Ingázás – Saját Zsebből

Ingázás – Saját Zsebből

2011. november 16., szerda www.maszol.ro új magyar szó 12 oldal VII. évfolyam, Ára: 1,5 lej Országos közéleti napilap Alapítva 1947-ben, Romániai Magyar Szó címmel 223. (1543.) szám BNR-valutaárfolyamok 1 euró 4,3487 ▲ 1 amerikai dollár 3,2116 ▲ 100 magyar forint 1,3788 ▲ Ingázás – saját zsebbõl Aktuális 3 Nem mindenütt térítik meg a vidéken tanító pedagógusok utazási költségeit Boc védi az övéit Kolozsvári villám- látogatással próbált lelket önteni teg- nap a Sorin Apostu polgár- mester letartóztatá- sával megszégye- nült Demokrata Liberális Párt (PDL) helyi szer- vezetébe a nagyob- bik kormánypárt elnöki tisztségét is betöltõ Emil Boc miniszterelnök. Gazdaság 6 Zárt ajtós állásbörze A nemeszsuki Nokia-gyárban a nyilvános- ság kizárásával tartanak állásbörzét, amely része a vállalatvezetõség által megígért kár- pótlási csomagnak. A Kolozs megyei mun- kaerõ-foglalkoztatási ügynökség elhatároló- dik a rendezvénytõl, amelyet csupán A FSL és a Spiru Haret szakszervezetek tagjai a befagyasztott bérek emelését, új tanügyi állások pályáztatását követelték tegnap Bukarestben Fotó: Farkas István „imázsjavító” intézkedésnek tart. Menekülnek a vidéken tanító pedagógusok a katedrától, mert a kistelepülések polgármeste- 7 rei nem tudják kifizetni az utazási költségeiket. A törvény szerint 50 lejtõl 250 lejig terjedõ Társadalom utazási támogatás jár azoknak a tanároknak, akik tömegközlekedési eszközzel jutnak el ál- Hatezer lejt ér a nagybányai fal landó lakhelyükrõl munkahelyükre. Ott, ahol nincs menetrendszerû járat, a benzinköltség- Törvénytelenül járt el a romákkal szemben be pótol be a polgármesteri hivatal. A Kovászna megyei Elõpatakon a hét elején kezdtek a nagybányai és a kolozsvári önkormányzat sztrájkba a pedagógusok, mert évek óta nem kapták meg a támogatást. 7. oldal X – döntötte el tegnap az Országos Diszkri- minációellenes Tanács, amely bírságokat is kirótt a hatóságokra. A testület szerint a RMDSZ: több Schengen: már nagybányai gettófalat le kel bontani, a pata- „Óvatos” román GDP-öröm réti romák helyzetét pedig rendezni kell. lehet a kevesebb A várakozásokat jóval felül- pest, illetve 1,9 százalékkal az elõ- csak Hága ellenzi múlva, 4,4 százalékkal növe- zõ negyedévhez viszonyítva, a Cs. P. T. kedett a gazdaság az idei harma- szakemberek mégis óvnak a túl- M. Á. Zs. Vezércikk 3 dik negyedévben tavalyhoz ké- zott derûlátástól. 6. oldal X Ideális esetben az RMDSZ- A bruttó hazai termék növekedése évnegyedenként (%) Hollandia egyedül is kitart Berlin, ami összeköt nek egyetlen fõvel (kilencrõl azon álláspontja mellett, nyolcra) csökkenne a frakciója az hogy Románia és Bulgária nem Van egy alapvetõ hasonlóság Magyaror- új összetételû, 88 tagú szenátus- készült még fel a schengeni csat- szág és Románia között: mindkettõt ban – nyilatkozta tegnap lapunk- lakozásra. A hágai belügymi- ugyancsak erõs szálak kötik a német gaz- nak Márton Árpád képviselõ a nisztérium szóvivõjét azután ke- dasághoz, mindkét ország választási törvény módosításának reste meg a szófiai közrádió, fejlõdése igen nagy mér- várható következményeirõl. A hogy a vétójogát korábban szin- tékben a német gazdaság politikus – aki a szövetség módo- tén deklaráló Finnország jelezte, alakulásának függvénye. sító javaslatait fogalmazta meg – elfogadja a kétszakaszos bõvítési (…) Mivel a közös román- számításai szerint Kovászna és tervet. Alexander Vanderee hol- magyar kormányülések el- Hargita megyébõl két-két, Maros, land belügyi szóvivõ elismerte, maradtak, úgy tûnik: Bu- Bihar, Szatmár és Szilágy megyé- hogy a két balkáni ország jelen- karest és Budapest legkö- bõl egy RMDSZ-es jelölt kerülhet tõs eredményeket ért el az igaz- zelebbi közös találko- be a felsõházba az új törvénynek ságügyi reform életbe léptetése Székedi Ferenc zási pontja Berlin. W a koalícióban kialkudott formája és a korrupció visszaszorítása te- szerint. Folytatása a 3. oldalon X rén. Folytatása a 3. oldalon X HIRDETÉS 2 ÚMSZAKTUÁLIS www.maszol.ro 2011. november 16., szerda Röviden Akkreditálható a Sapientia „Ilyen egy rendõrállam” A Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány- egyetem (EMTE) eleget tesz a romániai A New York-i hatóságok kisöpörték az Occupy mozgalom táborát akkreditációs követelményeknek – állapítot- ta meg tegnap a szenátus oktatási bizottsá- Hírösszefoglaló ga, ezért javasolta tizennégy szaknak és az intézmény egészének az akkreditációját. Könnygázt, buldózert is be- Két további állomás van még hátra ahhoz, vetett a rohamrendõrség a hogy az akkreditáció megvalósulhasson: New York-i Occupy mozgalom hamarosan a szenátusi plénum dönt róla, a ellen. A New York-i városvezetés végsõ szó azonban a képviselõházat illeti. ugyanis úgy döntött, tegnapra vir- radóra kiüríti az Occupy mozga- Másodfokon a Cozma-gyilkosság lom egyik tüntetési gócpontját, a Zucotti parkot (korábbi nevén Elõreláthatólag jövõ márciusban tárgyalják Liberty Plaza Park). Bloomberg másodfokon a Cozma-gyilkosság ügyét – polgármester irodája rövid közle- közölte Ferenczy Tamás, a magyar fõü- ményt adott ki az akció megkez- gyészség szóvivõje tegnap. Tájékoztatása dése elõtt tíz perccel. szerint egyelõre nem tudni, hány napon tár- Nem sokkal késõbb, helyi idõ gyalják az ügyet; erre az is befolyással lehet, szerint éjjel 1 óra 20 perckor ké- hogy érkezik-e újabb bizonyítási indítvány. szenléti felszerelésben érkeztek a rendõrök néhány buldózerrel. Az Földrengés volt Törökországban Egyesült Államokban szeptember 17-e óta tartó tüntetések, amelyek Ismét megmozdult a föld Kelet-Törökor- New Yorkban kezdõdtek, már szágban: tegnapra virradó éjjel 5,2 erõsségi több alkalommal torkolltak ösz- földrengést mértek. Az epicentrum Mola- szecsapásokba a rendõrök és a kassim falunál, Van tartományi székhelytõl tüntetõk között. New York és mintegy 30 kilométerrel északnyugatra volt. Oakland rendõrsége határozottan A demonstrálók már hetek óta az utcán táboroztak. Egy részük a konyhában húzta meg magát a rendõrök elõl Károkról és áldozatokról nem érkezett je- fellépett a tüntetõkkel szemben. rek és a rendõrök megérkezését kat. Nem megerõsített hírek sze- tóztatták. Háromnegyed három- lentés. Az aktivisták szerint többször „Így néz ki egy rendõrállam!” rint a környezõ épületek tetején kor a rendõrök felszámolták az brutálisan leteperték a földre azo- skandálással üdvözölték. Nem megjelentek mesterlövészek is. Occupy-faluban létrehozott mo- Orosz atomtudós segítsége kat, akiket késõbb õrizetbe vettek. sokkal késõbb a rendõrség lezár- A sajtó helikoptereit kitiltották a bil könyvtárat és a több mint öt- A New York-i csoport honlap- ta a filmekbõl is jól ismert légtérbõl, és a New York Times ezer kötetet tárolókonténerekbe Jelentõs segítséget nyújtott Iránnak a nukle- ja szerint a tüntetõk a buldóze- Brooklyn hidat és a metrólejáró- egyik riporterét állítólag letar- dobálták. W áris robbanófejek beindítására alkalmas, kisméretû detonátorok kifejlesztéséhez Vja- cseszlav Danyilenko orosz tudós – közölte Törvény védi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségre Professzorok a kormányrúdnál (NAÜ) hivatkozva a The Washington Post. a szûz erdõket Gy. Z. kitartana a kormánya. Giorgio lasztásokig, 2013 tavaszáig hiva- Súlyos mélyrepülésben a forint Napolitano államfõ péntekig talban maradhasson. ÚMSZ Rómában még az új kormány adott határidõt a kormány meg- A történelmi mélypont közelében ingado- megalakítása elõtt áll az ezzel alakítására. Ragaszkodnak az euróhoz „Elkészült az a normatív erdõ- zott tegnap délelõtt a gyengélkedõ forint: megbízott korábbi milánói pro- A kijelölt miniszterelnök teg- gazdálkodási rendszer, amely az eurót 316, 19-es, a japán jent pedig új fesszor, Mario Monti, miközben nap Rómában folytatta a tárgya- Elsõ parlamenti beszédében a már azonosított érintetlen erdõ- mélyponton, 3,02-n jegyezték a bankközi Athénban kollégája, Lukasz lásokat a pártokkal az új kabinet Lukasz Papadímosz az Európai részekben szigorúan tiltja a faki- devizakereskedelemben. Papadímosz, aki a harvardi egye- összetételérõl. Monti találkozott Unió mentõcsomagjának a meg- termelés bármilyen formáját” – temi katedrát hagyta ott, már elsõ a parlamenti pártok vezetõivel, valósítását ígérte hétfõ este jelentette be Borbély László kör- Bocsánatot kért a nagykövet parlamenti felszólalásán is túlju- akik támogatásukról biztosították Athénban. Az új görög miniszter- nyezetvédelmi és erdészeti mi- tott. A két professzor elõtt nehéz õt. „Jóléti Olaszországért dolgo- elnök nem lát országa elõtt más niszter tegnap Brassó megyében, Elnézést kért a hurghadai buszbaleset sé- feladatok tornyosulnak. zunk, és meg vagyunk gyõzõdve, alternatívát, mint a bennmara- az Új- és Ósinka közötti érintetlen rültjeitõl és az áldozatok hozzátartozóitól hogy Monti képes lesz fölépíteni dást az eurózónában. A pártonkí- erdõrészben tett látogatása alkal- Aly El-Hefny, Egyiptom budapesti nagykö- Áldozatok is kellhetnek egy új kormányt” – nyilatkozta vüli Papadímosz nemcsak a pár- mával. A tárcavezetõ hangsúlyoz- Angelino Alfano, a lemondott tokhoz, hanem az egész nemzet- ta: a „baltát nem látott erdõk” „Vért és könnyeket nem, de ta- Silvio Berlusconi pártjának, a hez intézte szavait, amikor így fo- megmentése érdekében voltak lán áldozatokat kérek” – mondta Szabadság Népe elnevezésû tö- galmazott: „Eurózóna-tagságunk már intézkedések, a holland kor- Mario Monti kijelölt olasz mi- mörülésnek a vezetõje. Alfano veszélyben forog!” Mindjárt hoz- mány segítségével a hatóságok el- niszterelnök, akitõl a piacok és úgy vélekedett, hogy Montinak a záfûzte azonban: „Meg tudjuk ol- készítették Románia szûz erdei- más államok vezetõi azt várják, Brüsszel által követelt gazdasági dani – minden a mi kezünkben

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    12 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us