A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE

23. FORDULÓ 2021 02.27. PUSKÁS AKADÉMIA FC – HONVÉD ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT NEM LESZ KÖNNYŰ DOLGUNK

Hornyák Zsoltot nem téveszti meg a Honvéd tabellán elfoglalt pozíciója: vezetőedzőnk úgy véli, a kispestieket felrázhatja az edzőváltás, de természetesen arra készül, hogy csapata folytassa győztes sorozatát.

– A bajnokságban hat mérkőzés óta veretlenek vagyunk, ötmeccses nyerő szériánk van, amelyet szombaton a Honvéd ellen tovább nyújthatunk. Mi- lyen érzésekkel, várakozásokkal készülsz a kispesti- ek elleni találkozóra? – Legelőször is úgy vélem, nagyon nehéz dolgunk lesz. A Honvéd nincs könnyű helyzetben, a kiesés el- len küzd, épp ezért veszélyes ellenfél. Jó csapatról be- szélünk, minőségi játékosokkal, még akkor is, ha az eredményeik mást mutatnak. Bízom benne, hogy mi az Újpest elleni kupameccs után össze tudjuk rázni a csapatot, főleg regeneráció szempontjából. Reméljük, egészségügyileg mindenki százszázalékosan kész lesz a mérkőzésre – ha ez így lesz, bízom benne, hogy jó meccset játszunk, és győzünk. Mint említettem, tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, de azon leszünk, hogy minden jól sikerüljön.

– Luciano Slagveer az utóbbi időben kifejezetten jó teljesítményt nyújt, gólokat szerez, és a csapat- védekezésből is kiveszi a részét, ám az Újpest elle- ni sérülés miatt le kellett cserélni. Számíthatsz rá a hétvégén? – Ő szinte minden mérkőzésen játszott az utób- bi, „sűrű” periódusban – Kiss Tamással egyetemben kulcsembernek számít, hiszen az ő gyorsaságukra ala- pozzuk a támadásaink jelentős részét. A kupameccsen felrepedt a szemöldöke, de bízom benne, hogy szom- batra rendbe jön, ugyanis, mint már mondtam, a táma- dójátékunk egyik meghatározója.

– A Honvédnál nemrégiben edzőváltás történt. Véleményed szerint Horváth Ferenc érkezése men�- nyiben módosíthatja a piros-feketék stílusát? – A váltással szinte biztos, hogy új szellemi erőt kap TTÉR a csapat, új motivációkat, új energiákat. Kollégámat nem ismerem személyesen, de az biztos, hogy a leg- TABIL HÁ utóbbi mérkőzéseken felélénkültek, szervezettebben S futballoznak – ezt láttuk a Ferencváros és a Zalaeger- szeg ellen is, még akkor is, ha végül alulmaradtak. Egy- AR SIKEREKHEZ szóval a kispesti edzőváltás megnehezítheti a dolgun- GY kat, de ha győzni akarunk, ezzel is meg kell küzdenünk. A MA

2 3 ELLENFÉLNÉZŐ MECCSTÖRTÉNET BUDAPEST HONVÉD

TOVÁBB JAVÍTANÁNK A MÉRLEGET A HONVÉD ELLEN

Fotó: honvedfc.hu Bár az utóbbi időben jelentősen javult a Honvéd elleni sodosztályban kergető Davide Lanzafaméval, mindket- mérlegünk, még mindig van törlesztenivalónk a piros- ten 5–5 alkalommal vették be az ellenfél kapuját. A szezonban A Budapest Honvéd a hét közben búcsúzni kénysze- Ami az átigazolásokat illeti: a téli időszakban nem feketékkel szemben: csapatunk az eddigi 18 találko- A mi szempontunkból a legemlékezetesebbre és harmadszor, A kiesés elől rült a Magyar Kupa küzdelmeitől, így a tizennégysze- szerették volna felborítani az öltözőt a vendégek, négy új zóból 5 alkalommal vette sikerrel a kispestiek képezte a legörömtelibbre a tavaly június 27-ei presztízscsata Hornyák Zsolt menekülő fővá- res bajnokcsapatnak az idén már csak egy cél maradt: játékos érkezett, öt távozó ellenében. Kálnoki-Kis Dávid akadályt, 5-ször született döntetlen, 8-szor a piros-fe- sikeredett. A két együttes ismét az idényzáró forduló- irányításával ne- rosiak érkeznek a bennmaradni az NB I-ben. Szombati riválisunk ugyanis és Ugrai Roland személyében két rutinos labdarúgótól keték nyertek, a gólkülönbség 28–17 a javukra. ban feszült egymásnak, s biztos volt, hogy amennyiben gyedszer, összes- Pancho Arénába pillanatnyilag 22 mérkőzésen szerzett 22 pontjával a vált meg a piros-fekete alakulat, ám az érkezési oldalon Biztosra vehető, hogy mindkét gárda elégedetlen az ütközetből mi kerülünk ki győztesen, a lefújás után ségében hatod- szombaton. képzeletbeli vonal alatt, a 11. helyen tartózkodik, mér- is minőségi játékosokat találhatunk. Bőle Lukács és Nagy lenne a pontosztozkodással, és a három pontra hajt, bronzérem kerül fiaink nyakába. Bár némi izgalom szor győznénk lege 5 győzelem, 7 döntetlen és 10 vereség. Dominik számára sem ismeretlen az NB I, ráadásul sza- hiszen míg csapatunk folytatná a bajnokságban muta- árán, de 2–1-es győzelmünknek köszönhetően meg is le a kispestieket A kiesés ellen küzdő csapatokról sokszor feltétele- badon igazolhatóként mindenképpen jó fogásnak tűn- tott kiváló formát, és megtartaná a 6 pontos előnyét a lett a hőn áhított három pont: noha Mayron George a szombat délután. zik, hogy védekező futballt játszanak, ez alól szombati nek. Rajtuk kívül Nir Bardea Izraelből, míg Lukas Klemenz MOL Fehérvár FC ellen, addig a Budapest Honvéd csa- 23. percben a Honvédnak szerzett vezetést, Nagy Zsolt ellenfelünk sem feltétlenül kivétel, bár az tény, hogy az Lengyelországból tette át a székhelyét Kispestre. patának minden pontra szüksége van a bennmaradá- tíz perccel az első félidő vége előtt egalizált, hogy aztán elmúlt 10 mérkőzésükön 16 gólt szereztek, és csupán A bennmaradás kiharcolásában mégsem kizárólag sért vívott harcban. Vendégeink – csakúgy, mint a leg- Luciano Slagveer második félidei bombagólját követő- két olyan találkozót játszottak, amelyen nem tudtak az új igazolásoké lehet a főszerep, ugyanis Horváth utolsó találkozásunk előtt – a múlt héten 1–0 arányban en kezdődhessen a puskásos fieszta. betalálni – legutóbb épp a múlt fordulóban, a bajnok Ferenc személyében új vezetőedző is érkezett a kö- kaptak ki a listavezető Ferencvárosi TC vendégeként, Érdekesség, hogy a csapatunkat sújtó koronavíru- Ferencváros vendégeként maradtak gólképtelenek. A zelmúltban. A Kispesten nevelkedett labdarúgóból lett míg csapatunk magabiztos játékkal, 3–0-s győzelem sos megbetegedések miatt az eddigi két 2020/21-es kapott gólok tekintetében a középmezőnyben helyez- tréner már megtapasztalhatta azt a nyomást, ami egy után térhetett haza Budafokról. szezonbeli összecsapásunk között csupán 25 nap telt kedik el aktuális ellenfelünk. 22 forduló alatt 33 gólt csapat benntartásával jár, így vélhetően ez is mellette A Honvéd elleni eső győzelmünket a 2015/16-os sze- el – eredetileg az 1. és a 12. fordulóban találkoztak vol- engedtek a riválisoknak, ami a kiesés elkerüléséért szólt, amikor február közepén elfogadta a Budapest zon utolsó találkozóján szereztük meg, de Stipe Bacelic- na a felek –, illetve hogy mindkét találkozón 1–0 arány- küzdő egyesületek közül a legjobb mutató. Honvéd ajánlatát. Grgic és Tar Zsolt góljaival hiába nyertünk 2–1-re – a ban tudtunk diadalmaskodni, ráadásul mindkétszer az túloldalon Bobál Dávid volt eredményes –, a következő utolsó pillanatokban. November 4-én, a Pancho Aré- szezont a másodosztályban kezdtük. Második sikerün- nában Thomas Meissner pontos befejezése jelentette ket több mint két éve, 2018. szeptember 29-én arattuk, a különbséget, míg a két gárda eddigi utolsó mérkő- mégpedig Josip Knezevic pazar átemelős góljával győz- zésén, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az azóta tünk 1–0-ra. Horvát karmesterünk egyébként a párharc Diósgyőrbe igazolt David Vanecek találata döntött a gólkirálya, holtversenyben a labdát immár az olasz má- javunkra. 4 5 INTERJÚ INTERJÚ JOKA, A „SZÁZADOS”

– Milyen érzés volt a századik bajnokidon pályára hogy ebben az évben megint nagyon együtt van a gárda, Századik NB lépni a Puskás Akadémia mezében? jó a hangulat, és ismét igazolni tudjuk, hogy a bajnokság- I-es meccsén – Tudtam, hogy ez lesz a századik meccsem, arról ban a legjobbak között van a helyünk. A második helyen lépett pályá- viszont nem volt fogalmam, hogy eddig én vagyok az állunk; ha az eszünkkel és a szívünkkel is futballozunk, ra a Budafok egyetlen, aki kizárólag a Puskás Akadémia színeiben ját- megtarthatjuk ezt a pozíciót, és akkor – immár teljes csa- ellen Josip szott százszor a ligában. Visszatekintve úgy érzem, na- pattal – ismét szerepelhetünk az európai porondon. Knezevic, s ezzel gyon jó döntés és nagy előrelépés volt a karrierem szem- az első olyan pontjából, hogy ide igazoltam. Óriási ajándék számomra, – Az se hallgassuk el, hogy a száz meccseden har- PAFC-játékos hogy négy éve itt vagyok, és nagyon jól érzem magam a minchat gólt szereztél, ez szintén megsüvegelendő lett, aki kizá- klubnál. Imádom ezt az egyesületet, ahol mindenki na- teljesítmény. Emlékszel még az első puskásos talála- rólag a Puskás gyon kedves volt velem az első perctől fogva, rengeteg todra? Akadémia FC figyelmet, tiszteletet és szeretetet kaptam. Nap mint nap – Természetesen. A Balmazújvárosnak rúgtam a mezében játsz- azért dolgozom, hogy a játékommal vissza is tudjak adni Pancho Arénában. Nem sokkal azelőtt érkeztem meg va érte ezt a mindebből a klubnak és a szurkolóknak, s ha rajtam mú- Eszékről, Pintér Attila volt a vezetőedző, és ha nem téve- mérföldkövet. A lik, a karrieremet is itt fogom befejezni. dek, az volt a negyedik meccsem a csapatban. jubileum kap- csán horvát kar- – A mai futballban nagyon ritka, hogy egy labdarú- mesterünkkel gó, különösen egy légiós így nyilatkozik… Ezek szerint beszélgettünk. vérbeli puskásos lettél? – Igen. Harminckét éves vagyok, és ha a jövőben is elkerülnek a sérülések, azt hiszem, még hasznára lehetek a csapatnak, jó pár gól és gólpassz van még bennem. Egy dolgot ígérhetek: mind az edzéseken, mind a meccseken alázattal, a legjobb tudásom szerint fogom szolgálni az egyesületet az elkövetkezendő időszakban is. A Puskás mára Magyarország egyik legjobb együttese lett, igazi nagycsapat, és én a klubtörténet fontos játékosa akarok lenni. – Nemrégiben olvastam egy cikket a Nemzeti Sport- – Amint azt említetted is, négy éve érkeztél. Elég sok ban, amelyben a szerző arról értekezett, hogy te vagy minden megváltozott azóta… az egyik utolsó klasszikus tízes a magyar bajnokság- – Valóban. 2017-ben jöttem, a csapat akkor jutott fel az ban, akin minden támadás átmegy, nagyszerűen cse- első osztályba, és az első két évben a középmezőnybe tar- lez, remekül passzol, kitűnően lát a pályán, és a kapu toztunk. Mostanra már más a szituáció, hiszen az elmúlt előtt is feltalálja magát. Mit gondolsz erről? szezonban sikerült megmutatnunk, mekkora potenciál – Egész életemben ezen a poszton játszottam, és ez van bennünk, milyen jó csapatunk van. Harmadik helyen nem véletlen. Gyermekkoromban rengeteget néztem végeztünk a bajnokságban, ami történelmi tett volt, és be- ugyanis Robert Prosinecki játékát, ő is irányító volt, és jutottunk az Európa-liga selejtezőjébe. Sajnos én is elkap- az abszolút példaképem, olyan akartam lenni, mint ő. tam a koronavírust, így Svédországban, a Hammarby ellen Persze nem mindenben követtem a példáját, ugyanis én nem tudtam segíteni a csapatnak. Fájt a szívem, hiszen az nem dohányzom… (Nevet.) Nagyon örülök, hogy sikerült egész szezonban azért harcoltunk, hogy nemzetközi szin- megragadnom ezen a poszton, mert imádok jó passzo- ten is megmutathassuk magunkat. Úgy vélem azonban, kat adni, cselezni, gólt lőni, egyszóval: élvezni a focit.

ŐRSÉGVÁLTÁS NÉVJEGY Csapatunk egykori kiváló középpályása, kapitánya, jelenlegi pályaedzője, Polonkai Attila utolsó NB I-es mérkőzését 2017. Josip Knezevic július 30-án, a Vasas ellen játszotta – épp azon az összecsapáson, amikor Knezevic debütált a magyar élvonalban. Születési idő: 1988. október 3. „Joka személyében rendkívül képzett, kitűnő futballistát ismertem meg, aki ráadásul személyiségjegyeit tekintve is Születési hely: Eszék (Horvátország) remek srác. Kifejezetten sajnálom, hogy mindössze egy meccsen tudtunk együtt játszani – bízom benne, hogy ha nálunk Poszt: középpályás fejezi be a pályafutását, a későbbiekben is a klub kötelékében marad” – mondta játékmesterünkről a népszerű „Poló”. Mezszám: 30 NB I-es mérkőzés/gól: 100/36 6 7

A PAFC JÁTÉKOSKERETE 2020–2021 kapusok támadók Auerbach Martin Kiss Ágoston Tóth Balázs Alexandru Baluta Antonio Mance Ganbold Ganbajar 2002. 11. 03., Tatabánya 2001. 03. 14., Budapest 1997. 09. 04., Kazincbarcika 1993. 09. 13., Craiova (Románia) 1995. 08. 07., Fiume (Horvátország) 2000. 09. 03., Sükhbaatar (Mongólia) NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól 74 2/– 31 –/– 1 29/– 10 17/3 77 19/7 39 2/– védők Deutsch László Joao Nunes Kamen Hadzsiev Géresi Krisztián Kiss Tamás Komáromi György 1999. 03. 09., Budapest 1995. 11. 19., Setúbal (Portugália) 1991. 09. 22., Kocsan (Bulgária) 1994. 06. 14., Székesfehérvár 2000. 11. 24., Győr 2002. 01. 19., NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól 99 22/1 3 11/1 26 49/– 49 66/10 7 94/9 97 10/2

Nagy Zsolt Spandler Csaba Szolnoki Roland Luciano Slagveer Weslen Júnior 1993. 05. 25., Székesfehérvár 1996. 03. 07., Mór 1992. 01. 21., Mór 1993. 10. 05., Rotterdam (Hollandia) 1999. 11. 12., Colorado (Brazília) NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól 25 88/6 23 81/1 22 195/3 11 34/4 90 7/– Hornyák Zsolt vezetőedző, Polonkai Attila asszisztensedző, Vanczák Vilmos asszisztensedző, Balajcza Szabolcs kapusedző, Egon Kunzmann erőnléti edző, Purger Szilárd rehabilitációs edző, Dr. Nagy Tamás csapatorvos, Dr. Vaszilkó Péter csapatorvos, Feszthammer Réka fizioterapeuta, Dr. Michal Kopcan mentális tréner, Hajnal Imre masszőr, Kiss István masszőr, Thomas Meissner Lőrincz Ábel videóelemző, Pető Zoltán technikai vezető, Héring Erzsébet szertáros, Weizengruber Istvánné szertáros 1991. 03. 26., Schweinfurt (Németország) NBI-es mérkőzés/gól mez név született NBI-es mérkőzés/gól mez név született NBI-es mérkőzés/gól 48/3 Kapusok Középpályások 5 1 Nagy Sándor 1985.09.02., Ungvár (Ukrajna) 88/– 6 Gazdag Dániel 1996.03.02., Nyíregyháza 164/16 18 Horváth András 1988.02.23., Kerepestarcsa 26/– 8 Hidi Patrik 1990.11.27., Győr 240/19 középpályások 66 Berla Attila 1999.04.08., Budapest 2/– 11 Zsótér Donát 1996.01.06., 168/16 83 Tujvel Tomás 1983.09.19., Nyitra (Szlovákia) 149/– 19 Nagy Dominik 1995.05.08., Pécs 64/2 Jakub Plsek Josip Knezevic Corbu Marius Védők 21 Bőle Lukács 1990.03.27., Marcali 106/10 1993. 12. 13., Jasenná (Csehország) 1988. 10. 03., Eszék (Horvátország) 2002. 05. 07., Csíkszereda (Románia) 2 Mezghrani Mohamed 1994.06.02., Ukkel (Belgium) 37/– 23 Banó-Szabó Bence 1999.07.25., Kecskemét 59/1 3 Eke Uzoma 1989.08.11., Lagos (Nigéria) 141/4 27 Szendrei Norbert 2000.03.27., Nyíregyháza 31/3 NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól 4 Lukas Klemenz 1995.09.24., Neu-Ulm (Németország) 2/– 31 Kesztyűs Barna 1993.09.04., Pécs 83/– 35/3 100/36 10/– 5 Bardea Nir 1996.01.25., Rishon LeZion (Izrael) 4/– 37 Bocskay Bertalan 2002.03.02., Budapest 12/– 15 30 84 7 Batik Bence 1993.11.08., Szeged 110/4 77 Nagy Gergő 1993.01.07., Gyula 197/7 22 Tamás Krisztián 1995.04.18., Budapest 59/5 Támadók 24 Kamber Djordje 1983.11.20., Sanski Most (Bosznia-Hercegovina) 370/45 9 Eppel Márton 1991.11.20., Budapest 169/48 25 Lovric Ivan 1985.07.11., Split (Horvátország) 249/13 17 Balogh Norbert 1996.02.21., Hajdúböszörmény 49/11 Urblík József Yoell van Nieff 30 Aliji Naser 1993.12.27., Kumanovo (Albánia) 27/1 20 Cipf Dominik 2001.01.31., Kisvárda 18/– 1996. 08. 22., Bártfa (Szlovákia) 1993. 06. 17., Groningen (Hollandia) 36 Baráth Botond 1992.04.21., Budapest 173/6 29 Traore Boubacar 1999.12.24., San (Mali) 15/2 82 László Dávid 2002.04.25., Székesfehérvár 10/–

NBI-es mérkőzés/gól NBI-es mérkőzés/gól HONVÉD JÁTÉKOSKERETE A BUDAPEST 92 Kocsis Dominik 2002.08.01., Nagykanizsa 7/– 8 56/5 6 43/2 10 11 MECCSSZILÁNKOK MECCSSZILÁNKOK

JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV OTP BANK LIGA, 21. FORDULÓ: OTP BANK LIGA, 22. FORDULÓ PUSKÁS AKADÉMIA FC – PAKSI FC 3–2 (2–0) BUDAFOKI MTE 1912 – PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–3 (0–1) Gól: Baluta (3.), Slagveer (64.), Mance (büntetőből, 93.) Gól: Mance (21.), Kiss T. (24.), Plsek (81.), ill. Böde (68.), Hahn (75. – büntetőből) Sárga lap: Filkor (17.), ill. Deutsch (29.), Corbu (57.), Szolnoki (67.) Sárga lap: Szolnoki (72.), ill. Szabó J. (17.), Lenzsér (78.), Ádám M. (90.) BMTE: Póser – Margitics, Jagodics, Oláh, Zeke (Medgyes, 45.) – Csonka, Filkor (Romic, 45.) – Ta- PAFC: Tóth – Szolnoki, Joao Nunes, Spandler, Nagy Zs. – Urblík, Plsek – Slagveer (Baluta, kács (Ihrig-Farkas, 37.), Kovács, Szabó (Skribek, 62.) – Zsóri (Kulcsár, 45.) 84.), Knezevic (Van Nieff, 78.), Kiss T. – Mance (Géresi, 62.) PAFC: Tóth – Szolnoki, Meissner, Nunes, Deutsch – Van Nieff, Corbu (Plsek, 67.) – Slagveer PAKS: Hegedüs – Osváth, Böde, Lenzsér, Szabó J. – Tamás, Papp K. (Ádám M., 62.), Bognár, (Knezevic, 76.), Baluta (Nagy Zs., 82.), Kiss – Géresi (Mance, 67.) Bertus (Nagy R., 46.) – Haraszti (Sajbán Má., 71.), Hahn (Lorentz, 80.) 12 13 U21 ÍGY ÁLLUNK MOST AZ EB-N IS LEHET ESÉLYÜNK A PUSKÁS AKADÉMIA FC 2020–2021-ES MÉRKŐZÉSEI AZ NB I-BEN

1. 11. 04. Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd 0–1 TABELLA 2. 09. 04. Kisvárda – Puskás Akadémia FC 0–3 3. 08. 30. Puskás Akadémia FC – Újpest 3–2 M GY D V G PT 4. 09. 12. MOL Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 3–1 1 FERENCVÁROSI TC 22 16 5 1 45–12 53 5. 09. 25. Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd 1–0 2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 12 3 7 32–28 39 6 10. 04. Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia FC 2–1 3 MOL FEHÉRVÁR FC 22 9 6 7 44–28 33 7. 10. 17. Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 0–3 4 MTK BUDAPEST 22 9 6 7 31–28 33 8. 10. 25. Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia FC 3–0 5 PAKSI FC 22 9 5 8 45–40 32 9. 10. 31. Puskás Akadémia FC – Zalaegerszeg 1–2 6 KISVÁRDA MASTER GOOD 22 8 7 7 22–28 31 10. 11. 07. Paksi FC – Puskás Akadémia FC 6–2 7 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22 8 6 8 23–27 30 11. 11. 21. Puskás Akadémia FC – Budafoki MTE 3–0 8 ZTE FC 22 7 4 11 40–41 25 12. 11. 29. Budapest Honvéd – Puskás Akadémia FC 0–1 9 ÚJPEST FC 22 7 4 11 26–48 25 13. 12. 05. Puskás Akadémia FC – Kisvárda 0–0 10 BUDAFOKI MTE 22 6 5 11 27–42 23 14. 12. 11. Újpest – Puskás Akadémia FC 1–2 11 BUDAPEST HONVÉD 22 5 7 10 32–33 22 15. 12. 15. MOL Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 1–1 12 DVTK 22 6 2 14 26–38 20 16. 12. 20. Mezőkövesd – Puskás Akadémia FC 1–0 17. 01. 23. Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1–1 HÁZI GÓLLÖVŐLISTA 18. 01. 30. MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 0–1 19. 02. 03. Puskás Akadémia FC – Diósgyőri VTK 2–0 1 ANTONIO MANCE 7 20. 02. 07. Zalaegerszeg – Puskás Akadémia FC 1–2 2 JOSIP KNEZEVIC 5 21. 02. 13. Puskás Akadémia FC – Paksi FC 3–2 2 JAKUB PLSEK 5 22. 02. 21. Budafoki MTE – Puskás Akadémia FC 0–3 4 ALEXANDRU BALUTA 3 23. 02. 27. 17:00 Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd 5 KISS TAMÁS 2 24. 03. 02. 15:15 Kisvárda – Puskás Akadémia FC 5 KOMÁROMI GYÖRGY 2 25. 03. 06. 19:30 Puskás Akadémia FC – Újpest 5 LUCIANO SLAGVEER 2 26. 03. 14. 19:15 Puskás Akadémia FC – MOL Fehérvár FC 8 JOAO NUNES 1 27. 04. 03. Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd 8 GÉRESI KRISZTIÁN 1 28. 04. 10. Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia FC 8 THOMAS MEISSNER 1 29. 04. 17. Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 8 NAGY ZSOLT 1 30. 04. 21. Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia FC 8 SZOLNOKI ROLAND 1 31. 04. 24. Puskás Akadémia FC – Zalaegerszeg 8 DAVID VANECEK 1 32. 05. 01. Paksi FC – Puskás Akadémia FC 33. 05. 08. Puskás Akadémia FC – Budafoki MTE

Gera Zoltán együttese felkészülési mérkőzésen 2–0- kontinensviadalon is lehetőséget kap majd a szak- IMPRESSZUM Kiss Tamás góllal ra győzött a rangos klubokban szereplő labdarúgók- mai stábtól (melynek tagja első csapatunk asszisz- Készítette hálálta meg a kal fémjelzett orosz válogatott ellen. Játékosaink kö- tens trénere, Vanczák Vilmos és korábbi játékosunk, a Puskás Akadémia bizalmat az U21- zül – Kiss Tamás mellett – a kölcsönben Budafokon Sándor György is). Kommunikációs Osztálya es válogatott játszó Huszti András és Skribek Alen is meghívót ka- – Oroszország megnyerte a selejtezőcsoportját, 8086 Felcsút, Fő utca 176. Oroszország elle- pott a meccsre a Puskás Akadémián készülő korosz- és simán kijutott a tornára, így felmérhettük, milyen E–mail: [email protected] ni mérkőzésén. tályos válogatottba, egykori akadémistánk, a szintén erősségű csapatok ellen játszhatunk majd az Eb-n. www.puskasakademia.hu budafoki Szabó Máté pedig a kezdőcsapatban találta Nagyon örülök, nemcsak azért, mert az U21-es csa- magát, és az első gól előtt is ő harcolta ki a büntetőt, pat hét meccs után újra nyerni tudott, hanem mert majdRENDELD átengedte annak MEG elvégzését. ONLINE Kiss Tomi WEBSHOPUNKONcsere- én is régóta vártam már, hogy újra a kapuba találjak. PARTNEREK ÉS TÁMOGATÓK kéntVAGY szállt VÁSÁROLD be, és a MEG hajrában A SZÉKESFEHÉRVÁRI egy remek összjátékot AUCHANBAN TALÁLHATÓHa ugyanígy, PAFC egységes SHOPBAN! csapatként állunk ki, lehet ke- és befejezést követően eldöntötte a találkozót. Ta- resnivalónk az Európa-bajnokságon, remélhetőleg más önbizalmának jót tett a gól, és nagyon reméli, Kiss Tamással a pályán – árulta el nekünk szélsőnk A tájékoztatás nem teljes körű, további információkért érdeklődj elérhetőségeinken! SKÁS SKÁS U U P P

hogy a jövő évi, Szlovéniával közösen rendezendő az edzőtábort követően.

ALCSÚT ALCSÚT alapítva: 1989 É P Í T Ő Z R T A A A A KADÉMI KADÉMI

www.puskashotel.hu 14 puskasakademia.hu [email protected] PuskasAkademia puskasakademia 15 SKÁS SKÁS U U P P

ALCSÚT ALCSÚT A A KA IA KA IA alapítva: 1989 DÉM DÉM www.puskashotel.hu

alapítva: 1989 ROVATCÍM

25. FORDULÓ MÁRCIUS 6. PUSKÁS AKADÉMIA FC ÚJPEST FC 26. FORDULÓ MÁRCIUS 14. PUSKÁS AKADÉMIA FC MOL FEHÉRVÁR FC 27. FORDULÓ ÁPRILIS 3. PUSKÁS AKADÉMIA FC MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 29. FORDULÓ ÁPRILIS 17. PUSKÁS AKADÉMIA FC MTK BUDAPEST 31. FORDULÓ ÁPRILIS 24. PUSKÁS AKADÉMIA FC ZTE FC 33. FORDULÓ MÁJUS 8. PUSKÁS AKADÉMIA FC BUDAFOKI MTE PUSKÁS AKADÉMIA FC 2021 TAVASZI, HAZAI MÉRKŐZÉSEK HAZAI FC 2021 TAVASZI, AKADÉMIA PUSKÁS

A tájékoztatás nem teljes körű, további információért érdeklődjön a Pancho Aréna 1-es jegypénztáránál, illetve a 16 www.puskasakademia.hu weboldalon.