Általános Földtani Szemle

Home , Hildoceratinae

Általános Földtani Szemle 25, 231-249, Budapest, 1990 A TOARCI AMMONOIDEÁK PALEOBIOGEOGRÁFIAI ÉRTÉKELÉSE A MEDITERRÁN ÉS A STABIL EURÓPAI RÉGIÓBAN Palaeobiogeographicevaiuation of Toarcian Ammonoidea in the Mediterranean and stable European regions Géczy Barnabás

A toarci ammoniteszek földrajzi elterjedése általában nagyobb, mint ahogyan azt ARKELL /1957/ feltüntette. A toarci ammoniteszeknél faj, subgenus, genus, sőt subfamiiia szintű földrajzi elkülönülés figyelhető meg, a pliensbachit meghaladó területen. Az elkülönülés már a toarci bázisán elkezdődött /Tenuicostatum Zóna/ a Tethysben /Bouleiceratinae/ és az arktikus területen /Arctomercaticeras/ területen egyaránt. Annak ellenére, hogy ezek között az ősföldrajzi egységek között az ős- faunakicserélődés lehetősége fennmaradt, az adott taxonokkal, vagy sokkal inkább azok gyakoriságával az adott faunák karaktérizálhatók. A Stabil-Európa és a Mediterraneum viszonylatában a toarci ősföldrajzi- 1emeztektoniicai egységek lényegében megfeleltek a pliensbachi' helyzetnek. A Tethystől a Borealis területek felé haladva a faunák diverzitása család, alcsalád és genus szinten csökken, ami legegyszerűbben hőmérsékleti tényezőkkel magyarázható. A rokon toarci ammonitesz-faunák általában latitudinálin sorban rende zettek az Ibér Cordilleráktól Dél-Ázsiáig, illetve a béti Cordilleráktól Madagaszkárig, Mindez megfelel a Tethys nyugat-keleti irányának. Mivél az északi és déli elemek keveredése leginkább az Ibér félsziget faunáit jellemzi, a földrajzi elkülönülésben a távolságnak is elkülönítő szerepe lehet. A Kárpát-medencében a latitudinális kontinuitás nem érvényesül.^A Magyar Középhegység toarci ammonitesz faunái egyértelműen mediterrán jellegűek és szoros kapcsolatban állnak Itália és Görögország egykorú faunáival. A Mecsek- hegység faunája - az eddigi adatok szerint - az Apuseni-hegység,^és a Nyugati-Kárpátok faunájával rokon és elsősorban ENy-európai jellegűr A Persányi-hegység autochton zónájából leírt felsőtoarci fauna is egyértelműen stabil-európai. Az ammoniteszek ARKELL-től /1957/ adott földrajzi jellemzése módosításra szorul, az utólagos lemeztektonikai mozgások figyelembevételével-.

ABSTRACT'

The geographic distribution of Toarcian ammonites is wider than illustrated by, ARKELL /1957/. Geographic segregation can be observed in Toarcian ammonites on the species, subgeneric, generic and even on subfamily level, all in an area wider than in the Pliensbachian. Segregation started at the base of Toarcian /Tenuicostatum Zone/ in the Tethys /Bouleiceratinae/ and in the Arctic region /Arctomercaticeras/. Despite the sustained possibility of faunal exchanges between palaeo- geographical regions, giveri taxa or rather their abundance characterize the faunas. Toarcian palaeogeographic - plate tectonic units - concerning Stable Europe and the Mediterranean essentially corresponded to the Pliensbachian units. Diversity of faunas on the family, subfamily and generic level decreases from the Tethyan to the Boreal region; the simplest explanation is the effect of temperature. Relateu Toarcian ammonite faunas are generaliy latitudunally ordered from the Ibérián Cordillera to Southern Asia, and from the Betic Cordillera to Madagascar. This corresponds to the west-east strike of Tethys. Since the mix- ing of northern and Southern elements is mostly characteristic' fór the faunas of the Ibérián Peninsula, geographic distance may have had a major role in segregation. Latitudinal continuity is nőt valid within the Carpathian Básin. Toarcian ammonite faunas of the Transdanubian Central Rangé are clearly of Mediterranean character, and are closely related to Italian and Greek faunas of'the same age. Fauna of the Mecsek Hills is related to that of the Apuseni Mts, and the West Carpathians, displaying mostly NW-European characters. The Upper Toarcian fauna from the autochtonous unit of Persani Mts is clearly of Stable European character. The geographic characterization of ammonites /ARKELL 1957/ clearly needs revision, considering subsequent plate tectonic displacements.

Géczy B., ELTE Őslénytani Tanszék, , 1053 Budapest, kun Bála tér 2. ARKELL /1957/ úttörő szintézisé ben vázolta a jura - így a toarci ammo- MEDITERRANEUM niteszek - mai földrajzi előfordulását. Az ezt követő több, mint három évtized Portugália: MOUTERDE et al. 1971, ROCHA paleontológiái eredményei mennyiségi és 1976, CAALOO-FORTIER 1985. minőségi szempontból egyaránt indokolják Spanyolország: BÍZÓN at al. 1966, COMAS- az Arkelltől közölt adatok kiegészítését. RENGIFO és GOY 1978, GOY et al. Az elmúlt évtizedekben számos új 1987, 1988, MARTINEZ 1988, RIVAS lelőhelyet tártak fel, számos új taxont 1973. írtak le és az értékelésbe bevonták a le Olaszország: BARBERA 1967, DEZI-RIDOLFI meztektonikai és biogeográfiai eredménye 1975, DONOVAN 1958, GALLITELLI- ket. DONOVAN et al. /1981/ újraértékelte WBNDT 1969, LEVI-SETTI 1968, PINKa Arkell rendszerét, amely az adott össze 1963, 1966, 1968, PINNA és LEVI- sítés kiindulópontjául szolgált. Arkell SETTI 1973, VENTURI 1975, 1981, 42 Ammonitina genust írt le. Az új genu 1982, WENDT 1971, ZANZUCCHI 1963. sok, illetve subgenusok száma 1981-re Magyar Középhegység: GÉCZY 1966, 1967, 88-ra emelkedett. Az új taxonok közül a 1984. revízió 30-at synonymnak, illetve sub- Görögország: KOTTEK 1966. genusnak tekintett. Még ebben az esetben Észak-Afrika: /Marokkó: GUEX 1973, Elül is 16 érvényes új genussal nőtt a taxonok et al. 1974/, /Algéria: ELMI et al. száma. Faj szinten hasonló a helyzet. 1974, BENSHILI 1989/, /Tunisz: A teljesség igénye nélkül az Arkellt kö FAURÉ és PEYBERNÉS 1986/. vető irodalomból az alábbi munkák emel hetők ki: DÉL-ÁZSIA

STABIL EURÓPA Madagaszkár: BLAISON 1963. Szaud-Arábia: BASSE és KARPOF 1957. Ény-Európa: DEAN e_t al. 1961 /áttekintés/ Irán: FANTINI-SESTINI 1966, SEYED-EMAMI Anglia: HOWARTH 1978, 1980. és NABAVI 1985. Észak-Franciaország: MAUBEUGE 1967, Thaiföld: BRAUN és JORDÁN 1976. THEOBALD és MOINE 1959. Indonézia: HIRANO et al. 1981. Észak-Németország: HOFFMANN 1968, LEHMANN 1968, WEITSCHAT 1973. PACIFIKUM /s. 1./ Nyugat-Franciaország: GABILLY 1975, 1976. Dél-Franciaország: ARNAUD et al. 1975, Kelet-Szibéria: DAGIS 1968, 1971. CUBAYNES et al. 1984, ELMI 1967, Japán: SATO 1972, HIRANO 1971, 1973. GUEX 1972, MATTÉI 1971. Spitzbergák, Grönland, Észak-Kanada: Dél-Németország: JORDÁN és SCHMIDT-KALER FREBOLD 1964, KOPIK 1968, 1985, RIEGRAF és KELLER 1979, WIERZBOWSKI et al. 1981. SCHLATTER 1985, ULRICHS 1977. Északkelet-Pacifikum: FREBOLD 1976, HALL Bajor-Alpok: FISCHER 1966. 1987, TAYLOR et al. 1984. Eszak-Svájc: SCHLATTER 1982. Dél-Pacifikum: /Chile, Argentína/ HILLE-- Tátra: DADLBZ és KOPIK 1975. BRANDT 1973, 1979, 1987, HILLEBRANDT Kis-Fátra: RAKUS 1964. és SCHMIDT-EFFING 1981. Bihar-hegység: POPA 1981. Persányi-hegység: POPA 1967. További részletes bibliográfiát nyújt Bulgária: SAPUNOV 1959, 1968. HAAS 0.: Recent literature on Mesozoic ammonites I-XVII. Journal of Pál. 1958- Krím: HASANOV 1967, KAZAKOVA 1987, NUTSUBIDZE 1966. 1976, valamint Cephalopod Newsletter, London 1-11, 1977-1989. ARKELL /1956/ paleogeográfiái szin tézisét számos, új szempontú összesítés

232 követte, amely már figyelembe vette a amely kapcsolatba hozható a toarci kezde lemeztektonika eredményeit. Ebből a szem tét jelző eusztatikus transzgressziós fo pontból különösen értékesek DONOVAN 1967, lyamattal . HOWARTH 1973, DADLEZ és KOPIK 1975, ROCHA 1976, POZARYSKA 1975, BIJU-DUVAL ejt al. LYTOCERATIDAE NEUMAYR, 1875 1977, VÖRÖS 1977, HÖLDER 1979, ENAY 1980, HILLEBRANDT és SCHMIDT-EFFING 1981, ENAY A család általában, de nem kizáró és MANGOLD 1982, DOMMERGUES 1982, 1987, lag a mediterrán területre jellemző. Maga DOMMERGUES _et al. 1987, CARIOU et al. a nominát genus WESTERMANN /1989/ szerint 1985, THIERRY 1988, DOMMERGUES és MARCHAND óceáni forma, amely 700-800 m mélységben 1988 stb. művei. élt. A toarci genusok közül ARKELL /1957/ mediterránnak /"DK-Európa"/ tekintette a Mindezek figyelembevételével indokolt át Magyar-Középhegységből leírt Ptycholyto- tekinteni a toarci ammoniteszek földrajzi ceras SPATH, 1927 genust, angliainak a elterjedését: Trachylytoceraa BUCKMAN, 1913 genust. Mindegyik a Lytoceratinae alcsaládba so PHYLLOCERATIDAE ZITTEL, 1884 rolható.

A Phylloceratidaek nagyobb száza Paleobiogeográfiai szempontból fon lékos aránya egyértelműen a Tethys mé tosabb az Alocolytoceratinae SPATH, 1927 lyebb, medence övére utal. WESTERMANN alcsalád. Az ide tartozó formákat mély be- /1989/ szerint a Phylloceras, Calliphyllo- fűződések jellemzik. WESTERMANN /1989/ ceras. valamint a toarciban megjelenő szerint ezek a neritikus öv külső részén Ptychophylloceras bathyalis nektobenthosz élhettek 50-250 m közötti mélységben. El szervezet volt, illetve a mezopelágikus sősorban érvényes ez az Ény-Európában nektonba tartozott, feltehetően 500 m kö gyakori Pachylytoceras BUCKMAN, 1905 és rüli vízmélységgel. A család gyakori Itá a Pleurolytoceras HYATT, 1900 genusokra, liában, az Alpokban és a Magyar Középhegy valamint a Lobolytoceras BUCKMAN, 1923 ségben, de teljesen hiányzik az Apuseni- genusra, amelynek típusfaja /L. siemensi hegységből /POPA 1981/ és Kanadából DENCKMANN, 1887/ Dél-Németor3zág legalsó /TAYLOR ejt al. 1984/, ritka Algériában toarcijában /Tenuicostatum Zóna/ vezérkö /ELMI ejt al. 1974/ és Északnyugat-Euró vület /v.ö. LEHMANN 1968, GUNDLACH és pában /HOWARTH 1973/. Argentinéban JORDÁN 1972/. A Lobolytocerasok egy része HILLEBRANDT /1979/ szerint csak a felső- nagyon korán alkalmazkodott a stabil- toarciban jelenik meg. Európa epikontinentális-sekélytengeri fel tételeihez. Ugyanekkor maga az Alocolyto- JURAPHYLLITIDAE ARKELL, 1950 ceras HYATT, 1900 sokkal szélesebb föld rajzi elterjedésű volt. Ebben a genusban ARKELL /1957/ szerint a család az egyaránt találunk Ény-Európára /pl. A.. alsó és a középső liászra jellemző. Két germaini D’ORBIGNY, 1845/ és a mediter- genusuk viszont, a Juraphyllites MÜLLER, raneumra /pl. A. dorcadis MENEGHINI, 1881/ 1939 és a Meneghiniceras HYATT, 1900 át jellemző fajokat. lépte a doméri/toarci határt. Mindkét Az egyetlen Eoderocerataceae super- genus kifejezetten mediterrán és különö familiába tartozó családra serpenticon sen Itáliában és a Magyar özéphegységben házforma és nagyon hosszú lakókamra jellem gyakori. A Juraphyllites legalsó-toarci ző. WESTERMANN /1989/ értelmezése szerint előfordulására GUEX /1973/ Marokkóból ez elsősorban külső neritikus /50-250 m/, utal /"Mirabile Zóna"/, míg HOWARTH /1976/ pelagikus passzívan sodródó életmódra utal, angliai Meneghiniceras példányt írt le, amely részben magyarázata lehet a toarci hangsúlyozva, hogy ez az egyetlen típusos bázisán bekövetkezett robbanásszerű szét "Tethys ammonites", amely Dél-Angliából terjedésüknek. A Dactylioceratidae család előkerült. Feltehető, hogy a Juraphylli- ba tartoznak a toarci legpandemikusabb tidaek kihalását area-növelés előzte meg, Ammonitinái. Mivel nagy földrajzi elter-

233 fedésükhöz nagy variabilitás párosul, rendszerezésük - így ősföldrajzi érté PERONOCERAS HYATT, 1867 kelésük is - nehézségekkel jár. A csak ARKELL /1957/ szerint a genus megtalál nem negyven genus közül DONOVAN ejt al. ható Európa, Észak-Afrika, Kaukázus, /1981/ mindössze hét klasszikus - Hyatt- Baluchistan, Japán, ÉK-Szibéria, Transz tól, Bonarelli-től és Buckman-tól leírt bajkál, Észak-Alaszka területén. Ezen - genust fogadott el. kívül előfordul Chilében is /HILLEBRANDT 1983/. Európában a genus főleg ÉNy-Euró- DACTYLIOCERAS HYATT, 1867 pára jellemző. HOWARTH /1978/ szerint a ARKELL /1957/ szerint a genus Európa, genus itáliai előfordulása vitatható. Eszak-Afrika, Perzsia, Baluchistan, Japán, Indonézia, Új-Zéland, Spitz- ZUGODACTYLITES BUCKMAN, 1926 bergák, ÉK-Szibéria, Transzbajkál, ARKELL /1957/ szerint a genus európai, Grönland, Észak-Alaszka, Kanada, Chile de HOWARTH /1978/ faunaalkotónak tekin területéről ismert. A genuson belül ti ÉNy-Európán kívül Szibériában /DAGIS az Orthodactylites BUCKMAN, 1926 első 1967: '0M0L0N0CERAS11 /. Kanadában, Grön- sorban ENy-európai, illetve boreális landon és a Spitzbergákon /FREBOLD 1975/. /"Kedonoceras" DAGIS, 1968/. Maga a Ennek az arktikus-boreális genusnak né /0./ tenuicostatum YOUNG et BÍRD, hány képviselője a Bajor-Alpokban /FISCHER 1822 ÉNy-Európában zónajelző a toarci 1966/, az Apuseni-hegységben /POPA 1981/, bázisán. Ez a faj gyakori Angliában, a Bakonyban /GÉCZY 1966/ és a Béti Kor- de előfordul Eszak-Pranciaországban, dillerákban /RIVAS 1973/ is megtalálható. Észak-Németországban, Romániában, Bul gáriában, sőt az Ibériai Kordillerák- PORPOCERAS HYATT, 1867 ban is. Az ezzel egyidős mediterrán - A genus ARKELL /1957/ szerint a Perono- Észak-Afrikai - formákat SCHMIDT- ceras synonym.ie, DONOVAN et al. /1981/ EPFING /1973/ az "Eodactylites" genus szerint viszont önálló, és magában fog ba sorolta, amelynek rendszertani he lalja a Telodactylites PINNA et LEVI- lye vitatható. A _D./0./ helianthoides SETTI, 1971 és a Platystrophites PINNÁ YOKOYAMA, 1904 más ősföldrajzi egység et LEVI-SETTI, 1971 genusokat. A Porpo- be tartozik. Ez Japán egyetlen Dacty- ceras s.str. gyakori Észak-Európában lioceratidja, amely sajátos módon /HOWARTH 1978/ ÉK-Szibériában /DAGIS Chilében is megtalálható /HILLEBRANDT 1968, 1975/, Grönlandon és Kanadában 1983/, ugyanekkor Szibériából hiány /FREBOLD 1975/, valamint a Spitzbergá zik. A Marokkóból leírt "Rakusites11 kon /WIERZBOWSKI et al. 1981/, de meg GUEX, 1971 a Dactylioceraa genusba található a mediterrán területeken is sorolható. /pl. Itália: PINNA és LEVI-SETTI 1971, Marokkó: GUEX 1973/. Lehetséges, hogy NODICOELOCERAS BUCKMAN, 1926 a mediterrán területeken és Dél-Francia- A genust ARKELL /1957/ a Catacoelo- országban gyakori Telodactylites. vala ceras synonymjének tekintette. A genus mint az Itáliára korlátozódó Platystro elsősorban ENy-Európában gyakori, de phites részben vikarians fajokat tar előfordul a Bajor-Alpokban /FISCHER talmaz és subgenusként megőrzendő. 1966/, Itáliában és Görögországban /RIEGRAF 1986/, Nyugat-Algériában CATACOELOCERAS BUCKMAN, 1923 /ELMI et al. 1974/, az Ibériai Kordil- ARKELL /1957/ szerint előfordul Európá 1érákban /GOY és ROBLES 1975/, a Béti ban, Észak-Afrikában, Indonéziában, a Kordillérákban /RIVAS 1973/, valamint Spitzbergákon, Grönlandon és Bolíviá Chile és Argentína területén is /HILLE ban. PINNA és LEVI-SETTI /1971/ szerint BRANDT 1983/. jellegzetesen közép-európai genus. SCHMIDT-EFFING /1973/ viszont inkább

234 mediterrán csoportnak tekintette, mi Ezen kívül a genus előfordul Japánban vel sokkal több faja /ll/ élt a Medi- /HIRANO 1971/, a Bakony-hegységben terraneumban, mint Ny-Európában /3/. /GÉCZY 1967/. Lehetséges, hogy DONOVAN e£ al. /1981- től/ a Catacoeloceras synonymjének te TILTONICERAS BUCKMAN, 1913 kintett Transicoeloceras PINNA, 1966 ARICELL /1957/ szerint a genus Angliára genus a nominát genus mediterrán sub- korlátozódik, de HOWARTH /1973/ szerint genusa, kizárólag Észak-itáliai és is a Tiltoniceras kifejezetten boreális. bakonyi előfordulással. Anglián kívül megtalálható ÉNy-Németor- szágban és EK-Szibériában a Queen COLLINA BONARELLI, 1893 Charlotte szigeteken, Névadóban, vala A Collina genus ARKELL /1957/ szerint mint SAPUNOV /1968/ szerint Bulgáriában Európára korlátozódik. Európán kívül is. a genus megtalálható Eszak-Afrikában /Marokkó: GUEX 1973, Algéria: ELMI jst ELEGANTICERAS BUCKMAN, 1913 al. 1974/, a Spitzbergákon /WIERZBOWSKI A genus ARKELL /1957/ szerint Angliára et al. 1981/, sőt Chilében is: HILLE korlátozódik. HOWARTH /1973/ szerint BRANDT 1983. Annak ellenére, hogy alá csak Angliából és Németország területé rendelten ENy-Európában is előfordul ről ismert. Újabban azonban szélesebb hat, a genus kifejezetten mediterrán körből idézik: Tátrából /DADLEZ és KOPIK csoportnak tekinthető /v.ö. SCHMIDT- 1975/, Bulgáriából /SAPUNOV 1968/, a EFFING 1973, HILLEBRANDT 1983/. Kaukázusból /KAZAKOVA 1987/, ÉK-Szibé- riából /DAGIS 1971/, Provence-ból /ARNAUD et al. 1975/, a Béti Kordille- HARPOCERATINAE NEUMAYR, 1875 rákból /RíVAS 1973/, Ny-Algériából /ELMI £t al. 1974/, sőt Argentínából A Harpoceratinaek a legősibb, és egyben /HILLEBRANDT 1979/ is. a legtovább élő Hildoceratidaek /HYATT 1867/. Az alcsalád a legalsó pliensbachi- HARP0CERA5 WAAGEN, 1869 ban jelent meg és az alsó bajodban halt ki. Az alcsalád a pliensbachiban még a A genus pandemikus. ARKELL /1957/ sze Mediterraneumot jellemezte, ellentétben rint Európa, E-Afrika, Kaukázus, Japán, az ÉNy-európai Liparoceratidaekkel és Indonézia, Kanada, Oregon, Nevada, Chile Amaltheidaekkal. A toarciban a genusok v és Argentína területén fordul elő. Ezen földrajzi szempontból differenciálódtak. kívül megtalálható a Spitzbergákon Két genus /Taffertia, Sphenarpites/ szűk /WIERZBOWSKI et al.- 1981/ és EK-Szibé- földrajzi elterjedéssel a Mediterraneumre riában /DAGIS 1971/. "Kolymoceras" korlátozódott. A többi genus nagyobb föld HILLEBRANDT /1979/ szerint a Pacifikum- rajzi elterjedésű volt és a boreális övbe nak jellegzetes Harpoceras faja van /H. is elhatolt. chrisantemum/. amely Chilén kívül Japán ban és Szibériában fordul elő. Lehetsé PROTOGRAMMOCERAS SPATH, 1913 ges, hogy a Tethysben /Itália, Görög ország, Marokkó/ a H. mediterraneum A mediterrán pliensbachiban nagyon PINNA, 1968 az alsó toarci jellegzetes gyakori genus, az alsó toarciban is faja. megtalálható Madagaszkár, Szaud-Arábia, Észak-Afrika, Itália és az Ibériai TAFFERTIA GUEX, 1973 félsziget területén. A stabil-Európa területén, így Angliában /HOWARTH Ez az endemikus genus a Középső-Atlasz /Marokkó/ területére korlátozódik. 1973/, Ny-Franciaországban /GABILLY 1976/, Baden-Württembergben /SCHLATTER 1985/ a Protogrammoceras paltus a Tenuicostatum Zónában subzcnaalkotó.

235 letérői HILLEBRANDT /1983/ írta le. OVATICERAS BUCKMAN, 1918 ARKELL /1957/ szerint a genus európai, SPHENARPITES SPATH, 1936 . de EXiMI et al. /1974/ Ny-Algériából ARíCELL /1957/ szerint a genus Baluch- is jelezte előfordulását. Európában istan területéről ismert. Anglián kívül újabban Bulgáriából /SAPUNOV 1968/ és a Béti Kordillerák- ból /RIVAS 1973/ is utaltak a jelen ARIETICERATINAB HOWARTH, 1955 létére. A pliensbachi Arieticeratinaek kifejezet WHITBYICERAS BUCKMAN, 1913 ten Tethys formák voltak de egyetlen toarci ARKELIi /1957/ szerint a genus Angliá genusuk az Arctomercaticeras REPIN, 1968 ban fordul elő, de LEHMANN,/1968/ É- ÉK-Szibériában a legalsó toarciban élt Németországból is leírta. /Tenuicostatum Zóna/. GUEX /1972/ ide so rolta az aveyroni Bifrons Zónáiból előkerült PSBUDOLIOG'ERAS BUCKMAN, 1889 alakokat, amelyek feltehetően az Arctomer caticeras heterokron homöomorphjai /=Mer- ARKELL /1957/ szerint a genus Európa, caticeras/. É-Afrika, Anatólia, Kaukázus, Transz- bajkál, Bureya-medence, Japán, Spitz- bergák, Grönland és É-Alaszka terüle HILDOCERATINAE HYATT, 1867 tén fordul elő. Maga a szőkébb értelem ben vett Pseudolioceras a toarci bore- Az alcsaládnak egyetlen genusa pandemikus ális és szubboreális területeit jel /Hildaites/ kettő csak a Mediterraneumra lemzi /SEY et al. 1986/. A P./Osper- /Parahildaites. Renziceras/. kettő csak a leioceras/ /KRIMHOLZ, 1962/ subgenus Dél-Pacifikumra /Atacamiceras. Hildaitoiaes/ egyaránt megtalálható Dél-Franciaor- korlátozódik. Két további genusuk kisebb szágban /GUEX 1975/, DNy-Németország /Hildoceras/ vagy nagyobb /Mercaticeras/ /ULRICHS 1977/, Szubbéti Kordillerák , mértékben a Mediterraneumra jellemző. /RIVAS 1975/, Palma de Mallorca /MAR- TINEZ 1988/, Ny-Algéria /ELMI et al. HILDAITES BUCKMAN, 1921 1985/ és Chile - Argentína /HILLE- " BRANDT 1979/ területén. A genus ARKELL /1957/ szerint Európa, Anatólia és Közép-Arábia területén for PSEUDOPOLYPLECTUS MATTÉI, 1969 dul elő. Ezen kívül megtalálható a Kau kázusban /KAZAKOVA 1987/, Tuniszban A genus stabil-Európa déli részét Dél- " /FAURÉ és PEYBERNES 1986/, Marokkóban Franciaország /GUEX 1972/, Dél-Német /GUEX 1973/, Ny-Algériában /ELMI et al. kor szág /ULRICHS 1977/, valamint a 1974/, továbbá az Arktikus Kanadában Mediterraneumot /Ibériai Kordillerák: , /FREBOLD 1975/ és Chile - Argentína GOY 1974, Béti Kordillerák: RIVAS 1973, területén /HILLEBRANDT 1979/. A széles Itália: PINNA 1968, Görögország: elterjedésű genust indokolt kozmopoli KOTTEK 1963, Ny-Algéria: ELMI et al. taként kezelni. Valószínű, hogy a ke 1974/ egyaránt jellemzi. let-szibériai Harpohildoceras REPIN, 1970 subgenusként idesorolható. POLYPLECTUS BUCKMAN, 1890

ARKELL /1957/ szerint Európában, HILDOCERAS HYATT, 1867 Eszak-Afrikában és Baluchistanban A genus ARKELL /1957/ szerint Európa, fordul elő, valószínű azonban, hogy Észak-Afrika, Kaukázus, Perzsia és Ja pandemikus. A Polyplectust a Kauká pán területéről ismert. Ezen kívül elő zusból NUTSUBIDZE /1966/, Iránból fordul Chile és Argentína toarci réte FANTINI-SESTINI /1966/, DNy-Kanadából geiben is /HILLEBRANDT 1979/. HOWARTH HALL /1987/, Chile és Argentína terü- /1978/ szerint kevésbé gyakori

236 Angliában, mint a Dactylioceratidaek. C-RAMMOCERAS HYATT, 1867 Ugyanekkor nagyon gyakori Itáliában, a Magyar Középhegységben, Görögország A genus látszólag pandemikus. ARKELL ban, az Ibériai Kordillerákban stb. /1957/ szerint Európában, Észak-Afriká- A Gerecse hegységben a Hildooeras ban, Kaukázusban, Eszak-Perzsiában, In bifrons Zónában az Ammonitinák több donéziában, TBorneón, Spitzbergákon és mint 80 %-át a Hildooeras alkotja Kanadában fordul elő. Ezen kívül megta /GECZY 1984/. A genus tehát inkább lálható Japánban /HILLEBRANDT 1979/ is. mediterránnak, mintsem ENy-európainak Ezzel szemben gyakorlatilag ismeretlen tekinthető. Marokkóból /ELMI et al. 1987/ és hiány zik Dél-Amerikából /HILLEBRANDT 1979/. PARAHILDAITES BLAISON, 1967 Nagyon ritkán előfordul a Magyar Közép- hegységben és Itáliából /ZANZUCCHI A genus Madagaszkár és Szaud-Arábia 1963/, valamint Görögországból is idé /ELMI 1987/ alsó toarcijára korlátozó zik /RENZ 1906/. Ugyanekkor VADÁSZ dik. /1935/ a Meosek-hegységi toarciból öt faját sorolta fel! ÉNy-Európában a G. MERCATICERAS BUCKMAN, 1913 thouarsense /D’ORBIGNY, 1844/ faj zóna ARKBLL /1957/ szerint a genu3 Európá alkotó. ra és Észak-Afrikéra jellemző, de HILLEBRANDT /1983/ szerint Chil.ében PSEUDOGRAMMOCERAS BUCKMAN, 1901 is előfordul. HOWARTH /1973/ szerint A Fseudogrammocerast ARKELL /1957/ a jellegzetesen Tethys forma, amely Grammoceras synonymjének tekintette. Franciaországban és Németországban ÉNy-Európában a P. struokmanni /DENCK- ritka, és hiányzik Angliában. MANN 1887/ szubzónajelző. A Grammoce- rasszal ellentétben a genus a Mediter- RENZICERAS ARKELL, 1951 / raneumban is gyakoribb. így a Magyar A genus 4RKBLL//1957/ szerint a görög- Középhegységben viszonylag nagyobb országi alsó toaroira korlátozódik, számban található, de előfordul Itáli de ELMI at al. /1974/ szerint Ny- ában /PINNA 1968/ és Ny-Algériában Algériában is megtalálható. /ELMI 1985/ is. POPA /1967/ a Persányi- hegységből 7 faját írta le. Megtalál HILDAITOIDES HILLEBRANDT, 1987 ható Bulgáriában /SAPUNOV 1959/ és a A genus mindezideig csak Dél-Amerika Kaukázusban /HASANOV 1967/, esetleg területéről ismert. Vietnamban /SATO 1972/, de hiányzik Dél-Amerikából /HILLEBRANDT 1979/. ATACAMICERAS HILLEBRANDT, 1987 PODAGROSITES GUEX, 1973 A genus mindezideig csak Dél-Amerika területéről ismert. E két genus min A genust Dél-Franciaországből írták le, denesetre a Kelet-Pacifikum faunáinak de előfordul az Ibériai Kordillerákban bizonyos fokú önállósodáséra utalnak. /MARTINEZ 1988/ és Marokkóban /BENSHILI 1989/ is.

GRAMMOpERATINAE BUCKMAN, 1905 PSEUDOLILLIA MAUBEUGE. 1949 Az eredetileg Elzász-Lotharingiából A Grammoceratinae alcsalád inkább a stabil-' leírt genus megtalálható Spanyolország Európát, mintsem a Mediterraneuinot jellem ban /Burgos, Granada/ és Marokkóban zi. Egyetlen genusa /Shakraceras/, amely /DONOVAN 1962/, valamint Bulgáriában Tethys déli szegélyére korlátozódik. /SAPUNOV 1968/ és a Gerecse-hegységben /GÉCZY 1984/.

237 Dumortloria latumbilicata GECZY, 1967: SHAKRACERAS BASSK, 195? Bakony, My-Algéria, Itália, továbbá Tunisz /FAŰRÉ és PEYBKRNES 1986/ A genus az arábiai felső toarcit jel Dumortieria raricostata GÉCZY, 1967: lemzi . Bakony, Itália /LEVI-SETTI 1968/ Dumortieria evolutisslma PRINZ, 1904: PHLYSEOGRAMMOCERAS BUCKMAN, 1901 amely a korábbi lelőhelyeken kívül A genu3 ARKELL /1957/ szerint Európá megtalálható Görögországban /RENZ ra korlátozódik. Európán kívül a ge 1910/ és a Béti Kordillerákban nus megtalálható a Kaukázusban /NUTSU- /RIVAS 1973/> továbbá a Bajor-Alpok BIDZE 1966/ és esetleg Chilében és ban /F1S0HEK 1966/ Argentínában /HILLEBRANDT 1979/. A ÉNy-Európában más Dumortieria fajok a Phlyseogrammoceras s.str. hiányzik jellemzők. Marokkóból, de a Dél-Frar.ciaországból leírt Grunerla GABILLY, 1974 subgenus CATULLOCERAS GEMMELLARO,1886 ELMI és BENSHILI /19B7/ szerint elég ARKELL /1957/ szerint a genus Európában gyakori a Tethys déli peremén /Itália, Algéria, Marokkó/. és E3zak-Afrikában terjedt el.

PLEYDELLIA BUCKMAN, 1899 ONYCHOCERAS WUNSTOKFF, 1907 A genus ARKELL /1957./ szerint Európában, ARKELL /1957/ szerint a genus Német Eszak-Afrikában, Anatóliában, Perzsiá országra korlátozódik, de gyakori ban én YArgentinában fordul elő. Ezt Dél-Franciaorszagban /RENZ 1966/ és követően az argentínai előfordulás meglepően előfordul Ny-Sziciliában megerősítést nyert /HILLEBRANDT 1979/. /WENDT 1971/. sőt Thaifölden is /BRAUN A genus az arktikus-boreális területek és JORDÁN 1976/. től eltekintve pandemikusnak tűnik,

HUDLESTONIA BUCKMAN, 1891

A genus ARKELL /1957/ szerint Európá BOULEICERATINAE ARKELL, 1950 ban fordul elő. Kifejezetten stabíl- Európára korlátozódó genus, amely a A Hildoceratidae család egyetlen kifejezet Kaukázusban /ROSTOVTSEV 1965/ is meg ten Tethysre jellemző alcsaládja, amely található, de gyakorlatilag ismeretlen / f csak kivételesen hatolt be. stabil-Európa a Meditteraneumból. ENy-Europában a területére. A család a toarci bázisán a genu3 különösen Anglia, Észak-Francia- / Tethys déli szegélyén jelent meg. ország és Eszak-Németorszag területei re jellemző. BOULEICERAS THEVENIN, 1906 ARKELL /1957/ szerint a genus Portugá DUMORTIERIA HAUG, 1885 lia, Közép-Arábia, Baluchistan, Szomá A panüemikus genus ARKELL /1957/ sze lia, ÉK-Kenya és Madagaszkár területé rint Európa, Észak-Afrika, Anatólia, ről ismert. Újabban a Béti Kordillerák- Kaukázus, Perzsia, Indokína, Borneó, ból /BÍZÓN et al. 1966/, az Ibériai Kanada és Argentína területén talál Kordillérákból /GOY 1974/, Marokkóból ható meg. Faji szinten a földrajzi el /FAUGERES 1975/ és Chiléből /HILLEBRANDT különülés szembetűnő. A mediterrán 1973/ írták le. Feltűnő módon a Boulei- területre korlátozódnak a következő cerasok hiányzanak az itáliai, magyar fajok: középhegységi és görögországi gazdag Dumortieria meneghinii ZITTEL in HAUG, toarci faunákból. 1885: Bakony /GÉCZY 1967/, Itália /LEVI-SETTI 1968/, Ny-Algéria FRECHIELLA PRINZ, 1904 /ELMI et al. 1974/, ARKELL /1957/ szerint a genus Európára korlátozódik. Európán kívül azonban

238 előfordul Chilében és Argentínában is. A dél-amerikai faj /P. kammerkarensis KOHATICBRAS PATMI et HÖLDER, 1975 of, hnlvetica REKZ, 1922/ jellegzete Az endemikus genus Pakisztán területén sen mediterrán forma /HILLEBRANDT fordul elő. 1973/. A genus legnagyobb faj'számát a Mediterraneumban érte el /Görögor szág, Itália, Bajor-Alpok, Magyar- PHYMATOCEKATINAE HYATT, 1867 Középhegység, Ibériai félsziget/, de kis számban előfordul ENy-Németor- A Phymatocerati.dae' családba tartozó Phyma- szágban és Dél-Angliában is. toceratinaek a Tethysben alakultak ki, de több genusuk /Haugla, Esericeras/ az ÉNy- LEUKADIELLA REIJZ, 1913 Európát jellemzi. ARKELL /1957/ szerint a genus Görög országban és Algériában fordul elő, PHYMATOCERAS HYATT, 1867 de megtalálható Itáliában /Lombardia, A genus pandemikus. ARKELL /1957/ sze Középső-Appenninek, Ny-Szicília/, rint Európában, Észak-Aírikában, Anató- Svájcban /Tessin/ és Tirolban /v.ö. liában, Japánban, Dél-Alaszkában fordul WENDT 1966/, sőt Chilében és Argentí elő'. Ezen kívül megtalálható Madagasz nában -is /HILLEBRANDT 1979/. A genus kárban /BLAISON 1963/ is. PINNA és LEVI- Ny-algériai előfordulása kérdéses SETTI /1973/ szerint a nominát subgenus /v.ö. ELMI ejt al. 1974/. A Leukadlella és a P./Chartronia/ BUCKMAN, 1898 a gerecsei előfordulása fokozottan hang Mediterraneumra jellemző, bár egyes súlyozza a Magyar Középhegység medi Phyftiatoceras fajok a Mediterraneumon terrán jellegét. kívül fordulnak elő. Ezzel szemben a P. /Pelekoceras/HYATT. 1867 és a .£. PARONICERAS BONARELLI, 1893 Denckmannia BUCKMAN, 1898/ északnyugat A genus ARKELL /1957/ szerint kifeje európai . zetten kelet-mediterrán, de kiterjed , / Spanyolországra es Eszak-Afrikára. PSEUDOMERCATICERAS MERLA, 1333 RENZ /1933/ a Paronicerasok portugá ARKELL /1957/ szerint a genus Itáliára liai, franciaországi és németországi korlátozódik. Ezen kívül élőiordul Gö előfordulására is utalt, de HOWARTH rögországban /KOTTEK 1963/, a Magyar /1973/ szerint Angliáig már nem ha- / Középhegységben 6/GECZY 1967/, Dél- toltak fel. ENy-Amerikában ennek a Pranciaországban /GUEX 1972/, az Ibé Tethys elemnek az előfordulása /Wran- riai Kordillerákban /GOY 1974/ és a gellia-terület/ utólagos lemeztekto Béti Kordillerákban /RIVAS 1973/. A P. nikai. mozgásokkal kapcsolatos /TAYLOR /Crassiceras/ MERLA, 1933 kifejezetten et al. 1984/. A Magyar Középhegység mediterrán subgenus /v.ö. PINNA és LEVT- Paronicerasai a görögországi és itá SETTI 1973, ALMERAS és ELMI 1982/. liai formákhoz, kapcsolódnak. BRODIEIA BUCKMAN, 1898 OXYPARONICERAS GUEX, 1974 ARKELL /1957/ szerint a genus Európában A genus ugyanúgy előfordul a Mediter- és Chilében fordul elő. A nominát sub raneum területén /Görögország, Umbria, genus "általában ENy-európai és gyakor Appenninek, Magyar Középhegység,.Ma latilag ismeretlen Marokkóban /ELMI rokkó/, mint alárendelten a stabil- és BENSHILr 1987/. A P. /Merlaites Európában /Dél-Franciaország, Württ- GABILLY, 1974/ subgenus viszont; a medi emberg, Dél-Anglia/. A dorseti elő terrán területre jellemző' /ELMI et al. fordulás arra utal, hogy a Bouleicera- 1986/. tinaek a kihalás előtt ugyanúgy meg növelték areajukat, mint korábban a Juraphyllit idaek.

239 HAUGIA BUCKMAN, 1888 HAMMATOCERAS HYATT, 1867 A genus ARKELL /1957/ szerint Európa, ARKELL /1957/ szerint a genus Európában, Észak-Afrika, Japán, Kanada éa Chile Észak-Afrikában, Búreya-medencében, In területén fordul elő. HILLEBRANDT donéziában, Kanadában és Dél-Amerikában /1979/ szerint Dél-Amerikában azonban • fordul elő. Iránból SEYED-EMAMI és hiányzik és-csak nagyon ritkán talál NABAVI /1985/ írta le. A'genus nagyon ható a mediterrán területeken. A Ge- gyakori a Magyar Középhegységben; fel recse-hegységben rendkívül ritka tűnő módon'olyan1 formákkal is, amelyek /GÉCZY 1984/. Észak-Itáliából ZAN- kanyarulatain időnként befűződések jöt ZUCCHI 1963-ban írta le egyetlen pél tek létre. A'fajok gyakorisága más a dányát. Nincsen meg a Béti Kordille- Mediterraneumban, mint a stabil-Európa rákban /RIVAS 1973/ és Marokkóban területén. sem /ELMI és BENSHILI 198?/. Ugyan ekkor a H,. variábilis /D’ORBIGNY, ERYCITES GEMMELLARO, 1886 1845/ ÉNy-Európában zónajelző faj. ARKELL /1957/ szerint a genus Európában, Észak-Afrikában, Anatóliában, Kaukázus ESERICERAS BUCKMAN, 1920 ban, Észak-Alaszkában és Argentínában ARKELL /1957/ szerint a genus Európá fordul elő. A felső toarcira és az ban és Indonéziában fordul elő. Euró aalenira jellemző' genus legidősebb cso pában kizárólag ÉNy-Európára korláto- portja /Praerycites VEN1URI, 1981/ Umb- ■ zódik és a Mediterraneumból gyakorla- riában és a Gerecse-hegységben már az ■tilag hiányzik /PINNA és LEVI-SETTI alsó toarci Bifrons Zónájában megtalál 1973/. ható.

NEJDIA ARKELL, 1952 SPHAEROCOELOCERAS JAWORSKI, 1926 ARKELL /1957/ szerint a genus Közép- A'genus Argentína'felső'toarcijára kor Arábiára és Madagaszkárra korlátozó látozódik. dik, de előfordul Marokkóban /GUEX 1973/ és az Ibériai Kordillerákban is /GOY 1974/. Számos bakonyi és gerec3ei szelvény alap ján több, mint valószínű, ■ hogy a toarciban a Magyar Középhegység a Mediterraneüm- HAMMATOCERATINAE BUCKMAN, 1887 hoz /"Apuliai-lemez"/ tartozott. Sajnos a Meesek-hegységről sokkal kevesebb informá A Hammatoceratinae alcsaládba a legvál cióval rendelkezünk. Vadász monográfiája tozatosabb alakú és díszítésű, továbbá 20 Ammonoideát sorolt fel a toarciból. a legbonyolultabb lóbavonalú Ammonitinák Ebből egyetlen'faj mediterrán jellegű tartoznak. WESTERMANN /1989/ szerint a /"Phylloceras cfr. nilssoni" HÉB. sp./, belső neritikus öv /30-50 m/ lakói lehet bár a Calliphyíloceras nilssoni megtalál- tek mint lassú mozgású, nekto-benthonikus ■ ható a typuslelőhelyen: Dél-Franciaország- alakok. Ez a jellemzés'valószínűleg a ban /BRUN és BROUSSE 1936/, az Északi- fejlett, alsó dogger formák egy'részére Alpokban /SCHRÜDER 1926-1927/, valamint lehet érvényes, hiszen az-alcsalád a a Nyugati-Kárpátokban /RAKUS 1964, KOLLÁ- Tethysen belül alakulhatott ki és innét ROVA-ANDRUSOVA 1966/ is. A többi faj vagy terjedt át stabil-Európára, valamint a a mediterrán és a stabil-Európa területén Kelet-Pacifikumra. ARKELL /1957/ szerint 1 egyaránt elterjedt' forma, ■ vagy inkább csak az alcsalád'nincsen jelen a boreális te az utóbbi'területről ismert. A mecseki rületen, de egyes genusai TAYLOR at al. ■toarci ammoniteszek eltérnek a Magyar /1984/ szerint ÉNy-Amerikában pandemi- Középhegység faunáitól és elsősorban a kusak. Nyugati-Kárpátok és az Apuseni-hegység faunáival hozhatók kapcsolatba.

240 ÉNy-európai jellegű. A Persányi-hegység EREDMÉNYEK autochton zónájából leírt felsőtoarci fauna is egyértelműen stabil-európai /v.ö. POPA 1967/. A toarci ammoniteszek földrajzi Az ammoniteszek ARKELL-től /1957/ ■ elterjedése általában nagyobb, mint aho adott'földrajzi jellemzése az utólagos gyan azt ARKELL /1957/ feltüntette. lemeztektonikai mozgások figyelembevételé A toarci ammoniteazeknél a pliens- vel módosításra szorul. •bachit meghaladó területen'faj, subgenus, genus, sőt subfamilia szintű földrajzi elkülönülés figyelhető meg. Az elkülönülés már a toarci bázi sán elkezdődött /Tenuicostatum Zóna/ a Tethysben /Bouleiceratinae/ és az arktikus területen /Arctomercaticeras/ egy- , JELKULCS - CAPTIONS aránt. Q : gyakori /frequent/ Annak ellenére, hogy ezek között 0 ritka /rare/ az ősföldrajzi egységek között a fauna kicserélődés lehetőrége fennmaradt az 1. Bakony és Gerecse hegység adott taxonokkal, vagy sokkal inkább 2. Mecsek-hegység azok gyakoriságával az adott faunák ka 3. Apuseni-hegység rakt éri zálhat ók. 4. Nagy-Fátra 5. Észak-Tirol /Kammerker/ A stabil-Európa és a Mediterraneum 6. Dél-Franciaország /Aveyron/ viszonylatában a toarci ősföldrajzi-le- 7. Nyugat-Franciaország /Thouara/ meztektonikai egységek lényegében meg 8. Ibériai Kordillerák feleltek a pliensbachi helyzetnek. 9. Nyugat-Szicília A Tethystől a boreális területek 10. Umbria /Valdorbia/ felé haladva a faunák diverzitása család, 11. Turati-Alpok /Erba/ alcsalád és genus szinten csökken, ami 12. Nyugat-Görögország /Bpirosz/ legegyszerűbben hőmérsé'kleti tényezőkkel 13. Bulgária /Teteveni-hegység/ magyarázhat ó. A rokon toarci ammoniteszfaunák általában latitudinális sorban rendezet tek az Ibériai Kordilleráktól Dél-Ázsiá- IRODALOM ig, illetve a Béti Kordilleráktól Mada gaszkárig. Mindez megfelel a Tethys nyu gat - keleti irányának. Mivel az északi ALMÉRAS, Y. - ELMI, S. /1982/: Fluctu- és déli elemek keveredése leginkább az ations des peuplements d ’ammonites ■et de brachiopodes en liaison avec Ibériai félsziget faunáit jellemzi, a les variations bathymétriques pendant földrajzi elkülönülésben a távolságnak ■ le Jurassique1 inférieur et moyen en Méditerranee Occidentale - Bollettino is feltűnő szerepe lehet. della Societá Paleontologica Italiana 21/ 2- 3/:169- 188. A Kárpát-medencén' belül a latitu ARKELL, W.J. /1957/: Jurassic Geology dinális kontinuitás nem érvényesül. A of the World - Olivér and Boyd Magyar Középhegység toarci ammonitesz' Ltd. Edinburgh, 806.p. faunái egyértelműen mediterrán jellegűek ARKELL, W.J. - KUMMEL, B. - WRIGHT, C.W. /1957/: Mesozoic Ammonoidea. In: és szoros kapcsolatban állnak Itália és MOORE, R.C. /ed/, Treatise on"Tn- Görögország egykorú faunáival. A Mecsek- vertebrate Paleontology Part L. Mollusca 4 /Cephalopoda, Ammonoídea/- hegység' faunája - az eddigi adatok sze Geological Society of America, Univ. rint - az Apuseni-hegység és a Nyugati- of Kansas Press, Lawrence, L490.p. Kárpátok' faunájával rokon és elsősorban ARNAUD, M. - MONLEAU, C. /1975/: Le Lias et le Dogger inférieur du bord de

241 2. ábra A Pseudomeroaticeras /Phymatoceratinae/ földrajzi elterjedése Figura 2. Distribution of Peeudomarcatlceraa /Phymatoceratinae/

242 3. ábra A Hatnia /Phymatoceratinae/ földrajzi elterjedése Figure 3. Diotribution of Haugia /Phymatoceratinae/ 4. ábra A Poeudolloceras /Harpooeratinae/ földrajzi elterjedése Figure 4. Diotribution of Pseudolioceras /Harpooeratinae/

243 5. ábra A Korcaticoras /Hildoceratinae/ földrajzi elterjedése Figuro 5. Diotribution of Mercaticeraa /Hildoceratinae/

6. ábra A Zygodactyliteo /Dactylioceratidae/ földrajzi elterjedése Figure 6. Dintribution of 2ygodactyl'ite3 /Dactylioceratidae/

244 mer Varois - Geol. Mediterranéenne CUBAYNES, R. - BOUTET, C. - DELFAUD, J. - 2, Aix-en^Provenee, p. 147-158. FAURÉ, Ph. /1984/: La Magaséquence BARBERA, C. /1967/: Ammoniti Giurassicl d ’ouverture du Lias Quercynois dél Gran Sasso e deli *Aquilano - /Bordűré sud'-ouest du Massif Central Attl della Accademia di Scienze francaié/ - Bulletin Centres Rech. Fisiche e Matematiche Serle 3, Explor.-Prod. Elf-Aquitaine 8/2/: 6/3/:313.p. 333-370. BASSB, É. - KARPOFF, R. /1957/: Quelqües DADLEZ, R. - KOPIK, J. /1975/: Stratigraphy Mollusques du Toarcien des environs and palaeogeography of the Jurassic de Shakra /Arabie séoudite/ - Geological Institute Bulletin-252: Bulletin de la Société géologique 149-171. de Prance, 6e série 7:327-339. DAGIS, A.A. /1968/: Toarszkie ammoniti BENSHILI, K. /1989/: Lias-Dogger du^ /Dactylioceratidae/ szevera Szibiri. Moyen-Atlas Plissé /Maroc/. Sédi- Trudi Insztituta geologii i geofi- mentologie, Biostratigraphie et ■ziki, Vipuszk 40, 108.p. Akademija ■évolution Paléogéographique - Nauk SSSR. Documents des Laboratoires de DAGIS, A.A. /1971/: 0 geneticseszko.j szvjazi Géologie Lyon, 106:285.p. rodov Tiltoniceras, Elegantoceras i BIJU-DUVAL, B. - DERCOURT, J. - LE PICHON, 1 Harpoceras - Paleontologicseszkij X. /1977/: Prom the Tethys Óceán .Zsurnal 1971, 2:41-46. ■to the Mediterranean Seas: A plate DAGIS, A.A. /1974/: Toarszkie ammoniti tectonic model of the évolution of - /Hildoceratidae/ Szevera Szibiri - ■the Western Alpine System - Intern. Izdatyeisztvo Nauka, Szibirszkie Symposium on the Structural History Otgyelenyie, Novoszibirszk 107.p. of the Mediterranean' basins. In: BIJU-DUVAL, B. - L. MONTADERT-7eds/, DAGIS, A.A. - DAGIS, A.S. /1967/: Sztrati- Sp.lit /Yugoslavia/ 25-29 October grafija toarszkih otlozyenyij Vil- 1976, p.143-164. jujszkoj szineklizi In: Probiemi paleont. obosznovanyTJa detalnoj BÍZÓN, G. - CHAMPETIER, Y. - GUÉRIN- sztratigr. mezozoja Szibiri i Dal- FRANIATTE, S. - ROLLET, A. /1966/: ■nego Vosztoka p.41-60. Présence de Bouleiceras nitesceha THÉVENIN dans l !Est des Cordilléres DEAN, W.T. - DONOVAN, D.T. - HOWARTH, M.K. bétiquea /prov. de Valence, Eapagne/ /196l/: The Liassic ammonite Zones Bulletin de la Société géologique and Subzones of the North-west de Francé 7e aérie 8:901-904. European Province - Bulletin of the British Museum /Natural History/ BLAISON, J. /1963/: Obaervations nouvelles Geology 4/10/:435-505. sur la strat; rraphie..du Jurasaique de la région le Kandreho /Madagascar; DEZI, R. - RIDOLPI, S. /1975/: Ammoniti Bulletin de la Société géologique Toarciane della "facies non rossa" de Prance 7e série 5:969-979. dél Romiturio S. Angelo Presso Cingoli /MC/ - bitocompagnucci, BRAUN, E. - JORDÁN, R. /1976/: The Strati- Macerata 48.p. graphy and Paleontology of the Meso- zoic Sequence in the Mae Sót Area DEZI, R. - RIDOLPI, S. /1978/: Fauna in Western Thailand - Geol. Jahrbuch Ammonitica dél Toarciano superiore 21:5-51. di Monté Carcatora /Cingoli-Marche/- Litocompagnucci, Macerata 74.p. BRUN, P. - BROUSSE, M. /1936/: Le Lias de Valz prés Alés /Gard/ - Travaux DOMMERGUES, J-L. /1982/: Le provincialisme Láb. géol. Pác. Sci. Lyon, Mém.27. des Ammonites nord-ouest européennes au Lias moyen. Une crise faunique GALOO-PORTIER, B. /1985/: La ligne de sous controle paléogéographique - suture, élément de comparaison des ■ Bulletin de la Société géologique genres Pleydellia, Vacekia, Leio- de Prance 7e série 24/5-6/:1047-1051. ■oeras /Hildocerataceae, Toarcien- Aalénien, Sao Giao, Portugál/ - DOMMERGUES, J-L. - GÉCZY, B. /1989/: Les Cahiers de l’Institut Catholique faunes d ’ammonites du Carixien hasal de Lyon 14:231-253. de Villány /Hongrie/; un temoin paléobiogeographique des peuplemente GARIOU, E. - CONTINI, D. - DOMMERGUES, de la marge meridionale du continent J-L, ENAY, R. - GEYSANNT, J.R. - Euro-Asiatique - Revue de Paléobio- MANGOLD, C. - THIERRY, J. /1985/: logie 8/l/:21-37. Biogéographie des Ammonites et évolution structurale de la Téthys ■DOMMERGUES, J-L. - MARCHAND, D. /]988/: au oours du Jurassique - Bulletin Paléobiogéographie historique et de la Société géologique de Prance ■ écologique: Application aux Ammonites 8e série, 1:679-697* du Jurassique In: WIEDMANN, J. - J. KULLMANN /eds/, Cephalopods - COMAS-RENGIFO, M.J. - GOY, A. /1978/: Present and Pást p.351-364. Schweizer- El Pliensbachiense y Toarciense ’bart’sche Verlagsbuchhandlimg, Stutt en la Rambla dél Salto /Sierra gart . Palomera, Teruel/. Grupo Espahol dél Mesozoico-excursiones al( DOMMERGUES, J-L. - MARCHAND, D. - SAPUNOV, Jurasico de la Cordillera Ibérlca. I.— THIERRY, J. /1987/: Les faunes Universidad de Madrid Pacultad'de d^ammonites du Jurassique bulgare: Geológia 4 - 8 Octubre 1978, p.IV.l- une confirmation paléobiogéographique IV.11. de l’isolement relatif de la régioh ■ balkano-moesienne - Bulletin de - la Société géologique de Prance 8e série 3/4/:737-742. 245 DONOVAN, D.T. /1958/: The Ammonite Zones FAUGERES, J.C. /1975/: Le Toarcien infér of the Toareian /Ammonitico Rosso ieur du jbel Dehar en N ’Sour /Rides Faeies/ of Southern Switzerland prérifaines, Maroc/: précisions bio and Italy - Eclogae Geologicae stratigraphiques et remarques paléont- Helvetiae'5l/l/:33-60. ologiques sur les ammonites /genres Bouleiceras, Hildaites/ de la zone DONOVAN, D.T. /1962/: New information a Serpentinus - Bull. Soc. géol. on the Toaroian ammonlte genus Francé 7e série 17:116-122. Pseudolillia Maubeuge 1949 - Palaeontology' 5/l/:86-92. FAURÉ, Ph. - PEYBERNÉS, B. /1986/: Biozonation pár Ammonites et essai de corrélation DONOVAN, D.T. - CALLOMON, J.H. /1981/s des séries réduites liasiques de la Classification of the Jurassic "Dorsale Tunlsienne" - Bull. Soc. Ammonitina In: HOUSE, M.R. - J.R. Hist. Nat. Toulouse 112:41-49. SENIOR /eds77 The Ammonoidea - Systematics’ Assoclation Special FISCHER, R. /1966/: Die Dactylioceratidae Volume 18:101-155. Academic Press j /Ammonoidea/ dér Kammerker /Nord- London. ■tirol/ und die Zonengiiederung deű alpinen Toarcien - Bayerische Akademie DONOVAN, D.T. - HODSON, F. - HOWARTH, M.Kv- dér Wissenschaften, Mathematisch- - HOUSE, M.R. - TOZER, E.T. - Naturwissenschaftliche Klasse, WRIGHT, C.W. /1967/:-Mollusca: Abhandlungen Neue Folge 126:83.p. Cephalopoda /Ammonoidea/. The Fossil Record, Part II, p.445-460. FREBOLD, H. /1964/: Lower Jurassic and Geological Society of London. Bajocian ammonoid faunas of north- western British Columbia and Southern ELMÍ, S. /19Ó7/: Le Lias supérleur et Yukon - Geological Survey of Canada, le Jurassique moyen de l’Ardéche Department of Mines and Technical - D.L.G.F.S.L. 19/3/5845.p. Surveys Bulletin ll6:31.p. ELMI, S. /1985/: Influences des Hauts- FREBOLD, H. /1975/: The Jurassic faunas Fonds sur la composition des of 'the Canadian Arctic. Lower peuplements et sur la disperslon Jurassic Ammonites, Biostratigraphy des ammonltes - Bulletin de la and Correlations - Geological Survey Section des Sciences 9:217-228. of Canada, Department of Energy, ELMI, S. - BENSHILI, K. /1987/: Re'lations Mines and Resources, Bulletin 243: entre la structuration tectonique, 35.p.‘ la composition des peuplements et FREBOLD, H. /1976/: The Toareian and Lower l’évolution; exemple du Toarcien Middle Bajocian beds and ammonites du Moyen-Atías méridional /Maroc/ - Bollettino della Societá Paleon- in the Fernie Group of southeastern tologica Italiana 26/l-2/:47-62. British Columbia and parts of Alberta - Gteological Survey of Canada, Paper ELMI, S. - ATROPS, F. - MANGOLD, C./1974/t 75-39:33.p. Les zones d ’ammonites du Domérien- Callovien de l ’Algérie Occidentale, GABILLY, J. /1976a/: Le Toarcien á Thouars prémiere partié: Domérien-Toarcien. et dans le centre-ouest de la Francé - Documents des Laboratoires de - Les Stratotypes francais 3:217.p. Géologie de la Faculté des Sciences GABILLY, J. /1976b/: Évolution et systématique de Lyon 6l:83.p. des Phymatoceratinae et des Grammo- ceratinae /Hildocerataceae Ammonitina/ ELMI, S. - ALMÉRAS, V. - AMEUR, M. - de la région de Thouars, Stratotype BENHAMOU, M. /1985/: Précisions biostratigraphiques et paléoéco- du Toarcien - Mémoires de la Société logiques sur le Lias des environs géologique de Francé nouvelle série de Tiffrit - Cahiers de l’Institut 124:196.p. Cathologique de Lyon 14:15-41. GALLITELLI-WENDT, M.F. /1969/: Ammoniti e ELMI, S. - MOUTERDE, R. - RUGET, Ch. - stratigrafia dél Toarciano Umbro- ALMÉRAS, Y. - NAUD, G. -/1986/: Marchigiano /Appennino centrále/’ - Le Jurassique inférieur du Bas- Bollettino della Societá Paleontologica Vivirais /Sud-esí, de la Francé/ - Italiana 8/l/:ll-62. Cahiers Inst. Cathol. Lyon sér. GÉCZY B. /1966/: Ammonoides jurassiques de Sci. 1:163-189. Csernye, Montagne Bakony, Hongrie ENAY, R. /1980/: Paléobiogéographie et Part I. - Geologica Hungarica series ammonites jurassiques: "rythmes Palaeontologica 34:273.p. fauniques" et variations du niveau GÉCZY B. /1967/: Ammonoides jurassiques de marin; voies d ’échanges, migrations Csernye, Montagne Bakony, Hongrie et domaines biogéographiques - Mém. Part II. - Geologica Hungarica series h.sér.Soc.géol. de Francé 10:26l-271i Palaeontologica 35:413.p. ENAY, R. - MANGOLD, Ch. /1982/: Dynamique GÉCZY B. /1984/: Provincialism of Jurassic biogéographique et évolution des ammonites; examples from Hungárián ■faunes d ’ammonites au Jurassique ■faunas - Acta Geologica Hungarica - Bull. Soc. géol. Francé 7e série 27/3-4/:379-389. 24/5-6/:1025-1046. GÉCZY B. /1989/: A toarci ammonoideák paleo- FANTINI-SESTINI, N. /1966/: The geology biogeográfiai értékelése a mediterrán of the Upper Djadj erűd and Lar és a stabil^európai régióban - Kéz Valleys /North Irán/ Il.Palaeont- irat, ELTE Őslénytani Tanszék, 25.p. ology Upper Liassic Moulluscs ■ from Shemshak Formation - Riv. Ital. Paleont. 72/3/:795-852. 246 GOY, A. /1974/: El Lias de la mltad HILLEBRANDT, A. /1973/: Die Ammonitenr norte de la Rama Ca3tellana de la gattüngen Bouleiceras und Freehi- Cordillera Iberica - Universidad ella im Jura Von Chile und Argen Complutense1 de Madrid Facultad de tinén - Eclogae Geologicae Holv. Geológia, 35.p. 66/2/:351-363. GOY, A. - ROBLES, F. /1975/: El Jurásico HILLEBRANDT, A. /1979/: Paleobiogeografia de Turmieí /Guadalajara/ - de los ammonites dél Lias de la Estudios Geologioos 31:261-283. Argentina y areas Vecinas - Ameghiniana l6/3-4/:239-246. GOY, A. - URETA, S. /1988/: Ammonitina 1 dél Toarciense auporior en la Sierra HILLEBRANDT, A. /1981/: Kontinentalverschiebung ■ ílorte de Mallorca !/Espana/ - und die palaozoogeographischen Boletin de la Reál Sociedad Espanola Beziehuhgen des südamerikanischen de História Natural, ESección Geo- Lias - Geol. Rundschau 70/2/:570- lógica 84/l-2/:19-38. 582. GOY, A. - JIMENEZ, A. - MARTINBZ, G. - HILLEBRANDT, A. /1987/: Liassic ammonite RIVAS, P. /1987/: Difficulties zones of Soutn America and correlations ■ in correlating the Toarcian ammonite with other provinces. Bioestratigrafia euccessions of the Ibérián and 'de los Sistemas Regionales dél Betj.c Cordilleras /Lisboa, Abstract/ Jurásico y Cretácico de America dél Sur, Mendoza 111-157. GUEX, J. /1972/: Répartition biostrati graphique des ammonites du Toarcien HILLEBRANDT, A. - SCHMIDT-EFFING, R. , moyen de la bordűré sud des Causses /1981/s Amraoniten aus dem Toarcium /Francé/ et révisior. des ammonites /Jura/, von Chile. Zitteliana 6:74. décrites et figures pár Monestier 1 JORDÁN, R. - SCKMIDT-KALER,■H. /1985/: /1931/ - Eclogae Geologicae Helv. Dér Obere Lias /Toarcium/ in SUd- 65/3/:óll-645. franken aufgrund neuer Bohrungen. GUEX, J. /1973/: Apercu biostratigraphique Geol. Jb. A84:55-101. sur le Toarc.ien inférieur du Moyen- KAZAKOVA, V.P. /1987/: Toarszkie hildocera- Atlas marocain et discussion sur la tidi /ammonoidei/ iz dzsigiatszkoj' zonation de ce sous-étage dana lea szviti mezsdurecsja bol. Zelencsuk- - aéries méditerranéennes - Eclogae -Kuban /Szevernij Kavkaz/. Bjul. Geologicae Helvetiae - 66/3/:493- Moszk. o-va iszpitatyelej prirodi 523. ‘otgyel. geol. 1987, T.62/l/:86-102, GUEX, J. /1975/: Description biostrati KOLLÁROVÁ-ANDRUSOVÁ, V. /1966/: Les graphique du Toarcien supérieur Céphalopodes du Lias du Slovensky de la bordűré sud des Causses - kras. Nauka Ozemi Geol. 2. Bratislava. Eclogae Geologicae Helvetiae' 68: 97-129. KOPIK, J. /1968/: Remarks on somé Toarcian ammonites from the Hornsund area, GUHDLACH, H. - JORDÁN, R. /1972/: Geochemie Westspitzbf-rgen. Studia Geologica dér Geoden des Unteren Toarcium Polonica 21:33^-50. /Lias epsilon/ im siidlichen Nieder- sachsen und ibre Aussage für KOTTEK, A.V. /1966/: Die ammon.itenabfolge Stratigraphie und Genese - Bér. ' des Griechischen Toarcium. A_nn. Naturbist. Ges, Hannover 116:81-93. Géol. Pays Helléniques Íe sárié 18:157, Athénes. HAAS, 0. /1958-1976/: Recent literature on Meoozoic ammonites - Journal KRIMHOLZ, G.H. ed./1962/: Polevoi Atlas- of Palaeontology 32/3/:624-635, Rukovodjasohikh Iskopaemykh Jürskikh 35/3/:580-597, 37/l/:271-282, i Neokomskikh Otlozhenii Zapadnoi 38/1/: 161-170, 39/1/.-108-123, TUrkmenii, Leningrad 212.p. 39/5/:960-973, 40/5/:1070-1081, LEHMANN, U. /1968/: Stratigraphie und 41/3/:726-741, 42/3/:759-766, Ammonitenführung dér Ahrensburger 1 43/3/:779-790, 44/3/:544-557, Glazial-Geschiebe aus dem Lias 45/3/:542-552, 46/5/:742-768, epsilon /Unt. Toarcium/. Mitteilungen 47/3/:529-548, 47/5/:892-899, aus dem Geologischen Staatsinstitut 48/5/:994-1008, 50/5/:941-953. •in Hamburg 37:41-68. HALL, R.L. /1987/: New Lower Jurasstc LEVI-SETTI, F. /1968/: Ammoniti'dél ammonite faunas Írom the Fernie enere Dumortieria nella serie Formation, Southern Canadian Rocky f öörciana dél Passo dél Furlo Mountair.s - Canadian Journal of /Appennino Centrale/. Atti della Earth Sciences 24/8/:lb88-1704. Societá Italiana di Scienze Uaturali HALLAM, A. /1965/: Observations on marine e dél Museo Civico di Storia Naturale Lower, Jurassic stratigraphy of ■di Milano 107:317-347. North America - Amer. AsSOc. Petrol. MARTINEZ, G. /1988/: Caracterización de la Geol. Bull. 49. Subzona Vitiosa /Zóna Variábilis/ HÁSANOV, T.A. /1967/: Nyizsnaja jura dél Toarciense medio' en el sector Azerbajdzsana /Malij Knvkaz/ - Central de la Cordillera Ibérica. ■ Aksdemija Nauk Azerbajdzsanszkoj Bol. R. Soc. Esp. Hist. Nat. /Geol./ SSR, Baku 200.p. 84/1-2/:51-68. r HAUG, E. /l885/: Beitrage zu einer Mono- MATTÉI, J. /1971/: Analyse des termes graphie dér Ammonitengattung fossiliféres domériens dans les Harpoceras - Neues Jahrbucb Min. Causses du,Sud du Massif Central Geol. Pál. B e i l . 3, Stuttgart. francais. Éssai d ’étude biostrati graphique. M.B.R.G.M. Paris, 75: 547-566. 247 MAUBEUGE, P.L. /1967/: Catalogue des RAKUS, M. /1964/: Palaontologische Studien Amraonites du Juraasique inférieur im Lias dér Grossen Fatra und des et moyen /Hettangien á Bathonien/ westlichen Teils dér Niederer. Tatra. du Musée oantonal de Bale-Campagne. Sbornik Geologickych Vied, Zápádné Beuxiéme partié. Tatigkeitsbericht Karpaty rád 7K-zvazok 1:93-156. dér Naturforschenden Gesellschaft RENZ, C. /1906/: Über die mesozoische Baselland, Liestal 25/1965/:43-130. Formationsgruppe dér südwestliohen MOUTERDE, R. - ROCHA, R.B. - RUGET, Ch. Balkanhalbinsel. Neues Janrbuch /1971/: Lo Lias moyen et supérieur für Min. Geol. Pál. Beil. 21, de la région de Tomar. Comunicacoes RENZ, C. /1910/: Stratigraphische Unter- des Servicoo Geológicos de Portugál suchungen im griechischen Mezozo 55:55-86. ikum und Paleozoikum. Jahrbucha dér NUTSUBIBZE, K.S. /1966/: Nizanejurszkaja k.k. geol. Relchsanstalt 1910, fauna Kavkaza. Akademiia Nauk 60/3/:421-636. Gruzinszkoj SSR Geologicseszkij RENZ, C. /1932/: Neue Vorkommen von Paror.i- Insztitut, novaja szerija 8:212. ce.raten und Freehiellen im wost- PINNA, G. /1963/: Ammoniti dél Lias griechlschen Oberlias. Abhand. ■ superiore /Toarciario/ dell’Alpe Schweiz. Palaeont. Ges. 52. ■Turati /Erba, Como/ Generi RENZ, 0, /1966/: Úber die Gattung Onycho- Mercaticeras, Pseudomercaticeras ! oeras /Ammonoidea/ im Oberen Toarcien e Brodieia. Memorie'della Societá des Département de l’Aveyron in Italiana di Scienze Naturali e Fr-ankreich. Eclogae geol. Helv. dél Museo Civico di Storia Naturale 59/1/:467-483. di Milano 13/2/:65-98. RIEGRAF, W. /1986/: Stratigraphische Ver- PINNA, G. /1966/: Ammoniti dél Lián • breitung dér .Ammonitengattung superiore /Toarciano/ dell’Alpe Catacoeloceras im Toarcium Europas. 1Turati /Erba, Como/ Famigiia Senckenbergiana Lethaea 67:305-313. Dactylioceratidae. Memorie della Societá Italiana di Scienze Naturali RIEGRAF, W. - KELLER, T. /1979/: Zwei e dél Museo Civico di Storia seltene Ammonitenarten im Posidonien- Naturale di Milano 14/2/:83-136. schiefer /üntertoarcium/ Süddeutsch- iand. Neues Oahrbuch Geol, Pál, PINNA, G. /1968/: Ammoniti dél Lias super Monatshefte 690-700. iore /Toarciano/ dell’Alpe Turati /Erba, Como/ Parte III: famiglie RIVA8, P. /1973/: Estudio paleontologico Lytoceratidae, Nannolytocerstidae, ■estrstigrafico dél Lias /seotor Hammatoceratidae /excl. Phymato- Central de las Cordilleras Béticas/. ■ceratinae/, Hildoceratidae /excl. Universidad de Granada 77.p. Kildoceratinae e Bouleiceratinae/. RIVAS, P. /1975/: Uná nueva especies de Memorie della Societá Italiana di Osperleioceras /Osperleioceras Scienze Naturali e dél Museo Civico subbeticu3 n.sp./ en la Cord.illera di Storia Naturale di Milano 17/1/: Subbetica. Cuad. Geol. 6:121-136, 1-69. ROCHA, R.B. da /1976/: Estudo estratigráfico PINNA, G. /1973/: La zone a erbaense dől e paleontolégico do Jurásaico do Toarciano mediterraneo e la 3ua Algarve ocidental. Universidade Nova correlazione con la Stratigrefia de Lisboa 178.p. della provincia europea nord-occidentale. Atti Soc. Ital. Sci. Nat. ROSTOVTSEV, K.O. /1965/: Ammoniti Verhnegc Mus. Civ. Milano 114. Toarca Zapadnogo Kavkaza. Tr. Krasno- darskogo Filiala 16:50-86. PINNA, G. - LEVI-SETTI, F. /1973/: Note su unó stúdió déllé ammoniti Lias- SAPUNOV, I. /1959/: Stratigraphic and siche della sottofamiglia Phymato- palaeontological studies of the ceratinae Hyatt, 1900. Bollettino Toareian in the vicinity of the della Societá Paleontologica Ital. town of Teteven /central Balkan • 12/2/:130-142. Rangé/. Travaux sur la Géologie de Bulgarie sér. Paléontologie POPA, E. /1967/: Ammoniti! toarcianului superior autochton /zóna cu 1:17-49. Grammoceras tliouarsense/ din Muntii SAPUNOV, I.G. /1968/: The ammonite zones Persani /Carpatii Orientál!/. Dari of the Toareian in Bulgária, Bull. de Seeuna ale Sedintelor 53/2, of the Geological Institute seriea /1965-1966/:33-49. Palaeontology 17:133-171. POPA, E. /1981/: La biostratigraphie des SATO, T. /1972/: Ammonites du Toarcien au ■formationo Mésozoiques de la partié Hord de Saigon /Sud Viet-Nam/ orientale de Padurea Craiului /Monts Geology and Palaeontology of South- Apuseni/. Anuarul Instjtutului de east Asia 10:231-242. Geologie si Geofizica 58:203-282. SCHLATTER, R. /19R2/: Zűr Grenze Pliens- POZARYSKA, K. - BROCHWICZ-LEWINSKI, W. bachian-Toarcian im Klcttgau /1975/: The natúré and origin of /Kanton Schaffhauser., Schweiz/. Mesozoic and early Cenozoic marine Eclogae geol. Helv. 75/3/:759-771. faunal provinces. Mitt. Geol. Pál. SCHLATTER, R. /1985/: Eine bemerkens- Inst. Univ. Hamburg 44:207-216. werte Ammonitenf8una aus dem Grens- PRINZ Gy, /1904/: Ueber Rückschlagsformen bereich Pliensbachium/Toarcium dör ■ bei liassischen Ammoniten. Neuen Baar /Bsden-Württemberg/. Stuttgarftsr .Tahrbuch für Mineralogie Geologie Beitr. Naturk. B 112:27.p. und Palaeontologie

248 SCHMIDT-EFFING, R. /1972/: Zűr Palaonto- VENTURI, F. /1981/: Hammatoceratinae, logie juraasischer Invártebraten. Buckman 1887, nel Toarciano medio Miinster 1. D.ie Dactylioceratidae, "Rosso Ammonitico" umbro-marchigiano. eine Ammoniten-Familie des unteren Boll. Soc. Paleont. Ital. 2Ch 81-92. Jura. MUnstersche Forschungen zűr :) Geológia und Palaor.tologie Heft VENTURI, F. /1982/: Ammoniti Liasaici deli’ 25-26:255.P- Appennino centrale. Cittá di Castello 104.p. SCHRÖDÉR, J. /1927/: Die Ammoniten dér juraasischen Fleckenmergel' in den 1 VÖRÖS A. /1977/: Provinciality of the Bayeriachen Alpen. Palaeontographioa Mediterranean Lower Juraasic 69. brachiopod fauna: causea and plate- tectonic implications. Palaeogeo- SEY, I.I. - KALACHEVA, E.D. - WESTERMANN, graphy, Palaeoclimatology, Palaeo- G.E.G. /1986/: The Jurassic ammonite; ecology 21:1-16. Pseudolioceraa /Tuguritea/ of the Bering Province. Cin. J. Earth Sci. 1 WEITSCHAT,1W. /1973/: Stratigraphie und •23:1042-1045. Ammoniten dea hóhérén Untertoarcium /oberer Lias e/ von NW-Deutachland. SEYED-EMAMI, K. - NABAVI, M.H. /1985/: ■' Geologiaches Jahrbuch Reihe A 8:3'-81. Dumortieria und Pleydellia /Ammonoidea/ aua Per Shemshak- WENDT, J. /1966/:-Revision dér Ammoniten- Formation /Obertrias-Mittlerer Gattung Leukadiella RBNZ aüa dem Jura/ öst3.ich von Shahmirzad /SE- f mediterránén Oberlias. N. Jb. Geol. Alborz, Irán/. N. Jb. Geol. Pál. Pál. Abh. 125:136-154. Abhandlungen 170/2/: 243-272. i| WENDT, J. /1971/» Geneac und Fauna, submariner TAYLOR, D.G. - CALLOMQN, J.H. - HALL, R. - sedimenare Spaltenfüllungerí im Medi- SMITH, P.L. - TIPPER, H.W. - •terranen' Jura. Palaeontographioa WESTERMANN, G.E.G. /1984/i‘Juraeéic • 136, Stuttgart. Ammonite Biogeography of Western WESTERMANN, G.E.G. ./1989/: New developmenta North America: The Teotonic Impli- in ecology of Jurassic-Cretaceoua cations. Geological Asaociation of 1 •ammonoids. In: PALLINI /ed./, Canada Special Paper 27:121-142. Fosaili, Evöluzione, Ambiente. THEOBALD, N. - MOINK, H. /1959/:,Des Atti dél secondo'Convegno Inter- Ammonitea du Toarcien supérieur nazionale 21.p. et de l ’Aalenien du 3ontier de WIERZBOWSKI, A. - KULICKI, C. - PUGACZEWSKA, ,1’Ehn pré3 d ’Obernai /Bas-Rhin/. H. /1981/: Uppermoat Triaaaic, Bulletin du Service de la Carte Toarcian and Aalenian deposita. géologique d ’Alaace et de Lorraine Acta Palaeont. Pol. 26/3-4/: 12/1/:36.p. ZANZUCCHI, G. /1963/: Le ammoniti dél THIERRY, J. /1988/: Struöture and palaeo- Lias superiore /Toarciano/ di geography of the western Tethya entratico in val Cavallina /Berga- during the Jurassic: tests baaed masco orientale/. Memorie della on ammonite palaeobiögeography. Societá Italiana di Scienze Naturali In: AUDLEY-CHARLES, M.G. - HALLAM, e dél Muaeo Civico di Storia Haturale A. /eds./, Gondwana and Tethya. di Milano 13/3/:99-146. Geological Society Special Public. 37:225-234. ZIEGLER, B. /1981/: Ammonoid Bioatratigraphy and Provincialism: Jurassic-Old ULRICHS, M. /1977/: The Lower Juraasic World. In: M.R. HOUSE - J.R. SBNIOR in Soulhwestern Germany. Stuttgarter /eda./,The Ammonoidea. Systematics’ Beitr. Naturk. ser.B. 24:41.p. Asaociation Special Volume 18:433- VADÁSZ' E. /1935/: A Mecsekhegység. Magyar 457, Academic Preaa, London, Tájak Földtani Leírása, Budapest. VENTURI, F. /1975/: Rapporti filetici e atratigrafici dei generi Toaróiani Mercaticeras, Brodieia, Hildoceraa, Phymatoceras, Chartronia deli’ Appennino centrale. Riv. Ital. Paleont. 81/2/:195-216.

249