A Római Nép Története a Város Alapításától 1

Total Page:16

File Type:pdf, Size:1020Kb

A Római Nép Története a Város Alapításától 1 TITUS LIVIUS A RÓMAI NÉP TÖRTÉNETE A VÁROS ALAPÍTÁSÁTÓL FORDÍTOTTA KIS FERENCNÉ ELSŐ KÖNYV MÁSODIK KÖNYV HARMADIK KÖNYV NEGYEDIK KÖNYV ELSŐ KÖTET 2 ELSŐ KÖNYV 1. Ismeretes, hogy Trója eleste után általában kíméletlenül bántak a város lakosságával; két férfi volt csupán, Aeneas és Antenor, akire az achivok - valamely ősi vendégbarátság jogán, s mivel ők ketten mindig a béke helyreállítását és Helena kiadatását kezdeményezték, egy- általán nem alkalmazták a hadijog szabályait. Antenor különféle kalandok után érkezett meg az Adriai-tenger legmélyebben fekvő öblébe nagyszámú enetus kíséretében, ezeket lázadás folytán Paphlagoniából kiűzték, és Trója falai alatt elveszítvén Pylaemenes nevű királyukat, lakóhelyet és vezért kerestek maguknak; elűzték a tenger és az Alpesek között lakó euganeu- sokat, ezt a területet az enetusok s a trójaiak foglalták el. A helyet, ahol először partra szálltak, Trójának nevezték el, innen veszi a nevét az egész vidék is, a népet pedig egyetemesen venetusnak nevezték el. Aeneas viszont, akit otthonából ugyancsak ez a csapás űzött el, de a sors nagyobb hatalom megteremtésére vezérelt, először Macedoniába érkezett, honnan hazát keresve Szicíliába vetődött, majd innen továbbhajózva Laurentum földjét foglalta el. Ennek a helynek is Trója a neve. A trójaiak, mivelhogy véget nem érő bolyongásaik közben fegyvereiken és hajóikon kívül semmijük sem maradt, partraszállásuk után zsákmányt szereztek maguknak a vidéken; ezért Latinus király és az aborigo nép, a terület akkori urai, fegyvert fogván, összesereglettek a városból s a szántóföldekről, hogy a jövevények támadását visszaverjék. Ettől kezdve kétfajta hagyomány maradt ránk: némelyek azt állítják, hogy Latinus vereséget szenvedvén a csatában, békét kötött, majd rokoni kapcsolatot létesített Aeneasszal; mások szerint pedig csatarendbe sorakoztak, s már-már harsant is a trombita, midőn az előkelőségek kíséretében előlépett Latinus, és beszélgetésre szólította az idegenek vezérét; megkérdezte tőle, hogy miféle nép az övé, honnét jött, milyen balsors űzte el hazájából, és mit keres itt a laurentumi földeken; mikor megtudta, hogy trójaiak, vezérük Aeneas, Anchises és Venus fia, hogy tűzvész pusztította hazájukból menekültek, lakóhelyet s város alapítására alkalmas földet keresnek, megcsodálva a népnek és vezérének nemességét, valamint háborúra és békére egyaránt készséges indulatát, jobbját nyújtotta, ekképpen pecsételve meg eljövendő barátságukat; ezután a két vezér szövetségre lépett, a két hadsereg pedig üdvözlettel köszöntötte egymást; Aeneas Latinusnál járt vendégségben, s ott történt, hogy Latinus a házi istenek színe előtt az állami szövetséget családi szerződéssel kötötte össze, feleségül adván leányát Aeneashoz. Ez az esemény végül is megerősítette a trójaiakat reményükben, hogy végleges és biztos lakhelyre találtak, és most már véget ért bolyongásuk. Várost alapítanak; Aeneas a várost felesége nevéről Laviniumnak nevezi. Új házasságából csakhamar fiúgyermek jött a világra, akinek szülei az Ascanius nevet adták. 2. Később az aborigo és a trójai nép háborúba keveredett egymással. Turnus, a rutulusok királya, aki Aeneas megérkezése előtt jegyben járt Laviniával, rossz néven vette, hogy mellőzik a jövevény kedvéért, és háborút üzen mind Aeneasnak, mind Latinusnak. Az ütközetből egyik hadsereg sem került ki kívánsága szerint: a rutulusokat legyőzték; a győztes aborigók és trójaiak viszont elveszítették vezérüket, Latinust. Ezért Turnus és a rutulusok, nem bízván többé a dolgok jobbra fordulásában, elmenekültek az etruszkok virágzó és gazdag földjére, azok királyához, Mezentiushoz, aki Caere dúsgazdag városában tartotta székhelyét. Mezentius kezdettől fogva nem nézte jó szemmel az új város keletkezését, most pedig úgy vélte, hogy a szomszédság számára semmiképpen sem biztonságos, sem a trójai település növekedése, miért is habozás nélkül szövetséget kötött a rutulusokkal. Aeneas nem akarván annyit háborúskodni, s hogy az aborigók szívét megnyerje, nemcsak az övéivel azonos jogokat adott nekik, hanem latinnak nevezte el mindkét népet, hogy 3 mindannyiukat egyformán hívják ezentúl; ettől fogva az aborigók odaadása és Aeneas király iránt való hűsége nem maradt el a trójaiak mögött. Ε rokonszenvben s a két nép napról napra szorosabb egybeolvadásában bízva - noha Etruria hatalma úgy megerősödött, hogy nevének híre nemcsak a szárazföldet, de a tengert is az Alpoktól a szicíliai szorosig, egész Itáliát széltében-hosszában bejárta - Aeneas ugyan falak mögé vonulva is visszaverhette volna a támadást, mégis nyílt csatába vezette csapatait. Szerencsés ütközet volt ez a latinok számára, s egyben Aeneas utolsó tette halandó életében. A Numicus folyó partján nyugszik, akárkinek kell is ezután mondanunk; Juppiter Indigesnek nevezik. 3. Ascanius, Aeneas fia még nem érett meg az uralkodásra; hanem a hatalmat megőrizték neki nagykorúsága napjáig; mindaddig asszonyi gyámság alatt állt, és fennmaradt a fiú számára a latin állam, a nagyapa és az apa királysága, mert Laviniának megvolt hozzá a tehetsége. Nem óhajtok itt arról vitázni - ugyan ki is tudna ilyen régmúlt eseményt biztonsággal megálla- pítani -, hogy ez az Ascanius vagy egy idősebb, azonos nevű, még a sértetlenül álló Trójában Creusától született fiú, aki apját menekülésében követte, volt-e az az Ascanius, más néven Julius, akit a Julius-nemzetség névadójaként tartanak számon. Ez az Ascanius, bárhol született, s bárki hozta is a világra, kétségtelenül Aeneas fia volt; mivel Lavinium túlnépese- dett, az akkori állapotokhoz képest igen virágzó és gazdag várost anyjára, illetve mostoha- anyjára hagyta, maga pedig az Albanus hegyen új várost alapított, melynek a hegygerincen elnyúló fekvése miatt az Alba Longa nevet adta. Lavinium alapítása és az Alba Longában való letelepedés között mintegy harminc esztendő telt el. A hatalom, kiváltképpen az etruszkok leverése után, annyira megnövekedett, hogy sem Aeneas halála után, sem azután, az asszonyi uralom, majd a gyermekkirály fölnevelkedése idején nem merészelt fegyvert fogni ellene sem Mezentius és az etruszkok, sem más. A békekötés alkalmával megegyeztek, hogy az etruszkok és a latinok között a határ az Albula folyó lesz, melynek most Tiberis a neve. Majd Ascanius fia, Silvius került uralomra - a véletlen folytán az erdőben jött a világra; ő nemzette Aeneas Silviust; az pedig Latinus Silviust. Emez jó néhány telepes rajt indított útnak, s azokat ma „régi-latinok”-nak hívják. Azóta minden albai király a Silvius melléknevet viseli. Latinus fia volt Alba, Alba fia Atys, Atysé Capys, Capysé Capetus, Capetusé Tiberi- nus, aki átkelés közben belefúlt az Albulába; emléke fönnmaradt az utókor számára, mert a folyót azóta nevéről nevezik. Ezután Tiberinus fia, Agrippa, majd Agrippa után Romulus Silvius vette át apjától a királyi hatalmat. Romulust villámcsapás érte, és így közvetlenül Aventinusra szállt a királyság. Emezt egy dombon temették el, mely ma része Róma városának, s az ő nevét viseli. Utána Proca uralkodott. Az ő fia volt Numitor és Amulius; Numitornak, legidősebb gyermekének hagyta örökül a Silvius nemzetség ősrégi királyságát. Az erőszak mégis legyűrte az atya végakaratát és az elsőszülöttség jogát: bátyját elűzvén, Amulius került a trónra. Bűnt bűnre halmozott; bátyja fiúgyermekeit megölette, leányát, Rhea Silviát a megtisztelő kitüntetés ürügyén Vesta papnőjévé avatta, s ekképpen az örökös szüzességi fogadalom révén elvette tőle a gyermekszülésnek még a reményét is. 4. A sors azonban, úgy vélem, kedvezett egy ekkora város alapításának, s olyan hatalom kibontakozásának, mely az isteneké után a legnagyobb a világon. Erőszak áldozatául esve, ikerfiakat szült a Vesta-szűz, és akár jóhiszeműen, akár mivel a bűn is tisztességesebb, ha egy isten a tettes, a gyermekek kétséges származását Marsra fogta. De sem az istenek, sem az emberek nem mentették meg az anyát és a kisdedeket a király kegyetlenségétől. Amulius a papnőt bilincsbe verve bebörtönöztette és megparancsolta, hogy a fiúcskákat a folyóba vessék. Valamely végzetszerű véletlen folytán, csendes álló víz öntötte el a Tiberis két partját, 4 s a kisdedeket vivő szolgák, bár a folyó valódi medrét sehol meg nem közelíthették, mégis remélték, hogy a csecsemők a még oly lanyhán folydogáló vízben is majdcsak megfulladnak. Így hát, mintha a királyi parancsot teljesítenék, az áradás szélén, ott, ahol most a Ruminalis- fügefa áll - úgy mondják, egykor Romularis-fának hívták -, kitették a két fiúcskát. Tágas pusztaság volt akkoriban ez a vidék. Máig fönnmaradt a híre, hogy a kis sajka, amelyben a gyermekeket kitették, előbb libegni kezdett a folyón, majd amikor a víz visszahúzódott, fennakadt a szárazon; akkor a környező hegyekből a csecsemők sírására oda vetődött egy szomjas nőstény farkas; és lehajolva, szelíden emlőit nyújtotta nekik, majd gyöngéden nyaldosni kezdte a fiúcskákat; így talált rájuk a királyi nyáj pásztora - kiről azt állítják, hogy Faustulusnak hívták; ő aztán bevitte a gyermekeket a kunyhójába, és átadta feleségének, Larentiának, hogy fölnevelje őket. Van, aki úgy tudja, hogy Larentia rosszfajta személy volt, akit a pásztorok nőstény farkasnak neveztek; ez az eredete a csodás történetnek. Így születtek, így nevelkedtek hát a fiúk, s mihelyt ifjakká serdültek, nem henyéltek az istállóban vagy a marha mellett, hanem vadászva járták be keresztül-kasul az erdőt. Ettől erősödött meg testük- lelkük; már nemcsak a vadállatokat gyűrték le, hanem megtámadták a zsákmánnyal megrakodott rablókat is, elvették tőlük a prédát, és szétosztották a pásztorok között, az ifjak napról napra növekedő csapatával pedig jóban-rosszban
Recommended publications
  • Shakespeare's Coriolanus As an Epitome of A
    Conference of the International Journal of Arts and Sciences 2(1): 41-45 (2009) CD-ROM. ISSN: 1943-6114 © InternationalJournal.org Shakespeare’s Coriolanus as an Epitome of a Dysfunctional Family Buket Dogan, Middle East Technical University, Turkey Coriolanus has not been studied as extensively as Shakespeare’s other tragedies. Yet, with the change in sense of style with the turn of the twentieth-century Coriolanus is on stage more often and receives critical attention. Coriolanus seems rather a modern play in not evocating sympathy for any of the characters with whom the reader can identify himself with. Coriolanus has many distancing and disagreeable characteristics that may generate dislike for the protagonist, yet the skillfully adorned rhetoric and speech prove Coriolanus to be one of Shakespeare’s greatest tragedies, as T.S. Eliot puts it Coriolanus is “Shakespeare’s most assures artistic success” (in Brockman 50). Shakespeare for some time was engaged “writing plays about the destructive effects of excessive emotional attachments between children and parents”, for instance, in Hamlet or King Lear (King 14). The outcome of the parental repression is likely to produce the worst repercussions on Coriolanus, who is torn between his own identity and the identity that his mother trying to exert on him. Coriolanus has been dominated by his mother ever since his early childhood. At the outset of the play, the main motive for Coriolanus’ services for Rome is mainly to please his mother rather than to ensure Rome’s well-being. The First Citizen asserts that: “though soft-conscienced men can be content to say it was for his country, he did it to please his mother” (1.1.37-9).
    [Show full text]
  • Coriolanus and Fortuna Muliebris Roger D. Woodard
    Coriolanus and Fortuna Muliebris Roger D. Woodard Know, Rome, that all alone Marcius did fight Within Corioli gates: where he hath won, With fame, a name to Caius Marcius; these In honour follows Coriolanus. William Shakespeare, Coriolanus Act 2 1. Introduction In recent work, I have argued for a primitive Indo-European mythic tradition of what I have called the dysfunctional warrior – a warrior who, subsequent to combat, is rendered unable to function in the role of protector within his own society.1 The warrior’s dysfunctionality takes two forms: either he is unable after combat to relinquish his warrior rage and turns that rage against his own people; or the warrior isolates himself from society, removing himself to some distant place. In some descendent instantiations of the tradition the warrior shows both responses. The myth is characterized by a structural matrix which consists of the following six elements: (1) initial presentation of the crisis of the warrior; (2) movement across space to a distant locale; (3) confrontation between the warrior and an erotic feminine, typically a body of women who display themselves lewdly or offer themselves sexually to the warrior (figures of fecundity); (4) clairvoyant feminine who facilitates or mediates in this confrontation; (5) application of waters to the warrior; and (6) consequent establishment of societal order coupled often with an inaugural event. These structural features survive intact in most of the attested forms of the tradition, across the Indo-European cultures that provide us with the evidence, though with some structural adjustment at times. I have proposed that the surviving myths reflect a ritual structure of Proto-Indo-European date and that descendent ritual practices can also be identified.
    [Show full text]
  • Online Library of Liberty: Shakespeare's Plutarch, Vol. 2
    The Online Library of Liberty A Project Of Liberty Fund, Inc. Plutarch, Shakespeare’s Plutarch, Vol. 2 (containing the main sources of Anthony and Cleopatra and of Coriolanus) [1579] The Online Library Of Liberty This E-Book (PDF format) is published by Liberty Fund, Inc., a private, non-profit, educational foundation established in 1960 to encourage study of the ideal of a society of free and responsible individuals. 2010 was the 50th anniversary year of the founding of Liberty Fund. It is part of the Online Library of Liberty web site http://oll.libertyfund.org, which was established in 2004 in order to further the educational goals of Liberty Fund, Inc. To find out more about the author or title, to use the site's powerful search engine, to see other titles in other formats (HTML, facsimile PDF), or to make use of the hundreds of essays, educational aids, and study guides, please visit the OLL web site. This title is also part of the Portable Library of Liberty DVD which contains over 1,000 books and quotes about liberty and power, and is available free of charge upon request. The cuneiform inscription that appears in the logo and serves as a design element in all Liberty Fund books and web sites is the earliest-known written appearance of the word “freedom” (amagi), or “liberty.” It is taken from a clay document written about 2300 B.C. in the Sumerian city-state of Lagash, in present day Iraq. To find out more about Liberty Fund, Inc., or the Online Library of Liberty Project, please contact the Director at [email protected].
    [Show full text]
  • By DECEMBER 2015
    A Thesis entitled Blood and Milk: The Masculinity of Motherhood in Shakespeare's Tragedies by Savannah Xaver as partial fulfillment of the requirements for the Bachelor of Arts Degree with Honors in English Thesis Dire Dr. Andrew Mattison Honors Advisor Dr. Melissa Valiska Gregory The University of Toledo DECEMBER 2015 Abstract Motherhood in Shakespeare's late tragedies consists of an unbalance between feminine and masculine forces. Lady Macbeth and Volumnia from Coriolanus strike readers and critics as intricate and aberrant characters. They stand out as women characters in their respective plays because they embrace masculinity rather than femininity. I argue that Shakespeare purposefully crafted Lady Macbeth and Volumnia to create conflict with the tragic heroes through their speeches and dialogue. Within the masculine filled, war- fueled worlds of Macbeth and Coriolanus, a woman must support her male relatives involved in war activities. Not only that, but it becomes a rite of passage for men to dominate women in order to succeed in life and perhaps become more masculine. Lady Macbeth and Volunmnia, however, utilize their strong wills to control and even overpower the men around them. By alluding to their feminine physicality, such as the act of breastfeeding, and combining it with masculine imagery of blood, Lady Macbeth and Volumnia establish dominance and attempt to mute gender. I claim Shakespeare composed the dialogues for each woman to focus on their physical attributes as a tactic to showcase personality and how it relates to gender. The challenging of gender within these tragedies appears dangerous for the men; however, critics argue that Lady Macbeth and Volumnia act out of love or, perhaps, an overindulgence of it.
    [Show full text]
  • Rome in Shakespeare's Tragedies
    Chronotopos A Journal of Translation History Angela Tiziana Tarantini & Christian Griffiths Introduction to by De Lorenzo. How Shakespearean Material was appropriated by Translators and Scholars during Romethe Fascist in Shakespeare’s Period. Tragedies 2/2019 Abstract DOI: 10.25365/cts-2019-1-2-8 Herausgegeben am / Éditée au / What follows is a prefatory commentary and an English Edited at the: Zentrum für translation of the critical introduction to the text Roma Translationswissenschaft der nelle tragedie di Shakespear Universität Wien Tragedies) published in Italy in 1924. The book contains the translations of Julius Caesare (Rome and inCoriolanus Shakespeare’s, both ISSN: 2617-3441 carried out by Ada Salvatore, and an introductory essay written by Giuseppe De Lorenzo. Our aim in translating the introductory essay by De Lorenzo is to raise awareness among non-Italian speaking scholars of how Shakespearian material was appropriated through translation by translators and intellectuals during the Fascist era. Keywords: translation, Shakespeare, fascism, Italy Zum Zitieren des Artikels Tarantini, Angela Tiziana & Griffiths, Christian (2019): Introduction to by De Lorenzo. How Shakespearean/ Pour Material citer l’article was appropriate / To cite thed by article: Translators and Scholars during the Fascist Period, Chronotopos 2 (1), 144-177. DOI: 10.25365/cts-2019-1-2-8 Rome in Shakespeare’s Tragedies Angela Tiziani Tarantini & Christian Griffiths: Introduction to Rome in Shakespeare’s Tragedies by DeLorenzo. Angela Tiziana Tarantini & Christian Griffiths Introduction to Rome in Shakespeare’s Tragedies by De Lorenzo. How Shakespearean Material was appropriated by Translators and Scholars during the Fascist Period Abstract What follows is a prefatory commentary and an English translation of the critical introduction to the text Roma nelle tragedie di Shakespeare (Rome in Shakespeare’s Tragedies) published in Italy in 1924.
    [Show full text]
  • The Overbearing in Coriolanus and Psycho
    The Corinthian Volume 17 Article 2 2016 Mother Knows Best: The Overbearing in Coriolanus and Psycho Mikaela LaFave Georgia College and State University Follow this and additional works at: https://kb.gcsu.edu/thecorinthian Part of the English Language and Literature Commons Recommended Citation LaFave, Mikaela (2016) "Mother Knows Best: The Overbearing in Coriolanus and Psycho," The Corinthian: Vol. 17 , Article 2. Available at: https://kb.gcsu.edu/thecorinthian/vol17/iss1/2 This Article is brought to you for free and open access by the Undergraduate Research at Knowledge Box. It has been accepted for inclusion in The Corinthian by an authorized editor of Knowledge Box. The Corinthian: The Journal of Student Research at Georgia College Volume 17 • Spring 2016 Mother Knows Best: The Overbearing in Coriolanus and Psycho ercises enough influence over Martius to drive him toward self-de- Mikaela LaFave structive pride. The First Citizen establishes that Martius’ pride originates from his sense of obligation towards Volumnia: “Though Dr. Jenny Flaherty soft-conscienced men can be content to say it was for his country, Faculty Mentor [Martius] did it to please his mother and to be partly proud, which he is, even to the altitude of his virtue” (1.1.36-40). Shakespeare establishes that Martius’ pride possesses an indelible link to Volum- nia; rather than feeling pride for himself, or seeking out pride for Psychoanalytic critics have focused on the mother-son himself, he does so for his mother, framing their relationship as one relationship throughout its criticism, stemming from Freud’s rein- of fear and domination rather than love.
    [Show full text]
  • Clarissimi Viri Joshua Roberts
    Clarissimi Viri Joshua Roberts Livy’s histories of Horatius Cocles and Gnaeus Marcius Coriolanus The University of Georgia Department of Classics Summer Institute June, 2015 Forsan et haec olim meminisse iuvabit. 1 Tibi, Domine, qui me potentem facit. Maximas gratias fidelissimae uxori carissimisque liberis, qui semper efficiunt me laetum domum redire. Thank you to my Latin teachers: Mrs. Counts, Mr. Spearman, and Ms. Brown for introducing me to Latin. Mr. Philip W. Rohleder, who was the very embodiment of what my career has become. Uncle Phil, I cannot thank you enough for your friendship and your excellent example. I am still trying to be like you. Dr. Evelyn Tharpe, Dr. Ron Bohrer, and Dr. Josh Davies at the University of Tenneessee at Chattanooga. Dr. Bohrer, you showed me how to be merciful as a teacher. My professors in the University of Georgia Summer Institute faculty: Dr. Christine Albright, Dr. Naomi Norman, Dr. Robert Harris, Dr. John Nicholson, and Dr. Charles Platter. I am a better teacher because of you. Special thanks to Dr. Platter and Dr. Nicholson for serving as the committee for my final teaching project. JLSR MMXV 2 Contents Care Lector, .................................................................................................................................................. 4 Livy’s Preface to Ab urbe condita ................................................................................................................ 8 Horatius at the Bridge, II.10 ......................................................................................................................
    [Show full text]
  • Aristotle and the Failure of Autarky in Shakespeare's Coriolanus
    Vassar College Digital Window @ Vassar Senior Capstone Projects 2020 "O'me alone?": Aristotle and the failure of autarky in Shakespeare's Coriolanus Sarah Marshall Vassar College Follow this and additional works at: https://digitalwindow.vassar.edu/senior_capstone Part of the Classical Literature and Philology Commons, Comparative Literature Commons, Dramatic Literature, Criticism and Theory Commons, Ethics and Political Philosophy Commons, Literature in English, British Isles Commons, Medieval Studies Commons, and the Renaissance Studies Commons Recommended Citation Marshall, Sarah, ""O'me alone?": Aristotle and the failure of autarky in Shakespeare's Coriolanus" (2020). Senior Capstone Projects. 970. https://digitalwindow.vassar.edu/senior_capstone/970 This Open Access is brought to you for free and open access by Digital Window @ Vassar. It has been accepted for inclusion in Senior Capstone Projects by an authorized administrator of Digital Window @ Vassar. For more information, please contact [email protected]. Marshall 1 “O’me alone?”: Aristotle and the Failure of Autarky in Shakespeare’s Coriolanus Sarah Marshall Professor Curtis Dozier and Professor Zoltán Márkus May 05 2020 Marshall 2 Table of Contents Introduction………………………………………………………………………………………. 3 Chapter 1: Coriolanus and the megalopsuchos…………………………………………………... 7 Chapter 2: The Disordered Family……………………………………………………………… 13 Chapter 3: Food and the Body Politic…………………………………………………………… 24 Chapter 4: Animalism and Apotheosis………………………………………………………….. 35 Conclusion……………………………………………………………………………………….
    [Show full text]
  • Roman Imperialism
    Roman Imperialism Tenney Frank Professor of Latin, Bryn Mawr College Batoche Books Kitchener 2003 Originally Published, 1914 Dedicated to G. F. This edition published 2003 Batoche Books [email protected] Contents Preface ................................................................................................................................................. 5 Chapter I: The People of Rome and Latium........................................................................................7 Chapter II: Rome Dominates Latium ................................................................................................ 14 Chapter III: Rome Creates a Confederation ...................................................................................... 23 Chapter IV: Rome Dominates Central Italy ...................................................................................... 32 Chapter V: The Foreign Policy of the Young Democracy and its Consequences ............................ 39 Chapter VI: Rome as an Imperial Democracy .................................................................................. 54 Chapter VII: The Federation Put to the Test .....................................................................................66 Chapter VIII: Sentimental Politics .................................................................................................... 80 Chapter IX: The Consequences of Sentimental Politics ................................................................... 93 Chapter X: Reaction Toward Practical Politics..............................................................................
    [Show full text]
  • Appropriated Shakespeare: Sensation, Politicization, and De(Con)Struction David George, Urbana College
    Appropriated Shakespeare: Sensation, Politicization, and De(con)struction David George, Urbana College ow do you disappoint me, Shakespeare? Let me count the ways: long-winded, out of date, given to obsolete H words, no clear message. So let us cut, adapt, sensationalize, politicize, deconstruct – but always make relevant, because Shakespeare’s texts are for the most part just too much products of their time. Probably the play which has undergone the most surgery is Coriolanus, second in length after Hamlet and 45 lines longer than Cymbeline. Cutting is understandable but adaptation is odd because, as T. S. Eliot noted in 1919, it “may not be as ‘interesting’ as Hamlet, but it is, with Antony and Cleopatra, Shakespeare’s most assured artistic success.”1 Still, the play’s first recorded performance is an adaptation, and the roster of adapters is long indeed. Over a span of more than 300 years, Nahum Tate, John Dennis, Thomas Sheridan, John Philip Kemble, René- Louis Piachaud, Bertolt Brecht and Robert Lepage adapted it, and in the last fifteen years certain critics have interpreted it in a bizarre manner.2 At the root of this impulse is the feeling that actors cannot do justice to the Shakespearean concept, or that Shakespeare had no concept, or that audiences cannot connect with his play, and therefore must have something from the immediate world outside the theater to connect it with. No adapter seems to have realized that the contemporary world he was adapting the play to must itself rapidly become irrelevant. The first adapter, Nahum Tate, retitled Coriolanus as The Ingratitude of a Commonwealth, which was acted in London in 1681 or 1682.
    [Show full text]
  • THE ROMAN ARMY's EMERGENCE from ITS ITALIAN ORIGINS Patrick Alan Kent a Dissertation Submitted to the Faculty of the Universit
    THE ROMAN ARMY’S EMERGENCE FROM ITS ITALIAN ORIGINS Patrick Alan Kent A dissertation submitted to the faculty of the University of North Carolina at Chapel Hill in partial fulfillment of the requirements for the degree of Doctor of Philosophy in the Department of History. Chapel Hill 2012 Approved by: Richard Talbert Nathan Rosenstein Daniel Gargola Fred Naiden Wayne Lee ABSTRACT PATRICK ALAN KENT: The Roman Army’s Emergence from its Italian Origins (Under the direction of Prof. Richard Talbert) Roman armies in the 4 th century and earlier resembled other Italian armies of the day. By using what limited sources are available concerning early Italian warfare, it is possible to reinterpret the history of the Republic through the changing relationship of the Romans and their Italian allies. An important aspect of early Italian warfare was military cooperation, facilitated by overlapping bonds of formal and informal relationships between communities and individuals. However, there was little in the way of organized allied contingents. Over the 3 rd century and culminating in the Second Punic War, the Romans organized their Italian allies into large conglomerate units that were placed under Roman officers. At the same time, the Romans generally took more direct control of the military resources of their allies as idea of military obligation developed. The integration and subordination of the Italians under increasing Roman domination fundamentally altered their relationships. In the 2 nd century the result was a growing feeling of discontent among the Italians with their position. Indeed, the vital military role of the Italians was reinforced by the somewhat limited use made of non-Italians in Roman armies.
    [Show full text]
  • Volumnia/Kony by Layne Walton a Thesis Submitted in Partial
    Volumnia/Kony By Layne Walton A Thesis Submitted in Partial Fulfillment of the Requirements for the Degree of Master of Arts August 2020 Thesis Committee: Dr. Marion Hollings, Director Dr. Kevin Donovan, Reader ii To Jaice iii Acknowledgments The fact that Volumnia/Kony exists at all proves that there is such a thing as being in the right place at the right time. When selecting my committee, I superstitiously followed the dictates of destiny. Dr. Kevin Donovan initiated this project when he recommended a film version of Coriolanus to a doctoral candidate—a recommendation that I intercepted as a mere spectator at that candidate’s dissertation defense. And without Dr. Marion Hollings’ enthusiasm at the mention of Volumnia’s name, I would not have felt swayed to write on Shakespeare. The lessons: attend thesis and dissertation defenses, and talk to professors during their office hours. With unstinting patience and expert advice, both Drs. Hollings and Donovan proved that destiny was right to recommend them. Thanks to the College of Graduate Studies, which granted me a research assistantship on Dr. Jennifer Kates’ literary magazine SHIFT, Volumnia/Kony will soon be followed by my other opus: Holy SHIFT. I am grateful for the opportunity to work with Dr. Kates, who let me unleash my God complex on her magazine’s third volume— three being the number of the Holy Trinity, after all. My grandparents, Ron and Donna, gave me a place to live and kept me fed. More important, they provided the love and encouragement that I needed to power through an intense writing process.
    [Show full text]