Uefa Champions League
Total Page:16
File Type:pdf, Size:1020Kb
Load more
Recommended publications
-
Puskás Akadémia Műsorfüzet
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 31. FORDULÓ 2021 04.24. PUSKÁS AKADÉMIA FC – ZALAEGERSZEGI TE FC ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT SEMMIT NEM HAGYNÁNK A VÉLETLENRE Tanulni a Diósgyőrben elkövetett hibákból – Hornyák Zsolt szerint ez lehet a receptje annak, hogy a Zalaegerszeg ellen visszataláljunk a győztes útra. Vezetőedzőnk reméli, jól sikerült a regeneráció, és az előző fordulóban eltiltás miatt hiányzók mellett a DVTK ALCSÚTI ellen sérülést szenvedő játékosaink közül lesz, aki visszatérhet. – Egy újabb diadalmas sorozat után az utolsó pilla- natban szenvedtünk vereséget Diósgyőrben. Hogyan ARBORÉTUM élted meg a miskolci találkozót? – Az első fél órában nem úgy futballozott a csapat, ahogyan elképzeltük, sok volt a pontatlanság, az utolsó Az ország egyik legértékesebb növénygyűjteményével passzok nem sikerültek; ezt az ellenfél meg is büntette, és hátrányba kerültünk. Utána normalizálódott a játé- rendelkező varázslatos angolparkja minden évszakban kunk, de ha akkor a terveknek megfelelően teljesítünk, talán a végeredmény is más lett volna. A szünet után más-más arculatát mutatja az ideérkezőknek. uraltuk a mérkőzést, vabankot játszottunk, és Urblík Józsi nagyszerű találatával sikerült is egyenlítenünk. Ezt köve- tően tovább mentünk előre a győzelemért, ám a végén A 40 hektáron található természetvédelmi terület ahelyett, hogy gólt szereztünk volna, a Diósgyőr egy kont- természetbarátok, kirándulók, túrázók, családok és ratámadásból megszerezte a győzelmet. A fiúk hozzáállá- sára ezúttal sem lehetett panaszom, remélem, tanultunk csoportok kedvelt célpontja. az elkövetett hibáinkból, és a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba. – Szombaton a szintén a kiesőzónától távolodni igyekvő Zalaegerszeg érkezik a Pancho Arénába. Mi- lyen előjelekkel várjuk a találkozót? – Sajnos van három-négy sérültünk, akik közül remé- nyeink szerint legalább egy visszatér, mint ahogy az előző találkozón eltiltás miatt nem szereplő Szolnoki Roland és Alexandru Baluta is. -
FE-14 Pfingstturnier Vom 22.05.2021
FE-14 Pfingstturnier vom 22.05.2021 Presenter: SC Kriens Date: 22.05.2021 Event Location: Stadion Kleinfeld, Horwerstrasse 24a, 6010 Kriens Start: 09:00 Match Duration in Group Phase: 25 minutes Match Duration in Final Phase: 25 minutes Placement Mode: Points - Goal Difference - Amount of Goals - Head-to-Head Record Participants Group A Group B Live Results 1 SC Kriens 6 FC Aarau 2 BSC Young Boys 7 FC Zürich 3 Team TOBE 8 Concordia Basel 4 AC Bellinzona 9 FC Lugano 5 FC Winterthur 10 FC Luzern Preliminary Round No. C Start Gr Match Result Group A 1 1 09:00 A SC Kriens FC Winterthur 0 : 0 Pl Participant G GD Pts 2 2 09:00 A BSC Young Boys Team TOBE 1 : 1 1. BSC Young Boys 6 : 1 5 8 3 1 09:30 B FC Aarau FC Luzern 0 : 1 2. FC Winterthur 5 : 1 4 8 4 2 09:30 B FC Zürich Concordia Basel 1 : 0 3. Team TOBE 2 : 4 -2 5 5 1 10:00 A AC Bellinzona SC Kriens 0 : 0 4. SC Kriens 0 : 3 -3 2 6 2 10:00 A Team TOBE FC Winterthur 0 : 3 5. AC Bellinzona 1 : 5 -4 2 7 1 10:30 B FC Lugano FC Aarau 0 : 2 8 2 10:30 B Concordia Basel FC Luzern 1 : 1 Group B 9 1 11:00 A AC Bellinzona BSC Young Boys 0 : 3 Pl Participant G GD Pts 10 2 11:00 A Team TOBE SC Kriens 1 : 0 1. -
Puskás Akadémia Fc – Paksi Fc Rovatcím Vezetőedzői Nyilatkozat Számvetés Csak a Végén
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 31. FORDULÓ 2020 06.20. PUSKÁS AKADÉMIA FC – PAKSI FC ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT SZÁMVETÉS CSAK A VÉGÉN Vezetőedzőnk szerint a 2–1-es diósgyőri siker csak az első lépés volt a bronzére- mért folytatott versenyfutás hajrájában. Hornyák Zsolt a Paksi FC ellen is nagyon nehéz mérkőzést vár, amelyen ugyanolyan céltudatosan kell futballoznunk, ahogy azt Miskolcon tettük. – A debreceni találkozóhoz hasonlóan Diósgyőr- ben is hátrányba kerültünk az mérkőzés elején, de ezúttal nemcsak fordítani sikerült, hanem a vezetést is megtartottuk a végéig… – Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, hi- szen a Diósgyőr közvetlenül mögöttünk volt a tabellán. Arra készültünk, hogy ellenfelünk stabil védekezésből gyors ellentámadásokat fog vezetni – ez történt a ha- zaiak vezető góljánál. Ott hibáztunk, a csapat azonban nem ijedt meg, példásan küzdött, a bekapott találat után végig domináltunk, nagyon sok gólhelyzetünk volt, mindent elmond a mérkőzésről, hogy Braniszlav Danilovics volt a hazaiak legjobb játékosa. Dinamiku- san futballoztunk, a lehetőségeink közül kettőt ki is használtunk. Nagyon akartuk a sikert, tudtuk, hogy egy győzelemmel felzárkózhatunk a Mezőkövesdhez – sze- rencsére ez sikerült is. – Nagy megkönnyebbülést jelentett a győzelem? – Kétségkívül pozitív érzés volt, de a teher azért még nem került le a vállunkról, hiszen sikerült ugyan győznünk, ám ezzel csak egy lépést tettünk a céljaink elérése felé. Örülünk a győzelemnek, de nem szállha- tunk el ettől, három nagyon kemény ellenfél vár ránk a Paks, a Kisvárda, illetve a Honvéd személyében, hiszen a bajnokság hajrájában mindenkinek van miért futbal- loznia. Így aztán számvetést csak akkor készíthetünk, ha ezeket a találkozókat lejátszottuk. Ha komolyan gondoljuk, hogy meg akarjuk szerezni a bronzérmet, minden mérkőzésen az utolsó pillanatig küzdenünk kell. -
SPORT Page 7 LOSS
FFOOTBALLOOTBALL | Page 3 RUGBY | Page 4 Al Ahli face Fall of the All Al Rayyan, Blacks? Defeats seek return to pile pressure on top spot coach, captain Thursday, November 26, 2020 FOOTBALL Rabia II 11, 1442 AH Barcelona, Juventus GULF TIMES in last 16; PSG keep hopes alive SPORT Page 7 LOSS I hope we’ll play together in the sky — Pele Diego is eternal — LionelMessi You will never be forgotten — CristianoRonaldo Ciao Diego — SSCNapoli A bitbit ofof oourur ppastast hhasas ggoneone — MichelPlatini Diego Maradona, one of the greatest footballers of all time, died yesterday at the age of 60, plunging his sport and his native Argentina into mourning Gulf Times 2 Thursday, November 26, 2020 TRIBUTE LOSS World of football mourns as Maradona passes away He suff ered a heart attack at his home in the outskirts of Buenos Aires yesterday Reuters Buenos Aires, Argentina Maradona fi les Name: Diego Armando International goals: 34 iego Maradona, widely Maradona Franco Position: attacking midfielder/ regarded as one of the Date of birth: October 30, playmaker greatest soccer players 1960 Honours: of all time before drug Place of birth: Buenos Aires, FIFA World Cup winner Dand alcohol addiction marred Argentina (1986) his career, died yesterday at his Date of death: November 25, FIFA World Cup Golden Ball home in Argentina after suff ering 2020 (1986) a heart attack, his lawyer said. He Place of death: Tigre, UEFA Cup winner (1989) was 60. Argentina Italian champion (1987, Beloved in his homeland after Height: 1.65m 1990) leading Argentina to World Cup Playing career Argentine champion (1981) glory in 1986 and adored in Italy Argentinos Juniors (1976- Spanish Super Cup (1983) for taking Napoli to two Serie A 81), Boca Juniors (1981-82), Spanish Cup (1983) titles, Maradona was a uniquely Barcelona (ESP/1982-84), Italian Cup (1987) gifted player who rose from the Napoli (ITA/1984-91), Sevilla Italian Super Cup (1990) tough streets of Buenos Aires to (ESP/1992-93), Newell’s Old Top scorer in Italy (1988), reach the pinnacle of his sport. -
Privlačnost Hrvatske Nogometne Lige Inozemnim Nogometašima Nakon Svjetskog Prvenstva 2018
Privlačnost Hrvatske nogometne lige inozemnim nogometašima nakon Svjetskog prvenstva 2018. godine Smolak, Dominik Master's thesis / Diplomski rad 2020 Degree Grantor / Ustanova koja je dodijelila akademski / stručni stupanj: University of Zagreb, The Faculty of Political Science / Sveučilište u Zagrebu, Fakultet političkih znanosti Permanent link / Trajna poveznica: https://urn.nsk.hr/urn:nbn:hr:114:855274 Rights / Prava: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International Download date / Datum preuzimanja: 2021-10-03 Repository / Repozitorij: FPSZG repository - master's thesis of students of political science and journalism / postgraduate specialist studies / disertations Sveučilište u Zagrebu Fakultet političkih znanosti Diplomski studij novinarstva Dominik Smolak PRIVLAČNOST HRVATSKE NOGOMETNE LIGE INOZEMNIM NOGOMETAŠIMA NAKON SVJETSKOG PRVENSTVA 2018. GODINE DIPLOMSKI RAD Zagreb, 2020. Sveučilište u Zagrebu Fakultet političkih znanosti Diplomski studij novinarstva PRIVLAČNOST HRVATSKE NOGOMETNE LIGE INOZEMNIM NOGOMETAŠIMA NAKON SVJETSKOG PRVENSTVA 2018. GODINE DIPLOMSKI RAD Mentor: Dr. sc. Marin Galić Student: Dominik Smolak Zagreb kolovoz 2020. IZJAVA O AUTORSTVU Izjavljujem da sam diplomski rad „Privlačnost hrvatske nogometne lige inozemnim nogometašima nakon Svjetskog prvenstva 2018. godine“, koji sam predao na ocjenu mentoru dr. sc. Marinu Galiću, napisao samostalno i da je u potpunosti riječ o mom autorskom radu. Također, izjavljujem da dotični rad nije objavljen ni korišten u svrhe ispunjenja nastavnih obveza na ovom ili nekom drugom učilištu, te da na temelju njega nisam prethodno stekao ECTS bodove. Nadalje, izjavljujem da sam u radu poštivao etička pravila znanstvenog i akademskog rada, a posebno članke 16-19. Etičkog kodeksa Sveučilišta u Zagrebu. Dominik Smolak. Predgovor Diplomski rad koji se pred vama nalazi govori o – kako se često navedenom sportu tepa u javnom diskursu – najvažnijoj sporednoj stvari na svijetu. -
SZEGEDI PÉTER Pozíciók És Oppozíciók: a Futballmező Kialakulása, Struktúrája És Dinamikája
SZEGEDI PÉTER Pozíciók és oppozíciók: a futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája Az 1945 előtti debreceni labdarúgás történetszociológiai elemzése SZOCIOLÓGIA ÉS SZOCIÁLPOLITIKA TANSZÉK TÉMAVEZETŐ: HADAS MIKLÓS © SZEGEDI PÉTER BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM SZOCIOLÓGIA PH.D. PROGRAM Pozíciók és oppozíciók: a futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája Az 1945 előtti debreceni labdarúgás történetszociológiai elemzése PH.D. ÉRTEKEZÉS SZEGEDI PÉTER BUDAPEST 2005 TARTALOM Bevezetés.................................................................................................................... 9 I. A futball társadalmiasultságának történeti-szociológiai vonatkozásai ................18 Kiindulópontok ............................................................................................................... 18 Társadalmi pozíció és sportág-preferencia ................................................................................................... 18 Egyesületek........................................................................................................................................................ 22 A sportegyesületek differenciálódása............................................................................................................. 25 Konfliktusok...................................................................................................................................................... 30 A futballmező ..................................................................................................................34 -
BSC Young Boys
Das Magazin des FC Zürich Eisnull Nr. 16, 19/20 www.fcz.ch Samstag, 18. Juli 2020, 20.30 Uhr FC Zürich – BSC Young Boys LEADING PARTNER PREMIUM PARTNER ARENA PARTNER INHALT VORWORT ANCILLO CANEPA Vorwort 3 BUNDESKREDITE Kader Zürich und YB 4–5 Porträt YB 7 Liebe FCZ’ler Vorstellung Nachwuchsspieler, Sponsoren FCZ Academy 9 Im letzten Editorial habe ich geschrieben: LetziKids: Erfahrungen «Geärgert haben mich die teilweise un- während der Coronazeit, qualifizierten Kommentare, welche die Sponsoren FCZ LetziKids 11 finanziellen Rahmenbedingungen im Fussballausland auf die Schweiz projiziert FCZ-Museum 13 haben. Wir sind in jeder Beziehung Licht- jahre davon entfernt. Diese in der Öffent- lichkeit und in den Medien geäusserten Rätselseite 15 Fake News haben möglicherweise auch dazu geführt, dass die vom Bund in Aus- Tabelle, Spielplan, Totomat 16 sicht gestellte finanzielle Unterstützung mit sehr unfreundlichen Konditionen ver- Statistiken, Impressum 17 knüpft worden ist. Dabei handelt es sich notabene um rückzahlbare Kredite, also nicht um Subventionen oder irgendwelche Geschenke.» nicht verantwortbar. Vor allem die Solidar- bürgschaften, welche die Liga und die Leider haben sich die Rahmenbedingun- Clubs füreinander eingehen sollen, gren- gen um diese sogenannten Bundes-Not- zen an unseriöses Geschäftsgebaren sei- kredite in der Zwischenzeit nicht ver- tens der Behörden und der Politik. bessert. Die Konditionen sind für die Liga wie auch die Clubs in dieser Form schlicht Ein frustrierter Ancillo Canepa KYBURZ KANN ALLES SATZ UND BILD | -
Swiss Football Study Is a Joint Venture Between the Swiss Football League and the Football Observatory of the International Center for Sports Studies (CIES)
SWIss FOOTBALL English version STUDY WHAT KIND OF SUCCESS FOR SWISS FOOTBALL ? Success in football is relative term. The analyses presented in this report Some teams can be disappointed also allow us to have a clearer idea with second place, while others are of different strategies adopted by happy to have avoided last position. clubs of the Raffeisen Super League The increase in economic disparities in choosing their squads, as well as between championships and within the trends observed over the last four leagues has only served to reinforce seasons. this phenomenon over the past thirty years. We wish you an enjoyable read! FOREWORD In the European context, financially Claudius Schäfer, CEO SFL speaking, Swiss football ranks low in the pecking order. Thus, its success Raffaele Poli, head of CIES Football cannot be measured in terms of tro- Observatory phies won in international club com- petitions, but rather in its ability to train or add value to young talents which will attract the attention of ma- jor foreign teams. This report shows that Swiss clubs are very adept at this game! With statis- tics at the ready, the study also illus- trates how the Raffeisen Super League is a young and dynamic championship where winning teams have more club- trained players then the others. This finding clearly shows that training is the key to success for Swiss football. 2 METHODOLOGY This report was elaborated by the For comparison purposes, the analysis CIES Football Observatory of the Uni- of results achieved by Swiss teams in versity of Neuchâtel. The data refer to European club competitions do not the first part of the 2012/13 season, up include matches played during the until the 3rd December 2012. -
Tabellaparádé - Hetente Megjelenő Sportmagazin
Heti sportmagazin. Magyarország és a világ sportja számokban. Profi és amatőr bajnokságok hetente rendszerezett feldolgozása. 144. IV. évfolyam 3. szám 2019. január 17. 2019/3 Ára: 300 Ft Fantasztikus korcsolyázók! Fotók: www.moksz.hu; Fiák Blanka Ezen a héten: férfi labdarúgás: NB I, NB II, Magyar Kupa; kézilabda: férfi válogatottak, NB I, NB I/B, Magyar Kupa, Liga Kupa; korcsolyázás; amerikai futball T A B E L L A P A R Á D É " A sport egy komoly játék, melyben két vagy több csapat illetve versenyző küzd meg egymással tudása legjavát adva. A nemes küzdelemből valaki győztesen kerül ki, de vesztesek nincsenek, mert mindenki nyer! Akik nem győznek, legközelebb újra megpróbálhatják maguk mögé sorolni a mezőnyt. Legyőzni önmagunkat, ez az igazi diadal! A sport a legnemesebb játék!" Tartalomjegyzék Tisztelt Olvasó! Korcsolyázás 4 MOB 30-31 Labdarúgás 5-13 Fantasztikus sikereket értek el a sportolóink rövidpályás gyors- Kézilabda 13-26 korcsolyázóink a hollandiai Dortrecht városában az Európa-bajnokságon! A megszerzett 4 arany, 4 ezüst és 1 bronzérem több, mint szenzációs! Korcsolyázás 26-28 Azt tudtuk, hogy ez a szakág Magyarországon rohamléptekkel fejlődik, hála a nagyszerű sporvezetésnek, de ez a teljesítmény felülmúlta a Amerikai futball 28-30 várakozásainkat. A férfiak az öt szerezhető aranyból négyet begyűjtöttek a Liu-testvérek által, ráadásul ezüstből is 4 jutott a mieinknek. Liu Shaolin Sándor egyéniben 2 arany, 2 ezüst, öccse Liu Shaoang M O B Forrás: 1 arany és 2 ezüsttel lett gazdagabb és még a váltó elsősége is a miénk SPORTHÍREK www.olimpia.hu lett, a két zseni kiegészülve a Burján Csaba, Krueger Cole William Isaac, tabella: Szabó Attila Varnyú Alex trióval. -
FC Zürich – BSC Young Boys
Das Magazin des FC Zürich Eisnull Nr. 15, 18/19 www.fcz.ch Sonntag, 14. April 2019, 16.00 Uhr FC Zürich – BSC Young Boys LEADING PARTNER PREMIUM PARTNER Unsere neue Anlageberatung. Damit alles besser bleibt. Wir überwachen ihr Portfolio täglich. Optimierungsvorschläge erhalten Sie sofort und individuell. Lernen Sie unsere neue Anlagewelt bei einem persönlichen Gespräch kennen. zkb.ch/anlegen VORWORT ANCILLO CANEPA INHALT UNSER NACHWUCHS (TEIL 2) Vorwort 3 Kader Zürich und Young Boys 4–5 Porträt Young Boys 7 Bei allen fussballbezogenen Aspek- ten muss im fortgeschrittenen Junioren- alter auch eine angemessene Berufs- und Vorstellung Nachwuchsspieler, Schulausbildung sichergestellt werden. Sponsoren FCZ Academy 9 Dies bedeutet aber auch, dass die zeit- liche, mentale und physische Belastung Interview mit den für unsere jungen Elite-Spieler heutzu- 14/18 Coaches, tage sehr gross geworden ist. Deshalb Sponsoren FCZ LetziKids 11 ist für uns auch entscheidend, dass wir uns mit den Eltern sowie mit den Lehrern oder Lehrmeistern in regelmässigem Aus- FCZ-News 13 tausch befinden. Das Kader unserer ersten Mann- FCZ-Comic 15 schaft besteht rund zur Hälfte aus selber ausgebildeten Spielern, einige davon sind rien 16-20 Jahre. Bewusst versuchen wir, FCZ-Museum 17 noch nicht 20-jährig. Diese Spieler in den unseren jungen Spielern aus dem Kader Profifussball zu integrieren, braucht Zeit der ersten Mannschaft genügend Spiel- Tabelle, Spielplan, Totomat 18 und Geduld. Wir planen den Einstieg in praxis zu gewähren, sei dies in der U21 den Profifussball Schritt für Schritt im oder auf Leihbasis bei anderen Vereinen. Rahmen unseres Talentmanagements. Übrigens, wir haben das Spiel gegen Statistiken, Impressum 19 Deshalb ist auch das richtige Timing ein die Young Boys 3:1 gewonnen, hoffentlich wichtiger Erfolgsfaktor. -
1992/93 Nationalliga a / Ligue Nationale A
1992/93 Nationalliga A / Ligue Nationale A: Endtabelle / classement final : 1 FC Aarau 14 9 4 1 21 7 22 12 34 2 BSC Young Boys Bern 14 5 4 5 15 15 14 14 28 3 Servette FC 14 5 3 6 16 19 13 14 27 4 FC Lugano 14 7 2 5 21 14 16 11 27 5 FC Zürich 14 5 4 5 13 14 14 12 26 6 FC Sion 14 4 3 7 17 22 11 13 24 7 Neuchâtel Xamax FC 14 4 5 5 16 16 13 11 24 8 Lausanne-Sports 14 3 3 8 11 23 9 12 21 Qualifikationsrunde / tour qualification: 18.07.1992 Bulle - Servette FC 2:1 (autogoal) 22.07.1992 Servette FC - Chiasso 2:0 Anderson, Sinval 25.07.1992 Sion - Servette FC 1:1 Rey 31.07.1992 Servette FC - St. Gallen 1:0 Renato 08.08.1992 Grasshoppers - Servette FC 0:2 Ohrel, Dietlin 11.08.1992 Servette FC - Young Boys 4:1 2x Renato, Anderson, Aeby 18.08.1992 Lugano - Servette FC 1:1 Neuville 22.08.1992 Servette FC - Aarau 3:0 2x Anderson, Aeby 29.08.1992 Xamax - Servette FC 0:0 02.09.1992 Servette FC - Lausanne 2:1 Anderson, Neuville 12.09.1992 Servette FC - Zürich 0:1 19.09.1992 Servette FC - Bulle 3:0 3x Anderson 26.09.1992 Chiasso - Servette FC 1:2 2x Renato 07.10.1992 Servette FC - Sion 1:1 Neuville 17.10.1992 St. Gallen - Servette FC 1:1 Anderson 24.10.1992 Servette FC - Grasshoppers 3:0 2x Anderson, Renato 01.11.1992 Young Boys - Servette FC 1:2 Stiel, Renato 08.11.1992 Servette FC - Lugano 0:0 14.11.1992 Aarau - Servette FC 2:0 22.11.1992 Servette FC - Xamax 1:2 Anderson 29.11.1992 Lausanne - Servette FC 2:1 Anderson 06.12.1992 Zürich - Servette FC 1:1 Sinval Finalrunde / tour final: 28.02.1993 Servette - FC Aarau 0:2 07.03.1993 Xamax - Servette FC -
Women's Football, Europe and Professionalization 1971-2011
Women’s Football, Europe and Professionalization 1971-2011 A Project Funded by the UEFA Research Grant Programme Jean Williams Senior Research Fellow International Centre for Sports History and Culture De Montfort University Contents: Women’s Football, Europe and Professionalization 1971- 2011 Contents Page i Abbreviations and Acronyms iii Introduction: Women’s Football and Europe 1 1.1 Post-war Europes 1 1.2 UEFA & European competitions 11 1.3 Conclusion 25 References 27 Chapter Two: Sources and Methods 36 2.1 Perceptions of a Global Game 36 2.2 Methods and Sources 43 References 47 Chapter Three: Micro, Meso, Macro Professionalism 50 3.1 Introduction 50 3.2 Micro Professionalism: Pioneering individuals 53 3.3 Meso Professionalism: Growing Internationalism 64 3.4 Macro Professionalism: Women's Champions League 70 3.5 Conclusion: From Germany 2011 to Canada 2015 81 References 86 i Conclusion 90 4.1 Conclusion 90 References 105 Recommendations 109 Appendix 1 Key Dates of European Union 112 Appendix 2 Key Dates for European football 116 Appendix 3 Summary A-Y by national association 122 Bibliography 158 ii Women’s Football, Europe and Professionalization 1971-2011 Abbreviations and Acronyms AFC Asian Football Confederation AIAW Association for Intercollegiate Athletics for Women ALFA Asian Ladies Football Association CAF Confédération Africaine de Football CFA People’s Republic of China Football Association China ’91 FIFA Women’s World Championship 1991 CONCACAF Confederation of North, Central American and Caribbean Association Football CONMEBOL