Aetas 32. Évf. (2017.)
Total Page:16
File Type:pdf, Size:1020Kb
32. évfolyam 2017. 2. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT A kiadványt szerkesztette: PELYACH ISTVÁN A kiadvány az a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara, a Szegedért Alapítvány, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata. és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával jelenik meg. Szerkesztők: DEÁK ÁGNES (főszerkesztő) VAJDA ZOLTÁN (főszerkesztő-helyettes) BENCSIK PÉTER GALAMB GYÖRGY HUNYADI ZSOLT KOSZTA LÁSZLÓ PAPP SÁNDOR PELYACH ISTVÁN SZÁSZ GÉZA TOMKA BÉLA TÓTH HAJNALKA TÓTH SZERGEJ VUKMAN PÉTER HORVÁTHNÉ SZÉLPÁL MÁRIA (olvasószerkesztő) Tartalom Tanulmányok CIEGER ANDRÁS Jókai Mór, a profi politikus? ................................................................. 5 HERMANN RÓBERT Az eltűnt levél és az eltűnt menlevél – avagy, miért bujdosott Jókai 1849-ben ................................................................................................ 16 SOLYMOSI JÓZSEF Kazinczy Lajos élete 1848 előtt ............................................................. 37 KAPITÁNY ADRIENN Birodalmi úttérkép és nemzeti függetlenség (Egy országos sérelem 1835-ből) ............................................................................................... 55 DOBSZAY TAMÁS A centralisták reformkori községi önkormányzati koncepciójának kérdéséhez ............................................................................................. 76 Műhely HAJAGOS JÓZSEF A tavaszi hadjárat eseményei Jókai Mór műveiben ............................. 94 HELTAI BÁLINT A menlevél mint szimbólum Jókai Mór regényeiben ........................... 106 KOVÁCS ISTVÁN Zygmunt Miłkowski (Teodor Tomasz Jeż) visszaemlékezésének és „magyar regényeinek” valóságtartalma ................................................ 114 RATZKY RITA Petőfi és Jókai barátságából épült művészetek palotái ........................ 121 Elmélet és módszer MAGOS GERGELY Mérlegen a hivatások (A professzionalizációs paradigma historiográ- fiája) ....................................................................................................... 138 Múltidéző Források a Csanádi Egyházmegye 1848–1849-es történetéhez Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta: Zakar Péter) .................. 158 Határainkon túl „…bennem is megvan ez a sehová sem tartozás érzése” (Beszélgetés Pál Judittal) Az interjút készítette: Deák Ágnes ................................... 175 Pál Judit műveinek bibliográfiája ......................................................... 187 Figyelő Grassalkovich Antal és a gödöllői uradalom („Birodalmam alatt…” Gróf Grassalkovich Antal a birtokos, mecé- nás és magánember. Szerk.: Czeglédi Noémi. Gödöllői Múzeumi Fü- zetek 14. Gödöllő, 2015.) SZILÁGYI ADRIENN ................................................................................... 197 A közoktatásügy fogantatása Ausztriában (Ugrai János: A központosítás és a modernizáció ellentmondásai. A bécsi állami [uralkodói] oktatáspolitika megszületése a 18. század második felében. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2014.) SASFI CSABA ............................................................................................. 200 „Egy a lengyel a magyarral” (Kovács István: „Érdek és szeretet”. Lengyel visszaemlékezések a szabadságharcra 1848–1849. Magyar Napló, Budapest, 2016.) KEMÉNY KRISZTIÁN ................................................................................. 205 „Voltam én már ütközetekben, de ilyen pokoli tüzérségi tüzet még nem éltem meg” (Hadaink vonulnak. K. R. Szemjakin orosz ezredes magyarországi levelei 1849-ből. Az iratokat gyűjtötte és válogatta, fordította, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Rosonczy Ildikó. Argumentum – Balassi Intézet – Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2014.) SOLYMOSI JÓZSEF .................................................................................... 209 A vasfüggönytől a határnyitásig (Jobst Ágnes: A Stasi működése Magyarországon – A keletnémet és a magyar állambiztonság kapcsolata 1955–1989. Jaffa Kiadó, Bu- dapest, 2015.) IFJ. LATOR LÁSZLÓ ................................................................................... 213 A Karib térség kutatásának eredményei és irányai Magyarországon (Tanulmányok a Karib térségről. Szerk.: Horváth Emőke. L’Har- mattan Kiadó, Budapest, 2016.) KÖKÉNY ANDREA ..................................................................................... 217 Számunk szerzői ......................................................................................... 223 CIEGER ANDRÁS Jókai Mór, a profi politikus? A közeli utókor vélekedése Jókai Mór országgyűlési működéséről több értékelés is napvilágot látott az író halála után. A születése 100. évfordulójára készült kötetben Lengyel Ernő például azt emelte ki, hogy míg 1848-ban Jókainak szívügye volt a politika, addig a kiegyezést követően, de különösen az 1875-ös pártfúzió után már egyre inkább visszahúzódott, és csak távolról figyelte az ak- tuális csatározásokat, a politika működése inkább csak íróként érdekelte a későbbiekben.1 Lengyel szerint azért, mert hazánkban is megjelent a „professzionatus politikus” típusa, amelyet ő morális kategóriaként jellemzett: a kormányt minden körülmények között támo- gató pecsovicsokat, a húsosfazekak körül tolongó, könnyen korrumpálható politikusokat értette e fogalom alatt. Ugyan jelzi, hogy Jókai nem tartozott közéjük, ám közéleti pályáját mégis egyfajta hanyatlásként, elvfeladásként láttatja: „Politikai pályája a végtelenség kü- szöbén kezdődik: a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, 1848. március 15-én és talán a nagy tarokk partiban végződik, a Dorottya utcai klubelnöki szobájában, ahol a ferenc józsefi béke fata morganájában csendesen játszik egy elfáradt nemzedék...” Azt, hogy e hanyatlás-narratíva megalkotása volt Lengyel szándéka, jól jelzi, hogy a pálya végpontjaként a Tisza Kálmánnal a Szabadelvű Párt helyiségében tarokkozó Jókai képét villantja fel (lásd szó szerinti érte- lemben is Ferraris Viktor 1894-es festményén), és nem például a Kossuth Lajos temetése- kor beszédet tartó író-politikusét, pedig az emblematikus közös helyszín, a Nemzeti Múze- um kínálná a párhuzamalkotást, de akkor épp az eszmei folytonosság, 1848 hagyománya keretezné az elbeszélést. Lengyel hangsúlyozza továbbá, hogy Jókai meglepően jól belesimult magatartásával Ti- sza Kálmán rendszerébe: fegyelmezett közkatonaként cikkezett, beszélt és szavazott a Ge- nerális mellett. Hatalmas népszerűségét pedig pártja kíméletlenül kihasználta, sőt amorti- zálta. Seres László 1910-ben megjelent írásában hasonló beállításban mutatta be Jókai köz- életi működését, kiemelve, hogy nem volt igazi politikus, mert nem akart hasznot hajtani a politikából, és a napi csatározások sem érdekelték: „A politikai mesterkedés, a pártharcok intézése, a sok intrika és cselvetés, a sok számítás és vita rendszerint hidegen hagyta.” A kor- mánypárti politikusként 1875 után őt ért számos személyeskedő támadás, illetve népszerű- ségének csökkenése viszont bántotta.2 1 Lengyel Ernő: Jókai, a politikus. In: Az Est Hármaskönyve. A százéves Jókai emlékére. Budapest, 1925. 239–240. 2 Seress László: Jókai a politikában. In: Jókai album. Képek, adatok, okmányok Jókai Mór életéből. A Pesti Napló előfizetőinek készült kiadás. Budapest, [1910] 81–92. Takáts Sándor is a fentiekhez hasonló értékelést ad, bár pontosságra törekszik munkájában. Takáts Sándor: Jókai mint képvise- lő. In: Jókai Mór politikai beszédei. 1. köt. Budapest, [1930] CV–CXXXIII. AETAS 32. évf. 2017. 2. szám 5 Tanulmány CIEGER ANDRÁS A fenti vélekedések – bevallva vagy sem – valójában Mikszáth Kálmán Jókairól írott életrajzi munkájára támaszkodnak. Fontos hangsúlyozni, hogy a parlamenti életet évtize- deken keresztül tanulmányozó író-képviselő a fentieknél sokkal árnyaltabb képet rajzol Jó- kai politikusi magatartásáról, amely számos vonatkozásban máig hitelesnek tekinthető. Mikszáth Jókainak a Szabadelvű Párt megalakulásáig tartó pályaszakaszát alapvetően sikeresnek ítéli, és írótársát jó adottságokkal rendelkező, időnként vezérszerepet betöltő el- lenzéki politikusként ábrázolja. Véleménye szerint Jókai jó debatter volt, aki humorral fű- szerezett beszédeivel figyelmet tudott kelteni a Házban. Nem volt tanult szakpolitikus, de az ellenzéki szerep nem is ezt kívánta tőle: „Az egyes szakkérdéseknél természetesen nem hozott fel a mélységekből argumentumokat, hiszen ahhoz fáradságos tanulmányok kelle- nének, inkább az általánosságok fölületén csapongott, könnyedén, mint a fecske.”3 Mik- száth életrajzában többször foglalkozik azzal, hogy Jókai mennyit áldozott magánvagyoná- ból saját és társai választási kampányaira, és hogy az ebből származó adósságok milyen hosszú ideig nyomták a vállát. Mikszáth 1875 után nem valamiféle morális fordulatot, elvfeladást érzékel Jókai pályá- jában, inkább azt emeli ki, hogy a kormányzati szerepvállalás a korábbiaktól eltérő politizá- lást kényszerített ki a Szabadelvű Pártból és így Jókaiból is. A kormányzás számos szem- pontot mérlegelő felelőssége, valamint lélekölő napi rutinja hamar a népszerűség csökke- nését eredményezte. Jókai nem vonta ki magát e feladatok alól, és elvállalta pártja képvise- letét népszerűtlen helyzetekben is: „Fáradságos kortesutakra hóban, fagyban rászánta ma- gát, ha a párt kívánta. Kényes, sőt gyűlöletes kérdésekben is fölemelte szavát a Házban…”4 Mikszáth azonban észrevesz még egy változást, amely lezajlik a politikai életben. Saját bőrén is tapasztalhatta ugyanis, hogy lassanként átalakult a képviselői szerep: a politikusi munka a magyar