Petrarca – Kalauz Az Életműhöz
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
Petrarca – Kalauz az életműhöz PETRARCA Kalauz az életműhöz Szerkesztette Victoria Kirkham, Armando Maggi Kortárs Könyvkiadó Budapest 2018 A fordítás alapjául szolgáló tanulmánykötet: Petrarch: A Critical Guide to the Complete Works, ed. by Victoria Kirkham and Armando Maggi, Chicago–London, The University of Chicago Press, 2009. A bevezető fejezeteket, a 9–10., 13–23. számú tanulmányokat és a jegyzeteket fordította Lengyel Réka Az 1–8., a 11. és a 12. számú tanulmányokat fordította Bíró Csilla, Draskóczy Eszter, Futász Réka, Kinde Anna, Mikó Katalin, Molnár Annamária és Orbán Áron A magyar változatot szerkesztette Lengyel Réka A szerkesztésben közreműködött Ertl Péter Lektorálta Ertl Péter, Lázár István Dávid, Szörényi László A könyv megjelenését támogatta MTA Antikvitás és Reneszánsz Támogatott Kutatócsoport A borítón: Festetics-kódex, 1492–1494, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, MNy 73, 1f Kortárs Könyvkiadó, Budapest, 2018 A kiadásért felel a Kortárs Kiadó igazgatója Felelős szerkesztő: Horváth Bence Borítóterv: Bornemissza Ádám Tipográfia, tördelés: Bácsi István, Windor Bt. Nyomtatta az Ook-Press Nyomda Felelős vezető: Szathmáry Attila igazgató ISBN 978-963-435-033-0 www.kortarskiado.hu Köszönetnyilvánítás kötet a „The Complete Petrarch: A Life’s Work” („A teljes Petrarca: Egy élet A mun kája”) című nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza, amelyet a Penn- sylvaniai Egyetem 2004-ben rendezett meg a Joseph és Elda Cocciáról elnevezett és az olasz kultúrának szentelt első, éves centenáriumi megemlékezés alkalmából. A tanács- kozás fő szervezője az egyetemen működő Italianisztikai Intézet volt, s a hozzákapcso- lódó kísérőrendezvény, a „Petrarch at 700” („A hétszáz éves Petrarca”) című kiállítás a Coccia Alapítvány nagylelkű támogatásának köszönhetően továbbra is megtekinthető a www.library.upenn.edu/exhibits/rbm/petrarch/ honlapon. A kötet szerkesztői itt szeretnének köszönetet mondani a Coccia családnak a kutatók irányában tanúsított szívélyességükért, Millicent Marcusnak, aki az Italianisztikai Intézet igazgatójaként segítette a konferencia előkészítését, és Nicola Gentilének, az intézet igazgatóhelyette- sének igen fontos és aktív szervezői munkájáért. A szerkesztők itt szeretnék megköszönni anyaintézményeiknek a lehetőséget, hogy a kötet előkészítésének idejére alkotói szabadságot kaptak, és hogy a két in- tézmény egyenlő arányban vállalt részt az előállítási költségekből. Hálásan köszön- jük a Danielle Allen, a Chicagói Egyetem Bölcsészettudományi Kara dékánja által nyújtott anyagi támogatást. A Pennsylvaniai Egyetem a Henry Salvatori kutatói ösz- töndíj formájában támogatott minket, melyet az Italianisztikai Intézet kollégánk, Michael Cole által irányított kari tanácsa ítélt meg. Victoria Kirkham és Armando Maggi 2008 januárja 5 Előszó a magyar kiadáshoz „Milyen ember is voltam én, mi sorra jutottak műveim” Petrarca jelentőségéről a magyar olvasóknak agy kihívást jelentő s egyben rendkívül izgalmas szellemi kaland Petrarcáról N írni. A világirodalom egyik legjelentősebb, korszakalkotó egyénisége volt, akinek művészi és emberi nagyságához nem férhet kétség. Írásai az olvasóközön- ség felejthetetlen élményéül kínálkoznak, szépségük, örökérvényű mondanivalójuk mit sem vesztett elevenségéből a keletkezésük óta eltelt hosszú idő alatt. A filológus számára pedig valóságos kincsesbánya, izgalmas kutatási terep ez a roppant szöveg- anyag. Nem csoda tehát, hogy másfél század óta, az akkor nagy lendületet kapott irodalomtörténeti kutatások eredményeként, számos olasz és külföldi (köztük né- hány magyar) kutató munkájának köszönhetően roppant mennyiségű Petrarcával kapcsolatos publikáció látott napvilágot. Petrarca leveleinek 1962-es szemelvényes kiadásához írt előszavában Kardos Tibor mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az irodalomtörténet „két különálló Petrarcát ismer”: az olasz nyelvű szerelmi dalok szerzőjét, aki egyben a modern eu- rópai líra egyik első képviselője, valamint „a latin humanismus első törvényadóját és mesterét, a modern irodalmi élet első szervezőjét” (Petrarca levelei, Szemelvények Petrarca leveleiből, összeáll., ford., előszó Kardos T., Budapest, Gondolat, 1962, 6). Ez a megállapítás arra az elgondolkodtató tényre világít rá, hogy a petrarcai életmű két részének, az olasz, illetve a latin nyelvű alkotásainak befogadása és értékelése egymástól függetlenül, eltérő ütemben és eredménnyel zajlott a 15. századtól kezdve egészen a 20. századig. Míg szerelmi költeményei eredeti nyelven és fordításban számos népszerű kiadást értek meg, sokat közülük megzenésítettek, és ilyenformán az évszázadok alatt új és új olvasókra, hallgatókra találtak, valamint olasz és más nyelven alkotó költők egész serege számára szolgáltak követendő mintául, addig Petrarca latin nyelvű műveinek emlékezete – jóllehet a 18. századig különálló és gyűjteményes kiadásokban is több alkalommal napvilágot láttak –, lassan kiveszett az irodalmi köztudatból. Ez a folyamat azonban a 20. század elején megállt, sőt ellenkező irányt vett, mivel olvasóként-kutatóként egyre többen fedezték fel maguk- nak a latin Petrarcát. Az elmúlt száz év során a kutatás és a szövegkiadás változó len- dülettel haladt: a 20. század közepén még valóban igaz volt Kardos Tibor fent idézett 7 Lengyel Réka megfigyelése, hiszen a Petrarcáról mint költőről a versei terjedésével egy időben ki- alakult és jobbára változatlan formában hagyományozódó kép mellett, attól eleinte különállóan rajzolódott ki a latinul verselő tudós költő és a humanista prózaíró portréja. Az azóta eltelt időszakban a nemzetközi Petrarca-szakirodalomban egyre inkább teret hódítottak a latin műveivel kapcsolatos publikációk, melyek egy része az olasz és a latin nyelvű szövegek kapcsolatát, összefüggéseit tárgyalja. Így mára minden vonatkozásban bizonyítást nyert, hogy nem célszerű az életművet nyelvi alapon kétfelé választani, hiszen a Daloskönyv szövege végtelenül sok ponton érint- kezik a nem népi nyelvű textusokkal; alkotójukra igaz Kardos tömör, ám szemléletes megállapítása: „Nincsenek külön Petrarcák, csak egyetlenegy van.” „Francesco Petrarca volt kora legnagyobbika; és egyike minden idők legnagyobb- jainak” – e megállapítással kezdi monográfiájának rövid bevezetőjét E. H. Wilkins, az életmű egyik legavatottabb, legfelkészültebb ismerője (Wilkins, Vita del Petrarca, a cura di Remo Ceserani, Milano, Feltrinelli, 1990, 5). Talán könnyen továbbsiklana a figyelmünk ezen a mondaton, bele sem gondolva, mi adhat alapot egy effajta elra- gadtatott és esetleg túlzónak ható kijelentésre. Érdemes azonban megállni egy pilla- natra és eltöprengeni, vajon mi kell ahhoz, hogy egy ember a többiek közül kiemel- kedve világhírnévre és évszázadokon át tartó dicsőségre tegyen szert. Tehetség, tudás, elhivatottság? Pénz, hatalom, szerencse? Ezek bárki életét döntően befolyásolhatják, Petrarca esetében azonban könnyen elbizonytalanodhatunk: vajon e tényezők me- lyike játszotta a legnagyobb szerepet abban, hogy oly nagy emberré vált, amilyennek Wilkins mondja? Ez az elbizonytalanodás nem alaptalan, és további kérdésfeltevésre ösztönöz: ismerjük-e, eléggé ismerjük-e Francesco Petrarcát ahhoz, hogy megítélhes- sük, túloz-e az amerikai kutató? A válasz: egyértelmű nem. Abban az olvasóban ugyanis, aki nem tanulmányozta mélyrehatóan Petrarca mű- veit vagy a velük foglalkozó szakirodalmat, az olasz költőről, íróról igen hiányos kép él. Közismert az általa allegorikusan Laurának nevezett hölgy iránti szerelme, melynek emlékét Daloskönyvének versei őrzik – ezeknek köszönhetően egyrészt az olasz irodalmi nyelv, másrészt a szonettforma megújítójaként tartjuk számon. Emblematikus továbbá az egyik levelében olvasható történet: a Mont Ventoux-ra való felkapaszkodás elbeszélése, mely a 20. században az emberközpontú gondolko- dásról, a humanizmusról folytatott irodalomtörténeti diskurzus egyik alapszövegévé vált. Azonban csonka ez a kép a természet szépségein túl már önnön belső értékeit is felismerő és művészi ábrázolásra méltó tárgyként kezelő íróról, Laura szerelmeséről, és erre mi sem világít rá jobban, mint ha továbbolvassuk Wilkins említett előszavát, aki röviden megindokolja fent idézett kijelentését. Az amerikai kutató véleménye szerint Petrarcát a következő tényezők tették naggyá: „az a tudatosság, mellyel szerepet vállalt az európai életnek a teljes konti- nensre kiterjedő drámájában; az a tudatosság, mellyel az elmúlt és az eljövendő ko- rokat szemlélte; széleskörű, változatos érdeklődése (sok egyéb mellett kertészkedett, 8 Előszó a magyar kiadáshoz horgászott és lanton játszott); írásainak tökéletes kidolgozottsága; megingathatatlan hite abban, hogy az egyesített világ legitim fővárosa csak Róma lehet, politikai veze- tője a császár, szellemi vezetője pedig a pápa; filológusi működésének úttörő jellege és utolsó éveiben megmutatkozó lankadatlan szorgalma; a tisztségek és kitüntetések, melyeket megkapott, és azok az ellentétek, melyeknek kiváltója volt; az önképzés és az irodalmi tevékenység iránti elkötelezettsége, mely a legfontosabb foglalatossága volt; és mindenekfelett a számos barátság, melyet kötött, és barátaival való kitartó, szeretetteljes kapcsolata”. Wilkins a felsorolást egy igen nagy horderejű kijelentéssel zárja, miszerint Petrarca „nagy továbbá amiatt, hogy (különösen több száz levelének és azoknak a könyveknek a margóira írt jegyzeteinek köszönhetően, melyeket oly fi- gyelmesen tanulmányozott) életének eseményeit sokkal behatóbban ismerjük, mint bárki más, őt megelőzően e földön élt emberét.” Az utolsóként idézett megállapításnak súlya szinte felmérhetetlen. Ítélete a vi- lágról,