2011. november 16., szerda

www.maszol.ro új magyar szó 12 oldal VII. évfolyam, Ára: 1,5 lej Országos közéleti napilap Alapítva 1947-ben, Romániai Magyar Szó címmel 223. (1543.) szám

BNR-valutaárfolyamok 1 euró 4,3487 ▲ 1 amerikai dollár 3,2116 ▲ 100 magyar forint 1,3788 ▲ Ingázás – saját zsebbõl Aktuális 3 Nem mindenütt térítik meg a vidéken tanító pedagógusok utazási költségeit Boc védi az övéit

Kolozsvári villám- látogatással próbált lelket önteni teg- nap a Sorin Apostu polgár- mester letartóztatá- sával megszégye- nült Demokrata Liberális Párt (PDL) helyi szer- vezetébe a nagyob- bik kormánypárt elnöki tisztségét is betöltõ Emil Boc miniszterelnök. Gazdaság 6 Zárt ajtós állásbörze

A nemeszsuki Nokia-gyárban a nyilvános- ság kizárásával tartanak állásbörzét, amely része a vállalatvezetõség által megígért kár- pótlási csomagnak. A Kolozs megyei mun- kaerõ-foglalkoztatási ügynökség elhatároló- dik a rendezvénytõl, amelyet csupán A FSL és a Spiru Haret szakszervezetek tagjai a befagyasztott bérek emelését, új tanügyi állások pályáztatását követelték tegnap Bukarestben Fotó: Farkas István „imázsjavító” intézkedésnek tart. Menekülnek a vidéken tanító pedagógusok a katedrától, mert a kistelepülések polgármeste- 7 rei nem tudják kifizetni az utazási költségeiket. A törvény szerint 50 lejtõl 250 lejig terjedõ Társadalom utazási támogatás jár azoknak a tanároknak, akik tömegközlekedési eszközzel jutnak el ál- Hatezer lejt ér a nagybányai fal landó lakhelyükrõl munkahelyükre. Ott, ahol nincs menetrendszerû járat, a benzinköltség-

Törvénytelenül járt el a romákkal szemben be pótol be a polgármesteri hivatal. A Kovászna megyei Elõpatakon a hét elején kezdtek a nagybányai és a kolozsvári önkormányzat sztrájkba a pedagógusok, mert évek óta nem kapták meg a támogatást. 7. oldal X – döntötte el tegnap az Országos Diszkri- minációellenes Tanács, amely bírságokat is kirótt a hatóságokra. A testület szerint a RMDSZ: több Schengen: már nagybányai gettófalat le kel bontani, a pata- „Óvatos” román GDP-öröm réti romák helyzetét pedig rendezni kell. lehet a kevesebb A várakozásokat jóval felül- pest, illetve 1,9 százalékkal az elõ- csak Hága ellenzi múlva, 4,4 százalékkal növe- zõ negyedévhez viszonyítva, a Cs. P. T. kedett a gazdaság az idei harma- szakemberek mégis óvnak a túl- M. Á. Zs. Vezércikk 3 dik negyedévben tavalyhoz ké- zott derûlátástól. 6. oldal X Ideális esetben az RMDSZ- A bruttó hazai termék növekedése évnegyedenként (%) Hollandia egyedül is kitart Berlin, ami összeköt nek egyetlen fõvel (kilencrõl azon álláspontja mellett, nyolcra) csökkenne a frakciója az hogy Románia és Bulgária nem Van egy alapvetõ hasonlóság Magyaror- új összetételû, 88 tagú szenátus- készült még fel a schengeni csat- szág és Románia között: mindkettõt ban – nyilatkozta tegnap lapunk- lakozásra. A hágai belügymi- ugyancsak erõs szálak kötik a német gaz- nak Márton Árpád képviselõ a nisztérium szóvivõjét azután ke- dasághoz, mindkét ország választási törvény módosításának reste meg a szófiai közrádió, fejlõdése igen nagy mér- várható következményeirõl. A hogy a vétójogát korábban szin- tékben a német gazdaság politikus – aki a szövetség módo- tén deklaráló Finnország jelezte, alakulásának függvénye. sító javaslatait fogalmazta meg – elfogadja a kétszakaszos bõvítési (…) Mivel a közös román- számításai szerint Kovászna és tervet. Alexander Vanderee hol- magyar kormányülések el- Hargita megyébõl két-két, Maros, land belügyi szóvivõ elismerte, maradtak, úgy tûnik: Bu- Bihar, Szatmár és Szilágy megyé- hogy a két balkáni ország jelen- karest és Budapest legkö- bõl egy RMDSZ-es jelölt kerülhet tõs eredményeket ért el az igaz- zelebbi közös találko- be a felsõházba az új törvénynek ságügyi reform életbe léptetése Székedi Ferenc zási pontja Berlin. W a koalícióban kialkudott formája és a korrupció visszaszorítása te- szerint. Folytatása a 3. oldalon X rén. Folytatása a 3. oldalon X

HIRDETÉS 2 ÚMSZAKTUÁLIS www.maszol.ro 2011. november 16., szerda

Röviden Akkreditálható a Sapientia „Ilyen egy rendõrállam” A Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány- egyetem (EMTE) eleget tesz a romániai A New York-i hatóságok kisöpörték az Occupy mozgalom táborát akkreditációs követelményeknek – állapítot- ta meg tegnap a szenátus oktatási bizottsá- Hírösszefoglaló ga, ezért javasolta tizennégy szaknak és az intézmény egészének az akkreditációját. Könnygázt, buldózert is be- Két további állomás van még hátra ahhoz, vetett a rohamrendõrség a hogy az akkreditáció megvalósulhasson: New York-i Occupy mozgalom hamarosan a szenátusi plénum dönt róla, a ellen. A New York-i városvezetés végsõ szó azonban a képviselõházat illeti. ugyanis úgy döntött, tegnapra vir- radóra kiüríti az Occupy mozga- Másodfokon a Cozma-gyilkosság lom egyik tüntetési gócpontját, a Zucotti parkot (korábbi nevén Elõreláthatólag jövõ márciusban tárgyalják Liberty Plaza Park). Bloomberg másodfokon a Cozma-gyilkosság ügyét – polgármester irodája rövid közle- közölte Ferenczy Tamás, a magyar fõü- ményt adott ki az akció megkez- gyészség szóvivõje tegnap. Tájékoztatása dése elõtt tíz perccel. szerint egyelõre nem tudni, hány napon tár- Nem sokkal késõbb, helyi idõ gyalják az ügyet; erre az is befolyással lehet, szerint éjjel 1 óra 20 perckor ké- hogy érkezik-e újabb bizonyítási indítvány. szenléti felszerelésben érkeztek a rendõrök néhány buldózerrel. Az Földrengés volt Törökországban Egyesült Államokban szeptember 17-e óta tartó tüntetések, amelyek Ismét megmozdult a föld Kelet-Törökor- New Yorkban kezdõdtek, már szágban: tegnapra virradó éjjel 5,2 erõsségi több alkalommal torkolltak ösz- földrengést mértek. Az epicentrum Mola- szecsapásokba a rendõrök és a kassim falunál, Van tartományi székhelytõl tüntetõk között. New York és mintegy 30 kilométerrel északnyugatra volt. Oakland rendõrsége határozottan A demonstrálók már hetek óta az utcán táboroztak. Egy részük a konyhában húzta meg magát a rendõrök elõl Károkról és áldozatokról nem érkezett je- fellépett a tüntetõkkel szemben. rek és a rendõrök megérkezését kat. Nem megerõsített hírek sze- tóztatták. Háromnegyed három- lentés. Az aktivisták szerint többször „Így néz ki egy rendõrállam!” rint a környezõ épületek tetején kor a rendõrök felszámolták az brutálisan leteperték a földre azo- skandálással üdvözölték. Nem megjelentek mesterlövészek is. Occupy-faluban létrehozott mo- Orosz atomtudós segítsége kat, akiket késõbb õrizetbe vettek. sokkal késõbb a rendõrség lezár- A sajtó helikoptereit kitiltották a bil könyvtárat és a több mint öt- A New York-i csoport honlap- ta a filmekbõl is jól ismert légtérbõl, és a New York Times ezer kötetet tárolókonténerekbe Jelentõs segítséget nyújtott Iránnak a nukle- ja szerint a tüntetõk a buldóze- Brooklyn hidat és a metrólejáró- egyik riporterét állítólag letar- dobálták. W áris robbanófejek beindítására alkalmas, kisméretû detonátorok kifejlesztéséhez Vja- cseszlav Danyilenko orosz tudós – közölte Törvény védi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségre Professzorok a kormányrúdnál (NAÜ) hivatkozva a The Washington Post. a szûz erdõket Gy. Z. kitartana a kormánya. Giorgio lasztásokig, 2013 tavaszáig hiva- Súlyos mélyrepülésben a forint Napolitano államfõ péntekig talban maradhasson. ÚMSZ Rómában még az új kormány adott határidõt a kormány meg- A történelmi mélypont közelében ingado- megalakítása elõtt áll az ezzel alakítására. Ragaszkodnak az euróhoz „Elkészült az a normatív erdõ- zott tegnap délelõtt a gyengélkedõ forint: megbízott korábbi milánói pro- A kijelölt miniszterelnök teg- gazdálkodási rendszer, amely az eurót 316, 19-es, a japán jent pedig új fesszor, Mario Monti, miközben nap Rómában folytatta a tárgya- Elsõ parlamenti beszédében a már azonosított érintetlen erdõ- mélyponton, 3,02-n jegyezték a bankközi Athénban kollégája, Lukasz lásokat a pártokkal az új kabinet Lukasz Papadímosz az Európai részekben szigorúan tiltja a faki- devizakereskedelemben. Papadímosz, aki a harvardi egye- összetételérõl. Monti találkozott Unió mentõcsomagjának a meg- termelés bármilyen formáját” – temi katedrát hagyta ott, már elsõ a parlamenti pártok vezetõivel, valósítását ígérte hétfõ este jelentette be Borbély László kör- Bocsánatot kért a nagykövet parlamenti felszólalásán is túlju- akik támogatásukról biztosították Athénban. Az új görög miniszter- nyezetvédelmi és erdészeti mi- tott. A két professzor elõtt nehéz õt. „Jóléti Olaszországért dolgo- elnök nem lát országa elõtt más niszter tegnap Brassó megyében, Elnézést kért a hurghadai buszbaleset sé- feladatok tornyosulnak. zunk, és meg vagyunk gyõzõdve, alternatívát, mint a bennmara- az Új- és Ósinka közötti érintetlen rültjeitõl és az áldozatok hozzátartozóitól hogy Monti képes lesz fölépíteni dást az eurózónában. A pártonkí- erdõrészben tett látogatása alkal- Aly El-Hefny, Egyiptom budapesti nagykö- Áldozatok is kellhetnek egy új kormányt” – nyilatkozta vüli Papadímosz nemcsak a pár- mával. A tárcavezetõ hangsúlyoz- Angelino Alfano, a lemondott tokhoz, hanem az egész nemzet- ta: a „baltát nem látott erdõk” „Vért és könnyeket nem, de ta- Silvio Berlusconi pártjának, a hez intézte szavait, amikor így fo- megmentése érdekében voltak lán áldozatokat kérek” – mondta Szabadság Népe elnevezésû tö- galmazott: „Eurózóna-tagságunk már intézkedések, a holland kor- Mario Monti kijelölt olasz mi- mörülésnek a vezetõje. Alfano veszélyben forog!” Mindjárt hoz- mány segítségével a hatóságok el- niszterelnök, akitõl a piacok és úgy vélekedett, hogy Montinak a záfûzte azonban: „Meg tudjuk ol- készítették Románia szûz erdei- más államok vezetõi azt várják, Brüsszel által követelt gazdasági dani – minden a mi kezünkben nek regiszterét, és elkészült az er- hogy gyorsan, mélyreható refor- reformokat át kell ültetnie a gya- van.” A 64 éves kormányfõnek dõk védéséhez, fenntartható me- mokat vezessen be az eurózóna korlatba. A legerõsebb ellenzéki mindenesetre nem lesz könnyû a nedzsmentjéhez szükséges straté- vete (képünkön) egy kereskedelmi televízió stabilizálására. Monti egykori társulat, a Demokratikus Párt is dolga, mert a konzervatívok vál- gia is. Elmondása szerint a mi- híradójában hétfõ este. A diplomata a „sa- EU-biztosként remek európai támogatja a leendõ kormányfõt, tozatlanul elvetik az EU és a Va- nisztérium szakemberei által ki- ját és az egyiptomi kormány nevében” saj- kapcsolatokkal rendelkezik, de vezérük, Pierluigi Bersani azt kí- lutaalap közös takarékossági cso- dolgozott kompenzációs rendszer nálatát fejezte ki, közölve: együtt éreznek nincs politikai tapasztalata, ennek vánja, hogy Monti és kabinetje a magját, és új választások kiírását kártérítést ír elõ azoknak az erdõ- az áldozatok hozzátartozóival, és mindent ellenére azt szeretné, ha 2013-ig következõ menetrendszerû vá- követelik. W tulajdonosoknak (Románia jelen- megtesznek azért, hogy kiderüljön, ponto- leg körülbelül 250 ezer hektár san mi is történt. érintetlen erdõrésszel rendelkezik – szerk. megj.), akiknek az erdeikre Véres hétfõ Szíriában Viadukton borult fel egy kamion érvényes a fakitermelési tilalom. Amint arról lapunkban már be- Egy szíriai emberjogi szervezet közölte: MTI számoltunk, az RMDSZ-es mi- több mint hetven embert öltek meg hétfõn niszter az illegális erdõirtások a szíriai erõszakhullámban, így ez a nap Kamionbalesetek bénították mértékének csökkentését tekinti volt az egyik legvéresebb a rendszerellenes meg hétfõ este a Balaton déli mandátuma egyik legfontosabb felkelés eddigi hét hónapjában – adta hírül partján az M7-es autópálya kõ- céljának. Szorgalmazására több közleményében az Emberi Jogok Szíriai röshegyi völgyhídjának forgal- erdõgazdálkodással kapcsolatos Megfigyelõközpontja, amelynek székhelye mát: fél 10 óra körül egy kukori- jogszabály módosult: nõtt a bírsá- Nagy-Britanniában van. cakonzerveket szállító, dél felé gok értéke, kibõvült a büntethetõ haladó román kamion vélhetõen cselekedetek területe, akárcsak az Timosenko börtönben marad defekt miatt a két pályatestet el- ellenõrzõ és büntetõ szervek köre. választó szalagkorlátnak ütkö- Az ellenõrzési folyamatban a Elutasította az ukrán parlament tegnap azt zött, és kiborult a rakománya (ké- csendõrség, a határõrség valamint a törvénymódosítási javaslatot, amelynek pünkön). a vészhelyzeti felügyelõség is alapján Julija Timosenko volt kormányfõ Mintegy két órával késõbb részt vesz. A törvénytelen erdõki- nem bûncselekményt, hanem csak kevésbé ugyanebben az irányban az elõb- vágások csökkentését szolgálná súlyosan büntetendõ gazdasági bûncselek- bi balesettõl néhány kilométerre, az a törvénytervezet is, amelyet a

ményt követett el. A törvény lehetõvé tette a bálványosi lehajtónál egy hor- MTI Fotó: minap terjesztett a szenátus elé a volna a bebörtönzött politikus szabadlábra vát és egy magyar kamion ütkö- miniszter, és amelynek értelmé- helyezését, de nem kapott elegendõ támo- zött, és mindkét jármû rakomá- történt. A román kamion szeren- legnagyobb ilyen építménye: ben bûncselekménynek minõsül- gatást. Timosenkót hivatali hatalommal va- nya – búza, illetve WC-papír – csésnek mondható, mert nem zu- 1872 méter hosszú, legmagasabb ne az illegális erdõirtás, illetve az ló visszaélésért ítélték október 11-én elsõ ugyancsak az útra borult. Szemé- hant a mélybe, a 16 pilléren álló pontja pedig a terepszinttõl mérve egy köbmétert meghaladó, illegá- fokon hétévi börtönbüntetésre. lyi sérülés egyik alkalommal sem völgyhíd ugyanis Magyarország 88 méter. W lisan kivágott faáru szállítása. W 2011. november 16., szerda www.maszol.ro ÚMSZAKTUÁLIS 3

Máté nekiment Berlin, ami összeköt az ANI-nak Boc védi az övéit Mivel képernyõs szereplései- ÚMSZ ben nincs különösebb rend- M. Á. Zs. Hangsúlyozta azonban, hogy pott állítólagos információkat il- szeresség, feltételezhetõ, November 22-én tárgyalja a Boc nem tehetõ felelõssé a ko- letõen, leszögezve, hogy a kor- hogy Traian Bãsescu ak- Kolozs Megyei Ítélõtábla Kolozsvári villámlátogatás- lozsvári polgármester tetteiért. mányfõ vagy más tisztségviselõ kor kéri fel a közszolgálati azt alkotmányossági kifogást, sal próbált lelket önteni teg- „Ha Emil Boc nap mint nap soha nem ismer konkrét részle- televíziót nézeteinek közzé- amelyet Máté András Levente nap a Sorin Apostu letartóztatá- együtt lett volna Apostuval, vél- teket arról, hogy kinek a nevére tételére, amikor több kiéle- nyújtott be az Országos Fedd- sával megszégyenült Demokra- hetõen tudnia kellett volna róla. állítanak ki lehallgatási enge- zett kérdésben is ösz- hetetlenségi Ügynökség (ANI) ta Liberális Párt (PDL) helyi De Apostu ott van, a kormányfõ délyt. „Csak általánosságokról Székedi Ferenc szegyûlt a mondani- mûködését szabályozó törvény szervezetébe Emil Boc minisz- meg itt. Apostu a legkisebb tudunk, arról, hogy egyik vagy valója. Hogy ez ne tûnjön csupán valamifé- ellen. Az RMDSZ képviselõhá- terelnök. A nagyobbik kor- gondja a miniszterelnöknek ah- másik régióban milyen az általá- le államelnöki kinyilatkoztatásnak, körítés- zi frakcióvezetõje szerint a jog- mánypárt elnöki tisztségét is be- hoz képest, ami a vállát nyomja” nos bûnözési mutató, szemé- ként mindig jelen van két interjúkészítõ, szabály elfogadása alkotmány- töltõ politikus azt reméli, hogy – fogalmazott Bãsescu. lyekrõl szóló teljes információ- akik közül az egyik jól érezhetõen alákérdez ellenesen történt, ugyanakkor a a Legfelsõbb Bíróság ma helyt Ellentmondott az államfõnek kat nem kapunk” – fejtette ki az elnöknek, a másik pedig valamivel ke- jelenleg érvényben levõ jogsza- ad a kincses város elöljárója ál- Emil Boc az Apostu-ügyrõl ka- Boc. W ményebben fogalmaz, hogy a demokrácia, bályt tavaly ugyanazokkal az tal benyújtott fellebbezésnek és a vélemények sokszínûségének a látszata elõírásokkal együtt fogadták el, felmenti Apostut, aki így meg- mégiscsak megmaradjon. amelyek a 2007-es törvényben tarthatja polgármesteri tisztsé- Az elnök hétfõn este az éppen idõszerû té- is szerepeltek, és amelyeket az gét. A Florin Stamatian prefek- mák tömkelegében próbálta eligazítani az Alkotmánybíróság az alaptör- tussal tartott találkozóra meg- ország népét, és a romániai magyaroknak vénnyel ellentétesnek minõsí- hívták a PDL összes helyi és annál érdekesebb volt odafigyelniük né- tett. Máté azt követõen fordult megyei tanácsosát is. „Csak ter- hány megfogalmazására, mivel párhuzam- a bírósághoz, hogy az ANI mészetes, hogy a kormány helyi ba lehetett állítani az általuk is kellõképpen vizsgálatot kért annak kapcsán, képviselõjeként Emil Boc mi- ismert magyarországi helyzetképpel. Nos, hogy feleségét alkalmazta kép- niszterelnökkel tárgyaljak” – ami az államháztartási hiány fedezeti for- viselõi irodájába. A Kolozs me- magyarázkodott Stamatian, rásait illeti, Románia elnöke egy pillanatra gyei honatya szerint az ANI- majd hozzátette, hogy a találko- sem tagadta, hogy az ország három lábon törvény teljes egészében alkot- zóra azért is szükség van, mert áll: államkötvényeket értékesít a nemzetkö- mányellenes, az ügynökség mû- „vissza kell állítani a csendet és zi piacokon meglehetõsen magas kamattal ködését szabályozó jogszabály nyugalmat a megyében”. a kereslet és kinálat törvényeinek megfelelõ- pedig törvényellenesen szüle- A 94 ezer euró csúszópénz el- en, de biztonsági támaszként ott áll mögöt- tett. Mint ismeretes, az ANI fogadásával vádolt Sorin Apostu te a Nemzetközi Valutaalap és az Európai szeptember 21-én közölte, hogy polgármester fellebbezését vár- Központi Bank adott összegû, bármikor le- Máté András az érdekkonflik- hatóan ma tûzi napirendre a hívható készenléti hitele. Következésképpen tusokat szabályozó törvények Legfelsõbb Bíróság. A kolozsvári – legalábbis rövid távon – állami fizetés- elõírásainak mellõzésével alkal- elöljáró vesszõfutása Traian képtelenség akkor sem fenyeget, ha az euró- mazta feleségét. A képviselõ Bãsescu „figyelmét se kerülte pai gazdasági és pénzügyi válság újabb már korábban jelezte: szerinte el”, a köztelevíziónak adott in- hullámai az eddigieknél is nagyobb mér- az ANI tévesen értelmezte a terjújában az államfõ nyilvános tékben átcsapnának az országon. törvényt, a döntést pedig meg- csalódottságát fejezte ki amiatt, Mint ismeretes, Magyarország kétharma- fellebbezte az ítélõtáblánál. Az hogy egykori pártjának több tag- dos kormánya e tekintetben a saját elmúlt idõszakban az ANI több ja is korrupciós botrányba keve- különútját járja: kizárólag a nemzetközi pi- RMDSZ-es honatya esetében redett. „Hat hónapja léteznek in- acról óhajtja beszerezni az állam mûködé- indított vizsgálatot esetleges ös- formációk a kolozsvári Apostu- séhez és az elõzõ kölcsönök visszafizetéséhez szeférhetetlenségének megálla- ügyrõl, ezekrõl pedig Emil Boc szükséges pénzt, és ha tehetné, egyetlen szá- pítására. Az érintett képviselõk miniszterelnöknek is tudomása lat sem csomózna újra az elõzõleg már me- szerint az ANI hibázik, amikor volt” – mondta Bãsescu, hozzá- nesztett valutaalappal, valamint a központi a rokonok foglalkoztatását tör- téve, hogy nem számított arra, európai pénzintézményekkel. Csakhogy a vényellenesnek nevezi, mivel hogy Kolozsváron, ahol a PDL- magyar kormány ellentmondásos gazdasá- ezt semmiféle törvényes elõírás nek erõs pozíciói vannak, kor- gi intézkedései nyomán a nagy hitelminõsí- nem tiltja. W rupciós ügyek bukkannak fel. Florin Stamatian és Emil Boc a kolozsvári PDL sorsáért aggódtak Fotó: Tofán Levente tõ intézetek az utóbbi napokban negatív irányba módosították Magyarország beso- rolását, ennek pedig azonnali következmé- nye: a magyarországi állampapírok nem RMDSZ: több lehet Schengeni csatlakozás: kellendõek, illetve csupán olyan magas ka- mattal adnak értük pénzt, amelyet nem le- a kevesebb szenátori hely már csak Hollandia ellenzi hetett elfogadni. Így nincs kizárva, hogy nem is olyan hosszú távon Magyarország is Folytatás az 1. oldalról val bonyolultabb” a helyzet, s a Folytatás az 1. oldalról mét napirendre. Brüsszeli látoga- kénytelen lesz visszatérni az IMF ölelõ kar- számításokhoz meg kellene várni tása alkalmával Teodor Ba- jaiba. Mint ismert, hétfõn többek kö- a népszámlálás eredményeit. Kö- Az Európai Bizottság nyári jelen- conschi találkozott Erkki Tuo- És amint a Bãsescu-nyilatkozatokból is ki- zött arról született egyezség a ko- zölte: az RMDSZ azt szeretné, ha tésére alapozva azonban a hol- mioja finn külügyminiszterrel, derült, van még egy alapvetõ hasonlóság alícióban, hogy a szenátorok szá- a választási kerületek határait land parlamentben olyan többsé- akinek felajánlotta azt a lehetõsé- Magyarország és Románia között: mind- mát 137-rõl 88-ra csökkentik; az szintén törvény rögzítené, nem gi vélemény alakult ki, amely ki- get, hogy a skandináv ország kettõt ugyancsak erõs szálak kötik a német összes megyébõl, a lakosság szá- kormányhatározat, ahogyan a ko- zárja a román és bolgár csatlako- küldjön határvédelmi szakembe- gazdasághoz, mindkét ország fejlõdése igen mától függetlenül, két jelölt, a fõ- rábbi választások elõtt történt. zást. reket Romániába. A román dip- nagy mértékben a német gazdaság alakulá- városi kerületekbõl pedig egy-egy Márton kérdésünkre elismerte: Tegnap Teodor Baconschi ro- lomácia vezetõje ugyanakkor át- sának függvénye. Az államelnök nem rejtet- jelölt kerülne be a felsõházba. A elõfordulhat, hogy az ellenzék mán külügyminiszter is eléggé adott finn kollégájának egy tájé- te véka alá: különösképpen a romániai ál- javaslat az RMDSZ-tõl szárma- megtámadja az Alkotmánybírósá- valószínûtlennek tartotta, hogy koztató dokumentumot a román lami energiatermelõ vállalatok privatizálá- zott. Márton Árpád számításait gon a szenátus átalakítására vo- Hollandia módosítsa elutasító ál- igazságügyi reform menetérõl, sa több mint idõszerû, és nem lesz meglepe- arra alapozta, hogy az új törvény natkozó elõírásokat, pontosabban láspontját december 9-ig. Mint különös tekintettel arra, hogy mi- tés, ha a magánosítás és az újratechnoló- egyfordulós egyéni kerületes sza- azt, hogy valamennyi megye a né- korábban írtuk, Herman Van lyen lépéseket tettek a bukaresti gizálási tõke német utakon jut el az ország- vazást írna elõ mindkét ház eseté- pesség számától függetlenül két je- Rompuy, az Európai Unió Taná- hatóságok a korrupció viszsza- ba. Mivel a közös román-magyar kor- ben. „Ideális esetnek” azt tekin- löltet juttatna a felsõházba. Az al- csának elnöke eddig vár választ a szorítása érdekében. „Helsinki mányülések elmaradtak, úgy tûnik: Buka- tette, hogy az RMDSZ jelöltje kotmány 62. cikkelyének harma- tagállamoktól a két balkáni or- bejelentését óvatos lelkesedéssel rest és Budapest legközelebbi közös találko- kapja meg valamennyi választó- dik bekezdése ugyanis kimondja: szág kétszakaszos csatlakozásá- kell fogadnunk ugyanis még nem zási pontja Berlin. kerületben a magyar szavazato- a képviselõk és szenátorok számát nak kérdésében. döntöttek véglegesen arról, hogy kat, azaz a többi magyar politikai törvény szabályozza, a lakosság Hollandia mellett Finnország milyen álláspontra helyezked- szervezetnek (Magyar Polgári számával arányosan. „Az ará- volt a másik olyan tagállam, nek, megvárják az együttmûkö- Román lapszemle Párt, Erdélyi Magyar Néppárt) nyosság elve sokféleképpen értel- amely a szeptemberi EU-csú- dési és ellenõrzési mechanizmus nem lesznek ellenjelöltjei. „Emel- mezhetõ. Meglátjuk, hogy melyek cson elõre jelezte, hogy ha szava- jövõ februári jelentését is. lett sok múlik azon is, hogy hol lesznek az ellenérvek, és mit szól zásra bocsátják a határmentes ré- Mint ismeretes, a schengeni Százmillió eurónak megfelelõ tartozást húzzák majd meg a választókerü- majd hozzá a taláros testület. Ja- gió bõvítésének kérdését, élni fog csatlakozás kérdésérõl eredetileg halmoztak fel az adóhatósággal szemben leteik határait, illetve azon is, vaslatunkat a partnereink elfogad- vétójogával. Úgy tûnik, a román idén tavasszal kellett volna dön- Kolozs megyei magánszemélyek és válla- hogy a román pártok állítanak-e ták” – mondta a képviselõ. diplomácia offenzívája „megpu- teniük a huszonheteknek, de ak- latok. (Monitorul de Cluj) X Ion Caramitru közös jelöltet a magyar jelölt elle- A politikus szerint az idõ sürge- hította” Helsinkit, ugyanis Ale- kor négy tagállam – Németor- színész azzal vádolja az 1989-es decembe- nében” – tette hozzá a politikus. tése miatt elképzelhetõ, hogy a xander Stubb finn Európa-ügyi szág, Franciaország, Hollandia ri forradalom központi alakjaivá nõtt Ion Márton szerint elméletileg az sem választási törvény módosításáról miniszter a hét elején jelezte, or- és Finnország – is a határok meg- Iliescut és Silviu Brucant, hogy szavahihe- kizárt, hogy mindkét Maros me- és a helyhatósági, illetve parla- szága elfogadja a szakaszos bõví- nyitása ellen foglalt állást. Berlin tõségük erõsítése érdekében elhintették a gyei választókeretben az menti választások összevonásáról tést. Eszerint elsõ fázisban – elõ- és Párizs végül elfogadta a len- köztudatban a terroristák támadását. RMDSZ-es jelölt nyerjen. parlament elõtti felelõsségválla- reláthatóan 2012 márciusában – gyel EU-elnökség kompromis- (Adevãrul) X Melltartóba rejtett cannabis- A politikus nem kívánt jóslatok- lással fogadtatja el a kormány. Románia és Bulgária megnyit- szumos javaslatát, miszerint a két cigaretta miatt akadt fenn egy hölgy a te- ba bocsátkozni a képviselõház „Ám errõl még nem született dön- hatná majd légi és vízi határait, a balkáni országot két szakaszban mesvári repülõtéren. A Moldova Köztár- várható összetételérõl. Mint tés a koalícióban” – szögezte le szárazföldi csatlakozás kérdését fogadnák be a szabad utazást biz- saságból Olaszországba tartó nõt a nyo- mondta, az alsóház esetében „jó- Márton Árpád. W pedig 2012 júliusában vennék is- tosító Schengen-övezetbe. W mozókutyák buktatták le. (Adevãrul) 4 ÚMSZHÁTTÉR www.maszol.ro 2011. november 16., szerda Ország-világ – Cotroceni szemével

A belpolitika csaknem minden Jövõre folytatódik az ál- Traian Bãsescu ismét bírál- ellenzéki tömörülésben, a hogy Olaszország fizetés- lamapparátus karcsúsítása, ta az igazságszolgáltatás mû- Szociáldemokrata Pártban képtelenné válna, mivel erõs területét érintette, de külpolitikai további 100 ezer költségveté- ködését, emlékeztetve arra, zajló botrány kapcsán. A gazdasággal rendelkezik. kérdésekre is kitért Traian Bãsescu si alkalmazottat építenek le. hogy Brüsszel ugyanazt vár- szociáldemokraták szándé- Olaszország „a kedvezõtlen Számuk 2009 elején megha- ja el tõle, mint Bukarest: a bí- káról szólva, miszerint el- konjunktúra, a Görögor- államfõ a közszolgálati televíziónak ladta az 1,4 milliót, jelenleg rók elé kerülõ nagykorrupci- mozdítanák Mircea Geoanát szágról ráragadt fertõzés mi- több mint 1,2 millióra tehe- ós dossziék megoldását. szenátusi elnöki tisztségébõl, att” került nehéz helyzetbe. adott interjújában. tõ, 2012 végére pedig 1,1 mil- Az államfõ leszögezte kijelentette: „A legnagyobb Németországi látogatását B. T. zal jár, hogy az országnak lióra kell visszaszorítani. ugyan, hogy az Országos ostobaság tálcán felkínálni értékelve leszögezte, annak a igen magas kamatok mellett Korrupcióellenes Igazgató- az egyetlen tisztséget, amely- kétoldalú kapcsolatok erõsí- A belpolitika csaknem kell kölcsönhöz folyamod- Privatizáció, ság vezetõje, Daniel Morar a nek birtokában még törvény- tése volt a célja. Angela minden területét érintet- nia. A bukaresti illetékesek igazságszolgáltatás törvény értelmében nem kezési politikát lehet folytat- Merkel német kancellár ez te, de külpolitikai kérdésekre az elõbbi változatot válasz- tölthet be újabb mandátu- ni.” Azt kizárta, hogy a szo- alkalommal egyértelmûen is kitért Traian Bãsescu ál- tották, ezzel elkerülve an- Az állami vállalatok priva- mot, ám azt szeretné, ha ciáldemokrata pártbeli tagsá- közölte, nem lesz kétlépcsõs, lamfõ a közszolgálati televí- nak veszélyét is, hogy az or- tizációja kapcsán elmondta, mandátuma lejárta után, gát esetleg elveszítõ Geoanát euróövezetre és nem euró- ziónak adott interjújában. szág esetleg nem jut köl- valamennyi idevágó prog- ideiglenes megbízottként befogadja a Demokrata Li- övezetre oszló Európai Unió. csönhöz. ram ezeknek az egységeknek még júniusig, a romániai berális Párt, de azt sem tar- Románia eurózónához Költségvetési Az államfõ szerint az or- a nagyobb hatékonysággal igazságszolgáltatás állapotát totta elképzelhetõnek, hogy történõ majdani csatlakozá- problémák szág bruttó hazai terméke a történõ mûködését szolgálja. elemzõ brüsszeli jelentésig a demokrata liberálisokat tá- sa kapcsán nem titkolta, jövõ esztendõ harmadik ne- A magánosítás lehetõvé teszi vezetné a testületet. Emellett mogató Országos Szövetség hogy immár nem elégséges a A román államfõ hétfõ es- gyedében több mint 4 száza- az újabb kölcsönfelvétel el- a nyár folyamán jár le Morar Románia Haladásáért elne- tagsághoz szükséges maas- ti tévéinterjújában átfogóan lékkal nõ majd, az egész évre kerülését is. Az egyetlen helyetteseinek megbízatása vezésû tömörülésbe belép- trichti feltételeknek eleget taglalta a legégetõbb gazda- szóló elõrejelzés pedig 1,9 megoldást a privatizáció je- is, így a testület új fõnöke hessen. tenni. Több ország teljesítet- sági kérdéseket. A jövõ évi százalékos. A legnagyobb lenti a jelenlegi helyzetben. teljes csapatot javasolhatna Az Európai Uniót meg- te ezeket a kritériumokat, az költségvetés tervezetérõl növekedést, 25 százalékosat, Ezért az akciót folytatni kell, az igazgatóság élére. osztó gondokra utalva a euróövezet tagja lett – és ver- szólva kifejtette: kidolgozá- a mezõgazdaságban érik el, ideértve a közlekedés ágaza- Hasonló az államfõ elgon- „kétségbeesés megoldásá- senyképtelenné vált. Az inf- sánál Romániának két lehe- az idegenforgalomban a gya- tát is – itt még a román ál- dolása a Legfelsõbb Ügyész- nak” nevezte azt, hogy mind láció, a deficit és a közadós- tõség között kellett választa- rapodás 17, az építkezésben lamvasutak áruszállítási egy- ség esetében is, ahol Laura Olaszországban, mind Gö- ság kijelölt szintjének betar- nia. Vagy felvállalja a gaz- 7,2, az iparban 5,5 százalé- sége is veszteséges. A romá- Codruþa Kövesi fõügyész rögországban feltehetõen tása mellett erõteljes, fejlett dasági növekedést fékezõ kos lesz. niai közlekedési infrastruktú- mandátuma jövõ év végén technokratákat egyesítõ, gazdaságra is szükség van, megszorító intézkedéseket, Az államfõ jó hírt közölt a ra állami tulajdonban van, szûnik majd meg. nemzeti egységkormányokra amivel Románia jelenleg vagyis 1,9 százalékosnál ki- nyugdíjasok számára, akik vagyis privatizálása esetén bíznák a válságból való kilá- nem rendelkezik. sebb deficit mellett dönt, 2012-ben mindenképpen nem fenyegeti annak veszé- Egylépcsõs EU balást. Ez a lépés arra utal, Traian Bãsescu „igen jó- vagy pedig engedi 3 százalé- megkapják járandóságaikat, lye, hogy energia nélkül ma- hogy a politikai pártoknak nak” nevezte kapcsolatát kig növekedni a hiányt; ez a jelenlegi szinten, még ha rad. A gondot a vevõ megta- Belpolitikai kérdéseket nincs bátorságuk, vagy kép- mind Angela Merkel német ugyan ösztönzõen hat a gaz- ehhez kölcsönt is kell felven- lálása jelenti – ismerte el az taglalva Traian Bãsescu ér- telenekké váltak a megoldás- kancellárral, mind Nicolas dasági gyarapodásra, ám az- nie az országnak. államfõ. tetlenkedését fejezte ki a fõ ra – mondta. Azt nem hiszi, Sarkozy francia elnökkel. W „Abszurd terv abszurd megvalósítása” „Aprópénznek” tartja Kerényi Imre miniszterelnöki miniszterelnöki megbízott ál- tal rendelt festménysorozat- megbízott Magyarországon azt a 20 millió forintot, tal kapcsolatban, ez egy ab- amelybõl a nemzeti alaptörvény díszkiadásának illusztrá- szurd terv abszurd megvaló- sítása” – nyilatkozta Jánosi ciói elkészültek. A 15 mû alkotóit szándékosan a kortárs Katalin, az 1958-ban kivég- figurális festõk közül választották ki. zett Nagy Imre mártír mi- niszterelnök unokája, aki Gy. Z. készítõ mûvészek java része mert jók vagy rosszak a fest- testvérével együtt szeptem- méltán ismert, kvalitásos al- mények”, hanem mert „ösz- berben, az ötlet napvilágra „Az én ízlésem áll a kö- kotó, többen felvetették azt szefoglalnak egy nemzeti- kerülésekor már tiltakozott zéppontban” – jelentette is, hogy rejtélyes, miért ezek konzervatív világképet”. nagyapjuk 1989-es újrateme- ki a korábban színházi rende- az alkotók kaptak megrende- tésének ilyen formában törté- zõként és színigazgatóként lést. A festõk, illetve mûveik „Szükségtelen nõ bemutatása ellen. A több mûködõ Kerényi Imre, aki kiválasztásáról a miniszterel- a régi tudás” hónapig titokban készült fest- tanácsadókat is gyûjtött ma- nöki megbízott azt mondta: a ményeket végignézve meg- ga mellé: Feledy Balázs mû- „millenniumi kánon kottáját Arra a felvetésre, hogy erõsödött az a korábbi véle- vészeti írót, Sipos Endre rajz- folytatva”, annak szellemé- azért mégiscsak elég vegyes a ménye, hogy ez a propagan- tanárt, Tõkéczki László tör- ben tizenöt új címet írva az festmények minõsége és stí- daízû terv az 1950-es évek ténészt és Bencsik Gábor tör- elmúlt 150 év eseményeibõl lusa, Kerényi Imre úgy vála- Magyarországát, a Rákosi- ténészt. A kiválasztott mûvé- keresett fel húsz kortárs festõ- szolt: ma már mindenki úgy érát idézi, ezért Nagy Imre szek képenként 1,6 millió fo- mûvészt, közülük választotta fest, ahogy akar, hiszen a 19. 1989-ben megtartott újrate- rintért, összesen 20 milliós ki a tizenöt alkotót. század kötelezõ festészeti ká- metésének napját nem kellett értékben készítettek el 15 A magyar államalapítás nonja megszûnt. „Ennek el- volna egy kialakulni látszó új festményt; a neves kortárs ezredéves ünnepségei után, lenére a figuratív festõket ke- szocreál kultúrhullám témá- magyar festõk közül mások az 1896-ban elkészült album- restem fel, kíváncsian, hogy jává tenni. mellett Gyémánt László, Ga- ban ötven festõ történeti létezik-e még rajzolni és fes- Festõmûvészként Jánosi lambos Tamás, Szkok Iván munkája szerepel Than Mór teni tudó alkotó Magyaror- Katalin nem is kívánta érté- és Korényi János fogadta el a festményétõl, az Attila lako- szágon – mivel gyakran lát- kelni, kommentálni ezeket az felkérést. májától A király a szegedi árvíz- ható, hogy nem szükséges a alkotásokat, de szerinte az el- nél címû Pataky László-alko- régi tudás.” A mûvek sokszí- múlt napokban a szakma és a „Nemzeti-konzervatív tásig. Az osztrák–magyar ki- nûsége a miniszterelnöki közönség részérõl a magyar világkép” egyezés egyengetõje, a „haza megbízott szerint nem baj, az Galambos Tamás festménye Nagy Imre újratemetésérõl. sajtóban és az interneten bölcse”, Deák Ferenc ugyan- alaptörvény díszkiadásának Naiv festõ számára túl drámai téma megjelent, túlnyomó többsé- A január 1-jén életbe lépõ is „becsempészett egy pas- oldalpárjai ugyanis a követ- avantgárd után, gyökeresen amikor a kultúrát amúgy is gében elítélõ kritikák, véle- új magyar alaptörvény ilyes- szust, amelynek óriási kultu- kezõképpen fognak kinézni: más korszakban és társada- hatalmas elvonások sújtják, mények magukért beszélnek. fajta illusztrálásának ötletét rális hozadéka volt: leegysze- a bal oldalon lesznek a fest- lomban érdemes-e ily módon Kerényi elmondta: ez „apró- A Nagy Imre újratemetésérõl az elmúlt napok sajtójában és rûsítve úgy szól, hogy õfelsé- mények, a jobbon pedig ke- a 19. század historikus festé- pénz”, az államnak köteles- készült festményrõl azonban a közéletben is többen kriti- ge népeinek kultúráját támo- retben az alaptörvény szöve- szet mintájához visszanyúl- sége a törvényeket megismer- annyit mégis mondott, hogy zálták. A Népszabadság mina- gatni kell. Ennek köszönhe- ge, alatta az adott festményre ni? Kerényi Imre azt felelte: tetni a polgárokkal, neki pe- tiszteli Galambos Tamás fes- pi számában egy mûvészeti tõen a festészetben az osztrák vonatkozó leírással. A 19. ha megtekintjük az elkészült dig „néptanítóként” az a kö- tõmûvész eddigi alkotásait, szakértõ egyenesen „zavaros- uralkodóház finanszírozta a századi történelmi alkotások- alkotásokat, látható, hogy re- telessége, hogy a történelmi egy naiv festõ számára azon- nak” és „mûvészileg eleve jelentõs történelmi témájú al- nál mások mellett Szent Ist- mek történelmi arcképcsar- eseményeket eléjük tárja, a ban ezt a témát túl drámai- abszurdnak” nevezte a vállal- kotásokat; így jött létre a már ván, Anonymus vagy Wer- nok született Kun Bélától Rá- törvényeket bemutassa. nak, az általa használt mûvé- kozást, amelynek mintájául említett ötven mû java része bõczi szövege állt, a kortárs kosi Mátyáson át Tisza Istvá- szi eszközöket – emberi gö- az 1896. évi magyar millen- is” – adta a magyarázatot festményekhez pedig az alko- nig, Mindszentyig. A másik „A Rákosi-érát idézi” rögdinnyefejeket vagy egy niumi ünnepségekre elké- Kerényi. Véleménye szerint tóik gondolatai kerülnek. visszatérõ kifogás, hogy nem oszlopon ülõ kaméleont szült alkotások szolgáltak. azok, akik „most prüszköl- A képek láttán joggal vetõ- túlzás-e ekkora összeget ál- „Sajnos, beigazolódtak a – abszurdnak, családtagként Bár a mostani illusztrációkat nek, ezt nem azért teszik, dik föl a kérdés: jócskán az dozni ezekre az alkotásokra, félelmeink a Kerényi Imre pedig fájdalmasnak tartja. W 2011. november 16., szerda www.maszol.ro ÚMSZVÉLEMÉNY 5

Lap-top Ede Félvárosi poézis A nap címe. A PSD-rõl, közérthetõen esz- kimóknak, Leila Munteanu, Gândul Képletesen szólva M-Vásárhely, ez a jelentõs poéta egyaránt szült sárkányokat és Szent Györgyöket Magyarázat. Lelia tökéletes. Az eszkimók (lásd Maros-, Cigány-, Erdõ- stb.). Veszteseket és tudatlanok, de érdeklõdõk. Felhívják ag- gyõzteseket. gódva Gröndlandból, hogy mi ez a cécó Ma egyetlen biztos pontunk van: lészen viktor, lesz Geonã körül. „Elõször ismertettem röviden polgármestere a városnak a 2012-es választások – a PSD történetét. Ceauºescu faragott em- poetikai vers(eny) – után. Személyét egyelõre ho- bert Iliescuból, Iliescu Nãstaséból, Nãstase mály fedi, meg óvatos taktikázás, a fülkemagány csinált embert Pontából, Sârbu Dacianából. még odébb. Mondják, tk. a mai állapot a legjobb: – És ki csinált embert Geonából? – Az ismerjük a polgárok mesterét, tudjuk ki fia-bornyú- anyósa. (...) – Kik azok a politikusok? A ja, tudjuk, hogy mennyi pénzt (eurodevizát és vál- kérdés váratlanul ért. – Jóllakott fókák egy lalkozást) ér, ismert jellemhiányai alapján jól lehet jégtáblán. De visszatérek: fontos tudni, csepülni, orcájának levonatával naponta találkozik hogy egy pártnak kell legyen alapszabálya, a választópolgár. Bensõséges viszony alakult ki, programja és legalább egy elnöke, a pártok mint rab és rabtartója között. Ismert dolog, már célja pedig hatalomra jutni. Ezt a dolgot a nem csupán a pszichológusok, hanem a filmesek s hatalommal Geoanã fordítva értette, ezért a politikai reklámmogulok elõtt is. Alkalmazott ru- kellett jönnie Pontának, hogy átvegye az tin, mondanám. A polgár, az elfásult, a csuklóbúl, irányítást. – Mi az a párt? – Egy szán több csipõbûl szavazó, rutinos unalommal ikszel. Vagy husky igavonó kutyával. Geoanã ült a szá- el se megy. Alig hisz a változásban. Reményei any- non, és ahelyett, hogy a medvékre lõtt vol- nyira titkosak, hogy önmaga elõtt is rejtve marad- na, a kutyákba lõtt. De csak addig, amíg nak vagy utólag bukkannak föl az álca alól. rájöttek, hogy mind lassabban haladnak, és Régebb az RMDSZ óvatosabb volt, csak a választá- ledobták Geoanát. Most futnak a szán sok biztos dátumának ismeretében fedte fel kártyá- után. Idõközben Iliescu… most meg fogják it, mondta be Õt, akkor, midõn már nem lehetett kérdezni, ki az az Iliescu… – Iliescu úr? Ki Horváth István megóvni a jelöltet a bíróság elõtt, mert balorcáján nem ismeri Iliescu urat!? És semmi többet van egy pörsenés, ami kommonista múltra utal, nem akartak már megtudni, kivéve hogy vagy szemének színe zöld, így pedig a magyar zász- kibõl csinál embert Ponta.” ló egyik színéhez hasonlít, illegális, más ország jel- képeit kényszerítené az emberre, megtévesztheti a Csemege. A forgatókönyvek bûvöletében Tolófájások választókat, akik igazából csak a piros-sárga-kék élõk legnagyobb gyönyörûségére a Jurnalul szemeket kedvelik stb. naþional két cikkben is olyan témával foglal- Amikor a fájások elkezdõdtek, Grenouille anyja a Rue aux Fers-i Korábban szándékosan lebegtetett neveket, nem bí- kozik, amely izgalmas kombinálgatásokra halasbódénál állt, és az imént kibelezett keszegeket pikkelyezte. A zott az elõválasztásokban... de minek is mondanám adhat alkalmat. Beszédesek már a címek is: halak, bár állítólag reggel fogták ki õket a Szajnából, máris úgy tovább, uncsi, s a mából visszaszavazni nem lehet. Ponta – Geoanã: 1 – 0, Bãsescu javára bûzlöttek, hogy elnyomták a hullaszagot. Grenouille anyja sem az Néhány hete elméletben tudjuk, kire szavazhat a (Miruna Munteanu); Ki játszik Bãsescunak: egyiket, sem a másikat nem érezte, egyrészt, mert szaglása már el- vásárhelyi magyar. S milyen jó név, doktor és fiatal, Ponta, Geoanã – vagy mindketten? (Lucian tompult, másrészt pedig, mert megrohanták a fájások, és emiatt szerethetik õt leventék és wass-kohászok egyaránt. Avramescu) semmiféle külsõ hatást nem érzékelt. Nem akart semmi mást, csak Legalább is egyik jelöltünk megvolna, azonban más hogy elmúljon a fájdalom: a lehetõ leggyorsabban túl akart lenni hat-hét is elõfordul(hat). Mindegyik megnyerni A nap álhíre. A bonyolult politikai helyzet az undorító szülésen. Ez már az ötödik szülése volt. Az összes ed- igyekszik rokon- és barátszenvünket. A javunkat, integrált megoldására tett kísérletet állam- digieket is itt bonyolította le a halasbódénál, és vagy halva szüle- bizalmunkat akarják, s ha gyõz valamelyikük, el is elnökünk az A–Z televízióknak tett rend- tett gyereket hozott a világra, vagy majdnem halva születettet, szedi-tékozolja. szeres napi megainterjújában. Szerinte mert az a véres húsdarab, ami ilyenkor kiszakadt belõle, nemigen Megvan a jelölt, sikerült õt kigyöngyözni. Nem is Mircea Geoanának (aki még nem tudja, különbözött az ott heverõ halbelsõségtõl, és sokkal több élet sem kell tehát a román pártok bármelyikének is megóv- hova megy, de az elnök már tudja) és Sorin volt benne. Este a belsõségekkel együtt fellapátolták és elvitték a ni õt. Ismerik ui. a politikai erõviszonyokat, prefe- Apostunak (aki visszamegy a foksányi szo- temetõbe, vagy le a folyóhoz. Ma is így kellett volna lennie, és renciákat a másik félvárosban, a megosztókat és rosba) az UNPR-ben a helye (amely 42 Grenouille anyja, aki huszonöt év körüli fiatal nõ volt, egészen csi- bölcseletüket; nyugodtan ülhetnek karba tett iron- százalékkal megnyeri a választásokat, és a nos, majdnem minden foga ép, a haja sem hullott ki még teljesen, nal. Megteszi helyettük a magyar ellen- 12 százalékot szerzõ PDL-vel, meg Hófe- és a köszvényt, szifiliszt és egy kis könnyû tüdõbajt leszámítva poéta. hérkével, Piroskával és Hamupipõkével egészséges volt – még hosszú, talán öt-tíz évig tartó életet remélt, Igaz, hogy a jelek szerint 2001 óta együtt kétharmados fülkeforradalmi több- sõt azt, hogy egyszer feleségül megy valami özvegy kézmûveshez, megfogyatkozott az ország népessé- ségre tesz szert). és tisztes asszonyságként igazi gyermekeket szül –, nos, Grenouille ge, s benne a magyarok sem annyian anyja azt kívánta, hogy legyen már vége az egésznek. És amikor a veszkõdnének, mint az évezred elsõ Minden napra egy mondás tolófájások megkezdõdtek, lekuporodott a halbontó asztal alá, és napjaiban, azért még akad elég megszült, mint eddig már négyszer, és a köldökzsinórt elvágta a egységszaggató önjelölt. Azért „A nõ barátait elfelejti, szerelmeit soha. halkéssel. marad a széthúzás. Mint a szere- A férfi szerelmeit elfelejti, barátait soha.” Sebestyén Mihály tet. Hamvas Béla SZELLEMIDÉZÉS Patrick Süskind: A parfüm. Fordította Farkas Tünde Pünkösdi dinasztiák Berlusconi bukása az olaszok jelentõs ré- ciájú Nyugat hatalmi központjaiból terjed megérdemelt csõdjeikbõl, azoknak az adófi- A totális felelõtlenség azonban a totális fe- szébõl eufóriát váltott ki. Az eufória azon- szét a földgolyóra. zetõknek a pénzén, akik azért fizetnek adót, lelõsségre vonás virtuális eszköze. A rend- ban nem fog sokáig tartani. Sõt Berlusconi A hatalom a szerzõk szerint a populáris kul- hogy az õket szolgáló közintézményeket az szer minden kritikát csírájában elfojthat. hiánya sem. Mert viszonylag rövid idõ múl- túra eszközeinek széleskörû felhasználásával állam fenntarthassa. Miközben szexuális gépezetekké változtat va vagy maga Berlusconi fog diadalmasan teremti meg az elhülyítés ideális szubjektu- Ezt a képtelenséget természetesen csak egy bennünket, ha lázadni próbálunk, szajhá- visszatérni a hatalomba, vagy valamely ná- mát. Módszeresen gyártja azokat a párokat, olyan népességgel lehet elfogadtatni, ame- kon elkövetett erõszak miatt dugat rács la is berlusconibb másolata. Berlusconi akik a pornográfiát létfor- lyet a magánkézre jutatott mögé. ugyanis nem egyedi, még kevésbé kivételes májukká „emelik”, s akik média populáris kultúrája Berlusconi voltaképpen nem talált fel sem- jelensége a posztmodern társadalomnak. számára az örömtelen vá- A hatalom a populáris kellõképpen elhülyített. S mit, pusztán az amerikai választási kampá- Berlusconi korunk szellemiségének legmé- gyakra alapozott szórako- kultúra eszközeivel te- ebben sajnos a bal- és jobb- nyok karneváli forgatagát és az amerikai lyebb, legigazabb és – bukás ide vagy oda – zás és a luxus nyomorúsá- remti meg az elhülyítés oldal közt már nincs lénye- média gátlástalanságát tette meg médiabiro- legdiadalmasabb megtestesülése. Berlusconi ga az életideál. A kultúra ideális szubjektumát. gi különbség. dalmának alapjává. A karnevált tágította korántsem bohóc, vagy ha igen, pusztán egészében egyfajta reklám- A politikai rendszer szét- mindennapivá. Egyfajta egész éves pünkös- azért az, mert a politika karnevalizálása má alakul. A karneváli kultúra, a mindent hullásának egyik legfontosabb oka a kulturá- di királyságot üzemeltetett. A pünkösdi ki- egy jó államfõtõl ezt a pozitúrát követeli jelentõ jelentésnélküliség teljuralmát alapoz- lis hegemóniáért folyó küzdelem. Hiszen az rályságnak és a karneválnak a középkorban meg. za meg. Mindenkit, aki a totális szórakozás adott körülmények közt minden azon múlik, természetesen megvolt a maga funkciója. A A német Markus Metz és Georg Sesslen csillogó felszíne mögött kutakodna valami- hogy az ostobaság masinériáit, az egyéneket, rend szolgálatában állt. A káosz erõinek nyolcszáz oldalas elemzésben írják le ennek féle értelem után, a kritikátlan tudományos- az intézményeket, az erõszakszervezeteket ki nyitott utat, hogy ezzel is a rend értékét és a posztdemokratikus uralmi ság rövid úton kizárja a nyilvános diskur- tartja kézben. A profanizáció és az ünnepé- vonzerejét növelhesse. A mindennapos kar- formának a lényegét. Idén zusból. Merthogy az oktatás egésze a válla- lyes áldozatbemutatás, a másik értékeinek nevál ennek ellenkezõjét éri el – a rendet megjelent kötetük címe Az lati logika kalodájába kényszerül. Az egye- sárba tiprása, illetve közröhej tárgyává tétele mutatja iszonyatosnak. ostobaság masinériái. A stupi- temeknek is az egyetlen értéket, a pénzt kell a karneváli szórakozás szerves összetevõje. Berlusconi távozik, hogy glóriásan térhessen ditás fabrikálása. A cím ma- úgymond kitermelniük, s a hiányzó össze- A sajtó szinte kizárólag a hírek kibelezésére vissza. A politika karnevalizálása, a karne- gyarul és németül sem geket az egyre inkább fizetésképtelen álla- szolgál, a legolvasottabb bulvárlapok meg- vál politizálása, s ezzel a korát egyszerre véletlenül áll csupa mok helyett a gazdaság nagyágyúitól kell kérdõjelezhetetlen véleményüket az olvasó igazoló és meghazudtoló nagy Férfiú vá- neologizmusból, (természetesen nem térítésmentesen) össze- megkérdõjelezhetetlen véleményeként forgal- lasztótábora, a „stupid people”: marad, sõt ugyanis a rendszer az tarhálniuk, miközben az államok a bankok, mazzák. A komputer és az internet minden tovább szaporodik. Legalábbis a nagy ka- Bíró Béla angolszász dominan- illetve a nagyipar vállalatait húzzák ki jól tabu alól feloldanak. tasztrófáig. 6 ÚMSZGAZDASÁG www.maszol.ro 2011. november 16., szerda

Óvatosságra int a kiugró Zárt ajtós állásbörze gazdasági növekedés ÚMSZ mezni. Annak ellenére, ÚMSZ hogy örvendetesnek tartják A várakozásokat jóval a fejleményeket, egyöntetû- A nemeszsuki Nokia- felülmúlva, 4,4 százalék- en ezt hangsúlyozzák a ha- gyárban a nyilvánosság kal emelkedett az idei har- zai közgazdászok is, akik teljes kizárása mellett zajlik a madik negyedévben a bruttó egyúttal külön kitérnek a napokban az az állásbörze, hazai termék (GDP) a tava- megszorító intézkedések amely része volt a vállalatve- lyi év hasonló idõszakához folytatásának szükségessé- zetõség által megígért kár- képest, de a növekedés az gére. pótlási csomagnak a január elõzõ negyedévhez képest is Kijózanítóan nyilatkozott elsejével munkanélkülivé vá- jelentõs, 1,9 százalékos volt a kérdésben Dan Lazãr ló alkalmazottak számára. A – derült ki tegnap az Orszá- pénzügyminisztériumi ál- munkaerõvásáron részt vevõ gos Statisztikai Intézet lamtitkár is, aki rámutatott: mintegy harminc cég nem- (INS) elõzetes becslésébõl. a GDP-bõvülés nem mutat- csak Kolozs megyét, hanem A GDP szezonális hatások- kozik meg az adóbegyûjtés az ország teljes északnyugati tól megtisztított értéke 2,6 folyamatában. „A statiszti- régióját képviseli – nyilat- százalékkal emelkedett az kák gazdasági mutatói saj- kozta a sajtónak Cristian év elsõ kilenc hónapjában. nálatos módon nem jelen- Copil. A Nokia-dolgozók Az erõteljes növekedésre nek meg a költségvetésben, Szabad Szakszervezetének – amely az uniós átlag tíz- mivel a jól teljesítõ mezõ- elnöke úgy fogalmazott, a szerese – számítani lehe- gazdaság nincs fiskalizálva” börze a finn vállalat és a tett, mivel kiváló volt a me- – fogalmazott az államtit- Lugera&Makler munkaköz- zõgazdasági termés, de a kár, aki ugyanakkor örven- vetítõ cég „nagyon jó” szer- statisztika szerint ebben je- detesnek nevezte, hogy az vezésének eredménye. Belépés csak Nokia-elbocsátottaknak. A munkaügy nem nézi jó szemmel a zsuki munkaerõvásárt lentõsen kivette részét az exporttevékenység a vára- A szakszervezeti vezetõ sajtón keresztül az AJOFM be veszik. A finn telefon- múlt napokban vette fel a építõipar és az ipari terme- kozásokkal ellentétben még- lelkesedését ugyanakkor képviselõi. gyártó tegnap egy hajnalban kapcsolatot Európa egyik lés teljesítménye is, ame- sem lassult. nem osztja a Kolozs megyei Mint ismeretes, év végén kitört spontán sztrájk révén legnagyobb tanácsadócége, a lyek 7,2, illetve 5 százalék- „A mutatók azt bizonyít- munkaerõ-foglalkoztatási 2200 ember marad munka újra a hírek élére került. KPMG, amely a tervek sze- kal bõvültek. A szakembe- ják, hogy a kormány befek- ügynökség (AJOFM). A hi- nélkül a Nokia romániai Mint azonban utóbb kide- rint több mint félszáz munka- rek azonban már korábban tetési és munkahely- terem- vatal képviselõi leszögezték: egységének bezárása után. rült, nem a vállalatvezetõség helyet teremtene, de Kolozs- figyelmeztettek: tudatában tési politikája helyes volt” – elhatárolódnak a rendez- Az elbocsátandó alkalma- elleni, hanem csupán „szoli- várra jönne a vállalati számí- kell lenni, hogy az eredmé- kommentálta az INS becslé- vénytõl, amelyrõl úgy tart- zottak mielõbbi alkalmazá- daritási” megmozdulásról tástechnikai (IT) megoldáso- nyek az elkövetkezõ idõ- seit tegnap Emil Boc kor- ják, nem több a toborzóügy- sára már hetek óta megol- volt szó, miután az egyik kat kínáló német SAP is. szakban nem alakulnak mányfõ, hangsúlyozva, nökség „arculatjavító” intéz- dást keresnek a szakszerve- dolgozót lopás gyanúja miatt Az utóbbi idõben az eddig majd ilyen pozitívan, sõt, hogy éves szinten Románia kedéseinél. „A korlátozott zetek, az önkormányzat és a nem engedte munkába állni is jelentõs IT&C szektor to- lassuló tendenciát mutat- idén az utóbbi két év legna- idõre szóló munkaszerzõdé- megyei munkaügyi hivata- a biztonsági szolgálat. vábbi erõsödése figyelhetõ nak majd. Daniel Dãianu gyobb, 1,5–2 százalék kö- seket ajánló, ugyanakkor el- lok – Sulfina Barbu munka- Közben egyre több az ér- meg a kincses városban, az gazdasági elemzõ javaslata zötti gazdasági növekedésre bocsátásokat végrehajtó cé- ügyi miniszter azt is kilátás- deklõdõ a Nokia távozásával ágazat szereplõi legtöbbször szerint a növekedési muta- számíthat. Traian Bãsescu geknek azt ajánljuk, foglal- ba helyezte, hogy ennek ér- megüresedõ ipari park iránt. már az egyetemi padokban tókat érdemes lenne az államfõ szerint az utolsó ne- kozzanak inkább saját alkal- dekében európai uniós szoci- A Kolozs megyei Ipari és Ke- keresgélnek alkalmazottak agrárium hozzájárulása gyedévben 2,5 százalékos mazottaikkal” – üzenték a ális alapok lehívását is igény- reskedelmi Kamarával az el- után. W nélkül is behatóbban ele- GDP-bõvülés várható. W

HIRDETÉS Röviden Három évre jegelik Újabb közúti szakaszt a magyar plázaépítést adtak át Székelyföldön Hírösszefoglaló nek, amelyek már kaptak el- A székelyföldi Csíkszentdo- vi építési engedélyt egy-egy mokos és Maroshévíz között Plázaépítési stop lép ér- fejlesztésre. Szerinte nem lo- átadták a felújított 12-es szá- vénybe jövõ év január gikus, hogy visszafogják azo- mú országutat. A 64 kilomé- elsején Magyarországon, kat a beruházásokat, ame- teres szakasz rehabilitációja amelynek értelmében 2014 lyek jelenleg is több tízezer része egy nagyobb projekt- végéig nem engedélyezik a vállalkozásnak adnak lehetõ- nek, amely a 15-ös út felújí- 300 négyzetméternél na- séget és több tízezer munka- tását is magába foglalja, és gyobb alapterületû kereske- helyet teremtenek. Mint rá- így összeköti Kovászna, delmi ingatlanok kivitelezés- mutatott: az intézkedés el- Hargita és Maros megyét. A ét. Az errõl szóló kormány- lentétbe kerül a kormányzat teljes út felújítása mintegy rendelet szerint csak kivéte- azon törekvésével, hogy a 200 millió eurót emészt fel, les esetekben adható enge- szolgáltatószektort erõsítse. a munkálatok két és fél éve dély ilyen típusú ingatlanok A lap szerint a kiskereske- zajlanak. Borboly Csaba, a felhúzására. Szakértõk úgy dõk körében keringõ összees- Hargita megyei tanács elnö- vélik, míg a rendelkezés fel- küvés-elméletek egyike úgy ke az átadás alkalmával el- viszi a gomba módra elsza- véli, a plázastop szorosan mondta: ez az elmúlt húsz porodott, ám kis kihasznált- összefügg a magyar élelmi- év legnagyobb infrastruktu- ságú bevásárlóközpontok szerboltláncok, a CBA és a rális beruházása Székelyföl- árát, jelentõs csapást mér a Coop erõsítésével. A gyanak- dön. „A projekt akkor te- magyar építõiparra. vók nem zárják ki, hogy az kinthetõ befejezettnek, ami- Giró-Szász András kor- intézkedés által ezek a háló- kor a teljes szakasz mentén mányszóvivõ indoklása sze- zatok külön védelmet élvez- elkészülnek a városok körüli rint az intézkedés célja, nének a Match, Profi és Cora terelõutak is, erre az elkövet- hogy a kereskedelem szerke- áruházláncok feltételezett fel- kezõ három-négy évben sor zete „kedvezõbben alakul- vásárlása után, mivel a beke- kerülhet” – tette hozzá a ta- jon át”, jelenleg ugyanis a belezett áruházak értéke je- nácselnök. kereskedelmi forgalom 69 lentõsen nõne azzal, hogy százalékát uralják a nagy- és nem települhet melléjük kon- Csökkent a hiány közepes, elsõsorban nemzet- kurens. Mások azonban az- közi hátterû vállalkozások. zal is számolnak, hogy a Közel 11 százalékkal csök- Az ágazat képviselõi ne- nemzetközi láncok megvétel- kent a folyó fizetési mérleg hezményezik, hogy a sokat ét valójában maga az állam deficitje az év elsõ kilenc hó- vitatott intézkedésrõl nem fontolgatja, amelyeknek csak napjában a tavalyi év hason- egyeztettek velük a politikai üzemeltetõi lennének a ma- ló idõszakához viszonyítva, döntéshozók – a kormányfõ gyar cégek. Ezt erõsíteni lát- így a hiány csupán 3,97 mil- korábbi ígéreteivel ellentét- szik a kormány korábban liárd eurót tesz ki – derült ki ben. Krisán László, a VOSZ meglebegtetett szándéka is, a Román Nemzeti Bank ál- Kereskedelmi és Szolgáltató hogy nem tesz le stratégiailag tal közzétett adatokból. A Szekciójának elnöke a Napi fontos területeken az állami változás elsõsorban annak Gazdaságnak úgy nyilatko- szerepvállalás növelésérõl. köszönhetõ, hogy 13,2 szá- zott, a plázastop erõs presz- Kormányszinten szóba is ke- zalékkal esett vissza a keres- tízsveszteséget jelent azok- rült egy szociális bolthálózat kedelmi mérleg hiánya. nak a kereskedelmi cégek- lehetõsége. W 2011. november 16., szerda www.maszol.ro ÚMSZTÁRSADALOM 7

Hatezer lejt érõ Ingázás – saját zsebbõl nagybányai fal Hírösszefoglaló

Antal Erika, Kovács Zsolt, Ismét tüntettek Bukarestben a tanárok dagógus jogosult az ingázási Hatezer lejre büntette az Baloga-Tamás Erika költségeket fedezõ juttatás- Országos Diszkriminá- ra, és a tanfelügyelõség sze- cióellenes Tanács (CNCD) a Egyre több erdélyi telepü- rint nincsenek nagy gondok nagybányai önkormányzat- lésen jelent gondot a vi- a kifizetések körül, mert – ot, miután a testület megálla- dékre ingázó tanárok utazási érvel az illetékes – mostaná- pította, hogy a polgármesteri támogatásának kifizetése, a ban egyetlen panasz sem ér- hivatal jogellenesen emelt fa- hét elején Kovászna megyé- kezett ez ügyben. Csukás lat a romák és nem romák ál- ben sztrájkoltak emiatt a pe- szerint általában a legszegé- tal lakott tömbházak közé a dagógusok. Van, ahol év köz- nyebb önkormányzatok van- Horea utcában. A testület ben maradnak tanár nélkül nak napirenden az ingázó szerint az illegálisan felépített az iskolák, mert a városról pedagógusoknak járó pén- falat le kell bontani, amint bejáró munkavállalóknak zek kiosztásával, a gazda- azt Asztalos Csabától nincs pénzük az utazásra. gabb településeken pedig kü- megtudtuk. Mint korábban Különösen a megyeközpon- lönbözõ okokra hivatkozva arról hírt adtunk, Cãtãlin toktól távol esõ, kis települé- halogatják a témát. A válság Cherecheº nagybányai pol- sek vannak bajban. miatt több önkormányzat gármester korábban lapunk- döntött úgy, hogy az utazási nak úgy nyilatkozott: „nem Önkormányzati hiba? költségeknek csak a felét té- érdekli” a diszkriminációelle- ríti meg, másik fele a peda- nes tanács álláspontja, mert õ Mint arról korábban beszá- gógus zsebét terheli. Ez tör- „a helyi polgárokat képviseli, moltunk, a hét elején spon- tént például Oroszhegyen is. és csakis nekik tartozik elszá- tán sztrájkot kezdeményez- „Sajnos az anyagi feltét- molással”. Szintén bírsággal tek a háromszéki Elõpatakon István Farkas Fotó: eleinket figyelembe véve így sújtotta a tegnap a CNCD a tanító pedagógusok, mert két A Szabad Tanügyi Szakszervezeti Szövet- százalék helyett 6 százalékos támogatást kellett döntenünk az idén, kolozsvári önkormányzati éve nem kapták meg az ingá- ség (FSLI) és a Spiru Haret Szakszervezet kapjon. A tanárok tegnap azért is elégedet- kevés volt a pénz és arány- hivatalt, mert a pataréti sze- zásért járó támogatást. Az tagjai sztrájkõrséget tartottak tegnap Buka- lenségüket fejezték ki, mert a tanügyi re- lag sok, azaz 23 ingázó pe- méttelep szomszédságába elõpataki iskola 50 pedagó- restben. A tiltakozók a befagyasztott bérek form elõírásaival ellentétben nem javulnak a dagógusunk van” – magya- költöztették egy Mãrãºti ne- gusából 14-en szüntették be a emelését, új tanügyi állások pályáztatását munkakörülmények. A pedagógusok leg- rázta lapunknak Bálint gyedi utcában élõ romákat. munkát, mert havonta 150- kérték, valamint azt, hogy a következõ évi utóbb november 9-én vonultak utcára, és to- Elemér Imre, Oroszhegy Az Országos Diszkriminá- 200 lejt költenek utazásra, és költségvetésbõl az oktatásügy a tervezett 2 vábbi demonstrációsorozatot terveznek. polgármestere. Az elöljáró cióellenes Tanács döntése a település önkormányzata hangsúlyozta, ezt a fél tá- szerint a jogsértõ intézkedé- összesen 36 700 lej utazási tá- re tûzték a társadalmi párbe- dagógus mondott fel, mert a elmondta, fárasztó is és költ- mogatást már megkapták a sek miatt a kolozsvári önkor- mogatással tartozik nekik. széd bizottságában: a testü- távoli településre való utazás séges is az ingázás, de mégis tanárok, és jövõre talán már mányzat 8000 lejes bírságot Keresztély Irma háromszéki let szerint az önkormányzat túl sokba került volna. „Aki ragaszkodik az állásához, a teljes költséget biztosítani köteles fizetni, továbbá orvo- fõtanfelügyelõ szerint a me- a vétkes az elmaradás miatt. most kezdi a tanári pályát, mert reméli, hogy jövõben tudják számukra. Vannak solnia kell a Patarétre költöz- gyében csak Elõpatak van A háromszéki kormány- vagy akinek csak fél katedra közelebb kerülhet Marosvá- azonban olyan települések, tetett romák helyzetét is. A ilyen nehéz helyzetben. megbízott azt ajánlja az elõ- jutott, és távolabbi település- sárhelyhez. „Talán a követ- ahol már évek óta nincs ke- pataréti és a nagybányai ese- A károsultak beperelték a pataki polgármesternek, üte- re kell eljárnia naponta, an- kezõ tanévben lesz hely Vá- rete az önkormányzatnak tek kapcsán is civil szerveze- polgármesteri hivatalt, meg- mezze át és részletekben fi- nak bizony sokba kerül az sárhelyen, vagy egy közeleb- erre. Nevük elhallgatását ké- tek tiltakoztak a hátrányos nyerték a pert, ennek ellené- zesse ki tartozását. Dumitru autóbuszbérlet, sokszor töb- bi faluban. Addig sem adom rõ pedagógusok arra pa- megkülönböztetés ellen. Ko- re a helyi önkormányzat Marinescu elõpataki polgár- be, mint amekkora a fizeté- fel a munkahelyemet, mert naszkodtak, hogy utoljára lozsváron a romák melletti nem hajlandó törleszteni, ar- mester úgy reagált: jelenleg se” – mondta Illés. Hozzátet- könnyebb változtatni, mint az idei januárban kaptak né- szolidaritási akciókat szer- ra hivatkozva, hogy nincs rá prioritást élvez a fûtésszám- te, mindemellett sokan örül- elölrõl kezdeni mindent” – mi résztámogatást, de hiába veztek a jogvédõk: az Amare keret. Keresztély Irma el- la és az iskolabusz költségé- nek annak, hogy egyáltalán mondta a fiatal matemati- kérnek segítséget bárkitõl, Prhala Egyesület, a Desire mondta: a prefektúrával kö- nek a biztosítása. álláshoz jutnak, és még ráfi- katanár. így a tanfelügyelõségtõl is: Alapítvány és a Civil Szerve- zösen arra kérik a háromszé- zetéssel is hajlandóak dol- csak hallgatás a válasz, ami- zetek Munkacsoportja lépett ki önkormányzatot, keres- Még így is megéri gozni, naponta ingázni, ab- Nem panaszkodnak kor jussuk felõl érdeklõd- fel a diszkriminációval szem- sen sürgõsen megoldást. ban a reményben, hogy ja- nek. „A vidéki tanár tényleg ben. Nagybányán az Amnes- Más háromszéki településen Maros megyében azoknál vulni fog a helyzetük. A taná- Bár az utazási költségek a nemzet szolgája. A szolgá- ty International és a Romani is elõfordult már, hogy kés- az önkormányzatoknál, ahol rokat a tanfelügyelõség is térítése nem tartozik a tan- lat pedig itt és most éhezést, Criss munkatársai folyamod- tek a kifizetésekkel, de ilyen van pénz, fizetnek, ahol próbálja segíteni például úgy, felügyelõség hatáskörébe, az útszélen hányódást, a hiva- tak jogorvoslatért. Mint ko- hátralékot sehol sem hal- nincs, ott nem fizetnek az in- hogy igyekeznek a lakhely- intézmény követi a beérkezõ talok részérõl mellõzést je- rábban errõl beszámoltunk, a moztak fel. György Ervin gázó tanároknak – mondta ükhöz közeli iskolákban ál- panaszokat – magyarázta la- lent. Csodálom, hogy még nagybányaihoz és a kolozs- Kovászna megyei prefektus lapunknak Illés Ildikó fõtan- lást találni számukra – ma- punknak Csukás Levente, a vagyunk néhányan, akik fa- várihoz hasonló vitatott hely- hétfõi sajtótájékoztatóján ki- felügyelõ-helyettes, akitõl gyarázta. Hargita Megyei Tanfelügye- lun tudunk és akarunk taní- zetben élnek a csíkszeredai és fejtette: az elõpataki problé- megtudtuk azt is, hogy a nyá- Borsos Kinga Radnótra in- lõség gazdasági igazgatója. tani” – összegezte helyzetét marosvásárhelyi roma gettók mát már többször napirend- ron sok pályakezdõ fiatal pe- gázik naponta. Lapunknak A megyében másfél ezer pe- az egyik panaszos. W lakói is. W

HIRDETÉS Felrobbant az uránbánya Hírösszefoglaló gos Urániumtársaság rész- vétét fejezte ki az elhunyt Halálos áldozata is van a családjának. tegnap hajnali, Suceava November elején Vaskoh- megyei uránbánya-robbanás- szikláson tört ki botrány, nak: a balesetben egy, az éj- mert eltûnt 73 kilogramm szakai mûszakban dolgozó uránium. Egyelõre nem bányász vesztette életét. Az tudni azt sem, hogy mikor Országos Urániumtársaság, vitték el az ismeretlen tette- a Suceava megyei munka- sek a veszélyes anyagot: a ügyi hivatal és a rendõrség is helyiek ellentmondásos nyi- vizsgálja a baleset körülmé- latkozatai alapján feltételez- nyeit, egyelõre annyit tudni, hetõ, hogy legtöbb egy éve hogy a kitermelésnél hasz- történt a bûncselekmény. nált robbanóanyag okozta a Az Országos Urániumtár- balesetet, és úgynevezett saság ebben az esetben is „asszisztált robbantásnál” helyszíni vizsgálatot rendelt következett be a tragédia. el. Zsombori Vilmos geofi- Suceava megyében 1965 zikus, a Nukleáris Tevé- óta bányásznak urániumot, a kenységeket Felügyelõ Or- botusanai lelõhely az egyik szágos Bizottság egykori el- legnagyobb urániumbánya nöke korábban lapunknak az országban. Jelenleg a ki- úgy nyilatkozott, a bizton- termelés korszerûsítése folyik sági elõírások Romániában itt, új technológiákat és új megfelelnek a nemzetközi eszközöket telepítenek a bá- szabványoknak. A lapzár- nyába. Arról, hogy a balese- tánkig nyilvánosságot látott tet gondatlanság vagy techni- jelentések szerint a botusani kai hiba okozta-e még nem balesetnél radioaktív szeny- érkezett jelentés. Az Orszá- nyezés nem történt. W 8 ÚMSZKULTÚRA www.maszol.ro 2011. november 16., szerda

Röviden Színpadon az Öregek könyve Liszt Ferenc-koncert Ünnepi szalonvígjáték Marosvásárhelyen ÚMSZ

A Magyar Köztársaság Totka László Szokatlan összmûvésze- Csíkszeredai Fõkonzulátusa ti elõadással indította a Liszt Ferenc-emlékév al- Halasi Erzsébet színmû- idei évadát a kolozsvári kalmából ma este hét órától vész fél évszázados színé- Ecsetgyárban mûködõ Kis- koncertet szervez a Maros- szi munkásságát ünnepli terem Független Színház – vásárhelyi Kultúrpalotában, szombaton a Jutalomjáték cí- Harsányi Attila magyaror- amelyen Hegedûs Endre mû zenés produkcióval a szági színész a Plugor Sán- Liszt Ferenc-díjas zongora- nagyváradi Szigligeti Szín- dor és Szilágyi Domokos mûvész lép fel. Hegedûs ház. A darab tegnap délelõtti kötete alapján készült Öre- Endre a budapesti Liszt Fe- sajtótájékoztatóján Czvikker gek könyve címû elõadást renc Zeneakadémia elvég- Katalin, a színház menedzse- mutatta be. A tegnap elsõ zése után eddig húsz nem- re hangsúlyozta: a neves szat- ízben bemutatott elõadás fi- zetközi zongoraversenyen mári színmûvész ötvenéves atal rendezõje, Mihaela vett részt, tíz rangos helye- pályáját olyan elõadással kí- Panainte felkérésére László zést mondhat magáénak, 30 vánják megünnepelni, mely- Noémi költõ, fordító készí- éves elõadómûvészi pályá- ben maga az ünnepelt is jól tette el az Öregek könyve ro- ján több mint 2700 alka- érzi magát. mán nyelvû rendezõi fordí- lommal lépett fel, 28 CD al- tását. A színházi alkotás bum õrzi játékát, 20 órányi Játék színházról nemcsak azért szokatlan, televíziós film készült kon- mert grafikák ihlette lírai certjeirõl. „Nagy öröm, hogy részese mûvet rendeztek meg, ha- lehetek az elõadásnak, és sze- nem azért is, mert az egy- A szerzõ felvétele Jövõben lesz Segesváron rencsésnek tartom azt, hogy Halasi Erzsébet színmûvész (jobbra) is jelen volt a Jutalomjáték sajtótájékoztatóján személyes színpadi elõadás Petõfi-szobor a Szigligeti Színház újjáala- kusokkal, sanszonokkal”. hogy „ötven éve a színház a tók Amerikából címû néptánc- díszlete önmagában is meg- kulása után nem sokkal Hozzátette: az ünnepi elõ- második otthona”, nagyon elõadásával áll színpadra. Az álló mûvészi munka, instal- Megóvta a bukaresti Eco olyan jeles jubileumot ünne- adást – ahogy Halasi Erzsé- izgul, és ez az izgalom csak a elõadás létrejötte Bartók Béla láció. Az Adrian Cojocaru Horticultura Kft. a kivitele- pelhet, ami Erdély-szerte bet életét is – két dal (a Nekem Jutalomjáték után fog meg- születésének 130. évforduló- kolozsvári szobrászmûvész zésre kiírt pályázat eredmé- egyedülálló, hiszen nagy ese- élet a színház és a Boldogság, ha szûnni. Hozzátette, eddig jához kapcsolódik, de ezzel a tehetségét dicsérõ installá- nyét, ezért késhet a segesvá- mény az, hogy valaki ötven a közönség szeret) határozza több mint száz szerepben állt produkcióval tisztelegnek a ció külön érdekessége, hogy ri Petõfi-szobor újraállítása éve ugyanannál a társulatnál meg, ugyanis „zene nélkül színpadra, de ezek közül az 35 éve elhunyt Szilágyi Do- Plugor Sándor grafikái nyo- – értesült a Népújság. Gáll dolgozik és alkot” – fogalma- nem igazán jutalomjáték a egyik legemlékezetesebb mokos elõtt is. mán születtek. Noha a gra- Ernõ, az RMDSZ segesvári zott a sajtótájékoztatón Me- jutalomjáték”. A kétrészes Ödön von Horváth Kasimir és László Csaba, a darab ren- fikák figurái, arcai nem a elnöke, városi képviselõ úgy leg Vilmos, a darab rendezõ- elõadás elsõ, része amolyan Karoline címû darabjában dezõje elmondta, az összefo- maguk valóságában, hanem véli, az idén nem valószínû, je. Elmondása szerint a Juta- elõkészület lesz az ünnepelt alakított Majomlány volt. gott dramaturgiájú elõadás a színmûvész testtartásával, hogy a téren helyére kerül- lomjáték mûfajilag „szalon- színpadra lépéséhez, a máso- során erdélyi magyar és a bi- mimikájával jelennek meg a het Petõfi Sándor szobra. vígjáték a színházról, amely- dik rész pedig tulajdonkép- Bartókra emlékeznek hari román táncokat mutat- díszlet-installáció elõtt. Az Ha a bukaresti cég óvását be olyan dalokat és jelenete- pen Heltai Jenõ Interjú címû nak be, viszont a produkció- elõadás elõtt egyébként elutasítják, akkor a héten ket válogattak össze, amelyek egyfelvonásosa lesz” – ma- Tegnap tartotta sajtótájé- ban nem hangzik majd fel Rajz, vers és színielõadás cím- megkezdõdhet és a jövõ év a színészekrõl, az õ viszonya- gyarázta Meleg. koztatóját a Szigligeti Szín- Bartók-zene, azt csak a nép- mel szerveztek kerekasztal- elejére befejezõdhet a park ikról, alakításokról szólnak. A sajtótájékoztatón jelen ház falain belül mûködõ zenék és a Lászlóffy Zsolt ál- beszélgetést Szilágyi Do- felújítása, amely 272 ezer Nem bóvli, nem kabaré, ha- volt Halasi Erzsébet is, aki el- Nagyvárad Táncegyüttes is, tal komponált zenei betétek mokos és Plugor Sándor lejbe kerül. nem szalonvígjáték, klasszi- mondta: annak ellenére, amely november 25-én Bar- idézik meg. W munkáiról esett szó. W

HIRDETÉS Mûvészfotók az aluljáróban Antal Erika lesz kiállítva az aluljáróban. sen kisebb részvételi díjat kér, Az ítészek a beküldött alko- mégis viszonylag kevesen je- Szokatlan helyen, a ma- tásokból húsz felvételt díjaz- lentkeznek a kiállításra. Az rosvásárhelyi fõtéri alul- tak, köztük Borbély Zoltán alkotások többek közt Ma- járóban nyílt meg tegnap dél- marosvásárhelyi fotómûvész gyarországról, Szlovéniából, után az 5. Nemzetközi Fotó- munkáját is. Bálint Zsig- Horvátországból, Tajvanból, mûvészeti Szalon és a XXIII. mond, a Marosvásárhelyi Csehországból, Szerbiából, Országos Fotómûvészeti Bi- Fotómûvészeti Klub mûvé- Németországból, Franciaor- ennálé a Marosvásárhelyi sze lapunknak elmondta, az szágból, Argentínából, Fotóklub szervezésében. Bá- eseményre egy katalógust is Olaszországból, Svédország- lint Zsigmond fotómûvész megjelentettek, amelynek ból érkeztek. A mûvészek lapunknak elmondta, a ket- elõszavában Török Gáspár, többségét most is az ember tõs fotómûvészeti esemény a Fotómûvészek Nemzetkö- foglalkoztatja a leginkább, az premiernek számít a nemrég zi Szövetségének tagja visz- ember kapcsolata a termé- átadott aluljáróban, ahol ed- szatekint a fotográfia erdélyi, szettel, a környezetével, de dig még nem szerveztek sem- marosvásárhelyi hagyomá- Bálint Zsigmond úgy véli, „a milyen kiállítást. A zsûri 22 nyaira. fotográfusok a szociofotó irá- ország 164 fotómûvészének Negatívumként jegyezte nyába fordultak, egyre in- közel hétszáz fotóját kapta meg a vásárhelyi fotóklub a kább a mindennapi esemé- meg, ezekbõl válogatta ki azt hasonló nemzetközi szerve- nyek felé fordítják a fényké- a 107-et, amely egy hónapig zetekkel ellentétben lényege- pezõgépeiket”. W

A marosvásárhelyi aluljáróban nemzetközi fotómûvészek 107 alkotását állították ki A szerzõ felvétele 2011. november 16., szerda www.maszol.ro ÚMSZMÉDIA 9

Kettõs tükör

Russell Peters „indo”-kanadai komédiás, mé- Tévémániás Románia diaszemélyiség sajátos karácsonyi mûsor közve- títését tervezi. A Kanadai Televízióban (CTV) ÚMSZ december elseje alkalmából bemutatandó adás- ban ugyanis nem más, mint a szilikon Románia lakosságának köré- „update”-járól híres Pamela Anderson fogja ben a televízió a legnépsze- majd játszani Szûz Máriát. Azt nem közli a rûbb médiatípus – 83 százalékuk CTV honlapja, hogy a Vatikán nyilvánított-e naponta tévézik –, a legtöbb fiatal véleményt a ex-Playboy-nyuszi, aktuális kebel- esetében azonban már az internet csoda megtisztító szerepben való fellépésérõl, és a napi szinten használt médiaesz- azt sem tudjuk, hogy a visszafogottságáról nem köz – derül ki az IRES kolozsvá- túlzottan híres Peters nem-e viszi színre a szep- ri közvélemény-kutató intézet na- lõtlen fogantatás jelenetét. Arra meg nem is me- pokban készített felmérésébõl. A rek gondolni, hogy mi lészen akkor, ha ötezer év megkérdezettek nagy része eseté- múlva ezen filmecske egy fragmentuma is beke- ben a televízió információcsator- rül az akkori valláskutatók érdeklõdési körébe, naként szolgál – esetében ugyanis és Leonardo mester Sziklás Madonnája mellett 57 százalékkal elsõ helyen áll az a Baywatch-sorozat hõsnõje számára kegyhelyet információszerzés, és csak ezután létesítenek majd. Annyi biztos, hogy sok férfit következik a szórakozás – a meg- fog majd a hit számára megnyerni. kérdezettek 29 százaléka legalább (prier) hetente, 21 százaléka pedig na- ponta megnéz egy játékfilmet. A tanulmány készítõi megálla- Röviden pították, összefüggés van a vég- zettség és a tévé elõtt töltött idõ- tartam között: furcsa mód minél Salamworld, a Facebook utódja képzettebb egy személy, annál több idõt tölt el tévénézéssel: a Románia lakosságának 83 százaléka naponta néz tévét – derül ki az IRES felmérésébõl. A fõ cél az információszerzés Salamworld (Helló, világ!) néven muszlim kö- felsõfokú végzettséggel rendelke- lai végzettséggel rendelkezõk ará- alkoholra, 77 százaléka pedig a 71 százalék szerint a tévé segítsé- zösségi oldalt indít befolyásos üzletemberek zõk 88,1 százaléka tévézik na- nya 23,3 százalék, az általános is- dohányzásra vonatkozó tarta- gével átláthatóbbá válik számára egy csoportja Isztambulban, a honlap célja, ponta, a középiskolát végzettek kolai és a felsõfokú végzettséggel lomtól félti a gyerekeket, a vá- Románia gazdasági helyzete, 68 hogy a Facebook egyeduralmát megdöntve a 83,45 százaléka, míg az általános rendelkezõk körében 16, illetve laszadók 76 százalékát az erõ- százalék pedig úgy véli, a tévé ál- legnépszerûbb közösségi hálóvá váljon az iskolát végzettek 77,8 százaléka. 15 százalékos ez az arány. szak illetve a törvénytelen csele- tal tisztább képet kap a belpoliti- iszlám világon belül – írta honlapján a A felsõfokú végzettséggel ren- A felmérés kitért a tévé társada- kedetek bemutatása aggasztja a kai helyzetrõl. Hürriyet címû török napilap. A honlap készí- delkezõ megkérdezettek körében lomra gyakorolt hatására is – a legjobban, 66 százalékuk a mez- A felmérés adataiból az is kide- tõinek célja, hogy az oldal 3 éven belül elérje elsõsorban az ismeretterjesztõ megkérdezettek 81 százaléka véli telenség megjelenítését, 69 száza- rül, hogy a lakosság 65 százaléka a 100 millió felhasználót, és megpróbálja adások népszerûek: az egyetemet úgy, hogy Romániában túl rom- lékuk pedig a szexuális tartalmat úgy véli, hogy a televízió nem in- egybeolvasztani a modern iszlám közössé- végzettek 16,3 százaléka, az álta- boló hatást gyakorol a televízió a tartja károsnak. formál, hanem manipulál, 73 get. A célközönségbe fiatalok, értelmiségiek lános iskolai végzettséggel ren- gyerekekre, 98 százalékuk nevelõ A megkérdezettek 78 százalé- százalék szerint az államnak köz- és az iszlámra kíváncsi nem muszlimok tar- delkezõknek 7,4 százaléka néz szerepet tulajdonít a médiumnak. ka úgy véli, hogy a tévézés segít be kellene lépnie és le kellene állí- toznak. Az oldal mottója: „Semmi politika, ilyen jellegû adást naponta. A fil- A megkérdezettek 85 százaléka a neki a Romániát érintõ szociális tania azokat az adásokat, ame- semmi tilalom, semmi korlát.” met nézõk körében a középisko- kábítószerekre, 82 százaléka az gondok helyes értelmezésében, lyek a jó ízlés határát átlépik. W Meghívó A Kós Károly Akadémia Alapítvány november 17- Beindult az újabb leépítéshullám én, csütörtökön 18 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban vitafórumot szervez „Van-ee szük- Hírösszefoglaló Az Index úgy értesült, hogy a Ma- Jogvédõk vizsgálják a magyar médiatörvényt ség közigazgatási átszervezésre Romániában?” gyar Rádiótól 19 szerkesztõt, 2 címmel. Az Erdélyi Magyar Televízióval közösen Bombera Krisztina, Teszári bemondót, 5 gyártásvezetõt és 5 Tizennégy külföldi jogvédõ szervezet küldöttsége találkozik ma szervezett rendezvény elõadói: Kelemen Hunor, Nóra, M. Kiss Csaba, Várko- archívumban dolgozó embert Szalai Annamáriával a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az RMDSZ elnöke, Tamás Sándor, a Kovászna Me- nyi Attila, Szerbhorváth György, akarnak elküldeni. A csoportos elnökével Belénessy Csabával, az MTI vezérigazgatójával és gyei Tanács elnöke, Csutak István fejlesztéspoliti- Károlyi Gabriella, Kembe Sorel- létszámleépítéskor pedig a mun- Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelõs államtit- kai szakértõ, valamint Novák Zoltán történész. Arthur csak néhány név azok kö- káltatónak nem kell indokolni, kárral, hogy a nemzetközi szinten is botrányt kiváltó a magyar zül, akik sajtóinformációk szerint hogy miért nem tart igényt a dol- médiatörvény alkalmazásáról és a sajtó helyzetérõl tárgyaljon. Moderátor Gáspárik Attila, az est házigazdája a magyar közmédiában zajló má- gozóra. Sajtóértesülések szerint az összes fajsúlyos civil szakmai szerve- Markó Béla lesz. sodik elbocsátási hullám áldoza- Az MTVA és a Központi Üze- zet képviselõit tömörítõ delegáció a közszolgálati médiát képvi- tai. Amint arról lapunkban már mi Tanács pénteken késõ este írta selõ szakszervezetek vezetõivel is találkozik, akik az MTVA- beszámoltunk, holnapig a Mé- alá a megállapodást, ami alapján ban jelenleg folyó csoportos létszámleépítésrõl, és a vélt jogsze- XApróhirdetés diaszolgáltatás-támogató és Va- hétfõn elkezdte az alap az elõze- rûtlenségekrõl tájékoztatják a küldöttséget. Budapesti galéria magas áron vásárolja XIX-XX. gyonkezelõ Alap (MTVA) közel tes értesítések átadását. A szak- négyszáz dolgozója kapja kézhez szervezetek szerint azonban a a felmondások kiosztását. Cser- szolgáltatás-támogató és Vagyon- századi neves magyar és európai festõmûvészek az elbocsátásáról szóló elõzetes konzultáció mellõzése miatt jog- háti Ágnes, az MTVA szóvivõje, kezelõ Alap 33 millió forintos se- alkotásait, különleges mûtárgyakat, numizmatikai értesítést. Az Index információ szerûtlenül jár el az alap, ugyanis az Indexnek úgy nyilatkozott, gélyalapot hoz létre, amelyet a le- gyûjteményeket. 1077 Budapest, Wesselényi utca szerint a listán 15 mûsorvezetõ is a Közmédiumok Szakszervezeti hogy a munkáltatót jogilag csak a építésben érintett munkavállalók 9., www.karaigaleria.hu, karaigaleria@karaigale- szerepel – de nemcsak a köztévék Tanácsa (KÖZSZAT) szerint a Központi Üzemi Tanáccsal le- szociális rászorultsági alapon, il- ria.hu, +36209245370, nagyváradi telefonszám: sínylik meg a karcsúsítást, hanem velük folyó tárgyalás lezárásáig a folytatott tárgyalások kötötték. letve az elhelyezkedésük támoga- 0740-181729. a rádióknak is bõven kijut belõle. munkáltató nem kezdhetné meg A szóvivõ elárulta a Média- tására vehetnek igénybe. W

HIRDETÉS 10 ÚMSZTVMÛSOR www.maszol.ro 2011. november 16., szerda

CSÜTÖRTÖK 2011. november 17. DUNA TV m1 m2 RTL KLUB TV2 HÍR TV 7.40 Kisváros (ism.) 6.55 Ma Reggel 6.55 Ma Reggel 7.10 Törzsutas (ism.) 7.00 Segíts magadon! 7.00 Paletta (ism.) A nap filmjei 8.30 Híradó 10.00 Bűvölet 10.00 Rajnán innen, 7.45 Fókusz Reggel 7.25 Tények Reggel 7.30 Lapzárta (ism.) 8.40 MacGyver (olasz sor.) Dunán túl... 8.35 Reflektor Reggel 8.00 Mokka Vitaműsor újságírókkal m1, 21.15 (am.-kan. sor.) (ism.) 10.55 Ősi kövek 10.30 Fejezetek a magyar Sztármagazin 10.10 Stahl konyhája 8.00 Híradó Szóbeszéd 9.30 Híradó 11.10 Poén Péntek vasutak történetéből 8.45 Reggeli 10.15 Babapercek 9.05 Rájátszás (ism.) 9.35 Térkép (ism.) 12.05 Hacktion 10.50 Magyar retro - Csak csajok 10.20 Teleshop 10.05 Keresztmetszet Grace King Bichon álomvilágban él. Minden tökéletes körü- 10.05 Kis Dorrit (magyar akció sor.) 11.45 Természetfilmesek 9.25 A szerelem rabjai 11.50 Sabrina (ism.) lötte: a férj, a gyerek, a ház. De egy nap, amikor megpillantja (minisor.) (ism.) 13.00 Híradó és egyéb állatfajták (argentin sorozat) (amerikai romantikus víg- 10.30 Retrográd (ism.) férjét, amint egy másik nővel csókolózik, rá kell jönnie, hogy 11.00 Család-barát 13.25 Kárpát Expressz 12.10 Közelítő 10.25 Második esély játék, 1995) 11.00 Híradó ő csak egy baba a játékboltban. Nincs más választása, a sa- 12.00 Horvát krónika 13.55 Rondó - Muzsnai Ákos műhelyében (amerikai-mexikói-kolumbi- 14.10 Eva Luna Friss napi információk ját kezébe veszi a sorsát és húga, Emma segítségével valódi 12.30 Ecranul Norstru 14.30 Alpok-Duna-Adria 12.30 TED ai sorozat) (amerikai -mex. sor.) 11.30 Iskolapélda (ism.) nőt farag magából, aki képes visszahódítani a férjét, Eddie-t. 13.20 Kívánságkosár 15.00 TED 13.01 Híradó délben 11.20 Top Shop 15.10 EZO.TV 12.05 Befutó (ism.) Benne: 13.02 Híradó Technology, Entertain- 13.25 Kárpát Expressz 13.10 ASZTRO Show 16.10 Rex felügyelő Az utánpótlás magazinja 15.10 Egészség + (ism.) ment, Design - technoló- 13.55 Híres magyar 14.10 A szív útjai (osztrák-német-olasz krim- 12.30 Ősök tere (ism.) 15.40 Veszélyben gia, szórakoztatás, dizájn könyvtárak (török sorozat) isor.) 13.00 Déli híradó 16.10 Munka-Társ (ism.) 15.25 Természetfilmesek 14.40 A rejtélyes 15.15 Robert Kennedy 17.10 Második élet 13.35 Hungarorama 16.40 Talpalatnyi zöld és egyéb állatfajták XX. század (amerikai filmdráma, (am.-kol.-mex. sor.) 14.05 Lapzárta (ism.) (ism.) 15.55 Lássuk Indonéziát! 15.05 Esély 2002) 18.15 Update Konyha 14.30 Paletta (ism.) 17.10 Az erdélyi szász 16.05 Angyali érintés 15.35 Szabadlábon Bé- 17.15 Sarokba szorítva 18.20 Eva Luna 15.05 Versus (ism.) kultúra nyomában (am. sor.) késben (amerikai sorozat) (amerikai -mex. sor.) 15.30 Sportré (ism.) 17.50 Virágzó 16.55 Különleges 16.00 KorTárs 18.20 Sarokba szorítva 19.30 Tények 16.00 Híradó Magyarország mentőalakulat 16.25 Aranymetszés (amerikai sorozat) 20.20 ÖsszeEsküvők 16.30 Ázsia (ism.) 18.15 Kisváros (sor.) (auszt. sor.) 17.20 Mindentudás Egye- 19.30 RTL Klub Híradó (valóságshow) 17.05 BBC Click 19.00 Híradó 17.45 MM teme 20.15 Fókusz 21.35 Jóban Rosszban A BBC informatikai maga- 19.30 Közbeszéd 18.40 Család csak egy 18.10 Vízkincs Közszolgálati magazin (magyar sor.) zinja TV2, 22.20 20.00 Térkép van (auszt. vígj. sor.) 18.35 Família Kft. (sor.) 21.20 Barátok közt 22.20 Üvegtigris 17.30 Paletta (ism.) Üvegtigris 20.30 MacGyver 19.30 Maradj talpon! 19.00 Angyali érintés (sor.) (magyar sorozat) (magyar vígj., 2001) 18.00 Híradó (am.-kan. sor.) 20.30 Híradó este 19.50 Esti mese 22.00 ValóVilág Közben: Kenósorsolás 18.30 Soroló 20.10 Különleges mentő- Az Üvegtigris hat barát pár eseménytelen napjának története. 21.30 Angyalbőrben 21.00 Sporthírek alakulat (sor.) (2011) (élő) 0.35 Aktív 19.20 Globál Lali, az amerikamániás büfés, aki az Üvegtigris nevű rozoga, (sor.) 21.15 Szóbeszéd 21.00 Híradó este - Összefoglaló A TV2 magazinja 19.45 Tíz perc útszéli büfékocsi tulajdonosa; Gaben, az autónepper, Róka, a 22.25 Hírek (am. rom. vígj., 1995) 21.35 McLeod lányai 23.10 Dr. Csont 1.05 20.00 Híradó piti csencselő; Sanyi a félnótás hajléktalan; Csoki, aki mindig 22.30 Kútfejek 23.00 Az Este (sor.) (amerikai krimisorozat) Éjszakai-show 21.05 Rájátszás arról szövegel, hogy majd szerez pénzt és elmegy Amerikába; (magyar akció-vígj., 23.35 Valaki 22.20 Maradj talpon! Utána: RTL hírek 1.40 Tények Este 22.00 Híradó és Cingár, aki a többiek idegeit nem kímélve szaxizik. 2006) 0.05 Múlt-kor 23.15 24 (sor.) 0.15 Kemény zsaruk (am. 2.15 EZO.TV 22.35 Lapzárta 0.00 Caterina és a lányok 0.15 Dunasport 0.35 Angi jelenti (olasz sor.) akciófilm-sorozat) Jósok, látók, médiumok! Vitaműsor újságírókkal 0.20 Puskás Ferenc 1.05 Zöld Tea 0.50 Az Este 1.15 Reflektor 2.50 A blogger (am. sor.) 23.00 Híradó - Egy legenda életre kel 1.30 Sporthírek 1.20 A gyerek sztárgyár - Sztármagazin 3.40 A szörny 1-2. Friss napi információk 1.10 Puccini 1.40 Család csak egy van 1.30 Infománia (amerikai katasztrófa f., 1. 23.30 Versus (ism.) - Vukán: Bohémélet (auszt. vígj. sor.) Multimédia magazin rész, 1996) 0.05 Rájátszás (ism.)

TVR 1 TVR 2 PRO TV ANTENA 1 PRIMA TV DISCOVERY 7.00 Reggeli híradó, 8.00 Hannah Montana 5.30 Nevess csak! 6.00 Híradó, Sport 7.00 Titkos szerelmek 5.40 Egyszemélyes időjárásjelentés (amerikai sorozat) (ism.) 8.00 Reggeli matiné (telenovella) (ism.) hadsereg 8.00 Románia, nap mint 8.35 Nyomoz a tanárnő 6.00 Happy Hour - Răzvan és Dani műsora 8.00 Családban 6.30 Szétépítők nap! (live) (olasz sorozat) (ism.) (live) (román sorozat) (ism.) - Víz DUNA Tv, 22.30 10.10 Lee Sun: 9.35 Késhegyen 7.00 ProTv hírek, 10.00 Sajtószemle 9.00 Teleshopping 7.00 Hogyan készült? Kútfejek Vihar a palotában 10.20 Túlélők sport, Mircea Badeaval 9.30 Szívek találkozása Tekelabdák, (sorozat) a nagyvárosi dzsungelben Könyvbemutató 10.50 Menyasszony (indiai sor.) borbélycégérek Tamás, az életunt reklámguru a sors fintora folytán túszul 11.25 Az ember és az idő 10.50 Egészségpasztilla 10.00 Apák napja a fiamnak 10.00 Szívek találkozása 8.00 Autókereskedők esik egy benzinkútrablásnál. Fogolytársainál már csak az 12.20 TVR55 11.00 Vallomások (amerikai vígjáték, 1997) – reality show (indiai sor.) Lancia Delta Integrale őket sakkban tartó bűnözők a lököttebbek, így aztán sosem 12.40 A palota legendái: (ism.) (ism.) 11.30 Nyerj 10.30 NCIS 9.00 Hogyan csinálják? lehet tudni, hogy épp kinél van a fegyver és hogy mikor sül A szelek királya 12.00 Bazár 12.00 Fiatal és nyugtalan 60 másodperc alatt (amerikai krimisor.) 10.00 Hogyan készült? el. A díszes társaságban szinte senki sem az, akinek mondja (dél-koreai drámasorozat) 12.35 Biznisz óra (amerikai sorozat) - szórakoztató műsor 11.30 Finţescu hídja 11.00 A túlélés magát, miközben a háttérből néha bezavar a focivébé és fel- 14.00 Hírek, 13.25 Egészségpasztilla 13.00 ProTv hírek, (ism.) 12.30 Teleshopping törvényei tűnik egy titokzatos dolgokkal teli konténer is. időjárásjelentés 13.30 Jamie belevág sport, időjárásjelentés 13.00 Híradó, 13.00 Kandikamera 12.00 Amcsi motorok 14.45 Közérdek 14.00 Parlamenti pártok 14.00 Magas szőke férfi Sport, időjárásjelentés 13.30 Teleshopping - Iowa Bureau Farm motor 15.15 Teleshopping fóruma felemás cipőben 14.00 Menyasszony 14.00 Szívek találkozása 13.00 Autókereskedők 15.30 Akzente 14.35 Együtt Európában (francia vígjáték, 1972) a fiamnak (indiai sorozat) - Volvo P1800S 17.00 Hírek, 15.30 Teleshopping 16.00 Fiatal és nyugtalan – reality show 15.00 Családban 15.00 Állítólag... időjárásjelentés 16.00 Nyomoz a tanárnő (amerikai sorozat) 16.00 Híradó, (román sorozat) - Piszkos legendák 17.30 Lottó 5 /40, (olasz sor.) 17.00 ProTv hírek, Sport, időjárásjelentés 16.00 A cseresznye 16.00 Hogyan készült? Lottó 6/49 17.00 Vallomások sport, 17.00 Közvetlen a tortán 17.00 Amcsi motorok 18.25 A palota legendái: 18.00 Hírek időjárásjelentés hozzáférés 17.00 Lököttek - A Nemzetőrség A szelek királya 18.30 Feketeszakáll 17.45 Happy Hour - Simona Gheorghe műsora (román sorozat) 18.00 Autókereskedők (dél-koreai drámasorozat) és a Karib-tenger kalózai – szórakoztató műsor 19.00 Híradó, 18.00 Hírek, - Subaru Impreza WRX 19.45 Sport (amerikai kalandfilm 19.00 ProTv hírek, Sport, időjárásjelentés időjárásjelentés 19.00 A túlélés 20.00 Hírek, sorozat) sport, 20.20 Next Top Model 19.00 Fókusz sport törvényei időjárásjelentés 20.00 Adio időjárásjelentés by Cătălin Botezatu 19.30 A cseresznye - Észak-Ausztrália KOSSUTH RÁDIÓ 21.10 Ítéld meg te! (live) 20.05 Adrenalitica 20.30 Kegyenc fegyenc 22.00 Lale a tortán 20.00 Állítólag... 22.10 A Román Televízió 20.15 A divat világa (amerikai vígjáték, 2008) (török sorozat) - reality show - Hősi tettek 7.00 180 perc 9.00 Hírek 10.00 Napközben 12.05 A Hely dokumentumfilmjei 20.25 Biznisz óra 22.30 ProTv hírek, 23.00 Híradó, Sport, 20.30 Horia akadémiája 21.00 Hogyan készült? 12.30 Vendég a háznál 13.01 Déli harangszó 13.30 Ma- 23.20 Határok nélkül 21.10 Késhegyen sport, időjárásjelentés - kulináris műsor 22.00 Halálos fogás gánhangzó 14.04 Rádiószínház 14.30 Tanúim lesztek - talk show 22.00 Hírek, időjárásjelentés 23.45 Egy bűnös show 21.45 Idősek és nyugtala- - Kalóziskola 15.05 Arcvonások 15.35 Tér-idő 16.00 Közelről 17.15 0.20 Kiábrándító időjárásjelentés 0.00 A mentalista - Dan Capatos műsora nok 23.00 Szén Zöldövezet 18.30 Krónika 19.03 Közéleti ütköző 19.15 szabadság 23.00 Cinema Dreaming (amerikai krimisorozat) (live) 22.15 Lököttek 0.00 Autókereskedők Magánhangzó 19.30 Határok nélkül 20.00 Hírek 20.50 (dokumentumf.) 23.35 Belső útvesztő 2.00 ProTv hírek, 1.00 Az Androméda törzs (román sor.) - Ford Cosworth Jó éjszakát 21.00 Hírek 21.04 Rádiószínház 21.30 A nap 1.20 Nosztalgikus évek (angol-amerikai thriller, sport, (am. sci-fi, 2008, 1. rész) 23.15 Focus Monden 2.00 A túlélés történetei 23.00 Krónika (ism.) 2003) időjárásjelentés (ism.) 3.00 Lale (ism.) törvényei 3.00 TVR55 1.15 Feketeszakáll 3.30 A mentalista (török sorozat) (ism.) 23.45 NCIS - Észak-Ausztrália BUKARESTI RÁDIÓ 3.15 Sport (ism.) és a Karib-tenger kalózai (amerikai krimisorozat) 3.45 Közvetlen hozzáfé- (amerikai krimisor.) 3.00 Állítólag... 3.30 Hírek (ism.) (ism.) (ism.) rés (ism.) 1.00 Finţescu hídja (ism.) - Szuperhősök órája magyar nyelven a regionális stúdiók középhullámú adásában 15.00 Híradó, kommentár 15.20 Magyar zenei lexikon VIASAT 3 SPORT.RO ACASÃ FILM+ KANAL D ETV 15.30 EU információs magazin 10.15 Batman (am. akció- 7.00 Hírek 10.00 Pontos 8.15 A csábítás földjén 8.05 Televíziós vásárlás 7.30 Családi történet (tö- 10.30 Szüreti vigadalom MAROSVÁSÁRHELYI RÁDIÓ film, 1989) 12.45 Segít- sportidő 12.00 Hírek (sorozat) 9.45 Együtt 11.10 A hetedik tekercs rök sorozat) 9.30 16.00 Híradó 16.15 Hitélet ség, szülő vagyok! 13.40 (live) 13.30 Pontos mindörökké (sorozat) (3. rész) 12.55 Férjhez Teleshopping 10.00 Ked- 16.35 Kárpát Expressz 11.00 Hírnegyedóra, Sport, Rádióújság 12.00 Híradó Mű- Lehetetlen küldetés 14.40 sportidő 14.00 Prosport 12.45 A kötelék (sorozat) mész, mert azt mondtam ves barátnőm 12.30 Ka- 17.00 Lugossy István: Ge- velődési hírek, Hitvilág, Előhang, Komolyzenei vetélkedő Őrangyal (sorozat) 15.40 óra (live) 15.10 Pontos 14.15 Clase 406 (sorozat) (amerikai romantikus nal-D Hírek 13.15 Légy az nezis 17.30 Híradó 17.40 12.45 Sajtószemle 13.00 Híradás, Zenés üzenetek 14.00 Doktor House (ismétlés) sportidő 16.00 Sport.ro 15.30 Amor real (sorozat) vígjáték) 14.50 Pénz áll a enyém - reality show Izelítő 14.45 Kalendárium Híradás, KultúrPresszó 15.00 Híradás, KultúrPresszó 16.35 Nyomtalanul (so- Hírek 16.30 Örüljünk a 16.30 Igaz történetek házhoz (német-am.-román 15.00 Teleshopping 15.15 17.50 Egészséges percek 16.00 Híradás, Sport, Rádióújság, Medicina, Művelődési hí- rozat) 17.30 Gyilkos szá- focinak! 18.00 Sport.ro 17.30 Lola (sorozat) vígjáték) 16.35 Féktelen A szív úrnője (török 18.00 Zene 18.20 Szüreti rek 17.55 A nap hírei röviden mok (sorozat) 19.20 Jó- Hírek 19.00 Pontos 18.30 A lángoló ég alatt száguldás (amerikai akció- sorozat) 16.45 Célpont- vigadalom 18.30 Híradó barátok (sorozat) 20.20 sportidő (live) 19.05 In- (sorozat) 19.30 A csábítás film) 18.20 A maszk ban 18.45 A nap híre 19.00 Hargita magazin KOLOZSVÁRI RÁDIÓ Két pasi (ism.) 21.15 Dok- formációk (live) 20.00 földjén (sorozat) 20.30 A (amerikai akció-vígjáték) 19.00 Kanal-D Hírek 19.30 Híradó 20.23 Szü- tor House (sorozat) 22.15 Pontos sportidő (live) szerelem győzelme (soro- 20.15 Telhetetlen űr 20.00 Akarsz milliomos reti vigadalom 20.35 Nép- 2.00 Éjszakai váltás 8.00 Hírek, sport 8.10 Hangoló 9.50 CSI (am. sorozat) 23.10 20.05 Információk (live) zat) 22.00 Éjszakai törté- (amerikai sci-fi) 22.00 Ka- lenni? – verseny show zene 21.00 Híradó 21.30 Hírek, műsorismertetés 15.00 Slágeróra 16.00 Hírek ÁlomÉpítők 2. 0.10 Esküdt 21.00 Sport.ro Hírek netek 22.30 Perro amor tonák voltunk (am.-német 21.00 Találd meg a csalá- Gyöngyök és pitykék 16.15 Rejtett világok 17.00 Nap-óra 17.30 Rockmalom ellenségek (amerikai krim- 22.00 Wrestling WWE (am. sorozat) 23.30 Szere- akciófilm) 0.40 Holtodig- domat 22.30 Cancan TV 22.00 Rejtélyek és ragá- 17.55 Hírek, műsorism. isorozat) PPV lemkönnyek (sorozat) lan (amerikai thriller) 0.30 Hírek (ismétlés) lyok 2011. november 16., szerda www.maszol.ro ÚMSZSZOLGÁLTATÁS 11

November 16., szerda Az év 45. hete és 320. napja, hátravan 45 nap Szerkesztõség és kiadó: Ma Ödön, Ágnes és Gert- Az alkotmányozó nemzet- Bukarest, 3. kerület, rúd napja van. gyûlés megalakulásáig az or- Lipscani u. 29-31 sz., I. emelet. Az Ödön férfinév az Eugén szág vezetésével Károlyi Mi- Telefon/fax: 021/317-8847, magyar megfelelõje, eredeti hályt és népkormányát bízza E-mail: [email protected] alakja Ögyén. A 19. szá- meg. Postacím: zadban az Ödön nevet az Redacþia „Új Magyar Szó” Edmund, illetve Edmond XVicc OP 15, CP 40, sector 5, Bucureºti nevekkel azonosították, Vonaton utazik egy vadász. Mb. felelõs szerkesztõ: míg az Eugént a Jenõvel. Puskája csöve a szomszéd Salamon Márton László Az Ágnes görög eredetû utasra néz. Vezetõ szerkesztõ: nõi név. Jelentése: szûzies, – Vigyázzon! – szól az utas – Cseke Péter Tamás Vezetõ publicista: tiszta, szemérmes. Nehogy elsüljön a puskája! Ágoston Hugó A Gertrúd germán eredetû – Nem baj – feleli a vadász –, Fõmunkatársak: nõi név, jelentése: dárda + majd újratöltöm. Ady András, Bíró Béla, erõ. Krebsz János, Gyulay Zoltán, Holnap a Gergelyek, XRecept Sebestyén Mihály, Székedi Ferenc, Székely Ervin Györgyök és Ildikók ünne- Meggyes-fahéjas muffin pelnek. Hozzávalók: 23 dkg liszt, 10 Szerkesztõk: dkg cukor, 2 kk sütõpor, 2-3 Moldován Árpád Zsolt (Aktuális) Bogdán Tibor (Háttér) XÉvforduló kk fahéj, 2 db tojás, 2,5 dl tej, Szakács Zsuzsanna (Gazdaság) • 1712 – II. Rákóczi Ferenc 0,8 dl olaj, 28 dkg meggybe- Turós-Jakab László (Sport) számûzött fejedelem meg- fõtt (+ a leve). Farkas István (Kultúra, Média) próbál Angliába utazni, de Elkészítése: A lisztet a cu- Szó szerint Orosz Anna (Életmód) a bécsi udvar tiltakozása korral, a sütõporral és a fa- Szonda Szabolcs (Színkép) miatt nem fogadják be. héjjal összekeverjük. A to- Olvasószerkesztõ: • 1918 – A magyar parla- jást, a tejet, az olajat, 2-3 evõ- Osváth Annamária, Toth Réka mentben feloszlatja magát kanál meggylevet kézi habve- Tudósítók: elõbb a képviselõház, majd rõvel elkeverünk. Összeele- Antal Erika – 0788-760573 (Maros- a fõrendiház. Összeül a gyítjük a hozzávalókat, és a vásárhely), Sipos M. Zoltán – 0788- 715876 (Kolozsvár), Totka László – Magyar Nemzeti Tanács, tésztába beleforgatjuk a meg- 0788-715848 (Nagyvárad), Baloga- mely határozatában kihir- gyet. Elosztjuk a sütõformá- Tamás Erika – 0746-375775 deti, hogy Magyarország ban, és elõmelegített sötõben (Székelyudvarhely), Kovács Zsolt – független és önálló népköz- 20-25 percig sütjük. Kihûlés 0721-251429 (Sepsiszentgyörgy), Mayla társaság, ezzel megfosztja után meglocsolhatjuk még a Júlia – 0745-682401 (Beszterce), Sike trónjától IV. Károly királyt. befõtt levével. Lajos – 0788-715687 (Szatmárnémeti), Tamás András – 0744-781709 (Nagyenyed) Visky István rovata Gondolatjel Fotóriporter, képszerkesztõ: Ne várd, hogy az emberek ményektõl függetlenül légy az, Tofán Levente kedvesek legyenek veled. Leg- aki lenned kell. Kedvességed és Grafikus: többször nem egyébért vá- megbocsátásod ne függjön a Horváth István gyunk az emberek kedvessé- másik ember jóindulatától. Tördelõszerkesztõk: gére, mint hogy megkímélje- Járd a saját utadat. Különösen Lõrincz Imola, Szabó Ildikó Erzsébet nek bennünket a megbocsá- azok felé, akiket szeretsz, nem Kiadja tás és az elfogadás felettébb szabad elvárásokkal közeled- a Scripta Kiadó Rt. nehéz útjától, ha ridegségük- ned. Szereteted ne függjön sem- kel találkozunk. Viszonyulá- mitõl, és akkor házasságod, ba- Terjesztési menedzser: sodat nem szabad, hogy a rátságaid és emberi kapcsolata- Béres Attila – 0788-318353 másik ember magatartása id hosszú idõn át ragyogó fényt Területi megbízottak: határozza meg. Te a körül- fognak árasztani. Baricz István – 0788-488739 Keresztes Csaba – 0746-100830 MÉRLEG (IX. 24.–X. 22.) (Gyergyó), Horoszkóp Horváth István Tósa András – 0788-715481 Otthona felújítására költ, de (Kolozs, Szilágy) KOS (III. 21.–IV. 20.) gondjai lehetnek a kivitelezõkkel. Szerelmi életét tekintve örömteli Ne engedjen az elképzeléseibõl! Jogtanácsos: periódusnak néz most elébe. A SKORPIÓ (X. 23.–XI. 22.) Czédly József párkapcsolat fontos szerepet ját- Nem történnek olyan nagy dol- szik életében. gok a munkahelyén, hogy emlí- Hirdetési ajánlat a honlapon BIKA (IV. 21.–V. 20.) tésre méltó legyen. Mégis folyton és a szerkesztõségben. Elõfizethetõ a Román Postánál (katalógusszám: Ön most jó passzban van. Senki aggodalmaskodik. Ismeri a mon- 19302), közvetlenül a szerkesztõség- és semmi nem ronthatja el az dást. Ne fesd az ördögöt a falra, nél és elõfizetés-szervezõinknél. örömét. A bolygók otthonára mert...! Magánterjesztõk forgalmazzák. gyakorolnak befolyást. NYILAS (XI. 23.–XII. 21.) IKREK (V. 21.–VI. 21.) Energikus és feldobott. Talán a Elõfizetési díjak: 1 hónapra 15 lej, Bármilyen környezetbe kerül a munkájához is szabad kezet 3 hónapra 38 lej, mai nap, hihetetlen harmónia kap. A jó ötleteit mindenesetre 6 hónapra 75 lej, lengi körül. Kitartó munkája könnyen pénzzé teszi. 12 hónapra 148 lej gyümölcse a vártnál is nagyobb BAK (XII. 22.–I. 20.) megtérüléssel kecsegteti. Fordítson fokozott figyelmet az Nyomda: Garamond (Kolozsvár) RÁK (VI. 22.–VII. 22.) üzleti ügyekre. Ha házasságban ISSN 1841-5520 Ma minden feladat kétszer nehe- él, a kapcsolata boldog és harmo- Az Új Magyar Szó bármely részének zebbnek tûnik, mint máskor. Ki- nikus lesz. Ha viszont egyedülál- másolásával kapcsolatos minden csit rosszkedvû, és emiatt a hely- ló, megtalálhatja párját. jog fenntartva. Értesüléseket átven- zetét is borúsabbnak látja. VÍZÖNTÕ (I. 21.–II. 19.) ni csak az Új Magyar Szóra való hi- OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Jó kapcsolatot alakít ki a környe- vatkozással lehet. A szerkesztõség Nehéz helyzetbe került, nem zetében élõkkel, így remekül érzi fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, illetve könnyû okosnak lennie. A meg- magát. Most bátran vásároljon, szerkesztve közölje. felelõ válasz megadására idõre hiszen kitûnõ ízlése van, és alkal- van szüksége. mi kínálatra talál. Lapunk megjelenését támogatja a SZÛZ (VIII. 24.–IX. 23.) HALAK (II. 20.–III. 20.) Pénzügyi hibáit, ítélõképességé- Tegyen meg mindent azért, hogy nek köszönhetõen sikerül helyre- lakását kicsinosítsa, vásároljon hoznia. A jövõvel kapcsolatos ter- egy-két apróságot, ami színt visz vei nem nyerik el társa tetszését. otthonába. Legyen merész! és a Szabad Sajtó Alapítvány

MÉDIAPARTNEREK 2011. november 16., szerda www.maszol.ro ÚMSZSPORT 12

Röviden Bajnokok Ligája: elkerülte Erdélyi párharc a MOL Ligában

A román és magyar váloga- tottak szereplése miatti pár napos szünet után folytató- egymást a Gyõr és az Oltchim dik a magyar-román jégko- ron-bajnokság, a MOL Liga Kézilabda Trondheim–KGHM Zag- küzdelemsorozata. Ma este lebie Lubin (lengyel), Lip- 7 órától Brassóban csap ös- Hírösszefoglaló cse–WHC Metalurg Szkopje sze a helyi Corona Fenestela (macedón), Viborg–IK Säve- és a címvédõ HSC Csíksze- A címvédõ norvég Lar- hof (svéd), Randers-Zvezda reda. Ez lesz a két csapat vik HK, a dán FC Mid- Zvenyigorod (orosz). második összecsapása az tjylland és a spanyol Itxako AZ EHF Kupában a Váci idényben, az elsõt hosszab- Navarra lesz a Gyõri Audi NKSE és a Bukaresti CS bítás után nyerte a házigaz- ETO KC ellenfele a nõi ké- Municipal élvezett kiemelt da HSC. A csíkiak 38 pont- zilabda-Bajnokok Ligája el- státust. Elõbbit a török tal a második, a brassóiak sõ csoportjában. Elfogadha- Piyangóval, utóbbit pedig a 31-gyel pedig a negyedik he- tó a román bajnok sorsolása Zilahi HC-vel sorsolták lyet foglalják el a táblázaton. is, az Oltchim a monteneg- össze. A Békéscsaba az elõzõ rói Buducsnoszt Podgorica, idényben az FTC ellen KEK- Büntették a Gaz Metant a szlovén RK Krim Ljublja- finalista spanyol BM Mar na és a francia ASPTT Metz Alicente csapatával találko- Amint az várható volt, a Ro- ellen küzd a második cso- zik a nyolcaddöntõben. Az mán Kosárlabda-szövetség portban. elsõ mérkõzésen mindkét versenybizottsága úgy dön- Konkoly Csaba, az ETO magyar résztvevõ idegenben tött, hogy a Gaz Metan– vezetõedzõje szerint csapata kezd. A KEK-hez hasonlóan CSU Asesoft Ploieºti (a pá- a norvég és a spanyol alaku- az elsõ találkozókra 2012. lyán: 95-97) férfi mérkõzés lattal küzd a továbbjutásért, február 4-én vagy 5-én, a gyõztese a vendégcsapat le- míg a másik kvartettbõl az visszavágókra pedig egy hét- gyen, 20-0-s kosáraránnyal. Oltchimot és a Buducs- tel késõbb kerül sor. A továb- A medgyesiek azért vesztet- nosztot várja az elõdöntõbe. bi párosítás: Team Esbjerg ték el a vereségért járó pon- A meccsnapok: 2012. feb- (dán)–Team Tvis Holstebro tot, mert 11 másodpercig ki- Fotó: Mediafax ruár 4. és 5., 11. és 12., 18. és vezetõedzõ (középen) elégedett lehet a Râmnicu Vâlceai Oltchim sorsolásával (dán), TSV Bayer 04 Lever- zárólag idegenlégiósokkal 19., 25. és 26., március 3. és úgy,mint a német HC Lipcse román bajnoki ezüstérmes bécsi sorsoláson. Elõbbi két kusen (német)–Asztraha- játszottak, ezt pedig a sza- 4., 10. és 11. A középdöntõ- és a spanyol BM Mar U-Jolidon fogta ki, elõször csapat idegenben, a székesfe- nyocska Asztrahany (orosz), bályzat tiltja. A döntés nyo- csoportok két-két legjobbja Sagunto, valamint a négy Kolozsváron játszik vele. A hérváriak pedig otthon kez- Mios Biganos Bassin D’Ar- mán a medgyesiek elvesztet- keresztben játszik a fináléba BL-csoportból érkezõ gárda, Fradi az orosz Rosztov Don, denek, az elsõ mérkõzésekre cachon (francia)–HBC Ni- ték vezetõ pozíciójukat, jutásért. a dán Viborg HK, a norvég a Debreceni VSC a BM Mar 2012. február 4-én vagy 5-én, mes (francia), KIF Vejen most a Temesvári BC áll a A nõi KEK-ben a címvédõ Byasen Trondheim, a dán Sgunto, míg az Alcoa FKC a a visszavágókra pedig egy (dán)–Frankfurter HC (né- táblázat élén 15 ponttal. Ferencváros és az Alcoa Randers HK és az orosz Vol- szerb RK Zajecar együttesét héttel késõbb kerül sor. A to- met), Lada Togliatti (orosz)– FKC is kiemelt volt, csak- gográdi Dinamo. Utóbbit a kapta ellenfélnek a tegnapi, vábbi párosítás: Byasen Bera Bera BM (spanyol). W Elõrehozott „bajnoki”

A szombati BL csoportmér- Egy csoportban küzd kõzésre való tekintettel a Ralisok az iskolások között Konstancai HCM már ma letudja a Nemzeti Liga hét- Turós-Jakab László a fiatalokra leselkedõ veszé- lomban tapasztalható nega- Gyõr és Marosvásárhely végi 9. fordulójában esedé- lyekre. Tegnap a kolozsvári tív jelenségek, a civilizált kes meccsét a Dinamo Tegnap elrajtolt a „Be Nicolae Bãlcescu Elméleti közlekedés kérdéskörében, Teremlabdarúgás lu nyomában a gyõriek a ne- Cãlãraºi csapatával. A baj- cool … gândeºte înain- Líceum udvarán lehetett majd szabad beszélgetések, gyedik helyet foglalják el a noki címvédõ november 19- te” nevet viselõ projekt, megcsodálni a Napoca Rally érdekes kérdezz-felelek ÚMSZ magyar bajnoki táblázaton. én Skopjéban, a macedón amelynek célja Kolozs me- Academy (NRA) idén or- szessziók zajlottak a meghí- A vásárhelyiek nyolc forduló MC Metalurg otthonában gyei líceumi tanulók felelõs- szágos bajnoki címet nyert vottakkal. Ma megkezdõdik a után is százszázalékos telje- törné meg a jeget miután ed- ségérzetének fejlesztése. A csapatának egyik versenyjár- A NRA-sátorban tombo- Futsal UEFA Kupa 16 sítménnyel állnak a román dig még nem szerzett pontot nagy népszerûségnek örven- gányát, pontosabban Vlad lajegyeket lehetett kitölteni, csapatos elitkörének küzde- pontvadászat élén, legutóbb a C betûjelû szextettben. dõ kolozsvári Napoca Rally Cosma a 6-os kategóriában a 16 évnél idõsebbek csábító lemsorozata, a C csoport há- Székelyudvarhelyen nyertek Academy tagjai a Kolozs gyõztes Citroen C2R2 Ma- díjakra jelentkezhettek be. zigazdájának, a portugál 8-4-re. Brazil siker Megyei Tanfelügyelõséggel, xát. Közben az iskola dísz- Ma a dési Andrei Mureºianu Sportingnak a vendége a A C csoport programja: a Kolozs Megyei Rendõrség- termében egy óránál valami- Fõgimnáziumban, holnap a Gyõri Rába ETO, a Maros- ma: Iberia Star–Rába ETO A brazil labdarúgó-váloga- gel és a kincses város polgár- vel kevesebb ideig zajlott a tordai Mihai Viteazu Fõgim- vásárhelyi City’us és a grúz és Sporting CP–City’us; csü- tott hétfõ este Dohában, mesteri hivatalával karöltve tulajdonképpeni akció. Bog- náziumban, pénteken pedig Iberia Star Tbiliszi. A papír- törtökön: City’us–Iberia Star barátságos mérkõzésen 2-0- szervezték meg a kampányt, dan Mariºca, Daniel Ungur a bánffyhunyadi Octavian forma a luzitán vagy a grúz és Sporting CP–Rába ETO; ra legyõzte az egyiptomi amely kolozsvári, tordai, és Vlad Cosma ralisok jelen- Goga Fõgimnáziumban idõ- alakulat továbbjutását ígéri, szombaton: Rába ETO–Ci- csapatot. A találkozó mind- dési, aranyosgyéresi, sza- létében a tanulók példaérté- zik a NRA-karaván, amely Románia és Magyarország ty’us és Iberia Star–Sporting két gólját Jonas szerezte. mosújvári és bánffyhunyadi kû rövidfilmeket néztek meg az akció befejeztéig 10 Ko- bajnoka számára a becsüle- CP. Csak a csoportgyõztes Tegnap Honduras 2-0-ra tanügyi intézetekben szán- az ittas vezetés, a kábítósze- lozs megyei tanintézetbe lá- tes helytállás a cél. Öt pont- jut tovább a Futsal UEFA verte Szerbiát, Bengtson az dékszik felhívni a figyelmet rek használata és a forga- togat el. W tal a listavezetõ Berettyóújfa- Kupa négyesdöntõjébe. W elsõ félórában duplázott. Kárpát-trófea Szörényváron Kézilabda óra, Digi Sport 3, élõ), vasár- is, aki azonban orrcsonttö- nap pedig a szerbekkel (13 rést szenvedett csapata, az ÚMSZ óra, Digi Sport 2, élõ) játsza- Oltchim utolsó BL-csoport- nak. Radu Voina szövetségi mérkõzésén, és most az or- Péntektõl vasárnapig kapitány választása az aláb- vosok véleményére vár, Szörényváron (Drobeta biakra esett: , hogy játszhat-e majd vagy Turnu Severin) rendezik Tereza Pîslaru és Denisa sem a vébén. A szörényvári meg a hagyományos nõi ké- Dedu – hálóõrök, Valentina körmérkõzést követõen Ra- zilabda a Kárpát-trófea idei Ardean-Elisei, , du Voinának döntenie kell a kiírását, amelyen a decem- , Ionela Stan- Brazíliába utazó 17-es keret beri világbajnokságra készü- ca, , Car- összetételérõl. A kávé- lõ román válogatott három men Cartaº, Carmen Ama- országban esedékes 20. nõi csalódott nemzeti gárdával, riei, Adina Fiera, Eliza kézilabda-világbajnokságon a brazíliai seregszemlén va- Buceschi, Cristina Zamfir, a román csapat a C csoport ló részvétel jogát elszalasz- , Aurelia tagja, s sorrendben Tunéziá- tott csapattal vív körmérkõ- Brãdeanu, Amelia Busuio- val (december 3.), Kubával zést. A hétfõtõl a torna szín- ceanu, Cristina Vãrzaru, (december 5.), Japánnal (de- helyén készülõ trikolórok , Ramona cember 6.), Brazíliával (de- pénteken a magyarokkal (19 Farcãu és Oana Chirilã – cember 8.) és Franciaor- óra, Digi Sport 3, élõ), szom- mezõnyjátékosok. A 21-es szággal (december 9.) ját- A kolozsvári licistáknak tetszett Vlad Cosma bajnokságot nyert Citroen C2R2 Maxája baton a macedónokkal (16 keret tagja szik. W