Erdély a Nagy Háborúban. III. a Nagy Háború Erdélyben

Koszta István

A Nagy Háború Erdélyben 1916. augusztus – 1917 január

0 Csíkszereda, 202

Koszta István

A Nagy Háború Erdélyben 1916. augusztus – 1917. január

1. rész

Csíkszereda, 2020

„A sors kereke a végzetre forog?” III.

A szerző (Koszta István) kiadása 2020. október 27-én lezárt kézirat Olvasószerksztő: Oláh István

A borítón Forrása:

Minden jog fenntartva.

Elöljáróban

„A háttértörténet radikálisan különbözött és különbözik a kor diskurzusától” (Esterházy Péter)

Románia belép a háborúba 1

A kerettörténet közismert. 1916. augusztus 27-én, vasárnap este fél 9-kor2, a román király bécsi követe átadott az OMM külügyi hivatalában egy jegyzéket („la notification”) Románia hadüzenetével. A dokumentum küldönc útján már egy héttel korábban megérkezett Bécsbe és a képviselet páncélszekrényében várta a sorát.3 A bejelentés időzítése okozott egy kis bizonytalanságot a bécsi és a berlini kancelláriában, a készületről mindenkinek voltak régebbi és friss hírei. Budapes- ten is természetesen.4 A történetnek óriási irodalma is van, nem lapozok bele. * A jegyzék szövege félreérthetetlenül betájolja a kutató historikust arról, hogy a Román Királyság az olasz kifordulással5 okafogyottnak ítélve azokat az érveket, amelyek Ausztria-Magyarországgal kötött szövetsége révén a hármas-

1 A fejezet egy 1916. évi nemzetközi értekezleten elhangzott előadás szerkesztett változa- tában megjelent a Hadtörténelmi Közlemények 2017/2. júniusi számában. 468-485. 2 „Leadatott 1916. augusztus 27-én esti ½ 9 órakor a cs. és kir. közös külügyminisztérium- ban.” A francia nyelvű jegyzéket és magyar fordítását közli a Diplomáciai ügyiratok Ausztria-Magyarországnak Romániához való viszonyáról az 1914. évi július hó 22-től 1916. évi augusztus hó 27-ig terjedő időben. Budapest, 1916. 73-78. (A továbbiakban Diplomáciai ügyiratok 1916:) 3 Kalandos történet. Traian Stâcea őrnagy megbízatása volt, akinek az akadálytalan határ- átlépés után ezt Pestről kellett visszajeleznie a vezérkar hadműveleti osztályára, Rosetti vezérkari őrnagynak. A tűkön ülő Emanoil Porumbaru külügyér több alkalommal áttele- fonált a hírért, míg aztán 25-én megjött a távirat az őrnagy lakása címére Bilciurescu Grigore (1874–?) budapesti főkonzul (1916 végén Románia stockholmi ügyvivője, 1917- től oslói meghatalmazott követe) aláírásával: „Traian bittet Sie, die bei Ihnen vergesse- ne Hutschachtel ihm naechster Gelegenheit nachzusenden.” Vagyis: Traian kéri, hogy az első adódó alkalommal küldje utána az itthon felejtett kalaptartó dobozát. Generalul Radu R. Rosetti: Mărturisiri (1914–1919). Bucureşti, 1997. 78. 4 Galántai 2001: 220-221. 5 Az Olasz Királyság 1915. április 26-án Londonban aláírt titkos szerződésben (Patto di Londra) megállapodott az antanttal, hogy korábbi szövetségesei ellen belép a háborúba. i

szövetség politikai rendszeréhez „való csatlakozását előidézték […] visszavette cselekvési szabadságát”6 és végjátszmába kezd. Közbevetőleg emlékeztetnem kell az olvasót, hogy a téma feldolgozását kezdő kötetem 3. fejezetében7 sikerült kellőképpen tisztáznom, hogy Románia nem volt tagja a „hármasszövetségnek”, diplomáciai értelmezésben csak Auszt- ria-Magyarországgal volt titkos dac- és védszövetségben. Ez az egyszerű magya- rázata annak, hogy csak Bécsbe küldte el a hadüzenetet is tartalmazó jegyzéket. Így hát I. Ferdinand román király, sok töprengés és vívódás után, saját ha- táskörben dönthetett: „Ich habe gekämpft und gerungen aber jetzt bin ich geschlossen!” Átér- telmezett, szabatos fordításomban: „mindent megfontoltam és mindent meg- gondoltam…” Vagyis, ahogy a mi historiográfiánkból ismerjük: „Ich habe alles geprüft und erwogen…”. Az informális koronatanácson bejelentett döntése tétjét, azon melegében, rövid levélben megírta „személyes barátjának”, III. Vittorio Emanuele olasz ki- rálynak: „Elindultunk arra az útra, amelyen Románia beteljesíti azt a művet, amit feledhetetlen emlékű nagyapád8 megvalósított, és nem kétséges, hogy ehhez nem nélkülözhetjük Olaszország szolidaritását és szimpátiáját.”9 A kulcsszó nyilvánvalóan a mű, az olaszok földjének az egyesítése egy akol- ban, félreérthetetlenül Piemont esete! Ennek pedig egyik, szerződés szabta felté- tele a hadba indulás Isten nevével, reménykedve. Ferdinand király szavaival, de egy corneille-i fordulattal: „Puisse la Roumanie dominer ses adversaires comme je me suis rendu maître de moi-même.” Szabad fordításban: „Legyen, hogy Ro- mánia úgy győzedelmeskedjen az ellenfelein, ahogyan én azt magamon megtettem!”

És ha béke lesz? August von Cramon10 emlékiratából ismert történet az első ijedtség epizód. Összefoglalva: a Ballplatzon este átadott román hadüzenet híre forró dróton a

6 Diplomáciai ügyiratok 1916: 77. 7 „A sors kereke a végzetre forog?” I. Könyv – Sodrásban. Csíkszereda, 2014. 46-60. 8 Vittorio Emanuele II di Savoia (1820 – 1878). 1861-től az egyesített Olasz Királyság első uralkodója. 9 A levél keltezése: 1916. augusztus 14/27, az informális koronatanács napja, és válasz III. Victor Emanuele bíztató, egy héttel korábbi levelére. Levéltári jelzete: ANIC, Fond Rege- le Ferdinand, dosar V 755/1916. Közli: Scrisorile Regelui Ferdinand al României. (Sorin Cristescu szerkesztésében és bevezető tanulmányával) Volumul I. Editura Cetatea de Scaun, Târgvişte, 2015. ii

Teschenben összekötő August von Cramon fülébe jut. Ellenőrzi a hírt, aztán átte- lefonál a német főhadiszállásra, a sziléziai Plessbe. Az ügyeletes kapcsolta főnö- két, Falkenhayn tábornokot. A német vezérkar főnöke – Unglaublich! – hihetetlennek tartja a hírt11, és utasítja Cramont arra, hogy ellenőrizze. Megtörtént – válaszolja Cramon. Falkenhayn tárcsáztatja a szokásos, esti skatpartiban ülő II. Wilhelm császárt, akit a wie ein Blitz aus heiterem Himmel (mint derült égből a villámcsapás) ért a hír. Első gondolata, hogy: ez a háború végét jelenti! Más meg- fogalmazásban: azonnal béketárgyalásokat kell kezdeni!12 Nem lehet véletlen, hogy a német császárnak első, a helyzet sugallta gondolata a béketárgyalások. Burián báró, ez időben közös külügyminiszterünk13 részleteket is tud a német „békedélibábról”. Augusztus 29-i feljegyzése: „N[émetor]szág valami békedélibáb után szalad: német és orosz követ beszélge- tése Stockholmban; Jagow beszélgetése Villalobarral14 Brüsszelben.” Három nappal korábbi feljegyzéséből azt is tudjuk, hogy a trónörökösnél tett bejelent- kezésén – aki egyébként „Kitűnő benyomást tesz. Szépen fejlődik.”–, egyebek között „Békelehetőségek latolása.” is téma volt.15 Berzeviczy Albert a londoni Economistban olvasta a békekötés feltételeit és 1916. július 29-re be is jegyezte a naplójába: 1. Európa térképe változatlan marad. 2. Minden állam maga viseli hadiköltségét, csak Belgium kap kárpótlást. 3. Gazdasági háború nem lesz. 4. A fegyverek korlátozandók. 5. A választott bírás- kodás kötelezővé teendő. „Azt hiszem, az Economist nem jár egészen távol a bekövetkező valóságtól. […] Ha az Economist jóslata teljesül, akkor is megvédel- meztük hősiesen az életünket, legföljebb anyagilag fogunk elpusztulni. Augusztus 11-én: „Olyan messzemenő békefeltételeket hangoztatunk, melyekre ellensége- ink csakis elutasítólag felelhettek.”16 Bethmann-Hollweg kancellár és Otto von Below német tábornok Bécsbe látogatott Orosz-Lengyelországról tárgyalni. Ber- zeviczy rövid feljegyzésében (augusztus 14-én) összegezve a helyzetet megjegyzi,

10 August von Cramon: Unser Österreichisch-Ungarisch Bundesgenosse im Weltkriege. Berlin 1922. 76. 11 Erich von Falkenhaynnak van a „hihetetlen” történetre egyféle magyarázata: „Én úgy véltem, hogy [Románia] hadbalépése – ha még ebben az évben megtörténik – akkor az a termény betarkítása után lehetséges, azaz szeptember vége felé.” Falkenhayn 1921 8. 12 Müller 1959: 198. Moritz von Lynkerre hivatkozva. Vö. Holger Afflerbach: Falkenhayn: Politisches Denken und Handeln im Kaiserreich. München, 1966. 447. 13 1915. január 13-tól. 14 Rodrigo de Saavedra y Vinent, marqués de Villalobar, (1864-1926) brüsszeli spanyol követ. 15 Burián 1999: 180. Erich Ludendorff futólag említi, hogy: Der Gedanke zum Frieden zu kommen wurde von ihm nicht erörtert. Értelem szerinti fordításban: A béketárgyalások nem kerültek szóba. Meine Kriegserinnerungen 1914–1918. Berlin, 1919. 188. 16 Berzeviczy 2014: 120. iii

hogy: „Németország most már hajlandó a békére hódítások nélkül is…” majd később ugyanott: Általában, s mint a békekötés szükségességének az érzete mind jobban ránk nehezedik, a vágyak és várakozások is mind alább szállnak.”17 A civil levelezésben is találunk utalást a békekeresésre, bár Gyulai Farkas lánya 1915. december 28-án azt írja Kolozsvárra, hogy: „Lord Kitchener kijelentette, hogy a háború csak 1916 márciusában fog kezdődni és két évig tart, a né- metek teljes letöréséig. Mindenki azt mondja, hogy a németek gazdasági helyzete borzasztó. Igaz ez?” A forrást nem említi. Február 19-én: „Az újságok azt írják, hogy Németország békét köt.” Ezúttal sem nevezi meg a lapot, amelyben a hírt olvashatta. Júniusban már Kolozsváron is híre van a békehíreknek. „Nem hiszek bennük, de nem lehetetlen, legalábbis részben…” – újságolja lányának Gyulai Farkas. Sejthető a Románia számára meleg helyzet. Maurice Paléologue, a pétervá- ri francia nagykövet is tud egyet s mást erről: „Stockholmban a petrográdi pénz- ügyi körök Svédország közvetítésével állandó érintkezésben vannak Németor- szággal és a háborúról alkotott minden véleményüket Berlin sugallja. Azon a té- mán, amelyet néhány hét óta fejtegetnek, szemmel láthatóan rajta van a német bélyeg. Úgy kell nézni a dolgokat, mondogatják, amint vannak. A hadviselő fe- leknek el kell ismerniük, hogy sohasem sikerül egymást leteperniük, megsemmi- síteniük. A háború szükségképpen egyezkedésekkel jár és megalkuvásokkal fog végződni. Minél előbb, annál jobb. […] Valahányszor ez az okoskodás előttem elhangzik, azonnal azzal vágok vissza, hogy ellenségeinknek főbenjáró érdekük a háború gyors befejezése, mert mindent összevéve, anyagi segédforrásaik korlá- tozottak, míg a mieink szinte kimeríthetetlenek.”18 Hans von Seeckt19, a Galíciában harcoló ot-m. 7. hadsereg pár hónapja kinevezett vezérkarfőnökének is vannak értesülései az oroszok béketárgyalási szándékairól és az a román hadüzenet hírére eszébe is jut. Feleségének augusztus 28-ára keltezett levelében20 amelyben a maga arcvonalszakaszán egy ellen- támadás gondolatát latolgatja, meg is említi: „Ich hatte so die Ahnung, daß es jetzt losgeht, weil Rumänien auch etwas über Friedensmöglichkeiten mit

17 Uo. 122. 18 Maurice Paléologue: A cár országa a nagy háborúban. Fóti J. Lajos és Révay József fordí- tása. (Második) Genius kiadás, é. n. II. kötet 109. (A továbbiakban Paléologue:) 19 Johannes "Hans" Friedrich Leopold von Seeckt (1866. április 22. – 1936. december 27.) ezredes, porosz katonatiszt. A Mackensen hadseregcsoport vezérkarfőnöke a keleti fronton, majd a szerbiai offenzívában résztvevő Mackensen-hadsereg vezérkarfőnöke. 1916. júniusában vezénylik az ot-m. 7. hadsereghez, a román hadüzenet után a Karl Franz főherceg trónörökös arcvonal vezérkarfőnöke. 20 Az idézet forrása: Hans von Seeckt: Aus meinem Leben 1866-1917. Leipzigben év nélkül (1938) megjelent emlékirata. A továbbiakban: Seeckt 441. iv

Russland gehört hatte und demnach wohl den letzten Moment für gekommen hielt, wollte es nicht ausgeschaltet sein.” Azaz, értelem szerint: Úgy gondolom, hogy most nem időszerű, mert Ro- mánia is tud egyet s mást az Oroszországot becserkésző béketárgyalások lehető- ségeiről és valószínűleg azt hitte, hogy ez az utolsó pillanat, amit nem akart el- szalasztani. Constantin Diamandi, a pétervári román követ igen közvetlen viszonyban volt Paléologue-gal. Nyilvánvaló tehát, hogy a minden rezdülésre figyelő, szűk- szavú elemző hírében álló Brătianu román miniszterelnöknek is voltak értesülé- sei a német „békedélibábról”. A floreşti-i családi birtokról Bukarestbe tartó gépkocsiban, történészhallga- tó fiával való beszélgetésének részlete 1916. augusztus 8./21-én, egy héttel a hadüzenet átadása előtt: „nem tudom, hogy mit hoz a háború, lehetünk győzők, Szerbia sorsára juthatunk, de elavulhatatlanul igazoljuk jogainkat a magunk terü- leteire. […] A legfontosabb döntés előtt vagyunk. Ha a békét nélkülünk kötik meg, felmorzsolódunk egy Nagy-Magyarország és egy Nagy-Bulgária között. A világnak látnia kell, hogy mit akarunk, és azt miért akarjuk […]”21 A béke csakugyan boríthatta volna a táblát, még azelőtt, hogy a Román Ki- rályság végjátszmában megtehette volna az első lépést.

Az orosz különvélemény Az időzítés kényszerhelyzetéről több, témabéli értekezésben, nem feltétle- nül egybehangzó következtetésekkel ugyan, érdekes történeteket olvashatunk. Bécsben és Berlinben tudtak Románia szorultnak vélt helyzetéről, az kétség- telen. „Ma az O[roszor]szág által szabott határnap, melyre követelik a román- entente megegyezések aláírását.” – olvasom Burián István naplójából. Azt is, hogy: „a kancellárral folyt beszélgetésben az is meg lett állapítva az én indítvá- nyomra, hogy amint lefolytak a jelen offenzívák, megtapogatjuk a helyzetet, s esetleg Ang[lia] felé én keresek érintkezést.”22 Apropó, Anglia! A francia kormány kezdeményezésére a szövetségesek 1915. november első napjaiban tárgyalnak a román kormánnyal egy 200.000 főnyi orosz hadsereg átvonulásáról a szerbek megsegítésére. A román miniszter- elnök közli Anglia bukaresti követével, hogy ehhez nem járulhat hozzá, amennyiben ezt egy dokumentumban előzetesen nem rögzítik. Föl is sorolta öt pontban azokat a katonai feltételeket, amelyekre az antantnak garanciát kellene vállalnia. Ellenkező esetben „a román kormány fenntartja cselekvési szabadságát.”23

21 Gheorghe I Brătianu: File rupte din cartea războiului. Bucureşti, é. n. 20-21. 22 Burián 1999: 179. 23 Paléologue: 99. v

Az orosz hadsereg főparancsnoka, Alekszejev24 tábornok azonnal nyugtázza Brătianu álláspontját: „A cári főhadiszállásra érkezett valamennyi jelentés arra mutat, hogy az orosz hadsereg ez idő szerint már nem számíthat a románok se- gítségére. […] közvetve azonban hathatós segítséget nyújthat [Szerbiának], és- pedig azzal, hogy újra megindítja Galíciában az offenzívát.”25 Nagy volt a kísértés más összefüggésben is. Az hírlett bukaresti körökben, hogy a kormány ígéretet kapott a Deutsche Banktól egy jelentős kölcsönre. Nem zörög a haraszt, ha… A Deutsche Bank kezelte a nem kevés gazdasági érdekelt- ség betétjeit Romániában. Poklewski-Koziell orosz követ bizalmasan jelentette is a hírt Szazonov külügyérnek.26 Ha nem is bizonyult később igaznak a híresztelés, de nem véletlen, hogy Szazonovnak a Duma gazdasági bizottsága előtt magyarázkodnia kellett, többek között a román kapcsolatról.27 És még egyeztetni kellett a hadsereg- főparancsnoksággal is. A román területi igények zavarták az orosz katonai körök érdekeit. Szazonov 1915. április 24./május 7-én előbb Schilling bárót28 küldte a Sztávkához29, hogy fürkéssze ki a főparancsnokság kifogásait. Nyikoláj nagyherceg nem állt szóba Schillinggel, kérte, hogy Szazonov személyesen keresse fel, vagy ha akadályoztatva van, akkor a helyettesét, A. A. Naratovot küldje. Végül május 26./június 8-án Szazonov utazott Cárszkoje Szelóba. A nagyherceg azzal a feltétellel fogadta el a bemutatott román javaslatot, hogy Románia azonnal be- lép a háborúba! Két héttel később az angol nagykövet sürgeti Szazonovot az alku lezárására „attól függetlenül, hogy milyen áldozatokkal, mert csak a román had- balépéssel lehet felszámolni a Törökországba tartó, Románián át vezető katonai csempészetet.”30 Az antant és Románia tárgyalásai 1916 nyarán viszonylag egyenes pályára álltak, de a tárgyalófelek abban nem vettek részt azonos lelkesedéssel. Alek-

24 Alekszejev Mihail Vasziljevics (1857 – 1918) tábornok, az orosz hadak fővezére 25 Paléologue: 100. 26 A távirat kelte: 1915. november 1-je. DDSR 200-201. 27 Diamandi távirati jelentése Bukarestbe 1915. december 13/26-án. AMAE (A Román Külügyminisztérium Levéltára) fond 71, 1915-1918, E2, partea a II-a, vol 33, 199. 28 Orosz külügyi főtitkár. 29 Sztavka, az orosz főparancsnokság (a Ставка верховного Главнокомандующего rövi- den: Ставка) 30 Idézi az orosz kormány naplójából Vadim Guzun: Întrarea României în primul război mondial / negocierile diplomatice în documente din arhivele ruse 1914-1916. Cluj/Napoca, 2016. 70. (A továbbiakban: Guzun 2016:) A OHL-ben a műveleti osztályon ügyködő Bauer porosz ezredes emlékiratában (Der große Krieg in Feld und Heimat. Erinnerungen unb Betrachtungen von Oberst Bauer. Tübingen, 1921.) részleteket is olvashatunk a berlini dilemmáról, amely végül egyértelműen stratégiaváltást és a hadse- regvezetés teljes átszervezését váltotta ki. vi

szejev tábornok legfelsőbb kívánságra 1916 januárjában mégis talált 10 hadosz- tályt Románia támogatására. Ha az elhatározza, hogy belép a háborúba, akkor ezek a divíziók a történelmi Moldva déli határán, alkalmasint északon, az Erdély- lyel szomszédos határrészeken bevethetők lehetnek, de a Dunánál semmikép- pen. Februárban már kívánatosnak tartotta egy román összekötőtiszt jelenlétét az orosz főhadiszálláson a katonai egyezmény részleteinek a kidolgozására.31 Április 6/18-án Szazonov nehezményezi a román-német kereskedelmi megálla- podást. Sőt, némely feszültség is adódik, az orosz csapatok mamornicai határsér- tése miatt.32 A kereskedelmi szerződés a terepasztalon is bejárt téma. Más összefüggés- ben ugyan, de júliusban két alkalommal is egyeztetett a német és a monarchia vezérkari főnöke – von Falkenhayn és Conrad von Hötzendorf – egy Románia elleni, tüntető katonai kezdeményezésről. A tervben, amelynek része volt Mac- kensen tábornagy vezetésével a Bulgáriában csoportosított sereggel egy Niká- polyból, dunai átkeléssel indított, összehangolt hadművelet33, aktív csendestárs- ként benne voltak a bolgárok is, amihez Jekov tábornok Plessben, a német főha- diszálláson – a bolgár cár jelenlétében – az év elején már elkötelezte a bolgár hadsereget.34 Ebből ugyan semmi nem lett, mert a Berlin (és Bécs) élelmezésé- nek segítésére gabonával megrakott és az al-dunai kikötőkben vesztegelő flot- tánkat végül a román folyamőrség – kénytelen-kelletlen átengedte.35 Májusban még nincs megállapodás. Sőt, Joffre36 francia tábornok és Alek- szejev táviratváltásának szövegeiből az is kiderül, hogy a román katonai igények dolgában osztják egymás véleményét. „[…] helyes volna – írja Joffre – megértetni Romániával, hogy együttműködése, bármily kívánatos is, nem föltétlenül szüksé- ges számunkra, és hogy ha ez az ország idővel meg akarja kapni azokat a kárpót- lásokat, amelyeket óhajt, el kell szánnia magát, hogy megadja a szövetséges hadseregeknek a valóságos fegyveres támogatást abban a formában, amelyben mi kérjük tőle.”37 Június 17/30-án az orosz külügyminisztériumban Schilling báró bekéreti a pétervári francia, a brit és az olasz nagyköveteket. A francia álláspontra reagálva, amely örömmel várja, bármikor következnék az be, a román hadbalépésnek köz-

31 Paléologue: 166. 32 Guzun 2016: 73. 33 Wolfgang Foerster: Mackensen. Briefe und Aufzeichnungen. Leipzig, 1938. 280. 34 Falkenhayn 1921: 4. 35 Krámli Mihály: A román hadbalépés hatása a dunai hajózásra 1916-ban. A marosvásár- helyi centenáriumi szimpóziumon, 1916. augusztus 28-án elhangzott előadás. A kiadás- ra készülő, birtokomban lévő kézirat 3-5. 36 Joseph Joffre (1852 – 1931), 1916. december közepéig a francia hadsereg fővezére. 37 Paléologue: 263. vii

li, hogy: „Mi nem Románia igényeit kell, hogy figyelembe vegyük, hanem a magunk érdekeit. Az pedig arra késztet, hogy csak olyan mértékben ismerjük el a román igények jogosságát, amilyen mértékben a román hadbalépés a szövetség- nek közvetlen hasznára válnék. Annál is inkább, hogy Románia szolgálatait fő- képpen nekünk, Oroszországnak kell ellentételezni, nem Franciaországnak. A mi feladatunk, a mienk mellett, a román hadi szállításokat is vállalni, és Oroszország a leginkább érintett azokban az osztrák-magyar területekben, amelyeket a ro- mánok maguknak követelnek.”38 A katonai megállapodás végül július 23-ára elkészül és azt ad referendum a szövetséges hadseregek főparancsnokai39, illetve megbízottjainak konferenciáján Párizsban, a francia hadügyminisztérium Rue Saint Dominique-i épületének első emeleti konferenciatermében írták alá. A román kormány képviseletében, a szükséges kormányfői felhatalmazással, Vasile Rudeanu ezredes írja alá.40 Ez az első olyan dokumentum, amely elkötelezi Romániát a háborúban való részvétel- re. Ebben a formájában nem került a terepasztalra, sem az orosz katonai veze- tés, sem a román miniszterelnök nem fogadta el, mert – francia kívánságra – a bolgárok ellen kezdett volna a román hadsereg, augusztus 1-jén. A háborúba lépés időzítése pedig nem a katonai megállapodás tárgya, – mondja Brătianu, hanem a politikai szerződésé, annak tehát mindenképpen meg kell előznie a katonai megállapodást. Az orosz vétó és a román kifogások elég volt ahhoz, hogy új lapok kerüljenek az asztalra. Úgy tűnik, hogy nem volt sietős a román beszállás a háborúba. Bukarestben a politikai szerződésre összpontosítottak inkább, aminek már volt egy előzetes változata, amely utalásszerűen szóba is került a július 23-i konferencia beköszöntőjében. 1914. október 1-jétől egy év, 10 hónap és 17 nap után végre együtt volt az a három dokumentum – jóakaró semlegességi nyilatkozat, a politikai egyezmény és annak függvényében a katonai egyezmény41 –, amely a Román Királyságot a háborúba vezette.

Az olasz modell

38 Guzun 74. 39 Joseph Joffre, francia vezérlő tábornok, Sir William Robertson, a brit hadak vezérkari főnöke, Galinski tábornok az orosz cár megbízottja, Mihailo Rašić tábornok, a szerb fő- vezérség párizsi megbízottja, Braganza ezredes, az olasz fővezérség megbízottja, Roqu- es tábornok, francia hadügyminiszter, aki a konferenciát elnökölte 40 General Vasile Rudeanu: Memorii din timp de pace şi război. Bucureşti, 1989. 260-261. (A továbbiakban: Rudeanu 1989:) 41 39. Convention militaire russo-roumaine. (No 36). In. Emile Laloy: Les documents sec- rets publies par les bolcheviks. Editions Bossard, Paris, 1919. 149-154. viii

Az említett tárgyalási előzmények visszavezetnek a háború kezdetére. Románia különjárása a berlini kongresszus óta nyilvánvaló.42 Az is, hogy ebben a különjárásban, egyik kapaszkodója I. Carol királynak, – nem önzetlen német támogatással –, a monarchiával kötött megállapodása, amely már az első szakítópróbát is alig állta ki, 1912-ben már a király magánlevéltárába került43. A következő évben a balkáni háborúkat lezáró bukaresti békemegállapodás után a térség békebírájaként üdvözölte a német császár, és ezt minden diplomáciai há- zalásunk dacára nekünk is tudomásul kellett vennünk.44 Sajnos, nem építettük be a helyén nagyhatalmi térségbeli esélytelenségünk további diplomáciai tervei- be, hanem (ős)ellenségnek választottuk Szerbia mellé Romániát! A hasonló dilemmával küszködő, titkos klubtárs, Olaszország számára nem volt ismeretlen a román készület. I. Carol király egy alkalmi kihallgatáson Fasciot- ti olasz nagykövetnek említést tett arról, hogy adott helyzetben vitatható a casus foederis. Fasciotti jelentése után San Giuliano olasz külügyminiszternek azonnal az jutott az eszébe, hogy okos dolog lenne az összehangzó két álláspontot egy szerződésben rögzíteni. Még aznap, postafordultával utasította is bukaresti megbízottját, hogy keresse fel Brătianu miniszterelnököt és közölje vele bizalmasan, hogy a római kormány még nem döntötte el, mit tesz majd háborús helyzetben, de semmiképpen nem tartja kötelességének a „hármasszerződés betűje és szelleme értelmében abban részt vállalni.”45 Bár a háború történetének irodalma a Román Királyság jóakaró semleges- ségét a koronatanács döntésének tudja, a története sokkal árnyaltabb. Az olasz semlegességi nyilatkozat távirati híre ebédidőben érkezett meg Sinaiára, de nem volt döntő jelentősége. Brătianu miniszterelnök már kész szöveggel46 érkezett. A király felvezetése és a meghívottak álláspontjának meghallgatása után, az ural- kodó dolgozószobájába visszavonult három pártvezető változtatás nélkül, közlés- re elfogadta Brătianu szövegét. Az pedig nem semlegesség, hanem a várakozási álláspont üzenetét küldi Berlinbe és Bécsbe is. A kérdés legjobb román ismerője szerint47 ezzel a talányos nyilatkozattal résre nyitva maradt az ajtó. Brătianu Pé-

42 Koszta 2014: 73-79. 43 „…ha jól értettem, akkor a Monarchia elleni támadás esetében Románia eleget tesz szerződésben vállalt kötelezettségének, ha viszont a Monarchia egyéni vállalkozásba kezd, akkor hasonló támogatásra (Románia nem kötelezi el magát) ne számítson (wenn die Monarchie selbst der Anhreifer wäre, Rumänien zu einer solchen Hilfe nicht verpflichtet sein würde”.)” Eredeti helyén, teljes terjedelmében: Conrad 1922: 351-372. 44 TIÖM VI. kötet. 2041/a (a 2041. számú előterjesztés melléklete), 365. Bővebben erről Koszta 2014: 189-194. 45 Căzan–Zoner 1979: 417. 46 BCS (Nemzeti Könyvtár Levéltára) két helyen is: fond Brătianu, pachet XVIII, dosar 23. és fond Saint George pachet XXX, dosar 31. 47 Căzan–Zoner 1979: 418. ix

tervárról és Párizsból garanciákat várt álláspontja kialakításának érveihez. Bízott benne, hogy Bécsben mindenképpen baráti gesztusként értelmezik és fogadják a kormány nyilatkozatát. A kivárás, vagy az ún. jóakaró semlegesség huszonhárom hónapja alatt Románia szövetségesei, 1915 őszén a már verekedő olasz kormány is, minden eszközzel próbálkoztak azt meggyőzni, hogy ideje a színvallásnak és a konkrét katonai együttműködésnek. Gorlice után volt meleg a helyzet. A német vezérkar az osztrák-magyar hadvezetés is mérlegelte a renitens, kiismerhetetlen szövet- séges megregulázását az ellehetetlenült törökországi beszállítások okán. Az A-változat volt a nyerő. Falkenhayn a Szerbián át vezető út biztosítását látta célszerűnek, miután Románia vállalta, hogy teljesíti a központi hatalmakkal megállapodott kereskedelmi szerződéseit.48 Az olasz sürgetés későn, a februári49 együttműködési megállapodás dacára, csak a negyedik isonzói csata idején, november elején érkezett.50

Nézőpont kérdése Gr. Mikes Ármin 1916. augusztus 7-ére keltezett magánlevele gr. Tisza Ist- vánhoz a romániai útján tapasztaltakról.51 „Kedves Barátom, Tegnapelőtt tértem haza Romániából; mintegy tíz napi ott-tartózkodásom benyomásait veled közölni kívánatosnak tartom azért, mert nem mindenben fedik Czernin felfogásait. Szerintem tényleg volt imminens veszélynek egy mo- mentuma, és pedig egyrészt azért, mert Bratianu hadseregünket – román vezér- kari tisztek jelentéseiből kifolyólag, akik visszavonulásunkat orosz részen kísérték – igen meggyöngítettnek tekintette. A fő indítóok azonban szerintem Bratia- nunak ezen határozott meggyőződése volt, hogy támadásuk esetén mi csak a Maros vonalat tartanók, ő pedig a katonailag meg nem erősített, teljesen csapatok nélkül álló Maroson inneni részbe bevonulva fog majd a békefeltételekbe beleszólni. Régóta erősen gyökeret vert Romániában, és pedig nemcsak vezérka- ri- és kormány-körökben, hanem általában a közönségben is az a felfogás –

48 Falkenhayn 1921: 49 1915. január 24./február 6-án Románia és Olaszország titkos szerződésben védszövet- séget kötött osztrák-magyar támadás esetére. 50 Perticari tábornok titkos küldetése a király és közvetve a királynő megbízásából III. Vic- tor Emanuelle olasz királyhoz. 51 A levélpapír felülnyomása: Zabola, Háromszék megye. – Balogh Jenő ceruzajegyzése: „T. I. egyik erdélyi hívének levele T. I.-hoz”. [Az aláírást kék ceruzával vastagon lefedte.] Ref. Zsinati Levéltár, Tisza-iratok 16:34/89–90 (Gépírásos eredeti levél) Kemény G. Gá- bor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában, VII. 1914–1916. 672-674. x

amely sajnos nálunk is közbeszéd tárgyát képezi –, hogy a Maros volna védelmi vonalunk. Ezen felfogásban látva a legnagyobb veszélyt, „per mopsz” különböző utakon igyekeztem már hetek óta követségünk figyelmét erre felhívni és bennük tudatra hozni azon meggyőződést, mennyire fontos Erdélybe csapatokat, főleg németeket szerezni, szóval odatúl azon hatást kelteni, hogy Erdélyt minden kö- rülmények között tartjuk. – Direkt beavatkozni a tavalyi tapasztalatok után az ügy érdekében fekvőnek nem tartottam. Jellemző egy román politikus barátom megjegyzése: „Mais vous invitez donc M. Bratiano à faire une promenade jusqu’à la Marus, ce qui certainement lui ferait grand plaisir.”52 Egy másik úr elővett egy térképet, berajzolta abba nekem bukovinai első és második állásun- kat és megmutatta, hogy a román és orosz hadsereg hol átkelve kerülne frontunk háta mögé, megemlítve, hogy meg- erősítéseink hilaritás53 tárgyát képezik. Követeink energikus és határozott fellépése, főleg Busche54 állásfoglalása, harc- téri helyzetünk változása, továbbá azon tudat, hogy Erdélybe most tényleg szállí- tunk csapatokat és nagyrészben a bolgár készülődések, megváltoztatták a situ- atiót. – Imminens veszélyt ma nem látok; főleg Czernin azon feltevésének meg- valósulását, hogy a jelen körülmények között Oroszország átvonulást forcirozzon ki, nem tartom valószínűnek. Ha Bukovinában és Galíciában a jelenlegi vonalat nagyjában tarthatjuk, alig hiszem, hogy Románia, tekintve igazán nagy respektu- sát a bolgár hadsereg előtt, megindulni merjen még akkor is, ha teljes garantiát lát bolgár támadás ellen orosz csapatokkal való megfelelő együttműködésben. Ellenben, ha előbb-utóbb kedvezőtlenre fordulna fenn a helyzet, főleg ha a Lem- berg és Kovel vonal nem volna tartható, tényleg kritikussá válnék a situatió. Ezért fő feladatunknak tekinteném a kockázat lehető csökkentése céljából az erdélyi Kárpátokat tényleg megerősíteni, vagy amennyiben ez katonai szempontból lehetetlen lenne, sürgősen legalább olyan katonai intézkedéseket aktiválni, meg- erősítéseket készíteni stb., amelyek Romániában azon tudatot ébresszék, hogy nemcsak bluff céljából küldöttünk csapatokat ide, hanem támadás esetére a Kárpátok kivédését készítjük elő. (Megjegyzem, hogy azon néhány lövészárok, amely annakidején készült, legalább az én vidékemen úgy néz ki, mintha egy iskolásgyermek-sereg kiránduláson katonásdit játszva csinálta volna, amit persze a vezérkar odatúl éppoly jól tud, mint mi.) Bratiano teljesen uralja a helyzetet. Komoly háborús hangulatról az országban és nagyközönségben alig lehet szó. A hadsereg ugyan russophil, de inkább oly értelemben, hogy ha már kell menni, ellenünk, de nem mellettünk. A „Losschlagete”55 nem igenbántja őket. Persze

52 „De hát önök sétára hívják Brătianu urat a Marosig, ami bizonyára nagy élvezetet sze- rezne neki” (fr.). 53 (Köz)nevetség, derültség (lat.). 54 Bussche-Haldenhauser, Freiherr von dem, bukaresti német követ. 55 A magyaroknak, a Monarchiának való „odacsapás” gondolata (ném.). xi

sok tiszt érdekelve van orosz részről és megfelelő körülmények között egy át- marsírozást szívesen támogatna. Filipescu- és Take Jonescunak komoly befolyása nincs, – az fog történni, amit Bratiano és a király jónak lát. Ezek között megvan az egyetértés, úgy érzem, azon egy különbséggel, hogy a király legszívesebben ne- utrális maradna, míg Bratiano örömmel látna egy olyan helyzetet, amely lénye- ges kockázat nélkül való eredményes beavatkozását lehetővé tenné. Tagadhatat- lan, hogy mentől közelebb jutunk a békekötéshez, annál intenzívebb lesz a vágy, nem maradni egész üres kézzel. Ez a pont tényleg nehezíti helyzetünket, mivel egyáltalán keveset és a kérdés eddigi kezelése után nézetem szerint talán ezt is nehezen nyújthatjuk. Citálom egy germanophil szavait: „Neben einem grosen Bulgarien klein bleiben, ist ein sauerer Apfel, in den man schwer hineinbeist.”56 A király egy kisszabású ember ugyan, de éppenséggel nem tartom oly gyöngé- nek, amilyennek mondják, sőt tagadhatatlan egy bizonyos furfang, amellyel be- folyásoktól függetleníteni tudja magát. A királyné agitatióival szemben pedig – az az impresszióm – direkt egy Justamend-Standpunkton57 áll. A konzervatív párt kezelését nem tartom megfelelőnek; erről alkalmilag szóval bővebbet. Carpnak nincsen pártja. Marghiloman positiója ugyan tavaly óta lényegesen javult, de ő is túlságosan exponálta magát, éppen követeink initiativájára. – Változott viszonyok vagy koalíció esetén nézetem szerint Majoresco az, aki szóba jöhetne. Ro- mániában tojás-táncot jártam, nehogy követségünk féltékenységét újra felkelt- sem, amelyet talán ez alkalommal sikerült egy bizonyos fokig elenyésztetnem. Nézeteimet többnyire közvetve – ha közvetlenül, a legnagyobb óvatossággal – igyekeztem az uraknak beadni; Czerninnel még utolsó nap direkt kérésére egy hosszú megbeszélésem volt. Ő nyugodtabb, mint tavaly, és egy irányban lénye- ges javulás észlelhető: legalább kifelé bizalomteljesnek és erősnek igyekszik lát- szani, ami most jobban sikerül neki, mint régen. Wodianer egy higgadt ember, aki egy bizonyos fokig ellensúlyozza Czernin impresszionista természetét; talán kissé sok az opportunizmus benne. Szívélyes üdvözlettel maradok igaz híved Mi- kes Ármin s. k.” * Az 1916. augusztus 27-i informális koronatanácson, amelyet a Románia há- borújáról értekező historikusok a háborúba lépés meghatározó momentumának vélnek, Marghiloman és az erdélyi származású Titu Maiorescu, korábbi minisz- terelnök, az 1913. augusztus 1-jei bukaresti béke házigazdája a „Fel Erdélyre!” lelkesedésre fenntartják álláspontjukat az erdélyi románok határozatlanságáról. Marghiloman saját hatáskörben az Erdélyben tájékozódó, hétfalusi születésű

56 „Egy nagy Bulgária mellett kicsinek maradni olyan savanyú alma, amibe nehezen harap az ember” (ném.). 57 Csakazértis-álláspont (ném.). xii

Victor Verzea58 ezredestől kér eligazítást a „nemzettársak” szándékairól. Verzea találkozott Aurel Popivici-csal, Sándor János belügyminiszterrel, beszélt Ale- xandru Vaida-Voevoddal és Aurel Vladdal. Szemleútján megbizonyosodott arról, hogy ostobaság területi engedményeket kérni, teljesíthetetlen. Három megye elcsatolása érzékenyen csökkentené a románok többségi arányát a maradék többiben.59 A historiográfia erről mélyen hallgat, nem ez a kommunikációs fősodor. Petre Carp „kemény különvéleményét” emeli ki az általános kontextusból. Az informális az előző mondatban a kulcsszó. A király nem tanácskozni kívánt az augusztus 14-én (27-én), vasárnap délelőttre, levélben meghívott egykori és idő- beli notabilitásokkal, hanem bejelentette, hogy: „megfontolta stb.…. és a kor- mányával egyetértésben60 eldöntötte”, hogy háborúba megy, a jelenlévők támo- gatását kérve a fegyverek sikerre segítéséhez.61 Csak magánfeljegyzésben (Take Ionescu62; Duca 159-175. Filipescu 243-245. Marghiloman 148-153.) és emlékira- tokban tudunk arról, hogy mi és hogyan történt ezen a koronatanácson.

58 Victor Verzea a Román Posta és Távíró Rt. vezérigazgatója. Vö. Koszta István (2010): Nem (csak) Erdély volt a tét. Kárpátia Stúdió. Csíkszereda–Budapest. 59 Marghiloman 1927: 479-480. 60 Nem volt kormányülés, ahol a 4-én/17-én „titkosított” politikai megállapodást egyez- tették volna. Az udvari könyvtár igazgatója és Barbu Știrbei közeli munkatársa, Ghe- orghe Teodorescu Kirileanu (1872–1960) emlékiratából tudjuk, hogy a király születés- napján, 1916. augusztus 11./24-én – eddig példátlanul – az ebédre meghívott udvarló- kat két csoportban fogadták. Külön a kormány tagjait és külön mindenki mást. Kirileanu 2013: II. 222-224. 61 Mamina 53-87. Románia 1866-os alkotmányának 93. cikkelye: „A király hatásköre kereskedelmi, hajózási és más ilyen természetű szerződéséket kötni idegen államokkal. Hogy ezek hatályba lépjenek, a törvényhozás kell, hogy azokat véleményezze, majd el is fogadja.” Kimaradt a cikkely szövegéből, hogy politikai szerződéseket…, ami adott helyzetben zavaró volt. Jogosítvány ide vagy oda, a diplomácia a király hatásköre, és a kül- politika folytonosságának egyedüli garanciája. Az 1888-ban külügyér Carp elmondta a Házban, hogy: „A külpolitika nem az ország dolga, a külpolitika a királyé…” Ion Bulei: În vechiul regat. Ed. II-a. Tritonic, 2013. 43. Románia esetében azonban a király arra kény- szerül, hogy gondosan válassza meg kormánybéli munkatársait, mert az alkotmány 92. cikkelye szerint: „a király egyetlen okirata sem kényszerítő értékű, ha azt egy miniszter ellen nem jegyzi, aki így annak a felelősségét is átvállalja.” Ez az egyszerű magyarázata annak, hogy a külpolitikában a decision making csoport igen szűk körű, bizalmicsoport. Esetünkben a király és a királyné, Brătianu miniszterelnök és Știrbei herceg a királyi ura- dalmak felügyelője, a miniszterelnök sógora és a királyi pár bizalmasa. Rudolf Dinu: King Charles I and decision Making Process in the Foreign Policy befor the First World War. In: Studi italo-romeni. Diplomacia e societá. 1879-1914. Seconda Editione, Editura Mili- tară, Bucureşti, 2009.184-188. és 195-197. 62 Adevărul, XXXIV. évf., 1921. február 23-i szám xiii

I. C. Filitti naplója az egyetlen olyan, általam ismert forrás, amely expressis verbis leírja, hogy: „Regele însă a venit cu un fait accompli [kiemelés a szöveg- ben], declarând că ratifică actele guvernului său, adică aranjamentele cu Quadrupla.” Értelem szerinti fordításomban: A király bejelentette, hogy megerő- síti kormánya tárgyalásait az antanttal.63 Érdekes részlet, amit többen is érdemesnek tartanak feljegyezni: Brătianu miniszterelnök sommás tájékoztatója, amelyben kibeszéli az augusztus 4-én/17- én aláírt titkosított (VII. §), új szövetségi szerződés fontos részeit: „Csak Ausztria-Magyarországnak üzenünk hadat (II.§); megkapjuk Erdélyt, a Bánátot, a Körös-vidéket, a történelmi Máramaros északi részét és Bukovinát a Prutig (III. és IV.§); az aláíró nagyhatalmak szavatolják határaink változatlanságát (I.§) és a velük azonos jogállást a majdani békekongresszuson (VI.§).”64

A történelmi döntés A nagyhatalmakkal azonos jogállás az, ami nóvum az 1914. októberi orosz- román egyezményhez képest, és ami elérhető közelbe hozta a Román Királyság európai középhatalmi reményeit. Ez volt a tétje annak a diplomáciai játszmának, amelyben mi nem lehettünk partnerek. Burián Istvánnak a hadüzenet hírére reagáló feljegyzése – megítélésem szerint némi kritikával ugyan, de – hibátlan elemzése a helyzetnek: „A román viszony fejlődése kényszerhelyzethez volt kötve. Romániával szövetkezni, azt nagyra növeszteni, reá számítani naivság volt, N[émetor]szág részéről a Hohen- zollern félreértésből magyarázható, a mi politikánkra nézve megbocsáthatatlan. […] Világos volt, hogy R[ománia] ezt az egyetlen alkalmat régi álmainak megvaló- sítására elmulasztani nem fogja és cselekvéseit csakis megfigyeléseitől teszi füg- gővé. Vezérfonalként hozzájárult Brătianu személyes erős hite az Entente diada- lában. Megingatni ezt a hitet nem lehetett, mert az száraz számításon alapult, melyet önbizalmunkkal kikezdeni nem tudtunk. […] A vezérelv az volt: el nem

63 I. C. Filitti: Jurnal. Vol.I. 1913–1919. Târgovişte, 2008. 68. 64 A szerződés és a katonai egyezmény szövegét magyar fordításban közli: Az első világhá- ború. (Szerkesztette Szabó Dániel) Osiris Kiadó, Budapest. 2009. 91-94. Adalékként any- nyit még, hogy a politikai megállapodásszöveg eredetije csak kézírásban készült úgy, hogy minden aláíró maga, vagy írnoka másolta át. Poklewski-Koziell a fogalmazvánnyal a datálás napján a követtársai által átmásolt és aláírt szövegekkel Vintilă Brătianu házá- ban találkozott a miniszterelnökkel, aki konspirálva, I.G. Duca társaságában érkezett meg és ott utolsó aláíróként ellátta kézjegyével. Duca 1993 xiv

kezdeni a harcot, amíg veszéllyel jár, de jókor jönni, hogy a követelt területeket R[ománia] maga foglalja el. […]”65 A „történelmi döntés” első, nyilvános indoklása a király rövid trónbeszédé- ben, részleteiben Brătianu miniszterelnök felszólalásában hangzik el a Iaşi-ban, 1916. december 16-ára összehívott román parlament ülésszakán. Idézem szó szerinti fordításomban minden egyéb következtetés helyett az eddigiek össze- foglalójaként: „Uraim, mi, amikor elköteleztük magunk a hármasszövetségnek kijelentet- tük, hogy az európai béke és egyensúly megőrzése okán tesszük. Elfojtottuk nemzeti álmainkat, mert Ausztria-Magyarországot az európai stabilitás tényező- jének fogadtuk el. Az is igaz viszont, hogy ha vele szövetségbe lépünk, akkor megszűnhet magyarországi nemzettársaink üldöztetése. Reményeink hiábavaló- nak bizonyultak. Az utóbbi időkben Ausztria-Magyarország és politikája sem békét, sem az európai egyensúlyt nem szolgálta. 1913-ban volt szerencsém Németország bukaresti követének elmondani, hogy a «közöttünk lévő írott megállapodások bármit is tartalmaznak, tudomásul kell vennie, hogy Ausztria-Magyarország jelenlegi helyzetében, és a határain be- lül élő románok iránti politikája okán nem talál ma olyan politikust Romániában, aki ezeket a megállapodásokat figyelembe venné.» (Taps.) […] Közvetlen nemzeti érdekeink ellenére, átmenetileg elfogadtuk közvetlen nemzeti érdekeink dacára, európai szükségként Ausztria-Magyarország létét. Ahogy elöljáróban elmondtam, meg kellett volna tudni maradnia Európa egyen- súlyi tényezőjének, következésképpen ezt elsősorban csak hatalmi tényezőként tehette. Ausztria-Magyarország története viszont egyre inkább belharcokat lát- tat, amelyek szétzilálják az ország fejlesztésének és életének alapvető erőit. […] Íme, milyen megfontolásokból a jövő Európája nem alapozhat az osztrák- magyar folyamatra. Nem vagyunk mi elég nagy ország ahhoz, hogy mi kezdemé- nyezzük a nagy európai folyamatok irányváltását. De kutyakötelességünk, hogy biztonságunk és további fejlődésünk érdekében ott legyünk minden olyan válto- zási folyamatban, ahol nemzeti érdekeink és a bennünket megillető jogos köve- teléseink megjeleníthetők. Az osztrák-magyar Vörös Könyvben pimasz merészségnek minősítik, hogy az osztrák-magyar követnek semlegességi helyzetünkben még elmondtuk, hogy Erdély mindenképpen minket illet. (Taps) Következésképpen nem lehet más politikánk, mint amit eddig is követtünk: világosan kimondani, hogy Európa új helyzetében melyek a bennünket jogosan

65 MREZSLT 45. Burián István iratai 61/b. 13. A napló kiadásában a 235. jegyzet is idézi. Az ott idézet részlet utolsó mondata az én idézetemből hiányzik, mert a helyzetre nem re- leváns. xv

megillető követeléseink. Ha akkor nem azt tesszük, akkor a románok valóban árulók lettek volna, nemzetárulók, árulói azoknak az érdekeknek, amelyek azt célozzák, hogy ebben a régióban, az európai civilizáció, a béke biztosítása és a jövő fejlődés szolgálatában legyen egy életerős és egészséges nép. (Hosszantartó taps) Uraim, hogy követeléseinket biztosítsuk, az európai nagyhatalmakkal olyan megállapodásokat kötöttünk, amelyek ezek legitimitását elismerik. Bármennyire nagy a fájdalmunk ma, s amit ugyanolyan mélyen érzünk, mint minden fia ennek az országnak, s még akkor is, ha lelkem mélyén olykor kételkedem is, hogy a háborúban a végső győzelem kárpótol bennünket és ellen- tételezi ezeket a fájdalmakat, ha nem így hinném, azt gondolom, hogy áldoza- tunk nem hiábavaló, mert általa beleégettük Európa lelkiismeretébe a románok jogait ezen a földön. (Hosszantartó, viharos taps) Benne volt az ösztöneinkben a nemzeti egység vágya, mostantól fogva ez nyilvánosan megjelenik és elismerésre került Európában, azokban a nemzetközi megállapodásokban, amelyek ma már történelmi tények. (Hosszantartó taps) Bármennyire gyötrelmes és áldozatos ennek a folyamatnak minden napja, a világ által tudomásul vett és elfogadott célkitűzéseink egyetlen végkifejlet felé halad- hatnak, s ez a megvalósulásuk. (Taps) Ilyen megfontolásból meggyőződésem, hogy követeléseink kiemelt érdekei Európának. Csak nemzeti állam lehet békés, erőteljes fejlődés élettere. A szövet- ségeseink, a mi győzelmünk nem csak az egyesült erők természetes sikere, hanem történelmi szükségszerűség mindenki számára, aki úgy gondolja, hogy az emberiség sorsa az előbbre haladás. Csak a szövetségesek győzelme szavatolhat- ja Szerbia és Románia, Belgium sorsát, Olaszország és Franciaország nagyhatalmi jövőjét. Ki gondolhatja azt, hogy a civilizált Európának ezeket a szükségszerű folyamatait elrombolhatja egyetlen ország és három csatlósa?” * Korábban ezt nem lehetett ez így kikommunikálni. Később más szempontok adták kézbe a tollat. A Nagy Háborút követő román politikai történetírás és a historikus közbe- széd szükségesnek látta, hogy az éppen aktuális környezeti helyzethez igazítsa ezt a történetet. A mi politikai irodalmunk is besegített a Trianon-történettel, aminek a legfájóbb emléke – és máig téma – Erdély. A román historiográfia így aztán bejegelt a témában néhány sztereotípiát, amelytől nem tud megválni. Egyike a Dáciavízióból fakadó, a közbeszédben: a nemzeti egység megalkotásá- nak örökös vágya. Az idő múlásával politikai szlogenné torzul, mint végső moti- vációja, a jóakaratú semlegességet vállaló „Fegyverre fel!” izgalomnak. Mi a sa- játos benne? Hogy magyarázni, értelmezni kellett a köznek. „Közel fele földünk és nemzetünk idegen iga alatt szenvedett. Mindenkori vágyunk egy olyan román állam létrejötte, amely magában foglalja az egész ro- xvi

mán földet, és ott élő nemzettársainkat. Sokáig ködbe vesző szép álom volt csu- pán, az elnyomókhoz képest túl kicsik és erőtlenek voltunk. Gyöngeségünk arra is rákényszerített, hogy szövetséget kössünk ezek egyikével és föláldozzuk e kényszerszövetségben testvéri kötelezettségeinket. A világháború kitörése után elérhető közelbe került törekvéseink megvalósítása, mi több, programként meg is fogalmazta és zászlójára tűzte az egyik harcos csoport…” – idéztem szabad fordításban a román háborútörténet első összefoglalóját író Constantin Kiriţescu könyvének66 bevezető fejezetéből. A román föld, a románok lakta föld az idézetben az egyik kulcselem. A semlegesség feladása az így meghatározott élettér átértelmezésének az esélyét jelentette. A szerző – „hazafias nevelés szándékával” – további három alfejezetben magyarázza meg a vágyhatárok közé került ifjú nemzedéknek előbb 1921-ben, majd 1925-ben bővített és átdolgozott kiadásban megjelent könyvében a törté- nelmi gyökereket; az egykori Dácia örökében örökjogon értelmezve az osztrák- magyar tartományokban élő román nemzetelemek, de leginkább Erdély és a Román Királyság együvé tartozását. Csakhogy Erdély kakukktojás a fészekben, Dél-Bukovina és a Prut folyón túli tartományok csakugyan örökös moldvai ré- szek, bár kényszerű különélésük okán egyre messzebb sodródtak egymástól. Való igaz, hogy magyarázni, értelmezni kellett az Ó-királyságbéli román pa- rasztnak, hogy milyen fokon rokon a bukovinai, az erdélyi és a bánáti román nemzettestvérrel, s azt Kiriţescu ragyogóan meg is teszi. Sajnos mindmáig nyílt vitatéma: az irredenta helye ebben a történetben. Kiriţescu megfogalmazásában „a nagy nemzeti harc”, amely Erdélyben, élesben a kiegyezés után, a nemzeti politikai és vallási jogokat kérő Memorandum címmel, elhíresült felirattal rajtol. A romániai történetírás a sajátosan magyar belpolitikai témát kölcsönveszi, majd ki is sajátítja és a Román Királyság háborúba lépése alapvetően sürgető indoklásaként beépíti a párizsi békeszerződés alatt és után a historikus közbeszédbe. Mi több, a Kiriţescu összegzését követő egyetlen dolgozat sem tud megválni tőle. Tény, és erre alapozza összegzését a mindenkor és máig idézett Kiriţescu, hogy az adott történelmi helyzetben, Bukovinában, Erdélyben és 1919 márciusá- ban,67 Londonban – amikor Lloyd George parlamenti beszéde68 után mi még abban reménykedtünk, hogy felénk fordul a világ – az asztal mellett kialkudott

66 Kiriţescu 1925: 36. 67 Koszta 2010: 257-261. 68 Egedy Gergely: Lloyd George és az Osztrák-Magyar Monarchia. In: Sorsok, frontok, esz- mék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros Ist- ván. ELTE, BTK, Budapest, 2015. xvii

Besszarábiában is végül a népakarat69 döntött az együvé tartozásról. Nemzeti konzultáció, ahogyan manapság Párizsba a Woodrow Wilson csomagban70 érke- zett önrendelkezés gyakorlatát nevezni szoktuk. A Bánátot Párizsban, a szerb– román bizottságban kétoldalú, közvetlen alku osztotta meg. * Tíz évvel korábbi, évfordulós vitán71 véltem először kihallani valamelyes szemléletváltást, ami idő teltével sajnos közömbösségre váltott. Feltételezem, hogy a disszonanciái miatt. Egy középkorász, a román hadtörténeti folyóirat szerkesztői kollégiumának tagja, Sergiu Iosipescu mondta el, miután emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy Bernard de Montfaucon óta a történelmet a források kritikai elemzése és közzé- tétele teszi tudománnyá, hogy a Román Királyság háborúba kezdése nem egysze- rűen helyzet adta döntés, hanem a ma ismert források tanúsága szerint sokté- nyezős folyamat, lényegesen árnyaltabb történet. Ez idő alatt kinyíltak a levéltárak, az elérhető (francia, angol, belga és ter- mészetesen román) új forrásokat is beépítve, a különböző társadalmi igényekhez igazodó irodalom kritikai újraértelmezésével van esély arra, hogy háborútörténe- tünkben, mint egy óriáskirakósban minden a helyére kerüljön. Ez egyféle magya- rázat arra, hogy a román történeti irodalomban lényegében egyetlen összegző elemzés jelent meg: Glenn E. Torrey72 pár évvel korábbi angol nyelvű könyvének román fordítása.73 Röviden összegezve, megfontolásra ajánlom a téma újragondolásához:

69 A mi 1910. évi népszámlálásunk adatai szerint a monarchiában 3224147 magát román nemzetiségűnek valló polgárt számláltak meg, az összlakosság 6,5 százaléka. Ebből 275115 (Ausztriában) Bukovinában élt, ahol a lakosság 34,38%-át képezte. Bukovina négy, déli megyéjében pedig abszolút többségben voltak. A Magyarországon számlált 2949032 fő, az összlakosság 14 százalékát képezte. A Bánát két-három megyéjében többséget alkottak, a Tisza- és Maros-szögben 39,50 százalékos az arány, Erdélyben 55%. Fogaras megye 89%-a volt román nemzetiségű. Charles Stiénon: Le Mystere Rou- main et la Déféction Russe. Paris, Librarie Plon, 1918. Bevezető. 70 President Wilson's Message to Congress, January 8, 1918; Records of the United States Senate; Record Group 46; Records of the United States Senate; National Archives. http://www.ourdocuments.gov/doc.php?doc=62 – letöltve 2016. 11. 08. 71 Vö. Occasional Paper, 6th Year, 2007. No. 9. ISPAIM Bucureşti. 72 Glenn E. Torrey (1930–) amerikai történész, PHD, 1959-től nyugdíjba vonulásáig a kansasi Emporia State University professzora. Kutatási területe az első világháború, és ezen belül Románia az első világháborúban.1961-1962 és 1966-1967 között a román- amerikai kulturális csereprogramban, illetve egy-egy fél évet 1972, 1976, 1983 és 1990- ben Romániában kutatott. 73 Glenn E. Torrey: (România în primul război mondial. Bucureşti, 2014). xviii

1./ Románia hadbalépése a politikai elit egy szűk csoportjának (decision making team) a döntése; 2./ a végső döntés indoklása a politikai elit sajátos értelmezésében megfogalmazott és kikommunikált nemzeti érdek (a nemzeti állam megteremtése); 3./ s mert, hogy a politikai elit racionális szereplő, a döntés csak költ- ség/eredmény típusú érvrendszerben releváns, vagyis kizárt bármi szubjektív felhang (a király: „Ha háborúba megyünk, azt nem Oroszországért tesszük és nem az úgynevezett erdélyi testvérekért!”); 4./ ettől kezdve a háborúba lépés éppen úgy lehetséges az erősebbnek vélt szereplő, mint ahogy a vesztésre álló oldalán74, a cél az általános erőegyensúly elbillentése, vagy – ha tetszik – megváltoztatása. A Román Királyság háborúba indulása nem változtatta meg lényegében az erőegyensúlyt, de beváltotta Bismarck75 herceg 1868. évi jóslatát: „Romániának délkelet Európa Belgiumává kell várnia. A lehető legjobb kap- csolatokra kell törekedjék szomszédjaival, és türelmesen meg kell várnia, hogy az Európa-fáról az asztalára hulljon az érett gyümölcs. Tilos azt éretlenül begyűjte- ni! Ugyanolyan jó viszonyban kell, hogy legyen minden nagyhatalommal, és ha eljön az idő, amikor minden összeomlik, a biztos győző hatalom oldalára kell áll- nia.”76 Megtörtént.

74 Példátlan – összegez Hindenburg –, hogy egy viszonylag kis állam, mint amilyen Romá- nia a körülmények kedvező alakulása okán világtörténeti döntéshozó szerepkörbe kerül. Soha nagyhatalmak, mint esetünkben Németország és Ausztria nem kerültek egy lakos- ságuk alig egy huszadát számláló ország kegyelmétől függő helyzetbe. A háború ideje alatt ésszerű lett volna feltételezni, hogy Románia adott helyzetben el kell, hogy induljon eldönteni a világ harcát. Minden úgy tűnt, attól függ, hogy Románia hajlandó-e va- lamilyen mértékben kihasználni pillanatnyi erejét. Generalfeldmarschall von Hinden- burg: Aus meinem Leben. 1920. Verlag von S. Hirzel in Leipzig. 180-181. 75 Otto Eduard Leopold von Bismarck (1815. április 1. – 1898. július 30.) porosz államférfi, 1862–1871 között Poroszország miniszterelnöke, majd 1871-től a német császárság kancellárja (Reichskanzler). A hármasszövetség (Németország, Ausztria-Magyarország, Olaszország) spiritus rectora. 76 Az idézetet a Le Peitit Journal 1914. augusztus 27-i, reggeli párizsi kiadása a Zukunft német szocialista lapban megjelent írással együtt vette át. xix

„Most kezdődik a mi háborúnk!”

1 A Nagy Háború erdélyi történetéről írt könyvem előző kötetét Urmánczy Nándor maroshévizi (Topliţa, a mai Hargita megyében) képviselő szeptember 5-i, 2 szenvedélyesen szomorú képviselőházi felszólalásának egy részletével fejeztem be. Abből való az ide, fejezetcímként kiválasztott mondat is. A különben is nevezetes nap az Erdély (a monarchia és benne a magyar ki- rályság keleti és délkeleti) határát ért katonai támadás kilencedik napja, a román királyi hadak mélyen bent járnak az erdélyi határszéli megyék területén. Urmánczy és képviselőtársai felszólalásának indulatait indokolja, hogy augusztus 24-én a honatyák a határszéli, egyre aggasztóbb hírek, hiresztelések okán, testületileg, tájékozódó beszélgetére kopogtattak be Tisza miniszterelnök- höz, aki akkor, vélhetően, minden titok tudója. 3 A Munkapárt Maros-Torda megyei napilapja a hazaérkezett honatyák be- számolójára hivatkozva, szűkszavú tudósításban tájékoztatta az aggódó nagyér- deműt, hogy nyugodalmas vasárnapok következnek, semmi vész, veszély. Nyo- matékul még az is benne van a tudósításban, hogy oly annyira magabíztos volt a 4 miniszterelnök úr minden válaszában, hogy Gál nyárádszeredai képviselő úr el- állt a már e kérdésben bejelentett parlamenti interpellációjától. „Szombati számunkban, tehát a román hadüzenet előtt két nappal adtunk hírt arról – írja a lap, hogy a kormányelnök a nála testületileg megjelent erdélyi 5 képviselőknek, kik Bethlen István vezetése alatt járultak eléje, teljesen meg- nyugtató felvilágosításokat adott a román kérdést és Erdély szerepét illetőleg.

1 Koszta István: „A sors kereke a végzetre forog?” II. könyv – Erdély a Nagy Háborúban 1914–1916. augusztus. Csíkszereda, 1917 2 Képviselőházi NAPLÓ. 1910–1915. XXXI. kötet. 656. Országos ülés. 1916. szeptember hó 5. 3 „Erdély védelméről”. Székely Napló, vasárnap, 1916. augusztus 28. 4 Gál Sándor, Maros-Tordamegye Nyárádszereda kerületének képviselője a Házban. Gyer- gyóújfaluban született 1868-ban. Gyakorló ügyvéd Szászrégenben. Az 1901-i általános választásokon a nyárádszeredai kerület régi szabadelvű képviselője helyére Kossuth- párti programmal választotta meg. 1905-ben újra e kerületben nyert mandátumot. A mentelmi bizottság elnöke. 5 Bethlen István (Gernyeszeg, 1874. október 8. – Moszkva, 1946. október 5.) jogász, me- zőgazdász, politikus. Politikai pályafutásának kezdete: 1901–1903-ban szabadelvű párti, 1904–13-ban függetlenségi párti, 1913–18-ban alkotmánypárti képviselője volt a Mező- ség kerületnek. 1907-től tiszteletbeli elnöke volt a sajátos erdélyi magyar célokért küz- 1

A miniszterelnök hosszabb ideig tartó bizalmas felvilágosításai annyira hatottak az erdélyi képviselőkre, hogy nem csak a legnagyobb nyugalommal távoztak, 6 de Gaál Sándor mindjárt el is állt attól, hogy a román kérdésben bejelentett in- terpellációját a Ház előtt elmondja. Mit mondott a miniszterelnök a képviselőinknek, arról a kérdés bizalmas ter- mészeténél fogva bővebbet nem tudhatunk, le kell azonban szögezni azt a tényt, hogy Erdély képviselői pártkülönbség nélkül teljes megnyugvást és bizalmat me- rítettek Tisza István közléseiből. A reánk nehezedett nagy idők során elég alkalmunk volt tapasztalni, hogy a kormány elnökének minden szava, minden kijelentése az igazság és a színtiszta, makulátlan valóság milyen varázsos erejével esik latba, azt is tudva tudjuk, hogy Erdély integritásának, a magyar államisággal való elválaszthatatlanul szoros kap- csolatának tudatától Tisza Istvánnál, a magyar politikai psziché kristályos megtes- tesülésénél, fajunk, nemzeti voltunk legtörzsökösebb kifejezőjénél senki sincs jobban áthatva. Ezért jelent abszolút bizalmat és tejes nyugodtságot minden csüggedést és idegeskedést kizáró, erőteljes, fölényes hangulatot egész Erdély számára a mi- niszterelnöknek a mi képviselőink számára adott felvilágosítása, ezért omlik ösz- sze, törpül semmivé a végeket járó minden gond és aggodalom, amikor az erdélyi képviselők teljes megnyugvása Tisza Istvántól ered. Amikor az a megnyugtatás elhangzott, Tisza értesülése bizonyára megvolt már az eseményekről és a mi képviselőinknek teljes megnyugvása Erdély védel- 7 mének feltétlen biztonságát jelenti. Ha Tisza Istvántól Ugron Gábor , Bethlen Ist- ván, Gál Sándor nyugodt lélekkel jöttek el, akkor mindenki nyugodt lehet itt, Er- dély védelme minden vonalon, a legteljesebb mértékben biztos, a kormány elő- 8 relátása minden kellő intézkedést megtett és végrehajtott.”

dő Székely Társaságok Szövetségének, majd ennek megszűnése után, 1914–18-ban az Erdélyi Szövetség elnöki tisztét töltötte be. 6 A Napló szövegében a nyárádszeredai képviselő neve kétféle írásmódban jelenik meg. Helyesen Gál. L. 1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910. 479. 7 Ugron Gábor (Marosvásárhely, 1880. január 8. – Bakonybél, 1960. október 27.): politikus, miniszter. 1906-tól Ugocsa vm., majd Maros-Torda vm. és Marosvásárhely főispán- ja is ideiglenes minőségben. 1910-ben, a koalíció bukása után lemondott tisztségéről, 1913-ban Andrássy Gyula alkotmánypártjához csatlakozott. 1915-ben Marosvásárhely képviselője. 1917-ben, Tisza István bukása után az Esterházy és a Wekerle-kormány belügyminisztere (1917. jún. 15. – 1918. jan. 25.). 1918 januárjában Erdély királyi bizto- sa lett. 8 Erdély különleges helyzetére való tekintettel az erdélyi ügyek intézésére a Honvédelmi Minisztériumban az 1. osztály keretén belül egy külön „Erdély csoport”-ot (jelzése „E 2

Nem teljesen egyértelmű, hogy a tudósító mit ért kellő intézkedéseken. Később sem derül ki. 9 Az Est napilap riporterének kérdéseire válaszolva Gál képviselő úr valame- lyest pontosít. „A képviselőház tegnapi [szeptember 6-i] ülésén több ízben hangzott el ez a közbeszólás: – Mi történt augusztus 24-én? […] Gál Sándor kérdésünkre a következőket mondotta: – Az erdélyrészi képviselők augusztus 24-én felkeresték gróf Tisza István mi- niszterelnököt és nevükben gróf Bethlen István összegezve közölte a miniszterel- nökkel azokat a kívánságokat, a melyek Románia várható és küszöbön álló be- avatkozása esetére előtérbe nyomultak. Pontosan nem tudom és nem is mondhatom el azokat a kérdéseket, a melyeket Bethlen István a miniszterelnökhöz in- tézett, azonban úgy emlékszem, hogy az előterjesztett kívánságok négy csoportba sorozhatok. – A kívánságok első csoportja arra irányult, hogy Románia beavatkozása ese- tén az első védelmi vonal a határ legyen. A kívánságok második csoportja a kiürí- tés kérdéseire vonatkozott, a harmadik csoport pedig belső kormányzati intézke- désekről szólott, a melyeket az óvatosság és körültekintés már akkor parancsolt. A kívánságok negyedik csoportja végül arra irányult, hogy Erdély határai kellőleg védve legyenek és pedig lehetőleg székely ezredekkel. – Gróf Tisza István ezen a megbeszélésen részletesen válaszolt Bethlen István előterjesztéseire. Kijelentette elsősorban, hogy semmi sem természetesebb an- nál, mint hogy az első védelmi vonal a határ lesz. A miniszterelnök úr továbbá teljes részletességgel és őszinteséggel foglalkozott előttünk a katonai intézkedé- sekkel, ezekről azonban a nyilvánossággal nem közölhetek semmit. – A kiürítés kérdését is a legnagyobb részletességgel ismertette és kifejtette, hogy mindössze egy sávnak a kiürítéséről lehet szó, erről is csak azért, hogy a közvetlenül a front mögött lévő községek lakosságának személye és vagyona kellő biztonságba helyeztessék. A belső kormányzati intézkedések tekintetében és a magyar katonák alkalmazásáról is megnyugtató választ adott a miniszterelnök, úgy, hogy ezek után én, – anélkül, hogy a miniszterelnök úr erre kért volna – miu- tán az ő fejtegetései minden tekintetben megnyugtatóak voltak, önként törültem az interpellációmat. – Miképp magyarázza tehát a képviselő úr azt, hogy ha minden elő volt ké- szítve, az intézkedések mégis megkéstek? – kérdezte munkatársunk.

csoport”) kellett felállítani. (16624 eln. 1 – 1916. augusztus 24.) 9 Az Est, 1916. szeptember 7. 3

– A miniszterelnök úr – válaszolta Gál Sándor, úgy tudom, azt mondja, hogy a román betörés orvul történt. Már most, hogy a miniszterelnök úr az intézkedések megtételének időpontja tekintetében egyáltalában helytelenül volt-e informálva, vagy pedig a befolyással bíró tényezők nem teljesítették-e az ő kívánságait, azt én nem tudom megállapítani, erre egyedül a miniszterelnök úr illetékes válaszolni. Az élet érzéketlen tréfája, hogy a nyugalomra bíztató tudósítás mellett, ugyanabban a lapszámban jelenik meg az „égből szakadt” háború híre is: „A ro- 10 mán hadüzenet után” címmel. Nem tudtam kideríteni, hogy a szerkesztőt érte-e inzultus, netán erős dorgá- lás a zsenáns szerkesztési bakiért. Talán nem, de száz év teltével nem is lényeges. Tény, hogy a hírt hozó tanúsága szerint, ha nem is fogalmazza azt így, váratlanul ért bennünket a keleti és délkeleti határainkon a Román Királyság háborúba indu- lása. 11 Készületlenül, nem váratlanul! * Tisza az eseményeket követő levelezéséből nem derül ki tájékozottságának bi- zonyossága. Figyelme megoszlik a keleti és délkeleti határaink biztonságára vég- veszélyt sejtető nyári orosz ellentámadás árnyékában manőverező Román Király- 12 ság és a sehova vezető „lengyel kérdés” ábrándjai között. „Ne áltassuk magunkat. A román veszély nagyon komoly és bármely pillanatban aktuális lehet. Ne bízzunk abban, hogy nem mozgósítanak a termés betakarí- tása előtt. Valószínű, hogy nem, de nem bizonyos. Bratianu már elmulasztott egy jó alkalmat, bizonyára el lesz határozva reá, hogy még egyet el ne szalasszon és sietni fog, ha egyszer arra a tudatra ébred, hogy a kellő pillanat elérkezett. Már pedig ezt a tudatot esetleg felébreszthetik benne ellenségeink, mielőtt az álta- lunk óhajtott ellenakció az orosz határon bekövetkezhetnék.” – írja 1916. július 15-re keltezett levelében Burian közös külügyminiszternek, akivel előző napi bé- csi találkozójukon nem volt alkalma személyesen megvitatni a kérdést. „Mindenesetre első főgondunkat Románia kell, hogy képezze: a román táma- dás elhárítása, ha lehet; feltartóztatása, ha mégis bekövetkezik. Ez most az égető kérdés, ennek kell alárendelni minden egyebet. Ebből a szempontból nagyon fontos és üdvös a Conrad által kezdeményezett berlini akció.

10 Részletesebben erről: Koszta István: (2017) Erdély a Nagy Háborúban 1914–1916. augusztus. 422-432. 11 Nagy Vilmos: A Románia elleni hadjárat 1916–1917. I. kötet. Erdély. Második javított és bővített kiadás. 38. „Meg kell állapítanom azt, hogy a kiürítés gondolata a hadvezető- ségtől származott, míg annak késleltetése a magyar kormányt terheli." József főherceg IV. 8. 12 TIÖM V. 239-254. 4

Kétségtelenül a veszély elhárításának legjobb módja olyan erő összpontosítá- sa a Dnjeszter vonalon, amellyel megverhetjük az orosz balszárnyat s győzelmes sereggel állhatunk keleti Bukovinában. Attól félek azonban, hogy ez az erő ma nem áll rendelkezésre, s ez a terv legjobb esetben is, csak hosszabb idő múlva lesz megvalósítható. Ezért – annak keresztülvitelére irányuló egész igyekezetünk mellett – minden további időveszteség nélkül meg kell ragadnunk a cél elérésére szolgáló többi eszközöket is. Ezek a bolgár nyomás lehető fokozása s az erdélyi szorosok némi katonai megszállása. 13 Múltkori memorandumomban reámutattam a keresztülvitel fájdalmas, de biztos módjára. Azon haladva, annyit a legrosszabb esetben is elérhetünk, hogy Albániában és Szerbiában levő csapataink zöme felszabadul s Bulgária azt a nyo- mást gyakorolja a Dobrudzsában, amelyet Conrad számításba vett. A katasztrófa elhárításának ezzel a talán egyedüli módjával nem szabad elkésnünk, már pedig ezeknek a csapatoknak jelenlegi alkalmazásukból való kimozdítása és Erdély keleti határaira szállítása hosszabb időt venne igénybe. […] Ilyen viszonyok között végzetes dolognak tartanám, ha lengyel terveid to- vábbszövésével foglalnád el az égetően szükséges sürgős védintézkedések előké- szítésére szükséges időt, s azok előtérbe állításával csökkentenéd a fenyegető ve- szély elhárítására irányuló akció kilátásait. Kedves barátom, kérve kérlek: szakíts e kedvenc eszméiddel. Azok úgy sem kivihetők. Sem a két kormány nem járulhat hozzájuk, sem a németek. Még ha a monarchia struktúrája és további belső fejlődése szempontjából elfogadhatnók is propozíciódat, a legkárosabb hatást idézné elő, ha azokkal éppen most lépnél a németek elé. Grandiózus álmok azok csak, amelyek továbbszövése most amidőn az esemé- nyek brutális keze a lét és nemlét problémája elé állít bennünket, végzetes követ- kezményekkel járna a mi felelősségünkre bízott drága kincsekre nézve.”

Conrad von Hötzendorf berlini akciója Tisza a levelében a berlini akciót említve arra utal, hogy Conrad von Hötzen- dorf az ot-m. haderő nagyvezérkarfőnőke július elején Berlinben házalt a luck– oknai csatában az összeomlás szélére jutott seregeink kisegítése dolgában. Mert hát „Nem lehet tagadni, hogy [hadseregünk] német segítség nélkül nem tudott volna talpraállni. A főherceg [József Ferdinánd] és Pflanzer-Baltin seregéből csak 14 roncsok maradtak meg. Az összes veszteség a fél millió főt messze túlhaladta.”

13 Gr. Tisza István emlékirata a katonai helyzetről 1916. július 7-én. TIÖM V. 240-244. A másolat végén gr. T. I. sajátkezű írásával: Ő Fels.-nek. Tisza. 14 Magyarország katonáinak túlnyomó része itt, az oroszokkal szemben állt. Conrad a magyar csapatok közül az olasz fronton a népfölkelésen kívül, valamint a vegyes XV. és XVI. 5

Conrad egyéként júliusban, két alkalommal is egyeztetett német kollégájával, Falkenhayn tábornokkal egy feltételezett román hadbalépés esetére is. 15 A július 29-én , Pleßben összeült egyeztetésen az új szövetséges képében ott volt a bolgár Gancsev ezredes, majd egy héttel később (augusztus 5-én) csatlakozott hozzájuk, ezúttal Budapesten, a török Enver Pasa is. Haditerv is volt az asztalon. Falkenhayn tábornok 1921-ben emlékiratában így foglalja össze a találkozók lényegét: „Plessben Conrad von Hötzendorf tábornok, Gancsev ezredes, Bulgária képvi- seletében és közöttem megállapodás született egy közös műveletre, ha Románia támadásra határozná el magát. Rövid idővel utána a török legfelsőbb vezetés megbízásából Enver Pasa is csatlakozott a megállapodásunkhoz Conrad von Höt- zendorf tábornokkal való találkozásom alkalmával, Budapesten. […] Gyorsan megegyeztünk a teendőkről. A románok számára ismeretlen, bőséges hadfelszereléssel (nehézlövegekkel és aknavetőkkel) ellátott Mackensen-hadsereg a hadüzenet után azonnal betör 16 Dobrudzsába, meglepő támadást indít a románok erődövezete ellen Tutrakán- nál és Silistránál, majd előnyomul a Fekete-tenger és a Duna közötti legrövidebb szakaszra. Az ott kialakított arcvonalból – a németek által még épülőben lévő – vasúton jelentős haderőt csoportosít és küld Sistov felé, és ott német alakulatokkal megerősítve átkel a Dunán és előretör Bukarest felé. A német főhadvezetés kérésére az osztrák-magyar nehézhíd-építő alakulatokat már most áttelepítették a Duna Belene-szigete menti ágára, Sistov mellé, mert később, a kapcsolatok

hadtest magyar zászlóaljain felül, csak 3 jó hadosztályt alkalmazott (az Isonzó mellett József főherceg hadtestét és Dél-tirolban egy hadosztályt). A német haderő köteléké- ben harcolt 2 erdélyi hadosztályunk. A többi magyar hadosztály (14) és az egész magyar lovasság az orosz fronton állt. Kétségtelen, hogy ezek a magyar hadosztályok jelentették a védelem gerincét. Ezek legnagyobb része Böhm-Ermolli és Bothmer seregéhez tartozott, amelyeknek így magyar többsége volt. Linsingen arcvonalában viszont a többséget osztrákok tették ki. Pflanzer-Baltin serege vegyes volt. Julier 173-174. 1914-1918 A vi- lágháború magyar szemmel. Írta Julier Ferenc. Magyar Szemle Társaság Budapest, 1933. 179. A továbbiakban Julier (1933): 15 Ludendorff emlékirata (Erich Ludendorff: Meine Kriegserinnerungen 1914-1918. Ernst Siegfried Mittler&Sohn. Berlin, 1919) a tanácskozást július 28-ára keltezi. 16 Tisza is tud Conrad javaslatáról, s azt meg is említi Buriánnak írt levelében: „Azon haladva, annyit a legrosszabb esetben is elérhetünk, hogy Albániában és Szerbiában levő csapataink zöme felszabadul s Bulgária azt a nyomást gyakorolja a Dobrudzsában, amelyet Conrad számításba vett. A katasztrófa elhárításának ezzel a talán egyedüli módjával nem szabad elkésnünk, már pedig ezeknek a csapatoknak jelenlegi alkalmazásukból va- ló kimozdítása és Erdély keleti határaira szállítása, hosszabb időt venne igénybe.” TIÖM V. 246. 6 megromlásával az lehetetlen lett volna. A bolgár kikötőben természetszerűen ál- landó veszély fenyegette azokat. Nincs magyarázat arra, hogy miért nem rongál- ták meg ott azokat.” A Mackensen-hadseregnek szánt feladatra és a hadsereg alkalmazásának ter- 17 vére nézve Hindenburg , Ludendorff és Cramon tábornok is Falkenhayntól elté- rőleg adják elő az erre vonatkozó előzetes megállapodásokat. Szerintük Fal- kenhayn egyetértett a Mackensen-hadsereg Conrad kívánságának megfelelő al- kalmazásával, vagyis a dunai átkeléssel és a Bukarest elleni előnyomulással, mint bevezető hadművelettel, és Ludendorff volt az, aki ezt a tervet elvetette, miután ennek következménye valószínűleg a dunai hadsereg felmorzsolása lett volna. Ludendorff rendelte ezért azt el, hogy a Mackensen-hadsereg mindenekelőtt Dobrudzsát foglalja el. Falkenhayn, aki beleolvashatott Ludendorff emlékiratába, megjegyzi, hogy: „Ludendorff állítása nem felel meg a valóságnak. Mackensen átkelése a Dunán lehetetlen lett volna, ha előbb nem szerzi meg magának a szabad mozgás lehető- ségét Dobrudzsában. Ludendorff tábornok feltételezhetően úgy gondolta, hogy az osztrák-magyar kérelmek azonosak az én hadművelet-vezetési elgondolása- immal.” Falkenhayn emlékezete szerint a terv: „A Mackensen-haderő tervszerű támadásával egy időben Ausztria- Magyarországnak meg kellett állítania a román főerők előnyomulását a Kárpáto- kon és az Erdélyi Alpokon, ami elég időt biztosított volna a főhadvezetés által oda szánt német és osztrák csapatok csoportosítására. A németek 5-6 gyalog- és 1-2 lovashadosztályt szántak erre a célra. Azonnal rendelkezésre álltak a Bruszilov- offenzíva megállítása és a somme-i, nyári nagy támadás visszaverése után. A ro- mánok ellen eleve mindkét fronton, a Dunánál és nyugati irányból is főhadműve- leteket terveztünk.” A keleti fronton kialakult helyzet megfontolt, kompetens és katonai döntések- re kötelezi a politikai és a katonai vezetést. Burian erről többet tud. Tiszának kül- dött válaszlevelében a kioktató hengnemet sérelmezve írja, hogy: „Én azt hiszem, hogy ha valaki higgadtan nézte Romániához való viszonyunkat évek sora óta, má- sok uralkodó illúzióival szemben, az én voltam. Ezt a higgadtságot most is iparko- dom megőrizni. Intenzíven foglalkozván minden percben ezen kérdéssel, nem hiszem, hogy valamit elmulasztottam volna. A kancellárt már felszólítottam Con- rad kívánsága értelmében. Ő nagyon előzékenyen felelt és megtesz, amit tehet. De a németek különben is teljesen átértik a pillanat végtelen komolyságát és ahhoz képest feszítik meg erejüket. Világos biztosítást adtak, hogy Németország

17 Generalfeldmarschall von Hindenburg Aus meinem Leben. 1920. Verlag von S. Hirzel in Leipzig. 7

Romániának azonnal hadat üzen, ha minket megtámad, sőt még akkor is, ha mi kívánjuk. A bolgárok emberi számítás szerint azonnal megtámadják Romániát, amint az akcióba lép. De az angolfrancia offenzíva Macedóniában küszöbön áll (az angolok beleegyeztek). A bolgárok most ott teljesítik majd főfeladatukat és minket is védnek, mert az 18 Entente első főobjektuma Monasztir lesz, a meglevő hírek szerint. Számottevő 19 csapatokat a mi harcterünkre tőlük most hiába kérnénk.” Tisza javaslata alázatosan visszatér a kellő intézkedésekre július 22-ére kelte- 20 zett, újabb feliratában , majd erről Buriant is tájékoztatja: „Mellékelve küldöm a mai telefonbeszélgetésünkben említett emlékirat má- solatát. Mint abból láthatod, közvetlenebbnek tartom a romániai veszélyt, mint te és nem tudnék belenyugodni, hogy kellő ellenrendszabályok nélkül nézzünk az események elé. Meglehet, hogy Románia tétlenségünk esetére sem lépne akció- ba, de nem bizonyos. Már pedig Romániának a védtelen Erdélyre való támadása olyan katasztrofális következményekkel járna a háború sorsára nézve, hogy ennek 21 az eshetőségnek nem szabad magunkat kitenni.” A feliratban részletez: „A veszélyt [Románia mozdulását] kétféleképpen lehetséges kivédeni, és a két lehetőség a lehető legnagyobb mértékben kiegészítik egymást. Gyors siker a Prut és Dnyester fronton és a katonai erők felhalmozása Románia nyugati és déli hatá- rain. Sajnálatos módon az elmúlt 14 nap nem csak a román veszély növekedését eredményezte, hanem annak bizonyosságát is, hogy az oroszokkal szembeni katonai siker a szükséges csapatok hiánya miatt a Románia szempontjából kritikus időszakban nem várható. Jelenleg ezért az egyetlen lehetséges második intézke- désre támaszkodunk, nevezetesen az erdélyi védelmi rendszerekre és az észak- bulgáriai csapatokra. Hogy ha ez időveszteség nélkül megtörténhetne, ez hatás- 22 sal lenne Románia döntéseire...” Feltételezések, aggódó töprengés, alternatíva keresése, de semmi bizonyos- ság, amiről a sűrű levelezés tanúskodik. A tényleges cselekvés tervei azonban a hadvezetés dolga, amely „időben” tudott a román támadásról. A hadseregnek közvetlen hírforrása volt a Román Királyság területén ügyelő katonai hírszerző szolgálat, amely – ha elfogadjuk Max Ronge (1874 –1953) ezre-

18 Macedóniai város vegyes (bolgár, albán, török stb.) lakossággal. 19 A külügyminiszter válasza a magyar miniszterelnöknek.1916. július 16. TIÖM V. 249- 250. 20 TIÖM V. 253-254. 21 Br. Burián Istvánnak. 1916. július 22. TIÖM V. 252. 22 TIÖM V. 254. 8 des, az Evidenzbüro, a k.u.k. katonai hírszerző szolgálata utolsó vezetőjének tanú- 23 ságát – „időben bejelenti Románia beavatkozását a háborúba”. Persze pontosítani kellene azt, hogy az időben (rechtzeitig) mit jelent. A szolgálatnak 1916 elején irodája volt Bukarestben, annak filiái Iaşiban és Galacon, mozgó hírszerzői voltak Románia északi határa mentén. Hírcsere megál- lapodása volt a bolgár és német kollégákkal. A nagyvezérkar gyorlatilag mindent tudott a román hadsereg hadianyag- és lőszervásárlásairól, a tavaszi tüntető, ha- tárkerületi csapatmozgásokról, alakulatépítésekről (negyedik zászlóalj alakult ez- redei szervezetébe), a tartalékképzésről, az erödítmények ütegeinek talpra szere- léséről, vagyis a román hadi készületről. Arról viszont nem tudott, hogy Brătianu román miniszterelnök és hadügymi- niszter július elején megszemlélte az erdélyi határon 1915-ben megkezdett ha- társzéli erődítések állapotát. A hónap közepén – írja Ronge, a brassói hírközpont jelentette, hogy Romániában augusztus 2-ától felfüggesztik a mozgósítást. Ezt megerősítette július 17-én egy beszervezett román katonatiszt, aki a támadást 24 augusztus közepére, naptárunk szerint augusztus 27-ére jelezte. Július 24-én a hírszolgálat jelentette, hogy változik az időpont, az biztos, hogy akármelyik naptár szerinti augusztus 1-je előtt Románia hadbalépése bizonytalan. Négy nappal később azonban Ottokar gróf Czernin K. u. K. nagykövet, Buka- restből azt jelenti, hogy a háborúról vagy a békéről csak augusztus 21-ig dönte- nek. Augusztus 2-án távirat érkezett Bécsbe a bukaresti katonai attachénktól: „Bratianunak egy váratlan bejelentése cáfolja Czernin grófot, egyáltalán nem gondolja, hogy kilépne a semlegességből. Hírszerző szolgálatunk tájékoztatása alapján a hadsereg-főparancsnokság hadműveleti irodájnak vezetője, Metzger 25 altábornagy a távirat margójára lazán ráírta, hogy szélhámos.”

Közbevetőleg Hindenburg német vezértábornagy az esemény után négy évvel később meg- 26 jelent emlékiratában úgy véli, hogy a mi frontszakaszunk összeomlásával a ro- mán részvétel elkerülhetetlen volt. Talán akkor is, ha a keleti front déli szárnyán

23 Az idézett eredeti szövege: „Der Nachrichtendienst kündigt rechtzeitig das Eingreifen Rumäniens in den Krieg an.” Zwölf Jahre Kundschaftsdienst. Kriegs- und Industrie Spio- nage von Generalmajor Max Ronge. Wehle & Höfels Verlag Wien–Leipzig. 1932. 232. A továbbiakban Ronge: 24 Ronge: 228. 25 Ronge: 223-226. 26 Generalfeldmarschall von Hindenburg: Aus meinem Leben. 1920. Verlag von S. Hirzel in Leipzig. 178-179. 9 tervezett nagy német ellentámadás megvalósulhat, bár ennek egy idő után re- ménye sem volt, a német erők szétforgácsolódtak a mindenhol ingadozó osztrák- magyar vonal megtámogatásában. A bolgárok sikeres macedóniai előnyomulása a Strumáig, majd megtorpaná- suk kétségtelenül nyomós érv volt a román hadbalépés elhatározásához, és újabb feladványt jelentett a német hadvezetésnek: átcsoportosítani a Duna mellől Ma- cedóniába, vagy minden erőt átvinni a Duna mellé? Nem sok idő maradt a töp- 27 rengésre, a román hadüzenet egyértelmű helyzetet teremtett.

A hadüzenet A hadműveleti tervre hivatkozó történelmi irodalomban a bécsi román királyi megbízott által a közös külügyben 1916. augusztus 27-én este háromnegyed 9- 28 kor átadott hadüzenetet a román biztosító élegységek azonnali indulása követ- te. Az azonnalit tekintik természetesen a szakírások tiszteletlenségnek, becste- lenségnek, rablótámadásnak és váratlannak. A váratlan talán rendben is volna, tényszerűen azonban árnyaltabb a történet. A román főhadiszállás (Marele Cartier General) rendelkezései a határátlépés- re csoportosított csapatok biztosító élegységeit délután 5 órától kezdve menet- gyakorlat ürügyén, a határtól két óra menetidőre előretolták. Pontosaban: előre- tolták ott, ahol a terepviszonyok és a készültség azt lehetővé tette. A nehezebb szakaszokon jelentős volt a lemaradás. A határövezetben azonban a hadsereg már korábban átvette a távíró-, a telefonvonalak és a vasúti forgalom ellenőrzé- sét, a biztosító csapatok kerületében egyidőben felfüggesztettek minden civil mozgást. A határt vigyázó csendőr-, a határrendőr őrseink és a pénzügyőrök jelentései sejttették, hogy a román oldalon délután 3-kor elrendelt határzár mögött akár az előnyomulás készülete is rejtőzhet.

27 „Die Kriegserklärung Rumäniens befreite die Oberste Heeresleitung aus diesen Zwei- feln.” Uo. 28 A szövegét lásd: a román levéltári hadtörténet România în războiul mondial 1916–1919 (București, Imprimeria Națională, 1934–1946, a továbbiakban: RRM) I. Documente– Anexe kötetében 3-5. Az eredetiben francia nyelvű dokumentum megjelent az Osztrák- Magyar Vöröskönyv. Diplomáciai ügyiratok Ausztria-Magyarországnak Romániához való viszonyáról az 1914. évi július hó 22-től 1916. évi augusztus hó 27-ig terjedő időben. c. kiadványban. 73-76. Magyar fordításban uo. 76-78. Budapest, 1916. A magyar nyelvű szöveget veszi át 95-96. oldalán Az Első világháború. címmel megjelent gyűjtemény [Szerkesztette Szabó Dániel] Osiris Kiadó. Budapest. 2009. Itt: a Függelék c. fejezetben. 10 A készületről

A határ belső oldalán a sebtében felállított 1. osztrák-magyar hadsereg két – Galíciában megtépázott, „meglehetősen gyenge létszámú és hiányos felszerelé- 29 sű” – hadosztályainak a feladata volt Tölgyestől a Királykőig, a védelmi igyekezet szerint: „folyamatos harci érintkezésben az ellenséggel” késleltetni annak előnyomulását és megállítani, ahol lehet, végső esetben a Kisküküllő–Maros „erődített” védelmi vonal mögött. A késleltetni az előző mondatban a kulcsszó. Hogyan? A hadműveleti rendelkezések szerint felrobbantani minden vasúti és közúti műtárgyat (hidat, völgygátat stb.), eltorlaszolni a hegyi öszvérutakat, szekérutakat és visszavonulóban szittyásan visszacsapni, ha lehet. Csatározást vállalni semmi- képpen, ehhez nem volt erő. Többnyire lestrapált alakulatokat gyülekeztettünk, ahogy lehetett, nem is volt egyebünk a Bruszilov tábornok nevén nevezett, nagy nyári orosz offenzíva után. A mindenhonnan összeszedett 32 zászlóaljunk a kb. 700 kilométer Kárpátok-béli határ védelmére elosztva csak halogató csetepaték kezdeményezésére volt alkalmas. Ahogyan Szádeczky Lajos a mégoly elfogult krónikás és történész írja: „A határszéleken a rendes létszámú gyenge csendőrőr- sökön kívül katonaság nem lévén, a határszélek átlépése fegyveres küzdelem nél- kül történhetett meg.” 30 Előző könyvemben több helyen is idéztem szó szerint abból a dolgozatból részleteket, amely „Az 1916.-iki román betöréssel kapcsolatos események és in- tézkedések Erdélyben” címmel, bevezetővel és két fejezetre osztva 116 lapon összefoglalja a készületünket és a hadi események alatt meg után kialakult hely- 31 zetet. Teszem ezt ugyanígy itt is, mert első közlés lévén forrásértéke vitathatat-

29 Godányi 122. „Ezzel szemben az osztrák-magyar hadosztályok – melyek mind a lucki harcokban történt szétveretésük után pihenés és feltöltés végett jöttek Erdélybe – kezdetben csak néhány száz emberből állottak. Példának a 61. hadosztályt említem (amelynél ekkor én is dandár vk. tiszt voltam), amely 1916. augusztus 4-10. között 11 zászlóaljból á 120 emberrel állott. E létszám a pótlások beérkezése után is csak annyira tudott felszaporodni, hogy például a 16. honvéd hegyi dandár az oláh betörés napján csak 1200, alig kiképzett népfölkelőből, 800 még háborút nem látott csendőrből és a vasútbiztosítástól pár nap előtt elvont 3 hadtápzászlóaljból (összesen 1300 fővel) állott. Ez a csekély erő 80 km-es határgerincen 3 hágót, illetve szoros-átjárót védett. – Idézi Jó- zsef Főherceg. IV. 6. Vö. a ,,Hadtörténelem. Hadműveleti és harcászati dolgozatok" című folyóirat 1922. évi 2. számában megjelent „Az 1916/17. évi erdélyi és oláhországi hadjá- rat" (vitéz Toókos Gyula–Kissling Rezső–dr. Scherer Ferenc) című dolgozatát. 30 Koszta István (2017): Erdély a Nagy Háborúban 1914–1916. augusztus. 31 Jelzete a HL Tanulmánygyűjeményében a 677. sz. alatt. Forrásai: 1/ „Erdély” számmuta- 11 lan, bár helyenként erős kritikával, tényszerűségét más forrásokkal összevetve kell értelmezni. Megőriztem a dolgozat szerkezetét, alcímeivel és hivarkozásaival együtt. Az alcímek melletti zárójelben van a rendelkezések száma, kibocsátója és időpontja. Olvassuk:

32 Önkéntes alakulások

33 Tekintélyes számú csapatot az AOK még ez időben nem volt képes küldeni. Újra kísért önkéntes alakulások terve. A nagyszebeni katonai parancsnokság az AOK rendelkezésére, önkéntes osztagok felállítására hívta fel augusztus 1-én a 34 vármegyéket . A HM nem tartja az eszmét célszerűnek, miután most már az egyes korosztályok a IV. szemle alá kerülnek, amúgy is alig marad munkaerő itthon s a nagy emberhiány miatt eredmény sem kecsegtet. Az AOK az akciót be- szünteti. Ugyanezen indokok miatt nem valósulhatott meg (16916/eln. 1 – 1916. aug. 35 22.) a Sächsische Legion alakítása sem, mit augusztus 22-én a szász lakosság köréből önként jelentkező, nem szolgálatköteles egyénekből, a lengyel légióhoz 36 hasonló szervezettel óhajtott az AOK alakítani.

37 Az AK felállítása Augusztus 7-én Ő Felsége elrendelte az 1. AK fölállítását (parancsnok GdI von 38 39 Arz , GenChef: Oberst Huber ) mely rendelkezéssel (AOK 19562/1916) a ma-

tóban jelzett és az "Erdély" fasciculusban összegyűjtött rendeletek és ügydarabok. 2/ 1621 l/l. a. 1917 VII/31. honv. miniszteri ügydarab (Erdély kiürítése és visszatelepítésé- ről jelentés). 3/ 9647/eln. l. a. 1918 számú honv. miniszteri ügydarab. (K. u. k. Kriegsmi- nisztérium. Abt/l0- Nr.: 206253. Res. Auszug aus den Berichten über die bei Kriegsa- usbruch mit Rumänien erfolgte Evakuirung der Militär-Kommandos Temesvár und Nagyszeben. 32 (19648/eln. 1 – 1916. május 4.) 33 Armeeoberkommando (hadsereg-főparancsnokság) 34 (14696/eln. 1 – 1916. aug. 5) 35 Szász Légió (erdélyi) 36 Windisch-Graetz Lajos herceg: Küzdelmeim. Szépmíves. 2018. 113.- 37 Armeekommando (hadseregparancsnokság) (15979/eln. 1 – 1916. aug. 21.) 38 Arz Arthur Albert (1857. 06. 16. Nagyszeben – 1935. 07. 01. Budapest) 1915. 09. 01. gyalogsági tábornok, 1918. 02. 09. vezérezredes. 1916. 08. 07. a cs. és kir. 1. hadsereg megbízott parancsnoka a román fronton, 1916. 10. 03. a cs. és kir. 1. hdsereg parancsnoka a román fronton, 1917. 03. 01. az osztrák-magyar haderő vezérkari főnöke. 12 gyar határtól Orsováig az összes parancsnokságok és intézetek (beleértve a csendőrséget és pénzügyőröket) augusztus 12-én pedig a temesvári katonai pa- 40 rancsnokságot is, az 1. AK parancsnoksága alá helyeztettek. Ugyanekkor a hm. fölhívja az AOK figyelmét, hogy a csendőrség és a pénzügyőrök alárendeltségét részletintézkedéseiben akként szabályozza, mint annak idején az a Pflanzer hadseregcsoport felállításánál történt. A h[on]v[éd] kerületi parancsnokságok alá- rendeltségét az E. 53 német szolgálati könyv I. fejezet 4. pontjára hivatkozva álla- pítsa meg. 41 Az 1. AK augusztus 18-án javasolja Erdély területén az összes népfelkelő- kötelesek behívását, a 17 évesek bemutatását, a szabadságoltak és fölmentettek azonnali bevonultatását s ezekből kifolyólag a csendőrség megerősítését. Au- gusztus 21-én a temesvári katonai parancsnokság területén is előkészületek tör- téntek a 17-55 év közötti katonakötelesek behívására, a foganatosítás azonban a 42 HM szeptember 1-jei rendeletére elmaradt. 43 Az 1 AK javaslatát illetőleg a HM értesíti az 1. AK-t, hogy a 17 éveseket a törvény értelmében még nem lehet bemutatni, intézkedés történt azonban munkás osztagokba stb. egyesítésükre. A csendőrség megerősítésére azt vála- szolja, hogy a nagyszebeni katonai parancsnokság területén elhelyezett belterüle- ti csendőrség – körülbelül 5000 ember – elegendőnek látszik. Szükség esetén még 850 (10 csendőrkarhatalmi osztag) fog rendelkezésre állni. Ugyanekkor a HM 1. ügycsoport főnökénél tartott értekezleten megbeszélték Erdély és Dél-Magyarország esetleges kiürítésére vonatkozó intézkedéseket.

44 „Erdély csoport” a honvédelmi minisztériumban Már ekkor az események, s ezek következtében az intézkedések oly rohamo- san követték egymást, hogy Erdély különleges helyzetére való tekintettel az ügyek intézésére a HM-ben az 1. osztály keretén belül egy külön Erdély csoportot (jelzése: „E-csoport”) kellett felállítani (augusztus 24.).

39 (Chef des Generalstabes) vezérkari főnök Huber ezredes 40 Honvédelmi miniszter (15473/eln. 1 – 1916. aug. 21.) 41 (15473/eln. 1 – 1916. aug. 21.) 42 Honvédelmi Minisztérium 43 (16690/eln. 1 – 1916. aug. 18.) 44 (16624/eln. 1 – 1916. augusztus 24.) Sajnos, ez az anyag ma már fellelhetetlen a Had- történelmi Levéltárban. 13

Magyar kir. csendőr portyázó szakaszok A szerb hadjárat idején megalakult, és a Duna mentén biztosító különítmé- nyek a szerb hadjárat bevégeztével a román határra helyeztettek át. 1916 au- gusztusában ezek kiegészíttettek és új elnevezést kaptak: „m. kir. portyázó szakaszok Temesvár I–VII.”, mert továbbra is a temesvári katonai parancsnokság ren- delkezése alatt maradtak, de ez időtől kezdve, miután a „m. kir.” címet nyerték, pótlásaikat a honvéd póttestektől kapták.

Tervezetek Erdély katonai és polgári kiürítésére Erdély katonai kiürítésére, valamint riadó intézkedésekre a tervezet jókor el- készült: a nagyszebeni katonai parancsnokságé 1916 januárjában, a temesvárié 1916 márciusában, ezzel szemben a m. kir. belügyminisztériumé a lakosság kiürí- 45 tésére 1916 augusztusában. A katonai parancsnokságok javaslatai a változott helyzethez képest több- kevesebb változást szenvedve újból átdolgoztattak. A temesvári katonai parancsnokság javaslata szerint a Béga–Temes–Csernától keletre eső rész, Herkulesfürdő, Karánsebes, Orsova katonai parancsnokságai és csapatai – kivévén a határbiztosításra rendelt csapatokat – a háború kitörése ese- 46 tén azonnal hátrább költöztetendők. Ugyanekkor kilátásba vétetett az orsovai, temesvári, karánsebesi, lugosi járá- sok, Lugostól keletre a Temestől északra eső területek polgári hivatalainak (civil hatóságok) elköltöztetése, ha a katonai helyzet úgy parancsolná. A lakosságnak szabadság adatott, hogy míg a közlekedés fönnáll, tetszése szerint eltávozhasson. Iparvállalatok közül elsősorban a katonai vezetés alatt állók üríttetnek ki. Mindezek az intézkedések Betegh Miklós kormánybiztossal, a Krassó-Szörény megyére vonatkozók Medve Zoltán főispán bevonásával dolgoztattak ki. A nagyszebeni katonai parancsnokság javaslata szerint a Maros-völgytől délre eső terület Beszterce-Naszód megye a háború kitörésekor, katonailag azonnal kiüríttetik. Szabadságoltak, felmentettek behívatnak, munkásosztagok, hadifo- goly csoportok menetkész állapotba helyeztetnek. A harcképes csapatok a Ma- ros–Küküllő vonalra vonulnak vissza, hogy ott elkészített állásokban biztosítsák további erők felvonulását.

45 (434. augusztus 15. - 1916). Lásd az erre vonatkozó forrást: a 9647/eln. 1a – 1918. szá- mú Hm. ügyiratot. 46 (9647/eln. 1a – 1916.) 14

Mindkét katonai parancsnokság tervezetében elő volt irányozva az élelmisze- reknek, gabonaneműeknek, marhaállománynak, lovaknak stb. elszállítása vagy elrejtése. Mindezekre vonatkozólag a Hm. is intézkedett (augusztus 24.) 47 A BÜM javaslata arra az alapgondolatra helyezkedik, hogy a javakkal bíró la- kosság sokkal kevesebb kárt szenved javaiban, ha otthon marad, mintha elmene- kül. A vagyontalan lakosságot viszont a szomszéd vármegyékbe óhajtja kiköltöz- tetni, hogy onnan, mihelyt az lehetséges, hazatérjenek. A menekülőknek a szomszéd vármegyékben történő elhelyezésére megtör- téntek az előintézkedések. A kiürítésre vonatkozó rendelkezésekből néhány aktuálissá kezdett válni.

Intézkedések a bukovinai visszavonulás következtében 1916 júniusában mind Volhíniában, mind Bukovinában vissza kellett vonulnunk. Június 18-án az ellenség Csernoviczibe is bevonult, pár nappal később a Cseremosz völgyében ért el jelentős sikereket. Június 25-én Câmpulung és Ja- cobeni között új állásokba vonultak. A helyzet Máramaros- és Beszterce Naszód vármegyékre világossá vált. Ennek következtében az AOK június 25-én szüksé- 48 gesnek látta (AOK op. Nr. 26605/1916. jún. 25), hogy a HÜM -től és HM-től telefonon kérje Máramaros és Beszterce-Naszód megye kiegészítő parancsnokságai- nak területén elhelyezett csapatok, póttestek, intézetek, hadifoglyok, aratómun- kások stb. a riadózászlóaljak kivételével hátsó országrészbe való áthelyezését. A HM a besztercei kiegészítő parancsnokságot és a 32. honvéd pótzászlóaljat Zilahra, a máramarosszigetit Szatmárra helyezte át. A szabadságolásokat a két 49 megyére beszüntette. 50 A nagyszebeni katonai parancsnokság sürgős kérésére a 23. és 32. honvéd 51 pótzászlóaljak riadózászlóaljait Fülöpp altábornagy parancsnoksága alá helyezte. Szerencsére az orosz offenzíva június végén, az egész vonalon kifulladóban volt s a tervezett nagyarányú kiürítésre nem került sor. Mindamellett az AOK a nagyszebeni katonai parancsnokságot bízta meg, hogy a lakosság, hivatalok, pót- testek áthelyezésére szemlék azonnal megtartására esetenként az AOK-nak javas-

47 Belügyminisztérium 48 Hadügyminisztériumtól (közös) 49 (12117/eln. 1 – 1916. június 28.) 50 (215714/7. – 1916. június 28.) 51 Fülöpp, Artúr (1854. 12. 19. – ?), 31.10.1912 (14.11.12) vezérőrnagy, 1.9.1915 (28.8.15) altábornagy, 1.1.1919 nyugdíjazták. 15

52 latot tegyen. A nagyszebeni katonai parancsnokság június 30-án az egész katonai parancsnokságnak távolabbi hadszíntérre helyezését, nehezen szállítható ál- lamjavak biztonságba hozatalát, bevégzett szemlék alapján az alkalmasok behívá- sát ajánlja az AOK-nak.

Riadó zászlóaljak Majd a HÜM intézkedik a riadózászlóajakra nézve (augusztus 8., Abt. 10. Nr. 100398 res.). A temesvári és nagyszebeni katonai parancsnoksági kerületekben (12549/mg. B. – 1916. aug. 8.) – Besztercét kivéve, hol a 63. gyalogezred riadó- zászlóalja, mint olyan megmaradt – külön riadó alakulások nem állíttatnak fel, miután a rendkívüli menetzászlóaljak szerepelnek riadózászlóaljak gyanánt s ezek elmenetele után (a XXIII., illetve a XXIV. menetzászlóaljak) külön riadózászlóalja- kat a nagyszebeni és temesvári kerületekben a XXIII. menetalakulások elmenetele után akar szervezni.

53 Felriasztási parancs A riadó intézkedések, illetőleg a felriasztási parancs kiadására az AOK jogo- sult, csak azon kivételes esetben, ha az ellenség az ellenségeskedések bejelenté- se nélkül lépné át a határt, van az 1. AK-nak joga a felriasztást elrendelni, erről azonban a HM-ot is tartozik telefonon értesíteni. Erdély védelmére megbeszélések Wienben. (Erdély fasciculus, hadműveleti rész) Közben a háború veszélye oly sürgősséggé vált, hogy a honvédelmi miniszter a hadügyminiszterrel 1916. augusztus 8-án s a következő napokon Wienben Er- dély védelmére megbeszéléseket folytatott, melyen a HM következő szóbeli ja- vaslatát fogadták el: Erdély részére sürgősen külön hadsereg szervezendő akként, hogy: 1.) az AOK 50 gyalogzászlóaljat kivon a különböző frontokról, ahol nélkülözhe- tők; 2.) a mögöttes országban 20-30 gyalogzászlóalj állíttatik fel; 3.) ezen 70-80 gyalogzászlóalj megfelelően magasabb kötelékbe egyesítendő, ennek folytán 10-12 hegyi dandár és 5-6 gyaloghadosztályparancsnokság is felál- lítandó; 4.) a hadügyminiszter javasolta, hogy géppuskákat és tüzérséget a német hadvezetőségtől kérjünk, arra támaszkodva, hogy a porosz hadügyminiszter leg-

52 (11948/eln 1 – 1916. jún. 30.) 53 (16679/eln. 1. – 1916. aug. 18.) 16 utóbbi wieni látogatása alkalmával közölte vele, hogy neki még 2,3 géppuskaosz- tag és megfelelő tüzéranyag rendelkezésre áll. Ezen megbeszélés alapján a hadügyminiszter fölhatalmazta a HM-et, hogy az ő nevében is tegyen az AOK-nál e tárgyban határozott javaslatot. Az AOK-val folytatott megbeszélés eredménye módosította a hadügyminisz- terrel történt megállapodásokat, amennyiben az AOK a következőket tervezte: 1.) az 51. és 61. gyaloghadosztály és a 11. Landwehr hadosztály Erdélybe szál- líttatnak; 2.) (több) kb. 10 zászlóaljnak kivonását a frontról kilátásba helyezte; 3.) a mögöttes országban 20 új zászlóalj felállítását határozta el, melyekből 17-et a közös hadsereg, hármat a m. kir. honvédség fog fölállítani; 4.) az AOK tárgyalni fog a német AOK-val géppuskás osztagok és tüzérség át- engedése iránt. Mindezen intézkedéseknél mind a honvédelmi miniszter, mind a vezérkar fő- nöke véleménye szerint a sürgősségre kell a legnagyobb súlyt helyezni. A HÜM a 39., 43., 44., 48., 69. és 76. cs. és kir. gyalogezredek XXIII., később ennek az északi hadszíntérre szállítása után a XXIV. menetzászlóaljait – mint ria- dózászlóaljakat – a nagyszebeni és temesvári katonai parancsnokság területére áthelyezte.

Csapatok Erdély védelmére Már előbb megkezdődött az Erdély védelmére szánt csapatok gyors összesze- dése. Augusztus 1-jével a következő csapatok indíttattak útba (13902/eln. 1. – 1916. aug. 1.) a nagyszebeni katonai parancsnokság területére: A 4. hadseregtől a 28., a 20. ezredek egy-egy népfelkelő zászlóalja, az 54. és a 81. ezredek egy-egy hadtápzászlóalja s a V/26. népfelkelő hadtápzászlóalj. A Mackenzen-csoporttól (14309//eln. 1. – 1916. aug. 1.) az V/3 és VII/2 m. kir. népfelkelő zászlóaljak. 54 A Heeresgruppe Erzherzog Eugen -től a 406. és 500. népfelkelő hadtápzász- lóaljak. Ezek beérkezésével augusztus közepéig van Erdélyben összesen: 11163 fő csendőrség (ebből 4638 fő határőrizetben), 1 csendőrzászlóalj (Ziegler őrnagy 520 fő), 3 riadózászlóalj (az AOK rendelkezésére), 11 hadtápzászlóalj, 3 bányász- zászlóalj, 1 lovas hadosztály (a 11. honvéd lovashadosztály). Augusztus 25-én az V/10 és a IV/18 honvéd zászlóaljak is beérkeztek. Az 1. hadsereg keretén belül augusztus 25-én már meg volt alakítva a 71. és 72. gyaloghadosztály, az 51. és 61. gyaloghadosztályok pedig a megalakulás stá-

54 Jenő főherceg hadseregcsoportjától 17 diumában voltak. (Lásd: 16915/eln. 1. oszt. – 1916. aug. 29. számú ügyirat mel- lékleteit.) A 61. gyaloghadosztály később (december) 20. honvéd gyaloghadosz- tállyá alakíttatott át. Augusztus 26-án az 1. AK Erdély védelmének egységes vezetését átvette s a védelemre intézkedéseit kiadta. (16223/eln. 1. – 1916. aug. 26.)

A riadó alakulások alkalmazása megszűnik A HM ugyanakkor szabályozta a honvéd kerületi parancsnokság és a honvéd póttesteknek az 1. AK-hoz való viszonyát, mely szerint ezek Erdély védelmére az 1. AK-nak alá vannak rendelve, azonban közöttük és a katonai parancsnokságok között fölé- és alárendeltségi viszony nincs. Augusztus 27-én a román tragédia első felvonása megkezdődött.”

A román királyi hadsereg

Most egy sok adatot tartalmazó rész következik, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az eseményeket követve eligazodjunk. 55 Segítségként annyit, hogy előző kötetem bevezető fejezetében az alakula- tokról, létszámról, hadrendről, a hadrend szervezetéről, általában katonai dol- gokról részletesebben tájékoztatok. A hadszíntéren a csatarendben egymással szemben álló felek azért nem annyira rendezettek. Élethelyzetből minden más. 56 Az alábbiakból, amihez forrásként a román levéltári háborútörténetet , illet- 57 ve a német nyelvű levéltári háborútörténetünkben is forrásként idézett Dabija 58 román tábornok monográfiáját , kiegészítéseképpen Ioaniţiu Alexandru alezre- 59 des két,kötetes háborútörténetét használtam leginkább talán egyértelmű az érdeklődő olvasónak, hogy ki, kivel, hol, mikor találkozott élesben. Egyébb forrásomat a hivatkozási helyen jelölöm meg. A román királyi hadsereg nagyvezérkara a bukaresti béke évében, 1913-ban már elkészítette a központi hatalmak és Bulgária háborús szándékainak parírozá-

55 Koszta István (2017): 13-15. 56 RRM 57 Österreich-Ungarns letzter Krieg 1914–1918. Fünfter Band. Das Kriegsjahr 1916. Zwei- ter Teil. Wien, 1934. 58 Genralul G. A. Dabija: Armata română în Războiul Mondial (1916 – 1918). I-IV. Bu- curești, 1928- 59 Lt.-Colonel Ioaniţiu Alexandru: Războiul României (1916 – 1918). I-II. Tipografia Geni- ului Bucureşti. É. n. 18 sára alkalmazható haditervet, amelyet aztán Szerbia 1915 őszi lerohanása után alaposan átírt. A szakirodalomban Z-tervként (Planul „Z”), némelykor Z- feltevésként (Ipoteza „Z”) is említett forgatókönyv két operatív frontra tervezett: a) egy észak–északnyugatira a központi hatalmak ellen, és b) a délire Bulgária ellen.

Közbevetőleg A román királyi hadsereg vezérkara által kidolgozott Z-feltevés, vagy közérthe- 60 tőbben hadműveleti terv egyik érve az volt, hogy folyosói hírek szerint a monarchia erdélyi katonai készültsége annyira alkalmi, hogy betervezhető ellenállás nélkül eljuthat a Kárpátokon át előnyomuló három r. kir. hadsereg az erődítettnek vélt Szamos–Küküllő–Maros vonalunkig. Feltehetően ez lehetett az érve annak az áttervezésnek is, amely a had mozgósításának befejezését, azaz a seregtestek csoportosítását áthozta a Kárpátokon a „biztosított” területre és nem fejezte azt be az „áttörésre” előreküldött alakulatok mögött, a hátországban. A román katonai történetírók jelesebbjei száz év óta nem tudják értelmezni ennek a döntésnek 61 a valós érveit. Valós helyzetértékelésünkben illendő lenne nekünk is visszalapozni, mert a r. kir. főhadiszállás áttervezésétől függetlenül fizikailag is lehetetlen, hogy egyazo- nos időben (történészeink este 9 órára időzítik) többszázezres tömeg átzúduljon akárhol. A Kárpátokon semmiképpen. A különben megfontolt Nagy Vilmos védelmi készültségünket 7-8-szoros túl- 62 erővel számolja a hadüzenetet követő áttörés estéjére. Statisztikai okoskodás.

60 A román nagyvezérkar (Marele Stat Major) 1916 első fél évében tulajdonképpen há- rom hadműveleti tervet (Proiecte de operaţiuni) dolgozott ki: B1, B2 és B3-mal megne- vezett tervet. A három változatban elkészült B3 tervvel indultak el, ezt nevezték el Z- feltevésnek. Generalul G. A. Dabija: Armata română în războiul mondial (1916 – 1918), vol. I., Editura I. Hertz, București, 1928. 54. A továbbiakban Dabija… I: 61 Gheorghe Dabija (n. 20 noiembrie 1872, Iași – 1957, București). În perioada Primului Război Mondial a îndeplinit funcția de comandant al Diviziei 6 Infanterie, în perioada 4/17 februarie - 1/13 mai 1918 și comandant al Diviziei 2 Vânători în perioada 26 octombrie/9 noiembrie 1918 - 3/16 august 1919, distingându-se în bătăliile de la Mărăști și Oituz, în campania de eliberare a Transilvaniei și în lupta împotriva agresiunii Republi- cii Ungare a Sfaturilor (1919). Katonai szakíró. 62 „…a románok hadereje 15 gyalog és 1 lovashadosztályból állóit, hadosztályonként 12— 20 gyalogzászlóaljjal, 1—2 lovasszázaddal és legalább is 12 üteggel. Ez összesen az egy lovashadosztályon kívül kb. 260-280 gyalogzászlóaljnak, 20-40 lovasszázadnak és 220- 240 ütegnek felelt meg, 200-240000 puskával. Ha tehát ezt a nagy állományt a mi 32 zászlóaljunk mintegy 25-30000-nyi puskaállományával összehasonlítjuk, látjuk, hogy a 19

Élethelyzetben egy-egy előreküldött zászlóalj egy, némely esetben két százada volt a biztosító alakulat létszáma, a határszéli csendőrsök, illetve határrendőr őr- 63 söket, esetenként a vámőrséget támadó csoport létszáma pedig szakasznyi. A mögöttük felvonuló zászlóalj pedig legtöbb esetben késett vagy messze elmaradt. Egyértelmű, hogy a határ védelmére és a hadsereg zömének a csoportosítá- sára szervezett haderő magas egységeiből még békeidőben (a németek társasá- gában a mi 1915. nyárvégi, szerémségi és bánáti gyülekezetünk volt az ürügye többek között) biztosító csapatokat különítettek ki. A kikülönített tábori csapatok 64 állománya 135000 fő volt, azaz, a Kárpátokon át támadó három hadsereg 65 420324 főt számláló mozgósított állományának egyharmada, ami összevetés- ben „csak” 4,5-szörös túlerő. Papíron. Valójában egyik oldalon meg a másikon is alkalomszerűen, helyzettől függően alakult a létszám. * A román közlemények a háború előzetes céljaként a nemzetegyesítést jelöli meg, azaz a háború nyereségeként az Osztrák-Magyar Monarchiában élő romá- nok lakta területek bekebelezését. „Célunk elérésére – olvasom a Z-feltevés al- 66 kalmazásának összefoglalójában haderőnk zöme, az 1., a 2. és az Északi hadse- regünk (4. hadsereg) támadó hadműveletbe kezd Budapest általános támadási iránnyal Erdélyben, a Bánátban és Magyarország területén. A Déli hadsereg (3. hadsereg) biztosítja a zöm önálló műveleti előremozgását, és kivédi a bolgárok esetleges dámadását déli irányból.”

románok 7-8 szoros túlerővel rendelkeztek.” A Románia elleni hadjárat. Ι. Kötet - Erdély. Írta nagybaczoni vitéz Nagy Vilmos m. kir. vezérkari alezredes. Második javított és bőví- tett kiadás. 70. A továbbiakban Nagy Vilmos I.: 63 A határvigyázó szolgálatok beosztásáról igen hasznos tájékoztató: Parádi József – Suba János – Vedó Attila: A magyar-román határ és őrzése 1867–1918. Budapest 2011. Sze- mere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság. (In memoriam az 1916. évi erdélyi román betörésnek ellenálló, a haza védelméért életüket áldozó magyar csendőrök, pénzügyőrök és rendőrök.) 64 Dabija…I: 61. 65 A két frontra (román és bolgár) csoportosított haderő összlétszáma az említett hadmű- veleti terv szerint 420.324, illetve 142.525, mindösszesen 502.847 fő harci állomány. Ebben a számban nincs benne a hadtáp (59.051 fő), a várvédő alakulatok és a póttestek állománya. Uo. 57. 66 RRM Documente–Anexe I. 111-121. Vö. Glen E. Torrey: România în primul război mondial. (Angol nyelvből fordította Dan Criste) Meteor Publishing, 2014. 36-40. A további- akban Torrey 2014. Illetve Michael B. Barrett: Prelude to Blitzkrieg. The 1916 Austro- German Campaign in Romania. Indiana University Press, 2013. 7-15. Dolgozatom hivat- kozásiban Barrett könyvének 2016-ban, román fordításban megjelent változatát hasz- nálom. A továbbiakban: Barrett 2016 20

Okafogyottnak vélem részletesebben kitérni a terv megvalósíthatóságának spekulatív értelmezésére, hiszen tudjuk már a román királyi hadak vállalkozásá- nak az eredményét. Különben is megtette idejekorán nagybaconi Nagy Vilmos 67 három kötetben túlon-túl részletesen, sajnos némely helyén elfogultan. Külön 68 érdeme talán az, hogy sűrűn és bőven idézi Erich von Falkenhayn emlékiratát , amelyet magyar fordításban máig nem tartottunk fontosnak külön is kiadni. Per- sze nem tettük meg sem a von Morgen-, sem a Cramon-, sem a von Seeckt-, vagy pl. a Czernin-emlékirattal sem. A Mackenzen-levelezésről nem is beszélve, pedig történetünknek ők voltak a meghatározó szereplői. Amit fontosnak vélek itt: a román királyi haderő csoportosítása. Az Északi hadsereg (parancsnoka 1916. november 9-ig Presan Constantin, december 1-jéig Constantin Christescu) szervezetébe a 4. vegyes dandárral meg- erősített 14., a 7. és a 8. gyaloghadosztály (IV. hdt.), a 2. lovashadosztály, a 38. gyalogdandár és a határvédő őrsök soroltak be. A hds. főhadiszállása a IV. hadtest bákói főhadiszállására költözött be. A 2. hadsereg (parancsnoka Averescu Alexandru, 1916. augusztus 25-től szeptember 25-ig Grigore Crăiniceanu, majd ismét Averescu 1917. november 17- ig) szervezetébe a 3. és 4. gyaloghadosztályok (II. hdt.) a 44.gye, a II., III. és IV./5., a II. és IV./45, a IV./21. és a II. és III./20. gyalogzászlóaljak, a II/15. tüzérosztály nélkül, helyettük a Dâmbovița milícia (a mi népfelkelő alaklulsaival lényegében azonos) zászlóalj, egy 78 mm-es üteg és a határvédő őrsök soroltak be. Az 5. és 6. gyaloghadosztályok (a 7. vadászezred nélkül), a 49. gyalogezred 2 zászlóalja, az Argeş milícia zászlóalj (III. hdt.), az 1. lovashadosztály és a határőr- ség. A 2. hadsereg főhadiszállását Bukarestbe mozgósítják. Az 1. hadsereg (parancsnoka Culcer Ioan tábornok) szervezetébe a 2. és a 11. gyaloghadosztály, a hegyi határőrség Scocul és Vidra közötti őrsei (I. hdt.), a IV/17.; a IV/67. és a IV/31. gyalogzászlóaljakkal megerősített 1. gyaloghadosztály; a dunai és a Cetatea–Vârciorova–Coslea fronton lévő hegyi határőrök; 5 nehéz- üteg, 1 vízi üteg; a 12. és a 13. hadosztály; és a 44. gyalogezred (II. hdt.) sorolt be. Az 1. hadsereg főhadiszállását Bukarestbe mozgósítják, ahonnan később Craiovára költözik. A határ védelmére és a hadsereg zömének a csoportosítására szervezett had- erő magasegységeiből még békeidőben biztosító csapatokat különítettek ki. A kikülönített tábori csapatok állománya 135.000 fő volt, azaz a három hadsereg 420.324 főt számláló mozgósított harci állományának egyharmada.

67 L. fentebb a 6. jegyzetet. 68 Többnyire: Die Oberste Heeresleitung 1914–1916 in ihren wichsten Entschließung von Erich v. Falkenhayn. Berlin, 1920 21

A hadműveleti terv két lépcsőre tervezte az előnyomulást. Az első lépcsőben a biztosító csapatok élegységeinek támaszállásokat kellet elérni a határ túloldalán, hogy biztosítani lehessen a zöm előnyomulását. A második lépcsőben, ha a helyzet lehetővé teszi, a biztosító csapatok foly- tassák az előnyomulást, elfoglalva azokat a körleteket, ahova majd csoportosítani lehet a főerőket. A nagyvezérkar augusztus 13/26-án utasította az I., a II., a III. és a IV. hadtestet, hogy az első lépcsőben támadó, biztosító alakulataik augusztus 14/27-én este 9 órakor, meglepetésszerűen lépjék át a határt és foglalják el az előző utasítások- ban már kijelölt támaszállásokat. Ezeket az állásokat, amelyek általában 15 km-re voltak a monarchia határán belül, 10 napig tartaniuk kellett, hogy védelmükben a zöm előnyomulhasson a Kárpátok átjáróin. A második lépcsőben, a hadműveleti tervben (a 2. hadműveleti direktíva) megfogalmazott utasítások szerint a 2. és az Északi hadsereg biztosító alakulatai, „ha a helyzet azt lehetővé teszi”, az ellenség területén egységes parancsnoklás alatt kell, hogy csoportosuljanak. 1. A Fogaras–Brassó szakaszon (ahol a II. hadtest biztosító alakulatai csopor- tosulnak) egy 19 zászlóalj és 18 üteg erős elővéd (a Brán és a Predeál csoport) folytatja az előnyomulást. 2. A Prázsmár–Kovászna szakaszon egy 24 zászlóalj és 15 üteg erős elővéd teszi ugyanazt (a III. hadtest biztosító alakulatai). 3. A Kézdivásárhely–Csíkszereda szakaszon egy 20 zászlóalj, 17 üteg és 24 lo- vasszázad erejű elővéd (a Gyimes, Uz, Ojtoz és a 2. lovashadosztály) folytatja majd az előnyomulást. A 2. lovashadosztály akkor indul el, ha a biztosító alakulatok kijutnak a támaszállásokba. 4. A Bélbor–Borszék és az ezektől nyugatra kinyúló szakaszon egy 25 zászlóalj, 18 üteg erős elővéd (a Broşteni, a Bisztricsóra és a Békás csoportok) teszi ugyanazt. A támaszállások elfoglalása után nyergelhet erősítésként a 8. lovasezred 4 százada. 5. Az 1. hadsereg Zsíl biztosító csoportja a határ átlépése után támaszálláso- kat foglal el a Petrozsény és Merisor (a Sztrígy völgyében) közötti szakaszon, az Olt-Lotru csoport pedig a Nagyszeben körüli magaslatokon. 6. A Vârciorova csoportnak az a feladata, hogy biztosítsa az 1. hadosztály elő- nyomulását a Cserna patak völgyén.

Élethelyzetben, ahogyan a szövegben fenntebb jeleztem, nem volt ennyire katonás a készület. A főhadiszállás nagyvezérkari műhelyében kitervelt forgatókönyvnek, mint minden forgatókönyvnek a (had)színtéren is ki kell állnia a próbát, ha élesben eléggé rugalmas a szerző, akkor apró korrekciókkal alkalmazható, ha nem, akkor

22 botladozás lesz, s még az is előfordulhat, hogy a vége előtt össze kell húzni a füg- gönyt. Továbbgondolásra ajánlom történetem egyik kulcsszereplője – Alexandru 69 Averescu tábornok – morfondírozásait e kérdésben: „Tegnap táviratban hívott beszélőre Brătianu. – jegyzi be háborús naplójába 70 augusztus 12/25-én Alexandru Averescu tábornok. Fölültem az első induló vonatra és este fél 11 előtt 5 perccel érkeztem Buka- restbe. Reggel telefonáltattam Brătianunak, és időpontot kértem a jelentkezé- semre. Azt a választ kaptam, hogy este 6 órára vár a lakásán. Igen sürgős! Pontos időben jelentkeztem és azonnal fogadott: »Azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy az események irányítását a hadsereg vegye át. Azért kérettelek, hogy személyesen közöljem: a 2. hadsereg parancsnokságára jelöllek. Bizonyos vagyok benne, hogy mindent megteszel, hogy a dolgok a legjobban menjenek, személyes érdekeltséged okán is.« Kellemetlenül érintett az utolsó mondata, de nem volt kéznél jó válaszom, így hát azt mondtam, hogy nem csak a magam, de tábornoktársaim nevében is válla- lom, hogy minden erőnket, tudásunkat elkötelezett hűséggel hazánk szolgálatába állítjuk. Életünket is persze, de ezt talán nem is kell külön hangsúlyoznom. Diszkrációt tanácsolt. Ez a megjegyzése is mélyen sértő volt, de elengedtem a fülem mellett. Emlé- keztettem, hogy már dolgoztunk együtt […] Azzal bocsátott el, hogy talán holnap, vagy holnapután kihallgatásra kell mennem a királyhoz katonai ügyekben, amelyek »nem az én hatásköröm«!!! (Csakugyan!) 71 Augusztus 13./26. Ma Hartelnél ebédeltem. Megkérdezte: »Te vezeted majd a 2. hadsereget?« Ennyit Brătianu diszkréciójáról! Reggel bementem a Nagyvezérkarhoz. Onnan telefonoztam Mavrocordat tá- 72 bornoknak és a kihallgatásom dolgáról kérdeztem. Azt válaszolta, hogy semmit nem tud róla.

69 Mareșal Alexandru Averescu: Notițe zilnice din Războiu 1914-1916 I-II. Ediția I-a. Bu- curești, 1937. A továbbiakban: Averescu 70 Averescu I: 147 71 Alexandru Hartel dandártábornok, 1916. augusztus–szeptemberben az 5. gyaloghad- osztály és a Hartel-csoport (5. és 19 gyaloghadosztály és az 5. lovasdandár) parancsnoka volt a dobrudzsai fronton. 72 Leon Mavrocordat (1858–1939) dandártábornok, a király szárnysegédje, a háború alatt 23 73 Délután Nicoleanu alezredes elhozta Brătianu írásbeli parancsát, amelyben kinevez a 2. hadsereg parancsnokának és megkér, hogy jelentkezzem a Nagyve- zérkarnál, hogy átvegyem hatásköröm teendőit. Megkérdeztem, hogy kinél jelentkezzem? Zavarba jött a jóember. Bevallotta, hogy valami hibádzik a parancsban. Tulaj- donképpen nem jelentkeznem kell, hanem be kell rendelnem Răşcanu alezredest a Nagyvezérkarhoz, hogy beavasson a részletekbe. […] Augusztus 14./27. Még mindig semmi a kihallgatásomról. Az események viszont valóban felpörögtek. Voltam a vezérkarnál és ott mindenről tájékoztattak. A hadsereg kordonban fölállt. 4 hadtest arccal Erdélynek és 2 Bulgária felé. Egy hadtest a két arcvonal között hátul, tartalék. Isten legyen velünk! Rendelkeztem az alakulatok elosztásáról, hogy az indulá- si parancsra legyen megfelelő erő a határ átlépéséhez. Az intézkedésekben az áll, hogy az előnyomulás a Főhadiszállásnak a hadsereg-parancsnokságokhoz leadott parancsára, az első mozgósítási napon lesz. Ugyanaz az intézkedés viszont azt írja, hogy a hadsereg-parancsnokságok a moz- gósítás 6. napján állnak fel! Ma reggel koronatanács. Elrendelik a mozgósítást. Én Bukarestben várok a ki- hallgatásomra, ahol állítólag katonadolgokról lesz majd szó! Augusztus 15./28. A mozgósítás első napja. Végre, négynapi várakozás után kihallgatásra jelentkezhettem. »Ön a 2. hadsereg parancsnoka, vezérkari főnöke Christescu tábornok. Jó ez így – mondta a király, dolgoztak már együtt.« Ennyi volt az eligazítás. Jelentettem a királynak, hogy véleményem szerint kockázatos nekiiramodni a betörésnek az erők csoportosítása előtt. Elmondtam azt is, hogy egy erdélyi ro- mántól, aki a XII. ot-m. hadtest parancsőrtisztje volt, pontos információink vannak az osztrák–német hadműveleti terv részleteiről. Tudjuk, hogy az első célkitű- zésük az Olt völgyén áttörni az arcvonalunkon, azt követően előnyomulás a Sze- ret folyó alsó szakaszáig és ott kialakítani a moldvai határhegyek, a Szeret alsó folyása és az Al-Duna vonalon a frontot. Visszavonulásom előtt megkérdeztem a királyt, hogy mit gondol, lesznek-e német csapatok is? Azt válaszolta, hogy minden bizonnyal. […] Délután fél 2-kor elindultam gépkocsin Craiova felé. Augusztus 16./29. Egy ágyúnaszád és egy vontatóhajó bombázta Turnu- 74 Severint. Jelentéktelen károk a hadosztálynál, néhány épület megsérült.

katonai irodájának vezetője. 73 Eracle Nicoleanu alezredes, a Főhadiszállás 1. ügyosztálya 2. hírszerző irodájának a ve- zetője. 24

Egy löveg a szőlőkertemben esett le, a házamtól 50 méterre. Súlyosan beteg feleségem volt otthon. Augusztus 19./szeptember 1. A biztosító csapatok átlépték a határt és az hír- 75 lik, hogy elfoglalták Szebent és Brassót. Azt biztosan tudom, hogy Cireşulnál pánik tört ki. Beszéltem is azzal a tiszttel, aki bepánikolt. Őrizetben van Severin- ben. Ha csak a biztosító csapatokkal sikerült elfoglalni a kijelölt célpontokat, akkor ez annan a bizonyítéka, hogy a magyaroknak nem volt elég erejük a határ védel- mére. Ez esetben a mi előnyomulásunk teljesen fölösleges volt. De ha a zöm mozdulásáig erősebb támadás éri csapatainkat, akkor? Lelkemből kívánom, hogy ez ne történjen meg, a legjobban sikerüljön minden még ott is, ahol tévedtünk…” * Kusza történet a háború kellős közepén külön-külön, meg együtt is, a két tá- bornok története.

74 Az Álmos ot-m. felfegyverezett gőzös augusztus 27-ről 28-ra virradó éjszaka bombázta Turnu-Severint, 28-án pedig Gura Văiit és Vârciorovát. Az Álmos, Strudthoff Gyula ny. á. korvettkapitány vezetése alatt, mint kladovói őrhajó, a Lachs őrnaszád és a német »D« páncélozott motorcsónak augusztus 28-ára virradó éjjel két részletben, ellenséges tűz- ben indult Orsovára. Néhány jelentéktelen találat érte ugyan őket, személyzetük közül azonban senki sem sérült meg. Menetközben az Álmos [reggel 5 óra 18 perckor] egé- szen közelről ágyúzta a Turnu-Severinben [a villamosműveket majd lassú menetben a part mentén] veszteglő összes román gőzöst, a hajógyárat, az üzemanyagtankot, a vas- úti állomást, a laktanyát és a szivattyúműveket, Gura-Văinál pedig a tengerészeti állo- mást és a katonai barakkokat. A Simianunál álló román üteg [negyedóra késéssel] eredmény nélkül viszonozta az Álmos tüzét. Wulff 69. [Némi ponosítás a német szöveg- változat alapján: „Reggel 6 óra 15 perckor, miután a feladatát elvégezte, teljes gőzzel elindult a Vaskapu-csatorna irányába. Dudas és Gura Vãii-tól a csatorna bejáratáig az Ál- most erős tűz kisérte és bár többször találat is érte, jelentős kárt nem szenvedett. A páncélozott gőzös ereje kevés volt ahhoz, hogy legyőzze a csatornában lévő erős áram- lást, ezért a parancsnok úgy döntött, hogy megszabadul a hajó szénrakományának egy részétől. A csatornán való áthaladás alatt 25 tonna szenet ürítettek ki, és a megköny- nyebbült hajó reggel 9 órakor befutott Orsovára, miután a Verciorova partmenti ütegei folyamatosan lőtték, de komoly kárt nem okozott a hajónak. Orsova Haditengerészeti Parancsnoksága ez idő alatt képes volt minden járművet és trént kivonni a tűzfenyegtés alól és Semendriára (magy. Szendrő, szerb Smederevo, rom. Semendria, város Belgrád- tól 48 km-re délkeletre a Duna jobb partján, a Nagy-Morava torkolatánál) átköltöztet- ni.”] Wulff Olaf: Österreich-Ungarns Donauflottille in den Kriegsjahren 1914-1916. Sei- den 1919. 181-185. A járművek Orsován Szivó cs. és kir. ezredes csoportparancsnoksága alá kerültek 75 Cserestemes (románul: Cireșu) Lugostól délkeletre, a Temes mellett, Szendelak és Kri- csó közt fekvő település a Bánságban, Temes megyében. 25

Arz Arthurt (1915 augusztusától gyalogsági tábornok) hazavezénylik seregei nélkül (a kassai VI. hadtest élén jeleskedett már Komarów alatt, ott volt Limano- vánál és a görlice-tarnówi áttörésnél) bizalmi megfontolásból, érdemeit is figye- 76 lembe véve, de nyilvánvalóan erdélyi kötődése okán. Averescut a hadtestpa- rancsnokság nélkül felállított román királyi 2. hadsereg élére vezényli a hadveze- tés. Hadserege biztosító különítményeinek élcsapatai már a szomszédban járnak, amikor korábbi állomáshelyére visszautazik csomagolni. Folyosói hírekből tudja, hogy a vezénylete alatt lévő, ún. predeáli csoport alakulatai bevonultak Brassóba. Arz Arthurnak legalább volt egy Goldbachja, aki az erdélyi hadszíntér minden zugát ismerte és megtépázott csapatokkal is végezte a dolgát. Averescunak nem volt megbízható seregparancsnoka. Arz Arthur módszeresen, minden különösebb bravúr nélkül teljesítette fel- sőbb parancsra feladatát. Mint majd egy következő fejezetben írom: Plessben és/vagy Teschenben előbb mindent egyeztettek, az erdélyi hadszíntéren azonban a német 9. hadsereg élére kinevezett Erich von Falkenhayn osztotta a lapokat. Nekünk, Arz Arthurnak és hadseregének szeptember 14. után mindenképpen be kellett sorolni. Amikor már határcsatáit is megvívta a német sereg, mi meg a bal- szárnyon biztosítva loholtunk utána, akkor visszaállt a rend. Az érzékenységek okán a ma már boldog emlékű császári és királyi trónörökös megkapta az arcvonal-parancsnoki megbízást, a táviratok viszont továbbra is a vezérkar élére kine- 77 vezett Hans von Seeckt címére érkeztek. Averescu hadsereg-parancsnoksága, felállása után öt nappal, szeptember 8- án újra csomagolt. Erdélyben előnyomuló seregeit a tutrakáni ijedtségre a főha- diszállás megállította. A hadseregparancsnokot pedig elvezényelték a Dunánál bajba került 3. hadsereg élére. Lehet ezt a történetet überelni? Igen. Olvassuk tovább Alexandru Averescu naplóját: „Augusztus 21./szeptember 3. Délután 1 órára értem Ploieşti-re, hogy átve- gyem ténylegesen a hadsereg-parancsnokságom. A Főhadiszállás már 17/30-án rendelkezett róla, hogy másnapi kezdéssel vegyem át a 2. hadsereget alkotó seregek fölötti parancsnokságot, de a mozgósítás napján kapott intézkedése szerint a hadseregparancsnokság csak a mozgósítás 6. napján, azaz augusztus 20./szeptember 2-án áll föl. Megbízásom indokolatlan és teljesíthetetlen megelőlegezése már jele a Fő- hadiszállás bizonytalanságának és következetlenségének. Szeretném, ha én len- nék az első és utolsó is, akivel ez megtörténik. Nem így lesz.

76 Cramon 66. 77 Seeckt, Hans Johannes Friedrich Leopold von (Schleswig, 1866. április 22. – Berlin, 1936. december 27.) német katonatiszt. 26

Nem indultam el Craiováról csak akkor, amikor úgy gondoltam hadsereg- parancsnokságom legalább részben működőképes. 78 A ploieşti-i vasútállomáson Cotescu tábornokkal, a II. hadtest parancsnoká- val futottam össze. Rákérdeztem csapatai állására. Azt válaszolta, hogy halvány fogalma nincs róla, csak most utazik Sinaiára, hadteste főhadiszállására, hogy tá- jékozódjon. Az első kézhez vett jelentés arról szólt, hogy a Főhadiszállás áttolta a csopor- tosulási kerületet a határ túlsó oldalára! Indoklása? A Jóisten tudja. Ha szükség lett volna a biztosító csapategységek erősítésére, akkor az illetékes parancsnokságokra kellett volna bízni, akik meg tudják ítélni a csapatok állása szerint, hogy mikor és hol van erre szükség. Egyébként nem sürgetett semmi egy ilyen intézkedést, mert nyilvánvaló volt, hogy az ellenség ezen a szakaszon legfeljebb két-három zászlóaljjal rendelkezik. Újabb nyüzsgő bizonytalankodás? Aggasztó. Augusztus 22./szeptember 4. […] A Főhadiszállás kiadott tájékoztatóját igen érdekesen fogalmazták meg: »Az ellenség a déli front teljes hosszában támad. 79 Bazargicknál visszavertük, az arcvonal többi szakaszán áll a harc. Vagyis van egy frontunk, amely azonos Dobrudzsa teljes déli határával és ott megtámadtak bennünket. Áll a harc az egész fronton, kivéve a Dél-Bazargic szakaszon. Ha ez így van, akkor a bolgárok legalább 400000–500000 emberrel indultak ellenünk, mert a több mint 100 kilométeres arcvonalon kilométerenként négy embert számolva nem lehet kevesebb. Hanyag fogalmazás, vagy kontárság a tá- jékoztató? Augusztus 23./szeptember 5. […] Elindultam Brassóba. Sinaián, a II. hadtest főhadiszállásán eszmét cseréltem Cotescu tábornokkal a csoportosítási kerület áthelyezéséről. 80 A hadiszállás tisztjeivel együtt ebédeltem, ott találtam G. Diamandit is. Az ebéden téma volt a magyarok által állítólag használt a dum-dum golyókról. Nem alakult ki egységes álláspont. A királyi főfelügyelőnek az volt az álláspontja, hogy ez esetben jogszerű meg hatékony is a megtorlás.

78 Dimitrie Cotescu (1859–?) dandártábornok. 1916. augusztus-novemberben a 2. hadtest parancsnoka volt. 1917. január 1-jén tartalékállományba helyezték. 79 Dobrici (în bulgară Добрич/Dobrici, în perioada otomană în turcă: Hacıoğlu Pazarcık, în perioada 1913–1940 în română Bazargic; în perioada comunistă: Tolbuhin) este un oraș aflat în Dobrogea de Sud, nord-estul Bulgariei, centrul administrativ al regiunii Dobrici. 80 George Diamandi (1867–1917). Újságíró, író, liberáis politikus, a színházak főintendán- sa. A Munkapárt alapítója. 27

G. Diamandi azt javasolta, hogy a kormány figyelmeztesse az osztrák és a né- met kormányt, hogy mi is használni fogjuk ezt a lőszert, de jó lenne repülőgépből kidobott röpcédulákkal tájékoztatni az ellenséges katonákat is róla. Remélem, hogy a megtorlás bejelentése arra készteti a magyar és a német katonákat, hogy ne vegyék figyelembe tisztjeik utasításait! Brassóban, a 4. gyaloghadosztály főhadiszállásán érkezésemkor ott volt Burg- 81 82 hele tábornok és vezérkari főnöke, Iacobini ezredes. Jó benyomást tettek rám. Beszámolójukból az derült ki, hogy a magyaroknak nem volt szándékukban ellenállni támadásunknak ebben a térségben, és még azelőtt visszavonulásra késztettük őket, hogy a várost módszeresen kiüríthették volna. A sereg sebtében jó felszerelés birtokába jutott, és eldobhatta viseltes holmiját. A megrakott mál- hás kocsik a kaszárnya udvarán maradtak. Nagy mennyiségű cukrot, lisztet, katonai felszerelést és egy hadi szükségletre átalakított üzemben több ezer, gyártásba vett tüzérségi löveget találtunk. […] Augusztus 24./szeptember 6. Hadseregem főhadiszállása ma átköltözött Buştenibe. Én másnapra halasztottam az odautazásom. Délután 1 óra tájban telefonon értesítettek, hogy ne menjek sehova, amíg a Főhadiszállás gyorsfutára nem érkezik meg egy nekem szóló igen sürgős parancs- csal. 83 Fél 4 tájban befut Cezărescu százados Tutrakán elvesztésének hírével. Min- den felszerelésünk odaveszett, csapataink egy részét fogságba hurcolták a bolgá- rok, a többiek fejveszetten menekülnek. Az arcáról lerí a Főhadiszálláson uralko- dó döbbenet. A véleményemet kérte. Elmondtam, hogy a történteknek nem olyan súlyosak a következményei, azért történhetett úgy, ahogyan megtörtént, mert elszórakoz- tak a hadszervezéssel. Új alakulatokat hoztak létre a meglévők fellazításával, ösz- szekeverték a mozgósítás és gyülekeztetés biztosítását a tényleges hadművele- tekkel, összevissza keverték az alakulatokat. A 4. gyaloghadosztály helyzetével példálóztam. Egyetlen szabály szerint megalakított dandárunk van, a hadosztály többi része két tartalékezred és négy, szervezetbe nem csoportosított, lógó zász- lóalj.

81 Gheorghe Burghele (1860–?) dandártábornok, augusztusban a 4. gyaloghadosztályt, augusztus–szeptemberben az V. hadtestet vezette, majd 1917 augusztusáig a hadügy- minisztérium főtitkári teendőivel bízták meg. 82 Gheorghe Iacobini, 1915-től alezredes, 1916-ban a 4. gyaoghadosztály vezérkari főnö- ke. 83 Ștefan Cezărescu százados, 1917-től őrnagy a királyi katonai iroda parancsőrtisztje. 28

A Cezărescu századossal érkezett parancsban az állt, hogy a lehető legrövi- debb időn küldjem hátra az 5. gyaloghadosztályt, az általános tartalék erősítésé- re. A legfelső haderő-parancsnokságon úrrá lett a rémület. Cezărescu elmondása szerint a bolgárok dunai átkelésének a félelme rettegésben tart mindenkit, amire ráerősítenek még a miniszterelnök által kapott és küldött üzenetek. Az 5. hadosztállyal kapcsolatban elfelejtettem feljegyezni, 22-én (szept. 4.) azt a parancsot kaptam, hogy a hadsereg gyaloghadosztályainak tartalékdandáraiból szervezzek két hadosztályt, amelyeket vonjak hátra a Főhadiszállás rendelkezésé- re. Nyugtalanító jelenségek. A Főhadiszállás intézkedései szerint a gyülekeztetési kerületet a határon túlra tolták, tegnap az erők egyharmadát kikülönítették és átszervezték általános tar- talékba, ma egy hadosztályt erőltetett menetben hátravonnak. (Ez a hadosztály hadseregem III. hadtestének a szervezetéhez tartozott. 24-én parancsot kaptam Ploieşti menetcéllal hátraküldeni.) Kézenfekvő a kérdés, hogy nem lett volna minden egyszerűbb, ha a gyülekeztetési kerületeket nem szervezik ki a határon túlra? Furcsa dolgok történnek. Craiován elutazásom előtt találkoztam Vlădescu ezredessel, aki azt újságolta nekem, hogy csapataink bevonultak Szebenbe. A tegnapi hadijelentésben olvasom, hogy sellemberkei csapatainkat észak irányából ágyúzzák. Sellemberk pedig Szeben alatt, délre van. Akkor vagy elfoglal- tuk Szebent, vagy kivertek onnan bennünket. Cezărescu százados is úgy tudta, hogy bevonultunk Szebenbe, a hadijelenté- sek viszont erről nem írtak. Popovici tábornok és Vlădescu ezredes csapataink Olt-völgyi bepánikolásáról beszélt. Az Olt-völgye pedig előnyomulásunk fő útvonala. A rendet helyreállítot- ták, mert oszlopainkat nem érte semmilyen támadás. Nem hiszem, hogy egy csa- pásra rendet lehetett tenni a szétfutó csapatok között, ha azokat ténylegesen megtámadták volna. Tudok a cserszörényi pánikról, beszéltem is azzal a tiszttel (Zaharia tartalékos hadnagy), akit a pánikkeltéssel megvádoltak. Augusztus 25./szeptember 7. Reggel telefonon utasítást kaptam, hogy szolgá- 84 lati ügyben délután 4-re legyek a perişi Főhadiszálláson.

84 Község Ilfov megye északnyugati kerületében, Prahova és Dâmbovița megye határában a Ialomița folyó jobb partján, az 1-es országúton Bukaresttől 35 kilométerre, északra. 29

Megérkezésem után Iliescu tábornok társaságában fogadott a király, és tájé- koztattak a Dobrudzsában kialakult helyzetről. A tájékoztatóból kiderült, hogy félő a dunai átkelés Bukarest irányába. Elmondtam, hogy megítélésem szerint, amíg harcképes csapataink vannak Dobrudzsában, a bolgároknak egy ilyen vállalkozása nem valószínű, és minden- képpen kockázatos, tehát nem vagyunk vészhelyzetben. A király határozottan kijelentette, hogy döntött a 3. hadsereg új csoportosítá- sáról, és rám bízza annak a parancsnokságát. Intézkedésével a bukarestiek félel- meit kívánta eloszlatni. Este 7 órakor értem Bukarestbe és azonnal a hadsereg-parancsnokságra hajtattam. Tájékoztattak a hadsereg szervezetéről és hadállásairól. […] Szedett- vedett társaság, az ország minden szegelletéből ide gyűjtötték az ezredekből a 4. zászlóaljakat és anélkül, hogy ezredbe és dandár szervezetébe csoportosították volna, hadosztályokat alkottak belőlük. A tüzérség régi, elavult lassú tüzelésű 85 ágyúkból áll. […]” Averescu tábornokot – amikor beborult az ég Szeben fölött, vészhelyzetbe sodródott az 1. hadsereg, és tétován állt a 2. hadsereg – szeptember 26-án visz- szavezényelték a 2. hadseregparancsnokság élére.

A román hadüzenet után

A román hadüzenettel egyidejűleg Olaszország sem késett Németországnak 86 hadat üzenni . Az első román kijózanodás erre nyomban bekövetkezett, mert Németország meg, mint az hűséges fegyvertárshoz illik, a hadüzenet után azonnal, augusztus 28-án kijelentette, hogy Romániával ő is hadiállapotban levőnek tekinti magát. A román vezetők számításainak irrealitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ők Németország részéről semmiféle ellenséges cselekedetre nem számítot- tak (bíztak az Olaszországgal való analógiában) azt hívén, hogy bennünket gyön- gíthetnek anélkül, hogy a végeredményt Németország részére is ne kockáztassák. A román lapok úgyszólván elkeseredéssel tárgyalták a német hadüzenetet, mely- lyel a német császár elárulta a Hohenzollerneket." Azóta sok víz lefolyt minden folyón itt nálunk, az általános kép merőben más, de nem hagyhattam ki az idézett összefoglaló II. részét bevezető mondatokat.

85 Averescu II. 13-20. 86 Berlin, aug. 27. A Wolff-ügynökség közli: „Az olasz királyi kormány a svájci kormány közvetítésével közölte a császári kormánnyal, hogy e hónap 28-ától kezdve Németor- szággal hadiállapotban levőnek tekinti magát.” (Magyar Távirati Iroda) 30

Mindenféle üzenete van. „Gyözelmünk” szédületében fogalmazott az (ismeret- 87 len) szerző , ami a bukaresti béke (1918. május 7.) árnyékában talán érthető is. Feltehetően történelemírásunk új kurzusa, amit Romsics Ignác idén megjelent 88 Erdély elvesztése c. könyvének átlapozása közben sejteni vélek, segítségünkre lesz újraértelmezni e támakörben tudós/tudatlan tévelygéseinket. * Hogy olvasóm valamelyes képet kapjon védelmünk hadi készületeiről, ne hagyja ki az alábbi, vázlatos technikai eligazítást sem, amely – bár úgy tűnnék – nem írja felül Szádeczky Lajos tanár úr szigorú ítéletét, a történések betájolásban azonban eligazító lehet a részletek iránt is érdeklődőnek. A rövidítéseket ugyan külön jegyzékben fejtem meg, a leggyakoribbakat, az ismétlés miatti elmarasztalást vállalva, a könnyebb olvasat segítésére itt is átír- tam.

89 Az országhatár védelmi szakaszai „Az ország határa őrizet és védelem szempontjából öt szakaszra volt beosztva a következő csapatokkal: a./ Orsovai szakasz: 210. népf. gy. dandár (augusztus 27-ig a temesvári cs. és kir. katonai parancsnokságnak alárendelve) összesen 3 zlj., 1 portyázó század, egy 10 cm-es tarack- és 2 ágyús üteg, 6 kiskaliberű ágyú, 6 motorcsónak. b./ Hátszegi szakasz: Berger ezredes 145. népf. dandára: 1 zlj. 2 hadtápzlj., 3 bányászzlj. a 10. h. h. ezr. egy százada, 2 hegyi üteg; 2 ide irányított honvéd zlj. szeptember 27-én még nem érkezett be, ezek megérkezte után egy zászlóalj az orsovai szakaszra volt irányítandó. c./ Nagytolmácsi szakasz: Barwick ezredes dandára 6 zászlóalj, 2 hadtápzász- lóalj, az 5. h. h. ezr. egy százada, 2 hegyi ágyús, 1 hegyi tarackos üteg, utóbbi még úton. d./ Brassói szakasz: Goldbach tbk. hadosztálya: (71. ho.) 3 zlj. 3 hadtápzászló- alj, a 82. gy. e. 3 zlj-a, a 9. népf. huszárosztály, egy 10 cm-es, egy 15 cm-es tarackos üteg, egy ágyús, 2 hegyiágyús, 1 hegyi tarackos, s egy 12-es üteg augusztus 27-én még nem érkezett meg a hadosztályhoz 4 már ide irányított zászlóalj. e./ Gyergyószentmiklósi szakasz: 61. gy. ho. 4 hadtápzászlóalj, 1 népf. gy. zász- lóalj, Ziegler őrnagy csendőr zászlóalja, a 4. h. h. ezr. 2 százada.

87 A HL-ben nem sikerült kinyomozni, valószínű, hogy „kollektív” alkotás, belső munkatárs együtműködésével. Általános tájékoztatóként, aminek nyilvános közlését az 1918. évi őszi és az azokat követő események okafogyottá tettek. 88 Romsics Ignác: Erdély elvesztése 1918–1947. Helikon, 2018. 89 Az 1. AK. 1916. VIII. 27-i távirati jelentése szerint 31

f./ Tartalék: 51. gy. ho. még kezdetleges állapotban úgy, hogy csak a menet- századok már várt beérkezése után állíthatott fel 6 zászlóaljat; tüzérsége a had- osztálynak nem volt. Az összes haderő, amely Orsovától Bukovináig az ország határait biztosította 38 zászlóaljból, 1 portyázó gyalogszázadból, 7 lovas századból, 14 különféle üteg- ből, 6 kis kaliberű ágyúból és 6 motorcsónakból állott. Úton volt még 9 zlj. és 2 lovas század, továbbá szeptember 1-jén kellett me- netkészültségét elérnie 4 zászlóaljnak, melyeket a hadsereg parancsnokság Nagy- szebenbe szándékozott tartalék gyanánt felvonultatni. Az Erdélybe csoportosított seregekből állt össze az újonnan létrehozott cs. és kir. 1. hadsereg, amelynek parancsnokságát Conrad von Hötzendorf vezérkari fő- 90 nök Arz Arthur gyalogsági tábornokra bízta. Arz – miután eligazításra jelentkezett Conradnál, majd fogadta Tisza István –, augusztus 14-én érkezett Kolozsvár- ra, ahol már várta Josef Huber ezredes az 1. AK [Armeekommando] vezérkari fő- 91 nöke. Arz tábornok hadserege hadműveleti körletét átszabta négy szakaszra. 92 Fülöp Artúr vezérőrnagy parancsnokságára bízta a Duna-határig lenyúló szélső jobbszárnyon a Szászsebesig kimért, vagyis a Szurdok-szorost is magába 93 foglaló frontszakaszt. Tovább, keletre Edmund von Lober altábornagy szakasza következett az igen fontos Vöröstoronyi-szorossal és átjáróval. A szakaszparancs- nokság Talmácson szállásolt be. Fogarastól keletre, a Brassót is magába foglaló szakasz, az ugyancsak fontos törcsvári, predeáli, ósánci és ojtozi átjárókkal, illetve északi irányban a Maros és a 94 Küküllő völgyéig terjedő körlettel Ernst Mattanovich altábornagy parancsnok- ságának a felelőssége volt. A szakaszparancsnokság Brassóban szállásolt be. Kon-

90 Arthur Freiherr Arz von Straußenburg (Nagyszeben, 1857. június 16 – 1935. július 1.) osztrák-magyar vezérzredes. 91 Vö. Koszta (2017): 378-384. 92 Fülöpp, Artúr altábornagy (1854.12.19. – 1921). 1916.01.04. csoportparancsnok a 7. hadsereg kötelékébe beosztva az orosz fronton, 1916.06.01. beosztott tábornok a m. kir. V. honvédkerületi parancsnokságon Kolozsvár, 1916.08.15-25. védőszakasz parancsnok Hátszeg, 1916.08.26. beosztott tábornok a m. kir. V. honvédkerületi parancs- nokságon Kolozsvár, 1917.12.03. megbízva a honvédkerületi parancsnokság vezetésével Szeged. 93 Edmund Lober Edler von Karstenrod (1857 – 1930) osztrák altábornagy. 1915. szeptember 1-jén előléptették vezérőrnaggyá, majd katonai parancsnok és felügyelő tábor- nok lett Nagyszebenben. 1917. augusztus 1-jén kérésére nyugdíjazták. 94 Mattanovich, Ernst (1855 – 1937) altábornagy. Korábban 1914. október – 1915. január között nagyszebeni katonai parancsnok. 32

95 rad Grallert altábornagy 61. hadosztályának felelőssége volt a kiterjedt, északi szakasz védelme az Uz-szorostól a magyar, osztrák és román hármashatárig, Ud- varhely és Vatra Dornei körletével együtt. Az 1. AK sürgősen kért még az orsovai szakasz számára 1 lovas- és 1 árkász- századot, továbbá néhány riadózászlóaljat; a brassói szakasz számára legalább 1 árkászszázadot; a gyergyószentmiklósi szakasz számára legalább 2000 ember so- ronkívüli pótlást az állományok kiegészítésére, végül Goldbach hadosztálya szá- mára egy lovas dandárt. Egyúttal felterjesztést tett az AOK-hoz, hogy a hátszegi és nagytalmácsi szakaszok a nagyszebeni tartalék bevonásával egy gyaloghadosz- tállyá vonassanak össze.” A fejezet végéhez mellékelt térképvázlat, amelyet Nagy Vilmosnak A Romá- 96 niai hadjárat c. könyvéből kölcsönöztem, szemléltetőn is betájolja védelmi ké- születünket, kiegészítve az én sommás összefoglalómat a csoportosítás hadrendi számaival. * Az ellenség a hadüzenet átadása után azonnyomban mindegyik szakaszon támadt, az orsovai és gyergyószentmiklósi szakaszon gyengébb, a többi szakaszokon nagyobb erővel. Kezdetben Orsovánál váltak leghevesebbé a harcok (Orsova városa az ellenséges tűzhatás következtében augusztus 28-án kiüríttetik) itt azonban az ellenségnek, mint a következmények is megmutatták, csak tüntető 97 szándéka volt. A szentmiklósi szakaszon elért eredmények pedig állandó oldalo- 98 zás veszedelmébe sodorhatták volna arcvonalunkat. Az ellenségnek nagy lendülettel és haderővel végrehajtott támadásai követ- keztében már 28-án sikerült a határt a nagyszebeni (nagytalmácsi) és brassói szakaszon jó mélyen átlépnie. 29-én csapataink visszavonulóban voltak azon magaslati vonalakra, melyek a gyergyói, csíki, háromszéki, barcasági és fogarasi síkságo- kat az ország belseje felé szegélyezik. *

95 Grallert von Cebrów, Konrad (1865 – 1942), 1914. 11. 01. vezérőrnagy, 1917. 11. 01. altábornagy. 96 A Románia elleni hadjárat Ι. Κöτeτ – Erdély. Írta Nagybaczoni Vitéz Nagy Vilmos, m. kir. vezérkari alezredes. Második javított és bővített kiadás. 69. 97 A román csapatok 1916. augusztus 29-én reggel öt órakor kezdték el lőni Ada-Kaleh-et, amit csak szeptember 2-án tudtak elfoglalni. A bunyai Szivó Sándor ezredes vezette november 13-ai ellentámadás során azonban a magyar csapatok végérvényesen vissza- üldözték a románokat Havasalföldre. 98 Oldalirányból indított támadás 33

Szeptember 1-jétől kezdve az AOK a nagyszebeni és temesvári katonai pa- 99 rancsnokság területeit a hadrakelt sereg körletének nyilvánította. Beszterce- Naszód vármegyét a 7. hadsereg, Krassó-Szörény vármegyét az 1. hadsereg körle- 100 tébe utalta.” Valójában homokszem hullhatottt a gépezetbe. „A félhivatalos Budapesti Tudósító ma délben – érthetetlen okból – a követ- kező jelentést adta ki: Az a harctér külső és belső hadműveleti területeinek beosztására vonatkozó rendelkezés, hogy Szolnok-Doboka, Kolozs, Udvarhely, Maros-Torda, Csík, Három- szék, Brassó, Fogaras, Nagyküküllő, Kisküküllő, Alsófehér, Torda-Aranyos, Szeben, Hunyad és Krassó-Szörény vármegyéket, azaz az egész Erdélyt a belső hadműve- leti területbe osztották be, tehát az odautazáshoz külön katonai engedély is szük- séges csak szeptember 12-én lép életbe. A hadműveleti területek hivatalos be- osztói eszerint nem veszik tudomásul, hogy Brassó megyével, Háromszékkel és Csíkkal mi történt: nekik csak szeptember 12-ikén lesz ez a vidék belső hadműve- 101 leti terület.”

Elmaradhatatlan kérdés: hol volt ez időben az erdélyi hadsereg? Mindenhol, és sajnos zömmel pusztult az olasz fronton és a nagy, nyári orosz támadásban. A támadásból kimenekült erdélyi seregből úgy volt itthon a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred maradványa, két századkeret 4-es huszárral, hogy a meg- tépázott 11. honvéd lovashadosztályt Vásárhelyre és a Maros völgyében, Régenig 102 elosztva, a falvakban pihentetésre és feltöltésre hozták hátra. Hasonlóképpen a cs. és kir. 82-es gyalogezredből, amelyett szó szerint betemetett a fedezékeibe

99 Az Est napilap szeptember 3-i számában hozza a köz tudomására. „A félhivatalos Buda- pesti Tudósító ma délben – érthetetlen okból – a kővetkező jelentést adta ki: Az a harc- tér külső és belső hadműveleti területeinek beosztására vonatkozó rendelkezés, hogy Szolnok-Doboka, Kolozs, Udvarhely Maros-Torda, Csík, Háromszék, Brassó, Fogaras, Nagyküküllő, Kisküküllő, Alsófehér, Tordaaranyos, Szeben, Hunyad és Krassó-Szörény vármegyéket, azaz az egész Erdélyt a belső hadműveleti területbe osztották be, tehát az odautazáshoz külön katonai engedély is szükséges csak szeptember 12-én lép életbe. A hadműveleti területek hivatalos beosztói eszerint nem veszik tudomásul, hogy Brassó megyével, Háromszékkel és Csíkkal ml történt: nekik csak szeptember 12-lkén lesz ez a vidék belső hadműveleti terület.” 100 Az 1916-i román betöréssel kapcsolatos események és intézkedések Erdélyben. II. rész. A román hadüzenet után. HL 677. 24-43. fólió. 101 Az Est, 1916. szeptember 3. 102 Koszta 2008: Huszártörténet. 34 az orosz tüzérség, a maradék, alig két századnyi embert, később a cs. és kir. 2. (brassói) huszárezredet, amely addig hadosztálylovasságként volt kint a hadszín- téren, végül a marosvásárhelyi 9. honvéd népfelkelő huszár zászlóaljat is. A 70. honvédhadosztálynak csak a törzse jött vissza, és újraszületett a cs. és kir. 71. hadosztályban az előbb felsorolt alakulat töredékeiből Goldbach altábornagy ve- zénylete alatt. A 9-es marosvásárhelyi honvédhuszárok az ezred rekonstukciója után Erdély északkaleti határára lovagoltak a bukovinai védvonalszakaszra. A ve- lük együtt bérkezett két 4-es gyaloghuszár század a gyergyói szakaszra kanyaro- dott ki augusztus utolsó hetében, majd bevonult a cs. és kir. 1. lovashadosztály szervezetében Erdélybe vezényelt ezredéhez. A hogyanra és a miértekre választ kereső érdeklődőnek egyfajta bevezető ol- 103 vasmányként ajánlom az előbbiekhez Aggházy és Stefán könyvéből az itt kö- vetkező részletet: 104 „Június 4-én reggel 4 órakor a Rokitnó-mocsaraktól a román határig, az egész 400 kilométer hosszú arcvonalra rácsapott az oroszok tüzérségi tüze. […] A tűz csakhamar oly orkánná erősbödött, amilyenre ezen az arcvonalon még nem 105 volt példa, s amely a legnagyobb hevességgel a Luczk előtt álló 70. és 37. hon- 106 védhadosztályra [kiemelésem az erdélyi vagy az ott később alkalmazott alakulatokat jelzi!] és a 2. közös hadosztályra irányult. A tűzforrás mögött Kaledin orosz tábornok 100 zászlóalja készülődött rohamra. Az acélzivatar késő délutánig tartott. Ekkor erős orosz osztagok törtek előre felderítésre, de úgy ezeket, mint az éjjel támadókat a védők visszaverték.

103 A világháború 1914–1918. Írták: vitéz Aggházy Kamil ny. ezredes és Stefán Valér ny. százados. Budapest, 1934: 212-216. A továbbiakban Aggházy–Stefán: 104 Rokitno-mocsarak, a Poljesszje nevü mocsaras vidék egy része a Gorin és Ubort folyók közt. Poljesszje, mintegy 90 000 km2-nyi terület takaró, tavasszal és ősszel nehezen hoz- záférhető mocsáros vidék Oroszország Ny-i részében, a Pripet és mellékvizei környékén, Grodno, Minszk, Volhínia és Kijev kormányzóságokban. 105 A hadosztály törzse Goldbach tábornok parancsnoksága alatt vette át az Erdélyben kialakított cs. és kir. 71. gyaloghadosztályt, amelyben a visszahozott erdélyi alakulatok is harcoltak. 106 A 37. honvéd gyaloghadosztály az általános mozgósítás elrendelésekor alakult meg. Hadrendjébe tartozott a 74. honvéd gyalogdandár (14. nyitrai és a 15. trencséni honvéd gyalogezred), illetve a 73. honvéd gyalogdandár (13. pozsonyi és a 18. soproni honvéd gyalogezred). Szeptember közepétől az 1. osztrák–magyar hadsereg kötelékében Er- délyben a Kelemen-hegységben, majd a Tölgyesi-szorosban, 1916. november 4-től 1917 végéig a magyar határ mentén védelemben maradt, csak kisebb jelentőségű csatározá- soknak volt részese. A hadosztály egyes részei az Ojtozi-szoros környékén vettek részt 1917. augusztus 8–19 között az ott folyt csatában. 35

[…] Június 5-én Luck előtt, Olykánál Kaledin megindítja a döntő támadást. Hajnal- ban pokoli tűz zúdult a 70. honvédhadosztályra, mely a 312., 313., 314- és 3i5. 107 honvédezredekből állott , valamint a 2. közös hadosztályra. A robbanások átlát- hatatlan, sűrű porfelhőt vertek föl, mely eltömte puskáink és géppuskáink závár- zatát, az állások pedig teljesen beomlottak. A védők nem láttak semmit, és nem is igen tudtak tüzelni. Ebben a rettentő helyzetben tört rá az orosz XXXX. hadtest a 2. közös (SellnerJ hadosztály lengyel 40. és székely 82. ezredére. Utóbbinak harcosai az orosz roham idején legtöbbnyire bent rekedtek a szűk és beomlasztott kijáratú óvóhelyekben, melyekbe az oroszok kézigránátokat dobtak. A megma- radtak — 5330 emberből 718 — utolsó leheletükig verekedtek, de a tízszeres túlerő elnyomta őket. A rzezowi 40. ezred részben megadta magát, részben meg- futott. Egyes osztagai áruló módon átmentek az oroszokhoz. 108 A segítségül siető, a 25. és 26. dandárból álló 13. osztrák lövészhadosztály parancsnokságát az oroszok tüze szétugrasztotta, és így nem volt, aki az ellentá- madást vezesse. E csapatok is, éppen csak meg tudtak kapaszkodni, de a keletkezett rést nem tudták betölteni. A 2. közös hadosztálytól délre álló 70. (Goldbach) honvédhadosztály visszakanyarította szárnyát, de közben 56 zászlóaljnyi orosz (főleg kiváló finn lövészek) áttörte állásait, melyeket csak délig tudott tartani. Az- után 60%-os veszteséggel hátrább szorult. A 70. honvéd és a 2. közös hadosztály roncsait vezető Szurmay altábornagy ekkor elrendelte a tervszerű visszavonulást. A honvédek, akik 12200 főnyi állo- mányukból 7000 embert vesztettek, a legnagyobb rendben, egyetlen ágyút sem hagyva el, mentek vissza, az elrendelt hátsóbb állásba. Az arcvonalon ekkor már kilométernyi rések tátongtak. Az apránként előresi- ető tartalékok nem tudták betölteni ezeket, és 6-án ismét szomorú nap virradt a 109 védőkre. Hajnalban az oroszok elemi erővel zúdultak rá a megfogyatkozott és holtfá- radt 70. honvédhadosztálynak Bakorninál berendezett új állásaira. 8 órakor a hadosztályhoz délről csatlakozó staniszlaui 58. gyalogezred emberei anélkül, hogy támadás érte volna őket, megadták magukat, vagy szétugrottak. A szorongatott honvédhadosztály segítségére küldött közös hadosztály (89., 90. és 95. ezred) parancsnoka ismeretlen módon eltűnt és a hadosztály, vezetés híján megállt anélkül, hogy a honvédeken segített volna. Emiatt a 70. honvédhadosztály újabb visszavonulásra kényszerült, és magával rántotta a tőle délre álló 7. közös hadosz-

107 Koszta 2017: 108 13. Schützendivizion, parancsnoka Kreysa, Eduard von (1860-1923) vezérezredes. 109 Aggházy–Stefán: 213. 36 tályt is. A később zászlóaljanként beérkező tartalékok már nem tudták megállítani a visszavonulást. […] Az arcvonal 6-án estig 18 kilométer mélységben és 50 kilométer szélességben volt áttörve. Mögötte, apró foltonként elszórva, harcoltak a még helyt álló védők, főleg Luck városa körül. 7-én a fáradhatatlanul előresiető oroszok, elsősorban a kozákok, ismét a védők nyakán voltak. A 11. honvéd lovashadosztály megkísérel- te a kozákok feltartóztatását, de a beérkező orosz gyalogos tömegekkel már nem tudott megbirkózni és visszahúzódott. Poddubczynál eközben legázolták a 19. és 13. lövészdandár csapatait. Vereségük az eddig minden támadást visszaverő 37. honvédhadosztályt is magával rántotta. A hadsereg parancsnoksága teljesen elvesztette a fejét. Conrád értesülve erről, a szerencsétlenségért felelős József Fer- dinánd főherceget azonnal Terstyánszky lovassági tábornokkal váltotta fel. A lavi- nát azonban már nem lehetett megállítani. Csakhamar a luczki hídfő is az ellen- ség kezére került. A rés mindig szélesebb lett 'és a hősiesen helytálló "magyar és német csapatok kis szigeteit az oroszok tengerként fogták körül. 9-én a rés már 110 50 kilométer mély és 75 kilométer széles volt. […] A luczki és oknai áttörés, valamint a rákövetkező harcok egészen augusztus 2 o-ig tartottak. Hol itt, hol ott lángolt fel ismét a küzdelem, mely átterjedt a néme- tek védte északi arcvonalra is. A németek elkeseredett küzdelemben verték visz- sza az oroszok Baranowiczinál (június 13—július 9), Szmorgonnál (július 2—9), Rigánál (július 16—20), majd ismét Baranowiczinál (július 25—3o) végrehajtott rendkívül kemény támadásait, mialatt az osztrák-magyar seregek is változatlan 111 hevességgel küzdöttek az egész arcvonalon. A 7. hadsereg, a Südarmee és a 2. hadsereg mindig hátrább szorulnak, elvesztik Kolomeát, Brodyt, a 3. hadsereg Sztaniszlaut. Ekkor már egy török hadtestet is ide kellett szállítani. Csak augusztus utolsó napjaiban sikerült végre megállni és új, szilárd arcvonalat alkotni. Az oroszok hatalmas támadása csaknem 550000 emberükbe került, de nem volt sokkal kisebb a központi hatalmak vesztesége sem, mely elérte az 500000-et. (60000 halott, 170000 sebesült és 270000 fogoly). Az osztrák-magyar hadsereg az összeomlás előtt állott. Az egész világháború alatt ez volt reá nézve a legkritikusabb időszak. Csak a dél-tiroli és verduni támadások beszüntetésével és az így

110 Ez megfelel a Budapest—Vác—Szob—Bicske közti területnek. 111 A német dél-hadsereg és a monarchia déli hadseregparancsnokságának (AOK Süd) társparancsnoksága, közös szervezete volt az első világháború idején (1914-1918). Szá- mos hadsereg vagy tartalékhadtest és több, különleges erő tartozott a csoportba. Felix von Bothmer bajor vezérőrnagy volt a parancsnoka 1915. július 8-tól. Korában Alexan- der von Linsingen porosz gyalogsági tábornok. 37

összefogott német és osztrák-magyar erőkkel sikerült megállítani a katasztró- 112 fát.” * Ebben a helyzetben itthon alig volt más választásunk, mint menteni a ment- hetőt, amíg szövetségeseink, akik maguk is nehéz helyzetben voltak a nyugati hadszíntéren, valahogyan kisegítenek. Érthető tehát minden mellébeszélés nél- kül is, hogy első ijedtségünkben valószerűtlenül nagyra nőtt a támadó román ki- rályi had árnyéka.

Az Erdélyben levő véderő kiegészítése

A román hadüzenetet követő napokban már Erdélybe vezényelték a cs. és kir. 1. lovashadosztályt, a német 3. lovashadosztályt az orosz frontról, a 187. német gyaloghadosztályt a Vogézekből és a 39. honvéd hadosztályt. További alakulatok 113 – a német 89. gyaloghadosztály, az Alpesi hadtest – pedig szállítás alatt voltak. Az erdélyi háborús ősz később legendás haditetteiről elhíresített m. kir. 39. honvéd hadosztályról elöljáróban, hogy szeptember 7-én érkezett be az orosz hadszíntérről (Bolszowce, Halicz, Brusztyn körletből vasúton Kolozsvárra és az I. német tartalékhadtest alá rendelték (39. honvéd hadosztály Op. Nr. 251/XI.) „[…] szeptember 13-án (Marosvásárhelytől közvetlenül északra) Szentanna, Hódos, Gernyeszeg, Marosszentgyörgy gyülekezőkörletbe menetelt, ahol szeptember 12- én 20 óra 30 perckor kapja azon parancsot, hogy Mikháza, Kál, Körtvefája, Hét- bükk körletben akként helyezkedjék el, hogy képes legyen: 1.) a románoknak Magyaros és Mocsár hegy 619 vonalban való előnyomulá- sát a futólagosan elkészített állásban ideiglenes megszállás által megakadályozni, 114 2.) vagy északi, esetleg délkeleti irányban előnyomulni.”

112 Uo. 216. 113 „A német oldalon elsőként a 187. gyaloghadosztály eleje szeptember 4-én érkezett Mühlbachba [Szászsebesre]. Ezt követte három német – bajor, ill. száz – lovasezred Schmettow gróf tábornok parancsnoksága alatt, akiket a Nagy-Küküllő völgyébe, Elisa- bethstadtba [Erzsébetvárosba] vezettek. Az osztrák-magyar erőket az 1. lovashadosz- tály, magyar huszárok, követték ugyancsak Schmettow gróf tábornok parancsnoksága alatt. Szeptember közepéig újabb német erőkre kellett számítani: az északi szárnyon a 89. gyalogoshadosztályra, az Alpesi hadtestre és a déli 76. tartalékhadosztályra." Vö. Der Weltkampf um Ehre und Recht. Hg. Generalleutnant Max Schwarte. Bd. 2: Der deutsche Landkrieg, Zweiter Teil: Vom Frühjahr 1915 bis zum Winter 1916/1917 Kapitel 9: Der Feldzug gegen Rumänien (Forts.) Oberst Rudolf Frantz 114 A román hadjárat, különös tekintettel a 39. honvéd hadosztály harcaira Erdélyben. Ír- ta: Sajó János ny. vk. szt. százados. In. Hadtörténelmi szemelvények a világháborúból. 38

A kulcsszavak: ideiglenes, esetleg! Oka van. „A megoldás nem tartozott a könnyű feladatok közé. Az orosz harctéren nagy veszteségeket szenvedett hadosztály alacsony lét- számával (8 zászlóalj, 2 lov. szd., 13 üteg, 50 gpp.) a mintegy 20 km hosszú védő- vonalat csak egyes fontosabb tereptárgyak kézbentartásával és nagyobb tartalé- kok visszahagyásával szállhatta meg. Anyagilag is rosszul állott. A még az orosz hadszíntéren elveszett távbeszélőanyag erős pótlásra szorult, mert a kiutalt vé- dővonal megbízható megtartása, tekintve a megszálló ezredek óriási kiterjedését (egyenként kb. 7 km), és a tartalékok gyors eltolásának lehetősége sok távbeszé- lőanyagot igényelt. Időközben a hadosztály gyalogsága a beérkezett pótlások út- ján ugyan létszámtöbbletet ért el (összesen: 8123 fő (harcos állomány 4873, azaz kereken 5000 fő). A létszám a kiutalt védőszakasz nagyságával nem volt arányos, 115 a teljes létszámtól még így is távol állott.” Beérkezésük után az ot-m. 1. hadsereg új csoportosítása: A német I. tartalékhadtest (von Morgen tábornok): ot-m. 61. gyaloghadosz- tály a Magura Caluluitól az Úz-völgyéig, az ot-m. 71. gyaloghadosztály az Úz- völgyétől Fogarasig, a két gyaloghadosztály között az 1. népfelkelő lovasdandár, a 39. honvéd gyalogezred tartalékban Szászrégentől nyugatra. Közben érkezett némi német gyorssegély is. Szeptember 4-én Szászsebesen (Mühlbach, Sebeş) kirakodott a 187. gyaloghadosztály, majd Erzsébetvárosban (Elisabethstadt, Dumbrăveni) három bajor és szász lovasezred. Szeptember köze- pére várták a 89. gyaloghadosztályt az arcvonal északi szárnyára, az Alpenkorps és a 76. tartalékhadosztály pedig megérkezett a délire. Ezek a csapatok besorol- tak részben a szeptember 4-én Kolozsvárra beérkezett az I. tartalékhadtest- parancsnokság (von Morgen) alá, amely átvette az északi csoport parancsnoksá- gát. A déli arcvonalszakasz közelében kirakodott csapatok pedig másnap a német XXXIX. tartalékhadtest-parancsnokság alá csoportosultak. A Schmettow lovashadtest, amelynek a szervezetéhez csatlakozott az ot-m. 1. lovashadosztály is Fo- garas és Porumbák között, az ot-m. 72. hadosztály a 143. dandárral Talmács– Szeben térségben és a 144. dandárral Hátszeg környékén, az 51. honvéd hadosz- tály Szebentől északra, az ot-m. 145. dandárral Orsovánál és a Zsil-völgyébe még 116 szállítás alatt lévő német 187. hadosztállyal. Az Erdélyben csoportosított védőseregek ereje akkor, papíron 83 és ½ zász- lóalj, 47 lovasszázad és 81 üteg.

Kiad. a M. Kir. Hadtörténelmi Levéltár. Bp. 211-249. 221. A továbbiakban Sajó: 115 Sajó: uo. 116 Der Weltkampf um Ehre und Recht. Hg. von Exzellenz Generalleutnant Max Schwarte. Bd. 2: Der deutsche Landkrieg, Zweiter Teil: Vom Frühjahr 1915 bis zum Winter 1916/1917. Kapitel 9: Der Feldzug gegen Rumänien (Forts.) Oberst Rudolf Frantz. 39

A váratlan támadás hírei?

A hivatal, az egyház és a kommunikációs csatornák napos nyárvéget ígértek. Belső, titkos körökben is úgy gondolták, hogy ha egyáltalán rászánja magát a ro- mán királyi kormány, hogy hadra keljen, az csak a betakarítás utánra várható. Mi- kes Ármin zabolai gróf és fakereskedő is, akinek komoly üzleti érdekeltségei vol- 117 tak regáti körökben, levélben megírta Tiszának, hogy Bukarestben minden csendes. * Nem egyértelmű, hogy Mikes miért gondolta fontosnak a levél megírását. Már csak azért sem, mert a romániai magyar érdekeltségek többsége másként ítélte meg a helyzetet és okosan, időben csomagolt. A tudósítás több részlete igen fontos adalék a további történésekhez. A mindenhol résen lévő Az Est napilap tudósítója a szeptember 1-jén megjelent lapszámban számol be a korai készületről. „A magyar érdekeltségek sorsa Romániában és a határon — Az Est tudósítójától — Az a számító ravaszság, a mellyel Románia a háborút előkészítette, természe- tesen félrevezette nemcsak hatóságainkat, hanem megtévesztette sok olyan vál- lalatunkat is, amely Romániában volt érdekelve. Érdeklődtünk ezek körében, hogy ml történt embereikkel, mi van érdekeltségükkel és a következő tájékoztató felvilágosításokat kaptuk: Legjobban jártak a bankok. Ezek bizonyultak a legkitűnőbb diplomatáknak, mert már hosszú idő óta számoltak a háború lehetőségével és ehhez képest ren- dezték be dolgaikat. A legnagyobb bankérdekeltsége Bukarestben a Kereskedelmi Banknak volt. A Blanc, Marmorosch et Cie. bankház útján milliókra rugó üzlete- ket bonyolítottak le, azonban hónapok óta fokozatosan likvidálták ottani követe- léseiket, úgy, hogy jelenleg nagyobb követelésük nincs. Így járt a Magyar Bank is, amelynek szintén nagy érdekeltsége volt és ugyanezt tették a többiek is. Bankja- inknak tehát nincs már nagy követelésük. Ellenben az utóbbi hónapokban azt a sok pénzt, amit a románok itteni vevőiktől, elsősorban a Haditermény Részvény- társaságtól és a német Z.E.G.-től kaptak, nagyrészt Budapesten a bankoknál hagyták. A nagybankoknál, főleg a Kereskedelmi Banknál sok-sok millióra rugó román pénz és letét van még jelenleg is, ami bőséges fedezetet nyújthat későbbi esetlegességekkel szemben.

117 1916 aug. 7 Gr. Mikes Ármin magánlevele gr. Tisza Istvánhoz a romániai útján tapasz- taltakról. Ref. Zsinati Levéltár, Tisza-iratok 16:34/89–90 (Gépírásos eredeti levél) Közli: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában, VII. 1914–1916. 672-674. 40

A bankok bukaresti és román érdekeltségeinél lévő vezető férfiak is kivétel nélkül visszaérkeztek. Vasárnap reggel utazott el az utolsó maradék. Ezek közül azonban egy-ketten, közöttük a Kereskedelmi Bank egyik László nevű tisztviselője Predeálon maradt, hogy ott várja be a koronatanács döntését. Erről a tisztviselő- ről mindmáig nincs hír. A nagy iparvállalatok közül főleg a favállalatok voltak érdekelve. Ezek közül a gróf Mikes-féle zabolai erdőgazdaság minden tisztviselője és munkása, közöttük igen sok magyar és német ember, Romániában maradt. A vállalat tulajdonosa, gróf Mikes Ármin és neje azonban magyar területen van és valószínűleg ma vagy holnap érkezik Budapestre. Kirendeltsége volt Bukarestben a Haditermény Részvénytársaságnak. Ez a ki- rendeltség az utolsó emberig Bukarestben maradt, mert a követségtől azt az uta- sítást kapták, hogy helyükön maradhatnak, aggodalomra nincs ok. Ellenben az áru legnagyobb része, amit a H. T. vásárolt, magyar területre érkezett. Csak egé- szen lényegtelen mennyiség maradt Predeálon és a román hajóállomásokon. A társaság brassói és orsovai kirendeltségének minden embere idejekorán hazajön. Elhozták a pénzkészleteket, üzleti könyveket és a levelezést is. A veszélyeztetett vidéken lévő kőszénbányák is sokat megmenthettek. Petro- zsényban van a Salgótarjáni, tőle a szomszédban, Lupényban az Urikány-Zsilvölgyi és mellettük az állami kőszénbányatelep. Petrozsényban még vasárnap zászló- szentelő ünnepélyt tartottak. A hatóságok megnyugtató értesítést tettek közzé és senkinek sem engedték meg, hogy elhagyja a községeket. Csak az utolsó pillanatban ültek a tisztviselők és a munkások a vonatra. El is jött valamennyi férfi, azonban az asszonyok és a gyermekek ottmaradtak. Őket már nem lehetett elhozni, mert a livazsényi vasutat a férfiak menekülése után a románok levegőbe röpítet- ték. A tisztviselőket és a munkásokat Gyulafehérvárra vitték, ahová az Urikány- zsilvölgyi kőszénbánya igazgatósága tisztviselőket küldött elegendő pénzzel, hogy mindenkiről gondoskodjanak. A Salgótarjáni kőszénbánya még elszállíthatta Pet- rozsényból az élelmiszerkészleteket is, eljöttek a tisztviselők és a munkások is. Kőszénkészlet egyik helyen sem maradt. A legnagyobb részét, minthogy állandó- an szénszükség volt, sokkal előbb elszállították. Bukarestben rekedt Kánicz Jaques, a Magyar Gázizzófény rt. vezérigazgatója, aki a kormányok megbízásából nagy csereüzleteket kötött Romániával és főleg benzint és olajt vásárolt Romániában. Most szombaton utazott le feleségével együtt és minthogy csak vasárnap délben érkezett Bukarestbe, ottrekedt. Eddig még semmi hírt sem kaptak tőle hozzátartozói. Azt hiszik azonban, hogy össze- köttetéseinél fogva Szófián keresztül megengedik majd a visszatérését. *

Könyvem II. kötetében, Beszterce futása kapcsán már említett Betegh Mik- 118 lóst, akit Tisza István miniszterelnök – májusi visszahívása után – a Bánátra is kiterjedő hatáskörrel újra kinevezett Erdély kormánybiztosának, vidéki udvarhá- zából az irodájába visszatérve találta a hadüzenet híre: „Augusztus első napjaiban Arz megjött Kolozsvárra, mint ahol egyelőre tábo- rát fel akarta állítani. Bementem hozzá, nagyon barátságosan, jókedvvel fogadott. Bemutatkozásomra azt felelte: »Na und ich bin der Armeekommandant Arz, aber 119 ohne Armee«. Akkor, sőt magának a betörésnek idejében is, még mindössze egy pár zászlóalja volt, melyekről nekem bizalmasan azt mondták, hogy még utó- védnek is kevés volna. Miután, mint előbb említém, előbb úgy volt, hogy egyelőre Kolozsvárt mara- 120 dunk, a kormánybiztosság részére gróf Bánffy Györgynek Király utcai palotájá- 121 ban kivettem néhány szobát és magam is oda költöztem. Az első napok nagyon csendben teltek. Ismét felvettem a hatóságokkal a korábbi kormánybiztosságtól való elválásom alkalmával elejtett érintkezés fonalát. Romániáról a legellentmondóbb hírek keringtek, de én, természetesen, kapott utasításaimhoz tartottam magamat. A kormány megújította és némileg mó- dosította az evakuálásról [kiürítésről] szóló, korábbi rendeleteit. Ezeket közöltem a hatóságokkal. Semmi nevezetes eseményről nem volt értesülésünk. Éppen a Bánátba készültem lemenni, hogy az ottani hatóságokkal, kiket még nem ismertem, a személyes érintkezést felvegyem. Hogy ezen, bizonyára több időt igénybe vevő utamat nyugodtan megtehes- sem, augusztus 27-én, reggel korán utánanéztem a vezérkari irodában, hogy nincs-e esetleg mégis valami újság s miután megnyugtató választ kaptam, a reg-

118 1916 májusában a kormány felmentette állásuktól az összes kormánybiztosokat. Eljá- rását azzal indokolta meg, hogy a harcterek mindenütt eltolódtak az ország határától, nincs tehát reánk többé szüksége. A tényleges indok természetesen más volt, ennek ki- fejtése azonban még nem érett meg a nyilvánosságra. Betegh Miklós: Erdély a háború- ban. Néhány erdélyi adat az 1914-1917 évek történetéhez. Erzsébet Könyvnyomda Rt. Kiadása. Diciosanmartin – Dicsőszentmárton 1924. 59. A továbbiakban Betegh: 119 A tábornok sok helyen, sokszor idézett mondata: „Hadseregparancsnok vagyok, hadsereg nélkül.” 120 Bánffy György (Kolozsvár, 1845. június 12. – Kolozsvár, 1929. november 16.) képviselő, főrendházi tag. Az erdélyi református egyházkerület főgondnoka volt. Az országos hírű bonchidai Bánffy-uradalomban rendezték gyakorta a járási mezőgazdasági kiállításokat, borai 1879-ben az erdélyi borok párizsi kiállításán dicsérő oklevelet nyernek. Ménese messze földön híres volt. 121 Betegh a Bethlen-Bánffy házban nyitott irodát az egykori Király utcában, ma I. C. Brăti- anu 16 sz. 42

122 geli vonattal kiutaztam Kolozsvár közelében fekvő gyéresi birtokomra. De mintha valami előérzet szállott volna meg, mielőtt innen, mint ahogy azt terveztem, a Bánátba indultam volna, már a délutáni vonattal megint visszatértem Ko- lozsvárra. Körülbelül este hat óra volt, mikor utamból megtérve, irodámba benyi- tottam. Erre, mint egy végszóra, ahogy a színházban szokott történni, megszólalt a telefon. A brassói határrendőrség telefonált s jelentette, hogy a predeáli állo- máson menekültek vannak és kért, küldenék utánuk egy külön vonatot. Bárha minden szót hallottam, mégsem értettem meg a dolgot. Kérdeztem, hogy miféle menekültek. A határrendőrkapitány is félreértett s azt felelte, hogy a központi hatalmakhoz tartozó alattvalók. Még akkor sem fogtam fel szavainak jelentését és ismét kérdeztem, hogy ezek miért menekülnek. Akkor felelte a határrendőr- kapitány, hogy elterjedt hírek szerint, aznap délután három órakor Bukarestben koronatanács lett volna és ezen elhatároztatott a Monarchia elleni hadüzenet. Ezért menekül onnan az idegen lakosság. Erre már megértettem, hogy mit akar mondani, de az adatokat egybevetve, mégsem tartottam a dolgot valószínűnek. Mert ha délután három órakor tartják a koronatanácsot, az nem ér végét egyetlen perc alatt, még kevésbé volt tehát a menekülteknek idejük e koronatanács után, aznap este hat óráig befutni Predeálra s onnan Brassóba telefonálni. […] Azonnal szólottam a vasúti üzletvezetőség brassói kirendeltségének, hogy a vo- 123 natot állítsa ki. Nyomban jelentettem az esetet Sándor Jánosnak Budapestre, kiről tudtam, hogy a vasárnap és az esti órák dacára még hivatalában van. Úgy is volt, személyesen beszéltem vele, részletesen jelentettem neki az egészet és mikor azt mondottam, hogy elterjedt hírek szerint a minisztertanács a hadüzenetet határozta el, közbeszólott: »Furcsa, nekünk éppen ellenkező jelentésünk van.« Egyebekben egészen helyeselte eljárásomat. Közben eltelt az idő, vacsorázni mentem s 9-10 óra között jöttem haza. Felhív- tam a brassói határrendőrséget, hogy a kiküldött vonat sorsa felől érdeklődjem. Azt jelentették, hogy a vonat kiment, de a predeáli állomásra már nem juthatott be, mert reálőttek. A menekülteknek is csak egy része tudott a romániai hatósá- goktól elszabadulni és a nyílt pályán megállott vonatunkra felszállani, a többieket nem engedték el, hanem letartóztatták. Megint hívtam a belügyminisztert, ki szintén keresett már engem. Ő közölte velem, hogy aznap este 9 órakor átadták

122 Aranyosgyéres (1911-ig Gyéres, románul Câmpia Turzii, 1925-ig Ghiriș-Arieș, németül: Jerischmarkt vagy Gieresch) város Erdélyben, Kolozs megyében Tordától 10 km-re, kelet–délkeletre, az Aranyos jobb partján. 1925-ben hozták létre az azonos nevű falu és a tőle délkeletre fekvő, vele összeépült Gyéresszentkirály közigazgatási egyesítésével. Tordától 10 km-re, kelet–délkeletre, az Aranyos jobb partján fekszik. 123 Sándor János a Tisza-kormány belügyminisztere volt. 43

Bécsben a hadüzenetet, Tisza elutazott Bécsbe és meghagyta, hogy a hadüzenet- ről Sándor János személyesen értesítsen engem. 124 Elég elővigyázatlan voltam, hogy a mellém beosztott urak közül egyiket sem kértem fel maga idejében arra, hogy biztonság kedvéért az éjjelt töltse az irodában. Inasom útján próbáltam most őket előkeríteni, de tekintettel a késői órára, ez nem sikerült. […] A vármegyei megbízottak, kiknek állandóan a telefon- nál kellett volna lenniük, nem voltak egyhamar megtalálhatók. […] A fő- és alis- pánok is ki itt, ki amott volt, amint az a késői órákra való tekintettel természetes is. Több-kevesebb idő kellett ahhoz, míg ezek egyenként előkerültek s velem az összeköttetést felvehették. Egész reggelig, míg a mellém beosztott urak előkerül- tek, a telefonnál ültem. Hangsúlyozom, hogy akkor még nem volt evakuálásról szó, mert hiszen még nem tudtuk, hol, mely részen fog a támadás történni. Ezen éjjel még csak az értesítést adtam le, figyelmeztettem a hatóságokat a bekövet- kezhető eseményekre s figyelmükbe ajánlottam mindazon előleges intézkedése- 125 ket, melyeket a miniszteri rendelet ezen esetre előír.” A vázlat betájolása az eredeti szövege szerint: „Az Erdélyben lévő osztrák- magyar erők helyzete 1916 augusztusa második felében.” És egy pontosítás ugyanonnan: „A vázlaton a 134. dd a 143. dd-ra helyettesítendő.”

124 Vajna Miklós, korábban Háromszék vármegye főjegyzője, ifjú. gróf Bethlen Pál gyakor- ló ügyvéd, mindketten országgyűlési képviselők. A határrendőrség képviseletében Bíró Albert határrendőrkapitány. 125 Betegh Miklós: Erdély a háborúban. Néhány erdélyi adat az 1914-1917 évek történe- téhez. Erzsébet Könyvnyomda Rt. Kiadása. Diciosanmartin – Dicsőszentmárton 1924. 65-69. A továbbiakban: Betegh 44

1. Lopakodók az éjszakában

Az augusztus 27-én, a hétfőre virradó éjszaka csendjében megélénkült a ha- tárhegyeken a jövés-menés az Aranyos Beszterce völgykijáratától, vagyis a bukovinai/moldvai határszöglettől a Retyezátig és a Mehádia fölötti dombokig. A ro- mán királyi hadsereg biztosítócsapatai kisebb nagyobb különítményekben átlép- ték Ausztria-Magyarország laza láncban, kordonőrsökben vigyázott keleti- délkeleti határát. Vártuk, nem vártuk, egyremegy. A bécsi külügyi palotában vasárnap, késő este átadott, hadüzenetnek írt és mondott notifikáció, amelynek szövegét teljes terjedelmében a Függelék fejezetben közlöm magyar nyelvű fordításban is, világosan megüzeni, hogy milyen szán- dékkal: „Két háborús esztendő, amely alatt Románia fenntartotta semlegességét, bebizonyította, hogy Ausztria-Magyarország, idegenkedve minden belső reform- tól, amely az uralma alatt álló népek életsorsát megjavíthatta volna, épp annyira késznek mutatkozott e népeket feláldozni, mint képtelennek őket külső támadá- sok ellen megvédeni. E háború, amelyben majdnem egész Európa részt vesz, a nemzeti fejlődést, sőt maguknak az államoknak fennállását is érintő legsúlyosabb problémákat veti fel; Románia, attól a kívánságtól áthatva, hogy a konfliktus befejezésének siette- téséhez hozzájáruljon, és attól a parancsoló szükségtől vezéreltetve, hogy faji érdekeit megvédje, kénytelen azok oldalán lépni sorompóba, akik nemzeti egy- ségének megvalósulását inkább képesek biztosítani.” Friedrich Beck-Rzikowsky1 altábornagy 1883-ban a keleti (erdélyi) határt bejá- ró szemleútján 13 betörési pontot talált Románia felől a hegyeken át, ahova, véleménye szerint kívánatos lett volna valamiféle védműrendszer megépítése. A kincstárnak nem volt hozzá elkölthető tartaléka. A Törökország felé, a Bulgárián át utat nyitó, 1915 őszi német katonai vállalko- zás sodrásában – időzavarban – a Beck-ötlet helyett célszerűbbnek ítélte az ot-m. hadvezetés a Maros-vonal megerősítését egy sejthető román betörési lendület feltartóztatására. Rögtönöztek, mint ahogyan előző kötetemben ezt kellő részle- tezéssel elmeséltem. Az 1916. augusztus végi, szeptember első hete eseményeinek tapasztalata szerint a hegyek tényleg járhatók voltak, nem 13, hanem 95 „betörési ponton”, beleszámítva az öszvérutakat, csempészösvényeket, sőt az úttalan utakat is. Az esetlen román harcvezetés bizonytalankodása okán a támadó lendület viszont nem érte el a Maros-vonalat. Akkor.

1 Friedrich Graf von Beck-Rzikowsky (1830 – 1920) titkos tanácsos, vezérezredes 1881 és 1906 között az ot-m. hadsereg vezérkarfőnöke. 47

Az egyre gyarapodó centenáriumi irodalom újrajárja a történetet, ki-ki a maga szempontjai szerint fogást keresve a politikum, a hadvezetés, minden elkép- zelhető tényező korbeli cselekvéseinek oktalanságán, mert bezavar a „mi lett volna, ha” nosztalgiája. És nem a történés története ebben a megközelítésben a lényeges, hanem a jelen értelmezésének kiúttalansága. A közvélekedéssel dacolva az a kutatói tapasztalatom, hogy a történelem pél- dája nem segít az útkeresésben, ha nem a forrásokból merítünk. A források (esetenként kiegészítő források) a múltkeresésben a megélt törté- netek. Persze bosszantó, egynémely historikus körökben többnyire felháborító, történelmietlen az effajta álláspont. Ortodox szóhasználattal szubjektív, tehát fenntartásokkal kezelendő. Hóman Bálint, Berend Miklós: Harctéri napló2 címmel megjelent emlékiratát elemezve írja3, hogy ,,ember legyen a talpán, aki a hadi magántudósítók tömeg- termelésének útvesztőjébe tévedve ki akarja majd válogatni az igazán értékes, megbízható, eredeti és a kor felfogását visszatükröző forrásműveket". Ugyanott Molnár Ferenc haditudósításaival4 kapcsolatban pedig „az emberi lélekben szunnyadó romantikus érzésekre” utalva a szerző által ábrázolt alakokban olyan tulajdonságokat fedez fel, amelyek ,,Jókai bármely képzelet-szülte alakjának díszére válnának”. Ebben a körben persze nem kell hangsúlyoznom, hogy a kutató történész nem csupán azt tudja, hogy az emlékirat fontos forrás számára, hanem tisztában van azzal, tisztában kell lennie azzal, hogy igen veszélyes forrással van dolga. (Pritz Pál – a kolozsvári hungarológiai kongresszuson, 2012-ben.) Veszélyes, de hiszem és vallom, hogy pl. a 19. bajor tartalék gyalogezred egyik zászlóaljával a Csíki-, a Gyergyói- határhavasokat, a Tatros völgyét bejáró német katonaorvos Hans Carossa (1878-1956) lírai naplója5, a von Falkenhayn seregeit kísérő Max Osborn6 hírlapíró rácsodálkozásai a vidék- és népeire Szebentől a Tömösi szorosig, Gerhard Friedrich Dose a német 187-es gyalogezred hadnagyá- nak a hadinaplója, a cs. és kir. 82-es Végh Pál feljegyzései a törcsvári védelmi készületről többet mondanak el rólunk, mint bármilyen hadijelentés. Gyalui Far- kas 7, Sextil Pușcariu8, Ion I. Lapedatu9, a szebeni Emil Sigerius10 és a brassói Hans

2 Dr. Berend Miklós hadiönkéntes honvéd törzsorvos Harctéri naplója. Adatok a magyar honvédség, főkép az 5. h. huszárezred történetéből. Budapest, 1916. 3 Századok 1916. 403-406 4 Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei, 1914. november – 1915. november. Budapest, 1916. 5 Hans Carossa: Rumänisches Tagebuch. 1924. 6 Max Osborm: Gegen die Rumänen. Mit der Falkenhayn Armee bis zum Sereth. Berlin- Wien, 1917. 7 Gyalui Farkas: Emlékirataim (1914–1924). Kolozsvár, 2013. 8 Sextil Puşcariu: Memorii. Editura Minerva, Bucureşti. 1978. 9 Ion. I. Lapedatu: Memorii şi amintiri. Institutul European, 1998. 48

Schwarz11 emlékiratai, memoárjai és feljegyzései adattára és mélyelemzése a háborús idők sajátosan erdélyi köz-, gazdasági, és társadalmi életének. Összevetésben, a legtöbb esetben a memoár, napló, feljegyzés adatai arra kényszerítenék a kutató historikust, – ha tisztességes – hogy a történelemkönyv- be kigyűjtött hőstettek helyén merítsen ezekből a forrásokból. Nem tudok erre példát a mi háborús historiográfiánkból. Minden okoskodás nélkül, csupán a csupán a szükséges eligazító, betájoló jegyzetekkel kiegészítve, olvassuk a „betörés történetét” az itt következő emlék- anyagból, első kézből.

1.1. A román csapatok Bélbor12 előtt

[…] augusztus 10/13-án ért a r. kir. 56. gyalogezred két zászlóalja a monarchia (Erdély) határának a közelébe és táborba szállt a mai a dél-bukovinai Broşteni faluba, Dornavátrától 13 az országúton, 53 km-re délkeletre. A IV. zászlóalja koráb- ban, hegyen-völgyön érkezett oda Fălticeniből. A III. zászlóalj útközben, Borca faluban maradt, Broştenitől 13 kilométerre, délre, Neamţ megyében, Moldvá- ban. Másnap, a csuklógyakorlatok után, pihenőben minden csatárnak kiosztottak 400-400 db töltényt, amit nem igazán tudott értelmezni a legénység. A tiszti karnak voltak sejtései, de semmi bizonyos, találgatni nem volt értelme. Augusztus 12-13/25-26-án az ezred I. zászlóalját előretolják a határsorompó- tól 5-km-re lévő Dârmoscára14, a II., III. és a IV. zászlóalja a táborban marad. Az I. zászlóalj századait az új táborból hegyi gyakorlatokra rendelik ki, mi több az 1. század felderít a határon. E század II. szakaszának a parancsnoka a naplóíró alhadnagy. A II. szakaszt előre küldik a határátkelő közelébe, a határtól 1 km-re lévő Glodu15 faluba és azt a feladatot kapja, hogy vegye fel a kapcsolatot a határ-

10 Emil Sigerius: Aus der Rumänenzeit. Ein Gedenkbuch an sturmbewegte Tage. Zugunsten der siebenbürgisch-sächsischen Kriegswitwen und -weisen, Hermannstadt: Druck und Verlag von Joseph Drotleff, 1917 11 Hans Schwarz: Versunkene Welt. Hora Verlag, Sibiu/Hermannstadt, 2003. 12 Bélbor (románul Bilbor, németül Belbern) nagy kiterjedésű tanyatelepülés a Kis- Beszterce völgyében, a Kelemen-havasok keleti lábánál, 1000 m magasságban, Erdély- ben, Hargita megyében. Rakottyás tartozik hozzá. A részlet első közlés magyar nyelven saját fordításomban. Forrása: Profesor Alex. Dăscălescu: Jurnal-Operativ de pe câmpul de război. ’Antologie eroică”. 1925. Roman, Tipografia „Beram-Tatăl. A továbbaikban Dăscălescu: 10. 13 Dornavátra (rom. Vatra Dornei, ném. Dorna Watra) település a mai Szucsáva megyében a Dorna patak és a Beszterce összefolyásának torkolatában. 14 Rom. Dârmoxa, település Broşteni-től 20 km-re, délnyugatra. 15 Comuna Panaci este situată în Depresiunea Dornelor , la contactul dintre rama muntoasă formată din Munții Bistriței în latura estica cu pădurile care se desprind din 49

őrssel. Az instrukció szerint másnap föl kellett volna, hogy váltsa a II. század, de a parancsot visszavonták. Augusztus 27-én du. 1 órakor az ezred tisztjeit a parancsnoki állásra rendelik a királyi szarvasmarha farm sajtüzemébe. Az ezredparancsnok eligazítást tartott a hegyi harcmodorról és sok szerencsét kívánt: „Gyorsan szállják meg a hegygerincet és rohanjanak át a völgyeken, amelyeket tűz alatt tart az ellenség! […] Írjanak a családnak, a barátoknak, bárhova, kezeskedem, hogy minden levél eljut a cím- zetthez. […] Találkozunk Erdélyben!” Du. 4 óra tájban kiosztották a legénységnek és a tiszteknek a kötszereket, este 7-kor az egész ezred elmenetel Glodu felé. Este 10-re érnek a faluba, ahol bevonul az 1. század előreküldött felderítő szakasza.

A bélbori csetepaté Este fél 10-kor a zászlóaljparancsnok (Rotariu őrnagy) kinyitotta a zárt borí- tékban érkezett szigorúan bizalmas parancsot: „Az 1. század a Drăgoioasánál16 átmegy és megtámadja a magyar csendőrőr- söt.17 Ez idő alattt az 1., 2. és 3. század faluból a határátjáróhoz vezető ősvényen előrenyomul. Az 1. század másnap Bélborban találkozik a zászlóalj zömével. A zászlóalj zöme csak azt követően kel át a határon, hogy az 1. század elfogja az őrsöt.” Az 1. század éjfélhez közeledve ér a határra. Három szakasz feladata volt a ha- tárőrs elfogása, a 4. század tartalékban marad a román határőrsön. Egy hat em- berből (helybéliek, jól ismerik az átkelőhely környékét) álló felderítő járőr óvako- dik előre, egy őrmester két emberrel elvágta a telefonkábelt, fél óra elteltével jelentik, hogy minden rendben. „A parancs: »Csendben előnyomulni!« Valahol, a három várakozó szakasz ál- lásából furcsa zaj hallatszik. Utólag kiderült, hogy a század zsidó származású köz- legényei (5-en, 6-an voltak a három szakaszban) félelmükben jajveszékelésbe

Munții Călimani . Între acestea se află un culoar depresionar creat de Râul Călimănel, care și-a săpat valea pe o linie de fractură care desparte cele două formațiuni. Comuna Panaci se învecinează: - La nord cu Comuna Dorna-Arini - La est Orașul Broșteni - La sud cu Județul Harghita - La vest Comuna Șaru Dornei . 16 Magy. Dragojásza, (Dragoésa a Harmadik Katonai Felmérés térképén). A faluba vezető úttól délkeletre, a határúton kb. 700 méterre, három patak (Neagra, Dragoésa, Csula- cului) találkozása közelében, 1039 m magasban voltak a határőrs (Cord. Wach H.) épüle- tei. Bélbort a gerincúton, részben az Alunișu Mare (1456 m) alatt lefutó patakvölgyekben lehet megközelíteni. Kb. 12 km, déli irányban. 17 A dragojászai csendőrőrs állománya 6 fő volt. A marosvásárhelyi kikülönített törzstiszt- hez (5 fő + 303 fő = 308 fő) tartozott. Összesen a magyar-román és magyar-szerb határon 1448 határszéli csendőr teljesített szolgálatot 185 őrsön. Parádi József – Suba János – Vedó Attila: A magyar-román határ és őrzése 1867–1918. Budapest 2011. Szemere Ber- talan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság. X. sz. melléklet. 127. 50 kezdtek, egyikük ráadásul megcsúszott és elsült a fegyvere. Oda a meglepetés, felfedtük magunkat a magyar határőrstől kb. 200 méterre. Cselekedni kellett. Hátrahagytuk a zsidó bajtársakat, mi, két szakasszal átgá- zoltunk a Neagra Șarului patakon és erős tüzeléssel előnyomultunk az őrsház felé. Az őrs első ijedtségében nem viszonozta a tüzet, elrejtőzött, a szénatároló emeletén találjunk rájuk. Viharlámpával jelezték, hogy megadják maguk. Elfogtunk egy őrmestert és hat altisztet, bevallásuk szerint az őrs legénységé- nek egy része elmenekült a hegyre, a többiek a szénacsűrt ért tűztámadásban elestek. Nekünk nem volt veszteségünk. A foglyokat magunkkal vittük és folytattuk az előnyomulást a hegyen át Bélbor irányába a Gloduban mellénk rendelt kalauzzal. Nehéz volt a hegyi út, némely helyen egymást kézen fogva segítve tudtunk csak menni. […]” Virradatkor értek ki könnyebb terepre. A kalauz becslése szerint három óra járásra voltak Bélbortól. „Puskalövéseket hallottam. Előbb ritkábban, majd egyre sűrűbben. Egyetlen csapategységtől jöhettek, nem volt még elég tapasztalatom ahhoz, hogy értel- mezzem is a helyzetet. Ahogy Bélborhoz közeledtünk úgy ítéltem meg, hogy a harci zaj a mi, Glodunál átjött18 három századunk és az ellenség közötti összecsa- pásra figyelmeztet.19 Lépjünk ki, biztatom a bajtársakat, hogy ne maradjunk ki semmiből. Fáradtak, elcsigázottak voltunk ugyan, de gyors menetre váltottunk a völgy- ben a sejtett falu felé. […] Az erdőből kiérve rajvonalba fejlődve nyomultunk előre, az ellenség a jobb szárnyról a falu feletti platón futó lövészárokból mindenre tüzelt, ami mozog. Kisebb csoportok tűzfedezettel vonultak vissza az erdő, és a falu irányába. A lan- kadó ellenséges tűzben délelőtt 10 óra táján zászlóaljunk birtokában volt a falu fölötti magaslati védő állásoknak. Nem értettük, hogy miért adták fel ilyen köny- nyen az igen jól megépített és fölös lőszeranyaggal tele árokrendszert. Mi lehetett az oka? Az biztos, hogy nem gyávaságból. Tény, hogy tűzfölényünk egyértel- mű volt és jó lövészeink is voltak. Alig telt el félóra és tüzet kaptunk a falu irányából. A faluba visszafutók len- dültek támadásba. A zászlóaljparancsnok előre küldött egy szakasszal, hogy verjem ki a faluból a rejtőző ellenséget. 70 foglyot ejtettünk, közöttük sebesülteket

18 Cord. Wach H. 994 m. A Dragoésa határátjárótól délkeletre, kb. 3,7 kilométerre 19 Az történt, hogy a Glodunál előnyomuló alakulatokra tüzet nyitott a mi csendőrőrsünk három főnyi legénysége. A túlerő veszteséggel ugyan, de fölé kerekedett a maroknyi el- szánt csapatnak és foglyul ejtette. Egyiküknek sikerült megszökni, két társát azonban a zászlóaljparancsnok (Rotariu őrnagy) agyonlőtte. A naplóíró később, mások elbeszélésé- ből tudta meg és írta be a naplójába megjegyezve, hogy sem ő, sem tiszttársai nem tar- tották vitéz cselekedetnek elöljárójuk cselekedetét. 51 is. Az őrnagy parancsára elástam a lőszert, a puskákat pedig leadtuk a zászlóalj- nak. Veszteségünk egy halott közlegény és két sebesült. Súlyos lőtt sebbel hátra kellett küldeni Al. Ebervain tartalékos alhadnagyot, elvesztése mindannyiunkat mélyen megrendített, tanárember és kitűnő bajtárs. Később híre jött Fălticeni- ből20, hogy már jobban van és vissza akar jönni a frontra. Vizitiu tizedes volt a másik sebesültünk. Meg kell jegyeznem, hogy az ellenségtől megtisztított falu helyben maradt lakosai egymással versengve fosztották ki a gazdátlan üzleteket és gazdaságokat, elvittek minden élelmet és italt. Sajnos a falu köré kirendelt figyelő őrseink le- génysége is alaposan felöntött a garatara, az én szakaszomból kellett új őrsöket állítanom helyettük. […] Augusztus 28 éjszakáját tábori őrsökben, és a megvívott állásokban töltöttük. Nem igazán volt, aminek örvendeni, mert hírt kaptunk arról, hogy az ellenség elfoglalta három falunkat: Șaru Dorneit, Păltinișt és Neagra Șaruluit.21” A következő két nap alatt (augusztus 29-30) a r. kir. 56. gyalogezred II. zászló- alja elfoglalta Hollót, a III. zászlóalja pedig Békást. Az I. zászlóalj laktáborban maradt Bélborban. Szeptember 1-jén és 2-án a zászlóalj a Rakottyás hegy erdő- rengetegében, Bélbortól délnyugatra derített fel, majd ott, arccal Borszék felé állásba ment, majd onnan folytatta a felderítést a Maros folyó északkeleti mel- lékága, a Lomás-patak, völgyébe. A csoport zöme, az 56. gyalogezred III. zászlóalja és a 4. kir. 16. gyalogezred IV. zászlóaljából álló különítmény Maroshévíz és az ott nyíló Maros-szoros elfog- lalásának támadását készítette elő. „Szeptember 3-án a Lomás-patakot követve előremerészkedtünk a Zupa- házához lefutó iparvágányig, ahol zászlóaljunk meglepetésszerű tüzet kapott. Pihenőre álltunk meg, és a hátizsákban magunkkal hozott elemózsiát kezdtük kicsomagolni, amikor fergeteges ágyútűz zúdult ránk. Először kerültünk a szá- munkra addig nem tapasztalt szorult helyzetbe. Torkunkon akadt a falat, nem tudtuk, hogy mit kell ilyenkor tennünk. Az ágyú- tűz egyre hevesebb lesz és két géppuska is betársul és hosszan tűz alatt tartja a völgyet. Ez már sok volt, futásnak eredtünk föl a hegygerincre, hogy kimenekül- jünk az ágyúk tűzvonalából. A gerincen az ellenség megerősített védvonalába botlottunk. Alig 500 lépésre tőlünk drótakadályok, az útra döntött farönkök zár- ták el az utat. Az volt a szerencsénk, hogy az ellenség abban a hitben volt, hogy visszavonultunk. Az ágyútűz viszont estig nem lankadt.

20 Város Dél-Bukovinában, ma Románia Szucsáva megyéjében. Szucsáva várostól 25 km-re, déli irányban. 21 Szucsáva megyei hegyi falvak a Kelemen-havasok mögötti Șarul Dornelor magashegyi medencében, közvetlenül az egykori országhatár (ma Hargita megye határa) közelében. 52

Az erdőben rajvonalba fejlődtünk és szuronyrohamot parancsoltak. A kötelé- kek teljesen felbomlottak, a tisztek egy része elvesztette a fejét, századparancs- nokom Urzică hadnagy. Egy órába telt, amíg Velea tiszttársammal rendet terem- tettünk és felvettük a kapcsolatot a zászlóalj többi századával. Én a 4. századnál csak a 4. szakaszt találtam meg, amelyet parancsom alá vettem. A többi három szakasz az állásaiból visszavonult Achimescu zászlóalj segédtiszttel együtt, a zász- lóaljparancsnokra csak másnap hajnalban találtam rá. Sikerült végül kapcsolatot teremteni a 2. és a 3. századdal és mi, alantos tisztek úgy döntöttünk, hogy az erdőben éjszakázunk és ha a helyzet kényszerítővé válik, akkor csak szuronyharcra vállalkozunk. Másnap hajnalban magam megyek az őrnagy úr keresésére. Tatos doktor, ezredorvos társaságában találok rá a mi jobbszárnyunkon. Jelentem, hogy felderítő utamon találtam egy visszavonulási utat, tehát rendben kitérhetünk. Az őrnagy úr azonnal elrendelte az általános visszavonulás Bélbor felé. Csendben, rendben visszavonultunk. Nagy későre az ellenség is észrevette, hogy kimenekültünk és újra kelepelni kezdtek a géppuskák, de már késő volt. A tüzérség néma maradt. Nem volt veszteségünk, de a legénység elvesztette az alsóneműjét és a ba- kancsait, mert a hegyre fel, a sűrű málnavészben eldobálta a hátizsákját, hogy könnyítsen a haladásán. Szerencsétlen emberek csak a lőszeres zsákkal maradtak. Akik a hátizsákba tették a lőszert, lőszerük sem maradt. Sürgősséggel kérel- meztük az ezredtől a pótlást. Szeptember 5. és 11. között bélbori állásainkban maradtunk. Ott találkoztunk a II. zászlóaljjal, amely Păltiniş felől jött és Maroshévíz felé tartott. Mi mozgó oszlopként fel-alá meneteltünk minden irányba egész nap, hogy elhitessük az ellenséggel, hogy itt gyülekezik a csoport, amely a Maros-szoros elfoglalására készül. Szeptember 7-én este kaptuk a hírt, hogy du. 4-kor Solomon őrnagy különít- ménye arctámadással birtokba vette a Maroshévíznél a szorost. Örömünk nem volt fájdalom nélkül, elesett Gotcu százados, a III. zászlóalj parancsnoka és Grigo- raş tartalékos alhadnagy. […] A maroshévízi templomban temették el őket. Az ezt követő napok, szeptember 11-ig pihenéssel teltek. Megjegyzem, hogy a szoros megvívása után a bélboriak az általunk megszállt Borszéken fosztogatva öszvérháton hordtak el mindenféle holmit. Szeptember 12. Délután 2 órakor a zászlóalj elmenetel Maroshévíz22 irányá- ba. A szorosban olyan sok és pompásan megerősített védőállásra találtunk, hogy azokat csak bekerítő támadással vívhatták meg, arcban semmiképpen azokkal az eszközökkel, ami rendelkezésünkre állt. Maroshévízen Neculcea ezredessel [a r. kir. 56. gyalogezred parancsnoka] ta- lálkoztunk, aki meghívott ebédre. […]

22 Bélborból indulva 5-6 óra menetidő, kb. 25 kilométerre van, déli irányban Maroshévíz. 53

Estefelé megtudtuk, hogy zászlóaljunk és különben az egész ezred feladata elfoglalni a Kelemen-havasokat. Kaptunk egy egészségügyi szakaszt. Nota bene: A tiszti étkezde egész személyzete zsidó volt. Itt találtam rá azokra a katonákra, akiket Dragoéásán hagytunk. Szeptember 13. A zászlóalj korán reggel indul el a hegyre. Az első század az elővéd, a menetoszlopot biztosítjuk. Nehéz terepen haladtunk. A szabadban éjszakáztunk előőrsöket állítva. Szeptember 15. Előnyomultunk az Ulmu hegy lábánál fekvő faluig, ahol beás- tuk magunkat és ott maradtunk másnapig. Folytattuk a menetelést, egy hegyi tisztáson éjszakáztunk. Hidegre fordult az idő, hullni kezdett a hó, mi meg zsá- volyruhában dideregtünk. Szerencsénkre volt elég tüzelőnk. Szeptember 17. Másztunk tovább a hegyre enyhe hóhullásban, már nem is fáztunk, alaposan kimelegített a nehéz terep és a rettegés, nehogy meglepjenek. Délelőtt 11-re kiértünk a Răţitiș hegyhátra. Már erősen havazott. A II. zászló- alj már fent volt. Üdvözöljük egymást, majd tovább folytatjuk a menetelést Pet- rosu irányába. 1500méter magasan voltunk, havazott és a szél is nekiiramodott. Délután 4-re értünk oda és állásba mentünk. Az első század (Urzică hadnagy, M. Velea tartalékos alhadnagy, Al. Dăscălescu tart. alhadnagy, Ghiniţă őrmester, Precupan) állást foglal a Petrosul legmagasabb pontján, 1800 méteren. A II. zász- lóalj (Silvestru tartalékos hadnagy, Oană tartalékos alhadnagy, Bantas és Ghe- orghiu) fölkapaszkodott 2205 m magasra, a hegy csúcsára. A III. zászlóalj a bal, a IV. a jobb oldalunkon foglalt állást. Őrnagyunk parancsnoki állása a Petrosu lábá- nál, egy hatalmas kő védelmében volt. Az egészségügyiek a hegyhát mögött. A mi állásaink közelében ásta be magát a 16. gyalogezred IV. zászlóalja is. Esthajnal táján mindennel készen voltunk, a havazás is elállt, csak a csúcson, a II. zászlóaljra hullt tovább a hó. Nem volt szabad tüzet gyújtanunk, hogy ne fe- dezzen föl az ellenség és főképpen, hogy ne lője be az állásainkat a tüzérség. Dideregtünk és fenemód éhesek voltunk. Dilemmában voltam. Nagyon fáz- tunk, a legénység is jelentette, hogy befagyott a puskák závárzata. Mit tehettem? Parancsot adtam tűzgyújtásra. Inkább lőjék be a tűzhelyet, minthogy másnap egy sereg fagyott bakára virradjon. Megleszünk valahogy, és reggel támadunk. Vil- lámgyorsan teljesítették a parancsot. Hatalmas tüzek gyúltak, az ellenség nem lőtt ránk. Tétovázva ugyan, de a szomszédunkban is fel-fellobbant a láng. Egyszer csak az ellenség állásaiból óriási fénycsóva kúszik az égre. Mi lehet? – kérdezte a legénység. 2-3 perc múlva újra fölcsap a fénycsóva. Az ellenség alakulatai jelzik egymásnak az állásaikat. Csapataink először láttak munkában fényjelző reflektorokat. Sajnos, nekünk ilyen nincs. Talán még kaphatunk. A legénység kételkedik. […]23

23 Dăscălescu: 16-18. 54

1.2. A Békás völgye fölött

A román 14. hadosztály hadműveleti naplója szerint a hadüzenet bécsi átadá- sával egy időben megindult hadművelet a Békás-szoroson így történt: „A középoszlop (IV/27, I/67, IV/67, C. 2 . gpp. szd., 1 gépp. szakasz és a 3/24 üteg) a Békás völgyén indult el az I/67. zászlóaljjal, amelyet oldalvédként a IV/27. zászlóalj két százada biztosított azzal a feladattal, hogy a Florea és a Fundului dombokon át előretörve oldalból és hátban támadja meg az Almásmezőn (Poia- na Mărului) feltételezett ellenséget. Az elővéd csapata a határon tűzpárbajt ví- vott a magyar határőrökkel és a 17. honvéd gyalogezred egy századával, amelyek a Caprii hegyen foglaltak állást. Foglyul ejtettek 1 tisztet és 56 harcost, majd tovább haladva előre, augusztus 15/28-án reggel harc nélkül bevonultak Almás- mezőre. Augusztus 16/29-én körkörös támadást indítva a Teleacului csúcs felé, elfoglalták a Dl. Teleacului – Criminisul – Munticelul – Dl. Fundului gerincet.”

Egy tüzértiszt naplója24 „1916. július 1/14. 45 nap összpontosításra kaptam behívót. Jelentkeztem Romanban25 a mozgósítási irodában, ahonnan menetlevelet kaptam Paşcani-ba26 a 24. tüzérezred állomáshelyére az ütegemhez (a III.). Ott volt az I., a II. és a IV. üteg is. Az ezredparancsnokot, V. Robescu alezredes urat elvezényelték, helyette Gheorghian ezredes urat nevezték ki ezredparancsnoknak. Jóságos és igazságos híre jött, örültünk, hogy ilyen jó parancsnokunk lesz. Pár nap múlva kiderült, hogy nem hozzánk jön, hanem átvezényelték egy bukaresti tarackezredhez és helyette Gorj megyéből érkezik majd Sachelarie ezredes úr. N. Sofronescu őrnagy úr a paşcani-i alakulat parancsnoka többnyire Roman- ban tartózkodott, az ezred dolgait intézte. Híreket hallottuk arról, hogy jelentős csapatmozgások várhatók és egyre több behívóról kaptunk hírt. Ütegosztály-parancsnokom, Galin kapitány úr, örült a jelentkezésemnek és barátságosan fogadott. Azt mondta, hogy reméli, jó és fegyelmezett beosztott tisztet kapott. Jó benyomást tett rám. Kellemes ember, s erről meggyőződhettem a Fundoaea falu környéki (Suceava megye) összpontosításkor is, ahol együtt szenvedtük végig az állás-, fedezet- és istállóépítés örömeit és fáradalmait. Ren- geteg erdőt kellett kivágatni hozzá.

24 A romani 24. tüzérezred II. ütegének útja az 1916-os erdélyi hadjáratban. Forrása: Szádeczki-Kardoss Lajos Erdélyre vonatkozó iratai. OL P.1575. 11 tétel. Dr. Pál-Antal Sán- dor akadémikus adattárából kölcsönöztem a közlés szíves átengedésével. Köszönet érte! 25 Roman város Neamț megyében, a Moldova és a Szeret folyók összefolyásától északra. Iași-tól, Moldva egykori fővárostól 82 kilométerre. 26 Pașcani Iași megye jelentős városa a Szeret folyó partján, fontos vasúti csomópont. 55

Szinte az egész nap semmittevéssel telt el. Jókat beszélgettünk bajtársammal, a rendkívül barátságos Grig Iliescu alhadnaggyal, akit Paşcani-ba a felesége is elkísért, de leginkább Corlat tanító barátommal (a Iaşi megyebeli Vlădeni község- hez tartozó Borșa faluban tanított), aki most a Népbankok Szövetségének (Feder- ala Băncilor Populare) iaşi-i elnöke. Július 15/28-án egy titkos parancs az üteg- és az osztályparancsnokot felderí- tésre a Békás völgyébe rendeli. Azt suttogják, hogy az osztályt Piatra vagy Hangu útvonalon hamarosan odavezénylik. Kielemezzük a térképeket és az a vélemény alakul ki, hogy célszerűbb Piatra felé elindulni. Július 28-án új paranccsal az osz- tály elindul Paşcaniból Romanba, ahol a hírek szerint teljesen felszerelik és 3 nap múlva tovább menetel. Romanban a régi telephelyen minden üteg elfoglalja korábban már kijelölt helyét. Az ezred két osztálya itt találkozik. Hadikészültségbe töltik fel az ütegeket, táviratilag behívják az embereket és felszerelik. Azt beszélik, hogy holnapután indulunk. Gondolataim otthon járnak, megpróbálok legalább 36 óra eltávozást kapni. Még nem érzem a háború szelét és félelmeit. Két éve teljesen eltompultak az idegeim. Otthonról elvettem az utolsó felszerelési tárgyaimat, a tisztiszolgámat, és mint bármikor máskor, elköszönök az otthoniaktól. Csütörtök, 1916. augusztus 5/18. Az I. osztály parancsot kap az elindulásra. Hova? Az a hír járta, hogy a IV. hadsereg Dobrudzsában gyülekezik, tehát Dél- Dobrudzsa (Cadrilater) a menetirány. A főtisztek beszélték a tiszti étkezdében. Mindenki rosszkedvű volt, mert szegénység van ott és messze is van. A felszerelé- semet a városban egészítettem ki, miután felvettem a júliusi zsoldomat, 384,35 lejt. Körülményes vásárolni, mert alig van aprópénze a kereskedőnek. A városbeli szállásadómnál (Toader Cazan, Ion Agarici utca 24. szám) hagyom a nyergem és egy új csákómat. Későn jöttem meg a városból, késő éjszakáig csomagoltam és elküldtem a ládáimat az üteghez. Két órát aludtam, a szállásadóm felkölt. Kifize- tem a bért és elballagok az üteghez. Elfelejtettem feljegyezni, hogy délután 5 tájban bevonult az ezredhez Sachelarie ezredes, az új ezredparancsnok és mindannyiunkat behívat az irodájába ismerkedésre. Nem volt barátságos találkozás, mindegyiknek külön-külön van valami elmarasztaló mondandója. Nem voltunk elragadtatva az első találkozáskor. Éjféltájt értem az állomáshelyre. Nagy a sür- gés-forgás, lovak, emberek rohannak, minden irányból hangos kiabálás. Costan- tinescu alhadnagy úr betegszabadságon van. Én voltam az I. szakasz, Vataşanu Titus alhadnagy úr volt a II. szakasz parancsnoka, Trifescu őrmester volt a 6 lő- szerkocsiból és a mozdonyból álló ütközetvonat parancsnoka, Ceai (?) N. őrmes- ter, felvételező tiszthelyettes pedig az ezredvonatért felelős. Hajnalhasadáskor átvettük szolgálatunkat. Minden rendben volt, az emberek menetfelszerelése, a lőszeranyag, a lószerszámok, minden. A katonák ruházata volt kopott, szakadt is némelyiké, ahogyan a háborúban szokott az lenni. Jegyzőkönyvek tanúskodtak róla, hogy sok gonddal és felelősséggel járó sza- kaszparancsnok vagyok. Megkeresem tehát az szakaszomat és parancsokat osz- togatok. Jelentik, hogy két zsidó, Aizik Idel és Herşcu Moise lövegkezelő (servant), 56 illetve egy lovas, Balanica P. hiányzik. Fél óra múlva megérkezik a kapitány úr is. Parancsot ad a mozdonyozásra. Nagy a nyüzsgés, jelentik, hogy két ló elszabadult és elnyargalt a mezőbe, a felderítő Burca Anton kancája nem állja a nyerget. Megjöttek a zsidók és a hiányzó lovasom. A kapitány úr ordít, nem vonult be Ceai őrmester és Cobzaru írnok sem. A kapitány utánuk küld 2 lovast. Én is ide-oda futkosok, hogy sürgessem a katonáimat. Jelentik, hogy megjött a két zsidóm, lovaglópálcámmal gondolkodás nélkül, alaposan megleckéztetem őket. Végre elhangzik a nyeregbe parancs. Hajnalodik, tiszta az égbolt, hűvös van. Futólag szemlézzük a szakaszunkat és jelentünk a parancsnoknak. Elindulunk, a mi ütegünk az utolsó helyre áll be a menetbe. Három napig meneteltünk az or- szágúton Bălţăteşti fürdőtelepen át Târgu Neamţig. Az úton dübörgő ágyúk zaja az ablakokba csalta a fürdőző népséget. Reggel 7 óra volt. Az emelkedőre érve nyugati irányban a hegy lábánál, festői környezetben meglátjuk a Văratec apáca- kolostort. Tovább, a hegy mögött ott kell lennie az ugyancsak női Agapiakolostor- nak is. Észak felé már sejthető a város, Târgu Neamţ, nyugati irányban jól kivehe- tő egy sziklacsúcson az egykori Neamţ várának romjai. A várrom látványa végig követ minket a városig. De. 10 óra tájban érünk a városba, majd annak határá- ban, a város és Creangă27 faluja, Humulesti között letáborozunk. A helybéliek kijönnek megnézni az ágyúkat. Nem volt még ilyen készültség itt. A tömegben találkozom egyik falustársammal, az 54. gyalogezredben szolgáló Dumitrescu Gh. alhadnaggyal. Ő mutat be a városbeli társaságnak, Câmpeanu tanítónőnek, a P. Gheorghiasa tanító házaspárnak és a náluk megszállt Tomida és Stoleru tanítónőknek. Utóbbiakat elkísérte sógoruk, Gheorghița szobrász, aki egyébként iskolatársam volt a Vasile Lupu gimnáziumban. Megmutatom az ágyú- kat és beszélgetünk. Öt napig maradunk a táborban. Az igen szép környezetben épült Târgu Neamţ zsidó város lett. Paşcani és Piatra felé a kolostorokat is érintő postakocsijárat indul innen. Az öt nap egyikén fölkapaszkodtunk a város központjától kb. 5 km-re lévő várdombra. (...)28 Megérkezik az indulási parancs. Az I. és II. üteg Hangu felé indul, a III. Békás felé. Reggel 6-kor már menetkészen az úton áll az üteg, a vár árnyékában vonulunk el.29 A visszaúton megyünk Bălţăteşti-n át, megmászunk néhány dombot, majd ki- érünk az egyenes útra. Lovam nyugtalan, az úton dübörgő ágyúk zaja idegesíti, alig tudom féken tartani, hogy előre ne rohanjon. A toporzékoló ló hátrafarol és begurulunk az út menti, mély árokba. Nem történt különösebb baj, csak a kar-

27 Ion Creangă (1837 – 1899) román író. 28 A vár és a látvány részletes leírása következik, majd Ștefan cel Mare fejedelemrăl elmél- kedik a naplóíró. 29 Újabb alkalom az elmélkedésre. 57 dom görbült el az eséskor. Egész napi menetelés után, estére Piatrára érünk. A Beszterce mellett táborozunk le. (...) Sok gyárkéményt látni a város fölött, fafel- dolgozó üzemek működnek itt. Fekvése és környezete nagyon hasonlít a Brassó- éhoz, ahol 1904-ben jártam. Szállásadómnál, a helybéli polgári iskolában tanító Butnaru tanító agronómusnál vacsorázom. Augusztus 13/26. szombat. Bicaz30. Éjszaka megérkezik Romanból a IV. üteg is Prisăcani menetiránnyal. Reggel 7 órakor indulunk el. Csodálatos völgyszoroson kapaszkodunk fel Békásig, ahova 11 óra tájban érkezünk meg. Itt kiszélesedik a völgy, ipari magántelepek és a koronauradalom épületei foglalják el a teret. Igazi urbánus hangulatú település. Letáborozunk egy mellékvölgyben a Defour gyárte- lep udvarán. Reggelizünk, ahol érjük, majd megfürdünk a patak kristálytiszta vizében. Délután 4 tájban elindulok szállást keresni a tisztek számára. Minden hely foglalt volt. A korábban beszállásolt 27. gyalogezred I. zászlóaljának tisztjei csomagoltak, de helyeikre már vártak a 67. gyalogezred tisztjei. Két szoba birtok- lása miatt alakult ki élénk vita, de nem volt mit tenni, lekéstünk. A kapitány úrnak végül a Defour gyárban ajánlottak fel egy szobát, én és Vătăşanu alhadnagy kol- legámmal a Chihaea családnál kaptunk egy ágyat és egy heverőt szép szobában. Este 9-kor elküldtük a tisztiszolgákat kenyérért az üteghez, magunknak volt egy kis túrónk, vacsorázni akartunk. A házigazda, Chihaea úr köszönt és fogad bennünket és betessékel a szalonba. Udvariasan tiltakozunk, korai még lefeküdni. Vendégek is vannak, Ionescu mér- nök úr, tartalékos szakaszvezető. Leülünk az asztal köré. Szépen és gazdagon búrorozott szoba, a sarokban zongora. Házigazdánk minden kertelés nélkül mondja el, hogy családja örmény származású, kis boltja van a határ közelében, amit most kénytelen volt bezárni és így Békáson és Brăilán házal. Elbeszélése alapján gazdagodó kereskedőnek véljük. Egy-egy pohár vízzel és cukorkával kínálnak. Csodálkozva tekintünk egymásra tiszttársammal. Szóba kerül a zongora. Vătăşanu alhadnagy ajánlja magát, miköz- ben sűrűn pislog Chihaea kisasszony felé. Késő van, mondják, talán holnap. Lebe- szélik végül. Másfél óra üldögélés után felállunk, és engedelmet kérve visszavonulunk. Szokásos udvariaskodás. Fekvőhelyeinket elkészítették a tisztiszolgák. Egy kopo- gós száraz kenyeret is faszoltak. Kétfogásos vacsoránk volt: túró és sajt. Jól aludtunk Én az ágyban, Vataşanu a kanapén. Este váltunk.

30 Békás (románul Bicaz, népiesen Gura Bicazului) város Moldvában, Neamț megyében. A Csalhó-hegység lábánál, a Békás-patak és az Aranyos-Beszterce folyók találkozásánál található. Piatra Neamț városától 28 km-re nyugatra helyezkedik el a megye nyugati ré- szén, a folyó mentén Erdély határától 11,5 km-re. 58

Augusztus 14/27. Bicaz. Reggel 7-kor jelentkezünk a táborban. Éjszaka elvonult a 67. gyalogezred31, szálláshelyeik üresen maradtak. Engedélyt kértem a kapitány úrtól, hogy az elegánsabb szobákat elfoglaljuk. Elhozatom a csomagom és beszállásolok Madame Popovici-hoz egy szép szobába. 9 órakor parancs jön, hogy nyeregben jelentkezzem a kapitány úrnál, felderítő járőrbe indulunk. Élel- met vételezek, sajtot, szalonnát és kenyeret, és négy katonával elindulunk. A Békás völgyén fölfelé, a határ irányába indulunk el. Az utolsó román falu, Neagra határában megállunk. Egy falusi kunyhó mögött nyeregből szállunk. A kapitány úr egy gyalogos szá- zadossal, akinek a százada a helybéli kis kocsma környékén volt pihenőállásban, suttogóra fogva tanácskozik. Arról folyik a beszélgetés, hogy feltétlenül föl kell derítenünk a Chisirig hegyet és a Verde csúcsot, ahova majd föl kell vinnünk az ágyúkat támadási parancs esetén. Gyanút keltő volt számomra ez a határ menti felderítés. Találunk egy lovas kalauzt, Nicolae Ţăpuc a neve, ő fog majd felvezetni a hegyre. Észak felé indulunk a Neagra patakot követő köves, a patak fölött rozoga pallókkal taglalt szekérúton. 3 km után följutunk a hegyoldalba, majd ott nyugati irányba fordulunk, völgyirányba a Curmătura din vale hegy felé. Sűrű bokros, meredek erdős lejtőn kell ösvényt keresni, út nem vezetett tovább. A lovak csúszkálnak, vágtába kezdenének. Leszállunk, könnyebb a lovakat gyalog vezetni. Hogyan fogjuk itt az ágyúkat felvinni? Valószínű, hogy kötelekkel húzva. Egy szá- zad gyalogos segítségét is kérnünk kell. Jó kétórás kapaszkodás után jutunk föl a nyeregbe, a csúcs alá. Fáradtan beszélgetésbe elegyedünk kalauzunkkal, Neculai Ţăpuc-kal. Sok van még a célig – mondja, nincs pihenésre idő. Még csak a Curmătura din Vale dombon vagyunk. Előttünk áll még a Curmătura din Deal, aztán a Chisirig hegy, s csak aztán a Verde csúcs – tájékoztat Ţăpuc. Messze van? – kérdeztük. Messzebb, mint amennyit idáig jöttünk. – biztat Ţăpuc. (...) Délben fáradtan, éhesen, szomjasan érünk fel végül a Curmătura csúcsára. Előttünk déli irányban jól kivehetők az osztrák – a Ticuşul, Fundului, Ivanos – dombok, sejthető a határ vonala. Magyarbékást is látni véljük. Föl kell kapasz-

31 A 14. gyaloghadosztály Bicaz-csoportjának (5 zászlóalj és 1 tábori ágyúüteg) északi oszlopába szervezett ezred. A csoport északi oszlopa (II/67 zászlóalj és egy géppuskasza- kasz) a Bisztru vám- és határőrsnél (Dealul Caprii) ér a határhoz és rövid tűzpárbaj után, hajnalban már a Zsedántelektől északra lévő Comarnic hegyen van. Egynapi pihenő és felderítő járőrözés után a II/67. zászlóalja arcban, az I/67. zászlóalj két százada a 3/24. ágyúüteggel délről támad a Telek tetőt védő állásainkra. Védőrsünk a Putna völgyén vonul hátra. Középoszlopa, benne a I/67, IV/67 a Békás völgyén jön be. A 17. honvéd gyalogezred egy különítménye és a határőrs maroknyi csapata nem tudja feltartóztatni már az elővédet (I/67 zászlóalj és a IV/67 két oldalvéd százada) sem, 28-án reggel bevonul Almásmezőre. A déli oszlop (III/67. zászlóalj) két századdal az Aţa patak völgyén, este fél 11-kor ér a határra és hajnalban már elfoglalja az Arşiţa Mădărăşenilor-t. Két századdal a Bolovăniş határőrsnél jön át a határon, és 28-án este a Tarhavason van, másnap délelőtt pedig elfoglalja Nagypatakot. 59 kodnunk még a Verde csúcsra, de az is alacsonyabban van, mint a szemben lévő Caprei32 hegy, ahol a magyar állások lehetnek. Én fölviszlek benneteket a csúcsra is, de kételkedem abban, hogy az ágyúkat oda fel lehet juttatni. Szekereinkkel sem tudunk odáig fölmenni. – mondja kalauzunk, de előttünk van még a Chisirig és utána a Verde csúcs. Délután 2 óra tájban jár az idő. Nem ebédeltünk még és 5-re jelentenünk kell a látottakat. Visszavonulunk Ilie Ciubotaru esztenájáig, aki friss ordával vendégel meg, amihez hozzátesszük a batyunkban lévő élelmet is. Friss vizet iszunk a kör- nyékbeli forrásból, amit a kis juhász mutat meg. Jól látható a Csalhó, mintha rámosolyogna a kudarcunkra. Más visszautat választunk, az sem könnyebb. Lent- ről magasabbnak látszanak a környékbeli dombok: északon a sziklafejű Csalhó, attól délre a Văratec, a Negrei Mari csúcsa, a Gruiul ascuţit közvetlenül előttünk, majd még távolabb délre a Dubasa domb. Keleten a kiemelkedések sora: az Ob- cina Ticuş, Floarei, Dohotariilor vízfolyásokkal szabdalt dombjai. Mélyen hátrább a csupasz Smida Floarei emelkedik ki a tájban. A magyaroknak lehetnek állásaik a Caprei hegy lábához simuló Harmincas te- tőn. Visszafordulunk a Békás oldalán álló Hamzoaea33 telep felé. Fél 5 felé a szá- zados úr elküld felderíteni a Békás völgyébe torkolló Secul völgyét a patak fejé- ben szétszórt, Secu falu felé. Elindulok a vezetőmmel az elején a keskeny fakiter- melő vasutat követő, pokolian rossz úton. Szinte elképzelhetetlen, hogy a szét- szórt falu szegényes kis házaiban idős, adófizető emberek élnek. Láthatatlan embereket szólít meg a vezetőm, aki történetesen a falu egyik esküdtje is.(…) Este fél 7 tájban értem vissza a táborba azzal a meggyőződéssel, hogy a bejárt patak menti úton nem lehet fölvinni a lövegeket, hacsak az iparvágányt nem használjuk föl erre. A völgyben néhány század gyülekezett a szokásos zajjal, han- goskodással. Vajon mit jelent ez? A Békás patak völgyében még nagyobb a tu- multus. A gyülekező zászlóalj parancsnoka, a néhány tiszt társaságában álló Io- nescu őrnagy magához int. Leszállok a lóról és kérdésére válaszolva jelentem, hogy felderítettem a Secul patak34 völgyében. Hol van a maga ütege? – érkezett a következő kérdés. Békáson. – válaszoltam. A parancs szerint a Secul patak völgy- ének bejáratánál este 7-kor a rendelkezésemre áll a 24. tábori tüzérezred egy ütege. – és a fejével a patak torkolata felé int. Este 9-kor át kell menjünk a hatá- ron! – folytatta. Tisztelegtem és a lovamhoz indulok. Ciocan Matei bajtársammal találkozom közben, aki megerősíti a hírt, hogy este támadunk a határon. Nyereg- be pattanok és elvágtatok Békás felé az ütegemhez. Megrakott szekerek állják el az utamat, mindeniket alaposan megnéztem, hátha rátalálnék útközben az

32 Helyesen: Caprii 33 Helyesen: Hamzoaia 34 A Békás patak baloldali mellékvize. Az azonos nevű település határában találkozik a két patak. 60

ütegemre. Szinte teljes sötétségben értem Békás határába. Az ütegem ott volt a táborban azon a helyen, ahol lecövekeltünk. A százados úr elém jön, és sajnálkozva elnézést kér, amiért fölöslegesen kikül- dött felderítésre. Van egy hírem magának. – mondja. Tudom a hírt - válaszoltam, útközben többen is újságolták. tájékoztattak. Elmondtam, amit hallottam. Nekem az a parancsom Gherăscu ezredes úrtól, hogy éjjel 1 órakor indulunk. Elindultam a faluban élelmet vásárolni. Alig találtam egy kis sajtot, szalámit. Kenyeret nem. A csomagomat a szállás előtt találom. A tisztiszolgával kiküldöm a táborba én meg bekopogtam korábbi szállásadómhoz, Chihaea úrékhoz és egy órára lefeküd- tem. Este 10 óra volt. Éjfél előtt fél órával ébredtem, villámgyorsan felöltöztem és kiléptem. Az úton két árnyék imbolyog velem szembe, hallhatóan igen jó kedvük van. Megszólíta- nak. Hallotta-e, hogy a király elrendelte az általános mozgósítást? Vártam ezt a hírt, de most mégis hihetetlennek tűnik! A félrevert harangok hangja kanyarítot- ta vissza a gondolataimat a valósághoz. Elvágtattam az üteghez. Sürgölődés, nyergelés, háromnegyed óra teltével menetkész a lovagló üteg. A kereszt jegyé- vel indulunk el az emelkedőn fölfelé. Járjatok egészséggel, sikerrel! – szóltak utánunk a Defour gyártelepre kisereglett falubeliek. Augusztus 15/28. A III. üteg elindult a háborúba. Énekszóval ugyan, de nyugtalan lélekkel meneteltünk az éjszakában. Kíváncsiak is voltunk azért arra is, hogy milyen az a fránya háború? Rövid pihenőket tartva reggelre megérkezünk a határ közelébe, Neagra faluba. A parancs szerint föl kell vinnünk a lövegeket a Curmătura dombra, oda, ahol az előző nap felderítettünk. Lehetetlennek tűnt akkor is, és most is a parancs teljesítése, de háború idején nincs lehetetlen. Elin- dulunk a Neagra völgyön fölfelé. Minden löveg elé 6 lovat fogtunk be, és egy hosszú kötélen 20 ember segített a lovaknak. Alig tettünk meg nagy kínlódva 30 métert, amikor újabb parancs visszafordít a völgybe. Lejtőre sem volt könnyebb haladni, mert kézből kellett tartani a löveget. Három óra pihenő után elindultunk a határra. A határsorompó szilánkokba törve, a vámház ablakai betörve, a búto- rok kidobálva és mindenhol katonák. A látvány alapján meg kellett verekedni az átjutásért. A környékbeliek apraja, nagyja kivonul a köszöntésünkre. Isten hozott benneteket – suttogják az asszonyok és örömkönnyek gördülnek le az arcukon. Magyarok vannak-e a környéken? – kérdezzük. Nincs – volt a válasz, mindenki elszaladt.”

1.3. A karakói híd35

Híre kelt augusztus 27-én, hogy a koraesti gyimesi vasúti határállomásról ki- indult szerelvényre rálőttek. A gyergyóalfalui Domus Históriába (DH) feljegyezte a plébános úr, hogy: „A gyimesi vonatot, amikor kérezkedett a határon beenged- ték. Aztán tűz alá vették az álnokok és jellemtelenek. A mozdonyvezető fejét nem veszítette el. Ellengőzzel a vonatot visszanyomta. Közben megsebesült. Amint beszélték, egy pár életben is esett halál.” A helybéli, gyímesbükki plébános, aki este fél 10-kor élőben tapasztalta a „be- törést” az incidensről mit sem tud. Tartok tőle – írtam dolgozatom egy korábbi, megjelent változatában –, hogy a predeáli vasúti határállomás történetére hajaz az alfalusi DH bejegyzés későbbi hallomásból, netán valamely lelkesítő, kósza médiahírből. Predeálon egyébként, az állomás osztrák-magyar oldalán rekedt, Romániából népes „menekülő” csoportért Brassóból küldött mentővonatot való- ban feltartóztatták a határt lezáró és a predeáli meg a felsőtömösi vasúti alagutat korábban elfoglalt román élegységek. Lövöldözés is volt, és minden egyéb igaz, ha Betegh kormánybiztos emlékiratának36 hinni lehet. Később rátaláltam egy tudósításra, amelyben a részletekből ítélve hitelesen meséli el a gyimesi történetet egy héttel később Az Est riporterének37 a budapesti Rókus kórházban lábadozó Boros Miklós 27 éves, gyimesbükki vonatfékező: „Vasárnap este a gyimesbükki állomásról bementem a községbe látogatóba Köllő József vámhivatali szolgához. Este 10 óra tájban lövéseket hallottunk, hu- szonöt-harminc lövést egymás után... Minthogy azonban több lövés nem volt, azt hittük, hogy talán a határőrök lövöldöztek egymásra. Öt-hat perc múlva a hatá- ron lévő vasúti őrház pályaőrének a leánya jött lélekszakadva Köllőékhez és jelentette, hogy a románok betörtek a határon. Minthogy semmiféle újabb lövöldö-

35 Az 1897-ben épült viadukt a Karakó-patak völgyét hidalja át, 64,44 m magasban. Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legmagasabb viaduktja volt. Mindkét világháborúban felrobbantották, mai alakját 1946-ban nyerte el. Az építés munkálatai 1885. szeptember 11-én kezdődtek, a kőművesmunkát olasz szakemberek végezték. A pilléreket egyszerű terméskőből, helyenként faragott kőből rakták kötőanyag segítségével, helyenként faragott kővel egészítették ki. A felszíni kőművesmunkát 1896. május 6-án kezdték el, és ok- tóber 10-én be is fejezték. A pillérekre a vasszerkezet szerelését 1896 decemberében fejezték be, és a hidat még ebben a hónapban átadták a megrendelőnek. Közben épült a vasút többi szakasza. A Karakó-patak völgyhídja, mely 226 méter hosszú, és 64 méter magasságban két hatalmas kőpillérre támaszkodva három hídmezővel – kétoldalt kis falazott „rávezető” viaduktokkal – épült. Ez a műtárgy a 19. századi magyar vasútihíd- építés egyik csúcsteljesítménye. Középső, acélrácsos tartója 102 méter fesztávolságú. A leírás forrása: www.bogatregio.ro 36 Betegh 67. 37 Az Est, 1916. szeptember 4. 62 zést nem hallottunk, nem akartuk elhinni a leány szavait és elmentünk a falu végén lévő csendőrlaktanyához. A mikor odaértünk, a határ felől futva jött három határszéli pénzügyőr, akik szintén megerősítették azt a hírt, hogy a románok betörtek és egy társukat, Baj- talan Ferencet agyon is lőtték. Erre Köllőékkel együtt megfordultunk és visszasi- ettünk a lakáshoz. Mire Küllő házának a kapujához értünk, a falu végén már lát- tuk a román katonákat, akik kézilámpásokkal világítva, mentek be az egyes há- zakba. A községbeliek valamennyien aludtak. Nem hiszem azonban, hogy a ro- mánok bántottak valakit, mert egyetlen lövést, vagy kiáltást sem hallottunk. Küllőéknél összekapkodtunk egy pár ruhaneműt és azután a kerten át akartunk menekülni az állomás felé, amely körülbelül másfél kilométernyire van a község- től. Amire a hátsó kertajtóhoz értünk, Köllőék házába beléptek már a román ka- tonák, akik azonban a sötétben nem láttak meg bennünket. A Köllő családdal együtt, futva mentünk a vasúti töltés felé, ahol éppen akkor jött a gyimesbükki állomásról a 8804. számú személyvonat, amely a román Palánkára akart átmenni. Én fölszaladtam a töltésre és kiabálással megállítottam a vonatot. Mintegy há- romszáz lépéssel odébb a vonat meg is állt. Mihelyt a vonat megállott, a romá- nok kétfelöl tüzelni kezdtek rá. Sülé Viktor mozdonyvezető erre nyomban vissza- tolatta a vonatot. Mi azonban már nem tudtunk rá felkapaszkodni s gyalog futot- tunk tovább a töltés mellett az állomás felé.” A Gyimes és Palánka38 közötti vasúti határszakaszon történt incidens első kéz- ből származó leírására a kőhalmi születésű Vasile Scârneci emlékiratában39 olvastam: „Gyimesen, a határon tartózkodom, ahol több mint egy éve titkos, különle- ges szolgálati munkámat végzem a [román királyi] hadsereg nagyvezérkarának megbízásából. A hadüzenet előestéjén, csobánnak40 álcázva, hegyi öszvér- és csempész ösvényeken tizennegyedik alkalommal (utoljára) megyek át Csíkszere- da körletébe adatokat gyűjteni a magyar katonai alakulatok határ menti csopor- tosításáról. Kimerülten érek vissza Gyimes határállomásra, ahol felülök a Csíksze- redából a román határon túl, Palánkára közlekedő helyi vonatra. Kiszúrnak a magyar határőrök. Sikerül kiugranom a vonatból szerencsémre már a román oldalon, és lélekszakadva rohanok a közeli Felsőbükkbe, ahonnan hat román paraszt társaságában elindulunk a vasút mentén Palánka irányába. Egy jól fedett kanyarban fölszedünk négy vasúti sínpárat annak a reményében, hogy a Palánká- ról visszaforduló szerelvényt megállásra kényszeríthessük. Este fél tíz volt. (1916. augusztus 14-én) […]

38 A Gyimesi vasútállomás és a határ túloldalán Palánka közötti távolság a vasúton kb. 3,85 km. A vasútállomástól Erdély határa 1,5 km. 39 Vasile Scârneci: Viaţa şi moartea în linia întâi. Editura Militară, Bucureşti, 2012. 40 Juhpásztornak. 63

A vonat magyar személyzete, azt hiszem, megsejtett valamit, mert mielőtt beért volna Palánkára ellengőzzel visszatolatott, ám a felszedett szakaszon kisiklott (10 óra múlt 5 perccel). A közelben kutakodó, botoşani-i 8. vadászezred41 járőrei rálőttek, majd megtámadták és birtokba vették a szerelvényt. Ez volt az első hadizsákmány. Palánkára beérve jelentéstételre bevonultam a 14. gyalog- dandár parancsnokságára és leadtam a jelentésem Boian ezredes,42 dandárpa- rancsnoknak, majd a vadászezred egy különítményében éjfélkor átlendültünk a határon Csíkszereda felé.”

Közbevetőleg A koronatanú, Octav Boian ezredes – akinek a román katonatörténelem leg- inkább jeles műszaki készültségét dicséri – 11 évvel később megjelent emlékira- tában43 vagy inkább vitairatában (?) a határátkelés lendülete alig követhető. A derék utásztiszt – karrierje végén tábornok– minden frusztrációját beleírta visz- szaemlékezésébe.44 Az azonban mindenképpen kiderül, hogy visszavonuláskor az ún. ágasi csata kudarcát és foglyul ejtését45 éppen abban a körzetben, amelyet

41 Helyesen: r. kir. 4. vadászezred. A Tatros völgyében a 7. hadosztály szervezetében a 14. vegyesdandár alakulatai – a 14. és a 16. gyalogezred, a 4. vadászhadosztály, egy 63 mm- es üteg – támadtak. 42 Octav Boian (1863 – 1941) utász tiszt, a Kelei-Kárpátok-béli román határ-erődítmények – Beleghetu térségében a Tatros völgyet lezáró Muncelu (1266 m) és Cărunta (1523) ma- gassági vonalon – tervezője és kivitelezője. 1906-ban őrnagy, az 1. utászezred osztálypa- rancsnoka, a háborúba induláskor a Gyimes-csoport szervezetében a rom. kir. 7. gyalog- hadosztályban a 14. vegyes gyalogdandár parancsnoka fogságba eséséig az 1916 októbe- rében az ágasi cselvetés végeseménye alatt. 43 Octav Boian: Amintiri din campanie (1916). Brigada a 14-a mixta de la Agăş la Gagy şi înapoi. Bucuresti, 1927. 39-40. A továbbiakban: Boian 44 Kiegészítő olvasmányok: Godányi Ernő: Az agasui ütközet c. dolgozata XI. fejezetében „Az oláh dandárparancsnok vallomásai” szövegét, ami tallózás a foglyul esett ezredes kihallgatásának jegyzőkönyvéből. In. Hadtörténelmi Közlemények 1922/1923. évfolyam. 142-154. Une opération de guerre de montagne (Carpathes 1916), a Revue militaire française katonatörténelmi folyóirat 1926. január-márciusi számában J. Flipo kapitány és Libor Vites őrnagy, csehszlovák katonatisztek jegyeznek jórészt Godányi írására alapozva. 215-241. Ugyanezen folyóirat az 1926. október-decemberi kötetében (63-71) közli Boian válasziratát: L’événement d’Agasu (16-17 octobre 1916), amelyben hivatkozik Konrad Grallert tábornok Der überfall von Agasu címmel a Millitärwissenschaftliche und Tech- nische Mitteilungen 1924. július-augusztusi számában megjelent dolgozatára, amelyet azon melegében, az MTM 1924. 9-10 számában meg is válaszolt. 45 A foglyul ejtés története: Románia földjére lépő [19/IV. népfelkelő] zászlóalj és a mögöt- te vonuló, Toldy Miklós parancsnoksága alatt álló vonat (trén oszlop), 1916. október 17- én, Comănești térségében, az elhagyott, Ghica-kastélyban pihenőt szándékozott tartani. A vonat eleje elkezdte a szálláshelyen való elhelyezkedést. „Alig kötötték be a hadnagy lovait”, amikor oldalról egy román zászlóalj alakulata rajtuk ütött, többüket megöltek, 64 betéve ismert – 1915-ben Beleghetu46 község fölött, a Tatros völgyét vigyázó hegyéleken felügyelte az erődítési munkát –, nem tudta feldolgozni. Emlékezete szerint augusztus 27-én késő este, illetve a 28-ra forduló éjszaká- ban ez történt: „Az átkelés éjszakáján az északi oszlop47 a gyimesi48 vámház elleni támadással vette föl az érintkezést az ellenséggel. Utána tapogatózva kereste az utat a falu felé és csak 28-án hajnalban támadja azt meg. Reggel 8 órakor a tüzérség lőni kezdi Gyimes falut és a vasútállomást. A többi oszlop tévelygett a sötétben, mert a parancs nem jelöl ki számukra azonnali, ösztönző célfeladatot, csak az általános támadási irányt. Parancsnokaik tanácstalanok voltak. A Gyimesi-szorosban az ellenség keleti átkarolás fenyegetése alatt feladja, ki- üríti Gyimesbükk falut, de előbb a lakosság kimenekíti az állatait, egyéb ingósá-

Toldy hadnagyot, valamint öt honvédet elfogtak és trénkocsikat (rajtuk muníciót, élelmi- szert stb.) zsákmányoltak. Az oszlop végén lévő Nagy Antal, Toldy hadnagy tiszti legénye, az egyik szekérből kifogott lovon a zászlóaljparancsnokságra vágtatott és jelentette az eseményeket. A románok betörtek a vonuló csapatok mögé s a gyalog-, valamint a tüzér- ségi vonatcsapatokon is rajtaütöttek, számos honvédet megöltek, elfogtak és jelentős zsákmányra tettek szert, majd megkezdték az elvonulást, amit azonban az időközben riasztott magyar zászlóaljak megakadályoztak, ugyanis magyar honvédek – tájékozva lévén a helyzetről – átkaroló támadással bekerítették és végül felmorzsolták a román egységeket. Délután 4 óra körül a honvédek már Beleghetu községet is megközelítették, azonban az erős gépfegyvertűz támadásukat hátráltatta. Toldy Miklós – észlelve a hon- védek közeledését – lefegyverezte az őrséget és öt fogollyal, egy altiszttel és négy hon- véddel, immár felfegyverkezve, a brigadéros szálláshelyére rohant és az egész vezérkart: a brigadérost és 6 tisztjét, valamint 45 sebesült és ép katonáját elfogta. […] A történet forrása: http://emlekkiallitas.sopianae.com/toldy_a_vilaghaboruban.html) 46 Kis település Bákó megyében, a Tatros folyó bal partján, Ágas közigazgatásában, attól 2,3 km-re. 47 A r. kir. 14. vegyesdandárnak az északi hadseregparancsnokság „általános célkitűzésként rendeli el a határ átlépését augusztus 27-én este 9-kor, és legyűrve minden ellenállást, foglaljon el egymást követően olyan kiemelkedő állásokat, amelyek fedezetében ellensé- ges földön biztosítani lehet a következő hadműveleteket. A rendelkezésben megjelölt objektumok 20 km-re voltak Bruszturószától és Ágastól – írja Boian –, következésképpen ezek elérhetetlenek voltak az éjszaka sötétjében egyetlen rohammal. Meglepetésről te- hát szó sem lehetett.” A dandárnak öt oszlopban kellett átlépni a határt. Az északi oszlop Palánka–Gyimes-Nagypatak–Gyimesközéplok menetiránnyal, a központi csoport a Popoiu völgyön – az 1396-1070 magassági vonalon – a Rez hegyen (1231) át, a déli csoport Apa Havas – 1160 és 1368-a magaslat – Gyimesfelsőlok – Konyak hegy (1310 m) a Csiki-havasok hegyélén kell elérje a határt. A dandártartalék Palánkán váróállásban gyü- lekezik. Továbbá: a r. kir. 4. vadászezred egy zászlóalja a Csügés völgyén Hosszúhavas és Szénatelek, a második zászlóalj a Szulca patak völgyén Kósteleken át támad, azzal az álta- lános feladattal, hogy jussanak ki a Fügéstelek határában lévő útra, amelyen az Olt völ- gyébe lehet majd lejutni. Boian: 39-40 48 A kéziratban Csik-gyimes. 65 gát, a vasúti gördülőanyagot, a völgy teljes hosszában a műtárgyakat felrobbant- ják, használhatatlanná teszik és felgyújtják a farkaspataki és nagypataki fűrész- üzemeket. Augusztus 28-án beér a hadműveleti területre a 16. gyalogezred azzal a feladattal, hogy egy gyalogszakasszal és egy üteggel a Szulca völgyén49 törjön előre Kóstelekre. Milyen megfontolásból?! Nem értem. 28-a és 29-e úgy telt el, hogy nem voltak emlékezetes események. Sok volt a piszmogás, értelmetlen és céltalan készület, manőverezés, időlopás. (…) Végül 29-én estére birtokunkban volt a Tatros völgye és a Csiki-havasok. A 14. gyalogezrednek az volt a kijelölt feladata, hogy szervezzen meg és biztosítson védvonalat a Csiki-havasok élén: Lóvészteteje (1243) – Rez (1231) – Kőnyak (1316), a 4. vadászezred a 16. gyalogezred néhány alakulatával a Pogányhavas (1352) – Fügéstelek (1208 – Magyaros (1183) vonalon szervezze meg a védállá- sokat.” Az első felderítő különítmények jelentik a hadseregparancsnokságnak, hogy az Olt völgyében a visszavonuló katonai egységek robbantják az úti és vasúti műtárgyakat, felgyújtják a fontosabb berendezéseket és állásba mentek az Olt jobbpartján levő domboldalakon Csikrákos fölött és a Bogát-hegyen. A dandárparancsnokságot, amely 29. óta Gyimesen volt, szeptember 2-án előre költözik Gyimesfelsőlokra. Az elrendelt állások elfoglalása után jobbszár- nyunkat fedezetlennek véltem, következésképpen a 16. gyalogezred két századját kiküldtem figyelőállásba Hidegségre, egy századot pedig előretoltam északnyugat felé, Lóvészre, hogy a domokosi átjárót figyelje. (…) Az augusztus 26-ról 27-re forduló éjszakán Târgu Ocnán tollbamondott50 parancs értelmében a Gyimes- csoport: a 14. és a 16 gyalogezred, a 4. vadászezred egy tüzérosztállyal és a lovasszázad megállnak és az új intézkedésekig a Csiki- havasok élén és fedező állást építenek a Magyaros–Fügéstelek stb. … Lóvész vonalon. Szeptember 6-ig tétlenkedtünk. […] Ez időben a gyimesfelsőloki parancsnoki állásomban meglátogatott az északi hadsereg51 és a 7. hadosztály parancsnoka52, meg egy orosz ezredes, akik meg-

49 A Szulca patak (rom. Sulța) a Tatros jobb oldali mellékvize. A Kostelek fölötti 1108 méter magas hegy keleti oldalán eredő Heveder-patak forrásától indul el a Taros felé. 50 Boian ezredes augusztus 26-án hadiszállásán Ágason vonatra ül családját meglátogatni a hétvégi ünnepen (Nagyboldogasszony). A vonaton hallott híresztelések okán Târgu Ocna vasútállomásán leszáll a Bukarest felé tartó vonatról és a peronon meglátja Petala tá- bornokot, akitől megtudja, hogy este 10-kor egy futár hozza a hadműveleti parancsot. A jelzett időben meg is érkezik Zadik ezredes, az Északi hadsereg vezérkarfőnöke és a vá- roska egy jellegtelen épület füstölgő petróleumlámpájával homályosan bevilágított szo- bájában a három biztosító alakulatcsoport parancsnokai a térdükön lejegyezték azt, amit Zadik ezredes nekik tollbamondott. A határátlépés parancsa volt, amit a 27-ről 28-ra forduló éjszakában kellett végrehajtani este 9 órai indulással. Boian: 27. 51 Constantin Prezan tábornok 66 szemlélték a csapatokat, majd megtekintették a Karakó patakba zuhant viaduk- tot…”53 * A karakói völgyhídnál történteknek katonatörténeti érdekessége van. Dabija, háborútörténetének egy mondatában megjegyzik, hogy nem a 7. hadosztály, következésképpen a Gyimes-csoport hadműveleti feladata a vasúti alagút és a Karakó völgyhíd biztosítása. A két, rendkívül fontos stratégiai objektum biztosítását a Főhadparancsnokság egy önkéntes alakulatra bízta, „amely a számára ismeretlen terepen dolgavégezetlen részben megsemmisült, részben fogságba esett.”54 Boian ezredes, a Gyimes-csoport parancsnoka, aki elől az akciót elkonspirál- ták, miután emlékezteti olvasóit, hogy az általános hadműveleti terv a Gyimes- csoport célfeladataként jelöli meg három objektum birtokbavételét: a gyimesfel- sőloki alagutat, a Karakó patak fölötti vasúti völgyhidat és a fügésteleki hágó- utat, önérzetében mélyen megsértve bő két oldalon részletezi „a viadukt ügyet”. „Ágason volt a brigád és a Gyimes-csoport parancsnokságainak a hadiszállása, ahonnan naponta bejártam a Tatros völgyszakaszát. Egy ilyen szemleutamon, augusztus 27 előtt pár nappal Bruszturószán és Cotumbán áthaladva más ezre- dekhez tartozó katonákat véltem felfedezni. Előbb arra gondoltam, hogy szabad- ságosok, de túl sokan voltak és furcsán is viselkedtek. Kutakodásomra kiderült, hogy egy titokzatos, háborús létszámra feltöltött önkéntes század emberei forgo- lódnak a kerületemben. Megtudtam azt is, hogy a titokzatos alakulatnak konspi- ratív feladata, hadüzenet esetén meglepetésszerűen birtokába venni az alagutat és a híres karakói völgyhidat. Felsőbb érdekekre való tekintettel visszafojtottam minden indulatomat és akkor nem hoztam szóba a minden szempontból méltatlan történetet. Az alakulat parancsnoka nem jelentkezett nálam, megbújt a körzetemben. Bi- zalmatlan volt irányomban? Érthetetlen. Indulás után, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy sem az alagutat, sem a viaduk- tot nem sikerült biztosítani érdeklődtem a titokzatos század sorsáról. Sehonnan sem kaptam választ, senki nem tudott róluk semmit. […]”55

A titokzatos különítmény

A történetét a feladatra kijelölt különítmény parancsnoka, Ilie Șeflea56 – írta meg:

52 Ion Istrate/Istrati (1860 – 1942) r. kir. tábornok. 53 Boian 41-42. 54 Dabija II. 246. 55 Boian 34-37. 67

„1915 júniusában a 34. konstancai gyalogezredtől a bukaresti altisztképző is- kolához vezényeltek bizalmas feladattal, hogy a határon túl, Ausztria- Magyarország területére felderítő tevékenységet szervezzek és készítsek elő. A Nagyvezérkartól, Radu Rosetti57 őrnagy úrtól kaptam azt a szóbeli parancsot: »Egy esetleges Ausztria-Magyarország elleni háborúban hadseregünknek életbevágón fontos biztosítani a Predeal és Felsőtömös közötti vasúti alagutak mai állapotukban, tehát sértetlenül. Értesüléseink szerint az alagutak berobban- tását előkészítették és akkor robbantanák be, amikora a mi hadunk átlápi a ha- tárt.« Miután alaposan tájékozódtam arról, hogy az osztrák és német szabályzatok szerint hogyan történik az alagutak felrobbantása, elmentem Predealra, ahol két hétig tartózkodtam. Ez idő alatt majdminden éjszaka megpróbáltam valamelyik alagút bejáratához eljutni, de sikertelenül. Az esős éjszakák alatt is lehetetlen volt megközelíteni valamelyiket a vigyázó őrség, de leginkább az őrkutyák miatt, amelyek távolról megérezték a közeledésem. Abban a reményben, hogy a vasúti menetrendből valamiféle következtetésre jutok a predeali rendőrség 48 órára Stefescu Ioan, tulcea-i birtokos névre kiállí- tott engedélyével elutaztam Brassóba. (…) Ott, egy igen tájékozott ismerőstől megtudtam egyet s mást az osztrákok Tömös-völgyi, Brassó Pojána-i és törcsvári erődítési munkák állapotáról. Első felderítő utamról visszatértem Bukarestbe és jelentést írtam a Nagyve- zérkarnak. Predealra visszatérve a véletlen folytán megtudtam, hogy határőreink szeny- nyesét a brassói vasút első alagútjának a bejárata közelében lakó magyar váltóke- zelő felesége mossa. Határőr egyenruhában három bakával és egy altiszttel elvit- tük a szennyesruhát a mosónőhöz. Ilyen trükkösen négy alkalommal 30-40 mé- terre megközelítettem az alagút bejáratát.

56 lie Șteflea (1887. 03. 29., Săliște, Sibiu – 1946. 05. 21.). Erdélyben, a Szeben megyei Szelistyén (rom. Săliște, a helyi szász dialektusban Selischte, német Großdorf, Grossdorf, Langendorf, Langesdorf) született. Román kir. katonatiszt, 1909-ben, a tisztképző iskola elvégzése után alhadnagyi rangban a konstancai r. kir. 34. gyalogezredhez vezénylik. 1916-ban százados, a hadba vonuló ezred géppuskásszázadjának a parancsnoka. a dobrudzsai harcokban szeptember 8-án megsebesül. Felépülése után a dorohoi-i, 1917. ápri- lis 1-jétől a botoșani-i tisztképző iskolában oktató. 1918. október 10-én kinevezik a gya- logsági műszaki felügyelőség szervező irodájának élére. 1938. 03. 11. altábornagy (dan- dártábornok). 1942. január 20-tól a r. kir. hadsereg vezérkarfőnöke 1944. augusztus 23- ig. L. Alesandru Duțu, Florica Dobre și Maria Georgescu - Cazul generalului Șteflea In. Drama generalilor romani (1944-1964) - Al. Dutu, Fl. Dobre (1997). Boian ezredes emlék- iratának a megjelenési évében a gyalogsági központi kiképző iskola tanulmányi igazgató- ja. 57 Radu Rosetti 68

Ezek a felderítő kísérletek elégségesek voltak ahhoz, hogy összeállítsak egy tervezetet, amit a Nagyvezérkar jóvá is hagyott. Alkalmi végrehajtásához engem bíztak volna meg. Azt a parancsot kaptam, hogy az altiszti iskolában a feladatra szervezzek és készítsek fel egy gyalogszázadot meg egy géppuskás osztagot. A háborúba indulás előtt egy hónappal arról tájékoztattak, hogy a megbízá- som célfeladata megváltozott, különítményemmel feltételezett felrobbantása előtt a Gyimespalánk – Csikszereda vasúton a völgyhidat kell biztosítanom. (…) 1916. júliusában, három alkalommal próbáltam meg a Palánka–Csügés fölötti nyugati hegyoldal ösvényein eljutni a völgyhídig, de egyszer sem tudtam a köze- lébe férkőzni. Ennek igen egyszerű oka volt, hogy a legeldugottabb ösvényeken élénk szarvasmarha, baromfi és élelmiszer csempészforgalom volt a pénzügyőrök és a határvigyázó csendőrök együttműködésével. Augusztus 10/23-án Radu Rosetti őrnagy úrtól írásbeli parancsot kaptam arra, hogy a különítményemmel 11-ére meneteljek Palánkára és 11/24-én este 9-kor a körzetbeli alakulatokkal egyidőben óvakodjak át a határon és az összeállított terv szerint, foglaljam el a csik-gyimes-felsőloki völgyhidat. Az volt a kérésem, hogy a 14. gyalogezred 5 órával később induljon el, mert különben fölriasztaná a határvédő osztrák-magyar egységet, még az előtt, hogy századom elvégezni a feladatát. Kérésemhez hozzájárultak úgy, hogy az ezred csak este 11-kor induljon el, azaz 3 órával különítményem határátlépése után. (…)” A századot Bruszturószára vitte át, hogy a szükséges intézkedéseket megte- gye. – jegyzi meg Radu Rosetti, akinek az emlékiratából idézem a történetet.58 „Sötétedés után, este 8-kor indultunk el. Alig értünk a határ közelébe, már hallottuk a 14. gyalogezred és a határvigyá- zó alakulat első tűzváltását, azaz az előcsapat mégis elindult. A tűzpárbaj zaja velünk együtt haladt. Mi kiléptünk, sehol ellenállásra nem találtunk, így hát este 11-re kiértünk a falu keleti széle fölötti dombra. Amikor Felsőlok első fényeit megláttuk, két hatalmas robbanást hallottunk, amiből a viadukt felrobbantására következtettünk. Ha A tény, hogy az egész különítmény átjutott a határon a határvédő alakulatok között annak ellenére, hogy riasztották azokat, bizonyíték rá, hogy a völgyhi- dat birtokba vehettük volna, ha a 14. gyalogezred igazodik a Főhadiszállás (Nagy- vezérkar) parancsához.” Rosetti tábornok Boian ezredes „magát igazoló” emlékiratára hivatkozva megjegyzi, hogy „Steflea hadnagy megbízása nem volt ínyére és sajnos, és nem is volt lelkiismeretfurdalása, hogy a nem sikerült.59

58 General Radu R. Rosetti: Mărturisiri (1914–1919). Editura Modelism București, 1997. 73-75. A továbbiakban Rosetti: 59 Rosetti: 75 69

1.4. Sósmező, Ojtoz-szoros

Ádáz tusa a Magyaros-tetőn60 Augusztus elején sejthető volt helyzetünk alakulása, mert hát árokásás köz- ben [az Ojtoz és a Slănic völgye fölötti határhegyekben] a jövendő történéseket bizonyossággal aligha lehetett volna megítélni. A iaşi-i állomáson bevagonírozott IV. zászlóalj, amelynek ugyan parancsban megtiltották azt, hogy elárulja menet- célját, megérkezése megfontolandó jele volt a következő történéseknek. Történt egyéb is közben. Egyértelmű parancs jött az árokásásra és a megerőltető hadgya- korlatokra kiszabott idő lerövidítésére, hogy több ideje maradjon a csapatoknak a pihenésre, illetve a hegyi hadműveleti gyakorlatokra. A feltevések begyakorlá- sának egyik eleme volt a hegyi utak, ösvények bejárása. Az augusztus 13/26-i hadgyakorlaton a feladványunk az volt, hogy a Iordo- gatu, Puica és Manase dombokról előnyomulva megvívjunk a Grozeşti faluhoz vezető hegyszorost és a falut védelmező 25. gyalogezreddel. Az ádáz csatát nem szűnő, kegyetlen tüzérségi tűzpárbaj kísérte. A mi tüzérségünk folyamatosan lőtte a Muncelult, a Matiuşcát és Grozeştit. Nyilvánvalóan színlelt ágyúzás volt, az éles lövegeket meg kellett spórolni a tényleges csatákhoz. Naplementére a gyakorlat véget ért, utána az Ojtoz-csoport parancsnoka és tisztikara kiértékelte a teljesítményünket. Ki gondolta volna, hogy két hónap múlva a Ştefan cel Mare gyalogezred ugyanabban a völgyben véres védcsatákat vív majd a betörni akaró ellenséggel? Lóhalálában érkezett felső parancsra az ezred laktáborba vonul, az Ojtoz völ- gyében. Az I. zászlóalj Satul Nouba, a II. Grozeştibe, a III. Cerdakba, a IV. Tiseştire. Fölösleges felszerelését pedig átadta a határvigyázó csendőrségnek. […] A határátlépés terve nagyon egyszerű volt. Az Ojtoz-csoport három oszlopban támadja meg a határőrsöket.61 A jobb oszlop: Ionescu alezredes a 25. gyalogez-

60 Részlet Lt.- Colonel Grigore Ionescu monográfiájából (Gloria unui regiment. Ediţia II. Bucureşti, 1925.) 61 Az Ojtoz-szorosban előnyomuló rom. kir. 8. gyaloghadosztály hadrendje (parancsnoka Ioan Pătraşcu tábornok) 15. gyalogdandár (13. Iaşi-i, Stefan cel Mare gye., vaslui-i 25. Rahova gye.). 16. gyalogdandár (29. Dragoş gye., 37. Alexandru cel Bun gye.). 8. vadász- ezred, a Putna és a Bacău milíciazászlóalj (népfelkelőzászlóalj), 8. tüzérdandár (12. és 17. tüzérezred), egy 63 mm-es és három 53 mm-es ágyúüteg. Összesen 24 zászlóalj, 30 gép- puska és 80-90 löveg. Egy gyalogezred szervezetében 3-4 zászlalj volt, egy géppuskasza- kasznak 4-6 géppuskája volt. A gyalogezredek Mannlicher M 1893 6,5 mm-es, a milícia alakulatok pedig Henry-Martin M 1879-as típusú fegyverrel voltak ellátva. Már útközben kaptak francia gyártmányú St. Etienne és osztrák Schwartzlose géppuskákat. Az 53 mm- es lövegek Gruson típusú ágyútalpra átszerelt erődágyúk, amelyeket a Focşani- Nămoloasa-Galaţi erődvonal páncéltornyaiból vettek ki, a hegyi lövegek 63 mm-es 70 redből az I/13. és a II/25 zászlóaljjal, egy géppuskás osztaggal, egy 63 mm-es hegyi üteggel és egy 53 mm-es ágyús osztaggal Cernicánál, a Sándor hegy, majd a Majlát- Magyaros útvonalon támad. A középoszlop Piperescu ezredessel, a 25-ösök parancsnokával, egy géppus- kás osztaggal, a 12. ágyúsezred 3 ütegével a fő támadóoszlop. Szorosan mögötte halad Liciu ezredes, a Şefan cel Mare gyalogezred parancsnoka a II., a III. és a IV. saját zászlóaljakkal, egy géppuskás osztaggal és egy ágyúüteggel. Az egymást követő oszlopok a Herja, Sósmező, majd a Magyaros tető útvonalon törnek át a határon. A bal oszlop Gorski Alexandru alezredessel, a 8-as vadászok parancsnokával, két saját zászlóaljjal, egy ágyúüteggel a Clăbuc csúcs, Szakadát, Bereck útvonalat követik.

Áttörés a Kárpátokon Az áttörést az augusztus 27-ről 28-ra virradó éjszaka kell végrehajtani. A há- rom oszlop a helyeket jól ismerő, biztos és ügyes vezetőkkel esteledés után, a legnagyobb csendben közeledik a határhoz. Este, pontosan 9 órakor minden oszlop megkezdi az áttörést, megtámadja az ellenséget és mindent bevetve visszavonulásra kényszeríti. Az első lendülettel el kell érni Ojtoz falu nyugati kijáratát, aztán a Magyaros-tetőt, biztosítva a IV. hadtest előnyomulását. A középoszlop arcban támad, a többiek a hegyi utakon haladva a szárnyakon. Az ellenség az elszánt arc- és szárnytámadás nyomása alatt fel kell, hogy adja. Így történt. A betörési terv szerint a Ştefan el Mare gyalogezred I. zászlóalja, amelynek feladata volt áttörni a határon, előreküldte Orăşianu hadnagyot egy szakasszal, hogy támadja meg a Slănic vámháznál lévő magyar határőrsöt, vágja el a telefonvonalakat, majd kapaszkodjon fel a Nagy Sándor nyeregre és ott vonuljon be a zászlóaljhoz. Este 9-kor a szakasz csakugyan megközelítette a határőrsöt, és megtámadta karabély és géppuska össztűzzel. Rövid idő alatt elfoglalta az őrsöt és foglyul ejtette a 30 magyar határőrt. A zászlóalj zöme este 6 órakor indult el Slănic- fürdőről, és kínnal-bajjal alig ért fel a Puf hegyre. Nehéz menet volt a sűrű sötét erdőn haladva váratlanul felbukkanó akadályokon, árkon-bokron át megtalálni a hegyre felvezető vezető utat. Egy idő után fölbomlott a rend, a tisztek képtelenek voltak együtt tartani a csapatot, az emberek szétszóródtak az erdőben. A nagy

Armstrong M 1883-as típusúak. A tüzérdandárnak 75 mm-es M 1904 ágyúi és 105 mm- es M 1912-es gyorstüzelő tarack ágyúi voltak. A határátkelő előcsapatok a 8. vadászez- red, a 13. és a 25. gyalogezred és a 12. tüzérezred kikülönített alakulatai voltak. A be- ásott csapatok 130 db, Franciaországból beszállított 58 mm-es aknavetőt kaptak, gyalog- dandáronként 8 aknavetőből álló üteget. 71 baj az volt, hogy elvétették az utat. A Sándor-hegyre felvezető útnak nyoma elveszett a sűrű sötétben és a Slănic völgyében felfogadott három vezető a fák tör- zsén nőtt moha alapján próbálta meg betájolni a helyes irányt. A kétségbeesett bolyongás közben a határ irányából három ágyúlövés dörejes visszhangja töltötte be a völgyet. Örömhír volt, azt jelentette, hogy Orăşianu hadnagy csapata elfoglalta a határőrsöt. A zászlóalj megállhatott pihenni, a feladat sikerének már nem volt akadálya. Parancsot kaptunk a megállásra, a menetet hajnalhasadáskor folytattuk. A többi zászlóalj akadálytalanul nyomult előre és éjszaka 11 órakor átha- ladt a határon. Augusztus 28-án reggelre az I. zászlóalj a Sándor-hegy lábához ért és elindult a csúcsra. Derül idő volt, kisütött a nap, fénye beragyogta az erdőrengeteget. Délelőtt fél 10-re fölértünk a csúcsra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a büszke Kárpátok vidékre. […] Bereck, Kézdivásárhely, Szentgyörgy házai derengtek a távolban. […] Négyes oszlopba fejlődtünk és elindultunk vidáman a Magyaros felé. Járőröket küldtünk előre, hogy a határvigyázó, esetleg még rejtőzködő őrsök embereit elzavarják, vagy begyűjtsék. […] Messze, a Csengőponk felé egy jól kivehető oszlop menetelt az országúton. A II. zászlóalj volt, amely ugyancsak a Magyaros felé tartott.

A tűzkeresztség A lovas hírnök, aki a bennünket méltató napiparancsot hozta, mesélte el ne- künk Macarie hadnagy és Macovei közlegény hősi halálának körülményeit. IV. zászlóaljunk éjfélkor ért a határ közelébe. Sósmezőtől 2 kilométerre tüzet kapott egy ellenséges járőrtől. Tűzpárbaj indult, a csetepaté egy órán át tartott. A kavarodásban a hadnagyot és a közlegényt egy időben érték a gyilkos golyók. Fájdalommal hallgattuk a történet részleteit. Első hősi halottainkat a Sósmező egyik templomának cintermébe, a sziklás talajba ásott sírba temették. A szerény fakoporsók elhantolását a fegyverek és ágyúk díszlövése kísérte. Fejfaként a ha- tárkövet állították a hant fölé Erdély-járásunk élő emlékezetére. Az ezred folytatta útját a Magyaros-tető felé. Úton-útfélen láttuk a csetepaték és pusztítás nyomait. Az ellenséget mindenhol meghátrálásra kényszerítették elővéd csapataink és az visszavonulásakor elrombolt maga mögött mindent. Az utat, a hidakat, hogy előnyomulásunkat megakadályozza. Az Ojtoz patak fölötti hidat sem kímélték, elemei tehetetlenül lógtak a mély- be. Augusztus 29-én, délelőtt órakor a pihenőtáborban töltött éjszaka után, a zászlóaljak követték a parancsban kijelölt útjukat. Mi délután fél négy táján ér- tünk Lemhény falu északkeleti bejáratához, ahol sátortáborba szálltunk. Riadóőr- söket állítottunk föl, nehogy meglepő támadás érje a pihenő zászlóaljat. […]

1.5. A Törcsvári-szorosban

A Székely kálvária c. dokumentumfilm (2016, rendezte Marossy Géza) forga- tókönyvének írásához forrásokat kutatva, a Fogaras-vidéki Múzeum évkönyvé- ben62 találtam rá Constantin Calotescu63 háborús naplójára. Hiányzott a források közül a Törcsvári-szoroson Erdélybe támadó román királyi had Bran-csoportjának közvetlen, életszerű leírása. Első lendületben Camil Petrescu regényét64 vettem le a polcról, fordítottam is azonmód az ide illő szöveget. A katonai irodalom és a regény összevetéséből egyértelmű volt, hogy az író, a r. kir. 22. gyalogezred egyik századparancsnoka ott volt augusztus 28-ra virradóra a völgyben, és bevallása szerint naplófeljegyzéseit használta fel az események felidézéséhez. A történet sem hibádzik tulajdonkép- pen, de katonai mércével a sok az itt kevesebb. Calotescu naplójából olvassuk a támadás történetét.

62 Emil Stoian: Intrarea trupelor române în Bran – 15 august 1916. In. Acta Terrae Fogara- siensis III. Editura ALTIP 2014. 121-161. 63 Constantin Calotescu a román irályi 30. Muscel gyalogezred zászlóaljparancsnoka. A bukaresti katonai tiszti iskolában végzett tanulmányai befejezése után 1910-ben avatták hadnaggyá az Argeş megyei Câmpulungban állomásozó 30. (Muscel) gyalogezredben, amellyel végigharcolta a r. kir. hadsereg erdélyi kalandját. 1917-ben a mărăşti-i csatában a 4. gyalogezred, majd a 2. vadászezred parancsnoka. Naplója címe: În luptă cu Regimen- tul Muscel No. 30. Lucrare aprobată de Marele St. Major cu ordinul No. 6245 din 29 Noi- embrie 1929, Editura Inst. de Arte Grafice ,,Lucia”, Bucureşti. A továbbiakban Calotescu 64 Camil Petrescu (Bukarest, 1894. április 22. – 1957. május 13.) író, színikritikus. 1906 és 1913 között Bukarest két legnevesebb gimnáziumában (Sf. Sava és Gheorghe Lazăr) ösz- töndíjas diák, 1919 márciusában Magna cum laude elismeréssel végez a Bukaresti Egye- tem filozófia és bölcsész karán. Tanári állást vállal. Első jelentős műve a Jocul ielelor színmű első változata 1918 decemberében jelenik meg. Egyetemi hallgatóként a 6. Mihai Viteazul gyalogezred tartalékos őrmestere, majd tisztiiskolai képzés után alhadnagy. 1916. augusztus 1-jén behívót kap a 22. gyalogezredbe, majd mozgósítás után ezredével részt vesz az első vonalban a Brassó környéki harcokban, visszavonulás közben Târgovis- ten megsebesül. A 41. gyalogezreddel tér vissza a moldvai arcvonalra, majd a 16. Sucea- va gyalogezreddel a Caşin és Ojtoz alatt harcol. 1917. július 24-én német fogságba esik a 789-es és az Ungureanu magaslatokért vívott csatában. A sopronyéki fogolytáborba ke- rül, ahonnan 1918. április 10-én hazaengedik. Háborús naplója a vázlata a román próza egyik legjelentősebb regényének, amely Ultima noapte de dragoste, prima noapte de război címmel (Az utolsó szerelmes éjszaka, a háború első éjszakája), 1930. november 8- án jelent meg két kötetben. A következő év januárjában megjelenik a második kiadása is. Első ízben O recunoaştere ofensivă (Erőszakos felderítés) címmel a Banatul Românesc temesvári lapban ír folytatásokban (a 38., 39. és 41. júliusi számokban) háborús élmé- nyeiről. Ez az írás lesz majd a regény második részében a Post înaintat la Cohalm (Előre- tolt állás Kőhalomban) fejezet alapja. Regényének címe: Ultima noapte de dragoste, întâia noapte de război. Curtea Veche Publishing, 2009. 214-237. 73

A Törcsvári-szoros65 déli kijáratának a közelében66 álló rom. kir. 30. Muscel gyalogezred augusztus 14/27-én este 7-re, háborús felszerelésben szemlére várta a r. kir. II. hadtest parancsnokát, Cotescu67 tábornokot. Mozgalmas nap volt. De. 11 órától „előretolták a századok egy részét a főúton, másokat Podu Dimboviţei- en68 át a magas hegyoldalra”. Du. 3 órakor lezárták a határforgalmat. Kétségessé vált ezek után, hogy „szemle lenne”, nincs annak értelme, hogy a nehéz menet- felszerelésben, glédában szemlére kell várni.69 A parancs viszont parancs, a 30. Muscel ezred este 8-kor már hosszú oszlopban ott állt gúlába rakott kézifegyverekkel a 90. kilométerkő közelében, az or- szágút jobb oldalán. Tőle jobbra, a Fundăţica patak völgyében, 2. kilométerre a Rucăr–Törcsvár országúton a r. kir. 28. gyalogezred III. zászlóalja állt fel, éllel Fundăţica–Moécs–Simon–Poarta felé. A főoszloptól (a 30. Muscel gyalogezred, a 22. gyalogezred II. és III. zászlóalja, a r. kir. 6. tüzérezred 1. osztálya és egy 87-es üteg) balra a r. kir. 4. gyalogezred II. zászlóalja állt Ciocanul–Zernyest felé fordulva.70 A hadtestparancsnok helyett a hadtest 2523. sz. parancsa érkezett a 3. had- osztály 11. sz. távirati intézkedésével: „hadiállapotban állunk augusztus 14/27-én este 9 órától Ausztria-Magyarországgal”.71 „Pontban 21 órától a 6. gyalogdandár 1. sz. hadműveleti rendelkezése szerint a 90. kilométerkő közelében gyülekeztetett 30. Muscel ezred (59 tiszt és 2590 harcos állományával) Cuhn Alexandru hadnagy a 9. századdal meglepetésszerűen megtámadja a Giuvala-i vámnál a magyar vámházat és a határőrsöt, Cepleanu Grigore hadnagy a 11. századdal a csendőrőrsöt, elfogja a három alakulat embe-

65 A Déli Kárpátok egyik jelentékeny hegyszorosa, Fogaras vármegye DK-i szögletében. A szoros Törcsvártól DNy-i irányban húzódik a hasonnevű patak mentén és 1200 m. magas- ságban éri el a Brassói hegység gerincét, melynek hágója a Királykő csoportját a Bucsecs csoportjától választja el. Innen Románia területére, a Dâmbovița völgyébe ereszkedik le. A T.-ban m. kir. beléptető állomás van. 66 Rucăr, Argeş megyei település, a határtól kb. 11 kilométerre. 67 Dumitru Cotescu sau Dimitrie Cotescu (1859 – 1942). 1916. augusztus 15. és november 20. a rom. kir. II. hadtest parancsnoka. Vö. Alexandru Ioanițiu (Lt.-Colonel), Războiul României: 1916-1918,vol 1, Tipografia Geniului, București, 1929. 30-32. 68 Település Rucărtól 5-kilométerre, északra a Törcsváron át Brassóba vezető országúton. 69 Calotescu: 16. 70 Calotescu: Uo. 32. A Rucăr, Câmpulung és Schitu Goleşti határszakaszon álló r. kir. 3. gyaloghadosztály seregegységei, 9 zászlóalj és 5. ágyús üteg, a hadműveleti tervben Bran-csoport. Parancsnoka Niculescu altábornagy volt. Vö. Serviciul Istoric al Marelui Stat Major – România în războiul mondial. I. 1916–1919. 219-220. Generalul G. A. Dabi- ja: Armata română în răsboiul mondial (1916–1918). Volumul I. Editura IG. Hertz, Bu- curești. 108. és 128. A továbbiakban Dabija 71 Calotescu: Uo. 33. 74 reit, elvágja a hátrafutó telefonvonalakat, hogy kizárjon minden kommunikációs kapcsolatot. Az előcsapatok nyomában az ún. Bran-csoport központi támadóoszlopát ké- pező ezred hajnalig birtokba kellett vegye a határtól 12 kilométerre lévő Törcsvá- rat és a települést környező magaslatokat. Előnyomulását támogatta a két oldal- oszlop, a Törcsvártól délkeleti irányban, Poarta felé igyekvő jobb oldali és Törcsvártól északkeleti irányban Zernyest és Magura felé előnyomuló bal oldali oszlop. Az oszlop lassan elindult a határ felé. A III. zászlóalj az élen, a II. és az I. előírás szerint a nyomában. Az ezredparancsnok segédtisztje, Poenaru alezredes vezette az oszlopot. Személyesen kívánt meggyőződni arról, hogy minden a legjobb rendben történik a határon. A 93. kilométerkő magasságában a 11. század letér a főútról és előnyomul a vámtól kb. 1 kilométerre, északnyugatra72 lévő csendőrőrs felé, a 9. század síri csendben menetel tovább az országúton a vámház és a ha- tárőrs felé. Az ezred zöme megáll, amíg az élszázadok elvégzik a dolguk.”73 A Giuvala vámnál, a határsorompótól mintegy 100 méterre volt a vám- és a határőrs épülete. Őrszem állt a sorompónál. Megszokott volt emberemlékezet óta, hogy nappal meg éjszaka is a román járőrök ott koslatnak a határon. Kollegi- ális megegyezés volt, hogy átjárhattak egymás határszakaszán, ha a feladatuk végzése azt megkívánta, tehát semmi meglepő nem volt abban, hogy augusztus 27-én este egy 3 fős járőr a határsorompó felé tartott. Egyik közülük, egy tagbaszakadt musceli előre jött és rákérdezett az őrszemre, hogy kaptak-e aznap friss sört. Két társa közben átbújt a sorompó alatt. Az őrszemnek már nem volt ideje válaszolni, mert az egyik háta mögé került baka ököllel leütötte, a másik meg hátulról támadva lefogta és kendővel befogta a száját. Nem történt minden elő- írásszerűen, s így aztán a magyar belekiáltott az éjszakába. Nem kellett volna, mert azonnal elvágták a torkát, kiáltása viszont riasztotta többieket. Élet és halál között az ellenséges katona teljesítette a feladatát! Számunkra nem volt szeren- csés az eset. A magyarok nem fogták fel azonnal, hogy mi történik, Cuhn hadnagy embereinek volt ideje felfejlődni és minden oldalról bekeríteni a vámházat. A felriasztott magyarok fegyvert fogtak és vakon tüzelni kezdtek a sorompó irányá- ba. A tűzirányban álló Poenaru Bordea alezredest, aki próbált lelket önteni az első tűzre hasra vágódó 9. század embereibe, eltalálta egy eltévedt golyó és elesett. Meghalt a 30. Muscel ezred egyik parancsnoka, a katonák egy sátorlapra fektetve levitték az útra. […]

72 Șirnea falu határában. A határjáró juhos gazda, aki vendégül látott filmezéskor kivitt oda és megmutatta a falu emlékezetében megőrzött helyet, a hosszan kőrakással jelölt ha- tárvonalat (ma birtokhatár Argeş és Brassó megye között) meg a Câmpulungról felvezető szekérutat, amelyen a 11. század felólálkodott. 73 Uo. 34. 75

Néhány röviden elhangzó parancs után a század futólépésben előrelendült, és a házat körülfogva megadásra szólította fel a bennlévőket. Nem volt választásuk. A siker mégsem volt teljes. A vámtiszt és a határőrs parancsnokának sikerült kimenekülni a bekerítésből. […] A 11. század csendben és rendben megy át a határvonalon és a csendőrőrs felé közelít. Az őrs épületében még világosság volt. A támadók felfejlődnek az épület köré. Cepleanu hadnagy, nyomában egy járőrrel fölmegy az ajtóhoz vezető pár lépcsőn és ott megáll. Egy tagbaszakadt baka betöri az ajtót, a hadnagy kar- dot rántva, másik kezében a revolverrel megadásra szólítja fel az őrsparancsnokot és vele lévő 2-3 embert. Az őrsparancsnok szakaszvezető ösztönösen a hadnagy- ra támad, de halálos golyót kap. Az őrs végül megadja magát.”74 Este 10 óra tájban a két század parancsnoka jelenthette, hogy a század teljesí- tette a feladatát, azaz foglyul ejtette a határvigyázókat és elvágta a telefonkábe- leket. Kisiklott a kezükből azonban a vámőrség és a határőrs parancsnoka. „Lassan, óvatosan nyomulunk előre, egyszer csak tőlünk balra tüzek gyúlnak egy dombtetőn. Nem tudtuk beazonosítani sem a tűzforrást, sem azt, hogy miért csaptak föl a lángok, de sejtettük, hogy jeladás lehet. Fél órás, eseménytelen menetelés után óriási robbanás rázta meg a láthatárt. Az oszlop megállt, tájéko- zódunk, mindenki ötletel. Bizonyára híre ment annak, hogy áttörtünk a határon, talán ezt jelezték a tüzek és a törcsvári magyarok alágyújtottak egy muníció rak- tárnak, aztán visszavonultak. Ráhibáztunk, de nem pontosan. A valóság az volt, hogy a két hátramenekülő határvigyázó, más eszköze nem lévén, felgyújtott a határban néhány szalmakazlat, ami nyilvánvaló egyezményes jeladása volt bejövetelünknek. A jeladásra fölrobbantották a korábban aláakná- zott törcsvári hidat az országúton, azt a robbanást hallottuk mi. Húsz perc múlva folytattuk a menetelést. Éjszaka 1 óra tájban az oszlop elővédjei beértek a faluba. Ettől kezdve óvatosabbak lettünk. Gyakran megálltunk, jobbra meg balra is felderítőket küldtünk, suttogva jelentettünk. Egyetlen neszt sem hallani az éjszakában, csak az ég csillagai pislognak a sö- tétben. A felderítők sem jelentettek semmi különösebbet, a falu kihaltnak látszott. Hogy szabadon hagyjuk az országutat és egy meglepő támadást is kivédhessünk, felezték az oszlopot. Két sor az országút jobb oldali, a másik kettő a bal oldali mély és széles árokban haladt tovább feltűzött szuronnyal, kézben a fegyverrel, mindenre készen. 2-3 kilométerre voltunk Törcsvártól. Az elővéd járőrei jelentik, hogy az országúton nem lehet tovább haladni, a törcsvári hidat fölrobbantották. Apró akadály. Parancs megy, hogy a két élen haladó szakasz (a 10. és a 12.) szállja meg a patakocska bal partját a híd közelé-

74 Uo. 35-37. 76 ben, hogy alkalmasint tűzzel támogathassa az ezred átgázolását a vízen a kitű- zött, minden áron elfoglalandó célpont felé. […] A két zászlóalj előremozgása nem volt zajtalan. Kerítéseket kellett átugrani gazdasági udvarokon, kerteken kellett átvergődni, amire föl kellett volna figyelnie az ellenségnek, de gyanúsan csend volt a túloldalon. Azt hihettük, hogy visszavonultak. Az 5. század előremegy. A járőrök jelentették, hogy a híd tényleg a vízbe lóg, a mellette lévő gázlón át lehet menni, kicsi a víz és alacsony a partszakasz. Szaka- szonként kellett átmenni, és bevárni egymást a túlparton. Ahogy azonban az első szakasz átgázolt a patakon a falu templomának a tornyában háromszor megkon- dul a harang. Egy rejtőző figyelő, akit telefonvonal kötött össze a falu valamelyik házában lévő másikkal, jelezte közeledésünket Törcsvárra és a környékbeli dombokon lévő védőrsökre. A jelre minden irányból golyózápor hull az egész oszlopra a házakból, udvarokból, a dombokról, elölről, oldalról. Az ezredet gyilkos tűzeső árasztja el. A sűrű sötétben rakéták világítják be az eget és az 55-ös lövegek betájolnak ben- nünket, és másodpercenként 700 méteres sebességgel érkezik a torkukból a halál. […] Fél órába telt, amíg a századok kimenekülnek a csapdából és kb. 3 kilométer- rel hátrább újra csoportosult majdnem hiánytalanul az egész ezred. Új előnyomu- lási terv készült. A III. zászlóalj az átjáróban kanyargó országút közepén állt fel, a jobbszárnyon, a II. zászlóaljat a Simon fölötti dombokra barátságos falubeliek kalauzolták fel, az I. zászlóalj ezredtartalékban maradt. Hajnalhasadáskor indult a támadás, az előnyomulásunkat kísérő tüzérosztály (osztályparancsnok Alexandru Rizeanu) ütegeinek a támogatásával. A környékbeli dombokon jól kiépített és álcázott védállásokból szakadatlan gyalogsági és ágyútűz fogadja a csapatainkat, amelyek déltájban megállítják a támadást az ezred egész arcvonalán. Tőlünk balra a Peştera–Magura dombvonalán nehezen vergődik előre a 22. gyalogezred. A jobb oldalunkon támadó 28-as zászlóaljról semmi hír. Az ellenség messzire lövő ütegállásait nem éri el a tüzérségünk. Válságos a helyzetünk, át kell gondolni a tervet. Törcsvárat csak akkor tudjuk elfoglalni, ha a délkeleti irányból támadó II. zász- lóalj bekerít. A tartalék zászlóaljat előrerendelik a támogatására. A két zászlóaljat, jól álcázva a mozgásukat hét, egymást követő támadóvonalra osztják és mintha a földből nőtt volna ki, du. 5 órakor megindul támadás a legmakacsabban kitartó, kulcsfontosságú 919-es magaslat felé.

Este 6 óra tájban a bekerítéssel fenyegető oldaltámadás és az arcban támadó III. zászlóalj nyomására föladta az állásait és visszavonult. Bevonultunk [29-re virradóra] Törcsvárra. […]”75 A brassói Gazeta Transilvaniei augusztus 24/szeptember 6-án megjelenő 175. számában közlik, hogy a szoros és az átjáró, majd Törcsvár és a környező telepü- lések elfoglalására vívott küzdelemben a r. kir. 30. Muscel ezrednek 144 fő (28 halott, 104 sebesült és 12 eltűnt) vesztesége volt.

1.6. A Vöröstoronyi-szoros felé

A román királyi 1. határvadászezred76 I. zászlóalja augusztus 13-án este 9-kor hagyja el a cotroceni-i tábort 20 tiszttel és 1110 emberrel és este fél 11-kor bera- kodik, éjfél után indul el Bukarestből. Másnap de. 11-kor kirakodik Curtea de Argeş vasútállomáson és gyalog menetel Flămânzeşti irányába. Az útvonal: Valea Iancului, Verneşti, Plaiul Viei, Cepari, Rudeni.77 Augusztus 15-én sátortáborba megy Rudeni-ben, ahonnan reggel 7-kor to- vább: Sălătruc, és éjjel 1-kor ér a menet Perişani mezőben. Sátortábor. Augusztus 17-én indul tovább a zászlóalj Perişani felé. Tovább Pri- poare, dealul Spinului, pihenő a Birzolei völgyben. Du. fél 6-kor folytatja Gebleşti felé. Câineni.78 „Augusztus 27-én ¾ 5-kor menet Grebleşti-ből, 11,30-kor a Coti vámházban az ezredessel. Augusztus 28. Du. 4-kor át a Kárpátokon. Fél 5-kor visszafordultam a tüzérség után. Fél 9-re értem a zászlóaljhoz. 10 órakor a zászlóalj megtámadja Porceşti79 falut, a tüzérség állásba ment a hegyen. A csapat bepánikol, mert a vasútállomás épületéből és az állomásban álló, Boiţáról80 egy órával korábban oda beérkezett páncélvonatról tüzet kapott. A közben lőszerért kifutó páncélvonatot a nyílt pá- lyán tüzérségi találat éri, és Boiţa előtt 500 méterre a berobbant lőszertől kigyul- lad. Du. 4-kor az ellenség tüzérsége feltételezett állásainkra ágyútüzet zúdít. Du. 5-kor a gépfegyverosztag állásba megy a falu délkeleti oldalán lévő (dealul Gro- hotierului)81 magaslaton és fél órán át lövi a Piscul Păduros dombhajlatot.

75 Uo. 38-46. 76 Regimentul 1 Grăniceri comandat de către locotenent – colonelul Gh. Cantacuzino împreună cu alte unităţi militare constituiau Grupul Olt – Lotru. 77 Constantin Stoika (1892. február 14. – 1916. október 23.) költő, műfordító. A rom. kir. 1. határőrezredbe mozgósítják. 78 Stoika augusztus 27-i Bukarestben van. 79 Település az Olt bal partján (magyar Porcsest) Vöröstörönytól (ném. Rother Turn, rom. Turnu Roşu) keltre az Olt mentén, 3,5 kilométerre. 80 Boica, ném. Ochsendorf 81 Dealul Grohotişului 881 m 78

Az I. zászlóalj, amely a tűzharc alatt a félszürkületben azt a parancsot kapja, hogy a sötétség leple alatt vonuljon vissza a Porceşti délkeleti oldalán lévő magaslatra. A 2. és 3. század, ha lehet vegye föl a kapcsolatot az ezreddel. A 2. szá- zadnak feladata volt két-három őrjárattal bejárni a falut, őrt állítani a községháza elé, egy szakasszal elfoglalni a vasútállomást, majd 500-600 méterre a vasútállo- mástól előőrsöt kellett, hogy állítson. Bizonytalan forrás szerint a Csibin patakon átvezető vashidat a 3. század felrobbantotta. Éjszaka előőrsöket állít a 2. század az Olt és Sebes irányába, a 4. század arccal Porceşti felé. Augusztus 29, reggel 8 óra. Elindulok kapcsolatot keresni az ezreddel. Gyalog indulok el, Husar tizedessel és két katonával Kis- és Nagy-Sebes82 felé. 11 óra tájban érek oda árkon-bokron át, az ösvényre nem mindenhol találtunk rá. A zászlóalj a Porcsesti körüli biztosított állásokban marad. Porcsesti-en felállítják az egészségügyi ellátót és kórházat. Leváltották Dragomir polgármestert, mert folyamatosan részeg volt…

82 5, illetve 5,5 km keleti irányban az alacsony vízválasztó dombokon át Alsó- és Felső- Sebes, az azonos nevű patakágak mentén. 79

Augusztus 30. Indulás Porcsesti-ből Brazi–Vesztény felé83. Át a kijavított hí- don. Éjszakai menet. Augusztus 31. De. fél 11-kor a dandár parancsára a zászlóalj visszafordul és a hídfő bal szárnyát biztosítva állásba megy. Zászlóaljparancsnokság Racoviţán. Du. fél 1-kor elfoglaljuk Racoviţát84 és a zászlóalj sátortáborba megy a falu határában. A tábori őrsöket a 4. század állítja ki. Megjavítják a telefonvonalat Racoviţa– Felek85 és Brazi között. Fölszedik a vasúti síneket… Augusztus 19/szeptember 1. Megkezdődik a híd javítása, hogy országúti jár- művek is használhassák. Felekről hoztak román munkásokat és anyagot. A 2. század előremegy Girelsau elfoglalására. Az elhagyott marhákat Porcsestre haj- tották. A polgármester, a jegyző és esküdtek részvételével jegyzőkönyvet vettek fel a falu pénztárkészletéről. Felállították az étkezdét és visszahozták a lopott holmit86. A 2. század visszatért Gireksauból. Szeptember 2. Egész nap esik. Szeptember 3. Istentisztelet a falu templomában, a pap (Valeriu Florian) a mi királyunkat. Ferdinandot említi Ferenz József helyett. Elvittem a talmácsi gyárban beszállásolt ezredparancsnokságra a Grebleştitől felgyűlt jelentéseket. Szeptember 4. A zászlóalj létszáma: 1099 ember, 19 tiszt, 26 ló, 2 szekér. Ebéd: burgonyagulyás hússal. Szeptember 5. Előnyomulás Felekre, kapunk egy lovasszázad erősítést. De. 11-kor érünk Felekre. A 2. és a 3. század előőrsöket állát az Olt és Alsoporumbák felé. Kifüggesztik a kiáltványt. Elmentem jelenéstételre Talmácsra.87 Este 9-re vissza. Du. 7-kor a zászlóalj kapott egy türérosztagot. A zászlóalj létszáma: 1097 ember. Ellátmány: ua. Szeptember 6. Éjszakai menet Felekről Talmácsra. Éjfékor indultunk, 3,30-ra értünk a talmácsi gyártelepre. Szátortáborba megyünk. Szeptember 7. Az ezredes úr a másnapi reggeli támadásra lelkesítő beszédet mondott a csapatnak. Az volt a parancs, hogy a borjút a gyárban hagyhatjuk. A létszám: 1094. Az ellátmány káposzta hússal. A hegyi tüzosztályt, a lovasszázadot és az ágyús osztagot Feleken Hagytuk Capeleanu őrnagynak (a 47. gy. ezd.).

83 Vargabetű tkp. Rakoviţa (Porcsesttől északkeletre, 5,5 km-re) és Girelsau (m. Fenyőfalva, rom. Bradul), újabb 5,5 km északra fordulva, ahonnan Vesztény (rom. Veştem, ném. Westen) kb. 9 km nyugati irányban a községi úton. 84 Felső-Sebessel együtt alkot egy községet. 85 Kb. 6 km, északkeleti irányban Felek (rom. Avrig, ném. Frek), ahonnan Girelsau nyugati irányban kb. 4 km. 86 87 Girelsau-on át, majd toronyiránt délnyugat irányába kb. 12 km Talmács a Szebenen is átfolyó Csibin patak partján. 80

Augusztus 26/szeptember 8. Táborban a talmácsi gyárudvaron. Du. fél 2-kor menet az ezredoszlopban Talmácsról Săcădate88 irányába. Du. 5-kor voltunk Fenyőfalván. Augusztus 27/szeptember 9. Szakadát, szabadtábor a Cornăţel89 előtti dombon. Az i. századot a 3. zászlóaljhoz vezényelték át. A zászlóalj reggel 7-kor arcban támad Hortobágyfalvára. A 2. század arcban, a 3. és a 4. század a szárnyakon támad. Negyed 9-kor az ellenség visszavonul a faluból Roşia90 felé. Eddigy 15 fogoly, közöttük egy altiszt, a 4. századnál két sebesült. Du. fél 5-kor a Bucata dombon (514 m, Bongard északi oldala fölött). A zász- lóalj előnyomul és harcba keveredik Bungard91 falu mellett. Éjszakai előőrsöket állítunk az 540 magas dombon. Augusztus 28/szeptember 10. Az ezred előnyomul Vesztény felé. Délben érünk oda, kétórás pihenő után a zászlóaljam előnyomul Hosmanra92. Du. 5-kor kapjuk a támadási parancsot: Daia93–Veresmart–Hortobágyfalva irányába. A 2. századot kikülönítik felderítésre Veresmart felé. Du 2-kor indul, 8-ra ér vissza. A 4. század Nucet94, Hotobágyfalva irányába támad. Augusztus 29/szeptember 11. Előnyomulás az 540-es magaslatról Dolmány felé, megvívjuk Veresmart fölött északnyugatra a dombgerincet. Az ellenség gépfegyvereit elhallgattatjuk. Fél 9-kor pánik az ezrednél. )-kor Hortobágyfalva felé, fél 10-kor visszavonulás a a Hortobágyfalva fölött északnyugatra húzódó dombokra. Augusztus 30./szeptember 12. Reggel 5-kor gyülekezik az ezred, 6-kor elindul és de. 11-kor Vesztényre ér.

88 Szakadát/Oltszakadát (rom. Săcădate, szász tájnéven Zakedot, ném. Sakadat, Sakadaten, Sekedaten), ma a Szeben megyei Felek város közigazgatásához tartozó falu, az Olt jobb- partján. 89 Hortobágyfalva, ném. Haarbach, település az azonos nevű völgyben. 90 Veresmart, ném. Rothberg. Hortobágyfalvától északnyugatra, 3-3,5 km-re. 91 Bongárd (ném. Baumgarten, szászul Bangert) falu Romániában, Szeben megyében. A Csibin patak bal partján. Közigazgatásilag Sellenberk községhez tartozik. Szebentől 2 km- re, keletre. 92 Holcmány, ném. Holtzmengen. Hortobágyfalvától a völgyben tovább, északkeletre kb. 7 km. 93 Dolmány, ném. Tahlheim. Veresmarton át kb. 7 km Hortobágyfalva északkelet-kelet irányában. 94 Jánoshegy, ném. Johannisberg. Hortobágyfalvától keletre, kb. 3 km. 81

A hadak élén95 Lendülettel folyt az egységek háborús felkészülésének kiegészítése, a kivárási időben voltunk. Annak ellenére, hogy a nagyközönség és a felső politikai körök nem hitték, hogy Románia belép a háborúba az idegen elnyomás alatt lévő test- vérei felszabadítására, mi, a katonák, s főképp az ezredparancsnokok biztosak voltunk abban, hogy hozzánk is beviharzik a háború. Meggyőződésünket arra a felkészülésre alapoztuk, amit közvetlenül a Hadügyminisztérium rendelt el. És valóban, augusztus 27-én a Vâlcea ezred96 segédtisztje jelentéstételre jelentkezik és átadja a craiovai I. hadtest táviratát, amiben ez állt: „Jelentkezzék még ma a hadtestparancsnokságon. A rendelkezésére álló, leggyorsabb közleke- dési eszközzel induljon!” Délután 2 óra volt, estig nem indult vonat. Brezoitól, az ezred állomáshelyétől Craiováig hozzávetőlegesen 20 km a távolság, gépkocsival 5 óra alatt lehetett megtenni az utat. Szerencsére a Lotru fakitermelő vállalatnak volt egy gépkocsija, amivel egy órán belül indulhattam, azaz du. 3-kor. Csakhogy a gépkocsi felkészí- tése az útra két órát vett igénybe, mert kiváló gépkocsivezetőm, Brutaru tizedes éppen nem volt kéznél. Így hát fél 5-kor indulhattunk Dumitru Sava ezredessel, a 3. gyalogdandár97 parancsnokával együtt Craiova felé. Előbb arra gondoltunk, hogy az A-feltevéssel98 (a magyar határ átlépésének forgatókönyvével) kapcsolatban kapunk majd kiegészítő bizalmi eligazítást, a távirat szűkszavú sürgetéséből kisejlett, hogy többről is lehet szó, netán a közelgő hadüzenetről. Ragyogó időben haladtunk át Călimăneşti fürdőhelyen, ahol a fürdővendégek az Olt két ága által képzett szigeti Nagyszálló felé tartottak, ahol egy jó hírű ci- gányzenekar játszott. […] Fél 9-re értünk be Craiovára a hadtestparancsnoksághoz. Ott találtuk már Dragalina tábornokot,99 a szeverini 1. hadosztály parancsnokát, Cocorăscu ezredest, a Târgu-Jiu körzet parancsnokát, Obogeanu ezredest és másokat is.

95 Traian Moşoiu, Memorial de război (august – octombrie 1916) Cuvânt înainte de prof. dr. Vasile Netea. Ediţie, studiu întroductiv şi note de Al. Dragomirescu şi Marius Pop. Edi- tura Dacia Cluj-Napoca, 1987. 65-130 p. 96 rom. kir. 9. Vâlcea gyalogezred. 97 Sava ezredes dandára képezte az Olt-Lotru csoportot az Apostol Dumitrescu alezredes és Gheorghe Cantacuzino alezredes (Olt csoport) és a Traian Moşoiu ezredes (Lotru csoport) különítményekkel. 98 Az A-feltevés, vagy ahogy később emlegették: Z-feltevés a román Főhadiszállás által kidolgozott hadműveleti direktíva a román hadseregnek a háborúba lépés idejére elrendelt hadműveleteket tartalmazta. 99 Dragalina, Ioan A. (Karánsebes, 1860. december 3. – Bukarest, 1916. november 9.) bánsági származású tábornok. A temesvári katonai iskolában, majd 1883-ban a bécsi hadiiskolában folytatja tanulmányait, 1886-ban avatják k. u. k. hadnaggyá. Egy évvel ké- 82

Egyórányi várakozás után betessékeltek a hadtest vezérkarfőnökének, I. Vlădescu ezredesnek az irodájába, aki felolvasta nekünk az osztrák-magyar határ átlépését elrendelő parancsot: „Ion. I. C. Brătianu miniszterelnök és hadügymi- niszter elrendeli, hogy a Cerna, Jiu, Lotru100 és Olt csoportok augusztus 15-én101 (28-án) este 9 órakor lépjék át a magyar határt!” Lényegre törő, rövid. Némán néztünk egymásra, aztán Dragalina tábornok fe- lém lépett és átölelt. Egy szempillantás alatt átváltott a hangulat, láthatóan mindenki örvendett annak, hogy tűzbe megy a román hadsereg, megkezdődik a nemzetet egyesítő hadjárat. [...] Reggel 4-ig vártunk, amíg a hadtestparancsnokság elkészítette a hadműveleti parancs részletes instrukcióit. Fél 5-kor már úton voltunk Brezoi felé, tele gonddal és aggodalommal, mert ezredem, a Vâlcea 2. ezred állomáshelye négy zász- lóaljával 57 km-re volt az osztrák-magyar határtól, amit lehetetlen volt elérnem este 9-ig. Joggal féltem attól is, hogy a Lotru csoporttal szemben álló ellenség tudomást szerzett a támadás időpontjáról és ideje lesz erős ellenállásra felké- szülni. Közben megérkeztünk Drăgăşani-ba. A távírdához hajtattam, hogy megtávira- tozzam az ezredsegédtisztemnek Brezoiba, hogy az ezredet készítse menetkész állapotba Szerencsétlenségemre nem tudtam Brazoiba üzenni, mert az ottani postaállomásnak nem volt éjjeli ügyelete. Neki kellett tehát iramodni Brezoi felé, más választásom nem lévén. Egy pillanatnyi időre megálltunk Râmnicu Vălceán, hogy tájékoztassam Ote- teleşanu prefektust a küszöbön álló eseményekről. A prefektus, igazi román bo- jár, szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy este elindulunk Sok szerencsét kívánt. Visszautasítottam a prefektusné reggelire szóló meghívását és továbbhaj- tottunk. Átvágtattunk Călimăneşti-en és Căciulatán, ugyanazt a tegnapi pihenő nyu- galmat láttuk. Nem mondunk senkinek semmit a közelgő viharról. Végre beértem az ezredtörzsre és azonnal hívattam segédtisztemet, I. Popes- cu őrnagyot, eligazítottam és kiadtam az első műveleti rendelkezésem. A had- testparancsnokság instrukciói szerint a Lotru csoportnak az volt a feladata, hogy 5 nap alatt szorítsa ki a számára kijelölt arcvonalszakaszon az ellenséget és törjön ki a Szeben alatti síkra, ahol majd találkozik a Sava Dumitriu ezredes parancsnok- sága alatt álló Olt csoport alakulataival.

sőbb átmegy Romániába. 1916-ban tábornokká nevezi ki a király a Zsíl-menti harci ese- ményekben az 1. gyaloghadosztály parancsnokaként vesz részt, október 11-től a román 1. hadsereg parancsnoka, október 25-én a Zsil átjárójában egy német járőr váratlan tá- madása közben súlyosan megsebesül. Bukarestben hal meg 1916. november 9-én. 100 Egyértelműen az 1. hadsereg alakulataira vonatkozott. 101 Helyesen: augusztus 14-én (27-én). 83

A rendelkezésünkre álló tájékoztatókból úgy tudtuk, hogy előttünk az ellenség három szakaszra osztva van állásban: a Panta hegyen, Pologaşnál és Dobrunulnál. Hogy őket kimozdítsuk állásaikból a Lotru csoport egységeit (Vâlcea ezred 4 zászlóaljjal, az 5. vadászezred 2 zászlóalja, a 44. gyalogezred egy zászlóalja és 2 hegyiágyú üteg) három oszlopba állítottam fel. A jobb oldali oszlop Radulian C. őrnaggyal a Sterpu hegy felé, a középső oszlop Valea Voinăriţa – Voineaga me- netiránnyal, a bal oldali oszlop (5 zászlóalj és egy üteg) az én parancsnokságom alatt Valea Lotrului102 – Poiana Arsă – Dobrunul103 célirányába indult el. Az indulás előtti részletes eligazításon szigorú parancsban hagytam, hogy a jobb oldali és a középen menetelő oszlop augusztus 30-án Sadu104 községen át törjön ki a Szeben alatti síkra, mert az volt a szándékom, hogy a csoport egysége- it oda csoportosítsam. Amire az utolsó parancsot is kiadtam, délidő lett. Sebtében összehívtam a tisztikart és lelkesítő beszédet mondtam a kötelességről és helytállásról az ősel- lenséggel most kezdődő élet-halál harcban. Mindenki – a tisztikar és a csapat is – láthatóan lelkes elszántsággal indult el a tábori mise befejezése után. Tikkasztó meleg volt. Nem volt könnyű ebben a melegben menetelni. Egy idő után már alig vonszolták magukat a gyengébb testalkatúak. Mălaia105 faluban rövid pihenőt tartottunk, alig sikerült onnan tovább indulni. Délután 5-kor alább hagyott a meleg, a menet is élénkebben lépkedett. 38 km-es gyalogmenet végén érkezett be az oszlop Voineasa106 faluba, este 8 órára. Kétórás pihenőt rendeltem el. Ez idő alatt a vacsorát is elkészítették az 5. vadászezred konyháján. A pihenőidőben magamhoz kérettem az 5. vadászezred tisztjeit, hogy a nem- sokára kezdődő harci műveletekről beszéljünk. Ugyanazt az elszánt lelkesedést tapasztaltam, mint a 2. Vâlcea gyalogezrednél. A 5-ös vadászoknak Constanti- nescu Constantin ezredes volt a parancsnokuk. [...] Este 10-kor a két vadászzász- lóaljjal megerősített baloldali oszlop elindult a Voineasa – Poiana Arsă útvonalon a határ felé. Bár sötét éjszaka volt, jól haladtunk és reggel 4-re megérkeztünk a célállomáshoz, ahol hosszabb pihenőt rendeltem el, mert már a határ közvetlen közelében voltunk. A csapat és a tisztek morálja kiváló volt, valamennyien türel- metlenül várták az évszázados ellenséggel való találkozást.

102 A Lotru folyó völgye, a havasalföldi Vâlcea megyében. A Páring hegy 1830 méter magas oldaláról a Galcescu tóból indul el 77 km-es völgyútja végén az Olt folyóba ömlik Brezoi község határában. 103 Kis település a romániai Olt megyében. 104 m. Cod, ném. Zood, Sodenbach 105 Kis település a Lotru völgyén fel Voineasa felé, ahova az út 15,4 km. 106 Középkori alapítású település a Lotru völgyében, Brezoitól 36 km-re. 1496-ban említik először az oklevelek, később Neagoe Basarab és Szapolyai János Havasalföld és Erdély határmegállapodásában említik 1520-ban. 1774-ben több Szeben környéki pásztor csa- lád költözik a telepre, 1908 óta önálló község. Közigazgatásába tartozik Valea Măceșului és Voineșița. 84

Az előreküldött járőrök jelentették, hogy az ellenség ellenőrzése alatt tartja a Zidu Mare hegyet, tőlünk alig 2 km-re. Bebizonyosodott az az aggodalmam, hogy az este 9-kor megindult támadás következményeként az ellenség a Lotru csoport előtt lévő határszakaszra erősíté- seket csoportosít át. Támadásunk tehát elvesztette a meglepetés erejét. A derengő hajnalon, de. fél 6-kor jól kivehetőek voltak már az ellenséges állá- sok, s így az Onciul százados által vezetett tüzérség hatékony tűzfedezete alatt az állás elfoglalásával megbízott zászlóalj elindulhatott. Ahogy a szárnyakat támadó két század kijutott az ellenség kommunikációs vonalai felé, az megkezdte a visz- szavonulást a Negovanul Mare107 felé. Foglyokat és hadianyagot zsákmányoltunk. Ez volt a tűzkeresztségünk. Minden egység ragyogóan, halálmegvetően harcolt Jelentéktelen veszteségünk volt. A sebesülteket, az ellenség hátrahagyott sebe- sültjeit is nagy ráfigyeléssel látta el a Vâlcea ezred orvosa, Preda őrnagy és legé- nyei. Menet közben bejártam az ellenség felhagyott állásait, elképesztő, hogy rövid idő alatt milyen jól kiépítették a védállást. Halottakat és sebesülteket is találtunk a lövészárokban, akiket azonnal kezelésbe vettek az egészségügyiek. Eldobott fegyvereket és sok lőszert gyűjtöttünk be. Úgy látszik, hogy a bekerítéstől rettegő ellenség pánikszerűen menekült el. Az állásokat támadó zászlóalj tovább üldözte a menekülőket a Negovanul Ma- re irányába. A zöm is elindulhatott a nagytakarítás után, megfelelő védelmi intézkedések- kel. Tekervényes hegyi ösvényeken estére felértünk a Negovanul Mare hátára, ahol éjszakára lesátoroztunk. A román csobánoktól108 megtudtuk, hogy a határvédő osztrák-magyar csapatok visszavonultak Fundul Râului109 felé. [...] A zöm elején lovagoltam, amikor az erdőből puskalövések és hangos hurrázás hangjait hallottam. Élénkebb mentetelést parancsoltam, hogy ha szükség lenne, beavatkozhassunk a harcba. Nem volt rá szükség. Az 5-ös vadászok rábukkantak egy ellenséges oszlopra, amelyet élő tűzzel és szuronyrohammal, jelentős veszte- séggel északi irányba kényszerítettek. Sok foglyot is ejtettünk. A mieink közül elesett egy szakaszvezető és volt néhány könnyű sebesültünk. [...] Az ellenséget a Fundul Râului környéki magaslatokon kiépített védelmi állá- saiig követtük. Össztüzet rendeltem el az ellenséges állásokra, a tüzérség, a gép- puskás század és a gyalogfegyverek is a nyeregre összpontosítottak. Életveszélyes

107 1905 m magas hegyhát a Lotru tömbben. 108 Juhpásztorok 109 Răşinari (magyar Resinár) községhez tartozó tanyatelepülés, ahonnan vasúti pálya épült Sadu felé. 85 helyzetbe kerülhettem volna, ha Hergot őrnagy az 5-ös vadászoktól nem szól rám, hogy hagyjam el a parancsnoki állást. A géppuska állásokat akartam meg- szemlélni és észre sem vettem, hogy nyílt terepen járok, amit az ellenég egészen jól belőtt. Két összekötő kísérőm megsebesült, nekem azzal volt szerencsém, hogy Hergot őrnagy felszólítására idejében visszaléptem. A visszavonulás útját elzárással fenyegető, erőteljes tűz elől az ellenség elhagyta az állásait és a Valea Sadului-on visszavonult Râul Sadului110 felé. Rejtekből néhány kósza járőr vissza- vissza lőtt üldöző csapatainkra. Rendkívüli intézkedéseket kellett elrendelnem, hogy a terepet megtisztítsuk tőlük, különben igen sok bajt okozhattak volna. Alaposan átkutatva a Valea Sadului fölötti magaslatokat, járőreink sok foglyot ejtettek. Ezután a Lotru-csoport elindulhatott Râul Sadului felé, ahova du. 4 óra tájban értünk be. Râul Sadului egy kizárólag románok lakta, nagy település, ahol őszintén örül- tek annak, hogy felszabadítottuk őket a magyar hatalom alól. [...] A másnapi utasításokat készítettem elő, amikor több helybéli jött be hozzám és elmondta, hogy két zászlóalj műszaki volt a környéken, akiknek az volt a feladata, hogy aláaknázza a Râul Sadului és a Sadu közötti közlekedési útvonala- kat111. Kihallgatták a katonákat, akik arról beszélgettek, hogy ha a bányákat be- robbantják, akkor tűztengerré válnak körben a hegyek. Hogy ezt megakadályozzuk, megbíztam az 5-ös vadászoktól Brădiceanu szá- zadost, hogy vizsgálja át a bányákat és századával biztosítsa a csoport mozgását Szeben felé. A parasztok útmutatásával másnapra sikerült minden elhelyezett aknát felszedni. Augusztus 31-én, gyönyörű nyári napra ébredve reggel 6-kor a csoport elindult Sadu felé elővédben Brădiceanu százados századával. A Sadu-szorosban igen komoly erődítések voltak, amelyeket viszont nem használhatott az ellenség, mert Mitrescu őrnagy zászlóalja, amelynek az volt a harci feladata, hogy a Panta hegyi állásokat támadja meg a Valea Saduluit112 lezáró erődítések mögött ért ki. A völgyerődítéseket megkerülő hadművelet sok katonánk életét óvta meg, Mitres- cu őrnagy pedig több mint száz foglyot hozott le a Panta oromról. Veszteség nélkül vonult be a Lotru-csoport Sadu községbe, ahova valamivel később Radulian Constantinn zászlóalja is beérkezett, amely a Pologaş hegyről zavarta le az ellenséget és száznál több foglyot ejtett, közöttük egy tisztet is. Ugyanide jött be a 44. gyalogezred egy zászlóalja is Slăvescu Corneliu őrnagy parancsnoksága alatt. Ahogy beértünk Saduba, értesítést küldtem Sava Dumitriu ezredesnek, az Olt csoport parancsnokának, akinek egységei híreink szerint komoly ellenállásba

110 Magyar Riuszád, Codpatak, Răşinari községhez tartozó falu 111 Elsősorban az utat párhuzamosan kísérő Fundul Râului – Sadu vasutat.ból 112 A Cod völgyét 86

ütköztek Szeben alatt. Alig fújtuk ki magunkat, Sava Dumitriu ezredestől megér- kezett a segítségkérő üzenet, hogy minden erőnkkel avatkozzunk be a Moh – Vesztény – Nagydisznód113 arcvonalon harcoló Olt csoport támogatására.

Egy csapattiszt napi feljegyzései114 Telt az idő, az események fölgyorsultak. Az ezred egyszer csak parancsot kap arra, hogy az Olt folyó völgyén induljon el fölfelé az átjáró védelmének a meg- szervezésére, néhány műszaki és tüzéralakulattal együtt. A visszavonulás biztosí- tása volt a feladvány arra az esetre, ha bekapcsolódunk majd abba a körtáncba, amelyben mások már 1914 óta lejtenek, és ott ránk vernek. Robeştinél115 megálltunk és letáboroztunk. Engem a családommal együtt a 3. zászlóalj körletében, a Cornet116 vasútállomáson szállásoltak be. Munka, gondok, nélkülözések, eső… [...] Eljött a támadás véres napja.” Augusztus 14-ről 15-re 117 virradó éjszaka volt ez, Nagyboldogasszony napján, annak ellenére, hogy hiányos volt a fegyver- zetünk és hogy mások arra ösztökéltek, hogy előbb a bolgárokra kellene támadni, és ha őket semlegesítettük, majd akkor gondoljunk Erdélyre. De én is azt kérdem: mit keressünk mi Bulgáriában? Ha nem késtek volna az oroszok keleten, a franci- ák délen, és ha nem lett volna a tutrakáni árulás,118 másképp alakult volna a mi háborúnk! Délben, pontban 12-kor rendelték el a mozgósítást és az ezt követő második napon már az erdélyi Boiţán119 ébredtünk. A falu népe templomban volt és kővé dermedt, amikor meglátta a felvont szuronnyal oda berontó román katonákat. Most is kiver a veríték. Leírhatatlan örömünnep kezdődött. Valóra vált sok szen- vedés álma. A meglepett, kis létszámú magyar határőr nem tanúsítottak jelentős ellenállást. Románok, csehek, bosnyákok, morvák is voltak közöttük. Eldobták a fegyvereiket és megadták magukat. A Csibin fölötti hídnál, amelyiknek ez egyik végét Potopeanu hadnagy ágyúi belebombázták a vízbe, összegyűjtöttünk 250

113 Rom. Mohu – Veştem – Cisnădie 114 Constantin C. Popian: Amintiri din viața militară. Jurnale de război și din prizonierat. Editura Militară, Bucureşti, 2007. 59-138 old. 115 Település az Olt folyó völgyében Szebentől 47 km-re, délre. 116 Robeşti-től a folyó völgyét déli irányban követve 8 kilométer. 117 A Julianus-naptár szerinti dátum. 118 Utalás a Duna bolgár partján álló román Tutrakan erőd ostromára és elfoglalására utaló megjegyzés. 119 Boica, Bojca határfalu az Olt völgyében. Román (Boiţa)és német (Ochsendorf)neve is arra utal, hogy valamikor ökörtartásáról volt híres a falu. Magyar elnevezése nyilvánvaló átvétel. Első előfordulása 1488. Vö. Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Vol. 1. Bucureşti, 1968. 87 olyan foglyot, akik között a roggyant Ferenc Jóska császári-királyi impériumának minden nemzetisége képviselve volt. Castriş tábornok, hadosztályparancsnok elküldött a foglyokkal Câineni-be120. Emberségesen bántam velük, mert a magyarokat valaki azzal ijesztgette, hogy lemészároljuk őket. Miután leadtam őket Câinenben, mindenkinek adtak egy nagy csésze teát és fejenként egy fél kenyeret. Egy pénzügyőr zugführer121 meg- csókolta a csizmám és megköszönte. „Isten éltessen, román!” Boiţáig az út tele volt a lőszeres kocsik kerekei által az éjszaka széttaposott holttestekkel. Boiţa szádában szinte a teljes hadsereget fenntartotta egyetlen, pontosan belőtt 210-es ágyú. Lehetetlen volt Veştem felé továbbmenni. Nagyon jó állásban volt a Dealul Chiorului-on. Zizi Cantacuzino122 granicsárjai végül beke- rítették és elhallgattatták, így aztán a 16-áról 17-re hajló éjszakán a gyönyörű Máriánál aludtam Vestemben. Pompás tyúklevest ettem és úgy aludtam, mint egy csecsemő Onuţ Meşterul báránybőrbundája alatt. Elalvás előtt néhány szófoszlány maradt bennem a jó öreg Bojenescu hadnagy és Petruş Măciuceanu beszélgetésből. Az öreg mintha azt kérdezte volna, hogy: „Na, de fiaim, ágyúitok vannak-e? A nagyokból, mert a magyarok mellé rövidesen megjönnek a németek és először nekünk, majd nektek fűtenek be!” És így is lett: egy hónap múlva már a magyarok őriztek bennünket Aradon a huszárlaktanya (Reitschule II) manézsában. * 1916. augusztus 14/27. Semmi hivatalos, de a levegő tele van feszültséggel, sejthető a mozgósítás bejelentése. A csendes Râmnicu Vâlcea123 olyan lázban volt, mint 1913 óta soha! Otthon voltam, mert átmeneti megbízásom a Călimăneşti124 - Râmnicu Vâlcea közötti útszakaszon a műtárgyak felügyelőjeként lejárt a mozgósítás elrendelésekor. Ezredem, a 42. gyalogezred a Robu hegyen volt, én kimaradtam a lázas ké- szültségből. Úgy hírlett, hogy ma éjszaka elrendelik az általános mozgósítást. De a sok álhír után, már senki sem vett semmit szó szerint.

120 Câineni az utolsó település a Vöröstoronyi-szoros déli, ó-romániai oldalán. Szebentől délre, 49 km, Râmnicu Vâlcea-tól 42 km-re, északra. 121 Ném. szakaszvezető 122 Zizi Gh. Cantacuzino (1869 – 1937) román tábornok, becenevén „a granicsár”. Kijárta a hadiiskolákat, 1914-ben alezredes, a második ojtozi csatában megsebesül Tg. Ocnánál, ő vezényli Iaşi védelmét a várost támadó lázadó orosz csapatok ellen. 1918-ban tartalékos tábornok, Vâlcea megyei Averescu-párti képviselő 1920-ban, katonai szakíró. 123 Râmnicu Vâlcea Románia Vâlcea megyéjének legnagyobb városa (a 20011-es népszám- lás adatai szerint: 98776 lakos) és székhelye. Olténiában, az Olt folyó partján fekszik, Szebentől 101 km-re. 124 A város a megye északkeleti részén helyezkedik el, az Olt folyó partján. A megyeszék- helytől, Râmnicu Vâlceától 20 km-re északra, Nagyszebentől 80 km-re délre helyezkedik el. 88

A vasútállomáson sok csappal felszerelt, nagy tartályokat állítottak fel. Kato- nai őrszemek vigyázták. A felderítők mindenhol ott voltak. Megtiltották a civilek kijárását a peronra. Este 7-kor a városban kihirdették az ostromállapotot. Minden szolgáltatást átvesz a katonai hatóság. A vonatok azonnal katonai szolgálatba mentek át. Szegény fürdőző társaság, akiket itt ért a mozgósítás. A vasúti peronon halomban állt a sok csomag, a govorai125 és călimăneşti-i fürdőtársaság, javarészt az utóbbi két évben meggazdagodott zsidók csomagjai. Éjfélkor megszólalnak a harangok és a kürtösök támadásra hívnak. Olyan hangzavar van, hogy az embernek borsódzik a háta. Egy sereg gyerek utána ered a kürtösnek és teli torokból ordítja, hogy: Trăiască România Mare! (Éljen Nagy Románia!) A gyerekek, mert a felnőttek nem voltak kint, a két ezred már nem volt a laktanyában, az urak pedig ebben az órában nem kószálnak a városban! Az álmukat azonban elrontotta a mozgósítás zaja, sokkal közülük a Traian utcán találkoztam, nem voltak valami jó bőrben. Végre, eljött a várva várt óra! Augusztus 15/28., hétfő. Nagyboldogasszony napja. Hív a kötelességem. Na- gyon szomorú voltam, hogy nem vagyok a bajtársaim között. A vasútállomáson megtudom, hogy a 42. gyalogezred már az este 9-kor átkelt a hegyeken és elfoglalta Porceşti126-et. Három oszlopban menetelt Erdély felé az átjáró bejárata útiránnyal és sikerült azon átjutni. Hogyan? Senki nem volt a hegyekben? Az örömhírek közé rossz hírek is vegyültek: százával vannak a halottak és se- besültek, tisztek és csatárok a 42-esektől. A Râmnicu Vâlcea-i állomásfőnök tájé- koztat arról, hogy du. 2-kor lesz az első lehetőségem Câineni felé. Kénytelen voltam hazamenni. Mindenki miattam aggódott, mintha már el- pusztultam volna. A feleségem, aki öt gyermekkel marad itthon, bátorított és bíztatott, hogy legyen bizodalmam Istenben! Du. 2-kor elindultam az állomás felé. Az állomásfőnök bizonytalan abban, hogy hány órakor indulhat az első vonat, vagy egyáltalán lesz-e mozdony a vonathoz. Kétségek között telt az idő éjfél utánig. Este 9-től éjjel fél 1-ig lestem egy benzint és lőszert szállító szerelvényt, amely Câineni felé ment volna, ha kerül eléje egy mozdony. Végre, éjfél után 1-kor elindultunk és de. fél 4-re értünk Câi- neniben. Mişu Mihălescuval, a pótkeret pénztárosával találkoztam, aki az arcvonal felé igyekezett. Dumitrescu Apostol ezredest, az ezredparancsnokot kereste. Câineniben is jól lehetett hallani a gépfegyverek hajnali kelepelését az átjáró- ban. Augusztus 16/29., kedd. De. fél 8-kor találkozom Căciulescu hadnagy ezredse- gédtiszttel, akitől kérek egy lovat, én zászlóaljsegédtiszt voltam. Ő megnyugtat, hogy ne nyüzsögjek, minden a legnagyobb rendben van. Hírei vannak arról, hogy a mieink Boiţa alatt megálltak, tehát pár óra alatt utolérhetem őket. Megkér arra,

125 Fürdő- és üdülőváros 20 km-re, délnyugatra Râmnicu Vâlcea-tól, 126 Verestoronnyal együtt (r. Turnu Roşu) Porceşti (n. Porcendorf ~ Schweindorf) is Bojca majorja. 89 hogy osszam én ki a kenyeret és a teát a 141 magyar fogoly bakának és 5 tisztnek, akiket az éjszaka I. Bălănescu őrnagy parancsnoksága alatt éppen a mi zász- lóaljunk kísért le. A Lotrioara patak völgyében fogták el őket. Örömmel teljesítettem a kérését, hasznosnak éreztem magam és kiment a fe- jemből az úti bosszankodásom. A foglyok - 18 és 58 közötti férfiak - az elemi iskolában aludtak, ázottak és mocskosak voltak. Ráadásul farkaséhesek. Amikor ketten egy kenyeret kaptak a tea mellé értetlenül bámultak rám. Megtudtam, hogy náluk háromnaponként kaptak egy-egy kenyeret. Mindegyiknek a kulacsában feketekávé volt. Amikor rátaláltam a faluszéli pékműhelyben elfekvő 25-30 sebesültre, égnek meredt a hajam. Volt közöttük súlyos is, az asszonyok hangosan jajgattak az ajtó előtt, mint a temetőben. Az első vérkeresztségen átesett hősök látványa tényleg mindent kitörölt a fejemből! Felülök az ütközetvonat127 egy lőszerkocsijára, Zmieureanu szakaszvezető mellé és elindulok a bajtársaim nyomán. Szerencsétlennek érzetem magamnak, aki lemaradt a szekérről. Nem voltam közöttük, amikor éjszaka, lélegzetüket visz- szafojtva átmentek a határon és nem vettem részt a Lotrioara völgyi csetepaté- ban a vitézkedő Crăpătureanu oldalán. Milyen szépen mesélt róla egy szakaszve- zető! (…) Az úton nagy volt a jövés-menés. Végtelen oszlopban vonultak az arcvonal fe- lé igyekvők és kevesebben az üggyel-bajjal visszafordulók. A visszafelé igyekvők örömmel újságolták, ha rákérdeztél, hogy: minden a legnagyobb rendben van, uram! Odaértem a határra. Mindenhol látható a magyar vámház megtámadásának a nyomai. Az épületek ajtaján és ablakain golyózápor nyomai, összetört konyhai edények és tányérok maradványai az Olt partjáig szétszórva, csákók és a pénz- ügyőrök kakastollas kalapjai mindenhol az országúton, az elvonuló katonák egy- némelyiket szuronyra felszúrva, trófeaként magasra tartva vitték magukkal. Az út porába eldobált szekérkeréknyi kenyerek és hatalmas oldalasszalonnák között az egymást követő országúti járművek vágtak maguknak utat. Úgy tűnik, hogy egy gazdag raktár volt a környéken, mert a katonák alaposan fölpakoltak kaucsuk inggallérból, nyakkendőből, kézelőből, fehérneműből, írópapírt és levélborítékot is találtak. Szétszórva ott hevert a levéltár is.

127 A csapatvonat (trén oszlop) szállította azokat a legfontosabb anyagokat, melyokre ütközetek alatt, menetben és elhelyezéskor a csapatnak elsősorban szüksége lehetett. Ennek megfelelően a „csapatvonat" feloszlott ütközetvonatra, eleségvonatra és málha vonatra. Az ütközetvonat a lőszert és műszaki anyagot szállította, s mozgókonyha részle- gével ellátta az élelmezést. Az eleségvonatot a felhasznált élelmiszerek pótlására rend- szeresítették, a málhavonaton pedig a csapat ruházatát, egészségügyi anyagát, iroda- és magánpoggyászát szállították. 90

A fináncok megpróbáltak kitartani, de a mi egyik zászlóaljunk elvágta a tele- fonvonalaikat és a visszavonulás útját is, majd az ellenállókat megölték, vagy foglyul ejtették őket. Némelyek az első álmukból ébredve hálóingben elfutottak. Egyre többet mutatott meg magából a háború. Az út közepén fekvő magyar katona hulláján mit sem törődve hajtottak át a szekerek. Két katonának megparan- csoltam, hogy vigyék le a folyó mellé a partra. Előbb, az út bal oldalán hét, akna- robbanás által szétszakított holttestet számoltam meg. Tovább a víz jobb partján a magas fűben egy friss, zöld koszorúval ékesített fakereszt állt a 23. tüzérezred szakaszvezetőjének hantja fölött. Oszlopban jönnek visszafelé a sebesültek. Egyik-másik mosolygósan, többen hangosan jajveszékelve, mint az asszonyok, és rémmeséket mesélnek. Két atyafi a Găieşti-i 66-os népfelkelők közül sűrű keresztvetések közben ájuldozik: „Jaj, úrficska, kinyírt bennünket egy tolvaj őrnagy! Bevezényelt egy völgybe, ahol a magyarok hatalmas ágyújukkal éppen a sűrűbe találtak. Egy lövéssel százat terí- tettek le közülünk. Hogy keserülné meg az a kutya őrnagy!” Utálni való társaság. Zmieureanu szakaszvezető egy cifra káromkodást küldött utánuk és rákérdezett: „Mégis, mit gondoltatok ti, hogy mi a háború?” Az út tele volt eldobált felszereléssel, kettétört fegyverekkel, mintha ki tudja milyen ádáz küzdelem lett volna itt. Döglött állatok, tyúkok, malacok, lovak az út mentén. A látottak inkább elgondolkoztattak, mint megrémítettek. Porceşti-től Gâtul Boiţei-ig zsúfolva volt az út tüzérséggel, lovassággal, sebe- sültszállító járművekkel, mind arra várt, hogy a mieink elhallgattassák az ellensé- ges tüzérséget, amely az átjárót szórta és nyomába eredjenek a gyalogosoknak, akik elfoglalták a Boiţától délre fekvő magaslatokat. A Vâlcea lovasszázadban rátaláltam a sógoromra, Ion Mihăilescu128 szakaszvezetőre. Megöleltük egymást. Gyermek volt még, bátorságot öntöttem belé. Két órát voltunk együtt. A sebesültszállítókhoz megyek, elbeszélgetni az orvosokkal. Végignéztem a kötözéseket, próbáltam megbarátkozni a látvánnyal. Fölöttünk dörgött az ágyú, lent a sebesültek vergődtek fájdalmukban. Délután 7 óra tájban háromszor próbáltam meg átcsúszni a vonalon, de lehetetlennek bizonyult, mert a magyarok bármilyen mozgásra lőtték a szoros bejára- tát. Estére bekerítettük az ellenséget és arra kényszerítettük, hogy visszavonja a tüzérségét és így megnyílt az eltorlaszolt átjáró. Megszámlálhatatlan tömegben jöttek visszafelé a sebesültek, és halottakat is hozták Boiţa felől, a legtöbben a 66-os népfelkelők közül, nyakukban a 79-es éremmel. Fél 7 tájban egy hordágyon hozták a bal combján sebesült Fănuţ Nicolae tiszthelyettest. Didergett és azt beszélte, hogy a katonái ott hagyták sebesülten és elfutottak. Alig sikerült elvonszolnia magát, hogy ne fogják el a magyarok. Szerencsére a magyarok nem mentek előre, megálltak. Aggódva kérdezte Du-

128 A naplóíró. feleségének az öccse. Iaşi-ban halt meg 1918-ban. Élve elégett azok között a tífuszgyanúsak között, akiket petróleummal öntöttek le a felelőtlen ápolók. 91 mitrescu Emil doktortól, hogy elveszti-e a lábát. Én hasítottam fel a nadrágját és a gatyáját, fölé hajoltam és megcsókoltam, mint egy gyermeket, majd egy meg- gyújtott cigarettát tettem a szájába. Véletlenül ott gurult el mellettünk egy autó- ban Costică Otetelişanu és Paplica őrnagy, akik egy nagy báránybőrbe burkolva magukkal vitték Câineni-be. Éjszaka az állásban aludtam a bajtársaim mellett. Olyan fáradt voltam, nem is fáztam, éhes sem voltam, örvendtem annak, hogy a kötelességem végezhetem. Augusztus 17/30., szerda. A zászlóaljunk hajnalban, a Boiţát keletről határoló magaslatokon 120 foglyot ejtett: magyarokat, cseheket, morvákat. Egy kis tisztá- son gyülekeztették őket és Sachelarie pópa testvére, Mateescu tiszthelyettes kíséretével útnak indították az országba. Utána meghökkentő gyorsasággal haladtunk előre Veştemig129, az ellenség visszavonult, feldúlva mindent maga mögött. Állásba ment a falutól északra, és onnan ágyúzta a települést, megakadályozva a lőszer- és az élelmezési utánpót- lást. A 42. gyalogezred arcban támadva elfoglalja a falut és beássa magát a falu északi határában, elfoglalva az ellenség felhagyott állásait is a sellenberki130 or- szágút mentén. A harcok Vesztény körül du. fél 7, 7-ig tartottak. Balszárnyunk131 bekerítő előretörése után az ellenség elhagyja állásait és visszavonul Nagyszeben felé. Egy ragyogó tüzérségi párbajt láttam. Az ellenség tűzereje lényegesen felül- múlta a mienket, jobban is céloztak, a gyalogságunk viszont arcban támadva a tüzérséget rejtő erdőre, visszavonulásra kényszerítette őket. Ezen a napon esett el a vaideeni-i Boţocan Dumitru és V. Popescu őrnagy a Vâlcea 2-esektől. Az őr- nagy sebesülésébe halt bele talán Jibleán, Boţocánt a sadui templomkertbe te- mették el. Az ellenség gyalogfegyverekből lőtte a falut, röpködtek a miszlikbe tört csere- pek a háztetőkről. A lakosság és a tartalékunk a falak mögött és a házak pincéi- ben húzta meg magát. Én állandóan a falu főutcáján futkostam a parancsokkal és csak a jóisten tudja, hogy hogyan úsztam meg ép bőrrel! Láttam, ahogyan egy lőszerkocsi mögött megbújt kocsist eltalált egy golyó a vállán és a combján. Mintha villámcsapás érte volna, úgy esett össze az elemi iskola fala mellé beállt kocsija mögött. A nap nagy részében Apostol Dumitrescu ezredessel jártam a falut, aki azt el- lenőrizte, hogy a 42. és a 44. ezredből kikülönített segélycsapat emberei elindul- tak-e már. A holtfáradt embereket úgy kellett kipiszkálni a pincékből és a fal men-

129 Vesztény, település Szeben alatt. 130 Sellenberk (r. Şelimbăr, n. Scellenberg) község Nagyszeben határában, ahol augusztus 27-én kemény csatában maradt alul az 51. honvéd hadosztály. 131 A Vâlcea 2. ezred, megerősítve az 5-ös vadászezred, a 44-esek és az 1. határőrezred különítményeivel. 92 ti rejtekekből! Augusztus 14-től nem aludtak éjszaka a folyamatos előremenés miatt. Délután 5-6 óra tájban megérkezett egy gépkocsin Castriş tábornok és Vesz- tény északi kijáratáig hajtatott előre. A puccerek az autó mellé terítettek neki vacsorára, amit Mihăilescu ezredes, a 44. gyalogezred parancsnoka és Apostol Dumitrescu ezredes társaságában kívánt elkölteni. Egy ellenséges golyó a megte- rített tányér mellé csapott be és megtöltötte porral, földdel az odakészített sül- tet. Lám, a legnagyobbak is védtelenek voltak bizonyos helyzetekben! Este fél 9 körül hatalmas pánik tört ki az ezredtrének oszlopa körül, mert a 23. tüzérezred egyik szakaszvezetője le és fel futkorászva, tele torokból ordította, hogy az ellenség nyugatról támad és szétlövi az oszlopainkat. Szerencsére pontat- lanul lőttek, különben tényleg nagy lett volna a zűrzavar. A hírre az arcvonalban álló emberek is kezdtek visszaszállingózni, elhagyva állásaikat, mert a század azt hitte, hogy délről átkarolták. A tartalékosokat kellett kivezényelni, akik aztán feltűzött szuronnyal lezárták a falu északi bejáratát, megállítva és visszafordítva a menekülőket! Este későn találkoztam korábbi századparancsnokommal, Bojenescu hadnagy- gyal, Măciuceanu Petre tiszthelyettessel és Dumitru Gheorghe-val, akikkel egy paraszt házában vacsoráztunk. Tyúkleves volt házikenyérrel. Utoljára Râmnicu Vâlceán ettem rendesen. A románok úgy tekintettek ránk, mint a megváltóikra, nagy szeretettel kínál- tak abból a kevésből, amijük volt. A visszavonuló magyarok szinte mindenükből kifosztották őket. Búzájukat és kukoricájukat fejadagra kapták. Mi azonban jól el voltunk látva élelmiszerrel, hiszen alig kapcsolódtunk bele a táncba, adhattunk tehát nekik is belőle. Ugyanezen a napon alkalmam volt kilovagolni a talmácsi132 gyárig. Nem tudom elfelejteni a látványt, röviden megpróbálom elmesélni. A nagyút tele volt leírhatatlanul részeg katonákkal. Egy teljes század a nem tudom mi októl hátra maradt határvadászezredből és sokan a 66-os népfelkelők közül a mély, vizes- sáros útszéli árokban fetrengtek, némelyik megpróbált onnan kimászni, de nem sikerült neki. Az egész úton és az erdőbeli tisztásokon mindenhol eldobott felsze- relés, fegyverek is, hogy a civil lakosságtól elrabolt ágynemű, konyhai felszerelés és edények tömegéről ne is beszéljek! Kimondhatatlanul szégyenteljes általános kép! Egy katona, fején hagyományos szász női fejfedővel gyermekkocsit tolt maga előtt telerakva gyógyszerrel (kinin, aszpirin, piramidon). Időnként merített belőle és tele torokkal énekelve szétszórta, mintha vetne: „Dare-ar bunul Dumnezeu/ Să umble şi plugul meu.” 133 Majd beleordította: „Trăiască România Mare!”

132 Nagyközség Szeben szomszédságában, posztógyáráról volt híres, ma is az. 133 Adja a jóisten, hogy az én ekém is így járjon! 93

Egy másiknak a kezében kézi tekerőlant volt, amiből egy polka dallamát csalta ki és jobbra, balra fordulva kiabálta, hogy: „Atenţiune! Atenţiune!134” Itt e nagy fafeldolgozó üzem területén háborítatlan időkben egy városnyi dol- gozó lakik, az út mentén sorakozó házikókban. A konyhai kályhán még ott volt a fazék, úgy, ahogyan a háziasszony odakészítette mielőtt elmenekült volna. Az udvarokon céltalanul ténfergő jószág: tyúkok, kacsák, libák, a kerítésen szellőzni kiterített paplanok, lepedők, bőrnemű, ruhanemű csak úgy odadobva és szét- szaggatva. Láttam az országba menő szekerekre a gyárból felpakolt varrógépet, bútort, tükröket. A lemaradt katonák nyakában degeszre tömött ruhászsákok lógtak, női díszkellékek, széles gépszíjakat és sok egyebet is magukra aggatva gyalogoltak lefelé. Ugyanezek fedezték fel a gyárépületek pincéjében a pálinkáshordókat, amiket csapra vertek és kulacsba, pléhbögrébe, ami kézügybe került, merítve vedelték. A gyár iskolájába kötötték be a hadosztály tiszti lovait, a gyárépületbe pedig a Vâlcea század lovait. Minden ablak be volt törve, az ajtók kidöntve, golyónyomok és szétdobált munkadarabok mindenütt! A felügyelet nélkül hagyott katonák azt csináltak a gazdátlan épületben, amit akartak! Minden rendes ember méltó helyen, az első vonalban nézett szembe a halállal, a csürhe, tisztek és legénység itt lebzseltek, garázdálkodtak gátlástalanul! Augusztus 18/31., csütörtök. Zászlóaljunk I. Bălănescu őrnaggyal azt a feladatot kapta, hogy váltsa le a határőröket a Bradu-Fenyőfalva135 szakaszon. Nagyon nagy, 10-12 km széles szakasz, amelyről a Vesztényt keletről határoló erdőn át járőrökkel tartotta a kapcsolatot a 44. gyalogezreddel, jobbra pedig ugyancsak járőrökkel az Olt partján Racoviţán136 állásban levő határőrzászlóaljjal. Hiszem, hogy ha az ellenség istenigazából ránk támad, a teljes 1. hadseregünket megfu- tamította volna és már a kezdet kezdetén szétszórják. Nyolc napon át csak hu- szárjárőrökkel csaptunk össze, akik lóról szállva csíptek belénk éjszaka és kitértek utána a mi megerősített és harcra vágyó járőreink elől. Elfogtunk azért néhányat közülük lovastól. Jut eszembe: itt történt Fenyőfalván, hogy egy kicsit ostoba őrálló katona, a Rădulescu kapitány századából odaszólt egy portyázó huszárjár- őrnek: „Cine’i?137” A meglepett huszár azonmód válaszolt: „Magyar huszár!” Az őrségben álló katona rákiáltott: „Magyar huszár, állj! Parancsra állj elő és mondd a jelszót!” A huszár felismerte a helyzetet és vágtára fogva a lovát ellovagolt, de a szomszéd őr, aki végigkacagta társa ostoba viselkedését utánalőtt, a ló felbukott, a huszárt pedig a mieink elfogták. Mi küldtük tovább az ezredhez.

134 Figyelem! Figyelem! 135 Rom. Bradu, m. Fenyőfalva, ném. Gierelsau, Giresau, település Szeben közelében. 136 Rom. Racoviţa, m. Rakivica, Oltrakovica, ném. Rakovitze, település Szeben közelében. 137 Ki az? 94

Egész nap vert az eső és éjszaka pokoli hideg volt. Nappal jobbacskán voltunk, mert bőven volt ennivalónk. Az étkezdét, amely egyre jobban működött, Aslan Garabet138 vezette, aki a fenyőfalvai szászoktól folyamatosan be tudott szerezni a malachúst, libát és hozzá Nagydisznódról a bort. Nem tudom, miért fenyítette meg az egyik napon a szerencsétlent Crăpătureanu hadnagy néhány botütéssel az árok partján. Éjszaka senki sem aludt, mert nagyon aggasztó volt a helyzetünk. Az őrnagy úr kíséretében végigjártam minden hegyormot és ellenőriztük a felállított őrsze- meket. Az emberek dideregtek az árokban és olyan fáradtak voltak, hogy alig lehetett őket ébren tartani. Északkeletre, Săcădate felé, Bojenescu hadnagy beteget jelentett és elvonult, helyette a Mălaiából való, nagyon fiatal Nae Popescu tiszthelyettes maradt az emberek mellett. Keletre, Avrig139 felé Negriţoiu tiszthelyettes is beteget jelentett. Egy malomépületben találtam rá, a szakasza a falu szélén civilekkel beszélgetett. Egyáltalán nem volt biztosítva annak ellenére, hogy igen fontos pont védelmét kellett volna ellássa, és Avrigig ez a szakasz tartotta fenn a járőrkapcsolatot is. Avrigon és azon túl Fogarasig, illetve a 2. hadseregig már semmi nem volt! Fenyőfalva fele szász, fele román falu volt. A szászok nagyon ellenségesen viselkedtek velünk és az ellenséget mindenről tájékoztatták. Sokukat előállítottuk és kivégeztük. Román polgármestert tettünk tehát a faluba és pazar lovakat, vágómarhát harácsoltunk. Avrigról három ökörszekérnyi bőrárut, köteleket, vas- árut hajtottunk fel és küldtünk a hátmögötti javítóműhelyeknek. Csodálatos látvány volt a szalonnaheggyel megrakott szekerek sora, ilyeneket nálunk nem látni! Micsoda szekerek, micsoda fajlovak és ökrök. Nyolcezer korona egy pár ökör! A tejelő teheneket is megcsodáltam. Rendkívül ügyes gazdaembe- rek a szászok! A falu körül gyönyörű zöldségeskertek. Megnéztem néhány valóban csodálat- ra méltó gazdaságot. A románok is igyekeznek követni a szászokat, de sokkal szegényebbek. Fájt a lelkem, amikor hallottam, hogy egyikük urazza a szászt. A szászok kiváltságosok Erdélyben, nagyon gazdagok és igen jól szervezettek. Hallottam róluk, de most meg is győződhettem az állítás igazáról. Volt egy több tízezer korona értékű katolikus plébániai könyvtár. A német pap nem beszélt románul. Kicsi, csúf ember volt, kerek szemüveggel.

138 Barátja és szomszédja a naplóíró családjának, az 1948. évi államosításig a legelegán- sabb govorai szálloda és a Râmnicu Vâlcea-i Aslan panzió tulajdonosa. 139 Város Szeben megyében, Nagyszebentől 25 km-re, délkeletre az Olt partján a Fogaras – Brassó országúton. Magyar neve Felek, ném. Freck. 95

1. 7. A Szurdok-szoros első éjszakája140

Petrozsény mögött, ahol a magyar Zsil és a román Zsil összefolyik, ott van a Szurdok-szoros, jobbra a Cândetul heggyel141. E mellett fekszik a magyar-román határ, szélen a két vámsorompóval. A két sorompó között öt-hat méter széles semleges terület. Augusztus 27-én este nyolc órakor Zöld Aladár csendőrhadnagy odamegy a vámsorompóhoz. becsukja annak lakatját s a kulcsot mellénye zsebébe teszi. Már hat napja az egész kis különítmény felöltözve pihen, csak a bejelentő vámház őrei maradnak ébren.

Száz lépésre a sorompótól. Csendben ketyeg az óra a kis őrszobában. Éjjel tizenegy óra huszonegy pere- kor megszólal a csengő: Halló, Itt a külső vámőrs, halló, itt a parancsnokság: mindenki elfoglalja a he- lyét, a román hadüzenet megtörtént. Az aknákat felszerelni, a bányaigazgató már elindult, az első jelre, amit észrevesznek, jelentést kérek! A kis csapat az ismert, csempészutakat a sziklák mögött elállja.

Az első szó Tizenegy óra negyvenhat perckor a befelé egy kilométerre levő s már robban- tásra felszerelt Zsil-hídnál az egyik szapőr142 meggyújtja a lőporzsinórt, elszalad s hatvanhat másodperc múlva a sötét éjszakában sárgán megvilágított fekete füst- felhő, mint első áldozó tűz száll fel az égbe, utána a melinit143 villámcsapásra emlékeztető recsegő dörgése: a cement híd szerte röpült. Ez volt a magyar- román háború első szava részünkről. Halálos néma csönd lett utána. A mintegy másfél kilométer szélességben fel- fejlődött, őrség megfeszített szemmel, kézben tartott fegyverrel fordul minden halk nesz felé. A csendőrhadnagy ezalatt az őrök háta mögött, mintegy háromszáz lé- pésnyire levő első számú útkaparó házból telefonon szólítja föl szomszédos őrs- társait: a Cropuri144 és a Gemenari145 különítmények parancsnokát:

140 Az Est 1916. szeptember 14-i számában Fényes László tudósítása. 141 1550 m magas hegytömb 142 Utászkatona 143 A szabad pikrinsavat régen melinit, ekrazit, vagy liddit néven robbanószerként használ- ták 144 Dealul Gropul 1475 m, Finanz Wh. (pénzügyőrs) 145 Stâna Gemănări, Dealul Gemanaria (1515 m) nevéről 96

Halló! Már tudjuk, támadás eseten nyugatra, illetve keletre vonulunk vissza- felé. Tehát nem egyesülnek a sorompóőrssel. A szapőrök ezalatt a Zsil folyón hátrább s a sziklák közt levő drótkötélen függő híd köteleit vágják el, a palló beesik a vízbe. Még mindig semmi hang odaátról. Fél egykor Petrozsényból inspiciálnak, Petrozsényból jöttek, izzadt homlokkal járják a sötétben a csempészutakat: helyén van-e mindenki, hol hallik ez első puskalövés, ők jól tudták, hogy azonnal támadni fognak a románok. Kémeket küldtek ki a szoros folytatásába, a mely Romániába vezet, semmi nesz nincs. Éjfél elmúlt, tizenkét óra harmincöt perckor egy csempészösvény előtt álló őrs lábujjhegyen lopódzva vissza, jelenti, hogy köveket halt gördülni a hegyről. A tisztek maguk odaszaladnak, a Cândetul hegy lábának sarkához, csakugyan hol Itt, hol ott, némelykor hat-nyolc-tíz kő gurulása is hallik, egyéb semmi: a románok itt ereszkednek le. A parancsnok összevonja embereit, a másfél kilométernyi terület többi részén csak négy őrt hagy. A kis rajvonal guggolva és fekve figyeli a parancsnokot, csak az ő lövésére szabad a fegyvert elsütni, egyszerre fognak sortüzet adni. Néhány perc hiányzott az egy órából, a mikor a nagyobbára kopár s csak szik- lákkal és bokrokkal fedett lejtőn sötét árnyékok mutatkoznak. A parancsnok elsü- ti fegyverét és harminckét puska tüze ismétlődik bele gyors egymásutánban az éjszakába. Azt mondják: két kiáltás hallatszott utána, A visszafelelő tüzelés mutatja, hogy az oláhok a hegy egész szélességében a csempészutakon ereszkedtek alá. Egy puska gurul le a Cândetul hegy tövébe, kócmadzag van ráerősítve, gazdája megsebesülhetett. A hegy egész félköréből az útkaparóház felé tartanak.

A "Gambrinus" körül Még néhány sortűz s a kis magyar csapat visszavonul, nehogy bekerítsék őket, a románok amint a közeledésük révén körülbelül meg lehet őket számolni, körül- belül négyszázan vannak. Különben is üzenet jött az útkaparóház háta mögött négyszáz lépésre levő hegycsuszamlástól, hogy Winklehner146 bányaigazgató megérkezett a kocsiúttest aknáit felszerelni.

146 Winklehner János bányaigazgató 1926-ban ugyanott aligazgató. 1911 szeptember havától n. Winklehner János bányaigazgató Petrozsényba helyeztetvén át… 83. „A budapesti székhelyű bányatársulat az 1911-es dorogi igazgatói kinevezéssel szentesítette Schmidt kivételes helyzetét, s ezt csak megerősítette elődje – Winklehner János igazgató – önkéntes távozása a Zsil-völgyébe.” Vö. Esztergom és vidéke. 2016/2. 23. 1915. év má- jus havában ült össze Dorogon a szakértő bizottság Dr. Chorin Ferenc társulatunk mai elnökének elnöklete alatt. A bizottság tagjai voltak: Roth Flóris közp. bányaigazgató, n. 97

Az úttest mögé vonultak vissza, attól mintegy háromszáz lépésre. Winklehner igazgatónak csak egy aknát sikerült, felszerelni. A másik négyet már nincs idő felszerelni, a körül lévő bokrokban itt is, ott is törtetés hallik, a bányaigazgató a szapőrnek147 átadja a gyújtózsinórt, mind hátra mennek a csendőrök mögé, a szapőr a kanócot meggyújtja s egy perc és néhány másodperc múlva hat méter- mázsa dinamit tűzoszlopa tör az ég felé. Járművön itt hetekig nem megy el emberfia. A kövek, mázsányi sziklák, mint a szökőkút vízcseppjei röpülnek fel a leve- gőbe. Winklehner igazgató ekkor már a csendőrlaktanya és nagy vámhivatal előtt levő hidat szerelte, ezt ekrazittal. Két kilométerre visszafelé áll fel ismét a kis csapat, a Gambrinus kiránduló- szálloda és a mellette levő 2-ik számú útkaparóház köré. Itt már erdő van és éjjeli félkét órára három és fél kilométer széles területről félkör alakban kaplak az olá- hok tüzét. A kis magyar csapatnak itt van első sebesültje nevét nem sikerült meg- tudnom, egy csendőr. vállövést kapott. A váll lövéses csendőr ott maradt társai- val. A kis csapat most már a vámhivatalban lakókkal megszaporodott: valamint báró Eherenberg-Gayer családja és Sándor Lajos vámellenőr családja is, ahogy felöltözötten felugráltak fekhelyükről, éppen csak néhány kis táskát vettek magukhoz. Folytonos lövöldözés közben az erdőben a fák között bujkállak tovább a Tulipán-villáig. Innen oldalra négyszáz lépésnyire van a livazényi állomás. Útközben báró Ga- yer Gyulának, aki önkéntes katona és szabadságon volt a Gambrinus-villában a szüleinél, eszébe jutott, hogy nem hozták el az ékszereiket. Visszaszaladt a Gambrinusba, hű doggja148, hatalmas nagy állat, vele ment. Már közvetlenül a ház elől tüzeltek a románok az ablakokba s velük szemben levő ajtók felé, de a házba nem merészkedtek be. Báró Gayer Gyulának még sikerült az előre elkészí- tett bőröndöt elhozni, amint visszafelé szaladt, egy golyó a kutyát lapockán talál- ta. Vánszorogva ment gazdája után, aztán nem bírt tovább menni, le kellett lőni.

Winklehner János petrozsényi, n. Hoffmann Richárd handlovai, n. Gerő Nándor salgótar- jáni és Pauer Gyula sagori bányaigazgatók. 52. „Az egyes üzemek vezetői Winklehner János bányaigazgató (1895. VII – 1911. IX.) …” 206.Vö. Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932). Ki kicsoda a petrozsényi szénmedencé- ben? Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tagjainak névsora 1916. január 1-én. 6. Zsilvölgyi osztály. (Megalakult 1900. év folyamán.) Székhelye: Lupény. Elnök: Krizko Bohus, bányaigazgató, Lupény. Alelnökök: Winklehner János, bányaigazgató és Kostela János, m. kir. bányatanácsos, Petrozsény. Titkár: Blaschek Aladár, igazgatóhe- lyettes, Vulkán. Pénztárnok: Bajkó Andor, bányamérnök, Petrozsény. Ellenőr: Gellért Jen, mérnök, Lupény. Tagok száma: 55. 147 Katonai műszó (francia sapeur). Jelentése: utász, árkász. Itt: aknász. 148 Helyesen: dog. Német/dán kutyafajta. 98

A mozdony a ködben Óriási, sűrű fehér köd ereszkedett a tájékra, tíz lépésre nem lehetett látni az erdő tisztásain. Amint a vegyes kis csapat a nagy Zsil-hídon átment, ezt is felrob- bantották. A vasúti sínpárhoz értek, reggel öt óra volt, a Vulkán felől menekülő vonattal találkoztak, ők a szakadékban voltak, előttük prüszkölt át a mozdony, ez a vonat még lövés nélkül át tudott haladni a románoktól már félig körülzárt területen. A livazényi állomás már tűz alatt állott, ott volt Sándor Lajos vámellenőr autó- ja, erre a vámellenőr és a báró Ehrenberg-Gayer-család149 felszállt, ők is baj nél- kül el tudtak indulni, a kis csendőrcsapat pedig a környéken levő s ekkorra meg- érkezett csapathoz csatlakozott, amely átvette a tüzelést. Hallatszott, hogy a vámhivatalból, amelyben az imént félórával azelőtt voltak a mi embereink, már a románok lövöldöznek. Ez éjszakát megelőző vasárnapi nap délelőttjén Vulkánban még zászlószente- lés volt. Itt is csak csempészutakon jöhettek le a románok. Jött az utolsó, a lupé- nyi vonat, amely már olyan tüzet kapott, – ez már meg volt írva – hogy a mene- külők közül nyolc halott és sokkal több sebesült maradt a vonaton. Ehhez a kis éjszakai képhez csak egy tényt teszek hozzá: különböző csendőrök néhány héttel ezelőtt feltűnően gyanús magaviselet miatt beszállították a livazé- nyi jegyzőt, tanítónőt és papot, továbbá az iszkronyi tanítónőt, akinek fivére, mint katonaszökevény Ploești-be menekült, de a livazényi jegyzőt rögtön szabadon bocsátották. A közigazgatás egy-két tisztviselőjének hallatlan közönyével szemben ide kell állítanom Gönczöl petrozsényi fűtőházi főnököt és Harmathy osztálymérnököt, akik még kedden is vezettek be vonatokat Petrozsényba, hogy a pályaudvar vé-

149 Gayer v. Ehrenberg Maria, Gayer v. Ehrenberg Julius, Gayer v. Ehrenberg Benő 99 gén álló telt tehervonatokat kivontassák. A lupényi állomásfőnök és Kriskó150, a zsil-urikányi bányatársulat igazgatója az utolsó percig maradtak a helyükön, úgy, hogy gyalog, a hegyek közt tudtak csak elmenekülni.”

Buday János esperes bejegyezései a HD-ben „Augusztus 27-én, vasárnap este fél 11 órakor feküdtem le. Még álom sem szállt a szempillámra, mikor 11 óra tájban a bányaduda megszólalt. Azt vélvén, hogy tűz van (amit többször jeleztem már így) fölkeltem és az utcára mentem. Tüzet sehol sem láttam. Nemsokára megtudtam, hogy megtörtént a hadüzenet. Azon feltevésben, hogy ég jó néhány nap eltelik, amíg a hadviselő felek összecsa- pásra felkészülnek, hazatértem, nyugovóra. De nem tudtam aludni az utcai lár- mától és kapkodástól. Újra felkeltem és a városba mentem. Sokan rohantak az állomásra az 1óra 17-kor induló vonathoz. Mások jajveszékeltek, szaladgáltak. Édesanyám lakására mentem (Patak u. 3), aki 77 éves lévén, meg akartam nyug- tatni. Nem találtam otthon. Még szombaton Vukánba ment, az öcsémhez. Vissza- térve a plébániára, tanácsosnak láttam – minden eshetőségre készen -az esperesi aktákat stb. ládákba rakni, hogy majd, ha szállításra kerül a sor, ezzel készen legyek. … Aztán az állomásra mentem, hogy híreket kapjak a hadüzenet körülményeiről, a mi előkészületeinkről stb. Erre sarkallt az is, hogy pakolás közben két ízben is erős detonációt hallottam Szurduk felől. Az emberek hídrobbantásoknak mond- ták az erős levegőrázkódást. Úgy is volt. Az állomásra érve, báró Ehrenberg úrtól kértem felvilágosítást, aki a Szurduk szádában151 lakik. Nagy bámulatomra közli, hogy az oláh katonák már bent vannak, sőt, az ő villájában reggeliznek. Ő maga és családja az utolsó percben szaladt el a közelében levő vámossal együtt. … Az állomáson arról értesültem, hogy csak személyszállítás van. Semmiféle bú- tor, csomag stb. nem adható föl… Kérőre fogtam a dolgot Bonis Pál MÁV-ellenőr, raktárfőnök úrnál, aki, mint buzgó egyháztanácsos kilátásba helyezte, hogy a hivatalos dolgokat minden körülmények között el fogja szállíttatani, ha rövid időn belül leszállítom. Rohanva tértem haza: Szekeret vagy más alkalmatosságot látni nem lehetett, mert minden fuvaros a maga érdekében dolgozott, vagy a hatósá- gok rendelkezésére állt. Még ezek sem kaptak fuvart. Az adótárnok pl. revolverrel kényszerített egy kocsist a hivatalos csomagot elszállítására. Végre sikerült egy ismeretlen kocsist nyakon csípni, s erélyes föllépéssel arra bírni, hogy a 4hiatalos ládát a vasúthoz szállítsa, melyeket aztán Aradra irányíttattam. … Minden órában indult vonat (szénszállító kocsikkal) menekülőkkel.

150 Krizko Bohus 151 Erdélyi tájszó, jelentése szájában, bejáratában 100

… Elszánt akaratom vala itt maradni, híveim között. Mint idősebb papnak – úgy véltem – alig less bántódásom, less alkalmam a hívek vigasztalására, a szent- ségek kiszolgáltatására az egész Zsil-völgyben. A kórházbeli nővérek is it maradtak. De mégsem úgy történt, amint terveztem. Ebéd után, 3 óra körül felkerestem Sztavinszky Kázmér152 ezredes urat, aki a zsil-völgyi munkásosztagok parancsnoka volt, s mint ilyen a tiszti kaszinóban lakott, s megkérdeztem: mitévő legyek, mivel sokan azt tanácsolták, hogy magam is menjek el? Ezt felelte: főtisz- telendő uram, én nem kényszerítem, csak tanácsolom, hogy jobb lesz elmennie… mert az oláh papokat a mi hatóságaink az éjjel összefogdosták, elszállították [az én kiemelésem – ki.]. A románok ma éjjel bejönnek Petrozsényba – mert 5-6 ezren vannak a Szurdokban, mi pedig 700-an, tehát vissza kell vonulnunk s még most, délután a szomszéd hegyekben elhelyezkednünk – a főtisztelendő urat revanche-ból is elcipelik majd Romániába… És ha itt hagynák is, nem fogjak megengedni, hogy községről-községre járjon, sőt, még a házából sem engedik ki, mert minden mozdulatában gyanakszanak, élelmezéséről is alig gondoskodnak. Azt a célt tehát, melyet említ, nem érné el, s így céltalan az itt maradása, sőt veszélyes mindenképpen. Fogadja el a tanácsomat: ne maradjon itt, hanem a legközelebbi vonattal meneküljön… Így tettem, s amint később értesültem, jól tettem, mert a román tisztek más- nap tényleg kerestek. “Wo ist der Pfarrer – kérdezték a kórházi apácáktól, wir wollten ihn kennzeichnen153“. Tehát vagy internáltak, vagy megcsonkítottak, vagy Romániába cipeltek volna. Éppen így kérdeztek Vulkánban is a plébános (dr. Csá- ki) után… … Az állomásra siettem, ahol du. 5,15-kor indult az utolsó vonat (téves infor- málás volt, mert azután még 2 vonat indult). Felültem egy szénkocsiba Karda Feri káplánommal (Tódor József még de. 9-kor elment) emberek, állatok közé (a nép ugyanis tyúkokat is hozott a kezeiben. Éjfél után fék 3 órakor értünk Piskire… A plébániára tértem be, azon szándékkal, hogy itt is maradok, amíg a mieink kiverik az oláhokat. E reményemben csalatkoztam, mert szerdán (augusztus 30-án) Pis- kin is megmozdult a talaj: innen is menekültek. Csütörtökön este aztán innen is el kellett utaznom. Budapestre jöttem, ahol püspöki engedéllyel tábori lelkész let-

152 Sztavinszky Kázmér (Budapest, 1866 – ?) ny. m. kir. tábornok. A hadapródiskolát Buda- pesten végezte. A világháború kitörése után, 1914-ben a m. kir. 29. h. gy. ezredben telje- sített szolgálatot, a hadba vonuló ezred II. zászlóaljának a parancsnoka. 1915 szept. 16. a szerb harctérről betegen szállították hátra. Bevonulása után a 306. h. gy. e. kötelékében. 1916. máj. 1. Rangszám 77 ezredes. 1916–17-ben a hátszegi védőszakasz parancsnoka és a Falkenhayn hadseregben csoportparancsnok. 1918-ban a Zsil-völgyi bányák katonai vezetője volt. 153 itt: Hol van a pap, számba akartuk venni. (német) 101 tem, amennyiben a 4. számú cs. és kir. tartalékkórházban, mint feldkurat nyertem alkalmazást…”154

Megjegyzés: A hátszegi görögkatolikus vikárius, Crisan Teofil, a Hunyad megyei levéltárban őrzött kéziratából155 az internálás/deportálásról olvasom – Sztavinszky Kázmér szavait idézve: „az oláh papokat a mi hatóságaink az éjjel összefogdosták, elszállí- tották”. A hátszegi vikáriustól részleteket is tudunk. „Az volt a hatósági rendelkezés, hogy a hátszegi egyházközséget és az egész Hátszegi medence civil lakosságát ki kell üríteni, a 15 és 55 év közötti férfiakat mindenképpen. Minden férfit Hátszegre gyűjtöttek be a csendőrök és a hadsereg, ott bevagonírozták és velük együtt a papokat, diakónusokat és az értelmisé- giéket elszállították, a Fertő-tó melletti Neysiderbe (Neizider)156 internálták. A táborban már ott voltak a szerb menekültek és hadifoglyok. Embertelen körül- mények között voltunk. Deszkapriccseken aludtunk, ehetetlen volt az ellátmány, ebédre például legtöbbször csalánlevest adtak és tilos volt saját pénzen ebédet vásárolni a táboron kívül… Öt hónapi szenvedés után átszállítottak és internáltak Sopronba. Szabad kijá- rásunk volt, de nem hagyhattuk el a várost. Három hét után hazamehettünk, október végére értünk Hátszegre. 3000 férfi volt az internáló táborban.” Puj járásból a hátszegi vikáriussal együtt a merisori Saturn Izidor és a puji Cle- can Petru kereskedő, Dr. Popescu Cornel görögkeleti esperes és Zugravu Nicolae görögkatolikus lelkész is ott volt a „szállítmányban”.157 Lupényból Sandru Victor görög keleti lelkész is megjárta ezt az utat, de ő csak 1918 júliusában térhetett vissza a parókiájára. Sandru közismert renitens volt, több alkalommal idézték bíróság elé irredenta kijelentései miatt. A kongrua fel- függesztésével büntették.158

154 Részlet a petrozsényi plébánia Historia Domusából (1916. 1917. június 21-i bejegyzés, 26-29.) Ft. Szász János esperesplébánosnak tartozom köszönettel, az átküldött és fel- használásra rendelkezésemre adott másolatért. Szívességét ezúton is köszönöm. 155 SJHAN, Vicariatul greco-catolic Haţeg, dos. 2/1922, f. 22-25. 156 Nezsider (Neusiedl am See) németül Neusiedl am See, horvátul Niuzalj. 7000 lakosú kisváros a Fertő tó északi partján Burgenlandban, 1921-ig Moson vármegye része. A vá- ros mai magyar neve a német településnév torzulása. 157 Mircea Păcurariu, Politica statului ungar faţă de biserica românească din Transilvania în perioada dualismului austro-ungar 1867-1918, Sibiu, 1986, p. 260-275. 158 SJHAN, Prefectura judeţului Hunedoara, Dosar 103/1931, f. 52-53. 102

2. Lángol a határ

2.1. Gyergyószentmiklós elfoglalása […] Gyergyószentmiklós város területén a román hadüzenet augusztus 27-én, vasárnap, az éjjeli órákban jutott nyilvánosságra. A hír vétele lakosságunk köré- ben egyelőre nem idézett elő nagyobb izgalmat, mert vidékünknek természeti fekvése és július óta Gyergyóba felvonult katonaság fokozta bizalmunkat aziránt, hogy Románia felől a veszély nem követezhetik be meglepetésszerűleg. Feltevésünkben azonban szomorú csalódás ért, amennyiben hétfőn, augusztus 28-án reggel 8 órakor a városunkban székelő cs. és kir. 61. gyaloghadosztály parancsnoksága kiadta rendelkezését a városunk azonnali kiürítésére. A rendelet a város területén kihirdettetett, amire a lakosság fejét veszítve pánikszerűleg kezdett menekülni. A keletkezett zűrzavart leírni képtelen vagyok… A kétségbeesést fokozta a katonai hatóságnak azon értesítése, hogy a lakos- ság elszállítására vonat nem áll rendelkezésre. Szerencsére ez nem bizonyult va- lónak, amennyiben a délutáni órákban Csik felől megindult a menekülteket szállí- tó vonat. Alispán úrnak az állami javak biztonságba helyezése iránt kiadott távira- ti rendelkezése alapján a Városi Tanács, a kiadóhivatal, Járásbíróság, két Erdő- gondnokság, kir. közjegyző, pénzintézetek az esti órákban induló vonattal vagyonukat továbbították. Orel Dezső polgármester és én hat rendőrömmel a 7364, illetve 9103-914 M. E. számú kormányrendeletek értelmében miután családunkat eltávolítottuk, he- lyünkön maradtunk. Az ezután lefolyt eseményeket időszerinti sorrendben tisztelettel a következőkben tárom fel: Augusztus 29-én (kedd). A délelőtti órákban a menekültek kivonulásán kívül némi izgalmat keltett azon körülmény, hogy a Gyilkostó környékén tartózkodó 1 2 gyalogsági zászlóalj trénje visszavonult városunkba. Esti 7 óra tájban az utolsó

1 A gyergyószentmiklósi körletben a 16. népfelkelő (Landstrum) dandár seregrészeinek feladata volt feltartóztatni, lassítani az előnyomuló román sereget. 2 Trén (vonat katonai műszó, a francia train magyarított olvasata). „A vonat a hadra kelt seregnek azon szükségleteit szállítja, melyek annak táplálkozására, továbbá a harcké- pességének és a hadi működési képességének fenntartására és előmozdítására nélkü- lözhetetlenek. Általában magában foglalja tehát az említett célokra szolgáló összes jár- műveket, lovakat, málhás állatokat, valamint a vágómarhát továbbá az azokhoz tartozó személyzetet.” Kivonat a hadra kelt seregvonat utasításából. 155. 103 vonat állomásunkról kifutott, a hadvezetőség a vasúti berendezéseket robbantás- sal megsemmisítette, a szénkészleteket felgyújtotta. A városi villanytelep üzemét megszüntette. A délutáni órákban a közbirtokos- ság tulajdonát képező Lapos nevű havasi legelőről a városi lakósság tulajdonát képező marhacsordát behajtották a város közé, ahol a lakósság egy része a saját- ját ki választotta. A gazdátlan maradt mintegy 200 állatot Dezső Ignác szabadsá- golt 82. gyalogezredbeli katona felügyelete és csendőri fedezet mellett korábban nyert felsőbb utasításra az estéli órákban Székelyudvarhely felé útnak indítottuk. Augusztus 30-án (szerda). A kórházban hátrahagyott 3 betegnek élelmezését megkezdettem. Erre a célra, valamint a rendőrség élelmezésére a város Polgár- mesterétől 2 zsák lisztet kaptam. Székelységünknek egy része a Bucsinból a helyzet iránt érdeklődni visszatért. Figyelmeztettem és utasítottam őket, hogy a visszatérés nem ajánlatos, a Bucsin hegyben tartózkodó lakósság vonuljon tovább Parajd felé. A város lakossága közt izgalmat okozott azon hír, hogy katonaságunk a város közvetlen közelében levő 3 fűrészgyár telepet fel akarja gyújtani, ami által a város a nagy szárazság és emberek eltávozása miatt tűzvésznek van kitéve. A helyszí- nen személyesen meggyőződtem és az ottani lakosságot megnyugtattam, hogy a fűrészgyártelepek felgyújtása iránt nem történt intézkedés. Estefelé a Gyilkostó közelében levő zászlóalj parancsnokságtól telefonon érte- sítés érkezett, hogy előőrseink a Szurduk hegy táján, a várostól 30–32 km távol- ságban az ellenség előőrseivel összetűzött. Az esteli órákban Ditró község felé tüzet észleltünk, valószínűleg a vasúti ál- lomás szénraktárát gyújtották fel. Az éjjeli órákban Csik és Maroshéviz felé a telefonösszeköttetés megszakadt; állítólag a vasúti robbantások miatt rongálódott meg a telefonvezeték. Augusztus 31-én (csütörtök). Megállapítást nyert, hogy a városi tanácsnál a polgármesteren kívül csak egy Jánosi András nevű hivatalszolga maradt vissza. A város lakossága nagyrészt eltávozott; az értelmiség közül néhány élemedett korú polgár, az alsóbb osztályból már többen maradtak otthon; úgyhogy hozzávetőle- gesen 300-400 lehet az otthon maradottak száma. A polgármester a közellátás céljából beraktározott gyarmatárú cikkeket, nagyobb mennyiségű liszt és tengeri készletet, mintegy 350.000 korona értékben a lakosság és az ott tartózkodó katonaság között szétosztotta, hogy azok lehetőleg ne kerüljenek az ellenség kezébe. A telefonösszeköttetés hiányában az ellenség közeledéséről a legképtelenebb hírek keltek szárnyra. Így egyik értesülés szerint az ellenség Gyimes felől Maros- főn keresztül, másik verzió szerint pedig Tölgyes felől közeledve, a csapatainkat és városunkat bekerítéssel fenyegeti. A hírek alaptalannak bizonyultak. Szeptember 1-jén (péntek). Délelőtt az élelmiszerek szétosztása folyamatban volt. 104

A városházán az otthon levők a polgármester elnöklete alatt gyűlést tartottak. A gyűlés lefolyásáról jegyzőkönyv vétetett fel, aminek másolatát 1/. alatt tisztelettel ide csatolom. Értésemre jött, hogy a menekülők a város kiürítésével keletkezett zűrzavarban hozzátartozóik közül meghalt Blénesi Ignácnak (trombitás) és Benedek Miklós (tusa) szintén gyergyószentmiklósi lakós meghalt gyermekének holttestét a laká- suk telkén hantolták el. Ezen visszás állapotnak hogy eleje vétessék, a lakosságot felhívtam a netán bekövetkező elhalálozások bejelentésére. Így történt, hogy az időközben meghalt Agg Tivadarné holttestét a katonák közreműködésével a szo- kásos végtisztesség megadásával temethettük el a köztemetőben. Délután 4 óra tájban a Gyilkostó mellett állomásozó zászlóalj parancsnokság telefonon közölte, hogy az ellenség hadállásainkat ágyúzni kezdette. Az estéli órákban Várhegy község irányában nagy tüzet észleltünkre Kreutz és Hesz népf. főhadnagyok esti 1/2 10 órakor a hivatalomban felkerestek és érté- semre hozták, hogy a várostól 20–22 km távolságban levő katonáink az ellensé- ges túlerő elől megkezdették visszavonulásukat. Az élelmezési és trén csoport parancsot kapott, hogy a városból még az éj folyamán vonuljon vissza Alfalu köz- ségbe. A vett értesülés, alapján Orel polgármestert lakásán felkeltettem és a 2/. alá másolatban tisztelettel ide csatolt írásbeli értesítésemmel tőle búcsút vettem. Ezek után éjjel 11 órakor 6 rendőrömmel zuhogó esőben megindultam Alfalu község felé, s ezzel városom területén működésemet egyelőre megszüntettem… Hajnali 3 órakor megérkeztünk a várostól 15 km távolságra Bucsin hegy aljá- ban fekvő Puskás féle korcsmához, ahová beszállottunk. Szeptember 2-án (szombat). A kora reggeli órákban hozzáfogtunk a menekül- tek tovább irányításához. Egyik emberemet előre küldöttem Parajd felé, én pedig megfelelő segédlettel szállásunk környékén szemlét tartottam. Megállapítottam, hogy városunkból a gyergyószentmiklósi és gyergyótölgyesi járásokból napokkal megelőzőleg elmenekült lakosság túlnyomó része még mindig remélve a hazaté- rés lehetőségében, megtelepedett a hegy alatt a Maros mentén. Felvilágosítot- tam őket, hogy egyelőre hazatérni nem lehet és figyelmeztettem a csapataink visszavonulásával bekövetkezendő veszélyre. A nagyszámban megtelepedett la- kósság komoly intő szavaimra megkezdette a hegyen való átvonulását. A délutáni órákban Tölgyes irányába halhatóvá vált heves ágyúszó fellépésemet a nép előtt igazolta s szaporábban kezdettek útnak indulni. Esti 6 óra tájban a gyergyói csendőrség kivonult a hegy fele; a vezető főhad- nagy értesítése szerint az ellenség megkezdette előnyomulását Ditró község felé. Szállásunkra térve esti 9 óra tájban megérkezett oda a felcsiki csendőrségnek egy része, akinek állítása szerint az ellenség lovassága Gyimes felől megelőző nap FelCsik irányában látható volt. Szeptember 3-án (vasárnap) reggel 7 óra tájban Alfalu felől megérkezett a trén és ezt nemsokára nyomon követte a visszavonuló II/12 honv. zászlóalj. 105

A trén csoport elvonulása után mi is kimentünk a Bucsin hegy tetejére. Itt a déli órákban találkoztam báró Diószeghy Csikszeredai csendőr századossal, akinek közlése szerint a Csikszeredai telekkönyvi irattár állítólag visszamaradt. A Bucsin hegyről intervencióm folytán a trén parancsnok Kreutz főhadnagy több asszonyt és gyenge gyermeket kocsin beszállíttatott Parajd községbe. A Bucsinban meghál- tunk és másnap szűkebb hazánktól a kies Gyergyótól búcsút véve folytattuk ván- dor utunkat. Szeptember 4-én (hétfő). Teljes tájékozatlansággal az emberek és állatok jövő sorsa, valamint utunk végcélja iránt, megindultunk Parajd felé. Útközben a megtelepedett lakosságot figyelmeztettem a tovább haladásra. Szembe találtunk egy katonai bizottságot, és ettől nyertük az első tájékoztató útbaigazítást. Egy vezér- kari százados értésünkre hozta, hogy a menekülőket a fő védelmi vonal mögé - a Maros jobb partjára - kell irányítani. A menekülők közt megtaláltam Páll Ferenc gyergyószentmiklósi lakost akitől a következőkről értesültem. Az ellenség előőrse – egy hadnagy vezetésével egy szakasz gyalogos – vasár- nap (szept.3) du. 3 és 4 óra között vonult be Gyergyószentmiklósra. A polgármes- ter és román pap intervenciójára a hadnagy kijelentette, hogy úgy a békés lakos- ságot, mint a várost kímélni fogják, az eltávozott lakósság 48 órán belül térjen vissza, annyival is inkább, mert a távollevők vagyonát a román kincstár javára konfiskálni fogják. Páll Ferenc ezen utóbbi kijelentés közvetítésének ürügye alatt 3 szabadult meg a városból.”

4 2.2. A gyimesbükki plébános esete A lelkészlak és kápolna a községen kívül, illetve annak keleti végén, de nem az út mellett, hanem a Kontumác patakban elrejtve fekszik és ez volt a szerencsém, hogy a románok augusztus 27-én este nem kerestek fel, hanem amint a határszéli kapun betörtek. Este fél 10 órakor, a pénzügyőri laktanyát nagy lövöldözés közt elfoglalták, a pénzügyőröket elfogták, felfelé tódultak az úton, a korcsmák, ven- déglők, kávéházak és kereskedésekbe, magánházakba behatoltak, enni, inni, rabolni kezdtek egész reggelig. Ez alatt mi is, főleg Boér Krisztina tanítónő, Erzsi testvére és édesanyja az ér- tékesebb tárgyakat összeszedték, kézitáskába tették és menekülni akartak, de már nem lehetett reggelig, ekkor a kerteken keresztül a vasúti állomás felé indultak, de csakhamar vissza kellett térniök, mert arrafelé nagy volt a veszedelem, tehát a patakon felfelé indultak, hogy az erdőben elrejtsék magukat. Itt több buj-

3 Mihály József városi rendőrkapitány szeptember 27-re keltezett levele Dr. Bernády György főispánnak, Marosvásárhelyre. 4 Gyimesbükki katolikus plébánia, História Domus 106 dosót találtak kikkel estefeléig ott maradtak. Alig értek ők fel az erdőbe, engem két oláh katona elfogott és szuronyok között bekísért Romániba, hol egy oláh házba több fogollyal együtt elzártak. Az udvaron több majorság és sertés, a kertben 3 tehén szabadon maradott, a lakásunk s annak szobái záratlanul maradtak. 9 órakor engem és fogolytársaimat megmotoztak, ami értékek voltak nálunk elvették a palánkai vasúti állomásra kí- sértek gyalog, ott marhakupéba ültettek és útnak indítottak délután 1 órakor Dărmanești nagyközségbe érkeztünk, hol egy iskolaházba elzártak. Este 7 órakor kenyeret és vizet adtak. Másnap (29-én) reggel 9 órakor kenyeret adott egy katona két napra. Eltelvén a két nap (aug. 30, 31) beteg lettem, az odavaló r. kath lelkészt kérettem magamhoz gyóntatás véget, ki magyarul nem tudván latinul végeztem a végzendőket, ismerősöm lévén, mert Csügés nevű filiájában, mely Gyimeshez 7 kilométerre fekszik, többször találkoztam vele és házamnál is volt néhányszor. Ezen nexusnál fogva felkértem, hogy legyen közbenjáró az ottani katonai parancsnokságnál az elbocsátásomra, mert nagyon beteg vagyok és az orvos is annak talált. A kórhá- zat javasolta, de gyógyítási költségekre nem lévén pénzem, nem vettek fel a kór- házba, hanem hazabocsátottak. Kikapván az útlevelet és fél katonakenyeret reggeli 8 órától du. 1 óráig Ko- 5 mánfalváig elvánszorogtam, itt a rendőrségnél jelentkeztem, de tovább nem bír- tam gyalog jönni, hanem a községházánál egy istállóba elszállásoltak. Másnap (szept. 2-én) kaptam a vasútállomáson marhakupéban helyet hazafe- lé és így du. 6 órakor a palánkai állomásra érkeztem, innen pedig gyalog a gyimesi állomásra hol jelentkezni kellett a katonai parancsnokságnál. Innen elbocsátva haza, a háztartásomban lévőket Deáky Bélánál találtam, s azon az estén nem is jöttem haza, mert tiltva volt kimenni az utcára, tehát ott háltam és csak reggel 6- kor volt szabad hazamenni a lakásomra.

Egy vasutas története „A Rókus-kórház 15-ös számú kórtermében egy sebesült vasutast ápolnak, aki vasárnap este a román hadüzenet napján Gyimesbükkön, menekülés közben sebesült meg a románok puskagolyójától. A sebesült Boros Miklós, 27 éves gyi- mesbükki vonatfékező, a kinek a románok golyója a bal kézelőjét fúrta át. Az Est munkatársa ma délelőtt felkereste a Rókus-kórházban a sebesült embert, a ki 6 megsebesüléséről a következőket mondotta el :

5 rom. Comăneşti, város Bákó megyében 6 Az Est, 1916. szeptember 3. 107

Vasárnap este a gyimesbükki állomásról bementem a községbe látogatóba Köllő József vámhivatali szolgához. Este 10 óra tájban lövéseket hallottunk, hu- szonöt-harminc lövést egymás után. Figyelni kezdtünk. Minthogy azonban több lövés nem volt, azt hittük, hogy talán a határőrök lövöldöztek egymásra, öt-hat perc múlva a határon lévő vasúti őrház pályaőrének a leánya jött lélekszakadva Köllőékhez és jelentette, hogy a románok betörtek a határon. Minthogy semmi- féle újabb lövöldözést nem hallottunk, nem akartuk elhinni a leány szavait és el- mentünk a falu végén lévő csendőrlaktanyához. Amikor odaértünk, a határ felől futva jött három határszéli pénzügyőr, a kik szinten megerősítették azt a hírt, hogy a románok betörtek és egy társukat, Baj- talan Ferencet agyon is lőtték. Erre Köllőékkel együtt megfordultunk és visszasi- ettünk a lakáshoz. Mire Köllő házának a kapujához értünk, a falu végén már lát- tuk a román katonákat, akik kézilámpásokkal világítva, mentek be az egyes há- zakba. A községbeliek valamennyien aludtak. Nem hiszem azonban, hogy a ro- mánok bántottak valakit, mert egyetlen lövést, vagy kiáltást sem hallottunk. Kül- lőéknél összekapkodtunk egy pár ruhaneműt és azután a kerten át akartunk me- nekülni az állomás felé, amely körülbelül másfél kilométernyire van a községtől. Amire a hátsó kertajtóhoz értünk, Köllőék házába beléptek már a román ka- tonák, a kik azonban a sötétben nem láttak meg bennünket. A Köllő-családdal együtt, futva mentünk a vasúti töltés felé, a hol éppen akkor jött a gyimesbükki állomásról. a 8804. számú személyvonat, amely a román Palánkára akart átmen- ni. Én fölszaladtam a töltésre és kiabálással megállítottam a vonatot. Mintegy há- romszáz lépéssel odébb a vonat meg is állt. Mihelyt a vonat megállott, a romá- nok két felől tüzelni kezdtek rá. Sülé Viktor mozdonyvezető erre nyomban vissza- tolatta a vonatot. Mi azonban már nem tudtunk rá felkapaszkodni s gyalog futot- tunk tovább a töltés mellett az állomás felé. Útközben a vonatnak szánt román golyók egyike keresztülfúrta a balkezemet. Az állomásra érve, ugyanezzel a palánkai személyvonattal az állomás egész sze- mélyzete, valamint a közelben fekvő házak lakosai is elmenekültek. Kívülem Süle Viktor mozdonyvezetőnek a lábát fúrta át egy román golyó. A megsebesült vasutas sérülése a kezelőorvosok véleménye szerint nem sú- lyos. Néhány hét alatt teljesen felgyógyul.”

2.3. Csikszereda bevétele Augusztus 27. és 28-án bekövetkezett a vészhelyzet: „Jött a rémséges hír: menekülni kell. A hatóság felkérésére 1916. augusztus hó 28-án kihirdettük a szószékről, hogy aki a menekülést hirdeti, el fog záratni. Sajnos a rémhír megva- lósult. 1916. augusztus 29.-én a románok átlépték a magyar határt s mindenkinek menekülni kellett. Hajnalban kidobolták a menekülést… Egész éjjel mentünk, míg hajnalban Kápolnás falúba értünk. Kápolnás faluban találkoztam híveimmel s ők mondják, hogy csak 17-en maradtak Delnén és Pálfalván 15-en. Inkább öre- 108 gek. Megkíséreltük a visszajövést, de a csendőrség nem engedett a Tolvajos- tetőn túl. Mihelyt a falu csendes lett, kezdődött a lopás, kutatás, lakás feltörés, részint az itthon maradottak, részint a cseh katonák részéről.” (Delne-Pálfalva plébániája, História Domus) „Épp vasárnap éjjel volt. A lapok közlései, Főpásztorunk rendelete és a Főis- pán megkeresése alapján a szentbeszédben aggodalomra okot nem adónak raj- zoltuk a helyzetet, sőt energikusan kikeltünk a betörési híreket terjesztők ellen, mindenki fellélegzett és mindnyájunkat teljes nyugalom szállott meg. Éjjel volt 12 és 1 óra között. Kopogásra ébredtem fel. Öreg szakács néni kopo- gott és kérte, hogy bejöhessen a hálószobába. Azt hittem, beteghez kell mennem. A szakácsnő halk hangon, hogy a mellettem levő azonban alvó anyámat fel ne ébressze, jelentette, hogy a kántor- csendőrségi helyettesítő tudatja, hogy a románok ma este 9 órakor háborúba lépnek, a határon lévő csendőrőrsöket le- fegyverezték és harcra készülve átlépték a határt. A csendőrség már pakol. Ezen hír úgy hatott rám, mintha csak egy gonosz álom volna. Hogy a háziakat meg ne zavarjam, egészen csendben felöltöztem és a helyben állomásozó Brigádparancs- 7 nokhoz mentem megkérdezni a hír valódiságról. Fájdalom igaz volt és közölte velem, hogy 24 óra alatt mindenkinek el kell hagyni a várost. […] Szomorúan virradt ránk a hétfő. A hír villámgyorsan terjedt el, s már de. 10 órakor megkezdődött menekülő szekerek hosszú és szakadatlan sorban való elvonulása. Én a polgármesterrel Dr. Ujfalussy Jenővel a brigadéros egyenes pa- rancsára kedden reggel 9 órakor hagytam el a várost…” (Csikszeredai plébánia, História Domus) Ugyanígy volt ez mindenhol a határszéli településeken. A keleti határon a Bé- kás patak útjain, a Tatros völgyét övező határhegyeken, az Uz patakot kísérő ös- vényeken és a völgyekben kilenc oszlopban nyomultak előre a 7. román hadosz- tály biztosító alakulatai. 30-ára mindenhol átjöttek. A fő célkitűzés első nekifu- tásból a Maros völgyi és az Olt völgyi vasút biztosítása volt. A hegyközi medencékben kulcspozícióban lévő Csikszereda elfoglalása, az ott állomásozó dandárparancsnokság okán, óvatoskodva történt. A katonaság és a 8 lakosság idejekorán kivonult, illetve, hadműveleti terület lévén, evakuáltatott. Volt rá idő, Szabó ezredes (19. népfelkelő) dandárja lehátrált a Csiki- havasokból, de nem tovább. A román alakulatoknak egy hétre volt szüksége ahhoz, hogy a terepadottságokhoz is alkalmazkodva csoportosítsa erőit és az elő- nyomulást folytassa.

7 19. népfelkelő dandár. Szabatosan: Szabó-dandár. 8 „A Csikszeredától nyugatra emelkedő magaslatokon új állásokba vonultunk. Egyébként más lényeges változást nem jelent Höfer a szerdai nap harcaiból.” Pesti Hírlap, 1916. szeptember 1. 109

Szeptember 6-án, Lóvész–Szentmihály irányából a Gyimes-oszlop (rom. kir. 14. gyalogezred) északról, Menaság irányából pedig arcban az Uz-csoport (27. gyalogezred) nyomult a Csikszereda felé. A Kézdivásárhelyt már 31-én elfoglaló Ojtoz-csoport (a 8. hadosztály seregegységei) főoszlopa Kászonújfaluból Szentsi- mon, Poklondfalva (Szentkirály falurésze), Zsögöd felől, az Olt jobb partján, délről kerítette be a várost. 9 „Rövid éjszakai pihenő után, augusztus 16-án délelőtt 10-kor indultak tovább a főirányba előnyomuló zászlóaljak [a Magyaros tetőről] Lemhény felé, ahova délután 3-kor értek be és sátortáborba szálltak… Augusztus 24-én az ezred minden zászlóalja beérkezett a Kászon-patak völ- gyébe… és másnap hajnalán Kászonújfalun át Csikszereda felé indult. Az I. zászló- alj [rom. kir. 13. Ștefan cel Mare gyalogezred] két századja volt az elővéd. El kellet foglalni a várost és biztosítani az Olt-völgyén haladó vasútvonalat. Az ezred három különítményre osztva fejlődött föl a városka fölött. A II. zász- lóalj Roşiţ Francisc őrnagy vezetésével, a 12. ágyúsezred két ütegével a Felhágó magaslatot szállta meg, biztosítva a kapcsolatot az arcban támadó Uz-csoport, és az az Olt jobb partján előnyomuló Ojtuz-csoport között. Az I. és a III. zászlóalj, amelyek a 17. ágyúsezred egy ütegével az Ojtuz-csoport jobb szárnyát képezték, Szentsimon felől délután 1 órára értek a Tiva és a Ziva patak közötti magaslatra, Csikzsögöd felé fordulva. Csapataink megjelenését az ellenség előre beásott fe- dezékből ágyútűzzel fogadta, ami arra kényszerített, hogy az erős tűzben rajvona- lakba fejlődve alakítsuk ki támadó állásainkat. A IV. zászlóalj ezredtartalékban maradt. Élénk és erős tűzpárbajban estig tartotta magát a városvédő csapategy- ség. A bekerítés veszélye elől a Szabó-dandárparancsnokság néhány tábori ágyú- val a Hargita keleti lejtőin állásba ment és tűz alatt tartotta a várost, majd elvonult Vlahica felé. A 13. román gyalogezred seregegységei szeptember 8-án, dél- 10 után 5 órakor vonultak be a rombadőlt és felégetett városkába.” Az Ojtuz-csoport előnyomulását kísérő, 2. román lovashadosztály kerékpáros századja egy héttel később, Poklondfalva felől [Csikszentkirály falurésze], a Va- dász utcán kerekezett be a városba. „A rommá lőtt épületek, a golyók ütötte falak, a városkörnyéki és a város külső negyedei körüli, feldúlt lövészárkok, az ösz- szekuszált spanyollovasok véres csata színhelyét őrizték. Ahogy bennebb haladtunk a városba, kifosztott, kiégett házak között haladunk lehangoló, szomorú lát- vány. Egy lélekkel sem találkozunk, a várost kiürítették… Táborkörletünkben

9 A rövid idézetben megőriztem a kézirat Iulianus-naptár szerinti dátumozását. A Gergely naptárban augusztus 29. 10 Grigore Ionescu alezredes, a Ștefan cel Mare gyalogezrednek emléket állító monográfiá- ja (Gloria unui regiment. Ediţia a II-a. Bucureşti, 1926.). Vö. Constantin Kiriţescu: Istoria războiului pentru intregirea României 1916-1919. Ed. II. Vol. I. Bucureşti. 260-261. 110 egyetlen ép, a honvédek által ki nem fosztott épület van. Ebbe szállásoltunk be. Egy öregasszony és 11 éves unokája állt a szolgálatunkba és főz ránk. Elmenekült gazdájuk szekerén nem volt számukra hely.” A hadosztály-parancsnokság és seregegységei a környékbeli falvakba szállá- solt be.

Csikszereda bevételének katonatörténeti elemzése Csikszereda megvívása érdekes történet. A román királyi hadsereg hadműve- 11 leteinek legavatottabb elemzője, Dabija tábornok fontosnak tartja, több olda- 12 lon is kitérni rá négykötetes háborútörténeti munkájában. Az Északi hadseregparancsnokság augusztus 24/szeptember 6-án a 14. ve- gyesdandárnak (4. vadászezred, 14. és 16. gyalogezred) kiadott hadműveleti in- tézkedésében Csikszereda megvívásának terve az, hogy az erre a feladatra kijelölt 14. gyalogezred gyülekezteti zászlóaljait, majd a 14. I. zászlóalja elfoglalja az Os- 13 torost (1386 m); a II. zászlóalja egy tábori üteggel megszállja Oltfalvát; a III. zászlóalj egy hegyiüteggel lezárja a Csikszentdomokos felé vivő völgyet; a IV. zász- lóalj pedig egy 53-as üteggel elfoglalja a Szentdomokos fölött, attól nyugatra a Nagyhegyet (948 m). A 4. vadászezred és a 16. gyalogezred egy tüzérosztállyal és roşiori lovasszá- zaddal oszlopot alakít az országúton. Egy másik oszlopnak, amely az Uz-völgyön jött be és a 7. gyaloghadosztály megerősítésére rendeltek a Lucs mellékétől délre, a Bojtor dombja és a Fenyőte- tő közötti 1404 m magas hegycsúcsra, illetve a Baróti-hegyekben más magas pontokra kellett feljutnia. A hadműveleti intézkedés úgy tudta, hogy Csik-Várdotfalva és a Taplocától északra lévő körletben erődítési munkák folynak, és hogy Csikszereda tele van haderővel, meg ott is erődítenek. Később derült ki, hogy a katonai hírszolgálat tájékoztatói pontatlanok voltak. Az intézkedési terv szerint „a 14. gyalogezrednek a jobb oldalon, a 16. gyalogezred az ütegével Szentmihályon át nyomul előre, majd Rákos irányában átgázol minden ellenálláson, végül a 4. vadászezreddel közösen meg kell vívnia Csiksze-

11 Gheorghe Dabija (1872 – 1957) román királyi dandártábornok, katonai író. Az I. világ- háborúban a 6. gyaloghadosztály parancsnoka 1917 augusztusától 1918. május 13-ig. 1918. november 9-től 1919. augusztus 16-ig a 2. vadászhadosztály parancsnoka. 12 Genereralul G. A. Dabija: Armata română în războiul mondial (1916 – 1918). I-IV. Edi- tura IG. Hertz, București. 1928-1936. (A továbbiakban Dabija:) 13 Ma Csikdánfalva község keleti, az országút és az Olt folyó közötti, egykor önálló faluré- sze. 111 redát. Dolguk végezetén Madaras községben kell, hogy letáborozzanak. A táma- dás augusztus 25/szeptember 7-én hajnalhasadáskor indul.” Első olvasásra is egyértelmű, hogy a Főhadiszállás a legapróbb részletekig rendelkezik az alakulatok mozgásáról, hogy a hadtest-, a hadosztály, a dandár- és az ezredparancsnokságokat megfosztja minden kezdeményezés lehetőségétől. Az utólagos elemző tudja, amit a hadserek-főparancsnokság nem tudott. Azt példá- ul, hogy a 14. gyalogdandár alakulatai egy 25 km széles frontszakaszon vannak szétszórva, tehát sem az előírt időben, sem térben a számára megjelölt csoporto- sítást nem tudta teljesíteni, vagyis fölösleges eltolásokra kényszerült. A 14. gyalogezred Hidegségen lévő zászlóaljának például 13 óra alatt 45 kilométert kellett, hogy meneteljen, hogy teljesen fölöslegesen, kifulladva, fél állománnyal odaérjen a műveleti helyszínre. Mindent egybevetve, a hadseregparancsnokság 10 zászlóaljat és 5 üteget csoportosított, és három oszlopban, 30 km széles arcvonalon rendelte előre. Az északi oszlop (a 14. gye. 4 zászlóalja) a Nagyhegyre kellett feljusson. A középosz- lop (a 16. gye. 4 zászlóalja és egy üteg) Csikrákosra nyomul. A déli oszlop (a 4-es vadászok 2 zászlóalja meg egy üteg) arcban támad Csikszeredára. A három oszlop – a terep adottságai miatt – indulás után már annyira elkülönült, hogy minden kommunikáció megszakadt közöttük, tehát szó nem lehetett arról, hogy alkalmasint egymásnak a segítségére lehettek volna. Másnap, augusztus 26/szeptember 8-án „találkoztak”. A hadseregparancsnokság, amely akkurátusan megtervezte a zászlóaljak mozgását úgy, hogy ott a lehetséges ellenséges behatásra is gondolt volna, elfelejtett tartalékot is képezni. Így azután a 14. gyalogezred négy zászlóalja és tüzér- sége fölöslegesen túrázott a számára kijelölt terepen, az ellenség már korábban hátravonul a környékről a Síkasszó patak völgyén. Az Északi hadseregparancsnokság szeptember 8-án kivonul a frontra, tapasz- talja, hogy valami ott nincs rendjén. Kiigazítaná a terepasztalon tervezett intéz- kedést, de ismét beletrafál. Előre küldi a 4-es vadászokat Csiktaplocára, de nem számol azzal, hogy a 16. gyalogezredet (középoszlop) egy üteggel Csikszent- mihályról Rákos felé küldte, hogy útközben minden ellenállást felgöngyölítsen, s majd csak utána csatlakozzék a 4-es vadászokhoz, hogy együtt előnyomuljanak Taplocára. A 4-es vadászok tehát halogató manőverekkel húzták az időt, amíg a 16-os gyalogezred bekerít Szentmihály–Rákos felől és beérkezik. Nem volt ugyan számottevő haderő Csikszeredában, a 19. népfelkelő hegyi- dandár már szeptember 4-én kivonult a városka fölé, a Hargita dombhátra, miu- tán fölszedte maga mögött az Olt-hidat. Hátrahagyott viszont a hevenyészett védművek körül két századot, amelyek a hadseregparancsnokság ideges sürgeté- sére tűzbe vitt 4-es vadászokat megtizedelte.

112

14 Dabija tábornok azt nehezményezi említett munkájában, hogy miután az Északi hadsereg augusztus 29-től 9 napig helyben topogott, elpiszmog néhány elszigetelt akcióval (elfoglalja a Pongrác-tetőt, Csikszeredát) az ellenség vidáman visszavonul, kénye-kedve szerint kiürít, elvisz és elrombol mindent, amit éppen csak akar.

15 A történet elsőkézből

16 „A r. kir. 14. vegyesdandár 25 kilométer széles arcvonalon fejlődött fel a Csi- ki-havasok élére és ott állásba ment. Szeptember 6-án éjszaka „parancsot kapunk arra – írja emlékiratában a dandárparancsnok –, hogy másnap de. 8 órára a dan- dárparancsnokság menjen előre a Fügéstelek nyeregbe és ott egy oszlopba fej- lődjenek fel azok az alakulatok, amelyek majd Csikszereda bevételére mennek.” A hadműveleti intézkedés elrendeli, hogy gyülekezés után a 14. ezred egy zászlóalja a legrövidebb úton jusson föl a Hargita-hegység ormán az Ostoros hegyre (1386 m); a II. zászlóalj egy tábori üteggel foglalja el a völgyben Oltfalvát; a III. egy hegyi üteggel zárja le a szentdomokosi szorost. A IV. zászlóalj az 53 mm- es üteggel menjen fel a Domokos nyugati határában álló Nagyhegyre (948 m). A 4. vadászezred és a 16. gyalogezred egy tüzérosztállyal és egy lovasszázad- dal álljanak fel oszlopba az országúton. Az Uz-völgyön átjött oszlopot is, amelynek az volt a feladata, hogy a Baróti-hegyekben több magaslatot, közöttük a Láz- dombot (1404 m) szállja meg a 7. hadosztály kiegészítésére vezényeltek. A parancs általánosságokat tartalmazott az ellenségről: Csikvárdotfalván, Csiktaplocától északra erődítési munkák vannak, és hogy Csikszeredában az el- lenség beásta magát. A felfejlődés után a 14. gyalogezred a jobb szárnyon támad, a 16. ezred egy üteggel Csikszentmihályon át nyomul előre, majd Csikrákos irányába és minden ellenállást áttörve a 4. vadászezreddel részt vesz Csikszereda megvívásában. Az ellenség kiverése után Csikmadarason beszállásol. A támadás szeptember 7-én hajnalban indul. 17 „Az éjszakában, hajnali fél 5-kor indulok el Felsőlokról. Fél 6-kor Karácsony határában oszlopba állítom a 16. ezredet és elindulunk Fügéstelek felé. A hadosz- tályparancsnok is velünk van.

14 Dabija: 272. 15 A csikrákosi és csikszeredai csata. Részlet Boian ezredes az előző fejezetben már idézett emlékiratából. Boian: 45-49. 16

17 Gyimesfelsőlok apró településrésze a Tatros futó Bothavas pataka találkozása táján. 113

Lévén, hogy az északi hadsereg parancsnoka csak Csikszeredában jelezte az ellenséget és odáig kb. 20 km a távolság az elővéd parancsnoka ahogy Csikszép- víz határába ért megállította a csapatokat és távcsövön át kereste az ellenséget. Ahogy magam és a hadosztályparancsnok beérjük az álló elővédet rövid tájékozó- fás után meglepetéssel tapasztaljuk, hogy az elővéd parancsnoka a tüzéralakulat parancsnoka társaságában fölment a Kishavasra (1645 m), hogy a magasból táv- csövezve rátaláljon az ellenségre. A kiküldött lovas felderítők még nem értek visz- sza, kiküldtem utánuk másokat. Negyedóra múlva engedélyt kértem a hadosz- tályparancsnoktól, hogy folytassuk a menetelést. Csikszépvizen megálltunk egy rövid tanácskozásra. A 4. vadászezred folytatta a menetelést Delnén át Csikszere- da felé, magam meg a 16. ezred három zászlóaljával és egy üteggel Csikrákosra fordultam. Du. fél 3-kor az elővéddel tüzet kapunk Csikrákos faluszéle irányából, a zömre Göröcsfalva határában a Csiba mellett állásban lévő nehéztarack üteg tüzel. Az elővéd harci járőrei elfoglalják a falut és Stambulescu ezredes vezetésével harcba lendül a Bogát dombon (786 m) leásott ellenséggel, akiket rövid időn belül meg- adásra kényszerít, amihez besegít a falu észak oldaláról a templom irányába be- kerítő feladattal kiküldött század. A Bogáton lévő állásokat feladó ellenség a több, egymást követő sáncvonallal erődített Mor hegyesére vonul el. A Csikrákos felé előnyomuló zöm alakulatait, hogy kivonjam a tarcküteg tüze alól, kitérítem Cseretető (799 m) felé és onnan fordítom a falura, amelynek ol- talmában tovább halad a csibai és a Mor hegyesén álló ellenség szeme láttára. A Bogátról délre fordul az elővéd felfejlődik Mor hegyese megtámadására, az ágyúüteg, amely a Bogátra és Mor hegyesére lőtt Cseretető alatt felvonul a Bogátra és onnan tüzel a Mor hegyesén lévő állásokra. Az elővéd támogatást kap a II. zászlóaljtól és du. fél 5-re felmorzsolja az ellenség első vonalait. A III. zászlóalj a tartaléknak faluban marad. A sebtében visszavonuló ellenségnek – bár felgyújtotta – nem volt ideje teljesen elrombolni a Vár- és a Hidegvíz patak fahidjait, így aztán apró javítási munká- val újra használhatóvá váltak. Az ellenség kitart a 2. vonalában, ahova nem ér el ütegjeink tüze. Ütegünk Mohr hegyesén megy állásba. Du. háromnegyed 5-kor beérkezik a harc színterére Galin őrnagy zászlóalja, amely azt a feladatot kapja, hogy a Hidegvízet követve majd forduljon délre, bekerítéssel fenyegetve a védelem balszárnyát. Valamivel később érkezik Istrati tábornok, hadosztályparancsnok két vezérkari tisztjével, akinek jelentem a helyzetet. Együtt fölmegyünk Mor hegyesére és ott az ellenség tüze alatt bevárjuk ütegünk nehezen fölkapaszkodó két ágyúját, amelyek állásba menve megkezdték a tüzelést. Esthajnalban értünk le a csibai tarackok utolsó lö- vedékeinek a kíséretében. […] Hajnalhasadáskor folytatjuk az előnyomulást és meglepetéssel tapasztaljuk, hogy az éj leple alatt az ellenség elvonult. Ennek ellenére tovább menetelünk Csiba felé. Amikor elértük a Fürészpatakot [Csicsó alatt érkezik az Oltba], megál- 114 lási parancsot kapunk, mert az ellenség kiürítette Csikszeredát. A parancs értel- mében be kell szállásolnom a dandárparancsnoksággal és a 16. ezreddel Csikrá- kosra, a 14. ezrednek pedig a hadműveleti parancsban meghatározott állásaiban kell maradnia. Új, kb. 20 kilométer hosszú védvonalunk a Csiki-havasok lábánál: Hegyes (970 m) – Köd (979 m) – Ajnád – Vár teteje (1019 m) – Kishavas (1085 m) – Csikcsomortán.”

18 2.4. A román hadsereg Sepsiszentgyörgyön Augusztus 27-én, vasárnap délután vett, 110 koronás lóval kikocsiztunk Jenő, 19 Rudi és én Előpatakra , félkét órára itthon voltunk s kedélyes ebéd után kikocsiztunk a tagra és a rétre. Útközben repülőgép kattogását hallottuk, sőt, néha láttuk is. Vacsora után Benkőékhez mentünk, hol Rudi ½ 1 óráig zongorázott és énekelt. Közben-közben Laci zsidóvicceket adott elő. Augusztus 28. hétfő hajnali 4 órakor a patak felől rémes kiáltásra ébredtem fel, Anna, Margit (a két szolgáló neve) keljenek fel, betörtek az oláhok, azonnal menekülni kell. ½ 6 órakor már mentünk a kis kocsin a városba a két Laci, Rudi és én, a piacon éppen akkor dobolták ki, hogy a lakosság azonnal meneküljön. Azonnal átadtam Rudinak a patikában lévő 150 korona készpénzt és 18 (tizen- nyolcezer) ezer korona értékű hadikölcsönkötvényt, s más egyéb értékpapírjai- mat, s mentünk vissza Szemerjára, hol már csomagoltak. A nagy tehén-, és a kis lószekérre. Itt volt a Mihalik család is csomagjaival, s együtt indultunk útnak Kö- röspatak felé, de miután a vadason itt nem lehetett menni, ismét kimentünk az országútra, hol elbúcsúztam övéimtől. Visszafelé jövet kocsi-kocsi után, gyalogos, gyalogos után ment szakadatlanul. Mire hazajöttem, Iza már mindent lehordott a pincébe, bútort és szőnyegeket, azután összecsomagolt és délután 4 órakor a kis kocsin Jancsó polgáriskolai igaz- gatóval elutazott. Én a Csiki utcai vámig kísértem el, azután bejártam a várost, mely akkor már ki volt halva. Kerestem a polgármestert, de ő szintén elutazott ¼ 7 órakor. Kupferstichtől épp akkor hajtott el egy Katona János nevű ember 5 nagy sertést. Este rántotta vacsora után, ½ 9 órakor lefeküdtem. ¼ 10 órakor nagy robbanás jelezte a kökösi, nemsokára pedig a gidófalvi vasúti híd szétrombolását. Aztán elaludtam, mint a bunda reggeli 6 óráig.

18 Részlet. „Leírta, mint szemtanú: Balázsovich Sándor sepsiszentgyörgyi gyógyszerész, aki az egész idő alatt – 1916. augusztus 27. és november 3. – között a városban tartózko- dott.” Írógéppel írt, 46 számozott oldalas emlékirat, amit másolatban őriz a Sepsiszent- györgyi Székely Múzeum könyvtára. Teljes terjedelemben megjelent a múzeum évköny- vében, 2014-ben. 19 Sepsiszentgyörgy környéke térkép adatolva és szentgyörgyi korabeli térkép. 115

Augusztus 29. Délelőtt a szakácsné elment Köröspatakra a fiát keresni, kivel csak déli 12 órakor tért haza. Én délelőtt hullott alma és körtével, vízzel láttam el a sertéseket és a majorságokat. Ebédem úgy, mint hétfőn délben és este is, rán- totta volt. Szakácsném 4 órával, 4 ezüstkanál, 4 kés, 4 villa és 1 ezüst tálcával jött haza, amit a Hochmann ékszerész üzletéből hozott el, amely üzletet a mi katoná- ink feltörtek, a Pap Antal fűszerüzletével és a dohánytőzsdével együtt. Délután 4 órakor felmentem a városba, alig találkoztam 2-3 emberrel, ellenben sok vissza- vonuló katonával. A park szélén ült dr. Barabás, ki a kórház kezelését vette át. Én is vöröskereszt karszalagot kértem. Elmentem a csendőrlaktanyához, mely előtt egy csendőr alezredes ült kocsiján, tőle tudtam meg, hogy Sepsiszentgyörgy felett az erdőben gyülekeznek csapataink, s itt harcszíntér lesz. A városban lévő 30- 40 ember közül többen vonultak ki az erdőbe, főleg a Sugásba, éjjeli szállásra. A csendőrlaktanya tele van kovásznai menekültekkel, apró gyermekek sírásától alig halja az ember a saját szavát. Az alezredes a postára ment telefonálni. Egy gyanús ember két nagy tarka ökrös szekéren utazik a Mikó Kollégium előtt, miután nem tudja magát igazolni, az ökrös fogatot rekvirálom. Este hét órakor ér a patika elé az uzoni jegyző gyalog, egypár öregember körül fogja, s tőle tudjuk meg, hogy Uzonba az oláh előőrsök bevonultak. Paprikás csirkét vacsoráltam s azután felvo- nultunk a patikába aludni. Délben, az ittmaradottak közül is sokan elmenekültek gyalog arra a hírre, hogy közelednek az oláhok és hogy itt hadszíntér lesz. A polgárok közül itt vannak: Szilágyi György, Szabó Ferenc, Fadgyas öreg hon- véd, Liszer, Blaskó, Máté mézeskalácsos, Huszti takarékpénztári szolga, Sass Jó- zsef, Kreigher, az oláh cukrász, Sikó rendőr alkapitány, Hedvig gazdálkodó, az öreg Bene, Falka kaszinószolga, az újságkihordó, Székely Albert, Antalffy s neje, a do- hánygyári igazgató, Szeremley, a cófalvi nyugalmazott református esperes, Jánóné, a menházi gondnok, 50-10 ismeretlen és jelentéktelen öreg ember és 20 asszony a menházban, s vagy 50-100 gyanús alak . Augusztus 30. Éjjel, s hajnal felé tüzérség, s katonaság vonult át Brassó felől Árkos felé. Reggel 6 órakor kelve látom, hogy a vasúti pályaudvaron égnek a vas- úti kocsik. Megyek le Szemerjára, s útközben mondja az uzoni jegyző, hogy a szentgyörgyi és kilyéni állomás közt látott tegnap legelni egy tehenet és borjat. Azonnal elmentünk a kilyéni úton át az Olton, s tényleg azon a helyen megtalál- tuk a tehenet, melyet behajtottunk, s így megtérült azon károm, mely a tegnap- előtt ér, midőn egy 2430 koronás tehenem nem jött haza a legelőről. Útközben egy embert láttunk a vasúti töltésen feküdni, azt mondta, hogy az éjjel meglőtték az oláh katonák, de mivel nem látszott rajta seb én kifejeztem gyanúmat, hogy oláh kém. A városból kimentek azonnal szekéren, de már csak a subáját találtuk ott. Ebédem itt volt Szeremley esperes, Rápolti uzoni jegyző és Székely Albert. Fél

20 Ki, kicsoda? Névtár kereskedők, tisztségviselők stb. névmagyarázata 116

3 óra felé vagy tíz ágyúlövést küldtek tüzérjeink az erdőből Uzon felé. Egy zsák korpát, egy zsák árpát kértem Antalffytól az Apor tulajdonából. Ma egész nap hu- szárok jöttek-mentek Földvár és Árkos között. Én kitűztem a fehér lobogót úgy a szemerjai, mint a patikai épületre. Hétfőn, Köröspatakra menet találkoztam a fő- 21 ispánnéval és gróf Kálnokynéval, kik még akkor nem gondoltak a menekülésre, de kik másnap, kedden szintén elmenekültek. Az enyéim hétfőn reggel 7 órakor már az állomásnál voltak, de visszatértek, mert azt mondták, hogy nem megy több vonat. Azért indultak útnak ökörszekérrel, pedig, ha nyugodtan vártuk volna, akkor délután 5 és 7 órakor induló vonattal elutazhattak volna. Ki tudja milyen viszontagságokon mehettek keresztül, s hol vannak most. Istenem, mindenek ura segíts meg minket, s hazánkat! Ma, szerda délben Szeremley, Rápolti és Székely vendégeim voltak. Ebéd után hozzáfogtam ezen napló megírásához, ami eltartott este 6 óráig. Vacsora sült csirke volt hidegen, s azután, a sötétség beálltával besétáltunk a városba azon szándékkal, hogy a patikaépületben alszom. A házam melletti hídon egy őrvezető őrszemmel, s Izsák Lőrinc napszámossal találkoztam, aztán egész úton egy árva lélekkel sem. Világos, csillagos ég, meleg nyári este, s rémes csend. A piacon egy huszárküldönc kérdezősködött az alezredes úr holléte felől, kinek írásos paran- 22 csot hozott Földvárról , azt mondja, a telefonhivatalban talán meg tudják mondani. Elvezettem oda, de ott tárva-nyitva minden, sötét van és sehol egy lélek 23 sincs, s azért a hírnök Árkosnak vette útját. Ferencz Lajos üzlete előtt 8-10 ember beszélgetett, egyszerre két katona jön ide, s kérdi, hogy nem jöttek-e itt be oláh katonák? Erre mindenki jó éjt kívánt egymásnak, s aggodalmak közt sietett haza. Engem Rápolti jegyző eltérített azon elhatározásomtól, hogy a patika épüle- tében aludjak, s miután ajánlkozott, hogy hozzám jön aludni, haza jöttem. Az úton huszár őrjáratok jártak le és fel. Kelemen előtt 5 emberből őrszem hívott fel minket igazolásra. Egész úton egy árva lélekkel sem találkoztunk. Minden ház sö- tét, csak a dohánygyári pince világos, ott húzta meg magát az igazgató. Rápolti már alszik azóta, hogy én ezen három-négy oldalt írom az ebédlőben, s izzadt lá- bától oly bűz árad ki, hogy én itt nem bírom már a szagát. Hogy fogok én vele egy szobában aludni? Rémséges állapot. Minden percben várjuk az oláhok érkezését. Isten oltalmába ajánlom a lelkemet.

21 Maria Bibescu Floresco, Ion Emanoil Florescu román tábornok, miniszterelnök (1876) lánya, Szentkereszty Béla Háromszék vármegye főispánjának felesége. 22 Földvár (románul: Feldioara, németül: Marienburg, szászul Märrembirg) falu Romániá- ban, Erdélyben, Brassó megyében, a Barcaságban. Brassótól 17 km-re, északnyugatra, az Olt bal partján. 23 A település Sepsiszentgyörgytől 4 kilométerre, a Baróti-hegységben eredő Árkos patak völgyében fekszik. 117

Augusztus 31. Nyugtalanul aludtam, s 3 órakor már felébredtem. Négy órakor egy ágyúlövést hallottam. Rápolti nálam aludt, s vele mentem be 8 órakor a vá- rosba. Szörnyű meleg, nyári nap, síri csend egy lélekkel sem találkoztunk. Kato- nának nyoma sincs. A postára mentünk, tárva nyitva minden, úgy a hivatalban, mint a főnök szobájában, s minden a legnagyobb rendetlenségben. A főnök ágyai úgy, ahogy felkeltek, vetetlen vannak, s a szekrények nyitva, s csak egy része van ebből széllel-lobbal bepakolva. A szobában három nagy vasúti láda tele holmival, leszegezve. Az asztal megterítve, a levesestál rajta tele levessel, melyből alig et- 24 tek valamit. A hivatalban a sok csomag közt láttam az én címemre 4-5 Diana csomagot. A levelek egy asztalon, de nekem szóló levelet nem találtam. Dr. Bara- bás is a takarékpénztár előtt ül. Indítványozom, hogy bízzuk meg Rápoltit a pol- gármesteri teendőkkel, amit örömmel fogadtak el. Délben ismét nálam ebédeltek Szeremley, Rápolti és Székely. Délután 5 órakor mentem le ismét a városba. A dohánygyár előtt az igazgató kérdezősködött, hogy mit láttunk? A polgárőrségből nem lett semmi. Estefelé egy Popovics Tódor 43-as baka vánszorgott be a Csiki utcából egy bottal, ki vasárnap éjjel óta folyton jött. Egy srapnel által leszakasz- tott faág ütötte meg jobb lábát. A kórházba ment. Este öt járőr a vasútnál elfogott három asszonyt és két embert, de kikérdezés után elengedték őket. Hat órakor indult útnak Bedő Gábor gyalog Szárazajta felé a családomnak címzett levéllel. Bedő beszélte, hogy Lisznyóba kedden vonultak be az oláhok, mintegy 580-an. Nem bántottak senkit, de a pénzt mindenkitől elvették, s mindenkit lövészárokásásra kényszerítettek. Ők 7 órakor kapával és zsákkal kimentek a földre, mintha pityókát akarnának szedni, s aztán elillantak. Az oláhok erre vet- ték a sortüzet utánuk, de szerencsére nem történt semmi bajuk. Császár Gyulánál két liter sombort véve jöttem haza Rápoltival és szalonnát vacsorázva 10 órakor lefeküdtünk. Rápolti kocsin Árkoson volt, a katonai parancsnokkal akart beszélni, s ott hallotta Felszegi tanítótól, hogy katonáink ma hajnali 4 órakor elvonultak Szárazajta felé. Most még nagyobb csend és kétség- beejtő bizonytalanság van a városban. Szeptember 1. Gyönyörű, meleg idő. Rápoltival 8 órakor bemenve a dohány- gyári igazgatóhoz egy kis időre, s aztán felnyittattuk az Antos üzletét, s kimértük a készletet annak, kinek szüksége volt rá. Délben eső kezdett esni. Ismét a tegnapi- ak voltak nálam ebéden, paradicsomos leves és palacsintára, melyhez som bort ittunk. Nagy Elek, ki a Császár Gyula borait kezeli és árulja, mondta ma délben, hogy 200000 (kétszázezer) korona értékű boruk van a pincében.

24 Sósborszesz: víz, konyhasó, finomszesz, etil-acetát és mentolkristály felhasználásával készített alkoholos oldat. A legismertebb készítmény Erényi Béla gyógyszerész 1907-től árult mentolos Diana sósborszesz készítménye. 118

Délután a kovásznai menekülteknek osztottunk lisztet az Antos üzletében. Én is kaptam egy zsák kenyérlisztet, 20 kiló tészta és 20 kiló tengeri lisztet. Hat óra- kor ért a patika elé egy kilyéni menekült, s hozta hírül, hogy egy előcsapat Ki- lyénben van, s a bírót keresték. Ezen hírre a félénkebb emberek közül ismét töb- ben elmenekültek. Egyébként a mai nap is síri csendben, ágyú és puskalövés nél- kül telt el és sem saját, sem ellenséges katonát nem láttunk. Hír szerint a mi csapataink Nagyajtára vonultak vissza. Szeptember 2. Hűvös, borús, szeles reggelre virradtunk, az éj csendes és nyugodalmas volt. Reggel 8 órakor bementem a városba s a patikát kinyitottam, pa- dot, s zsákokat a patika elé téve, csakhamar összegyülekezett 20-30 ember és dé- lig folyt a tanakodás, hogy hogyan és mint lesz? Mindenki a másikat kérdezte, hogy tud-e valami hírt, ha egy ember véletlenül faluról bejött, azt kikérdeztük. Rápolti kisétált a vasútra, s hírül hozta, hogy az állomási épület, az állomási főnök és a vendéglős lakása, a hivatali helyiségek össze-vissza hányva, s összetörve minden bútor. Faluvégi András árkosi tanító 10 órakor jött be, s a patika előtt megtelepedett. Azt hitte, hogy itt friss híreket fog hallani, de mi is tőle tudtuk meg a követ- kező, érdekes dolgokat. A báró, a báróné és Marietta baronesse este 10-kor indultak el három fogattal, melyek közül egyet a báró hajtott, ebben ült neje és lá- nya. A másikban ült egy bölcsődei ápoló, egy hadiárvával, s a harmadik kocsi üre- sen követte őket Köröspatakig, hol gróf Kálnokynét, s báró Mattenelt vitték magukkal Málnáson, a Hatod nevű hegyen át Udvarhely megyébe, Székely- keresztúrra. Az ezüst- és aranyneműt hétfőn csomagolták be ládákba, s küldték el előre igásszekereket. A kastély kulcsait Faluvéginek adták át. Szerdán, csütörtökre virradóan – délután egy századnyi huszár érkezett Árkosra, s a tisztek a kastély- ban szálltak meg, de este nem feküdtek a vendégszobákba, hanem a kertbe vit- ték ki a matracokat s ágyneműt és hajnali 4 órakor csendben elvonultak. Barcsay tiszthelyettestől hallotta Faluvégi, hogy a román királlyal vasárnap este, erőszak- kal íratták alá a hadüzenetet, s aztán a királyt eltávolították az országból Magyar- országon át. Továbbá Faluvégi egy csendőrőrmestertől, ki fogságából megszökött, hallotta, hogy az oláhok kedden este vonultak be Kézdivásárhelyre, körülbelül négy század, s hogy senkit sem bántottak, s a parancsnok kijelentette, hogy nyugodtan végezze mindenki a dolgát, mert ők nem rabolni és gyilkolni jöttek. Árkoson, Köröspatakon és Kálnokon is, az otthon maradt csőcselék rabol és rombol. Ugyanezt mondta egy-egy Málnásról bejött gazda is. Délfelé jött egylovas fogatán Benkő Lajos köröspataki gazda Sepsiszentgyörgy- re, s beszélte, hogy mikor tegnap ide indult, elfogták az oláhok, egy szász ember tanyáján szekerére sertéseket raktak, s azután azt elvitték Keresztvárra, s neki gyalog kellett a szekér mellett menni, s csak ma bocsátották szabadon őt (ki innen hazament Köröspatakra). Délben hazajövet találkoztam Linka előpataki asz- szonnyal, ki mondta, hogy Előpatakról kevesen menekültek el, de a nép egy része nappal az erdőkben tartózkodik. Ma elhozattam a Veléria sertéseit és majorságait 119

Szemerjára. Kedden meghalt Szemerján Seresterné, tegnap a kórházban egy beteg, kiket pap nélkül temettek el. Délután ½ 5 óra uzsonna után éppen be akartam menni a városba, s az udva- romon sepregető cselédemmel váltottam néhány szót, midőn lódobogást hallottam. Pár pillanat múlva a házam elé ért egy szakasz oláh lovas katona lándzsák- kal, s kapum előtt rögtön meg is fordult, s ügettek vissza a városba. Én is elindultam, s útközben találkoztam ismét 4 lovas katonával, kik a büdöskútig, s onnan visszatértek. Mire a városi szálloda elé értem, az ott álldogáló dr. Barabás Sándor- tól értesültem, hogy a katonák mind visszamentek az állomás felé, honnan mind- járt bevonul egy század lovas. Barabás mondta, hogy a kórház nevében üdvözölni fogja őket Kelemennével, s az ápoló személyzettel, s kért, hogy csatlakozzam és is hozzájuk. A stílszerűség kedvéért nekem is hoztak a kórházból egy fehér orvosi kabátot, s a Bikfalvi üzlete előtt felállottam. Nemsokára jöttek a lóról leszállva a katonák. Elől négy tiszt. Miután dr. Bara- bás kérdésére a kapitány – kit Barabás majornak titulált – kijelentette, hogy né- metül igen keveset beszél, Kovács Ferenc volt városgazda tolmácsolta a kórházi személyzet üdvözletét, felajánlva a betegek részére a kórházat. Azután a békés polgári lakosság testi és vagyoni épségét ajánlotta a katonaság oltalmába. A kapi- tány első kérdése az volt, hogy van-e a városban, vagy a közelében katonaság? Őszinte választ kért, figyelmeztetve a félrevezetés következményeire. A megnyug- tató válasz után kijelentette, hogy ők, mint civilizált nemzet, a civilizáció nevében jöttek, nem lopni, rabolni és gyilkolni, hogy katonai missziójukat teljesíteni, tehát mindenki éljen úgy, mint élt eddig, járjon nyugodtan dolga után, mert ha nem inzultálják a katonaságot, akkor a haja szála sem görbül senkinek. Azután a kór- házat és a dohánygyárat látogatták meg, s kérdezte tőlem a kapitány, ki útközben bemutatkozott – neve Mirodescu, Reg. 11. Roşiori – hogy hol lehet pénzért jó bort kapni? Éppen Császár Gyula előtt voltunk, hová bevezettem őket. Nagy Elek három üveg kitűnő pecsenyebort hozott, melyből két üveget a Mirodescu, egyet én fizettem ki á 5 koronájával. A bor kitűnően ízlett, s a harmadik üvegnél Miro- descu, ki igen élénk, víg kedélyű, barátságos embernek látszik, elénekelte kifo- gástalan magyarsággal a Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs című népdalt, s éltette a magyarokat. Azután még 10 üveg bort vett az altisztjei részére, s kint várakozó huszárokkal „a viszontlátásra” búcsúzás után a vasút felé visszaügettek mondván, hogy misszióját kell hogy teljesítse, de mielőtt lóra szállt volna, átadta a névje- gyét. Én egy huszártól elkértem a lándzsát, s megvizsgáltam. A kapitány nem szó- val, de éles fütyülővel adott jelt a sorakozás, indulás és ügetésre stb. A város lakossága ingen félénk volt és elbújt, csupán az oláh cukrász Fadgyas Bálind, Sequans József, Székely Albert, Rápolti uzoni jegyző, Kende József, s még vagy 10-15 ember volt jelen. Sötét szürkület – kb. 7 óra – volt, s meleg eső per- metezett, amikor eltávoztak. Én hazajöttem, s útközben először láttam hétfő óta kivilágított ablakokat Antal kereskedőnél, s Györbíró városi ellenőrnél.

120

Az egész aktus úgy folyt le, mintha nem is háborúban, hanem a színpadon egy operett előadás keretében folyt volna le. A tisztek is lakkcsizmában, s aranyos zsinórokkal szegélyezve, nem tették a komoly harcos benyomását reám. Sőt, az egyik borotvált képű, alacsony termetű kis hadnagyocska lószerszáma is aranyos volt. Mind a tisztek, mind a legénység lovai kitűnő conditióban voltak, s általában nagy lovak. Látszik, hogy még csak hetedik napja háborúznak. Szóval, a kezdet jobban nem indulhatott volna. Adja Isten, hogy a folytatása se legyen rosszabb. E sorok írása után, este 9 órakor egyedül térek nyugalomra, mert Rápolti ma Székely Albertnél vacsorázik, hová én is hivatalos lettem volna. Ma tehát átestünk a krízisen, a mindenki meg- könnyebbülve tért nyugalomra. Az eső esik, mintha az ég könnyei hullanának Er- dély elvesztése miatt. Mert ki tudja, nem veszett-e el Erdély örökre?

2.5. Hegyen-völgyön át A rom. kir. 2. hadseregből kikülönített Putna biztosító csoport (a 11. gyalog- dandár: 5 zászlóalja és 1 tábori üteg), amely az északi sereg és a 2. hadsereg kö- zötti kapcsolatot biztosította, már augusztus 27-én este 9-kor elindult négy oszlopban Gelence irányába. Az első (északi vagy jobb) oszlopot alkotó I/49. zászló- alj és egy géppuskaszakasz rövid tűzharc után a Lupşei csúcs (1390 m) közelében lépte át a határt. A Musato csúcs (1503 m) és a Kis-Gelence pataktól északra levő hegygerincen át haladt tovább. A középső oszlopot alkotó I/10, II/49, egy gép- puskaszakasz és az 5/16 ágyúüteg a Putna völgyén, a Jahoros és a Kis-Gelence patakok mentén haladt. A bal oldali oszlopot alkotó III/10, a 10 gyalogezred két századja és két géppuskaszakasz a Kis-Tisica, a Cigány őrház, a Bányafarka gerinc és a Kis-Gelence útvonalon át indult el. A három oszlop a Gelence patak völgyé- ben találkozott és 28-án este ér Gelence községbe. Az ágyúüteg csak 17-én. A Za- bola különítmény (a 10. gye. két századja) a Zabola völgyében lépte át a határt és a Gör–Lakoca–Zernye (1603 m) gerincen át augusztus 15-ről 16-ra virradó éjsza- kát a Tisztabükk (1340 m) hegyormon töltötte. Augusztus 29-én a Putna-csoport felállt a Gelence–Zabola–Páva arcvonalon, jobbszárnyát kitolva észak felé beren- dezkedett a Kézdimartonos és Kovászna közötti arcvonalszakasz védelmére, amit a hadműveleti terv szerint legkevesebb 10 napig tartania kellett. * „1916. augusztus 27-én Hilibben (fotó) végeztem a szentmisét és prédikáci- 25 ót. A prédikáció után, kormányrendeletre, hatalmas intést intéztem a rémhírek terjesztése ellen, s egyben a központi hatalmak fölényes erejére hivatkozva, ki- zártnak jelentettem ki a román inváziót.

25 Részlet a gelencei római katolikus plébánia Domus Históriájából. 121

Augusztus 28. Korán reggel, az utcákon csoportokba verődő emberek, férfiak és nők, lázas megdöbbenéssel tárgyalnak arról, hogy az oláhok betörtek a hatá- ron, s a határvédő katonáink közül többet megöltek vagy foglyul ejtettek. Nagy rémület fog el mindenkit, s az időközben megérkezett főszolgabírói rendelet

mindenkit menekülésre szólít föl. A menekülési rendelet kihirdetésére már nem volt idő, mert a Hilib felőli hegyoldalon lefelé jövő oláh katonák láttára nagy ré- mület szállta meg a lakósokat, akik közül csak 8-9 család menekülhetett el. Öt csendőr és három pénzügyőr a vasúti töltés innenső oldalán lapult meg, de a túl- erő láttára kénytelenek voltak menekülni. Barta Imre községi jegyző biztatására a harciasabb férfiak ellenállásra készültek, s csak nagy nehezen bírtuk Bartók Albert kántorommal s néhány okos emberrel ezen ellenállásról lebeszélni, amely rettenetes pusztulást hozott volna a község lakóira. A vasúti töltésen túl, a porond túlsó partján a Hilib felé vezető út mentén állott meg az oláh katonaság, amely 3-4 száz emberből állott. A parancsnok magához hívatta a községi bírót a község átadására. Eközben egyházi díszben hozzám jött Bokor Endre görögkatolikus plébános tiszteletbeli esperes s az ellenséges hatalom jóindulatát kíméletét kikérendők én is karinget s pluviálét öltve a porond partján időző katonák elé mentünk, s néhány hívő kísé- retében Bokor esperesplébános oláh nyelven könyörületet kért a védtelen lakosok részére, amire a parancsnok azt felelte, hogy művelt nemzet katonái, akik az emberiesség kötelezettségét nem csak ismerik, hanem gyakorolni is fogják. Csak

122 a lakosság a katonaság gúnyolásától és a katonai műveletek elárulásától tartóz- kodjék. Jámbor olvasó! Ne ródd fel nekem, hogy egyházi díszben jelentem meg az el- lenség előtt, mert ha én vonakodom az oláh kolléga példájának követésétől, nagy kellemetlenségek zúdulhattak volna a híveimre és reám is. Aztán abban a szokatlan izgalomban, amely akkor általános volt, nem lehetett egyebet tenni. Én menekülhettem volna, mert erre idő és alkalom kínálkozott, de itt akartam maradni híveimmel, s a sorsukat megosztani. A harangozást betiltottam és elő- ször is igazolványt kértem a katonai parancsnokságtól a magam, a kántorom és a 26 sekrestyésem számára, hogy a plébánia területén (a filiákban is) zavartalanul végezhessük az egyházi ténykedéseket és a szentségek kiszolgáltatását. A hívek úgyszólván ostromolták a gyóntatószéket, s sok, megcsontosodott nagy bűnös készült a jó halálra, mert azt hitték, hogy mindenkit meg fognak ölni. Megjegy- zem, hogy híveim részéről osztatlan szeretetben és megbecsülésben részesültem. A filiákban nagy kísérettel gyalogoltam. Eltiltották a szentbeszédet és az énekes misét, de az orgonát nem. Becsületes parancsnokunk volt, aki különösen figyelmeztette a katonáit arra, hogy az egyházi személyek iránt előzékenyek legyenek és a templomot nagy tisz- teletben tartsák. A község átvétele után parancsot adtak ki, hogy mindenki a kaput este 7 óra- kor zárja be és a szobákban egész éjjel világítson. Oláh járőrök cirkáltak a község utcáin és be-benéztek a házakhoz, s ételt és ruhaneműt rekviráltak. Augusztus 29-re virradóan egész éjjen át döbörgöttek az utcák a Putna felől beözönlő lovas és gyalog katonáktól, akiknek az élelmezéséről a község tartozott gondoskodni. Az erdőről leterelt marhacsordákra rávetették magukat, s különö- sen a Sinkovics szentkatolnai nagybirtokos marhái közül a legkövérebbeket lefog- ták. A katonaság egy része más községbe távozott, a másik része pedig a falu alsó porondján ütött tábort. Egy hét múlva eltűnt ismeretlen helyre a katonaság csak a helyőrség maradt vissza. Érdekesen szomorú jelenség, hogy minden vasárnap délután a nyílt utcán táncot rendeztek a katonák, s nemcsak a cigány, hanem a magyar nők is (nagyon 27 kevesen) táncra perdültek velük. Occasi fecit furem! Augusztus 28-án, a betörés napján Ojczinger János telepi munkást, aki éppen a hegyoldalon a legelőre terelte a kecskéit, s aki süketsége miatt nem hallotta meg a rákiáltó katonát, ennek golyója megölte.

26 A gelencei plébánia látja el Haraly és Hilib szolgálatát. 27 Helyesen: Occasio facit furem! Latin közmondás. Nem ismeretlen magyar nyelvi válto- zata: Alkalom szüli a tolvajt! 123

Szeptember 12. Mária névünnepe lévén, nagy közönség gyűlt a templomba. Sokan gyóntak és áldoztak. Mise közben egy oláh tiszt jött a templomba egy civil oláh férfival s midőn a szentmise végeztével a sekrestyébe mentem, nyomomban utánam lépett, s azt kérdeztette a civil tolmácsával: van-e lovam? Én azt feleltem, hogy nincs. Ekkor a hívek között kikísért a templomból s a községháza előtt felül- tetett egy rozoga szekérre, s két lovas s két gyalogos katona kíséretében levittek a Csoma kúria elé (tehát kb. 50 m), ahol várt reám egy lovascsapat. Az őrnagy né- met nyelven kikérdezett, hány ház, istálló és kút van a községben? Másfél órán át kellett az elbocsátásra várnom, amit nagy örömömre meg is kaptam. Ezen lovascsapat Sárfalván állomásozott. Ezután folytonos aggodalom között mérlegeltük a visszavonulás lehetőségét, s a sok kínt, ami reánk szakadhat. Mindentől elszakítva, s még a szomszéd községekről sem tudva semmit, ten- gődtünk napról-napra. Az itt időző katonákkal összejátszó lakosok Kézdivásárhely- 28 ről a feltört kereskedésekből rengeteg holmit, Szentkatolnáról pedig Sinkovics magtárából nagyon sok gabonát hordottak Gelencére.”

29 2.6. „Oláh uralom Brassóban” „Augusztus 27-én délben, remek szép időben térzenét adott a a 82. gyalogezred zenekara. Senki sem gondolta akkor, hogy a viszony annyira feszült. Délutáni órákban híre járta, hogy Bukarestben koronatanács lesz. Éjjel 11 óra után riadóra ébredt a lakosság. A hadüzenetet hírül vettük.”

A riadó előzménye:

30 31 Faragó Miklós , Az Est kiküldött munkatársa számol be lapja olvasóinak a korábban itt már említett, predeáli történetről egy határszélen szolgálatot teljesí- tő nevenincs rendőrtiszt jelentésére/feljegyzésére hivatkozva.

28 Dr. Sinkovits Ignác házasság útján került a faluba Nógrád megyéből. Jogász fiával, dr. Sinkovits Ottóval együtt mintagazdaságot hozott létre, az elsőt az egykori Háromszéken. 29 Meisel József apátplébános (Kolostor u. 23.) emlékirata. L. még: Moise Brumboiu gö- rögkatolikus esperes román nyelven írt naplójának német fordítása. K.u.K. Nachrichten- stelle Brassó. No. 419/917. In. MOL Personalia, 10. Schmidt-hagyaték I. doboz, 86-105. Fabricius Frigyes, Brassó szabad királyi város polgármester-helyettesének Jelentése (29 oldal) Brassó városának a románok által történt megszállásának idejéről 1916. évi augusztus hó 29-étől október hó 6-ig. (Budapesten, november 16-án írta meg.) 7. o. 30 Faragó Miklós, 1902-ig Schnitzer (Csongrád, 1884. február 24. – Tel-Aviv, 1972. március 15.) magyar újságíró, könyvkiadó. 1910-től a forradalmak végéig Az Est munkatársa volt. 31 „Részletek a román háború pillanataiból” Az Est, 1916. szeptember 3. 124

„Vasárnap este, fél nyolc után a predeáli állomáson egyszerre eloltották a lámpákat. A román alkalmazottak eltűntek, és olyan volt az állomás képe, mintha valami nagy ünnep lett válna. Ez a határszéli állomás tudvalevőleg közös a romá- nokkal. Az épületben külön-külön helyiségben van elhelyezve a közös vámvizsgá- ló hivatal, a mi határrendőrségünk helyisége, a magyar posta és külön szobákban a román hivatalok. Néhány perccel nyolc óra előtt egy román katona egyik népfelkelőnket, aki a magyar vizsgálóterem előtt fegyvertelenül teljesített szolgálatot, karjánál fogva megragadta, és egy másik román katona közvetlen közelről lelőtte. E pillanatban kigyulladt egy predeáli ház, ami, mint később kiderült, jeladás volt a megrohanás megkezdésére. Ezt a tüzet találta gyanúsnak az a huszárkapitány is, a ki Burg Kor- nél határrendőr kapitánnyal autón igyekezett Predeálra. Megtámadtatásukról és szerencsés megmenekülésükről tegnap adtunk tudósítást. Az első lövésre, a melynek egy népfelkelőnk áldozatul esett, a román katonák lövöldözni kezdtek. Az állomáson szolgálatot teljesítő népfelkelők közül az első percekben többen holtan terültek el, néhányan azonban az orvtámadás elöl, a mely fegyvertelenül találta őket, beugrottak a határrendőrség szobájába, magukra zárták az ajtót és eloltották a lámpát. A román katonák döngetni kezdték az ajtót, s ezalatt a népfölkelők egy Péter nevű határrendőrrel kiugrottak a szobának az épület másik oldalára nyíló ablakán és szerencsésen magyar területre értek, a hol már rajvonalba fejlődve állottak a román katonák. Péter határrendőr a fák között megragadta az egyiket és fegyverestül bevitte Brassóba. Egy személyvona- tunk a predeáli állomáshoz közeledett, hogy a menekülőket Brassóba szállítja. A vonatot sortűzzel fogadták, mire a mozdonyvezető teljes gőzzel visszafelé indítot- ta a mozdonyt. Az állomási alkalmazottak közül többen utolérték a személyvona- tot s még idejekorán felkapaszkodtak. Ekkor már körülfogták a románok a csend- őrlaktanyát is, de a csendőrök egy része is szerencsésen megmenekült. A járás- őrmester sérült lábbal érkezett Brassóba. Unger állomásfőnök nem hagyta el he- lyét, azzal a megokolással, hegy még nincsen hadüzenet. A román katonák lefog- ták őt is, de kiszakította magát kezükből és az erdőkön keresztül Brassóba érke- zett. […] Ismeretlen a sorsa annak a két postáskisasszonynak is, akik a predeáli magyar postahivatalnál teljesítettek szolgálatot. Amikor meghallották az első puska- lövéseket, felhívták telefonon a brassói postát, jelentkezett is a brassói telefon- központ, néhány szót még váltott velük, de mikor kapcsolni akarta az igazgató- sághoz, egyszerre megszakadt a telefonösszeköttetés: a románok elvágták a veze- téket. A megrémült lányok akkor a távírógéphez folyamodtak, és szó szerint ezt a sürgönyt kopogták le: — Románok lövöldöznek, mit csináljunk? … Jaj, már itt is vannak... itt végé szakadt a sürgönyszalagnak. Az orvtámadók már benn voltak a Tömösi- szorosban.” * 125

Folytatom a történetet Meiszl apátplébános emlékiratából: „Hétfőn tehát, 28-án megindult a aevacuáció. Irtóztató izgatottsággal történt a kivonulás. A délutáni órákban már látszott az utcákon a lakosság apadása. Éjjel egymás hátán tolongott a nép az állomásra. A papság közül csak a sorok írója maradt és P. Kováts Athanász O. I. fr. h. házfőnök, aki véletlenül maradt itt 8 szt. fe- rencrendi nővérral, kik menekülni már nem tudtak. Esti imánál híveimet figyelmeztettem a következményekre és óva intettem a meneküléstől. Generális abso- lutiót adtam és kihirdettem, hogy megosztom velük a szenvedés poharát, mely reánk vár. A hivatalos inspekciók, inspectiós rendőrség már fél 11-kor útra ment, főispán hajnalban. Augusztus 28. A délelőtti időben egymás után futnak a menekülők. Déli fél 12 32 órakor a polgármester Fabricius a városházára hív értekezletre. Szomorú érte- kezlet. Kimondjuk, hogy a várost átadjuk és irgalmat, könyörületet kérünk lakos- 33 ságunknak. A nép lecsendesítésére stb-re szomszédságok szerint bizottságok alakulnak a helybéli bolgárszegi brutális néppel szemben. Délelőtt 12 órakor egy szegény katonának a 82. gy. ezredből, kit gránát a Tömösi szorosban súlyosan 34 megsebesített elláttam. Orvos hiányában dr. Bajulescut kértem meg, nézzen a kórházban lévő betegek után. Hivatalok, rendőrség stb. mind elmenekült. Dél- után 2-kor indult az utolsó vonat, az azután indulandót már lefogták. Fél 4 órakor hívatnak a városházára. Innen a futár értesítését véve, hogy vár bennünket a kommendáns, indultunk ki az elágazásig. (a Kút és Vasút utca végé-

32 A város polgármestere Schnell Károly Ernő dr., aki a budapesti Az Est c. lap tudósítójá- nak adott interjújában elmondta, hogy azért kellett távoznia a városból, mert „a vonat- kozó miniszteri rendelet értelmében, ha a polgármester hadköteles korban van, a helyettes polgármester pedig túl van ezen a koron, akkor ez utóbbinak kell a kiürített vá- rosban maradnia.” Fabriczius Frigyes volt a helyettes polgármester. 33 Ioan Brosu lelkész lelkesen fogadta az augusztus 29-én Derestyére bevonuló román csapatokat. A Mihai Darvari ezredes parancsnoksága alatt előnyomuló r. kir. 6. „Mihai Viteazul” ezredet a település bejáratánál a lakosság által rögtönzött, virágdíszben pom- pázó, „Isten hozott román testvérek!” feliratú diadalív előtt várták. Brosu lelkész tanú- sága szerint a román katonákat virágokkal, lelkesen üdvözölve, felszabadítókként, meg- illetődve fogadták a helybéliek. A pap magatartását a magyar hatóságok árulásnak mi- nősítették és alig másfél hónap teltével, amikor a román hadsereg megkezdte visszavo- nulását Erdélyből Ioan papnak és házanépének: felesége Maria és Laurențiu fiának me- nekülnie kellett „az ellenséges seregek bosszúja elől” a Kárpátokon túlra. In. Revista centrului de cercetare a conlucrării Bisericii Ortodoxe cu Armata României „General Paul Teodorescu, Anul V, 2018, p. 14-27 34 Gheorghe Baiulescu (1855 – 1935) orvosdoktor, egészségügyi nevelési szakíró. Zernyes- ten született, Bécsben végezte orvosi tanulmányait. Iskolaorvosként dolgozott. A bras- sói hidroterápiai intézet alapítója. 126

35 ig). A polgármester helyettes átadja a várost, az egyházak fejei lutheránus pap , én és a görögkeleti (a református, a magyar lutheránus) kereket oldottak pár pol- gár jelenlétében. Utána Bajulescu dr. románul visszaadja azt, amit a polgármester helyettes németül mondott. A kommandáns ezredes a 2. gránitza ezredtől arca szigorú, kis ember erős, markáns vonásokkal, válaszol. Nem rablók érkeztek, ka- tonák. A lakosság legyen nyugodt, bántalma nem lesz, ha nyugodtan tűri a sorsát. 5 órára a városházára gyűlésre hívja a város képviselő testületét. A fenti ezred egy századja bevonul a városba, a Vasút utcán fel, a Rezső körútra, a Kolostor ut- cán át a piacra. Itt imára vezényeltek, majdan beszédet intézett a parancsnok, ugyanazt elmondta, amit az átadásnál. 5 órára összegyűltünk a városházára, a parancsnok elnökölt. Dr. Băiulescut választottuk, akit a hadvezetőség megerősí- 36 tett, aztán jött a városkapitányi választás, Dr. Vecerdeában egyeztünk meg, akit megerősítettek. Felolvasták a jegyzőkönyvet, úgyszintén a hadvezetőség követe- lését. Este 7 óra után nem szabad az urcán járni, csendesen kell viselkedni, minden csoportosulás tilos, 8 órától minden házat este kivilágítani. 10.000 kenyeret és 50 marhát beszerezni. Fenntartja magának a hadvezetőség 40 túsz kiválasztá- sát, harangozni nem szabad. Véget érvén haza kerültem, az esti imát 6 órára tettük át. … Az éj lassan telt el, a bolgárszegi nép elemében volt. A részegségtől mámorosan haladt. Feltörtek lakatlan házakat, üzleteket és fosztogattak. Így eltelt az éj. Megjött a reggel. Szentmise, áldoztatás, Jézus szívének való felajánlás. A délelőtt első óráiban tartott még a csőcselék igazán kvalifikálhatatlan eljárása. De jött katonai parancs. És itt a legnagyobb elismeréssel kell feljegyeznem, hogy amily gyalázatos volt a bol- gárszegi nép eljárása, a bevonulás percétől a katonai parancs elérkeztéig, épp oly igazán elegáns, becsületes volt a bevonuló katonaság eljárása, fellépése, modora. Ugyanezt, sőt, fokozottabb mértékben áll az a tisztek részére, hiszen 29-én, egész nap és éjjel érkeztek be katonák, de panaszra nem nyíltak ajkak. Augusztus 30-án. Eltelt a délelőtt, katonai őrjáratok, katonai mozdulatok érezhetők, de a városban, a Rezső körúton láthatók csak. Csendes, nyugodt a hangulat, a lakosság kezdi az üzleteket nyitni és látható az élet. A lakosság közül sokan betérnek a templomba, keresztet vetnek a plébánia órás üzlete felett felál- lított Mária szobor előtt, melyet augusztus 28-án tettem ki, hogy legyen a város őrzője Mária.

35 dr. Herfurth Ferenc (1853. – 1922.) brassói ágostai hitvallású evangélikus főlelkész, püspöki helynök. 36 dr. Vecerdea Miklós. Az Albina Bank brassói fiókjának igazgatója. 1919. január 31-én a nagyszebeni Kormányzótanács Háromszékmegye élére prefektusnak nevezte ki. „Ez alkalommal nagyobb csapat román lovasság érkezett Sepsiszentgyörgyre.” – írja a Csiki Lapok 1919. február 9-i számban a hírszerkesztő. 127

Délután 3 órakor lépett be a katonai kiküldöttség, melyben felszólítanak, hogy túsznak visznek. Vigyek magammal fehérneműt, pénzt stb. élelmet 2 napra. A parancsnak engedve, indultam. Enyéimnek áldást adtam, kocsiba szálltam és szuronyos katonával a városházára hajtottunk. 5 órára volt kitűzve a túszok beszállí- tása, ha nem, bombázzák a várost. És itt hála legyen Dr. Băiulescu és nejének és minden jó embernek, mert nekik köszönhető, hogy ez be nem következett, mert 6 órára se jött össze a 40 férfi. Úgy volt, hogy 6 órára elszállítanak Derestyére, onnan tovább. A polgármester úr a végtelen jóságos szívével kieszközölte és ebben nagy része volt feleségének /áldja meg az Isten/, hogy nem szállítottak el, hanem a Koronába /szálloda/ internáltak, ki-ki a saját költségén. Átszállítottak, s ott töltöttük Dr. Herfurt evangélikus püspök, vikárius, dr. Vajna főgondnok stb. túszok számban 15-en az éjjelt. A kétség, a fájdalom, hogy híveim egyedül maradtak, szüleim árvasága barázdát vertek arcomon. És mire ima között telt a hosz- szú, álmatlan éjszaka. Megjött a reggel is. Augusztus 31. Orátió autem fiebat sine intermissióne a populo meo ad Deu, pro me. És délelőtt 6 órakor megjött a polgármester úr, aki a tábornok nevében kijelentette, hogy becsületszóra kibocsát. A feltétel a városban maradni, magát túsznak gondolni, nyugodtan viselkedni, aki ellene vét, annak helyébe 10-et lelő- nek. És fellélegzett a férfi kebele, és én híveim között lehettem. Az esti imánál az örömzokogás hangos szava fogadott a templomban és úgy éreztem, és életem- ben először, hogy szeretnek híveim. Az esti játékosságot hálaadásul végeztük el és készültünk szeptember 1-jére, Jézus szíve első péntekére. Délután taligán te- mettettem el Zöld-Erős Károlynét. Szomorú temetés. Este gyóntatás. Mint minden este úgy most is generális absolutiót adtam. Szeptember 1. Reggel gyóntattam, sokan voltak. Szentmise végével kihirdettem a napi teendőket. Este 6 órakor újból összegyűltünk, és hálát adtunk a Jézus szent szívének a vett jótéteményekért. A bánat felébresztése után áldást adtam és elbocsátottam híveimet. A nap csendesen telt. A katonai hatóság a legszigo- rúbb rendeletet hozta a csavargó csőcselékkel szemben.24 órán belül a lopott tárgyakat visszahozni. A 17 éven felülieket hadimunkára parancsolták. Az itt rekedt nővéreket mindennap látogattam és látogatom és amennyiben tehetem, erőt és kitartást kérek tőlük. A délelőtt folyamán a gimnáziumban voltam, ahol az igazgató lakása irtóztató képet mutatott. Gazdátlan házak különben így jártak. Cipu tanácsos úrnak köszönhető, hogy újabb pusztítás nem történt, mert őrséget állított fel. Az utcákon őrség áll mindenhol, ahol a rend és biztonságra nagy súlyt fektetnek. Éjjel messze távolban ágyúlövésszerű hangok hallatszották, különben ez mindennap észlelhető. Szeptember 2. reggel lett újból. Istennek hála békés, csendes éjszaka. A gázvi- lágítás megszűnt. Koromsötét az éj. Reggel gyóntattam. Szentmise volt, mely alatt a hívek tömegesen áldoztak. A táborozó katonaság elvonult, újabb érkezés. Délelőtt beteget láttam el: Balogh György leányát a Felsőfövény utcában. Nővé- reknél voltam. Csend mindenhol. 128

A sétatereket ás utcákat seperik és takarítják. Délelőtt 11-12 óra között jött a rendelet, mely szerint a nyilvános állami épületek a román kormány tulajdonába lépnek, ezentúl a román uralkodóért, Ferdinánd király és családjáért a misében imádkozni kell. Délután 5 órától gyóntattam. 6 órakor ima volt, rendes sorrendben: Szent vagy Uram, szentségkitétel, egy 10 olvasóból alkalmazkodva az idők- höz, azután litánia felváltva, Úrangyala, tökéletes bánat felébresztése, absolutió. Áldás a szentséggel. Azután egy kis intelem a híveknek és nyugalomra tértünk. A szegénység és nyomor híveim között nőttön-nő. Pénz nélkül állok, mert a kurátor pénztárnok elmenekült, kulcsom a perselyekhez nincs, magukkal vitték. Istenem, hogy segítsek? Szeptember 3-án. Reggel 7 órától gyóntattam, tömegesen jönnek, még olyanok is, kiket nem is tudtam, hogy híveim. 8 órakor áldoztattam is egyik csoportot. Az áldoztatópad háromszor telt meg, Beteget látogattam a Föveny utcában. Dél- előtt 10 órakor kezdődött a szentbeszéd. ... A szentbeszéd és a szentmise is katonai kiküldöttek előtt folyt le. Evangélium szólott Lisz p.u. XII. v. volt az irgalmas szamaritánusról. Beszéltem az Isten és felebaráti szeretetről, minden szavam megfontoltam, minden gondolatot alaposan átelmélkedtem. A beszéd nagy ha- tással volt, a templom telve volt hívekkel. És így körülbelül 1000-re teszem azon hívek számát, akik nem tudtak menekülni. Szt.mise után /szentség hiteles szentmise volt/, mely alatt újból kétszer telt meg az áldoztató pad. Hideg szél süvít vé- gig, s jobban megfagyasztja az amúgy is jéghideg kebleket. A templom a híveknek gyűlőhelye, központja. Megerősödve az absolutiotól és áldástól tértünk nyugalomra. Ma jelentkezett egy repülőgép. Román léghajó volt, de pánikszerűleg hatott a bolgárszegi csőcselékre, melynek ellen ma is kifogásolni való van elég. Az éj csendes volt. Megerősödve s szenvedésben kezdjük meg a 2. hetet. Ma kis gyermeket: Hümmel Annát kereszteltem. Szeptember 4. ... A nap nevezetesebb eseménye a húsárak megszabása: mar- hahús 5 K, disznó, borjú 3 K. A korona értéke 80 bani. Rendelet a magyar címerek lebontásáról. Du. 6 óra- kor vették le a római katolikus iskola feletti címert. Különben csend. A gazdátlan lakásokban itt s ott is feltörtek, amelynek a csőcselék igen örvendett. ... Szeptember 5. ... Szép, kellemes napra virradtunk, a hideg reggelenként csí- pős. Egyedül maradván megpróbáltam a templomi perselyeket felbontani, hogy valamiből segélyeket oszthassak, de hiábavaló volt a lakatos fáradsága. A bolo- nyai templom javára begyűlt 20 koronát kivettem. Délután meglátogattam szegé- nyebb híveimet. Irtóztató nyomor és ínség. Rekvirálásból élnek és a szomszéd kertekből, ami éppen jut. Segítség nincs, kilátás sincs erre. Délután megjelent 8 nap után először az első újság: Gazeta Transylvaniei, román nyelven. Leírja a had és vezércikkben "Bine ca ati venit!" címen üdvözli a román hadsereget. Ebből a lapból tudjuk meg a városba először bevonuló ezredes névét.

129

37 A jelenlegi parancsoló tábornok neve? E lapból tudtuk meg, hogy a német is megüzente a háborút, úgyszintén azt is, hogy az olasz megüzente a németnek a háborút. Tisza bukását adja hírül, hogy aug. 27-én lemondott és helyibe egy koalíciós kormány vette át a kormányt. Este 3 órakor rendes esti ima a szokott rendben Lelkileg összetörve kerültem ágyba s virradtam.”

A polgármester „története” Brassó vonatra ült polgármesterét a város kiürítéséről és utolsó Intézkedései- ről Az Est volt brassói tudósítója faggatta, már Budapesten. 38 „— Tegnap délután a Continental szállóban lévő lakásán felkerestük Schnell Károly Ernő dr. brassói polgármestert, aki Az Est tudósítója előtt részletesen be- számolt mindazon eseményekről, amelyek bezárólag a románoknak Brassóba be- vonulásáig történtek. — Vasárnap éjjel — beszéli a polgármester— megkezdődött a város és a vár- megye hivatalos kiürítése. Ekkor ugyanis már kezünkben volt az utasítás, hogy úgy a várost, mint a vármegyét azonnal és a lehető legnagyobb mértékben ürít- sük ki. Nyomban magamhoz rendeltem az összes tisztviselőket és megkezdtük a városi pénztár, az adóhivatal és a városi zálogház értékeinek biztonságba helyezé- sét. Hétfőn reggel kilenc órakor készen voltunk, ezt megelőzőleg azonban a városi pénztár hét órakor még kifizette az egyes tisztviselőknek háromhavi fizetését. Azután lezárta működését. Az összes értékeket, valamint az anyakönyveket a Ko- lostor-utcában felállított vasúti kocsikban helyeztük el, amelyek nyomban elin- dultak az állomás felé. — Tizenegy órakor délelőtt illetékes helyről hivatalos közlést kaptam, hogy a várost közvetlen fenyegető veszély környékezi. Ez azt jelentette, hogy a városi és vármegyei hatóságoknak nyomban távozniuk kell és a rendőrség is köteles megkezdeni a visszavonulást. Ekkor már a város területén folytak a harcok, körülbelül a Felső-Tömös és az Alsó-Tömös közölt álló honvédemlékműnél. — Én magam fél egy óráig az irodámban maradtam, ahonnan közvetlenül az állomásra hajtattam és valamivel két óra után elhagytam Brassót. A hetedik me- nekült-vonattal távoztam a városi pénztáros kíséretében a város értékeivel. Ne- kem azért kellett Brassóból távoznom, mert a vonatkozó miniszteri rendelet ér- telmében, ha a polgármester hadköteles korban van, a helyettes polgármester pedig túl van ezen a koron, akkor ez utóbbinak kell a kiürített városban maradnia.

37 A tábornok Mihai Darvari alezredes, a 6. Mihai Viteazul román gyalogezred parancsnoka. 38 Az Est, szeptember 2. 130

— Tudomásom szerint az én vonatom után még három vagy négy vonat indult Brassóból menekültekkel. Az utolsó nyolc óra tájban hagyta el az állomást. Nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy a Magyar Államvasutak a menekültek elszállításánál kitűnő munkát végeztek. A rend, a fegyelem és az alkalmazottak lelkiismeretes buzgósága, a mellyel a menekülteket támogatták, nagyban hozzá- járult ahhoz, hogy az állomáson, dacára, hogy a közönség nagy tömegekben ér- kezett, pániknak, de még csak tolongásnak nyoma sem volt. — Mégis, meg vagyok győződve arról, hogy eltekintve azoktól, a kik értékeik biztonságba helyezéséről már jó előre gondoskodtak, a lakosság legnagyobb ré- sze lakását, üzletét, áruraktárát egyszerűen lezárta és mindössze egy kis kézi- poggyásszal menekült. Már a lelkiismeret szava is azt követelte, hogy senki se vigyen magával poggyászt, nehogy ezzel esetleg egy menekülőt szorítson ki, a vo- natból. Én magam is, nemkülönben összes tisztviselőtársaim üres kézzel távoz- tunk. Mielőtt elindultam volna, Fabriczius Frigyes polgármester-helyettest nagyobb összeg pénzzel ellátva utasítottam, hogy a mennyire csak lehetséges, tartsa fenn a városi kórházat, a melyet. dr. Henila Szevér városi segédorvosnak adtam át, akit írásbelileg kineveztem a kórház vezetőjévé. Nem hadköteles. Őt is külön megkér- tem, hogy viselje szívén a kórházban visszamaradt súlyos betegek. érdekeit. Ren- delkezéseket teltem továbbá, hogy a városi sinylőházban visszamaradt több elag- gott beteg aggastyán és öregasszony támogatás nélkül ne maradjon. Gondoskod- tam továbbá arról is, hogy a vízvezetéknél, a szükséges munkaerő továbbra is kéznél legyen. — A polgármester helyettesnek más teendője alapjában véve ugyanis nincsen, mint hogy – amennyire lehetséges, – a bevonuló katonaság és a lakosság között tartsa fenn az érintkezést. Meg vagyok győződve róla, hogy úgynevezett »városátadási aktusra« egyáltalában nem került a sor. Emberi számítás szerint, de ezt a viszonyok és a speciális helyzet ismerete alapján is állíthatom, mihelyst az ellenség a lábát a városba tette, a mi polgármester helyettesünknek megszűnt a funkciója és a románok a saját emberüket állították a város ügyeinek élére. — Az én távozásomat megelőzőleg, a városi rendőrség, a várost fenyegető közvetlen veszély fennforgásáról érkezett hivatalos közlés után egy órával, déli tizenkét órakor megszüntette működését és eltávozott. A városban dr. Wonnesch rendőrfogalmazó nem hivatalos közegként, hanem csak mint magánember maradt helyén. Wonnesch ugyanis évek óta betegeskedő ember. Én magam – folytatta a polgármester – hetven órai út után érkeztem meg a város értékeivel Bu- dapestre. A városi, valamint a gyámpénztár, amelyek közül ez utóbbinak aktivitá- sa különösen fontos, a napokban – a pontos időt és helyet, ha megengedik, Az Est útján fogom publikálni – megkezdi működését. Én Budapestről Segesvárra szándékozom visszamenni, hogy az események fejlődését ott várjam be. E nyilat- kozatom kapcsán ezúton kérem Brassó város tisztviselőkarának tagjait, hogy tar- tózkodási helyükről engem haladéktalanul értesítsenek. 131

A polgármester végül úgy nyilatkozott, hogy a nem hadköteles román ajkú la- kosságon kívül mintegy tízezer magyar és szász ajkú brassói polgár, nagyobbára nő és gyermek maradt vissza a városban.”

2.7. A Törcsvári-szorosban „Augusztus 20-án reggel 5 órakor átléptük a kaszárnya küszöbét s elindultunk Törcsvár felé. […] Az első marsok [menetelések] nehézségei között maradoztak el a kilométerkövek, s még (alig volt 11 óra) délelőtt Rozsnyóra érkeztünk. A 24-es kaszárnya kapujában állott Bedő Károly volt osztálytársam több isme- rős szentgyörgyi fiúval. Örvendtünk a találkozásnak bár csak futólag válthattunk egy pár szót. „Nehéz-e a borjú, Pali?” – hallottam mikor már őket is el kellett hagynom. B[arca-] Rozsnyóról még megvan az a kis ólom kupak, amit a Gereőffy hadnagy úrtól kapott üveg borról vettem le. Rajta áll a velünk szembe levő vár és egy pár sor, amit a kellemes pihenő emlékére ráírtam. A délutáni út, eltekintve a nagy melegtől, a hirtelen támadó zápor miatt is nehezebb volt a délelőttinél, de azért senki sem dőlt ki a sorból. Estefelé már 6 óra lehetett midőn az újból feljött nap utolsó sugaraitól gyönyörűen tündöklő Bucsecs és Királykő közé Törcsvárra érkezett Batallionunk [zászlóaljunk]. A község bejáratánál álló községtáblától pár lépésnyire elterülő téren volt Rüsztung anhengen [fegyverszemle]. Félóra múlva a mi 10. századunk kivételével a többiek a hegyekbe mentek föl, mi Törcsváron, Rezervében [tartalékban] maradtunk. Még világos volt, mikor az otthoni víg napokra emlékezve a jegyző úr szép leányainak szerettünk volna udvarolni, de ők hajthatatlanok maradtak (ve- lünk) s így – bár szívünk meg nem repedt értük – visszavonulást rendeltünk el s fölütöttük a tanyát a csendőrlaktanya egyik kis szobájában. A homályba szurony- nyal elküldtem András ordonáncomat a szomszédba. Hozott is, ami kellett. 24-én délután zugom [szakaszom, Zugführer: szakaszvezető] Bedő katt. asp. [kadétaspiráns] vezetése alatt a hegyekbe lett kiküldve feldwache [őrs] szolgálat- ra. Hadnagyomtól egy kis korcsmánál váltunk el, a viszontlátást mihamar remél- ve. Csakhamar a főállásban voltunk, mit a 9. század tartott megszállva. Az úthoz én a legközelebb a főálláshoz, legtávolabb helyen állván, helyzetem a főhadnagy úr szerint „nehéz egy esetleges támadás esetén, de még mindig nem reményte- len.” Augusztus 27-ig egyikünk sem gondolt háború eshetőségére, sőt vidám hangulat uralkodott lelkünkben, hogy ily vadregényes helyen a Bucsecs és Királykő közötti hegyeken aránylag könnyű szolgálatot teljesít(het)ünk. Reggel mikor még nem is hajnalodott s (már) a posztok egyhangú lépésein kívül semmi sem zavarta meg a néma csendet, elmélyedve magamban (el-el) néztem le a szép Barcaság-

132

39 ra s az alig-alig kéklő háromszéki hegyekre. Feledhetetlen szép ez: előttem a román határ mögöttem drága szülőföldem. Napi foglalkozása a feldwachémnak lövészárok (csinálás) építés volt. A terep viszonyok erre a célra elég kedvezőek voltak, amennyiben a hegylánc végződésén állottunk, s így a körültekintés lehetővé vált. Az én feldwachém 15 emberből állott. Közülük 7 román ajkú fiú lévén, úgy kellett elosztanom a szolgálatot, hogy mindig legyen magyar fiú is poszton, mert bizony 4-en közülük egy hangot sem tudtak magyarul. Gefreiterem [őrvezetőm] kettő volt. Egyik fiatal gyerek: Nagy Imre. Harctéren is járt, míg az öregebb, Mi- hály István most jött először frontra. Az ő szolgálatuk nehéz volt. Felváltva küld- tem ki őket nap-nap után a velünk szemben levő hegyre álló patrulba [őrjáratra]. Sátor alatt aludtak, s éjjel egy Wedettát [figyelőt] kellett állítaniuk. A patrul kikül- dését augusztus 25-én a főhadnagy úr (9. szd.) rendelte el. Egy Gefreitert és 4 infanteristát [itt: bakát] kellett adnom, tehát állandóan a feldwachemből, úgy, hogy csak 10-emberrel rendelkeztem a sürgős lövészárok ásásnál; ezzel is csak du. 3 óráig, mert mikor a felváltást elküldtem az őrségen rajtam kívül 5 ember maradt. Plett hadnagy úr a Jagd-Zug [vadászszakasz] Kommendansa [parancsnoka-] a Magura hegyen, az út mellet foglalt állást, vele megvolt a Verhindung [itt: biztosí- tás] 2, vagy általam, vagy az általa kiküldött ember útján, kik az esetleges változá- sokat közölhették. (Az utolsó nap) Augusztus 26-án (meg) állapodtunk abban, hogy támadás esetén ő az út mellett fekvő szalmakazalt felgyújtja, ami egyúttal figyelmeztet az ő visszavonulására, s viszont (az én állásom) arra is hogy fel- dwachém (az) foglalja el az állást és minden eshetőségre legyen készen. Már félig készen voltunk 26-án este. Úgy terveztem, hogy ha időm engedi, a hegyél háta mögött egy (igen) jó unterstandot [menedéket, bunkert] is csinálta- tok, mert a 2 házikót, melyben aludtunk alkalmatlan fekvése miatt e célra sehogy sem lehetett volna fölhasználni. Faanyag bőven volt. Árkaim előtt sok fát vágtam ki, hogy a kilövés ne legyen akadályozva. Miután jól indult terveim kivihetőnek látszódtak, s a világért sem mertünk gondolni hadüzenetre, noha tudtuk, hogy odaát is készülődnek. Egy csendőr őrmester, ki a határok vonalát (csodálkozá- sunkra) megmutatta, szintén ennek adott kifejezést a határain tapasztaltak alap- ján. […] Szép helyen, igen jó kilátópontról gyönyörködhettünk a természet alkotá- saiban. Alattunk hegyi patak zuhogott üde havasi (levegő) szél fújdogált állandó- an. Örömmel dolgoztunk áldva Istent jóságáért.

39 Barcaság (németül Burzenland, románul Ţara Bârsei) hegyközi kistáj Erdély délkeleti szegletében, az Olt kanyarulata és a dél-erdélyi havasok, illetve a Kárpátok hegyei fogják közre. 133

Augusztus 27. vasárnap. […] A délutánt jó hangulatban töltöttük el. Még 2 órára megjött Törcsvárról Andris, cukrot, cigarettát, gyufát stb. hozva magával. A lapot a postán adta föl, szavai szerint már vitték is Brassó felé. Semmi hír a faluban – mondta, (csak) ott is szorgalmasan dolgoznak. A mi századunk a vashídnál ásta el magát, míg Lux Kapitány úr a Kis-Magurát (védte) szállotta meg századjá- val. Szili hadnagy úr Zernyest felett, a Királykő lábánál csináltatja árkait. 3 órakor indítottam el Mihály Gefreitert 2 „magyar” és két „románul beszélő magyar” ba- kával fölváltásra. Nagy Imre a fiatal őrvezető 5 órára jött be a szolgálatával. Meg- ebédeltettem őket, (majd) aztán egy kis rendet csináltunk, fegyvervizsga stb. Mikor aztán minden szép rendben volt Felgalterungot [sorakozót] csináltat- tam s az éjjeli Dienst [szolgálat] elosztása után megelégedésemet fejezve ki „em- bereimnek” a napi felvételezést: kávét, kenyeret és a dohányt kiosztottam. […] Leszállt az est, sötét fátylat borított a tájra. Minden, minden csendes lett, csak a poszt lépkedett egyhangúan. Nyugtalanul aludtam, fejem nagyon fájt egy ideig; aztán megint elnyomott az álom. nagy zúgás, majd robbanás ébresztett föl s a poszt már futott is felém: „Önkéntes úr ágyúval lőttek, a gránát itt nem messze zúgott el.” Szívem erőseb- ben dobogott, mikor kiléptem az ólból bent hagyva az alvó embereket. A hadnagy úr Plett szénaboglyáját láttam égni már elhaló lángokkal. „Mióta ég ott a szalmakazal?” Már vagy egy fél órája, hogy kigyúlt. „Nem hallott semmi zajt?” – kérdeztem izgatottabb hangon. „De igen, a határ felől 101 lövést olvastam meg eddig.” „Különös – mormogtam magamban, és miért nem jelentette ezt rögtön?” Nem akartam fölkölteni, mondta hisz mondta az ordonánc, hogy későre aludt el az ö. fűhrer [őrsparancsnok] úr” E párbeszéd folyt köztem és a poszt között fél 10 órakor. Azonnal lámpámat és fegyveremet magamhoz véve Rüsztungomat rendbe hoztam. Az eseményekről András ordonáncomon kívül még senki sem tudott. Az éj sötét volt, szellő sem rezegtette a fák leveleit. Rossz sejtelmekkel sétáltam ide-oda, gondolataim hol a jelen helyzeten, hol otthon jártak… (Hirtelen) Éles(ebb) lövés dördül el s a követ- kező pillanatban világító rakéta röpül a magasba és bevilágítja, a szinte hátam mögött 3 km-re levő vashíd környékét. Nyomban rá két sortűz. Újabb és újabb rakéták fénye mellett óriási csatazaj támad, a puskatűzbe elvegyül a gépfegyve- rek élesen kattogó hangja. Néha alább hagy a zaj majd szinte eggyé olvad a sok lövés. „Auf!” kiáltom be az ólba, mire a már ébren levő emberek egyenkint ki- jönnek és szó nélkűl fergalterungba állanak. „Rüsztung unhengen!”- Bajonett auf!- (Schultert.) „Ruht” („Katonák! Románia háborút üzent! Már ömlik a vér igazi hazánk székely szülőföldünk védelméért. Ne hagyjunk egy talpalatnyit sem ingyen (vastagon kihúzva). Azt hiszem nagyon közel itt az alkalom, hogy megmutassuk: székely 82-esek vagyunk. Ha harcra kerül a sor jól célozni! Nyugodtság! Ez a fő! Megértettek. Szí- vem erősen dobogott, de nem féltem, izgatott voltam. A fölső állásba freiteremet

134 küldtem 3 magyar és 2 román ajkú emberrel. Az alsó állásban 2-2 maradt. Míg én Andrással a két állás között kezdtem mélyíteni az árkot. Egy poszt egészen jobbra a ház mellett figyelt, hogy oldalról biztosítva legyek némileg. Parancsom értelmében 2 ember ásott, kettő figyelt. Mi mindketten erő- sen dolgoztunk, mert a mi árkunk a legkevésbé volt elkészülve. A gyeptéglákat is fejünk elé kellett rakjuk. Az izzadság csepegett rólam, mikor abbahagytam az ásást. Egészen jobbra - tőlem az út mellett hosszú lila stráf. „Lőnek” súgtam And- rásnak s (már) dörrent is az ágyú(golyó). A hídnál vágott be. Az első ordonáncot ki azzal a paranccsal jött, hogy az állásokat foglaljuk el, visszaküldtem, hogy minden rendben van, ez történt fél 11 órakor. (fél 2 óráig) Hosszú, nagyon hosszú órák következtek. A vashídnál megindult harc, a hátam mögött álló (két) 9. század híd felől álló szakaszára is átterjedt már, mikor megint egy küldönc jött, hogy azonnal vonuljak be a 9. századhoz. Órámat megnéztem az indulás pillanatában 2 óra volt. Leghátul mentem. (Mikor) a káplár feldwacheját már szürkületben értük el; üres volt. A Bedő helyén sem volt egy lélek sem. Elindultam azon az úton, ame- lyiken erre a helyre jöttünk azon a délután melyiken ki küldött Gereőffy hadnagy. Már jó darabot mentem embereimmel mikor egy ház mellett embereket pillan- tok meg meghúzódva annak kerítése mellett. Lövéseket a Bucsecs felől hallottak, de gyengén. (Hanem) egy tévedt golyó közelünkben sírt el. Geller volt. (Maguk) „Hová tartanak” kérdeztem a ház mellett talált katonáktól. A 9. századhoz! Hol a főhadnagy úr? „Abban a völgyben van, fegyvert tart a kezében.” mondták. Elin- dultam tehát, de hirtelen Deák István önk[éntes] őrmesterrel és Balázs önk. szakasz v[eze]tővel találkoztam. A velük volt katonák gyönge 2 zugot alkottak. Deák elmondotta, hogy a 9. század (ot) két szakaszát még hajnal előtt egészen tönkre- tették, fölszólított, hogy csatlakozzam hozzá, mert a főhadnagy úr parancsa szerint az én beérkezésemet várják csak, s igy velem is megerősítve a vashídnál még mindig szilárdan álló 10. századot kell baloldalról biztosítaniuk. Nem mentem hát le a völgybe, hanem a Deák 2 zugjához csatlakozva schwarmléniát [rajvonalat] alkottam s alig 50 vorvertz [előnyomulás] után az ellenséges frontra (szinte merő- legesen) 45 fok alatt épített árokrészt szálltam meg. Deák is beugrott az állásba, de néhány perc múlva már nem találtam ott. Azóta nem láttam őt, de, amint a lövésekből észlelhettem tőlem balra helyezte el embereit. Már az első pillanatban, ahogy megláttak, még az árok megszállása előtt erős, csattogó tüzet kaptunk, úgy, hogy a tűz megnyitására azonnal parancsot adtam. […] A mi kilövésünk jó volt. (A románok és közöttünk egy m) Árkunk és a ro- mánok között egy mély völgy húzódott el. Ők a völgy másik oldalán voltak, de mélyebben feküdtek, mint mi s így kevésbé tudhattak célozni, amit az is bizonyít, hogy igen sok golyó magasan sírt el. […] A mi lövéseink igen hatásosak voltak. Minden percben megszűnt mozogni egy-egy szürke hegyes sapkás alak. A többiek felváltva, végtelen gyorsan vájták fekvő helyzetből a földet spáteneikkel [ásóik- kal], de minden igyekezetük dacára sem tudták helyesen elfödni magukat. Vona- 135 luk törésénél két tiszt térdelt (kezeiket is a földre tették) négykézláb, csak néha- néha intettek kezükkel embereiknek. Mindjárt szóltam is Andrásnak, hogy nézze azt a két alakot találom-e? Kétszer lőttem eredménytelenül, de a harmadikra egyikük eldőlt, míg társa gyorsan húzni kezdte be a vonalak mögött 20-30 lépés- nyire álló istállóféle bódéba. Hogy golyóink mennyire jól voltak irányítva, bizo- nyítja az, hogy nem tudta becipelni társát az ólba, hanem az ajtó előtt ő is elte- rült. Ebben a percben az ól mögül egy magas világos csukaszürke, bőrkamáslis alak ugrott elő, s meglátva a két alakot az ajtó előtt (futva) gyorsan megfordult, és beszaladt a háztól nem messze kezdődő mélyedésbe (ahonnan a legtöbb golyó jött). (Utána) Rája is lőttem kettőt de aligha találtam a nagy izgatottságtól külön- ben is oly gyorsan mozgott, hogy alig tudtam célozni. Miután így az oláhok meg voltak tisztjeiktől fosztva az ásást abba hagyták és mindnyájan őrült lövöldözésbe kezdtek. (A golyók) Az ő puskájuk (nem) csattanó hangot ad szinte recseg, és minden egyes golyónak hallani a zúgását. Minden csattanás után sst sst sst. A mellvédünk kavicsos agyag volt 80, 100 cm vastag, így azon nem jött át a golyó, hanem a magasabbra vett lövések szórták a kavicsos földet. Az én szemem is megtelt egyszer törmelékkel. De néhányat véresre karcoltak a kőszilánkocskák. Árkunk felett egy szomorú nyír állott. Levelei közt gyakran suhant el golyó, mert mindig megzizzent s hullott a levél. Mi is gyorsabban kezdtünk lőni. Tamás Pál és társa már beleizzadtak a gyors lövöldözésbe puskájuk csöve alatt a fegyverzár füstölt. Csak két román nem lőtt, de spátenommal megfenyegettem őket. Ezt látva magyarjaim szinte vicsorgatták fogaikat rájuk mire ezek is nagy reszketve sütö- getni kezdették puskájukat. „Ügyeljen erre a két emberre öreg!” – mondtam az András földijének, kinek bajonettjét (tőből) ellőtték (fegyveréről) úgy hogy pár cm-nyi csutka maradt belőle. Istennek hála, közülünk még nem volt halott. Két sebesültem elmászott az árokból s talán sikerült megmenekülniük. A kölcsönös lövöldözés tetőpontját érte el már midőn a román rajvonalból hirtelen fölegye- nesednek a még élők és vad hurrával lerohannak az alattuk levő völgybe. Én nem tudtam miért ordítottak hurrát, (hanem) mikor még előttük volt a meredek hát árkunkig csak akkor később értettem meg mikor abból a mélyedésből, ahol el- tűnt az a magas tiszt pár szakasz erejű rezervéjük befutott igen megritkított sora- ikba. [...] Sohasem érzett erős érzések valósággal fojtogattak; már szólani sem tudtam, mint egy réce hápogtam csak rekedten: Folyton ezt a szót: schiessen, schiessen, háromszáz. Rezervére gondolni sem lehetett, sőt muníciónk is úgy elfogyott, hogy sokan már a patrontáskából lőtték a végső szükségre fenntartandó muníci- ót. A pusztulás gondolatához hozzájárult az is hogy jobb kéz felől, de már árko- mon hátrább működni kezdett egy gépfegyver s hangja sajnos nem kattogott, hanem kerepelt. Én ugyan nem láttam semmit, de éreztem, hogy a románok tő- lem jobbra nem állván senki ellent, (mert a 9. század 2 zugja még éjjel elpusztult) 136

átjöttek a völgyön. Tőlem balra a Deák emberei még mindig lőttek. Feledhetetlen percek következtek; a verejték erősen csurgott rólam, s embereim kiknek szeme állandóan rajtam, a parancsnokon függött észrevették lelki küzdelmeimet, s ami a legrettenetesebb volt némelyikük sóhajtozni kezdett családja után. Nem taga- dom nekem is kiült szemeimre két keserű könnycsepp, mert eszembe jutottak menekülő szeretteim, pusztuló szülőföldem, hanem iszonyú megerőltetéssel magamban végső búcsút gondolva megint kidugtam fejemet lőrésemen. András puccerom visszarántott sápadtam. Vigyázzon önkéntes úr! Itt vannak (már nem messze) már nagyon közel. Tamás Pál és társa kérdőleg néztek rám. Egyikük utolsó kartonját tépte föl. (a mi) Lövéseink megritkultak. Némelyeknek nem volt (mit lőni) muníciójuk mások az árok fenekén fetrengtek, nyögve. Őrülten cikáztak a gondolatok fejemben, várni tovább nem lehetett, végső lemondással lerántottam puskámat, az árokból kiugorva talán nyolcad magammal futni kezdettek hátra felé. Észrevettek. Nem tudom leírni e pár perc történetét. Vad hurrával rontottunk a már 50 lépésre megközelítő oláhokra. Freiterem bicegve futott oldalt. Meglőtték a sarkát. Tamás hasra esett, de fölugorva, nyögve követett. Az első 30 lépés után elérve a házat hatan maradtunk. Hirtelen elhatározással a ház mögé ugrottam. Végső remé- nyemet is elveszítve már kétségbeesve néztem körül midőn Isteni kegyelem foly- tán (véletlenül egy üregen akadt meg szemem). A háztól pár lépésre egy üreget pillantottam meg. Villám gyorsan bele ugrottam, de rüsztungom fenntartott, függve maradtam. Végső erőfeszítéssel tudtam fejemet és háti zsákomat behúzni az odúba, amely hátrafelé ki volt vájva (a három első katona és üldöző oláh ész- revett. Üldözőim közül hárman vettek észre. Bár az esemény pár pillanat alatt történt, mégis meglátott egyikük, mert alig vettem auslagba fegyveremet máris megjelent odum előtt egy magas barna (izzad) verejtékező arc. Rám jött, mert tudta, hogy ott van valaki (s mégis mikor megy) s mégis abban a pillanatban mikor (meglátott szemtől szembe) tekintetünk találkozott (mereven), éles kiült szemekkel mereven szinte meglepettve nézett rám. (A következő pillanatban ti- zed másod) talán egy másodpercig tartott ez; a következő pillanatban egyszerre suhant a vállhoz a két fegyver. […] Talán percekig nem tudtam magamról lehettem eszméleten kívül, mert mikor újra magamhoz tértem, még mindig hallott az őrült ordítás, sőt a csakhamar megindult fegyverropogásból úgy vettem ki, hogy az oláhok újabb ellenállásra találtak. Alig 5-10 percnyi lövöldözés után (ismét megdöbbenve vettem észre keserves) sóhajtással, hogy a tőlem pár lépésre levő ház háta mögött az oláhok lá- zasan dolgoznak.

137

Valószínű volt tehát, hogy meg fog ismétlődni az előbbi eset. Lélegzet vissza- fojtva vártam a (következő perceket, s szomorú volt gondolni, hogy talán utolsó perceimet élem.) szomorú sorsomra mikor a (ház háta) mögöttem levő oláhok is kezdtek előnyomulni. (három) Egyikük elhalad előttem anélkül, hogy észrevenne, de a következő hármas csoport egyikének szeme megakad rajtam. (Az életösztön úgy diktált, hogy ismét használjam fegyveremet. Két társa tovább halad ez őrül- ten ragadja meg fegyverét) kissé hátra maradt még mielőtt szólani tudott volna dördült el ismét fegyverem. (Ő némán) Egy hang nélkül (dőlt ki a hármas cso- portból, míg két társa a zűrzavarban elhaladt előttem) kapott kezével (jobb mell- bimbója) melléhez s dőlt ki ő míg társai észre sem véve elestét az óriási zajban tovább futottak. Mindenre készen repetáltam. Percek múltak el ismét míg egy tiszt oly közel állott meg (lyukam) az üreg előtt, hogy csak két szőrkamáslis lábát láthattam. (reszketett) Nem lőttem, mert fölfogtam, hogy legföntebb könnyű se- bet ejthetek rajta, míg én feltétlen veszve lennék. Talán az utóbbi halálosan se- besültről akart intézkedni, mert ez még mindig erősen hörgött. Még egyszer ismétlődött meg a szemtől szembe való borzalmas találkozás. Kevéssel rá, hogy feltűntek a 9. századtól egészen elfoglalt hegygerincen tüzérsé- günk, ahogy itt a fogságban Drincan György 12-es tüzér elbeszélte, 8 db. 10 cm- es ágyúval lőni kezdte sűrű tömegüket. Elég sűrűen zúgott a gránát nagy (robba- nással) dörejjel robbanva szét. Rám megkönnyebbülés volt, ha közelembe vágott be s látja Isten lelkemet talán megváltásnak gondoltam (lett volna), ha egyik grá- nát örökre eltemetett volna. Ágyútüzünk nagy pánikot idézhetett elő, mert már

138

40 többen...” [itt abbamarad az írás]

2.8. Fogarasi napló

41 „Hétfő, augusztus 28. Nagyboldogasszony. Fogarason mindenki nagy izgalomban volt ezen a reggelen. Sokan pakoltak, útra készen vártak. a kocsikat a csendőrség lefoglalta. A fogarasi vonalon csak katonavonatok közlekedtek. Nem jár sem posta, sem az újságok. Este 9-kor a köztisztviselők azt a parancsot kapták a főispántól, hogy útra készen legyenek, éjszaka mindenkinek át kell érnie Seges- várra. El is utaztak. Civil urak is sokan – magyarok, zsidók – ezen az éjszakán el- 42 mentek Galacon át Segesvár felé. Este, háromnegyed 10-kor levelet kaptam az alispántól, hogy helyezzünk biztonságba minden állami tulajdont és küldjük át Segesvárra. Azonnal átmentem Andrei Micu vármegyei főjegyzőhöz, egyházi ku- ratóriumi taghoz, akit felöltözve, a legszükségesebbel felpakolva, indulásra ké- szen találtam. Egyetértettünk abban, hogy nekünk nincs semmi állami érték a birtokunkban… lévén, hogy magunkban voltunk, felajánlottam, hogy megőrzésre átveszem háza kulcsait, hogy ne váljék mások prédájává. Kedd, augusztus 29. Micu úr csak ma déltájban utazott el, mert az éjszaka nem kapott fiákert. Ma már csendes és üres a város. A tegnap éjjel a hivatalossá- gokkal együtt mindenki elment, aki nem román. Korareggel áthaladt itt szakadtan és koszosan egy baka lóháton, meg egy másik mezítláb, Brassó felől jöttek. Nem álltak velem szóba. Rákérdeztem, hogy honnan jönnek, az egyik kelletlenül vála- szolt: Messziről. A városban nincs sem csendőr, sem rendőr, a közalkalmazottak közül is csak Ancorin, az aljegyző. A hadműveletekről semmit sem tudunk. Az hír- lik, hogy a románok ma Ótohánban voltak. Nincs újságunk, semmi tájékozódási lehetőségünk… Minden bolt zárva van, a piacon senki nincs. A bevonult hadfiak asszonyai nem kapták meg az állami segélyt, nem lesz majd, amit egyenek.

40 Rendkívüli olvasmány az önkéntesként bevonult csernátoni (Háromszék vármegye) Végh Pál katonanaplójának bő részlete. A napló szövegét Dimény-Haszmann Orsolya az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusa bocsátotta rendelkezésemre, amit itt ismételten megköszönök. Végh Pál ebben a csatározásban fogságba esett és a romá- niai măstăcani-i fogolytáborban húszévesen elhunyt. 41 Rom. Făgăraș, németül Fugreschmarkt, 22.000 lakosú város az Olt bal partján feleúton Brassó és Nagyszeben között. 1910-ben 6579 lakosából 3357 magyar, 2174 román és 1003 német volt; felekezet szerint 1409 római katolikus, 1323 református, 1262 görög- katolikus, 1003 görög keleti, 830 evangélikus, 514 izraelita, 229 unitárius és 9 egyéb. 42 Ez idő alatt az Olt jobb partján, Fogarassal átellenben lévő település. Mára már a város északi negyede. 139

Szerda, augusztus 30. Délelőtt a városházán megválasztották az átmeneti ta- 43 nácsot, annak elnökeként pedig Dr. Nicolae Şerban képviselő urat. Ugyanakkor megválasztották a közrend és közbiztonság, illetve a közellátás felügyeletével megbízott polgárőrséget is. Délelőtt 10 óra tájban megérkezett a városba a főispán, aki úgy tűnik, hogy rövid időre Nagysároson tartózkodik, hogy elvégezhesse ügyes-bajos dolgait. Vele együtt egy lovas szekéren megjöttek az eltűnt fogarasi csendőrök is. A csendőrök összeszedtek a városban és a környékbeli falvakból több népfelkelőt, majd felpa- koltak mindent, amit előző nap itt hagytak, este 10-kor 17 megpakolt szekérrel 44 elmentek Nagysáros felé. A városban, mint mondják, itt maradtak 15-en. A fő- ispán, ahogyan Károly Béla református tiszteletes, – akivel méltóztatott néhány szót a szekéren ülve váltani –, elmesélte, hogy Bulgária hátba támadta Romániát, de mi jól állunk a román határon. Sokasodtak azonban a vészhírek. A csendőröktől azt hallottuk, hogy a vissza- nyomták a románokat 30-60 kilométerrel Sinaia alá, és hogy a románok már csak pár kilométerre vannak Bukaresttől. Az a hír is terjedt, hogy a román királyi csa- ládot meggyilkolták. Abban reménykedünk, hogy holnap hozzájutunk Nagysáros- ról valamely hírlaphoz, mert csak addig jár a posta. Ma itt voltak Veleriu atya és 45 Comşa páter, a kopacseli pap. Ő mesélte, hogy Kopacselen jól hallani a Vörösto- ronyi szorosban dörgő ágyúkat. A hangokból ítélve úgy gondolja, hogy három napja nem mozdultak közelebb. Csütörtök, augusztus 31. Reggel fél 7-kor átjött hozzám sírva Holbiánné és panaszkodott, hogy nem tudja, mi tévő legyen öreg és vak anyjával. A csendőr- őrmester úgy tudja, hogy a románok és az oroszok Fogaras felé tartanak. Itt majd a mieink megtámadják őket a galaci dombokról és Fogarason kő kövön nem marad. Megnyugtattam, hogy Fogarason nem lesz harc, ne túlozzuk el a dolgot. Ha

43 Serbán Miklós (Fogarasmegye, Fogaras kerület) képviselője. 1865. június 25-én Vojlán született régi nemes családból; jogi tanulmányait Bécsben és Budapesten végezve, a doktori címet megszerezte, mire egész Európát beutazta. A megyében, mint bizottsági tag működik. 1892-ben mint pártonkívüli az alsóárpasi kerületben győzött és nemsoká- ra a szabadelvűpártba lépett, amelyet később elhagyott; 1896-ban mint párton kívüli választatott meg, 1901-ben és 1905-ben ismét, mint a szabadelvű part tagja nyert man- dátumot. 1906-ban a szabadelvűpárt feloszlása után pártonkívüli programmal választot- ták meg s a nemzetiségi párthoz csatlakozott. 1910-ben a fogarasi kerületben a nemzeti munkapárti Werner Gyulával szemben heves küzdelem után választották meg. Sturm– féle országgyűlési almanach 1910–1915. Budapest, 1910. 412. 44 Rom. Şoarş, szász Schuarsch, ném. Grossscharosch, Fogarastól északi irányban, a galaci Olt hídon át 13,5 kilométerre lévő kisközség ma Brassó megyében. 45 Rom. Copăcel, román falu a Fogarasi havasok lábánál. 140 mégis lenne, arról időben értesülünk, és mindent értékünket eláshatunk a pin- cékben, mi meg több napi élelemmel fölmegyünk a hegyekbe addig, amíg a harc eláll. Fél 10 tájban elrepült Fogaras fölött nagy magasságban egy fehér testű, va- lószínű, hogy román gép Brassó felől Szeben irányába haladva. Fél óra múlva, becslésem szerint legalább 2000 láb magasan visszatért és eltűnt kelet felé. Ma intézkedtek arról, hogy holnap a szegények kapjanak két-két véka búzát és sza- lonnát a fogarasi püspöki birtok üzleteiből. Ma megérkezett Segesvárról a fogarasi kórház gondnoka, akitől megtudtam, hogy a románok minden irányból elő- nyomulnak és elhatároztatott, hogy Erdélyt a Marosig ki kell üríteni. A 17 és 55 év közötti férfiak, a lábon hajtható jószágokkal együtt át kell, hogy vonuljanak a Maros jobb partjára. Ezt itt, Fogarason is kihirdették, de senki nem vette szó szerint, mert nem hittük, hogy maradt arra időnk, hogy végre is hajtsuk. Ennek elle- nére többen készülnek elmenni. Azt mondják, hogy Pujon, Hunyad megyében nagy csata volt és ott a románoknak több mint 2000 halottjuk és sebesültjük volt. Brassót csendben-rendben elfoglalták. Szeben a tegnap nagy veszélyben volt – mesélte a kórház gondnoka Segesváron hallott, biztos hírként –, s ha időben nem érkezik felmentő segítség, akkor Szeben is elesik. Azt beszélik, hogy a bolgárok rettenetesen megverték a románokat és már Sinaiát bombázzák. Hozzá jutottam A Nap 29-i példányához, amelyben az első nap eseményeiről olvastam. Péntek, szeptember 1. A csendőrök egy csoportja Nagysároson, egy másik Ga- lacon van. Onnan járnak be időnként Fogarasra. Ma délig fölrobbantották a vas- útállomáson a vasútpályát, fölgyújtották az ott veszteglő vagonokat és az állomás több épületét, délután 4 órakor pedig fölrobbantották a Galacra átjáró közúti Olt- 46 47 48 hidat. Fölrobbantottak Sonán , Sárkányban , Kissinken , a járásban minden hidat az Olt folyón. A püspöki gazdaság üzleteiből Dr. Şerban utasítására ingyen búzát, árpát, szalonnát osztottak a rászorulóknak. Az hírlik, hogy tegnap reggel a románok bementek Szebenbe, Brassó felől eljutottak Földvárig. Semmi biztos hí- rünk nincs. Húsz tábla szalonnát elküldtek szekéren Segesvárra a Fogaras várme- gyei menekülteknek. A hidat Sárkány felől gépkocsival jött (egy hadnagy vezény- letével) katonák robbantották föl. Szombat, szeptember 2. A csendőrök folyamatosan bejárnak, mi több kény- szergetik a még itt maradt 17 és 55 év közötti férfiakat arra, hogy menjenek el Fogarasról. Kisebb katonai alakulatok is megfordulnak itt, ma egy 30 főnyi csapat 49 lépegetett át gyalogosan a patakba robbantott hídelemeken Betlen felé tartva.

46 Rom. Şona, ném. Schönen, település az Olt partján 47 Rom. Şercaia, ném. Schirkanyen 48 Rom. Cincşor, ném. Kleinschenk 49 Fogarasbetlen, rom. Beclean, szász. Bedloinen, Bethlehem, ném. Badlinen, Betlen, Bet- lehem. Község Fogarastól 3 km-re, nyugatra. A községet alkotó falvak: Boholc (r. Boholţ, 141

A toronyból messzelátóval átláttam a galaci szőlődombra, ahol csoportokba ve- rődve a csendőrök a sárkányi utat kémlelték. Egyik szekeresül felesége, aki élel- met vitt át a férjének elmondta, hogy a szekerek megrakodva, menetkészen vár- nak. Semmi más, hírlapok sincsenek. Vasárnap, szeptember 3. Nem történt semmi érdemleges. Mi, itt Fogarason nem kaptunk semmi hírt a Románia háborújáról, de más harcterekről sem. A csendőrök Galacon állomásoznak, talán 100-an, egy százados parancsnoksága 50 alatt. Onnan szekereztek el Dezsánig, de nem látták nyomát ellenségnek. Kü- lönben a galaci szőlődombról figyelnek Sárkány irányába. Úgy tűnik, hogy ők sem tudják, hogy a háború hányadán áll. Mától egy komp közlekedik az Olton Galac és Fogaras között. Ma Galacon járt Şerbán doktor és arra kérte a csendőr századost és a csapatát, hogy ha valamire szükségük van, ne törjék föl a fogarasi boltokat és kocsmákat, hanem jelentsék be igényeiket neki, aki majd rendelkezik, hogy sem- miben hiányt ne szenvedjenek. Hétfőn és kedden, szeptember 4. és 5-én a kifüggesztett hirdetőn látható áron élelmiszert fognak kiárusítani. Fogaras teljesen kihalt… A falvakról nem jön- nek be piacolni, de néhány bolt azért nyitva van. Ma visszatértek a menekültek közül Segesvárról a szász Krempels és Roth. El sem jutottak Segesvárig, nem bír- ták az úti viszontagságokat és visszafordultak. Borzalmas dolgokat mesélnek a menekültekről, a kukoricásban elhantolt elhalt és beteg gyermekekről. A Fogara- son maradt férfiak este 8-tól reggel 4-ig, ötös csoportokban egymást két órán- ként váltva éjszakai őrjáratok teljesítenek. Hétfő, szeptember 4. Ma élelmiszerárusítás volt a püspöki raktárból és a ka- tonaság számára rekvirált készletből. Holnap folytatjuk. A csendőrök is bejöttek Galacról. Kinyitották számunkra Tierfeld boltját, ahonnan mindenféle árucikkel megrakott szekérrel hajtottak el. A csendőrök között ott volt Taglicht Samu fogarasi ügyvéd is, aki bevonult a csendőrséghez. Şerbán azt kérte, hogy a rekvirált áruról készítsenek jegyzéket. Ebből mindenféle bonyodalom lett. Taglicht a jegy- zék készítését megtagadta, mi több meg is fenyegette a városi elöljárót: „Maga csak hallgasson, úgy sem áll valami jól a dandárnál, őrizetbe fogják venni!”. Dél- után 4-kor tanácsülésünk volt. Şerbán elmondta a korábban érkezőknek a konflik- tusát Taglichttel, a fenyegetést is, majd kijelentette, hogy ha nem kap elégtételt, akkor elhagyja Fgarast és Budapestre utazik. A szenátus magáévá tette az ügyet és úgy döntött, hogy nem csak a Şerbánt ért atrocitásért, hanem a maga nevé- ben is elégtételt kér. Még a gyűlés megkezdése előtt megérkezik nyílt paranccsal

n. Bucholz), Kálbor (r. Calbor, n. Kaltbrunnen), Luca (r. Luţa) és Hurez, rom. Hurezi. 50 Rom. Dejani. Désről származott telepesek alapítása a 15. században, a Fogarasi-havasok lábánál, Fogarastól 16 km-re, délre. Ma Vajdarécse, r. Recea községhez tartozó kis falu Brassó megyében. 142 három csendőr, hogy Şerbánt azonnal a csendőr százados elé kísérjék. Az írásban bemutatott nyílt parancsnak engedelmeskednie kellett, valamennyien megdöb- benten vártuk a fejleményeket. Egy óra teltével két csendőr kíséretével Şerbán visszatért és közölte velünk, hogy a százados úr túszként őrizetbe veszi, hogy ele- jét vegye Fogarason kémkedésnek és zendülésnek. […] A tanács több, egyéb ügy mellett eldöntötte, hogy holnap délelőtt 10-kor a szenátus tagjai átmennek Galacra és kijelentik, hogy az esetleges kémkedés és zendülés ügyében testületileg vállalják a felelősséget és kérik Şerbán visszaenge- dését, mert éppen az ő jelenléte a rend és fegyelem biztosítéka. […] A csendőröktől hallottuk, hogy a románok 8 kilométerre lennének Fogarastól, a mi dandárunk pedig Szásztyúkosnál áll. Azt is hallottuk, hogy Oltrákvicán az Olt lerobbantott hídját újraépítik a románok. Azt is, hogy egy kopacseli asszony, aki 51 Szebenből gyalog indult haza, Fenyőfalván a románok által kinevezett helyi ha- 52 tóságtól kapott igazoló okmányt, amit egy bizonyos Ionescu kapitány írt alá. […]

53 Şerbán doktor vallomása

54 [1916 szept. 22] A „Vadászkürt” kávéházban tegnap alkalmam volt egy hosz- szabb beszélgetést folytatni dr. Serban Miklós román nemzetiségi képviselővel, aki engem barátjának tekintvén, elmondott mindent, ami a szívén volt. Először 55 elmondotta, hogy mi történt Fogarason a román hadüzenet után. „A főispán

51 Rom. Bradu (Brad), ném. Gierelsau, település Szeben megyében, a brassói országúton 20 km-re Szebentől. Ma Felek (r. Avrig, n. Freck) városrésze 52 Az itt idézett rész Ioana Elena Ignat: Viaţa cotidiană în Făgăraș în anul 1916: însemnările vicarului Iacob Popa. címmel Kolozsváron (Cluj-Napoca), 2011-ben megjelent kötetéből van. 136-145. Iacob Popa a görögkatolikus egyház fogarasi vikáriusa volt 1920. március 23-ig. Feljegyzéseit a helybéli Domus Historia (Registrul Oficiului Parohial) őrzi román nyelven. A DH a Nemzeti levéltár Kolozs megyei Szolgálatnak (SJANC) megőrzésében ta- lálható, jelzete: Fond Iacob Popa, doc. 925. 53 A MREZSLT Tisza-iratai között találtam a „Tudosító” névvel jegyzett „Bizalmas jelen- tést”. Ebből való az itt közölt részlet. Az eredetiben román nyelven készült jelentést „Huszár Antal, m. titkár” fordított le szeptember 22-re keltezve: „Bizalmas jelentés” Serbán Miklós román nemzetiségi o. gy. képviselővel való beszélgetésről. Tisza-iratok 11:28/297/1–4 (Gépelés átütéses példánya). A szöveget teljes terjedelmében közli: Ke- mény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában, VII. 1914–1916. 523-524. 54 A Vadászkürt szálloda (a Türr István utcában) az országgyűlés román képviselőinek is hagyományos tartózkodási helyük volt. 55 Széll József (1880–1956) dr., jogász, országgyűlési képviselő, belügyminiszter. 1907– 1919 között Fogaras vármegye főispánja. 1917-ben a Földművelésügyi Minisztérium er- 143 tudtával Fogarason maradtam, abban az időben, amikor az összes hatóságok a várost elhagyták. A városházára hívtam azután az összes, Fogarason maradt előkelőségeket. Meg lettem választva polgármesternek. A városi tanácsba pedig 12 vezető férfi választatott. Megalakítottuk a nemzeti testőrséget (Garda Naţională), hogy a vá- rosban a rend fenntartható legyen. Két molnárt választottunk, hogy a városnak rendesen szállítsanak lisztet, és 4 asszonyt, hogy kenyeret süssenek; a hús árát két koronában állapítottuk meg. Az állami gabonát részben elosztottuk a lakosok között, részben pedig eladtuk. Összehívattuk a fogarasi és környékbeli lelkészeket és azt tanácsoltuk nekik, hogy korrektül viselkedjenek, hogy maradjanak plébániai hivataluk körében és intézzék dolgaikat, hogy ne terjesszenek riasztó híreket és hogyha az ellenség jönni fog, ne álljanak szóba vele és ne barátkozzanak, hanem maradjanak otthon. Hogyha pedig kérni fognak, akkor teljesítsék azt és semmi mást. A mi fogarasi népünk nagyon tisztességes és becsületes, és szó sem lehet fel- kelésről vagy a román csapatokkal való barátkozásról. Popa Jakab, a görög- katolikus vikárius Fogarason maradt, azonban Borzea Miklós esperes, aki egy ha- szontalan zsebmetsző, és aki csak a nép izzadmányából élősködött, az egész va- gyonát összeszedte és Marienbadba szökött, ahol egy másik tisztességes emberrel: a nagyszebeni Ivan Miklóssal együtt van. Augusztus 29-től szeptember 4-ig polgármester voltam Fogarason. A dolgok rendben mentek, amíg a csendőrség nem jött, akik önkényűleg jár- tak el; behatoltak a zárva volt gazdátlan üzletekbe, ahonnan az árukat, még azokat is, amelyekre nem volt szükségük, kocsikra rakták. Amidőn az árukról jegyzé- ket kértem tőlük, ezt megtagadták. Szeptember 4-én eljött 4 csendőr, és azon a címen, hogy katonaköteles vagyok, letartóztattak és Galac községbe vittek el, ahol, mint menekült, Silkovszky csendőr százados tartózkodott. A százados nekem megparancsolta, hogy a szo- bában maradjak, ne beszéljek senkivel, mert különben agyonlövet, mint dr. Senchea román ügyvédet. – Súlyos beteg lettem, és az orvos kieszközölte, hogy Budapestre utazhassak. Ide érkezve, a csendőrség kegyetlensége miatt panaszt emeltem a belügyminiszternél. A miniszter egy titkárt rendelt ki, akinek mindent elmondottam, ami Fogarason történt.” Serban képviselőt ezután megkérdeztem, hogy a román nemzeti párt mit fog tenni a jövőben? Vége van a nacionalista poli- tikának – mondá Serban.

délyi kirendeltségének vezetője lett. 1925-től Zemplén vármegye, 1926-ban pedig egy- úttal Abaúj-Torna vármegye főispánja, 1933-ban a Közigazgatási Bíróság másodelnöke, 1937. ápr. 10-től 1938. máj. 13-ig belügyminiszter a Darányi-kormányban. 1938-ban időközi választáson Salgótarjánban nyert mandátumot. 1933-tól 1937-ig és 1941-től fel- sőházi tag. A háború után internálták, majd kitelepítették. 144

Vége van a Romániával való kokettálásnak, ami specialitása volt Maniu és Vlad uraknak, akik az úgynevezett „okos”-okat adták. Maniu, amidőn a nemzeti konferenciák rezolúcióit készítette, nemcsak arra gondolt, hogy minő imp- ressziót fog Budapesten, hanem arra is, hogy minő impressziót fog Bukarestben csinálni. Mert az, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon, egyszerre nem lehet. Én mindig mondottam a nemzeti komitéban levőknek, hogy mire való az a sok teoretikus bőbeszédűség. Miért nem foglalkoznak a reális élettel és gyakorlati szükségletekkel és nem pedig abstrakt felfogásokkal és ügyvédi kicsinyességek- kel. A román nemzeti kérdést három gyakorlati követelményre kell redukálni: 1) Adassék meg, hogy a román gyermekek nevelése a népiskolákban, az elemi és középiskolákban a román nyelven történjék, és csak azután magyar nyelven is. 2) Engedtessék meg, hogy a román intelligencia, amelynek speciális képzettsége van, állami hivatalokat foglalhasson el, mint a többi magyar állampolgár. 3) Hogy a román egyház önállólag, szabadon fejlődhessék. Hogyha egyszer ez a három követelmény kielégítést nyer, akkor nem szükséges további agitáció, hanem meg- egyezés az egész vonalon, mert a román nép őszintén akarja a magyarokkal való kibékülést, de különben is mindkét nép jó viszonyban él egymással ottan, ahol az intelligencia nem izgat. De Vlad Aurél – a taknyos, mert én így nevezem – mindig a tudóst akarta adni. Az összes nemzeti konferenciákon ő mindig azt kiabálta: „Nem kell kibékülés, hanem harc a végsőkig, különösen a választásoknál, mert meglátjátok, mi lesz, ha 60 képviselő bejön a magyar parlamentbe!” […] A jelentést Tudósító jegyzi. Az okmány végén: „fordította IX/22. Huszár Antal m[inisztériumi] titkár” és annak saját kezű aláírása.

56 2.9. A vöröstoronyi román betörés híre „Tegnap este a Keleti pályaudvaron az egyik menekülő vonat utasai között két vasutast pillantottam meg. Megkérdeztem, hogy hívják őket és hova valók. B. Ko- vács Lajos a Vöröstorony megálló pályaőre és Székely Lajos a vöröstoronyi határ- állomás pályaőre volt a két vasutas. Mind a kettő ott volt a határon, mikor a ro- mánok betörtek. B. Kovács Lajos pályaőr, aki az első, kisebb ütközetekben részt- vett, így mondotta el (Az Est tudósítójának) az augusztus 27-iki vasárnap történe- tét: — Vasárnap este, jól emlékszem, rá, 10 óra 40 perc volt, a mikor együtt voltunk hatan-nyolcan a vöröstoronyi megálló irodájában. Ez a megálló éppen a ha- táron van. Azért tudom, hogy 10 óra 40 perc volt, mert a vonatokat kellett vissza- irányítani. Az egyik csendőr őrmester éppen ott volt a bódéban. Egyszerre csak azt kérdezi tőlünk:

56 Az Est, szeptember 4. 145

— Hallották a lövést? Mi azt feleltük, hogy nem hallottuk, a mint hogy tényleg nem hallottuk, mert ott az iroda közelében nagyon zug az Olt vize. A csendőrőr- mester elment az országút felőli őrshöz, a melyhez tartozik és elküldött öt embert járőrre, hogy megtudja, ki lőtt. Valamennyien kimentünk az irodából és 5 perc múlva egymás után sok lövést hallottunk, fényszórókat is láttunk, egyik- másik golyó be is zúzta irodánk ablakait. Akkorra odaérkezett az állomási csend- őröm, a másik csendőrkülönítmény vezetője és összes embereit, számszerint 28- at elküldte a lövések irányába. Én a telefonhoz siettem és jelentettem Vörösto- rony állomásnak, hogy a harc kiütött. Azt felelték vissza, hogy nem igaz, nem hiszik. Negyvenszer egymás után hívtam fel telefonon az állomást és folyton kértem segítséget. Utoljára az állomási csendőrmester volt a telefonnál, aki azt felelte, hogy hallotta telefonon keresztül a lövéseket. Azt mondta, rögtön jön az embere- ivel, csak várjak. Később újra akartam telefonozni, de már nem tudtam, mert a telefonvezeték el volt vágva. Visszajött az egyik csendőrőrmester és tudatta velem, hogy a csendőrök kénytelenek voltak hátrálni. Nekem fegyvert adott és azt mondta, menjek vele. Vele mentem, de előbb a családom elhelyeztem a pincé- ben. A csendőrök mellé állottam. Egy óra negyven perckor a határon vagy ötven lépésnyire állhattak tőlünk a román katonák. Sokkal többen voltak, mint mi s így kénytelenek voltunk hátrálni. Mikor visszatértem a megállóhoz, családomat már nem találtam a pincében. Vöröstorony állomásra akartam menni, de a rendes úton már nem juthattam el, mert a mi katonáink a fahidat felrobbantották. A hegyeken át mentem el a tízes számú pályaházig, onnan aztán a kilences számú pá- lyaházig, a honnan Székely Lajossal együtt fegyverrel visszamentünk a hegyek közt a megálló felé, mert elhatároztam, hogy élve vagy halva, de családomat megmentem. A hegyek közt találkoztam feleségemmel és két gyermekemmel, a kiket azután elvittem Vöröstorony állomásra. Bojcán találkoztam a páncélvonat- tal, amelyen rajta volt Kocsis ellenőr úr is. Mondtam neki, ne menjen a határig, mert már a megálló össze van lövöldözve.”

2. 10. A véres kard Nagyszeben fölött „Éjfélkor alarmot fújtak s a katonaváros pillanat alatt talpon volt. Az oláh megüzente a háborút és már be is tört Vöröstoronynál. A katonák gyülekező helyeikre mennek a parancsot venni. A civilek bámulnak és csökönyösen tagadják a híreket. Hiába! A háború szkeptikusokká tett minden nagy újsággal szemben. Kérem, nyugalom. Csak katonailag ürítik ki a várost; civilek maradhatnak; a határ védve van", mondták olyanok, akik úgy érezték, hogy feladatuk a kedélye- ket megnyugtatni, miközben maguk is semmit sem tudva hírek után láttak. Autók száguldanak át a Nagypiacon; a katonaság pakol, s gyalog indul észak felé. A herceg-prépost úr miséje közben kap katonai behívót: 9 órakor indulnia kell szolgálatra berendelt lelkész gyanánt a katonaparancsnoksággal. Búcsúzik 146 híveitől; a plébániát a két káplánra hagyja. Mi maradunk minden eshetőséggel számolva. Az evangélikus egyház feje is távozik; ott is ketten maradnak. Az állomáson katonák állnak kordont. Civil csak délután utazhat. Az utca népe a legkülönbözőbb híreket adja szájról szájra: az oláhok leölték a határőrséget, 57 Porcsesd állomása lángokban, a honvédek visszaverték az ellenséget s a holt- testeket az Oltba dobták, úgy küldték vissza az árulók hazájába; estére foglyokat is látunk már. Közben plakát jelenik meg az utcasarkon s arról autentikus és egyetlen hír gyanánt olvasható, hogy meneküljön, aki tud. Délután 5 kor és éjjel 11 órakor még civilvonatok is mennek cipelve, akinek jegyet váltani módjában van. Szegé- nyek gyalog meneküljenek Nagyküküllő megyébe, hol ellátásról gondoskodva lesz; szekerek az út bal oldalán menjenek. Tehát még sem „csak katonai evakuáció"! Meneküljön, aki tud; itt az oláh a küszöbön! […] Délután megjelent az első repülőgép a város felett. Gyorsan a ka- pu alá! Bombát fog dobni! Pedig a miénk volt; a két fekete kereszt elárulta, hogy a miénk. Az emberek bátrabbak lesznek, a nagy madár útját nézik, amint száll a szoros felé, aztán gyorsan vissza. Vajon mit látott? A nagypiac galambjai félve menekülnek az óriásmadár elől, mely megzavarja a békés, kenyérmorzsát kereső életet. Augusztus 29. A menekülés második napja. A város népe némán vonul az ál- lomás felé. Ott azonban vége szakad a rendnek: hadijog alapján az erősebb győz s itt az oláh a sarkunkban. Az embert elfogja a rideg önzés, menteni, amit lehet, és az életösztön tolja előre kordonon, fáradt arcok, síró gyermekek tömegén át. A kupék megteltek, a teherszállító kocsik katonai holmit visznek, itt-ott bútorok is vannak. A pénztárnál mar nem adnak jegyet, minden ajtó kijárat s az egész pá- lyaudvar egy nagy váróterem. 58 Az oláhok mar Vesztényben vannak s nemsokára Alvinc felé elzárják az utat. Elindul az utolsó vonat arra; vajon sikerül-e átjutnia? A vasutasok gigászi munkát végeztek e két nap alatt. A zűrzavarban is került minden vonathoz mozdony is, még vezető is. Csak fékezők hiányoztak. Akik a kocsi vége felé ültek, kineveztettek MÁV fékezőkké; megmondták nekik a jelt, melyre így, vagy amúgy kell fordítani. Asszonyok is voltak a léknél.

57 Porcsesd (rom. Porcești, szász dialektusban Portschescht/ Porkendorf, német Schwe- insdorf). A falu vasútállomásának a neve Vöröstorony. 1966-ban a vasútállomásról a te- lepülés nevét románul Turnu Roşura, azaz Vöröstoronyra változtattak. 58 Vesztény, Vejtény (rom. Veștem, (szász Vestn, német Westen/ Westendorf), település a Szebeni-medencében, Nagyszeben és az egykori határállomás között félúton, a határtól 12 km-re. 147

A vagonban, hol bútor van, kényelmesen vannak a menekülök. Valaki fürdő- kádját rakta fel, beleszáll egy család és körülüli peremét. Fura dolgok történnek, mikor az emberek mentenek: valaki ékszerét, másik teljes pénzkészletét hagyta az asztalfiában, de magával vitte a kosztos csészéket. Délelőtt még itt voltak a hivatalok és ez megnyugtatta a lakosságot. A mi hiva- talainkban van valami, ami más körülmények között is megnyugtatón hat az emberre. A vándorlás egyre tart. A villamos kis teherszállító kocsikat tol maga előtt; azon hozzák a kórházak, kaszárnyák holmiját. A pénzügyigazgatóság is szállít. A Hermann téren kiömlött egy láda dohány. Akik ott álltak, gondoskodtak, hogy drága tartalmát a menekülők sarka porrá ne törje. Este tíz óra felé még két vonat áll készen: az utolsók. Még sokan tolongnak, helyet keresnek. Alig ismerek reá a szebeniekre: hosszú arcok, fáradt, beesett szemek, némelyiken kelleténél több ruha. Önmagán szállítja tán, ami pakkjába nem fért? Sokan igen furának találják a helyzetet és fájdalmuk keserű mosoly ké- pében ül ki arcukra. Két nap állandó ijedelmei elernyesztették az idegeket; hidegen néznek a sötét éjszakába, mely elszakítja őket a régi tűzhelytől. A keserű le- mondás arca ez. „Ide, ide, itt még van hely" – kiáltja két ismerős hang; felnézek s a teherkocsi- ban magasra rakott katonai ruhák tetejében megismerem a nőket; mellettük egy öreg úr, akit Szebenben sokan ismernek; most fáradt és nagyon hallgatag; csak a sétabotját vitte magával. Mi nem megyünk, mi végig itt maradunk! – kiáltottam fel. […] Még csak egy vonat van a pályán, a mozdony mögött megpillantom a fűtőházi főnököt feleségével. Adámkovits úr fekete a füsttől s alig szól a fáradság miatt. Rémes munka volt összeszedni minden szerelvényhez vezetőt, fűtőt, amikor a szegény vasutasban is fellázadt az ösztön családját menteni. S a vasutasok hagy- ták övéiket, hogy elvihessék mások feleségét, mások gyermekeit! Ezen a vonaton ült a főispán is az utolsó menekülők közt. Az idő gyönyörű volt, soha se feledem el azt az éjszakát. Csillagok világították be a menekülők út- ját, csillagokon felül. […] Szótlanul ballagott haza kollegámmal. Nagyszeben a halottak városa. […] A plébánia előtt öreg rendőrt találunk, az egyedülit, ki itt maradt; csak ennyit mond: „Éjjel egykor átadatik a város. Jó éjszakát!” Egymásra néztünk: „Kolléga úr, jó éjszakát!” Augusztus 30. Egy deci tearumért bejártam az egész várost. Az üzletek min- denütt zárva. Mit fogunk ma reggelizni? A házi nép tegnap elmenekült. Hű sek- restyésünk, a jó Ladislaus, maradt és azt állítja, hogy főzni fog nekünk. Valamikor inas volt a hadseregparancsnoknál, és sokat forgolódott a konyhán. Reá bízzuk hát életünket, míg az ellenség másképp nem rendelkezik felőle. Holnap talán már

148

útban van valamelyikünk Bukarest felé és egy gyomorral kevesebb lesz az új sza- kácsnak gondja. Az Erzsébet-utcában katonanóta ütötte meg fülemet: honvédek jönnek az ál- lomás felől; színmagyar divízió, új mundérban, zászlóval. Perc alatt megtelik az utca, lobognak a fehér kendők, a honvédek a háborút éljenzik, a nők virágot, gyümölcsöt dobnak a sorok közé; a tegnapi hosszú arcok kigömbölyödnek, újra remélünk; Ladislaus vígan főz a konyhában. Délután autón jött a vezérkar; telefont rendeztek be a Nagydisznódi utcán. Már hallom az ágyuk muzsikáját. Öt óra felé train-szekerek vágtatnak át a vá- roson. Sokan állunk az Európa előtt s nézzük a hegyeket, ahol a mi sorsunk dől most el. „Ma még huszonegy ilyen katonavonat érkezik", mondja egy jól informált civil. Huszonegyszer ötezer – mert ennyin lehettek a ma reggel érkezők – kitesz százötezer honvédet s akkor megállj oláh, iszol te az Olt vizéből, ha a szorosnál magyar bakák mosták bele kapcájukat! Ismerős ezredorvos jön szembe, jó híreket mond, már amennyit mondhat. Évekkel ezelőtt több hónapot töltött itt, de nem ismer rá a városra. „Ez hát Nagyszeben, a színházak, táncok városa, a zene s minden művészet hajléka?" A korzón máskor ez órában tízével lépkednek tova a leányok és minden lépésre fess tisztecskéknek dupla párja áll. Most mi vagyunk az egyedüli korzó- közönség: egy ezredorvos és két pap. Vacsorázni a Rómaiba mentünk, mivel, hogy Ladislaus a háború közelségére való némi tekintettel puskagolyó/keményre főzte délben a kását. Háromnegyed hétkor már zárják az éttermet; a kávéházat még előbb. Szolidan kell élnünk a frontok között. Az utcán csak szegény emberek járnak, a gazdagok elmenekültek. Azok maradtak, nélkülöznek, félnek. „Szegény ember sorsát boldog Isten bírja!” Augusztus 31. A félelem is fáraszt; mélyen aludtam. Éjfél után kopognak aj- tómon. „Katonák vonulnak át a városon" – mondja a kollegám –, de nem jó irányban". Ablakomból nézem a Burger-utcán lefelé menő szomorú sereget Tudom kínos honvédjeinknek a visszavonulás, de ha túlerő van odaát a hegytetőn, akkor a ki- sebbség nem maradhat a hegy aljában. Kora reggel azt újságolta valaki, hogy a polgármester és a más felekezetű papok a Bretteren (Bretterpromenade) várják az ellenséget. Akkor nekünk is men- nünk kell. Fekete palástokat szedtünk elő és indultunk a kegyelmet kérők sorába. A polgármestert tényleg reggel 6 órakor felverte egy főhadnagy és azt mondta neki, hogy az oláhok pár óra múlva benn lesznek a városban. A város feje egyetlen feladatának tudta a polgárok és intézmények megóvását, hiszen ezért maradt; Simonis doktorral, a főkapitánnyal kiment a Bretterre, hol három út tor- kollik össze s ott gondolta az ellenséges parancsnoknak a kérését előadni. Mikor mi Breckner üzletéhez értünk, az összegyűltek már visszafelé jöttek anélkül, hogy ellenséget láttak volna. A katonák úgy mondták, hogy csak dél felé ér ide az oláh. 149

59 A polgármesterék a Római Császárba tartottak, mi utánuk. Ott általános bemu- tatkozás. „Ön a város polgármestere, ugyebár?” – szólítottam meg a legmagasabb fe- hérhajú férfit. ,„Igen, – felelte – ez idő szerint és kb. még két óráig a város pol- gármestere vagyok.” Reggelihez ülünk. Érdekes két asztal alakul a kávéházban. Egyiknél a polgár- mester, a városkapitány, Lázár kat. lelkész, Proca görögkeleti tanácsos, Márton árvaházi igazgató, Schuller dr. főorvos ülnek; a másiknál a szögletben Jickeli dr. nagykereskedő, Schullerus dr. ev. plébános, Stroia dr. görögkeleti esperes, Schus- ter ev. prédikátor és magam foglalunk helyet. Az árnyékos szögletből Jickeli érde- kesen szép fejét az ablakon beszűrődő augusztusi nap a pamlag zöldjén megtörve festői kontürökkel domborítja ki. Az agg tudós az anyagcsere tökéletlenségeiről beszél, mellyel sok élet-phenoment megmagyaráz. Majd mechanizmus és vita- lizmus kerül szóba; Schullerus is tesz ellenvetéseket és nekem nem kis örömöm telik benne, hogy a vitálisták tanait védelmezhetem. Végül a teológia és filozófia viszonyáról beszéltünk, nagyobbára Schullerus még én. Ellenség a város küszöbén, bizonytalan a következő óra is, és mi nagy nyugalommal tárgyalunk tudományos kérdéseket! Kultúrkép a háborúból! Eszmecserénket az a hír zavarta meg, hogy a külvárosi lakosság megszállta a katonák áltat szabadon hagyott raktárakat és megkezdte a szállítást. Azt állítot- ták, hogy az élelmezési altiszt hívta őket oda: „Inkább ti vigyétek, mint az olá- hok.” Szájról szájra járt az elv: „Inkább mi, mint az oláhok!", de azért szükségesnek véltük a szállítást betiltani, mert különben a nép hozzászokott volna a rabláshoz. A Hermann-téri kaszárnyából már nagy mennyiségű lisztet vittek el. De nem csak lisztet cipelt el az esztelen tömeg, hanem ócska székeket, mosdókat, papír- darabokat. Kifolyt liszt, cukor, kávé és ezer széttépett váltó a földön. Erélyes fellé- pésünkre otthagyták a lopott holmit és menekültek, most már előlünk. A pol- gármesternek eltörött a botja, mire a kaszárnya ajtaja bezárult. Onnan a katonai sütöde melletti raktárhoz vonulunk és szétverjük a fosztogatókat; a kaput bezár- juk, de mi is benn rekedünk. Hosszas bujdosás után sikerül lisztes reverendával kijutnom az utcára. Mire a kaszárnyához érünk, Borger úr már visszatért első expedíciós útjáról, 60 melyen – sajnos – nem érte baj. Most Nagydisznód felé akar menni, megnézni, hogy mikor jön az oláh. Vállalkozása teljesen privát, sőt részünkről ellenkezésre

59 Híres szebeni szálló és étterem. 60 Nagydisznód (románul Cisnădie, németül Heltau, szászul Hielt), Nagyszebentől 15 km- re, délre, a Csindrel-hegység lábánál fekvő település. 150 talál. Hátha az alatt más irányból bejönnek? De ő megy, hogy ne kelljen nekünk itt hasztalan várnunk. Míg Borger úr szerencsétlen útján járt Préda ügyvéddel, Jickeli dr. a polgár- mester engedélyével népgyűlésre hívja össze a téren és a közeli utcákon ácsorgó embereket. A középre áll és tekintélyes alakjával, s a közjó érdekében pardont nem ismerő hangon kihirdeti, hogy a jelenlevő férfiak polgárőröknek nyilvánít- tatnak, és rögtön kiküldetnek az állomás melletti, úgyszintén más katonai raktá- rakhoz és felhatalmaztatnak, hogy a fosztogatókat szétverjék, a raktárakat bezár- ják és a lakosságnak tudtul adják, hogy a kinél lopott jószág találtatik, azt az el- lenség agyon fogja lőni. (Ennyi tisztességet csak föl lehetett tételezni róla?!) Az őrség jelvénye bal karra kötött fehér zsebkendő lesz. Az intézkedésnek jó ered- ménye volt: pakkját, kosarát hagyva futott a hadseregtől — szállítók tömege. Egy vézna asszony nagy lisztes zsákot akart elcipelni; a zsák nehéz volt, leesett s az asszonynak lábát törte. Beszállították a kórházba. Tizenegy óráig állt augusztus meleg porában a kaszárnya előtt a társaság, kik együtt reggeliztünk. Sorunkból csak egy valaki hiányzott: egy sujtásos magyar ka- bát és egy pár csizma, és ami beléje tartozik. […] Délután is hiába vártuk, lestük az ellenség jöttét. Valószínűleg ünnepélye- sen akar bevonulni, mondták a mindennek okát tudó polgárok. Kettőre jaj, ha ott nem leszünk! Fáradtan dőlök le a kávéház puha kerevetére; a nagy ablakon át lá- tom a kettesével, hármasával szállingózó, csapatukat vesztett honvédeket. Kime- gyek kérdezősködni. Ők kérdeznek: „Merre van a kommandó?” „Hol a káder?” "Amarra, Nagycsűr felé megtudják, bátyám; mi csak azt tudjuk, hogy jön az ellenség és azt is rosszul tudjuk. Inkább mondaná meg, hány órányira vannak? Mikor érhetnek ide?” „Kétórányira, fél óra járásra, csak itt az erdő szélén, ott a hegy hátánál" és a többi... Ebből ugyan nem lettem okosabb. De nini, amott huszár vágtat felénk, meg- 61 áll, főhadnagya után kérdez, Resinárról jön, hol az ellenséget lőtte az imént. „Jaj drága huszár úr" – rimánkodik egy öreg néni, – ne járjanak itt a városban, mert ha az ellenség meglátja, hogy itt katonák vannak, porrá lő minket.” Mások jönnek és panaszolják a polgármesternek, hogy egy üzletben két hon- véd tartózkodik. Nem lenne-e jó kiküldeni őket a városból? Vesztünkre vannak itt. Ilyen volt a hangulat. Tudtuk, hogy a mieink kénytelen volt az ellenségnek engedni át a földet, melyet lakunk, s már csak arra volt gondunk, hogy megkíméljen

61 Resinár (románul Rășinari, németül Reschinar, korábban Städterdorf) Nagyszebentől 12 km-re délnyugatra, a Csindrel-hegység lábánál. Szebenből villamoson is megközelíthető. 151 a város leendő ura. A polgármestert sokan zaklatták: tűzessen fehér zászlót a legmagasabb toronyba, hadd lássa az oláh, hogy itt nincs katona; ide ne lőjön. Kérésük teljesült. Az ev. toronyba két kis fehér zászlót tűztek; az utcákon is megjelentek a botra húzott törölközők, asztalkendők és egyéb fehér vásznak monog- 62 rammal. Senkinek sincs több hadakozó kedve. […] A polgármester 6 órára gyűlést hív a városházára, véglegesen megalakít- juk a polgárőrséget. Pontosan jönnek a város vénjei, megtelik velük a tanácste- rem. Jó császári képek, soha még ilyen gyülekezetre nem néztetek le a falakról! Elől ülünk mi papok, aztán a polgárság, mind férfiak, mind bátrak ők. Előlép a polgármester s kezdi mondanivalóját: „Bátor voltam összehívni önöket. Uraim, hogy a reánk szakadt borzalmas helyzetben, amit óráról órára tehetünk, megbe- széljük. Módomban nincs bármi rendeletet is kiadni, mert végre nem hajthat- nám; rendőrségünk nincs. Együttes akarat tegye érvényessé, amit jónak, célsze- rűnek határozunk. Az ellenség közeleg, s nem tudjuk, mikor lesz martaléka a mi városunk, mely eddig a béke műveit szolgálta.” Hangja itt megreszketett, szemébe könnycsepp lopódzott. A teremben nagy csend, őszbeborult polgárok ülnek lehorgasztott fővel s maguk elé néznek a semmibe: a sivár jövő szemébe. A polgármester folytatja: "Feladatunk most együttes erővel fenntartatni a rendet és annak megismétlődését meggátolni, amit ma délelőtt az elvetemült külvárosi lakosság részérői fájdalommal tapasztalnunk kellett. A polgári őrséget úgy gondolom megszervezni, hogy az urak szomszédságok szerint összejönnek és felosztják maguk közt az utcákat s kijelölik őrjárataikat az éjszakákra. Szükség van erre, nehogy a honi rablók megelőzzék az ellenséget kevésbé emberi szenvedé- lyek kielégítésében." Az indítványt elfogadtuk. Mire a gyűlésnek vége lett, a Római Császár étter- mét már bezárták. Vacsora nélkül megyek haza. Az úton hallom amint felhábo- rodva tárgyalják az onnan jövők Borger esetét. Érdeklődőm, mi történt? Azt mondják, hogy Borger egyedül visszaérkezett s a Kovácsban leadta élményeit. Első elbeszélése szerint — mert sok verzióban keringett már első este a történet — Prédával csendes trappban kocsiztak Nagydisznód felé. Ellenség sehol az úton. Nem volt ok a visszafordulásra. Hanem egyszerre egy kurjantás s a kukoricásból oláh patrul ugrott elő, és elfogta a két cilinderes urat kocsistul. Az urak a pa- rancsnokhoz apelláltak, beszélni valójuk van vele. Először Nagydisznódra vitték 63 őket Moscioi ezredeshez, majd vele kocsin, vagy – harmadik elbeszélés szerint

62 Vö Emil Sigerus: Hermannstädter Krigschronik. Hermannstadt. 1917. 8-9. A továbbiak- ban Sigerus 63 Helyesen: Traian Moșoiu (Újtohán, Brassó vm., 1868. július 2. – 1932. augusztus 15.) ezredes (1916. április 1-jétől). Osztrák-magyar katonatiszt. Két évi csapattiszti szolgálat 152

– autón Veszténybe mentek a generálishoz, akivel egy polgár házában szívélyesen megebédeltek közben elmondván, miként jutottak oda: Nagyszebenben az a hír, hogy az ellenség bevonul, s a város elöljárósága a notabilitásokkal kéréseiket elő- adandók benn várják a parancsnokot. „Csak azt szeretnők tudni – szólt Borger –, hogy mikor méltóztatnak besétálni, hogy helyünkön legyünk." Az oláh generális másképp döntött: ő Nagydisznódon akarja átvenni Nagysze- ben városa fölött a hatalmat. „Jöjjön holnap de. tíz órára ide a polgármester és minden felekezetből két 64 pap és megbeszéljük az átadást.” – szólt, és Passierscheint adva barátságosan útnak eresztette új alattvalóit. Mint akik jól végezték dolgukat, utaztak ezek haza. Hanem amint a Fiatal-erdő felé közeledtek, rossz szellemek ezt súgták Préda ügy- védnek fülébe: „Hm, vigyázz, te is oláh vagy, s ha a honvédek elfognak, beszél- hetsz akármit, rövidesen elküldenek ez árnyékvilágból!” Prédának fejében főni kezdett e gondolat környéke, majd leszállt lábszáraiba és megremegtette azokat, aztán szíve felé ment és megdobogtatta, végül szája felé tartott és e szavakban jutott a külvilágra: „Borger úr, én félek hazamenni.” S Préda leszállt. A kocsis elkapta a félelmet és szintén leszállt. Borger azonban úgy gondolta, hogy szülővárosa érdekében hozott fáradalmakat gyümölcsöztetni kell, átvette a gyeplőt és behajtott a városba s amerre járt, félelmet és felhábo- rodást keltett. „Hát van-e köszönet a világon? Az ember életveszedelembe megy másokért, kik aztán szidják!” „Nem úgy, Borger úr, mi nem kételkedünk az ön jóakaratában, de nagyon saj- náljuk privát vállalkozásának ilyetén való végét és félünk következményeitől.” 65 Szeptember 1. Reggeli nyolc óra. A tegnapi társaság együtt ül az Európában . A Borger-ügyben nagy vita támad. Néhányan védik naiv jóakaratát, mások Borger különböző elbeszélései alapján az incidens objektív történetét igyekeznek megál- lapítani, ismét mások Borger úr egyéb híreit adják tovább: az ellenség Nagydisz-

után, 1891 nyarán áttelepedik a Romániába és felvételre jelentkezik a román királyi hadseregbe. 1893-ban hadnagyként a 9. Râmnicu Sărat gyalogezredhez vezénylik. A ha- tár átlépésekor a 2. Vâlcea gyalogezred és az Olt-Lotru különítmény parancsnoka. 64 (német) engedély 65 Szálló és kávéház Szebenben. „Néhány üzlet naponta, néhány órára újra nyitott. A Ró- mai Császár mellett az Európa és a Bonfert szálloda is működik. A pénzintézeteket Bu- dapestre költöztek, csak az Albina maradt a városban, amelynek igazgatója, J. Lissay, gondoskodott a nyugdíjak kifizetéséről, kölcsönök stb. segített a helyben maradt lakos- ságnak.” Sigerus 11. 153 nód és Talmács közt táborozik a mezőn, lehetnek kb. tízezren, sok köztük az orosz, s a tüzérségük francia stb. Leghevesebben az ev. plébános beszél Borger ellen, és tettének különböző jogi és politikai következményeit sorolja fel, mikor vágtatva, puskáját lövésre kéz- ben, megjelenik az első oláh lovas az Európa előtt. Vége a vitának. Íme már jön- nek! Tódulunk kifelé. Itt a bevonulás perce! A leendő szónokok átgondolják, amit mondani akarnak. S a Borger-ügynek a felsorolt lehetőségeit közöl valamelyike nemsokára valóság lesz; meglátjuk ma-holnap, hogy melyik? A Mészáros-utcából erre két lövés hallszik, az oláh lovas megfordul, és eszeveszett galoppban iramodik ki a városból. Csak aztán tudjuk meg, hogy huszára- inktól a város felé üldözött lovas járőr volt, s mi úgy mentünk feléje, mint a bevo- 66 nuló ellenség elé szokás járulni. De türelmünknek is vége. Többé nem várunk senkire. Néhányan a város- házára megyünk Borger dolgában tanácskozni. A szegletszobában megfogyott társaságunk együtt: a polgármester, dr. Simonis, dr. Jickeli, dr. Schullerus, Borger és én tegyük a legjobbat, mit e pillanatban tehetünk, adjunk jó tanácsot. „Ha az ellenséges parancsnok választ nem kap, esetleg cselnek tekinti az egé- szet; azt mondja maid, hogy Borgerék kémkedni mentek, s ha bejön, Borgert fel- akasztja, minket pedig, kiknek voltakép semmi közünk nem volt a dologhoz, szin- tén lelövet, vagy elküld dél felé” – mondja a társaság egyik tagja. „Ha választ küldünk, akkor mi is érintkezünk az ellenséggel s beleavatjuk magunkat a dologba” – szól óvatosan a másik. „Nekünk semmi kompetenciánk, a város átadásához nincs, uraim, mi itt semmi bizottság nem vagyunk, Borgernek privát pechje az egész, válaszoljon ő.” „Igaz, de nehogy valami újabb baj származzék a válaszából, diktáljunk mi neki valami okosat.” Aztán megfogalmaztuk Borger számára a levelet, mindenikünk megcenzúráz- ta, míg végre így hangzott: Ezredes Uram! A polgármester és a város notabilitásai azon a véleményen vannak, hogy ők a város átadása fölött nem tárgyalhatnak, minthogy erre nem kompetensek. Szán- dékuk csupán az volt, hogy a város lakói számára kíméletet kérjenek. Ezen kéré- süket óhajtották a fehér zászlók kitűzésével jelezni. Tisztelettel, Borger Viktor. Beálltam gépírókisasszonynak és lekopogtattam a levelet, másolatára pedig aláírtuk, hogy mi Borgernek e levelet tanácsoltuk, hogy magát a kellemetlen inci- densben tisztázhassa. A levelet két polgárőr vitte fehér zászlóval. Honvédjeink

66 Sigerus 9-10. 154 azonban nem engedték át a küldöncöket, szerencsére a levelet sem kapták meg náluk. Borger és talán a város is nagy veszedelemben! Du. 5 az óra. Ma kórházi na- pom van, a rendes beteglátogatásra a Ferenc József kórházba indulok. Alig érek a Reissenfels-utca szegletére, valami a gimnázium tetejére esik, s nagyot koppan. Eltévedt puskagolyó lesz. Sebaj! Menjünk bátran tovább! A Tél-utca sarkán már gyors egymásutánban puskaropogást hallok. A szegletház egyik ablakának zsaluja félig kinyílik, rajta női fej néz ki s mikor odaérek, megszólít: „Az Istenért, hová megy? Nem hallja a gépfegyvert a szász temető mögül?” Figyelmessé lettem az irányra; a Haller-rét felől tényleg géppuska kattog. „A kórházba indultam s most már nem fordulok vissza. A kötelesség visz oda. Külön- ben is messze van az ellenség.” Mindig azt kellett mondanom, hogy messze van az ellenség vagy, hogy a mie- 67 ink lőnek. Pedig ez egyszer be másképp volt!”

2. 11. Akit elvezényeltek „Brassóban akkor nagy volt az izgalom. Mindenki érezte, hogy Románia hamarosan belép a háborúba, kihasználva a Bruszilov által megvert osztrák-magyar hadseregek kétségbeesett helyzetét. Băiulescu doktorral találkoztam, akit „prefektus urammal” üdvözöltem, lévén, hogy a brassóiak elosztották már egymás között a szerepeket arra az esetre, ha Románia tényleg bejön. Annyiszor álhírnek bizonyult minden híresztelés, hogy kételkedéssel fogad- tunk minden újabbat. Bár a lapok tudni vélték, hogy Oroszország ultimátumot adott Romániának a belépésre, nem hittünk benne, hogy az hamarosan beigazo- lódik. Ugyanabban a lelkiállapotban voltunk, mint 1914-ben, a szarajevói me-

67 Részlet Dr. Rejöd J. Tiborc: A véres kard Nagyszeben felett. c. naplójából. (Naplójegyze- tek 1916. augusztus 28-tól – október 1-jéig. Nyomatott Haiser György könyvnyomdájá- ban, Nagyszeben 1916. 10-16.) Rejőd Tiborc (Gyulafehérvár, Alsó-Fehér vm., 1892. jún. 17. Gyulafehérvár, 1972. jún. 20.): teológiai tanár. Nagyszebenben a Katolikus Nővédő Egyesesület vezetője, 1916. X. 1-jétől 1918-ig tábori lelkész a román harctéren. 1918- 24: Budapesten a Kat. Háziasszonyok Szövetségének igazgatója, a Tűzhely Népvédő és Népművelő Szöv. és 1920-28: az „Ecclesia” Egyházműv. és Áruforgalmi Rt. igazgatója, 1924-28: évente 3-szor a milánói magyarok lelkésze, 1929-35: Svájcban kórházlelkész. - 1936: Kővágóörsön plébános, a helyi Legényegylet, Leánykör és Szeretet Egyes. elnöke, 1938: a veszprémi egyházmegye AC sajtótitkára, a veszprémi angolkisasszonyok tanító- nőképzőjének hittanára s a zárdatp. ig-ja. - 1940. IX: Kolozsvárt az áll. leánygimázium és tanítónőképző hittanára, a Hittud. Főisk. egyházműv. előadója, egyházjogi ügyekben a „szegények ügyvédje.” 1945: Gyulafehérvárt a szatmári irgalmas nővérek zárdalelkésze. 1957-64: börtönlakó és megkínzott. (MKL) Érdekes kiegészítő olvasmány Emil Sigerus kis füzete. (Hermannstädter Krigschronik. Hermannstadt. 1917). 155 rénylet után, amikor hihetetlennek tűnt, hogy Ausztria valaha háborút üzen Szer- biának. Több mint egy hónapot időztem Brassóban. Ez időben összefutottam Titu Maiorescuval68, aki Ausztriából útban volt hazafelé, aki szintén kételkedett abban, hogy Románia elindul. Annyira nem tudtunk semmit mi, erdélyiek Románia szándékairól, hogy fo- galmunk nem volt arról, hogy mi történik Bukarestben. Átutazóktól hallottunk egyet, s mást és ebből próbáltunk bármit is kikövetkeztetni. […] Augusztus 27-én este, szokás szerint, elindultam Vízaknára69. A nagy sietség- ben nem találtam meg a századost, így aztán engedély nélkül mentem el. Alexi hadnagy is Vízaknán volt, az ütegnél tiszttársam, akivel együtt tértünk vissza Kis- sinkre70. Este 10-re terveztem a visszatérést, Alexi azonban maradásra biztatott azzal az ígérettel, hogy reggel utánam küldi a lovam, s azzal majd korán reggel visszalo- vagolhatok. Nem maradtam, nem akartam visszaélni az ütegparancsnokom71 jó- ságával, aki nem is tudott az eltávozásomról. A visszaúton Alexi szóba hozta Ro- mánia hadba lépését, én továbbra sem hittem abban, hogy az mostanában bekö- vetkezik. A szállásomon lefekvés előtt pár lapot olvastam. Egy német nyelvű háborús regény volt, a címe Seine englische Frau, amelyben egy olyan német tisztről volt szó, akinek angol felesége van, aki borzalmasan unta a katonai szolgálat ridegség eseménytelenségét és rávette férjét, hogy előzetes bejelentés nélkül menjenek el a kaszárnyából kirándulni. Amikor az állomásparancsnok megtudta alantosa an- golos távozását, éjszaka riadót parancsolt, hogy bebizonyosodjék tisztje hiányzá- sáról. Amikor ehhez a részhez értem, becsuktam a könyvet, eloltottam a lámpám és lefeküdtem. Éjfél után járt az idő. A legmélyebb álmomból költött föl a riadót harsogó kürtjel, rögtön a regény- beli részlet ötlött föl bennem, hiszen én is eltávozási engedély nélkül mentem el Vízaknára, parancsnokom meg a riadóval akar távollétemről bizonyosságot sze-

68 Titu Liviu Maiorescu (1840. február 15. – 1917. iúnius 18.) román irodalomkritikus, kon- zervatív politikus, a királyi kormány miniszterelnöke (1912. március 28 – 1913. december 31.), a bukaresti béke (1913) tárgyalásainak vendéglátója. 69 Vízakna (románul: Ocna Sibiului, korábban Vizocna vagy Ocna, németül: Salzburg) város Romániában, Nagyszebentől 18 km-re, északnyugatra. 70 Kissink (Kis Sink, német: Klein Schenk, román: Sinca Veche) Fogarastól 20-re északnyu- gatra, Brasstól 45 km-re, nyugatra. 71 A brassói cs. és kir. 34. tábori ágyúsezred egyik ütege. Puşcariu tartalékos népfelkelő hadnagy. 156 rezni. A kürtös rendületlenül fújta a riadót én meg megnyugodtam, mert tudtam, hogy nem maradtam Vízaknán. Erőteljes kopogtatás ugrasztott ki az ágyamból és fölgyújtottam a villanyt. Egy tizedes szólt be: „hadnagy úr, riadó, gyorsan felkelni, minden tisztnek gyülekeznie kell az étkezde előtti téren, Románia hadat üzent”, majd elment. Kimentem a térre. Virradt. A tisztek ott voltak. A százados tájékoztat a had- üzenetről, és hogy Románia este 9-kor el is indult. Vörötoronynál jöttek be és kö- zelednek Szeben felé. »Én elmegyek Szebenbe tájékozódni, Puşcariu, mint rang- idős átveszed az ütegparancsnokságot. 8-ig mindent bepakolni és indulásra ké- szen állni. A kocsikat feleségeink rendelkezésére adjuk.« […] Érdekes, hogy a hírek milyen gyorsan eljutottak hozzánk. Az osztrákok egy páncélvonatát, amely Vöröstorony felé sietett, szétlőtte a román tüzérség. A ro- mánok Szebenhez közelednek, meg ilyenek. Végre, két óra teltével a százados lóhalálában visszaért. Parancsot kaptunk Medgyes felé levonulni. Szebenben mindenki elvesztette a fejét. A feleségeinket előreküldtük a kocsikkal egy tiszt kíséretében, aki Leonorát és gyerekeket is be kellet, hogy gyűjtse. A százados előrelovagolt. Én a szekéroszlop élén kiadtam az indulási parancsot. […] Délutára Kiskapushoz közeledtünk. Egy tiszt előrelovagolt hírekért. A románok elfoglalták Brassót. Egymást követték a menekültvonatok. Az is hírlett, hogy a románok élcsapatai elfoglalták Földvárat és Segesvár felé közlednek. Ha nem sie- tünk, fogságba esünk. Pihenőt parancsoltam.” Medgyes. Át a Maroson. Kolozsvár. Két heti út után Berettyóujfalu, ahova minden üteget csoportosítottak. „A mi ütegünk Nagyrábéra72 szállásolt be.” Graz, a hadosztályparancsnokságon. „Október 10-én jelentkeztem Levic- oban73, a hadosztályparancsnokságon, ahol megtudtam, hogy a lőszeroszlopo- mat átvezényelték a 181. dandárhoz és Marterre (a Brenta partján, Roncegnotól,

72 Nagyrábé nagyközség Hajdú-Bihar megye Püspökladányi járásában. A település félúton Berettyóújfalu és Püspökladány között fekszik, a Bihari rész sárréti tájegységén. A 4213- as számú út szeli ketté. Legközelebbi vasútállomás Sápon és Biharnagybajomban talál- ható. (Wiki) 73 Levico Terme 7915 lakosú település és fürdőváros Olaszország északi részén, Trento megyében. Levico (Löweneck) 1919-ig, Tirol megyéhez és ezáltal Ausztria- Magyarországhoz tartozott. 157 ahol a dandárparancsnokság volt, délnyugatra) kell mennem. Ott régi barátokra 74 találtam.”

2. 11. Az utolsó hírek Petrozsényből

75 Az Est munkatársának tájékoztatója: Alkalmunk volt beszélgetni Tassá Betz Géza petrozsényi határrendőr kapitány- nyal, a ki augusztus 30-án este 6 órakor az utolsóelőtti menekült-vonaltól indult el Petrozsényből. Két-három órával később már a levegőbe röpítették a Zsilen át- vezető vasúti hidat. A határrendőr kapitány szerint a románoknak azért sikerült oly váratlanul meglepniük Petrozsényt, mert közönséges paraszt öltözetben, fe- hér nadrágban, bocskorban közeledtek és: így nem keltettek feltűnést. A szó teljes értelmében egyszerűen ott termettek a városban és csak közvetlenül annak szélén ütköztek meg csendőreinkkel, a kik a bocskoros alakokon csak ekkor fedez- ték fel a derékszíjat és a puskát. A románok este 9 órakor nagy ködben ereszkedtek le a hegyeken és hajnali három órára elérték a város szélét. — Én még — beszéli a határrendőr kapitány — a városban voltam akkor, amikor az első 27 sebesültet beszállították. Jelen voltam a kötözésnél és megállapít- hatom, hogy megfelel a valóságnak az a széltében-hosszában elterjedt hír, hogy a románok dum-dum-golyókkal lőttek. Magam is öreg katona vagyok és ezt első szempillantásra láttam, de az orvosok is megállapították. Augusztus 31-én, miután előző napon este a várost elhagytam, ismét vissza 76 akartam térni Petrozsényba, azonban a város előtt lévő merisori hídon már nem tudtam átjutni, mert ezt akkor már szintén felrobbantották. Ekkor azonban Petrozsény még nem volt román kézen. Azt hiszem, hogy ma is legfeljebb ellen- séges járőrök vannak a városban, mert a románok nyilván attól tartanak, hogy Petrozsény különböző helyeken alá van aknázva.”

Buday János petrozsényi főesperes bejegyezései a HD-ben „A román betörés Petrozsényt is készületlenül találta. Kínos volt a meglepe- tés…. Augusztus 27-én, vasárnap este fél 11 órakor feküdtem le. Még álom sem szállt a szempillámra, mikor 11 óra tájban a bányaduda megszólalt. Azt vélve, hogy tűz van (amit többször jeleztem már így) fölkeltem és az utcára mentem. Tüzet sehol sem láttam. Nemsokára megtudtam, hogy megtörtént a hadüzenet.

74 Sextil Puşcariu: Memorii. editura Minerva. Bucureşti, 1978. 146-154. 75 Az Est, 1916. szeptember 4. 76 Merisor, Banica (rom. Bănița, német: Bansdorf) községhez tartozó település Hunyad megyében, a Zsil folyót követő vasútvonal hegyi szakaszán, Petrozsénytől 15-16 km-re. 158

Azon feltevésben, hogy ég jó néhány nap eltelik, amíg a hadviselő felek összecsa- pásra felkészülnek, hazatértem, nyugovóra. De nem tudtam aludni az utcai lár- mától és kapkodástól. Újra felkeltem és a városba mentem. Sokan rohantak az állomásraaz1óra 17-kor induló vonathoz. Mások jajveszékeltek, szaladgáltak. Édesanyám lakására mentem (Patak u. 3), aki 77 éves lévén, meg akartam nyug- tatni. Nem találtam otthon. Még szombaton Vukánba ment, az öcsémhez. Vissza- térve a plébániára, tanácsosnak láttam – minden eshetőségre készen -az esperesi aktákat stb. ládákba rakni, hogy majd, ha szállításra kerül a sor, ezzel készen legyek. … Aztán az állomásra mentem, hogy híreket kapjak a hadüzenet körülményeiről, a mi előkészületeinkről stb. Erre sarkallt az is, hogy pakolás közben két ízben is erős detonációt hallottam Szurduk felől. Az emberek hídrobbantásoknak mond- ták az erős levegőrázkódást. Úgy is volt. Az állomásra érve, báró Ehrenberg úrtól kértem felvilágosítást, aki a Szurduk szádában77 lakik. Nagy bámulatomra közli, hogy az oláh katonák már bent vannak, sőt, az ő villájában reggeliznek. Ő maga és családja az utolsó percben szaladt el a közelében levő vámossal együtt. … Az állomáson arról értesültem, hogy csak személyszállítás van. Semmiféle bú- tor, csomag stb. nem adható föl… Kérőre fogtam a dolgot Bónis Pál MÁV-ellenőr, raktárfőnök úrnál, aki, mint buzgó egyháztanácsos kilátásba helyezte, hogy a hivatalos dolgokat minden körülmények között el fogja szállíttatani, ha rövid időn belül leszállítom. Rohanva tértem haza: Szekeret vagy más alkalmatosságot látni nem lehetett, mert minden fuvaros a maga érdekében dolgozott, vagy a hatósá- gok rendelkezésére állt. Még ezek sem kaptak fuvart. Az adótárnok pl. revolverrel kényszerített egy kocsist a hivatalos csomagot elszállítására. Végre sikerült egy ismeretlen kocsist nyakon csípni, s erélyes föllépéssel arra bírni, hogy a 4hiatalos ládát a vasúthoz szállítsa, melyeket aztán Aradra irányíttattam. … Minden órában indult vonat (szénszállító kocsikkal) menekülőkkel. Elszánt akaratom vala itt maradni, híveim között. Mint idősebb papnak – úgy véltem – alig less bántódásom, less alkalmam a hívek vigasztalására, a szentségek kiszolgáltatására az egész Zsil-völgyben. A kórházbeli nővérek is itt maradtak. De mégsem úgy történt, amint terveztem. Ebéd után, 3 óra körül felkerestem Szta- vinszky Kázmér78 ezredes urat, aki a Zsil-völgyi munkásosztagok parancsnoka

77 Erdélyi tájszó, jelentése szájában, bejáratában 78 Sztavinszky Kázmér ny. m. kir. tábornok, (Budapest, 1866 – ?. A hadapródiskolát Buda- pesten végezte. A világháború kitörése után, 1914-ben a m. kir. 29. h. gy. ezredben tel- jesített szolgálatot, a hadba vonuló ezred II. zászlóaljának a parancsnoka. 1915 szpt. 16 szerb harctérről betegen szállították hátra. Bevonulása után a 306. h. gy. e. köteléké- ben. 1916. máj. 1. Rangszám 77 ezredes. 1916–17-ben a hátszegi védőszakasz parancsnoka és a Falkenhayn hadseregben csoportparancsnok. 1918-ban a Zsil-völgyi bányák 159 volt, s mint ilyen a tiszti kaszinóban lakott, s megkérdeztem: mitévő legyek, mivel sokan azt tanácsolták, hogy magam is menjek el? Ezt felelte: főtisztelendő uram, én nem kényszerítem, csak tanácsolom, hogy jobb lesz elmennie… mert az oláh papokat a mi hatóságaink az éjjel összefogdosták, elszállították [az én kiemelé- sem – ki.]. A románok ma éjjel bejönnek Petrozsényba – mert 5-6 ezren vannak a Szurdokban, mi pedig 700-an, tehát vissza kell vonulnunk s még most, délután a szomszéd hegyekben elhelyezkednünk – a főtisztelendő urat revanche-ból is elcipelik majd Romániába… És ha itt hagynák is, nem fogjak megengedni, hogy köz- ségről-községre járjon, sőt, még a házából sem engedik ki, mert minden mozdu- latában gyanakszanak, élelmezéséről is alig gondoskodnak. Azt a célt tehát, melyet említ, nem érné el, s így céltalan az itt maradása, sőt veszélyes mindenkép- pen. Fogadja el a tanácsomat: ne maradjon itt, hanem a legközelebbi vonattal meneküljön… Így tettem, s amint később értesültem, jól tettem, mert a román tisztek más- nap tényleg kerestek. “Wo ist der Pfarrer – kérdezték a kórházi apácáktól, wir wollten ihn kennzeichnen79“. Tehát vagy internáltak, vagy megcsonkítottak, vagy Romániába cipeltek volna. Éppen így kérdeztek Vulkánban is a plébános (dr. Csá- ki) után… Az állomásra siettem, ahol du. 5,15-kor indult az utolsó vonat (téves informá- lás volt, mert azután még 2 vonat indult). Felültem egy szénkocsiba Karda Feri káplánommal (Tódor József még de. 9-kor elment) emberek, állatok közé (a nép ugyanis tyúkokat is hozott a kezeiben. Éjfél után fék 3 órakor értünk Piskire… A plébániára tértem be, azon szándékkal, hogy itt is maradok, amíg a mieink kiverik az oláhokat. E reményemben csalatkoztam, mert szerdán (augusztus 30-án) Pis- kin is megmozdult a talaj: innen is menekültek. Csütörtökön este aztán innen is el kellett utaznom. Budapestre jöttem, ahol püspöki engedéllyel tábori lelkész lettem, amennyiben a 4. számú cs. és kir. tartalékkórházban, mint feldkurat nyertem alkalmazást…”80

Megjegyzés: A hátszegi görögkatolikus vikárius, Crisan Teofil, a Hunyad megyei levéltárban őrzött kéziratából81 az internálás/deportálásról olvasom – Sztavinszky Kázmér

katonai vezetője volt. 79 itt: Hol van a pap, számba akartuk venni. (német) 80 Részlet a petrozsényi plébánia História Domusából (1916. 1917. június 21-i bejegyzés, 26-29.) Ft. Szász János esperesplébánosnak tartozom köszönettel, az átküldött és fel- használásra rendelkezésemre adott másolatért. Szívességét ezúton is köszönöm. 81 SJHAN, Vicariatul greco-catolic Haţeg, dos. 2/1922, f. 22-25. 160 szavait idézve: „az oláh papokat a mi hatóságaink az éjjel összefogdosták, elszállí- tották”. A hátszegi vikáriustól részleteket is tudunk. „Az volt a hatósági rendelkezés, hogy a hátszegi egyházközséget és az egész Hátszegi medence civil lakosságát ki kell üríteni, a 15 és 55 év közötti férfiakat mindenképpen. Minden férfit Hátszegre gyűjtöttek be a csendőrök és a hadsereg, ott bevagonírozták és velük együtt a papokat, diakónusokat és az értelmisé- giéket elszállították a Fertő-tó melletti Neysiderbe (Neizider)82 internálták. A tá- borban már ott voltak a szerb menekültek és hadifoglyok. Embertelen körülmé- nyek között voltunk. Deszkapriccseken aludtunk, ehetetlen volt az ellátmány, ebédre például legtöbbször csalánlevest adtak és tilos volt saját pénzen ebédet vásárolni a táboron kívül… Öt hónapi szenvedés után átszállítottak és internáltak Sopronba. Szabad kijá- rásunk volt, de nem hagyhattuk el a várost. Három hét után hazamehettünk, ok- tóber végére értünk Hátszegre. 3000 férfi volt az internáló táborban.” Puj járásból a hátszegi vikáriussal együtt a merisori Saturn Izidor és a puji Cle- can Petru kereskedő, Dr. Popescu Cornel görögkeleti esperes és Zugravu Nicolae görögkatolikus lelkész is ott volt a „szállítmányban”.83 Lupényból Sandru Victor görög keleti lelkész is megjárta ezt az utat, de ő csak 1918 júliusában térhetett vissza a parókiájára. Sandru közismert renitens volt, 84 több alkalommal idézték bíróság elé irredenta kijelentései miatt. A kongrua fel- függesztésével büntették.85

A katonatörténeti háttér Hadtörténetünk szűkszavúan, csupán a rend kényszeréből tér ki a hátszegi, és a szénmedence katonai eseményeire. Nagybaczoni Nagy Vilmos az ő három kötetes munkájának86 I. kötetében két helyen, egy rövid kitérőben87 és egy alfejezetben (A hátszegi szakasz) foglalja

82 Nezsider (Neusiedl am See) németül Neusiedl am See, horvátul Niuzalj. 7000 lakosú kisváros a Fertő tó északi partján Burgenlandban, 1921-ig Moson vármegye része. A vá- ros mai magyar neve a német településnév torzulása. 83 Mircea Păcurariu, Politica statului ungar faţă de biserica românească din Transilvania în perioada dualismului austro-ungar 1867-1918, Sibiu, 1986, p. 260-275. 84 Az államtól a lelkész számára folyósított segély vagy az egyházi forrásból kapott illet- mény kiegészítése. MÉSz. 85 SJHAN, Prefectura judeţului Hunedoara, Dosar 103/1931, f. 52-53. 86 A Románia elleni hadjárat 1916-1917. I-III. kötet. Kiadó: Magyar Kir. Honvédelmi Mi- nisztérium. Budapest, 1922 87 Hellyel közzel a 79. és 128., illetve 202-206. oldalakon. A továbbiakban Nagy I. 161

össze sommásan a történteket. Az első éjszakáról egyetlen mondat: „Szeptember 1-jén Hátszegnél a románok a 144. dandárral szemben a Vrf. Muncelului, Dealul Babii 934 vonalában megállottak és ott beásták magukat.”88 Illetve megtudjuk, hogy ki van a vártán a csendőrőrs, a vámház (finánc) emberin kívül. „A hátszegi szakaszban a határt és ezzel a petrozsényi szénmedencét a cs. és kir. 144. gyalogdandár biztosította Berger ezredes parancsnoksága alatt. A had- 89 üzenet idejében 1 gyalog, 2 hadtáp- és 3 bányászzászlóaljból , a 10. honvédhu- 90 szárezred 3/4 századából és 1 tábori ütegből (2 löveggel) védelmezte.” Némi információt kapunk az előbbi mondatok között Ehrenberg báró ijedt be- számolójából. Az is kiderül ugye, még a hajnalba forduló éjszakán már a családi Tulipán-villában reggelizett az előhad felderítő járőre. Tovább, katonásabban a román királyi 11. gyalog divízió naplójából rekonst- ruáljuk az első éjszaka és az utána következő néhány nap katonai eseményeit: A Zsil-völgyében támadó előhad (különítmény) három oszlopban indul el a Dealul Urdii-tól a Buligáig tartó vonalon (Zsil-csoport, parancsnoka D. Cocorăscu ezredes).91 A határt legkorábban augusztus 28-án, hajnalban a rom. kir. 18. gya-

88 Nagy I. 79. 89 A 70. hadosztály elvonulásával a Zsil-völgyi (petrozsényi, vulkáni, lupényi) kőszénbá- nyák és szorosok védelme a még 1915-ben bányamunkásokból alakított bányász zászló- aljakra maradt. Ezek megbízhatatlanságáról – mint-hogy a bányamunkások legnagyobb része román – a csekély harci értékükről úgy a 70. hv. ho. részéről, mely kiképzésüket végezte, mint később a m. kir. bányászzászlóaljak parancsnokságától (Sztavinszky Káz- mér ezredes) gyakran mentek jelentések a HM-be. Feloszlatásuk a bányászzászlóaljak többszöri kérése dacára sem lett volna célszerű, mert az AOK még 1916 márciusában (5100/eln. 1 – 1916. március 23.) sem rendelkezett a bányák védelmére más csapatokkal. A szabad időnek a kiképzés gyakorlataival való lefoglalása miatt, még inkább káros befolyások következtében 1916 júniusában (11648/eln. 1. -1916. június 21.) a bányász- zászlóaljak több napos sztrájkba léptek, mikor a HM az okok megvizsgálása alapján a bányász-zászlóaljak kiképzését egyelőre felfüggesztette, a Zsil-völgy hathatósabb vé- delmére s a bányák biztosítására pedig a IX/17. magyar népfelkelő hadtápzászlóaljat rendelte ki, mely augusztus 10-én érkezett állomáshelyére, Petrozsénybe. Később az 1. AK felállítása után, augusztus 20-án az 1. AK kéri a HM-et (16342/eln. 1 – 1916. aug. 22.), hogy a bányamunkások katonai szervezésének további fejlesztése volna célszerű, s hogy ezzel a kolozsvári kerületi parancsnokság bizassék meg. De mint-hogy a petrozsé- nyi bányatelep vidéke katonai tekintetben a nagyszebeni katonai parancsnokság terüle- térhez tartozik, a tervbe vett intézkedések a HM szerint a Magyarországban a hadi igaz- gatás részére dolgozó üzemek felügyelőjével, Cvrcek altábornaggyal egyetértőleg, onnan kezdeményezendők. 90 Nagy I. 70. 91 A Hátszeg általános iránnyal támadó rom. kir. 11. gyaloghadosztály hadrendje: 21. gya- logdandár (Dumitru Cocorăscu ezredes), a 22. gyalogdandár (Anastasiu I. ezredes) és a 162 logezred (Jippa ezredes) előegységei érik el. A gyalogezred I. és II. zászlóalja a szoros déli kijáratánál lévő Lainici országúton, a II. zászlóalj a Cândețu, a IV. zász- lóalj Bărbăteni–Lupény felé. Délutánra elfoglalják a Szurduk-szorosban a Vámőr- söt.92 A tüzérség nem tudta követni a gyalogtámadást, mert a Palotiștea93 fölötti vashidat felrobbantották. A szorost védő 144. gyalogdandár visszavonul a Costura 2463 – Tulișa 1795 – Oboroca 1547 – 1003 – Piatra Roșie 1196 vonalra, feladva Petrozsényt. A Petro- zsény északi kijáratából elindított felderítő zászlóaljat (a rom. kir. 26 gyalogezred egy zászlóalját Trușculescu őrnagy parancsnokságával) megállítja a Colonia Nouă felől94 leadott ágyútűz, amíg beérkezik a híd előtt megtorpant tüzérség belövi és az állásai elhagyására kényszeríti a dombon lévő üteget. A Petrozsényt megszálló Jippa-ezred kb. 6 km-en védőállások kiépítését kezdi meg Petrozsény fölött északnyugatra, fél körben, a 935 – D. Intredia 1003 D. Fața 996 gerincen az Ani- nosza völgyig.95 A Trușculescu zászlóalj jobb oldalon, a rom. kir. 18. gyalogezred IV. zászlóalja balról biztosít.96 A következő egy hét, 10 nap alatt vasúton beérkezett a 144. gyalogdandár szervezetébe az erősítő pótlás. A V/10. honvéd tábori zászlóalj.97 Rendkívüli helyzetben, soron kívüli megoldást kellett találni a véderő kiegészítésére. Alig volt a honvéd pótzászlóaljaknál már belső tartalék. A miskolci m. kir. 10. honvéd gyalogezred pótzászlóalja (is) kapott augusztus első napjaiban parancsot egy önálló 98 tábori zászlóalj felállítására. Egymagában erre képtelem volt, kiegészítésére a II. szegedi honvédkerületből vezényelt át a hadügyminiszter egy teljes létszámú szá- zadot, a 16-os besztercebányai, és a budapesti honvéd pótzászlóalj 50-50 főt. Augusztus 28-án az így összefércelt V/10. tábori zászlóalj Cser Sándor őrnagy

11. tüzérdandár (21. ágyúsezred, hegyi ágyús osztály). 92 A báró beszámolója rendben van, az éljárőr érkezett, az országúton érkező két zászlóalj koradélutánra szállásoltak be. Átmenetileg. 93 A Zsil baloldali mellek patáka, amely a szoros deli kijáratában, közvetlenül a határon folyik be a Zsil folyóba. 94 Neue Colonie (Új-telep, a Magyar-Zsil jobb partján) 95 Az azonos nevű völgyben: Aninoszabányatelep, románul: Aninoasa. 96 Vö. Generalul G. A. Dabija: Armata română în războiul mondial. Vol. II. Dabija II.: 26-27 és 33-36. Nagybaczoni Nagy Vilmos – enyhén szólva – elnagyolja a történetet (Románia elleni hadjárat. Erdély. (Második kiadás) I. kötet: 108. és 202-203.) 97 Andorfy Rezső t. hadnagy: Az V/10. honvéd tábori zászlóalj története. In. Sassy Csaba (összeáll.): A volt m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred világháborús emlékalbuma (Miskolc, 1939) 187-192. A továbbiakban Andorfy 98 A m. kir. honvédelmi miniszter a szükséghelyzetben menetalakulatokból 18 tábori zász- lóaljat állított fel. Letzte Krieg V: 242. 163 megbízott parancsnokkal bevagonírozott Petrozsény irányítással. A negyedik napon, augusztus 30-án futott be velük a vonat Pujra99, „ahol az éjszakát töltötte, 1916. augusztus 31-én reggel Mezőlivádiára100 érkezett, hol beosztást nyert a cs. és kir. 144. gyalogdandár kötelékében.” Azonnal a védelmi vonalba vezényelték: „A Lupényt környező és félig uralgó 101 magaslataik: a „Casta Latursitz" és egyelőre a „Gyalu-Sec"-et megszállni, ha ellenség birtokába vette: levetni róla és ha a visszavonulás el nem rendeltetnék a legvégsőkig tartani…”102 Három napi előkészítés után tolatott előre a centrum és a balszárny a környé- ket uraló legfontosabb magaslatra: az Oborokára103. „Oboroca! Oboroca! Itt adta az V/10. tábori zászlóalj a legnagyobb vérveszte- séget…” – írja a zászlóalj krónikása 23 évvel később. Olvassuk tovább a történe- tet: „Mindazonáltal román élve nem lépte át a vonalat mindaddig, míg az ütközet harmadik napján, szeptember hó 8-án sűrű, átláthatatlan köd keletkezett, mely- nél fogva támpontszerű megszállással a vonal nemcsak biztosítható, hanem meg- figyelhető sem volt. így szükségessé vált az egész kiutalt vonal megszállása, bár a terep szakaszainak nagy kiterjedése folytán 50-60 lépés csatatérköz keletkezett. A felleg szerű köd, mely 10 lépésre sem engedett kilátást, lehetővé tette az ellen- ségnek, hogy födött terepen lövés nélkül a zászlóalj jobb szárnyát megközelítse s az ott lévő 4-ik századot átkarolja. Az odairányított tartalék szakasz a nehéz terep által akadályozva, a ködtől tájékozódásban gátolva, a többszörös túlerőben lévő ellenséggel szemben a helyzetet már nem menthette meg. Közben az egész körleten az ellenség ismételten megindult hatalmas túlsúly- ban lévő tömegeivel. A teljesen hiányzó kilátás miatt csak a szurony dolgozott, no meg a puskatus. Ilyen körülmények között a visszavonulás elrendeltetett. A megritkult száza- dok egymás visszavonulását fedezték. A 3. század az Oboroca támpontján egész

99 Puj (románul Pui) Hátszegtől délkeletre, 17 km-re, a Sztrigy egyik bal oldali mellékvize (Râu Borbatu) mellett, Mezőlivádia és Galac (Galați) között fekvő település. 100 Mezőlivádia (románul Livadia), Pujtól, az országút és a vasútvonal találkozásában kb. 4 km-re dél keletre, Sztrigy bal partján. 101 Dealu Sicu 1685 m magas csúcs a Tulisa – Oboroca hegygerincen. 102 Andorfy 188. 103 Kelet–nyugati irányú, a Zsil fölé magasodó, attól északra párhuzamosan haladó, gerin- cén 1450-1560 méter magas hegyvonulat neve. Felső-Barbatényból a Scorusia völgyön föl kb. 4,5 fél km-re (Piscu Oboruci, 1454 m). Az Oboroca kúp (1560 m) Lupény fölött északra légvonalban ugyanannyi. Különben a Tulisie (1796 m) – Dealu Sicu (1685 m) – D. Cornuli (1523 m)–Oboroca– Piatra Zanoaga gerinc a román előhad előretolt védvonala. 164 estig tartotta úgyszólván pár emberével az előretörő vonalakat, míg a többi szá- zadok megmaradt emberei vissza nem húzódtak fedett terepekre… A következő napon Hobica községben gyülekezett a zászlóalj. A veszteség ki- tűnt. Fél emberanyag oda, halottakban és sebesültekben… Délután megérkezett a dandárparancsnokidicséret s estére honvédjeink jó vacsora után, fáradt testtel, de nyugodt lelkiismerettel – kik, miután feladatukat, köteteleségüket hűen, odaadóan teljesítették – hajtották fejüket az illatos széná- ba…”104 Kis időeltolással érkezett be Pujra a budapesti 1. népfelkelő gyalogezred is, amely ott laktáborba szállt „és a 144. megerősített dandár parancsnoka, Berger ezredes — hatalmas termetű, impozáns vén katona, tősgyökeres erdélyi szász, híres medvevadász — azt mondotta, hogy néhány napig tartalékban pihenteti az egyhetes utazástól kimerült csapatot. Az I. zászlóalj azonban a kényszerítő szükség folytán minden pihenő nélkül azonnal elmenetelt Mezőlivádia irányába105, ahol erősebb ellenséges erők érke- zését jelentették. A románok, sajnos, még a zászlóalj érkezése előtt áttörték a bányászok vonalát. A zászlóalj Urik és Hobica106 községek között szállta meg a vé- delmi vonalat és magát teljes hadi készültségben, biztosította támadása ellen. Szeptember 9-én a zászlóalj előnyomult és visszaszorítva az ellenséget, meg- szállta a Cleantul Cozmi–Lancitul hegyvonalat, azzal a feladattal, hogy a vonalat biztosítva, portyázó járőrökkel tartsa fenn az össze-köttetést és nyugtalanítsa a szemben fel-fel tűnő ellenséget. Az ezred törzse, II. és IV. zászlóaljai Pujban elfoglalták a kijelölt szállásokat és a legénység, amely már több mint egy hete nem aludt emberhez méltó fekhe- lyen, mély álomba merült. Riadó! A pihenés nem tartott soká. Délután 4 órakor erős ágyúzás hallatszott a hegyek felől.”107

A német segítség Messziről indult, de még szeptember 5-én beérkezett a hadszíntérre a Vo- gézekből108 a 187. porosz királyi gyaloghadosztály élezrede, a 187. gyalogezred.

104 Andorfy 189. 105 Gyalogmenetben Pujtól 4,5-5 km-re, a választott útvonal függvényében. 106 Szomszéd települések a Rau Barbat patak völgyében Pujtól a völgyben déli irányban, Borbátvizen át kb. 8 km-re, délre vannak. Mezőlivádiáról délnyugat irányban 107 Balassa Imre: Az „egyes népfelkelők” hadi históriája. A m. kir. budapesti 1. népfelkelő ezred (Budapest, 1933) 204-249. A továbbiakban Balassa 108 A Vogézek (franciául Massif des Vosges, németül Vogesen) hegylánc közép-nyugat- Európában. A Rajna völgyétől nyugatra, észak-északkeleti irányban nyúlik el a franciaor- szági Belfort és a németországi Saarbrücken között. Földrajzilag a hegység Franciaország 165

Az ezredsegédtiszt hadinaplót vezetett a több napos útról és az ezred erdé- lyi/romániai harcairól, amit később ezredtörténetté szerkesztett (a tiszttársak fel- jegyzéseit is beépítve) a háborút századosi rangban, zászlóaljparancsnokként be- fejező Wolf Jan Dose fia109. Marosilyén rakodott ki az ezred szeptember 5-én, ahol a zászlóaljai külön megbízással szétvonultak. A III. zászlóalj Orsovától északra, Herkulesfürdőre me- 110 netelt az igencsak szorult helyzetben lévő Cserna völgyi védőknek segíteni és az odavezényelt német csapatok felvonulását fedezni. Az ezredparancsnokság azt a parancsot kapta, hogy biztosítsa a Hátszegről Karánsebesre vivő hegyi úton az Erdélyi Vaskaput111, eredetileg azért, hogy a Karánsebesnél álló csapatokat fedezze. Átvette az oda már korábban beérkezett

területére esik. A saverne-i hágó választja el a Pfälzi erdőtől. Geológiailag azonban a Pfälzi erdő egyes részei is a Vogézekhez tartoznak. Forrás: wiki. A 187. gyaloghadosztály Salzburg–Budapest útvonalon szeptember 3 és szeptember 8. között érkezett be Piski- re, illetve Szászsebesre 155 vonatszerelvényen. 109 Das Infanterie-Regiment 187 im Rumänienfeldzug 1916/17 von Gerhard Friedrich Dose. 110 A Kazán szorost és a Cserna völgyét (Orsova és 10 km-re Mehádia alatt) a 210. népfel- kelő gyalogdandár (Dél-Kelet Erdélybe Aradon keresztül érkezett be az egykori m. kir. 210. gyalogbrigádját alkotó négy zászlóalja: IV/3, II/5, I/28 és 19. vadász, amely koráb- ban Észak-Albániában állt, hogy felváltsa az ott állomásozó menet zászlóaljokat.) vigyáz- ta – szervezetében csendőrök, fináncok, bányászok, és más, kéznél lévő fegyverre fog- ható népfelkelőkből rögtönzött – 4 zászlóaljjal, ¼ lovasszázaddal, 4 ágyúüteggel és 2 motoros csónakkal. Parancsnoka Feibich Ripke ezredes. A határ túloldalán a rom. kir. 1. gyaloghadosztály állt. A határt augusztus 28-ra virradón a kikülönített Vârciorova- csoport biztosító élcsapata (rom. kir. II/57 zászlóalj lépte át és elfoglalta a Dealul Me- terezele lui Tudor (721 m) élén lévő védelmi állásokat. A cs. és kir. 210. népfelkelő gya- logdandár viszavonul a Cserna jobb partjára, ahol szeptember 4-én a népfelkelő dandár új hadrendi számmal (cs.és kir. 145.) folytatja kiegészítve VI/48, V/69, V/76 zászlóaljak- kal, egy vadászzászlóaljjal, 3 bosnyák és a szeptember 5-én Marosilyén kirakodott III/187 német zászlóaljjal. 111 Karánsebesről északi irányban a dombvidék nyugati lejtői alatt Jazig halad, onnan kelet-északkeletre fordul a Bisztra folyó völgyét követve Obrezsa, Glimbókán át Vándor- hegyig (Ferdinandsberg), majd tovább a völgyben keletre, az Erdélyi Vaskapu nyugati bejárata előtt szétszórt Bukova tanyatelepülésig. A Marmara (887 m) és a Dealul Dra- cului (820 m) alatt haladó 6–6,5 km-es szűkület keleti kijáratában áll Zajkány, attól kb. 4 km-re Várhely (Graiste, Römisches Lager). Várhelyről nyílegyenes északkeleti irányban Hátszeg 16,5–17 km. Varhelyről a kertek alatt a Trajanus útján Ostrovu Mare (Na- gyosztrón) át a Sebes patak völgyébe lehet átjutni, s a patakot követve Szentpéterfalvá- ig (6 km.), illetve Szacsalig (Secel), ahonnan községi épített úton (St. Maria) át Váralja nyíllövésnyire van, s ahol elérjük a Hátszegről a Sztrigy völgyében Pujig és az onnan to- vább, Mezőlivádián át Petrozsényig kígyózó vasútvonalat. 166

II. zászlóalj, majd az 1. von Bülow géppuskásszázad, illetve a szállítás alatt lévő két zászlóalj fölötti parancsnokságot. Megkapta a német 231. ágyúsezred 5. üte- gét is. A kiegészítésekkel együtt érkezett az instrukció is: az átjárót mindkét olda- lán biztosítani kell. A hegyi út volt a kapcsolat a Cserna völgyében kínlódó cs. és kir. 143. gyalog- dandár és a Petrozsény fölötti védelmi állásait feladni kényszerülő cs. és kir. 144. gyalogdandár között. Olvassuk tovább Dose főhadnagy feljegyzéseit: „Szeptember 8-án az ezred parancsra – az 5. és a 7. század 2 gépfegyverrel, az 1. géppuskás századdal és fél üteggel azonnali indulással bevagonírozott. Pujba szállították. Az ezred parancsnoka, Scheuermann őrnagy, segédtisztjével, Dose főhadnaggyal egy szállító gépjárművön előre ment a k. u. k. 144. dandárparancs- noksághoz, Mezőlivádiára. A románok nagy erőkkel támadtak, a k. u. k. csapatok, köztük a szénbányák bányászaiból álló ezred, feladva védőállásait vissza kellett, hogy vonuljon. Scheuermann őrnagy feladata volt átvenni a vezetést a tartalék- ként rendelkezésére bocsátott erők felett. A Vaskaputól átvezényelt csapatokhoz társult az I. zászlóalj, amely korábban a hadosztály112 zömével a Diva körzetében volt, a Grothues német páncélvonat és a német tábori ágyúsezred 6. ütege. A helyzet megítélése szerint a cs. és kir. csapatok ellentámadása terv szerint haladt, a tartalék felhasználása nélkül is. Délutánra azonban a 3. és 4. századunk Biel szá- zados parancsnoksága alatt tartalékállásba előre ment Nagybárra. A másik két század Thomsen százados parancsnoksága alatt Mezőlivádiában maradt. Az ½ II/187. zászlóalj csak délután érkezett meg Pujra és ott is maradt.” A nap harci eseményei a Nagybárra előre vezényelt Biel százados: „Du. 3 órakor erős ellenséges tüzérségi támadás alatt lévő Sztrigy völgyében előre mentem a 3. és a 4. századdal, azzal a megbízással, hogy Nagybar észak- nyugati bejáratánál foglaljak tartalékállást és ott zárjam le a völgyet. Mivel ez a hely nehéz tüzérségi tűz alatt állt, a 773-as magasság lejtői mögött fedezékbe mentem. A völgyben hátra felé menekülő k. u. k. csapatok jelezték, hogy megke- rülték őket a bal szárnyon, s hogy a 773-as magasság már az ellenség birtokában van. A 4/187-es századból egy szakaszt Struccka és Göllner hadnagyok vezetésé- vel, a 3/187-es századból is egyet Jacobsen őrmester vezetésével a 773-as ma- gasság ellen küldtem, a Nagybártól északra lévő k. u. k. csapatok által kiürített állások visszafoglalására. Este 6 órakor az állás a birtokunkban volt, 7 órakor 955- ösön lévő állások is. Foglyul ejtettük a rom. kir. 18. gyalogezred két emberét. Sa- ját veszteségünk 2 fő, enyhén sérült. Az állások kiépítése azonnal megkezdődött. Este 9 óra körül Sztavinszky ezredes segédtisztje teljes visszavonulási parancsot hozott a zászlóaljnak is. A zászlóalj, vonakodva ugyan, anélkül, hogy az ellenség üldözte volna, rendben, teljes felszereléssel visszavonult. A 3. század utóvédként

112 187. német gyaloghadosztály szervezetében a 187., a 188. és a 189. gyalogezreddel. 167 követte. A zászlóalj Mezőlivádián gyülekezett és de. 4 óra tájban beérkezett Puj- ba, ahol laktáborba szállt. Nem volt világos, hogy miért adtak ki általános visszavonulási parancsot, kü- lönösen azért nem, mert az ellenfél mozdulatlan maradt a következő napokban. A német főhadvezetés nem értette „a k. u. k. 144. gyalogdandár döntését” ezért 113 von Staabs , a XXXIX. német hadtest parancsnoka rendelkezésére a Zsil völgyi csoporthoz erősítésként beérkezett a 189. gyalogezred is, megkapta az Alpen- korpstól az 1. bajor Jäger ezredet és a 187. hadosztály tüzérségének (6. ágyúsez- red) jelentős részét. A 9. német hadsereg jobb szárnyának a fedezetére elrendelt soron következő hadműveletek vezetését a 187. német gyaloghadosztály (pa- 114 rancsnoka Edwin Sunkel vezérőrnagy) vette át. Első intézkedése volt, hogy az I. zászlóaljat visszatolta a Nagybar fölötti, kiürí- tett magaslatokra. Az 1. és a 2. századot Thomsen százados parancsnoksága alatt a Puj – Mezőlivádia – Nagybár út déli oldalára, a 3. és a 4. századot Biel százados parancsnoksága alatt említett utat követő északi oldalra. A vonalunkkal szemben lévő hegyormokon beásott román állások ellen a hadosztály szeptember 14-én 115 indította meg a Sztrigy völgyéből az általános támadást.”

113 Hermann Friedrich von Staabs (1859 -– 1940) porosz gyalogsági tábornok. Am 7. Juli 1916. július 7-én nevezték ki a XXXIX. Reserve-Korps (tartalékhadtest) élére és a erdé- lyi/román hadszíntérre vezényelték, ahol besorolt megalakulása után a 9. német hadsereg szervezetébe. 114 Edwin Louis Norbert Sunkel (1854 – 1931) porosz vezérezredes. Am 5. Juni 1916. júni- us 5-én nevezik ki az újonnan felállított 187. gyaloghadosztály parancsnokának. A had- osztály Oberelsass-ban megy állásba, ahonnan a román hadüzenet után átcsoportosít- ják az erdélyi/romániai hadszíntérre. 1917 februárjában visszavezénylik a nyugati frontra. 115 Sunkel vezérezredes S.I. Nr. 82/13 August 1916-i hadoszályparancsa, amely a támadás előkészítésének részleteit tartalmazza, önmagában is egy igen érdekes olvasmány még a hadidolgokban nem jártas olvasó számára is. Ez viszont a könyv 9. fejezetének a témá- ja. 168

3. Össztűz az Országgyűlésben

A historizáló írások szinte mindenikében azt olvashattuk, hogy a román királyi hadsereg meglepetésszerűen átözönlött a Kárpátokon a monarchia keleti és dél- keleti határán, pontosabban: erdélyrészi határán. Hogy átözönlöttek, az túlzás! A meglepetés sem volt igazi meglepetés, mert bennfentes körökben tudták, hogy érkeznek, de aratás utánra várták is meg nem is. Az nem világos, hogy a mi ara- tásunk utánra, vagy a román alföld gabonájának aratása utánra. A román alföl- dön a mindenkori gyakorlat szerint már júniusban aratnak, júliusban mindenkép- pen, s a későn érő gabonát is learatták már augusztusban. Az sem volt titok, hogy szövetségesünk nem barátunk, és arról 1912 decem- berében a bukaresti küldetéséről Bécsbe visszaérkezett Conrad von Hötzendorf azonmód feliratban tájékoztatta a császárt és apostoli királyunkat, meg mindenkit, akit az illet. 1914-ben a román kormány nyíltan meg is üzente, hogy útjaink elváltak, a katonai attasék jelentései pedig hadgyakorlatozás ürügyén részleges mozgósításról, határvédelmi építésekről, fegyvervásárlási utazásokról, vagyis valamiféle készületek részleteiről folyamatosan tájékoztattak. Jobb, ha ezt nem firtatjuk, tény, hogy a román királyi hadsereg utat nyitó, a sorezredek, a zöm útját biztosító előcsapatai szeptember első napjaiban már bent vannak az országban. Augusztus 30-ára beértek Bélborra és a petrozsényi szénmedencébe, 31-én Brassóban voltak, egy nappal később Kézdivásárhelyen, a Csíkszereda környéki dombokon, Az Alion dombon Orsova fölött, Nagydisznódon és Vesztényben, szeptember 3-án Borszéken.

3. 1. Tisza István nyilatkozata a Főrendiházban Hivatalos állásfoglalás a már adott helyzetben a Főrendiház szeptember 2-i ülésén hangzott el Tisza István miniszterelnök nyilatkozatában. Viszonylag békés és bizakodó hangulatban vezette le a gyűlést az erdélyi Jósi- ka Sámuel1 báró, a Főrendiház elnöke. Bevezetőjében elhangzott az az ítélet, amely száz éve meghatározza a történeti írások többségében és természetesen így a közbeszédben is, az ún. román betörés értelmezését: „Tette ezt egy szövet- ségi szerződés leple alatt, hónapokon át tartó galád színjáték után, a perfídiának olyan cinizmusával, mely ellenségeinknél e részben szerzett tapasztalásaink minden eddigi mértékét meghaladja.”

1 Jósika Sámuel, Branyicskai báró (Salzburg, 1848. augusztus 23. – Kolozsvár, 1923. június 4.) főispán, főrendiházi elnök, országgyűlési képviselő, a király személye körüli miniszter, belső titkos tanácsos. 1923-ig az Erdélyi Országos Magyar Párt elnöki tisztségét töltötte be. 169

Olvassunk bele az ülés naplójába2: „Tisza István gr. miniszterelnök: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főren- dek! Románia hadüzenete óta ma van a kormánynak először alkalma arra, hogy az országgyűlés egyik házában nyilatkozatot tegyen. Méltóztassék tehát megengedni, hogy ezzel az eseménnyel kapcsolatban egy pár rövid megjegyzést tegyek. Méltóságos főrendek! Románia hadüzenete méltán sorakozik Olaszország árulásához, sőt, ha lehetséges, túltesz rajta. (Úgy van!) A hadüzenetben ugyanaz a megszegése nyilvánul szerződésszerű kötelezettségeknek, a hűségnek és be- csületnek ugyanaz a cinikus sutba dobása, ugyanaz az orvtámadás a hű barát ellen, akinek segítsége 30 esztendős fejlődés biztos záloga volt és ugyanaz a félreismerése saját életérdekeinek. (Úgy van! Úgy van!) Mert hiszen, amint Olaszországnak, ha a maga hivatását nem az Adria szűk körében, hanem széle- sebb régiókban keresi; ha nemcsak adriai, hanem Földközi-tengeri hatalomnak érzi magát, nem riválist, hanem hátvédet kellett látnia a monarchiában: ugyanígy Romániának is a közép-európai hatalmak szövetségében kellett, szemben az őt fenyegető orosz veszéllyel, saját függetlenségének, saját nemzeti létének állandó biztosítékait keresnie. (Úgy van! Igaz!) Természetellenes tehát az a lépés, amelyre Románia csábíttatta magát, nemcsak a hűség és becsület, hanem saját nemzeti érdekei szempontjából is. Ne csodálkozzunk hát rajta, hogy az az okmány, melyben hadüzenetét a monarchiával közölte és igazolni iparkodott, a legvakme- rőbb állításoknak, a legmerészebben előkeresett ürügyeknek sajátságos láncola- ta. Méltóságos főrendek! Bizonyára felesleges munkát végeznék, ha ezzel az irattal behatóan foglalkoznám. De méltóztassanak megengedni, hogy mindenek- előtt a leghatározottabban visszautasítsam azt a vádat, mint hogyha a monarchia a 1912/13. évi balkáni háború alatt nem teljesítette volna teljes mértékben Ro- mániával szemben mindazt, amit az barátjától és szövetségesétől elvárhatott. A tényekkel ellenkező állítás az, hogy a monarchia Romániát akkori céljainak eléré- sében becsületesen, kitartóan nem támogatta volna. (Úgy van!) És méltóságos főrendek, mit mondjak még tovább az ezen okmányban foglalt állítások egész láncolatáról? Mit mondjak ahhoz, hogy a rend és egyensúly egyik elemének nevezi magát Románia, éppen akkor, mikor orvul támad a védelmi harcban álló monarchiára? Mit mondjunk ahhoz, hogy Olaszország árulásából vádat próbál kovácsolni a monarchia ellen? „Hogy Romániát fenyegető területi vágyakat tulajdonit nekünk, éppen akkor, mikor a legmeztelenebb rablási szándéktól vezettetve, támadja meg a monarchi- át? És hogy abban a pillanatban, mikor végrehajtja ez orv támadást, azzal a vád- dal illeti a monarchiát, hogy meddővé tette a hármasszövetség szelleméhez hű Románia békemunkáját.

2 Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet. 1914. április 22.–1917. július 3. 226-233. A továbbiak- ban FN IV. 170

Ne csodálkozzunk, hogy nem marad el ez okmányból a régi vád, a régi jelszó: az elnyomott román testvérek jelszava. Én ezzel a jelszóval szemben nem kutatom, kinek van jobb sorsa: a mi román polgártársainknak-e, vagy Románia nem románajkú alattvalóinak? Nem kutatom, kinek van jobb sorsa: a mi román pol- gár–társainknak, vagy Besszarábia románjainak? És hogy vájjon, ha elnyomott testvéreinek szabadítására indul Románia, nem megfelelőbb teret talált-e volna Besszarábiában, mint a mi határainkon? Én egyszerűen odaállítom a román nép helyzetét Magyarországon és Romániában és merem állítani, hogy minden tekintetben, – gazdasági, culturalis, erkölcsi tekintetben – a magyar szent korona oltalma alatt élő román népnek helyzete Románia népénél sokkalta jobb. (Úgy van! Úgy van!) És méltóságos főrendek, ez az igazság nyilvánul meg a magyarországi román- ság magatartásában is. Nemcsak azokra a tényekre mutathatok rá, melyek ro- mánajkú polgártársaink hűségének e háború kezdetétől fogva felemelő tanúbi- zonyságai voltak, hanem rámutathatok a legutolsó napok tapasztalataira is, rá- mutathatok arra a tényre, hogy olyanok is, akik a román nemzetiségi politikai irányzat szóvivői voltak, olyanok is, akik élesen szemben álltak a belpolitika egy és más kérdésben a magyar pártokkal: a hazafiúi felháborodás hangján ellen- ségként támadják meg Romániát. Méltóságos főrendek! A magyar állam összes polgárainak nemzetiségi kü- lönbség nélkül való egysége nyilvánult meg ennek a háborúnak egész folyama alatt. Ez az egység, ha lehet, még szebben ragyog a mai pillanatban. Az a tudat, hogy újabb ellenség gázolja hazánk földjét; az a tudat, hogy egy orvtámadás a magyar szent korona egyik legszebb gyöngyét, a magyar nemzet drága kincsét, Erdélyt akarja elragadni, kell, hogy egy nagy, elkeseredett elszántságba egyesítse az egész nemzetet. (Élénk helyeslés. Úgy van!) Méltóságos főrendek! A tettek pillanatát éljük. Az egész nemzetnek mindazt, ami a magyar nemzet értékét alkotja, egész hazaszeretetét, egész energiáját, egész hősiességét, ősi erényeinek egész összegét egy nagy cselekedetbe kell egybeforrasztania. (Úgy van! Igaz!) Ez az orvtámadás súlyos szenvedéseket hárított polgártársaink százezreire és e szenvedések súlyosságát növelte az a talán az egész történelemben példátlanul álló alattomos mód, amivel az intéztetett. Nem lehet senki, aki mélyebben érez- ze ezeket a szenvedéseket, akinek szívét jobban összeszorítsa ezeknek látása, mint az enyémet. Hiszen ezekben az érzésekben is egynek érzi magát minden magyar ember. Érezniük kell a mi szenvedő polgártársainknak megpróbáltatásuk mai pillanataiban az egész magyar nemzetnek vigasztaló, gyámolitó, segítő ke- zét; de mindenekelőtt érezniük kell azt, hogy megmozdult az egész magyar nemzet, hogy ím, lehet még fokozottabb elszántsággal veszi fel a küzdelmet és nem fogja abbahagyni, amíg vissza nem szerzi otthonukat, amíg fel nem építi feldúlt fészküket. (Élénk helyeslés. Úgy van!)

171

Méltóságos főrendek! Ellenségeink száma eggyel szaporodott. Épen olyan hiba volna ezt a tényt kicsinyelni, mint túlbecsülni. Számolunk ezzel a ténnyel, szemébe nézünk az új ellenségnek és vállvetve szövetségeseinkkel, akiknek hű- sége ezekben a kritikus napokban talán még az eddiginél is tündökölőbben ragyog, meg fogunk küzdeni vele. (Élénk éljenzés. Igaz! Úgy van!)”3 A miniszterelnök úr nyilatkozatának méltóságos bírálata ugyanott, Széchenyi Aladár4 gróf felszólalásában: „Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Súlyos és izgalmas időben kérek szót és előre is bocsánatot kérek, ha esetleg nem találnám meg a szavakat, amelyekkel a mai helyzetet kellőleg illusztrálhatnám és ha esetleg, – természete- sen akaratlanul, – szavaim a teljes valóságnak nem felelnének meg. Románia, kedves szomszédunk, a szövetséges szerződés és szövetségi hűség sutba dobásával máról-holnapra hadat üzent nekünk; orvul megtámadott, dacá- ra annak, hogy néhány órával a hadüzenet előtt királyi szóval ígérte be semle- gességét. Én úgy tudom a legújabb történelemből, az ún. berlini congressuson5 történtekből, hogy a román királyság, ha nem is kizárólag, de mindenesetre

3 FN IV: 226-227. 4 Széchényi Aladár (sárvári felsővidéki gróf) országgyűlési képviselő, Sz. Pál gróf volt miniszter és gr. Andrássy Erzsébet fia, (1862. 02. 15. – 1936. 05. 11); tanulmányait otthon és Budapesten végezte, ugyanitt hallgatta a jogot. Majd önkéntes lett és a 10. sz. huszár- ezred tartalékos hadnagyává neveztetett ki. Az 1887. választáskor a nagyatádi kerületben (Somogy megye) szabadelvű párti programmal képviselővé választatott s az országgyűlés megnyitásakor, mint korjegyző szerepelt. 1892. nem vállalt mandátumot, hanem gazdál- kodott a család horvátországi és somogyi birtokain. 1896-ban Vágvecsén (Nyitra megye) választatott meg szabadelvű párti programmal. A véderő bizottság tagja volt. Jelenleg a balatoni halászati társulat elnöke. Sturm Albert: Országgyűlési Almanach. Bpest, 1888. 307. l., 1897. 349. Tovább: Országgyűlési Almanach 5 Pontosabban: a berlini kongresszuson (1878. június 13-július 13.), amelyen Otto von Bismarck, a Német Császárság kancellárja elnökölt (résztvevői hat európai nagyhatalom: Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztria-Magyarország, Olaszország és Né- metország, az Oszmán Birodalom és négy balkáni állam: Görögország, Szerbia, Románia és Montenegró az orosz–török háború után a balkáni térség erőviszonyainak „átrendezé- se” volt a tét. A kongresszust vezető Otto von Bismarck vállalta, hogy stabilizálja a Bal- kánt, elismeri az Oszmán Birodalom csökkent hatalmát, és egyensúlyba hozza Nagy- Britannia, Oroszország és Ausztria-Magyarország külön érdekeit. Ugyanakkor megpróbál- ta csökkenteni az orosz nyereséget a régióban, és megakadályozni Nagy-Bulgária térnye- rését. Ennek eredményeként Bulgária önálló fejedelemségként jött létre az Oszmán Bi- rodalom keretein belül, Kelet-Rumélia különleges adminisztráció mellett visszaállt az Oszmán Birodalomba, Macedónia reformok ígéretével az Oszmán Birodalomban maradt. Románia teljes függetlenséget ért el, de kénytelen volt Besszarábia Dunadelta melléki részét Oroszországnak átadni, cserébe megszerezte Észak-Dobrudzsát. Szerbia és Mon- tenegró végül teljes függetlenséget nyert, de kisebb területekkel, Ausztria-Magyarország megszállta a Sandžak (Raška) régiót. 172 nagyrészt Ausztria-Magyarországnak köszönheti létezését és mégis dacára ennek, valószínűleg hálából, a legkritikusabb pillanatban hátunkba döfte a kést. Ez az elkövetett árulás százszorta undokabb, százszorta utálatosabb az olasz árulás- nál. (Úgy van! Úgy van!) Ez kétségtelen, ez elvitázhatatlan tény és ebben a tekintetben azokkal a fejtegetésekkel, amelyeket most hallottunk a t. miniszterelnök úrnak a szájából, én mindenben teljesen egyetértek. (Élénk helyeslés.) Van azonban, méltóságos főrendek, ennek a dolognak egy másik része is, amely mi reánk vonatkozik. Nem egyszer, de százszor olvastuk a napilapokban, hallottuk minden oldalról, hogy a mi hadvezetőségünk jó ideje már előre számol ezen orvtámadásnak a lehetőségével; előre meghatározta a stratégiai védelmi vonalat és előre elővigyázatból nagyszámú katonaságot küldöttek a román ha- tárra. Ezen hírek természetesen megnyugtatókig hatottak a közönségre úgy itt az ország belsejében, mint ott a perifériákon, ahol mindenki abban a nyugodt meg- győződésben és önbizalomban élt, hogy kellő időben fogják őket figyelmeztetni, a bekövetkeznék a veszedelem. És most, méltóságos főrendek, mit látunk? Azt látjuk, hogy Erdélyből ezerszámra érkeznek a menekültek az ország belsejébe, akiknek egy pillanatról a másikra kellett otthonukat elhagyniuk és vagyonuknak nagy része az ellenségnek kezébe került azért, mert oly hirtelenül, oly váratlanul lepte meg őket az ellenséges invázió. Ebből, méltóságos főrendek, az következik, hogy a hadvezetőség nem volt kellően tájékozva arról, hogy Románia 600.000 főre menő hadseregének egy valószínűleg nagyon tekintélyes részét a magyar határon koncentrálta, ami semmi esetre sem történhetett máról holnapra, sőt, amint hozzáértők állítják, ilyen dolog egyáltalán nem fordulhat elő a mai hírszolgálat mellett, amely nagy- részt repülőgépekkel történik, úgy, hogy az ilyen dolog titok nem maradhat. A védelmi vonal tegnap még a Maros vize volt, ma már a Tiszáról beszélnek és tény az, hogy Erdélynek egy nagy részét kardcsapás nélkül engedtük át az ellenség- nek, holott, én úgy vagyok informálva erdélyi emberektől, akik ismerősek a helyi viszonyokkal, hogy a határhegységben levő szorosokat minden nagyobb átkarol- tatási veszedelem nélkül aránylag kevés katonasággal meg lehetett volna védel- mezni. Én, méltóságos főrendek, ebből azt látom, hogy a mi hadvezetőségünk nem volt kellőleg tájékozva, nem volt előre ezen orvtámadás lehetőségére kellő- leg felkészülve és az a bizonyos hír, amelyet szintén minden oldalról hallottam, hogy nagyszámú katonaság ment elővigyázatból le a román határra, mint most utókig kitűnik, szintén mesének bizonyult. Méltóságos főrendek! Én úgy látom, hogy itten egy vétkes könnyelműséggel állunk szemben, amelyet nem lehet eléggé elítélni. A két esztendeje tartó világ- felfordulásban a mi hadvezetőségünk a végzetes baklövéseknek egész sorozatát követte el és úgy látom, hogy ez a ténye, is méltóan sorakozik a többiek mellé. Én a hadvezetőséget itt nem vonhatom felelősségre. Felelősségre vonhatom azonban a magyar királyi kormányt, amelynek, szerintem, tudnia és ismernie 173 kellett volna egyrészt a hadvezetőség szándékait, másrészt a hadvezetőség révén az ellenségnek szándékait és akkor a perifériákon levő lakosságot kellő időben lehetett volna evakuálni és kellő időben lehetett volna legalább ingó vagyonuk nagy részét megmenteni. De fájdalommal látom, hogy sem a hadvezetőség, sem a t. kormány kellőleg tájékozva, kellőleg informálva nem voltak és azt hiszem, hogy most ebben a pillanatban bosszulja meg magát az a bizonyos, annak idején bőven szóvá tett és megtámadott követi kinevezés.”6

3. 2. Vihar az Országgyűlésben Három nappal később a Képviselőház 656. Országos ülésén kitört a vihar. Az ellenzék minden állásból tüzelt, az ülést vezető Beöthy Pálnak7 temérdek rendre utasító közbelépése után, de nem szűnő beszólásokkal megszakítva kellett Tisza István miniszterelnöknek nyilatkoznia.

6 FN IV: 227-228. A követi kinevezés Ottokar Czernin gróf bukaresti megbízatása körüli vitára utal, amelyre az Országgyűlés szeptember 5-i ülésén Károlyi Mihály a felszólalásá- ban, részleteiben is emlékeztetett: Gr. Károlyi Mihály: 1912-ben a delegációk ülésében Czernin gróf kinevezése körül igen éles vita támadt. Akkor a miniszterelnök úr védte és erősen kardoskodott amellett, hogy ez a kinevezés helyes. Nem akarok kitérni azokra az indokokra, amelyek velünk, az ellenzékkel akkor azt mondatták, hogy gróf Czernin nem odavaló. Ezekből az indokokból, ezekből az érvekből csak kettőt akarok felemlíteni és a t. Képviselőház emlékezetébe visszaidézni. Az egyik az, hogy mi Czernin grófot azért nem tartottuk alkalmasnak, hogy épen Bukarestbe nevezzék ki követté, mert ő egy olyan röp- iratnak volt szerzője, amely röpirat őt egyenesen alkalmatlanná tette arra a helyre, amely röpirat egyenesen ellenkezett a magyar közjognak tételes törvényeivel. […] A má- sik szempont, amely velünk azt mondatta, hogy gróf Czernin nem odavaló, az volt, hogy mi azzal állottunk elő, hogy ő a diplomácián kívül álló egyéniség, olyan ember, akinek tapasztalatai ezen a téren nem voltak, aki tehát ebből a szempontból sem odavaló. Min- denki tudja, hogy milyen éles volt ez a vita, hogy mindenki azt várta, akkor, hogy gróf Czernin nyilatkozni fog, hogy reparálni fogja azokat a hibákat, amelyeket elkövetett akkor, amikor röpiratát írta. Semmi sem történt. Annak dacára ott maradt gróf Czernin, az a gróf Czernin, aki az irredentista román mozgalommal rokonszenvezett. Ezért mondom, t. Képviselőház, hogy a miniszterelnököt egy különös morális felelősség is terheli, hogy éppen gróf Czernin képviselt minket.” Képviselőházi Napló. 1910–1915. XXXI. Kötet. 457. A továbbiakban KN XXXI: 7 Beöthy Pál, bessenyői és örvendi (Nagymarjapuszta, Bihar vármegye 1866. január 20. – Budapest, 1921. szeptember 15.) jogász, politikus. Középiskoláit Budapesten és Szarva- son végezte, a bp-i tudományegyetemen jogtudományi doktori oklevelet szerzett (1888) és még ebben az évben Bihar vm. szolgálatába állt: derecskei szolgabíró (1889–1890), Bihar vármegye aljegyzője (1890–1895), cséffai főszolgabíró (1895–1903). Bereg várme- gye főispánja (1903–1905), a Nemzeti Munkapárt országgyűlési képviselője (Török- szentmiklósi választókerület, 1910– 1918); közben a Képviselőház másodalelnöke (1911. nov. 10.–nov. 21.), első alelnöke (1911. nov. 21.–1913. jún. 13.), elnöke (1913. jún. 13.– 1917. jún. 28.). 174 Napirend előtti felszólalások is tettek a meg nem szűnő tűzre. Néhány bekez- désben az ülés kezdetének hangulatáról: „(Az ülés kezdődik de. 11 órakor.) Beöthy Pál elnök (csenget) : Az ülést megnyitom. (Nagy zaj és élénk felkiáltá- sok a szélsőbaloldalon: Mondjon le! Hosszantartó taps és élénk felkiáltások jobb felől: Éljen Tisza!) Csendet kérek, képviselő urak. (Nagy zaj.) Sümegi Vilmos:8 Elárulták Erdélyt! (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Élénk felkiál- tások a jobboldalon: Halljuk az elnököt!) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! (Nagy zaj.) Gr. Batthyány Tivadar: Elárulták Erdélyt! (Nagy zaj.) Justh Gyula: Mondjon le! (Nagy zaj.) Elnök (csenget): Kérem gróf Batthyány Tivadar és Justh Gyula képviselő urat, legyenek csendben. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Élénk felkiáltások a jobboldalon: Halljuk az elnököt!) Azt hiszem, ilyen komoly időkben… (Hosszantartó nagy zaj a szélsőbalolda- lon.) Justh János: A miniszterelnök augusztus 24-én hazudott! (Nagy zaj.) Elnök (csenget): Justh János képviselő urat rendreutasítom. (Nagy zaj.) Beck Lajos: Azt mondták akkor, hogy biztosítva vannak a határok! (Nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. Helyeslés jobb felől.) Azt hiszem, ilyen komoly időkben nem tesz jó szolgálatot az ország ügyének az, aki megakadályozza, hogy a magyar képviselőház ülését megnyithassam. (úgy van!, úgy van! a jobboldalon. Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Csendet kérek, képviselő urak!” És így tovább, míg Tisza belekezdett volna, de csak addig jutott el, hogy „T. Ház!”, majd későre: „Kötelességet teljesítek ...”, majd „Mondjon le ! Mondjon le! Ez a kötelessége!” Beszólás után, hogy „... amidőn rövid időre igénybe veszem a

8 Sümegi Vilmos (Sümeg, 1864. ápr. 4. – Bp., 1938. nov. 16.), újságíró, politikus. 1881-től a függetlenségi Nemzeti Újság munkatársa, 1883-ban a Magyar Kereskedelmi Iparlap szer- kesztője, majd a Budapesti Hírlap Kiadóhivatalának volt munkatársa. 1893-ban egyik alapítója és kiadóhivatali főnöke volt a Magyarország c. napilapnak. Az Újságkiadók Nyugdíj Egyesületének egyik megalapítója s 40 éven át volt elnöke. 1904-től 1918-ig Gyergyószentmiklós országgyűlési képviselője, a függetlenségi párt egyik irányítója. Ta- nulmányai fejlesztése és tapasztalatai gyarapítása céljából többször beutazta Franciaor- szágot, Belgiumot, Svájcot, Olasz- és Németországot. Az 1901-i képviselőválasztás alkal- mával, mint a függetlenségi és 48-as párt jelöltje kisebbségben maradt a letenyei válasz- tókerületben. 1904. november 4-én időközi választáson a gyergyószentmiklósi kerület választotta meg első ízben függetlenségi és 48-as programmal. 1905-ben és 1906-ban nagy többséggel ismét megválasztották. Az 1905–6-i válság alatt tevékenyen részt vett a főváros ellenállásának szervezésében. A közlekedésügyi bizottság tagja, 1910. június 3-án negyedízben választották meg óriási többséggel gyergyószentmiklósi régi kerületében. Forrás: Országgyűlési Almanach 175 ház idejét …”, több bekiáltás után: „... Nagyon rövidre szabhatom felszólaláso- mat, mert az a feladat, amely rendszerint előfordulhat akkor, ha a kormánynak egy hadüzenetről kell megemlékeznie, (Felkiáltások a baloldalon: Megint egy epizódot jelent be!) csak igen egyszerű lehet.” Többszöri rendre utasítás után egy összefüggő mondatsor: „Gr. Tisza István miniszterelnök: Legyenek meggyőződve a t. képviselő urak, hogyha lehetségessé válik e házban az egymás meghallgatása, én megadom mindenre azt a választ, amit a mai körülmények között az állami érdekre való tekintettel megadhatok. (Élénk helyeslés jobbról. (Félkiáltások a szélsőbalolda- lon: Huszonnegyedikén mit mondott?) Ebben a jelen pillanatban tartózkodni kívánok minden egyébtől, hiszen rákerülhet egyébre is a sor nagyon rövid idő alatt, — csak a román hadüzenettel, a román orvtámadással kapcsolatos rövid kijelentést akarok tenni. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Ismétlem, t. ház, ez a kijelentés igen rövid lehet, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy a hábo- rúnak bárminemű diplomáciai előzményeiről beszámolhassak. (Nagy zaj és felki- áltások a szélsőbaloldalon: augusztus 24-én port akart hinteni a szemünkbe!) Elnök: Csendet kérek! Gr. Tisza István miniszterelnök: A világtörténelem számtalan példáját mutatja fel annak, hogy egyik szomszéd agresszív, gonosz szándékokat táplált a másik ellen, de míg eddig – legalább a történelmi időkben – mindegyikben volt egy bizonyos szeméremérzet, mely arra indította, hogy felállítson bizonyos követelé- seket, formulázza azokat, tárgyalásokat folytasson és csak azok meghiúsulása után indítsa meg a háborút. (Élénk helyeslés jobbról.) Ilyen támadást, melyet semmiféle követelés meg nem előzött, még csak a köztünk fennállott szerződé- ses viszony felbontása vagy felmondása sem, s amelynél a hadüzenet akkor adatott át Bécsben, mikor a puskák már ropogtak a határon, ilyen orvtámadás... (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.)” Majd megszakításokkal néhány rövidebb: „Ez az eljárás, melyről bővebben nyilatkozni nem kívánok, a román támadás időpontjára nézve tévedésbe ejthetett és tévedésbe ejtett mindenkit. (Élénk ellenmondás a bal- és a szélsőbaloldalon.) […] Tévedésbe ejtette az összes, a mi szövetségünkhöz tartozó diplomáciai és katonai tényezőket. (Zaj.) Igenis, a szövetséges államok összes hivatott tényezőit. (úgy van! jobbról. Zaj bal felől.) […] De azzal, hogy Románia készülődik, és hogy ha nincs is készen, mert nem volt készen, de közel áll a készenléthez: azzal tisztában volt mindenki. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) […] És igenis, a szövetséges hadvezetőségek teljes egyetértésben készültek erre az eshetőségre és megállapították Románia támadása esetére az egyetértőkig, egy összefüggő terv alapján intézendő had-műveleteket. Az erre vonatkozó elő- 176 készületek folyamatba tétettek, folyamatba tétettek úgy Bulgáriában, mint Ma- gyarország határain...” […] ... ilyen orvtámadás az egész világon példátlanul áll. (Úgy van! Jobb felől.) […] Ez az eljárás, melyről bővebben nyilatkozni nem kívánok, a román táma- dás időpontjára nézve tévedésbe ejthetett és tévedésbe ejtett mindenkit. (Élénk ellenmondás a bal- és a szélsőbaloldalon.) […] Tévedésbe ejtette az összes, a mi szövetségünkhöz tartozó diplomáciai és katonai tényezőket. (Zaj.) Igenis, a szövetséges államok összes hivatott ténye- zőit. (úgy van! jobbról. Zaj bal felől.) […] De azzal, hogy Románia készülődik, és hogy ha nincs is készen, mert nem volt készen, de közel áll a készenléthez: azzal tisztában volt mindenki. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Zlinszky István: Mint Erdélyben! Igenis, mint Erdélyben. A román támadás bekövetkezett, mielőtt ez intézke- dések befejezést nyertek volna. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Senkinek sem facsarodik el a szíve inkább, mint nekem, hogy ez a meglepetésszerű orvtámadás különben elkerülhető szenvedésekkel borította el hazánk határszéli lakosságának sok ezreit. (Zaj a szélsőbaloldalon.) […] De azért bízom Istenben, hogy Románia el nem fogja kerülni sorsát. (Élénk taps jobb felől.) Justh Gyula: Ennek annyi értéke van, mint a 24-i nyilatkozatnak! (Nagy zaj.) Elnök: Kérem Justh Gyula képviselő urat, ne zavarja a tárgyalást. (Felkiáltások jobb felől. Halljuk! Halljuk!) Kérek csendet a ház minden oldalán! Azok a katonai intézkedések, melyek meg voltak állapítva, a legnagyobb gyor- sasággal folynak tovább és remélem, rövid idő alatt meg fogják hozni gyümölcse- iket. Szövetségeseinknek hűsége és képessége, ebben a harcban is velünk váll- vetve részt venni, fényesebben fog tündökölni, mint valaha. A mi haderőnk is odaveti azokat a csapatokat, melyekkel meg fogja állítani a támadást. Sümegi Vilmos: Honvédeket oda! Elnök: Kérem Sümegi képviselő urat, ne zavarja a tárgyalást. Kérem Zlinszky képviselő urat! Gr. Tisza István miniszterelnök: Es rendületlenül bízom a magyarok Istené- ben, hogy a magyar nemzetnek azok a nagy tulajdonai, melyek átsegítették annyi veszélyen, melyek oly fényesen tündököltek e háború megpróbáltatásai között is... […] A magyar nemzetnek e nagy tulajdonai érvényesülni fognak a mostani idők feladatai között és azok győzelmes leküzdésében is. 177

Lovászy Márton: A Stochod-könyöknél! Mindenütt érvényesülnek, ahol szükséges érvényesülniük. (Zaj a, szélsőbalol- dalon.) […] Ezt a háborút kell megnyerni mindenütt, Erdélyt meg kell védelmezni a Stoc- hodnál csak úgy, mint Brassóban, Azok a hősies magyar csapatok, melyek az orosszal messze távolban küzdenek, azok is Erdélyért küzdenek, azok is Erdélyért ontják vérüket. (Élénk helyeslés jobb felől.) Lovászy Márton: Miért nem erősítették meg Erdélyt? […] Erdélybe mentek magyar csapatok és mentek nagyszámú honvédcsapatok is. Magyar csapatok és honvédcsapatok küzdenek dicsteljesen, sikeresen, hősiesen mindenütt, minden harctéren és amint Erdélyben német csapatok küzdenek karöltve a magyar csapatokkal a közös célért és azok is ott saját hazájukért küz- denek: úgy a magyar hadseregnek az a része is, mely messze távolban küzd, az is hazánk felszentelt földjét védi, annak is győznie kell, hogy Erdélyt a rablók karmai közül kiszabadítsa. (Zajos helyeslés jobbról. Nagy zaj a szélsőbaloldalon.)” Nagy lélegzetvétel után a záró mondatok: „E háború győzelmes végigküzdésének feladata és érdeme mindenekfelett a magyar nemzeté. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nekünk mindannyiunknak kötelességünk azt az erőt, amelyet a magyar nemzet olyan minden dicséreten felül álló hősiességgel, hazaszeretettel s önfeláldozással tanúsított, (Úgy van! úgy van! a jobboldalon. Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) nekünk kötelességünk ezt az erőt a magyar nemzethez méltóan képviselni és fenntartani a nemzet egységét, a nemzeti létért folyó küzdelem egész vonalán. (Hosszantartó élénk helyeslés, él- jenzés és taps a jobboldalon és a középen. Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Szűnni nem akaró taps és élénk felkiáltások jobb felől: Éljen Tisza! Zaj a szélsőbalolda- lon.)” Ezt követően Pop Cs. István9 képviselő úr napirend előtt hűségnyilatkozatot tesz:

9 Pop C. István (Cicio Pop Stefan) Arad megye, Világos kerület képviselője. (Sajgó, Szolnok- Doboka megyében 1865. április 1-jén – 1934. febr. 16.) Középiskoláit Nagyszebenben és Kolozsváron, az egyetemet Budapesten és Bécsben végezte. 1891-ben ügyvédi vizsgát tett és azóta Aradon ügyvéd. Több nemzetiségi sajtóperben vitt szerepet. Az inter- parlamentáris konferencián két ízben, Hágában és Brüsszelben részt vett a román komité megbízásából és ott éles vitája volt Pázmándy Dénessel. Arad vármegye törvényhatósági bizottságának tagja és a vármegyei románok egyik vezetője. Az 1905-i általános választá- sok alkalmával a világosi kerület választotta képviselőjévé román nemzetiségi programmal. 1905. május havában a felirati vita folyamán felszólalt, követelvén az általános, titkos, egyenlő, közegenkénti választójog behozatalát. Az 1906-i általános választások al- kalmával ismét a világosi kerület választotta képviselőjévé Gabányi Miklós függetlenségi párti jelölttel szemben. 1910-ben kerülete újból megválasztotta. 178 „A magyarországi román nemzetiségi párt mély megdöbbenéssel vette a hírt, hogy a velünk szomszédos Románia hazánk ellenségei sorába lépett és monar- chiánknak hadat üzent. (Halljuk! Halljuk!) Mély megdöbbenéssel vettük a hírt, mert mindig lehetetlennek tartottuk azt, hogy Románia azon monarchia ellen harcoljon, amelyben a dicsőséges Habsburg- dinasztia védelme alatt több milliónyi román él hűségben és örvendetes fejlő- désben (Mozgás bal felől. Halljuk! Halljuk!) és lehetetlennek tartottuk azt, hogy Románia az orosz birodalommal szövetkezhessék, (Helyeslés a jobboldalon) amely leginkább veszélyezteti a román fajnak egzisztenciáját. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) […] Egy évezreden keresztül Magyarország román népe a magyarsággal testvéries összetartásban védte hazáját (Éljenzés a jobboldalon.) minden külellenség ellen és a jelen háború folyamán, amint azt az összes arra hivatott tényezők elismerik, a román nemzetiségi katonák hősiességgel tettek tanúbizonyságot (Úgy van! úgy van! jobb felől.) a trón és a magyar haza iránti hűségükről. (Élénk helyeslés a ház minden oldalán. Taps a baloldalon.) az otthonmaradottak pedig Magyarország összes népeivel egyetértésben és karöltve minden áldozatot meghoztak dicsősé- ges hadseregünkért és a végleges győzelem érdekében. (Élénk helyeslés a ház minden oldalán.)” És így tovább. Apponyi Albert gróf méltósággal bírál: „Azt, hogy a román politikai tényezők nagy perfídiával leplezték szándékaikat és a művelt nemzetek közt mutatkozó differenciák elintézésében szokatlan utakon jártak, hogy félre tudták vezetni a diplomáciai képviseleteket, hogy az ő betö- résük váratlanul jött, ez, t. képviselőház, mind lehet és tényleg históriai tény, de nem mentség azoknak . . . (Igaz! úgy van ! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) […] … nem mentség azoknak, akiknek kötelessége volt az ügy bonyodalmait előre látni, akiknek a hivatalos hivatása, akik azért vannak azokon a helyeken, amelyeken vannak, (Igaz! úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy ily meglepetések elő ne forduljanak. Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy a román betörések megelőzésére vagy visszautasítására, vagy ártalmatlanná tétele, vagy bizonyos korlátok közé szorítása tekintetében minden intézkedés megtörtént: — természetesen abban a feltevésben, hogy az később következik be, mint ahogy bekövetkezett. (Mozgás és derültség a szélsőbaloldalon.) Ezek közt az intézkedések közt szerepel, ez köz- tudomású dolog, az a gondolat is, hogy nem védetnek meg az erdélyi szorosok, hanem hogy más stratégiai szempontból előnyösebb védelmi vonal választassék. (Mozgás. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Görzöt védelmezték!10 Elnök csenget.)

10 Utalás a 6. isonzói csatában az olaszok által elfoglalt Görz városára, ami után az osztrák- magyar hadvezetés kiürítette a fölötte lévő dombot és a teljes Doberdó-fennsíkot. 179

Már most, t. képviselőház, annak taglalásába, hogy vajon ez a terv, vajon ennek a beljebb eső stratégiai védelmi vonalnak megválasztása hadászati szem- pontból szükségszerű volt-e, hadászati szempontból helyes volt-e, hadászati szempontból kikerülhetetlen volt-e, mert csak kikerülhetetlensége szolgálhatna mentségéül, mondom, ennek taglalásába ebben a pillanatban bocsátkozni nem akarok, de azt meg kell állapítanom, hogy ha előre megállapított dolog volt, ha előre tudva volt, hogy bizonyos erdélyi határszéli részeket át kell engednünk az ellenségnek, akkor múlhatatlan kötelesség volt épen ezzel az ellenséggel szemben (úgy van ! a baloldalon.) és Erdélynek éppen azon megyéit illetőleg minden intézkedést eleve megtenni, hogy a lakosság magát és azokat a nagy, részben a hadviselés szempontjából is fontos gazdasági érdekeket, amelyek feláldoztattak, megmenthesse és kellő idő adassék arra, hogy ezt megtehesse a nélkül a kapko- dás és fejetlenség nélkül, amely a meglepetés folytán beállott, (úgy van! úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az a megbocsáthatatlan mulasztás és előrelátás hiánya, (úgy van! úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amelyet ebben a pillanatban is le kell szögeznem.” Az Apponyi után felszólaló Gróf Andrássy Gyula lazán és hosszan mellébeszél, de egységre szólítva mozgósít. Károlyi Mihály hasonlóképpen nyilatkozott, de felelősöket is keres: „[…] Ha egy hadvezér elveszít egy ütközetet, és ha arról a hadvezérről kisül, hogy vétkes könnyelműség folytán vesztette el azt, (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) akkor ezt a hadvezért eltávolítják, és mindenesetre felelősség- re vonják, haditörvényszék elé állítják. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Az a felelősség, amely Erdély elvesztése folytán terheli a miniszterelnököt, (Úgy van! "a szélsőbaloldalon.) terheli a külügyminisztert, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) terheli a hadvezetőséget, (Úgy van! – a szélsőbaloldalon.) olyan nagy, olyan súlyos, hogy emellett olyan egyszerűen, olyan gyorsan elmenni nem lehet. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Az a felelősség, amely a miniszterelnököt terheli, direkt és indirekt. Indirekt úton terheli őt a felelősség a külügyi kormány által elkövetett hibákért, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) indirekt felelősség terheli őt a hadvezetőség által elkövetett hibákért. De direkt felelősség terheli a miniszterelnököt azokért a mulasztásokért és azoknak az intézkedéseknek hiányosságáért, amelyek mellett megtörténhetett az, hogy Erdély teljesen védtelen maradt (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) és hogy az evakuáció oly módon történt, . . . Sümegi Vilmos: Nem is történt! … hogy ott emberanyagban és értékben a legnagyobb veszteségek, a legnagyobb pusztulások történtek. De ha azt mondom, hogy a miniszterelnököt indirekt felelősség terheli azo- kért a külügyminisztériumban elkövetett hibákért, azt is kell mondanom, hogy ez az indirekt felelősség azonban a miniszterelnöknél fokozottabb mértékben áll fenn, mert fennáll egy morális felelősség is. […]” 180 A Czernin üggyel folytatják, amit fennebb a helyén, egy jegyzetben idéztem. Majd dühösen következik: „T. Ház! Mi és minden magyar ember mindent meg fogunk adni azért, hogy Erdélyt megmentsük. Mindent megteszünk azért, hogy Erdélyből kiverjük az ellenséget. Mi odaadjuk életünket, odaadjuk vérünket, odaadjuk, hogyha kell, gyermekeinket is. Oda fognak menni az asszonyok is és mint egri hősnők, úgy fogják védeni Erdélyt. Hanem ezt egy feltételhez kötjük, egy olyan feltételhez, amely nélkül ottani harcaink sikerét nem látjuk biztosítva, s ez a feltétel az, hogy azok az emberek, akik eddig vezették az országot, azok mondjanak le. (Hosszan- tartó, megújuló éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvöz- lik.) Rakovszky István11 képviselő úr mindet tudott előre: „T. képviselőház! (Élénk mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nagyon gyenge és szomorú elégtételt ad nekem, hogy én augusztus 22-iki be- szédemben már felemlítettem: megnyílt az örvény és mi örvény előtt állunk. (Mozgás jobb felől.) Én akkor mondtam, hogy elérkeztünk az utolsó perchez, mondtam a t. túloldal nagy »Ohó« kiáltásai közt. Tudtam, hogyha nem áll be a változás, ez be fog következni. De hogy az események oly gyorsan fognak szava- imnak igazat adni, erre nem voltam előkészülve. (Élénk mozgás jobbfelől. Elnök csenget.) Igenis, t. Képviselőház, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) senki e házban nem volt tájé- kozva aziránt, a miniszterelnök úr sem. De hogyha senki sem tudta azt, hogy a román hadüzenet küszöbén állunk, én igenis tudtam. Nekem erős támpontom volt erre: az én támpontom erre a külügyminiszter úrnak azon megnyugtató kijelentése volt, hogy nincs veszély Románia felől. Ismerve a mi kitűnő diplomá-

11 Rakovszky István (Bécs, 1858. jún. 18. – Bp., 1931. aug. 12.): politikus. Katonai pályán indult, betegsége miatt azonban kilépett a hadseregből. Politikai szereplését Liptó vm.- ben kezdte; 1895-ben részt vett a Katolikus Néppárt megalakításában; elnöke volt a Ka- tolikus Népszövetségnek. 1896-tól 1918-ig a csornai kerület néppárti képviselője. 1905 – 1906-ban a koalíció vezérlő bizottságának tagja, 1906-tól 1909-ig a képviselőház alelnö- ke, e minőségében letörte a horvát obstrukciót. Az I. világháború alatt az orosz és az olasz fronton harcolt, de a politikai életben is élénk tevékenységet fejtett ki. További pá- lyafutását klerikalizmusa mellett Habsburg-hűsége, legitimizmusa jellemzi, 1920-ban Veszprém város képviselőjeként a nemzetgyűlés elnöke lett és e minőségben egyik alá- írója volt az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920. I. tc. kihirdetési záradékának. IV. Károly 1921. ápr.-i és okt.-i puccskísérletekor a király oldalára állt. Júl.-ban lemondott a nemzetgyűlés elnökségéről és az ellenzékhez csatlakozott. Ok- tóberben IV. Károly miniszterelnökké nevezte ki. A királypuccs kudarca után más legitimista vezetőkkel együtt fogságba került, ahonnan 1922-ben szabadult. Az 1922–26. évi ngy.-en a szécsényi kerületet képviselte; megbízatásának lejárta után visszavonult a politikai élettől. Magyar Életrajzi Lexikon. http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC12527/- 12714.htm 181 ciánkat, tudtam, hogy a hadüzenetnek küszöbén állunk. (Derültség. Felkiáltások jobb felől; Jó vicc !) Egy hang (bal felől): Sajnos nem vicc! Rakovszky István: Azt mondja egyik t. képviselőtársam onnan túlról: miért nem mondtam meg. Hát én megmondtam. Megmondtam háromszor: kétszer azon beszédben, amelyben indokoltam, hogy miért mondottunk le kiküldeté- sünkről és megmondtam, mikor a miniszterelnök úrnak válaszoltam az olasz kérdésben elfoglalt álláspontjára nézve s amikor kijelentettem, hogy van egy másik állam is, amellyel talán szükséges lesz tárgyalnunk és amely nagyon jól megjegyzi a miniszterelnök úr ezen szavait. (Úgy van! úgy van! bal felől.) Tehát én itt az ellenzéken az én ellenzéki kötelességemnek megfeleltem, önök követték el a hibát! (Igaz! úgy van! a baloldalon.) Holló Lajos: Félrevezetés okából tárgyaltak Olaszországgal, hogy időt nyer- jünk! Rakovszky István: T. képviselőház! Buzdítani a nemzetet újabb véráldozatokra, ami a mi kötelességünk és nem szerezni meg a nemzet számára a biztonságot, hogy nem viszik mészárszékre: ez árulás. (Igaz! úgy van! a baloldalon.) Ez a veze- tés, a külügyek ilyetén való kezelése, a belügyekben uralkodó ez a fejetlenség, (Igaz ! úgy van ! a baloldalon.) a t. miniszterelnök úr teljes tájékozatlansága . . . (Igaz ! úgy van ! a baloldalon.) Hiába mosolyog a t. miniszterelnök úr, én be fogom bizonyítani, hogy ő tájékozatlan volt és pedig teljesen tájékozatlan. (Igaz! úgy van! a baloldalon.) Ez, t. ház, semmi egyéb, mint a legnagyobb bűn a nemzettel szemben. (Igaz! úgy van! a baloldalon.) Erőink megfeszítésére buzdítani és azokat az erőket azután pártpolitikai szempontból megbénítani, csak azért, hogy a megkezdett hibás úton csökönyösen tovább haladjunk: erre én nem vállalko- zom. És itt van az én kötelességteljesítésemnek másik oldala: feltárni a veszélyeket, annyiban, amennyiben ezt az ország érdeke megengedi. T. képviselőház! A t. miniszterelnök úr a főrendiházban igazán gyermekded, megható őszinteséggel, nyíltsággal és közvetlenséggel bevallotta, hogy miért nem tudtuk mi Erdélyt megvédeni. Bocsánatot kérek, ez önmagában igen nagy hiba volt. A miniszterelnök úr gróf Széchenyi Aladár felszólalására válaszolva azt mondotta, hogy a határokat nem tudtuk megvédeni azon egy oknál fogva, mert nem volt elegendő katonaságunk arra, hogy azt a 600 kilométer hosszú vonalat egészen elállhassuk. Azt mondotta továbbá, hogyha mi egyes kisebb csapatokkal elálltuk volna a szorosokat, ahol az ellenség betört, ezeket annak a veszélynek tettük volna ki, hogy egy körülzáró mozdulat folytán az ellenség fogságába esnek. Álljunk meg ennél az egyszerű ténynél. Elsősorban is, ha úgy lenne a dolog, amint a miniszterelnök úr mondta, hogy ezeket a kisebb csapatokat, amelyeket oda kellett volna rendelni, elfogta volna az ellenség: ez még nem lett volna olyan nagy szerencsétlenség, mint aminő származott abból, hogy 600.000 ember, szé- kelyek, a magyarság színe-java kénytelen volt éjnek idején egész vagyonát oda- 182 hagyva egy szál ruhában menekülni. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ha semmi egyebet nem tettek volna azok a katonák, egy napi időt nyertek volna védekezé- sükkel, ez „már felért volna azzal a szerencsétlenséggel, hogy őket esetleg elfog- ják és az ő hősi önfeláldozásukat csak a legnagyobb dicséret illethette volna meg. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) De a t. miniszterelnök úr itt nem beszél a tényekhez és az általa ismert körül- ményekhez híven. Ez nem volt igy, miniszterelnök úr! Nem ez volt az oka a betö- résnek! Az oka a meglepetés volt, a készületlenség, a miniszterelnök úr tájékozat- lansága, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) amelyért a miniszterelnök urat annyiban terheli felelősség, hogy ő miniszterelnöki állásából kifolyólag nem hatott oda a katonai köröknél, hogy azok az ő legelemibb kötelességüknek: a miniszterelnök tájékoztatásának eleget tegyenek. A katonai hatóságok úgy a múltban, — amint a miniszterelnök úr múlt felszólalásában elismerte — mint a jelenben is, sem a miniszterelnök urat, sem az egyéb erre hivatott tényezőket nem tájékoztatják. De, t. képviselőház, ha már ilyen dolog megtörténik, hát az már valóban a cinizmus netovábbja, amit Höfer12 úr magának megenged. Az augusztus 30-án délben kiadott hivatalos jelentés ugyanis ezeket mondta (olvassa): »Egyébként a határra előretolt előcsapatokat lépésről-lépésre és tervszerűen visszavontuk.« — Jobb szerettem volna, ha azt írja, hogy »tervszerűen előremennek«, mert ezekkel a »tervszerű visszavonulásokkal« nagyon gyakran találkozom Höfer úr jelentései- ben. (Tovább olvassa): »Az ellenség bizonyára nagyra lesz Petrozsény, Brassó és Kézdivásárhely megszállásával. A legészakibb román hadoszlopok a gyergyói hegységben harcban állanak.« Bocsánatot kérek, ez már igazán az együgyűséggel párosult cinizmus neto- vábbja. […] Oda konkludálok, ahová már első beszédemben konkludáltam: hogy elérkez- tünk a legutolsó perchez, ahol össze lehet és össze kell fogni, hogy még üdvöset tehessünk az országért. Itt egyéni szimpátiák és antipátiák most szerepet nem játszanak, itt a csökönyös kitartás szerencsétlen kezű emberek mellett csak árt az országnak. Elismerem, hogy igen nehéz a miniszterelnök úr állása és szerepe, csak az erőknek, az utolsó, a legparányibb erőknek összegyűjtésével és tömörítésével érheti el, hogy oly hatalmassá váljék, hogy ezeken az állapotokon változtatni tudjon. Azokkal a hatalmakkal szemben, melyekről szólok, csak egy egységes ország tud helytállni, mert azok a kis befolyásocskák csak addig érvényesülnek, amíg tudják, hogy itt áll egy miniszterelnök, mint lenyűgözője, diktátora, elnyo- mója az ellenzéknek. Mihelyt más lesz a miniszterelnök szerepe, mihelyt odaáll- hat és azt mondhatja: sikerült nekem saját ellenszenvem, előítéletem, saját meg- győződésem ellenére, talán saját személyem feláldozása révén, amelyet nem

12 Höfer altábornagy - A Sajtóhadiszállás hivatalos hírei. 183 kívánok és nem akarok ... (Derültség jobbról.) Milyen jókedvűek, mihelyt a hata- lomról van szó! (Élénk tetszés balról.) A hiénák a vonaglóval sem bánnak így. Önök itt cinikusan nevetnek, de ugyanebben a percben ki akarják használni az ellenzéket a nemzeti egység érdekében. (Taps bal felől. Ellenmondások jobb fe- lől.) E cinikus nemzeti egységből mi nem kívánunk. Nem éhezünk a hatalomra, mi nem nyernénk, de vesztenénk vele. A miniszterelnök úr, ismétlem, nem töltheti be azt a szerepet ereje teljes birtokában mindaddig, míg nem változtat ez áldat- lan viszonyokon. Fényesebb bizonyítékát — sajnos, hogy azt kell mondanom e szomorú időkben, hogy fényes bizonyságát — a tehetetlenségnek, mint aminőt most liferált a külügyi kormányzat, a miniszterelnök úr egyéniségének kompro- mittálásával, még sohasem liferáltak. Én a t. miniszterelnök úr jóhiszeműségét ép úgy elismerem, mint a múltkor, amikor azt mondtam: abban a szerencsétlen »lucki epizód« kifejezésben is csak az volt a baj, hogy nem tájékoztatták eléggé. És most is teljesen tájékozatlan volt, mert nem állt az, amit mondani tetszett a főrendiházban, hogy mi el voltunk szánva kezdettől fogva, hogy a Maros vonalat tartjuk. Nem fog engem meghazudtolni a t. miniszterelnök úr . . . Gr. Tisza István miniszterelnök: Én mondtam ezt? Rakovszky István: Itt van a beszéd! T. miniszterelnök úr, (Halljuk! Halljuk!) én nem folytatom itt a nyílt ülésen; lesz erről szó a zárt ülésen is, de, t. miniszterelnök úr, ez a tényeknek nem felel meg, mert 24 órával előbb más volt az álláspontja. Nem a miniszterelnök urat vádolom itt elsősorban; (Halljuk! Halljuk!) én ezt a lehetetlen állapotot akartam itt jellemezni, amelyet tűrt a miniszterelnök úr. (Úgy van! Úgy van! taps balfelől.) Hol van az a híres erély a katonai hatóságokkal szemben . . . (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Csak a cenzúrá- ban érvényesül! Miért nem kergetik el Buriánt? Zaj.)” Kígyó-béka szópárbaj következik hosszan, majd néhány időszerű konkrétum. Tisza István megjegyzi „hogy a kormány a netaláni román támadás által fenyegetett vidékek lakosságának és e lakosság ingó vagyonának megmentésére vonatkozó előzetes intézkedéseket megtette volt. (Ellenmondások a szélsőbalol- dalon.) […] Ezek az intézkedések nem állhattak abban, hogy távozásra szólítsuk fel e te- rületek lakosságát akkor, amidőn egyáltalán kiszámíthatatlan volt, hogy Románia támadása megtörténik-e és ha igen, mikor. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez a baj! Ezért mondjon le!) És ha a t. képviselő urak figyelmeztetnek arra, hogy ezeknek a vidékeknek termését meg kellett volna menteni, bocsánatot kérek, azt kell mondanom, hogy éppen ebből a szempontból a legnagyobb hiba lett volna ott megszüntetni a gazdásági munkát akkor, amidőn a termés még levágva nem volt, vagy legalább is nem volt kicsépelve. Justh Gyula: Hát a szénbányák? Gr. Tisza István miniszterelnök: Az egész művelet, úgy ahogy meg volt állapít- va és elő volt készítve, fájdalom, nem volt végrehajtható azért, mert a román 184 orvtámadás váratlan bekövetkezte folytán az a határszéli lakosság, amelyet tényleg a legrohamosabban kellett felriasztani, a dolog természeténél fogva olyan lelkiállapotban jött az ország belseje felé, hogy úgyszólván áradatként megindult az egész lakosság olyan nagy területen, amelyről egyszerre rendesen lebonyolítani a kiköltözést nem lehetett. (Úgy van! A jobboldalon. Felkiál- tások bal felől: Ez a baj!) […] Ezen körülménynél fogva történt azután az, hogy lakóhelyüket elhagy- ták sokan tömegesen olyan vidékről is, amely ma is messze a tűzvonal mögött a mi kezünkben van. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem is fogják bevárni az ellenséget!) A román katonaság ma is közel áll a határokhoz, a román hadsereg ma is egy kis részét bírja Erdélynek. (Úgy van! a jobboldalon.) Ha csak az a lakosság mozdult volna meg, amely közvetlenül fenyegetve volt a román betörés által, akkor a lakosság elköltöztetése teljes rendben lefolyhatott volna. (Úgy van ! a jobboldalon.) De olyan okokból, amelyek emberileg nagyon érthetők . . . (Zaj és közbeszólások a bal- és a szélsőbaloldalon.) […] A t. képviselő urak a tárgyalást a házban lehetetlenné tehetik. Ha valaki, én edzett idegekkel és parlamenti küzdelmekhez szokott természettel birok. I De engedelmet kérek . . . (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Dara- bontokkal!) . . . fizikai . . . (Zaj és közbeszólások a szélsőbaloldalon.) […] fizikai lehetetlenséggé teszik a tárgyalást a képviselő urak. Ennek a konzekvenciáit tulajdonítsák maguknak. (Zaj és közbeszólások a szélsőbaloldalon.) […] Elnök: Közbeszólások történnek a ház mindkét oldalán; méltóztassék tar- tózkodni provokáló közbeszólásoktól. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Tisza István miniszterelnök: Az a körülmény, hogy Erdély határszéli lakos- sága a meglepetésszerűen jött éjszakai betörés hatása alatt rémülten menekült Erdély belseje felé, oly nagy tömegeket mozdított meg, melyeknek az elkészített terv szerint való elszállítása lehetetlennek bizonyult. Az a lelkiállapot, melyet ez a megrohanás okozott, természetszerűleg kiterjedt a lakosságra, kiterjedt egyes helyeken úgy a polgári, mint a katonai helyi hatóságokra is, és azok részéről is megtörtént olyan tömegeknek mozgásba hozatala, amelyek nyugodtan megvár- hatták volna, hogy az ellenség tényleg közeledik-e. (Zaj balfelől) Bizonyára senkinek sem jut az eszébe, legkevésbé nekem, hogy ezért bárkinek is szemrehányást tegyek. Hiszen azoknak az izgalmaknak pillanataiban ez emberileg nagyon is érthető és természetes dolog. De ha kellő nyugalommal fogjuk meg a dolgot, ha azokat a polgártársainkat, kik ebbe a nehéz helyzetbe jutottak, kellő útbaigazí- tásban részesítjük, még ma is nagyrészben mitigálni lehet a bajt. Nagyon nagy része a lakosság által elhagyott vidékeknek ma is még a kezünkben van, a csend- őrség ott a rend és a közbátorság fenntartásáról gondoskodik. Igen sok vagyon van, amit ki lehet hozni ezen vidékről és meg vagyok róla győződve, hogyha ebben a tekintetben megnyugtatólag hatunk a közönségre, hogyha minden oldalról

185 helyes irányítást és tanácsot kap a közönség, (Zaj balfelől.) még nagyon sokat meg lehet menteni, ami látszólag veszendőben van. (Zaj.) Visszatérve a főkérdésre, anélkül, hogy a részletekbe mennék, én úgy láttam, legalább a felszólaló képviselő urak . . . (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak állandó beszél- getésükkel teljesen lehetetlenné tenni a tárgyalást. A világháború kellős közepé- ben, midőn a lét, vagy nem-lét kérdése körül folyik a harc, az ország elvárhatja, hogy óvjuk meg a tárgyalás komolyságát és ilyen közbeszólások ne hangozzanak el. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Dániel Gábor:13 Kiabálással nem lehet Erdélyt megmenteni! (Felkiáltások bal felől: Nyolcórás ülésekkel sem!) Nekem ott van a vagyonom az oláhok kezében! Elnök: Méltóztassanak tartózkodni a közbeszólásoktól. (Zaj.) Ne méltóztassa- nak párbeszédeket folytatni. Gr. Tisza István miniszterelnök: A felszólaló ellenzéki képviselő uraknak leg- alább egy része, hogy enyhén fejezzem ki magamat, bizonyos mentő körülmé- nyeket látott abban a tekintetben, hogy a támadás pillanatára nézve tévedésbe ejttettünk. Az evakuálás alkalmával történt zavarok ezzel függnek össze. A pilla- natra nézve tévedésbe ejttettünk, mert oly nyilatkozatok történtek a király részé- ről egyenesen, amelyek után nem képzelhettük . . . (Nagy zaj a bal- és a szélső- baloldalon.) Polónyi Géza: Melyik király? (Felkiáltások: A román!) Okirat van az ellenkező- ről! Elnök: Csendet kérek! Kérem Polónyi képviselő urat, ne zavarja a tanácsko- zást. Gr. Tisza István miniszterelnök: . . . melyek után ez a tévedés a támadás idő- pontjára nézve nagyon könnyen érthető volt. Magára a romániai fegyverkezésre nézve nem éltünk illúzióban. Egészen röviden meg kell jegyeznem, hogy ebben a

13 Dániel Gábor (Oláhfalu város). 1854. december 2-án született, atyja, Gábor Udvarhely megye főispánja volt. Jogi tanulmányait befejezve, 1878-ban, alig huszonnégy éves korá- ban az oklándi kerületben képviselővé választották és akkor egyik korjegyzője volt a Ház- nak. Ugyane kerületet képviselte két további cikluson, míg 1887-ben a székelyudvarhelyi kerületben kapott mandátumot. Az 1892-i általános választások alkalmával ismét az ok- lándi kerületben, 1896-ban pedig Oláhfalun választották meg, mely kerületet 1906-ig képviselte. Jogtudor és ügyvéd. A Nemzet hasábjain több politikai cikke jelent meg. A Lipót-rend középkeresztjének tulajdonosa. A szabadelvű pártnak alelnöke volt. Két or- szággyűlés alatt a Ház elnöke volt, legutóbb 1903 végéig, amikor erről a tisztségéről lekö- szönve ő Felsége titkos tanácsossá nevezte ki. 1904 novemberében ő terjesztett elő a lex Dániel név alatt ismert indítványt. 1910-ben újból Oláhfalu választotta meg képviselővé. A nemzeti munkapárt alelnöke. A kivándorlási bizottság elnöke, a kivándorlási tanács, a közlekedési tanács, a felirati és a véderő bizottság tagja. Forrás: Országgyűlési Almanach, miként tovább is a képviselők adatolása. 186 tekintetben a monarchiának bukaresti követét semmiféle szemrehányás nem illetheti. (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Hallatlan! Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Ha a ház tárgyalása normális és rendes mederben fog folyni, minden képviselő abban a helyzetben lesz, hogy ezekre vonatkozó nézeteit elmondhassa; ne méltóztassék tehát közbeszólásokkal zavarni a tárgyalást. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Tisza István miniszterelnök: A t. képviselő urak tisztában lehetnek vele, hogy ezzel a felelősségből többet veszek magamra is. (Zaj bal felől.) Ismétlem, hogy a monarchia bukaresti követét ebben a tekintetben szemrehányás nem illetheti. […] Igenis, az ő ottani működéséért dicséret és elismerés illeti. (Nagy zaj és moz- gás bal felől.) […] Ha a képviselő úr azt hiszi, hogy az a tény, hogy Románia megtámad vagy meg nem támad bennünket, az ottani követünknek kisebb vagy nagyobb ügyességétől függött, akkor igen nagy csalódásban van. […] Mindazok a támadások, amelyekkel most azokat illetik a képviselő urak, akik nézetük szerint mulasztást, vagy tévedést követtek el Románia magatartásának megítélése körül, nem tartóztathatnak vissza attól, hogy itt egy teljesen alaptala- nul megtámadott emberrel szemben az igazságot meg ne mondjam. (Élénk he- lyeslés jobb felől. Nagy zaj bal felől.) […] A romániai veszéllyel igenis számoltunk és ebben a tekintetben az előzetes in- tézkedések meg is tétettek. Diplomáciai úton a román veszéllyel szemben a leg- hatékonyabb eszköz mindenesetre a bolgár szövetség megkötése volt és én azt hiszem, hogy az az egész, egyáltalán nem könnyű — mert hiszen sok komplikált kérdés előzetes megoldása volt szükséges — az az egész akció, amely végered- ményében oda vezetett, hogy Bulgária a közép-európai nagyhatalmak szövetsé- gébe belépett és szilárd szövetséget kötött a török birodalommal is, ez az egész akció igenis a mi diplomáciánknak is fontos, jelentékeny, sikeres szolgálata volt. (Úgy van! Úgy van! jobb felől. Zaj bal felől.) Sümegi Vilmos: Burián? Azt nem hiszem el. (Folytonos zaj bal felől.) […] És ha joggal mondhatja Andrássy Gyula t. képviselő úr, hogy a román veszélyt nem szabad túlbecsülni, mert Románia harcba lépése erőtöbbletet jelent ránk nézve is, mert hiszen ezzel jut akcióba az a tetemes rezerva, amely a Balkánon szövetségeseinknél fel volt halmozva, ebben természetesen tökéletesen igaza van, hiszen ez egyik jelentékeny sarkköve annak az okoskodásnak, amellyel biztosan remélhetjük a román támadás végleges, teljes vereségét. De, éppen, mert ez így van, mindenki, akinek ebben része volt, örömmel gondolhat vissza azokra a tárgyalásokra, amelyek Bulgáriának a szövetségbelépését eredményezték. (úgy van! úgy van! jobb felől.) 187

És ha a t. képviselő úr azt mondja, hogy ha a román támadás Bulgáriába ment volna, ott talált volna haderőt magával szemben, amely visszautasítja a támadást, ebben is igaza van. De ha ebből szemrehányást kovácsol ellenünk, akkor — bo- csánatot kérek — a geográfiai helyzetet felejti el. Hiszen a Balkánon állott be az a helyzet a tavalyi őszi hadjárat teljes sikere folytán, hogy az ott lévő ellenséges haderőket, — kivéve a Sarrail-féle hadsereget14 — teljesen kiszorítottuk, vagy megsemmisítettük. A Balkánon maradt jelentékeny erőtöbbletünk készletben, amelynek legtermészetesebb felhasználása az volt, hogy a román veszély esetére rezervában maradjon. Hiszen ez is mutatja azt, hogy gondoltunk ezzel a veszély- lyel. […] Természetes dolog, hogy ez Bulgáriában és Törökországban történt, mert hiszen ezt a geográfiai helyzet hozta magával. Ha Bulgáriának kellett volna két vagy három fronton verekednie és nekünk egy fronton, akkor nekünk lett volna kész- letben Románia ellen hadseregünk, így pedig Bulgáriának volt. Annyival kevésbé lehet ezt egymással szembeállítani, vagy különbséget tenni, mert — hála Isten- nek — a szövetség megkötése óta a legteljesebb azonosság van a célokban, a felfogásokban, a törekvésekben és az összes hadműveletek — vonatkoznak azok német, osztrák-magyar, bolgár vagy török haderőkre — egy nagy szerves egészet alkotnak … (Élénk éljenzés jobb felől.) … amelynek végcélja a közös győzelem. (Elénk éljenzés jobb felől.) Ráth Endre:15 Ezt Czernin csinálta. (Zaj.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Most nem akarok belemenni az Andrássy Gyu- la t. képviselő úr által érintett külügyi kérdésekbe, de hogy az ő vádjai mennyire messze távolodnak az objektivitástól, (Zaj bal felől.) azt mindjárt igyekeztem ezzel a bolgár példával is igazolni. Gr. Andrássy Gyula: Nem sikerült. Ez egyéni megítélés dolga. Az én igénytelen nézetem szerint az a különbség, hogy Bulgáriának van hadserege északi határán, nekünk pedig nem volt hadsere-

14 Maurice Paul Emmanuel Sarrail (1856 – 1929) francia tábornok. Szerbia támogatására a gallipoli hadjáratból visszavont és a görög Szaloniki térségében gyülekeztetett seregré- szek, majd egyéb alakulatokból alakított antant-seregek parancsnoka 1917 decemberéig. 15 Ráth Endre (Kézdivásárhely város). 1877. június 17-én született Dunaföldváron. Középis- kolai tanulmányait Budapesten a H. kerületi főgimnáziumban végezte; ugyancsak Buda- pesten hallgatta az egyetemet is és itt szerezte meg a jog- és államtudori oklevelet, valamint az ügyvédi diplomát. Huszonegy éves korában az országos függetlenségi és 48-as pártnak s Kossuth Ferencnek titkára, egyúttal pedig a Független Magyarország munka- társa lett. Ez időben nagy tevékenységet fejtett ki az ország különböző kerületeiben füg- getlenségi pártok szervezése körül. Első ízben 1902. április 16-án időközi választáson választotta meg képviselőjévé Kézdivásárhely városa, azóta állandóan, most negyedízben képviseli az országgyűlésen. Az elmúlt ciklusban a Ház egyik jegyzője volt. Budapesten ügyvédi gyakorlatot folytat. A közlekedési tanács tagja. 188 günk az erdélyi határon, a geográfiai helyzetnek természetes következménye. (Zaj bal felől.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Justh Gyula: Augusztus 24-én mást mondott. Akkor azt mondta, hogy védve van a határ. (Zaj.) Gr. Tisza István miniszterelnök: És ha a t. képviselő úr — hogy csak egy példát idézzek még — szembeállítja a németek eljárását, akik a franciákat a hadüzenet napján megtámadták, illetőleg a hadműveleteket belga területen megkezdték, azzal, hogy mi csak a mobilizálás végrehajtása után támadtuk meg Szerbiát, bo- csánatot kérek, azt a képviselő úrnak tudnia kell, hogy minők a békelétszámok nálunk és tudnia kell, hogy Németországnak határhadtestei jóformán teljes hadi- létszámon állanak. Szmrecsányi György16: Azt már négy héttel előbb tudták, hogy szerb háború lesz. […] A t. képviselő urak felemlítik azokat a kijelentéseket, amelyeket pár képviselő- társamnak magánúton tettem, Azokban a kijelentésekben tájékoztattam őket azokról az előzetes intézkedésekről, amelyek megtörténtek és mondtam nekik, hogy csapatszállítások folyamatban vannak, hogy a legrövidebb idő alatt ott je- lentékeny haderő lesz. Ez az állítás tökéletesen fedte a tényeket. Közbejött azonban a 27-iki román betörés, amely ezeket a csapatszállításokat még félig kész állapotban találta, olyan állapotban, ami a hatékonyabb védelmet a határokon lehetővé nem tette. Ezzel szemben azok az állítások, amelyeket akkor mondtam, teljesen hű kifejezésre juttatták a kormány akcióját, teljesen hű kifejezésre juttat- ták azokat az intézkedéseket, amelyek részben megtörténtek, részben folyamatba tétettek. Ismétlem még egyszer, a 27-iki támadás félben találta ezt a munkát és az a hatás, amelyet az imént részletesen ecseteltem, lehetetlenné tette azt, hogy ezek az evakuálási rendelkezések azzal a nyugalommal, azzal a renddel, amint az kellett volna, végrehajtassanak. T. Ház! Én most csak egy gondolatot kívánok a legnyomatékosabban hangsú- lyozni és igazán még a mai pillanatban sem akarok letenni a reményről, hogy ebben a tekintetben pártkülönbség nélkül egyet fogunk érteni. Hogy ilyen pillanatban, menekülők elkeseredett lelkében a legepésebb gondolatok fogamzanak

16 Szmrecsányi György (Felsőkubin, 1876. szept. 23. – Bp., 1932. szept. 22.): legitimista politikus. Jogi tanulmányai befejezése után a statisztikai hivatalban, majd a kereskedelmi min.-ban dolgozott. 1905-ben a Szabadelvű Párt programjával választották ogy.-i képvise- lővé. Később a Néppárthoz csatlakozott. 1917 – 18 közt Pozsony város és vm. főispánja volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt Bécsbe menekült és élénken részt vett a Beth- len István vezette antibolsevista komité tevékenységében, többek közt a Tanács- köztársaság bécsi bankgassei követségének kirablásában. Mint a legitimista mozgalom egyik legaktívabb szereplője, tagja volt a Tanácsköztársaság bukása utáni első és második nemzetgyűlésnek. 1920-tól 1921-ig a nemzetgy. alelnöke is volt. 189 meg, azt az emberi természetet ismerő és érző szívvel bíró ember másképpen, mint megértő rokonérzéssel nem fogadhatja. (Helyeslés jobbról és a középen.) De méltóztassanak megengedni, ezeknek az elkeseredett érzéseknek nem szabad átcsapniuk olyan térre is, ahol meg kell őriznünk minden körülmények között nyugodt gondolkozásunkat és helyes ítélőképességünket! Az a gondolat, minthogyha bárki különbséget tett volna a monarchiának ebben a közös élet-halál- harcában annak egyik vagy másik része között, minthogyha az osztrák tartomá- nyok becsesebbek lettek volna bárkire nézve, mint a magyar államterület, mintha Erdélyt bárki elhanyagolható értéktelen dolognak tekintette volna — bocsánatot kérek — ez a felfogás ennek a háborúnak összes tapasztalataival ellentétben áll és ilyen téves felfogásnak a térfoglalása a legvégzetesebb dolog lenne. (Igaz! Úgy van! jobbról és a középen.) […] Én nagyon kérem a t. Házat: ám gyakoroljon mentől szigorúbb kritikát, állok elébe; nem mondhatom, hogy meghátrálok előle, de állok elébe; nagyon kérem a t. ház minden tagját: ne nyúljunk a magyar nemzet közös kincséhez, ne tépázzuk meg azt az erkölcsi tőkét, amelyre a magyar nemzetnek a megpróbáltatásnak, a harcnak ebben a nagy pillanataiban szüksége van! (Élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbról és a középen. Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Tekintettel az idő előrehaladottságára, az ülést délután 4 óráig felfüg- gesztem.” Szünet után egy érdembeli felszólalás a Szterényi Józsefé volt, akiről Erdélyi olvasóimnak illendő tudni egyet s mást!17

17 Szterényi József, báró, Stern (Lengyeltóti, 1861. nov. 5. – Bp., 1941. febr. 6.): politikus, kereskedelemügyi miniszter, iparfejlesztési és iparoktatási szakértő. Mint újságíró kezdte pályafutását, 1883-ban megalapította a Brassó c. politikai napilapot. 1885-től 1889-ig az erdélyrészi ipari és kereskedelmi egyesület főtitkára. 1889-ben Baross Gábor erdélyrészi iparfelügyelőnek nevezte ki. 1890-ben a kereskedelemügyi minisztériumba került, 1896- ban országos. iparoktatási főigazgató, 1900-ban miniszteri tanácsos, 1905-től 1910-ig államtitkár. 1906 – 18 között Brassó alkotmánypárti országgyűlési képviselője. 1918. jan. 25-től okt. 31-ig kereskedelemügyi miniszter a Wekerle-kormányban. A polgári forradalom idején 1919. febr. 24-én a minisztertanács internáltatta, mint a forradalmi vívmá- nyokat veszélyeztető egyént. 1920-ban és 1926-ban pártonkívüli programmal nemzet- gyűlési képviselő, 1927-tól felsőházi tag. Öt éven át a Népszövetségben, mint főmegbí- zott volt jelen. Egyike volt a székely kivándorlás ellensúlyozására megindított mozgalom kezdeményezőinek és vezetőinek. Az ö kezdeményezésére alakult egyebek között a szé- kely szövőgyár is; nevéhez fűződik a brassói posztóipar fellendülése. A Wekerle-kormány lemondásakor ő is megvált államtitkári állásától és a Magyar Agrár és Járadékbank elnöki állását vállalta, erről azonban az összeférhetetlenség miatt, dacára az ezzel járó nagy anyagi áldozatoknak, lemondott, nem akarván a politikai pályától megválni. Irodalmi működésének eredménye mintegy hetven kötet szakmunka, melyekből külön ki kell emelni az 1901-ben megjelent gyári termelési statisztikát, a magyar gyáripar monográfi- áját, mely munka egymaga húsz kötetből áll; kiemelendők továbbá a német és francia 190 „Elnök: Szterényi képviselő urat illeti a szó! Szterényi József: T. Ház! Fájdalmas kötelességet kell teljesítenem, mint egy ke- rületével hontalan erdélyi képviselőnek, hogy pártom és egyes erdélyi képviselő- társaim nevében felelősségre vonjam a t. kormányt azon mulasztásokért, melyek az erdélyi román betöréssel kapcsolatosan a határszéli vármegyék evakuálása körül történtek. A t. miniszterelnök úr délelőtti felszólalásában felhívja az ország- gyűlést arra, hogy bár a menekülők keserűsége érthető és természetes és bár- mily sajnálatos legyen e jelenség, ne befolyásolja a komoly és tárgyilagos kritikát nagy feladataink teljesítésében. Bármily nagy legyen ama keserűség, mely jogos kitörésre kerül az immár hajléktalan és hontalan százezernyi erdélyi lakosság körében, bármily közelről érintsen bennünket közvetlenül érdekelt erdélyi képvi- selőket elsősorban az a súlyos helyzet, amelyben az erdélyi országrészek egy tekintélyes területe van: igyekezni fogok, t. ház eleget tenni a t. miniszterelnök úr felhívásának és bírálatomban megtartani azt a keretet, amelyet ebben a pillanatban nemcsak az ország érdeke, hanem a törvényhozás tekintélye is megkövetel. (Halljuk!) A t. miniszterelnök úr a délelőtti felszólalásokra adott válaszában elismerte, hogy bizonyos bajok történtek a határszéli evakuálás körül, de ezt annak a meg- lepetésszerű hadüzenetnek tulajdonítja, amelyet Románia a betörés pillanatában intézett. Hiszen, t. ház, a mi panaszaink, a mi kritikánk épen az ellen irányul, hogy a t. kormány bevárta a meglepetést és nem intézkedett előzőleg azoknak a terü- leteknek biztosítása, azon területek lakosságának megmentése érdekében, hanem meglepette magát az események által, holott, t. ház, a körülmények Romá- niában nem voltak olyanok, hogy meglepetésre kellett volna elkészülni, hogy meglepetésre kellett volna várni. Méltóztassék megengedni, hogy én a helyzet közvetlen ismerete alapján fel- említsek körülményeket, amelyek Romániában hónapok óta nyilvánosan forogtak fenn, amelyek tudva voltak, amelyeket tudnia kellett a t. kormánynak és amelyek tudata mellett, minimális előrelátással az események nem következhettek volna be úgy, amint sajnosan bekövetkeztek. T. Ház! Predeáltól Bukarestig szinte másfél éven át egy vasúti kocsi ablakán kinézni egyenlő értelmű volt a lelövetéssel. (Úgy van! bal felől.) A román vasúti kocsik ablakai a Predeáltól Bukarestig közlekedő vonatokon be voltak meszelve, le voltak függönyözve és minden egyes kocsiban egy szuronyos román csendőr utazott, (Úgy van! bal felől.) nehogy valamely utas az ablakhoz merjen menni, hogy ott lopva is kitekinthessen. Egy hang (a közé- pen): Bukarestig!

nyelven is megjelent művei a magyar iparioktatásról és magyar iparról. Az 1906. évi álta- lános választások alkalmával először választotta meg – egyhangúan – Brassó város II. kerülete, amely városhoz pályája emelkedésének első emlékei fűzik; ugyanez a kerület választotta meg az 1910. évi általános választások alkalmával is. 191

Szterényi József: Igenis, Bukarestig, nyugodjék bele, kérem, t. képviselő úr, hogy Bukarestig, mert közvetlen tapasztalatból beszélek. A határ mentén, Prede- áltól kezdve a Csik megyei határ mentén végig lövészárkokat építettek Magyaror- szág, illetőleg erdélyi részeink ellen. A határ mentén az összes román községek hónapok óta ki voltak ürítve, a Brassó megyével határos román községekben már csak igen szórványosan volt található román lakosság. A brézói és mucsui román erdőségek fűrésztelepein keresztül egészen a mi határunkig egyrészt Szeben felé, másrészt Papolc–Zabola felé stratégiai utakat építettek hónapok óta a románok, amelyeken óriási mennyiségű muníció volt felhalmozva, amely stratégiai utak a szükséges robbantó eszközökkel ellátva mind nyíltan épültek, hisz másként nem is lehet. Tudtuk Erdélyben és figyelmeztettünk rá: a Prahova-völgyben, t. ház és mentén a határainknak koncentrálva volt hónapok óta a román katonaság. Au- gusztus közepén Galac mellett négy pontonhidat vert az orosz katonaság (Felkiál- tások a szélsőbaloldalon: Úgy van! Ezt nem látta Czernin!) és Romániában szélté- ben utaztak orosz tisztek szabadon. Galac korcsmái és kávéházai telve voltak orosz tisztekkel. Mindez nem indított bennünket, már t. i. a kormányt, arra, hogy mi a határ mentén — ezt hangsúlyo- zom, mert erre még visszatérek — intézkedéseket tegyünk a mi lakosságunk érdekében. Két héttel a hadüzenet előtt rekvirálták Romániában az összes lóál- lományt; nem vártak ott nyilvános mozgósítási parancsra, hanem egyénenkénti behívások történtek az egész román hadsereget illetőleg. Heteken át a román csendőrség és a helyi hatóságok kézbesítették egyénenként a behívásokat, úgy, hogy a hadüzenet pillanatában készen állott a román hadsereg. Es, hogy a románok mennyire előre gondoltak a háborúra, mutatja az, hogy fogolybarakkokat építettek, még pedig kettőt: külön nagy barakkot délen a né- met foglyok részére és északon az osztrák-magyar foglyok részére. (Felkiáltások balfélöl: Czernin ezt sem tudta! Felkiáltások a jobboldalon: Majd üresek maradnak!) Hát reméljük és hisszük, hogy üresen maradnak, de ők előre készítették ezeket. De hogy milyen közel volt maga a háború; hogy Romániában mennyire közelinek tartották, arra nézve legyen szabad arra az intézkedésre utalnom, hogy Bukarestben úgy, mint a többi városban, egyrészt Plojest felé, másrészt bent, Galactól a bolgárok felé az összes városi közvilágítási lámpákat feketére festették, hogy a légi támadások ellen is védekezzenek. Karlsbadban18 voltam kúrán, t. ház, és ott hat nappal a hadüzenet előtt egy ottani pénzintézet igazgatója figyelmeztette egy budapesti pénzintézet igazgató- ját, hogy a karlsbadi román fürdővendégek hirtelen felvették az ottani bankokban elhelyezett értékeiket és hirtelen elutaztak. Hat nappal a hadüzenet előtt Karls- badból hazahívták a románokat! Mi ellenben nem tudtuk ezt és nem tudtunk

18 Üdülőhely, ma Karlovy Vary Csehországban. Nevében IV. Károly német-római császár, az expedíciója (1350 táján) alatt felfedezett gejzírként feltörő víz gyógytulajdonságainak a „felfedezője” nevét őrzi. 192 intézkedéseket tenni határszéli lakosságunk biztonsága tekintetében. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) A t. miniszterelnök úr délelőtti beszédében hivatkozott az erdélyi képviselők egy részének nála tett látogatására s az ő kijelentésére, amellyel megnyugtatta őket, hogy minden intézkedés meg fog történni az erdélyi szorosok, illetőleg, hogy szabatosabban fejezzem magam ki, Erdély védelmére. A nála megjelent képviselőtársaink teljes megnyugvással távoztak a miniszterelnök úrtól és hogy ma milyen érzülettel állnak itt ezen megnyugtatás utáni eredmények alapján, arra nézve sajnos, tanúi voltunk délelőtti jeleneteinknek, azoknak az izgalmaknak, amelyeket azok az események váltottak ki a ház egy részéből, amelyek ezen tényeknek a következményei. Ha T. miniszterelnök úr, csak annyi katonaságunk lett volna a szorosok védel- mére, amennyi akkor volt Budapesten koncentrálva, midőn a képviselőházból az ellenzék eltávolíttatott, (Úgy van! Úgy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) akkor Brassó, Petrozsény, Gyergyó, Csik stb. nem volnának az ellenség kezén, mert elég lett volna az a katonaság, annak a gyáva román katonaságnak a feltar- tóztatására, (Úgy van! bal felől.) amely negyedrész annyi katonánkkal sem képes felvenni a küzdelmet. Egy hétig (bal felől): Legalább addig, míg a lakosság rendben elmenekülhetett volna! Szterényi József: Elég lett volna arra, hogy az a többszázezernyi lakosság, amely ma szerte az országban földönfutóként él, a vagyont legalább részben elhozhatta, megmenthette volna. (Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ma, t. képviselőház, annak következtében, hogy az eredmények, a tények, nem fedik az akaratot, — mert hiszen senki sincs, aki a t. miniszterelnök úr szán- dékát, akaratát, célzatát kétségbe vonná e tekintetben, — ma, t. képviselőház, a szomorú tények következtében ott áll Szent István koronájának egyik legszebb ékköve, a virágzó Brassó város, Erdélynek ez a gyöngye, oláh kézen, oláh martalék gyanánt és ott vannak a vitéz székelység, a székely városok egytől egyig, a nagy Barcaság és a magyarság és szászság százezrei hontalanok ennek következtében. (Mozgás.) És én még érteni tudnám, bár legélesebben helytelenítem, ha a hadi helyzet következtében, amelyet a t. miniszterelnök úr a főrendiházban is, ma is, vázolt, a közvetlen határon lévő városok és községek helyzete oly gyorsan oly szomorúvá vált. Bármily fájdalmas legyen is ebbe az ideiglenes helyzetbe való beletörődés, még félig-meddig menthető lesz a katonai helyzettel. De mit szóljunk ahhoz, hogy védtelenül hagyták Magyarország legnagyobb szénmedencéjét, a petrozsényi szénmedencét is és abba a helyzetbe jutottunk, hogy most másfelől kell gondoskodni Magyarország szénellátásáról? Mit szóljunk ahhoz, hogy hontalanná vált Erdély keleti vidékének túlnyomó része, oly mértékben koldusbotra juttatva, amint azt itt a fővárosban ezer és ezer hontalan családnál, de széltében az or- szágnak százezernyi népnél láthatjuk? 193

Méltóztassék egy futó pillantást vetni itt a ház alsó tagozatára, ahol az erdélyi képviselők segélyző bizottsága működik és azokra a szívet tépő jelenetekre, amelyek ott lejátszódnak, amidőn néhány nap előtt még gazdag honpolgárok, százez- rek tulajdonosai, könyörögnek a mindennapi kenyérért, 50—100 koronáért, hogy családjukat elláthassák, a nyomortól megóvhassák. Nem akarok a helyzet politikai részével foglalkozni, amellyel t. képviselőtársaim, a pártok vezérei, ma dél- előtt foglalkoztak. Kizárólag az evakuálás kérdését kívánom a t. ház előtt meg- világitani és a súlyos mulasztásokra kívánom ráterelni a figyelmet, és itt azt hiszem, pártkülönbség nélkül meg fogjuk érteni, ami történt, és ami nem történt, és pedig kétféle vonatkozásban. Az egyik azon véreinkről szól, talán messze százezren felül, akik Romániában rekedtek, (Mozgás.) nem figyelmeztetve idejekorán arra; amit a német alattvalók figyelmeztetéssel, vagy figyelmeztetés nélkül, pozitív adatom erre nincs, megte- hettek, hogy elhagyják azt az országot, a németek nagy részben elhagyták, amely minket becstelen módon hátba támadott. A Dobrudzsát, a túlsó részt, amelyet Románia a bolgároktól rabolt el a balkán háború alatt, a román kormány idejekorán kiürítette. Ott ma már román lakosság nincs. Említettem, hogy a határ mentén a román községeket a románok kiürítet- ték. De a mi külügyi képviseletünk nem figyelmeztette azt a százezernyi magyar honpolgárt, amely Romániában él, hogy idejekorán hagyja el azt az országot. Hogy mi a sorsuk ma, mi lesz a sorsuk ezután, az Isten a megmondhatója. Felszólalásomnak az evakuálásra vonatkozó másik része a határszéli lakossá- gunkat illeti. Azt mondja a t. miniszterelnök úr délelőtti beszédében mintegy megnyugta- tásul az ellenzéknek, de megnyugtatásul az országnak is, hogy a nem román ajkú lakosság legnagyobb része eltávozott, tehát nagy része meg van mentve. Keserű vigasz, hogy azok eltávoztak az ősi földről földönfutók gyanánt, egy ruhában, amely rajtuk volt, sőt asszonyok, gyermekek rendes ruha nélkül, a legszüksége- sebb öltözetben, amivel a közszemérem védelme szempontjából szükség volt ellátni magukat, így menekültek százan meg százan, ezren meg ezren, szinte az ágyból kiugorva, sokan betegen, így jöttek el nagy nehezen az ország belsejébe. Ábrahám Dezső: A jószágot nem hagyták el? Szterényi József: Egyedül Brassó városából 18-20.000 család menekült így és vált földönfutóvá. Száz és száz milliója a nemzeti vagyonnak maradt román kézen. (Mozgás.) Az összes termés ott maradt, gabona, liszt és minden egyéb; 130 vagon cukor maradt a botfalvi cukorgyárban a románok kezén. (Mozgás.) A t. miniszterelnök úr úgy van informálva, hogy az állatállományt elhajtották volna. Engedje meg a t. miniszterelnök úr, hogy arra hivatkozhassam, hogy téves információk is léteznek, amiket miniszterek kapnak. (Mozgás.) Igenis, egyes he- lyekről, kis mértékben, ahol könnyen hozzáférhető volt, mint pl. Brassó város marhaállománya, az elhajtatott. Igaz, hogy úgy, hogy a pásztor kapott egy cédu- lát, amelyre rá volt irva, hogy mondjuk 670 darab vagy ennyi meg annyi marhát 194 átvettem. Hogy kié a szarvasmarha, hogy fog-e a jogos tulajdonos az ellenérték- hez, vagy állatjához jutni, az más lapra tartozik. (Mozgás.) De az összes községek, a barcasági községek, a háromszéki községek legnagyobb része, a fogarasi, alcsiki községek marhaállománya túlnyomó része ott maradt és a nemzeti vagyon száz meg száz milliója és évtizedes marhatenyésztésnek munkája, fáradsága, pótolha- tatlan veszteség gyanánt ott maradt a románok kezében. (Mozgás.) Abban igaza van a t. miniszterelnök úrnak, itt van a tévedés, hogy a beljebb fekvő megyék, a későbbi evakuálás alá került vármegyék területéről tényleg a marhaállományt nagyobbrészt megmentették. Mármost méltóztassék elképzelni, hogy éjjel 2 órakor a hadüzenet után érkezik a hatósághoz rendelkezés az evakuá- lásról. Nem szólok arról, hogy ellentmondó rendelkezések egymás után. Éjjeli 2 órakor érkeztek az első intézkedések és reggel 8 órakor kapták az állami hatósá- gok a rendeletet az állami vagyonnak biztonságba helyezése, csomagolás és el- szállítás iránt. Reggel 8 órakor, midőn Brassótól nyolc-tíz kilométernyire, a város területén, a Tömösi-szorosban már csak nagy nehezen tudta az a két századnyi katonaság a betörő román hordákat feltartóztatni, már folyt a vér és a város lakossága a leg- közvetlenebb veszélynek volt kitéve, hogy megszállják a város belső részét, amire nézve délelőtt 11 órakor jelentette ki a katonai parancsnok, hogy a végső veszély pillanata következett be, s maguk a hatóságok is távozzanak. Már most méltóztassék elképzelni, hogyan lehet egy reggel nyolc órakor vett rendelkezéssel puskaropogás közben evakuálni egy 41.000 lakossal bíró várost. Hogy itt fejetlenség volt, az csak természetes; de nem a helyi hatóságok mulasz- tásából, mert hiszen leszek bátor rámutatni arra, hogy a helyi hatóság még az utolsó pillanatban is teljesítette kötelességét, nem vesztette el hidegvérét és a maga kötelességét előbbre tette a saját és családja életének megmentésénél. Elvesztek műkincsek milliónyi értékben és hogy csak az utolsó pillanatban történ- tek rendelkezések és hogy minő rendelkezések történtek – és ez nem Brassóra, de általánosságban áll – erre nézve legyen szabad egyik fővárosi napilapunknak ma megjelent közleményére hivatkoznom, amely épen kapóra jön, hogy bebizo- nyítsam, hogy semmiféle ellenzéki viszketeg nem vezet felszólalásomban, hanem az igazi keserűség keres kitörést belőlem s a kötelesség teljesítése az, amit itt végzek. Itt van a kezemben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősé- gének egy közlése, amely szerint a kultuszminisztériumnak a román betörés nap- ján rövid úton megadott utasítása alapján hívták fel az illetékes tényezőket a múzeumi értékek biztosítására. Tudom, hogy van egy rendelet 1914 őszéről, mely előírja, hogy mi a teendő evakuálás esetén. De hogy mikor történik az evakuálás, hogy 1916. augusztus 27- én fog beállani ez a pillanat, ezt 1914. évi rendeletével a kormány nem rendel- hette el. Ezt csak annak illusztrálására hozom fel, hogy nem adattak ki kellő idő- ben azok az utasítások, amelyek szükségesek lettek volna épen a bizonytalan helyzet következtében, amikor a kormány Romániának folytonos vacillálásából, 195

állandó megbízhatatlanságából előre láthatta volna, hogy itt cselekedni kell. Így történt, hogy pl. Brassó városnak egész levél- és okmánytára ott rekedt, századok történetének minden eredeti okmánya, ami a nemzeti történelem számára pó- tolhatatlan veszteség. Így történt, hogy Brassó város és vármegye összes telek- könyvei az ellenség kezébe kerültek, tehát elvesztek. Így történt pl., hogy ottmaradt Szebenben néhány nagyobb műkincs és az érem-gyűjtemény kivételével, melyet már régebben biztonságba helyeztek, az egész Bruckental-múzeum19. Nem fárasztom a t. Házat több részlet elmondásával. Oly veszteségek érik és fogják érni a nemzetet, amelyek pénzügyileg már pótolhatatlanok, de amelyek elkerülhetők lettek volna egy kis előrelátással, idejekorán való intézkedéssel. (Úgy van! a baloldalon.) Brassó város polgármestere nagyon okosan cselekedett, amikor a maga felelősségére nyolc nappal a hadüzenet előtt a város értékeit és pénzeit Budapestre szállította. Kun Béla: Ő honnan tudta?! Szterényi József: Onnan tudta, hogy az érzéke diktálta neki, hogy nem vállal- hatja a felelősséget olyan jelenségek közepette, amelyekről a határon tapasztalatai voltak. Méltóztassék most az evakuálás lefolyását figyelembe venni. Brassóban és a legtöbb városban a helyi hatóságok minden lehetőt megtettek és az állami szer- vek közül az államvasutak is a legteljesebb mértékben teljesítették kötelességü- ket. Ha kritikát gyakorolok az egyik oldalon s ostorozom a mulasztásokat, akkor kötelességem objektív szempontból az elismerésre méltót is kiemelni a ház előtt. Épp ezért ismétlem, hogy helyi hatóságaink mindent megtettek, az államvasutak szintén. Ezernyi és ezernyi ember tódult a pályaudvarra. A falusi lakosság szekereken, vagy gyalog hagyta el otthonát, de oly körülmé- nyek között, hogy pl. egy Brassó megyei község határában 1046 szekér akadt meg és nem tudott tovább jutni a torlódás következtében. Brassóban este hat óráig nyugodtan folyt az evakuálás és tiszteletére, becsületére legyen mondva annak a nagy intelligenciájú városnak, amelyet képviselni Copony Traugott barátommal együtt szerencsém van, oly fegyelmezettséggel, annyira minden pánik nélkül, asszonyok, gyermekek, aggok és betegek olyan fegyelmezettségével, hogy nem volt ott nagyobb torlódás, mint amikor pl. Budapesten a Svábhegyen vagy a Zug- ligetben vasárnapi kirándulók igyekeznek a vonaton helyet biztosítani maguknak. A legnagyobb veszély pillanatában a lakosság meg tudta őrizni hidegvérét, nem vesztette el a fejét. Mennyivel könnyebb lett volna tehát ilyen művelt, ilyen fegyelmezett lakosság mellett idejekorán evakuálni. (Úgy van! a baloldalon.)

19 Samuel von Brukenthal (1721-1803) báró. 1777 és 1787 között Erdély gubernáto- ra/kormányzója. Késő barokk stílusban, bécsi minták szerint épített palotájában működik az a képzőművészeti múzeum, amelynek alapja a bárónak a birodalomban is híres gyűj- teménye. A gyűjteményt 1817-ben nyitotta meg a látogatók előtt. 196 Este hat órakor azonban a vasúti katonai állomásparancsnok elhagyta a he- lyét, olyan időben, amikor még ezernyi lakosság állott a pályaudvar előtt, hogy bejusson oda s legalább ép bőrrel, utolsó szál ingében és ruhájában elhagyhassa szülőföldjét és házát. Ez a katonai parancsnok elhagyta a helyét, elment összes személyzetével, pedig mozdonyok és vasúti kocsik még bőven voltak az állomá- son készenlétben. Külön kell ezzel szemben hangsúlyoznom, hogy az államvas- utak brassói mozdonyvezetői… Huszár Károly (sárvári)20: Hősök voltak! Szterényi József: …félretéve szolgálati előírásokat, nem gondolva semmire, csak az ottmaradt szegény emberekre, estének idején, sötétben, nem törődve biztonsági intézkedésekkel, maguk összeállította vonatokkal utolsó szálig elszállí- tották a városból azokat, akiknek még ideje volt az utolsó pillanatban elmenekül- ni. Akkor, amikor alantas közegekről ezt az önfeláldozást, ezt az odaadást tapasztaljuk, kétszeresen keserű látni, hogy felülről intézkedések semmi irányban nem történtek, (Igaz! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy teljes fejetlenség uralkodott, sőt útközben le is szállítottak vagon-számra utasokat és ott hagyták őket. Huszár Károly (sárvári): Gyorsvonati jegyet kértek tőlük! Szterényi József: Minő okokból, nem áll módomban megállapítani. Semmiféle előkészület az evakuálásra nem történt. Bocsánatot kérek, ez a hadüzeneti meg- lepetéssel nem menthető. Ennek illusztrálásául szolgáljon az, amit t. képviselőtársam közbeszólás alakjá- ban mondott, hogy a szegény menekülőktől vasúti jegyet kértek... (Zaj.) Huszár Károly (sárvári): Gyorsvonati jegyet! Szterényi József: ... és minthogy jegyük nem volt, megbírságolták őket; azt a bizonyos bírságpénzt kívánták tőlük, amely a jegynélküli utasra elő van írva. (Zaj bal felől.)

20 Huszár Károly (eredeti neve: Schorn Károly; Nussdorf, 1882. szeptember 10. – Budapest, 1941. október 29.) politikus, miniszterelnök. 1910-től 1918-ig katolikus néppárti parlamenti képviselő. 1919. november 24. – 1920. március 15. között miniszterelnök. (1920. március 1-jéig) ügyvezető államfő. Az Esztergom megyei Bajnán volt tanító. Azután a Néppárt című lap szerkesztője lett. Egyik megindítója volt a magyarországi keresztény- szocialista mozgalomnak; ő szervezte a keresztényszocialisták valamennyi vidéki egyesü- letét s részt vett a Katolikus Népszövetség megalakításában, mint központi szervező tit- kár. 1906-ban jelölték a szakcsi kerületben, de kétszáz szavazattal kisebbségben maradt a függetlenségi párt jelöltjével szemben. Az 1910-i általános választások alkalmával a sár- vári kerületben három ellenjelölt ellenében 398 abszolút szótöbbséggel, néppárti programmal megválasztották. Történetünk idején a számvizsgáló bizottság tagja a képviselő- házban. A sárvári (Vas megye) megkülönböztető jelző azért került a képviselő neve mel- lé, mert két Huszár Károly ült a padban. A másik Huszár Károly Krassó-Szörény megye, Nagyzorlenc (Alsózorlenc, rom. Zorlenţu Mare) kerület képviselője. 197

Egy hang (a középen): Kötelességük volt! Szterényi József: Azt méltóztatik közbeszólni, hogy kötelességük volt. Én nem azt a vasúti kalauzt hibáztatom, aki ezt kívánta, mert neki ezt kellett tennie, hanem hibáztatom a kormányzati intézkedést, mely elmaradt. (Helyeslés a baloldalon.) Viszont konstatálnom kell, hogy amint ez a t. miniszter úrnak tudomására jutott, elrendelte ennek az eljárásnak megszüntetését, sőt a bírságpénzeknek visszafizetését is. Szolgálhatok adatokkal a t. miniszter úrnak arra, hogy ezek a tények megtörténtek. Harkányi János kereskedelemügyi miniszter (közbeszól). Szterényi József: Miután a t. miniszter úr ezt nem tagadja, rendben van a dolog. Ma is volt a Segítőbizottságnál egy tisztes szász kereskedő, akinek két héttel ezelőtt több százezer koronányi vagyona volt még, de ma földönfutó, hogy eszkö- zöljük ki neki, hogy azt a 93 K-t, amit a vasútnak útiköltségre fizetett, visszakap- hassa, mert megélhetésére szükséges. Az imént voltam bátor említeni, hogy a helyi hatóságok nem vesztették el fe- jüket, azok nem okolhatók. Erre nézve legyen szabad az ország színe előtt Brassó város érdemekben gazdag polgármesterét, dr. Schnell Károlyt például felhozni, (Éljenzés bal/elől.) aki akkor, amikor feje felett égett a ház és a város annak a veszedelemnek volt kitéve, hogy a románok azt a 8-10 kilométernyi távolságot gyorsan megteszik és a városban lesznek, nem elégedett meg a város vagyonának biztonságba helyezésével, amennyire az az utolsó 'percben módjában volt, hanem figyelmeztette a katonai parancsnokságot, hogy a városban 85.000 K-ért rekvirált réz fekszik, gondoskodjék róla, hogy az ne kerüljön az ellenség kezébe. A polgármesternek erre a legmesszebbmenő gondosságára mi volt a katonai pa- rancsnokság válasza? Hogy nem kompetens annak elszállítására. (Mozgás bal felől.) Ott is maradt a nagymennyiségű réz akkor, amikor vagonszámra csomagoltak törött lábú íróasztalokat, székeket, más értéktelen katonai irodai bútorokat. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) A t. miniszterelnök úr többször idézett délelőtti beszédében utalt arra, hogy hiszen más államok területei hasonló helyzetbe jutottak, ott is voltak hasonló bajok s különösen utalt Kelet-Poroszországra. Ha így volna is, én leszek bátor Kelet-Poroszországra más példát is felhozni beszédem végén, kérem azt is követ- ni. Ez a háború legelején volt, amikor semmiféle tapasztalatok egy ilyen irtózato- san nagy világháború részleteire vonatkozólag rendelkezésre nem állottak, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) míg nekünk szomorú tapasztalataink voltak vagy lehettek volna saját országunkból a Kárpátokból, másrészt Galíciából, Bukovinából, tehát tanulhattunk volna. De úgy jártunk, mint az a bizonyos mondás mondja, hogy sohasem tanul és sohasem felejt. Mi sem tanultunk, de úgy látszik, más téren mi sem felejtünk. Hallottam hangokat, hogy az evakuálás veszedelmes dolog, mert pánikot idéz elő. Az olyan plakát, amilyet bátorkodom bemutatni, augusztus 29-ről, melyet Segesváron ragasztottak ki a főispán aláírásával, amelyben az mondatik, hogy a 198 miniszterelnök úr a következőt sürgönyözte neki, és amely azzal végződik: »Er- dély védelmére, a közrend és nyugalom fenntartására, az ellenség által netalán fenyegetett lakosság biztonságba helyezésére minden megtörténik, nem éri-e el éppen az ellenkező hatást? Nem lett volna-e okosabb ilyen plakát helyett Brassó- ban, Ősikben, Petrozsényban eleve gondoskodni arról, hogy biztonságba helyez- zünk mindent ahelyett, hogy ilyen, bocsánat a kifejezésért, kétes értékű kijelen- tésekkel akarjuk a megnyugtatást elérni? Akkor, mikor a Keletről tóduló menekü- lők a háttérben pánikot idéztek elő, ez okozta, — igaza van a miniszterelnök úr- nak – a bajok nagy részét. De okozta azért, mert idejekorán nem evakuáltunk, mert teljes fejetlenség volt az egész vonalon, s ne méltóztassék rossz néven venni tőlem azt az erős szót, szinte egész kormányzati csőddel van dolgunk. (Igaz! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha így történtek, vagy így nem történtek az előzetes intézkedések, méltóztas- sék megengedni, hogy egész röviden arra is utaljak, mi történt utólag, mikor már a menekülés folyamatban volt. 72— 76 órai utat kellett megtenniük a menekü- lőknek Brassóból Budapestig. Tekintélyes polgárok örültek, hogy marhaszállító kocsin vitték őket családjukkal, örültünk, hogy nyitott kocsik voltak, örültünk, hogy egyáltalában elhozhatták a lakosságot és nem maradt ott valószínű marta- lékául az elvadult román katonáknak. Útközben alig egy állomáson történt gon- doskodás az első napokban az élelemről. Huszár Károly (sárvári) : Kenyérjegyet kértek emberektől, kik három nap óta nem ettek! Szterényi József: A vasúti vendéglők nagy részében a legaljasabb uzsorásko- dást vittek véghez; öt koronát kértek egy liter tejért a szegény emberektől. (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon!) Bakonyi Samu: És az szabadon jár még? Szterényi József: Mikor kiéhezve, lerongyolódva Budapestre érkeztek a vasúti állomásra és senki emberfia nem gondoskodott róluk, itt ismét azoknak a becsü- letes jóravaló vasutasoknak, a budapesti állomásfőnöknek és személyzetüknek köszönhetjük, hogy fellármázták pillanatnyilag a közönséget segélynyújtásra és köszönhetjük a magyar sajtónak, (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amely ismét fényes példáját adta annak, hogy mily kitűnően teljesíti hivatását, köszönhetjük legelőször »Az Est« című napilapnak, — nem tartozik az engem dicsérő vagy engem támogató lapok közé, teljesen objektíve ítélhetek róla, — amely elsőnek ment 10.000 koronával a pályaudvarokra a szegény menekülő lakosságnak kiosztani a legelső filléreket, utána a »Pester Lloyd« volt az, amely a nagy gyűjtést intézte és az összes magyar lapok és az összes fővárosi lapok kivétel nélkül, úgy hogy ma abban a helyzetben vagyunk, hogy körülbelül másfél millió korona áll rendelkezésre ennek a szegény menekülő lakosságnak istápolása céljá- ból, szemben — köszönettel fogom venni a korrekturát, de így olvastam — azzal a százezer koronával, amelyet a belügyminiszter úr méltóztatott első segítségül kiutalványozni a százezernyi menekülő felsegélyezésére. 199

Ismétlem, ha több volt, köszönettel fogom nyugtázni. Tisztelet, becsület a saj- tónak és annak az áldozatkész társadalomnak, amely megtette azt, amit az ál- lamhatalomnak, a kormánynak kellett volna megtennie. (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És méltóztatik tudni, hova szállásolták el a legelső menekülőket? Úri családo- kat, korábban vagyonos polgárokat a Tattersallnak21 istállójába, patkányok közé. Ott voltak legelőször elhelyezve. Ennyire nem volt gondoskodás róluk akkor, mikor 76 óra állott rendelkezésre, míg a menekülők ideérkeztek Budapestre. Hálás elismerés illeti az erdélyi képviselők ama kis csoportját, amely a segít- ség szervezésére már az első pillanatban működésbe lépett. Mulasztást követnék el, ha a sajtónak és ezeknek a képviselőtársaimnak itt az ország színe előtt nem fejezném ki igaz köszönetemet, azoknak a szegény menekülőknek köszönetét, akiknek könnyeit segítettek letörülni. És hála illeti székesfővárosunk hatóságát, mely segítségre sietett és most szervezi a segítést, hű maradva önmagához. Voltak, akik előre gondoltak a veszedelemre és tanácsért, tájékoztatásért az erdélyi kormánybiztoshoz fordultak, aki a kormány teljes bizalmát bírja. A kor- mánybiztos úr még az utolsó napon is biztatta az illetőket, hogy nincs ok semmi- féle aggodalomra, maradjanak nyugodtan, sőt baj volna, ha a legcsekélyebb nyugtalanságot mutatnák. Huszár Károly (sárvári): Megbírságolták azokat, akik el akartak utazni. Szterényi József: Nem szenvedélyek felkorbácsolása a célom, t. ház. Azt hiszem, méltóztatnak kiállítani a bizonyítványt, hogy kerülök minden szenvedélyes- séget és teljes objektivitással igyekszem a kérdést tárgyalni. Ebből az objektivi- tásból folyólag kell befejezésül a t. miniszterelnök úrhoz egy tiszteletteljes kérést intéznem. Maga a tény és maguk a körülmények eléggé szólnak magukért. A miniszterelnök úr délelőtti vallomástétele, hogy csak meglepetés, az ismertetett körülmények közt történt álnok támadás okozhatta azokat a hajókat, amelyek a határszéli vármegyék lakosságát érték, hogy csak az a meglepetésszerű hadüze- net és betörés lehetett okozója annak, hogy az a százezernyi lakosság földönfutó- vá vált, elveszítve vagyonát, pusztán életét mentve meg, ez a vallomástétel más szavakkal, prózára lefordítva azt jelenti, hogy az államhatalom nem tudta megvé- di azt a határszéli lakosságot annak a szerencsétlenségnek bekövetkezte elől, amely őket ennek következtében érte. Mi ennek a természetes következménye? Az én szerény véleményem szerint az — és szerintem nem lehet más — hogy ennek a lakosságnak az állam teljes kártalanítással tartozik, ennek a lakosságnak az államtól kell megkapnia a maga anyagi veszteségeit. Hiszen a lelki szenvedéseket, a testi szenvedéseket nem pótolhatjuk már, tehát egyet kell adnunk: vissza kell térítenünk azokat az anyagi veszteségeket, amelyek ezt a lakosságot érték.

21 Nemzeti Lovarda: a magyar lovas élet központja Budapest belvárosában. 200 Itt legyen szabad utalnom arra a porosz példára, amelyet voltam bátor emlí- teni, hogy arra még visszatérek. Habár a háború által sújtott határszéli lakosság kártalanításának kérdése általános törvények által szabályozva sehol sincs, ez nyitott kérdés minden országban. Poroszország hasonlóan régebbi háborúk előző eseteihez, midőn még ki sem volt verve az ellenség Kelet-Poroszország területé- ről, első kötelességének tekintette törvényhozásilag gondoskodni arról, hogy Kelet-Poroszországban ne maradjon egy család, egy honpolgár sem, aki teljes kártalanítást ne kapjon azokért a veszteségekért, amelyeket azáltal szenvedett, hogy akár saját csapatok pusztítottak ott a hadműveletek érdekében, akár az orosz ellenség pusztításai tették azt a vidéket a földdel egyenlővé. A porosz törvényhozás annyira megy e tekintetben, hogy kártalanítja őket azon összeg erejéig is, amely az akkori építési és beszerzési árak és a mai felemelt építési árak között van, sőt miután azoknak a városoknak újraépítését egészség- ügyi, közrendészeti szempontból hatóságilag előírja, megtéríti ama költségeket is, amelyek így előállnak. Az én tiszteletteljes kérésem a miniszterelnök úrhoz tehát a következő: Ha már megtörténtek ezek a bajok, amelyekért felelősséggel tartozik a kormány, nyugtassa meg ma arról a helyről, amelyről egyedül lehet megnyugtatni, azt a lakosságot, azt a százezernyi menekülőt, hogy a magyar állam helyt fog állani azokért az anyagi veszteségekért, amelyek a menekülő lakosságot érték. Tisztázza itt a miniszterelnök úr a kártalanítás kérdését és legalább csekély vigaszt, csekély enyhülést nyújtson ama százezernyi lakosságnak anélkül, hogy az államnak a háború okozta sok-sok milliárdos megterhelése mellett ez a megterhelés jelenté- keny tétel volna. Ajánlom ezt a kérést a t. miniszterelnök úr figyelmébe. (Élénk helyeslés bal fe- lől, szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra Urmánczy Nándor22 képviselő úr következik. (Halljuk! Halljuk! bal felől.)” Nem folytatom a Napló idézését.23

22 Urmánczy Nándor (Maroshévíz, 1868 – 1940) politikus, országgyűlési képviselő, író. Az 1902. október 9-i országgyűlési választásokon Teleki Domokos gróffal szemben indult a szászrégeni választókerületben, és országgyűlési mandátumot nyert szabadelvű párti programjával. Az 1910-es évi választásokon Malonyai Dezső volt az ellenjelöltje. 646-632 arányban győzött, így továbbra is ő maradt a kerület országgyűlési képviselője. Mint or- szággyűlési képviselő, ezt a tisztséget 16 éven át, 1902 és 1918 között töltötte be. 1917- ben önként bevonul katonának, negyvennyolc évesen a 9-es honvédhuszárok önkéntese lett, és a bukovinai fronton teljesített szolgálatot. Hősiességéért vitézségi érmet kapott, zászlósként szerelt le. 1918 novemberében Budapesten Jancsó Benedekkel, Sebes Dé- nessel és Ugron Gáborral közösen, megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot. https://www.szaszregen.ro/2014/12/dr-urmanczy-nandor-elete-es-munkassagarol- roviden/ Letöltve 2018. febr. 18. 23 Teljes terjedelmében: Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet. 448-486. Elérhető a világ- 201

A román kir. hadsereg határátkelése óta első képviselőházi vitanap indulatos hangulatban zajlott, tele személyeskedéssel és adok-kapok szópárbajjal. Nyilván- való, hogy a rendkívüli, válságos 16-os év kényszerített ki sok, addig ki nem mondott mondatot. A szeptember 6-i ülés napirendjén24 országos dolgok voltak ugyan, de a „román betörés” dolgaira visszatérnek leginkább az erdélyi képviselők. Ami talán elgondolkoztató lehet, hogy nem volt a két ülésen egyetlen dél-erdélyi, pontosabban szász, román képviselő sem. A román képviselők tartózkodására lehet magyarázat az, hogy egyeztetett a csoport, és első lendületben az állás- pontjukat a fennebb idézett Pop Cs. István mondta el. A szeptember 6-i ülésen témánkhoz igen fontos adalékokat találunk Zboray Miklós 25, Györffy Gyula 26 és Huszár Károly (sárvári) felszólalásában. Huszár Károly képviselő úr személye külön is érdekes. Ő volt a háború utáni parlamenti kormány felállása előtti utolsó magyar miniszterelnök, aki parla-

hálón: Letöltve 2015 május-június. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN- 1910_31/?pg=454&layout=s 24 Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet 484-530. 25 Zboray Miklós, Somogy megye, marcali kerület képviselője. Gyulafehérvér, 1866. augusztus 30. – 1940.) Középiskolai tanulmányait Aradon és szülővárosában végezte, jogot Budapesten és Kolozsváron hallgatott s jogtudorrá lett. Hét éven át Polónyi Géza ügyvédi irodájának vezetője volt. majd Olasz-, Francia- és Németországban tett tanulmányutat. 1895 óta budapesti ügyvéd. Tartalékos honvédhadnagy volt. 1901-ben lett első ízben országgyűlési képviselő néppárti programmal a Somogy megyei marcali kerület megbízá- sából. Több ízben intézett éles támadást a kormányok, különösen a Tisza-kormány ellen. Az 1905-i, 1906-i és az 1910-i általános választások alkalmával a marcali kerület újra megválasztotta. Az 1905–6-i országgyűlésen a Ház egyik jegyzője volt. A mentelmi bizott- ság és a közlekedési tanács tagja. 26 Győrffy Gyula, Csíkmegye, Csíkkarcfalva kerület képviselője. (Csatószeg, 1858. március 22-én – 1920.) Középiskoláit Csíksomlyón, Brassóban, Nagyszebenben és Kolozsváron, az egyetemet Bécsben, Kolozsváron és Budapesten végezte, ahol jogtudományi szigorlatot és ügyvédi vizsgát tett s később ügyvédi irodát nyitott. Mint tartalékos tiszt 1882-ben részt vett a bosnyák felkelés leverésében. Szabadságoltatása után Csíkvármegye tör- vényhatósági bizottságának tagja lett s a vármegye közéletében vezérszerepet vitt. 1883 óta tagja az erdélyi római katolikus státusnak, később alelnöke s állandóan igazgató- tanácsosa. Képviselővé 1881-ben, Karcfalván függetlenségi programmal választották meg és ezt a kerületet három cikluson át képviselte. Az 1884–1887-i országgyűlésen kör- jegyző volt. Ugron Gáborral és társaival kilépett a függetlenségi pártból és megalakítot- ták a függetlenségi és 48-as pártot. E programmal választotta meg ugyancsak Csíkmegye csíkszentmártoni kerülete 1892-ben. Ugron és társai ugyanaz év őszén visszamentek az anyapártba, de ő pártonkívüli maradt. A székelység szervezése céljából politikai napilapot is szerkesztett Budapesten Magyarság címmel. Az 1896—1901-i ciklus alatt össze- férhetetlenség miatt le kellett mondania mandátumáról, de kerülete újból megválasz- totta. 1901-től 1910-ig nem volt tagja a Háznak. 1910-től a csíkkarcfalvai kerületet képvi- seli Justh-párti programmal. A mentelmi bizottság tagja. 202 menti törzslapját idézve és némiképp átfogalmazva: „a Nagy Háború első évében önkéntesként bevonult, majd 1917–18-ban az erdélyi hadsereg politikai és hírszerző osztályára került”. Behívója szerint viszont 1916. október 5-én „rukkolt be” a segesvári katonai hírszerző állomásra. A novemberi történések elbeszélésében erdélyi hírszerzői tevékenységére külön fejezetben visszaté- rek.27 „Zboray Miklós: T. Ház! Midőn azon fájdalmas esemény híre, hogy Erdély ha- társzéléről a lakosság, testvéreink menekülnek, hozzánk jutott, siettem a házsza- bályok engedte módon, anélkül, hogy bárkinek engedélyét kikérném, azon módon, amely nekem, mint képviselőnek lehetővé teszi, e tárgyhoz hozzászó- lani, bejegyezni interpellációmat. Megvallom, hogyha a miniszterelnök úrnak nyilatkozata, akár az, amely a főrendiházban, akár az, amely itt hangzott el, megnyugtató lett volna vagy olyan lett volna, hogy elfogadhatnám mint feleletet e véres, szomorú eseményekre, elálltam volna interpellációmtól. Azon- ban igy kénytelen vagyok azt megtartani és majd később fogom indokolni, miért nem elégedtem meg azzal, amit ő e tárgyban elmondott. Csak azt kívá- nom előrebocsátani, hogy nem tarthat vissza az sem, hogy sokan azt mond- ják, hogy az ember a vita hevében könnyen olyat talál mondani, ami nem volt szándékában és ezzel fegyvereinknek, hadi helyzetünknek árthat, ellensége- ink talán felhasználhatják. Mert ha meggondolom, mi az, amit tudhatok, amit elárulhatok, látom, hogy én is úgy vagyok ezzel, mint legtöbb képviselőtár- sam, akik mind csak egyéni véleményt mondhatnak el, de semmit sem tudnak sem a hadvezetőség, sem a kormány titkaiból. Nem árulhatják el a hadseregek számát, a hadvezetőség terveit, nem mondhatják meg, mi fog követ- kezni, mit akarunk tenni. Amihez hozzászólhatnak, csak egyéni nézetük lehet. Bevallom őszintén, célom nem is az, hogy felszaggassam a be nem hegedt se- beket, hogy elmondjam a múltaknak, a véres harcoknak fájdalmát, amely mind- nyájunkat áthat, ha rágondolunk, hogy 600 000 legjobbja a magyarnak, Erdély kies vidékének ez a dallamos hangú népe, földönfutóként járja az országot és nem tudni, hogy hol fog hazát találni, hogy újabb fészket találjon, nem tudjuk, mikor fog visszakerülhetni és nem tudjuk, mi lesz a jövője, hogy mi lesz a betevő falatja holnap, mert bár a társadalom megmozdult, mégsem látjuk a szervezésnek, a segítésnek azt a munkáját, amely talán írként, balzsamként csepegne pillanatnyilag is szíveikbe. Vártam volna, hogy már a t. elnökség is indítványozza, hogy a ház tagjai járuljanak hozzá a pillanatnyi szükségnek eny- hítéséhez és hiszem, hogy ez be is fog következni. Azért, mondom, én csak abból a szempontból akarok itt szólni, amely azt tárja elő, hogy igaz-e az, hogy nem lehetett vagy nem kellett azokat a szorosokat megerősíteni; abból a

27 Külön tanulmányban közöltem korábban egy mutatványt az erre vonatkozó anyagból a sepsiszentgyörgyi múzeum évkönyvében. Koszta István: Ki ment, kit vittek 1916 őszén az Orbai járásból? In. Acta Siculica 2011, 339–348. 203 szempontból szólok, igaz-e az, helyes-e az, hogy ott nem volt elég katonaság; szükséges volt-e az, hogy onnan elvigyék a katonaságot, vagy megengedhető- e az, hogy nem vittek légyen oda megfelelő katonaságot. Ebből a szempontból vizsgálom a kérdést, hogy aztán megállapítsam – most, poszt feszta, nem a jövőben való cselekményeknek vágok elébe, hanem – a múltat, amin okulnunk kellett volna, amit tudnunk kellett volna, előre látnunk kellett volna; hogy lássuk, vajon kikerülhettük volna-e és ha nem kerülhettük volna ki, azt a feleletet kell-e adni, amelyet a miniszterelnök úr ebben a kérdés- ben adott. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Magyarország két ellensége országának határával érintkezik és érintkezett. Az egyik volt Szerbia, a másik Románia. Szerbia nem olyan százados ellenségünk, mint Románia. Szerbia a XIX. század elején kezdte meg függetlenségi törekvéseit, hogy a török iga alól magát felszabadítsa és nem kisebb ember, mint egy magyar államférfi, egy diplomata, Kállay Béni, a szerbek történetéről irt könyvében, amelynek csak első kötete jelent meg, megírja, hogy nagy mulasztás terheli az osztrák diplomáciát, hogy Szerbiát ki engedte siklani kezéből, hogy nem támogat- ta és az oroszok kezébe engedte jutni. Aki olvassa ezt a történelmet, annak fájni fog ez az előre nem látás, fájni fog neki, hogy egy orosz származású főhercegnőnek a kalugyere vezette azokat a küldöttségeket Oroszországba és ott a külügyminiszterrel és más bennfentes tényezőkkel tárgyaltak, mert a mieink visszakergették őket a Száva partjairól, amikor átmenekültek és nem álltak szóba velük, holott támogatásunk, mondjuk, Ausztriának és Magyarországnak a támogatása talán egészen más helyzetet teremtett volna. Azok a kínos események, amelyek előálltak, midőn boldogult trónörökösünket merénylettel megölték, talán visszavezethetők erre és a diplo- mácia hibája talán, hogy nem foglalkozott ezzel a Szerbiával, a legközelebbi múlt- ban sem úgy, ahogy kellett volna és hogy idáig fejlődhettek a dolgok. De ne beszéljünk erről. Megjelent az ultimátum, amely férfias volt. Hogy a külföldi, még a szövetséges államok is miként vélekedtek róla, azt nem akarom most feszegetni; tény, hogy lelkünk érzéseit kifejezte; aláírtuk mindenben és hozzájárultunk, mert közérzületet fejezett ki, azonban rá kell mutatnom arra, hogy a trónörökös meggyilkolása és az ultimátum megjelenése közt körülbelül egyhónapi időköz volt; rá kell mutatnom, hogy a trónörökös meggyilkolását köve- tő napon már egy Ausztriában elismert, közkedvelt és kitüntetett lap, a Reichs- post28, amely most is beleavatkozik a dolgokba, arról ír, hogy el kell némítani a fájdalmat, a haragot, a gyűlöletet, mert mi nem vagyunk felkészülve, míg Orosz- ország fel van készülve. Tehát az a lap megírhatta, hogy nem gondolkodhatunk megtorlásról, mert Oroszország készen áll, mi pedig nem, tehát gondolkoztak erről az illetékes körök; ez azt bizonyítja.

28 Bécsben megjelenő országos, keresztény („für das christliche Volk Österreich-Ungarns”) napilap. 1896. július és 1938. március között jelent meg. 204 És a dolog úgy áll, hogy sem a harminc nap nem volt elég, hogy kellőleg felkészüljünk és hogy midőn az ultimátumra rideg elutasító feleletet kaptunk Oroszország kezének beavatkozása folytán; sem rohantunk le egyenesen Szer- biába, hanem ott vesztegeltünk megint hetekig Szerbia határán, és a magyar közvélemény, amely trónörökösének meg- gyilkolása folytán, magyar érdeknek, magyar háborúnak tekintette a Szerbia elleni megtorló lépéseket, hiába várta hosszú ideig, hogy mi berontsunk oda és bekövetkezzék az, ami közszájon forgott, mint a miniszterelnök úr mondása – nem tudom igaz-e vagy sem – hogy a duhajkodó legényeket egy patrullal fogjuk a csárdában megbüntetni. (Mozgás.) r Gr. Tisza István miniszterelnök: Én nem mondtam ezt; nem szoktam így hencegni! Zboray Miklós: Ha mondta, sem valami borzasztó dolog és ha nem mondta is, az sem baj; úgy adtam elő, ahogy közszájon forog, és ahogy a lapokban és másutt emlegették. Hát nem történt meg. Hetek multán azután, midőn már elvitték seregünk javát az orosz kolosszus ellen, akkor megtörtént, hogy átmentünk a Száván és Sabácba29 berontottunk. Már akkor, aki egy kissé gondolkozott és látta a sebesültek nagy tömegét, és számításba vette, hogy a dunai átkelés nem történhetett akkor valami nagy baj között, mert az egész simán ment, nem tudta elképzelni, hogy Sabácnak magának elfoglalása miért követelt oly véres áldozatokat, de hallgatott, mert hiszen a híreket, a körül- ményeket, a történteket nem lehetett ellenőrizni. Ma már beszélnek arról, hogy nem volt kellőleg tüzérségünk előkészítve; beszélnek arról, hogy felületesség és meggondolatlanság forgott fenn; hogy igaz-e vagy nem, azt nem tudom. Az árulásról minden hadjáratban minden nemzet, ha valamely csapás éri a hadi balszerencse folytán, szokott beszélni, tehát én ezt alapul nem veszem. Tény azonban, hogy Szerbiában rohantunk előre, mig be nem következett a szomorú, a szégyenteljes visszavonulás szük- ségessége. Igaz, a magyar természet, amely nyílt és őszinte, azt várta volna akkor is és azt várja minden megpróbáltatás és balszerencse közt, hogy nyíl- tan megmondják neki, hogy férfiasan viselhesse, mert hisz a balszerencse csak edzi a férfit újabb küzdelemre és ez a nemzet, amely tudja áldozni ezreit a hősöknek, amely tudja áldozni vérét, amely az ittlevő polgárság anyagi meg- feszítésével olyan áldozatokat hozott, aminőkre nem számítottak; ez a nemzet, amely megmutatja, hogy Magyarország egész virágtermése nem elég, hogy lábai elé rakhassák a katonáknak, hogy beborítsa az elesettek hantjait:

29 Város a Száva mellett, Belgrádtól nyugatra, 65 km-re. Emlékezetes csaták színhelye a törökök balkáni megjelenése óta. Itt: utalás az első (1914) szerbiai hadműveletek meg- kezdésekor a stratégiai fontosságú városka elfoglalására, majd feladására. A történet élőben Windischg-Graetz Lajos herceg: Küzdelmeim (Atheneum Kiadó, 2018.) c. emlék- irata 55-69. 205 ez a nemzet megérdemli, hogy nyíltan, őszintén, bátran és férfiasán beszéljenek vele. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Ezzel arra célzok, hogy minket, magyarokat, ha balszerencse üldözött is, ha akármiféle mulasztás történt is, ha előre vezényelték is a katonaságot, akkor, midőn ki volt merülve, midőn nem volt muníciója és ha vissza is kellett fordulnia, ha egy horror, ami előfordul a háborúban, súlyos balvégzetet hozott is reá: ne azzal vigasztaljanak a jelentések, hogy »ezzel szemben azonban Belgrád még a mienk«. Ez nem is volt igaz és ilyen módon egy nemzetet kezelni csak akkor lehet, ha szolgai természetű, vagy az értelmiségnek oly fokán áll, hogy atyai gondossággal kell arra szorítani, nem pedig önként ajánlja fel és teszi azt, hogy odaadja mindenét, a legdrágábbját, életétől kezdve a vagyonáig. Mondom, ezek már hibák, amelyek fájdalmasan érintették a magyarságot. Jött azután Przemysl eleste. Megtörténhetik, hogy egy vár, egy erődítmény eleget tesz feladatának és be- veszik, kiéheztetik, de, bocsánatot kérek, mi történt? Akkor ezrei a magyaroknak pusztultak el és kerültek fogságba, mert az élelmezés, amint mondják, nem volt kellően szervezve. És a hadvezetőség kiadott egy tudósítást és azt mondta, hogy ez nem felel meg a ténynek, el volt látva a szükségesekkel, de a szerve a törvény- hozásnak, a delegáció nem adta meg mindazt, amit kértünk. (Mozgás.) Bocsána- tot kérek, mikor nem szavazott meg ez a parlament valamit, amit kértek, mikor nem adott meg a delegáció valamit, amit kértek? Miért kell igy állítani szembe a nemzettel a dolgokat? Két éven keresztül, mióta a háború kitört, hallgatunk, nem mondhatja senki, sem a miniszterelnök úr, sem a kormány, hogy ez az ellenzék valami zavart csi- nált, nem mondhatja, hogy lelke minden atomjával nem állott volna mindenki a küzdelemhez, amely Magyarország létérdekét tűzte ki és azt mondotta mindenki, itt halunk meg e poszton, itt maradunk és küzdünk a szövetségben, amelyben vagyunk és azokkal, akikkel vagyunk. Még azok is, akik a germán befolyás nagysá- gától talán féltették nemzetünket és aggódó lelkükben gondolkoztak, vajjon a két nagy malomkő között, amelyet a szlávság és a germán nép képvisel, mi lesz a jövője Magyarországnak? Mondom, még azok is tépelődtek efelett, azok is oda- dobták magukat, csak azért, mert a férfibecsületesség azt kívánja, hogy odasze- gődjem, akik mellett állottam jó szerencsében, amellett állok balszerencsében és a férfias erények legnagyobbika kell, hogy nemzetek erénye is legyen, a kitartás a cselekvésben és az önfeláldozásig menő készség megmutatni a veszély pillanatá- ban, hogy becsületesen teljesítjük a vállalt feladatot. (Úgy van! a bal- és a szélső- baloldalon.) Mondom, nem szóltunk, nem is akarom érinteni ezeket a kérdéseket, mert lelkem meggyőződéséből beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy ideállottunk, ezt álljuk, vagy elvérzünk, vagy, amit hiszek, győzni fogunk. De lehetetlen azért le nem szögezni azt, amit ez a két évi hadviselés a múltra vonatkozólag, mint ta- nulságot elénk tár. Őrült agynak kellene lennie, bekötött szemű embernek, nem 206 komoly férfinak, aki nem akar látni, ahol a tények szembevilágítanak, nem akar hallani, ahol a tények belemennydörögnek a fülébe és akinél nem akar érteni az agy, ahol meg kell látni a dolgokat, ha csak egy kicsit gondolkozik. Mi az, amire célozok? Az, hogy le kell vonni azokat a konzekvenciákat, amelyeket felhozok. Minden stratégia tisztában van azzal, hogy nem a geográ- fiai helyzet, de a fegyveres katonaság, annak mikénti felszerelése, morális lelki jelenléte és erkölcsi helyzete adja a hadvezér kezébe 90%-ig, — mert hiszen más mellékkörülmények is közrejátszhatnak, még a hadi balszerencse is, — de ezek adják a legnagyobbrészt kezébe a győzelmet, de senki sem feledkezik meg arról, hogy a geográfiai fekvés kihasználása szükséges. (Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Folyók és hegyek adják a stratégiának a pontot, amelyen megvetheti lá- bát. Egy régi elv, amely el nem avulhatott, mert a tények ma is ezt bizonyítják, hogy hegyes vidék szabad lakói legtöbbször jobban meg tudják védeni függet- lenségüket, nemcsak azért, mert a természettől a szabadságszeretet erősebb bennük, hanem mert lakhelyük geográfiai helyzete olyan, hogy jobban védhe- tik. A történelemben kezdve Spanyolország Napóleonnal vívott harcainál, ahol megvédték területüket, Svájc szabadságharcai, Tirol lakosságának harcai, mindezek bizonyítják, hogy ki lehet használni a geográfiai helyzetet. Ma azt látjuk, hogy azt a Tirolt, leszámítva egy elenyésző kis területet, meg tudtuk védeni, ma is ott állunk jóformán, ahol a háború kezdetén állottunk. Védik katonáink, mert a geográfiai helyzet és többé-kevésbé az a megerősítés, amely főérdemeként tudatik be a hadsereg jelenlegi vezérkari főnökének, Conradnak, lehetővé tette, hogy ott megálljanak. De tovább megyek. Amikor a kárpáti harcok során szó volt, hogy nincsenek megerősítve, bár kellett volna megerősíteni, kisegített a jó geográfia és ma azt halljuk, hogy a Kárpátok és a vitéz katonaság összemorzsolták az oroszok ezreit és lehetővé tették sikeres áttörésünket, megőröltük őket és sikeresen mehettünk előre. A dolog természeténél fogva igy van. Sőt kiegészítem azzal, hogy a geográfiai fekvés, a szaggatott hegyszorosok nem is kívánják a nagy hadsereget, az tehát, amit már hallottunk, ha jól emlékszem, a minisz- terelnök úr a főrendiházban azzal érvelt, hogy nagy csapatokat nem lehet ott tartani, nem is szükséges, nem is lehet. Mert Moltke, aki elég nagy tekintély, mondta, hogy tenyérnyi helyen nagy csapatokkal operálni, nyomorúság, nem tud felfejlődni, nem tud mit csinálni. Erdély fekvése, szorosai és hegyei olyanok, hogy alkalmas volna és alkalmas lett volna a megerősítésre és megvédésre is. A Cserna völgye, az Olt völgye, újabb történetírók szerint a magyarok bejövetelének egyik völgye volt. Az Etelközről, az Al-Dunáról, ez úton jöttek Magyarországba, mondják nagyon sokan. Az is tény, hogy Romániába a mai román lakosság e völgyökön jött föl és érheti el egyrészt a Maros völgyét, másrészt a Temest és a Tiszát. Ezeket a völgyeket szemmel tartani kettős feladat lett volna. Nem most állunk 207 ezzel elő. A delegációban évről évre megnyilvánult ez, évről évre szóvá tették, szóvá tette gróf Apponyi, szóvá tette a főrendiház tagja Chorin Ferenc, szóvá tette Lovászy Márton, és akit elsősorban kellett volna említenem, szóvá tette boldogult Ugron Gábor. Ha az ember elolvassa az ő beszédét, amelyet 1903 májusában tartott e kérdésben, (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) csodálkozva látja, mily előrelátással volt, mily elme volt és mily helyesen állapította meg ezt. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem szó szerint idézem, de csak azt, hogy elhanyagolva Galícia keleti részét, elhanyagolva kismérvben Magyarországot és Erdélyt, ha onnan jön az orosz vagy román támadás, ki leszünk szolgáltatva, mert hat nap alatt nyakunkon lehet az ellenség. Elmondta, hogy vasútjaink mind nyugat, Budapest felé mennek és nem kelet felé, elmondta, hogy a Pripjaty-mocsarak30 három területén keresztül előre nagyobb csapatok nem mehetnek, tehát ellensúlyozni kell és megerősíteni Galí- ciát és keleti Magyarországot. Elmondotta azt is, hogy Gyergyón évtizedek óta sürgetnek katonaságot és nem elégséges egy honvéd zászlóalj pótkeretét ott tartani, hanem azt a vidéket el kell látni katonasággal, hogy kéznél legyen és legalább az első időben sikeresen feltartóztathassa az ellenséget. Az akkori hadügyminiszterek vagy hadügyminiszteri megbízottak, Fogarasi Tamássy Árpád, Jekelfalussy, sőt maga Krobatin úr is mindig azt felelte, hogy minden intézkedés megtörtént és megtörténik Erdélyt illetőleg. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Szomorú dolog az, hogy most, amikor az erődítéseket kérdezzük, hogy hol vannak, nem látjuk sehol és arra utalnak, hogy 1915 februárjában az ittlevő katonák valami kezdetleges lövészárkot készítettek, amelyet azóta az eső elmosott és amely különben sem állja meg a hadviselés mai kritikáját. De tovább megyek. 50 év már a történelem ítélőszéke elé engedi az esemé- nyeket. Szabad lesz tehát nekem Ausztria-Magyarország legutolsó háborújára, amelyet mostani szövetségesünkkel viseltünk, az 1866-iki háborúra rámutatnom. Hiszen, aki csak egy kicsit olvas ezekben a kérdésekben, az látja, hogy ami most Erdélyben történik, az kicsiben ugyanaz, ami Csehországban történt 1866-ban, ami pedig Csehországban 1866-ban történt, az ugyanaz azzal, amit Nagy Frigyes ott végrehajtott. Tudnia, látnia kell ezt egy stratégának, egy államférfinak. ' Hiba volt Csehországnál 1866-ban, hogy a három különböző irányban bejövő porosz csapatokat nem tartották fenn a szorosoknál, hanem engedték, hogy egyesüljenek benn az ellenséges területen és addig Olmütznél mozdulatlanul állott az osztrák hadsereg. Minden stratéga tudja, hogy Moltkét sokszor támad- ták is azért, vájjon szabad volt-e ezt neki megkockáztatnia, de neki az volt az elve, hogy megosztott csapatokkal vonulni, amelyek bizonyos meghatározott ponton egyesülnek; sokan mondották, hogy ez nagyon kockázatos vállalat és ellentétben áll Napóleon hadviselési taktikájával, amely azt mondja, hogy együtt kell tartani a csapatokat, az ellenséget megosztani és alkalmas pillanatban az együtt tartott

30 Mocsárvidék Ukrajnában. 208 csapatokkal rajta ütni. Mindez kézenfekvő volt, az utolsó hadnagyocskának is tudnia kellett és tudnia kellett azt is, hogy ha kis csapatokat tartunk ott, azt az ellenséges csapatot, amely Petrozsénynál, Szebennél, Kézdivásárhelynél, Gyer- gyónál, Brassónál, öt helyen jött át a határ különböző részein, egyenként megfoghatjuk, egyenként visszaverhetjük, egyenként visszaszoríthatjuk. Erre egy kis csapat is tökéletesen elég lett volna. Azt, hogy a határt végigállítsuk, azt ne mondják komoly ember előtt, ez nem is mentség, ezt nem lehet igy föl- állítani, mert azt senki sem képzeli, hogy a szoros azt jelenti, hogy most beál- lok egy szorosba és ott hadakozom a bejövő katonasággal: ilyet senki sem képzel a világon. Viszont van Erdélyben olyan szoros, nemcsak az Uzi-, hanem különösen a Békási-szoros, a tölgyesi, a vulkáni szoros Petrozsénynál, amelyek olyanok, pl. a békási, hogy nincsen olyan széles, mint a faltól hozzám, ennek kétharmad része sebes folyó és csak a többi része ut, amely oly keskeny, hogy két kocsi egymás mellett nem tud elférni, hanem ki kell emelni. Az út egy óráig tart. Ha most azt felrobbantják, átjöhet ott valaki? Mindig tanítanak bennünket a híd- főkről, hogy vagy a szoros előtt csinálok hídfőt vagy a szoros mögött, fölrob- bantom, járhatatlanná teszem az utakat és a szoros előtt várom az onnan kibontakozó csapatot, amely nem tudja hozni trénjét, felszerelését, hadtáp- vonalait, ágyúit. T. Ház! Én igenis osztom azt a nézetet, hogy lehet, hogy ott megvernek bennünket, ez előfordulhat a háborúban, de az, hogy ne legyen ott, akit el- kergessenek, ne legyen katonaság munícióval ellátva, ne legyen ágyú, hogy Brassóba menjenek egy géppuskát kérni, hogy ne legyen egy kommandó, amely a felrobbantásokat végezze, a hidakat, átjárókat, átereszeket, utakat felrobbantsa, hogy ne legyen, aki felrobbantsa azokat a vagyontárgyakat, amelyek az ellenség kezére kerülhetnek, hogy aggódnunk kelljen, hogy mi történik a petrozsényi szénbányákkal, amely legnagyobb szénszállító bányája Magyarországnak, hogy mi történik a kaláni bányákkal, amelyek muníciót gyártanak, hogy mi történik a marosujvári sóbányákkal, a lőporkészletekkel, a muníciós kocsikkal Szebenben, Brassóban, a papírgyárral, a cellulózgyárral, a posztógyárral: ez lehetetlen, hogy hidegen hagyjon bennünket és ennek láttá- ra lehetetlen megnyugodnunk abban, hogy az ellenség hadtápvonalai meg- hosszabbodtak és hogy ez neki ártalmas s nem nyugodhatunk meg abban sem, hogy jobb a mi területünkön hadakoznunk, mert könnyebb csapatainkat táplálni. Ezek az elvek, ezek a hírek, meg hogy tapogatózva követ az ellenség, ezek csak olyanok, mint az, hogy »Lemberg még a mienk*. Ilyenre ennek a nemzetnek szüksége nincs. Arra van szüksége, hogy ott álljon a megfelelő számú csapat a szorosok előtt, hogy módja és alkalma legyen a lakosságnak, hogy ha szükséges, kivonulhasson és magával vihesse, amije van, ha már földönfutóvá lesz, legalább megmentse a megmenthetőt. (Élénk helyeslés a baloldalon.) 209

Most áttérek arra, amit mondottam, hogy ezt tudni kellett. Tudni kellett azért, mert hiszen arról jelentések kellett hogy érkezzenek; tudni kellett, mert a külön- féle lapoknak Romániában volt tudósítói lapjaiknak napokkal, sőt hetekkel előbb megírták, a tudósítások a minisztériumok és a cenzúra elé kerültek és meg is tiltották azok kiadását; tudni kellett volna annál is inkább, mert hiszen a miniszté- riumokba direkt jelentések is jöttek, mozgósítási parancsot is felmutattak, sőt a budapesti államrendőrség még azt is jelentette, hogy a román konzult augusztus 17-én fölkereste egy romániai attasé és annak távozása után a konzul egy isme- rősének megmondotta, hogy a pénzét váltsa be, értékeit vegye magához és me- neküljön ki Svájcba. Ezt megtudta a mi rendőrségünk, jelentette is a belügymi- nisztériumban. (Mozgás.) (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Tehát miért hagyták, miért nem figyelték, miért nem vizsgálták a dolgokat, miért nem gondoskodtak? Azt mondják, hogy Szebent nem lehetett még hétfőn délelőtt sem értesíteni a hadüzenetről, a telefonösszeköttetés rossz volt, mert nem tartottak inspekciót, vagy elfelejtették, vagy nem tudom, micsoda. Igaz-e vagy nem, de azok után a megnyugtató kijelentések után, amelyeket a miniszter- elnök úr tett az erdélyrészi képviselőknek és amelyeket tett a múlt év júliusában itt a házban, amikor Rakovszky István t. képviselőtársam kérdésére kijelentette, hogy igenis Erdélyben minden intézkedés megtörtént, ami szükséges, akkor szo- katlannak, megfoghatatlannak találom azt, hogy a miniszterelnök úr azt mondja, hogy minden megtörtént, Czernin egy derék, becsületes ember, a vasutak szállít- ják a katonaságot, csak ezért történhetik, hogy késedelemmel érkeznek a mene- külők, de a menekülők legnagyobb része marháját is elhajtotta, semmi nagy baj, eltekintve attól, ami a dolgokkal együtt jár, nem történt. Bocsánatot kérek, t. miniszterelnök úr, én kijelentem, a miniszterelnök urat érzéseiben, gondolkodásában . . . (Nagy zaj és felkiáltások a baloldalon: A minisz- terelnök Csernyvel diskurál!) Gr. Zichy Aladár: Nem tudja, kihez szól az interpelláció? Zboray Miklós: …a miniszterelnök urat én magyar embernek tartom. Bár nagy távolság választ el meggyőződés tekintetében tőle, elismerem nagy kvalitását. Épen ezért hozzá illőbbnek, méltóbbnak és férfiasabbnak találtam volna, ha feláll és azt mondja, hogy »történtek hibák, orvosolni fogom, amennyiben én is követ- tem el hibát, keresni fogom módját, hogy ekszpiáljam31, amennyire emberileg tőlem telik«. Ezt vártam. Én emlékezem a t. miniszterelnök úrra, amikor egy má- jus 23-án — ha jól emlékszem a dátumra — a szocialisták véreztek az utcán és figyelmeztették őt arra, hogy függessze fel az ülést és ő azt mondta, hogy nem vagyunk hisztérikus vénasszonyok és jóléti bizottság sem vagyunk. Emlékezem erre. Jussa volt hozzá. (Zaj bal felől.)

31 Latin expiation, (meg)tisztítás, eltörlés. Itt értelemszerűen: helyrehozzam 210 Emlékezem arra is, amikor magyar vidékek magyar képviselőit, merem állí- tani, a legmagyarabb vidékek képviselőit rendőrök hurcolták ki ebből a te- remből. Jussa volt hozzá. A hatalom a kezében volt. . . A jus szónak mindenki tudja az igazi értelmét. Ez nem az eljárás jogosságára, hanem a hatalmi tevé- kenységre vonatkozik; ha valaki hatalmával él, vagy visszaél, az a magyar ember szerint a jussát gyakorolja. Ő élt azzal a jogával, hogy hatalma volt és kihurcoltatott minket. Én emlékezem ezekre. Egy cél érdekében, valami terve keresztülvitele érdekében megtehette és szigorral, kérlelhetetlenül megtette. Kérem, mi mindent elfelejtünk, az a minket ért sérelem nem egyéni sérelem, az a nemzetet ért ütés volt, amelyet mi egyénileg elviselhetünk, de amelynek reparációja egy pillanatig sem következett he, mondom, mi félretettük az egyéni sérelmeket és a nemzet fennmaradása érdekében ezeket mellékes körülménynek tekintettük. Azonban kérdem, nem méltóbb lett volna ezt az akaraterőt, ezt a vasöklöt, amely csak magyar fajunkkal szemben, velünk szemben volt erős, velünk, hatalomnélküliekkel és gyengébbekkel szemben, egyszer felfelé is gyakorolni? Vajon nem mindenki a legnagyobb tisztelettel emlékeznék meg arról a gróf Tisza Istvánról, aki akkor, amikor a székely nép földönfutóvá lett, azt monda- ná, hogy »nem fogom elhagyni, meg fogom vizsgálni az ügyet és én állok élére azoknak, akik megtorlást követelnek! (Úgy van! Úgy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Megteszi! Megmondta!) Meg- mondta? Azt mondta, hogy Czernin derék, becsületes férfiú (Úgy van! a baloldalon.) és rendben történt minden, amikor pedig látnia kell és tudja is, hogy mulasztás történt. A szülőnek a gyermeke meghalhat, nincs az a szülő, aki ne fájlalná, de ha a szülő gondatlansága okozta, kétszeresen érzi ezt a fájdalmat, hogy székely vére, ősi tősgyökeres magyarsága hontalan lett a hazában. És Tisza Istvántól azt várta volna a nemzet, hogy ide álljon és ne palástol- jon semmit és mondja meg, hogy van bűnöm, bűnhődni fogok érte. (Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha azokat a jelentéseket nem olvasta a miniszter- elnök úr önhibája folytán, akkor ön is bűnös, ha pedig nem olvasta, mert nem mutatták meg, akkor tessék vasöklét megmutatni azoknak, akik eltitkolták. (Úgy van! bal felől.) Hallottam arról, nem tudom igaz-e, hogy harcászati pa- rancsnokság is küldött jelentést a miniszterelnök úrnak, csakhogy mást, mint amilyet a kabinetirodának és a legfőbb katonai parancsnokságnak. Lehet, hogy önt félrevezették, miniszterelnök úr, hogy ön nem tudta ezt. Lehet. De nem szabad feledni azt, hogy ebben a borzalmas időben, amikor a fáj- dalom szaggatja a nemzeti szíveket, még arra is gondolnak, hogy árulás van, árulás, amely el akarja Erdélyt Magyarországtól szakítani. (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennek megcáfolására csak az szolgálhat, ha legnagyobb eréllyel áll oda ön, miniszterelnök... (Nagy zaj és közbeszólások a jobboldalon: Micsoda árulás?) ...én tudom, hogy a miniszterelnök úr felelni fog... (Nagy zaj és közbeszólások a jobb- és a baloldalon. (Elnök csenget.) 211

Farkas Pál: Árulásról nem szabad beszélni! (Igaz! Úgy van! Jobb felől. Zaj bal felől.) Nagy Sándor: Hangulatkeltés az egész. (Úgy van! Jobb felől.) Gr. Károlyi Mihály: Ez nem hangulat! (Folytonos zaj és közbeszólások a jobb- és a baloldalon.) Elnök (Csenget): Csendet kérek! (Nagy zaj.) Kérem Nagy Sándor és gróf Káro- lyi Mihály képviselő urakat, szíveskedjenek csendben maradni. (Halljuk! Halljuk!) Posgay Miklós: A székelymentés nem üzlet! (Nagy zaj és közbeszólások a jobb- és a baloldalon.) Zboray Miklós: . . . bocsánatot kérek, . . . (Zaj a jobb- és a baloldalon) Molnár Béla: Kinek mondja? Posgay Miklós: Annak, aki azt mondja, hogy ez hangulatkeltés. (Felkiáltások jobb felől: Pedig az! Hangulatkeltés!) Molnár Béla: Nekem mondja? (Zaj.) Posgay Miklós: Maga mondta, hogy hangulatkeltés? Molnár Béla: Akinek velem baja van, az megtalálhat. (Zaj a jobb- és a baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! A t. képviselő urak szíveskedjenek magán- ügyeiket a házon kívül elintézni. (Nagy zaj a jobb- és baloldalon.) Most Zboray Miklós képviselő urat illeti a szó. Szíveskedjenek őt meghallgatni. (Halljuk! Hall- juk!) Zboray Miklós: ... ismételve kijelentem, nem hiszem, de több oldalról beszél- tek ilyen érzelmekről és titkos gondolatokról. A miniszterelnök úr van hivatva ezt megcáfolni, de meg fogják esetleg maguk az események is cáfolni, vagy a törté- nelem bizonyítani fogja. Mindazonáltal ezt nem szabad feltételezni, én is ezt vallom, előre is bocsátom, ezt vallom. Én egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy mint egy ember fog a nemzet állani mindvégig ebben a küzdelemben és akármilyen balszerencse érje, férfiasan megállja helyét, itt csak arról van szó, hogy én azt szerettem volna, ha ezt a mó- dot választja a t. miniszterelnök úr és nem azt, hogy az eseményeket leplezze, hogy úgy mondjam, kisebbítse a bajt, ahelyett, hogy ennek a nemzetnek, amelynek van lelki ereje és önérzete vérét áldozni, egészen őszintén megmondaná azt is, hogyha hiba történt. Ez az én interpellációm. Elnök: Az interpelláció kiadatik a miniszterelnök úrnak. […] Vermes Zoltán jegyző: Huszár Károly (sárvári)! Huszár Károly (sárvári): T. Ház! Nem szándékozom foglalkozni az erdélyi ese- mények katonai részével, hanem mint közvetlen szemtanúja mind annak, ami hétfőtől péntekig történt Erdélyben, amennyiben az első hírre, hogy a háború kiütött, az egész vonalon végigutaztam, kötelességnek tartom teljes tárgyilagos- sággal elmondani mindazt, ami alkalmas lehet arra, hogy a következő napokban 212 és hetekben hasonló katasztrófának, hasonló bajoknak újbóli bekö- vetkezésétől a nemzetet megóvja. Én nagyon kiskaliberű védekezésnek és államférfihoz nem méltó mentege- tőzésnek tekintem a kormányzat részéről azt, hogy azzal igyekszik saját bűnét és tehetetlenségét mentegetni, hogy orvul támadtak meg bennünket a ro- mánok. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Egész Európa sajtójában, elsősorban szövetségesünk, a Németbirodalom sajtójában, a Vossische Zeitungban32, a Berliner Tageblattban33, a Kölnische Zeitungban34 és más lapokban, amelyeknek tudósítói állandóan Bukarestben tartózkodtak, hetekkel előbb meg volt írva a kiütendő' háború dátuma. Svájci lapokból, magukból a román lapokból a háború kiütésének idejére nézve teljesen biztos támpontot kaphatott volna a kormány, ha nemcsak azzal törő- dik, hogy a magyar nemzet hangulatát kifejező cikkeket megcenzúrázza, hanem az ellenséges lapok híreit saját nemzetének hasznára fordítsa. Mi folyton reszkettünk, rémüldöztünk attól, hogy a magyar parlament üléseiről, a magyar újságírók tollából származó cikkek kárt ne tegyenek a külföldön és a külföld azokat hasznára ne fordítsa, de képtelenek voltunk arra, hogy az eu- rópai sajtó hírszolgálatában ezer helyen' is felbuggyanó hírekből a román készülődésről komoly tudomást szerezzünk. A külügyminiszter előtt, a kormány előtt nem volt titok, hogy hetekkel ez- előtt a bukaresti egyetemi tanárok előtt a román király határozottan beszélt a bekövetkezendő háborúról. Erről a külügyminiszter úrnak pozitív tudomása volt. Ez után kétkedéssel kellett fogadni minden olyan hírt, mely a háború elmaradásáról szólt. De informáltathatta volna a kormány magát pénzembe- reink által is a háború előkészületeiről. Ami nagytőkéseinknek, akiknek érde- keltségük volt Bukarestben, volt elég előrelátásuk és érzékük arra, — a tőke a legérzékenyebb készülék — hogy értékeiket megmentsék. Volt tudomásuk arról is, hogy belga ágyugyár alakult Bukarestben. Ebben érdekelve voltak magyar pénzemberek is, akiknek tudniok kellett, hogy az ő anyagi hozzájáru- lásukkal létesült román ágyúgyár, mely Belgiumból lett oda áttelepítve, fokozott üzemmel dolgozik hónapról hónapra. Csak a legutolsó napokban, a had- üzenet előtt jelent meg a Berliner Tageblattban Lederer cikke, amelyben nyíltan kiírja saját neve alatt, hogy Romániában csak az előtt az alternatíva előtt áll a kormány, hogy előbb kapja-e meg a muníciót az ententetől és az- után masírozik, vagy először masírozik és azután adja az entente a muníciót. Más kérdés egyáltalában nem volt.

32 Igen nagy olvasótáborral rendelkező berlini német liberális napilap (1721–1934). 33 Teljes címén Berliner Tageblatt und Handelszeitung, a Német Demokrata Párt nem hivatalos napilapja. 1872 és 1939 között jelent meg. 34 A Frankfurter Zeitung és az Allgemeine Zeitunggal együtt korbéli vezető, országos napilap. 1798. és 1945. április 8. között jelent meg. 213

De ha eziránt nem világosították volna fel a kormányt, óvatosságra késztet- hette volna az a pozitív és biztos hír, hogy úgy utaznak hónapok óta uniformisban az orosz tisztek Romániában, mint nálunk a németek. Ez teljesen elegendő lett volna ahhoz, hogy határainkat biztonságba helyezzük és gondoskodjunk határ menti lakosságunk élet- és vagyonbiztonságáról. Ezzel szemben részünkről a tájékozatlanság kétségbevonhatatlan bizonyí- tékai forognak fenn. A Carmen Sylva-vonatok, a Mercur-vonatok az utolsó napig mentek át. Még csütörtökön 13 vadonatúj gőzmozdonyt adtunk át Romá- niának. (Mozgás bal felől.) Csütörtökön kényszerítették a magyar tanítónőket, akik nem akartak átmenni Romániába, mert tudták, hogy veszedelem vár reájuk, hogy átmenjenek. Predeálon a vasutasok érezték a veszedelmet, felnőtt leányai- kat, feleségeiket el akarták utaztatni, de parancsot kaptak, mely ezt megtiltotta nekik. Brassóban vasárnap éjjel 12 órakor rendeletileg megparancsolták a lakos- ságnak, hogy menjen mindenki lakásába, feküdjék le nyugodtan és aludjon s ne merjen az utcán mutatkozni, nincs semmi baj, pedig a publikumban szájról-szájra járt a hadüzenet híre; 2 órakor éjjel azután felriasztották az embereket. Már el volt mondva, de ismétlem, hogy 23-án úgy látszik a kormány is tartott valamitől, mert ki volt adva a rendelet, hogy az orosz és szerb foglyokat az erdélyi határrészekből el kell vinni és 27-én jött egy rendelet, hogy ott maradhatnak. Én láttam, hogy az a menekülő magyar székelység és szászság micsoda gúny- mosolynak és csúfolódásnak volt kitéve a hadifoglyok részéről, kik az utolsó vonat elmenetele után ott maradtak és nemcsak nevettek, hanem gesztusokkal és egyébként is nyíltan sértegették a magyar menekülő lakosságot. (Zaj.) Az utasok közt voltak előkelő úrinők, akiknek férjeik a harctéren voltak és akik nem ezt sajnálták, nem arról panaszkodtak, hogy mindenük elveszett, hanem mint egy királyi közjegyző neje, aki 4 gyermekével menekült, csak azt szégyelték, hogy ily csúful kellett otthagyni apáik otthonát. A menekülésnek ez a módja, ez a tempó- ja, ez a lefolyása volt szégyenletes és fájdalmasabb, mint az anyagi veszteség. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Én lementem ezután Homoród-Kőhid-Gyarmatig, onnan ment az utolsó vonat, be volt fűtve, indulásra készen állott. Néhány száz menekülő ott állott batyu- jával, és mikor be akartak szállani, nem akarták őket engedni, mert nem volt gyorsvonati jegyük, ennek a vonatnak pedig gyorsvonat a neve. A repülők fejünk fölött jártak, biztosan tudta mindenki, hogy más vonat nincs, s ezt a vonatot inkább üresen akarták elindítani csak azért, mert az embereknek nem volt gyorsvonati jegyük. A vonaton pedig az történt, hogy szegény tanítók, állami tisztvise- lők a birtokukban lévő összes készpénzt, 110—120 K-át kénytelenek voltak vasúti jegy fejében lefizetni. De nemcsak ez történt, hanem mikor később a személyvo- naton már nem volt hely, akkor a tehervonati fékezőülésért 200 K-t fizettek az emberek, hogy helyet kapjanak! (Zaj a baloldalon. Felkiáltások jobb felől: Kinek?) Annak az illető fékezőnek. (Zaj a jobboldalon.)

214 Rakovszky István: Az mindegy, akárkinek, ha megtörtént a dolog. (Zaj a jobboldalon.) Huszár Károly (sárvári): Nem értettem, méltóztassék úgy mondani, hogy én is halljam. Rakovszky István: Akárkinek fizették! Huszár Károly (sárvári). Én ott voltam és azt hiszem, kötelességemet telje- sítettem akkor, amikor minden jelenlevő embert felszólítottam, hogy szálljon nyugodtan a vonatba, nem történhetik semmi baja. Először a vasúti hatóság- gal, másodszor a katonai hatósággal voltak emiatt nehézségeim, de sikerült ezeket terrorizálással más eljárásra bírni. (Helyeslés bal felől,) Bementem Kolozsvárra. A vonatokon a menekülők százezrei voltak, minden állomáson összetorlódtak a vonatok és Kolozsváron kérdeztem mindenkit, hogy merre van a kormánybiztosi hivatal, t. i. a további eljárás szempontjából informáci- ómat le akartam adni és elő akartam egyik-másik olyan dolgot adni, amiről hittem, hogy közegei nem adták elő. De hihetetlen dolog, egy félóráig nem akadtam Kolozsváron olyan emberre, aki megtudta volna nekem mondani, hol a kormánybiztosi hivatal. Kocsiba ültem, de maga a kocsis és számos más kocsis nem tudta megmondani. El- mentem a rendőrségre, ott az inspekciótól kérdeztem a kormánybiztosi hivatalt, de nem tudták megmondani. Csütörtökön délben, tehát a hadüzenet után négy nappal, mikor Kolozsváron 39—40.000 menekülő tolongott az utcákon, az ügyeletes rendőrtisztviselő aludt hivatalában és felriasztva álmá- ból, nem tudta megmondani, hol a kormánybiztosi hivatal. (Nagy zaj és moz- gás bal felől.) Ez megtörtént, ezért jótállók, tanúim vannak rá. Szmrecsányi György: Valaki csak felelős ezért! Ki a felelős? Molnár János: Magyarországon nincs felelősség! (Zaj.) Elnök: Kérem, képviselő urak, Huszár Károly képviselő urat illeti a szó. Mél- tóztassanak megengedni, hogy ő beszéljen. Huszár Károly (sárvári); Hol tegyük ezt szóvá, ha nem a törvényhozás há- zában? Honnan reméljünk változtatást, ha nem attól, hogy nyomást gyakorol- junk a közvéleménnyel a kormányra, hogy megfelelő helyre megfelelő embereket állítson. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Beszélnek arról, hogy elő volt készítve egy bölcs terv Erdély evakuálására. Hát miben állott az a bölcs terv? Hogy vármegyénként az erdélyi vármegyék lakosságát elszállítják és egy vármegye lakosságát egészben egy másik vár- megyébe fogják átszállítani. Aki kitalálta ezt a tervet, azt ki kellene tömetni. (Derültség bal felől.) Hiszen egy evakuálás alkalmával, mikor futnak, mikor menekülnek az emberek, nem kell ahhoz pánik, csak egy egyszerű rendezett menekülés, hogy lehetetlenné váljék, hogy azokba a vasúti kocsikba úgy száll- janak bele az emberek, hogy az egy megyébe való emberek csak egy vonatba szálljanak fel, hogy a Vas megyébe szánt emberek nem fognak a Püspökla- dány, vagy Debrecen felé menő vonatokba beszállíttatani. Ezt keresztülvinni 215 képtelenség. Aki ezt igy tervezte, annak fogalma sincs néptömegek mobili- zálásáról, amely egy népvándorláshoz hasonlít. Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy Erdély állatállományának jelentékeny része megmenekült. Igaza van, az állatállomány tekintélyes része megmenekült. De nemcsak az erdélyi állatállomány volt ott, hanem Bukovinának igen jelenté- keny állatállománya is. Tudok egy járásról Brassó közelében, ahol nem is olyan régen a hadüzenet előtt állatszámlálás volt és 30%-kal magasabb volt az állatál- lomány, mint máskor. Ez mind odaveszett. Ezt is el lehetett volna kerülni. A háborús hiénák megjelentek abban a nagy pánikban és a legszegényebb nép hihetetlen olcsó áron, valóságos potom áron kótyavetyélte el jószágait az üzéreknek. Szmrecsányi György: Öt forintért vettek egy tehenet! Hol volt akkor a kor- mánybiztos? Huszár Károly (sárvári): Magam voltam fültanúja Kolozsvárott, ahol egy két- ségbeesett szegény asszony 30 pár csirkét kínált 20 koronáért, de míg ott voltam, nem volt senki, aki megvegye. (Zaj jobb felől.) Bocsánat, ragaszkodom ahhoz, amit mondottam, mert saját fülemmel hallottam. Adtam is neki tanácsot, hogy mit csináljon s hová menjen, de nem tudom, megfogadta-e. Hivatalos helyről tudom, hogy egy egész vármegye népe azért késlekedett 24 óráig a meneküléssel és az értékek legnagyobb része azért veszett oda, mert nem volt éjszakai telefoninspekció. Egy másik vármegyében az volt a baj, hogy a had- üzenet avizálására az első intézkedés az volt, hogy leszerelték az összes telefono- kat. Kontaktusban maradhattak volna a központi hatósággal Kolozsváron, a köz- pontból lehetett volna intézkedni és szervezni az egész dolgot, de lehetetlen volt, mert legelsőnek a telefont szerelték le. Azon a napon, amikor itt Budapesten a hadüzenet előtt egy budapesti lap képes volt megírni, hogy ma lesz a döntés Bukarestben, egy határszéli vármegye főispánja a havasokon volt és a kormány- biztos panaszkodott, hogy az illetővel nem tudott kontaktust kapni. Sümegi Vilmos: Vadászni járt! Huszár Károly (sárvári): Ebből származott a pánik. Nem abból, hogy a hátrább fekvő vármegyék községei futni látták a határ menti lakosságot, hanem abból, hogy mindenféle külvilágtól el voltak zárva az emberek. A fejetlenség is abból származott, hogy nem provideáltak a hatóságok arra, hogy a veszély pillanatában a telefon- és távíró összeköttetés lehetséges legyen. Csakis lovas posta útján tudtak a főszolgabírók érintkezni az ő községeikkel. Egy modernül szervezett és rendezett államban, schlagfertig35 közigazgatás mellett lehetetlenség, hogy olyan kétségbeejtő módon folyjék le ez az evakuálás, mint ahogy az megtörtént. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a szomszédos faluból kezdtek el szaladni és azután a másik falu népe magától ment volna el, mert maga a kormánybiztos

35 A magyar szlengben (zsargonban) talpraesett, gyors észjárású (német) 216 intézkedett mindjárt az első napon 11 vármegye kiürítéséről. Az meg termé- szetes, hogyha 11 vármegye egyszerre mozdul meg, ez hatalmas pánikot idéz elő. De mondhatom, hogy még a menekülésben is hősök voltak a mi magyarjaink. Egyetlenegy vasúti altiszt 8000 embert vezetett keresztül úttalan utakon, hegyeken és erdőkön. Asszonyok, aggok és gyermekek követték őt és mikor már kint voltak az erdőből, akkor azt látták, hogy menekülőink előtt felrob- bantották a hidakat, még mielőtt azokon átjöttek volna. Ott ellenben, ahol az ellenség jött, megmaradt a viadukt, megmaradt az alagút, megmaradt minden. (Úgy van! bal felől.) Ez is kétségbeejtő fejetlenség. Az igazi pánikot azonban nem a menekülés idézte elő, hanem a sajtó- hadiszállásnak az a kommünikéje, amely csütörtökön az erdélyi újságokban megjelent, amely szerint a sajtóhadiszállás jelenti, hogy a Maros-vonalra az előre elkészített terv szerint visszavonja csapatait. Természetes tehát, hogy mikor egy ilyen kommüniké a legnagyobb pánik között, mint a mennykő, le- csap abba a rettenetes nagy izgalomba, amely itt volt és százszorosra fokozta azt az erkölcsi felzúdulást és azt a kétségbeesést, amely már ma úgy is magá- val ragadta a lelkeket. Hatalmasan hozzájárult ehhez még az is, — elismerem, hogy ez talán az első napok meglepetéséből származott, de ennek is nagyon jelentékeny része volt a pánik fokozásában — hogy a menekülő lakosság szembejövő katonavo- natokat egyáltalában nem látott. Az első vonat csütörtök délben érkezett. Ez aztán természetesen óriási pánikot idézett elő. Nem akarom magasabb érdekekből leírni az éhségnek, szomjúságnak, be- tegségeknek, az őrjöngésnek és az őrületnek azokat a borzalmas csapásait, amelyek ott előfordultak. De egy képviselőtársam nővére egy fülkében utazott és ebben az egyetlen egy fülkében, három felnőtt nő bolondult meg és az egyik gyermekét hajította ki a vonatból. Az utak mentén, ahol elhaladtunk, hisztériás, görcsökben fekvő, szegény és jómódú asszonyokat látunk, akik a meneküléstől el voltak csigázva. Mi történt a menekülés negyedik-ötödik napján, amikor visszajöttünk? Sehol sem láttuk a hatósági gondoskodást, hogy megfelelő, bármi úton szerzett élelemmel ellátták volna a lakosságot. A vasúti vendéglők, amelyek a háború alatt az ország legjobb üzletei voltak és amelyeknek fiksz taksájuk van, a leghallatlanabb módon folytatták az uzsorát. Az állammal szerződéses viszonyban álló vasúti vendéglőknek ezt az uzsoráskodását a legszigorúbban meg kell torolni és az olyan embert, aki egy ország menekülő népét ilyen időben kihasználja, onnan el kell zavarni. (Helyeslés bal felől. Zaj.) Én egy nemzet életében mindig a legmagasabbra taksálom az erkölcsi té- nyezőket. Most is nekünk, akik e szomorú dolgot végig csináltuk, az fájt legjobban, hogy a magyar nemzet presztízsét láttuk megtépázva e rettenetes fej- vesztettség által. 217 De, t. képviselőház, nemcsak a vasúti jegyeket fizettették meg a publikummal, hanem meg is bírságolták őket, büntetéspénzeket fizettettek velük. Sőt az is megtörtént, hogy azokból a vonatokból, ahol egy kupéban húszan-huszonöten voltak összezsúfolva, ahol 2—3 idegen gyermek volt egy ember ölében, nagyobb állomásokon, mint Kolozsváron, Szegeden, Tövisen leszálltak egy páran és akkor azokat, akik egyszer már megváltották a jegyüket Budapestig, mikor kiszállottak, újból kényszerítették jegyváltásra. Most is, mikor a házba jöttem, hozzám jött egy tisztviselő és panaszkodott, hogy utolsó krajcárját jegyre kellett adnia. Voltak olyan intézkedések, hogy a családok férfitagjait, a családok női tagjai- tól, gyermekektől minden emberi érzés ellenére külön választották, egyszerűen szétdobálták őket. Hónap vége volt, a szegényebb sorsú, középosztályhoz tartozó tisztviselőknek utolsó krajcárjuk volt a zsebükben. Elment az asszony 5—6 gyermekkel, idősebb családtagokkal és kényszerítették őket, valamint a szegény vasutasokat is, hogy pénz nélkül menjenek az ország másik tájékára. Hallatlan dolog, t. képviselőház, hogy a családokat így egész egyszerűen szétdobálják. A vasúti vendéglőkben, pl. Kolozsvárott kenyérjegyet kértek a földönfutó em- berektől, íme az adminisztráció ősi copfja. Budapesten minden tehetős ember kenyérjegy nélkül kaphat cukrászsüteményt, akár 25 darabot, ha kell neki, de a menekülő szegény embertől olyan kenyérjegyet kérnek, amely nincs neki. Lát- tam, hogy 10 krajcárt fizettettek egy olyan nagyságú kenyérért, mint az ujjam. Mikor nem akarta a 10 krajcárt megfizetni, egyszerűen visszatették a kosárba. Az útvonal mentén orvosok abszolúte sehol sem voltak. Betegek ezrei utaztak, köz- tük járványos betegségben szenvedő gyermekek, de a vasúti vonal tiszti orvosai. nem teljesítettek szolgálatot, pedig talán nagy járványok széthurcolását lehetett volna megelőzni. Sok helyen megtörtént, hogy a menekülők egy kocsira felrakták gabonatermésüket, párnájukat, ruhájukat, cipőjüket, mikor aztán 80—100 kilo- méterre voltak otthonuktól, rendőri karhatalommal elvették a lovat, kocsit és bedobták őket az árokba. (Igaz! így van! bal felől: Zaj jobb felől.) Hogy lehet egy nép lelkesültségét felhasználni háborús célokra, amikor még a menekülés közben. is szívtelenséggel, kegyetlenséggel bedobjuk az utca sarába. Leírhatatlan az a kár, t. képviselőház, amely a közigazgatásunk minősíthetetlen bűne következtében ily módon lefolytatott evakuálásból eredt. Mindenütt látjuk a copf jelentkezését. A menekülők gyermekei pl. be akarnak iratkozni itt Pesten az iskolába; mindenütt elutasítják őket, mert nem hozták magukkal az iskolai bizonyítványt. Én nem értem, hogy micsoda szellem az, amely földönfutó magyar állampolgárok gyermekével szemben, akiről mindnyájan tudjuk, hogy ki lett űzve hajlékából, papirost kér akkor, mikor arról van szó, hogy egy gyermek lelkét kell megmenteni. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Alvincen az állomásfőnök karhatalommal zavartatta ki azokat a polgárokat, akik a menekülőknek ételt és italt kínáltak és nem engedte meg, hogy azok éhsé- güket és szomjúságukat csillapítsák. Erzsébetvárosban szerdán — állítólag fel- sőbb parancsra, ezt nem tudom — 8 óráig visszatartották az összetorlódott me- 218 nekülteket és ki volt adva a rendelet, hogy mindenkinek vissza kell menni. Méltóztassék elgondolni, hogy ebből Erzsébetvárostól lefelé micsoda torlódás és rendetlenség következett be. Nyolc óra múlva megérkezett az ellenkező rendelet, hogy kehrt euch36, vissza az ellenkező irányba. Ez mind el lett volna kerülhető. Én azt hiszem, hogy egy lényeges körülmény, amely a fejetlenséget okozta, az volt, hogy a kormánybiztos urat túlságos nagy hatáskörrel ruházták fel. Lehet valaki akármilyen lángész, akármilyen zseni, lehet akármilyen nagy a munkabírása, de egy ilyen nagy területen még sem tudhat megfelelni. Ezt a nagy kormánybiztosi hatalmat decentralizálni kell kisebb részekre. Csak így tudjuk fiatal erővel nekiszegezni homlokunkat ennek a veszedelemnek. Erdély evakuációja a kormány közigazgatási rendszerének és politikájának teljes csődje! (Igaz! Úgy van! bal felől!) Egy ilyen rendszertelen dolog csak olyan országban történhetik meg, amelyben egy világháború nagy eseménye sem elég ok arra, hogy magában a közigazgatásban, az egész védelemben egyesítsen minden erőt és Erdély minden jó és nagy fiát hozza össze a védekezés munkájában. Ezek a feladatok oly nagyok, hogy egy párt emberei, még ha félistenek, a bölcsek bölcsei vol- nának is, nem elegendők arra, hogy ezeket megoldják. Erdély intelligenciájá- nak valamennyi kiváló emberével kellett volna megosztani ezt a munkát. Nálunk azonban még a világháborúban sem tudtak odúikba bújni a párt- szempontok és a pártérdekek. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Hogyan lehet, t. ház, egy nemzetet az ő erőfeszítésének maximumára bírni, azt kívánni tőle, hogy áldozza fel önmagát saját nemzeti céljaiért akkor, ha ettől a nemzettől mindent megtagadunk, még a védekezési munkának vezetésében való személyes részvételt is. Mert ha mi idejövünk, t. ház, ha mi reklamálunk nemzeti jogokat, ha mi panaszlunk nemzeti sérelmeket, ha mi követelünk népies szociálpolitikai in- tézkedéseket a hadiözvegyek, a hadiárvák és rokkantak részére, akkor a taga- dás álláspontján van a kormányzat, a megtagadás álláspontján van a többség velünk szemben. T. Ház! Ez nem lehet a győzelem útja. Aki egy nemzetet diadalra akar vezetni ott, ahol egy egész világ küzd ellene, a nép erejéből kell, hogy merítse az erőt; mert nincs más erő a nemzetek életében, csak az az erő, amely a népé. (Taps balfelől.) A nép nélkül, a nép ellen, a nép akaratával szemben lehet talán ideig-óráig zsandárszuronnyal kormányozni egy országot; de háborút viselni és győzni a nép nélkül és a nép akarata ellenére nem lehet. (Úgy van! Úgy van! Bal felől.) T. Ház! Mindnyájan akarjuk a győzelmet. Nincs ez országban egyetlen férfi, nincs egy nő, aki addig békére gondolna, míg egyetlen oláh, vagy ellenséges

36 Fordulj meg (német) 219 katona áll országunk határain. De méltóztassék felhasználni ennek a nemzetnek lelkesedését, e nemzetnek tradícióit, erényeit és nagy erkölcsi erőit: ereszszék bele ama vitorlákba ezt az elementáris erőt s meg fogják látni, hogy az csodákat művel. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) De, t. ház, az a kormányzat, amely fél, amely reszket a saját népétől, a politikai jogokat megtagadja tőle, nem akarja annak szociális érdekeit bátran, őszintén képviselni, az természetes, hogy bukdácsol lépésről-lépésre és hatalmas sikereket felmutatni nem fog. Romániának az ő hadüzenetével nemcsak az a célja volt, hogy magyar családi tűzhelyeket perzseljen föl s a magyar szent korona földjét megrabolja. Romániá- nak a háborúba való beavatkozása ennél sokkal messzebbmenő célt szolgál. Ro- mániát felbérelték s ellenünk uszították, hogy az entente kiéheztetési haditervét képesek legyenek megvalósítani, a magyarságnak erkölcsi erejét, a magyarságnak energiáit akarták gyökerében megtámadni, amikor az entente direkt Magyaror- szág ellen indította hadba a román seregeket. Tudta az ellenség, hogy úgy mond- hatjuk: egyedül Magyarország a mi hadviselő szövetségeseink éléskamrája és kaszárnyája. Itt van az élelmezés az ő részükre. Itt van a nagy erőtartalék a hadsereg részére s itt akarták az emeltyűt odatenni, mert azt hiszik, hogy ezen a ponton sikerül kiemelniük a mi hatalmas szövetségesünket. T. Ház! Egy előfeltétel van, hogy ellenségeinknek ezt a szándékát meg tudjuk hiúsítani: az, hogy a hadsereg magyar részének vissza kell adni lelki nyugalmát, azt a biztos tudatot, hogy a különböző idegen frontokon küzdő egyetlenegy magyar vitéznek nem engedjük elvenni családi fészkét, gondoskodunk anyáik, fele- ségeik, hitveseik, gyermekeik védelméről. Éreznie kell minden magyar katonának, hogy nemcsak a nagy német imperializmus távoli céljaiért, hanem Magyarország ezeréves határainak megvédéséért küzd. T. Ház! A koronázási hitlevél kötelezi haderőnket arra, hogy megvédelmezze az ország határait. De a mi szövetségeseinknek jól felfogott érdeke s a központi hatalmak győzelmének előfeltétele is az, hogy Erdélyben ez a nyugtalanság meg- szűnjék s a csorba, mely ott történt, kiküszöböltessék. Meg is vagyok győződve, t. Ház, hogy valamennyi szövetségesünkkel egyesül- ve s a magyar haderő erkölcsi és fizikai erejét százszorosára fokozva sikerülni fog ma idegen hatalom jármát nyögő népünket felszabadítani a szolgaság alól. Hiszek és remélek abban, hogy a székely nép megfogyva bár, de megtörve nem, kerül ki ebből a nagy felfordulásból s az erdélyi szászok és az ottani magyarság virágzó kultúrája nem lesz soha a román hatalom lenyűgözött rabja. Ezért s abban a re- ményben, hogy a kormány, immár tanulva az eddigieken, az elkövetkezendő nehéz napokban mindent meg fog tenni arra, hogy hasonló esetek ne ismétlőd- hessenek, s hogy népünket megvédelmezi a háborús hiénák uzsoráskodása ellen, a következő interpellációt van szerencsém a kormányhoz intézni (olvassa): Interpelláció: Miképpen óhajtja a kormány felelősségre vonni azokat a hivatalos közegeket, akiknek bűnös mulasztásai és helytelen intézkedései folytán 14 220 vármegye lakossága kénytelen volt a gyors menekülés folytán nemcsak csalá- di tűzhelyeit és apái ősi földjét, hanem még egész termését, drága állatállo- mányát és még ingó értéktárgyait is az ellenség kezén hagyni? Miképpen fogja a kormány a hatósági bűnök és mulasztások miatt földön- futóvá és koldussá tett erdélyi polgárságot kártalanítani és mit fog a kormány tenni, az erdélyi polgárság sorsának biztosítására? (Élénk helyeslés bal felől.) Elnök: Az interpelláció ki fog adatni a miniszterelnök úrnak. Ki következik? Pál Alfréd jegyző: Győrffy Gyula! Györffy Gyula: T. Ház! Nem voltam azon helyzetben, hogy előkészülhessek interpellációmra. És azon veszedelmek, azon földönfutók menekülése, azon események tudata, amelyek ezt előidézték, az izgalmaknak oly tengerét borí- tották lelkemre, hogy alig tudom megválogatni a megfelelő szavakat, hogy azt a kérdést, amelyet a t. miniszterelnök úrhoz óhajtok intézni, az ország érdek- ében úgy indokoljam meg, ahogy az a helyzetnek és céljainknak megfelel, s ne érintsek semmi oly kérdést, amely bármi tekintetben kényességénél fogva tárgyalás anyagát nem képezheti. Az én vármegyém, t. Ház, egy hosszú vármegye: Csik megye, amely Ro- mániának határán végig nyúlik, a borgói havasoktól le majdnem az Ojtozi- szorosig. (Halljuk! Halljuk!) E vármegyének tiszta székely lakossága a völgyek- ben s a Románia felé eső hegyekben él. Ennek a népnek volt osztályrészéül fenntartva az a szerencsétlenség, hogy a hazánkat keletről ért orvtámadás legelőször őt találta. Tölgyesen, Békáson, Gyimesen, amely kerületemhez tartozik, Csobánoson, Kőkerten, Pricskatetőn és Kászon felett egy időben, éjszaka rohanták meg a vármegyét. Senkinek sejtelme sem volt a támadás pillanatáról. De a vár- megyének minden lakója: a közigazgatás tisztviselői, a határőri csendőrség s a pénzügyőrök teljesen tisztában voltak azzal, hogy őket ez a támadás minden pillanatban érheti. Menekülni akartak: a közigazgatás hivatalosan tiltotta őket el ettől. A hadüzenet napján, vasárnap délelőtt 11 órakor a községekben dobszóval hirdették ki azt, hogy aki menekülni akar, annak súlyos pénzbírság- ban lesz. része. A közigazgatási tisztviselők a menekülés álláspontján voltak és családjukat biztonságba akarták helyezni. A hatósági intézkedés és rendelet az volt: semmi ok a félelemre, maradjanak. És így történhetett az, hogy az orvtámadás, amely az éjszaka sötétjét is segítségül vette, félkilenckor Gyimesen történt meg akkor, amikor a Gyimes felől induló vonat Palánkánál átlépte a határt. Erre a vonatra történtek az első lövések; sebesültje is volt a vonatnak. Ez visszarohant; ez volt az első mene- külővonat. Ez alarmírozta a menekülés rendjén az Olt völgyében fekvő közsé- geket. Csíkszereda városát éjfél után verték fel hatóságilag a rémhírrel, hogy az oláhok betörtek. Este kilenc órától hajnalig elég ideje volt a román gyalog- ságnak arra, hogy az összes szorosokból magában az Olt völgyében teremjen.

221

Gyimesen, amikor az első lövések történtek, a pénzügyőrök vacsoránál voltak; az ablakokon lőttek be a románok. Pénzügyőrök, csendőrök együttvéve – katona nem volt – 25-en védték a helyet addig, amíg a megmenekült csendőrőrmester és egy társa vissza nem rohant, – mert a többi ott veszett. Kászon öt községe, amely el van zárva a vármegyétől is, a hajnal folyamán menekült. Mire a Nyerges- tetőre ért, már az oláh katonák útját állották a menekülőknek és visszaterelték őket biztatásokkal, ígéretekkel, hogy bántódásuk nem lesz. Vissza kellett térniük. Úgy látszik, hogy a betörők a székelyek lakásaira támadtak, mert hír szerint ezek fejszét ragadtak és Kászon öt községe népét a románok halomra gyilkolták. Az Alcsíki járásból, ahova ez az öt község is tartozik, ma hallottam az első hírt, hogy a főszolgabíró megmenekült és beszéltem egy asszonnyal, aki az én községemből menekült. A járás népéről, saját kerületem népéről, bár nap-nap után, óráról órára lesem, nem tudok semmi hírt. Legközelebbi vérrokonaimról, édestestvé- remről nem tudok ma sem hírt. Nincs hír képviselőtársamról, Ince Domokosról sem; ezen járásban lakik ő is. Hogy ily körülmények között minő érzelmek hatása alatt állok, nem tartozik ide. Hogy ez a menekülés miként folyt le, ennek a kimeríthetetlen szenvedések- kel teljes Odisszeának részleteit itt hallottuk; színezni tovább nem akarom. Meg- ragadom a kérdést ott, hogy ha ez a nép nem a hatóságra hallgatott volna, hanem saját ösztönére hagyatott volna, arra az ezeréves ösztönre, amely őt ott fenn tudta tartani, meg tudta óvni, dacára, hogy mindig ellenségektől volt körül- véve és minduntalan támadásnak kitéve, az a nép önvédelmének módjait most is megtalálta volna. Bizonyos mértékben magam is hibás vagyok azért, hogy saját ösztönét nem követhette. Egyik főtisztviselője vármegyémnek augusztus 15-én írta nekem, hogy a betö- rést bizonyosra veszik. »A Mindenható Isten, – írta – ki egy ezredéven át megse- gített, adjon erőt, kitartást, hogy a vészt elháríthassuk, vagy ha nem lehetne, megfogyva bár, de törve nem, diadalmaskodjunk. Jó lenne, ha az országgyűlésen említett ama bizonyos »tigrisek« most itt volnának már, mert a mieink ott porla- doznak Galíciában, a Doberdón, Albániában és sínylődnek Szibériában. Aki még megvan, annak fogai ki vannak véve, körmei le vannak vágva.« Augusztus 15-én a közigazgatás egy magas tisztviselője így kesereg. Már most nem avatkozom a hadászat és a hadvezetés kérdéseibe. Én el tudom képzelni és lehetőnek tartom, hogy egy ország, amely két éve visel háborút, a háborúval járó veszélyeknek mindenesetre ki van téve. El nem vitatható dolog az sem, hogy a háború változó esélyei folytán az ország egy része és annak népe esetleg szen- vedhet. Ahhoz sem akarok szólani, hogy váljon a védelmi vonalnak hol lett volna a helye. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Nem akarok szólani erről, mert az én meggyő- ződésem szerint, minden áttörési helyen és vonalon aránytalanul kevés katona- sággal az ellenséget legalább addig fel lehetett volna tartani, amíg a menekülést szabályosan, rendszeresen keresztülviszik. Már 1915-ben kezdték azokat a bizonyos erődítéseket, lövészárkokat ott a határon készíteni. Az aknák is meg voltak 222 fúrva és 1915-ben Kőkerten saját magam győződtem meg, hogy a megfelelő robbanó anyagok készenlétben voltak és azokat katonaság őrizte. Ugyanakkor az erdélyi határ és a székelység védelmére azon a vonalon három uj ezredet állítottak fel és az ott volt elhelyezve. Mikor én Kőkertről visszajöttem, ahol az út égbenyúló sziklák között négy métert nem halad túl, két népfölkelőt találtam ott – választóim voltak – akik Szerbiában is végigverekedtek. Megkérdeztem az egyiktől: Bálint János csík- szépvízi, – most a községről sem tudok semmit, hol van – hát ugyan mi lenne, ha az oláhok támadnának?« Éppen abban a szorosban voltunk, ahol az oláhok betörtek. »Instálom – felelte – ott fenn van megásva az akna, odalenn a rob- banóanyag, s ha itt ezt az aknát felrobbantjuk, egy olyan Gyilkostó támad, amelybe belefullad minden oláh.« És 1915 után nemcsak, hogy a katonaságot vonták el onnan, de még a lövészárkok is összementek; mi céljuk is lett volna, ha nincs ott katona. Ismétlem, nem birok belátni a hadvezetőség céljaiba, nem bírom megítél- ni, mely védelmi vonal az, melyet a hadseregnek ily támadással szemben tartania kell. Nem avatkozom bele, helyesen van-e megválasztva e vonal vagy sem; az a hadvezetőség felelősségének kérdése. Az, ami idetartozik, amiről szó lehet, sőt kell lenni, az, hogy bárhol állapíttatik meg az a védelmi vonal, a kétségtelenül hadi szintérré válandott terület lakosságának eltávolításáról idején és hatóságilag kellett volna intézkedni. Azok az aggodalmak, az az izga- tottság, mely egész népeket már két éven keresztül áthatotta, indított arra, a megyei lakosság, a közigazgatás kérésére, hogy már 1914-ben, midőn a nép nagy része még otthon volt, félve e betöréstől, a belügyminiszter urat keres- sem fel, azzal, hogy ha katonaságot már nem lehet adni védelmünkre, osszák ki a fegyvereket és mi magunk fogjuk magunkat megvédeni, nem kell semmi támogatás. S 1916. augusztus 25-én, ez aggodalmak hatása alatt elsőrendű képviselői kötelességem volt bizonyosságot szerezni arról, váljon az én népem nyugodtan ott maradhat-e, vagy ha nem, ha a hadiérdek úgy követeli, történt-e gon- doskodás arról, hogy akadálytalanul menekülhessen. És akkor felkerestük a miniszterelnök urat. Nem jöttünk a ház elé, hogy itt kérdezzük meg. Az ő hazafiságáról, magyar voltáról, egyenes jelleméről feltételeztük, hogy ez ag- godalmaink közben a kellő felvilágosítást, a kellő megnyugtatást meg fogja adni. S akkor a miniszterelnök úr minket megnyugtatott: igenis a védelmi vonal ott lesz, ahol ti gondoljátok, s megnyugtatott, hogy az evakuálás a ha- tártól csak 10 kilométeren belül fog történni. De hogy ez megtörténhessék, arról is lesz gondoskodás; s a kormány arról is fog gondoskodni, hogy az ott levő állatállomány megmentessék, mert vármegyémben az állatállomány túltesz az Alföldén és mindazon vármegyék, melyek a támadásnak ki vannak téve, Magyarország állatállományának jóformán kincsestárát képezik, Hu- nyadtól Gyergyóig. A miniszterelnök úr e tekintetben is megnyugtatott, úgy, 223 hogy mikor távoztunk tőle, jó lélekkel jelenthettem ki: ha én volnék helyén, saját népemről jobban nem gondoskodhattam volna. Az események megmutatták, mi történt. Megmutatták, a miniszterelnök úr gondoskodása milyen volt — készakarva kerülöm a szót. Mert nem habozom kijelenteni, meg vagyok győződve, hogy mikor minket a miniszterelnök úr megnyugtatott, éppoly biztos volt abban, amit mond, mint én biztos voltam, ki to- vább adtam. És hogy a miniszterelnök úr el is volt tökélve arra, hogy mindazon intézkedéseket, aszerint, amint szükség lesz rájuk, meg fogja tenni, aziránt sem volt kételyem egy percig sem. Nem is a miniszterelnök urat vádolom gondatlansággal vagy mulasztással. Mikor minket úgy világosított fel, nem saját tudomásából, hanem máshonnan vett információ alapján beszélt. Ez óriási csapáshoz fogható csak egy volt eddig: amikor Lebédiából, Etelköz- ből, az ugyancsak keletről támadó ellenség akkor támadott otthonunkra, mikor harcosai távol voltak, idegen csatatereken s az otthonmaradt aggokat, gyermekeket és nőket támadták meg, felgyújtották Etelközt, amit a visszatérő harco- sok csak a menekülőktől tudtak meg. Akkor jött népünk Erdélybe. Mi tehát a tűzhely elveszítéséhez szokva vagyunk; mi ezt kibírjuk, ha magunkra vagyunk hagyva. A miniszterelnök úr ismétlem, másoktól vett információ alap- ján akkor megnyugtatott bennünket. Mégis megtörtént a hihetetlen. Az a véde- kezés, amelyet mostanában előterjesztett a t. miniszterelnök úr, hogy váratlanul és orvul lettünk megtámadva s azért történhetett meg, teljesen tarthatatlan. Sőt ha ez igaz, ha elfogadjuk e mentséget, hogy orvul tudtak bennünket megtámadni a keleti szomszédok, ez ép oly bűn, mintha készakarva mulasztottuk volna el a védekezést. Az mondatik, hogy Romániával szövetségben voltunk, nem képzel- tük, hogy Románia e szövetséget ily brutális, orv módon szegi meg. Ez nem ok. Hisz Itáliával is szövetségben voltunk s ez nem akadályozott meg abban, hogy az olasz határokat megerősítsük még a szövetség tartama alatt, (Felkiáltások: Milli- árdokkal.) nem akadályozott meg abban, hogy a háború esélyeinek elkerülése végett vele tárgyalásba bocsátkozzunk. Tehát tudtuk, lehetőnek tartottuk, feltételeztük. hogy Olaszország részéről minket támadás érhet; tehát védekeztünk ellene. S Romániában jobban bíztunk volna? Hisz e faj alattomossága, erkölcsi és politikai színvonala közmondásaiban is megnyilvánul. Azt mondják: tace şi face, hallgass és tégy. Mi tudtuk, hogy most is hallgat és tesz, vagy ezúttal inkább beszélt, hogy megtévesszen és tett. Köztu- domású volt, hogy Romániában a mamornicai betörés alkalmával az oroszok előzetes megállapodás alapján voltak ott, nem három zászlóaljjal, hanem két hadosztállyal, hogy bukovinai csapatainkra rátörjenek. És akkor a határon mindenki tudta, hogy egyetlen román katona nem volt Mamornícában, nehogy az orosz katonaság valakit ott találjon. Csak mikor három napig ott voltak és megint kivonultak az oroszok, akkor jöttek oda a románok és konstatálták a határsértést, melyért az orosz szépen bocsánatot kért. Köztudomású, hogy nem volt elzárva a 224 forgalom; köztudomású, hogy az orosz tisztek Romániában ép úgy jártak- keltek, — a forrás szavaival élek — mint nálunk a mi német szövetségeseink. Köztudomású volt az, hogy Reniben és Besszarábiában a felvonult orosz csapatok tisztjei állandóan Romániába jártak át; köztudomású volt, — nem hozom fel az itt már felemlített eseteket — miként védekezett ellenünk és velünk szemben Románia, nehogy valamit meglássunk, de köztudomású volt az is, hogy Romániában a mozgósítás állandóan foganatosíttatik. És t. Ház, én, aki egyszerű szürke ember vagyok, tudomással bírtam arról, hogy a román ordre de bataille37 a háborút megelőző 14 nappal külügyminiszterünk kezé- ben volt, aki azt pletykának minősítette. (Mozgás). Ilyen körülmények között azt mondani, hogy Románia minket orvul lepett meg, ez magában véve a legsúlyosabb kritikát provokálja, mert a legelemibb gondoskodás mellett ez az ellenség minket egyáltalában meg nem lephetett volna. A t. miniszterelnök úr is, meg vagyok róla győződve, e felfogáson van és ha ez a felfogása, akkor tisztelettel azt kell kérdeznem, hogy milyen alapon nyugtatott meg tehát mégis bennünket. Ezt ismernünk kell, mert ha a múltak hibái megtorlás és következmények nélkül maradnak; ha minket mindig arra utasí- tanak, hogy majd azután, ha dicsőségesen megnyerjük ezt a háborút: akkor követeljük a felelősséged ez a halogatás magát a háború célját kockáztatja. Mert ha ez a nemzet, amikor minden áldozatot meghoz, azt látja, hogy áldo- zatai dacára ilyen védtelen meglepetéseknek esik áldozatul ő maga és ezért senkit megtorlás nem ér, akkor ennek a népnek erkölcsi és anyagi lelkesedése bizonyos mértékig okvetlenül megbénul. (Úgy van! Bal felől.) De van egy másik része is a dolognak. Vájjon szabad-e, lehetséges-e e nemzet áldozatkészségét, lelkesedését és most már a dühét kitenni oly esé- lyeknek, mint a minő a székelység sorsa, hogy hasonló hibák miatt kockáztat- tassék az a nagy cél, az a siker, amelyért a végsőig küzdeni akar. Mind a két indok parancsolólag követeli, t. miniszterelnök úr, a felvilágosítást és meg- torlást és ezért bátorkodom kérni, hogy minket felvilágosítson az iránt, hogy kik tévesztették meg a miniszterelnök urat (Élénk helyeslés a bal- és a szélső- baloldalon) és adjon ennek az országnak megnyugtatást, hogy aki ezt a véres komédiát a magyar miniszterelnökkel, hazánk alkotmányos képviseletével merte elkövetni, az méltó megtorlásban fog részesülni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ha ezt sem fogjuk elérni tudni, ha a magyar nemzet képviseletének arra sincs ereje, hogy az ilyen botrányos, provokáló, lealázó hibákat megtorolni képes legyen, akkor kár azért egy percnyi, egy pillanatnyi küzdelmet is folytatni, hogy ez a ház együtt maradjon. (Úgy van! – bal felől.) Mindezek alapján tisztelettel vagyok bátor kérdezni a t. miniszterelnök urat, hogy tekintettel arra, hogy a t. miniszterelnök úr Erdély és fenyegetett lakosságának védelme, valamint az eltávolítandó lakosság tervszerű elszállítá-

37 Hadrend (francia) 225 sa, személybiztonsága és vagyonmegmentése érdekében az ellenzéki képviselők bizalmas kérésére ugyancsak bizalmasan augusztus 24-én, a román hadüzenet előtt öt nappal, teljesen megnyugtató felvilágosításokat adott tekintettel arra, hogy ezen kijelentések jóhiszeműségében kételkedni nincs ok: 1. Hajlandó-e közölni a házzal, hogy jóhiszemű kijelentéseit mire alapította és ki tévesztette meg annyira, hogy ennek következtében Erdély fenyegetett rész- ének lakossága még annak a lehetőségétől is megfosztatott, hogy saját magáról legalább maga gondoskodhatott volna? 2. Hajlandó-e a t. miniszterelnök úr az alkotmány által reá ruházott teljes sú- lyával oda hatni, hogy a vétkesek helyükről eltávolíttassanak s vétkük méltóan megtoroltassék. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.)

A miniszterelnök válaszai

Gr. Tisza István miniszterelnök: (Halljuk! Halljuk!) Azokra a kérdésekre, melyeket a t. képviselő úr interpellációja magában foglal, tulajdonképpen már megad- tam a választ egyik tegnapi felszólalásomban, midőn konstatáltam, hogy azok az intézkedések, melyeket a nálam megjelent t. képviselőtársaimmal közöltem, részint megtörténtek, részint előkészületben voltak és hogy a beállott baj annak tulajdonítható, hogy a katonai intézkedések, melyekre gondolom, akkor is azt mondtam, hogy folyamatban vannak, nem voltak készen akkor, midőn Románia rablótámadása bekövetkezett. Ez az egyik körülmény, hogy az a katonai erő, melynek elővigyázati rendsza- bályképpen Erdély határainál való elhelyezése tervbe vétetett és folyamatban volt, még csak kisebb részében volt a határon. Másfelől tény az, hogy a betörés éjszaka akként történt, hogy már ropogtak a puskák, midőn a hadüzenet Bécsben átadatott. Ez a két körülmény okozta azt a sajnálatos eseményt, hogy az Erdély közvetlen határszélén levő községek lakossága tényleg hirtelen rémület hatása alatt kellett, hogy az ország belseje felé meneküljön és olyan nagy tömegeket hozott mozgásba, ami azután a lakosságnak és ingó vagyonának azt a tervszerű megmentését, mely kilátásba volt véve, lehetetlenné tette. T. Ház! Ebben a tekintetben senkivel szemben azt a vádat, hogy nekem valót- lan tájékoztatást adott vagy engem félrevezetett volna, támasztani nem lehet. Azok az intézkedések, melyeket én a t. képviselő urak előtt jeleztem, részint a kormány hatáskörébe vágnak és a kormány illetékes tagjai részéről készíttettek elő, részint az Erdélyben működő hadsereg parancsnokával megbeszéltettek: a katonai intézkedésekre nézve pedig én teljesen hű képét nyertem azoknak a rendszabályoknak, melyek tervbe vétettek és folyamatba tétettek. Ismétlem tehát: a baj oka nem bárkinek rosszakarata vagy a bárki részéről történt valótlan információ, vagy félrevezetés volt, hanem volt az a körülmény, hogy a román támadás bekövetkezett, mielőtt ezek a katonai intézkedések kellő- leg befejeztettek volna, és bekövetkezett a támadás éjszakának idején, olyan 226 meglepetésszerűen, hogy az csakugyan minden nemzetközi szabállyal ellen- tétben áll. T. Ház! Én most nem bocsátkozom és nem bocsátkozhatom annak a kér- désnek taglalásába, hogy ezeknek a katonai intézkedéseknek végrehajtása terén a késedelemért terheli-e a kormányt vagy terhel-e mást felelősség. Én csak azt vagyok bátor jelezni, hogy számolnunk kellett azzal a ténnyel, hogy határainkon a román hadsereg felemelt létszámmal áll s ennek folytán egy ilyen rajtaütés lehetőségével rendelkezik. És még sem készültek rá. Miért nem intézkedtek!) És megvallom, én azt hiszem, az a körülmény, hogy Románia ezt a rajtaütést véghezvitte, mielőtt hadikészületeit kellően befejezte volna, mert hiszen minden jel arra mutat, hogy a román hadsereg még kellően felszerelve nem volt; a t. képviselő urak közül is egészen helyesen, gondolom többen felhozták ezt, mondom, az, hogy Románia ezt a támadást megtette, mielőtt hadseregét tulajdonképpen operációra képessé tette volna, egyenesen annak tulajdonítható, hogy azt a pillanatnyi előnyt, mely a mienknél nagyobb ké- szültségében rejlett, felhasználatlanul elmulasztani nem akarta. Ezzel kétségtelenül elérte azt, hogy meglepetésszerűen elfoglalhatta Er- dély határai tetemes részét, elérhette azt, hogy a határszéli lakosság váratlan felriasztásával széles rétegekbe hozott nyugtalanságot, nagy tömegeket hozott mozgásba és ezzel tagadhatatlanul érzékeny anyagi kárt okozott. T. képviselőház! Az anyagi kárt kicsinyelni valóban senkinek sem lehet szándéka. Én azonban nagyon kérem a t. képviselő urakat, ne méltóztassanak a másik túlságba se esni, ne méltóztassanak egyes menekültek rémhíreinek hitelt adni. Minden jel arra mutat, hogy emberélet vagy épen nem, vagy el- enyészően csekély számban eshetett áldozatul és nagyon remélem, hogy az anyagi kár sem éri el azt a mértéket, melyet a rémület és méltatlankodás első percei mutatnak. Abból a körülményből, hogy egyesek, a határszélhez közel lakók, szeretteikről még híreket nem kaphattak, egyáltalán nem szabad azok sorsára nézve végzetes következtetéseket levonni. Hiszen, hogy egész nagy tömeg most menekülésszerűen mozog Erdély- ben, oly helyeken, ahol a csapatszállításoknál fogva a vonatközlekedések is megakadtak, ahol ennek folytán a postai közlekedés is akadályoknak van kitéve, ez a körülmény egyáltalán nem kell, hogy nyugtalanságba ejtse, nem kell, hogy messzemenő következtetésekre vigye azokat, akik még hiába lesik a híreket. Ebben a tekintetben is most vannak az intézkedések folyamatban. Minden lehető meg fog történni, hogy úgy a postai forgalom, mint a vasúti közlekedés ezeken a vidékeken a legrövidebb idő alatt helyreálljon; minden lehető meg fog történni, hogy az anyagi kár, amely okoztatott, lehetőleg eny- híttessék. És meg vagyok győződve, hogy ebben a tekintetben is kevésbé sötét lesz a helyzet, mint aminőt ma a nagyon érthető első felháborodás és első rémület pillanata fest szemünk elé.

227

És mindenekelőtt egyet ne felejtsünk el: Romániának ez a rajtaütése azt a pillanatnyi sikert, melyet imént jeleztem, tagadhatatlanul elérhette, azt azonban még a következés fogja megmutatni, hogy az a háború komoly célja szempontjá- ból valóban helyes stratégiai gondolat volt-e és ítéletünket abban a tekintetben, hogy Erdély védelme keresztülvitetik-e és miként és hogy visszaszerezzük-e és miként azt a nem nagy, de mindnyájunk szemében mérhetetlenül drága szalagot az ország területéből, amely ma már az ellenség kezében van: ebben a tekintetben függesszük fel Ítéletünket addig, amíg remélem tényekkel fogunk beszá- molhatni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Kíván az interpelláló képviselő úr szólni? Györffy Gyula: T. képviselőház! A t. miniszterelnök úr intelmét, hogy egyes el- beszélések és egyes menekültek által adott adatok minket ne befolyásoljanak, azt hiszem, interpellációm rendjén már eleve követtem, mert tartózkodtam minden adatnak felsorolásától. Sietek azt is kijelenteni, hogy igazán csupán olyan indivi- duális, egyéni, érzület hatása volt, midőn felemlítettem azt is, hogy saját vérro- konaimról még ma sincs tudomásom, nem azért, mintha e címen akár részvétet, akár intézkedést igényelnék. Én és fajom tudjuk azt, hogy a szenvedés, a nyomor, a mienk, az ügy azonban az országé, az ellenség által elfoglalt terület, amely az otthonunk, az ország része, (Igaz! Úgy van!) és mi, mint faj, e hazának ezer éven át leghívebb határőrei voltak. (Igaz! Úgy van! a ház minden oldalán.) Mi tehát saját szenvedéseinkből az ország iránt csak egy követelménnyel vagyunk és ezt az ország, a társadalom — meg vagyok róla győződve — nyújtja is, hogy amíg otthonunkba térhetünk, hónukban lévő hontalanságunkban otthont és szűkös kenyeret kapjunk. De tovább nem. Mert mi megedződtünk abban, hogy amikor ily baj, ily veszély hárul reánk, nem a jaj és nem a panasz, nem a siralom fog el, hanem a düh fokozódik bennünk: megtorolni azt a brutális gazságot, amely bennünket ért. (Élénk helyeslés.) A mi ügyünk országos ügy és nem pusztán a székelyek és a szászok ügye, hanem az országé. Az ország érdeke azt megtudni, hogy vajon azok a tényezők, amelyeknek köszönhetjük, hogy minket ily orvul támadhattak meg, elveszik-e méltó büntetésüket? (Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert, t. miniszterelnök úr, azt, hogy a védelmi vonal hol van, — melyik vé- delmi vonal jobb, melyik nem, előzőleg is voltam bátor kifejteni, ahhoz nem szó- lok, ez az ország egyetemes harcának a kérdése, amelyet nem érinthetek. De az, hogy határainkon egyetlen katona se legyen, vagy pedig oly elenyészően kevés legyen, hogy három zászlóalj ellenséges katonasággal szemben 25 csendőr és pénzügyőr állotta a harcot, ez oly mulasztás, mely megtorlatlanul nem maradhat. (Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez nem függ össze sem a védelmi vonallal, sem a katonai intézkedésekkel; ez a legelemibb önbiztosítás és az ország határ- őrzésének kérdése, amelyről megfeledkezni nem lehetett, nem volt szabad. Nem is feledkeztek meg. A t. miniszterelnök úr itt a ház színe előtt is mondja, hogy ily eshetőségre való tekintettel az összes intézkedéseket megtette. Igazo- 228 lom, minden képviselőtársam Erdélyből igazolhatja, hogy a kitelepítés terve megvolt, ki volt adva a hatóságoknak. De miért nem lehetett ezt végrehajta- ni? Azt nem fogja állítani a t. miniszterelnök úr és ha állítaná, nem is volna igaz, hogy ezek végrehajtása a kormányon múlott. Tehát ki volt az oka, hogy ezek az intézkedések nem voltak végrehajthatók? Azok, akik nem figyelmez- tették a kormányt arra, hogy siessen ezeket az intézkedéseket megtenni, mert oly helyzet állott elő, hogy az elemi biztonságáról azon népnek, nem tudok pillanatig sem gondoskodni. Azzal mentegetőzni nem a miniszterelnök úr, hanem mentségül hozni fel azok számára, kiket e vétkes mulasztás terhel, hogy orvul támadtak, nem lehet. Hiszen a románok tudták, hogy védtelenek vagyunk, ők teljesen tisztá- ban voltak vele, ezért sikerült a merénylet; hát mi nem tudtunk volna annyit, hogy tehát e támadásnak ki vagyunk téve és nem tudtunk volna annyit, hogy a meglepetés elleni védelemről gondoskodni kell? Ismétlem, t. képviselőház, szilárd meggyőződésem, hogy itt gondatlanság vagy bűnös mulasztás terhel valakit. Nem tudom kit, a miniszterelnök úr bizonyára jobban fogja tudni, de érzem és érzi velem együtt mindenki ebben az országban, hogy van, aki hibás, az ország pedig elvárja azt, hogy a hibák megtoroltassanak. Ha az ország, amely azt látja, hogy az ő vére, az ő áldozatkészsége annyit sem ér, hogy maga számára az elemi biztonságról se történjék gondoskodás; ha tapasztalnia kell, hogy két népfaj, a székely és a szász otthonából kénytelen menekülni s puszta életén kívül mindenét elhagyni; ha ez a nemzet azt látja, hogy jövendőbeli áldozatai esetén is ki lehet téve hasonló veszedelemnek; ma Erdély, holnap a Dunántúl, vagy mit tudom én, melyik része ennek az ország- nak, és ha hasonló eset áll be, akkor is érjük be azzal, hogy amint Erdélynél megtörtént, ez is csak véletlen esetnek minősíttetne, vagy nem tudom minő más mentséget találnak ki, de akkor sem lehet és senkit felelősségre vonni nem lehet: akkor lehetetlen az országtól várni, hogy megnyugodjék és biza- lommal hozza meg további áldozatait. T. miniszterelnök úr, az ön hazafiságától várom el, az ön igazságszeretetétől követelem, hogy ebben az ügyben az országnak elégtételt szolgáltasson a közös nagy cél, a győzelem érdekében is. A választ nem vehetem tudomásul. (Helyeslés és taps a baloldalon.)

229

230 4. A veszélyeztetett megyék kiürítése

Előbb tapasztalhattuk, hogy a korábban idézett, belső felhasználásra készült szakszerű összefoglaló dokumentum nem könnyű olvasmány. Itt is jelzem, hogy forrásközlés lévén, csak a legszükségesebb, a közérthetőséget segítő változtatá- sokat tettem meg. Sajnos, a hivatkozásai közül nem él mindenik, azaz a helyén hiába keressük, a levéltári aktában. A HL-ben a HM archívuma meglehetősen hiányos. Személyes kutatásaim nem ritkán útvesztőbe futottak a kollégák önzetlen segítése dacára. Legutóbbi levél- váltásom dr. Kiss Gábor főlevéltárossal1 ismételten meggyőzött arról, hogy az itt közölt szöveget az egyetlen példányon ceruzával beírt jelzetekkel együtt, a címe- zést is megtartva, hiánytalanul közöljem. A féloldalra gépelt kézirat leírását előző kötetemben megtalálja az olvasóm, de ez inkább a filológiai rendért érdekes. Olvassuk a szöveget. Írtam előbb, hogy szeptember 1-jétől a XII. hadosztály-parancsnokság körlete (tulajdonképpen a történeti Erdély) hadi körlet. Vagyis minden történés a hadi szempontoknak van alárendelve. Általában. Erdélyben azonban, ha nem veszi rossznéven a szakma, esetenként a civil, vagy polgári hatóságnak konzultatív hatásköre van, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy konzultálják is. A kormány- biztos(ok) gyakorolják, gyakorolnák ezt a hatáskört, nem minden esetben sikerrel, de akkor van még egy lehetőségük: felpanaszolják a helyzetet Tisza István miniszterelnöknek. Nem volt egyszerű feladvány tehát. Akinek ezt a soron kívüli helyzetet koordi- nálni kellett, az erdélyi kormánybiztos és hivatala kiemelt feladatként értelmezte. Hogyan? Olvassuk el Betegh Miklós kormánybiztos emlékiratából: „Evakuálás. Másnap reggel a hadvezetőség már tisztában volt a támadás irá- nyával, mely, amint ismeretes, az egész határ mentén, minden erre használható szoroson, egyszerre történt. A hadvezetőség ekkor az egész úgynevezett „Maros- vonal"2, helyesebben Erdély keleti és déli részének, a Maros bal partjáig való kiürítését kívánta. A hadvezetőség ezen kérése a magyar kormánynál, kivel ezt közöltem, a leghevesebb ellenállásra talált. A területet is sokallta és semmiképp sem akart belemenni abba, hogy az evakuálás általánosságban és imperatíve történjék. A hadvezetőség ugyanis a kérdéses területről mindenkit és mindent, kényszer útján kívánt eltávolítani. Végül abban történt megállapodás, hogy csak a

1 „Sajna nem tudok jó hírrel szolgálni, mert a kérdezett jelzet a HM anyagában, illetve a mondott dobozban nincs meg, ami nem túl meglepő. A HM anyaga ugyanis meglehetősen hiányos, selejtezett.” 2017. október 16. 2 1915-ben Goldbach Antal tervei szerint a Maros jobb partján kialakított erődí- tési vonalszakasz 231 hadianyag és a fegyvert fogható lakosság távolíttassék el és ez is csak a határ menti vármegyékből. A lakosságnak fegyvert nem fogható része és a harcászati célokat nem szolgáló egyéb anyag azonban ne mozdíttassék. Aki ennek dacára is menekülni akar, annak erre segítség nyújtandó. A mozgósított vármegyék és a Maros között fekvő terület csak készenlétbe helyeztessék, de onnan semmi se mozdíttassék meg. Hát ez mind igen szép lett volna, ha a hatóságoknak sikerült volna rendet és fegyelmet tartaniuk. Csakhogy az ellenséget még sohasem látott nemzedék, mint az égő házban rekedt emberek, elvesztette fejét, nem hallgatott semmi okos szóra. Mikor az asszony látta, hogy viszik a fegyvert fogható lakosságot, eltávozásra kényszerítik a család fejét, fiát, ki eddig a gazdaságot tartotta, viszik az ökröket, gabonát, takarmányt, többé őt sem lehetett visszatartani. Emberileg nézve érthető is volt ez. Miért maradjon az a szegény feleség vagy anya otthon, kinek elvitték férjét, fiát, el úgy szólva mindazt, amivel a gazdaságot folytatta. Csakhogy az asszonyok futása a gyerme- kekét is magával vonta, sőt több esetben haldokló betegeket is akartak magukkal vinni. Látva a határ menti vármegyék mozgalmát, megindultak azon vármegyék is, melyek ezeken innen feküdtek és mozgósítva nem is voltak. Így egyszerre mozgásba jött akaratunk ellenére egy akkora terület, melyen 1.300.000 ember lakott. Vasúti kocsi persze már nem igen volt. A hadvezetőségtől alig lehetett kialkalmazni, hogy a katonákat a frontra vivő kocsik, visszafelé menekülteket szállítsanak. Sokszor gondoltam ezekben a napokban arra a főispántársamra, ki megijedt akkor, mikor megkérdeztem tőle, hogy ily evakuálás esetén hány vasúti kocsira volna szüksége.3 A szekéren menekülők utazása rendezettebb volt. Megállapítottuk még az el- ső nap, hogy melyik falú melyik úton haladjon, melyik útkereszteződésnél, melyik adjon a másiknak az elmenetelre előnyt. Hol étkezzenek, hol háljanak, mi a me- nekülés irányának végcélja, mely megyében, mely faluban kell megállniuk. Hol kapnak élelmet állataik és saját maguk részére. Sőt a menekülő irányokon a kor- mány néhány nap alatt bizottságokat állított fel, melyek az állatokat mindazoktól, kik azokat eladni akarták, tisztességes áron megvásárolta. A vasúton azonban lassabban ment a dolog, mert vasúti vonalaink csak egy- vágányúak voltak és azt a tervemet, hogy a vonatok Aradon jöjjenek be és Vára- don, vagy a Szilágyságon menjenek ki, tehát az egész erdélyi hálózat, mint egy körvonal vétessék igénybe, előttem még ma is érthetetlen okokból nem akarták elfogadni. Így tehát minden bejövő vonat, mely katonaságot hozott be, elzárta a menekülőkkel kifelé igyekező másik vonatnak útját. Vég nélküli volt a panasz, hogy három napig tartott, míg ez és ez az úr vonaton Pestre ért. Új panaszok, hogy valaki nem kapott félfülkét. Ma annyira nevet- ségesen hangzanak e panaszok, miszerint helyénvalónak látom kijelenteni, hogy azok tényleg mind megtörténtek s nem költői eszmefuttatásként írtam ezeket ide

3 Háromszék megye főispánjára utal itt Betegh. 232 le. Úgy hozzá voltak szokva az emberek a kényelemhez, a közlekedési eszközök járásának pontosságához, hogy minden legkisebb kényelmetlenséget, még a menekülés idejében is, egyenesen inzultusnak tartottak. Jellemző, hogy a pesti hírlapírók, kik „csodát látni" jöttek, meg voltak botrán- kozva azon, hogy a menekülők gyerekeinek nincs cipőjük. Ők persze nem tudták, hogy a falusi gyermekeknek békében sem volt és hogy ezért őrzik a gyermekek télen, századok óta a tűzhely padkáját s a gyerekcipő csak a legújabb kornak vívmánya s ma is csak a tehetősebbeknél használatos. A menekülők sem lévén a halandóság ellen bebiztosítva, természetesen me- nekülés közben is történtek halálesetek. Az előbb láttuk, hogy haldoklókat is szállítottak magukkal. A mindig, mindennel elégedetlenkedők, már a menekültek tömeges elhalálozásáról beszéltek, holott, különös, de úgy van, a menekültek halandósága a rendes halandóság arányszámán alul maradt. Az országgyűlési ellenzék, mely jobban gyűlölte Tiszát, mint amennyire a köz- ügyek érdeke azt megengedhette volna, persze nem mulasztotta el az alkalmat a beütésért és evakuálásért őt felelőssé fenni. Különösen az erdélyi közönség, annyira érzékenyen vette a beütést és azt, hogy neki is meg kellett ízlelnie a há- ború kellemetlenségeit, hogy többen, Tiszának különben személyes hívei közül is, ha erdélyiek voltak, nem rejtegették nyílt elégedetlenségüket. Tisza megkérdeztetvén, a Házban körülbelül azt felelte a beütésre vonatkozó- lag, mit nekem a második kormánybiztosságom kezdetén mondott, az evakuálás- ra pedig, hogy azt jobban csinálni nem lehetett. Utóbbira vonatkozólag megkér- deztem több, nem csak cs. és kir., hanem német vezérkari tisztet is és felkértem őket. hogy mondják meg, mit lehetett volna többet tenni, hogy az evakuálás „rendesebben" menjen. Csak nevettek reá és azt felelték, hogy úgy látszik, mi nem vagyunk tisztában avval, hogy az evakuálás nem kéjutazás. Láttuk volna csak azt az evakuálást, mit Hindenburg a Mazuri-tavaknál, avagy a Monarchia Galíciá- ban csinált, akkor nem beszélnénk arról, hogy a világháború legnagyobb evakuá- lása „rendesebben” is történhetett volna. Egyik tiszt beszélte, és mint példára hivatkozott, hogy ő látott valahol Galíciában, egy ily evakuálás alkalmával, két fekete selyembe öltözött nőt, kik az út porában ültek, cipőjüket, mely nyomta a lábukat, lehúzva kezükben tartották és azt megdagadt lábaikra se visszahúzni, sem mezítláb tovább menni nem tudtak. Amint fent említettem, a kormány nagy nehezen ellenállott az első napon annak, hogy az egész keleti és déli Erdély, még pedig kényszer útján, kiüríttessék. Láttuk, hogy az a kiürítés is, melyhez a kormány hozzájárult, a közönségnek mennyi bajt és kellemetlenséget okozott. De a határszéli vármegyék kiürítésével még nem volt betelve a pohár. A Monarchia és Németország csapatai gyűltek ugyan, de egy ilyen átcsoportosítás rengeteg időt vesz igénybe. A román hadsereg pedig lassan, de állandóan jött előre. Ekkor már nemcsak a határvármegyék, hanem az innensők is elkezdtek, még pedig jórészt önkéntesen, menekülni. A hadvezetőség időnként újabb kiürítési javaslatokkal jött, de most már ő sem 233 akart egyszerre akkorát markolni. Az újabb kívánságokat rendszerint teljesítettük is. Ezek a kiürítések már úgyszólván simán folytak le, mert az ijedősebbje már előbb, önként elfutott s nem lévén akkora tömegről szó, a vasutak és országutak befogadó és felvevő képessége lehetővé tette e jelentékenyen kisebb tömeggel való megbirkózást. Az internálások. A romániai betörésnek második, nagy kellemetlensége volt a hadvezetőségnek egy oly kívánsága, mely, ha teljesedésbe megy, az erdélyi intel- ligens románoknak tekintélyes részét az internáló táborba vezette volna. Állandó és tényleges harc indult meg e kérdés körül a hadvezetőség és a kormány közölt s a felmerült nézeteltérés sokszor már majdnem szakadásra vezetett. A hadvezető- ség úgy itt, mint minden más államban is azt vindikálta magának, hogy ő minden kérdést helyesebben fog fel, mint a polgári hatóságok. Közvetlen tudomásom van róla, hogy a Szerbiában harcoló hadsereg vezető- sége törésre vitte a dolgot az elfoglalt Szerbia közoktatásának ügyében. Luden- dorf4 a polgári hatóságokat okolja azért, hogy a néplélek egyensúlyát a háború negyedik évében nem bírták fenntartani. Ludendorf lapot szerkesztett s ezzel akarta kormányát ellensúlyozni. Úgy volt itt is az internálás kérdésében, hol a hadvezetőség nem ismerte és nem is ismerhette az egyéneket, kikkel mi esetleg személyes barátságban is állottunk. E kényes kérdésben nagy segítségemre volt Arz vezérezredes okos belátása, megértő kedélye és kedves, lekötelező modora. Igen gyakran csak ezek állottak, mint egyedüli segítség, rendelkezésemre, ha méltánytalanságot kellett megakadályoznom. Nagy szerencsénk volt a háború tartama alatt hozott és ennek tanulságaiból megalkotott azon törvény, melynek alapján a katonaság csak azok ellen járhatott el, kiket határozott váddal tudott illetni, tehát akik bizonyos meghatározott bün- tetendő cselekmény elkövetésével voltak vádolhatók. A háború előtti, erre vo- natkozó osztrák intézkedések ugyanis háború esetére, a katonaságnak kezébe tették le, még pedig kizárólagos joggal, azon hatalmat, hogy bárkit, akár csak egyszerű gyanú alapján is, letartóztathassanak. A magyar törvény azonban előfel- tételként valamely büntetendő cselekmény elkövetését kívánta meg ahhoz, hogy bárki is letartóztatható legyen. Az tehát egymaga, hogy a katonaság valakinek hazafiságát kétségbe vonta, még nem lehetett ok az internálásra. Valakinek ba- rátságtalan érzülete, ha ő azoknak kifejezést is adott ugyan, de érzelmének meg- valósítására tetteket el nem követett, a katonaság elbírálásán kívül állott. Ezek- nek mérlegelése a politikai hatóságok hatásköréhez tartozott.

4 Erich Friedrich Wilhelm Ludendorff (1865. április 9. – 1937. december 20.) német tábormok. 1914 augusztusában Paul von Hindenburg mellett szolgálva részt vett a tannenbergi csatában és később a mazuri csatában is. Erich von Falkenhayn felmentése után gyalogsági tábornoki rangban a német hadsereg első szállásmestere, lényegében von Hindenburg tábornagy vezérkari főnök helyettese lett. 234

Hogy mily nagy volt korábban a katonaság erre irányuló hatalma, misem mutatja jobban, mint a politikai hatóságoknak még most, a törvény meghozatala után is, arra irányuló törekvése, hogy a katonaság által internálni kért egyének közül azokat, kik menthetők voltak, a nélkül mentse meg, hogy általa a katonaság féltékenységét ki ne hívja. Ma természetesen nem fekszenek előttem hivatalos iratok, tehát statisztikát az előfordult esetekről fel nem fektethetek, de jól emlék- szem esetekre, amikor a katonaság nyomása alatt az internálást kimondó rendeletek akként nyertek fokozatos enyhítést, hogy első fokozatként megengedtetett az illetőnek, hogy ne az internáló táborba vonuljon be, hanem valamely, részére legkedvezőbb fekvésű városban tartózkodjék, pár hét múlva pedig, holott az internálás célja és feladata ezt kizárja, szabadságot is kapott, hogy otthonába visszatérhessen. Az internálást nyíltan megszüntetni, a katonaság érzékenységére való tekintettel, nem tartottuk ugyan tanácsosnak, de minden lehetőt megtel- tünk arra, hogy annak az egyesekre kiható kellemetlenségeit lehetőleg enyhítsük. A hadvezetőség által kívánt területek kiürítése és az internálás ellen való küz- delem volt tehát az, mely 1916. szeptember havát jórészben kitöltötte.”5

4. 1. Ahogyan az megtörtént

A hadi helyezet következtében az 1. AK már 28-ára virradóra elrendelte Erdély veszélyeztetett területeinek: Csik, Háromszék, Brassó, Fogaras, Szeben és Hunyad megyék kiürítését. A 21. és 24. pótzászlóaljak harcképes tisztjei és legénységéből a XXIV. menetzászlóaljakra számítókat Brassóban és Nagyszebenben a védelmi csoport rendelkezésére visszatartották, de még ugyanaz nap délben útba indítot- ták Nagyszebenből Balázsfalvára, Brassóból pedig Erzsébetvárosra. A Brassó vármegyei tisztikar és az államhivatalnokok egy része már 28-án dél- ben Segesvárra érkezett, és oda indult a brassói cs. és kir. katonai parancsnokság is. A hivatalos jelentések szerint „a lakosság kiürítése és az államjavak biztonság- ba helyezése mind a honvédség, mind a katonai parancsnokság részéről a rendel- kezésre álló 35 vasúti vonat segélyével rendben folyt le.”6 Nem egészen! A gyakorlatban: minthogy a hadügyminiszter 28-án táviratilag utasítja a nagyszebeni katonai parancsnokság körletébe eső 13 erdélyi vármegye alispánját, Kolozsvár és Marosvásárhely városok polgármestereit, hogy „a hadi szolgáltatási törvény 27. §-sa alapján7 a katonai parancsnokságok közvetlen igénylésére, a törvényhatóságok területén található nyersanyagokat, bőrneműeket, élelmiszer- készleteket, mezőgazdasági gépeket, eszközöket és járműveket az erre felhatal-

5 Betegh 69-78. 6 Uo. 7 1912. évi LXVIII. törvénycikk a hadiszolgáltatásokról. 235 mazással bíró katonai közegek felhívására és azokkal egyetértőleg igénybe ve- gyék”. Az idézett szöveg csak az utána következő két paragrafussal együtt értel- mezhető, s ezek közül a 30. § a lényeges: „A közigazgatási hatóságok és községi előljáróságok vonakodás vagy mulasztás esetében a hadiszolgáltatást kény- szereszközök alkalmazásával is teljesíttethetik és e végből szükség esetében katonai karhatalmat is igénybe vehetnek.” És ami hadi helyzetben nyilvánvaló: „A kötelezettségek tekintetében a vitás esetekben vagy esetleges panasz esetén, a közigazgatási hatóságok, legfelsőbb fokban a honvédelmi minister határoznak. A fellebbezésnek halasztó hatálya nincsen.”8 Augusztus 29-én délután ellenséges járőrük elérték Brassót, nagyobb ellensé- ges csapatok pedig Csernátfalu, Hosszúfalu és Tatrang községeket. Ezért a katonai szervezeti intézkedések is a helyzethez alkalmazkodnak. A nagyszebeni katonai parancsnokság ugyanezen nap hagyta el a várost a csendőrszárny-parancsnoksággal együtt. Az orsovai katonai állomásparancsnok- ság Fehértemplomra távozott. Az orsovai szakasz határszéli csendőrőrsei – a vodiceit9 kivéve – még állomáshelyeiken maradtak. A dévai honvéd kiegészítő parancsnokság VIII/29-én Brádra helyeztetett át (amennyiben a 28-ára beidézett újoncokat már bemutatta) a nagyszebeni kiegészítő parancsnokság Balázsfalvára, a brassói és csíkszeredai Erzsébetvárosra rendeltetett, mindegyik az illető népf. [népfelkelő] parancsnoksággal és pótzászlóaljjal együtt. Helyükön maradtak a kolozsvári és marosvásárhelyi helyőrségek. Ugyanazon nap, ugyancsak délután a háromszéki főispán sürgönyileg jelenti, hogy Sepsiszentgyörgy kiürítése fennakadás nélkül folyamatban van, ő maga is az alispánnal székhelyét néhány óra alatt elhagyja. Augusztus 31-én a fogarasi főispán a megyei tisztikar legnagyobb részével Se- gesvárra érkezett. Az ellenség lovasságával ekkor már Nagyszebenig jutott. A brassói szakaszon csapataink az Olt mentén a Halmágy–Homoród–Oklánd vonalba voltak visszavo- nulóban, egyes utóvéd csapatok a Geisterwald keleti lejtőjén és Ágostonfalvánál álltak. Időszerűvé vált tehát Udvarhely vármegye kiürítése is. Itt a lakosság hangula- ta a túlkésőn elrendelt kiürítés miatt elkeseredett volt, a menekülők nyíltan zúgo- lódtak a katonai és polgári vezetőség ellen. A csíkszeredai csendőrszárny ugyanekkor Székelyudvarhelyre helyeztetett át.10

8 1912. évi LXVIII. törvénycikk, 31. § 9 Vodice, város Dalmácia (Horvátország) középső részén, az Adria-parti főút men- tén, az azonos nevű tengerparti öbölben fekszik. Šibenik központjától légvo- nalban 9, közúton 14 km-re, nyugatra. 10 Uo. 236

Az 1. AK a cs. és kir. hadkiegészítő parancsnokságokat is továbbküldte: a szé- kelyudvarhelyit Hosszúpályiba, a nagyszebenit Debrecenbe, a szászvárosit Szeg- halomra, a marosvásárhelyit Debrecenbe, a gyulafehérvárit Derecskére. Elsőbbségi sürgősséggel sem ment zökkenőmentesen. Az áthelyezések ke- resztül vitele négy napot vett igénybe.

A menekülés torlódásai A hadi szervezet átrendezése, a hatósági kiürítés, sajnálatos módon pániksze- rű civil meneküléshez vezetett, aminek a mérete utólag is nehezen felbecsülhe- tő.11 Augusztus 27-28-ra virradó éjszaka Nagyszeben főispánja a nagyszebeni katonai parancsnokságtól kért a civil lakosság kiürítésére vonatkozólag direktívákat. De minthogy erre a direktívákat csak a miniszterelnök adhatja ki, a katonai pa- rancsnokság nem akart ezek kiadásába zavarólag beleavatkozni. (Lásd: fentebb!) Erre a főispán telefonon a belügyminisztériumhoz és Erdély kormánybiztosához fordult. A minisztériumból azt a választ kapta, hogy a miniszterrel reggeli 8 óra előtt nem lehet beszélni. Betegh kormánybiztos azt felelte, hogy a miniszterel- nöktől semmi utasítást nem kapott. Az ellenség által veszélyeztetett területek lakossága 28-án reggel elhagyta lakhelyét. Útközben, a hamis hírektől megriasztva, az érintett falvak lakossága is hozzájuk csatlakozott. Az ingóságaikkal, állataikkal, kocsikon vagy gyalog menekü- lő lakosság nyújtotta látvány képzeteink alapján a népvándorlás képeihez hason- líthatott, s egyhamar egy fékezhetetlen, fejét vesztett áradattá dagadt, ami Csik, Háromszék, Brassó, Fogaras, Udvarhely, Szeben megyék szánalomra méltó magyar és szász lakosságát hömpölyögtette a befelé vezető országutakon. Elszálláso- lásról, élelmezésről szó sem lehetett. Ilyen összetorlódott tömeggel a hatóságok tehetetlenek voltak; némely faluból maguk menekültek el előbb, mint a lakosság. Augusztus 29-én délután a háromszéki főispán12 sürgönyileg jelenti, hogy Sepsiszentgyörgy kiürítése fennakadás nélkül folyamatban van, ő maga is az alispánnal székhelyét néhány óra alatt elhagyja. Az általa vezetett menekülőkkel szeptember 2-án érkezett Marosvásárhelyre, az alispán vezetése alatt álló mene- külő csoport pedig Kolozsvár felé vette útját. A megye állatállományából alig lehetett valamit megmenteni, a terményekből pedig semmit. A fogarasi főispán13 a megyei tisztikar legnagyobb részével augusztus 31-én érkezett Segesvárra.

11 Csóti Csaba már idézett munkássága: 12 Szentkereszty Béla báró (1850-1925) 13 Széll József (1880–1956) dr., jogász, országgyűlési képviselő, belügyminiszter. 1907–1919 között Fogaras vármegye főispánja. 1917-ben a Földművelésügyi Minisztérium erdélyi kirendeltségének vezetője lett. 1925-től Zemplén várme- 237

Intézkedés menekültek irányítására Szerencsétlen egybeesés, hogy „a belügyminiszter augusztus 31-én adta ki in- tézkedéseit a hadműveleti területekről menekülő lakosság ellátására és elhelye- zésére”?14 Ez így nem igaz. Sándor János,15 marosvásárhelyi születésű, magyar királyi belügyminiszter 4340 szám./ Res. szám alatt igaz ugyan, hogy „Szigorúan bizalmas! Kizárólag saját kézhez! Elzárva kezelendő!” – utasítással, de már augusztus 15-én rendelkezik „a lakosságnak veszélyeztetett vidékről való eltávozása esetén szükséges intézkedé- sek megtétele” tárgyában. Igen érdekes és megfontolandó szöveg, úgy gondolom, hogy okos dolog lett volna nem elzárni, hanem azon nyomban közzé tenni, miheztartás végett. Né- hány gondolatot idézek belőle, az ügyviteli részleteket mellőzve. „A veszélyeztetett területről való menekülést illetőleg a tapasztalat azt mutatja, hogy ott, ahol a lakosság nem menekült el, a vagyon kevesebb kárt szenvedett. Ez okból a lakosságot arra, hogy meneküljön, bíztatni nem kell. Aki azonban indokoltnak tartja a menekülést, azt e szándékában a hatóságok ne akadályozzák. A vagyonosabbak, akik az utazási költségeket sajátjukból fedezni és életfenn- tartásukról gondoskodni képesek, továbbá azok, akiknek hozzátartozóik vannak, ahol elhelyezést remélhetnek, utazásukat szabadon folytathatják. Azok, akik közellátásra szorulnak, amennyiben a hadviselés érdekei engedik, egyelőre a szomszéd törvényhatóságokba lesznek irányítandók, ahol lakhelyük-

gye, 1926-ban pedig egyúttal Abaúj-Torna vármegye főispánja, 1933-ban a Köz- igazgatási Bíróság másodelnöke, 1937. ápr. 10-től 1938. máj. 13-ig belügymi- niszter a Darányi-kormányban. 1938-ban időközi választáson Salgótarjánban nyert mandátumot. 1933-tól 1937-ig és 1941-től felsőházi tag. Háború után in- ternálták, majd kitelepítették. 14 Az 1916.-iki román betöréssel kapcsolatos események és intézkedések Erdély- ben. HL. 677. 15 Sándor János (Marosvásárhely, 1860. november 14. – Budapest, 1922. július 16.) A bécsi műszaki katonai akadémia hallgatója volt, majd jogot végzett a bp.- i tudományegy.-en. 1882-ben vármegyei szolgálatba lépett. 1883-ban Torda- Aranyos vm.-ben tb. főszolgabíró, majd főispáni titkár, 1889-ben a vm. alispán- ja, 1891-től 1902-ig Kisküküllő, 1901-től 1902-ig Maros-Torda vm. és Marosvá- sárhely főispánja is. Sógorság és politikai barátság fűzte Tisza Istvánhoz. 1891- ben feleségül vette Tisza Annát (1862–1918), akivel a mezőkapusi (rom. Căpușu de Câmpie, falu Romániában, Maros megyében) udvarházukba költöz- tek, és kastéllyá alakították át. 1903 – 1905-ben a belügymin. politikai államtit- kára, 1913. jún. 10-től 1917. jún. 15-ig a második Tisza-kormány belügyminisz- tere volt. Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 238 höz közelebb vannak, és ahonnan a visszatérés is könnyebben lesz keresztülvihe- tő. Amennyiben pedig később katonai érdekből a lakosságnak, vagy a lakosság egy részének e szomszédos vármegyékből az ország belsejébe való eltávolítása válnék szükségessé, erről a hatóságok kellő időben tájékoztatást fognak nyerni. […] A lehetőséghez képest gondoskodni kell, hogy a lakosság távozás előtt leg- alább pár napra való élelmiszert is vigyen magával, azonban mégis mindenütt, adva menekülők érkezni fognak, már előre gondoskodni kell arról is, hogy ne csak férőhelyek, hanem a legszükségesebb élelmezés is biztosítva legyen. […] Kötelessége a hatóságoknak gondoskodni arról is, hogy a menekültek szorult helyzetét egyes lelketlen emberek nyerészkedésre fel ne használhassák az által, hogy akár túl drágán bocsátják az élelmet rendelkezésükre, akár az által, hogy ingóságaikat potom áron megvásárolják. […] A menekültek támogatásának leghelyesebb és legértékesebb módja munka- alkalmak szerzése, amiről különösen azok részére kell gondoskodni, akik esetleg hosszabb ideig kénytelenek ott tartózkodni. Csakis ily munka hiányában lehet a rászorultaknak közellátásban való részesítéséről szó. Amennyiben a községek és a társadalom a menekültek ellátásáról saját erejükből gondoskodni képesek nem volnának, hajlandó vagyok a belügyi tárca terhére közellátás fejében naponként és fejenként 1 koronát engedélyezni. Amennyiben a felmerülő kiadásoknak a törvényhatóság, illetőleg községek által való előlegezése nehézségbe ütköznék, úgy a szükséges összegeket távirati jelentés alapján hasonló úton azonnal utalvá- nyozni fogom. Az ellátás a helyi viszonyokhoz képest vagy úgy történhetik, hogy a naponkénti 1 korona kifizettetik és az illető ellátásáról maga gondoskodik, vagy pedig közös élelmezés útján, mely utóbbi ellátási mód különösen akkor fog alkalmasnak kínálkozni, ha az elhelyezésre üresen álló épületek, iskolák, gyárak stb. használtatnak fel. […] Akik létfenntartásukról gondoskodni képesek, valamint mindazok, akik indokolatlan félelemből az ellenség által nem veszélyeztetett vidékről távoztak, köz- segélyben nem részesíthetők, utóbbiak pedig mielőbbi visszatérésre biztatandók. […] Az állatállomány biztonságba helyezésének módja iránt a földművelésügyi miniszter úr fogja a szükséges intézkedéseket megtenni, kijelölvén azokat a helyeket, ahol a határszéli vármegyékből elvitt állatok és az azokat kísérő emberek szükség esetén elhelyezést találnak. […] A lakosság menekülésével kapcsolatosan úgy az elszállítás, valamint az elhe- lyezés tekintetében tett fontosabb hatósági intézkedéseket lehetőleg azonnal távbeszélő, vagy távirat útján a Kolozsváron felállított legmagasabb katonai pa- rancsnokság mellé beosztott Betegh Miklós kormánybiztossal közölni kell, aki a katonai intézkedések folytán esetleg beálló változásokról viszont az érdekelt hatóságokat tájékoztatni fogja.” A levél „Kiadatott: 239

I. Csík, Háromszék, Brassó, Fogaras, Szeben, Hunyad, Krassó-Szörény, Besz- terce-Naszód, Máramaros, Maros-Torda, Szolnok-Doboka, Udvarhely, Torda- Aranyos, Nagy-Küküllő, Kis-Küküllő, Alsó-Fehér, Kolozs, Szatmár és Arad várme- gyék, továbbá Maros-Vásárhely város főispánjainak. II. Betegh Miklós kormánybiztosnak, III. Legmagasabb parancsnokságnak, Kolozsvár, IV. AOK 11 tábori postaszám.” Eddig minden rendben volna tehát. Még ugyanezen a napon egy újabb levelet postáztat a belügyminiszter a fenti címzetteknek, amelynek „a határszéli vármegyék veszélyeztetése esetén a 17 és 18 éves korban levő férfilakosság eltávolítása” a tárgya. „A lakosságnak a netáni ellenséges betörés esetén veszélyeztetett vidékről való eltávozása esetén szükséges intézkedések megtétele tárgyában folyó évi augusztus hó 15-én 4340 res. szám alatt kiadott bizalmas rendeletem kapcsán közlöm, hogy a hadvezetőség súlyt helyez arra, hogy a lakosságnak az ellenség által veszélyeztetett területről való eltávolítása vagy menekülése esetén mindazok a férfiak 17- 55 éves korig, akik nem teljesen munkaképtelenek, feltétlenül a mögöttes országrészekben helyeztessenek el, hogy szükség esetén hadiszolgálat- ra igénybe vehetők legyenek és az ellenség hatalmába ne kerülhessenek. Ez okból a lakosság távozásánál különös gondot kell arra fordítani, hogy az esetleg visszamaradó lakosság között a jelzett korban levő férfiak ne maradjanak, továbbá arra, hogy azon a helyen, ahova menekülés vagy kiürítés esetén szállít- tatnak, az elhelyezés megtörténte után a hatóság által azonnal számba vétesse- nek. A számbavételnél figyelmeztetni kell őket, hogy új lakhelyüket csak a ható- ság tudtával hagyhatják el. Hogy ez a rendszabály könnyebben és feltűnés nélkül keresztülvihető legyen, célszerűnek mutatkozik a bejelentési kötelezettséget lehetőleg az odaérkező összes menekültekre kiterjeszteni.” 16 Az augusztus 31-i rendelkezés gondoskodik arról, hogy a menekülők ellátásá- ra az illetékes főispánoknak 50000 koronát utalt ki. Természetesen, ha a menekü- lőben lévő főispánra rátalál a nagy tumultusban. Hogy az illető vármegyékbe való eljutásig mi történjék a menekülő lakossággal különösen az élelmezés tekinteté- ben, arról a rendelet nem intézkedik. Rövid idő teltével kiderült, hogy botlik a tervezés, azonnali korrekciók szüksé- gesek. A helyzet drámaiságára utal, hogy közvetlenül a minisztereknök próbál meg lendíteni a dolgon. Sűrű levelezés kezdődik.

16 4350 szám. /Res. Magyar királyi belügyminiszter. Kiadatott ugyanoda, illetve a Honvédelmi miniszter (15.562/1916. eln. számhoz), hiszen a potenciális póttar- talékról van szó. 240

Menekülők elszállítása és élelmezése tárgyában" Tisza István szeptember 7-én Őfelségéhez, a Hüm-höz [a közös hadügyminisz- terhez], az AOK-hoz, az 1. AK-hoz sürgönyt intézett, melynek rövid kivonata a következő: „A határmegyék lakossága a román hadüzenet következtében, a Marostól délre és keletre lakhelyüket elhagyva az ország belseje felé menekülőben van. A katonai felvonulás, valamint a nevezett területek katonai kiürítése követ- keztében az otthonukat elhagyó tömegeknek elrendelt visszairányítása az 1. AK legerélyesebb közbelépése dacára sem lehetséges. Vonathiány, a pályaudvarok leszerelése, lovak és kocsiknak katonai személyek által való rekvirálása miatt a menekülök legnagyobb része el nem szállítható, s így Parajd és Székelyudvarhely környékén a szabad ég alatt, élelem és fedél nélkül körülbelül 100.000, Segesvár környékén cca. 10.000 menekülő torlódott össze a legnagyobb nélkülözésnek, nyomornak kitéve. A jelenlegi hadi helyzet miatt a civilhatóságok nem képesek egyedül a mene- külők elszállítását lebonyolítani; minthogy az összes szállító eszközök fölött a katonai parancsnokságok rendelkeznek. Hogy a menekülők tovább szállítása lehetőleg gyorsan keresztülvihető legyen, mindazon parancsnokságnak és hatóságnak részt kell abban venniük, melyek hatalommal és hatáskörrel rendelkeznek. Ilyen hatalom első sorban az AOK és helyettese az 1. AK egyedül ők vannak abban a helyzetben, hogy a kívánt kiürí- tést minden érdek tekintetbe vételével kevés fennakadással keresztülvihessék. Ezen okok alapján határozta el magát a magyar kormány, hogy az AOK-t, s ennek képviseletét az 1. AK-t kérje fel a kiürítés lebonyolítására, ezzel kapcsolatban a menekültek élelmezésére, elszállásolására mindaddig, mig a menekülők magyar megyékben el nem helyeztetnek. Ezen feladat keresztül vitelére a kormányzat az 1. AK-nak illetékes szervét teljhatalommal ruházza fel. A kiürítés zavartalan megvalósítása végett szükséges lenne, már most olyan rendelkezéseket kiadni, hogy első sorban a Maros vonaltól keletre eső vidékek üríttessenek ki, s ennek befejezéséig a Szászrégen-Beszterce vonaltól, illetőleg a Maros és két Küküllő völgyektől nyugatra eső területek lakossága szigorúan lakó- helyükön tartassék. Az első pillanatban szükséges élelmiszerek a menekülők részére azonnal ki- utaltassanak, magától értetődőleg ezen élelmiszer mennyiség a Hüm-nek a leg- rövidebb idő alatt vissza fog szolgáltatni. Az együttműködés érdekében szükségesek megbeszélésére a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter szeptember 8-án Kolozsvárra érkeznek.”

Az AOK válasza a miniszterelnöknek Az AOK szeptember 7-i válasza szerint, bár a civil lakosság kiürítésének irányí- tására és vezetésére kizárólag a magyar kormány illetékes (annyival is inkább, 241 mert ezen illetékesség megőrzését a magyar kormány mindig erősen hangsúlyoz- ta) mindamellett már szeptember 6-án utasította az 1. AK-t, hogy a kormánynak a szállítást vezető szervét mindazokban támogassa, melyek az élelem, szállításá- ra, egészségügyi rendszabályukra vonatkoznak. „A vasúti tisztviselők utasítattak, hogy a közelben üresen levő vasúti szerelvényekkel a menekülőket a belügymi- niszternek 24710/ res. sz. alatt kiadott rendelkezése értelmében részben Arad, részben Nagyváradon át elszállítsák. A tábori vasútvezetőség (Chef des Felds- eisenbahnwesen) képviseletében egyeztet az 1. AK-hoz beosztott. A hadi operá- ciókhoz szükséges szállítások természetesen semmi képen sem befolyásolhatók. A menekülők élelmezésére akár mostani tartózkodási helyükön, akár a vasúti szállítások ideje alatt a hadsereg készlete egyedül nem elegendő, ez csupán a saját és a szövetséges csapatok szükségleteit képes fedezni. Ezért a hadiszolgáltatási törvény alapján kellene messzemenőleg az ország se- gítségéhez fordulni. Az első hadsereg parancsnokság utasíttatott, hogy a menekülőknek további áradását akadályozza meg, a civil hatóságok is ugyanilyen értelemben járjanak el. A lakosság, kivált annak földművelő része kívánandó, hogy lakóhelyén maradjon, mert így javait nagyobb valószínűséggel óvja meg a pusztítástól. Az akció részletei majd szeptember 8-án a Kolozsvárra érkező miniszterekkel egyetértőleg fog megállapíttatni.”

A miniszterelnök köszönete az AOK-nak A miniszterelnök köszönetet mond válaszában az AOK-nak, hogy javaslatai ér- telmében azonnal intézkedett. A civil lakosság kiürítését most is a kormány és civil hatóságok kötelességének tartja, de a jelenlegi helyzet folytán, amikor a vasút, a posta, a távíróüzem stb. teljesen katonai rendelkezésre állanak, a mene- külők elszállítása és élelmezése csak a katonai szervekkel való, közvetlen össze- köttetésben és azok teljes támogatásával vihető keresztül. Szóval, nem jutott a helyzet előbbre, szeptember 18-án a Minisztertanács rendes ülésén foglalkozik a kérdéssel, mert „a hadműveletek által érintett terüle- tek kiürítését és lakosságának beljebb költöztetését egyrészt szükségesnek, más- részt aggályosnak találta.”17 Minden igyekezet ellenére. Az MT hozzájárulásával az ügyben a belügyminiszter intézkedik, leír Bethlen Miklósnak: „Minisztérium tagjaival megbeszélve, értesítem Méltóságodat, hogy mindnyájan aggódunk a Szászrégentől Fogarasig terjedő nagy, népes vidéken, több városnak kiürítésével járó következmények miatt. A vasutak menekülőkkel vannak túlzsúfolva, úgy, hogy több helyen torlódás állott elő, a közutakat marhák és szekerek foglalják el, lakosság és állatok élelmezésében máris fennakadások vannak. Állat- és terményszállításokhoz — katonaszállítások miatt kocsit, vonatot

17 Iványi 1960: 233-234. 242 kapni nem lehetvén — nagy értékek vannak máris veszélyeztetve.18 Azért, ha a kormány szóbanforgó területen kiürítés ellen nem is tesz kifogást, ezt a feltétlen szükség esetére kéri korlátozni."

A „kiürítési bizottság” megalakulása A szeptember 8-i kolozsvári szemleútnak a közvetlen eredménye, hogy a kiürí- tés irányítására, tervszerűvé tételére Kolozsvárott a kormánybiztosság keretén belül megalakult a "kiürítési bizottság". A tagjai: Dr. Betegh Miklós kormánybiz- tos, Gróf Bánffy kormánybiztos helyettes, Dr. Jekel miniszt. oszt. tanácsos a Büm. képviseletében; Damián I. o. főhadbiztos; Bihar hadbiztos; Gombos vt. százados és Belitska vkt. A Kiürítési bizottság segítségével Betegh kormánybiztos szeptember 10-én a menekültek egységes terv szerinti irányítására, a vasúti szállítás szabályozására egy utasítást dolgozott ki és adott ki távirati úton valamennyi erdélyi törvényha- tósági tisztviselőhöz, valamennyi főispánhoz, az 1. hadsereg-parancsnoksághoz, a tábori szállítás vezetőséghez. Ezen (840 számú) utasítás főbb pontjai az alábbiakban következnek: „A menekültek irányítására a következő szempontok mérvadók. a/. csakis Csik, Háromszék, Brassó, Szeben és Fogaras vármegyékből össze- gyűlt valamint Hunyad megye legdélibb járásaiból menekültek irányítandók; b/. a Maros bal partján egészben vagy részben elterülő vármegyék lakossága újabb rendeletig lakóhelyen marad, a c/. Maros jobb oldalán fekvő vármegyék lakossága, nyomatékkal utasítandó, hogy lakóhelyén maradjon, elsősorban azoknak a menekülteknek az irányítása foganatosítandó, kik Parajdon, Székelyudvarhely, Segesvár, Erzsébetváros és Medgyes vidékén gyülekeztek, ezek részint vasúton, részint saját szekerükön, részint gyalog (háziállatokkal vagy azok nélkül) alábbiak szerint indítandók útba. I./ Vasúton tekintetbe jönnek oly családok és hozzátartozóik, kik sem kocsikkal nem rendelkeznek sem gyalog menetre nem alkalmasak (beteg családtag, zsenge és aggkorúak). Rendelkezésre áll a parajdi csoport számára a Parajd– Marosvásárhely keskeny vágányú vonalon naponta 3 vonat, vonatonként 150 fő szállítás képességgel, és a Parajd–Küküllőszeg vonalon 12 vonat, egyenként 250 fő szállító képességgel. A székelyudvarhelyi csoport számára a Székelyudvarhely– Nagyenyed vonalon naponta 2 vonat, egyenként 500 fő szállítás képességgel, a segesvári csoport számára a Segesvár–Nagyenyed vonalon 4 vonat, egyenkint 500 fő szállítás képességgel. Az erzsébetvárosi és medgyesi csoport azon része, amely a vasúton lesz elszállítandó, külön utasítás szerint lesz útba indítva. Az

18 „Az ország egyes részeiből kiözönlő marhaállomány felvételével és elhelyezé- sével kapcsolatos teendők ellátására… Hadi állatátvételi bizottság címen szer- vezetet létesíttetett". Uo. 234. 243 irányítást Parajdon a vármegye egy főtisztviselője vezeti, mellé beosztva egy csendőrjárőr, Székelyudvarhelyen, Segesváron, Erzsébetvároson, Medgyesen Széll József főispán, hozzá beosztva az általa kijelölendő megyei főtisztviselő és Bihar alhadbiztos, az állomásokon csendőrjárőrök segédkeznek. Az irányítást vezető közegek a vasúti szállításhoz tekintetbe jövőket 500 fős szállítmányokba osszák (lehetőleg egy és ugyanazon vidékről valók). Minden szállítmány köréből egy vezetőt kell kirendelni, ki megfelelő segédvezetőket vesz maga mellé, a szállítmányvezető rendet tartson, az utazás előtt és alatt összeírja az utasokat lakóhelyeik szerint és kitanítja őket, hogy a vármegyebeliek hová kerülnek végcéljukban, ezt lehetőleg cédulákon is kiadja nekik. A vasúti szállítá- sok lebonyolításai Parajdról a keskeny vágányú vonalon Marosvásárhelyre, ott átszállás, Parajdról Küküllőszögre, ott kiszállás és megfelelő pihenés után gyalog menet, vagy lehetőleg szekereken Tövisre, ott újból beszállás. Nagykükullő völ- gyéből Nagyenyedre, ott átszállás Marosvásárhely, Nagyenyed és Tövis állomá- sokról irányítás a kővetkező: Marosvásárhelyről naponta kettő vonat, vonaton- ként 400 fő szállító képességgel Székelykocsárdra indul, ahonnan átszállás után a menekültek Királyhágón túl lesznek irányítva. A Tövis és Nagyenyedre irányítottak átszállás után ugyancsak Királyhágón túl szállíttatnak tovább. A Maros-völgyi állomásokról előreláthatólag naponta összesen 8 vonat, vonatonként 500 fő szállítóképességgel indul. Az átszállási (beszállási) állomásokon külön közegek működnek és pedig: Ma- rosvásárhelyen, Székelykocsárdon, Nagyenyeden, Tövisen a megye egyik főtiszt- viselője egy-egy csendőrjárőrrel. A kirendelt megyei tisztviselők, valamint a szál- lítmányvezetők utasítandók, hogy az állomásokon 500 főnyi szállítmány a vonatot pontosan várja és beszállás a lehető leggyorsabban legyen keresztül vive, (legfeljebb 30 perc alatt). Amint egy szállítmány a székelykocsárdi, nagyenyedi, tövisi állomásokon a szállításhoz készen áll, ez a kolozsvári Feldeisenbahn- transportleitungnak vasúti telefonon továbbiak végett bejelentendők. Az irányító közegek egyúttal közlik, hogy mily megyebeliek hovaszállításáról van szó. II./ Szekereken menekülő lakosság Marosludas irányában Kolozsvár–Tövis vo- nalától nyugatra és észak-nyugatra irányítandók. III./ Gyalog (marhák nélküli) menekülők. A vasúti szállítás gyorsítása érdeké- ben a parajdi csoport és Nagyküküllő völgybeli csoportok vezetői csoportjukból a menetképes családokat kiválasztják és az említett Maros-völgyi vasúti állomáshoz csoportokban megfelelő csendőr-kísérettel útba indítják, ezen menekülök onnan vasúton folytatják útjukat. IV./ A marhákat gyalog vagy szekereken kísérő menekülők és hozzátartozóik, azok, akik marháikat az eddig kijelölt elárusító állomásokon eladták, a többször említett Maros-völgyi vasútállomáson kívül még nyárádtői és radnóti vasútállo- másokon vétetnek fel a menekülők vonataira. Azok, akik háziállataikat nem hajt- ják eladni, az eddigi rendelkezéstől eltérőleg Marosludas–Mezőnagycsám– Kolozsvár vonalon, vagy ettől délre folytassák útjukat a Dés–Kolozsvár–Tövis 244 vonaltól nyugatra eső területre azon figyelmeztetéssel, hogy Désen, Szamosújvá- ron, Kolozson, Tordán új eladási állomások létesíttetnek. Élelmezés, beszállási és átszállási vasúti állomásoknál az illető első fokú köz- igazgatási hatóság kötelessége. A Maros-völgyi állomásoktól tovább történő vasúti szállítás alatt a katonai vasúti étkező állomások a belügyi tárca terhére szolgáltatják az élelmezést, ami iránt az irányító hatóság intézkedik. A Küküllő völgyekben gyalog irányítottak csendőrjárőrökkel lesznek kisérve és az éjjelezési állomásokon az elsőfokú közigazgatási, hatóságoktól utasítandó községektől nyernek elszállásolást és élelmezést és pedig: a Parajdról gyalog irányítottak, Kibéd, Erdőszentgyörgy, Balavásár, Mikefalva, Dicsőszentmárton, Magyarforró községekben, a Nagyküküllő völgyében irányítottak, Székelykeresztúr, Segesvár, Erzsébetváros, Medgyes, Kiskapus, Mikeszásza, Balázsfalva községekben. Az élelmezési létszámot a Parajdon, Székelyudvarhelyen stb. kirendelt irányítók az éjjelezési és vasúti beszállási állomásokkal idejében tudassák és az esetleges változásokat is idejében közöljék. Az élelmezés Parajdon, Székelyudvarhelyen, Segesváron, Erzsébetvároson és Medgyesen az elszállítás, irányítás lebonyo- lításáig a megyék különös kötelessége, a csecsemők és gyermekek részére tej legyen előkészítve. Egészségügy: Parajdon, Székelyudvarhelyen, Segesváron, Medgyesen, Erzsébetvároson a vasúti be- és átszállási, valamint a gyalogosuk éjjelezési állomásokon a megyék állandó orvosi szolgálatot rendezzenek be. Egyéb intézkedések: Kovácsok, kerekesek, molnárok utolsóknak maradjanak. A közigazgatási tisztviselők kötelesek őket ellenőrizni és munkájuk árát megbírál- ni. Értéktelen nagy terjedelmű poggyász nem vihető el. Csendőrség: a csendőr- járőrök a kolozsvári csendőrkerületi parancsnokságtól ki-rendeltetve."

4. 2. A szeptember 9-i evakuálás

A szeptember 8-i helyzetre való tekintettel Kőhalom–Székelyudvarhely–Parajd vonaltól keletre és a Maros-völgy Déda község körüli részében az evakuálás 9-én este szintén elrendeltetett. E vidék evakuált lakossága nélkül szeptember 10-én, Marosvásárhelyen még 5000 ember; a gyermekmenhelyen 500 gyermek, a gyermekek szeptember 11-én indulnak (a Maros völgyében 3000, Parajdon kö- rülbelül 300 ember, Küküllőszegen 600, Medgyesen 2000, Erzsébetvároson 2000, Székelyudvarhelyen 5000 ember várta a még előre nem tudható" időn belül lebonyolítható vasúti szállítást. Minthogy a német csapatok ez időben történő felvonulása miatt az AOK a vasúti szállítást korlátozni volt kénytelen, a kiürítési bizottság a személyforgalom- ban beálló szünetet arra használta ki, hogy a Maros bal partján lévő államjavak, műkincsek és magánjavaknak egyelőre személyforgalomra nem alkalmas vasúti kocsikra való berakását szorgalmazták.

245

Szászrégentől északra eső terület, s a Görgénypatak völgyének evakuálása19 A kiürítés a katonai helyzetből folyó intenzív forgalom mellett is sebes mederben folyt tovább. Szeptember 11-én este Székelyudvarhelyen már alig volt menekült, ellenben Marosvásárhelyen még nem sikerült a torlódást /5000 ember/ megszüntetni. De már az élelmezés körül panaszok nem merülnek fel. Ugyane napon, a Maros-völgynek Szászrégentől északra eső része és a Görgény- patak völgyének evakuálása is előkészíttetett.

A szeptember 14-i evakuálások előkészítése, a kormánybiztos rendelkezései20 Erdély további kiürítésére Betegh kormánybiztos a 840. számú rendelet ki- egészítéseképpen 1395 szám alatt Udvarhely, Nagyküküllő, Kisküküllő megyék, valamint Maros-Torda és Alsó-Fehér megyék Maros bal parti részének szüksé- gesnek mutatkozó kiürítését a következő módon szabályozza (szeptember 14). Előkészület: a kiürítés gyors és rendes foganatosítása érdekében az előkészü- letek a főispánok, alispánok és főszolgabírók, valamint a polgármesterek által minden feltűnés nélkül megteendők. Ilyen fontosabb intézkedés pl. a külső lege- lőkön tartózkodó marhacsordáknak a községek közelében fekvő legelőkre való hajtása, útirányok tanulmányozása stb. A kiürítés végrehajtása: a kiürítést vagy külön kormánybiztosi rendeletre vagy a harcvonal mögött parancsnokló magasabb katonai, rendesen hadosztálypa- rancsnok rendeletére szabad megkezdeni. A körítés, járásonként és a szükséghez képest fokozatosan hajtandó végre. A végrehajtást az alispán, főszolgabírók be- vonásával szabályozza. Torlódások elkerülendők. Az irányítás további rendelkezé- sig: a gyalog, szekereken vagy marhákat hajtva menekülök, Marostorda megyebeliek Kolozs megyének a sármási vasútvonaltól nyugatra fekvő területre, Udvar- hely és Küküllő megyebeliek Torda-Aranyos megyébe, via Dicsőszentmárton (sem Vásárhelyt sem Nyárádtőt érinteni nem szabad). Nagyküküllő megyebeliek Torda- Aranyos megyébe, via Tövis. Nagyenyedbeliek Alsófehér megye Maros jobb parti részébe irányítandók. A vasúton való elszállítás a 840 számú rendelet értelmében történik. A ma- rosvásárhelyi állomás valamint a Nagyküküllő és Kisküküllő völgyek felső rész- ében fekvő állomások azonban csak akkor veendők igénybe, ha a körülmények megengedik. Az elutazást foganatosító állomások, mint eddig Székelykocsárd, Nagyenyed, Tövis és az újonnan felállítandó apahidai állomás. A menekülő utasok nagy részét tehát ezen állomásokhoz kell irányítani. Amennyiben a Gyulafehér- vár–Arad vonal szabad lesz, Nagyküküllő és Alsófehér megyebeliek Gyulafehér- várról is irányíthatók. Gyulafehérváron tehát az alispán által egy irányító (gyűjtő, élelmező) stb. állomás szervezendő. Élelmezést, szállásolást illetőleg a 840. szá-

19 18217/eln. 1. -1916/szept. 11 20 18975/eln. 1 – 1916/szept. 14 246 mú rendeletben foglaltak mérvadók. Az irányitok, élelmezési stb. állomások ameddig csak lehet, a veszélyeztetett területen is fenntartandók. Ott, ahol annak szükségessége fennforog, az alispán saját hatáskörében belátása szerint intézked- jék új állomás felállítása és ellátása iránt.

A belügyminiszter rendelete a tisztviselők magatartására21 Sok zavar és félreértésre adott okot, hogy az ellenség által veszélyeztetett te- rületek tisztviselői részéről követendő magatartás nem volt szabályozva. Ezen a hiányon segített a Büm. szeptember 12-én kiadott 5162 sz. rendelete, mely a következőket rendeli el: A törvényhatósági, községi és városi tisztviselők székhelyükről ellenséges megszállás, vagy annak veszélye miatt csak legutoljára távozhatnak el, és ha távozni kénytelenek, lehetőleg közel kell tartózkodniuk székhelyükhöz, hogy ál- landóan rendelkezésre álljanak és működésüket az ellenség eltávolítása esetén megkezdhessék. Azoknak a törvényhatósági, községi és városi tisztviselőknek, akiknek műkö- dési területét ez ellenség sem meg nem szállotta, sem közvetlenül nem veszé- lyezteti (amely utóbbi körülményről szükség esetén az 1. hadsereg- parancsnoksághoz beosztott kormánybiztostól kell tájékozást kérni) székhelyükön kell tartózkodniuk, és ha egyesek onnan már eltávoztak volna, azonnal vissza kell térniük. Az ellenségtől részben veszélyeztetett, vagy megszállott hatósági területek tisztviselőinek a hatóságuk területén fekvő és erre a célra a legalkalmasabbnak mutatkozó helyen kell tartózkodniuk. Az ellenségtől egészen megszállott területek tisztviselői közül az alispán és a főszolgabíró a hatóságuk területéhez legközelebb fekvő s a főispán által kijelölt azon a helyen, amely a kormánybiztostól szerzett tájékozás szerint ellenség meg- szállásától mentes és közvetlenül veszélyeztetve nincs, bevárják, amíg hatóságuk területére ismét visszamehetnek és ott működé-süket újra megkezelhetik. A megszállott területekről eltávozott többi vármegyei és községi (városi) alkalmazottak jelenlegi tartózkodási helyüket alispánjuknak haladéktalanul jelent- sék be és álljanak készen arra, hogy működésük újrafelvétele végett - berendelés esetén - azonnal megjelenhessenek. Az alispán javaslata alapján a főispán azokat az alkalmazottakat, kikre a közigazgatási teendők végzésénél ott szükség van, a helyszínre rendeli, vagy pedig odaküldi, ahol az illető törvényhatóság területéről elmenekült lakosság nagyobb tömegekben letelepedett. Az utóbbiak az alispán javaslatára a főispán által ezzel megbízott tisztviselő vezetése mellett az ottani, hatóságoknak a menekültek elhelyezésére és ellátására irányuló munkájában résztvenni s a menekülőknek minenben segítségére lenni kötelesek.

21 18400/eln. 1 – 1916/szept. 14 247

Az e rendelet következtében felmerült utazásoknál szükséges katonai engedé- lyekért az 1. hadsereg-parancsnoksághoz beosztott kormánybiztoshoz kell fordulni. A kiürítési bizottság a szeptember 13-i helyzetből kifolyólag (lásd a harcjelen- tést!) a legfelsőbb katonai parancsnok határozott kívánságára az 1395. számú rendelet alapján a Szászrégen–Segesvár–Fogaras légvonaltól keletre eső járás kiürítését készíti elő22. Szeptember 14-én Udvarhey megye és város, Nagyküküllő megye kőhalmi járása, valamint Maros-Torda megyének Maros balparti része a Marosvásárhely körüli vidék kivételével azon parancsot kaptak, hogy szeptember 16-án estig a kiürítést foganatosítsák.23 Szeptember 15-én a Nagysinki járás, 16- án Segesvár város és járás, továbbá a Szentágotai járás kürítése is elrendeltetett. A kiürítési bizottág tevékenységének jótékony hatása minden irányban érez- hető volt. A bizottság katonai tagjai szoros érintkezésben lévén a katonai vezető- séggel, a hadi helyzet, valamint a hadászati szándék felől mindig pontosan voltak informálva, így a kiürítéssel sohasem késtek el, másfelől polgári hatóságokkal s a belügyminiszterrel való összeköttetés következtében, – bár azokkal többször ellentétbe kerültek (lásd Segesvár kiürítését, 18654 (eln. 1. 1916. szeptember 16. Hm. ügydarab) – szándékuknak minden vonalon érvényt tudtak szerezni. AZ ő előrelátó intézkedéseiknek volt köszönhető, hogy a torlódások, s ennek követ- kezményei: menekülők ínsége, szenvedései, lassan, lassan megszűntek vagyon és állatállományból (az állat átvételi bizottságok felállításával) egyre több vált meg- menthetővé, sőt sor került a műkincsek (a bruckenthali és segesvári műkincsek) elszállítására is.

Az AOK jellemzi az általános és az erdélyi helyzetet Szeptember 17-én az AOK a Hm-nek küldött távirati értesítésében még a kö- vetkezőleg jellemezte a helyzetet: „Azon újból beállott erősbödő nyomásnak, melyet ellenségeink Románia hadüzenete óta az összes harctereken (francia, olasz, orosz és macedóniai arcvo- nalakon) ismét gyakorolnak, reánk az a következménye, hogy hadviselésünkben az erdélyi hadszíntéren még nem állhattak be azon változások, melyeket saját hadvezetőségünk és a szövetséges hadvezetőség tervezett. Több seregtestet, melyek erdélyi haderőnk erősítésére voltak rendelve, az orosz hadszíntéren beállott helyzet folytán kénytelenek voltunk oda irányítani, mert az orosz front megtartása alapfeltétele egy Románia elleni későbbi támadás eredményességének; ebből magától következik, hogy az erdélyi keleti arcvonalon valamelyes további területveszteséggel számolnunk kellett."

22 18464/eln 1- 1916. szeptember 15 23 18592/eln 1 és 18654/eln 1 – 1916.szeptember 16. 248

Az utolsó kiürítés De már szeptember 21-én joggal jelenthette Gombos vt. szds., hogy a leg- utóbbi (szeptember 16-i) kiürítés után a helyzetre való tekintettel több kiürítést nem lesz szükség elrendelni.24

Az elhelyezett menekültek száma A belügyminiszter október 8-án egy kimutatást állított össze, mely a menekült lakosság elhelyezését törvényhatóságok szerint csoportosítja. E kimutatás adatai szerint – bár még sok törvényhatóságtól nem érkezett fontos értesítés – az Er- délyből menekültek száma 204698 fő. A menekülőknek nem csak a tiszántúli, hanem a felsőmagyarországi és du- nántúli megyéket is meg kellett nyitni. A lakosság mindenütt gondos szeretettel fogadta a sokat szenvedett erdélyi testvéreket. Segélyezésükre gyűjtéseket rendeztek, munkaközvetítőt állítottak.25 A kereskedelmi miniszter szeptember 13-án a Büm és Füm [földművelésügyi miniszter] közreműködésével a hadműveleti célokból kiürített erdélyrészi terüle- tek lakosai részére központi munkaközvetítőt alakított „Erdélyrészi központi munkaközvetítő" néven (Erzsébet körút 9-13 sz.), dr. Andor Endre miniszteri osztálytanácsos elnöklete alatt. A Hm. értesíti a külügyminisztert és az erdélyré- szi központi munkaközvetítő vezetőségét az „Erdélyi csoport"-ról és kéri, hogy az összes fölmerülő ügyeket ezen csoporthoz küldjék.26

4. 3. A menekültek segélyezése27

A menekültek a társadalom segítsége, gondoskodása mellett is állami segít- ségre szorultak. A Hm. szeptember 13-án következőleg szabályozta a menekült családok segélyezését: Az ellenség által megszállott vagy az ellenség által veszélyeztetett vidékről elmenekült olyan családokat, amelyek eddigi tartózkodási helyükön az 1882: XI. 1912: XVIII. vagy 1914: XIV. törvénycikk alapján állami segélyben (napi segélyben) vagy az 1915: XV. törvénycikk 7. §-a alapján ideiglenes évi segélyben részesültek és ezt a körülményt elfogadható módon (fizetési könyvecskével, eddigi tartózko- dási helyük elöljáróságának nyilatkozatával, két hitelt érdemlő tanú jegyzőköny- vi nyilatkozatával stb.) igazolni tudják, az elhelyezésre szolgáló községben (város- ban) azonnal fel kell venni segélyezés alá, s az ilyen családok részére a segélyt –

24 19062/ eln. 1. – 1916/ szept. 22. 25 20771/ eln. 1. - 1916 26 20771/ eln. 1. – 1916/ szept. 27. 27 321000/ eln. 1. – 1916/ szepot. 18 249 a hatályban álló törvényeknek és rendeleteknek megfelelően – soron kívül kell megállapítani és kifizetni, Tekintettel azonban arra, hogy a m. kir. belügyminiszter úrnak, – az 1916. évi 4.350, 4.710 és 5.080 Res. számú rendeletével közölt – 1916. évi 4.340 Res. számú rendelete értelmében, az ellenség által megszállt, vagy az ellenség által veszélyeztetett vidékről elmenekült lakosság – munkaalkalom hiányában és reászorultság esetén – közellátásban részesítendő, a kétszeres segélyezés elke- rülése végett az olyan menekültek részére, akik a m. kir. belügyminiszter úr által engedélyezett közellátásban részesülnek, az állami segély (napi segély), illetőleg az ideiglenes évi segély csak abban az esetben és csak annyiban állapítható meg és fizethető ki, ha és amennyiben az őket megillető állami segélynek (napi segélynek), illetőleg ideiglenes évi segélynek az összege a m. kir. belügyminiszter úr által engedélyezett közellátásnak az összegét meghaladná Ma tehát a menekült család nagyobb összegű közellátásban részesül, mint amilyen összegű állami segélyre (napi segélyre) vagy ideiglenes évi segélyre igé- nye lenne, a segélyt nem lehet megállapítani és kifizetni, ha pedig a menekült család kisebb összegű közellátásban részesül, mint amilyen összegű állami segély- re (napi segélyre) vagy ideiglenes évi segélyre igénye lenne, segély címén csak a közellátás és a segély összege közötti különbözet állapítható meg és fizethető ki. Az állami segély (napi segély) vagy ideiglenes évi segély megállapítása és kifi- zetése szempontjából a magánosok vagy a társadalom által a menekülőknek akár természetben, akár készpénzben nyújtott segélyezés nem esik egyenlő elbírálás alá a m. kir. belügyminiszter úr által engedélyezett közellátással, az ilyen segélye- zés tehát nem akadályozza az állami segélynek (napi segélynek) vagy ideiglenes évi segélynek a megalapítását és kifizetését. Az elhelyezésre szolgáló községben (városban) önként érthetőleg csak azok a menekültek, illetőleg a menekülteknek csak ama családtagjai vehetők fel segé- lyezésre, akik az illető községben (városban) tényleg elhelyeztettek. A jelen rendelet alapján állami segélyben (napi segélyben) vagy ideiglenes évi segélyben részesített menekültek részére megállapított és kifizetett segélyeket külön kell nyilvántartani. E célból az állami segélyben (napi segélyben) részesülő menekülteket külön összeírásba kell felvenni, az ideiglenes évi segélyben része- sülő menekültekre vonatkozó összeírási íveket pedig a többi összeírási ívtől elkü- lönítve kell kezelni. Az oly menekülteket, akik nem tudják elfogadható módon igazolni, hogy eddigi tartózkodási helyükön állami segélyben (napi segélyben) vagy ideiglenes évi segélyben részesültek, valamint az olyan menekülteket, akik eddigi tartózkodási helyükön állami segélyben (napi segélyben) vagy ideiglenes évi segélyben nem részesültek, az elhelyezésre szolgáló községben (városban) nem lehet segélyezés alá venni. Az ilyen menekültek azonban – munkaalkalom hiányában és reászo- rultság esetén – különben is a m. kir. belügyminiszter úr által engedélyezett köz- ellátásban részesülnek." 250

4. 4. Menekültek közül munkásosztagok szervezése

A hatóságok a menekülteket oly módon is igyekeztek segélyezni, hogy megfe- lelő napi bérek mellett katonai és állami célokra munkásosztagokat alakítottak belőlük. Betegh kormánybiztos szeptember 16-én azon törvényhatóságoknak, melyeknek területén a menekülők átvonulnak, azon rendeletet adta (20771/ eln. 4a. – 1916/ szept. 16.), hogy ezen menekültekből (18-50 éves népfölkelésre kötele- zettek) legsürgősebben alakítsanak minél több népfölkelő munkásosztagot, melyek elsősorban a Borgóprundon állomásozó Befestigungs Bauleitunghoz Nechleba ezredesnek vannak szánva, aki 1600 embert igényelt Borgóprundra és Prislopra. A Hm. szerint munkás osztagok alakítására a hadsereg körletébe tarto- zó más oly vármegyék 18–50 éves férfiai is igénybe vehetők, akik nem mene- kültek. Ezen munkára a román lakosság is alkalmazható. Szeptember 26-án (18491/ eln. 4a. – 1916/ szept. 26.) intézkedett a Hüm. az AOK szeptember 8-án kelt átirata alapján az erdélyi szénbányák számára 5 népf. munkásosztag felállítá- sáról, a megfelelő "Keretosztag"-gal, mely ez illető gyárban és bányában a rend és fegyelem szigora fenntartására van hivatva. Az AOK-nak szeptember 23-án a miniszterelnökhöz intézett átirata szerint Magyarország keleti részében történt események a vasutak rendkívüli teljesítmé- nyeit, ezzel kapcsolatban a Tiszától keletre a vasútvonalak fejlesztését (az 1. AK szeptember 16-án javasolja a Szászrégen - Székelykocsárd vonalnak 100 tenge- lyessé való kifejlesztését) és fokozott jó karbantartását tették szükségessé. A lakosságnak katonai szolgálatra való állandó bevonása következtében a pol- gári munkaerők száma csökken. A hadsereg a folyton, fokozódó feladatokat, a rendelkezésre álló katonai munkaerőkkel és hadifoglyokkal mindinkább nehezeb- ben oldhatja meg. Az AOK ezen mostoha viszonyokon ezáltal vél segíteni, ha az erdélyi menekült lakosság – a hadi szolgáltatási törvény alapján – vasúti munkás- célokra igénybe fog vétetni. A csoportok összeállítását – á 20–250 fő – a politikai hatóságok végeznék (megalakításukról a wieni ZTL értesítettetik, hogy ha a hadsereg, vagy a magyar vasúti hatóságok ily csoportokat igényelnek, a kirendelést foganatosíthassa. A belügyminiszter hozzászólása szerint a munkáscsoportokat a ker. ügyminisz- ter adná – szükség esetén – a polgári vasútigazgatás rendelkezésére. E javaslat- hoz a ker. ügyi. miniszter hozzájárult.

A román lakosság magatartása a menekülőkkel szemben A menekülés, valamint az erdélyi állapotok hű jellemképe végett röviden ki kell itt térnünk, a román lakosság viselkedésére.28

28 16211/ eln. 1a. – 1917/ VII. 31. 251 Mind a katonai kiürítést eszközlő katonai parancsnokságok29 és közegek, mind a polgári hatóságok és egyesek, egyértelműleg felpanaszolják, hogy a román lakosság, sőt, több helyen a községi előljáróságok is a kiürítésnél semmiképp sem segédkeztek. Munkásokat, fogatokat nem adtak, a munkálatokat részvétlenül, sőt kárörömmel nézték, a falvaikon keresztül vonulókat gúnyolódásokkal, szitkokkal, fenyegetésekkel illették, s, hogy nem bántalmazták őket, annak az a magyaráza- ta, hogy az átvonuló lakosság mindenütt nagyobb számú volt, mint az illető falvak lakossága. A magyar és szász lakosság kevésbé az ellenség elől, mint a román lakosság részéről érhető bántalmak és fosztogatások miatti félelmében hagyta el ősei lakhelyét. Megállapítható, hogy az elhagyott falvak kifosztásában nagyobb részt vagy legalább is oly nagyrészt vett az otthon maradó román lakosság, mint az ellenséges csapatok.30 Ellenben annál nagyobb szolgálatkészséggel és diadallal fogadták a bevonuló román csapatokat. Ebben a nép és intelligencia között nem volt semmi különb- ség. Az ellenségnek minden tekintetben szolgálatára állottak; mint hírszerzők, kémek (pl. Senchea János fogarasi ügyvéd, ki kémkedéséért főbe is lövetett31) és vezetők szerepeltek, s a román hadak kitakarodásakor nagyon sokan velük hagy- ták el az országot.

Hadbíróságok Kolozsváron és Brassóban32 A Románia javára előfordult több kémkedési esetből kifolyólag az AOK-nak szeptember 21-i távirati kérelmére a Hm. elrendelte, hogy a honvédhadbíróság- nak egy különítménye polgári egyéneknek az állam hadereje ellen elkövetett bűnügyeiben való ítélkezés céljából Nagyváradról Kolozsvárra helyeztessék. Ok- tóber 30-tól e hadbírósági különítmény két részre osztva működött: Kolozsváron csak a kémkedési ügyek, Brassóban a 327. §. szerinti bűntettek és az ezek által elkövetett Felségárulás esetei intéztettek el.

29 9647/ eln. 1a. – 1918. Kriegsm. Abt. 10. No - 206253 30 Ami végül a pusztítások okozóit illeti, a legkülönbözőbb emberektől szerzett információn) szerint, akik kárt csináltak, a következő skála szerint osztályozha- tók: A legkevesebb kárt csinálták az oláh katonák és a mi katoná-ink. Már több kárt csináltak a mi menekülőink. Akár székely, akár szász. Mindezt felülmúlta a kártételben a német katona. Ettől nemcsak félnek, de utálják és mindennap kérik az Istent, hogy már vigye el őket innen. Olyan brutálisak, önzők, gorom- bák és tekintetnélküliek! Gróf Mailáth József: Élményeim és tapasztalataim a háború alatt. I-II. kötet. Budapest, 1928. II. kötet 92. 31 Ioan Şenchea (1864 – 1916. szeptember 7/8.) jogász, ügyvéd, lapalapító, a Román Nemzeti Párt (Partidului Naţional Român) Fogaras vármegyei elnöke. 32 19315/ eln. 15a. – 1916/ szept. 27. 252

Panaszok a rekvirálás ellen A menekülés zűrzavarában, mint ahogy az másképp nem is történhetett, sok sajnálatos erőszakoskodás adta elő magát.33 Panasz merült fel több ízben, hogy a póttestek kiköltöztetésénél a csapatok a menekülők fogatait rekvirálják34 s azok holmijaikkal együtt tanácstalanul maradnak az útfélen. Előfordult, hogy még a hivatalos iratokat szállító fogatokat is lefoglalták.35 A panaszokat az objektív vizsgálat legtöbb esetben túlzottnak találta. A hon- védelmi miniszter a honvéd póttesteket táviratilag utasította, hogy a menekülő lakosságtól lovakat és kocsikat semmi szín alatt lefoglalni nem szabad, a közös póttestek által elkövetett rendellenességeket pedig a hadügyminiszter tudomá- sára hozta, aki a harácsolást és rekvirálást azonnal beszüntette. Katonai csapatok fosztogatásáról csak két esetben történik említés a Fogaras vármegyei Puly községben, mely azonban csak kisebb méretű volt s a dandárpa- rancsnokság szigorú vizsgálata következtében rögtön jóvá is tétetett. A másik sokkal súlyosabb természetű volt s a 8. (brünni) gyalogezrednek Nagyszebenből Kolozsvárra menetelő zászlóalja követte el Dicsőszentmártonban 1916. szeptember 1-jén. A nevezett zászlóalj katonái a lakosság által hagyott és bezárt lakásokat föltörte, kifosztotta, a csendőrjárőrt, mely a fosztogatást és rombolást megaka- dályozni akarta, készültségével megtámadta. A honvédelmi miniszter ez ügyet a belügyminiszterrel közölte, ki felkérte Betegh kormánybiztost, hogy a hadsereg- parancsnokságnál a garázdálkodások vizsgálat tárgyává tételét és megtorlását szorgalmazza. A vizsgálat eredményéről a Hm. értesítést nem kapott.

33 17621/ eln. 1. – 1916/ szept. 4. 34 17976/ eln. 1. – 1916/ szept. 9. 35 17897/ eln. 1. – 1916/ szpet. 12. 253

254

5. Visszanéző – üzenetek, levelek haza

Két egyházi levéltári gyűjtemény anyagából válogattam ebbe a ide azokat a leveleket, folyamodványokat, amelyek tárgya az egyházfiak kényszerű vagy ön- ként menekülése a erdélyi háborús idő kezdetén. A katolikus egyház Gyulafehér- vári Érseki és Főkáptalani Levéltár egy doboznyi anyagából, jelzete: I. 1/f. Az erdé- lyi püspökség menekültügyi kirendeltségének iratai (1916-1918)1, illetve az erdé- lyi református egyházkerület központi, kolozsvári levéltárából. Az erdélyi református egyházmegye központi (kolozsvári) levéltárában öt kö- tegben őrzik az „Oláh-ország rablótámadása folytán menekülni kényszerültek jelentéseiről és kapcsolatos intézkedésekről” címmel kötegelve a dokumentumok jegyzékét. A szakszerű és teljes feldolgozás igénye nélkül, választottam ki néhány olyan jelentést, névsort és jegyzéket, amelyek a menekítés és menekülés közvetlen tapasztalatait is jelentik, illetve igen lényeges adatokat tartalmaznak a román királyi hadsereg „betolakodásáról” is.

5. 1. Gyulafehérvári katolikus püspökség

Mély alázattal értesítem Excellenciádat, hogy Lupényból menekülve itt vagyok most Baranyában. Talán már a cenzúra miatt sem írhatom le menekülésünk borzalmait. Rö- viden csak annyit, hogy ameddig lehetséges volt, az utolsó percig kitartottam helyemen. Mikor már vonat sem indulhatott, mikor Vulkánt már megszállta az ellenség, mikor az ellenséges járőrök már Lupény felé közeledtek az ottani bányászzászlóalj parancsnok úr bizalmas, de sürgető felszólítására hagytam el plébániámat és a zászlóaljtörzzsel és nagyobb számú hívemmel együtt gyalog, a havasokon át mentünk Livádáig2, ahol egy menekülteket szállító vonatra felszálltam. A templomnak és plébániának értékes dolgait, nemkülönben az anyakönyveket a katonai parancsnokság vasútra szállította, de hogy sikerült-e

1 „Az állami intézkedések mellett, az Erdélyi Püspökség is menekültügyi kirendeltséget állított fel, amelynek csekély mennyiségű iratanyaga került elő a rendezés során. A for- rás érdekessége és a kirendeltség külön iratkezelése indokolta külön állagban való elhe- lyezést. Az iratok a megmaradt iktatókönyv segítségével és átnézéssel kutathatók. 1. doboz. Iktatott iratok és segédlet 1916-1918. „– idézet a fond ismertetőből.” 2 1913-tól Mezőlivádia, település Erdélyben, Hunyad megye egykori Puji járásában, Hát- szegtől délkeletre a Sztrigy patak völgyében. 1974-túl Bár (rom. Baru) község faluja. For- rás: Tekintő – erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. 2. kötet. 616-617. 255

Lupényból elindítani, alig hiszem, mivel a második menekülő vonatra az ellenség már rálőtt. Nekem mindenem ott maradt! Budapesten át Pécsre Laci karkáplán öcsémhez jöttem és ott, miután kissé kipihentem magam, pár napja itt vagyok Szabadszentkirályon Újvári Géza plé- bános úrnál, távoli rokonomnál. A jövő héten Keszűre fogok menni, ahol a plébános úr foglalkozást fog adni és így fönntarthatásom, illetve megélheté- sem is biztosítva lesz. Mély alázattal kérem Kegyelmes Püspök Atyámat, méltóztassék számomra bizonytalan időre szabadságot adni, illetve kegyesen megengedni, hogy itt teljesíthessek szolgálatot Keszűben, amely népes plébánia lévén, egyedül a plébánosnak igen sok dolgot ad.3 Ezt, azt hiszem, annyival is inkább remélhe- tem, mivel egyházmegyénk mostani szomorú helyzete miatt otthon való al- kalmaztatásom nehézségekbe ütköznék. […] Szabadszentkirály, 1916. szeptember 8. fiúi hódolattal, Bencze István, lupényi plébános. * Az erdélyi egyházmegye Főtisztelendő megbízottjának Budapest Alulírott egyházmegyei papok, mint menekülők, tisztelettel jelentjük, hogy jelenleg Békés megye Gyula nevű városában tartózkodunk. Felkérjük a főtisztelen- dő megbízott urat, hogy mivel mindent otthagyva teljesen vagyontalanul és ruha nélkül kellett menekülnünk, ellátásunkról sürgősen és megfelelően gondoskodni szíveskedjék papi jövedelmünk a kepe4 és ospora5 teljesen odaveszett minden gazdasági állatokkal, felszereléssel, s itt, az idegenben magunkról és háztartásbe- liinkről nincs miből gondoskodnunk, a világi hatóság az ő alkalmazottjairól azonnal és bőségesen gondoskodott, nekünk is felettes hatóságunktól kell várnunk a sürgős segítséget. Ha már hibánkon kívül földönfutókká és koldusokká lettünk, legalább a magunk és övéink mindennapi kenyeréről ne kelljen aggódnunk. Há- romszék vármegyeiek annak összes menekültjei Békés megyébe vagyunk inter- nálva. Menekülésünk körülményeiről Püspök Úr őnagyméltóságának alkalomad- tán kimerítően fogunk referálni. Intézkedést az itteni plébánia hivatal részére kér- jük küldeni, de sürgősen, mert nincs, miből éljünk.6

3 Megjegyzések: maradjon ott! Csak maradjon bátran. 4 Az egyházi tizednek megfelelő adó Székelyföldön. A reformációt megelőző korból ered. 1804: előírt formájában minden családfőnek, akinek 12 kalangya gabonája termett, az egyháznak 3 kalangyát kellett adnia. Városon pénzben fizetik. Magyar katolikus lexikon. http://lexikon.katolikus.hu/ (A továbbiakban: MKL) 5 Török váltópénz a 16-17. században a hódoltság idején. 50 oszpora = 1 magyar forint. A szegedi szandzsákban 300 oszpora jövedelmű gazda számított egy adózó portának. Itt: papnak fizetett pénzadomány 6 Megjegyzés: 100 K utalva 16/IX. 19. 256

Kiváló tisztelettel Holtáver Viktor berecki plébános Bagoly Mihály kédiszentkereszti esperesplébános Gyula, Békés megye 1916. szeptember 13. * D. a. J. Kr! 61/916. sz. Nagyméltóságú és Tisztelendő Gróf Püspök Úr! Kegyelmes jó Atyám! Mély hódolattal jelentem, hogy a kiürítésre vonatkozó rendelet közzé tétele után, s a legfontosabb okmányok becsomagolása után Szentesre, a Kisküküllő vármegye részére kijelölt Csongrád megye székhelyére jöttem. Itt azonnal jelentkeztem méltóságos Ulár István pápai prael[atus]7 plébános úrnál, ki vendégszerető házába fogadott. Összeköttetésben vagyok itt a megye és a város közigazgatási tisztviselői- vel, és tőlem telhető segítséget nyújtok vármegyénk menekültjeinek fogadá- sánál és ellátásánál. Híveim nagyobb része a szomszédos Mindszent községben, továbbá Csongrádon vannak. Engedje meg Kegyelmes Atyám, hogy azon mérhetetlen csapásért, mely az egyházmegyét híveiben érte, s melynek fájdalmát Nagyméltóságod érzi a leginkább, a legalázatosabb részvétemet nyilvánítsam. Főpásztori rendelkezé- seit hódolattal várva, s fölkent kezét csókolva vagyok legkisebb szolgája: Truppel Győző dicsőszentmártoni plébános. Szentes, 1916. szeptember 13-án * Nagyméltóságú és Főtisztelendő Gróf Majláth Gusztáv Károly8 Úrnak v.b.t.t. erdélyi Püspök Kegyelmes Uram! Az „Újlap” idei 254. számában közzétett magas üzenete alapján, mély alá- zattal jelentem, hogy Etéd Udvarhely megyei községből folyó év szeptember hó 1-jén menekülni voltam kénytelen családommal együtt. Jelenleg Nagylak

7 Pápai prelátus: arra érdemes klerikusok megtisztelő címe, mely viselőjét a pápai család tagjainak kiváltságaival ruházza föl. MKL 8 Gróf székhelyi Majláth Gusztáv Károly (Bakóca, 1864. szeptember 24. – Budapest, 1940. március 18.) erdélyi római katolikus püspök, főrend, címzetes érsek. v.b.t.t. = valóságos belső titkos tanácsos (latinul: actualis intimi status consiliarius). Régente a német álla- mokban a titkos kabinetnek nevezett tanács tagjai, amely tanács közvetlenül a fejede- lem elnöklete alatt a legfontosabb országos ügyekben határozott. Később: cím, melyet a legmagasabb közhivatalnokok kitüntetésképpen kapnak, s mellyel a kegyelmes úr, excel- lenciás úr cím jár. 257

Csanád megyei községben vagyok, s a Makkay utca 554 szám alatt lakom. Mene- külni olyan gyorsan kellett, hogy mindenünket ott hagytuk, csupán mit magunkkal bírtunk emelni, hozhattuk el, mert több mérföldet gyalogoltunk. A fizetésem sem kaptam meg elsején, s menekülésünk idején alig volt pár fillérünk. Az adóhi- vatalunkat máig sem tudom, hol van. Így élünk nélkülözések közepette, mások jóságára utalva. Esdve kérem, kegyeskedjék a dunántúli vagy a felvidéki egyházfejedelmek területén valamely községben tanítói állásra, mint helyettest alkalmazni, addig, míg békés otthonunkba visszatérhetünk, vagy bárhova betenni, hogy fog- lalkozáshoz és némi keresethez jussak. Alázatosan kérem, kegyeskedjék intézkedni, hogy fizetésem megkaphassam, mert iszonyú gondot okoz a család fenntartása. Bátor vagyok bevallani, hogy ez ügyben, míg Kegyelmes Uram magas üzene- tét nem láttam – a vallásügyi Miniszter Úr őexcellenciájánál is jelentkeztem folyó hó 9-én. Legalázatosabban kérve magas intézkedését, felszentelt kezeit csókolva vagyok Kegyelmes Úramnak legkisebb fia: Bálinth Zoltán etédi kántortanító. Nagylak, 1916. szeptember 13-án * A vármegyei közigazgatási hatóság rendelkezésére plébániámról menekülnöm kellett az előre nyomuló ellenség elől híveimmel együtt. A menekülést olyan gyorsan hajtotta végre a hatóság, hogy csak az egyházi értékeket és templomi kegyszereket tudtam biztonságba helyezni. Én magam 3 db. alsó ruhát és összes pénzemet, 100 koronát hoztam magammal, mely összegből 25 korona a széklelyvéckei templom tulajdona. Teljesen elhagyatva életfenntartás alapjai nélkül állok. Ismerősöm vagy rokonom nincs senki. A nagy drágaság miatt az éhínség veszedelme fenyeget. Jelenleg Mezőbe- rényben a plébános szívességét veszem igénybe. Azonban innen is tovább kell mennem, ha valahonnan valami segélyt kapok. Kérem kegyes intézkedését melytől függ kétségbeejtő helyzetem enyhülése. Kegyes intézkedéseit itt, Mezőberényben bevárom. Egyben esedezem ke- gyeskedjék, ha lehetséges a II. fél évi államsegélyemet kiutalványozni (300 kor.) mely összeg talán egy pár hétig segíthetek magamon.... Mezőberény, 1916. szeptember 17-én legkisebb fia: Kádár Mátyás székelyvéckei plébános. ceruzával: 100 K. utalva 16. IX. / 19 * D. a J. Kr! Nagyméltóságú Gróf Püspök Úr! Szeretett kegyelmes Atyám!

258

A szombathelyi egyházmegyében, Felsőkethelyen, Vasmegyében vagyok A körülbelül 1200 lelket számláló kis községben négy nap óta csak én látom el a lelkészi teendőket. Németajkú vendek és horvátok közé sodort a világháború hulláma, ide rendelt gróf Mikes püspök úr, a számkivetés és alamizsna kenye- rét itt nyújtja nekem a jó Isten, ... és áldva legyen az Ő keze, áldva legyen az ő szentakarata mindenben! Szekéren, 12 napig, vonaton 4 napig, ismét szekéren 4 napig és ugyanany- nyi éjszakákon átbolyongtam elegendő ruha, kenyér, pénz és hajlék nélkül. Iparkodtam nagyon, hogy az utcától és kóborlástól mielőbb megszabaduljak. Érthető, hogy otthonért, hajlékért kopogtattam, miután 20 éjszakán át háltam vagy a korcsma asztalán, vagy a szabad ég alatt a többi bujdosókkal. Tizen- harmadik napon szekérrel érkeztem Nagyváradra és Széchenyi püspök Úr Őnagyméltóságánál, ki rektorom volt a Pázmáneumban,9 munkát alkalmazást kértem a mindennapi kenyérért. Nem tudott adni, de Mikes püspök Úr Őnagyméltóságánál kieszközölte számomra ezt az éppen kínálkozó kis hajlé- kot, amelynek proprius paróchusa az olasz harctéren van. Így kerültem ide. És szeretettel kérem, kegyeskedjék tudomásul venni hol- létemet, kegyeskedjék tudomásul venni, hogy a távolban is, továbbra is papja és gyermeke akarok lenni, kegyeskedjék tudomásul venni, hogy parancsa és rendelkezése alatt állónak tartom magam. Lelkipásztoromról most nem írhatok semmit. Jó idő kell még ahhoz, míg lelki megrázkódtatásunkból felocsúdunk, öntudatra ébredünk és megtudjuk egész valójában, hogy mi történt velünk. Minél jobban telik az idő, minél jobban akarunk belenyugodni a számkivetésbe, annál jobban nehezedik lelkünk- re valami fojtogató fájdalom. Most csak azt érzem, hogy szemeim, tán a sok szél és por, tán a sok sírás miatt nagyon-nagyon meggyengültek. Alig tudok néhány percig írni vagy olvasni, már pihentetnem kell. Mióta jöttünk, két ízben gyónást végeztem, és ez nagyon könnyített a lelkemen, el- fásulni indult lelkembe erőt és vigasztalást csepegtetett. A háború tartalma alatt arra iparkodtam, hogy minden vagyonomat érték- tárgyakba fektettem, azzal a számítással, hogy a pénz elveszítheti értékét, de a tárgy nem. Most minden elveszett. Egy pár ruhadarabomat tudtam csak megmenteni. Ezért fehérneműt kértem a nagyváradi és szombathelyi apácák- tól, csizmát és télikabátot ígért Mikes püspök Úr Őméltósága. Mennyire érthető és mennyire okos és bölcs volt és mennyi hálára köte- lezte a papságot Nagyméltóságod főrendiházi felszólalása, mily országos aplausussal találkozott az mindazok előtt, akik tudják, hogy a legtöbb pap

9 A Pázmáneum (Collegium Pazmanianum) a Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek által 1623-ban Bécsben alapított papnevelő intézet neve. Az intézet a külföldi magyar papság részére az elitképzés színhelye volt, amelyet az alapító Pázmány Péter jelölt meg alapító levelében. 259 semmi nélkül, rossz ruhában a vonat tetején menekült 8-10 napig éhen-szomjan. De nekünk még vonatunk sem volt. Bárcsak adná a jó Isten, hogy a miniszter se- gélyt ígérő szava ne legyen puszta hazugság! ... Híveimet és káplánomat, ki Marosvásárhelyre szülőihez menekült hír- lapilag fogom keresni, és ha megtalálom őket, meglátogatom minden bizony- nyal. ... Felsőkethelyen (Vas megye). 1916. szeptember 28-án. Legkisebb fia az Úrban: Dr. Kászonyi Alajos * A kevermesi római kath. plébániahivatalból /szám. /191. D. a J. Kr! Nagyméltósági Gróf Püspök Úr! Kegyelmes Atyám! Alázattal jelentem, hogy lelkészi állásomat Gyergyó-Kilyénfalvát augusztus 31- én, midőn az evakuálás után a községben két öregasszonyon kívül senki sem volt, a tábori csendőrség felszólítására elhagytam. Fuvarom nem volt, a székelykör- vasút nem közlekedett, mindenemet otthagyva, egyedül az Egyház értékpapírjait, körleveleit helyezve el hátizsákomba, az éjjelen az erdőkön át Székelyudvarhelyig gyalogoltam. Itt vasútra ültem és egy heti utazás után megékeztem Kevermesre (Csanád m.) hol dr. Szántó Géza plébános barátom házánál vagyok, hol egy hétig ingyen kosztot kapok, de mivel neki sincs háztartása, azután havi 140 koronás kosztot kell fogadnom. 350 Kr. pénzem van, esetleg a kápláni teendőkért és a naponkint bemutatott szentmiséimért kapok még valamit, de ha hosszasan tart hazátlanságom, sem anyagilag, sem lelkileg nem bírom ki, hiszen már árnyéka vagyok régi magamnak. Isten akaratán megnyugodva, jóságos kezeit csókolja engedelmes fia: Pál Dé- nes lelkész. Kevermes (Csanád m.) 1916. szept. 13. * Nagyméltóságú Gróf Püspök Úr! Kegyelmes Uram! Szomorú szívvel juttatom Kegyelmességed főpásztori tudomására, hogy múlt augusztus hó 28-ra virradó éjszakán, éjfél után 2 órakor csendes otthonomban álmomból csendőrségünk által felriasztva a lehető leggyorsabb menekülésre szó- líttattam fel az alávaló oláh orvtámadás, illetve betörés elől. Nem lévén még gondolkodásra sem idő, kényszerülve voltam rögtönözve a legnagyobb sietséggel befogatni és a magam és hozzátartozók életét gyors futással a vad hordáktól megmenteni. Ennél fogva úgy minden templomi szerelvények és egyházi tárgyak, valamint egyéb egyházközségi dolgok más iratok az addigi rendben és szokott helyükön maradtak. Éppúgy a 33 éven át keservesen és szorgalmas munkálkodá- sommal szerzett mindennemű vagyonkám és élelmiszerünk is – 2 lovon, 1 szeké- 260 ren s a rajtunk levő kevés ruházaton kívül – szintén az ellenség zsákmányául esett. Hosszas, éhínséges utazás után jelenleg Lőrincz János szászfenesi plébá- nos úr vendégszeretetét élvezem a hozzám tartozókkal együtt, amíg esetleg innen is tovább menekülésre nem kényszeríttetünk. E siralmas állapotban is ép úgy, mint a jólét idején Excellenciád fölszentelt kezeit csókolva, fiúi mély hódolattal örökön legkisebb káplánja: Benke János gyimesközéploki lelkész. Nagyméltóságú Püspök Úrnak Szászfenes, 1916. szeptember 20. * Nagyméltóságú és Főtisztelendő Gróf, V. B. T. T. Püspök Úr! Folyó hó 14-én 5306. sz. a. kelt nagybecsű átirata kapcsán van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy amint a román betörésről s ennek következtében erdélyi testvéreink meneküléséről értesültem, intézkedtem, miszerint a je- lentkező papok a budapesti szemináriumban nyerjenek elszállásolást s azután természetesen, ha Nagyméltóságod másként nem intézkedik - kérjenek az egyes egyházmegyékben ideiglenes alkalmaztatást. Magam is már ötöt helyeztem el eddig: Székely Vilmos Károly kudzsiri adminisztrátort Lévára, dr. Lukács József gyergyóditrói plébánost Kékkőre, Veress Ernő sepsiszentgyörgyi segédlelkészt Nagyszombatba, Hadnagy János porumbáki plébánost Ipolytöl- gyesre küldtem. Győri Imre brassói káplán pedig Budapesten vállalt hitokta- tást. Többnek, úgy 8-10 paptársnak elhelyezéséről tudnék akár azonnal gondoskodni. Ha továbbá Nagyméltóságod közli velem az esetleg alkalmazható tanítók név és tartózkodási jegyzékét, mindazon esetekben, amikor az iskolaszékek helyettest keresnek, a legkészségesebben fogon őket alkalmaztatásra ajánla- ni. Midőn még részvétemet nyilvánítom úgy Nagyméltóságod, valamint papjai és hívei mostani nehéz helyzete iránt, azon reményemnek adok kifejezést, hogy az igazságos Isten meg fog minket mi- Nagyméltóságú és Ftdő gróf Majláth Gusztáv úrnak, valóságos belső titkos tanácsos, erdélyi püspök stb. stb. Budapest * Méltóságos kirendeltség! Mély hódolattal bátor vagyok jelenteni, hogy hitközségem felett a magu- rányi, prislopi és gradistyei havasokra, egész az oláh határszélekre f. évi szeptember hó 5-én Simon nevezetű csendőr százados vezetése alatt öreg népfel- kelőkkel vegyes 2000 csendőr vezényeltetett fel, kik a havasok felöl az oláh betörő hordát lettek esetleg feltartóztatni. A csendőr százados úr, kivel sze- mélyesen találkoztam a petrozsényi betörésnél jelen volt. Ezen megye mene- 261 kültjeinek esetén okulva, miután a városok hatóságai hivatalosan már eleve elvonultak, s mert teljesen schizmatikus oláhok10 között lakom határozottan értésem- re adta, hogy egy pár hétre más szállást keressek magamnak, mert e helyen komoly veszély fenyeget, semmiről sem garantálhatnak. Éj-nap csak lóhalálában száguldó csendőrséget látni, hallani vajdahunyadi és kudzsiri vasgyári hivatalaink már korábban elvonultak. Se nekem, mint lelkésznek, se nyugbéres híveimnek augusztus és szeptemberi hónapokra egy fillér fizetést, nyugbért se folyósítottak. A hivatalból senki felénk se járt, mit se üzentek. Az örökös gond izgalmaktól kény- szeríttetve szeptember 7-én elvonultam Ósebeshelyre. Egy hétig Őscsanádon, jelenleg Csanád megye Apátfalván tartózkodom, hol a község nemes előjáróság- nak, nevezetesen T. Lukács Béla jegyző úrnak szíves jóindulatából szállás és ellá- tásban részesülök és a helybéli r. kath. plébániális templomban minden nap szentmisét mondok. Midőn ezen körülményt az Alkotmány c. lap utasítása értel- mében egy kissé későn, mert laphoz előbb nem jutottam, bejelenteni bátor vagyok, mély hódolattal esedezem kegyelmesen közbenjárni méltóztassék a méltó- ságos kirendeltség, hogy a visszatérhetésemre, amennyiben lehet Hunyad me- gyére segédkezet nyújtani szíveskedjék, mert ez ma részünkről kivihetetlen. Er- dély belső hadiszíntér lévén, a hatóságok nem akarnak engedélyt adni a visszaté- résre. A kudzsiri vasgyári hivatal Diósgyőrre menekült. Ajánlott levélben kértem fizetésem utalását. Mitse válaszolt. Parányi vagyonomat teljesen otthon hagytam. Nagy szükségem volna szerény fizetésemre, mert egy-egy pohár tej reggelire elkelne. A Méltóságos kirendeltségnek legkisebb szolgája: Ferenci Vendel ósebeshelyi lelkész. Apátfalva, Csanád megye. * Híveinket, templomunkat elhagyva menekültünk a bizonytalanság útján aug. 28-án. Az első rémhírre a hatóság azonnali menekülése folytán a lakosság is a legnagyobb rendetlenségben, szanaszét indult útnak a pusztulás felé. Hogy mi történt velük, csak a jó Isten tudja! Én magam aug. 29-én reggel indultam útnak Somlyóról gyalogszerrel. A faluban alig maradt valaki, csak néhány öreg. Azokat is másnap a katonai trénszeke- rek kihozták a Hargitára. Útközben a 10 ezrekre menő szekér tömeg között ráta- láltam a somlyói árvákra és a nővérekre, s hozzájuk csatlakoztam, hogy legyen valaki, aki az úton segítségükre legyen. Hosszú hányódás, gyalogolás, szekerezés után Udvarhelyen vonatra ültünk s 5 napi utazás után a jóságos isteni Gondvise- lés folytán jelenleg Debrecenben ütöttünk tanyát! Itt is az árvák helyzete előre- láthatólag tűrhető lesz. Étkezni a népkonyhán fognak. Amint eddig is örömköny- nyek között láttuk a siralmas bujdosásban az Úr Jézus kegyes irgalmát, most is bízvást reméljük ez utáni pártfogását is.

10 ortodox (keleti) keresztény románok 262

Én magam addigra, amíg kegyelmes Atyám intézkedését megtudhatom ránk vonatkozólag itt a kegyesrendiek házában (Debrecen, Szt. Anna út 2.) tartózkodom s kérném kegyelmes Püspök Atyánk kegyes intézkedését. Princi- pálisomról, minthogy 28-án du. menekült el, mit sem tudok. A mi kis ruhát megmenthettem, az is nála van! Szomorú napok voltak! Lelkünk felsír a nagy romlás és pusztulás láttán! Mennyi lélek ment tönkre s mennyi gyermek pusztult el! Már csak addig is, míg Udvarhelyt tartózkodtunk. 13 gyermeket raktak be a szülők hozzánk, hogy megszabaduljanak tőlünk. Azt mondták, ha el nem fogadjuk, a trén alá hajtják vagy a sokaság között hagyják. Toll le nem írhatja, s aki látta, az csak érzi, de kifejezni s elbeszélni nem képes a távolinak fogalma sincs e csúfos menekülésről. Szép Erdély országuk, székely nemzetünk elpusztult ellenség nélkül is. Menekülni senki sem tud az urakon és a lófogattal bírókon kívül. A nagy tömegre az éhhalál s a galád ellenség gyilkos fegyvere vár! […] Debrecen, 1916. szeptember 11-én gyermeke: Petres Kálmán csiksomlyói káplán. * Nagyméltóságú Gróf Püspök Úr! Kegyelmes Atyám! Hódoló fiúi mély tisztelettel és Istenben bízó lélekkel jelentem Nagymél- tóságodnak, hogy a múlt hó 28-án du. 6 órakor katonai parancsra – miután hitközségem lakói mind elmenekültek én is elhagytam plébániámat. Az egy- házi kötvényeket, monstranciát,11 kelyheket, számadási könyveket a tűzmen- tes szekrénybe, anyakönyveket és miseruhákat a vasajtóval ellátott sekres- tyébe zártam. Magam pedig semmi nélkül, mert kergettek katonáink, egy pár napi éle- lemmel kocsin menekültem Székelyudvarhelyre, ahol szekeremet, marháimat idáig nagy nehézséggel cipelt holmimat Isten számába elhagyva vasútra ül- tem, s háromheti kínos és keserves utazás után Hajdu vármegye Kaba köz- ségbe lettem internálva. Kaba község egy 6-7 ezres, református lelkeket számlál. Felcsik és Gyer- gyónak mintegy 30 községéből 2000 katolikus menekültje van itt internálva. Katolikus pap magam vagyok egyedül. Katolikus kántor vagy tanító féle ember nincs itt az internáltak között. A községi jegyzővel beszéltem, ő hajlandó volna egy nagyobb termet át- engedni isteni tisztelet céljaira, de nekem egy stólán kívül nincs egyéb egyházi felszerelésem.

11 Úrmutató, szentségmutató: az Eucharisztia (Oltáriszentség) ünnepélyes megmutatására szolgáló liturgikus edény, melyben csiszolt kristályon vagy üvegen keresztül látható a Szentostya. MKL 263

Azért, ha Kegyelmes jó Atyámnak más céljai nincsenek velem, arra kérem a kétezer katolikus székely menekült nevében, kegyeskedjék a legközelebbi katolikus helység a nagyváradi püspök úr útján intézkedni, hogy én onnan az istentisztelet tarthatásához a legszükségesebbeket megkaphassam. Úgyszintén a katolikus menekült kántort Kaba községébe rendelni segédkezés végett. Arra is hódolattal kérem Nagyméltóságodat, mivel én kepés helyen lel- készkedtem az 1916. évre korpótlékomon kívül még egy fillér fizetést sem kaptam. Az egy korona napi segélyből megélni nem bírok a hadsegélyező hivatal ré- szemre legalább megélhetésemhez szükséges segélyt eszközölni kegyeskedjen. Én erre nyomatékosan kérem Nagyméltóságodat, mert különben a szükség, a nélkülözés arra kényszerítene, hogy valamely katolikus helyen állást keressek magamnak és így a kétezer katolikus székely menekült lelki gondozás nélkül maradna a református nagyközségben. Aggódó, de bízó lélekkel várva Nagyméltóságod bölcs atyai intézkedését vagyok engedelmes hű fia: Fekete Imre csikrákosi lelkész. Kabán, 1916. szeptember hó 24-én * Tisztelendő Egyházmegyei Hivatal! Hivatkozással a főtisztelendő Egyházmegye Hivatalnak a „Nap” című újság 1916. évi szeptember hó 12-én megjelent számában közzétett felhívásra tisztelettel jelentem, hogy én, alulírott Gyúrcsovecz Károly ülkei (Udvarhely vm.) róm. kath. el[emi] iskolai tanító – miután folyó évi augusztus 30-án Udvarhely várme- gye kiürítése a vármegye Alispánja által elrendeltetett – kénytelen voltam elme- nekülni tartózkodási helyem Aszód, Pest vm. itt testvérbátyám Gyúrcsovecz Gusz- táv járási irodatiszt tart el engem. Jelentem továbbá, hogy feleségem, Gyúrcsovecz Károlyné szül. Balázsy Mária ülkei róm. kath. el. isk. tanítónő nővérénél Balázsy Júlia áll[ami] tanítónőnél Gyöngyösön (Pap Melchidek utca) tartózkodik. Tekintettel arra, hogy elmenekülésünk oly körülmények között történt, hogy egy néhány ruhadarabon kívül semmit sem tudtunk magunkkal elhozni s így test- véreink általi eltartására szorulunk. Mély tisztelettel kérem, hogy valamely isko- lához helyettesítésre való kirendelésünkről kegyeskedjék eltekinteni, mert hiszen még ágyneműnk sincs, s így idegen helyen nem tudnánk megtelepedni. Én nekem itt, Aszódon akadt egy ideiglenes állásom a feleségemre nézve pedig az Ud- varhely vármegyei kir. főtanfelügyelő (jelenlegi székhelye Szolnok) arra kértem, hogy őt Gyöngyösre helyettesíteni szíveskedjék, amint a tanfelügyelő ezt meg is ígérte. Kiváló nagyrabecsülésem kifejezésével maradtam Aszód, 1916. évi szeptember hó 15-én. mély tisztelettel Gyúrcsovecz Károly ülkei jr. kath. el. isk. tanító * A budapesti I-III. ker. kir. járásbíróság. 264

Pk. II. 9159/2. 1916. szám. –

A budapesti I-III. ker. kir. járásbíróság a Schwarczer Szanatórium magán elmegyógyintézetben elmebetegség alatt álló Gábori Dénes csikszentmihályi lakos elmeállapotának megvizsgálása iránt a Pk. II. 9159/1916. számú végzés- sel indíttatott ügyben az 1916. évi szeptember hó 13. napján szakértő orvos közbejöttével foganatosított vizsgálat alapján az 1912. LIV. t. c. 19/20. para- grafusa értelmében meghozta a következő Végzést. – Gábosi Dénes 38 éves kászonimpéri születésű csikszentmihályi lakos róm. kath. nőtlen plébános elmegyógyintézeti kezelésre végleg felvehető, mert a megejtett orvos szakértői vizsgálat szerint téves zavarodottságban tehát el- mebetegségben szenved s bár közeli gyógyulása remélhető, egyelőre gyógy szempontból zárt intézetben tartása szükséges. – Dr. Oláh Gusztáv orvos szakértő díjai 25 K-ban, kocsibérlés 5 K-ban, össze- sen tehát 30 K-ban az intézetbe felvételt kérelmező Schneller Jenő zalaszent- gróti esperes ellen állapíttatik meg, és ezen összegnek 8 nap alatt végrehajtás terhe melletti előlegezése és illetve az orvosszakértő kezéhez leendő kifize- tésre a Schwarczer Szanatórium igazgatósága köteleztetik. - Miről: 1. a Schwarczer Szanatórium igazgatósága Budapest. I. Kékgolyó u. 5. sz. 2. Dr. Oláh Gusztáv Lipótmezei tébolyda. 3. Schneller Jenő esperes. Zalaszentgrót. 4. Az erdélyi r. kat. püspöki hivatal Budapest Damjanich u. 50. sz. 5. Budapest székesfőváros árvaszéke. Budapest. értesíttetnek. Budapesten, 1916. szeptember hó 13. napján. Drianyey László s. k. kir. járásbíró ... Hiteléül Várkonyi * D. a. J. Kr! 4446/1916. Nagyméltóságú és Főtisztelendő gróf, valóságos belső titkos tanácsos Püspök Úr! Az erdélyi egyházmegyéből menekült tanítók elhelyezése ügyében múlt hó 23-án 4309. sz. alatt kelt átiratom kapcsán tisztelettel értesítem Excellen- ciádat, hogy felhívásomra egyházmegyémből eddig négy hitközség iskolaszé- ke jelentkezett, menekült tanítók foglalkoztatása és ellátására. Nevezetesen is: 1. Bodony /Heves megye/ hitközség iskolaszéke kér egy tanítót hadba vonult tanítója helyettesítésére, megajánlván fizetésül a folyó tanévre 500 koro- nát és lakást. 265

2. Polgár /Szabolcs megye/ hitközség rom. kath. iskolaszéke hadba vonult ta- nítójának helyettesítésére azonnal elfogad egy tanítót s a tanév befejezéséig havi 100 korona fizetést folyósít részére; 3. Tibolddaróczi plébániájához /Borsod megye/ tartozó Kács fiókegyház isko- laszéke szintén elfogad egy menekült erdélyi tanító családot. A hitközség adna neki lakást és konyhát; némi tüzelőfát és a tanév alatt havi 50 korona tiszteletdí- jat; egyúttal megtenné a lépéseket a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztéri- um 108966/VII. d. 1916. számú rendelete szerint kilátásba helyezett államsegély- nek az alkalmazandó tanító részére való kieszközlése iránt. Kötelessége volna az illetőnek az összes kántori és tanítói teendőket végezni. A kacsi hívek az ellátandó családot előzékenységükről eleve is biztosítják a megélhetésében támogatásukat szíves készséggel fölajánlják. 4. A nyírbaktai /Szabolcs megye/ plébániához tartozó Ramocsaháza fiókegy- házban volna elhelyezhető egy tanítónő, ha pedig ilyen nincs, úgy egy férfi tanító. A hitközség szegénysége miatt a maga részéről semmit sem ajánlhat fel a tanító- nő, avagy tanító javadalmazására; s ennélfogva javadalmául csupán azon 800 korona államsegély szolgálhatna, amit a vallás- és közoktatásügyi minisztérium fentebb is idézett rendeletével kilátásba helyezett az Erdélyből menekült tanítók alkalmaztatásával kapcsolatban a vagyontalan iskolák, illetőleg hitközségek részé- re. Kérem tehát Excellenciádat, méltóztassék e négy hitközség részére a megfele- lő tanítókat, illetve tanítónőt kijelölni s utasítani őket, hogy a Bodonyban /Heves megye/ alkalmazandó tanító Juhász Károly ottani lelkészhez; a Polgárra (Szabolcs megye) küldendő Frank Károly esperes, polgári plébánoshoz; a Kacsra irányítandó Sárpátky Ferenc tibolddaróczi lelkészhez (Borsod megye); a Ramocsaházán elhe- lyezendő pedig Korchma Pál nyírbaktai lelkészhez (Szabolcs megye) forduljon haladéktalanul s a megjelölt lelkészeknél jelentkezzék. Tisztelettel jelzem egyúttal, hogy az Udvarhely megyéből menekült s egyház- megyém területén Jásznagykun–Szolnok vármegye városaiba és községeibe tele- pített 14 tanító és tanítónő alkalmaztatása iránt Udvarhely megye és Jásznagy- kun–Szolnok vármegye királyi tanfelügyelőinek elém terjesztett javaslata alapján, az általuk kért intézkedéseket egyidejűen megtettem. Fogadja Excellenciád kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítást. Eger, 1916. évi október hó 2-án. Szmrecsányi12 egri érsek * Menekülni kényszerült erdélyi-egyházmegyei papok ideiglenes alkalmazása az egri egyházmegyében:

12 Szmrecsányi Lajos (Daróc, 1851. április 26. – Eger, 1943. január 28.) katolikus pap, egri érsek. 266

Anda Géza plébános – Hort, Heves megye. Bocskor Ferenc – Kál. Heves megye Bagoly Mihály alesperes-plébános – Pásztó Heves megye Barta Ferenc, plébános – Kistálya Borsod megye Kovács Gergely segédlelkész – Bátor Heves megye u.p. Eger Kádár József alesperes-plébános – Gyöngyös Heves megye Keserű András, plébános – Kisköre Heves megye Lakatos János lelkész – Besenyőtelek Heves megye Mészáros József lelkész – Sarud Heves megye Pál Dénes lelkész – Aszaló, Abaúj -Torna megye Szekeres József dr. lelkész – Szentistván Borsod megye ifj. Tódor József segédlelkész – Arló Borsod megye Vákár József lelkész – Szendrő, Borsod megye György Lázár, lelkész – Éger, főreáliskola, menekültek irodája György Gábor, lelkész – Sáta, Borsod megye Barthos Mihály, plébános – Szihalom Borsod megye Koncsag Ignác, plébános – Gyöngyöspata, Heves megye Fábián János segédlelkész – Ecséd Heves megye Horláver Viktor plébános – Jászfényszaru, Jász-Nagykun-Szolnok Potovszky Dávid plébános – Zalkod Szabolcs megye u.p. Viss * A m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztérium egyházművészeti referense levele: Tisztelendő Uram! Zichy Raffaelné tudós papot keresne, ki néhai Zichy Domokos veszprémi püspök könyvtárát rendezné. Nem akadna-e a menekült erdélyi papok között valaki, aki e munkát elvégezné. Kedves család, jó otthon, honorárium. Vajon Gyárfás Tihamér dr., brassói főgimnáziumi tanár nem vállalná-e, ha még nincs egyébként lefoglalva? Szíves válaszát kéri … szolgája Fischer s.k. Ceruzával alig olvasható feljegyzés a levél alján: „ha nem (olvashatatlan) meg a theologián talán Vécsey vagy (olvashatatlan)? Erőss (olvashatatlan)” * E.H: 167/8 Főtisztelendő Uram! Hivatalos tisztelettel értesítem, hogy 85. és 85 számú püspöki elbocsátó levelet a nagyszebeni táb[ori] főpapi hivatalhoz, mely jelenleg Debrecenben székel, továbbítottam, mert továbbra is az a hivatal fogja a behívásokat az Erdélyben illetőségű lelkészekre vonatkozólag eszközölni, nem pedig az első hadsereg táb. főpapi hivatala. Stenczel behívására vonatkozólag megjegyzem, hogy némi nehézségekbe fog ütközni, amennyiben, ha jól emlékszem, Stenczel a háború előtt besoroz- 267 va nem volt, s csak a háború alatt osztatta be magát, mint népfölkelő. A cs. és kir. közös hadügyminisztérium azonban a népfölkelő lelkészek behívását eltiltotta, illetőleg előzetes hadügyminiszteri engedélytől teszi függővé. Kérném tehát Deb- recenbe jelezni, hogy a Püspök Úr Őnagyméltósága feltétlenül kívánja a Stenczel beosztását, hogy ebben az esetben a megfelelő lépések haladéktalanul megtör- ténhessenek. Tábori posta 170. 1916. okt. 1. A táb. főpap. Hivatalból távol: Vorbuchner Adolf cs. és kir. tart. táb. lelkész Pecsét felirata: Feldsuperiorat der K.U.K. 1. Armee. * A katonáinktól vett Pesti Napló f. é. dec. 4-i számában13 olvasom, hogy minden erdélyi papnak be kell jelenteni menekülését, s jelenlegi tartózkodási helyét. Ezen főpásztori parancsnak eleget teendő, mély tisztelettel jelentem: Hogy az oláhok betörése elül augusztus 28-án éjjelmenekültünk. Ami kevés ruha, ágynemű, élelem, a két templom becsesebb edényei a hitközség értékpa- pírjait fel tudtunk szekerekre pakolni, azt magunkkal vittük. Az anyakönyveket elrejtettem. A Mitács nevű erdőn keresztül, nyaktörő Erdővidéknek, Barót felé voltunk irá- nyítva. Kászon és Alcsik több mint 10-15 ezer embere kínlódott, a hegyen haladni nem lehetett úgy, hogy 14 napot az erdőn kellett eltöltenünk folytonos félelem között, hogy az oláhok bekerítenek. Itt volt velünk dr. Szilveszter Ferenc kézdivá- sárhelyi gimnáziumi tanár úr is. Ő még ottmaradt, mi pedig szeptember 10-én, kerülőutakon, nehogy az oláhok kezébe jussunk, Vargyas felé Székelyudvarhelyre mentünk. Udvarhely már ki volt ürítve, alig pihenhettünk pár napot, a városból a szó szoros értelemben minden menekültet kikergettek, mert az oláhok már a szomszéd községben voltak.14 Nővéreim szeptember 16-án szekéren Etéd felé

13 „Az erdélyi menekült papok segélye. Az erdélyi püspöki hatóság ismételten felhívja az összes Erdélyből menekült papokat, bárhol tartózkodjanak — tehát azokat is, akik ott- honukba már visszatértek — hogy tartózkodásuk helyét és alkalmaztatásukat, azonnal jelentsék be, még pedig mindannyian mind a két helyen: Gyulafehérvárra a püspöki hi- vatalinak, Budapestre a püspöki megbízottnak (VII., Damjanich utca 50.). Akik legkésőbb december 20-ig nem jelentkeznek, azok semmiféle segélyre nem számíthatnak.” Pesti Napló. Hétfő, 1916. december 4. 7. 14 Csakugyan. Szeptember 15-én a román királyi hadsereg 7. gyaloghadosztályának zász- lóaljai a Tolvajos-tetőről elindulnak és estig elfoglalják (a 16. gye.) Kápolnásfalut és bek- vártélyoz oda a hadosztály-parancsnokság is. Szentegyházas-Oláhfaluba a 4. vadészez- red, Lövétére a 27. gye. vonul be, Homoródkeményfalváról kitolják a Csíkszeredától ide- ért, 19. népfelkelő hegyidandárt Fenyéd felé. 5 kilométerre állnak Székelyudvarhelytől, ahova négy nappal később vonul be az Oláhafaluból óvatosan araszoló román királyi 4. vadászezred. 268

Dicsőszentmártonba, innen Székelykocsárdra jutottak. Én pedig az utolsó me- nekülő vonaton, melyben egymás hegyén-hátán tolongtunk Gyulafehérvárig bírtam, de itt ki kellett szállnom. Felmentem szeptember 17-én a várba. A papneveldében kaptam szállást és szíves fogadtatást. Itt voltam október 24- ig, mikor a viszonyok jobbra fordultával a Nagyméltóságos Püspök Úr kegyes jóváhagyásával visszatértem Székelyudvarhelyre. Innen egy cukrot szállító autóban, a zsákok tetején október 31-én szerencsére, hála Istennek, haza ér- keztem Csikszentsimon-Csatószegre. Ez dióhéjban menekülésem története. […] Október 31 óta itthon vagyok a feldúlt kifosztott parókiámon. Azt elbeszélni nem lehet, látni kell, mit műveltek a szemtelen oláhok, s a minden becsületes menekülőt kifosztó, s az oláhoknál is szemtelenebb itthon maradott elvetemül- tek. Az oláhok elvitték az itthon maradt gabonát, bort, majorságot, sertéseimet, kocámot. Összedúlták az ősi parókia levéltárát, könyveit. Összevágták íróasztalo- mat, könyv-és ruhatartó szekrényeimet, feltörték, összeroncsolták az ajtókat, képeket, emléktárgyaimat. Bekötött könyveim, a levéltár évről-évre összefogott aktáival tüzeltek. Ahogy az oláhok elvonultak, ami még megmaradt annak neki is estek a vetemültek, minden megfoghatót elemeltek. Téli és nyári ruhá- imat, pince és kamra felszereléseimet, gazdasági eszközeimet, több mint 50 öl tűzifámat, kerti veteményeimet, learatott és még be nem takarított gaboná- mat, törökbúzámat, takarmányrépámat, borsó, paszuly, pityóka ültetvénye- met mind ellopkodták. Még a konyha- és asztal felszereléseim üveg- és porce- lánedényeimnek sem hagytak békét. […] Csiki Péter segédlelkész úr a menekülés előtt szülői látogatásra, Máré- falvára haza ment volt. Otthon találta a menekülés. Hogy most hol van, nem tudom. […] Csikszentsimon-Csatószeg, 1916. december 8. Bajna Ferenc plébános. * Dr. Kászonyi Alajos15 Felsőkethelyen (Vas megye) 1916. szeptember 28-án. „Szekéren 12 napig, vonaton 4 napig, ismét szekéren 4 napig és ugyanany- nyi éjszakában át bolyongtam elegendő ruha, kenyér, pénz és hajlék nélkül… Tizenharmadik napon érkeztem Nagyváradra és Széchenyi Püspök Úr16

15 Dr. Kászonyi Alajos 1875. február 15-én született Csatószegen (egykori Csík vármegyé- ben). Teológiai tanulmányait Bécsben, a Pazmaneumban végezte, 1899-ben szentelték pappá. 1908-1921 között Karcfalván volt plébános, majd 1921-től teológiai tanár, rektor, pápai prelátus, gyulafehérvári plébános. A második bécsi döntés után a püspök mellett maradt mint székeskáptalani (állandó tanácsadó testület a megyéspüspök mellett) tag. Gyulafehérváron hunyt el 1946. május 22-én. 16 Széchényi Miklós, gróf (Sopron, 1868. jan. 6. – Bp., 1923. dec. 1.): egyházi író, nagyvá- radi püspök. 1890-ben szentelték pappá. 1892-ben az esztergomi érseki udvarba került. 269

Őnagyméltóságánál, ki Rectorom volt a Pazmaneumban, munkát, alkalmazást kértem a mindennapi kenyérért. Nem tudott adni, de Mikes püspök17 Úr Őméltóságánál kieszközölte számomra az éppen kínálkozó kis hajlékot, amelynek proprius parochusa az olasz harctéren van. […] Mennyire okos és bölcs volt, és mennyi hálára kötelezte a papságot Nagyméltóságod főrendiházi felszólalása18 mily országos applausussal találko- zott az mindazok előtt, kik tudják, hogy a legtöbb pap semmi nélkül, rossz ruhában a vonat tetején menekült 8-10 napig éhen-szomjan. De nekünk még vonatunk sem volt. Bárcsak adná a jó Isten, hogy a miniszter segélyt ígérő szava ne legyen puszta hazugság!”

Mit remél Kászonyi plébános úr? Olvassuk a Főrendiház naplójából a két miniszter kivonatos válaszát: Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter: […] A tanítókra nézve intézkedtem aziránt, hogy megkapják az állami tanítók teljes illetményüket, a felekezeti tanítók pedig ott, ahol a község a természetbeni járandóságaikat megadni nem tudja, ne csak az állami segélyt kapják meg, hanem egyúttal, az állami segélyen felül, a minimális fizetés előlegezhessék nekik 1200 koronaértékben, ami azután később, ha a viszonyok rendeztetnek, elszá- molható lesz.

Ugyanabban az évben megkapta a jáki javadalmas apátságot. 1898-ban a Pazmaneum kormányzója és esztergomi kanonok lett, 1901-től győri, 1911-től nagyváradi püspök. 17 Mikes János (Zabola, 1876. június 27. – Répceszentgyörgy, 1945. március 28.) római katolikus pap, szombathelyi püspök (1911–1935 között). 18 Majláth Gusztáv gróf interpellációja a főrendiház LXXXIII ülésén, 1916. szeptember 22- én, pénteken a vallás- és közoktatási, valamint a belügyminiszterhez az erdélyi menekül- tek ügyében. „1. Hajlandó-e a magy. kir. kormány az ellenséges viszonyoktól sújtott lel- készeknek és tanítóknak törzsfizetését, mely a Székelyföldön leginkább természetbeni járandóságokból áll, a most kezdődő egész gazdasági évre megváltani? 2. Hajlandó-e a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az ellenségtől megszállott, vagy hatóságilag kiürí- tett területen működő tanároknak mindazon kedvezményeket biztosítani, melyeket ál- talában az állami tanárok élveznek s különösen az ő fizetésüket a tartózkodásukhoz leg- közelebb eső pénzügyigazgatóságoknál folyósíttatni? 3. Minő segítségben és kedvezmé- nyekben szándékszik a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a menekültek gyermekeit részesíteni, hogy tanulmányaik folytatásában gátolva ne legyenek? 4. Hajlandó-e a bel- ügyminiszter úr megnyugtatni: minő intézkedések tétettek arra nézve, hogy a gyermek- védelem az óhajtott eredménnyel járjon és a gyermekek további pusztulása meggátol- tassék? 5. Hajlandó-e a belügyminiszter úr intézkedni, hogy a menekültek lehetőleg köz- ségenként csoportosíttassanak?” A teljes szöveg és a válaszok: Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet. 1914. április 22 – 1917. július 3. 234-238. 270

Azon kívül felszólítottam az összes tanítókat, úgy az államiakat, mint a fe- lekezetieket is, közölve velük, hogy amennyiben az egyházhatóságok részéről alkalmazhatók nem volnának, hajlandó vagyok őket alkalmazni, még pedig az államiakat az állami fizetés 75%-áig terjedő pótlékkal, a felekezeti tanítókat pedig 800 koronáig terjedő évi segéllyel. […] Vagyok bátor tudomására hozni a méltóságos főrendeknek, hogy eddigelé az állami tanítók közül a minisztériumban magában jelentkezett körülbelül 234 taní- tó. Ezek közül elhelyezést nyert vidéki iskolákban 83, Budapesten elhelyezhető volt 69. Felekezeti jelentkezett 68, ezek közül államsegély kiutalásáért folyamo- dott 32, elhelyezni voltam képes 23-at. Azonkívül a román háború kitörése után gondoskodtam arról, hogy azon taní- tók, akik Budapesten tartózkodnak, az itteni Eötvös-alap vezetősége útján lakás- sal és élelmezéssel láttassanak el, sőt arra is felhívtam a vezetőséget, hogy ruházatról és esetleg pénzbeli segélyről is gondoskodjék. Azon tanítókra néz- ve, akik vidéken tartózkodnak, és fel nem jöhetnek, felszólítást intéztem a tanfelügyelőségekhez, hogy törekedjenek a tanítókat a községi lakosokkal együtt tartani, hogy esetleg továbbra is gyerekeik oktatásával foglalkozzanak, amennyiben pedig ez nem volna lehetséges, őket tanácssal továbbra is ellás- sák és utasítottam a tanfelügyelőségeket, hogy a szükséges iskolák szervezé- sére tegyék meg a kellő javaslatokat. Ez irányban concret javaslatokat eddig csak szórványos esetekben kaptam. Úgy látszik, a tanfelügyelőségeknek még nem volt alkalmuk erre nézve végleges javaslatukat megtenni. Azon intézetekre nézve, amelyek a háború által sújtott vidékeken vannak, gondoskodtam arról, hogy áthelyeztessenek. így Debrecenbe, Bajára és Bu- dapestre helyeztettem át ilyen intézeteket. Gondoskodni fogok arról, hogy azok a tanulók, akik oda be voltak iratkozva, itt iskolába járhassanak és meg- kapják azon kedvezményeket, amelyekben ott részesülhettek volna, ameny- nyiben pedig ez itt internátus útján lehetséges nem volna, megfelelő pénzbeli segélyek utaltassanak ki számukra. […] Sándor János belügyminiszter: […] A gyermekekről való gondoskodás megnyilvánult mindazokban az intéz- kedésekben, amelyeket előzetesen, a menekülés közben és utólag tettünk. Legelső intézkedéseinkben mindenütt ott volt az, hogy elsősorban mindenkinek a gyermekekre legyen gondja, útközben igyekezzenek őket tejjel, étellel, meleg ruhával ellátni, a jobb helyeket nekik juttatni, őket védő szárnyaik alá venni. Megtettük a hatósági intézkedéseket, de népünk örök dicsősége lesz az, hogy ez intézkedések nélkül is mindenki védte, oltalmazta a gyermekeket, elkezdve a legegyszerűbb vasúti kalauztól, végig a magasabb hivatalnokig és a sokszor ridegnek hitt katonákig. A Székelyföldön, amely szereti, megbecsüli a gyermekeit, sok gyermek volt az egyes családoknál, de az árva gyermekekből is sokat fogadtak be ezek a családok, ahol gyermekmenhelyeinknek igen nagy 271 telepeik voltak. Hálával kell itt megemlékeznem arról, hogy a veszedelemnek, az anyagi romlásnak ezen keserves pillanataiban is a legtöbb család magával vitte a saját gyermekeivel együtt a hozzájuk kihelyezett, általuk befogadott árva gyermekeket is. Minthogy azonban a menekülés gyors volt és sok nehézséggel járt, megtör- tént néhol az, hogy elmaradtak gyermekek nevelőszülőiktől, elmaradtak édesszü- lőiktől is. Ezeket a gyermekeket igyekeztünk azonban összegyűjteni. Mindenki szeretettel gondozta és ápolta őket, de kiküldtük a gyermekvédelem országos főfelügyelőjét is Marosvásárhelyre, aki ott összegyűjtötte őket és a rendelkezésé- re bocsátott különvonattal hozta az ország belsejébe. Megállott velük Nagyvára- don, ahol a város és a közönség szeretettel vette gondjaiba ezeket a gyermekeket. Intézkedtünk aziránt, hogy a veszedelem által nem érintett gyermekmenhe- lyek megnyissák kapuikat a hajléktalanokká vált gyermekek előtt; ne nézzék, kinek a gyermekéről van szó, honnan jön, csak azt, hogy szorul-e segélyre, vagy sem. (Helyeslés.) A menhelyek befogadási képességüket messze túlhaladólag vették magukhoz a gyermekeket és a gyermekvédelemmel foglalkozó különböző egyesületek is dicséretreméltó módon ajánlották fel szolgálataikat. És megint jött az az istenadta magyar nép, amelynek soraiból százával jelentkeztek olyanok, akik magukhoz fogadták a gyermekeket, hogy eltartsák őket. Ha tehát meg is tör- tént az a szomorú dolog, hogy a közös sorsban ártatlan gyermekek is osztoztak, ha elveszett is közülük egynéhány, meglehet az a megnyugvásunk, hogy a gyermekek nagy része megmentetett és most, hogy az első pillanatok zűrzavara után rend és nyugalom kezd helyreállni, legelső kötelességeink egyike az, hogy gondoskodjunk a gyermekekről és így a jövő nemzedékről. (Helyeslés.) Azt hiszem, ezt megnyugvással fogja az erdélyi püspök úr ő excellenciája is tudomásul venni. (Helyeslés.) Ami azt a kérdést illeti, hogy az egyes községek lakói a menekülés után is a le- hetőségig egy helyen és együtt tartassanak, hogy így támogassák, buzdítsák egymást, hogy a nyáj együtt legyen, erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy előzetes intézkedéseinkben erről is gondoskodtunk. (Helyeslés.) Amikor ezeket az intézkedéseket megtettük, minden községnek külön helyet állapítottunk meg. Azonban jött ez az orvtámadásszerű ellenséges betörés, a tá- madás olyan ádáz gyorsasággal történt, hogy az első percekben a határszéli la- kosságnak éjnek idején kellett menekülnie, hiszen 9 órakor jött Bécsbe a hadüze- net híre, de már 9 óra előtt eldördültek Gyimesbükkön az első lövések, a mene- külés lázas izgalmában tehát az előzetes intézkedések nem voltak megtarthatók, mindenki igyekezett a vasúti vonalakhoz és ment azzal a vonatta], amelyet ért, amelyre felszállhatott; viszont szembejött a katonaság, úgy hogy a vonatoknak hosszú ideig kellett az egyes állomásokon vesztegelniük és bizony csak 8-10 napi keserves utazás után jutottak el egyesek oda, ahol aztán megpihenhettek. Azon kívül a szembejövő vonatok miatt nem is lehetett megállni szűkre szabott állomá- saink némelyikén, hanem vitték a vonatot tovább olyan helyre, ahol a kirakásra 272 alkalom és lehetőség volt. Ennek következtében nagyon sokan nem oda jutottak, ahová irányítva voltak, hanem más helyre. Ez az oka annak, amire bátor voltam már a képviselőházban is rámutatni, hogy voltak, kik olyan helyre jutottak, ahol nem várták őket, ahol elhelyezé- sükre, fogadásukra nem történtek intézkedések. De ebbe erőszakosan beavatkozni a menekülés közben nem tartottuk helyesnek, mert nem volt szabad azoknak szenvedéseit, akik már addig is annyit nélkülöztek, szenvedtek, ilyen intézkedésekkel még nehezebbekké, még nagyobbakká tenni, hanem engedtük őket kiszállni ott, ahol aztán pihenéshez, üdüléshez jutottak és el- helyezkedtek. Hálás elismerés, köszönet a nagyközönségnek, a társadalomnak, a sajtó- nak és mindannak az ezernyi jóembernek, akik a hatóságoknak ebben az em- berfeletti munkájában segítségére siettek. Némely helyen egészen átvették e feladatot, de mindenütt elől jártak, mindenütt vigasztalólag, segítőleg mű- ködtek közre. Ennek következtében ma már nagy részben el vannak helyezve a menekültek. Akik még útban vannak, azok részére a helyek ki vannak jelölve és mindenütt megtörtént fogadásukra, elhelyezésükre az intézkedés. Most következik a második, talán még nagyobb feladat; gondoskodni az il- letők tartósabb elhelyezéséről és ellátásáról. Ez az elhelyezés, ez az ellátás nem kell, hogy állandó legyen, mert bízunk Istenben, bízunk saját hősi hadse- regünkben, bízunk szövetségeseinkben, hogy rövid idő alatt ki fogják verni az ellenséget és népünk vissza fog térhetni ősi lakóhelyére. De addig is átmene- tileg gondoskodnunk kell ott, ahol van, az ő megélhetéséről, hogy kipihenhes- se magát, hogy erőt gyűjtsön a visszatérés után reá váró nagy munkára. Ebben a tekintetben a legnagyobb segítség bizonyára az és az erdélyi nép önérzetének, a szorgalmának és ősi szokásainak az felel meg leginkább, hogy munkát adjanak neki. Aki igazában segíteni akar ezen a népen, adjon neki munkát, mert ez a nép munkabíró, munkaszerető. Ennek szervezése most történt meg; a kereskedelemügyi minisztérium, a földművelésügyi minisztéri- um és a belügyminisztérium hozzájárulásával egy munkásközvetítő intéz- ményt szervezett Budapesten, ez fog foglalkozni azzal, hogy az átmeneti idő- ben munkához juttassa a menekülteket. Ezen közben azonban nem fogunk megfeledkezni arról sem, amit a püspök úr ő nagyméltósága itt felhozott, t. i. hogy az együvé tartozók lehetőleg együtt helyeztessenek el. Szükségesnek tartjuk ezt hatósági szempontból, de szükségesnek tartjuk egyházi szempontból is, hogy azok, akik hivatva voltak ezt a népet a múltban vezetni és tényleg vezették is, ne szakadjanak el tőle, hanem hozzáférhessenek, csüggedésében bátorítsák, biztassák, vezessék és gondozzák őket továbbra. Amennyire tehát a munkaalkalmakkal ez össze- egyeztethető lesz, igyekezni fogunk odahatni, hogy tömöríttessenek, hogy azután ott együtt lévén, készen legyenek a visszatérésre. Ezeket voltam bátor a hozzám intézett interpellációra elmondani. 273

Végezetül legyen szabad ismételten csak arra utalnom, hogy a kormány és a hatóságok tudják, hogy ebben a tekintetben mily kötelesség vár reájuk. Teljes odaadással, minden erőnk megfeszítésével igyekezünk ezt a munkát elvégezni. Ezen közben pedig hálás szívvel, köszönettel vesszük az ilyen hangot, az ilyen biz- tatást, az ilyen felajánlott segítséget, mert jöjjön a segítség bárhonnan, bárkitől, az csak elő fogja mozdítani az ügyet. Kötelességünk ebben a kérdésben egybe- fogni, együtt dolgozni, mert ha volt valaha ennek a hazának nagy, hazafias és szent ügye, úgy ez a mostani ügy az, hogy segítsünk átmenetileg azokon, akik érettünk, mindnyájunkért szenvedtek és készítsük elő az ő visszatérésüknek, az ő ottani boldogulásuknak, községeik, városaik újabbi felvirágzásának ügyét. Kérem, méltóztassanak válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés.) Majláth Gusztáv gr. erdélyi püspök: A nagyméltóságú belügyminiszter úr vála- szát megnyugvással, köszönettel veszem tudomásul. Hiszen ismertük és ismerjük őt hosszú évek óta, hogy nekünk, erdélyieknek mindenben támogatónk, bará- tunk, jóakarónk volt, aki most ezen felelősségteljes magas állásában sem fog ró- lunk megfeledkezni. Mi viszont erdélyiek, kevesen, akik otthon vagyunk és még többen, akik szét vagyunk szórva, mindnyájan azt ígérjük, hogy a hazánk jóléte, boldogsága fog szemünk előtt lebegni, nem csupán a mi szűkebb hazánké, hanem az egész hazáé és azért mindenki, akárhol lesz, tűrni fog, a hadiállapottal járó nehézségeket, szenvedéseket bátran, férfiasan és megadással fogja elviselni. Ez az egyik, mert hiszen tudjuk, hogy nemcsak Erdély megmentésén, hanem az egész front szilárdságán függ a haza sorsa. Azért sehol sem akarunk csüggedni és sehol sem akarunk a kötelességteljesítésből engedni. (Helyeslés.) Arról is meg vagyunk győződve, hogy van igazságos Isten, akinek karja meg nem rövidült és le fog sújtani az orvul és igazságtalanul támadó ellenségre és azt is annak belátására fogja majd egyszer megtanítani, hogy hűségesebb, lovagia- sabb, szeretetreméltóbb szomszédja nem volt és nem lesz, mint a magyar, akiben mindig megbízhat, és ha bajban lesz, segíteni fogja. A harmadik az, hogy az az erdélyi nép — nemcsak a katolikusokat, hanem a protestáns testvéreinket is belefoglalom és kedves román testvéreinket is, valamennyien hívő nép, mert hiszen valamennyien sújtatnak, mélyen sújtatnak, több oldalról sújtatnak, belső és külső nehéz harcokat kell nekik vívniuk, — mindnyájan érezzük a reánk nehezedő kezet. Meghódolunk az Isten hatalmas ostora alatt, bűnbánatot tartunk, de remél- jük, hogy az a kéz, amely sújt, fel is tud emelni, az Isten meg is vigasztal és újra segíteni fog felépíteni, hogy szebb, boldogabb és erősebb legyen Erdély, mint volt a múltban. (Élénk éljenzés.) * Tényszerűen: Erdélyrészi képviselők segítő Bizottsága Budapest Országház sz. n. /1916 kézírással: október 14-től 274

13150 korona 45 papnak 150 és 300 korona között, némelyek kiegészítést (pótlékot) is kaptak 100-150 koronát az alap 300-on kívül. Ezek névsora: Csathó Ferenc székelypálfalvai lelkész Cegléden van Fekete János brassói káplán Budapesten György Gábor csikmenasági lelkész Kolozsváron Nagy Antal csikszentmártoni lelkész Mikepércs, Hajdu megye Vákár József csikszépvízi lelkész Hajduhatház

275

Az erdélyi róm. kath. státus igazgatótanácsa október legutóbbi ülésén saját ha- táskörben tervez, szervez, intézkedik19: Tervezet az oláh betörés által szenvedett erdélyi lelkészek segítésére. I. E segítség egy fél évi időtartamra szól és nem foglalja magában a papság kártalanítását, amelyet a háború bevégezése utánra helyezett kilátásba a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr. II. A segítség alapgondolata az, hogy a./ minden lelkész az őt plébániája jöve- demében ért veszteség arányában kapjon segítséget, b./ hogy tisztességes meg- élhetése biztosítva legyen. III. Az a./ pont értelmében méltányos, hogy minden lelkész megkapja évi jö- vedelmének azt a részét, a melyet tényleg elveszített. Ilyen jövedelmek: föld- jövedelem, házbér, kepe20, ospora21, párbér22, stóla23, hasznot hajtó jogok (legel- tetés, faizás24, napszám). Nem járhat kárpótlás a jövedelem azon részeiért, amelyek nem vesztek el, p. o. alapokból, értékpapírokból stb. kapott jövedelmek. A segítség ezen részével minden lelkész tényleg hozzájut ez évben is a kongrua ösz- szeírás szerinti jövedelemhez. Ez a./ pont alatti segítséget nevezzük alapsegítség- nek. IV. A b./ pont alatti segítség a tisztességes megélhetést kívánja biztosítani. Ha az alapsegítséggel a lelkészek hozzá is jutnak rendes évi jövedelmükhöz, e jöve- delemből, amely a legtöbb helyen 1600-2400 koronát tesz ki, most megélni nem lehet. Az idegenben élő lelkész mindent drágán kell beszerezzen, otthonában (a otthon is maradt, vagy haza is tér) csak pusztulás vár reá. Azért az alapsegítség- hez járulna még a megélhetés biztosítása végett bizonyos havi segély, mondjuk pótsegély. V. E pótsegély fizetés kiegészítés jellegével bír. Minden lelkész jövedelmét meghatározott összegig egészíti ki. VI. A mai viszonyok között legalább havi 300 korona kell a tisztességes megél- hetéshez, mert a lelkészek mindenüket elveszítették, s mindent készpénzzel kell

19 Magyar Kurir. II. kiadás. 6. évfolyam. Budapest, 1916. október 28. 20 az egyházi tizednek megfelelő adó Székelyföldön. 21 Pénzadomány (török váltópénz nevéből) 22 párbér (lat. lecticale, 'ágybér'): a plébános házaspároktól (néhol özvegyektől is) ter- ményben vagy készpénzben évenként kapott járandósága. A hatályos jogban már nem szerepel. 23 adomány, melyet kereszteléskor, esketéskor, temetéskor, bizonyos iratok kiállításakor adnak a pap számára. Rendszabályozása a papi kar hatáskörébe tartozik. A papság ellá- tásának részét képezi. 24 faizás (lat. lignatio): úrbéri juttatás, a jobbágyok joga arra, hogy a földesúr erdejéből tűzi-, épület- és szerszámaik javítására szükséges fához jussanak. 276 venniük. E havi 300 korona évi 3600 koronát tesz ki. A pótsegély tehát a kong- rua25 összeírás szerinti a kárpótlással együtti jövedelmeket (amelyekhez az alap- segély folytán teljesen hozzájutottak a lelkészek) évi 3600 koronára egészíti ki. VII. A segítség egy félévi tartamra szól, s magában foglalja a hívő nép mentes- ségét a lelkésznek az 1916-1917 ún. kepeévben adandó minden fizetségétől (kepe, stóla, párbér, napszám). Így a lelkész segítésével a népen is segítve lesz. VIII. Az alapsegítséget minden lelkész megkapja. IX. A pótsegélyt megkapja minden lelkész ki vagy odahaza van plébániáján, vagy menekült híveinél tartózkodik. Más egyházmegyében alkalmazott lelkészek a pótsegélyben nem részesülnek. X. Segédlelkészek, kik odahaza vannak, megkapják az alapsegélyt, a pótsegély jövedelmüket 2400 koronára egészíti ki. A pótsegélyből azon helyeken, hol a plé- bánostól teljes ellátást nyernek, a plébánosnak ellátásuk pótlására 800 koronát átengednek. XI. Más egyházmegyében alkalmazást nyert segédlelkészek (akik, mint ki- segítők rendesen csak ellátást, de fizetést nem kapnak) itthoni kongrua járan- dóságát a pótsegély 600 koronára egészíti ki. XII. Szerzetes lelkészek az alapsegélyt megkapják, pótsegélyben nem ré- szesülnek. XIII. Katonalelkészi szolgálatra behívott lelkészek, kik azonban plébániájuk ellátásáról gondoskodni tartoznak, megkapják az alapsegélyt, pótsegélyben nem részesülnek. * 1. Minden menekült gimnáziumi, tanítóképző intézeti tanár és tanító szabadon vállalhat bárhol állásának megfelelő magánfoglalkozást, de csak ideig- lenesen és a főhatóság által bármikor visszavonhatólag. 2. A csiksomlyói iskolák pénzalapjával összefüggő illetmény kiutalási ügye- ket egyelőre Kolozsvárt az igazgatótanács irodájában végzik a pénzalap tisztvi- selői. 3. A brassói m. kir. adóhivatal jelenleg Nagyváradon, a csikszeredai Debre- cenben működik; a székelyudvarhelyi adóhivatal számfejtésére a szolnoki adóhivatal teljesíti a kifizetéseket. A csikszeredai, brassói és székelyudvarhelyi státusi gimnáziumok menekült tanárai tehát forduljanak rendes fizetésükért az említett adóhivatalokhoz. A kellően felbélyegzett nyugtatványokhoz pontosan megcímzett postautalvány is csatolandó. Ugyanígy vehetik fel személyi pótlékaikat az összes menekült tanárok, ideértve a kézdivásárhelyieket is, az illetékes fő-gimnáziumi igazgatóktól. A háborús segélyek felvevésének módo- zataira nézve az igazgatók adnak útbaigazítást.

25 kongrua: a lelkipásztorkodó papság ellátásáról való gondoskodás olyan esetekben, amikor a lelkipásztori hivatallal nem jár együtt megfelelő javadalmazás. 277

Az igazgatók közül Ágoston Lajos Nagyenyeden (Kossuth L. utca 13.), Kassay Lajos Gyulafehérvárt /püspöki udvar/, dr. Péter János és Tamás Albert igazgatók ez idő szerint Kolozsvárt tartózkodnak /Szent-József fiúnevelő-intézet/. Itt lakik Karácsony József csiksomlyói tanítóképző intézeti igazgató is. A kézdivásárhelyi tanárok, minthogy az Orosházán lévő kézdivásárhelyi m. kir. adóhivatal sem számfejtést nem végez, sem fizetéseket nem eszközöl, rendes fizetésüket a kolozsvári m. kir. adóhivatalnál vehetik fel dr. Péter János gimn. igazgató címére küldendő bélyeges nyugtatványaikkal. Önként értetődik, hogy mindenki csak azon hónapokra eső illetményeit vehe- ti fel, amely hónapokra azokat ez ideig semmi féle állami vagy testületi pénztár- nál segély vagy előleg címén sem sikerült felvennie. 4. A hivatalosan kiürített helyekről menekült s vagyontalanságukat még utó- lag is igazolni tudó tanulók a folyó tanévre a tandíjak és felvételi díjak fizetése alól felmentetnek a státus összes gimnáziumaiban. Ez idő szerint három gimnázium nyitható meg: a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a gyulafehérvári. A beíratások, a javító és pótló vizsgálatok, ha közbejött aka- dály miatt eltérő intézkedés nem válik szükségessé, november 3-án, az előadások pedig november 8-án fognak megkezdődni. Beiratkozni lehet november végéig külön kérés nélkül. Ugyanezen időben nyílnak meg a nevezett főgimnáziumokkal kapcsolatos fiú- nevelő intézetek is. Alapos a remény, hogy a tanév második felében a székelyudvarhelyi, csikszeredai, brassói és kézdivásárhelyi gimnáziumok is megnyílhatnak, megnyitásuk idejét hírlapokban fogja közölni az igazgatótanács. 5. A hivatalosan kiürített területekről menekült azon alapítványos növendé- kek, kiknek taníttatása új tartózkodási helyeiken a társadalom és a hatóságok támogatásával a folyó tanévre biztosítva van, az igazgató tanácshoz benyújtandó kérésre kikapják alapítványaik kamatait. A benyújtott és a felettes iskolai hatósá- gok által láttamozott kérésekben megnevezendő a támogatás mérve és forrása. Azon alapítványos növendékek, akiknek kellő támogatás hiányában nem sike- rült beiratkozniuk s így nem végezhetik el a folyó tanévet, ami azonban a tartóz- kodási hely hatósága által igazolandó, az említett hatósági bizonyítvánnyal felszerelt kéréseiket haladéktalanul adják be az igazgatótanácshoz, ahonnan a további- akra nézve megkapják a szükséges útbaigazításokat. 6. Az igazgatótanács tudni óhajtja azt is, hogy a nagyszebeni Teréz-árvaház menekült növendékei hol tartózkodnak, milyen iskolákba járnak, kitől és milyen támogatásban részesülnek.

Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök eligazító levele: Kedves Kanonok Úr!

278

Hogy az intézkedések egységesek legyenek még egyszer összefoglalom a követendő elveket. 1. A marosi, erzsébetvárosi, udvarhelyi, hunyadi /a Zsílvölgyét kivéve /, szebeni / Verestornyot kivéve/ kerületek papsága térjen haza plébániájára. 2. A gyergyói, akcsiki, felcsiki, kézdi-orbai és barca-sepsimiklósvári kerüle- tek papjai közül csak azok térjenek haza, kiket a főhatóság hazarendel. 3. Ez öt kerület papságára nézve irányadó az a hármas névsor, amelyet itt, Fehérvárt összeállítottunk, s melyet egy példányban a kanonok úr is magával vitt. /E névsor annyiban szenved változást, hogy egyesek, kiknek hazaküldése nem volt tervbe véve már hazamentek p. o. Keserű András. / A./ A névsor szerint hazamennek: Gyergyóba: Kiss, Szabó, Gáspár, Péterfy, Salati. Felcsikra: Balló, Kászonyi /ha elég egészséges/, Bálint, Márkos, Kovács, Benke. Alcsikra: Incze, Hosszú, Bajna, Albert. Kézdire: Bagoly Barczába: Székely, Antalfy, Fekete János Zsílvölgybe: Csaby Gyila Bencze István Szíveskedjék tehát e papokat haza igazítani, azzal az utasítással, hogy a szomszéd plébániák ügyeit is lássák el. A főesperesek osszák be a kerületet az otthon levő papok között. (E papok legnagyobb része különben már hazament.) B. Elmenekült híveiknél maradnak (illetve az idősebbek) ott maradnak, ahol vannak, vagy a hova menni óhajtanak, de úgy vesszük őket mintha me- nekült híveiknél lennének: Bochkor, Balog Lajos, Zonda, Boér János (ha elmenekült), Gábosi, Buzás, Fekete Imre, Petres, Szekeres, Kádár, Bartalis Márton, Nagy Antal, Jankó An- tal, Rápolthy, Kopacz Albert, Fejér Endre, Bartha Szolán. E lelkészek közül az aláhúzottak nincsenek híveiknél, hanem itt-ott (isme- rős, rokonnál) tartózkodnak. Amennyiben még a hívekhez kell valakit küldeni ezek közül Bartha Szolán, Zonda, Jankó küldhetők. A többiek maradjanak ott, ahol vannak, ezek már nem sokat tudnak tenni. Ha aztán még kellene papokat küldeni a menekült hívekhez, akkor az alább felsorolt alkalmazandó (vagy ha ilyen már nincs, úgy az alkalmazottak- ból), az idősebb plébánosokat küldje a hívekhez (p. o. Bartalis János, Villman, Barthos stb). Káplánokat azonban semmi esetre se küldjön. Ezek csak vállalja- nak alkalmazást más egyházmegyékben! Most két káplán van a híveknél: Petres, Bartalis Márton, lehetőleg ezeket is cserélje ki plébánosokkal (Zonda, Bartha SzoIán, Villman stb. kiknek még nincs helyük), s e két káplán is menjen más egyházmegyébe alkalmaztatást vállalni.

279

C. / A fentebb el nem sorolt lelkészek más egyházmegyében nyertek, vagy nyernek alkalmazást. Ezek közül a pesti iroda nem jelentette be, hogy állást kaptak volna: Bartalis János, dr. Csáki, Felcser, Nagy János, Boga István, Villman, Antal József, Soó Dénes, András Péter, Csiki Péter, Péter Imre, Adorján Károly, Finta Antal, Nagy Béla, Rill Albert. Hogy áll ezeknek az ügye? Kaptak-e ezek alkalmazást? Ha még lennének a B. és C. csoportban olyanok kik mindenképpen haza óhaj- tanak menni, ha a világi hatóságok ezt megengedik úgy nyomós okok mellett a kanonok úr is adja meg ezeknek az engedélyt a hazamenetelre. A már alkalmazott papok csak feltétlen szükség esetén mozgatandók, ha ti. már más pap nem áll rendelkezésre. /Hortáver, Ferencz Sándor, Kovács helyett lehetett volna még nem alkalmazott papokat küldeni a hívekhez/ Szíveskedjék intézkedéseiben e közös megállapodás szerinti pontok értelmében eljárni, s engem minden intézkedéséről értesíteni. A kint levő papok névsorát /alkalmazottak, híveknél levők, itt-ott tartózkodók/ kérem a legújabb adatok és intézkedések szerint összeállítani, s nekem megkül- deni. Ami a segélyeket illeti, nem utalhatom ki a kért összeget, mert nincs honnan. Csak ha a minisztérium tényleg ad segítséget, akkor fog az rendelkezésünkre álla- ni. A segítség magadása különben csak a november közepén tartandó püspöki konferencia után várható. Ott szintén meg kall tárgyalnunk ez ügyet. Nov. végéig legyenek még türelemmel a papok, s nov. végén biztosan meglesz az intézkedés. A segélyezés az az első terve, hogy minden pap tekintet nélkül otthoni jöve- delmére, most is felvehető készpénz fizetésére, korpótlékára, kongruájára egy- formán havi 300 korona segítséget kapjon, nem vihető keresztül. Először is nem arányos és nem igazságos e segélyezés, mert egyesek most is teljes egészében kapják fizetésüket (Csiksomlyó, Gyergyóalfalu, Szépvíz stb.) ezek tehát nem részesülhetnek akkora segélyben, mint akik semmit nem kapnak. Nem valósítható azonban a segélyezés e módja az összeg nagysága miatt sem: 400. 000–500. 000 korona kellene! Azért a segélyezésre pontos és részletes kimutatások és számítások alapján új tervezetet dolgoztam ki, mely méltányos és igazságos, s mely szerint 300.000 korona elég lenne a papság egy évi felsegítésére. E tervezetet a napokban a minisztériumnak elküldöm, úgyszintén a herceg- prímás úrnak is a püspöki konferencián való tárgyalás végett. Szívesen hozzájárulnék, hogy a segélyek szétküldése onnan történjék, mert ezzel irodám nagy tehertől szabadulna meg, de hogy e havi segélyek szétosztása, elküldése, elszámolása mily munkával jár, azt úgy hiszem nem vette tekintetbe. Nem tartom lehetségesnek, hogy a tervezet szerinti segítség /minden lelkész más összeget kap!/ szétosztását onnan eszközölhetnék. Azt hiszem ezt mégis csak az itthoni kellő gyakorlattal én megfelelő segédeszközökkel bíró irodára kell bíznunk. * 280

Kovács Gergelyt Nyárádselyére szándékozom küldeni plébánosnak, ha ak- tuális lesz a dolog, Vésztőre más küldendő. Ide régebben jelentkezett, egy-két menekült pap, de ezek oda is jelentkeztek /Bartha Szolán: Tömörkény, Nagy János, Marosvásárhely, vármegyeház. / Szíves üdvözlettel Gyulafehérvár, 1916. nov. 5-én

kézzel írt aláírás: + Gusztáv Károly püspök

281

282

283

Kimutatás az erdélyi menekültek elhelyezéséről Békés és Hajdú megyében

Békés vármegyében

Gyulán 2383 Gyomán 726 Endrődön 1094 Vésztőn 148 /? – nincs plébános Körösladányban 226 /1035 Füzesgyarmaton 20 /? – nincs plébános Békésen 746 /1800 Mezőberényben 956 /1400 Köröstarcsán 354 /597 – nincs plébános Gádoroson 219 /193 Békéssámsonban 615 Csorváson 732 /629 Nagyszénáson 680 Tóthkomlóson 2412 /2800 – nincs plébános Pusztaföldváron 305 Orosházán 700 /1000 Szarvason 846 /2300 Békésszentandráson 16 /437 Öcsödön 6 /346 – nincs plébános Kondoroson 333 Dobozon 13 /371 Kétegyházán 127 Békéscsabán 1983 /6000 öreg plébános Újkígyóson 50 /156

Megjegyzés: Ceruzával jelezve a település neve – Gyomán, Endrődön, Vésztőn, Körösla- dányban, Füzesgyarmaton – Kézdiek és a dátum 15. IX. Köröstarcsa neve előtt: Sepsiből Csabán át Mezőberénybe, onnan kocsival Öcsöd neve előtt: Orbaiak Doboz neve előtt: Kézdiek A létszám mellé ceruzával jegyezték be az „új” számokat, illetve a plébánia helyzetét. Itt a / után látható

284

Hajdú vármegyében (A cím fölött ceruzával: 13000)

Hajdúböszörményben 1440 /1660 Hajdúnánáson 1325 /2019 Hajdúdorogon 669 /814 Hajduhadházán 1460 /2000 Kabán 1250 /1902 Balmazújvároson 200 Mikepércsen 17 /250 Nádudvaron 39 /54 Földesen 69 /86 Debrecen sz. kir. városban 1954

Megjegyzés: Balmazújváros, Nádudvar, Földes ceruzával áthúzva, és a település neve előtt: katonák, katonai bejegyzés. A lap alján ceruzával több, számomra értelmezhetetlen, vagy olvashatatlan megjegyzés bejegyzés

285

5. 2. Erdélyi református kerület

Egy ilyen, szeptember 6-ra keltezett jelentésben (513 – 1916.) a gernyeszegi református lelkész, az egyházmegye esperese tájékoztatja a Méltóságos Igazgató- tanácsot arról, hogy tudomása szerint a Maros jobb partján lévő egyházközsé- gekből vonaton „ment el ismeretlen helyre” Pálffy Endre lelkész Marosvécsről, Ifj. Kiss Lajos Magyaróról (az irat megfogalmazásakor „még Sáromberkén van”), Kiss Ferenc Holtmarosról „Zilah felé”, Radics István Szászrégenből Békés megyébe, Székely Ferenc Görgényszentimréről, talán Sülelmedre. Szekéren ment Marosvásárhelyre Dávid György Alsóbölkényből Marosvásár- helyre, Keresztesi Gyula (Magyar...?) Pókába, Sükösd Mihály Balába? Az esperes úr korainak ítéli meg a Martos bal parti eklézsiáinak kiürítését és jelenti, hogy Radnótfáján Gergely Lajos a helyén van, Id. Kiss Lajos is Körtvélyfá- ján, Csekme (?) Ferenc Gernyeszegen és Zoltáni Pál (?) Sáromberkén. * A küküllői református egyházmegye esperesi hivatalából Szám: 911 – 1916. Méltóságos és főtiszteletű Igazgatótanács! Mély tisztelettel jelentem be, hogy 3546. 1916. ha. a. kiadott engedélyezése alapján élvezett szovátai tartózkodásomból f. augusztus 26-án visszatérve esperesi székhelyemre félbe nem hagyott hivatali munkálkodásomat ez idő óta itt folytatom. Kapcsolatban e jelentésemmel, melyben mély fájdalommal jelentem be, hogy a mai nap délután kormánybiztosi rendelet hirdettetett ki, hogy Kisküküllő vármegye területéről minden 17-55 évig való korban levő férfiak, kivéve az állami és közigazgatási tisztviselőket, távoznak 48 óra alatt további katonai intézkedés végett Csongrádon kell jelentkeznie. Egyszóval Kisküküllő vármegye kiürítése elrendeltetett. Jelentésemhez tisztelettel teszem hozzá, hogy én tekintettel hivatali helyzetem súlyos felelősségére, minden lehetőt elkövetek, hogy állami helyemen Dicsőszentmártonban megmaradhassak! Maradni is fogok, amíg csak lehetséges, illetve, ha a mi hatóságaink akarnak hivatali helyemből eltávolítani, csak a karha- talomnak fogok engedni. Azon időig megkísérlek mindent, ami hivatali felelőssé- gemre bízatott a lehetőségig biztonságba helyezni bár ily időkben e kitétel – biz- tonságba helyezés – nagyon relatív kitétel. Végül pedig, ha távoznom kell, akár egy akár más okon, bizony nagyon csekély az – betétkönyvek, értékpapírok -, amiket magammal vihetek. A holnapi napon megkísérlem még, hogy esetleg egyet, s mást -, bár a rengeteg anyagból a kivá-

286 lasztás ilyenkor már csaknem lehetetlen! – elhelyeztessek a vármegye levéltá- rában. Egyébiránt hiszem, hogy esetleg gyors válaszadás esetén nagybecsű intéz- kedése, bölcs tanácsadása még itt találhat. Ezért jelzem jelen beadványomat a szokatlan sürgősségi jelzéssel. Ezt kérve, várva – magunkat, anyaszentegyházunkat, hazánkat jó Istenünk megoltalmazó kegyelmébe ajánlva – vagyok a méltóságos Igazgatótanácsnak kiváló tisztelettel Dicsőszentmárton 1916. augusztus 30. alázatos szolgája, Hegyi Károly esperes (sk., pecsét) * Bitai egyházközség, Demeter Antal

A menekülésre kiadott parancsot augusztus 28-án de. 9 órakor megtudva azt azonnal, félre vert haragszóval adtuk tudtul a község lakóinak. A rendelet kihirdetése óta leírhatatlan pánik, csüggedés félelme vett erőt mindenkin. Ládába rakta az egyház értékesebb javait, majd hetvenéves édesatyját ment értesíteni a szomorú hírrel (útközben, Fehéregyházán szeptember 7-én meghalt). „Híveim 4-5 aggastyán kivételével mind elmenekültek mindent hát- rahagyva... Délután 1-2 óra között utunk a Hatodon át vezetett Barótra. Baró- ton híveim két részre szakadtak. Az irány Székelyudvarhelyre szólott kezdetben. Közben megérkezett a hír, hogy Székeludvarhelyt is evacuálták s a baróti válaszútnál a szekérsorban elől haladó híveim mégis Székelyudvarhely felé vették útjukat, míg a másik része, kik között én is voltam családommal együtt Alsórákos – Kőhalom – Héjjasfalva – Fehéregyházán át a menekülésünk 12. napján érkeztünk Segesvárra, szeptember 9-én. Még egy haláleset: egy 2 hónapos csecsemőt temettek el a bibarcfavi mező egyik kukoricás táblájá- ban.” Az ökrösszekérről várandós feleségével és kislányával átül a vonatra és megígéri, hogy Bánffihunyadon bevárja a híveket. Közben visszamegy Kolozs- várra, s ott találkozott velük (eléjük ment). Békéscsaba az egyik letelepedési hely. Bagatell a napi 1 koronás segély. Felsorolás. „Internálási helye a nagyborosnyói szolgabírói kirendeltség községeinek, melyek közé Bita is tartozik: Békéscsaba 26 név 77-ed magával, Mezőtelegden 10 név, 33, Nagysármá- son 3 név, 12-en. Budapesten egy család. A többiekről nem tud, hallomásból Torda megyében, ahol az állataikon kellet túladni a takarmányínség okán. Békéscsabán, Gábor Áron utca 5 szám alatt Cserés Mihály ag. ev. hitroko- nunk b. házában írta a levelet október 25-én.

287

Részletesen felsorolja az egyház mentett értékeit, a magáét nem ért rá menteni. 31-én került irattárba. * Brassó, Tőkés Ernő lelkész Visszaérkezése után (október 18-án szerzett engedélyt) felkereste „itt rekedt kántor urat, Györgybíró Sándort és Ilyés Lajos templomszolgánkat. Velük együtt állapítottuk meg, hogy templomunkat, paplakunkat és kántori lakásunkat semmi kár nem érte. Nagy örömünkre az összes elrejtett egyházi értéket is teljesen sér- tetlenül találtuk helyükön.” Az irodát és a lakását találta feldúlva és kifosztva. Ruhaneműt és ágyneműt vittek el a többször felfeszített lakásból. A szomszédos katonai pékműhelyből „jöttek be oláh katonák és brassói oláhnék.” ... Szép városunkban különben nagy rombolást még az elkeseredett utcai harcok sem okoztak. Mindössze az állomás körüli összes raktárak égtek le, de gyár egy sem pusztult el. Csaknem mind meglátogatott és itt rekedt híveim a nagy rettegésen és sokszor zaklatáson kívül semmi lényegeset nem szenvedtek. Igen sok házon látszik puskagolyó nyoma, de ágyúlöveg csak 7-8 házat sértett meg egy-egy négyzetméternyi területen. ... Mert az oláhság csak a lakatlan házakat törte fel és rabolta ki, azt azonban mind és alaposan. A levelet október 30-ra keltezte a lelkész. Kártérítési beadvány: Kolozsvár, 1918. március 13-ára jegyzett rezolúció szövegében értesítik arról, hogy a brassói egyházközség hadikárának megtérítése iránti kéréseinek 1506- 1918. sz. alatt pártolólag felterjesztettük a m. kir. V. K., illetve a belügyi miniszté- riumhoz. A felterjesztéshez utasítványok: Kiadó! Csatolja a kérést és mellékleteit. Külön-külön a m. kir. Belügyminiszter és m. kir. vallás és közoktatási miniszter úrhoz. Nem vallás és közoktatásügyi (II. Belügyi – miniszter úrhoz, Budapest. A brassói református egyháznak kérésében foglalt adatok hitelességét mindenben igazoljuk. Elszegényedett és az oláh betörés folytán érzékeny károkat szenvedett, magyar nemzeti missziót teljesítő egyházunk méltányos kérését kegyes jóindulatába ajánljuk. Fogadja stb. Kv., 1918. március 13. Kónya sk. “Felhatalmazásuk alapján ugyanis egy példányt jelen kérésünkből Szterényi József kereskedelmi miniszter úr Őméltóságának küldtük meg, aki az illetékes minisztériumokban való szíves támogatását és személyes közbenjárását ígérte meg legutóbbi brassói tartózkodása alkalmával.” Várja a támogatást annál inkább, hogy a püspök és a főgondok is bíztatták a kérelmezéshez. 288

Brassó. március 9-én. Aláírja Orbán Ferenc főgondnok és Tőkés Ernő ref. lelkész. * Erdőszentgyörgy–Havadtői egyházközség, Nagy József lelkész Patetikus bevezető után írja, hogy augusztus 29-én csak híre érkezett, egy nappal később már ki is hirdettetett az a rendelet, hogy a 16 évesektől 55 évesig mindenki induljon útnak, s a többiek legyenek útra készen, s augusztus 31-én ki lett hirdetve, hogy mindenki akár tengelyen, akár vasúton vive ma- gával, amit elbír, azonnal meneküljön. Ekkor előhítam Bóka János gondnokot, Nagy Mihály és Szőcs András egyházfiakat, s Boronkai Károly hívemet, velük a már előre kiszámított tervem szerint a régi kriptába templomban kezdettem estve 7 órától éjfél után 1 óráig ásatni az úrasztalától nyugatra fekvőleg, én pedig úgy az egyházam klenódiumait s egyéb értékeit... stb. az egyház nagy ládájába és egy másik ládába raktam ...s a gondnokkal lepecsételtem.” Nem sikerült a kriptát kiásni, mert az ásók is készültek a menekülésre az általános készületben, ezért a pap betolta a két ládát az addig kiásott üregbe. Fövény- nyel befedte stb. Szeptember 1-jén újra siettetik az elmenetelt. És jönnek a menekültek szekerei gyorsan, a menekülők sírnak, volt közöttük több lelkészcsalád is, s legtöbb adja le az óriási mészárlásoknak hírét, mit a vad oláhok elkövetnek. Némelyike beszéli, hogy már alig vannak hátuk mögött 17-20 kilométerre, így én is érdeklődni kezdtem a vasúti főnöknél, s azt mondta, hogy nagy hihető- séggel aznap indul az utolsó menekülővonat, s kinek fogatja nincs, jól teszi, ha elfér, induljon, sőt a csendőrőrmestertől is kérdeztem, hogy ők nem kaptak-e valami újabb rendelkezést, s ez is azt mondta, hogy augusztus 2-án (szeptember!) mindenkit karhatalommal hajtanak ki.” 95-en egy nyitott szeneskocsiba zsúfolva indultak el du. 4 óra körül. Kükül- lőszegnél fennakadtak. Aztán mégis tovább. „Jött is Küküllőszegtől vissza egy hatalmas hosszú vonat menekültekkel, mert az oláhoktól nem szállíthatják tovább. Minket azonban levittek Küküllőszegre, persze kétségbe voltunk esve, hogy éppen a veszély torkába jutunk, mert e vidéken is láttuk a síró menekü- lők ezreit szekéren. Kükőllőszegen a szabad ég alatt töltöttük az éjszakát, s reggel 8 óra körül indítottak Karácsonfalvára, itt egész délutánig tartottak, de egész nap sűrű eső hullott, valamennyien bőrig áztunk a kocsiban bokáig érő piszkos víz cipőnkön is bement. Este 4-5 órára érkeztünk Gyulafehérvár külső részére, de már még erős férfiak is a kiállott eső és lelki fájdalom miatt kezdtek félrebeszélni. Nők, gyermekek sírtak, s ekkor elhatároztuk, hogy inkább vesszünk Fehérváron, de így tovább nem utazunk. Fehérváron a külső állo- mástól este 8-9 órára vittek be, s itt leszálltunk vagy 5 család, mert e kínt már nem tudtuk tovább viselni, s a rendőrkapitányságnál kerestünk és találtunk szíves fogadtatást, ki elszállásolt egy vendéglőbe, s ott háltunk. A vasárnapot itt töltve, úgy ahogy kipihentük magunkat, a számla saját költségünkre ment. 289

Vasárnap este a rendőrkapitány vasútra tett, s itt a katonai elöljáró nem hagyta jegyet váltani, mert a miniszter már intézkedett, hogy a menekülők bármely vonaton mehetnek, ámde a vasúti konduktorok erről hallani sem akartak, s így egy- előre Debrecenig jegyet fizettettek velünk, de a tanítóktól a fél, és családjaik után, akinek nem volt arcképes igazolványa sem a fél sem az egész jegyet nem fizettették utána. Debrecenbe érve először éreztük a vendégszeretet melegét. Urak és hölgyek vártak meleg teával, süteménnyel ... Itt is kitudódott, hogy vasúti jegyet nem kell fizetni, de a konduktorok egész Nyíregyházáig felvették a díjat. A bárcákat beküldtük a nyíregyházai főpolgármester Balla Jenő úr közvetítésével a budapesti vasúti igazgatósághoz, de onnan még október 17-ig semmi választ nem kaptam”. Nyíregyházán már várta egy városi tanácsos „több vármegyei és városi előke- lőséggel, s ott helyben a katonai laktanyában meleg ebédet kaptunk, később szabad fürdőt, s elhelyeztek egyelőre az ún. szegényházban valamennyiünket, ahol reggeli ebéd és vacsorát, valamint szállást kaptunk. Később családokhoz vittek el, ahol a legmelegebb szeretettel fogadtak, és fogadnak máig is. „ Weinberger doktor a Széchenyi út 13 alatt volt beszállásolva. Szeptember 5- én érkezett 31 hívével. „Október 2-án érkezett Bóka János gondnok és Kállai György presbiter egy- egy lófogattal. Kállait elhelyeztem Nyíregyházán a város majorjába, itt kapott szállást, ellátást, s fuvarjával naponkint 14 koronát keresett fuvarozással. Bóka János gondnokot Szakolyba a Tisza tanyán lévő családjához utasítottam, ott meg is találta, s ott munkát végzett ő is. Október 3-án a családjuktól elszakadt, s engem felkeresett Szabó Mihályné Havadi Ágnes és Szakács Eszter részére a városi tanácsnál ebédet eszközöltem, s útbaigazítottam. Ercséné (kántorné) és Nagy Sándor ügyében írtam és kértem a Főtiszteletű püspök urat, hogy az egyházaktól járó tanítói fizetésüket a II. félévi adósegélyből kegyeskedjék nekik utalványoztatni. Ide menekült Tar Mihály VII. osztályos tanuló részére a városnál szállást és el- látást eszközöltem, beíratása már megtörtént. október 7-én nálam járt négy hívem (Érpatak, Újfehértó) utasítást adtam, hogy a szeptember 1-jén feladott csomagjaikat az Arad megyei Nagylakon keres- sék.” Névsorban közli Nyíregyházán lévő híveit (34 lélek), a nagykállóiakat (92), a balkányiakat (17), szakolyiakat (82), geszterédieket (37), érpatakiakat (99), kálló- semlyénieket (82). Voltak még Pozsony, Fehér és Somogy megyékben, de nem tud róluk semmit. Egy valószerűtlen történet három román asszonyról, akik nem válaszoltak a kérdésekre már augusztus 27-én. Feltelezi, hogy ők már tudtak a támadásról! Október 24-én írja a levelet Nyíregyházáról. * 290

Homoródszentlászló, Bucsi Endre lelkész [október 24-én írja a beszámoló- ját] A hatóságilag augusztus 31-én elrendelt kiürítés (du. 5-ig!) elkerülhetet- lenné tette a maradást, pedig gyermekágyas feleségét nem szívesen tette útra. „Fekvőbeteg feleségem az újszülöttel Bikafalvától Marosvásárhelyig az utat tehén-, illetve lószekéren tette meg, én pedig gyalog. Bikafalvától a bö- gözi rétig a középajtai hívek, Bögöztől Erdőszentgyörgyig az ábránfalvi, s Erdő- szentgyörgytől Marosvásárhelyig a homoródszentlászlói híveim társaságában, az ők szívességéből utaztunk. A menekülés első két hetében részben ábrán- falvi, részben homoródszentlászlói híveimmel együtt valánk, lelkész és család- ja, valamint állami tanító, református énekvezér Molnár Mózes és családja is. ... „Ábránfalvi híveim 9 tehén szekéren menekültek. 15 férfiú, 20 asszony, 25 gyermek, 4 fiatal leány, 3 ifjú legény. Velünk volt Orbán Domokos sz. gondnok és 3 presbiter. Azonban megelégülve a menekülés fáradalmait már Erdőszent- györgynél visszafordultak szeptember 6 táján. Amint tudomásomra jutott, valamennyien szerencsésen haza is érkeztek. Miklósfalvi híveim közül csupán Nagy Zsigmond presbiter családja mene- kült augusztus 31-én, de már Bögözből visszatértek. Homoródszentlászlói híveim 10 szekéren (1 lovas, 9 tehénszekéren) me- nekültek. 13 férfiú, 18 asszony, 30 gyermek, 7 leány, 2 ifjú. Velünk volt három presbiter és családjuk. Azonban 1 heti marosvásárhelyi tartózkodás után Ug- ron János Udvarhely megyei főispán úrnak ama táviratára, hogy „a szentlász- lóiak rövid időre visszatérhetnek” augusztus 9-én [szeptember!]26. Én pedig tekintettel kórházban levő, s ott még jobban megijesztett, kiéheztetett fele- ségem kérésére augusztus hó 9-én [szeptember!] vonatra szálltunk. Székely- kocsárdtól egy napi időzés után ... egy tehervonattal 13-án estére Szolnokra érkeztünk. Szolnokról Kisújszállásra osztottak ki. Itt 40 koronás lakbéres ház- ban (illetve szobában) közel négy hétig feküdt a feleségem, kihez a bábán kí- vül még a helybéli orvos is járt. Én egy pár napi pihenés után – ígéretem szerint – ismét vonatra ültem, hogy visszatérjek egyházközségembe. Szeptember hó 18-án este Segesváron voltam, de már Székelyudvarhelyen az oláh előőrs bent volt, s emiatt a Bahnhofkommando27 nem engedett tovább menni, sőt megparancsolta, hogy azonnal utazzam vissza a legközelebbi vonattal.” Nem ért vissza „minden igyekezete ellenére”. Szeptember 25-én arról ér- tesült, hogy homródszentlászlói hívei Cegléden tartózkodnak. Többször meg- látogatta őket, mígnem október 19-én, Szolnokon sikerült nyílt parancsot sze- reznie, „melynek birtokában már október 20-án Szabadi Dénes községi bíró és

26 Nyílvánvaló elírás a kéziratban! 27 Vasútállomás-parancsnokság (német) 291

Nagy Dénes presbitereim társaságában hazautazhattam Homoródszentlászlóra. * Kilyéni egyházközség, Kovács Antal lelkész Battonyáról ír, október 29-én jelentést a körlevélre. A augusztus 28-i fejetlenséget érzékeltetné és a bizonytalanságot a menekü- lésben, mert „községünkben semmiféle hatósági intézkedés nem történt a me- nekülés tekintetében. „Augusztus 28-án este 6-ig 15-20 család kivételével mindenki eltávozott. a va- gyonnal és fogattal rendelkező gazdák a vagyontalan családok gyermekeit csaknem összes javaikkal, ami ruha- és ágyneműből állott, felvették szekerükre és élelmi készletüket az úton megosztották velük. Az elmenekült családok közül egynek kivételével a többi marháját részint szekérbe fogva, részint szekere után kötve, mind elhozta. Sertés és szárnyas állománya azonban mindenkinek hon maradt. Némelyik hozott gabonát is, de keveset. A gabonakár községemben nagy. Termés minden terményben kitűnő volt. ... A nagyobb birtokosok a Haditermény Részvénytársaságnak a felesleget eladták, s így pénzük is bővön volt. A kisebb birtokosok, akik a gazdák zömét képezik összes termékeiket az oláh prédájának hagyták... Megérkeztünk az ideiglenes új hazába a nagy magyar alföldre. Fogadtatásunk- ról, megélhetésünkről bírálatot nem mondok. Azt azonban felemlítem, hogy megérkezésünk után a piaci ára mindennek felszökött. „Ha nem tetszik a tojásnak darabja 28 fillérért, a menekült ad érte 30 fillért” – mondja a kofa. És így tovább mindennek, amit a piacon kell beszereznünk. Végre is hálával tartozunk, mert hajlékot adtak, ha mindjárt pénzért is. A hajlék kérdés, akinek pénze van, még tűrhető, aki azonban a szállás költségét fizetni nem tudja, annak sorsa nem irigy- lendő. Az alhatik a padlás nélküli sütőházban, a kopac földön, vagy egy kevés szalmán. Sok a panasz. [...] Híveim az elhozott marhákban nagy kárt szenvedtek. Két vagyonos gazdának csak azok a marhái vannak meg, amelyek szekérbe voltak fogva, vagy szekér után voltak kötve. Két családnak, az eszeveszett menekülés alatt, 16 db, értékes mar- hája veszett el. A többiek közül is csak kevésnek van meg a marhája, ugyanis köz- ségünkben a gazdák többnyire szarvasmarhát tartanak, s azok a hosszú út alatt megsántultak, s túl kellett adni rajtuk. Néhányan a gazdák közül ki sem jöttek Békés megyébe, sem azok, akik szekerükön utaztak, hanem bent maradtak – amint mondják – Marosludason. [...] Akik künnebb jöttek, 62 család 204 taggal, azok Békés, Csanád megyékben úgy szét vannak szórva, hogy lelki gondozásuk általam a lehetetlenséggel hatá- ros. Nagyon természetes, hogy híveim nem egyszerre érkezvén, nem is lehetett őket egy községbe telepíteni le. Öt-hat hétig folytonosan tartott a keserves ván- dorlás. Két családdal október 14-én találkoztam Békésgyulán, akkor jöttek. Híve- im zöme Tótkomlóson telepíttettek le, azokat minden héten meglátogatom, de

292 közöttük nem lakhatom, mert havi 40-50 koronás szállást csak egy ággyal, fizetni nem tudok.” Ha módjában állna, akkor is bonyolult a lakásbérlet, mert a tízezer lakosú faluban négyezer menekültet kellett elhelyezni. A hívek egy része Cserepes- tanya-Sámsonra, Gádorosra, Csorvásra, Újkígyósra került, mások Mezőtúrra, Battonyára, Békéscsabára. November 2-án iktatták Kolozsváron, 6-án került irattárba. * Maksai egyházközség, Volloncs Miklós 80 család tagjai közül 306 egyénnek sikerült tartózkodási helyét megtud- nom. Mintegy 92 családról, illetve annak tagjairól biztos tudomásom nincs. Részint otthon maradtak, részint rokonaiknál, ismeretlen helyen tartózkod- nak. Menekülésük ideje, illetve kezdete augusztus 28-án volt minden polgári intézkedés nélkül. Békéscsabáról írja a jelentését október 30-án, november 1-jén indul visz- sza. Teljes névsoros melléklettel! * Marosi egyházmegye, Kovács László esperes „A Maros bal partjára nézve a kiürítés 104-1916. sz. kormánybiztosi rendelet alapján lett kihirdetve augusztus 30-án. Egyes jegyzők túlbuzgóságából a rendelet azonnal foganatosítani próbálták és a papokat felhívták, hogy jó példával járjanak elől. A felhívás és az általános rémület hatása alatt mene- kültek a Küküllő-mentiek és a Nyárád-menti papok közül egy páran. A többiek valamivel később...” „A menekült lelkészek és tanítóknak – különösen a Küküllő-mentén és a Felső Nyárád mentén – nem maradt semmijük. A menekülők és a katonák mindenükből kifosztották.” Koronka, november 4-én. Jegyzékben 50 tétel és a hozzátartozók. * Nagymohai egyházközség, Simon Gábor lelkész Augusztus 31-én hirdették ki Nagymohában a kormánybiztos rendeletét Kisküküllő megye azonnali kiürítésére. „Ezzel egyidőben a járási főszolgabíró intézkedése az volt, hog a lakosságnak mind menekülni kell, magával víve a lehető legtöbb élelmet és az összes marhaállományt. Mindeddig a lakosság nem sejtette a komoly veszedelmet, s így a kiürítésre vonatkozó rendeletek borzasztóan hatottak.” A községi jegyző utasítása szerint a menekíteni való hivatali okmányokat stb., szekerekre pakolta „azzal, hogy Torontál vármegye területére vitetnek el, hová községünk internáltatott. Az értékesebb klenódiumokat, nevezetesen 2 293 db. borosztó poharat, 2 db tányért és egy keresztelő készletet, valamint a keblileg kezelt kötvényeket, s az egyházi pénzeket magamhoz vettem.” Szeptember 1-re volt kitűzve az indulás, 60-70 szekér állt erre készen a közsé- gi jegyző vezetése alatt. A lelkész már 31-én, du. 5-kor elutazott Segesvárra, ahova a családját már egy nappal előbb felvitte, hogy vonatra üljenek. Szekérrel ment, de felesége már vonatra szállt. Be akarta várni a falusfeleket, de hiába, mert azok már a harmadik stáció után visszafordultak. „Csak három református úri család menekült el. Kovács István igazgató tanító, Gábos Áron igazgató tanító, református énekvezér és özv. Fogarasi Albertné csa- ládja. Utóbbi kettő Kolozsváron telepedett meg a rokonaiknál. Kovács családja Budapesten.” A lelkész egyedül folytatta, hogy családjával találkozzék. Szeptember 12-én Nagyváradra ért, a családja viszont csak két nappal később ért oda! Sógornéját Makón helyezték el, mert a fogarasiaknak oda szólt az eligazítás. A lelkész családjával Nagybecskerekre utazott, hívei nélkül. Október 28-án kapott visszautazási engedélyt. Nagybecskerekről október 25-ére keltezte a jelentését. Szalay József helybéli lelkész szíves ajánlásával! * Orbai református esperesi hivatal, Ignácz László esperes Jelentéstétel a 4340 – 1916. sz. igazgatótanácsi körlevélre. (Tudomásul vétele után a kolozsvári irattárba október 31-én került) A főgondnokkal együtt kb. egy hónapon át bejárta a menekülteket. 20-án ér- keztek Szarvasra. A kovásznai egyházközséghez tartozókat házról-házra. „Helyze- tük a viszonyokhoz képest elszenvedhető”. Honvágyuk „rendkívül epeszti” a híve- ket. „Ellátásuk: részint közös népkonyhákban, részint a napi (újabban) 2 korona fe- jenkénti segélyből, szintén tűrhető. A drágaság ijesztően emelkedik. Legnagyobb a hiány az állatok takarmányozása körül. Ezért híveink kivonulnak a tanyákra. Iga- vonó állattal bírók alkalmas időkben fuvarozni járnak. Naponta ilyenkor egy pár lóval 20-40 koronát képesek megszerezni. [...] Pl. Gyulán van az egész Háromszékból, sőt Kisküküllőből is, Szarvason van az egész Orbaiból, de Tordától elkezdve Budapestig vannak híveink elszórtan mindenütt. Szabó Gyula csomakörösi lelkész, aki katonai szolgálatot teljesített belügymi- niszteri engedéllyel hazamehet. Megbízza a rögtönzött konferencia, hogy leláto- gassa az orbai egyházközségeket, birtokaikat számba vegye és azok biztonságáról gondoskodjék, majd leértesítse útjáról az esperesi hivatalt. Gyuláról ír, október 26-án. * Parajdi lelkész (Paár Ferenc)

294

Szeptember 9-ére keltezett, a Püspök Úrnak már Zilahról címzett levelé- ben jelenti, hogy „kormánybiztosi rendeletre” augusztus 31-én elhagyta szol- gálati helyét. Gondoskodott arról, hogy az egyházi iratok (pl. anyakönyvek 1895-től), klenódiumok stb. biztonságos helyre kerüljenek. Zilah volt a célál- lomása rokoni nexusaiban bizakodva. Nyolc napba telt az utazás. Sajnálattal jegyzi meg, hogy marháit, 6 db disznaját és 60 db baromfiját a faluban kellett hagynia, rábízva azokat egy helyben maradt idős asszonyra. „Bíztatásnak igen szép (nem nevezi meg a forrást), hogy a hatóság, illetve a katonaság átveszi ottmaradt marháinkat, de mi egy katonát sem láttunk. Kérem Méltóságodat, nem csak a magam, hanem az egész székelység nevében, ha nem késő, has- son oda, hogy valóban megtörténjék a rekvirálás, hogy ellenség kezére ne jusson a marhánk.” Némiképp rezignáltan, de tisztelettel jegyzi meg, hogy „az adósegélyt nem vehettem fel, mert nem érkezett meg ”. Szeptember 16-án újabb levélben (iktatószáma szerint szeptember 23-án ért Kolozsvárra) visszatér az egyházi javak mentésének körülményeit ponto- sítva. Saját portékáival együtt egy ládába zárt mindent és „rendelkezés hiá- nyában” a kb. 80 kg-os ládát, s hogy teherszállító vonatok nem indultak, rá- bízta egy megbízhatónak vélt vasúti raktárosra, hogy az vinné magával Tren- csénbe „mert a vasutasokat oda igazították”. Fizetett is érte, emlékezete szerint 30 vagy 40 koronát. Van egy érdekes, az otthon maradt jószág sorsára visszatérő mondata, mi- után felsorolja, hogy rendkívül gazdag termésnek örvendhetett volna a falu népe, ha nem kellett volna elmenekülnie: „Lehet, hogy az ellenség nem nyomul be a községünkbe és akkor megtaláljuk bútorainkat, de egyéni gabonánk, húsunk, zsírunk megsemmisült, mert az otthon maradottak sem fogják res- pektálni az otthon marad vagyont. * Petrozsényi lelkész (Varga Domokos) Augusztus 30-án már elküldte a jelentését „még a makói lelkészi hivatal- ból”, de a Főtiszteletű és méltóságos Igazgatótanács felhívására, amit a Pro- testáns Egyházi és Iskolai Lap 40. számában olvasott, fontosnak tartja újra jelenteni a helyzetet. Tényleg fontos, már októberben járunk. A szolnoki re- formátus lelkész hivatalában 159 – 1916 számmal iktatják a levelet, a fejléc alatt van azonban még egy hivatkozás: 1: Csoma/1916. október 17. A levelet viszont sk., a végén október 2-re keltezi. Ez azért érdekes, mert Kolozsváron október 7-ére keltezik az Igazgatótanács iktató pecsétjén, 4526 számmal. Kiegészítésében rendkívül érdekes adatokkal szolgál. „Egyházközségem munkás tagjai közül a bányászzászlóaljakba beosztottak azonnali tényleges katonai szolgálatra lettek felszerelve. A többi férfi részben Gyulafehérváron tartozott sorozásra jelentkezni, részben a Salgótarjáni Rt. salgótarjáni és dorogi üzemeihez lettek beosztva. A királyi kőszénbánya al- kalmazottai ... Komlón nyertek elhelyezést. Az állami hivatalok tisztviselői, 295 hivatalaikkal Aradon nyertek elhelyezést. A SLGT. Rt. és a Kir. Kőszénbánya hivatal tisztviselői Budapesten. A bányakapitányság Budapesten. A nők és családtagok Csongrád megyébe lettek evacuálva, éspedig: Magyarpécskára, Oláhpécskára, Elekre, Szemlakra és Szentleányfalvára. Szórványosan vannak még Zalaegersze- gen és Balassagyarmaton a vasutasok családtagjai. Makón is sokan tartózkodnak. Anyagi helyzetükről gondoskodás történt. A SLGT. Rt. és a Kir. Kőszénbánya igaz- gatóság pénztárai a tisztviselőknek augusztus 28-án, reggel 4 órakor szeptemberi és októberi hónapokra fizették ki az összes járandóságaikat, s a menekülés napjá- tól kezdődőleg külön napidíjat folyósítottak. Az állami tisztviselők hasonlóképpen fizetési fokozataik arányában kapnak napidíjakat. A munkások családtagjai a bel- ügyi tárca terhére nyernek ellátást. Egyházi szempontból is el vannak látva Ma- gyar- és Ópécska kivételével, ahol ref. egyház nincs. Rátérve „megalázott személyére”, mostoha bánásmódra panaszkodik: „Ha se- gélyért zörgettem, kértem: »ön nem állami tisztviselő, sem nem úri menekült, sem nem munkáselem«. Erre irányuló minden törekvésem Csongrád megye főis- pánjának ama kijelentésében érte el csúcspontját, hogy »semmiféle alap nem áll rendelkezésemre a papság támogatásához, de ha szükséges kölcsönnel szolgálok azon feltétel alatt, ha nekem, mihelyt teheti, visszafizeti«.” Némi megoldás, hogy szolnoki segédlelkészként végül 125 korona fizetést és semmi más nem kap. „Jóllakáshoz kevés, mert magamnak sem elég, nem, hogy családomról gondoskodhatnék belőle. Ebédért fizetek belőle 90 koronát. Most jutott tudomásomra, hogy az Est 1700 koronát bocsátott az erdélyi menekült papok felsegélyezése végett a főtiszteletű és méltóságos konvent rendelkezésére, s már többen is kaptak, kik személyesen jelentkeztek. Írásban én is jelentkeztem, de ez idáig még semmi választ nem kaptam.” Az egyházkerület rezolúciója szerint október 16-án értesítik, hogy „mai napon” 600 koronát küldtek neki a szolnoki paplak címére „mégpedig 300 koronát az egyháztól járó fizetésére előlegül, 300-at pedig a Főtiszteletű Püspök úr ren- delkezésére bocsátott összegből, segélyül.” * Sepsiszentgyörgy, Koréh Endre református lelkész28

28 Koréh Endre, akinek utolsó négy szolgálati éve (1914-1918) a világháború és az azt kö- vető forradalom forgatagába szaladt bele. A városnak a románok által történt megszál- lása előtt 1918 decemberében el kellett menekülnie, hogy életét biztosítsa. Az orgona mögötti latin nyelvű felirat már 1885-ben előkerült, de visszameszelték, majd 1913-ban maga Koréh Endre telefonált az akkori múzeumigazgatónak, aki nem volt más, mint László Ferenc, és akinek nevét utca is őrzi Sepsiszentgyörgyön. 1901-1913 között Gödri Ferenc polgármester tölti be a főgondnoki tisztséget. Dezső András lelkipásztor szíves közlése. Koréh Endre lelkipásztor Sepsiszentgyörgyön szolgált 1909–1912/1913 között. 1913-ban 11 évnyi lelkészi szolgálata volt – az egyházkerületi Névtárak szerint. Törzs- könyvi lapja sajnos nincs. A kolozsvári Ref. Teológiai Fakultás beiratkozási anyakönyvé- ben 1895–1906 között nem szerepel, tehát nem Kolozsvárott tanult. Sipos Gábor főle- 296

„Augusztus 28-án reggel Sepsiszentgyörgy menekülésére egy órai idő volt kihirdetve. Hivatalosan közölték azt is, hogy sem hivatalok sem magánosok részére vonat nincs, meneküljön ki, ahogyan tud. Akkor megyebírómhoz fordultam, akinek néhány lova volt, hogy az egyház értékeinek mentését tegye lehetővé. Mivel azonban lovait a menekülő hatóságok részére elrekvirálták, ez lehetetlen volt.” Gyalog menekült a családjával kb. 36 kilométert, míg vonatra ülhetett. A hí- vek közül kb. hatvanan helyben maradtak, a menekülők Békés megyében voltak. Október 17-én tért vissza. „Én voltam a városból a legelső, aki a menekültek- ből visszatért. [...] sajnos azt kell jelentenem, hogy a vidéki és helybéli oláhok és magyarok rettenetesen raboltak és fosztogattak.” * „Méltóságos Igazgatótanács! Hivatkozással a méltóságos Igazgatótanácsnak a Ref[ormátus] Szemle idei 34-ik számában 4340—1916. sz. Körlevelére, az abban foglalt rendelkezésnek megfelelően tiszteletteljes jelentésemet az alábbiakban van szerencsém megtenni: Folyó év augusztus hó 28-án reggel 6 órakor városunk reggeli csöndjét dobszó verte fel; a városi hatóság ezúton adta tudtul a lakosságnak a riasztó hírt, hogy az oláhok a Gyimesi-szoroson át betörtek vármegyénk területére, s miután így határszéli városunkat közvetlen veszély fenyegeti, igyekezzék mindenki a lehető leggyorsabban menekülni. A hír hallatára a különböző hivatali testületek gyűlésre jövén össze, elhatározták, hogy egy küldöttség útján biztos információt szereznek a helyben székelő dandárparancsnoktól, Szabó Zol- tán brigadérostól29. A brigadéros a küldöttségnek azt jelezte „mondják meg az urak küldőiknek, hogy amennyire én látom a helyzetet, közvetlen veszély nincs, de hogy három óra múlva nem áll-e be a veszély? arról nem állok jót; jó lesz tehát vonat után nézni, amelyen elmenekülhetnek." Az akkor legilletékesebb ajakról hallott eme információ után a hivatali tes- tületek gyűlése egyhangúlag kimondta, hogy menekülünk. Mindenki hozzálá- tott a lehető leggyorsabb pakoláshoz. Én elsősorban az egyházközség értéke- it, klenódiumait, úrasztali ruhaneműit, anyakönyveit, jegyzőkönyveit, fontosabb okiratait részint egy tűzmentes vasládába, részint az egyház kétkulcsú ládájába elzárva, amennyire lehetett biztos helyre tettem. Az értékpapírokat, betéti könyveket, a folyó évi számadatási naplót s a pénztárban levő kész- pénzt magamhoz véve, 28-án délután 4 órakor egy kézi bőrönddel, melyben egy rend ruha, a palástom és bibliám vala, egy hátizsákkal, melybe néhány darab fehérneműt gyömöszöltem, 13 éves kisfiammal, aki szintén egy kenyér-

véltáros közlése. 29 dandárparancsnoktól. 297 rel és kevés szalonnával bélelt hátizsákot emelt, elhagytuk az édes otthont, hogy nekivágjunk a bizonytalan jövőnek. Íme, 25 évi becsületes munkám után egy kézi bőrönd és egy hátizsák si- lány tartalma vala összes vagyonom. Családom többi tagja, feleségem és há- rom nagy fiam megelőző este Háromszékre, Étfalvára utazván, a betörés alkalmá- val nem lehettek otthon és így részükre megmenteni semmit sem tudtunk. Elin- dultunk tehát kisfiammal, hogy gyalog megyünk a Hargitán keresztül Udvarhely- re, ahol aztán vonatra szállhatunk. Útközben azonban tudomásunkra jutott, hogy este 6 órakor indul egy vonat Szeredából30 menekültekkel Marosvásárhely felé; tehát mi is betértünk az állomásra, ahol már akkor ott volt a város apraja-nagyja és leírhatatlan kétségbeesés, siránkozás, jajveszékelés közepett, ami könnyen érthető, ha elgondoljuk, hogy a hirtelen menekülésre kényszerített lakosság 90%- a minden vagyonát veszítve volt kénytelen koldusbotot venni kezébe. A legkeservesebb sors itt éppen református híveinknek jutott osztályrészül, mivel azok kivétel nélkül tisztviselők, iparosok, kereskedők lévén fogattal nem rendelkeztek és így kevés kivétellel vonatra szorultak, ahova pedig egyéb pakkot nem vihettek, mert nem vették fel, csak amennyit a kezükben fel tudtak vinni. A másik része híveinknek gyalogszerrel tette meg az utat Udvarhelyig, akik még a semminél is kevesebbel, a hosszú útban kimerült, összeroncsolt, beteg testükkel tudtak csak vonatra szállni. Kétnapi és két éjjeli huzamos utazás után megérkeztünk Kolozsvárra; itt be- várván Étfalváról szekéren menekülő családomat, pár napi pihenés után tovább folytattuk utunkat a Csik megyeiek kijelölt helyére, Hajdú megyébe. Itt csalá- dommal Hajdúböszörményben telepedtem le, két fiamat az itteni Kálvineumban, egyet a debreceni egyetemen, egyet pedig az ottani tanítóképezdében helyezvén el. Híveink közül 50 család 143 taggal Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúdorog, Hajdúhadház és Tiszacsege községekben telepedtek le, kik nagyob- bára bírósági, pénzügyi, közigazgatási tisztviselők, iparosok és kereskedők. A tisztviselők a szakmájukbeli hivatalokhoz beosztva végzik teendőjüket, az iparosok és más menekültjeink bizony abból a napi egy-egy korona segélyből tengetik életüket, melyet a magyar állam jóvoltából élveznek. Hajdúböszörményben letelepült híveinkkel naponként érintkezem, ügyes- bajos dolgaikban eljárok, őket vigasztalom, buzdítom, gyermekeik elhelyezésénél segítségükre vagyok, istentiszteletet tartok, szóval amennyire módomban áll, minden tekintetben híveim érdekeit szolgálom. Amint már említém is, a híveink puszta életükön kívül minden vagyonukat el- vesztették; az oláh vandalizmus igen soknak porrá égette házát, kirabolta üzlete- it, a véletlenül épen maradt házakból minden fellelhetőt elvittek, úgy, hogy ha visszakerülünk Csikszeredába, romokon és megmaradt szobáink négy falán kívül

30 Csíkszeredából 298 egyebet nem találunk. Égbekiáltó nyomorúság várakozik mireánk, amit még tetézni fog a küszöbön álló tél rettenetessége is. Isten jó Atyánk a megmond- hatója, mi lesz velünk! De erős a hitünk, hogy akinek gondja van az égi ma- dárra, aki a benne bízókat soha el nem hagyja, most is meg fogja dicsőíteni az ő népét a mi erőtlenségünkben s a mi nyomorúságunkban meg fogja mutatni az ő szabadító kegyelmét. Ezekben volt szerencsém tiszteletteljes jelentésemet megtenni. Hajdúböszörmény, 1916. október hó 30. Kiváló tisztelettel Takács Károly csikmegyei ref. körlelkész.

Udvarhely egyházmegyei tisztviselő, Vajda Ferenc esperes

Agyagfalva – lelkész jelentése szerint a templom, papi lakás és a torony fedele lövés miatt nagyon megrongálva. A lelkész lakása teljesen kifosztva. Székelymagyarós, templom, levitai lakás ép. Alsósófalva templom, papi lakás és lelkész ingóságai kirabolva. Bikafalva. templom, papi lakás, iskola ép, orgona összetörve, lelkész kirabolva. Bögöz templom, papi lakás ép, lelkész kirabolva. Farcád templom ép, de a villámhárító le van vágva, azt vélvén, hogy titkos telefon, épen maradt a most vásárolt papi lakás is. Lelkész által átvett régi papi csűr leégett, lelkészi lakás kirabolva. Az oláhok itt 112 épületet gyújtot- tak fel. A legnagyobb rombolás itt volt. Erről személyesen is meggyőződtem. Felsősófalva Veres Mózes ottani énekverzér szóbeli jelentése szerint templom, papi lakás ép, azonban az egyház kepealap könyvei szétszórva, részben megsemmisülve, sőt még a váltók is elvesztek. Hodgya – lelkész otthon volt, papi lakás ép, templom is, azonban a templomban garázdálkodtak. Iskola, tanítói lak ép. Felsősófalva, templom, papi lakás ép, a lelkész azonban ki van rabolva, ré- szint a menekülők, részint az oláhok által. Homoródszentlászló, papi lakás ép, azonban a lelkész kirabolva. Miklósfalva, levitai lakás ép, templom ép, de rongálva. Kányád, templom, papi lakás, kántori lakás ép, azonban az orgona meg- rongálva, lelkész ingóságai kirabolva. Kisgalambfalva, az ellenség főcsapatának utolsó megállóhelye, innen tör- tént a visszavonulás. Templom, papi lakás ép, de a lelkész ingóságai itt is kirabolva. Kissolymos, ellenség nem volt a községben, templom, papi lakás ép, de lelkészi lakban azért károk vannak. Nagysolymos, ellenség nem volt a községben.

299

Ócfalva, templom, papi lakás ép, lelkész lakásában a kár tetemes, rablás és rongálás is volt. Patakfalva, templom és papi lakás épen maradt, de a lelkész ingóságai itt is kirabolva. Petek, Nagy András ottani presbiter bemondása szerint, templom, papi lakás ép, azonban a lelkész ingóságai elrabolva. Siklód, lelkész jelentése szerint templom, papi lakás ép, azonban a hivatalos iratok szétszórva, lelkész kifosztva, leégett öt ház, meggyilkoltak 12 egyént, elhur- coltak 29 egyént. Sükő, templom, papi lakás ép, cinteremben eltemetve egy oláh tiszt, lelkész ingóságai elrabolva. Szederjes, templom, papi lakás itt is épen maradt, azonban a lelkész teljes há- zi felszerelése megsemmisítve, elrabolva, a papi föveget a lábaikkal rugdosták. Oláh ellenség nem volt, a kárt állítólag a csehek követték el. Egyik presbiter be- mondása. Székelydája, Gergely Miklós presbiter bemondása szerint templom, papi lakás ép, azonban az orgona össze van törve. Székelykeresztúr, ellenség nem volt a községben, azonban a rablás nagyobb, mintha lett volna. Templom, papi lakás ép, de a lelkész kirabolva. Székelymuzsna, lelkész jelentése szerint az egyháznak nincs semmi kára, azonban a lelkész kára az 1800 koronát alacsony becslés mellett is meghaladja. Székelyudvarhely, az egyházi épületek teljesen épen maradtak, a levéltárt rendben találtam, klenódiumok, anyakönyvek sértetlenül megvannak. A lelkészi lakásban az összes bútorok épen maradtak, azonban a feleségem és a leányaim összes fehérneműit, ágy behuzatokat, lepedőket mind elvitték. Kertemből elvittek 12 métermázsa szénát, a vetemény nagy részét, 72 db. majorságból csak 10- et találtam meg. A kárt a feleségem becslése nélkül meg sem tudom állapítani. A segédpapi lakásban az egyház bútorai össze vannak rongálva, a dívány be- huzat szétvagdalva. Az egyházmegye levéltára teljesen épen maradt, még a segédpapi szekrény- ben is az iratokat rendben találtam, hacsak vagy egy darabot ki nem vettek, ezt azonban csak jegyzék szerint lehet megállapítani. Az a benyomásom, hogy az én lakásomban betörést nem az oláhok követték el. Sokat raboltak a menekültek és az itthon maradottak. A csendőrség közbelé- pése folytán már eddig is igen sok lopott holmi került meg. A vármegye hivatalos kiürítése, mint ezt az alispáni hivatalban megtudtam, mind a négy járásra nézve és Udvarhely városra nézve első ízben augusztus hó 30-án, másod ízben mikor az ellenség közeledett, szeptember hó 11-én lett elrendelve. Egyházamba október 19-én érkeztem vissza és úgy az esperesi, mint a papi hivatal tovább folytatását megkezdettem azonnal.

300

Névjegyzék a menekült egyházi tisztviselőkről: 45 lelkész és hozzátartozó- ik, 3 segédlelkész, 5 nyugalmazott lelkész, 9 kántortanító, Bikafalván és Sán- dortelkén üres az állás, 2 tanítónő, 1 kántor (Udvarhely). Megjegyzésben Szabó Samu hodgyai lelkész nem menekült, valószínű, hogy Böjthe Sándor sem Szolokmáról. Október 31-ére keltezte a jelentést.

301

302

303

304

305

306

307

308

309

310

6. Történtek élethelyzetben – naplók, feljegyzések

6. 1. Bánhegyesi Imre feljegyzései

Keveset tudunk a szerzőről. Feljegyzései1 első kötetének belső címlapján maga tájékoztat arról, hogy 1891. évi július 6-án Kunmadarason született, Szolnok vármegyében. I. osztá- lyú lovas, mesterlövész, az I. osztályú vitézségi érem és a bronzérem tulajdonosa. A kassai 5. honvéd huszárezredbe vonul be a mozgósításkor és azzal is vonul fel a monarchia galíciai határára, ahol ezredével kötelékben a marosvá- sárhelyi 9. honvéd huszárezreddel a 24. dandárban vitézkedik. A luck-oknai tragédia2 idején a 24. dandárba dandártartalékként besorolt m. kir. 4. honvéd huszárezred II. osztályába vezénylik át a tiszti fogyás pótlására. Az orosz ellentámadásból kimenekült, megfogyott és szétzilált dandár jú- lius 16-án a Kowel körletében, Smydinbe rendezi sorait. A 4. hv. hue. II. osztá- lya (80-80 fős két század! és lovas nélküli vezetéklovak – „nem jutott lovas”) élére 9-es tisztet, Perczel Armand őrnagyot nevezik ki.3 Ezzel az alakulattal4 érkezett Marosvásárhely körletébe retablírozni. A 3. század és az osztálytörzs Udvarfalvára (vonattal), Bánhegyesi századjával Marosszentannára szállásolt be.5 Az alakulatot áprilisában a román királyi 14. gyaloghadosztály elől a Felső- Maros mentén Palotailváig6 vonják vissza. Október 7 és 12 között Szentdomo- kos felé tartva járta be a már ismert utat a Bucsin-tetőn át.

1 Első közlés: Bánhegyesi Imre m. kir. kassai 5. honvéd huszárezred béli őrmester harctéri feljegyzései. A (gépelt, bekötött) kézirat lelőhelye: Honvédelmi Levéltár Budapest, TGy 1130. 2 Julier Ferenc: A honvéd lovasság a lucki csatában. In. Magyar Katonai Közlöny, 1930. 971- 984. Koszta István: Huszártörténet. Csíkszereda, 2008. 230-240. 3 Perczel Armand (1876–1956) huszártiszt, 1916. augusztus 24-től 1917. július 1-jéig a 4-es honvédhuszárok osztályparancsnoka a román hadszíntéren. 4 A 4. hv. hue. a 24 dandár tartalékjaként ott volt a június 5-i luck-oknai támadás alatt. Július 4. „Hegedűs ezredes a telefonösszeköttetés sűrű megszakadására való tekintettel, a dandártartalékul szolgáló 4. ezred lovasosztályának egyik felét az 5., másik felét a 9. ezred mögé rendelte s felhatalmazta az ezredparancsnokokat arra, hogy telefonszaka- dáskor felmerülő sürgős szükség esetén, igénybe vehessék azokat.” Az 5. hv. hue. törté- nete 205. 5 Koszta István: Huszártörténet. 2008. Bánhegyesi kézirat: 132. 6 Palotailva (románul: Lunca Bradului) község Erdélyben, a Felső-Maros-áttörésben, a Ma- 311

A román visszavonulás nyomában a csapategység a Gyimesekben van a fegy- verszünetig7. Bánhegyesi 1918. január 17-én a Csíkszeredai Feldspital8 No. 609- be került gyomorbajjal. „Itt a helyzet elég tűrhető, egy csinos szobába kerültem, hol csak egy ön- kéntes volt Zomborból. Másnap próbareggelit kaptam, ez abból állott, hogy kaptam egy teljesen üres teát (lábvizet), pirított kenyeret, amelyet azután 30 perc múlva kihalásztak gyomromból. Ezen művelet ugyan éppen nem volt mulatságos, mindamellett kezem-lábam járt. A megállapítás szerint túl sok a gyomorsavam és dr. Bartha orvos azt mondta, hogy semmi savanyút sem szabad ennem, sem bort innom, csak nagyon zsíros ételeket kell ennem. Már nagyon untam magam a kórházban és kértem, hogy engedjenek valamerre. Január 22-én azt mondta az orvos, hogy a káderhez nem lehet küldeni, hanem az ezredhez, a frontra. Ez eléggé kielégít engem. Január 23-án elhagytam a kórházat és a csíkszeredai állomásparancsnokságnál jelentkeztem, ahonnan a kolozsvári személygyűjtő állomásra lettem irányítva. Kolozsvárra este érkez- tem meg és jelentkezni menten, de már erről lekéstem és így lakás után kellett néznem, hogy a holnapot megvárhassam. Végre egyik szállodában kaptam lakást, hol 11 óra után le is pihenhettem. Január 24-én ügyem gyorsan el lett intézve és Udinébe lettem irányítva. Hiába volt minden kérésem, hogy az ezredemhez (5. hv. hu. ezred) irányítsanak, ezt megtagadták. Útban Udine felé sokat törtem a fejemet, hogy mi módon juthatnék ezredemhez, de alapos módot nem találtam erre. Utam városunk mellett (Karcag) vezetett el és gondoltam, milyen jó volna haza menni pár érára. De hiába gondoltam erre, még sem tettem volna meg, ha mások erre erősen nem befolyásoltak volna. Elkezdték nekem magyarázni, hogy milyen helytelen volna, hogyha be nem mennék, és hogy helyemben ezt mindenki megtenné. Végre bevallottam magam előtt, hogy ezzel senkit meg nem károsítok, és elhatároltam, hogy leszállok. Azonban ezután sem voltam teljesen megállapodott és csak nehezen szántam rá magamat a kiszállásra, midőn a vonat megállt. Persze, mint Éva én is bűnbe estem. Otthon nagyon meglepődtek, de nagy öröm is volt. Szombaton és vasárnap otthon maradtam, nagyon fáradt voltam és pihentem. Az utóbbi napon ugyan nagybátyámnál vacsora volt és oda elmentemé. Január 27-én éjszaka akartam elutazni, de midőn eljött az indulás ideje, nagyon fáradtnak éreztem magamat és így az elutazást délre halasztottam. Január 28-án, délben tényleg elutaztam. Bu- dapestre érkezve azonnal átmentem a déli vasútra, hová megérkezve már beszál- lás volt és így még vacsorálni sem tudtam és a jó hazaihoz kellett nyúlnom.

ros két partján, a Kelemen- és a Görgényi-havasok között. Csatolt települései: Nyágra (Neagra) és Szalárd (Sălard). 7 1917. november. 8 tábori kórház (ném.) 312

Az utazás Pragerhofig egyfolytában ment, ott ki kellett szállni és estig vár- ni. Egy főhadnaggyal és egy cseh orvossal utaztam, ez utóbbival egész Udi- néig. Ő vele együtt - míg a vonatra kellett várni - kimentünk a községbe sétál- ni és együtt mentünk étkezni is. Derék embernek találtam és így az út jól telt el. Görzben9 megebédeltünk, azután söröztünk egy pár felvételt is készítet- tem. Estefelé tovább utaztunk Udine felé, hová jó későn érkeztünk meg. A főorvos a városban kapott elszállásolást, én pedig az állomáson maradtam és ott éjjeleztem. Január 31-én megnéztem a várost és néhány felvételt készítet- tem, majd pedig jelentkeztem a Personal-Sammelstellen10 (hogy soha ne is ismertem volna!) Itt bent fogtak és egy önkéntesi szobába beszállásoltak. Vol- tunk vagy hatan és mindannyian igen buzgón áldottuk e nemes intézményt. Akik ide bekerülnek, megemlegetik a helyet. Különösen a közembereknek szomorú a helyzetük, szinte nem emberhez, de különösen nem harcoshoz illő a bánásmód. Ablaktalan, fűtetlen, hideg szobába helyezik el az embereket és a kopasz padlóra kell, hogy feküdjenek. Még szerencse, hogy nincs nagyon hideg. Február 2-án szorgalmas sürgetés után elintézték ügyünket és este a fiúk- kal jó kis vidám estét rendeztünk. Bíró színész hozott bort, ami e vidéken most is csak 2 korona, azután előszedtük a hazai maradékokat, falatoztunk, majd iszogattunk, végre egész jó hangulatba jöttünk és énekeltünk. A legkitar- tóbbak egy tüzér önkéntes szakaszvezető és én voltunk, a többiek ágyánál még mi énekeltünk egyet. Persze az egész idő alatt sötét volt, próbáltuk mi a villanyvezetéket gyertya helyett használni, de nem volt faggyús és így nem égett. Február 3-án kissé mámorosan keltünk fel. Legkorábban én indultam. Én Stanislauba, a többiek Olaszország különböző részeibe lettek irányítva. Délelőtt 9 óra 30 perckor indult a vonat Pontafelig. Este innét egy más vonat indult és azzal Villachig mentem. Innen Marbourgon és Grácon át Bécsbe, onnan Krakkó, Lemberg – Stanislau, ahová február 6-án érkeztem és itt éppen olyan helyzetbe kerültem, mint Udineben. Azt mondtam, hogy engem engedjenek tovább, mert semmiért nem fogok itt maradni. Végre soron kívül elin- tézték ügyemet és boldogan mentem a vonatra. Este a 8 óra 29 perces gyors- sal Cernovitzra indultam. Oda éjszaka megérkezve a váróteremben egy padra lefeküdtem és megvártam a reggelt. Majd elmentem a városba, megreggeliztem, azután a Weiterleitungskommandonál jelentkeztem, ahol végre megtudtam, hogy az én régi jó ezredem (5. honvéd huszárezred) Lichtenbergben11 van. A vonat délután 1 óra 11 perckor indul, így még bementem a városba egyet-mást vásárolni, megborotválkozni, no meg ebédelni. A vonatban már

9 Gorizia (németül Görz, szlovén Gorica) olasz város Frioul-Vénétie Julienne tartományban. 10 Személyzeti gyűjtőhelyen (kat.) 11 Kis település a Jaslovec patak jobb partján, Radautztól délnyugati irányban, Margineatól 5,5 kilométerre. 313 találtam 3-as huszárokat és később Radautzban12 5-ösöket is. Hadikfalvára este érkeztünk. Ott kiszálltunk és a hídon át gyalog mentünk. Ott már állt egy másik vonat és ezzel Radautzig mentünk. A városban éjjeleztem. Február 8-án elmentem még az állomásparancsnokságra, hogy bővebben megtudjam az ezred állás- helyét. Beszéltem a 11. hadosztály parancsnoksággal és ott is azt mondták, hogy az ötösök Lichtenbergben13 vannak. Tehát most már közegek célomhoz.” * Bánhegyesi 1918. április 13-án elment Szmrecsányi őrnagy14 úrhoz és sürgős ügyben szabadságot kért. „Az őrnagy úr azt mondta, hogy 18-án menjek ezred kihallgatásra. Századparancsnokomnak ezt jelentettem és kérten, hogy vezessen elő. Április 18-án még kivonultam és délben szolgálatom átadása végett az állo- másőrség helyére mentem, miközben az őrnagy úr meglátott és behívott az ez- redparancsnokságra. Alapos kérdezősködések után kiállíttatta a szabadságos levelet. Már készen voltam és így ebéd után el is indulhattam, a Kacika-i15 állomá- sig huszárom elhozta a hátizsákomat. Délután kaptam egy transzport vonatot, mely az 5. lovashadosztály tarackosait vitte, ezekkel Cernovitzig mentem, hová 19-én hajnalban érkeztünk meg. Onnét nemsokára mehettünk tovább Kolomeáig és később egy személyvonattal Kőrösmezőig. Az egész utazás elég jól sikerült, két nap múlva haza érkeztem Karcagra. Április hó 24-én Budapestre menten, hogy folyamatban lévő munkámat befejezzem. Pesti tartózkodásom alatt – mely 14 napig tartott - Rakovszky László16 alezredes úrral is találkoztam, majd később öccsével – a Jenő kapitány úrral, ki a volhíniai fogságba jutásából most érkezett

12 Radóc (román Rădăuți, német Radautz, jiddis Radevits, lengyel Radowce, ukrán Радівці/Radiwzi) város Suceava megyében, România. 13 Február 2-án az ezred 8 órakor Unterwikowról indulva, 12:30-kor Mardzinára érkezett, hogy 3-án Glittre folytassa menetét. — 4-én 6 h-kor az ezredtörzs, a távíró-szakasz és az egészségügyi személyzet Lichtenbergen át az új állás felé indult s 8 h-kor a 30. honvéd- gyalogezredparancsnokság harcálláspontjára érkezett. A felváltás megkezdődött és még délelőtt minden baj nélkül be is fejeződött. 276. 14 Szmrecsányi Adorján honvédhuszár őrnagy (1877– 1918.06.16.), 5. hv. hue. századpa- rancsnok. A bukovinai arcvonalon az 5. hv. hue. (felváltva) az I. és a II. félezred parancsnoka. Elesett a Piave-i csatában. 15 1791-ben, lengyel bányászokkal megnyitott sóbányájáról híres település Dél- Bukovinában, a ma romániai Suceava megyében. 18 km-re de Gura Humorului várostól és 40 de km-re Suceavatól. 16 Rakovszky László cs. és kir. kamarás, százados, őrnagy, majd alezredes, az ezüst és bronz k. é.-é. kardokkal tulajdonosa. 1014. július 26.-tól augusztus 25-ig az 1. hv. hue. 4. század parancsnoka; augusztus 25-től 1015. január 1-ig az 1. hv. huszárezred II. osztályának parancsnoka; 1015. január 12-től 1016. január 31-ig az 1. hv. huszárezred pótszázadának helyettes parancsnoka; 1917. július 15-ig pótszázadparancsnok; 1017. október 15-től 1018. október 30-ig a 8. hv. huszárezrednél félezred- és ezredparancsnok. 314 haza. Kapitány úr tartott is egy leckét nekem. Dolgaim elvégzése után május hó 8-án haza utaztam Karcagra.” Az utolsó hírek róla, hogy pesti kereskedő, amikor 1923-ban vitézzé avatják.17

A napló A szerző tájékoztató szövege az első kötet elején:

Méltóságos százados úr! Folyó hó 11-én kelt Méltóságod kegyes sorai végtelen jóleső örömöt szerez- tek. Különösen jól esik tudnom, hogy százados úr feljegyzéseimmel foglalkozva, abban még örömöt is tud találni, de bánt, hogy annak elolvasása Méltóságod szemeit nagyon igénybe veszi. Alázatosan kérem arra figyelemmel lenni, hogy azok a feljegyzések különféle viszontagságos időben születtek és a kifejezések nem eléggé helyesek, s ennélfogva jobb volna, ha helyesebb kifejezéseket kapna az átírásnál. Különben is én igen örvendek, hogy Méltóságod rendelkezésére bocsátva, azzal örömet is szerezhetek, ez a tudat nekem nagyon kedves, és ha ezt tudtam volna, munkámat más ambícióval és több figyelemmel végeztem volna. Alázatos tisztelettel Kassa, 1915. évi szeptember hó 14-én Bánhegyesi Imre őrmester s. k. * Tekintettel arra, hogy a munka értékét eredetisége adja meg a kifejezése- ken semmit nem változtatást nem alkalmaztam és így a leírás a feljegyzések- nek másolatát képezi. Budapest, 1915. évi október hó 1.-én. Rakovszky László cs. és kir. kamarás, honv. huszárszázados. s. k. * „Bánhegyesi levele Rakovszky László századoshoz, amelyben megköszöni, hogy foglalkozik a művével. A levél kelte 1915. szept. 14. Kassa. Rakovszky László honv. hu. százados, cs. és kir. kamarás megjegyzése, amely 1915. okt. 1-jén kelt: Tekintettel arra, hogy e munka értékét eredetisége adja meg, a kifejezéseken nem változtattam.”

17 Bánhegyesi Imre m. kir. kassai 5. honvéd huszárezredbeli őrmester harctéri feljegyzései. HL TGy 1130. Az idézett részletek a kézirat II. részéből – 1916. augusztus 25-től 1917. december 31-ig – vannak. 315

II. rész.18 1916. január 1-jétől 1917. december 31-ig. Az itt közölt részlet a II. rész a 135. oldalától idézi a feljegyzésből (191619). „Augusztus hó 25.-én (péntek). A parancs értelmében korán volt nyerge- lés, a reggelim is készen volt és felkeltem. Még fel sem készültem, mikor új parancs jött, még pedig, hogy málházni és útra felkészülni, mert 9 óra 30 perckor indulás lesz. Ezt ugyan vártam, de mégis meglepetésszerűn jött. A lakosok is megtud- ták ezt hamar és volt köztük olyan is, ki szomorúan vette a hírt; az indulás előtt nekem még több dolgom akadt, a jegyzőéknél kifizettem a kosztomat, az- után még elbeszélgettünk, mialatt Őnagysága egy egész kéve szép virágot szedett; már ekkor a papné is értem üzent, egyenesen odamentem tehát, ott is kaptam egy kis kéve virágot és a kis asszonyka kedves szavakkal búcsúzott el tőlem. Ezután a háziasszonyomhoz, majd pedig a Malvinkához mentem, a virág egész kocsiderékra való csomóvá növekedett, még a sapkámat is tele dugdosták; min- denütt megígértették velem végül, hogy írok, ha időm lesz, persze ezt meg is tettem. A falu északi végén összeállottunk, a lakosok is kijöttek, még egy pár búcsúin- tés, azután Udvarfalva felé megindultunk. Az egész század úgy nézett ki, mint egy virágos kert. Udvarfalván20 a 3. századdal egyesültünk és a gyergyószentmik- lósi térképet megkaptuk; az irány nem volt megmondva, de sejtettük, hogy hová fogaink menni. Kényelmes menetelés után Köszvényes-Remetére21 megérkeztünk, itt közben hallottuk, hogy a tábori postaszámunk 251, tehát a 11. lovashadosztályból kivál- tunk. Augusztus hó 26.-án (szombat). Ma reggel 6 óra 30 perckor tovább folytattuk a menetet, az útirány még most sem ismeretes, csak következtetni lehet. Nagyon helytelen, hogy velünk semmit sem közölnek, még azt sem a mi nem is titkos, és hogyha nem tudja az ember azt, amit kérdeznek tőle, akkor persze elítélik. Tiszthelyettes vagyok és még azt sem tudora, hogy milyen csapat köte- lékben és hogy milyen feladattal dolgozunk. Délelőtt 9 óra után Szovátára érkeztünk, érdekes kis helység, azonban nagy lehangoltság vehető itt észre. 11 óráig a községben maradtunk és lenyergeltünk; a tisztikar fürödni ment.

18 A Napló II. kötete 1917. január elsejéig követi az eseményeket, a III. kötet pedig 1918. május 8-ig. A három kötet együtt 322. gépelt oldal. A másolata van a Hadtörténelmi Le- véltár birtokában. „Arról azonban, hogy miként került hozzánk az iromány semmiféle utalás nincs. Ma már aligha kideríthető.” – válaszolta érdeklődésemre nekem a HL főle- véltárosa, Dr. Kiss Gábor. 19 II. rész.1916. augusztus 25-től 1916. december 31-ig. 135-213 20 Udvarfalva (románul Curteni) község Marosvásárhely szomszédságában. 21 Nyárádremete (románul: Eremitul), község Maros megyében. 316

11 óra után folytatjuk a menetet, a legénység vidáman, énekelve vonul el, a lakosok elárasztanak virágokkal, az asszonyok közül sokan zokognak és sír- nak, mert gondolják, hogy mi járatban vagyunk. Délután megérkeztünk Parajdra22, az is jó kis helység, de itt is észre (135) ve- hető az, ami már errefelé mindenütt mutatkozik, tudniillik a lehangoltság; tehát mégis van valami a kulisszák mögött. Beszállásoltunk, van bőven minden. A tisztek estefelé átmennek úgy látszik, hogy ott hagytak valakit, akitől még egyszer érdemes lesz elbúcsúzni. A lovakat a Kis-Küküllőben jól megmosták a huszárok. Augusztus 27.-én (vasárnap). Ma még korábban indultunk, mint rendesen szoktunk. Mesésen szép idő van, és gyönyörű vidéken megyünk keresztül, ezt kell nekünk nemsokára védeni a vad ellenség ellen, de meg is fogjuk védeni, nem kell félni szegény zaklatott hazánknak, csak engedjék ide a magyarokat, a közösből már úgy is kivettük részünket, most kezdődik majd a mi háborúnk. A havasokban több órás pihenőt tartottunk, délután folytattuk az utat. Al- falu24 alá érve már messziről nagy vonatcsapat látszott, mely a község alatt táborozott. Amint beértünk a faluba, a kapukon mindenütt kifüggesztett táb- lák jelezték a beszállásoltakat, a felírások osztrákoké voltak, az útirányt jelző tábla is osztrák volt; ugye elképzelhető, hogy magyar katona milyen fájó szív- vel nézi ezt, alig tudom megállni, hogy kardommal le ne verjem onnan azokat. A falu közepén magállottunk, lóról szálltunk és hevedert eresztettünk. Rövid pihenő után tovább indultunk Csomafalva25 felé, majd letértünk a föl- dek közé és jobbra-balra csavarogtunk; nem tudtam, hogy mi lehet ennek oka, mert hiszen Alfaluról Szentmiklósra26 egyenes út vezet, tehát ha az volna az irány, akkor azon az úton mennénk. Előre lovagoltam tehát megtudni az irányt, a század előtt Gárdony hadnagy lovagolt, ki azt mondta, hogy Tekerő- patakra27 megyünk. E falu közel volt, de út alig vezet oda, nem tudom, hogy honnan ered e falunak neve, mert több ok lehet rá, talán onnan, hogy mindenki olyan sokat tekereg, míg oda beér, mint mi. Ma különösen fáradtak voltunk, mikor megérkeztünk, de még ott is bajok voltak, mert a tekervényes magyarok nem akartak szállást adni, muszáj volt erélyesebben felszólalni. Holnapra pihenő van megállapítva, lóvizsga és szállás szemlével egybe kapcsolva.

22 rom. Praid, sóbányájáról község Hargita megyében 23 rom. Sovata, fürdő és üdülőtelep Maros megyében 24 Gyergyóalfalu – rom Suseni, község Hargita megyében 25 Gyergyócsomafalva – rom Ciumani, község Hargita megyében 26 Gyergyószentmiklós – rom. Gheorgheni, kis város Hargita megyében 27 rom. Valea Strâmbă – község Hargita megyében 317

Augusztus hó 28-án (hétfő). Szokatlanul korán ugrasztottak fel és új hírt kö- zöltek: a vad oláhok hadat üzentek Magyarországnak és Ausztriának; a lóvizsga máskor lesz megtartva, az osztály a 61. gyaloghadosztály (136) kötelékébe kerül, hír szerint a lövész század Gyergyóditróban28 van, a 3. század két részre osztva különítménybe megy, a 4. század együtt marad és Szentmiklósra menetel. Odaérkezve beállunk egypár udvarba, lenyergelünk és a tisztikar egy asz- talt körülvéve tanulmányozza, a térképet az udvaron az alatt a legénység felvételez. A málhatáskák megtelnek, sőt sok kevésbé szükséges dolgot el is kell dobni, hogy elég hely legyen. A lovak folyton esznek az utcák forgalmasak, ágyuk és kocsik vonulnak rajtuk keresztül, de csapatokat nem látni. Szentmiklósról ügetésben Ditróra mentünk, a falu szegélyénél megálltunk, ló- ról, heveder megeresztés volt és azután megebédeltünk; később folytattuk utunkat. Ditró elhagyva az út mentén 29-es népfelkelőkkel29 találkoztunk, zsávoly30 nadrág volt szegény magyar bakákon. Hévízig31 az út nagy részét ügetésben tet- tük meg; útközben találkoztunk a lövész századdal is. A nap nagy hatással sütött le az égről, a lovak egész vizesek lettek. Hévizen megállottunk és megitattunk. Erre már szomorú képet mutatott a környék, az utcákon menekülők vánszorogtak, fehérnépek és gyermekek sírtak; de ezt a szomorú látványt meg kell torolni – csak erre gondoltam –, de hogy milyen mó- don, azt még magam sem tudom, de azt hiszem, hogy a mi késik, nem múlik. Hévízről ismét továbbmentünk Borszék32 felé, az út mentén a 902. három- szögelési pontnak vettük az irányt; itt lóról szálltunk és úgy másztunk fel, a tetőn a lovakon hevedert eresztettünk, azután elmentünk az őrnagy úrral a helyzet felől tájékozódni és a felveendő állásokat kijelölni. A tetőt végig jártuk, néhol régi állásokat találtunk; e magaslat a borszéki utat teljesen uralja, az út most tele van menekülőkkel, különben csend van, lövés még nem hallatszik. Estefelé a lövész század megérkezett és a kijelölt helyet elfoglalta; mi lemen- tünk a folyóhoz a lovakat megitatni és megmosdatni, azután meg is vacsoráltunk és utána, visszamentünk a hegyre. Egész napon át több járőr lett kiküldve. Mikor felértünk a tetőre, a század le- táborozott, az én szakaszom pedig, nyergelt, parancsom volt a lövész századtól

28 rom. Ditrău – község Hargita megyében 29 A 17-es székesfehérvári népfelkelők és a 29-es budapesti népfelkelő hadtáp 1915 nyará- tól majdnem egy éven át az olasz had-színtéren küzdött 30 A kötésfajtáról (sávolykötés) elnevezett kelméből készült, strapabírása miatt kedvelt zöld, magyar katonai gyakorló nadrág. 31 Maroshévíz (rom. Topliţa), kis város Hargita megyében 32 (rom. Borsec) – palackozott ásványvizéről híres üdülőváros Hargita megyében 318 balra, biztosított állást felvenni. Sok bukdácsolás után elértem a kijelölt helyet, egy tábla zabban megálltam, 2 altisztet és (137) 8 huszárt magamhoz vettem és ezekből 2 tábori őrsöt állítottam ki; azután visszamentem a lovakhoz, a hevedereket megeresztettem és ledőltem a zabba, persze aludnom nem lehetett, mert az új őrsöket magam állítottam fel mindig. Augusztus hó 29-én (kedd). Az éjszaka alatt alaposan megpaskoltattunk a jó kis eső által, a sátorlapokat leszedettem és ezeket magunkra vettük. Éjfél körül mozgást vettem észre a lovak mögött, oda tapogatóztam az ala- kokhoz, cseh gyalogosok voltak - a szegény nép a hátam mögött vett figyelő ál- lást, én nem sokat törődtem ezzel, hanem magamtól balra küldtem őket, ami nem tetszett nekik. Úgy sem sokat érnek sem itt, sem ott. Az embereim folyton aludtak, néha felugrattam őket és szénáért küldtem. Reggel kimentem megnézni, hogy a vett felállítás megfelel-e nappal is. Az őrsön egy tizedest találtam, ki azon panaszkodott, hogy oly régen keres már, hogy egészen belefáradt, azután jelentette, hogy azonnal be kell vonulnom és hogy a század talán már el is ment. Az őrsöket azonnal bevontam, nyergeltünk és indultunk. Szándékom volt az osztályhoz menni; útközben ismét jött egy lovas, ez a Szegedi törzsőrmes- ter volt, ő mondta, hogy már várnak rám. Egyik hegyről le, a másikra fel, vég- re kivergődtem az útra, hol már azután néhol ügetni is lehetett. A század már lenn volt, a Marosban itatott, a főhadnagy úr éppen értünk jött, jelentkeztem nála, azután irány utána, mentünk Hévíz felé. A műútra leérve egyfolytában ügettünk, míg csak a községbe be nem értünk. A piacté- ren lóról szálltunk, a lovakat megitattuk, megreggeliztünk, azután ismét nyergeltünk. A század Moglaneşti33 mellett tűzharchoz lóról szállt, az én szakaszom még továbbment és a szomszédos magaslatot szállta meg. Nagyszerű kilátás volt innen, a főhadnagy úr is ezen a magaslaton maradt, később az őrnagy úr is idejött. Hason fekve vizsgáljuk a szép terepet, látcsövemet mindig haszná- lom, de egy fia oláhot sem látok. Előttünk a völgyben nagy csapat birka és szarvasmarha legel, az ezen túl emelkedő magaslat is tele van birkával és egyéb jószággal. A főhadnagy úr- nak34 sem kerülte el ez a figyelmét és több lovas járőrt küldött ki, melyek a nyájakat és gulyákat beterelgették, különben az (138) öreg pasi oláhok a testvérnek megtartották volna. Dél körül 29-es bakák vonultak fel, azok még előbbre mentek; midőn ál- láshelyemet elhagyták, szakaszomat összegyűjtve a lovakhoz mentem, hol már a század összes lovasai együtt voltak, sőt még a 3. század egy része is hozzánk jött.

33 Moglán – rom. Moglăneşti, Hévízzel összeépült tanyatelep a város déli bejáratánál 34 Szabó József főhadnagy 319

Szakaszommal több, mint egy kilométer széles területet szálltam meg, a civilek folyton jöttek volna át, de mindig visszakavartam őket, ezek már a rokonok- nak akartak híreket szerezni. A lovaknál megebédeltünk. Míg a huszárok a lovakat legeltették, azalatt jól megmosakodtam, sőt meg is borotválkoztam. Estefelé lementünk Hévízre és a szászrégeni út mellett egy kertben letábo- roztunk. A hadosztálytörzs még itt van, de már hátra felé áll a rúd, a Maros hídja is már elő van készítve a felrobbantáshoz. Augusztus 30-án (szerda). Reggel a műút tele van vonatcsapatokkal, az összes vonatrészek hátramennek, a hadosztályparancsnokság35 is elköltözik. A lakosság nagy része már elköltözött, majdnem mindent hátrahagyva, fáj az embernek a lelke, amint maga előtt elvonulni látja ezt a boldogtalan népet. A község is szo- morúan néz ki, mindenféle ruhanemű eldobálva, a házi állatok az utcán össze- vissza járkálnak, a lakások ugyan be voltak zárva, de katonáink kinyitják és garáz- dálkodnak azokban. Az őrnagy úr ezt észrevette, cirkáló járőröket küld ki és ösz- szeszedeti e katonákat, kinek 25 bot, kinek 2 óra kikötés, kinek meg mind kettő kiméretik. A csehek ebben különösen nagymesterek. Állandóan sok járőr van kint, ezek Borszék felől jelentik az ellenséget, de lö- vést mindezidáig nem hallani még. Amint a hadosztály elhurcolkodott, mi lovainkat beszállásoltuk. Szakaszom a román papnál lett elhelyezve, főhadnagy úr is ottan lakott. Augusztus hó 31-én (csütörtök). Csend, van, én még pihenek. de azt hiszem, hogy már hamarosan rám kerül a sor, most a Török és Gárdony hadnagy urak vannak kint. A menekülők még mindig jönnek. Estefelé egy társasággal jegyzőkönyv lett felvéve, kik a lakásokból ágyneműt, a boltokból pedig egész vég szöveteket hoztak el. Szeptember 1-én (péntek). Az éjszaka igen jól aludtam, 8 órakor keltem fel. Mikor már megreggeliztem, a főhadnagy úr hivatott és kiadta a parancsot, hogy 15 lovassal a Török hadnagy urat váltsam fel (139) a Borszék–Ditró közti út mellett lévő 1259 m magaslati keresztnél, hol megfigyelő állást kell felvennem és onnan Borszék és Ditró felé naponta felderíteni járőrök által. 9 óra 30 perckor kellett indulnom, tehát nem sok időm volt, a lovasokat, kije- löltem, ezek 2 napi élelmet vettek magukhoz és nyergeltek; én még az őrnagy úrhoz mentem jelentkezni, ő már fenn volt, a piactéren végre feltaláltam; ezután még lementem a főhadnagy úrhoz, hol részletes eligazítást nyertem, azután elindultam. - Marcáni-ig36 a műúton haladtam és nagyrészt ügettem, az említett község templomától keletre vivő kocsiúton nekivágtam a hegyeknek, hol már csak las-

35 A cs. és kir. 61. gyaloghadosztály. 36 Hegyi tanya. 320 san jutottam előre, mert a lovakat sokszor kézen kellett vezetni. Az 1253 ma- gassági ponthoz feljutva lovasokat vettem észre, mindjárt gondoltam, hogy az öregúr lehet, és tényleg nemsokára egymáshoz érve tudatta velem, hogy a felállítási hely már el nem érhető, mert az ellenség már ott előnyomulóban van. Kisebb részleteket még megtudva, tőle, utamra indultam; az ellenséggel okvetlen érintkezésbe kell jutnom, mert különben nem lehet annak felvonu- lását megállapítani. Egy járőrt az 1313 magaslati ponton át küldtem előre, a többit egy zab- táblába állíttattam és legeltettem. Közben a völgyeket megfigyeltük. Kevés idő múlva jelentést kaptam az oláhok előnyomulásáról, a jelentést hozó lovast visszaküldtem és meghagytam a járőrnek, hogy az ellenséges nyomáshoz képest vonuljon vissza. Ezután az emberek is ettek, nekem volt két üveg borom, azt felosztottam köztük; ezután nyergeltünk és előrementünk. A jelzett tető előtt a járőrrel találkoztunk, mely onnan le akart vonulni, azonnal visszaküldtem, én magam pedig a Borszék– Ditró közti út felé néztem szét; erre semmit sem észleltem és a másik oldalon is csend volt. Megfordultam tehát és visszább mentem, tervem volt, hogy megitatok, és a járőrt felváltom, hogy ezek is ehessenek. A víz itt fent bajos dolog, de egy kis forrást mégis találtam. Alig készültünk el és a lovakat éppen nyergelték, miközben én a tetőről vizsgálódtam, midőn egyszerre a szomszédos tetőn, hol a járőr volt, gyalog alakok tűntek fel és tüzelni kezdtek, a mieinket nem láthattam, mert ők visz- szahúzódtak. Egyszerre egy ló jön vágtában lefelé, megismertem (140), hogy a járőrparancsnoké, a huszár is jött már utána, a lovat megfogtuk és vitték a huszárok hátra. Attól féltem, hogy a szakaszvezetőt elfogják, elkezdtem tehát tüzeltetni; azokat kissé meglepte a dolog és csend lett, a járőr így baj nélkül bevonult, mire a visszavonulást megkezdtem. A műútra sem tértem még le, midőn már Hévíz irányából szólt a gép- fegyver, pár ágyúlövés is esett úgy, hogy a jelentést sem küldhettem mar arra vissza. Ditró felé is tisztázatlan volt a levegő, kénytelen voltam tehát az előt- tem emelkedő 816. m meredek hegyet választani; kínos vergődés után fel tudtunk kapaszkodni a tetőre, de 3 lovam lezuhant. A hegyoldal mogyoró bokorral volt sűrűn benőve, ezekben fennakadtak a lovak, már azt hittem, hogy azok oda is maradnak, mert úgy feküdtek a bokrok között, a huszárok is fáradtak voltak és csak keveset bírtak segíteni, sőt magam is ki voltam fárad- va, mindazonáltal magamnál voltam és elrendeltem a lovakról a nyergeket lebontani és azokat kantárszáron felvezetni. Nagy keservesen sikerült is végre azokat így felhozni, külsőleg kevés hiba látszott rajtuk, de nagyon meg voltak törve; a nyergeket 2 huszár alig bírta fölhozni.

321

A Nagy-Salamáson37 egy század gyalogság volt, mire a tetőre értem, azok is már ott voltak; egy főhadnagy volt a parancsnokuk, ki tőlem kérdezte meg, hogy mit csináljon. Nálam készen volt a terv, azt megmondtam neki is (hátulról bevonulni), azt megmondtam neki is, mire ő egy jelentést írt és kért, hogy adjam le a dandárnál; én ezt megígértem feltéve, ha odajutok. Indulásom után találkoztam még Várhegy-Fülpén38 az 500. zászlóaljjal, mely Ditró felől jött. Egy őrnagy volt másfél századdal; a két gyalog bandát még össze- hoztam, azután otthagytam őket. - Már estefelé járt az idő, esni is kezdett, ügetni még sem lehetett, mert a lovak fáradtak voltak. Keserves sok mászkálás után Várhegy-Galócáson39 beszállá- soltam lovaimat és a kellő biztosítás után vacsoráltunk. Civilt sehol sem talál- tunk. Szeptember hó 2-án (szombat). Korán keltünk fel, egy huszárral a jelentést elküldtem s további parancsot várva megfigyeltem a környéket. Egy járőrünkkel találkoztam, mely a La-Pudusra40 ment; Moglaneşti-nél ellenséges oszlopok ereszkedtek le a műút felé, tüzérségünk tüze szétszórta őket, úgy látszik, hogy a csemege nem tetszik nekik. 7 órakor parancsot kaptam a bevonulásra. Századunk a Hévíz melletti Bánffy fürdőtelepnél van, fönt a tetőn egy táboriőrs kint pedig számos járőr. Erőink igen szórványosan vannak felállítva, mindenik a levegőben lóg. Hévíz előtt a 29-esek vannak, itt mar drótkerítés van, de ez nem sokat ér, mert az oláhok nem erre jönnek; Gyergyóremete41 felé a 17-esek42 vannak.

37 Salamás – rom. Sărmaş, község Hargita megyében 38 Fülpe – rom. Filpea, Gyergyóvárhegy tanyája 39 Galócáspatak, Galócás – Gyergyóvárhegy község közigazgatásához tartozó tanyából ki- nőtt mai község, rom Gălăuţaş, község Hargita megyében 40 Tanya 41 rom. Remetea, község Hargita megyében 42 Augusztus 5-én érkezik vasúton az ezred Wolhyniából Gyergyószentmiklósra és annak környékén nyer elhelyezést. Az ezred-parancsnokság és I. zászlóalj Tekerőpatak, III. Gyer- gyó-Vasláb, a II. zászlóalj Szárhegyen. Utóbbiban van a dandárparancs-nokság, a hadosz- tályparancsnokság pedig Gyergyószentmiklóson. A dandárnak Kelemen-hegységtől délre a Tölgyes- és Békás-szoros területein kellett mintegy 60 km. kiterjedésben a határ vé- delmét eszközölnie. Ettől délre a testvér 19. dandár volt. Egy alárendelt hadtápzászlóalj a Tölgyes-, egy másik a Békás-szorosban a határig rendeltetett előre; a szintén alárendelt derék Tiroli félhadtáp-zászlóalj, Bélbornál az északi oldalt biztosította. A 29. népfelkelő ezred a határ mögött néhány km-re választott védőállásba jutott. A 17. ezred pedig had- osztálytartalék volt a már említett helységekben. Augusztus 7-én Gyergyószentmiklósra megy az egész ezred, s marad augusztus 24-ig, mely idő alatt továbbképzés, fegyelmezés folyik. Még 12-én beérkeznek a menetzászlóaljak (VI. és VII./17.) melyekkel az állományt kiegészítik. Augusztus 18-án tábori mise volt, melyen részt vett a hadseregparancsnok, Arz gyalogsági tábornok is, s utána szemlét tartott az ezred felett. Augusztus 27-ről 28-ra éjjel kezdték meg a románok az előnyomulást, mire a hadtápzászlóaljak visszavonulnak, 322

Nap közben kisebb csatározás, este csend van. Szeptember 3-án43 (vasárnap). Éjfél után tüzérségünk hevesen tüzelt, kézi- fegyverek is ropogtak; a fenevadak előretörtek, de gyorsan el is hurcolkodtak; ott merészek csak, a hol senkit sem sejtenek, de hamarosan elosonnak, ahol valami van. Reggel teljes csend, a déli órákban enyhe ágyúzás, különben nyugalom van egész napon át. - Igen szép idő van, lovaink a Fürdőtelep mellett a fákhoz vannak kötve, mi magunk a napon sütkérezünk; a tiszt urak a kastély emeletén laknak, a szobák szép bútorokkal vannak tele, minden tiszt úr külön szobát rendeztet be magá- nak, csak az őrnagy úr maradt a földszinten, egy kis kamrában csináltatott magá- nak szénából fekhelyet, nappal általában kint van. Az ebédlő az emeleten, az erkélyen van, igen szép hely, ott jól lehet enni. A fürdő két részre van osztva: urak és hölgyek számára; most is ilyen féle be- osztás mellett marad, de az egyikre ez van írva: „Csak tiszt uraknak, legénységi egyéneknek itt tilos fürdeni!", a másik a legénységi fürdő. A régi, állott vizet ki- eresztettük, a forrás oly erős, hogy a víz hamarosan megnő. A társaság naponta megfürdik; mivel a legénység a női oldalon fürdik, ezeknek fürdőruháit használja, egész jól fest a pongyola a huszáron is. Szeptember hó 4-én (hétfő). Éjjel kis csatározás volt, reggelre ismét csend. Az oláhok szemlátomást félnek a magyaroktól, hátha még módunkba volna meglec- kéztetni őket, de ha egy kissé nyomnak, azonnal engednünk kell. Ma még mindez ideig nem kaptam megbízást, már kezd unalmas lenni a dolog, melyen azonban segítek; ha a naplóm kész, akkor a legteljesebb szor- galommal hozzálátok sakkozni – így vigad a magyar. Este 4-ei újságot olvastam. Szeptember hó 5-én (kedd). Igen jól kipihenve magamat keltem fel, a várt megbízás ma megjött, parancsot kaptam a Gyergyó-Fülpe-i44 500. zászlóaljat megkeresni, a helyzet felől érdeklődni és azt figyelembe véve előrehatolni, s az ellenség mozgadozásáról bővebb adatokat szerezni, melyeket a zászlóalj parancsnoksággal is tudatnom kell, telefon útján az őrnagy úrnak is jelenteni, végül erről írásbeli jelentest is küldeni.

csak a Bélbor-i szakaszban tartanak ki egy ideig a tiroliak. Augusztus 28-án Maroshévizre menetel az ezred és a községtől keletre választott védőállást gyorsan berendezi, s meg- szállja. Ily módon biztosítja egyrészt a dandár elől levő részeire a gyülekezést, másrészt elzárja a mögötte lévő Marosvölgy bejáratát az ellenség elől. A m. kir. székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezred története. 216-217. 43 Gyergyószentmiklós megszállása. „Az ellenség előőrse – egy hadnagy vezetésével egy szakasz gyalogos – vasárnap (szeptember 3.) du. 3 és 4 óra között vonult be Gyergyó- szentmiklósra.” Rendőrkapitány jelentése 7. 44 Fülpe – rom. Filpea, Gyergyóvárhegy tanyája 323

Lovasaink mind széjjel vannak, így én ezen fontos megbízatásomhoz csak 5 lovast kaptam. Szabó főhadnagy úr Galócásig45 velünk jött, ott a társaság szét- vált, egy csoport ment La-Pudus-ra, a másik Gyergyó-Remetére és én a már emlí- tett helyre. Velem jött még az osztálytrombitás tizedes is, ki útjelző táblákat helyezett el és a zászlóaljparancsnoksághoz is küldve volt. Mi közben mentünk, azalatt az ellenséges tüzérség a zászlóalj állását kezdte lőni és egy házat fel is gyújtott; saját tüzérjeink Hévíz mellett voltak és így nem bírták az ellenséget elhallgattatni. Útközben az 500-asoktól néhány bakával találkoztam, de azért még nem gondoltam semmit; mikor a községbe értem, a patak menten vonat táborhely volt látható, de igen nagy rendetlenség és a menekülés nyomai látszottak, ami fokozottá tette figyelmünket. Elérve a házat, melyben a parancsnokságnak kellett volna lenni, azt üresen találtuk, a ház mögé néhány puska és hátizsák volt letéve. Két lovast küldtem ki a Maros felé, azután hozzáfogtam a helyzet tisztázásához. A kutatás közben egy toprongyos cseh őrvezetőt találtam, aki azzal foglala- toskodott, hogy a fegyverébe hol betette, hol kivette a töltényt; ez azt mondta, hogy a zászlóaljparancsnok mar rég elment, de nem szólt semmit, azonban egy kadét úr még fenn van az állásban egy szakasszal. Mindjárt ennek a felkeresésére indultam embereimet a tizedessel lent hagyva. A magaslatra felérve az állás jobbszárnyát teljesen elhagyatva találtam - min- denféle szerelvény volt itt elszórva. Már kezdett előttem világos lenni, hogy mi van itt, azért még továbbmentem, habár már hátulról két völgy is veszélyeztetett, de hát ez mindegy, már benne vagyunk. Odaérve, ahol a ház égett, a mellett egy faépület volt, mely mellett akartam előbbre jutni, hogy a műútra láthassak. Alig dugtuk ki fejünket és láttuk meg az úton túl az ellenséges rajvonalat a magaslaton, azok máris észrevették és rögtön ránk tüzeltek, még pedig alapos jó célzással úgy látszik, hogy ide már be- lőtték magukat. Mindjárt visszahúzódtunk és az égő házat megkerülve a tetőn lévő kukoricás mellé csúsztunk és onnan kezdtük a megfigyelést. Azon az úton, melyet én 1-jén használtam, számos kocsit láttam lefelé ereszkedni, közte több gyalogsági lő- szerkocsit, melyek a műútra érve Ditró felé fordultak. Jól meg lehetett figyelni a Maros jobb partján emelkedő magaslatokat, melyek tele voltak ellenséggel, a legelső magaslat tetején 2 agyút is vettem észre egy ódon ház mellett. Nagy volt a távolság és hogy senki sem mozgott mellette, ez nekem gyanús volt. Az ellenség teljes helyzetét áttekintve és miután a mi állásaink egyikében sem találtam senkit, visszatértem a lovakhoz és jelentésemet a tizedessel elküld- tem.

45 Galócáspatak, Galócás – Gyergyóvárhegy község közigazgatásához tartozó tanyából ki- nőtt mai község, rom Gălăuţaş, község Hargita megyében 324

Ezen a helyen már veszélyes volt tovább maradni, elhatároztam tehát, hogy a Várhegy felé megyek, és ha lehetséges, az ágyú állast közelebbről megfigyelem. A környéket uralgó magaslatra felérve, pár lovasommal nagy kiterjedésben előrementem. A szomszéd magaslaton két oszlopban, illetve táborban vettem észre ellenséget, sokan ingben voltak. Azonnal rájuk tü- zeltem és erős tüzet kapva hátrább mentem, lóról szállítottam és embereimmel a hegyen végig húzódó kőrakásig újból előremásztam. A táborhely még elég nyugodt volt, e mögött, jobbra a tüzérséget újból megláttam, és most már jobban. A tábort jó szaporán meglövöldöztük, az ott lévők gyorsan rajba, szétfutottak és hevesen lőni kezdtek. Ezután a huszárok- nak az ágyukat megmutatva, azokat vettük tűz alá. A lövéseket látcsövön mindig megfigyeltem, nemsokára a lövegek mellett forgolódás volt látható, még odanyomtunk egy össztüzet, azután ismét figyeltem, az egyik ágyút ép- pen elsütötték, a légnyomás által előidézett port is tisztán láttam. Felderíté- sem tehát befejezést nyert, még egyszer odalőttünk, azután elsvenkoltunk46. Mikor már lovon voltunk, jött a második lövés, kis idő múlva a harmadik is, az már a kőrakást végigsimította, de mi már nem voltunk ott. A felderítés eredményét újra bejelentettem. A lovakat megzaboltuk, megitattuk, mi is ettünk, azután újból előre akartam menni, de parancs jött, hogy bevonulni. Amint bevonultam, az ezred segédtiszt mindjárt kivallatott, század- parancsnokom is kikérdezett, ő azonban meg is figyelte az egészet. Kaptam egy doboz Princessást47. Este az őrnagy úr megelégedését fejezte ki. Mikor bevonultam, századunk már akkor Galócáson volt az osztálypa- rancsnoksággal együtt, lovaink az erdőben voltak elhelyezve. Vacsora után új feladatot kaptam, mely szerint holnap reggel 4 óra 30 perckor Kicsi-Bükkre indulnom kell, de most egész haderővel -24 lovassal, sőt még jó térképet is kaptam. Szeptember hó 6-án. (szerda). A lovasokat még tegnap este kijelöltük, hogy kik jönnek velem. Korán felkeltünk, zaboltunk és indultunk 4 óra 30 perckor. Még a kávét is szerettem volna bevárni, de arra már nem volt idő. Még sötét volt, de az őrnagy úr már fent volt, amint elmentünk mellette megkérdezte, hogy ki az, jelentettem, hogy az én járőröm. Utam a La- Puduson vezetett el, a térképen út van berajzolva, de Isten tudja, hogy mikor jártak erre, azért nagy keservesen mégis boldogultunk, míg végre egy házhoz értünk, ahol az út teljesen elveszett. A szerencse azonban kedvezett, mert a ház lakói még otthon voltak s az öreg panyi48 elvezetett egy darabon, ahol az

46 itt: leléptünk (ném.) 47 Cigarettamárka 48 A lengyel nyelvből átvett, urat jelentő szó. Bánhegyesi folyamatosan használja emlékira- ta első, a volhíniai és lengyel hadszíntérről írt, első részében, helybéli ember, helybéli la- 325

út ismét kezdődött, melyen aztán haladva útközben kicsi-bükki civilekkel is talál- koztunk, kik szintén további rányitottak, később ismét jó útra vergődtünk. A célt elérve a parancs szerint egy szakaszvezetőt 7 huszárral Sastin49 mellé ki küldtem, hogy az ellenséget ottan megfigyelés alatt tartsa, saját biz- tosításomra 2 lovast Remete felé kiküldtem, kettőt pedig Kicsi-Bükk mellé, a többi lovas hevedert eresztett és reggelizett a magával hozott hideg húsból, én magam disznósajtot hoztam, melyhez jó étvággyal fogtam hozzá, kiültem egy dombra, hogy a megfigyelőket szemmel tarthassam. Remete égett, jelentés szerint a 17-esek50 voltak ott, ezekkel nekem lehető- leg érintkezésbe kellett lépnem, s célból a velem levő tizedest 2 huszárral el is küldtem, ki kevés idő múlva visszajött azon jelentéssel, hogy a 17-esek egy szá- zadja Sugár főhadnagy vezetése alatt visszavonulóban van Vrf. Bătrâna (1664 m)51 felé, de az előtte fekvő magaslatokon még meg fog állani. Tehát ezt is megtudtam. - Az emberek megreggelizve, a lovakat megitatták, ez után a kint lévő megfi- gyelőket felváltottam, hogy ezek is egyenek. Azután az elhelyezkedést akartam elrendezni és a lovaknak helyet nézni. A falu e célomnak meg nem felelt, ezért elhatároztam, hogy a Balázs-patak mellett lévő kis erdőben, mely a falu nyugati oldalán volt, fogom a lovakat elhelyezni. Ezt megelőzőleg azonban a biztosítást is rendezni akartam és pedig úgy, hogy a falu északi szegélyénél, a Dudád52 felé vezető út mellé 2 huszárt állítok fel. A lovasokat kijelölve és magam mellé véve a cél felé igyekeztem. Amint az útra kiértem és megálltam szétnézni, előttem idegen lovasokat vettem észre, kik jóval többen voltak, mint mi és kik civilekkel tárgyaltak; egy lova- somat küldtem előre, mire amazok eltávoztak. Lovam nagyon nyugtalan volt, ezért lóról szálltam és megfigyelve így a lovasokat láttam, hogy oláhok; ekkor már több oldalról is szállingóztak. Visszamen-

kós értelemben. 49 Seștina, tanya a Galócás fölötti dombok között kb. 5 km-re nyugatra. 50 „Szeptember 6-án …a 4. román hadsereg már sokkal tevékenyebb volt. Különösen annak északi szárnyán levő erők léptek fel a románoknál eddig még nem tapasztalt eréllyel a 16. honvéd hegyi dandár Oláhtoplicánál levő csapataival szemben és azokat szeptember 6-án mindkét szárnyukon átkarolván, visszavonulásra kényszerítették. A 16. dandár Gödé-Mesterháza vonalában foglalt újra állást. A románok Oláhtoplicáig követték a visz- szavonulókat mintegy 6—8 zászlóaljjal. A Gyergyószentmiklóson és Remetén át visszavo- nuló zászlóaljak (11/17, 1/2II/12) a Görgényi-havasok keleti lejtőin foglaltak újra állást. A 19. dandár ezalatt kiürítette a Csiki-medencét, a Tolvajos-nyergen és attól kétoldalt foglalt állást… Nagy Vilmos I., 81 51 Diró, illetve Remete fölött, azoktól nyugatra, a Mártonka patakon fölfelé haladva mintegy 18 kilométer. 52 Duda – Gyergyóvárhegy tanyája 326 tem tehát járőrömhöz, hogy egy alkalmas helyre vezessem azt, a társaságot kellemetlenül érintette, hogy mar el kell menni. Lóra ültünk és lassan a nyugatra emelkedő magaslatok felé visszahúzódtunk egy oldalba, honnét mesés kilátás volt; itt megálltunk és lóról szálltunk, közben 2 jobboldal lovasom is bevonult és jelentette, hogy lovasok arrafelé is jártak, de közelükbe nem jöttek. A hangulat nálunk elég jó volt, vártuk őket; közben egy repülő szál lett el, megismertem, hogy német, az oláhok hevesen lőttek rá. Dél körül egy lovas század bukkant fel a falunak tartva, az egész terepen lát- ható volt. Most már portyázó lovas, a háttérben pedig gyalog oszlopok tűnnek fel. A lovasság később Dudádnak fordult, odaérve lóról szállt és másfél óráig pihent, a gyalogság is pihenőt tartott. A látottakról jelentést küldtem a gyalog századnak, mire azok felfejlődtek és a magaslatot megszállták. 12 óra után a lovas század Sastin felé tartott, a gyalog- ság is kísérletet tett azon szakaszon előnyomulni, de tüzérségünk szétszórta azt. -A felderítést részletesen leírva, jelentésemet elküldtem. Délután úgy látszott, hogy az ellenség általános támadást akar kezdeni, minden irányból oszlopok nyomultak előre, a 2 ágyút is lehetett látni Ditrótól nyugatra. A folytonos nyomás következtében gyalog századunk visszavonult Bătrâna felé; én is úgy határoztam, hogy arrafelé megyek vissza, mivel az erdőn át mar kétséges volt, hogy csapatomhoz juthatok. A gyalogság elvo- nulván, én is visszahúzódtam, az oláh ekkor már a hegy lábánál járt. Később azonban elhatározásomat megváltoztattam, neki vágtam a reggel használt útnak és hála Istennek elég jókor érkeztem, mert a gyalogsági harc nemsokára megkezdődött. A visszavonulás már el van rendelve53, de estig még ki kell tartani.

A Felső-Maros mentén Palotailváig vonják vissza Megérkezve, a lovakat átnyergeltük, azután új feladatot kaptam és pedig az új felvevő állást térkép után megjelölni, a gyalogságot megvárni és helyére

53 A csapatok csak a legritkább esetben tudják, hogy mi a visszavonulás oka. Nem számít- hatunk annak megítélésére, vájjon nem lappang-e a visszavonulás mögött valami nagyobb eredményre való törekvés, avagy az az ellenséges fegyverek kényszerítő behatá- sának következménye volt-e. A katonáknak, kik az eseményeket átélve, nem tudják azokat magasabb szempontból értékelni s az ütközetek veszélyeitől és nélkülözéseitől körül- véve, a részletek kedvezőtlen benyomásai alatt állnak, fájdalmat és méltatlankodást okoz a nehéz körülmények között vérrel megszerzett területek elvesztése, avagy az ország megcsonkítása. Amilyen előnyös lehet esetleg a visszavonulás a haditerv elérendő eredményeire, éppen olyan kártékony a hadsereg erkölcsi állapotára. Godányi Ernő: Az agasui ütközet. 1916. október 17. Hadtörténelmi Közlemények 1922-1923. évfolyam (23- 24. kötet. Budapest, 1923). 122-123. 327 vezetni. A kijelölt hely Hévíztől nyugatra levő magaslatokon volt, itt már rég el- készített árkok is voltak. Amint esteledett, hatalmas robbanások rázták meg a vidéket - a Maros hídját és a vasúti hidat a levegőbe röpítették. A gyalogság visszavonult és utána, a páncélvonat is jött. Este pusztító nagy tűz égett. Századunk a műút mentén éjjelezett. Azt nem tudom, hogy a vacsora mi volt. Szeptember 7-én (csütörtök). Mikor felébredtem, a század már készen ál- lott. A tegnapi nagy tűz még erősen égett, csend van mindenfelé, gyalogsá- gunk egy része még hajnalban hátrament; a kik a műút mentén voltak állás- ban, azok még csak most szedelőzködnek. A mi járőreink már kint vannak és figyelik az ellenség mozgását, szá- zadunk – mely dalmát lovasokkal együtt 43 lovast tesz ki – a visszavonulást fogja fedezni. Az útról a Maros mellé lehúzódunk és várjuk, míg az utolsó baka, is elmegy, ezután már a járőrök is jönnek hátra, az ellenség nyomása folytán, végül száza- dunk is lassan visszahúzódik. Útközben telefon oszlopokat döntünk ki és a drótot a főhadnagy úr összefűzetti az úton, hogy az ellenség számára akadályul szolgál- jon. A visszavonulás talán llváig54 lesz. - Mi útközben egy szorosnál meg is álltunk, lóról szálltunk és az út mentét megszálltuk. Én a Maroson és a vasúton is túlmentem és az út és vasút mentét egészen Hévízig beláttam, de még sem volt kedvemre a dolog, mert féltem, hogy oldalról elkrágliznak55 a fenevadak. A főhadnagy úr is tudta ezt, de időt kellett adni a gyalogságnak és azért álltuk el az utat. Végre jött egy lovas és kissé hátrább vontak; később ismét jött egy lovas és jelentette, hogy lóra. Ezután lassan a Göde-Mesterháza56 vasúti állomásig húzód- tunk vissza, a Maroson átmentünk, lóról szálltunk, a lovak a Maros partján maradtak, mi pedig a vasút déli oldalán lévő magaslati nyúlványt szálltuk mag, hon- nét igen jó kilátás volt és az egész völgyet uraltuk. A hátunk mögött körülbelül 2 kilométerre fekvő magaslaton már gyalogsági rajvonal volt. Az volt a parancs, hogy ha jön valami, azt egészen beereszteni. Én mindenkit lefektettem, csak egy tizedest vettem magamhoz és felváltva figyel- tünk. De hiába várjuk az oláhot, csak nem akar jönni, csend van. mindenfelé. Végre megjelenik az első lovas járőr, lementek a műútról a vasúthoz, mint a zsokék úgy jöttek, fehér zubbony volt rajtuk. A főhadnagy úr már leste őket, én is nagyon vártam, szerettem volna nekik inteni. A vasútnál megálltak diskurálni, mert féltek a szorosban lévő házak felé jönni. Azért már rászánták volna magu-

54 Palotailva – rom. Lunca Bradului, község a Felső Maros völgyében, Maros megye 55 a korabeli harctéri zsargonban kikövetkeztethetően letámadnak, lesorozatoznak jelen- tésben használja a szerző 56 Gödemesterháza – Stâmceni, község a Felső Maros völgyében, Maros megye 328 kat, azonban egy asszony ment hozzájuk – asszony, ki minden rossznak a fel- találója – ez elkezdett nekik magyarázni. A beszélgetésnek azután egy ágyú- lövés adta meg a befejezést, mire amazok ellógtak a bakterház mögé, de megint csak odadurrantottak, mire elvágtáztak. Ezután nem jött felénk senki. A tüzérségünk a Maros völgyét lőtte; már este- felé járt az idő, éhesek is voltunk, midőn megjött a parancs, hogy lóra, azután mentünk hátra. A gyalogság állásban maradt. Útközben Fritz alezredessel találkoztunk, ki két jó hírt is mondott, hogy a németek megérkeztek és hogy délen kb. 21000 foglyot ejtettünk és 100 ágyút zsákmányoltunk. Az osztály Ilván volt, mi is odamentünk. Mire megérkeztünk, már sötét este volt, a század egy puszta telken letáborozott, a tisztakar e mellett egy nagy sárga, házban lakott, azt hiszem, hogy vendéglő volt. Ma este már jó meleg vacsoránk volt. Szeptember 8-án (péntek). Századunk még széjjel van, ma a dalmát lovasok is elköltöznek a dandárhoz, sajnáljuk a változást. Mi ma és talán pár napig pihenünk, ez idő alatt a lovakat át fogják vasalni. Ez a terep a lovasság részére nagyon terhes, a lólábat is tönkre teszi, e mellett a vas is nagyon hamar kopik. Egész nap meglehetős csend van, a helyzetet némileg ismerem: két vonalat tartunk megszállva, egyik Göde-Mesterháza, a másik pedig Ilva előtt vonul el, a szárnyak csak mérsékelt távolságba nyúlnak, azután csak tábori őrsök vannak és egyes fontos helyeket kikülönített osztagok tartanak, ilyen a Fancsal tető, ezen úgy tudom, hogy a 17-esektől egy század működik. A legénység mos és kukoricát főz. Délután az őrnagy úr kijött a kvártélyo- kat megnézni, velem találkozva ismét megelégedetten szolt hozzam néhány szót, azt is megkérdezte, hogy a helyzetet ismerem-e; ő a hozzám hasonló korú urakhoz is keveset szokott beszélni, ezt én jól tudom, és mindig ehhez tartom magamat. Este a főhadnagy úr a lovakat megnézte. Szeptember hó 9-én (szombat). A vasalás korán reggel megkezdődött suszter, szabó és szíjgyártók is kiszippantattak a vonattal és működésbe ho- zattak. Az őrnagy úr már korán felfegyverkezve volt látható, ez már jelent valamit. 10 óra felé tényleg meg is vigasztalnak bennünket azzal, hogy nyergelni kell. Persze ez nem baj és ha baj volna is, nem sokat ér, csak a lovakért kár, hogy olyan gyorsan kell menni. Szakasznyi századunk a Szalárdtelepre57 megy, a Maros mellett megál- lunk, a mesterembereket hátra zavarjuk, a lovakon hevedert eresztünk és megmondjuk nekik, hogy a zabolás ma ez lesz; majd megebédelünk és to- vábbmegyünk.

57 Palotailva tanyája 329

Főhadnagy úr kiadja a parancsot: a Fancsalon lévő századot az oláhok szét- verték, semmi hír róluk, tehát nekünk kell megállapítani ezt és ellenség előnyo- mulásának útját kell állani. Ezen célból el van rendelve 3 járőr kiküldése éspedig: Török hadnagy 7 lovassal a Szalárd völgyben a 645. magaslati pontig, Szegedi törzsőrmester hasonló erővel a hasonló völgy folytatásában a 820 magaslati ponthoz és végül én a hangsúlyozottan fontos Szelesel tetőre, mely egy 1311 méter magas kopec58, ide már 6 lovas jutott. Parancs szerint jelentések az, "öregúrhoz" küldendők és azokat ő továbbítja. Az öreg bácsik azt gondolják, hogy ők mindenben jártasok. Hiába küzd ez ember keresztül két savanyú háborús évet, a harmadikra még mindig jut sava- nyúbb és keservesebb, de mindig van okozója is. Az öregúrnak ma három járőr lett alárendelve, micsoda hadvezéri gondolatok foglalkoztatják ilyenkor az embert! Már sokszor voltara olyan sötét kötelékbe beosztva, hol a józan esze után és a helyzetnek megfelelően nem cselekedhet az ember. Így jártam ma is. Én a más álláspontjának megválasztásába – hacsak rá meg nem kérnek – nem szólok bele, de amikor a helyzet úgy hozza magával, hogy az én kiindulási pontomat is képezi az a másik pont, akkor kötelességem szólani. A jelen esetben is így tettem, de el lettem utasítva. A 645. magaslati pontot legkönnyebben fel lehet ismerni a Dugasi házról, to- vábbá a kis patakról és a mellette felvezető útról, amelyet nekem használni kellett volna, és végül a már megtett út hosszáról. Mi e ponttól még 2 kilométerre mentünk, itt aztán kereshettem az utat. Találtam is, de ez csak az erdőbe vitt - a kiirtott rengetegbe, hol egész délután hiába küzdöttem egyik fát a másik után kézen vezetett lovakkal átugratni, később kifáradva mászatni, de úgy sem sike- rült a vesztő helyet elhagyni - csöbörből vederbe estem. Midőn már jól forrt a fejem és járőröm küzdelmét láttam, megállítottam azt és előrementem használhatóbb terepet keresni, de ez legkeserűbb megbosszan- tásomra nem adatott meg. -Az ilyen kedves jó hangulat közepette sokan áthe- lyezik magukat a világ másik tartományába, én is ilyesfélét szavaztam meg magamnak, de aztán elmegy az embernek a jó esze és azt mondja: eh küzdjünk to- vább! Mikor visszabukfenceztem a járőrömhöz, annak egy része mar engem keresett, úgy, hogy még ezeket is össze kellett szednem, azután elhatároztam, hogy visszamegyek, de most már ettől is borzongott a hátam; azonban nem volt mar más hátra. - Estefelé járt már az idő, midőn leértem, feladatom nincs elérve, lovaim ellenben ki vannak merülve, sok közülük vérzik is; nekem csak egyik fülemről ment le a bőr, de hiszen az is csak útközben lett észrevéve. Lovaimra való tekintettel elhatároztam, hogy keresek egy oly helyet, hol széna van; ezen célomat követve a Szegedi törzsőrmester álláspontjához jutottam, egész paloták voltak itt, mellet-

58 itt nyereg jelentésben 330 tük szénaboglyák is mutatkoztak. Ide mindjárt letértünk, a lovakat lekantá- roztuk és megetettük, a huszárok is neki láttak az evéshez. Szegedi elmondta, hogy 3 foglyot küldött be, kik a hegyek között kóboroltak, mindenik a 67. gyalogezredhez való volt. Tőle megtudtam, hogy a szomszéd telepen civilek is vannak, ezeket elhozattam és általuk a terepet akartam kiismerni, de ők csak nem régen jöttek ide és így csak keveset tudtak mondani. Így tehát úgy határoztam, hogy reggelig maradok és akkor újra felada- tomhoz latok. Szeptember hó 10-én (vasárnap. Elhatározásom szerint korán indultam, a legénység hajnalban megfőzte kávéját, megitta és aztán útnak indultunk. A hadnagy urat még ottan találtam, ahol tegnap állast foglalt. Mikor jelentettem neki az esetet és ezt, hogy ő nem jó helyen áll, elkezdett neheztel- ni és azt mondta, hogy a főhadnagy úr mikor kint volt, helyben hagyta. Aztán megállapodtunk abban, hogy az állásánál lévő kis patak mentén vezető ösz- vérúton próbálok előrejutni. Ez az út is elég tűrhető volt egy darabig, de a völgy később kezdett szűkülni, ahol aztán nagy szálfák feküdtek egy halomban, idáig jártak a szekerek, de tovább nem. Ha az ember jól megnézte, az erdőben volt még valami vonalszerű keskeny út, a lovakat tehát megállítottam, egy huszárt magamhoz vettem és iránytű után indulva igyekeztem a keresett útra kijutni. Mire a tetőre felka- paszkodtam, egy kissé vizes is lettem, de még ott is kellett egy keveset lépe- getni, míg végre az útra ráakadtam. - Megvizsgáltam a friss nyomokat, ezekben saját gyalogsági bakancsaink nyomait lehetett felismerni. Tehát erre is mentek a szétvert századtól, az bizonyos. A hely – ahol az útra jutottam – az 1263, és 1331. magaslati pontok között volt, tehát a Szelesel tetőn – mely még ide jó messze északnyugatra fekszik – ellenség még nem lehet. A terep átvizsgálása után visszaindultam a lovakhoz; a lovakkal az ide való feljutás lehetetlen, elhatároztam tehát, hogy visszamegyek és a főhadnagy úrnak ezt jelentem. A lovaktól messze elkerültem, alig bírtam odáig legurulni. - Mikor a hadnagy úrhoz értem és jelentettem neki dolgaimat, azt mondta, hogy nála fogok maradni. Azután a hozzá beosztott csendőrökből küldött ki egy járőrt és meghagyta, nekik, hogy jelentés még ma este küldendő. Én tudtam, hogy legfeljebb csak akkorra fognak odaérhetni. A csendőrök ismerték az oda vezető utat, de ők is másfelé lettek irányítva. - Mikor megérkeztünk, éppen akkor hozták az ebédet, az öregúr kiadta a rendelkezést, egy fél üveg bort is kaptam; megebédeltünk. A csendőrök azon jelentése, hogy hátrább van egy út, az öregurat arra bírta, hogy azt megnézze. Mikor visszajött, elrendelte, hogy hátrább me- gyünk; így kerültünk hátrább a Nagy-Cziba patak mellé. -A lovakat az erdőben elhelyeztük lóőröket hagyva mellettük, a többi embert magamhoz vettem és 331 a Szalárd egyik hídja előtti szorost megszállattam. Ilyen helyen most már jöhet az oláh. Ma a mikor előrementem a Sesteni patak mentén, 2 birka volt egy fához köt- ve, ha visszafelé mennénk, elvinném, de így nem tudtam. Az biztos, hogy erre van valaki, ezért a 2 lovast előbbre toltam; egy kanyarulatnál hallom, hogy egyik lovasom beszélget, és látom, hogy a másik lovasom egy mellék ösvényen az er- dőbe megy. A kanyarulaton túlérve nem kis meglepetésemre a lovasom előtt egy civil áll és kétcsövű fegyverét neki fordítva tartja; járőrömet meglátva barátságo- sabb helyzetet vett fel. Magamhoz akarom rendelni, de úgy tesz. mintha, egy szót sem értene magyarul; a huszárok meg akarják fogni, mire az erdő felé kezd visszahúzódni, puskacsövét állandóan a huszárra szögezve. Már megfogtam a pisztolyomat is, de ő nem engedett és közben mar az erdő széléhez ért; ekkor egy lövés és a panye puskáját elejtve összeesett, az öléből előbugyogó vér jelezte, hogy már nem megy el. A ló hátáról az ón legényem lőtte le; nem szóltam érte, mert éppen ki nem mondott parancsomat teljesítette. A disznó fürtös oláh katonaszökevény volt; puskáját összetörettem, lőszerét pedig kiszórattam. Az öreg gazfickó nem halt még meg, azonban, midőn visszafelé jöttünk, a legyek már javában dongták. Minden hazaárulóval így kellene tenni. Szeptember hó 11-én (hétfő). Az éjszaka nyugodtan telt el, a hadnagy úr hiá- ba várta a csendőröktől a jelentést, nem jött az meg, hanem az egész társaság bevonult és a Dealul Lat-on ellenséget jeleztek. Persze az még nem elég, hogy láttak, de azt meg is kell figyelni, hogy merre megy, mit csinál? Ennek megállapítása reám lett bízva. 4 lovast kaptam és meg lett engedve, hogy a helyes úton menjek a Szelesel felé. Az erdőben a huszárok kulacsában hozott vízzel kávét főzettem, mely 15 perc alatt készen volt, azután folytattuk az utat; a kávét menetközben ittuk meg. A célt nagyobb nehézségek nélkül idejekorán értük el, ellenségnek nyoma sem volt. A parancs értelmében jelentésemet azonnal elküldtem; mivel csak 3 lovasom maradt, ebből kettőt a két kifelé vezető út mellett hagytam, magam pedig a harmadik lovassal hátrább mentem és a lovakat megzaboltam. Azután a másik kettő jött vissza és ón magamat is odaállítottam az egyik út mellé. Délután kaptam 7 csendőrt, most már egész haderőm volt, át akartam menni offenzívába, de aztán lemondtam erről és felállítottam embereimet úgy. hogy mindkét út tűz alá volt vehető, a két úton pedig az őrszemek őrködtek. - Délután egy egész szakasz dalmát lovas jött két százados vezetése alatt, ezek tőlem ugyan bő jelentést kértek, de a Rittmeister59 Meyernek megjelentettem, hogy nem tudok németül, ő azonban azt mondta, hogy ő meg nem tud magyarul; nem ellenkeztem tehát, mert észrevettem, hogy én mégis csak jobban tudok

59 Lovastiszt a német, osztrák-magyar és a skandináv terminológiában. Magyar megfelelő- je: kapitány. 332 németül, mint ő magyarul. Mikor mindenről tájékozódtak, elmentek, visszamentek az 1258. magaslati pont felé és mögöttünk vettek állast; egy szakasz- vezetőt küldöncül hozzám küldtek, de bizony én ezt is beledugtam a rajvonalba. A helyzet nem volt rossz, élelem volt elég, csak víz hiányzott; este parancsot kaptam a lovasokkal bevonulni. Ismerve a vad rengeteget bosszús lettem. A dalmátokat értesítve és a csendőröket az éjjelezésre figyelmeztetve, útnak indultunk. Lovainkat az egész út alatt vezettük 'és orrainkat a földre szegezve 11 órakor éjjel beérkeztünk. Jelentkeztem, azután lefeküdtem a tegnapi helyre. Szeptember 12-én (kedd). Mint már erre tegnap is számítottam, ma, tényleg korán, megkaptam a parancsot az öregúrtól, hogy a Szeleselre visz- szamenjek és a csendőrökkel együtt a Fancsal irányában előnyomuljak és az ellenséggel érintkezésbe lépjek. - A Szeleselre megérkezve a csendőröket ott találtam, de kettő hiányzott, mert azokat az őrsparancsnok jelentéssel visszaküldte. Az éjszaka - úgymond - megtámadta őket valami 15 lovas, de erősen meglövöldözvén azokat, elvág- táztak. Na jó, majd most, ha előre megyünk, majd meglátjuk, hogy kik jártak ide a, csendőrök nyugalmát zavarni. Jelzem, hogy az ügy gyanús volt előttem és egy csöpp kedvem sem volt elhinni, hogy ellenséges lovasság a Vad éjszaká- ban járt volna erre. Minden csendőr részére 5 darab húst vittünk, azonkívül kávét és rumot; meghagytam nekik, hogy jól egyék tele magukat, mert azután megyünk meg- nézni az oláhokat. Mi is megreggeliztünk, azután egy huszárt a lovaknál hagyva, azokat a dalmát táborhoz küldtem. Az embereket összeszedve tizenegyen voltunk; mindenféle poggyászt visszahagyva egész könnyen mentünk előre még pedig jó ütemben. 11 óra 30 perckor indultunk a Szeleselről és minden akadály nélkül 1 órá- ra eljutottunk az 1263. magaslati ponthoz. Ellenségnek nyoma sem volt. A Dealul Lat-on két kis kóbor lovat találtunk, az úton megfigyelve a kis ló nyomokat tisztán állt előttem, hogy ezek voltak az éjjeli előnyomulok. A csend- őröket is meggyőztem erről. Ezen kívül a csendőrök által 10-én látott ellenséget is tudom, hogy mi volt: a Fancsali század bolyongó emberei, kik a csendőröket meglátva, szintén úgy megfutamodtak, mint emezek. A csendőrök – mint ezt maguk is bevallják – azt hitték, hogy a többiekért mennek, pedig dehogy, szegények menekül- tek. Az 1263. magaslati pontnál megpihentünk, azután biztosított menetben maradva visszavonultunk. Most vettem csak észre, hogy mennyire eljöttünk. Amint megérkeztünk, már egy parancs várt rám, amely elrendelte, hogy a 333 csendőröket azonnal indítsam útnak, hogy még a sötétség beállta előtt beérkez- hessenek, én pedig addig maradjak vissza, míg a Fülöp őrnagy fél-zászlóalja a 17- esektől, – mely Kántor-Endre felől az 1026., 1184. és 1219. magaslati pontokon át előnyomulóban van – meg nem érkezik; akkor a felderítés eredményét jelent- sem, azután pedig vonulják be. Megérkezve persze éhes és fáradt volt minden emberem és azonnal nem indulhattam útba, elrendeltem tehát a pihenőt és étkezést, a lovakat is megzaboltuk. Ezekkel elkészülve jelentettem a dalmátoknak az újságot, mire azok azt mondták, hogy a csendőröket addig nem engedik el, míg a gyalogság be nem érkezik. Erre elhatároztam, hogy a csendőröknek hátrahagyom a helyzetjelen- tést, melyet ők majd a gyalogságnak leadnak, én pedig bevonulok. Mikor már lóháton ültünk, újabb parancs jött, mely azt mondta, hogy minden más abbahagyandó, azonnal bevonulni, ellenség a Szalárd völgyben előnyomu- lóban. Én azonnal megindultam azonban a csendőröket Rittmeister Meyer nem engedte el. Este volt, mikor megérkeztem, nagy sürgés-forgás volt, már valami 30 baka is volt itt a 17-esektől. A Szegedi éppen akkor vonult be és azt mondta, hogy már itt jönnek utána (az oláhok). Engem egy egész garmada élelem várt, volt sült csirke, pulyka, disznó, sajt és főtt kukorica, de oly fáradt voltam, hogy nem esett jól semmi, csak kukoricát ettem, azt is mar fekve. Azt sem tudom, hogy mikor aludtam el; ezen este szolgá- lat alól felmentésem volt. Szeptember hó 13-án (szerda). A tegnapi nagy hü-hó után ma egész csend van, az éjjel az ördög sem nézett felérik, reggel egész 7 óráig aludtam. Az öreg hadnagy úr az éjszaka hátrább tette a főhadiszállást, de ma már ko- rán karabéllyal a vállán előrejött, zsebében apró csemegét hozott az oláhoknak. Szabó főhadnagy úr is ma kijött és az öregurat hátra küldte pihenni. Szegedi korán ismét előrement, az előbbi helyén égő tüzet talált, tehát ott voltak az oláhok; tapogatózva ismét előbbre ment, míg eljutott a 820. magaslati ponthoz, hol fűrésztelep van és több csinos ház; ezek egyikében az előretolt hu- szár katonákat vett észre, folyton előbbre jutva és azt 15 lépésre megközelítve, ellenséget ismert fel a katonákban; azután jelentette ezt, de e közben az oláhok- nak sikerült elsvenkolni60. A főhadnagy úr fáradozásai eredménnyel jártak, mert estére még egy baka szakasz jött ki, mi pedig érzékeny búcsút véve visszamentünk lovainkhoz, melyek a Szalárd torkolatánál lévő Bánffy kastélynál voltak elhelyezve. Mi a kastélyban laktunk, a tiszt urak az emeleten, én pedig a földszinten. A tegnap este jelzett csapati saját erőnkhöz tartozott, mely a hegyeken ke- resztül vonult vissza és a Szalárd völgyben éjjelezett, a tüzet is azok csinálták s

60 A korabeli katonai zsargonban: meglógni, lelépni (ném) 334 reggel járőrünk is azokat találta ottan. A 820. pontnál jelzett ellenséget másik járőr már nem találta ottan, valószínűleg valami éhes csellengő nép járt ott. Szeptember hó 14-én (csütörtök). Egész nap nagy csend uralkodik, pihenőnk van, 2 járőr bevonult, vagyunk már vagy ötvenen. Délután a beteg lovak és a melyek már régen voltak vasalva hátramennek a vonathoz. Az öregúr estefelé meglátogatta az őrnagy urat és kérte, hogy fel- deríthesse, hogy mi van tőlünk jobbra Laposnya és Üvegcsűr felé; persze az engedélyt meg is kapta, a századot összeállította és a legénységet felszólítot- ta, hogy ki akar vele menni; persze jelentkeztek elegen. Szeptember hó l5-én (péntek). Az öregúr kis csapatát már hajnalban meg- indította; az előrejutáshoz az iparvasúti kis kocsikat használtak, melyet 4 hu- szár tolt. Nem tudom, hogy miért, de a felderítés a Fancsal tető felé lett megkezdve. Ma is nagy csend van, én már kipihentem magam, szeretnék mar vala- mihez fogni, mert sehol sem érzem jól magam. Nagyon fáj, hogy szegény szép hazánkban tudom az ellenséget, reménykedem, de nehezen várom a pillanatot, melynek meg kell jönnie, melyben az ellenséget kizavarjuk szeretett hazánkból. Fájdalmasan érint, hogy olyan emberek, a kik még alig vannak kint, már is csüggednek. Alig merek rá gondolni, de való, hogy a magyar meg- változott. Estefelé egy szakaszom béli huszár egy oláh foglyot hozott, ez is a 67. gyalogezredhez tartozott. A huszár a járőrről azt mondta, hogy igen rossz helyzetbe került az öregúrral. Szeptember hó 16-án (szombat). Az ellenségről semmi hír sincs, a vidékre csend borul, az időbúslakodó, néha esik is az eső. Egyik távírásztól hallottam ma az első hírt az öregúr járőréről, hogy a járőr már be is vonult és hogy az őrnagy úrnál vannak kihallgatáson állítólag az öreg hadnagy úr odamaradt és 3 halott is van. Igen sarkalt a kíváncsiság és az öreg úrért is aggódtam, elindultam tehát a Szalárd mentén a parancsnokság felé remélve, hogy itt hamarabb megtudom a valót, de bizony nem láttam ott senkit sem. Visszafordultam tehát, mert esetleg keresni fognak. Útközben különféle dolgokról elméláztam és lassan bandukoltam. Mikor az istállók közelébe értem, a járőr egyik részét láttam magam után jönni. Természetesen megállottam és bevártam őket. Hozzám érve azonnal az öregúr után kérdezősködtem és a szomorú feleletet meg is kaptam, hogy a parancsnok odamaradt. Minden ember megjött, csak a parancsnok maradt ismeretlen helyen. A járőr minden egyes emberét kihallgattam és valamennyi így beszéli el az esetet: mikor a 820. magaslati ponthoz értek, a balra nyíló völgybe letértek, ott ismét házak vannak, onnan a magaslatra felmentek. Eközben találtak 2 alakot, kiket elfogtak, ezen kívül még ismét jött utánuk 2 oláh, kiket szintén szépen el lehetett volna fogni és esetleg visszatérni, de 335 nem így történt, hanem tüzelni kezdtek a kettőre. A hadnagy úr nagyon kiabált, mire a közelben lévő erősebb osztagok is észrevették az ügyet és erős tüzeléshez kezdtek. A mieink visszafelé húzódtak, de több irányból kapván tüzet, szétugrot- tak, miközben a 2 fogoly is elsvenkolt. Az egy fogoly – akit bekísértek – egy fa- törzs alól lett kipiszkálva. A visszajövetel közben a hadnagy úr tüzelést vezényelt, miközben ő maga balra, a völgy felé húzódott, a járőr ezentúl már nem látta őt, állítólag később még keresték is, de nem volt feltalálható. Mikor azt kérdeztem tőlük, hogy lehetségesnek tartják-e a hadnagy úr esetleges bevonulását, azt mondták, hogy igen. Sajnos, ha figyelembe vesszük, hogy az öregúr 54 éves és 100 kilónál jóval nehezebb ember, alig hihető, hogy viszont- láthassuk. A Főhadnagy úr tegnap csinos fürdőszobát rendeztetett be és tegnap este meg is fürdött, én ma reggel, azután a legénység sorban szintén. Estefelé az őr- nagy úr is megfürdött. -A vizet hozzá a főzőkonyha melegítette. A 820. magaslati pont környékét az ellenség megszállotta, de csend van, ott lévő osztagainkról még nincs hír. Szeptember hó 17-án. (vasárnap). Teljes csend van, nagyon unalmas a helyzet, nálunk nem történik semmi sem és más felől sem igen kapunk hírt. Minden nap reménykedik az ember, hogy másnap fog talán valami történni, de mindany- nyiszor, midőn a honvéd család valamelyik tagja reménykedni merészel, csalódni muszáj. - Mikor német parancsnokunk – General von Morgen61 – megérkezett, kato- náihoz egy parancsot intézett, mely parancs minket, magyarokat biztat, és majdnem könnyet csal szemeinkbe, midőn hazánk megtisztítását remélteti velünk. Hát nincs-e igazam, midőn ezt oly nehezen várom? Nem vagyok a mására vágya- kozó, de bevallom, hogy alig várom, hogy az ellenség földjére léphessünk, hol leborulhatnék a magyarok leghatalmasabb Ura előtt és hálát adhatnék neki leg- kegyelmesebb szeretetéért és segítségéért. Vannak, akik még nehezen várják ezt, de hiába kutatok, nem sok ilyet találok. Szeptember hó 18-án. (hétfő). Változatlan nyugalom; őrnagy úr a huszárok- ból is kirendel erdei munkára, a lövész századnál dolgoznak, irtják, az erdőt és az állás elé akadályokat csinálnak a fából. - Én igen sokat olvasok a Jókai Szerelem bolondjaiból, sakkpartner ma nem akadt. Szeptember hó 19-én (kedd). Teljes csend, délután néhány ágyúlövés hallatszott. Az ellenség teljesen megállt, valószínűnek tartom, hogy erejéből elvont, talán másutt fáj neki valami. A helyzetről különben semmit sem hallok.

61 Kurt Ernst von Morgen (01.11.1858 - 15.02.1928) porosz altábornagy. Az 1916. őszi és téli hónapokban az I. tartalékhadtest parancsnoka a román fronton. 1918 márciusában a hadtestet a Nyugati Frontra, a felső-elzászi térségbe szállították át. 336

Este nagy meglepetés ért bennünket - az öregúr visszaérkezett; éppen ró- la beszéltünk, midőn a főhadnagy úrnak bejelentették, hogy az őrnagy úrhoz megérkezett. Szeptember hó 20-án (szerda). Változatlan csendesség uralkodik. Egy sza- kaszvezető parancsnoksága alatt korán reggel kiment egy járőr, a 820. magaslati ponton túlment, ott portyázó ellenséget talált. Este magával hozott egy fürtös civil oláhot, 9 birkát és 12 sertést. Őrnagy úr az összes foglyokat a dandárhoz hajtatta. Már itten is van lövöldénk, a legénység ma lőni volt. Az öregúr parancsot kapott, hogy a dandárnál jelentkezzék, a déli órákban ezt meg is tette. Este az öregúr beszédbe ereszkedett velem. Mint ismeretes, egy megyébe valók vagyunk. Ő Jászberény, én meg Karcag városába, mindkettő Szolnok vármegyében fekszik. Az öregúr az alig leírható szenvedések és küzdelmek nyomait a kezein viseli. A bujkálás napjaiban, az erdőben szederrel élelmezte magát, azok indái erősen összesebezték a kezeit. Amint elmondta, fáradtnak érzi magát, nem is jött le csak este. Különösen sokat szenvedett éjjelenként, mert nem volt semmi meleg ruhája. Ezt el is képzelem, mert erre éjjel már hidegek vannak. Elbeszélte az öregúr, hogy miként nézte ki magának az utat, és hogy hogyan jött keresztül négysoros rajvonalon. Nem furcsa, hogy olyan nagy erő- ben van, és még sem támad az a fene oláh? Az öregúr a huszárokat igen megtámadta, súlyos terhelő szavakat mondott viselkedésük felől. Én nem voltam jelen, de ismerve a körülményeket, alig kívánkozom a történtekkel foglalkozni, de mindenesetre azt feljegyzem magamnak, hogy nálam az én példámat és utasításaimat követik embereim és 2 év alatt nem fordult elő, hogy alárendeltjeim hátrahagytak volna, hogy az alatt figyeljek, mialatt ők elsvenkolnak, mert abban az esetben karabélyom csövét is arra lehet fordítani. Este a Marostól délre és a Szalárdtól nyugatra emelkedő magaslatra – mely szomszédságunkban van – 2 hegyi agyút hoztak és még ma, be is lőtték azokat. Szeptember hó 21-én (csütörtök). Egész nap csend van, a helyzetről nem sokat tudok. A legénység egy része dolgozik, jár az erdőre; délután céllövé- szet. Szeptember hó 22-én (péntek). Csendesség van, reggel a lovakat felnyer- gelve megjártattuk, igen jól néznek ki. Ma is kint voltunk lőni. Ma néhány lovas került hozzánk, köztük báró Bánffy hadnagy és egy főhadnagy, Perczel őrnagy úr magánál tartja őket. Este parancsot kaptam őrnagy úrnál megjelenni. A parancsot teljesíteni kell, tehát a vacsora abban maradt. Az őrnagy úr vendégeivel éppen a vacsora befejezésénél tartott, mikor jelentkeztem, mindjárt hozzá is fogott engem a holnapi foglalkozásra eligazítani. 337

Feladat: a Zsirka mentén62 előre menni egészen az 1111. magaslati pontig és az ellenséget felderíteni. Ehhez 14 huszárt kapok és a lövészektől is egy 12 főből álló járőr lesz hozzám beosztva, melyet a helyzetnek megfelelően alkalmazhatok. Helyzet: saját erőnk D. Zespetele63 1089 – 766. és 1125 vonalon áll, jelentés szerint ellenség – kb. 2 század – ma az 1316-ról az 1200-ra menetelt s onnan délnyugati irányban az erdőben eltűnt. Meglepett, a midőn hallottam, hogy a vendégek is velem jönnek. Indulás holnap 6 óra 30 perckor reggel. Szeptember hó 23-án (szombat). A pontos időben indulásra már készen áll- tunk, csak még a vendégekre kellett várni. Szinte már bosszantó volt, hogy a 6 óra közeledik és még mindig várni kellett. Néhány perccel 6 óra előtt lejöttek az urak, mire megindultunk. A gyalog járőr útközben csatlakozott hozzám. Jó bátor tempóban haladtunk előre a Zsirka völgyében. Egy kissé furcsa volt, hogy 2 tiszt jön velem, de csak a csapat között és teljesen rám hagyták az ügyet. Még előtte való este tisztába jöttem feladatommal, a térképet átta- nulmányoztam és a szükséges megjegyzéseket rávezettem. A 691. magaslati pontnál rövid pihenőre megálltunk, odamentem a tiszt urakhoz megtudni szán- dékukat, mire a főhadnagy úr azt mondta, hogy teljesen függetlenül csináljak mindent, mert ők csak műkedvelők, de ha esetleg szükség lenne rájuk, segíteni fognak. Ezt megköszönve kértem, hogy ha valami kifogásolni valót tennék esetleg, akkor a főhadnagy úr figyelmeztessen erre. Ezek után ismét megindultunk. A 766. magaslati pontot elérve megálltam. A térképek nagyon felületesek és nagyon nehezen lehet utánuk eligazodni. A jelzett pontnál tudvalevőleg saját kisebb erőnknek kellene állani, de úgy látszik, hogy az hátrább áll. A két vendég úr is megnézte a helyzetet és helyben hagyta feltevésemet. Leghelyesebbnek tartottam volna, a völgyben maradni, de mivel a parancs a magaslati vonalat jelöli meg, azon nem változtattam, hanem kiadtam a parancsot és pedig: a gyalogsági járőr megy a 700. magaslati ponton át az 1286. magaslati pontig, én a 766. – 1021. magaslati pontokon át az 1111. magaslati pontig. Tekintettel azonban arra, hogy e vonalat mindenütt erdő fedi és a völgybe belátni nem lehet, az ellenséget pedig inkább onnan várom, ezért egy altiszt és 5 huszárt a magaslati vonal mellett húzódó völgyben küldtem élőre s meghagytam, hogyha ellenséget talál, mely előnyomulást akar megkísérelni, azt erős tűzzel tartóztassa fel. Akkor, ha lehet, mi azt az oldalból vagy hátulról meg fogjuk tá- madni, hogyha pedig így nem bírna vele, az esetben előnyomulását annyira kés- leltesse, hogy visszavonulásom biztosítva legyen.

62 A Maros balparti hegyi vizeit összegyűjtve a Szalárd patakkal együtt folyik be a Marosba, Palotailva és Ratosnya között. 63 A Maros folyó déli oldalán magasodó hegytömb Nyágra (románul Neagra) fölött. 338

A járőröket eligazítva, mi is megindultunk, lassan másztuk egyik kupacot a másik után. A két vendég urnái egy-egy balta volt, melyet főképpen akkor hasz- náltak, ha másztak, de ha akadály került elő, akkor megkezdték az irtást. A fő- hadnagy és báró úrnál is karabély volt és nem akasztották egyik huszár nyakába sem, hogy az vigye. Mindkét úr nagyon derék magyar katona, bátrak és fáradha- tatlanok. - Két kis pihenő után eljutottunk a célhoz, tovább nem is mehettünk volna, mert meredek szakadék következett. A csúcsról mesés kilátás volt, láttuk a Zespetelét, a Magura csúcsot (1480 m), és a leghatalmasabb Fancsalt (1685 m). Itt pihenőt tartottunk és elfogadtuk a főhadnagy úr indítványát, hogy le- vágunk a völgybe és arra fogunk továbbmenni. Ezt meg is tettük, visszaértünk a 766. magaslati ponthoz, semmit sem találtunk, a kis huszár járőr is már visszajött, a gyalogsági még nem érkezett meg. Elhatároztuk, hogy a kis patak mellett figyelő állást foglalunk, és ha esetleg jönne valami, azt lekráglizzuk64, ha pedig nem jönne semmi, úgy bevonu- lunk. Az embereket a fák között elhelyeztem. Az urak is letelepedtek és a liba- húst is előkeresték, engem is oda hívtak és mondták, hogy kövessem példá- jukat. Megköszöntem a nagy kitüntetést, miközben hozzá is láttam a libához. Egy üveg bor is volt a 900. évi termésből, azt is megosztották velem. A kosztolás után beszélgettünk. A báró úr a vadászatokról beszélt, később a háború került szóba, ők azt mondták, hogy Oláhország Szerbia sorsára fog jutni. Én is előadtam szerény véleményemet, mely szerint én másként látom a jövőt és pedig úgy, hogy Románia egy részét mi elfoglaljuk, a másik részét Közben az oroszok egészen megszállják, és később mikor belátják, hogy semmit sem érhetnek el, megtartják maguknak a megszállott területet, békét kötnek és hagyják fegyvertársaikat megpukkadni. Az urak is ezt valószínűnek tartották. A beszélgetésnek a Magura felől hallható lövések vetettek véget, és minthogy minden áron akartunk foglyot ejteni, felszedtük a sátorfát és azzal a szándékkal, hogy hátukba kerülünk, előrementünk. Sok utat tettünk meg teljesen hasztalanul. Az 1219. magaslatra úgy húz- tuk fel egymást, de egy fia oláhot sem találtunk. A Zespetelen saját bakáinkat megtaláltuk és tőlük megtudtuk, hogy az oláhok ide lövöldöztek és hogy egy embert meg is sebesítettek. A honvédeknél teleszívtuk magunkat friss vízzel és aztán hazafelé irányí- tottuk magunkat. A Zsirka pataknál a tábori őrsöt nem találtuk a helyén, csak az egyik fán lógott egy kulacs. Mivel reggel sem álltak a megjelölt helyen egészen tisztá-

64 Itt: nyakoncsípjük (ném.) 339 zatlanul állt előttünk a dolog. Na de nem baj, lesz csak valahogy, azzal megindultunk. - Mi hárman mentünk elől, utánunk a legénység. A 691. magaslati pontnál alakokat láttam, de nem szóltam semmit. Közelebb érve az egyik alak kijjebb állott és jól látszott a fehér lábszárvédője. Az urak figyelmét felhívtam erre, köz- ben karabélyomat levettem. A báró úr azonnal letérdelt, a főhadnagy úr is előké- szült, s oda kiáltott: magyar vagy? – közben a karabélyok mind odanéztek. A fele- let gyorsan jött, hogy magyar. Mikor odaértünk, figyelmeztettük az öreget, hogy bajba jut, ha így áll és figyel. Mikor megérkeztünk, az őrnagy úr már várt reánk. A jelentést a térképen magyarázva leadtam, az urak is az asztalhoz ültek és egy pohár borral meg lettek kínálva. Nekem ez épp oly jól esett volna, de a Gesztessy65 főhadnagy nem vett figyelembe. A jelentést befejezve, őrnagy úr személyesen öntött bort részemre és azt mondta: „Isten éltesse Bánhegyesi!" Jókora adag volt, de mivel igen jól esett, megittam, azután haza küldött az őrnagy úr. Szeptember hó 24-én (vasárnap). Tegnap este különösen fáradt voltam, s vacsora után hamarosan lefeküdtem. Ma teljes csend van és mivel még fáradtnak éreztem magamat, délelőtt nem számítottam felkelni, de igen nyugtalan voltam és így csak 10 óráig tudtam feküdni. A század reggel jártatni volt, a legénységnek egy része ma is munkára van ve- zényelve, délután 4 órakor lövészet. Egy repülőgép szállt el felettünk, de ismeretlen maradt. A helyzet ma sem változott. Este parancs jött: holnap 1 altiszt és 15 ember munkára, 2 altiszt és 3 huszár a Gesztessy főhadnaggyal az új állást megy kijelölni. E szerint visszavonulásra kell gondolni. Szeptember hó 25-én (hétfő). Ma hajnalban huszárokból és lövészekből szervezett körülbelül 40 főből álló különítmény egy kadét parancsnoksága alatt parancsot kapott a Zsirka patak és az 1125. magaslati ponton át a Fancsal irányá- ban előnyomulni és az ellenség hollétét megállapítani. A különítmény az 1125. magaslati ponthoz megérkezett és az ott lévő saját gyalogsági szakaszunkat megtalálta, de az ellenség átkarolása által fenyegetve lévén, előnyomulását nem folytathatta, sőt, a magaslatot megszállva tartó szakasz is kénytelen volt sürgősen hatra húzódni. Az oláhok a náluk szokásos délutáni 5 óra körül a 645. magaslati pontnál a Szalárd völgyben a lövészeket – mint azt parancsnokuk Losonczy főhadnagy mondta – nagy vehemenciával "pofon támadták", de a lövészek attól nem ijed- tek meg és állásukat a fenevadakkal szemben megtartották. Jelzem, hogy tüzér- ségünk nagyon gyéren támogatta a védőket, ellenség részéről tüzérséget nem vehetni észre.

65 Gesztessy Antal főhadnagy, m. kir. 4. honvéd huszárezred 340

Este a helyzet nem változott, a támadás a késő éjszakába is belenyúlt és különösen erős volt a Szeleselnél66 és tőlünk északra. A különítmény az ellenség nyomásának engedve, este bevonult és jelentette, hogy az ellenség körülbelül 2 zászlóaljjal jön utánuk, és hogy mikor őket észre- vette, be akarta keríteni, de azt idejekorán észrevették és kihúzódtak előle. Az egyik huszár szakaszvezető azt jelentette, hogy ok nem lőttek rá az ellenség- re, habar az egész közel volt hozzájuk, mert nem akartak elárulni magukat. Ehhez csak azt jegyzem meg, hogyha, az oláhokat meglövöldözik, akkor szét- futnak, és ily módon lehet közülük esetleg foglyot ejteni. Szeptember hó 26-án (kedd). Az ellenség folytonos alattomoskodása és bekerítő mozdulatai a Szalárd völgyben arra kényszerítette a lövész századot, hogy hátrább húzódjon a már kissé elkészült állásba, melyet Perczel őrnagy úr minden nap javíttatott. Az ellenség lassan ismét állásunk elé ért és szívesen igyekezett előbbre jutni. Az arctámadást nagyon szívesen varjuk, de a bitangok mindig megtud- ják, hogy szárnyaink csak a levegőben lógnak és erejüket mindig ott vonultat- ják fel. Ezt persze mi is rendesen észrevesszük és kénytelenek vagyunk az állást feladni a nélkül, hogy azok megfizetnének. Ma is így történt, bár ma egy kevés vesztesége is volt az oláhnak 5 fogoly is került kezeink közé, egyik kifogástalanul beszélt magyarul és azt jelentette, hogy körülbelül százan tudnak a zászlóaljuknál magyarul. - A visszavonulás esti 9 órára volt elrendelve, mi lovasok este 7 órakor indultunk és Ratosnyára67 meneteltünk, csapataink itt foglalnak állást. A lövé- szeknek mi csináltunk szállást és huszárok várták őket, kik éjjel meg is érkez- tek. A mi lovaink is be lettek szállásolva. A Szalárd torkolatánál lévő vas hidat és az úttestet is több helyen felrobbantották, ez utóbbinál néhány szállingó emberünk áldozatul esett. Az éjszaka a páncélvonat is kint állott a műút mellett és vigyázott a rendre. Szeptember hó 27-én (szerda). Az éjszaka nyugodtan telt el és a nap első fele is meglehetősen csendes volt. A páncélos vonat 9 óra után hátrament, de nem nagy idő múlva ismét visszakerült. - Délután a helyzet élénkült. 4 órakor parancs jött nyergelni, ekkor a falu keleti kijáratánál igen erősen szóltak a fegyverek és a vegyes népség kezdett elutazni. Mi, hogy készen voltunk, 1-es, 2-es és 3-as számúak gyülekeztünk s elő- rementünk, lovainkat pedig a műúton hátrább vitték. A dandárnál mi gyalog huszárok megálltunk és várakoztunk. Itten hallottam, hogy a páncélvonat mögött három helyen felrobbantották az oláhok az utat. Ez ugyan baj, de

66 Szelesel tető, 150m méterről 1225 méterre lejtő oromhát. 67 rom. Răstoliţa, község a Felső-Maros mentén, Maros megyében, Románia 341 valószínűleg van tartalék sínjük és kibírnak jönni. az ellenség hiába rohan rá, mert az mind meggebed, és nem akadályozhatja meg, hogy a síneket lerakja. Ez még vigasztal bennünket, mert a páncélosra az oláhok igen dühösök. Mi- kor a Maros völgyében Ilva mellett megrohamozták és kézzel megfogni szán- dékoztak, igen beadott nekik és az óta kiválóan ismerik. Délután 5 óra körül parancs jött lóra és hatra mentünk a ratosnyai állomásig. Onnan lovainkat ismét hátrább vitték, mi pedig ott maradtunk a csapatok mö- götti völgyek biztosítása végett. Alkonyat kezdetén nagy pöfékeléssel megjött a páncélos az állomáson meg- állt és a tiszt urak odamentek üdvözölni a bennünket, a mit mindnyájunknak jól esett látni. Este a csapatok ismét visszavonultak Dédáig, mi és a dandárparancsnokság Maros-Kövesdre68 mentünk. Este 8 órától 12 óráig mentünk, az őrparancsnok ezért mulasztja el embereit felterjeszteni. Ma a Gesztessy főhadnagy 5 lovassal ki lett rendelve egy gyalog szakasznak az állásba való vezetésére. Nem tudom, hogy hogyan ment a dolog, de az egész társaságot szétszórták, két lovunk is ott maradt. Vágyam teljesült, hogy egyszer már a Gesztessy főhadnagy menjen ki, mert ő lebecsüli mindenkinek a tevékeny- kedését, s most kritizálhat saját munkája fölött. Szeptember hó 30-án. (szombat). Reggel a tüzérség új állásból – a tegnapi mögött – élénken lövöldözött, de különben nem fordult elő semmi nevezetes esemény. A dandárparancsnokság napközben a magaslaton szórakozott. A lövész század parancsot kapott a marosoroszfalui69 szárny biztosítására, őrnagy úr is velük ment és tőlünk is rendelt ki oda 2 járőrt. A tegnap odamaradt 2 ló ma megkerült, az egyiket egy honvéd baka, a mási- kat egy harmadik századbeli tizedes hozta haza. Az osztály Szászrégenben egy raktárt létesített és oda kukoricát, krumplit, gyümölcsöt és más hasonló dolgokat gyűjt össze. Ma csak 6 kocsi kukoricát vittek be. A helyzet nem nagyon áll tisztán. Főhadnagy úr is kilovagolt. Este egy tábori őrsöt kellett kiállítanunk Marosfalutól70 délre. Október hó 1-én (vasárnap). A helyzeti nálunk még nem változott; rövid rajvonalunk Déda mögött van, járőrök és tábori őrsök Bisztráig71. A társaság jól megmosakodik, én magam is megcsinosítottam magamat saját magamat. Egész nap különös nyugalom. A dandár délután egy járőrt rendel ki, már alig marad néhány lovas, a járőr 3 napig marad kint; feladat; a műúton Hévíz felé előreha-

68 rom. Petriş, falu a Felső-Maros mentén, Maroshévíz közelében, Románia 69 Marosoroszfalu (románul: Rușii-Munții, németül: Russ) falu Maros megyében, Erdély- ben, Marosoroszfalu község központja a Maros partján a Marosvásárhely–Déda vasútvo- nal mellett. 70 Marosfelfalu, rom. Suseni, Régen közelében 71 Dédabisztratelep, rom. Bistra, Déda községhez tartozó telep 342 tolni és az ellenség vonala mögé betekinteni. Szép kis feladat lovasság részé- re, az oláh könnyen foghat magyar kozákot, mert igen nagy szamár volna, ha be nem engedné, hogy azután ham! bekaphassa. Visszajönni csak az úton lehet. A járőr parancsnoka – egy káplár – este jelentést küld: Galonyáig72 előnyo- mult s ottan a Maros és műút mentén a 644. magaslati pontnál ellenséges tábori őrsöt észlelt, mely körülbelül 30-40 főből állhat. A jelzett magassági pontot nem találták a térképen és ezért parancsot kaptam azonnal oda indulni, a feladatot átvenni és a helyzetet tisztázni. A járőrt megtaláltam és a jelzett helyre mentem, mire megérkeztem, már sötétedett és az eső is esni kezdett, azért a helyzetet mégis tisztáztam és ezután visszamentem Dédára a jelentést megirtani és elküldtem. Az éjjele- zéshez akartam készülni, midőn parancs jött bevonulni, mert a dandár fel lett váltva. Éjszaka, kegyetlen rongy időben kellett Monosfalura73 menni szállásra. Odaérkezve egy udvaron letáboroztunk. Igen hideg van, a falu tele van kato- nasággal, a lakosok is bent vannak. Október hó 2-án (hétfő). Ma már ismét a békebeli dolgok álltak elő. A csapat csak az éjszaka érkezett meg és ma már gyalog gyakorlatot tartanak, de csak a mi osztályunk. Délután 3 óra 30 percre lószemle van elrendelve, a patáknak is tisztáknak kell lenni. A lószemlét őrnagy úr tartja, utána a legény- ség összeállt és én egypár fordulatot csináltattam velők. Azután még holnapra lett pár előadás elrendelve, ezzel a mai véget ért. Este híre járt, hogy elmegyünk. Október hó 3-án (kedd). Ma korán a gyalogság indult, azután a vonatcsa- patok és végül mi. Jó sietős ütemben minden társaságot elhagyva Szászré- genbe érkeztünk. A vasúti állomás mellett megállás, lenyergelés, etetés és ebéd. A gyalogság is megérkezik, bevagonírozás így megy tovább. Szálláscsiná- lók tőlünk Sáromberkére74 mennek, mi csak 3 óra 30 perckor indulunk, a tiszt urak addig a városba mennek. Itten már siralmasan látszik a háború nyomora, a vasúti állomás tele van szegény földönfutókkal, de kocsi még nem jut részükre. A szálláshelyig nagy- részt ügettünk, de azért ez eső utolért. A falu tele van katonasággal, de azért jól lehet pihenni. Ma olvastam a nagyszebeni harcról.

72 Galonya (románul: Gălăoaia), falu Romániában, Maros megyében, a Galonya patak Ma- rosba ömlésénél, a Kelemen Havasok és a Görgényi Havasok között. A környéken játszó- dik Wass Albert "A funtineli boszorkány" című regénye. 73 Monosfalu/Monosfalva, rom. Morăreni, falu Maroshévíz mellett 74 rom. Dumbrăvioara, község a Maros-mentén, Maros megye 343

Október hó 4-én (szerda). Ma korán folytattuk a menetet, menetirány Kend, de később Nyárádszereda75 lett. Marosvásárhelyen délelőtt 9 óra 30 percig maradtunk, a legénység a városba ment bevásárolni. A németek a varos urai. Ma is jó ütemben jöttünk, ebéd Tompán76 volt, azután Nyárádszeredára mentünk. Erre már nagy forgalom volt. A községben a kassai 9-esek vannak. A mi dandárunkat autókon és a keskenyvágányú vasúton, vitték előre; a hangulat igen jó, a gyalogság folyton érkezik, a tüzérség is erős. Alkonyatkor Berére77 mentünk és ott letáboroztunk. A keskenyvágányú vasút Szeredáig78, az autók Magyarosig mennek. Este a pozsonyi 15-ös nehéz tüzérség ide érkezett. Délután a Magyaróstól79 keletre lévő hegyek tüzérségünk tüzében álltak. Október hó 5-én (csütörtök). Nálunk ma korán nagy élénkség volt; mi is korán indultunk és Magyarósra meneteltünk. A falu körzetében több üteg van felállít- va, a gyalogság előnyomul és a déli időben a, részben kiépített állásaink ismét birtokunkban vannak. A tüzérség; néha élénk, de kissé kár, hogy igen hátra van, s az ellenséges tü- zérséget nem gátolhatja, munkájában, mely gyalogságunk előnyomulását igyekszik feltartóztatni. A 3. század is most hozzánk van beosztva, vele a létszám 94 lovas, a lövész század valószínűleg a bakákhoz lett beosztva. Perczel őrnagy úr osztálya száza- dunkból és a dalmát századból áll. A lovasság a templom mellett egy udvarban áll hevedert megeresztve, ké- sőbb lekantározva. "Varjuk a harc lefolyását, úgy reméljük, hogy szükség lesz ránk. Ha az ellenség meghátrál, gondoskodunk róla, hogy visszafordítsuk azt. A déli órákban a puskaropogás élénkül és az oláh tüzérség kezd erősen dolgozni. Megkapjuk a postát és kezdünk olvasgatni, a legénységi konyha megérke- zik, a tiszti konyha 12 óra 30 percre van ígérve. Parancs jön, hogy a lovasság Fritz alezredes úrhoz megy, ki a jobbszárnyon Kibéd előtt van. Mi egész biztosra vesszük. hogy az ellenség mögé betörünk és szétszakítjuk vonalát. A Mocsár-hegyen át a meghatározott helyre megérkez- tünk, ott megálltunk, és ha nem csalódom, ott újabb parancsot kaptunk, mely a jobbszárny biztosítására rendelt. Kibéd községbe mentünk. Csodálatos, hogy az itteni fontos műút és vasút mellett nincs csapatunk, mi megyünk át először a falun, melyben csak néhány öreg van. Az öreg személyek azt mondják, hogy 3-án 13 lovas jött le az ellenség-

75 rom. Miercurea Nirajului, község Maros megyében 76 rom. Tâmpa, Maros megye 77 Bere/Székelybere - rom. Bereni, Maros megye 78 Nyárádszeredáig 79 Magyarós/Nyárádmogyorós – rom. Măgherani, Maros megye 344 tűi és hogy igen gorombák voltak, de midőn egy ágyúlövedék erre esett le, a lovasok gyorsan elrohantak. Kibéden keresztülment az osztály és az elővéd jó előretolva az ellenség vona- lához ért, hol erős tüzet kapott. Az osztály a falu keleti szegélyénél tűzharchoz lóról szállt és a Küküllő bal partján lévő magaslatokra felvonult. Ezen előnyomu- lást a Sóvárad melletti ellenséges tüzérség észrevette és szapora tüzet zúdított ránk. Persze kevesen voltunk és azok is jó széjjel és így nem történt semmi baj. Híd híjában a folyón simán átsétáltunk, ahol talán a legmélyebb lehetett, mert még a hatalmas termetű Martinovich főhadnagynak is odáig ért a víz, ahol a test kétágú kezd lenni. A tető jó szellős volt és mivel félig vizesek voltunk, a hideg nagyon meggyomrozott minket. A felvonulásnak nem sok értelme volt. Az est beáll- tával Martinovich főhadnagy parancsnoksága alatt egy tábori őrs maradt a tetőn, a többiek a faluba a lovakhoz mentek vissza, hol udvarokban éjjelez- tünk és vizes ruháinkat szárítgattuk. Mi kaptunk vacsorát, de a legénységi konyha nem jött meg. Október hó 6-án (péntek). Korán nyergeltünk és Sóvárad felé indultunk, sűrű köd volt és így az ellenség nem vett észre. Csapataink a faluból kivonult ellenséget nyomon követték. Azonban az ellenség a falu szegélyénél nem sietett szaladni, hanem megállt, sőt tüzérsége is még a tegnapi helyén maradt. Lovas járőreink a faluba bementek, velük Szabó főhadnagy úr is és elfogtak vagy 6 oláhot és egy kis lovat. Gyalog járőreink is folyton hozzák a foglyokat. Az ellenségtől a 29-es és 37-es gyalogosok és a 8-as vadászok vannak itt és 3 üteg tüzérséget is jeleznek. Az osztály az út mellett egy hegy tövében vár. Dél körül a gyalogság kezd erre felé is előnyomulni. Egy zászlóalj bosnyák Siklód felé, egy honvéd zászlóalj pedig a Kis-Küküllő bal partján Szováta felé nyomul elő, osztályunk a két zászlóalj között működik. Elővéd 20 lovas, parancsnoka vagyok én, a Kolos patak mentén Siklód felé és onnan Szováta irányában kell előnyomulni. Siklódot elérve ellenség ott nincs, a falu átkutatása végett egy kis járőrt küldtem ki, melyet kis távolság- ban én is követtem. A faluban sem volt már ellenség, de nyomai a legborzal- masabban látszottak: a lakások összerombolva, amit elvinni nem tudtak, azt használhatatlanná tették. De ez még mind semmi, azonban a védtelen öre- geket legyilkolták és agyonverték, némelyikre egy kis gazt vagy földet húztak, de van elég, aki csak a föld hátán fekszik. A kétéves háborúban elfásult lelkem fáj, hogy ezt látnom kellett. Isten lát- ja e gaztettet és azt, nem hagyhatja megbosszulatlanul, ezért nem csak az a bűnös, aki elkövette, hanem azok is, kik a mi kedves hazánkat e kegyetlen időkhöz juttattak.

345

Siklódkőt és a szomszédos magaslatokat az ellenség tartotta. A falu szegélyé- ről néztem, amint azok ássak be magukat, mint a hangyák úgy nyüzsögtek. Estefelé csapataink kezdtek közeledni, az én kis csapatomat is hozzájuk állí- tottam a jobbszárnyra kibicelni. Egy kis járőrt küldtem az ellenség szárnya felé lóháton, én pedig a maradottakkal lóról szálltam és az előnyomuló század jobb- szárnyához csatlakoztam. Az ellenség gyorsan szedelőzködött és a milyen gyorsan csak lehetett, elhurcolkodott. A Küküllő-menti magaslatokon még visszafordult tüzelni, de könnyen el tudtuk ugrasztani. Én egészen odáig elmentem és lenéztem a Küküllő völgybe és láttam, amint a műúton Parajd felé számos kocsi igyekezett. Eközben este lett és parancsot kaptam Siklódra bevonulni, helyemre egy bosnyák csapat vonult fel. Szerintem legjobb volna e vadállatokat még ma to- vábbkergetni, hogy lélegzethez se juthassanak - most futnak. Bevonulásom után jelentettem végzett munkámat, az őrnagy úr ezzel teljesen meg volt elégedve. Legtöbbet tulajdonitok azonban annak, hogyha magam is meg vagyok elégedve munkámmal, mert boldog vagyok, ha ez jól sikerül. A legénységi konyha ma sem tud ide jönni, nekünk jó vacsoránk volt. Október hó 7-én (szombat). Korán nyergeltünk és a tegnapi nap használt úton Kibedre meneteltünk, ott beszállásoltunk - egyelőre tisztogatás és pihenő van. Szegény öreg magyarjaink úgy örülnek, egyhetesnél hosszabb szakállamat én is leoperáltam. Délután postát is kaptunk. Embereinknek és lovainknak élelem van elég, a konyha is itt van. Gyümölcs- ben igen gazdag a falu. Már kezdett sötétedni és mi már azt gondoltuk, hogy itt maradunk végre éjje- lezni, de csalódtunk. Este parancs jött, hogy a lovas század szétválik, fele a Szabó főhadnagy úrral, a másik fele pedig velem fog menni. Az előbbi rész déli irányban Zetelaka felé indul, én pedig a Perczel őrnagy úr csoportjával megyek Gyergyó- nak. A 3. század 31 lovasa hozzám került, azon kívül a 4. századtól még 12 lovas. Őrnagy úr tájékoztatott a helyzet felől és azt mondta, hogy a féllovas század parancsnokságát vegyem át, és ha ez készen lesz, meneteljek Szovátára. Század- parancsnokomnál (Szabó fhgy.) jelentkeztem, ő nevetve mondta, hogy Bukarest- be fog menni. Akkor én meg Piatrára irányulok. Bár komolyan mondhatnánk ezeket! Este 8 órára Szovátára érkeztem, őrnagy úr már ott volt, a lövész század is a falunál van állásban, az most ismét visszajött hozzánk. A megérkezés után készültségi formában maradva beszállásoltunk és le is nyergeltünk. Őrnagy úr ismertette a helyzetet: kisebb biztosító csapatok Parajd mellett vannak állásban, ezekkel szemben még az ellenség tartja magát, de a foglyok vallomása szerint ezek is visszavonulnak, ha nyomás alatt lesznek. Október hó 8-án (vasárnap). Ma Parajdra meneteltünk, a lövészek hátizsákja- it kocsikra rakták - valami hajtóvadászatról beszélnek. Parajd mellett 3 üteg tü-

346 zérségünk van, köztük egy nehéz üteg is, de a tüzérség nem nagyon tevé- kenykedik. Déli 12 óra körül a vasúti állomás mellett felállított tábori tarack parancsot kapott lőni, de meglepően egészen hátra Szováta északi szegélye felé lőnek. Kialakult rajvonalunk meg nincsen és így azok a bitangok mindig buj- kálnak. Parajd is a többi község sorsára jutott, legyilkolt öregek, asszonyok és gyermekek itt is vannak. Ha a bitangoktól kérdezzük, hogy miért tették ezt, persze hogy mind letagadja. Mint Isten büntető keze kell, hogy lesújtsuk ezt a rongy népet. Járőrünkből egy lovat ma lelőttek, a huszár bejött. Este a falu északkeleti szegélyéhez mentünk és ott beszállásoltunk. Egész nap szomorú, esős idő volt.” 80

6. 2. A 9-es népfelkelő huszárok hazatérése

A terjedelmesre sikeredett Huszártörténetembe81 nem fért bele a maros- vásárhelyi népfelkelő huszárok külön menetelése a Nagy Háborúba. Az ezred igen hiányosan megőrzött levéltárában megtaláltam ugyan a népfelkelő hu- szárosztály naplóit is, de alkalmas időre. Az 1916-ban, Marossy Géza rendező- operatőrrel készült filmünk forgatókönyvének az írásakor vettem elő. A film alapgondolata az volt, hogy a maroknyi, erdélyi felállítású alakulatok cseleke- deteit, még ha csak vázlatosan is, hozzuk képre. Alig volt ilyen, az erdélyi hadak másutt voltak lefoglalva. Ami maradt, aminek sikerült kimenekülnie a nagy nyári orosz támadásból, az térhetett haza. Elcsigázottan, megfogyva. Az elhíresült császári és királyi, udvarhelyi 82-sek egy tizede, a császári és királyi, brassói 2-es huszárok, a legmagyarabb erdélyi alakulat, akik többnyire a XII. hadtest közvetlen szolgálatban voltak a harctéren és a marosvásárhelyi 9. népfelkelő huszárosztály. Történetük megírása a jövő terve lehet. Itt, a zászló- alj naplóiból82, a szükséges eligazítással, az itthoni vitézkedésükről szól a tör- ténet, első közlésben. 1914. július 31-én, pénteken, a népfelkelők behívásáról szóló rendeletet jegyzi a napló első feljegyzése, majd naponta adatolja a bevonulást. Augusz- tus 10-ig, a mozgósítás 7. napja végére összeáll a huszárosztály állománya: a törzsnél 28 ember és 19 ló, egy-egy századnál 177 ember és 169 ló, a pótszá- zadnál 90 ember és 79 ló. A törzs és a századok létszámán túl még 55 ember, úgy, hogy az osztály és pótfélezred teljes létszáma 704 ember és 605 ló. A

80 Bánhegyesi Feljegyzéseit a 10. “Hajrá az oláhok után!” című fejezetben folytatom. 81 Koszta István: Huszártörténet. Csikszereda, 2008. 82 A m. kir. 9. népfelkelő huszárosztály naplói: I. 1914. július 32. – 1915. április 14., II. 1915. április 15. – 1917. július 4. HL TGy II. 675. 3696. sz. doboz 347 tisztek és a tiszti lovak „nem foglaltatnak benn” ebben a létszámban. Fölös pótlás is maradt. Szeptember 4-én, ami ugyancsak egy péntek, „du. 4,30-kor távirati parancs érkezett Wienből, hogy szeptember 5-én de. 8,20-kor egy század, a törzs du. 4,20-kor és egy század szeptember 6-án de. 8,20-kor a harctérre való szállítása véget az alsó vasúti állomásról Debrecen – Miskolc irányba elindul- jon. További irányítás Miskolcon.” Az útvonal: szeptember 5. Kolozsvár, 6. Nyír- egyháza, 7. Csap, 8. Uzsok és Sianki között, 10. Rudnik a San mellett. A hazavezénylő parancs a Varsótól kb. 100-km-re, délre, a ma lengyel Ra- dom83 nagyvárosban lévő, állomáshelyén találja a zászlóaljat. 1916. augusztus 20-án az osztálytörzs és 3 század du. 2-kor a kaszárnyából elindul a vasútállomásra. A cs. és kir. krakkói 93. gyalogezred zenekara kísérte a lovasokat, „az ezred tisztikara és a kerületi parancsnokság tiszti küldöttséggel képviseltette magát.” Bevagonírozás után a törzs és 3 század du. 5-kor elindult Radomból és 21-én, fél nap utazás után 5 órakor megérkezett Miechów állomásra84. Az osztály lét- száma 22 tiszt, 502 fő legénység, 137 ló, 55 jármű, 4 főzőkonyha, 70 tonna éle- lem. Parancsnokuk a visszaúton olaszfalusi Koller Ödön ezredes85 volt. Az útvonal: 22-én Új-Zsolnánra, 23-án Szolnokra, 24-én Kolozsvárra, ahonnan Tövisen át este 8,25-kor érkezett a zászlóalj Brassóba, ahol Kiszling Rudolf (gyakran: Rezső) vezérkari őrnagytól a 71. hadosztály vk. főnökétől azt az utasítás kapta, hogy az osztálytörzs és a 3. század, majd a beérkező 1. század is Vidombákra86 menetel és ott elszállásolja magát. A 2. század Kézdivásárhelyre megy és ott be- szállásol. Olvassuk tovább a Naplót. „Vidombák, augusztus 26-án de. 9-kor jelentkeztem segédtisztemmel a had- osztályparancsnokságnál, Goldbach tábornoknál, ki röviden körvonalazta az osz- tály feladatait, mint hadosztálylovasságot. E szerint fő súly fektetendő a legény- ségnél a gyalogtűzharc minél alaposabb gyakorlatozására. Gondoskodnunk kell, hogy az osztály minden harckészséghez szükséges eszközzel teljesen fel legyen szerepelve, s ezért a hiányok azonnal igényelendők. Vidombák, augusztus 27. Az osztályt óra 30-kor de. a vidombáki huszár gya- korlótéren osztály- és gyalogtűzharchoz lóról gyakorlatokat tartott. Délután 3 óra 30-ra a parancsnokokat Vidombákra rendeltem, hogy a létszámot és a szükséges

83 Radom Lengyelország középső részén, a Mleczna folyó partján fekvő város. 84 A Radom – Miechów távolság vasóton 163 km. 85 Koller Ödön ezredes (Pusztamélykút, 1869. - ?), a 9. népfelkelő huszárosztály parancsnoka. 86 Vidombák (románul: Ghimbav, németül: Weidenbach, szászul Wejdebich) város Brassó- tól nyugatra, a Barcaság síkságán, az azonos nevű folyócska partján. Brassó belterületétől mindössze 4,5 kilométernyi szántóföld választja el. (Wiki) 348 felszerelés iránti javaslataikat megtegyék. Hosszabb tanácskozás után a száza- dok ütközetlétszáma kb. egyformán el lett osztva, s az összes szükségleti cikkek feljegyezve, hogy ezekből egy összesítést csinálva az összegezést beter- jeszthessem. A pótszázadnál intézkedtem, hogy a pótlásul kiutalt legénység ide vonuljon be. Földvár, augusztus 28. 12 óra 45-kor de. ama telefonintézkedést nyertem Die- nes századostól Feketehalomból, hogy ő parancsot kapott, századját azonnal me- netkészültség behelyezni és átlovagolni Vidombákra. Telefonice érdeklődtem Brassóban a hadosztályparancsnokságnál, honnét Kiesling vk. őrnagy vezérkari főnöktől azt az értesítést nyertem, hogy a századok azonnali menetkészült- ségbe helyeztessenek, a 2. század bevonul Vidombákra, az 1. század Höltö- vényben vár. Br. Rudnyánszky Lajos hadnagyot két huszárral Brassóba rendeltem to- vábbi parancsok átvétele és hozzám juttatása végett. 6 óra 45-kor de. érkezett parancs szerint Románia megüzente a háborút, az osztálytörzs, 2. és 3. század Földvárra indul, s ott az elkészített lövészárko- kat elfoglalja, az 1. század a Szentpéter községtől délkeletre fekvő lövészárko- kat foglalja el. Feladat a harcból visszavonuló saját gyalogságot ezen helyen feltartóztatni, s a lövészárokban visszatartani. Intézkedést Klein tábornok87 adott a századok elhelyezésére vonatkozólag. A századok a nekik kijelölt szár- nyakat du. 1 óra 30-kor elfoglalták. Du. 7 órakor azon parancsot kaptam, hogy a brassói, höltövényi és botfa- lui utakon olyan árkokat húzassak, melyek mellett parasztszekér elmehet, ellenben páncélautomobil nem mehet keresztül, azonkívül lovaspárokat küld- jek ugyanazon irányokba, hogy az esetleg közeledő ellenséget jelezzék s arról nekem azonnal jelentést tegyenek. A parancsot továbbítottam és megfelelő- en intézkedtem. Halmágyi88 és Csíky főtörzsőrmestert és Br. Rudnyánszky89 hadnagyot küldtem ki, azonkívül a lovas párokat is. A tisztek járőreikkel hajnalban vonultak be, ellenséget nem láttak. 11 óra 30-kor du. azon parancsot kaptam, hogy a Földváron levő két szá- zadból egyik Ágostonfalvára, a Szentpéteren lévő 1. és a 3. század Homoród- Kőhalom vasútállomásra fog menetelni f. hó 29-én, mihelyt a huszárokat a lövészárokban gyalogság váltja fel.90

87 A 71. gyaloghadosztály kötelékében augusztus 30-án megalakult 142. gyalogdandár parancsnoka. 88 Halmágyi Gábor (Magyarsárd, 1874. – ?) Népfelkelő állomány béli tiszt. 89 Rudnyánszky Lajos 90 A népfölkelő huszárok zömét az ágostonfalvai Olt szorosban felvételi állások megszállá- sára kellett alkalmazni, ahova ugyanis a balszárnyról a gyengébb idegzetű hadtáp csapat- részek irányítattak, amelyekkel az összeköttetés megszakadt. Bajnóczy 29. 349

Szászmagyaros, augusztus 29. Reggel, 6 óra 30-kor azon parancsot kaptam, hogy a 2. századból 1 szakasz Ágostonfalvára menetel, s az ott lévő állásokat elfoglalja, 1 szakasz, mely 40 lovasból áll Klein tábornok rendelkezésére bocsátan- dó, a másik két szakasz Dienes százados parancsnoksága alatt Goldbach tábornok rendelkezésére Földváron marad. A délelőtt folyamán a századokat gyalogság váltotta fel s ezek bevonultak Földvárra. 2 órakor du. az 1. század is megérkezett s ennek azt a parancsot adtam, hogy 2-3 órai pihenés után vonuljon be hozzám Szász-Magyarosra, amennyiben Goldbach tábornoktól azt a parancsot kaptam, hogy a 3. századdal és a bevonuló 1. századdal Szász-Magyarosra meneteljek, s további parancsig beszál- lásoljak. Én az osztálytörzzsel s a 3. századdal 2 óra 15-kor du. elindultam s 3 óra 35-kor Szász-Magyarosra érkeztem. 11 órakor, du. minthogy az 1. század még nem vonult be, érdeklődtem a had- osztályparancsnokságnál telefonice a század iránt. Onnan azt a felvilágosítást nyertem, hogy az 1. századot Sepsiszentgyörgy felé rendelték felderítésre s e helyett az 1. századot ott tartották Földváron. Egyúttal parancsot kaptam, hogy a legénység részére vételeztessek fel kávét és konzervet s ezeket küldjem utánuk. Fodor főhadnagy élelmezési tisztet telefonice utasítottam Homoród-Kőhalom vasútállomásra, hogy az élelmiszerkészletet vegye fel s hozassa le, ő további in- tézkedésig állomáshelyén marad. Szász-Magyaros, augusztus 30. A délelőtt folyamán nem történt semmi, nevezetes esemény. 3 óra 40-kor du. a következő telefontáviratot kaptam: Huszárszá- zad, Szászmagyaros. A század egy szakasz rögtön meneteljen Barótra és derítsen onnan fel járőrökkel Mikóújfalura. Barót elérése után rögtön jelenteni, esetleg Ágostonfalvai telefon útján. (Gruppe Földvár Op. Nr. 291/26.) A parancs vétele után Br. Rudnyánszky Lajos hadnagyot 26 lovassal útba indítottam. 7 órakor azon távirati parancsot kaptam, hogy a századdal a parancs vétele után azonnal meneteljek Homoród-Kőhalom vasútállomásra, hol további parancsot várok. 7 óra 30-kor du. elindultam s 31-én de. 1 órakor megérkeztünk, hol Goldbach tábornoktól parancsot kaptam a beszállásolásra. Homoród vasútállo- máson hely nem lévén Homoród községbe91 meneteltünk s ott az állami ménte- lep92 laktanyájába beszállásoltunk.

91 Homoród (románul Homorod, németül Hamruden vagy Homoroden, szászul Hamruden) község Brassó megyében a Nagy- és Kis-Homoród összefolyásánál. Egykor Nagy-Küküllő vármegye Kőhalmi járásához tartozott. 92 A homoródi lipicai ménteleposztály működési köre kiterjedt a: Fogaras, Hunyad, Kis- Küküllő, Maros-Torda, Nagyküküllő és Szeben vármegyékre. Vö. Magyarország állami és magánménesei lótenyésztésének kézikönyve. Összeállította Báró Podmaniczky Gyula. Budapest, 1908 350

Homoród községben augusztus 31. és szeptember 11. között De. 11-kor az eligazítás alkalmával Goldbach tábornok a homoródi állomáspa- rancsnoksággal bízott meg ama feladattal, hogy az itt lévő különféle csapatok az én parancsnokságom alatt a hadosztály tartalékát fogják képezni. Du. 6-kor bevonult az 1. század két szakasza s esti 9-ig a Grundt és Temesváry főhadnagyok parancsnoksága alatt Klein tábornokhoz kikülönített szakaszok kivételével az osz- tály ismét együtt volt. Szeptember 1. De. 9-kor azon utasítást kaptam, hogy du. 3-kor az eligazítás- hoz Kőhalomra küldjek. Szóbeli parancs alapján Lischka Ottmár hadnagyot 20 lovassal a Homoródújfaluban székelő Gruppe Hpt. Horokeschhez különítettem ki. Szeptember 2. Goldbach tábornok rendeletére az osztály Homoródon ál- lomásozó lovasai 10 óra 30-kor de. készenlétben állott a kaszárnya melletti réten. A tábornok az osztály megszemlézése után akként rendelkezett, hogy egy századot a 141. és egy századot a 142. brigádhoz különítsem ki. A 2 szá- zadot Lähne ezredes dandárparancsnok főparancsnoksága alá rendeltem s utasítást adtam, hogy Szász-Tyúkosra azonnal vonuljon be. Az 1. századot Klein tábornok parancsnoksága alá rendeltem s a század a Homoród-Kőhalom vasútállomáson jelentkezett a tábornoknál. A 3. század Goldbach tábornok rendelkezésére itt maradt s kiegészítésül a 2. huszárszázad egy szakaszát kapja. Szeptember 3., vasárnap. A nap folyamán jelentésre méltó esemény nem történt. Du. 10 óra 30-kor a következő távirat érkezett a: Szász Keresztúrra kérik szeptember 4-re némely takonykórban szenvedő lovak kezelésére. (Luxdata 71. E. 126/11.) Utasítottam Fürst (?) állatorvost, hogy a parancs ér- telmében f. hó 4-én du. utazzon Szászkeresztúrra a melleinezés foganatosítá- sa végett. Szeptember 4 (hétfő). A Szász Keresztúrra küldött Fürst állatorvos távira- tozott, hogy kenyeret ott lehet felvételezni. A VII/2 honvéd gyalogzászlóalj parancsnoka jelentkezett nálam, hogy zász- lóaljával Homoród községbe érkezett. Szeptember 5., kedd. Feljegyzésre érdemes esemény nem törtét. Szeptember 6., szerda. Du. 10 óra 20-kor a következő távirat érkezett: „Die Division hat am 7/IX vormittag acht bespannte Landesführen, dann Kutscher an das Divizionskommando (Oberst Fotter) abzugeben. Delta 71 E. nr. 39.” A parancs vétele után intézkedtem, hogy az 1 századtól 3, a 3. századtól 3, s a törzstől 2 kocsi 7-én reggel a hadosztályparancsnoksághoz beszállíttassék. Szeptember 7. (csütörtök). A kocsik beszállításakor a hadosztály vezérkari tisztje azt közölte velem, hogy ő nem 8, hanem 18 kocsit rendelt be, a távirat

351 tévesen lett leadva. Ezután intézkedtem, hogy a Dienes század 6, a Kendeffy93 század 3 és a törzs egy kocsit állítson még rendelkezésre. Szeptember 8. (péntek). A délután vett eligazítás szerint a 71. ITD a Kgl.preuss. I. Res. Korps parancsnoksága alá tartozik ma de. 8 óta. Parancsnok Generallenleutnant von Morgen.94 Du. 6 olyan távirati parancs érkezett, hogy 9-én de. 9-kor álljon a század a Kő- halomról Homoród felé vezető útelágazásnál, hol a tábornok egy megszállási gyakorlatot fog elrendelni. Szeptember 9 (szombat). A század három szakasza de. 9-kor az útelágazás melletti réten felállott a tegnap vett parancs szerint, s akkor Goldbach tábornok elrendelte, hogy a 2. szakasz a homoródi temető feletti, a 3. szakasz az úttól nyugatra kb. 2 km-re fekvő erdőszélen elhelyezett lövészárkokat, míg a 4. szakasz a kőhalmi vár alatt lévő lövészárkokat szállja meg. Ő személyesen megvizsgálja a 3. és 4. szakaszt, míg én a 2. szakaszét vizsgáljam meg. A megszállás megtörtént s a századok 11 óra 30-kor bevonultak. Szeptember 10 (vasárnap). A szakaszok de. 7-kor kivonultak, hogy a nekik beosztott szakaszrészek előtt és mögött a terepviszonyokat tanulmányozzák. Segéd- tisztem jelentésekkel a hadosztályparancsnoknál volt, s ott kapta ama szóbeli parancsot, hogy az osztály adjon egy németül tudó tisztet és két németül tudó járőrparancsnokot, kik a 2. huszárezred ott levő szakaszával du. Székelyudvar- helyre lovagolnak s ott Kopfstein alezredes ezredparancsnoknál, mint hozzá beosztott lovas szakasz jelentkezzenek. Halmágyi Gábor főhadnagyot s két németül tudó altisztet (? és Konrád tizedeseket) jelöltem ki, kik du. 1 óra 30-kor ellovagol- tak az időközben ide bevonult szakaszával a 2. huszárezrednek. De. 11-kor azon telefon avizót vettem, hogy a 2 szakasz Kendeffy Lajos főhad- nagy parancsnoksága alatt készenlétbe helyezkedjék, mert du. felderítésre fog kiküldetni s kb. 3 napig marad távol. De. 11 óra 30-kor megérkezett Br. Bornem- issza Elemér95 főhadnagy, ki a következő írásbeli parancsot hozta: A parancs értelmében Kendeffy főhadnagy parancsnoksága alatt 2 szakasz Br. Bornemisza főhadnagy és Pál96 hadnagy vezetése mellett 1 óra 30-kor ellovagol- tak (Szászmagyarosra). (Földvár környékére felderíteni.) Szeptember 11., hétfő. A délutáni eligazítás alkalmával ama parancsot kaptam, hogy az osztálytörzs és a 3. század, kivéve az Imreh csendőr alezredesnek átadandó egy szakaszt, f. hó 22-én Zoltánra menetel s az est beállta előtt oda megérkezik s további parancsra vár.

93 Kendeffy Gábor (Őraljaboldogfalva, 1875. – ?) Népfelkelő állomány béli százados. 94 A 71. hadosztályt a Morgen-hadtest (I. német Tartalékhadtest) parancsnoksága alá rendelik. 95 Bornemisza Elemér (1868–1938) Népfelkelő állománybeli huszártiszt. 96 Pál Gábor (Csikvárdotfalva, 1883. – ,) Népfelkelő állománybeli tiszt. 352 A parancs vétele után a szükséges intézkedéseket megtettem. Br. Rudnyánszky Lajos hadnagyot egy szakasszal Imreh csendőrezredeshez osztottam be. Zoltán, szeptember 12., kedd. Kendeffy főhadnagy a hírszerző járőrből mind- két szakaszával veszteség nélkül de. 7-kor bevonult. Az osztálytörzs és a 3. század két szakasza de. 9-kor elindult Homoródról s Szászbudán tartott hosszú pihenő után du. 2 óra 30-kor bevonult Zoltánra, hol elszállásolta magát. Dienes százados századja a Divizzioli alezredesnél hagyott 30 lovas kivéte- lével, valamint a kikülönített 15 lovas kivételével már előttem bevonult Zol- tánra. Dienes századosnak itt jelenleg 76 lovasa van, két lovasa lóval együtt eltűnt, valószínűleg elfogták, egy huszárja elesett. Zoltán, szeptember 13., szerda. Az este folyamán vett eligazítás szerint a 3. század két szakasza Erkedre, a 2. század itt levő lovasai Szászbudára menetel- nek még a mai nap folyamán, míg az osztálytörzs és Solymossy97 százados Szászkeresztúrra menetel f. hó 14-én s ott készenlétbe helyezkedik. Derzs, 1916. szeptember 14., csütörtök. A kikülönített Dienes és Kendeffy századok az éj folyamán rendeltetési helyükre lovagoltak, az osztálytörzs és Solymossy század pedig reggel 7-kor elindult Zoltánról s Szászkeresztúrra menetelt, hová 9-kor délelőtt bevonult. Itt készenlétbe helyezkedett. De. 11, 10- kor azon parancs érkezett, hogy a törzs és Solymossy század Derzsre menetel s 15-én reggel Kányádra, ott bevárja a hadosztályparancsnokot és parancsot kap. Du. 2-kor az osztály elindult Szászkeresztúrról s du. 6,20-kor megérkezett Derzsre, hol elszállásolta magát éjszakára. Bene, szeptember 15., péntek. Az osztálytörzs a Solymossy századdal reggel 7-kor elindult Derzsről s de. 7,35-kor megérkezett Kányádra. Itt megvárta Goldbach tábornok hadosztályparancsnokot, ki megérkezése után az összes jelenlévő parancsnokokat haditanácsra hívta egybe. Tekintettel arra, hogy az ellenség Homoród völgyében északról dél felé csapateltolásokat végez, s ke- letről nyugat felé felfejlődött gyalogsággal vonul, kedvező alkalom kínálkozik arra, hogy itt oldalba és hátba támadjuk. A kiadott rendelkezések szerint a Solymossy század három szakasza a 142. Brigádhoz nyert beosztást, míg egy szakasz a törzzsel a hadosztályparancsnok rendelkezésére áll és Petekre menetel. De. 11,30-kor de. megérkeztünk Petekre. Du. 1-kor a hadosztálypa- rancsnokkal és a hozzá beosztott szakasszal a Petektől keletre fekvő magaslatokra mentünk. A gyalogság felfejlődött, a tüzérség elfoglalta kirendelt állásait s kezdte a Daróc – Kaca – Homoród irányába menetelő ellenséget lőni. A gya- logság is csakhamar érintkezésbe lépett az ellenséggel s a Verőfénytető – Ga- raska vonaltól keletre eső részbe meglehetős heves harc fejlődött ki. Célunk

97 Solymossy Lajos sz. Bögöz, 1863. Szolgálaton kívüli viszonybeli, szakaszvezető tiszt 353 volt az ellenséget megállítani s ezt el is értük. Du. 7-kor nagy ellenséges erők fej- lődtek fel, mire visszavonultunk. Az osztálytörzs Benén szállásolta el magát. Szászkézd, szeptember 16., szombat. Az est folyamán nyert parancs értel- mében az osztálytörzs de. 7-kor elindult Benéről s du. 8,35-kor megérkezett Er- kedre, hol Klein tábornok a 142. I. Brig. parancsnoksága alá lett rendelve. Du. 2- kor parancs szerint Szászkézdre meneteltünk. Indulás 3,30-kor, érkezés Szász- kézdre 5,30-kor du. Itt a törzs és az Erkedre bevonult Kendeffy század egy szakasza elszállásolta magát s további parancsra vár. Szászkézd, szeptember 17., vasárnap. A du. 2-kor vett parancs szerint az osz- tály két századja Szászkézden összegyűjtendő s a hadosztályparancsnok rendelke- zésére itt tartandó. Erre a 3. századnak a csendőrezredesnél levő szakaszát, valamint a Gruppe Divizziolinál levő 31 lovast bevontam. Az eligazítás szerint a 2. század egy szakasza Csiky főhadnagy parancsnoksága alatt 7-kor du. járőrbe indul. Az 1. századtól Strasser98 főhadnagy szakaszával a járőrszakaszával bevonult. Illyés Andor főhadnagy gyógyultan bevonult. * A huszárosztály törzsállása szeptember 30-ig Szászkézden marad, és onnan járőrözik (Bene, Sövénység, Erked irányába), 18-án Seibriger99 főhadnagy a I/82. gyalogzászlóaljjal portyázó különítménybe indul, s onnan 25-én vonul be. 23-án Dienes százados betegen Kolozsvárra kórházba megy. 28-án azt a hírt kapja az osztály, hogy az „oláhok Szászfehéregyházát elfoglalták és előnyomulásban vannak Szászbuda felé, csapataink és tüzérségünk azonban feltartóztatta őket.” * Szászkézd, szeptember 29., péntek. De 3-kor parancs érkezett a dandártól, hogy egy század de. 6-kor lovagoljon el Szászdályára s jelentkezzék Zábrátszky ezredesnél100 szolgálattételre. A 2. és 3. lovasaiból egy kombinált századot alakí- tottam, amelyik de. 6-kor Kendeffy főhadnagy parancsnoksága alatt Csiky főhad- naggyal, Liselyka hadnaggyal, Barcsay101 hadapród és egy őrmester szakasz pa- rancsnoksága alatt ellovagolt. A 3. század legénysége részére az A. O. K.-tól 9 db. bronz vitézségi érem érkezett, melyeket a beadvány szerint Bíró János, Csiki Joachim, Székely Márton huszárok, Szegedi Gáspár, Gábor János, Somodi Viktor tizedesek, Cziffra Mózes, Bán Mózes szakaszvezetők és Miklósi János őrmester között osztattak szét. Héjjasfalva, október 1., vasárnap. A 142. Brigádtól kapott parancs folytán (érk. de 2-kor) az ütközetvonat kivételével mindennemű vonat Hájjasfalvára menetel de. 6-kor. A du. vett eligazítás szerint Solymossy százados 50 lovassal felderítésre

98 Strasser Ulrik, sz. Budapest, 1886. Szolgálaton kívüli viszonyban, szakaszvezető tiszt 99 Dr. Seibriger Emil, sz. Marosvásárhely, 1878. Szolgálatok kívüli viszonybeli, szakaszvezető tiszt. 100 szádai Zábrátszky Imre a cs. és kir. brassói 2. huszárezred parancsnoka. 101 Barcsay István, Petrozsény, 1874. Népfelkelő állomány béli tiszt. 354 küldetik, 6 altiszt 36 lovassal különböző csapatokhoz, mint jelentő lovasok lettek beosztva egyenként 1 altiszt és 5 lovas, míg a hatodik a kivitt parancs elismervényét hozza vissza. Az osztály maradéka Héjjasfalvára vonul, hová a dandárparancsnokság is költözik. Október 2-re van egy nagyobb előretörés tervezve Szászdályától keleti és délkeleti irányba. Az osztály du. 4,50-kor Héj- jasfalvára bevonult és elszállásolta magát.102 (Az osztály 5-ig Héjjasfalván maradt. Folytatása a 10. “Hajrá az oláhok után!” című fejezetben.)

6. 3. 14-es cs. és kir. huszárok feljegyzései

A cs. és kir. 14. (nyíregyházi) huszárezred, párban a cs. és kir. 7. debreceni huszárezreddel az 1. lovashadosztály 6. dandárjának szervezetében, szeptember elején érkezik be Erdélybe. Bene János múzeumigazgató írt az ezred- ről a nyíregyházi huszárlaktanya építésének 100. évfordulója tiszteletére, 1991-ben megjelent füzetében. Füzetének egy részletéből103 kölcsönöztem át felvezetőnek két, nyíregyházi huszártiszt, Lázár Károly és Matolcsy Károly harctéri feljegyzéseinek, illetve emlékirat részleteinek első közreadásához. (Az átvett szövegben a kiemelések az enyémek – K.I.) A 7-esekről Emlék- könyv104 jelent meg, Kárpátokbeli állásain hagyományőrző csoport járt és rövid beszámolóban tájékoztat találmányairól. A 12. huszárezred erdélyi út- járól Nemestóthy Szabó Béla 2015-ben megjelent Naplója105 számol be.

Az ezred erdélyi vitézkedése A szeptember 1-jével hatályossá vált AOK rendelkezéssel átszervezett106 1. lovashadosztály kötelékében harcoló nyíregyházi ezred (négy-négy század-

102 A m. kir. 9. népfelkelő huszárosztály naplói: I. 1914. július 32. – 1915. április 14., II. 1915. április 15. – 1917. július 4. HL TGy II. 675. 3696. sz. doboz 103 Bene János: A nyíregyházi huszárok. Nyíregyháza, 1991. 48-50. 104 A II. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő cs. és kir. 7 . huszárezred Hadi Emlékkönyve 1914–1918. Budapest, 1923. Grill Károly Könyvkiadó vállalata. 105 Nemes-Tóthi Nemestóthy-Szabó Béla: Naplóm 1914–1918. Zrínyi Kiadó, 2015 106 Az állásharc tapasztalatai (a gyalogharcos létszám növelése) és a haderő új alakulatai- nak fogatolásának nagy lókészlet igénye arra az elhatározásra sarkallta a hadvezetést, hogy átgondolja a lovasság harcászatát. 1915 telén végrehajtott első átszervezést az 1916 nyári orosz ellentámadás után újabb átszervezést rendelt el az AOK, amit szeptember 1-jei hatállyal meg is valósítottak. Az új lovasosztályok rendszerint három lovasszá- zadból álltak, ahol a létszám megengedte, mint pl. a 14. ezredben, ott négy századot is összevonhattak egy osztályba. A lövészosztálynak (századonként 20 lőfegyverrel) a le- génységi állományból, illetve a lovát vesztett lovasokból felállított gyaloglovas századja is volt. Alig fél év múlva, 1917. március közepén az AOK újabb rendelete felsőbb döntésre a cs. és kir. lovashadosztályokat „a viszonyok kényszerítő hatására” teljesen leszállította a 355 ból álló lovas- és lövészosztály107) szeptember 2-án déltől kezdve rakodott be Kowelben, ahonnan Przemysl–Miskolc–Hatvan–Temesvár–Tövis kerülővel, szeptember 7-én, Erzsébetváros állomásán rakodott ki és még aznap Holdvi- lágra108 menetelt. Ezredpárja a 6. dandárban, a 7-esek is ugyanoda érkezett a korábban befutott 12-esek szelvényei után. A 12-esek Erzsébetvárostól pár kilométerrel délre, Szászsárosra109 lovagoltak át. A hadosztályt a Schmettów-lovashadtest110 szervezetébe vonták, amelynek az volt a dolga, hogy kitöltse az Olt folyó mentén, Nagyszeben-Fogaras vonalon, a keleti és a déli hadcsoportok közötti űrt. A 14. huszárezred Kissink–Kálbor111 térségében végzett felderítő és hír- szerző feladatokat, műszaki félszázada az arcvonal előtti román vasúti- és távíróvezetékeket és az Olt folyótól délre lévő hidakat rombolta szét. Minden ezred ezt tette. A 7-esek utászszakasza Kercnél112, a 12-esek pionírjai Alsóár- pásnál113 robbantották le a hidakat. Szeptember 15-én Fogarastól délre nagyobb román erők keltek át az Ol- tón és támadásba mentek át az egész 6. lovasdandár ellen. A járőrszerűen megszállt védelmi vonal kénytelen volt az átkaroló támadás elől visszahúzód- ni. Déltájban a dandár ellentámadásba ment át és délután 4 órára az Olt mögé kényszerítette vissza a támadókat. A győzelemhez jelentősen hozzájárult Lázár Károly főhadnagy félszázada (130 huszár és egy géppuska), amely Kálbornál „igen kezdeményezőn, vitézül és merészen az Olt folyón át, Fogarasnál előnyo- mult ellenséges hadosztály oldalába előretört és ezzel lényegesen hozzájárult

lóról. A lovas és a lövész zászlóaljak megszűntek, az ezredek felszerelése és fegyverzete a gyalogságéval azonos lett. A lovas tüzérosztályokat lovas ezreddé építették át. Májusban a hadosztálylovasságot egy századra csökkentette. A törzsszakaszokból négy lovas lö- vészezredet és egy 12. lovashadosztályt alakítottak ki. 107 Közvetlen alakulatok egy lovas géppuskás osztag 4 géppuskával, egy lövész géppuskás osztag 2 géppuska, egy-egy lovas és gyalog utászszakasz és egy távíró szakasz 108 Holdvilág 109 Szászváros (románul Orăștie, németül Broos) megyei jogú város Erdélyben, Hunyad megyében. A Kenyérmező nyugati peremén, a Marostól 5 km-re, délre, Dévától 24 km- re, keletre, Gyulafehérvártól 50 km-re délnyugatra fekszik. 110 Eberhard Graf von Schmettow, (1861 – 1935) német lovassági altábornagy, a 3. német, az 1. ot-m. lovashadosztály és az 51. honvéd gyaloghadosztályból álló seregcsoport parancsnoka a délerdélyi fronton. 111 Kissink (románul: Cincșor, németül: Kleinschenk) falu Brassó megyében. Ma Voila köz- séghez része. Fogarastól 14 km-re nyugatra, az Olttól 1 km-re északra fekszik. Kálbor (románul: Calbor) Kissinktól kb. 8 kilométerre, északkeletre, Fogarastól az Olt jobb part- ján túl, északnyugatra fekvő település. 112 Kerc (románul Cârța, németül Kertz, szászul Kierz) község félúton Fogaras és Nagysze- ben között, Kissinktől 5 óra járásra az Olt déli, bal partján (kb. 25 km). 113 Alsóárpás (románul: Arpașu de Jos, németül: Unterarpasch), Kerc előtt, attól egy órai járásra a Fogaras–Nagyszeben országúton 356 ahhoz, hogy az ellenség feltartóztatva, az Olt mögé rendetlen visszavonulásra kényszerült”. Szeptemberben még Nagysink114 környékén harcolt az ezred, majd megkez- dődött a betört román csapatok üldözése a határ felé. Ekkor a lovashadosztály Fogaras mellől kelet-északkelet felé indult, s október 10-én érkezett Csíkszeredá- ra, majd azon túl üldözve az ellenséget még aznap megszállták az Uz völgyét, majd bevetették az Ojtózi-szorostól délre ellentámadásba átmenő román alakulatokkal szemben. Végül az ezred állásait Erdély keleti határán építette ki, s itt töltötték az 1917. év első felét is. A hadosztály újabb átszervezése115, bár nevében „lovas” hadosztály maradt, teljesen átalakult gyalogosított seregtestté. Így aztán a 14. huszárezred is végleg leadta lovait és átalakult két félezredből álló gyalogosított lovas ezreddé. Minden félezred egyelőre 3 gyalogszázadra és 1 géppuskás századra tagozódott, az ezrednek volt egy műszaki századja is. Majd megalakult a hadosztály rohamszáza- da, ahová minden ezred 1 tisztet és 25 huszárt adott. Hasonlóképpen a hadosz- tály lovasszázadánál minden ezrednek egy lovas szakasza volt. 1917. februárban megérkezett Teleki István hadnagy parancsnoksága alatt a hadosztály gyalog- sági ágyús szakasza (2 ágyú, 1 tiszt, 5 altiszt és 20 ember). A 14. huszárezred az 1917. év második felét állásharcokban töltötte el a Tölgyesi-szorosban, amíg december 9-én az orosz-román fronton is hivatalosan megkötötték a fegyverszünetet. 1918. február 7-én a 14. huszárezred Gyergyóban rakodott vasútra és az olasz frontra vonatozott, október 4-én azonban is Erdélyben, Tusnádon talál- juk őket. Innen egy hét múlva Csikszentgyörgy–Csikszentmárton környékére vezényelték. Itt érte őket az összeomlás. Az ezred Székelyudvarhelyen szállt vasútra és november 11-én Oehm Ti- vadar116 alezredes parancsnoksága alatt megérkeztek Nyíregyházára.

114 Nagysink (románul Cincu, korábban Cincul Mare, németül Groß-Schenk) falu Szentágo- tától 18 km-re délkeletre, Kissinktől 10 km-re. 115 L. a 37. számú jegyzetet! 116 Oehm Tivadar (Perlak, ma Prelog, Horvátország, 1871. április 7. – ) A hamburgi utász hadapródiskola elvégzése után 1888. augusztus 18-án a császári és királyi 65. gyalogezredhez osztották be századszolgálatra. 1890. október 5-én a császári és királyi 14. hu- szárezredhez helyezték annak akkori állomáshelyére, Nagymihályba (ma Michalovce, Szlovákia). 1895. május l-jén főhadnaggyá léptették elő. 1901-ben dandártiszti iskolát végzett „megfelelő” eredménnyel. 1904-ben századossá nevezték ki, ekkor lett a nyír- egyházi 14. huszárezred 6. lovasszázadának parancsnoka. Ebben a beosztásában tette le a magyar állampolgári esküt Nyíregyházán, 1905. október 24-én az alispáni hivatalban. Az ezred kötelékében szolgált innentől kezdve 1918-ig. 357 A Napló és a feljegyzések A Hadilevéltár Tanulmány gyűjteményében találtam két 14-es huszártiszt: Lázár Károly117 és Matolcsy Károly118 háborús feljegyzéseire. Előbb a Lázár kézirat119 keltette föl az érdeklődésem, a könyveimben többször is említett Huszártörténetem írása közben. A családdal gimnáziumi tanulmányaim ide- jén kerültem igen szoros baráti, majd csíkszeredai újságíró koromban a nagy

117 Az emlékirat helye: HL Budapest. Tanulmányok és visszaemlékezések Gyűjteménye 2.981. Lázár Károly altbgy: Visszaemlékezés az 1. lovas hadosztály keretébe tartozó 14. k. u. k. huszárezredben teljesített szolgálatára 1911-1919. 1919. Lázár Károly (Zsebely, 1890. október 20. – Budapest, 1968. április 7.) A kassai katonai alreáliskolában kezdi ta- nulmányait 1901-ben, majd a kőszegi hadapródiskolában folytatja. 1911-ben avatják hadnaggyá. Az orosz fronton távolfelderítő feladatot végez az ellenséges vonalak mö- gött. Részt vesz a gorlicei áttörésben. 1916-ban a cs. és kir. 14. huszárezred főhadnagya- ként az Olton átkelt nagy román erőket saját elhatározásból oldalba támadja és szétszór- ja. Ezért megkapja a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. IV. Károly király soron kívül lépteti elő kapitánnyá 1918. március 18-án. Egyike az első világháború legszebben dekorált magyar lovastisztjeinek, többek között megkapja a Lipót Rend Lovagkeresztjét a hadiékítmé- nyekkel és a kardokkal. A Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadseregben harcol, majd ro- mán fogságba esik. 1920 és 1927 között a 4. huszárezredben szolgál, 1927-től osztálytiszt a lovastestőrségnél. 1935-36-ban a lovastestőrség parancsnoka. 1936-37-ben a testőrség ideiglenes parancsnoka, majd 1937-től 1944-ig parancsnoka. 1992-ben a Magyar Köztár- sasági elnöke posztumusz vezérezredessé nevezi ki. 118 A kézirat helye: HL Budapest, TGy 3191. Matolcsy Károly: Az Olt-menti lovas hadjárat (állásharc a Stochod vonalán) 1916. Dr. Matolcsy Károly (Zilah, Szilágy megye, 1889. XI. 19. - Budapest, 1940. VII. 25.) apja katonatiszt, Zilah rendőrkapitánya. Elvégezte a Wiener Neustadt-i katolikus akadémiát. 1910-ben hadnagy lett Bécsben. Az első világhá- borúban a huszároknál szolgált a lengyel, majd az orosz fronton. Később az olasz fronton a 14. Gyalogezrednél vezérkari tiszt lett, vaskereszttel, vaskoronarenddel tüntették ki. Huszárőrnagyként szerelt le. Leszerelve előbb a Keszthelyi gazdasági Akadémián tanult, ahol okleveles mezőgazdásszá avatták. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1929-ben gyógyszerészi, majd 1934-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. Felesége, Sztupa György, leánya, Sztupa Polydóra. Házassága révén övé lett a Kálvin téri Korona gyógyszer- tár Pesten. Ő volt a gyógyszerészeti etika apostola, a Budapesti Gyógyszerész Testület al- elnöke lett 1935-ben. 1936-ban hosszú családtörténeti kutatás után kérte családjának nemességi igazolását. 1940-ben foghúzás utáni mérgezésben halt meg. A II. Matolcsy ta- lálkozón posztumusz kitüntetést kapott, amit unokája, Matolcsy Eszter vett át. Két fia született: György (1920) és András (1925). György szintén gyógyszerész, majd növényvé- delem területén dolgozott, ahol az MTA doktora és címzetes egyetemi tanár lett. Özvegy feleségét 1951-ben kitelepítették Besenyszögre. A Matolcsy „család” gyökerei (8. bőví- tett, átdolgozott változat) Budapest, 2018. április. Összeállította: Dr. Matolcsy Mátyás. 119 Az emlékirat helye: HL Budapest. Tanulmányok és visszaemlékezések Gyűjteménye. (TGy) 2.981. sz. Lázár Károly altbgy: Visszaemlékezés az 1. lovas hadosztály keretébe tar- tozó 14. k. u. k. huszárezredben teljesített szolgálatára 1911-1919. 358 kerülőkkel csiktaplocára visszakerült ág leszármazottjaival, a Bónis család, révén igen közvetlen kapcsolatba. Terveztem közben, ez okon, a kézirat szerkesztett, önálló kiadását kivált- képp azután, hogy Szabó Péter és Bene János Nyíregyházán megjelentette a lovas testőrség parancsnokává 1935-ben kinevezett vezérőrnagy, majd altá- bornagy emlékiratait120. A teljes kiadás kiadásra vár. Ide a 216+120 oldalas részben kézzel, részben géppel írt, némely kézzel írt rész átgépelt kéziratnak a huszárezred erdélyi hadjáratának 1917 januárjáig emlékező részletét hozom be. A szerző szándékai szerint 9 fejezetre osztott emlékirat IV. fejezetét: az erdélyi hadszíntéren 1916-1917. A Matolcsy feljegyzések 136 oldalas, teljes egészében géppel írt, rendezett kézirat. „Bevezetője” az alcíme: Állásharc a Stochod vonalán. Következő fejezete Az erdélyi hadszíntér, amit közlök úgy, hogy illesztem a Lázár kéziratba, amelyben több a szubjektív részlet, megfigyelés, helyzetértékelés. A két század egymást támogatva, együtt haladt, a szövegeket összevetve vannak gyanúsan egyező mondatok, sőt részletek is (pl. a „Mielőtt a 14. huszárezred erdélyi harcainak ismertetéséhez hozzáfognánk, körvonalazzuk az erdélyi hadi helyzet fejlődését augusztus 27 és szeptember 8 között.” bekezdés és az azt követő terjedelmes általános rész). Lévén, hogy az ezred szeptember 7-én, több lépcsőben érkezik a hadszíntér- re, elhagyva a szerző által felvezetőnek megírt részt, következzék az összefésült emlékirat, amelynek, mint jeleztem a kerete Lázár Károly visszaemlékezése, Ma- tolcsy szövegét kurzívval, a kevésbé avatottaknak: dőlttel emelem ki.121 A Matolcsy változatból van a kezdő szöveg.

Védelmi harcok az Olt mentén (szeptember 8-17.) Az 1. lovashadosztály a hadtest balszárnyára, Olimboka-Kissink-Nagysáros vonalába került, és ennek a balszárnyára a 14. huszárezred, amely Holdvilágon azt a parancsot kapta, hogy Kissink–Nagysáros122 vonalába előremenve vegye át a hadtest baloldalának fedezését a Barcaságban levő román haderők ellen. Ennek megfelelően a 14. huszárezred szeptember 9-én a 3. lovasszázadot Nagysárosra, a 4. lovasszázadot Nagysinkre hírszerző különítményül küldte ki,

120 Lázár Károly testőr altábornagy visszaemlékezései. Szerkesztette, a bevezető tanul- mányt, a jegyzeteket készítette Bene János és Szabó Péter. (Magyar Huszár Alapítvány, Nyíregyháza, 2007 121 Kiegészítő olvasmány Nemestóty-Szabó Béla 12-es huszártiszt nyomtatásban megjelent Naplója. Az ezred a 7-esekkel a dandárpárban (7.) szervezetében harcolt lényegében ugyanabban a térben. 122 Sáros (románul Șoarș, szászul Scharesch), Fogarastól északnyugatra fekvő település. Kálbortól (Boholcon vagy Nádpatakon át) dombra fel, dombról le, kb. 3 óra járásra (13 km). 359 maga az ezred Dános–Keresd123 vonalán át a lövészosztállyal Jakabfalvára124, a lovasosztállyal (1. és 2. század) Szászhalomra125 menetelt. A 3. századból gróf Teleki István hadnagy Holdvilágon azt a parancsot kapta, hogy hajnalban az ezredet megelőzve erőltetett menetben, amennyiben lehetsé- ges, Fogarason át addig haladjon előre az Olt völgyében kelet felé, ameddig le- hetséges. A megerősített járőr du. 3 órakor már Fogarason volt, kb. 80 km. 9 óra alatt. Itt megállapította, hogy Sikorszky csendőr százados cca. 300 nép- felkelővel és néhány csendőrrel megszállta a várost, de azt, hogy a románok meddig nyomorultak előre, nem tudta. Teleki hadnagy utasítása értelmében kelet felé tovább lovagolt, azonban Sárkány községben erős, előnyomuló el- lenséges gyalogsággal találkozott, mely minden biztosítás nélkül menetelt. A járőrt meglátva a románok vad lövöldözésbe kezdtek. Teleki hadnagy megfigye- lőket hagyva vissza, Fogarasra tért vissza a Sikorszky különítmény megerősítésé- re. 11-én ide érkezett a 3. századtól Benedek főhadnagy is erős járőrrel. Ezen a napon a románok Sárkány irányából már erős támadást intéztek Fogaras irányá- ba, de ez egyesített 14. huszár-népfelkelő alakulat a támadást könnyen visszaverte. A fél 5. század 12-én vonult be a századhoz Kálborra. Megelőzően, 8-án Jékey hadnagy az 1. század felével megfigyelőként Pré- postfalvára126 lesz kiküldve. Szeptember 10-én a lovasosztály pihent, a lövészosztály Szentágotára127 folytatta menetét. Előrement a hírszerző különítmények közül a 4. század Nagysing- ről Kissinkre. A járőrök felvették az érintkezést a 2. román hadseregnek a Foga- rastól délre fekvő területbe nyomult balszárnyával. Szeptember 11-én az ezred a következő csoportosításban menetelt: az 1. és 2. lovasszázad Kálborra, a 2. század Boholcra, a 4. lovasszázad Kissinkre; a 3. és 4. lövészszázad és az ezredparancsnokság Nagysinkre az 1. és 2. lövészszázad Szen- tágotán megmaradt. Ez a csoportosítás szeptember 12-én voltozott, a következő napon azonban a lövészosztály 1. és 2. századja Szentágotáról Nagysinkre, s innen a 4. lövésszázad Kissinkre ment előre. Az 1. századtól Jékey hadnagy Galacra megy járőrrel a

123 Dános (románul Daneș, németül Dunesdorf, szászul Dunesdref), község Segesvártól 8 km-re, nyugatra, a Nagy-Küküllő bal partján. Keresd (románul Criș, németül Kreisch) Dá- nos községhaz tartozó falu 124 Keresdtől déli irányban kb. 13 kilométer. 125 Helyesen: Százhalom (románul Movile, korábban Hondrubechi, németül: Hun- dertbücheln) falu a Hortobágy patak völgyében, Jakabfalvától tovább déli irányban, Ne- tuson (románul Netuș, németül Neithausen) át kerülőúton kb. 12 km. Erzsébetvárosról Dános–Keresden át kb. 40 kilométer. 126 Prépostfalva (románul Stejărișu, korábban Prostea, németül Probstdorf) Jakabfalvától nyugati irányba, légvonalban kb. 3 km 127 Szentágota (románul Agnita, németül Agnetheln, szászul Ongenîtlen) város Medgyestől 37 km-re délkeletre, Segesvártól 41 km-re délnyugatra, a Hortobágy két partján fekszik. 360 csendőrzászlóaljhoz összekötőnek. Ez a járőr 13-án az Olton átgázolva Hu- rezun keresztülmegy, a fogarasi gyakorlótéren egy román járőrt megfutamít. Az ezred műszaki fél századja Gerlóczy főhadnagy parancsnoksága alatt ezen a napon Voilánál a vasutat és a távíróvezetéket, valamint az Olt folyótól délre levő hidat rombolta szét. Szeptember 14-én is megmaradt az a csoportosítás, amely előőrsszerű felállí- tásának is volt minősíthető, amennyiben Kissink–Kálbor–Boholc vonalában (10 km) állt a főőrsöknek tekinthető 4. lovas- és 1. lövésszázad. Itt volt egy lovas üteg is. Megemlítendő még, hogy a Kálboron álló 2 lovas század egyike járőrökbe fel- osztva figyelte meg az Olt völgyét. A nagy hadi helyzetbe annyi változás állt be, hogy az Erdély déli részében álló magyar és német csapatokat, mint új német 9. hadseregparancsnokság Falken- hayn tábornok vette át. Ami a románokat illeti, szeptember 14-én a román 1. hadsereg Nagyszebentől délre, Guraró–Sellenberk–Felek vonalában állást foglalt, míg a román 2. hadsereg megkezdte az előnyomulást Erdély belseje felé, aminél a hadsereg balszárnya (3. és 4. gyaloghadosztály) elérte az Olt- nak Fogaras és Hévíz között lévő szakasza elé. Végül még az ezred létszámviszonyait említjük meg: a létszám jó volt, lo- vasszázadonként kereken 70, lövészszázadonként 200 karabély. * A 2. román hadseregbalszárnya a szeptember 15-re hajló éjjel folytatta az előnyomulást az Olton át. Ennél a 14. huszárezredre ütközött, amiből Kálbor- nál és Kissinknél ütközet fejlődött ki. Az ütközetek lefolyása a következő volt: Éjfél után félezrednyi román lovasság, ½ zászlóaljnyi román gyalogság és egy kerékpáros század Vojla felől Kissinkre intézett támadást. Az itt levő 1-1 lovas és lövész század, Ohm alezredes parancsnoksága alatt, a támadást reggel 7 órára simán visszaverte. Veszteségeink itt 10 (eltűnt) főt tettek ki. Meg- jegyzendő, hogy a támadás híre a Nagysinken levő tartalékból Lázár főhad- nagy lövészszázadát éjjel 2 órakor felriasztották és Kissinkre irányították. Hajnali 5 órakor ért a század Kissink közelébe, de nem volt beavatkozásra szükség. Öhm128 alezredes tehát a század felét tartalékul visszatartotta, má- sik felét pedig Kálborra küldte, ahol közben nagyobb harcra került sor.

128 Oehm Tivadar (Perlak, ma Prelog, Horvátország) 1871. április 7-én született. Apja csá- szári és királyi számvevő altiszt volt. Az öt reáliskolai osztály elvégzése után 1885-ben Hamburgba került az utász hadapródiskolába. A hadapródiskola elvégzése után 1888. augusztus 18-án a császári és királyi 65. gyalogezredhez osztották be századszolgálatra. „Hadapródiskolái minősítése, »jó« volt. 1890. október 5-én a császári és királyi 14. hu- szárezredhez helyezték annak akkori állomáshelyére, Nagymihályba [ma Michalovce, Szlovákia]. 1895. május l-jén főhadnaggyá léptették elő. 1901-ben dandártiszti iskolát végzett „megfelelő” eredménnyel. Mátészalkai tartózkodása alatt megismerkedett a Nagydobosról származó korláti Dienes Erzsébettel, akivel 1903. június 27-én Nagydobo- son házasságot kötött. 1904-ben századossá nevezték ki,10 ekkor lett a nyíregyházi 14. 361 Éjfél után 2 óra tájban ugyanis több román zászlóalj behatolt Fogarasra, ahonnan csendőrjárőreinket kiszorította, majd a várostól nyugatra levő gáz- lón átkelt az Olton és Kálbornak vett irányt. Ez a hír hajnali 3 órakor ért a Kálboron parancsnokló Steinhard századoshoz. Miután a Galacot129 megszál- ló Sikorszky csendőrzászlóaljánál levő összekötő járőrét, Jékey zászlóst 6 hu- szárral a váratlan támadás elvágta a parancsnokságtól, Jékey zászlós járőré- vel és a szétugrasztott zászlóaljból összegyűjtött kb. 90 csendőrrel a Galactól északra fekvő hegygerincet szállta meg és fedezte a Sikorszky zászkóalj visz- szavonulását. (Jékey megjegyzése.) Majd több jelentés is jött a visszaszított tábori őrsöktől. Mindezekből kivehető volt, hogy valóban nagyobb román erő jutott át az Olt északi partjára. Az 1. lovashadosztály balszárnyát vezénylő Pongrácz ezredes (a 6. lovasdan- dár parancsnoka) erre elrendelte, hogy Steinhard százados Kálbortól nyugatra állást foglaljon, várja be a Nagysinkről előrendelt két lövész századot (Matolcsy és Lallosevitz főhadnagyok) és üteget, valamint a Kissink felől előrevonuló Lázár főhadnagy félszázadot és azután a románokat ellentámadással vesse vissza az Olt mögé. A fenti rendelkezés alapján Kálbornál lezajlott ütközet ismertetésénél Lázár főhadnagy előadását vesszük alapul, aminél utalunk arra, hogy Pongrácz ezredes harcjelentése szerint az ütközetet a Lázár félszázad döntötte el, amely „Kissink felől előrenyomulva, meglepően jutott az ellenség oldalába és hátába és Kálbor- nál kézitusával bírta a gyalogságban és tüzérségben fölényes ellenséget, nehéz veszteségek mellett való menekülésre”. Steinhard százados parancsára Bartal hadnagy egy járőrrel Kálborban maradt azzal az utasítással, hogy mindaddig tartsa a falut, amíg a százados új állá- sában a vonalba nem kapcsolódik. Bartal a feladatot sikeresen megoldotta, majd a már-már hátába kerülő oláhok kikerülésével délutánra járőrével együtt veszte- ség nélkül bevonult. Lázár főhadnagy hajnali 5 órakor Kissinkről 1 km-re, északra kapta Öhm alezredes parancsát, hogy fél századdal (100 huszár) és 8 géppuskával a Kálbor patak völgyében Kálbor falu felé nyomuljon. 20 perccel később megkapta Pongrácz ezredes előbb említett parancsát is. A félszázad erre nem a völgyben, hanem a délről kísérő magaslat mentén vett irányt Kálborra. Útközben megerősödött az ezrednek az előző éjjel harcban elszorított osztagával (Hoyos gróf zászlós, 50 huszárral). Délelőtt 8,20-kor ért a század a Kálbor nyugati szegélyén levő erdőparcellához anélkül, hogy az ellenség észrevette volna. Itt Lázár főhadnagy elé a következő kép tárult:

huszárezred hatodik lovasszázadának parancsnoka.11 Ebben a beosztásában tette le a magyar állampolgári esküt Nyíregyházán, 1905. október 24-én az alispáni hivatalban. Az ezred kötelékében szolgált innentől kezdve 1918-ig. 129 Nagyszeben hídon túli szomszédja az Olt jobb partján. 362 Egy román zászlóalj Kálbortól nyugatra harcban állt a 605-ös magaslatra visszament 3. lovasszázaddal, illetve oda előrevont lét lovászszázaddal. Egy második román zászlóalj Kálboron, biztosítás nélkül, a fegyvereket gúlába rakva pihen, egy román üteg (6 löveg) Kálbor mögött tüzel a 605-ös magaslatra. Ettől északra egy másik román üteg, szintén tüzelésben. a Kálbor- Fogaras országúton, menetoszlopban áll 2 román zászlóalj, mögötte tüzér- ség, a mi rajvonalunk a 605-ös magaslaton igen gyér, beássa magát, mögöt- te lovagló tüzérségünk Kovács ütege lövi a román rajvonalat. Az üteg minden takarás nélkül vonult fel és nagy eredménnyel lőtte az előnyomuló románo- kat. Ebből a helyzetből kitűnt, hogy Steinhard százados, minthogy túlerővel áll szemben, képtelen az ellentámadást végrehajtani, s most védekezik. Lázár főhadnagy erre járőrrel jelentést küldött, hogy támadásba megy át és azt azonnal végre is hajtotta a következő terv alapján: Hoyos gróf zászlós osztaga 1 géppuskával leköti a Kálbortól keletre levő román üteget és főleg a közelebb, 1000 méterre levő román üteget, 1 gép- puska tűz alá veszi a Kálbortól nyugatra levő román zászlóaljat, a félezred pedig rövid tűzzel való rajtaütés úton megrohanja a faluban pihenő zászlóal- jat. 8 óra 40 perckor kezdődött a tűz. Ennek hatása leírhatatlan volt. A romá- nokon vakrémület vett erőt. Mikor a félszázad berohant a faluba, ott már csak menekülőket talált. Csak a falu nyugati szegélyén fejtett ki egy zárt osztag ellenállást, amit a huszárok kézitusában törtek meg. Majd a falu északi szegélyén kellett mintegy 200 főnyi román osztagot szuronnyal szétszórni. Végül a falutól délre iparkodtak a románok rajvonalat alakítani, de ez a kísér- letük géppuska tüzünkben vallott kudarcot. Délelőtt 9 órakor a harc véget ért. Az ellenség eltűnt Kálbor környékéről, az üteg, miután 2 mozdonyt és 2 lőszerkocsit visszahagyott, elmenekült. Fo- garas irányában az út és a terep tele volt megfutamodott románokkal. A zsákmány 25 kerékpárt, sok puskát, 7 lovat tett ki. 50 fogoly maradt a félszá- zad kezei között, 55 román halott feküdt a küzdőtéren. A félszázad vesztesé- ge 4 halottra és 19 sebesültre rúgott. Steinhardt százados csoportjánál meg- sebesült Splényi báró százados, 15 huszár eltűnt, s elhullott 4 ló. Az ütegnél 5 ember és 7 ló megsebesült. Jékey Ferenc hadnagy az 1-ső századtól járőrbe megy Nádpatak és Nagysáros felé annak megállapítására, hogy nem kerítet- ték-e be az ezred balszárnyát a románok. A győzelem tehát aránylag kevés vérbe került. Délután 4 órára az ezred előző napi állásainak birtokában maradt. A románok nemcsak Kálbornál, hanem Nagysárosnál és az Olttól délre is visszamentek és szeptember 16-án sem mozdultak. Az ezred csoportosítása annyiban változott, hogy a Lázár lövészszázad megszállta a Fogarastól nyugatra fekvő 621-es magaslatot, tőle baléra a Ma- tolcsy és Lallosevits főhadnagyok lövész századai mentek állásba. 363 A Lázár félszázad elszánt támadásának hadászati jelentősége is volt. Ezt a Mária Terézia rend káptalanja állapította meg, mikor Lázár főhadnagynak a tiszti arany vitézségi érmet adományozta, mert „igen kezdeményezően, vitézül és me- részen az Olt folyón át Fogarasnál előnyomult ellenséges hadosztály oldalába előretört és ezzel lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy az ellenség feltartóztatva, az Olt folyó mögé rendetlen visszavonulásra kényszerüljön”. A 14. huszárezred Kálbornál az osztrák-magyar 1. és a német 9. hadsereg kö- zött lévő hézagban a 2. román hadsereg áttörését akadályozta meg és egyben időt nyert arra, hogy a 9. hadsereg befejezze, illetve zavarás nélkül folytassa fel- vonulását.

A német 9. hadsereg balszárnyának fedezésében A 2. román hadsereg balszárnya a szeptember 17-re hajló éjjel megismételte Kálbor felé a támadást. Éjfél után átlépte Fogarasnál az Oltot és harcra fejlődött a 621-es magaslaton álló Lázár lövészszázad ellen. E század segítségére sietett Kálbor felöl Steinhard százados csoportja. Egy erős román oszlop (2 zászlóalj, 1 üteg) azonban Kissinktől keletre is átkelt az Olton és hajnalban megszállta a Kál- bortól délre levő magaslatokat. A nagy túlerő átkaroló támadásának láttára Pongrácz ezredes dandárnok reggel 6 órakor elrendelte a visszavonulást a Kálbor patak mögé, majd a hadosz- tályparancsnokság ezt odamódosította, hogy az ezred a Rohr patak mögött, Nádpatak – Kissink vonalában foglaljon állást, ami délelőtt 10 órára meg is tör- tént. A románok ezt az állást sem aznap, sem a következő napokon, egészen szeptember 28-ig nem támadták meg. A 14. huszárezrednek tehát ideje maradt állásai megerősítésére. Közben, szeptember 20-án felrobbantotta a kissinki Olt hidat. Szeptember 26-ánfelvonult az ezred mögött Nagysinktől délkeletre egy német tarack üteg.

364 Mialatt az ezred az állásokban meglehetősen nyugodt napokat tölthetett el, a német 9. hadsereg bekerítési célzattal megtámadta szeptember 26-án a Nagyszebentől délre álló 1. román hadsereget és azt válságos helyzetbe hozta. Ez volt az oka annak, hogy a 2. román hadsereg 26-án hajnalban Nagysze- ben felé megindult, hogy szorongatott bal szomszédján segítsen. Ennél a 3. román hadosztály Kálbor felől Nagysároson át Nagysinkre, a 14. román had- osztály északi oszlopa (6 zászlóalj, 1 lovas század, 3 üteg) Kálbor–Kissink vo- nalán át Rukkorra, déli oszlopa (a hadosztály többi része) az Olt déli partján vezető műúton való előnyomulásra kapott irányt, illetve parancsot.

365 A 14. huszárezred állásai ellen tehát szeptember 28-án mintegy másfél ro- mán gyaloghadosztály nyomult elő, amiből igen nehéz, de az ezredre nézve di- csőséges harcok következtek. A harc célja az adott esetben az időnyerés volt. Az ellenséget a német 9. hadsereg balszárnyától kellett távol tartani, míg a nagyszebeni csata győzelemmel nem ért véget. Ez a balszárny Porumbáknál, arccal nyugatnak állt, a román előnyomulás tehát a háta ellen irányult. A 14. huszárezred állásának első vonalát a Rohr patak mögött Nádpatak és Kissink között a lövészosztály tartotta. Jobbról balra helyezkedett el a 4. (Engel százados), a 2. (Lázár főhadnagy). a 3. (Matolcsy főhadnagy és az 1. (Lallosevits főhadnagy) lövészszázad (L. a Lázár kéziratból átvett ábrán!). A lovas géppuskás osztag Tyll főhadnagy vezetése alatt az állás közepén volt beosztva. A lovasosz- tály három százada volt Nagysinken az ezredtartalék, a 3. százada pedig Jóny főhadnagy parancsnoksága alatt dandártartalékul volt kikülönítve. Megemlíten- dő még, hogy az ezredtől balra a 71. gyaloghadosztály foglalt állást. Ez volt a helyzet, amikor szeptember 28-án a román támadás bekövetkezett. Lássuk annak lefolyását. A kora délelőtti órákban az ezred állásainak jobb felét a 4. román hadosztály északi oszlopa, balfelét a 3. román hadosztály támadta meg. A jobbszárnyon levőm 4. lövészszázadot a román túlerő visszaszorította és annak egyik szakasza Venglártsik hadnagy alatt súlyos helyzetbe jutott. Ezek után a mellette levő 2. lövész század Thuránszky Pál főhadnagy géppuskás szakaszától támogatva ellen- támadásba ment át, ami a román 4. hadosztály északi oszlopát megállította. En- nek hatása alatt a déli román oszlop is beszüntette az előnyomulást. A 2. lövész század merész előtörése tehát igen nagy jelentőségű volt. Az ezred jobb fele így tovább is kitarthatott volna, bal fele azonban kénytelen volt állásait feladni. Itt ugyanis a 5. román hadosztály, miután a jobbszárnya a vele szembehelyezke- dő71. gyaloghadosztálynak a 14. huszárezredhez csatlakozó szárnyát visszavonu- lásra kényszerítette, Nádpatak felől az 1. lövészszázadot több zászlóaljjal átkarol- ta. Különösen Mikus zászlós szakasza került válságos helyzetbe. Az első századtól Jékey hadnagy őr és gróf Hoyos zászlóst 2 szakasszal elvágják a románok: 2 halott és 7 sebesült veszteség után átvágják magukat. Bartal Iván hadnagy megse- besül. Ez a század a román oldal és háttűzben mégis délután 3 óráig helytállt, s csak akkor ment vissza a Nagysinktől északra fekvő magaslatra. Az itt vezénylő 6. lovasdandár parancsnokság egy merészen előretörő román osztaggal szemben harcba vetette a 3. Jóny lovasszázadot, majd délután 5 órakor elrendelte a visz- szavonulást a Nagysinket nyugatról övező magaslatokra. Ekkor azonban a 3. lövészszázad visszavonulási útvonalát, a Nagysink felé ve- zető utat, mát lőtték román járőrök, úgyhogy azokkal harcra került sor. Nagysin- ket már az utolsó katonai alakulat is elhagyta, a lakósság pedig a közeledő ro- mánok vártában, halálos félelemben bezárkózott a házakba. Egyedüli élőlények- ként Calm ezredes, Molter főhadnagy és néhány lovas voltak láthatók az egész nagy községben. A 3. Lövészszázad utasításokat kapott a Nagysink és Mozgonda 366 között Auf der Hille magaslat megszállására. Az 1. lövészszázad már útban volt Mozgonda melletti Gaudi-Berg felé, a 2. lövész század a Nagysink és Prázsmár között vonuló gerincet (Binder-Berg 650–644 m), míg a 4. lövész- század ettől délre, a Rukkor Berg (668 m) táján helyezkedett el. Ennek a századnak az erősítésére vetett be a parancsnokság Bartal hadnagy vezetése alatt az 1. lovasszázadot, aki mindkét század fölött átvette a parancsnokságot., feltartóztatta az ellenséget megsebesüléséig, mely közvet- lenül a visszavonulási parancs kiadása előtt következett be. Megjegyzendő, hogy Bartal ez alkalommal nemcsak századparancsnokként működött, hanem tüzérségi megfigyelőként is, mert az előtt nyíló völgyben tömegben fel- vonuló románokra tüzérmegfigyelő híján ő irányította „ágyunk” tüzét Akkor ugyanis már csak egy ágyúja volt az ütegnek lőképes. Megállapította ekkor, hogy az ő szakasza előtt legalább egy ezrednyi gyalogságot és három üteg tüzérséget vonultatott fel az ellenség. [...] Az ezred ellenállásának eredményét egyébként legjobban jellemzik az alábbi román adatok. A román vezérkar adatai szerint a 2. román hadsereg feladata a Nagysze- bennél körülzárt román erők felmentése volt. Szeptember 28-án a 3. hadosz- tály zöme támadta meg és szorította vissza a 14. huszárezred balszárnyát (az 1. és 3. lövésszázadot), amelyet a románok 3 zászlóalj erejűre becsültek. A z ezred jobbszárnyát a román 4. hadosztály jobb oszlopa támadta meg és azt megújuló harcok között nyomta vissza, miközben a magyar lovasság 4. száza- da géppuskákkal az előnyomulást ismételten késleltette. Dabija román tábornoknak, a 2. román hadsereg akkori vezérkari főnök helyettesének művéből pedig azt olvashatjuk ki, hogy a szóban forgó két ro- mán hadosztálynak szeptember 28-án a 14. huszárezred ellenállása folytán azonban a románok ettől a vonaltól még legalább 15 km-nyire maradtak el. A 4. hadosztály elérte Nagysinket, a 3. román hadosztály Rukkort130. Szeptember 29-ére a két hadosztály azt a parancsot kapta, hogy az elő- nyomulást hajnalban megkezdve, erőltetett menetben folytassák Nagysze- ben felé. Láthatjuk tehát, hogy ismét a 14. huszárezredre hárult a románok feltartóztatásának a feladata. A nagy hadi helyzetet jellemző még Falkenhayn táboroknak erről a hadjáratról írt műve, mely a szóban forgó időszakról a következő módon emlékezik meg: „A 6. lovasdandár szeptember 28-án derekasan védekezett131, majd amikor a balszomszédos 72 gyaloghadosztályt132 a románok visszavetették,

130 Rukkor (románul: Rucăr) Kissinktől nyugatra, alig kb. 5 km-re, az Olt jobb partján fekvő település. 131 Eredeti helyén: „Die Brigade war morgens von weit überlegenen Feind angegriefen worden. Sie hatte sich brav gewert.” Falkenhayn 55. 132 Helyesen: a 71. hadosztály. 367 északnyugati irányba lassan meghátrált [...] a következő napra itt (ti. az Olt észa- ki partján) a legrosszabbra lehetett elkészülni, mert ha az ellenség folytatja az előnyomulást, nem volt remény ennek feltartóztatására. A hadsereg helyzete tehát a szeptember 29-ére hajló éjjel a legvégsőkig feszültnek volt minősíthető. Semminemű biztosság, még a remények árnyalata is alig volt arra, hogy a Vörös- toronyi-szorosban ellenséggel leszámolhassunk és így a 2 román hadsereggel szemben szabadkezünk legyen. Ez a hadsereg kétségtelenül egész vonalán tá- madásra indult [...] Ritkán vártam drámai fordulatokban nem szegény életemben nagyobb idegfeszültséggel a helyzet megoldását, mint szeptember 29-én reggel.”133 Az idézetből kivehető, hogy a 14. huszárezred ellenállásától függött a nagyszebeni csata sorsa. Szeptember 29-én a 14. huszárezred a Falkenhayn tábornok által várt megoldást kedvezően végezte el, ahogyan ezt az alábbiakban látni fogjuk. Szeptember 29-én korareggel ugyanis a Nagysink előtt álló 2. lövészszázad a román előőrsök ellen támadásba ment át és azokat Nagysinkre visszadobta. erről a döntő jelentőségű harci mozzanatról Dabija román tábornok így emlékezik meg: „A 3. román hadosztályt, amely 29-én reggel Nagysinken volt134 nyugat felől a 6. lovasdandár részéről támadás érte. Csodálkozni kell azon, hogy a hadosztályt az ellenség lovassága tévedésbe ejtette, mert a hadosztály csak déltájban (hajnali fél 4 helyett!135) indult meg két oszlopban. A baloszlop (egy dandár) Brulyán át Mártonhegynek, a jobboszlop (egy dandár) Prázsmáron136 át Kürpödnek vett irányt.”137 Íme! A 2. lövészszázad lökése egy egész román hadosztályt fél napnál nagyobb időre tartott távol a német 9. hadseregtől. A többi századnak is sikerült hatalmas román erőket fejlődésre bírni. Egy-egy század arcvonala 3-4 km-t tett ki. Valósággal mulatságosan hatott, amikor a távoli szakaszparancsnokok küldtek jelentéseket, hogy itt is, ott is egész zászlóaljak indulnak támadásra és kérdez- gették, hogy mitévők legyenek? Először az ezred balszárnyán vált tarthatatlanná

133 Falkenhayn 55-56. 134 29-re virradó éjszaka foglalta el a hadosztály Nagysinket. Az 5. dandárja a falu északi, a 6. a falu nyugati határán foglalt állást. Dabija II. 180. 135 Lázár más forrásból tudhatja, az idézet eredeti helyén ez a betoldás nem szerepel! 136 Helyesen: Kisprázsmár (román Presmer, német Tartlen). A két oszlop lényegében egy- mást követve menetelt Kisprázsmárrig, majd a 6. dandár dombon–völgyön át nyomult előre Kürpödig (kb. 12 km), a bal oszlop pedig folytatta Brulya és Mártonhegyen át helyesen: Szaszahuzig (járt úton kb. 14 km). 137 A bekezdés végmondata az én fordításomban: „a bal oszlop a 6. dandár Burulya– Martonhegyen át nyomul előre és az éjszakai csatározásban elfoglalja Szászahuzt, a jobb oldali oszlop (az 5. dandár) Prázsmáron át Kürpöd felé nyomul, amit este el is foglalt.” Dabija II. 185. 368 a helyzet, bár ideérkezett erősítésül a 12. huszárezred egy lövészszázada Thuránszky László hadnagy vezetése alatt. Utóbbi megsebesült és Lallovits szá- zadost a románok úgy, mint az előző napon teljesen átkarolták úgy, hogy kényte- len volt Szentágota felé hátrálni. Ennek hatása alatt a lövészosztály a visszavonulásra kapott parancsot. A jobbszárnyon levő 4. lövészszázad, amelynek a 4. román hadosztállyal, helyesebben annak északi oszlopával volt dolga, a Verd és Bürkös között lévő területre ment vissza. A 2. lövészszázad is parancsot kapott a hátrálásra, de csak délben ment vissza, miután a 3. román hadosztály baloszlopát fejlődésre bírta. A bal- szárnyon álló Várady hadnagy szakasza ekkor már csak nem teljesen körül volt kerítve. Ezután állást foglalt Prázsmártól keletre, majd visszament innen a Ve- sződtől keletre levő magaslatra. A 3. lövészszázad a Mirgondától délnyugatra levő magaslatot (Blosseln 648) szállta meg, de útközben kétszer is megállt, frontot csinálva az erdei és mezei utakon kígyózó román menetoszlopok felé. Egy menetoszlopot sikerült Tyll főhadnagynak meglepetésszerű gépfegyvertűz alá venni és alaposan szétzavarni. Amint védelembe helyeztem magam századom- mal, beérkezett megerősítésemre egy 12. huszárezredbeli lövészszázad Strok- schneider százados vezetésével. Ez a század balszárnyamat meghosszabbítva egy pár erős tüzet leadott és utána, mint aki jól végezte dolgát, elvonult. Ezek után több ellenséges üteg intenzív tüzében kitartva megállítottam egy román zászlóalj előnyomulását este 5-ig, majd visszamentem Vesződ községtől délre húzódó hegygerinc erdőszegélyére. Este 7-ig tartottam a vonalat. Azután lezártam Ve- sződ138 keleti szegélyét és századom felét tartalékba rendeltem. Ekkor már mind a 12-es, valamint a 4. századunk már elvonult, csak századom maradt érintkezés- ben az ellenséggel. Az ezred századai tehát ezen a napon is feltartóztatták a 3., valamint a 4. román hadosztályt. Előbbi a szándékolt Holcmány–Újegyház vonal helyett csak Kürpöd–Szászahuz vonalig jutott el. A lényeg azonban az, hogy ezek az ellenséges hadosztályok nem avatkozhattak a nagyszebeni csatába, amelynek sorsa ezen a napon dőlt el a központi hatalmak javára. Szeptember 30-án, amely napon a 14. huszárezred Lesses – Vesződ vona- lában állást foglalt (az ezredparancsnokság Szentágotán), a románok már nem folytatták az előnyomulást. A német 9. hadsereg nagyszebeni döntő győzelme ugyanis a hadi helyzetet győzelmesen megváltoztatta. ez a hadsereg most a román 2. hadsereg ellen fordult. Falkenhayn tábornok átcsoporto- sította a haderőit. Az alpesi hadosztályt meghagyta a Vörösöstoronyi- szorosban, többi hadosztályát az Olt és a Hortobágy völgyében a Fogaras irányában való előnyomláshoz gyülekeztette. Így került a 187. német hadosz- tály az 1. lovashadosztály jobbszárnyára, míg az Arz tábornok hadseregétől

138 Vessződ (románul: Veseud vagy Veseud-Agnita, németül: Zied, helyi szász nyelvjárásban Zeïd) falu Szentágotától hat kilométerre délre. 369 egy hadtest fordult Segesvár felől Kőhalomnak (71. gyaloghadosztály) és Hagen- nek139 (89. német hadosztály). Az utóbbi hadosztály tehát az 1. lovashadosztály balszárnya felé vett irányt. Megemlítendő, hogy ezen a napon a 4. lovasszázadot a 4. huszárezred magerősítésére kellett (a hadosztály jobbszárnyára) kikülöníteni. Október 1-jén a 14. huszárezred még megmaradt a Lesses – Vesződ állásban, bevárandó a kétoldalt előnyomuló gyaloghadosztályok beérkezését. Az ezred egy lovasszázada 2 géppuskával Tyll főhadnagy parancsnoksága alatt Prázsmáron át Nagysinkre ment felderítés céljából előre. Megállapította, hogy a románok emlí- tett községek vonalában foglaltak állást. A különítmény Tyll főhadnagy parancs- noksága alatt Schön főhadnagy, gr. Hoyos és Jékey zászlósokból 1 lovasszázadból és 2 gépfegyverből állt. Október 1-jén Mártonhegy, Brulya, Prázsmár, Nagysink vonalig nyomult előre. (Jékey megjegyzése) A román állásnak a következő napon való megtámadása céljából a 187. né- met hadosztály Mártonhegyre, a 89. német hadosztály nyugati szárnya Nagy- sinkre, az 1. lovashadosztály a két gyaloghadosztály között levő területre kellett előremenni. Ez tulajdonképpen már az általános üldözés megkezdését jelentette. Az Erdélyben vívott harcoknak – ha az ütközetek nem is voltak eddig nehéz fajsúlyúak – az ezred akkori szervezetének (4 gyalogos, 4 lovas század) megfele- lően az egész háborúban kihatásaiban a legeredményesebb szerepét játszotta. A 10-15 km-es védőszakaszban arccal kelet és délkelet felé, komoly és szívós védelemről nem is lehetett szó. a harcászat mai terminológiájával élve, a nagyszebeni csata eldőltéig az ezred feladata csak „leplezés” lehetett. Leplezése annak a ténynek, hogy mögötte számottevő erő nincsen. Aktív magatartásával az ellenség félrevezetése, nagyobb erők jelenlétének látszatát keltve. Ezt a felada- tát az ezred 100 százalékosan teljesítette. Akkori harceljárása megfelel a mai érvényes legkorszerűbb elveknek. Szélesre széthúzott megfigyelő lánc – gyalogos századok – mögött a veszé- lyeztetett pontokra gyors bevetésre kész, gyorsan mozgó, együtt tartott tartalék (négy lovasszázad).140

139 Helyesen: Hégen (románul: Brădeni, 1964-ig Hendorf, németül: Henndorf, szászul Händerf) falu a Hortobágy patak partján, a Segesvár – Fogaras mezei úton, Segesvártól 21 km-re, Szentágotától Jakabfalván át északkeletre, ugyancsak 21 kilométerre. 140 A két emlékirat folytatása a 10. “Hajrá az oláhok útán!” c. fejezetben 370 Függelék

La déclaration de guerre de la Roumanie à l’Autriche-Hongrie1

L’Alliance conclue entre l’Allemagne, l’Autriche-Hongrie et l’Italie n’avait, d’après les déclarations même des Gouvernements, qu’un caractère essentielle- ment conservateur et défensif. Son objet principal était de garantir les pays alliés contre toute attaque du dehors et de consolider l’état de choses créé par les Trai- tés antérieurs. C’était dans le désir d’accorder sa politique à ces tendances paci- fiques que la Roumanie se joignait à cette Alliance. Vouée à l’œuvre de sa reconstitution intérieure et fidèle à sa ferme résolution de demeurer dans la région du bas-Danube un élément d’ordre et d’équilibre, la Roumanie n’a cessé de contribuer au maintien de la paix dans les Balkans. Les der- nières guerres balkaniques, en détruisant le statuquo, lui ont imposé une nouvelle ligne de conduite. Son intervention a hâté la paix et a rétabli l’équilibre; elle s’est contentée pour elle-même d’une rectification de frontière qui lui donnait plus de sûreté contre une agression et qui en même temps réparait l’injustice commise à son détriment au Congrès de Berlin. Mais, dans la poursuite de ce but, la Rouma- nie a eu la déception de constater qu’elle n’avait pas rencontré auprès du Cabinet de Vienne l’attitude à laquelle elle était en droit de s’attendre. Lorsque la guerre actuelle a éclaté, la Roumaine, ainsi que l’avait fait l’Italie, a décliné de s’associer à la déclaration de guerre de l’Autriche-Hongrie, dont elle n’avait pas été prévenue par le Cabinet de Vienne. Au printemps de 1915 l’Italie déclarait la guerre à l’Autriche-Hongrie: la Triple Alliance n’existait plus. Les raisons qui avaient déterminé l’adjonction de la Roumanie à ce système politique dispa- raissaient en même temps. Au lieu d’un groupement d’États cherchant par des efforts communs à travailler d’accord pour assurer la paix et la conservation des situations de fait et de droits créées par les traités, on se trouvait en présence de Puissances se faisant la guerre précisément dans le but d’arriver à transformer de fond en comble les anciens arrangements qui avaient servi de base à leur Traité d’Alliance. Ces profonds changements étaient pour la Roumanie une preuve évi- dente que le but, qu’elle avait poursuivi en s’adjoignant à la Triple-Alliance, ne pouvait plus être atteint et qu’elle devait diriger ses vues et ses efforts vers des voies nouvelles; d’autant plus que l’œuvre entreprise par l’Autriche-Hongrie pre- nait un caractère menaçant pour les intérêts essentiels de la Roumanie, ainsi que pour ses aspirations nationales les plus légitimes.

1 Forrása a román nagyvezérkar hadtörténete: România îm Războiul Mondial 1916–1919. Volumul I. Documente – Anexe. București, 1934. 3-5. 371 En présence d’une modification aussi radicale de la situation créée entre la Monarchie Austro-Hongroise et la Roumanie, cette dernière a repris sa liberté d’action. La neutralité que le Gouvernement Royal s’est imposée, à la suite d’une décla- ration de guerre faite en dehors de sa volonté et contraire à ses intérêts, avait été adoptée en première ligne à la suite des assurances données au début par le Gou- vernement Impérial et Royal que la Monarchie, en déclarant la guerre à la Serbie, n’avait pas été inspirée par un esprit de conquête et qu’elle ne poursuivait en au- cune façon des acquisitions territoriales. Ces assurances ne se sont pas réalisées. Aujourd’hui nous nous trouvons devant une situation de fait d’où peuvent sor- tir de grandes transformations territoriales et des changements politiques de nature à constituer une grave menace pour la sûreté et l’avenir de la Roumanie. L’œuvre de paix que la Roumanie, fidèle à l’esprit de la Triple-Alliance, avait essayé d’accomplir, a été ainsi rendue stérile par ceux-là mêmes qui étaient appelés à l’appuyer et à la défendre. En adhérant en 1883 au groupe des Puissances Centrales, la Roumanie, loin d’oublier les liens de sang qui unissaient les populations du Royaume aux Rou- mains, sujets de la Monarchie Austro-Hongroise, avait vu, dans les rapports d’ami- tié et d’alliance qui s’étaient établis entre les trois grandes Puissances, un gage précieux pour sa tranquillité intérieure aussi bien que pour l’amélioration du sort des Roumains de l’Autriche-Hongrie. En effet l’Allemagne et l’Italie qui avaient re- constitué leurs États sur la base du principe de nationalité ne pouvaient pas ne pas reconnaître la légitimité du fondement sur lequel reposait leur propre existence. Quant à l’Autriche-Hongrie, elle trouvait dans les relations amicales qui s’établis- saient entre elle et le Royaume de Roumanie les assurances pour sa tranquillité tant à l’intérieur qu’à nos frontières communes; car elle n’était pas sans savoir à quel point le mécontentement de la population roumaine se répercutait chez nous, menaçant à chaque instant de troubler les bons rapports entre les deux États. L’espoir que nous avions fondé à ce point de vue sur notre adhésion à la Triple- Alliance a été trompé. Pendant une période de plus de trente ans les Roumains de la Monarchie non seulement n’ont jamais vu introduire une réforme de nature à leur donner même un semblant de satisfaction, mais ils ont au contraire été traités comme une race inférieure et condamnés à subir l’oppression d’un élément étran- ger qui ne constitue qu’une minorité au milieu des nationalités diverses dont se compose l’État Austro-Hongrois. Toutes les injustices qu’on faisait subir à non frères ont entretenu entre notre pays et la Monarchie un élément continu d’ani- mosité que les Gouvernements du Royaume n’arrivaient à apaiser qu’au prix de grandes difficultés et de nombreux sacrifices. Lorsque la guerre actuelle a éclaté, on pouvait espérer que le Gouvernement Austro-Hongrois, tout au moins à la dernière heure, finirait par se convaincre de 372 la nécessité urgente de faire cesser cette injustice qui mettait en danger non seulement nos relations d’amitié, mais même les rapports normaux qui doivent exis- ter entre des États voisins. Deux années de guerre, pendant lesquels la Roumanie a conservé la neutralité, ont prouvé que l’Autriche-Hongrie, hostile à toute réforme intérieure pouvant rendre meilleure la vie des peuples qu’elle gouverne, s’est montrée aussi prompte à les sacrifier qu’impuissante à les défendre contre les attaques extérieures. La guerre à laquelle prend part presque toute l’Europe met en discussion les plus graves problèmes touchant au développement national et à l’existence même des États; la Roumanie, mue par le désir de contribuer à hâter la fin du conflit et sous l’empire de la nécessité de sauvegarder ses intérêts de race, se voit forcée d’entrer en ligne à côté de ceux qui peuvent lui assurer la réalisation de son unité nationale. Pour ces raisons elle se considère, dès ce moment, en état de guerre avec l’Au- triche-Hongrie. Em. Porumbaro Ministre des Affaires Etrangères

A bécsi román királyi követ a cs. és kir. ház és a külügyek közös mi- niszteréhez (1916. augusztus 14/27., Bécs)2

Románia alulírott követének van szerencséje, kormánya megbízásából, átadni a külügyminiszter úr Őnagyméltóságának az idecsatolt notifikációt. Edgár Mavrocordato, m. p.

A Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország közt kötött szerződés- nek, magukhoz a kormánynyilatkozatokhoz képest, lényegileg csupán konzervatív és védelmi jellege volt. Fő célja a szövetséges országok megvédése minden külső támadással szemben s a korábbi szerződések által teremtett állapot konszolidálása volt. Ezekkel a békés célokkal kívánván összhangba hozni politikáját, csatlakozott Románia ehhez a szövetséghez. Erejét a belső újjászervezés munkájának szentelvén és híven abbeli szilárd el- határozásához, hogy a rend és az egyensúly tényezője maradjon az Alsó-Duna vi- dékén, Románia nem szűnt meg hozzájárulni a Balkán békéjének fenntartásához. A legutóbbi balkáni háborúk, feldöntvén a status quo-t, új irányvonalat szabtak Románia magatartása elé. Beavatkozása siettette a békét és helyreállította az egyensúlyt; saját részére megelégedett egy határkiigazítással, mely nagyobb biz- tonságot nyújtván neki támadás esetére, egyúttal jóvátette a berlini

2 Osztrák-Magyar Vöröskönyv. Diplomáciai Akták a Háború Előzményeinek Történetéhez. Budapest, 1915. Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Kiadása. 73-78. 373 kongresszuson hátrányára elkövetett igazságtalanságot Ámde e célja követése közben csalódással kellett Romániának tapasztalnia, hogy nem találkozott a bé- csi kabinet részéről azzal a magatartással, amelyet joggal elvárhatott. Midőn a jelenlegi háború kitört, Románia - úgy, amint ezt Olaszország is csele- kedte volt - megtagadta csatlakozását Ausztria-Magyarország hadüzenetéhez, amelyről nem nyert előzetes értesítést a bécsi kabinet részéről. 1915 tavaszán Olaszország hadat üzent Ausztria-Magyarországnak: a hármas szövetség meg- szűnt létezni. Ezzel eltűntek azok az okok is, amelyek Romániának ehhez a politikai rendszerhez való csatlakozását előidézték. Oly államcsoportosulás helyett, amely egyesült erővel egyetértésben kívánt munkálkodni a béke biztosí- tása és a nemzetközi szerződések által teremtett tényleges és jogi helyzet fenn- tartása érdekében, oly hatalmakkal találtuk magunkat szemben, amelyek ép- pen azért fogtak háborúba, hogy gyökeresen megváltoztassák a szövetségi szerződésüknek alapjául szolgált régi megállapodásokat. Ezek a mélyreható változások nyilvánvaló bizonyságul szolgáltak Romániának arra, hogy azt a célt, amelyet a hármas szövetséghez való csatlakozásával követett, többé nem ér- heti el, s hogy figyelmét és törekvéseit új utakra kell terelnie, annál is inkább, mert az Ausztria-Magyarország által kezdett vállalkozás Románia lényeges ér- dekeit és legjogosultabb nemzeti törekvéseit fenyegető jelleget öltött. Románia, az Osztrák-Magyar Monarchia és önmaga közti helyzet ily gyöke- res módosulásával állván szemközt, visszavette cselekvési szabadságát. A semlegességet, amelyet a királyi kormány az akaratán kívül történt és ér- dekeivel ellenkező hadüzenet folytán vállalt, elsősorban a cs. és kir. kormány részéről kezdetben tett azon kijelentések alapján választotta, amelyek értelmé- ben a Monarchiát, amidőn Szerbiának hadat üzent, nem befolyásolta hódítási vágy, és hogy semmiképp sem törekedett területszerzésre. Ezek az ígéretek azonban nem váltak valóra. Ma olyan tényleges helyzettel állunk szemben, amelyből Románia bizton- ságát és jövőjét súlyosan veszélyeztethető nagy területi átalakulások és politikai változások származhatnak. A béke munkája, amelyet Románia, a hármas szövetség szelleméhez híven, teljesíteni törekedett, ilyképp meddővé vált ép- pen azok által, akik azt támogatni és megvédeni voltak hivatva. Románia, midőn 1883-ban a középponti hatalmak csoportjához csatlakozott, korántsem feledkezett meg arról a vérségi kötelékről, amely a királyság lakosságát az Osztrák-Magyar Monarchia román alattvalóihoz fűzi, sőt inkább a három nagyhatalom közt létrejött barátságos és szövetségesi viszonyban sa- ját belső nyugalmának, valamint az ausztria-magyarországi románok sorsa ja- vulásának értékes zálogát látta. Németországnak és Olaszországnak, amelyek államszervezetüket a nemzetiségi elven alapozták meg újra, valóban lehetetlen volt el nem ismerniük azon alap jogosságát, amelyen saját létük nyugodott. Ausztria-Magyarország pedig a közte és a román királyság közt kifejlődött 374 barátságos viszonyban biztosítékát találta nyugalmának úgy határain belül, mint közös határaink mentén; mert hiszen tudomása volt arról, hogy román lakosságá- nak elégedetlensége mily mértékben keltett nálunk visszhangot, amely a két állam közötti jó viszonyt minduntalan megzavarással fenyegette. Reményünkben, amelyet e tekintetben a hármas szövetséghez való csatlako- zásunkhoz fűztünk, csalatkoztunk. Több mint 30 év folyamán a Monarchia román- jai nemcsak, hogy egyetlenegy oly reform életbeléptetését nem látták, amely elé- gedettségüknek habár csak látszatát is nyújthatta volna, hanem ellenkezőleg, al- sóbbrendű fajt megillető elbánásban részesültek és kénytelenek voltak tűrni el- nyomatásukat olyan idegen elem részéről, amely az Osztrák-Magyar Monarchiát alkotó különböző nemzetiségek közepette csupán csak kisebbséget képvisel. Mindaz a sok igazságtalanság, amelyet testvéreink ilyképp elszenvedni kényszerül- tek, hazánk és a Monarchia között az animozitás tartós állapotát idézte elő, melyet a királyság kormányai csak nagy nehézségek közt és számos áldozat árán bírtak csillapítani. Amikor a jelenlegi háború kitört, azt remélhettük, hogy az osztrák-magyar kor- mány, legalább az utolsó órában, végre meggyőződik annak égető szükségéről, hogy megszüntesse ezt az igazságtalanságot, amely nemcsak baráti viszonyunkat, hanem még a szomszédos államok között szükséges normális viszonyt is veszélyez- tette. Két háborús esztendő, amely alatt Románia fenntartotta semlegességét, bebi- zonyította, hogy Ausztria-Magyarország, idegenkedve minden belső reformtól, amely az uralma alatt álló népek életsorsát megjavíthatta volna, épp annyira kész- nek mutatkozott e népeket feláldozni, mint képtelennek őket külső támadások ellen megvédeni. E háború, amelyben majdnem egész Európa részt vesz, a nemzeti fejlődést, sőt maguknak az államoknak fennállását is érintő legsúlyosabb problémákat veti fel; Románia, attól a kívánságtól áthatva, hogy a konfliktus befejezésének siettetésé- hez hozzájáruljon, és attól a parancsoló szükségtől vezéreltetve, hogy faji érdekeit megvédje, kénytelen azok oldalán lépni sorompóba, akik nemzeti egységének megvalósulását inkább képesek biztosítani. Ezekből az okokból Románia e pillanattól kezdve hadiállapotban levőnek tekinti magát Ausztria-Magyarországgal szemben. Bukarest, 1916. évi augusztus hó 14/27-én. Esti 9 órakor. Em. Porumbaro m. p.

375 376 Tartalomjegyzék

Elöljáróban I.

Románia belép a háborúba I És ha béke lesz? II Az orosz különvélemény V Az olasz modell VIII Nézőpont kérdése X A történelmi döntés XIV

„Most kezdődik a mi háborúnk!” 1

A készületről 11 A román királyi hadsereg 18 A román hadüzenet után 30 Az Erdélyben levő véderő kiegészítése 38 A váratlan támadás hírei? 40

1. Lopakodók az éjszakában 47

1.1. A román csapatok Bélbor12 előtt 49 1.2. A Békás völgye fölött 55 1.3. A karakói híd 62 1.4. Sósmező, Ojtoz-szoros 70 1.5. A Törcsvári-szorosban 73 1.6. A Vöröstoronyi-szoros felé 78 1. 7. A Szurdok-szoros első éjszakája 96

2. Lángol a határ 103

2.1. Gyergyószentmiklós elfoglalása 103 2.2. A gyimesbükki plébános esete 106 2.3. Csikszereda bevétele 108 2.4. A román hadsereg Sepsiszentgyörgyön 115 2.5. Hegyen-völgyön át 121 2.6. „Oláh uralom Brassóban” 124 2.7. A Törcsvári-szorosban 132

377 2.8. Fogarasi napló 139 2.9. A vöröstoronyi román betörés híre 145 2. 10. A véres kard Nagyszeben fölött 146 2. 11. Akit elvezényeltek 155 2. 11. Az utolsó hírek Petrozsényból 158

3. Össztűz az Országgyűlésben 169

3. 1. Tisza István nyilatkozata a Főrendiházban 169 3. 2. Vihar az Országgyűlésben 174

4. A veszélyeztetett megyék kiürítése 231

4. 1. Ahogyan az megtörtént 235 4. 2. A szeptember 9-i evakuálás 245 4. 3. A menekültek segélyezése 249 4. 4. Menekültek közül munkásosztagok szervezése 251

5. Visszanéző – üzenetek, levelek haza 255

5. 1. Gyulafehérvári katolikus püspökség 255 5. 2. Erdélyi református kerület 286

6. Történtek élethelyzetben – naplók, feljegyzések 311

6. 1. Bánhegyesi Imre feljegyzései 311 6. 2. A 9-es népfelkelő huszárok hazatérése 347 6. 3. 14-es cs. és kir. huszárok feljegyzései 355

Függelék 371

378

A 2. rész fejezetei

7. Halogató csatározások és „tervszerű visszavonulás” 8. Fordul az arcvonal 9. A német 9. hadsereg külön története 10. A Szeben körüli hadműveletek 11. Brassó felszabadítása 12. „Hajrá az oláhok után…” 13. Cselvetés Ágas határában 14. Tél a Kárpátok átjáróiban 15. Események 1917. január 20-tól március végéig.

379

380