Puskás-Suzuki
Total Page:16
File Type:pdf, Size:1020Kb
Load more
Recommended publications
-
Újpest Fc Rovatcím Vezetőedzői Nyilatkozat Vissza a Régi Kerékvágásba
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 12. FORDULÓ 2019 11.09. PUSKÁS AKADÉMIA FC – ÚJPEST FC ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT VISSZA A RÉGI KERÉKVÁGÁSBA Intenzív, közönségszórakoztató, látványos támadófutballt és gólokat vár az Újpest elleni találkozótól vezetőedzőnk, Hornyák Zsolt, aki reméli, csapata visszatér a győztes ösvényre. – Hétmeccses veretlenségi szériánknak vetett véget a Honvéd múlt szombaton. Mit mondtál a fiúk- nak az öltözőben? – Éreztük, hogy jó sorozatban vagyunk, de számomra sokkal fontosabb volt, hogy a játékunk javult. A Honvéd elle- ni meccs után úgy mentem be az öltözőbe, hogy leteremtem a játékosokat, ám amikor beléptem, láttam, mennyire bántja őket a vereség, ezért úgy gondoltam, nem lenne helyénva- ló, ha tőlem is szidást kapnának. Sajnos vannak mérkőzések, amelyek nem sikerülnek, remélem, ez most csak egy kisiklás volt. – Milyen tanulságokkal szolgált a kispestiek el- leni találkozó? – A Honvéd nem nyújtott kiemelkedőt, ám hozta a stabil védekezésre épülő játékát, mi viszont a második félidőben nem tudtunk ritmust váltani. Kétségtelen, hogy ellenfelünk szép gólokat szerzett, de a mi hibáinkból. Most valahogy hiányzott belőlünk az agresszivitás, nem támadtunk le elég intenzíven. A legnagyobb problémának azt éreztem, hogy a kulcsembereink most tudásuk alatt futballoztak, ha ők hoz- zák magukat, szó sem lehetett volna vereségről. – Újabb hazai mérkőzés következik, ezúttal az Újpest ellen. Köztudottan szereted, ha az ellenfél is felvállalja a támadófocit. A lilák ilyen szempontból ideális ellenfélnek tűnnek… – Valóban támadó felfogású gárdával találkozunk, hiszen kollégám is ezt a filozófiát követi. A nézőket ki kell szolgálni, ez pedig csak bátor támadófutballal és gólokkal lehetséges. Remélem, a Honvéd elleni sikertelen találkozó után a csa- pat testben is lélekben is összeszedi magát, a fiúk hozzák a formájukat, és jó játékkal visszatérünk a régi kerékvágásba. -
CEO Succession Planning and Leadership Development- Corporate Lessons from FC Barcelona
International Journal of Managerial Studies and Research (IJMSR) Volume 1, Issue 2 (July 2013), PP 45-49 www.arcjournals.org CEO Succession Planning and Leadership Development- Corporate Lessons from FC Barcelona Amanpreet Singh Chopra Phd. Research Scholar, UPES, India Abstract: Author studied the development program(s) and leadership succession planning strategies of FC Barcelona, one the most successful club in Spanish Football history and analyzed that success of club is deeply rooted in its strategies from grooming of homegrown talent at La Masia to the appointment of coaching staff. Taking cue from club strategies author identified 5 lessons for Corporate- Developing organizational belief in growth strategies, Developing young executive through structured T&D programs, Present career progression opportunities to young employees, Develop „inward‟ succession planning framework through grooming in-house talent and above all nurturing the philosophy of “Más que una empresa”(More than a company). Key Words: Succession Planning, Leadership Development, Sports Psychology 1. FC BARCELONA Futbol Club Barcelona also known as FC Barcelona and familiarly as Barça, is a professional football club, based in Barcelona, Catalonia, Spain. Founded in 1899 by a group of Swiss, English and Catalan footballers led by Joan Gamper, the club has become a symbol of Catalan culture and Catalanism, hence the motto "Més que un club" (More than a club). It is the world's second-richest football club in terms of revenue, with an annual turnover of €398 million (2011). The unique feature of the club is that unlike many other football clubs, the supporters own and operate Barcelona. Jack Greenwell was the first fulltime club manager from 1917 to 1924 under which club grabbed 6 tournament honors. -
CD Tenerife CD Castellón
CD Tenerife CD Castellón Temporada 20/21 25/4/21 • 19:30 horas Nº 192 • Ejemplar gratuito LA LIGA LA El CD Tenerife y LaLiga condenan la propuesta de la SuperLiga europea La Universidad de La Laguna y la Fecam, en el Comité de Honor del Centenario El CD Tenerife EDI logra el tercer puesto en el concurso de talentos ‘Genuine Talent’ 2 El partido CD Tenerife–CD Castellón Domingo 25 de abril de 2021 • 36ª jornada • LaLiga SmartBank Estadio Heliodoro Rodríguez López • 19:30 horas • #Vamos Árbitro: Rafael Sánchez López (comité murciano) 19º 100% 3 hm/h 69% #TenerifeCastellon #Vamos Balance en Liga como local ante el CD Castellón CD Tenerife J 22 G 16 E 4 P 2 GF 37 GC 11 Rival Atención a | Rubén Díez El árbitro | Sánchez López ras una década de dura travesía de diez tem- n su estreno en la categoría de plata del fútbol afael Sánchez López impartirá justicia, por se- Tporadas en Tercera División y Segunda B, el Eespañol, Rubén Díez Jamelli se está haciendo Rgunda ocasión, en un partido del CD Tenerife. CD Castellón haregresado este curso al fútbol un nombre con el CD Castellón. Imprescindible El trencilla murciano, debutante en la Segunda Di- profesional con el firme propósito de conseguir la tanto en los esquemas de Óscar Cano como en visión, ya dirigió a los blanquiazules en el presente permanencia en la LaLigaSmartBank. La apuesta los de Garrido, el centrocampista aragonés se ha campeonato, coincidiendo con la visita del Alba- en enero por Juan Carlos Garrido, en sustitución erigido como uno de los líderes de los blanquine- cete al Heliodoro. -
Budapest Honvéd Rovatcím Vezetőedzői Nyilatkozat Nem Lesz Könnyű Dolgunk
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 23. FORDULÓ 2021 02.27. PUSKÁS AKADÉMIA FC – BUDAPEST HONVÉD ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT NEM LESZ KÖNNYŰ DOLGUNK Hornyák Zsoltot nem téveszti meg a Honvéd tabellán elfoglalt pozíciója: vezetőedzőnk úgy véli, a kispestieket felrázhatja az edzőváltás, de természetesen arra készül, hogy csapata folytassa győztes sorozatát. – A bajnokságban hat mérkőzés óta veretlenek vagyunk, ötmeccses nyerő szériánk van, amelyet szombaton a Honvéd ellen tovább nyújthatunk. Mi- lyen érzésekkel, várakozásokkal készülsz a kispesti- ek elleni találkozóra? – Legelőször is úgy vélem, nagyon nehéz dolgunk lesz. A Honvéd nincs könnyű helyzetben, a kiesés el- len küzd, épp ezért veszélyes ellenfél. Jó csapatról be- szélünk, minőségi játékosokkal, még akkor is, ha az eredményeik mást mutatnak. Bízom benne, hogy mi az Újpest elleni kupameccs után össze tudjuk rázni a csapatot, főleg regeneráció szempontjából. Reméljük, egészségügyileg mindenki százszázalékosan kész lesz a mérkőzésre – ha ez így lesz, bízom benne, hogy jó meccset játszunk, és győzünk. Mint említettem, tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, de azon leszünk, hogy minden jól sikerüljön. – Luciano Slagveer az utóbbi időben kifejezetten jó teljesítményt nyújt, gólokat szerez, és a csapat- védekezésből is kiveszi a részét, ám az Újpest elle- ni sérülés miatt le kellett cserélni. Számíthatsz rá a hétvégén? – Ő szinte minden mérkőzésen játszott az utób- bi, „sűrű” periódusban – Kiss Tamással egyetemben kulcsembernek számít, hiszen az ő gyorsaságukra ala- pozzuk a támadásaink jelentős részét. A kupameccsen felrepedt a szemöldöke, de bízom benne, hogy szom- batra rendbe jön, ugyanis, mint már mondtam, a táma- dójátékunk egyik meghatározója. – A Honvédnál nemrégiben edzőváltás történt. Véleményed szerint Horváth Ferenc érkezése meny- nyiben módosíthatja a piros-feketék stílusát? – A váltással szinte biztos, hogy új szellemi erőt kap TTÉR a csapat, új motivációkat, új energiákat. -
2021 Major Sports Events Calendar Last Update: January 2021
2021 Major Sports Events Calendar Last update: January 2021 AMERICAN FOOTBALL Throughout 2021 National Football League - - Throughout 2021 NCAA Men's Football - - 7 Feb Super Bowl LV - TBC NFL International Series - - ATHLETICS Throughout 2021 IAAF Diamond League - - 5-7 Mar European Athletics Indoor Championship - - - 26 Sep Berlin Marathon 3 Oct London Marathon TBC 10 Oct Chicago Marathon TBC TBC 17 Oct Paris Marathon - 17 Oct Tokyo Marathon TBC 7 Nov New York Marathon TBC TBC Boston Marathon TBC TBC BASEBALL Throughout 2021 MLB regular season - - 20-30 Aug Little League World Series - - - October MLB World Series TBC BASKETBALL Throughout 2021 NBA regular season - Throughout 2021 NCAA Men's Basketball - - TBD NCAA Women’s Basketball Postseason - - 28-30 May EuroLeague Final Four - - May-July NBA Playoffs - COMBAT Throughout 2021 MMA and UFC Title Fights - Throughout 2021 Boxing World Title Fights - This calendar is for editorial planning purposes only and subject to change For a real-time calendar of coverage, visit reutersconnect.com/planning CRICKET Throughout 2021 Test matches - - Aug-Sep Test matches - England v India Throughout 2021 ODI matches - - TBC Throughout 2021 T20 matches - - - Oct-Nov ICC Men's T20 Cricket World Cup TBC CYCLING 8-30 May Giro D'Italia TBC 26 Jun - 18 Jul Tour de France 14 Aug - 5 Sep La Vuelta 19-26 Sep UCI Road Cycling World Championships - TBC TBC 13-17 Oct UCI Track Cycling World Championships - TBC TBC Throughout 2021 Top international races - ESPORTS Throughout 2021 Call of Duty League - - - Throughout 2021 DOTA 2 - - - TBC DOTA 2 - The International 10 TBC - - Throughout 2021 ESL One & IEM Tournaments TBC - - TBC FIFAe major competitions TBC - - Throughout 2021 League of Legends - - - TBC League of Legends World Championship TBC - - Throughout 2021 NBA2K League - - - Throughout 2021 Overwatch League - - - GOLF Throughout 2021 PGA TOUR Throughout 2021 European Tour - - - Throughout 2021 LPGA Tour TBC TBC - 8-11 April Masters - TBC 20-23 May PGA Championship - TBC 17-20 Jun U.S. -
Authorized Betting List A) Basic Rules Concerning the List
Authorized betting list A) Basic Rules concerning the list: - When the qualifications for an event are not mentioned in the list, then betting on the qualifications is not allowed. - Name of the competitions is only mentioned when it differs from the name of the level of the competition. - Regarding events that involve a women’s competition as well as a men’s competition, betting on the women’s competition is only allowed when it is mentioned (under the name of the events or the particularities). - Betting is allowed pre-Match and Live (granted the operator holds a decision allowing it to offer live sports betting).1 - For national championships in the list that involve a relegation group structure, bets are still allowed on the relegation group encounters. - On opposite, bets are not allowed on promotion group play that only involves teams from a division that is not mentioned in the list. - For national championships, Promotion/Relegation encounters where teams from a division mentioned in the list play against the best teams from the division directly inferior to it are allowed. - Bets on encounters in a friendly tournament of football that is not named in this document are allowed if they respect the restrictions stated under football / friendly games / club in the list. - Regarding events where the participants are timed (ex: alpine downhill skiing, mechanical sports, etc.); bets on training runs are never allowed. - Bets on rankings are never allowed except : a) If the ranking itself grants entry to an international Cup (ex : UEFA Europa League in football) b) If the ranking itself grants entry to an international competition mentioned in the list; ex : rankings (depending on which continent a team represents) in the 2019 Basketball World Cup will be decisive for 7 (out of 12) qualificative spots for the 2020 Olympic Tournament. -
Thomas Müller - Wikipedia, the Free Encyclopedia
Thomas Müller - Wikipedia, the free encyclopedia http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=Thom... Thomas Müller From Wikipedia, the free encyclopedia Thomas Müller (German pronunciation: [ˈtʰoː.mas ˈmʏ.lɐ]; Thomas Müller born 13 September 1989) is a German footballer who plays for Bayern Munich and the German national team. Müller plays as a midfielder or forward, and has been deployed in a variety of attacking roles – as an attacking midfielder, second striker, and on either wing. He has been praised for his positioning, team work and stamina, and has shown consistency in scoring and creating goals. A product of Bayern's youth system, he made his first-team breakthrough in the 2009–10 season after Louis van Gaal was appointed as the main coach; he played almost every game as the club won the league and cup double and reached the Champions League final. This accomplishment earned him an international call-up, and at the end of the season he was named in Germany's squad for the 2010 World Cup, where he scored five goals in six appearances Müller with Germany in 2012 as the team finished in third place. He was named as the Personal information Best Young Player of the tournament and won the Golden [1] Boot as the tournament's top scorer, with five goals and Full name Thomas Müller three assists. He also scored Bayern's only goal in the Date of birth 13 September 1989 Champions League final in 2012, with the team eventually Place of birth Weilheim, West Germany losing on penalties. -
Mtk Budapest Rovatcím Vezetőedzői Nyilatkozat Csak Magunkkal Kell Foglalkoznunk
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 25. FORDULÓ 2019 03.16. PUSKÁS AKADÉMIA FC – MTK BUDAPEST ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT CSAK MAGUNKKAL KELL FOGLALKOZNUNK – Ellentétes félidőket láttunk a Sorok- Új szakvezetővel sár elleni Magyar Kupa-meccsen. Minek érkezik a Pancho volt köszönhető ez a kétarcúság? Arénába az – Valóban, bár inkább úgy fogalmaznék, MTK, nehéz magunknak tettük nehézzé a párharcot, hi- lesz felkészülni szen már az első félidő végén gólokkal kellett Lucsánszky volna vezetnünk. Jól kezdtünk, jól futballoz- Tamás tunk, gyakran kerültünk az ellenfél védővo- csapatából, nala mögé, helyzeteket alakítottunk ki, igaz, ezért a saját az utolsó passzok, illetve befejezések nem játékunkat kell mindig sikerültek. A második játékrész elején csiszolnunk szintén jól ment a játék, megvoltak a helyze- – véli teink is – le kellett volna zárnunk a meccset. vezetőedzőnk, Nagyjából a hatvanadik perctől kezdve aztán Radoki János. érthetetlenül átengedtük a területet ellenfe- lünknek, nem gyakoroltunk nyomást rájuk, ebből egyenesen következett a vendégek egyenlítő gólja. – Több olyan játékos is játszott a ku- pában, akik az utóbbi időben kevesebbet vagy egyáltalán nem szerepeltek. Velük mennyire voltál elégedett? – Volt, akinek sikerült élnie a lehetőséggel, s olyanok is akadtak, akiknek nem. De utóbbi esetben legalább tiszta a kép: azoknak, akik nem teljesítettek az elvárásoknak megfelelően, legalább nem kell magyarázkodnom, miért maradtak ki a meccskeretből, illetve a kezdőcsapatból. – Nem lesz könnyű felkészülnünk az MTK-ból, hiszen Lucsánszky Tamás személyében új edző érkezett a csapathoz. – Való igaz, egyelőre nem sokat tudunk arról, hogyan állnak fel, milyen taktikával lépnek pályára a kék-fehérek a mostani találkozón. Éppen ezért csak magunkra figyelünk, csak a saját játékunk tökéletesítésére koncentrálunk. Van gyakorolnivalónk, legfőképpen támadásban, hiszen sok problémánk adódott az utolsó passzokkal. -
03-2010-Es Számú Hivatalos Értesítő
Budapest, 2010. február 25. Iktatószám: /2010 3. szám HIVATALOS ÉRTESÍT Ő Az MLSZ Elnökségének 2010. február 15-.i határoza tai 23/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége az MLSZ 2009. évi szakmai tevékenységér ől szóló elnökségi beszámolóját – szóbeli kiegészítésekkel – jóváhagyta, és azt a Közgy űlés elé terjeszti, egyúttal javasolja a Közgy űlés részére annak elfogadását. 24/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége az MLSZ számvitelér ől szóló 2000. évi C. tv. szerinti beszámolóját – jóváhagyta, és azt a Közgy űlés elé terjeszti, egyúttal javasolja a Közgy űlés részére annak elfogadását. 25/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége az MLSZ 2009. évi közhasznúsági jelentését jóváhagyta, és azt a Közgy űlés elé terjeszti, egyúttal javasolja a Közgy űlés részére annak elfogadását. 26/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége az MLSZ elnökség 2010. évi Szakmai és pénzügyi tervét tudomásul vette és azt tájékoztatás céljából a közgy űlés elé terjeszti. 26/a/2010 Az MLSZ Elnöksége javasolja az MLSZ közgy űlésének, hogy a 2010. évi Szakmai és pénzügyi tervet a 2010. évi rendes közgy űlésen fogadja el végleges formában. 27/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége elfogadta a kitüntetésre javasoltak listáját. 28/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége a Díjfizetési rend módosítását elfogadta. (lásd 1. sz. melléklet) 29/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége Izsvák Zsolt úr vezetésével Ad-hoc bizottságot hozott létre a Strandlabdarúgó Bizottság el őkészítése érdekében. Mandátumuk a 2010. évi rendes Közgy űlésig tart. 30/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége a Tolna Megyei LSZ Fellebbviteli Bizottsága 1/ 2009-2010, 2/2009-2010 és a 7/ 2009- 2010 sz. határozatait hatályon kívül helyezte, és új eljárásra kötelezte. -
PUSKÁS AKADÉMIA FC GYŐRI ETO FC Vs
8 2014. MÁJUS 3. FELCSÚTIFOCIHÍREK FELCSÚTIFOCIHÍREK 2014 A FELCSÚT SE HÍRLEVELE – VII. ÉvfOLYAM, 7. SZÁM (25.) MÁJUS 3., SZOMBAT Kevesebb 2014. MÁJUS 3., SZOMBAT, 20 ÓRA kell hibáznunk Benczés Miklós, PANCHO ARÉNA a Puskás Akadé- mia FC vezetőedző- je amondó, csapa- ta akkor állíthatja meg a nagyon len- dületbe jött Győrt, ha jobban koncent- rál, és a tudása ja- vát adja. PUSKÁS AKADÉMIA FC 3. oldal vs Jó hangulathoz Felső sor (balról): Papp Marcell, Sztefan Denkovics, Farkas Norbert, Vaszilejosz Aposztolopulosz, Vaszicsku Gergő, Szekeres Adrián, győri sikert Lubos Hajdúch, Vaskó Tamás, Tamás Márk, Lorentz Márton, Tischler Patrik, Fabio Nascimento de Oliveira, Somodi Bence GYŐRI ETO FC Horváth Ferenc, a Középső sor: Bolla Krisztián ügyvezető–helyettes, Hajnal Imre masszőr, Disztl Péter kapusedző, Pepe Losada erőnléti edző, Horváth Péter edző, bajnoki címért haj- Benczés Miklós vezetőedző, Elekes József edző, Kővári Barbara technikai vezető, Feszthammer Réka fizioterapeuta, dr. KovácsL ászló csapatorvos, tó Győr vezetőedző- Szűcs Péter rehabilitációs edző, Kiss István masszőr, Mészáros László ügyvezető igazgató, Hegedűs Béla technikai munkatárs je örömmel várja a Alsó sor: Francisco Gallardo, Czvitkovics Péter, Szakály Dénes, Lencse László, Margitics Andor, Polonkai Attila, Tóth I Balázs, Berki István, bemutatkozást a Bertus Lajos, Tóth László, Nagy Zsolt, Orbán Gáspár, Tóth II Balázs Pancho Arénában, ahol szerinte a job- A PUSKÁS AKADÉMIA FC NB I–ES A 27. FORduLÓ A Puskás Akadémia ban védekező csa- BAJNOKI MÉRKŐZÉSEI 2014 TAVASZÁN TOVÁbbI MÉRKŐZÉSEI FC támogatói pat örülhet majd a Február 28. PUSKÁS AKADÉMIA FC–PAKS 1 0 végén. Március 8. PUSKÁS AKADÉMIA FC–HONVÉD 0 4 MÁJUS 2. 5. oldal Március 16. KAPOSVÁR–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1 1 19.00: PAKS–KECSKEMÉT Március 22. -
Sabía Que Los Goles Llegarían, Estoy Adaptándome a La Liga Italia- Na”, Confesó Un Ronaldo Que Dónde Se Liberó Realmente Fue Con La Segunda Diana
¡¡¡¡¡¡ 2.01:39!!!!!! LUNES 17 DE SEPTIEMBRE 2018 • 1€ www.marca.com ESTRATOSFÉRICOESTRATOSFÉRICO RRÉCORDÉCORD MUNMUNDIALDIAL DE KIKIPCHOGEPCHOGE EN EELL MMARATÓNARATÓN DDEE BEBERLÍNRLÍN ¿DÓNDE¿ ESTÁ Súper MaMariorio MolaMola TriatlóTriatlónn GaGanana su tercertercer EL LLÍMITEÍMITE DDELEL MuMundialndial cconsecutivoonsecutivo xDOBLETE CristianoCristiano poporr ffinn mamarcarca cconon lal JJuventusuventus xOTRA EXHIBICIÓN ViníciusVinícius llama SER HUHUMANO?NO? a lala puertapuerta concon MA másmás fuerzafuerza xGANÓ LA VUELTA ProezaProeza ddelel keniatakeniata ddee LaLa pprimerarimera 33 aañosños • CoCorriórrió llosos 42.42.195195 grandegrande dede metrosmetros a 20,820,8 km/hkm/h y a uunana SimonSimon YatesYates increíbleincreíble mmediaedia de 2:2:5353 0 1 minuminutostos por kilómetkilómetroro 1 0 • BaBajarjar ddee lalass dos horahoras,s, 0 1 un pocopoco mmásás cercacerca 0 2 www.bodegaslan.com 21.0000 EL VINO SOLO Muy LAN SE DISFRUTA CON MODERACIÓN GETTY IMAGES 2 M LUNES 17 SEPTIEMBRE 2018 TEMA DEL DÍA x ATLETISMO BEGOÑA FLEITAS RÉCORD EN MADRID BERLÍN La Puerta de Llevar el cuerpo al límite du- Brandeburgo rante 42,195 kilómetros sólo fue escenario está al alcance de los prodi- de nuevo de un gios, atletas con un talento in- récord del finito moldeado y trabajado mundo de kilómetro a kilómetro en los maratón, ayer caminos de tierra de Eldoret, con Kipchoge en Kenia, la cuna de los mejo- de protagonista. res fondistas del mundo. A ese grupo de atletas portentosos pertenece Eliud Kipchoge, que ayer selló con un récord estra- tosférico la fiabilidad que ya había demostrado en maratón —nueve victorias en 10 prue- bas—, quizás la distancia atlé- tica de resultado más incierto por el número de variables que intervienen en carrera. -
Puskás Akadémia Műsorfüzet
PUSKÁS AKADÉMIA FC VS VIDEOTON FC PUSKÁSAKADÉMIAIHÍREK OTP BANK LIGA 26. FORDULÓ, 2016. 03. 19. PUSKÁS AKADÉMIA FC VS VIDEOTON FC 2016. 03. 19. 15.30 PANCHO ARÉNA www.puskasakademia.hu SKÁ SKÁ PU S PU S ALCSÚT ALCSÚT A A A A A S Z F A L T KADÉMI KADÉMI www.puskashotel.hu pafc_VIDEOTON_a4.indd 1 2016.02.29. 10:49:10 SKÁ SKÁ PU S PU S ALCSÚT ALCSÚT A A A A KADÉMI KADÉMI www.puskashotel.hu az APP-ot tedd át az 5 oldal szélére kérlek, a 2 oldalon menjen az A5 szórólap há- tulján lévő tartalom, és a mara- dék helyre Kinga/Szilvi töltse ki körút leírással, és hogy hol lehet bejelentkezni, és a körút időpontok. GYŰJTSD ÖSSZE PUSKÁSAKADÉMIAIHÍREK A TELJES PAFC CSAPATOT! Minden, Bemutatkozik: Lipcsei Ádám ami Puskás Akadémia A XXI. században már elengedhe- Újabb akadémista debütált az élvonalban. Lipcsei Ádám március 5-én Debrecenben, tetlen az online térben is létezni, 18 évesen mutatkozott be a legmagasabb osztályban. Négy nappal később, a Paks főleg akkor, ha minden információt legyőzését követően első bajnoki győzelmét is megünnepelhette. Puskás Akadémia FC fiatal azonnal tudni szeretnénk. Így a hon- védőjét kérdeztük a kezdetekről, az akadémiai évekről, a bemutatkozásáról és magánéletéről. lapunk, a Facebook- és Instagram oldalunk után elindítottuk legújabb fejlesztésünket, a PFLA MobilAppot, Hogyan kezdődött? Egy rövid ideig U18-as, majd U21- amellyel Magyarországon eddig Mint sok más fiút, engem is édes- es, nyár óta pedig az NB III-as egyedülálló módon nyomon követ- apám indított el a futball útján. Már bajnokságban játszottál rendszeresen. hető például az NB I-es csapatunk négyéves koromtól rendszeresen vitt Mélyvíz volt az utánpótlásból felnőtt összes meccse és kiemelt akadé- focizni, nagyon szerette volna, hogy futballra váltani? miai csapataink menetelése is.