ISAAC ASIMOV Alapítvány
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
NNCL633-3CCv1.0 KOZMOSZ FANTASZTIKUS KÖNYVEK SZERKESZTI KUCZKA PÉTER ISAAC ASIMOV Alapítvány TUDOMÁNYOS- FANTASZTIKUS TRIOLÓGIA 1. KOZMOSZ KÖNYVEK A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Isaac Asimov: Foundation Doubleday Science Fiction, Inc., Garden City, New York © Isaac Asimov, 1951 FORDÍTOTTA BARANYI GYULA MÁSODIK KIADÁS A FEDÉL KORGA GYÖRGY MUNKÁJA © Baranyi Gyula, 1972 Hungarian translation Anyámnak, hamisítatlan szürke hajáért, amelynek nem egy szálát nekem köszönheti ELSŐ RÉSZ A PSZICHOHISTORIKUSOK 1. HARI SELDON – Született a Galaktikus Kor 11 988. évében; meghalt 12 069-ben. Az időszámítás elterjedtebb módja szerint – amikor is jelen Alapítási Kor a kiindulópont – 79-ben az A. K. I. éve előtt. Középosztálybeli családban született, az Arcturus szektorban levő Helikonon (ahol az egyik kétes szavahihetőségű legenda szerint dohánykertész volt az apja a bolygó hidroponikus üzemeiben). Korán kitűnt csodálatra méltó matematikai képességével. E képességéről megszámlálhatatlan – sok esetben ellentmondó – anekdota forog közszájon. A hagyomány szerint kétéves korában… … Kétségkívül a pszichohistória területén alkotta a legnagyobbat. Seldon előtt ez a terület alig volt több homályos axiómák szövevényénél, az ő keze nyomán vált mélyreható statisztikai tudománnyá… … Életútjáról az a biográfia ad legmegbízhatóbb képet, amelyet Gaal Dornick írt róla, aki fiatalemberként, két évvel Seldon halála előtt találkozott a nagy matematikussal. A találkozás története… Enciklopédia Galactica Gaal Dornicknak hívták, s igazi falusi gyerek volt, aki még sohasem látta Trantort. Mármint a valóságos várost, mert a hipervideón rengetegszer látta már, meg alkalomadtán a császári koronázásról vagy a Galaktikai Tanács megnyitásáról közvetített nagyméretű, háromdimenziós híradókban. Mert habár egész élete Synnaxon telt is el, amely a Kék Sodrás legszélén kering csillaga körül, azért, ugyebár, ő sem volt elszakadva a civilizációtól. Mint akkoriban egyetlen sarka sem a Galaktikának. Az idő tájt kevés híján huszonötmillió lakott bolygót számlált a Galaxis, és ezek közül egy sem akadt, amely ne adózott volna hűséggel a Birodalomnak, amelynek Trantoron volt a székhelye. Az volt az utolsó fél évszázad, amikor ezt még el lehetett mondani. Az összes itt szereplő idézetet az Enciklopédia Galactica 116. kiadásából vettük. (megjelent az Enciklopédia Galactica Kiadó gondozásában, Terminus A. K. 1020.), a kiadó hozzájárulásával Gaal úgy készült erre az útra, mint tudományoknak szentelt ifjúsága elvitathatatlan kiteljesedésére. Az űrben már járt, így az utazás önmagában véve nem sok izgalommal kecsegtette. Igaz, hogy addig csak Synnax egyetlen égi kísérőjén fordult meg, hogy adatot gyűjtsön disszertációjához a meteoráramlás mibenlétéről, de hát az űrutazás akkor is űrutazás, ha csak félmillió mérföldet vagy éppenséggel félmillió fényévet hagy maga mögött az ember. Mindössze a hipertéren át való ugrástól tartott egy kicsit, ezzel a jelenséggel közönséges bolygóközi utazáskor nem találkozik az ember. Az ugrás volt és minden bizonnyal lesz is az idők végezetéig a csillagközi utazás egyetlen járható útja. Közönséges térben az utazási sebesség semmi körülmények között sem haladhatja meg a közönséges fény sebességét (olyan tudományos ismeret ez, amely már a történelem réges-rég feledésbe merült hajnalán is birtokában volt az emberiségnek), így pedig még a legközelebbi lakott rendszerek között is évekig tartana az út. Ellenben a hipertéren, ezen az elképzelhetetlen valamin át, amely se nem tér, se nem idő, sem anyag, sem energia, sem valami, sem semmi, ezen át az ember az egész Galaktikát áthidalhatja az idő két közeli pillanata között. Gaal gyomra egy kissé összefacsarodott az aggodalomtól, amíg az első ugrásra várt, de aztán végül is alig érzett többet enyhe zökkenésnél, apró lökésnél a bensőjében, amely nyomban tova is tűnt, mielőtt még megbizonyosodhatott volna róla, hogy egyáltalán érezte-e a dolgot. Ennyi volt hát az egész. És ettől kezdve csak a hajó létezett hatalmasan és csillogóan; ez a rideg terméke a Birodalom 12 ezer éves fejlődésének; meg ő maga friss keletű matematikai doktorátussal a zsebében, és egy trantori meghívással a nagy Hari Seldontól, aki arra kérte, hogy csatlakozzék a kiterjedt és kissé rejtelmes Seldon-tervhez. Gaal, miután az ugrás ilyen csalódást okozott neki, most már csak arra a percre várt, amikor megpillantja Trantort. Szinte ki sem mozdult a kilátóteremből. Egyszer sem mulasztotta el a percet, amikor a program szerint fölgördültek az acélredőnyök; bámulta a csillagok kemény ragyogását, elmerült az egyik csillagváros valószerűtlen, fátyolos rajzásában: akárha egy beláthatatlan szentjánosbogár-felhő dermedt volna hirtelen örök mozdulatlanságba. Máskor meg, alig öt fényévnyire a hajótól, egy gázköd hideg, kékesfehér füstje lebegett az ablak előtt, mintha tejjel locsolták volna be a messzi látóhatárt, jeges derengésbe vonva a hajót, hogy két óra múlva, egy újabb ugrás után elenyésszen a szeme elől. Trantor napját eleinte csupán szúrós, fehér kis pontnak látta, amely szinte elveszett miriádnyi társa között. Itt, a Galaxis közepe táján ugyanis megsűrűsödtek a csillagok. Föl se ismeri, ha a hajókalauz nem hívja föl rá a figyelmét. De minden ugrással erősbödött a fénye, és egyre jobban elfojtotta, elhalványította és a semmibe olvasztotta a többit. Fiatal tiszt lépett be, és közölte, hogy az út hátralévő részére lezárják a kilátótermet. Közeledik a leszállás ideje. Gaal megragadta a Birodalom űrhajó- és napjelvényével díszített fehér egyenruhájának ujját. – Nem maradhatnék itt? Szeretném látni Trantort. A tiszt elmosolyodott, és Gaal arcát enyhe pír vonta be. Eszébe jutott, hogy vidékies a hanglejtése. – Reggelre Trantoron leszünk – mondta a tiszt. – Úgy értettem, hogy az űrből szeretném látni. – Sajnálom, fiam. Ha sétaűrhajón volnánk, talán el is lehetne intézni. De mi a nap iránt fogunk leereszkedni. Gondolom, nem akarsz egyszerre megvakulni, megsülni és sugárfertőzést kapni, nem igaz? Gaal elsomfordált. A tiszt még utána szólt: – Amúgy sem látnál Trantorból homályos, szürke foltnál egyebet. Tehetnél ellenben egy űrkirándulást, ha már Trantoron leszel. Nem kerül sokba. – Köszönöm szépen – nézett vissza Gaal. Gyerekes dolog volt csalódást éreznie, de hát a gyerekesség csaknem olyan természetes vendég a férfinál, mint a gyereknél, különösen ha ennyire remeg a bensője a türelmetlenségtől. Alig várta, hogy teljes életnagyságban kibontakozzék előtte a csodás Trantor, és azt hitte, hogy már nem kell tovább várakoznia. 2. A hajó leszállását a legkülönfélébb hangok egyvelege kísérte. A tompa sistergés, amint a kettészelt levegő súrolta a hajó fémtestét. A hűtőberendezések kitartó zümmögése, amint próbálták közömbösíteni a súrlódási hőt, és a fékezőmotorok ritkább dohogása. Aztán a leszálláshoz gyülekező férfiak és nők zsivajgása meg a teherliftek csikorgása, amelyek poggyászt, postát, teherárut szállítottak a hajó hosszanti folyosójára, hogy onnan aztán mások tovább hordják a kirakodótérre. Gaal enyhe zökkenést érzett, amely arról tanúskodott, hogy megszűnt a hajó önálló, független mozgása. A hajó nehézségi tere már órák óta fokozatosan engedett a bolygó nehézségi vonzásának. Ezalatt a több ezernyi utas türelmesen ücsörgött a várótermekben, amelyek pehelyként lebegtek rugalmas erőtereiken, hogy a hajó könnyebben követhesse a változó irányú nehézségi erőket. Most azonban ott hullámzott a sok utas a hatalmasra tárt szájú kijáratok felé vezető kanyargó hidakon. Gaalnak alig volt valami poggyásza. Megállt egy pult előtt, ahol fürge, gyakorlott mozdulatokkal kirámolták meg visszarakták a holmiját. Megvizsgálták és lepecsételték a vízumát. De törődött is ő mindezzel! Trantoron volt hát! A levegő mintha egy kissé sűrűbb volna itt, a nehézségi erő is nagyobb, mint otthon Synnaxon, de majd csak megszokja. De megszokja-e vajon a hatalmas arányokat? A pályaudvar méretei lenyűgözőek voltak. A teteje szinte beleveszett a magasságokba. Könnyen elképzelte, hogy az égig érő csarnokban akár felhők is úszkálhatnak. Nem látta az épület végét: az emberek és a pultok és a távolban egyre jobban keskenyedő padozat a messzeség ködébe veszett. A pultnál álló ember hangja térítette magához. A hangból bosszúság csendült: – Lépj tovább, Dornick! – Az útlevélbe pillantott, mert a név már kiment a fejéből. – De hová, hol … – motyogta Gaal tanácstalanul. – Taxi jobbra, aztán a harmadik balra – mutatta az irányt az ember a hüvelykujjával. Gaal megindult arra, ahol magasan a semmiben meglátta a fénylő levegőből formált betűket: TAXI MINDEN ÚTIRÁNYBA Mihelyt Gaal ellépett a pulttól, egy addig észrevétlen alak lépett a helyébe. A férfi fölpillantott a pult mögül, és biccentett. Az alak visszaintett a fejével, és az ifjú beutazó nyomába eredt. Még hallotta, amint Gaal bemondta az úticélját. Gaal egy korlátnál találta magát. Apró betűs táblán ez állt: Ellenőr. Az ember, akire a tábla utalt, föl se nézett, csak odavetette: – Hová? Gaal nem tudott pontos választ adni, s pár másodpercnyi bizonytalankodás is elég volt ahhoz, hogy hosszú sor torlódjék össze a háta mögött. Az ellenőr fölemelte a fejét. – Hová? Gaalnak nem volt sok pénze, de hát csak erről az egy éjszakáról van szó; holnap már munkába áll. – Egy jó szállodába legyen szíves – vetette oda erőltetett fölénnyel. Az ellenőr nem hatódott meg. – Mindegyik egyformán jó. Mondja meg, melyikbe. Gaal kétségbeesetten kibökte: – Kérem, amelyik a legközelebb van. Az ellenőr megnyomott egy gombot, mire a padlón vékony fénycsík kígyózott végig a legkülönbözőbb színű és árnyalatú egyéb fénycsíkok között. Gaal kezébe nyomott egy jegyet.