Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706

HIRDETMÉNY

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 29. § (1) bekezdése alapján a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészletekre vonatkozóan a fővárosi és megyei kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatal közreműködésével nyilvános árverést folytatott le.

Árverés helyszíne és címe: , Szövetkezet u. 4.

Az árverések időpontjai: 2015. év 12. hó 07. naptól 2015. év 12. hó 15. napig

Az NFA a Korm. rendelet 33. § (2) bekezdésében, valamint a 22. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel az árverés eredményét a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban foglaltak szerint közzéteszi, egyidejűleg közli, hogy az eredményes árverés alapján értékesítésre kerülő földrészletek vonatkozásában az államot 20 éves időtartamra – a szerződés szerinti vételáron – visszavásárlási jog illeti meg. A visszavásárlási jog biztosítására a földrészletet 20 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom terheli.

Kelt: Budapest, 2016. január 05.

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet képviseletében

Nagy János elnök

Honlap: www.nfa.hu; Email cím: [email protected]

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706

Melléklet

Árverés azonosító Megye Terület Helyszín Időpont Eredmény Nyertes ajánlat AV nyertes Lakcím

1. Kisnána064/18 3.3054 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.07 Eredménytelen 0 2. Kisnána064/19 Heves 4.7863 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.07 Eredménytelen 0 3. Kisnána064/23 Heves 3.4061 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.07 Eredménytelen 0 4. Kisnána064/32 Heves 4.2859 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.07 Eredménytelen 0 5. Ludas015/20 Heves 5.5743 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.07 Eredményes 9 300 000 Gönczi Gergely 3282 Nagyfüged Petőfi Sándor út 36. 6. Ludas07/4 Heves 8.542 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.07 Eredményes 15 100 000 Katona György 3275 Mátyás király u. 7. 7. Nagyfüged0104/2 Heves 9.6938 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.07 Eredménytelen 0 8. Nagyfüged03/110 Heves 5.5779 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.07 Eredményes 7 800 000 Szilágyi Dániel 3282 Nagyfüged Ady E. út 71. 9. Nagyfüged03/29 Heves 3.6399 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.08 Eredményes 4 150 000 Szilágyi Dániel 3282 Nagyfüged Ady E. út 71. 10. Nagyfüged067/3 Heves 15.0423 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.08 Eredményes 20 950 000 Fodor László 3293 Szabadság út 148 Jancsivicsné Harnos 11. Nagyfüged085/2 Heves 16.587 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.08 Eredményes 7 200 000 Brigitta 3282 Nagyfüged Petőfi Sándor út 5. 12. Nagyfüged098/12 Heves 8.3158 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.08 Eredményes 3 200 000 Fodor László 3293 Visznek Szabadság út 148 13. Nagyréde084/9 Heves 3.6819 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.08 Eredménytelen 0 14. Vécs0101/5 Heves 6.4543 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.08 Eredményes 9 950 000 Gondos Gergely 3390 Füzesabony Hunydi János út 40. 15. Vécs0106/3 Heves 3.4739 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.08 Eredményes 3 400 000 Gondos Gergely 3390 Füzesabony Hunyadi János utca 40. 16. Vécs0167/3 Heves 13.0338 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.08 Eredményes 20 000 000 Gondos Gergely 3390 Füzesabony Hunyadi János út 40. 17. Andornaktálya071/9 Heves 13.0329 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.09 Eredményes 4 550 000 Mihók Csaba Attila 3326 Ostoros Hunyadi Mátyás utca 66. 18. Bátor074/1 Heves 3.1691 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.09 Eredményes 2 150 000 Bozó Olivér 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. 19. Bátor090/9 Heves 3.0362 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.09 Eredményes 750 000 Bozó Olivér 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. 20. Bátor097/14 Heves 6.6379 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.09 Eredményes 1 300 000 Bozó Olivér 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. 21. Bátor097/17 Heves 5.8294 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.09 Eredményes 2 000 000 Bozó Olivér 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. 22. Vécs021/10 Heves 7.4222 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.09 Eredményes 6 100 000 Reviczki Imre 3263 Domoszló Kossuth Lajos út 74. 23. Visznek0126/8 Heves 5.7751 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.09 Eredményes 5 800 000 Fodor László 3293 Visznek Szabadság út 148. 24. Visznek0160/13 Heves 3.9756 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.09 Eredménytelen 0 25. Eger0955/6 Heves 7.6362 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.10 Eredményes 7 250 000 Nagy László 3321 Egerbakta Töviskes völgy 1315 hrsz. 26. Egerbakta076/56 Heves 4.5986 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.10 Eredménytelen 0 27. Egerbocs014/1 Heves 3.5146 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.10 Eredményes 1 100 000 Lakatos Péter 3300 Eger Pirottyó u. 38. 28. Egerbocs021/1 Heves 4.1392 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.10 Eredményes 1 100 000 Lakatos Péter 3300 Eger Pirittyó u. 38. 29. Egerbocs03/6 Heves 3.9747 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.10 Eredményes 750 000 Bozó Olivér 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. 30. Egerbocs049/16 Heves 5.0933 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.10 Eredményes 950 000 Bozó Olivér 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. 31. Egerbocs05/1 Heves 3.2101 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.10 Eredményes 750 000 Lakatos Péter 3300 Eger Pirittyó u. 38. Bozóné Szecskó 32. Egerbocs068/5 Heves 6.9527 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.10 Eredményes 1 300 000 Zsuzsanna 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. 33. Egerbocs070/12 Heves 3.5859 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.11 Eredményes 900 000 Bozó Olivér 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. Bozóné Szecskó 34. Egerbocs086/6 Heves 5.3384 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.11 Eredményes 1 400 000 Zsuzsanna 3337 Egerbocs Alkotmány út 56. 35. Egercsehi02/7 Heves 7.7329 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.11 Eredményes 1 600 000 Lakatos Péter 3300 Eger Pirittyó u. 38. 36. Egerszólát0214 Heves 3.5564 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.11 Eredménytelen 0

Honlap: www.nfa.hu; Email cím: [email protected]

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706

37. Egerszólát0218 Heves 15.8841 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.11 Eredményes 5 250 000 Hangrád Istvánné 3353 Aldebrő Árpád utca 10. 38. Egerszólát0223/3 Heves 4.7076 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.11 Eredménytelen 0 39. Feldebrő0206/12 Heves 3.0651 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.11 Eredménytelen 0 40. Feldebrő0246/10 Heves 3.4525 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.11 Eredménytelen 0 41. Feldebrő0246/12 Heves 3.7953 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.12 Eredménytelen 0 42. Feldebrő048/3 Heves 5.2063 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.12 Eredménytelen 0 43. Feldebrő049/38 Heves 3.0206 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.12 Eredménytelen 0 44. Feldebrő081/5 Heves 8.4519 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.12 Eredményes 10 200 000 Hangrád Istvánné 3353 Aldebrő Árpád út 10. 45. Felsőtárkány0206/8 Heves 5.7799 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.12 Eredménytelen 0 46. Maklár021/3 Heves 14.809 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.12 Eredményes 16 950 000 Dr Bocsi József 3390 Füzesabony Mátyás Király út 31. 47. Maklár027/4 Heves 3.4782 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.12 Eredményes 3 400 000 Deme András 3441 Mezőkeresztes Kazinczy utca 11. 48. Maklár031/4 Heves 4.7066 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.12 Eredményes 5 650 000 Deme András 3441 Mezőkeresztes Kazinczy út 11. 49. Maklár033/4 Heves 11.1172 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.14 Eredményes 18 100 000 Deme András 3441 Mezőkeresztes Kazinczy út 11. 50. Maklár072/35 Heves 8.4284 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.14 Eredményes 19 950 000 Utassy Györgyi 3300 Eger Bartakovics Béla utca 9. 51. Maklár074/10 Heves 3.6808 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.14 Visszavont 0 52. Maklár081/31 Heves 5.9111 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.14 Eredményes 8 950 000 Kiss József 3397 Maklár Táncsics Mihály u. 34. 53. Nagytálya067/6 Heves 3.1413 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.14 Visszavont 0 54. Novaj035/1 Heves 4.5069 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.14 Eredményes 6 150 000 Dobó Szilárd György 3327 Novaj Mátyás út 65. 55. Ostoros0185/11 Heves 3.0214 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.14 Eredménytelen 0 56. Verpelét010/25 Heves 3.3608 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.14 Eredménytelen 0 57. Verpelét012/34 Heves 4.0000 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.15 Eredménytelen 0 58. Verpelét0169/1 Heves 7.0129 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.15 Eredményes 10 550 000 Für Dezső Attila 3300 Eger Hajdúhegy utca 9. 59. Verpelét0169/2 Heves 11.6454 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.15 Eredményes 9 850 000 Für Dezső Attila 3300 Eger Hajdúhegy utca 4. 60. Verpelét0208/11 Heves 10.2900 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.15 Eredményes 9 100 000 Für Dezső Attila 3300 Eger Hajdúhegy utca 9. 61. Verpelét021/18 Heves 3.0191 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.15 Eredménytelen 0 62. Verpelét024/8 Heves 3.2365 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.15 Eredménytelen 0 63. Verpelét0242/193 Heves 3.1825 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.15 Eredménytelen 0 64. Verpelét0292/12 Heves 16.2102 Eger, Szövetkezet u. 4. 2015.12.15 Eredményes 26 250 000 Köteles Norbert 3351 Verpelét Keletifény út 46.

3 Honlap: www.nfa.hu; Email cím: [email protected]