Koszta István A Nagy Háború Erdélyben 1916. augusztus – 1917 január 0 Csíkszereda, 202 Koszta István A Nagy Háború Erdélyben 1916. augusztus – 1917. január 1. rész Csíkszereda, 2020 „A sors kereke a végzetre forog?” III. A szerző (Koszta István) kiadása 2020. október 27-én lezárt kézirat Olvasószerksztő: Oláh István Copyright@2020 Koszta István ISBN 978-973-0-33070-0 A borítón Forrása: Minden jog fenntartva. Elöljáróban „A háttértörténet radikálisan különbözött és különbözik a kor diskurzusától” (Esterházy Péter) Románia belép a háborúba 1 A kerettörténet közismert. 1916. augusztus 27-én, vasárnap este fél 9-kor2, a román király bécsi követe átadott az OMM külügyi hivatalában egy jegyzéket („la notification”) Románia hadüzenetével. A dokumentum küldönc útján már egy héttel korábban megérkezett Bécsbe és a képviselet páncélszekrényében várta a sorát.3 A bejelentés időzítése okozott egy kis bizonytalanságot a bécsi és a berlini kancelláriában, a készületről mindenkinek voltak régebbi és friss hírei. Budapes- ten is természetesen.4 A történetnek óriási irodalma is van, nem lapozok bele. * A jegyzék szövege félreérthetetlenül betájolja a kutató historikust arról, hogy a Román Királyság az olasz kifordulással5 okafogyottnak ítélve azokat az érveket, amelyek Ausztria-Magyarországgal kötött szövetsége révén a hármas- 1 A fejezet egy 1916. évi nemzetközi értekezleten elhangzott előadás szerkesztett változa- tában megjelent a Hadtörténelmi Közlemények 2017/2. júniusi számában. 468-485. 2 „Leadatott 1916. augusztus 27-én esti ½ 9 órakor a cs. és kir. közös külügyminisztérium- ban.” A francia nyelvű jegyzéket és magyar fordítását közli a Diplomáciai ügyiratok Ausztria-Magyarországnak Romániához való viszonyáról az 1914. évi július hó 22-től 1916. évi augusztus hó 27-ig terjedő időben. Budapest, 1916. 73-78. (A továbbiakban Diplomáciai ügyiratok 1916:) 3 Kalandos történet. Traian Stâcea őrnagy megbízatása volt, akinek az akadálytalan határ- átlépés után ezt Pestről kellett visszajeleznie a vezérkar hadműveleti osztályára, Rosetti vezérkari őrnagynak. A tűkön ülő Emanoil Porumbaru külügyér több alkalommal áttele- fonált a hírért, míg aztán 25-én megjött a távirat az őrnagy lakása címére Bilciurescu Grigore (1874–?) budapesti főkonzul (1916 végén Románia stockholmi ügyvivője, 1917- től oslói meghatalmazott követe) aláírásával: „Traian bittet Sie, die bei Ihnen vergesse- ne Hutschachtel ihm naechster Gelegenheit nachzusenden.” Vagyis: Traian kéri, hogy az első adódó alkalommal küldje utána az itthon felejtett kalaptartó dobozát. Generalul Radu R. Rosetti: Mărturisiri (1914–1919). Bucureşti, 1997. 78. 4 Galántai 2001: 220-221. 5 Az Olasz Királyság 1915. április 26-án Londonban aláírt titkos szerződésben (Patto di Londra) megállapodott az antanttal, hogy korábbi szövetségesei ellen belép a háborúba. i szövetség politikai rendszeréhez „való csatlakozását előidézték […] visszavette cselekvési szabadságát”6 és végjátszmába kezd. Közbevetőleg emlékeztetnem kell az olvasót, hogy a téma feldolgozását kezdő kötetem 3. fejezetében7 sikerült kellőképpen tisztáznom, hogy Románia nem volt tagja a „hármasszövetségnek”, diplomáciai értelmezésben csak Auszt- ria-Magyarországgal volt titkos dac- és védszövetségben. Ez az egyszerű magya- rázata annak, hogy csak Bécsbe küldte el a hadüzenetet is tartalmazó jegyzéket. Így hát I. Ferdinand román király, sok töprengés és vívódás után, saját ha- táskörben dönthetett: „Ich habe gekämpft und gerungen aber jetzt bin ich geschlossen!” Átér- telmezett, szabatos fordításomban: „mindent megfontoltam és mindent meg- gondoltam…” Vagyis, ahogy a mi historiográfiánkból ismerjük: „Ich habe alles geprüft und erwogen…”. Az informális koronatanácson bejelentett döntése tétjét, azon melegében, rövid levélben megírta „személyes barátjának”, III. Vittorio Emanuele olasz ki- rálynak: „Elindultunk arra az útra, amelyen Románia beteljesíti azt a művet, amit fe- ledhetetlen emlékű nagyapád8 megvalósított, és nem kétséges, hogy ehhez nem nélkülözhetjük Olaszország szolidaritását és szimpátiáját.”9 A kulcsszó nyilvánvalóan a mű, az olaszok földjének az egyesítése egy akol- ban, félreérthetetlenül Piemont esete! Ennek pedig egyik, szerződés szabta felté- tele a hadba indulás Isten nevével, reménykedve. Ferdinand király szavaival, de egy corneille-i fordulattal: „Puisse la Roumanie dominer ses adversaires comme je me suis rendu maître de moi-même.” Szabad fordításban: „Legyen, hogy Ro- mánia úgy győzedelmeskedjen az ellenfelein, ahogyan én azt magamon megtet- tem!” És ha béke lesz? August von Cramon10 emlékiratából ismert történet az első ijedtség epizód. Összefoglalva: a Ballplatzon este átadott román hadüzenet híre forró dróton a 6 Diplomáciai ügyiratok 1916: 77. 7 „A sors kereke a végzetre forog?” I. Könyv – Sodrásban. Csíkszereda, 2014. 46-60. 8 Vittorio Emanuele II di Savoia (1820 – 1878). 1861-től az egyesített Olasz Királyság első uralkodója. 9 A levél keltezése: 1916. augusztus 14/27, az informális koronatanács napja, és válasz III. Victor Emanuele bíztató, egy héttel korábbi levelére. Levéltári jelzete: ANIC, Fond Rege- le Ferdinand, dosar V 755/1916. Közli: Scrisorile Regelui Ferdinand al României. (Sorin Cristescu szerkesztésében és bevezető tanulmányával) Volumul I. Editura Cetatea de Scaun, Târgvişte, 2015. ii Teschenben összekötő August von Cramon fülébe jut. Ellenőrzi a hírt, aztán átte- lefonál a német főhadiszállásra, a sziléziai Plessbe. Az ügyeletes kapcsolta főnö- két, Falkenhayn tábornokot. A német vezérkar főnöke – Unglaublich! – hihetet- lennek tartja a hírt11, és utasítja Cramont arra, hogy ellenőrizze. Megtörtént – válaszolja Cramon. Falkenhayn tárcsáztatja a szokásos, esti skatpartiban ülő II. Wilhelm császárt, akit a wie ein Blitz aus heiterem Himmel (mint derült égből a villámcsapás) ért a hír. Első gondolata, hogy: ez a háború végét jelenti! Más meg- fogalmazásban: azonnal béketárgyalásokat kell kezdeni!12 Nem lehet véletlen, hogy a német császárnak első, a helyzet sugallta gon- dolata a béketárgyalások. Burián báró, ez időben közös külügyminiszterünk13 részleteket is tud a német „békedélibábról”. Augusztus 29-i feljegyzése: „N[émetor]szág valami békedélibáb után szalad: német és orosz követ beszélge- tése Stockholmban; Jagow beszélgetése Villalobarral14 Brüsszelben.” Három nappal korábbi feljegyzéséből azt is tudjuk, hogy a trónörökösnél tett bejelent- kezésén – aki egyébként „Kitűnő benyomást tesz. Szépen fejlődik.”–, egyebek között „Békelehetőségek latolása.” is téma volt.15 Berzeviczy Albert a londoni Economistban olvasta a békekötés feltételeit és 1916. július 29-re be is jegyezte a naplójába: 1. Európa térképe változatlan ma- rad. 2. Minden állam maga viseli hadiköltségét, csak Belgium kap kárpótlást. 3. Gazdasági háború nem lesz. 4. A fegyverek korlátozandók. 5. A választott bírás- kodás kötelezővé teendő. „Azt hiszem, az Economist nem jár egészen távol a bekövetkező valóságtól. […] Ha az Economist jóslata teljesül, akkor is megvédel- meztük hősiesen az életünket, legföljebb anyagilag fogunk elpusztulni. Augusztus 11-én: „Olyan messzemenő békefeltételeket hangoztatunk, melyekre ellensége- ink csakis elutasítólag felelhettek.”16 Bethmann-Hollweg kancellár és Otto von Below német tábornok Bécsbe látogatott Orosz-Lengyelországról tárgyalni. Ber- zeviczy rövid feljegyzésében (augusztus 14-én) összegezve a helyzetet megjegyzi, 10 August von Cramon: Unser Österreichisch-Ungarisch Bundesgenosse im Weltkriege. Berlin 1922. 76. 11 Erich von Falkenhaynnak van a „hihetetlen” történetre egyféle magyarázata: „Én úgy véltem, hogy [Románia] hadbalépése – ha még ebben az évben megtörténik – akkor az a termény betarkítása után lehetséges, azaz szeptember vége felé.” Falkenhayn 1921 8. 12 Müller 1959: 198. Moritz von Lynkerre hivatkozva. Vö. Holger Afflerbach: Falkenhayn: Politisches Denken und Handeln im Kaiserreich. München, 1966. 447. 13 1915. január 13-tól. 14 Rodrigo de Saavedra y Vinent, marqués de Villalobar, (1864-1926) brüsszeli spanyol követ. 15 Burián 1999: 180. Erich Ludendorff futólag említi, hogy: Der Gedanke zum Frieden zu kommen wurde von ihm nicht erörtert. Értelem szerinti fordításban: A béketárgyalások nem kerültek szóba. Meine Kriegserinnerungen 1914–1918. Berlin, 1919. 188. 16 Berzeviczy 2014: 120. iii hogy: „Németország most már hajlandó a békére hódítások nélkül is…” majd később ugyanott: Általában, s mint a békekötés szükségességének az érzete mind jobban ránk nehezedik, a vágyak és várakozások is mind alább szállnak.”17 A civil levelezésben is találunk utalást a békekeresésre, bár Gyulai Farkas lánya 1915. december 28-án azt írja Kolozsvárra, hogy: „Lord Kitchener kijelen- tette, hogy a háború csak 1916 márciusában fog kezdődni és két évig tart, a né- metek teljes letöréséig. Mindenki azt mondja, hogy a németek gazdasági helyze- te borzasztó. Igaz ez?” A forrást nem említi. Február 19-én: „Az újságok azt írják, hogy Németország békét köt.” Ezúttal sem nevezi meg a lapot, amelyben a hírt olvashatta. Júniusban már Kolozsváron is híre van a békehíreknek. „Nem hiszek bennük, de nem lehetetlen, legalábbis részben…” – újságolja lányának Gyulai Farkas. Sejthető a Románia számára meleg helyzet. Maurice Paléologue, a pétervá- ri francia nagykövet is tud egyet s mást erről: „Stockholmban a petrográdi pénz- ügyi körök Svédország közvetítésével állandó érintkezésben vannak Németor- szággal és a háborúról alkotott minden véleményüket Berlin sugallja. Azon a té- mán, amelyet néhány hét óta fejtegetnek, szemmel láthatóan rajta van a német bélyeg. Úgy kell nézni a dolgokat, mondogatják, amint vannak. A