Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.

2020.01.01-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai A tarifában használatos fogalmak meghatározása: • új szerződés: jelen díjtarifa szempontjából új szerződésnek minősül a jelen díjtarifa hatálya alatti kockázatviselési kezdettel érvényesen kötött új szerződés, a kockázatviselés kezdetétől az első biztosítási évfordulóig. • meglévő szerződés: minden olyan érvényes szerződés, ami nem minősül újnak és amire még nem járt le a felmondási idő

Amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval a megszűnéssel érintett biztosítási időszakban kötött szerződése a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 2009. évi LXII. törvény (továbbiakban Gfbt.) alapján érvénytelen, kivéve a Gfbt. 10 § (2)- (3) bekezdésekben meghatározott eseteket. A Gfbt. 13 § (1) bekezdése szerinti limitált biztosítási fedezetre készült a díjszabás. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra érvényes rendeletek a 20/2009. (X.9.) PM rendelet, valamint a 21/2011. (VI.10.) NGM rendelet. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ: Meglévő és új szerződések esetében havi díjfizetés gyakoriság nem választható. A 2012.01.01. előtti kockázatviselés kezdetű szerződéseknél, a havi díjfizetési gyakoriság változatlan marad, amíg a szerződés díjfizetésének módja csoportos beszedési megbízás, vagy egyedi utalás marad. Amennyiben az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél (továbbiakban Aegon biztosító) biztosítási időszakon belül kötnek díjnemfizetéssel megszűnt előzmény után új szerződést, akkor a megszűnt szerződés évfordulóját örökli meg az újonnan kötött szerződés, de a díjnemfizetéses megszűnést követő szerződéskötések esetében, a szerződést az újrakötött szerződés kockázatviselési kezdetének időpontjában alkalmazandó díjtarifa alapján kell megkötni. Díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés újrakötésekor, ha az új szerződés megkötésének időpontja a megszűnt előzményszerződés biztosítási időszakán belül van, a szerződő fél a szerződés megkötésekor köteles megfizetni az újrakötött szerződés vonatkozásában az adott biztosítási időszak hátralévő részére járó díjat, és amennyiben még nem fizette meg, a díjnemfizetéssel megszűnt szerződés vonatkozásában a türelmi időre járó díjat. Az Aegon biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (továbbiakban: KGFB) díjára 0% mértékű késedelmi kamatot számít fel. FONTOS: Ha a meglévő szerződéssel kapcsolatosan olyan adatváltozásról értesül a biztosító, legkésőbb a szerződés évfordulójának napjáig, mely adat a jelen díjszabás szerint a szerződés díját befolyásolja, de az évforduló előtti 50. napig kiküldött tájékoztatásnál a biztosító nem vett figyelembe, akkor a szerződés díja az évforduló napján nyilvántartott adatok alapján módosulhat, mely módosulásról a biztosító az évfordulót követő 15. napig tájékoztatót küld. Az évforduló napját követően bejelentett adatváltoztatások már nem módosítják a szerződésre fizetendő díjat. Területi Település besorolás kategória 1. terület Budapest és a következő települések: Budakalász, Budaörs, Csobánka, Csömör, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Ecser, Fót, Fót-Gyermekváros, Gyál, Halásztelek, Kerepes, Kerepes-Szilasliget, Kistarcsa, Leányfalu, Maglód, Mogyoród, Monor, Nagytarcsa, Páty, Pécel, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Piliscsév, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pomáz, Ráckeve, Solymár, Szentendre, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Telki, Tök, Üröm, Vasad, Vecsés, Veresegyház 2. terület Agyagosszergény, Bajna, Budajenő, Budakeszi, Fertőhomok, Gyömrő, Harka, Hegykő, Hidegség, Kapuvár, Kapuvár-Öntésmajor, Mende, Perbál, Sarród, Sopron, Sopron- Balf, Sopron-Brennbergbánya, Sopron-Sopronkőhida, Sopronkövesd, Vitnyéd, Zalaegerszeg, Zalaegerszeg-Andráshida, Zalaegerszeg-Hosszúhegy, Zalaegerszeg- Szanatórium, Zalaszentiván 3. terület Ágfalva, Ajka, Annavölgy, Apátvarasd, Babót, Beled, , Bozzai, Cák, Cirák, Csáfordjánosfa, Csapod, Csér, Csorna, Dénesfa, Dorog, Dunaújváros, Dunaújváros- Mélykút, Dunaújváros-Pálhalma, Ebergőc, Edve, Egyed, Egyházasfalu, Erdősmecske, Erzsébet, , Felsőcsatár, Fertőboz, Fertőd, Fertőd-Tőzeggyármajor, Fertőendréd, Fertőrákos, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Fertőújlak, Gyalóka, Gyóró, Gyöngyösfalu, , Himod, Horvátzsidány, Hosszúpályi, Hövej, Iván, Kám, Kátoly, Kazincbarcika, Kékesd, Kisfalud, Kiszsidány, Kópháza, Kőszeg, Kőszegdoroszló, Kőszegpaty, Kőszegszerdahely, Lánycsók, Lovászhetény, Lövő, Lukácsháza, Magyarkeresztúr, , Mecseknádasd, Mihályi, Mór, Nagycenk, Nagylózs, , Nemescsó, Nemeskér, Óbánya, Ófalu, Ólmod, Osli, Pécs-Hird, Pécsudvard, Pécsvárad, Pécsvárad-Szilágypuszta, Pécs-Vasas, , Peresznye, Pereszteg, Petőháza, Pinnye, Pusztacsalád, Pusztacsó, Rábacsanak, Rábahídvég, Rábakecöl, Répceszemere, Répcevis, Röjtökmuzsaj, Sárisáp, Sarród-Nyárliget, Sátoraljaújhely, Sé, Sopronhorpács, Szakony, Szárföld, Szellő, Szentgotthárd, Szilágy, Tab, Tiszaújváros, Túrkeve, Újkér, Und, Vadosfa, Vásárosfalu, Vassurány, Velem, Veszkény, Völcsej, Zengővárkony, Zsebeháza, Zsira valamint Pest megye 1., 2. és 4. területi kategórián kívül eső települései, valamint Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Nyíregyháza városok és azok közigazgatási települései, a következő irányítószámok területi hatálya alá tartozó települések, település részek kivételével: 4063, 3517 4. terület , Ág, Alibánfa, Almamellék, Alsómocsolád, Alsónyék, Alsópetény, Aranyosgadány, Attala, , Babarcszőlős, Bagamér, Bágyogszovát, Baj, Bakóca, Baksa, Balatonalmádi, Bánfa, Bánk, Bár, Baracska, Baranyaszentgyörgy, Bátaapáti, Becsvölgye, Békéscsaba, Belvárdgyula, Berkenye, , Bicsérd, , Birján, , Bocskaikert, Boda, Bodmér, Bóly, Bonyhád, Bonyhád-Majos, Bonyhád-Tabód, Bonyhádvarasd, Bonnya, Borjád, Bosta, Bő, Böhönye, Buják, Bükkösd, Cikó, Csabrendek, Csákberény, Csákvár, Csarnóta, Csebény, Cserénfa, Csertő, Csesztve, Csibrák, Csikóstőttős, Csolnok, Csoma, , Csököly, Dág, Decs, Derecske, Dombóvár, Dunaszekcső, Eger, Eger-Almár, Eger-Szarvaskő, Egyházaskozár, , Encs, Epöl, Erdőkürt, Esztergom, Esztergom-Kertváros, Esztergom- Pilisszentlélek, Etyek, , Felsőörs, Felsőpetény, Fonó, Galgaguta, Gálosfa, Gárdony, Gárdony-Agárd, Gárdony-Dinnyés, Garé, Gerde, Gerényes, Görcsönydoboka, Grábóc, Gyúró, Hagyárosbörönd, Hajdúbagos, Hajdúhadház, Hajdúsámson, Hajdúsámson-Sámsonikert, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hajmás, Harc, Hegyfalu, Hegyhátmaróc, Herceghalom, , Homorúd, Horpács, Horváthertelend, Husztót, , Isztimér, Ivánbattyán, Ivándárda, Izmény, Jágónak, Kacsóta, Kajászó, Kápolnásnyék, Kaposfő, Kaposgyarmat, Kaposhomok, Kaposkeresztúr, Kaposvár, Kaposvár-Kaposfüred, Kárász, Katádfa, Kecskemét, Kecskemét-Méntelek, Kercseliget, Keszeg, Keszthely, Kesztölc, Kincsesbánya, Kisbeszterce, Kisbudmér, Kisdér, Kisdorog, Kisgyalán, Kishajmás, , Kiskorpád, Kiskunmajsa, Kislőd, Kismányok, Kisnyárád, Kistormás, , Kisvejke, Kocs, Komló, Komló-Mecsekjánosi, Kovácsszénája, Kozármisleny, Köblény, Kökény, Kölked, Kurityán, Leányvár, Legénd, Lengyel, Létavértes-Nagyléta, Létavértes-Vértes, , Liptód, Mágocs, , , Magyarsarlós, Mány, Marcali, Máriahalom, Máza, Mecsekpölöske, Mekényes, Mezőfalva, Mezőtúr, Mikepércs, , Mohács, Mohács-Sárhát, Mohács-Újmohács, Monostorpályi, Mórágy, Mosdós, Mőcsény, Mucsfa, Murga, Nadap, Nagyberki, Nagybudmér, Nagyhajmás, Nagykanizsa, Nagykanizsa-Bagola, Nagykanizsa-Miklósfa, Nagykanizsa-Palin, Nagykutas, Nagynyárád, Nagypáli, , Nagyváty, Naszály, Naszály-Grébicspuszta, Nemesapáti, Nemesbőd, Nógrádsáp, Nyugotszenterzsébet, Nyúl, Óbarok, Óbarok-Nagyegyháza, Ócsárd, Okorvölgy, Orfű, Oszkó, Ózd, Ózd-Bánszállás, Ózd-Hódoscsépány, Ózd-Sajóvárkony, Ózd-Somsálybánya, Ózd-Szentsimon, Ózd-Uraj, Őcsény, Ősagárd, Pacsa, , Pásztó, Pázmánd, Pécsbagota, Pócsa, Pusztaberki, Ráckeresztúr, Rétság, Romhány, Rózsafa, Rudabánya, Sajókaza, Sajóörös, Salgótarján, Salgótarján- Baglyasalja, Salgótarján-Salgóbánya, Salgótarján-Zagyvapálfalva, Sántos, Sáránd, Sárok, Sárpilis, Sátorhely, Siklósbodony, Simonfa, Somogyhárságy, Somoskőújfalu, Sóskút, Sukoró, Sümeg, Szabadi, Szabadszentkirály, Szágy, , Szalánta, , Szálka, Szárász, Szárliget, Szátok, , Szebény, Szécsénke, Szederkény, Szeged, Székelyszabar, Székesfehérvár, Szekszárd, Szentbalázs, Szentdénes, , Szentkirályszabadja, Szentlőrinc, Szilsárkány, Szilvás, Szolnok, Szolnok- Szandaszőlős, Szombathely, Szomód, Tabajd, Tardos, Tarján, Tata, Tata-Agostyán, Tatabánya, Téglás, Tékes, Tengeri, Tereske, Téseny, Tófej, Tófű, Tokod, Tokodaltáró, Tolmács, Tordas, Tormás, Tormásliget, Torony, Tömörd, Töttös, Túrony, , Újbarok, Újudvar, Úny, Vál, Várdomb, Várgesztes, Várpalota, Várpalota-Inota, Vasszilvágy, Vékény, Velény, Vereb, , Vértesboglár, Vértestolna, Veszprém, Villánykövesd, Zalaszentmihály, Závod, Zók, Zomba, Zselickislak, Zselicszentpál 5. terület Az 1., 2., 3. és 4. területi kategóriában nem említett települések és a 3. területi kategóriában kivételként megjelölt irányítószámokhoz tartozó településrészek: 4063, 3517

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 1 I. SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ határozatlan idejű, egyedi KGFB szerződések díjmeghatározása GYÁRTMÁNY TÁBLA Gyártmánycsoport Gyártmányok a Aleko ARO Barkas Chevrolet Dacia Daewoo Ford GAZ KIA Lada Maruti Moszkvics Oltcit Opel Polski Fiat Tavria Toyota Trabant UAZ Volga Volvo Wartburg Yugo Zaporozsec Zastava ZAZ b Citroen Fiat Hyundai Jeep Mazda Nissan Proton SAAB Seat Skoda Suzuki Volkswagen c Minden egyéb gyártmány, ami nem szerepel az „a” és „b” gyártmányok között.

SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEK BONUS–MALUS TÁBLÁI Bonus–malus B10 B09 B08 B07 B06 B05 B04 B03 B02 B01 A00 M01 M02 M03 M04 A. TÁBLA Ha a szerződés kockázatviselésének kezdete 2010.01.02. előtti, 2011.01.01., vagy 2012.01.01. Díjszorzó 0,46 0,95 1,02 1,11 1,12 1,17 1,22 1,52 1,53 2,00 2,05 2,30 2,50 3,00 4,00 B. TÁBLA Ha a szerződés kockázatviselésének kezdete 2010., 2011., 2012. évben van, de nem január 1-én Díjszorzó 0,48 0,65 0,75 0,82 0,83 0,90 0,98 0,99 1,00 1,01 1,02 2,00 2,50 3,00 4,00 C. TÁBLA Ha a szerződés kockázatviselésének kezdete 2013.01.01., 2014.01.01., 2015.01.01., 2016.01.01., 2017.01.01., 2018.01.01., 2019.01.01. vagy 2020.01.01. Díjszorzó 0,55 0,95 1,02 1,11 1,12 1,17 1,22 1,52 1,53 2,00 2,05 2,30 2,50 3,00 4,00 D. TÁBLA Ha a szerződés kockázatviselésének kezdete 2013., 2014. vagy 2015. évben van, de nem január 1-én Díjszorzó 0,45 0,68 0,75 0,82 0,83 0,90 0,98 0,99 1,00 1,01 1,02 2,00 2,50 3,00 4,00 E. TÁBLA Ha a szerződés kockázatviselésének kezdete 2016., 2017., 2018., 2019. vagy 2020. évben van, de nem január 1-én Díjszorzó 0,56 0,68 0,75 0,82 0,83 0,90 0,98 0,99 1,00 1,01 1,02 2,00 2,50 3,00 4,00

H. TÁBLA – A személygépjárművek KGFB szerződésein alkalmazható korrekciós tényezők és kedvezmények érvényességi feltételeit összefoglaló táblázat Megnevezés Feltétel leírása 1. Gyártmány A biztosított gépjármű gyártmánycsoport besorolását válassza ki a „Gyártmány” táblából. Természetes személyekre és nem természetes korrekció személyekre is érvényes. A 2010. év előtti kockázatviselés kezdetű szerződések a személygépjármű gyártmányától függetlenül az „a” gyártmánycsoportba tartoznak. 2. E-mail cím Meglévő, vagy új szerződések esetén a korrekciós szorzót alkalmazni kell, ha az ajánlaton, vagy a szerződésen szerepel a szerződő e-mail címe. korrekció Természetes személyekre és nem természetes személyekre is érvényes. 3. Folyószámlás A szerződés díjfizetési módjától függő korrekciós szorzó, azoknál a meglévő és új szerződéseknél vehető figyelembe, melyek szerződésben korrekció vállalt díjfizetési módja csoportos beszedési megbízás, rendszeres bankkártyás díjfizetés, egyedi, vagy számla alapján történő utalás (díjmódosításra évközben nincs lehetőség). Természetes személyekre és nem természetes személyekre is érvényes.

4. Üzemeltetési A biztosított jármű felhasználásának módjától függő korrekció, meglévő és minden új szerződésre alkalmazni kell, ha a biztosított jármű korrekció felhasználásának/üzemeltetésének jellege nem normál használat. Természetes személyekre és nem természetes személyekre is érvényes. Nem normál felhasználásnak/üzemeltetésnek minősül: bérgépjármű, taxi, veszélyes anyag szállító, közúti árufuvarozó, hivatásos személyfuvarozó, nem hivatásos személyfuvarozó, bérfuvarozó autóbusz, oktató, megkülönböztető és/vagy figyelmeztető jelzést használó. 5. Jogosítvány A szerződő jogosítványának megszerzésének időpontjától függő korrekciós szorzó, amelyet a 2012.01.01., vagy későbbi korrekció kockázatviselési kezdetű meglévő és minden új szerződésre akkor kell alkalmazni, ha a szerződés megkötésének időpontjában a szerződőnek nem volt, vagy nincs jogosítványa, illetve jogosítványát 2017-ben vagy azt követően szerezte. A korrekciós szorzót kizárólag természetes személy szerződő esetén kell alkalmazni. 6. Jobb kormány Minden meglévő és új szerződés esetén alkalmazni kell a jobb kormány korrekciós szorzót, ha a gépjármű kormánykereke az autó menetirány korrekció szerinti jobb oldalán helyezkedik el. Természetes és nem természetes személyekre egyaránt vonatkozik. 7. Ingázók korrekció E korrekciós szorzót akkor kell alkalmazni, ha a gépjármű bármelyik használója a gépjárművel a lakóhelye illetve a rendszeres tartózkodási helye valamint munkavégzésének helye között közlekedik, heti rendszerességgel vagy gyakrabban, és a lakóhely illetve a rendszeres tartózkodási hely valamint a munkavégzés helye közötti távolság meghaladja a 60 km-t. Természetes és nem természetes személyekre egyaránt vonatkozik. 8. Fiatal Vezető E korrekciós szorzót az alábbi feltételek együttes fennállása esetén kell alkalmazni: korrekció - a gépjárművet heti rendszerességgel, vagy gyakrabban vezető személyek között van 26 évesnél fiatalabb személy, ÉS - a szerződő 26 éves vagy annál idősebb természetes személy, vagy nem természetes személy. A vezető és a szerződő életkorának meghatározásához • meglévő szerződés esetén az új biztosítási időszak kezdetének évszámából ki kell vonni a vezető/szerződő születési évét, • új szerződés esetén a kockázatviselés kezdetének évéből ki kell vonni a vezető/szerződő születési évét. 9. Eltérő E korrekciós szorzót akkor kell alkalmazni, ha a gépjármű üzemben tartójának és tulajdonosának személye eltér egymástól, és a tulajdonos Üzembentartó természetes személy. Természetes és nem természetes személy szerződőre egyaránt vonatkozik. korrekció

10. Tevékenységi A tevékenységi korrekciós szorzót meglévő és új szerződésekre kell alkalmazni, ha a cégbírósági bejegyzés alapján a szerződő főtevékenysége korrekció 45 Gépjármű, motor- kerékpár kereskedelme, javítása. A korrekciós szorzó alkalmazásához a TEÁOR szám megadása szükséges. A korrekciós szorzót csak nem természetes személy esetén kell alkalmazni, ha a nem természetes személy rendelkezik cégjegyzék számmal. 11. Tartam korrekció A szerződés tartamától függő korrekciós szorzó. Természetes személyekre és nem természetes személyekre is érvényes.

A „H” tábla a 3. oldalon folytatódik. Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 2 A „H” tábla folytatása a 2. oldalról. H. TÁBLA – A személygépjárművek KGFB szerződésein alkalmazható korrekciós tényezők és kedvezmények érvényességi feltételeit összefoglaló táblázat Megnevezés Feltétel leírása 12. Káros korrekció A szerződő károkozásaihoz kapcsolódó korrekciós szorzó, amellyel meglévő szerződés esetében akkor kell számolni, ha a kezdődő új biztosítási időszak kezdőnapját megelőző 3 évben kárkifizetéssel járó károkozás történt. Új szerződés esetén a korrekciós szorzót akkor kell alkalmazni, ha a KGFB ajánlat megtételének napja előtti 3 évben kárkifizetéssel járó károkozás történt. A korrekciós szorzót minden olyan esetben alkalmazni kell, ahol a szerződő által üzemeltett járművek bármelyikével a fent jelzett időszakban kárt okoztak KGFB szerződés terhére. Természetes személyekre és nem természetes személyekre egyaránt vonatkozik. 13. Üzemanyag Minden meglévő és új szerződés esetén alkalmazni kell az üzemanyag korrekciós szorzót, ha a gépjármű forgalmi engedélyében megjelölt korrekció hajtóanyaga dízel üzemanyag. Természetes személyekre és nem természetes személyekre egyaránt vonatkozik. 14. Több autó Nem természetes személy szerződő: korrekció • meglévő szerződése esetén akkor kell alkalmazni, ha az évforduló napján a szerződőnek 5 db, vagy annál több élő egyedi gépjármű- felelősségbiztosítási szerződése van az Aegon-nál, a korrekciós szorzót minden szerződés esetén, az évfordulót követően figyelembe kell venni. • új szerződése esetén akkor kell alkalmazni, ha a szerződő az ajánlattételkor rendelkezik 5 db, vagy annál több élő egyedi gépjármű- felelősség biztosítási szerződéssel az Aegon-nál, vagy egyszerre 5-nél több gépjárműre tesz egyedi gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatot, a korrekciós szorzót a 6. és minden további gépjármű egyedi szerződésén alkalmazni kell. 15. Legalacsonyabb A szerződésre érvényes korrekciós szorzókat össze kell szorozni, majd az így kapott szorzó értékét (díjmeghatározás menete 1.2. vagy 2.2 adható szorzó pontjában leírt kerekítést követően) össze kell hasonlítani a meghatározott „Legalacsonyabb adható szorzó” értékkel. A két szorzó érték közül, a díj kiszámolásakor a nagyobb értéket kell figyelembe venni. 16. Díjfizetés A szerződés díjfizetési gyakoriságától függő díjmódosító tényező amelyet meglévő és új szerződésekre kell alkalmazni, ha a szerződés gyakoriság díjfizetési gyakorisága féléves vagy éves. Természetes személyekre és nem természetes személyekre egyaránt vonatkozik, mértéke a kockázatviselés kedvezmény kezdetétől függően változik. 17. Extra partner- Meglévő KGFB szerződés esetén Extra partnerkedvezmény az alábbi feltételek bármelyikének teljesülése esetén csak egyszer vehető igénybe kedvezmény a szerződésen, abban az esetben, ha az évforduló után a KGFB szerződés bonus-malus besorolása nem M01, M02, M03, M04 és: • ha volt a szerződésen életbiztosítás, vagy lakásbiztosítás alapján Extra partnerkedvezménye (meglévő Extra partnerkedvezmény) és a kedvezményre jogosító szerződés a KGFB szerződés évfordulóját követő biztosítási időszak első napján hatályban van. • ha a szerződő, vagy vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója*, a KGFB szerződés évfordulója előtti 120 napon belül, de legkésőbb a szerződés évfordulójának napján a megismert feltételek szerint Aegon életbiztosításra tesz ajánlatot, amely nem Aegon Help Balesetbiztosítás. • ha a szerződő, vagy vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a KGFB évfordulóját megelőző 120 napon belül, de legkésőbb a szerződés évfordulójának napján a megismert feltételek szerint új*** Aegon lakásbiztosításra tesz ajánlatot. Új KGFB szerződés esetén Extra partnerkedvezmény az alábbi feltételek bármelyikének teljesülése esetén csak egyszer vehető figyelembe, abban az esetben, ha a megkötendő KGFB szerződés bonus-malus besorolása nem M01, M02, M03, M04 és: • ha a szerződő, vagy vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a szerződés kockázatviselés kezdete előtti 120 napon belül a megismert feltételek szerint Aegon életbiztosításra tesz ajánlatot, amely nem Aegon Help Balesetbiztosítás. • ha a szerződő, vagy vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a KGFB kockázatviselés kezdetét megelőző 120 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés ajánlat megtételének napján a megismert feltételek szerint új*** Aegon lakásbiztosításra tesz ajánlatot. A kedvezmény igénybevételére nyitva álló 120 napos tartam első napja a kedvezmény igénybevételére jogosító szerződésre történő ajánlattétel napja, a 120. nap pedig új KGFB szerződés esetén a kockázatviselés kezdetének napja, meglévő KGFB szerződés esetén az évforduló napja. A kedvezményt természetes személyek és nem természetes személyek egyaránt igénybe vehetik. Partnerkedvezmény és Extra partnerkedvezmény együtt nem vehető igénybe.

A „H” tábla a 4. oldalon folytatódik. Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 3 A „H” tábla folytatása a 3. oldalról.

H. TÁBLA – A személygépjárművek KGFB szerződésein alkalmazható korrekciós tényezők és kedvezmények érvényességi feltételeit összefoglaló táblázat Megnevezés Feltétel leírása 18. Partner- A szerződő egyéb Aegonos szerződései alapján meghatározott nominális összegű kedvezmény, amely biztosítási fajtánként eltér. Ha a szerződő kedvezmény több szerződés alapján is jogosult a kedvezményre, a kedvezmények nem adhatóak össze, minden esetben a nagyobb mértékű kedvezményt kell figyelembe venni. A kedvezményt természetes személyek és nem természetes személyek egyaránt igénybe vehetik. Meglévő KGFB szerződések esetében Partnerkedvezmény az alábbi feltételeknek megfelelően adható: • Casco biztosítás alapján, ha a szerződő, vagy a vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a KGFB szerződés évfordulóját követő biztosítási időszak első napján rendelkezik az Aegon biztosítónál ugyanarra a járműre élő casco biztosítással. • Ha volt a szerződésen életbiztosítás, Aegon Help Balesetbiztosítás, lakásbiztosítás, vállalati vagyonbiztosítás alapján Partnerkedvezmény és a kedvezményre jogosító szerződés a KGFB szerződés évfordulóját követő biztosítási időszak első napján még hatályban van. • Aegon Help Balesetbiztosítás és vállalati vagyonbiztosítás alapján akkor is igénybe vehető a Partnerkedvezmény, ha a szerződésen nincs az említett módozatok alapján igénybe vett Partnerkedvezmény, de a szerződő vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója a KGFB szerződés évfordulójának napján rendelkezik élő Aegon Help Balesetbiztosítással vagy vállalati vagyonbiztosítással, és a szerződő a szerződés évfordulóját megelőző 60 napon belül, de legkésőbb a szerződés évfordulójának napján jelzi a biztosító részére a kedvezmény igénybevételére vonatkozó szándékát, és a kedvezményre jogosító szerződés a KGFB szerződés évfordulóját követő biztosítási időszak első napján hatályban van. • Aegon lakásbiztosítás alapján akkor is igénybe vehető a Partnerkedvezmény, ha a szerződő a KGFB szerződés évfordulóját megelőző 120 napon belül, de legkésőbb a KGFB évfordulójának napján átdolgozza** vagy kezdeményezi korábban létrejött lakásbiztosítási szerződésének az átdolgozását**, vagy van olyan lakásbiztosítása, melynek ajánlat megtételi dátuma korábbi, mint az évfordulót megelőző 120. nap és a KGFB szerződésen nincs lakásbiztosítás alapján igénybe vett partner kedvezmény. Ezekben az esetekben a kedvezmény akkor érvényesíthető, ha KGFB szerződés évfordulóját megelőző 60 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés évfordulójának napján jelzi a biztosító részére a kedvezmény igénybevételére vonatkozó szándékát. Ebben az esetben a biztosító csak azt a lakásbiztosítást ismeri el kedvezményre jogosító szerződésnek, amelynek szerződője a KGFB szerződés szerződője vagy vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója* és a KGFB szerződés évfordulóját követő biztosítási időszak első napján a kedvezményre jogosító szerződés hatályban van. Abban az esetben is Partnerkedvezményt kell alkalmazni, ha az évfordulót megelőzően a szerződésen Extra partnerkedvezmény volt és az évfordulót követően a szerződés bonus-malus besorolása M01, M02, M03, M04 és: • ha volt a szerződésen életbiztosítás, vagy lakásbiztosítás alapján Extra partnerkedvezménye (meglévő Extra partnerkedvezmény) és a kedvezményre jogosító szerződés a KGFB szerződés évfordulóját követő biztosítási időszak első napján hatályban van. • ha a szerződő, vagy vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója*, a KGFB szerződés évfordulója előtti 120 napon belül, de legkésőbb a szerződés évfordulójának napján a megismert feltételek szerint Aegon életbiztosításra tesz ajánlatot • ha a szerződő, vagy vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a KGFB évfordulóját megelőző 120 napon belül, de legkésőbb a szerződés évfordulójának napján a megismert feltételek szerint új*** Aegon lakásbiztosításra tesz ajánlatot Új KGFB szerződés esetében Partnerkedvezmény az alábbi feltételeknek megfelelően adható: • Casco biztosítás alapján, ha a szerződő, vagy a vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a KGFB szerződés ajánlat megtételének időpontjában már rendelkezik az Aegon biztosítónál ugyanarra a járműre élő casco biztosítással. • Ha a szerződő vagy a vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a KGFB szerződés ajánlat megtételének időpontjában már rendelkezik az Aegon biztosítónál vállalati vagyon- vagy Aegon Help Balesetbiztosítással • Aegon lakásbiztosítás esetén, ha a KGFB szerződés ajánlat megtételének időpontjában a szerződő vagy a vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* már rendelkezik Aegon lakásbiztosítással, melynek ajánlat megtételi dátuma a KGFB kockázatviselés kezdetét megelőző 120 napnál korábban van. • Aegon lakásbiztosítás esetén, ha a szerződő vagy a vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* már rendelkezik Aegon lakásbiztosítással, melynek ajánlat megtételi dátuma a KGFB kockázatviselés kezdetét megelőző 120 napon belül van, és a kötés oka átdolgozás**. • Ha a szerződő, vagy a vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a KGFB szerződés ajánlatának megtételével egy időben ajánlatot tesz egy másik Aegonos szerződés megkötésére, amely lehet Aegon Help Balesetbiztosítás, casco biztosítás, vagy vállalati vagyonbiztosítás Új KGFB szerződés esetében akkor is Partnerkedvezményt kell alkalmazni, ha a megkötendő KGFB szerződés bonus-malus besorolása M01, M02, M03, M04 és: • ha a szerződő, vagy vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a szerződés kockázatviselés kezdete előtti 120 napon belül a megismert feltételek szerint Aegon életbiztosításra tesz ajánlatot • ha a szerződő, vagy vele azonos állandó lakcímmel rendelkező közeli hozzátartozója* a KGFB kockázatviselés kezdetét megelőző 120 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés ajánlat megtételének napján a megismert feltételek szerint új*** Aegon lakásbiztosításra tesz ajánlatot. A kedvezményt természetes személyek és nem természetes személyek egyaránt igénybe vehetik. Partner és Extra partnerkedvezmény együtt nem vehető igénybe.

* Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér. ** Átdolgozásnak minősül a lakásbiztosítási ajánlat, amennyiben a szerződőnek vagy közeli hozzátartozójának van a megadott kockázatviselési címre élő, vagy a módosító ajánlat megtételének időpontját megelőző 6 hónapon belül bármely okból megszűnt lakásbiztosítási szerződése az Aegonnál. *** Új lakásbiztosításnak minősül a lakásbiztosítási ajánlat, amennyiben a Szerződőnek vagy közeli hozzátartozójának a megadott kockázatviselési címre nincs élő, vagy az ajánlat megtételét megelőző 6 hónapon belül bármely okból megszűnt lakásbiztosítási szerződése az Aegonnál.

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 4 I. TÁBLA — Korrekciós szorzók és kedvezmények személygépjárművek esetén Korrekciós szorzó/kedvezmény mértéke a kockázatviselés kezdetének napja szerint; a kockázatviselés kezdetének napja:

2012.01.02 - 2012.12.31 2017.01.02 - 2017.12.31 2012.01.01; 2017.01.01; 2010.01.02 -2010.12.31 közötti; 2015.01.02 - 2015.12.31 közötti; 2010.01.02 előtti; 2013.01.01; 2018.01.01; közötti; 2013.01.02 - 2013.12.31 közötti; 2018.01.02 - 2018.12.31 2011.01.01 2014.01.01; 2019.01.01; 2011.01.02 - 2011.12.31 közötti; 2016.01.02 - 2016.12.31. közötti; 2015.01.01; 2020.01.01. közötti 2014.01.02 - 2014.12.31 közötti; 2019.01.02 - 2019.12.31 2016.01.01. közötti közötti; Megnevezés Paraméterek 2020.01.01 utáni nem nem nem nem nem nem nem személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes

a 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 Gyártmány korrekciós szorzó b 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 0,99 c 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 1,05 E-mail cím korrekciós szorzó 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 0,97 Folyószámlás korrekciós szorzó 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95 Üzemanyag korrekciós szorzó dízel 1,2 1,2 1,2 1,2 1,2 1,2 1,1 1,1 1,1 1,1 1,2 1,2 1,2 1,2 Káros korrekciós szorzó 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 Üzemeltetési korrekciós szorzó 1 1 1 1 4 4 1 1 4 4 4 4 4 4 Jogosítvány korrekciós szorzó 1,3 1,3 1,3 1,3 1,3 Tartam korrekciós szorzó 1 1 1 1 1 1 0,93 0,93 0,91 0,91 0,93 0,93 1 1 Tevékenységi korrekciós szorzó 4 4 4 4 4 4 4 Több autó korrekciós szorzó 1,2 1,2 2 1,2 1,2 1,2 2 Jobb kormány korrekciós szorzó 1 1 1 1 1,5 1,5 1 1 1 1 1,5 1,5 1,5 1,5

Fiatal vezető korrekciós szorzó 1 1 1 1 1,5 1,5 1 1 1 1 1,5 1,5 1,5 1,5

Ingázók korrekciós szorzó 1 1 1 1 1,5 1,5 1 1 1 1 1,5 1,5 1,5 1,5 Eltérő üzembentartó korrekciós 1 1 1 1 1,5 1,5 1 1 1 1 1,5 1,5 1,5 1,5 szorzó Legalacsonyabb 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 0,87 adható szorzó Féléves gyakoriság Díjfizetés gyakoriság 0 0 0 0 0 0 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 kedvezmény (Ft) Éves gyakoriság 500 500 500 500 500 500 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000

Az „I” tábla a 6. oldalon folytatódik. Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 5 Az „I” tábla folytatása az 5. oldalról. I. TÁBLA — Korrekciós szorzók és kedvezmények személygépjárművek esetén Megnevezés Paraméterek Korrekciós szorzó/kedvezmény mértéke a kockázatviselés kezdetének napja szerint; a kockázatviselés kezdetének napja: 2010.01.02 2012.01.01; 2017.01.01; 2010.01.02 -2010.12.31 2012.01.02 - 2012.12.31 2015.01.02 - 2015.12.31 2017.01.02 - 2017.12.31 előtti; 2013.01.01; 2018.01.01; közötti; közötti; közötti; közötti; 2011.01.01 2014.01.01; 2019.01.01; 2011.01.02 - 2011.12.31 2013.01.02 - 2013.12.31 2016.01.02 - 2016.12.31 2018.01.02 - 2018.12.31 2015.01.01; 2020.01.01. közötti közötti; közötti; közötti; 2016.01.01. 2014.01.02 - 2014.12.31. 2019.01.02 - 2019.12.31 közötti; közötti 2020.01.01 utáni nem nem nem nem nem nem nem személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy személy természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes természetes

Partnerkedvezmény lakás vagy Aegon Help (Ft) Balesetbiztosítás, 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 3 500 életbiztosítás

casco vagy vállalati vagyon 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500

Extra - új lakás- vagy partnerkedvezmény életbiztosítás együttes ajánlat tétel, szorzó - meglévő KGFB-hez új 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 lakás- vagy életbiztosítás ajánlattétel évforduló előtt

meglévő Extra partnerkedvezmény esetén 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7 0,7

Fixdíj (Ft) 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 7 200 Minimáldíj (Ft) 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 6 A DÍJMEGHATÁROZÁS MENETE 1. Meglévő szerződések díjmeghatározásának menete: 2. Új szerződések díjmeghatározásának menete:

1.1. Alapdíj meghatározása: A szerződő területi besorolása, életkora (nem természetes személyeknél a nem természetes 2.1. Alapdíj meghatározása: A szerződő területi besorolása, életkora (nem természetes személyeknél a nem természetes személyekre vonatkozó oszlop figyelembevételével), a személygépjármű kilowattban meghatározott teljesítménye személyekre vonatkozó oszlop figyelembevételével), a személygépjármű kilowattban meghatározott teljesítménye (továbbiakban kW) és hengerűrtartalma (továbbiakban: ccm) alapján kell meghatározni az alapdíjat a szerződés (továbbiakban kW) és hengerűrtartalma (továbbiakban: ccm) alapján kell meghatározni az alapdíjat a szerződés kockázatviselés kezdetének megfelelő alapdíjtáblából. Természetes személy szerződő területi besorolásának kockázatviselés kezdetének megfelelő alapdíjtáblából. Természetes személy szerződő területi besorolásának megállapítása a lakcímkártyájában lévő állandó lakcím, nem természetes személyek esetén a szerződő forgalmi megállapítása a lakcímkártyájában lévő állandó lakcím, nem természetes személyek esetén a szerződő forgalmi engedélyébe bejegyzett címe alapján történik a „Település besorolás” táblázat segítségével. A szerződő életkorának engedélyébe bejegyzett címe alapján történik a „Település besorolás” táblázat segítségével. A szerződő életkorának meghatározásához az új biztosítási időszak kezdetének évszámából ki kell vonni a szerződő születési évét. meghatározásához a kockázatviselés kezdetének évéből ki kell vonni a szerződő születési évét.

1.2. Korrekciós tényezőkkel történő szorzás: A „H” tábla alapján meg kell határozni, hogy a korrekciós tényezők közül 2.2. Korrekciós tényezőkkel történő szorzás: A „H” tábla alapján meg kell határozni, hogy a korrekciós tényezők közül melyek érvényesek a szerződésre, majd a szorzó értékét ki kell választani az „I” táblából. Az így meghatározott melyek érvényesek a szerződésre, majd a szorzó értékét ki kell választani az „I” táblából. Az így meghatározott korrekciós tényezőket össze kell szorozni, majd két tizedes jegyre kell kerekíteni a matematika általános kerekítési korrekciós tényezőket össze kell szorozni, majd két tizedes jegyre kell kerekíteni a matematika általános kerekítési szabályai szerint. Ha a szorzó értékek összeszorzása és kerekítése után az „I” táblában található „Legalacsonyabb szabályai szerint. Ha a szorzó értékek összeszorzása és kerekítése után az „I” táblában található „Legalacsonyabb adható szorzó” értéknél kisebb értéket kap, akkor ez után a „Legalacsonyabb adható szorzó” értékkel kell tovább adható szorzó” értéknél kisebb értéket kap, akkor ez után a „Legalacsonyabb adható szorzó” értékkel kell tovább számolni. számolni.

1.3. Az 1.2. pont szerint meghatározott szorzóval meg kell szorozni a szerződés 1.1. pont szerint meghatározott alapdíját. 2.3. A 2.2. pont szerint meghatározott szorzóval meg kell szorozni a szerződés 2.1. pont szerint meghatározott alapdíját.

1.4. Az 1.3. pontban kapott összeget meg kell szorozni a szerződés bonus-malus besoroláshoz tartozó szorzó értékkel, 2.4. A 2.3. pontban kapott összeget meg kell szorozni a szerződés bonus-malus besoroláshoz tartozó szorzó értékkel, amelyet a „SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEK BONUS-MALUS TÁBLÁI” elnevezés alatti táblák közül kell kiválasztani a táblák amelyet a „SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEK BONUS-MALUS TÁBLÁI” elnevezés alatti táblák közül kell kiválasztani a táblák elnevezésében meghatározott feltételek alapján. elnevezésében meghatározott feltételek alapján.

1.5. A „H” tábla alapján meg kell határozni, hogy a kedvezmények közül melyek érvényesek a szerződésre, majd az „I” 2.5. A „H” tábla alapján meg kell határozni, hogy a kedvezmények közül melyek érvényesek a szerződésre, majd az „I” táblából ki kell választani a szerződésre vonatkozó kedvezményt/kedvezményeket és ezt le kell vonni a 1.4. pontban táblából ki kell választani a szerződésre vonatkozó kedvezményt/kedvezményeket és ezt le kell vonni a 2.4. pontban kapott összegből. A „H” táblában szereplő kedvezmények közül az Extra partnerkedvezményt nem a díjmeghatározás kapott összegből. A „H” táblában szereplő kedvezmények közül az Extra partnerkedvezményt nem a díjmeghatározás menetének jelen lépésében, hanem az 1.7. pontban írtak szerint kell a díjszámítás során figyelembe venni. menetének jelen lépésében, hanem a 2.7. pontban írtak szerint kell a díjszámítás során figyelembe venni.

1.6. Az 1.5. pontban kapott összeghez hozzá kell adni a szerződés kockázatviselés kezdete alapján kiválasztott fix díjat 2.6. A 2.5. pontban kapott összeghez hozzá kell adni a szerződés kockázatviselés kezdete alapján kiválasztott fix díjat az az „I” táblából. „I” táblából.

1.7. Ha a szerződésre nem alkalmazandó a „H” táblában szereplő (meglévő KGFB szerződésre vonatkozó) Extra 2.7. Ha a szerződésre nem alkalmazandó a „H” táblában szereplő (új KGFB szerződésre vonatkozó) Extra partnerkedvezmény, partnerkedvezmény, akkor a továbbiakban a 1.6-os pontban kapott értékkel számoljon tovább. akkor a továbbiakban a 2.6-os pontban kapott értékkel számoljon tovább. Ha a szerződésre alkalmazandó a „H” táblában szereplő (meglévő KGFB szerződésre vonatkozó) Extra Ha a szerződésre alkalmazandó a „H” táblában szereplő (új KGFB szerződésre vonatkozó) Extra partnerkedvezmény, partnerkedvezmény, akkor a 1.6-os pontban kapott összeget szorozza meg a kedvezményhez tartozó szorzóval az „I” akkor a 2.6-os pontban kapott összeget szorozza meg a kedvezményhez tartozó szorzóval az „I” táblából és a táblából, és a továbbiakban az így kapott értékkel számoljon tovább. továbbiakban az így kapott értékkel számoljon tovább.

1.8. Az 1.7. pontban meghatározott számolás végeredményeként kapott összeget össze kell hasonlítani az „I” táblában 2.8. A 2.7. pontban meghatározott számolás végeredményeként kapott összeget össze kell hasonlítani az „I” táblában található Minimáldíjjal. Ha a 1.7. pontban kapott érték ennél alacsonyabb, akkor a továbbiakban a Minimáldíjjal, egyéb található Minimáldíjjal. Ha a 2.7. pontban kapott érték ennél alacsonyabb, akkor a továbbiakban a Minimáldíjjal, egyéb esetben a 1.7. pontban kapott értékkel kell tovább számolni. esetben a 2.7. pontban kapott értékkel kell tovább számolni.

1.9. Az 1.8. pont szerint meghatározott összeget osszuk el 12-vel, majd az így kapott számot a matematika általános 2.9. A 2.8. pont szerint meghatározott összeget osszuk el 12-vel, majd az így kapott számot a matematika általános kerekítési szabálya alapján kerekítsük egész számra és ezt az értéket szorozzuk meg 12-vel. kerekítési szabálya alapján kerekítsük egész számra és ezt az értéket szorozzuk meg 12-vel. Az így kapott összeg lesz a szerződés fizetendő éves díja. 1.10. Végezze el a díjmeghatározást az „Új szerződések díjmeghatározásának menete” szerint, az alapdíjat a szerződésének évfordulóját követő kockázatviselési kezdet napjára vonatkozó díjtáblából kell kiválasztani. A „2. Új szerződések díjmeghatározásának menete” alkalmazásával kapott díjat hasonlítsa össze az 1.9. pont szerint kiszámolt díjjal, a két díj közül az alacsonyabb lesz szerződése következő biztosítási időszakának fizetendő éves díja.

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 7 II. NEM SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ egyedi KGFB szerződések díjmeghatározása

II. a) Csak a bonus–malus rendszerbe tartozó járműfajtákra

ALAPDÍJTÁBLA NEM SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEKRE (Határozatlan idejű KGFB szerződések, bonus–malus rendszerbe tartozó nem személygépjárművekre) Gépjárműkategóriák Éves díj 1. terület 2. terület 3. terület 4. terület 5. terület 33 éves 34 éves nem ter- 33 éves 34 éves nem ter- 33 éves 34 éves nem ter- 33 éves 34 éves nem ter- 33 éves 34 éves nem ter- kor, vagy kor, vagy mészetes kor, vagy kor, vagy mészetes kor, vagy kor, vagy mészetes kor, vagy kor, vagy mészetes kor, vagy kor, vagy mészetes alatta felette személy alatta felette személy alatta felette személy alatta felette személy alatta felette személy Tehergépjármű 3,5 t megengedett 335 500 88 300 101 700 335 500 88 300 101 700 335 500 82 500 95 600 335 500 58 500 67 600 335 500 58 500 67 600 legnagyobb össztömegig 3,5 t megengedett össztömeg felett, 12 t megengedett 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 660 700 legnagyobb össztömegig 12 t megengedett 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 1 218 700 legnagyobb össztömeg felett Autóbusz 10–19 férőhelyig 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 1 634 400 20–42 férőhelyig 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 2 049 600 43–79 férőhelyig 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 2 464 800 80 férőhelytől 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 3 222 200 Vontató 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 3 284 100 Mezőgazdasági vontató 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 91 700 Motorkerékpár 12 kW teljesítményig 38 300 24 900 24 900 38 300 24 900 24 900 38 300 14 500 24 900 38 300 14 500 24 900 38 300 14 500 14 500 13 kW-tól 35 kW 74 200 40 100 74 200 74 200 40 100 74 200 74 200 24 000 42 700 74 200 24 000 42 700 34 100 18 700 34 100 teljesítményig 36 kW-tól 70 kW 100 800 40 100 74 200 100 800 40 100 74 200 74 200 32 000 42 700 74 200 32 000 42 700 42 700 32 000 32 000 teljesítményig 70 kW teljesítmény felett 166 900 53 400 74 200 166 900 53 400 74 200 100 300 42 700 42 700 100 300 42 700 42 700 100 300 42 700 42 700

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 8

NEM SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEK BONUS–MALUS TÁBLÁJA Bonus–malus B10 B09 B08 B07 B06 B05 B04 B03 B02 B01 A00 M01 M02 M03 M04 Díjszorzó 0,51 0,85 0,90 1,00 1,20 1,35 1,48 1,50 1,51 1,52 1,53 2,50 3,00 3,50 4,00

A DÍJMEGHATÁROZÁS MENETE 1. A nem személygépjárművek területi besorolása az Aegon tarifa 1. oldalán található „Település besorolás”-sal azonos.

2. Természetes személy szerződő területi besorolásának megállapítása a lakcímkártyájában lévő állandó lakcím, nem természetes személy esetén a szerződő forgalmi engedélyébe bejegyzett címe alapján történik a „Település besorolás” táblázat segítségével. A szerződő életkorának meghatározásához • meglévő szerződés esetén az új biztosítási időszak évszámából ki kell vonni a szerződő születési évét, • új szerződés esetén a kockázatviselés kezdetének évéből ki kell vonni a szerződő születési évét.

3. A terület, életkor – nem természetes személy esetén a rájuk vonatkozó oszlopból – és a gépjármű kategória alapján válassza ki az „Alapdíjtábla nem személygépjárművekre (Határozatlan idejű KGFB szerződések, bonus–malus rendszerbe tartozó nem személygépjárművekre)” táblájából a megfelelő alapdíjat.

4. A 3. pontban kapott díjat szorozza meg a „Nem személygépjárművek bonus–malus táblája” alapján, az érvényes bonus–malus besoroláshoz tartozó díjszorzóval. Ha a biztosított jármű motorkerékpár és azonos forgalmi rendszámra érvényes motorkerékpár casco biztosítása van az Aegon biztosítónál, vagy a KGFB szerződés kockázatviselés kezdete előtt 60 napon belül a megismert feltételek szerint Aegon motorkerékpár cascóra ajánlatot tesz, akkor a bonus–malus szorzást követően kapott számot szorozza meg a „Motor casco korrekció”-val, melynek értéke 0,5. Motor casco korrekció megilleti a szerződőt az együttesen tett motor casco ajánlat kockázatelbírálásának eredményétől függetlenül.

5. Pótdíjköteles, ha a szerződő szerződéskötéskor a jármű – amelyre a szerződés vonatkozik – üzemeltetési jellegére nem normál használatot ad meg. Nem normál felhasználásnak/üzemeltetésnek minősül: bérgépjármű, taxi, veszélyes anyag szállító, közúti árufuvarozó, hivatásos személyfuvarozó, nem hivatásos személyfuvarozó, bérfuvarozó autóbusz, oktató, megkülönböztető és/vagy figyelmeztető jelzést használó. Amennyiben a szerződés az üzemeltetés jellege alapján pótdíjköteles, akkor a díjszámítás során meg kell szorozni a 4. pont szerint számított díjat 4-el.

6. Az 5. pontban kapott értéket (amennyiben nem pótdíj köteles, akkor a 4. pontban kapott értéket) ossza el 12-vel. Az így kapott számot kerekítse egész számra a matematika általános kerekítési szabályai szerint. Az ily módon előállított egész számot szorozza meg 12-vel. Ez az összeg a szerződés éves díja.

II. b) A bonus–malus rendszerbe nem tartozó járműfajtákra

Határozatlan idejű gépjármű-felelősségbiztosítás egyéb nem személygépjármű díjtáblázata Gépjármű-kategóriák Éves díj A díj kiszámítása

Pótkocsik, félpótkocsik, 0,75 t megengedett 13 400 A gépjármű-kategória besorolása alapján a táblázatból válassza ki a legnagyobb össztömegig kategóriának megfelelő éves díjat. Ha az üzemeltetés jellege nem normál Pótkocsik, félpótkocsik, 0,75 t megengedett használat, akkor az éves díjat 4-el meg kell szorozni. Ez az összeg a össztömeg felett 53 400 szerződés éves díja. Nem normál felhasználásnak/üzemeltetésnek minősül: 10 t megengedett legnagyobb össztömegig bérgépjármű, taxi, veszélyes anyag szállító, közúti árufuvarozó, hivatásos személyfuvarozó, nem hivatásos személyfuvarozó, bérfuvarozó autóbusz, Pótkocsik, félpótkocsik, 10 t megengedett 801 000 oktató, megkülönböztető és/vagy figyelmeztető jelzést használó. A legnagyobb össztömeg felett biztosítási díjat a forgalmi engedélyre nem kötelezett gépjárművek esetén Munkagép 40 000 – a mezőgazdasági erőgép (lassú jármű) kivételével – a biztosítási időszakra Lassú jármű 40 000 (tartamára) egy összegben előre kell megfizetni.

III. HATÁROZOTT IDEJŰ EGYEDI KGFB SZERZŐDÉSEK DÍJMEGHATÁROZÁSA

Határozott időre szóló egyedi gépjármű-felelősségbiztosítás díjtáblázata Gépjármű-kategóriák 30 napos díj A díj kiszámítása Személygépjármű 60 100 Motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, négykerekű segédmotoros 30 000 kerékpár (Quad)

Autóbusz, trolibusz 300 000 A díj kiszámítása az alábbiak szerint történik: A járműfajtának megfelelő sorból válassza ki a biztosítás Tehergépjármű 300 000 díját. Ez lesz a szerződés 30 napra vonatkozó díja. Minden megkezdett 30 napra a teljes időszakra vonatkozó díjat meg kell fizetni. A biztosítás lejáratakor új szerződést kell kötni. A teljes díj a kötés Vontató 600 000 időpontjában esedékes. Pótkocsi 80 100 Mezőgazdasági vontató 160 200 Lassú jármű, munkagép, M rendszám 50 100 PRÓBA, illetve P betűjelű rendszám 100 100

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 9 IV. FLOTTA SZERZŐDÉSEK DÍJMEGHATÁROZÁSA

Gépjárműflotta: egy adott biztosítónál ugyanazon - jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég - szerződő üzemben tartó által biztosított gépjárművek együttesen kezelt csoportja, ha ezen gépjárművek darabszáma a biztosítási időszak kezdőnapján eléri az ötöt és ezekre nem egyedi szerződéseket kötnek. Amennyiben a biztosítási időszak tartama alatt a flottába bekerül, vagy abból kikerül jármű, akkor a flottára vonatkozó díj ennek megfelelően, az adott gépjármű díjának összegével változik. A flotta szerződések biztosítási időszaka minden flottába tartozó járműre a naptári évvel egyező. A nem teljes biztosítási időszakban biztosított járművekre, a járműre megállapított éves díj időarányos részét kell fizetni.

A KGFB flották biztosítási évfordulója minden esetben december 31.

FLOTTA SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ BONUS–MALUS TÁBLA Bonus–malus B10 B09 B08 B07 B06 B05 B04 B03 B02 B01 A00 M01 M02 M03 M04 Díjszorzó 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00

Tevékenységi Azon flották, amelyek szerződői a cégbírósági bejegyzés alapján az alábbi tevékenységek (TEÁOR szám alapján) valamelyikét végzik kedvezmény főtevékenységként, a 2013. évi vagy azt követő kockázatviselési kezdetű és az új szerződéskötésű járművek esetében tevékenységi kedvezményre jogosultak. 45 Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása; 47 Kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár); 55 Szálláshely szolgáltatás; 56 Vendéglátás; 58 Kiadói tevékenység; 59 Film, video, televízióműsor gyártása, hangfelvételkiadás; 60 Műsorösszeállítás, műsorszolgáltatás; 62 Információtechnológiai szolgáltatás; 63 Információs szolgáltatás; 69 Jogi, számviteli, adószakértői tevékenység; 70 Üzletvezetési, vezetői tanácsadás; 71 Építészmérnöki tevékenység, műszaki vizsgálat, elemzés; 72 Tudományos kutatás, fejlesztés; 73 Reklám, piackutatás; 74 Egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység; 75 Állategészségügyi ellátás; 78 Munkaerőpiaci szolgáltatás; 82 Adminisztratív, kiegészítő egyéb üzleti szolgáltatás; 86 Humán-egészségügyi ellátás; 87 Bentlakásos, nem kórházi ápolás; 90 Alkotó, művészeti, szórakoztató tevékenység; 91 Könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális tevékenység

FLOTTA SZERZŐDÉSEK DÍJMEGHATÁROZÁSA

A flotta szerződések díját a flottába tartozó járművek egyenkénti díjmegállapítását követően, a járművenként kiszámolt díjak összeadásával kapjuk meg.

Flottába tartozó gépjárművek díjának meghatározása:

1. A szerződő forgalmi engedélybe bejegyzett címe alapján válassza ki a megfelelő területi besorolást. A terület meghatározásához az Aegon tarifa 1. oldalán található „Település besorolás”-t kell használni.

2. A terület és a gépjármű-kategória alapján a „Határozatlan időre szóló flotta szerződések gépjármű-kategóriánkénti alapdíjai” táblázatból válassza ki a flottába tartozó minden járműre a megfelelő éves alapdíjat. Ha a szerződő szerepel a „VIP Flotta Partnerek” listában akkor az alapdíjakat a VIP Flotta szerződésekre megadott VIP tarifa oszlopból kell kiválasztani.

3. A 2. pontban kapott járművenkénti alapdíjat szorozza meg a járműre vonatkozó bonus besorolásához tartozó bonus szorzóval, kiválasztása a „Flotta szerződésekre vonatkozó bonus-malus táblá”-ból történik. A VIP Flotta Partner listában lévő szerződők flotta KGFB szerződéseinek díjmeghatározása a jelen díjszámítási leírás 7. pontjával folytatódik.

4. Amennyiben a kockázatviselés kezdete 2013. évi vagy azt követő és az üzemeltetés jellege nem normál használat, vagy a flottában van olyan jármű, amely bérgépjármű, taxi, veszélyes anyag szállító, közúti árufuvarozó, hivatásos személyfuvarozó, nem hivatásos személyfuvarozó, bérfuvarozó autóbusz, oktató, megkülönböztető és/vagy figyelmeztető jelzést használ, továbbá ha a szerződő által üzemeltetett járművek közül 3 vagy annál több gépjárművel rendszeresen áruszállítást végez, akkor a gépjármű szerződésének 3. pont szerinti díját 20-al meg kell szorozni.

5. Amennyiben az üzemeltetés jellege szerint nincs pótdíj a szerződésen, és a szerződő fő tevékenysége a tevékenységi felsorolásban megtalálható, akkor a 3. pontban számolt díjat szorozza meg 0,9-cel, „Tevékenységi kedvezmény” jogcímén.

6. A 4. vagy az 5. pontban kapott összeget kerekítse az alábbi módon: ossza el 12-vel, majd az így kapott számot a matematika kerekítési szabálya alapján kerekítse egész számra és ezt a számot szorozza meg 12-vel.

7. A flotta díja a kapott járművenkénti díjak összegzésével számolandó.

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 10 VIP Flotta Partnerek VIP Flotta Partnerek Cégnév Cím Cégnév Cím Aegon CEE B.V., Magyarországi 1091 Budapest, Üllői út 1. Emil Frey Kft. 1149 Budapest, Mogyoródi út 34-40. Fióktelepe EURENT Autókölcsönző Kft. 1238 Budapest, Szentlőrinci út Aegon Magyarország Általános Biztosító 1091 Budapest, Üllői út 1. 195853/9 hrsz. Zrt. Evat Zrt 3300 Eger, Zalár József u. 1-3 Aegon Magyarország Befektetési 1091 Budapest, Üllői út 1. Alapkezelő Zrt. Fábián Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1113 Budapest, Jászóvár utca 1. Aegon Magyarország Hitel Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 1. Fábián Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 8000 Székesfehérvár, Budai út 175. Aegon Magyarország Ingatlanhasznosító 1091 Budapest, Üllői út 1. Fábián Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2040 Budaörs, Garibaldi u. 1. Kft. Flexfleet Zrt. 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-72 Aegon Magyarország 1091 Budapest, Üllői út 1. For-Top Kft. 9028 Győr, Kismegyeri út 2. Lakástakarékpénztár Zrt. FX Autóház Kft. 7622 Pécs, Siklósi u. 11. Aegon Magyarország Pénztárszolgáltató 1091 Budapest, Üllői út 1. Zrt. Gaál Autóház Kft. 2100 Gödöllő, Dózsa György út 67. Aegondirekt.hu és Privát Befektetés- és 1091 Budapest, Üllői út 1. Gablini Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1141 Budapest, Nótárius utca 5–7. Biztosításközvetítő Zrt. Gablini Prémium Kereskedelmi és 1141 Budapest, Nótárius utca 5–7. ÁGF Császár Rent Autókölcsönző és 8591 Pápa-Kéttornyúlak, Szabó P. utca Szolgáltató Kft. Flottakezelő Kft. 1. Gablini Speed Kft. 3527 Miskolc, Fonoda utca 38. Autental Kft 9200 Mosonmagyaróvár, Barátság utca Gablini Vagyonkezelő Zrt. 1141 Budapest, Nótárius utca 5–7. 2. Gablini-Szerviz, Szolgáltató Kft. 1141 Budapest, Nótárius utca 5–7. Autentik Motor-Car Kft. 9200 Mosonmagyaróvár, Barátság utca 2. Gas-Car Kft. 8600 Siófok, Fő u. 262. Autó 69 Kft. 2700 Cegléd, 4. számú főút, 69 km-es Gazdasági Versenyhivatal 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. szelvény Géringer Autó-Motor Kft. 2900 Komárom, Báthory u. 1. Autó Forrás Kft. 8200 Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 8. Gold-Cars Kft. 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári u. 35/a. Autó Fort Kft. 1044 Budapest, Váci út 66-72. Gold-Cars Kft. 3529 Miskolc, Testvérvárosok u. 2. Autó Kontúr Kft 1145 Budapest, Amerikai út 98. földszint 1. Gombos Kereskedelmi és Szolgáltató 1039 Budapest, Szentendrei út 237. Kft. Autó Mirai Kft. 1119 Budapest, Budafoki út 105. Grabarics Építőipari Kft. 1053 Budapest, Reáltanoda u. 5. Auto Palace Kft. 1186 Budapest, Cziffra György út15. Grohoczky Kft. 1112 Budapest, Péterhegyi út 43967. Autó Triplex Kereskedelmi és Szolgáltató 1112 Budapest, Vizsla utca 1–3. Kft. Gyulai Autószerviz Kft. 1173 Budapest, 511. u. 4–512. u. 3. Autó-Baumgartner Kereskedelmi és 9700 Szombathely, Csaba utca 7. Hatabi Kft. 1132 Budapest, Váci út 40. Szolgáltató Kft. H-Budapest Kft. 1112 Budapest, Neszmélyi köz 3. Autocity Kft. 1215 Budapest, Védgát utca 5–7. Hering Autócentrum Kft. 5100 Jászberény, Nagykátai út 19. Autóflotta Kft. 2161 Csomád, Verebeshegy u. 12. Hering Autócentrum Kft. 3200 Gyöngyös, Pesti út 93. Autófórum Riegler Kft. 9027 Győr, Pesti út 4. Hering Autóház Kft. 5100 Jászberény, Nagykátai út 19. Autóház Budaörs Kft. 2040 Budaörs; Kinizsi utca 28. Hering Autóház Kft. 5000 Szolnok, Alcsisziget 4-es főút Autóméry Kft. 4032 Debrecen, Füredi út 106. Hering Rent Kft. 5100 Jászberény, Nagykátai út 19. Autóméry Kft. 4700 Mátészalka, Jármi út 51/A. Hering Rent Kft. 5000 Szolnok, Alcsisziget 4-es főút Autóméry Kft. 4405 Nyíregyháza, Debreceni út 215. Honda Motor Europe Limited 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 1. Magyarországi Fióktelepe Autonett Kft. 1215 Budapest, Védgát utca 45. H. Őrmező Kft. 1112 Budapest, Jászberényi út 38. Autó-Nexus Kft. 8200 Veszprém, Budapest út 72. Hovány Autó Planet 6000 Kecskemét, Szent László krt. 68. Autó-Zentai Kft. 4700 Mátészalka, Meggyesi utca Gépjármûforgalmazó Kft. 168/3/A.hr. Hovány Békéscsaba Autókereskedelmi 5600 Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park Bér-Elek Kft. 1138 Budapest, Váci út 113. Kft. 4. Bonus Kft. 9700 Szombathely, Zanati u. 27. Hovány Dél-Alföld Autóértékesítő Kft. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 20. Borsod Autó Kft. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 9-11. Hovány Dél-Magyarország 6000 Kecskemét, Szent László krt. 70. Autóértékesítő Kft. Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32. Hovány Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 20. Capitalcar Kft 2370 Dabas, Vásártér 1. Hovány Prémium Automotive 6000 Kecskemét, Szent László krt. 68. CarNet Invest Zrt. 1112 Budapest, Vizsla utca 1–3. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Ceglédi Autóház Kft. 2700 Cegléd, Kosárhegyi út 2. Hovány Szeged Kereskedelmi és 6000 Kecskemét, Szent László krt. 20. Szolgáltató Kft. Celitron Medical Technologies Kft 2600 Vác, Avar út 5. Hovány-Carlion Kereskedelmi és 6000 Kecskemét, Szent László krt. 20. Citroen Hungária Kft. 1194 Budapest, André Citroen u. 1. Szolgáltató Kft. Császár Autószerviz Kft. 8500 Pápa, Külső-Veszprémi út 35. Csősz Kft. 4401 Nyíregyháza, Rákóczi utca 60. Interat Kft 2092 Budakeszi, Budaörsi köz 2.

Dél-Pest Autócentrum Kft. 1107 Budapest, Szállás utca 20–22. ITC Autó Hungary Kft. 2040 Budaörs, Keleti u. 2. Di-Fer Kft. 2030 Érd, Fazekas Dűlő (6-os út 23. Km) Ivanics Autópark-kezelő Kereskedelmi és 8097 Nadap, Haladás út 56. Di-Fer Rent Kft. 2031 Érd, Fazekas Dűlő (6-os út 23. Km) Szolgáltató Kft. Dream Plus 2006 Kereskedelmi Kft. 1013 Budapest, Attila út 14–16. DUNA AUTÓ Kereskedelmi és 1037 Budapest, Zay utca 24. Szolgáltató Zrt. Duna Autó Zrt 1037 Budapest, Zay utca 24.

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 11 VIP Flotta Partnerek VIP Flotta Partnerek Cégnév Cím Cégnév Cím Ivanics Hungary Kereskedelmi és 1091 Budapest, Haller utca 4. 2. em. 50. Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 9024 Győr, Pápai út 2854. Szolgáltató Kft. Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 6724 Szeged, Sárosi u. 11. Ivanics Kereskedelmi és Szolgáltató 1221 Budapest, Kártya utca 1–3. Kft. Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 2800 Tatabánya, Győri út 39-41. Ivanics Motor Kereskedelmi Kft. 1116 Budapest, Méhész utca 2–4. Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 1139 Budapest, Fáy utca 27. JP Inter Kontakt Kft. 1037 Budapest, Zay u. 24. Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 1238 Budapest, Szentlőrinci út 195853/9 hrsz. KIA Motors Hungary Járműkereskedelmi 1117 Budapest, Budafoki út 56. Kft. Porsche Lízing és Szolgáltató Kft. 1139 Budapest, Fáy u. 27. Kotó Autóház Kft. 7400 Kaposvár, Dombóvári út 9. Porsche Versicherungs, AG. 1139 Budapest, Fáy utca 27. Magyarországi Fióktelepe Kópis és Társa Kft. 7030 Paks, Vasút utca 10. Prestige Flat Kft. 1173 Budapest, 532. utca 11. Kudo Trade Plus Kft. 9400 Sopron, Fuvaros utca 2. Rácz Kelet-Pest Kft. 1163 Budapest, Kerepesi út 176. M6 Kft 2032 Érd, Fazekas Dűlő (6-os út 23. Km) Rapid Rent Autókölcsönző Kft. 1037 Budapest, Zay u. 24. Magyar Kézilabda Szövetség 1087 Budapest; Könyves Kálmán körút 76 Rentpont Kft 1163 Budapest, Hősök fasora 50. Mátészalki Polgármesteri Hivatal 4700 Mátészalka, Hősök tere 9. Sakura-Wendom Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert köz 1. Maxabo Kft 1037 Budapest, Bécsi út 250-254. 20.267 tul.lap. 3062 hrsz. Schiller Autóház Kft. 1138 Budapest, Váci út 113. Max-Rent Flotta Kft 1037 Budapest, Bécsi út 254. Schiller Dráva Perfekt Autó Gépjármű 1133 Budapest, Dráva utca 17. Kereskedelmi és Javító Szolgáltató Kft. Max-Rent Kft 1037 Budapest, Bécsi út 254. Schneider Autóház Kft 2045 Törökbálint, Hosszúrét utca 1. Mazda Motor Hungary 1117 Budapest, Infopark sétány 1.,1. Járműkereskedelmi Kft. épület, 2. emelet Shepherd-Fleet Kft. 2112 Veresegyház, Szadai út 8. Mentavill Kft. 8000 Székesfehérvár; Budai út 177. Shick-R Kft. 3200 Gyöngyös, Szurdokpart utca 66. Mikrosport Kft. 2092 Budakeszi, Pátyi út 40. Shick-R Kft. 3300 Eger, Kistályai út 20. Mikrosport Kft. 2085 Pilisvörösvár, Budai út 20. Sipos Autókereskedelmi és Szolgáltató 2030 Érd, Iparos utca 34. Kft. MP Motor Kft. 2040 Budaörs, Kamaraerdei út 3. Solymár Autópark Kft. 2084 Pilisszentiván, József Attila utca Netmoto Kft. 1054 Budapest, Hold u. 23. 62. Netmoto-Robogó Kft. 2120 Dunakeszi, Kikerics köz 4. Solymár-Szalay Kft. 2083 Solymár, Sport u. 23. Néró M5 Kereskedelmi és Szolgáltató 1097 Budapest, Gyáli út 40. Super Automobil Kft 1044 Budapest, Váci út 18-20 Kft. Super-Automobil Kft 1044 Budapest, Váci út 18-20. NS Autóház Kft. 7630 Pécs, Pécsváradi út 23. Szabó Autójavító Autópark Kft 1165 Budapest, Újszász utca 45. B. ép. Nyergesújfalu Város Önkormányzata 2536 Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u.104-106 Szabó Autójavító Kft 1165 Budapest, Újszász u 45/B. Nyitrai Autóház Kft. 7630 Pécs, Schroll J. út 5. Szolnok Megyei jogú Város 5000 Szolnok, Kossuth tér 9. Polgármesteri Hivatal Ellátó és OMP Autóház Kft. 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10. Szolgáltató Szervezet Opel Wallis 1106 Budapest, Kerepesi út 85. Tormási Kft 1026 Budapest, Pasaréti út 52/b. ép. OPTICAR 99 Márkafüggetlen 2310 Szigetszentmiklós, Gyári út 29. Tóth-Autóház Kft 1191 Budapest, Üllői út 194 Autókereskedelmi Kft. Toyota Pénzügyi Zrt. 2040 Budaörs, Budapark Keleti 4. Oroszlányi Szolgáltató Zrt. 2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2 Toyota Sakura Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert köz 1. P –max Kft. 7100 Szekszárd, Palánki u. 1. Ugrics és Szabó Kft. 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián Krt. Palota Automobil Kft 1154 Budapest, Szentmihályi út 142. 9. Pappas Auto Debrecen Kft. 1133 Budapest, Kárpát utca 21. UniCredit Hungary Bank Zrt. 1054 Budapest, Szabadság tér 5-6. Pappas Auto Magyarország 1133 Budapest, Kárpát utca 21. Univer-Car Kft. 3527 Miskolc, József Attila utca 62., A. Kereskedelmi és Szerviz Kft. épület Pappas Auto Magyarország 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út Walter Autó Kft. 9400 Sopron, Pozsonyi utca 57–63. Kereskedelmi és Szerviz Kft. 131. Warm-Up Kft. 1138 Budapest, Váci út 175. Pappas Auto Pécs Kereskedelmi és 7630 Pécs, Koksz utca 125. Szolgáltató Kft. Wolf Autó Kft. 8000 Székesfehérvár, Újcsóri u. 116. Pappas Befektetői Kft. 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Zakar és Társa Szolgáltató és 2700 Cegléd, 4. számú főút, 69 km-es Pappas International Kft. 1138 Budapest, Népfürdő utca 5/C, l Kereskedelmi Kft. szelvény 0355/11 ház., 3. emelet 35. Pásztor Tamás és Társa Kft. 2113 Veresegyház, Szadai út 8. PÉ-TA Kft. 2030 Érd, Iparos utca 28. Petrányi-Autó Kereskedelmi Kft. 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Piedl Kft. 8200 Veszprém, Gladsaxe utca 4. Piedl Kft. 8220 Balatonalmádi, Álmos utca 2. Platán-Autóház Kft. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi utca 60. Polgármesteri Hivatal Tiszakarád 3971 Tiszakarád, Engels Frigyes utca 13. Pólus Autóház Kft. 7100 Szekszárd, Szőlőhegy u. 2/b. Porsche Bank Zrt. 1139 Budapest, Fáy u. 27. Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. 1139 Budapest, Fáy utca 27. Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 1117 Budapest, Prielle K. u. 45. Porsche Inter Auto Hungaria Kft. 1117 Budapest, Szerémi út 63.

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 12 HATÁROZATLAN IDŐRE SZÓLÓ FLOTTA SZERZŐDÉSEK GÉPJÁRMŰ-KATEGÓRIÁNKÉNTI ALAPDÍJAI Gépjármű-kategóriák 1., 2. terület 3–5. VIP tarifa Gépjármű-kategóriák 1–5. VIP tarifa Gépjármű-kategóriák 1–5. VIP tarifa terület terület terület Személygépjármű, Autóbusz, Vontató 46 100 42 300 32 004 634 400 634 404 3 000 000 3 000 000 37 kW teljesítményig 10–19 férőhely Személygépjármű, Autóbusz, Mezőgazdasági vontató 61 500 55 700 37 404 1 049 600 1 049 604 38 400 38 400 38 kW-tól 50 kW teljesítményig 20–42 férőhely Személygépjármű, Autóbusz, Pótkocsik, félpótkocsik, 51 kW-tól 70 kW teljesítményig 71 100 65 400 42 696 43–79 férőhely 1 464 800 1 464 804 0,75 t megengedett legnagyobb 10 000 2 100 össztömegig Személygépjármű, Autóbusz, Pótkocsik, félpótkocsik, 71 kW-tól 100 kW teljesítményig 100 000 88 400 45 396 80 férőhelytől 2 322 200 2 322 204 0,75 t megengedett össztömeg felett 73 000 72 996 10 t megengedett legnagyobb össztömegig Személygépjármű, Motorkerékpár, Pótkocsik, félpótkocsik, 101 kW-tól 180 kW teljesítményig 132 600 119 200 58 704 12 kW teljesítményig 17 300 5 304 10 t megengedett legnagyobb össztömeg 801 000 801 000 felett Személygépjármű, Motorkerékpár, Lassú jármű 180 kW teljesítmény felett 140 300 125 000 80 100 13 kW-tól 35 kW 23 100 6 696 23 100 23 100 teljesítményig Tehergépjármű, Motorkerékpár, 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegig 101 900 90 400 53 400 36 kW-tól 70 kW 38 400 13 296 teljesítményig Tehergépjármű, Motorkerékpár, 3,5 t megengedett össztömeg felett 500 000 500 000 279 996 70 kW teljesítmény felett 51 900 15 996 12 t megengedett legnagyobb össztömegig Tehergépjármű, Munkagép 12 t megengedett legnagyobb össztömeg 800 000 800 000 600 000 23 100 23 100 felett

HATÁROZOTT IDŐRE SZÓLÓ FLOTTA SZERZŐDÉSEK GÉPJÁRMŰ-KATEGÓRIÁNKÉNTI DÍJAI Gépjármű-kategóriák 30 napos díj A díj kiszámítása Nem VIP tarifa VIP tarifa Személygépjármű 60 100 9 400 Motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, 30 000 2 700 négykerekű segédmotoros kerékpár (Quad) Autóbusz, trolibusz 300 000 100 000 A díj kiszámítása az alábbiak szerint történik: A járműfajtának megfelelő sorból válassza ki a biztosítás Tehergépjármű 300 000 100 000 díját. Ez lesz a szerződés 30 napra vonatkozó díja. Minden megkezdett 30 napra a teljes időszakra Vontató 600 000 200 000 vonatkozó díjat meg kell fizetni. A biztosítás lejáratakor új szerződést kell kötni. A teljes díj a kötés Pótkocsi 80 100 5 600 időpontjában esedékes. Mezőgazdasági vontató 160 200 160 200 Lassú jármű, munkagép, M rendszám 50 100 6 700 PRÓBA, illetve P betűjelű rendszám 100 100 20 000

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 13 kW kW ccm 1. terület 2. terület

beso- rész- inter- rolások csoport vallum bontás Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól

0–37 0–19* nincs ccm 43 900 139 600 53 000 14 300 14 000 14 300 15 100 14 300 14 700 20 600 38 000 123 700 47 100 12 400 12 200 12 400 13 000 12 400 12 700 19 100

20–37 0–850 50 500 138 300 52 500 40 800 38 500 36 000 37 300 30 300 40 800 52 300 43 700 122 600 46 500 36 400 34 000 28 800 30 000 24 200 37 300 48 200

851– 56 700 150 900 57 300 44 100 41 900 39 300 40 800 33 100 44 300 56 800 49 000 133 700 50 900 42 000 37 200 31 400 36 200 27 800 40 900 52 300

38–50 38–50 0–850 65 700 149 900 56 800 47 000 39 500 39 100 40 600 32 900 39 500 50 600 57 300 132 900 50 400 36 500 36 800 34 500 36 000 29 100 36 500 46 700

851–1150 61 300 189 000 71 700 54 200 44 700 51 200 46 000 37 300 50 200 64 500 52 700 167 600 63 700 48 000 41 900 39 300 40 800 33 200 46 300 59 400

1151–1300 67 200 168 400 64 000 52 900 39 800 46 000 38 600 33 200 51 300 68 900 58 400 149 300 56 600 46 800 39 300 39 000 36 300 32 700 46 600 59 400

1301–1500 77 100 189 700 72 000 54 200 50 100 47 000 53 800 37 500 50 200 67 100 67 000 168 100 63 800 52 700 39 600 43 900 40 900 35 000 48 300 59 400

1501– 77 800 183 600 69 700 56 400 50 900 47 800 49 600 40 300 50 200 64 500 67 400 162 900 61 700 51 000 45 200 42 400 44 000 35 700 46 300 60 600

51–70 51–60 –1150 80 400 202 500 76 900 54 600 53 600 50 200 54 800 44 400 51 200 64 500 69 000 179 500 68 100 47 300 46 300 46 800 48 600 39 400 48 600 59 400

1151–1300 67 900 178 700 67 800 56 000 47 100 48 800 43 500 33 400 56 600 72 200 59 100 158 400 57 300 47 300 41 900 41 200 38 600 34 700 49 400 59 400

1301–1500 69 200 213 800 81 200 57 300 53 100 47 300 54 000 49 300 56 600 75 900 59 600 189 500 75 600 53 500 47 500 42 100 40 900 37 500 50 000 59 400

1-ES DÍJTÁBLA: Egyedi (nem flotta) személygépjármű 1501–1700 77 100 199 700 75 800 56 900 55 500 52 000 54 000 37 300 56 400 64 500 67 000 177 100 67 300 55 500 55 600 43 900 43 200 34 900 55 300 61 800

alapdíjtábla, ha a szerződés kockázatviselési kezdete 1701–2000 86 800 232 400 88 200 56 900 56 400 60 600 62 500 51 100 55 000 68 400 74 500 206 100 78 200 56 000 55 800 53 700 55 800 45 200 64 300 59 400 2010.01.02. előtti; 2001– 101 700 260 700 99 000 50 200 50 200 59 300 60 100 55 800 53 900 68 400 87 900 231 100 87 700 56 000 58 300 55 100 60 300 50 700 69 600 59 400 2011.01.01; 61–70 –1300 66 400 177 900 67 600 51 300 47 000 44 000 43 400 35 200 53 900 64 500 57 400 157 800 59 900 49 400 43 900 41 100 42 700 34 700 48 300 63 000 2012.01.01; 1301–1500 66 600 177 900 67 600 55 800 47 000 44 000 43 400 35 200 55 500 64 500 57 600 157 800 59 900 49 400 43 900 41 100 42 700 34 700 48 900 63 800 1501–1700 80 200 243 700 92 600 61 900 63 300 61 000 66 000 53 500 69 500 82 200 68 800 216 000 82 000 58 300 57 600 56 300 58 400 47 500 62 700 68 100 2013.01.01; 1701–2000 82 000 312 300 118 700 61 900 60 300 61 900 59 600 59 600 59 600 76 500 70 700 276 900 105 200 58 200 57 600 57 700 64 200 56 500 54 900 73 300 2014.01.01; 2001–2200 94 900 283 300 107 700 59 600 59 600 59 600 59 600 59 600 59 600 76 500 82 400 251 200 95 400 54 900 54 900 56 600 59 400 55 200 54 900 70 500

2015.01.01; 2201– 102 300 352 100 133 700 59 600 59 600 59 600 59 600 59 600 59 600 76 500 89 700 312 100 118 700 54 900 54 900 56 600 59 400 56 500 54 900 70 500

2016.01.01; 71–100 71–85 –1300 90 500 189 500 72 000 58 900 52 700 49 400 51 200 41 600 59 200 70 900 78 200 168 100 63 800 50 900 46 600 43 900 45 500 36 800 50 900 65 300 2017.01.01. 1301–1500 89 600 188 900 71 700 59 200 52 400 49 300 40 900 37 300 53 000 73 700 77 600 167 400 63 700 51 900 44 200 39 300 40 800 35 000 51 700 71 700 1501–1700 89 600 188 900 71 700 59 200 52 400 49 300 40 900 37 300 53 000 72 300 63 100 167 400 63 700 52 600 44 200 39 300 40 800 35 000 52 200 65 300

1701–2000 85 900 269 200 102 100 75 900 53 700 45 000 53 000 44 000 78 100 93 900 74 700 238 800 90 700 67 200 51 100 50 400 50 400 48 900 67 200 86 400

2001–2200 83 300 201 200 76 400 63 100 55 800 52 400 54 300 44 200 62 800 85 900 72 300 178 400 67 800 56 000 49 400 46 500 48 300 39 100 55 600 76 300

2201– 83 700 323 300 122 800 73 000 73 000 73 000 73 000 70 900 73 000 93 900 71 900 286 600 108 800 67 200 66 700 67 900 67 200 62 800 67 200 86 400

86–100 –1300 77 200 189 500 72 000 56 000 52 700 49 400 51 200 41 600 56 000 71 900 77 900 168 100 63 800 51 600 46 600 43 900 45 500 36 800 52 400 66 300

1301–1500 77 200 188 900 71 700 59 200 52 400 49 300 40 900 37 300 53 000 71 900 77 600 167 400 63 700 52 300 44 200 39 300 40 800 35 000 51 600 66 300

1501–1700 77 200 188 900 71 700 59 200 52 400 49 300 40 900 37 300 53 000 71 900 63 100 167 400 63 700 52 300 44 200 39 300 40 800 35 000 51 700 66 300

1701–2000 85 900 269 200 102 100 74 100 53 700 45 000 53 000 44 000 74 100 95 300 74 700 238 800 90 700 66 700 51 100 50 400 50 400 48 900 68 200 87 700

2001–2200 83 300 201 200 76 400 63 100 55 800 52 400 54 300 44 200 62 800 85 900 72 300 178 400 67 800 56 000 49 400 46 500 48 300 39 100 55 600 76 300

2201– 83 700 323 300 122 800 74 100 74 600 74 100 75 600 70 900 74 100 95 300 71 900 286 600 108 800 68 700 67 500 68 200 72 400 62 800 68 200 87 700

101–180 101–120 –1500 99 200 262 000 99 500 54 700 53 700 54 700 57 700 55 000 56 200 75 100 100 400 232 200 88 200 47 400 46 500 47 400 50 000 47 600 48 700 79 500

1501–1700 99 200 339 000 128 800 51 700 50 800 51 700 54 500 51 900 53 100 75 100 100 400 300 500 114 100 44 800 44 000 44 800 47 200 45 000 46 000 69 200

1701–2000 77 100 307 900 116 900 67 300 62 200 58 900 61 500 61 500 63 300 75 100 67 200 273 000 93 300 61 900 56 000 59 100 62 200 52 400 59 500 73 300

2001–2200 80 000 307 900 116 900 71 500 68 700 58 900 65 500 61 500 73 300 99 500 68 500 257 300 97 700 61 900 60 800 61 900 65 200 56 500 63 500 91 600

2201–3000 82 000 279 900 106 400 75 800 74 400 73 000 75 800 61 400 77 800 99 500 71 200 248 300 94 300 65 600 64 400 64 700 67 100 54 500 67 400 91 600

3000+ 109 100 277 400 105 400 75 800 74 400 72 300 75 000 60 900 77 400 99 500 97 100 246 000 93 300 65 600 64 400 64 000 66 500 54 000 67 400 91 600 * 0–19 kW, vagy nincs teljesítményre vonatkozó adat 121–180 nincs ccm 109 100 277 400 105 400 82 600 68 700 65 500 65 500 61 500 84 800 109 400 96 400 246 000 93 300 71 600 62 200 62 200 62 200 58 300 73 400 100 800 a forgalmi engedélyben 180+ 180+ nincs ccm 129 900 332 900 126 500 98 000 71 400 71 400 71 400 71 400 100 600 130 300 130 900 295 100 112 000 84 900 68 100 68 100 68 100 68 100 87 200 119 900

1-ES DÍJTÁBLA folytatása

kW kW ccm 3. terület 4. terület 5. terület

beso- rész- inter- rolások csoport vallum bontás Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól

0–37 0–19* nincs ccm 26 900 105 900 40 300 17 900 13 300 22 000 20 500 20 000 21 200 16 100 24 200 84 000 31 800 20 300 16 500 12 000 17 400 12 500 12 000 15 100 20 900 73 300 27 700 10 600 11 800 10 600 10 600 16 000 10 200 12 700

20–37 0–850 30 500 104 900 39 800 31 400 29 100 27 400 28 300 23 000 31 500 40 200 27 700 83 100 31 500 24 800 23 000 21 600 22 500 18 300 25 900 35 600 24 000 72 500 27 600 22 800 20 200 19 000 19 600 15 900 22 700 26 300

851– 34 700 114 600 43 600 34 100 31 800 29 800 31 000 25 100 34 100 43 600 31 000 90 700 34 500 27 100 25 100 23 600 24 500 20 000 28 300 38 700 27 000 79 200 30 000 24 800 23 000 21 700 21 400 17 400 24 800 28 700

38–50 38–50 0–850 40 000 113 700 43 100 34 000 31 600 29 700 30 500 25 000 31 700 38 900 36 400 90 000 34 400 27 000 25 000 23 500 24 400 19 800 28 100 36 400 31 400 78 800 29 800 24 700 21 800 20 500 21 200 17 200 23 800 28 600

851–1150 37 000 143 500 54 500 38 600 38 600 33 600 40 700 33 000 38 600 49 500 33 500 113 700 43 100 34 000 31 500 26 600 26 200 22 500 35 400 46 300 29 000 99 200 37 700 30 200 27 600 24 500 22 800 20 800 30 200 36 100

1151–1300 40 900 127 700 48 600 38 200 38 600 31 600 36 200 29 400 40 000 50 100 37 000 101 200 38 400 30 300 29 500 23 800 24 700 21 200 31 600 43 300 31 900 88 400 33 700 27 800 25 700 20 800 22 700 17 500 27 600 32 100

1301–1500 46 900 143 900 54 600 38 600 38 600 39 300 41 700 30 100 38 600 50 100 42 700 114 100 43 300 34 100 33 100 28 100 27 800 25 000 35 600 46 300 36 500 99 500 36 000 29 700 30 200 23 400 27 000 21 800 31 100 36 200

1501– 46 900 139 400 53 000 38 600 38 600 36 300 37 700 30 600 38 600 49 500 42 900 110 500 41 900 33 000 30 700 28 800 29 800 24 200 34 500 46 300 36 700 96 400 36 600 30 200 26 700 25 100 26 100 21 200 30 100 35 000

51–70 51–60 –1150 48 700 153 600 58 300 40 200 41 100 40 000 40 900 33 700 41 100 51 400 43 900 121 800 46 300 36 200 33 700 31 800 33 000 26 800 36 200 46 300 37 900 106 300 40 500 32 600 29 500 27 700 28 800 23 300 30 200 38 400

1151–1300 41 500 135 600 51 500 40 500 39 400 31 800 33 000 28 300 41 100 49 500 37 500 107 400 40 700 32 000 31 300 28 000 27 500 21 200 33 600 46 000 32 200 93 900 32 000 26 500 27 400 23 300 24 000 19 600 29 200 34 000

1301–1500 41 900 162 200 61 600 40 500 38 600 40 100 39 400 33 700 45 100 54 400 37 900 128 600 48 900 38 500 36 200 30 100 33 100 26 800 37 400 46 900 32 900 112 300 44 800 32 100 30 200 26 300 28 900 22 100 33 800 40 800

1501–1700 47 100 151 600 57 700 44 000 42 000 39 500 41 000 33 300 45 100 52 300 42 500 120 200 45 600 35 900 30 000 28 100 29 400 27 700 37 400 46 300 36 900 104 900 39 700 32 800 30 600 28 600 28 300 23 000 30 200 38 100

1701–2000 52 400 176 500 67 000 46 400 42 000 46 000 47 700 38 700 45 100 50 300 47 400 139 800 53 100 40 900 36 200 36 500 37 800 30 700 37 400 46 300 40 700 122 100 46 400 34 900 32 300 31 700 33 100 26 800 30 200 39 600

2001– 61 700 197 800 75 200 48 200 43 700 49 700 47 700 43 400 45 100 50 300 56 100 156 800 59 500 42 500 36 900 39 000 38 200 34 400 37 400 46 300 48 200 136 900 52 100 33 200 33 500 33 100 34 500 30 000 30 200 39 600

61–70 –1300 40 200 135 000 48 700 38 300 35 700 35 100 36 500 29 700 38 600 49 500 36 500 107 000 40 600 31 900 31 200 29 200 27 400 23 500 33 400 45 700 31 700 93 400 37 200 30 200 27 300 23 100 24 000 19 400 29 200 33 900

1301–1500 40 400 188 300 71 600 42 500 40 100 43 800 40 900 38 600 38 600 49 500 36 500 149 200 56 800 36 400 36 200 36 200 39 000 31 000 36 200 46 300 31 400 130 200 51 900 30 300 30 800 30 200 30 200 28 600 30 300 39 900

1501–1700 48 400 184 900 70 100 44 200 44 300 48 100 49 500 38 600 44 300 56 700 44 200 146 500 55 700 41 200 40 700 32 400 33 700 32 100 41 400 53 000 38 000 128 000 48 600 34 300 34 300 35 000 32 800 26 700 34 300 43 900

1701–2000 49 600 237 000 90 000 45 700 45 700 46 600 45 700 47 700 45 700 59 500 44 900 187 800 71 400 42 800 42 800 43 600 44 500 41 200 42 800 54 800 38 900 164 000 62 300 36 900 35 500 35 500 35 500 35 500 36 700 45 400

2001–2200 57 900 214 900 81 600 45 700 45 700 45 700 45 700 47 200 45 700 58 600 52 400 170 400 64 800 42 800 42 800 42 800 42 800 37 400 42 800 54 800 44 900 148 800 56 500 38 400 35 500 35 500 35 500 32 600 35 500 45 400

2201– 62 700 267 100 101 400 47 500 46 900 45 700 47 500 47 700 45 700 58 600 57 100 211 700 80 400 42 800 42 800 42 800 42 800 42 800 42 800 54 800 49 100 184 800 70 300 39 200 35 500 35 500 35 500 35 500 35 500 45 400

71–100 71–85 –1300 54 700 143 900 54 600 42 400 40 000 37 500 38 900 31 600 42 400 54 300 49 600 114 000 43 300 34 100 31 600 29 700 30 900 25 000 35 600 48 700 42 900 99 500 37 800 31 300 27 600 26 000 27 000 21 800 31 100 36 200

1301–1500 54 700 143 300 54 500 42 900 39 800 33 600 38 700 28 300 44 800 58 800 49 400 113 500 43 100 34 000 31 500 26 600 30 700 23 800 35 400 48 600 42 500 99 200 37 700 31 100 28 900 24 500 26 800 19 600 31 000 36 100

1501–1700 44 700 183 700 69 800 45 400 42 400 41 600 43 800 44 200 53 500 54 300 40 000 145 600 58 100 41 300 39 700 38 000 37 400 28 800 44 400 50 800 34 700 127 100 50 700 36 100 33 800 33 100 34 200 25 100 34 300 42 900

1701–2000 52 400 204 300 77 600 57 100 47 200 46 600 46 600 40 700 56 600 71 800 47 600 161 900 61 400 48 300 42 700 40 100 43 700 32 100 50 500 67 200 41 200 141 300 53 700 43 300 37 400 42 300 40 200 27 900 43 300 51 400

2001–2200 51 200 152 500 58 000 45 600 42 400 39 800 41 300 33 400 47 700 65 200 45 900 120 900 46 000 36 100 33 600 31 500 31 000 25 100 37 700 51 800 39 900 105 600 40 000 33 100 29 400 27 400 28 600 23 100 32 900 38 300

2201– 50 900 245 300 93 100 57 100 56 600 55 900 55 900 53 900 55 900 71 800 46 400 194 500 73 900 52 300 52 300 50 700 52 300 42 700 52 300 67 200 39 500 169 800 64 500 47 400 43 300 44 200 45 100 37 200 43 300 55 600

86–100 –1300 51 500 143 900 54 600 43 000 40 000 37 500 38 900 31 600 43 000 55 100 46 500 114 000 43 300 34 100 31 600 29 700 30 900 25 000 35 600 48 700 42 900 99 500 37 800 31 300 27 600 26 000 27 000 21 800 31 100 36 200

1301–1500 54 700 143 300 54 500 42 900 39 800 33 600 38 700 28 300 43 000 55 100 49 400 113 500 43 100 34 000 31 500 26 600 30 700 23 800 35 400 48 600 42 500 99 200 37 700 31 100 28 900 24 500 26 800 19 600 31 000 36 100

1501–1700 44 700 183 700 69 800 44 100 43 000 41 600 46 600 44 600 46 300 54 600 40 000 145 600 58 100 40 300 40 300 38 000 37 400 28 800 43 700 51 600 34 700 127 100 50 700 40 900 34 200 32 900 36 200 25 100 33 300 42 100

1701–2000 52 400 204 300 77 600 56 800 47 200 46 600 46 600 40 700 56 800 72 300 47 600 161 900 61 400 48 300 42 700 40 100 43 700 32 100 50 500 68 200 41 200 141 300 53 700 43 300 37 400 42 300 40 200 27 900 43 300 51 400

2001–2200 51 200 152 500 58 000 45 600 42 400 39 800 41 300 33 400 47 700 65 200 45 900 120 900 46 000 36 100 33 600 31 500 31 000 25 100 37 700 51 800 39 900 105 600 40 000 33 100 29 400 27 400 28 600 23 100 32 900 38 300

2201– 50 900 245 300 93 100 56 800 56 800 56 800 56 900 53 900 59 800 72 900 46 400 194 500 73 900 53 100 53 100 50 700 52 500 42 700 53 100 68 200 39 500 169 800 64 500 43 000 43 300 43 300 43 300 37 200 43 300 55 600

101–180 101–120 –1500 66 200 198 700 75 500 44 900 44 900 46 700 44 900 43 600 44 900 57 600 66 200 157 500 59 900 42 100 42 100 41 000 42 100 34 500 44 200 56 000 58 000 137 500 52 200 34 900 34 900 35 900 37 200 30 100 36 700 44 600

1501–1700 66 200 257 300 97 600 45 000 44 900 53 200 44 900 47 200 44 900 57 600 66 200 203 900 77 500 42 100 42 300 42 100 42 100 42 100 42 100 53 900 58 000 178 000 67 500 34 900 34 900 46 400 43 300 34 900 34 900 44 600

1701–2000 47 100 233 700 83 700 49 400 47 400 48 800 48 500 43 400 56 000 61 600 42 500 185 100 63 900 44 300 42 800 43 900 45 600 36 900 44 500 56 400 36 700 161 700 55 300 40 200 37 400 38 000 39 500 31 900 36 000 48 200

2001–2200 48 700 220 200 83 700 59 300 59 300 51 600 53 700 43 400 59 300 76 200 44 000 174 500 63 900 50 300 46 800 43 900 45 600 36 900 52 500 71 200 38 000 152 300 55 800 45 900 40 800 38 300 39 700 32 200 45 800 53 500

2201–3000 50 100 212 500 80 800 59 300 59 000 49 800 57 500 41 900 59 300 76 200 45 200 168 300 63 900 50 300 46 800 43 900 45 600 36 900 52 500 71 200 38 500 147 000 55 800 45 900 40 800 38 300 39 700 32 200 45 800 53 500

3000+ 67 900 210 500 79 900 59 300 58 400 54 800 56 900 46 200 59 300 76 200 61 700 166 800 63 400 49 800 46 300 43 400 45 100 36 600 52 100 71 200 53 200 145 600 55 300 45 700 40 500 38 000 39 500 32 000 45 500 52 900

121–180 nincs ccm 67 900 210 500 79 900 62 800 54 500 49 000 54 500 45 700 65 200 83 800 62 100 166 800 63 400 49 800 44 000 41 300 42 800 36 600 52 100 71 300 53 200 145 600 55 300 45 700 36 500 34 100 39 500 32 000 45 500 52 900

180+ 180+ nincs ccm 86 700 252 600 95 900 75 400 59 900 59 900 59 900 59 900 77 400 99 600 86 700 200 200 76 100 59 800 55 500 52 200 54 200 43 900 62 500 85 700 75 400 174 700 66 300 54 800 48 500 45 500 47 300 38 400 54 600 63 500 Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 14 kW kW ccm 1. terület 2. terület

beso- rész- inter- rolások csoport vallum bontás Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól

0–37 0–19* nincs ccm 73 700 297 400 102 500 14 300 14 000 14 300 15 100 14 300 14 700 21 300 72 000 271 700 93 700 12 400 12 200 12 400 13 000 12 400 12 700 19 100

20–37 0–850 83 800 339 100 117 000 42 000 41 200 42 000 44 200 42 100 43 100 53 900 82 100 310 100 106 900 36 400 35 700 36 400 38 300 36 500 37 300 48 200

851– 67 400 271 800 93 800 51 000 50 000 51 000 53 700 51 200 52 300 58 500 65 900 248 600 85 800 44 200 43 400 44 200 46 500 44 300 45 300 52 300

38–50 38–50 0–850 74 900 303 500 104 700 50 800 49 800 50 800 53 500 51 000 52 100 52 200 73 400 277 500 95 900 44 000 43 200 44 000 46 400 44 200 45 100 46 700

851–1150 76 400 303 500 104 700 55 400 54 400 55 400 58 400 55 700 56 900 67 700 82 200 277 500 95 900 48 000 47 200 48 000 50 600 48 200 49 300 68 900

1151–1300 83 600 337 500 116 500 58 600 57 600 58 600 61 800 58 900 60 200 107 600 84 900 308 600 106 500 50 800 49 900 50 800 53 500 51 000 52 100 65 300

1301–1500 83 600 337 500 116 500 63 200 62 100 63 200 66 600 63 500 64 900 69 100 81 600 308 600 106 500 54 800 53 800 54 800 57 700 55 000 56 200 59 400

1501– 92 000 371 200 128 000 63 200 62 100 63 200 66 600 63 500 64 900 66 400 90 100 339 300 116 900 54 800 53 800 54 800 57 700 55 000 56 200 63 000

51–70 51–60 –1150 92 000 371 300 128 100 54 600 53 600 54 600 57 600 54 900 56 100 66 400 89 400 336 400 116 100 47 300 46 500 47 300 49 900 47 500 48 600 59 400

1151–1300 92 000 371 300 128 100 57 800 56 700 57 800 60 900 58 000 59 300 74 400 91 200 336 400 116 100 50 000 49 100 50 000 52 700 50 200 51 400 76 000 2-ES DÍJTÁBLA: Egyedi (nem flotta) személygépjármű 1301–1500 92 000 371 300 128 100 65 300 64 100 65 300 68 800 65 600 67 100 81 300 89 400 336 400 116 100 56 600 55 600 56 600 59 600 56 800 58 100 59 400 alapdíjtábla, ha a szerződés kockázatviselési kezdete 1501–1700 97 600 369 400 128 100 65 300 64 100 65 300 68 800 65 600 67 100 66 400 96 900 337 600 116 400 56 600 55 600 56 600 59 600 56 800 58 100 98 400 1701–2000 92 000 369 400 128 100 78 200 76 800 78 200 82 500 78 600 80 300 78 900 93 200 337 600 116 400 67 800 66 500 67 800 71 400 68 100 69 600 59 400 2010.01.01 után de 2011.01.01 előtt van; 2001– 124 400 503 100 173 600 78 200 76 800 78 200 82 500 78 600 80 300 70 500 122 200 459 900 158 600 67 800 66 500 67 800 71 400 68 100 69 600 59 400 2011.01.01 után de 2012.01.01 előtt van; 61–70 –1300 82 100 332 000 114 700 60 100 59 000 60 100 63 300 60 400 61 700 74 400 82 100 303 500 104 900 52 100 51 100 52 100 54 900 52 300 53 400 65 500

2012.01.01 után de 2013.01.01 előtt van; 1301–1500 83 800 332 000 114 700 64 500 63 300 64 500 68 000 64 800 66 200 66 400 80 500 303 500 104 900 55 900 54 900 55 900 58 900 56 100 57 400 65 600

2013.01.01 után de 2014.01.01 előtt van; 1501–1700 99 300 401 400 138 500 73 000 71 700 73 000 76 900 73 300 74 900 93 300 97 300 367 000 126 700 63 200 62 100 63 200 66 600 63 500 64 900 68 100 2014.01.01 után de 2015.01.01 előtt van; 1701–2000 99 300 401 400 138 500 77 300 75 900 77 300 81 500 77 600 79 400 78 800 97 300 367 000 126 700 67 000 65 800 67 000 70 600 67 300 68 800 74 700 2015.01.01 után de 2016.01.01 előtt van; 2001–2200 105 300 424 700 146 600 77 300 75 900 77 300 81 500 77 600 79 400 78 800 103 200 388 200 133 800 67 000 65 800 67 000 70 600 67 300 68 800 70 500 2016.01.01 után de 2017.01.01 előtt van; 2201– 105 300 424 700 146 600 82 400 80 900 82 400 86 800 82 700 84 500 78 800 103 200 388 200 133 800 71 400 70 100 71 400 75 200 71 700 73 200 70 500 71–100 71–85 –1300 98 100 396 900 136 900 58 900 57 800 58 900 62 100 59 100 60 400 73 000 96 200 362 600 125 100 51 000 50 100 51 000 53 800 51 200 52 400 65 300 2017.01.01 utáni 1301–1500 98 100 396 900 136 900 59 900 58 800 59 900 63 200 60 200 61 500 75 900 101 900 362 600 125 100 51 900 51 000 51 900 54 700 52 100 53 300 75 700

1501–1700 98 100 396 900 178 000 66 600 65 400 66 600 70 200 66 900 68 400 74 400 96 200 362 600 125 100 57 700 56 600 57 700 60 800 57 900 59 200 65 300

1701–2000 126 600 511 500 176 500 81 900 80 400 81 900 86 300 82 200 84 000 96 700 123 800 467 700 161 200 70 900 69 600 70 900 74 800 71 200 72 800 86 400

2001–2200 126 600 511 500 176 500 78 400 76 900 78 400 82 600 78 700 80 400 96 700 123 800 467 700 161 200 67 900 66 700 67 900 71 600 68 200 69 700 86 400

2201– 126 600 511 500 176 500 78 400 76 900 78 400 82 600 78 700 80 400 96 700 133 800 467 700 161 200 67 900 66 700 67 900 71 600 68 200 69 700 86 400

86–100 –1300 79 500 321 600 111 000 60 400 59 300 60 400 63 600 60 600 62 000 74 100 77 900 293 800 101 500 52 300 51 400 52 300 55 100 52 500 53 700 66 300

1301–1500 81 100 321 600 111 000 60 400 59 300 60 400 63 600 60 600 62 000 74 100 77 900 293 800 101 500 52 300 51 400 52 300 55 100 52 500 53 700 66 300

1501–1700 79 500 321 600 111 000 60 400 59 300 60 400 63 600 60 600 62 000 77 000 77 900 293 800 101 500 52 300 51 400 52 300 55 100 52 500 53 700 66 300

1701–2000 100 700 405 900 140 100 77 000 75 600 77 000 81 100 77 300 79 000 98 100 98 500 371 100 128 100 66 700 65 500 66 700 70 300 67 000 68 500 87 700

2001–2200 100 700 405 900 140 100 78 200 76 800 78 200 82 400 78 600 80 300 98 100 98 500 371 100 128 100 67 800 66 500 67 800 71 400 68 100 69 600 87 700

2201– 100 700 405 900 140 100 79 400 77 900 79 400 83 600 79 700 81 400 98 100 98 500 371 100 128 100 68 700 67 500 68 700 72 400 69 000 70 600 87 700

101–180 101–120 –1500 102 200 413 400 142 500 54 700 53 700 54 700 57 700 55 000 56 200 77 400 108 400 378 100 130 300 47 400 46 500 47 400 50 000 47 600 48 700 97 500

1501–1700 102 200 413 400 142 500 51 700 50 800 51 700 54 500 51 900 53 100 77 400 116 500 378 100 130 300 44 800 44 000 44 800 47 200 45 000 46 000 69 200

1701–2000 102 200 413 400 142 500 71 500 70 200 71 500 75 300 71 800 73 300 77 400 100 400 378 100 130 300 61 900 60 800 61 900 65 200 62 200 63 500 73 300

2001–2200 102 200 413 400 142 500 71 500 70 200 71 500 75 300 71 800 73 300 102 500 100 400 378 100 130 300 61 900 60 800 61 900 65 200 62 200 63 500 91 600

2201–3000 102 200 413 400 142 500 75 800 74 400 75 800 79 800 76 100 77 800 102 500 106 400 378 100 130 300 65 600 64 400 65 600 69 200 65 900 67 400 91 600

3000+ 112 300 453 300 156 600 75 800 74 400 75 800 79 800 76 100 77 800 102 500 110 000 414 200 143 000 65 600 64 400 65 600 69 200 65 900 67 400 91 600 * 0–19 kW, vagy nincs teljesítményre vonatkozó adat 121–180 nincs ccm 112 300 453 300 156 600 82 600 81 100 82 600 87 000 82 900 84 800 112 700 112 200 414 200 143 000 71 600 70 200 71 600 75 400 71 900 73 400 100 800 a forgalmi engedélyben 180+ 180+ nincs ccm 133 800 539 600 186 300 98 000 96 200 98 000 103 300 98 400 100 600 134 200 130 900 493 500 170 100 84 900 83 400 84 900 89 500 85 300 87 200 119 900

2-ES DÍJTÁBLA folytatása

kW kW ccm 3. terület 4. terület 5. terület

beso- rész- inter- rolások csoport vallum bontás Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól Nem természetes személy 25 éves kor alatt 25–28 éves 29–34 éves 35–39 éves 40–44 éves 45–54 éves 55–64 éves 65–70 éves 71 éves kortól

0–37 0–19* nincs ccm 49 100 209 500 72 300 25 900 18 900 31 800 24 800 28 900 30 700 16 100 44 100 178 100 61 300 33 100 23 800 12 000 26 100 18 100 17 800 15 100 43 000 173 100 59 800 15 300 20 400 13 500 15 300 21 100 15 100 12 700

20–37 0–850 56 000 238 900 82 400 33 400 32 100 32 400 33 300 32 400 32 800 40 200 50 200 203 300 70 000 32 400 33 000 33 000 32 400 30 600 30 300 37 600 48 900 197 400 68 100 25 000 25 000 25 000 25 200 24 500 24 600 31 200

851– 50 700 191 600 66 000 38 600 36 900 41 600 39 000 39 700 40 800 43 600 50 200 203 300 70 000 34 400 36 000 34 800 35 800 34 500 34 900 40 800 48 900 197 400 68 100 30 300 28 400 28 100 29 000 28 400 32 100 34 500

38–50 38–50 0–850 50 200 213 700 73 700 38 000 39 600 36 000 36 400 39 300 39 500 38 900 45 000 181 900 62 700 32 700 38 600 33 000 33 800 32 700 33 200 44 500 43 900 176 400 60 800 28 000 28 300 27 500 28 200 27 700 27 400 30 300

851–1150 54 200 213 700 73 700 41 300 40 900 43 200 44 400 42 100 42 200 49 500 46 800 181 900 62 700 38 200 39 200 38 900 39 600 38 600 38 700 46 300 44 700 176 400 60 800 31 600 30 700 31 100 32 100 31 100 31 600 38 400

1151–1300 56 900 237 500 81 800 42 900 42 100 43 300 45 000 43 000 46 900 55 400 50 000 202 200 69 700 40 400 38 900 43 400 40 800 42 300 40 600 46 300 48 700 196 300 67 800 32 200 31 800 32 200 33 200 32 200 32 700 38 400

1301–1500 59 200 237 500 81 800 45 500 45 100 48 600 47 300 44 900 54 100 51 400 50 000 202 200 69 700 41 300 40 600 45 700 42 200 42 500 44 200 46 300 48 700 196 300 67 800 33 700 33 300 33 700 34 900 34 500 46 000 38 400

1501– 61 200 261 500 90 200 44 400 43 900 45 500 45 700 48 500 45 000 49 500 55 200 222 400 76 600 41 000 42 000 41 500 45 100 42 200 41 600 46 300 54 500 215 800 74 400 33 700 34 800 34 200 34 900 34 300 34 300 46 000

51–70 51–60 –1150 61 200 261 700 90 200 41 700 42 300 43 100 43 300 41 800 43 500 74 500 55 200 222 600 76 800 39 000 38 500 38 500 39 700 38 000 38 400 46 300 58 800 216 000 78 800 32 600 30 800 38 100 33 800 31 100 31 300 38 400

1151–1300 61 200 261 700 90 200 44 800 42 200 45 200 44 200 43 400 47 700 49 600 56 300 222 600 76 800 42 500 41 200 50 900 41 900 39 100 52 000 47 200 53 400 216 000 74 400 32 900 31 500 32 100 32 900 31 900 33 100 41 200

1301–1500 64 900 261 700 90 200 46 100 44 700 50 300 47 000 48 700 49 600 54 500 55 200 222 600 76 800 47 000 41 700 43 500 44 100 42 600 43 000 56 500 54 500 216 000 74 400 35 200 34 000 34 500 35 700 34 500 39 900 55 200

1501–1700 62 300 260 300 89 800 48 300 46 400 46 900 51 100 46 900 58 800 53 300 54 900 221 400 76 300 49 900 41 300 43 200 44 100 43 300 43 400 46 300 53 200 214 900 74 200 36 200 34 900 36 500 37 400 34 500 35 000 42 000

1701–2000 63 500 260 300 89 800 69 600 51 400 55 000 58 800 58 100 54 400 50 300 54 900 221 400 76 300 48 800 48 800 50 800 50 900 49 700 49 300 46 300 58 500 214 900 74 200 40 800 39 200 41 100 41 500 40 000 39 600 39 600

2001– 83 200 354 500 122 100 56 500 53 100 55 900 62 900 53 300 54 400 50 300 74 500 301 300 104 100 61 400 50 700 55 300 50 500 48 500 47 800 46 300 72 300 292 600 100 900 40 600 40 300 41 800 44 900 39 000 39 600 39 600

61–70 –1300 91 300 234 000 80 800 43 800 42 700 45 700 55 100 43 600 43 800 50 500 53 300 198 900 68 600 39 900 41 600 42 900 43 800 43 600 44 400 51 000 51 400 193 000 66 500 32 900 33 000 33 200 36 500 32 800 36 500 38 400

1301–1500 62 600 234 000 80 800 48 100 45 900 49 200 47 400 49 600 45 600 49 500 49 300 198 900 68 600 44 500 41 000 41 500 44 100 41 600 44 700 55 500 47 600 193 000 66 500 34 200 34 000 34 200 35 400 34 300 35 700 39 900

1501–1700 73 200 282 700 97 500 51 000 50 900 59 100 55 200 52 900 52 800 56 700 60 700 240 300 82 900 51 600 46 600 48 800 49 400 47 200 47 800 53 000 60 100 233 300 80 600 38 700 38 300 39 300 40 600 38 800 39 400 43 900

1701–2000 66 500 282 700 97 500 54 400 52 900 54 000 55 100 57 500 54 300 69 200 60 700 240 300 82 900 51 100 48 900 51 600 51 800 50 000 51 000 54 800 60 100 233 300 80 600 41 200 40 500 40 700 42 100 40 800 42 200 45 400

2001–2200 69 900 299 000 103 200 53 500 52 900 53 500 55 100 54 600 54 300 58 600 62 800 254 400 87 900 51 500 48 900 50 700 50 900 49 500 50 100 54 800 61 000 247 100 85 300 41 900 40 200 40 700 42 100 42 800 41 400 45 400

2201– 69 900 299 000 103 200 57 800 59 900 55 500 58 600 56 600 56 400 58 600 62 800 254 400 87 900 51 200 50 700 51 200 55 800 51 400 52 000 54 800 61 000 247 100 85 300 47 700 42 500 42 400 43 900 42 500 43 100 45 400

71–100 71–85 –1300 65 800 279 400 96 400 44 500 44 100 44 500 45 800 66 600 45 100 54 300 61 000 237 700 82 000 41 200 40 800 41 200 50 700 42 900 41 700 50 800 57 100 230 700 79 800 41 300 40 200 39 300 35 600 33 400 34 400 42 100

1301–1500 69 800 279 400 96 400 51 700 45 400 58 100 47 400 45 500 54 500 61 900 61 000 237 700 82 000 42 300 41 600 43 100 43 500 48 400 54 700 56 900 64 200 230 700 79 800 34 100 33 600 34 000 35 300 34 100 49 400 42 100

1501–1700 65 800 279 400 104 100 49 500 47 100 49 300 49 700 49 900 66 300 54 300 58 600 237 700 82 000 44 800 43 500 45 100 46 300 44 100 66 600 82 300 57 100 230 700 79 800 37 300 35 900 36 200 37 700 36 100 37 100 42 900

1701–2000 84 500 360 400 124 200 61 000 59 800 60 400 63 300 60 600 61 800 71 800 75 800 306 300 105 600 55 800 56 300 57 400 81 600 58 100 56 600 72 600 82 500 297 500 102 500 45 400 44 900 45 700 46 900 46 500 46 100 55 600

2001–2200 84 500 360 400 124 200 59 000 59 000 59 000 73 900 59 200 60 400 71 800 75 800 306 300 105 600 54 600 55 600 79 000 58 200 54 700 55 300 67 200 73 600 297 500 102 500 44 500 50 300 45 900 45 600 44 300 44 900 55 600

2201– 84 500 360 400 124 200 59 600 59 000 59 000 60 700 59 200 59 800 71 800 78 800 306 300 105 600 54 600 54 000 54 600 56 100 54 700 55 300 67 200 73 600 297 500 102 500 47 700 47 700 45 100 46 300 44 300 44 900 55 600

86–100 –1300 51 500 220 100 76 100 45 400 45 000 45 400 47 200 45 500 46 100 55 100 46 500 187 300 64 600 42 000 41 600 42 000 43 200 42 100 42 600 51 600 45 200 181 900 62 700 33 900 33 500 33 900 35 000 33 900 34 400 42 100

1301–1500 75 000 220 100 76 100 51 900 45 000 47 100 47 200 46 300 46 100 55 100 60 700 187 300 64 600 52 800 43 500 42 800 44 000 47 300 44 200 51 600 48 900 181 900 62 700 40 900 34 900 34 900 49 300 47 600 35 300 42 900

1501–1700 61 800 220 100 76 100 46 400 45 900 47 700 50 900 46 300 65 700 55 700 50 500 187 300 68 500 43 200 41 600 56 400 44 800 46 400 60 800 51 600 45 200 181 900 62 700 40 900 34 900 33 900 43 400 34 700 34 500 42 100

1701–2000 66 500 278 200 95 900 59 500 58 900 58 900 60 500 59 600 59 700 73 900 61 000 236 500 81 500 54 500 56 300 58 400 56 000 57 400 55 700 68 200 61 500 229 500 85 800 43 700 43 300 45 900 45 100 43 800 45 900 64 800

2001–2200 89 600 278 200 95 900 60 000 63 600 59 400 62 200 60 100 63 500 109 400 73 000 236 500 81 500 54 900 55 400 54 900 58 000 55 000 55 700 68 200 86 000 229 500 79 400 45 900 43 600 51 100 45 600 48 500 44 800 55 600

2201– 83 400 278 200 95 900 63 600 59 300 59 800 67 000 60 500 62 200 72 900 65 700 236 500 81 500 55 300 55 900 56 400 57 400 55 400 56 100 68 200 56 900 229 500 85 800 44 700 44 000 44 500 46 000 44 600 45 200 55 600

101–180 101–120 –1500 70 200 283 000 97 800 44 900 44 900 46 700 45 300 46 400 44 900 57 600 68 900 268 300 92 800 42 100 42 100 42 100 42 100 47 100 46 900 74 300 58 000 233 900 80 600 34 900 37 000 36 300 39 100 39 200 37 000 44 600

1501–1700 70 200 283 000 97 800 55 700 45 100 67 500 44 900 52 900 44 900 57 600 78 200 268 300 92 800 42 100 51 300 42 100 42 100 42 100 42 100 53 900 58 000 233 900 80 600 34 900 34 900 59 200 46 800 44 700 34 900 44 600

1701–2000 66 200 283 000 97 800 53 000 53 400 52 700 54 100 53 800 59 400 70 300 66 200 268 300 105 800 48 100 47 700 48 300 52 500 47 000 56 900 60 500 58 000 233 900 80 600 41 000 39 000 51 900 41 800 39 300 39 500 48 200

2001–2200 66 200 283 000 97 800 60 500 59 300 68 800 61 700 65 200 89 000 76 200 71 500 268 300 92 800 58 800 56 600 65 800 58 800 56 600 55 500 71 200 59 100 233 900 80 600 46 900 45 900 51 900 47 800 55 300 45 900 58 900

2201–3000 66 200 283 000 97 800 60 500 59 300 60 500 75 000 61 700 61 100 83 800 68 900 268 300 92 800 56 600 89 900 55 500 73 200 62 200 55 900 71 200 58 000 233 900 80 600 45 900 45 900 53 000 45 900 45 900 49 700 62 400

3000+ 73 000 310 500 107 200 59 700 59 300 59 700 61 300 59 800 60 500 76 200 73 000 294 200 101 500 55 500 55 500 55 500 56 700 55 500 55 900 71 200 63 400 256 100 88 400 45 900 46 900 59 200 59 400 45 900 52 400 58 900

121–180 nincs ccm 74 400 310 500 107 200 69 100 65 200 67 800 67 800 66 500 66 200 83 800 73 000 294 200 101 500 62 200 61 000 62 200 62 000 61 000 61 200 84 600 72 600 256 100 88 400 50 800 50 800 51 900 50 800 51 800 51 800 67 400

180+ 180+ nincs ccm 90 100 369 600 127 500 85 200 79 000 100 200 79 700 93 000 78 600 99 600 86 700 350 100 120 900 72 400 78 200 91 200 74 300 78 200 72 600 93 100 76 900 305 300 105 300 59 300 65 800 83 200 113 600 64 600 59 800 76 900 Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 15