arculatát messzemenően befolyásolta a földrajzi környezet, a táji adottságok, a terület vízrajzi jellemzői és a szűkebb-tágabb környezetben honos növényvilág. Az elsődleges meghatározó itt a környező vízi világ volt, számos sárréti falu legrégebben épült része, a település magja az ártér szigetszerű kiemelkedésein fekszik.

A sárréten a korábbi századokban nádból, sövényből és trágyából is húztak kerítést. A közelmúlt faluképét azonban már a fából készült deszka-, illetve léckerítések határozták meg. A valamilyen formában szinte mindig díszített alkalmatosságnak szerves része a kis- és nagykapu. A Sárrét népi építészetének archaikus sajátossága a nád használata. A nádfal úgy készült, hogy a ház alaprajzának megfelelően a sarkoknál ágasfákat ástak a földbe, Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 19 majd a nádat a földbe ültették, és kívül- belül is vesszővel vagy gyékénnyel erősen megkorcolták. Ezután pelyvás sárral mindkét oldalon több rétegben megfelelő vastagságúra tapasztották, majd miután kiszáradt, fehérre meszelték. A nádházaknak nagy előnyük, hogy olcsón elkészültek, hiszen alapanyaguk könnyen beszerezhető, emellett igen ellenállóak voltak az árvizekkel szemben is.

A lakóházak a tetőfedésére legnagyobb százalékban nádat használtak, gyakori volt a nádgerinc néhány sor cseréppel történő megerősítése. A XX. században lakóházakat szalmával már nem fedtek, de ólakon, melléképületeken gyakori még ez a megoldás.

A tipikus lakóház kemencével fűthető háromosztatú épület, tornác csaknem minden esetben járult hozzá. A tornácok, hasonlóképpen a többi sárréti faluban megfigyelhetőekhez, a technikai megoldásukat, és a díszítésüket tekintve igen változatosak. A Sárrét talaja nyáron poros volt, télvíz idején pedig sáros. Ebből következett, hogy az utcán való közlekedés ősztől tavaszig nagyon nehéz, majdnem lehetetlen volt.

Az építkezés időszaka a nyár volt, kapálás és aratás között, illetve aratás után. Egyrészt azért volt alkalmas ez az idő, mert csak száraz, meleg időben lehet megfelelő minőségű földmunkát végezni, másrészt pedig azért mert ilyenkor szünet van a határbeli növényápolás és –betakarítás között.

Az alapot először kipécézték, kijelölték, utána egy kifeszített madzag segítségével kijelölték a főfalak, a hosszanti falak, a vég- és válaszfalak vonalát. Azután kezdték a padmaly, más néven a fundamentum ásását.

Ha Biharnagybajom térképére tekintünk, az első jellemvonás, ami rögtön feltűnik, a település ívelt alaprajzi elrendezése, a másik az utcák vonalának, a telektömbök és a telkek alakjának szabálytalansága. Ennek a sok egyéni vonást hordozó településszerkezetnek a kialakulásában különböző történelmi, gazdasági, társadalmi és földrajzi tényezők játszottak szerepet. Biharnagybajom és határának régi vízrajzát Szűcs Sándor kitűnő tanulmányban mutatta be, egyben jellemezve azt az életformát is, amit a mocsár kényszerített a közelében lakókra. A település A településszerkezet fejlődésének legmegbízhatóbb forrásai a térképek. Ezek elemzése, s más történeti forrásokkal való összevetése alapján a településtörténeti kutatás megállapította, hogy középkori falvaink, egészen a 15-16. századig utcás- soros elrendezésűek voltak. Elhalmazosodásuk csak a 17-18. században ment végbe különféle tényezők hatására. A soros-utcás elrendezés alól nem voltak kivételek a Sárrét falvai sem. A 18. századi katonai térképeken a legtöbb még ezt a települési formát mutatja. A 19. században a falvak, így Bajom is, szinte robbanásszerű fejlődésen mentek keresztül, s egy jó száz év alatt a településszerkezet annyira megváltozott, hogy a 18. és 19. századi térképek összehasonlításakor az utcák és a telektömbök azonosítása csak igen bonyolult elemzés révén lehetséges. Ennek oka, hogy a lakosság 1785-1860 között átlagosan három-négyszeresére nőtt, addig a települések a vízrajzi viszonyok miatt térben alig tudtak terjeszkedni, s így az új házakat és telkeket a korábban meglévő hézagokba vagy a telek felaprózódásával kellett kialakítani. A település így egyre inkább besűrűsödik, s mivel semmiféle tervszerű településfejlesztés nem volt, a beépítés teljesen szabálytalanul történt. Az egyetlen elv az volt, hogy a lakóház és a melléképületek lehetőleg a magasabb helyre kerüljenek, s elegendő hely maradjon a telek gazdasági funkcióinak ellátására is. Így aztán az épületek nem meghatározott

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 20 rendben, hanem szinte tetszőleges összevisszaságban helyezkedtek el. A 19. század közepének térképei már egy tipikus halmaztelepülést tárnak elénk, ahol a zegzugos, kanyargós utcák szeszélyes formájú telektömböket fognak közre. Az árvízmentesítés és lecsapolások következtében megnyílt a lehetőség a falu térbeli terjeszkedésére, újabb és újabb településrészek kialakítására. Másrészt átalakult a gazdálkodás egész szerkezete, ennek kapcsán a település funkciórendszere is, és ezzel együtt a lakosság közel négyszeresére növekedett. Az árvízmentesítés után kiszárított és feltöltött településrészeken – amelyek nem váltak lakóterületté – különféle célra használták. Ide ásták a közös kutakat, csoportosan a vermeket, s többnyire ilyen területen állították fel a szárazmalmokat.

A telekformák közül még ma is a csoportos elrendezésűek dominálnak, melynek jellemzői, hogy az épületek a telek határai mentén, azt két vagy három oldalról szegélyezve helyezkednek el. E telekforma tipikus képviselője a „Nemes udvar”, amely később Szűcs Sándor otthona volt.

Eklektikus stílusú ház

Centrális elrendezésű szobabelső

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 21

A kétszárnyú utcai nagykapu és a szín közötti részen csinálták meg mindig a szérűt. Itt nyomtattak, s ha az esőtől féltek, a színbe tolták be a garmadát, a kinyomtatott búzát. Nagyon vigyáztak erre a területre, lehetőleg esős időben szekérrel nem mentek rá, nehogy felvágják. Az istállókkal szemben volt a téglával kirakott kút, a kútágas az udvar hossztengelyében volt. Mögötte helyezkedtek el a rakományok, boglyák, kazlak. A lakóudvaron, az öreg házzal szemben egy kis kétosztatú ház állott, körülötte a búzásvermek, s itt volt a két kis különálló kamra is.

Pince

Magtár

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 22

Bercsényi u. 101.

Bercsényi u. 109.

Bercsényiu.123.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 23

A deszkakerítések régebbi, zsilipelt technikával készült formáját berenának, fiókos berenának nevezték. A kerítés tetejét prémnek nevezett tető védte a csapadéktól, az oszlopok pedig ugyanezzel a céllal kalapot kaptak. Az állóhézagos deszka- és léckerítések az 1940-es években jöttek divatba hivatásos ácsok tevékenysége révén. A kerítés szerves része a kapu. A személyi közlekedésre szolgáló kiskapu régi formája igen egyszerű volt, a nádkerítés kis darabon térdig érő magasságig levágták és ott lépdeltek ki-be. Ha magasabb volt, mindkét oldalon farönköket állítottak melléje és úgy közlekedtek rajta. Nem volt különb a nagykapu se, amely gyakran nádból kötött vagy sövényből font tábla volt, aminek megfogták a két végét és úgy tették odább a szekér elől. Ennek fejlettebb változat a leveles vagy rámás kapu. A nagykapuhoz vésett, faragott félfákkal rendelkező, többnyire betétes kiskapuk csatlakoztak, amelyeket épp olyan változatosan díszítettek, mint a házak deszkaoromzatát. Attól függően, hogy a kiskapu fölé milyen tető borult, beszélnek tornyos, kalapos és koporsódeszkás kapuról.

Állóhézagos nagykapu és betétes, kalapdeszkás kiskapu

Faragott ablakkeret és ablaktábla

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 24

A legfontosabb építőanyagok a sárréten, sőt az Alföldön mindenütt, Bajomban is a föld és a sár volt. Ebből pedig az itteniek nemigen szűkölködtek, hiszen a tavaszi és őszi esőzések idején még az utcák is valóságos sárfolyók voltak, ahol legfeljebb csak sárhajóval lehetett közlekedni. A sár mellett azonban nélkülözhetetlen szerepet kaptak a különféle növényi eredetű építőanyagok is. Felhasználták a természetes növénytakarót (nád, sás, káka, fa) éppen úgy, minta mezőgazdasági termelés melléktermékeit (szalma, törek, polyva, kukorica-, napraforgó- és kenderkóró stb.). „Nem a gabona, hanem a nád volt a Sárrét fő terméke, de ezt aztán 100 féle leleménnyel tudták felhasználni: nemcsak kerítést, kútbélést, bűrhidat, házat hanem még templomot is csináltak belőle.”

A Sárrét népi építészetének egyik jellemzője, hogy a nyugati községekben a szelemenes, a keletiekben a szarufás tetőszerkezet dominál. Biharnagybajom hagyományos építészetében a szelemenes szerkezet, s annak is félágasos változata az uralkodó forma. Biharnagybajom népi építészetében igen nagy hagyományai vannak a tornácépítésnek. Valamirevaló gazda tornác nélkül el sem tudta volna képzelni házát.

Deszkaoromzatok díszítésének változatai

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 25

Ház, boltozatos tornáccal

Biharnagybajom lakóházai az alföldi háztípus jellegzetes képviselői, ami azt jelenti, hogy alaprajzi tagolódásuk soros elrendezésű, tüzelőberendezésük pedig összetett, nyílt és zárt tűzhelyek rendszeréből áll, amelyekhez szabadkéményes füstelvezetés párosul. A szegénység körében megfigyelhető volt a kétosztatú ház+pitvar tagolódású lakóház, de a 20. századtól döntő többségükben a háromosztató ház volt a jellemző ház+pitvar+kamra, nagyház+pitar+kisház.

Házalaprajz Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 26

5. MŰEMLÉKEK, MŰEMLÉKI TERÜLET, EGYEDI ÉRTÉKEK

Alapvető cél a település helyi kultúrájára jellemző sajátosságok kutatása, azok feltárása, a helyi értékek számbavétele és rendszerezése és abból a helyi értékvédelmi javaslat elkészítése. Ami a település történelméből és a kultúra fejlődéséből valamint a birtokviszonyok és a társadalmi fejlődés során kialakult hagyományok, motívumokban tükröződnek, különböző építészeti megoldásokhoz vezetnek. A különböző építészeti megoldások kialakulása vagy a tapasztalat vagy a társadalmi hovatartozás vagy valamilyen védekező mechanizmus, vagy egyszerűen praktikus megoldások sorozatából adódnak. Ezek a megoldások néha érvényüket vesztik, néha felerősödve nyomják rá bélyegüket az építészetre. A különböző korok keveredése, átfedése is hordoz magában olyan megoldásokat, melyben felfedezhetünk szépséget és megóvandót.

A vizsgálódás középpontjába tehát azokat az értékeket kell helyezni, amelyek valamilyen formában a régi hagyományokat és a népi illetve a valamilyen meghatározható építészeti stílust képviselő épületeket, építményeket, utcaképeket, településrészeket, esetleg jellegzetes kerítéseket, tornácokat, oszlopokat, ablakokat, górékat jelentik. A megtalált értékeket kellő szakértelemmel és odafigyeléssel megóvhatjuk és átörökíthetjük az unokáink számára, azért hogy ne csak könyvekből és skanzenekből figyelhesse meg az utókor a tájra jellemző motívumok szépségét. Biharnagybajom azon települések közé tartozik, melyek több vonatkozásban megőrizték a hajdani sárrét szerkezeti és építészeti jellegzetességeit.

A lakóépületek elhelyezése a múlt század közepén épült házak esetében hasonló elvek szerint történt, mint a későbbi időben. Általában a telekhatárra építettek, közel az utca kerítéséhez, merőlegesen az utcára. Azt a nagyon fontos elvet mindig betartották, hogy délkeleti, illetve déli fekvésű legyen a lakóház. A lakóház alaprajza mindig téglalap alakú volt, csak az oldalak aránya váltakozott. A lakóház nagysága magától értetődően a vagyoni helyzet függvénye volt. A kisméretű, kétsejtű, tornác nélküli háztól kezdve a több helyiséges, lopott tornácú formákon át, a négysejtű, végig tornácos, emeltpadlású házig, mindegyik előfordult.

A lakóház előtti tornác, a legtöbb lakóépület előtt megtalálható volt. A toldott eresz együtt épült a házzal, de szerkezetileg külön vált tőle. A deszkás oromzatok függőlegesen felrakott deszkákból álltak, a hézagokat léccel fedték be. A felső csúcsra, az alföldi házra jellemző sugaras díszt rakták. A padlás szellőzése szív- és kör alakú nyílásokon át történt.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 27

Nagyméretű lakóház, a XX.sz. harmincas éveiben elterjedt építési mód a jómódúak körében

Zsindelyes kapu

A XIX. században épült házakon 140- 150 cm magasra építették be az ablakok alsó fáját. A 60x40 cm belső méretű ablakok kétszárnyúak, befelé nyílóak, négy, vagy hat osztatúak voltak. Az ablakokra a XIX. század elején tolótáblákat szereltek, utána szétnyitható táblák kerültek a helyükre. Ezeket nyáron mindig levették. A zsalugáteres ablakok csak a XX. század 10-es, 20-as éveiben jelentek meg.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 28

Nyitott, csukott, táblás, zsalugáteres, timpanonos és íves ablakok

Szűcs Sándor neve fogalom a Sárréten. Az egykori családi porta ma emlékház, mely a kovácsmúzeummal és a műemlék jellegű templommal együtt idegenforgalmi látványosság. Turisztikai értéket képviselnek az évszázados hagyományokra visszatekintő zártkertek.- Értékes tradíciói vannak a községben a lótenyésztésnek és a gyékényfonásnak. A község határában szép tölgyerdő található, melyből akár parkerdő is kialakítható. A falusi turizmus szolgálatába állíthatók a hagyományos életmódot folyató parasztporták is. A község múzeuma a Nagysárrét életét, hagyományait mutatja be. Biharnagybajom híres szülötte Hegyesi Márton, aki Ady Endre kollegája volt a váradi lapoknál, és két cikluson át a bárándi választókerület képviselője. Nem szabad elfelejtkezni a tudós lelkészről, Nadányi Jánosról sem, aki Florus római történetíró mintájára az elsők között írta meg a magyarság történetét. Nagyenyedről jött Biharnagybajomba, s élete végéig a rozzant parókián szolgált, noha korának egyik legképzettebb tudósa volt.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 29

Szűcs Sándor-emlékház és kovácsműhely-múzeum (Petőfi utca 4.) Műemlék

Szűcs Sándor (1905-1982) a bihari táj szülötte és kiemelkedő néprajztudósa ebben a házban született, és itt is élte termékeny életét. Az ősi ház alapjait még 1755-ben rakta le a Nemes család, akiktől Szűcs Sándor anyagi ágon örökölte. A kisnemesi házhoz föld, legelő és szőlőskertek is tartoztak, nagy kertészettel, állattartással, méhészettel. Amikor szülei ideköltöztek 1896-ban, újjáépítették a gazdasági épületeket, majd 1906-ban a lakóházat is. Ez eredetileg hagyományos, háromosztatú parasztház volt faoszlopos tornáccal és búbos kemencével, amely a mai napig megvan. Befalazták a tornácot, és egy szobát is toldottak hozzá. Az 1980-as években helyreállítva emlékházat létesítettek benne.

Az 1755-ben épült lakóház három osztatú volt, kisház, pitvar és nagyház megosztásban, végig darúlábas fa oszlopú tornáccal, melyet ház elejének neveztek. A kisházban a mai napig is megvan a búbos kemence, melynek szája a konyhába nyílik. A konyha szabadkéményes volt, bolthajtás választotta el a pitvartól. A nagyházat valószínűleg kályhával fűtötték, melynek füstcsöve a szabadkéménybe nyílt. A ház fala nagyméretű vályog, hajzata nád, cserép szegéllyel. A ház hossztengelyében fut a nagyméretű mestergerenda, mely a falon is fekvő, körbefutó koszorúgerendákat tartja. Ezt még a keresztbe futó folyógerendák is erősítik, illetve a mennyezetet fogják. A nád hajzatot hámozatlan rudak és lécek tartják. A mennyezet 20-30 centiméter vastag nád réteg, melyet alulról és felülről betapasztottak, besároztak. A lakóházat a gazdasági épületek megépülése után, sokkal később 1906-ban alakították át. A szabadkéményt megszüntették, helyére nagy, széles cilindert csináltattak. A nagyházhoz egy fekvő kéményt csatlakoztattak padlástérben a füst elvezetésére. Az oszlopos ház elejét végig befalazták, a pitvar szélességében a falat kivitték az új síkba, így nagyobbítva meg, és lehetővé téve, hogy a ekesztett két kamrába innen legyen bejárás. A nagyház felöli végéghez épített még egy szobát, melynek neve végső szoba. A végső szobához is oszlopos tornácot csatlakoztattak, melyet házviginek neveztek. A pitvar elé az átalakításkor négy oszlopon kiugrót építettek, melynek cserép a teteje, és deszka könyöklő veszi körbe. Ugyanakkor az ereszt is Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 30 megtoldották, széles eresz ajját képezve ki. A végső szoba szélességében, a spájz végébe külső bejárattal egy kis kamrát építettek, melyet könyves kamrának használtak. Ennek az ajtaja a régi házról maradt. Be lett festve, alatta gazdag tulipánvirágos díszítés volt.

2000-ben óriási változáson ment át a ház és az egész porta. Az évek a meglévő faoszlopokhoz drótot vásároltak és a drótkerítés készült az egész porta köré. A ház kívül belül festve, mázolva lett, az ablakokra fatáblák kerültek, kicserélték a nagykapu és kiskapu oszlopait, mert az előző szépen faragott oszlopok kikorhadtak, életveszélyessé váltak. A ház rendbetételében és berendezésében a civil szervezetek tagjai és az utcabeliek nagyon segítőkészek voltak. Az első ún. kemencés szobába került a művelődési ház gyékényből és háziszőttesből készült kiállítása, néhány ággyal kiegészítve. A konyhában a kenyérsütés eszközeit gyűjtötték össze konyhai használati tárgyakkal együtt. A két hátsó szobában találhatóak azok a bútorok, melyeket a művelődési ház raktárában őriztek, s melyeket további bútorokkal és adományokkal egészítettek ki. A falakra a Karacs Ferenc Múzeumból gyűjtött anyagból kerültek képek.

Lajsz Julianna, a Szűcs Sándor emlékház igazgatója vezetésével létrehozták a Hagyományőrző tábort. A tábor olyan céllal jött létre, hogy erősítse a gyermekekben a hagyományőrzés igényét, és életben tartsa Szűcs Sándor hagyatékát. Ez a program évek óta nagyon népszerű és elérhető a bajomi gyermekek számára, akik nagy örömmel veszne részt rajta.

Lovassy-Forgách-(Polgár) –kúria

Biharnagybajom határában Lovassy és Móricz szereztek birtokrészeket, előbbi a Lovassytanya, utóbbi a Csillagtanya nevű majort alapította meg, mindkét gazdasági központ a településtől délre terült el. A Lovassytanya az 1884-es III. katonai felmérés térképén már látható volt, akkor a téglalap alaprajzú kúria mellett kisebb parkot és sok téglalap alaprajzú melléképületet tüntettek fel. A kúrai 1868 és 1884 között épülhetett fel historizáló stílusban, az épületről nem maradt fenn semmilyen ábrázolás. A kúriát és a majort a II. világháború urán, az 1945-ös földosztáskor teljesen lebontották, ma már a nyomai sincsenek meg, a helyén szántóföld található.

Móricz-Tóth-kúria

A Csillagtanya nevű majort Móricz (I.) Pál Bihar vármegyei főjegyző és országgyűlési képviselő építtette fel, az 1884-es III. katonai felmérés térképén már ezen a néven tüntették fel a gazdasági egységet. Ekkor a majorban egy nagyobb és több kisebb téglalap alaprajzú épület állt, lehetséges, hogy ezek egyike már a kúria volt. A kúriáról semmilyen ábrázolás nem maradt fenn, a visszaemlékezések alapján mindössze annyit lehet tudni az épületről, hogy földszintes volt. A kúriát 1945-ben lebontották, az egykori majorsági épületek egy része azonban ma is látható.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 31

6. HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

Helyi védettség alá tartozó építmények: H1: Hunyadi u. 4. H2. Hunyadi u. 10. H3: Bajcsy-Zsilinszky u. 27. H4: Rákóczi Ferenc u. 32. (Hrsz:161) H5: Petőfi u. 10. H6: Petőfi u. 4. Szűcs Sándor Emlékház és Kovácsműhely Múzeum H7: Rákóczi Ferenc u. 12. H8: Rákóczi Ferenc u. 5. Polgármesteri Hivatal H9: Somogyi u. H10: Széchenyi u. 2. H11: Széchenyi u. 8. H12: Várkert u. 17. H13: Zrínyi u. 1. (Hrsz: 723) lebontva H14: Zrínyi u.13. H15: Református templom, Bacsó Béla u. H16: II. Világháború áldozatainak emlékműve, Rákóczi Ferenc u. H17: 1848-49-es emlékmű, Rákóczi Ferenc u.

Védettség alá nem tartozó, de helyi értéket képviselő épületek:

H18: Hunyadi János u. 14. H19: Bajcsy-Zsilinszky u. 28. H20: Hunyadi János u. 7. H21: Hunyadi János u. 6.

Kerítések:

K1: Rákóczi Ferenc u. 6. K2: Rákóczi Ferenc u. 30. K3: Bajcsy-Zsilinszky u. 20. K4: Bercsényi u. 69. K5: Széchenyi u. 8. K6: Kossuth u. K7: Bacsó Béla u. 33.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 32 ss„‚ „ PHIQF f„F gs†sƒ„i‚† @@@ ÖÖÖÖ ÖÖÖÖ ` 4 ûméikörnyezet wûemléki helye p—lánk erõsített földfeltöltéssel Árokk—lD településrész ˜elüli €—lánkon településrész ˜elsõ védett †árf—ll—l helye várf—l külsõ E igykori helye f—lu településû Õsi területe épület j—v—solt védelemre wûemléki kerítés épület képviselõ védett értéket nem relyi de képviselõD értéket relyi épület relyivédett épület wûemlék meglévõ E felterületh—tár tivweq‰e‚Áe„

oop@áhtkp˜jr—vdt település˜eA védett ƒorompó@zárh—tók—pu˜ejáró— éetlpút telep féke

xyug—ti sor

féke telep út

éetlpút telep féke féke telep út sstván király ut™— n wátyás király uF y

féke telep út

—i™ ut™— u—zin™y h—mj—ni™h ut™—

éetlpút telep féke

—k áéut™— wáté —lk— —jn™ ut™— h—mj—ni™h

u—zin™zy ut™—

féke telep út

Érpád ut™— iiÜɃiu„DÉÍɐ„ ɂ„Éuis ɀ̈́Ƀi„s „ivi€ÜvɃƒi‚uii„sD

uöl™sey ut™—

áyskrl ut™— király wátyás

féke telep út u֐ƒÉq fsre‚xeq‰fetyw HQ † pivÜv†sƒqÁve„ Ɇs PHIQF

f—ross qá˜or ut™—

e ósfut™— tózsef fem ` fer™sényi körút

@

@

@

@

@ @

@ rT

@ qy—logér ut™— @ @

@

@

@

@

@@

@

@ ` @ @ @ @ @

@ rS @ @ @

@

@

eõiƒno ut™— ƒándor €etõfi

@ x @

@

@ u֐i E ui‚„ uɄ

@

f—ross qá˜or ut™— @ —™yiisk ut™— f—j™syEsilinszky

@ @

rIW

@ uQ @

@ @

—™yiisk ut™— f—j™syEsilinszky @ rínyi wiklós ut™— @ rIR

rQ

f—j™sy silinszky ut™— @ @

ekprn ut™— peren™ heák f—j™syEsilinszky@ ut™—

ost —o ut™— v—jos uossuth @

`

@

rPH @

@

@

se„msut™— „—más isze

@

@

@

@

uyd áo ut™— tános runy—di

@

@

@ rI

rPI @

uyd áo ut™— rP tános runy—di

@ rínyi wiklós ut™— @

rIQ

@

uyd áo ut™— tános runy—di

uyd áo ut™— tános runy—di @ @

rIV @

@

se„msut™— „—más isze @

uS

@

@

@ @ @ @ @ @ @ ÖÖÖ @ ÖÖÖÖÖ ÖÖÖ ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ

rII Ö Ö @ Ö Ö ÖÖÖ ÖÖÖ ÖÖÖ ÖÖÖÖÖ Ö

ÖÖÖ ÖrIH ÖÖ ÖÖÖÖÖÖÖÖÖ Ö Ö uI @ Ö

Ö Ö Ö Ö

Ö Ö Ö @ Ö z™ey svnut™— sstván ƒzé™henyi

Ö Ö Ö †árkert ut™— @ Ö

Ö Ö Ö rIU

` @ Ö

rV Ö Ö Ö rU

@ Ö Ö

@ ÖÖÖÖÖ ÖÖÖÖÖ Ö Ö fer™sényi körút

uR €ost— ut™— Ö

@ Ö

Ö Ö

Ö Ö

ekprn ut™— peren™ heák

á™iswhl uF wihály „án™si™s @

Ö Ö

Ö Ö

@@ Ö

Ö ósfetl uF ettil— tózsef

Ö

hózs— qyörgy ut™— Ö

Ö Ö

Ö

ÖÖ

Ö

Ö

@ Ö †árkert ut™—

rIP

rIS Ö Ö

Ö

Ö

ekprn ut™— peren™ heák @ Ö Ö

Ö

Ö

rIT

@ Ö Ö

Ö

Ö

Ö

Ö

@ Ö

Ö

d nr uF indre edy Ö

Ö

@ Ö

Ö

Ö Ö

Ö

Ö

d nr ut™— indre edy @ Ö ut™— peren™ ‚ákó™zi

iáyut™— ƒirály Ö

Ö

@ Ö Ö

Ö Ö

Ö Ö

@ Ö Ö

Ö uP Ö

Ö Ö

@ Ö

Ö

Ö

Ö Ö

@ Ö

Ö

Ö

rR Ö Ö

@ 4 ut™— Ész—ki Ész—ki ut™— Ö Ö Ö

Ö

Ö Ö Ö

@ Ö

`

Ö @ Ö

Ö

Ö ÖÖÖ Ö

@ Ö @ Ö

ÖÖÖ Ö

Ö

@ @

@

@ Ö @ @ ÖÖ @ ÖÖ

Ö @ @

@

Ö @

@ Ö Ö

Ö

Ö @ Ö

@ Ö @

Ö @

@

ÖÖ

Ö @

@ Ö @

ÖÖ

Ö

@ Ö

Ö

f—™só fél— ut™— @

Ö

@ Ö

Ö Ö

Ö Ö

Ö

Ö

Ö Ö

@ Ö @ Ö

Ö Ö

Ö ó— ó ut™— wór tók—i Ö @ Ö

@ @ ƒz—˜—dság ut™—

@ @

@ @ fethlen qá˜or ut™—

@@@ @

@ @ @@ @ @@@ f—™só fél— ut™— ut™—uönyök @@ @

@@@@@@@ @@@ ` ut™— sigmond fáthori @ @ @@@@ @fáthori sigmond ut™— @

@@@@@@@@@@@@@@@@ `

er—ny tános ut™—

Helyi védettség alá tartozó építmények

H1: Hunyadi u. 4.

H2: Hunyadi u. 10.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 33

H3: Bajcsy Zs. u. 27.

H4: Rákóczi u. 32. Hrsz: 161

H5: Petőfi u. 10.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 34

H5: Petőfi u. 10.

H6: Szűcs Sándor Emlékház és Kovácsműhely Múzeum

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 35

H7: Rákóczi u. 12.

H8: Polgármesteri Hivatal

H10: Széchenyi u. 2.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 36

H11: Széchenyi u. 8.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 37

H12: Várkert u. 17.

H14: Zrínyi u. 13.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 38

H15: Református templom

H16: II. Világháború áldozatainak emlékműve

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 39

H17: 1848-49-es emlékmű

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 40

Védettség alá nem tartozó, helyi értéket képviselő épületek

H18: Hunyadi u. 14.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 41

H19: Bajcsy Zs. u. 28.

H20: Hunyadi J. u. 7.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 42

H21: Hunyadi J. u. 6.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 43

Kerítések

K1: Rákóczi u. 6.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 44

K2: Rákóczi u. 30.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 45

K3: Bajcsy Zs. u. 20.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 46

K4: Bercsényi u. 69.

K5: Széchenyi u. 8.

K6: Kossuth u.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 47

K7: Bacsó Béla u. 33.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 48

7. A TERV HELYI ÖRÖKSÉGEIRE GYAKOROLT HATÁSAI

A szerkezeti tervben szereplő változások, fejlesztések a település jogos fejlődését és remélhető kis mértékű gyarapodását szolgálja. A belterületben kijelölt védendő településkép és a felsorolt épületek, jellegzetes utcaképek megőrzése fontos, de ez csak a helyi figyelem felkeltésével és támogatások segítségével lehetséges. Szüksége van a településnek egy Helyi Értékvédelmi Rendeletre, amelyben megfogalmazódik, hogy mely épületeket érdemes és kell védeni helyi szinten. Meg kell határozni a védettség kategóriáját, ki kell dolgozni a támogatási rendszert, amellyel érdekelté lehet tenni az épületek tulajdonosait az épületek állagának megóvása, eredeti állapotuk fenntartása céljából.

A településszerkezeti terv nem irányoz elő olyan változásokat, funkcióváltásokat, amelyek nagy hatást, vagy netalán hátrányos helyzetet idéznének elő a védelemre javasolt épületek és a településkép szempontjából.

A külterület fejlesztései sem gyakorolnak káros hatásokat a természeti,- és az épített környezet elemeire. A régészeti lelőhelyek feltüntetésével az építési hatóság feladata az érintett területekkel kapcsolatosan, a szakhatóságok állásfoglalásának tulajdonos általi beszerzése, valamint az abban szereplők betartatása.

A külterületi területfelhasználási változások megvalósulásnak ideje nem behatárolható. A természetvédelmi terület bővítése a táj és annak élővilágának és hasznosításának fenntartását, megóvását célozza. A tervezett gazdasági erdők kialakulásának jelentőssége fontos ökológiai szempontból.

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 49

Felhasznált irodalom:

Hajdú-Bihar évszázadai, Kiadó: Hajdú-Bihar Megye Önkormányzata, 2000-ben Hajdú-Bihar megye/ Sárrét, Ceba kiadó 1999. Biharnagybajom története és néprajza, Ethnica alapítvány kiadása 1992., szerkesztő: Ujváry Zoltán Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon, Fo-Rom Invest, Budapest, 2006. Nyakas Miklós: Hajdú-Bihar megye címerei Pusztainé dr. Madar Ilona: Sárrétudvari néprajza Bajomi Krónika Szűcs Sándor 70. születésnapjára Dankó Éva: Szűcs Sándor élete és munkássága

Biharnagybajom község Örökségvédelmi Hatástanulmánya – 2013. 50