1

Kedves Érdeklődők!

A következőkben a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat tavaszi szakmai rendezvénysorozatának kínálatát tekinthetik meg. Hét tagintézményünk változatos programjaiból válogathatnak a megye teljes területén. Nyílt napokon korai fejlesztő, óvodai és iskolai fejlesztő foglalkozásokat nézhetnek meg, szakma-, és ágazatközi műhelyeken vehetnek részt, a szülőkkel pedig hasznos praktikákat osztunk meg a gyermekükkel való otthoni közös játékokhoz, tevékenységekhez. A szakmai rendezvényeinkkel már második alkalommal csatlakozunk az évente megrendezett Pedagógiai Szakszolgálatok Hete országos programhoz, melynek célja, hogy betekintést nyújtson a köznevelési rendszer eme sajátos, sokoldalú intézményének működésébe.

Programjaink egy része az EFOP-3.1.6. kódszámú, A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése a Szegedi Tankerület intézményeiben című pályázat támogatásával valósul meg. Szeretettel várjuk intézményünkben!

Bacsa Judit főigazgató

2 EFOP-3.1.6-16-2017-00020

Tartalomjegyzék

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Csongrádi Tagintézménye ...... 4

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hódmezővásárhelyi Tagintézménye ...... 5

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kisteleki Tagintézménye ...... 7

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézménye ...... 11

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Mórahalmi Tagintézménye ...... 16

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szegedi Tagintézménye ...... 19

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szentesi Tagintézménye ...... 25

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás ...... 29

3

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Csongrádi Tagintézménye

Elérhetőségek Cím: 6640 Csongrád, Szent György utca 1. Telefonszám: +36-63/571-556 E-mail: [email protected]

Programok

2019. április 08. NILD technikák bemutatója - szakmai műhely Hétfő 16:00-17:00 Résztvevők: pedagógus és szakszolgálati szakember Helyszín: CSMPSZ Csongrádi Tagintézménye Csongrád, Szent György u. 1. Programfelelős: Zámbó Zoltánné

2019. április 09. Rizikó babákról egészségügyi dolgozóknak - szakmai műhely Kedd 16:00-18:00 Résztvevők: egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Csongrádi Tagintézménye Csongrád, Szent György u. 1. Programfelelős: Meló Jánosné

2019. április 11. "Bújj a bőrömbe" - saját élményű érzékenyítő program Csütörtök 14:00-17:00 Résztvevők: pedagógus és egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Csongrádi Tagintézménye Csongrád, Szent György u. 1. Programfelelős: Varga D. Gabriella

2019. április 12. Gyógytestnevelés óra kettős vezetéssel - bemutató óra Péntek 10:00-11:00 Résztvevők: gyermek, pedagógus és szakszolgálati szakember Helyszín: CST. László Gyula Általános Iskola Felgyő Felgyő, Széchenyi u.3. Programfelelős: Kátai-Urbán Judit

4

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hódmezővásárhelyi Tagintézménye

Elérhetőségek Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Telefonszám: +36 62/221 906 E-mail: [email protected]

2019. április 08. Esetmegbeszélő csoportok három ágazat - szakmai műhelymunka Hétfő 15:00-17:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember és egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Hódmezővásárhelyi Tagintézménye Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Programfelelős: Hegedűs Ildikó Tünde

2019. április 08. Koragyermekkori beszéd-és nyelvi fejlesztő csoport – Hétfő 15:00-17:00 gyermekprogram Résztvevők: gyermek, szülő és szakszolgálati szakember Helyszín: CSMPSZ Hódmezővásárhelyi Tagintézménye Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Programfelelős: Hegedűs Ildikó Tünde

2019. április 09. A nyelvi fejlesztés lehetőségei pedagógusoknak – Kedd 15:00-17:00 szakmai műhelymunka Résztvevők: pedagógus Helyszín: HEÓ Magvető utcai Óvoda Szent István utcai Telephelye Hódmezővásárhely, Szent István utca 73. Programfelelős: Hegedűs Ildikó Tünde

2019. április 09. Figyelemfejlesztő módszerek pedagógusoknak – Kedd 14:45-15:30 szakmai műhelymunka Résztvevők: pedagógus Helyszín: Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely, Holló utca 36. Programfelelős: Hegedűs Ildikó Tünde

5

2019. április 11. Kettős vezetésű szociális kompetenciát fejlesztő csoport – Csütörtök 15:00-16:00 gyermekprogram Résztvevők: gyermek, szülő, szakember Helyszín: Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely, Holló utca 36. Programfelelős: Hegedűs Ildikó Tünde

2019. április 11. Tanácsadás védőnőknek megkésett fejlődésű/SNI gyermekek Csütörtök 15:30-16:30 státuszvizsgálatához - szakmai műhelymunka Résztvevők: védőnő Helyszín: CSMPSZ Hódmezővásárhelyi Tagintézménye Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Programfelelős: Hegedűs Ildikó Tünde

Előre egyeztetett Nyitott ajtók - nyílt foglalkozások szülőknek a kihelyezett ellátási időpontban helyeken (logopédia, fejlesztőpedagógia, gyógytestnevelés) státuszvizsgálatához - nyitott foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő Helyszín: Hódmezővásárhely Járás köznevelési intézményei A kitelepült szolgáltatások helyszínein Programfelelős: Hegedűs Ildikó Tünde

6

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kisteleki Tagintézménye

Elérhetőségek Cím: 6760, , Ifjúság tér 4. Telefonszám: +36-62/257-621 E-mail: [email protected]

2019. április 08. Artikulációs zavar terápiája, anyanyelvi fejlesztés – nyitott Hétfő 08:00-10:00 foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus Helyszín: Kisteleki Óvoda, Bölcsőde és Mini Bölcsőde Hétszínvirág Tagóvodája 6760 Kistelek, Petőfi utca 28. Programfelelős: Gertner Klaudia

2019. április 08. Egyszerűen elkészíthető kreatív képességfejlesztő játékok 0-4 éves Hétfő 09:00-12:00 korú kisgyermekek számára - workshop Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember és egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Kistelki Tagintézménye /Rózsaliget Kollégium épülete/ 6760 Kistelek, Ifjúság tér 4. Programfelelős: Takács Angelika/Kónya Adrienn Noémi

2019. április 08. A szakértői vélemények értelmezése - szakmai műhelymunka Hétfő 16:00-19:00 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Ópusztaszeri Telephely 6767, Ópusztaszer, Felszabadulás u.22-26. Programfelelős: Takács Angelika/Kónya Adrienn Noémi

2019. április 09. Nyílt logopédiai foglalkozás a nyelvi késéssel diagnosztizált Kedd 08:00-10:00 kiscsoportos gyermekeknek (Játékos artikulációs mozgásügyesítés, szókincsbővítés a tavasz témakörében, beszéd-mozgás koordináció fejlesztése korosztálynak megfelelő versekkel, mondókákkal.) - nyílt nap Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Kisteleki Óvoda és Bölcsőde Szivárvány Tagóvodája, 6760, Kistelek, Ifjúság tér 1. Programfelelős: Krassován Ágnes

7

2019. április 09. Nyílt óvodai fejlesztő foglalkozás – nyitott foglalkozás Kedd 08:00-11:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus Helyszín: Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Ópusztaszer 6767, Ópusztaszer, Felszabadulás u.28. Programfelelős: Németh Zsófia

2019. április 09. Korai preventív fejlesztés bölcsődei csoportban – nyitott Kedd 10:00-12:00 foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus Helyszín: Ópusztaszeri Községi Bölcsőde 6767, Ópusztaszer, Felszabadulás u.28. Programfelelős: Kócsó Magdolna

2019. április 09. Nyílt iskolai fejlesztő foglalkozás 2. és 5. osztályban – nyitott Kedd 13:00-15:00 foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus Helyszín: Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 , Fő u. 82. Programfelelős: Dencs Krisztina

2019. április 09. Az osztályokban jelentkező konfliktusok kezelésére irányuló kettős Kedd 14:00-15:00 vezetésű csoportfoglalkozás.– nyitott foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus Helyszín: Kisteleki Általános Iskola, 6760, Kistelek, Petőfi u. 9. Programfelelős: Tóth Enikő, Váradi Gáborné

2019. április 09. Gerincdeformitások kezelése erősítő úszó gyakorlatokkal - Kedd 14:00-14:45 nyitott foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Kisteleki Termálfürdő, 6760 Kistelek Petőfi u 5. Programfelelős: Kelemen Zita

8

2019. április 09. Tartási kyphosis korrigálása úszó gyakorlatokkal – nyitott Kedd 14:45-16:00 foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Kisteleki Termálfürdő, 6760, Kistelek, Kossuth u. 3 Programfelelős: Perványi Kamilla

2019. április 09. Fejlesztő játékok készítése – szakmai műhelymunka Kedd 15:00-16:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Kisteleki Általános Iskola, 6760, Kistelek, Petőfi u. 9. Programfelelős: Perványi Kamilla

2019. április 10. Pes plenus elváltozásokra szárazföldi gyógytestnevelés – nyitott Szerda 09:00-10:00 foglalkozás Résztvevők: gyermekek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Kisteleki Általános Iskola, 6760, Kistelek, Petőfi u. 5. Programfelelős: Kelemen Zita

2019. április 11. Nyuszinap - Húsvéti készülődés – gyermekprogram Csütörtök 09:00-12:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Kisteleki Tagintézménye, 6760, Kistelek, Ifjúság tér 4. Programfelelős: Kónya Adrienn/ Takács Angelika

2019. április 12. A gyógytestnevelés foglalkozások lehetőségeinek, Péntek 08:00-09:00 hatékonyságának és gyakorlati megvalósulásának bemutatása nyílt óra keretében – nyitott foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Kisteleki Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium 6760, Kistelek, Ifjúság tér 3 Programfelelős: Rácz-Posztós Helga

9

2019. április 12. A gyógytestnevelés foglalkozások lehetőségeinek, Péntek 15:00-16:00 hatékonyságának és gyakorlati megvalósulásának bemutatása nyílt óra keretében. Szülőknek és testnevelő tanároknak. – nyitott foglalkozás Résztvevők: gyermekek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember egyéb szakember Helyszín: Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda, 6768 Baks, Fő u. 82. Programfelelős: Szabó Zoltán

2019. április 12. Képességfejlesztés a gyógytestnevelésben. - nyitott foglalkozás Péntek 15:00-16:00 Résztvevők: gyermekek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember egyéb szakember Helyszín: Kisteleki Általános Iskola, 6760, Kistelek, Petőfi u.9. Programfelelős: Kiss András

10

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézménye

Elérhetőségek Cím: 6900 Makó, Vásárhelyi u. 1-3 Telefonszám: +36- 62/212-855 E-mail: [email protected]

2019. április 8. Tanulási nehézség? Tanulási zavar? - konzultáció, kerekasztal Hétfő 14:00-15:00 beszélgetés Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Molnár Beáta/Varga Edit

2019. április 8. MENTA délután-lelki egészségfejlesztés-saját élményű Hétfő 15:00-16:00 foglalkozás, workshop Résztvevők: pedagógus, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Édl Zsuzsanna/Burdán Gabriella

2019. április 8. Anyanyelvi fejlesztő játékok-workshop Hétfő 15:00-16:00 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Krizsán Zsolt gyógypedagógus

2019. április 8. Gerinctorna-saját élményű foglalkozás Hétfő 15:30-16:30 Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Szabó Brigitta

2019. április 8. Csoportos mozgásfejlesztés TSMT elemekkel - nyitott foglalkozás Hétfő 15:45-16:30 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3.

11

Programfelelős: Gregorné Szabó Gabriella/Siketné Torma Gabriella/ Nemes Anikó

2019. április 9. Búvárkaland-vízi fejlesztő foglalkozás - nyitott foglalkozás Kedd 08:30-09:30 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Hagymatikum Gyógyfürdő, 6900 Makó, Makovecz tér 6. Programfelelős: Magosi Krisztina/Nemes Anikó

2019. április 9. Merre tovább érettségi után? - tanácsadás Kedd 09:50-10:35 Résztvevők: gyermek, pedagógus Helyszín: Makói József Attila Gimnázium, 6900 Makó, Csanád vezér tér 6. Programfelelős: Széllné Dobi Katalin

2019. április 9. Csivitelő-Egy mesterprogram bemutatása - konzultáció, Kedd 10:00-11:30 kerekasztal beszélgetés Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Koczkás Anikó

2019. április 9. Merre tovább érettségi után? - tanácsadás Kedd 11:45-12:30 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Széllné Dobi Katalin

2019. április 9. Értelem és érzelem- szavak nélküli kommunikáció a családban – Kedd 13:00-14:30 konzultáció, kerekasztal beszélgetés Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Hagymaház Kulturális és Művelődési Központ, 6900 Makó, Posta u.2. Programfelelős: Dr. Gavallér Gabriella, Polgárdiné Lengyel Orsolya

12

2019. április 9. "Mozdul a szó"- beszédindítás az óvodában – workshop Kedd 14:30-15:30 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Hagymaház Kulturális és Művelődési Központ, 6900 Makó, Posta u.2. Programfelelős: Kisné Takács Emese

2019. április 9. Külön utakon-A válás – előadás Kedd 14:30-15:30 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Hagymaház Kulturális és Művelődési Központ, 6900 Makó, Posta u.2. Programfelelős: Nagy Márta

2019. április 9. Fejlesztési lehetőségek a Pek-torna elemeivel – előadás Kedd 15:00-16:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Danisné Bán Éva

2019. április 10. Kalandra fel!-nyelvi fejlesztés és grafomotoro fejlesztés a Szerda 14:00-16:00 nagycsoportban – workshop Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Kisné Takács Emese, Imre Adrienn

2019. április 11. Saját élményű tanulási képesség vizsgálat - szakmai műhelymunka Csütörtök 09:00-12:00 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Kőszeghy Anna/Varga Edit/Máté Zoltán/Molnár Beáta

13

2019. április 11. Hogyan működik?-a gyermekpszichiátriai ellátás útvesztői – Csütörtök 14:00-15:00 előadás Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Zámbó Ágnes

2019. április 11. Segíts, hogy segíthessünk!-interaktív foglalkozás Csütörtök 14:30-15:30 óvodapedagógusoknak, tanítóknak – workshop Résztvevők: pedagógus Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Dóczi Margit/Kollár Edda/Fekete Irén

2019. április 11. Tabletező gyerekek - előadás Csütörtök 15:00-16:00 Résztvevők: szülő, pedagógus Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Máté Zoltán

2019. április 11. Empátia műhely. Érzékenyítő tréning pedagógusoknak a Csütörtök 16:00-18:00 Pedagógiai Szakszolgálat munkatársainak vezetésével Résztvevők: pedagógus Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3.

2019. április 12. Természettudományos kísérletek (TEKI) a tanulási motiváció Péntek 13:00-14:00 növelésére - workshop Résztvevők: szülő, pedagógus, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Krizsán Zsolt

2019. április 12. Sulibugi-kóstoló a diákrelaxáció és élménypedagógia Péntek 14:00-15:30 módszertanába - workshop Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember

14

Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Édl Zsuzsanna

2019. április 12. Autogén tréning-saját élményű relaxációval – szakmai Péntek 14:00-15:30 műhelymunka Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: CSMPSZ Makói Tagintézménye, 6900 Makó, Vásárhelyi utca 1-3. Programfelelős: Bársonyné Labancz Ágnes/Biró Noémi

15

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Mórahalmi Tagintézménye

Elérhetőségek Cím: 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. Telefonszám: +36-62/281-037 E-mail: [email protected]

2019. április 8. Rajzoltató mondókák, versek - nyitott foglalkozás Hétfő 08:00-09:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda Öttömösi telephely, 6784 Öttömös Szabadság u. 4-6 Programfelelős: Baloghné Dobó Anikó

2019. április 8. Ügyes kezek - nyitott foglalkozás Hétfő 08:30-09:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Bordányi Apraja-falva Óvoda és Bölcsődében, 6795 Bordány, Rákoczi u. 32-36 Programfelelős: Vig Annabella

2019. április 8. Alsó tagozatos BTMN fejlesztés - nyitott foglalkozás Hétfő 14:00-15:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Mórahalmi Tagintézménye, 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. Programfelelős: Bulik Hajnalka

2019. április 9. Gondolkodásfejlesztés táblajátékkal, szülő-gyermek közös játék – Kedd 14:00-16:00 nyitott foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Mórahalmi Tagintézménye, 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. Programfelelős: Hegedűs Ildikó

16

2019. április 11. Kora nyelvi fejlesztő csoport - nyitott foglalkozás Csütörtök 08:00-09:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Mórahalom Város Önkormányzata Napköziotthonos Óvoda, 6782 Mórahalom, Egyenlőség u. 9. Programfelelős: Fehér Anikó

2019. április 11. Mozgásfejlesztés - nyitott foglalkozás Csütörtök 10:00-11:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Csiga-biga Óvoda és Bölcsöde, 6794 Üllés, Dorozsmai út 12 Programfelelős: Hegedűs Ildikó

2019. április 11. Mozgásfejlesztés - nyitott foglalkozás Csütörtök 11:00-12:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Csiga-biga Óvoda és Bölcsöde, 6794 Üllés, Dorozsmai út 12 Programfelelős: Hegedűs Ildikó

2019. április 11. Szakmaközi megbeszélés a viselkedésproblémák kezeléséről a Csütörtök 14:00-16:00 szociális és a szakszolgálati szféra szakemberei között - workshop Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Mórahalmi Tagintézménye, 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. Programfelelős: Tóth Szabolcsné

2019. április 11. Fejlesztők munkaközössége - szakmai műhelymunka Csütörtök 14:30-16:00 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Mórahalmi Tagintézménye, 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. Programfelelős: Németh Judit

17

2019. április 12. Komplex Játékos foglalkozás a korai fejlesztésben – nyitott Péntek 08:00-09:00 foglalkozás Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Mórahalmi Tagintézménye Gyakorlóközpont, 6782 Mórahalom, Milleneumi sétány 17. Programfelelős: Králik Anna

2019. április 12. Az óvodai és iskolai szociális segítés és a szakszolgálati Péntek 09:00-11:00 pszichológia együttműködési lehetőségei a viselkedésproblémák kezelésében – workshop Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: CSMPSZ Mórahalmi Tagintézménye, 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. Programfelelős: Tóth Szabolcsné

18

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szegedi Tagintézménye

Elérhetőségek Cím: 6723 , Űrhajós u. 4. Telefonszám: +36- 62/422-420 E-mail: [email protected]

2019. április 8. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 08:00-08:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Tarjáni Óvoda, 6723 Szeged, Bölcsöde u. 1. Programfelelős: Szentesi Edit

2019. április 8. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 08:45-09:30 Résztvevők: szülő Helyszín: Rókás Óvoda, 6723 Szeged, Sólyom u. 6. Programfelelős: Demeter Dalma

2019. április 8. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 09:00-09:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Katona József Utcai Óvoda, 6725 Szeged, Katona J. u. 28. Programfelelős: Molnár Margaréta

2019. április 8. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 09:00-09:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Földmíves Utcai Óvoda, 6725 Szeged, Földmíves u. 3. Programfelelős: Dr. Nagymihályné Csongrádi Krisztina

2019. április 8. Gyógypedagógiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 12:45-13:30 Résztvevők: szülő, pedagógus Helyszín: SZTEJKI Kossuth Lajos Általános Iskola, 6771 Szeged, Szerb u. 15. Programfelelős: Mucsi Emese

19

2019. április 8. Gyógypedagógiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 13:45-14:30 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Szent István Katolikus Általános Iskola, 6763 , Petőfi Sándor u. 6. Programfelelős: Nádler Ivett

2019. április 8. Gyógypedagógiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 14:00-14:45 Résztvevők: szülő, pedagógus Helyszín: SZTEJKI Kossuth Lajos Általános Iskola, 6771. Szeged, Szerb u. 15. Programfelelős: Mucsi Emese

2019. április 8. Gyógypedagógiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 14:35-15:20 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Szent István Katolikus Általános Iskola, 6763 Szatymaz, Petőfi Sándor u. 6. Programfelelős: Nádler Ivett

2019. április 8. Gyógypedagógiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 15:00-15:45 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: SZSZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája, 6724 Szeged, Kodály tér 1. Programfelelős: Lakatosné Mustos Adrienn

2019. április 8. Gyógypedagógiai óra - nyitott foglalkozás Hétfő 15:50-15:35 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Béke Utcai Általános Iskola, 6722 Szeged, Béke u. 7-9. Programfelelős: Lippai Mária

2019. április 9. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Kedd 08:00-08:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Kincskereső Óvoda, 6781 Domaszék, Ady Endre u. 14. Programfelelős: Kósa Petra

20

2019. április 9. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Kedd 08:00-08:45 Résztvevők: szülő Helyszín: CSMPSZ Logopédia telephely, 6723 Szeged, Kereszttöltés u. 13. Programfelelős: Tari Anna

2019. április 9. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Kedd 09:00-09:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Ferencszállási Óvoda, 6774. Ferencszállás, Iskola u. 6. Programfelelős: Kovács Éva Gabriella

2019. április 9. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Kedd 09:00-09:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Újszentiváni Óvoda, 6754 Újszentiván, Felszabadulás u. 23. Programfelelős: Palotásné Csóti Andrea

2019. április 9. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Kedd 09:00-09:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Százholdas Pagony Óvoda, 6758 Röszke, Felszabadulás u. 77. Programfelelős: Erdei Flóra

2019. április 9. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Kedd 10:00-10:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Nádor Utcai Óvoda, 6720 Szeged, Nádor u. 10. Programfelelős: Nagygyörgy Bettina

2019. április 9. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Kedd 10:00-10:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Fő Fasori Óvoda, 6726 Szeged, Fő fasor 61-63. Programfelelős: Dr. Bordásné Törös Anikó

21

2019. április 9. Logopédiai óra - nyitott foglalkozás Kedd 10:00-10:45 Résztvevők: szülő, pedagógus Helyszín: Tisza-parti Általános Iskola, 6726 Szeged, Maróczy Géza tér 2. Programfelelős: Dr. Gundáné Szántó Katalin

2019. április 9. Gyógytestnevelés óra - nyitott foglalkozás Kedd 14:30-15:15 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Zrínyi Ilona Általános Iskola, 6722. Szeged, Mérey u. 3. Programfelelős: Kozák Csaba

2019. április 9. Gyógytestnevelés óra - nyitott foglalkozás Kedd 14:45-15:50 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: SZSZC József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája, 6723 Szeged, Gyík u. 3. Programfelelős: Bodnár Ildikó

2019. április 9. Gyógytestnevelés óra - nyitott foglalkozás Kedd 15:15-16:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, 6720. Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Programfelelős: Dorán Éva

2019. április 10. Városi Fejlesztők Munkaközösségének megbeszélése – workshop Szerda 15:00-16:00 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Család-és Gyermekjóléti Központ, 6723. Szeged, Sás u. 2. Programfelelős: Körösparti Zsuzsanna

2019. április 11. Logopédiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 08:00-08:45 Résztvevők: szülő Helyszín: Baross Utcai Óvoda, 6726. Szeged, Fésű u. 6. Programfelelős: Dr. Bordásné Törös Anikó

22

2019. április 11. Városi Fejlesztők Munkaközösségének megbeszélése – workshop Csütörtök 09:00-09:45 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Reménysugár Katolikus Óvoda, 6755 Kübekháza, Petőfi tér 44. Programfelelős: Horváth Alexandra

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 10:00-10:45 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, 6725. Szeged, Bécsi krt. 38. Programfelelős: Körösparti Zsuzsanna/Kósa Petra

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 11:00-11:45 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, 6725. Szeged, Bécsi krt. 38. Programfelelős: Körösparti Zsuzsanna/Kósa Petra

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 12:00-12:45 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Pallavicini Sándor Általános Iskola, 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15. Programfelelős: Kegyes Klaudia

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 13:00-13:45 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, 6725. Szeged, Bécsi krt. 38. Programfelelős: Körösparti Zsuzsanna/Balázs Bianka

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 13:10-13:55 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Weöres Sándor Általános Iskola, 6723. Szeged, Űrhajós u. 4. Programfelelős: Mucsi Emese

23

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 14:00-14:45 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Weöres Sándor Általános Iskola, 6723. Szeged, Űrhajós u. 4. Programfelelős: Mucsi Emese

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 14:00-14:45 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, 6725. Szeged, Bécsi krt. 38. Programfelelős: Körösparti Zsuzsanna/Balázs Bianka

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 15:00-15:45 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, 6725. Szeged, Bécsi krt. 38. Programfelelős: Körösparti Zsuzsanna/Balázs Bianka

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 15:00-15:45 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és AMI, 6725. Szeged, Szentháromság u. 70-76. Programfelelős: Rácz-Posztós Helga

2019. április 11. Gyógypedagógiai óra – nyitott foglalkozás Csütörtök 16:00-16:45 Résztvevők: pedagógus Helyszín: Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, 6725. Szeged, Bécsi krt. 38. Programfelelős: Körösparti Zsuzsanna/Balázs Bianka

24

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szentesi Tagintézménye

Elérhetőségek Cím: 6600, Szentes, Jövendő u. 6. (Ambulancia) Telefonszám: +36- 63/560-108 E-mail: [email protected]

2019. április 8. Nyílt foglalkozás- Alapozó terápia – nyitott foglalkozás Hétfő 07:00-09:30 Résztvevők: szülő, szakszolgálati szakember Helyszín: Központi Óvoda, Nyolcszínvirág Óvodája, 6600 Szentes, Klauzál u. 5/7. Programfelelős: Czuczi Zsuzsanna

2019. április 8. Nyílt foglalkozás - fejlesztő foglalkozás – nyitott foglalkozás Hétfő 09:00-09:45 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Központi Óvoda, Nyolcszínvirág Óvodája, 6600 Szentes, Klauzál u. 5/7. Programfelelős: Kiss Ildikó

2019. április 8. Nyílt foglalkozás - fejlesztő foglalkozás – nyitott foglalkozás Hétfő 10:00-10:45 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Központi Óvoda, Nyolcszínvirág Óvodája, 6600 Szentes, Klauzál u. 5/7. Programfelelős: Kiss Ildikó

2019. április 8. Nyílt foglalkozás - fejlesztő foglalkozás – nyitott foglalkozás Hétfő 10:00-10:45 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Nagymágocsi Napköziotthonos Óvoda, 6622 Nagymágocs,Mátyás kir. U. 20. Programfelelős: Mészárosné Török Erzsébet Ildikó

2019. április 8. Nyílt foglalkozás - fejlesztő foglalkozás – nyitott foglalkozás Hétfő 11:00-11:45 Résztvevők: szülő, szakszolgálati szakember Helyszín: Nagymágocsi Napköziotthonos Óvoda, 6622 Nagymágocs,Mátyás kir. U. 20. Programfelelős: Mészárosné Török Erzsébet Ildikó

25

2019. április 8. A nyelvi fejlesztés lehetőségei – műhelymunka Hétfő 15:30-17:00 Résztvevők: szülő, szakszolgálati szakember Helyszín: Nagymágocsi Napköziotthonos Óvoda, 6622 Nagymágocs,Mátyás kir. U. 20. Programfelelős: Kuruczné Magyar Olga/Tyityánné Tószenberger Olga

2019. április 9. Nyílt foglalkozás - fejlesztő foglalkozás – nyitott foglalkozás Kedd 08:00-08:45 Résztvevők: szülő, szakszolgálati szakember Helyszín: Fábiánsebestyéni Általános Iskola, 6625 Fábiánsebestyén, Úttörő tér 3. Programfelelős: Mészárosné Török Erzsébet Ildikó

2019. április 9. Bújj bele a bőrömbe! – érzékenyítő tréning Kedd 08:45-12:30 Résztvevők: szülő, szakszolgálati szakember Helyszín: CSMPSZ Szentesi Tagintézménye, 6600 Szentes, Jövendő u. 6. Programfelelős: Gurdonné Kovács Helga

2019. április 9. Nyílt foglalkozás - fejlesztő foglalkozás – nyitott foglalkozás Kedd 10:00-10:45 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Felsőpárti Óvoda, Mátéffy utcai Óvodája, 6600 Szentes, Dr. Mátéffy u. 12. Programfelelős: Kiss Ildikó

2019. április 9. A nyelvi fejlesztés lehetőségei – műhelymunka Kedd 15:30-17:00 Résztvevők: szülő, szakszolgálati szakember Helyszín: Felsőpárti Óvodai körzet, Rákóczi Óvoda, 6600 Szentes, Rákóczi u. 46. Programfelelős: Borbás Gabriella/Halász-Szabó Gabriella

2019. április 10. Nyílt foglalkozás – logopédia – nyitott foglalkozás Szerda 08:00-12:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Központi Óvoda, Szent Anna utcai Óvoda, 6600 Szentes, Szent A. u. 1. Programfelelős: Tyityánné Tószenberger Olga

26

2019. április 10. A nyelvi fejlesztés lehetőségei – műhelymunka Szerda 15:30-17:00 Résztvevők: szülő, szakszolgálati szakember, egyéb szakember Helyszín: Központi Óvoda, Szent Anna utcai Óvoda, 6600 Szentes, Szent A. u. 1. Programfelelős: Kuruczné Magyar Olga, Tyityánné Tószenberger Olga

2019. április 10. A nyelvi fejlesztés lehetőségei – műhelymunka Szerda 15:30-17:00 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Központi Óvoda Farkas Antal utcai tagóvodája, 6600 Szentes, Árpád u. 1. Programfelelős: Halász-Szabó Gabriella, Rácz Ilona

2019. április 11. Nyílt foglalkozás - logopédia – nyitott foglalkozás Csütörtök 08:00-12:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Központi Óvoda, Apponyi téri Óvodája, 6600 Szentes, Apponyi tér G épület Programfelelős: Tyityánné Tószenberger Olga

2019. április 11. Nyílt foglalkozás – logopédia – nyitott foglalkozás Csütörtök 09:00-12:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Felsőpárti Óvodai körzet, Rákóczi Óvoda, 6600 Szentes, Rákóczi u. 46. Programfelelős: Halász-Szabó Gabriella

2019. április 11. Nyílt foglalkozás – logopédia – nyitott foglalkozás Csütörtök 09:00-12:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Központi Óvoda, Nyolcszínvirág Óvodája, 6600 Szentes, Klauzál u. 5/7. Programfelelős: Béni Ágnes

2019. április 11. A nyelvi fejlesztés lehetőségei – műhelymunka Csütörtök 15:30-17:00 Résztvevők: szülő, szakszolgálati szakember Helyszín: Felsőpárti Óvoda, Százszorszép Óvodája, 6600 Szentes, Köztársaság u. 2. Programfelelős: Halász-Szabó Gabriella/Rácz Ilona

27

2019. április 11. A nyelvi fejlesztés lehetőségei – műhelymunka Csütörtök 16:30-18:00 Résztvevők: pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Nagymágocsi Napköziotthonos Óvoda, 6622 Nagymágocs, Mátyás kir. U. 20. Programfelelős: Kuruczné Magyar Olga/Tyityánné Tószenberger Olga

2019. április 12. Nyílt foglalkozás- Alapozó terápia – nyitott foglalkozás Péntek 07:00-09:30 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Központi Óvoda, Nyolcszínvirág Óvodája, 6600 Szentes, Klauzál u. 5/7. Programfelelős: Czuczi Zsuzsanna

2019. április 12. Nyílt foglalkozás – logopédia – nyitott foglalkozás Péntek 07:30-10:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Felsőpárti Óvodai körzet, Damjanich utcai Óvodája 6600 Szentes, Damjanich u. 37. Programfelelős: Halász-Szabó Gabriella

2019. április 12. Nyílt foglalkozás – logopédia – nyitott foglalkozás Péntek 08:00-12:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Felsőpárti Óvoda, Százszorszép Óvodája 6600 Szentes, Köztársaság u. 2. Programfelelős: Szecskóné Rácz Ilona

2019. április 12. Nyílt foglalkozás – logopédia – nyitott foglalkozás Péntek 08:00-12:00 Résztvevők: szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Nagymágocsi Napköziotthonos Óvoda 6622 Nagymágocs, Mátyás kir. U. 20. Programfelelős: Kuruczné Magyar Olga

28

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás

Elérhetőségek Cím: 6723 Szeged, Sólyom u. 4. E-mail: [email protected]

2019. április 8. Tanulói tájékoztató az oktatási rendszerről 7. osztályos tanulóknak Hétfő 09:00-10:00 Pályaorientációs tájékoztató Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Tisza-parti Általános Iskola Szeged Maróczy Géza tér 2. Programfelelős: Révész-Fodor Gabriella Egyéb információ: Tisza-parti Általános Iskola 7.c osztálya számára elérhető program

2019. április 9. Szakmavilág Kamionos Roadshow - Pályaorientációs rendezvény Kedd 08:00-15:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Makó, Széchenyi tér 10. (Korona Üzletközpont előtti tér) Programfelelős: Széllné Dobi Katalin Egyéb információ: A programok a kijelölt iskoláknak nyilvánosak.

2019. április 9. Pályaismereti csoportos foglalkozás - Pályaorientációs rendezvény Kedd 10:00-11:00 Résztvevők: gyermek, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Tisza-parti Általános Iskola Szeged, Maróczy Géza tér 2. Programfelelős: Révész-Fodor Gabriella Egyéb információ: Tisza-parti Általános Iskola 7.b osztálya számára elérhető program

2019. április 9. Merre tovább érettségi után? - Pályaorientációs tájékoztató Kedd 10:00-12:00 Résztvevők: gyermek, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Makói József Attila Gimnázium Makó, Csanád vezért tér 6. Programfelelős: Széllné Dobi Katalin Egyéb információ: Makói József Attila Gimnázium 11. évfolyama számára elérhető program.

29

2019. április 9. Tanulói tájékoztató az oktatási rendszerről 7. osztályos tanulóknak Kedd 10:50-11:35 Pályaorientációs tájékoztató Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fontos Sándor Tagintézménye Üllés, Dorozsmai út. 53. Programfelelős: Győri Viktória Egyéb információ: Fontos Sándor Tagintézmény 7. osztályos tanulóinak elérhető program

2019. április 10. SZSZC-CSMKIK-CSMPSZ Együttműködésben létrejött Szerda 08:00-12:00 pályaorientációs nap - Pályaorientációs rendezvény Résztvevők: gyermek, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: SZSZC Gábor Dénes SZG Szeged, Budai Nagy Antal u. 134. Programfelelős: Pollák Eszter Egyéb információ: A program a Vörösmarty Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak nyilvánosak.

2019. április 10. Szakmavilág Kamionos Roadshow - Pályaorientációs rendezvény Szerda 08:00-15:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Hódmezővásárhely, Hódtó u. 17–19(Tesco parkoló) Programfelelős: Pollák Eszter

2019. április 11. Szakmavilág Kamionos Roadshow - Pályaorientációs rendezvény Csütörtök 08:00-15:00 Résztvevők: gyermek, szülő, pedagógus, szakszolgálati szakember Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szentes, Kossuth tér Programfelelős: Mező Bernadett

30