Könnyűzene” Történetéből Sinkó Dániel Tartalomjegyzék
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
14 kiemelkedő év a „könnyűzene” történetéből Sinkó Dániel Tartalomjegyzék: Előszó ….......................................................................…….. 3 1979-Pink Floyd, The Wall...................................................... 6 1980-Genesis, Duke ............................................................. 17 1981-Szabó Gábor, Femme Fatale........................................... 25 1981- King Crimson, Discipline …………………………….. 30 1982-Miles Davis, We want Miles.......................................... 39 1983-Yes, 90125 ....................................................................... 46 1983- Manfred Mann Earth Band, Somewhere in Africa ….... 53 1984-Pat Metheny, First circle …............................................… 60 1985- Dire Straits, Brothers in Arms …...................................… 67 1986-Peter Gabriel, So …........................................................... 75 1986-Paul Simon Graceland…………………………………….. 85 1987-U2, The Joshua tree.......................................................... 96 1987-Sting, Nothing Like the sun............................................. 105 1988-Pink Floyd, Delicate Sound of thunder............................. 114 1989-Jeff Beck, Guitar shop. …............................................... 123 1990- Phish, Lawn Boy …....................................................... 129 1991- U2, Achtung Baby........................................................ 134 1992- R.E.M., Automatic for the people …............................ 146 1992- Mike Oldfield, Tubular bells II ……………………….. 153 1992- Dream Theater, Images and words ……..………….. 161 Epilógus …................................................................................. 169 Függelék: Akik kimaradtak.......................................................... 171 Előszó: Jelen könyv célja a nyolcvanas évek zenetörténetének, könnyűzenéjének átfogóbb ismertetése egy-egy kiemelkedő zenekar nagylemeze kapcsán, különös tekintettel a lemez születésének körülményeire, a stúdió munkákra, vagy a hangmérnökök, producerek aktív szerepvállalására. Bill Haley, Rock Around The Clock megjelenése óta a rockzene igen sok különböző perióduson ment keresztül. Általánosságban elmondható, hogy egy zenei korszakot, mindig valamilyen új, az előzővel gyökeresen ellentétes irányzat követett. Például a 70' évek második felében virágkorát élő progresszív rockot felváltotta a sokkal egyszerűbb, nyersebb és hangosabb punk korszak. Ezt követően a punk korszak végén, annak ellenpontjaként jelent meg a sokkal finomabb, táncbarát diszkó és így tovább... Valahol a 80' évek végétől Európában elkezdődött a gépkorszak, az elektronikus forradalom, amelynek kiinduló pontja nem a nagy zenei tradícióval bíró Angliában helyezkedett el, hanem valahol Németország diszkóiban, klubjaiban indult útjára. Az Egyesült Államokban a country zene mellett nagy hagyományokkal bíró jazz és rhythm and blues tradicionális fekete zenét a rap váltotta. Amerikában lassabban zajlott a zenei színvonal fokozatos hanyatlása, mivel az erőszak zenéje (~rap) mellett hosszú ideig párhuzamosan futottak a slágerlistákon a régebbi stílus képviselői is. A folyamatot követő, zeneszerető ember azt gondolta volna, hogy ezt az időszakot is felváltja majd valami új. Sokan reménykedtek benne, hogy egyszer majd ismét előtérbe kerülnek az instrumentális/vokális dallamos zenék. De nem így lett. Sőt! Egyre mélyebbre zuhant a zeneipar ebben a gödörben. A 2000' évektől kezdve a music industry nyomására a „videó klip” domináns zenék kerültek előtérbe. A nyolcvanas években a kis videók még csak a dalok népszerűsítését szolgálták, a zene hangulatát, karakterét voltak hivatottak kiemelni majd, szép lassan a klip, mint lényeg önálló életre kelt. 2000 után a videoklip önálló éltre kelt, mint a figyelem felkeltés eszköze, megjelent benne az erőszak, a gyakorló pornográfia és teljesen háttérbe szorult a tökéletesen lényegtelen és sokszor élvezhetetlen „zene”. Ennek az új műfajnak már nem az lett a célja, hogy fülbemászó dallamaival megörvendeztesse a hallgatóságot, hanem hogy a fogyasztó úgy fogyasszon ilyen zenei végterméket, mint egy kólát, vagy egy bulvármagazint. Ne időzzön túl sokat az előadóval (termékkel), mert a trend holnap úgy is más lesz, de klip jelleg megmaradjon, illetve domináljon. Az embernek akaratlanul Woody Allen egyik filmrészlete jut eszébe a Rádió aranykora című remekműből: „jó..jó...hasbeszélő a rádióban...de ennek mi értelme van?” Valahogy mi is így vagyunk vele. Lehet, hogy valóban izgalmasak ezek a klipek, de mi közük ennek a valódi zenéhez? Emiatt az egyértelmű és folyamatos romló tendencia miatt kiemelt a jelentősége annak, hogy visszamenjünk az időben és próbáljunk újra rácsodálkozni a már meglévő értékeinkre. Keressük meg azt az útelágazást, ahol az egész folyamat rossz irányba terelődött. Beszéljünk a jóról és örüljünk annak, hogy mennyi nagyszerű album készült eddig a könnyűzenében. Határozott célom csak a pozitív példák bemutatása és a JÓ kiemelése, éppen ezért a könyveben pletyka, illetve éles hangú kritika egyáltalán nem fogalmazódik meg! Mert minden mai fiatalnak tudnia kell, hogy igenis voltak jó évek. .. Például 1987-ban egynegyed év alatt (lásd a függelékben!) több maradandó remekmű, kiváló lemez, vagy sláger született, mint 2005-után összesen. Ez a kis szöveggyűjtemény az igazi értékek bemutatását tűzte ki maga elé célul, kiemelve jelentős albumokat, zenészeket, hangmérnököket és zenei rendezőket. Amennyire a kutatható irodalom hozzáférhető szeretnék betekintést adni egy- egy nagylemez születésének, stúdiómunkáinak a háttérmunkáiba. Jó lenne, ha el tudnánk helyezni Neil Dorfsman, Daniel Lanois, Teo Macero vagy Bob Ezrin nevét, akik tevőlegesen hozzájárultak, hogy az érintett albumok tényleg remekművekké lettek és kiállták az évek, évtizedek próbáját. Talán menet közben kirajzolódhat, hogy bár az adott zenekart, vagy muzsikust nagyon tisztlejük és szeretjük ennek ellenére kedvenc lemezünk stílusjegyeit igenis sok esetben maguk a producerek határozták meg Önkényesen lett kiválasztva a 1979-1992 közötti időtartam (leginkább, mert ebben az időben gyerekeskedtem, ezeken a zenéken nőttem fel). Próbáltam minél kevesebb szubjektív megjegyzést tenni, ezek rendszerint témakörök végén, dőlt betűvel vannak elkülönítve. A címben idézőjelben szereplő „könnyűzene” provokatív megjelölés. Megismerve a komoly háttérmunkát, az zenék ritmikai vagy összhangzattani sajátosságait minden kedves olvasó döntse el magában, hogy valóban mennyire is könnyű ez a műfaj?! Magyar zenészek és albumok nem szerepelnek a könyvben, főképpen azért, mert az egy másik, hasonló és sokkal részletesebb mű témája lenne. Sinkó Dániel Budapest, 2015. szeptember 1979- The Wall, Pink Floyd ' Roger made the most appalling demos, but what an idea!’ Nick Mason ‘It was too depressing, and boring in places, but I liked the basic idea.’ Dave Gilmour ‘monument of self-centred pe s s i mi s m’ . New Musical Express ‘I’m not sure whether it’s brilliant or terrible but I find it utterly compelling.’ Melody Maker ‘The one disappointment I had – and it’s my fault - is that it gave me the chance to introduce my sense of humour to the piece,’ ‘And I signally failed to do that. It’s eXtremely dour.’ Roger Waters Bevezetés: 1944. február 18-án Eric Fletcher Waters, Angol munkáspárti aktivista*, önkéntes katona, hivatását tekintve tanár, az Anzio csatában életét vesztette, miközben a Brit hadtest Róma felszabadítására indult, amely Német megszállás alatt volt a második világháború végéig. Fia, Roger mindössze öt hónapos volt. Sohasem találkoztak. 1977-ben a Pink Floyd zenekar In the flesh turnéja zajlott, amely során legutolsó lemezük, a George Orwell „Állatfarm”-ja ihlette Animals című lemezt népszerűsítették. A hetvenes évek vége felé kissé átalakult a Pink Floyd (és a punk rocknak köszönhetően az egész rockzene) hallgatóközönsége, akiknek egy jelentős része, különféle rock koncerteken elszabadult tombolásával vezette le felgyülemlett feszültségeit, szorongásait, függőségeit vagy zavarodottságát. (*Roger Waters édesanyja szintén kommunista párttag volt, akkor lépett ki a pártból, amikor a szovjetek leverték a Magyar Forradalmat 1956-ban) A Pink Floyd ennek ellenére egyfajta kulturális eseménynek és performance- nak tartotta saját koncertjeit éppen ezért, a zenészeket irritálta, amikor az Animals lassúbb, komplexebb betétei és hangszeres szólórészei alatt a közönség továbbra is őrjöngött, vagy ordibált. Az említett turné során Roger Waters kezdett izolálódni a feltüzelt közönségtől, akikkel nem egyszer atrocitásokba is keveredett. Zenész társainak kifejtette azon álláspontját, hogy a turné folytatásán „falat kellene húzni „ a közönség és a színpadon álló zenekar közé. A folyamatosan nyomasztó és fel nem dolgozott gyermekkori emlékek, valamint a környezetétől történő fokozatos izoláció élményéből született élete legnagyobb művének, a The Wall-nak az alapötlete. Talán a világ rendje és a Pink Floyd további sorsa másképpen (és biztosan jobban) alakult volna, ha a The Wall Roger Waters szólólemezeként jeleni meg és nem Pink Floyd albumként, mint az többször szóba is került a előkészítő munkák során. Sajnos nem így történt és ez vezetett oda, hogy Waters a lemez, a film és végül a turné befejezéséig gyakorlatilag minden közreműködővel összeveszett (Richard Wrighttal, Bob Ezrinnel, Dave Gilmourral, Alan Parkerrel, Bob Geldoffal, Storm Thorgersonnal...) Az izoláció biztos jeleként Waters a koncertekre csak külön kocsival volt hajlandó menni és más szállodában kellett laknia, mint a zenekar többi tagjának. Többször