Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék Biológia Doktori Iskola Iskolavezető: Dr. Erdei Anna akadémikus, egyetemi tanár Zootaxonómia, állatökológia, hidrobiológia Doktori Program Programvezető: Dr. Török János, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA Doktora
A KÁRPÁT-MEDENCE ÁLSKORPIÓ FAUNÁJÁNAK FAUNISZTIKAI ÉS TAXONÓMIAI VIZSGÁLATA (ARACHNIDA, PSEUDOSCORPIONES)
Doktori értekezés
NOVÁK JÁNOS
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Témavezető: Dr. Dózsa-Farkas Klára, Professor Emerita, az MTA Doktora
2017
TARTALOMJEGYZÉK
1. Bevezetés...... 4
2. Célkitűzések ...... 5
3. Irodalmi áttekintés ...... 6
3.1. Az álskorpiók kutatásának kezdetei ...... 6
3.2. Az álskorpiók kutatása a világon ...... 6
3.3. A csoport kutatása a Kárpát-medencében ...... 7
3.3.1. Magyarország...... 8
3.3.2. Szlovákia ...... 8
3.3.3. Erdély (Románia) ...... 9
3.3.4. Kárpátalja (Ukrajna) ...... 9
3.3.5. Burgenland (Ausztria)...... 9
3.3.6. Horvátország, Szerbia és Szlovénia Kárpát-medencéhez tartozó területei...... 10
3.4. Az álskorpiók rendszertani helyzetének áttekintése...... 10
4. Az álskorpiók morfológiája és határozóbélyegeik ismertetése ...... 12
4.1. Az álskorpiók morfológiája ...... 13
4.2. Taxonómiai problémák az álskorpiók esetében ...... 19
5. Anyag és módszer ...... 19
6. Eredmények ...... 24
6.1. A Kárpát-medence álskorpió-faunájának taxonjai ...... 24
6.2. A Kárpát-medencéből tévesen közölt, vagy vitatható fajok ...... 91
6.3. A Kárpát-medence álskorpió-határozókulcsa ...... 100
7. Az eredmények értékelése ...... 113
7.1. Taxonómiai és faunisztikai eredmények értékelése ...... 113
7.2. Az álskorpiók határozóbélyegeinek értékelése ...... 116
7.3. Biogeográfiai vonatkozások ...... 118
- 2 -
8. Összefoglalás ...... 120
9. Summary ...... 121
10. Köszönetnyilvánítás ...... 122
11. Irodalom ...... 123
12. Függelékek ...... 137
1. Függelék – Táblázatok ...... 137
2. Függelék – Elterjedési térképek...... 139
- 3 -
„Small and harmless enough not to excite fear or repugnance; obscure and drab enough not to have attracted the attention of the ”stamp-collecting” type of naturalist; rare enough to give pleasure in collecting; small enough to require the development of a considerable degree of skill in their preparation for study; numerous enough in point of number of species and old enough in point of history to throw light upon many problems of distribution – these are features that invest the false scorpions with a genuine interest.”
Joseph Conrad Chamberlin
(1931, The Arachnid Order Chelonethida. p. 6.)
1. BEVEZETÉS
Az álskorpiók rendje rendszertanilag a pókszabásúak osztályába tarozik (Arachnida: Pseudoscorpiones), és a kaszáspókok, skorpiók illetve rovarpókok mellett az osztályba tartozó négy mezodiverz rend egyikét képviselik (Harvey 2002). Morfológiailag minden más pókszabásútól jól elkülöníthető, rendszertanilag egységes csoport. Igen ősi ízeltlábúak, képviselőik már a legelső szárazföldi állatok között jelen voltak - legkorábbi fosszíliáik a Devon földtörténeti korból származnak, mintegy 380 millió évvel ez előttről (Shear és mtsai 1989). A tudomány számára legelső két fajukat még Linné írta le 1758-ban, Acarus cancroides és Acarus scorpioides néven (Linaeus 1758). A XIX. század közepén még mindössze 54 álskorpió-fajt ismertünk (Legg & Jones 1988), ma ez a szám meghaladja a 3500-at (Harvey 2013). A sarkvidékek kivételével a hóhatár alatt szinte minden szárazföldi élőhelyen elterjedt, ragadozó csoport, zsákmányukat főleg atkák, ugróvillások és más apró ízeltlábúak képezik. Legtöbb fajuk avarlakó, de megtalálhatóak fakéreg és kövek alatt, mohapárnákban, növényi törmelékek között, madár- és emlősfészkekben, illetve emberi környezetben is – sőt, kifejezetten a barlangi életmódhoz alkalmazkodott, eutroglobiont fajokat is találunk közöttük (Legg & Jones 1988). Legtöbbjük igényli a magas páratartalmat, de vannak köztük kifejezetten a szárazabb élőhelyeket előnyben részesítők is. A talaj- és avarlakó fajaik denzitása helyenként elérheti a 100 egyedet négyzetméterenként, ragadozóként pedig jelentős hatást gyakorolnak a talaj-életközösségek szerkezetére (Goddard 1976). Nevüket a skorpiókra emlékeztető külsejüknek köszönhetik, ugyanis ők is rendelkeznek módosult tapogatólábakkal (ollókkal), viszont az utótestük vége nem vékonyodik el, és méregtövis sem található rajta. A legkisebb fajok testhossza alig éri el az 1mm-t, a legnagyobbaké pedig 1cm körüli (Harvey 2002). Az olló, vagy tapogatóláb fontos szerepet
- 4 - tölt be a táplálékszerzésben, a fészeképítésben, az érzékelésben és a szociális viselkedésben egyaránt. Bizonyos álskorpió-taxonokra jellemző a territoriális viselkedés, illetve a párzás előtt a násztánc (Weygoldt 1969). A csáprágójuk mozgatható ujjának végén található szövőmirigyek segítségével bizonyos taxonjaik petéik lerakása, vedlés vagy pedig hibernáció céljából fészket készítenek. Egyes csoportjaikra jellemző magatartásforma a forézis – ennek során főleg repülő rovarok lábaiba kapaszkodnak bele, és a gazdaállattal „utazva” akár nagyobb távolságokat is megtehetnek. A forézis korai evolúciós stádiuma feltételezhetően a ragadozó viselkedésből fejlődött ki (Legg & Jones 1988). Bár a csoport morfológiai alapon történő határozása meglehetősen bonyolult, sok esetben jelentős fajon belüli variabilitással bíró morfológiai, illetve morfometriai bélyegek kombinációjára épül (Beier 1963a), vizsgálatuk a Kárpát-medencében már a XIX. század második felében megkezdődött (Frivaldszky 1865; Tömösváry 1882a). Mindazonáltal a terület feltártsága sem taxonómiai, sem pedig faunisztikai szempontból nem nevezhető teljesnek, és számos, még megválaszolatlan kérdést rejt magában.
2. CÉLKITŰZÉSEK
Doktori kutatásom megkezdése idején Magyarország területéről összesen 45 (Novák 2012), a Kárpát-medencéből pedig 90 álskorpió-faj előfordulását ismertük (Christophoryová és mtsai 2012a; Mahnert 2011; Harvey 2013; Novák 2015a). A jelentős múltra visszatekintő kutatások ellenére a vizsgált terület álskorpió-faunájának a feltártsága Európa más részeihez viszonyítva közepesnek volt tekinthető (Harvey 2007). A XX. század geopolitikai változásainak következtében a XIX. századból és a XX. század elejéről származó álskorpió-adatok lelőhely- megjelölései a nemzetközi fajlisták és katalógusok összeállításánál sokszor téves adatok közléséhez vezettek (Beier 1963a; Harvey 2013). Továbbá nem csak hazánkra, hanem az egész vizsgált területre jellemző volt a faunisztikai feltártság hiánya is – sok esetben egész tájegységekről egyáltalán nem, vagy csak néhány szórványadattal rendelkeztünk.
A fentiek alapján vizsgálataim célkitűzései a következők voltak:
A területre vonatkozó szakirodalmi adatok összegyűjtése és kritikai értékelése. A Kárpát-medence álskorpió-fajlistájának összeállítása. A Kárpát-medence faunisztikai feltárásának folytatása. A Kárpát-medence, illetve az egyes országainak faunájára új fajok kimutatása. A Kárpát-medencéből ismert álskorpió-fajokat tartalmazó határozókulcs szerkesztése.
- 5 -
Az esetlegesen előkerülő tudományra új fajok leírása. Taxonómiai problémák felderítése és lehetőség szerint megoldása.
3. IRODALMI ÁTTEKINTÉS
3.1. AZ ÁLSKORPIÓK KUTATÁSÁNAK KEZDETEI
Annak ellenére, hogy egy igen ritkán szem elé kerülő, rejtett életmódú csoportról van szó, az álskorpiók legelső írott említése (valószínűleg a Chelifer cancroides (Linnaeus, 1758), azaz a könyvskorpióé) az Ókorból származik, Arisztotelésztől (Arisztotelész: De animalibus historiae, IV, 7, hivatkozta: Menge 1855). Mint már a bevezetésben is említettem, az álskorpiók legelső két faját a tudomány számára Carl Linné írta le 1758-ban, Acarus cancroides és Acarus scorpioides néven (Linnaeus 1758). Remekül jellemzi a csoport körüli kezdeti bizonytalanságot a Linnaeus által használt három név, egyaránt utalva az atkákkal (Acarus), a rákokkal (cancroides) és a skorpiókkal (scorpioides) való hasonlóságra. Nem sokkal később felállították az első önálló álskorpió-genuszt (Chelifer Geoffroy, 1762), majd a XIX. század első felében megalkották az első álskorpió-családot (Cheliferidae Risso, 1826) (Geoffroy 1762; Risso, 1826). Ezután viszont egészen 1879-ig kellett várni, amíg minden korábban leírt álskorpió-taxon átsorolásra került ebbe a családba (Simon 1879). Önálló rendként Balzan munkája óta tekintünk rájuk (Balzan 1892).
3.2 AZ ÁLSKORPIÓK KUTATÁSA A VILÁGON
A csoport nemzetközi szakirodalmának részletes áttekintése az elmúlt két évszázadra vonatkozóan sajnos bőven meghaladná doktori értekezésem kereteit, ezért csak azoknak a kutatóknak az említésére szorítkozom, akik részt vettek az álskorpiók rendszerének alapvető kialakításában, vagy a munkásságuk meghatározó volt az adott időszakban, illetve relevanciával bírnak a Kárpát-medence áslkorpió-kutatásával kapcsolatban. A XIX. században mindenképpen érdemes megemlíteni két német arachnológus, Carl Ludwig Koch (1778–1857) és fia, Ludwig Carl Christian Koch (1825–1907) nevét, akiknek a csoporttal kapcsolatos munkássága meghatározó volt ebben az időszakban (C. L. Koch 1835, 1843; L. Koch 1873). A század végén az olasz Louis Balzan volt az, aki az addig egyetlen családba sorolt álskorpiók rendszerét újraírva, két alrendet (Hemictenodactyli és Panctenodactyli) és négy családot különített el munkája során (Balzan, 1892). Az első, a kladisztika későbbi módszereinek használatával készült művet, amely az álskorpiók belső rendszertani viszonyait
- 6 - tárta fel, az amerikai Joseph Conrad Chamberlin (1898–1962) publikálta. Chamberlin az akkor ismert 18 családot három alrendbe sorolta be, ezek a Heterosphyronida, Diplosphyronida, és Monosphyronida alrendek, melyek elkülönítése főként a járólábak tarsusainak egy- vagy kéttagúságán alapult (Chamberlin 1929, 1930, 1931) (1. ábra). Ez a rendszer közel hatvan éven át maradt érvényben, és ez alatt csak kisebb módosításokon esett át (Beier 1932a, Beier 1932b; Chamberlin 1947; Judson 1985). Miután Chamberlin lefektette az alapokat, a XX. század derekán hosszú évtizedekig Max Beier osztrák (1903–1979) és Max Vachon (1908–1991) francia kutató munkássága volt meghatározó (Vachon 1957, 1966). Fontos megemlíteni Beier 1963-as, német nyelven publikált, a teljes európai álskorpió-faunát felölelő határozókönyvét, amely a mai napig fontos alapműnek számít az európai álskorpió- kutatás terén (Beier 1963a). Itt William B. Muchmore nevét érdemes még kiemelni, aki a század második felében főleg Észak-Amerika álskorpió-faunájának kutatása terén alkotott maradandót (Muchmore 1982, 1991).
A ma használatos, kladisztikai alapokon nyugvó rendszerezésüket az ausztrál Mark Harvey (1992) dolgozta ki, ennek során két alrendet (Epiocheirata illetve Iocheirata) különböztetett meg különböző autapomorfiák alapján – ez a rendszer használatos még ma is, igaz, az elmúlt bő két évtized során szintén átesett kisebb korrekciókon (Proctor 1993; Judson 2005). Napjaink másik két legmeghatározóbb álskorpiókkal foglalkozó kutatója Svájcban Volker Mahnert és Franciaországban Mark Judson (Mahnert 1981, 1988; Judson 1985, 1990). Juan Zaragoza Spanyolországban (Zaragoza 2007, 2017), Giulio Gardini pedig Olaszországban aktív (Gardini 1980, 2013), és az elmúlt évtizedek alatt ezt a két mediterrán országot a világ legjobban kutatott területei közé emelték. Mindenképpen érdemes megemlíteni Csehországban František Šťáhlavský nevét is, aki az integratív taxonómiai módszerek terén végez úttörő jellegű vizsgálatokat (Šťáhlavský és mtsai 2003, 2013).
3.3 A CSOPORT KUTATÁSA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
Az első, álskorpiókra történő utalás a magyar szakirodalomban Földi János (1755–1801) „Az állatok országa” című könyvében (Földi, 1801), amely úttörő munkának számít a magyar nyelvű állattani művek között. Az ekkor még Phalangium genuszba sorolt Chelifer cancroides említése a hazai fauna tagjaként „Rákollós Falangya” magyar néven történt, igaz, Földi nem említ konkrét elterjedési adatot (Földi, 1801). A Kárpát-medencéből a csoport első tudományos igényű adata Frivaldszky Jánostól (1822–1985) származik, aki a Déli- Kárpátokból leírta a Neobisium (Blothrus) brevipes (J. Frivaldszky, 1865) eutroglobiont
- 7 -
álskorpió-fajt, „rövidlábú metelér” magyar névvel (Frivaldszky 1865). Őt követően a XIX. század végén az álskorpiók hazai kutatását Tömösváry Ödön (1852–1884), illetve Daday Jenő (1855–1920) neve fémjelezte, akik a számos értékes faunisztikai adaton túl több, még ma is érvényes álskorpió taxont írtak le nem csak az akkori Magyarország területéről, hanem a világ más tájairól is (Tömösváry 1882a, b, 1884; Daday 1888, 1889a, b, c, 1918). Tömösváry latin és magyar nyelvű, a teljes Kárpát-medence álskorpió-faunáját felölelő, kimagasló értékű monográfiája fektette le a csoport taxonómiai és faunisztikai vizsgálatának az alapjait az egész vizsgált régióban (Tömösváry 1882a).
3.3.1. Magyarország
A 20. század első felében a mai Magyarország területéről Pillich Ferenc (1876–1948) (Pillich 1914) illetve Szent-Ivány József (1910–1988) (Szent-Ivány 1941) közöltek faunisztikai adatokat a csoportra vonatkozólag. 1968-ban Szalay László a hazai álskorpió fajlista mellett részletes magyar nyelvű határozókulcsot jelentetett meg a Magyarország Állatvilága sorozatban (Szalay 1968), amely a korábbi magyar szakirodalomban közölt adatokra, valamint részben Beier (1963a) európai határozójára épül. A század második felében Loksa Imre (1923–1992) (Loksa 1960, 1966), valamint Volker Mahnert (Mahnert 1980, 1983, 1990) végeztek vizsgálatokat, és több, a magyar faunára új álskorpió-fajt is találtak. A XX. századból származik két álskorpiófaj, a Neobisium inaequale Chamberlin, 1930, valamint a Chthonius hungaricus Mahnert, 1980 fajok tudományos leírása is hazánk területéről (Chamberlin 1930; Mahnert 1980). A 2000-es évek során főleg Kárpáthegyi Péter, illetve Kontschán Jenő és Murányi Dávid közöltek új faunisztikai adatokat (Murányi & Kontschán 2002; Kárpáthegyi 2005, 2006; Kárpáthegyi & Kontschán 2005), valamint elkészült hazánk legutóbbi faunalistája is (Kárpáthegyi 2007). Ezt követően jelen disszertáció szerzőjének közlésében jelentek meg hazánk és a Kárpát-medence álskorpió-faunájával foglalkozó újabb faunisztikai és taxonómiai munkák (Novák 2011, 2012, 2013a, 2013b, 2014a, 2015a, 2015b; Novák & Kutasi 2014; Novák & Harvey 2015).
3.3.2. Szlovákia
Szlovákia területéről az első adatok Tömösváry (1882a, b) illetve Daday (1888, 1918) tollából származnak. Őket követően egészen az 50-es évekig, Petr Verner munkásságáig (1958a, 1958b, 1960) nem látott új eredmény napvilágot a régióból. Ezt követően Miroslav Krumpál (1979, 1980), Krumpál & Kiefer (1981), illetve Krumpál & Cyprich (1988) közöltek új adatokat Szlovákia álskorpió-faunáját illetően. Az ország területéről a 90-es években több
- 8 - faunisztikai eredmény is publikálásra került (Krištofík és mtsai 1993; Krumpálová & Krumpál 1993, Ducháč 1996, 1999). A 2000-es évek eleje óta tartó intenzív vizsgálatoknak köszönhetően az áslkorpió-kutatás az országban jelenleg virágkorát éli (Krumpál & Krumpálová 2003; Christophoryová & Krumpál 2005, 2010; Krumpál & Christophoryová 2009; Christophoryová & Mock 2009; Christophoryová és mtsai, 2011a, 2012a). Szlovákiából legfrissebb ismereteink szerint mintegy 55 álskorpió-fajt ismerünk (Christophoryová és mtsai 2011a; 2012a), így ez a terület a Kárpát-medence leginkább feltárt részének tekinthető, ami a fent említett kutatók mellett nagyban köszönhető Jana Christophoryová jelenlegi és közelmúltbeli munkájának is (Christophoryová és mtsai 2012a).
3.3.3. Erdély (Románia)
Erdélyből az első álskorpió-adat a Neobisium (Blothrus) brevipes faj leírásával Mehádiából származik (Frivaldszky 1865). A XIX. század végén Tömösváry (1882a) illetve Daday (1889a) közöltek még új faunisztikai és taxonómiai adatokat a területről. A XX. század első felében Max Beier több publikációban is közzétette az Erdélyi álskorpiókkal kapcsolatos eredményeit, az új faunisztikai adatokon kívül több tudományra új fajt is leírt (Beier 1928, 1935, 1939a). A ’60-as és ’70-es években két román kutató, Margareta Dumitresco és Traian Orghidan munkássága volt meghatározó, akik több új álskorpió-fajt is leírtak Erdély területéről (Dumitresco & Orghidan 1964, 1969, 1970). Napjainkban Ćurčić és mtsai. (2006a, 2006b), Novák (2014b, 2015c) illetve Novák & Harvey (2015), közöltek új faunisztikai és taxonómiai adatokat az erdélyi álskorpió-faunára vonatkozólag.
3.3.4. Kárpátalja (Ukrajna)
A Kárpátok ma Ukrajnához tartozó részéről először Daday (1888) közölte három álskorpió-faj adatait. Szintén erről a területről történt a Neobisium polonicum Rafalski, 1937 faj leírása (Rafalski, 1937). Később Hadži (1939), Szent-Ivány (1941), Schawaller (1989) és Novák (2017a) közölt adatokat a terület álskorpió-faunájára vonatkozóan. Jelen munka eredményeit is beleszámítva, összesen 12 álskorpió-fajt ismerünk a területről.
3.3.5. Burgenland (Ausztria)
A Kárpát-medence Ausztriához tartozó részéről ezidáig Max Beier és Franz Ressl osztrák biológusok közöltek adatokat (Beier 1956; Ressl 1983). Jelenleg összesen 11 álskorpió-fajt ismerünk a területről (Mahnert 2011).
- 9 -
3.3.6. Horvátország, Szerbia és Szlovénia Kárpát-medencéhez tartozó területei
A XX. század második felében a volt jugoszláv tagállamok Kárpát-medencéhez tartozó részeit illetően Božidar Ćurčić (1974, 1988) és munkatársainak munkássága volt meghatározó (Ćurčić és mtsai 1993a; Ozimec 2004). Vizsgálataikat főleg a Dinári-hegység barlangi élővilágára koncentrálták, de más élőhelyekről is számos tanulmányt jelentettek meg (Ćurčić 1981; Ćurčić és mtsai 2008, 2010). Nekik köszönhetően az érintett országok területe viszonylag jól feltárt, ám számos, taxonómiailag megkérdőjelezhető érvényességű fajt írtak le az elmúlt évtizedekben, ezzel megnehezítve a volt Jugoszlávia területéről származó anyagok vizsgálatát más kutatók számára (Volker Mahnert és Giulio Gardini – szóbeli közlés).
3.4. AZ ÁLSKORPIÓK RENDSZERTANI HELYZETÉNEK ÁTTEKINTÉSE
Az álskorpiók rendje (Pseudoscorpiones) a csáprágósok altörzsébe (Chelicerata), azon belül pedig a pókszabásúak osztályába (Arachnida) tartozik. Az álskorpiók monofiletikus voltát már a kezdetek óta tényként kezelik, amelyet számos apomorf bélyeg támaszt alá (Chamberlin 1931; Schultz 2007), valamint molekuláris vizsgálatok is igazolják (Murienne és mtsai 2008).
Az Arachnida osztály összes rendjének az osztályon belüli rendszertani viszonyait illetően már számos elmélet látott napvilágot, ám a helyzet még ma sem tekinthető teljesen tisztázottnak - ezzel együtt a csoport monofiletikus volta jól megalapozott, és nem képezi vita tárgyát (Sharma és mtsai 2014). A csoport belső taxonómiai viszonyainak ismertetésére egyrészt az előbb említettek miatt, másrészt terjedelmi okokból nem térek ki, és csak az álskorpiók rendjének a pókszabásúak osztályán belüli szűkebb értelemben vett helyzetét vázolom fel.
Az álskorpiókat sokáig a rovarpókok (Solifugae) testvércsoportjának tartották – a velük közösen alkotott kládhoz legközelebb álló csoportot pedig a skorpiók (Scorpiones) képezték (Börner 1904; Wheeler & Hayashi 1998), ám a legújabb molekuláris taxonómiai vizsgálatok szerint az álskorpiók rendjének valójában a skorpiók és a Tetrapulmonata (Thelyphonida+Schizomida+Amblypygi+Araneae) alkotta Arachnopulmonata klád a testvércsoportja (Sharma és mtsai 2014).
Az álskorpiók jelenleg elfogadott rendszere Harvey (1992) munkáján alapszik, amely az Epiocheirata illetve Iocheirata alrendekbe sorolja a jelenleg ismert 27 álskorpió-családot (2. ábra). A két alrend elkülönítésének alapja az olló ujjainak végén található méregkészülék
- 10 -
1. ábra. Az álskorpiók Chamberlin-féle törzsfája (Chamberlin 1931 után).
2. ábra. Az álskorpiók Harvey-féle törzsfája (Harvey 1992 után).
- 11 - hiánya az Epiocheirata, illetve annak megléte az Iocheirata esetében. Az Epiocheirata alrendet további két öregcsalád, a Chthonioidea és a Feaelloidea alkotják, amelyek között a fő különbség a XI. sternit és XI. tergit összeolvadása az előbbi, valamint külön állása az utóbbi öregcsalád esetében.
Az Iocheirata alrendbe két alrendág tartozik, a Hemictenata, amelyen belül egyedül a Neobisioidea öregcsalád található, és képviselői esetében a csáprágó mozgatható ujja fogazott, valamint a Panctenata, amelynél a csáprágó mozgatható ujján csupán néhány szubapikális fog található. A Panctenata alrendágba négy öregcsalád, a Garypoidea, az Olpioidea, a Sternophoroidea, valamint Cheliferoidea öregcsaládokat soroljuk, ezek elkülönítése a fejpajzs alakja, az ivarszervek, valamint a tapogatóláb bizonyos bélyegei alapján történik (Harvey 1992, 2013).
Az eddigi egyetlen olyan publikáció, amely molekuláris taxonómiai vizsgálatokra alapozva vizsgálja az álskorpiók rendszertani viszonyait, 2008-ban jelent meg (Murienne és mtsai 2008). Ez a vizsgálat az álskorpiók hipotetikus törzsfájának számos eddig feltételezett elágazását megerősíti, ám eredményei alapján megalapozottnak tűnik a Neobisioidea és Garypoidae családcsoportok belső szerkezetének és főként kérdéses elemeinek jövőbeli revíziója.
4. AZ ÁLSKORPIÓK MORFOLÓGIÁJA ÉS HATÁROZÓBÉLYEGEIK ISMERTETÉSE
Az álskorpiók kis méretű, lapított vagy hengeres testű szárazföldi ízeltlábúak, testnagyságuk általában 0.1–1 cm között változik. Testük jól elkülöníthető előtestből illetve utótestből áll (3. ábra). Az előtestet az elülső 6, az utótestet a hátulsó 12 szelvény alkotja. Az egész taxonra jellemző, hogy a második szelvény függelékei ollószerű tapogatólábakká módosultak (3. ábra), amelyek fontos határozóbélyegeket hordoznak. A Kárpát-medencében élő álskorpió- fajok határozóbélyegeinek vizsgálata, illetve a határozókulcs megértése érdekében szükséges a csoport morfológiájának illetve határozóbélyegeinek a rövid ismertetése. Az egyes bélyegek alkalmazásában és ismertetésében Chamberlin (1931), Beier (1963a), Harvey (1992), valamint Judson (2007) munkáit követtem, illetve a magyar elnevezések esetében Szalay (1968) könyvét vettem alapul. Az álskorpiók esetében nagymértékben jellemző, hogy az egyes határozóbélyegek jelentős fajon belüli variabilitással bírnak, így a fajok megbízható elkülönítése számos különböző bélyeg kombinációján alapul, és mindenképpen jelentős
- 12 -
3. ábra. Az álskorpiók testfelépítése (Diplotemnus balcanicus) (fotó: Novák János). A: dorzális oldal. B: ventrális oldal. tapasztalatot igényel. A morfológiai jellemzésben terjedelmi okok miatt csak a Kárpát- medencében előforduló álskorpió-családok bélyegeire térek ki.
4.1 AZ ÁLSKORPIÓK MORFOLÓGIÁJA
Színezet
A Kárpát-medencében előforduló álskorpióknál a színezet kevésbé jelentős határozóbélyeg, ez a tulajdonság leginkább genusz, illetve család szinten mutat változatosságot. Bizonyos fajok esetében viszont, mint például a Chthonius carinthiacus Beier, 1951, illetve a Neobisium erythrodactylum (L. Koch, 1873), nagy segítségünkre lehet. A Neobisium genusz fajainál a fejpajzs, a csáprágók és a tapogatólábak, valamint némely esetben a tergitek is, jellemzően egyforma színezetűek (ez a színskála a sárgás-barnától a sötétebb vörösbarnáig variál); a N. erythrodactylum azonban jól elkülöníthető a genusz többi fajától az olló olíva- zöld kéz része, valamint vörösbarna ujjai által nyújtott kontraszt révén. A N. macrodactylum (Daday, 1888) esetében szintén bizonyos fokú segítséget jelent a színezet, ugyanis ennél a
- 13 - fajnál a tapogatólábak sötétbarna ollói kontrasztban állnak a sárgásbarna patellával és femurral. A Chthoniidae családon belül a C. carinthiacus fajt érdemes még megemlítenünk, ugyanis esetében az ollók keze sötétebb barna az ujjaknál és a tapogatóláb többi ízénél, eltérően a család más, a vizsgált területen élő fajaitól. Bizonyos trópusi csoportok, így például a Geogarypidae család esetében viszont, a színezet és a mintázat egyaránt fontos faji szintű határozóbélyegek. 4. ábra. A fejpajzsot borító szőrök képlete, Chthonius sp. Fejpajzs (4, 5C ábrák)
A hat szelvényből álló előtestet (cephalothorax) dorzálisan a fejpajzs (scutum vagy carapax) fedi. A különböző családokban ennek alakja lehet négyzethez, háromszöghöz vagy kúphoz hasonló, egy vagy két keresztirányú barázda tagolhatja, a felszíne pedig lehet sima vagy szemcsézett. Az elülső szegélyének közepén elhelyezkedő, előreálló nyúlvány az episztóma, ennek alakja, megléte vagy hiánya, illetve az elülső szegély esetleges fogazottsága szintén fontos bélyegek lehetnek. A fejpajzs elülső felén, kétoldalt helyezkednek el a szemek, ezekből egy (pl. Cheliferidae) vagy két pár (Pl. Neobisiidae) lehet, illetve bizonyos csoportoknál (pl. Chernetidae) teljesen hiányozhatnak is. A szem lehet lencsével fedett, vagy pedig lapított, foltszerű. A fejpajzson ezen felül családokra jellemzően meghatározott alakú szőrök találhatóak, ezen felül esetenként érzékelő gödröcskék, valamint szőröket hordozó, kisebb dudorok is előfordulhatnak. A Chthoniidae és Neobisiidae családoknál használatos, a fejpajzsot borító szőrök képlete a fejpajzs elülső szegélyétől caudális irányba haladva adja meg az egy-egy sorban vagy vertikális régióban található szőrök számát, végül zárójelben megadva az összegzett szőrszámot. Az elülső szempár és az elülső szegély között elhelyezkedő preokuláris mikroszőröket, valamint a hátulsó szegély mentén kétoldalt található mikroszőröket kis ”m” betű jelöli a képletben, például: mm4mm:6:4:2:m2m (24) (4. ábra).
- 14 -
5. ábra. Az álskorpiók főbb határozóbélyegei. A: csáprágó, ventrális oldal (Allochernes sp.); B: csáprágó, dorzális oldal (Neobisium sp.); C: fejpajzs; D: tapogatóláb (Neobisium sp.); E: az I. pár járóláb csípője (Neobisium sp.); F: a tapogatóláb ollója (Neobisium sp.).
- 15 -
Csáprágók (3A, 5A, B ábrák)
A legelső szelvény végtagjai a csáprágók (chelicerae), amelyek alakja és a testhez viszonyított nagysága már önmagában jellemző tulajdonsága lehet bizonyos taxonoknak. A csáprágó két ízből áll; az alapíz alkotja a „kezet” és ennek nyúlványa a nem mozgatható ujj, a második pedig a mozgatható ujjat alkotja. A „kézen” lévő szőrök illetve a csáprágó ujjain található fogak száma és alakja is szerepet játszhatnak az egyes fajok elkülönítésénél. A csáprágón különböző kitinképleteket találunk, amelyek fontos taxonómiai bélyegek. Az alapíz medioventrális oldalán található a rallum, amelyet meghatározott számú, általában egymás mögött sorban ülő, tollas, fogazott vagy sima felületű lemezkék alkotnak – ezt a taxonómiai bélyeget főleg genusz szinten és attól fölfelé használjuk bizonyos csoportoknál. A nem mozgatható, illetve a mozgatható ujj belső oldalán található több lemezből álló, legtöbbször fésűszerű kitinképletek a serrula interior és serrula exterior. A mozgatható ujj végén a kihegyesedő és kisebb oldalágakkal rendelkező galea, vagy pedig bizonyos taxonoknál a szövőszemölcs található – ezek a képletek hordozzák a szövőmirigyek kivezető nyílásait.
Tapogatólábak (3, 5D ábrák)
A második végtagpárt, azaz a tapogatólábakat, hat-hat végtag-íz alkotja, úgymint: coxa, trochanter, femur, tibia (patella), az olló keze, amelynek nyúlványa a nem mozgatható ujj, végül pedig a mozgatható ujj (az utolsó kettő a tarsusnak és a metatarsusnak felel meg) (4F ábra). Az ízek felülete lehet sima, finoman illetve durván szemcsézett. Ennek a tulajdonságnak főleg genusz szinttől fölfele van szerepe, ám bizonyos taxonoknál faji szintű bélyegként is használatos (Pl. Neobisiidae). Különösen a Neobisium genusz esetében bír faji szintű taxonómiai relevanciával a femur legtöbb fajnál egyébként sima felszínének szemcsézettsége, vagy pedig a rajta bizonyos fajoknál előforduló dumók száma és elrendeződése. A patella esetén az ízületi hasadék mélysége szintén fontos karakter ugyanennél a genusznál. A tapogatóláb ízeit borító szőrök típusa családonként változó, a Kárpát-medencében előforduló családok közül a Chernetidae családnál azonban genusz és faji szintű különbségeket is mutathat. Az ujjakon található fogak alakja és száma szintén fontos határozóbélyeg; a Chernetidae család esetében további járulékos fogak is találhatóak a rendes fogsor külső, illetve belső oldalán. A kézen illetve az ujjakon elhelyezkedő érzékszőrök (trichobotriumok) száma és elhelyezkedése sokszor szintén igen fontos bélyeg. Az ujjak végén a méregkészülék megléte vagy hiánya fontos karakter az egyes családok elkülönítésében. Bizonyos Chthonius-fajok elkülönítésénél a mozgatható ujjon az apró
- 16 - pontoknak látszó pc páros érzékgödröcskék ujjon való helyzetének is fontos szerep jut, akárcsak a nem mozgatható ujj végén elhelyezkedő disztális paraxiális szőrnek.
Utótest (3A, B ábrák)
Az utótestet 12 szelvény alkotja. Közülük az első 11-et dorzálisan a hátlemezek (tergitek), ventrálisan a hasi lemezek (sternitek), laterálisan pedig pleurális membrán fedi. Az utolsó szelvény tergitje és sternitje összeolvadt, és körbeveszi a 12. szelvényt, amelyen a végbélnyílás található. A hasi és háti lemezek lehetnek osztottak vagy osztatlanok, illetve a rajtuk található szőrök száma és típusa is fontos határozóbélyeg. A harmadik és negyedik utótesti szelvényen laterálisan kétoldalt találhatóak a trachea-rendszerük kivezető nyílásai, a spirakulumok.
Ivarszervek
A II. és III. hasi lemezek fedik az ivarnyílásokat. Ezek a lemezek az alakjuknál és a rajtuk található szőrök számánál és elrendeződésénél fogva fontos határozóbélyegek. A hímek komplex és szklerotizált belső ivari struktúrái sokszor fontos szerepet játszanak az egyes fajok elkülönítésénél. Jellemző továbbá a Chelifer genusz fajainak hímjeire az igen feltűnő és sajátságos laterális genitális zsák vagy más néven kosszarv alakú szerv megléte is. A nőstények belső ivarszervei nem szklerotizáltak, ezért nehezen láthatóak, így a legtöbb családnál taxonómiai szempontból is kisebb a jelentőségük. A nőstények belső genitális struktúrái közül a Cheliferinae öregcsalád esetében a spematheca és a cribriform lemezkék morfológiájának van taxonómiai relevanciája. Az ivarszervek ezen túlmenő tárgyalásától eltekintek, ugyanis az meghaladná a jelen disszertáció kereteit, továbbá a vizsgált terület álskorpió-faunája esetében nem lenne különösebb taxonómiai jelentősége ezen struktúrák részletekbe menő taglalásának.
Coxális régió (3B, 5E ábrák)
Az előtest ventrális oldalát a tapogató- és járólábak coxái fedik. A Kárpát-medencében előforduló családok közül a Chthoniidae esetében a II. és III. pár coxa belső sarkán elhelyezkedő tüskék típusa genusz, a száma pedig faji szinten mutat különbségeket, a Neobisidae család fajainál pedig az I. járóláb coxáinak anterolaterális illetve mediális nyúlványa fontos bélyeg.
- 17 -
Lábak
Az álskorpióknak 4 pár járólábuk van, amelyek családtól függően 6 vagy 7 ízből állhatnak. A láb ízei többnyire a következők: csípő (coxa), tompor (trochanter), comb (femur) (ez egy varrattal két részre osztva, amelyek a pars basalis és pars tibialis nevet viselik), lábszár (tibia), elő-lábfej (basitarsus) és utó-lábfej (telotarsus). Az ízek redukciója a femur, vagy pedig a tarsus két részének összeolvadása révén figyelhető meg bizonyos családoknál. Azokat az álskorpió-családokat, amelyeknek az elülső kettő és hátulsó két pár lábukon is egyforma a tarsusok száma, homotarzálisnak (homotarsate), amelyeknél pedig különbözik, heterotarzálisnak (heterotarsate) nevezzük. Bizonyos csoportoknál a tibia, a metatarsus és a telotarsus érzékszőröket (trichobotria) viselhet, amelyek megléte illetve hossza bizonyos esetekben fontos határozóbélyeg lehet. A láb legvégén két karom és egy tapadókoronghoz hasonló szerv, az arolium található. A karmok lehetnek egyszerűek, vagy pedig lehet rajtuk egy kis mellékkarom is, ez fontos genusz szintű határozóbélyeg a Cheliferidae családon belül.
Morfometria
Az álskorpiók esetében általánosan elterjedt a morfometriai adatok határozóbélyegként való használata. A legfontosabbak a tapogatólábak ízeinek a morfometriai adatai, és sok esetben a csáprágók, a fejpajzs, és az elülső illetve a hátulsó lábpár hasonló adatai is hasznosak lehetnek taxonómiai szempontból. Minél inkább egyöntetű egy taxon fajainak a morfológiája, annál elterjedtebb és nagyobb súlyú az adott csoportban a morfometriai karakterek használata.
Ivari dimorfizmus
Az álskorpióknál többnyire gyenge ivari dimorfizmus figyelhető meg, amely a családok egy részénél (Pl. Chthoniidae, Neobisiidae) csak a gravid nőstények némileg robosztusabb testméretében nyilvánul meg. Jellemző továbbá, hogy a galea/szövőszemölcs nagyobb a nőstények esetében – ennek oka, hogy ők építik fel a költőkamrát az utódok számára. Főleg a Chernetidae család fajainál fordul elő, hogy a legkülönbözőbb végtagok ízeinek arányai robosztusságukban erősen eltérnek a két ivar között (bizonyos fajoknál az egyik, míg másoknál a másik nem javára). A Cheliferidae család esetében számos fajnál megfigyelhető sajátosság, hogy a hímek tergitjei laterálisan fűrészfogszerűen megnyúltak.
- 18 -
4.2 Taxonómiai problémák az álskorpiók esetében
Az újabb vizsgálatok fényében egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a legtöbb, főleg régebben használt faji szintű határozóbélyeg valójában jóval nagyobb fajon belüli (intraspecifikus) variabilitással rendelkezik, mint ahogyan azt korábban feltételezték. Főleg a Neobisium genusz esetében volt jellemző, hogy korábban számos tudományra új fajt írtak le kizárólag morfometriai különbségek alapján – ma már ezeknek egy részéről tudjuk, hogy ezen bélyegek elkülönítésre használt értékei valójában jóval a fajon belüli variabilitás határain belül találhatóak. Hasonló a helyzet a csáprágó, illetve a fejpajzs szőreivel kapcsolatban, amelyeket a XX. század során szintén szigorúan vett faji bélyegekként kezeltek, ám az újabb, nagyobb egyedszámokkal dolgozó vizsgálatok kimutatták, hogy ezeknek a száma is igen változékony lehet egy-egy fajon belül. Főleg a 40 évnél régebben leírt fajok esetében jelent problémát, hogy elkülönítésük nagyrészt ilyen bélyegeken alapul, és a ma használatos, jóval megbízhatóbb karaktereket, valamint sok esetben sajnos a megfelelő ábraanyagot is nélkülözik a leírások, ezekben az esetekben a kérdéses fajok revíziója csakis a meglévő típusok alapján valósítható meg.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy bizonyos álskorpió-taxonok esetében kriptikus fajok jelenlétét sikerült kimutatni (Šťáhlavský és mtsai 2003).
Érdemes még megemlíteni, hogy a fiatal, különböző nimfa-stádiumú egyedek (protonimfa, deutonimfa, tritonimfa) határozása általában nehézségekbe ütközik, ugyanis ezeknél még sem az ivari sajátságok, sem a morfometriai bélyegek, sem pedig az érzékszőrök illetve az olló fogai nem egyeznek meg a kifejlett egyedekével.
5. ANYAG ÉS MÓDSZER
A gyűjtést egyeléssel és avar, illetve növényi törmelék rostálásával végeztem Magyarország, Erdély és Burgenland különböző területein. Ezen felül a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) hazai, erdélyi és kárpátaljai, az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma, illetve a Kazinczy Ferenc Múzeum Magyarország területén korábban gyűjtött anyagát is feldolgoztam. Ezeknek az anyagoknak a gyűjtése a fent említett módszereken kívül talajcsapdázással és futtatással történt. A vizsgált minták 70%-os etanolban a származási múzeumukban kerültek elhelyezésre, a saját gyűjtésű mintáim pedig a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárába kerültek. Minden egyes minta az elhelyezési
- 19 - múzeum rövidítésével kezdődő egyedi azonosítót kapott (HNHM Pseud-szám; KFM Pseud- szám; NHMB Pseud-szám).
Az állatok határozását tejsavas kivilágosítás után Zeiss Stemi 2000-c sztereomikroszkóp és egy Zeiss Axioskop 2 fénymikroszkóp segítségével végeztem. A méréseket illetve fényképek készítését Color View Soft Imaging System kamera illetve Olympus Soft Imaging analySIS work 5.0 program segítségével oldottam meg. A dolgozatban felhasznált rajzok mind saját készítésűek, ezeket szintén az Olympus Soft Imaging analySIS work 5.0 és az Adobe Photoshop PS5 programok segítségével készítettem el.
A kutatás során a következő fajok típusanyagait vizsgáltam meg:
Magyar Természettudományi Múzeum (Budapest, Magyarország): Chthonius hungaricus; Chthonius pygmaeus Beier, 1934; Neobisium (Blothrus) minutum (Tömösváry, 1882); N. (N.) macrodactylum (Daday, 1888); Lamprochernes chyzeri (Tömösváry, 1882).
Bécsi Természettudományi Múzeum (Bécs, Ausztria): Chthonius carinthiacus; C. ellingseni Beier, 1939b; C. leruthi Beier, 1939a; C. pusillus Beier, 1947; C. submontanus Beier, 1963; Mundochthonius alpinus Beier, 1947; M. styriacus Beier, 1971; Neobisium (N.) biharicum Beier, 1939a; N. (N.) brevidigitatum (Beier, 1928); N. (N.) carinthiacum Beier, 1939c; N. (N.) erythrodactylum (L. Koch, 1873); N. (N.) galeatum Beier, 1953; N. (N.) hermanni Beier, 1938; N. (N.) jugorum (L. Koch, 1873); N. (N.) minimum (Beier, 1928); N. (N.) noricum Beier, 1939c; N. (N.) polonicum, N. (N.) simile (L. Koch, 1873); Roncus transsilvanicus, Beier, 1928; Diplotemnus egregius Beier, 1959; Chernes armenius (Beier, 1929); C. hispaniolicus Beier, 1976; C. rhodinus Beier, 1966; C. similis (Beier, 1932); C. vicinus (Beier, 1932).
"Emile Racovitza" Institute of Speleology (Bukarest, Románia): Diplotemnus vachoni Dumitresco & Orghidan, 1969.
Az általam vizsgált régió határait a következőképpen definiálom. Északról az Északi- Kárpátok belső vonulata, illetve a külső vonulat Szlovákiához tartozó része. Ukrajnában az Északkeleti-Kárpátok belső, illetve a feltártság, a korábbi vizsgálatok és az álskorpió-fauna terén mutatkozó jelentős átfedés miatt a szakirodalmi áttekintés során a külső vonulatát is figyelembe vettem. Romániában keleten és délkeleten a Keleti-Kárpátok belső vonulatai, illetve a Déli-Kárpátok képezték a vizsgálati terület szélső régióit. Ausztria esetében Burgenland tartozott az általam vizsgált területek közé. Bár Horvátország, Szerbia és
- 20 -
6. ábra. A vizsgált terület: sötétszürkável jelölve a vizsgált régió, világosszürkével pedig a Kárpát-medencéhez tartozó, de nem vizsgált területek. Szlovénia bizonyos részei geográfiai és állatföldrajzi értelemben egyaránt a Kárpát- medencéhez tartoznak, ezek a területek nem képezték a vizsgálatom tárgyát sem gyűjtések, sem pedig irodalmi áttekintés terén. Ennek egyik oka, hogy a fajlistákban az ezekből a régiókból származó adatok sokszor pontos lelőhelyadatok nélkül, a Dinári-hegységből származó mintákkal keverve szerepelnek (Ćurčić 1974; Ozimec 2004). A másik ok pedig, hogy bár ezek az országok az európai és világátlagnál egyaránt jobb feltártsággal rendelkeznek (Ćurčić és mtsai 2004), ám itt sajnos mindenképpen fontos megemlíteni, hogy a Ćurčić és munkatársai által leírt rengeteg vitatható érvényességű faj, amelyeknek sok esetben a típuspéldányaik sem hozzáférhetőek, nagyban megnehezíti az álskorpiók vizsgálatát más kutatók számára ezekben az országokban (Volker Mahnert és Giulio Gardini – szóbeli közlés) (6. ábra).
Szlovákia esetében nem végeztem gyűjtéseket, illetve néhány szórványos minta feldolgozásától eltekintve határozásokat sem - itt kizárólag irodalmi áttekintést végeztem, ami az ország rendkívül jó feltártságának köszönhető (Christophoryová és mtasi 2012a).
A Roncus genuszba tartozó egyedek részletes vizsgálata az eddig leírt fajok és a jelenleg használatos határozóbélyegek bizonytalansága, valamint a rendelkezésemre álló idő
- 21 - szűkössége miatt nem képezi tárgyát a jelen dolgozatnak. Mindössze néhány egyed esetében volt biztosra vehető a faji hovatartozás, ezek mind a Roncus lubricus fajba tartoztak. A Kárpát-medencéből ismert fajok listájában és a határozókulcsban ettől függetlenül kitérek a vizsgált területről korábban közölt fajokra is.
Az egyes taxonok elterjedésének megadása során alapvetően Harvey (2013) katalógusának adatait követtem. Az ettől való eltéréseket az adott ország neve után szakirodalmi hivatkozásokkal jeleztem.
Azoknak a fajoknak az esetében, ahol megállapítható volt az elterjedési típus, ezt jeleztem. Az elterjedési típusok megállapításánál Csuzdi és Zicsi (2003), valamint Vigna Taglianti és mtsai (1999) munkáit követtem. Terjedelmi okok miatt csak a tudományra új, illetve újraleírt fajok morfometriai táblázatát közlöm a dolgozat végén, függelékként. Teljes leírást szintén csak ezeknek a fajoknak az esetében adtam meg. Ábraanyagot a tudományra új és az újraleírt fajokhoz, továbbá a Kárpát-medence álskorpió-faunájára új fajokhoz készítettem. A 2. függelékben terjedelmi okok miatt csak azoknak a fajoknak az elterjedési térképeit adtam meg, amelyek előfordulási adatai értékelhető elterjedési mintázatot mutatnak a területen.
A vizsgált álskorpió-minták egy jelentős részének (főleg az 1980 előtt gyűjtött minták) esetében a gyűjtési adatok nem tartalmaztak az élőhelyre vonatkozó információkat, ezért az egyes fajok esetében az élőhely-preferenciával kapcsolatos összegzéseim kizárólag azokon a mintákon alapulnak, amelyek tartalmaztak a habitatra vonatkozó adatokat.
A szinonima-listák összeállítása során terjedelmi okokból csak a fajok leírási nevét, illetve a vizsgált területre vonatkozó szakirodalmi említéseiket közlöm.
A gyűjtők nevének rövidítései: ÁL – Ádám László; BA – Bankovits Attila; BÁ – Bartos Ágnes; BE – Bokor Elemér; BEr – Botos Erika; BJ – Balogh János; BS – Barabás Sándor; BZs – Bálint Zsolt; CH – Christoph Hörweg; CK – Chyzer Kornél; CsCs – Csuzdi Csaba; CsR – Cseh-József Réka; CsZs – Csermák Zsolt; DE – Dudich Endre; DDÁ – Delyné Draskovits Ágnes; DFK – Dózsa-Farkas Klára; DL – Dányi László; EJ – Ernyey József; EdJ – Erdős József; ES – Endrődy Sebő; ÉGy – Éhik Gyula; FG – Földvári Gábor; FI – Fürjes Imre; FK – Fetykó Kinga; GA – Grabant Aranka; GeA – Gebhardt Antal; GyZ – György Zoltán; HA – Hutflesz Alexandra; HE – Horváth Edit; HG – Hegyessy Gábor; HK – Harmos Krisztián; HM – Hámori Márta; HR – Helen Read; HS – Hegyessy Sándor; JJ – Jely Józsefné; KA – Kesselyák Adorján; KAt – Kotán Attila; KaZ – Kaszab Zoltán; KCs – Kutasi Csaba; KD – Kupai Dávid; KaG – Katona Gergely; KoG – Kolostáy Gábor; KLT – Katona Lajos Tamás; KoZ – Korsós Zoltán; KI – Kovács István; KJ – Kontschán Jenő; KK – Kocsis Katalin; KLP – Kolcsár-Levente Péter; KT – Kosárkó Tímea; LEN – Lorentz Éva Noémi;
- 22 -
LGD – Lengyel Gábor Dániel; LI – Loksa Imre; MÁ – Mészáros Ádám; MD – Murányi Dávid; MÉ – Molnos Éva; MéL – Méhely Lajos; MF – Mészáros Ferenc; MGy – Makranczy György; ML – Móczár László; MM – Móczár Miklós; MO – Merkl Ottó; MiO – Mihók Ottó; MPL – Mahunka-Papp László; MS – Mahunka Sándor; NJ – Novák János; NJu – Nagy Judit; NR – Nicola Rahmé; NT – Németh Tamás; OA – Orosz András; PdA – Podlussány Attila; PF – Pokorni Flóra; PGB – Páll-Gergely Barna; PGy – Pettermann György; PlA – Palánki Attlia; PVV – Pop V. Victor; RGy – Rozner György; RSz – Róka Szilvia; SF – Samu Ferenc; SM – Schwarcz Mónika; SzA – Szabó Attila; SzB – Szelenczey Béla; SzD – Szalóki Dezső; SzE – Szita Éva; SzG – Szövényi Gergő; SzGy – Sziráki György; SzGyz – Szél Győző; SzJ – Szent- Iványi József; SzL – Szalay László; SzR – Szonntagh Rita; SzT – Szederjesi Tímea; SzVk – Szőke Viktória; SzVl – Székessy Vilmos; SzZ – Szilárdy Zoltán; TB – Tallósi Béla; TGy – Topál György; TKA – Tasnádi Kulacska András; TL – Tóth László; VA – Visnya Aladár; VJ – Vágvölgyi József; VL – Varga L.; VM – Vasvári Miklós; VV – Váczi Viktória; WJ – Wachsmann János.
- 23 -
6. EREDMÉNYEK
6.1 A KÁRPÁT-MEDENCE ÁLSKORPIÓ-FAUNÁJÁNAK TAXONJAI
Chthoniidae Daday, 1888
Diagnózis: az elülső két járóláb-pár tarsusa egytagú, a hátulsó kettő pár tarsusa kéttagú. Egyes járóláb-párok csípőin csípőtüskék találhatóak. Elterjedés: kozmopolita. Megjegyzés: a disszertáció készítésével egyidőben Zaragoza a családot érintő revíziós munkájában genusz szintre emelte a Chthonius (Chthonius) és Chthonius (Ephippiochthonius) szubgenuszokat, dolgozatomban ezt a rendszert követem (Zaragoza 2017).
Chthonius C. L. Koch, 1843
Diagnózis: a csípőközi gumó megtalálható náluk. A 2. és 3. járólábak csípőin egymástól elkülönülten álló csípőtüskék találhatóak. Az olló kezének dorzális oldala laterális nézetben nem emelkedik ki a kéz disztális részének és a nem mozgatható ujj síkjából Elterjedés: Európa, Észak-Amerika, Közel-Kelet, Mediterráneum.
Chthonius carinthiacus Beier, 1951
Chthonius (Neochthonius) pygmaeus carinthiacus Beier, 1951: 165–166. Chthonius (Chthonius) carinthiacus: Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2011b: 23– 24; Christophoryová és mtsai 2012a: 2–4; Novák 2012: 59–60; Harvey 2013; Novák 2015a.
Diagnózis: az olló keze sötétebb barna, mint a többi olló-íz, az olló mozgatható ujjának fogai zártan állnak, hegyesek, és enyhén hátrafelé hajlanak, az ujj végén a disztális paraxiális szőr szinuszoid. Az episztóma jól fejlett és fogazott. A fejpajzs szőrszálainak képlete: 4:6:4:2:2 (18).
Elterjedés: Ausztria, Csehország, Magyarország (Novák 2012), Olaszország, Románia (új előfordulás), Szlovákia, Szlovénia.
Elterjedési típus: alpi-kárpáti.
Új adatok: Magyarország: Aggtelek: Veres-tó keleti oldala, tölgyes, 1953.09.21, KaZ (HMHM Pseud-1459: 2♀); Börzsöny: 1920, DE (HNHM Pseud-1769: 1♂); Bükkszentkereszt: Hollóstető, Nagy-dél, gyertyános- bükkös, 1990.08.21, SzGy (HNHM Pseud-1522: 1♂); Darány: Nagyberek, Barcsi Ősborókás, 1984.10.08, MO (HNHM Pseud-1654: 5 egyed); Jósvafő: Farkaslyuk keleti oldala, bükkös sziklafal, 1953.09.23. (HNHM Pseud- 1478: 1♂, 2♀); Tengerszem, 1990.06.20, MO (HMHM Pseud-1476: 1♂, 1♀); Mikóháza: Fekete-hegy, bükkös, 2012.10.22, NJ (HNHM Pseud-1329: 1♀); Miskolc: Svéd-fenyves, 1967.03.31, MS (HNHM pseud-1169: 1♀); Tatabánya: cserszömörce avar, 1960.10.18, LI (HNHM Pseud-1622: 5 egyed). Románia: Szaplonca: 2006.06.04, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1958: 1♂).
Megjegyzés: a fajt Ausztriából írták le eredetileg Chthonius pygmaeus carinthiacus néven (Beier 1951), és sokáig alpi fajként tartották számon, később Gardini faji szintre emelte a
- 24 - taxont (Gardini 2004). A Kárpát-medence különböző területeiről (Szlovákia, Magyarország) csak a közelmúltban sikerült kimutatni (Christophoryová és mtsai 2011b; Novák 2012). Vizsgálataim során Magyarorszáról az Északi-középhegységből, illetve Erdélyből került elő, így jelenlegi ismereteink szerint ez az alpi-kárpáti elterjedésű faj a Kárpát-medencén belül az Északi- és Északkeleti-Kárpátokból, illetve Magyarországon az Északi-középhegységből ismert (Christophoryová és mtsai 2011b; Novák 2012) (2. melléklet, 1. térkép). Erdély északi részéről Románia faunájára új fajként került elő. Vizsgálataim során elsőként sikerült megfigyelnem és dokumentálnom, hogy az olló nem mozgatható ujjának a végén elhelyezkedő disztális paraxiális szőr a faj esetében szinuszoid alakú. Előfordulási adatai eddig lombhulató, fenyő- és kevert állományú erdők avarjából, illetve néhány esetben barlangokból és faodvakból voltak ismertek (Beier 1951; Christophoryová és mtsai 2011b; Novák 2012). Vizsgálataim során a következő habitatok avarjából sikerült kimutatni: tölgyes, bükkös, gyertyános-bükkös, ősborókás, fenyves, cserszömörcés-bokorerdő.
Chthonius heterodactylus Tömösváry, 1882
Chthonius heterodactylus Tömösváry 1882: 241. Chthonius Rayi L. Koch: Tömösváry 1882: 240 (félrehatározás). Chthonius tetrachelatus (Preyssler, 1790): Daday 1888: 134; Daday 1889a: 134; Daday 1889b: 190 (félrehatározás). Chthonius diophthalmus Daday 1889a: 134. Chthonius (Chthonius) orthodactylus gracilis Beier 1935: 31. Chthonius (Chthonius) ksenemani Hadži, 1939: 184; Beier 1963a: 40–41. Chthonius (Chthonius) diophthalmus: Beier 1939a: 2–4; Beier 1963a: 39; Krumpál & Kiefer 1981: 127; Schawaller 1989: 6; Harvey 1991: 146–147; Christophoryová és mtsai 2011a: 39; Novák 2012: 60; Harvey 2013; Novák 2013a: 122. Chthonius (Chthonius) heterodactylus: Beier 1939a: 4–5; Szent-Ivány 1941: 86; Beier 1963a: 27; Harvey 1991: 148; Kárpáthegyi 2006: 116; Christophoryová és mtsai 2011a: 40; Christophoryová és mtsai 2012a: 4; Novák 2012: 60; Harvey 2013; Novák 2013a: 122–123; Gardini 2014: 107–114; Novák 2015a; Krajčovičá és mtsai 2016: 4; Novák 2017a: 37. Chthonius (Chthonius) leruthi Beier, 1939a: 5–7; Beier 1963a: 40–47; Harvey 2013.
Diagnózis: Az episztóma jól fejlett és fogazott. A fejpajzs szőrszálainak képlete: mm4mm:6:4:2:m2m (24). A hímek ivarnyílásának két oldalán található szőrszálak szérszórtan állnak. Az olló nem mozgatható ujján 18–32 hegyes, enyhén hátrafelé hajló, ritkán álló fog található, az ujj végén a disztális paraxiális szőr egyszerű. Az olló nem mozgatható ujja görbült, és hosszabb, mint a mozgatható ujj. A mozgatható ujj fogai ellaposodó háromszög alakúak. A mozgatható ujjon a pc páros érzékgödrök az st és sb érzékszőrök között helyezkednek el.
- 25 -
Elterjedés (Gardini 2014): Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Ukrajna.
Elterjedési típus: kárpáti.
Új adatok: Magyarország: Aggtelek: Bíbic-dolina keleti oldala, 1953.09.22, VJ (HNHM Pseud-1463: 1♀); Felsőhámor: Dolka-gerinc, bükkös, 2010.08.08, NJ (HNHM Pseud-1035: 1♀); Jósvafő: Farkaslyuk keleti oldala, gyertyános-bükkös, 1953.09.22, VJ (HNHM Pseud-1449: 1♂); Farkaslyuk keleti oldala, bükkös sziklafal, 1953.09.23. (HNHM Pseud-1477: 1♀); Mikóháza: Fekete-hegy, bükkös, 2012.10.22, NJ (HNHM Pseud-1327: 1♀; HNHM Pseud-1328: 1♀; HNHM Pseud-1330: 1♀; HNHM Pseud-1331: 1♀; HNHM Pseud-1332: 1♀; HNHM Pseud-1350: 1♀); Szentdomonkos: Simon-tó-tető, Melitti-Fagetum, 1988.11.28. MO (HNHM Pseud- 1133: 2 egyed; HNHM Pseud-1134: 1 egyed); Szin: Háló-völgy, gyertyános-tölgyes, 1988.09.28, KoZ, MO (HNHM Pseud-1470: 1♂); Szögliget: Ménes-völgy, 1989.10.31. KoZ (HNHM Pseud-1144: 1 egyed). Románia: Bálványosvár: kútból, 1943.08. KA (HNHM Pseud-1893: 1♂); Cârnic: fenyves, 2014.05.23, KK, NJ, PlA, SM, SzA (HNHM Pseud-1425: 1♀; HNHM Pseud-1426: 3♂♂); Csucsa (Ciucea): tölgyes, 2014.05.10, leg. NJ (HNHM Pseud-1422: 2♂♂); Havasrogoz (Rogojel): 2014.04.20, JN, SzT (HNHM Pseud-1409: 1♂); Kolozsvár (Cluj-Napoca): 2014.05.05, NJ (HNHM Pseud-1411: 1♀); Medve-barlang: 2007.08.10, LGD, PGB (HNHM Pseud-1951: 1♂); Ördögkút (Treznea): patakvölgy, bükkös és legelő, avar, 2014.09.29, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-1863: 5 egyed); Pusztaklit: Valea Corbului, 2015.04.29, MGy (HNHM Pseud-1859: 1egyed); Ratosnya (Răstolița): Tihu-hec, 1944.05.12, LI (HNHM Pseud-1922: 1♂); 07.05–14.05.1944, LI (HNHM Pseud-1925: 2♂♂, 3♀♀); Szenéte: bükkös, 2014.05.14, NJ, NJu (HNHM Pseud-1428: 4♂♂, 2♀♀); Szinaja (Sinaia): bükkös a vasútállomás mellett, 2014.06.14, LEN, NJ (HNHM Pseud-1415: 1♀); Torockó (Rimetea): szurdokerdő, rostálás, 2014.05.21, PlA, SzA, NJ, KK, SM (HNHM Pseud-1419: 1♂, 1♀); Szinaja (Sinaia): bükkös, 2014.06.14, LEN, NJ (HNHM Pseud-1403: 1♂); Torockó (Rimetea): tölgyes, 2014.06.08, KT, NJ (HNHM Pseud-1405: 1♂; HNHM Pseud-1406: 1♀); Tuszatelke (Tusa): Ponor, fenyves, 2014.10.02, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-1860: 4 egyed; HNHM Pseud-1866: 1 egyed; HNHM Pseud-1867: 7 egyed); Vigyázó (Vlădeasa): bükk-fenyő elegyes erdő, 2014.05.20, KK, NJ, PlA, SM, SzA (HNHM Pseud-1420: 1♀). Ukrajna: Fekete-Tisza-forrás: fenyőerdő, mohapárna, 2012.08.10, leg: JJ (HNHM Pseud-1965: 1♀); Szvidovec (Свидівець): mohapárna, 1939.07.07 (HNHM Pseud-1966: 3♂); fenyőerdő, 1939.08. (HNHM Pseud-1967: 1♀).
Megjegyzés: a fajt Tömösváry (1882) írta le a Kárpát-medencéből, Bártfa, Szinnaikő és Zilah típuslelőhelyekről. A Chthonius heterodactylus előfordulási adatait a Kárpátokból, illetve a velük közvetlen kapcsolatban álló Szudétákból ismerjük. A faj rendszertani helyzetének tisztázása és újraleírása nemrégiben történt meg, aminek során a C. heterodactylus szinonímlistája jelentősen kibővült (Gardini 2014). Hazánkban a Kárpátokkal szoros biogeográfiai kapcsolatban lévő Északi-középhegységből vannak előfordulási adatai (Kárpáthegyi 2006; Novák 2012, 2015a) (2. melléklet, 2. térkép). Vizsgálataim során találtam olyan egyedeket, amelyek esetében az episztóma hiányzott, illetve a 2 helyett csak egy pár preokuláris mikroszőr volt meg a fejpajzson – Gardini (2014) revíziós munkája alapján ezeket a karaktereket fontos faji szintű határozóbélyegeknek tekintjük, ám ugyanebben a munkájában maga Gardini is utalt rá, hogy kis valószínűséggel ugyan, de előfordulhatnak ezek a variációk is. Továbbá néhány példány esetében sikerült megfigyelnem a hím ivarnyílást övező szőröknek az újraleírásban (Gardini 2014) található szórt állástól eltérő, sorba rendezett elhelyezkedését is – ez alapján feltételezem, hogy ez a bélyeg az esetek egy részében szintén nagyobb variabilitást mutat, mint azt korábban feltételeztük (Gardini 2014). Kárpáthegyi
- 26 -
(2006) szerint nedves avarban és talajban él. Vizsgálataim során a következő típusú élőhelyek avarjából illetve növényi törmelékéből sikerült kimutatni: mészkedvelő bükkös, gyertyános- bükkös, gyertyános-tölgyes, fenyves, tölgyes, legelő, szurdokerdő, bükk-fenyő elegyes erdő, illetve mohapárnából is előkerült.
Chthonius hungaricus Mahnert, 1980
Chthonius (Chthonius) hungaricus Mahnert, 1980: 279–282; Harvey 1991: 148–149; Christophoryová és mtsai 2011a: 38; Christophoryová és mtsai 2011c: 2; Christophoryová és mtsai 2012a: 4; Novák 2012: 60; Harvey 2013; Gardini 2014: 114–117; Novák 2015; Novák 2016: 4–5. Chthonius (Chthonius) diophthalmus: Beier 1939a: 2 (félrehatározás).
Diagnózis: Az episztóma jól fejlett és fogazott. A fejpajzs szőrszálainak képlete: mm4mm:6:4:2:2 (22). A hímek ivarnyílásának két oldalán található szőrszálak egy-egy sorban állnak. Az olló nem mozgatható ujján 24–50 hegyes, enyhén hátrafelé hajló, fog található, amelyek középen elválasztva, az ujj elülső és hátulsó részén pedig sűrűn állnak; az ujj végén a disztális paraxiális szőr egyszerű. A mozgatható ujjon a pc páros érzékgödrök az st és sb érzékszőrök között helyezkednek el.
Elterjedés (Gardini 2014): Magyarország, Románia, Szlovákia.
Elterjedési típus: feltételezhetően pannon-kárpáti.
Új adatok: Aggtelek: Bíbic-töbör keleti oldala, 1953.09.22, VJ (HNHM Pseud-1471: 1♂, 1♀); Budapest: Hármashatár-hegy, tölgyes, 2014.09.25, NJ (HNHM Pseud-1781: 1 egyed); Bükki Őserdő: 1975.10, SzR (HNHM Pseud-1302: 1♀); Cserépfalu: 1983, MO (HNHM Pseud-1184: 1 egyed); Felsőhámor: Savós-völgy, bükkös, 2010.08.21, NJ (HNHM Pseud-1076: 1 egyed); Jávorkút: bükkös, 2010.07.31, NJ (HNHM Pseud-999: 1♂); Jósvafő: Farkaslyuk keleti oldala, gyertyános-bükkös, 1953.09.23, KaZ (HNHM Pseud-1436: 3♀); Kerecsend: Fácános-berek, lösztölgyes, 2010.05.14, GA, GyZ, NT, MO (HNHM Pseud-1694: 1♂); Lillafüred: bükkös, 2010.08.12, NJ (HNHM pseud-1057: 1♀); Mád: Becsek, 2006.07.05, HG (KFM Pseud-0002: 1 egyed); Mátraháza: bükkös, 2014.08.18, NJ (HNHM Pseud-1888: 1♂); Szögliget: Ménes-völgy, Aegopodio-Alnetum, 1989.11.16, MO (HMHM Pseud-1468: 1♂); Tibolddaróc: Karud-oldal, tölgyes, 2010.08.19, NJ (HNHM Pseud- 1070: 1♀).
Megjegyzés: a Chthonius hungaricus fajt 1980-ban hazánk területéről írta le Mahnert (1980), később Szlovákiából is előkerült (Christophoryová és mtsai 2011c). Nemrégiben a C. heterodactylus faj erdélyi egyedeinek a revíziója során kiderült, hogy ezek közül számos egyed valójában a C. hungaricus fajba tartozik (Gardini 2014). Vizsgálataim során előkerült a Bükkből (Novák 2012), a Zemplénből (Novák 2015a), valamint a Budai-hegységből (Novák 2016) sikerült kimutatnom. A faj Budai-hegységből való előkerülése miatt feltételezhetjük, hogy nagyobb elterjedési területtel rendelkezik a Kárpát-medencén belül, mint ahogy azt eddig feltételezték (Gardini 2014) (2. melléklet, 3. térkép). A faj leírása során nem kerültek
- 27 - közlésre élőhely-adatok (Mahnert 1981); Szlovákiában 280 és 525 méteres tengerszint feletti magasságok között, lombhullató erdőkben avarból, a talaj felső szintjéből, illetve avarban fekvő holtfa körül sikerült gyűjteni (Christophoryová és mtsai 2011c). A bükki adatai tölgyes és bükkös avarjából, illetve holtfából származnak (Novák 2012). Jelen vizsgálat során a következő erdőtípusokból került elő: tölgyes, bükkös, gyertyános-bükkös, lösztölgyes, égerliget.
Chthonius ischnocheles (Hermann, 1804)
Chelifer ischnochelus Hermann, 1804: 118–119. Chthonius rayi L. Koch: Tömösváry 1882a: 240–241 (félrehatározás). Chthonius ischnocheles: Szalay 1968: 34–35; Krumpál & Krumpálová 2003: 119; Farkas és mtsai 2009: 69. Chthonius (Chthonius) ischnocheles: Krumpál 1980: 23; Krumpál & Kiefer 1981: 128; Harvey 1991: 149–151; Kárpáthegyi 2007: 82; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 4–5; Harvey 2013. Diagnózis: az episztóma jól fejlett és fogazott, mindkét szempár rendelkezik lencsével. A fejpajzson összesen 20 szőrszál található, ebből 4 a hátulsó szegély mentén, ezen kívül 2–2 pár preokuláris mikroszőr van jelen az elülső szempár előtt. Az olló nem mozgatható ujja egyenes, rajta nagyjából 40 fog található, amelyek hegyesek és hátrafelé állnak, kisebb térközökkel elválasztva egymástól.
Elterjedés: Andorra, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Franciaország, Egyesült Királyság, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Németország, Magyarország, Málta, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Törökország, U. S. A.
Elterjedési típus: feltételezhetően európai eredetű, de Észak-Amerikába is behurcolt faj.
Megjegyzés: Európa-szerte elterjedt faj, a Kárpát-medencében hazánkon kívül (Kárpáthegyi 2007) még Szlovákiából (Christophoryová és mtsai 2012a) és Erdélyből (Tömösváry 1882a) ismert. Beier (1963a) közlése szerint a nedvesebb élőhelyeket kedveli, főleg kövek alatt illetve avarban található. Legg és Jones (1988) ezeket a megfigyeléseket kiegészítik a faj esetenkénti madárfészkekben való előfordulásával. Vizsgálataim során nem került elő.
Chthonius pusillus Beier, 1947 (7A-C ábrák)
Chthonius (Chthonius) pusillus Beier, 1947: 298–300; Novák 2015a.
Diagnózis: Az episztóma hiányzik, a fejpajzs elülső szegélye fogazott (7B ábra). A fejpajzs szőrszálainak képlete: m4m:6:4:2:m2m (22). A csáprágó mozgatható ujján megtalálható a
- 28 - szubapikális járulékos fog (7A ábra). A hímek ivarnyílásának két oldalán található szőrszálak egy-egy sorban állnak. Az olló nem mozgatható ujja görbült, és hosszabb a mozgathatónál,
7. ábra. Chthonius pusillus (HNHM Pseud-1636). A: bal csáprágó; B: fejpajzs; C: bal tapogatóláb ollója. mintegy 16–18 hegyes, enyhén hátrafelé hajló, egymástól távol álló foggal rendelkezik (7C ábra). A mozgatható ujj fogai ellaposodó háromszög alakúak. A disztális paraxiális szőr enyhén megnagyobbodott, és szinuszoid. A mozgatható ujjon a pc páros érzékgödrök az sb és b érzékszőrök között helyezkednek el. Elterjedés: Ausztria (Beier 1947), Magyarország (Novák 2015a), Szlovénia (Gardini 2014).
Elterjedési típus: alpi.
Új adatok: Magyarország: Szakonyfalu: 1951.11, LI (HNHM Pseud-1636: 1♀).
Megjegyzés: a faj korábban csak Ausztriából és Szlovéniából volt ismert (Gardini 2014). Magyarországi adata közvetlenül az osztrák határ mellől, az Őrségi Nemzeti Park területéről származik, egyben ez a faj első Kárpát-medencei előfordulása is (Novák 2015a). Eddigi ismereteink szerint főként avarlakó (Beier 1963a).
- 29 -
Chthonius pygmaeus Beier, 1934
Chthonius (Neochthonius) pygmaeus Beier, 1934: 53–54; Beier 1951: 164–165; Krumpál & Kiefer 1981: 127. Chthonius (Neochthonius) pygmaeus pygmaeus: Beier 1963a: 23. Chthonius (Chthonius) pygmaeus: Harvey 1991: 159; Kárpáthegyi 2007: 82–83; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 5; Harvey 2013. Chthonius aff. pygmaeus: Krumpál & Krumpálová 2003: 120. Chthonius cf. pygmaeus: Krajčovičá és mtasi 2016: 4.
Diagnózis: az episztóma jól fejlett, fogazott, az elülső szempár lencsével ellátott, a hátulsók csak halvány, lencse nélküli foltok. A fejpajzson 16 szőr található, közülük 2 a hátulsó szegély mentén. Az olló keze nem sötétebb a többi íznél, a nem mozgatható ujján 28-38 sűrűn álló hegyes, hátrafelé hajló fog található.
Elterjedés: Ausztria, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia.
Elterjedési típus: alpi-kárpáti.
Megjegyzés: a fajt az Északi-kárpátok területéről, Szlovákiából írták le (Beier 1934), hazánkban Kárpáthegyi (2007) mutatta ki az Aggteleki-karszt területéről (2. melléklet, 4. térkép). Eddigi ismereteink szerint főként lombhullató erdők avarjában él (Beier 1963a).
Chthonius ressli Beier, 1956
Chthonius (Chthonius) ressli Beier, 1956: 24–25; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 5; Novák 2016: 5. Chthonius ressli: Novák & Kutasi 2014: 190–191; Kaňuchová és mtsai 2015: 115. Chthonius aff. ressli: Mock és mtsai 2004: 38. Diagnózis: az episztóma jól fejlett és fogazott, az elülső szempár gyenge, lencsével ellátott, a hátulsó teljesen redukálódott. A fejpajzs szőreinek képlete: 4:6:4:2:4 (20). A csáprágó nem mozgatható ujjának végén járulékos fog található. Az olló nem mozgatható ujjának fogai sűrűn állnak, hegyesek, és hátrafelé hajlanak.
Elterjedés: Ausztria, Csehország, Franciaország, Olaszország, Szlovákia (Mock és mtsai 2004), Magyarország (Novák & Kutasi 2014).
Új adatok: Magyarország: Balatonfüred: Lóczy-barlang, 2011.09.25-2012.03.26. CzZs, KCs, KLT (NHMB Pseud-0033: 1 ♂; NHMB Pseud-0034: 1 ♂); Budapest: MTA-ATK NÖVI, Julianna-major, 2014.03.16, FK (HNHM Pseud-1773: 1♂).
Megjegyzés: A Chthonius ressli faj a kétezres évek során került elő az Északi-Kárpátokból (Mock és mtsai 2004), majd nem sokkal később hazánk faunájára új fajként sikerült kimutatni (Novák & Kutasi 2014, Novák 2016). A vizsgált példányok Judson (1990) újraleírásához képest nagyobb variabilitást mutattak a II. csípő tüskéinek a számában, illetve nagyobb testmérettel rendelkeztek, és az olló nem mozgatható ujján lévő fogak száma is nagyobb volt. - 30 -
8. ábra. Chthonius submontanus (HNHM Pseud-1882). A: fejpajzs; B: jobb csáprágó; C: jobb tapogatóláb ollója.
Korábbi előfordulásai főleg kövek alól (Beier 1963a; Judson 1990), illetve növényi korhadékból (Kaňuchová és mtsai 2015) ismertek. Érdemes megemlíteni, hogy a szakirodalomban a bakonyi volt az első barlangi adata a fajnak (Novák & Kutasi 2014).
Chthonius submontanus Beier, 1963 (8A-C ábrák)
Chthonius (Chthonius) submontanus Beier, 1963a: 31–32.
Diagnózis: Az episztóma hiányzik, a fejpajzs elülső szegélye fogazott (8A ábra). Mind a két szempár rendelkezik lencsével, bár a hátulsóak laposak. Az elülső szempár távolsága a fejpajzs elülső szegélyétől a szemek átmérőjének 2/3 részével egyenlő. A fejpajzson 20 szőrszál és 2 preokuláris mikroszőr található, a szőrszálak közül 2 hosszabb és két rövidebb a
- 31 - hátulsó szegély mentén helyezkedik el. A csáprágó mozgatható ujján megtalálható a szubapikális járulékos fog (8B ábra). Az olló mozgatható ujjának fogai sűrűn állnak, hegyesek, és enyhén hátrafelé hajlanak (8C ábra). A disztális paraxiális szőr enyhén megnagyobbodott, és szinuszoid. A hímek ollójának mozgatható ujja maximum 0.46 mm hosszú.
Elterjedés: Ausztria, Magyarország (új előfordulás), Németország, Olaszország, Románia, Svájc.
Elterjedési típus: alpi.
Új adatok: Dobogókő: bükkös, 2013.07.11, DFK, NJ (HNHM Pseud-1882: 1 ♂); Szakonyfalu: 1958.04. (HNHM Pseud-1891: 1♂).
Megjegyzés: Hazánk faunájára új fajként került elő a vizsgálataim során, egyben ez az első előfordulási adata a Kárpát-medencéből is. Korábbi előfordulásai avarból és fűcsomókból voltak ismertek (Beier 1963a), magyarországi példányai bükkös avarjából kerültek elő.
Chthonius tenuis L. Koch, 1873
Chthonius tenuis L. Koch, 1873: 51-52; Krumpál & Krumpálová 2003: 119; Mock és mtsai 2004: 38. Chthonius (Chthonius) tenuis: Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 5; Harvey 2013.
Diagnózis: Az episztóma hiányzik, a fejpajzs elülső szegélye fogazott. Mind a két szempár rendelkezik lencsével. A fejpajzson 20 szőrszál és 2–4 preokuláris mikroszőr található, a szőrszálak közül 2 hosszabb és két rövidebb a hátulsó szegély mentén helyezkedik el. Az olló mozgatható ujjának fogai sűrűn állnak, hegyesek, és enyhén hátrafelé hajlanak. A disztális paraxiális szőr enyhén megnagyobbodott, és szinuszoid. A hímek ollójának mozgatható ujja legalább 0.55 mm hosszú.
Elterjedés: Algéria, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Olaszország, Macedónia, Málta, Montenegró, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Spanyolország, Svájc, Tunézia.
Elterjedési típus: europeo-mediterrán.
Megjegyzés: Mivel Ausztriából, Szlovákiából és Romániából is ismert (Krumpál & Krumpálová 2003; Harvey 2013), várható a faj magyarországi előkerülése is. A szakirodalom szerint főleg középhegységi faj, amely avarban, humuszban és kövek alatt található (Beier 1963a; Legg és Jones 1988).
- 32 -
Ephippiochthonius Beier, 1930a
Diagnózis: a csípőközi gumó megtalálható náluk. A 2. és 3. járólábak csípőin egymástól elkülönülten álló csípőtüskék találhatóak. Az olló kezének dorzális oldala laterális nézetben jól láthatóan megemelkedett. Elterjedés: turano-mediterrán.
Ephippiochthonius boldorii Beier, 1934
Chthonius (Ephippiochthonius) austriacus boldorii Beier, 1934: 56. Chthonius (Ephippiochthonius) boldorii: Christophoryová & Krumpál 2005: 79; Christophoryová és mtsai 2012a: 6; Christophoryová 2013: 637.
Diagnózis: a csáprágó mozgatható ujján hiányzik a járulékos fog. Az olló nem mozgatható ujján az est-it trichobotriumok szintjében 3–4 fog található 0.1mm-en. Az olló hossza 0.63– 1.22mm, a mozgatható ujj hossza 0.35–0.62mm.
Elterjedés: Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Szlovákia (Christophoryová és mtsai 2011a), Szlovénia (Gardini 2013).
Elterjedési típus: alpi.
Megjegyzés: Chthonius austriacus boldorii alfajként lett leírva Észak-Olaszországból, barlangi élőhelyről, egyetlen típuspéldány alapján (Beier 1934). Később, mint C. boldorii, önálló faji rangra emelték (Mahnert 1980). A Kárpát-medencében egyedül szlovákiai előfordulása ismert (Christophoryová & Krompál 2005; Christophoryová 2013). Beier (1963) barlangokból említi, Christophoryová (2013) Szlovákiában gyertyános-tölgyesekből mutatta ki. Vizsgálataim során nem került elő.
Ephippiochthonius fuscimanus Simon, 1900
Chthonius tetrachelatus fuscimanus Simon, 1900: 595. Chthonius (E.) austriacus austriacus Krumpál & Kiefer 1981: 127. Chthonius (E.) fuscimanus: Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 5–6; Christophoryová 2013: 638; Kaňuchová és mtsai 2015: 115; Novák 2015a; Christophoryová és mtsai 2016: 36.
Diagnózis: a csáprágó mozgatható ujján jelen van a szubapikális járulékos fog. Az olló kezének dorzális részén nem látható kidudorodás az ib-isb trichobotriumoktól disztálisan, ám ezek eredési helye kissé besüppedt. A mozgatható ujj disztális részén 5-7 háromszög alakú, hegyes fog található, ezeket proximálisan egy összefüggő, hosszanti lamella váltja fel. Az olló nem mozgatható ujján az est-it trichobotriumok szintjében 3–4 fog található 0.1mm-en. Az olló hossza 1.00–1.25mm, a mozgatható ujj hossza 0.52–0.63mm.
- 33 -
Elterjedés: Ausztria, Csehország, Grúzia, Magyarország (Novák 2015a), Németország, Olaszország, Szlovákia (Christophoryová és mtsai 2012a), Törökország.
Új adatok: Magyarország: Makád: Dunavár, 1990.04.07, MO (HNHM Pseud-1535: 1♂, 4♀); Tahitótfalu: Ábrahám-bükk, bükkös, 1990.01.18, MO (HNHM Pseud-1504: 3♂, 1♀); Pilisszántó: MTA vizsgálati terület, gyertyános tölgyes, 2015.06.02, NJ (HNHM pseud-1852: 1♂).
Megjegyzés: Habár a taxon leírása már 1900-ban megtörtént, Chthonius tetrachelatus fuscimanus alfajként (Simon 1900), ennek ellenére a legtöbb, erre a fajra vonatkozó adatot a ’80-as évek előtti szakirodalomban C. (Ephippiochthonius) austriacus Beier, 1932 néven találjuk. 1980-ban Gardini felismerte, hogy az utóbbi taxon az előbbinek junior szinonímja (Gardini 1980), majd később Harvey (1991) faji rangra emelte, C. (E.) fuscimanus néven. A faj az Alpokon és az Északi-Kárpátokon kívül Grúziából és Törökországból ismert, ám Gardini (2013) szerint fenntartásokkal kell kezelnünk ezen két utóbbi lelőhelyről származó adatokat. Magyarország faunájára új fajként került elő a Pilis térségéből és a Csepel-szigetről, továbbá Szlovákiából ismerjük még az előfordulását (Krumpál & Kiefer 1981; Christophoryová és mtsai 2012a). Beier (1963a) nedves erdők és cserjések avarjából említi a faj előfordulását, Kaňuchová és mtsai (2015) elhalt növényi részek között gyűjtötték; jelen vizsgálatok során bükkös és gyertyános-tölgyes avarjából került elő.
Ephippiochthonius microtuberculatus Hadži, 1937
Chthonius (Ephippiochthonius) microtuberculatus Hadži, 1937: 172–175; Mahnert 2011: 34.
Diagnózis: Az olló kezének dorzális részén egy kidudorodás helyezkedik el az ib-isb trichobotriumoktól disztálisan. Csak az elülső szempár rendelkezik lencsével. A fejpajzs hátulsó szegélye mentén 2 szőr található. A hím ivarnyílást kétoldalról oldalanként 10 szőr határolja. Az olló nem mozgatható ujja 1.2–1.3x hosszabb, mint a kéz nyéllel együtt.
Elterjedés: Ausztria (Mahnert 2011), Bulgáris, Macedónia, Szerbia.
Megjegyzés: a fajt Macedóniából írta le Hadži (1937). Beier 1963-as európai határozójában a C. romanicus alfajaként említi C. romanicus microtuberculatus néven, ám ezt a terminológiát a későbbiekben más szerzők nem alkalmazták (Beier 1963a). A faj később előkerült Szerbiából (Ćurčić 1974) és Bulgáriából (Petrov 1997), illetve a közelmúltban Ausztria burgenlandi részéről is (Mahnert 2011). Az E. microtuberculatus elkülönítése a romanicus fajtól jelenleg a szemek, hím ivarnyílást körülvevő szőrök száma és az olló ujjainak hossza alapján történik, ám tapasztalataim szerint ezek alapján erősen problematikus a két faj külön választása. Tovább nehezíti a feladatot, hogy a típuspéldányok holléte sem pontosan
- 34 - meghatározható, ezért új bélyegek keresése a típusok összehasonlító vizsgálata során jelenleg nem lehetséges. Véleményem szerint jelenlegi ismereteinket figyelembe véve a két taxon különválasztása nem megalapozott, a jövőben mindenképpen szükség volna a típuspéldányok összehasonlító morfológiai vizsgálatára. A faj nem került elő a vizsgálat során. A szakirodalom 1000 m alatt, bomló növényi részek között említi az előfordulását (Beier 1963a).
Ephippiochthonius parmensis Beier, 1963
Chthonius (Ephippiochthonius) parmensis Beier, 1963b: 152–153; Mahnert 2011: 34.
Diagnózis: a csáprágó mozgatható ujján jelen van a szubapikális járulékos fog. A fejpajzson a szemek előtt 2-2 pár preokuláris mikroszőr található, a hátulsó szegély mentén 4 szőr helyezkedik el. Az olló kezének dorzális oldalán oldalnézetből az ib-isb trichobotriumoktól disztálisan kidudorodás található, amely erőteljes lejtőbe megy át, még az ujjak töve előtt. Az olló mindkét ujjának fogsorában az adott ujj proximális harmadában egy-egy, 3-5 fogból létrejövő kiemelkedés található, amelyek a két ujjon egymással szemben helyezkednek el.
Elterjedés: Ausztria, Horvátország (Gardini 2013), Magyarország (új előfordulás), Németország, Olaszország, Szlovénia (Gardini 2013).
Új adatok: Magyarország: Nagykovácsi: tölgyes, 2014.11.06, NJ (HNHM Pseud-1895: 1♂); Tenkes-hegy: 1960.09.29. (HNHM Pseud-1897: 3♀).
Megjegyzés: az Appennini-félszigetről, az Alpokból, illetve Horvátországból és Burgenlandból (Ausztria) ismertük eddig adatait (Mahnert 2011; Gardini 2013). Magyarország faunájára új fajként sikerült kimutatni kutatásaim során, ezzel együtt a Nagykovácsiból előkerült példány a faj legkeletibb ismert előfordulását is jelenti. A faj leírása során az élőhely nem került említésre (Beier 1963b); vizsgálataim során tölgyes avarjából sikerült kimutatnom.
Ephippiochthonius romanicus Beier, 1935
Chthonius (Ephippiochthonius) romanicus Beier, 1935: 2–3; Beier 1939a: 7; Beier 1963a: 58; Harvey 1991: 171; Harvey 2013; Novák 2015c: 204–205.
Diagnózis: Az olló kezének dorzális részén egy kidudorodás helyezkedik el az ib-isb trichobotriumoktól disztálisan. Mind a négy szem rendelkezik lencsével. A fejpajzs hátulsó szegélye mentén 2 szőr található. A hím ivarnyílást kétoldalról oldalanként 4–11 szőr határolja. Az olló nem mozgatható ujja 1.5x hosszabb, mint a kéz nyéllel együtt.
- 35 -
Elterjedés: Görögország, Irán, Magyarország (új előfordulás), Románia, Törökország.
Elterjedési típus: transz-égei.
Új adatok: Magyarország: Tenkes-hegy: 1960.09.29. (HNHM Pseud-1896: 1♂, 2♀); Románia: Krasznajáz (Iaz): Iza-patak völgye, bükkös patakpartról gyűjtött moha, 2014.09.30, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud - 1860: 1 egyed).
Megjegyzés: Erdélyből, a Balkán bizonyos részeiről, illetve a Közel-Keletről ismerjük adatait (Harvey 2013). Beier (1963a) tölgyerdők avarját említi a faj jellemző élőhelyeként – jelen vizsgálat során bükkerdőben gyűjtött mohából került elő. Ahogy fentebb említettem, az E. romanicus és az E. microtuberculatus elkülönítése leírásaik alapján problematikus. Magyarország faunájára új fajként került elő, továbbá Erdélyben találtam még példányait.
Ephippiochthonius tetrachelatus (Preyssler, 1790)
Scorpio tetrachelatus Preyssler, 1790: 56. Chthonius trombidioides (Latreille): Tömösváry 1882a: 238–239; Horváth 1884: 2 (félrehatározás). Chthonius tetrachelatus: Daday 1888: 134; Pillich 1914: 153; Daday 1918: 2; Szalay 1932: 30; Loksa 1960: 258; Loksa 1966: 392; Szalay 1968: 37; Murányi & Kontschán 2002: 191; Krumpál & Krumpálová 2003: 119– 120; Christophoryová & Mock 2009: 16; Novák 2011: 68; Novák 2014a: 29; Krajčovičá és mtasi 2016: 4. Chthonius (Ephippiochthonius) tetrachelatus: Beier 1939a: 7; Szent-Ivány 1941: 86–87; Mahnert 1983: 361; Schawaller 1989: 6–7; Mahnert 1990: 683; Kárpáthegyi 2007: 83; Christophoryová 2010: 4; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 6; Novák 2012: 60; Harvey 2013; Novák 2013: 123; Christophoryová 2013: 638–639; Kaňuchová és mtsai 2015: 115; Novák 2015a; Novák 2015b: 154; Novák 2015c: 204; Christophoryová és mtsai 2016: 36–37; Novák 2016: 4; Novák 2017a: 37.
Diagnózis: a csáprágó mozgatható ujján nem található szubapikális járulékos fog. A fejpajzs hátulsó szegélye mentén 2 szőr helyezkedik el. Az olló kezének dorzális részén nem látható kidudorodás az ib-isb trichobotriumoktól disztálisan, és ezek eredési helye nincs besüppedve. Az olló hossza 0.65–1.04mm, a mozgatható ujj hossza 0.38–0.60mm.
Elterjedés: Algéria, Argentína, Örményország, Ausztrália, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Egyiptom, Észtország, Finnország, Franciaország, Grúzia, Horvátország, Görögország, Irán, Írország, Izrael, Kanada, Kuba, Libanon, Macedónia, Magyarország, Moldova, Hollandia, Németország, Norvégia, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Románia, Seychelle-szigetek, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szíria, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Türkmenisztán, U.S.A., Ukrajna.
Új adatok: Magyarország: Budapest: Hármashatárhegy, 1940.10.06, LI (HNHM Pseud-1492: 1♂, 2♀,); Hármashatár-hegy, tölgyes, 2014.09.25, NJ (HNHM Pseud-1780: 1 egyed); János-hegy, 1961.03.07, MS (HNHM Pseud-1903: 1♀); Bátorliget: 1990.03.27, MS (HNHM Pseud-1719: 1♀; HNHM Pseud-1720: 1♀); ezüst-hársas, 1989.11.8-9, SzD (HNHM Pseud-1722: 1♀); Fényi-erdő, 2011.05.18, NJ (HNHM Pseud-1582: 1♀); 1990.06.27, DDÁ (HNHM Pseud-1713: 1♀); 1990.10.26, SzaD (HNHM Pseud-1714: 1♂); ősláp, 1990.05.16, MO (HNHM Pseud-1704: 3♀); 1990.06.25. MO (HNHM Pseud-1709: 1♂, 2♀; HNHM Pseud- 1721: 4♂, 4♀); 1990.10.06. MO (HNHM Pseud-1705: 2♂, 1♀); Cserkút: bokorerdő, 2013.05.17, NJ (HNHM Pseud-1774: 1 egyed; HNHM Pseud-1775: 4 egyed); Bélapátfalva: Felső-erdő, bükkös, 1984.04.14, MO (HNHM Pseud-1887: 1♂); Darány: Nagyberek, Barcsi Ősborókás, 1984.10.08, MO (HNHM Pseud-1653: 1♀); Fertőrákos: 1982, LI (HNHM Pseud-1588: 1♂, 2♀; HNHM Pseud-1604: 1♀); Gerla: Fácános-erdő,
- 36 -
1982.11.13, LÁ (HNHM Pseud-1758: 2♀; HNHM Pseud-1761: 2♀); Isaszeg: Mártonberki-erdő, 2011.11.22, NT (HNHM Pseud: 1548: 3♂); Kőszeg: 1938.11.01, VA (HNHM Pseud-1751: 1♀); Lábatlan: Piszince, gyertyános-tölgyes, 1990.04.14, MO (HNHM Pseud-1692: 1♂, 2♀); Kaposvár: 1940.09.26, LI (HNHM Pseud- 1677: 1♂, 5♀); Kemence-patak völgye (Börzsöny): 1940.04.26, LI (HNHM Pseud-1763: 1♂); Kunfehértó: Városerdő, 1970.05.10-06.13, TL (HNHM Pseud-1754: 1♂, 3♀; HNHM Pseud-1756: 3♀; HNHM Pseud-1892: 1♂, 1♀); Lórév: füzes, kéreg alól, 1987.05.03, MO (HNHM Pseud-1733: 1♀); Monok: Csörgő-domb, 2006.06.09, HG (KFM Pseud-0032: 1♀; KFM Pseud-0033: 1♂), 2006.07.05, HG (KFM Pseud-0034: 1♀); Nagykovácsi: tölgyes, avar rostálás, 2014.11.06, NJ (Pseud-1783: 1 egyed); Nadap: Meleg-hegy, erdei avar, 1951.10.15,, KaZ (HNHM Pseud-1748: 11♂, 7♀); Nagyrécse: bükkös, rostálás, 2005.10.06. MO, GA (HNHM Pseud-932: 1 egyed); Pákozd: Bella-völgy, 1959.10.09, KaZ (HNHM Pseud-1738: 1♀; HNHM Pseud-1745: 2♀); Pilisszántó: MTA vizsgálati terület, gyertyános tölgyes, 2015.06.02, NJ (HNHM pseud-1854: 1♂); Révfülöp: 1937.08.04, SzL (HNHM Pseud-1735: 4♂, 5♀); Salgóbánya: bükkös, 2002.09.20, leg: DL (HNHM Pseud-1687: 1 egyed); Sarud: 1988.09.04, KoZ (HNHM Pseud-1762: 4♂, 1♀); Simontornya, tölgyes, 2013.06.28, NJ (1♂); gyep, 2014.06.24, FK (HNHM Pseud-1581: 1♂); Sopron: Felsőlővér-út 42, pince, 1944.06.20, DE (HNHM Pseud-1651: 2♀); Felsőlővér út 44, 1946.07.15, DE (HNHM Pseud-1662: 4♂, 6♀); Tardosbánya: bükkös, 1990.05.06, MO (HNHM Pseud-1518: 1♂); Valkó: Gödöllői TK, 24. erdőtag, 1991.05.26, MO (HNHM Pseud-1525: 1♂, 2♀); Tata: 1960.03.18, LI (HNHM Pseud-1637: 1♂); Tatabánya: 1960.06.14, LI (HNHM Pseud-1627: 2♀; HNHM Pseud-1628: 2♂, 2♀); Tenkes-hegy: 1960.05.19, LI (HNHM Pseud-1642: 1♀); kövi moha, 1960.12.09, LI (HNHM Pseud-1623: 1♂); 1960.12.09, LI (HNHM Pseud-1624: 1♂, 1♀, 3 juv.; HNHM Pseud-1638: 1♀; HNHM Pseud-1639: 1♂, 1♀; HNHM Pseud-1640: 1♀; HNHM Pseud- 1647: 4♂, 2♀); Tubes: 1960.09.30, LI (HNHM Pseud-1632: 2 egyed); famoha, 1960.12.08, LI (HNHM Pseud- 1635: 2 egyed; HNHM Pseud-1644: 2 egyed); Zirc: 1896.08, WJ (HNHM Pseud-1430: 2♀); Románia: Tuszatelke (Tusa): Ponor, mohából és talajból, 2014.10.02, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-1865: 2 egyed; HNHM Pseud-1865: 2 egyed). Ukrajna: Perecseny (Перечин): Pliska-hegység, 10.08.1944, BJ (HNHM Pseud- 1968: 1 juv.).
Megjegyzés: valószínűleg az ember által véghezvitt széthurcolásnak köszönhetően igen széles elterjedésű és gyakori faj, a Kárpát-medencében számos lelőhelyről sikerült kimutatnom. Beier (1963a) szerint a szárazabb illetve kevésbé nedves mikrohabitatokat részesíti előnyben, mindazonáltal főleg kövek alól, avarból, növényi törmelékből, illetve antropogén környezetből is ismerjük (Beier 1963a; Legg és Jones 1988, Kaňuchová és mtsai 2015). Vizsgálataim során a következő erdőtípusok avarjából, talajfelszínéből illetve növényi törmelékéből sikerült kimutatni: tölgyes, ezüst-hársas, bükkös, láperdő, bokorerdő, gyertyános-tölgyes; ezen felül előkerült még fakéreg alól, gyepből és mohából is. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy sikerült forézist megfigyelnem a fajnál, ami eddig nem volt dokumentált az E. tetrachelatus esetében (a hordozó állat egy légy volt, ami sajnos nem került konzerválásra meghatározás céljából).
Ephippiochthonius tuberculatus Hadži, 1937
Chthonius (Ephippiochthonius) tuberculatus Hadži, 1937: 175–179; Mahnert 1983: 361; Kárpáthegyi 2007: 83; Christophoryová és mtasi 2011b: 25; Novák 2012: 60; Novák 2013a: 123.
- 37 -
Diagnózis: Az olló kezének dorzális részén egy kidudorodás helyezkedik el az ib-isb trichobotriumoktól disztálisan. A fejpajzson 20 szőr található, közülük 4 a hátulsó szegély mentén. Az olló mozgatható ujján 16–19 fog található.
Elterjedés: Németország, Görögország, Magyarország, Macedónia, Románia.
Új adatok: Magyarország: Bátorliget: Fényi-erdő, 2011.05.28. NJ (HNHM Pseud-1323: 1 egyed); Valkó: 24. erdőtag, 1991.05.26, MO (HNHM Pseud-1885: 1♀).
Megjegyzés: a fajt Macedóniából írták le (Hadži 1937), később a Balkán más területeiről és a Kárpát-medencéből (Mahnert 1983). Habitat-preferenciáját illetően nem sok adattal rendelkezünk; Beier (1963a) barlangokból említi, Mahnert (1983) pedig hazánkban a Hortobágyi Nemzeti Park területén, sziki erdőssztyepp-tölgyesből mutatta ki. Vizsgálataim során láperdőből, illetve a Valkó területéről származó korábbi mintát illetően feltételezhetően tölgyesből sikerült kimutatnom.
Mundochthonius Chamberlin, 1929
Diagnózis: a csípőközi gumó megtalálható náluk. Csípőtüskék csak a 2. járólábak csípőin találhatóak, az egy csípőn található tüskék lemezszerű képletté olvadtak össze. Elterjedés: holarktikus.
Mundochthonius carpaticus Rafalski, 1948
Mundochthonius carpaticus Rafalski, 1948: 13–20; Beier 1963a: 19; Schawaller 1989: 6; Krumpál & Krumpálová 2003: 118; Christophoryová 2010: 4; Christophoryová és mtsai 2011b: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 6; Novák 2012: 60–61; Novák 2013: 123; Harvey 2013.
Diagnózis: Az episztóma erősen előreálló és fogazott, összesen egy pár szem található, lencsével. A fejpajzson 18 szőr található, közülük 2 a hátulsó szegély mentén. Az olló nem mozgatható ujján 55, a mozgathatón 53 kicsi, lekerekített és egymással szorosan álló fog található. A csípőtüskék ősszeolvadtak, és csak a második járóláb-pár csípőin találhatóak meg.
Elterjedés: Csehország, Magyarország (Novák 2012), Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna.
Elterjedési típus: kárpáti.
Új adatok: Magyarország: Szentdomonkos: Simon-tó-tető, Melitti-Fagetum, 1988.11.28. MO (HNHM Pseud- 1150: 1 egyed); Szögliget: Ménes-völgy, Aegopodio-Alnetum, 1989.11.16, MO (HMHM Pseud-1469: 1♂, 2♀).
Megjegyzés: A Kárpátok lengyelországi részéről írták le (Rafalski 1948). Hazánkból közvetlenül doktori vizsgálataim megkezdése előtt sikerült kimutatni az Északi- középhegységből (Novák 2012, 2013), továbbá a Kárpát-medencén belül Szlovákiából
- 38 -
(Krumpál & Krumpálová 2003) és Ukrajnából (Schawaller 1989) vannak még adatai. Megfigyeléseim szerint a faj egyedeinek egy része kisebb testmérettel rendelkezik, mint az a szakirodalomból ismert (Beier 1963a). Beier (1963a) erdőterületek talajának felső rétegéből említi. Mészkedvelő-bükkösből és égerligetből sikerült kimutatnom.
Neobisiidae Chamberlin, 1930
Diagnózis: mind a 4 pár járóláb tarsusa kéttagú. A fejpajzs négyzet alakú, elülső szegélye ugyanolyan széles, mint a hátulsó, és általában episztóma található rajta. A csáprágó mozgatható ujjának mediális része fogazott. A serrula interior lemezkéi mindvégig egymástól jól elkülönülnek. Elterjedés: főleg holarktikus.
Microbisium Chamberlin, 1930
Diagnózis: az olló nem mozgatható ujján 7, a mozgatható ujjon pedig 3 érzékszőr található. Két szempárral rendelkeznek. A rallum első három lemezkéjének elülső oldala fogazott. Elterjedés: Eurázsia, Észak- és Közép-Amerika, Afrika.
Microbisium suecicum Lohmander, 1945
Microbisium parvulum suecicum Lohmander, 1945: 7-8; Microbisium suecicum: Mahnert 1983: 362; Mahnert 1990: 683; Harvey 1991: 340; Kárpáthegyi 2007: 84; Christophoryová 2009: 129; Christophoryová és mtsai 2011b: 36, 38; Christophoryová és mtsai 2012a: 7; Christophoryová 2012a: 7; Harvey 2013. Diagnózis: a tapogatóláb femurja 2.7–2.8x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló nem mozgatható ujja a kézzel egyenlő hosszúságú. A patella ízületi bevágása a teljes hossz 1/2 részéig ér.
Elterjedés: Ausztria, Belgium, Csehország, Németország, Magyarország, Olaszország, Marokkó, Lengyelország, Svédország, Svájc, Szlovákia (Chrystophoryová és mtsai 2012a).
Elterjedési típus: europeo-mediterrán.
Megjegyzés: a Microbisium parvulum alfajaként írták le (Lohmander 1945), majd később faji rangra emelték (Meinertz 1962). A Kárpát-medencéből Szlovákia (Christophoryová 2009) és Magyarország területéről ismert, Mahnert mutatta ki a faj jelenlétét a Hortobágyon (Mahnert 1983) és a Bátorligeti Őslápnál (Mahnert 1990). Jelenlegi tudásunk szerint a faj a Kárpát- medencében éri el elterjedésének keleti határát (Harvey 2013). Nem került elő a vizsgálataim során.
- 39 -
Neobisium Chamberlin, 1930
Diagnózis: az olló nem mozgatható ujján 8, a mozgatható ujjon pedig 4 érzékszőr található. Két szempárral rendelkeznek, vagy pedig teljesen szem nélküliek. A rallum első két lemezkéjének elülső oldala fogazott. Elterjedés: Európa, India, Közel-Kelet, Mediterráneum.
Neobisium (Blothrus) Schiödte, 1847
Diagnózis: troglomorf habitus, szem nélküliek. Elterjedés: Dél-európai.
Neobisium (Blothrus) brevipes (J. Frivaldszky, 1865) (9F-I ábrák)
Blothrus brevipes J. Frivaldsky, 1865: 38–40; Daday 1880a: 192; Tömösváry 1882a: 234–235; Daday 1918: 2. Obisium (Blothrus) brevipes: Daday 1888: 128, 184. Neobisium (Blothrus) brevipes: Beier 1932a: 110–111; Beier 1939a: 14–15; Beier 1970: 320; Harvey 1991: 375; Harvey 2013; Novák 2014b: 398.
Diagnózis: a szemek helyén okuláris dombok találhatóak. A tapogatóláb femurja 7.4–7.5x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló nem mozgatható ujján az ist érzékszőr 2.67x olyan messze van ib-től, mint it-től, az olló mozgatható ujján a fogak egyforma méretűek.
Elterjedés: Románia.
Új adatok: Románia: Tamsay-barlang (HNHM Pseud-1391: 1♀); Rézbányai-barlang (Bihar megye) 1912, BE (HNHM Pseud-1392: 1♂).
Elterjedési típus: barlangi endemizmus az Erdélyi-szigethegység és a Déli-Kárpátok területén.
Leírás: közepes méretű, troglomorf álskorpió. A fejpajzs, a csáprágók és a tapogatólábak vöröses-barnák, a többi testrész sárgás-barna színű. Fejpajzs (9F ábra). Kissé hosszabb, mint amilyen széles, a felszíne sima. Az episztóma háromszög alakú és hegyes. A szemek hiányoznak, a helyükön okuláris dombocskák figyelhetőek meg. A fejpajzs szőreinek képlete: 4:6:6:6, a preokuláris mikroszőrök hiányoznak. Csípő-régió. A tapogatóláb csípőinek elülső nyúlványán 3–5 hosszú, hegyes szőr található, a többi részén 9–11 normál méretű; az I-IV járólábak csípőin 5–8, 7–8, 6–7, illetve 7–9 szőr található. Az I. járóláb csípőjének elülső részén erőteljes, hegyes és háromszög-alakú anterolaterális nyúlvány található, a mediális nyúlvány erőteljes és fogazott. Utótest. A IV–X. sternitek szőrszáma: 13–15:8–12:11:10–14:8–13:11–13:8–12. A I–X: tergitek szőrszáma: 6:6:7:8:8:8:9:8:8:8. A XI. tergiten 12 szőr található, közülük 2 tapintószőr. A XII. szelvény dorzálisan és ventrálisan is 2-2 mikroszőrt visel. Hím genitális régió: a II. sterniten 11 szőr található, a III. sterniten 17, amelyek közül 8 a hátulsó szegély
- 40 - mentén helyezkedik el. Nőstény genitális régió: a II. sternit 6, a III. 12 rövid szőrt visel, a III. esetében ezek egy sorban helyezkednek el. Csáprágók (9G ábra). A kézen 6 szőr található. A szövőszemölcs lapított, 4–6 szövőcsatornával. A nem mozgatható ujjon 8–9 kis és közepes méretű fog található, a csúcsi fogacskák az anyag rossz állapota miatt nem megfigyelhetőek. A mozgatható ujjon 5 apikális fogacska és egy középső megnagyobbodott fog található, az ujj többi fogát szintén nem lehetett megfelelően megfigyelni. A rallum 8 lemezkéből áll, melyek közül a 2 disztális elülső oldala finoman tollas. A serrula interior 22–25, a serrula exterior 23 lemezkéből áll. Tapogatóláb (9H ábra). Az olló és a patella sima felszínűek, a femur felületén néhány kisebb kidudorodás található. A trochanteren a mediális kidudorodás megtalálható. A femur 7.40– 7.52x, a patella 5.41–5.55x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló (9I ábra) ujjai 1.61– 1.75 x olyan hosszúak, mint a kéz és a nyél együttvéve. A nem mozgatható ujjon 145–150 szorosan álló, egyforma, kúp alakú és hegyes végű fog sorakozik. A mozgatható ujjon 130– 140 fog található, ezek az ujj disztális részén a nem mozgatható ujj fogaihoz hasonlóak, az ujj proximális két-harmadán pedig lapítottak. A mozgatható ujjon a fogazat a b érzékszőrtől disztálisan végződik. Az ib és ist ésórzékszőrök távolsága 2.67x akkora, mint az ist és it közötti távolság. Lábak. Feltűnően megnyúltak, a felszínük sima. A karmok egyszerűek és simák, az aroliumok rövidebbek a karmoknál. A IV. tarsus szubterminális mikroszőre három-ágú, a két hosszabb ág fogazott, a rövidebb sima. A IV. basitrsus egy, a IV. telotarsus két hossuú tapintószőrt visel. A faj morfometriai adatait az 1. függelék 1. táblázata tartalmazza.
Megjegyzés: Frivaldszky János írta le Erdélyből, az Oncsászai-barlangból (Frivaldszky 1865), majd később Tömösváry újabb adatait közölte Fericse, Pestere, Maehádia és Szelistye barlangjaiból (Tömösváry 1882a). A huszadik század első felében Beier publikálta újabb előfordulási adatait a Herkulesfürdő közelében lévő Tatarczy-berlangból és a Vaskoh falu közelében található barlangból (Beier 1928, 1939a). Sajnos a Tömösváry által gyűjtött egyedek, és feltehetőleg a típuspéldány is, elpusztultak a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának épületét sújtó tűzvész során 1956-ban, ám a bécsi, Beier gyűjtéséből származó minták, illetve az MTM-ből származó, saját határozású mintáim segítségével elkészítettem a faj modern újraleírását. Ennek során a következő új bélyegeket sikerült leírnom: két okuláris kiemelkedés található a szemek helyén, illetve kisebb dudorok helyezkednek el a tapogatóláb femurján (Novák 2014b). Ez a legnagyobb elterjedésű
- 41 -
Blothrus-faj a Kárpát-medencében, ugyanis az Erdélyi-szigethegység és a Déli-Kárpátok több barlangjából is ismerjük előkerülési adatait (Novák 2014b).
9. ábra. Neobisium (Blothrus) brevipes és N. (B.) minutum. A: N. (B.) minutum fejpajzsa (HNHM Pseud-1389); B: N. (B.) minutum bal csáprágója, hét szőrrel (HNHM Pseud-1388); C: N. (B.) minutum bal csáprágója, hat szőrrel (HNHM Pseud-1390); D: N. (B.) minutum jobb tapogatólába (HNHM Pseud-1389); E: N. (B.) minutum jobb tapogatólábának ollója (HNHM Pseud-1388); F: N. (B.) brevipes fejpajzsa (HNHM Pseud-1392); G: N. (B.) brevipes bal csáprágója (HNHM Pseud-1391); H: N. (B.) brevipes bal tapogatólába (HNHM Pseud-1392); I: N. (B.) brevipes jobb tapogatólábának ollója (HNHM Pseud-1392).
- 42 -
Neobisium (B.) closanicum Dumitresco és Orghidan, 1970
Neobisium (Blothrus) cloşanicus Dumitresco és Orghidan, 1970b: 104–111. Neobisium (Blothrus) closanicus: Harvey 1991: 376. Neobisium (Blothrus) closanicum: Harvey 2013; Novák 2014b: 394.
Diagnózis: A tapogatóláb femurja 4.3x, az olló keze 2.8x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló ujjai nagyjaából olyan hosszúak, mint a kéz nyéllel együtt.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: barlangi endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
Megjegyzés: a faj Déli-Kárpátokból történő leírása óta nem történt újabb adatközlése (Dumitresco and Orghidan 1970).
Neobisium (B.) leruthi Beier, 1939a
Neobisium (Blothrus) leruthi Beier, 1939a: 16–18; Beier 1963a: 154–155; Beier 1970: 320; Harvey 1991: 379; Harvey 2013; Novák 2014b: 394.
Diagnózis: az episztóma jól fejlett, az olló mozgatható ujján a fogak egyforma méretűek. A fejpajzson nincsenek okuláris kiemelkedések. A tapogatóláb femurja 8.3x hosszabb, mint amilyen széles.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: barlangi endemizmus az Erdélyi-szigethegység területén.
Megjegyzés: a fajt Beier írta le az Erdélyi-szigethegység több barlangjából Vaskoh és Torda térségében (Beier 1939a). A leírás óta nem kerültek elő további példányai.
Neobisium (B.) maxbeieri Dumitresco és Orghidan, 1970
Neobisium (Blothrus) beieri Dumitresco és Orghidan, 1970: 101–104 (a Neobisium (Neobisium) beieri Verner, 1958 taxon junior homonímája). Neobisium (Blothrus) maxbeieri Dumitresco és Orghidan, 1972: 247; Harvey 1991: 380, Harvey 2013; Novák 2014b: 394 (helyettesítő név a N. (B.) beieri Dumitresco és Orghidan taxon számára).
Diagnózis: A tapogatóláb femurja 5.5x, az olló keze 2.0x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló ujjai nagyjából 1.25x olyan hosszúak, mint a kéz nyéllel együtt.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: barlangi endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
- 43 -
Megjegyzés: a faj Déli-Kárpátokból történő leírása óta nem történt újabb adatközlése (Dumitresco és Orghidan 1970).
Neobisium (B.) minutum (Tömösváry, 1882) (9A-E ábrák)
Blothrus minutus Tömösváry, 1882a: 235-237. Neobisium (Blothrus) minutum: Beier 1932a: 113–114; Beier 1963a: 152–153; Harvey 1991: 380; Ducháč 1999: 178; Harvey 2013; Novák 2014b: 395–396. Neobisium minutum (Tömösváry): Verner 1971: fig. 34.
Diagnózis: A tapogatóláb femurja 5.8-5.84x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló nem mozgatható ujján az ist érzékszőr 2x olyan messze van ib-től, mint it-től, az olló mozgatható ujján a fogak egyforma méretűek. Az olló mozgatható ujján a fogak egyforma hosszúak. A fejpajzson okuláris kiemelkedések találhatóak.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: barlangi endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
Új adatok: Románia: Tatarczi-barlang, 1931, MiO (HNHM Pseud-1388: 1♂; HNHM Pseud-1389: 1♂); Imre- barlang, 1931, MiO (HNHM Pseud-1390: 1♀).
Leírás: közepes méretű, troglomorf álskorpió. A fejpajzs, a csáprágók és a tapogatólábak vöröses-barnák, a többi testrész sárgás-barna színű. Fejpajzs (9A ábra). Kissé hosszabb, mint amilyen széles, a felszíne sima. Az episztóma háromszög alakú. A szemek hiányoznak, a helyükön okuláris dombocskák figyelhetőek meg, ezek közül mindkettőn egy-egy szőr található. A fejpajzs szőreinek száma és eloszlása jelentős variabilitást mutat (HNHM Pseud-0051: 4:6:7:4; HNHM Pseud-1388: 4:6:10:5; HNHM Pseud-1389: 4:6:6:4; HNHM Pseud-1390: 4:6:6:6). Csípő-régió. A tapogatóláb csípőinek elülső nyúlványán 4 hosszú, hegyes szőr található, a többi részén 9–10 normál méretű; az I-IV járólábak csípőin 5–7, 5–8, 4–6, illetve 7–8 szőr található. Az I. járóláb csípőjének elülső részén erőteljes, hegyes és háromszög-alakú anterolaterális nyúlvány található, a mediális nyúlvány erőteljes és fogazott. Utótest. A IV–X. sternitek szőrszáma: 9–14:11–13:12:12–13:11:10–12:10–12. A I–X: tergitek szőrszáma: 6:6–7:8:9–10:8–10:8–10:8–10:8–10:10:9–10. A XI. tergiten 12 szőr található, közülük 6 tapintószőr. A XII. szelvény dorzálisan és ventrálisan is 2-2 mikroszőrt visel. Hím genitális régió: a II. sterniten 14–15 szőr található, a III. sterniten 28–30, amelyek közül 8–12 a hátulsó szegély mentén helyezkedik el. Nőstény genitális régió: a II. sternit 24, a III. 15 rövid szőrt visel, a III. esetében ezek egy sorban helyezkednek el.
- 44 -
Csáprágók (9B-C ábrák). A kézen 6–7 szőr található. A szövőszemölcs lapított, 5–7 szövőcsatornával. A nem mozgatható ujjon 6–13 kis és közepes méretű fog, illetve 5–7 csúcsi fogacska található. A mozgatható ujjon 4–7 kicsi és közepes fog, valamint 5–7 apikális található. A rallum 8 lemezkéből áll, melyek közül a 2 disztális elülső oldala finoman tollas. A serrula interior 24–26, a serrula exterior 19–27 lemezkéből áll. Tapogatóláb (9D ábra). Az olló és a patella sima felszínűek, a femur felületén néhány kisebb kidudorodás található. A trochanteren a mediális kidudorodás megtalálható. A femur 5.80– 5.84x, a patella 3.96–4.22x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló (9E ábra) ujjai egyharmad-résszel hosszabbak, mint a kéz és a nyél együttvéve. A nem mozgatható ujjon 100–115 szorosan álló, egyforma, kúp alakú és hegyes végű fog sorakozik. A mozgatható ujjon 86–95 lapított fog található. A mozgatható ujjon a fogazat a b érzékszőrtől disztálisan végződik. Az ib és ist ésórzékszőrök távolsága 1.88–2.12x akkora, mint az ist és it közötti távolság. Lábak. Feltűnően megnyúltak, a felszínük sima. A karmok egyszerűek és simák, az aroliumok rövidebbek a karmoknál. A IV. tarsus szubterminális mikroszőre egytörzsű, és disztálisan fogazott. A IV. basitrsus egy, a IV. telotarsus két hossuú tapintószőrt visel. A faj morfometriai adatait az 1. függelék 1. táblázata tartalmazza.
Megjegyzés: Tömösváry két Mehádiából származó egyed alapján írta le a fajt (Tömösváry 1882), ezek közül az egyik elveszett, a másik pedig az MTM Állattárában található. További három példányt határoztam meg az MTM korábbi mintái közül. Mivel a faj eredeti leírását követő legfrissebb redeszkripciója 1963-bó származik (Beier 1963a), és ezek közül egyik sem rendelkezik a modern leírásoknál megszokott és igen fontos ábraanyaggal, illetve számos, ma használatos karaktert sem említenek, elkészítettem a faj újraleírását. Ennek során nagyobb variációt találtam a fejpajzs és a csáprágó szőreinek számában és elhelyezkedésében, illetve a csáprágó mozgatható ujjának fogazatában is, mint ahogy az korábban ismert volt (Novák 2014b). A fajt eddig kizárólag Herkulesfürdő és Mehádia környékén található barlangokból ismerjük, a Déli-Kárpátokban.
Neobisium (B.) montanum Beier, 1939a
Neobisium (Neobisium) brevipes montanum Beier, 1939a: 15-16. Neobisium (Blothrus) brevipes montanum: Beier 1963a: 154; Harvey 1991: 375; Harvey 2013. Neobisium (Neobisium) montanum: Novák 2014b: 399.
- 45 -
Diagnózis: A tapogatóláb femurja 6.0x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló nem mozgatható ujján az ist érzékszőr 3.8-4.0x olyan messze van ib-től, mint it-től, az olló mozgatható ujján a fogak egyforma méretűek.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: barlangi endemizmus az Erdélyi-szigethegység területén.
Megjegyzés: a fajt Beier írta le az Erdélyi-szigethegység több barlangjából Bölényes és Torda térségében (Beier 1939a), majd Novák (2014b) emelte faji rangra, ugyanis a két taxon jelentős faji szintű eltéréseket mutatott a morfometriai adatok és az ollók érzékszőreinek elhelyezkedése terén. A leírás óta nem kerültek elő további példányai.
Neobisium (B.) slovacum Gulička, 1977
Neobisium (Blothrus) slovacum Gulička, 1977: 6–8; Harvey 1991: 383; Ducháč 1996: 153–156; Kárpáthegyi 2007: 86; Christophoryová és mtsai 2012a: 7; Harvey 2013; Novák 2014b: 394.
Diagnózis: az episztóma hiányzik, az olló mozgatható ujján a fogak nem egyforma méretűek. A fejpajzson nincsenek okuláris kiemelkedések. A tapogatóláb femurja 8-9x hosszabb, mint amilyen széles.
Elterjedés: Magyarország, Szlovákia.
Elterjedési típus: barlangi endemizmus a Gömör-Tornai karszt területén.
Megjegyzés: a fajt 1977-ben írták le a Szlovák-karszt barlangjaiból (Gulička 1977), később pedig hazánkból is előkerült (Meteror-barlang, Aggteleki-karszt) (Duchác és Mlejnek 2000).
Neobisium (Neobisium) Chamberlin, 1930
Diagnózis: a végtagok nincsenek extrém módon megnyúlva, a fejpajzson két pár szem található. Elterjedés: Európa, India, Közel-Kelet, Mediterráneum.
Neobisium (Neobisium) beieri Verner, 1958
Neobisium (Neobisium) beieri Verner, 1958a: 198–199; Beier 1963a: 101; Verner 1971: 25; Harvey 1991: 347; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 7; Harvey 2013. Neobisium beieri: Krumpál 1980: 23.
Diagnózis: az episztóma jól fejlett, a tapogatóláb femurja 2,6x, tibiája 2x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló mozgatható ujjának a fogai egyforma hosszúak.
Elterjedés: Szlovákia.
- 46 -
Elterjedési típus: feltételezhetően endemizmus az Északi-Kárpátok területén.
Megjegyzés: a fajt Verner írta le a Fátrából (Szlovákia), lucfenyőerdőből származó mohából, egy holotípus és egy paratípus alapján, amelyek a Bécsi Természettudományi Múzeumban lettek elhelyezve (Verner 1958a). Annak ellenére, hogy Szlovákiában intenzív álskorpió- kutatás folyik, nem kerültek elő újabb példányai a leírás óta. A két típuspéldány vizsgálata alapján Christophoryová és mtsai (2011) megerősítették a faj érvényességét.
Neobisium (N.) blothroides (Tömösváry, 1882)
Obisium blothroides Tömösváry, 1882a: 224-225. Obisium (Obisium) praecipuum Simon: Daday 1888: 130, 186; Daday 1918: 2; Beier 1928: 299–300. Neobisium (Neobisium) blothroides: Beier 1932a: 103–104; Beier 1963a: 127; Harvey 1991: 348; Ozimec 2004: 387; Harvey 2013. Neobisium blothroides: Verner 1971; Ćurčić, Decu and Dimitrijević 2006c: 109–117.
Diagnózis: az episztóma jól fejlett, a tapogatóláb femurja 5.4–5.6x, tibiája 3.8–4.0x olyan hosszú, mint amilyen széles. A patella ízületi bevágása a teljes hossz 1/5 részéig ér. Az olló ujjai 1/3 résszel hosszabbak a kéznél nyéllel együtt. Az olló nem mozgatható ujjának a fogai nem egyforma hosszúságúak.
Elterjedés: Bulgária, Románia.
Elterjedési típus: feltételezhetően endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
Új adatok: Románia: Mănăstirea Lainici, bükkös, 2007.10.27, leg: CsCs, KJ, PVV (HNHM Pseud-1917: 1 egyed).
Megjegyzés: a fajt Tömösváry írta le 1882-ben a Déli-Kárpátokban található Herkulesfürdő és Mehádia környékéről (Tömösváry 1882) majd Daday közölte újabb adatait Szelistye, Mehádia és Rumunyesty lelőhelyekről (Daday 1888) (2. melléklet, 5. térkép). Nemrégiben Petrov és Šťáhlavský Bulgária észak-keleti, a Déli-Kárpátokhoz igen közeli hegyvidéki részéről közölték a faj újabb előfordulását (Petrov & Šťáhlavský 2007). Vizsgálataim során a faj előkerült a Déli-Kárpátokból. Ćurčić (1974) és Ozimec (2004) tévesen a horvát álskorpió- fauna tagjaként említik a fajt, Daday 1888-as adataira hivatkozva. Jelenlegi tudásunk szerint a Neobisium blothroides a Déli-Kárpátokban és Bulgária észak-nyugati csücskében fordul elő. A korábbi szakirodalomban nem közöltek adatokat a faj habitat-preferenciáját illetően – vizsgálataim során bükkerdőből került elő.
- 47 -
Neobisium (N.) brevidigitatum (Beier, 1928)
Obisium (Obisium) doderoi brevidigitatum Beier, 1928: 292. Neobisium (Neobisium) doderoi brevidigitatum: Beier 1932a: 98. Neobisium (Neobisium) brevidigitatum: Beier 1963a: 105; Harvey 1991: 349; Christophoryová és mtsai 2011b: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 5; Harvey 2013; Novák 2017a: 37–38. Neobisium brevidigitatum: Krumpál 1980: 23; Krumpál and Krumpálová 2003: 120; Novák 2015a; Novák 2015b: 154.
Diagnózis: az episztóma jól fejlett, a tapogatóláb femurja 3.4–3.6x, tibiája 2.2–2.3x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló mozgatható ujján a fogak egyforma hosszúságúak.
Elterjedés: Grúzia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna (Novák 2017a).
Új adatok: Magyarország: Aggtelek: Bíbic-töbör keleti oldala, 1953.09.22, VJ (HNHM Pseud-1461: 1♀); Veres-tó keleti oldala, tölgyes, 1953.09.21, KaZ (HMHM Pseud-1457: 1♂); Bátorliget: ezüsthársas, 1990.03.27, MS, MPL (HNHM pseud-1794: 1♀); medvehagymás, 1990.03.27, MS, MPL (HNHM pseud-1799: 2 egyed); Jósvafő: Farkaslyuk keleti oldala, gyertyános-bükkös, 1953.09.23, KaZ (HNHM Pseud-1444: 4♂,5♀); Tengerszem, 1990.06.20, MO (HMHM Pseud-1475: 1♂); Kecső-patak völgye, 1989.04.28, FI (HNHM Pseud- 1440: 1♀); Kemence-patak völgye (Börzsöny): 1940.04.26, LI (HNHM Pseud-1800: 1♀); Mikóháza: Fekete- hegy, bükkös, 2012.10.22, NJ (HNHM Pseud-1333: 1♀; HNHM Pseud-1334: 1♀; HNHM Pseud-1335: 1♀; HNHM Pseud-1336: 1♂; HNHM Pseud-1337: 1♂; HNHM Pseud-1338: 1♂; HNHM Pseud-1339: 1♀); Ócsa: erdő, 1978.09.22, HM (HNHM Pseud-1789: 2♂); Turjános, 1951.06.01, MM (HNHM Pseud-1788: 1♀); Pácin: Mágócsi-kastély, 2006.10.08, HG, PlA (KFM Pseud-0022: 1♀; KFM Pseud-0023: 1♂, 1♀; KFM Pseud-0025: 1♀; KFM Pseud-0026: 1♀); Sátoraljaújhely: 1891.12.27, BL(HNHM Pseud-1345: 1♂); Berecki-híd, 2006.03.25, HG (KFM Pseud-0008: 1♀); Magas-hegy, 1994.01.02, HG (KFM Pseud-0049: 1♀); Szinpetri: Szőlő-hegy, 1999.05.24, KoZ (HNHM Pseud-1439: 1♀); Vászoly: 1941.05.15, KaZ, SzV (HNHM Pseud-1385: 1♂, 1♀). Románia: Csucsa (Ciucea): tölgyes, 2014.05.10, leg. NJ (HNHM Pseud-1940: 1♂, 1♀); Havasrogoz (Rogojel): bükkös, 2014.04.20, NJ, SzT (HNHM Pseud-1929: 1♂); Kalotaszentkirály (Sâncraiu): tölgyes, 2014.04.19, leg. NJ, SzT (HNHM Pseud-1926: 1♂, 1♀); Ratosnya (Răstolița): 1944.05.07–14, leg. LI (HNHM Pseud-1977: 1♂, 1♀); Tihu-hec, 1944.05.12, leg. LI (HNHM Pseud-1976: 2 egyed); Szenéte: bükk és lucfenyő elegyes erdő, 2014.05.14, leg. NJ, NJu (HNHM Pseud-1939: 5 egyed); Szinaja (Sinaia): bükkös, 2014.06.14, leg. LEN, NJ (HNHM Pseud-1935: 1♀); Tordai hasadék: szurdokerdő, 2014.05.02, leg. NJ, PGy (HNHM Pseud-1927: 2♂♂, 3♀♀); Torockó (Rimetea): tölgyes, 2014.05.22, leg. NJ, KK, PlA, SM, SzA (HNHM Pseud- 1932: 6♀♀); Vaskaputól délkeletre (Poarta Sălajului): tölgyes, 2014.10.01, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud- 1858; 1 ♀). Szlovákia: Körmöcbánya: 1936.08.21-31. DE (HNHM Pseud-1730: 1♂). Ukrajna: Szvidovec (Свидівець): fenyőerdő, 1939.08. (HNHM Pseud-1970: 1♀).
Megjegyzés: a taxont Beier a N. doderoi alfajaként írta le a Déli-Kárpátokból (Beier 1928), majd később ő maga emelte faji rangra (Beier 1963a). Szlovákiai adatai is ismertek (Christophoryová és mtsai 2012a). Vizsgálataim során Magyarország és Ukrajna faunájára új álskorpió-fajként került elő (Novák 2015b, 2017a). A Kárpát-medencén kívül eddig csak Grúziából sikerült kimutatni (Kobakhidze 1965). A megvizsgált egyedek esetében előfordult a korábbi leírásoktól kisebb testméret, illetve a kéz szélességéhez viszonyított hosszúsága nagyobb variabilitást mutatott a korábbi szakirodalomhoz képest (Beier 1963a). Beier (1963a) erdei növényi törmelékből említi, jelen vizsgálatok során a következő élőhelyekről került elő:
- 48 - tölgyes, ezüsthársas, medvehagymás, gyertyános-bükkös, bükkös, láperdő, bükk és lucfenyő elegyes erdő, szurdokerdő, fenyves.
Neobisium (N.) bucegicum Beier, 1964
Neobisium (Neobisium) bucegicum Beier, 1964: 210–211; Harvey 1991: 349; Harvey 2013.
Diagnózis: az episztóma tompa, a tapogatóláb femurja 6.8x, tibiája 4.5x olyan hosszú, mint amilyen széles. A patella ízületi bevágása a teljes hossz 1/6 részéig ér. Az olló nem mozgatható ujja 1.4x hosszabb a kéznél nyéllel együtt. Az olló nem mozgatható ujjának a fogai nem egyforma hosszúságúak, két nagyobb között mindig 5-6 kisebb sorakozik.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: feltételezhetően endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
Megjegyzés: a fajt a Déli-Kárpátok részét képező Bucsedzs-hegységből írta le Beier (1964) (2. melléklet, 5. térkép). Nem ismert későbbi előfordulási adata. Jelenleg a N. (N.) blothroides fajtól egyedül a tapogatóláb femurjának és tibiájának hossz/szélesség arányszámai alapján különíthető el, ám tekintve, hogy eddig mindkét taxon esetében csak kisszámú példány került elő, mindenképpen további egyedek gyűjtésére és vizsgálatára lenne szükség az említett bélyegek fajon belüli változatosságának jobb megismeréséhez, és ez által a két faj taxonómiai viszonyának a tisztázásához.
Neobisium (N.) carcinoides (Hermann, 1804)
Chelifer carcinoides Hermann, 1804: 118 Obisium muscorum Leach: Daday 1888: 132. Obisium carcinoides: Tömösváry 1882a: 232–233; Daday 1888: 131; Pillich 1914: 153; Daday 1918: 2. Obisium (Obisium) muscorum: Beier 1928: 288–289. Neobisium muscorum: Verner 1958b: 198; Szalay 1968: 39–40; Krumpál & Cyprich 1988: 42. Neobisium (Neobisium) muscorum muscorum: Szent-Ivány 1941: 87. Neobisium (Neobisium) germanicum Beier: Szent-Ivány 1941: 87. Neobisium (Neobisium) muscorum: Beier 1939a: 7; Verner, 1971: 25; Christophoryová & Krumpál, 2005: 79. Neobisium (Neobisium) carcinoides: Mahnert 1983: 361–362; Harvey 1991: 349–352; Kárpáthegyi 2007: 84; Christophoryová 2010: 5; Christophoryová & Krumpál 2010: 107; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 8; Novák 2012: 61; Chrystophoryová 2013: 639–640; Harvey 2013; Kaňuchová és mtsai 2015: 115; Christophoryová és mtsai 2016: 37. Neobisium carcinoides: Krumpál 1980: 23–24; Murányi & Kontschán 2002: 191; Krumpál & Krumpálová 2003: 120; Kárpáthegyi, 2005: 66; Christophoryová 2009: 129–130; Christophoryová & Mock 2009: 16; Novák 2011: 68; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Novák 2013a: 123; Novák 2014a: 29; Novák 2015a; Novák 2015b: 154–55; Novák 2016: 5; Krajčovičá és mtasi 2016: 4; Novák 2017a: 39.
- 49 -
Diagnózis: az episztóma hiányzik. Az olló ujjai 1.3–1.5x hosszabbak a kéznél nyéllel együtt. Az olló nem mozgatható ujján nagyjából 70 fog található, két nagyobb között mindig 5–6 kisebb sorakozik. A tapogatóláb femurjának hossza legkevesebb 0.64mm.
Elterjedés: Algéria, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, India, Izland, Írország, Olaszország, Kazahsztán, Kenya, Lettország, Luxemburg, Macedónia, Magyarország, Marokkó, Montenegró, Németország, Norvégia, Oroszország, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tunézia, Ukrajna.
Elterjedési típus: palearktikus.
Új adatok: Magyarország: Abaliget: gyertyános-tölgyes, 1991.09.14, KoZ, HR (HNHM Pseud-1515: 1♀); Aggtelek: Bíbic-töbör keleti oldala, 1953.09.22, VJ (HNHM Pseud-1462: 1♀; HNHM Pseud-1479: 1♂, 1♀); Ménes-völgy, Aegopodio-Alnetum, 1989.03.21, MO (HMHM Pseud-1453: 1♂); Veres-tó keleti oldala, tölgyes, 1953.09.21, KaZ (HMHM Pseud-1458: 1♂, 1♀ ); Alsópetény: 1944.07, ÉGY, LI (HNHM Pseud-1753: 3♂, 1♀); Bakonybél: 1898:04.07, WJ (HNHM Pseud-1373: 1♂); Balajt: Konc-völgy, 2006.05.23, HG (KFM Pseud-007: 1♂); Balatonederics: Csodabogyós-barlang, 2009.12.17-2010.02.27, KCs, KLT (NHMB Pseud- 0035: 1♂); Csodabogyós-barlang, 2010.10.19-2011.01.13, CsZs, KCs, KLT (NHMB Pseud-0036: 1♀); Csodabogyós-barlang, 2010.02.27-2010.05.06, KLT (NHMB Pseud-0037: 1♂, 1♀); Csodabogyós-barlang, 2010.10.19-201101.13, CsZs, KCs, KLT (NHMB Pseud-0038: 1♀); Balatonhenye: Monostori-tó, 2012.04.10, KCs (NHMB Pseud-0003: 1♀); Bátorliget: Fényi-erdő, 1990.03.13, MO (HNHM Pseud-1703: 6 egyed); Budapest: Farkasrét, 1906, WJ (HNHM Pseud-1508: 1♂); Hármashatárhegy, kőrisbokrok avarja, 1961.03.05, MS, MÉ (HNHM Pseud-1898: 1♂); Kakukk-hegy, 1941.06 (HNHM Pseud-1904: 8 egyed); Cserkút: mészkerülő tölgyes, 2013.05.18 (HNHM Pseud-1365: 1♀; HNHM Pseud-1366: 1♀); Diósjenő: Kemence-patak, 1951.05.01, ES (HNHM Pseud-1803: 2♂); Esztergom: Strázsa-hegy, 2011.06.19. FK (HNHM Pseud-1320: 1 egyed); Farkasgyepű: bükkös, 1977.05.03-06.16, TL (HNHM Pseud-1354: 1♂); Farkasgyepű: ”Fagetum- őserdő”, tölgyes, 1975.09.12–1976.04.19, TL (HNHM Pseud-1371: 1♂); Fertőrákos: 1983, LI (HNHM Pseud- 1606: 1♂, 1♀; HNHM Pseud-1617: 3 egyed; HNHM Pseud-1618: 2♂, 3♀; HNHM Pseud-1619: 2♂); Gánt: Pap-völgy, 2010.03.20, NT (HNHM Pseud-1702: 5 egyed); Gödöllő: juharos, 2010.02.28, NT (HNHM Pseud- 1700: 3♂, 2♀); Hanság: Lébényi legelő, 1995.09, PdA (HNHM Pseud-928: 1 egyed); Nyíresbe vezető út mentén, 1996.04.18. HE (HNHM Pseud-1278: 1 egyed); Ipolytarnóc: Kilencfenyő-erdő, kéreg alól, 2001.07.29. MO (HNHM Pseud-937: 1 egyed); Isaszeg: Siklós-völgy, mezei juharos-tölgyes, 2009.10.24. CsR, KAt, NT, SzVk (HNHM Pseud-959: 1 egyed), (HNHM Pseud-960: 1 egyed), (HNHM Pseud-961: 1 egyed), (HNHM Pseud-962: 1 egyed), (HNHM Pseud-963: 1 egyed), (HNHM Pseud-964: 1 egyed), (HNHM Pseud-965: 1 egyed), (HNHM Pseud-966: 1 egyed), (HNHM Pseud-967: 1 egyed); Jósvafő: Tohonya-patak völgye, 1989.03.07, BA (HMHM Pseud-1484: 1♂); Kaposvár: 1940.09.26, LI (HNHM Pseud-1675: 1♀; HNHM 1805: 3 egyed); Kemence-patak völgye (Börzsöny): 1940.04.26, LI (HNHM Pseud-1766: 3♂); 2016.05.13, SzG (HNHM Pseud-1910: 2♂, 1♀); Kerecsend: Fácános-berek, 150m, Aceri tatarico-Quercetum, 1983.04.23, ÁL (HNHM Pseud:1541: 2♀; HNHM Pseud-1555: 5♂, 5♀); Kistómalom: 1982, LI (HNHM Pseud-1620: 1♀); 1983, LI (HNHM Pseud-1603: 1♂, 1♀; HNHM Pseud-1607: 1♂); Kőszeg: 1938.10, VA (HNHM Pseud-1673: 17 egyed); Gössbauch, 1927.11.02 (HNHM Pseud-1666: 1♂); 1928.08, SzZ (HNHM Pseud-1724: 1♂, 2♀); Vogelsang-völgy, avar, 1938.11.12 (HNHM Pseud-1801: 19 egyed); Lábatlan: Piszince, gyertyános-tölgyes, 1990.06.14, MO (HNHM Pseud-1692: 1♂, 1♀); Lébény: tölgyes, 1995.10.02. HE (HNHM Pseud-1262: 3 egyed), (HNHM Pseud-1262: 3 egyed); Tölösi-rétek, nyíres. 1995.10.11. HE (HNHM Pseud-1273: 1 egyed); 1995.04.18. HE (HNHM Pseud-1274: 1 egyed); Lónya: 1983.04.06, MS, MPL (HNHM Pseud-1759: 1♂, 2♀); Martonyi: Nagy-Rednek-völgy, 2007.06.07, HG (KFM Pseud-0011: 1♀); Mánfa: Dóczy-malom, gyertyános, 1999.08.14, KoZ (HNHM Pseud-1573: 1♀); Mátraháza: bükkös, 2014.08.18, NJ (HNHM Pseud-1777: 1♂, 1♀); Mikóháza: Fekete-hegy, bükkös, 2012.10.22, NJ (HNHM Pseud-1572: 6 egyed); Mohácsi-sziget: Kölkedi-erdő, 1923.04.23, BE (HNHM Pseud-1729: 3♂); Monok: Csörgő-domb, 2006.06.09, HG (KFM Pseud- 0030: 1♀; KFM Pseud-0031: 1♀); Mosonszolnok: Bordacs-Császár-réti csatorna, 1995.10.11. HE (HNHM Pseud-1283: 1 egyed); Nagykovácsi: tölgyes, 2014.11.06, NJ (Pseud-1784: 40 egyed); Nagyszénás, nedves avar - 50 - rostálás, 1961.04.10, leg.: MS, MÉ (HNHM Pseud-1907: 2 egyed); Nagyrécse: bükkös, rostálás, 2005.10.06. MO, GA (HNHM Pseud-941: 1 egyed), (HNHM Pseud-942: 1 egyed), (HNHM Pseud-943: 1 egyed), (HNHM Pseud-944: 1 egyed), (HNHM Pseud-945: 1 egyed), (HNHM Pseud-953: 1 egyed); Nagyvisnyó: Taró-fő, tölgyes, 1985.07.12, ÁL, HM (HNHM Pseud-1690: 1♂); Nógrádverőc: Török-patak, 1951.05.20, ES (HNHM Pseud-1672: 1♂, 2♀); Ócsa: Madárvárta, 2013.08.17, NJ (HNHM Pseud-1595: 1♀); 2013.05.15 (HNHM Pseud- 1601: 3♂, 1♀); mocsár, nádtörmelék, 2013.05.15, NJ (HNHM Pseud-1598: 1♂); Osli: Király-tó, nyáras, 1999.03.28. MO (HNHM Pseud-1261: 2 egyed); Páprád: Bükkhát-erdőrezervátum, keményfa-ligeterdő, vaddisznódagonya, 2013.11.13, DFK (HNHMPseud-1785: 4♂, 6♀); Pécs: Mély-völgy, 1946.09.05, ML (HNHM Pseud-1659: 1♀); Zsidó-hegy, gyertyános-tölgyes, 2003.03.25, DL (HNHM Pseud-1804: 1♂); Pilisszántó: MTA vizsgálati terület, gyertyános tölgyes, 2015.06.02, NJ (HNHM pseud-1847: 1♀; HNHM Pseud-1849: 1♂; HNHM Pseud-1853: 1♀; HNHM Pseud-1856: 8 egyed); 2016.10.25, NJ (HNHM Pseud-1972: 32 egyed); Pilisszentkerszt: Kétbükkfa-nyereg, bükkös, 2008.10.28. MO (HNHM Pseud-929: 1 egyed); Pilisszentlélek: tölgyes, 2013.07.11, NJ (HNHM Pseud-1778: 1♂); Réde: akácos, 2011.05.26–07.08, KCs (NHMB Pseud-0011: 1♂); Sátoraljaújhely: Sátor-hegy, bükkös, 2012.10.19, NJ (HNHM Pseud-1325: 1♀); Simontornya: tölgyes, 2013.06.28, NJ (1♂, 2♀); tölgyes, 2013.09.21, NJ (1♀); Sopron: Nagy és Kistómalom, 1944.12.01, DE (HNHM Pseud-1664: 3♂); Princpihenő körüli erdő, kövek alól, 1944.06.23, DE (HNHM Pseud- 1767: 1♂, 1♀); Tolvajárok, 1944.08, DE (HNHM Pseud-1652: 3 egyed); Szakonyfalu: moha, 1958.11, LI (HNHM Pseud, 1631: 2♂, 1♀; HNHM Pseud-1790: 1♀); elegyes-bükkös, 1999.03.26, KoZ (HNHM Pseud- 1798: 1♀); Szalonna: Köszvényeskút, 2007.06.07, HG (KFM Pseud-0004: 1♂, 2♀); Szigetbecse: nyáras, 1990.10.25, MO (HNHM Pseu-1710: 1 egyed); keményfaliget, 2001.02.14. MO (HNHM Pseud-1247: 1 egyed), (HNHM Pseud-1248: 1 egyed), (HNHM Pseud-1249: 1 egyed), (HNHM Pseud-1250: 1 egyed); Szilvásvárad: Szalajka-forrás, 1951.06.29 (HNHM Pseud-1682: 1♂, 1♀); Szin: Háló-völgy, 1990.06.20, MO (HMHM Pseud- 1454: 1♂); Szinpetri: Szőlő-hegy, 1999.05.24, KoZ (HNHM Pseud-1432: 1♂); Szögliget: Ménes-völgy, Aegopodio-Alnetum, 1989.11.16, MO (HMHM Pseud-1464: 2♂, 1♀); Szögliget: Ménes-völgy, tölgyes, 2012.10.16, NJ (HMHM Pseud-1488: 3♂, 4♀); Szádvár: mohából, 2012.10.16, NJ (HMHM Pseud-1485: 1♂, 2♀); Szőce: tölgyes, 1990.08.17, KoZ (HNHM Pseud-1807: 1 egyed); Tahitótfalu: Ábrahám-bükk, Melitti- Fagetum, 1990.01.18, MO (HNHM Pseud-1503: 1♂, 1♀); Tarpa: állami erdő, 1983.04.06, MS, MPL (HNHM Pseud-1757: 2♂, 1♀); Tata: 1960.03.18, LI (HNHM Pseud-1630: 1 egyed); Tés: 2012.04.04, KCS, NT (NHMB Pseud-0025: 1♂); Tubes: cserszömörce avar, 1960.12.08, LI (HNHM Pseud-1643: 1♀); Újrónafő: Dombosházi-erdő, keményfaliget, 1999.03.29, MO (HNHM Pseud-1575: 1♀); Vajdácska: Diófás-dűlő, 2007.05.28, leg: HG (KFM Pseud-0036: 1♀; KFM Pseud-0037: 1♂); Valkó: Gödöllői TK, 24. erdőtag, 1991.05.26, MO (HNHM Pseud-1524: 3♂, 2♀); Várgesztes: tölgyes, 2014.11.26, HA, NJ (HNHM Pseud: 1779: 4♂, 6♀); Zebegény: Malom-völgy, 1990.01.03, BÁ, MO (HNHM Pseud-1792: 15 egyed); Zirc: Bocskor-hegy, 1941.10.21, KI, SzL (HNHM Pseud-1400: 2♂, 3♀); Pintér-hegy, 1941.10.17, KI, SzL (HNHM Pseud-1429: 1♂, 3♀); (HNHM Pseud-1397: 2♂); (HNHM Pseud-1398: 1♂, 2♀). Románia: Ratosnya (Răstolița): Papláb-hegy, 1944.05.10, LI (HNHM Pseud-1915: 5 egyed); Vigyázó (Vlădeasa): 2014.05.20, KK, PlA, NJ, SM, SzA (HNHM Pseud-1937: 1♀). Ausztria: Hosszúszeghuta: Dürrleiten, bükkös, 2014.10.30, CH, NJ (HNHM Pseud- 1813: 1♀); Hirschenstein (Kőszegi-hg.): bükkös, 2014.10.30, CH, NJ (HNHM Pseud-1812: 1♂, 1♀). Szlovákia: Jablonka: tölgyes, 2015.06.12, KD, NJ (HNHM Pseud-1843: 3 egyed). Ukrajna: Perecseny (Перечин): 1944.08.10, BJ (HNHM Pseud-1969: 1♀).
Megjegyzés: palearktikus elterjedésű, igen gyakori álskorpió-faj, amely az egész Kárpát- medencében elterjedt (Kárpáthegyi 2007; Christophoryová és mtsai 2012a). Nemrégiben kariotípus-vizsgálatok során kimutatták kriptikus fajok jelenlétét a N. carcinoides taxonon belül (Šťáhlavský és mtsai 2003). Beier (1963a), valamint Leggs és Jones (1988) változatos élőhelyekről említik a faj előfordulását: nedves és száraz habitatokról egyaránt, de főleg lomb- illetve fenyő-lombhullató kevert-erdők avarjában, növényi törmelékében, mohában illetve kövek alatt lelhető fel. Szlovákiában növényi törmelékkupacokból is közölték adatait (Kaňuchová és mtsai 2015), továbbá madárfészekből is sikerült kimutatni (Christophoryová
- 51 -
és mtsai 2011d). Vizsgálataim során, a szakirodalommal összhangban, a következő élőhelyekről sikerült kimutatnom a fajt: gyertyános-tölgyes, égerliget, juharos, láperdő, barlang, mészkerülő tölgyes, tölgyes, bükkös, juharos, kéreg alól, tatárjuharos-lösztölgyes, mezei juharos-tölgyes, keményfa-ligeterdő, nyáras, mocsár, akácos, moha, elegyes-bükkös, kövek alól.
Neobisium (N.) carpaticum Beier, 1935
Neobisium (Neobisium) muscorum carpaticum Beier, 1935: 33–34; Hadži 1939: 196–202. Neobisium (Neobisium) carpaticum Beier 1939a: 8; Szent-Ivány 1941: 88; Beier 1963a: 111–112; Beier 1964: 210; Harvey 1991: 352–353; Christophoryová 2010: 5; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 8; Harvey 2013; Chrystophoryová 2013: 641. Neobisium carpaticum: Krumpál 1980: 24; Krumpál & Krumpálová 2003: 120; Christophoryová 2009: 130; Christophoryová & Mock 2009: 17; Novák 2017a: 39.
Diagnózis: az episztóma jól fejlett, a tapogatóláb femurja 3.5–3.6x, patellája 1.9–2.4x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló ujjai 1.3-1.5x hosszabbak a kéznél nyéllel együtt. Az olló nem mozgatható ujjának a fogai nem egyforma hosszúságúak, két nagyobb között mindig 2–4 kisebb sorakozik.
Elterjedés: Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna (Szent-Ivány 1941).
Elterjedési típus: kárpáti.
Új adatok: Románia: Nagy-Pietrosz (Pietrosul Rodnei): 2009.08.05, leg. GA, GyZ, MO, NT (HNHM Pseud- 1974: 1 egyed; HNHM Pseud-1975: 7 egyed). Ukrajna: Perecseny (Перечин): 1944.08.10, BJ (HNHM Pseud- 1971: 1 juv.).
Megjegyzés: a fajt Beier Erdélyből írta le (Beier 1935), mint a N. muscorum egy alfaját, majd négy évre rá már faji szinten tárgyalta (Beier 1939a). Később Kárpátaljáról (Hadži 1939) és Szlovákiából (Krumpál 1980) is előkerült. Vizsgálataim során Erdélyből és Kárpátaljáról sikerült kimutatnom. Mivel a faj leírása számos, ma használatos bélyeget nem említ, és csak a tapogatólábról készült hozzá egy felülnézeti ábra, a jövőben mindenképpen érdemes volna új leírást és ábrákat készíteni a típusok alapján.
Neobisium (N.) crassifemoratum (Beier, 1928)
Obisium (Obisium) crassifemoratum Beier, 1928: 290–291. Neobisium (Neobisium) crassifemoratum: Beier 1932a: 96; Verner 1958b: 109–110; Verner 1960: 167; Beier 1963a: 100–101; Harvey 1991: 354; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 8; Novák 2012: 62; Harvey 2013. Neobisium crassifemoratum: Krumpál 1980: 24; Krumpál & Cyprich 1988: 42; Schawaller 1989: 8; Krumpál és Krumpálová 2003: 121; Novák 2015a; Novák 2015c: 205.
- 52 -
Diagnózis: az episztóma kicsi, de hegyes; a tapogatóláb femurja 2.9–.3x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló mozgatható ujja olyan hosszú, mint a kéz nyéllel együtt, a fogai nagyjából egyformák, de néha enyhe és rendszertelen méretbeli különbség figyelhető meg közöttük. A patella csuklóízületi bevágása az íz feléig ér be.
Elterjedés: Azerbajdzsán, Bulgária, Görögország, Grúzia, Lengyelország, Magyarország, Macedónia, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Ukrajna.
Elterjedési típus: transz-égei.
Új adatok: Magyarország: Alsótelekes: Telekes-völgy, 1989.04.26, FI (HNHM Pseud-1455: 1♀); Monok: Csörgő-domb, 2006.06.09, HG (KFM Pseud-0029: 1♀); Tarcal: Ördög-bánya, 1999.09.30, HG (KFM Pseud- 0048: 1♀); Tenkes-hegy: 1960.12.09, LI (HNHM Pseud-1787: 1♀). Románia: Egrespatak (Aghireş): füves erdőszél, 2014.09.30, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-1840: 1 ♀). Ukrajna: Fekete-Tisza-forrás: fenyőerdő, mohából, 2012.08.10, JJ (HNHM Pseud-1965: 1♂).
Megjegyzés: a Kárpát-medencén belül eddig hazánkon kívül Szlovákiából ismertük az előfordulását (Verner 1958b). Vizsgálataim során Magyarországról és Kárpátaljáról (Ukrajna) került elő. Beier (1963a) a hegyvidéki erdők avarját jelöli meg a faj elsődleges élőhelyeként. Kutatásom során fenyőerdőből, mohából, illetve füves erdőszélről került elő.
Neobisium (N.) erythrodactylum (L. Koch, 1873)
Obisium erythrodactylum L. Koch, 1873: 63-64; Tömösváry 1882a: 229–230; Daday 1888: 132; Ellingsen 1910: 397; Pillich 1914: 153; Daday 1918: 2. Obisium (Obisium) erythrodactylum: Beier 1928: 288–289. Neobisium (Neobisium) erythrodactylum erythrodactylum: Szent-Ivány 1941: 88. Neobisium (Neobisium) erythrodactylum: Beier 1963a: 102; Mahnert 1990: 683; Kárpáthegyi 2007: 84; Mahnert 2011: 36; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 8–9; Harvey 2013; Novák 2012: 62; Neobisium erythrodactylum: Loksa 1966: 392; Szalay 1968: 43; Krumpál 1980: 24; Krumpál & Krumpálová 2003: 121; Kárpáthegyi 2005: 65; Krumpál & Christophoryová 2007: 95; Novák 2013: 124; Novák 2015a; Novák 2015c: 205; Novák 2016: 6; Krajčovičá és mtsai 2016: 4.
Diagnózis: az episztóma jól fejlett, az olló mozgatható ujjának fogai egyforma hosszúságúak. A patella csuklóízületi bevágása az íz harmadáig ér be. Az olló keze olívazöld, a tapogatóláb többi íze vörösesbarna.
Elterjedés: Ausztria, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Csehország, Görögország, Grúzia, Irán, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Örményország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna.
Elterjedési típus: euro-turáni.
Új adatok: Magyarország: Abaújszántó: Kassai-szőlő, 1999.06.30,HG (KFM Pseud-0042: 1♀; KFM Pseud- 0046: 1♀; KFM Pseud-0061: 1♀); 1999.06.15, HG (KFM Pseud-0057: 1♀; KFM Pseud-0058: 1♀); Alsópáhok: 1999.08.28, VL (HNHM Pseud-1565: 1♂); Aszófő: 1932.07, DE (HNHM Pseud-1797: 1♂, 1♀); Balf: 1985, LI
- 53 -
(HNHM Pseud-1614: 1♀); Boldogkőváralja: Csorgó-forrás, 1998.07.09, KoZ (HNHM Pseud-1346: 1♀; HNHM Pseud-1347. 1♂; HNHM Pseud-1348: 1♂); Budakeszi: 1939.03.23, VL (HNHM Pseud-1490: 1♀); Budapest: János-hegy, 1939.09.08, LI (HNHM Pseud-1505: 1♀); Normafa, tölgyes, 2012.09.26. NJ (HNHM Pseud-1351: 1 egyed); Kakukk-hegy, 1941.06 (HNHM Pseud-1905: 1♂); Dabas: 1977.09.05, ÁL, HM (HNHM Pseud-1796: 1♂, 1♀); Kerecsend: Fácános-berek, Aceri tatarico-Quercetum, 1983.04.23, ÁL (HNHM Pseud:1542: 1♂, 1♀; HNHM Pseud-1551: 1♂; HNHM Pseud-1554: 2♂); lösztölgyes, 2010.04.24-06.18, GA, GyZ, MO (HNHM Pseud-1795: 1♀); Kékestető: bükkös, 2013.06.18, NJ (HNHM pseud-1776: 1♀); Jósvafő: Farkaslyuk keleti oldala, gyertyános-bükkös, 1953.09.22, VJ (HNHM Pseud-1449: 2♀); Kemence-patak völgye (Börzsöny): 2016.05.13, SzG (HNHM Pseud-1909: 1♀); Martonyi: Nagy-Rednek-völgy, 2007.06.07, HG (KFM Pseud-0010: 1♂); Mátraszentlászló: gyertyános-tölgyes, 1992.05.01, KoZ (HNHM Pseud- 1537: 1♀); Monok: Csörgő-domb, 2006.06.09, HG (KFM Pseud-0027: 1♀; KFM Pseud-0028: 1♀), 2006.07.05 (KFM Pseud-0035: 1 egyed); Nagykovácsi: tölgyes, 2014.11.06, NJ (HNHM Pseud-1782: 4 egyed); Pácin: Égeres, 1999.06.12, HG (KFM Pseud-0042: 1♀); Ormánd: 1921.04, VM (HNHM Pseud, 1802: 1♀), Ócsa: erdő, 1978.09.22, HM (HNHM pseud-1881: 2♂, 2♀); Madárvárta, nádtörmelék, 2013.08.17, NJ (HNHM Pseud-1597: 1♂); Nagyerdő, 1952.09.10, SzV, KaZ (HNHM Pseud-1549: 1♂; HNHM Pseud-1570: 1♀); Turjános, 1977.09.05-10.24, ÁL, HM (HNHM Pseud-1806: 1♂, 1♀); Pilisszántó: MTA vizsgálati terület, gyertyános tölgyes, 2015.06.02, NJ (HNHM pseud-1848: 1♂; HNHM Pseud-1855: 6 egyed); 2016.10.25, NJ (HNHM Pseud-1973: 10 egyed); Pusztafalu: kertek alatt, 2005.06.07, HG (HNHM Pseud-1340: 1♂); Sátoraljaújhely: Boda-dűlő, 1999.06.30, HG (KFM Pseud-0041: 1♂); Szin: Szelcepuszta, 1989.11.01, KoZ (HNHM Pseud-1455: 3♂, 1♀); 1990.04.20, MO (HNHM Pseud-1472: 3♂, 2♀); gyertyános-tölgyes, 1989.11.01, SzGy (HNHM Pseud-1483: 1♀); Szőce: tőzegmohás, 1990.08.13, KoZ (HNHM Pseud-1552: 1♂); Szögliget: Ménes-völgy, tölgyes, 2012.10.06, NJ (HMHM Pseud-1487: 1♂, 1♀); Tornaszentandrás: Mile-völgy, 2007.12.07, HG (KFM Pseud-0009: 1♂, 2♀); Vác: Naszály-tető, bükkös, 2007.04.25. GyZ, PdA (HNHM Pseud-930: 1 egyed). Románia: Felsőróna (Rona de Sus): 2006.06.06, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1948: 1♂); Herkulsefürdő (Băile Herculane): 2008.07.01, NR, NT, SzB (HNHM Pseud-1947: 2♀♀); Krasznajáz (Mlastina de la Iaz): mocsár, égeres, 2014.05.21, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-958: 1 ♀); Szaplonca (Săpânța): 2006.06.15, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1960: 2 egyed).
Megjegyzés: viszonylag gyakori faj, vizsgálataim során Magyarország és Erdély különböző területeiről került elő. Az egész Kárpát-medencében elterjedt (Tömösváry 1882a; Kárpáthegyi 2007; Mahnert 2011; Christophoryová és mtsai 2012a). A korábbi szakirodalmi adatok alapján elsősorban erdei avarban fordul elő (Beier 1963a). Vizsgálataim során a következő élőhelyekről sikerült kimutatnom: tölgyes, tatárjuharos-lösztölgyes, bükkös, gyertyános- bükkös, gyertyános-tölgyes, láperdő, mocsár, égeres, tőzegmohaláp.
Neobisium (N.) fuscimanum (C. L. Koch, 1843)
Obisium fuscimanum C.L. Koch, 1843: 63–64 Obisium (Obisium) fuscimanum: Beier 1928: 295. Neobisium (Neobisium) fuscimanum: Beier 1939a: 7–8; Szent-Ivány 1941: 87; Szalay 1968: 39; Kárpáthegyi 2007: 84; Mahnert 2011: 36; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 9; Harvey 2013. Neobisium fuscimanum: Krumpál 1980: 24; Krumpál & Krumpálová 2003: 121; Kárpáthegyi & Kontschán 2005: 5; Christophoryová & Mock 2009: 17; Novák 2015a; Krajčovičá és mtasi 2016: 4.
Diagnózis: az episztóma hiányzik, vagy legföljebb egy kis dudor formájában van jelen; az olló mozgatható ujjának fogai egymástól kis térközökkel elválasztva állnak.
- 54 -
Elterjedés: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Görögország, Grúzia, Horvátország, Irán, Lengyelország, Magyarország, Montenegró, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország.
Elterjedési típus: transz-égei.
Új adatok: Magyarország: Aggtelek, Ménes-völgy, Aegopodio-Alnetum, 1989.03.21, MO (HMHM Pseud- 1452: 1♀); Jósvafő: Farkaslyuk keleti oldala, gyertyános-bükkös, 1953.09.23, KaZ (HNHM Pseud-1444: 1♂); Perkupa: Rahozna, 2006.06.26, HG (KFM Pseud-0001: 1♀); Tahitótfalu: Ábrahám-bükk, Melitti-Fagetum, 1990.01.18, MO (HNHM Pseud-1502: 3♂, 1♀); Telkibánya: Cser-hegy, 2009.06.09, HG, HS (KFM Pseud- 0044: 1♂); Kis-Farkas-hegy, 2009.07.30, HG (KFM Pseud-0047: 1♂; KFM Pseud-0050: 1♀); Mátyás Király kútja, 2000.09.18, HG (KFM Pseud-0064: 1 egyed). Románia: Cârnic: Cabana Cascada, fenyő-bükk elegyes erdő, 2014.05.23, KK, NJ, PlA, SM, SzA (HNHM Pseud-1941: 2♀♀); Felsőkálvinfalva (Călinesti): 2009.08.06, leg. GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1954: 1♂); Felsőróna (Rona de Sus): 2006.06.06, leg. GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1949: 1♀); Homoródfürdő (Băile Homorod): 07.07.1997, leg. HE, PdA, RGy (HNHM Pseud-1918: 1♂); Jódtelep (Iod): 1944.05.11, leg. LI (HNHM Pseud-1916: 2 egyed); Kolozsvár (Cluj-Napoca): tölgyes, 2014.06.12, leg. NJ (HNHM Pseud-1923: 1♂); Ratosnya (Răstolița): 1944.05.07-05.14, LI (HNHM Pseud-1924: 1♂); Tihu-hec, 1944.12.05, LI (HNHM Pseud-1921: 1 egyed); Szaplonca (Săpânța): 2006.06.04, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1957: 2♂♂, 1♀); 2006.06.15, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1959: 1 egyed); Szenéte: fenyő-bükk elegyerdő, 2014.05.14, NJ, NJu (HNHM Pseud-1938: 1♀); Szinaja (Sinaia): 2014.06.14, LEN, NJ (HNHM Pseud-1936: 1 egyed); Torockó (Rimetea): tölgyes, 2014.05.22, KK, NJ, PlA, SM, SzA (HNHM Pseud-1931: 3 egyed).
Megjegyzés: Korábbi előfordulási adatait már ismertük Szlovákiából és Erdélyből is (Beier 1928; Christophoryová és mtsai 2011a), valamint Burgenlandból (Mahnert 2011). Hazánkból Kárpáthegyi és Kontschán (2005) mutatták ki. Vizsgálataim során hazánk és Erdély több pontjáról is előkerült. Korábbi adatai a talaj felső rétegének nyirkos helyeiről, növényi hulladékból, fűből és mohapárnákból voltak ismertek (Beier 1963a). A következő erdőtípusokból származó mintáit sikerült azonosítanom: égerliget, gyertyános-bükkös, fenyő- bükk elegyes erdő, tölgyes.
Neobisium (N.) granulosum Beier, 1939
Neobisium (Neobisium) granulatum Beier, 1939a: 9–10 (a Neobisium (Neobisium) granulatum Beier, 1937 junior homonímája). Neobisium (Neobisium) granulosum Beier 1963a: 95–96; Harvey 1991: 359 (a Neobisium (Neobisium) granulatum Beier 1939 taxon helyettesítő neve).
Diagnózis: a tapogatóláb femurja finoman szemcsézett, az episztóma tompa háromszög alakú. Az olló mozgatható ujjának fogai egyforma hosszúságúak.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: feltételezhetően endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
- 55 -
Megjegyzés: a faj leírása a Déli-Kárpátokból történt (Beier 1939a), azóta nem került közlésre újabb adata. Az eredeti leírásban megadott karakterek alapján (Beier 1939a) egyértelműen elkülöníthető a genusz más fajaitól, ezért továbbra is érvényes fajnak tekinthetjük. Mivel a faj leírása számos, ma használatos bélyeget nem említ, és csak a tapogatólábról készült hozzá egy felülnézeti ábra, a jövőben mindenképpen érdemes volna új leírást és ábrákat készíteni a típusok alapján.
Neobisium (N.) macrodactylum (Daday, 1888)
Obisium (Obisium) macrodactylum Daday, 1888: 132–133, 189. Obisium macrodactylum: Daday 1889a: 16; Daday 1918: 2. Neobisium (Neobisium) macrodactylum: Beier 1932a: 100–101; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 9; Harvey 2013. Neobisium macrodactylum: Szalay 1968: 44; Krumpál 1980: 24; Novák 2015c: 205. Neobisium (Neobisium) macrodactylum macrodactylum: Beier 1963a: 116; Kárpáthegyi 2007: 85. Diagnózis: az olló vöröses-barna, a tapogatóláb többi íze sárgásbarna. Az ib és ist trichobotriumok távolsága legalább kétszerese az ist és it távolságának. Episztóma van, a tapogatóláb femurja 5x olyan hosszú, mint széles, az olló fogai nem egyforma hosszúságúak.
Elterjedés: Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Montenegró, Románia, Szlovákia, Szlovénia.
Új adatok: Magyarország: Dunasziget: kocsányos-tölgyes, 2007.12.01, BS (HNHM Pseud-1517: 1♀); Farkasfa: erdő, 2006.06.28, LGD (HNHM Pseud- 1538: 4 egyed); Ibafa: Puszta-erdő, tölgyes, 1991.09.13, KoZ, HR (HNHM Pseud-1516: 1♂, 1♀); Orfű: bükkös, 1991.09.12, KoZ, HR (HNHM Pseud-1519: 1♂). Románia: Herkulesfürdő (Băile Herculane): 2008.07.01, SzB, NR, NT (HNHM Pseud-1946: 1♂, 1♀); Várfanicska: égeres, 2014.05.22, KCs (HNHM Pseud-949: 1 egyed).
Megjegyzés: A Kárpát-medencéből hazánkon kívül Szlovákiából és Erdélyből ismert (Daday 1888; Krumpál 1980). Nem sokkal a vizsgálataim megkezdése előtt Kárpáthegyi (2007) mutatta ki a fajt az Magyarország délnyugati részéről. Christophoryová és mtsai (2012) kérdésesnek tartják a faj szlovákiai előfordulását. Magyarország területén eddig csak a Dunántúlról ismerjük (2. melléklet, 6. térkép). Beier (1963) talajfelszíni növényi maradványokat és a kövek alatti réseket jelöli meg a faj által preferált mikrohabitatokként, Kárpáthegyi (2007) füzes, bükkös, égeres, égerláp, keményfaliget, nyáras élőhelyekről mutatta ki. A vizsgálataim során Magyarország és Erdély több pontjáról is előkerült, kocsányos-tölgyes, tölgyes, és bükkös erdőtípusokból.
- 56 -
Neobisium (N.) minimum (Beier, 1928)
Obisium (Obisium) muscorum minimum Beier, 1928: 289. Neobisium minimum: Mahnert 1988: 167–169. Neobisium (Neobisium) minimum: Novák 2015a.
Diagnózis: az episztóma hiányzik. A tapogatóláb femurjának hossza legföljebb 0.57mm. Az olló ne mozgatható ujján 50 fog található, két nagyobb között 1-3 kisebb helyezkedik el.
Elterjedés: Ausztria, Franciaország, Magyarország (Novák 2015a), Olaszország, Románia, Szlovénia.
Elterjedési típus: közép-európai.
Új adatok: Magyarország: Rudabányácska, Tarda-völgy, 1994.03.06, HG (KFM Pseud-0053: 1♂); Sátoraljaújhely: Sátor-hegyek, bükkös, 2012.10.19, NJ (HNHM Pseud-1326: 1♂).
Megjegyzés: vizgálataim során a Zemplénből került elő, bükkerdőből, Magyarország faunájára új fajként. A Kárpát-medencéből korábban csak Erdélyből, a Brassóhoz közeli Nagykőhavas-hegységből (Piatra Mare) volt ismert, ahonnan Mahnert (1988) közölte a fajt. A Neobisium minimum a legtöbb bélyegében megegyezik a N. carcinoides fajjal, az elkülönítésükre használt bélyegek az olló fogazata (a nem mozgatható ujjon 50 fog a minimum, és 70 a carcinoides esetében), és a tapogatóláb femurjának hossza (legföljebb 0.57mm a minimum, és legkevesebb 0.64mm a carcinoides esetében) (Mahnert 1988). Ezeknek a bélyegeknek a taxonómiai értéke kérdéses (Mahner, 1988), ám mivel a carcinoides esetében kriptikus fajok jelenlétét sikerült kimutatni, a két taxon kapcsolatának tisztázására valószínűleg csak integratív taxonómiai vizsgálatok után kaphatunk majd választ (Mahnert 1988; Šťáhlavský 2003).
Neobisium (N.) noricum Beier 1939c
Neobisium (Neobisium) noricum Beier, 1939c: 310; Novák 2017b: 419–422.
Diagnózis: az episztóma jól fejlett. Az olló nem mozgatható ujján 56–71 fog található, 2–5 kicsi helyezkedik el 2 nagyobb között. Az olló nem mozgatható ujja legfeljebb 1.25x hosszabb a kéznél nyéllel együtt.
Elterjedés: Ausztria, Magyarország (Novák 2017b).
Elterjedési típus: alpi.
Új adatok: Magyarország: Kőszeg: Hörmann-forrás, fenyves-lombhullató elegyerdő, 2014.10.13, DFK (HNHM Pseud-1680: 1♀), bükkös, 2014.10.13, DFK (HNHM Pseud-1880: 2♂, 6♀); Sopron: Tolvajárok, 1944.08.24, DE (HNHM Pseud-1879: 1♀).
- 57 -
Megjegyzések: Magashegyvidéki fajként tartják számon, amely eddig főleg humuszból került elő (Beier 1963a). Magyarország faunájára új faj, fenyves-lombhullató elegyerdőből sikerült kimutatnom. Korábban csak Ausztriából volt ismert (Beier 1939c; Harvey 2013), alpi elterjedésű faj, hazánkban a Kőszegi- és Soproni-hegységből került elő (Novák 2017b) (2. melléklet, 7. térkép).
Neobisium (N.) polonicum Rafalski, 1937 (10A-E ábrák)
Neobisium (Neobisium) polonicum Rafalski, 1937: 119; Rafalski 1937: 1–14; Hadži 1939: 202–206; Beier 1963a: 125–126; Krumpál 1979a: 429–435; Harvey 1991: 366; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; 2008: 174; Christophoryová és mtsai 2012a: 9; Harvey 2013; Novák & Hörweg 2017, in press. Neobisium polonicum: Krumpál & Krumpálová 2003: 121–122. Neobisium (Neobisium) biharicum Beier, 1939a: 10–14; Szent-Ivány 1941: 88; Beier 1963a: 89–90; Harvey 1991: 348; Ćurčić, Poinar and Sarbu 1993: 238–240; Harvey 2013; Novák & Hörweg 2017, in press. Syn. nov. (Novák & Hörweg 2017, in press) Neobisium biharicum Beier: Verner 1971; Ćurčić és mtsai 2006c: 40; Novák 2013b: 162; Novák 2015c: 205. Syn. nov. (Novák & Hörweg 2017, in press).
Diagnózis: az episztóma jól fejlett. A tapogatóláb femurja 4.23–5.19x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló ujjai 1.27–1.41x hosszabbak a kéznél nyéllel együtt. Az olló mozgatható ujján 75-95 fog sorakozik, két nagyobb között 1-9 kisebb helyezkedik el.
Elterjedés (Novák és Hörweg 2017, in press): Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna.
Elterjedési típus: dácikus.
Új adatok: Magyarország: Csobánka: Macskabarlang, 1931. (HNHM Pseud-1962: 1♀); Románia: Borsabánya (Băile Borșa): 2006.09.26, DL, KJ, MD (HNHM Pseud-1942: 2♂♂); Dragomérfalva (Dragomirești): 2006.05.24, DL, FG, KJ, MD (HNHM Pseud-1914: 1♀); Felsőkálvinfalva (Călinesti): 2009.08.06, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1955: 1♂, 2♀♀); Havasrekettye (Răchițele): barlangból, 2008.07 (HNHM Pseud-1873: 2♂); ); Izaszacsal (Săcel): leg. CsCs, KJ, MD, PVV (HNHM Pseud-1962: 1♀); Izaszacsal (Săcel): CsCs, DL, KJ, MD (HNHM Pseud-1956: 1♂, 1♀); Jádremete (Remeţi): 2006.06.04, leg. GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1953: 3 egyed); Kalotaszentkirály: száraz tölgyes, Háromkő-hegy, 2014.04.19, NJ, SzT (HNHM Pseud-1875: 1♂); Kolozsvár (Cluj-Napoca): Plecska-völgy, 2014.03.10, KLP (HNHM Pseud-1872: 1♀); Körösfeketetó (Negreni): 2006.10.05, MD (HNHM Pseud-1943: 1♀); Krasznajáz (Iaz): Iza-patak völgye, bükkös, 2014.09.30, BZs, DL, KG, MD (HNHM Pseud-1155: 3 egyed); Krasznajáz (Iaz): Iza-patak völgye, bükkös, 2014.09.30, BZs, DL, KG, MD (HNHM Pseud-1155: 2♂, 1♀); Máramarossziget (Sighetu Marmației): 2006.06.14, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1950: 1♂); Ratosnya (Răstolița): Tihu-hec, 1944.05.12, LI (HNHM Pseud-1920: 1 egyed); 1944.05.07-14, LI (HNHM Pseud-1923: 6 egyed); Szamos-bazár (Bazarul Someşului): 2007.08.08, LGD, PGB (HNHM Pseud-1963: 1♂, 1♀); Szaplonca (Săpânța): 2006.06.05, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1961: 1 egyed); Szenéte: 2014.05.14, NJ, NJu (HNHM Pseud-1814: 2♂); Tihó (Tihău): Almás-völgy, patakpart, 2015.05.11, GA, MO, SzV (HNHM Pseud-1023: 1 ♂); Tihó (Tihău): Almás-völgy, 2015.05.11, leg: GA, MO, SzV (HNHM Pseud-1203: 1♂); Tuszatelke (Tusa): Ponor, bükkös szélén, legelő és patak mellől, 2014.10.02, leg: BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-1153: 1♀; HNHM Pseud-1154: 1♀); Tuszatelke (Tusa): Ponor, Berettyó-völgy, 2014.10.02, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-1153: 1 egyed; HNHM Pseud-1154: 1 ♀); Vârfuraş-barlang: 2007.08.07, PGB, LGD (HNHM Pseud-1944: 1 egyed); Zichy-barlang: 1894.10.14, BL (HNHMN Pseud-1934: 1 egyed); 1944.07, ML (HNHM Pseud-1986: 1♂, 1♀).
- 58 -
Leírás: a fejpajzs, a csáprágó és a tapogatólábak vöröses- barna, az utótest és a lábak sárgás-barna színűek. Fejpajzs (10A ábra). Nagyjából olyan hosszú, mint amilyen széles, a felszíne sima. Az episztóma nagy, háromszög alakú és hegyes. Két pár, lencsével rendelkező szem. Két pár érzékgödröcske a szemek szintjében. A fejpajzs szőreinek képlete: m4m:6–10:6– 8:5–7 (összesen 21–26 a preokuláris mikroszőrökkel együtt). Csípő-régió. A tapogatóláb csípőinek elülső nyúlványán 5 10. ábra. Neobisium (N.) polonicum szüntípus. A: fejpajzs; B: bal csáprágó; C: bal tapogatóláb; D: jobb tapogatóláb ollója; E: az olló fogazata a nem hosszú, hegyes szőr mozgatható ujj disztális részén. található, a többi részén 10–15 normál méretű; az I-IV járólábak csípőin 11–15, 9–14, 7–14, illetve 10–19 szőr található. Az I. járóláb csípőjének elülső részén erőteljes, hegyes és háromszög-alakú anterolaterális nyúlvány található, a mediális nyúlvány hegyes, előreálló és fogazott. Utótest. A IV–X. sternitek szőrszáma: 12–20:14–18:14–20:13–18:14–19:10–18:11–18. A I– X: tergitek szőrszáma: 6–8:6–8:6–10:9–10:6–10:8–10:8–12:8–12: 8–10:8–10. A XI. tergiten 18 szőr található, közülük 6 tapintószőr. A XII. szelvény dorzálisan és ventrálisan is 2-2 mikroszőrt visel. Hím genitális régió: a II. sterniten 15–20 szőr található, a III. sterniten 41–
- 59 -
48, amelyek közül 15–22 a hátulsó szegély mentén helyezkedik el. Nőstény genitális régió: a II. sternit 11–25, a III. 17–35 rövid szőrt visel, a III. esetében ezek egy sorban helyezkednek el. Csáprágók (10B ábra). A kézen általában 7–8 szőr található (ritkán 6 vagy 9). A szövőszemölcs jól látható, 9–17 szövőcsatornával. A nem mozgatható és a mozgatható ujjon 11–17, illetve 9–14 kis és közepes méretű fog található, a mozgatható ujjon ezeken kívül még középen egy megnagyobbodott fog is található, amely másodlagosan fogazott lehet. A rallum 8 lemezkéből áll, melyek közül a 2 disztális elülső oldala finoman tollas, a proximális lemezke alapja megnagyobbodott, és a többitől elkülönülten helyezkedik el. A serrula interior 32–36, a serrula exterior 32–40 lemezkéből áll. Tapogatóláb (10C ábra). Az olló és a patella sima felszínűek. A trochanter mediális kidudorodása megtalálható. A femur 4.23–5.19x, a patella 2.44–3.39x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló nyelének dorzális oldalán 10–15 mikropórus található. Az olló (10D ábra) ujjai 1.27–1.41x olyan hosszúak, mint a kéz és a nyél együttvéve. A nem mozgatható ujjon 95–110 szorosan álló, hegyes fog sorakotik, rendre 1–9 normál méretű fog helyezkedik el 2 nagyobb között (10E ábra). A mozgatható ujjon 75–95 lekerekített fog található, amelyek a b érzékszőr vonaláig terjednek. Az ib és ist ésórzékszőrök távolsága 3.6–5.2 x akkora, mint az ist és it közötti távolság. Lábak. Felszínük sima. A karmok egyszerűek és simák, az aroliumok rövidebbek a karmoknál. A IV. tarsus szubterminális mikroszőre kétágú, és az ágak fogazottak. A IV. tibia egy mediális, a IV. basitrsus egy bazális, a IV. telotarsus egy szubmediális tapintószőrt visel. A faj morfometriai adatait az 1. függelék 2. táblázata tartalmazza.
Megjegyzés: A Neobisium polonicum leírása 1937-ben az akkor még Lengyelországhoz tartozó külső-északkeleti Kárpátokból, a mai Ukrajna területéről történt (Rafalski 1937). Később a faj előkerült Erdélyből (Hadži 1939) és Szlovákiából is (Krumpál 1979). Vizsgálataim során megállapítottam, hogy a főleg erdélyi és keleti-kárpátoki adatokkal rendelkező Neobisium biharicum a korábban használt határozóbélyegek alapján egyáltalán nem különíthető el tőle. E két faj areája egyébként jelentős földrajzi átfedést mutat. A fellelhető típusok vizsgálata során Christoph Hörweg kollégámmal megállapítottuk, hogy a N. biharicum a N. polonicum junior szinonímája, valamint elkészítettük a N. polonicum korszerű újraleírását (Novák és Hörweg 2017, in press). Továbbá sikerült először kimutatnom a fajt hazánkból, egy pilisi barlangi élőhelyről is (Novák 2013) (2. melléklet, 8. térkép). Mivel a N. polonicum Erdély és a Kárpátok kivételével csak barlangi helyekről ismert, ezért
- 60 - feltételezhető, hogy a faj korábban jóval nagyobb elterjedési területtel rendelkezett, és ma reliktumfajnak tekinthető (Ćurčić és mtsai 1993b; Novák 2013b). Beier (1963a) főleg nedvesebb erdei élőhelyekről, avarból, mohából és kövek alól, ritkán gyepekben található kövek alól említi. Vizsgálataim során a pilisi barlangi előfordulásán kívül különböző erdőtípusokból került elő (tölgyes, bükkös).
Neobisium (N.) sylvaticum (C. L. Koch, 1835)
Obisium sylvaticum C.L. Koch, 1835; Tömösváry 1882a: 222–224; Horváth 1884: 2; Pillich 1914: 153; Daday 1918: 2. Obisium dumicola C. L. Koch: Tömösváry 1882a: 226–227; Daday 1888: 131 (félrehatározás). Obisium (Obisium) dumicola nitidum Daday, 1888: 131–132. Obisium manicatum L. Koch: Daday 1918: 2 (félrehatározás). Obisium (Obisium) manicatum: Daday 1888: 132, 188 (félrehatározás). Microbisium dumicola (C. L. Koch): Szalay 1968: 46; Kárpáthegyi 2005: 68 (félrehatározás). Neobisium sylvaticum: Loksa 1966: 392; Szalay 1968: 41; Krumpál & Krumpálová 2003: 122; Christophoryová 2009: 130; Christophoryová & Mock 2009: 17; Christophoryová 2010: 2; Novák 2011: 68–69; Novák 2013: 124; Novák 2014a: 29; Novák 2015a; Novák 2015b: 155; Novák 2015c: 205; Novák 2016: 6; Krajčovičá és mtsai 2016: 5. Neobisium (Neobisium) sylvaticum sylvaticum: Mahnert 1990: 683. Neobisium (Neobisium) sylvaticum: Kárpáthegyi 2007: 84–85; Christophoryová 2010: 5; Mahnert 2011: 36; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Mahnert 2011: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 9–10; Novák 2012: 62; Harvey 2013; Chrystophoryová 2013: 641; Christophoryová és mtsai 2016: 37.
Diagnózis: Az isb egyenlő távolságra van az it-től és az ib-től. Az episztóma jól fejlett, az olló mozgatható ujjának fogai egyformák. A tapogatóláb femurja nyél nélküli, a patella tulipán- formájú, és az ízületi bevágása a bunkó ¼-részéig ér.
Elterjedés: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Franciaország, Grúzia, Görögország, Horvátország, Magyarország, Moldova, Montenegró, Németország, Lengyelország, Olaszország, Örményország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna.
Elterjedési típus: Európai.
Új adatok: Magyarország: Bakonybél: 1898.04.07, WJ (HNHM Pseud-1372: 5 egyed); Balatonkenese: Soós- domb, löszgyep, 2012.04.03-26, KCs (NHMB Pseud-0007: 1♂; NHMB Pseud-0013: 6♂, 7♀:); 29.09.2011.09.29–2011.11.11, KCs (NHMB Pseud-0014: 6♂, 6♀); Balf: 1985, LI (HNHM Pseud-1586: 1♀; HNHM Pseud-1593: 1♂, 1♀; HNHM Pseud-1605: 1♀; HNHM Pseud-1613: 1♂; HNHM Pseud-1616: 2 egyed); 1986, LI (HNHM Pseud-1591: 1♂; HNHM Pseud-1615: 1♂); Bátorliget: Fényi-erdő, 2011.05.28. NJ (HNHM Pseud-1324: 1 egyed); ősláp, 1990.10.04, MO (HNHM Pseud-1706: 1♀; HNHM Pseud-1708: 1♀); Budaörs: 1904.03.20, BL (HNHM Pseud-1512: 1♂); Budapest: Csillaghegy, 1989.04.04, MO (HNHM Pseud-1510: 2♂); Sas-hegy, 1941.11.09, BJ (HNHM Pseud-1507: 1♀); Tétényi-fennsík, 1990.02.24, MO (HNHM Pseud-1489: 1♂1♀); Cserkút: cserjés, 2013.05.18, NJ (HNHM Pseud-1367: 1 egyed); Dég: 2011.06.14, BE, SF (HNHM Pseud-1580: 1♀); autópályaszegély, 2012.09.24, FK (HNHM Pseud-1583: 1♀); Eplény: Malom Völgy, 2006.11.26, CsK (NHMB Pseud-0021: 1♀); Farkasgyepű: ”Fagetum-őserdő”, tölgyes, 1975.09.12–1976.04.19, TL (HNHM Pseud-1370: 6 egyed); Feketeerdő: keményfaliget, 1989.05.31, MO (HNHM Pseud-1567: 1 egyed); Fertőboz: 1983, LI (HNHM Pseud-1589: 2♂, 3♀); Fertőrákos: 1986, LI (HNHM Pseud-1594: 1♂, 1♀; HNHM Pseud-1609: 3♂, 1♀; HNHM Pseud-1610: 4♂, 3♀; HNHM Pseud-1611: 1♂); Hangony: Sós-árnyék,
- 61 -
2005.06.08, HG (KFM Pseud-006: 1♀); Hanság: Nyíresbe vezető út mentén, 1996.04.18. HE (HNHM Pseud- 1276: 1 egyed); Hárskút: Rák-tanya, 2007.07.01, KCs (NHMB Pseud-0039: 1♂, 2♀); Hegymagas: 2006.11.03. KCs (NHMB Pseud-0018: 1♂); Ipolytarnóc: Kilencfenyő-erdő, kéreg alól, 2001.07.29. MO (HNHM Pseud- 947: 1 egyed); Ócsa: Nagyerdő, keleti erdőszél, égerfák tövéből rostálva, 1952.10.28, KaZ (HNHM Pseud-1564: 1 egyed); Mezőszilas: 2011, FK (HNHM Pseud-1579: 1♀); Mosonszolnok: Bordacs-Császár-réti csatorna, 1995.10.11. HE (HNHM Pseud-1282: 1 egyed); Paks: akácos, 2002.10.23. (HNHM Pseud-938: 1 egyed; HNHM Pseud-948: 1 egyed); Pilisborosjenő: „Egri vár”, deszka alól, 1985.04.04, MO (HNHM Pseud-1368: 1♂); Réde: 2011.08.18–2011.09.23, KCs (NHMB Pseud-0024: 1♀); Sátoraljaújhely: 1891.12.27, BL (HNHM Pseud-1342: 1♀; HNHM Pseud-1343: 1 egyed); Sátoraljaújhely: Boda-dűlő, 2000.04.07, HG (KFM Pseud- 0056: 1♀); Sátoraljaújhely: Esztáva, 2005.03.23, HG (HNHM Pseud-1341: 1♀), 1994.03.05, HG (KFM Pseud- 0052: 1♀); Sátoraljaújhely: Májuskút-fenyves, 1999.10.15, HG (KFM Pseud-0060: 1♀); Simontornya: 2013.09.21, 2♀; Sopron: Kecske-patak völgye, 1923.07.25, DE (HNHM Pseud-1725: ♂); Sóly: Győri-úti irtás, dolomitgyep, 2012.10.24-2013.03.12, KCs (NHMB Pseud-0040: 3 egyed); Szalonna: Köszvényeskút, 2007.06.07, HG (KFM Pseud-0003: 1♀); Szögliget, Ménes-völgy, 1990.10.19, MO (HMHM Pseud-1434: 1♀); Szögliget: Ménes-völgy, Aegopodio-Alnetum, 1989.11.16, MO (HMHM Pseud-1465: 1♂); Szögliget: Ménes- völgy, tölgyes, 2012.10.16, NJ (HMHM Pseud-1486: 1♂); Tenkes-hegy: cserszömörcés-molyhostölgyes, 1955.10.27, LI (HNHM Pseud-1629: 1♀); Tubes: 1960.09.30, LI (HNHM Pseud-1633: 1♂); Vászoly: 1941.05.15, KaZ, SzJ (HNHM Pseud-1386: 1♀); Vonyarcvashegy: Pető-hegy, 1959.08.26, LI (HNHM Pseud- 1634: 1♂); Zánka: szőlős, 2012.05.24, KCs (NHMB Pseud-0041: 5 egyed); Zirc: Arborétum, 2005.01.12– 2005.03.29, KCs (NHMB Pseud-0017: 1♀); Arborétum, 2006.04.14, KCS, PdA (NHMB Pseud-0028: 1♀:); Bocskor-hegy, 1941.10.21, SzL, KI (HNHM Pseud-1381: 1♀; HNHM Pseud-1401: 2♀); Pintér-hegy, 1941.10.18, SzL, KI (HNHM Pseud-1383: 1♂); 1941.10.07, SzL, KI (HNHM Pseud-1384: 1♀; HNHM Pseud- 1399: 1♀). Románia: Varsolc: 2014.05.20, CsK (HNHM Pseud-1013: 1 ♀).
Megjegyzés: Európa-szerte széles körben elterjedt faj, vizsgálataim során Magyarországról (Novák 2015a, 2016) és Erdélyből sikerült kimutatnom (Novák 2015c). Az egész Kárpát- medencében elterjedt (Tömösváry 1882; Kárpáthegyi 2007; Mahnert 2011; Christophoryová és mtsai 2012a). A korábbi szakirodalom szerint főleg erdei, avarlakó faj, ám alkalmanként rőzserakás alatt és gyepterületek bokrai közelében is megtalálható (Beier 1963a). Vizsgálataim során ezzel összhangban előkerült többféle erdőtípusból (bükkös, láperdő, tölgyes, fenyőerdő, égerliget, cserszömörcés-molyhostölgyes) illetve lösz- és dolomigyepből, cserjésből, arborétumból és autópálya-szegély mellől, továbbá erdőben fakéreg alól.
Neobisium (N.) tothi sp. n. (11A-G ábrák)
Neobisium (Neobisium) tothi Novák 2017b: 417–421.
Diagnózis: a tapogatóláb femurja 3.59–4.17x hosszabb, mint amilyen széles. A tapogatóláb femurjának bazo-dorzális és laterális felülete finoman szemcsézett. Az olló nem mozgatható ujja 1.38–1.52x hosszabb a kéznél nyéllel együtt. Az olló mozgatható ujján 48–62 fog található, 2-4 kicsi helyezkedik el két nagyobb között.
Elterjedés (Novák 2017b): Magyarország, Románia.
- 62 -
Új adatok: Magyarország: Révleányvár: Motolla, 1993.10.30, HG (KFM Pseud-66: 1♂, holotípus). Sátoraljaújhely: Sátor-hegy, HG (KFM Pseud-67: 1♀, paratípus). Románia: Szaplonca (Săpânța): 2006.06.04, leg. GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1986: 2♂♂); Tuszatelke (Tusa): Ponor, 2014.10.02, BZs, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-1878: 1♂, paratípus).
Elterjedési típus: feltételezhetően pannon-kárpáti endemizmus.
Leírás: a fejpajzs és a tergitek sötétebb, a többi testrész világosabb sárgás-barna színű. Fejpajzs (11A ábra). Nagyjából olyan hosszú, mint amilyen széles, a felszíne sima. Az episztóma kicsi, tompa hegyű, és alapesetben háromszög alakú, a hím paratípus esetében csak egy kis dudor. Két pár, lencsével rendelkező szem, az elülsők valamivel nagyobban a hátulsóknál. Két pár érzékgödröcske a szemek szintjében, két pár pedig a hátulsó szegély mentén. A fejpajzs szőreinek képlete: m4m: 6–7: 6: 3–4 (összesen 22–23 a preokuláris mikroszőrökkel együtt). Csípő-régió. A tapogatóláb csípőinek elülső nyúlványán 5 hosszú, hegyes szőr található, a többi részén 7–9 normál méretű; az I-IV járólábak csípőin 4–6, 5–8, 5–6, illetve 5–8 szőr található. Az I. járóláb csípőjének elülső részén erőteljes, hegyes és háromszög-alakú anterolaterális nyúlvány található, a mediális nyúlvány lekerekített és fogazott (11B ábra). Utótest. A IV–X. sternitek szőrszáma: 8–12: 10: 10–12: 10–12: 11–12: 8–12: 8–12. A I–X: tergitek szőrszáma: 6–7: 7–8: 8–10: 8–10: 7–9: 8–10: 8–9: 8–10: 7–9: 8–9. A XI. tergiten 12–14 szőr található, közülük 6 tapintószőr. A XII. szelvény dorzálisan és ventrálisan is 2-2 mikroszőrt visel. Hím genitális régió: a II. sterniten 6–8 szőr található, a III. sterniten 22–26, amelyek közül 10–11 a hátulsó szegély mentén helyezkedik el. A hím ivarnyílás belső szegélyén 3 + 3 belső genitális szőr található. Nőstény genitális régió: a II. sternit 6, a III. 8 rövid szőrt visel, a III. esetében ezek egy sorban helyezkednek el. Csáprágók (11C ábra). A kézen 6–7 szőr található. A szövőszemölcs jól látható, 6–7 szövőcsatornával. A nem mozgatható és a mozgatható ujjon 12–14, illetve 8–10 kis és közepes méretű fog található. A rallum 8 lemezkéből áll, melyek közül a 2 disztális elülső oldala finoman tollas, a proximális lemezke alapja megnagyobbodott, és a többitől elkülönülten helyezkedik el. A serrula interior 23–25, a serrula exterior 22–25 lemezkéből áll. Tapogatóláb (11D ábra). Az olló és a patella sima felszínűek, a femur bazo-dorzális és laterális felülete finoman szemcsézett. A trochanter felszíne részben szemcsézett, mediális kidudorodás megtalálható. A femur 3.59–4.17x, a patella 2.27–2.55x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló (11E ábra) nyelének dorzális oldalán 2 mikropórus található. Az olló ujjai 1.38–1.52x olyan hosszúak, mint a kéz és a nyél együttvéve. A nem mozgatható ujjon
- 63 -
11. ábra. Neobisium (N.) tothi sp. n., holotípus (KFM Pseud-66). A: fejpajzs; B: az I. coxa elülső része a nyúlványokkal; C: jobb csáprágó; D: bal tapogatóláb; E: jobb tapogatóláb ollója; F: I. járóláb; G: IV. járóláb.
58–62 szorosan álló, hegyes fog sorakotik, rendre 2–4 normál méretű fog helyezkedik el 2 nagyobb között. A mozgatható ujjon 48–62 lekerekített fog található, amelyek a b érzékszőr vonaláig terjednek. Az ib és ist ésórzékszőrök távolsága 1.95–2.10x akkora, mint az ist és it
- 64 - közötti távolság. A nem mozgatható ujj bazomediális részén, az eb és esb érzékszőröktől disztálisan 2 mikroszőr található, és 3–4 további szőr az isb irányába. Lábak (11F-G ábrák). Felszínük sima. A karmok egyszerűek és simák, az aroliumok rövidebbek a karmoknál. A IV. tarsus szubterminális mikroszőre egytörzsű és fogazott. A IV. tibia egy mediális, a IV. basitrsus egy bazális, a IV. telotarsus egy szubmediális tapintószőrt visel. A faj morfometriai adatait az 1. függelék 2. táblázata tartalmazza.
Megjegyzés: tudományra új fajként sikerült leírnom északkelet-magyarországi illetve északnyugat-erdélyi típuslelőhelyekről (2. melléklet, 9. térkép). Leginkább a Neobisium carcinoides fajhoz hasonlít, ám a tapogatóláb femurok granulációja, valamint a példányok egy részénél előforduló határozott episztóma alapján jól elkülöníthető a két faj (Novák 2017b). A gyűjtött példányokhoz kapcsolódó adatok alapján nem lehetett élőhely-preferenciát megállapítani.
Roncus L. Koch, 1873
Diagnózis: a fejpajzson egy pár szem található, vagy egyáltalán nem rendelkeznek szemekkel. A rallum összes lemezkéjének elülső oldala fogazott. Elterjedés: turano-mediterrán.
Roncus babadochiae Ćurčić and Dimitrijević, 2006
Roncus babadochiae Ćurčić and Dimitrijević, in Ćurčić, Dimitrijević, Ćurčić, Makarov, Ćurčić, Rađja, Ilie and Guirginca, 2006a: 228–229; Harvey 2013.
Diagnózis: a szemek redukálódtak. Az olló feltűnően tömzsi a többi Roncus-fajhoz visznonyítva, nem mozgatható ujja olyan hosszú, mint a kéz nyél nélkül. A tapogatóláb femurjának laterális és belső felületének disztális, mediális és dorzális része szemcsézett. Az eb és esb érzékszőröktől disztálisan 5 mikroszőr található. A tapogatóláb femurjának laterális és belső oldala szemcsézett, a patella 3.74x olyan hosszú, mint széles. A femur teljes hossza 1.14mm.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
- 65 -
Megjegyzés: a fajt a Déli-Kárpátokból írták le (Ćurčić és mtasi 2006a), a leírás óta nem kerültek elő újabb példányok. A leírásban szereplő karakterek alapján egyértelműen elkülöníthető más taxonoktól.
Roncus craciun Ćurčić and Dimitrijević, 2006
Roncus craciun Ćurčić and Dimitrijević, in Ćurčić, Dimitrijević, Ćurčić, Makarov, Ćurčić, Rađja, Ilie and Guirginca, 2006a: 224–226; Harvey 2013.
Diagnózis: a szemek redukálódtak. Az eb és esb érzékszőröktől disztálisan 5-8 mikroszőr található. A tapogatóláb femurjának laterális és belső oldala szemcsézett, a patella 3.75-4.88x olyan hosszú, mint széles. A femur teljes hossza 1.07-1.27mm. A tapogatóláb femurjának laterális és belső felületének disztális, mediális és dorzális része szemcsézett. Az olló ujja olyan hosszú, mint a kéz nyéllel együtt.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
Megjegyzés: a fajt a Déli-Kárpátokból írták le (Ćurčić és mtasi 2006a), a leírás óta nem került elő újabb adata. A leírásban szereplő karakterek alapján érvényes fajnak tekinthető.
Roncus lubricus L. Koch, 1873
Roncus lubricus L. Koch, 1873: 44–45; Tömösváry 1882a: 215–217; Beier 1939a: 18; Loksa 1966: 392; Szalay 1968: 45; Verner 1971: 26; Harvey 1991: 407–409; Krumpál & Krumpálová 2003: 122–123; Christophoryová & Krumpál 2005: 79; Christophoryová & Šťáhlavský 2007: 12; Christophoryová 2009: 130–131; Christophoryová és mtsai 2011b: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 10; Harvey 2013; Novák 2012: 62; Novák 2013a: 124; Harvey 2013. Roncus lubricus cavernicola Tömösváry, 1882a: 216–217. Obisium lubricum: Daday 1888: 128–129. Roncus (Roncus) lubricus: Szent-Ivány 1941: 88. Roncus (Roncus) lubricus lubricus: Beier 1963a: 182; Kárpáthegyi 2007: 86.
Diagnózis: a tapogatóláb femurja 2.9–3.5x olyan hosszú, mint amilyen széles, teljes hossza 0.64-0.85mm. A tapogatóláb femurjának laterális és belső felülete teljes hosszában szemcsézett. Az eb és esb érzékszőröktől disztálisan nem találhatóak mikroszőrök, ám tőlük proximálisan azok egy 5-6 szőrből álló kis csoportja található.
Elterjedés: Albánia, Algéria, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Málta, Marokkó, Hollandia, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, U.S.A., Ukrajna, Egyesült Királyság.
Elterjedési típus: feltételezhetően európai eredetű, de Észak-Amerikába is behurcolt faj.
- 66 -
Új adatok: Magyarország: Szentdomonkos: Simon-tó-tető, Melitti-Fagetum, 1988.11.28. MO (HNHM Pseud- 1137: 1 egyed); 1988.11.23. MO (HNHM Pseud-1161: 1 egyed). Románia: Szebenjuharos (Păltiniș): 2011.07.25-31, KCs, TB (NHMB Pseud-009: 1♂).
Megjegyzés: a fajnak Európa-szerte ismertek előfordulási adatai (Harvey 2013). A típusegyedek újraleírása során Gardini (1983) új bélyegként közölte az eb és esb érzékszőröktől proximálisan elhelyezkedő mikroszőrök csoportját. Ezt a korábban ebbe a fajba tartozónak határozott egyedeken nem vizsgálták, ezért a faj korábbi faunisztikai adatainak a nagyrésze revideálásra szorul. Magyarországról és Erdélyből származó minták között sikerült azonosítanom a faj képviselőit, ezzel megerősítve a faj jelenlétét a Kárpát- medencében. Legg és Jons (1988) szerint főleg avarból, kövek és fakéreg alól, illetve fűből lehet gyűjteni. Jelen vizsgálat során bükkösből került elő.
Roncus transsilvanicus Beier, 1928
Roncus (Roncus) transsilvanicus Beier, 1928: 307–309; Beier 1932a: 127–128; Beier 1939a: 18–19; Hadži 1939: 206–208; Beier 1963a: 183–184; Beier 1964: 212; Rafalski 1967: 13. Roncus transsilvanicus: Schawaller 1989: 10; Harvey 1991: 414; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 10–11; Harvey 2013. Roncus aff. transsilvanicus Beier: Krumpál and Krumpálová 2003: 123.
Diagnózis: a tapogatóláb femurja 3.5-4.4x olyan hosszú, mint amilyen széles, teljes hossza 0.90-1.18mm. A tapogatóláb femurjának laterális és belső felületének csak a mediális és disztális része szemcsézett.
Elterjedés: Lengyelország, Románia, Szlovákia, Ukrajna.
Elterjedési típus: dácikus.
Megjegyzés: a Kárpátok vonulatainak több pontjáról is ismert, viszonylag nagytermetű Roncus-faj (Beier 1928; Szent-Ivány 1941; Christophoryová és mtsai 2012a) (2. melléklet, 10. térkép). A Bécsi Természettudományi Múzeumban elhelyezett típusegyedeinek vizsgálata során a leírásban szereplőnél nagyobb változatosságot találtam a tapogatóláb femurján található szemcsézett terület kiterjedésében.
Roncus zburatorul Ćurčić and Dimitrijević, 2008
Roncus zburatorul Dimitrijević, Ćurčić, Ćurčić, Makarov, Ilie and Guirginca, 2008: 117–123; Harvey 2013.
Diagnózis: a szemek redukálódtak. A tapogatóláb femurja 4.32x olyan hosszú, mint amilyen széles, teljes hossza 1.08mm. A tapogatóláb femurjának laterális és belső felületének disztális,
- 67 - mediális és dorzális része szemcsézett. Az eb és esb érzékszőröktől disztálisan 8 mikroszőr található.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: endemizmus a Déli-Kárpátok területén.
Megjegyzés: a fajt a Déli-Kárpátokból írták le (Ćurčić and Dimitrijević 2006), a leírás óta nem került elő újabb adata. A leírásban szereplő bélyegei alapján a többi taxontól jól elkülöníthető, ezért valid fajnak tekintem.
Larcidae Harvey, 1992
Diagnózis: A fejpajzs háromszög alakú, két pár szem található rajta. Az összes járóláb tarsusa kéttagú. Elterjedés: Európa és Észak-Amerika.
Larca Chamberlin, 1930
Diagnózis: Az olló mozgatható ujján két érzékszőr található. Elterjedés: Európa és Észak-Amerika.
Larca lata (Hansen, 1884)
Garypus latus Hansen, 1884: 550–551. Larca lata: Christophoryová & Krumpálová 2010: 108; Christophoryová és mtsai 2011a: 2–4; Christophoryová és mtsai 2011c: 37; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Christophoryová és mtsai 2012a: 11; Harvey 2011: 31–33; Novák 2013b: 162; Harvey 2013. Cheiridium tetropthalmum Daday, 1889a: 27–28. Geogarypus minor (L. Koch): Szalay 1968: 47–48; Kárpáthegyi 2007: 86.
Diagnózis: a fejpajzs háromszög alakú, felszíne szemcsézett, akárcsak a tapogatólábak. Két pár, lencsével rendelkező szeme van. A fejpajzs elülső szegélye mentén 8, a hátulsónál 4 szőr sorakozik. Az olló nem mozgatható ujján 8, nem mozgathatón 2 érzékszőr található.
Elterjedés: Ausztria, Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Lettország, Magyarország (Harvey 2011), Hollandia, Lengyelország, Románia, Svédország, Szlovákia, Egyesült Királyság.
Elterjedési típus: európai.
Új adatok: Magyarország: Pápa: 1896.04, WJ (HNHM Pseud-1358: 1 juv.; HNHM Pseud-1359: 1♂; HNHM Pseud-1360: 1♀); 1897.03, WJ (HNHM Pseud-1557: 6♀).
Megjegyzés: a Daday (1889a) által a Somogy megyei Vádé község közeléből leírt Cheiridium treptopthalmum fajt Beier (1932b) az egyébként mediterrán elterjedésű Geogarypus minor junior szinonímjának nyilvánította. Ennek köszönhetően ezt a fajt közel nyolcvan évig a szakirodalom hazánk álskorpió-faunájának tagjaként kezelte (Beier 1963a; Harvey 1991;
- 68 -
Kárpáthegyi 2007). Mivel a típuspéldányok nem fellelhetőek, így főként Daday leírására és ábráira támaszkodva, Harvey (2011) megállapította, hogy a szóban forgó egyedek valójában a Larca lata faj képviselői lehettek. Ezt alátámasztani látszik az is, hogy a L. lata több példánya is előkerült a vizsgálataim során a Dunántúlról (Novák 2013b). Magyarországon kívül még szlovákiai előfordulási adatait ismerjük (Christophoryová 2011c). Európában ez a család egyetlen faja, amely a mediterrán régiótól északabbra is megtalálható (Harvey 2013). Élőhely tekintetében a száraz, sötét helyeket kedveli, ahol nagy mennyiségű detritusz található, illetve a faodvakban és madárfészkekben is előfordul (Christophoryová és mtsai 2011c, 2011d).
Cheiridiidae Hansen, 1894
Diagnózis: A fejpajzs háromszög alakú, egy pár szem található rajta. Az összes járóláb tarsusa egytagú. Elterjedés: kozmopolita.
Cheiridium Menge, 1855
Diagnózis: az olló femurjának bazolaterális részén egy kidudorodás található. Az olló mozgatható ujján két érzékszőr helyezkedik el. Elterjedés: kozmopolita.
Cheiridium museorum (Leach, 1817)
Chelifer museorum Leach, 1817: 50. Cheiridium museorum: Tömösváry 1882a: 210–211; Pillich 1914: 153; Szalay 1968: 48–49; Verner 1971: 27; Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 1991: 439–440; Kárpáthegyi 2007: 86; Christophoryová 2010: 1, 2, 5; Christophoryová & Krumpál 2010: 107; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Christophoryová 2012: 11; Harvey 2013; Novák 2013a: 125; Novák 2015a; Novák 2015b: 156.
Diagnózis: a fejpajzs háromszög alakú, felszíne szemcsézett, akárcsak a tapogatólábak. Egy pár jól fejlett szemmel rendelkezik. Az olló mozgatható ujján két érzékszőr található.
Elterjedés: Algéria, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Dél-Afrikai Köztársaság, Egyesült Királyság Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, India, Írország, Kirgizisztán, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Montenegró, Mozambik, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Pakisztán, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Törökország, U.S.A., Zaire.
Új adatok: Magyarország: Pápa: 1896.04, WJ (HNHM Pseud-1357: 1 egyed); Püspökhatvan: templomtorony, gyöngybagolyköpet és denevérguanó, 1994.09.02. MO (HNHM Pseud-931: 1 egyed); Szin, Szelcepuszta, istálló, 1987.05.12, MO (HMHM Pseud-1473: 1♀); Zirc: Deák Ferenc utca 39, lakásból, 2012.03.07, KCs (NHMB Pseud-0004: 1♀). Románia: Szentbenedek: gyöngybagolyköpetből, 1929.08. VM (HNHM Pseud-1814: 1♂, 1♀).
Megjegyzés: nagy elterjedési területtel rendelkező faj, amely gyakran antropogén környezetben is előfordul. Jelen kutatás eredményeként Magyarország több pontjáról is
- 69 - előkerült, feltételezhetően az egész országban elterjedt. Hazánkon kívül Erdélyben is megtaláltam még, ahonnan korábban Tömösváry (1882a) közölte, illetve a Kárpát- medencéből még szlovákiai előfordulását mutatták ki (Krumpál & Cyprich 1988). Antropogén környezetet illetve madárfészkeket kedvelő faj, főleg a szárazabb élőhelyeken fordul elő (Beier 1963; Legg és Jones 1988, Christophoryová és mtsai 2011d). Vizsgálataim során templomtoronyból, gyöngybagolyköpetből és denevérguanóból, istállóból és lakásból berült elő.
Atemnidae Kishida, 1929
Diagnózis: a fejpajzs kúp alakú, legfeljebb egy szempár található rajta. A méregfog és méregmirigyek az olló nem mozgatható ujjának végén találhatóak. Az olló ujjain a normál fogazat mellett nincsenek mellékfogak. Minden járóláb tarsusa egytagú. Elterjedés: kozmopolita.
Atemnus Canestrini, 1884
Diagnózis: a fejpajzs sima, a tapogatólábak felületének egy része szemcsézett lehet. A IV. pár járóláb tarsusán az érzékszőr bazális elhelyezkedésű.
Elterjedés: Ázsia, Európa, Észak-Afrika, Karib-szigetek.
Atemnus politus (Simon, 1878)
Chelifer politus Simon, 1878: 149-150. Atemnus politus: Szent-Ivány 1941: 88–89; Szalay 1968: 51; Harvey 1991: 455–456; Krumpálová & Krumpál 1993: 36; Kárpáthegyi 2006: 115; Kárpáthegyi 2007: 86; Mahnert 2011: 31; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 11; Novák 2011: 69; Harvey 2013; Novák 2013: 125; Novák 2016: 6.
Diagnózis: a fejpajzs sima, vagy csak az elülső részén, felszíne nagyon enyhén szemcsézett. A IV. lábpár tarsusain az érzékszőr az íz proximális végének közelében található. A szemek lencse nélküliek.
Elterjedés: Afganisztán, Algéria, Ausztria, Azerbajdzsán, Bhután, Bulgária, Franciaország, Grúzia, Görögország, Horvátország, Magyarország, India, Irán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Kína, Líbia, Macedónia, Mongólia, Marokkó, Nepál, Olaszország, Pakisztán, Románia, Spanyolország, Svájc, Szíria, Szlovákia, Tunézia, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán.
Elterjedési típus: középázsiai-mediterrán.
Új adatok: Magyarország: Ágasegyháza: 1953.10.23. (HNHM Pseud-1899: 1 egyed); Esztergom: Strázsa- hegy, 2011.06.19. FK (HNHM Pseud-1322: 1 egyed); Budaörs: Odvas-hegy, kövek alól, dolomit-sztyepprét, 1985.04.27, MO (HNHM Pseud-1493: 2♀); Budapest: Farkasrét, 1951.05, BJ (HNHM Pseud-1491: 6 egyed); Farkasrét, száraz, cserjés erdő, 1950.09.10, BJ (HNHM Pseud-1900: 7 egyed); Farkasrét, tölgyirtás, 1953.10.08,
- 70 -
BJ (HNHM Pseud-1901: 7 egyed); Kamaraerdő, 2013.04.02, PF (HNHM Pseud-1545: 1♀); Cserkút: Festuca, 2013.05.20, FK (HNHM Pseud-1577: 1♀); Kiskunság: homokbuckás, 1977.05.10, ÁL, HM (HNHM Pseud- 1683: 3 egyed); Lakitelek: Tőserdő, 2012.04.12, GyZ, NT (HNHM Pseud-1529: 1 juv.); Tatabánya: 1960.10.18, LI (HNHM Pseud-1621: 1 egyed); 1960.06.14, LI (HNHM Pseud-1626: 1 egyed; HNHM Pseud- 1641: 2 egyed).
Megjegyzés: bár csak szórványos adataival rendelkezünk a Kárpát-medence területéről, feltételezhetően széles körben elterjedt faj lehet a térség délies kitettségű hegy- és domboldalain, sziklagyepekben és mediterrán jellegű, szárazabb élőhelyeken (Kárpáthegyi 2006; Novák 2013a, 2016), amelyet Magyarország területéről Szent-Ivány (1941) mutatott ki először. Hazánkon kívül Ausztriából (Mahnert 2011) és Szlovákiából (Christophoryová és mtsai 2012a) ismerjük még adatait. Valószínű, hogy Európán belül a Kárpátoktól, illetve az Alpoktól északabbra már nem fordul elő. Főleg a száraz élőhelyeket és a köveket kedveli, de fakéreg, növényi törmelék alatt és bokrok tövében is előfordul ez a főleg mediterrán élőhelyeket kedvelő, termofil faj (Beier 1963a; Kárpáthegyi 2006). A következő élőhelyekről sikerült kimutatnom: kövek alól, dolomit-sztyepprét, száraz, cserjés erdő, tölgyirtás.
Diplotemnus Chamberlin, 1933
Diagnózis: a fejpajzs sűrűn és durván szemcsézett. A IV. pár járóláb tarsusán az érzékszőr az íz közepéhez közel helyezkedik el. Elterjedés: Afrika, Ázsia, Európa, Észak-Amerika.
Diplotemnus balcanicus (Redikorzev, 1928) comb. nov.
Chelifer balcanicus Redikorzev 1928:120–123 Diplotemnus vachoni Dumitresco & Orghidan, 1969: 674; Dumitresco és Orghidan 1970: 130–133; Harvey 1991: 463; Harvey 2013. Syn. nov. (Novák & Harvey 2015) Diplotemnus insolitus Chamberlin: Christophoryová és mtsai 2011b: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 11; Harvey 2013. Syn. nov. (Novák & Harvey 2015) Diplotemnus piger Beier: Verner 1959: 61–63; Beier 1963: 248; Verner 1971: 28. Diplotemnus balcanicus: Novák & Harvey 2015: 316–323.
Diagnózis: a fejpajzs és a tapogatólábak is szemcsézettek. A IV. lábpár tarsusain az érzékszőr az íz felső harmada és a felezési pontja között található. A szemek rendelkeznek lencsével.
Elterjedés: Afganisztán, Algéria, Azerbajdzsán, Bulgária, Csád, Kína, India, Irán, Kazahsztán, Kirgizisztán , Magyarország (Novák & Harvey 2015), Mongólia, Románia (Novák & Harvey 2015), Spanyolország, Szlovákia, Szudán, Tadzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Üzbegisztán.
Új adatok: Magyarország: Kemence: Rakattyás-völgy, gyertyános-tölgyes, kéreg alól, 2015.04.12, GA, MO, NT (HNHM Pseud-1911: 2♂); Kozárd: Jókai-köz, lakásban, 2004.07.04, HK, MD (HNHM Pseud-1688: 1 egyed); Kölked: bédai vadászház, 2000.05.06, KoZ (HNHM Pseud-1550: 1♂); Lapis (Mecsek): üreges tölgyfa kérge alatt, 1953.05.29, KI (HNHM Pseud-1689: 2 juv.); Ócsa: ősláp, kilátónál, 2015.06.10, polarizált fénycsapda, MÁ (HNHM Pseud-1834: 1♀); Püspökhatvan: templomtorony, gyöngybagoly köpetből és denevér guanóból, 1994.09.02, MO (HNHM Pseud-1445–1447: 2♂, 3 tritonimfa).
- 71 -
Megjegyzés: Mark Harvey-val közös vizsgálatunk eredményeképpen a Bulgáriából leírt Rhacochelifer balcanicus (Redikorzev, 1928) faj karaktereinek részletes vizsgálata után az Atemnidae családba és a Diplotemnus genuszba került áthelyezésre, az új kombináció neve Diplotemnus balcanicus (Redikorzev, 1928) (Novák és Harvey 2015). Továbbá a típusok illetve a leírások vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a Diplotemnus insolitus, valamint az Erdélyből leírt Diplotemnus vachoni taxonok ennek junior szinonímái, emellett a faj első magyarországi adatai is közlésre kerültek (Novák és Harvey 2015). Ez a rendkívül széles elterjedésű, és jelentős morfológiai variabilitással rendelkező faj a Kárpát- medencéből hazánkon kívül eddig Szlovákiából (Christophoryová és mtsai 2011b) és Erdélyből ismert (Dumitresco & Orghidan 1969). Beier (1963a) szerint főleg a szárazabb élőhelyeket kedveli, illetve Szlovákiában a forézist is megfigyelték nála (Verner 1959). Vizsgálataim során előkerült gyertyános-tölgyesből, kéreg alól, lakásból, láperdőből, templomtoronyból, gyöngybagoly köpetből és denevér guanóból. Egy példánya repülő rovarok számára felállított polarizált fénycsapdából került elő, ahová feltételezhetően forézis segítségével kerülhetett.
Cheliferidae Risso, 1826
Diagnózis: a fejpajzs kúp alakú, egy szempár található rajta. Az ollónak mindkét ujja végén található méregfog és méregmirigyek. Minden járóláb tarsusa egytagú. Elterjedés: kozmopolita.
Chelifer Geoffroy, 1762
Diagnózis: a csáprágó kezén a szubbazális szőr nem található meg. A IV. pár járóláb tarsusain a karmok osztottak, vagy mellékkarmot viselnek. A hím I. járólábainak tarsusa vékony és nem módosult; a hím utótestén a tergitek szélén fogszerű nyúlványok vannak; a nőstények cribriform lemezkéi párosak. Elterjedés: kozmopolita.
Chelifer cancroides (Linnaeus, 1758)
Acarus cancroides Linnaeus, 1758: 616. Chelifer cancroides: Tömösváry 1882a: 206–208; Daday 1888: 121; Pillich 1914: 153; Daday 1918: 2; Szent- Ivány 1941: 90; Szalay 1968: 64; Krumpál & Cyprich 1988: 42; Mahnert 1990: 684; Harvey 1991: 487–490; Krumpál & Krumpálová 2003: 123; Kárpáthegyi 2007: 89; Christophoryová 2010: 1, 2, 5; Christophoryová & Krumpál 2010: 107; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Christophoryová és mtsai 2012a: 12; Novák 2011: 69; Novák 2012: 62; Harvey 2013.
- 72 -
Diagnózis: A hím első lábának tibiája és tarsusa nem módosult. A hímek tergitjeinek oldalán tüskeszerű kiszögellések találhatóak. A nőstények cribriform lemezkéi párosak. A csáprágó kezén 4 szőr található, a XI. tergiten nincsenek érzékszőrök.
Elterjedés: Afganisztán, Albánia, Algéria, Argentína, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Brazília, Bulgária, Chile, Csehország, Dél-Afrikai Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Egyiptom, Etiópia, Észtország, Finnország, Franciaország, Grúzia, Ghána, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, India, Izrael, Írország, Japán, Kanada, Kazahsztán, Kenya, Kirgizisztán, Lengyelország, Lettország, Kuba, Luxemburg, Macedónia, Magyarország, Malawi, Mexikó, Mongólia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Tanzánia, Törökország, Türkmenisztán , U.S.A., Új-Zéland, Üzbegisztán, Vietnam, Zaire.
Új adatok: Magyarország: Budapest: ágyból, 1936.06.10, EJ (HNHM Pseud-1353: 1♂, 1♀, 1 juv.); Baross u. 15, 1989.05.23 (HNHM Pseud-1506: 1♀); könyvből, 1982.03, KoZ (HNHM Pseud-1355: 1♀); lakásban, 1941.05.24, TKA (HNHM Pseud-1495: 1 egyed); Pápa: 1896.04, WJ (HNHM Pseud-1361: 1♀); szobában, 1910.03.19 (HNHM Pseud-1494: 1 egyed); Pilismarót: templompadlás, 1953.08.26, TGy (HNHM Pseud-1498: 10♂, 13♀); Szigetbecse: tyúkól, 1988.09.11, MO (HNHM Pseud-1811: 1♂); ház körül, 1988.09.18, MO (HNHM Pseud-1818: 1♂). Románia: Szenéte: pajtából, 2014.05.15, NJ, VV (HNHM Pseud-1933: 1 egyed); Szentbenedek: gyöngybagolyköpetből, 1929.08, VM (HNHM Pseud-1786: 33 egyed); Zichy-barlang közelében: 07.1944, leg. ML (HNHM Pseud-1985: 1♂). Szlovákia: Nagysalló: 1920.12.31, DE (HNHM Pseud- 1746: 1♂).
Megjegyzés: világszerte elterjedt, kozmopolita faj, amely gyakran előkerül antropogén környezetből is – különösen gyakran fordul elő lakásokban, méhkasokban, illetve a madárfészkeket is kedveli (Beier 1963a; Christophoryová és mtsai 2011d). Számos korábbi adatával rendelkezünk a Kárpát-medencében hazánkon (Kárpáthegyi 2007) kívül Szlovákiából (Christophoryová és mtsai 2012a) és Erdélyből is (Tömösváry 1882a). Vizsgálataim során Magyarországról, Romániából és Szlovákiából került elő, a következő élőhelyekről: ágyból, könyvből, lakásban, templompadlásról, tyúkólból, pajtából, gyöngybagolyköpetből, illetve gólyafészekben.
Dactylochelifer Beier, 1932
Diagnózis: a járólábak tarsusainek szubapikális szőre egyszerű. Az olló nem mozgatható ujján az it érzékszőr félúton helyezkedik el az ist és est szőrök, illetve az ujj hegye között. A hím I. járólábainak tarsusa erősen megvastagodott és módosult; a hím utótestén a tergitek szélén nincsenek fogs zerű nyúlványok; a nőstények cribriform lemezkéi egy középen elhelyezkedő, nagy lemezzé forrtak össze. Elterjedés: Afrika, Ázsia, Európa, Észak-Amerika.
Dactylochelifer latreillii (Leach, 1817)
Chelifer latreillii Leach, 1817: 49-50 Chelifer subruber Simon: Tömösváry 1882a: 203–204 (félrehatározás). Chelifer tegulatus Tömösváry, 1882a: 198–199; Daday 1888: 122–123; Daday 1918: 2. Syn. nov. Chelifer disjunctus (L. Koch): Tömösváry 1882a: 199–200 (félrehatározás). - 73 -
Chelifer subruber: Tömösváry 1882a: 203–204; Daday 1888: 122, 178; Daday 1918: 2 (félrehatározás). Chelifer peculiaris L. Koch: Tömösváry 1882a: 201–202; Daday 1888: 121–122; Daday 1918: 2 (félrehatározás). Chelifer Latreillei [sic]: Pillich 1914: 153. Chelifer de Geerii [sic] C. L. Koch: Tömösváry 1882a: 204–205; Daday 1918: 2 (félrehatározás). Chelifer rutilans Tömösváry, 1882a: 202–203; Daday 1888: 122; Daday 1918: 2. Rhacochelifer peculiaris: Verner 1960: 168; Szalay 1968: 66; Verner 1971: 31; Harvey 1991: 529; Kárpáthegyi 2007: 89; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 12–13; Harvey 2013; Novák 2013a: 125 (félrehatározás). Dactylochelifer latreillei: Szalay 1968: 65; Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 1991: 494–495; Krištofík és mtsai 1993: 495; 8; Murányi & Kontschán 2002: 191; Christophoryová & Harvey 2013; Christophoryová 2009: 131; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108. Dactylochelifer latreillei latreillei: Szent-Ivány 1941: 90; Mahnert 1990: 684; Kárpáthegyi 2007: 89. Dactylochelifer latreillii: Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Mahnert, 2011: 31; Christophoryová és mtsai 2012a: 12; Novák 2012: 62; Chrystophoryová 2013: 641; Novák 2013a: 125; Harvey 2013; Novák 2014a: 29; Kaňuchová és mtsai 2015: 115; Novák 2015a; Novák 2015b: 156; Novák 2016: 6; Krajčovičá és mtsai 2016: 5.
Diagnózis: A hím első lábának tarsusának dorzális oldalán egy tompa, dudorszerű kiemelkedés található. A tapogatóláb femurja 3.4–3.7x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló nem mozgatható ujján az it érzékszőr félúton helyezkedik el az ist/est és az ujjhegy között.
Elterjedés: Albánia, Algéria, Örményország, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Grúzia, Görögország, Hollandia, Horvátország, Irán, Magyarország, Németország, Kazahsztán, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Tunézia, Ukrajna.
Elterjedési típus: turano-europeo-mediterrán.
Új adatok: Magyarország: Aggtelek, Bíbic-töbör keleti oldala, 1953.09.22, VJ (HNHM Pseud-1480: 1♀); Ásványráró: puhafaliget, 1989.05.21, MO, SzGyz (HNHM Pseud-1559: 1♀); Balf: 1986, LI (HNHM Pseud- 1590: 3♂, HNHM Pseud-1592: 1♂); Bátaapáti: üveghutai erdészház, lucfenyő, 2002.06.26, SzGy (HNHM Pseud-1520: 1 egyed); Bátorliget: ősláp, 1990.05.14, MO (HNHM Pseud-1715: 3♂, 2♀); 1990.05.16, MO (HNHM Pseud-1716: 1♂, 3♀); Borbács: Borbácsi-tó, 1995.10.13. HE (HNHM Pseud-957: 1 egyed); Budaörs: Odvas-hegy, 1987.04.23, MS (HNHM Pseud-1500: 1♂); Csiki-hegyek, Odvas-hegy, kő alól, 1987.04.23, KoZ (HNHM Pseud-1369: 1♂. 1 juv.); Farkasvölgy, 1898.03.15, WJ (HNHM Pseud-1378: 1 egyed); Sas-hegy, 2011.09.27, FK (HNHM Pseud-1363: 1♂, 1♀); Sas-hegy, 2011.08.08, FK (HNHM Pseud-1578: 1♂); Sas-hegy, 2011.09.27, FK (HNHM Pseud-1363: 1♂, 1♀); Csopak: 1932.07, DE (HNHM Pseud-1496: 1 juv.); Csorna: Sári erdő, csíkos éger, 1996.06.14, SzGy (HNHM Pseud-1257: 1 egyed); Feketeerdő: Mosoni-Duna partja, puhafaliget, 2008.09.17, HE, SzGy (HNHM Pseud-1279: 1 egyed); Füzérkajata: Pap-rét-gazda, 2009.05.11, HG, HS (KFM Pseud-0051: 1♀); Hajós: Fácános, 2016.06.03-05, SzÉ (HNHM pseud-1908: 13 egyed); Hanság: Nyíresbe vezető út mentén, 1996.04.18. HE (HNHM Pseud-1278: 1 egyed); Hegymagas: égeres, 2014.06.06, FK (HNHM Pseud-1584: 1♂, 1♀); Hercegszántó: Karapomcsai-erdő, száraz tölgyes, 1991.06.06, SzGy (HNHM Pseud-1536: 1♀); Hortobágy: 1951.06.06, EdJ (HNHM Pseud-1649: 1♀); Izsák: futóhomok, lomb alatt, 1904.05.21, BL (HNHM Pseud-1741: 1♂); Jósvafő: Farkaslyuk keleti oldala, gyertyános-bükkös, 1953.09.23, KaZ (HNHM Pseud-1435: 1♀); Kaposvár: 1940.09.26, LI (HNHM Pseud-1675: 1♀); Karcsa: Tekerületi-dűlők, 2007.06.15, HG (KFM Pseud-0019: 1♀); Kecskemét: 1891.05.20, BL (HNHM Pseud-1830: 1♀); Kerecsend: Fácános-berek, lösztölgyes, 2010.05.14, GA, GyZ, MO, NT (HNHM Pseud-1695: 1♂, 2♀); Kölked: Bakai-erdő, nyár-fűz ligeterdő, 1990.08.29, SzGy (HNHM Pseud-1539: 1 juv.); Makád: 1988.04.30, MO (HNHM Pseud-1749: 3♂); 1989.06.25, MO (HNHM Pseud-1569: 5♂, 8♀); Martonvásárpark:
- 74 -
1951.05.19, BJ (HNHM Pseud-1650: 1♂); Ócsa: belterület, kanadai nyár kérge alól, 1952.10.30, KaZ (HNHM Pseud-1561: 1♂); égerfa alól, 2013.05.15, NJ (HNHM Pseud-1599: 1♀); 2013.08.17, NJ (HNHM Pseud-1600: 1♂); Madárvárta: nádtörmelék, 2013.08.17, NJ (HNHM Pseud-1596: 6♀); Nagyerdő, 1952.10.28, KoZ (HNHM Pseud-1553: 1♂1♀); Turján, 1953.06.01, MM (HNHM Pseud-1660: 1♀); Turjányi-erdő délkeleti része, fűzes, 1952.10.30, KaZ (HNHM Pseud-1532: 1♂, 2♀); Paks: D-i terület, fűz-nyár liget, 2002.09.12, SzGy (HNHM Pseud-1691: 1♀); Pácin: Mágócsi-kastély, 2006.10.08, HG, PdA (KFM Pseud-0021: 1♂, 1♀); Pákozd: Bella- völgy, 1951.10.09, KaZ (HNHM Pseud-1743: 2♂, 1♀); Pápa: 1896.04, WJ (HNHM Pseud-1362: 10 egyed; HNHM Pseud-1363: 1♂, 1♀); Pásztó: Zagyva-völgy, kéreg alól, 1988.04.23, KoZ, RSz (HNHM Pseud-1755: 1♀); Sári: 1937.03.12, BJ (HNHM Pseud-1674: 1♀); Sárospatak: Keleti-Bodrog-holtág, 2006.10.07, HG, PdA (KFM Pseud-0038: 1♀; KFM Pseud-0040: 4♂, 5♀, 3 juv.; HNHM Pseud-1344: 1♀); Sárvár: Katonapuszta, fatörzsről, 2008.05.10, MO, NT (HNHM Pseud-1251: 1 egyed); Sátoraljaújhely: Rudabányácska, Lőtér, 2009.06.22, HG (KFM Pseud-0045: 1♂); Tarda-völgy, 2001.03.30, ÁL, HG (KFM Pseud-0054: 1♂); Simontornya: tölgyes, 2013.06.28, NJ (1 egyed); Sopron: Nagy és Kistómalom, 1944.12.01, DE (HNHM Pseud-1663: 1♂, 3♀); Sukoró: tópart, 1951.11.12, KaZ (HNHM Pseud-1737: 2♂, 1♀; HNHM Pseud-1821: 20 egyed); Szigetbecse: 1989.06.24. MO (HNHM Pseud-1258: 17 egyed); Tahitótfalu: Cseresznyés-völgy, 1990.05.20, MO (HNHM Pseud-1500: 1♂); Szőce: háznál, 1990.10.19, KoZ (HNHM Pseud-1558: 1♂); Tenkes-hegy: 1960.09.29, avarból, LI (HNHM Pseud-1648: 1♀); Tüskei-erdő: 1944.06.07, GeA (HNHM Pseud-1657: 1♂); Újmáriafő: Öreg-erdő, 2006.08.30. HE, PdA, SzGy (HNHM Pseud-1269: 1 egyed); Vasvár: Nagymákfa, 2010.06.05, OA (HNHM Pseud-1514: 2♀); Vászoly: 1941.05.15, KaZ, SzV (HNHM Pseud-1387: 1♀); Vértesboglár: 2012.09.24, FK (HNHM Pseud-1585: 1 juv.).
Megjegyzés: vizsgálatom során csak hazánkból került elő. Erdélyből (Tömösváry 1882a) és Szlovákiából (Christophoryová és mtsai 2012a), továbbá Ausztria Kárpát-medencéhez tartozó részéről is ismerjük előfordulási adatait (Mahnert 2011). A Chelifer tegulatus Tömösváry, 1882 típuspéldányainak vizsgálata során megállapítottam, azok valójábna a D. latreillii fajba tartoznak – a C. tegulatus fajt Beier (1932b) korábban tévesen a R. peculiaris junior szinonímjának, ám a Tömösváry és Daday által ebbe a fajba tartozónak határozott egyedek revideálása során megállapítottam, hogy azok valójában a D. latreillii faj képviselői. A D. latreillii főleg a szárazabb élőhelyekhez kötődik (Legg és Jones 1988), Szlovákiában madárfészkekből is sikerült kimutatni (Christophoryová és mtsai 2011d). Változatos biotópok szárazabb mikrohabitatjaiból sikerült gyűjteni, amelyek a következők: puhafaliget, erdészház, láperdő, kövek alól, száraz tölgyes, égeres, futóhomok, lomb alatt, gyertyános-bükkös, lösztölgyes, nyár-fűz ligeterdő, kanadai nyár kérge alól, nádtörmelék, fűz-nyár liget, fatörzsről.
Dactylochelifer marlausicola Dumitresco & Orghidan, 1969
Dactylochelifer marlausicolus [sic] Dumitresco and Orghidan, 1969: 679–687. Dactylochelifer marlausicola: Harvey 1991: 496; Harvey 2013.
Diagnózis: A hím első lábának tarsusának dorzális oldalán egy egy hegyes, konkáv, a tarsus háti oldalának síkjából erősen kinyúló kinövés található. A tapogatóláb femurja 5.0–5.1x
- 75 - olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló nem mozgatható ujján az it érzékszőr félúton helyezkedik el az ist/est és az ujjhegy között.
Elterjedés: Románia.
Elterjedési típus: feltételezhetően endemizmus a Déli-Kárpátokban.
Megjegyzés: a fajt Dumitresco és Orghidan (1969) írták le a Déli-Kárpátokból. A leírása alapján jól elkülöníthető más fajoktól. Valószínűleg a további vizsgálatok hiányának köszönhetően nem került elő a leírása óta. Vizsgálataim során nem sikerült újabb egyedeit megtalálnom.
Mesochelifer Vachon, 1940
Diagnózis: a csáprágó kezén megvan a szubbazális szőr. A IV. pár járóláb tarsusain a karmok osztottak, vagy mellékkarmot viselnek. A hím I. pár járólábának tarsusa vékony és nem módosult; a hím utótestén a tergitek szélén fogszerű nyúlványok vannak; a nőstények cribriform lemezkéi párosak.
Elterjedés: turano-europeo-mediterrán.
Mesochelifer ressli Mahnert, 1981
Mesochelifer ressli Mahnert, 1981: 47–50; Harvey 1991: 596; Krumpálová & Krumpál 1993: 37; Christophoryová 2010: 2; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 12; Harvey, 2013.
Diagnózis: A hím első pár járólábának tibiája és tarsusa nem módosult. A hímek tergitjeinek oldalán tüskeszerű kiszögellések találhatóak. A nőstények cribriform lemezkéi párosak. A csáprágó kezén 5 szőr található, a XI. tergiten egy pár hosszú érzékszőr találhtó.
Elterjedés: Ausztria, Csehország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Kazahsztán, Szlovákia, Svájc.
Megjegyzés: a fajt Mahnert (1981) írta le olyan, fenyőfák kérgéről gyűjtött múzeumi példányokról, amelyeket korábban a Chelifer cancroides egyedeiként határoztak meg. A két faj élőhely tekintetében is elkülönül egymástól, ugyanis míg a cancroides főleg antropogén környezetben, madárfészkekben és lombhullató fák kérgén vagy az alatt található, a ressli példányait eddig fenyvesekből, a fenyőfák kérgéről történő gyűjtés során kerültek elő (Mahnert 1981). A fajnak a Kárpát-medencéből eddig szlovákiai előfordulását ismerjük (Christophoryová és mtsai 2011a), ám a vizsgált terület más országaiból, így hazánkból is várható az előkerülése a jövőben. Pontos elterjedési területének megállapításához a jövőben
- 76 - szükséges lesz az összes, Európából 1981 előtt gyűjtött C. cancroides minta revíziója, különös tekintettel a fakéregről gyűjtött minták esetére.
Beierochelifer Mahnert, 1977
Diagnózis: a hímeknél hiányoznak a coxális zsákocskák, és az első pár járóláb tarsusainak végén a karmok fölött konkáv kiszögellés található, illetve ugyanezen lábak tarsusain a szubterminális szőröcskék nem fogazottak. Elterjedés: kelet-mediterrán.
Beierochelifer peloponnesiacus peloponnesiacus (Beier, 1929)
Chelifer (Chelifer) peloponnesiacus Beier, 1929: 354–356. Beierochelifer peloponnesiacus peloponnesiacus: Krajčovičá & Christophoryová 2017: 1–4.
Diagnózis: A tapogatóláb-femur 2.2–2.5x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló ujjai jóval rövidebbek, mint a kéz nyél nélkül. A hímek első pár jórólábának tarsusán, a karmok fölött erőteljes konkáv kiszögellés található.
Elterjedés: Azerbajdzsán, Bulgária, Görögország, Olaszország, Szlovákia (Krajčovičá & Christophoryová 2017), Törökország.
Elterjedési típus: kelet-mediterrán.
Megjegyzés: ezt a fajt nemrég mutatta ki Krajčovičá & Christophoryová (2017) Szlovákia területéről, az Északi-Kárpátokból. Feltételezhető, hogy máshol is előfordul a Kárpát- medencében, továbbá eddigi ismereteink szerint a vizsgált terület jelenti areájának legészakibb részét.
Rhacochelifer Beier, 1932
Diagnózis: a járólábak tarsusainak szubapikális szőre egyszerű. Az olló nem mozgatható ujján az it érzékszőr sokkal közelebb áll az ist és est szőrökhöz, mint az olló hegyéhez. A hím I. járólábainak tarsusa erősen megvastagodott és módosult; a hím utótestén a tergitek szélén nincsenek fogszerű nyúlványok; a nőstények cribriform lemezkéi egy középen elhelyezkedő, nagy lemezzé forrtak össze. Elterjedés: Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Mediterráneum, Szahara.
Rhacochelifer disjunctus (L. Koch, 1873)
Chelifer disjunctus L. Koch 1873: 27–28. Rhacochelifer disjunctus: Krajčovičá és mtsai 2017: 38–42.
Diagnózis: A hím első lábának tibiája és tarsusa erősen módosult. A hímek tergitjeinek oldalán tüskeszerű kiszögellések nem találhatóak. A nőstények cribriform lemezkéi
- 77 - páratlanok. A tarsusok szubterminális szőre fogazott. A tapogatóláb-femur hossza 0.84– 0.86mm. A hímek első pár lábának tarsusa 2.7x hosszabb, mint széles, a disztális végén egy kis bemélyedés található.
Elterjedés: Franciaország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia (Krajčovičá és mtsai 2017).
Elterjedési típus: nyugat-mediterrán.
Megjegyzések: a faj jelenlétét Krajčovičá és mtsai (2017) a közelmúltban mutatták ki Szlovákia több pontjáról, feltételezhető, hogy máshol is előfordul a Kárpát-medencében. Korábbi Kárpát-medencei adatait (Tömösváry 1882a) a szakirodalom a Rhacochelifer peculiaris félrehatározásaként könyvelte el (Harvey 1991), ám ezen minták revideálása során arra jutottam, hogy azok valójában a D. latreillii fajba tartoznak. Érdemes megemlíteni, hogy Marokkóból (Beier 1932b) és Azerbajdzsánból (Daday 1889b) is közölték korábban a faj jelenlétét, ám ezek az adatok később félrehatározásnak bizonyultak (Krajčovičá és mtsai 2017). Jelenlegi ismereteink szerint a faj előfordulása az Északi-Kárpátokban valószínűleg areájának észak-keleti határát is jelenti egyben.
Chernetidae Menge, 1855
Diagnózis: a fejpajzs kúp alakú, szemeik általában nincsenek, az összes járóláb tarsusa egytagú. A méregfog és méregmirigyek a mozgatható ujj végén találhatóak. Az olló ujjain a normál fogazat mellett mellékfogak is vannak. Eltejedés: kozmopolita.
Chernetinae Menge, 1855
Diagnózis: a testet és a tapogatólábakat fedő szőrök rövidek, fogazottak vagy bunkósak; a fejpajzs szemcsézett. A nőstények spermatartója páros. Eltejedés: Afrika, Ázsia, Dél-Amerika, Európa, Észak-Amerika.
Chernes Menge, 1855
Diagnózis: a IV. járóláb-pár tarsusán nem található tapintószőr. A rallumot 3 lemezke alkotja. A testet és a tapogatólábakat fedő szőrök rövidek és bunkósak. Az olló mozgatható ujján az st tapintószőr az sb-től távolabb helyezkedik el. A nőstények spermatartója páros; hosszú vezetékekből áll, amelyek végén nincs zsákocska. Eltejedés: Afrika, Ázsia, Európa, Észak-Amerika.
- 78 -
Chernes cimicoides (Fabricius, 1793)
Scorpio cimicoides Fabricius, 1793: 436. Chernes cimicoides: Tömösváry 1882a: 188–190; Daday 1888: 117–118; Szent-Ivány 1941: 89; Verner 1960: 168; Szalay 1968: 60–61; Verner 1971: 30; Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 1991: 557–559; Murányi & Kontschán 2002: 191; Kárpáthegyi 2007: 88; Christophoryová 2009: 131; Christophoryová 2010: 2; Christophoryová & Krumpál 2010: 108; Christophoryová és mtsai 2011a: 37, Christophoryová és mtsai 2012a: 13; Chrystophoryová 2013: 641; Harvey 2013; Novák 2013: 126; Novák 2015a; Novák 2015b: 156.
Diagnózis: a XI. tergiten két hosszú tapintószőr található. A tapogatólábak és a fejpajzs elülső 2/3 része méhsejt-szerűen szkulpturált.
Elterjedés: Ausztria, Belgium, Bulgária, Kamerun (?), Csehország, Dánia, Egyenlítői-Guinea (?), Egyesült Királyság. Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Írország, Kazahsztán, Lettország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Örményország, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország.
Elterjedési típus: feltételezhetően európai eredetű, de Afrikába behurcolt faj.
Új adatok: Magyarország: Aggtelek: Mihály-láza, 1987.05.13, KoZ (HMHM Pseud-1482: 1♂); Bakonybél: 1898.04.07, WJ (HNHM Pseud-1375: 2♀); Kemence-patak völgye (Börzsöny): 1940.04.26, LI (HNHM Pseud- 1765: 1); Isaszeg: Mártonberki-erdő, tölgy és juhar kérge alól, 2011.11.22, NT (HNHM Pseud: 1546: 1♂); Hetvenhelyi: Hetvenhelyi-erdő, 1944.04.23, GeA (HNHM Pseud-1671: 1♂, 1 juv.); Mátraháza: tölgyes, 1951.05.10, KI (HNHM Pseud-1656: 2 egyed; HNHM Pseud-1661: 1 egyed); Pilisszentkereszt: Pilis-hegy, Querco petraceae-carpinetum, 1984.09.02, MO (HNHM Pseud-1576: 1♀); Szentdomonkos: Simon-tó-tető, Melitti-Fagetum, 1988.11.23. MO (HNHM Pseud-1164: 1 egyed). Románia: Herkulesfürdő (Băile Herculane): 2007.07.19-22, NT (HNHM Pseud-1945: 1♀).
Megjegyzés: Európa-szerte elterjedt faj, amely viszonylag egyszerűen elkülöníthető a család más fajaitól a fejpajzs és a tapogatóláb ízeinek hatszögletű szkulpturáltsága révén. A Kárpát- medencéből először Tömösváry (1882) mutatta ki különböző hazai és ma már Romániához illetve Szlovákiához tartozó lelőhelyekről. Vizsgálataim során Magyarországról és Erdélyből került elő a faj. Korábbi adatai főleg lomberdőkből fakéreg alól, illetve ritkábban avarból, esetenként pedig hangyafészkekből származtak (Beier 1963a; Legg és Jones 1988). Gyertyános-tölgyes és bükkös erdőkből, valamint tölgy és juharfa kérge alól sikerült kimutatnom.
Chernes hahnii (C. L. Koch, 1839)
Chelifer hahnii C.L. Koch, 1839: 4 Chernes hahnii: Mahnert 1983: 362; Mahnert 1990: 684; Harvey 1991: 560; Krumpál & Christophoryová 2007: 96; Kárpáthegyi 2007: 88; Christophoryová & Mock 2009: 17; Christophoryová 2010: 1, 6; Christophoryová & Krumpál 2010: 108; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108; Mahnert 2011: 32; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Christophoryová és mtsai 2012a: 13; Harvey 2013; Kaňuchová és mtsai 2015: 115; Novák 2015a; Christophoryová és mtsai 2016: 38; Krajčovičá és mtasi 2016: 5. Chernes (Chernes) montigenus (Simon): Daday 1888: 117, 172 (félrehatározás).
- 79 -
Diagnózis: a IX. sterniten csak vékony, hegyes szőrök találhatóak, a XI. tergiten nincsenek hosszú tapintószőrök. Az olló nem mozgatható ujja rövidebb, mint a kéz és a nyél együttesen. A tapogatóláb femurja az alapjától számítva hirtelen vastagodik, és proximálisan a legszélesebb.
Elterjedés: Ausztria, Azerbajdzsán, Bulgária, Csehország, Egyesült Királyság, Franciaország, Grúzia, Hollandia, Irán, Kazahsztán, Kína, Luxemburg, Lengyelország, Magyarország, Moldova, Németország, Olaszország, Oroszország, Örményország, Svájc, Szlovákia, Törökország, Ukrajna.
Elterjedési típus: középázsiai-európai.
Új adatok: Magyarország: Aggtelek: Bíbic-töbör keleti oldala, 1953.09.22, VJ (HNHM Pseud-1481: 3♂, 4♀); Ásványráró: puhafaliget, 1989.05.21, MO, SzGyz (HNHM Pseud-1560: 1♂); Bátorliget: Fényi-erdő, 1990.05.16, MO (HNHM Pseud-1707: 1♀); fűzláp, 1989.11.7-9, SzD (HNHM Pseud-1711: 1 egyed); Budapest: Mátyásföld, kertből, növényi törmelék, 2013.09.20, NJ (HNHM Pseud-1556: 6♂, 4♀, 1 juv.); Rómaifürdő, platán, 1903.08, CK (HNHM Pseud-1374: 1♂, 4♀); Darány: 1932.09.28, KoG (HNHM Pseud-1742: 1 egyed); Fehértó: Fehér-tó, nyárfarakás alól, 1987.07.03, KoZ (HNHM Pseud-1732: 3♂); Gyöngyösfalu: 1909, MéL (HNHM Pseud-1734: 1♂, 1♀); Homorúd: 1991.09.18, fűz-nyár-liget, SzGy (HNHM Pseud-1521: 1♀); Ivánc: platán kéreg alól, 1951.05.30, KI (HNHM Pseud-1670: 2♀); Kölked: 1990.08.30 (HNHM Pseud-1526: 1♂); Kánó: tölgyfakéreg alól, 2012.08.15, NJ (HNHM Pseud-1349); Kerecsend: Fácános-berek, lösztölgyes, 2010.05.14, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1697: 1 egyed); Kőszeg: Vogelsang-völgy, avar, 1938.11.08 (HNHM Pseud-1824: 1♂, 1♀); Lakitelek: Tőserdő, 2012.04.12GyZ, NT (HNHM Pseud-1530: 1 egyed); Makád: Dunavár, 1990.04.07, MO (HNHM Pseud-1534: 2 egyed); Monok: Ingvár, 2006.06.09, HG (KFM Pseud-0005: 1♂); Nadap: Antónia-hegy, tölgyfakéreg alól, 1951.11.11, KaZ (HNHM Pseud-1740: 2♂, 1♀); Pákozd: Bella-völgy, 1951.10.09, KaZ (HNHM Pseud-1744: 1♀); Ócsa: Nagyerdő, keleti erdőszél, 1952.10.28, KaZ (HNHM Pseud-1563: 3 egyed; HNHM Pseud-1571: 2♂); Turjányi-erdő délkeleti része, 1952.10.30, KaZ (HNHM Pseud-1533: 2♂); Pákozd: Bella-völgy, 1951.10.09, KaZ (HNHM Pseud-1739: 1♂); Sátoraljaújhely: Bibérc, 2006.10.05, HG, PdA (KFM Pseud-0013: 1♂); Sopron: Kecskés-patak, 2010.05.06, MD (HNHM Pseud-1827: 1♀); Sukoró: tópark, 1951.11.12, KaZ (HNHM Pseud-1822: 5 egyed); Szin: Szelcepuszta, istállóból, 1988.09.18, MO (HMHM Pseud-1442: 1♂); Várbalog: Héricses, 2000.04.21, MO (HNHM Pseud- 1566: 1♂).
Megjegyzés: Magyarország területéről Mahnert (1983) mutatta ki, továbbá Szlovákiából (Krumpál & Christophoryová 2007) és Burgenlandból (Mahnert, 2011) is ismejük az előfordulását. Vizsgálataim során Magyarországról került elő a faj. Beier (1963a) szerint főleg a nyílt területeket kedveli, ahol többnyire fák kérge alatt található. Szlovákiában madárfészekből (Christophoryová és mtsai 2011d) és növényi törmelékkupacokból is közölték adatait (Kaňuchová és mtsai 2015). A következő élőhelyekről sikerült kimutatnom: puhafaliget, kertből származó növényi törmelék, nyárfarakás alól, fűz-nyár-ligeterdő, tölgyfakéreg alól, lösztölgyes, avar, istállóból, láperdő.
Chernes similis (Beier, 1932)
Allochernes (Toxochernes) similis Beier, 1932b: 152-153. Withius subruber Simon: Szent-Ivány 1941: 89 (félrehatározás). Toxochernes similis: Krumpál 1980: 24.
- 80 -
Chernes similis: Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 1991: 562; Krumpálová & Krumpál 1993: 37; Christophoryová & Krumpál 2005: 79; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 13; Novák 2012: 62–63; Harvey 2013; Novák 2013a: 126; Chrystophoryová 2013: 641–642; Novák 2015b: 156; Novák 2016: 7. Chernes montigenus: Novák 2015b: 156 (félrehatározás).
Diagnózis: a IX. sterniten vékony, hegyes és lapított szőrök egyaránt találhatóak, a XI. tergiten nincsenek hosszú tapintószőrök. Az olló nem mozgatható ujja rövidebb, mint a kéz és a nyél együttesen. A tapogatóláb femurja az alapjától számítva fokozatosan vastagodik, és a közepénél a legszélesebb. A fejpajzs szubbazális árkocskája gyengén fejlett.
Elterjedés: Ausztria, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Macedónia, Magyarország (Novák 2012), Montenegró, Románia, Szlovákia, Törökország.
Elterjedési típus: transz-égei.
Új adatok: Magyarország: Budapest: Kamaraerdő, 2013.04.10, SzG. (HNHM Pseud-1544: 1 egyed; HNHM Pseud-1547: 1♀); Gödöllő: juharos, 2010.02.28, NT (HNHM Pseud-1698: 1♂,1♀);); Kerecsend: Fácános- berek, Aceri tatarico-Quercetum, 1983.04.23, ÁL (HNHM Pseud:1540: 1♂); Szárliget: Zuppa-hegy, 2008.02.12. GA, GyZ, MO, NT (HNHM Pseud-1265: 1 egyed); Tihany: 1941.05.15, KaZ, SzV (HNHM Pseud- 1379: 2♂,1♀); Valkó: Gödöllői TK, 24. erdőtag, 1991.05.26, MO (HNHM Pseud-1523: 1♂).
Megjegyzés: a Kárpát-medencén belül hazánkon kívül Romániából és Szlovákiából vannak adatai (Tömösváry 1882a; Daday, 1889a; Christophoryová és mtsai 2012a). Nemrégiben Christophoryová és mtsai (2011a) kimutatták, hogy a Chernes hahni fajtól a korábban használt, részben átfedő bélyegeken kívül bizonyos hasi lemezek (sternitek) szőreinek típusában is szignifikáns különbség mutatkozik a két faj között. Korábbi adatai főleg erdei avarból, áradás utáni törmelékből, valamint esetenként hangyafészekből származnak (Beier, 1963a). Vizsgálataim során tölgyesből, tatárjuharos-lösztölgyesből, valamint juharosból sikerült kimutatnom.
Chernes vicinus (Beier, 1932)
Allochernes (Allochernes) vicinus Beier, 1932a: 147 Allochernes vicinus: Krumpál & Cyprich 1988: 42. Chernes vicinus: Harvey 1991: 562–563; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 13–14; Harvey 2013.
Diagnózis: a XI. tergiten nincsenek hosszú tapintószőrök. Az olló nem mozgatható ujja hosszabb, mint a kéz és a nyél együttesen. A tapogatóláb femurja az alapjától számítva hirtelen vastagodik, és proximálisan a legszélesebb.
Elterjedés: Ausztria, Belgium, Csehország, Németország, Svédország, Szlovákia.
- 81 -
Megjegyzés: a Kárpát-medencéből csak Szlovákiából van ismert adata (Christophoryová és mtsai 2011a, 2012a). Vizsgálataim során nem kerültek elő újabb egyedei.
Dendrochernes Beier, 1932
Diagnózis: A rallumot 4 lemezke alkotja. A testet és a tapogatólábakat fedő szőrök rövidek és fogazottak, de nem bunkósak. Az olló mozgatható ujján az st tapintószőr az sb közelében található. Eltejedés: holarktikus.
Dendrochernes cyrneus (L. Koch, 1873)
Chernes cyrneus L. Koch, 1873: 6–7; Tömösváry 1882a: 194–195; Daday 1918: 1; Daday 1889a: 25; Chernes (Trachychernes) cyrneus: Tömösváry 1882a: 194–195 Chernes (Chernes) cyrneus hungaricus Daday, 1888: 116–117. Dendrochernes cyrneus: Szalay 1968: 61–62; Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 1991: 568–569; Kontschán & Murányi 2002: 191; Kárpáthegyi 2007: 88; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Christophoryová és mtsai 2012a: 14; Novák 2013a: 126; Harvey 2013.
Diagnózis: a rallum 4 szálból áll. Az olló mozgatható ujján az st az sb közelében helyezkedik el. Az olló ujjai rövidebbek, mint a kéz nyél nélkül.
Elterjedés: Albánia, Algéria, Ausztria, Azerbajdzsán, Bulgária, Csehország, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Grúzia, Horvátország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Lengyelország, Magyarország, Nepál, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Örményország, Pakisztán, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Törökország, Ukrajna.
Elterjedési típus: középázsiai-európai.
Új adatok: Magyarország: Sárvár: Katonapuszta, fatörzsről, 2008.05.10. MO, NT (HNHM Pseud-1245: 1 egyed).
Megjegyzés: első Kárpát-medencei adatait a mai Magyarország, Románia és Szlovákia területéről Tömösváry (1882a) közölte, azóta számos újabb előkerülési adata látott napvilágot (Kontschán & Murányi 2002; Krumpál & Cyprich 1988; Novák 2013a). Magyarországon eddig csak a Dunántúlról került elő, ám tekintettel a faj széles elterjedési területére, illetve a szlovákiai illetve erdélyi jelenlétére, feltételezhető a D. cyrneus jelenléte az ország többi részén is. Főleg lombhullató és tűlevelű fák kérge alatt, valamint szú- és cincér-járatokban él, illetve forézise is ismert (Beier, 1963a), de madárfészekben is megtalálták már (Christophoryová és mtsai 2011d). Az eddigi adatok alapján feltehető, hogy az öreg fákkal teli erdőkhöz kötődik (Legg és Jones 1988). Vizsgálataim során egyetlen példányát sikerült azonosítanom, amely fatörzsről került elő.
- 82 -
Dinocheirus Chamberlin, 1929
Diagnózis: a IV. járóláb-pár tarsusán disztálisan egy ál-tapintószőr található. A rallumot 3 lemezke alkotja. A testet és a tapogatólábakat fedő szőrök rövidek és bunkósak. Az olló mozgatható ujján az st tapintószőr az sb-től távolabb helyezkedik el. A nőstények spermatartója két hosszú vezetékből áll, melyek végén egy-egy zsákocska helyezkedik el.
Eltejedés: Ázsia, Dél-Amerika, Európa, Észak-Amerika.
Dinocheirus panzeri (C. L. Koch, 1837)
Chelifer panzeri C.L. Koch, 1837: fasc. 140.6. Chernes rufeolus Tömösváry 1882a: 190–191. Dinocheirus panzeri: Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 1991: 562–563; Krumpál & Krumpálová 2003: 123; Kárpáthegyi 2007: 88–89; Christophoryová 2010: 2, 6; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 14; Harvey 2013; Novák 2013a: 126; Kaňuchová és mtsai 2015: 115; Novák 2015a; Christophoryová és mtsai 2016: 38.
Diagnózis: a IV. láb tarsusán szubdisztális áltapintószőr található. A nőstények spermatartója páros, és egy-egy hosszú vezeték csatlakozik hozzájuk, amelyek terminális zsákocskában végződnek.
Elterjedés: Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült Királyásg, Finnország, Franciaország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Irán, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Törökország.
Elterjedési típus: euro-turáni.
Új adatok: Magyarország: Feketeerdő: keményfa-ligeterdő, 1989.05.31, MO (HNHM Pseud-1568: 1♂); Füzérradvány: Arborétum, platánfa odújából, 2012.06.08, HG (KFM Pseud-0062: 1♀); Lórév: Duna-part, füzes, 2001.03.05, MO (HNHM Pseud-969: 1 egyed); Sárvár: Katonapuszta, fatörzsről, 2008.05.10, MO, NT (HNHM Pseud-1252: 1 egyed); Sátoraljaújhely: Tarda-völgy, 2001.03.30, ÁL, HG (KFM Pseud-0063: 1♂); Szendrő: Határ-völgy, 1990.04.26, MO (HNHM Pseud-1244: 1 egyed); Szin: Szelcepuszta, istállóból, 1988.09.18, MO (HMHM Pseud-1441: 10 egyed).
Megjegyzés: Magyarországról Kárpáthegyi (2007) mutatta ki elsőként, majd később a vizsgálataim alatt is számos helyről előkerült hazánkban (Novák 2013a; 2015). A vizsgált területen belül még Szlovákiából ismerjük adatait (Christophoryová és mtsai 2012a), ám feltételezhető, hogy az ismert előfordulási helyeknél jóval nagyobb elterjedést mutat a Kárpát- medencében. Beier (1963a) szerint szinantróp faj, amely az antropogén környezeten kívül főleg madárfészkekből, holtfából, fakéreg alól ismert, továbbá forézisről is tudunk a faj esetében (Beier 1963a; Legg és Jones 1988). Vizsgálataim során a következő habitatokról sikerült kimutatni: keményfaliget, platánfa odújából (arborétum), füzes, fatörzsről, istállóból.
- 83 -
Lamprochernetinae Beier, 1932
Diagnózis: a testet és a tapogatólábakat fedő szőrük hosszúak, vékonyak, és legfeljebb csak finoman fogazottak; a fejpajzs felülete sima. A nőstények spermatartója páratlan, jellegzetes nagy „T” vagy kis „m” alakú. Eltejedés: kozmopolita.
Allochernes Beier, 1932
Diagnózis: az olló ujjain csak kevés mellékfog található; a mozgatható ujjak mediális oldalán csak egyetlen mellékfog van. A nőstények spermatartója páratlan, és nagy “T” alakú. Eltejedés: Ázsia, Európa, Észak-Amerika, Indonézia.
Allochernes peregrinus Lohmander, 1939
Allochernes peregrinus Lohmander, 1939: 10–11; Mahnert 1983: 362; Harvey 1991: 537; Krumpálová & Krumpál 1993: 37; 67; Kárpáthegyi 2007: 87; Christophoryová & Krumpál 2010: 109; Mahnert 2011: 32; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 14; Christophoryová és mtsai 2012b: 205–214; Harvey 2013; Chrystophoryová 2013: 642; Novák 2015a; Novák 2015b: 156; Novák 2016: 7.
Diagnózis: az olló mozgatható ujjának mediális oldalán csak egy járulékos fog van. A XI. tergiten egy pár hosszú érzékszőr található.
Elterjedés: Ausztria, Azerbajdzsán, Csehország, Németország, Magyarország, Lengyelország, Svédország, Szlovákia, U.S.A.
Új adatok: Magyarország: Bátorliget: Fényi-erdő, 1990.06.27, DDÁ (HNHM Pseud-1712: 1♂); Bodroghalom: Medvetanya, 2007.06.27, HG (KFM Pseud-0014: 1♀; KFM Pseud-0015: 1♀); Budapest: XI, Somlói u.12, 1988.06.02, FI (HNHM Pseud-1497: 1♂); Kamaraerdő, 2014.03.10, SzG (HNHM Pseud:1543: 1 egyed); Fertőrákos: 1982, LI (HNHM Pseud-1587: 20 egyed); Kistómalom: 1982, LI (HNHM Pseud-1612: 1♂); Monok: Ingvár, 2006.07.05, HG (KFM Pseud-0020: 1♀; KFM Pseud-0065: 1♂); Oroszlány: Mindszentpuszta, Melitti-Fagetum, 1990.07.07, MO (HNHM Pseud-1513: 1♀); Tihany: 1941.05.15, KaZ, SzV (HNHM Pseud-1380: 1♀, 2 juv.); Vajdácska: Diófás-dűlő, 2007.05.28, HG (KFM Pseud-0039: 1♀).
Megjegyzés: Magyarországról Mahnert (1983) mutatta ki a faj jelenlétét, a Hortobágyi Nemzeti Parkból. A Kárpát-medencében hazánkon kívül még Szlovákiából (Christophoryová és mtsai 2011a) és Ausztriából (Mahnert 2011) vannak adatai, a vizsgálataim során újabb Magyarországi előfordulási helyei váltak ismertté. Élőhely-prefereniája kevéssé ismert, viszont foretikus fajként tartjuk számon (Beier 1963a). Vizsgálataim során erdei élőhelyekről (bükkös, láperdő, száraz tölgyes), illetve lakásból került elő.
Allochernes powelli (Kew, 1916)
Chelifer (Chernes) powelli Kew, 1916: 74-75 Allochernes powelli: Mahnert 1990: 684; Harvey 1991: 537–538; Kárpáthegyi 2007: 87; Novák 2012: 63; Harvey 2013; Novák 2015a.
- 84 -
Diagnózis: az olló mozgatható ujjának mediális oldalán csak egy járulékos fog van. A XI. tergiten nincsenek hosszú érzékszőrök. Az olló keze a nyéltől kezdve fokozatosan vastagszik, felülnézetből középen a legszélesebb. A VI-VIII. tergitek mindkét felének hátuló szegélyén legfeljebb 8 szőr található.
Elterjedés: Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Törökország.
Új adatok: Magyarország: Bátorliget: belterület, istálló, 1990.10.05, MO (HNHM Pseud-1718: 4♂, 6♀); Dabas (Sári): 1977.05.09, ÁL, HM (HNHM Pseud-1828: 1♀); Fazekas-Dencs: 1922.02.01, VM (HNHM Pseud-1669: 5 egyed); Ócsa: belterület, kanadai nyár kérge alól, 1952.10.30. KaZ (HNHM Pseud-1562: 1♂); Szin: Szelcepuszta, istállóból, 1987.05.12, MO (HMHM Pseud-1474: 2♂, 18♀); 1988.09.18, MO (HMHM Pseud-1443: 1♂).
Megjegyzés: első Kárpát-medencei adatait Tömösváry (1882a) közölte Erdélyből. Hazánkból Mahnert (1990) mutatta ki első ízben, a Bátorligeti-ősláp területéről. Vizsgálataim során csak Magyarországról került elő, ám a faj areáját figyelembe véve feltételezhető, hogy az egész Kárpát-medencében elterjedt. Beier (1963a), valamint Legg és Jones (1988) szerint nagymértékben szinantróp faj, gyakori az istállók és csűrök hulladékában. Vizsgálataim során istállóból, illetve kanadai nyár kérge alól sikerült kimutatnom.
Allochernes wideri wideri (C. L. Koch, 1843)
Chelifer wideri C.L. Koch, 1843: 47–48. Chernes wideri: Daday 1918: 2. Allochernes wideri: Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 1991: 539–540; Kárpáthegyi 2007: 87–88; Christophoryová 2010: 6–7; Christophoryová & Krumpál 2010: 109; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108; Christophoryová és mtsai 2011a: 37, Christophoryová és mtsai 2012a: 14–15; Harvey 2013; Novák 2013a: 126; Kaňuchová és mtsai 2015: 115; Christophoryová és mtsai 2016: 38.
Diagnózis: az olló mozgatható ujjának mediális oldalán csak egy járulékos fog van. Az olló keze a nyéltől kezdve hirtelen vastagszik, felülnézetből proximálisan a legszélesebb. A VI- VIII. tergitek mindkét felének hátuló szegélyén 10-12 szőr található.
Elterjedés: Algéria, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült királyság, Finnország, Franciaország, India, Irán, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Örményország, Pakisztán, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Törökország.
Új adatok: Magyarország: Bátorliget: fészekodú, 1990.07.03, MF (HNHM Pseud-1723: 3 egyed); Gödöllő: juharos, 2010.02.28, NT (HNHM Pseud-1699: 4 egyed); Kerecsend: Fácános-berek, lösztölgyes, 2010.05.14, GA, MO, NT, PdA (HNHM Pseud-1696: 1 egyed); Lakitelek: Tőserdő, 2012.04.12, GyZ, NT (HNHM Pseud- 1531: 5 egyed); Lórév: Duna-part, füzes, 2001.03.05. MO (HNHM Pseud-970: 1 egyed); Sukoró: tópart, 1951.11.12, KaZ (HNHM Pseud-1817: 2♀).
- 85 -
Megjegyzés: Kárpáthegyi mutatta ki a taxont Magyarországról 2007-ben (Kárpáthegyi 2007), továbbá szlovákiai (Christophoryová és mtsai 2012a) és erdélyi (Daday 1918) előfordulása is ismert. Eddigi ismereteink szerint ez a faj gyakran előfordul antropogén környezetben, továbbá madárfészkekben, holtfában és fakéreg alatt (Beier 1963a; Legg és Jones 1988). Vizsgálataim során különböző típusú lomberdőkből (juharos, lösztölgyes, füzes), valamint fészekodúból sikerült kimutatnom.
Allochernes wideri phaleratus (Simon, 1879)
Chelifer phaleratus Simon, 1879: 38. Chernes (Chernes) phaleratus: Daday 1888: 118, 173. Chernes phaleratus: Daday 1889a: 16; Daday 1889b: 25; Daday 1918: 2. Allochernes phaleratus: Szalay 1968: 57–58; Harvey 1991: 540; Kárpáthegyi 2007: 87. Allochernes wideri phaleratus: Harvey 2013.
Diagnózis: az olló mozgatható ujjának mediális oldalán csak egy járulékos fog van. Az olló keze a nyéltől kezdve hirtelen vastagszik, felülnézetből proximálisan a legszélesebb. A VI- VIII. tergitek mindkét felének hátulsó szegélyén 8 szőr található.
Elterjedés: Algéria, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Franciaország, Magyarország, Norvégia; Olaszország, Svédország, Törökország.
Megjegyzés: önálló fajként írták le (Simon 1879), később Beier (1967) az Allochernes wideri alfajaként sorolta be jelenleg is használatos neve alatt. A Kárpát-medencéből csak hazai adatait ismerjük (Daday 1888; Mahnert, 1983; Kárpáthegyi 2007). Vizsgálatom során nem került elő.
Lamprochernes Tömöváry, 1882
Diagnózis: a IV. lábpár tibiáján egy disztálisan elhelyezkedő tapintószőr található. A fejpajzs szubbazális árkocskája alig észrevehető. Az olló nem mozgatható ujjén az it érzékszőr távolabb helyezkedik el az ujj hegyétől, mint az ist-isb szőröktől. A nőstények spermatartójapáratlan, és kis “m” alakú. Eltejedés: kozmopolita.
Lamprochernes chyzeri (Tömösváry, 1882)
Chernes (Lamprochernes) chyzeri Tömösváry, 1882a: 186–187; Daday 1888: 115-116 Chernes chyzeri Tömösváry: Daday 1889a: 25; Daday 1918: 1 Lamprochernes chyzeri: Szent-Ivány 1941: 89; Szalay 1968: 53–54; Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 1991: 588; Kárpáthegyi 2007: 87; Christophoryová 2009: 131; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108;
- 86 -
Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Christophoryová és mtsai 2012a: 15; Harvey 2013; Novák 2013a: 127; Novák 2015a; Novák 2015b: 156; Novák 2016: 7.
Diagnózis: a IV. láb tibiáján disztálisan egy érzékszőr található. A fejpajzs szubbazális árkocsája hiányzik. Az olló és a fejpajzs csőrei vékonyak és hegyesek. A tapogatóláb trochanterének két laterális kidudorodása hegyes.
Elterjedés: Ausztria, Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült Királyásg, Finnország, Grúzia, Horvátország, Olaszország, Kazahsztán, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Montenegró, Németország, Norvégia, Románia, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Svájc, Törökország.
Elterjedési típus: euro-turáni.
Új adatok: Magyarország: Aggtelek: Haragistya, 1988.07.22, KoZ (HNHM Pseud-1460: 3♂, 1♀); Bátorliget: belterület, istálló, 1990.10.05, MO (HNHM Pseur-1717: 1♂); Börzsöny: 1920, DE (HNHM Pseud-1772: 1♂, 2♀); Budapest: Normafa, bükkös, 1999.05.15, MO (HNHM Pseud-1509: 1♀); Kemence-patak völgye (Börzsöny): 1940.04.26, LI (HNHM Pseud-1764: 1♂, 2♀); Lakitelek: Tőserdő, keményfaliget, kéreg alól, 2012.05.31. MO (HNHM Pseud-1364: 2 egyed); Lórév: füzes, kéreg alól, 1987.05.03, MO (HNHM Pseud- 1831: 1♂, 2♀); 1988.05.08, MO (HNHM Pseud-1752: 2♂, 2♀); Noszlop: Széki-erdő, gyertyános-tölgyes, 1999.09.25, KoZ (HNHM Pseud-1393: 1♂); Pácin: Mágócsi-kastély, 2004.08.29, HG (KFM Pseud-0012: 1♀); Sárospatak: Keleti-Bodrog-holtág, 2007.06.15, HG (KFM Pseud-0016: 1♀; KFM Pseud-0017: 1♂; KFM Pseud-0018: 1♀); Szigetbecse: 1989.06.24, MO (HNHM Pseud-1259: 17 egyed). Szlovákia: Körmöcbánya: 1936.08.21-31, DE (HNHM Pseud-1731: 3 egyed); Nagysalló: 1920.12.31, KaZ (HNHM Pseud-1746: 6♂, 3♀).
Megjegyzés: a fajt Tömösváry (1882) írta le a mai Magyarország, Szlovákia és Románia területén található lelőhelyekről, feltételezhetően az egész Kárpát-medencében elterjedt. A vizsgálataim során hazánkból számos új előfordulása vált ismertté. Korábbi adatait főleg fakéreg alól ismerjük, de előkerült már madárfészkekből, és a forézis is kimutatott a faj esetében (Beier 1963a; Legg és Jones, 1988; Christophoryová és mtsai 2011d). Vizsgálataim során istállóból, bükkösből, gyertyános-tölgyesből, keményfaligetben és füzesben kéreg alól, füzes: kéreg alól került elő.
Lamphrochernes nodosus (Schrank, 1803)
Chelifer nodosus Schrank, 1803: 246. Chernes nodosus: Tömösváry 1882: 185–186. Lamprochernes nodosus: Mahnert 1983: 362; Krumpál & Cyprich 1988: 42; Harvey 589–591; Christophoryová 2010: 1–2; Christophoryová & Krumpál 2010: 110; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2011d: 672; Christophoryová és mtsai 2012a: 15; Harvey 2013; Krajčovičá és mtasi 2016: 6.
Diagnózis: a IV. láb tibiáján disztálisan egy érzékszőr található. A fejpajzs szubbazális árkocsája hiányzik. Az olló és a fejpajzs csőrei vékonyak és hegyesek. A tapogatóláb trochanterének két laterális kidudorodása tompa és lekerekített.
- 87 -
Elterjedés: Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bulgária, Kongó, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Ghána, Görögország, Grúzia, Hollandia, India, Irán, Izrael, Írország, Kirgizisztán, Lengyelország, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Örményország, Portugália, Románia, Spanyolország, Sri Lanka, Svédország, Svájc, Szlovákia, Tunézia, Törökország, Zaire.
Megjegyzés: Magyarországról Mahnert (1983) mutatta ki, a Hortobágyi Nemzeti park területéről. Szlovákiában Krumpál és Cyprich (1988) mutatták ki először, Erdélyből pedig Tömösváry (1882a) közölte az előfordulását. Vizsgálataim során nem találkoztam a fajjal. Foretikus faj, amely a korábbi szakirodalom szerint főleg komposztban fordul elő, de esetenként holtfában, illetve madárfészkekben is megtalálható (Beier 1963a; Legg és Jones 1988, Christophoryová és mtsai 2011d).
Lasiochernes Beier, 1932
Diagnózis: a IV. pár járóláb tarsusain egy-egy hosszú tapintószőr található. A testet és a tapogatólábakat borító szőrök fogazottak. A hímek tapogatóláb-femurját és tibiáját hosszú szőrökből álló, sűrű szőrzet fedi. A nőstények spermatartója páratlan, és nagy “T” alakú.
Eltejedés: Afrika, Európa, Közel-Kelet.
Lasiochernes pilosus (Ellingsen, 1910)
Chelifer (Trachychernes) pilosus Ellingsen, 1910: 378–379. Lasiochernes pilosus (Ellingsen): Beier 1932b: 134–135; Szalay 1968: 55–56; Harvey 1991: 593; Krumpálová & Krumpál 1993: 36; Christophoryová 2010: 8; Christophoryová & Krumpál 2010: 110; Mahnert 2011: 33; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 15; Harvey 2013; Christophoryová és mtasi 2016: 53.
Diagnózis: A tapogatóláb femurja legalább 1 mm hosszú. A IV. láb tarsusa egy hosszú tapintószőrt visel. A hímek tapogatólábán a femurt és tibiát sűrű szőrzet borítja.
Elterjedés: Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország, Szlovákia, Spanyolország.
Elterjedési típus: nyugat-európai.
Megjegyzés: az első Kárpát-medencei adatait Beier (1932b) közölte Burgenlandból (Ausztria), ezen kívül Szlovákiából vannak még adatai (Krumpálová & Krumpál 1993; Christophoryová és mtsai 2016). Jelenlegi ismereteink tükrében feltételezhető, hogy a faj valóban a Kárpát-medencében éri el elterjedési területének keleti határát. A faj jellemzően vakondfészkekben él (Beier 1963a). Vizsgálataim során nem került elő.
Pselaphochernes Beier, 1932 - 88 -
Diagnózis: a XI. tergiten és sterniten egy-egy pár hosszú tapintószőr. A testet és a tapogatólábakat borító szőrök rövidek és bunkósak. Az utótest pleurális membránja párhuzamos redők által mintázott. A nőstények spermatartójapáratlan, és kis “m” alakú. Eltejedés: Ázsia, Európa, Észak-afrika, Észak-Amerika.
Pselaphochernes scorpioides (Hermann, 1804)
Chelifer scorpioides Hermann, 1804: 116–117 Chernes (Trachychernes) scorpioides: Tömösváry 1882a: 192 Chernes affinis Tömösváry, 1884: 18–19. Chernes (Chernes) scorpioides: Daday, 1888: 116. Chernes scorpioides bertalanii Daday 1889a: 26–27. Pselaphochernes scorpioides: Szalay 1968: 54–55; Mahnert 1983: 362; Mahnert 1990: 683; Harvey 1991: 627– 629; Murányi & Kontschán 2002: 191; Christophoryová & Krumpál 2005: 79; Kárpáthegyi 2007: 87; Christophoryová 2010: 7; Christophoryová & Krumpál 2010: 110; Christophoryová & Krumpálová 2010: 108; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Novák 2011: 69; Christophoryová és mtsai 2011d: 673; Christophoryová és mtsai 2012a: 15–16; Novák 2012: 63; Chrystophoryová 2013: 642; Harvey 2013; Novák 2013a: 127; Novák 2014a: 29; Kaňuchová és mtsai 2015: 115; Novák 2015a: 205; Novák 2015b: 156; Christophoryová és mtsai 2016: 39; Novák 2016: 7; Krajčovičá és mtasi 2016: 6.
Diagnózis: a XI. tergiten két hosszú tapintószőr helyezkedik el. Az olló nem mozgatható ujja olyan hosszú, mint a kéz nyél nélkül. A IV. lábpár tarsusán a tapintószőr az íz közepétől kissé a proximális végéhez közelebb helyezkedik el.
Elterjedés: Algéria, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Irán, Izrael, Írország, Lengyelország, Lettország, Libanon, Marokkó, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Örményország, Pakisztán, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Szlovákia, Szíria, Törökország, Ukrajna, U.S.A., Üzbegisztán.
Új adatok: Magyarország: Bátorliget: Fényi-erdő, 1990.10.05, MO (HNHM pseud-1816: 9 egyed); ősláp, 1990.08.01, MO (HNHM Pseud-1829: 7 egyed); Budapest: Kamaraerdő, tölgyes, taplóból, 1987.04.18, MO (HNHM Pseud-1377: 1 egyed); Kamaraerdő, tölgyes, 2015.03.19, SzG (HNHM Pseud-1832: 1♀); Cserépfalu: Hór-völgy, tölgyes, szemetesgödörből, 1984.06.13, MO (HNHM Pseud-1837: 9 egyed); Dunaszentpál: keményfaliget, 1994.10.15, MO (HNHM Pseud-952: 1 egyed); Dunasziget: fűz-nyár ligeterdő, 1989.10.18, MO (HNHM Pseud-1826: 2 egyed); Kunfehértó: Városerdő, 1979.05.10-06.19, TL (HNHM Pseud-1823: 1♀); 1979.07.29); ÁL (HNHM Pseud-1836: 1♂, 1♀); Makád: 1988.04.30, MO (HNHM Pseud-1749: 3♂; HNHM Pseud-1819: 2 egyed); Nagykőrös: Kereszt-erdő, feketefenyves, farakás, 2008.04.10, MO (HNHM Pseud-1839: 10 egyed); Nagyrécse: bükkös, 2005.10.06. GA, MO (HNHM Pseud-926: 1 egyed; HNHM Pseud-927: 1 egyed; HNHM Pseud-939: 1 egyed; HNHM Pseud-9954: 1 egyed; HNHM Pseud-955: 1 egyed; HNHM Pseud-956: 1 egyed); Osli: Király-tó, nyáras, 1999.03.28, MO (HNHM Pseud-1255: 1 egyed); Ócsa: Madárvárta, 213.05.15, NJ (HNHM Pseud-1835: 1 egyed); égerfa alól avar, 2013.05.15, NJ (HNHM Pseud-1838: 1 egyed); Pestszentlőrinc: komposztból, 2015.03.19. (HNHM Pseud-1825: 1♂, 1♀); Pilismarót: Duna-part, szeméttelep, 1988.07.05, FI (HNHM Pseud-1499); Simontornya: tölgyes, 2013.09.21, NJ (1♀); Szentdomonkos: Simon-tó- tető, Melitti-Fagetum, 1988.11.23, MO (HNHM Pseud-1163: 1 egyed); 1988.11.28, MO (HNHM Pseud-1136: 1 egyed); Szögliget: Ménes-völgy, Aegopodio-Alnetum, 1989.11.16, MO (HMHM Pseud-1466: 1♀); Tahitótfalu: Ábrahám-bükk, Melitti-Fagetum, 1990.01.18, MO (HNHM Pseud-1502: 2♂, 1♀); Újrónafő: Dombosházi-erdő, keményfaliget, 1999.03.29, MO (HNHM Pseud-1833: 1♂); Zánka: Pál-domb, fakéreg alól, 2011.04.19, KCs (NHMB Pseud-0006: 1♀). Románia: Ördögkút (Treznea): patakvölgy, bükkös és legelő, 2014.09.24, BZS, DL, KaG, MD (HNHM Pseud-1862: 2 egyed); Krasznajáz (Iaz): patakvölgy, bükkös, 2014.09.30, BZS, DL, KaG,
- 89 -
MD (HNHM Pseud-1869: 1 egyed); Szentbenedek: gyöngybagolyköpetből, 1929.08, VM (HNHM Pseud-1815: 1 egyed); Tordai hasadék: szurdokerdő, 2014.05.02, NJ, PG (HNHM Pseud-1928: 1♀).
Megjegyzés: széles elterjedésű és viszonylag gyakori faj, a Kárpát-medence legtöbb részéről rendelkezünk előkerülési adataival (Kárpáthegyi 2007; Christophoryová és mtsai 2012a). A doktori kutatásom során Magyarország több pontjáról és Erdélyből sikerült kimutatnom. A faj meglehetősen változatos élőhelyeken megtalálható, az antropogén környezettől kezdve a lomberdők avarján és a madárfészkeken át a barlangokig (Beier 1963a; Legg és Jones 1988, Christophoryová és mtsai 2011d). Vizsgálataim során a következő habitatokról kerültek elő új adatai: láperdő, taplógombából (tölgyesben), szemetesgödörből, keményfaliget, fűz-nyár ligeterdő, farakás (feketefenyvesben), bükkös, nyáras, komposztból, fakéreg alól, gyöngybagolyköpetből, szurdokerdőben.
Withiidae Chamberlin, 1931
Diagnózis: Az elülső két pár járólábon a femur és patella ízesülése a két íz hossztengelyére merőleges. A rallumot 4 lemezke alkotja. A hímek bizonyos hasi lemezein mikroserték által alkotott mezők találhatóak. Eltejedés: kozmopolita.
Withius Kew, 1911
Diagnózis: a fejpajzs kúp alakú. A IV. pár járóláb tarsusán egy hosszú érzékszőr található az íz középső részén. Eltejedés: kozmopolita.
Withius hispanus (L. Koch, 1873)
Chelifer hispanus L. Koch, 1873: 26–27. Withius hispanus: Christophoryová és mtsai 2012c: 10–13; Novák 2015b: 156–157.
Diagnózis: az első lábpár combján a trochantint és a patellát az íz tengelyére merőlegesen álló varrat választja el. Az olló mozgatható ujján az it a belső oldalon, az ist dorzálisan helyezkedik el. A femur 3-3.4x hosszabb, mint széles. A hímek esetében a IV-X. sterniteken mikroszőrökből álló mezők találhatóak.
Elterjedés: Ausztria, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Franciaország, Grúzia, Magyarország (Novák 2015b), Marokkó, Montenegró, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Szlovákia (Christophoryová és mtsai 2012c), Törökország.
Elterjedési típus: mediterrán.
Új adatok: Magyarország: Berhida: löszgyep, 2013.07, KCs (NHMB Pseud-0084: 1♀); Kecskemét: 1890, BL (HNHM Pseud-1736: 1 egyed); Makád: 1988.04.30, MO (HNHM Pseud-1830: 1 egyed).
- 90 -
Megjegyzés: a fajt Koch (1873) írta le Spanyolországból. Nemrégiben került elő Szlovákiából (Christophoryová és mtsai 2012c), vizsgálataim során pedig Magyarországról, a Bakonyból sikerült kimutanom a faj jelenlétét (Novák 2015b) (2. melléklet, 11. térkép). Az eddig ismert adatok fényében feltételezhető, hogy a Kárpát-medencén belül éri el európai elterjedésének észak-keleti határát. A vizsgált példányok nagyobb variabilitást mutattak a fejpajzson található szőrszálak és árkocskák számában, mint az korábban ismert volt (Christophoryová és mtsai 2012c). Eddigi ismereteink alapján főleg fakéreg alatt él (Lessert 1911; Dashdamirov 1999), szlovákiai egyedeit talajcsapdával gyűjtötték (Christophoryová és mtsai 2012c). Vizsgálataim során hazánkban löszgyepből került elő.
6.2 A KÁRPÁT-MEDENCÉBŐL TÉVESEN KÖZÖLT, VAGY VITATHATÓ FAJOK
Chthonius orthodactylus (Leach, 1817)
Obisium orthodactylum Leach, 1817: 51. Chthonius orthodactylus: Tömösváry 1882a: 239–240; Daday 1888: 135; Daday 1918: 2; Szalay 1968: 35–36; Kárpáthegyi 2007: 82. Chthonius (Chthonius) orthodactylus: Krumpál 1980: 23; Krumpál & Kiefer 1981: 128; Harvey 1991: 157; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 5; Harvey 2013. Megjegyzés: a Kárpát-medencén belül Magyarországról, Erdélyből (Tömösváry, 1882a) és Szlovákiából (Krumpál 1980; Krumpál & Kiefer 1981) ismerjük adatait, ám vizsgálataim során nem sikerült újabb egyedeit megtalálni. A Tömösváry által határozott mintáknak csak egy része maradt fenn, ezeket illetve később Daday által határozott, de le nem közölt egyedeket sikerült revideálnom; ennek eredményeképpen megállapítottam, hogy ezek az egyedek nem tartoznak a C. orthodactylus fajba, hanem valójában az Ephippiochthonius genusz képviselői. A szlovákiai adatok nem kerültek felém a szerzők részéről megerősítésre, a publikációkban pedig nem közöltek leírtást vagy ábrákat (Krumpál 1980; Krumpál & Kiefer 1981), így ezeket az adatokat bizonytalannak tekintem. Véleményem szerint ennek az europeo-mediterrán fajnak az előfordulása a Kárpát-medencében erősen vitatható, ám jelenleg ismert előfordulási területét figyelembe véve nem zárható ki, hogy a jövőben előkerül a területről.
Chthonius subterraneus Beier, 1931
Chthonius (Chthonius) subterraneus Beier, 1931: 53–54; Harvey 1991: 161; Kárpáthegyi 2007: 83; Christophoryová és mtsai 2011a: 36; Christophoryová és mtsai 2012a: 5; Harvey 2013. Chthonius (Chthonius) subterraneus subterraneus: Szent-Ivány 1941: 86; Beier 1963a: 47.
- 91 -
Chthonius subterraneus: Szalay 1968: 36; Krumpál & Krumpálová 2003: 119.
Megjegyzés: a fajt Beier írta le Montenegróból (Beier 1931). A Kárpát-medencén belül Szlovákiából és Magyarországról van egy-egy ismert előfordulása (Szent-Ivány 1941; Krumpál & Krumpálová 2003). Mivel a típusok nem fellelhetőek, a szlovákiai minták holléte ismeretlen (Christophoryová és mtsai 2012a), a magyarországi példánynak pedig hiányoznak a határozáshoz egyébként mindenképpen szükséges ollói, továbbá az eredeti leírásban számos, ma használatos bélyeg nem található meg, ezért nehéz megállapítani, hogy ez a két utóbbi előfordulás valóban a C. subterraneus fajhoz tartozik-e. Tekintve, hogy a faj alpvetően a Dinári-hegységből ismert, illetve a fentebb említetteket figyelembe véve, a faj jelenléte a Kárpát-medencében vitatható (Gardini 2014).
Microbisium manicatum (L. Koch, 1873)
Obisium manicatum L. Koch, 1873: 61–62; Daday 1918: 2. Obisium (Obisium) manicatum: Daday 1888: 132. Microbisium manicatum (Ellingsen): Harvey 1991: 339; Harvey 2013.
Megjegyzés: a Kárpát-medencéből egyedül Romániából van ismert adata, még Daday mutatta ki Szvinyica és Berzászka községek közeléből, a Bánság déli részén (Daday 1888). Mivel ezekben a régi publikációkban az említett lelőhelyek még Magyarország részét képezték, ezért a nemzetközi katalógusok tévesen a mai Magyarország álskorpió-faunájának a tagjaként közölték (Harvey 1991, 2013). A Daday által határozott egyedek revidálása során megállapítottam, hogy azok valójában a N. (N.) sylvaticum fajba tartoznak, továbbá vizsgálataim során nem sikerült a fajnak más egyedeit megtalálnom a vizsgált területen; ezen felül figyelembe véve, hogy ez egy szűkebb értelemben vett mediterrán elterjedésű faj [legközelebbi előfordulási adatai Görögországból és Olaszországból származnak (Harvey 2013)], a fajt kizárom a Kárpát-medence áslkorpió-faunájából.
Neobisium (N.) inaequale Chamberlin, 1930 species inquirenda
Neobisium inaequale Chamberlin, 1930: 14-15 (mint Neobisium inaequalum [sic]); Krumpál and Cyprich 1988: 42; Kárpáthegyi 2007: 92. Neobisium (Neobisium) inaequale: Beier 1932a: 88 (mint Neobisium (Neobisium) inaequalum [sic]); Beier 1963b: 96; Harvey 1991: 360; Kárpáthegyi 2007: 84; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 9; Harvey 2013.
Megjegyzés: Chamberlin nagyszabású monográfiájában írta le a fajt, „Hungary Orientalis” lelőhely-megnevezéssel. A leírásban megemlíti, hogy a vizsgált anyag küldője az
- 92 -
őrszentmiklósi „Dr. Chas. Sajo” volt (Chamberlin 1930). A faj leírása óta és jelen vizsgálat során sem kerültek elő újabb egyedei. Sajnos sem a leírásban, sem pedig később nem közöltek rajzokat a fajról, ami megnehezíti annak taxonómiai értékelését. A leírásban a faj fő megkülönböztető bélyege az olló nem mozgathatónál egyértelműen hosszabb mozgatható ujja; ezzel együtt Chamberlin (1930) megadja, hogy a faj ollója ez alapján leginkább a N. elimatum (C. Koch, 1839) fajéval mutat nagy hasonlóságot. Ennek a karakternek a hitelességét a rajzok hiánya mellett kérdésessé teszi az, hogy a N. elimatum taxonról később bebizonyosodott, hogy a N. sylvaticum junior szinonímja (Beier 1932a), amelynek valójában egyforma hosszúak az ujjai, továbbá Európából nem ismert a családnak olyan faja, amelynél bizonyítottan fellelhető lenne ilyen karakter (Beier 1963a). A faj taxonómiai státuszának tisztázásához mindenképpen a típusok revideálására volna szükség, taxonómiai érvényességét a jelen körülmények között kérdésesnek tartom.
Neobisium (N.) jugorum (L. Koch, 1873)
Obisium jugorum L. Koch, 1873: 66-67 Neobisium (Neobisium) jugorum: Verner 1960: 167; Verner 1971: 25; Christophoryová és mtsai 2011a: 37.
Alapvetően alpi elterjedésű faj, (Beier 196a3) amelynek a Kárpát-medencéből egyedül Szlovákiából ismert egy megkerülése, a Bélai-Tátrából (Verner 1960). Mivel az előkerült egy egyed holléte nem ismert, a közlés alapján pedig nem állapítható meg minden kétséget kizáróan az egyed N. jugorum fajba való tartozása, ezért a szlovák faunalista összeállítása során Christophoryová és mtsai (2012a) vitathatónak tartják a N. jugorum előfordulását a Kárpát-medencében.
Neobisium (N.) seminudum (Daday és Tömösváry, 1880) nom. dub, stat. n.
Obisium seminudum Daday és Tömösváry, in Daday, 1880: 193; Tömösváry 1882a: 228; Daday 1918: 2. Neobisium (Neobisium) seminudum: Beier 1932a: 106; Harvey 1991: 367; Harvey 2013.
A fajt Tömösváry és Daday a Déli-Kárpátokból írták le (Daday 1880), azóta nem ismert újabb előkerülése. A típusok holléte nem ismert, feltételezhetően megsemmisültek az MTM Állattárát sújtó 1956-os tűzvész során. Feltételezhető azonban, hogy a típus(ok) holléte korábban sem volt biztosan meghatározható, ugyanis Beier (1932a) egyrészt valószínűleg ennek, illetve a régi, az 1930-as évekből és mai szemmel nézve egyaránt bizonytalan bélyegeken alapuló leírásnak köszönhetően a bizonytalan fajok közé sorolta. Mivel a leírásból
- 93 - nem állapítható meg egyértelműen az egyedek faji hovatartozása, és a típusok sem fellelhetőek, ezért a „Neobisium seminudum” kétes név, azaz nomen dubium.
Neobisium (N.) simile (L. Koch, 1873)
Obisium simile L. Koch, 1873: 58; Tömösváry 1882a: 225–226. Neobisium (Neobisium) simile: Loksa 1966: 392; Harvey 1991: 367–368; Kárpáthegyi 2007: 84; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 9; Harvey 2013.
Megjegyzés: a Kárpát-medencéből Tömösváry (1882a) adataiból ismerjük az előfordulását, a Vihorlát-hegységből (Szlovákia) és Mehádia környékéről (Románia). Ezek a minták sajnos nem lelhetőek fel az MTM Állattárában, viszont Tömösváry (1882a) álttal megadott leírásban az episztóma alakja eltér a fajra jellemzőtől, illetve a fő határozóbélyegként kezelt, a tapogatóláb femurján végigfutó feltűnő dudorsorozatot sem említi, emiatt ezeket az adatokat kétségesnek tartom – nemrégiben Chrystophoryová és mtsai (2011a) is megkérdőjelezték a faj előfordulását Szlovákiában. Magyarországról Loksa közölte a későbbiekben a Keszthelyi- hegység, a Vértes és a Villányi-hegység területéről (Loksa 1966), ám az általa határozott minták revideálására nem volt lehetőségem, ezért a faj előfordulását a Kárpát-medencében vitathatónak tartom.
Neobisium (N.) simoni (L. Koch, 1873)
Obisium simoni L. Koch, 1873: 54–55; Daday 1880: 193; Tömösváry 1882a: 221–222; Mahnert 2011: 36. Neobisium simoni: Szalay 1968: 42.
A fajt Daday (1880) és Tömösváry (1882a) említik a Kárpát-medencéből. Szalay (1968) ezeket az eredményeket összegezve a Déli-Kárpátokat, Burgenlandot és Szlovákiát adja meg a faj Kárpát-medencei előfordulási helyeiként, később Mahnert (2011) is ezt az adatot idézi. Mivel a Daday illetve Tömösváry által határozott anyagok nem lelhetőek fel, és a faj alapvetően nyugat-európai elterjedésű, a faj Kárpát-medencében való előfordulását bizonytalannak tekintem.
Neobisium (N.) validum (L. Koch, 1873)
Obisium validum L. Koch, 1873: 56–57; Daday 1918: 2. Obisium (Obisium) validum: Daday 1888: 130. Neobisium validum: Szalay 1968: 41–42. Neobisium (Nobisium) validum: Harvey 1991: 372; Christophoryová és mtsai 2012a: 10; Harvey 2013.
- 94 -
Hazai és további Kárpát-medencei adatai Daday (1918) közlésén alapulnak. Jelentős morfológiai variabilitással rendelkező faj, ám szinoníma-listája tartalmaz olyan közel-keleti fajokat is (Schawaller 1983), amelyek jelentős, ma használatos faji bélyegekben mutatnak eltéréseket. További probléma, hogy a típusokról nem rendelkezünk korszerű leírással, a számos új előkerülési adat és a nagyszámú szinonim faj leírásai pedig jelentős szórást mutatnak számos morfológiai karakter terén. Összesen két stabil bélyeg köti össze ezeket a taxonokat, mégpedig a jól fejlett episztóma, és a tapogatóláb femurján található dudorok sorozata. Ezek a bélyegek alkalmasak arra, hogy a genusz más fajaitól elkülönítsük a N. validum taxont, ám a többi faji szintű bélyeg terén mutatott jelentős variabilitás felveti a kérdést, hogy a N. validum esetében egy fajcsoportról, vagy pedig egy rendkívül nagy morfológiai variabilitással rendelkező fajról van-e szó. A kérdés tisztázásához a N. validum és junior szinonímái típusegyedeinek vizsgálatára mindenképpen szükség lenne a jövőben. Kutatásom során megvizsgáltam a Daday által határozott mintákat, és arra jutottam, hogy azok a legnagyobb hasonlóságot a Kaukázusból (Dashdamirov & Schawaller 1992) közölt egyedekkel mutatják. Továbbá számos hazai mintát is meghatároztam, amelyek viszont szintén jelentős morfológiai variabilitást mutatnak, még egy-egy populáción belül is. Ezeket az anyagokat Neobisium cf. validum néven tettem félre további vizsgálatok céljából. Ezek faji hovatartozása, illetve a N. validum és szinonimjainak valódi identitása, továbbá a faj jelenléte a Kárpát-medencében (az itt talált egyedek valóban ebbe a taxonba tartoznak-e, nem pedig egy korábban beszinonimizált, de valójában mégis önálló faji státusra érdemes, vagy esetleg egy tudomány számára új, de még le nem írt fajba?) a jövőben mindenképpen tisztázásra szorulnak.
Roncus alpinus L. Koch, 1873
Roncus alpinus L. Koch, 1873: 46-47; Tömösváry 1882a: 217–218; Daday 1918: 2; Harvey 1991: 400; Krumpál & Krumpálová 2003: 122; Christophoryová & Šťáhlavský 2007: 12; Christophoryová és mtsai 2012a: 10; Harvey 2013. Roncus (?) alpinus: Pillich 1914: 153.
A fajnak csupán néhány régi adatával rendelkezünk a Kárpát-medencéből, Szlovákia keleti részéből (Tömösváry 1882a). Mivel ezek az anyagok nem elérhetőek, és újabb egyedeket sem sikerült gyűjteni a korábban közölt lelőhelyekről (Krumpál & Krumpálová 2003; Christophoryová & Šťáhlavský 2007), továbbá, mivel jelenlegi ismereteink szerint a Roncus alpinus elterjedési területe az Alpokra korlátozódik (Christophoryová & Šťáhlavský 2007), ezeket az adatokat nem tekinthetjük megbízhatónak.
- 95 -
Roncus decui Ćurčić and Dimitrijević, 2006 species inquirenda
Roncus decui Ćurčić és Dimitrijević, in Ćurčić, Dimitrijević, Guirginca, Ilie, Rađa, Ćurčić and Tomić, 2006b: 215-216; Harvey 2013.
A fajt a Déli-Kárpátokból írták le (Ćurčić és mtasi 2006b), a leírás óta nem került elő újabb adata. A leírásban a tapogatóláb femurján a szemcsézett felület kiterjedése illetve a tapogatóláb egyes ízeinek morfometriai arányai alapján különböztetik meg a Roncus trassilvanicus fajtól, amihez az említett faj eredeti leírását vették alapul. A R. trassilvanicus típusegyedein végzett vizsgálataim során azt tapasztaltam, hogy a típusanyag ezeknek a karaktereknek a tekintetében nagyobb variabilitást mutat, mint amit Beier (1928) a leírásban közölt. Ezen információk ismeretében viszont a R. decui nem különíthető el egyértelműen a R. transsilvanicus fajtól, ezért taxonómiai értéke vitatható.
Roncus euchirus (Simon, 1879)
Obisium (Roncus) euchirum Simon, 1879: 65-66 Roncus euchirus: Tömösváry, 1882a: 218–219; Daday, 1918: 2; Harvey, 1991: 405; Novák, 2012: 63; Harvey, 2013.
A fajt Tömösváry (1882a) adatai alapján ismerjük Mehádiából (Déli-Kárpátok). Újabb előfordulási adatait nem ismerjük a vizsgált területről. A meghatározott egyedek nem fellelhetőek, így nem állapítható meg egyértelműen a R. euchirus fajhoz való tartozásuk, ezért a Kárpát-medencében való előfordulását bizonytalannak kell tekintenünk.
Roncus tabacarui Ćurčić and Dimitrijević, 2006 species inquirenda
Roncus tabacarui Ćurčić and Dimitrijević, in Ćurčić, Dimitrijević, Guirginca, Ilie, Rađa, Ćurčić and Tomić, 2006b: 217–218; Harvey 2013.
A fajt a Déli-Kárpátokból írták le (Ćurčić és mtasi 2006b), a leírás óta nem került elő újabb adata. Akárcsak a R. decui, ez a faj sem különíthető el egyértelműen a R. transsilvanicus fajtól, így taxonómiai értéke vitatható.
Roncus zeumos Ćurčić and Dimitrijević, 2006 species inquirenda
Roncus zeumos Ćurčić and Dimitrijević, in Ćurčić, Dimitrijević, Ćurčić, Makarov, Ćurčić, Rađja, Ilie and Guirginca, 2006a: 226–228; Harvey 2013.
- 96 -
A fajt a Déli-Kárpátokból írták le (Ćurčić és mtasi 2006a), a leírás óta nem került elő újabb adata. Akárcsak a R. decui illetve a R. tabacarui, ez a faj sem különíthető el egyértelműen a R. transsilvanicus fajtól.
Geogarypus hungaricus (Tömösváry, 1882) nom. dub, stat. n.
Garypus hungaricus Tömösváry, 1882b: 212–213; Daday 1918: 2. Geogarypus (Geogarypus) (?) hungaricus: Beier 1932a: 235. Geogarypus hungaricus: Harvey 1991: 254; Kárpáthegyi 2007: 86; Harvey 2013.
A fajt Tömösváry (1882a) Sátoraljaújhely közeléből írta le. A család legközelebbi fajai Dél- Európában, illetve a Kaukázusban találhatóak (Harvey 2013). A faj valódi identitása jelenleg nem ellenőrizhető, ugyanis a típuspéldányok nem fellelhetőek, valószínűleg elpusztultak 1956-ban, és a leírás óta további egyedek nem kerültek elő, így a „Geogarypus hungaricus” nomen dubium.
Chelifer entzii Daday és Tömösváry, 1880 nom. dub, stat. n.
Chelifer entzii Daday és Tömösváry, in Daday, 1880: 193; Tömösváry 1882a: 200–201; Daday, 1918: 2. Rhacochelifer peculiaris (L. Koch): Beier 1932: 261; Harvey 1991: 529; Harvey 2013.
A fajt Daday és Tömösváry (1880) Székelyudvarhelyen gyűjtött négy példány alapján írták le. Beier (1932a) a taxont a R. peculiaris faj szinonimájaként közölte, ezeket az adatokat következetesen átvette tőle a későbbi szakirodalom is (Harvey 1991, 2013). A típusanyag sajnos nem lelhető fel, és arról sincsen információnk, hogy Beier valóban megvizsgálta-e ezeket, vagy pedig csak az eredeti leírás alapján döntött a kérdésben. Figyelembe véve azonban, hogy a Tömösváry és Daday által más, a R. peculiaris fajhoz tartozónak azonosított egyedek (Tömösváry 1882a; Daday 1888, 1918) vizsgálata során megállapítottam, hogy azok valójában a D. latreillii fajhoz tartoznak, továbbá a C. entzii leírása és az abban közölt ábrák is ehhez a fajhoz állnak közelebb, véleményem szerint Beier (1932a) megállapítása a taxon identitásával kapcsolatban nem helytálló. Sajnos a faj taxonómiai érvényességét, vagy egyedeinek bármely más fajba való tartozását a típusok hiánya miatt nem állt módomban megállapítani, ezért a „Chelifer entzii” nomen dubium.
Rhacochelifer peculiaris (L. Koch, 1873)
Chelifer peculiaris L. Koch, 1873: 31–32; Tömösváry 1882a: 201–202; Daday 1888: 121–122; Daday 1918: 2.
- 97 -
Rhacochelifer peculiaris: Verner 1960: 168; Szalay 1968: 66; Verner 1971: 31; Harvey 1991: 529; Kárpáthegyi 2007: 89; Christophoryová és mtsai 2011a: 37; Christophoryová és mtsai 2012a: 12–13; Harvey 2013; Novák 2013a: 125.
Ezt a mediterrán elterjedésű fajt (Harvey 2013) a Kárpát-medencéből korábban Daday és Tömösváry közölte a mai Magyarország és Szlovákia területén található több lelőhelyről (Tömösváry 1882a; Daday, 1888). Bár új egyedek a későbbiekben nem kerültek elő, a későbbi szakirodalom konzekvensen átvette ezeket az adatokat és hazánk, illetve Szlovákia faunájának tagjaként hivatkozott a fajra (Verner 1960; Szalay 1968; Kárpáthegyi 2007; Christophoryová és mtsai 2011a; Christophoryová és mtsai 2012a; Harvey 2013). A Tömösváry és Daday által határozott minták revideálása során megállapítottam, hogy azok valójában a D. latreillii faj egyedei – ugyanez igaz a faj általam közölt egyetlen hazai új előfordulása esetében is (Novák 2013a). A faj előfordulását Szlovákiában már Christophoryová és mtsai (2011a) is megkérdőjelezték korábban. Tekintve, hogy a R. peculiaris valamennyi eddig közölt adata a Kárpát-medencéből félrehatározás eredménye, a fajt kizárom a terület faunalistájából.
Rhacochelifer quadrimaculatus (Tömösváry, 1882) nom. dub, stat. n.
Chelifer quadrimaculatus Tömösváry, 1882a: 196–198; Tömösváry 1882b: 227–228; Daday 1918: 2. Rhacochelifer quadrimaculatus: Beier 1932b: 264–265; Verner 1960: 168; Beier 1963a: 296; Szalay 1968: 67; Harvey 1991: 530; Christophoryová és mtsai 2011a: 46; Christophoryová és mtsai 2012a: 13; Harvey 2013.
A fajt Tömösváry (1882b) írta le a ma már Szlovákiához tartozó Homonnáról. Mivel a típuslelőhely akkor még Magyarországhoz tartozott, a világ álskorpió-szakirodalmának több határozója és katalógusa is tévesen magyarországi fajként említi (Beier 1932b, 1963a; Harvey 1991, 2013). A típuspéldány feltételezhetően megsemmisült 1956-ban, a leírását követően pedig nem ismerjük újabb előfordulási adatát. Krajčovičá és mtsai (2017) felvetették, hogy a R. quadrimaculatus valójában a kelet-mediterrán elterjedésű R. corcyrensis (Beier, 1930b) junior szinonimája. A R. quadrimaculatus típusainak hiánya, a régi leírás, illetve a földrajzi távolság miatt ez az álláspont nem igazolható egyértelműen (továbbá nem ismerjük a R. corcyrensis más előfordulási adatait sem a Kárpát-medencéből), ezért véleményem szerint a „R. quadrimaculatus” nomen dubium.
Chernes hungaricus Daday, 1888 nom. dub.
Chernes (Ectoceras) hungaricus Daday, 1888: 119, 174–175. Chernes hungaricus: Harvey 1991: 669; Harvey 2013.
- 98 -
Daday (1888) Erdély területéről írta le. A típusanyag nem fellelhető, a leírás alapján pedig nem állapítható meg egyértelműen a leírt egyedek faji hovatartozása, ezért Harvey (1991) közlése alapján a név nomen dubium.
Chernes montigenus (Simon, 1879)
Chelifer montigenus Simon, 1879: 40-41 Chernes (Chernes) montigenus: Daday 1888: 117, 172. Toxochernes montigenus: Szalay 1968: 59–60; Chernes montigenus: Daday 1918: 2; Harvey 1991: 561; Kárpáthegyi 2007: 88; Harvey 2013; Novák 2015b: 156.
A Kárpát-medencéből Daday (1888) közölte a következő lelőhelyekről: „Péczel” (Magyarország), „Déva” (Románia), „Rumunyesty” (Románia). Ezeknek a mintáknak a revideálása során megállapítottam, hogy a „Péczel” lelőhelyről származó példányok valójában a Chernes hahni fajhoz tartoznak, továbbá a másik két lelőhelyről származó mintákban sem C. montigenus egyedek vannak. Az általam korábban a Bakonyból a C. montigenus faj képviselőjeként közölt példány (Novák 2015b) revideálása során az egyedet a C. similis fajba tartozónak azonosítottam. Tekintve, hogy ezzel a faj összes Kárpát-medencei adatáról bebizonyosodott, hogy félrehatározás eredménye, ezt az egyébként alpi elterjedésű fajt kizárom a Kárpát-medence fauna-listájából.
Pselaphochernes dubius (O. P. -Cambridge, 1892)
Chelifer dubius O.P.-Cambridge, 1892: 227–228. Pselaphochernes dubius: Krumpál & Krumpálová 2003: 123; Christophoryová és mtsai 2012a: 15; Harvey 2013.
A Kárpát-medencéből egyedül egy szlovákiai előfordulása ismert (Krumpál és Krumpálová 2003), ám Christophoryová és mtsai (2012a) szerint ez az adat feltehetőleg félrehatározás eredménye. Ezt támasztja alá az is, hogy jelenlegi ismereteink szerint a P. dubius egy nyugat- európai elterjedésű faj (Harvey 2013). Előfordulását a Kárpát-medencében bizonytalannak tekintem.
Pselaphochernes lacertosus (L. Koch, 1873)
Chernes lacertosus L. Koch, 1873: 9–10; Daday 1889a: 25; Daday 1918: 2; Szalay 1968: 55; Harvey 1991: 626– 627; Kárpáthegyi 2007: 87; Harvey 2013.
Egyetlen eddigi adatát a Kárpát-medencéből Daday (1918) közölte a Somogy megyei Vádéról, az élőhely típusáról azonban nincs közvetlen adatunk. A Daday által határozott
- 99 - példányok nem fellelhetőek, új példányait pedig nem sikerült megtalálnom, ezért a továbbiakban mindenképpen megerősítésre szorul ennek az egyébként mediterrán fajnak a Kárpát-medencében való jelenléte.
Withius piger (Simon, 1878)
Chelifer piger Simon, 1878: 148-149. Chelifer subruber Simon: Tömösváry 1882a: 203–204; Daday 1888: 122, 178; Daday 1918: 2. Withius subruber: Szent-Ivány 1941: 89; Loksa 1966: 392; Szalay 1968: 63–64; Harvey 1991: 663–664; Kárpáthegyi 2007: 89; Harvey 2013.
Tömösváry (1882a) közölte Erdélyből és a mai Magyarország területéről, tölgyfa-kéreg alól. Szent-Ivány (1941), Loksa (1966), majd Kárpáthegyi (2007) újabb hazai előfordulási adatait közölték. Vizsgálataim során nem került elő a Kárpát-medencéből. A Tömösváry és Szent- Ivány által határozott egyedek revideálása során megállapítottam, hogy azok a D. latreillii, illetve a C. similis fajokba tartoznak. Loksa és Kárpáthegyi mintáinak a vizsgálatára nem volt lehetőségem, ám ezeknek a W. piger fajba tartozását szintén kétségesnek tartom.
6.3 A KÁRPÁT-MEDENCE ÁLSKORPIÓ-HATÁROZÓKULCSA
A határozókulcsban a Kárpát-medence álskorpió-faunájának egyértelműen a részét képező taxonok mellett szögletes zárójelben szerepelnek azok is, amelyek előfordulása vitatható a területen, ám azt a vizsgálat során nem állt módomban teljes mértékben megcáfolni. Nem szerepelnek viszont azok a taxonok, amelyeknek valamennyi kárpát-medencei adata bizonyítottan félrehatározásból származik, taxonómiai értékük vitatható (species inquirenda), továbbá a nomina dubiák sem. A bizonytalan előfordulású Roncus alpinus és R. euchirus fajokat szintén kihagytam a határozókulcsból, ennek oka egyrészt az, hogy ezek a fajok csak viszonylag régi leírásokkal rendelkeznek (Beier 1963a) és bizonyos itt használatos bélyegeikről nem rendelkezünk kellő információval, másrészt pedig kevéssé tartom valószínűnek e két faj előfordulását és későbbi kimutatását a Kárpát-medencéből. A jobb átláthatóságra való tekintettel, a határozókulcsot családokra lebontva adom meg. Bizonyos fajok, illetve fajcsoportok szétválasztásánál a Beier (1963a), Mahnert (2004), Christophoryová és mtsai (2011a) és Gardini (2013, 2014) korábbi határozóit is figyelembe vettem.
- 100 -
1. Heterotarzálisak, azaz az első kettő és hátulsó két pár járólábnál különbözik az ízek száma: az első kettőnél egy, a hátulsó két párnál pedig két ízből áll a lábfej. Az ollók ujjainak a végén nem található méregkészülék………………………………...………….Chthoniidae – Homotarzálisak, az elülső kettő és haátulsó két pár lábukon is egyforma a lábfej ízeinek száma. Méregkészülék található az olló egyik vagy mindkét ujjának végén…………...….2. 2. A csáprágó mozgatható ujja végig fogazott. Az utótesten a tergitek és sternitek osztatlanok. A járólábak két lábfeji ízzel rendelkeznek (metatarsus és telotarsus).....…….....Neobisiidae – A csáprágó mozgatható ujjának csak a végén található 1–2 szubapikális fogacska. Az utótesten a tergitek és sternitek legalább egy része osztott. A járólábak egy vagy két lábfeji ízzel rendelkeznek……………………………………………………………..…..……….3. 3. A fejpajzs háromszög alakú, egy vagy két pár szem található rajta, valamivel hátrébb az elülső szegélytől (12A ábra)…..……………………………………………………….…...4. – A fejpajzs kúp alakú, szem nélküli vagy csak egy szempár található rajta az elülső szegély közelében (12B ábra)…………..……………………………………………………….….5. 4. Két pár szem található a fejpajzson. Az összes járóláb tarsusa kéttagú…………...Larcidae (a család egyetlen faja a Kárpát-medencében a Larca lata) – Egy pár szem található a fejpajzson. Az összes járóláb tarsusa egytagú …….…..Ceiridiidae (a család egyetlen faja a Kárpát-medencében a Cheiridium museorum) 5. Az elülső két pár járólábon a femur és patella ízesülése a két íz hossztengelyére merőleges. A hímek bizonyos hasi lemezein mikroserték által alkotott mezők találhatóak….Withiidae – Az elülső két pár járólábon a femur és patella ízesülése a két íz hossztengelyéhez képest srégan fut le. A hímek hasi lemezein nincsenek mikroserték által alkotott mezők ……….6. 6. Az ollónak csak az egyik ujja végén található méregkészülék…………….……………….7. – Az ollónak mindkét ujja végén található méregkészülék…………….……..…..Cheliferidae 7. A méregfog és méregmirigyek a nem mozgatható ujj végén találhatóak. Az olló ujjain a normál fogazat mellett nincsenek mellékfogak………………………...….…….Atemnidae – A méregfog és méregmirigyek a mozgatható ujj végén találhatóak. Az olló ujjain a normál fogazat mellett mellékfogak is vannak……………………………………...…Chernetidae
Chthoniidae 1. A csípőtüskék kizárólag a II. járóláb csípőin vannak jelen, és összeolvadtak egy-egy lemezszerű, fogazott képletté (12D ábra). A fejpajzson két pár lencsével rendelkező szem található, az episztóma rendkívül erős, előreálló, és fogazott (12E ábra). Az olló
- 101 -
mozgatható ujján 40–55 kicsi, kúpszerű, igen szorosan álló fog helyezkedik el……………………………………………………………....Mundochthonius carpaticus – A csípőtüskék csak a II. és a III. pár járóláb csípőin is megtalálhatóak………...…………..2. 2. Az olló kezének dorzális oldala laterális nézetben jól láthatóan megemelkedett……………………...…………………….…………. Ephippiochthonius 3. – Az olló kezének dorzális oldala laterális nézetben nem emelkedik ki a kéz disztális részének és a nem mozgatható ujj síkjából…………………………….…...... Chthonius 9. 3. Az olló kezének dorzális, oldalnézetből megemelkedett részének az ib-isb érzékszőröktől disztálisan, laterális nézetből nincs jelentősebb kiemelkedés, legföljebb az említett érzékszőrök ülhetnek egy kis árkocskában (13A ábra)…..………………………………...4. – Az olló kezének dorzális, oldalnézetből megemelkedett részének az ib-isb érzékszőröktől disztálisan, laterális nézetből egy dudor látható (13B ábra)…………….…………………7. 4. Az olló mozgatható ujjának proximális részén a fogazat összefüggő lemezkét alkot.…..…5. – Az olló mozgatható ujján mintegy 12 fog található, a fogazat az sb szintjéig ér, az ujj proximális részén a fogazat nem áll össze egybefüggő lemezkévé. A csáprágó mozgatható ujján nem található különálló szubapikális fog. Az olló hossza 0.55– 1.04mm……….………………………………………….…………..……. E. tetrachelatus 5. Az olló mozgatható ujjának proximális részének lemezkéje nagyjából egyenes felület (11A ábra)………………………………………………………………………………………...6. – Az olló mindkét ujjának proximális részén, egymással szemben egy-egy 3–7 fog alkotta erőteljes, kúpszerű kiemelkedés található (13C ábra). Az olló 0.50–0.66mm hosszú…………………………………………………….……………..... E. parmensis 6. A csáprágó mozgatható ujján egy elszigetelt szubapikális fog található (12F ábra). A nőstények esetében az olló sötétebb színezetű, mint a tapogatóláb többi íze. Az olló 1.00– 1.25mm hosszú…………..……………………………………………...….. E. fuscimanus – A csáprágó mozgatható ujján nem található elszigetelt szubapikális fog. A nőstények esetében az olló ugyanolyan színű, mint a tapogatóláb többi íze. Az olló 0.63–1.22mm hosszú………………………………………………………………….…....….. E. boldorii 7. A fejpajzs hátulsó szegélye mentén összesen 4 szőrszál helyezkedik el, csáprágó mozgatható ujján egy elszigetelt szubapikális fog található……………...... E. tuberculatus – A fejpajzs hátulsó szegélye mentén összesen 2 szőrszál helyezkedik el, csáprágó mozgatható ujján nincs elszigetelt szubapikális fog………………………………….……8.
- 102 -
12. ábra. A: Larca lata fejpajzsa; B: Withius hispanus fejpajzsa; C: Chthonius ressli fejpajzsa; D: Mundochthonius carpaticus coxális régiója; E: M. carpaticus episztómája; F: Ephippiochthonius fuscimanus jobb csáprágója a szubapikális foggal; G: Chthonius submontanus ollójának a vége a disztális paraxiális szőrrel; H: Allochernes sp., nőstény genitális régió; I: Pselaphochernes sp., nőstény genitális régió; J: Dinocheirus panzeri, nőstény genitális régió.
8. Mind a négy szem rendelkezik lencsével. A II. járólábpár csípőin egyenként 5–6 tüske található. A hím ivarnyílást kétoldalról oldalanként 4–11 szőr határolja. Az olló nem mozgatható ujja 1.5x hosszabb, mint a kéz nyéllel együtt (13B ábra)...……. E. romanicus – Csak az elülső szempár rendelkezik lencsével. A II. járólábpár csípőin egyenként 6–11 tüske található. A hím ivarnyílást kétoldalról oldalanként 10 szőr határolja. Az olló nem mozgatható ujja 1.2–1.3x hosszabb, mint a kéz nyéllel együtt…...…. E. microtuberculatus 9. Az olló nem mozgatható ujjának alakjában laterális nézetből egy szigmoid (S-alakú) görbület látható, és határozottan hosszabb a mozgathatónál……………...…………….. 10.
- 103 -
– Az olló nem mozgatható ujjának alakja laterális nézetből egyenes, és nem, vagy csak alig észrevehető mértékben hosszabb a mozgathatónál ……………………………………..12.
13. ábra. A: Chthonius fuscimanus ollója; B: Ephippiochthonius romanicus ollója; C: E. parmensis ollója; D: C. carinthiacus ollója; E: Withius hispanus ollója.
- 104 -
10. Az olló mozgatható ujjának disztális részén a fogak hegyesek, erőteljesek és külön állóak. A nem mozgatható ujjon a fogazat mindig az est érzékszőr szintjéig terjed. Az episztóma hiányzik, a fejpajzs elülső széle fogazott…………………………..…….[C. subterraneus] – Az olló mozgatható ujjának disztális részén a fogak ellaposodott háromszög alakúak…..11. 11. Az episztóma erőteljes, a fejpajzs elülső szegélyének mediális részével egyetemben fogazott. A nem mozgatható ujj végén a disztális paraxiális szőr nem nagyobbodott meg, egy enyhe görbület van benne, de nem hullámos. A mozgatható ujjon a pc páros érzékgödröcskék az st és sb érzékszőrök között találatóak………...….….C. heterodactylus – Az episztóma hiányzik, a fejpajzs elülső szegélyének mediális része fogazott. A nem mozgatható ujj végén a disztális paraxiális szőr enyhén megnagyobbodott, és hullámos. A mozgatható ujjon a pc páros érzékgödröcskék az sb és b érzékszőrök között találatóak………………………………………………………………………….C. pusillus 12. Két pár szemmel rendelkeznek…………………………………………………………..13. – Csak az elülső szempár van meg (12C ábra). Az episztóma jól fejlett, és fogazott. A fejpajzs hátulsó szegélye mentén 4 szőrszál található. A csáprágó mozgatható ujja végén elkülönült szubapikális fog található………………………………………………………..…C. ressli 13. A fejpajzs hátulsó szegélye mentén 2 szőrszál található…………………………………14. – A fejpajzs hátulsó szegélye mentén 4 szőrszál található……………………………...……16. 14. Az olló mozgatható ujján a fogak mindenhol sűrűn állnak (13D ábra)…………….……15. – Az olló mozgatható ujján a fogak az olló mediális részén egymástól elkülönülten állnak, de a két fog közti távolság nem nagyobb, mint egy fog alapjának a területe [Gardini (2014) megfigyelése szerint ennél a fajnál ritkán előfordul, hogy a hátulsó szegély mentén 4 szőrszál található – ebben az esetben a faj a hasonló fogazatú C. tenuis mellé kerülne, amelytől megkülönbözteti a kicsi, de nyilvánvaló episztóma, illetve az olló mozgatható ujjának végén a disztális paraxiális szőr a C. hungaricus esetében nem megnagyobbodott, és csak egy kis görbület van benne, a C. tenuis ill. a C. submontanus esetében pedig megnagyobbodott, és hullámos (12G ábra)]……….……….…………...…...C. hungaricus 15. Az olló keze nem sötétebb az ujjaknál és a többi íznél. Az olló teljes hossza 0.61– 0.67mm. A fejpajzson összesen 16 szőrszál található. ………………………..C. pygmaeus – Az olló keze sötétebb barna az ujjaknál és a többi íznél. Az olló teljes hossza 0.80–0.85mm. A fejpajzson összesen 18 szőrszál található.…………………….…..……...C. carinthiacus 16. Az episztóma hiányzik, a fejpajzs elülső szegélye fogazott……………..………………17. – Az episztóma jól fejlett és fogazott. Az olló mozgatható ujján a fogak sűrűn állnak, háromszög alakúak és hátrafelé íveltek…………….……………...…….....C. ischnocheles
- 105 -
17. Az elülső szemek és a fejpajzs elülső szegélyének távolsága nagyobb, mint egy szem átmérőjének a fele…………………………………………………….…………………..18. – Az elülső szemek és a fejpajzs elülső szegélyének távolsága egy szem átmérőjének a felével egyenlő. Az olló mozgatható ujján a fogak sűrűn állnak, háromszög alakúak és hátrafelé íveltek……………………………………………………..…...……...….[C. orthodactylus] 18. Az olló keze sötétebb barna, mint az ujjak. Az olló teljes hossza 0.81–1.16mm Az olló keze felülnézetből 2.0–2.1x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló mozgatható ujján a fogak az olló mediális részén egymástól elkülönülten állnak, de a két fog közti távolság nem nagyobb, mint egy fog alapjának a területe. Az olló mozgatható ujján 37–38 fog található.……….…………………………………………...…………………...….C. tenuis – Az olló és az ujjak egyforma színűek. Az olló teljes hossza 0.71–0.82mm. Az olló keze felülnézetből 1.6–1.7x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló mozgatható ujján 31–36 sűrűn álló, háromszög alakú és hátrafelé ívelt fog található….………...….C. submontanus
Neobisiidae 1. A csáprágón csak a rallum első 2 vagy 3 szálának az elülső oldala fogazott. Az ist és isb érzékszőrök általában a bazális és a disztális érzékszőr-csoportok közelében, nem pedig az ujj középső részén találhatóak..………………………………………………..…………..2. – A csáprágón a rallum mind a 8 szálának az elülső oldala fogazott. Az ist és isb érzékszőrök a bazális és disztális érzékszőr-csoportok között, az ujj középső részén találhatóak …………………………………………………………………………………….Roncus 4. 2. A csáprágón csak a rallum első 2 szálának az elülső oldala fogazott. Az olló nem mozgatható ujján 8, a mozgathatón 4 érzékszőr található………………………………….3. – A csáprágón csak a rallum első 3 szálának az elülső oldala fogazott. Az olló nem mozgatható ujján 7, a mozgathatón 3 érzékszőr található. A tapogatóláb femurja 2.7–2.8x hosszabb, mint széles, és 0.29–0.34mm hosszú. Az olló nem mozgatható ujja olyan hosszú, mint a kéz nyél nélkül…………………………………..…….……..Microbisium suecicum 3. Troglomorf habitus, a szemek hiányoznak…………….…………..Neobisium (Blothrus) 8. – Nem troglomorf habitus, 2 pár lencsés szem van a fejpajzson...Neobisium (Neobisium) 14. 4. Az eb érzékszőrtől proximálisan nem található mikroszőrökből álló csoport……………5. – Az eb érzékszőrtől proximálisan egy 5–6 mikroszőrből álló csoport helyezkedik el. A tapogatóláb femurjának hossza 0.64–0.85mm, és 2.9–3.5x hosszabb, mint amilyen széles…………………………………………………………………………….R. lubricus
- 106 -
5. A szemek jól fejlettek és rendelkeznek lencsével. A tapogatóláb femurjának hossza 0.90– 1.18mm, és 3.5–4.4x hosszabb, mint amilyen széles. Az eb és esb mikroszőröktől disztálisan 5 mikroszőr található…………………………………….…...R. transsilvanicus – A szemek hiányoznak vagy csak halvány, lencse nélküli foltként vannak meg……………6. 6. A szemek halvány, lencse nélküli foltként megtalálhatóak. Az eb és esb mikroszőröktől disztálisan 6–8 mikroszőr található. A tapogatóláb femurjának hossza 1.07–1.27mm, és 3.74–4.88x olyan hosszú, mint amilyen széles…………………………..……….R. craciun – A szemek hiányoznak……………………………………………………...………………..7. 7. Az olló nem mozgatható ujja olyan hosszú, mint a kéz nyél nélkül. Az eb és esb mikroszőröktől disztálisan 6–8 mikroszőr található. A tapogatóláb femurjának hossza 1.24mm, és 3.74x olyan hosszú, mint amilyen széles…………………....…R. badabochiae – Az olló nem mozgatható ujja olyan hosszú, mint a kéz nyéllel együtt. Az eb és esb mikroszőröktől disztálisan 8–9 mikroszőr található. A tapogatóláb femurjának hossza 1.08mm, és 4.32x olyan hosszú, mint amilyen széles…………………….…...R. zboratorul 8. A tapogatóláb femurja legfeljebb 6x olyan hosszú, mint széles……………………………9. – A tapogatóláb femurja legalább 6x olyan hosszú, mint széles.……………………………12. 9. A tapogatóláb tibiája kevesebb, mint 4x olyan hosszú, mint széles. Az olló ujjai legalább egyharmadrésszel hosszabbak, mint a kéz és a nyél együttesen…………………………10. – A tapogatóláb tibiája több mint 4x olyan hosszú, mint széles. Az olló ujjai legfeljebb 1.25x hosszabbak, mint a kéz és a nyél együttesen…..………………………………………….11. 10. A tapogatóláb femurja 5.80–5.84x olyan hosszú, mint széles. Az ib és ist érzékszőrök közötti távolság nagyjából a kétszerese az ist és it távolságának …………N. (B.) minutum – A tapogatóláb femurja 6x olyan hosszú, mint széles. Az ib és ist érzékszőrök közötti távolság nagyjából 3.8-4x akkora, mint az ist és it közötti távolság.…….N. (B.) montanum 11. A tapogatóláb femurja 4.3x, az olló keze 2.0 x olyan hosszú, mint széles. Az olló ujjai olyan hosszúak, mint a kéz és a nyél együttesen..……………………….N. (B.) closanicum – A tapogatóláb femurja 5.5 x, az olló keze 2.8x olyan hosszú, mint széles. Az olló ujjai 1.25x hosszabbak, mint a kéz és a nyél együttesen.……………………………..N. (B.) maxbeieri 12. A fejpajzson, a szemek helyén okuláris dombok találhatóak……………....N. (B.) brevipes – A fejpajzson nincsenek okuláris dombok a szemek helyén……………………………….13. 13. Az episztóma jól fejlett, az olló nem mozgatható ujjának fogai egyforma hosszúak………………………………………………………………………N. (B.) leruthi – Az episztóma hiányzik, az olló nem mozgatható ujjának fogai nem egyforma hosszúak……………………………………………...………………....…N. (B.) slovacum
- 107 -
14. Az olló ujjain a fogak kicsik, és szorosan egymás mellett állnak…………………….…15. – Az olló ujjain a fogak nagyobbak, hegyesek, és térközök találhatóak közöttük…………………………………………………………….…..N. (N.) fuscimanum 15. Az olló mozgatható ujján az ist és ib érzékszőrök távolsága legalább kétszerese az ist és az ujj hegye közötti távolságnak………………………………………………………..…... 16. – Az olló mozgatható ujján az ist és ib érzékszőrök kevesebb, mint az ist és az ujj hegye közötti távolság kétszerese………………………………………………….…………….20. 16. Az olló azonos színű a tapogatóláb többi ízével és a fejpajzzsal. Az olló nem mozgatható ujjának disztális részén rendre két nagyobb fog között 2–8 kisebb található. A tapogatóláb tibiáján az ízületi bevágás legfeljebb a bunkó 1/4-részéig ér……………………………..17. – Az olló vörösesbarna, a tapogatóláb többi íze és a fejpajzs sárgásbarna színű. Az olló nem mozgatható ujjának disztális részén kisebb és nagyobb fogak egymással felváltva sorakoznak. A tapogatóláb tibiáján az ízületi bevágás a bunkó 1/3-részéig ér……………..…………………………………………………..….N. (N.) macrodactylum 18. A tapogatóláb femurja legalább 5.5x olyan hosszú, mint amilyen széles, a trochanter-en pedig nem található laterális dumó…………………………………………………….….19. – A tapogatóláb femurja legfeljebb 5.2x olyan hosszú, mint amilyen széles, a trochanter-en pedig megtalálható a laterális dumó……………………………….……..N. (N.) polonicum 19. A femur hossza 2.53mm, és 6.8x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az episztóma tompa, ellaposodó háromszög alakú………………………………………...…...N. (N.) bucegicum – A femur hossza 1.72–1.88mm, és 5.5–5.6x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az episztóma viszonylag hosszú és hegyes…………………………………………….N. (N.) blothroides 20. A tapogatóláb femurjának egy része finoman szemcsézett, vagy kis kidudorodások sorozata látható rajta……………………………………………………………..………..21. – A tapogatóláb femurja sima felületű, nem szemcsézett; kizárólag a poszterolaterális oldalán fordulhat elő egyetlen kis kidudorodás…………………………………...………………25. 21. A tapogatóláb femurjának elülső oldalán kis kidudorodások sorozata látható….……….22. – A tapogatóláb femurjának egy része finoman szemcsézett………………………………..23. 22. A tapogatóláb femurjának mediális és mediodorzális felületén egy kidudorodások alkotta sor található. A patella izületi bevágása a bunkó feléig ér…….…………....[N. (N.) simile] – A tapogatóláb femurjának disztális végén, az anterolaterális oldalon egy egészen kicsi kidodorodások által alkotott sor látható. A patella izületi bevágása legfeljebb a bunkó harmadáig ér…………………………………………………………...[N. (N.) cf. validum] 23. Az olló mozgatható ujján a fogak egyforma hosszúak…………………….…………….24.
- 108 -
– Az olló mozgatható ujján a fogak különböző hosszúságúak, 2–4 normál méretű fog sorakozik 2 nagyobb között. A tapogatóláb femurjának bazodorzális oldala és laterális oldalának bazális 2/3 része finoman szemcsézett. Az olló ujja közel 1.38–1.52x hosszabb, mint a kéz a nyéllel együtt……………………………………………….……...N. (N.) tothi 24. A tapogatóláb femurjának teljes felszíne finoman szemcsézett, laterobazális oldalán néhány kidudorodás található……………………………………..……….[N. (N.) simoni] – A tapogatóláb femurja laterálisan finoman szemcsézett, kidudorodások nem találhatóak rajta…………………………………………………………….……….N. (N.) granulosum 25. Az olló mozgatható ujján az ist érzékszőr egyforma távolságra van az ib és it szőröktől. A tapogatóláb tibiája “tulipán-alakú”, disztális végén az ízületi bevágás legfeljebb a bunkó ¼-részéig ér be………………………………………………………..….N. (N.) sylvaticum – Az olló mozgatható ujján az ist érzékszőr egyértelműen közelebb van it-hez, mint ib- hez………………………………………………………………………………………...26. 26. Az olló nem mozgatható ujjain a fogak nagyjából egyforma méretűek…………...…….31. – Az olló nem mozgatható ujján a fogak különböző méretűek, rendre két nagyobb fog között kisebb fogak csoportja található.……………...…………………………………………..27. 27. Az episztóma jól fejlett, háromszög alakú……………………………………………….28. – Az episztóma hiányzik, legfeljebb egy lekerekített, tompa kis dudorként fordulhat elő….30. 28. A tapogatóláb karcsú, a tibiája legalább 2.7x hosszabb, mint széles…..[N. (N.) jugorum] – A tapogatóláb tömzsi, a tibiája legfeljebb 2.4x hosszabb, mint széles…………….………29. 29. Az olló ujja 1.18–1.30x hosszabb, mint a kéz a nyéllel együtt. A tapogatóláb femurja 3.78–4.06x, tibiája 2.17–2.50x hosszabb, mint amilyen széles. Az ist érzékszőr közelebb áll az olló csúcsához, mint az ib-hez………………………………………..N. (N.) noricum – Az olló ujja közel másfélszer hosszabb, mint a kéz a nyéllel együtt. A tapogatóláb femurja 3.50–3.60x, tibiája 1.90–2.30 hosszabb, mint amilyen széles. Az ist érzékszőr az olló csúcsa és ib között félúton helyezkedik el…………………………..…..N. (N.) carpaticum 30. A tapogatóláb femurja legalább 0.64mm hosszú, és 4–4.5x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló mozgatható ujján több mint 65 fog található……….…..N. (N.) carcinoides – A tapogatóláb femurja legfeljebb 0.57mm hosszú, és 4x olyan hosszú, mint amilyen széles. Az olló mozgatható ujján 48–53 fog található………..………………..….N. (N.) minimum 31. A tapogatóláb femurja tömzsibb, legfeljebb 3.3x olyan hosszú, mint amilyen széles…..32. – A tapogatóláb femurja karcsúbb, legalább 3.4x olyan hosszú, mint amilyen széles……....33. 32. A tapogatóláb femurjának hossza 0.52–0.75mm, és 2.9–3.3x olyan hosszú, mint amilyen széles………………………………………………………….…...N. (N.) crassifemoratum
- 109 -
– A tapogatóláb femurjának hossza 0.85–0.88mm, és 2.6x olyan hosszú, mint amilyen széles…………………………………………………………………………...N. (N.) beieri 33. Az olló keze sötét olívazöld, az ujjak és a tapogatóláb többi része világosabb vöröses- barna színűek. Az olló nem mozgatható ujja 1/3-résszel hosszabbak, mint a kéz nyéllel együtt……………………………………………………………....N. (N.) erythrodactylum – Az olló keze és ujjai egyforma színűek. Az olló mozgatható ujján a fogak között kisebb, alig észrevehető méretkülönbségek figyelhetőek meg, de az ily módon különböző méretű fogak rendszertelenül állnak, nem pedig a N. carcinoides ill. N. carpaticum fogazatához hasonlóan. Az olló nem mozgatható ujja nagyjából olyan hosszú, mint a kéz nyéllel együtt………………………..…………………………………..…...N. (N.) brevidigitatum
Withiidae 1. Az olló mozgatható ujján az it dorzálisan, az ist a belső oldalon helyezkedik el. A femur 2.3-2.8x hosszabb, mint széles. A hímek esetében a VI-IX. sterniteken mikroszőrökből álló mezők találhatóak…………………………………………………………....[Withius piger] – Az olló mozgatható ujján az it a belső oldalon, az ist dorzálisan helyezkedik el (13E ábra). A femur 3-3.4x hosszabb, mint széles. A hímek esetében a IV-X. sterniteken mikroszőrökből álló mezők találhatóak. …………………………….…...Withius hispanus
Cheliferidae 1. A hím I. járólábainak tarsusa vékony és nem módosult; a hím utótestén a tergitek szélén fogszerű nyúlványok vannak; a nőstények cribriform lemezkéi párosak………….………2. – A hím I. járólábainak tarsusa erősen megvastagodott és módosult; a hím utótestén a tergitek szélén nincsenek fogszerű nyúlványok; a nőstények cribriform lemezkéi egy középen elhelyezkedő, nagy lemezzé forrtak össze…………………………………………………3. 2. A csáprágó kezén 5 szőr található. Az utolsó tergiten 2 rövid érzékszőr figyelhető meg…………………………………………………………..………....Mesochelifer ressli – A csáprágó kezén 4 szőr található. Az utolsó tergiten nincsenek érzékszőrök…………………………………………...………………...Chelifer cancroides 3. Az olló nem mozgatható ujján az it érzékszőr sokkal közelebb áll az ist és est szőrökhöz, mint az olló hegyéhez………………………………………………………………………4. – Az olló nem mozgatható ujján az it érzékszőr félúton helyezkedik el az ist és est szőrök, illetve az ujj hegye között……………………………………………..…………………...5.
- 110 -
4. A tapogatóláb-femur 2.9–3.3x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló ujjai alig rövidebbek, mint a kéz nyél nélkül. A hímek első pár jórólábának tarsusa megvastagodott, de a karmok fölött nem található konkáv kiszögellés……..…………….….…..Rhacochelifer disjunctus – A tapogatóláb-femur 2.2–2.5x hosszabb, mint amilyen széles. Az olló ujjai jóval rövidebbek, mint a kéz nyél nélkül. A hímek első pár jórólábának tarsusán, a karmok fölött erőteljes konkáv kiszögellés található…..Beierochelifer peloponnesiacus peloponnesiacus 5. A hím első pár járóláb tarsusának dorzális oldalán egy egy hegyes, konkáv, a tarsus háti oldalának síkjából erősen kinyúló kinövés található. A tapogatóláb femurja 5.0–5.1x olyan hosszú, mint amilyen széles…………...……..………………Dactylochelifer marlausicola – A hím első pár járóláb tarsusának dorzális oldalán egy tompa, dudorszerű kiemelkedés található. A tapogatóláb femurja 3.4–3.7x olyan hosszú, mint amilyen széles…………………………………………………..………….. Dactylochelifer latreillii
Atemnidae 1. A IV. járóláb tarsusán a tapintószőr az íz bazális részének közelében található. A fejpajzs sima felületű, legfeljebb az elülső része lehet finoman szemcsézett…….....Atemnus politus – A IV. járóláb tarsusán a tapintószőr az íz proximális harmada és az íz felezővonala között helyezkedik el. A fejpajzs egésze finoman szemcsézett…….….....Diplotemnus balcanicus
Chernetidae 1. A testet borító szőrök hosszúak, hegyesek és finoman fogazottak. A fejpajzs majdnem teljesen sima. Ha a IV. járóláb tarsusán van tapintószőr, akkor az az íz bazális felén található…………………………………………………………………………………….2. – A testet borító szőrök rövidek, a disztális végük pikkelyszerűen kiszélesedő és finoman fogazott. A fejpajzs szemcsézett. Ha a IV. járóláb tarsusán van tapintószőr, akkor az az íz középső részén vagy disztális felén található……………………..……………..…………3. 2. A tapogatóláb tomporának két laterális kidudorodása hegyes...... Lamprochernes chyzeri – A tapogatóláb tomporának két laterális kidudorodása tompa és lekerekített…….L. nodosus 3. Az olló mozgatható ujján az sb érzékszőr az st-hez közel található. A csáprágón a rallum 5 lemezkéből áll………………………………………..…………….Dendrochernes cyrneus – Az olló mozgatható ujján az sb és st érzékszőrök egymástól távolabb helyezkednek el. A csáprágón a rallum 3 vagy 4 lemezkéből áll…………………………………………….…4. 4. A IV. járóláb tarsusán egy feltűnően hosszú tapintószőr található, amely hosszabb, mint maga az íz...... 5.
- 111 -
– A IV. járóláb tarsusán nincs hosszú tapintószőr, legfeljebb az íz disztális végén egy viszonylag rövid ál-tapintószőr helyezkedhet el…………………..……………………….7. 5. A testet borító fedőszőrök nem bunkósak. A hímek tapogatóláb-femurját és tibiáját hosszú szőrökből álló, sűrű szőrzet fedi. A tapogatóláb femurja legalább 1mm hosszú………………………………………………………..……….Lasiochernes pilosus – A testet borító fedőszőrök bunkósak. A hímek tapogatóláb-femurját és tibiáját nem fedi a normálisnál sűrűbb szőrzet. A tapogatóláb femurja legfeljebb 0.50mm hosszú. A mozgatható ujjak mediális oldalán csak egyetlen mellékfog van.…………………………6. 6. A XI. tergiten nincsenek hosszú tapintószőrök. Az olló nem mozgatható ujja rövidebb, mint a kéz nyél nélkül. A IV. lábpár tarsusán a tapintószőr az íz közepétől jóval a proximális végéhez közelebb helyezkedik el…………………………….[Pselaphochernes lacertosus] – A XI. tergiten két hosszú tapintószőr helyezkedik el. Az olló nem mozgatható ujja olyan hosszú, mint a kéz nyél nélkül. A IV. lábpár tarsusán a tapintószőr az íz közepétől kissé a proximális végéhez közelebb helyezkedik el…………………………….…...P. scorpioides 7. A IV. járóláb tarsusán szubdisztális ál-tapintószőr található. A nőstények spermatartója két hosszú vezetékből áll, melyek végén egy-egy zsákocska helyezkedik el (12J ábra)……………………………………………………………………Dinocheirus panzeri – A IV. járóláb tarsusán nincs ál-tapintószőr. A nőstények spermatartója végén nem található zsákocska…………………………….……………………………………………….....…8. 8. Az olló ujjain csak kevés mellékfog található; a mozgatható ujjak mediális oldalán csak egyetlen mellékfog van. A nőstények spermatartója páratlan, kis “m” (12H ábra) vagy nagy “T” (12I ábra) alakú…………………………………………………………………..9. – Az olló ujjain a mellékfogak száma nem redukált; a mozgatható ujjak mediális oldalán több mint egy mellékfog van. A nőstények spermatartója páros; hosszú vezetékekből áll, amelyek végén nincs zsákocska……………….…………………………….……………13. 9. Az utótest pleurális membránja párhuzamos redők által mintázott. A nőstények spermatartója kis “m” alakú…………..……………………....…………………………..10. – Az utótest pleurális membránja párhuzamos redők és csillag-alakú dudorok által mintázott. A nőstények spermatartója nagy “T” alakú………..……….……………..……..[P. dubius] 10. A XI. tergiten egy pár hosszú tapintószőr helyezkedik el…………Allochernes peregrinus – A XI. tergiten nincsenek hosszú tapintószőrök……………………………………………11. 11. Az olló keze a nyéltől kezdve fokozatosan vastagszik, felülnézetből középen a legszélesebb. A VI-VIII. tergitek mindkét felének hátuló szegélyén legfeljebb 8 szőr található………………………………………………….…………………….….A. powelli
- 112 -
– Az olló keze a nyéltől kezdve hirtelen vastagszik, felülnézetből proximálisan a legszélesebb…………………………………………………………………………...…..12. 12. A VI-VIII. tergitek mindkét felének hátuló szegélyén 10-12 szőr található…..…..A. wideri – A VI-VIII. tergitek mindkét felének hátulsó szegélyén 8 szőr található………………………………………………………………...A. wideri phaleratus 13. A XI. tergiten egy pár hosszú tapintószőr helyezkedik el. A tapogatólábak és a fejpajzs elülső 2/3 része méhsejt-szerűen szkulpturált…………...………...……Chernes cimicoides – A XI. tergiten nincsenek hosszú tapintószőrök……………………………………………14. 14. Az olló ujjai rövidebbek, mint a kéz a nyéllel együtt……………………………………15. – Az olló ujjai legalább olyan hosszúak, mint a kéz nyéllel együtt. A tapogatóláb femurja az alapjától számítva hirtelen vastagodik, és proximálisan a legszélesebb.……..…...C. vicinus 15. Az olló legalább 2.9x hosszabb, mint széles; az olló keze a nyéltől kezdve fokozatosan vastagszik, felülnézetből középen a legszélesebb. A IX. sterniten hegyes és bunkós szőrök egyaránt találhatóak………………………………………………………………..C. similis – Az olló legalább 2.4–2.7x hosszabb, mint széles; a tapogatóláb femurja az alapjától számítva hirtelen vastagodik, és proximálisan a legszélesebb. A IX. sterniten csak hegyes szőrök találhatóak.………………………………………………………………….C. hahni
7. AZ EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE
7.1 TAXONÓMIAI ÉS FAUNISZTIKAI EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE
A vizsgálataim során összesen 45 faj egyedeit sikerült kimutatnom a Kárpát-medencéből, így összesen 8 családba tartozó 90 álskorpió-faj és további 1 alfaj adatait ismerjük a területről – ebből a biztos előfordulási adatokkal rendelkező fajok száma 70, további 11 faj előfordulási adatai kétségesek, a nomina dubiák száma 5, 4 faj érvényessége pedig taxonómiailag vitatható (species inquirenda). Magyarország faunájára újként sikerült kimutatnom a C. ressli, C. pusillus, C. submontanus, E. fuscimanus, E. parmensis, E. romanicus, N. (N.) brevidigitatum, N. (N.) minimum, N. (N.) polonicum, D. balcanicus, W. hispanus fajokat, így hazánkból jelenleg 55 álskorpió-faj és további egy alfaj adatait ismerjük (ebből 47 a biztos előfordulási adatokkal rendelkező taxonok száma, 6 faj előfordulási adatai kétségesek, a nomen dubiák száma 2, 1 faj érvényessége pedig taxonómiailag vitatható). Romániából elsőként sikerült publikálnom a C. (C.) carinthiacus, Ukrajnából pedig a N. (N.) brevidigitatum előfordulását.
- 113 -
A C. (C.) pusillus, C. (C.) submontanus fajok esetében egyben ez az első Kárpát-medencei előfordulásuk is.
Magyarországról és Romániából leírásra került a N. (N.) tothi sp. n., mint tudományra új faj. Elterjedése az eddigi adatok alapján hazánk északkeleti és Erdély északnyugati részéről ismert, ám várható a faj előkerülése a Kárpát-medence további területeiről is.
Munkám során elkészítettem a N. (B.) minutum és a N. (B.) brevipes fajok redeszkripcióját, és ehhez új ábraanyagot is mellékeltem. Ezekre azért volt szükség, mert az eredeti leírások még a XIX. században készültek, és nélkülöztek számos, ma használatos bélyeget, illetve megfelelő ábraanyaggal sem rendelkeztek. Ezen kívül a bélyegeik terén mutatkozó faji szintű különbségek miatt a N. (B.) brevipes montanum alfajt faji szintre emeltem, N. (B.) montanum néven.
A típusok és további minták vizsgálata alapján bebizonyosodott, hogy a N. (B.) polonicum és a N. (B.) biharicum fajok elkülönítésére korábban használt bélyegek (Beier 1963a) az intraspecifikus variabilitás határain belül vannak, így nem alkalmasak faji szintű elkülönítésre, ezért Christoph Hörweg kollégámmal elkészítettük a N. (B.) polonicum faj modern redeszkripcióját új ábraanyaggal, illetve a N. (B.) biharicum taxont az előbbi junior szinonimjaként jelöltük meg.
Mark Harvey-val közös vizsgálatunk eredményeképpen a Rhacochelifer balcanicus (Redikorzev, 1928) fajt áthelyeztük az Atemnidae családba, illetve a Diplotemnus genuszba, az új kombináció neve Diplotemnus balcanicus (Redikorzev, 1928) (Novák és Harvey 2015). A típusok illetve a leírások részletes vizsgálata alapján a Diplotemnus insolitus Chamberlin, 1933, valamint az Erdélyből leírt Diplotemnus vachoni Dumitresco & Orghidan, 1969 taxonokat a D. balcanicus junior szinonímáinak jelöltük meg (Novák és Harvey 2015).
A további vizsgálatok során várható még néhány olyan, szélesebb elterjedésű faj kimutatása a vizsgált területről, amelyek jelen vannak a Kárpát-medencével határos területeken (M. styriacus Beier, 1971; Syarinus strandi (Ellingsen, 1901); Apocheiridium ferum (Simon, 1879); Hysterochelifer meridianus (C. L. Koch, 1873); Chernes nigrimanus Ellingsen, 1897). Várható továbbá az Alpokalja térségében bizonyos alpi fajok felbukkanása, mint például a Chthonius alpicola Beier, 1951; Mundochthonius alpinus Beier, 1947; Neobisium carinthiacum; Neobisium galeatum Beier, 1953, továbbá a Kárpát-medence déli részén számíthatunk a későbbiekben olyan illírikus, mediterrán illetve balkáni faunaelemek
- 114 - kimutatására, mint a Neobisium doderoi (Simon, 1896); Neobisium dolicodactylum (Canestrini, 1874); Neobisium reitteri (Beier, 1928).
A Kárpát-medence álskorpió-faunája továbbra sem mondható teljesen feltártnak, az egyes tájegységek kutatottsága még mindig meglehetősen mozaikos képet mutat. Az ukrajnai Kárpátokból az eddigi vizsgálatok ellenére összesen csak 12 fajt ismerünk, a terület valós fajszáma ennél jóval magasabb lehet. Erdélyben a legtöbb adattal a Déli-Kárpátokból és az Erdélyi-szigethegységből rendelkezünk, ám ezen területek finomabb léptékű vizsgálata is mindenképpen hasznos volna a jövőben. Ezzel ellentétben a Mezőségből, illetve a Kelet- Kárpátokból tényleg csak szórványadatokkal rendelkezünk. Magyarországon a legjobban feltárt tájegységek közé tartozik a Bükk, a Bakony, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Budai- hegység, a Zemplén és az Aggteleki-karszt – velük ellentétben a Mecsekből, a Kőszegi- hegységből, az Alföld déli részéről és a Börzsönyből még mindig igen kevés faj adataival rendelkezünk.
A korábban közölt fajok egy részének taxonómiai érvényessége kétséges. Ezek közül a N. (N.) inaequale státusza a típusanyagok vizsgálatával a jövőben megerősítésre szorul, a N. (N.) seminudum, G. hungaricus, Chelifer entzii, R. quadrimaculatus, Chernes hungaricus fajok esetében viszont erre nincs lehetőség, ugyanis a típusok nem fellelhetőek, így ezeket nomina dubiáknak kell tekintenünk. A R. decui, R. tabacarui és R. zeumos fajok taxonómiai értékét a leírásuk alapján vitathatónak tartom, így a N. (N.) inaequale fajjal együtt species inquirendának tekintem őket. A M. manicatum, R. peculiaris és C. montigenus fajok esetében revíziós vizsgálataim során kiderült, hogy korábbi Kárpát-medencei adataik félrehatározáson alapulnak, ezért kizártam őket a vizsgált terület faunalistájából. A C. orthodactylus, C. subterraneus, N. (N.) jugorum, N. (N.) simile, N. (N.) simoni, N. (N.) validum, R. alpinus, R. euchirus, P. dubius, P. lacertosus, W. piger taxonok előfordulását a vizsgált területen nem lehetett egyértelműen kizárni, ezért ezek előfordulását bizonytalannak tekintem a Kárpát- medencében.
Két fajnál sikerült foretikus viselkedést dokumentálnom, ezek a C. tetrachelatus és a D. balcanicus, közülük a C. tetrachelatus esetében ez az első dokumentált eset a szakirodalomban.
Bizonyos fajoknál továbbra is fennállnak taxonómiai problémák. Ilyen az E. romanicus és E. microtuberculatus taxonok tisztázatlan viszonya, ugyanis az elkülönítésük jelenleg elavult, erre a célra nem eléggé megbízható bélyegeken alapul. A N. (N.) blothroides és N. (N.)
- 115 - bucegicum esetében hasonló helyzet áll fenn. Mindkét esetben célszerű lenne a jövőben a típusokat megvizsgálni, illetve további példányokat gyűjteni a típuslelőhelyek közeléből. A N. (N.) minimum önálló faji státuszát szintén mai ismereteink szerint szubjektív bélyegek támasztják alá, ám tekintve, hogy a hozzá nagyon hasonló, korábban leírt és jóval elterjedtebb N. (N.) carcinoides esetében kriptikus fajok jelenlétét mutatták ki citogenetikai vizsgálatok során (Šťáhlavský és mtsai 2003), a két faj viszonyának tisztázása pusztán morfológiai alapon nem megoldható. A Kárpát-medencéből származó, korábban N. (N.) validum fajba tartozónak határozott egyedek faji hovatartozásának megállapításához a jövőben mindenképpen szükség lesz N. (N.) validum, illetve junior szinoním taxonjaihoz [N. (N.) caucasicum (Beier, 1928); N. (N.) turcicum Beier, 1949] tartozó típusanyagok vizsgálatára, ezen felül további anyagok karaktereinek az elemzése is célszerű lenne a faj bélyegeinek terén mutatkozó intraspecifikus variabilitás feltárása érdekében.
7.2 AZ ÁLSKORPIÓK HATÁROZÓBÉLYEGEINEK ÉRTÉKELÉSE
Az értékelés során csak a Kárpát-medencében előforduló három legnagyobb család (Chthoniidae, Neobisiidae, Chernetidae) karaktereire szorítkozom. Ennek oka, hogy mivel a vizsgált régióban jóval nagyobb faj- és egyedszámmal vannak jelen, mint a többi család, így ezen csoportok fajainak esetében volt alkalmam megfelelő számú egyedet megvizsgálni és ennek során faji vagy alfaji elkülönítésre használt karaktereiket behatóbban értékelni.
A Chthoniidae család fajaninál a morfometriai adatok illetve arányszámok megbízhatóbbaknak bizonyultak, mint például a Neobisiidae családnál, bár a konkrét méretek az olyan fajok esetében, amelyeknek eddig csak néhány előkerült példányát ismerte a tudományos szakirodalom, természetesen az eddig dokumentáltnál nagyobb variációt mutattak. Ezek a megfigyelések utalhatnak arra, hogy a Chthoniidae fajai esetében ezen karakterek terén kisebb mértékű az intraspecifikus variabilitás, mint a Neobisiidae esetében. A csípőtüskék számát, illetve a szemek karakterisztikáját (lencsével fedett, lencse nélküli, vagy halvány pigmentfolt) nem találtam megbízható határozóbélyegeknek. Az episztóma meglét/hiánya, illetve formája, a fejpajzs szőreinek száma és elhelyezkedése, továbbá a hím ivarnyílást övező fedőszőrök általában stabil karaktereknek mutatkoztak, ám az esetek egy részében ezeknél is előfordult az alapállapottól való eltérés. A családnál a legnagyobb biztonsággal használható karaktereknek az olló alakját, fogazatát, a csáprágó fogazatát, az olló mozgatható ujján lévő páros szenzillumok elhelyezkedését, illetve az olló fix ujjának végén lévő disztális paraxiális szőr alakját találtam.
- 116 -
A Neobisiidae család fajainál jóval nagyobb fajon belüli változatosságot találtam az egyes morfometriai karaktereket illetően. Ennek különösen a fejpajzs és az olló femurjának, valamint kezének hosszúság/szélesség arányában van jelentősége, ugyanis ezeket a karaktereket a szakirodalom (Beier 1963a) sok esetben szigorú faji határozóbélyegeknek tekinti. A morfometriai adatokat csak korlátozott mértékben és kellő körültekintéssel alkalmazva találtam hasznosnak. Az episztóma megléte, illetve formája jóval megbízhatóbb karakternek bizonyult, ám ez is mutatott némi rugalmasságot, illetve kivételes esetekben a szakirodalmitól teljesen eltérő is lehetett. A csáprágó kezén, illetve a fejpajzs hátulsó szegélye mentén elhelyezkedő szőrök számát, bár sok esetben még ma is ezen alapul bizonyos fajok elkülönítése (Beier 1963a; Legg és Jones 1988), nem találtam megbízható bélyegeknek. Az első pár járóláb csípőinek anteromediális részén található képleteket (lehet tüskeszerű nyúlvány, vagy lekerekített és fogazott) nem találtam faji szinten jellemzőnek, sőt, egyes fajok típuspéldányai a leírástól eltérő formát mutattak. A család esetében a leginkább megbízható bélyegeknek az olló fogazatát, az olló ujjain elhelyezkedő érzékszőrök egymáshoz viszonyított elhelyezkedését, a tapogatóláb egyes ízeinek felületén előforduló szemcsézettséget, és a csáprágó ujjain bizonyos fajok esetében előforduló nagy középfogakat találtam.
A Chernetidae családba tarozó fajok morfometriai karaktereinek az esetében csak kisebb mértékű eltéréseket sikerült megfigyelnem a szakirodalmi adatoktól. Az olló ujjainak a kézhez viszonyított hosszát, akárcsak a tapogatóláb femurjának alakját, jól használható, stabil jellemzőnek értékelem. Az olló ujjain található mellékfogak, illetve a tergiteken található szőrök száma csak egészen kicsi eltéréseket mutatott a szakirodalomban korábban dokumentált adatokhoz képest. Fontos és megbízható karaktereknek értékeltem a genitális struktúrákat, a IV. pár járóláb ízein, illetve a XI. tergiten található tapintószőröket vagy azok hiányát.
Az a tapasztalati tény, hogy az egyes fajok morfometriai és morfológiai karakterei főleg a Neobisiidae család fajainál sok esetben jóval nagyobb intraspecifikus variabilitást mutat a korábbi szakirodalmi adatokhoz képest, a legtöbb esetben annak tudható be, hogy a legtöbb taxonnál a leírások csak néhány egyeden alapulnak, és az esetükben nem végeztek még populáció-szintű karakter-diagnosztikai vizsgálatokat. Sajnos ebből kifolyólag még ma is sok esetben nehéz meghúzni az egyes karakterállapotok terén az intra- és interspecifikus variabilitás közötti határvonalat – éppen ezért fontos és megbízható módszer a határozás, illetve egy-egy taxon rendszertani helyzetének megítélése során a minél több bélyegen
- 117 - alapuló karakterkombinációk használata. Amint azt a jelen dolgozat során szinonimizált, illetve morfológiai alapon érvénytelennek megítélt fajok esete is mutatja, az Európából leírt taxonok száma valószínűleg felülmúlja a kontinens valós fajszámát. Véleményem szerint a jövőben a csoport taxonómiai problémáinak hatékony megoldásához mindenképpen célszerű és szükséges lesz integratív taxonómiai módszerek alkalmazása.
7.3 BIOGEOGRÁFIAI VONATKOZÁSOK
Az álskorpiók, annak ellenére, hogy több, a csoporthoz tartozó taxonnál is dokumentált a foretikus viselkedés, úgy tűnik, hogy állatföldrajzi léptékben mérve lassan terjednek (Harvey 1996), ezért véleményem szerint biogeográfiai szempontból egy potenciálisan jó modell- csoportnak tekinthetőek. Sajnos azonban az álskorpió-adatok alacsony gyakorisága és ennek következtében az egyes taxonok valós elterjedésének még nem teljes feltártsága csak meglehetősen korlátozott biogeográfiai következtetésekre ad lehetőséget. Az álskorpióknál ezidáig csak néhány olyan biogeográfiai jellegű munka látott napvilágot, amely megpróbálkozik bizonyos álskorpió-taxonok elterjedési terület szerinti tipizálásával (Kobakhidze 1965; Harvey 1996). Sok faj valós elterjedési területének jelenleg valószínűleg csak egy részét ismerjük (Legg és Jones 1988), így ezek elterjedési típusa és areája nem állapítható meg teljes bizonyossággal. A fajok egy részénél viszont a rendelkezésre álló adatok fényében a következő elterjedési típusokat feltételezem:
Alpi: Chthonius pusillus; C. submontanus; Ephippiochthonius boldorii; Neobisium (N.) noricum. Alpi-kárpáti: C. carinthiacus; C. pygmaeus. Dácikus: N. (N.) polonicum; Roncus transsilvanicus. Déli-kárpáti endemizmus: N. (N.) blothroides; N. (N.) bucegicum; N. (N.) granulosum; R. badabochiae; R. craciun; R. zboratorul; Dactylochelifer marlausicola. Északi-kárpáti endemizmus: N. (N.) beieri. Európai: C. ischnocheles; N. (N.) sylvaticum; R. lubricus; Larca lata; Chernes cimicoides. Europeo-mediterrán: C. tenuis; Microbisium suecicum. Euro-turáni: N. (N.) erythrodactylum; Dinocheirus panzeri; Lamprochernes chyzeri. Kárpáti: C. heterodactylus; Mundochthonius carpaticus; N. (N.) carpaticum. Kelet-mediterrán: Beierochelifer peloponnesiacus peloponnesiacus. Kozmopolita: Cheiridium museorum, Chelifer cancroides.
- 118 -
Középázsiai-mediterrán: Atemnus politus. Középázsiai-Európai: C. hahnii; Dendrochernes cyrneus. Közép-európai: N. (N.) minimum. Palearktikus: N. carcinoides. Pannon-kárpáti: C. hungaricus, N. (N.) tothi. Mediterrán: Withius hispanus. Nyugat-európai: Lasiochernes pilosus. Nyugat-mediterrán: Rhacochelifer disjunctus. Transz-égei: E. romanicus; N. (N.) crassifemoratum; N. (N.) fuscimanum; C. similis. Turano-Europeo-Mediterrán: D. latreillii. Barlangi endemizmusok: N. (Blothrus). brevipes; N. (B). closanicum; N. (B). leruthi; N. (B). maxbeieri; N. (B). montanum; N. (B). minutum; N. (B). slovacum. Tisztázatlan besorolású: C. ressli; E. fuscimanus; E. microtuberculatus; E. parmensis; E. tetrachelatus; E. tuberculatus; N. (N.) brevidigitatum; N. (N.) macrodactylum; R. lubricus; C. museorum; D. insolitus; Mesochelifer ressli; C. cimicoides; C. hahnii; C. vicinus; Allochernes peregrinus; A. powelli; A. wideri wideri; A. wideri phaleratus; L. nodosus; Pselaphochernes scorpioides.
A vizsgált régióban nagy arányban vannak jelen szélesebb elterjedési területtel rendelkező fajok, ezzel egyetemben számos olyan fajt is ismerünk, amelynek a Kárpát-medencére vagy annak egy részére korlátozódik az elterjedési területe. A legtöbb ilyen fajt Erdélyben, illetve a Déli-Kárpátokban találjuk – ennek magyarázata lehet a domborzati viszonyok nagyobb változatossága, és a Magyarországról hiányzó magasabb hegységek jelenléte.
Bár jelen vizsgálat során nem gyűlt össze elegendő mennyiségű adat az egyes magyarországi tájegységek álskorpió-fajlistáit illetően ahhoz, hogy azok egymással való zoogeográfiai kapcsolatait egy összehasonlító analízis során értékeljük, a jövőben mindenképpen célszerű volna egy ilyen vizsgálat elvégzése. Az eddigi eredményekből egyelőre azt lehet megállapítani, hogy az álskorpió-fauna tekintetében az Alpokalján alpi, az Északi- középhegységet alkotó hegységeken pedig kárpáti hatás érvényesül.
- 119 -
8. ÖSSZEFOGLALÁS
Vizsgálatom során összesen 45 álskorpió-fajt sikerült kimutatnom a Kárpát-medencéből, így jelen vizsgálat eredményeit figyelembe véve 8 családba tartozó 90 álskorpió-faj és további 1 alfaj adatait ismerjük a területről - ebből a biztos előfordulási adatokkal rendelkező fajok száma 70, további 11 faj előfordulási adatai kétségesek, a nomina dubiák száma 5, 4 faj érvényessége pedig taxonómiailag vitatható (species inquirenda). A Chthonius pusillus és C. submontanus fajokat elsőként sikerült kimutatnom a Kárpát-medencéből. Magyarország faunájára nézve 12, Románia és Ukrajna faunájára 1–1 új faj került elő. Magyarország és Románia területéről leírtam a Neobisium (N.) tothi sp. n. tudományra új fajt, továbbá elkészítettem a Neobisium (Blothrus) brevipes, N. (B.) minutum és N. (N.) polonicum fajok modern újraleírását. A Kárpát-medence álskorpió-faunájával kapcsolatos taxonómiai kérdések tisztázása során N. (B.) brevipes montanum alfajt faji szintre emeltem N. (B.) montanum néven, valamint megállapítottam, hogy a N. (N.) biharicum a N. (N.) polonicum faj junior szinonímája, továbbá létrehoztam a Diplotemnus balcanicus új kombinációt, amelyel a következő taxonokat szinonimizáltam: D. insolitus, D. vachoni. A típusegyedek vizsgálata során megállapítottam, hogy a korábban Rhacochelifer peculiaris junior szinonimjaként kezelt Chelifer tegulatus valójában a Dactylochelifer latreillii faj szinonimja. A Kárpát- medencéből a következő 5 taxont tekinthetjük nomina dubiának: N. (N.) seminudum, Geogarypus hungaricus, Chelifer entzii, R. quadrimaculatus, Chernes hungaricus. A korábban közölt adatok kritikai áttekintése és a minták revideálása során a Microbisium manicatum, R. peculiaris, valamint C. montigenus fajokat kizártam a Kárpát-medence faunájából, a C. orthodactylus, C. subterraneus, N. (N.) jugorum, N. (N.) simile, N. (N.) simoni, N. (N.) validum, Roncus alpinus, R. euchirus, Pselaphochernes dubius, P. lacertosus, Withius piger fajok előfordulását pedig bizonytalannak tekintem a vizsgált területen. A következő négy fajt species inquirendának tekintem: N. (N.) inaequale, R. decui, R. tabacarui és R. zeumos. Kidolgoztam továbbá a Kárpát-medence álskorpió-faunájának határozókulcsát.
- 120 -
9. SUMMARY
THE TAXONOMICAL AND FAUNISTICAL INVESTIGATION OF THE PSEUDOSCORPION-FAUNA OF THE CARPATHIAN BASIN (ARACHNIDA, PSEUDOSCORPIONES)
On the course of my investigation I have found 45 pseudoscorpion species in the Carpathian Basin; in the light of the results of this study, altogether 90 pseudoscorpion species and one further subspecies belonging to 8 families are known from the study area – 70 of them have certain occurrence data, the occurrences of 11 species are doubtful, there are 5 nomina dubia, and the taxonomical validity of 4 species are disputable (species inquirenda). The first occurence data of Chthonius pusillus and C. submontanus in the Carpathian Basin are presented. I have found 12 species new for the fauna of Hungary, one new for Romania and one for Ukraine. I have described Neobisium (N.) tothi sp. n. as a new species from Hungary and Romania, furthermore, I have elaborated the redescriptions of N. (Blothrus) brevipes, N. (B.) minutum and N. (N.) polonicum. As a result of solving taxonomical problems of the pseudoscorpion-fauna of the Carpathian Basin, I have elevated the subspecies N. (B.) brevipes montanum to species rank, as N. (B.) montanum, and have synonymized N. (N.) biharicum with N. (N.) polonicum, erected Diplotemnus balcanicus comb. nov., and synonymized D. insolitus and D. vachoni with that. Investigating the type material of Chelifer tegulatus, which was up to now considered as a junior synonym of Rhacochelifer peculiaris, I have found that C. tegulatus is a junior synonym of Dactylochelifer latreillii in fact. The following pseudoscorpion taxa of the Carpathian Basin are nomina dubia: N. (N.) seminudum, Geogarypus hungaricus, C. entzii, R. quadrimaculatus, Chernes hungaricus. As a result of the critical revision of earlier literature and the material determinated by other authors, I have excluded Microbisium manicatum, R. peculiaris and C. montigenus from the pseudoscorpion- fauna of the Carpathian Basin, and considered the occurrence of C. orthodactylus, C. subterraneus, N. (N.) jugorum, N. (N.) simile, N. (N.) simoni, N. (N.) validum, Roncus alpinus, R. euchirus, Pselaphochernes dubius, P. lacertosus, Withius piger as doubtful. The following species are considered species inquirenda: N. (N.) inaequale, R. decui, R. tabacarui és R. zeumos. Furthermore, I have elaborated a key for the pseudoscorpion-fauna of the Carpathian Basin.
- 121 -
10. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Szeretném megköszönni témavezetőmnek, Dr. Abaffyné Dózsa-Farkas Klárának, hogy az elmúlt évek során szakmai utamat egyengette, és mindig fordulhattam hozzá, ha szakmai tanácsra volt szükségem. Köszönet illeti Dr. Dányi Lászlót és Mag. Christoph Hörweg-et, amiért hozzájárultak, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának Talajzoológiai Gyűjteményében, illetve a Bécsi Természettudományi Múzeum (Naturhistorisches Museum Wien) Arachnida Gyűjteményében elhelyezett álskorpió- anyagokat vizsgáljam. Szintén szeretném megköszönni Dr. Kutasi Csabának és Dr. Hegyessy Gábornak, hogy a rendelkezésemre bocsátották az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (Zirc), illetve a Kaziczy Ferenc Természettudományi Múzeum (Sátoraljaújhely) álskorpió-anyagait. Hálás vagyok Szederjesi Tímeának, Dr. Kontschán Jenőnek, Dr. Dányi Lászlónak, Dr. Szövényi Gergőnek, Dr. Csuzdi Csabának és Dr. Lazányi Eszternek, amiért észrevételeikkel, javaslataikkal és megjegyzéseikkel segítették a munkámat. Köszönetet szeretnék mondani külföldi álskorpiós-kollégáimnak is, akik rengeteg segítséget nyújtottak a vonatkozó szakirodalmak megszerzése terén, illetve számos szakmai kérdésben láttak el hasznos tanácsokkal: Dr. Mark Harvey (Ausztrália), Dr. Gerald Legg (Anglia), Dr. Giulio Gardini (Olaszország), Dr. Juan Zaragoza (Spanyolország), Dr. Mark Judson (Franciaország), Dr. Volker Mahnert (Svájc), Dr. Jana Christophoryová (Szlovákia), Dr. František Šťáhlavský (Csehország). Szintén köszönet illeti Dr. Török Jánost, mint a Zootaxonómia, állatökológia, hidrobiológia Doktori Program vezetőjét és az ELTE TTK Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék tanszékvezetőjét. Továbbá hálás vagyok Seregi Tímeának, a tanszék titkársági asszisztensének, akinek az adminisztráció terén végzett munkája nagyban megkönnyítette a feladataim elvégzését. Köszönet illeti továbbá Dr. Blázi Györgyöt, akinek a felkészítése sokat segített a doktori fokozathoz szükséges második, német nyelvvizsgám megszerzéséhez. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett az általam vizsgált és feldolgozott álskorpió-anyagok gyűjtésében, kiemelve közülük Novák Donát, Hutflesz Alexandra, Kocsis Katalin, Kupai Dávid, Lorentz Éva Noémi, Palánki András, Pettermann György, Schvarcz Mónika, Szabó Attila, Szederjesi Tímea nevét. Erdélyi gyűjtéseim a Campus Hungary ösztöndíj (B1/1F/2270), a Bécsi Természettudományi Múzeumban folytatott vizsgálataim pedig a SYNTHESYS, illetve az Ernst Mach Grant – Weltweit ösztöndíjak segítségével valósultak meg. Doktori kutatási témám befejezéséhez nagy segítséget jelentett az Új Nemzeti Kiválóság Program doktorjelölti ösztöndíja. Erdélyi ösztöndíjas tartózkodásom alatt a kolozsvári Babeş-Bólyai Tudományegyetem fogadott, és biztosította a munkámhoz szükséges
- 122 - feltételeket, ezért köszönettel tartozom Dr. Markó Bálintnak és Dr. Fodorpataki Lászlónak. Az erdélyi gyűjtőutak megszervezésében szintén segítségégemre volt az Erdélyi Kárpát Egyesület, amiért hálás vagyok nekik. Bécsi ösztöndíjas tartózkodásom alatt a Bécsi Természettudományi Múzeum és a Bécsi Tudományegyetem voltak a fogadóintézményeim, ezért szeretnék köszönetet mondani az ezekben az intézményekben engem fogadó Mag. Christoph Hörweg-nek, valamint Dr. Gerhard Steiner-nek. Köszönet illeti továbbá az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséget, amiért lehetővé tették számomra a mintagyűjtést a vizsgált területen. Végül, de nem utolsó sorban, szeretnék köszönetet mondani családomnak a munkám során tanúsított megértő türelmükért és támogatásukért. Hatalmas segítséget jelentett, hogy az elmúlt évek során mellettem állt és támogatotott céljaim elérésében barátnőm, Kovács Laura, akinek ezért szintén nagyon hálás vagyok.
11. IRODALOM
Balzan, L. (1892): Voyage de M. E. Simon au Venezuela (De´cembre 1887—Avril 1888). Arachnides. Chernetes (Pseudoscorpiones). Annales de la Socie´te´ Entomologique de France, 60: 497–552. Beier, M. (1928): Die Pseudoscorpione des Wiener Naturhistorischen Museums. I. Hemictenodactyli. Annalen des Naturhistorischen Museums in Wien, 43: 341–367. Beier, M. (1929): Die Pseudoscorpione des Wiener Naturhistorischen Museums. II. Panctenodactyli. Annalen des Naturhistorischen Museums in Wien, 42: 285–314. Beier, M. (1930a) Neue Höhlen-Pseudoscorpione der Gattung Chthonius. Eos, 6, 323–327. Beier, M. (1930b): Die Pseudoscorpione des Wiener Naturhistorischen Museums. III. Annalen des Naturhistorischen Museums in Wien, 44: 199–222. Beier, M. (1931): Zur Kenntnis der Chthoniiden (Pseudoskorpione). Zoologischer Anzeiger, 93: 49–56.
Beier, M. (1932a): Pseudoscorpionidea I. Subord. Chthoniinea et Neobisiinea. Tierreich 57: i– xx,1–258.
Beier, M. (1932b): Pseudoscorpionidea II. Subord. C. Cheliferinea. Tierreich 58:i–xxi,1–294. Beier, M. (1934): Neue cavernicole und subterrane Pseudoscorpione. Mitteilungen über Höhlen- und Karstforschung, 1934: 53–59. Beier, M. (1935): Drei neue Pseudoscorpione aus Rumänien. Bulletin de la Section Scientifiqe de l’Académie Roumaine, 17: 31–34. Beier, M. (1938): Zwei neue Neobisien (Pseudoscorp.) aus der Ostmark. Zoolopgischer Anzeiger, 123: 78–80.
- 123 -
Beier, M. (1939a): Pseudoscorpionidea de Roumanie. Bulletin du Musée Royal d'Histoire Naturelle de Belgique, 15(39): 1–21.
Beier, M. (1939b): Die Höhlenpesudoscorpione der Balkanhalbinsel. Studien aus dem Gebiete der allgemeinen Karstforschung, der Wissenschaftlichen Höhlenkunde, der Eiszeitforschung und den Nachbargebieten, 4 (10): 1–83.
Beier M (1939c): Die Pseudoscorpione des oberösterreichischen Landesmuseums in Linz. Jahrbuch des Vereines für Landeskunde und Heimatpflege im Gau Oberdonau, Linz 88: 303–312.
Beier M. (1947): Neue Pseudoscorpione aus der Steiermark. Annalen des Naturhistorischen Museums in Wien 55: 296-301. Beier, M. (1948): Phoresie und Phagophilie bei Pseudoscorpionen. Österreichische Zoologische Zeitschrift, 1, 441–497. Beier, M. (1949): Türkiye Psevdoscorpionlari hakkinda. Türkische Pseudoscorpione. Revue de la Faculté des Sciences de l’Université d’Istanbul (B) 14: 1–20.
Beier, M. (1951): Zur Kenntnis der ostalpinen Chthoniiden (Pseudoscorp). Entomologische Nachrichtblatt, Wien, 3: 163–166. Beier, M. (1953): Neue und Bemerkenswerte Pseudoscorpione aus Oberitalienischen Hoehlen. Bullettino della Societá Entomologica Italiana, 83: 35–38. Beier, M. (1956): Bemerkenswerte Pseudoscorpioniden-Funde aus Niederösterreich. Entomologisches Nachrichtenblatt, Wien, 8: 24-25.
Beier, M. (1959): Zur Kenntnis der Pseudoscorpioniden-Fauna Afghanistans. Zoologische Jahrbücher, Abteilung für Systematik, Ökologie und Geographie der Tiere, 87: 257–282.
Beier, M. (1963a): Ordnung Pseudoscorpionidea (Afterskorpione). Bestimmungsbücher zur Bodenfauna Europas, 1. Akademie-Verlag, Berlin, 313 pp.
Beier, M. (1963b): Pseudoscorpione aus dem Museum ‘Enrico Caffi’ in Bergamo. Rendiconti dell’ Instituto Lombardo di Scienze e Lettere, 97B: 147–156.
Beier, M. (1964): Pseudoscorpione aus dem Bucegi-Gebirge in Rumänien. Zoologischer Anzeiger, 173: 210–212.
Beier, M. (1966): Über Pseudoscorpione der Insel Rhodos. Annalen des Naturhistorischen Museum sin Wien, 69: 161–167.
Beier, M. (1967): Ergebnisse zoologischer Sammelreisen in der Türkei. Annalen des Naturhistorisches Museums in Wien, 70: 301–323. Beier, M. (1970): Reliktformen in der Pseudoscorpioniden-Fauna Europas. Memorie della Società Entomologica Italiana, 48: 317–323. Beier, M. (1971): Ein neuer Mundochthonius (Arachnida, Pseudoscorpionidea) aus der Steiermark. Mitteilungen desNaturwissenschaftlichen Vereins für Steiermark, 100: 383– 387.
- 124 -
Beier, M. (1976): Pseudoscorpione von der Dominicanischen Republik (Insel Haiti). Revue Suisse de Zoologie, 83: 45–58.
Börner, C. (1904): Beitrage zur Morphologie der Arthropoden. I. Ein Beitrag zur Kenntnis der Pedipalpen. Zoologica, Stuttgart 42, 1–174.
Canestrini, G. (1874): Osservazioni arachnologiche. Atti della Accademia Scientifica Veneto- Trentino-Istriana, Padova, 3: 206–232.
Cambridge, O. P.- (1892): On the British species of false-scorpions. Proceedings of the Dorset natural History and Antiquarian Field Club and Archeological Society, 13: 199– 231. Chamberlin, J. C. (1929): A synoptic classification of the false scorpions or chela-spinners, with a report on a cosmopolitan collection of the same. Part 1. The Heterosphyronida (Chthoniidae) (Arachnida-Chelonethida). Annals and Magazine of Natural History, (10) 4:50–80. Chamberlin, J. C. (1930): A synoptic classification of the false scorpions or chela-spinners, with a report on a cosmopolitan collection of the same. Part II. The Diplosphyronida (Arachnida-Chelonethida). Annals and Magazine of Natural History, (10) 5:1–48,585–620. Chamberlin, J. C. (1931): The arachnid order Chelonethida. Stanford University Publications, Biological Sciences, 7(1): 1-284. Chamberlin, J. C. (1947): The Vachoniidae — a new family of false scorpions represented by two new species from cavesin Yucatan (Arachnida, Chelonethida, Neobisioidea). Bulletin of the University of Utah, Biological Series, 10(4): 1–15. Christophoryová, J. (2009): Šťúriky – Pseudoscorpiones. pp. 125- 135. In: Mašán, P., Mihál, I. (eds.), Pavúkovce Cerovej vrchoviny (Arachnida: Araneae, Pseudoscorpiones, Opiliones, Acari). Štátna ochrana prírody SR Banská Bystrica, Správa CHKO Cerová vrchovina Rimavská Sobota, Ústav zoológie SAV Bratislava, Ústav ekológie lesa SAV Zvolen. Christophoryová, J. (2010): Šťúriky (Pseudoscorpiones) pod kôrou stromov, v dutinách a v hniezdach na Slovensku. Folia Faunistica Slovaca, 15(1): 1-12.
Christophoryová, J. (2013): A faunistic study on the pseudoscorpions (Arachnida: Pseudoscorpiones) of oak-hornbeam forests in SW Slovakia. Munis Entomology and Zoology Journal, 8(2): 634–645.
Christophoryová, J., Fenďa, P. & Krištofík, J. (2011c): Chthonius hungaricus and Larca lata new to the fauna of Slovakia (Pseudoscorpiones: Chthoniidae, Larcidae). Arachnologische Mitteilungen, 41: 1–6.
Christophoryová, J., Gardini, G., Énekesová, E. (2012c): Withius hispanus new to the pseudoscorpion fauna of Slovakia (Pseudoscorpiones: Withiidae). Arachnologische Mitteilungen, 44: 10–13. Christophoryová, J., Krajčovičá, K., Krumpál, M., Tajovsky, K. (2012b): Description of all developmental stages of Allochernes peregrinus Lohmander, 1939 (Pseudoscorpiones, Chernetidae). North-Western Journal of Zoology, 8(2): 205–214.
- 125 -
Christophoryová, J., Krajčovičá, K., Hendrickx, H., Španiel, S. (2016): A multivariate study of differentiating characters between three European species of the genus Lasiochernes Beier, 1932 (Pseudoscorpiones, Chernetidae). ZooKeys, 629: 51–81.
Christophoryová, J., Krumpál, M. (2005): Communities of pseudoscorpions (Pseudoscorpiones, Arachnida) in epigeon of oak-hornbeam forests in the Malé Karpaty Mts and Trnavská pahorkatina hills (SW Slovakia). Ekológia (Bratislava), 24(2): 76- 86. Christophoryová, J., Krumpál, M. (2010): Šťúriky (Pseudoscorpiones) PR Šúr. pp. 105-114. In: Majzlan, O., Vidlička, Ľ. (eds.), Príroda rezervácie Šúr. Ústav zoológie SAV, Bratislava. Christophoryová, J., Krumpálová, Z. (2010): Pseudoscorpions in the nests of birds. pp. 108 109. In: 18th International Congress of Arachnology, 11–17 July 2010. Akademia Podlaska, Siedlice, Poland.
Christophoryová, J., Krumpálová, Z., Krištofík, J., Országhová, Z. (2011d): Association of pseudoscorpions with different types of birds nests. Biologia, 66(4): 669–677.
Christophoryová, J., Mock, A. (2009): Šťúriky (Pseudoscorpiones) Čiernej hory a okolia. pp. 16-17. In: Krumpálová, Z. (ed.), Východná, 10–15 September 2009, Ústav zoológie SAV, Bratislava.
Christophoryová, J., Mock, A., Ľuptáčik , P. (2011b): Chthonius (Chthonius) carinthiacus and Chthonius (Ephippiochthonius) tuberculatus new to the fauna of Slovakia (Pseudoscorpiones: Chthoniidae). Arachnologische Mitteilungen, 42: 23–28. Christophoryová, J., Šťáhlavský, F. (2007): Rod Roncus na Slovensku (Neobisiidae) morfometrická analýza, druhové komplexy. pp. 12-13. In: Krumpálová, Z. (ed.), Východná, 13–16 September 2007, Ústav zoológie, Slovenská Akadémia vied, Bratislava.
Christophoryová, J., Šťáhlavský, F., Fedor, P. (2011a): An updated identification key to the pseudoscorpions (Arachnida: Pseudoscorpiones) of the Czech Republic and Slovakia. Zootaxa, 2876: 35-48.
Christophoryová, J., Šťáhlavský, F., Krumpál, M. & Fedor, P. (2012a): Pseudoscorpiones of Czech Republic and Slovakia: An annotated and revised checklist (Arachnida: Pseudoscorpiones). North-Western Journal of Zoology, 8: 1–21. Ćurčić, B. P. M. (1974): Arachnoidea. Pseudoscorpiones. In: Catalogus Faunae Jugoslaviae, Academie Slovéne, Ljubljana, vol. 3(4): 1–35. Ćurčić, B. P. M. (1981): New and little-known cave pseudoscorpions from Serbia. Revue Arachnologique, 3(4): 181–189. Ćurčić, B. P. M. (1988): Cave-Dwelling Pseudoscorpions of the Dinaric Karst. Slovenska Akademija Znanonsti in Umetnosti, Ljubljana, 192pp. Ćurčić, B. P. M., R. N. Dimitrijević, and A. Legakis (2004): The pseudoscorpions of Serbia, Montenegro, and the Republic of Macedonia. Institute of Zoology, Faculty of Biology, University of Belgrade, Hellenic Zoological Society, Committee for Karst and Speleology, SASA, and Institute of Nature Conservation of the Republic of Serbia, Monographs, 8, 1- 400, Belgrade-Athens.
- 126 -
Ćurčić, B. P. M., Dimitrijević, R. N., Curcic, S. R., Makarov, S. E., Curcic, N. B., Radja, T., Ilie, V., Guirginca, A. (2006a): Biodiversity of pseudoscorpions from the Carpathian Arc in Romania: ecology and evolution of some cave-dwelling taxa. Periodicum Biologorum, 108 (2): 223–230. Ćurčić, B. P. M., Dimitrijević, R. N., Guirginca, A., Ilie, V., Radja, T., Curcic, S. B., Tomić, V. T. (2006b): Four new and endemic species of Roncus L. Koch (Neobisiidae, Pseudoscorpiones) from Romania, Serbia, and Montenegro. Periodicum Biologorum, 108 (2): 213–221. Ćurčić, B. P. M., Dimitrijević, Radja, T., Radja, B. (2008): On two new species of pseudoscorpions from the Dinaric Karst. Archives of Biological Sciences, Belgrade, 60(2): 315–324. Ćurčić, B.P.M., Decu, V., Dimitrijević, R. N. (2006c): Neobisium blothroides (Tömösváry, 1882) (Neobisiidae, Pseudoscorpiones): an endemic species from Romania. Travaux de l'Institut de Speologie "Emile Racovitza", 43-44: 109–118. Ćurčić, B. P. M., Lee, V. F., Makarov, S. E. (1993a): New and little-known species of Chthoniidae and Neobisiidae (Pseudoscorpiones, Arachnida) from Serbia. Bijdragen tot de Djierkunde, Hague, 62(3): 167–178. Ćurčić, B.P.M., Poinar Jr, G.O. and Sarbu, S.M. (1993b): New and little-known species of Chthoniidae and Neobisiidae (Pseudoscorpiones, Arachnida) from the Movile Cave in southern Dobrogea, Romania. Bijdragen tot de Dierkunde, 63: 221-241.
Ćurčić, B.P.M., Radja, T., Ćurčić, S. B., Ćurčić, N. B. (2010): On Roncus almissae n. sp., R. krupanjensis n. sp., and R. radji n. sp., three new pseudoscorpions (Pseudoscorpiones, Neobisiidae) from Croatia and Serbia, respectively. Archives of Biological Sciences, Belgrade, 62(2): 503–513. Csuzdi, Cs. & Zicsi, A. (2003): Earthworms of Hungary (Annelida: Oligochaeta, Lumbricidae). In: Csuzdi, Cs. & Mahunka, S. (eds.): Pedozoologica Hungarica 1. Hungarian Natural History Museum and Systematic Zoology Research Group of the Hungarian Academy of Sciences, Budapest, 271 pp.
Daday, E. (1880): A magyarországi álskorpiók. Értesítő az Erdélyi Múzeum-egyesület Orvos- Természet-Tudományi Szakosztályából, 5: 191–193. Daday, E. (1888): A Magyar Nemzeti Muzeum álskorpióinak áttekintése. Természetrajzi Füzetek, 11: 111–136, 165–192. Daday, E. (1889a): Ujabb adatok a magyar-fauna álskorpióinak ismeretéhez. Természetrajzi Füzetek, 12: 25–28. Daday, E. (1889b). Adatok a Kaukázus álskorpió-faunájának ismeretéhez. Természetrajzi Füzetek, 12: 16-22. Daday, E. (1889c): Egy Braziliai új álskorpió-faj a Magyar Nemzeti Muzeum állattárában. Természetrajzi Füzetek, 12: 23-24.
Daday, E. (1897): Pseudoscorpiones e Nova-Guinea. Természetrajzi Füzetek 20: 475-480.
Daday, E. (1918): Ordo Pseudoscorpiones. In: A Magyar Birodalom Allatvilága. Regia Societas Scientiarum Naturalium Hungarica, Budapest, pp. 1–2.
- 127 -
Dashdamirov, S. (1999): New records of false scorpions in the Caucasus (Arachnida: Pseudoscorpiones). Arthropoda Selecta, 8: 79-87.
Dashdamirov, S., Schawaller, W. (1992): Pseudoscorpions from Middle Asia, part 1 (Arachnida: Pseudoscorpiones). Stuttgarter Beiträge zur Naturkunde, (A) 474:1–18. Dimitrijević, R. N., Ćurčić, B. P. M., Curcic, S. B., Makarov, S. E., Rada, T., Ilie, V., Guirginca, A. (2008): On new and little-known pseudoscorpions (Pseudoscorpiones, Arachnida) from the Romanian Carpathians. Archives of Biological Sciences, Belgrade, 60(1): 117–126.
Dumitresco, M., Orghidan, T. (1964): Contribution a la connaissance des Pseudoscorpions de la Dobroudja. 1re note. Annales de Spéléologie, 19: 599–630.
Dumitresco, M., Orghidan, T. (1969): Sur deux espèces nouvelles de Pseudoscorpions (Arachnides) lithoclasicoles de Roumanie: Diplotemnus vachoni (Atemnidae) et Dactylochelifer marlausicolus. Bulletin du Muséum National d'Histoire Naturelle, Paris, (2) 41:675–687, 1969.
Dumitresco, M., Orghidan, T. (1970): Contribution à la connaissance des Pseudoscorpions souterrains de Roumanie. Travaux de l'Institute de Spéologie "Émile Racovitza", 9: 97– 111, 1970. Ducháč, V. (1996): Über Neobisium (Blothrus) slovacum (Pseudoscorpiones: Neobisidae [sic]) aus der Brzotín–Höhle in der Slowakischen Republik. Klapalekiana, 32: 153-157. Ducháč, V. (1999): Merkmale zur Bestimmung der Art Neobisium (Blothrus) slovacum (Arachnida: Pseudoscorpiones). Entomologische Zeitschrift, 109, 175–180.
Ducháč, V. & Mlejnek, R. (2000): Records of the pseudoscorpion Neobisium (Blothrus) slovacum (Neobisiidae) in caves and chasms of the Slovak Karst. In: Mock, A., Kováč, L. & Fulín, M. (Eds), Fauna jaskýň (Cave fauna): Proceedings of the workshop 20–21 October, 1999 East Slovakian Museum in Košice. East Slovakian Museum, Košice, 15–20.
Ellingsen, E. (1897): Norske Pseudoscorioner. Forhandlingler I Videnskabsselskabet I Kristiania, 1896(5): 1–21.
Ellingsen, E. (1901): Sur une espèce nouvelle d’Ideobisium genre des pseudoscorpions de I’Europe. Bulletin de la Société Zoologique de France, 26: 86–89. Ellingsen, E. (1910): Die Pseudoskorpione der Berliner Museums. Mitteilung Aus dem Zoologischen Museum in Berlin, 4: 357–423. Fabricius, J. C. (1793): Entomologia Systematica Emendata et Actua. Secundum Classes, Ordines, Genera, Species Adjectis Synonimis, Locis, Obervationibus, Descriptionibus, vol. 2. Hafniae: C. G. Proft.
Farkas, S., Kárpáthegyi, P., Kiss, M., Novák, J., Ujvári, Zs. (2009): Adatok a Zselic talajlakó mezo- és makrofaunájának ismeretéhez (Nematoda, Pseudoscorpiones, Acari, Chilopoda, Isopoda). Natura Somogyiensis, 13: 57-72.
Földi, J. (1801): Az állatok országa. – Természeti História. A Linné Systémája szerint. – Weber, Pozsony, 213 pp.
- 128 -
Frivaldszky, J. (1865): Adatok a magyarhoni barlangok faunájához. Mathematikai és Természettudományi Közlemények, Vonatkozólag a Hazai Viszonyokra, 3, 17–53. Gardini, G. (1980): Identità di Chthonius tetrachelatus fuscimanus Simon, 1900 e ridescrizione di C. (E.) nanus Beier, 1953 (Pseudoscorpionida Chthoniidae) (Pseudoscorpioni d’Italia. XI). Annali del Museo Civico di Storia Naturale “G. Doria”, 88, 261–270.
Gardini, G. (1983): Redescription of Roncus lubricus L. Koch, 1873, type-species of the genus Roncus L. Koch, 1873 (Pseudoscorpionida, Neobisiidae). Bulletin of the British Arachnological Society, 6: 78–82. Gardini, G. (2004): Note faunistiche e tassonomiche sugli Pseudoscorpioni (Arachnida) epigei (Pseudoscorpioni d’Italia XXXV). Il Monte Pastello. Memorie del Museo Civico di Storia Naturale di Verona, 2 Serie, Monografie naturalistiche, 1, 123–133.
Gardini, G. (2013): A revision of the species of the pseudoscorpions subgenus Chthonius (Ephippiochthonius) (Arachnida, Pseudoscorpiones, Chthoniidae) from Italy and neighbouring areas. Zootaxa, 3655: 1–151.
Gardini, G. (2014) : The species of the Chthonius heterodactylus group (Arachnida, Pseudoscorpiones, Chthoniidae) from the eastern Alps and the Carpathians. Zootaxa, 3887(2): 101–137.
Geoffroy, E. L. (1762): Historie Abregée des Insectes Qui se Trouvent aux Environs de Paris; dans Laquelle ces Animaux Sont Rangés Suivant un Ordre Méthodique, vol. 2. Durand: Paris, 625pp.
Goddard, S. J. (1976): Population dynamics, distribution patterns and life cycles of Neobisium muscorum and Chthonius orthodactylus (Pseudoscorpiones Arachnida). Journal of Zoology, London, 178, 195–304. Gulička, J. (1977): Neobisium (Blothrus) slovacum sp. n., eine neue Art des blinden Höhlenafterskorpions aus der Slowakei (Pseudoscorpionida). Annotationes Zoologicae et Botanicae, 117, 1–9. Hadži, J. (1937): Pseudoscorpioniden aus Südserbien. Glasnik Skopsog Naucnog Drustva, 17 : 151–187. Hadži, J. (1939): Pseudoskorpione aus Karpathenrussland. Věstník Československé Zoologické Společnosti v Praze,6–7: 183-208. Hansen, H. J. (1884): Arthrogastra Danica: en monographisk fremstillning af de Danmark levende Meiere og Mosskorpioner med bidrag til sidstaevente underorders systematik. Natuurwetenschappelijk Tijdschrift (3) 14: 491–554.
Harvey, M. S. (1991): Catalogue of the Pseudoscorpionida. Manchester University Press, Manchester and New York, 726 pp.
Harvey, M. S. (1992): The phylogeny and classification of the Pseudoscorpionida (Chelicerata: Arachnida). Invertebrate Taxonomy, 6, 1373–1435. Harvey, M. S. (1996): The biogeography of Gondwanan Pseudoscorpions (Arachnida). Revue Suisse de Zoologie, 1: 255–264.
- 129 -
Harvey, M. S. (2002): The neglected cousins: what do we know about the smaller arachnid orders? Journal of Arachnology, 30: 357–372. Harvey, M. S. (2007): The smaller arachnid orders: diversity, descriptions and distributions from Linnaeus to the present (1758 to 2007). In: Zhang, Z.Q. & Shear, W.A. (Eds.), Linnaeus Tercentenary: Progress in Invertebrate Taxonomy. Zootaxa, 1668: 363–380. Harvey, M. S. (2011): Cheiridium tetrophthalmum Daday, a new synonym of Larca lata (Hansen) (Pseudoscorpiones, Larcidae). Arachnologische Mitteilungen, 41: 31–33.
Harvey, M. S. (2013): Pseudoscorpions of the World, version 3.0. Western Australian Museum, Perth. http://museum.wa.gov.au/catalogues-beta/pseudoscorpions. Hermann, J. F. (1804): Mémoire Aptérologique. F. G. Levrault: Strasbourg.
Horváth, G. (1884): Álskorpiók növényeken. Rovartani Lapok. 2(1): 1–2.
Judson, M. L. I. (1985): Redescription of Myrmochernes Tullgren (Chelonethida: Chernetidae). Bulletin of the British Arachnological Society, 6: 321–327.
Judson, M.L.I. (1990): On the presence of Chthonius (C.) halberti Kew and Chthonius (C.) ressli Beier in France with remarks on the status of Kewochthonius Chamberlin and Neochthonius Chamberlin (Arachnida, Chelonethida, Chthoniidae). Bulletin du Muséum National d'Histoire Naturelle, Paris (4) 11: 593-603.
Judson, M. L. I. (2005): Baltic amber fossil of Garypinus electri Beier provides first evidence of phoresy in the pseudoscorpion family Garypinidae (Arachnida: Chelonethi). In: European Arachnology 2003, Proceedings of the 21st European Colloquium of Arachnology, St. Petersburg, 4–9 August 2003. KMK ScientificPress Ltd., Moscow, pp. 127–131.
Judson, M. L. I. (2007): A new and endangered species of the pseudoscorpion genus Lagynochthonius from a cave in Vietnam, with notes on chelal morphology and the composition of the Tyrannochthoniini (Arachnida, Chelonethi, Chthoniidae). Zootaxa, 1627: 53–68. Kaňuchová, A., Christophoryová, J., Krajčovičá, K. (2015): Pseudoscorpions (Arachnida) collected from the heaps with decomposing material in Slovakia. Fragmenta Faznistica, 58(2): 111–122.
Kárpáthegyi, P. (2005): Neobisidae család (Pseudoscorpions) fajainak előfordulásai Borsod- Abaúj-Zemplén megyében. Folia Historico Naturalia Musei Matraensis, 29: 65–66. Kárpáthegyi, P. (2006): Két ritka álskorpió [Atemnus politus (Simon, 1878) és Chthonius heterodactylus Tömösvári, 1883] hazai előfordulásai. Folia Historico Naturalia Musei Matraensis, 30: 115–116. Kárpáthegyi, P. (2007): Pseudoscorpions of Hungary. Folia Historico Naturalia Musei Matraensis, 31: 81–90.
Kárpáthegyi, P. & Kontschán, J. (2005): First record the Neobisium fuscimanum (C.L. Koch, 1843) in Hungary. Folia Entomologica Hungarica, 66: 5–6. Kew, H. W. (1916): A synopsos of the false-scorpions of Britain and Ireland; supplement. Proceedings of th Royal Irish Academy, 31(38): 1–2.
- 130 -
Kobakhidze, D. (1965): Ecological and zoogeographical characteristics of Pseudoscorpionidea from Georgian SSR. Revue de d'Ecologie et Biologie du Sol 2: 541- 543.
Koch, C. L. (1835): Deutschlands Crustaceen, Myriapoden und Arachniden, vol. 2. Regensberg.
Koch, C. L. (1837): Deutschlands Crustaceen, Myriapoden und Arachniden, vol. 7. Regensberg. Koch, C. L. (1839): Uebersicht des Arachnidensystems, vol. 2. C. H. Zeh’schen: Nürnberg.
Koch, C. L. (1843): Die Arachniden. Getreu nach der Natur Abgebildet und Beschrieben, vol. 10. C. H. Zeh’schen: Nürnberg.
Koch, L. (1873): Uebersichtliche Dartstellung der Europäischen Chernetiden (Pseudoscorpione). Bauer & Raspe: Nürnberg. Krajčovičá, K., Igondová, E., Majzlan, O., Blažek, R. (2016): Pseudoscorpions (Arachnida: Pseudoscorpiones) of Malá Fatra National Park, Strážovské Vrchy Protected Landscape Area and Žilinská Kotlina Basin (Slovakia). Folia faunistica Slovaca, 21(1): 1–7.
Krajčovičá, K., Christophoryová, J. (2017): First record of Beierochelifer Mahnert, 1977 (Pseudoscorpiones: Cheliferidae) from Slovakia. Check List 13(2): 2074, 1–4.
Krajčovičá, K., Christophoryová, J., Mahnert, V. (2017): Rhacochelifer disjunctus (Pseudoscorpiones: Cheliferidae) new to the fauna of Slovakia. Arachnologische Mitteilungen, 53: 38–42.
Krištofík, J., Mašán, P., Šustek, Z., Gajdoš, P. (1993): Arthropods in the nests of penduline tit (Remiz pendulinus). Biologia, 48(5): 493-505. Krumpál, M. (1979): Neobisium polonicum Rafalski, 1937 (Pseudoscorpionidea) nový druh pre faunu ČSSR. Biologia, 34(5): 429-435. Krumpál, M. (1980): Šťúriky (Pseudoscorpionidea) Gaderskej doliny (Veľká Fatra). Entomologické Problémy, 16: 23-29. Krumpál, M., Christophoryová, J. (2007): Šťúriky (Pseudoscorpiones) PR Ostrov Kopáč. pp. 95-100. In: Majzlan, O. (ed.), Príroda ostrova Kopáč. Fytoterapia OZ, Bratislava. Krumpál, M., Cyprich, D. (1988): O výskyte šťúrikov (Pseudoscorpiones) v hniezdach vtákov (Aves) v podmienkach Slovenska. Zborník Slovenského Národného Múzea – Prírodné Vedy, 34: 41-48. Krumpál, M., Kiefer, M. (1981): Príspevok k poznaniu šťúrikov čeľade Chthoniidae v ČSSR (Pseudoscorpionidea). Zprávy Československé Společnosti Entomologické při ČSAV, 17: 127-130.
Krumpál, M., Krumpálová, Z. (2003): Šťúriky–Pseudoscorpiones. pp. 115-126. In: Mašán, P., Svatoň, J. (eds.), Pavúkovce Národného parku Poloniny (Arachnida: Araneae, Pseudoscorpiones, Opiliones, Acari–Parasitiformes). Štátna ochrana prírody SR Banská Bystrica a Správa Národného parku Poloniny Snina.
- 131 -
Krumpálová, Z., Krumpál, M. (1993): Funde von für die Slowakei neuen und seltenen Spinnentierarten (Arachnoidea). Arachnologische Mitteilungen, 6: 36-41.
Leach, M. D. (1817): On the characters of the genera of the family Scorpionidae, with descriptions of the British species of Chelifer and Obisium. In: The Zoological Miscellany; Being Descriptions of New or Interesting Animals: 48–53. R. P. Nodder: London.
Legg, G. & Jones, R. E. (1988): Synopses of the British fauna (new series). 40. Pseudoscorpions (Arthropoda; Arachnida). Brill/Backhuys: Leiden. 159 pp. Lessert R. de (1911): Pseudoscorpions. – Catalogue des Invertébrées de la Suisse 5: 1-50.
Linnaeus, C. (1758): Systema naturae, 10th edition. Vol. 1. L. Salvii, Holmiae. Lohmander, H. (1939): Zwei neue Chernetiden der nordwesteuropischen Fauna. Göteborgs Kungl. Vetenskaps- och Vitterhetssamhälles Handlingar, (5B) 6(11): 1–11.
Lohmander, H. (1945): Arachnologische Fragmente. 1. Über eine für die schwedische Fauna neue Pseudoskorpionart. Göteborgs Kungliga Vetenskaps- och Vitterhetssamhälles Handlingar, (6B) 3(9): 3–14.
Loksa, I. (1960): Faunistisch-systematische und ökologische Untersuchungen in der Lóczy- höhle bei Balatonfüred — Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis de Rolando Eötvös Nominatae: Sectio Biologica, 3: 253-266.
Loksa, I. (1966): Die bodenzoozönolgischen Verhältnisse der Flaumeichen-Buschwälder Südostmitteleuropas. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 437.
Mahnert, V. (1977): Über einige Atemnidae und Cheliferidae Griechenlands (Pseudoscorpiones). Mitteilungen der Schweizerischen Entomologischen Gesellschaft, 50: 67–74. Mahnert, V. (1980): Chthonius (C.) hungaricus sp. n., eine neue Afterscorpion-Art aus Ungarn (Arachnida). Folia Entomologica Hungarica, 33: 279–282. Mahnert, V. (1981): Mesochelifer ressli n. sp., eine mit Chelifer cancroides (L.) verwechselte Art aus Mitteleuropa (Pseudoscorpiones, Cheliferidae). Veröffentlichungen des Tirolor Landesmuseums Ferdinandeum, 61: 47–53.
Mahnert, V. (1983): Pseudoscorpions of the Hortobágy National Park (Arachnida). In: Mahunka, S. (ed.): The fauna of Hortobágy National Park 2. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 361–363. Mahnert, V. (1988): Neobisium carcinoides (Hermann, 1804) (Pseudoscorpionida, Neobisiidae) – une espece polymorphe? Comptes Rendus Xème Colloque Europeen Arachnologie. Bulletin de la Société de Sciences de Bretagne, 59: 161–174. Mahnert, V. (1990): Pseudoscorpions of the Bátorliget Nature Reserve (NE Hungary). In: Mahunka, S. (ed.): The Bátorliget Nature Reserves-after forty years 2. Hungarian Natural History Museum, Budapest, pp. 683–684.
Mahnert, V. (2011): Pseudoscorpiones (Arachnida). In: Checklisten der Fauna Österreichs (Winkler, H., Stuessy, T.) No. 5. Verlag der Österreichischer Akademie der Wissenschaften, 28–39. pp.
- 132 -
Meinertz, T. (1962): Beiträge zur Verbreitung der Pseudoskorpioniden in Dänmark. Videnskabelige Meddelelser fra Dansk Naturhistorisk Forening i Kjobenhavn, 126: 387– 402.
Menge, A. (1855): Uber die Scheerenspinnen, Chernetidae. Neueste Schriften der Naturforschenden Gesellschaft, 5(2): 1 – 43.
Mock, A., Ľuptáčik, P., Fenďa, P., Papáč, V. (2004): Biologická charakteristika jaskýň Bujanovských vrchov (Čierna hora). Aragonit, 9: 35-40. Muchmore, W. B. (1982): The genera Ideobisium and Ideoblothrus, with remarks of the family Syarinidae (Pseudoacorpionida). Journal of Arachnology, 10: 193-121. Muchmore, W. B. (1991): Pseudoscorpions from Florida and the Caribbean area. 14. New species of Tyrannochthonius and Lagynochthonius from caves in Jamaica, with discussion of the genera (Chthoniidae). Florida Entomologist, 74(1):110-122.
Murányi, D. & Kontschán, J. (2002): Pseudoscorpions from the Fertõ-Hanság National Park. In: Mahunka, S. (ed.): The fauna of Fertõ-Hanság National Park 1. Hungarian Natural History Museum, Budapest, pp. 191–193.
Murienne, J., Harvey, M. S., Giribet, G. (2008): First molecular phylogeny of the major clades of Pseudoscorpiones (Arthropoda: Chelicerata). Molecular Phylogenetics and Evolution, 49: 170–184. Novák, J. (2011): Adatok a Bakony álskorpió-faunájához (Arachnida: Pseudoscorpiones). Folia Musei historico-naturalis Bakonyiensis, 28: 67–70.
Novák, J. (2012). New records of pseudoscorpions for the fauna of the Bükk Mts., Northeast Hungary (Arachnida: Pseudoscorpiones). Opuscula Zoologica, Budapest, 43(1): 57–65.
Novák, J. (2013a): Adatok Magyarország álskorpió-faunkájához. Állattani Közlemények, 98 (1-2): 121–129. Novák, J. (2013b): First records of Larca lata (Hansen 1884) and Neobisium biharicum Beier 1939 from Hungary. Opuscula Zoolgica, Budapest, 44(2): 161–166.
Novák, J. (2014a): Simontornya és környéke álskorpió faunája. In: Simontornya ízeltlábúi. In memoriam Pillich Ferenc. (szerk. Szita É., Fetykó K., Kovács T. ) Magyar Biodiverzitás- kutató Társaság, 21-24.
Novák, J. (2014b): Notes on two species of the cavernicolous subgenus Neobisium (Blothrus) Schiödte, 1847 (Arachnida: Pseudoscorpiones) from Transylvania (Romania), with a key to the species of the Carpathian Mountains. Zootaxa, 3796 (2): 394–400.
Novák, J. (2015a): New data on the pseudoscorpion fauna of Hungary (Arachnida: Pseudoscorpiones). In: Tajovsky K editor. 13th Central European Workshop on Soil Zoology, 13-16.04.2015, abstract book. Ceské Budejovice, Czech Republic, p. 34.
Novák, J. (2015b): New records of the pseudoscorpion fauna of the Bakony Mts, Hungary (Arachnida: Pseudoscorpiones). Opuscula Zoologica, Budapest, 46(2): 153–158.
Novák, J. (2015c): New data on the pseudoscorpion fauna of Sălaj County, Romania (Arachnida: Pseudoscorpiones). Studia Universitatis “Vasile Goldiş” 25(3): 203–205.
- 133 -
Novák, J. (2017a): A new contribution to the knowledge of the pseudoscorpion fauna of the Northeastern Carpathians, Ukraine (Arachnida: Pseudoscorpiones). Opuscula Zoologica, Budapest, 48(1): 35-40.
Novák, J. (2017b): Neobisium (N.) tothi sp. n. new species from Hungary and Romania, and first records of Neobisium (N.) noricum Beier, 1939 from Hungary (Pseudoscorpiones: Neobisiidae). Turkish Journal of Zoology, 41: 416.423.
Novák, J. & Kutasi, Cs. (2014): New data on the Pseudoscorpion fauna of the caves of the Bakony Mountains, Hungary. Opuscula Zoolgica, Budapest, 45(2): 189–194.
Novák, J., Harvey, M.S. (2015): The identity of pseudoscorpions of the genus Diplotemnus (Pseudoscorpiones: Atemnidae) from Europe and Asia. North-Western Journal of Zoology, 11 (2): 316–323.
Novák, J. & Hörweg, C. (2017): Redescriptions of three species of the genus Neobisium J. C. Chamberlin, 1930 from the Balkans and the Carpathians (Arachnida: Pseudoscorpiones). Acta Zoologica Scientiarium Hungaricae (in press). Ozimec, R. (2004): List of Croatian pseudoscorpion fauna (Arachnida, Pseudoscorpiones). Natura Croatica, 13, 381–394.
Petrov, B. (1997): A review of Bulgarian pseudoscorpions (Arachnida, Pseudoscorpionida). – In: Proc. 16th European Colloquium Arachnology, Siedlce (1996): 261-269.
Petrov, B., Šťáhlavský, F. (2007): New species of pseudoscorpions (Arachnida: Pseudoscorpiones) of the fauna of Bulgaria. Historia naturalis bulgarica, 18: 15–27.
Pillich, F. (1914): Aus der Arthropodenwelt Simontornya’s. Simontornya Hungaria occidentalis. Komitat Tolna, 153 pp. Preyssler, J. D. (1790): Verzeichniss Böhmischer Insekten. Prague.
Proctor, H. C. (1993): Mating biology resolves trichotomy for cheliferoid pseudoscorpions (Pseudoscorpionida, Cheliferoidea). Journal of Arachnology, 21: 156–158.
Rafalski, J. (1937): Neobisium (Neobisium) polonicum nov. spec, Nowygatunekzaleszczotka (Pseudoscorpionidae). Poznanskie Towarzystwo Przyjaciól Nauk, Prace Komisji Matematyczno-przyrodniczej, Seria B. Tom VIII. zeszyt 5: 1-14.
Rafalski, J. (1948): Mundochthonius carpaticus sp. nov., nowy gatunek zaleszczotka (Pseudoscorpionidea). Annales Musei Zoologici Polonici, 14: 13 – 20.
Redikorzev, V. (1928): Beiträge zur Kenntnis der Pseudoscorpionenfauna Bulgariens. Mitteilungen aus dem Königl. Naturwissenschaftlichen Institut in Sofia, 1:118–141.
Ressl, F. (1983): Die Pseudoskorpione Niederösterreichs mit besonderer Berücksichtigung des Bezirkes Scheibbs. — In Ressl, F. (Hrsg.): Naturkunde des Bezirkes Scheibbs. Die Tierwelt des Bezirkes Scheibbs, 2: 174– 202. Risso, A. (1826): Animaux articulatés: description de quelques Myriapodes, Scorpionides, Arachnides et Acarides, habitant les Alpes Maritimes. In: Risso, A., Historie Naturelle des Principales Productions de L’Europe Méridionale et Principalement de Celles des
- 134 -
Environs de nice et des Alpes Maritimes. Levrault: Paris. Schawaller, W. (1983): Pseudoskorpione aus dem Kaukasus (Arachnida). Stuttgarter Beiträge zur Naturkunde, (A) 362:1–24. Schawaller, W. (1989): Pseudoskorpione aus der Sowjetunion, Teil 3 (Arachnida: Pseudoscorpiones). Stuttgarter Beiträge zur Naturkunde, (A) 440:1–30. Schrank, F. P. (1803): Fauna Boica. Durchgedachte, Geschichte der in Baiern einheimischen und Zahmen Thiere, vol. 3. Krüll: Landshut.
Schultz, J. W. (2007): A phylogenetic analysis of the arachnid orders based on morphological characters. Zoological Journal of the Linnean Society, 150: 221–265. Sharma, P. P., Kaluzika, S. T., Pérez-Porro, A. R., González, V. L., Hormiga, G., Wheeler, C. V., Giribet, G. (2014): Phylogenomic Interrogation of Arachnida Reveals Systemic Conflicts in Phylogenetic Signal. Molecular Biology and Evolution, 31(11): 2963–2984. Shear, W.A., Schawaller, W., Bonamo, P.M., (1989): Record of Palaeozoic pseudoscorpions. Nature, 341, 527–529. Simon, E. (1878): Liste des espèces de la familie des Cheliferidae qui habitant l’Algérie et le Maroc. Annales de la Société Entomologique de France, (5)8: 144–153.
Simon, E. (1879): Les Arachnides de France, vol. 7, les Ordres des Chernetes, Scorpiones et Opiliones. Paris: Librairie Encyclopédique de Rore.
Simon, E. (1896): Note sur quelques Chernetes de Ligurie. Annali del Museo Civico di Storia Nazurale di Genova, 2(16): 372–376.
Simon, E. (1900): Studio sui Chernetes Italiani conservati nel Museo Civico di Genova. 11. Annali del Museo Civico di Storia Naturale di Genova, (2)20: 593–595.
Šťáhlavský, F., Christophoryová, J., Hendrickx, H. (2013): A cariological study of four European species of Roncus (Pseudoscorpiones: Neobisiidae). European Journal of Entomology, 110(3):393-399.
Šťáhlavský, F., Tůmová, P. & Král, J. (2003): Karyotype analysis in central European pseudoscorpions of the genus Neobisium (Pseudoscorpiones: Neobisiidae). In: Kipyatkov, V.E. & Logunov, D.V. (Eds.), 21st European Colloquium of Arachnology. St. Petersburg, 4.–9.8.2003. Abstract book. Russia, St. Petersburg, pp. 80.
Szalay, L. (1932): Adatok az Aggteleki barlang Arachnoidea-faunájának ismeretéhez. Állattani Közlemények, 29: 15–33.
Szalay, L. (1968): Pókszabásúak I. Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) LXXXIX., 18. Akadémiai Kiadó, Budapest, 122 pp. Szent-Ivány, J. (1941): Neue Angabenzur Verbreitung der Pseudoscorpione im Karpatenbecken. Fragmenta Faunistica Hungarica, 4 (1–4): 85–90.
Tömösváry, Ö. (1882a): A Magyar fauna álskorpiói. Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Közlemények, 18: 135–256.
- 135 -
Tömösváry, Ö. (1882b): Egy új alak hazánk Arachnoida faunájában Zemplén megyéböl. Természetrajzi Füzetek, 6: 226–228, 296–298. Tömösváry, Ö. (1884): Adatok az álskorpiók ismeretéhez (Data ad cognitionem Pseudoscorpionum). Természetrajzi Füzetek, 8: 16–27. Vachon, M. (1957): Remarque sur les Chernetidae (Pseudoscorpione) de la fauna Britannique. Annales and Magazine of Natural History, 10(2): 389. Vachon, M. (1966): Queuques remarques sur le genre Neobisium J. C. Chamberlin (Arachnida, Pseudoscorpiones, Neobisiidae) a propos d’une espéce nouvelle Neobisium (N.) gineti, habitant les cavernes de l’est France. Bulletin du Muséum National D’Historie Naturelle, 37(4): 645-658.
Verner, P. H. (1958a): Eine neue Pseudoskorpionart aus der Tschechoslowakei. Zoologischer Anzeiger, 161(7/8): 198-199. Verner, P. H. (1958b): Neobisium (Neobisium) crassifemoratum (Beier), ein neuer Pseudoskorpion für die Fauna der Tschechoslowakei (Pseudoscorpionidea). Acta Faunistica Entomologica Musei Nationalis Pragae, 3: 109-110. Verner, P. H. (1959): Ein interessanter Fund eines Pseudoscorpions in der Tschechoslowakei (Pseudoscorpionidea). Acta Faunistica Entomologica Musei Nationalis Pragae, 5: 61-63. Verner, P. H. (1960): Příspěvek k poznání štírků Československa (Pseudoscorpionidea). Věstník Československé zoologické společnosti, 24(2): 167-169.
Verner, P. H. (1971): Štírci–Pseudoscorpionidea. pp. 19-31. In: Daniel, M., Černý, V. (eds.), Klíč zvířeny ČSSR. Díl IV. Československá akademie věd, Praha. Vigna Taglianti, A., Audisio, P. A., Biondi, M., Bologna, M. A., Carpeneto, G. M., De Biase, A., Fattorini, S., Piattella, E., Sindaco, R., Venchi, A., Zapparoli, M. (1999): A proposal for a chorotype classification of the Near East fauna, in the framework of the Western Palearctic region. Biogeographia – The Journal of Integrative Biogeography, 20: 31–59. Weygoldt, P. (1969): The Biology of Pseudoscorpions. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 145 pp. Wheeler, W.C., Hayashi, C.Y., (1998): The phylogeny of the extant chelicerate orders. Cladistics, 14: 173–192. Zaragoza, J. A. (2007): Catálogo de los pseudoscorpiones de la Península Ibérica e Islas Baleares (Arachnida: Pseudoscorpiones). Revista Ibérica Arachnología, 13: 3-91.
Zaragoza, J. A. (2017): Revision of the Ephippiochthonius complex in the Iberian Peninsua, Balearic Islands and Macaronesia, with proposed changes to the status of the Chthonius subgenera (Pseudoscorpiones, Chthoniidae). Zootaxa, 4246 (1): 001–221.
- 136 -
12. FÜGGELÉKEK
1. FÜGGELÉK – TÁBLÁZATOK.
1. táblázat: A Neobisium (Blothrus) brevipes és N. (N.) minutum fajok új leírásához kapcsolódó morfometriai adatok.
Neobisium (B.) minutum Neobisium (B.) brevipes Hím Nőstény Hím Nőstény Érték (mm) Arány Érték (mm) Arány Érték (mm) Arány Érték Arány (mm) Testhossz 2.41–3.50 3.25 2.75 3.44 Fejpajzs 0.92–1.07/0.62– 1.32–1.48 1.05/0.90 1.17 0.91/0.77 1.18 1.10/0.8 1.29 0.75 5 Csáprágó Kéz 0.52–0.63/0.26– 0.65/0.32 0.66/0.33 0.75/0.3 0.31 5 Mozg. ujj 0.30–0.45 0.41 0.41 0.49 Tapogatóláb Femur 1.23–1.46/0.21– 5.80–5.84 1.49/0.26 5.84 1.88/0.25 7.52 1.91/0.2 7.40 0.25 6 Patella 1.03–1.31/0.26– 3.96–4.22 1.31/0.33 3.97 1.68/0.31 5.41 1.61/0.2 5.55 0.31 9 Olló 2.09–2.41 2.52 3.10 3.11 Kéz 0.74–0.99/0.40– 1.88–2.06 0.98/0.54 1.86 0.96/0.45 2.13 0.96/0.5 1.88 0.48 1 Nyél 0.09–0.16 0.14 0.24 0.17 Nem mozg. ujj 1.20–1.33 1.45 1.91 1.98 I. járóláb Trochanter 0.25–0.30/0.15– 1.67 0.26/0.18 1.44 0.31/0.19 1.63 0.34/0.2 1.61 0.18 1 Femur 0.55–0.67/0.10– 5.51–6.09 0.75/0.12 6.27 0.89/0.12 7.38 0.95/0.1 6.79 0.11 4 Patella 0.38–0.50/0.095– 4.00–4.16 0.50/0.11 4.53 0.60/0.13 4.68 0.62/0.1 4.42 0.12 4 Tibia 0.44–0.58/0.08– 5.50–6.42 0.55/0.10 5.51 0.65/0.09 7.56 0.75/0.1 7.53 0.09 0 Basitarsus 0.25–0.32/0.05– 4.00–5.03 0.39/0.08 5.22 0.42/0.0 4.94 0.08 9 Telotarsus 0.36–0.41/0.05– 5.84–7.22 0.48/0.06 8.07 0.57/0.0 9.67 0.07 6 IV. járóláb Trochanter 0.39–0.46/0.17– 2.29–2.41 0.45/0.20 2.25 0.52/0.17 3.06 0.58/0.1 3.24 0.19 8 Femur+patella 0.73–1.10/0.19– 3.83–5.25 1.19/0.23 5.17 1.43/0.26 5.52 1.49/0.2 5.32 0.21 8 Tibia 0.84–0.99/0.09– 7.10–10.59 1.05/0.14 7.50 1.37/0.11 11.86 1.41/0.1 11.42 0.12 2 Basitarsus 0.375–0.39/0.07– 4.23–5.55 0.42/0.10 4.23 0.50/0.09 5.55 0.55/0.1 5.50 0.09 0 Telotarsus 0.21–0.47/0.06– 3.51–5.87 0.60/0.10 6.12 0.77/0.09 9.05 0.83/0.1 8.38 0.08 0
- 137 -
2. táblázat: A N. (N.) polonicum új leírásához, illetve a N. (N.) tothi tudományra új faj leírásához kapcsolódó morfometriai adatok.
Neobisium (N.) polonicum Neobisium (N.) tothi Hím Nőstény Hím Nőstény Érték (mm) Arány Érték (mm) Arány Érték (mm) Arán Érték (mm) Arány y Testhossz 3.76–5.3 3.29–5.33 1.96–2.00 1.91 Fejpajzs 1.12–1.27/1.22– 0.92–0.94 1.09– 0.88– 0.53– 0.95 0.61/0.67 0.91 1.38 1.25/1.19– 0.96 0.57/0.56– 1.40 0.60 Csáprágó Kéz 0.78–0.97/0.41– 0.69– 0.33– 0.39/0.22 0.51 0.98/0.35– 0.35/0.19 0.52 Mozg. ujj 0.48–0.58 0.44–0.61 0.20–0.21 0.26 Tapogatóláb Femur 1.32–1.99/0.33– 4.35–5.19 1.86– 4.46– 0.60– 3.59– 0.71– 3.79– 0.46 1.95/0.41– 4.61 0.62/0.15– 4.06 0.72/0.17– 4.17 0.50 0.17 0.19
Patella 1.09–1.62/0.33– 2.53–3.39 1.19– 2.44– 0.40– 2.27– 0.51/0.20 2.42 0.52 1.36/0.41– 2.88 0.44/0.18 2.44 0.52
Olló 2.99–3.45 2.99–3.65 1.04–1.09 1.23 Kéz 1.15–1.33/0.76– 1.43–1.73 1.25– 1.42– 0.40– 1.65– 0.46/0.31 1.65– 0.81 1.35/0.79– 1.58 0.42/0.26– 1.81 1.68 0.94 0.27 Nyél 0.12–0.19 0.13–0.19 0.05 0.07 Nem mozg. ujj 1.69–2.00 1.68–2.16 0.64–0.65 0.72–0.73 I. járóláb Trochanter 0.32–0.37/0.21– 1.33–1.54 0.40/0.23 1.74 0.15/0.13– 1.07– 0.16/0.15 1.07 0.24 0.14 1.15 Femur 0.81–0.97/0.15– 5.11–5.32 0.94– 5.53– 0.33– 4.25– 0.40/0.08 5.06 0.19 1.00/0.17– 5.63 0.34/0.07– 4.71 0.18 0.08 Patella 0.64–0.70/0.15– 4.11–4.64 0.71/0.17 4.18 0.19– 2.47– 0.21/0.09 2.47 0.17 0.20/0.08 2.52
Tibia 0.76–0.91/0.12–15 6.08–6.34 0.88– 5.97– 0.22– 3.95– 0.26/0.08 3.47 0.89/0.14– 6.23 0.24/0.05– 4.58 0.15 0.06 Basitarsus 0.44–0.52/0.09– 4.48–4.85 0.49– 4.27– 0.13– 2.62– - - 0.11 0.51/0.11– 4.64 0.14/0.04– 3.21 0.13 0.05 Telotarsus 0.54–0.55/0.06– 7.72–7-86 0.59/0.09 6.56– 0.18– 4.18– - - 0.07 7.50 0.21/0.04– 5.83 0.05 IV. járóláb
Trochanter 0.51–0.62/0.26– 1.96–2.44 0.75/0.33 2.27 0.23– 1.63– - - 0.30 0.24/0.13– 1.71 0.15 Femur+patella 1.43–1.62/0.28– 3.76–5.11 1.81– 4.24 0.58– 2.91– - - 0.43 1.82/0.43 0.59/0.19– 3.14 0.20 Tibia 1.30–1.46/0.16– 6.34–8.13 1.53/0.21 7.4 0.45/0.09– 5.23– - - 0.23 0.09 5.58 Basitarsus 0.60–0.68/0.12– 4.51–5 0.68/0.17 4.09 0.19– 3.15– - - 0.15 0.22/0.06– 3.25 0.07 Telotarsus 0.70–0.79/0.08– 6.07–8.77 0.95/0.12 8.17 0.27– 5.03– - - 0.13 0.32/0.05– 5.15 0.06
- 138 -
2. FÜGGELÉK – ELTERJEDÉSI TÉRKÉPEK.
1. térkép: Chthonius carinthiacus adatai a Kárpát- 2. térkép: Chthonius heterodactylus adatai a Kárpát- medencéből. Fekete pont: korábbi adat; üres kör: új medencéből. Fekete pont: korábbi adat; üres kör: új adat. adat.
3. térkép: Chthonius hungaricus adatai a Kárpát- 4. térkép: Chthonius pygmaeus adatai a Kárpát- medencéből. Fekete pont: korábbi adat; üres kör: új medencéből. Fekete pont: korábbi adat. adat.
5. térkép: Neobisium (N.) blothroides (fekete pont: 6. térkép: Neobisium (N.) macrodactylum adatai a korábbi adat; üres kör: új adat) és N. (N.) bucegicum Kárpát-medencéből. Fekete pont: korábbi adat; üres (fekete négyezt) adatai a Kárpát-medencéből. kör: új adat.
- 139 -
7. térkép: Neobisium (N.) noricum adatai a Kárpát- 8. térkép: Neobisium (N.) polonicum adatai a Kárpát- medencéből. Üres kör: új adat. medencéből. Fekete pont: korábbi adat; üres kör: új adat.
9. térkép: Neobisium (N.) tothi adatai a Kárpát- 10. térkép: Roncus transsilvanicus adatai a Kárpát- medencéből. Üres kör: új adat. medencéből. Fekete pont: korábbi adat.
11. térkép: Withius hispanus adatai a Kárpát- medencéből. Fekete pont: korábbi adat; üres kör: új adat.
- 140 -
- 141 -