Heti sportmagazin. Magyarország és a világ sportja számokban. Profi és amatőr bajnokságok hetente rendszerezett feldolgozása. 124. III. évfolyam 35. szám 2018. augusztus 30. 2018/35 Ára: 300 Ft Világbajnokok!

Fotó: MTI/Kovács Tamás

T A B E L L A P A R Á D É

" A sport egy komoly játék, melyben két vagy több csapat illetve versenyző küzd meg egymással tudása legjavát adva. A nemes küzdelemből valaki győztesen kerül ki, de vesztesek nincsenek, mert mindenki nyer! Akik nem győznek, legközelebb újra megpróbálhatják maguk mögé sorolni a mezőnyt. Legyőzni önmagunkat, ez az igazi diadal! A sport a legnemesebb játék!"

Tartalomjegyzék

Tisztelt Olvasó! Labdarúgás 4-9

Jégkorong 10-11

A labdarúgó Bajnokok Ligájában ismét pályára lépett a Vidi FC. A tét Kézilabda 12-15 a csoportkörbe kerülés volt a görög AEK Athén ellen. Az első mérkőzésen sajnos a fehérváriak egy gólos vereséget szenvedtek Budapesten, így Baseball 15-18 nehéz helyzetbe kerültek a keddi visszavágó előtt. A mérkőzésnek ugyan vereség lett a vége, de a Vidi jól játszott és egyenrangú ellenfele volt az MOB 18-19 AEK csapatának. Az athéni visszavágó előtt a görögök maradtak továbbra is esélyesebbek, ám egy jól játszó Vidi akár ki is harcolhatná a tovább- jutást. Ha viszont reálisan nézzük, akkor a magyar csapat alighanem "csak" az Európa Liga főtábláján mutathatja meg magát. M O B Forrás: SPORTHÍREK www.olimpia.hu Folytatódott a labdarúgó NB I is, még ha csonkán is, hiszen a MOL Vidi tabella: Szabó Attila elhalasztotta az Újpest elleni meccsét. A listavezető Ferencváros Mező- kövesden a hajrában szerezte meg a győzelmet. A Honvéd magabiztosan A vizes sportok játszották a főszerepet a hétvégi sporteseményeken verte meg a Debrecent, így folytatódik a páros versenyfutás az 2018. augusztus 27. hétfő Forrás: www.olimpia.hu; MOB elsőségért. Az újonc MTK a Haladás otthonából hozta el a három pontot A hétvége legrangosabb magyar vonatkozású sporteseménye a portugáliai síkvízi kajak-kenu világbajnokság volt, amelyen sportolóink és továbbra is őrzi a helyét a dobogón. A Paks gólgazdag meccsnen 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek. Jó eredmények születtek vitorlázásban és szörfben is. Hétvégi összefoglalónk következik. győzött a Puskás ellen. Az alsóházi rangadón a Kisvárda megszerezte Vitorlázás. A közelmúltban az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a 470-es hajóosztályban indult Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a második pontját a Diósgyőr ellen, pedig a győzelemhez is közelebb állt. juniorok múltheti világbajnokságán, az olaszországi Bracciano-tavon bronzérmet szerzett. „Végül annak ellenére papírforma eredmény született, hogy rendkívül szeszélyes körülmények közepette zajlott a verseny” – kommentálta az eredményt Majthényi Szabolcs, a bronzérmes A másodosztályban élre állt a Gyirmót dorogi győzelmével, ugyanis a kettős edzője. Gyapjasék – akik az olimpiai hajóosztályban eséllyel pályáznak ötkarikás kvótára – a verseny során folyamatosan javultak, a forduló rangadóján az ETO és a Vasas ikszelt. A szebb napokat látott selejtezők közepétől a nyolcadik, majd a hatodik helyen álltak, végül az éremfutamra már harmadikként készültek. A magyar páros három Zalaegerszeg Nyíregyházán győzött, így feljutó helyre jöttek fel. hellyel maradt le a kvótaszerzésről a hónap elején rendezett aarhusi olimpiai kvalifikációs vitorlázó-világbajnokságon, melyen a nemzetek rangsorában 11. lett a 470-esek mezőnyében. Elkezdték a jégkorongozók is. A Visegrád Kupában három találkozót is Úszás. Nyíltvízi úszóink az Európa-bajnokság után sem pihennek, Rasovszky Kristóf ezúttal az Európa-kupa-sorozat ötödik állomásán, megrendeztek. A Dunaújváros két hazai meccsén van túl, sajnos két Koppenhágában győzött. „Jó érzés volt újra versenyezni, és egyben érdekes is – mondta a versenyt követően Rasovszky Kristóf. – Különleges vereséggel, hiszen előbb az Érsekújvár, majd pedig a Nyitra bizonyult verseny a koppenhágai, nekem nagyon tetszett, hiszen nem kell bójákat figyelni, csak úszni a két fal között, a hidak alatt. Egyszer volt csak jobbnak a magyar csapat ellen. A Nyitra aztán az Újpestet is maga- kicsit szűkösebb a tér, amikor öten-hatan mentünk egymás mellett, és pont egy építkezéshez értünk, ahol nagyon lekeskenyedett a pálya, de biztosan győzte le. ezt leszámítva én tényleg nagyon élveztem. A hat kilométer miatt elég gyors verseny volt, túl sokat nem lehetett gondolkodni közben, csak menni. Az óriási volt, hogy az emberek végig álltak a pálya mentén a parton, felettünk a hidakon, és buzdítottak minket. Az utolsó négyszáz Pénteken elindul a férfiak kézilabda bajnoksága is a Gyöngyös és a méteren dőlt el a sorrend, jól sikerült a hajrám, de most egy kicsit fáradtnak érzem magam…” Komló párviadalával. Nagy jóstehetség nem kell hozzá, hogy idén is a Olasz Anna ezüstérmet szerzett 25 kilométeren a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) UltraMarathon Swim Series elnevezésű két nagyágyú - a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém - fog küzdeni sorozatának harmadik állomásán, a macedóniai Ohridban. a bajnoki címért, hiszen ez a két csapat kiemelkedik a mezőnyből. Szörf. Gádorfalvi Áron ezüstérmet nyert a lettországi szörf Raceboard Európa-bajnokságon. A hat olimpián indult Gádorfalvi Áron a tavalyi, A dobogó harmadik fokára a Tatabánya a legesélyesebb, de rajta kívül balatonfüredi Eb megnyerésével címvédőként érkezett a rigai Raceboard Európa-bajnokságra. Az újabb elsőség nem jött össze, mert a lengyel is még 3-4 csapat vágyik éremre. Érdekes lesz a jelentősen megerősödő Maksymilian Wojcik óvást indított a magyar szörfös ellen, és ennek eredményeként Áront kizárták az utolsó futamból. A 15 futam során végig és nagy terveket szövögető Ferencváros szereplése. a lengyel versenyző vezetett egy-két ponttal, de Gádorfalvi az utolsó napon ledolgozta a hátrányát, majd jött az óvás és a kizárás, így Áron a második helyen végzett. A Raceboard olyan versenyszörf, amely sverttel (uszony) is rendelkezik, hossza három-négy méter, a legnagyobb A női kézisek egy nappal később, szombaton rajtolnak el. A mezőnyből vitorla férfiaknál 9.5 négyzetméteres, a nőknél 8.5. A Raceboard osztályba beletartozik a jelenlegi és a korábbi olimpiai osztály is, így RSX jelentősen kiemelkedik a címvédő Győri Audi ETO KC, de az utóbbi időben olimpiai felszereléssel is lehet indulni. egyetlen magyar vetélytársra a Ferencváros ismét meg szeretné Triatlon. A sportágban szorgalmasan gyűjtögetik versenyzőink az olimpiai kvalifikációs ranglistapontokat. A három magyar férfi induló közül szorongatni a kisalföldieket. Idén nagyon megerősödött a Siófok is és a Bicsák Bence volt a legjobb a 9. helyével a triatlonosok világbajnoki sorozatának montreali állomásán. Bence jelenleg az igen előkelő 6. dobogóra az Érd is odaérhet. helyen áll a ranglistán. Székesfehérváron, az Európa-kupa viadalon Vanek Margit bronzérmet szerzett. Új sportágként bekerült a lapba a baseball bajnokság is. Jelen számban Ökölvívás. A Duna Arénában zajló ifjúsági ökölvívó világbajnokságon még három magyar öklöző van versenyben. A 60 kilós Orbán Adrián az első és a másodosztály tabellái találhatóak meg. pontozással győzött az üzbég Asadkhuja Muydinkhujaev ellen a negyeddöntőben, és ezzel megszerezte a magyar csapat első dobogós A következő számban pedig a harmadik liga és a kupa küzdelmei is helyezését, hiszen már biztos érmesnek tekinthető. A magyar öklöző kedden az egyiptomi Maravan Mohamed Maduh ellen lép szorítóba a szerepelni fognak. világbajnoki döntőbe jutásért. További két magyar, Fehér Koppány (+91kg) kazah, Villás Veronika (64kg) olasz öklöző ellen lép ringbe hétfőn az Természetesen nemcsak a baseball, hanem női változata a softball is elődöntőbe jutásért. helyet fog kapni a lapban.

Lassan pedig a többi sportágban is elkezd pattogni a labda, illetve kezdődnek a bajnokságok.

Az újsághoz jó szórakozást kívánok!

Üdvözlettel: Szabó Attila

Köszönjük, hogy lapunkat választotta! A következő szám 2018. szeptember 6-án fog megjelenni.

Figyelem! A mérkőzések helyszíne és időpontja változhat! Kérem kísérje figyelemmel kedvenc sportága vagy klubja honlapját!

IMPRESSZUM Terjesztők: Tabellaparádé - hetente megjelenő sportmagazin. Kiadó és szerkesztő: Szabó Attila egyéni vállalkozó Elérhetőségek: 3571 Alsózsolca, Szabadság út 20. E-mail: [email protected] Telefon: 06-20-4915-843 Előfizetési árak: havi: 1160 Ft; negyedéves: 3640 Ft; féléves: 7020 Ft; éves: 13520 Ft Letölthető: DIMAG (http://www.dimag.hu/magazin/Tabellaparade) Letölthető: DIGITALSTAND (https://digitalstand.hu/tabellaparade) 2018. augusztus 30. 2018/35. szám III. évfolyam 35. szám (124. szám) Lapzárta: 2018. augusztus 26.

2018/35 3. oldal T A B E L L A P A R Á D É L A B D A R Ú G Á S - F É R F I Forrás: MAGYAROK A NEMZETKÖZI PORONDON www.mti.hu Bajnokok Ligája tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 3 pont; döntetlen: 1 pont; vereség: 0 pont Lebonyolítás: kuparendszerben, körmérkőzések Azonos pontszám esetén: 1. egymás elleni eredmény

Selejtező, 4. forduló, 1. mérkőzés 2018. augusztus 14. kedd MOL Vidi FC - AEK Athén (görög) 1-2 (0-1) Groupama Aréna, 10.681 néző játékvezető: Rocchi (olasz) MOL Vidi FC: Kovácsik - Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic, Nikolov (M. Scepovic 54.) - Kovács I., Huszti - Lazovic AEK Athén: Barkasz - Bakakisz, Oikonomu, Lampropulosz, Hult - André Simoes, Galanopulosz (Alef, 66.) - Bakaszetasz, Klonaridis (Hélder Lopes, 81.), Mantalosz - Livaja (Ponce, 86.) Gól: Lazovic (68.) illetve Klonaridis (35.), Bakaszetasz (49.) Sárga lap: Lazovic (25.), Kovács I. (25.), Nego (31.) illetve Klonaridis (25.), Galanopulosz (37.) Kiállítva: Huszti (22.) illetve Bakaszetasz (54.) 4. forduló, visszavágó: 2018. augusztus 28. kedd 21:00: AEK Athén (görög) - MOL Vidi FC

A magyar csapatok mérlege 1. MOL Vidi FC 7 2 4 1 6 - 5 1 8 BL 4 2 1 1 4 - 3 1 5 3 0 3 0 2 - 2 0 3 2. Budapest Honvéd FC 4 2 0 2 6 - 4 2 4 kiesett 2 2 0 0 5 - 0 5 4 2 0 0 2 1 - 4 -3 0 3. Újpest FC 4 1 0 3 6 - 10 -4 2 kiesett 2 1 0 1 5 - 3 2 2 2 0 0 2 1 - 7 -6 0 4. Ferencvárosi TC 2 0 1 1 1 - 2 -1 1 kiesett 1 0 1 0 1 - 1 0 1 1 0 0 1 0 - 1 -1 0 17 5 5 7 19 - 21 -2 15 9 5 2 2 15 - 7 8 12 8 0 3 5 4 - 14 -10 3

Selejtező 1. forduló Selejtező 2. forduló Selejtező 3. forduló Play-off kör Csoportkör Csoportkör Csoportkör MOL Vidi FC 3-2 Dudelange (LUX) BL 1-0 Ludogorets (BUL) BL 1-1 Malmö (SVE) BL AEK Athén (GRE) Újpest FC 5-3 Neftci Baku (AZE) EL 1-7 Sevilla (ESP) EL Ferencvárosi TC 1-2 Maccabi Tel-Av. (IZR) EL Budapest Honvéd FC 5-2 Rabotnicki Sko. (MAC) EL 1-2 Progres (LUX) EL

L A B D A R Ú G Á S - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.mti.hu I. osztály - OTP BANK LIGA tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 3 pont; döntetlen: 1 pont; vereség: 0 pont Lebonyolítás: körmérkőzés 3x11 forduló (33 mérkőzés) Azonos pontszám esetén: 1. több győzelem

Férfi labdarúgó OTP Bank Liga sorsolás 1. forduló 8. forduló 16. forduló 2018. július 21. szombat 2018. szeptember 15. szombat 2018. december 1. szombat 17:00 Puskás Akadémia FC - Debreceni VSC 0-1 Újpest FC - Debreceni VSC Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC 20:15 Budapest Honvéd FC - Szombathelyi Haladás VSE 3-2 Budapest Honvéd FC - Ferencvárosi TC Paksi FC - Ferencvárosi TC 20:15 MOL Vidi FC - Kisvárda Master Good 4-0 MOL Vidi FC - Puskás Akadémia FC Mezőkövesd Zsóry FC - Újpest FC 20:15 Mezőkövesd Zsóry FC - Paksi FC 3-1 Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK MOL Vidi FC - Budapest Honvéd FC 2018. július 22. vasárnap Paksi FC - MTK Budapest Szombathelyi Haladás VSE - Diósgyőri VTK 17:30 Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 4-1 Kisvárda Master Good - Szombathelyi Haladás VSE MTK Budapest - Debreceni VSC 19:30 Újpest FC - MTK Budapest 0-2 9. forduló 17. forduló 2. forduló 2018. szeptember 29. szombat 2018. december 8. szombat 2018. július 28. szombat Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd FC Debreceni VSC - Budapest Honvéd FC 17:00 Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 2-2 Ferencvárosi TC - Újpest FC Újpest FC - MOL Vidi FC 19:30 Debreceni VSC - Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 Szombathelyi Haladás VSE - Paksi FC Ferencvárosi TC - Mezőkövesd Zsóry FC 19:30 MOL Vidi FC - Paksi FC 1-1 MTK Budapest - Mezőkövesd Zsóry FC Puskás Akadémia FC - Paksi FC 2018. július 29. vasárnap Diósgyőri VTK - MOL Vidi FC Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 18:00 MTK Budapest - Ferencvárosi TC 1-4 Debreceni VSC - Kisvárda Master Good MTK Budapest - Szombathelyi Haladás VSE 18:00 Budapest Honvéd FC - Kisvárda Master Good 4-0 10. forduló 18. forduló 18:00 Szombathelyi Haladás VSE - Újpest FC 2-2 2018. október 6. szombat 2018. december 15. szombat 3. forduló Ferencvárosi TC - Debreceni VSC Mezőkövesd Zsóry FC - Puskás Akadémia FC 2018. augusztus 4. szombat Újpest FC - Puskás Akadémia FC MOL Vidi FC - Ferencvárosi TC 17:00 Puskás Akadémia FC - MTK Budapest 1-2 Budapest Honvéd FC - Diósgyőri VTK Budapest Honvéd FC - Újpest FC 18:00 Debreceni VSC - Diósgyőri VTK 2-0 MOL Vidi FC - MTK Budapest Kisvárda Master Good - MTK Budapest 20:15 Ferencvárosi TC - Szombathelyi Haladás VSE 3-1 Mezőkövesd Zsóry FC - Szombathelyi Haladás VSE Paksi FC - Diósgyőri VTK 2018. augusztus 5. vasárnap Paksi FC - Kisvárda Master Good Szombathelyi Haladás VSE - Debreceni VSC 18:00 Újpest FC - Kisvárda Master Good 1-0 11. forduló 19. forduló 18:00 Budapest Honvéd FC - Paksi FC 1-0 2018. október 20. szombat 2019. február 2. szombat 4. forduló Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC Debreceni VSC - Újpest FC 2018. augusztus 10. péntek Kisvárda Master Good - Mezőkövesd Zsóry FC Ferencvárosi TC - Budapest Honvéd FC 20:00 MOL Vidi FC - Debreceni VSC 1-1 Szombathelyi Haladás VSE - MOL Vidi FC Puskás Akadémia FC - MOL Vidi FC 2018. augusztus 11. szombat MTK Budapest - Budapest Honvéd FC Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry FC 19:30 Kisvárda Master Good - Ferencvárosi TC 0-2 Diósgyőri VTK - Újpest FC MTK Budapest - Paksi FC 19:30 Szombathelyi Haladás VSE - Puskás Akadémia FC 2-1 Debreceni VSC - Paksi FC Szombathelyi Haladás VSE - Kisvárda Master Good 19:30 MTK Budapest - Diósgyőri VTK 1-0 12. forduló 20. forduló 2018. augusztus 12. vasárnap 2018. október 27. szombat 2019. február 9. szombat 17:00 Mezőkövesd Zsóry FC - Budapest Honvéd FC 0-1 Debreceni VSC - Puskás Akadémia FC Budapest Honvéd FC - Puskás Akadémia FC 17:00 Paksi FC - Újpest FC 1-1 Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC Újpest FC - Ferencvárosi TC 5. forduló MTK Budapest - Újpest FC Paksi FC - Szombathelyi Haladás VSE 2018. augusztus 17. péntek Szombathelyi Haladás VSE - Budapest Honvéd FC Mezőkövesd Zsóry FC - MTK Budapest 20:00 Debreceni VSC - MTK Budapest 3-3 Kisvárda Master Good - MOL Vidi FC MOL Vidi FC - Diósgyőri VTK 2018. augusztus 18. szombat Paksi FC - Mezőkövesd Zsóry FC Kisvárda Master Good - Debreceni VSC 17:00 Ferencvárosi TC - Paksi FC 1-1 13. forduló 21. forduló 19:30 Puskás Akadémia FC - Kisvárda Master Good 1-1 2018. november 3. szombat 2019. február 16. szombat 19:30 Újpest FC - Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 Paksi FC - MOL Vidi FC Debreceni VSC - Ferencvárosi TC 19:30 Budapest Honvéd FC - MOL Vidi FC 0-3 Budapest Honvéd FC - Kisvárda Master Good Puskás Akadémia FC - Újpest FC 19:30 Diósgyőri VTK - Szombathelyi Haladás VSE 1-0 Újpest FC - Szombathelyi Haladás VSE Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd FC 6. forduló Ferencvárosi TC - MTK Budapest MTK Budapest - MOL Vidi FC 2018. augusztus 25. szombat Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK Szombathelyi Haladás VSE - Mezőkövesd Zsóry FC 17:00 Budapest Honvéd FC - Debreceni VSC 3-0 Mezőkövesd Zsóry FC - Debreceni VSC Kisvárda Master Good - Paksi FC 19:30 Mezőkövesd Zsóry FC - Ferencvárosi TC 0-1 14. forduló 22. forduló 19:30 Paksi FC - Puskás Akadémia FC 3-2 2018. november 10. szombat 2019. február 23. szombat 19:30 Kisvárda Master Good - Diósgyőri VTK 1-1 MTK Budapest - Puskás Akadémia FC Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC 20:45 Szombathelyi Haladás VSE - MTK Budapest 1-2 Szombathelyi Haladás VSE - Ferencvárosi TC Mezőkövesd Zsóry FC - Kisvárda Master Good 7. forduló Kisvárda Master Good - Újpest FC MOL Vidi FC - Szombathelyi Haladás VSE 2018. szeptember 1. szombat Paksi FC - Budapest Honvéd FC Budapest Honvéd FC - MTK Budapest Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC - MOL Vidi FC Újpest FC - Diósgyőri VTK Ferencvárosi TC - MOL Vidi FC Diósgyőri VTK - Debreceni VSC Paksi FC - Debreceni VSC Újpest FC - Budapest Honvéd FC 15. forduló 23. forduló MTK Budapest - Kisvárda Master Good 2018. november 24. szombat 2019. március 2. szombat Diósgyőri VTK - Paksi FC Debreceni VSC - MOL Vidi FC Puskás Akadémia FC - Debreceni VSC Debreceni VSC - Szombathelyi Haladás VSE Budapest Honvéd FC - Mezőkövesd Zsóry FC Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK Újpest FC - Paksi FC Újpest FC - MTK Budapest Ferencvárosi TC - Kisvárda Master Good Budapest Honvéd FC - Szombathelyi Haladás VSE Puskás Akadémia FC - Szombathelyi Haladás VSE MOL Vidi FC - Kisvárda Master Good Diósgyőri VTK - MTK Budapest Mezőkövesd Zsóry FC - Paksi FC T A B E L L A P A R Á D É 4. oldal 2018/5 L A B D A R Ú G Á S - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.mti.hu I. osztály - OTP BANK LIGA tabella: Szabó Attila

Férfi labdarúgó OTP Bank Liga sorsolás 24. forduló 27. forduló 31. forduló 2019. március 9. szombat 2019. április 6. szombat 2019. május 4. szombat Paksi FC - MOL Vidi FC Puskás Akadémia FC - Kisvárda Master Good Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd FC Kisvárda Master Good - Budapest Honvéd FC Ferencvárosi TC - Paksi FC Ferencvárosi TC - Újpest FC Szombathelyi Haladás VSE - Újpest FC Újpest FC - Mezőkövesd Zsóry FC Szombathelyi Haladás VSE - Paksi FC MTK Budapest - Ferencvárosi TC Budapest Honvéd FC - MOL Vidi FC MTK Budapest - Mezőkövesd Zsóry FC Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC Diósgyőri VTK - Szombathelyi Haladás VSE Diósgyőri VTK - MOL Vidi FC Debreceni VSC - Mezőkövesd Zsóry FC Debreceni VSC - MTK Budapest Debreceni VSC - Kisvárda Master Good 25. forduló 28. forduló 32. forduló 2019. március 16. szombat 2019. április 13. szombat 2019. május 11. szombat Puskás Akadémia FC - MTK Budapest Budapest Honvéd FC - Debreceni VSC Ferencvárosi TC - Debreceni VSC Ferencvárosi TC - Szombathelyi Haladás VSE MOL Vidi FC - Újpest FC Újpest FC - Puskás Akadémia FC Újpest FC - Kisvárda Master Good Mezőkövesd Zsóry FC - Ferencvárosi TC Budapest Honvéd FC - Diósgyőri VTK Budapest Honvéd FC - Paksi FC Paksi FC - Puskás Akadémia FC MOL Vidi FC - MTK Budapest MOL Vidi FC - Mezőkövesd Zsóry FC Kisvárda Master Good - Diósgyőri VTK Mezőkövesd Zsóry FC - Szombathelyi Haladás VSE Debreceni VSC - Diósgyőri VTK Szombathelyi Haladás VSE - MTK Budapest Paksi FC - Kisvárda Master Good 26. forduló 29. forduló 33. forduló 2019. március 30. szombat 2019. április 20. szombat 2019. május 19. vasárnap MOL Vidi FC - Debreceni VSC Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC Mezőkövesd Zsóry FC - Budapest Honvéd FC Ferencvárosi TC - MOL Vidi FC Kisvárda Master Good - Mezőkövesd Zsóry FC Paksi FC - Újpest FC Újpest FC - Budapest Honvéd FC Szombathelyi Haladás VSE - MOL Vidi FC Kisvárda Master Good - Ferencvárosi TC MTK Budapest - Kisvárda Master Good MTK Budapest - Budapest Honvéd FC Szombathelyi Haladás VSE - Puskás Akadémia FC Diósgyőri VTK - Paksi FC Diósgyőri VTK - Újpest FC MTK Budapest - Diósgyőri VTK Debreceni VSC - Szombathelyi Haladás VSE Debreceni VSC - Paksi FC 30. forduló Elmaradt mérkőzés a 3. fordulóból 2019. április 27. szombat Időpont nélkül Újpest FC - Debreceni VSC MOL Vidi FC - Mezőkövesd Zsóry FC Budapest Honvéd FC - Ferencvárosi TC Elmaradt mérkőzés a 6. fordulóból MOL Vidi FC - Puskás Akadémia FC Időpont nélkül Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK MOL Vidi FC - Újpest FC Paksi FC - MTK Budapest Kisvárda Master Good - Szombathelyi Haladás VSE

Férfi labdarúgó OTP Bank Liga 6. forduló 2018. augusztus 25. szombat Budapest Honvéd FC - Debreceni VSC 3-0 (1-0) Új Hidegkuti Nándor Stadion 1.765 néző játékvezető: Bognár T. Budapest Honvéd FC: Gróf - Baráth, Kamber, Skvorc - Heffler T., Vadócz (Pilík, 58.), Gazdag, Nagy G., Kukoc (N'Gog, 80.) - Holender, Danilo (Banó-Szabó, 88.) Debreceni VSC: Nagy S. - Cikos, Kinyik, Szatmári, Ferenczi J. - Varga K., Tőzsér, Haris (Bereczki, 63.), Bódi - Könyves (Kusnyír, 80.), Avdijaj (Takács T., 59.) Gól: Danilo (22., 79. - a másodikat tizenegyesből), N'Gog (87.) Sárga lap: Danilo (4.), Baráth (69.) illetve Avdijaj (18.), Varga K. (39.), Könyves (48.), Ferenczi J. (50.)

Mezőkövesd Zsóry FC - Ferencvárosi TC 0-1 (0-0) Mezőkövesd 4.015 néző játékvezető: Iványi Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó - Pillár, Silye, Szalai, Vadnai - Cseri, Meszhi, Tóth B., Mevoungou - Vajda (Alvés, 70.), Drazic (Koszta, 70.) Ferencvárosi TC: Dibusz - Botka, Blazic, Leandro, Heister - Gorriaran (Sigér, 86), Spirovski (Bőle, 70.) - Varga R. (Böde, 80.), Petrjak, Lovrencsics - Lanzafame Gól: Böde (91.) Sárga lap: Cseri (30.), Mevoungou (77.), Szalai (79., 93.), Pillár (82.) illetve Lanzafame (28.), Spirovski (46.), Lovrencsics (60.) Kiállítva: Szalai (93.)

Kisvárda Master Good - Diósgyőri VTK 1-1 (0-1) Kisvárda 2.137 néző játékvezető: Szőts Kisvárda Master Good: Felipe - Melnyik, Ene, Vári, Protic (Mitosevic, 59.) - Lucas, Misic (Karaszjuk, 83.) - Ilic, Gosztonyi (Sassa, a félidőben), Anderson - Horváth Z. Diósgyőri VTK: Antal - Sesztakov, Brkovic, Karan, Nagy T. - Tóth B., Tajti, Bárdos (Forgács, 78.)- Makrai (Hasani, a félidőben), Mihajlovic, Vernes (Joannidisz, 68.) Gól: Vári (51., tizenegyesből) illetve Mihajlovic (41.) Sárga lap: Horváth Z. (27.) illetve Tóth B. (45.), Karan (49.), Forgács (89.)

Paksi FC - Puskás Akadémia FC 3-2 (1-0) Paks 600 néző játékvezető: Farkas Paksi FC: Nagy G. - Kulcsár D. (Vági, 43.), Lenzsér, Fejes, Szabó J. (Gévay, 43.) - Papp - Bertus, Haraszti, Kecskés, Bartha (Remili, 79.) - Hahn Puskás Akadémia FC: Danilovic - Spandler, Hegedűs, Heris, Trajkovski - Zsidai, Bokros (Szakály, 85.) - Kiss T. (Arabuli, 68.), Latifi, Knezevic (Vlasko, 59.) - Radó Gól: Hahn (14., 93.), Hegedűs (52. - öngól) illetve Arabuli (76.), Latifi (81.) Sárga lap: Lenzsér (22.), Hahn (67.), Papp (72.) illetve Zsidai (32.), Kiss T. (45.), Trajkovski (61.), Latifi (91.) Kiállítva: Lenzsér (80.)

Szombathelyi Haladás VSE - MTK Budapest 1-2 (0-1) Szombathely 4.117 néző játékvezető: Karakó Szombathelyi Haladás VSE: Király - Schimmer, Kolcák, Benes (Halmosi, a szünetben), Tamás L. - Habovda, Németh Mi. - Mészáros, Priskin, Rácz (Gaál, 76.) - Rabusic (Bamgboye, 62.) MTK Budapest: Kicsak - Ikenne-King, Pintér, Gengeliczki, Szelin - Vass Á. - Schäfer (Gera, 65.), Kanta, Bognár, Ramos (Vass P., 89.) - Lencse (Torghelle, 72.) Gól: Gaál (91.) illetve Schäfer (13.), Gera (80.) Sárga lap: Tamás L. (41.), Habovda (52.), Németh Mi. (57.) illetve Gengeliczki (54.)

A MOL Vidi FC - Újpest FC találkozó a hazaiak Bajnokok Ligája mérkőzése miatt elmaradt.

Férfi labdarúgó NB I - tabella Összesen Otthon Idegenben M Gy D V Lg Kg Gk P Megjegyzés M Gy D V Lg Kg Gk P M Gy D V Lg Kg Gk P 1. Ferencvárosi TC 6 5 1 0 15 - 4 11 16 BL selejtező 3 2 1 0 8 - 3 5 7 3 3 0 0 7 - 1 6 9 2. Budapest Honvéd FC 6 5 0 1 12 - 5 7 15 EL selejtező 5 4 0 1 11 - 5 6 12 1 1 0 0 1 - 0 1 3 3. MTK Budapest 6 4 1 1 11 - 9 2 13 EL selejtező 2 1 0 1 2 - 4 -2 3 4 3 1 0 9 - 5 4 10 4. Debreceni VSC 6 2 3 1 8 - 8 0 9 3 1 2 0 6 - 4 2 5 3 1 1 1 2 - 4 -2 4 5. MOL Vidi FC 4 2 2 0 9 - 2 7 8 3 1 2 0 6 - 2 4 5 1 1 0 0 3 - 0 3 3 6. Újpest FC 5 1 3 1 5 - 6 -1 6 3 1 1 1 2 - 3 -1 4 2 0 2 0 3 - 3 0 2 7. Paksi FC 6 1 3 2 7 - 9 -2 6 2 1 1 0 4 - 3 1 4 4 0 2 2 3 - 6 -3 2 8. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 5 - 5 0 5 3 1 0 2 3 - 3 0 3 2 0 2 0 2 - 2 0 2 9. Diósgyőri VTK 6 1 2 3 5 - 10 -5 5 2 1 1 0 3 - 2 1 4 4 0 1 3 2 - 8 -6 1 10. Szombathelyi Haladás VSE 6 1 1 4 8 - 12 -4 4 3 1 1 1 5 - 5 0 4 3 0 0 3 3 - 7 -4 0 11. Puskás Akadémia FC 6 0 2 4 7 - 11 -4 2 kiesik 3 0 1 2 2 - 4 -2 1 3 0 1 2 5 - 7 -2 1 12. Kisvárda Master Good 6 0 2 4 2 - 13 -11 2 kiesik 2 0 1 1 1 - 3 -2 1 4 0 1 3 1 - 10 -9 1 68 23 22 23 94 - 94 0 91 34 14 11 9 53 - 41 12 53 34 9 11 14 41 - 53 -12 38

2018/35 5. oldal T A B E L L A P A R Á D É L A B D A R Ú G Á S - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.mti.hu I. osztály - OTP BANK LIGA tabella: Szabó Attila

Férfi labdarúgó NB I - kereszttáblázat Labdarúgás - férfiak Góllövőlista Magyarország 5 gólos: Cirino de Oliveira Danilo (Budapest Honvéd)

I. osztály TC 4 gólos: Varga Roland (Ferencvárosi TC) Puskás Paksi FC Zsóry FC Zsóry NB I - OTP Bank Liga Kisvárda 3 gólos: Lanzafame Davide (Ferencvárosi TC) Budapest Budapest Újpest FC Honvéd FC Honvéd MOL Vidi FC Haladás VSE Mezőkövesd Ferencvárosi Akadémia FC Master Good Szombathelyi Diósgyőri VTK MTK Budapest 2017-19 Debreceni VSC 2017-18 Kanta József (MTK Budapest) X.06 IX.01 IX.29 1-1 4-1 3-1 Lencse László (MTK Budapest) 1. Ferencvárosi TC II.02 XI.03 XII.08 II.23 XI.24 1 NB I 2. V.11 IV.20 V.04 IV.06 III.02 III.16 Petryak Ivan (Ferencvárosi TC) IX.15 3-0 0-3 1-0 X.06 3-2 Hahn János Csaba (Paksi FC) 2. Budapest Honvéd FC II.23 XII.15 XI.24 II.09 4-0 1 NB I 4. IV.27 IV.13 IV.06 III.16 V.11 III.02 2 gólos: Drazic Stefan (Mezőkövesd Zsóry FC) 1-4 X.20 IX.29 1-0 IX.01 Lukács Dániel (Budapest Honvéd FC) 3. MTK Budapest XII.01 II.16 X.27 II.02 XII.08 XI.10 2 NB II 1. III.09 V.19 V.04 III.30 IV.20 Diallo Alassane (Újpest FC) 3-3 X.20 1-1 2-0 IX.01 IX.29 Mészáros Karol (Szombathelyi Haladás VSE) 4. Debreceni VSC II.16 XII.08 XI.24 II.02 X.27 1 NB I 5. IV.06 V.19 III.09 III.16 IV.20 V.04 Bouard Ramos Myke (MTK Budapest) X.06 1-1 ?? ?? IX.15 4-0 Szalai Attila (Mezőkövesd Zsóry FC) 5. MOL Vidi FC XII.15 XII.01 1-1 II.09 II.23 1 NB I 1. V.11 III.30 IV.13 III.16 IV.27 III.02 Gaál Bálint (Szombathelyi Haladás VSE) IX.01 0-2 IX.15 1-1 X.06 1-0 6. Újpest FC II.09 XII.08 XI.24 II.23 XI.03 1 NB I 3. IV.20 III.02 IV.27 IV.06 V.11 III.16 IX.15 XI.03 1-1 3-2 X.06 7. Paksi FC XII.01 XI.10 II.23 X.27 XII.15 II.09 1 NB I 7. IV.27 III.09 III.30 IV.13 V.11 0-1 0-1 3-1 IX.15 X.06 8. Mezőkövesd Zsóry FC II.09 XI.03 XI.10 XII.01 XII.15 II.23 1 NB I 9. IV.13 III.30 III.02 IV.27 V.11 IX.29 X.20 IX.01 1-0 2-2 9. Diósgyőri VTK X.27 II.16 XI.24 XI.10 II.02 XII.08 1 NB I 10. V.04 V.19 IV.20 IV.06 III.09 1-2 X.20 2-2 IX.29 2-1 10. Szombathelyi Haladás VSE XI.10 X.27 XII.15 II.16 XII.01 II.02 1 NB I 8. IV.13 V.19 III.09 V.04 III.30 X.20 IX.29 1-2 0-1 IX.01 1-1 11. Puskás Akadémia FC II.02 II.16 XII.08 XI.03 XI.24 1 NB I 6. V.19 V.04 III.16 III.02 IV.20 IV.06 0-2 XI.03 X.20 1-1 IX.15 12. Kisvárda Master Good XII.15 II.09 X.27 XI.10 II.16 XII.01 2 NB II 2. III.30 III.09 V.19 IV.13 IV.27

Férfi labdarúgó NB I - forma

Ferencvárosi TC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- Vidi Vidi Vidi győr győr győr MTK Paks MTK Paks MTK Paks MOL Deb- MOL Deb- MOL Deb- Diós- Diós- Diós- várda recen várda recen várda recen Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 4-1 3-1 1-1 IX.01 IX.29 X.06 XI.03 XI.24 XII.08 II.02 II.23 III.02 III.16 IV.06 IV.20 V.04 V.11 idegenben 4-1 2-0 1-0 IX.15 X.20 X.27 XI.10 XII.01 XII.15 II.09 II.16 III.09 III.30 IV.13 IV.27 V.19

Budapest Honvéd FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- Vidi FTC Vidi FTC Vidi FTC győr győr győr Paks MTK Paks MTK Paks MTK MOL Deb- MOL Deb- MOL Deb- Diós- Diós- Diós- várda recen várda recen várda recen Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Haladás Haladás Haladás otthon 3-2 1-0 0-3 3-0 IX.15 X.06 XI.03 XI.24 XII.15 II.09 II.23 III.02 III.16 IV.06 IV.13 IV.27 V.11 idegenben 4-0 1-0 IX.01 IX.29 X.20 X.27 XI.10 XII.01 XII.08 II.02 II.16 III.09 III.30 IV.20 V.04 V.19

MTK Budapest 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- FTC Vidi FTC Vidi FTC Vidi győr győr győr Paks Paks Paks Deb- MOL Deb- MOL Deb- MOL Diós- Diós- Diós- recen várda recen várda recen várda Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 1-4 1-0 IX.01 IX.29 X.20 X.27 XI.10 XII.01 XII.08 II.02 II.16 III.09 III.30 IV.20 V.04 V.19 idegenben 2-0 2-1 3-3 2-1 IX.15 X.06 XI.03 XI.24 XII.15 II.09 II.23 III.02 III.16 IV.06 IV.13 IV.27 V.11

Debreceni VSC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- Vidi FTC Vidi FTC Vidi FTC győr győr győr MTK Paks MTK Paks MTK Paks MOL MOL MOL Diós- Diós- Diós- várda várda várda Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 1-1 2-0 3-3 IX.01 IX.29 X.20 X.27 XI.24 XII.08 II.02 II.16 III.09 III.16 IV.06 IV.20 V.04 V.19 idegenben 1-0 1-1 0-3 IX.15 X.06 XI.03 XI.10 XII.01 XII.15 II.09 II.23 III.02 III.30 IV.13 IV.27 V.11

MOL Vidi FC 1 2 4 5 3 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- FTC FTC FTC győr győr győr Paks MTK Paks MTK Paks MTK Deb- Deb- Deb- Diós- Diós- Diós- várda recen várda recen várda recen Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 4-0 1-1 1-1 ?? ?? IX.15 X.06 XII.01 XII.15 II.09 II.23 III.02 III.16 III.30 IV.13 IV.27 V.11 idegenben 3-0 IX.01 IX.29 X.20 X.27 XI.03 XI.10 XI.24 XII.08 II.02 II.16 III.09 IV.06 IV.20 V.04 V.19

Újpest FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- Vidi FTC Vidi FTC Vidi FTC győr győr győr MTK Paks MTK Paks MTK Paks MOL Deb- MOL Deb- MOL Deb- Diós- Diós- Diós- várda recen várda recen várda recen Mező- Mező- Mező- Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 0-2 1-0 1-1 IX.01 IX.15 X.06 XI.03 XI.24 XII.08 II.09 II.23 III.02 III.16 IV.06 IV.20 IV.27 V.11 idegenben 2-2 1-1 ?? IX.29 X.20 X.27 XI.10 XII.01 XII.15 II.02 II.16 III.09 III.30 IV.13 V.04 V.19

Paksi FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- Vidi FTC Vidi FTC Vidi FTC győr győr győr MTK MTK MTK MOL Deb- MOL Deb- MOL Deb- Diós- Diós- Diós- várda recen várda recen várda recen Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 1-1 3-2 IX.15 X.06 X.27 XI.03 XI.10 XII.01 XII.15 II.09 II.23 III.09 III.30 IV.13 IV.27 V.11 idegenben 1-3 1-1 0-1 1-1 IX.01 IX.29 X.20 XI.24 XII.08 II.02 II.16 III.02 III.16 IV.06 IV.20 V.04 V.19

Mezőkövesd Zsóry FC 1 2 4 5 6 3 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- FTC Vidi Vidi FTC Vidi FTC győr győr győr Paks MTK Paks MTK Paks MTK Deb- MOL Deb- MOL Deb- MOL Diós- Diós- Diós- recen várda recen várda recen várda Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 3-1 0-1 0-1 IX.15 X.06 XI.03 XI.10 XII.01 XII.15 II.09 II.23 III.02 III.30 IV.13 IV.27 V.11 idegenben 1-1 1-1 ?? IX.01 IX.29 X.20 X.27 XI.24 XII.08 II.02 II.16 III.09 III.16 IV.06 IV.20 V.04 V.19

T A B E L L A P A R Á D É 6. oldal 2018/5 L A B D A R Ú G Á S - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.mti.hu I. osztály - OTP BANK LIGA tabella: Szabó Attila

Férfi labdarúgó NB I - forma

Diósgyőri VTK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- FTC Vidi FTC Vidi FTC Vidi MTK Paks MTK Paks MTK Paks Deb- MOL Deb- MOL Deb- MOL recen várda recen várda recen várda Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 2-2 1-0 IX.01 IX.29 X.20 X.27 XI.10 XI.24 XII.08 II.02 II.16 III.09 IV.06 IV.20 V.04 V.19 idegenben 1-4 0-2 0-1 1-1 IX.15 X.06 XI.03 XII.01 XII.15 II.09 II.23 III.02 III.16 III.30 IV.13 IV.27 V.11

Swietelsky-Haladás VSE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- FTC Vidi FTC Vidi FTC Vidi győr győr győr MTK Paks MTK Paks MTK Paks Deb- MOL Deb- MOL Deb- MOL Diós- Diós- Diós- recen várda recen várda recen várda Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd otthon 2-2 2-1 1-2 IX.29 X.20 X.27 XI.10 XII.01 XII.15 II.02 II.16 III.09 III.30 IV.13 V.04 V.19 idegenben 2-3 1-3 0-1 IX.01 IX.15 X.06 XI.03 XI.24 XII.08 II.09 II.23 III.02 III.16 IV.06 IV.20 IV.27 V.11

Puskás Akadémia FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Kis- Kis- Kis- Vidi FTC Vidi FTC Vidi FTC győr győr győr MTK Paks MTK Paks MTK Paks Deb- MOL Deb- MOL Deb- MOL Diós- Diós- Diós- recen várda recen várda recen várda Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 0-1 1-2 1-1 IX.01 IX.29 X.20 XI.03 XI.24 XII.08 II.02 II.16 III.02 III.16 IV.06 IV.20 V.04 V.19 idegenben 2-2 1-2 2-3 IX.15 X.06 X.27 XI.10 XII.01 XII.15 II.09 II.23 III.09 III.30 IV.13 IV.27 V.11

Kisvárda Master Good 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Vidi FTC Vidi FTC Vidi FTC győr győr győr MTK Paks MTK Paks MTK Paks MOL Deb- MOL Deb- MOL Deb- Diós- Diós- Diós- recen recen recen Mező- Mező- Mező- Újpest Újpest Újpest Puskás Puskás Puskás kövesd kövesd kövesd Honvéd Honvéd Honvéd Haladás Haladás Haladás otthon 0-4 0-2 1-1 IX.15 X.20 X.27 XI.10 XII.01 XII.15 II.09 II.16 III.09 III.30 IV.13 IV.27 V.19 idegenben 0-4 0-1 1-1 IX.01 IX.29 X.06 XI.03 XI.24 XII.08 II.02 II.23 III.02 III.16 IV.06 IV.20 V.04 V.11

L A B D A R Ú G Á S - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.mti.hu II. osztály - Merkantil Bank Liga tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 3 pont; döntetlen: 1 pont; vereség: 0 pont Lebonyolítás: körmérkőzés oda-vissza (38 mérkőzés) Azonos pontszám esetén: 1. több győzelem

Férfi labdarúgó Merkantil Bank Liga sorsolás 1. forduló 3. forduló 5. forduló 2018. július 29. vasárnap 2018. augusztus 12. vasárnap 2018. augusztus 26. vasárnap 18:00 Vác FC - Budafoki MTE 2-1 17:30 Vác FC - Soroksár SC 0-0 17:30 Vác FC - Kazincbarcikai BSC 0-2 18:00 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Balmazújváros - Dorogi FC 0-1 17:30 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Balmazújváros - Gyirmót FC Győr 2-1 17:30 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - Credobus Mosonmagyaróvár 2-0 18:00 Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE - Soroksár SC 0-4 17:30 Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE - Kazincbarcikai BSC 0-0 17:30 Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE - Budaörs 2-1 18:00 WKW ETO FC Győr - Budaörs 0-1 19:00 Kaposvári Rákóczi FC - Credobus Mosonmagyaróvár 2-2 17:30 Dorogi FC - Gyirmót FC Győr 1-2 19:00 Kaposvári Rákóczi FC - Gyirmót FC Győr 0-2 19:00 Nyíregyháza Spartacus FC - Budaörs 0-3 18:30 WKW ETO FC Győr - Vasas FC 2-2 19:00 Nyíregyháza Spartacus FC - Kazincbarcikai BSC 1-0 19:00 Békéscsaba 1912 Előre - Ceglédi VSE 2-0 19:00 Kaposvári Rákóczi FC - Ceglédi VSE 2-0 19:00 Békéscsaba 1912 Előre - Credobus Mosonmagyaróvár 3-0 19:00 WKW ETO FC Győr - Zalaegerszegi TE FC 0-0 19:00 Nyíregyháza Spartacus FC - Zalaegerszegi TE FC 1-2 19:00 Aqvital FC Csákvár - Ceglédi VSE 3-3 19:00 Aqvital FC Csákvár - BSS Monor 2-1 19:00 Békéscsaba 1912 Előre - BSS Monor 2-1 19:00 BFC Siófok - Zalaegerszegi TE FC 2-3 19:00 BFC Siófok - Vasas FC 1-2 19:00 Aqvital FC Csákvár - BFC Siófok 1-1 19:00 Vasas FC - BSS Monor 2-1 19:00 Budafoki MTE - Dorogi FC 3-1 19:00 Budafoki MTE - Soroksár SC 1-3 2. forduló 4. forduló 2018. augusztus 5. vasárnap 2018. augusztus 19. vasárnap 17:30 BSS Monor - BFC Siófok 2-0 17:30 BSS Monor - WKW ETO FC Győr 2-3 17:30 Ceglédi VSE - WKW ETO FC Győr 0-4 17:30 Ceglédi VSE - Nyíregyháza Spartacus FC 0-0 17:30 Budaörs - Békéscsaba 1912 Előre 2-2 17:30 Budaörs - Kaposvári Rákóczi FC 2-3 17:30 Credobus Mosonmagyaróvár - Nyíregyháza Spartacus FC 1-1 17:30 Credobus Mosonmagyaróvár - Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE 0-0 17:30 Kazincbarcikai BSC - Kaposvári Rákóczi FC 2-2 17:30 Kazincbarcikai BSC - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-0 17:30 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Balmazújváros - Soroksár SC 1-2 17:30 Soroksár SC - Dorogi FC 1-3 17:30 Dorogi FC - Vác FC 1-1 18:00 Zalaegerszegi TE FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-1 19:00 Zalaegerszegi TE FC - Aqvital FC Csákvár 1-1 19:00 BFC Siófok - Budafoki MTE 0-0 19:00 Gyirmót FC Győr - Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE 5-0 19:00 Vasas FC - Aqvital FC Csákvár 3-3 19:00 Budafoki MTE - Vasas FC 1-2 19:00 Gyirmót FC Győr - Vác FC 3-0

Férfi labdarúgó NB II - tabella Összesen Otthon Idegenben M Gy D V Lg Kg Gk P Megjegyzés M Gy D V Lg Kg Gk P M Gy D V Lg Kg Gk P 1. Gyirmót FC Győr 5 4 0 1 13 - 3 10 12 feljut 2 2 0 0 8 - 0 8 6 3 2 0 1 5 - 3 2 6 2. Zalaegerszegi TE FC 5 3 2 0 9 - 5 4 11 feljut 2 1 1 0 4 - 2 2 4 3 2 1 0 5 - 3 2 7 3. Vasas FC 5 3 2 0 11 - 8 3 11 2 1 1 0 5 - 4 1 4 3 2 1 0 6 - 4 2 7 4. Soroksár SC 5 3 1 1 10 - 5 5 10 1 0 0 1 1 - 3 -2 0 4 3 1 0 9 - 2 7 10 5. Békéscsaba 1912 Előre 5 3 1 1 10 - 6 4 10 3 3 0 0 7 - 1 6 9 2 0 1 1 3 - 5 -2 1 6. WKW ETO FC Győr 5 2 2 1 9 - 5 4 8 3 0 2 1 2 - 3 -1 2 2 2 0 0 7 - 2 5 6 7. Kaposvári Rákóczi FC 5 2 2 1 9 - 8 1 8 3 1 1 1 4 - 4 0 4 2 1 1 0 5 - 4 1 4 8. Budaörs 5 2 1 2 9 - 7 2 7 2 0 1 1 4 - 5 -1 1 3 2 0 1 5 - 2 3 6 9. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Balmazújváros 5 2 1 2 5 - 4 1 7 4 2 0 2 5 - 4 1 6 1 0 1 0 0 - 0 0 1 10. Dorogi FC 5 2 1 2 7 - 7 0 7 2 0 1 1 2 - 3 -1 1 3 2 0 1 5 - 4 1 6 11. Aqvital FC Csákvár 5 1 4 0 10 - 9 1 7 3 1 2 0 6 - 5 1 5 2 0 2 0 4 - 4 0 2 12. Kazincbarcikai BSC 5 1 3 1 4 - 3 1 6 2 0 2 0 2 - 2 0 2 3 1 1 1 2 - 1 1 4 13. Nyíregyháza Spartacus FC 5 1 2 2 3 - 6 -3 5 3 1 0 2 2 - 5 -3 3 2 0 2 0 1 - 1 0 2 14. Vác FC 5 1 2 2 3 - 7 -4 5 3 1 1 1 2 - 3 -1 4 2 0 1 1 1 - 4 -3 1 15. Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE 5 1 2 2 2 - 10 -8 5 3 1 1 1 2 - 5 -3 4 2 0 1 1 0 - 5 -5 1 16. Budafoki MTE 5 1 1 3 6 - 8 -2 4 3 1 0 2 5 - 6 -1 3 2 0 1 1 1 - 2 -1 1 17. BSS Monor 5 1 0 4 7 - 9 -2 3 2 1 0 1 4 - 3 1 3 3 0 0 3 3 - 6 -3 0 18. Credobus Mosonmagyaróvár 5 0 3 2 3 - 8 -5 3 kiesik 2 0 2 0 1 - 1 0 2 3 0 1 2 2 - 7 -5 1 19. BFC Siófok 5 0 2 3 4 - 8 -4 2 kiesik 3 0 1 2 3 - 5 -2 1 2 0 1 1 1 - 3 -2 1 20. Ceglédi VSE 5 0 2 3 3 - 11 -8 2 kiesik 2 0 1 1 0 - 4 -4 1 3 0 1 2 3 - 7 -4 1 100 33 34 33 137 - 137 0 133 50 16 17 17 69 - 68 1 65 50 17 17 16 68 - 69 -1 68

2018/35 7. oldal T A B E L L A P A R Á D É L A B D A R Ú G Á S - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.mti.hu II. osztály - Merkantil Bank Liga tabella: Szabó Attila

Férfi labdarúgó NB II - kereszttabella Labdarúgás - férfiak Magyarország II. osztály NB II 2016-17

2018/19 Gyirmót FC Győr Zalaegerszegi FC TE Vasas FC SC Soroksár Békéscsaba Előre 1912 FC WKW ETO Győr Kaposvári Rákóczi FC Budaörs Balmaz Kamilla Dorogi FC Aqvital FC Csákvár Kazincbarcikai BSC Nyíregyháza FC Spartacus FC Vác AszfaltDuna Tiszakécske MTE Budafoki BSS Monor Credobus Mosonmagy. BFC Siófok Ceglédi VSE Osztály H 1. Gyirmót FC Győr 3-0 5-0 2 NB II 6. 2. Zalaegerszegi TE FC 3-1 1-1 2 NB II 16. 3. Vasas FC 3-3 2-1 1 NB I 12. 4. Soroksár SC 1-3 2 NB II 8. 5. Békéscsaba 1912 Előre 2-1 3-0 2-0 2 NB II 3. 6. WKW ETO FC Győr 0-0 2-2 0-1 2 NB II 7. 7. Kaposvári Rákóczi FC 0-2 2-2 2-0 3 NB III Nyugat 1. 8. Budaörs 2-2 2-3 2 NB II 4. 9. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Balmazújv. 2-1 1-2 0-1 2-0 1 NB I 11. 10. Dorogi FC 1-2 1-1 2 NB II 12. 11. Aqvital FC Csákvár 2-1 1-1 3-3 2 NB II 11. 12. Kazincbarcikai BSC 2-2 0-0 2 NB II 17. 13. Nyíregyháza Spartacus 1-2 0-3 1-0 2 NB II 5. 14. Vác FC 0-0 0-2 2-1 2 NB II 10. 15. Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE 0-4 2-1 0-0 3 NB III Közép 1. 16. Budafoki MTE 1-2 1-3 3-1 2 NB II 14. 17. BSS Monor 2-3 2-0 3 NB III Kelet 1. 18. Credobus Mosonmagyaróvár 1-1 0-0 2 NB II 15. 19. BFC Siófok 2-3 1-2 0-0 2 NB II 13. 20. Ceglédi VSE 0-4 0-0 2 NB II 9.

Férfi labdarúgó NB II - forma

Gyirmót FC Győr 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 vár Vác Tisza- Dorog Kapos- kécske Balmaz otthon 5-0 3-0 idegen 2-0 1-2 2-1

Zalaegerszegi TE FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ETO háza csaba Siófok Békés- Csákvár Nyíregy- otthon 1-1 3-1 idegen 3-2 0-0 2-1

Vasas FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ETO Siófok Monor Csákvár Budafok otthon 2-1 3-3 idegen 2-1 2-1 2-2

Soroksár SC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 Vác Tisza- Dorog kécske Balmaz Budafok otthon 1-3 idegen 4-0 2-1 0-0 3-1

Békéscsaba 1912 Előre 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ZTE Cegléd Monor Moson- magyar. Budaörs otthon 3-0 2-0 2-1 idegen 2-2 1-3

WKW ETO FC Győr 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ZTE Vasas Cegléd Monor Budaörs otthon 0-1 0-0 2-2 idegen 4-0 3-2

Kaposvári Rákóczi FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 örs Buda- Cegléd Kazinc- barcika Moson- magyar. Gyirmót otthon 0-2 2-2 2-0 idegen 2-2 3-2

Budaörs 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 vár ETO háza Tisza- csaba Békés- Kapos- kécske Nyíregy- otthon 2-2 2-3 idegen 1-0 3-0 1-2

T A B E L L A P A R Á D É 8. oldal 2018/5 L A B D A R Ú G Á S - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.mti.hu II. osztály - Merkantil Bank Liga tabella: Szabó Attila

Férfi labdarúgó NB II - forma

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Balmazújváros 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 sár Dorog Sorok- Kazinc- barcika magyar Moson- Gyirmót otthon 0-1 1-2 2-1 2-0 idegen 0-0

Dorogi FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 sár Vác Sorok- Balmaz Budafok Gyirmót otthon 1-1 1-2 idegen 1-0 1-3 3-1

Aqvital FC Csákvár 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ZTE Vasas Siófok Cegléd Monor otthon 3-3 2-1 1-1 idegen 1-1 3-3

Kazincbarcikai BSC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 vár Vác háza Tisza- Kapos- kécske Balmaz Nyíregy- otthon 2-2 0-0 idegen 0-1 0-0 2-0

Nyíregyháza Spartacus 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ZTE Cegléd Kazinc- barcika Moson- magyar. Budaörs otthon 1-0 0-3 1-2 idegen 1-1 0-0

Vác FC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 sár Dorog Sorok- Kazinc- barcika Budafok Gyirmót otthon 2-1 0-0 0-2 idegen 1-1 0-3

Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 sár Sorok- Kazinc- barcika Moson- magyar. Gyirmót Budaörs otthon 0-4 0-0 2-1 idegen 0-5 0-0

Budafoki MTE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 sár Vác Vasas Dorog Siófok Sorok- otthon 1-2 3-1 1-3 idegen 1-2 0-0

BSS Monor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ETO csaba Vasas Siófok Békés- Csákvár otthon 2-0 2-3 idegen 1-2 1-2 1-2

Credobus Mosonmagyaróvár 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 vár háza Tisza- csaba Békés- Kapos- kécske Balmaz Nyíregy- otthon 1-1 0-0 idegen 0-3 2-2 0-2

BFC Siófok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 ZTE Vasas Monor Csákvár Budafok otthon 2-3 1-2 0-0 idegen 0-2 1-1

Ceglédi VSE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 vár ETO háza csaba Békés- Kapos- Csákvár Nyíregy- otthon 0-4 0-0 idegen 3-3 0-2 0-2

2018/35 9. oldal T A B E L L A P A R Á D É J É G K O R O N G - F É R F I Forrás: FELNŐTT - SZLOVÁKIA-MAGYARORSZÁG www.visegradhockey.hu VISEGRÁD KUPA tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 3 pont; hosszabbításban, szétütéssel elért győzelem: 2 pont; hosszabbításban, szétütéssel elszenvedett vereseég: 1 pont; vereség: 0 pont Azonos pontszám esetén: 1. gólkülönbség, 2. több lőtt gól Lebonyolítás: körmérkőzés

Férfi jégkorong Visegrád Kupa sorsolás 2018. augusztus 9. csütörtök 2018. augusztus 31. péntek 2018. szeptember 21. péntek 18:30 Dunaújvárosi Acélbikák - HC Nové Zámky 2-3 18:00 HK Nitra - Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC - Dunaújvárosi Acélbikák 2018. augusztus 19. vasárnap 2018. szeptember 4. kedd 2018. szeptember 23. vasárnap 18:00 Dunaújvárosi Acélbikák - HK Nitra 0-3 18:30 HC Nové Zámky - Ferencvárosi TC 18:30 Újpesti TE - Ferencvárosi TC 2018. augusztus 23. csütörtök 2018. szeptember 5. szerda 2018. szeptember 25. kedd 18:00 HK Nitra - Újpesti TE 6-0 HK Poprad - Dunaújvárosi Acélbikák Újpesti TE - HC Nové Zámky 2018. augusztus 28. kedd 2018. szeptember 7. péntek 2018. október 5. péntek 18:00 Ferencvárosi TC - HK Poprad 18:00 HK Poprad - Újpesti TE 18:30 HC Nové Zámky - HK Poprad 18:30 HC Nové Zámky - HK Nitra 2018. szeptember 18. kedd 2018. november 5. hétfő 18:00 HK Nitra - HK Poprad 20:00 Dunaújvárosi Acélbikák - Újpesti TE

Férfi jégkorong Visegrád Kupa eredmények 2018. augusztus 9. csütörtök Dunaújvárosi Acélbikák - HC Nové Zámky 2-3 (1-2, 1-0, 0-1) Dunaújvárosi Jégcsarnok néző játékvezetők: Babic Vladimir, Juhász Gábor

2018. augusztus 19. vasárnap Dunaújvárosi Acélbikák - HK Nitra 0-3 (0-1, 0-2, 0-0) Nyutra néző játékvezetők:

2018. augusztus 23. csütörtök HK Nitra - Újpesti TE 6-0 (4-0, 1-0, 1-0) Dunaújvárosi Jégcsarnok néző játékvezetők:

Férfi jégkorong Visegrád Kupa tabella Összesen Otthon Idegenben M Gy Dgy Dv V Lg Kg Gk P M Gy Dgy Dv V Lg Kg Gk P M Gy Dgy Dv V Lg Kg Gk P 1. HK Nitra 2 2 0 0 0 9 - 0 9 6 1 1 0 0 0 6 - 0 6 3 1 1 0 0 0 3 - 0 3 3 2. HC Nové Zámky 1 1 0 0 0 3 - 2 1 3 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 1 1 0 0 0 3 - 2 1 3 3. HK Poprad 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 3. Ferencvárosi TC 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 5. Dunaújvárosi Acélbikák 2 0 0 0 2 2 - 6 -4 0 2 0 0 0 2 2 - 6 -4 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 6. Újpesti TE 1 0 0 0 1 0 - 6 -6 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 1 0 0 0 1 0 - 6 -6 0 6 3 0 0 3 14 - 14 0 9 3 1 0 0 2 8 - 6 2 3 3 2 0 0 1 6 - 8 -2 6

Férfi jégkorong Visegrád Kupa kerszettáblázat Jégkorong - férfiak Szlovákia-Magyarország

Visegrád Kupa 2017-18

2018-19 HK Nitra HC Nové Zámky HK Poprad Ferencvárosi TC Dunaújvárosi Acélbikák Újpesti TE Osztály H 1. HK Nitra IX.18 VIII.31 6-0 Visegrád Kupa 1. 2. HC Nové Zámky VIII.28 X.05 IX.04 Visegrád Kupa 5. 3. HK Poprad 0 IX.05 IX.07 Visegrád Kupa 3. 3. Ferencvárosi TC VIII.28 IX.21 újonc 5. Dunaújvárosi Acélbikák 0-3 2-3 XI.05 újonc 6. Újpesti TE IX.25 IX.23 Visegrád Kupa 6.

Férfi jégkorong Visegrád Kupa rájátszás Negyeddöntő Elődöntő Döntő Alapszakasz 1. Alapszakasz 1. } erőnyerő Alapszakasz 4. } Alapszakasz 5. } Alapszakasz 2. } Alapszakasz 2. erőnyerő } Alapszakasz 3. } Alapszakasz 6. }

Férfi jégkorong Visegrád Kupa - forma

HK Nitra 1 2 3 4 5 Dunaújvárosi Újpesti TE HC Nové Zámky Ferencvárosi TC HK Poprad Acélbikák otthon 6-0 VIII.31 IX.18 idegenben 3-0 VIII.28

HC Nové Zámky 1 2 3 4 5 Dunaújvárosi HK Nitra Ferencvárosi TC Újpesti TE HK Poprad Acélbikák otthon VIII.28 IX.04 X.05 idegenben 3-2 IX.25

HK Poprad 1 2 3 4 5 Dunaújvárosi Ferencvárosi TC Újpesti TE HK Nitra HC Nové Zámky Acélbikák otthon IX.05 IX.07 idegenben VIII.28 IX.18 X.05

Ferencvárosi TC 1 2 3 4 5 Dunaújvárosi HK Poprad HK Nitra HC Nové Zámky Újpesti TE Acélbikák otthon VIII.28 IX.21 idegenben VIII.31 IX.04 IX.23

T A B E L L A P A R Á D É 10. oldal 2018/5 J É G K O R O N G - F É R F I Forrás: FELNŐTT - SZLOVÁKIA-MAGYARORSZÁG www.visegradhockey.hu VISEGRÁD KUPA tabella: Szabó Attila

Férfi jégkorong Visegrád Kupa - forma

Dunaújvárosi Acélbikák 1 2 3 4 5

HC Nové Zámky HK Nitra HK Poprad Ferencvárosi TC Újpesti TE otthon 2-3 0-3 XI.05 idegenben IX.05 IX.21

Újpesti TE 1 2 3 4 5 Dunaújvárosi HK Nitra HK Poprad Ferencvárosi TC HC Nové Zámky Acélbikák otthon IX.23 IX.25 idegenben 0-6 IX.07 XI.05

J É G K O R O N G - F É R F I Forrás: FELNŐTT - SZLOVÁKIA www.hockeyslovakia.sk I. osztály - TIPSPORT LIGA tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 3 pont; hosszabbításban, szétütéssel elért győzelem: 2 pont; hosszabbításban, szétütéssel elszenvedett vereseég: 1 pont; vereség: 0 pont Azonos pontszám esetén: 1. gólkülönbség, 2. több lőtt gól Lebonyolítás: Alapszakasz: körmérkőzés 5x (57 mérkőzés) és rájátszás

Alapszakasz Összesen Otthon Idegenben M Gy Dgy Dv V Lg Kg Gk P M Gy Dgy Dv V Lg Kg Gk P M Gy Dgy Dv V Lg Kg Gk P 1. HC '05 iClinic Banská Bystrica 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Felsőház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 2. HK Dukla Trencín 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Felsőház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 3. HK Nitra 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Felsőház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 4. HKM Zvolen 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Felsőház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 5. HC Kosice 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 6. HK Poprad 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 7. MsHK DOXXbet Zilina 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 8. MHC Mikron Nové Zámky 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 9. MHk 32 Liptovsky Mikulás 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 10. HC 07 Orin Detva 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 11. MAC Budapest 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 12. Diósgyőri VTK Jegesmedvék Miskolc 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 13. HK Orange 20 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alsóház 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0

Jégkorong - férfiak Szlovákia I. osztály Tipsport Liga - Alapszakasz 2017-18

2018-19 iClinic HC '05 Banská Bystrica HK Dukla Trencín HK Nitra HKM Zvolen HC Kosice HK Poprad MsHK DOXXbet Zilina MHC Mikron Zámky Nové MHk 32 Liptovsky Mikulás Orin HC 07 Detva MAC Budapest Diósgyőri VTK Jegesmedvék Miskolc 20 HK Orange Osztály H IX.16 IX.21 X.31 IX.28 XI.16 X.26 X.07 IX.14 X.02 X.21 XI.04 1. HC '05 iClinic Banská Bystrica XI.20 XI.25 XI.30 XII.19 X.14 XII.07 XI.29 1 Tipsport Liga 1. I.08 I.18 I.04 XII.28 I.13 I.25 II.01 II.13 II.24 XI.18 II.17 X.19 X.26 X.02 X.31 IX.14 IX.28 XI.16 IX.18 XI.04 IX.21 X.07 2. HK Dukla Trencín XII.07 XI.18 XI.30 XI.23 XI.25 XII.19 X.16 1 Tipsport Liga 2. XII.26 I.04 I.08 I.18 I.13 II.17 I.20 II.13 I.27 II.01 II.24 X.23 IX.23 X.07 XII.09 IX.18 X.02 X.19 IX.30 XI.16 X.28 IX.14 3. HK Nitra XI.27 XII.19 XI.23 XII.07 XII.02 XI.18 XI.21 1 Tipsport Liga 3. XII.30 I.13 XII.26 I.18 I.06 II.03 II.24 I.27 II.17 II.15 I.20 IX.30 XI.02 XI.14 X.14 X.28 X.12 IX.23 X.09 IX.18 X.05 X.23 4. HKM Zvolen XII.02 XII.21 XI.27 XI.23 XII.09 IX.25 1 Tipsport Liga 4. I.11 I.15 XII.23 I.06 X.19 XII.30 II.15 II.26 II.03 I.27 II.22 X.28 IX.30 X.05 IX.14 IX.23 XI.14 X.16 X.12 X.19 XI.02 IX.18 5. HC Kosice XII.02 XI.04 XI.18 XI.27 XII.21 X.21 IX.20 1 Tipsport Liga 5. I.06 I.15 XII.30 XII.26 I.11 II.15 II.22 I.20 II.03 II.26 I.27 X.12 X.14 X.21 IX.28 X.26 IX.21 XI.04 X.07 X.31 IX.16 X.02 6. HK Poprad XII.21 XI.30 XI.25 XI.20 XII.07 XI.22 1 Tipsport Liga 6. XII.23 XII.28 I.04 I.13 XI.14 I.08 II.26 II.13 II.01 I.25 II.17 IX.23 X.28 XI.02 XI.16 X.07 X.23 IX.18 X.05 IX.14 IX.30 X.19 7. MsHK DOXXbet Zilina XI.27 XII.19 XI.23 XII.09 XI.18 XII.02 IX.07 1 Tipsport Liga 7. I.06 I.11 I.18 XII.30 XII.26 II.03 II.24 I.27 II.22 I.20 II.15 XI.14 X.12 IX.16 X.26 IX.21 X.05 X.21 XI.02 IX.28 X.14 X.31 8. MHC Mikron Nové Zámky XII.21 XI.20 XI.25 XII.09 XI.30 IX.11 1 Tipsport Liga 8. I.15 I.04 XII.28 I.11 XII.23 I.08 II.26 I.25 II.01 II.22 II.13 XII.23 X.21 X.31 XI.20 XI.16 XII.19 XI.04 X.02 XI.25 X.26 IX.28 9. MHk 32 Liptovsky Mikulás XII.26 I.15 XII.07 XI.30 X.24 1 Tipsport Liga 9. I.20 XII.28 I.08 I.18 I.13 II.01 I.04 I.25 II.24 II.17 II.13 XI.02 X.05 X.12 X.21 IX.16 IX.30 X.14 X.28 IX.21 XI.14 IX.23 10. HC 07 Orin Detva XII.09 XII.21 XI.20 XII.02 X.23 XI.27 IX.04 1 Tipsport Liga 10. I.11 XII.28 XII.23 I.06 I.15 II.22 II.26 I.25 II.15 XII.30 II.03 IX.18 X.23 IX.28 XI.04 X.02 X.19 X.31 IX.14 IX.23 X.07 XI.16 11. MAC Budapest XI.23 XI.30 XII.07 XI.18 XI.27 XII.19 X.11 1 Erste Liga (magyar) 1. XII.30 I.13 XII.26 I.08 I.18 I.27 II.13 II.17 I.20 II.03 II.24 X.05 XI.14 X.14 IX.21 XI.23 XI.02 IX.16 IX.30 X.28 X.26 X.12 12. Diósgyőri VTK Jegesmedvék Miskolc XII.09 XI.25 XI.20 XII.02 XII.21 IX.19 1 Erste Liga (magyar) 2. I.15 XII.23 XII.28 I.11 I.06 I.04 II.22 II.01 I.25 II.15 II.26 13. HK Orange 20 X.04 XII.06 IX.27 XI.01 XI.15 X.09 X.25 X.30 IX.12 X.18 XII.04 XI.13

2018/35 11. oldal T A B E L L A P A R Á D É K É Z I L A B D A - F É R F I Forrás: VERSENYNAPTÁR www.keziszovetseg.hu tabella: Szabó Attila

Válogatott felnőtt Felkészülési Európa-bajnokság csoport Felkészülési VB-selejtező 01.06 01.08 01.13 01.15 01.17 04.06 04.08 06.09 06.13 Svéd- Svéd- Dánia ország ország ország Brazília Ausztria Spanyol- Szlovénia Szlovénia Csehország otthon 33-22 30-22 22-26 idegenben 29-29 29-31 29-24 semleges helyszínen 25-32 25-27 27-33

2018. október 22-28. Válogatott hét 2019. október 24-28. Európa-bajnoki selejtező 1.-2. forduló 2019. január 2-9. Válogatott hét 2019. január 10-27. Világbajnokság (Dánia, Németország) D-csoport (Koppenhága): Svédország, Magyarország, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola 2019. április 8-14. Válogatott hét 2019. április 8-14. Európa-bajnoki selejtező 3.-4. forduló 2019. június 10-16. Európa-bajnoki selejtező 5.-6. forduló 2019. június 10-23. Válogatott hét

Válogatott U20 Felkészülési mérkőzések U20 EB csoport EB 9-16. helyért EB 9-12. EB 11.h. 04.06 04.07 07.05 07.06 07.07 07.12 07.13 07.14 07.19 07.20 07.22 07.24 07.25 07.27 07.28 Dánia Dánia ország ország ország Orosz- ország ország Orosz- ország Szerbia Horvát- Francia- Ausztria Lengyel- Lengyel- Norvégia Szlovákia Szlovénia Szlovénia Portugália otthon 26-31 28-24 31-23 25-34 29-20 27-31 35-20 30-26 idegenben semleges helyszínen 22-23 23-34 30-31 37-34 31-29 23-29 31-29

2018. július 19-29. Férfi U20 Európa-bajnokság (Szlovénia) Magyarország a 11. helyen végzett, így kijutott a 2019-es U21-es világbajnokságra.

Válogatott U18 Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. Felk. U18 EB csoport U18 EB 9-16. h. 01.05 01.06 01.07 04.06 04.07 06.15 06.20 06.21 06.29 06.30 07.01 07.17 07.18 08.02 08.03 08.09 08.10 08.12 08.14 08.15 Olasz- ország ország ország ország ország ország ország Orosz- ország Szerbia Szerbia Horvát- Német- Lengyel- Lengyel- Lengyel- Spanyol- Románia Norvégia Szlovénia Szlovénia Szlovénia Szlovénia Dél-Korea Portugália Macedónia Macedónia otthon 26-35 20-23 29-30 29-17 30-21 24-22 34-22 33-30 idegenben semleges helyszínen 33-23 28-28 23-24 21-23 22-21 22-24 24-19 22-19 18-29 25-26 29-20 30-20

EB 9-12. 08.17 Portugália otthon idegenben semleges helyszínen

2018. augusztus 9-19. Férfi U18 Európa-bajnokság (Horvátország)

Bajnokok Ligája 2018. szeptember 15-16. Csoportmérkőzés 1. forduló 2018. szeptember 22-23. Csoportmérkőzés 2. forduló 2018. szeptember 29-30. Csoportmérkőzés 3. forduló 2018. október 4-7. Csoportmérkőzés 4. forduló 2018. október 11-14. Csoportmérkőzés 5. forduló 2018. november 3-4. Csoportmérkőzés 6. forduló 2018. november 3-4. Csoportmérkőzés 7. forduló 2018. november 14-18. Csoportmérkőzés 8. forduló 2018. november 21-25. Csoportmérkőzés 8. forduló 2018. december 1-2. Csoportmérkőzés 10. forduló 2019. február 7-10. Csoportmérkőzés 11. forduló 2019. február 14-17. Csoportmérkőzés 12. forduló 2019. február 21-24. Csoportmérkőzés 13. forduló 2019. március 1-3. Csoportmérkőzés 14. forduló 2019. március 20-24. Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés 2019. március 27-31. Nyolcaddöntő, 2. mérkőzés 2019. április 24-28. Negyeddöntő, 1. mérkőzés 2019. május 3-5. Negyeddöntő, 2. mérkőzés 2019. június 1-2. Final Four

EHF Kupa 2018. szeptember 1-2. Selejtező 1. forduló, 1. mérkőzés 2018. szeptember 8-9. Selejtező 1. forduló, 2. mérkőzés 2018. október 4-7. Selejtező 2. forduló, 1. mérkőzés 2018. október 11-14. Selejtező 2. forduló, 2. mérkőzés 2018. november 14-18. Selejtező 3. forduló, 1. mérkőzés 2018. november 21-25. Selejtező 3. forduló, 2. mérkőzés 2019. február 7-10. Csoportmérkőzés 1. forduló 2019. február 14-17. Csoportmérkőzés 2. forduló 2019. február 21-24. Csoportmérkőzés 3. forduló 2019. március 1-3. Csoportmérkőzés 4. forduló 2019. március 20-24. Csoportmérkőzés 5. forduló 2019. március 27-31. Csoportmérkőzés 6. forduló 2019. április 19-21. Negyeddöntő, 1. mérkőzés 2019. április 24-28. Negyeddöntő, 2. mérkőzés 2019. május 17-19. Final Four

Magyar Kupa 2018. szeptember 2. 1. forduló 2018. szeptember 19. 2. forduló 2018. október 17. 3. forduló 2018. november 21. 4. forduló 2018. december 12. 5. forduló 2019. március 13. 6. forduló 2019. április 6-7. Final Four

K É Z I L A B D A - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.keziszovetseg.hu I. osztály - K&H LIGA tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 2 pont; döntetlen: 1 pont; vereség: 0 pont Lebonyolítás: Alapszakasz: körmérkőzés (26 mérkőzés) és Bajnoki döntő (oda-vissza) Azonos pontszám esetén: 1. egymás ellen szerzett több pont; 2. egymás elleni gólkülönbség; 3. egymás ellen dobott több gól (csak 3 vagy több csapat esetén, 2 csapatnál nincs); 4. idegenben szerzett több gól (csak a bajnoki döntőben számít); 5. összes gólkülönbség; 6. összesen szerzett tőbb gól; 7. összesen elért több győzelem; 8. sorsolás

Férfi kézilabda K&H Liga sorsolás 1. forduló 2. forduló 3. forduló 2018. augusztus 31.péntek 2018. szeptember 7. péntek 2018. szeptember 11. kedd 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Sport36-Komló 18:00 Ceglédi KKSE - Vecsési SE 18:00 MOL-Pick Szeged - Eger Eszterházy SZSE 2018. szeptember 1. szombat 2018. szeptember 8. szombat 2018. szeptember 14. péntek 18:00 Vecsési SE - Dabasi KC VSE 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Ferencvárosi TC 18:00 Mezőkövesdi KC - Ceglédi KKSE 18:00 Balatonfüredi KSE - MOL-Pick Szeged 2018. szeptember 15. szombat 18:00 MOL-Pick Szeged - CYEB Budakalász 18:00 CYEB Budakalász - Telekom Veszprém 18:00 Vecsési SE - Csurgói KK 18:00 Ferencvárosi TC - Eger Eszterházy SZSE 18:00 Dabasi KC VSE - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 Mezőkövesdi KC - CYEB Budakalász 2018. szeptember 2. vasárnap 18:00 Sport36-Komló - Ferencvárosi TC 18:00 Sport36-Komló - Dabasi KC VSE 13:00 Grundfos Tatabánya KC - Balatonfüredi KSE 2018. szeptember 9. vasárnap 2018. szeptember 16. vasárnap 2018. szeptember 5. szerda 18:00 Csurgói KK - Mezőkövesdi KC 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Ceglédi KKSE 18:00 Telekom Veszprém - Csurgói KK

T A B E L L A P A R Á D É 12. oldal 2018/5 K É Z I L A B D A - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.keziszovetseg.hu I. osztály - K&H LIGA tabella: Szabó Attila

Férfi kézilabda K&H Liga sorsolás 4. forduló 11. forduló 19. forduló 2018. szeptember 18. kedd 2018. november 28. szerda 2019. március 16. szombat 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Telekom Veszprém 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Telekom Veszprém 18:00 Mezőkövesdi KC - Ferencvárosi TC Előrehozott mérkőzés a 8. fordulóból 18:00 CYEB Budakalász - Eger Eszterházy SZSE 18:00 Vecsési SE - Eger Eszterházy SZSE 2018. szeptember 18. kedd 2018. november 29. csütörtök 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Balatonfüredi KSE 18:00 MOL-Pick Szeged - Mezőkövesdi KC Ceglédi KKSE - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Dabasi KC VSE - CYEB Budakalász Előrehozott mérkőzés az 5. fordulóból 2018. december 1. szombat 18:00 Ceglédi KKSE - Csurgói KK 2018. szeptember 22. szombat 18:00 Csurgói KK - Ferencvárosi TC 20. forduló 18:00 Sport36-Komló - Ceglédi KKSE 18:00 Dabasi KC VSE - MOL-Pick Szeged 2019. március 16. szombat Előrehozott mérkőzés a 10. fordulóból 18:00 Sport36-Komló - Balatonfüredi KSE 18:00 MOL-Pick Szeged - Telekom Veszprém 2018. szeptember 22. szombat 2018. december 2. vasárnap 2019. március 23. szombat 18:00 Balatonfüredi KSE - CYEB Budakalász 18:00 Vecsési SE - Mezőkövesdi KC 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Gyöngysport Gyöngyös Elmaradt mérkőzés a 3. fordulóból Előrehozott mérkézés a 21. fordulóból 18:00 Ferencvárosi TC - Vecsési SE 2018. szeptember 25. kedd 2018. december 5. szerda 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Mezőkövesdi KC 18:00 Telekom Veszprém - Balatonfüredi KSE 18:00 Mezőkövesdi KC - MOL-Pick Szeged 18:00 CYEB Budakalász - Ceglédi KKSE 4. forduló 12. forduló 18:00 Balatonfüredi KSE - Dabasi KC VSE 2018. szeptember 26. szerda 2018. december 6. csütörtök 18:00 Csurgói KK - Sport36-Komló 18:00 Ferencvárosi TC - MOL-Pick Szeged 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Csurgói KK 21. forduló 2018. szeptember 28. péntek Előrehozott mérkézés a 23. fordulóból 2019. március 26. kedd 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Sport36-Komló 2018. december 6. csütörtök 18:00 Sport36-Komló - Telekom Veszprém 18:00 Ceglédi KKSE - Dabasi KC VSE 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - MOL-Pick Szeged 2019. március 29. péntek 2018. szeptember 29. szombat 12. forduló 18:00 Ceglédi KKSE - Balatonfüredi KSE 18:00 Balatonfüredi KSE - Mezőkövesdi KC 2018. december 7. péntek 2019. március 30. szombat 18:00 CYEB Budakalász - Vecsési SE 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Balatonfüredi KSE 18:00 Vecsési SE - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Csurgói KK - Gyöngysport Gyöngyös 2018. december 8. szombat 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Ferencvárosi TC 5. forduló 18:00 Vecsési SE - Sport36-Komló 18:00 Dabasi KC VSE - Eger Eszterházy SZSE 2018. október 3. szerda 18:00 Mezőkövesdi KC - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 Csurgói KK - CYEB Budakalász 18:00 MOL-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Ferencvárosi TC - CYEB Budakalász Előrehozott mérkézés a 23. fordulóból 2018. október 6. szombat 2018. december 10. hétfő 2019. április 2. kedd 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - CYEB Budakalász 18:00 Telekom Veszprém - Dabasi KC VSE 18:30 Vecsési SE - Telekom Veszprém 18:00 Mezőkövesdi KC - Eger Eszterházy SZSE 2018. december 11. kedd Elmaradt mérkőzés a 19. fordulóból 18:00 Dabasi KC VSE - Csurgói KK 18:00 MOL-Pick Szeged - Ceglédi KKSE 2019. április 17. szerda 2018. október 7. vasárnap 13. forduló 18:00 Sport36-Komló - MOL-Pick Szeged Telekom Veszprém - Ferencvárosi TC 2018. december 15. szombat 18:00 Telekom Veszprém - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Vecsési SE - Balatonfüredi KSE 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Vecsési SE 22. forduló 6. forduló 18:00 Balatonfüredi KSE - Ferencvárosi TC 2019. április 20. szombat 2018. október 9. kedd 18:00 CYEB Budakalász - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 MOL-Pick Szeged - Sport36-Komló 18:00 Csurgói KK - MOL-Pick Szeged 18:00 MOL-Pick Szeged - Vecsési SE 2018. október 13. szombat 18:00 Dabasi KC VSE - Mezőkövesdi KC 18:00 Telekom Veszprém - Mezőkövesdi KC 18:00 Ferencvárosi TC - Mezőkövesdi KC 2018. december 16. vasárnap 18:00 Balatonfüredi KSE - Csurgói KK 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Vecsési SE Sport36-Komló - Eger Eszterházy SZSE 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Ceglédi KKSE 18:00 Balatonfüredi KSE - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 Ceglédi KKSE - Telekom Veszprém 18:00 Ferencvárosi TC - Dabasi KC VSE 18:00 CYEB Budakalász - Dabasi KC VSE 14. forduló 18:00 CYEB Budakalász - Sport36-Komló 18:00 Csurgói KK - Ceglédi KKSE 2019. február 1. péntek 23. forduló 2018. október 17. szerda 18:00 Sport36-Komló - Gyöngysport Gyöngyös 2019. április 26. péntek 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Telekom Veszprém 18:00 Ceglédi KKSE - Mezőkövesdi KC 18:00 Ceglédi KKSE - Ferencvárosi TC 7. forduló 2019. február 2. szombat 2019. április 27. szombat 2018. október 19. péntek 18:00 Csurgói KK - Telekom Veszprém 18:00 Sport36-Komló - Mezőkövesdi KC 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Eger Eszterházy SZSE 18:00 CYEB Budakalász - MOL-Pick Szeged 18:00 Dabasi KC VSE - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Ceglédi KKSE - CYEB Budakalász 18:00 Balatonfüredi KSE - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Csurgói KK - Eger Eszterházy SZSE 2018. október 20. szombat 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Ferencvárosi TC 18:00 CYEB Budakalász - Balatonfüredi KSE 18:00 Vecsési SE - Ferencvárosi TC 2019. február 3. vasárnap 24. forduló 18:00 Mezőkövesdi KC - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Dabasi KC VSE - Vecsési SE 2019. május 4. szombat 18:00 Dabasi KC VSE - Balatonfüredi KSE 15. forduló 18:00 Mezőkövesdi KC - Vecsési SE 18:00 Sport36-Komló - Csurgói KK 2019. február 5. kedd 18:00 Eger Eszterházy SZSE - CYEB Budakalász 2018. október 21. vasárnap 18:00 MOL-Pick Szeged - Balatonfüredi KSE 18:00 Ferencvárosi TC - Csurgói KK 18:00 Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged 2019. február 9. szombat 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Ceglédi KKSE 8. forduló 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Eger Eszterházy SZSE 18:00 Balatonfüredi KSE - Sport36-Komló 2018. október 30. kedd 18:00 Mezőkövesdi KC - Csurgói KK 2019. május 7. kedd 18:00 Telekom Veszprém - Sport36-Komló 18:00 Vecsési SE - Ceglédi KKSE 18:00 Telekom Veszprém - Gyöngysport Gyöngyös 2018. november 2. péntek 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Dabasi KC VSE 25. forduló 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Vecsési SE 18:00 Ferencvárosi TC - Sport36-Komló 2019. május 10. péntek 2018. november 3. szombat 2019. február 12. kedd 18:00 Ceglédi KKSE - MOL-Pick Szeged 18:00 Ferencvárosi TC - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 Telekom Veszprém - CYEB Budakalász 2019. május 11. szombat 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Dabasi KC VSE 16. forduló 18:00 Sport36-Komló - Vecsési SE 18:00 Balatonfüredi KSE - Ceglédi KKSE 2019. február 19. kedd 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Mezőkövesdi KC 18:00 CYEB Budakalász - Csurgói KK 18:00 Balatonfüredi KSE - Telekom Veszprém 18:00 Dabasi KC VSE - Telekom Veszprém 9. forduló 18:00 Eger Eszterházy SZSE - MOL-Pick Szeged 18:00 Csurgói KK - Grundfos Tatabánya KC 2018. november 6. kedd 2019. február 22. péntek 18:00 CYEB Budakalász - Ferencvárosi TC 18:30 Vecsési SE - MOL-Pick Szeged 18:00 Ceglédi KKSE - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 Balatonfüredi KSE - Eger Eszterházy SZSE 2018. november 7. szerda 2019. február 23. szombat 26. forduló 18:00 Dabasi KC VSE - Ferencvárosi TC 18:00 Csurgói KK - Vecsési SE 2019. május 14. kedd 2018. november 8. csütörtök 18:00 CYEB Budakalász - Mezőkövesdi KC 18:00 MOL-Pick Szeged - Csurgói KK 18:00 Ceglédi KKSE - Eger Eszterházy SZSE 18:00 Ferencvárosi TC - Grundfos Tatabánya KC 18:00 Telekom Veszprém - Ceglédi KKSE 2018. november 10. szombat 18:00 Dabasi KC VSE - Sport36-Komló 2019. május 18. szombat 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Grundfos Tatabánya KC 17. forduló 18:00 Vecsési SE - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 Csurgói KK - Balatonfüredi KSE 2019. február 26. kedd 18:00 Ferencvárosi TC - Balatonfüredi KSE 18:00 Sport36-Komló - CYEB Budakalász 18:00 MOL-Pick Szeged - Ferencvárosi TC 18:00 Grundfos Tatabánya KC - CYEB Budakalász 2018. november 11. vasárnap 18:00 Telekom Veszprém - Eger Eszterházy SZSE 18:00 Mezőkövesdi KC - Dabasi KC VSE Mezőkövesdi KC - Telekom Veszprém 2019. február 28. csütörtök Eger Eszterházy SZSE - Sport36-Komló 10. forduló 18:30 Vecsési SE - CYEB Budakalász Bajnoki döntő 1. mérkőzés 2018. november 13. kedd 2019. március 2. szombat 2019. május 22-23. szerda-csütörtök 18:00 MOL-Pick Szeged - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 Sport36-Komló - Grundfos Tatabánya KC Alapszakasz 2. - Alapszakasz 1. 2018. november 14. szerda 18:00 Mezőkövesdi KC - Balatonfüredi KSE Bajnoki döntő 2. mérkőzés 18:00 Grundfos Tatabánya KC - Dabasi KC VSE 18:00 Gyöngysport Gyöngyös - Csurgói KK 2019. május 25-26. szombat-vasárnap Előrehozott mérkőzés a 24. fordulóból 18:00 Dabasi KC VSE - Ceglédi KKSE Alapszakasz 1. - Alapszakasz 2. 2018. november 20. kedd 18. forduló 18:00 MOL-Pick Szeged - Dabasi KC VSE 2019. március 8. péntek 10. forduló 18:00 Ceglédi KKSE - Sport36-Komló 2018. november 20. kedd 2019. március 9. szombat 18:00 Mezőkövesdi KC - Sport36-Komló 18:00 CYEB Budakalász - Gyöngysport Gyöngyös 18:00 Telekom Veszprém - Vecsési SE 18:00 Balatonfüredi KSE - Vecsési SE 18:00 Ferencvárosi TC - Ceglédi KKSE 18:00 Eger Eszterházy SZSE - Mezőkövesdi KC 2018. november 25. vasárnap 18:00 Ferencvárosi TC - Telekom Veszprém Eger Eszterházy SZSE - Csurgói KK 18:00 Grundfos Tatabánya KC - MOL-Pick Szeged 18:00 Csurgói KK - Dabasi KC VSE

2018/35 13. oldal T A B E L L A P A R Á D É K É Z I L A B D A - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.keziszovetseg.hu I. osztály - K&H LIGA tabella: Szabó Attila

Férfi kézilabda NB I alapszakasz - tabella Otthon Idegenben M Gy D V Lg Kg Gk P M Gy D V Lg Kg Gk P 1. MOL-Pick Szeged 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alapsz. 2. 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 2. Telekom Veszprém 0 0 0 0 0 - 0 0 0 Alapsz. 1. 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 3. Grundfos Tatabánya KC 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 4. Balatonfüredi KSE 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 5. Sport36-Komló 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 6. Csurgói KK 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 7. CYEB Budakalász 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 8. Dabasi KC VSE 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 9. Eger Eszterházy SZSE 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 10. Ceglédi KKSE 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 11. Gyöngysport Gyöngyös 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 12. Ferencvárosi TC 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 13. Vecsési SE 0 0 0 0 0 - 0 0 0 kiesik 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 14. Mezőkövesdi KC 0 0 0 0 0 - 0 0 0 kiesik 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0

Kézilabda - férfiak Magyarország I. osztály K&H Liga - Alapszakasz 2017-18

2018-19 MOL-Pick Szeged Telekom Veszprém Grundfos Tatabánya KC Balatonfüredi KSE Sport36- Komló Csurgói KK CYEB Budakalász Dabasi KC VSE Eger Eszterházy SZSE Ceglédi KKSE Gyöngysport Gyöngyös Ferencvárosi TC Vecsési SE Mezőkövesdi KC Osztály H 1. MOL-Pick Szeged III.16 X.03 II.05 X.09 V.14 IX.01 XI.20 IX.11 XII.11 XI.13 II.26 IV.20 IX.18 1 NB I 1. 2. Telekom Veszprém X.21 IV.17 IX.25 X.30 IX.05 II.12 XII.10 II.26 V.14 V.07 X.07 XI.24 IV.20 1 NB I 2. 3. Grundfos Tatabánya KC III.09 X.17 IX.02 IX.28 XII.06 V.18 XI.14 II.09 V.04 IV.20 IX.14 XI.02 III.23 1 NB I 3. 4. Balatonfüredi KSE IX.08 II.19 II.02 V.04 IV.20 IX.22 III.23 V.11 XI.03 X.13 XII.15 III.09 IX.29 1 NB I 4. 5. Sport36-Komló IV.17 III.26 III.02 XII.01 X.20 XI.10 IX.15 XII.16 IX.22 II.01 IX.08 V.11 IV.27 1 NB I 5. 6. Csurgói KK XII.15 II.02 V.11 XI.10 III.23 III.30 III.09 IV.27 X.13 IX.29 XII.01 II.23 IX.09 1 NB I 6. 7. CYEB Budakalász II.02 IX.08 XII.15 IV.27 IV.20 XI.03 X.13 XI.28 III.23 III.09 V.11 IX.29 II.23 1 NB I 7. 8. Dabasi KC VSE XII.01 V.11 IV.27 X.20 II.23 X.06 III.16 III.30 III.02 IX.08 XI.07 II.03 XII.15 1 NB I 8. 9. Eger Eszterházy SZSE II.19 IX.18 IX.08 XII.07 V.18 XI.25 V.04 XI.03 IV.20 III.23 II.02 X.13 III.09 1 NB I 9. 10. Ceglédi KKSE V.10 XII.16 XI.29 III.29 III.08 III.16 X.19 IX.28 XI.08 II.22 IV.26 IX.07 II.01 1 NB I 10. 11. Gyöngysport Gyöngyös XII.06 XI.28 XI.10 III.16 VIII.31 III.02 X.06 II.09 X.19 IX.16 III.30 XII.15 V.11 1 NB I 11. 12. Ferencvárosi TC IX.26 III.09 II.23 V.18 II.09 V.04 XII.08 IV.20 IX.01 XI.24 XI.03 III.23 X.13 1 NB I 12. 13. Vecsési SE XI.06 IV.02 III.30 X.07 XII.08 IX.15 II.28 IX.01 III.16 II.09 V.18 X.20 XII.02 2 NB I/B Nyugat 1. 14. Mezőkövesdi KC XII.05 XI.11 X.20 III.02 XI.24 II.09 IX.15 V.18 X.06 IX.01 XII.08 III.16 V.04 2 NB I/B Kelet 1.

Férfi kézilabda NB I - Bajnoki döntő Döntő (oda-vissza) Alapszakasz 1. helyezett Alapszakasz 2. helyezett } V.22-23; V.25-26

Férfi kézilabda NB I - forma

MOL-Pick Szeged 1 2 3 8 4 5 6 7 9 10 11 24 21 23 12 13 14 15 16 17 18 20 19 22 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- füred Vesz- prém füred Vesz- prém Buda- Buda- kalász bánya Gyön- Gyön- kalász bánya Dabas Dabas Mező- Komló Mező- Komló Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd Csurgó Csurgó kövesd kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.01 IX.11 IX.18 X.03 X.09 XI.13 XII.01 XII.11 II.05 II.26 III.16 IV.20 V.14 idegenben IX.08 IX.26 X.21 XI.06 XI.20 XII.05 XII.06 XII.15 II.02 II.19 III.09 IV.17 V.10

Telekom Veszprém 1 2 4 3 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 20 21 23 19 22 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- füred füred Buda- Buda- kalász bánya Gyön- kalász bánya Gyön- Dabas Dabas Kolmó Mező- Komló Mező- Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd Csurgó Csurgó Szeged kövesd Szeged kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.05 IX.25 X.07 X.21 X.30 XI.24 XII.10 II.12 II.26 IV.17 IV.20 V.07 V.14 idegenben IX.08 IX.18 X.17 XI.11 XI.28 XII.16 II.02 II.19 III.09 III.16 III.26 IV.02 V.11

Grundfos Tatabánya KC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 20 21 19 22 23 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös füred Vesz- prém füred Vesz- prém Buda- Buda- Gyön- kalász Gyön- kalász Dabas Dabas Komló Mező- Komló Mező- Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd Csurgó Csurgó Szeged kövesd Szeged kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.02 IX.14 IX.28 X.17 XI.02 XI.14 XII.06 II.09 III.09 III.23 IV.20 V.04 V.18 idegenben IX.08 X.03 X.20 XI.10 XI.29 XII.15 II.02 II.23 III.02 III.30 IV.17 IV.27 V.11

Balatonfüredi KSE 1 2 10 3 4 5 6 7 8 9 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- Vesz- prém Vesz- prém Buda- Buda- bánya kalász Gyön- bánya Gyön- kalász Dabas Dabas Mező- Komló Mező- Komló Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd Csurgó Csurgó Szeged kövesd Szeged kövesd otthon IX.08 IX.22 IX.29 X.13 XI.03 XII.15 II.02 II.19 III.09 III.23 IV.20 V.04 V.11 idegenben IX.02 IX.25 X.07 X.20 XI.10 XII.01 XII.07 II.05 III.02 III.16 III.29 IV.27 V.18

Sport36-Komló 1 2 3 5 4 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 20 21 19 22 23 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- Vesz- prém füred Vesz- prém füred Buda- Buda- Gyön- bánya kalász Gyön- bánya kalász Dabas Dabas Mező- Mező- Cegléd Vecsés Cegléd Vecsés Csurgó Csurgó Szeged kövesd Szeged kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.08 IX.15 IX.22 X.20 XI.10 XII.01 XII.14 II.01 III.02 III.26 IV.17 IV.27 V.11 idegenben VIII.31 IX.28 X.09 X.30 XI.24 XII.08 II.09 II.23 III.08 III.23 IV.20 V.04 V.18

Csurgói KK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- Vesz- prém füred Vesz- prém füred Buda- Buda- Gyön- kalász bánya Gyön- kalász bánya Dabas Dabas Mező- Komló Mező- Komló Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd kövesd Szeged kövesd Szeged Balaton- Balaton- otthon IX.09 IX.29 X.13 XI.10 XII.01 XII.15 II.02 II.23 III.09 III.23 III.30 IV.27 V.11 idegenben IX.05 IX.15 X.06 X.20 XI.03 XI.23 XII.06 II.09 III.02 III.16 IV.20 V.04 V.14

T A B E L L A P A R Á D É 14. oldal 2018/5 K É Z I L A B D A - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.keziszovetseg.hu I. osztály - K&H LIGA tabella: Szabó Attila

Férfi kézilabda NB I - forma

CYEB Budakalász 1 2 3 10 4 5 6 7 8 9 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- Vesz- prém füred Vesz- prém füred Gyön- bánya Gyön- bánya Dabas Dabas Mező- Komló Mező- Komló Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd Csurgó Csurgó Szeged kövesd Szeged kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.08 IX.29 X.13 XI.03 XI.28 XII.15 II.02 II.23 III.09 III.23 IV.20 IV.27 V.11 idegenben IX.01 IX.15 IX.22 X.06 X.19 XI.10 XII.08 II.12 II.28 III.16 III.30 V.04 V.18

Dabasi KC VSE 1 2 3 10 4 5 6 7 8 9 24 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- füred Vesz- prém füred Vesz- prém Buda- Buda- Gyön- bánya kalász Gyön- kalász bánya Komló Mező- Komló Mező- Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd Csurgó Csurgó Szeged Szeged kövesd kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.08 X.06 X.20 XI.07 XII.01 XII.15 II.03 II.23 III.02 III.16 III.30 IV.27 V.11 idegenben IX.01 IX.15 IX.21 IX.28 X.13 XI.03 XI.20 XII.10 II.09 III.09 III.23 IV.20 V.18

Eger Eszterházy SZSE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC gyös gyös Tata- Tata- Vesz- prém füred Vesz- prém füred Buda- Buda- bánya Gyön- kalász bánya Gyön- kalász Dabas Dabas Mező- Komló Mező- Komló Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd Csurgó Csurgó Szeged kövesd Szeged kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.08 IX.18 X.13 XI.03 XI.23 XII.07 II.02 II.19 III.09 III.23 IV.20 V.04 V.18 idegenben IX.01 IX.11 X.06 X.19 XI.08 XI.28 XII.14 II.09 II.26 III.16 III.30 IV.27 V.11

Ceglédi KKSE 1 2 3 5 4 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- füred Vezs- prém füred Vesz- prém Buda- Buda- Gyön- kalász bánya Gyön- kalász bánya Dabas Dabas Mező- Komló Mező- Komló Vecsés Vecsés Csurgó Csurgó kövesd Szeged kövesd Szeged Balaton- Balaton- otthon IX.07 IX.28 X.19 XI.08 XI.29 XII.16 II.01 II.22 III.08 III.16 III.29 IV.26 V.10 idegenben IX.01 IX.16 IX.22 X.13 XI.03 XI.24 XII.11 II.09 III.02 III.23 IV.20 V.04 V.14

Gyöngysport Gyöngyös 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 23 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger Tata- Tata- füred Vesz- prém füred Vesz- prém Buda- Buda- kalász bánya kalász bánya Dabas Dabas Komló Mező- Komló Mező- Cegléd Vecsés Cegléd Vecsés Csurgó Csurgó Szeged Szeged kövesd kövesd Balaton- Balaton- otthon VIII.31 IX.16 X.06 X.19 XI.10 XI.28 XII.06 XII.15 II.09 III.02 III.16 III.30 V.11 idegenben IX.08 IX.29 X.13 XI.03 XI.13 XII.08 II.01 II.22 III.09 III.23 IV.20 V.07 V.18

Ferencvárosi TC 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Döntő Döntő Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- Vesz- prém füred Vesz- prém füred Buda- Buda- bánya Gyön- kalász bánya Gyön- kalász Dabas Dabas Komló Mező- Komló Mező- Vecsés Cegléd Vecsés Cegléd Csurgó Csurgó Szeged kövesd Szeged kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.01 IX.26 X.13 XI.03 XI.24 XII.08 II.09 II.23 III.09 III.23 IV.20 V.04 V.18 idegenben IX.08 IX.14 X.07 X.20 XI.07 XII.01 XII.15 II.02 II.26 III.16 III.30 IV.26 V.11

Vecsési SE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 23 22 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- füred Vesz- prém füred Vesz- prém Buda- Buda- kalász bánya Gyön- kalász bánya Gyön- Dabas Dabas Mező- Komló Mező- Komló Cegléd Cegléd Csurgó Csurgó Szeged kövesd Szeged kövesd Balaton- Balaton- otthon IX.01 IX.15 X.07 X.20 XI.06 XII.02 XII.08 II.09 II.28 III.16 III.30 IV.02 V.18 idegenben IX.07 IX.29 X.13 XI.02 XI.24 XII.15 II.03 II.23 III.09 III.23 IV.20 V.04 V.11

Mezőkövesdi KC 1 2 3 8 4 5 6 7 9 10 11 21 12 13 14 15 16 17 18 19 20 22 23 24 25 26 Döntő Döntő FTC FTC Eger Eger gyös gyös Tata- Tata- füred Vesz- prém füred Vesz- prém Buda- Buda- kalász bánya Gyön- kalász bánya Gyön- Dabas Dabas Komló Komló Cegléd Vecsés Cegléd Vecsés Csurgó Csurgó Szeged Szeged Balaton- Balaton- otthon IX.01 IX.15 X.06 X.20 XI.11 XI.24 XII.05 XII.08 II.09 III.02 III.16 V.04 V.18 idegenben IX.09 XI.18 IX.29 X.13 XII.02 XII.15 II.01 II.23 III.09 III.23 IV.20 IV.27 V.11

B A S E B A L L - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.baseball.hu I. osztály - NB 1 tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 1 pont; vereség: 0 pont

Férfi baseball NB 1 sorsolás 2018. március 31. szombat 2018. április 22. vasárnap 2018. június 10. vasárnap 11:00 Érd Aeros - Budapest Reds 7-1 13:00 Budapest Reds - Érd Aeros 1-17 14:00 Budapest Reds - Érd Aeros 0-9 2018. április 8. vasárnap 2018. április 29. vasárnap 2018. június 17. vasárnap 11:00 Budapest Reds - Jánossomorja Rascals 1-8 11:00 Érd Aeros - Jánossomorja Rascals 16-0 15:00 Érd Aeros - Budapest Reds 10-1 14:00 Budapest Reds - Jánossomorja Rascals 8-4 14:00 Érd Aeros - Jánossomorja Rascals 5-6 2018. július 1. vasárnap 2018. április 15. vasárnap 2018. május 27. vasárnap 14:00 Érd Aeros - Budapest Reds 10-18 11:00 Jánossomorja Rascals - Érd Aeros 4-2 13:00 Budapest Reds - Érd Aeros 3-13 2018. június 24. vasárnap 14:00 Jánossomorja Rascals - Érd Aeros 15-7 2018. június 3. vasárnap 16:00 Budapest Reds - Érd Aeros 13:00 Érd Aeros - Budapest Reds 14-2

Férfi baseball NB 1 tabella Összesen Otthon Idegenben M Gy D V Lg Kg Gk P Megjegyzés M Gy D V Lg Kg Gk P M Gy D V Lg Kg Gk P 1. Érd Aeros 11 7 0 4 110 - 51 59 7 6 4 0 2 62 - 28 34 4 5 3 0 2 48 - 23 25 3 2. Jánossomorja Rascals 6 4 0 2 37 - 39 -2 4 2 2 0 0 19 - 9 10 2 4 2 0 2 18 - 30 -12 2 3. Budapest Reds 9 2 0 7 35 - 92 -57 2 5 1 0 4 13 - 51 -38 1 4 1 0 3 22 - 41 -19 1 26 13 0 13 182 - 182 0 13 13 7 0 6 94 - 88 6 7 13 6 0 7 88 - 94 -6 6

2018/35 15. oldal T A B E L L A P A R Á D É B A S E B A L L - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.baseball.hu I. osztály - NB 1 tabella: Szabó Attila

Férfi baseball NB 1 kereszttabella Baseball - férfiak Magyarország I. osztály NB I 2017

2018 Aeros Érd Jánossomorja Rascals Reds Budapest Osztály H 16-0 7-1 5-6 14-2 1. Érd Aeros 1 NB 1 2. 10-1 10-18 4-2 15-7 2. Jánossomorja Rascals 1 NB 1 3.

1-17 1-8 3-13 8-4 3. Budapest Reds 1 NB 1 1. 0-9 VI.24

Férfi baseball NB 1 forma

Érd Aeros 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 János- János- János- János- Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest somorja somorja somorja somorja Reds Reds Reds Reds Reds Reds Reds Reds Rascals Rascals Rascals Rascals otthon 7-1 16-0 5-6 14-2 10-1 10-18 idegenben 2-4 7-15 17-1 13-3 9-0

Jánossomorja Rascals 1 2 3 4 5 6 7 Budapest Budapest Érd Aeros Érd Aeros Érd Aeros Érd Aeros Reds Reds otthon 4-2 15-7 idegenben 8-1 4-8 0-16 6-5

Budapest Reds 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 János- János- Érd Aeros somorja somorja Érd Aeros Érd Aeros Érd Aeros Érd Aeros Érd Aeros Érd Aeros Érd Aeros Rascals Rascals otthon 1-8 8-4 1-17 3-13 0-9 idegenben 1-7 2-14 1-10 18-10

B A S E B A L L - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.baseball.hu I. osztály - NB 1 tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 1 pont; vereség: 0 pont

Férfi baseball NB 1 rájátszás sorsolás 2018. szeptember 2. vasárnap 2018. szeptember 8. szombat 2018. szeptember 15. szombat 11:00 Jánossomorja Rascals - Érd Aeros 15:00 Érd Aeros - Budapest Reds 13:00 Budapest Reds - Jánossomorja Rascals 14:00 Jánossomorja Rascals - Érd Aeros 2018. szeptember 9. vasárnap 2018. szeptember 16. vasárnap 11:00 Budapest Reds - Érd Aeros 13:00 Jánossomorja Rascals - Budapest Reds

Férfi baseball NB 1 rájátszás tabella Összesen Otthon Idegenben M Gy D V Lg Kg Gk P Megjegyzés M Gy D V Lg Kg Gk P M Gy D V Lg Kg Gk P 1. Érd Aeros 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 2. Jánossomorja Rascals 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 3. Budapest Reds 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0 0 0

Férfi baseball NB 1 rájátszás kereszttabella Baseball - férfiak Magyarország I. osztály NB I

2018 Aeros Érd Jánossomorja Rascals Reds Budapest IX.08 1. Érd Aeros IX.02 IX.16 2. Jánossomorja Rascals IX.02 IX.09 IX.15 3. Budapest Reds

Férfi baseball NB 1 forma

Érd Aeros 1 2 3 4

Jánossomorja Rascals Jánossomorja Rascals Budapest Reds Budapest Reds otthon IX.08 idegenben IX.02 IX.02 IX.09

Jánossomorja Rascals 1 2 3 4

Érd Aeros Érd Aeros Budapest Reds Budapest Reds otthon IX.02 IX.02 IX.16 idegenben IX.15

T A B E L L A P A R Á D É 16. oldal 2018/5 B A S E B A L L - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.baseball.hu I. osztály - NB 1 tabella: Szabó Attila

Férfi baseball NB 1 forma

Budapest Reds 1 2 3 4

Érd Aeros Érd Aeros Jánossomorja Rascals Jánossomorja Rascals otthon IX.09 IX.15 idegenben IX.08 IX.16

B A S E B A L L - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.baseball.hu II. osztály - NB 2 tabella: Szabó Attila Pontozás: győzelem: 1 pont; vereség: 0 pont

Férfi baseball NB 2 1. forduló 5. forduló 9. forduló 2018. április 8. vasárnap 2018. május 12. szombat 2018. június 16. szombat 11:00 Óbuda Gladiators - Szentendre Sleepwalkers 18-3 11:00 Óbuda Gladiators - Jászberény Stinky Sox 14-10 11:00 Szentendre Sleepwalkers - Jászberény Stinky Sox 13-24 13:00 Hódmezővásárhely Beavers - MAFC Rangers 15-5 11:00 Hungarias Astros - Hódmezővásárhely Beavers 15-19 11:00 Hungarias Astros - MAFC Rangers 7-3 14:00 Tigers - Érd Expendables 2-19 2018. május 13. vasárnap 2018. június 17. vasárnap 15:00 Hungarias Astros - Jászberény Stinky Sox 19-11 10:00 Érd Expendables - Szentendre Sleepwalkers 33-0 13:00 Hódmezővásárhely Beavers - Debrecen Tigers 21-14 2. forduló 11:00 Debrecen Tigers - MAFC Rangers 10-8 22:00 Érd Expendables - Óbuda Gladiators 4-16 2018. április 14. szombat 6. forduló 10. forduló 11:00 Jászberény Stinky Sox - Szentendre Sleepwalkers 18-3 2018. május 20. vasárnap 2018. június 23. szombat 14:00 Debrecen Tigers - Hódmezővásárhely Beavers 24-16 11:00 Óbuda Gladiators - Hungarias Astros 19-14 15:00 Hungarias Astros - Debrecen Tigers 23-7 2018. április 15. vasárnap 11:00 Szentendre Sleepwalkers - Debrecen Tigers 2-24 2018. június 24. vasárnap 11:00 Óbuda Gladiators - Érd Expendables 15-26 11:00 Jászberény Stinky Sox - MAFC Rangers 17-7 11:00 Érd Expendables - Jászberény Stinky Sox 27-8 14:00 MAFC Rangers - Hungarias Astros 5-31 7. forduló 11:00 Hódmezővásárhely Beavers - Óbuda Gladiators 4-24 3. forduló 2018. május 26. szombat 14:00 MAFC Rangers - Szentendre Sleepwalkers 25-5 2018. április 22. vasárnap 11:00 Debrecen Tigers - Óbuda Gladiators 12-24 Elmaradt mérkőzés a 6. fordulóból 11:00 Szentendre Sleepwalkers - Érd Expendables 0-18 13:00 Hódmezővásárhely Beavers - Jászberény Stinky Sox 13-8 2018. június 30. szombat 11:00 Jászberény Stinky Sox - Óbuda Gladiators 16-5 2018. május 27. vasárnap 11:55 Érd Expendables - Hódmezővásárhely Beavers 0-9 13:00 Hódmezővásárhely Beavers - Hungarias Astros 6-11 12:00 Hungarias Astros - Szentendre Sleepwalkers 12-10 14:00 MAFC Rangers - Debrecen Tigers 23-22 14:00 MAFC Rangers - Érd Expendables 4-20 4. forduló 8. forduló 2018. április 28. szombat 2018. június 9. szombat 11:00 Szentendre Sleepwalkers - Óbuda Gladiators 4-22 15:00 Szentendre Sleepwalkers - Hódmezővásárhely Beavers 2-19 14:00 Jászberény Stinky Sox - Érd Expendables 14-4 2018. június 10. vasárnap 2018. április 29. vasárnap 11:00 Óbuda Gladiators - MAFC Rangers 17-3 11:00 Debrecen Tigers - Hungarias Astros 44-35 11:00 Jászberény Stinky Sox - Debrecen Tigers 25-15 14:00 MAFC Rangers - Hódmezővásárhely Beavers 14-13 16:00 Érd Expendables - Hungarias Astros 12-2

Férfi baseball NB 2 Összesen Otthon Idegenben M Gy D V Lg Kg Gk P Megjegyzés M Gy D V Lg Kg Gk P M Gy D V Lg Kg Gk P 1. Óbuda Gladiators 10 8 0 2 174 - 96 78 8 Felsőház 5 4 0 1 83 - 56 27 4 5 4 0 1 91 - 40 51 4 2. Érd Expendables 10 7 0 3 163 - 70 93 7 Felsőház 5 3 0 2 76 - 35 41 3 5 4 0 1 87 - 35 52 4 3. Hungarias Astros 10 6 0 4 169 - 136 33 6 Felsőház 5 4 0 1 76 - 50 26 4 5 2 0 3 93 - 86 7 2 4. Jászberény Stinky Sox 10 6 0 4 151 - 120 31 6 Felsőház 5 5 0 0 90 - 34 56 5 5 1 0 4 61 - 86 -25 1 5. Hódmezővásárhely Beavers 10 6 0 4 135 - 117 18 6 Alsóház 5 3 0 2 59 - 62 -3 3 5 3 0 2 76 - 55 21 3 6. Debrecen Tigers 10 4 0 6 174 - 196 -22 4 Alsóház 5 3 0 2 92 - 102 -10 3 5 1 0 4 82 - 94 -12 1 7. MAFC Rangers 10 3 0 7 97 - 157 -60 3 Alsóház 5 3 0 2 71 - 91 -20 3 5 0 0 5 26 - 66 -40 0 8. Szentendre Sleepwalkers 10 0 0 10 42 - 213 -171 0 Alsóház 5 0 0 5 21 - 107 -86 0 5 0 0 5 21 - 106 -85 0 80 40 0 40 1105 - 1105 0 40 40 25 0 15 568 - 537 31 25 40 15 0 25 537 - 568 -31 15

Férfi baseball NB 2 kereszttabella Baseball - férfiak Magyarország II. osztály NB 2 2017

2018 Óbuda Gladiators Érd Expendables Hungarias Astros Jászberény Stinky Sox Hódmező- vásárhely Beavers Debrecen Tigers MAFC Rangers Szentendre Sleepwalkers Osztály H 1. Óbuda Gladiators 15-26 19-14 14-10 17-3 18-3 2 NB 2 4. 2. Érd Expendables 4-16 12-2 27-8 0-9 33-0 2 NB 2 1. 3. Hungarias Astros 19-11 15-19 23-7 7-3 12-10 2 NB 2 2. 4. Jászberény Stinky Sox 16-5 14-4 25-15 17-7 18-3 2 NB 2 3. 5. Hódmezővásárhely Beavers 4-24 6-11 13-8 21-14 15-5 2 NB 2 7. 6. Debrecen Tigers 12-24 2-19 44-35 24-16 10-8 újonc 7. MAFC Rangers 4-20 5-31 14-13 23-22 25-5 2 NB 2 6. 8. Szentendre Sleepwalkers 4-22 0-18 13-24 2-19 2-24 3 NB 3 4.

Férfi baseball NB 2 forma

Óbuda Gladiators 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Hódmező- Szentendre Érd Jászberény Szentendre Jászberény Hungarias Debrecen Érd MAFC Rangers vásárhely Sleepwalkers Expendables Stinky Sox Sleepwalkers Stinky Sox Astros Tigers Expendables Beavers otthon 18-3 15-26 14-10 19-14 17-3 idegenben 5-16 22-4 24-12 16-4 24-4

Érd Expendables 1 2 3 4 5 7 8 9 10 6 Hódmező- Debrecen Óbuda Szentendre Jászberény Szentendre Hungarias Óbuda Jászberény MAFC Rangers vásárhely Tigers Gladiators Sleepwalkers Stinky Sox Sleepwalkers Astros Gladiators Stinky Sox Beavers otthon 33-0 12-2 4-16 27-8 0-9 idegenben 19-2 26-15 18-0 4-14 20-4

Hungarias Astros 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Hódmező- Hódmező- Jászberény Debrecen Óbuda Szentendre Érd Debrecen MAFC Rangers vásárhely vásárhely MAFC Rangers Stinky Sox Tigers Gladiators Sleepwalkers Expendables Tigers Beavers Beavers otthon 19-11 15-19 12-10 7-3 23-7 idegenben 31-5 11-6 35-44 14-19 2-12

2018/35 17. oldal T A B E L L A P A R Á D É B A S E B A L L - F É R F I Forrás: FELNŐTT - MAGYARORSZÁG www.baseball.hu II. osztály - NB 2 tabella: Szabó Attila

Férfi baseball NB 2 forma

Jászberény Stinky Sox 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Hódmező- Hungarias Szentendre Óbuda Érd Óbuda Debrecen Szentendre Érd MAFC Rangers vásárhely Astros Sleepwalkers Gladiators Expendables Gladiators Tigers Sleepwalkers Expendables Beavers otthon 18-3 16-5 14-4 17-7 25-15 idegenben 11-19 10-14 8-13 24-13 8-27

Hódmezővásárhely Beavers 1 2 3 4 5 7 8 9 10 6 Debrecen Hungarias Hungarias Jászberény Szentendre Debrecen Óbuda Érd MAFC Rangers MAFC Rangers Tigers Astros Astros Stinky Sox Sleepwalkers Tigers Gladiators Expendables otthon 15-5 6-11 13-8 21-14 4-24 idegenben 16-24 13-14 19-15 19-2 9-0

Debrecen Tigers 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Hódmező- Hódmező- Érd Hungarias Szentendre Jászberény Jászberény Hungarias vásárhely MAFC Rangers MAFC Rangers vásárhely Expendables Astros Sleepwalkers Stinky Sox Stinky Sox Astros Beavers Beavers otthon 2-19 24-16 44-35 10-8 idegenben 22-23 24-2 15-25 24-13 14-21 7-23

MAFC Rangers 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Hódmező- Hódmező- Hungarias Debrecen Debrecen Jászberény Érd Óbuda Hungarias Szentendre vásárhely vásárhely Astros Tigers Tigers Stinky Sox Expendables Gladiators Astros Sleepwalkers Beavers Beavers otthon 5-31 23-22 14-13 4-20 25-5 idegenben 5-15 8-10 7-17 3-17 3-7

Szentendre Sleepwalkers 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Hódmező- Óbuda Jászberény Érd Óbuda Érd Debrecen Hungarias Jászberény vásárhely MAFC Rangers Gladiators Stinky Sox Expendables Gladiators Expendables Tigers Astros Stinky Sox Beavers otthon 0-18 4-22 2-24 2-19 13-24 idegenben 3-18 3-18 0-33 10-12 5-25

M O B Forrás: SPORTHÍREK www.olimpia.hu tabella: Szabó Attila

A kajak-kenu vb-n Magyarország a pontverseny élén 2018. augusztus 27. hétfő Forrás: www.olimpia.hu; MOB A magyar válogatott végzett az élen az összetett pontversenyben, azaz az érmek mellett a legtöbb negyedik, ötödik és hatodik helyezést gyűjtötte a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult kajak-kenu világbajnokságon. Emellett női kajakban is Magyarország lett a legjobb. Ez nem is csoda, ugyanis utóbbi szakágban 500 méteren mindhárom olimpiai számot a piros-fehér-zöld egység nyerte: Kozák Danuta egyesben, Kárász Annával párosban, majd Medveczky Erikával és Bodonyi Dórával kiegészülve négyesben is diadalmaskodott. A vb legkiemelkedőbb versenyzője a 3 aranyérmet szerző Kozák Danuta lett. További két 500-as ötkarikás számban volt még magyar dobogós: Balla Virág és Takács Kincső kenu kettesben lett második, a Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Kuli István összeállítású kvartett pedig a kajak négyesek versenyében harmadik. Az olimpiai versenyszámok éremtáblázatán Magyarország a németek mögött a második helyen végzett. Éremtáblázat: 1. Németország (4-1-1); 2. Magyarország (3-1-1); 3. Kanada (2-0-0); 4. Új-Zéland (1-3-0); 5. Spanyolország (1-2-0); 6. Portugália (1-0-0); 7. Oroszország (0-1-2); 8. Csehország (0-1-1); 9. Dánia, Litvánia és Kuba (0-1-0); 12. Fehéroroszország (0-0-3); 13. Lengyelország (0-0-2); 14. Brazília, Svédország és Szerbia (0-0-1) A női C-1 200 m-en két bronzérmet osztottak. A férfi versenyszámokban Németország végzett az élen. Versenyszám, nemzetek (1-3.) k-1 1000m: Portugália, Németország, Csehország k-2 1000m: Németország, Spanyolország, Szerbia c-1 1000m: Németország, Csehország, Brazília c-2 1000m: Németország, Kuba, Oroszország k-4 500m: Németország, Spanyolország, Magyarország k-1 200m: Spanyolország, Litvánia, Oroszország A nőknél egyértelmű a magyar fölény. A két új olimpiai női versenytávon a kenuszámokban mindkét aranyérmet Kanada szerezte. Versenyszám, nemzetek (1-3.) k-1 500m: Magyarország, Új-Zéland, Fehéroroszország k-2 500m: Magyarország, Új-Zéland, Németország k-4 500m: Magyarország, Új-Zéland, Lengyelország k-1 200m: Új-Zéland, Dánia, Svédország c-1 200m: Kanada, Oroszország, Lengyelország/Fehéroroszország c-2 500m: Kanada, Magyarország, Fehéroroszország Hüttner Csaba szövetségi kapitány ezzel együtt nem teljesen elégedett, a kilenc megszerzett érem ugyanis kicsit elmaradt a várakozásaitól, és ismét nem sikerült minden szakágban érmet gyűjteni, ahogy azt remélte. „Összességében jól teljesített a válogatott, de természetesen van hiányérzetem" - értékelt a szakember. „A férfi kenu szakágban nem sikerült az érem és Balla Virág 200 egyes szereplése is lehetett volna jobb. Sajnálom Kopasz Bálint 1000 egyesét és Birkás Balázs 200 egyesét is, mindketten közel voltak ahhoz, hogy dobogóra állhassanak." Két másik olimpiai számban, férfi K-2 és C-2 1000 méteren a magyar egységnek még a döntőbe sem sikerült magát beverekednie. „Át kell értékelnünk ezt a két számot. Meg kell találnunk azt az egységet, amely tényleg akarja is a sikert, mint a lányok, akik mindent, de mindent odatettek. Ez egy olyan sportág, ahol akarni kell a sikert, és annak érdekében mindent meg is kell tenni. Mindkét számban össze kell hoznunk egy ütőképes párost, amely képes majd megszerezni a kvótát a tokiói játékokra" - mondta ezzel kapcsolatban Hüttner Csaba. A kapitány ugyanakkor szuperlatívuszokban beszélt a szülési szabadsága után három arannyal, maximális teljesítménnyel visszatérő Kozák Danutáról, aki szerinte bebizonyította, hogy ő az első számú versenyző a női kajakos mezőnyben. „A sikerei értékét csak növeli, hogy azzal az új-zélandi Lisa Carringtonnal kellett felvennie a versenyt, aki kirobbanó formában érkezett erre a vb-re. Danutára mindig lehet számítani, ő a világ legjobb női kajakosa"- jelentette ki. Véleménye szerint a női kenusok is sokat léptek előre az elmúlt évhez képest, ha így folytatják tovább, Tokióban éremesélyesként szállhatnak majd vízre. Hüttner kiemelte azt is, hogy a férfi kajaknégyes idén minden világversenyről - két világkupáról, Eb-ről és vb-ről - dobogósként tért-tér haza, így ebben a számban megvan az alap a folytatáshoz. A szakember a vb kellemes meglepetései között említette a kajakos Nádas Bence 500 méteren szerzett bronzérmét, és kiemelte a Balaska Márk, Birkás Balázs duót, amely remek versenyzéssel megvédte világbajnoki címét K-2 200 méteren. „Egy jóval erősebb mezőnyben tudtak most győzni, és bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani, bármilyen helyzetben ki tudják hozni magukból, ami bennük van" - fogalmazott a szövetségi kapitány. Összegezve a tapasztalatokat Hüttner Csaba azt mondta: bár három versenyszám kivételével minden döntőben volt magyar hajó Montemorban, dolgozni kell azon, hogy a lyukas számokban, illetve a gyengébben teljesítő férfi kenuban megtalálják a megfelelő, eredményes egységeket. Jövőre Szegeden rendezik a gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot, amely ráadásul a sportág legjelentősebb kvalifikációs versenye lesz a 2020-as tokiói olimpiának.

T A B E L L A P A R Á D É 18. oldal 2018/5 M O B Forrás: VERSENYNAPTÁR www.olimpia.hu tabella: Szabó Attila

2018. augusztus 27. - szeptember 1. Íjász Európa-bajnokság, Legnica 2018. augusztus 27. - szeptember 9. Tenisz US Open, New York 2018. augusztus 31. - szeptember 2. Kajak-kenu országos bajnokság, Szolnok 2018. augusztus 31. - szeptember 14. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Csangvon 2018. szeptember 1-2. Hosszútávú duatlon-világbajnokság, Zofingen 2018. szeptember 1-9. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Csangvon 2018. szeptember 4-9. Hegyikerékpár világbajnokság, Lenzerheide 2018. szeptember 4-9. Íjászat, világbajnokság, Cortina d'Ampezzo 2018. szeptember 6-9. Kajak-kenu maratoni világbajnokság, Prado Vila Verde (Portugália) 2018. szeptember 8-9. Atlétikai csapatbajnokság, döntő, Székesfehérvár 2018. szeptember 8-9. Atlétika. IAAF kontinentális viadal, O strava 2018. szeptember 8-16. Öttusa-világbajnokság, Mexikóváros 2018. szeptember 9-16. Evezős világbajnokság, Plovdiv 2018. szeptember 10-16. Ritmikus gimnasztika világbajnokág, Szófia 2018. szeptember 10-30. Férfi röplabda világbajnokság, Bulgária és Olaszország 2018. szeptember 11-23. Lovas Világjátékok, Tyron 2018. szeptember 12-16. Triatlon vb-sorozat döntője, Gold Coast 2018. szeptember 14-16. 25 méteres sportlövő országos bajnokság 2018. szeptember 14-16. Torna, országos bajnokság, Budapest 2018. szeptember 16-23. Olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság, Baku 2018. szeptember 18-23. Öttusa U24-es Európa-bajnokság, Drzonków 2018. szeptember 18-23. Asztalitenisz egyéni Európa-bajnokság, Alicante (Spanyolország) 2018. szeptember 21-23. 50 méteres sportlövő országos bajnokság 2018. szeptember 21-23. Torna, Challenge-világkupaverseny, Szombathely 2018. szeptember 22-30. Kerékpár, országúti vb, Innsbruck 2018. szeptember 22-30. Kosárlabda női világbajnokság, Spanyolország 2018. szeptember 25-30. Öttusa katonai világbajnokság, Budapest 2018. szeptember 26-30. Kajak-kenu, slalom világbajnokság, Rio 2018. szeptember 29-30. Koronglövő országos bajnokság, skeet 2018. szeptember 29. - október 20. Női röplabda világbajnokság, Japán 2018. október 6-18. Ijfúsági olimpia, Buenos Aires 2018. október 20-28. Birkózó-világbajnokság, Budapest 2018. október 22-28. Tenisz WTA-világbajnokság, Szingapúr 2018. október 25. - november 3. Torna-világbajnokság, Doha 2018. október 31. - november 3. Úszó rövidpályás országos bajnokság, Százhalombatta 2018. november Vívó országos bajnokság (később kijelölendő időpontban és helyszínen) 2018. november Női ökölvívó-világbajnokság, Újdelhi (később kijelölendő időpontban) 2018. november Súlyemelő világbajnokság, Ashgabat (később kijelölendő időpontban) 2018. november 1-4. Magyar nyílt tollaslabda-bajnokság, Budaörs 2018. november 5-11. Karate világbajnokság, Madrid 2018. november 7-10 Gumiasztal, világbajnokság, St.Petersburg 2018. november 12-18. Tenisz ATP-világbajnokság, London 2018. november 16. Női kosárlabda Eb-selejtező, 5. forduló: Albánia-Magyarország 2018. november 16-18. Torna, férfi és női csapatbajnokság, 2. forduló 2018. november 16-24. Curling Európa-bajnokság, Tallinn 2018. november 21. Női kosárlabda Eb-selejtező, 6. (utolsó) forduló: Oroszország-Magyarország 2018. november 23-25. Tenisz Davis Kupa, döntő 2018. november 24-25. Légfegyveres Hungarian Open 2018. november 28. - december 16. Gyeplabda férfi világbajnokság, Bhubaneswar 2018. november 29. - december 16. Női kézilabda Európa-bajnokság, Franciaország 2018. december 3-8. Úszó rövidpályás világbajnokság, Hangcsou 2018. december 9. Mezeifutó Európa-bajnokság, Tilburg 2018. december Asztalitenisz Top 12-bajnokság (később kijelölendő időpontban és helyszínen)

M O B Forrás: MAGYAR OLIMPIAI ÉRMEK www.olimpia.hu tabella: Szabó Attila

177 151 174

2018/35 19. oldal T A B E L L A P A R Á D É