<<

Xv. évfolyam 19. szám 2016. március 4.

a szerencsejáték zrt. ingyenes kiadványa megjelenik kedden és pénteken szombaton dortmund - bayern münchen ranGadó a tippmixen!

várható főnyeremény a 9. héten skandináv lottó - 9. hét újabb közel kétmilliós első (Gépi) sorsolás nyeremény a tippmixen! 4 5 7 14 25 30 31 180 Az előző hét végének eredményei a honi sportfogadók közül háromnak is a második (kézi) sorsolás lehető legjobban alakultak, ami a legügyesebb Tippmix-fogadókkal foglalkozó millió forint szekciónk számadatain 3, 2 és 1,8 millió forintos kifizetésekben mutatkozott meg. 7 8 11 15 16 21 27 A 9. hét első felének – a hétfőtől szerdáig terjedő időszak – Tippmix-ajánlatában is találtak potenciált játékosaink, amit kihasználva néhányan újabb pazar első húzási sorrend nyereményeket értek el. Egy fővárosi sportfogadó választott talán a legjobban, hiszen az általa összeállított 9-es kötést tartalmazó szelvényt 4 alkalommal is 133 14 31 25 30 7 5 4 átfuttatta terminálunkon, egyenként 800 forintos téttel fogadva, majd még egy alkalommal, immár 1 000 forintot megjátszva. Összesen tehát 4 200 forint tétet millió forint kockáztatott. Mivel minden, a kötésben szereplő esemény végkimenetelét helyesen második húzási sorrend tippelte meg, 1 millió 924 ezer 040 forintot kasszírozott. 8 16 15 21 11 7 27 Labdarúgás Hannover – Wolfsburg 1X2 Wolfsburg 1,90 Nyertes Labdarúgás Ingolstadt – 1. FC Köln Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,50 Nyertes Labdarúgás Aston Villa – Everton Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,90 Nyertes 10 Labdarúgás Bournemouth – Southampton Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,35 Nyertes Labdarúgás Leicester – West Bromwich 1. félidő - 1X2 Leicester 2,10 Nyertes határszámon belül millió forint skandináv lottó nyeremények - 9. hét Labdarúgás Sunderland – Crystal Palace 1. félidő - 1X2 Sunderland 2,90 Nyertes Labdarúgás Blackburn – Middlesbrough Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,45 Nyertes 7 találatos 0 db nyereménye: 0 Ft Labdarúgás Atl. Madrid – Real Sociedad Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,10 Nyertes 6 találatos 59 db nyereménye: 389 080 Ft Labdarúgás Las Palmas – Getafe Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,00 Nyertes 7 5 találatos 3 660 db nyereménye: 6 270 Ft Egy dunavarsányi Tippmix-játékos is hasonlóan jó érzékkel nyúlt a kínálatban 4 találatos 56 729 db nyereménye: 1 185 Ft szereplő eseményekhez, ugyanis egy 9/10-es kombinációt 50 forintos alaptéttel határszámon túl millió forint – összesen 500 forinttal – megjátszva nyert 962 465 forintot, köszönhetően 10 hibátlan tippjének. Labdarúgás Amkar Perm – Dinamo Moszkva 1X2 Amkar Perm 2,75 Nyertes Labdarúgás El-Jaish – Al-Ain 1X2 El-Jaish 2,80 Nyertes várható főnyeremény a 10. héten Labdarúgás Luzern – Lugano 1X2 Lugano 4,90 Nyertes 20 Labdarúgás Targu Mures – CFR Cluj 1X2 Döntetlen 2,80 Nyertes Labdarúgás Ath. Bilbao – Deportivo 1X2 Ath. Bilbao 1,43 Nyertes millió forint Labdarúgás Celta Vigo – Villarreal 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes Labdarúgás Sevilla – Eibar 1X2 Sevilla 1,34 Nyertes Labdarúgás St. Johnstone – Partick Thistle 1X2 Partick Thistle 2,80 Nyertes Labdarúgás Levante – Real Madrid 1X2 Real Madrid 1,45 Nyertes Labdarúgás St-Etienne – Paris SG 1X2 Paris SG 1,60 Nyertes 40 A 9. hét első felének legnépszerűbb fogadási eseménye – amely rangsorunk millió euró összeállításakor a kiegészítő fogadási lehetőségek számait is figyelembe vettük 330 – a Levante – Real Madrid spanyol élvonalbeli bajnoki volt, 450 137 megkötött fogadással. Dárdai Pál csapatának aktuális pályára lépése a német első osztályban millió forint újra nagy fogadási kedvvel párosult, hiszen a Hertha BSC – Eintracht Frankfurt csata 416 569 Tippmix-szelvényen szerepelt valamilyen formában. A hétfőn rendezett két olasz bajnoki is felkeltette fogadóink érdeklődését: a Fiorentina – Napoli derbi ötöslottó nyeremények - 8. hét 392 747 fogadáskötést generált, míg a Lazio – Sassuolo párharc 388 013 fogadással ötöslottó - 8. hét járt együtt. Toplistánkat a Manchester Utd. – Watford angol élvonalbeli ütközet teszi teljessé, 372 ezernél is több fogadáskötéssel. 5 találatos 0 db nyereménye: 0 Ft nyerőszámok 27 35 51 57 59 A népszerűségi rangsor első két helyén szereplő esemény esélyesei a lehető 4 találatos 26 db nyereménye: 2 033 510 Ft legjobb módon, győzelemmel „hálálták meg” a magyar sportfogadók beléjük vetett bizalmát, így a legtöbb kifizetett nyereményt összefoglaló toplistánkra is 3 találatos 3 115 db nyereménye: 17 970 Ft nagy hatással voltak. A Real Madrid 3-1-es sikere a Levante vendégeként fizetett 2 találatos 81 826 db nyereménye: 1 330 Ft a legjobban, lévén a fővárosi sztárcsapat diadala 176,45 millió forintot jelentett az hatoslottó - 8. hét eseményre helyes tippet leadók széles táborának, figyelembe véve a kapcsolódó kiegészítő fogadásokat is. A Hertha BSC labdarúgóinak 2-0-s győzelme az Eintracht Frankfurt ellenében is jól jött fogadóinknak, merthogy 112,67 millió forint került nyerőszámok 3 21 26 32 39 45 hatoslottó nyeremények - 8. hét kifizetésre ezen esemény kapcsán. A Chelsea játékosai 2-1-es sikerrel a tarsolyukban távoztak a Norwich City stadionjából, ami forintosítva 95,65 milliót jelentett a jó 6 találatos 0 db nyereménye: 0 Ft tippet feladóknak. Az Atl. Madrid három góllal bizonyult jobbnak a Real Sociedad csapatánál, közel 90 millió forintos kifizetést generálva ezáltal, míg a Borussia luxor - 8. hét 5 találatos 51 db nyereménye: 296 105 Ft Mönchengladbach VfB Stuttgart elleni diadala (4-0) több mint 89 millió forintos 4 találatos 2 715 db nyereménye: 5 560 Ft nyereményt eredményezett. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 3 találatos 43 385 db nyereménye: 1 220 Ft A Hertha és a ‚Gladbach sikere ellenére a német bajnokság élvonalának hétközi fordulója egy gigaszenzációt is tartogatott, nevezetesen a Mainz idegenbeli 8 45 50 47 42 15 64 17 53 59 gőzelmét a listavezető Bayern München otthonában (a végeredményre kötött 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 83 000 fogadásból 4 135 így is helyes volt, 18,00-s (!!!) nyertes oddsért), amely esemény a legváratlanabb eredmények szegmensének élére került. Talán 41 27 20 40 60 19 56 68 75 23 luxor nyeremények - 8. hét nem ekkora meglepetés, de feltétlenül meghökkentő, hogy a Bayer Leverkusen 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. saját közönsége előtt kapott ki, méghozzá 4-1 arányban a Werder Bremen I.-II. LUXOR telitalálat 1 db nyereménye: 52 334 000 Ft csapatától (az esemény végkimenetelére tett 145 901 fogadás 6,5 százaléka volt 2 57 35 71 30 22 37 16 1 67 III. Első keret 1 db nyereménye: 1 244 170 Ft jó, 5,15-ös szorzóért). Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában is született 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. bombameglepetés, merthogy a bajnoki címre pályázó Arsenal hiába szerzett IV. Első kép 9 db nyereménye: 103 680 Ft vezetést a Swansea elleni összecsapáson, végül 2-1-es vereséget szenvedett 54 10 62 26 36 28 14 4 70 58 V. Keret 46 db nyereménye: 54 095 Ft (a végeredményre kötött fogadásoknak kevesebb, mint 2 százaléka bizonyult 41. 42. 43. VI. Kép 15 585 db nyereménye: 900 Ft tökéletesnek, 9,00-s nyereményszorzó mellett). Olaszországban is született váratlan eredmény, rögtön kettő is. A Lazio hazai pályán kapott ki a Sassuolo csapatától a 65 51 11 bajnokságban (végeredmény: 0-2, 13 828 jó tipp érkezett be az eseményre, 204 752 Az első kép Az első keret össztippből, 4,60-as oddsért), míg az Internazionale az Olasz Kupa elődöntőjének joker nyeremények - 8. hét visszavágóján elérte a „meccsegált” a Juventus elleni 3-0-s sikerével, ám hosszabbítás után, tizenegyesek révén végül a torinóiak jutottak tovább (a rendes játékidő eredményére regisztrált 176 974 tippből 15 269 volt helyes, 2,90-es szorzóért). joker - 8. hét 1. nyerőosztály 1 db nyereménye: 37 951 470 Ft A labdarúgó Magyar Kupa két negyeddöntőjének visszavágója is nagy 2. nyerőosztály 10 db nyereménye: 1 000 000 Ft érdeklődést váltott ki fogadóink körében, így ezen találkozókkal a magyar 3. nyerőosztály 58 db nyereménye: 100 000 Ft érdekeltségű események között foglalkozunk. A Debrecen a papírformának nyerőszámok 5 8 7 5 6 3 megfelelően rendezte le a szomszédvár és egyben ősi rivális Nyíregyháza elleni 4. nyerőosztály 461 db nyereménye: 10 000 Ft párharc második mérkőzését is, bejutva ezzel a legjobb 4 közé (eredmény: 5-0, 5. nyerőosztály 4 815 db nyereménye: 1 000 Ft a végkimenetelre tett 40 709 tipp több mint 85 százaléka volt tökéletes, 1,20-as szorzóért). A Ferencváros a hazai környezetben elbukott odavágó után a Videoton eurojackpot - 8. hét vendégeként jegyzett 2-1-es győzelmet, szintén bejutva az elődöntőbe (az esemény végkimenetelére tippelők kétharmada örült ennek az FTC-sikernek, és az eurojackpot nyeremények* - 8. hét ezzel járó 2,30-as nyertes oddsnak). A hazai jégkorong-bajnokságban, a MOL Liga nyerőszámok a: 9 11 19 42 45 b: 7 10 rájátszásában a Fehérvár 8-2 arányban ütötte ki a MAC Budapest együttesét (a 14 521 leadott tippből 5 811 volt helyes, 2,15-ös nyereményszorzó mellett), a I. 5+2 találat 0 db nyereménye: 0 euró Diósgyőr pedig a Debrecen otthonában diadalmaskodott 2 góllal (7 053 tipp volt II. 5+1 találat 5 db nyereménye: 270 193,80 euró helyes, 8 324, az eseményre megkötött fogadásból, 1,30-as szorzóért). Babos Tímea kenó III. 5+0 találat 10 db nyereménye: 13 374 575 Ft nem tudta megismételni az utóbbi hetekben mutatott jó játékát a Monterreyben IV. 4+2 találat 32 db nyereménye: 1 393 160 Ft zajló női tenisztorna első fordulójában, ahol Polona Hercogtól szenvedett vereséget, 2 játszmában (a végeredményre tett 20 722 fogadásból 2 081 volt jó, 2,40-es oddsért). 2016. február 29. 3 9 25 30 32 33 36 45 47 49 V. 4+1 találat 549 db nyereménye: 73 070 Ft Egy 6-os kötést állított össze a Szerencsejáték Zrt. internetes fogadási portálján, (hétfő) 50 56 59 61 62 70 71 74 75 79 VI. 4+0 találat 1 115 db nyereménye: 27 965 Ft a www.tippmixpro.hu oldalon fogadó játékosunk, méghozzá 500 forintos VII. 3+2 találat 1 217 db nyereménye: 21 965 Ft tétet kockáztatva, ahol a tökéletes megérzések 226 973 forintos nyereményt eredményeztek. Egy másik, a világháló segítségével játszó sportfogadó 210 2016. március 1. 5 8 17 18 20 22 26 34 36 38 VIII. 2+2 találat 17 520 db nyereménye: 7 880 Ft forintos alaptét mellett – összességében 630 forinttal hazardírozva – adta fel (kedd) 39 43 45 59 62 63 72 76 78 80 IX. 3+1 találat 26 329 db nyereménye: 5 075 Ft 2/3-as kombinációját, ahol a három megfogadott NHL-találkozó közül kettőnek X. 3+0 találat 50 889 db nyereménye: 3 760 Ft találta el a pontos végeredményét, ami 58 039 forintos számlanövekedést jelentett. Akadt olyan Tippmixpro-játékos is, aki 5/8-as kombináció kapcsán szelvényenként 2016. március 2. 7 8 13 18 24 25 28 32 42 49 XI. 1+2 találat 92 525 db nyereménye: 3 730 Ft 10 forintot határozott meg alaptétként – összesen 560 forinttal játszott tehát –, és (szerda) 54 58 59 61 66 68 69 71 74 75 XII. 2+1 találat 371 275 db nyereménye: 2 270 Ft ugyan egy rontott tippje volt, így is 49 482 forintos nyereménynek örülhetett. Minden nyertesünknek szívből gratulálunk! - rk - * A tájékoztatóban az adott sorsoláson elért valamennyi (nem csak a Magyarországon értékesített) nyertes játék darabszáma feltüntetésre kerül. Az I. és II. nyerőosztály nyereményösszegei bruttó értéken euróban, http://facebook.com/szerencsejatek.zrt míg a többi nyerőosztály nyereményösszegei nettó értéken forintban www.szerencsejatek.hu/szerencsemix számítva értendőek. A közölt nyereményösszegek a személyi jövedelemadó levonása után kifizetésre kerülő, nettó nyereményösszegek. A szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt. 18 2016. március 4. 2-1 kiemelt események

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Labdarúgás, Olasz A : 10. oldal P 20:45 25249 Roma - Fiorentina 2,00 3,15 3,40 Szo 18:00 25548 Verona - Sampdoria 2,38 3,05 2,75 Szo 20:45 25899 Napoli - Chievo 1,15 6,25 12,50 V 12:30 26001 Torino - Lazio 2,25 3,00 3,00 V 15:00 26109 Atalanta - Juventus 6,35 3,50 1,50 V 15:00 26320 Bologna - Carpi 1,90 3,10 3,85 V 15:00 26523 Frosinone - Udinese 3,20 3,10 2,12 V 15:00 26716 Genoa - Empoli 1,95 3,15 3,60 V 15:00 26833 Sassuolo - Milan 3,05 2,95 2,25 V 20:45 26921 Internazionale - Palermo 1,25 5,00 9,00 Labdarúgás, Francia bajnokság : 9. oldal P 20:30 28261 Caen - Monaco 2,85 3,00 2,35 Szo 17:00 28586 Paris SG - Montpellier 1,40 4,00 6,90 Szo 20:00 28794 Angers - St-Etienne 2,85 2,85 2,45 Szo 20:00 28964 Bastia - Lorient 2,45 2,95 2,75 Szo 20:00 29627 Bordeaux - Ajaccio GFC 1,70 3,25 4,65 Szo 20:00 29857 Lille - Reims 1,80 3,10 4,30 Szo 20:00 29912 Nice - Troyes 1,55 3,65 5,25 V 14:00 29989 Marseille - Toulouse 1,64 3,45 4,75 V 17:00 30128 Rennes - Nantes 2,25 2,90 3,10 V 21:00 30246 Lyon - Guingamp 1,43 3,70 7,00 Labdarúgás, Premier Liga : 8. oldal Szo 13:45 17455 Tottenham - Arsenal 2,35 3,15 2,75 Szo 16:00 18413 Chelsea - Stoke 1,47 3,70 6,20 Szo 16:00 19032 Everton - West Ham 1,70 3,40 4,40 Szo 16:00 19135 Manchester City - Aston Villa 1,17 5,80 12,00 Szo 16:00 19352 Newcastle - Bournemouth 2,55 3,10 2,55 Szo 16:00 21125 Southampton - Sunderland 1,55 3,55 5,55 Szo 16:00 27180 Swansea - Norwich 1,92 3,15 3,70 Szo 18:30 28012 Watford - Leicester 2,70 3,10 2,40 V 14:30 28082 Crystal Palace - Liverpool 3,20 3,10 2,10 V 17:00 29814 West Bromwich - Manchester Utd. 3,90 3,05 1,90 Labdarúgás, Bundesliga 1. : 8. oldal Szo 15:30 40101 1. FC Köln - Schalke 2,40 3,05 2,75 Szo 15:30 40213 Augsburg - Leverkusen 2,90 3,05 2,30 Szo 15:30 40157 Bremen - Hannover 1,70 3,50 4,25 Szo 15:30 36724 E. Frankfurt - Ingolstadt 2,43 3,00 2,75 Szo 15:30 36399 VfB Stuttgart - Hoffenheim 1,87 3,45 3,55 Szo 15:30 40269 Wolfsburg - Mönchengladbach 2,08 3,30 3,05 Szo 18:30 40325 Dortmund - Bayern München 3,05 3,30 2,25 V 15:30 40381 Mainz - Darmstadt 1,75 3,25 4,35 V 17:30 40437 Hamburg - Hertha BSC 2,65 2,95 2,55 Labdarúgás, Spanyol bajnokság : 10. oldal Szo 16:00 31241 Real Madrid - Celta Vigo 1,32 4,80 7,00 Szo 18:15 32460 Villarreal - Las Palmas 1,57 3,50 5,40 Szo 20:30 32781 Getafe - Sevilla 3,50 3,30 1,92 Szo 22:05 34651 Deportivo - Malaga 2,60 2,95 2,60 V 12:00 35525 Betis - Granada 2,05 3,10 3,35 V 16:00 35598 Eibar - Barcelona 11,50 6,00 1,17 V 18:15 35105 Real Sociedad - Levante 1,55 3,60 5,40 V 18:15 35667 Sp. Gijón - Ath. Bilbao 3,35 3,15 2,03 V 20:30 35202 Valencia - Atl. Madrid 3,60 3,00 2,00 H 20:30 35912 Espanyol - Rayo Vallecano 2,05 3,20 3,20 Labdarúgás, NB I : 9. oldal Szo 15:30 24072 3 MTK - Újpest 2,80 3,15 2,30 Szo 18:00 24080 3 Debrecen - Puskás Akadémia 1,42 3,80 7,00 Szo 18:00 24125 3 FTC - Diósgyőr 1,37 4,10 7,30 Szo 18:00 24308 3 Honvéd - Vasas 1,75 3,25 4,35 Szo 18:00 24312 3 Paks - Békéscsaba 1,57 3,40 5,60 Szo 18:00 24316 3 Videoton - Haladás 1,67 3,35 4,70 Labdarúgás, Portugál bajnokság : 10. oldal Szo 21:45 30579 Sporting CP - Benfica 2,40 3,00 2,80 Labdarúgás, Argentin bajnokság : 8. oldal V 21:00 30587 River Plate - Boca Juniors 2,20 2,75 3,05 2016. március 4. 2-2 kiemelt események

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Labdarúgás, BL : 11. oldal K 20:45 05293 Real Madrid - Roma 1,42 4,55 6,40 K 20:45 05551 Wolfsburg - Gent 1,58 3,80 5,30 Sze 18:00 24581 Zenit Szentpétervár - Benfica 2,00 3,30 3,60 Sze 20:45 22660 Chelsea - Paris SG 2,58 3,25 2,60 Tenisz, Davis-kupa, férfi egyes : 11. oldal P 14:30 41407 Fucsovics M. - A. Weintraub 1,40 2,55 Kosárlabda, NB I : 12. oldal Szo 16:00 17049 3 Atomerőmű - Sopron 1,23 16,00 3,90 Szo 16:00 17052 3 MAFC - Körmend 3,90 16,00 1,23 Szo 16:30 17054 3 Nyíregyháza - Jászberény 1,50 13,00 2,55 Szo 18:00 17080 3 Szeged - Kaposvár 2,15 12,50 1,70 Szo 18:00 17222 3 Szolnok - Alba Fehérvár 1,18 16,00 4,50 Szo 18:00 17220 3 Szombathely - Pécs 1,30 15,00 3,40 Szo 19:00 17428 3 ZTE - Kecskemét 1,15 16,50 5,00 Kézilabda, BL : 13. oldal V 18:00 31756 Kielce - Szeged 1,12 10,50 6,25 Vízilabda, OB I, rájátszás : 15. oldal Szo 18:30 19350 3 Honvéd - Szeged 1,55 6,90 2,80 Szo 19:00 27178 3 Eger - FTC 1,08 9,50 8,70 Szo 20:00 29812 3 Vasas - BVSC 2,50 6,70 1,67 Szo 20:30 31129 3 Szolnok - OSC 1,17 7,80 6,00 Téli sportok, Sílövészet párok : 15. oldal Szo 11:30 01240 A. Shipulin - S. Schempp (10 km, vb, Oslo) 2,00 1,65 Szo 11:30 01254 M. Fourcade - J.T. Bö (10 km, vb, Oslo) 1,55 2,15 Szo 11:30 01259 O.E. Björndalen - E.H. Svendsen (10 km, vb, Oslo) 1,85 1,75 Téli sportok, Sílövészet párok, női : 15. oldal Szo 14:30 01310 D. Wierer - T. Eckhoff (női 7,5 km, vb, Oslo) 1,65 1,95 Szo 14:30 01311 K. Mäkäräinen - L. Dahlmeier (női 7,5 km, vb, Oslo) 1,90 1,70 Szo 14:30 01314 M. Dorin Habert - G. Soukalova (női 7,5 km, vb, Oslo) 1,65 1,95

szuper odds - Labdarúgás, Bundesliga 1. Kezdési időpont: Sorszám: Fogadási esemény: Hazai: Döntetlen: Vendég: Szo 18:30 40325 Dortmund - Bayern München 3,05 3,30 2,25

fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Péntek (2016. március 4.) Labdarúgás, Ausztrál bajnokság : 8. oldal P 10:00 30352 Brisbane Roar - Western Sydney 2,35 3,20 2,40 Labdarúgás, Olimpiai-selejtező, női, Ázsia : 11. oldal P 11:35 00989 Dél-Korea - Ausztrália 2,75 3,20 2,15 P 11:39 01000 Japán - Kína 1,60 3,40 4,45 Labdarúgás, Kínai bajnokság P 12:35 32624 R&F - Hebei 2,90 3,00 2,10 Labdarúgás, Iráni bajnokság : 9. oldal P 13:00 07521 Rah Ahan - Esteghlal T. 3,85 2,65 1,95 P 13:30 07523 Foolad Khuzestan - Saipa Karaj 2,40 2,55 2,90 P 13:30 07532 Padideh Mashhad - Malavan Anzali 2,15 2,60 3,35 Labdarúgás, Egyesült Arab Emir. bajnokság : 9. oldal P 14:30 41074 Dibba Al-Fujairah - Al-Ahli (UAE) 5,50 4,05 1,40 P 14:40 08925 Al-Wahda - Al-Shaab 1,30 4,60 5,75 P 17:30 08927 Al-Sharjah - Al-Fujairah 1,80 3,45 3,30 P 17:30 10355 Al-Wasl - Emirates Ras al-Khaimah 1,75 3,45 3,55 Labdarúgás, Nemzetközi Torna, női : 10. oldal P 16:00 07516 Dánia - Izland 1,85 3,40 3,25 P 16:00 07518 Kanada - Belgium 1,55 3,55 4,45 P 19:30 12218 Új-Zéland - Oroszország 2,20 3,30 2,50 P 21:00 12220 Portugália - Brazília 9,25 6,00 1,14 Labdarúgás, Szaúdi bajnokság : 10. oldal P 16:25 07539 Al-Khaleej - Al-Raed 1,85 3,25 3,25 P 18:45 08586 Al-Wehda - Hajer Al-Ahsa 1,85 3,25 3,25 2016. március 4. 2-3 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V P 18:45 08588 Najran - Al-Taawon 3,30 3,50 1,80 Labdarúgás, Cseh 2. : 8. oldal P 18:00 06287 Ceske Budejovice - Trinec 1,70 3,35 3,85 P 18:00 06289 Znojmo - Usti nad Labem 1,75 3,30 3,60 Labdarúgás, Dán bajnokság : 8. oldal P 18:00 31204 Aalborg - OB Odense 1,50 3,70 4,80 Labdarúgás, Lengyel bajnokság : 9. oldal P 18:00 04282 Podbeskidzie Bielsko-B. - Korona Kielce 2,20 3,00 2,80 P 20:30 04352 Wisla Krakkó - Piast Gliwice 2,30 3,00 2,65 Labdarúgás, Lengyel 2. : 9. oldal P 18:00 32618 Chrobry Glogow - Miedz Legnica 2,35 2,90 2,65 P 18:00 32620 Wigry Suwalki - Zaglebie Sosnowiec 2,60 2,95 2,35 Labdarúgás, Szlovák bajnokság : 10. oldal P 18:00 10475 3 Zilina - Zemplin Michalovce 1,30 4,30 7,00 Labdarúgás, Török 2. : 10. oldal P 18:00 40494 Giresunspor - Balikesirspor 2,10 2,90 3,10 Labdarúgás, Bundesliga 2. : 8. oldal P 18:30 39172 1860 München - Sandhausen 1,95 3,10 3,60 P 18:30 39199 Düsseldorf - Karlsruhe 2,45 3,00 2,70 P 20:30 39226 Nürnberg - Kaiserslautern 2,00 3,20 3,30 Labdarúgás, Osztrák 2. : 10. oldal P 18:30 06537 3 Austria Klagenfurt - FAC Wien 1,75 3,35 3,50 P 18:30 06576 3 Austria Lustenau - St. Pölten 2,40 3,10 2,45 P 18:30 06682 3 Austria Salzburg - Wiener Neustadt 2,30 3,10 2,55 P 18:30 06859 3 Kapfenberg - Liefering 2,95 3,35 1,95 P 20:30 06891 3 Wacker Innsbruck - LASK Linz 3,05 3,10 2,00 Labdarúgás, Portugál 2. : 10. oldal P 19:00 40531 Feirense - Atletico CP 1,70 2,95 4,60 Labdarúgás, Török bajnokság : 10. oldal P 19:00 24639 Mersin Idman Yurdu - Sivasspor 2,65 3,05 2,25 Labdarúgás, Román bajnokság, alsóház : 10. oldal P 19:30 05028 3 Botosani - Petrolul Ploiesti 1,75 3,00 4,15 Labdarúgás, Francia 2. : 9. oldal P 20:00 06047 Ajaccio - Paris FC 1,60 3,10 5,00 P 20:00 06049 Auxerre - Niort 2,00 2,90 3,30 P 20:00 06051 Brest - Creteil 1,75 3,05 4,05 P 20:00 32029 Evian Thonon Gaillard - Dijon 3,00 2,80 2,20 P 20:00 32049 Laval - Lens 2,60 2,70 2,50 P 20:00 06056 Le Havre - Valenciennes 1,60 3,15 5,00 P 20:00 06058 Nimes - Bourg-Peronnas 1,85 3,15 3,40 Labdarúgás, Francia 3. : 9. oldal P 20:00 05628 Avranches - Chambly 2,30 2,80 2,80 P 20:00 05639 Belfort - Frejus St-Raphael 1,90 2,85 3,65 P 20:00 05641 CA Bastia - Colmar 2,00 2,85 3,40 P 20:00 05643 Dunkerque - Sedan 2,25 2,75 2,90 P 20:00 05647 Lucon - Boulogne 2,05 2,90 3,15 P 20:00 05650 Orleans - Les Herbiers 1,90 2,95 3,45 P 20:00 05652 Strasbourg - Epinal 1,35 3,70 7,00 P 20:30 05654 Marseille Consolat - Chateauroux 2,15 2,90 2,95 Labdarúgás, Holland bajnokság : 9. oldal P 20:00 21116 ADO Den Haag - Twente 2,25 3,30 2,80 Labdarúgás, Holland 2. : 9. oldal P 20:00 07995 Almere City - Ajax 2 2,30 3,35 2,40 P 20:00 32537 Dordrecht - RKC Waalwijk 1,60 3,60 3,90 P 20:00 07997 Go Ahead Eagles - Emmen 1,85 3,30 3,20 P 20:00 08005 Helmond - Eindhoven 2,15 3,30 2,60 P 20:00 31746 NAC Breda - Achilles'29 1,16 5,25 10,00 P 20:00 32559 Oss - Sparta Rotterdam 5,50 4,15 1,40 P 20:00 08100 Telstar - Venlo 3,30 3,45 1,80 Labdarúgás, Francia bajnokság : 9. oldal P 20:30 28261 Caen - Monaco 2,85 3,00 2,35 P 20:30 28262 Caen - Monaco Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,46 1,29 1,32 Labdarúgás, Belga bajnokság : 8. oldal P 20:30 23012 Gent - OH Leuven 1,45 3,90 4,85 Labdarúgás, Belga 2. : 8. oldal P 20:30 02946 Lierse - Roeselare 2,35 3,10 2,55 Labdarúgás, Angol Liga bajnokság : 8. oldal P 20:45 39487 Middlesbrough - Wolverhampton 1,55 3,50 5,50 Labdarúgás, Angol Nemzeti Liga : 8. oldal P 20:45 39996 Forest Green - Grimsby 2,45 2,95 2,45 2016. március 4. 3-1 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Labdarúgás, Olasz A : 10. oldal P 20:45 25249 Roma - Fiorentina 2,00 3,15 3,40 P 20:45 25250 Roma - Fiorentina Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,22 1,26 1,64 Labdarúgás, Ír bajnokság P 20:45 35674 Cork City - Bohemians 1,45 3,45 5,50 P 20:45 35676 St. Patrick's - Galway 1,40 3,90 6,00 P 21:00 35678 Finn Harps - Derry City 2,70 2,85 2,30 P 21:00 35680 Wexford Youths - Longford Town 2,25 2,95 2,75 Labdarúgás, Ír 1. P 20:45 28523 Cabinteely - Athlone 2,75 3,00 2,20 P 20:45 28525 Drogheda Utd. - Waterford Utd. 1,60 3,35 4,25 P 20:45 28521 Shelbourne - Cobh Ramblers 1,65 3,35 4,10 Labdarúgás, Argentin bajnokság : 8. oldal P 21:00 08192 Quilmes - Olimpo Bahia Blanca 2,05 2,90 3,20 P 23:15 08103 Argentinos Juniors - Defensa Justicia 2,95 2,90 2,15 Szo 01:15 08414 Arsenal Sarandí - Vélez Sarsfield 2,35 2,80 2,75 Szo 01:30 08454 Lanus - Newell's 1,85 2,95 3,70 Labdarúgás, Portugál bajnokság : 10. oldal P 21:30 31707 Pacos Ferreira - Marítimo 2,45 3,10 2,60 Labdarúgás, Chilei bajnokság : 8. oldal P 23:30 03000 Antofagasta - Dep. Union La Calera 1,70 3,40 3,80 Szo 02:00 03002 San Luis de Quillota - Universidad de Concepcion 1,85 3,25 3,30 Labdarúgás, Paraguayi bajnokság : 10. oldal Szo 00:00 40971 Guarani Asuncion - Olimpia Asuncion 1,85 3,15 3,35 Labdarúgás, Argentin 2. : 8. oldal Szo 02:00 01971 Central Cordoba - Atl. All Boys 2,00 2,85 3,40 Labdarúgás, Mexikói bajnokság : 9. oldal Szo 04:30 31551 Tijuana - Leon 2,15 3,15 2,70 Tenisz, Kuala Lumpur, női egyes : 11. oldal P 07:00 35508 Qia. Wang - L. Zhu 1,25 3,15 P 08:15 40916 K. Kucova - E. Svitolina 3,70 1,20 P 11:30 35907 C. Buyukakcay - E. Bouchard 3,30 1,25 P 12:45 35513 S. Lisicki - N. Broady 1,45 2,30 Tenisz, Kuala Lumpur, női páros : 11. oldal P 10:00 18760 Liang C / Wang Y - Piter K / Zanevska M 1,50 2,30 Szo 03:00 41387 Wongteanchai V / Yang Z - Diyas Z / XU Y-F 2,45 1,45 Tenisz, Davis-kupa, férfi egyes : 11. oldal P 13:00 41463 Nagy P. - D. Sela 7,75 1,02 P 13:00 40895 P. Kohlschreiber - L. Rosol 1,30 2,85 P 14:00 41134 A. Murray - T. Daniel 1,01 14,75 P 14:00 40922 K. Coppejans - M. Cilic 3,90 1,18 P 14:00 41374 N. Djokovic - O. Nedovyesov 1,01 8,75 P 14:00 40927 P. Lorenzi - M. Chiudinelli 1,12 4,60 P 14:30 41407 Fucsovics M. - A. Weintraub 1,40 2,55 P 14:20 40890 A. Zverev - T. Berdych 3,40 1,22 P 14:30 41375 A. Ungur - G. Zemlja 2,60 1,35 P 14:30 41380 M. Przysiezny - G. Pella 2,75 1,35 P 15:20 40932 A. Seppi - H. Laaksonen 1,10 4,85 P 15:20 41135 D. Evans - K. Nishikori 6,75 1,04 P 15:20 40937 D. Goffin - B. Coric 1,22 3,35 P 15:20 41381 V. Troicki - M. Kukushkin 1,25 3,15 P 15:50 40942 H. Hurkacz - L. Mayer 7,25 1,03 Tenisz, Davis-kupa, világcsoport : 11. oldal P 13:00 28135 Németország - Csehország 2,40 1,45 P 14:00 28137 Belgium - Horvátország 3,20 1,25 P 14:00 28138 Nagy-Britannia - Japán 1,22 3,50 P 14:00 28141 Olaszország - Svájc 1,02 7,50 P 14:00 28142 Szerbia - Kazahsztán 1,04 6,75 P 14:30 30857 Lengyelország - Argentína 3,15 1,25 P 16:00 28143 Franciaország - Kanada 1,04 7,00 Tenisz, Monterrey, női egyes : 11. oldal P 17:00 00934 J. Konta - K. Flipkens 1,30 2,95 Kosárlabda, Ausztrál bajnokság, rájátszás : 12. oldal P 07:30 35023 NZ Breakers - Perth (2.m.) 1,40 2,45 Kosárlabda, Fülöp-sz., Commissioner Cup : 12. oldal P 09:15 41072 RS Elasto Painters - NLEX Road Warriors 1,50 2,20 P 12:00 41073 Alaska Aces - Phoenix Fuelmasters 1,16 3,95 Kosárlabda, Euroliga, F csoport : 12. oldal P 18:45 30950 Zalgiris Kaunas - Brose Bamberg 1,75 10,00 2,00 2016. március 4. 3-2 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V P 18:45 24644 Zalgiris Kaunas - Brose Bamberg 1,70 1,90 P 20:45 30940 Olympiakosz - Laboral Kutxa 1,30 11,25 3,25 P 20:45 24881 Olympiakosz - Laboral Kutxa 1,25 3,15 Kosárlabda, Euroliga, E csoport : 12. oldal P 19:30 30903 Fenerbahce Ülker - Crvena zvezda 1,12 12,75 4,85 P 19:30 24653 Fenerbahce Ülker - Crvena zvezda 1,12 4,75 Kosárlabda, Francia bajnokság : 12. oldal P 20:00 09792 Adecco ASVEL - Orleans 1,12 4,75 P 20:30 09826 Antibes - Pau Orthez 1,60 2,05 Kosárlabda, Német bajnokság : 12. oldal P 20:00 30301 Braunschweig - Bremerhaven 1,09 5,00 P 20:00 30309 Ludwigsburg - S. Oliver Würzburg 1,30 3,00 Jégkorong, VHL, rájátszás : 14. oldal P 15:00 01241 Torosz Nyeftekamszk - Szputnyik Nyizsnyij Tagil (5.m.) 1,45 4,20 4,40 P 17:00 01705 Burany Voronyezs - Dinamo Balasiha (5.m.) 1,75 3,75 3,20 P 17:00 01242 Tver - Cselmet Cseljabinszk (5.m.) 1,65 3,80 3,55 P 17:00 01243 VMF-Karelija - Izssztal Izsevszk (5.m.) 2,40 3,50 2,20 Jégkorong, Finn bajnokság : 14. oldal P 17:30 01485 HIFK - Kärpät 2,15 3,60 2,45 P 17:30 12370 Hämeenlinna - Tappara 4,05 4,20 1,50 P 17:30 12382 Ilves - Lahti Pelicans 2,15 3,55 2,50 P 17:30 01486 JYP - Turku PS 1,95 3,60 2,80 Jégkorong, Szlovák bajnokság : 13. oldal P 17:30 24555 3 B. Bystrica - Zilina 1,45 4,35 4,15 P 17:30 24556 3 Kosice - Trencin 1,40 4,50 4,90 P 17:30 24557 3 Martin - Zvolen 2,95 4,15 1,75 P 18:00 24559 3 Piestany - Poprad 1,55 4,20 3,85 Jégkorong, Cseh 2., rájátszás : 14. oldal P 18:00 02791 Havirov - Jihlava (3.m.) 2,45 3,80 2,10 P 18:00 02821 Prostejov - Slavia Praha (3.m.) 2,20 3,85 2,30 P 18:00 02792 Slovan Ustecti Lvi - Kladno (3.m.) 2,80 4,00 1,85 P 18:00 02822 Zubr Prerov - Motor Ceske Budejovice (3.m.) 2,35 3,90 2,15 Jégkorong, Dán bajnokság, rájátszás : 14. oldal P 18:00 08932 Herning - Odense (1.m.) 1,85 4,05 2,75 P 19:30 08935 Esbjerg - Rödovre (1.m.) 1,40 4,50 4,50 P 19:30 08960 Frederikshavn - Rungsted (1.m.) 1,30 5,25 5,00 P 19:30 08961 SönderjyskE - Aalborg (1.m.) 1,25 5,75 5,75 Jégkorong, Cseh bajnokság : 14. oldal P 18:20 02727 Brno - Zlín 1,90 3,75 2,80 P 18:20 02728 Liberec - Karlovy Vary 1,25 5,50 6,25 P 18:20 02758 Litvínov - Vítkovice 1,85 3,75 2,90 P 18:20 02774 Mountfield HK - Pardubice 1,55 4,10 3,70 P 18:20 02775 Plzen - Chomutov 1,70 4,00 3,20 P 18:20 02776 Sparta Praha - Mladá Boleslav 1,50 4,50 3,95 P 18:20 02777 Trinec - Olomouc 1,65 3,85 3,40 Jégkorong, Svéd bajnokság : 14. oldal P 19:00 01720 Brynäs - Färjestad 2,10 3,70 2,50 P 19:00 01721 Rögle - Malmö 1,95 3,80 2,65 Jégkorong, Svéd 2., rájátszás : 14. oldal P 19:00 12365 Leksand - Karlskoga 1,90 3,80 2,80 P 19:00 12366 Mora - Almtuna 1,70 3,75 3,35 P 19:00 12367 Timra - Oskarshamn 2,25 3,60 2,30 Jégkorong, Osztrák bajnokság, rájátszás : 14. oldal P 19:15 02714 Klagenfurt - Salzburg (4.m.) 2,60 4,05 1,90 P 19:15 02715 Linz - Südtirol Bolzano (4.m.) 1,60 4,20 3,50 P 19:40 02725 Dornbirn - Znojmo (4.m.) 2,10 3,90 2,40 P 19:40 02726 Villach - Vienna Capitals (4.m.) 1,85 4,05 2,80 Jégkorong, Német bajnokság : 14. oldal P 19:30 12383 Augsburg - Ingolstadt 2,20 4,15 2,20 P 19:30 12384 Hamburg - Iserlohn 1,95 4,15 2,55 P 19:30 12385 Köln - Düsseldorf 1,85 4,10 2,70 P 19:30 12452 Mannheim - Straubing 1,55 4,35 3,60 P 19:30 12453 München - Wolfsburg 1,80 4,10 2,80 P 19:30 12456 Nürnberg - Eisbären Berlin 2,10 4,10 2,30 P 19:30 12485 Schwenningen - Krefeld 2,10 4,15 2,30 Jégkorong, Német 2., rájátszás : 14. oldal P 19:30 07325 Dresden - Crimmitschau (1.m.) 1,50 4,40 3,90 P 19:30 07327 Rosenheim - Riessersee (1.m.) 1,95 4,05 2,60 2016. március 4. 3-3 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Jégkorong, Svájci 2., rájátszás : 14. oldal P 19:45 10427 Olten - Ajoie (1.m.) 1,80 4,25 2,75 P 19:45 10430 Rapperswil - Red Ice Martigny (1.m.) 1,50 4,45 3,95 Jégkorong, NHL : 14. oldal Szo 01:00 35990 Columbus - Edmonton 1,95 3,50 2,80 Szo 01:00 35991 Washington - NY Rangers 2,00 3,50 2,70 Szo 02:30 35992 Dallas - New Jersey 1,75 3,60 3,35 Kézilabda, NB I : 13. oldal P 18:00 16815 3 Balmazújváros - Mezőkövesd 1,35 8,80 3,40 Kézilabda, Svéd bajnokság : 13. oldal P 19:15 26167 HIF Karlskrona - Lugi 3,60 9,25 1,30 Rögbi, Super Rugby : 15. oldal P 07:35 04615 Canterbury Crusaders - Auckland Blues 1,40 20,00 2,60 P 09:40 04616 Canberra Brumbies - Sydney Waratahs 1,25 22,00 3,15 Szo 05:15 04620 Waikato Chiefs - Johannesburg Lions 1,10 31,00 4,70 Rögbi, NRL P 10:05 16640 Manly Sea Eagles - Canterbury Bulldogs 1,50 18,50 2,35 Szo 05:00 16686 Canberra Raiders - Penrith Panthers 1,50 18,75 2,30 Rögbi, Pro 12 : 15. oldal P 20:05 40945 Llanelli Scarlets - Benetton Treviso 1,12 30,00 4,60 P 20:35 40946 Edinburgh - Connacht 1,45 18,25 2,40 Rögbi, Angol Premier Liga : 15. oldal P 20:45 40947 Newcastle - Worcester 1,30 21,00 3,00 Rögbi, Francia bajnokság : 15. oldal P 20:45 09284 Grenoble - Clermont 1,60 18,00 2,10 Rögbi, Angol Szuper Liga : 15. oldal P 21:00 07156 Hull FC - Wigan 1,95 17,75 1,75 P 21:00 07160 Leeds Rhinos - Huddersfield 1,25 21,00 3,35 P 21:00 07165 St. Helens - Castleford 1,35 19,25 2,80 P 21:00 07341 Widnes - Hull KR 1,07 23,00 5,75 Futsal, Spanyol bajnokság : 15. oldal P 20:00 36021 Levante - Barcelona 12,00 6,75 1,09 P 20:30 36099 Magna Navarra - Murcia 2,30 4,15 2,10 P 20:45 36100 Santa Coloma - Elche 1,12 7,00 8,50 P 21:15 36101 Jumilla - Zaragoza 1,70 4,20 3,15 Darts, UK Open : 15. oldal P 12:45 16629 A. Boulton - L. Grimshaw 1,20 3,55 P 12:45 07329 A. Brown - M. Frost 2,75 1,35 P 12:45 07456 B.Green - J. Hogg 2,40 1,45 P 12:45 07434 G. Stone - J. Haines 1,90 1,70 P 12:45 07460 K. Dowling - D. van Dijk 1,65 2,00 P 12:45 07430 L. Delderfield - M. Wilson 1,60 2,05 P 12:45 07935 M. Barilli - D. Layden 1,35 2,60 P 12:45 16630 M. Cox - W. Newton 2,50 1,40 P 13:25 08675 C. Turner - J. Worsley 2,15 1,55 P 13:25 07979 I. Mcfarlane - J. Clayton 3,50 1,22 P 13:25 08652 J. Scott - D. Winstanley 4,15 1,15 P 13:25 08654 K. Macneil - R.Cross 1,25 3,20 P 13:25 08655 M. McFall - D. van Duijvenbode 3,15 1,25 P 13:25 08659 P. Whitworth - J. Murnan 4,00 1,16 P 13:25 16631 R. Huybrechts - M. Rice 1,14 4,35 P 13:25 16633 W. O'Connor - M. Jodrill 1,18 3,90 P 14:05 08676 A. Monk - S. Rattray 1,45 2,40 P 14:05 08677 C. Jones - P. Milford 2,20 1,50 P 14:05 16634 De. Smith - A. Roy 1,80 1,80 P 14:05 08772 H. Ward - A. Tabern 2,40 1,45 P 14:05 08715 J. Dekker - A. Davidson 1,22 3,40 P 14:05 16635 J. Mold - M. Caris 2,50 1,40 P 14:05 08768 R. Harrington - G. McGrandle 1,20 3,60 P 14:05 08769 R. de Vreede - N. Derry 1,95 1,65 P 14:45 03608 A. Smith - J. Wattimena 1,85 1,75 P 14:45 08774 B. Lynn - D. Stewart 2,05 1,60 P 14:45 08882 D. Day - P. Hogan 2,50 1,40 P 14:45 08820 D. Webster - L. Morris 1,12 4,70 P 14:45 08884 J. Heaver - S. Maish 2,60 1,40 P 14:45 08885 J. Payne - D. Parletti 1,55 2,15 P 14:45 16636 M. McGowan - N. Aspinall 2,15 1,55 2016. március 4. 4-1 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V P 14:45 08894 S. Rose - S. Marsh 1,90 1,75 P 15:25 16637 M. Clark - M. De Decker 1,70 1,90 P 15:25 08895 R. Corner - B. van Peer 1,70 1,90 P 15:25 08896 W. Jones - A. Jenkins 1,70 1,90 P 16:05 08929 D. Pallett - J. Marriott 1,22 3,45 P 16:05 16638 J. Ten Berge - M. Dudbridge 1,90 1,70 P 16:05 16639 L. Evans - R-Jo. Rodriguez 2,25 1,50 P 16:40 08930 Y. Meeuwisse - R. Green 2,35 1,45 Floorball, Finn bajnokság : 15. oldal P 17:30 14695 Turku PS - M-Team 1,75 5,75 2,50 Ökölvívás, Profi mérkőzés : 15. oldal P 09:00 34279 Y. Kimura - G. Lopez 1,27 18,00 3,30 P 10:00 34281 S. Yamanaka - L. Solis 1,02 22,50 8,00 Szombat (2016. március 5.) Labdarúgás, Japán bajnokság : 9. oldal Szo 07:00 32693 Kashima A. - Sagan Tosu 1,45 3,75 5,00 Szo 07:00 32714 Kawasaki Frontale - Shonan Bellmare 1,55 3,50 4,75 Szo 08:00 32827 Omiya Ardija - Kashiwa R. 2,35 2,95 2,60 Szo 10:30 32899 Vissel Kobe - Albirex Niigata 2,40 3,00 2,50 Szo 11:00 32919 Avispa Fukuoka - Yokohama FM 3,40 3,05 1,90 V 05:00 32939 Kofu - Gamba Osaka 3,40 2,95 1,95 V 06:00 33018 Urawa RD - Jubilo Iwata 1,40 3,90 5,75 V 07:00 33094 Nagoya GE - Sanfrecce Hiroshima 2,65 3,00 2,25 V 07:30 33149 Vegalta Sendai - FC Tokyo 2,55 2,95 2,40 Labdarúgás, Ausztrál bajnokság : 8. oldal Szo 07:15 30363 Wellington Phoenix - Adelaide Utd 2,95 3,25 2,00 Szo 09:30 30398 Melbourne City - Sydney FC 1,80 3,55 3,20 V 07:00 03570 Central Coast Mariners - Melbourne Victory 4,60 3,85 1,50 Labdarúgás, Kínai bajnokság Szo 08:30 32626 Henan Jianye - Shanghai SIPG 4,10 3,20 1,70 Szo 12:35 32630 Shanghai Shenhua - Yanbian 1,35 3,90 6,50 Szo 13:00 32628 Jiangsu - Shandong Luneng 2,05 3,25 2,80 Labdarúgás, Cseh 2. : 8. oldal Szo 10:15 06291 Pardubice - Hradec Kralove 2,35 3,00 2,60 Szo 10:15 06293 Vysehrad - Karvina 3,85 3,15 1,75 Szo 14:30 06295 Frydek Mistek - Sokolov 2,65 3,10 2,25 Szo 14:30 06304 Graffin Vlasim - Opava 2,05 3,10 3,00 Labdarúgás, Portugál 2. : 10. oldal Szo 12:15 40533 Chaves - Guimaraes B 1,35 3,70 7,50 Szo 16:00 40541 Aves - Freamunde 2,45 2,65 2,75 Szo 16:00 40543 Covilha - Santa Clara 1,90 2,85 3,65 Szo 16:00 40545 Farense - Oriental de Lisboa 1,85 2,90 3,80 Szo 16:00 40551 Gil Vicente - Leixoes 1,60 3,05 4,90 Szo 16:00 40535 Mafra - Benfica B 2,20 2,85 2,90 Szo 16:00 40537 Portimonense - Braga B 1,60 3,05 4,90 Szo 16:00 40547 Porto B - Olhanense 1,40 3,40 7,25 Szo 16:00 40539 Sporting CP B - Famalicao 2,65 2,80 2,40 Szo 16:00 40553 Uniao Oliveirense - Varzim 3,10 2,85 2,10 Szo 16:00 40549 Viseu - Penafiel 2,25 2,80 2,90 Labdarúgás, Orosz bajnokság : 9. oldal Szo 12:30 05635 Krilja Szovjetov Szamara - Rosztov 3,40 2,90 2,10 Szo 15:00 05740 Rubin Kazany - Kubany Krasznodar 1,75 3,30 4,40 Szo 17:30 05247 FK Krasznodar - Zenit Szentpétervár 2,50 3,10 2,55 Labdarúgás, Török bajnokság : 10. oldal Szo 12:30 24672 Kayserispor - Genclerbirligi 1,95 2,95 3,40 Szo 15:00 24675 Bursaspor - Rizespor 1,70 3,30 3,75 Szo 18:00 24867 Osmanlispor - Gaziantepspor 1,50 3,45 5,00 Labdarúgás, Angol Liga bajnokság : 8. oldal Szo 13:00 16854 Bristol City - Cardiff 2,15 3,10 3,15 Szo 13:30 39460 Burnley - Blackburn 1,95 3,10 3,65 Szo 16:00 17669 Brentford - Charlton 1,60 3,80 4,65 Szo 16:00 18118 Derby County - Huddersfield 1,85 3,25 3,95 Szo 16:00 19422 Ipswich - Nottingham 2,05 3,10 3,35 Szo 16:00 23229 Leeds - Bolton 1,90 3,20 3,60 Szo 16:00 19741 Milton Keynes Dons - QPR 2,75 3,00 2,40 2016. március 4. 4-2 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Szo 16:00 23751 Preston - Brighton 2,75 2,85 2,50 Szo 16:00 20232 Reading - Fulham 1,95 3,25 3,45 Szo 16:00 20877 Sheffield Wed. - Rotherham 1,65 3,45 4,70 Labdarúgás, Bundesliga 2. : 8. oldal Szo 13:00 39253 Paderborn - Fürth 2,60 3,15 2,50 Szo 13:00 34959 Union Berlin - FSV Frankfurt 1,90 3,30 3,60 Labdarúgás, Lengyel 2. : 9. oldal Szo 13:00 32622 Olsztyn - Olimpia Grudziadz 2,20 2,90 2,85 Szo 15:00 34264 Wisla Plock - Kluczbork 1,40 3,70 5,75 Szo 16:00 34266 Bytovia Bytow - Rozwoj Katowice 1,80 3,05 3,80 Szo 17:00 34271 Chojniczanka Chojnice - Sandecja Nowy Sacz 1,85 3,05 3,55 Szo 17:00 34273 Zawisza Bydgoszcz - Pogon Siedlce 1,60 3,40 4,50 Labdarúgás, Ukrán bajnokság : 10. oldal Szo 13:00 40973 3 Csernomorec Odessza - Kárpáti Lviv 4,55 3,40 1,60 Szo 13:00 40988 3 Sztal Dnyeprodzerzsinszk - Olekszandria 2,75 2,90 2,25 Szo 16:00 41003 3 Dinamo Kijev - Dnipro 1,35 3,75 6,50 Labdarúgás, Skót FA Kupa : 10. oldal Szo 13:30 24474 Rangers - Dundee 1,50 3,70 4,60 Szo 16:00 24505 Ross County - Dundee Utd. 1,95 3,20 3,05 Labdarúgás, Premier Liga : 8. oldal Szo 13:45 17455 Tottenham - Arsenal 2,35 3,15 2,75 Szo 13:45 17458 Tottenham - Arsenal Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,34 1,26 1,46 Szo 16:00 18413 Chelsea - Stoke 1,47 3,70 6,20 Szo 16:00 18415 Chelsea - Stoke Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,05 1,19 2,32 Szo 16:00 19032 Everton - West Ham 1,70 3,40 4,40 Szo 16:00 19033 Everton - West Ham Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,13 1,22 1,92 Szo 16:00 19135 Manchester City - Aston Villa 1,17 5,80 12,00 Szo 16:00 19142 Manchester City - Aston Villa Hendikep 0:1 1,50 3,90 3,90 Szo 16:00 19352 Newcastle - Bournemouth 2,55 3,10 2,55 Szo 16:00 19353 Newcastle - Bournemouth Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,39 1,27 1,39 Szo 16:00 21125 Southampton - Sunderland 1,55 3,55 5,55 Szo 16:00 21128 Southampton - Sunderland Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,07 1,21 2,16 Szo 16:00 27180 Swansea - Norwich 1,92 3,15 3,70 Szo 16:00 27181 Swansea - Norwich Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,19 1,26 1,70 Szo 18:30 28012 Watford - Leicester 2,70 3,10 2,40 Szo 18:30 28013 Watford - Leicester Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,44 1,27 1,35 Labdarúgás, Bundesliga 3. : 8. oldal Szo 14:00 31371 Erfurt - Hallescher FC 2,30 2,95 2,65 Szo 14:00 31356 Holstein Kiel - Cottbus 1,65 3,15 4,50 Szo 14:00 31276 Magdeburg - Rostock 2,00 2,95 3,25 Szo 14:00 39311 Sonnenhof Grossaspach - Fortuna Köln 1,95 3,10 3,20 Szo 14:00 31247 Wehen - Aalen 2,05 2,85 3,15 Szo 14:00 39296 Würzburg - Bremen Amatőr 1,70 3,15 4,15 Labdarúgás, Francia 2. : 9. oldal Szo 14:00 06060 Nancy - Red Star 93 1,60 3,20 4,85 Szo 14:00 06062 Tours - Sochaux 2,05 2,75 3,35 Labdarúgás, Görög bajnokság : 9. oldal Szo 14:00 09267 Giannina - Panetolikosz 1,95 2,95 3,35 Szo 16:15 09269 Plataniasz - Panioniosz 1,95 2,95 3,40 Labdarúgás, Svéd Kupa, 3. csoport : 11. oldal Szo 14:00 38867 AIK Stockholm - Falkenberg 1,18 4,95 9,50 Labdarúgás, Svéd Kupa, 5. csoport : 11. oldal Szo 14:00 38879 FF Malmö - Sundsvall 1,16 5,00 11,00 Szo 14:00 38869 Sirius - Angelholm 1,45 3,85 5,25 Labdarúgás, Svéd Kupa, 7.csoport : 11. oldal Szo 14:00 38908 Häcken - Gefle 1,35 4,00 6,75 Labdarúgás, Svéd Kupa, 8. csoport : 11. oldal Szo 14:00 38910 Helsingborg - Örebro 2,20 3,15 2,65 Labdarúgás, Szerb bajnokság : 10. oldal Szo 14:00 08596 3 Vozdovac - Mladost Lucani 2,00 3,00 3,20 Szo 18:00 08598 3 Crvena zvezda - Jagodina 1,14 5,00 12,75 Labdarúgás, Olasz B : 10. oldal Szo 15:00 11026 Avellino - Spezia 2,25 2,85 2,85 Szo 15:00 11082 Crotone - Ascoli 1,55 3,30 4,80 Szo 15:00 12538 Entella - Bari 2,40 2,80 2,65 Szo 15:00 12540 Lanciano - Brescia 2,40 2,85 2,65 2016. március 4. 4-3 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Szo 15:00 12542 Latina - Como 2,10 2,85 3,15 Szo 15:00 12536 Novara - Vicenza 1,75 3,05 4,15 Szo 15:00 12534 Perugia - Ternana 1,90 2,85 3,55 Szo 15:00 12530 Trapani - Cagliari 3,00 2,90 2,15 Szo 15:00 12532 Vercelli - Pescara 2,80 2,85 2,25 Labdarúgás, Francia 3. : 9. oldal Szo 15:00 05656 Amiens - Beziers 2,05 2,80 3,30 Labdarúgás, Cseh bajnokság : 8. oldal Szo 15:00 16470 Bohemians 1905 - Teplice 2,20 3,05 2,75 Szo 15:00 16472 Brno - Zlín 2,00 3,00 3,15 Szo 15:00 16474 Jihlava - Olomouc 2,20 2,95 2,85 Szo 18:00 16478 Mladá Boleslav - Slavia Praha 1,90 3,05 3,40 Labdarúgás, Horvát bajnokság : 9. oldal Szo 15:00 26169 3 NK Zagreb - Lokomotív Zagreb 3,05 3,10 2,00 Szo 17:00 26171 3 Inter Zapresic - Hajduk Split 3,20 3,00 1,95 Labdarúgás, Szlovén bajnokság : 10. oldal Szo 15:00 08853 3 Celje - Zavrc 2,25 3,10 2,65 Szo 17:00 08855 3 Koper - Rudar Velenje 1,95 3,10 3,20 Szo 20:15 08886 3 Maribor - Olimpija Ljubljana 2,15 3,10 2,75 Labdarúgás, NB I : 9. oldal Szo 15:30 24072 3 MTK - Újpest 2,80 3,15 2,30 Szo 18:00 24080 3 Debrecen - Puskás Akadémia 1,42 3,80 7,00 Szo 18:00 24125 3 FTC - Diósgyőr 1,37 4,10 7,30 Szo 18:00 24308 3 Honvéd - Vasas 1,75 3,25 4,35 Szo 18:00 24312 3 Paks - Békéscsaba 1,57 3,40 5,60 Szo 18:00 24316 3 Videoton - Haladás 1,67 3,35 4,70 Labdarúgás, Bundesliga 1. : 8. oldal Szo 15:30 40101 1. FC Köln - Schalke 2,40 3,05 2,75 Szo 15:30 40102 1. FC Köln - Schalke Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,34 1,28 1,44 Szo 15:30 40213 Augsburg - Leverkusen 2,90 3,05 2,30 Szo 15:30 40214 Augsburg - Leverkusen Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,48 1,28 1,31 Szo 15:30 40157 Bremen - Hannover 1,70 3,50 4,25 Szo 15:30 40158 Bremen - Hannover Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,14 1,21 1,92 Szo 15:30 36724 E. Frankfurt - Ingolstadt 2,43 3,00 2,75 Szo 15:30 36725 E. Frankfurt - Ingolstadt Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,34 1,29 1,43 Szo 15:30 36399 VfB Stuttgart - Hoffenheim 1,87 3,45 3,55 Szo 15:30 36400 VfB Stuttgart - Hoffenheim Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,21 1,22 1,74 Szo 15:30 40269 Wolfsburg - Mönchengladbach 2,08 3,30 3,05 Szo 15:30 40270 Wolfsburg - Mönchengladbach Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,28 1,24 1,59 Szo 18:30 40325 Dortmund - Bayern München 3,05 3,30 2,25 Szo 18:30 40326 Dortmund - Bayern München Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,59 1,29 1,34 Labdarúgás, Lengyel bajnokság : 9. oldal Szo 15:30 27753 Gornik Leczna - TBB Nieciecza 2,20 2,95 2,80 Szo 18:00 27717 Slask Wroclaw - Zaglebie Lubin 2,30 2,90 2,65 Szo 20:30 27826 Legia Varsó - Gornik Zabrze 1,20 4,60 10,00 Labdarúgás, Angol Liga 1. : 8. oldal Szo 16:00 39634 Bury - Bradford 2,65 2,90 2,30 Szo 16:00 39714 Coventry - Rochdale 1,75 3,25 3,70 Szo 16:00 39734 Crewe - Burton 5,00 3,45 1,50 Szo 16:00 39694 Doncaster - Shrewsbury 2,00 3,05 3,05 Szo 16:00 39594 Fleetwood - Sheffield Utd. 2,50 2,95 2,45 Szo 16:00 39534 Millwall - Blackpool 1,55 3,35 4,70 Szo 16:00 39554 Oldham - Swindon 2,10 3,05 2,90 Szo 16:00 39574 Port Vale - Colchester 1,90 3,25 3,20 Szo 16:00 39614 Scunthorpe - Gillingham 2,05 3,05 3,00 Szo 16:00 39654 Southend - Chesterfield 2,00 3,15 3,00 Szo 16:00 39514 Walsall - Barnsley 2,30 3,00 2,60 Szo 16:00 39674 Wigan - Peterborough 1,55 3,50 4,50 Labdarúgás, Spanyol bajnokság : 10. oldal Szo 16:00 31241 Real Madrid - Celta Vigo 1,32 4,80 7,00 Szo 16:00 31618 Real Madrid - Celta Vigo Hendikep 0:1 1,70 3,95 3,05 Szo 18:15 32460 Villarreal - Las Palmas 1,57 3,50 5,40 Szo 18:15 32461 Villarreal - Las Palmas Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,08 1,21 2,12 Szo 20:30 32781 Getafe - Sevilla 3,50 3,30 1,92 Szo 20:30 32782 Getafe - Sevilla Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,70 1,24 1,21 Szo 22:05 34651 Deportivo - Malaga 2,60 2,95 2,60 2016. március 4. 5-1 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Szo 22:05 34652 Deportivo - Malaga Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,38 1,30 1,38 Labdarúgás, Osztrák bajnokság : 10. oldal Szo 16:00 26142 Salzburg - Grödig 1,18 5,25 9,25 Szo 18:30 24444 Admira Wacker - Wolfsberg 2,40 2,95 2,55 Szo 18:30 25932 Austria Wien - Ried 1,70 3,30 3,80 Szo 18:30 25465 Mattersburg - Sturm Graz 2,90 3,10 2,05 Labdarúgás, Dán bajnokság : 8. oldal Szo 16:00 23214 Hobro - Viborg 2,95 2,95 2,10 Labdarúgás, Izraeli bajnokság : 9. oldal Szo 16:00 40515 Maccabi Petah Tikva - Hapoel TA 2,05 3,20 2,90 Szo 16:30 40517 Maccabi TA - Hapoel Kfar Saba 1,25 4,30 8,25 Szo 17:30 40519 Hapoel Raanana - Bnei Yehuda TA 1,90 3,15 3,20 Szo 18:30 40521 Hapoel Akko - Maccabi Netanya 1,45 3,60 5,50 Szo 19:00 40523 Ironi Kiryat Shmone - Beitar Jerusalem 4,55 3,45 1,55 Labdarúgás, Skót bajnokság : 10. oldal Szo 16:00 21198 Hamilton - Motherwell 2,30 3,00 2,60 Szo 16:00 34907 Hearts - Partick Thistle 1,70 3,20 3,90 Labdarúgás, Skót Liga bajnokság : 10. oldal Szo 16:00 40020 Falkirk - Alloa 1,30 4,05 6,75 Szo 16:00 40022 Livingston - Dumbarton 2,10 3,30 2,70 Szo 16:00 40018 Raith Rovers - St. Mirren 2,10 3,20 2,75 Labdarúgás, Svéd Kupa, 4. csoport : 11. oldal Szo 16:00 38871 Elfsborg - Kalmar 1,35 4,10 6,50 Labdarúgás, Francia bajnokság : 9. oldal Szo 17:00 28586 Paris SG - Montpellier 1,40 4,00 6,90 Szo 17:00 28592 Paris SG - Montpellier Hendikep 0:1 2,15 3,20 2,50 Szo 20:00 28794 Angers - St-Etienne 2,85 2,85 2,45 Szo 20:00 28805 Angers - St-Etienne Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,42 1,32 1,32 Szo 20:00 28964 Bastia - Lorient 2,45 2,95 2,75 Szo 20:00 28965 Bastia - Lorient Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,34 1,30 1,42 Szo 20:00 29627 Bordeaux - Ajaccio GFC 1,70 3,25 4,65 Szo 20:00 29628 Bordeaux - Ajaccio GFC Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,12 1,24 1,91 Szo 20:00 29857 Lille - Reims 1,80 3,10 4,30 Szo 20:00 29858 Lille - Reims Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,14 1,27 1,80 Szo 20:00 29912 Nice - Troyes 1,55 3,65 5,25 Szo 20:00 29913 Nice - Troyes Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,09 1,20 2,15 Labdarúgás, Román bajnokság, alsóház : 10. oldal Szo 17:00 05209 3 Municipal Studentesc Iasi - CFR Cluj 2,30 2,80 2,80 Labdarúgás, Szlovák bajnokság : 10. oldal Szo 17:00 34833 3 Podbrezova - Slovan Bratislava 4,05 3,45 1,65 Szo 17:00 34835 3 Skalica - Trencin 5,75 3,80 1,40 Szo 18:20 34905 3 Dunajska Streda - Ruzomberok 1,95 3,15 3,10 Labdarúgás, Svájci bajnokság : 10. oldal Szo 17:45 21339 FC Zürich - Thun 1,95 3,20 3,05 Szo 20:00 21341 St. Gallen - Grasshoppers 2,50 3,15 2,35 Labdarúgás, Svájci 2. : 10. oldal Szo 17:45 21386 Le Mont Lausanne - Winterthur 3,05 3,10 2,00 Szo 17:45 21358 Wohlen - Biel 1,95 3,20 3,05 Labdarúgás, Spanyol 2. : 10. oldal Szo 18:00 30998 Ath. Bilbao B - Cordoba 2,35 2,80 2,75 Szo 18:00 31000 Elche - UE Llagostera 1,50 3,30 5,25 Szo 18:00 31002 Girona - Mirandes 1,85 3,00 3,60 Szo 18:00 31004 Mallorca - Oviedo 2,20 2,80 2,95 Szo 20:15 31006 Lugo - Osasuna 2,30 2,80 2,85 Labdarúgás, Olasz A : 10. oldal Szo 18:00 25548 Verona - Sampdoria 2,38 3,05 2,75 Szo 18:00 25549 Verona - Sampdoria Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,34 1,28 1,45 Szo 20:45 25899 Napoli - Chievo 1,15 6,25 12,50 Szo 20:45 25942 Napoli - Chievo Hendikep 0:1 1,50 3,85 4,15 Labdarúgás, Holland bajnokság : 9. oldal Szo 18:30 21118 Zwolle - De Graafschap 1,60 3,85 4,35 Szo 19:45 21120 Groningen - PSV 5,50 4,05 1,50 Szo 20:45 21122 Heerenveen - Utrecht 2,30 3,35 2,65 Labdarúgás, Olimpiai-selejtező,női, Európa : 11. oldal Szo 19:30 12230 Norvégia - Hollandia 2,45 3,20 2,35 Szo 19:30 12236 Svédország - Svájc 1,60 3,50 4,05 2016. március 4. 5-2 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Labdarúgás, Belga 2. : 8. oldal Szo 19:30 02949 Dessel - Eisden Maasmechelen 1,60 3,55 4,25 Szo 19:30 02953 Geel - Virton 2,30 3,10 2,55 Szo 20:00 02955 Antwerpen - Lommel 1,75 3,45 3,55 Szo 20:00 02957 Deinze - Tubize 4,75 3,80 1,50 Szo 20:00 02971 Heist - WS Bruxelles 7,00 4,60 1,25 Labdarúgás, Ír 1. Szo 19:30 28519 Limerick - UC Dublin 1,75 3,30 3,60 Labdarúgás, Román bajnokság, felsőház : 10. oldal Szo 19:30 04392 3 Astra Giurgiu - Viitorul Constanta 1,90 3,10 3,35 Labdarúgás, Belga bajnokság : 8. oldal Szo 20:00 23052 FC Bruges - St. Truiden 1,15 5,25 10,75 Szo 20:00 23054 Kortrijk - Zulte Waregem 2,05 3,15 2,95 Szo 20:00 23081 Lokeren - Westerlo 1,55 3,50 4,35 Szo 20:00 23083 Mouscron-Peruwelz - Anderlecht 3,80 3,35 1,70 Szo 20:00 23189 Oostende - Charleroi 2,30 3,10 2,50 Szo 20:00 23198 Standard Liege - Genk 1,85 3,15 3,40 Szo 20:00 23212 Waasland Beveren - Mechelen 2,25 3,15 2,60 Labdarúgás, Ír bajnokság Szo 20:30 38227 Bray - Dundalk 6,50 4,10 1,35 Szo 20:45 38247 Sligo - Shamrock Rovers 3,00 2,90 2,10 Labdarúgás, Uruguayi bajnokság : 10. oldal Szo 20:30 40955 Liverpool Montevideo - El Tanque Sisley 2,35 3,25 2,40 Szo 20:30 40957 Villa Teresa - Cerro 2,35 3,20 2,40 V 00:00 40959 Penarol - Sud América 1,50 3,55 5,00 Labdarúgás, Argentin bajnokság : 8. oldal Szo 21:00 08475 Atl. Rafaela - San Martin SJ 2,15 2,85 2,95 Szo 21:00 08496 Huracan - Estudiantes LP 3,15 2,80 2,10 Szo 23:15 08700 Belgrano de Cordoba - Sarmiento 1,70 3,05 4,45 Szo 23:15 08945 Gimnasia LP - San Lorenzo 2,30 2,85 2,80 V 01:30 08988 Independiente - Colón 1,60 3,05 4,90 Labdarúgás, Argentin 2. : 8. oldal Szo 21:00 02011 Atl. Los Andes - Douglas Haig 2,10 2,85 3,05 Szo 21:00 02188 Club Almagro - Atl. Parana 2,15 2,80 3,05 Szo 21:00 02604 Crucero del Norte - Estudiantes San Luis 2,00 2,90 3,25 Szo 21:00 02653 Juventud Un. Gualeguaychu - Guillermo Brown 2,15 2,75 3,10 Szo 21:00 03163 Juventud Unida San Luis - Brown de Adrogue 2,05 2,85 3,25 Szo 21:05 03260 Nueva Chicago - Independiente de Mendoza 1,60 3,15 4,70 Labdarúgás, Chilei bajnokság : 8. oldal Szo 21:00 03008 Union Espanola - Universidad de Chile 2,70 3,20 2,15 Szo 23:30 03010 Huachipato - San Marcos de Arica 1,60 3,40 4,45 V 02:00 03012 Santiago Wanderers - Cobresal 1,45 3,80 5,25 Labdarúgás, Portugál bajnokság : 10. oldal Szo 21:45 30579 Sporting CP - Benfica 2,40 3,00 2,80 Labdarúgás, Mexikói bajnokság : 9. oldal V 00:00 31553 América - M. Morelia 1,60 3,40 4,30 V 01:30 31554 Queretaro - Chivas Guadalajara 2,00 3,00 3,20 V 02:00 31556 Monterrey - Tigres 2,30 3,05 2,55 V 03:06 31557 Pachuca - Dorados de Sinaloa 1,45 3,75 5,50 V 03:30 31558 Atlas - Santos Laguna 2,40 2,95 2,55 V 04:00 31562 Chiapas - Dep. Toluca 2,00 3,05 3,10 Kosárlabda, NB I : 12. oldal Szo 16:00 17050 3 Atomerőmű - Sopron 1,20 3,60 Szo 16:00 17053 3 MAFC - Körmend 3,60 1,20 Szo 16:30 17079 3 Nyíregyháza - Jászberény 1,45 2,35 Szo 18:00 17219 3 Szeged - Kaposvár 2,02 1,62 Szo 18:00 17417 3 Szolnok - Alba Fehérvár 1,16 4,00 Szo 18:00 17221 3 Szombathely - Pécs 1,26 3,10 Szo 19:00 17429 3 ZTE - Kecskemét 1,13 4,40 Kosárlabda, VTB Liga : 12. oldal Szo 17:00 12496 Tsmoki-Minszk - Asztana 1,35 2,60 Kosárlabda, Francia bajnokság : 12. oldal Szo 18:00 09827 Nanterre - Limoges 1,35 2,75 Szo 20:00 09828 Chalon sur Saone - Nancy 1,30 3,05 Szo 20:00 09829 Cholet - Paris Levallois 1,35 2,75 Szo 20:00 09830 Dijon - Rouen 1,09 5,25 2016. március 4. 5-3 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Szo 20:00 12676 Le Havre - Reims 2,10 1,55 Szo 20:30 09831 Gravelines - Le Mans 1,35 2,70 Kosárlabda, Lengyel bajnokság : 12. oldal Szo 18:00 10170 Czarni Slupsk - Kutno 1,18 3,85 Szo 18:00 10205 Koszalin - Rosa Radom 3,85 1,18 Szo 18:00 10227 Starogard Gdanski - Torun 3,90 1,18 Kosárlabda, ABA Liga : 12. oldal Szo 21:00 12659 3 Buducnost - Cibona Zagreb 1,08 5,50 Kosárlabda, Spanyol bajnokság : 12. oldal Szo 21:00 32669 MoraBanc Andorra - Estudiantes 1,16 4,05 Jégkorong, VHL, rájátszás : 14. oldal Szo 10:00 24426 Ermak Angarszk - Zauralje Kurgan (5.m.) 1,90 3,40 3,05 Szo 12:00 18987 Szarjarka Karaganda - Kazzink-Torpedo (5.m.) 2,15 3,50 2,50 Szo 15:00 24427 Rjazany - Molot Perm (5.m.) 1,50 4,10 4,15 Jégkorong, Francia bajnokság, alsóház Szo 20:00 10426 Dijon - Morzine-Avoriaz 1,70 4,60 2,90 Szo 20:30 10423 Briancon - Lyon 1,90 4,40 2,55 Szo 20:30 10425 Chamonix - Bordeaux 2,00 4,20 2,45 Kézilabda, EHF Kupa, D csoport : 13. oldal Szo 13:30 31886 Ystad - CSM Bukarest 1,50 8,50 2,75 Szo 20:30 31987 Chambery - Anaitasuna 1,05 13,75 8,25 Kézilabda, Dán bajnokság : 13. oldal Szo 15:00 40951 Midtjylland - Nordsjaelland 1,30 8,25 4,05 Szo 16:00 40953 Sönderjyske - Ribe-Esbjerg 1,40 7,75 3,15 Szo 17:10 40954 GOG - Mors 1,18 8,75 5,25 Kézilabda, Svéd bajnokság, női : 13. oldal Szo 15:00 40526 Eslöv - Kristianstad 1,35 9,50 3,35 Szo 15:00 40527 Heid - Lugi 4,60 9,75 1,20 Szo 15:00 40528 Höör - Sävehof 4,05 10,00 1,25 Szo 15:00 40529 Skuru - Skövde 1,25 10,00 3,80 Szo 15:00 40530 Vasterasirsta - Hellton 1,03 12,50 9,75 Szo 15:00 40493 Önnereds - Sparvägens 1,20 9,75 4,60 Kézilabda, EHF Kupa, A csoport : 13. oldal Szo 15:30 31985 Dinamo Bukarest - Aalborg 1,60 8,00 2,50 Kézilabda, Német bajnokság, női : 13. oldal Szo 15:30 02674 Dortmund - Buxtehude 1,35 10,25 3,35 Szo 16:30 27873 Blomberg-Lippe - SVG Celle 1,18 11,00 4,65 Szo 19:00 27870 Bad Wildungen - Thüringer HC 8,50 13,50 1,04 Szo 19:00 27871 Metzingen - Leverkusen 1,18 11,00 4,65 Szo 19:00 02675 Rosengarten-Buchholz - Göppingen 1,45 8,50 2,85 Kézilabda, Dán bajnokság, női : 13. oldal Szo 16:00 40952 Odense - Sönderjyske 1,02 12,75 10,50 Szo 17:10 41091 Midtjylland - Esbjerg 2,00 7,25 2,00 Kézilabda, BL, 16 közé jutásért : 13. oldal Szo 17:00 31784 Breszt Meskov - Skjern 1,30 8,50 3,70 Szo 17:30 31783 Motor Zaporozsje - Naturhouse La Rioja 1,65 7,25 2,50 Kézilabda, BL, A csoport : 13. oldal Szo 17:00 31672 Veszprém - Wisla Plock 1,01 14,00 11,25 Szo 18:00 31750 Celje - Besiktas 1,02 12,75 10,50 Kézilabda, Svájci bajnokság, rájátszás : 13. oldal Szo 17:00 14688 Thun - St. Gallen 1,30 10,00 3,55 Szo 20:15 14689 Kriens - Bern 1,35 10,00 3,25 Kézilabda, BL, B csoport : 13. oldal Szo 17:30 31673 Vardar Pro Skopje - Montpellier 1,07 12,25 7,25 Szo 20:30 31751 Barcelona - R-N. Löwen Kronau 1,30 9,25 3,90 Kézilabda, Lengyel bajnokság : 13. oldal Szo 18:00 12784 Chrobry Glogow - Stal Mielec 1,03 12,50 9,75 Szo 18:00 14279 Legionowo - Gornik Zabrze 1,60 9,00 2,50 Szo 18:30 14280 Gwardia Opole - Zaglebie Lubin 1,50 9,00 2,75 Kézilabda, Spanyol bajnokság : 13. oldal Szo 18:30 32004 Ciudad Encantada - Villa de Aranda 1,90 7,25 2,05 Szo 18:30 32005 Morrazo Cangas - Aragón 1,18 9,00 5,25 Szo 18:30 32006 Puerto Sagunto - Teucro 1,30 8,50 3,80 Szo 20:30 32007 AX Puente Genil - Ademar Leon 3,55 8,25 1,35 Kézilabda, Német bajnokság : 13. oldal Szo 19:00 02442 DHfK Leipzig - Stuttgart 1,25 8,50 4,10 Kézilabda, EHF Kupa, B csoport : 13. oldal Szo 19:30 31986 Limburg Lions - Holstebro 4,95 11,25 1,16 2016. március 4. 6-1 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Vízilabda, OB I, rájátszás : 15. oldal Szo 18:30 19350 3 Honvéd - Szeged 1,55 6,90 2,80 Szo 19:00 27178 3 Eger - FTC 1,08 9,50 8,70 Szo 20:00 29812 3 Vasas - BVSC 2,50 6,70 1,67 Szo 20:30 31129 3 Szolnok - OSC 1,17 7,80 6,00 Rögbi, NRL Szo 07:30 04229 Wests Tigers - New Zealand Warriors 2,75 20,00 1,35 Szo 09:30 16694 North Queensland Cowboys - Cronulla Sharks 1,35 21,00 2,80 V 06:00 04260 Sydney Roosters - South Sydney Rabbitohs 1,95 18,25 1,70 Rögbi, Super Rugby : 15. oldal Szo 07:35 04636 Dunedin Highlanders - Wellington Hurricanes 1,45 19,50 2,45 Szo 10:40 04652 Queensland Reds - Perth Force 1,35 20,00 2,80 Szo 14:00 04661 Pretoria Bulls - Melbourne Rebels 1,30 20,00 2,95 Szo 16:05 04675 Bloemfontein Cheetahs - Cape Town Stormers 2,80 20,00 1,35 Szo 18:10 04688 Sharks - Buenos Aires Jaguares 1,50 19,50 2,25 Rögbi, Francia bajnokság : 15. oldal Szo 14:45 09288 Brive - Toulouse 1,35 19,00 2,75 Szo 18:30 09292 Bordeaux - Oyonnax 1,04 41,00 6,00 Szo 18:30 09296 Section Paloise - Stade de France 1,55 18,25 2,25 Szo 20:45 09300 Montpellier - Castres 1,22 22,00 3,40 Futsal, Spanyol bajnokság : 15. oldal Szo 12:30 36102 Autos Lobelle Santiago - Ribera Navarra 3,05 4,05 1,75 Szo 17:00 36103 Peniscola - Palma Manacor 4,65 4,70 1,40 Szo 18:00 36104 Jaen - Burela 1,90 4,20 2,55 Téli sportok, Sílövészet párok : 15. oldal Szo 11:30 01240 A. Shipulin - S. Schempp (10 km, vb, Oslo) 2,00 1,65 Szo 11:30 01254 M. Fourcade - J.T. Bö (10 km, vb, Oslo) 1,55 2,15 Szo 11:30 01259 O.E. Björndalen - E.H. Svendsen (10 km, vb, Oslo) 1,85 1,75 Téli sportok, Sílövészet párok, női : 15. oldal Szo 14:30 01310 D. Wierer - T. Eckhoff (női 7,5 km, vb, Oslo) 1,65 1,95 Szo 14:30 01311 K. Mäkäräinen - L. Dahlmeier (női 7,5 km, vb, Oslo) 1,90 1,70 Szo 14:30 01314 M. Dorin Habert - G. Soukalova (női 7,5 km, vb, Oslo) 1,65 1,95 Floorball, Svéd bajnokság : 15. oldal Szo 17:15 01433 AIK - Pixbo Wallenstam 2,95 5,50 1,60 Szo 17:15 01477 Falun - Warberg 1,12 8,00 7,25 Szo 17:15 14696 Granlo - Mullsjö 4,05 6,00 1,35 Szo 17:15 14702 Gävle GIK - Helsingborg 11,75 9,25 1,04 Szo 17:15 01479 Karlstad - Storvreta 5,00 6,25 1,25 Szo 17:15 01483 Linköping - Dalen 1,60 5,25 3,00 Szo 17:15 01484 Växjö - Sirius 1,35 6,00 4,15 Ökölvívás, Profi mérkőzés : 15. oldal Szo 20:00 34280 R. Chagaev - L. Browne 1,30 18,00 3,10 Szo 23:45 34285 L. Ortiz - T. Thompson 1,03 22,50 7,50 Szo 23:45 34283 R. Castellanos - O. Escandon 1,38 17,00 2,75 Szo 23:45 34284 S. Ali - J. Vargas 1,40 17,00 2,65 Vasárnap (2016. március 6.) Labdarúgás, Kínai bajnokság V 08:30 32634 Chongqing Lifan - Guangzhou Evergrande 5,75 3,95 1,40 V 08:30 32637 Shijiazhuang - Liaoning Hongyun 1,95 2,95 3,30 V 12:35 32665 Hangzhou Greentown - Changchun Yatai 2,20 2,90 2,85 Labdarúgás, Japán 2. : 9. oldal V 09:00 03214 Machida Zelvia - Kyoto 2,75 2,75 2,35 V 09:00 03387 Yokohama FC - Matsumoto Yamaga 3,35 2,80 2,05 Labdarúgás, Cseh 2. : 8. oldal V 10:15 06307 Olomouc B - MAS Taborsko 2,35 3,00 2,60 Labdarúgás, Spanyol bajnokság : 10. oldal V 12:00 35525 Betis - Granada 2,05 3,10 3,35 V 12:00 35526 Betis - Granada Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,23 1,27 1,61 V 16:00 35598 Eibar - Barcelona 11,50 6,00 1,17 V 16:00 35604 Eibar - Barcelona Hendikep 1:0 3,90 4,35 1,45 V 18:15 35105 Real Sociedad - Levante 1,55 3,60 5,40 V 18:15 35115 Real Sociedad - Levante Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,08 1,20 2,15 V 18:15 35667 Sp. Gijón - Ath. Bilbao 3,35 3,15 2,03 V 18:15 35668 Sp. Gijón - Ath. Bilbao Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,62 1,26 1,23 V 20:30 35202 Valencia - Atl. Madrid 3,60 3,00 2,00 2016. március 4. 6-2 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V V 20:30 35203 Valencia - Atl. Madrid Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,64 1,29 1,20 Labdarúgás, Spanyol 2. : 10. oldal V 12:00 31007 Alavés - Zaragoza 1,95 2,95 3,40 V 17:00 31009 Alcorcon - Gimnastic 1,70 3,05 4,40 V 17:00 31011 Ponferradina - Numancia 2,40 2,80 2,60 V 17:00 31016 Tenerife - Almería 1,90 3,00 3,40 V 17:00 31017 Valladolid - Huesca 1,75 3,05 3,95 V 19:15 31020 Albacete - Leganes 3,10 2,90 2,10 Labdarúgás, Olasz A : 10. oldal V 12:30 26001 Torino - Lazio 2,25 3,00 3,00 V 12:30 26002 Torino - Lazio Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,29 1,29 1,50 V 15:00 26109 Atalanta - Juventus 6,35 3,50 1,50 V 15:00 26110 Atalanta - Juventus Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 2,25 1,21 1,05 V 15:00 26320 Bologna - Carpi 1,90 3,10 3,85 V 15:00 26321 Bologna - Carpi Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,18 1,27 1,71 V 15:00 26523 Frosinone - Udinese 3,20 3,10 2,12 V 15:00 26524 Frosinone - Udinese Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,57 1,27 1,25 V 15:00 26716 Genoa - Empoli 1,95 3,15 3,60 V 15:00 26717 Genoa - Empoli Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,20 1,26 1,68 V 15:00 26833 Sassuolo - Milan 3,05 2,95 2,25 V 15:00 26834 Sassuolo - Milan Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,50 1,30 1,28 V 20:45 26921 Internazionale - Palermo 1,25 5,00 9,00 V 20:45 26927 Internazionale - Palermo Hendikep 0:1 1,75 3,70 3,20 Labdarúgás, Holland bajnokság : 9. oldal V 12:30 21124 Nijmegen - Heracles 1,90 3,35 3,45 V 14:30 21127 AZ Alkmaar - Excelsior 1,35 4,65 6,25 V 14:30 21130 Roda - Vitesse 3,05 3,20 2,15 V 14:30 21132 Willem II - Ajax 4,15 3,50 1,70 V 16:45 21155 Feyenoord - Cambuur 1,30 4,75 7,25 Labdarúgás, Török bajnokság : 10. oldal V 12:30 24880 Kasimpasa - Antalyaspor 1,70 3,30 3,75 V 15:00 24892 Galatasaray - Basaksehir 2,00 3,10 3,00 V 18:00 31271 Akhisar - Fenerbahce 3,80 3,15 1,75 V 18:00 24895 Konyaspor - Trabzonspor 2,05 3,00 3,00 Labdarúgás, Lengyel 2. : 9. oldal V 12:45 34275 GKS Katowice - Arka Gdynia 2,70 2,90 2,25 Labdarúgás, Dán bajnokság : 8. oldal V 13:00 23219 Esbjerg - Randers 2,70 2,90 2,30 V 16:00 23221 Sönderjyske - Bröndby 2,85 2,90 2,20 V 18:00 05457 Aarhus - FC Köbenhavn 3,90 3,20 1,70 Labdarúgás, Román bajnokság, alsóház : 10. oldal V 13:00 05419 3 Universitatea Craiova - Voluntari 2,10 2,90 3,00 Labdarúgás, Skót FA Kupa : 10. oldal V 13:00 24531 Celtic - Greenock Morton 1,05 7,00 17,50 V 15:00 24533 Hibernian - Inverness CT 1,90 3,20 3,25 Labdarúgás, Szerb bajnokság : 10. oldal V 13:00 08606 3 RAD Belgrád - Vojvodina 2,70 2,90 2,35 V 14:00 08609 3 Borac - Spartak Zlatibor Voda 1,75 3,15 3,85 V 14:00 08612 3 Cukaricki - Javor Ivanjica 1,55 3,45 4,85 V 14:00 08623 3 OFK Belgrád - Novi Pazar 2,10 2,90 3,00 V 14:00 08782 3 Radnik Surdulica - Metalac Gornji Milanovac 1,85 3,10 3,50 V 19:00 08806 3 Radnicki Nis - Partizan Belgrád 3,30 3,00 1,95 Labdarúgás, Ukrán bajnokság : 10. oldal V 13:00 41018 3 Olimpik Doneck - Zorya Luganszk 7,25 3,80 1,35 V 16:00 41033 3 Sahtar Doneck - Vorszkla Poltava 1,14 5,25 12,50 V 18:30 41047 3 Metalist Harkiv - Volyn Lutszk 2,15 3,00 2,80 Labdarúgás, Bundesliga 2. : 8. oldal V 13:30 34996 Bochum - Bielefeld 1,70 3,45 4,25 V 13:30 34997 Bochum - Bielefeld Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,18 1,22 1,90 V 13:30 07155 Braunschweig - Duisburg 1,70 3,40 4,50 V 13:30 07348 Braunschweig - Duisburg Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,16 1,22 1,95 V 13:30 05658 Heidenheim - St. Pauli 2,25 3,00 2,95 V 13:30 05661 Heidenheim - St. Pauli Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,30 1,30 1,50 Labdarúgás, Svájci bajnokság : 10. oldal V 13:45 21345 Lugano - Basel 4,10 3,70 1,55 V 13:45 21347 Sion - Vaduz 1,60 3,40 4,35 2016. március 4. 6-3 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V V 16:00 21354 Young Boys - Luzern 1,65 3,45 3,85 Labdarúgás, Bundesliga 3. : 8. oldal V 14:00 27875 Dynamo Dresden - Stuttgarter Kickers 1,40 3,80 5,75 V 14:00 28452 Erzgebirge Aue - Mainz Amatőr 1,65 3,10 4,40 V 14:00 29054 Münster - Osnabrück 2,25 2,85 2,80 V 14:00 39281 VfB Stuttgart Amatőr - Chemnitz 2,70 2,90 2,30 Labdarúgás, Francia bajnokság : 9. oldal V 14:00 29989 Marseille - Toulouse 1,64 3,45 4,75 V 14:00 29990 Marseille - Toulouse Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,11 1,22 2,00 V 17:00 30128 Rennes - Nantes 2,25 2,90 3,10 V 17:00 30129 Rennes - Nantes Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,27 1,30 1,50 V 21:00 30246 Lyon - Guingamp 1,43 3,70 7,00 V 21:00 30252 Lyon - Guingamp Hendikep 0:1 2,20 3,40 2,40 Labdarúgás, Görög bajnokság : 9. oldal V 14:00 09271 Panathinaikosz - Atromitosz Periszteri 1,50 3,30 5,75 V 16:15 09273 Panthrakikosz - PAOK 8,50 4,65 1,22 V 16:15 10506 Panthrakikosz - PAOK Hendikep 1:0 3,10 3,65 1,70 V 16:15 09275 Veria - Levadiakosz 2,35 2,85 2,70 V 16:15 09277 Xanthi - Kalloni 1,40 3,75 6,00 V 18:30 09279 Iraklisz 1908 - Olympiakosz 6,75 3,85 1,35 V 18:30 12789 Iraklisz 1908 - Olympiakosz Hendikep 1:0 2,50 3,30 2,05 Labdarúgás, Svéd Kupa, 1. csoport : 11. oldal V 14:00 38873 Norrköping - Jönköping Södra 1,40 3,85 5,25 V 14:00 38875 Östersund - AFC Utd. Väsby 1,55 3,65 4,35 Labdarúgás, Svéd Kupa, 6. csoport : 11. oldal V 14:00 38881 Djurgarden - Hammarby 2,15 3,20 2,65 V 14:00 38906 Ljungskile - Syrianska 2,95 3,20 2,00 Labdarúgás, Premier Liga : 8. oldal V 14:30 28082 Crystal Palace - Liverpool 3,20 3,10 2,10 V 14:30 28088 Crystal Palace - Liverpool Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,57 1,27 1,25 V 17:00 29814 West Bromwich - Manchester Utd. 3,90 3,05 1,90 V 17:00 29815 West Bromwich - Manchester Utd. Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,71 1,28 1,17 Labdarúgás, Holland 2. : 9. oldal V 14:30 32591 Volendam - Maastricht 1,65 3,55 3,75 Labdarúgás, Uruguayi bajnokság : 10. oldal V 14:30 40961 Danubio - Fenix Montevideo 2,05 3,05 3,05 V 20:30 40963 CA Rentistas - Defensor 2,30 3,20 2,45 V 20:30 40965 Montevideo Wanderers - Plaza Colonia 2,35 3,25 2,40 V 20:30 40967 Racing Montevideo - Atl. River Plate 1,90 3,00 3,45 H 00:00 40969 Nacional - Juventud 1,30 4,10 6,75 Labdarúgás, Belga 2. : 8. oldal V 15:00 02969 Eupen - Cercle Bruges 2,65 3,15 2,20 V 15:00 02996 Saint-Gilloise - Coxyde 1,40 4,10 5,25 Labdarúgás, Cseh bajnokság : 8. oldal V 15:00 16482 Liberec - Slovacko 1,50 3,65 5,00 V 15:00 16488 Ostrava - Dukla Praha 3,90 3,15 1,75 V 15:00 16490 Sparta Praha - Jablonec 1,45 3,80 5,50 V 18:15 16492 Plzen - Pribram 1,25 4,60 8,25 Labdarúgás, Dán 2. : 8. oldal V 15:00 35914 Helsingor - Skive 2,25 2,90 2,75 V 15:00 35932 Köge - Vendsyssel 2,85 2,90 2,20 Labdarúgás, Horvát bajnokság : 9. oldal V 15:00 04254 3 Dinamo Zagreb - Slaven Belupo 1,15 5,00 11,75 V 17:00 26173 3 Rijeka - Osijek 1,16 4,75 12,25 Labdarúgás, Orosz bajnokság : 9. oldal V 15:00 05896 Terek Groznij - Lokomotív Moszkva 2,25 2,90 3,10 V 17:30 04539 CSZKA Moszkva - Szpartak Moszkva 1,85 3,30 3,85 Labdarúgás, Svájci 2. : 10. oldal V 15:00 30583 Lausanne - Xamax 1,60 3,45 4,25 V 15:00 30585 Schaffhausen - Aarau 3,00 3,10 2,05 Labdarúgás, Szlovén bajnokság : 10. oldal V 15:00 08893 3 Krsko Posavlje - Krka Novo Mesto 2,40 3,10 2,45 V 16:55 08898 3 Domzale - HIT Gorica 1,80 3,15 3,65 Labdarúgás, Bundesliga 1. : 8. oldal V 15:30 40381 Mainz - Darmstadt 1,75 3,25 4,35 V 15:30 40382 Mainz - Darmstadt Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,14 1,25 1,86 2016. március 4. 7-1 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V V 17:30 40437 Hamburg - Hertha BSC 2,65 2,95 2,55 V 17:30 40438 Hamburg - Hertha BSC Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,39 1,30 1,36 Labdarúgás, Lengyel bajnokság : 9. oldal V 15:30 27806 Lechia Gdansk - Jagiellonia Bialystok 1,70 3,20 4,00 V 18:00 27804 Lech Poznan - Cracovia Krakkó 1,85 3,10 3,45 Labdarúgás, Svéd Kupa, 2. csoport : 11. oldal V 16:00 38877 Göteborg - Halmstad 1,35 4,10 6,50 Labdarúgás, Osztrák bajnokság : 10. oldal V 16:30 25869 Altach - Rapid Wien 3,50 3,35 1,75 Labdarúgás, Portugál bajnokság : 10. oldal V 17:00 31734 Boavista - Nacional Madeira 2,50 2,90 2,70 V 17:00 31736 Setúbal - Moreirense 2,25 3,10 2,95 V 17:00 31738 Tondela - Arouca 2,70 3,05 2,40 V 17:00 31740 Uniao Madeira - Belenenses 2,70 3,00 2,45 V 19:15 31742 Académica - Guimaraes 2,75 3,10 2,35 V 21:30 31744 Braga - Porto 3,80 3,25 1,85 Labdarúgás, Szlovák bajnokság : 10. oldal V 17:00 34829 3 Zlate Moravce - Trnava 2,50 3,10 2,35 V 18:00 34831 3 Myjava - Senica 1,60 3,60 4,15 Labdarúgás, Olasz B : 10. oldal V 17:30 12527 Modena - Livorno 2,20 2,85 2,95 Labdarúgás, Mexikói bajnokság : 9. oldal V 19:00 31563 UNAM Pumas - Cruz Azul 2,40 2,95 2,50 H 00:00 31565 Puebla - Veracruz 2,00 3,05 3,15 Labdarúgás, Izraeli bajnokság : 9. oldal V 19:15 40900 Maccabi - Hapoel Haifa 1,70 3,25 4,05 Labdarúgás, Román bajnokság, felsőház : 10. oldal V 19:30 04464 3 Dinamo Bukarest - Steaua Bukarest 2,55 2,90 2,40 Labdarúgás, MLS V 19:30 15177 New York - Toronto 1,50 3,55 4,90 V 20:00 15179 Chicago - New York City FC 2,00 3,05 3,10 V 20:00 05146 Orlando - Salt Lake 1,85 3,15 3,40 V 21:00 15264 Dallas - Philadelphia 1,40 3,75 6,00 V 21:00 15266 Houston - New England 2,25 3,05 2,65 V 21:00 15268 San Jose - Colorado 1,90 3,05 3,35 V 22:30 15364 Portland - Columbus 2,00 3,00 3,15 V 23:30 05156 Vancouver - Montreal 1,65 3,30 4,05 H 01:00 05158 Seattle - Kansas City 1,75 3,25 3,70 H 04:00 05160 Los Angeles - D.C. United 1,40 3,75 6,00 Labdarúgás, Argentin bajnokság : 8. oldal V 21:00 30587 River Plate - Boca Juniors 2,20 2,75 3,05 V 23:15 30687 Rosario Central - Banfield 1,55 3,25 5,00 V 23:30 09090 Aldosivi - Atl. Temperley 2,10 2,75 3,20 H 01:30 31155 Union SF - Racing Club 2,45 2,75 2,65 Labdarúgás, Argentin 2. : 8. oldal V 21:00 03421 Ferro Carril Oeste - Talleres Cordoba 1,90 2,90 3,55 H 00:00 03531 Gimnasia Jujuy - Boca Unidos 1,85 2,95 3,65 H 00:00 03744 Instituto Cordoba - Santamarina Tandil 1,90 2,95 3,55 Labdarúgás, Chilei bajnokság : 8. oldal V 21:00 03014 Colo Colo - Universidad Catolica 2,10 3,20 2,80 V 23:30 03019 Dep. Iquique - Audax Italiano 2,35 3,10 2,45 Kosárlabda, Olasz bajnokság : 12. oldal V 12:00 32010 Avellino - Cantu 1,18 3,75 V 18:00 32018 Milano - Manital Torino 1,02 7,50 V 18:15 39078 Brindisi - VL Pesaro 1,16 4,00 V 18:15 39086 Caserta - Pistoia 2,10 1,55 V 18:15 39110 Cremona - Capo D'Orlando 1,14 4,30 V 18:15 39102 Sassari - Virtus Bologna 1,07 5,50 V 18:15 39094 Varese - Trento 1,90 1,70 Kosárlabda, Spanyol bajnokság : 12. oldal V 12:30 34334 Fuenlabrada - Valencia 2,50 1,40 V 12:30 34342 Gran Canaria - Real Madrid 2,50 1,40 V 12:30 34350 Joventut Badalona - Sevilla 1,45 2,40 V 12:30 34358 Murcia - Gipuzkoa 1,04 6,50 V 12:30 34531 Zaragoza - Iberostar Tenerife 1,90 1,70 V 18:00 34366 Barcelona - Unicaja Malaga 1,06 6,00 2016. március 4. 7-2 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V V 19:00 34374 Manresa - Obradoiro Monbus 1,35 2,70 V 19:30 34386 Laboral Kutxa - Bilbao 1,14 4,40 Kosárlabda, Litván bajnokság : 12. oldal V 15:00 12764 Lietkabelis - Pasvalys 1,60 2,10 V 16:00 12782 Neptunas Klaipeda - Vytautas Prienai 1,18 3,90 Kosárlabda, Német bajnokság : 12. oldal V 15:00 30325 Hagen - Brose Bamberg 6,25 1,05 V 17:00 30333 Bayreuth - Giessen 1,55 2,15 V 17:00 30341 Mitteldeutscher - Bayern München 7,75 1,02 V 17:00 30350 Skyliners Frankfurt - Ulm 1,65 2,00 V 17:00 30361 Telekom Bonn - Tübingen 1,35 2,80 Kosárlabda, Lengyel bajnokság : 12. oldal V 18:00 10318 Slask Wroclaw - Anwil Wloclawek 5,50 1,07 V 18:00 12724 Tarnobrzeg - Trefl Sopot 1,65 2,00 V 20:00 10357 Dabrowa Gornicza - Turow Zgorzelec 1,45 2,40 Kosárlabda, ABA Liga : 12. oldal V 19:00 12667 3 Cedevita Zagreb - Skopje 1,04 7,00 Kézilabda, EHF Kupa, A csoport : 13. oldal V 13:00 31988 Granollers - Magdeburg 2,50 8,50 1,55 Kézilabda, Német bajnokság : 13. oldal V 15:00 02443 Lemgo - Bergischer HC 1,18 9,75 5,00 V 15:00 02446 Wetzlar - Eisenach 1,06 13,00 8,00 Kézilabda, EHF Kupa, C csoport : 13. oldal V 16:00 31989 Winterthur - St. Raphael 3,35 9,50 1,35 V 17:00 31991 SZKA Minszk - Silkeborg 1,85 7,50 2,10 Kézilabda, Német bajnokság, női : 13. oldal V 16:30 02705 Oldenburg - Leipzig 1,95 7,50 2,00 V 17:00 27872 Bietigheim - Füchse Berlin 1,09 13,50 6,25 Kézilabda, BL, B csoport : 13. oldal V 16:50 31752 Kolding - Kristianstad 1,55 8,00 2,70 V 18:00 31756 Kielce - Szeged 1,12 10,50 6,25 Kézilabda, BL, A csoport : 13. oldal V 17:00 31753 Paris SG - Flensburg 1,12 10,00 6,25 Kézilabda, Lengyel bajnokság : 13. oldal V 17:30 14324 Kwidzyn - Azoty Pulawy 2,75 9,00 1,50 Kézilabda, EHF Kupa, B csoport : 13. oldal V 19:00 31990 Nantes - Göppingen 1,60 7,50 2,50 Rögbi, NRL V 08:30 04280 Gold Coast Titans - Newcastle Knights 1,95 18,75 1,70 Rögbi, Angol Szuper Liga : 15. oldal V 16:00 07346 Wakefield - Catalan Dragons 2,75 21,00 1,35 Rögbi, Francia bajnokság : 15. oldal V 16:15 09310 La Rochelle - Toulon 2,25 18,25 1,55 Hétfő (2016. március 7.) Labdarúgás, Ausztrál bajnokság : 8. oldal H 10:00 03572 Perth Glory - Newcastle Jets 1,50 3,80 4,60 H 10:00 03573 Perth Glory - Newcastle Jets Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,12 1,15 2,15 Labdarúgás, Orosz bajnokság : 9. oldal H 12:30 16293 Ural Jekatyerinburg - Dinamo Moszkva 2,35 2,95 2,95 H 12:30 16294 Ural Jekatyerinburg - Dinamo Moszkva Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,30 1,30 1,50 H 15:00 04439 Anzsi Mahacskala - Amkar Perm 2,00 3,00 3,60 H 15:00 04441 Anzsi Mahacskala - Amkar Perm Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,22 1,30 1,65 Labdarúgás, Román bajnokság, alsóház : 10. oldal H 17:00 09112 3 Concordia Chiajna - Poli Timisoara 2,30 2,85 2,75 Labdarúgás, Horvát bajnokság : 9. oldal H 18:00 05120 3 RNK Split - Istra 1,40 3,55 6,75 Labdarúgás, Lengyel bajnokság : 9. oldal H 18:00 27773 Pogon Szczecin - Ruch Chorzow 1,80 3,05 3,75 H 18:00 27774 Pogon Szczecin - Ruch Chorzow Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,18 1,22 1,75 Labdarúgás, Görög bajnokság : 9. oldal H 18:30 09281 Aszterasz Tripolisz - AEK Athén 3,00 2,85 2,15 H 18:30 09282 Aszterasz Tripolisz - AEK Athén Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,50 1,25 1,25 Labdarúgás, Dán bajnokság : 8. oldal H 19:00 05522 Nordsjaelland - Midtjylland 2,75 3,00 2,20 H 19:00 05523 Nordsjaelland - Midtjylland Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,50 1,25 1,30 2016. március 4. 7-3 fogadási ajánlat

Kezdési idő Sorszám M.k. Fogadási esemény Kim. H D V Labdarúgás, Török bajnokság : 10. oldal H 19:00 31316 Besiktas - Eskisehirspor 1,25 4,45 7,50 H 19:00 31321 Besiktas - Eskisehirspor Hendikep 0:1 1,80 3,60 2,85 Labdarúgás, Román bajnokság, felsőház : 10. oldal H 19:30 09636 3 Targu Mures - Pandurii 2,20 2,90 2,90 Labdarúgás, Svájci 2. : 10. oldal H 19:45 21365 Chiasso - Wil 2,60 3,10 2,25 H 19:45 21366 Chiasso - Wil Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,45 1,22 1,35 Labdarúgás, Olasz C, C csoport H 20:00 09071 Matera - Cosenza 2,20 2,85 2,95 H 20:00 09073 Matera - Cosenza Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,30 1,25 1,50 Labdarúgás, Holland 2. : 9. oldal H 20:00 34405 PSV 2 - F. Sittard 1,80 3,40 3,35 H 20:00 34418 PSV 2 - F. Sittard Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,22 1,20 1,75 Labdarúgás, Bundesliga 2. : 8. oldal H 20:15 34932 Freiburg - RB Leipzig 2,85 3,10 2,30 H 20:15 34933 Freiburg - RB Leipzig Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,50 1,30 1,35 Labdarúgás, Spanyol bajnokság : 10. oldal H 20:30 35912 Espanyol - Rayo Vallecano 2,05 3,20 3,20 H 20:30 35913 Espanyol - Rayo Vallecano Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,25 1,25 1,60 H 20:30 35931 Espanyol - Rayo Vallecano 1. félidő - 1X2 2,55 2,00 3,80 H 20:30 35941 Espanyol - Rayo Vallecano Gólszám 1,5 (H: kev., V: több) 3,50 1,22 H 20:30 35942 Espanyol - Rayo Vallecano Gólszám 2,5 (H: kev., V: több) 1,85 1,75 H 20:30 35948 Espanyol - Rayo Vallecano 1. félidő - Gólszám 0,5 (H: kev., V: több) 2,75 1,35 H 20:30 35960 Espanyol - Rayo Vallecano Melyik félidőben lesz több gól? (H: 1. fi, D: ua., V: 2. fi) 2,95 3,35 1,95 H 20:30 35965 Espanyol - Rayo Vallecano Mindkét csapat szerez gólt (H: Igen, V: Nem) 1,65 2,00 Labdarúgás, Olasz B : 10. oldal H 20:30 11218 Cesena - Salernitana 1,65 3,20 4,50 H 20:30 11271 Cesena - Salernitana Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,14 1,20 1,95 Labdarúgás, Francia 2. : 9. oldal H 20:30 06064 Clermont - Metz 2,00 2,95 3,15 H 20:30 06065 Clermont - Metz Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,25 1,25 1,60 Labdarúgás, Portugál bajnokság : 10. oldal H 21:00 30581 Rio Ave - Estoril 1,90 3,15 3,75 H 21:00 30582 Rio Ave - Estoril Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,22 1,25 1,70 Labdarúgás, Argentin bajnokság : 8. oldal H 23:00 09245 Tigre - Atl. Tucuman 2,35 2,75 2,80 H 23:00 09246 Tigre - Atl. Tucuman Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,30 1,30 1,45 K 01:15 09177 Godoy Cruz - Patronato Parana 1,95 2,90 3,45 K 01:15 09178 Godoy Cruz - Patronato Parana Kétesély (H: 1X, D: 12, V: X2) 1,22 1,25 1,60 Labdarúgás, Chilei bajnokság : 8. oldal H 23:30 03023 O'Higgins - Palestino 2,15 3,10 2,75 Kosárlabda, Olasz bajnokság : 12. oldal H 20:45 24433 Reggio Emilia - Venezia 1,25 3,30 Jégkorong, KHL, rájátszás : 14. oldal H 15:00 35519 CSZKA Moszkva - Torp. Nyizsnyij Novgorod (1.m.) 1,45 3,90 4,75 H 15:00 35518 Dinamo Moszkva - SZKA Szentpétervár (1.m.) 2,40 3,55 2,20 Rögbi, NRL H 09:00 28004 Melbourne Storm - St. George Illawarra 1,40 20,00 2,65 Kedd (2016. március 8.) Labdarúgás, BL : 11. oldal K 20:45 05293 Real Madrid - Roma 1,42 4,55 6,40 K 20:45 05551 Wolfsburg - Gent 1,58 3,80 5,30 Szerda (2016. március 9.) Labdarúgás, BL : 11. oldal Sze 18:00 24581 Zenit Szentpétervár - Benfica 2,00 3,30 3,60 Sze 18:00 31215 Benfica - Zenit Szentpétervár Ki jut tovább? 1,40 2,70 Sze 20:45 22660 Chelsea - Paris SG 2,58 3,25 2,60 Sze 20:45 31216 Paris SG - Chelsea Ki jut tovább? 1,38 2,80

Rövidítések: M.K. (a fejlécben) = minimális kötésszám Kim. (a fejlécben) = kimenetel Kev.=kevesebb Megjegyzések: A Szerencsejáték Zrt. fogadási rendszere az alábbi időszakokban tart nyitva: hétfőtől-szombatig: 05:00-23:45 vasárnap: 08:00-23:45 Az egyes értékesítőhelyek egyedi nyitva tartásáról a helyszínen lehet tájékozódni. Ezt a fogadási ajánlat kivonatot a Szerencsejáték Zrt adta ki 2016. március 3-án. A tippmix fogadás hivatalos fogadási ajánlata a www.tippmix.hu oldalon érhető el. 2016. március 4. 8 laBdarúgás

angol liga Bajnokság angol liga 1. angol liga 2. angol nemzeti liga m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma Felj. 1. Burnley 34 18 11 5 53:27 65 4-2-0 Felj. 1. Burton 33 21 4 8 43:27 67 3-1-2 Felj. 1. Northampton 34 23 6 5 60:33 75 4-2-0 Felj. 1. Cheltenham 36 23 10 3 66:23 79 4-1-1 Felj. 2. Hull 33 19 7 7 48:19 64 3-2-1 Felj. 2. Wigan 34 17 12 5 55:30 63 4-2-0 Felj. 2. Oxford Utd. 34 18 10 6 59:32 64 4-0-2 Ráj. 2. Forest Green 36 24 6 6 62:34 78 4-2-0 Ráj. 3. Middlesbrough 33 19 7 7 45:19 64 2-3-1 Ráj. 3. Walsall 33 16 11 6 49:33 59 1-3-2 Felj. 3. Plymouth 34 19 7 8 48:28 64 2-2-2 Ráj. 3. Grimsby 33 17 11 5 66:29 62 3-1-2 Ráj. 4. Brighton 34 17 12 5 49:34 63 4-1-1 Ráj. 4. Gillingham 34 17 7 10 60:43 58 1-1-4 Ráj. 4. Accrington 32 16 8 8 55:39 56 3-2-1 Ráj. 4. Braintree 33 16 9 8 39:26 57 3-2-1 Ráj. 5. Derby County 34 15 12 7 45:30 57 2-2-2 Ráj. 5. Millwall 34 16 7 11 52:41 55 3-2-1 Ráj. 5. Portsmouth 33 13 14 6 52:30 53 2-2-2 Ráj. 5. Tranmere 35 16 9 10 45:34 57 4-1-1 Ráj. 6. Sheffield Wed. 34 14 13 7 50:35 55 2-3-1 Ráj. 6. Coventry 33 14 10 9 56:37 52 1-1-4 Ráj. 6. Bristol Rovers 33 16 5 12 46:35 53 2-1-3 6. Wrexham 36 16 8 12 60:44 56 3-3-0 7. Cardiff 34 13 13 8 45:38 52 3-2-1 7. Barnsley 34 16 4 14 54:45 52 4-1-1 Ráj. 7. Leyton 34 14 11 9 51:47 53 3-1-2 7. Gateshead 34 16 7 11 44:49 55 3-2-1 8. Birmingham 33 14 9 10 39:32 51 2-2-2 8. Southend 34 14 9 11 46:43 51 2-1-3 8. Wimbledon 33 14 10 9 51:40 52 3-1-2 8. Eastleigh 33 15 8 10 51:45 53 1-1-4 9. Ipswich 33 14 9 10 41:40 51 2-0-4 9. Bradford 33 14 9 10 39:36 51 3-1-2 9. Wycombe 33 15 7 11 37:31 52 3-0-3 9. Dover 32 15 7 10 56:44 52 3-0-3 10. Preston 34 12 12 10 33:32 48 4-1-1 10. Port Vale 35 13 10 12 39:39 49 2-3-1 10. Mansfield 34 14 9 11 46:40 51 3-1-2 10. Lincoln 35 14 10 11 54:46 52 3-1-2 11. QPR 34 10 14 10 41:40 44 2-3-1 11. Swindon 34 14 6 14 53:51 48 4-1-1 11. Carlisle 32 13 11 8 51:46 50 2-2-2 11. Woking 35 14 7 14 57:48 49 0-2-4 12. Reading 33 11 10 12 38:36 43 2-3-1 12. Sheffield Utd. 34 13 9 12 47:45 48 2-0-4 12. Cambridge Utd. 34 14 8 12 49:46 50 4-0-2 12. Macclesfield 35 15 3 17 48:42 48 0-1-5 13. Wolverhampton 34 11 10 13 42:47 43 1-2-3 13. Bury 34 13 8 13 45:55 47 3-1-2 13. Luton 34 13 8 13 49:48 47 4-1-1 13. Bromley 34 14 5 15 56:57 47 3-0-3 14. Brentford 34 12 7 15 47:53 43 1-1-4 14. Scunthorpe 33 13 7 13 38:40 46 3-2-1 14. Exeter 34 12 9 13 44:49 45 1-2-3 14. Aldershot 34 13 6 15 40:47 45 4-1-1 15. Nottingham 33 10 12 11 32:30 42 2-1-3 15. Rochdale 34 12 9 13 44:46 45 2-2-2 15. Barnet 33 12 7 14 43:48 43 3-2-1 15. Southport 35 11 9 15 35:49 42 1-1-4 16. Blackburn 33 9 13 11 33:31 40 3-1-2 16. Peterborough 34 13 5 16 57:55 44 1-0-5 16. Crawley 34 12 5 17 39:55 41 2-1-3 16. Chester 34 10 9 15 41:50 39 1-2-3 17. Huddersfield 34 10 9 15 44:46 39 2-1-3 17. Fleetwood 33 10 9 14 40:41 39 3-2-1 17. Notts County 33 11 7 15 46:55 40 1-1-4 17. Barrow 33 10 9 14 43:60 39 1-3-2 18. Leeds 33 8 14 11 30:39 38 1-3-2 18. Chesterfield 34 11 5 18 45:54 38 2-2-2 18. Morecambe 34 10 6 18 54:62 36 0-1-5 18. Guiseley 34 9 12 13 32:49 39 2-2-2 19. Bristol City 34 9 10 15 31:53 37 4-1-1 19. Doncaster 33 9 10 14 36:44 37 0-1-5 19. Newport 32 8 10 14 35:46 34 3-1-2 19. Boreham Wood 34 8 11 15 30:34 35 2-2-2 20. Fulham 34 8 12 14 51:56 36 2-2-2 20. Shrewsbury 33 10 7 16 39:51 37 2-2-2 20. Stevenage 34 8 10 16 42:57 34 2-0-4 20. Altrincham 33 8 10 15 32:55 34 1-4-1 21. Milton Keynes Dons 34 8 8 18 28:48 32 1-3-2 Kies. 21. Blackpool 34 9 8 17 33:43 35 1-2-3 21. Yeovil 34 7 11 16 34:47 32 2-3-1 Kies. 21. Halifax 33 8 9 16 47:68 33 2-2-2 Kies. 22. Rotherham 34 8 5 21 38:59 29 1-1-4 Kies. 22. Oldham 33 6 16 11 33:44 34 2-4-0 22. Hartlepool 31 8 4 19 30:53 28 1-1-4 Kies. 22. Torquay 32 7 8 17 37:60 29 3-0-3 Kies. 23. Bolton 34 4 13 17 32:56 25 1-2-3 Kies. 23. Crewe 34 6 11 17 36:59 29 1-3-2 Kies. 23. York 34 6 8 20 37:65 26 2-0-4 Kies. 23. Welling Utd. 35 6 8 21 25:50 26 0-1-5 Kies. 24. Charlton 34 5 10 19 30:65 25 1-1-4 Kies. 24. Colchester 34 6 9 19 42:79 27 1-2-3 Kies. 24. Dag & Red 33 4 9 20 32:58 21 0-1-5 Kies. 24. Kidderminster 36 5 9 22 35:58 24 1-1-4

premier liga argentin 2. argentin Bajn., a Csoport argentin Bajn., B Csoport m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma BL 1. Leicester 28 16 9 3 51:31 57 4-1-1 Felj. 1. Talleres de Cordoba 5 4 1 0 10:3 13 4-1-0 Ráj. 1. Rosario Central 5 4 1 0 11:3 13 4-1-0 Ráj. 1. Lanus 5 4 1 0 7:3 13 4-1-0 BL 2. Tottenham 28 15 9 4 49:22 54 5-0-1 2. Guillermo Brown 5 3 1 1 9:5 10 3-1-1 Ráj. 2. San Lorenzo 5 3 2 0 10:6 11 3-2-0 Ráj. 2. Atl. Tucuman 5 4 0 1 8:2 12 4-0-1 BL 3. Arsenal 28 15 6 7 44:28 51 2-1-3 3. Santamarina Tandil 5 3 1 1 4:1 10 3-1-1 3. Godoy Cruz 5 3 1 1 10:6 10 3-1-1 3. Defensa Justicia 5 3 1 1 13:5 10 3-1-1 BLQ 4. Manchester City 27 14 5 8 48:31 47 2-1-3 4. Ferro Carril Oeste 5 3 1 1 6:5 10 3-1-1 4. Vélez Sarsfield 5 3 0 2 9:6 9 3-0-2 4. Estudiantes L.P. 5 3 1 1 8:4 10 3-1-1 5. Gimnasia L.P. 5 3 0 2 8:7 9 3-0-2 ELQ 5. Manchester Utd. 28 13 8 7 37:26 47 3-1-2 5. Douglas Haig 5 3 0 2 8:4 9 3-0-2 5. Boca Juniors 5 2 1 2 5:3 7 2-1-2 6. Colón 5 3 0 2 10:10 9 3-0-2 6. Atl. Temperley 5 2 1 2 4:4 7 2-1-2 6. West Ham 28 12 10 6 42:31 46 3-2-1 6. Estudiantes San Luis 5 3 0 2 6:5 9 3-0-2 7. Gimnasia Jujuy 5 2 2 1 4:2 8 2-2-1 7. River Plate 5 2 1 2 12:9 7 2-1-2 7. Union SF 5 1 3 1 7:6 6 1-3-1 7. Stoke 28 12 6 10 30:33 42 3-0-3 8. Arsenal Sarandi 5 2 1 2 7:5 7 2-1-2 8. San Martin S.J. 5 1 3 1 7:7 6 1-3-1 8. Liverpool 27 11 8 8 41:36 41 3-1-2 8. Atl. Los Andes 5 2 2 1 4:3 8 2-2-1 9. Nueva Chicago 5 2 1 2 5:3 7 2-1-2 9. Patronato Parana 5 1 3 1 8:8 6 1-3-1 9. Aldosivi 4 2 0 2 7:8 6 2-0-2 9. Southampton 28 11 7 10 35:28 40 3-1-2 10. Banfield 5 1 2 2 6:7 5 1-2-2 10. Instituto Cordoba 5 2 1 2 5:3 7 2-1-2 10. Racing Club 5 1 2 2 5:10 5 1-2-2 10. Chelsea 28 10 9 9 42:38 39 4-2-0 11. Independiente 5 1 2 2 3:5 5 1-2-2 11. Atl. Parana 5 1 4 0 4:3 7 1-4-0 11. Newel's 5 1 1 3 8:9 4 1-1-3 11. Everton 27 9 11 7 49:36 38 3-1-2 12. Sarmiento 5 1 1 3 5:9 4 1-1-3 12. Atl. Rafaela 5 1 0 4 2:10 3 1-0-4 12. Boca Unidos 5 2 1 2 5:5 7 2-1-2 12. Watford 28 10 7 11 29:29 37 2-2-2 13. Belgrano de Cordoba 5 1 1 3 4:8 4 1-1-3 13. Tigre 4 0 2 2 2:6 2 0-2-2 13. Chacarita Juniors 5 2 0 3 3:5 6 2-0-3 14. Quilmes 5 0 3 2 8:14 3 0-3-2 14. Atl. Huracan 2 0 1 1 1:2 1 0-1-1 13. West Bromwich 28 9 9 10 29:36 36 2-3-1 14. Central Cordoba 5 2 0 3 3:7 6 2-0-3 15. Olimpo Bahia Blanca 5 1 0 4 3:9 3 1-0-4 15. Argentinos Juniors 4 0 1 3 4:11 1 0-1-3 14. Crystal Palace 28 9 6 13 31:37 33 0-2-4 15. Almagro 5 1 2 2 6:7 5 1-2-2 15. Bournemouth 28 8 8 12 32:44 32 2-2-2 16. Atl. All Boys 5 1 2 2 3:4 5 1-2-2 16. Swansea 28 7 9 12 27:37 30 2-2-2 17. Brown de Adrogue 5 1 2 2 6:9 5 1-2-2 17. Sunderland 28 6 6 16 34:53 24 1-3-2 18. Crucero del Norte 5 1 2 2 2:6 5 1-2-2 Belga 2. Belga Bajnokság Kies. 18. Norwich 28 6 6 16 31:53 24 0-1-5 19. Gualeguaychu 5 1 1 3 5:7 4 1-1-3 m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma Kies. 19. Newcastle 27 6 6 15 27:50 24 2-0-4 20. Villa Dalmine 5 0 3 2 2:4 3 0-3-2 Felj. 1. Antwerpen 24 15 6 3 43:14 51 4-0-2 Ráj. 1. FC Bruges 28 19 1 8 60:30 58 5-0-1 Kies. 20. Aston Villa 28 3 7 18 22:51 16 1-1-4 21. Juventud Unida San Luis 5 0 3 2 3:7 3 0-3-2 2. WS Bruxelles 25 14 6 5 41:25 48 4-1-1 Ráj. 2. Gent 28 17 7 4 54:27 58 4-0-2 22. Independiente de Mendoza 5 0 2 3 2:7 2 0-2-3 3. Tubize 24 14 4 6 38:23 46 3-1-2 Ráj. 3. Anderlecht 28 14 10 4 47:27 52 3-2-1 4. Cercle Bruges 24 12 9 3 47:25 45 3-3-0 Ráj. 4. Oostende 28 13 7 8 52:39 46 2-1-3 azerBajdzsáni Bajnokság 5. Eupen 24 12 6 6 50:30 42 2-2-2 Ráj. 5. Genk 28 13 6 9 37:27 45 4-2-0 6. Roeselare 25 12 6 7 39:36 42 2-2-2 m gy d v gól p forma ausztrál Bajnokság Ráj. 6. Zulte-Waregem 28 11 7 10 48:49 40 2-1-3 7. Lommel 25 11 6 8 36:21 39 3-1-2 7. Standard Liege 28 11 5 12 39:46 38 2-1-3 BLQ 1. Qarabag Baku 23 14 6 3 36:15 48 3-2-1 m gy d v gól p forma 8. Saint-Gilloise 24 12 2 10 40:29 38 1-0-5 8. Charleroi 28 10 8 10 34:36 38 2-1-3 ELQ 2. Zira 23 12 8 3 27:15 44 5-0-1 AFC 1. Western Sydney 21 11 5 5 35:27 38 3-2-1 Kies. 9. Seraing 25 10 4 11 33:40 34 2-0-4 9. Kortrijk 28 9 9 10 30:32 36 3-2-1 ELQ 3. Gabala 23 10 8 5 27:16 38 3-2-1 ALQ 2. Adelaide Utd. 21 10 6 5 33:25 36 5-1-0 Kies. 10. Lierse 24 9 7 8 38:35 34 3-1-2 10. Mechelen 28 9 6 13 44:50 33 2-2-2 4. Inter Baku 23 9 8 6 21:16 35 2-2-2 Ráj. 3. Brisbane Roar 21 10 5 6 35:32 35 2-1-3 5. Kapaz 23 8 9 6 25:20 33 2-2-2 Ráj. 4. Melbourne City 21 9 5 7 51:38 32 2-1-3 Kies. 11. Dessel 24 8 6 10 22:35 30 3-0-3 11. Waas. Beveren 28 9 5 14 40:56 32 2-1-3 6. Neftcsi Baku 23 8 7 8 22:24 31 2-2-2 Ráj. 5. Melbourne Victory 21 8 6 7 31:26 30 1-3-2 Kies. 12. Virton 25 7 8 10 33:41 29 2-2-2 12. Lokeren 28 7 9 12 32:38 30 0-3-3 7. AZAL Baku 23 8 5 10 13:21 29 3-1-2 Ráj. 6. Sydney FC 21 7 9 5 27:23 30 0-3-3 Kies. 13. Geel 25 4 12 9 33:43 24 2-2-2 13. St. Truiden 28 8 5 15 27:43 29 1-0-5 8. Sumqayit 23 4 10 9 25:32 22 1-2-3 7. Perth Glory 21 8 4 9 36:34 28 5-0-1 Kies. 14. Deinze 25 4 10 11 30:46 22 1-4-1 14. OH Leuven 28 7 7 14 41:51 28 1-3-2 9. Khazar Lankaran 23 3 5 15 10:30 14 0-2-4 8. Newcastle Jets 21 7 5 9 21:31 26 3-1-2 Kies. 15. Eisden Maasmechelen 24 3 8 13 23:46 17 1-1-4 Kies. 15. Mouscron-Peruw. 28 6 9 13 37:47 27 1-3-2 Kies. 10. Ravan Baku 23 2 8 13 14:31 8 0-3-3 9. Wellington 21 6 4 11 29:38 22 2-0-4 Kies. 16. Heist 25 3 5 17 32:63 14 2-1-3 Kies. 16. Westerlo 28 6 9 13 33:57 27 2-2-2 10. Central Coast Mariners 21 3 3 15 26:50 12 1-0-5 Kies. 17. Coxyde 24 1 9 14 25:51 12 1-3-2

Bundesliga 1. Bolgár Bajnokság m gy d v gól p forma Bundesliga 2. Bundesliga 3. m gy d v gól p forma BL 1. Bayern München 24 20 2 2 59:13 62 4-1-1 m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma BLQ 1. Ludogorec Razgrad 20 13 6 1 31:10 45 5-1-0 BL 2. Dortmund 24 18 3 3 59:25 57 5-1-0 Felj. 1. RB Leipzig 24 16 5 3 40:20 53 5-0-1 Felj. 1. Dresden 28 17 9 2 58:26 60 4-2-0 ELQ 2. Levszki Szófia 20 10 5 5 18:9 35 2-2-2 ELQ 3. Slavia Szófia 21 10 5 6 22:11 35 4-2-0 BL 3. Hertha BSC 24 12 6 6 33:24 42 2-3-1 Felj. 2. Freiburg 24 14 5 5 52:27 47 4-0-2 Felj. 2. Erzgebirge Aue 28 12 12 4 25:16 48 3-3-0 Ráj. 3. Nürnberg 24 12 8 4 45:30 44 4-2-0 Ráj. 3. Osnabrück 28 12 10 6 34:26 46 3-2-1 4. Beroe Stara Zagora 21 9 8 4 21:16 35 3-3-0 BLQ 4. M'gladbach 24 12 3 9 49:40 39 3-1-2 4. Bochum 24 10 9 5 38:23 39 3-3-0 4. Sonnenhof Grossaspach 28 12 8 8 47:35 44 2-0-4 5. Cserno More Várna 21 7 5 9 20:25 26 0-3-3 ELQ 5. Mainz 24 12 3 9 34:30 39 5-0-1 5. St. Pauli 23 11 6 6 28:23 39 3-1-2 5. Magdeburg 28 10 12 6 36:26 42 1-4-1 6. Botev Plovdiv 21 6 6 9 16:26 24 1-3-2 ELQ 6. Schalke 24 11 5 8 34:31 38 3-2-1 6. Braunschweig 23 9 7 7 30:19 34 2-3-1 6. Würzburg 28 9 13 6 27:18 40 3-2-1 7. Lokomotív Plovdiv 20 6 2 12 15:29 20 0-1-5 8. Pirin Blagoevgrad 20 3 7 10 14:23 16 2-2-2 7. Leverkusen 24 10 5 9 33:30 35 2-1-3 7. Heidenheim 24 8 8 8 29:28 32 2-2-2 7. Münster 28 10 10 8 35:30 40 2-1-3 Oszt. 9. Montana 20 3 6 11 14:22 15 0-3-3 8. Wolfsburg 24 9 7 8 36:31 34 2-2-2 8. Fürth 24 9 5 10 31:38 32 2-1-3 8. Mainz Amatõr 28 10 9 9 33:29 39 3-0-3 9. Ingolstadt 24 8 7 9 18:25 31 2-2-2 9. Kaiserslautern 24 8 7 9 32:31 31 1-3-2 9. Fortuna Köln 28 11 6 11 45:49 39 2-2-2 10. 1. FC Köln 24 7 9 8 25:30 30 1-3-2 10. Karlsruhe 24 8 7 9 24:30 31 2-3-1 10. Hallescher FC 28 10 7 11 38:33 37 2-2-2 11. Hamburg 24 7 7 10 28:34 28 1-3-2 11. Union Berlin 24 7 9 8 38:38 30 3-1-2 11. Holstein Kiel 28 9 7 12 36:40 34 3-1-2 12. Sandhausen 24 9 6 9 31:31 30 1-1-4 dán Bajnokság 12. VfB Stuttgart 24 8 4 12 35:48 28 3-1-2 12. Aalen 28 7 12 9 26:28 33 2-1-3 13. Bielefeld 24 5 13 6 23:26 28 2-1-3 13. Rostock 28 7 11 10 25:34 32 3-1-2 13. Augsburg 24 6 7 11 27:35 25 1-2-3 m gy d v gól p forma 14. FSV Frankfurt 24 7 7 10 26:34 28 1-3-2 14. Bremen Amatõr 28 8 8 12 31:42 32 2-2-2 BLQ 1. FC Köbenhavn 18 11 5 2 32:13 38 4-2-0 14. Darmstadt 24 6 7 11 25:38 25 1-1-4 15. Düsseldorf 24 6 6 12 21:33 24 1-2-3 15. Wehen 28 6 13 9 29:35 31 1-1-4 ELQ 2. Aalborg 19 11 2 6 40:24 35 5-1-0 15. Bremen 24 6 6 12 31:47 24 1-3-2 Oszt. 16. 1860 München 24 4 9 11 20:33 21 2-1-3 16. Erfurt 28 8 7 13 31:40 31 2-1-3 ELQ 3. Midtjylland 18 9 5 4 27:15 32 1-2-3 Oszt. 16. E. Frankfurt 24 5 8 11 27:39 23 0-3-3 Kies. 17. Paderborn 24 4 7 13 18:40 19 0-3-3 17. Chemnitz 27 7 9 11 30:38 30 0-3-3 4. SönderjyskE 19 10 2 7 29:21 32 3-2-1 Kies. 17. Hoffenheim 24 4 9 11 25:37 21 2-1-3 Kies. 18. Duisburg 24 2 8 14 20:42 14 0-3-3 Kies. 18. St. Kickers 28 7 8 13 27:43 29 3-1-2 5. Bröndby 19 9 5 5 28:20 32 3-2-1 Kies. 18. Hannover 24 5 2 17 21:42 17 1-0-5 Kies. 19. Cottbus 27 5 13 9 23:32 28 0-3-3 6. Randers 19 8 4 7 28:27 28 2-2-2 Kies. 20. VfB Stuttgart Amatõr 28 6 8 14 31:47 26 1-2-3 7. OB Odense 19 7 4 8 31:37 25 2-2-2 8. Nordsjaelland 19 7 2 10 19:28 23 1-1-4 Cseh Bajnokság 9. Aarhus GF 19 5 7 7 25:28 22 1-3-2 Chilei Bajnokság m gy d v gól p forma 10. Viborg 19 6 4 9 16:24 22 2-2-2 m gy d v gól p forma BLQ 1. Plzen 19 15 2 2 38:14 47 6-0-0 Cseh 2. 11. Esbjerg 19 3 6 10 25:39 15 1-1-4 L. K. 1. Colo Colo 15 11 0 4 24:14 33 5-1-0 BLQ 2. Sparta Praha 18 13 2 3 39:11 41 5-0-1 m gy d v gól p forma Kies. 12. Hobro 19 2 4 13 15:39 10 0-2-4 Ráj. 2. Universidad Catolica 15 10 2 3 33:15 32 4-1-1 ELQ 3. Mladá Boleslav 19 10 5 4 44:26 35 2-2-2 Felj. 1. Znojmo 15 10 3 2 33:15 33 4-1-1 Ráj. 3. Universidad de Concepcion 15 9 1 5 29:19 28 3-0-3 ELQ 4. Liberec 19 10 5 4 33:23 35 4-0-2 Felj. 2. Sokolov 15 7 8 0 22:10 29 2-4-0 Ráj. 4. Palestino 15 8 4 3 23:17 28 3-3-0 5. Slavia Praha 19 9 6 4 28:16 33 4-1-1 3. Karvina 15 8 4 3 24:6 28 3-0-3 dán 2. Ráj. 5. Audax Italiano 15 7 5 3 22:19 26 2-3-1 6. Jablonec 19 6 8 5 33:24 26 2-1-3 4. Hradec Kralove 15 7 7 1 23:9 28 4-2-0 m gy d v gól p forma 6. Union Espanola 15 7 3 5 30:20 24 1-2-3 5. Usti Nad Laben 15 7 6 2 26:14 27 2-3-1 7. Slovacko 19 8 2 9 26:34 26 3-0-3 Felj. 1. Lyngby 19 13 2 4 38:24 41 4-1-1 7. O`Higgins 15 7 2 6 23:23 23 2-2-2 6. Pardubice 15 6 5 4 19:17 23 4-1-1 Felj. 2. Vendsyssel 18 10 6 2 26:16 36 3-2-1 8. Brno 19 7 4 8 19:27 25 1-1-4 8. Santiago Wanderers 15 5 5 5 18:19 20 2-2-2 7. MAS Taborsko 15 5 6 4 23:21 21 1-1-4 Felj. 3. Horsens 19 9 5 5 23:18 32 3-2-1 9. Zlín 19 7 3 9 23:32 24 2-1-3 9. Cobresal 15 6 0 9 23:28 18 1-2-3 8. Opava 15 4 6 5 22:23 18 2-2-2 4. Vejle 19 9 3 7 32:25 30 3-0-3 10. Dukla Praha 18 5 7 6 26:24 22 2-1-3 10. San Marcos de Arica 15 5 2 8 18:20 17 0-2-4 9. Graffin Vlasim 15 3 6 6 17:20 15 2-2-2 5. Silkeborg 18 7 7 4 23:20 28 4-1-1 11. Universidad de Chile 15 4 5 6 24:30 17 2-3-1 11. Bohemians 1905 19 4 9 6 22:26 21 3-3-0 10. Ceske Budejovice 15 2 8 5 18:26 14 1-3-2 6. Fredericia 19 6 7 6 28:25 25 1-2-3 7. Köge 18 7 3 8 15:19 24 3-0-3 12. Huachipato 15 4 4 7 16:21 16 2-3-1 12. Teplice 19 6 3 10 27:34 21 1-1-4 11. Trinec 15 3 4 8 17:29 13 0-2-4 8. Helsingor 18 6 5 7 20:25 23 2-3-1 13. Dep. Iquique 15 4 4 7 20:28 16 0-5-1 13. Pribram 19 6 3 10 23:33 21 1-1-4 12. Olomouc B 15 4 1 10 17:31 13 2-0-4 9. Roskilde 19 4 6 9 23:30 18 1-2-3 14. Jihlava 19 4 5 10 19:36 17 2-2-2 14. Dep. Union La Calera 15 4 3 8 13:25 15 1-2-3 13. Frydek Mistek 14 2 6 6 14:22 12 2-3-1 10. Naestved 19 5 3 11 17:26 18 2-1-3 Kies. 15. San Luis de Quillota 15 4 1 10 18:24 13 1-1-4 Kies. 15. Olomouc 19 3 7 9 16:31 16 1-2-3 14. Vysehrad 15 3 3 9 10:29 12 2-0-4 11. Skive 18 5 2 11 15:23 17 2-0-4 Kies. 16. Antofagasta 15 2 5 8 11:23 11 3-0-3 Kies. 16. Ostrava 19 2 1 16 16:41 7 1-0-5 Kies. 15. Varnsdorf 15 2 5 8 15:28 11 2-1-3 Kies. 12. Vestsjaelland 18 2 7 9 19:28 13 1-3-2 2016. március 4. 9 laBdarúgás

FrancIa BajnOkság FrancIa 2. FrancIa 3. egyesült araB eMIr. Bajn. m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma BL 1. Paris SG 28 23 4 1 68:15 73 4-1-1 Felj. 1. Dijon 28 16 8 4 50:23 56 4-2-0 Felj. 1. Marseille Consolat 22 11 6 5 38:25 39 5-1-0 ÁBL 1. Al-Ahli 19 15 2 2 45:16 47 5-1-0 BL 2. Monaco 28 13 11 4 40:30 50 3-2-1 Felj. 2. Nancy 28 14 10 4 46:26 52 2-3-1 Felj. 2. Strasbourg 22 10 7 5 21:13 37 3-2-1 ÁBL 2. Al-Ain 19 15 1 3 40:16 46 4-0-2 BLQ 3. Lyon 28 12 6 10 40:30 42 4-0-2 3. Red Star 93 28 13 10 5 29:21 49 4-2-0 Felj. 3. Lucon 22 9 7 6 32:27 34 2-2-2 ÁBL 3. Al-Nasr 19 9 6 4 35:26 33 2-2-2 ELQ 4. Caen 28 13 3 12 30:36 42 3-0-3 4. Le Havre 28 13 6 9 32:28 45 3-1-2 Felj. 4. Chateauroux 22 9 6 7 36:32 33 4-2-0 4. Al-Wasl 19 10 3 6 32:25 33 3-1-2 5. Nice 28 11 8 9 39:32 41 1-2-3 5. Metz 28 12 8 8 35:28 44 2-2-2 5. Orleans 22 7 11 4 29:23 32 2-3-1 5. Al-Wahda 19 9 2 8 30:24 29 3-0-3 6. Rennes 28 10 11 7 36:33 41 2-1-3 6. Clermont 28 12 8 8 43:41 44 2-1-3 6. CA Bastia 22 8 7 7 18:20 31 3-3-0 6. Bani Yas 19 6 8 5 30:27 26 2-3-1 7. St-Etienne 28 12 5 11 33:32 41 2-2-2 7. Lens 28 11 11 6 27:25 44 3-1-2 7. Dunkerque 22 8 6 8 26:29 30 1-4-1 7. Al-Shabab Al-Arabi 19 7 5 7 23:22 26 2-0-4 8. Auxerre 28 11 8 9 33:34 41 2-3-1 8. Nantes 27 10 10 7 26:24 40 3-3-0 8. Belfort 21 7 9 5 18:14 30 0-2-4 8. Al-Jazeera 19 7 4 8 37:36 25 3-2-1 9. Angers 28 10 8 10 29:29 38 1-1-4 9. Brest 28 10 7 11 29:32 37 3-1-2 9. Amiens 22 7 8 7 25:27 29 1-2-3 9. Dibba Al-Fujairah 19 6 4 9 26:33 22 1-2-3 10. Lorient 28 9 10 9 40:41 37 3-1-2 10. Ajaccio 28 8 12 8 26:25 36 3-3-0 10. Boulogne 21 7 6 8 31:29 27 3-1-2 10. Al-Sharjah 19 6 3 10 23:30 21 3-1-2 11. Bastia 27 11 4 12 27:29 37 4-0-2 11. Tours 28 8 12 8 26:26 36 2-2-2 11. Chambly 22 6 9 7 22:20 27 2-1-3 11. Emirates Ras al-Khaimah 19 6 2 11 26:37 20 2-1-3 12. Bordeaux 28 9 10 9 37:43 37 2-1-3 12. Laval 28 7 12 9 25:29 33 0-5-1 12. Sedan 22 6 9 7 18:18 27 2-2-2 12. Al-Dhafra 19 5 5 9 24:35 20 2-2-2 13. Marseille 27 8 12 7 37:28 36 1-4-1 13. Bourg-Peronnas 28 9 6 13 37:45 33 0-3-3 Kies. 13. Al-Fujairah 19 5 4 10 33:44 19 1-0-5 14. Valenciennes 28 6 12 10 23:30 30 1-3-2 13. Les Herbiers 21 5 11 5 25:27 26 1-2-3 14. Montpellier 28 10 5 13 36:33 35 4-1-1 Kies. 14. Al-Shaab 19 1 3 15 18:51 6 1-1-4 15. Lille 28 7 13 8 21:23 34 2-3-1 15. Evian Thonon Gaillard 28 7 8 13 32:33 29 1-2-3 14. Avranches 22 5 11 6 28:27 26 0-3-3 16. Guingamp 28 8 8 12 33:40 32 2-2-2 16. Nimes 28 9 9 10 36:37 28 3-1-2 Kies. 15. Beziers 22 6 7 9 19:27 25 2-2-2 17. Reims 28 8 8 12 32:39 32 3-0-3 17. Niort 28 4 15 9 24:32 27 0-3-3 Kies. 16. Epinal 22 4 9 9 26:35 21 0-4-2 Kies. 18. Ajaccio GFC 27 6 10 11 28:38 28 0-2-4 Kies. 18. Sochaux 28 4 13 11 23:29 25 0-5-1 Kies. 17. Colmar 21 5 6 10 24:32 21 2-0-4 HOlland BajnOkság Kies. 19. Toulouse 28 4 10 14 27:47 22 0-2-4 Kies. 19. Creteil 28 6 7 15 29:47 25 0-4-2 Kies. 18. Frejus St-Raphael 22 3 11 8 14:25 20 1-3-2 m gy d v gól p forma Kies. 20. Troyes 28 2 8 18 20:57 14 1-0-5 Kies. 20. Paris FC 28 1 16 11 19:33 19 0-3-3 BL 1. PSV 25 19 5 1 64:24 62 6-0-0 BLQ 2. Ajax 25 19 4 2 60:16 61 4-2-0 HOlland 2. ELQ 3. Feyenoord 25 12 4 9 45:35 40 1-1-4 görög BajnOkság görög 2. m gy d v gól p forma ELQ 4. AZ Alkmaar 25 12 4 9 46:39 40 5-0-1 m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma Felj. 1. Sparta Rotterdam 26 20 4 2 67:26 64 6-0-0 Ráj. 5. Utrecht 25 11 5 9 39:35 38 2-0-4 Ráj. 6. Heracles 25 11 5 9 34:39 38 1-2-3 BLQ 1. Olympiakosz 24 22 1 1 60:12 67 5-0-1 Felj. 1. Apollon Szmirnisz 21 13 6 2 27:9 45 4-2-0 2. Venlo 27 17 4 6 64:26 55 5-0-1 Ráj. 7. Vitesse 25 10 7 8 43:23 37 1-3-2 Ráj. 2. AEK Athén 24 15 4 5 38:17 49 4-1-1 Felj. 2. Kerkyra 21 14 3 4 32:18 45 5-0-1 3. FC Eindhoven 27 15 5 7 45:33 50 5-0-1 Ráj. 8. Nijmegen 25 10 6 9 28:29 36 1-2-3 Ráj. 3. Panathinaikosz 24 14 3 7 36:20 42 3-1-2 3. Larissza 21 13 5 3 31:11 44 3-1-2 4. NAC Breda 27 15 4 8 57:28 49 3-1-2 9. Zwolle 25 10 5 10 40:36 35 2-1-3 Ráj. 4. PAOK 24 10 8 6 35:27 38 1-2-3 4. Trikala 21 10 7 4 32:17 37 2-3-1 5. Volendam 26 11 8 7 43:30 41 2-3-1 10. Groningen 25 9 7 9 30:36 34 2-1-3 Ráj. 5. Panioniosz 24 10 6 8 26:22 36 2-3-1 5. Lamia 21 9 6 6 26:19 33 3-1-2 6. Emmen 27 12 5 10 46:42 41 3-1-2 11. Heerenveen 25 9 6 10 36:46 33 3-1-2 6. Aszterasz Tripolisz 24 9 6 9 26:25 33 1-3-2 6. Kallithea 21 9 5 7 23:19 32 2-2-2 7. Go Ahead Eagles 26 12 3 11 39:34 39 1-2-3 12. Twente 25 9 4 12 36:49 31 5-0-1 7. Panetolikosz 24 8 7 9 27:35 31 3-2-1 7. Kissamikos 21 7 9 5 15:12 30 2-2-2 8. Ajax 2 26 10 7 9 46:45 37 3-1-2 13. ADO Den Haag 25 7 9 9 36:39 30 2-1-3 8. Levadiakosz 24 8 7 9 21:28 31 2-2-2 8. Panszerraikosz 21 8 4 9 23:22 28 4-2-0 9. Achilles'29 26 9 7 10 32:39 34 4-1-1 14. Roda 25 6 10 9 26:37 28 2-3-1 9. Xanthi 24 6 12 6 23:22 30 3-2-1 9. Aharnaikosz 20 7 6 7 18:17 27 3-1-2 10. Maastricht 27 9 6 12 38:50 33 1-2-3 15. Willem II 25 5 10 10 28:32 25 1-4-1 10. Iraklisz 1908 24 7 9 8 20:24 30 2-2-2 10. Anagenniszi Karditszasz 21 7 5 9 16:19 26 2-1-3 11. Telstar 27 9 5 13 43:45 32 3-0-3 Oszt. 16. Excelsior 25 5 7 13 25:44 22 1-2-3 11. Giannina 24 8 4 12 27:38 28 2-1-3 11. Panegialiosz 21 7 5 9 16:23 26 3-1-2 12. Helmond 27 8 8 11 41:45 32 1-2-3 Oszt. 17. Cambuur 25 3 7 15 25:58 16 1-0-5 12. Plataniasz 24 7 7 10 25:27 28 2-2-2 12. Zakinthosz 21 6 5 10 19:19 23 3-1-2 13. PSV 2 26 8 8 10 36:49 32 2-2-2 Kies. 18. De Graafschap 25 3 5 17 26:50 14 1-3-2 13. Atromitosz Periszteri 24 7 6 11 17:26 27 2-3-1 13. Hania 20 5 7 8 17:20 22 1-3-2 14. Dordrecht 27 9 5 13 35:49 32 2-0-4 Kies. 14. Veria 24 5 9 10 14:25 24 1-2-3 14. Agrotikosz Aszterasz 21 4 8 9 10:16 20 0-3-3 15. Den Bosch 27 7 10 10 31:34 31 1-2-3 Kies. 15. Kalloni 24 3 5 16 17:39 14 2-1-3 Kies. 15. Panahaiki 21 5 5 11 15:28 20 1-1-4 16. F. Sittard 27 8 4 15 31:61 28 3-0-3 Kies. 16. Panthrakikosz 24 2 8 14 15:40 14 0-1-5 Kies. 16. Olympiakosz Volosz 19 5 4 10 16:27 19 0-1-5 17. Almere City 26 6 7 13 42:57 25 3-2-1 IzraelI BajnOkság Kies. 17. Ergotelisz 21 5 4 12 18:37 19 0-0-6 18. Oss 26 6 7 13 31:50 25 0-1-5 m gy d v gól p forma 19. RKC Waalwijk 26 4 7 15 26:50 19 0-2-4 HOrvát BajnOkság Kies. 18. Paneleusiniakos 21 5 2 14 18:39 17 2-1-3 Ráj. 1. Hapoel Beer Sheva 25 20 3 2 46:15 63 6-0-0 Ráj. 2. Maccabi TA 25 18 4 3 54:20 58 4-2-0 m gy d v gól p forma Ráj. 3. Beitar Jerusalem 25 14 6 5 36:19 48 4-1-1 BLQ 1. Dinamo Zagreb 24 16 6 2 47:15 54 6-0-0 IránI BajnOkság japán BajnOkság Ráj. 4. Hapoel Raanana 25 10 6 9 29:29 36 3-1-2 ELQ 2. Rijeka 25 14 10 1 40:17 52 4-1-1 Ráj. 5. Hapoel Bnei Sakhnin 25 10 5 10 30:23 35 5-1-0 ELQ 3. Hajduk Split 25 12 7 6 34:20 43 2-2-2 m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma ÁBL 1. Esteghlal K. 22 11 8 3 24:11 41 2-2-2 Ráj. 5. Maccabi Haifa 25 9 8 8 30:23 35 2-2-2 ELQ 4. RNK Split 25 9 9 7 25:22 36 1-3-2 Ráj. 1. Kofu 1 1 0 0 2:0 3 1-0-0 Ráj. 7. Bnei Yehuda TA 25 8 6 11 25:35 30 2-1-3 ÁBL 2. Esteghlal T. 21 10 9 2 31:18 39 2-3-1 2. Sagan Tosu 1 1 0 0 2:1 3 1-0-0 5. Lokomotív Zagreb 25 11 3 11 40:38 36 4-0-2 8. Maccabi Petah Tikva 25 8 5 12 22:29 29 0-1-5 ÁBL 3. Persepolis 21 9 8 4 31:23 35 2-4-0 3. Vegalta Sendai 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 6. Inter Zapresic 25 7 11 7 26:35 32 3-2-1 9. Hapoel Kfar Saba 25 7 8 10 19:26 29 2-1-3 7. Slaven Belupo 25 6 9 10 29:33 27 2-1-3 4. Zob Ahan 21 8 10 3 26:14 34 1-5-0 4. Albirex Niigata 1 1 0 0 2:1 3 1-0-0 5. Saipa Karaj 21 10 4 7 21:17 34 3-1-2 10. Ironi Kiryat Shmone 25 6 10 9 25:29 28 1-2-3 8. Istra 24 4 9 11 21:37 21 0-2-4 5. Nagoya GE 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 6. Naft Tehran 21 8 8 5 22:17 32 3-1-2 11. Hapoel Akko 25 8 4 13 17:35 28 3-1-2 Oszt. 9. Osijek 25 4 9 12 18:36 21 0-3-3 6. Kawasaki Frontale 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 7. Tractor Tabriz 21 7 10 4 22:16 31 2-3-1 12. Hapoel TA 25 6 8 11 16:30 26 1-2-3 Kies. 10. NK Zagreb 25 1 7 17 18:45 10 0-2-4 7. Urawa RD 1 1 0 0 2:1 3 1-0-0 8. Saba Qom 21 7 9 5 19:17 30 1-2-3 8. Kashima A. 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 13. Hapoel Haifa 25 5 10 10 25:34 25 0-3-3 9. Gostaresh Tabriz 21 7 7 7 20:17 28 2-1-3 9. Omiya Ardija 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 14. Maccabi Netanya 25 1 7 17 9:36 10 0-0-6 10. Padideh Mashhad 21 6 8 7 21:27 26 2-3-1 10. Avispa Fukuoka 1 0 0 1 1:2 0 0-0-1 japán 2. 11. Sepahan 21 5 10 6 20:21 25 0-3-3 11. Shonan Bellmare 1 0 0 1 1:2 0 0-0-1 12. Malavan Anzali 21 4 9 8 13:19 21 0-4-2 m gy d v gól p forma 12. Yokohama FM 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 13. Foolad Khuzestan 21 5 6 10 16:26 21 3-2-1 nB I Felj. 1. Thespakusatsu Gunma 1 1 0 0 4:0 3 1-0-0 13. Kashiwa R. 1 0 0 1 1:2 0 0-0-1 Oszt. 14. Siah Jamegan 22 5 5 12 15:23 20 3-2-1 m gy d v gól p forma Felj. 2. JEF United Chiba 1 1 0 0 2:1 3 1-0-0 14. Sanfrecce Hiroshima 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 Kies. 15. Rah Ahan 21 3 9 9 15:23 18 1-4-1 BLQ 1. FTC 22 18 1 3 45:10 55 4-0-2 Ráj. 3. Nagasaki 1 1 0 0 2:1 3 1-0-0 15. FC Tokyo 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 Kies. 16. Esteghlal A. 21 1 6 14 11:38 9 0-3-3 ELQ 2. Újpest 22 9 9 4 30:21 36 3-3-0 Ráj. 4. Cerezo Osaka 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 16. Jubilo Iwata 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 ELQ 3. Debrecen 22 9 8 5 35:23 35 3-2-1 Ráj. 5. Kitakyushu 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 17. Gamba Osaka 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 4. Haladás 22 9 8 5 20:21 35 3-2-1 Ráj. 6. Kamatamare Sanuki 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 18. Vissel Kobe 1 0 0 1 0:2 0 0-0-1 7. Roasso Kumamoto 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 kOluMBIaI BajnOkság 5. Videoton 22 11 1 10 24:21 34 3-1-2 8. Tokyo Verdi 1 1 0 0 1:0 3 1-0-0 6. Paks 21 9 6 6 27:21 33 1-2-3 9. Okayama 1 0 1 0 1:1 1 0-1-0 m gy d v gól p forma 7. MTK 21 8 7 6 25:21 31 1-3-2 10. Kyoto 1 0 1 0 1:1 1 0-1-0 Ráj. 1. Junior de Barranquilla 6 5 1 0 8:3 16 4-1-0 lengyel BajnOkság 8. Honvéd 22 7 6 9 27:28 27 2-1-3 11. Mito 1 0 1 0 1:1 1 0-1-0 Ráj. 2. Millonarios 7 4 2 1 11:4 14 3-1-1 m gy d v gól p forma 9. Diósgyõr 22 6 5 11 23:34 23 2-1-3 12. Yamaguchi 1 0 1 0 1:1 1 0-1-0 Ráj. 3. Atl. Nacional Medellin 5 4 0 1 10:3 12 4-0-1 Ráj. 1. Legia Varsó 25 14 7 4 50:25 49 4-1-1 10. Vasas 22 6 1 15 20:38 19 3-0-3 13. Ehime 1 0 1 0 0:0 1 0-1-0 Ráj. 4. Independiente Medellin 7 3 3 1 11:6 12 3-2-0 Ráj. 2. Piast Gliwice 24 14 5 5 40:28 47 1-4-1 Kies. 11. Puskás Akad. 22 4 7 11 24:34 19 1-1-4 14. Shimizu SP 1 0 1 0 0:0 1 0-1-0 Ráj. 5. Dep. Cali 6 3 2 1 14:8 11 3-2-0 Ráj. 3. Cracovia Krakkó 25 12 7 6 52:34 43 2-3-1 Kies. 12. Békéscsaba 22 3 5 14 18:46 14 0-3-3 15. Tokushima 1 0 0 1 1:2 0 0-0-1 Ráj. 6. Once Caldas 6 3 2 1 11:7 11 3-1-1 Ráj. 4. Pogon Szczecin 25 10 12 3 30:23 42 3-3-0 16. Zweigen Kanazawa 1 0 0 1 1:2 0 0-0-1 Ráj. 7. Aguilas Doradas de Pereira 5 3 1 1 7:2 10 3-1-1 Ráj. 5. Lech Poznan 25 10 4 11 31:33 34 3-0-3 17. Sapporo 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 Ráj. 8. Atl. Huila 7 3 1 3 8:10 10 2-1-2 Ráj. 6. Zaglebie Lubin 25 9 7 9 31:34 34 2-1-3 nB II 18. Machida Zelvia 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 9. Dep. Pasto 7 1 6 0 8:6 9 0-5-0 Ráj. 7. Ruch Chorzow 25 10 5 10 31:36 34 2-1-3 m gy d v gól p forma 19. Matsumoto Yamaga 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 10. Independiente SF 6 2 3 1 5:3 9 1-3-1 Ráj. 8. Jagiellonia Bialystok 25 9 5 11 34:39 32 2-2-2 Felj. 1. Gyirmót 17 11 4 2 26:11 37 4-1-1 20. Yamagata 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 11. Cortulua 7 2 3 2 8:9 9 1-2-2 9. Podbeskidzie Bielsko-Biala 25 7 9 9 29:42 30 3-0-3 Felj. 2. ZTE 17 10 3 4 31:15 33 4-1-1 Oszt. 21. Yokohama FC 1 0 0 1 0:1 0 0-0-1 12. Atl. Bucaramanga 7 0 7 0 7:7 7 0-5-0 10. Gornik Leczna 25 8 6 11 29:37 30 2-2-2 3. Budaörs 17 9 2 6 28:24 29 3-1-2 Kies. 22. Gifu 1 0 0 1 0:4 0 0-0-1 13. Boyaca Patriotas 7 1 3 3 6:10 6 1-2-2 11. Lechia Gdansk 25 8 6 11 35:33 29 3-0-3 4. Mezõkövesd 17 7 5 5 23:20 26 1-2-3 12. TBB Nieciecza 25 7 8 10 28:34 29 2-2-2 14. Dep. Tolima 7 2 0 5 9:16 6 2-0-3 5. Siófok 17 7 4 6 23:22 25 4-0-2 13. Korona Kielce 24 7 6 11 24:31 27 1-1-4 15. Envigado 7 1 2 4 5:8 5 1-1-3 6. Kisvárda 17 6 6 5 32:23 24 2-2-2 14. Slask Wroclaw 24 6 8 10 23:31 26 3-1-2 katarI BajnOkság 16. Dep. La Equidad 7 0 5 2 4:8 5 0-3-2 7. Soproni VSE 17 7 2 8 25:21 23 3-1-2 15. Wisla Krakkó 24 5 10 9 30:27 24 0-1-5 17. Boyaca Chico 7 1 2 4 4:9 5 1-2-2 8. Csákvár 17 7 2 8 29:34 23 2-2-2 m gy d v gól p forma 16. Gornik Zabrze 25 4 11 10 29:39 22 1-2-3 ÁBL 1. Al-Rayyan 20 19 0 1 58:14 57 6-0-0 18. Alianza Petrolera 7 1 2 4 6:12 5 1-2-2 9. Szeged 17 7 2 8 22:27 23 2-0-4 ÁBL 2. El-Jaish 20 12 3 5 40:21 39 3-1-2 19. Jaguares de Cordoba 7 1 2 4 4:13 5 0-2-3 10. Szolnok 17 6 3 8 22:25 21 2-1-3 ÁBL 3. Lekhwiya 20 12 1 7 49:29 37 3-0-3 20. Fortaleza Bogota 5 1 1 3 4:6 4 1-1-3 11. Dunaújváros 17 5 6 6 22:25 21 1-3-2 4. Al-Sadd 20 10 5 5 42:29 35 2-2-2 lengyel 2. 12. Balmazújváros 17 5 5 7 18:25 20 1-2-3 13. Szigetszentmiklós 17 4 7 6 22:31 19 0-4-2 5. Umm-Salal 20 7 10 3 30:25 31 2-3-1 m gy d v gól p forma 6. Al-Arabi 20 9 3 8 28:30 30 2-1-3 Kies. 14. VÁC 17 5 3 9 16:22 18 4-1-1 MexIkóI BajnOkság Felj. 1. Wisla Plock 19 12 1 6 30:20 37 4-0-2 7. Al-Sailiya 20 9 1 10 31:34 28 3-0-3 Kies. 15. Ajka 17 4 5 8 16:25 17 0-2-4 Felj. 2. Arka Gdynia 19 10 6 3 34:23 36 4-1-1 8. Al-Gharrafa 20 7 5 8 24:30 26 3-2-1 m gy d v gól p forma Kies. 16. Soroksár 17 3 7 7 16:21 16 2-3-1 3. Zaglebie Sosnowiec 19 10 3 6 33:30 33 3-0-3 9. Al-Wakra 20 7 2 11 28:34 23 2-0-4 Ráj. 1. UNAM Pumas 17 11 2 4 37:20 35 1-4-1 4. Zawisza Bydgoszcz 19 9 4 6 37:27 31 3-1-2 10. Al-Ahli 20 5 7 8 24:29 22 2-2-2 Ráj. 2. Dep. Toluca 17 10 2 5 33:24 32 0-4-2 5. Olsztyn 19 9 4 6 22:22 31 4-0-2 11. Al-Khoor 20 6 4 10 17:25 22 3-0-3 Ráj. 3. Leon 17 10 0 7 32:31 30 3-0-3 6. Dolcan Zabki 19 8 6 5 37:22 30 2-1-3 OrOsz BajnOkság 12. Al-Khuraitiat 20 6 3 11 30:40 21 1-1-4 Ráj. 4. Chiapas 17 8 5 4 31:27 29 1-2-3 7. Chrobry Glogow 19 8 4 7 23:17 28 2-1-3 Kies. 13. Qatar SC 20 5 5 10 24:44 20 3-2-1 m gy d v gól p forma 8. GKS Katowice 19 8 3 8 25:20 27 3-1-2 Kies. 14. Al-Mesaimeer 20 1 1 18 12:53 4 0-0-6 Ráj. 5. Tigres 17 8 4 5 26:16 28 3-2-1 BL 1. CSZKA Moszkva 18 11 4 3 29:18 37 1-2-3 Ráj. 6. América 17 9 1 7 30:21 28 2-2-2 9. GKS Belchatow 19 7 6 6 19:20 27 3-1-2 BLQ 2. Rosztov 18 10 4 4 23:16 34 4-1-1 10. Chojniczanka Chojnice 19 8 2 9 24:30 26 4-0-2 Ráj. 7. Puebla 17 8 3 6 22:20 27 3-2-1 ELQ 3. Lokomotív Moszkva 18 9 5 4 30:23 32 1-2-3 11. Miedz Legnica 19 7 5 7 27:27 26 4-0-2 ELQ 4. Szpartak Moszkva 18 9 3 6 26:23 30 3-1-2 Ráj. 8. Veracruz 17 8 3 6 23:27 27 0-4-2 12. Bytovia Bytow 19 5 9 5 27:28 24 2-3-1 lItván BajnOkság 5. FK Krasznodar 18 8 6 4 29:19 30 5-0-1 9. Monterrey 17 6 5 6 32:29 23 4-0-2 13. Pogon Siedlce 19 6 5 8 19:29 23 2-0-4 m gy d v gól p forma 6. Zenit Szentpétervár 18 8 6 4 34:23 30 2-2-2 10. Monarcas Morelia 17 7 2 8 26:26 23 2-3-1 14. Kluczbork 19 5 6 8 20:33 21 0-2-4 BLQ 1. VMFD Zalgiris 36 31 1 4 104:25 94 6-0-0 7. Terek Groznij 18 6 10 2 25:17 28 2-3-1 11. Queretaro 17 6 4 7 25:25 22 2-2-2 Ráj. 15. Sandecja Nowy Sacz 19 5 6 8 25:29 21 1-1-4 ELQ 2. Trakai 36 27 3 6 92:33 84 4-1-1 8. Ural Jekatyerinburg 18 7 5 6 28:28 26 3-1-2 Kies 16. Wigry Suwalki 19 6 3 10 22:20 21 2-0-4 ELQ 3. Atlantas Klaipeda 36 21 7 8 65:34 70 4-1-1 12. Pachuca 17 6 3 8 30:33 21 4-1-1 9. Rubin Kazany 18 6 2 10 20:25 20 3-1-2 Kies. 17. Rozwoj 19 5 2 12 18:32 17 3-0-3 4. Sud. Marijampole 36 21 4 11 76:34 67 4-0-2 13. Chivas Guadalajara 17 6 3 8 23:26 21 0-4-2 10. Amkar Perm 18 5 5 8 16:22 20 2-1-3 Kies. 18. Olimpia Grudziadz 19 3 5 11 15:28 14 1-2-3 5. Spyris Kaunas 36 13 6 17 47:74 45 1-1-4 14. Cruz Azul 17 5 5 7 19:25 20 3-2-1 11. Dinamo Moszkva 18 4 8 6 20:25 20 1-2-3 6. Utenis Utena 36 11 9 16 41:50 42 4-1-1 15. Santos Laguna 17 4 5 8 21:24 17 2-2-2 12. Krilja Szovjetov Szamara 18 5 4 9 12:20 19 1-1-4 7. Stumbras Kaunas 36 11 8 17 51:74 41 2-0-4 16. Atlas de Guadalajara 17 5 2 10 17:28 17 1-2-3 Oszt. 13. Ufa 18 3 7 8 16:28 16 2-3-1 Oszt. 14. Anzsi Mahacskala 18 3 6 9 18:31 15 2-1-3 8. Granitas Klaipeda 36 6 9 21 37:83 27 1-0-5 17. Tijuana 17 5 1 11 21:30 16 1-4-1 9. Siauliai 36 5 5 26 37:94 20 2-0-4 Kies. 15. Kubany Krasznodar 18 2 9 7 25:28 15 1-3-2 18. Dorados de Sinaloa 17 3 6 8 13:29 15 1-0-5 Kies. 10. Pakruojo Kruoja 36 4 8 24 23:72 20 0-0-6 Kies. 16. Mordovija Szaranszk 18 2 8 8 19:24 14 1-4-1 2016. március 4. 10 laBdarúgás

olasz a olasz B osztrák Bajnokság paragUayi Bajnokság m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma BL 1. Juventus 27 19 4 4 48:15 61 5-1-0 Felj. 1. Cagliari 29 19 4 6 52:27 61 4-0-2 BLQ 1. Rapid Wien 25 16 1 8 54:30 49 5-0-1 L. K. 1. Sol de America 7 5 1 1 16:9 16 4-1-0 BL 2. Napoli 27 17 7 3 55:22 58 3-2-1 Felj. 2. Crotone 29 17 9 3 46:23 60 2-3-1 ELQ 2. Salzburg 25 13 8 4 52:26 47 4-1-1 2. Sp. Luqueno 7 4 2 1 10:7 14 3-1-1 BLQ 3. Roma 27 15 8 4 55:28 53 6-0-0 Ráj. 3. Pescara 29 14 7 8 45:34 49 1-3-2 ELQ 3. Austria Wien 25 12 6 7 41:38 42 2-1-3 3. Libertad Asuncion 7 4 0 3 13:9 12 4-0-1 ELQ 4. Fiorentina 27 16 5 6 48:27 53 3-3-0 Ráj. 4. Cesena 29 13 8 8 40:24 47 3-3-0 4. Sturm Graz 25 9 8 8 29:28 35 2-3-1 4. Dep. Capiata 8 3 3 2 17:15 12 1-2-2 ELQ 5. Internazionale 27 14 6 7 34:25 48 2-1-3 Ráj. 5. Novara 29 14 6 9 38:24 46 2-2-2 5. Admira Wacker 25 8 10 7 30:38 34 1-3-2 5. Rubio 7 3 3 1 10:8 12 2-2-1 6. General Diaz 7 3 2 2 12:12 11 3-1-1 6. Milan 27 13 8 6 39:28 47 4-2-0 Ráj. 6. Brescia 29 12 9 8 40:39 45 2-1-3 6. Mattersburg 25 8 7 10 34:47 31 1-4-1 7. Cerro Porteno 8 3 1 4 10:10 10 1-1-3 Ráj. 7. Bari 29 12 8 9 35:31 44 1-2-3 7. Sassuolo 27 10 11 6 34:31 41 2-3-1 7. Ried 25 7 7 11 29:39 28 2-3-1 8. Gral Caballero de Z.Cue 7 2 2 3 9:9 8 1-2-2 Ráj. 8. Entella 29 12 8 9 35:29 44 4-1-1 8. Lazio 27 10 7 10 34:36 37 1-3-2 8. Wolfsberg 25 7 6 12 22:28 27 2-2-2 9. Nacional Asuncion 8 2 2 4 14:17 8 1-1-3 9. Bologna 27 10 5 12 29:31 35 2-3-1 9. Spezia 29 11 11 7 33:34 44 4-2-0 9. Altach 25 8 2 15 29:38 26 1-1-4 10. River Plate Asuncion 8 1 4 3 4:8 7 0-4-1 10. Chievo 27 9 7 11 32:36 34 2-1-3 10. Trapani 29 10 10 9 35:37 40 3-2-1 Kies. 10. Grödig 25 6 7 12 32:40 25 0-2-4 11. Guarani Asuncion 7 1 3 3 7:11 6 1-3-1 11. Empoli 27 9 7 11 33:40 34 0-2-4 11. Avellino 29 11 7 11 41:40 40 1-2-3 12. Olimpia Asuncion 7 1 1 5 7:14 4 0-1-4 12. Torino 27 8 8 11 33:34 32 1-3-2 12. Perugia 29 10 7 12 27:27 37 2-1-3 13. Udinese 27 8 6 13 24:40 30 1-3-2 13. Ternana 29 11 3 15 33:39 36 3-0-3 osztrák 2. 14. Atalanta 27 7 9 11 26:31 30 0-4-2 14. Ascoli 29 10 5 14 27:41 35 2-3-1 15. Sampdoria 27 7 7 13 39:46 28 1-2-3 15. Latina 29 8 9 12 30:35 33 1-2-3 m gy d v gól p forma román Bajnokság 16. Genoa 27 7 7 13 27:32 28 1-2-3 16. Livorno 29 8 8 13 33:39 32 2-2-2 Felj. 1. Wacker Innsbruck 20 12 5 3 42:24 41 2-3-1 m gy d v gól p 17. Palermo 27 7 6 14 27:47 27 0-3-3 17. Modena 29 9 5 15 25:32 32 2-1-3 2. St. Pölten 20 13 2 5 37:21 41 6-0-0 Ráj. 1. Astra Giurgiu 26 14 9 3 42:29 51 Kies. 18. Frosinone 27 6 5 16 26:53 23 2-1-3 Oszt. 18. Vicenza 29 6 13 10 29:36 31 0-4-2 3. LASK 20 11 3 6 33:20 36 3-0-3 Ráj. 2. Dinamo Bukarest 26 13 9 4 36:24 48 Kies. 19. Carpi 27 4 9 14 24:44 21 0-3-3 Oszt. 19. Vercelli 29 8 6 15 23:32 30 1-3-2 4. Liefering 20 10 2 8 41:32 32 3-1-2 Ráj. 3. Pandurii 26 13 8 5 35:26 47 Kies. 20. Verona 27 2 12 13 24:45 18 2-2-2 Kies. 20. Lanciano 29 8 8 13 27:38 30 3-1-2 5. Austria Lustenau 20 10 2 8 30:22 32 4-1-1 Ráj. 4. Constanta 26 13 7 6 49:30 46 Kies. 21. Salernitana 29 5 12 12 30:43 27 0-4-2 6. Austria Klagenfurt 20 6 8 6 29:28 26 1-2-3 Ráj. 5. Steaua Bukarest 26 12 8 6 35:25 44 Kies. 22. Como 29 3 13 13 25:45 22 0-4-2 7. Wiener Neustadt 20 7 5 8 19:25 26 3-2-1 Ráj. 6. Targu Mures 26 9 11 6 27:21 38 Cesenatól 1 pont levonva, Lancianotól 1 pont levonva, Novaratól 2 pont levonva 8. Kapfenberg 20 7 3 10 31:42 24 0-2-4 7. Municipal St. Iasi 26 9 10 7 22:25 37 portUgál 2. Kies. 9. Austria Salzburg 20 4 6 10 30:45 12 1-1-4 8. CFR Cluj 26 9 10 7 31:25 31 m gy d v gól p forma Kies. 10. FAC Wien 20 1 2 17 12:45 5 1-0-5 9. CS Univer. Craiova 26 8 7 11 26:27 31 Felj. 1. Porto B 32 18 5 9 63:41 59 2-1-3 portUgál Bajnokság 10. Botosani 26 6 8 12 30:35 26 11. Poli Timisoara 26 5 10 11 24:35 25 Felj. 2. Chaves 32 15 13 4 43:29 58 3-3-0 m gy d v gól p forma 3. Famalicao 32 15 10 7 46:34 55 5-1-0 12. Voluntari 26 5 9 12 28:42 24 BL 1. Sporting CP 24 18 5 1 49:14 59 4-2-0 skót Bajnokság 4. Feirense 32 15 10 7 38:27 55 4-0-2 13. Concor. Chiajna 26 3 8 15 22:46 17 5. Portimonense 32 14 11 7 41:33 53 3-2-1 BL 2. Benfica 24 19 1 4 65:17 58 5-0-1 m gy d v gól p forma 14. Petrolul Ploiesti 26 2 8 16 17:34 8 6. Freamunde 32 14 10 8 36:22 52 1-3-2 BLQ 3. Porto 24 17 4 3 48:18 55 5-0-1 BLQ 1. Celtic 28 19 6 3 70:22 63 3-2-1 CFR Clujtól 6 pont levonva, Petrolul Ploiestitől 6 pont levonva 7. Gil Vicente 32 13 11 8 42:33 50 1-4-1 EL 4. Braga 24 12 8 4 41:18 44 3-3-0 ELQ 2. Aberdeen 28 18 5 5 47:30 59 4-1-1 8. Aves 32 14 6 12 35:28 48 3-0-3 ELQ 5. Rio Ave 24 10 6 8 35:34 36 3-2-1 3. Hearts 27 14 8 5 49:26 50 4-1-1 ELQ 6. Arouca 24 8 11 5 33:27 35 3-2-1 9. Varzim 32 12 10 10 37:34 46 3-3-0 4. Ross County 29 12 3 14 44:46 39 3-0-3 7. Guimaraes 24 8 10 6 35:36 34 1-5-0 skót liga Bajnokság 10. Olhanense 32 13 6 13 33:35 45 3-1-2 5. Dundee 28 8 12 8 40:42 36 1-4-1 8. Pacos Ferreira 24 8 7 9 31:32 31 0-2-4 m gy d v gól p forma 11. Braga B 32 12 9 11 34:37 45 2-1-3 6. St. Johnstone 28 10 6 12 43:46 36 1-1-4 12. Covilha 32 10 12 10 33:36 42 4-1-1 9. Estoril 24 8 6 10 25:29 30 3-1-2 7. Partick Thistle 26 9 7 10 27:32 34 3-1-2 Felj. 1. Rangers 27 22 3 2 70:17 69 5-1-0 13. Viseu 32 9 13 10 31:36 40 1-4-1 10. Setúbal 24 6 10 8 35:44 28 1-3-2 Ráj. 2. Hibernian 27 17 4 6 43:24 55 2-1-3 8. Inverness CT 27 8 9 10 34:39 33 1-2-3 14. Sporting CP B 32 11 7 14 36:42 40 1-1-4 11. Marítimo 24 8 4 12 34:46 28 2-1-3 Ráj. 3. Falkirk 27 15 9 3 44:21 54 2-3-1 9. Motherwell 28 9 5 14 33:44 32 2-1-3 15. Atletico CP 32 9 12 11 31:32 39 1-3-2 12. Belenenses 24 7 7 10 31:52 28 2-1-3 Ráj. 4. Raith 25 10 5 10 29:32 35 2-2-2 10. Hamilton 28 7 9 12 32:48 30 1-3-2 16. Leixoes 32 10 9 13 36:41 39 3-0-3 13. Nacional Madeira 24 6 7 11 28:37 25 2-2-2 5. Queen of South 25 10 4 11 24:32 34 3-0-3 Oszt. 11. Kilmarnock 29 7 7 15 29:51 28 1-1-4 17. Penafiel 32 8 14 10 33:36 38 1-5-0 14. Uniao Madeira 24 6 6 12 16:32 24 1-1-4 6. Greenock Morton 27 8 8 11 28:30 32 2-2-2 18. Santa Clara 32 10 7 15 35:40 37 1-2-3 Kies. 12. Dundee Utd. 28 5 5 18 29:51 20 3-1-2 15. Moreirense 24 6 5 13 29:43 23 1-0-5 7. St. Mirren 26 7 7 12 24:34 28 3-1-2 19. Farense 32 10 7 15 31:36 37 1-1-4 Oszt. 16. Boavista 24 5 6 13 17:32 21 2-2-2 8. Dumbarton 25 7 4 14 22:44 25 2-1-3 Kies. 20. Benfica B 32 10 6 16 36:47 36 2-2-2 Kies. 17. Académica 24 4 7 13 22:42 19 0-2-4 Oszt. 9. Livingston 27 5 6 16 27:39 21 1-3-2 Kies. 21. Guimaraes B 32 9 8 15 32:46 35 1-1-4 Kies. 18. Tondela 24 3 4 17 21:42 13 1-1-4 Kies. 22. Mafra 32 7 13 12 23:27 34 2-2-2 svájci Bajnokság Kies. 10. Alloa 26 3 4 19 14:52 13 0-2-4 Kies. 23. Oriental de Lisboa 32 8 8 16 37:48 32 1-3-2 m gy d v gól p forma Kies. 24. Uniao Oliveirense 32 4 11 17 30:52 23 0-2-4 BLQ 1. Basel 22 17 2 3 56:22 53 5-1-0 spanyol 2. BLQ 2. Grasshoppers 22 11 5 6 51:38 38 2-2-2 szaúdi Bajnokság m gy d v gól p forma ELQ 3. Young Boys 22 9 9 4 35:25 36 3-2-1 m gy d v gól p forma ELQ 4. Sion 21 8 4 9 25:29 28 2-1-3 spanyol Bajnokság Felj. 1. Leganes 27 13 10 4 38:21 49 5-0-1 ÁBL 1. Al-Hilal 18 13 1 4 38:16 40 3-1-2 5. St. Gallen 21 7 6 8 24:26 27 2-2-2 Felj. 2. Alavés 27 14 6 7 32:24 48 2-3-1 ÁBL 2. Al-Ahli 18 11 6 1 32:12 39 2-3-1 m gy d v gól p forma 6. Thun 22 8 3 11 30:36 27 3-1-2 BL 1. Barcelona 26 21 3 2 69:21 66 6-0-0 Ráj. 3. Oviedo 27 12 10 5 39:29 46 2-4-0 ÁBL 3. Al-Ittihad 18 12 3 3 40:22 39 5-1-0 Ráj. 4. Gimnastic 27 11 10 6 34:28 43 2-4-0 7. Luzern 22 7 5 10 26:33 26 1-0-5 BL 2. Atl. Madrid 27 19 4 4 39:11 61 4-1-1 4. Al-Taawon 18 10 4 4 38:25 34 4-1-1 Ráj. 5. Osasuna 27 12 7 8 30:27 43 2-2-2 8. Lugano 22 5 6 11 31:44 21 1-3-2 BL 3. Real Madrid 27 17 6 4 74:26 57 4-1-1 5. Al-Shabab 18 10 3 5 21:14 33 5-0-1 Ráj. 6. Cordoba 27 13 4 10 37:35 43 1-1-4 9. FC Zürich 22 4 9 9 29:43 21 2-1-3 BLQ 4. Villarreal 27 15 8 4 33:18 53 3-3-0 6. Al-Faisaly 18 7 4 7 21:22 25 3-0-3 7. Zaragoza 27 11 8 8 32:25 41 3-1-2 Kies. 10. Vaduz 22 3 11 8 25:36 20 1-4-1 EL 5. Sevilla 27 12 8 7 38:28 44 3-2-1 7. Al-Nassr 18 5 9 4 25:20 24 1-3-2 8. Alcorcon 27 11 8 8 31:27 41 1-4-1 8. Al-Fateh 18 6 6 6 19:18 24 2-2-2 ELQ 6. Celta Vigo 27 12 6 9 39:44 42 2-2-2 9. Mirandes 27 10 10 7 42:33 40 3-2-1 9. Al-Khaleej 18 5 8 5 18:26 23 1-3-2 7. Ath. Bilbao 27 12 5 10 42:36 41 3-1-2 10. Elche 27 10 9 8 25:29 39 2-2-2 svájc 2. 10. Najran 18 4 3 11 21:33 15 3-1-2 8. Eibar 27 10 6 11 40:36 36 1-0-5 11. Valladolid 27 9 11 7 30:26 38 2-4-0 11. Al-Wehda 18 3 5 10 15:29 14 0-2-4 9. Valencia 27 8 10 9 32:30 34 3-0-3 12. Girona 27 9 10 8 29:23 37 3-3-0 m gy d v gól p forma 12. Al-Qadisiyah 18 2 7 9 13:25 13 0-2-4 10. Real Sociedad 27 9 7 11 36:38 34 4-1-1 13. Tenerife 27 9 9 9 34:35 36 2-2-2 Felj. 1. Lausanne 21 14 3 4 44:25 45 6-0-0 11. Malaga 27 8 8 11 24:25 32 2-2-2 14. Lugo 27 8 12 7 30:33 36 1-2-3 2. Wil 22 10 7 5 39:29 37 3-1-2 Kies. 13. Al-Raed 18 3 4 11 14:30 13 2-0-4 12. Deportivo 27 6 14 7 34:36 32 0-3-3 15. Numancia 27 7 14 6 36:33 35 1-5-0 3. Xamax 22 9 5 8 26:26 32 2-3-1 Kies. 14. Hajer Al-Ahsa 18 2 3 13 12:35 9 2-0-4 13. Betis 26 6 10 10 21:36 28 1-4-1 16. Ponferradina 27 7 7 13 27:35 28 0-2-4 4. Winterthur 22 9 4 9 25:28 31 4-0-2 14. Espanyol 26 8 4 14 26:50 28 2-1-3 17. Huesca 26 5 12 9 25:30 27 1-3-2 5. Chiasso 22 6 9 7 28:30 27 2-1-3 15. Las Palmas 27 7 6 14 29:40 27 3-0-3 18. Mallorca 26 6 9 11 22:29 27 2-1-3 6. Wohlen 22 6 8 8 27:31 26 1-3-2 16. Rayo Vallecano 26 6 8 12 36:53 26 2-4-0 Kies. 19. Albacete 27 6 8 13 27:38 26 0-3-3 7. Aarau 22 5 11 6 20:24 26 3-3-0 szlovén Bajnokság 17. Getafe 27 7 5 15 26:44 26 0-0-6 Kies. 20. Almería 27 5 11 11 26:36 26 2-2-2 8. Biel 22 6 7 9 36:35 25 1-2-3 m gy d v gól p forma Kies. 18. Sp. Gijón 26 6 6 14 30:46 24 1-3-2 Kies. 21. Ath. Bilbao B 27 5 6 16 18:31 21 2-0-4 9. Le Mont Lausanne 22 5 8 9 26:34 23 0-1-5 BLQ 1. Olimpija Ljubljana 23 15 4 4 55:18 49 3-1-2 Kies. 19. Granada 26 6 5 15 27:51 23 2-0-4 Kies. 22. UE Llagostera 27 6 3 18 22:39 21 1-1-4 Kies. 10. Schaffhausen 21 7 2 12 20:29 23 0-2-4 ELQ 2. Maribor 23 12 7 4 55:24 43 3-2-1 Kies. 20. Levante 27 5 5 17 25:51 20 1-0-5 ELQ 3. Domzale 23 10 8 5 33:17 38 2-3-1 ELQ 4. HIT Gorica 23 11 3 9 36:35 36 2-2-2 török Bajnokság török 2. 5. Zavrc 23 8 7 8 27:28 31 1-2-3 6. Celje 23 6 8 9 19:36 26 4-2-0 szerB Bajnokság m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma 7. Krka Novo Mesto 23 6 7 10 20:32 25 2-1-3 m gy d v gól p forma BL 1. Fenerbahce 23 16 5 2 39:19 53 4-1-1 Felj. 1. Adanaspor 23 12 5 6 32:23 41 4-2-0 8. Koper 23 6 4 13 25:39 22 2-0-4 Ráj. 1. Crvena zvezda 24 22 2 0 69:17 68 6-0-0 BLQ 2. Besiktas 22 16 3 3 49:22 51 4-1-1 Felj. 2. Karabukspor 23 11 7 5 26:18 40 3-2-1 Oszt. 9. Rudar Velenje 23 5 7 11 18:34 22 1-1-4 Ráj. 2. Borac 24 12 5 7 34:24 41 3-1-2 ELQ 3. Konyaspor 23 11 7 5 27:26 40 4-2-0 Ráj. 3. Alanyaspor 23 11 6 6 42:25 39 4-1-1 Kies. 10. Krsko Posavlje 23 5 7 11 12:37 22 2-2-2 Ráj. 3. Cukaricki 24 10 8 6 27:19 38 1-3-2 ELQ 4. Istanbul Basakseh. 23 11 6 6 33:23 39 2-4-0 Ráj. 4. Adana Demirspor 23 11 6 6 39:26 39 4-1-1 Ráj. 4. Radnicki Nis 24 10 8 6 22:15 38 3-1-2 5. Galatasaray 23 10 7 6 46:32 37 2-1-3 Ráj. 5. Elazigspor 23 9 9 5 30:24 36 1-4-1 Ráj. 5. Vojvodina 24 10 7 7 36:33 37 3-3-0 6. Akhisar 23 10 7 6 28:23 37 2-2-2 Ráj. 6. Balikesirspor 23 7 12 4 27:20 33 2-2-2 Ráj. 6. Partizan Belgrád 24 10 6 8 44:33 36 2-1-3 új-zélandi Bajnokság 7. Kasimpasa 23 9 7 7 28:24 34 1-1-4 7. Giresunspor 23 9 6 8 33:27 33 2-1-3 Ráj. 7. Vozdovac 24 8 9 7 23:21 33 3-2-1 8. Osmanlispor 23 9 5 9 35:25 32 4-1-1 m gy d v gól p forma 8. Gaziantep Bld. Spor 23 7 11 5 22:19 32 2-2-2 Ráj. 8. Javor Matis 24 7 10 7 18:18 31 1-2-3 9. Gaziantepspor 23 8 6 9 25:34 30 2-1-3 9. Altinordu 23 8 8 7 20:22 32 2-2-2 Ráj. 1. Auckland City 14 12 2 0 43:12 38 6-0-0 9. Mladost Lucani 24 7 10 7 22:24 31 2-1-3 10. Bursaspor 23 9 2 12 27:36 29 3-2-1 10. Boluspor 23 8 8 7 27:34 32 2-3-1 Ráj. 2. Hawke's Bay Utd. 14 9 3 2 29:16 30 5-0-1 10. Radnik Surdulica 24 7 9 8 28:40 30 3-0-3 11. Rizespor 23 7 7 9 32:32 28 1-1-4 Ráj. 3. Team Wellington 14 8 3 3 36:21 27 4-0-2 11. Metalac Gornji Milanovac 24 6 8 10 22:31 26 2-2-2 11. Samsunspor 23 9 7 7 32:24 31 3-0-3 12. Genclerbirligi 23 8 4 11 24:29 28 5-0-1 Ráj. 4. Canterbury Utd. 14 8 2 4 28:23 26 3-2-1 12. Novi Pazar 24 6 7 11 18:33 25 1-2-3 13. Antalyaspor 23 7 7 9 34:40 28 2-1-3 12. Göztepe Izmír 23 7 9 7 26:24 30 0-4-2 13. OFK Belgrád 24 7 1 16 22:37 22 1-1-4 13. Malatya Belediyespor 23 8 4 11 22:26 28 2-1-3 5. Waibop Utd. 14 6 0 8 29:27 18 2-0-4 14. Trabzonspor 22 8 3 11 29:33 27 1-1-4 6. Waitakere Utd. 14 4 1 9 23:36 13 1-1-4 14. Jagodina 24 4 10 10 18:34 22 2-1-3 15. Kayserispor 23 5 8 10 19:24 23 1-1-4 14. 1461 Trabzon 23 6 5 12 21:36 23 2-1-3 7. Wellington Phoenix 2 14 2 1 11 24:46 7 1-0-5 15. Spartak Zlatibor Voda 24 4 9 11 16:28 21 2-2-2 Kies. 16. Sivasspor 23 3 9 11 22:35 18 1-1-4 15. Sanliurfaspor 23 5 7 11 20:33 22 1-2-3 8. Southern Utd. 14 1 0 13 11:42 3 0-0-6 16. RAD Belgrád 24 4 7 13 23:35 19 1-2-3 Kies. 17. Mersin Idman Yurdu 23 4 5 14 25:43 17 2-1-3 Kies. 16. Denizlispor 23 6 6 11 25:38 21 2-1-3 Kies. 18. Eskisehirspor 23 5 2 16 24:46 17 2-1-3 Kies. 17. Kayseri Erciyesspor 23 5 6 12 19:33 21 0-3-3 Kies. 18. Karsiyaka 23 4 6 13 21:32 18 1-2-3 UrUgUayi Bajnokság női laBdarúgás - m gy d v gól p forma Ukrán Bajnokság algarve kUpa L. K. 1. Plaza Colonia 4 3 1 0 7:2 10 3-1-0 m gy d v gól p forma szlovák Bajnokság 2. Penarol 4 3 0 1 9:4 9 3-0-1 BL 1. Sahtar Doneck 16 14 1 1 50:11 43 6-0-0 m gy d v gól p forma a csoport m gy d v gól p 3. Nacional 4 3 0 1 8:3 9 3-0-1 BLQ 2. Dinamo Kijev 16 14 1 1 37:6 43 5-0-1 BLQ 1. Trencin 20 15 3 2 43:16 48 4-1-1 4. Racing Montevideo 4 2 2 0 9:5 8 2-2-0 1. Izland 1 1 0 0 2:1 3 ELQ 3. Zorya Luganszk 16 10 4 2 32:14 34 5-0-1 ELQ 2. Slovan Bratislava 20 13 5 2 31:14 44 4-2-0 5. Fenix Montevideo 4 2 2 0 7:3 8 2-2-0 2. Dánia 1 1 0 0 1:0 3 ELQ 4. Dnipro 16 8 4 4 28:15 28 2-2-2 ELQ 3. Myjava 21 11 3 7 27:26 36 4-1-1 6. Sud América 4 2 1 1 6:5 7 2-1-1 3. Belgium 1 0 0 1 1:2 0 5. Vorszkla Poltava 16 6 7 3 20:19 25 3-1-2 4. Zilina 20 10 3 7 39:26 33 2-0-4 7. CA Cerro 4 2 1 1 3:2 7 2-1-1 6. Olekszandria 16 6 4 6 19:18 22 4-1-1 4. Kanada 1 0 0 1 0:1 0 8. Villa Teresa 4 2 1 1 5:6 7 2-1-1 5. Dunajska Streda 21 9 5 7 29:23 32 3-2-1 7. Kárpáti Lviv 16 6 3 7 18:23 21 2-2-2 9. Montevideo Wanderers 4 1 1 2 8:7 4 1-1-2 6. Trnava 21 9 5 7 25:24 32 2-3-1 8. Sztal Dnyeprodzerzsinszk 16 4 4 8 14:22 16 1-2-3 B csoport 10. Danubio 4 1 1 2 7:8 4 1-1-2 7. Ruzomberok 21 8 6 7 28:27 30 4-0-2 m gy d v gól p 9. Volyn Lutszk 16 8 3 5 26:23 15 3-1-2 11. CA Rentistas 4 1 1 2 4:6 4 1-1-2 10. Olimpik Doneck 16 4 2 10 16:25 14 2-1-3 8. Senica 21 7 5 9 24:29 26 1-2-3 1. Brazília 1 1 0 0 1:0 3 12. El Tanque Sisley 4 1 1 2 5:8 4 1-1-2 9. Zlate Moravce 21 5 5 11 29:40 20 1-2-3 11. Metalist Harkiv 16 1 8 7 12:25 11 0-2-4 2. Oroszország 1 1 0 0 1:0 3 13. Juventud 4 1 0 3 5:6 3 1-0-3 10. Podbrezova 21 4 5 12 27:37 17 1-3-2 14. Defensor 4 1 0 3 5:12 3 1-0-3 12. Csernomorec Odessza 16 1 7 8 15:28 10 1-3-2 11. Zemplin Michalovce 20 4 3 13 20:37 15 0-2-4 3. Portugália 1 0 0 1 0:1 0 15. Atl. River Plate 4 0 2 2 3:7 2 0.2.2 13. Goverla Uzsgorod 16 1 7 8 11:26 10 0-1-5 4. Új-Zéland 1 0 0 1 0:1 0 16. Liverpool Montevideo 4 0 0 4 2:9 0 0-0-4 Kies. 14. Metalurg Zaporizzsja 16 0 3 13 7:50 3 0-0-6 Kies. 12. Skalica 21 3 4 14 18:41 13 1-0-5 2016. március 4. 11 laBdarúgás tEnisz

női laBdarúgás - olimPiai- női laBdarúgás - olimPiai- FérFi tEnisz – davis KUPa, világcsoPort sElEjtEző, ázsia sElEjtEző, EUróPa (nEvEzEtt játéKosoK) m gy d v gól p m gy d v gól p 1. Ausztrália 2 2 0 0 12:1 6 Nagy-Britannia Japán 1. Hollandia 1 1 0 0 4:3 3 2. Kína 2 1 1 0 3:1 4 Andy MURRAY 2. Kei NISHIKORI 6. 3. Koreai NDK 2 0 2 0 2:2 2 2. Svédország 1 1 0 0 1:0 3 Kyle EDMUND 83. Taro DANIEL 87. 4. Dél-Korea 2 0 2 0 2:2 2 3. Svájc 1 0 0 1 3:4 0 Jamie MURRAY 2. (páros) Yoshihito NISHIOKA 124. 5. Japán 2 0 1 1 2:4 1 Dominic INGLOT 32. (páros) Yasutaka UCHIYAMA 257. 6. Vietnám 2 0 0 2 0:11 0 4. Norvégia 1 0 0 1 0:1 0 Szerbia Kazahsztán Novak DJOKOVIC 1. Mikhail KUKUSHKIN 79. laBdarúgás - svéd KUPa Viktor TROICKI 23. Aleksandr NEDOVYESOV 200. Filip KRAJINOVIC 97. Andrey GOLUBEV 205. 1. csoPort m gy d v gól p Nenad ZIMONJIC 17. (páros) Dmitry POPKO 234. 1. Norrköping 2 2 0 0 5:0 6 2. Jönköping Södra 2 1 0 1 1:1 3 Olaszország Svájc 3. AFC Utd. Väsby 2 1 0 1 1:1 3 Andreas SEPPI 40. Marco CHIUDINELLI 146. 4. Östersund 2 0 0 2 0:5 0 Paolo LORENZI 54. Henri LAAKSONEN 174. Simone BOLELLI 78. Adrien BOSSEL 317. Marco CECCHINATO 90. Antoine BELLIER 670. 2. csoPort m gy d v gól p 1. Halmstad 2 2 0 0 5:0 6 Lengyelország Argentína 2. Göteborg 2 0 2 0 2:2 2 96. Leonardo MAYER 41. 3. Frej Täby 2 0 1 1 1:3 1 Kamil MAJCHRZAK 300. 42. 4. Degerfors 2 0 1 1 1:4 1 Marcin MATKOWSKI 15. (páros) Carlos BERLOCQ 141. Lukasz KUBOT 28. (páros) Renzo OLIVO 167. 3. csoPort m gy d v gól p 1. AIK Stockholm 2 2 0 0 8:1 6 Franciaország Kanada laBdarúgás - Bl 2. Falkenbergs 2 1 1 0 3:1 4 Jo-Wilfried TSONGA 9. 13. 3. Varbergs 2 0 1 1 2:3 1 Richard GASQUET 10. 44. 4. Tenhults IF 2 0 0 2 0:8 0 Gael MONFILS 17. Frank DANCEVIC 245. Gilles SIMON 19. Daniel NESTOR 12. (páros) 4. csoPort m gy d v gól p 1. Kalmar 2 2 0 0 5:2 6 Németország Csehország 2. Elfsborg 2 1 1 0 6:5 4 Philipp KOHLSCHREIBER 30. Tomas BERDYCH 7. 3. Värnamo 2 0 1 1 4:5 1 Alexander ZVEREV 58. Lukas ROSOL 50. 4. Assyriska 2 0 0 2 3:6 0 Dustin BROWN 100. Jiri VESELY 56. Philipp PETZSCHNER 40. (páros) Radek STEPANEK 164. 5. csoPort m gy d v gól p nyolcaddöntőK ErEdményEi: 1. FF Malmö 2 2 0 0 6:2 6 Ausztrália USA 2. Sirius 2 1 0 1 2:2 3 Bernard TOMIC 20. John ISNER 11. Nick KYRGIOS 27. Jack SOCK 24. Parsi SG - Chelsea 2:1 3. Sundsvall 2 1 0 1 1:1 3 Samuel GROTH 77, Bob BRYAN 5. (páros) 4. Angelholm 2 0 0 2 1:5 0 John PEERS 8. (páros) Mike BRYAN 6. (páros) Benfica - Zenit Szentpétervár 1:0 6. csoPort m gy d v gól p Belgium Horvátország 1. Hammarby 2 1 1 0 4:2 4 David GOFFIN 16. Marin CILIC 12. Gent - Wolfsburg 2:3 2. Syrianska 2 1 1 0 1:0 4 Kimmer COPPEJANS 122. Borna CORIC 47. 3. Djurgarden 2 1 0 1 2:2 3 Ruben BEMELMANS 136. Ivan DODIG 80. 4. Ljungskile 2 0 0 2 3:6 0 Arthur DE GREEF 216. Marin DRAGANJA 69. (páros) Roma - Real Madrid 0:2 7. csoPort m gy d v gól p davis-KUPa, EUro-aFriKai zóna, 1. csoPort (nEvEzEtt játéKosoK) 1. Häcken 2 1 1 0 6:2 4 Juventus - Bayern München 2:2 2. Gefle 2 1 0 1 5:4 3 Magyarország Izrael 3. Trollhättan 2 1 0 1 4:7 3 FUCSOVICS Márton 203. 89. 4. Brommapojkarna 2 0 1 1 2:4 1 NAGY Péter 612. Amir WEINTRAUB 197. Arsenal - Barcelona 0:2 BORSOS Gábor 809. Edan LESHEM 566. 8. csoPort m gy d v gól p GÖDRY Levente 2198. Jonathan ERLICH 49. (páros) PSV - Atl. Madrid 0:0 1. Helsingborg 2 2 0 0 4:1 6 2. Örebro 2 1 1 0 5:3 4 3. BK Forward 2 0 1 1 2:3 1 női tEnisz – női tEnisz – Dinamo Kijev - Manchester City 1:3 4. GAIS 2 0 0 2 2:6 0 montErrEy (mEX) KUala lUmPUr (mys)

Időpont: 2016 február 29 - 06. Időpont: 2016 február 29 - 06. Borítás: Kemény Borítás: Kemény Összdíj: $250,000 Összdíj: $250,000 Győztes 2015: Timea Bacsinszky Győztes 2015: Caroline Wozniacki Győztes 2014: Ana Ivanovic Győztes 2014: Donna Vekic Győztes 2013: Anastasia Pavlyuchenkova Győztes 2013: Karolina Pliskova Pénzdíjak Összeg pont Pénzdíjak Összeg pont Győztes $43,000 280 Győztes $43,000 280 Döntő $21,400 180 Döntő $21,400 180 Elődöntő $11,300 110 Elődöntő $11,500 110 Negyeddöntő $5,900 60 Negyeddöntő $6,175 60 2. forduló $3,310 30 2. forduló $3,400 30 1. forduló $1,925 1 1. forduló $2,100 1 A tornán szereplő játékosok világrAnglistA helyezései: A tornán szereplő játékosok világrAnglistA helyezései: Sara Errani (ITA) 17. Elina Svitolina (UKR) 19. Caroline Wozniacki (DNK) 22. Sabine Lisicki (GER) 31. Johanna Konta (GBR) 27. Eugenie Bouchard (CAN) 52. Caroline Garcia (FRA) 38. Naomi Broady (GBR) 96. Christina McHale (USA) 61. Qiang Wang (CHN) 99. Monica Puig (PRI) 65. Cagla Buyukakcay (TUR) 128. Mirjana Lucic-Baroni (CRO) 71. Kristina Kucova (SVK) 139. Kirsten Flipkens (BEL) 73. Lin Zhu (CHN) 190. Heather Watson (GBR) 84. Anett Kontaveit (EST) 91. C. Liang / Y. Wang (CHN/CHN) 40./52. Nicole Gibbs (USA) 104. K. Piter / M. Zanevska (POL/UKR) 143./123. Pauline Parmentier (FRA) 118. V. Wongteanchai / Z. Yang (THA/CHN) 177./113. Julia Glushko (ISR) 134. Z. Diyas / Y. Xu (KAZ/CHN) 274./24.

Hosszútávú fogadás (outright) Hosszútávú fogadás (outright) Kosárlabda, női Euroliga 2015/16 - Ki nyeri? Kézilabda, női Bl 2015/16 - Ki nyeri? Sorszám: 11535 Kimenetel Odds Sorszám: 30020 Kimenetel Odds Jekatyerinburg 01 1,50 Larvik 02 52,00 Famila Schio 04 20,00 FTC 03 36,00 USK Praha 05 20,00 Győr 08 3,30 Wisla Krakkó 06 100,00 Buducnost 10 2,25 Fenerbahce 09 4,00 Rosztov 11 5,25 Nagyezsda Orenburg 11 11,00 Baia Mare 13 80,00 Galatasaray 12 40,00 Vardar SCBT 15 6,25 Dinamo Kurszk 14 17,00 CSM Bukarest 16 21,00 2016. március 4. 12 kosárlabda

FÉrFI kosárlabda - eurolIga, e CsoporT FÉrFI kosárlabda - dÉl-koreaI FranCIa bajnokság m gy v gól % FEN LOK CRV PAN ANA DAR UNI CED bajnokság, elődönTőbe juTásÉrT: m gy v gól p forma 1. Fenerbahce Ülker 8 7 1 675:600 0.875 Fenerbahce Ülker 85:79 82:75 80:59 86:73 1. Strasbourg 21 15 6 1662:1533 30 5-1 Anyang - Seoul Thunders 96:71 2. Lok. Kubany Krasznodar 8 6 2 639:569 0.750 Lok. Kub. Krasznodar 76:67 78:77 82:58 87:63 2. Monaco 21 15 6 1695:1614 30 4-2 Anyang - Seoul Thunders 93:86 3. Crvena zvezda 8 5 3 641:600 0.625 Crvena zvezda 65:88 80:66 91:82 87:73 94:74 3. Gravelines 21 14 7 1612:1476 28 2-4 Seoul Thunders - Anyang 92:80 4. Panathinaikosz 8 5 3 592:586 0.625 Panathinaikosz 76:71 63:74 83:78 82:79 68:66 4. Chalon sur Saone 21 14 7 1830:1746 28 5-1 Seoul Thunders - Anyang 83:85 5. Anadolu Efes 8 3 5 644:643 0.375 Anadolu Efes 73:77 85:84 84:71 5. Le Mans 21 14 7 1602:1538 28 3-3 6. Darussafaka 8 2 6 589:624 0.250 Darussafaka 100:106 69:66 78:55 72:79 6. Adecco ASVEL 21 13 8 1573:1454 26 2-4 Goyang - Wonju Dongbu 104:78 7. Unicaja Malaga 8 2 6 552:609 0.250 7. Nanterre 21 13 8 1601:1529 26 4-2 Unicaja Malaga 64:82 75:85 70:62 90:67 Goyang - Wonju Dongbu 84:75 8. Cedevita Zagreb 8 2 6 575:676 0.250 Cedevita Zagreb 75:89 60:78 84:80 8. Pau Orthez 21 13 8 1653:1617 26 6-0 Wonju Dongbu - Goyang 67:79 9. Dijon 21 12 9 1524:1446 24 3-3 10. Limoges 21 10 11 1529:1459 20 3-3 11. Antibes 21 10 11 1589:1627 20 2-4 FÉrFI kosárlabda - eurolIga, F CsoporT nÉmeT bajnokság 12. Orleans 21 9 12 1499:1592 18 3-3 m gy v gól % CSZ LAB REA BAR HIM BRO OLY ZAL 13. Nancy 21 8 13 1682:1683 16 4-2 m gy v gól p forma 14. Reims 21 8 13 1613:1720 16 2-4 1. CSZKA Moszkva 9 7 2 829:734 0.778 CSZKA Moszkva 95:81 93:82 108:98 91:70 92:85 1. Brose Bamberg 23 21 2 2077:1624 42:4 6-0 2. Laboral Kutxa 8 6 2 633:572 0.750 Laboral Kutxa 81:71 90:64 76:82 71:65 15. Cholet 21 8 13 1549:1654 16 4-2 2. Bayern München 23 18 5 2077:1752 36:10 5-1 16. Paris Levallois 21 7 14 1524:1612 14 2-4 3. Real Madrid 9 5 4 763:760 0.556 Real Madrid 87:96 68:77 86:87 82:79 84:72 92:86 3. Oldenburg 23 17 6 1932:1822 34:12 5-1 4. Barcelona 8 4 4 640:630 0.500 Barcelona 78:81 hu. 87:70 82:66 92:86 17. Rouen 21 5 16 1538:1733 10 1-5 4. Ludwigsburg 23 16 7 1888:1789 32:14 4-2 18. Le Havre 21 1 20 1521:1763 2 0-6 5. Himki Moszkva 8 4 4 683:675 0.500 Himki Moszkva 91:89 76:68 82:93 78:61 111:80 5. Skyliners Frankfurt 22 15 7 1677:1541 30:14 4-2 6. Brose Bamberg 8 3 5 607:636 0.375 Brose Bamberg 86:90 74:70 96:63 6. Alba Berlin 23 15 8 1879:1683 30:16 2-4 7. Olympiakosz 8 3 5 595:625 0.375 Olympiakosz 74:62 89:77 72:77 7. Ulm 23 15 8 1893:1761 30:16 6-0 8. Zalgiris Kaunas 8 1 7 582:700 0.125 Zalgiris Kaunas 59:94 68:89 75:55 8. S. Oliver Würzburg 23 14 9 1872:1898 28:18 3-3 nba, keleTI konFerenCIa 9. Giessen 22 11 11 1741:1736 22:22 4-2 m gy v gól % forma 10. Braunschweig 23 11 12 1703:1718 22:24 2-4 1. Cleveland 56 41 15 5773:5427 0.732 3-2 FÉrFI kosárlabda - aba Cseh bajnokság 11. Hagen 23 11 12 1952:1974 22:24 2-4 2. Toronto 56 38 18 5735:5465 0.679 3-2 12. Bayreuth 23 9 14 1699:1844 18:28 3-3 m gy v gól p forma m gy v gól % forma 3. Boston 58 33 25 6152:5921 0.569 4-1 13. Telekom Bonn 23 8 15 1863:1986 16:30 2-4 4. Miami 57 32 25 5532:5522 0.561 3-2 1. Buducnost 25 22 3 1954:1706 47 5-1 1. Nymburk 8 7 1 780:573 87.5 5-1 14. Tübingen 23 6 17 1828:1979 12:34 2-4 2. Crvena zvezda 25 19 6 1969:1733 44 5-1 2. Decin 32 25 7 2512:2178 78.1 3-3 5. Indiana 57 31 26 5842:5722 0.544 2-3 15. Göttingen 23 6 17 1757:1991 12:34 2-4 6. Chicago 56 30 26 5709:5730 0.536 3-2 3. Cedevita Zagreb 25 18 7 1935:1815 43 3-3 3. Prostejov 32 24 8 2596:2294 75.0 4-2 16. Crailsheim 23 5 18 1659:2037 10:36 0-6 4. Mega Leks 25 16 9 1974:1876 41 4-2 4. Opava 33 21 12 2637:2496 63.6 3-3 7. Atlanta 58 31 27 5944:5815 0.534 1-4 17. Bremerhaven 23 5 18 1733:1891 10:36 1-5 8. Charlotte 56 29 27 5714:5654 0.518 4-1 5. Partizan Belgrád 25 12 13 1858:1856 37 5-1 5. Pardubice 33 20 13 2695:2417 60.6 3-3 18. Mitteldeutscher 23 3 20 1774:1978 6:40 1-5 6. Cibona Zagreb 25 11 14 1819:1858 36 3-3 6. Kolin 32 17 15 2475:2448 53.1 5-1 9. Detroit 58 29 29 5895:5840 0.500 1-4 7. Zadar 25 11 14 1723:1785 36 3-3 7. USK Praha 33 16 17 2307:2291 48.5 4-2 10. Washington 56 26 30 5745:5861 0.464 2-3 8. Skopje 25 10 15 1805:1819 35 2-4 8. Ostrava 32 14 18 2285:2404 43.8 3-3 11. Orlando 55 25 28 5506:5567 0.455 2-3 9. Olimpija Ljubljana 25 10 15 1803:1840 35 3-3 9. Svitavy 33 14 19 2349:2657 42.4 4-2 nba, nYugaTI konFerenCIa 12. Milwaukee 57 24 33 5619:5862 0.421 0-5 10. Krka 25 10 15 1786:1847 35 2-4 10. Usti nad Labem 33 11 22 2522:2710 33.3 2-4 m gy v gól % forma 13. New York 59 24 35 5854:6006 0.407 2-3 11. Igokea 25 10 15 1758:1823 35 3-3 11. MMCITE Brno 32 7 25 2268:2657 21.9 1-5 1. Golden State 56 51 5 6444:5807 0.911 5-0 14. Brooklyn 57 15 42 5509:5908 0.263 2-3 12. Metalac Farmakom 25 10 15 1773:1864 35 2-4 12. Jindrichuv Hradec 33 7 26 2508:2809 21.2 0-6 2. San Antonio 57 48 9 5997:5284 0.842 5-0 15. Philadelphia 57 8 49 5465:6068 0.140 1-4 13. Sutjeska 25 9 16 1784:1926 34 2-4 3. Oklahoma City 57 41 16 6251:5820 0.719 4-1 14. Sentjur 25 7 18 1714:1907 32 0-6 4. LA Clippers 57 37 20 5971:5712 0.649 3-2 IzraelI bajnokság 5. Memphis 56 33 23 5524:5571 0.589 3-2 spanYol bajnokság 6. Portland 57 30 27 5898:5824 0.526 1-4 m gy v gól p forma m gy v gól p forma 7. Dallas 58 30 28 5880:5921 0.517 4-1 Fülöp-sz., CommIssIoner Cup 1. Hapoel Jerusalem 21 15 6 1788:1653 36 3-3 1. Valencia 21 19 2 1768:1539 38 4-2 8. Utah 56 28 28 5513:5439 0.500 4-1 2. Maccabi TA 21 15 6 1806:1602 36 4-2 2. Barcelona 21 19 2 1774:1473 38 5-1 m gy v gól p forma 9. Houston 57 28 29 6005:6090 0.491 2-3 3. Maccabi Haifa 20 13 7 1562:1489 33 5-1 3. Laboral Kutxa 21 17 4 1812:1579 34 5-1 1. Meralco Bolts 5 5 0 462:440 10 5-0 10. Sacramento 56 24 32 5996:6110 0.429 1-4 4. Bnei Herzeliya 21 12 9 1716:1721 33 3-3 4. Real Madrid 21 17 4 1933:1675 34 5-1 2. Alaska Aces 3 2 1 337:309 4 2-1 11. Denver 58 23 35 5834:6017 0.397 3-2 3. SM Beermen 3 2 1 324:307 4 2-1 5. Ironi Naharia 21 12 9 1581:1609 33 4-2 5. Gran Canaria 21 14 7 1702:1575 28 5-1 6. Maccabi Ashdod 21 10 11 1764:1753 31 3-3 12. New Orleans 56 22 34 5733:5898 0.393 2-3 6. Fuenlabrada 21 12 9 1686:1697 24 5-1 4. Ginebra SM 5 3 2 496:468 6 3-2 13. Minnesota 58 18 40 5852:6068 0.310 3-2 5. Mahindra Enforcers 5 3 2 507:507 6 3-2 7. Hapoel 21 9 12 1647:1728 30 3-3 7. Bilbao 21 11 10 1639:1673 22 4-2 8. Maccabi Rishon 20 10 10 1601:1596 30 1-5 14. Phoenix 57 14 43 5723:6124 0.246 0-5 8. Murcia 21 10 11 1644:1655 20 4-2 6. NLEX Road Warriors 4 2 2 425:435 4 2-2 15. LA Lakers 59 11 48 5756:6318 0.186 2-3 7. Globalport Batang Pier 5 2 3 492:513 4 2-3 9. Hapoel TA 21 8 13 1647:1620 29 2-4 9. Unicaja Malaga 21 10 11 1613:1574 20 3-3 8. Tropang Texters 5 2 3 501:502 4 2-3 10. Ironi Ness Ziona 21 7 14 1683:1779 28 2-4 10. MoraBanc Andorra 21 9 12 1697:1717 18 2-4 9. Blackwater Elite 5 2 3 518:541 4 2-3 11. Kiryat Gat 21 7 14 1683:1796 28 3-3 11. Iberostar Tenerife 21 9 12 1601:1665 18 4-2 10. Phoenix Fuelmasters 3 1 2 301:304 2 1-2 12. Hapoel Holon 21 7 14 1588:1720 28 3-3 olasz bajnokság 12. Joventut Badalona 21 8 13 1631:1693 16 2-4 11. RS Elasto Painters 4 1 3 384:415 2 1-3 13. La Bruixa d'Or Manresa 21 7 14 1493:1673 14 1-5 m gy v gól p forma 12. Star Hotshots 5 1 4 480:486 2 1-4 14. Sevilla 21 7 14 1556:1794 14 2-4 1. Milano 20 15 5 1662:1423 30 5-1 15. Obradoiro Monbus 21 6 15 1570:1638 12 0-6 FÉrFI kosárlabda - vTb lIga 2. Reggio Emilia 21 15 6 1650:1530 30 4-2 16. Zaragoza 21 6 15 1683:1735 12 1-5 m gy v gól % forma 3. Cremona 21 14 7 1574:1533 28 4-2 17. Gipuzkoa 21 4 17 1506:1774 8 1-5 lengYel bajnokság 1. CSZKA Moszkva 24 22 2 2289:1714 91.7 5-1 4. Avellino 21 13 8 1636:1613 26 6-0 18. Estudiantes 21 4 17 1602:1781 8 1-5 2. UNIKSZ Kazany 21 19 2 1890:1536 90.5 6-0 5. Pistoia 21 12 9 1628:1612 24 2-4 m gy v gól p forma 3. Lokomotív Kubany Krasznodar 21 16 5 1771:1513 76.2 6-0 6. Trento 20 11 9 1524:1493 22 2-4 1. Torun 23 18 5 1826:1668 41 6-0 4. Zenit Szentpétervár 15 11 4 1263:1206 73.3 3-3 7. Venezia 21 11 10 1596:1516 22 3-3 2. Zielona Gora 21 19 2 1749:1465 40 6-0 5. Himki Moszkva 22 16 6 2152:1771 72.7 3-3 hosszúTávú Fogadás 3. Anwil Wloclawek 22 17 5 1702:1537 39 5-1 8. Sassari 21 11 10 1734:1678 22 2-4 6. Avtodor Szaratov 19 11 8 1619:1548 57.9 2-4 4. Rosa Radom 21 17 4 1640:1443 38 5-1 9. Brindisi 21 10 11 1687:1696 20 3-3 7. Nymburk 21 12 9 1708:1684 57.1 3-3 5. Kutno 23 15 8 1654:1563 38 5-1 10. Caserta 20 9 11 1411:1451 18 3-3 8. Nyizsnyij Novgorod 21 12 9 1749:1764 57.1 5-1 6. Czarni Slupsk 21 15 6 1642:1529 36 4-2 11. Cantu 21 9 12 1688:1685 18 3-3 9. Krasznyij Oktyabr Volgográd 21 9 12 1786:1824 42.9 3-3 hosszútávú fogadás (outright) 7. Szczecin 24 12 12 1850:1864 36 3-3 12. Varese 21 8 13 1533:1654 16 2-4 10. Jenyiszej Krasznojarszk 21 7 14 1776:1843 33.3 2-4 sílövészet, vb 2016, 10 km - ki nyeri? 8. Asseco Prokom 22 12 10 1545:1584 34 2-4 13. Capo D'Orlando 21 8 13 1415:1524 16 4-2 11. Bisons 24 8 16 1795:2056 33.3 2-4 9. Koszalin 23 11 12 1635:1703 34 3-3 14. VL Pesaro 20 7 13 1488:1572 14 2-4 12. VEF Riga 22 7 15 1777:1873 31.8 3-3 Sorszám: 36463 Kimenetel Odds 10. Dabrowa Gornicza 23 10 13 1676:1707 33 2-4 15. Virtus Bologna 21 7 14 1557:1672 14 2-4 13. Tsmoki-Minszk 19 6 13 1513:1629 31.6 1-5 O.E. Björndalen 01 14,50 11. Turow Zgorzelec 22 10 12 1812:1802 32 3-3 16. Manital Torino 21 6 15 1551:1682 12 1-5 14. Asztana 21 6 15 1737:1939 28.6 1-5 12. Ostrow Wielkopolski 21 10 11 1518:1568 31 3-3 M. Slesingr 02 110,00 15. Kalev/Cramo 21 6 15 1606:1826 28.6 2-4 13. Starogard Gdanski 22 6 16 1609:1681 28 1-5 C. De Lorenzi 03 195,00 16. Vita Tbilisi 23 0 23 1539:2244 0.0 0-6 14. Trefl Sopot 23 5 18 1522:1622 28 1-5 O. Moravec 04 90,00 15. Slask Wroclaw 23 5 18 1622:1779 28 2-4 FÉrFI kosárlabda - kínaI bajnokság, L. Bailey 05 210,00 16. Tarnobrzeg 22 4 18 1548:1758 26 0-6 elődönTők eredmÉnYeI: S. Eder 06 44,00 17. Start Lublin 22 3 19 1481:1758 25 0-6 Török bajnokság T. Burke 07 145,00 m gy v gól p forma Guangdong - Liaoning 114:116 hu. S. Fourcade 08 94,00 1. Anadolu Efes 19 15 4 1622:1429 34 5-1 Liaoning - Guangdong 103:88 E.H. Svendsen 09 12,50 nb I 2. Fenerbahce Ülker 19 15 4 1590:1464 34 6-0 Liaoning - Guangdong 96:97 J. Soukup 10 195,00 3. Galatasaray 19 13 6 1536:1418 32 4-2 m gy v gól % forma M. Kazar 11 220,00 4. Darussafaka 19 12 7 1478:1373 31 3-3 1. Atomerőmű 21 17 4 1785:1589 0.90 5-0 Sichuan - Xinjiang 114:111 K. Bauer 12 175,00 5. Karsiyaka 19 12 7 1546:1466 31 5-1 2. Szolnok 21 16 5 1716:1500 0.88 4-1 Xinjiang - Sichuan 93:96 hu. K. Anev 13 220,00 6. Banvitspor 19 11 8 1595:1544 30 3-3 3. ZTE 21 16 5 1676:1535 0.88 5-0 V. Iliev 14 185,00 7. Usak Sportif 19 10 9 1455:1499 29 3-3 Xinjiang - Sichuan 104:115 4. Alba Fehérvár 21 15 6 1922:1640 0.86 4-1 J. Fak 15 54,00 8. Demir Insaat 19 10 9 1469:1514 29 4-2 5. Körmend 21 13 8 1741:1638 0.81 3-2 J. Eberhard 16 56,00 9. RH Gaziantepspor 19 9 10 1423:1476 28 3-3 6. Sopron 21 13 8 1722:1628 0.81 2-3 10. Besiktas 19 9 10 1510:1525 28 3-3 D. Landertinger 17 49,00 7. Szombathely 21 11 10 1705:1691 0.76 2-3 nőI kosárlabda - auszTrál bajnokság, 11. Trabzonspor 19 8 11 1420:1431 27 3-3 N. Smith 18 150,00 8. Kaposvár 21 11 10 1712:1715 0.76 4-1 12. TED Kolejliler 19 7 12 1470:1503 26 1-5 negYeddönTők eredmÉnYeI: M. Fourcade 19 2,45 9. Kecskemét 21 9 12 1550:1633 0.71 2-3 13. Yesilgiresun 19 6 13 1453:1521 25 2-4 J.G. Beatrix 20 72,00 10. Pécs 21 7 14 1602:1718 0.67 0-5 Dandenong - SEQ Stars 82:86 14. Selcuk Konya 19 6 13 1335:1466 25 0-6 F. Lindström 21 110,00 11. Szeged 21 6 15 1565:1734 0.64 0-5 15. Türk Telekom 19 5 14 1452:1568 24 2-4 A. Shipulin 22 9,75 12. MAFC 21 6 15 1697:1895 0.64 3-2 16. Istanbul BB 19 4 15 1480:1637 23 2-4 Townsville - Perth 72:91 A. Peiffer 23 42,00 13. Nyíregyháza 21 4 17 1626:1849 0.60 1-4 L. Hofer 24 100,00 14. Jászberény 21 3 18 1640:1894 0.57 1-4 B. Weger 25 76,00 japán bajnokság S. Schempp 26 7,50 nb I – nőI T. Bö 27 12,50 lITván bajnokság m gy v gól % forma m gy v gól % forma A. Rastorgujevs 28 60,00 1. Tokyo Alvark 36 31 5 3013:2512 0.861 5-1 m gy v gól % forma 1. Sopron 16 14 2 1382:1018 0.94 5-0 S. Semenov 29 220,00 2. Tochigi 35 28 7 2860:2412 0.800 5-1 1. Zalgiris Kaunas 26 24 2 2251:1783 0,923 6-0 3. Mikawa Aisin 36 26 10 2900:2657 0.722 4-2 2. Győr 16 12 4 1198:1061 0.88 3-2 E. Lesser 30 54,00 2. Lietuvos Rytas 26 20 6 2189:1900 0,769 3-3 4. Kanagawa Thunders 37 25 12 2903:2739 0.676 4-2 3. Diósgyőr 16 11 5 1289:1017 0.84 3-2 E. Garanichev 31 34,00 3. Neptunas Klaipeda 26 14 12 1969:1885 0,538 4-2 5. Tokyo Sunrockers 35 24 11 2816:2573 0.686 5-1 4. PEAC-Pécs 16 11 5 1105:1010 0.84 4-1 D. Malyshko 32 98,00 4. Rudupis Prienai 26 14 12 2098:2065 0,538 4-2 6. Hokkaido 38 19 19 2739:2803 0.500 5-1 5. PINKK-Pécs 16 10 6 1189:1100 0.81 3-2 B. Doll 33 48,00 5. Juventus Utena 26 13 13 2044:2132 0,500 3-3 7. Nagoya Dolphins 35 14 21 2455:2555 0.400 1-5 6. Cegléd 16 10 6 1135:1059 0.81 3-2 S. Desthieux 34 195,00 6. Siauliai 26 11 15 2011:2066 0,423 2-4 8. Chiba 34 13 21 2459:2508 0.382 3-3 7. Szekszárd 16 7 9 1057:1060 0.72 2-3 A. Slepov 35 90,00 7. Lietkabelis 26 11 15 1925:2027 0,423 2-4 9. Hiroshima Dragonflies 36 12 24 2734:2785 0.333 1-5 8. ZTE 16 3 13 1007:1141 0.59 2-3 J.T. Bö 36 4,20 8. Pieno Zvaigzdes Pas. 26 9 17 2018:2142 0,346 3-3 10. Kumamoto 34 9 25 2433:2661 0.265 1-5 9. Nevezis Kedainiai 26 8 18 1868:2135 0,308 1-5 11. Nishinomiya 36 9 27 2612:3104 0.250 3-3 9. Vasas 16 1 15 909:1334 0.53 0-5 M. Tsvetkov 37 90,00 10. Alytaus Dzukija 26 6 20 1747:1985 0,231 2-4 12. Tsukuba 38 5 33 2506:3121 0.132 0-6 10. BEAC 16 1 15 812:1283 0.53 0-5 Q. Fillon Maillet 38 82,00 2016. március 4. 13 kézilabda

férfi kézilabda - bl férfi kézilabda - ehf kupa

a csoport m gy d v gól p PSG VESZ FLE KIE ZAG WIS CEL BES a csoport m gy d v gól p MAG DIN GRA AAL 1. Paris SG 13 11 0 2 407:357 22 Paris SG 29:27 37:30 34:23 29:24 32:27 40:28 1. Magdeburg 3 3 0 0 91:80 6 Magdeburg 32:28 25:19 2. Veszprém 13 10 1 2 375:339 21 Veszprém 28:20 28:24 29:27 27:25 34:28 33:25 2. Dinamo Bukarest 3 1 1 1 90:90 3 Dinamo Bukarest 33:34 3. Flensburg 13 10 0 3 397:345 20 Flensburg 39:32 28:29 37:27 28:27 27:25 30:20 33:25 3. Granollers 3 1 0 2 87:86 2 Granollers 28:29 4. Kiel 13 7 1 5 369:359 15 Kiel 26:30 25:24 27:23 26:24 35:32 32:21 4. Aalborg 3 0 1 2 72:84 1 Aalborg 28:28 25:31 5. RK Zagreb 13 5 1 7 329:336 11 RK Zagreb 23:25 20:21 23:30 29:22 29:25 24:23 32:26 6. Wisla Plock 13 3 2 8 347:370 8 Wisla Plock 22:27 27:27 30:34 23:37 23:23 26:31 32:26 b csoport m gy d v gól p GOP NAN HOL LIM 7. Celje 13 2 1 10 342:369 5 Celje 30:32 27:30 26:30 23:23 20:21 25:28 1. Göppingen 3 2 0 1 98:80 4 Göppingen 27:26 40:20 8. Besiktas 13 1 0 12 353:444 2 Besiktas 30:40 34:38 26:34 27:32 32:30 29:38 24:30 2. Nantes 3 2 0 1 91:76 4 Nantes 32:23 b csoport m gy d v gól p BAR KCE RNL VAR SZE MON KRI KOL 3. Holstebro 3 2 0 1 86:87 4 Holstebro 34:31 29:24 1. Barcelona 13 10 1 2 397:352 21 Barcelona 31:33 31:30 30:25 37:27 34:32 28:25 4. OCI-Limburg Lions 3 0 0 3 70:102 0 OCI-Limburg Lions 26:33 2. Kielce 13 8 3 2 398:373 19 Kielce 30:30 28:27 23:20 30:23 35:27 33:31 c csoport 3. R-N. Löwen Kronau 13 8 1 4 349:327 17 R-N. Löwen Kronau 22:21 32:32 28:27 30:25 25:21 29:20 24:20 m gy d v gól p SIL ST. SZK WIN 4. Vardar Pro Skopje 13 8 0 5 382:347 16 Vardar Pro Skopje 25:27 34:24 25:19 27:23 38:36 34:24 1. Silkeborg 3 3 0 0 91:77 6 Silkeborg 31:26 32:26 5. Szeged 13 7 1 5 378:363 15 Szeged 28:30 31:30 30:24 29:31 28:27 35:28 34:23 2. St. Raphael 3 1 1 1 85:88 3 St. Raphael 31:29 28:28 6. Montpellier 13 3 1 9 346:379 7 Montpellier 23:31 27:32 28:30 25:30 29:29 30:26 30:25 3. SZKA Minsk 3 1 0 2 86:90 2 SZKA Minsk 31:27 7. Kristianstad 13 2 1 10 379:416 5 Kristianstad 24:31 35:35 32:29 25:30 32:34 29:30 33:26 4. Winterthur 3 0 1 2 80:87 1 Winterthur 25:28 8. Kolding 13 2 0 11 327:399 4 Kolding 28:36 25:33 18:30 33:31 22:27 27:26 d csoport m gy d v gól p CHA YST ANA CSM bl, rájátszás: 1. Chambery 3 2 1 0 85:69 5 Chambery 32:22 Naturhouse La Rioja - Motor Zaporozsje 30:31 Skjern - Breszt Meskov 31:31 2. Ystads 3 1 1 1 81:90 3 Ystads 32:31 3. Anaitasuna 3 1 0 2 81:82 2 Anaitasuna 22:28 28:22 4. CSM Bukarest 3 0 2 1 74:80 2 CSM Bukarest 25:25 27:27

dán bajnokság nb i m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma lengyel bajnokság német bajnokság 1. Holstebro 22 16 0 6 607:562 32 4-0-2 1. Szeged 22 21 0 1 740:547 42 6-0-0 m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma 2. Skjern 22 14 2 6 616:570 30 4-0-2 2. Tatabánya 22 18 2 2 599:500 38 5-0-1 1. Kielce 21 20 1 0 738:542 41 6-0-0 1. Kiel 22 19 0 3 680:565 38 6-0-0 3. Aarhus 22 13 2 7 591:559 28 4-0-2 3. Csurgó 23 15 2 6 594:555 32 4-1-1 2. Wisla Plock 20 18 1 1 662:473 37 5-1-0 2. R-N. Löwen Kronau 21 18 0 3 584:470 36 4-0-2 4. Silkeborg 22 12 3 7 573:524 27 2-1-3 4. Balatonfüred 22 14 2 6 603:537 30 3-1-2 3. Azoty Pulawy 20 15 1 4 611:540 31 4-1-1 3. Flensburg 21 17 1 3 627:526 35 6-0-0 5. Aalborg 22 12 3 7 585:555 27 3-2-1 5. Gyöngyös 22 9 2 11 520:533 20 4-1-1 4. Legionowo 20 10 1 9 518:532 21 4-1-1 4. Melsungen 22 16 2 4 630:549 34 5-0-1 6. Kolding 21 11 5 5 530:471 27 3-1-2 6. Vác 22 9 2 11 603:643 20 1-0-5 5. Chrobry Glogow 20 8 3 9 506:528 19 2-1-3 5. Füchse Berlin 22 12 3 7 631:574 27 3-0-3 7. GOG 21 11 2 8 566:522 24 4-0-2 7. Balmazújváros 21 8 2 11 517:529 18 1-1-4 6. Kwidzyn 20 9 1 10 518:551 19 1-0-5 6. Göppingen 22 13 1 8 592:537 27 3-1-2 8. SönderjyskE 21 9 3 9 511:521 21 2-0-4 8. Komló 22 8 1 13 513:572 17 2-0-4 7. Gornik Zabrze 20 8 2 10 634:621 18 3-1-2 7. Wetzlar 22 12 3 7 581:562 27 2-1-3 9. Skanderborg 21 8 3 10 498:515 19 2-2-2 9. Cegléd 22 6 3 13 568:618 15 1-0-5 8. Gwardia Opole 20 8 1 11 491:526 17 3-0-3 10. Mors 21 6 4 11 512:551 16 1-2-3 10. Orosháza 22 4 6 12 523:565 14 1-2-3 9. Pogon Szczecin 20 7 1 12 518:531 15 2-0-4 8. Burgdorf-Hannover 22 10 5 7 620:621 25 3-2-1 11. Ribe-Esbjerg 21 7 1 13 462:509 15 4-0-2 11. Eger 21 6 1 14 485:557 13 2-0-4 10. Zaglebie Lubin 20 6 2 12 494:547 14 2-1-3 9. Gummersbach 22 11 2 9 600:587 24 3-0-3 12. Midtjylland 21 6 1 14 550:573 13 0-1-5 12. PLER 22 6 1 15 529:596 13 2-0-4 11. Stal Mielec 20 3 0 17 506:631 6 1-0-5 10. Magdeburg 22 8 5 9 608:612 21 1-3-2 13. Nordsjaelland 21 5 1 15 501:551 11 1-1-4 13. Mezõkövesd 21 5 2 14 497:539 12 2-0-4 12. Slask Wroclaw 21 2 0 19 497:671 4 0-0-6 11. DHfK Leipzig 22 7 3 12 572:625 17 2-0-4 14. Skive 22 5 0 17 488:607 10 2-0-4 12. Lemgo 22 6 2 14 596:657 14 1-0-5 13. Stuttgart 21 4 5 12 542:613 13 3-1-2 spanyol bajnokság svéd bajnokság -női 14. Balingen-Weilstetten 22 5 1 16 587:653 11 2-1-3 15. Eisenach 21 3 2 16 548:664 8 1-1-4 norvég bajnokság m gy d v gól p forma m gy d v gól p forma 16. Bergischer HC 22 3 1 18 547:636 7 0-0-6 m gy d v gól p forma 1. Barcelona 20 20 0 0 765:499 40 6-0-0 1. Sävehof 21 19 0 2 601:454 38 5-0-1 17. Lübbecke 22 1 4 17 554:648 6 1-2-3 1. Arendal 18 16 0 2 478:410 32 4-0-2 2. Naturhouse La Rioja 20 16 1 3 646:533 33 5-0-1 2. Skuru 21 17 2 2 555:424 36 5-0-1 2. Haslum 19 15 1 3 548:472 31 5-0-1 3. Granollers 20 13 2 5 613:540 28 3-1-2 3. Lugi 21 14 2 5 496:410 30 5-0-1 3. Elverum 19 15 0 4 563:452 28 6-0-0 4. Ademar Leon 19 11 3 5 556:505 25 4-1-1 4. VästerasIrsta 21 14 1 6 558:502 29 3-1-2 4. Halden 19 12 0 7 530:503 24 4-0-2 5. Villa de Aranda 19 10 4 5 577:552 24 4-1-1 5. Skövde 21 13 2 6 551:505 28 4-1-1 5. Kolstad 18 9 2 7 443:445 20 3-1-2 6. Morrazo Cangas 19 10 2 7 523:541 22 0-2-4 6. Höör 21 12 2 7 541:470 26 2-1-3 jégkorong 6. Fyllingen 18 9 1 8 504:486 19 3-0-3 7. Huesca 20 6 6 8 533:567 18 2-0-4 7. Eslöv 21 5 4 12 470:483 14 1-2-3 7. Bodö 19 8 0 11 453:503 16 3-0-3 8. Benidorm 20 7 3 10 524:564 17 3-1-2 8. Heid 21 7 0 14 445:499 14 2-0-4 8. Baekkelaget 18 6 2 10 479:497 14 2-0-4 9. Anaitasuna 20 7 2 11 533:564 16 3-0-3 9. Kristianstad HK 21 6 2 13 460:522 14 2-0-4 szlovák bajnokság 9. Drammen 18 6 1 11 457:449 13 2-1-3 10. Quabit Guadalajara 20 6 3 11 559:603 15 2-0-4 10. Hellton 21 5 3 13 451:532 13 2-1-3 56 m gy v gyh vh gyb vb gól p 10. Runar Sandefjord 18 6 1 11 488:520 13 0-0-6 11. Sinfin 20 7 1 12 543:598 15 2-1-3 11. Önnereds 21 4 2 15 441:583 10 2-0-4 1. Kosice 49 27 9 3 1 6 3 149:85 103 11. Stord 18 2 1 15 430:538 5 1-1-4 12. Ciudad Encantada 19 5 3 11 502:549 13 1-2-3 12. Sparvägens 21 0 0 21 378:563 0 0-0-6 12. Viking Stavanger 18 1 1 16 465:563 -1 0-1-5 13. Puerto Sagunto 19 5 3 11 535:588 13 2-1-3 2. Nitra 49 29 16 0 1 3 0 158:129 94 14. AX Puente Genil 19 6 1 12 481:537 13 2-1-3 3. Zvolen 48 24 12 3 1 3 5 169:125 90 15. Teucro 19 4 4 11 554:592 12 0-3-3 norvég bajnokság -női 4. B. Bystrica 48 24 16 2 1 2 3 151:112 84 dán bajnokság -női 16. Aragón 19 4 0 15 509:621 8 1-0-5 5. Poprad 48 18 18 1 6 2 3 136:144 69 m gy d v gól p forma 6. Zilina 48 18 20 2 3 2 3 116:133 68 m gy d v gól p forma 1. Larvik 18 17 1 0 600:380 32 6-0-0 7. Trencin 48 15 19 3 2 4 5 113:136 66 1. Esbjerg 19 13 4 2 572:493 30 5-0-1 2. Byasen 18 14 1 3 536:456 29 6-0-0 8. Martin 48 13 27 1 2 2 3 100:126 50 2. Midtjylland 19 14 2 3 465:403 30 3-1-2 svéd bajnokság 3. Glassverket 18 14 0 4 518:427 28 6-0-0 9. Piestany 48 11 27 2 0 4 4 111:152 49 3. Randers 20 11 3 6 549:512 25 4-1-1 m gy d v gól p forma 10. U20Szlovákia 18 1 16 0 0 1 0 22:83 5 4. Viborg 19 10 4 5 486:457 24 3-2-1 1. Kristianstad 26 24 0 2 772:621 48 5-0-1 4. Tertnes Bergen 18 12 1 5 462:436 25 2-0-4 5. Holstebro 19 11 1 7 515:494 23 4-0-2 2. Alingsas 26 19 2 5 711:608 40 3-1-2 5. Vag Kristiansand 18 11 1 6 521:459 23 2-1-3 6. Silkeborg 20 10 1 9 486:491 21 3-0-3 3. Redbergslids 26 15 3 8 680:642 33 4-1-1 6. Oppsal 18 9 2 7 482:453 20 3-1-2 7. Nyköbing F. 20 9 3 8 569:555 21 3-0-3 4. Ystad 25 14 4 7 695:640 32 3-0-3 7. Halden 18 9 1 8 443:444 19 4-0-2 ahl, nyugati konferencia 8. Köbenhavn 20 9 0 11 493:485 18 3-0-3 5. Malmö 26 15 2 9 665:623 32 4-1-1 8. Sola 18 6 1 11 450:528 13 3-1-2 76 m gy gyh vh v gól p % 9. Odense 19 7 2 10 476:461 16 4-0-2 6. Sävehof 26 14 2 10 704:674 30 2-0-4 1. Ontario Reign 50 25 7 4 14 134:98 68 0.680 10. Aarhus 20 7 0 13 495:523 14 1-0-5 9. Raelingen 18 4 1 13 391:508 9 0-1-5 7. Lugi 25 14 2 9 651:625 30 4-0-2 2. Rockford 55 26 4 11 14 161:150 71 0.645 11. Ringköbing 20 5 2 13 459:539 12 1-0-5 10. Nordstrand 18 2 1 15 409:515 5 0-1-5 8. Hammarby 25 12 5 8 643:627 29 3-1-2 3. Milwaukee 55 24 9 3 19 155:142 69 0.627 12. SönderjyskE 19 0 0 19 456:608 0 0-0-6 11. Skrim 18 2 1 15 415:525 5 1-1-4 9. Guif 25 12 4 9 649:611 28 3-1-2 4. Grand Rapids 56 26 8 2 20 176:141 70 0.625 10. Ricoh HK 26 6 2 18 589:650 14 1-1-4 12. Molde 18 2 1 15 425:521 5 1-0-5 5. Cleveland Lake Erie 57 25 6 9 17 152:141 71 0.623 11. Aranäs 25 6 1 18 631:728 13 1-1-4 6. Texas Stars 60 29 4 7 20 222:193 73 0.608 svájci bajnokság, 12. Skövde 26 6 1 19 579:683 13 1-1-4 7. San Diego 50 20 7 3 20 140:146 57 0.570 felsőház 13. Karlskrona 25 5 2 18 607:672 12 1-1-4 hosszútávú fogadás 8. San Jose Barracuda 51 18 6 9 18 147:145 57 0.559 14. Drott 26 1 2 23 622:794 4 0-1-5 9. Charlotte 55 20 7 6 22 158:171 60 0.545 m gy d v gól p 10. Bakersfield 50 23 1 5 21 155:155 53 0.530 1. Schaffhausen 23 19 1 3 697:569 39 11. Stockton 48 16 7 3 22 141:154 49 0.510 2. Winterthur 23 14 4 5 598:504 32 hosszútávú fogadás (outright) svájci bajnokság, 12. Chicago Wolfes 56 15 10 6 25 149:171 56 0.500 3. Thun 22 14 3 5 631:552 31 labdarúgás, bl 2015/16 - ki nyeri? 4. St. Gallen 22 11 3 8 571:534 25 alsóház 13. San Antonio 58 18 6 8 26 163:183 56 0.483 5. Kriens 22 12 1 9 601:590 25 14. Manitoba 56 15 2 9 30 131:186 43 0.384 m gy d v gól p Sorszám: 08838 Kimenetel Odds 6. Bern 22 8 3 11 544:535 19 15. Iowa 58 10 8 7 33 126:172 43 0.371 1. Amicitia Zürich 22 10 1 11 582:584 21 Arsenal 01 170,00 2. Basel 22 6 2 14 533:634 14 3. Gossau 22 5 0 17 501:597 10 Real Madrid 06 6,25 német bajnokság -női 4. Stäfa 22 3 0 19 516:675 6 Barcelona 09 2,75 ahl, keleti konferencia m gy d v gól p forma Juventus 10 36,00 76 m gy gyh vh v gól p % 1. Metzingen 17 13 1 3 529:452 27 6-0-0 Dinamo Kijev 11 1 050,00 1. Toronto Marlies 57 32 11 4 10 227:141 90 0.789 2. Leipzig 17 12 2 3 499:437 26 3-1-2 nb i -női 2. Albany 55 26 7 8 14 154:124 74 0.673 Bayern München 14 4,05 3. Bietigheim 17 12 2 3 472:430 26 6-0-0 m gy d v gól p forma 3. Hershey 57 25 7 10 15 196:170 74 0.649 Paris SG 17 10,75 4. Thüringer HC 16 12 1 3 472:389 25 4-0-2 1. Győr 19 18 0 1 621:392 36 5-0-0 4. Wilkes-Barre/Scranton 56 26 7 5 18 172:138 71 0.634 5. Portland 54 25 6 3 20 152:140 65 0.602 5. Oldenburg 17 11 2 4 529:496 24 4-1-1 2. FTC 18 17 1 0 581:403 35 5-0-0 PSV 18 250,00 3. Érd 18 13 0 5 512:427 26 5-0-0 6. Providence 55 24 3 10 18 170:152 64 0.582 6. Dortmund 16 10 2 4 398:357 22 5-1-0 Roma 19 400,00 4. Dunaújváros 18 12 2 4 512:454 26 4-0-1 7. Utica 54 22 5 8 19 162:154 62 0.574 7. Buxtehude 17 8 0 9 458:463 16 2-0-4 Chelsea 26 28,00 5. Siófok 18 12 1 5 486:453 25 3-1-1 8. Bridgeport 57 22 7 6 22 157:162 64 0.561 8. Leverkusen 17 7 1 9 465:464 15 3-0-3 6. Vác 20 9 0 11 518:541 18 3-0-2 Benfica 31 110,00 9. Hartford 57 19 10 2 26 144:156 60 0.526 9. Blomberg-Lippe 17 6 2 9 480:487 14 1-1-4 7. Debrecen 20 8 0 12 499:509 16 2-0-3 Zenit Szentpétervár 35 120,00 10. Lehigh Valley 58 20 7 5 26 168:168 59 0.509 10. Füchse Berlin 17 6 2 9 468:477 14 1-2-3 8. Fehérvár 18 7 1 10 432:427 15 2-0-3 Atl. Madrid 36 13,50 11. St. John's 57 18 6 10 23 159:179 58 0.509 11. Bad Wildungen 17 5 2 10 490:540 12 1-1-4 9. MTK 19 6 2 11 442:536 14 1-1-3 12. Rochester 55 17 9 3 26 141:176 55 0.500 Wolfsburg 37 60,00 12. Celle 17 2 2 13 391:466 6 2-0-4 10. Békéscsaba 20 4 1 15 486:633 9 2-0-3 13. Syracuse 57 19 3 12 23 149:182 56 0.491 13. Göppingen 17 2 1 14 410:493 5 0-1-5 11. Mosonmagyaróvár 20 2 0 18 453:564 4 0-0-5 Gent 38 860,00 14. Springfield 55 16 5 7 27 145:183 49 0.445 14. Rosengarten 17 1 2 14 399:509 4 1-0-5 12. Budaörs 20 2 0 18 437:640 4 1-0-4 Manchester City 39 13,75 15. Binghamton 55 17 4 4 30 153:186 46 0.418 2016. március 4. 14 jégkorong

cseh bajnokság jégkorong - cseh 2., dán bajnokság finn bajnokság 52 m gy v gyh vh gyb vb gól p negyeddöntőbe jutásért: 45 m gy v gyh vh gyb vb gól p 60 m gy v gyh vh gyb vb gól p 1. Liberec 51 32 8 5 1 3 2 175:110 115 1. SönderjyskE 45 25 9 4 1 3 3 147:89 93 1. HIFK 56 34 12 3 2 3 2 172:125 118 Slovan Ustecti Lvi - Kadan 5:1 2. Sparta Praha 51 29 9 2 1 5 5 194:128 107 2. Frederikshavn 45 26 9 2 4 2 2 186:119 92 2. Kärpät 56 31 11 4 4 2 4 163:116 113 Slovan Ustecti Lvi - Kadan 3:4 hu. 3. Mountfield HK 51 23 16 1 1 3 7 139:137 85 3. Esbjerg 45 22 14 4 1 3 1 146:106 82 3. Tappara 57 25 13 6 3 5 5 171:132 105 4. Plzen 51 22 17 1 3 5 3 162:141 84 Kadan - Slovan Ustecti Lvi 1:2 4. JYP 57 28 19 4 0 2 4 143:128 100 Kadan - Slovan Ustecti Lvi 3:4 4. Herning 45 21 15 0 1 4 4 125:103 76 5. Mladá Boleslav 51 20 15 3 1 4 8 148:135 83 5. Odense 45 22 18 0 2 2 1 191:154 73 5. SaiPa 56 26 18 1 3 4 4 168:132 95 6. Olomouc 51 21 16 1 3 4 6 115:115 82 6. Lukko 56 22 21 6 1 3 3 140:121 88 6. Rungsted 45 20 19 1 2 1 2 121:133 68 7. Zlín 51 20 19 0 2 6 4 125:126 78 Havirov - Litomerice 3:0 7. Turku PS 56 23 20 1 6 3 3 138:132 86 7. Rödovre 45 16 19 2 2 4 2 132:125 64 8. Chomutov 51 21 19 1 3 3 4 129:141 78 Havirov - Litomerice 6:2 8. KalPa 57 19 21 4 6 6 1 125:124 84 8. Aalborg 45 14 24 1 1 2 3 126:175 52 9. Brno 51 19 24 3 0 1 4 130:145 69 Litomerice - Havirov 0:2 9. Lahti Pelicans 56 22 23 0 4 4 3 133:158 81 10. Trinec 51 16 22 2 3 5 3 122:124 68 9. Gentofte 45 13 26 2 1 0 3 110:159 47 10. Vaasan Sport 57 17 24 3 3 4 6 142:152 74 11. Vitkovice 51 17 26 2 1 4 1 142:147 65 10. Herlev Eagles 45 8 34 0 1 1 1 85:206 28 11. KooKoo 57 14 23 4 4 6 6 125:157 72 12. Pardubice 51 16 28 1 2 1 3 112:152 57 jégkorong - cseh 2., 12. Ässät 56 18 27 4 1 1 5 135:151 70 13. Litvínov 51 10 27 2 2 7 3 108:137 53 negyeddöntők eredményei: 13. Hämeenlinna 56 17 30 1 3 4 1 116:158 65 14. Karlovy Vary 51 13 33 0 1 3 1 111:174 47 khl, 14. Ilves 56 16 30 3 2 2 3 118:145 63 Kladno - Slovan Ustecti Lvi 5:1 nyolcaddöntők eredményei: 15. Espoo Blues 57 12 32 2 4 4 3 102:160 55 Kladno - Slovan Ustecti Lvi 1:2 hu. finn 2. CSZKA Moszkva - Slovan Bratislava 2:0 Slavia Praha - Prostejov 5:2 CSZKA Moszkva - Slovan Bratislava 3:2 hu. 56 m gy v gyh vh gyb vb gól p Slavia Praha - Prostejov 5:1 Slovan Bratislava - CSZKA Moszkva 1:2 mol liga, 1. Jukurit 46 31 6 3 2 1 3 189:101 108 Slovan Bratislava - CSZKA Moszkva 1:3 elődöntőbe jutásért: 2. Kajaanin Hokki 46 27 13 2 3 1 0 148:117 92 Jihlava - Havirov 2:1 Jihlava - Havirov 5:1 3. Jokipojat 47 22 11 6 2 4 2 151:107 90 Jokerit - Torpedo Nyizsnyij Novgorod 4:6 Újpest - Debrecen 4:2 4. SaPKo 46 20 14 4 4 3 1 154:138 79 Jokerit - Torpedo Nyizsnyij Novgorod 4:3 Debrecen - Újpest 6:2 Motor Ceske Budejovice - Zubr Prerov 6:1 Torpedo Nyizsnyij Novgorod - Jokerit 1:0 Debrecen - Újpest 3:1 5. Kokkolan Hermes 46 21 18 0 2 2 3 145:151 72 Motor Ceske Budejovice - Zubr Prerov 4:5 hu. 6. KeuPa 46 18 17 4 5 2 0 125:113 71 Torpedo Nyizsnyij Novgorod - Jokerit 3:2 hu. Jokerit - Torpedo Nyizsnyij Novgorod 3:2 Ferencváros - Fehérvár 0:3 7. TUTO 46 16 16 6 4 2 2 138:138 70 Torpedo Nyizsnyij Novgorod - Jokerit 3:2 8. Kiekko-Vantaa 47 17 21 5 2 1 1 135:137 68 Fehérvár - Ferencváros 7:2 9. Heinolan Peliitat 47 15 21 2 2 1 6 117:156 60 francia bajnokság, Lokomotív Jaroszlavl - SZKA Szentpétervár 3:2 hu. 10. JYP-Akatemia 47 12 29 1 2 2 1 103:153 46 negyeddöntők eredményei: Lokomotív Jaroszlavl - SZKA Szentpétervár 2:3 11. LeKi 47 11 26 0 6 2 2 117:157 45 Gap - Strasbourg 9:2 SZKA Szentpétervár - Lokomotív Jaroszlavl 3:0 mol liga, 12. RoKi 47 10 28 5 4 0 0 113:167 44 Gap - Strasbourg 4:1 SZKA Szentpétervár - Lokomotív Jaroszlavl 1:0 elődöntők eredményei: Lokomotív Jaroszlavl - SZKA Szentpétervár 0:2 Strasbourg - Gap 3:5 Diósgyőr - Debrecen 5:2 Strasbourg - Gap 3:2 Szocsi - Dinamo Moszkva 1:4 német bajnokság Gap - Strasbourg 2:1 Diósgyőr - Debrecen 9:3 Szocsi - Dinamo Moszkva 2:3 Debrecen - Diósgyőr 1:5 52 m gy v gyh vh gyb vb gól p Dinamo Moszkva - Szocsi 3:0 Grenoble - Rouen 2:4 Dinamo Moszkva - Szocsi 1:0 hu. Debrecen - Diósgyőr 0:2 1. München 50 24 14 3 1 3 5 154:119 90 Grenoble - Rouen 3:4 2. Iserlohn 50 22 11 0 6 5 6 157:140 88 Rouen - Grenoble 3:1 Avangard Omszk - Nyeftehim. Nyizsnyekamszk 2:1 MAC Budapest - Fehérvár 5:4 3. Eisbären Berlin 50 25 18 4 0 0 3 146:135 86 Rouen - Grenoble 0:1 Avangard Omszk - Nyeftehim. Nyizsnyekamszk 4:2 MAC Budapest- Fehérvár 2:1 hu. 4. Düsseldorf 50 25 19 1 1 2 2 147:126 84 Grenoble - Rouen 1:2 hu. Nyeftehim. Nyizsnyekamszk - Avangard Omszk 1:2 Fehérvár - MAC Budapest 5:4 hu. 5. Nürnberg 50 23 18 3 1 2 3 159:148 83 Nyeftehim. Nyizsnyekamszk - Avangard Omszk 2:3 hu. Fehérvár - MAC Budapest 8:2 6. Wolfsburg 50 24 19 1 1 2 3 145:114 82 Epinal - Amiens 4:2 7. Ingolstadt 50 23 20 0 4 0 3 153:155 76 Epinal - Amiens 7:2 Metallurg Magnyitogorszk - Avtomobiliszt Jekatyerinburg 1:2 8. Mannheim 50 20 22 3 0 2 3 137:138 73 Amiens - Epinal 2:4 Metallurg Magnyitogorszk - Avtomobiliszt Jekatyerinburg 2:0 9. Straubing 50 21 23 1 2 2 1 140:154 72 Amiens - Epinal 2:1 bu. Avtomobiliszt Jekatyerinburg - Metallurg Magnyitogorszk 0:6 norvég bajnokság 10. Köln 50 18 23 3 0 5 1 142:137 71 Epinal - Amiens 4:3 Avtomobiliszt Jekatyerinburg - Metallurg Magnyitogorszk 3:1 45 m gy v gyh vh gyb vb gól p 11. Hamburg 50 17 21 0 3 6 3 136:158 69 Metallurg Magnyitogorszk - Avtomobiliszt Jekatyerinburg 4:2 Avtomobiliszt Jekatyerinburg - Metallurg Magnyitogorszk 2:5 1. Stavanger 42 27 5 1 5 1 3 161:76 93 12. Augsburg 50 19 26 0 0 4 1 153:181 66 Angers - Brest 6:2 Angers - Brest 5:2 2. Lörenskog 42 27 10 1 2 2 0 151:95 89 13. Krefeld 50 13 26 3 4 2 2 129:160 55 Brest - Angers 4:2 Szalavat Julajev Ufa - Barsz Kazany 4:1 3. Sparta Sarpsborg 43 22 12 2 0 3 4 161:134 80 14. Schwenningen 50 15 29 2 1 2 1 138:171 55 Brest - Angers 0:2 Szalavat Julajev Ufa - Barsz Kazany 5:2 4. Frisk/Asker 42 22 12 1 3 4 0 127:100 79 Angers - Brest 3:2 hu. Barsz Kazany - Szalavat Julajev Ufa 3:0 5. Valerenga 42 19 15 1 1 5 1 113:92 71 Barsz Kazany - Szalavat Julajev Ufa 1:4 6. Storhamar 43 20 17 1 1 1 3 138:108 68 Szalavat Julajev Ufa - Barsz Kazany 3:4 német 2. 7. Stjernen 42 14 19 2 2 2 3 139:153 55 52 m gy v gyh vh gyb vb gól p nhl, nyugati konferencia Szibir Novoszibirszk - Vlagyivosztok 4:2 8. Manglerud 42 11 24 1 0 2 4 104:163 43 9. Lillehammer 42 9 25 4 1 1 2 109:145 40 1. Bietigheim/Bissingen 52 34 12 3 2 0 1 207:130 111 82 m gy gyh vh v gól p Szibir Novoszibirszk - Vlagyivosztok 4:0 2. Bremerhaven 52 31 10 5 2 2 2 203:135 111 Vlagyivosztok - Szibir Novoszibirszk 1:3 10. Kongsvinger 42 4 36 1 0 0 1 65:202 15 1. Chicago 65 30 10 5 20 185:155 85 Vlagyivosztok - Szibir Novoszibirszk 2:0 3. Ravensburg 52 24 18 5 0 5 0 202:163 92 2. Dallas 65 30 8 7 20 209:189 83 Szibir Novoszibirszk - Vlagyivosztok 4:0 4. Kassel 52 23 14 3 3 5 4 201:164 92 3. St. Louis 66 27 10 9 20 166:162 83 5. Frankfurt Löwen 52 26 18 2 0 1 5 181:146 89 4. Los Angeles 62 26 11 4 21 165:143 78 olasz bajnokság, 6. Bad Nauheim 52 24 16 0 3 4 5 158:158 88 5. Anaheim 62 30 5 8 19 156:146 78 nhl, keleti konferencia negyeddöntők eredményei: 7. Dresden 52 23 18 1 2 5 3 193:164 86 6. Nashville 64 28 4 11 21 172:161 75 82 m gy gyh vh v gól p 8. Rosenheim 52 21 20 4 3 2 2 176:184 80 7. San Jose 62 27 7 6 22 188:167 74 Asiago - Valpellice 4:7 9. Riessersee 52 18 23 3 5 2 1 165:176 70 8. Minnesota 64 28 1 10 25 170:162 68 1. Washington 63 40 7 4 12 208:146 98 10. Crimmitschau 52 20 27 0 2 1 2 158:188 66 9. Colorado 65 27 5 4 29 175:187 68 2. NY Rangers 63 30 7 6 20 180:159 80 Renon/Ritten - Cortina 1:0 hu. 11. Lausitzer Füchse 52 15 27 4 4 1 1 121:166 60 10. Vancouver 62 17 7 12 26 150:178 60 3. Florida 63 29 7 8 19 174:148 80 12. Kaufbeuren 52 15 27 1 8 0 1 153:199 56 11. Arizona 63 21 6 6 30 168:198 60 4. Tampa Bay 63 28 9 4 22 175:151 78 Val Pusteria - Gherdeina/Gröden 5:3 13. Freiburg 52 14 29 2 2 2 3 128:179 55 12. Winnipeg 62 22 4 4 32 161:186 56 5. Boston 64 28 7 6 23 197:176 76 14. Heilbronn 52 7 36 5 2 1 1 131:225 36 13. Calgary 63 16 10 4 33 170:197 56 6. NY Islanders 61 27 7 7 20 174:151 75 Vipiteno/Sterzing - Fassa 3:1 14. Edmonton 65 13 11 7 34 158:194 55 7. Detroit 64 22 10 11 21 163:168 75 8. Pittsburgh 62 26 6 8 22 167:160 72 9. Philadelphia 62 18 11 11 22 157:168 69 osztrák bajnokság, svájci bajnokság 10. Carolina 65 22 7 10 26 158:174 68 vhl, negyeddöntők eredményei: 50 m gy v gyh vh gyb vb gól p 11. New Jersey 64 21 9 7 27 140:156 67 nyolcaddöntők eredményei: 1. Zürich Lions 50 29 12 2 1 0 6 173:125 98 12. Ottawa 64 19 11 7 27 188:200 67 Znojmo - Dornbirn 1:3 Tver - Cselmet Cseljabinszk 2:3 hu. 2. Davos 50 25 16 4 1 3 1 181:142 91 13. Montreal 64 24 6 6 28 175:178 66 Dornbirn - Znojmo 5:0 14. Columbus 64 20 6 8 30 167:196 60 Tver - Cselmet Cseljabinszk 3:1 Znojmo - Dornbirn 3:1 3. Servette 50 25 17 3 1 3 1 160:138 89 Cselmet Cseljabinszk - Tver 4:1 4. Zug 50 24 15 3 3 2 3 161:138 88 15. Buffalo 64 22 3 8 31 148:172 58 16. Toronto 62 15 6 10 31 149:185 52 Cselmet Cseljabinszk - Tver 0:1 hu. Salzburg - Klagenfurt 4:1 5. Lugano 50 21 18 2 4 4 1 157:150 80 Klagenfurt - Salzburg 2:3 6. Fribourg 50 22 21 0 2 2 3 148:154 75 Torosz Nyeftekamszk - Szputnyik Nyizsnyij Tagil 3:0 Salzburg - Klagenfurt 3:6 7. Kloten 50 20 23 2 2 3 0 154:150 72 Torosz Nyeftekamszk - Szputnyik Nyizsnyij Tagil 3:0 8. Bern 50 16 20 3 4 2 5 152:162 67 Szputnyik Nyizsnyij Tagil - Torosz Nyeftekamszk 4:2 Südtirol Bolzano - Linz 3:5 svájci 2., Szputnyik Nyizsnyij Tagil - Torosz Nyeftekamszk 4:1 Linz - Südtirol Bolzano 4:3 9. Lausanne 50 17 23 2 2 4 2 123:143 67 negyeddöntők eredményei: Südtirol Bolzano - Linz 5:4 hu. 10. Ambri 50 18 22 1 4 1 4 144:166 66 VMF-Karelija - Izssztal Izsevszk 3:0 11. Langnau Tigers 50 14 27 3 2 3 1 135:173 57 Rapperswil - Thurgau 1:0 Vienna Capitals - Villach 2:3 VMF-Karelija - Izssztal Izsevszk 1:4 12. Biel 50 11 28 4 3 2 2 128:175 50 Thurgau - Rapperswil 5:2 Izssztal Izsevszk - VMF-Karelija 6:4 Villach - Vienna Capitals 4:1 Rapperswil - Thurgau 2:3 hu. Izssztal Izsevszk - VMF-Karelija 3:1 Vienna Capitals - Villach 2:1 hu. Thurgau - Rapperswil 3:2 Rapperswil - Thurgau 5:0 svéd 2. Thurgau - Rapperswil 2:4 Burany Voronyezs - Dinamo Balasiha 5:4 hu Rapperswil - Thurgau 4:1 Burany Voronyezs - Dinamo Balasiha 5:4 hu svéd bajnokság 52 m gy v gyh vh gyb vb gól p Dinamo Balasiha - Burany Voronyezs 2:3 55 m gy v gyh vh gyb vb gól p 1. AIK 52 28 12 3 2 6 1 176:125 105 Langenthal - Red Ice Martigny 2:1 Dinamo Balasiha - Burany Voronyezs 2:1 1. Skelleftea 49 32 9 3 3 1 1 155:99 108 2. Tingsryd 52 26 12 3 2 6 3 141:111 101 Red Ice Martigny - Langenthal 3:2 2. Frölunda 49 28 14 5 0 2 0 163:107 98 3. Oskarshamn 52 26 16 1 2 3 4 134:129 92 Langenthal - Red Ice Martigny 4:1 Szarjarka Karaganda - Kazzink-Torpedo 1:2 3. Lulea 49 25 16 1 3 3 1 129:115 87 4. Leksand 52 24 18 0 2 3 5 152:145 85 Red Ice Martigny - Langenthal 2:1 Szarjarka Karaganda - Kazzink-Torpedo 2.3 Kazzink-Torpedo - Szarjarka Karaganda 3:5 4. Linköping 49 20 13 6 3 3 4 151:120 85 5. Karlskoga 52 20 17 4 3 4 4 171:154 83 Langenthal - Red Ice Martigny 0:4 Kazzink-Torpedo - Szarjarka Karaganda 1:2 hu. 5. Djurgarden 49 22 15 2 4 3 3 139:126 83 6. Mora 52 20 20 3 2 3 4 143:132 78 Red Ice Martigny - Langenthal 3:2 7. Almtuna 52 18 18 4 2 4 6 143:143 78 6. Färjestad 49 18 12 5 6 5 3 135:125 83 Ermak Angarszk - Zauralje Kurgan 1:0 7. Växjö 49 23 18 3 1 1 3 140:133 81 8. Timra 52 19 21 5 2 3 2 120:120 77 Olten - Visp 6:1 Visp - Olten 2:3 Ermak Angarszk - Zauralje Kurgan 3:2 8. Brynäs 49 21 21 4 1 0 2 130:131 74 9. Västeras 52 20 20 1 3 2 6 147:148 75 Zauralje Kurgan - Ermak Angarszk 3:1 10. Pantern Malmö 52 21 23 1 1 1 5 119:117 73 Olten - Visp 2:3 9. HV 71 49 20 22 2 1 2 2 132:136 71 Visp - Olten 2:1 Zauralje Kurgan - Ermak Angarszk 1:2 hu. 10. Örebro 49 17 19 2 7 3 1 127:142 69 11. Vita Hasten 52 15 20 2 6 8 1 126:129 72 Olten - Visp 9:4 11. Malmö 49 15 24 3 1 2 4 113:140 60 12. Björklöven 52 20 22 1 1 1 7 141:160 72 Visp - Olten 5:2 Rjazany - Molot Perm 2:3 hu. 12. Rögle 49 14 26 2 4 1 2 113:149 54 13. Asplöven 52 13 26 5 3 2 3 135:165 59 Olten - Visp 4:2 Rjazany - Molot Perm 4:1 13. MODO 49 12 30 2 4 1 0 116:160 46 14. Sundsvall 52 8 33 1 3 6 1 106:176 42 Molot Perm - Rjazany 3:4 14. Karlskrona 49 5 33 3 5 1 2 115:175 30 La Chaux-de-Fonds - Ajoie 3:1 Molot Perm - Rjazany 4:3 Ajoie - La Chaux-de-Fonds 3:1 Nyeftyanyik Almetyevszk - Szarov 3:1 - rájátszás La Chaux-de-Fonds - Ajoie 1:3 svéd 2. Ajoie - La Chaux-de-Fonds 0:1 Nyeftyanyik Almetyevszk - Szarov 3:1 La Chaux-de-Fonds - Ajoie 1:6 Szarov - Nyeftyanyik Almetyevszk 0:2 Tingsryd - AIK 3:0 Ajoie - La Chaux-de-Fonds 5:1 Szarov - Nyeftyanyik Almetyevszk 1:5 2016. március 4. 15 egyéb

férfi vízilabda - Ob i, középszakasz, felsőház ökölvívás - prOfi mérkőzés, ökölvívás - prOfi mérkőzés, m gy d v gól p SZO EGE OSC FTC HON SZEG BVSC VAS WashingTOn (usa) kyOTO (jpn) 1. Szolnok 3 3 0 0 44:20 51 Szolnok 19:10 15:6 2. Eger 3 3 0 0 45:26 45 Eger 15:8 19:9 Jessie Vargas (USA) Yu Kimura (JPN) 3. OSC 3 2 0 1 35:22 42 OSC 9:11 14:6 győzelem: 26 (KO 9) győzelem: 18 (KO 3) 4. FTC 3 2 0 1 32:36 39 FTC 12:11 10:6 vereség: 1 (KO 0) vereség: 2 (KO 1) 5. Honvéd 3 0 0 3 21:39 31 Honvéd 4:10 döntetlen: 0 döntetlen: 1 6. Szeged 3 1 0 2 32:28 27 Szeged 5:12 Sadam Ali (USA) Ganigan Lopez (MEX) 7. BVSC 3 1 0 2 26:33 26 BVSC 14:9 győzelem: 22 (KO 13) győzelem: 26 (KO 17) 8. Vasas 3 0 0 3 19:50 23 Vasas 4:16 vereség: 0 (KO 0) vereség: 6 (KO 1) döntetlen: 0 döntetlen: 0

röplabda - Olasz bajnOkság női röplabda - Olasz bajnOkság Luis Ortiz (CUB) Shinsuke Yamanaka (JPN) m gy v szett p p m gy v szett p p győzelem: 24 (KO 21) győzelem: 24 (KO 17) 1. Cucine Lube Treia 21 19 2 61:19 1904:1654 56 1. Conegliano 21 18 3 58:18 1807:1597 52 vereség: 0 (KO 0) vereség: 2 (KO 1) 2. Modena 21 18 3 59:23 1927:1730 52 2. Casalmaggiore 20 15 5 53:27 1792:1618 46 döntetlen: 0 döntetlen: 1 3. Trentino 21 17 4 55:27 1909:1695 47 3. Piacenza 19 13 6 47:26 1707:1566 42 4. Verona 21 13 8 49:33 1860:1821 41 4. Novara 19 14 5 44:25 1572:1455 40 Tony Thompson (USA) Liborio Solis (VEN) 5. Perugia 21 13 8 47:33 1837:1730 39 5. LJ Modena 19 13 6 43:25 1582:1440 37 győzelem: 40 (KO 27) győzelem: 23 (KO 10) 6. Latina 21 9 12 38:46 1836:1868 27 6. Scandicci 19 11 8 42:33 1678:1570 33 vereség: 6 (KO 2) vereség: 3 (KO 0) 7. Molfetta 21 9 12 38:44 1806:1840 26 7. Bergamo 19 10 9 40:30 1617:1517 32 döntetlen: 0 döntetlen: 1 8. Padova 21 8 13 34:46 1777:1855 25 8. Busto Arsizio 20 8 12 30:40 1543:1602 25 9. Vero Monza 21 7 14 32:49 1817:1926 22 9. Montichiari 20 8 12 33:45 1668:1760 23 Robinson Castellanos (MEX) 10. Ravenna 21 7 14 34:53 1901:2008 21 10. Vicenza 20 7 13 26:47 1544:1707 19 győzelem: 23 (KO 13) 11. Revivre Milano 21 4 17 21:56 1615:1837 14 11. Club Italia 20 6 14 25:48 1482:1687 18 12. Piacenza 21 2 19 20:59 1619:1844 8 12. Sudtirol Bolzano 20 3 17 18:55 1507:1734 10 vereség: 11 (KO 6) ökölvívás - prOfi mérkőzés, 13. IL Bisonte San Cas. 20 2 18 18:58 1545:1791 7 döntetlen: 0 grOzny (rus) Oscar Escandon (COL) Ruslan Chagaev (UZB) rögbi - francia bajnOkság győzelem: 24 (KO 16) győzelem: 34 (KO 21) m gy d v gól p hosszútávú fogadás (outright) vereség: 2 (KO 0) vereség: 0 (KO 0) 1. Toulon 16 10 0 6 504:300 50 döntetlen: 0 döntetlen: 2 2. Racing-Metro 15 11 1 3 318:273 48 snooker, World grand prix 2016 - ki nyeri? Lucas Browne (AUS) 3. Clermont 15 9 1 5 412:267 47 Sorszám: 10495 Kimenetel Odds 4. Bordeaux 16 10 1 5 329:287 45 győzelem: 23 (KO 20) M.J. Williams 01 31,00 5. Toulouse 15 9 0 6 400:235 43 vereség: 0 (KO 0) 6. Montpellier 15 9 0 6 379:366 41 P. Ebdon 02 200,00 darTs - uk Open, döntetlen: 0 7. Castres 15 8 0 7 324:310 37 R. O'Sullivan 03 2,80 minehead 8. Brive 15 8 0 7 284:287 36 M. Fu 04 45,00 9. Grenoble 15 7 0 8 391:400 33 J. Higgins 05 16,75 Az AjánlAtbAn szereplő játékosok 10. La Rochelle 15 6 0 9 319:340 30 G. Dott 06 105,00 pDC rAnglistA helyezései: flOOrball – svéd bajnOkság 11. Stade de France 15 6 0 9 295:335 26 S. Murphy 07 15,50 Winstanley D. (Eng) 29. Monk A. (Eng) 115. m gy d v gól gk p 12. Section Paloise 15 5 1 9 229:401 24 J. Perry 08 46,00 S. Maguire 09 28,00 Newton W. (Eng) 32. Smith D. (Eng) 115. 1. Pixbo Wallenstam 25 19 0 6 164:111 53 57 13. Agen 15 3 0 12 309:442 15 Webster D. (Eng) 37. Ward H. (Eng) 115. 14. Oyonnax 15 3 0 12 249:499 14 M. Selby 10 7,75 2. Falun 25 18 1 6 182:130 52 56 R. Day 11 96,00 Huybrechts R. (Bel) 40. Dowling K. (Eng) 125. 3. Storvreta 25 16 2 7 147:106 41 50 D. Junhui 12 22,00 Rodriguez R. J. (Aut) 41. van Dijk D. (Ned) 125. 4. Växjö 25 13 2 10 147:116 31 43 rögbi - angOl szuper liga A. Carter 13 43,00 Pallett D. (Eng) 42. Stone G. (Sco) 125. 5. Dalen 25 13 2 10 117:108 9 42 S. Bingham 14 30,00 Smith A. (Eng) 44. Worsley J. (Eng) 125. 6. Mullsjö 25 12 1 12 142:110 32 39 m gy d v gól p M. Holt 15 200,00 Murnan J. (Eng) 46. Layden D. (Eng) - 7. Helsingborg 25 13 0 12 137:138 -1 39 1. Widnes 4 3 0 1 136:74 6 B. Hawkins 16 25,00 Jones W. (Eng) 50. Grimshaw L. (Eng) - 8. Linköping 25 12 1 12 136:119 17 38 2. Warrington 3 3 0 0 84:34 6 D.B. Gilbert 17 150,00 9. AIK 25 12 2 11 124:136 -12 37 3. Wigan 3 3 0 0 50:35 6 van Duijvenbode D. (Ned) 54. Brown A. (Eng) - T. Ford 18 175,00 10. Warberg 25 9 1 15 111:128 -17 30 4. Castleford 3 2 1 0 87:46 5 Boulton A. (Eng) 59. Cox M. (Eng) - N. Robertson 19 6,50 11. Karlstad 25 9 1 15 111:129 -18 28 5. Hull FC 3 2 0 1 104:61 4 Dekker J. (Ned) 60. Day D. (Eng) - M. Gould 20 50,00 12. Sirius 25 11 1 13 114:139 -25 28 6. Salford 4 2 0 2 108:92 4 B. Woollaston 21 130,00 O’Connor W. (Irl) 61. Hogan P. (Eng) - 7. St. Helens 3 2 0 1 71:82 4 Green R. (Eng) 62. Davidson A. (Sco) - 13. Granlo 25 8 0 17 112:161 -49 22 L. Wenbo 22 78,00 14. Gavle Gik 25 3 0 22 81:194 -113 9 8. Catalan Dragons 3 1 0 2 48:78 2 M. Allen 23 24,00 Wattimena J. (Ned) 63. Delderfield L. (Eng) - 9. Wakefield 4 1 0 3 52:110 2 J. Trump 24 8,00 Payne J. (Eng) 66. Wilson M. (Eng) - 10. Hull KR 4 0 1 3 58:99 1 T. Pengfei 25 190,00 Clayton J. (Wal) 68. Green B. (Eng) - 11. Huddersfield 3 0 0 3 47:84 0 Jam. Jones 26 130,00 Jenkins A. (Eng) 69. Hogg J. (Sco) - flOOrball - finn bajnOkság 12. Leeds 3 0 0 3 50:100 0 M. White 27 72,00 Derry N. (Eng) 70. McGrandle G. (Eng) - m gy d v gól gk p M. Selt 28 92,00 Caris M. (Swe) 72. Heaver J. (Eng) - 1. Classic Tampere 25 23 0 2 192:106 86 46 D. Grace 29 270,00 Aspinall N. (Eng) 73. Rice M. (Eng) - rögbi - prO 12 L. Brecel 30 54,00 2. Happee Jyväskylä 25 18 3 4 214:139 75 39 Haines J. (Eng) 74. Jones C. (Eng) - 3. Oilers Espoo 25 17 2 6 177:120 57 36 m gy d v gól p T. Un-Nooh 31 150,00 MacNeil K. (Can) 78. Lynn B. (Eng) - 4. SSV Helsinki 25 16 3 6 172:111 61 35 1. Connacht 16 11 0 5 392:316 53 K. Wilson 32 48,00 Frost M. (Eng) 81. Stewart D. (Eng) - 5. SPV Seinäjoki 25 12 4 9 157:131 26 28 2. Leinster 15 12 0 3 325:170 52 Milford P. (Eng) 84. Cross R. (Eng) - 6. Turku PS 25 13 2 10 133:132 1 28 3. Llanelli Scarlets 16 11 0 5 347:302 48 Tabern A. (Eng) 86. McFall M. (Eng) - 7. Tapanilan Erä 25 13 1 11 157:149 8 27 4. Ulster 16 9 0 7 298:221 45 Evans L. (Eng) 90. McFarlane I. (Eng) - 5. Edinburgh 16 9 0 7 278:245 42 8. OLS Oulu 25 11 1 13 132:153 -21 23 hosszútávú fogadás (outright) De Decker M. (Bel) 94. Mold J. (Eng) - 9. Indians Espoo 25 10 3 12 144:166 -22 23 6. Munster 15 9 0 6 273:290 41 sílövészet, női vb 2016, 7,5 km - ki nyeri? 7. Ospreys 16 8 1 7 319:308 38 Harrington R. (Eng) 97. Rattray S. (Eng) - 10. Koovee Tampere 25 9 0 16 146:175 -29 18 8. Glasgow Warriors 14 7 1 6 287:273 38 Sorszám: 36464 Kimenetel Odds van Peer B. (Ned) 102. Jodrill M. (Eng) - 11. M-Team 25 5 3 17 126:171 -45 13 12. Nokian KrP 25 6 1 18 113:181 -68 13 9. Cardiff 15 6 0 9 325:311 32 M. Gwizdon 01 110,00 Meeuwisse Y. (Ned) 102. Parletti D. (Eng) - 13. SalBa 25 4 3 18 114:193 -79 11 10. Newport Dragons 16 4 0 12 263:315 22 K. Guzik 02 43,00 Clark M. (Eng) 105. Rose S. (Eng) - 11. Zebre 15 4 0 11 220:428 18 S. Gasparin 03 35,00 Marriott J. (Eng) 105. Marsh S. (Eng) - 14. NST Lappeenranta 25 4 2 19 128:178 -50 10 12. Benetton Treviso 16 2 0 14 230:378 15 K. Mäkäräinen 04 5,50 Dudbridge M. (Eng) 109. Scott J. (Eng) - J. Gerekova 05 220,00 Berge J. t. (Ned) 113. Roy A. (Eng) - Va. Semerenko 06 60,00 Corner R. (Eng) 113. Turner C. (Eng) - férfi sílövészeT, világkupa állása: rögbi - angOl premier liga N. Skardino 07 145,00 Barilli M. (Sco) 115. Morris L. (Eng) - V. Vitkova 08 43,00 m gy d v gól p de Vreede R. (Ned) 115. Whitworth P. (Eng) - M. Laukkanen 09 200,00 1. FOURCADE Martin (FRA) 917 1. Saracens 14 11 1 2 372:246 51 K. Oberhofer 10 58,00 McGowan M. (Irl) 115. Maish S. (Eng) . 2. SHIPULIN Anton (RUS) 694 2. Exeter 14 10 0 4 343:210 49 E. Shumilova 11 175,00 3. BOE Tarjei (NOR) 606 3. London Wasps 14 9 0 5 356:251 41 O. Pidhrushna 12 32,00 4. Leicester 14 9 0 5 290:263 38 A. Bescond 13 66,00 4. EDER Simon (AUT) 564 5. Harlequin 14 7 1 6 337:342 37 M. Dorin Habert 14 4,80 fuTsal - spanyOl bajnOkság 5. SCHEMPP Simon (GER) 551 6. Northampton 14 7 0 7 295:231 35 E. Yurlova 15 92,00 m gy d v gól p 6. BOE Johannes Thingnes (NOR) 541 7. Gloucester 14 7 1 6 288:262 33 D. Wierer 16 8,25 1. Inter Movistar 22 20 1 1 115:45 61 8. Sale 13 6 2 5 260:260 32 S. Solemdal 17 100,00 7. SVENDSEN Emil Hegle (NOR) 508 2. Barcelona 22 18 3 1 117:54 57 9. Bath 13 4 0 9 233:250 22 M. Gössner 18 22,00 8. GARANICHEV Evgeniy (RUS) 502 3. Palma Manacor 22 13 5 4 83:57 44 10. Newcastle 14 4 1 9 220:358 20 F.W-S. Horn 19 90,00 9. DOLL Benedikt (GER) 467 11. Worcester 14 3 0 11 261:364 18 G. Soukalova 20 5,50 4. Magna Navarra 22 13 4 5 92:59 43 12. London Irish 14 3 0 11 208:426 12 R. Crawford 21 150,00 5. Murcia 22 13 4 5 89:63 43 10. FILLON MAILLET Quentin (FRA) 460 T. Eckhoff 22 11,50 6. Ribera Navarra 22 10 8 4 71:52 38 11. PEIFFER Arnd (GER) 405 7. Santa Coloma 22 7 7 8 92:93 28 S. Dunklee 23 66,00 12. BJOERNDALEN Ole Einar (NOR) 397 rögbi - super rugby F. Hildebrand 24 11,50 8. Burela 22 8 3 11 68:81 27 J. Dzhyma 25 94,00 9. Peniscola 22 7 4 11 77:90 25 m gy d v gól p M. Hammerschmidt 26 47,00 10. Autos Lobelle Santiago 22 6 6 10 74:90 24 1. Canberra Brumbies 1 1 0 0 52:10 5 F. Preuss 27 43,00 11. Levante 22 6 4 12 52:91 22 női sílövészeT, világkupa állása: 2. Durban Sharks 1 1 0 0 43:8 4 L. Dahlmeier 28 4,55 12. Zaragoza 22 5 6 11 69:81 21 3. Cape Town Stormers 1 1 0 0 33:9 4 O. Podchufarova 29 50,00 13. Jaen 22 3 8 11 56:83 17 1. SOUKALOVA Gabriela (CZE) 883 14. Elche 22 4 3 15 55:104 15 4. Sydney Waratahs 1 1 0 0 30:10 4 L.T. Hauser 30 210,00 2. DORIN HABERT Marie (FRA) 748 5. Johannesburg Lions 1 1 0 0 26:13 4 L. Charvatova 31 96,00 15. Jumilla 22 3 5 14 61:98 14 6. Melbourne Rebels 1 1 0 0 25:19 4 D. Virolaynen 32 135,00 16. Antequera 22 2 5 15 71:101 11 3. WIERER Dorothea (ITA) 740 7. Waikato Chiefs 1 1 0 0 27:21 4 4. MAKARAINEN Kaisa (FIN) 647 8. Auckland Blues 1 1 0 0 33:31 4 5. HILDEBRAND Franziska (GER) 596 9. Buenos Aires Jaguares 1 1 0 0 34:33 4 10. Bloemfontein Cheetahs 1 0 0 1 33:34 0 hosszútávú fogadás (outright) hosszútávú fogadás (outright) 6. PIDHRUSHNA Olena (UKR) 594 11. Dunedin Highlanders 1 0 0 1 31:33 0 labdarúgás, magyar kupa 2015/16 - ki nyeri? Tenisz, fed kupa 2016, világcsoport - ki nyeri? 7. VITKOVA Veronika (CZE) 552 12. Canterbury Crusaders 1 0 0 1 21:27 0 8. DAHLMEIER Laura (GER) 546 13. Perth Force 1 0 0 1 19:25 0 Sorszám: 29776 Kimenetel Odds Sorszám: 26537 Kimenetel Odds 14. Tokyo Sunwolves 1 0 0 1 13:26 0 9. GUZIK Krystyna (POL) 464 15. Queensland Reds 1 0 0 1 10:30 0 FTC 01 1,85 Svájc 01 3,20 10. PODCHUFAROVA Olga (RUS) 458 Újpest 02 2,70 Hollandia 04 14,75 16. Pretoria Bulls 1 0 0 1 9:33 0 11. BESCOND Anais (FRA) 450 17. Port Elizabeth S. Kings 1 0 0 1 8:43 0 Debrecen 03 4,00 Franciaország 06 2,75 18. Wellington Hurricanes 1 0 0 1 10:52 0 Békéscsaba 05 25,00 Csehország 07 2,60 12. ECKHOFF Tiril (NOR) 446 2016. március 4. 16

skAndináv lottó 2016. januári Szerencse Plusz akció - 2016. március 1-ig nem jelentkezettek listája A 9. játékheti számsorsoláson az egy nyerőosztályban 200 000 forint feletti 2016. január 23-án befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. január 25. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 5. nyertes sorsjegyek átvételi igazolás sorszámainak számjegyzéke: Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma 6 TALáLAToS SoRSJEgyEK Ötöslottó Bizományos 2700 Cegléd, Mizsei út 24. 1 000 000 Ft 40 6596 01 20379626 Sorsjegyek átvételi igazolás sorszámai: 2016. január 13-23. között befizetett játékok közül kisorsolt RÁADÁS nyertesei. Sorsolás napja: 2016. január 25. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 5. 40 6601 03 20007622 40 6634 03 30041304 40 6635 03 30101002 Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma 40 6606 03 20088972 40 6634 03 30050183 40 6635 03 30107731 Hatoslottó 249. sz. Lottózó 5310 Kisújszállás, Szabadság ltp. 3. 10 000 000 Ft 40 6596 02 20119550 40 6623 03 30017855 40 6634 03 30055610 40 6635 03 30112965 Luxor Posta 2624 Szokolya, Fő u. 80. 4 000 000 Ft 40 6591 13 20004270 40 6626 03 30012347 40 6634 03 30057433 40 6635 03 30115143 40 6630 03 30001900 40 6634 03 30080711 40 6635 03 30118102 40 6630 03 30006109 40 6634 03 30089587 40 6635 03 30129511 40 6630 03 30021394 40 6634 03 30091987 40 6635 03 30130217 40 6630 03 30024945 40 6635 03 30016076 40 6635 03 30133027 2016. februári Szerencse Plusz akció - 2016. március 1-ig nem jelentkezettek listája 40 6630 03 30032618 40 6635 03 30019790 40 6635 03 30134520 2016. február 3-án befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 4. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 15. 40 6630 03 30039105 40 6635 03 30022355 40 6635 03 30145417 40 6631 03 30022030 40 6635 03 30023144 40 6635 03 30151060 Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma 40 6631 03 30028950 40 6635 03 30025939 40 6635 03 30192871 Ötöslottó Posta 8124 Káloz, Sörház tér 4. 1 000 000 Ft 40 6607 01 20008967 40 6633 03 30001969 40 6635 03 30027572 40 6635 03 30198255 Joker Bizományos 1104 Budapest, Gyömrői út 99. 300 000 Ft 40 6607 01 20125143 40 6633 03 30010519 40 6635 03 30029064 40 6635 03 30207268 2016. február 4-én befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 5. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 16. 40 6633 03 30031122 40 6635 03 30046585 40 6635 03 30215194 40 6633 03 30031136 40 6635 03 30052488 40 6635 03 30231866 Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma 40 6633 03 30032364 40 6635 03 30068210 40 6635 03 30240308 Ötöslottó 155. sz. Lottózó 2400 Dunaújváros, Aranyvölgyi u. 6. (Tesco) 1 000 000 Ft 40 6608 01 20094903 40 6633 03 30037922 40 6635 03 30070501 40 6635 03 30240578 Joker Posta 2901 Komárom, Gyár u. 2-6. (Tesco) 500 000 Ft 40 6608 01 20035551 40 6634 03 30030844 40 6635 03 30081394 40 6635 03 30251578 2016. február 6-án befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 8. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 19. 40 6634 03 30030862 --- 40 6635 03 30253725 Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma Joker Bizományos 2600 Vác, Balassagyarmati út 6. 500 000 Ft 40 6610 01 20322893 kenó 2016. február 8-án befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 9. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 20. 9. hét 1., 2., 3. napi sorsoláson nagynyereményt elért sorsjegyek átvételi Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma Puttó Bizományos 2213 Monorierdő, Barátság u. 1. 1 000 000 Ft 40 6612 34 10038151 igazolás sorszámai: 40 6634 09 30020164 2016. február 9-én befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 10. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 21. Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma puttó Joker 195. sz. Lottózó 2900 Komárom, Igmándi út 33. 500 000 Ft 40 6613 01 20062733 2016. február 10-én befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 11. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 22. A 9. hét 1., 2., 3. napi sorsoláson nagynyereményt elért Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma sorsjegyek átvételi igazolás sorszámai: Eurojackpot Bizományos 5000 Szolnok, Szent István tér 7. 1 000 000 Ft 40 6614 25 30024723 40 6633 34 30053611 40 6633 34 30043911 40 6635 34 30078053 2016. február 11-én befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 12. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 23. --- 40 6635 34 30091775 --- Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma Ötöslottó Posta 9010 Győr, István kir. u. 6. 1 000 000 Ft 40 6615 01 30057938 totó i. forduló 2016. február 12-én befizetett játékok közül kisorsolt nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 15. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 26. Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma 13+1 TALáLAToS SZELVéNy Puttó Bizományos 7100 Szekszárd, Palánki u. 2. 1 000 000 Ft 40 6616 34 30126718 Az első nyerőosztályban nyertes szelvény átvételi igazolás sorszáma: 2016. február 3-13. között befizetett játékok közül kisorsolt RÁADÁS nyertesei. Sorsolás napja: 2016. február 15. Nyereményigénylési határidő: 2016. március 26. 40 6635 04 30010683 Játék megnevezése Játékba küldés helye Nyeremény A nyertes játék azonosító száma 12 TALáLAToS SZELVéNyEK Eurojackpot Bizományos 1163 Budapest, Egyenes u. 26. 10 000 000 Ft 40 6609 25 20054538 A harmadik nyerőosztályban nyertes szelvények átvételi igazolás sorszámai: 40 6633 04 30001519 40 6634 04 30000804 40 6635 04 30010772 --- 40 6635 04 30008281 ---

góltotó i. forduló 200 000 Ft feletti nyeremény nem volt.

Az átvételi igazolás sorszám után "/" jel mögött feltüntetett szám, az átvételi igazoláson található, a címben szereplő típusú nagynyeremények számát jelenti.

A játékos, ha saját megállapítása szerint egy sorsjeggyel, szelvénnyel egy nyerőosztályban 200 000 forint, vagy afeletti nyereményt ért el, és sorsjegyének, szelvényének egyedi azonosító száma nem szerepel a fenti számjegyzékben, illetve a számjegyzék magasabb sorszámú (Kenó és Puttó esetében alacsonyabb szorzójú) nyerőosztályban tünteti fel, nyereményigényét óvás útján érvényesítheti. Az óvás benyújtásához szükséges formanyomtatvány valamennyi lottózóban és átvevőhelyen díjtalanul kapható. Tippmix fogadás esetében (függetlenül a nyeremény nagyságától) a fogadó nyeremény- igényét felszólamlás útján érvényesítheti. Az óvás és felszólamlás beérkezésének határidejét az értékesítő helyeken megtalálható, továbbá a www.szerencsejatek.hu honlapról letölthető Részvételi Szabályzatok tartalmazzák. Valamely játékban vagy fogadásban elért nyeremények igénylése a sorsolás – illetve a megfogadott legkésőbbi esemény – napjától számított 90 napos jogvesztő határidőn belül történhet. A nyereményigényléssel kapcsolatos további információkért érdeklődjön a lottózóban vagy látogasson el a www.szerencsejatek.hu honlapra.

SZERENCSE HÍRADÓ érdekességek a Társaság életéből minden csütörtökön 16.40 körül a Duna TV-n

Astro+tv műsor 9. heti nyertesei

1. játékos: Tartalék 1.: Jeney Gyula, Somi Gyuláné, Veszprém Baracska 50 ezer Ft + 810 000 Ft 50 ezer Ft

2. játékos: Tartalék 2.: Szalainé Sallai Piroska, Karácsony Helga, totó, góltotó Veszprém Budapest 50 ezer Ft 50 ezer Ft 2016/9. hét/1. forduló fogadási ajánlat eredményei 2016/9. hét/2. forduló 3. játékos: 10. heti nyereményalap összege: Takács Józsefné, Góltotó Totó Fogadási forduló kezdő időpontja: 2016. március 3. csütörtök 5:00 Tamási 1 470 000 1. Internazionale - Juventus Olasz Kupa 3-0 1 Fogadási forduló befejező időpontja: 2016. március 5. szombat 15:15 50 ezer Ft forint 2. St-Etienne - Paris SG Francia Kupa 1-3 2 3. Leverkusen - Bremen Bundesliga 1. 1-4 2 1. Dortmund - Bayern München Bundesliga 1. 2016. márc. 5. 18:30 4. Mönchengladbach - VfB Stuttgart Bundesliga 1. 4-0 1 2. 1. FC Köln - Schalke Bundesliga 1. 2016. márc. 5. 15:30 5. Bayern München - Mainz Bundesliga 1. 1-2 2 3. E. Frankfurt - Ingolstadt Bundesliga 1. 2016. márc. 5. 15:30 sorsolások március 4-től 7-ig 6. Schalke - Hamburg Bundesliga 1. 3-2 1 4. Augsburg - Leverkusen Bundesliga 1. 2016. márc. 5. 15:30 7. Hertha BSC - E. Frankfurt Bundesliga 1. 2-0 1 5. VfB Stuttgart - Hoffenheim Bundesliga 1. 2016. márc. 5. 15:30 Péntek (március 4.) szombat (március 5.) 8. Darmstadt - Dortmund Bundesliga 1. 0-2 2 Kenó: Duna TV 21.50 és 23.30 perc SzerencseSzombat:Duna TV 18.30 9. Hoffenheim - Augsburg Bundesliga 1. 2-1 1 6. Wolfsburg - Mönchengladbach Bundesliga 1. 2016. márc. 5. 15:30 között felvételről benne: Luxor, Joker, 10. Arsenal - Swansea Premier Liga 1-2 2 7. Bremen - Hannover Bundesliga 1. 2016. márc. 5. 15:30 Eurojackpot: 22 óra után, Ötöslottó sorsolás 11. Stoke - Newcastle Premier Liga 1-0 1 8. Mainz - Darmstadt Bundesliga 1. 2016. márc. 6. 15:30 felvételről megtekinthető: Kenó: Duna TV 21.50 és 23.30 perc 12. West Ham - Tottenham Premier Liga 1-0 1 9. Hamburg - Hertha BSC Bundesliga 1. 2016. márc. 6. 17:30 www.szerencsejatek.hu között felvételről 13. Manchester Utd. - Watford Premier Liga 1-0 1 /eurojackpot +1 mérkőzés 10. Napoli - Chievo Olasz A 2016. márc. 5. 20:45 VasárnaP (március 6.) hétfő (március 7.) 14. Liverpool - Manchester City Premier Liga 3-0 1 11. Torino - Lazio Olasz A 2016. márc. 6. 12:30 Hatoslottó élő közvetítés: Kenó: Duna TV 21.50 és 23.30 perc 12. Atalanta - Juventus Olasz A 2016. márc. 6. 15:00 RTL Klub 15.55 (filmsorozat közben) között felvételről Kenó: Duna TV 21.50 és 23.30 perc totó nyeremények i. forduló - 9. hét 13. Sassuolo - Milan Olasz A 2016. márc. 6. 15:00 között felvételről +1 mérkőzés 13+1 találat 1 db nyereménye: 9 296 115 Ft 14. Internazionale - Palermo Olasz A 2016. márc. 6. 20:45 13 találat 0 db nyereménye: 0 Ft Pótmérkőzések 12 találat 4 db nyereménye: 232 060 Ft 1. Verona - Sampdoria Olasz A 2016. márc. 5. 18:00 A Szerencsejáték Zrt. hírei, közleményei, fogadási segédletei • Megjelenik kedden és pénteken 11 találat 86 db nyereménye: 10 795 Ft 2. Bologna - Carpi Olasz A 2016. márc. 6. 15:00 Telinfo: (1) 224-2600 • A Szerencsemixben megjelenő információk tájékoztató jellegűek! 10 találat 1 070 db nyereménye: 1 665 Ft A Szerencsejáték Zrt. felelős játékszervező – A WLA és a The European Lotteries minősítése alapján. 3. Frosinone - Udinese Olasz A 2016. márc. 6. 15:00 • Szerencsejáték Zrt. ügyfélszolgálat: 06(1)201-0580 4. Genoa - Empoli Olasz A 2016. márc. 6. 15:00 • Internet: www.szerencsejatek.hu • E-mail: [email protected] góltotó nyeremények i. forduló - 9. hét • Alapító főszerkesztő: Sz. Kiss János • Főszerkesztő: Pintér Bertalan • Tabellák: Sportdata Kft. Várható eredmény-megállapítás: 2016. március 7. hétfő 8:00 • Nyomdai előkészítés: Bobák Váll. Kft., 4220 Hajdúböszörmény • Kiadja: a Szerencsejáték Zrt. Marketing és Kommunikációs Igazgatósága, 1. nyerőosztály 0 db nyereménye: 0 Ft Általában az első helyen feltüntetett csapat a pályaválasztó. Fogadást a fogadási forduló kezdő és befejező 1015 Budapest, Csalogány utca 30–32. • Felelős kiadó: marketing és kommunikációs igazgató 2. nyerőosztály 0 db nyereménye: 0 Ft időpontja közötti időben lehet tenni, az értékesítőhelyek nyitvatartási idején belül illetve interneten, telefonon és • Nyomtatja: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Lajosmizse 3. nyerőosztály 6 db nyereménye: 21 695 Ft sms-ben folyamatosan. A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredmény-megállapításra szolgálnak. • Felelős vezető: Köves Béla ügyvezető igazgató • www.hknyomda.hu • HU ISSN 1588-9327