2015. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT 9 2019-ben Kínában Kína rendezi a 2019-es férfi 4. kosárlabda-világbajnokságot. A labdarúgó NB I-ben a 4. A világ legnépesebb országa a forduló mérkőzéseit játsszák Fülöp-szigeteket előzte meg a hét végén. A program: au- pénteken a nemzetközi szö- gusztus 8. (szombat), 18.00: vetség (FIBA) tokiói szavazá- Békéscsabai EFC – Vasas FC, sán. Négy év múlva először Sport 18.00: Paksi FC – áll majd 32 csapatból a vb Honvéd, 18.00: Újpest FC – mezőnye, a selejtezők pedig Hiba az, amikor a játékos nem azt csinál- Puskás Akadémia FC, 18.00: 18 hónap alatt zajlanak le. A MTK Budapest – Diósgyőri világbajnokságokat 1950-től ja, amit az edzővel megbeszél, például VTK, 20.30: Videoton FC – kezdődően rendszerint négy- nem fogja a rá kiosztott embert. Ferencvárosi TC; augusztus évente rendezték, ám a FIBA 9. (vasárnap), 20.15: Debrece- tavaly, a spanyolországi torna Bekő Balázs, a Diósgyőri VTK ni VSC-TEVA – Szombathelyi után úgy döntött, hogy kitér NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője Haladás. ÉM a labdarúgó-vb elől. MTI

Hetedik lett Tóth Apor a vb-n Aki ezek után kihagyná A cselgáncs ifjúsági világbajnokságon a nyolcaddöntőig vette Komant, az idióta az akadályokat a mis- Ma 18 órától Buda- kolci sportoló. pesten, az Illovszky stadionban az MTK CSELGÁNCS. Bosznia-Hercego- vinában, Szarajevóban zajlik Budapest vendége lesz az idei ifjúsági judo-világbaj- a Diósgyőri VTK. nokság, amelyen részt vett a Miskolci VSC versenyzője, LABDARÚGÁS. A DVTK-szurkolók Tóth Apor is. A zöld-fehér körében még napokkal a tör- klub tehetsége pénteken lé- téntek után is a legfőbb témát pett tatamira, mégpedig a 81 az szolgáltatja, ahogyan ked- kilósok között, 32 fős mezőny- Pár napja az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon vitte a zászlót, most a venc csapatuk múlt szomba- ben. Az MVSC cselgáncsosa világbajnokságon lett hetedik Tóth Apor (jobbra) FOTÓ: MOB.HU ton hazai pályán kikapott (1-2) az ausztrál Patrick Tichelaar a Videotontól. A klub soros, ellen kezdte a küzdelmet, és Sherkhon Turaboevvel kellett pa-bajnoki bronzérme és az pénteki sajtótájékoztatóján ipponnal verte riválisát. Tóth cselgáncsoznia, hogy legyen egy héttel ezelőtti Európai szintén ennek boncolgatása Apor ezután a holland Ray- esélye a bronz megszerzésére. Ifjúsági Olimpiai Fesztivá- vitte el az idő jelentős részét. mon de Vos ellen meccselt, Ehhez két meccset kellett vol- lon elért harmadik helyezése Lapunk többek között azt ve- és ez a csata is a miskolci na nyernie, de már az üzbég után –, hogy helyezett legyen, tette fel Bekő Balázsnak, a Di- dzsúdós elképzelései szerint kifogott rajta, egy ipponnal és a nyolc közé kerülésével ósgyőr vezetőedzőjének: a le- Ez volt az a Koman-mozdulat, ami nem hiányzott FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS alakult, vagyis ismét győzött, alulmaradt vele szemben, így ezt teljesítette. fújás után úgy tűnt, legalábbis ezúttal is iponnal, nem egé- a miskolci Herman Ottó Gim- Érdekesség, hogy Tóth az arcáról ezt lehetett leolvas- hogy bizonyítson, maximális nem szabad túlvariálni. Ha szen két percen belül. A négy názium tanulója a 7. helyen Aport a negyeddöntőben ni, mint akit a csapat teljesen odaadással, mindent megtéve az ember nagyon belenyúl, közé kerülésért a brazil Igor végzett a világbajnokságon. legyőző Igor Morishigue vé- megsemmisített a 93. és a 95. a pályán. az káoszt okozhat a játékosok Morishigue várt a miskolci gül döntőbe jutott, majd a percben kapott góllal, s ezzel – Voli profi, vezéregyéniség fejében is, mert nem látják judokára, a dél-amerikai elle- Célon belül német Falk Petersilka ellen együtt a vereséggel. – kezdte a válaszadást a felve- tisztán, hogy mit kér, mit akar ni mérkőzés hosszabbításban Ezzel célon belül maradt, alulmaradt a fináléban, míg a – Nem semmisített meg, tésre Bekő Balázs. – Bármilyen az edző. Van egy stílusunk, ez dőlt el, intéssel Morishigue ugyanis előzetesen az volt a miskolci fiú másik legyőzője, abszolút nem... Egy közös- feladatnak, dolognak az élére nem attól függ, hogy idegen- javára. Ezzel Tóth Apor a vi- várakozás vele szemben – az Sherkhon Turaboev a harma- ség vagyunk, együtt sírunk, áll. Van még hová fejlődnie, ben vagy éppen itthon mec�- gaszágra került, ahol az üzbég idén Szófiában elért Euró- dik helyet szerezte meg. ÉM-MI együtt nevetünk... – jelentette ezt ő is tudja. Ha valaki azért cselünk. Nem akarom, nem ki a diósgyőri szakmai munka a momentumért olyan követ- szeretném, ha az lenne, hogy irányítója. – Gyakorlatilag az keztetést von le, hogy kihagy- ha elhagyjuk a Miskolc táblát, egyenlítésig úgy álltam a pálya ná őt, az idióta. Rosszul dön- akkor nyuszik leszünk. Nem, szélén, hogy meg voltam elé- tött, abban a pillanatban bejött aki valamit tud a saját környe- Európa Center Miskolc gedve, mert nagy százalékban egy blokk, rosszul vitelezte zetében, azt tudnia kell hozni terveink között szerepel, hogy a rendben volt, amit csináltunk, ki, amit akart, de ez nem hiba egy másik pályán is, senki és már meglévő kutatás-fejlesztési aztán ért egy sokk. Nehéz volt, volt. Hiba az, amikor a játékos semmi sem gátol meg játékost projektek, mint például a gumiőrle- de az élet már csak ilyen, ami nem azt csinálja, amit az edző- abban, hogy ugyanazt nyújt- ményből készült síntakaró monolit nem öl meg, az megerősít, vel megbeszél, például nem sa mindenhol. Persze azzal a szegmensek, vagy a hulladékfel- mindenből lehet építkezni. fogja a rá kiosztott embert. Ezt kiegészítéssel, hogy csodála- dolgozáshoz kapcsolódó műanyag A szakvezető úgy értékelt: a az egészet a csapat is pozitívan tos közönségünk itthon nagy alapú raklapokra irányuló projektek múltkori találkozón a 93. per- reagálta le. pluszt ad, bár lehet, hogy az mellett további hasonló típusú ötle- cig nem látott olyan esemé- Ezen a ponton megkérdez- Illovszky stadionban is mi le- AZ EURÓPA CENTER MISKOLC teknek adjunk helyet. Ezzel az nyeket a pályán, amelyek azt tük a tájékoztatón jelen lévő szünk otthon. iránnyal nem titkolt célunk, hogy ÜZLETI ÉS LOGISZTIKAI PARK vetítették volna előre, hogy Egerszegi Tamást, hogy mind- egyfajta vállalati innovatív zóna- fordít a tavalyi bajnok, amen�- ez valóban így volt-e. A csapatról LÁTVÁNYOS FEJLŐDÉSEN ként, s a későbbiekben majd nyiben a helyzetekből meglett – Bárkivel megeshet az ilyes- A Diósgyőrben Husic, Nikházi, MENT KERESZTÜL AZ ELMÚLT Technológiai és Tudományos volna a második, vagy a har- mi, senki sem akarta emiatt Ho-Young és Griffiths sérült, IDŐSZAKBAN. AZ EGYKORI Parkként működjünk - árulta el az madik gól, akkor eldől az ös�- leszidni Volit. Biztattuk, mel- rájuk a fővárosban nem szá- KOHÁSZATI SALAKHALNA igazgató a terveiket. Ehhez fontos- szecsapás. lette voltunk... – nyilatkozta a míthat Bekő Balázs. A DVTK TERÜLETE PÁR ÉVE MÉG EGY nak tartjuk a városban tanuló tehet- – A Videoton a hosszabbítás középpályás. várható kezdőcsapata: Antal HOLDBÉLI TÁJHOZ HASONLÍ- séges mérnökök, a helyi kutatás- elején, közepén nem nagyon Ehhez a vezetőedző a kö- – Okuka, Lipták, Kovács G. (Ta- fejlesztési ötletek felkarolását, és TOTT, MÁRA AZONBAN terveink között szerepel egy helyet, ért labdához, a játékosok ma- vetkezőket fűzte: – Nem kö- más), Nemes – Egerszegi, Kitl IPARI PARK CÍMMEL IS infrastruktúrát és kapcsolatterem- gabiztosak voltak, nem akar- zömbösek egymás számára a (Németh) – Barczi, Koman, Ba- BÜSZKÉLKEDHET. AZ - Idén márciusban Ipari Park tési lehetőséget is biztosító közös- tak túlzott kockázatot vállalni, játékosok, van olyan kapcsolat csa – Grumic (Takács). EURÓPA-CENTER-MISKOLC címet is kapott a terület. Mit jelent ségi iroda (co-working office) kiala- aztán jött a rövidzárlat, amire köztük, hogy támogatják a má- MOLNÁR ISTVÁN KFT. IGAZGATÓJÁT, LENGYEL ez a jövőre nézve? kítása. nem lehet felkészülni – emlí- sikat, nemcsak szakmai érte- [email protected] - Nagy öröm és megtiszteltetés, - A Parkot azonban nem csak tette meg Bekő Balázs. lemben, hanem emberileg is. ATTILÁT KÉRDEZTÜK A KEZ- DETEKRŐL, JÖVŐRŐL, valamint hatalmas feladat, hogy az ilyen típusú kutatás-fejlesztési pro- Játékosok mondták Ipari Park Tanács Ipari Park címre jektek népesítik be. Mellette voltak Ne legyenek nyuszik A TERVEKRŐL. érdemesnek jelölte a területet. Az - A már működő Park életének – A Ferencváros el- A fehérváriak egalizálása előtt A soron következő riválisról, az Egerszegi Tamás: leni mérkőzéshez képest a múlt héten Ipari Park cím pályázat keretében, a eddig talán legmeghatározóbb ese- a döntő hibát a több külföldi MTK-ról az alábbiakat mondta mind védekezésben, mind támadás- - Az egykoron jelentős méretű hosszú távú fejlesztési koncepció ménye, hogy 2014. október elejé- klubot is megjárt Koman Vla- a diósgyőriek mestere: ban előrébb léptünk. Agresszívebbek kohászati salakhegy az elmúlt évek alapján, az Európa Center Miskolc től a Bosch is igénybe veszi a Park dimir követte el azzal, hogy – Váltottak egy kicsit, már voltunk az elejétől kezdve, beszorí- feldolgozó tevékenységének és a Üzleti és Logisztikai Park területére logisztikai, irodai kapacitásait. ötven méterről haza akarta nem teljesen ugyanabban a tottuk a Videotont a saját térfelére. megvalósult rekultivációnak betelepülő, alapvetően ipari, és Szintén fontos még kiemelni a adni a labdát, ám a játékszerre stílusban játszanak a kék-fe- Sajnos aztán úgy alakult, ahogy, de köszönhetően vált alkalmassá az ipari szolgáltató tevékenységet, Borsodwood Kft-t, amely egy a lecsapott az ellenfél játékosa, a hérek, mint Garami Józsi bácsi előre kell tekintetünk, és meg kell ten- Európa Center Miskolc Üzleti és valamint innovatív szolgáltatásokat Magyarországon honos összes lom- többi pedig ismert... Edzőktől idején. A változás viszont pici, nünk azért mindent, hogy behúzzuk Logisztikai Ipari Park befogadására. folytató kis-, közepes vállalkozások bos fafaj – elsősorban bükk, tölgy – függ, hogy egy ilyen kapitális nem gyengültek a korábbiak- a következő meccset. Lényegében Az elkészült beruházások összérté- munkaerő szükséglete 2020. év feldolgozására alkalmas fűrészüze- mindegy, hogy most melyik ellenfél ke 6 milliárd forint, melyből közel 3 végére terveink szerint 500 fő fog- met üzemeltet a Parkban. Az itt bakit követően a következő hoz képest, ez biztos. Én nem következik, mert nagyon fontos a meccsen pihenteti-e a játéko- tervezek óriási mérvű változ- milliárd forint az elnyert fejlesztési lalkoztatását fogja biztosítani – előállított fűrészárut nagyrészt az három pont és ezenkívül a szurkolók emelte ki Lengyel Attila. EU-országokban, Magyarországon, sát, vagy esélyt ad neki arra, tatásokat, ami működik, azt támogatás. Az Európa Center bizalmát is vissza akarjuk szerezni. Miskolc Üzleti és Logisztikai Park - Ezenkívül az elmúlt napokban Egyiptomban és Kínában értékesítik Ezzel a mentalitással úgy érzem, nagy legutóbbi ütemének építése során a Nemzetgazdasági Minisztérium a – tudtuk meg Lengyel Attilától. Az esélyünk van a sikerre. Korábban a tévében egy több mint 10 ezer négyzetmé- hónap beruházója címre is felter- épületeknek helyet adó egykori Nemes Milán: – Az első félidőben jól jesztette a társaságot. kohászati salakhalna revitalizációja, Újabb döntéseket hozott a labdarúgó NB I közvetítési jogával rendelkező televízi- játszottunk a Videoton ellen, a máso- ter területű intermodális logisztikai tájba illesztése befejeződött. Ennek ós társaság, így megváltozott a DVTK-nak a korábban kiírt, 7. fordulóbeli, Újpest dik játékrészben egy kicsit ránk jöttek, csarnok épült meg, amelyhez jól - Fontosnak tartjuk, hogy bekap- FC elleni hazai meccsének kezdési időpontja azzal, hogy picit előrébb került, így de nekünk voltak százszázalékos hasznosítható a park iparvágány- csolódva Miskolc és a térség gazda- hatására nemcsak eltűnt a város 18.00-kor indul útjára a labda az Andrássy úton. A DVTK bajnokijainak ismert ziccereink. Sajnos a végén történt, ami hálózata. Így mára a Park kiépült sági életébe minél több helyi vállal- közepének esztétikai értékét évti- kezdési időpontjai: történt... Nekem nem a múlt szombati logisztikai, irodai kapacitása eléri a kozásnak adjunk otthont, zedek óta romboló salakhegy látvá- 4. forduló, augusztus 8. (szombat), 18.00: MTK Budapest – Diósgyőri VTK (tévé: volt a legjobb meccsem, de úgy érzem, 32 ezer négyzetmétert, de a fej- számszerűsíthetően is hozzájárul- nya, de a terület új funkciót is nyert. élő) nem lógtam ki sem lefelé, sem felfelé. lesztés itt nem áll meg, hiszen ter- junk a város gazdasági fejlődéséhez Azt gondolom, ez mintaértékű pro- 5. forduló, augusztus 15. (szombat), 18.00: Diósgyőri VTK – Debreceni VSC-Teva Az MTK ellen nyerni megyünk, erre veink között szerepel további gyár- és a munkanélküliség csökkentésé- jekt lehet más hasonló ipari terüle- (tévé: élő) készültünk egész héten. Azt hiszem, tókapacitások kiépítése – árulta el hez. Ezt a munkánkat igazolja ez a tek, pl. a DAM megújulásra váró 6. forduló, augusztus 22. (szombat), 18.00: Paksi FC – Diósgyőri VTK jól feltérképeztük a gyengeségeiket, Lengyel Attila. jelölés is. Közép- és hosszú távú területei számára is. 7. forduló, augusztus 29. (szombat), 18.00: Diósgyőri VTK – Újpest FC (tévé: élő) azokat szeretnénk kihasználni. 810470 HIRDETÉS

ESZA C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 9 oldal Black Cyan Magenta Yellow