XV. évfolyam 10. szám 2014. szeptember (2.) Kistérségi havilap

Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása támogatásával ismét gyarapodott Szeptember utolsó vasár- kormányzati és térségi rendez- napján adták át a nyilvános- vényeknek, esküvõi szertartá- ságnak a közelmúltban felújí- soknak. Fontos volt számunk- tottvasboldogasszonyi köz- ra, hogy közösségeinknek él- épületeket. Afaluház és a hetõbb körülményeket bizto- könyvtár felújítása a Belügy- sítsunk – szólt a vendégekhez minisztérium részérõl az adós- Mazzag Géza polgármester, ságkonszolidációban nem ré- aki mazsorett csoport felveze- szesült települések számára – tését követõen egyenként mu- lakosságszám alapján – jutta- tatta be a megújult épületeket. tott támogatásból valósult meg, A faluház kívül-belül meg- melybõl faluház épületében új újult, nyílászárók cseréje, hõ- orvosi rendelõés polgárõrségi szigetelés, fûtés- és világítás- iroda jött létre. korszerûsítés történt és új di- – Örömmel és büszkeség- zájnt kapott a nézõtér és a gel tölt el, hogy ma egyszerre színpad. A könyvtár épülete három helyszínen, egyenként most már illeszkedik a faluköz- több funkciót is betöltõ épü- pont képéhez és egy új vizes- leteket adhatunk át ünnepé- blokkot is kiépítettek. Ugyan- Átadták a megszépült könyvtárépületet is. lyes keretek között, melyek a itt kapott helyet a helytörté- A tornaterem épületénél többfunkciós létesítményben mai kor igényeinek megfele- neti kiállítás, itt tartja próbáit a szintén lecserélték a nyílászá- található a megyei II. osztály lõen lettek korszerûsítve, mo- Népdalkör Egyesület és gyûl- rókat, külsõ hõszigetelés, vilá- Északi-csoportjában szereplõ dernizálva. A megújult faluház nek össze az újraszervezõdött gítás- és fûtéskorszerûsítés tör- labdarúgócsapat öltözõje, az ideális helyszíne lehet az ön- nyugdíjas klub tagjai is. tént. Felújították a tornaszo- önkormányzati hivatal és mos- bát, kondicionáló gépet, futópa- tantól itt kapott helyet az ifjú- dot, szobabiciklit, ping-pong sági klub is. asztalt, tornaszereket szerez- A www.zalatajkiado.hu kép- tek be és kültéri kosárpalánkot galériájában további fotók lát- szereltek fel. Felújították az hatók az eseményrõl. épület tetõszerkezetét is. A Pataki Balázs A térség települései is bekapcsolódtak Az Itthon vagy - Magyaror- kedett egy ország- és megye- szág, szeretlek! országos kez- ismereti vetélkedõn, majd sza- deményezéshez térségünk valóversenyt rendeztek. Ebéd- négy települése is csatlakozott. re mindenki helyben termelt Alibánfán délelõtt 10 óra- alapanyagokból készített egész- kor kezdõdött a program, ahol séges ételeket fogyasztott. elõbb öt gyerekcsapat vetél- (Folytatás a 2. oldalon)

Étkezési burgonya (piros)és érett sertéstrágya Zalaszentivánon eladó. Burgonya: 80 Ft/kg, trágya megegyezés szerint. Szállítás mindkét esetben lehetséges. Érd.: 30/478-6485, 92, 92/393-577. 2 Észak-Nyugat Zala 2014. szeptember (2.) A térség települései is bekapcsolódtak Itthon vagy - Magyarország Szeretlek! (Folytatás az 1. oldalról) mesapáti Kultúrcsoport és Délután két órakor Sömenek Maci óvoda apróságai készül- István plébános szentelte meg tek alkalomhoz illõ mûsorral. az idei murcit, ezt követõen A résztvevõk megtekintették a hagyományosan a szüreti fel- falu több évtizedet bemutató vonulók járták végig a tele- életképeit, dokumentumait, pülés utcáit. melyeken az 1930-as színját- – A programra megmoz- szóktól egy 1972-es keresztle- dult az egész falu, idén újdon- vélen át az 1983-as búcsúig ságként a faluháznál kis íze- szerepeltek fotók. lítõt adtunk a szõlõpréselés- – Idén újdonságként bög- bõl, darálásból is. A felvonulás regyûjteményt állítottunk össze, alatt szolidan értékeltük az mellette családfákat készítet- eltelt egy évet, amiben az idõ- tünk és régi események, utcák járás többször megtréfálta a képeit kértük el a falu idõ- helybélieket – árulta el Blas- seitõl. Pályáztunk a települési kovics László, az idei kisbíró értéktár létrehozására, viszont és szervezõ. Az esti órák- támogatás nélkül is igyekez- ban helyi és pókaszepetki tünk szép tárlatot bemutatni. fellépõk szereplésével, kultu- A régi fényképekhez Herczeg rális programmal, majd kö- Attila készítette el a mai fotó- Népszerû volt a kosárfonás Kemendolláron. zös tûzgyújtással végzõdött a kat, így „akkor és most” kiál- program. lítás is nyílt – fejtette ki Bala- Alsónemesapátiban a helyi ton Józsefné polgármester, aki fellépõk szereplésével indult a elárulta, hogy sok fényképnél délután, ahol elõbb az Apá- a szépkorúak segítettek felis- ticitera Szakkör,az Alsóne- merni a felvételeken szereplõ-

Fotó: Gáspár Lívia

Sokan állták körbe Nemesapátiban a tábortüzet. ket. Az érdeklõdõket töki pom- kezüket nem viseli meg. Elsõ Fotó: Németh Dániel possal és langalival kínálták, fonásra is gyönyörû darabok majd népi és játékos vetélke- készülnek, örömmel viszik Alibánfán idén sem maradt el a szüreti felvonulás. dõkkel, esti tábortûzzel zárták haza. Nemezeléssel labdát, fül- a színes programot. bevalókat, karkötõket készí- A program jegyében Ke- tünk – avatott be részletekbe a mendolláron népi ételeket, csesztregi Zsirainé Kulcsár így prószát, tócsnit, gánicát és Mária, a népi kismesterségek stercet készítettek, valamint és kosárfonás oktatója. Este 7 egy kisebb kiállítás keretében órakor a kápolnánál gyújtottak bemutatták a 19. századi szü- tábortüzet, ahova többen fák- reti eszközöket is. Sokan lyákkal vonultak fel. gyûltek az asztalhoz, ahol kéz- Nemesapátiban idén is mûves foglalkozás keretében a megrendezték a szüreti felvo- nemezelést, kosárfonást lehe- nulást, a községházban a régi tett kipróbálni. szüretek és felvonulások pilla- – A kosárfonást hagyomá- natai a korabeli képeken ele- nyos vesszõvel és peddignád- venedtek meg. A felvonulás jó dal végezzük. Az anyagot be hangulatban és kellemes idõ- kell áztatni, utána úgy lehet ben telt, este a régi bolt elõtti használni, mint a fonalat, aztán térenCsaba atyával közösen késõbb bekeményedik. A ped- gyújtották be a tábortüzet. dignád könnyebben alakítha- A www.zalatajkiado.hu kép- tó, így a gyerekek és kezdõ galériájában további fotók lát- felnõttek is gyorsan megtanul- hatók az eseményrõl. Alsónemesapátiban alkalmi kiállítás nyílt. ják a fonás technikáját, de a Pataki Balázs 2014. szeptember (2.) Észak-Nyugat Zala 3 Hûség Lakhegyhez Beszélgetés Méhes Máté polgármesterrel A lelkén és szívén esett seb kát, falufejlesztést szeretné foly- még friss és nagyon mély. Gyá- tatni, ha felhatalmazást kap rá szolja a leányát, de tudja, hogy október 12.-én. polgármesterként kötelességei – Amikor elváltunk Eger- vannak. Például válaszolnia vártól, egy szemetestárolót és egy kíváncsiskodó újságíró kér- öt óvodai lepedõt örököltünk déseire. Aki nem véletlenül ke- – mondja Méhes Máté. – Ez resteMéhes Mátét . Hiszen ami- volt a vagyona akkor - ótaLakhegy 1991-ben függet- nek. S most nézzenek körül! lenné váltEgervártól , azóta a Minden megvan a faluban, ami falu polgármestere. egy városban követelmény. Megújul, megszépül a mûvelõdési ház. Nehezen áll kötélnek. Mint – Unalmas lenne, ha szolgáltatással rendelkezik, ami a festése, új buszmegálló ké- mondja, minõsítsék õt és a mindezt felsorolnánk. Teljes ma több városban is még meg- szült, mert a régit összetörték. mindenkori képviselõ-testület közmû gondolom, s még ezen valósításra vár. Visszavásároltuk – az árat kellõ munkáját az elért eredmények. túl is sok minden. – A korábbi riportokban módon lealkudva – az egykori Ez a programja, ez a hátte- – Lakhegy minden olyan már említettük az elõzõ idõszak tûzoltószertárat, a falubusznak re. Az eddig megszokott mun- közmûvel, középülettel, egyéb beruházásait. Most készítsük szeretnénk ott garázst kialakí- el a 2014-es év számvetését! tani. Visszakaptunk egy régi – Valamennyi hagyomá- parasztházat, ahol helytörté- nyos rendezvényünket megtar- neti kiállítást lenne célszerû 2014.10.15. tottuk. Az utóbbin sajnos nem kialakítani. 33 millió forintos tudtunk részt venni, érthetõ élõ pályázatunk van a lakhegyi NEMESAPÁTI KÖZSÉG okokból. De minden meg volt óvoda, önkormányzati épület szervezve. A focicsapat újra in- és orvosi rendelõ felújítására. ÖNKORMÁNYZATA dult a bajnokságban. Mint gon- – Újra megméretteti dosan és takarékosan gazdál- magát? kodó önkormányzat kaptunk a – Igen. Ígérni sosem szok- kormánytól 6,5 millió forintot. tam. Minõsítsen az eddigi mun- ZÁRÓ SAJTÓKÖZLEMÉNY – Ezt mire fordítják? kám, Lakhegy fejlõdése. Ígérni – A hegyi utat szerettük könnyû, cselekedni nehéz. Van KEOP-5.5.0/A/12-2013-0161 Épületenergetikai volna felújítani, de a hetven Lakhegyen egy jelentõs vállal- fejlesztés Nemesapátiban gazdával való egyeztetés miatt kozó, aki azt mondta: számára kifutottunk volna a határidõ- személyem a garancia. Ha más- Nemesapáti Község Önkormányzata 19 569 420 Ft bõl, ezért a kultúrház teljes képp alakulnak a dolgok, õ is vissza nem térítendõ 85%-os támogatottságú utófinan- belsõ felújítására fordítjuk ezt mérlegeli a jövõt. Ez ezért is szírozású támogatásban részesült a 2013-as évben az összeget. Csodálatos mû- elgondolkoztató, mert õ az öt- beadott az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia velõdési házunk lesz. Ezen kí- szörösét fizeti annak iparûzési vül egyéb kiegészítõ beruházá- adóként, mint az összes többi Operatív Program KEOP-5.5.0/A/12 Épületenergetikai sokra is sor kerül. Folyamat- lakhegyi vállalkozó. fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakí- ban van a temetõ kerítésének z.t. tása, korszerûsítése címû pályázat keretén belül.

Hungarikum Jelen pályázati támogatás közcélú beruházás volt, mivel az ener- getikai fejlesztés az Általános Iskola tornatermének nyílászáró cseréire, fûtési rekonstrukciójára terjedt ki, s mely megtermelt fûtési energiát kizárólag a fenti épület ellátására használja az önkormányzat. • Bérfõzés A beruházás 2014. június 12.-én vette kezdetét, a kivitelezés 5 • Palackozás hónapot vett igénybe, a projekt zárására 2014. október 15.-én került sor. A jó pálinka fõzéséhez idõ kell! A fejlesztés során a jelenlegi hõtermelõ berendezések elbontásra Nálunk 50 l pálinka fõzési ideje, kerültek, helyettük modern kondenzációs technológiájú zárt kétszeri lepárlással 10 óra! égésterû kazán került kialakításra 70/55º C fokos hõfoklépcsõre méretezve. A két fûtési kör megtartásra került szabályzó Várom régi és leendõ ügyfeleimet! szelepekkel és külsõ idõjárásfüggõ szabályozással. A hõleadó radiátorok megfelelnek a módosított hõfoklépcsõ szerinti Tel.: 30/586-3090 teljesítménynek ezért ezek leszerelés és a rendszer és radiátorok átmosása után visszahelyezésre kerültek és a jelenlegi radiátor szelepek cserélve lettek termosztatikus szabályzó szelepekre. A Elérhetõségeink: fejlesztés során hõleadó felületek nem változtak. A megvalósítás után bõvülhet az épület kihasználtság, megszûnik az anyagi Telefon: 92/596-936, korlát a téli használat során, mert jelentõsen csökkennek az fax: 92/596-937, üzemeltetési és energia költségek. e-mail cím: [email protected] 4 Észak-Nyugat Zala 2014. szeptember (2.) Sikert aratott a FesztiVÁR Hírek Gyûrûsrõl Gyûrûsön 20.000 Ft iskola- egészében saját erõbõl finan- kezdési támogatást nyújtottak szíroz, közel 2.000.000 Ft ér- minden általános, közép- és tékben. felsõfokú tanulmányokat foly- Szeptember 27.-én került tató gyermek részére. Ezt a ta- megrendezésre a gyûrûsi Szent karékos gazdálkodásnak kö- Mihály napi megemlékezés. szönhetik. Délután megérkezett a már Szeptemberben elkezdõd- többször nagy sikerrel szere- tek az önkormányzati tulajdo- peltHelló együttes, amely fel- nú utak felújításai, melyet a fa- lépésével, báli zenével szóra- lu saját erõbõl és támogatásból koztatta kifáradásig a kicsiket valósít meg. Régi óhaj volt a és nagyokat. szõlõhegyre vezetõ út rendbe- A programot tûzgyújtás tétele, melyet a község teljes zárta.

Tömegeket vonzott a FesztiVÁR. Oszvald Marika,és Majka december 13.-án egy nagy- Curtis, Fábry Sándor, Charlie szabású boszorkány fesztivállal és aBikini zenekar . Rene- zárul az idei esztendõre. szánsz zenék, török zenészek Gyerkó Gábor,az Egervári és bohócok. Mûfajok és korok Estékért Alapítvány titkára találkozója is volt egyben az hozzátette: az alapítvány volt a egy hónapon át tartó, négy te- gesztora annak a sikeres pályá- matikus hétvégét tartalmazó zatnak, amelynek köszönhe- FesztiVÁR elnevezésû prog- tõen megrendezésre kerülhet ramsorozat az egervári Nádas- a várkastély és a térség legna- dy Széchényi – Várkastélyban gyobb összkulturális fesztivál- – mondta sajtótájékoztatóján sorozata. A titkár külön köszö- Zsuppán Beáta, a fesztivál netet mondott a két szervezõ- igazgatója és háziasszonya. nek (Zsuppán Beáta és Széked- Mintegy 15 000 ember láto- li Bertold), akiknek kevesebb, gatott el Egervárra a rendezvé- mint 1 hónap állt rendelkezé- Gyûrûsön is tüzet gyújtottak. nyekre. Nem csak Zalából, ha- sükre az esemény megszerve- nem a nyugat-dunántúli térség zésére. Az egervári önkor- számos pontjáról érkeztek lá- mányzat, városa togatók. –Balaicz Zoltán alpolgár- Zsuppán Beáta hozzátette: mester személyében – vala- Rendhagyó sportkirándulás Egerváron októbertõl a várba költöznek mintManninger Jenõ , a térség az eddig szabadtéren megren- országgyûlési képviselõje szin- A TÁMOP dezett események. Minden hét- tén minden lehetõséget meg- 3.1.4-12/2 azono- végén különleges tárlatnyitók- ragadtak és segítséget nyújtot- sító számú pályá- kal és lovagtermi estékkel vár- tak abban, hogy sikerre vigyék zat keretében ják majd a közönséget a várkas- a FesztiVÁR-t Egerváron – tette sportkirándulás télyban. A rendezvénysorozat hozzá Gyerkó Gábor. megvalósítására került sor 2014. szeptember 24- én az Egervári Hirdetésszervezõket László Általános Iskolában. keresünk a megye minden részébõl! A rendhagyó sportnap prog- Érdeklõdni lehet: 92/596-936, ramja már elõre felcsigázta a gyerekek érdeklõ- nyult néhányuk számára. Kéz- dését. Hogy miért rendhagyó? ügyességre és kitartásra volt 8-12 óráig, illetve 30/378-4465. Bár állomásokon végezték a di- szükség a légcsocsónál, a lég- ákok a feladatokat, mégsem vár város, a kalandpark és a esett senkinek nehezére részt trambulin pedig a tanulók venni a „munkában.” Mert bi- ugróerejét, ügyességét fejlesz- zony néhány tanulónak ke- tette játékos formában. mény erõfeszítést jelentett, Egész idõ alatt szinte megál- hogy felmásszon a mászófalon, lásnélkülésélvezettelmozogtak vagy az élõ csocsoban elvegye a diákok, s a nap végén kelle- www.zalatajkiado.hu az ellenféltõl a labdát, hogy mes fáradtságot érezve, s azzal a közösen gólt rúghassanak. A kívánsággal, hogy „Bárcsak min- csúszás a sikolycsúszdán bátor- den héten lenne egy ilyen nap!”, ságpróbáló feladatnak bizo- indultak haza a gyerekek. 2014. szeptember (2.) Észak-Nyugat Zala 5 Vasboldogasszony rendezi a következõ programot Szeptember 9-én ülésezett nekik. Azért, hogy települése- az Észak-Nyugat Zalai Kistér- ken a programok jól mûköd- ségi Területfejlesztési Önkor- jenek, minél több civil szer- mányzatok Társulása. A Nagy- vezetet kell létre hozni, ez a páliban tartott összejövetelen pályázatok szempontjából is szóba kerültek az eltelt idõ- nagyon fontos. Dormán Mik- szak eseményei, így a Zala- lós polgármester távollétében szentivánon rendezett kultu- Köcse Tibor értékelte a Zala- rális találkozó is. szentivánon rendezett kistér- Köcse Tibor, a társulás el- ségi kulturális találkozót, mely nöke elmondta, hogy utolsó jó hangulatú, sikeres rendez- tanácskozásukat tartották eb- vény volt, bizonyította az ösz- ben a ciklusban. Reméli, hogy szejövetel létjogosultságát. Hes- csak az önkormányzati ciklus- sel Ferencné menedzser el- nak van vége, de a társulásnak mondta, hogy a kulturális talál- nem. A társulásban csak a tele- kozón közel 30 csoport lépett pülések és esetleg a vezetõik fel. A csoportok emléklapot, változnak. Elmondta, hogy virágot kaptak és a település több település a gazdasági és vendégül látta õket. politikai hovatartozásuk miatt A társulási tanács az elsõ léptek ki. Sajnálatát fejezte ki, félév teljesített költségvetését hogy akik már nem tagjai a az írásos elõterjesztésben fog- társulásnak, azok nem vesznek laltak szerint elfogadta. Elhang- rész abban a projektben, amit zott, hogy idén a vers- és me- A tavalyi versmondó verseny egy pillanata. környezeti és energetikai fej- semondó versenyt november lesztésre adtak be. A társulás 16-ánVasboldogasszony ren- vevõ oklevelet, könyvet kap, és jenek könyveket a rendezvény- részérõl nehéz volt a pályázta- dezi.Mazzag Géza polgár- gondoskodnak vendéglátásuk- re, mivel a társulás nem tud tá- tás, a rendezvények finanszíro- mester ismertette, hogy a ról is. A társulás elnöke kérte a mogatást átadni a rendezvényt zását a házigazda települések program az elõzõ évekhez ha- jelenlévõ polgármestereket, hogy megszervezõ településnek. vállalták, és ezért köszönet jár sonlóan zajlik, minden részt- a hagyományokhoz híven küld- Pataki Balázs Készülnek Zala megye 2014-2020-as idõszakra vonatkozó fejlesztési tervei és programja Beszélgetés Manninger Jenõvel, a Zala Megyei Közgyûlés elnökével – Elnök úr, melyek az nyozása megtörtént, és a Terület- és Településfejlesztési Operatív aktuális információk a Programba (TOP), valamint az egyes ágazati operatív programokba megyei tervezéssel kap- kerülhetnek beillesztésre. csolatban? – Az ágazati programok közül a leghangsúlyosabban a TOP érinti a – Miután Magyaror- megyét. Melyek az ehhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalók? szág Kormánya elfogadta – A Nemzetgazdasági Minisztérium a forráselhatárolások kapcsán az egyes operatív prog- elkülönítette a megyei és a megyei jogú városi források tervezésének ramok tartalmát, az Euró- körét, így mind a megyei önkormányzat, mind a megyei jogú városok pai Bizottsággal is meg- a TOP valamennyi prioritására önállóan és párhuzamosan terveznek. történt a Partnerségi Természetesen a tervezésben résztvevõ szakértõk között folyamatos a Megállapodás szövegének konzultáció, hiszen a megyében egymást erõsítõ, a gazdaságfejlesz- véglegesítése és aláírása. tést és munkahelyteremtést elõtérbe helyezõ fejlesztések megvalósí- A megállapodás minisz- tására van szükség. A megyei TOP projektcsomagok ezért a követ- terelnök úr részére tör- kezõk: integrált gazdaságfejlesztési-, turizmusfejlesztési-, alternatív ténõ átadását követõen hálózati gazdaságfejlesztési-, foglalkoztatási együttmûködési projekt- nyerhetik el végleges for- csomag. májukat az egyes opera- Manninger Jenõ – Mikor zárul a tervezést támogató ÁROP projekt? tív programok, amelyek jelenlegi változatai elegendõ támpontként – Az ÁROP-1.2.11/A-2013 „Területfejlesztési tevékenység támoga- szolgálnak a tervezés végsõ fázisának lezárásához. tása a konvergencia régiókban lévõ megyei önkormányzatok és a – Ezen végleges fázisban hol tart az egyes dokumentumok el- Balaton Fejlesztési Tanács számára” címû projekt lezárásának határ- készítése? ideje 2014. október 31-re módosult, így ezen idõpontig valamennyi – Még ebben az önkormányzati ciklusban a Zala Megyei Közgyûlés tervezési dokumentum elfogadásra kerül. elé kerülhet a Zala Megyei Területfejlesztési Program, a Megyei Integ- rált Területfejlesztési Program (Megyei Gazdaságfejlesztési Program, Egyes Ágazati Operatív Programokhoz Kapcsolódó Részdokumen- tumok, Megyei Projektlista). – Ezen dokumentumok elkészítése kapcsán mit emelne ki? – Fontosnak tartom kiemelni, hogy a 2013. évben lefolytatott pro- jektgyûjtést követõen ismét megszólítottuk a megye településeit az általuk legfontosabbnak tartott projektötletek megyei szintû feltér- képezése érdekében. Közel kétezer értékes és átgondolt projekt- javaslat érkezett a megyei önkormányzathoz, melyek áttanulmá- 6 Észak-Nyugat Zala 2014. szeptember (2.) Fókuszban a vállalkozó Fejlesztési program kidolgozása Zala megyében

A 2013 elsõ felében elfoga- fejlesztési program kialakítá- például a faipart, hiszen Ma- dott Befektetés a Jövõbe Nem- sában? gyarország erdõállományának zeti Kutatás - Fejlesztési és In- – Ennek több oka is van. 1/7-e Zala megyében található. novációs Stratégia még kiegé- Elsõsorban azért, mert lehetõ- A turizmus is idetartozik: a szítõ dokumentumként tekin- ségük nyílik a saját üzleti meg- - - Hévíz - Ke- tett az intelligens szakosodás fontolásuk érvényesítésére. hidakustány turisztikai négy- alapú kutatási és innovációs Megismerhetik hasonló profi- szög az egyik legnagyobb szá- stratégiára (S3). Ezt követõen lú cégek elképzeléseit. Termé- mú vendégéjszakát könyvel- tavaly nyáron a Nemzeti Inno- szetesen van olyan vállalkozás, hette el Magyarországon. vációs Hivatal közremûködésé- amelyik nem tud fejlesztései- – Mi jellemzi Zala megyé- vel elkészült egy S3 összegzõ vel hozzájárulni a program- ben a fejlesztési képességeket? dokumentum, amely rávilágí- hoz, azonban számukra is na- Beszélhetünk-e innovációs pa- tott a lehetséges nemzeti elõ- gyon hasznos a folyamatban radoxonról, amikor viszony- nyökre. Majd a Nemzetgazda- való részvétel jövõbeni terveik lag jó gazdasági teljesítmény sági Minisztérium összeállítot- megvalósításához. Üzleti kap- szerény innovációs teljesít- ta a Fehér Könyvet a megyei csolatépítésre is kiváló egy ménnyel párosul? fejlesztési szempontok orszá- ilyen alkalom, a vállalkozások – Valóban, hiszen nem hagy- gos szintû érvényesítése érde- képviselõi megismerhetik egy- hatjuk figyelmen kívül pél- kében. mást egy ilyen fórumon. dául, hogy Zala megye az egy Hol tart a folyamat, és mi- – Milyen tapasztalatokat fõre jutó GDP adat alapján a lyen lehetõségeket rejt még gyûjtöttek az elsõ találkozás megyei rangsorban a 7. helyen magában? ErrõlHéder Miklóst , alkalmával a szervezõk, le- szerepel. Ugyanakkor az egy a Zala Megyei Kormányhiva- Héder Miklós bonyolítók? lakosra jutó befektetéseket, il- tal Koordinációs és Szervezési – Komoly üzleti vállalkozók letve a felsõoktatási létszámot Fõosztályának vezetõjét kér- fórumon, mint ezt megelõ- képviseltették magukat a kon- vizsgálva csak a 13. - 14. helyen deztük. zõen. 2014 novemberében kor- ferencián. Biztosítottuk a meg- állunk. Emberi erõforrás szem- – Mi az újdonság az S3 fej- mányelõterjesztés készül, mely- felelõ szakmai anyagokat, és pontjából és a gazdasági akti- lesztési program megalkotásá- ben elfogadják Magyarország szakembereket, akik segítõ ke- vitást alapul véve megyénk 3. ban a korábbi újítási folya- fejlesztési programját és a fele- zet nyújtottak a vállalkozóknak helyen található az országban, matokhoz képest? lõsök ezt továbbítják az EU felé. a fajsúlyos pontok felépíté- tehát lényegében megvan az a – Alapvetõ újdonsága, hogy – Milyen szerep jut a kor- sében. Összességében elmond- humán erõforrás kapacitás, a program kialakítását egy mányhivataloknak a prog- hatom, hogy pozitív tapaszta- amire lehetne építeni az inno- alulról építkezõ program elõzi ram kidolgozásában? latokkal zárult a nap. Bízom vációs stratégia megvalósítá- meg az európai uniós szab- – A kormányhivatalok a benne, hogy mind az üzleti, sát. Következésképpen bõven ványoknak megfelelõen. Fon- kormánybiztos megkeresése mind az önkormányzati és a van még mit kiaknázni számos tos, hogy egy összpontosított, alapján aktív részvételt vállal- felhasználói szféra is hasonló ágazat lehetõségének köszön- gazdasági igény merüljön fel. tak, elsõsorban adminisztrá- jó véleménnyel van a konfe- hetõen. Erre is esélyt biztosít Ez úgy tud megvalósulni, hogy ciós feladatok ellátására, vi- renciáról. Ezt mi sem bizo- az S3 program. De természete- a megyei erõsségeket meg kell szont ez az EU elfogadása nyítja jobban, mint a résztve- sen a népszerûsítés a felhasz- ismernünk, hogy ezek mentén szempontjából alapvetõ fon- võk magas száma, hiszen más nálók között is folyamatosan haladjon tovább a fejlesztési tosságú. Fel kellett vennünk a megyékhez képest kétszer zajlik. Azt szeretnénk elérni, folyamat kiépítése. Nem mellé- kapcsolatot azokkal a megyei többen jelentek meg. Hogy hogy a tanácskozások a vállal- kes az sem, hogy a fejlõdés- szakemberekkel, akik a fejlesz- még egy kis pluszt adjunk a kozók számára kézzelfogható politika más térséget ne ve- tési terület szakértõi. Mi a ta- vállalkozók számára, a követ- eredményt hozzanak például gyen alapul, csak saját magára nácskozás elõkészületi mun- kezõ tanácskozásra egy, a azáltal, hogy bevonunk a prog- építkezzen. káiba, illetve a tanácskozásra 2014-20-as pályázatok sokféle- ramba több valóban sikeres – Hogyan folytatódott a négy személy aktív közremû- ségérõl friss információval hazai vállalkozást. Olyanokat, program hazai szervezése? ködését kértük. Közülük a rendelkezõ kormányzati szak- amelyek közülük jönnek és – 2013 nyarán kezdõdött a program irányítói feladatát dr. ember meghívását tervezzük – sikerült valóban egyedi és program kialakítása az alapos Birkner Zoltán, a Pannon Egye- ezzel is új impulzust adva az új kiemelkedõ dolgot letenniük összegzõ dokumentum megfo- tem nagykanizsai kampuszá- ötleteknek. az asztalra. galmazása után, melyben fel- nak igazgatója látta el. Szere- – Melyek lettek a fõbb fej- – Személy szerint mi a fõ mérték a megyei állapotokat. A pünk volt még a sajtó tájé- lesztési területek? feladata az egész programot dokumentumot az Európai koztatásában, meghívók ki- – Kiemelt szerepet kapott illetõen? Unió illetékes szervei vélemé- küldésében, elhelyeztünk kor- többek között a mezõgazda- – Koordinálom a Nemzeti nyezték és kérték, hogy az in- mányhivatalunk honlapján a ság, a gépipar, a víztechnoló- Innovációs Hivatal és a Zala novációs elképzelések összeg- vállalkozók számára szakmai gia, környezettechnológia, de Megyei Kormányhivatal közöt- zésére egy alulról építkezõ tartalmak elérését biztosító természetesen szó esett a tu- ti kapcsolattartást, természete- rendszer alakuljon ki. A kor- linkeket. Elérhetõvé tettük a rizmus, a fa- és a bútoripar sen ez olyan nagyságrendû fel- mány rögzítette 2014 tavaszán Nemzeti Innovációs Hivatal ál- fejlesztésérõl is. Kiemelném adat, amelyhez nagy szüksé- a feladat intézményi kereteit, tal mûködtetett s3magyaror- még dr. Birkner Zoltán javas- gem volt nagyszerû kollégáim és a munka irányítására kor- szág.hu honlap kérdõívét is. Mi latát, aki nyomatékosította a aktív együttmûködésére. Már mánybiztosi megbízatásban dr. magunk itt Zala megyében is felsõoktatás és szakoktatási most elkezdtük az októberi Pálinkás Józsefet kérte fel. A létrehoztunk egy e-mail címet, együttmûködés továbbfejlesz- tanácskozás szervezését. Töb- kormánybiztos felvázolta a [email protected], erre írhat- tésének fontosságát. Örömteli, bek között elkészítjük azt az munka menetét: ez év szep- tak üzenet azok a vállalkozók, hogy valóban ráépültek az adatvédelmi nyilatkozatot, mely temberében megyei tanácsko- aki nem tudtak eljönni a szep- egyes prioritások azokra a azt a célt szolgálja, hogy a zásra került sor, ezt követõen a tember 11-iki konferenciánk- szempontokra, melyekkel Zala vállalkozások engedélyezzék az Nemzeti Innovációs Hivatal el- ra, viszont fontosnak érezték, megye valami pluszt, valami adataik kiadását más vállalko- végzi a megyei visszajelzések hogy hozzászóljanak a fejlesz- többet tud adni az adott terü- zók részére, melyet kifejezet- összegzését. 2014. október 14- tési területekhez. Mi ezeket lethez, így Magyarország gaz- ten kértek az elsõ tanácskozás én lesz a következõ konferen- természetesen továbbítottuk a daságához. Valóban olyan sza- alkalmával. Természetesen to- cia, melynek témája a koráb- Nemzeti Innovációs Hivatalba badalommal rendelkezõ vállal- vább menedzseljük a Nemzeti ban meghatározott megyei erõs- a teljes körû feldolgozás ér- kozások vannak megyénkben, Innovációs Hivatal kéréseit, és ségek országos összesítését kö- dekében. amelyek szinte egyedülállóak a vállalkozások közötti kap- vetõ megtárgyalása lesz. Remé- – Miért érdemes az üzleti országos szinten, vagy gazdasá- csolattartás gördülékeny folya- lem, hogy ugyanolyan széles szereplõknek részt venniük a gi súlyuk alapján kiemelném matait is. 2014. szeptember (2.) Észak-Nyugat Zala 7 Válaszra váró kérdések Beszélgetés Szabó Szilviával, Zalaszentiván polgármesterjelöltjével AzÉszak-Nyugat Zala elõ- falu szülötte szerint Zalaszent- Nem kaptunk magyará- zõ számában már foglalkoz- iván többre hívatott, mint ahol zatot, nem ismeri a kö- tunk azzal, hogy Zalaszent- most tart. Ha nincs a kormány rülményeket, az okokat ivánaz Orbán-kormány adós- mentõöve, most igen nehéz a falu lakossága. ságkonszolidációjának köszön- helyzetben lenne a falu a fel- – Próbálták ezt meg- hetõen 163 millió forintos halmozott hatalmas adósság tudni? adósságtól szabadult meg, mi- miatt. – Ennél egyszerûbb közben 30 millió forintos ön- – Az a szomorú, hogy a mai dolgokat is. Az egyik kép- hikis támogatásban is része- napig nem kaptunk választ ar- viselõjelölt például azt sült. ra, hogy miképpen juthatott szeretné megtudni, hogy Október 12.-én, az önkor- idáig a falu. Mert azzal, hogy az mennyibe kerül az alig mányzati választáson egy kihí- Orbán-kormány átvállalta a 1 000 fõs falunak a fõál- vója leszDormán Miklós pol- 163 milliós adósságot, még lású polgármester. gármesternek. Szabó Szilvia , a nem oldódott meg a helyzet. – Pedig ez nem tit- kos adat, hiszen nyilvá- nos ülésen a képviselõ- testület szavazza meg illetményét. – Eddig mégsem ka- pott konkrét adatokat a Szabó Szilvia: - Reméljük, hamarosan képviselõjelölt. Csak pa- tisztában leszünk a pontos adatokkal. ragrafusokra való hivatkozást és az ígéretek négy évvel ezelõtt olyan kérdést, hogy melyik pol- elhangzottak. Például egy több gármester illetményére kíván- ezer embert foglalkoztató üzem csi a körjegyzõségbõl. Remél- létesítése is ezek között szerepelt. jük, hamarosan tisztában le- Ami a programomat illeti, errõl szünk a pontos adatokkal. folyamatosan és részletesen tájé- – Ön milyen programot kí- koztatom a zalaszentivániakat. nál a zalaszentivániaknak? Ennek lényege a helyi adók csök- – Elsõ lépésben az önkor- kentése, a szociális támogatás mányzat mûködésének teljes erõsítése, a vállalkozók segíté- körû átvilágítására lenne szük- se és bevonása a falu közéle- ség. Úgy vélem, hogy sokkal át- tébe, a kulturális élet fellendí- gondoltabb és takarékosabb tése, az ifjúságnak megfelelõ gazdálkodást kell bevezetni. A programok szervezése. Ezek csak helyi adók mértékét feltétle- a legfontosabbak, a hírlevele- nül csökkenteni célszerû. Saj- imben részletesen kifejtettem nos a terhek nálunk folyama- az elképzeléseimet. Egy biz- tosan növekedtek. Nagyon sok tos: olyan polgármesterre van beváltatlan ígéret van, ezek meg- szüksége Zalaszentivánnak, aki hiúsulásának okairól tájékoz- a falu érdekeit képviseli. tatni kellene a lakosságot. Ezek z.t. 8 Észak-Nyugat Zala 2014. szeptember (2.) A szüret és az ifjúság ünnepe Kispáliban Az ünnepélyes avatáson fel- az idén sem maradt el a a szü- lépett a nagypáli Napraforgó reti ételek és italok kóstolása, a néptánccsoport, valamint a közös szalonnasütés és a tábor- Válaszút formáció táncosai is. tûz gyújtása sem Kispáliban a A hagyományokhoz, no és település szüreti ünnepén. a szõlõ ünnepéhez kötõdõen Zsuppán Beáta

2014. október 1. ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SAJTÓKÖZLEMÉNY

A szüreti menetbõl nem hiányoztak a lovas fogatok. ELKÉSZÜLTEK A ZALA MEGYE FEJLESZTÉSÉNEK A községházától indult a ba tartozók helyben tartása ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ TERÜLETFEJLESZTÉSI DOKUMENTUMOK szüreti menet 2014. szeptem- rendkívüli fontosságú vidéken, ber 27.-én szombaton délután az ország minden pontján. A Zala Megyei Önkormányzat 90 millió forint vissza nem Kispáliban és meg sem állt Horváth Zsuzsanna pol- térítendõ támogatást nyert az Államreform Operatív egészen az Ifjúsági Klub épü- gármester lapunknak elmond- Program ÁROP-1.2.11/A-2013 „Területfejlesztési tevé- letéig. Nem véletlenül volt a ta: az épület külsõ részét már a kenység támogatása a konvergencia régiókban lévõ végcél éppen a klubhelyiség- múlt esztendõben sikerült meg- megyei önkormányzatok és a Balatoni Fejlesztési nek helyet adó létesítmény. oldani a településen. Az idei Tanács számára” címû konstrukció keretében, melybõl a A szüreti ünnep elsõ állo- évben – pályázati forrásból – a „Zala megye fejlesztésének alapjául szolgáló területfej- másaként ugyanis felavatták a belsõ helyiségek szépültek lesztési dokumentumok elkészítése” címû projektet va- település megújult Ifjúsági meg. Két szoba, egy konyha, lósította meg. Klubját, nemcsak az ifjabbak fürdõszoba és toalett. Ezeket nagy örömére. alakították ki az új Ifjúsági A 2012.04.13 - 2014.09.30. között megvalósult projekt keretében Vigh László országgyûlési Klubban Kispáliban. Termé- elkészített dokumentumok képezik az alapját a 2014-2020 pályázati képviselõ avatóbeszédében el- szetesen a fûtés korszerûsítése ciklusban megvalósítandó fejlesztéseknek. A gazdag és harmoniku- mondta: nagyon fontos ma és a berendezési tárgyak be- san fejlõdõ Zöld Zala célkitûzés megvalósítását az önkormányzat minden település számára a szerzése szintén megtörtént az elsõsorban a Terület és Településfejlesztési Operatív Program, hasonló beruházások felvállalá- avatás idejére – tette hozzá Hor- továbbá az egyéb ágazati és határon átnyúló programok forrásainak sa, hiszen az ifjabb generáció- váth Zsuzsanna polgármester. lehívásával kívánja elérni.

A területfejlesztési dokumentumok a Nemzetgazdasági Tervezési Hi- vatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghatározott üte- mezés szerint készültek. A Zala Megyei Területfejlesztési Koncepció elfogadására az Országos Fejlesztési- és Területfejlesztési Koncepció elfogadását követõen 2013. december 19-én került sor. A Koncepció magában foglalja a projekt keretében a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség által elkészített helyzetelemzés regionális ki- tekintésû aktualizálását is. Elkészült a stratégiai és operatív részbõl álló Zala Megyei Területfejlesztési Program, valamint elkészültek a 2014-2020 közötti uniós idõszak tervezését segítõ, a területi és az ágazati operatív programokhoz illeszkedõ gazdaságfejlesztési rész- dokumentumok (Zalai Gazdaságfejlesztési Részprogram, Zala Megyei Ágazati Operatív Programokhoz kapcsolódó részdokumentumok, megyei fejlesztési elképzeléseket tartalmazó projektlista). A megyei Fotó: ifj. Vigh László önkormányzat ezen felül koordinációs feladatot látott, és lát el a megyei jogú városok elképzeléseinek összehangolása, a határ menti Vigh László és Horváth Zsuzsanna avatta fel az Ifjúsági Klubot. programok tartalmának és a párhuzamosan futó megyei fejlesztések összhangjának biztosítása, valamint a közösségvezérelt helyi fejlesz- XIII. évfolyam 8. szám 2012. augusztus Kistérségi havilap tések (CLLD) végrehajtása során. A megyei területfejlesztési kon- Hónaptól hónapig… cepció és program kidolgozása során a megyei önkormányzat biz- tosította, és ezen túl is biztosítja a partnerséget. Ne várjon lapunk következõ számának megjelenéséig! A www.zala.hu oldalon folyamatosan elérhetõk a projekttel kapcso- Honlapunkon friss hírekkel, háttérinformációkkal, latos aktuális információk. egy-egy érdekes témával, oknyomozó riporttal találkozhat. Kattintson a www.zalatajkiado.hu-ra, s máris olvashatja a megyével, a térséggel, s településével kapcsolatos érdekességeket! 2014. szeptember (2.) Észak-Nyugat Zala 9 Jelentõs fejlesztés Nemesapátiban „Új ruhát” kapott az iskola tornaterme

Nemesapátiban már régi pótlások, közbeszerzés lefoly- álom volt az iskola tornater- tatása után nyár végén indult a mének felújítása, így még 2013 beruházás. A munkák elvégzé- elején pályázatot nyújtottak be sénél sajnos az idõjárás sem a KEOP épületenergetikai fej- volt kegyes, így ezután adjuk át lesztés általános iskola épület- az épületet. Nagyon sokat je- re vonatkozó kiírására. A sike- lent ez a pályázat, amivel 30 res beadvány által megújult a százalékot tudunk megtakarí- két település diákjai, labdarú- tani, ami az épület üzemelte- gói által gyakran használt épü- tõjének is fontos. Új ruhát ka- let tetõszerkezete, nyílászárói pott az épület, újra lett cso- és öltözõinek vizesblokk ré- magolva, már csak masnit kell sze. A 20 milliós pályázatból az rátenni – foglalta össze Gáspár önkormányzatnak az önerõt, Zoltánné polgármester. azaz az ÁFÁ-t kellett finanszí- A Start közmunka prog- roznia. ramnak köszönhetõen a nyá- – Sok energiát fogyasztott a ron térkõvel fedték le az isko- több mint 300 négyzetméteres laudvar egy részét, ami kivál- tornaterem. Elöregedett a ka- totta a régi balesetveszélyes zán és ujjnyi nyílások voltak az járdát. Újabb program része- Térkövet kapott a megújult tornaterem elõtere. ablakoknál. Hõszigetelt nyílás- ként 9 dolgozó foglalkoztatásá- zárókat, energiatakarékos gáz- val októbertõl a kerítés ele- emlékmû felújítása, melyet a iratozzák a márványtáblát, is- berendezéseket kapott az épü- meit szeretnék lecserélni. Szin- Közép- és Kelet- Európa Tör- mét felkerül a régi Magyaror- let. Nem kis dolog egy ilyen tén a közmunka keretében va- ténelmi Kutatásért Közalapít- szág térképe, megújul a járda, fejlesztés kigazdálkodása úgy, lósul meg az Árpád utca árko- ványtól elnyert közel 600 ezer a talapzat, a növényzet és a hogy közben falugondnoki lása, vízelvezetése. A munkák- forintos pályázatnak köszön- virágtartók is. A tervek szerint autót is cseréltünk. A saját hoz októbertõl február végéig hetõen újítanak meg. Az elsõ Mindenszentekre már a hõsök- költségeink csökkentésére nyúj- két közfoglalkoztatottat vesz- világháború kitörésének száza- höz méltó fényben ragyoghat tottunk be pályázatot a BM EU nek fel, így optimális esetben dik évfordulóján megszépül az az emlékmû. önerõ alap kiírására. A kivitele- tavaszig 16 embernek tudnak emelvény és környéke: újra fel- Pataki Balázs zési munkákkal szerettünk vol- munkát biztosítani. na iskolakezdésre végezni, de Idõszerû volt már az 1937. szervezeti átalakítások, hiány- szeptember 19-én emelt hõsi Testvériskolai kapcsolat FELHÍVÁS!

A köznyelvbendevizamentõ törvénynek nevezett 2014. évi XXXVIII. törvényt az Országgyûlés 2014. július 4-i ülésnapján fogadta el, melynek fõbb rendelkezései 2014. július 26-án léptek hatályba. A törvény hatálya alá tartoznak mindazon deviza vagy forint alapú fogyasztói kölcsönszerzõdések, melyek tartal- mazzák: – az árfolyamrés, azaz eltérõ vételi és eladási ár- folyamok alkalmazását vagy – az egyoldalú szerzõdésmódosítás lehetõségét. A devizamentõ törvény kimondja, hogy a 2004. május 1. és 2014. július 26. napja között kötött, fenti két krité- riumoknak megfelelõ szerzõdésen (hitel-, kölcsönszerzõdés, Fotó: Balaton Lívia pénzügyi lízingszerzõdés) alapuló követelések behajtása a munkabérbõl nem jogszerû. A munkáltató azonban köz- A TÁMOP-3.3.14.B-14/1- bá válnak a különbözõ kul- vetlenül nem állíthatja le a letiltás teljesítését, mert ez minden 2013-0025 „Lépések egymás túrák iránt. esetben a végrehajtó feladata. felé” elnevezésû pályázat fõ A heti rendszerességû kap- Ennek fényében tájékoztatunk minden érintett mun- célja a nemzetközi, testvéris- csolattartás egy közösen mû- kavállalót, hogy amennyiben szerzõdésük megfelel kolai kapcsolatok kialakítása ködtetett honlapon keresztül bármely fent kiemelt két kritériumnak, és a mun- az alsónemesapáti Csertán történik. káltató a letiltást foganatosítja, akkor haladéktalanul Sándor Általános Iskola és a A foglalkozások javában zaj- Kétnyelvû Általános Iskola lanak. A „Sokszínû Európa” végrehajtási kifogással élhetnek! Dobronak (Szlovénia) között – témakörben elsõként a volt Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a végrehajtási ki- mondta el érdeklõdésünkre jugoszláv tagállamokkal (külö- fogást az illetékes bíróságnak címezve, de a végrehajtó Horváth Tímea pedagógus. nös tekintettel Szlovéniára) útján nyújtsák be a lehetõ legrövidebb idõn belül, hogy A pályázat keretében ide- ismerkedhettek meg az alsó- a letiltás leállítása minél elõbb megvalósulhasson! gen nyelvi (német) és tantár- nemesapáti iskolába járó ta- Rigó Csaba gyi fejlesztõ foglakozásokon nulók. Az ötödikesek plaká- kormánymegbízott, vesznek részt a tanulók. A pro- tot, a hatodik osztályosok Zala Megyei Kormányhivatal jekt keretén belül a nebulók Power Point bemutatókat ké- megtanulják egymást megérte- szítettek. ni, elfogadni, és így nyitottab- H.L. 10 Észak-Nyugat Zala 2014. szeptember (2.) A Kéklámpás Ördögök Nagypáliban régebbi motoros klubja. A ta- lálkozóra kilátogatók elméleti és technikai tudást is szerez- hettek, balesetmentési szimu- lációkat tekinthettek meg. A nap végén a két egyesü- let tagjai Nagypáliba moto- roztak, a Kéklámpás Ördögök 2009-es alakulásának helyszí- nére, ahol az önkormányzat közremûködésével a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentrumában testvérklub- bá fogadták egymást. A két egyesület bízik a gyü- mölcsözõ együttmûködésben, határon átnyúló közös prog- ramokat, balesetmegelõzési rendezvényeket kívánnak szer- A két egyesület tagjai. vezni. 2014. szeptember 20.-án nap a balesetmentes közleke- Zalaegerszegen került megren- désért” néven. dezésre a közel 40 fõt számláló A helyi egyesület mellett Kéklámpás Ördögök Motoros képviseltette magát a MK Ku- www.zalatajkiado.hu Egyesület szezonzáró rendez- movi Motoros Klubis, Hor- vénye „Szezonzáró nap - egy vátország legnagyobb és leg- Fizetett politikai hirdetés ÉLENJÁRÓ FALU NAGYPÁLI

Köcse Tibor

Csiszár József Farkas Zoltán Hári János Kovács Péter Paizs Zoltán Papp Zsolt Simon Attila MI EZT AKARJUK Szavazzon a további fejlõdésre! 2014. szeptember (2.) Észak-Nyugat Zala 11 Elkészült a vezérkereszt A temetõ vezérkeresztje már évek óta meglehetõsen rossz állapotban volt. A he- lyiek számára fontos a kereszt, ezért a helyi önkormányzat már több ízben pályázatot nyúj- tott be annak megújítására – tájékoztatta lapunkat Szijártó József, Egervár polgármestere. Mivel több alkalommal si- kertelennek bizonyultak a pá- lyázati törekvések, ezért civil kezdeményezésre a helyiek kezdtek el pénzt gyûjteni. A helyben élõk végül mintegy 340 ezer forintot adtak össze. Az egervári önkormányzat eh- hez még hozzátett 110 ezer fo- rintot és így, összesen 450 ezer lyére kerüljön vissza – hangsú- forintból megújulhatott a te- lyozta a polgármester. metõ vezérkeresztje – mondta A temetõ vezérkeresztjét a Szijártó József. helyi plébános áldotta meg A talapzatot szintén az ön- megújult állapotában és az új- kormányzat építtette meg ön- ra a sírkert impozáns jelké- erõbõl. Nagyon fontos szem- peként díszeleg az egervári pont volt a kereszt visszaál- temetõben. lításánál, hogy az az eredeti he- Zs.B. Nagypáli régi iskolaépületének megmentése Évtizedekkel ezelõtt zárta szültek a helyreállítás és a be kapuit a Nagypáli Általá- felújítás tervei. Májusban ké- nos Iskola, az épület to- szült el az iskola jövõjére vo- Lazítson, pihenjen a vábbiakban lakásbérlemény natkozóan egy Norvég Alap volt. Már a tanácsrendszer- pályázat. Amennyiben a 95%- Lenti Termálfürdõ és Szent György Energiaparkban! ben történt némi tetõ és kül- os intenzitású pályázat si- sõ homlokzat felújítás. A kerrel jár, úgy jövõre sor ke- rendszerváltás után egy né- rülhet a projekt megvaló- Felnõtt belépõ: 1 800 Ft met ingatlanügynök vásárolta sítására. Gyermekeknek 14 éves korig(hétköznapokon) : INGYENES! meg, majd egy másik német Addig szeretnék az állapo- tulajdonosnak adta tovább. A tot javítani, ezért megkezd- Gyermek belépõ(3-14 éves korig, szombat-vasárnap és ünnepnapokon) : 800 Ft volt iskola folyamatosan pusz- ték az épület környékének tult, az egykori szép, ren- rendbe tételét közmunká- Felnõtt belépõ(pezsgõfürdõ és szauna használattal) : 2 500 Ft dezett udvar dzsungellé vál- sokkal és az önkormányzat tozott. dolgozóival. Az elõzõ évben az ön- A jövõben a tetõbeázások kormányzat visszavásárolta az okozta problémákat kívánják épületet és az ahhoz tartozó megszüntetni. Remélik, hogy területet azzal a szándékkal, az idõjárás kedvez és sikerül hogy megszüntesse az áldat- az épület és környékének lan állapotot. Idén elké- gyors rehabilitációja. Észak-NyugatÉszak-Nyugat Zala Zala Kistérségi havilap Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása támogatásával Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler Elemér Kiadja: Zalatáj Kiadó Szerkesztõségi ügyfélszolgálat: 8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381. Tel.: (92) 596-936 Fax: (92) 596-937 E-mail: [email protected] Kistérségi iroda: Nagypáli, Arany J. u. 26. • Tel.: 92/564-055 www.lentifurdo.hu; www.facebook.com/lentifurdo ISSN 2061-361X Készült: Göcsej Nyomda Kft. [email protected]; Tel: 92/351-320 Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. • Tel./fax: (92) 316-783 12 Észak-Nyugat Zala 2014. szeptember (2.) Politikai hirdetés

Politikai hirdetés