Reduktív Prózaváltozatok a Kortárs Olasz Irodalomban
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Mátyás Dénes Reduktív prózaváltozatok a kortárs olasz irodalomban Doktori (Ph.D.) értekezés Témavezet ő: Prof. Dr. Pál József tanszékvezet ő egyetemi tanár Szeged, 2013 Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS ………………………………………………………………………………. 3 II. A MINIMALISTA PRÓZA NYOMÁBAN …………………………………………………… 17 II. 1. Minimalizmus a képz őművészetekben és a zenében ………………………... 17 II. 2. A minimalista próza ………………………………………………………... 25 II. 2. 1. Néhány szó a posztmodernizmusról …………………………….. 26 II. 2. 2. A(z amerikai) minimalista próza sajátságai ……………………... 34 III. AZ OLASZ IRODALOM A ’70-ES – ’80-AS ÉVEK FORDULÓJÁN …………………………. 52 IV. 1980 – A FORDULAT ÉVE . PIER VITTORIO TONDELLI ÉS AZ ÚJ LIBERTINUSOK ………… 60 V. ANDREA DE CARLO : TEJSZÍN VONAT (1981) …………………………………………… 81 V. 1. Minimalizmus, hiperrealizmus, nuoveau roman …………………………… 81 V. 2. Nyelvezet, karakterábrázolás, térábrázolás ...……………………………… 89 VI. NICCOLÒ AMMANITI : SÁR (1996) ……………………………………………………. 114 VI. 1. Kannibál írók, pulp -irodalom ……………………………………………. 114 VI. 2. A Sár és a Bret Easton Ellis-i próza ……………………………………... 121 VII. GIUSEPPE CULICCHIA : TŰZBEN ÉG A VÁROS (2009) …………………………………. 139 VII. 1. Fiatalos nyelvezet, banalitás – pulp és minimalizmus ………………….. 139 VII. 2. Egy torinói Amerikai Psycho ? ………………………………………….. 145 VIII. ÖSSZEGZÉS ..………………………………………………………………………. 165 IX. BIBLIOGRÁFIA ………………………………………………………………………. 171 2 I. BEVEZETÉS Az 1980-as évek els ő felében új írói hullám t űnik fel az olasz irodalomban, amely visszaállítja a próza és a jelen közvetlenül érzékelhet ő valósága közötti kapcsolatot. E fiatal prózaírók nehezen nevezhet őek tudatos írói csoportosulásnak, mert meglehet ősen külön és önálló utakon járnak, illetve mer őben eltér ő módszerekkel dolgoznak (nem véletlenül tekintik őket többen „magányos”, „elszigetelt” szerz őknek 1), mégis jobbára közösen jellemz ő rájuk, hogy a hatvanas-hetvenes évek er ős intellektualizmusát, a neoavantgárd, a posztmodern és a kísérleti irodalom tapasztalati valóság megragadásától való elrugaszkodását, szövegjátékait és gyakori formabontó hajlamát követ ően (vagy mindezek mellett) nemcsak hogy megújítják a történetmesélés szerepét és hagyományát, 2 de a környez ő, mindennapi világ irányába is (vissza)fordulnak, és mindezt hagyományosabb, a realista formanyelvvel is rokonítható eszközök és ábrázolásmódok segítségével teszik, aminek köszönhet ően egyfajta (megújult) realista irányultság jellemzi műveiket. Természetesen nem ez az els ő alkalom, hogy egy írói nemzedék – vagy egy nemzedék tagjainak egy csoportja – a megragadható, mindennapi valóságra koncentrál. Erre már a negyvenes-ötvenes évek neorealizmusa, valamint a harmincas évekbeli realista próza („il realismo degli anni Trenta” 3) is szolgáltat példát. Hasonlóképpen (hogy csupán pár további kézenfekv ő esetet említsünk) a verista hagyomány huszadik század eleji 1 „a nyolcvanas évek kiváló képesség ű, de elszigetelt f őszerepl ői” („grandi ma isolati protagonisti degli anni Ottanta”), Renato Barilli, È arrivata la terza ondata. Dalla neo alla neo-neoavanguardia , Torino, Testo&Immagine, 2000, 34; „különálló hegycsúcsok, elszórt sziklatömbök” („picchi isolati, massi erratici”), Renato Barilli, „Ricercare e la narrativa nuova-nuova”, La Bestia. Narrative invaders! , 1 (1997), 10; „magányos szerz ők” („autori solitari”), Elisabetta Mondello, In principio fu Tondelli. Letteratura, merci, televisione nella narrativa degli anni novanta , Milano, Il Saggiatore, 2007. 2 A történetmesélés újbóli felvirágzása minden bizonnyal nagy részben annak is köszönhet ő, hogy számos mű dolgozik önéletrajzi(nak tekinthet ő) elemekkel (is). Vö. Silvana Cirillo – Giuseppe Gigliozzi, Il ’900 letterario italiano , Roma, Bulzoni, 2005, 466-467. 3 Giulio Ferroni, Storia della letteratura italiana. Il Novecento , Milano, Einaudi, 1991, 385. 3 továbbélésének idején vagy a gyár-irodalom ( letteratura industriale ) id őszakában is több olyan szerz őt találunk, akik többé-kevésbé egységesen jelentkeznek jellemz ően realista természet ű m űvekkel. Nem beszélve arról, hogy egyes – realizmushoz esetleg csak érint őlegesen vagy id őszakosan kapcsolható – alkotók életm űvében is fel-felt űnnek (szintén nagyjából egy id őben) hasonló jellegzetességet tükröz ő szerzemények, így például Cesare Pavese, Italo Calvino, Primo Levi stb. munkásságában. Ahogyan a jelen tapasztalati valóságának megragadására irányuló hajlam és a realizmuséival rokon technikák alkalmazása, valamint az ezekb ől adódó realista irányultság nem kizárólagosan a nyolcvanas években kibontakozó új prózának a sajátjai, ugyanígy nem kivételes jellemz ője e hullámnak az észak-amerikai (amerikai egyesült államokbeli) irodalommal és kulturális közeggel való számvetés, az ottani tendenciák és eredmények általi befolyásoltság, illetve az ez utóbbiak egyéni írásművészetekbe történ ő beemelése, beolvasztása sem. Már a harmincas évekt ől kezd ődően fokozott érdekl ődés mutatkozik ugyanis a tengerentúli irodalom, valamint az akkoriban kibontakozó amerikai realizmus irányában, 4 sőt, éppen az említett évtizedre tehet ő, hogy az Amerikai Egyesült Államok kultúrája és irodalmi élete az olasz értelmiség kulturális horizontjának a részévé válik, amikortól kezdve aztán abban egyre hangsúlyosabban van jelen. Az amerikai irodalmi m űvek egyre növekv ő ismertsége és népszer űsége a két világháború közötti évtizedekben els ősorban Elio Vittorini és Cesare Pavese irodalomszervez ő és fordítói tevékenységének az érdeme. Pavese többek között olyan 4 Vö. Ferroni, i. m. , 236-238. Ahogyan Ferroni ugyanitt kifejti, az efféle érdekl ődés a két világháború közötti évtizedekben nem az abszolút véletlen, de nem is pusztán az olasz kultúrközeg széleslátókör űségének a következménye: Amerika Olaszországgal szemben, ahol ekkortájt épül ki a fasizmus és szilárdul meg a fasiszta ideológia, (többek között a filmm űvészet és a mozi jelent ős hatására) a modernitás és a demokrácia földjeként jelenik meg az olasz értelmiség szemében. Amint Szabó György fogalmaz: az írók „figyelme fokozottabb mértékben fordu[l] oly országok felé (Amerika, Oroszország), ahol már a nép hatalma szerintük valamiféle tömegdemokráciában érvényesült.” Szabó György (szerk.), Az olasz irodalom a huszadik században , Budapest, Gondolat, 1967, 439. (Természetesen az amerikai irodalom harmincas-negyvenes évekbeli népszer űségét-népszer űsítését ett ől még hiba lenne egy tisztán politikailag motivált, a fasiszta ideológiával és/vagy cenzúrával szembeni ellenreakcióként kezelni, mindazonáltal kétségtelen, hogy a jelenségnek, az említett évtizedekben, ez is a sajátja.) 4 jelent ős amerikai szerz ők m űveit ülteti át olasz nyelvre, mint Herman Melville, John Steinbeck vagy Gertrude Stein. Vittorini ugyancsak fokozott figyelemmel él a tengerentúl irányában, aminek egyik kiemelked ő eredménye az olasz kultúrkörök amerikai irodalommal való tudatos számvetésének szintén fontos állomása: az Americana antológia megjelentetése, 5 amelyben Vittorini szerkeszt őként és fordítóként is szerepet vállal. E köteten keresztül, amelynek elkészítésében fordítói munkát végez még (mások mellett) Pavese, Eugenio Montale és Alberto Moravia is, az amerikai prózairodalom olyan jelent ős alkotóinak olasz nyelven korábban nem olvasható írásait ismerheti meg a közönség, mint Nathaniel Hawthorne, William Faulkner, Edgar Allan Poe, (a már említett) Gertrude Stein, Ernest Hemingway, Francis Scott Fitzgerald, John Fante, William Saroyan és sokan mások. Ami elindul a harmincas években, az a kés őbbiekben is folytatódik. Így a nyolcvanas években induló prózaírói hullám tagjai is el őszeretettel követik nyomon az Amerikai Egyesült Államok irodalmának alakulását, ami írásaikra, írásm űvészetükre is kihat (nyilvánvaló például az ötvenes évekt ől kibontakozó beat generáció m űveinek olasz alkotókra gyakorolt befolyása). Az irodalom mellett pedig az amerikai képz őművészeti irányzatok, a zene és a filmm űvészet is egyre nyomatékosabban van jelen, egyre nyilvánvalóbb hatást fejt ki az olasz kulturális és irodalmi közegben. A kilencvenes években felt űnő generációnál mindez még tovább mélyül, s őt, egyes szerz ők viszonylatában már szinte hamarabb is merül(het)nek fel bizonyos amerikai párhuzamok és példaképek, mintsem olasz el ődök vagy el őzmények. Így például az ebben az évtizedben jelentkez ő „kannibál” és pulp -írók esetében, akiknél többen vélnek „hiperrealista ihletést (az amerikai hiperrealista festészetnek, a Dick-féle cyberpunk nak és 5 Vö. Elio Vittorini (szerk.), Americana , Milano, Bompiani, 2012. Az antológia el őször 1941-ben jelent meg, de azt a fasiszta cenzúra – mondván, hogy Vittorini kommentárjai túlságosan pozitív képet festenek Amerikáról és az amerikai kultúráról – rögtön be is tiltatta. A kötet 1942-ben a kommentárok nélkül jelenhetett csak meg újra, eredeti formájában pedig végül 1968-ban látott ismét napvilágot. 5 Bret Easton Ellis minimalizmusának a hatását)” felfedezni, 6 valamint számtalanszor kerülnek el ő olyan, az említett olasz irodalmi jelenségek esztétikai beállítottsága és módszerei gyökereiként számon tartott filmek címei, mint például Quentin Tarantino Ponyvaregény -e ( Pulp Fiction , 1994) vagy Oliver Stone Született gyilkosok-ja ( Natural Born Killers , 1994).7 Az amerikai színtér iránti figyelem mellett azonban a korábbi évtizedben megújuló realista irányultság is ugyanúgy jelen van a kilencvenes évek fiatal prózaíróinak a munkásságában. Más kérdés, hogy a jelen világa ekkor már a korábbiaktól jelent ősen eltér ő kulturális-társadalmi-szociológiai