Tabellaparádé - Hetente Megjelenő Sportmagazin
Total Page:16
File Type:pdf, Size:1020Kb
Load more
Recommended publications
-
Puskás Akadémia Műsorfüzet
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 31. FORDULÓ 2021 04.24. PUSKÁS AKADÉMIA FC – ZALAEGERSZEGI TE FC ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT SEMMIT NEM HAGYNÁNK A VÉLETLENRE Tanulni a Diósgyőrben elkövetett hibákból – Hornyák Zsolt szerint ez lehet a receptje annak, hogy a Zalaegerszeg ellen visszataláljunk a győztes útra. Vezetőedzőnk reméli, jól sikerült a regeneráció, és az előző fordulóban eltiltás miatt hiányzók mellett a DVTK ALCSÚTI ellen sérülést szenvedő játékosaink közül lesz, aki visszatérhet. – Egy újabb diadalmas sorozat után az utolsó pilla- natban szenvedtünk vereséget Diósgyőrben. Hogyan ARBORÉTUM élted meg a miskolci találkozót? – Az első fél órában nem úgy futballozott a csapat, ahogyan elképzeltük, sok volt a pontatlanság, az utolsó Az ország egyik legértékesebb növénygyűjteményével passzok nem sikerültek; ezt az ellenfél meg is büntette, és hátrányba kerültünk. Utána normalizálódott a játé- rendelkező varázslatos angolparkja minden évszakban kunk, de ha akkor a terveknek megfelelően teljesítünk, talán a végeredmény is más lett volna. A szünet után más-más arculatát mutatja az ideérkezőknek. uraltuk a mérkőzést, vabankot játszottunk, és Urblík Józsi nagyszerű találatával sikerült is egyenlítenünk. Ezt köve- tően tovább mentünk előre a győzelemért, ám a végén A 40 hektáron található természetvédelmi terület ahelyett, hogy gólt szereztünk volna, a Diósgyőr egy kont- természetbarátok, kirándulók, túrázók, családok és ratámadásból megszerezte a győzelmet. A fiúk hozzáállá- sára ezúttal sem lehetett panaszom, remélem, tanultunk csoportok kedvelt célpontja. az elkövetett hibáinkból, és a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba. – Szombaton a szintén a kiesőzónától távolodni igyekvő Zalaegerszeg érkezik a Pancho Arénába. Mi- lyen előjelekkel várjuk a találkozót? – Sajnos van három-négy sérültünk, akik közül remé- nyeink szerint legalább egy visszatér, mint ahogy az előző találkozón eltiltás miatt nem szereplő Szolnoki Roland és Alexandru Baluta is. -
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 12/2018 (08.06.) számú Hivatalos Értesítő 2018.08.06. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal ELN-49/2018 (08.02.) A Sport Club Sopron méltányossági kérelme NB III. osztályú sportszervezetek lelátó fedés alóli átmeneti mentesítésére ELN-50-52/2018 (08.02.) vonatkozó egyedi kérelmek ELN-53/2018 (08.02.) A Fegyelmi Szabályzat módosítása Versenybizottsági határozatok 4. oldal 2 Elnökségi határozatok ELN-49/2018 (08.02) számú elnökség határozat Az MLSZ Elnöksége a) hozzájárult ahhoz, hogy a Sport Club Sopron sportszervezet határidőn túl megyei I. osztályú amatőr licenc kérelmet nyújtson be a Győr-Moson-Sopron megyei Igazgatóság Versenybizottságához, továbbá b) a Sport Club Sopron megyei I. osztályú amatőr licenc kérelmének pozitív elbírálása esetén engedélyezte azt, hogy a Sport Club Sopron nevezési dokumentációt adjon be a 2018/19. évi Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú férfi felnőtt labdarúgó bajnokságra, mely által 16. sportszervezetként besorolásra kerülhet a 2018/19. évi Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú férfi felnőtt labdarúgó bajnokságba. ELN-50/2018 (08.02.) számú elnökség határozat Az MLSZ Elnöksége elfogadta, hogy a 2018/19. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban benevezett Hódmezővásárhelyi FC nevezési lapján bejelentett center pálya harmadosztályú hitelesítést kapjon. ELN-51/2018 (08.02.) számú elnökség határozat Az MLSZ Elnöksége elfogadta, hogy a 2018/19. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban benevezett Pénzügyőr SE nevezési lapján bejelentett center pálya harmadosztályú hitelesítést kapjon. ELN-52/2018 (08.02.) számú elnökség határozat Az MLSZ Elnöksége elfogadta, hogy a 2018/19. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban benevezett Pécsi Sport Nonprofit Zrt. -
Pinchbet / Spreadsheet 2015 - 2017 (24 March '15 - 31 January '17) ROI TOT.: 5.9 % B TOT.: 6,520 TOT
ROI October '16: 9.27% (398 bets), ROI November '16: -4.22% (688 bets), ROI December '16: 2.11% (381bets), ROI January 2.11% (565bets) '16: -1.05% (688bets), ROI December (398bets),-4.22% '17: ROI November 9.27% '16: '16: ROI October (283bets) -3.0% '16: (262bets), ROI September (347bets), 3.10% ROI August 6.39% (405bets), ROI July'16: 6.9% (366bets),'16: ROI JuneROI May 0.5% '16: '16: (219bets), ROI January 4.9% (642bets), ROI February '15: 7.8% (460bets) ROI December (512bets), ROI March (325bets), 0.9% ROI April-6.1% 1.4% '16: '16: '16: (323bets) (269bets), 8.5% ROI November 9.6% '15: '15: (386bets), ROI October 4.1% '15: (337bets), ROI September ROI August7.5% '15: (334bets) 24% (72 bets), ROI July 2.7% (304bets), '15: (227bets), ROI June (49ROI MayROI March9.9% bets), ROI April0.4% '15: 20.3% '15: '15: '15: ROI TOT.: 5.9 % BROI DAY:TOT.: 5.9 % EUR / 11.1 AVG. B 6,153 TOT.: 6,520 TOT.RETURN: PinchBet / SpreadSheet 2015 - 2017 PinchBet - 2017 / SpreadSheet 2015 1000 2000 3000 4000 5000 6000 7000 0 1 228 455 682 909 1136 1363 1590 1817 2044 2271 '17) January - 31 March'15 (24 2498 2725 2952 3179 3406 3633 3860 Return (EUR) Return 4087 4314 4541 4768 4995 5222 5449 5676 5903 6130 6357 6584 6811 7038 7265 7492 7719 7946 Trend line Return (EUR) No. Bets Return (EUR) January '17 January '17 December '16 December '16 November '16 November '16 October '16 October '16 September '16 September '16 August '16 August '16 July '16 July '16 June '16 June '16 May '16 May '16 April '16 April '16 March '16 March'16 February '16 February '16 No. -
Gdgfdg Dfgfdhgfdhg
Gdgfdg dfgfdhgfdhg 1 A VASAS SC FÉRFI RÖPLABDASZAKOSZTÁLYÁNAK ALAPÍTÓI, TERÉNYI IMRE ÉS SPÁNYIK JÓZSEF és a csapat története A Vasas SC férfi röplabda-szakosztály alapítása és elindulása: A Vasasban is felvetődött – 1947 júniusában – a röplabda-szakosztály megalakításának gondolata. DR. TERÉNYI IMRE vezetésével ez hamarosan megtörtént. A csapat a KAOSZ (Kereskedelmi Alkalmazot- tak Országos Szakszövetsége) és a KAOE (Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete) időközben megszűnt csapatából alakult meg, akik a Vasasba igazoltak át. Az 1947. évi őszi, egyfordulós országos baj- nokságban már részt vettek a Vasas röplabdázói. Hamarosan jó képességű diákcsapatok alakultak meg szerte az országban, így Budapesten is. A Vasas röplabda-szakosztályában az jelentette a minőségi változást, amikor a Tavaszmező utcai Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai (Borsovszky Tibor, Kovács Endre, Trausch György), valamint a Kandó Kálmán Szak- középiskola legjobb röplabdázói (Debreceni Gábor, Fehérvári Zoltán, Imre Zoltán) is a piros-kékekhez igazoltak át. E két iskola testnevelő tanárának Spányik Józsefnek az irányításával kezdődött meg a szakosztály komoly szakmai munkája, egyúttal fellendülése is. Két saját nevelésű röplabdázóval (Németh Zoltán és Popovics De- ján), valamint a Partizán csapatától igazolt, fiatal, tehetséges Bots Lászlóval kiegészülve egy lelkes, ütőképes gárda jött össze. Spányik József kitűnően fogta össze a csapatot (1948-tól Dr. Terényi Imrével együtt ő maga is játszott az együttesben) amely nemsokára a legjobbaknak is komoly ellenfelet jelentett Az 1947-es 11. helyezést követően az 1948/49. évi bajnoki évadban már ezüstérmes helyen végzett a Vasas csapata, az 1949/50-es évadban és az 1950-es egyfordulós őszi évadban már országos bajnok volt a Vasas! A Vasas röplabdacsapat az alapítást követően nemsokára számos alkalommal ért el rendkívül jelentős sik- A képen balról-jobbra: ereket, és állhatott az országos bajnokságon, valamint a Magyar Népköztársasági Kupában a dobogón: DR. -
Uefa Champions League
UEFA CHAMPIONS LEAGUE - 2020/21 SEASON MATCH PRESS KITS Puskás Aréna - Budapest Wednesday 4 November 2020 21.00CET (21.00 local time) Ferencvárosi TC Group G - Matchday 3 Juventus Last updated 10/03/2021 10:35CET UEFA CHAMPIONS LEAGUE OFFICIAL SPONSORS Previous meetings 2 Match background 3 Squad list 5 Match officials 7 Fixtures and results 8 Match-by-match lineups 11 Competition facts 13 Team facts 14 Legend 16 1 Ferencvárosi TC - Juventus Wednesday 4 November 2020 - 21.00CET (21.00 local time) Match press kit Puskás Aréna, Budapest Previous meetings Head to Head No UEFA competition matches have been played between these two teams Ferencvárosi TC - Record versus clubs from opponents' country European Champions Clubs' Cup Date Stage Match Result Venue Goalscorers Ferencvárosi TC - FC 1-1 Novák 32 (P); 02/03/1966 QF Budapest Internazionale Milano agg: 1-5 Domenghini 63 FC Internazionale Milano - Jair 8, Corso 36, 23/02/1966 QF 4-0 Milan Ferencvárosi TC Joaquín Peiró 65, 73 Juventus - Record versus clubs from opponents' country UEFA Cup Winners' Cup Date Stage Match Result Venue Goalscorers 2-1 Magyar 6, Póczik 18; 03/10/1979 R1 Győri ETO FC - Juventus Gyor agg: 2-3 Causio 57 19/09/1979 R1 Juventus - Győri ETO FC 2-0 Turin Fanna 64, Cabrini 73 European Champions Clubs' Cup Date Stage Match Result Venue Goalscorers Bene 1, Tóth 12; 2-2 21/03/1973 QF Újpest FC - Juventus Budapest Altafini 30, Anastasi agg: 2-2 ag 57 07/03/1973 QF Juventus - Újpest FC 0-0 Turin Home Away Final Total Pld W D L Pld W D L Pld W D L Pld W D L GF GA Ferencvárosi TC 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 1 1 1 5 Juventus 2 1 1 0 2 0 1 1 0 0 0 0 4 1 2 1 5 4 2 Ferencvárosi TC - Juventus Wednesday 4 November 2020 - 21.00CET (21.00 local time) Match press kit Puskás Aréna, Budapest Match background A fine comeback in their first home Group G game should have Ferencváros in good heart as Juventus, seeking a 100th UEFA Champions League victory, look to get their own campaign back on track. -
'Study on the Assessment of UEFA's Home-Grown Player Rule'
The University of Liverpool and Edge Hill University Study on the Assessment of UEFA’s ‘Home Grown Player Rule’ Negotiated procedure EAC/07/2012 Prof. Murray Dalziel, Dr Paul Downward Prof. Richard Parrish Dr Geoff Pearson Dr Anna Semens 30 April 2013 Funded by the The information and views set out in this study are those of the authors and do not necessarily reflect the official opinion of the Commission. The Commission does not guarantee the accuracy of the data included in this study. Neither the Commission nor any person acting on the Commission’s behalf may be held responsible for the use which may be made of the information contained therein. 2 Contents Page 4: Executive Summary 9: Chapter 1: Introduction to the UEFA Rule 11: Chapter 2: Review of Legal Literature 24: Chapter 3: Review of Competitive Balance Literature 37: Chapter 4: Domestic Rule Audit 45: Chapter 5: Overview of Descriptive Statistics 59: Chapter 6: Analysis of the Rule’s Impact on Competitive Balance 63: Chapter 7: Analysis of the Rule’s Impact on Youth Training & Development 72: Chapter 8: Free Movement of Workers General Framework 80: Chapter 9: Legal Analysis of the Rule and Conclusions 113: References 118: Appendix A: UEFA’s Home Grown Player Regulations 120: Appendix B: Descriptive Statistics on Number of HGPs per Country 122: Appendix C: Descriptive Statistics on Squad Size 129: Appendix D: Inferential Statistics & Competitive Balance Analysis 138: Contacts 3 Executive Summary The UEFA home grown player rule was adopted by UEFA’s Executive Committee on February 2nd, 2005 and accepted on April 21st 2005 when presented to UEFA’s 52 national member associations during its congress in Tallinn. -
Uefa Champions League
UEFA CHAMPIONS LEAGUE - 2021/22 SEASON MATCH PRESS KITS Stadion Wankdorf - Berne Wednesday 18 August 2021 21.00CET (21.00 local time) BSC Young Boys Play-off, First leg Ferencvárosi TC Last updated 16/08/2021 16:08CET UEFA CHAMPIONS LEAGUE OFFICIAL SPONSORS Fixtures and results 2 Legend 5 1 BSC Young Boys - Ferencvárosi TC Wednesday 18 August 2021 - 21.00CET (21.00 local time) Match press kit Stadion Wankdorf, Berne Fixtures and results BSC Young Boys Date Competition Opponent Result Goalscorers 21/07/2021 UCL ŠK Slovan Bratislava (A) D 0-0 24/07/2021 League FC Luzern (A) W 4-3 Elia 14, 59, Siebatcheu 68, 90+3 Siebatcheu 10 (P), Garcia 24, Aebischer 28/07/2021 UCL ŠK Slovan Bratislava (H) W 3-2 49 31/07/2021 League Grasshopper Club Zürich (H) D 0-0 03/08/2021 UCL CFR 1907 Cluj (A) D 1-1 Sierro 90+3 07/08/2021 League FC Sion (A) L 0-1 10/08/2021 UCL CFR 1907 Cluj (H) W 3-1 Siebatcheu 23, 42, Ngamaleu 25 Kanga 18, Sierro 42, Zesiger 48, 14/08/2021 Cup Littau (A) W 4-1 Aebischer 49 18/08/2021 UCL Ferencvárosi TC (H) 24/08/2021 UCL Ferencvárosi TC (A) 29/08/2021 League FC Basel 1893 (A) 11/09/2021 League FC Zürich (H) 22/09/2021 League FC Lausanne-Sport (A) 25/09/2021 League FC St. Gallen (H) 03/10/2021 League Servette FC (A) 16/10/2021 League FC Luzern (H) 23/10/2021 League FC Lausanne-Sport (H) 30/10/2021 League FC St. -
Tabellaparádé - Hetente Megjelenő Sportmagazin
Heti sportmagazin. Magyarország és a világ sportja számokban. Profi és amatőr bajnokságok hetente rendszerezett feldolgozása. 96. III. évfolyam 7. szám 2018. február 15. 2018/07 Ára: 300 Ft Az éremért korcsolyázhatnak Fotó: MOB/Szalmás Péter L A B D A R Ú G Á S T A B E L L A P A R Á D É " A sport egy komoly játék, melyben két vagy több csapat illetve versenyző küzd meg egymással tudása legjavát adva. A nemes küzdelemből valaki győztesen kerül ki, de vesztesek nincsenek, mert mindenki nyer! Akik nem győznek, legközelebb újra megpróbálhatják maguk mögé sorolni a mezőnyt. Legyőzni önmagunkat, ez az igazi diadal! A sport a legnemesebb játék!" Tartalomjegyzék Tisztelt Olvasó! Labdarúgás 3-10 Elkezdődött Dél-Koreában a Téli Olimpia. Kézilabda 10-19 A rendező ezúttal Phjongcshang városa. A 19 fős magyar csapatból egyértelműen a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól várhatjuk a legtöbbet. Kosárlabda 19-29 Liu Shaolin Sándor férfi 1500 méteren a szenzációs 5. helyet szerezte meg! Burján Csabának sajnos az előfutam jelentette a végállomást Jégkorong 29-37 az 1500 méteren. Liu Shaoang az elődöntőig jutott ugyan- ezen a távon. Az 5000 méteres távon a magyar gyorsváltó bejutott a jövő Röplabda 37-51 csütörtökön rendezendő négyes döntőbe, vagyis nagyon közel került az éremszerzés. A magyar csapat a következő felállásban állt rajthoz: Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Asztalitenisz 51-57 Knoch Viktor és Burján Csaba. Óriási gratuláció a fiúknak és minden magyar szurkoljon a döntőben, hiszen egy esetleges aranyérem sporttörténelmi tett lenne, hiszen ez lenne az első Floorball 57-61 magyar aranyérem a téli olimpiák majd egy évszázados történelmében. Hajrá fiúk! Férfi 1000 méteren Liu Shaolin Sándor továbbjutott, viszont Gyeplabda 62-65 Liu Shaoang sajnos búcsúzott. -
Philohistoriss
Revista PHILOHISTORISS AnVI I, Nr. 11, Iulie 2021 11111 o o III li III 0 t:) C Universitatea Babeş-Bolyai, Cluj-Napoca ..:I 11111 Facultatea de Istorie si Filosofie Asociatia' Studentească' Philohistoriss Revista PHILOHISTORISS Universitatea Babeș-Bolyai Cluj-Napoca Facultatea de Istorie și Filosofie Asociația Studențească PHILOHISTORISS REVISTA PHILOHISTORISS An VII, Nr. 11, Iulie 2021 COLEGIUL ŞTIINŢIFIC: Prof. univ. dr. Ovidiu Ghitta Prof. univ. dr. Radu Ardevan Prof. univ. dr. Marcela Sălăgean Prof. univ. dr. Virgiliu Ţârău Conf. univ. dr. Ionuţ Costea Lect. univ. dr. Mihai Croitor COLEGIUL DE REDACŢIE: Alexandra Jureschi Konrad Gergely Ariana Baciu Patrick Măgerușan Bianca Sârbu Marina Trufan Coordonare volum: Andrei Dălălău Responsabilitatea conţinutului materialelor aparţine autorilor ASOCIAŢIA STUDENŢEASCĂ PHILOHISTORISS Cluj-Napoca, Str. Napoca, nr. 11, sala S4 https://asphilohistoriss.wordpress.com e-mail: [email protected]; [email protected] ISSN: 2068-5483 EDITURA KLAUSENBOOK www.klausenbook.ro CUPRINS ISTORIE MEDIEVALĂ Invaziile mongole și spațiul românesc în secolul al XIII-lea ......................... 10 Marius Androne ISTORIE MODERNĂ O prietenie princiară: scrisorile Principesei Elisabeta către Zoe Bengescu . 26 Codruța Șoroagă Statistici ale populației dobrogene 1850-1878 .................................................. 37 Vasile Alexandru- Marian Problematica națională în opera lui David Prodan ........................................ 52 Cătălin Cozma ISTORIE CONTEMPORANĂ Gavril(Ă) Birtaș (1905-1981). -
Italia a Italia B Italia C Girone a Italia C Girone B Italia
Il gioco può causare dipendenza Consulta la probabilità di vincita su www.aams.gov.it E' vietato il gioco ai minori di anni 18 Italia A Italia C Girone C TOTALE CASA FUORI TOTALE CASA FUORI Pt Pg V P S Gf Gs V P S Gf Gs V P S Gf Gs Pt Pg V P S Gf Gs V P S Gf Gs V P S Gf Gs 1 NAPOLI 69 26 22 3 1 60 15 10 2 1 30 8 12 1 0 30 7 1 LECCE 56 26 16 8 2 42 22 10 2 1 25 10 6 6 1 17 12 2 JUVENTUS 65 25 21 2 2 62 15 10 1 1 30 4 11 1 1 32 11 2 CATANIA 49 25 15 4 6 40 23 7 3 2 19 9 8 1 4 21 14 3 LAZIO 52 26 16 4 6 64 33 7 2 3 31 13 9 2 3 33 20 3 TRAPANI 47 25 13 8 4 43 21 9 3 1 28 10 4 5 3 15 11 4 INTER 51 26 14 9 3 42 21 9 4 1 27 11 5 5 2 15 10 4 SIRACUSA 42 26 12 6 8 32 22 6 3 5 20 15 6 3 3 12 7 5 ROMA 50 26 15 5 6 40 21 8 1 5 22 15 7 4 1 18 6 5 RENDE 41 25 12 5 8 23 19 7 1 4 12 7 5 4 4 11 12 6 SAMPDORIA 44 26 13 5 8 46 34 10 2 2 31 12 3 3 6 15 22 6 MATERA 40 26 11 8 7 31 25 8 5 1 19 10 3 3 6 12 15 MILAN 44 26 13 5 8 37 30 7 2 3 12 10 6 3 5 25 20 7 MONOPOLI 37 26 10 7 9 31 24 5 5 2 16 7 5 2 7 15 17 8 ATALANTA 38 25 10 8 7 37 29 6 4 3 21 13 4 4 4 16 16 8 JUVE STABIA 36 25 9 9 7 30 27 4 4 4 16 15 5 5 3 14 12 9 TORINO 36 26 8 12 6 36 32 5 5 3 20 12 3 7 3 16 20 COSENZA CALCIO 36 26 9 9 8 28 27 5 5 3 14 12 4 4 5 14 15 10 FIORENTINA 35 26 9 8 9 35 32 5 4 4 18 17 4 4 5 17 15 10 BISCEGLIE 33 25 9 6 10 25 31 6 2 5 14 16 3 4 5 11 15 11 UDINESE 33 26 10 3 13 37 38 5 2 6 20 18 5 1 7 17 20 VIRTUS FRANCAVILLA 33 26 8 9 9 26 33 6 4 2 12 9 2 5 7 14 24 BOLOGNA 33 26 10 3 13 33 38 5 3 6 20 20 5 0 7 13 18 12 SICULA LEONZIO 31 25 7 10 8 27 27 4 6 3 13 14 3 4 5 14 13 -
Uefa Europa League
UEFA EUROPA LEAGUE - 2019/20 SEASON MATCH PRESS KITS Ferencváros Stadion - Budapest Thursday 28 November 2019 18.55CET (18.55 local time) Ferencvárosi TC Group H - Matchday 5 RCD Espanyol Last updated 26/11/2019 10:52CET Fixtures and results 2 Legend 6 1 Ferencvárosi TC - RCD Espanyol Thursday 28 November 2019 - 18.55CET (18.55 local time) Match press kit Ferencváros Stadion, Budapest Fixtures and results Ferencvárosi TC Date Competition Opponent Result Goalscorers 10/07/2019 UCL PFC Ludogorets 1945 (H) W 2-1 Nguen 6, Zubkov 65 17/07/2019 UCL PFC Ludogorets 1945 (A) W 3-2 Kharatin 17, Škvarka 21, Nguen 48 24/07/2019 UCL Valletta FC (H) W 3-1 Bonello 19 (og), Lanzafame 36 (P), 59 30/07/2019 UCL Valletta FC (A) D 1-1 Nguen 60 06/08/2019 UCL GNK Dinamo Zagreb (A) D 1-1 Sigér 59 13/08/2019 UCL GNK Dinamo Zagreb (H) L 0-4 17/08/2019 League Kaposvári Rákóczi FC (H) W 1-0 Zubkov 7 22/08/2019 UEL FK Sūduva (A) D 0-0 25/08/2019 League Puskás Akadémia FC (A) L 1-4 Spirovski 12 R. Varga 36 (P), Boli 45+1, Nguen 66, 29/08/2019 UEL FK Sūduva (H) W 4-2 Signevich 90+6 (P) 01/09/2019 League Diósgyőri VTK (H) W 1-0 Signevich 38 Zubkov 34, Nguen 36, R. Varga 45+1 (P), 14/09/2019 League Paksi FC (A) W 4-0 83 19/09/2019 UEL RCD Espanyol (A) D 1-1 Javi López 10 (og) 22/09/2019 League Zalaegerszegi TE (A) W 2-1 Leandro 88, Nguen 90+3 25/09/2019 Cup Iváncsa KSE (A) W 3-0 Leandro 28, Škvarka 68, Sigér 81 29/09/2019 League Varda SE (H) W 1-0 Leandro 85 03/10/2019 UEL PFC Ludogorets 1945 (H) L 0-3 06/10/2019 League Budapest Honvéd FC (A) D 0-0 19/10/2019 League Újpest FC (H) W 1-0 Boli 23 24/10/2019 UEL PFC CSKA Moskva (A) W 1-0 R. -
Tabellaparádé - Hetente Megjelenő Sportmagazin
Heti sportmagazin. Magyarország és a világ sportja számokban. Profi és amatőr bajnokságok hetente rendszerezett feldolgozása. 95. III. évfolyam 6. szám 2018. február 8. 2018/06 Ára: 300 Ft Pénteken rajtol a Téli Olimpia! Fotó: MOB/Szalmás Péter L A B D A R Ú G Á S T A B E L L A P A R Á D É " A sport egy komoly játék, melyben két vagy több csapat illetve versenyző küzd meg egymással tudása legjavát adva. A nemes küzdelemből valaki győztesen kerül ki, de vesztesek nincsenek, mert mindenki nyer! Akik nem győznek, legközelebb újra megpróbálhatják maguk mögé sorolni a mezőnyt. Legyőzni önmagunkat, ez az igazi diadal! A sport a legnemesebb játék!" Tartalomjegyzék Tisztelt Olvasó! Labdarúgás 3-10 Pénteken a dél-koreai Phjongcshang városában kezdetét Kézilabda 10-19 veszi a XXIII. Téli Olimpia. Dél-Korea először ad otthont télen a játékoknak, ami nem lesz teljesen újdonság az ázsiaiaknak, hiszen nyáron már voltak házigazdák, igaz akkor más város- Kosárlabda 19-28 ban volt az esemény. Az olimpián nevezési rekord született. 92 országból 2920 sportoló mutathatja meg tudását a legfontosabb sport- Jégkorong 28-36 eseményen. A magyar csapatot 19 versenyző képviseli. Az olimpia 17 napig fog tartani (február 9-25). 15 sportág képviseli magát a játékokon és 102 olimpiai baj- Röplabda 36-49 noki cím keresi gazdáját. A magyarok eddig nem nagyon remekeltek a téli sportágak- ban. Eddig két ezüst és négy bronzérem jutott hazánknak, Asztalitenisz 50-54 bár földrajzi viszonyaink miatt túlságosan vérmes reményeket nem kergethettünk. A mostani olimpia kicsit más lesz. Eddig az olimpiai csapat Floorball 54-58 előtt a pontszerzés, vagyis az első hatba kerülés volt a cél- kitűzés és minden egyes pontnak nagyon örültünk, ami ritkán jött össze.