IRODALMI ÉVFORDULÓK

DECEMBER 1.

Hőgyészi Döbrentei Gábor (Somlószőlős, 1785. december 1. – Buda, 1851. március 28.) költő, királyi tanácsos, az MTA tagja, a történelem szó megalkotója.

Álnevei

Pártfalvy Márk, Szentkuti Sándor és Remény Andor (a szépirodalmi lapokban.)

Tanulmányait Pápán kezdte és ott végezte a Donatust. A grammatikai osztályra Sopronba ment, ahol 1805-ig maradt. Itt Baróti Szabó Dávid és Ányos munkáinak hatása alatt a költészet iránti szeretet korán ébredt fel lelkében. Tagja lett a tanulók közt már ekkor fennálló magyar egyesületnek, melynek előbb könyvtárnokává, majd titoknokává választották. Az egyesület elhatározta jelesebb dolgozatainak kiadását, amely A soproni magyar társaság zsengéi (Sopron, 1804) cím alatt jelent meg és ebben kerültek nyilvánosság elé Döbrentey első versei is. Nagy befolyással volt művelődésére a Kis János és Kazinczy Ferenc között folyt levelezés is.

Pesten telepedett le, ahol minden idejét az irodalomnak szentelte. Mivel fontosnak tartotta a színházügyet, igyekezett előmozdítani színdarabok fordításával és átdolgozásával.

1828-ban a felállítandó magyar akadémia rendszabásait átdolgozó országos küldöttség tagja és jegyzője volt; 1830-ban az igazgatóságnak, a társaságot megalakító gyűlésében, tollvivőjévé, az akadémia filozófiai osztályában helybeli első rendes taggá, majd 1831. február 20-án akadémiai titoknokká választották meg. Az akadémiánál nyert kitüntetései miatt Kazinczy, aki szintén vágyott az akadémiai titoknokságra, elidegenedett tőle és az eddigi szoros barátság közöttük végleg megszűnt.

Munkái

1. A szerelem kellemei. Hat dalokban. Tiszt. Bilnitza Pál úrnak, a pozsonyi ev. főoskolák professzorának, Kaizer Jetta kisasszonynyal való öszvekelésekor. Sopron, 1804. 2. A soproni társaság búcsúszavai, Halasy Mihály professzor úrtól, szintén a társaság itélő-társától máj. 21. 1805. U. ott. (Költemény.) 3. Gyászoló érzések méltgs gróf Bossányi Juliánna asszonyságnak, néh. Tolnai gróf Festetits Pál özvegyének utolsó halotti tiszteltet tételekor ápr. 18. 1805. U. ott. 4. Köszönet Nagy István úrhoz, a Dunáninnen való ev. gyülekezetek szuperintendenséhez, midőn a sopronyi főoskolákat meglátogatni méltóztatott volna, júl. 1805. a magyar társaság és tanuló ifjúság nevében. U. ott. (Költemény.) 5. Planum egy tökéletes magyar bibliografia és szókönyv iránt. Pest, 1814. 6. Döbrentei Gábor külföldi színjátékai. Bécs, 1821–22. Két kötet. (I. Német játékszin: Vétek súlya, szomj. 4 felv. Müllner élete és munkái. Emlékeztetés magyar játékszineinkre és szinjátszóinkra nézve. A német szinjátszás rövid előadása. Német színjátszók és szinjátszónék; előadták Miskolczon 1833. márcz. 28. II. Franczia játékszin: A fösvény, vígj. 5 felv. Moličretől. Moličre élete és munkái. Franczia vigjáték költők. Rövid előadása a franczia játékszin származásának. Franczia szinjátszók és szinjátszónék.) 7. Charaktert festő s elmés mulatságos anekdoták. Pest, 1827. (2. kiadás. U. ott, 1839.) 8. Yorick és Eliza levelei, angolból. U. ott, 1828. 9. Pali és Minka olvasni tanul. Betűk ismeretére és olvasására tanító abéczés könyv 38 képpel. U. ott, 1829. 10. A kis Gyula könyve, vagy fiú- és leánygyermekek számára irt elbeszélések. U. ott, 1829. (2. bőv. kiadás 1845. 3. k. 1858. 4. k. 1861. U. ott.) 11. Shakespeare remekei. I. kötet. Macbeth, szomj. 5 felv. angolból, mai előadhatáshoz alkalmaztatva. U. ott, 1830. (Magyarázó toldalékkal. Előadták Budán, 1834. jún. 17.) 12. Magyar ábécze, s olvasásban gyakorlás végett előleges oktatás. U. ott, 1834. 13. Terve a nagy magyar szótár belső elrendelésének, Buda, 1834. 14. Virág Benedek emléke készen áll Budán, Ferenczy műtermében 1834. nov. óta. Buda, máj. 20. 1835. 15. Huszárdalok. U. ott, 1847. (2. kiadás, Magyarország önkénytesei számára irtakkal. U. ott, 1848.) 16. V. Ferdinándhoz. Budán, május 21. 1848. Ára egy kongó garas. (Költemény.)

Levelei

D. és Kölcsey leveleikből 1813–1817. (Élet és Literatura 1827.) A Digitális Klasszika oldalán D. levelezése Kazinczy Ferenczczel, 1822–30. (Uj M. Muzeum 1856. I.), Frankenburghoz, 1844. nov. 7. (Főv. Lapok 1866. 132. sz.) b. Wesselényi Miklóshoz, Kolozsvár, 1813. febr. 22. M.-Vásárhely, Judit napján, jún. 11. 1818. M.-Németi 1819. márcz. 21., Budap 1825. nov. 10., Buda 1825. nov. 13., 1828. ápr. 8. és szept. 15. Cserey Helena, özv. b. Wesselényi Miklósnéhoz, Kolozsvár, 1815. jan. 25. (Tört. Lapok 1874–76.) Kisfaludy Sándorhoz, Buda, 1828. jún. 30. (M. és a Nagyvilág 1880. 30. sz.) levelezése Kozma Gergelylyel, 1809–1817. (Figyelő II. 1877.) Berzsenyihez 1842. jún. 2. (U. ott, XIX. B. utolsó éveiben csak D.-vel levelezett egyedül.), *Burczy Emilhez, verses levele, Kolozsvár, 1817. ápr. 2. (U. ott, XXIV.), gr. Wesselényi Miklóshoz, Buda, 1827. decz. 1., 1828. aug. 24. (a kolozsvári Hölgyfutár 1877. 12. sz.) Nagy Jánoshoz, Buda, 1844. őszelő 11. (Zala, 1888. 49. sz.)

Szerkesztette az Erdélyi Múzeumot 1814-től 1818-ig, Kolozsvárt és Pesten; a Pesti lóversenykönyvet 1828-ról és 1829-ről (Széchenyi István gróffal.), az 1830-kit (Andrássy György gróffal), a Magyar Tudományos Akadémia Évkönyveit (I. II. Pest, 1833. és 1835. sok becses irodalomtörténeti adatokkal), a Régi Magyar Nyelvemlékeket (I–III. és a IV. kötet első osztályát, Buda, 1838., 1840., 1842. és 1846). Ezek mellett gyűjtött XVII. századbeli magyar leveleket, melyeknek nyomatását is megindította, de 1848-ban fennakadván, halála után az akadémia számára vétettek meg.

Kiadta gróf Teleki Ferenc verseit s néhány leveleiből töredékeket (Buda, 1834.), Berzsenyi Dániel összes műveit (Buda, 1842. 4-rét és u. akkor három 8-rét kötetben, életrajzzal, bevezetéssel, jegyzetekkel és Berzsenyivel folyt levelezésével.)

Kéziratai

Mindennap, magának gyűjtögette Döbrentei Gábor Vittenbergában 1806. (napló ápr. 12-től május 13-áig 4-rét 20 lap, birtokomban van, de folytatása hiányzik). Naplója (mely igen érdekes adalékokat tartalmaz az erdélyi közélet 1807–1819-ki történetéhez) a Gyulay Lajos gróf hagyatékával Kuun Géza gróf birtokába jutott; a Magyar Tudományos Akadémia alapszabályainak első tervezete és Döbrenteihez írt 523 levél a Magyar Tudományos Akadémia birtokában; levele Révayhoz Soprony, 1804. febr. 11. a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában.

A Döbrentei-kódex, melyet ő fedezett föl, egyik legbecsesebb nyelvemlékünk; Halabori Bertalan pap írta 1508-ban, a Zsoltárokat, Énekek énekét, Jób könyvét, az Evangéliumokat és Episztolákat foglalja magában, a gyulafehérvári püspöki könyvtárba került; kiadta a Nyelvemléktár XII. kötetében (Bpest, 1884.) Volf György magyarázó előszóval.

Arcképe Barabástól 1844., kőrajz Höfelich J. által nyomtatva, névaláirásával (az Életképek mellett); olajfestésű arcképe a Magyar Tudományos Akadémia képestermében.

Versei

Iskolai kisérletein kivül egy verse jelent meg a Ragályi Segítőjében (1806.), 1808-ban Osszián Lórai csatáját fordította, megkezdte Feliciánját, (mely utóbb Klára Visegrádon c. alatt el is készült) és írt egy elégiai költeményt gr. Gyulaynéhoz, Macbetet fordította, Zsebkönyvet, majd Kazinczy tanácsára, irodalmi lapot tervezett.

Az 1814-ben megindított Erdélyi Muzeum I. kötete Kolozsvárt nyomatott 500 példányban; de mivel ezek elkeltek, a kiadvány 2. kiadása és a többi kötetek Pesten jelentek meg. E folyóiratban költeményein kívül következő cikkei vannak:

1. Előbeszéd, Barcsay Ábrahám, Báró Alvinczy József élete, Eredetiség és jutalomtétel, 2. Az Erdélyi Muzeum megindulhatása, Gróf Batthyiáni Ignácz élete, Száz József emléke, A hexameterrel élés kezdete a régi s uj nemzetek között, 3. A német próza történetei, Magyar literaturát illető jegyzések, Észrevételek az életirás theoriájáról, Vadak énekei, Felszólítás az erdélyi professorokhoz, Erdély földleirása készítése végett, 4. Előbeszéd, Az anyai nyelven irás szükséges voltának megbizonyítása, Florian franczia költő élete, 5. A franczia nyelv kimivelése történetei, s prozaikusi munkáinak megvizsgálása, A benczenczi filagoria Kinizsi emlékére, 6. Egyiptomiak, perzsák, görögök és rómaiak nevelése módja c. cikkhez némely megjegyzések, Dicsérő beszéd Mark Aurelről, Erkölcsi elmélkedések, A társalkodásról, Haller László gróf, a Telemak fordítója, Thomas élete, 7. Ajánló levél, Boileau Despreaux élete s Poetikája, Hirek Bod Péter felől, Sterne Lőrincz élete, 8. A míveltség becse s a haza szeretetének nemes volta, Hell Maximilián élete, Kupeczky János, Mozart élete, Pestalozzi Henrik élete és munkái, 9. A német dráma történetei. A német játékszin eredete s történetei általjában véve Vigjáték, Szomorújáték, A kritikáról, A wesztmünszteri apáturság temploma s nehány benne levő emlékkövek Londonban, Halottak beszélgetése (a rossz fordítók, izetlenség s nyelvócsárlók ellen) Szentkúty Sándor álnévvel, 10. Gróf Teleky József élete, Mint kellene lenni a játékszinnek, s észrevételek a szomorújáték theoriája körül, Játékszineink mostani állapotja.

Költeményeit hozták a Szépliteraturai Ajándék (1821–22), Aurora (1822. A kenyérmezei diadal, öt énekben és egy utóénekkel, 1823. Nándorfejérvár 1826), Hebe (1823. Klára Visegrádon, elbeszélés, 1826.), Koszorú (1828.), Honművész (1835. 1838. 1841.), Budapesti Árvizkönyv (I. V.), Aradi Vészlapok (1844.); hátrahagyott versei Kisfaludy Sándorhoz (A neszerző Amor 1806. és Himfy hajléka 1806), a Győri Közlönyben (1886. 27. sz.) jelentek meg. Értekezései: Nyelv csinosságára való ügyelet (Tud. Gyűjt. 1821. XII.), Balassa Bálint XVI. századbeli költőnk négy éneke (Széplit. ajánd. 1821.), Halottak beszélgetése a némettel elegy társalgási magyar nyelv kigunyolására (Kedveskedő 1824. I. 39. sz.), A tudós társalkodási körökben (Tud. Gyűjt. 1822. II.), A magyar irás mostani állapotjáról (U. ott, 1824. VII.), Dugovics Titus, ki magát, csakhogy nemzete győzzön, halálra szánta Belgrádban (U. ott, VIII.), a lipcsei Conversations-Lexikon magyar irodalmi cikke fordítva (u. ott, 1825. VI.). Az Élet és Literatura (1827.) kivonatokat adott Döbrentei és Kölcsey levelezéséből nyelv és ízlés tárgyaiban és Kazinczynak ezekre hallatott ítéletére viszont Döbrentei Gábor írt észrevételeket; a Felső Magyarországi Minervában (1826. Jelenetek Macbethből, 1827. Angliának törvényes állapotja, 1828.

A magyar nyelv, Shakespeare játékszíni munkáinak magyar fordításához jegyzések, Erdélyi historiájához tartozó emlékjegyzések, Hazai literatura, Erdély historiájához tartozó emlékírások); a Közhasznú Esmeretek Tára három első kötetébe eredeti és fordított cikkek (neve alatt vagy D. G. betűkkel); a Thaisz által szerkesztett Sasban: A költés nemei röviden és tulajdon versnem és versirás módja az olasz, francia angol és német literaturában (1831. VII.); apró életrajzok az 1832. akadémiai Névkönyvben. 1834. november 10-én az akadémia által a régi magyar nyelvemlékek gyűjtésével és kiadásával bízták meg; ezen munkásságában szerteágazó levelezést folytatott és minden évben a haza külön részeiben utazott; ez ügyben az akadémiának tett jelentései az Akadémiai Értesítőben (1841. 99. l.) és Évkönyvekben (III. és IV. kötet) jelentek meg.

Az akadémiáról és annak gyűléseiről írt közlemények (Magyar Kurir 1831–33. Jelenkor 1832–35.). Hadi gróf Wesselényi Ferencz házi rendelése (Szemlélő 1836.), Gróf Gyulai Albertről életrajz (Társalkodó 1835. 72. sz.), Nyelvünk történetéhez (u. ott, 1836. 53. sz.), A magyar nyelv historiájához (Hasznos Mulatságok 1836. II. 1. sz.), Kérdések a moldvai magyarok felől (Tud. Tár 1841.), Visszamagyarosodás Bpesten (Honderű 1844.), Brunswik Józsefné, korompai grófné (Életképek 1845.), Buda helyneveiről (u. ott, 1847. II. 1. 2. sz.), Apáczai Csere Jánosról és a „witz" szó magyarításáról (Magyar Akadémiai Értesítő 1847.)

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

Álnevei

Kalóz (Életképek 1844. II. 442.); Csaba, Holló és Vágotai Kálmán

Az elemi iskolát Puszta-Nyéken (1807-11), a középiskolát a székesfehérvári ciszterci (1811-16), majd annak VI. osztályától a pesti piarista gimnáziumban (1816-17) végezte. Apjának keveset kellett kötenie reá, mert csakhamar alkalmazták két fiú mellett: kosztját, szállását tanítással kereste meg. Pesten több könyvhöz is hozzájutott, az újabb magyar költők művei, főként klasszikusok műfordítása: Baróti Aeneise, Rájnis Eklogái, Virág Benedek ódái és horatiusi levelei. Mindezek hatással voltak rá, s kevesebbet tanult ugyan, de annál többet verselt.

1824. december 20-án letette az ügyvédi vizsgát, de nem ügyvédkedett. Ezidőtájt ismerkedett meg Zádor (Stettner) Györggyel, aki aztán meghitt barátja lett; ő ismertette meg Fáy Andrással, s elvitte hozzá (a Vadász Kürtben lakott) Deák Ferencet. 1825-ben már országos híre volt és bár szűkös körülmények közt élt, 1826 augusztusában, befejezvén tanítványainak nevelését, elhatározta, hogy az írói pályán marad.

Költői hírnevét a Zalán futása című, 1825-ben megjelent honfoglalási eposza alapozta meg. A nemzet ébresztője nevet kapta érte.

1827-ben Zádorral kirándulást tett dunántúli megyékben. 1827 márciusától 1831 végéig szerkesztette a legjelentékenyebb tudományos folyóiratot, a Tudományos Gyűjteményt (és 1828 márciusától ennek szépirodalmi havi melléklapját, a «Koszorú»-t 800 váltóforint tiszteletdíjért). A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én alakuló gyűlésén második fokozatú rendes taggá választotta és néhány nappal utóbb az elhunyt Kisfaludy Károly helyébe első fokozatúvá, 500 pengőforint fizetéssel. Előkelő szerepe volt az akadémia korai munkásságában, s leginkább az ő fellépésének volt eredménye, hogy az akadémia mindjárt kezdetben a Révai-féle nyelvtani rendszert fogadta el.

Kilenc társával megalapította a Kisfaludy Társaságot, amelynek 1837. február 6-án volt az alakuló gyűlése. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel szerkesztette az Athenaeumot.

Mint színikritikus, 1837-ben lépett föl. Kritikái közelebb hozták a színészekhez és drámaírókhoz, akik játék után örömest siettek a «Csigá»ba, ahol az írók vacsorázni szoktak. A «Csiga» vendégei később annyira megszaporodtak, hogy az első emeletet kellett kibérelniük, s ebből keletkezett később a Nemzeti Kör, majd az Ellenzéki Kör. Vörösmarty volt a központi alakja, egyszersmind első elnöke.

1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke volt.

1842-ben, saját költségén adta ki «Újabb munkáit», de nem kelt el belőle 20 példány; ezt is szegény tanulók vették meg, s így a nyomdának tartozott a nyomtatási költséggel; az lefoglaltatta bútorait; és amikor már az árverés is ki volt tűzve, szomorúan ballagva az utcán, találkozott Kossuth Lajossal, akinek elmondta a baját. «No, várj, segítünk a bajon!» mondá és írt egy vezércikket: «Szégyen, gyalázat...» kezdettel, felhívta ez ügyre a közönség figyelmét és másnap az összes példány elkelt.

Vörösmarty a magyar irodalom egyik nagy mítoszteremtője. Felhasznál régieket is (például a Zalán futásában), de ő maga is alkot ilyeneket (legfőképp a Csongor és Tündében): első költőnk, aki műveiben önálló szimbólumrendszert teremtett.

Lírai költemények

Szózat (1836) A Guttenberg-albumba (1839) Ábránd (1843) A merengőhöz (1843) Keserű pohár (1843) (bordal a Czillei és a Hunyadiak című drámából – de ismertebb Petur dalaként Erkel Ferenc Bánk bán című operájából) Gondolatok a könyvtárban (1845) Országháza (1845) Az emberek (1846) Előszó (1850) A vén cigány (1854)

Elbeszélő költemények

A Hűség diadalma (1822) Zalán futása (1823-24, nemzeti eposz) Cserhalom (1825) Tündérvölgy (1825) A Délsziget (1826) Magyarvár (1827) Eger (1827) Széplak (1828) A rom (1829-30) A két szomszédvár (1830-31) Szép Ilonka (1833)

Drámák

Csongor és Tünde (1830), színjáték 5 felvonásban) Czillei és a Hunyadiak Kincskeresők Vérnász Marót bán Az áldozat Árpád ébredése

Műfordításai

Forget not the field... (Thomas Moore)

Fordítások Shakespeare-től

Julius Caesar Lear király

Munkái

1. Zalán futása. Hősköltemény tíz énekben. Pest, 1825. (a Marczibányi-féle nagyjutalomban részesült. Ism. Hazai és Külföldi Tudosítások 1825. II. 10. sz., Szabadkai főgymn. Értesítője 1885. Újabb kiadásai 12 képpel. Bpest, 1886. Bpest, 1903. Olcsó Könyvtár 1300-1304.; többi kiadásai versgyűjteményeiben; 12. kiadás bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Erdélyi Pál, Bpest, 1904. Jeles Írók Iskolai Tára LXXVI. Bpest, 1906. Segédkönyvek a magyar nyelv és irodalom tanításához 17. Németre ford. Kosztka György Bevezetéssel. Halle a. d. S. 1900. Olaszul: ford. Silvio Gigante. Fiume, 1911). 2. Salamon király. Szomorújáték 5 felv. Pest, 1827 3. Ezeregy éjszaka. Arab regék. Ford. V... M... Pest, 1829-33. I-XI. füzetét. (Újabb kiadásai neve alatt és «Arab regék» cz. Pest, 1866. Két kötet és Galland, Habicht. Vörösmarty M. és többek kiadása után rendezte Nádor Gyula. Képekkel díszített első teljes magyar kiadás. Bpest (1884-85). Négy kötetben. 4. A bujdosók. Székesfehérvár, 1830 5. Csongor és Tünde, szomorújáték 5 felv. Székesfehérvár, 1831. Zenéje Erkel Gyulától. (Előadták Pesten 1879. dec. 1. Ism. Beőthy Zsolt, Színműírók, 211. l.; színre alkalmazta Paulay Ede, zenéjét szerzene Allaga Géza és Erkel Gyula. Bpest, 1881. a máj. 20. díszelőadás alkalmából. Ism. a lugosi főgymn. Értesítője 1885., Erdélyi Hiradó 1888. 285. sz. Bpest, 1894. Magyarázta Torkos László. Jeles Írók Iskolai Tára XLVI. Ism. Philologiai Közlöny. 2. jav. kiadás. Székesfehérvár, 1910. és 1903. Pesti Napló-Albumban. Németül. ford. Gärtner Henrik. Strassburg, 1904. Ism. Vasárnapi Ujság 11. sz.) 6. Kurzgefasste ungarische Sprachlehre für Deutsche, nebst einer Auswahl deutsch- ungarischer Uebungsstücke. Aus der ungarischen Handschrift des M. Vörösmarty. Pest, 1832 7. Vörösmarty Mihály munkái. Pest, 1833. Három kötet. (I. Versei. II. Zalán futása. III. Kisebb hőskölteményei. 12 acélmetszet. Az I. és III. a Marczibányi-féle nagy jutalom felét kapta.) 8. Vérnász, szomorújáték 5 felv. Buda, 1834 (A Magyar Tudományos Akadémia által 100 arannyal jutalmazott pályamű. Eredeti Játékszín I. Ism. Honművész 92. sz., 1836. 69. sz. Először adták a budai játékszínben 1834. nov. 8., 2-szor aug. 23. és 1836. aug. 23., Kassán 1835. máj. 9., Nagyváradon júl. 18., Debrecenben aug. 8. és nov. 10. 2. kiadás. Buda, 1837) 9. Árpád ébredése. Előjáték a pesti magyar színház megnyitásának ünnepére. Pest, 1837 (Előadatott aug. 22., 27. és nov. 23. Ism. Honművész 1837. 69. sz.) 10. Marót bán. Szomorújáték 5 felv. Buda, 1838 (100 arannyal jutalmazta az Akadémia. Németre ford. Ring Mihály. Pest, 1872. Előadták a pesti Nemzeti Színházban először 1838. máj. 19.) 11. Vörösmarty Mihály újabb munkái. Buda, 1840. Négy kötet. (I. Versek. 200 aranynyal jutalmazta 1841-ben az Akadémia. II. Beszélyek és regék. III. Színművek: Julius Caesar; először adták a pesti Nemzeti Színházban 1842. febr. 26., Árpád ébredése, Kincskeresők, szomj. 4 felv.; először adták 1834. szept. 16. Budán; IV. Színművek: Az áldozat, színj. 5 felv., zenéje Thern Károlytól; először adták Pesten a Nemzeti Színházban 1841. ápr. 26., A fátyol titkai, vígj. 5 felv.; először adták Pesten a Nemzeti Színházban 1844. máj. 7.) 12. Fóti dal. Zenéje Fáy Andrástól; kiadó Garay János. Pest, 1842. (Zenemelléklet a Regélő Pesti Divatlap 104. sz.-hoz.) 13. Czillei és a Hunyadiak. Történeti dráma 5 felv. Pest, 1845. (Előadatott először Pesten a Nemzeti Színházban 1844. jún. 18., másodszor aug. 28.) 14. Vörösmarty Mihály minden munkái. Kiadták barátai: Bajza József és Schedel Ferenc. Pest, 1845-47. Tíz kötet. (Nemzeti Könyvtár. Kiadja a Kisfaludy-Társaság. Összes kiadás egy kötetben. Pest, 1847). 15. Három rege. B. E. ifjú grófnőnek ajánlja 1845-ben. Pest, 1851 16. Lear király. Ford. Pest, 1856. és 1865. (Shakespeare összes színművei 5.) 17. Gedichte. Aus dem Ungarischen in eigenen und fremden metrischen Uebersetzungen, herausgegeben von K. M. Kertbeny. Pest, 1857 18. Szózat. Német, francia, tót és szerb fordításokkal. Az 1869. év emlékéül ajánlva a Vasárnapi Újság olvasóinak. Pest, 1860. Magyar, német, francia és olasz nyelven. Pest, 1861. Török nyelven. Ford. Vámbéry Ármin. Pest, 1861. Görögül. Ford. Télfy Iván: Pest, 1862. Két kiadás. Magyarul és franciául. Ford. Charles Corand. Pest, 1867. Magyarul és olaszul. Ford. Cipriani Iván. Pola, év n. 19. Minden munkái. Rendezte s jegyzetekkel ellátta Gyulai Pál. V. arck. és életrajzával. Pest, 1861-64. 12 kötet. 20. Julius Caesar. Ford. Pest, 1864. (Shakespeare minden munkái. 2. k. Bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel ellátta Névy László. 3. kiadás. Bpest, 1898. Jeles Írók Iskolai Tára XII. Bpest, 1908. M. Könyvtár 519.) 21. Költeményei. Kiadja Gyulai Pál. Pest, 1865. Négy kötet. 22. Szép Ilonka. Orlay Soma 8 fényképrajzával. Pest, év n. (Zsebkiadás. Pest, 1867, Bpest, 1901. arck. és fénynyom. rajzokkal) 23. Kisebb költeményei. Teljes kiadás. Pest, 1870. (M. Nemzet Családi Könyvtárában. Bpest, 1874) 24. Minden munkái. Uj jutányos kiadás. Pest, 1871. Hat kötet. (M. Nemzet Családi Könyvtára.) 25. Ausgewählte Gedichte. Deutsch von Paul Hoffmann. Bécs, 1885. Bpest, 1886. és Wien, Pest, Leipzig, 1895. arck. (Ism. Budapesti Szemle 81. k.) 26. Sírva vígad a magyar. Bordalok. Bpest, év n. (Historiák 48.) 27. Tréfás versek. Bpest, év n. (Historiák 78.) 28. Az áldozat, szomorújáték 5 felv. Bpest, 1895 (Olcsó Könyvtár 358.) 29. Epikai költeményei. Rendezte Gyulai Pál. Bpest, 1889. Két kötet. 30. Összes művei. Sajtó alá rendezte Gyulai Pál. Bpest, 1884. Hat kötet. 31. Összes munkái. Népszerű kiadás. Sajtó alá rendezte Gyulai Pál. Bpest, 1895. Két kötet. 32. Eger. Három énekben. Bpest, 1895. (Olcsó Könyvtár 359.) 33. A kecskebőr, vagy a megcsúfolt kincskeresők, 6 képpel. Bpest (1898. Jó Könyvek 59.). 34. Cserhalom. Egy énekben. Bpest, 1899. (Olcsó Könyvtár 1138. Magyarázta Pintér Kálmán. Bpest, 1900. Jeles Irók Iskolai Tára XLVII. Németül: Ford. Pachler Faust. Wien, 1878.) 35. Összes munkái. Teljes kiadás. Rendezte és jegyzetekkel kísérte Gyulai Pál. Bpest, 1886. Nyolc kötet. A költő arck. és életrajzával. Megjelent 57 füzetben is. 36. Két szomszédvár. Regényes költői elbeszélés négy énekben. Magyarázta Vozáry Gyula. Bpest, 1887. (Jeles Irók Iskolai Tára XXIX., 2. jav. kiadás. Bpest, 1900. 4. kiadás. Bpest, 1908. Ism. Egyet. Philologiai Közlöny 1888. Válasszal és viszontválasszal és Tanáregylet Közlönye.) 37. Beszélyei és regéi. Bpest, 1901. (Olcsó Könyvtár 1198-1200.) 38. Ausgewählte Gedichte. Uebertragen von Peter Jekel. Sopron és Lipcse, 1901 (Bartók Lajos előszavával.) 39. Vörösmarty Mihály munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Gyulai Pál. Bpest, 1902. Hat kötet. (Magyar Remekírók 22-27.) 40. Kont Ignác. Un poete Hongrois Michael Vörösmarty. Párizs, 1903. (V. életét, eposzait, költeményeit és színműveit mutatta be.) 41. Válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Gaál Mózes. V. M. életrajzával és arck. Bpest; 1904. (Kis Könyvtár 67., 68.). 42. Lyrai és vegyes költeményei 1821-1855. Bpest, 1905. (Olcsó Könyvtár 1405-1407.) 43. Válogatott versei. Beőthy Zsolt bevezetésével. Bpest, 1906 44. Vörösmarty Mihály munkái. Bevezetéssel ellátta Gyulai Pál. Magyar művészek képeivel. Bpest, 1906 Három kötet. (Ugyanaz: Remekírók Képes Könyvtára) 45. Vörösmarty Mihály összes költeményei. Költemények. Költői elbeszélések. Drámák. Pályalombok. Shakespeare-fordítások. Sajtó alá rendezte és életrajzzal ellátta Erdei Zalán. Bpest, 1907. Színes képekkel.

Levelei Kazinczy Ferenchez, Pest, 1824. febr. 18. és márc. 25. (Kazinczy Ferenc Levelezése XIX.); Peőcz Károlyhoz, Pest 1824. aug. 14. (Budapesti Hírlap 1901. 332. sz.); 1825. febr. 13. (Pesti Napló 1893. 187. sz.); Csajághy Károlyhoz, Szent-Iván, 1853. máj. 7. (Budapesti Hirlap 1911. 39. sz.); Tóth Lőrinchez, Nyék, 1854. aug. 14. (Pesti Hírlap 1911. 94. sz.)

Szerkesztette a Tudományos Gyűjteményt és havi melléklapját, a Koszorút 1827. márciustól 1832 végéig; az Athenaeum c. tudományos, művészeti, kritikai és szépirodalmi hetenként kétszer megjelent lapot és a Figyelmező c. heti társlapját 1837. jan. 1-jétől 1840 végéig (Schedellel és Bajzával); azontúl Bajza szerk. egyedül az Athenaeumot; kiadták Schedel és V. 1843. dec. 31-ig. Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó

A hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális célzatú művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó. Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja mégsem az írás, hanem a beszéd.

Az I. István Gimnáziumban érettségizett 1955-ben. Ugyanebben az évben kezdte a pályáját rendezőasszisztensként, a Madách Színházban. Eredeti szakmáját tekintve dramaturg. Napjainkig művek sokaságát állította színpadra, a Madách Színházban 1965-től végzi ezt a munkát.

Regény

A madárember, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, (1977).

Részeg józanok - Világcirkusz, Jonathan Miller Kiadó, Budapest, (2004), ISBN 963865483X

Drámakötetek

Búcsúelőadás, Magvető Kiadó, Budapest, (1981). A lélek színpada, Jonathan Miller Kiadó, Budapest, (2005).

Spirituális művei

Titkos tanítások, Jonathan Miller Kft., (2003). Boldogság, Édesvíz Kiadó, (2004)., Életmű sorozat, ISBN 9789635290178 Jóskönyv - Ji-King mindennapi használatra, Alexandra Kiadó, (2006). Szeretetkönyv, Alexandra Kiadó, (2007). Benső mosoly I.-II., Édesvíz Kiadó, (2007). Kígyó és kereszt, Édesvíz Kiadó, (2007). Titkos tanítások, Alexandra Kiadó, (2007). Lomb és gyökér, Édesvíz Kiadó, (2008). Boldogság, Édesvíz Kiadó, (2008). Örömkönyv, Alexandra Kiadó, (2008). Varázskő - Akármi történik a kő megment téged!, Alexandra Kiadó, (2008). Gondviselés, Alexandra Kiadó, (2009). ISBN 9632971049. Isten bohócai, Alexandra Kiadó (2010) Férfiélet, női sors, Kossuth Kiadó (2013)

Hangoskönyvek

Élőszóval-Az Örömkönyv legszebb részei a szerző előadásában. (CD), Alexandra Kiadó, (2008). Müller Péter a mesterkurzuson. (Gyűjteményes DVD 1.), Affarone Kft, 2008., EAN 5999557320004.

Filmek

A tudatos élet, ismeretterjesztő film, szereplő. Tér, idő, tudat: dimenziók hálója. (TV film), szereplő. Művészetek üzenete: az ihlettől a manifesztációig, (TV film), szereplő. Viadukt, szereplő. Mária evangéliuma, (TV film), író. Az érző élet, (TV film), szereplő.

Pályi András (Budapest, 1942. december 1. –) író, műfordító.

Apja és nagyapja is tanár volt. 1961-től az ELTE BTK hallgatója volt, ahol 1966-ban szerzett diplomát lengyel–magyar szakon, 1967-ben pedig a MÚOSZ újságíró iskoláját is elvégezte. 1963-ban bemutatták „Tigris” című drámáját a Pécsi Nemzeti Színházban, amelyet azonban betiltottak és a harmadik előadás után levettek a műsorról. Első kötete 1978-ban jelent meg. 1966 és 1968 között az Új Ember, 1970 és 1974 között a Magyar Hírlap, 1974 és 1989 között a Színház című lap, 1989 és 1991 között pedig a Magyar Napló munkatársa, 1991-ben fél évig főszerkesztője. 1991 és 1995 között a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója. 1996-tól 2005-ig az egri Gárdonyi Géza Színház dramaturgja, a Szépírók Társasága alapítója, és 1997 és 1998 között első elnöke volt. A Kalligram című folyóirat teljes terjedelmében neki szentelte 2002. decemberi számát. Ugyane kiadó Tegnap és Ma sorozatába Cs. Fehér Katalin írt róla könyvet.

Évtizedek óta foglalkozik a lengyel kultúra népszerűsítésével. Többek között Witold Gombrowicz magyar fordítója.

Az Élet és Irodalom című hetilapban rendszeresen jelentkezik kritikáival, riportjaival. 2014- től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Főbb művei

Tiéd a kert (elbeszélések), 1978, ISBN 963-15-1154-5 Éltem (kisregények), 1988 ISBN 963-15-3602-5 Kövek és nosztalgia (elbeszélések), 1989, ISBN 963-15-4115-0 Egy ember kibújik a bőréből (színházi esszék), 1992, (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-2909-32-X Éltem – Másutt – Túl (kisregények), 1996, ISBN 80-7149-141-1 Suszterek és szalmabáb (lengyel vonatkozású esszék), 1998, ISBN 80-7149-195-0 Provence-i nyár (elbeszélések), 2001, ISBN 80-7149-430-5 Képzelet és kánon (esszék), 2002, ISBN 80-7149-502-6 Megérkezés (regény), 2003, ISBN 80-7149-549-2 Múlás és maradás (rádiókritikák), 2004, ISBN 80-7149-606-5 A kerület órái (tárcák, novellák), 2007, ISBN 80-7149-885-8 Az én határain (interjúkötet), 2010, ISBN 978-80-8101-330-0 Színészek kereszttűzben (színikritikák), 2011, ISBN 978-80-8101-431-4

Idegen nyelveken

1. Out of Oneself (angol nyelvű, Twisted Spoon Press, Prague, 2005, Goldstein Imre fordítása) ISBN 80-86264-21-1 2. Příchody (cseh nyelvű, Host, Brno, 2005, Ana Okrouhlá fordítása) ISBN 80-7294- 160-7

Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő

Ady Endre „nagyon-nagy író-asszony”nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Indulását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta, hanem – saját vallomása szerint – Szabolcska Mihály is.

Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmas nővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is. Szoros baráti kapcsolatban állt Kosztolányival, Babitscsal, Szabó Dezsővel, és Balázs Bélával is.

1905. január 5-én[1] ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. Férjét 1907-ben a Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910– 1915 között tanárként dolgozott, közben 1914. augusztus 18-án Szegeden másodszor is férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz, Balázs Béla testvéréhez. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.

1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.

Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.

Művei

Versek (1903) Levelek a zárdából (naplóregény, 1904) A gondolkodók és egyéb elbeszélések (elbeszéléskötet, 1906) Képzelet-királyfiak (meseregény, 1909) Csendes válságok (elbeszéléskötet, 1910) Csonka regény és novellák (elbeszéléskötet, 1911) Tallózó évek (verskötet, 1911) Utolszor a lyrán (verskötet, 1912) Süppedő talajon (elbeszéléskötet, 1912) Színek és évek (regény, 1912) Mária évei (regény, 1913) Szent Ildefonso bálja (elbeszéléskötet, 1914) Két nyár (regények, 1916) Állomások (regény, 1917) Hangyaboly (regény, 1917) Kis emberek barátocskáim (ifjúkori írások, 1918) Az élet útján (verskötet, 1918) A révnél (elbeszéléskötet, 1918)

Laczkó Géza (Budapest, 1884. december 3. – Budapest, 1953. december 1.) író, újságíró, műfordító, lapszerkesztő.

A Nyugat első nemzedékéhez tartozott, a folyóirat főmunkatársa volt. Pályáját versek és novellák írásával kezdte, számos tanulmányt, kisebb esszét írt, elsősorban azonban mint regényíró jelentős. A francia irodalom, különösen Gustave Flaubert volt rá nagy hatással, műfordítóként is főként francia írók műveit tolmácsolta.

Bírálói a műfaji újítók és nyelvművészeti alkotók közé sorolták. Dicsérték klasszikus ötvözésű novelláit, ötletes tanulmányait, mivel az író és a tudós szerencsésen találkozott alkotásaiban. Elbeszélő művészetét a tökéletes kifejezésre való törekvés jellemzi. Novelláiban a modern lélekrajzoktól kezdve a történeti miniatűrökig a különféle foglalkozású és életsorsú egyének csoportját gyűjtötte össze, a lelki történéseket egybekapcsolta előadásának tárgyszerű stilizálásával. „Laczkó Géza hideg, tárgyilagos pesszimizmusának irodalmunkban alig van párja. A külföldi írók közül Flauberthez hasonlít leginkább.”Vonzódott a különös alakokhoz, örömét találta a gúnyolódásban, de iróniája hozzásimult elbeszéléséhez, szelleme sziporkázó volt.

Regényei közül a Noémi fia (1916) gondos háttérrajzzal bontja ki a 19. század utolsó negyedének vándorszínész életét. Írói hivatásának erkölcsi megbecsülésével, a tisztán művészi szempontok nemes szolgálatával már ebben a regényében feltűnt. Nem az olcsó hatást kereste, nem a népszerűség után futott, hanem az írásművészet eszményei irányítatták. A Német maszlag, török áfium (1918) hőse Zrínyi Miklós, a költő. Ez a nagyszabású regény a kiváló hadvezér és államférfiú tragikus végű pályafutásának ívelését a korhűség aggodalmas tiszteletben tartásával mutatta be. Az elbeszélésnek még a stílusa is archaikus, hősei a törökvilág-korabeli magyar nyelven beszélnek. Ilyen következetes nyelvi arhaizálást egy hosszú regényen keresztül Laczkó Géza előtt senki sem kísérelt meg irodalmunkban.

A Szent Iván tüzében (1932) az első világháború korának emberi sorsokat átalakító éveiben játszódik. A történelem beleszól a magánéletbe, elbuktatja a gyöngéket, továbbsodorja az erőseket. Egy modern leány körül zajlik a pesti élet vására, szerelemre szomjas fiatalsággal, eszménytelen célokkal. A lélektani regény a nagyvárosi hősnő belső életének és külső sorsának korjellemző bemutatása.

Királyhágó (1938) című regényéből egy nagyrahivatott ifjú alakja lép az olvasó elé: a fiatalember boldogtalan helyzetéből nemes akaraterővel küzdi fel magát a kiváló emberek sorába. Háttérben az 1900-as évek kincses Kolozsvára és a budapesti Eötvös Kollégium tanulóserege. A főhős élete köré sok érdekes történet fűződik, az író mindenütt biztos ura az elbeszélő művészetnek.

Utolsó nagy történelmi regényét, a trilógiának tervezett Rákóczit már nem maradt ideje befejezni, a nagy lélegzetű mű töredék maradt, csak két kötete készült el.

Munkái

A porosz levél. Novellák. Budapest, 1910. Noémi fia. Regény. Budapest, 1916. Német maszlag, török áfium. Regény. Budapest, 1918. Sátán Trismegistos olvasója. Novellák. Budapest, 1926. Szent Iván tüze. Regény. Budapest, 1932. Sánta Ámor. Novellák. Budapest, 1936. Királyhágó. Regény. Budapest, 1938. Rákóczi. Regény. Budapest, 1955. Holdbéli Dávid csodálatos tapasztalatai a Földön, Fantasztikus regény, Budapest, 1972 Innen és túl, Tudományos fantasztikus elbeszélések, Budapest, 1981

Zilahy Lajos (Nagyszalonta, 1891. március 27. – Újvidék, 1974. december 1.) magyar író, publicista, az MTA tagja

1914-ben kitört az első világháború. Ekkor bevonult katonának, azonban Lembergnél súlyosan megsebesült. Emiatt 1916-ban leszerelték. Ezt követően újságíróként dolgozott a Magyar Figyelőnél és a Déli Hírlapnál. 1916-ban Versek címen megjelenik az első önálló kötete. A Tanácsköztársaság kitörésekor Bécsbe költözött és 1919 végéig ott is maradt. Ez idő alatt egy ellenforradalmi lap kiadásán fáradozott.

Miután visszatért Magyarországra, színműveit Az ökör és más komédiák címmel adatja ki 1920-ban Budapesten. 1922-ben megjelent első regénye Halálos tavasz címen, amely hatalmas sikert aratott. Ezt követően több színművel jelentkezett. 1923-ban a Nemzeti Színházban bemutatásra került A hazajáró lélek című darabja. 1924-ben pedig a Süt a nap című műve kerül a Nemzeti Színház műsorára. Ez utóbbival elnyerte az MTA Vojnits-díját. 1925-ben Kisfaludy Társaság tagja lett.

1927-től több újság (Budapesti Hírlap, Est-lapok, Magyarország) szerkesztőségénél is dolgozott. 1930- től újabb kitüntetés következik, a Corvin-koszorú. Felesége Bárczy Piroska lett. Az 1930-as években számos művét megfilmesítették. Zilahy ekkoriban Pegazus néven saját filmvállalatot alapított. A Horthy-rendszer politikáját támogatta, bár az ez ellen lázadó írókkal és értelmiségiekkel is kapcsolatban állt. 1935 áprilisában találkozót szervezett, amelyen megpróbálta közelíteni a népi írókat Gömbös Gyula irányvonalához. Május elején ennek érdekében létrehozták az Új Szellemi Front nevű tömörülést, azonban ez a törekvés a kezdeményezés szintjén maradt.

Az Irodalom és Tudomány című folyóiratban kezdte el folytatásokban közölni Ararát című regényét. Később – már emigrációban – tovább szőtte a történet szálait, megírva az előzményeket és a folytatást is. Így született A Dukay család trilógia, a magyar arisztokrácia közel másfél száz esztendőt átfogó társadalomrajza. A regényben, mely a bécsi kongresszus megnyitásakor (1814) kezdődik és a huszadik század negyvenes éveinek végén ér véget, több kor és több nemzedék története szövődik egymásba rendkívül fordulatosan és olvasmányosan. Realizmus és romantika keveredik a nagyregényben, gyakran lírai, máskor humoros jelenetekkel ötvöződve. A trilógia a hetvenes években Újvidéken jelent meg, magyar nyelvű könyv esetében példátlanul magas: 272 000 példányban, ebből átkerült hazánkba 40 000 példány, de a cenzúra nem engedte a regényt a maga teljességében forgalomba hozni Magyarországon. A teljes, cenzúrázatlan szöveg először 2006-ban jelent meg Magyarországon 1416 oldalon.

Művei

Zilahy Lajos versei 1914-1916 Beöthy Zsolt előszavával (1916); Az ökör és más komédiák (1920); Halálos tavasz (1922); Szépapám szerelme (1922); A jégcsap (1923); Hazajáró lélek (1923); Az ezüstszárnyú szélmalom (1924); Süt a nap (1924); Csillagok (1925); Zenebohócok (1925); Két fogoly (1926); A világbajnok (1927); Valamit visz a víz (1928); A fehér szarvas (1929); Versek (1929); Leona (1930?); Úrilány (1932?); A lélek kialszik (1932); A tésasszony (1932); Tűzmadár (1932); Fehér hajó (1932?); A tizenkettedik óra (1933); Az utolsó szerep (1935); A fegyverek visszanéznek (1936); Szűz és gödölye (1937); Gyümölcs a fán (1938); Kisebb elbeszélések (1939); A földönfutó város (1939); Csöndes élet (1941); Szépanyám (1943); Fatornyok (1943); Ararát (1947); A Dukay család (1967–68)

DECEMBER 2.

Molnár Gábor (Budapest, 1908. december 2. – Budapest, 1980. október 29.)

A 20. század egyik legnépszerűbb magyar vadász- és útleírásírója, akinek műveit számos nyelvre lefordították, köztük portugálra, mongolra, oroszra, angolra, németre. Számos regényt, rádiójátékot írt. Legelső műve 1940-ben jelent meg. Műveit vakon írta miután egy balesetben elvesztette a látását.

Erdész szeretett volna lenni, de nem tudták taníttatni, egy időre borfiú lett. Édesapja régi ismerőse alkalmazta a Budapesten lévő Pannónia szállodában és étteremben. Itt vette meg első fegyverét, s a szálloda pincéjében gyakorolta a céllövést.

1927-ben Pápán mezőgazdász képesítést szerzett, majd két évig gazdatisztként gyakornokoskodott Tolna és Somogy megyékben. A mezőgazdásziskolát Szakács Ernő - törzsvendég volt a Pannónia éttermében - biztatására végezte el, akinél az iskola után 1 évig dolgozott Tolna megyében, majd onnan visszautazott Budapestre, miután nem jött ki jól Szakács Ernővel. Ezután vállalta el a Somogy megyei állást Feketepusztán.

Az Est 1929 karácsonyi számában olvasott egy Brazíliába készülő bogárgyűjtő expedícióról, amelyet Pusztai Lajos szponzorált és Horváth Elemér vezetett. Reménye sem lehetett rá, hogy a saját erejéből egyszer kutatóútra indulhat: levélben jelentkezett az expedíció vezetőjénél, Horváth Elemérnél. Adottságai, lövésztudása és elszántsága miatt őt választották a Magyar Nemzeti Múzeum állat- és rovargyűjteményét gyarapítani hivatott expedíció harmadik tagjának.

1932. március 7-én a raktárban, amit ő felügyelt, egy beosztottja, egy fiatal fiú veszélyes csomagot talált, egy csomag gyutacsot, amely bármikor felrobbanhatott. Molnár Gábor maga akarta eltávolítani a gyutacsokat, de útban a közeli folyó felé azok felrobbantak a kezében és mindkét szeme világát elvesztette.

1932 nyarán az Állami szemkórházban töltötte az időt ahol megerősítették, hogy soha többet nem fog látni. Itt az egyik nővér segítségével remington írógépen írni tanult. Amely később elindította az írói pályáján.

Első írása az Est vasárnapi mellékletében jelent meg 1933. február 23-án, "Az anakonda - a kígyó támadása" címmel. Ezt a lehetőséget régi barátja Dallos Sándor szerkesztő adta neki, aki elvitte írását az akkori főszerkesztőhöz Légárdy Ottóhoz. Az írása sikert hozott és rögtön 3 másik írást is rendeltek tőle. A siker nem maradt el és egyre több újság közölt tőle pl: Kis Újság, Tükör és az állatkert lapja a Természet is. Polgár Géz - "Mit üzen a rádió" műsor szerkesztő,műsorvezetője - juttatta be a rádióhoz miután készített vele egy interjút. Az elkövetkező időben egyre többször olvasták fel és játszották a műveit a rádióban. Kálmán László - ügyvéd, édesanyja barátja - bevezette a Fészek Klubba és az írói körökbe. Itt ismerkedett meg sok íróval, szerkesztővel - pl. Lénárt Menyhérttel - és került be az írói társadalom vérkeringésébe. Huszonhat önálló kötete jelent meg és több, mint száz tárcája, ismeretterjesztő írása. Rádiójátékokat is írt. Több száz író-olvasó találkozón vett részt, terjedelmes levelezést folytatott.

Első teljes kötete 1940-ben jelent meg Kalandok a brazíliai őserdőben címmel. Könyveit a háború után a Móra, a Gondolat kiadók, illetve leggyakrabban a Szépirodalmi Kiadó adták ki. Országosan ismert íróvá az 1950-es évek közepétől vált. Az 1960-as és 1970-es években az ország egyik legolvasottabb írója volt, írásai nem ritkán másod - és harmadközlésben is megjelentek. Azóta azonban műveit nem adták ki újra.

Egy Dél-Amerikai darázs faj - Parascelio Molnari - őrzi emlékét, melyet ő fedezett fel 1930 őszén a Tapajos folyó mentén. Egy másik fürkész darázs faj - Ceraphron molnari Szabo - is őrzi emlékét, melyet 1978-ban Mongóliában gyűjtöttek és Dr. Szabó János Barna parazitológus azonosított és nevezett el 1979-ben.

Útleírásai izgalmas, olvasmányos és hiteles képet nyújtanak az őserdei életről. A magyar irodalomban háttérbe szorult ifjúsági irodalom egyik legjobb képviselője volt.

Művei

Kalandok a brazíliai őserdőben, Bp., 1940 A kutyafejű szikla, Bp., 1942 (regény) Ry-Ke a Matto Grosso ősvadonában, Bp., 1944 (ifjúsági regény) Magyar–portugál szótár (Függelék: A mai brazil élet), Bp., 1948 Az óriáskígyók földjén (Amazonasi vadásznapló), Bp., 1955 Jaguárországban, Bp., 1960 A fehér arany vadonában, Bp.,1961 Barátom a vadon, Bp., 1962 Pálmakunyhó az őserdőben, Bp., 1963 Ahol az ösvény véget ér – Észak-Brazília őserdeiben, Bp., 1964 Egymillió hős országa – Arhangoj őserdeitől a Góbi sivatagig, Bp., 1966 Négyen a vadonban, Bp., 1966 A dzsungel doktora (Vital Brasil életrajza), Bp., 1967 Holdárnyékban az őserdő, Bp., 1967 Horgászom az Amazonason, Bp., 1968 Bíborviskó, Bp., 1969 Négy hágó sziklavadonában (Hegyi Margittal), Bp., 1972 Gyémántmosók, Bp., 1972 Makk és Jaguár, Bp., 1972 Éjbe zuhant évek, Bp., 1973 Én kedves Amazoniám, Bp., 1975 A csendes halál démona, Bp., 1977 (regény) A Bakonytól Amazoniáig, Bp., 1978 (önéletrajzi regény) Az Arany-Góbi kősivatag, Bp., 1981

DECEMBER 3.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)

Huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant jobboldali tiltakozások eredményeként Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától. Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd Párizsban a Sorbonne-on tanult. Közben megismerkedett az akkori német és francia költészettel, és tökéletesítette nyelvtudását.

Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, és Magyarországra hazatérve kapcsolatba lépett az illegális munkásmozgalommal. Zaklatott magánéletét azonban érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek terhelték, és az ehhez társult rendszertelen életvezetése oda juttatta, hogy összeomlott az idegrendszere. A zavaros elmeállapotú költő a balatonszárszói vasútállomáson egy vonat alá került és szörnyethalt.

Mindössze harminckét évet élt, az Ady Endre utáni magyar költészet legjelentősebb alakja. A második világháború után a szocialista világköltészet ünnepelt vezéregyéniségévé vált. Műfordítóként a szomszéd népek kortárs lírájával foglalkozott és értékesek Villon-fordításai is.

Magyar és világirodalmi jelentőségéről

Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami „ azóta van, vele kezdődik ”

– Hegedüs Géza József Attila költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében: az az új szemléletmód, ahogyan verseiben az »én«-t felépíti, láttatja, összhangban ” volt Európa és Amerika akkori költészetével. Öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit. Ahogy minden igazán nagy alkotó esetében, az övében is azt látjuk, hogy száz évvel születése után legalább annyi „ újdonságot tud mondani, mint a megelőző évtizedekben – Bókay Antal Énszerkezet, önteremtés – József Attila üzenete című előadásának bevezetője.

Csak halála után kezdődött igazi ismertsége, általános közönségsikere. Utolsó verse szinte a búcsúzás hangján szólal meg: Ime, hát megleltem hazámat (1937. november, részlet):

„Íme, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet…” [...] „Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél.”

A költőt először Balatonszárszón temették el 1937. december 5-én, majd 1942-ben a budapesti Kerepesi úti temető 35. parcellájában helyezték örök nyugalomra. 1959-ben áthelyezték a Munkásmozgalmi Pantheonba, majd 1994-ben került vissza korábbi nyughelyére.

Közösségi költészete

Pályájának elején (1922–1924 között) írt verseiben a magyar nép, a magyar föld, a magyar parasztság sorsa jelentős hangsúlyt kap: Pogányos hitvallás magyarul (1922), Bús magyar éneke (1922), Magyarok (Minek magunkat lassan ölni?...) (1923). Ebből az időszakból való a Nem, nem, soha! (1922) című verse, amely hosszú ideig nem jelent meg nyomtatásban.

Később fokozottabban fordul a munkásság sorsa felé, ebben a 'szocialista' korszakában (1929–1932) írt verseinek egy része a Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931) című kötetben jelent meg (pl. a Nyár, Favágó, Ákácokhoz), már a kötet címe is az osztályharcra utal. A következő, a Külvárosi éj (1932) című kötetben az osztályharcos hangot inkább valamifajta keserű rezignáció váltja fel (Külvárosi éj, Eső, Holt vidék).

Késői korszakában (1936–1937) írott verseinek fő motívumai az internacionalizmus (a közép- európai népek megbékélését hirdető A Dunánál (1936) és a fasiszta eszmék térhódításának veszélyeire utaló Thomas Mann üdvözlése (1937).

Filozófiai költészete

Eszmélet kozmikus költészete – A kozmosz éneke (szonettkoszorú), „Költőnk és kora”

Szerelmi költészete

Múzsái:

Márta (1) : Első szerelme, a makói gimnázium igazgatójának lánya, Gebe Márta, ki nem viszonozza érzéseit. Neki írta a Csókkérés tavasszal című versét. Márta (2) : 1927-ben ismeri meg Vágó Mártát, egy jómódú család lányát. Tervezték a házasságot, de Mártát apja Angliába küldi tanulni, azzal a szándékkal, hogy elválassza a fiatalokat. Márta külföldi tartózkodása véget vet a kapcsolatnak. Hozzá írta többek között a Tudtam én..., a Mióta elmentél... című verseket. Judit : 1930-ban ismerkedik meg Szántó Judittal, aki 1934-ben féltékenységből öngyilkosságot kísérel meg. Szakításukkor írta József Attila a Judit című verset. Márta (3) : Dr. Szöllős Henrikné Marton Márta művészettörténész ihlette az Óda című verset. Az IGE (Írók Gazdasági Egyesülete) gyűlésén vett részt, amikor megismerte Mártát. Edit : Gyömrői Editbe a pszichoanalitikus kezelések alatt szeret bele, ennek bizonyítékai: Gyermekké tettél – eredeti címe: Egy pszichoanalitikus nőhöz –, …aki szeretni gyáva vagy, Nagyon fáj című versek, valamennyi 1936-ban keletkezett. Flóra : Kozmutza Flórát, a francia szakon végzett, esztétikából doktorált gyógypedagógust (Illyés Gyula későbbi feleségét) 1937-ben, betegen ismeri meg; ez a kapcsolat beteljesületlen szerelem volt. (Az öt versből álló Flóra, Flórának, Sas.)

Szabad ötletek jegyzéke

„A szenvedés lenne a kulcs a költészethez? Kattan az ajtózár, benyitunk: a lélek, mint a szétdobált lakás, honnét sietve távozott a lakó; egymás hegyén-hátán a gyermekévek, kudarcok, szerelmek; szellem, hogyha járt is ott előttünk, kihúzott a kulcslyukon…” (Orbán Ottó, József Attila analízise, részlet)

Thomas Mann üdvözlésére írt verse ihlette az utókor által transzrealizmusnak nevezett képzőművészeti irányzatot.

„Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.” (Thomas Mann üdvözlése, 1937)

Művei

Életében megjelent kötetei

Szépség koldusa (Szeged, 1922): benne: Aratásban (1922), Éhség (1922), A jámbor tehén (1922), Kukoricaföld (1922), Csókkérés tavasszal (1922). Nem én kiáltok (Szeged, 1925): benne: Nem én kiáltok (1924), Megfáradt ember (1923), Szegény ember balladája (1924). Nincsen apám, se anyám (1929): benne: Tiszta szívvel (1925), Ringató (1928), Klárisok (1928), Tedd a kezed… (1928), Áldalak búval, vigalommal (1927). Döntsd a tőkét ne siránkozz (1931): benne: Nyár (1929), Favágó (1929/1931). Külvárosi éj (1932): benne: Külvárosi éj (1932). Medvetánc (Válogatott költemények 1922–1934) (1934): benne: Téli éjszaka (1932), Reménytelenül (1933), Elégia (1933), Óda (1933), Eszmélet (1934), Mama (1934). Nagyon fáj (1936): Levegőt! (1935), Kései sirató (1935), A Dunánál (1936), Nagyon fáj (1936), Kész a leltár (1936).

Halála után kiadásban megjelent művei

utolsó költeményei: Thomas Mann üdvözlése (1937), Születésnapomra (1937), Tudod, hogy nincs bocsánat (1937), (Talán eltünök hirtelen…) (1937), (Karóval jöttél…) (1937), (Ime, hát megleltem hazámat…) (1937).

Prózai művei

Curriculum vitae – József Attila önéletrajza Szabad-ötletek jegyzéke. (Közzéteszi, jegyz. Stoll Béla, 1990)

Kritikai művei

Tanulmányok és cikkek (1923–1930. Szövegek)

Műfordítói tevékenysége

P. Bezruč, J. Wolker, Majakovszkij, Jeszenyin, Alekszander Blok, Émile Verhaeeren, Rimbaud, François Villon

DECEMBER 4.

Rainer Maria Rilke (Prága, 1875. december 4. – Montreux, Valmont 1926. december 29.) osztrák impresszionista költő, a 20. század legnevesebb, német nyelven író költői közé tartozik.

Prágában katonaiskolában nevelkedett, ami lelkileg és fizikailag egyaránt megviselte. Majd kereskedelmi akadémiára járt, de megszökött, végül magántanulóként tett érettségi vizsgát. 1895-től a prágai egyetemen művészettörténetet, irodalmat és filozófiát hallgatott. 1896-ban Münchenbe költözött és írói pályára lépett. Időközben megismerkedett Lou Andreas- Saloméval, aki megtanította oroszul, így az orosz klasszikusokat eredetiben olvashatta. Salomé volt az, aki Rainernek kezdte hívni inkább, s nem Renének. Fiatal korában (1899-ben és 1900-ban) Oroszországba többször ellátogatott, ahol Tolsztojjal is találkozott. Párizsba költözött, ahol a szobrász Rodin titkára volt. 1901-ben feleségül vette Rodin egyik tanítványát. 1902-ben Párizsba költözött, és megbízást kapott egy Rodin-monográfia elkészítésére. 1919-ben Svájcba telepedett le, ahol barátai egy kastély tornyában biztosítottak számára lakóhelyet. Korai halálát fehérvérűség okozta. Egyik legismertebb műve az Archaikus Apolló-torzó. A félelem, a kiszolgáltatottság foglalkoztatja Malte Laurids Brigge feljegyzései (1910) című regényében. Verseskötetei: Imádságos könyv (1905); Képek könyve (1906); Duinói elégiák (1923); Szonettek Orpheuszhoz (1923); magyarul még: Válogatott versek. Prózai írások (I-II., 1961).

Felhasznált forrás

Klasszikus német költők, II. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977. Pethőné Nagy Csilla: Irodalom 11. Tankönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009. Szabó Ede: Rilke világa, Fapadoskönyv kiadó, 2010 Pór Péter: Léted felirata. Válogatott tanulmányok, Balassi kiadó, 2002 Bartók Imre: Rilke. Ornamentika és halál, L'Harmattan kiadó, 2011.

Gerencsér Miklós (Győr, 1932. december 4. – Aszófő, 2010. május 17.) magyar író, újságíró, lapszerkesztő

Szakmunkásképzőben, építőipari technikumban, egy évig az Iparművészeti Főiskolán tanult. Politikai főiskolát végzett. Építőmunkásként dolgozott Sztálinvárosban. 1952-1956 között a Magyar Távirati Iroda és a Néphadsereg munkatársa volt. 1956-1988 között a Népszabadság munkatársa volt. 1968- 1974 között az Ifjúsági Magazin főszerkesztője volt.

Művei

Ember a mezsgyén (regény és elbeszélések, 1958) Hátsóváros (ifjúsági regény, 1958) Égre nyíló ablak (kisregény, 1959) Kerekeskút (dráma, 1959) A szombaton teremtett ország (ifjúsági regény, 1964) Tilalomfa (regény, 1966) A gyűlölet ellenfele (regény, 1970) A szívrabló, avagy Üllős Fábián vallomása különböző szerelmeiről (regény, 1970) Messze, mindenkitől (regény, 1972) Fekete tél (dokumentumregény, 1970) Idegen feleség (regény, 1975) Így élt… Táncsics Mihály (1975) Emberöltő (cikkek, riportok, 1978) Emlékezz a vadrucára (elbeszélések, 1980) Középütt a gyár (riportok, 1980) Ferde ház (regény, 1980) Aradi napló (regény, 1981) Honvágy (regény, 1983) Suta szerelmesek (regény, 1984) Üzenet (esszék, tanulmányok, 1984) Az északi arcvonal (regény, 1989)

Rakovszky Zsuzsa (Sopron, 1950. december 4. –) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja

Sopronban született 1950. december 4-én. Apja, Rakovszky Tibor jogot végzett, a háború előtt a közigazgatásban dolgozott, mint főispáni, majd miniszteri titkár, később vállalatigazgató volt, a háború után nyugdíjas. 1952-ben halt meg. Anyja, Szűcs Zsuzsanna, gépírónő volt, majd pénzügyi előadó. 1981-ben halt meg. Nevelőapja, Majoros József, jogot végzett, a háború után raktárosként dolgozott.

Rakovszky Zsuzsa a soproni Martos Flóra Gimnáziumban érettségizett 1969-ben. Egyetemi tanulmányait Debrecenben kezdte, majd a második évtől Budapesten folytatta, itt szerzett magyar–angol szakos tanári diplomát az ELTE BTK-n 1975-ben. 1975 és 1978 között az Állami Gorkij Könyvtárban, 1978 és 1981 között az ELTE angol tanszékének könyvtárában volt könyvtáros, 1982-től 1986-ig szerkesztő a Helikon Kiadónál, azóta szabadfoglalkozású, fordításból él. 1997 szeptemberétől szerződéses munkatársként egy évig részt vett a Beszélő szerkesztésében.

1988-tól négy hónapig a Soros Alapítvány költészeti ösztöndíjasa Londonban. 1990-ben az Iowai Nemzetközi Írókongresszus, majd 1994-ben a Poetry International vendége.

1974-től 1981-ig volt házas. 1992-ben született fiúgyermekét egyedül neveli. Sopronban él. Elsősorban angol, amerikai költőket és prózát fordít. Verseit kezdettől fogva általános kritikai elismerés fogadta.[1]

Művei

Jóslatok és határidők (1981) Tovább egy házzal (1987) Fehér-fekete (1991) Hangok (1994) New life (1994) Egyirányú utca (1998) A kígyó árnyéka (2002) Familienroman. Gedichte. Válogatott versek magyarul és németül. Aus dem Ungarischen von Zsuzsanna Gahse (2002) A hullócsillag éve (2005), regény, Magvető, ISBN 9789631424355 Visszaút az időben - versek 1981-2005 (Magvető (2006) A Hold a hetedik házban (2009) VS (2011)

Műfordításai

A megbabonázott pudding. Ír népmesék (1982) Wordsworth és Coleridge versei (Másokkal.) (1982) E. S. Gardner: A rettegő örökösök esete (1982) Kingsley Amis: A szűz és az egyszarvú (1983) J. Porter: Dover mindent megold (1983) L. Black: Gyilkosság pár pennyért (1983) P. R. S. Moorey: Bibliai tájak (1984) Robert Browning, Lewis Carroll és mások versei: Klasszikus angol költők (1986) Theodor Storm és C. F. Meyer versei: Theodor Storm, Gottfried Keller és Conrad Ferdinand Meyer versei (1986) Nie Hua-ling: Két asszony Kínából (1986) John Paget: Magyarország és Erdély (1987) W. Trevor: Balvégzet bolondjai (1987) R. E. Sherwood: Roosevelt és Hopkins (1989) Robert Frost, Marianne Moore, Elizabeth Bishop és Adrianne Rich: Amerikai költők antológiája (1990) G. K. Chesterton: Az ember, aki Csütörtök volt (1990) D. M. Thomas: A fehér hotel . Regény (1990) Elizabeth Bishop: A képzeletbeli jéghegy (1990) S. Sontag: Az AIDS és metaforái (1990) E. Bishop: A képzeletbeli jéghegy (1990) D. M. Thomas: A fehér hotel (1990) F. Forsyth: A háború kutyái (1992) Tony Harrison, David Harsent: Új kabát, utolsó esély. Kortárs brit költők (1993) R. Skynner: Hogyan éljük túl a családot? (1993) W. Goyen: Arcadio (1993) Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő (1994) B. Fogle: 101 kérdés, amit a cicája megkérdezne a dokitól, ha beszélni tudna (1994) K. Ross: A nagyapa jót akar (1995) R. King: Teljes átalakítás (1996) R. C. Estrada: Fegyverletétel (1996) Malcolm Bradbury – L. Richard Ruland: Az amerikai irodalom története a puritanizmustól a posztmodernizmusig (Másokkal.) (1997) Bertrand Russell: A hatalom és az egyén (1997) C. Williams: Késő bánat? (1997) L. Fielding: A szaxofonos fiú (1997) B. Russell: A hatalom és az egyén (1997) Moody–Martin: Írország története (Másokkal.) (1999) Charles Frazier: Hideghegy (1999) Henrik Ibsen: Drámák. Brand, Peer Gynt. (Kúnos Lászlóval.) (2003) Euripidész: Médeia (2005) Stephenie Meyer: Alkonyat (2008) Stephenie Meyer: Újhold (2009) Stephenie Meyer: Napfogyatkozás (2009) DECEMBER 5.

Benjámin László (Józsefváros, 1915. december 5. – Budapest, 1986. augusztus 18.) magyar költő, szerkesztő, országgyűlési képviselő

1931-ben dolgozni kezdett a szociáldemokrata mozgalom kulturális, majd politikai munkájában. Fiatalon volt nyomdász, vasas, szűcs, villanyhegesztő galvanizáló is. 1933–1934 között a Demény- csoport tagja volt. 1935-ben Ausztriában volt, mint ifjúmunkás. 1938-tól jelentek meg versei különféle folyóiratokban: Szép Szó, Kelet Népe, Népszava. A II. világháborúban (1939–1945) kétszer vitték be katonának, ahonnan 1944 októberében megszökött. 1945–1947 között vidéki újságíró volt. 1952-ben és 1954-ben az Új Hang főszerkesztője volt. 1960-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1963-tól pedig a Kortárs folyóirat munkatársa volt. 1968-tól a Magvető Könyvkiadó lektora volt. 1975–1980 között országgyűlési képviselő volt. 1976-tól az Új Tükör szerkesztőbizottsági tagja, 1980– 1986 között főszerkesztője volt.

Kora ifjúságától a munkásmozgalom eszmekörében érlelődött költészete. Csatlakozott a szociáldemokrata "munkásköltők" csoportjához, a Tollal és szerszámmal (1941) című antológia meghatározó egyénisége. 1949 után azonosult a "szocialista építés" illúziójával, s költészetét a napi politika szolgálatába állította (Örökké élni (1949), Éveink múlása (1954)). Az illúziók szertefoszlása kemény önvizsgálatra késztette. Megrendült önéletrajzi költeményekben vetett számot sorsa tapasztalataival és tanulságaival (Egyetlen élet (1956)). 1956 utáni versei egy nemzedék hitét és csalódását fejezik ki (Ötödik évszak (1962), Tengerek fogságában (1967), Tüzet akartam (1978)). Néhány családi versében az a bölcs derű bujkál, amely a később gyermekeknek szóló képeskönyveiben (Kölcsönkenyér visszajár (1959), Misi és Miska (1962), Vidám ABC (1964)) és irodalmi paródiáiban is megjelenik (Kis magyar antológia (1966)).

Művei

A csillag nem jött (versek, 1939) Tollal és szerszámmal (antológia, 1941) A betűöntők diadala (versek, 1946) A teremtés után (versek, 1948) Örökké élni (versek, 1949) Tűzzel, késsel (versek, 1951) Válogatott költemények (1951) Éveink múlása. Válogatott és új versek 1938-1953 (versek, 1954) Egyetlen élet (versek, 1956) A brémai muzsikusok (verses képeskönyv, 1958) Kölcsönkenyér visszajár (verses képeskönyv, 1959) Misi és Miska (verses képeskönyv, 1962) Ötödik évszak (versek, 1962) Vidám ABC (verses képeskönyv, 1964) Világ füstje. Versek 1938-1963 (versek, 1964) Kis magyar antológia (irodalmi paródiák, 1966) Írom ráadásnak (válogatott versek, 1967) Tengerek fogságában (versek, 1967) Benjámin László válogatott versei (versek, 1968) Sziklarajzok (válogatott és új versek, 1973) Tüzet akartam (versek, 1978) Vallomások, viták (tanulmányok, cikkek, 1979) Önéletrajz (válogatott versek, 1981) Összegyűjtött versek (versek, 1982)

Id. Alexandre Dumas, teljes nevén Dumas Davy de la Pailleterie (1802. július 24. – 1870. december 5.) francia író

Legismertebb művei kalandos történelmi regények, amelyek a világ legolvasottabb francia írójává tették őt. Több regényéből (például a Monte Cristo grófja és a D’Artagnan történetek) készült filmadaptáció, de írt színműveket, újságcikkeket is, és rengeteg emberrel levelezett. Apai nagyanyja fekete rabszolganő volt.

Kamaszként az édesanyjától sok történetet hallott az apja bátor haditetteiről I. Napóleon császár dicsőséges uralkodása alatt, és élénk képzeletét betöltötték a kalandok és hősök. Bár szegények voltak, a család az apa előkelő hírnevére és arisztokrata kapcsolataira támaszkodott, így a monarchia restaurációja után a húszéves Alexandre Dumas Párizsba költözhetett, ahol a Palais Royal-ban kapott állást a nagyhatalmú Lajos Fülöp orléans-i herceg hivatalában.

Amíg Párizsban dolgozott, Dumas elkezdett újságcikkeket és színdarabokat írni. 1829-ben aratta első nagyobb közönségsikerét a III. Henrik udvara című drámával. A következő évben bemutatott Krisztina királynő ugyanilyen népszerű lett, így hamarosan megengedhette magának, hogy minden idejét az írásnak szentelje. Az 1830-as évek közepéig Franciaországban bizonytalan maradt a politikai helyzet, gyakoriak voltak a lázadások, melyek mögött hol az elégedetlen republikánusok, hol a változást sürgető, elszegényedett városi munkások álltak. Ahogy az élet lassanként visszatért a megszokott kerékvágásba, országszerte megkezdődött az iparosodás, és a gazdaság fejlődése. Mindez, a cenzúra megszűnésével együtt, kedvező hátteret nyújtott az írói tehetség kibontakoztatásához.

Több sikeres színdarab megírása után Dumas figyelme a regények felé fordult. Bár vonzotta a különcködés, és mindig többet költött, mint amennyit keresett, Dumas igen talpraesett üzletembernek bizonyult. 1838-ban, amikor az újságoknál nagy volt a kereslet a több részletben közölhető regények iránt, egyszerűen újraírta az egyik színdarabját, és ez lett az első folytatásos regénye. A „Le Capitaine Paul” tette lehetővé számára egy alkotóműhely létrehozását, ahol több száz történet íródott, mind az ő személyes irányításával.

1839-től 1841-ig Dumas több barátja közreműködésével az európai történelem híres bűnözőiről és bűneseteiről szóló nyolckötetes esszégyűjteményt összeállításán dolgozott. Ebben szerepeltek írások például Beatrice Cenci, Cesare és Lucrezia Borgia tetteiről, de olyan közelmúltban történt incidensekről is, mint Karl Ludwig Sand és Antoine François Desrues esete, akiket gyilkosság vádja miatt végeztek ki.

Dumas szintén részt vett vívómestere, Augustin Grisier 1840-es regényének, „A vívómester”- nek megírásában. A történetben tulajdonképpen Grisier beszéli el, hogyan vált tanújává az oroszországi dekabrista felkelés eseményeinek. Végül e regényt I. Miklós cár betiltotta Oroszországban, emiatt Dumas egészen a cár haláláig nem léphetett orosz földre. A „Monte Cristo grófja” és „A korzikai testvérek” című műveiben, valamint visszaemlékezéseiben az író nagy tisztelettel említi meg Grisier-t.

Dumas számos szellemíró (pestiesen szólva: Strohmann) segítségét is igénybe vette. Közülük a legismertebb Auguste Maquet volt. Maquet vázolta fel például a „Monte Cristo grófja” cselekményét, de fontos szerepe volt „A három testőr”-nek és folytatásainak, illetve Dumas sok más regényének megírásában is. Amikor együtt dolgoztak, Maquet találta ki és vázolta fel a cselekményt, Dumas pedig kidolgozta a részleteket, párbeszédeket, és a befejező részeket.

Az id. Alexandre Dumas kalandos történetei és történelmi krónikái megragadták a francia közönség képzeletét, akik alig várták, hogy megvehessék az újabb és újabb folytatásokat.

VII. Károly a kiskirályok között (Charles VII chez ses grands vassaux), dráma. Cezar Kjui orosz zeneszerző A szaracén címmel operát írt belőle. D’Artagnan-történetek: o A három testőr (Les Trois Mousquetaires, 1844) o Húsz év múlva (Vingt Ans Après, 1845) o Bragelonne vikomt (Le Vicomte de Bragelonne, ou Dix ans plus tard, 1847): ennek egyik része "A vasálarcos" története, amely több filmfeldolgozásból is ismert. o D’Artagnan fia (Le fils de d’Artagnan, 1914, írta ifj. Paul Féval o Athos öregsége (La vieillesse d’Athos, 1925, írta ifj. Paul Féval)

Monte Cristo történetek o Monte Cristo grófja (Le Comte de Monte-Cristo, 1845–1846) o Holt kéz (írta Dumas és F. Le Prince) o A világ ura (Der Herr der Welt, 1920, írta Adolf Mützelburg) o A milliomos menyasszony (Die Millionenbraut, írta Adolf Mützelburg) Valois-történetek o A két Diana (Les Deux Diane, 1846) o A szavojai herceg apródja (Le Page du duc de Savoie, 1855) o Margot királyné (La Reine Margot, 1845)

Marie Antoinette-történetek: o Egy orvos feljegyzései (Joseph Balsamo, (1846–1848, mely a következő címeken is ismert: Joseph Balsamo, Cagliostro, Madame Dubarry, Dubarry grófnő, Az életelixír, A varázsló) o A királyné nyakéke (Le Collier de la reine, 1849–1850. A regény alapjául szolgáló bűneset) o Ange Pitou (Ange Pitou, 1853, más címeken: A Bastille elfoglalása vagy Hat évvel később) o Charny grófné (La Comtesse de Charny, 1853–1855, más címen Andrée de Taverney) o Király a vérpadon (Le roi des quilles) o A vörös ház lovagja (Le Chevalier de Maison-Rouge, (1845, más címen Mária Antoanette lovagjai)

Luisa San Felice (La San-Felice, 1863) Emma Lyonna (Lady Hamilton, 1865)

Salvator, a végzet útjai Páris mohikánjai (Les Mohicans de Paris, 1854-1855)

A fekete tulipán (La Tulipe noire, 1850) A jávai orvos (L’Île de feu, 1863) Ascanio (L'Orfèvre du roi, ou Ascanio, 1843) D'Harmental lovag (Le Chevalier d’Harmental, 1842) A régens lánya (Une fille du régent, 1845) A vívómester (Le maître d’armes, 1840) Akté (Acté,"" 1839, más címen Őrült a trónon) A bársonynyakékes hölgy (La Femme au collier de velours, 1850) Napóleon élete Olympe de Clèves (Olympe de Clèves, 1851) A vörös szfinx (Le Comte de Moret, 1865) Emlékeim (Mes mémoires, 1863)

A diótörő (1844): E. T. A. Hoffmann történetének feldolgozása, Csajkovszkij később ebből írta A diótörő c. balettjét Az aranytolvajok (1857 után): egy elveszett színdarab, amelyet a kanadai Reginald Hamel fedezett fel újra a Francia Nemzeti Könyvtárban végzett kutatásai során 2004-ben Szent Hermina lovagja (Le Chevalier de Sainte-Hermine, 1869): ez a regény volt utolsó nagyobb munkája, melyet elveszettnek hittek, míg Claude Schopp 2005-ben be nem jelentette, hogy megtalálta

Władysław Stanisław Reymont, eredeti nevén Stanisław Władysław Rejment (Kobiele Wielkie, 1867. május 7. – Varsó, 1925. december 5.) – lengyel író.

Az Ifjú Lengyelország kritikai realizmusának egyik legfőbb képviselője, munkásságát naturalista elemek jellemzik. Négy kötetes Parasztok című regényéért, a „paraszti eposzért” 1924-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Bibliografia

Zdzisław Dębicki, Reymont Barbara Kocówna, Reymont: opowieść biograficzna, Warszawa: Ludowa Spółdzielnia Wydawnicza. 1971 Józef Rurawski, Władysław Reymont, Warszawa 1988 Stefan Lichański, Władysław Stanisław Reymont

DECEMBER 6.

Bertók László (Vése, 1935. december 6. –) József Attila- és Kossuth-díjas magyar író, költő.

1952 tavaszán öt diáktársával megalakította az Arany János Irodalmi Kört. Első versei 1953-ban jelentek meg nyomtatásban a Dunántúl című pécsi folyóiratban. 1955-ben postai tisztviselőként kezdett dolgozni Marcaliban. Az érettségi utáni évben, 1955-ben néhány verséért „államrend elleni izgatás” vádjával nyolc hónapi börtönre ítélte a kaposvári megyei bíróság, ezért szeptember 6-án törölték a főiskolára felvettek sorából.

1964-ben jelent meg Lengő fényhidak című verseskötete Pécsett, a Jelenkor-Magvető Kiadónál. 1965. június 1-jétől a Pécsi Tanárképző Főiskola Könyvtárában dolgozott.

1970–1973 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár kiegészítő szakos, levelező tagozatos hallgatója volt. 1971-ben A magunk kenyerén című antológiában huszonnégy verssel szerepelt.

Első verseskönyve, a Fák felvonulása 1972-ben látott napvilágot. 1973-ban jelent meg Így élt Csokonai Vitéz Mihály című életrajzi prózakötete. 1975-től a Jelenkor szerkesztőségének tagja, majd 1999-től főmunkatársa volt. 1977-ben jelent meg Így élt Vörösmarty Mihály című életrajzi prózakötete. Ez év szeptemberétől a Pécsi Városi Könyvtár igazgatója lett. 1978-ban jelent meg a Magvető Kiadónál az Emlékek választása, majd 1981-ben a Tárgyak ideje című verseskötete.

1986-ban a Magyar Írók Szövetsége Választmányának tagjává választották, itt 1995-ig volt választmányi tag. 1988-ban a Somogy Megyei Tanács Művészeti Díjával jutalmazták, 1989- ben pedig a Furkálja a semmit a szó című verséért Robert Graves-díjjal tüntették ki.

1992-ben a Magyar Írószövetség Elnökségi tagjává választották, de a tisztségről egy év múlva lemondott.[1] 1995-ben 60. születésnapja alkalmából a köztársasági elnök A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjeével tüntette ki. 1996-ban ment nyugdíjba a Pécsi Városi Könyvtárból. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia tagja lett.

Művei

Versek

Lengő fényhidak (1964) Fák felvonulása (1972) Emlékek választása (1978) Tárgyak ideje (1981) Ágakból gyökér (1984) Hóból a lábnyom (1985) Zöld pajzs alatt. Versek és bibliográfia (1985) A kettészakadt villamos (1987) Kő a tollpihén (1990) Ha van a világon tető (1992) Három az ötödiken (1995) Deszkatavasz (1998) Válogatott versek (1999) Ceruzarajz - Skizze. Versek magyarul - németül (1999) Februári kés (2000) Dinnye Döme (2000) Valahol, valami (2003) Háromkák (2004) Platón benéz az ablakon. Versek 1954–2004 (2005) Hangyák vonulnak (2007) Két lepke csapkod (Szalai Kata illusztrációival) (2007) A város neve (2009)

Prózák

Így élt Csokonai Vitéz Mihály (1973) Így élt Vörösmarty Mihály (1977) Priusz (1994) Dongó a szobában (1998) Hazulról haza. Ősök, műhelyek, élet. (2005)

Bibliográfiák

A Pécsi Tanárképző Főiskola Könyvtárának története 1948–1973 (1974) Várkonyi Nándor (1984) Pákolitz István (1986) Bárdosi Németh János (1989) Szederkényi Ervin és a Jelenkor (1991) Csorba Győző (1993) DECEMBER 7.

Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106. január 3., Arpinum – ma: Arpino, Olaszország – Kr. e. 43. december 7. [1], Formiae – ma Formia, Róma) – az ókori Rómában élt író, filozófus és politikus.

Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere. Ehhez hozzájárul az is, hogy azon kevés ókori szerző közé tartozik, akiknek művei nem töredékesek, hiánytalanul maradtak meg: számtalan (magán)levele, bírósági vád- és védőbeszéde, filozófiai és esztétikai értekezése túlélte az évezredeket. Filozófusként is számottevő (elsősorban a sztoikus iskolához sorolható, de még inkább „eklektikus”, az iskolákból neki tetsző tanokat vegyítő filozófusnak szokás minősíteni).

Első nyilvános fellépése, a Quinctius érdekében tartott beszéde (Pro Quinctio, Kr. e. 81) volt, amellyel győzelmet aratott az abban az időben a legnagyobb római szónoknak tartott Quintus Hortensius Hortalus felett, ismertté tette nevét és megnyitotta útját a politikai felemelkedéshez. Korán népszerűségre tett szert igen bátor, a hatalmasságokat sem kímélő, túlkapásaikat leleplező védő- és vádbeszédeivel. Ezek közé tartozik a Sulla dictator ellen is irányuló beszéde (Pro Roscio Amerino, Kr. e. 80); melynek eredményeképp el kellett menekülnie Rómából; Kr. e. 79-ben Görögországba utazott. A kényszerű száműzetés időszakát a görögországi retorikamesterektől való tanulással tölti ki Athénban, majd Rodoszon.

Cicero – aki példaképének Démoszthenészt tartotta – kétségkívül az irodalmi stílus elméletének és gyakorlatának mestere volt. Szónoklatai mind formai, mind tartalmi szempontból mintaadó remekek. Azonban ettől eltekintve irányzatba, stílusba sorolása nem egységes: egyesek szerint a dagályosságra és barokkos szónoklatcicomázásra törekvő asianizmus szónoki irányzatának követője volt, mások inkább az egyszerűségre és világosságra törekvő attikai stílusirányzathoz sorolják. Élete során 58 beszédet írt.

Művészi szintre fejlesztette a szónoki körmondat, szaknyelven periódus alkalmazását. Ez nemcsak gondolati, hanem az ezt támogató időmértékes ritmuselemeket is tartalmaz, ez a zenei elem is hozzájárul a mondatvezetés gördülékennyé, hatásossá, esztétikussá tételéhez, és nem utolsósorban jobb megjegyezhetőségéhez. A metrum különösen a mondatvégeken szembetűnő (quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet [-*- **- ** | -**- | - **-]. A filológusok szerint Cicerónak voltak „kedvenc” mondatzáró ritmusai (clausulák) is, melyekhez hasonlóakat a kor más szónokai is alkalmaztak (stílusirányzattól függően).

Cicero vallotta, hogy a szónoknak a jogi és történelmi ismeretei mellett a filozófiában is jártasnak kell lennie; még ifjúkorában, alighogy tanulmányait befejezte Rómában, Görögországba ment, Athénban és Rhodosz szigetén valamennyi uralkodó filozófiai irányzattal megismerkedett és behatóan foglalkozott. Különösen rhodoszi mestere, az apámeiai Poszeidoniosz (i.e. 135-84) tanítása hatott rá: filozófiai felfogásának kialakulására és írói tevékenységére.

Fontosabb művei

Catilina ellen I. (Oratio in Catilinam prima) Catilina ellen II. (Oratio in Catilinam secunda) Verres ellen (Orationes in Verrem) A szónok (De Oratore...) De Oratore ad Quintum fratrem libri tres (A szónok; három könyv Quintus bátyjának) Az idősebb Cato (vagy) az öregségről (Cato maior de senectute) Az államról (De re publica) A törvényekről (De legibus) A végzetről (De fato) Brutus (Brutus); Tusculumi eszmecsere (Tusculanae disputationes)

Egyéb

Létezik egy Cicero nevű betűkép-típus is. Ez nevét onnan nyerte, hogy Sweynheym és Pannartz, 1467-ban Rómában ezen betűnemmel nyomtatták először Cicero leveleit. A C. betűtörzse tizenkét tipográfiai pont vastagságú. Az említett betűtípus után a nyomdászatban cicerónak[2] hívják a 12 tipográfiai pontnyi (a hazánkban használt Didot-Berthold rendszerben 4,5 mm) egységet. Ez az egység – főleg a magasnyomtatás fénykorában – az általánosan használt alapegység volt.[3] A nevéről elkeresztelt, középiskolás tanulók számára rendezett latin nyelvi tanulmányi verseny döntőjét Cicero szülőhelye közelében, az Olaszországi Arpinóban szokás tartani. Cicero rabszolgája, Tiro találta ki a gyorsírás részben ma is használt jeleit

Fodor Sándor (Csíksomlyó, 1927. december 7. – Kolozsvár, 2012. március 28.) romániai magyar író, műfordító.

1927. december 7-én született Csíksomlyón. Már kamaszfejjel találkoznia kellett a háború borzalmaival. A Csíkszeredai Római-katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen államvizsgázott, román-német szakon. Nagyszentmiklóson tanárként dolgozott. 1951-ben kötötte össze életét Nagy Éva festőművésszel, az 1950-es években született két leányuk Éva Veronika és Eszter. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, 1956-tól 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt. 1990 és 1991 között nyugdíjazásáig a Keresztény Szónál szerkesztő. Nyugdíjas éveiben is aktívan írt. Több hazai és nemzetközi elismerésben részesült.

Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte. Első megjelent kötete 1954-ben látott napvilágot Bukarestben, „Fehérfenyő” címmel, amely elbeszéléseket, karcolatokat tartalmaz. Ezt követően sorra jelentek meg elbeszéléskötetei, de kisregényeket is írt. Írásaival belopta magát a hazai közönség, főleg a székelyföldi csíki emberek szívébe. Műveit a székely humor, a drámai életképek, helyzetek és az abszurd vonások jellemzik. Igazi áttörést a Csipike meseregény-sorozatával aratta, amelyet több nyelvre is lefordítottak. Első része „Csipike, a gonosz törpe” címen jelent meg, 1966-ban. A meseregény elsősorban a gyerekekhez szól, azonban derűje és mély filozófiai mondanivalója révén a felnőtt olvasóközönséghez is.

Az 1997-ben Csíkszeredában kiadott „Levelek hazulról – haza” c. írásgyűjtemény a Hargita Népe c. napilapban megjelent cikkeit közli. A mai ember problémáira próbál orvosságot találni. Itt említi meg, hogy neki a haza két pólusra tevődik: az egyik szülőföldje Csíksomlyó és Csíkszereda, a másik Kolozsvár. Ez utóbbiban hunyt is el, életének 85. esztendejében.

Művei

Fehérfenyő, elbeszélések, karcolatok, Bukarest, 1954 Gyöngyvirágos puszta, elbeszélések, Bukarest, 1955 Fújja a szél, fújja, elbeszélések, karcolatok, Kolozsvár, 1957 Táborozók, elbeszélések, Bukarest, 1959 Új barátok, elbeszélések, Bukarest, 1960 Jóska meg a sóska, karcolatok, Bukarest, 1962 Elveszett egy kicsi leány, karcolatok, Bukarest, 1964 Önarckép, kisregény, Bukarest, 1964 Csipike, a gonosz törpe, mese, Bukarest, 1966 On-line elérés Krónika, regény, Bukarest, 1966 Mit gondol az öreg pisztráng?, elbeszélések, karcolatok, Bukarest, 1967 Csipike és Kukucsi, mese, Bukarest, 1968 Orbán Balázs nyomdokain, riportok [Beke Györggyel és Mikó Imrével], Bukarest, 1969 Szellemidézés, verses történelmi interjúk, Bukarest, 1969 Csipike, a boldog óriás, mese, Bukarest, 1970 A Büdösgödör, kisregény, 1970 Nehézvíz, kisregény, Bukarest, 1971 Megőrizlek, kisregény, Bukarest, 1973 Csipike, az óriás törpe, mese, Bukarest, 1974 A felnőttek idegesek, kisregény, Kolozsvár, 1974 Mosóteknőben a világ körül, gyermektörténetek, Bukarest, 1976 Egy nap – egy élet, regény, Bukarest, 1976 Tíz üveg borvíz, kisregény, Bukarest, 1979 Képeslapok az Óperencián innen és túlról, útijegyzetek, Kolozsvár, 1982 Tűzoltózenekar, válogatott novellák, Kriterion, Bukarest, 1983 Az ígéret földje, regény, Bukarest, 1984 Fülöpke beszámolói, karcolatok, Bukarest, 1984 Fekete-erdő, kisregények, Bukarest, 1986 Bimbi tábornok, regény, Bukarest, 1986 A merénylő, elbeszélések, Bukarest, 1988 Ki ez? Egy önéletírás műhelyforgácsai, anekdoták, Bukarest, 1989 Csipike és a gonosz ostoba, mese, 1990 Csipike, bolgár kiadás, 1990 Az első hó, novellák, karcolatok, 1991 A csíksomlyói ferences könyvtár kincseiről, Csíkszereda, 1991 Édesvackort Csipikének, 1993 Csipike és Tipetupa, Csíkszereda, 1996 Levelek hazulról – haza, Csíkszereda, 1997. Bimbi tábornok, Kriterion, 1998 A tizenegyedik üveg, Kriterion, 2001 Hány nyelven szól az ördög?, Mentor kiadó, Marosvásárhely, 2002 Sündisznóállás, Neptun Impex Rt, Csíkszereda, 2002 Mit gondol az öreg pisztráng?, Válogatott novellák, Pont kiadó, 2003 A vén bajuszos, Pallas-Akadémia Csíkszereda, 2003 Mária lábától a sündisznóállásig , Hargita kiadó, Csíkszereda, 2005 Fülöpke beszámolói, Mentor kiadó, Marosvásárhely, 2006 Csipike, bolgár kiadás, 2010

Műfordítások

Mihail Sadoveanu: Az erdő, 1955; Ion Agârbiceanu: Gyermekvilág, 1963; George Topîrceanu: Vidám és szomorú balladák (Bajor Andorral), 1963; Dumitru Radu Popescu: Oltyánok nyara, 1965; Eugen Barbu: Az északi műút, 1966; Dumitru Radu Popescu: Ők ketten, vagy akik csak az erdőt látták, 1974; Dumitru Radu Popescu: Királyi vadászat, 1975; Dumitru Radu Popescu: Felhők császára, 1979 DECEMBER 8.

Csíksomlyói Csiky Gergely (Pankota, 1842. december 8. – Budapest, 1891. november 19.) drámaíró, műfordító

A Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Róla nevezték el a kaposvári Csiky Gergely Színházat.

A papi pályára készülve, 1859-ben a Csanád egyházmegye temesvári szemináriumába lépett, ahonnan két év után a pesti központi papnevelőbe küldték. Az ifjú pap itt még közelebb került az irodalomhoz, és a teológiai tudományok mellett már a drámaköltészettel is próbálkozott. A szemináriumi magyar egyházi irodalmi iskola lelkes munkatársa, később elnöke volt. A növendékpapság Munkálataiban jelent meg Nagy Szent Atanáz életrajza és Csajághy Sándor életrajza. A központi papnevelőből, ahol a teológiai tanfolyamot elvégezte, püspöki rendelettel Temesvárra hívták, ahol 1864 végén pár hónapig iktató volt a püspöki hivatalban. Amikor a 23 éves (kanonikus) kort elérte (1865), pappá szentelték, és püspöke a bécsi Augustinaeumba küldte. Itt 1865-től 1868-ig tartózkodott, és 1868 végén teológiai doktor lett. Visszakerülve egyházmegyéjébe, 1869-ben pár hónapig káplán volt Tornyán, 1869 végén és 1870-ben gimnáziumi tanár Temesvárt, és 1870 közepén az egyházjog és történelem tanára lett az ottani papnevelőben, ahol 1878-ig működött.

1878 végén püspöki engedéllyel a fővárosba költözött, és minden idejét az irodalomnak szentelte; feltűnő szorgalommal dolgozott a hírlapokba, fordított a Nemzeti Színház és a Kisfaludy Társaság számára. 1879-ben rövid időre Párizsba utazott a színházak tanulmányozására. Onnan hazatérve megírta nagy hatású társadalmi drámáját, A proletárokat (a Nemzeti Színház 1880. január 23-án mutatta be, és 1887-ben utólag elnyerte a Karácsonyi-díjat).[1] Ezután következtek többi színművei a Nemzeti Színházban és másutt. Bonnáz csanádi püspök nem nézte jó szemmel egyik felszentelt papjának profán foglalkozását a színpadon; ezt tudtára is adta Csikynek egy hivatalos levélben, amelyre ő azzal felelt, hogy 1880-ban kilépett az egyházi rendből.

Művei

Az életből. Beszélyek. U. ott, 1872. Fényképek. Temesvár, 1872. (2. kiadás. U. ott, 1875.) Az egyházjog tankönyve. U. ott, 1873. Három kötet. Egyházügyekre vonatkozó magyarországi törvények és kormányrendeletek 1867–1873. U. ott, 1874. (4. kiadás. U. ott, 1875.) Kath. házasságjogtan. Tekintettel a magyarországi jogviszonyokra s a gyakorlatra. U. ott, 1874. A vadember. Regény. Temesvár, 1876. (Barlanghy Bence álnéven)[2] A jóslat, vígj. 5 f. U. ott, 1875. (2. kiadás, Bpest, 1879.) Beszélyek. Temesvár, 1876. Janus, trag. 5 f. U. ott, 1877. (2. kiadás. Bpest, 1886. N. Szinház Könyvtára 157.) Thalia megváltása, drámai epilog az aradi szinház megnyitására 1877. okt. 4. Temesvár, 1877. A magusz, trag. 1 f. Temesvár, 1878. Az ellenállhatatlan, vígj. 3 f. U. ott, 1878. (Ism. Bud. Szemle XVIII. Gyulai Pál.) A patak hidja. Elbeszélés. U. ott, 1879. Elbeszélések. Bpest, 1880. (Ism. Havi Szemle VII.) Csiky Gergely színművei. U. ott, 1882–88. (I. kötet. Czifra nyomorúság II. A proletárok. III. Mukányi. IV. Szép leányok. V. A kaviar. VI. A Stomfay család. VII. Bozoty Márta. VIII. Cecil házassága. IX. Nóra. X. Buborékok. XI. A sötét pont. XII. Spartacus. XIII. Petneházy. XIV. Királyfogás. XV. A jó Fülöp. XVI. A vadrózsa. XVII. A vasember. [1887-ben 100 arany Teleki- díjat nyert.] XVIII. Divatkép.) Az első és második. Elbeszélés. U. ott, 1883. (Olcsó K. 153.) Anna, dr. 1 f. U. ott, 1883. (Olcsó K. 167.) Görög-római mythologia. A szöveg közé nyomott képekkel. U. ott, 1885. Dramaturgia. Az országos zeneiskola növendékeinek használatára. U. ott, 1886. Két füzet. Az elvált asszony. Regény. U. ott, 1888. Két kötet. (Egyetemes Regénytár IV. 1. 2. Ism. Bud. Szemle LVIII. Főv. Lapok 277. Alföld 251. Vasárn. Ujság 42. sz.) Az öreg tánczmester. U. ott, 1888. (Monologok 9.) Az esernyő, vígj. 1 felv. Bayle Bernard után ford. U. ott, 1888. (Olcsó K. 247.) Arnold, regény. U. o. 1888. Az Atlasz-család, regény. U. o. 1890. (Előbb a Bud. Szemlében. Ism. Főv. Lapok 25. sz.) A zokoli uraság két leánya. U. ott. 1890. (Olcsó K. 280.) Örök törvény. U. ott, 1890. (az 500 frtos Hertelendy-díjat nyerte 1891-ben. Nemzeti Szinház Könyvtára 163. Első előadása febr. 7.) A nagyratermett, vígj. 3. felv. U. ott, 1890. (Olcsó K. 284. Az 1890. Karácsonyi-féle pályázaton 200 arany jutalmat nyert.) Az atyafiak, regény. U. ott, 1891. (Előbb a Bud. Szemlében.) A nagymama, vígjáték 3. felv. U. ott, 1891. (Olcsó K. 285.) Sisyphus munkája, regény. U. ott, 1892. (Előbb a Budapesti Hirlapban.)

Fordításai

Két kis színmű Wisemann Miklós után ford. Pest, 1864. Antigone. Sophokles tragédiája. Pest, 1876. (N. Szinház Könyvtára 99. és Jeles Irók Iskolai Tára 20. 1883.) Athalia, tragoedia 5 f. Racine után ford. U. ott, 1876. (2. kiadás. Pest, 1877. Ism. Bud. Szemle XVII. 3. kiadás. U. ott. 1886. Olcsó K. 221.) A trachisi nők, Sophokles tragoediája, ford. Temesvár, 1876. Oedipus Kolonosban. Sophokles tragoediája. Bpest, 1877. (N. Szinház Könyvtára 111. és 1891. Olcsó K. 193.) Sophokles tragoediái. Bpest, 1880. Kiadta a Kisfaludy-Társaság. (Birálati jelentések a Kisfaludy-Társaság Évlapjaiban XV. Ism. M. tanügy IX. Koszorú III. Egyet. Philol. Közlöny.) Az angol irodalom története Taine Hypolit Adolf után francziából ford. Bpest, 1881–85. Öt kötet. Pry Pál, vígj. 5. f. Poole János után angolból ford Bpest, 1882. (Olcsó Könyvtár 132.) Barátságból, vígj. Taylor Tamás után ford. Bpest, 1882. (Olcsó K. 144.) Rosenkranz és Güldenstern, vígj. 4 f. Klapp Mihály után ford. U. ott, 1883. (Olcsó K. 168.) Kisebb szinművek. (A kincs. Tedd kötelességedet) Coppée Ferencz után francziából ford. U. ott, 1884. (Olcsó K. 173.) Plautus vígjátékai. U. ott, 1885. Négy kötet. A m. tud. akadémia által 1883-ban a Karácsonyi- alapítványból 400 aranynyal jutalmazott fordítás. Kiadta a Kisfaludy-társaság. Külön megjelentek: A foglyok (Captivi) és A kincs (Trinummus). Két házaspár, vígj. 3 felv. Picard után francziából ford. U. ott, 1885. (Olcsó K. 185.) A szégyenlős, vígj. 2 felv. Moncrieff után angolból ford. U. ott, 1885. (Olcsó K. 192.) Flipper és Nobbler, vígj. 1 felv. Brough William után angolból ford. U. ott, 1886. (Olcsó K. 224.) Severo Torelli, dráma 5 felv. Coppée Ferencz után francziából ford. U. ott, 1887. (Olcsó K. 232.) Clermont, vagy a művész neje, szinmű 2 felv. Scribe és Vander-Burch után francziából ford. U. ott, 1887. (Olcsó K. 233.) Pindar szelleme és a lantos költészet. Villemain után francziából ford. U. ott, 1888. Kyklops. Euripides satyr drámája. A Kisfaludy-Társaság a Lukács-Krisztina díjjal jutalmazta. U. ott, 1890. (Ism. Egyet. Philol. Közlöny.) A római költészet története. Ribbeck Ottó után ford. U. ott, 1891. (M. Tud. Akadémia Könyvkiadó Vállalatában.) Elektra, Sophokles tragoediája, ford. U. ott, 1891. (Olcsó K. 288.) Oedipus király, Sophokles tragoediája, ford. U. ott, 1891. (Olcsó K. 292.) Antigone, Sophokles tragoediája, ford. U. ott, 1891. (Olcsó K. 294.)

Álnevei

Barlanghy Bence (A vadember. Regény. Temesvár, 1876); Marosi Gyula (1858 e. lapokban); Vándori (Csanád, 1870-72; Lehel Kürtje, 1873).

Dezséri Rudnyánszky Gyula (Özdöge 1858. május 1. – Budapest, 1913. december 8.) költő és hírlapíró.

Tanulmányait magánintézetben végezte és a jogi pályára lépett, ezzel azonban 1876-ban szakított s az irodalomnak szentelte életét. 1904-ben Debrecenben a Szabadság című politikai lapot szerkesztette, a kiadóval azonban nem tudott megegyezni, e miatt a laptól megvált és családjával Budapestre költözött. 1905. decemberében kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, nejével, Réti Laura vidéki primadonnával együtt. New Yorkban megindította a Napsugár című hetilapot, majd a hetilap székhelyét áttette Clevelandbe, a szerkesztőségben néhány hónapig - díjazás nélkül - együtt dolgozott Rudnyánszkyval Káldor Kálmán[1] és Rácz-Rónay Károly.[2][3] Már 1905-ben súlyosbodott vaksága, majd teljesen megvakult, 1912-ben hazajött. Kiadta utolsó verseskötetét, a Napszállat felé címűt, ebben főleg Amerikában kelt verseit gyűjtötte össze, a korabeli Amerikába bevándorlók nehéz sorsát is verseibe foglalta. Ebben jelent meg a Katona-levél c. költeménye is a népből jött katonáról, aki parancs ellenére sem hajlandó az övéire, a sztrájkoló munkásokra lőni.

Az 1913-ben, halála évében megjelenő kötet meghozta az igazi irodalmi elismerést; Ady lelkes kritikája után az irodalmi élet elismerte. Ady Endre a következőket írta róla: „Rudnyánszky különb volt az összes korabeli Arany és Petőfi epigonnál, kik hírre, polcra vergődtek, s több talán még Komjáthynál, Reviczkynél is.”[4][3]

Munkássága

Cikkei, költeményei a következő hírlapokban és folyóiratokban jelentek meg:

Petőfi Társaság Lapja (1878. költemény); Képes Családi Lapok (1880-1895. Költemények, rajzok, elbeszélések, irodalmi cikkek és A Pándy kisasszonyok, regény); *Hon (1880. 16. sz. Toldi bucsúja Piroskától), Koszorú (1881. költ., Odry Lehel életrajza, 1882. költ.); Pesti Hírlap (1881 81. sz. Drámabirálók); Fővárosi Lapok (1882. költ.); Pesti Napló (1882. 94 Ujabb Drámairodalmunkról; M. Szalon (1887. Margitai Tihamér); Kisfaludy Társaság évlapjai (Új F. XII. 1888. Levél egy színigazgatóhoz, jutalmazott költemény); Vasárnapi Újság (1888. a párkák, Lingg H. költ.); Magyar Szemle (1889. Reviczky Gyula, A népszínműről, A versfaragók, irodalomtört. adat); Kécske és Vidéke (1891. 9. sz. Petőfi és kiadói, ugyanez a Békés 9. sz. is); Budapesti Hírlap (1891. 164. sz. Arany János szülőháza); Felsőmagyarország (1895. 112. sz. A sajtóhibákról); Székesfehérvár és Vidéke (1900. 136. sz. Vörösmarty, ugyanez az Aradi Közlöny 278. sz. is); Agrar Album (1900. költ), írt még a Mátyás Diákba, a Felső Magyarországba, Alföldbe, Szegedi Hiradóba (1896-ban a szerkesztőség rendes tagja), a Tapolca és vidékébe és a Szalontai Lapokba.

Szerkesztette a Magyar Szemlét 1882-ben Budapesten, de csak egy száma jelent meg.

Művei

Fanny dalai (Budapest, 1877.) Sic vivamus! (Nyitra, 1878.) Fényben-árnyban (költemények, 1876-1886.) A cigányok (Esztergom, 1886.) Ezermester (1887.) Jézus (1888.) Mária-dalok és legendák (1888.) A zsarnok (1886.) Ezeregy legegyszerűbb és legszebb magyar népdal (Összegyűjtötte Cserjés László, 1888.) Nyár (1889.) Költemények Mátyás királyról (1890.) Új könyv (1891.) Költemények (Győr, 1892.) Kis gyermekek verses könyve (Budapest, 1893.) A gyáva (1893.) Szerelem (1894.) Kossuth Lajos (1894.) Rózsa és Aladár (1894.) Petőfi (színmű 1 felv., 1899.) Építő Sándor (1899.) Névtelen virág (1899.) Zrinyi Miklós, a szigetvári hős (1899.) Mátyás király (1902.) Kinizsi Pál élete és hős tettei (1902.) Új költeményei 1894-1904. Debrecen, (1904.) Dobó Katica, a hős honvédleány vagy Egervár ostroma (Budapest, 1904.) Petőfi (1905.) 48 magyar vers (Debrecen, 1906.) Búcsúbeszéd (New York, 1912.) Napszállat felé (Budapest, 1913.)

DECEMBER 9.

John Milton (London, 1608. december 9. – Chalfont, 1674. november 8.) angol költő, politikus, a barokk irodalom egyik legnagyobb alakja.

Miltont felvették az otthonához közel eső Szent Pál iskolába, majd a Cambridge-i Egyetemen a Christ's College hallgatója lett. Ekkortájt kezdett el latinul, olaszul és angolul verselni. A kozmikus szerelemvágy egyik legszebb kifejezője tavaszt váró ötödik elégiája, amelyet latinul írt, címe: In adventum veris. Egyik legelső angol nyelvű műve (On the Death of a Fair Infant, azaz Egy szőke gyermek halálára, 1626) akkor született, amikor nővére, Anne Philips elvetélt. 1629 karácsonyára írta meg első nagy angol nyelvű költeményét, az ünnepi ódát Krisztus születésnapja alkalmából. Dante és Petrarca ódái, a Fletcher fivérek és a manierista iskola is erősen hatott költői képzeletére. Milton nem tudott alkalmazkodni az egyetemi élethez, nem érezte jól magát az ósdi, középkori légkörben. Kiérdemelte a „Krisztus asszonya” gúnynevet, amikor hexameterben tiltakozott az akkori világvége-hangulat ellen. Mindazonáltal az egyetemen megszerezte a baccalaureusi, majd 1632-ben a mesteri fokozatot, de Cambridge-et elhagyva Milton végleg feladta korábbi tervét, hogy papi pályára lépjen. Ezután hat évig nem dolgozott, hanem apjánál lakott, készült a költői pályára és írt. Ekkoriban születettek a L'allegro és az Il penseroso (1632) c. költeményei, s első drámai kísérlete, amely a főhős után a Comus (1634) címen lett ismert. Milton e korai költészetét a Lycidas (1637) c. pásztori elégia zárja le, amelyet az ír tengerbe veszett volt cambridge-i diáktársa, a költő, Edward King emlékére írt. Korai versei csaknem minden angol antológia elmaradhatatlan darabjai.

John Milton először 1642-ben nősült. Választottja a 17 éves, műveletlen és királypárti Mary Powell volt, aki alig egy hónap után külön költözött Miltontól. Az elhagyott művész ekkor írta meg később elhíresült pamfletjét (The doctrine and discipline of divorce = A válás elmélete és gyakorlata) a válásról, melyben kifejtette – emiatt több egyházi kritika illette – hogy a szerelem a kegyes lelki vonatkozás mellett testi aspektussal is rendelkezik.

Az 1660-as években új, szintén fiatal feleségével, Elizabeth Minshullal a mai Burnhill Rowra költözött. A nagy korkülönbség ellenére a házasság boldognak bizonyult. Milton élete hátrelévő részében itt is maradt egy Chalfontba tett utazást (1665) kivéve, amit a pestis elkerülése érdekében tett. Kései verseit a vak költő rokonainak és tanítványainak címezte. Nyugodt, békés körülményeiről tanúskodik leghíresebb művének folytatása, az 1671-ben megjelent Visszanyert Paradicsom. Ugyanekkor írta meg egyik legszebb művét, mely A küzdő Sámson címet viseli. Témája a megalázott győzedelme a megalázók fölött. Ez a győzelem a megvakított ember diadalmas, önként vállalt halálával teljesedik be.

Milton költői jelentőségét nagy általánosságban az Elveszett Paradicsom megjelenése után ismerték fel. (Előtte még maga Milton is kétségekkel viseltetett művészetével kapcsolatban, gyötörte az a gondolat is, hogy mi lesz az ő alkotásainak a sorsa, ha az oly kevesek által beszélt és ismert angol nyelven írja). Személyisége és eredményei így is a kritikusok vitatémájává vált.

DECEMBER 10.

Emily Dickinson (1830. december 10. – 1886. május 15.) amerikai költőnő.

Magábafordulóan és a környezetétől elzárkózottan élt. Az utolsó vizsgálatok szerint 1789 verset írt, de ezek közül csak néhány (kb. 7-10) jelent meg életében, azok is névtelenül, vagy az ő tudta nélkül.

Emily Elizabeth Dickinson néven született Amherst (Massachusetts) városában, ahol életének nagy részét töltötte. Édesapja, Edward Dickinson (1803–1879), massachusettsi politikus, édesanyja, Emily Norcross Dickinson (1804–1882) csendes asszony volt, aki folyamatosan betegeskedett.

Bátyja, William Austin Dickinson (1829–1895) volt, aki 1856-ban feleségül vette Emily legközelebbi barátnőjét, Susan Gilbertet, és a szülői ház tőszomszédságában telepedtek le. Húga, Lavinia Norcross Dickinson (1833–1899), akit a családban csak Vinnie-ként emlegettek, nővére halála után sokat tett verseinek megjelentetéséért.

1840-ben Emilyt beíratták a közeli Amherst Academy-be, a korábbi fiúiskolába, amit csak két évvel azelőtt nyitották meg a lányok számára, hogy Emily bekerült. Az iskolában angolt, klasszikus irodalmat, latint tanult, mindemellett olyan tárgyakat is tanítottak, mint vallás, történelem, matematika, földrajz.

17 éves korában beiratkozott a Mary Lyon Mount Holyoke Female Seminary-be, de egy év múlva a bátyja, Austin hazahozta és ezután nem tért többet vissza. Több elképzelés van, miért hagyhatta ott az iskolát. Az egyik elképzelés szerint honvágya volt, a másik szerint nem akarta életét a hitnek és Jézusnak szentelni. Ezután csak rövid látogatásokra hagyta el otthonát, hogy rokonokat látogasson meg Bostonban, Cambridge-ben és Connecticutban.

Dickinson 1886. május 15-én halt meg vesegyulladás következtében.

Művei

Franklin, R. W. (ed). 1999. The Poems of Emily Dickinson. Reading Edition. Cambridge, Massachusetts: Belknap Press. ISBN 0-674-67624-6 (olvasói kiadás) Franklin, R. W. (ed). 1998. The Poems of Emily Dickinson. Variorum Edition. Cambridge, Massachusetts: Belknap Press. ISBN 0-674-67622-X (három kötetes kritikai kiadás) Ferencz Győző (szerk.). 1989. Emily Dickinson versei. Budapest: Európa Könyvkiadó. ISBN 963-07-4930-0 (válogatás) Hollander, John (ed). 1993. American Poetry: The Nineteenth Century, Vol. 2: Herman Melville to Stickney; American Indian Poetry; Folk Songs and Spirituals, New York: The Library of America, 1993. ISBN 0-940450-78-X (válogatás)

Török Sophie, született Tanner Ilona, teljes nevén: Tanner Ilona Irén Lujza Kamilla (Budapest, Kőbánya, 1895. december 10.– Budapest, 1955. január 28.) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Iskoláit a fővárosban végezte, majd a Külügyminisztérium tisztviselője lett. 1921. január 15- én Budapesten házasságot kötött Babits Mihállyal (korábban Szabó Lőrinc menyasszonya volt). Gyermekük nem született, egy leányt (aki Tanner Béla, Ilona testvére gyermeke Babitsék házvezetőnőjétől) csecsemőkorában örökbe fogadtak, ám Tanner Ilona közvetlenül a halála előtt kitagadta gyermekét az örökségből.

Első versei: A Hét, illetve az Új Idők hasábjain jelentek meg, házassága után a Nyugat közli rendszeresen verseit, kritikáit és néhány novelláját.

Verseiben a tépelődő, vívódó női lélek fájdalmait szólaltatta meg. Szabad versei szélsőséges énképet sugároznak: a mély önmegvetés és a kritikátlan önimádat skáláján minden szín megtalálható bennük. Prózája a modern női lélek sokoldalú, érzékeny rajzát mutatja.

Művei

Asszony a karosszékben (versek, 1929) Boldog asszonyok (novellák, 1933) Örömre születtél (versek, 1934) Hintz tanársegéd úr (regény, 1935) Nem vagy igazi! (kisregény, elbeszélések, 1939) Értem és helyetted (versek, 1940) Sirató (versek, 1948)

Jorge Semprún (Jorge Semprún y Maura) (Madrid, 1923. december 10. – Párizs, 2011. június 7.) spanyol író, politikus.

Polgári értelmiségi családban született. Hat testvére volt. Apja jogászprofesszor, 1931-től Santander és Toledo kormányzója, majd (1936–1939) diplomata volt Hágában.

A spanyol polgárháború elől a család Franciaországba emigrált. Semprún filozófiát és irodalmat tanult a Sorbonne-on. 1942-ben belépett a Spanyol Kommunista Pártba. A német megszállás idején részt vett az ellenállási mozgalomban. A Gestapo 1943-ban letartóztatta. A buchenwaldi koncentrációs táborba került. Ezekből az élményekből született világhírű regénye, A nagy utazás (1963). A felszabadulás után Párizsban telepedett le, ahol a Franco rendszer bukásáig élt.

1946-tól 1952-ig az UNESCO tolmácsa volt Párizsban. Professzionális forradalmárrá vált; először 1953-ban ment illegálisan a francói Spanyolországba. 1954-ben az Spanyol Kommunista Párt központi bizottságának tagja lett. Az 1956-os év politikai fordulatot okozott világképében (a szovjet párt XX. kongresszusa, a lengyel és magyar események). Gondolkodásának megváltozásába belejátszott Lukács György munkásságának megismerése is.

1963-ban jelent meg remekmívű regénye: A nagy utazás (Le Grand voyage), amit magyarul 1964-ben adtak ki (ford.: Réz Pál). Ennek a kora-posztmodern, bonyolult szerkezetű műnek kerettörténete egy négynapos, szörnyű vonatút Buchenwaldba. A könyv címe kétértelmű: másik jelentése egy szellemi utazás, amit saját emlékeiben tesz meg a szerző, felmérni múltját, szellemi és politikai eszmélését.

Semprún 1964-ben szembekerült Santiago Carillóval, az SKP főtitkárával. Ennek következtében kizárták a pártból.

1965-ben jelent meg A háborúnak vége (La Guerre est finie) című forgatókönyve, amiből Alain Resnais készített maradandó értékű filmet. A film annak idején Magyarországon dobozban maradt, bár szinkronja elkészült. 1967-ben jelent meg Az ájulás (L’Évanouissement) című regénye (magyarul 1968-ban jelent meg).

Az 1968-as csehszlovákiai események hatására az író végleg szembefordult ideológiai illúzióival. 1968-ban jelent meg a Ramon Mercader második halála (La Deuxiéme mort de Ramon Mercader) című regénye. Ez a könyv a történelmi parabola és a kémregény keveréke, keserű leszámolás a bolsevik forradalom következményeivel.

1988-ban térhetett haza Madridba, ahol 1988–1991 között kulturális miniszter volt.

Regények

1963 — A nagy utazás (francia nyelven íródott, Le Grand voyage) 1965 — A háborúnak vége (La Guerre est finie) 1967 — Az ájulás (francia nyelven íródott, L’Évanouissement) 1968 — Ramon Mercader második halála (francia nyelven íródott, La Deuxiéme mort de Ramon Mercader) 1977 — Federico Sánchez önéletrajza (Autobiografía de Federico Sánchez) 1980 — De szép vasárnap! (francia nyelven íródott, Quel beau dimanche!) 1981 — Zagyvaság (francia nyelven íródott, L’Algarabie) 1986 — A fehér hegy (francia nyelven íródott, La montagne blanche) 1987 — Nyecsajev visszatér (francia nyelven íródott, Netchaïev est de retour) 1993 — Szivélyes üdvözlettel Federico Sanchez (francia nyelven íródott, Federico Sanchez vous salue bien) 1994 — Írni vagy élni (francia nyelven íródott, L’écriture ou la vie) 2000 — Tündöklő nyaraink gyors tüze (francia nyelven íródott, Adieu, vive clarté...) 2001 — Viviré con su nombre, morirá con el mío (francia nyelven íródott) 2006 — Húsz év, egy nap (Veinte años y un día)

Forgatókönyvek

1966: Objectif 500 millions, rendezte Pierre Schoendoerffer 1966: A háborúnak vége (La Guerre est finie), rend. Alain Resnais 1969: Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, rend. Costa-Gavras 1970: Vallomás (L'Aveu), rend. Costa-Gavras 1972: A merénylők (L'Attentat), rend. Yves Boisset 1974: Les Deux mémoires : írta és rendezte 1974: Stavisky (Stavisky), rend. Alain Resnais 1975: Különleges ügyosztály (Section spéciale), rend. Costa-Gavras 1976: Menekülés Görögországból (Une femme à sa fenêtre), rend. Pierre Granier-Deferre 1978: Les Routes du sud, rend. Joseph Losey 1986: Les Trottoirs de Saturne, rend. Hugo Santiago 1991: Nyecsajev visszatér (Netchaïev est de retour), rend. Jacques Deray : Dan Franck és Jacques Deray adaptációja Semprún regényéből 1995: A Dreyfus-ügy (L'Affaire Dreyfus), rend. Yves Boisset (TV) 1997: K úr (K), rend. Alexandre Arcady 2010: Ah, c'était ça la vie!, rend. Franck Apprederis (TV) 2011: Le Temps du silence, rend. Franck Apprederis (TV)

Magyar kiadások

A nagy utazás (regény). - Bp.: Európa Kvk, 1964. (ford. Réz Pál) Az ájulás (regény). - Bp.: Európa Kvk, 1968. (ford. és utószó Réz Pál) A háborúnak vége (forgatókönyv). - Bp.: Magvető Kvk, 1969. (ford. Rayman Katalin) (Világköyvtár sorozat) A nagy utazás ; Az ájulás (regények). - Bp.: Európa Kvk, 1973. (ford. Réz Pál) (Európa zsebkönyvek sorozat) Ramón Mercader második halála (regény). - Bp.: Európa Kvk, 1990. (ford. Szabolcs Katalin) ISBN 963-07-5029-5 De szép vasárnap! (regény). - Bp.: Európa Kvk, 1992. (ford. Kamocsay Ildikó) ISBN 963-07- 5492-4 Írni vagy élni (regény, emlékirat). - Bp.: Ab Ovo Kiadó, 1995. (ford. Szoboszlai Margit) ISBN 963-7853-44-8 Tündöklő nyaraink gyors tüze... (visszaemlékezés, emlékirat). - Bp.: Ab Ovo Kiadó, 2000. (ford. Szoboszlai Margit) ISBN 963-7853-86-3 Húsz év, egy nap (regény). - Bp.: Európa Kvk, 2006. (ford. Pál Ferenc) ISBN 963-07-7972-2 A nagy utazás (regény). - Bp.: Európa Kvk, 2007. (ford. Réz Pál) (Európa diákkönyvtár sorozat) ISBN 978-963-07-8318-7[

DECEMBER 11.

Alfred de Musset (Párizs, 1810. december 11. – Párizs, 1857. május 2.) francia költő, drámaíró.

Alfred de Musset jómódú irodalomkedvelő családból származott. 1828-ban bemutatták Hugo romantikus körének, felfigyeltek tehetségére. 1830 után eltávolodott a romantikusoktól, mert elvesztette hitét a költő társadalmi aktivitásában.

Életének meghatározó élménye volt a nála hat évvel idősebb George Sandhoz (valódi nevén: Amandine Aurore Lucile Dupin) fűzödő kapcsolata 1833–1835 között. Szakításukat követően Musset műveinek fő jegye a szomorúság lett, életében is búskomorrá vált, alkoholproblémákkal küzdött. 1838-tól a Belügyminisztérium könyvtárosa volt, ezidőben kritikai írásaiban a klasszicizmus és romantika összebékítésére törekedett. 1852-től a Francia Akadémia tagja lett. Párizsi otthonában hunyt el álmában, 1857. május 2-án. Sírja a Père-Lachaise temetőben található.

Musset műveinek hangvétele sokszor könnyeden ironikus, de elsősorban a szenvedélyes érzelmek és fájdalmak költője. Legszebb lírai költeményeit a George Sand iránti szerelme, majd a szakítás fájdalma ihlette. Prózai főműve A század gyermekének vallomása (1836). Költői főműve az Éjszakák (1833-37) című négyrészes versciklus. Drámái közül kiemelkedik a Lorenzaccio (1834) című ötfelvonásos tragédia.

Író ars poeticája, költői eszménye az érzelmek spontán kifejezése. A művészi–technikai kérdéseket másodlagosnak minősítette.

Művei

Spanyolországi és itáliai elbeszélések (1830) Marianne szeszélyei (1833) Rolla (1833) Fantasio (1834) Egy fehér rigó története (1834) Az ajtó legyen nyitva vagy csukva (1845) Ne esküdj semmire (1848) Falazó (1850)

Művei magyar fordításban

Ne fogadj fel soha semmit (Vígjáték három felvonásban). Fordította Paulay Ede. Bp., Franklin, 1879. "Olcsó Könyvtár" Válogatott költeményei - Miről álmodnak a lányok (Versek és egy vígjáték). Fordította Radó Antal. ("Leopard összes lyrai versei"-vel egy kötetben.) Bp., Lampel, 1904. "Remekírók képes könyvtára" Szeszély - Fantasio (Két színmű). Fordította Cs. Szabó László. Bp., Révai, 1944. Lorenzaccio (Dráma 5 felvonásban). Fordította Dávid Mihály. Bp., Székesfővárosi Irodalmi és Művészeti Intézet, 1948. "Új Könyvtár" Lorenzaccio (Dráma 5 felvonásban). Fordította Dávid Mihály. Bp., Európa, 1957. "Világirodalmi Kiskönyvtár" Il faut qu'une porte soit ouverte ou fermée - Egy ajtó legyen nyitva vagy csukva (Színmű). Fordította Szávai Nándor. Bp., Terra, 1957. "Kétnyelvű Kiskönyvtár" Válogatott versei. Fordította Kálnoky László. Bp., Móra, 1959. "A Világirodalom Gyöngyszemei" Egy fehér rigó története (Elbeszélések). Fordította Eckhardt Ilona. Bp., Európa, 1960. A század gyermekének vallomása (Regény). Fordította Benedek Marcell. Bp., Szépirodalmi, 1975. "Olcsó Könyvtár" Tudni kell dönteni (Egyfelvonásos). Fordította: Végh György. Bp., NPI, 1975. Gamiani vagy a kicsapongás két éjszakája (Kisregény). Fordította Adamik Lajos. Bp., Unió, 1989. "Erato Kiskönyvtár"

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Kiszlovodszk, 1918. december 11. – Moszkva, 2008. augusztus 3.) Nobel-díjas orosz író.

Kozák értelmiségi családba született, apja Iszaakij Szemjonovics Szolzsenyicin, anyja Taiszija Zaharovna Scserbak volt.

A Rosztovi Egyetemen matematikát és fizikát, majd irodalmat tanult. A II. világháborúban egy tüzérosztag parancsnokaként részt vett a frontharcokban. Egy gyermekkori barátjának írott levele miatt, melyben bírálta Sztálint, 1945-ben letartóztatták.

Ezután 11 évet töltött börtönökben és munkatáborokban. 1956-ban rehabilitálták, ekkortól matematikát taníthatott. Hamarosan írással kezdett el foglalkozni. Kezdeti művei Oroszországban hamar népszerűek lettek.

Szolzsenyicin aztán saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg igazán jelentős műveit, amelyek révén már életében klasszikussá vált. Első volt ezek sorában az Ivan Gyenyiszovics egy napja. Ezeket a szovjet kommunista kritika élesen bírálta, túlzott pesszimizmusra és a kommunizmust ért bírálataira hivatkozva. Az 1960-as évek közepétől főképp külföldön jelentek meg írásai, melyek alapján szovjetellenesség vádjával 1969-ben kizárták a Szovjet Írószövetségből. A külföldön megjelent műveit a keleti blokkban mint a szovjetellenes propaganda terjesztését látták mindössze, pedig világossá vált, hogy lerántja a leplet a munkatáborokról, amelyek foglyai között ártatlanul, hamis vádakkal, vagy politikai indítékból elítélt személyek is vannak a köztörvényes bűnelkövetők mellett.

Az 1973-ban írt A GULAG szigetvilág című regénye miatt a Legfelsőbb Tanács megfosztotta szovjet állampolgárságától és kiutasította az országból. A GULAG szigetvilág című művét pamfletnek nyilvánították a szocializmus és kommunizmus ellen. Az Írószövetség által kiadott nyilatkozat értelmében minden, a szovjet blokkhoz tartozó országban a Nobel díjátadást szovjet-ellenes politikai megnyilvánulásnak kellett minősíteni, az írót kapitalista, imperialista pártinak, valamint fasisztának, sovinisztának és népellenesnek mondták ki.

1973-tól 1994-ig élt az Egyesült Államokban, a kanadai határhoz közeli Vermont államban, egy Cavendish nevű városka mellett, egy erdei házban. Később a „vermonti remete” nevet kapta, mivel nem nagyon kommunikált a külvilággal, ennek egyik oka elmondása szerint, hogy nem érintette meg a legkevésbé sem az amerikai anyagias világ. 1990-ben kapta vissza állampolgárságát, 1994-ben tért vissza Oroszországba. Abban a hitben ment haza, hogy részt vehet az orosz szellemi élet felrázásában. Végigutazta a kontinensnyi méretű országot és beszédeket mondott a Dumában, de beszédeire nem nagyon figyeltek fel, sőt rendkívül komolytalannak és naivnak tartották a képviselők.

Regény, kisregény

1962. Один день Ивана Денисовича. Ivan Gyenyiszovics egy napja (1963, 1989, 1996) [1] 1968. В круге первом; A pokol tornáca (1990) 1968. Раковый корпус; Rákosztály (1990) 1973-1975. Архипелаг ГУЛАГ. A GULAG szigetvilág I-III. (1993) 1976. Lenin Zürichben (1998) 1990. Как нам обустроить Россию. Hogyan mentsük meg Oroszországot? (1991) 1997. Россия в обвале. Az „orosz kérdés” a XX. század végén 2001-2002. Двести лет вместе. Együtt I-II. (2004, 2005)

A vörös kerék tetralógia

Красное колесо

1973. Август Четырнадцатого. Tizennégy augusztusa I-II. (2004, 2005) 1983. Октябрь Шестнадцатого 1989. Март Семнадцатого 1991. Апрель Семнадцатого

Elbeszélések

A krecsetovkai állomáson történt (Nagyvilág 1963/6.) Az ügy érdekében (Nagyvilág 1963/12.) Матрёнин двор; Matrjona háza (Ketten a lámpa alatt 1967) Húsvéti körmenet (1994) DECEMBER 12.

Gustave Flaubert (Rouen, 1821. december 12. – Croisset, 1880. május 8.) francia író, a lélektani regény egyik legnagyobb mestere.

Az ifjabbik fiú, Gustave, 1821. december 12-én született. Apja kívánságára Párizsban jogot hallgatott, de a bölcselet és az irodalom jobban érdekelte és többet foglalkoztatta, mint a jogtudomány. Főképpen az irodalom vonzotta, azonban harminc éves koráig egy sort se írt. Párizsban ismerkedett meg Victor Hugóval is. Tanulmányait neurózisa, enyhe epileptikus jellegű betegsége miatt félbeszakította. Később a romantikus irányt elhagyva, egészen a realizmus felé hajlott.

Az irodalomnak akart élni, de mielőtt munkához látott, előbb útra kelt. Bejárta Olaszországot, Egyiptomot és Kis-Ázsiát. Négy évig volt úton; azután hazatért, s visszavonult birtokára, a Rouen közelében lévő Croisset-ba. Itt valóságos remeteségben élt, s majdnem öt évig dolgozott, éjjel-nappal, első regényén, a Bovarynén. Ez a regény 1856. október elsejétől december tizenötödikéig a Revue de Paris című folyóiratban jelent meg. Ahogy az utolsó közlemény is elhagyta a sajtót, az ügyészség a Revue de Paris szerkesztőjét, nyomdászát és Flaubert-t perbe fogta, azon a címen, hogy regényük sérti az erkölcsiséget és a vallásos érzést. Időközben Lamartine is elolvasta a regényt, s írt az ismeretlen szerzőnek, hogy nagyon szeretne vele megismerkedni. Flaubert meglátogatta az agg költőt, s mikor az elmondta, hogy nagyon hosszú idő óta semmit se olvasott, ami oly mélyen meghatotta volna, mint a Bovaryné c. regény, Flaubert megemlítette, hogy perbe fogták. Lamartine azt felelte neki: "Mindenesetre csodálatos, hogy ez megtörténhetett, de legyen nyugodt: nincs francia bíró, aki önt elítélje, mert ez szégyene volna hazánknak és szégyene korunknak." Lamartine jóslata beteljesedett: a tárgyalást 1857. január 31-én és február 7-én tartották meg; és Sénard, a volt igazságügyminiszter védőbeszéde után a három vádlottat fölmentették. Franciaország megmenekült attól a szégyentől, hogy bírái megbélyegezzék azt a könyvet, mely százada irodalmának egyik dicsőségévé vált, és tényleg első úttörője volt a Goncourt- és Zola-féle naturalista iskolának.

Flaubert ezután Tuniszba utazott, ahol Salammbô c. regényéhez (1862) gyűjtött anyagot, melyet a közönség lanyhán fogadott ugyan, de a kritika annál jobban méltatott. Ezután jelentek meg tőle: L'éducation sentimentale. Histoire d 'un jeune homme (1869); La tentation de Saint-Antoine (1874); Trois contes (1877), Le Candidat című politikai színművét 1874-ben minden siker nélkül adták elő a Vandeville-színházban. E miatt, meg a politikai állapotok miatt elkeseredve visszavonult croisset-i birtokára, ahol megírta Bouvard et Pécuchet című embergyűlölő, szatirikus regényét (1880).

Flaubert minden különcködése mellett nagy tehetségű és előkelő írói természet volt, sok eredetiséggel, nemes jellemmel. Stílusa klasszikus és mesteri. Összes művei 1885-ben jelentek meg 8 kötetben.

Művei

A Bovaryné (Madame Bovary, 1857) A Szalambo (Sallambo, 1862) Az Érzelmek iskolája (L’Éducation sentimentale, 1862) Bouvard és Pécuchet (Bouvard et Pécuchet, 1881)

Művei magyarul

November című fiatalkori regénye 1918-ban jelent meg Bodó Pál fordításában, Herczka Árpád Könyvkiadó Vállalatánál, Budapesten. A Salammbo Sajó Ferenc múlt századbeli fordítása után, először 1907-ben jelent meg a Révai Kiadónál Salgó Ernő fordításában (Salammbô címmel), majd 1962-ben Bartócz Ilona átültetésében (Szalambó címmel). A Bovarynét (Madame Bovary) már 1904-ben lefordította Ambrus Zoltán. Madame Bovary - vidéki erkölcsök címmel Hajó Sándor fordításában Laczkó Géza becezetőjével szintén megjelent Az Est Lapkiadó és Pesti Napló gondozásában a Filléres Klasszikus Regények sorozatban. E kiadás valószínűsíthető éve: 1935. Legismertebb, többször kiadott magyar átültetése Gyergyai Albert nevéhez fűződik, majd a kilencvenes években Pór Judit fordította le ismét. Az Irgalmas Szent Julián legendája Aranyossy Pál fordításában 1914-ben jelent meg a békéscsabai Tevan Kiadónál. A Szent Antal megkísértetése Lustig Géza fordításában és bevezetőjével 1918-ban jelent meg a békéscsabai Tevan Kiadónál. Új fordítását Tellér Gyula készítette el (1966). Az Egy fiatalember története Lustig Géza fordításában szintén 1918-ban jelent meg a békéscsabai Tevan Kiadónál. A Bouvard és Pécuchet két teljes magyar fordítása jelent meg 1921-ben Benedek Marcell és Tóth Árpád átültetésében. Az Érzelmek iskolája több részlete már a századfordulón megjelent magyarul. A teljes regényt Gyergyai Albert fordította le 1928-ban, és ő adta ez azóta elfogadott magyar címet is (Érzelmek iskolája). A Három mese című gyűjteményes kötetét (Egy jámbor lélek; Irgalmas Szent Julián legendája; Heródiás) 1944-ben adta ki a Révai Kiadó. Fordítói Hevesi András, Lányi Viktor és Zolnai Béla. 1994-ben az Interpopulart Könyvkiadó újra kiadta Interpopulart füzetek sorozatában. Flaubert művei címmel kétkötetes gyűjteményes kiadás jelent meg 1966-ban az Európa Könyvkiadónál. Szalambó címmel elbeszéléskötete jelent meg 1967-ben az Európa Könyvkiadónál. Egyiptomi utazás című műve Kamocsay Ildikó fordításában Pierre-Marc de Biasi előszavával 2000-ben jelent meg Alternatív Közgazdasági Gimnázium Kiadó (AKG Kiadó) gondozásában. A Két barát - az első Érzelmek iskolája (1845) 2009-ben jelent meg a NapKút Kiadó gondozásában Romhányi Török Gábor fordításában. Leveleiből két ízben jelent meg magyar nyelvű válogatás: először az 1920-as években a Fővárosi Könyvkiadó Documenta Humana sorozatában, Komor Zoltán és Komor András fordításában, Gyergyai Albert előszavával, majd 1968-ban a Gondolat Kiadó Aurora sorozatában, Rónay György fordításában és ugyancsak Gyergyai előszavával.

DECEMBER 13.

Christian Johann Heinrich Heine (eredeti nevén Harry Heine, Düsseldorf, 1797. december 13. – Párizs, 1856. február 17.) zsidó származású német romantikus költő, író, újságíró.

Egyszerre mondják a romantika utolsó költőjének és a romantikát meghaladó realista és modern költőnek. Műveiben a német köznyelv irodalmivá vált. Újságíróként, tudósítóként tárcáinak, utazási élményeinek eddig nem ismert irodalmi színt, elegáns légiességet adott, ezzel együtt pedig magának a német nyelvnek is. Kritikus, politikailag elkötelezett újságíróként, esszéistaként, szatirikusként, vitázóként egyaránt volt csodált és rettegett. Egyike a leggyakrabban fordított német nyelvű költőknek. Megítélése, s az életművéhez való viszony gyakran változott és változik a történelem folyamán, napjainkban is. A romantika jegyében született és általa modernné és egyedivé formált lírája és az egész Európa gondjait látó és elemző publicista és esszéista a nagy triász harmadik tagja, Johann Wolfgang von Goethe, Friedrich Schiller és Heinrich Heine a három klasszikus óriás a német nép irodalmában. Heinrich Heine jelentősége a német irodalomban, Petőfi Sándoréhoz hasonlítható a magyar irodalomban.

Már első művével, a Dalok könyvével nagy sikere volt 1827-ben. Az irodalmi közönség kedvence lett. A szenvedések megéneklésében szinte a „német Byron” lép elénk. Kiemelkedőt alkot a ballada műfajában is, a Gránátosok (Die Grenadiere) cíművel. Heine gránátosainak történetét elsőként Schumann zenésítette meg a Marseillaise dallamának motívumaira épülő, s azt mintegy parodizáló muzsikájával.[1] Belzácár (Belsazar) c. balladájában bibliai történetet dolgoz fel: a babiloni zsarnok önteltsége miatt kihívja maga ellen Jehova haragját, s e miatt alattvalóinak keze által pusztul el.

Szerelmi lírájában az a különleges, hogy a mindenki által ismert érzelmi szituációkat rögzíti a mindenki által ismert képekben és hangulatokban a mindennapi élet nyelvén és szókincsével. A gazdag heinei poézis minden szépségét egyesíti a Nem értem, a dal mit idéz fel…(Ich weiss nicht, was soll es bedeuten…) kezdetű, Loreley címen német népdallá vált Heine vers, ami olyannyira népszerű volt, hogy még a náci időkben is szerepelt a tankönyvekben, csak úgy tüntették fel, hogy alkotója ismeretlen. A vers alapja a gyönyörű, sziklás rajnai tájhoz kötődő német népi legenda, mely szerint egy Rajna menti sziklán ülő gyönyörű leány (szirén) okozza a hajósok vesztét:

Heine 1831-től 1856-ban bekövetkezett haláláig emigrációban él, s gyötri a honvágy, de verseiben a saját érzésen is képes ironizálni, mint mindenen, több oldalról is megvilágításba kerül ugyanaz az érzés. Később már feltör a zokogás, a magány, Párizs nem tudja pótolni a távoli hazáért, olvashatjuk erről vallomását az Éjszakai gondolatok (Nachtgedanken) c. versben.

Heine dalai, balladái, legendái új hangot képviselnek a német romantika történetében, Napóleon kultusza ellentétes a kortárs német gondolkodással, a középkor-kultusszal, a vallás felé való fordulással, a nemzeti irodalomra korlátozódó költészetelképzeléssel. Nyitott a világra, nem politizál közvetlenül, de a szabad gondolkodás híve. Az aggodalom és a remény egyszerre benne van költészetében, egyik legismertebb híres versében A sziléziai takácsok (=Die schlesischen Weber, 1844) címűben mutatkozik meg legközvetlenebbül. Miközben a takácsok kórusa Germánia szemfedelét szövi, reménykedik is a jövőben. Heine dalait sok híres költő, író lefordította, témáit újra feldolgozták, köztük Petőfi, Lermontov, Babits Mihály, Szabó Lőrinc.

Heine lírája termékenyítőleg hatott a német romantikus zenére, verseinek legnevesebb megzenésítői közt van Schubert, Schumann, Mendelssohn-Bartholdy, Liszt Ferenc.[3] Heine Tännhäuser c. történelmi románca Richard Wagner számára lett operatéma. A költői-zenei romantika utóéletében később szerepet játszott a francia sanzon is.[4] Heine prózájában is újat hozott, útirajzai nemcsak a művészeti emlékeket, a másságot veszik számba, hanem a tárca, a publicisztika irányába is mutatnak. Középpontba kerül nála a hétköznapi élet, s annak visszásságai, helyenként gunyoros, csipkelődő megjegyzéseket tesz. Heine útirajzai hatással voltak Petőfi hasonló jellegű prózai írásaira.

Verses kötetei

Dalok könyve (Buch der Lieder, 1827.) Új tavasz (Neuer Frühling, 1828.) Lírai intermezzo (Lyrisches Intermezzo) Hazatérés (Heimkehr) ebben a kötetben jelent meg a Loreley címen népdallá vált vers Északi tenger (Die Nordsee) Vegyes költemények (Verschiedeme, 1833.) Új versek (Neue Gedichte, 1844.)

Időszerű költemények

Németország : Téli rege (Deutschland : Ein Wintermärchen, 1844.) Nyáréji álom (Atta Troll, 1847.) Romanzeró (Romanzero, 1851.)

Első ciklus: Történetek (Historien) Második ciklus: Lamentációk (Lamentationen)

Harmadik ciklus: Héber melódiák (Hebräische Melodien)

Vegyes írások (Vermischte Schriften, 1854.) A Matrác-sír virágai – Utolsó versei (Letzte Gedichte und Gedanken)

Prózája

Útirajzok (Reisebilder, 1826-31.)

Utazás a Harz hegységben (Die Harzreise) Gondolatok : Le Grand könyve (Ideen : Das Buch Le Grand, 1826.)

Utazás Münchenből Genovába (Reise von München nach Genova)

Angliai töredékek (Englische Fragmente)

Franciaországi állapotok (Französische Zustände, 1830.) Francia festők (Französische Maler, 1834.) Ludwig Börne (1840.) Lutetia (1854.) Vallomások (Geständnisse, 1854.)

DECEMBER 14.

Szepes Mária, Papír Mária, Scherbák Magdolna (Budapest, 1908. december 14. – Budapest, 2007. szeptember 3.), író, forgatókönyvíró, költő, színész. Írói álneve Orsi Mária, színészként Papír Magdaként szerepelt.

Apja 1911-ben, nem sokkal halála előtt megalapította az Újpesti Népszínházat, és a kis Mária már 3 éves korától gyermekszínészként szerepelt. Ekkor a család még Újpesten élt, előbb a Tavasz, majd a Deák utcában.

1913-ban Pestre költöztek, a Rákóczi út 51. számú házba.

1915-ben anyja újra férjhez ment. Galánthay Balogh Béla filmrendező vette el, aki színészként kezdte, majd 1916 és 1943 között 67 filmet rendezett.

Mária a Rökk Szilárd utcai elemi iskolába járt.

Első gyermekszerepét a Cigányszerelem című operettben kapta, kétévesen. Kiskorában Papír Magda néven több némafilmben is játszott, köztük a A megfagyott gyermekben, melyet nevelőapja rendezett.

9 évesen már verseket, novellákat írt.

1925-ben, 17 éves korában balettvizsgát, majd kereskedelmi érettségit tett, ezután a Walter- féle szemináriumban művészettörténetet, irodalmat, pszichológiát hallgatott.

Kezdetektől fogva írónak készült, képezte magát, nagy hatással volt rá a Nyugat és Ady Endre versei. 1929-ben, 21 éves korában kezdte naplójegyzeteinek írását.

Három évet töltöttek Berlinben. Szepes Mária ezalatt Samuel Gerling professzornál pszichológiát, irodalomtörténetet, összehasonlító vallásfilozófiát tanult, itt alapozta meg későbbi írásaiban visszaköszöntő világképét és gondolkodásmódját ("az összefüggések tudománya"), közben karcolatokat írt az Ullstein Berliner Zeitung im Mittag napilapba. Vizsgáit már nem tudta letenni a közelgő második világháború miatt. Professzorát zsidó származása miatt elhurcolták. 1933-ban hazatértek, és a Budafoki út 55. alá költöztek. A fiatalasszony néhány évig a Budapester Rundschau munkatársaként dolgozott, Szepes Béla pedig apósa néhány filmjében is részt vállalt, hol forgatókönyvíróként, hol rendezőasszisztensként.

1934-es, kékestetői élményeiből írta Akiknek pénzük van c. regényét.

1946-ban jelent meg A Vörös Oroszlán, Orsi Mária szerzői névvel a Hungária kiadásában, 2000 példányban. Nem sokkal megjelenése után, amikor a kiadókat is államosították (1948), a könyvet felforgató és veszélyes műnek találván, begyűjtötték, és minden példányát bezúzták. [1] Negyven évig volt tiltott könyv. Íróját, a nem létező Orsi Máriát nem találták.

Hamvas Béla, Szepes Mária igen jó barátja, aki ekkor már a Széchényi Könyvtárban dolgozott, meg tudott menteni négy példányt. „Amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni.”, mondta Szepes Mária, és így is lett. A mű első német kiadása már 1947-ben megjelenhetett. 1984-ben, az Amerikában élő Püski Sándor az eredeti kiadás alapján New Yorkban publikálta. Szintén, 1984-ben, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában némileg meghúzva és egy utószóval kiegészítve, fantasyként ismét megjelent, 58 ezer példányban. Végül 1989-ben jelenhetett meg ismét szabadon a mű. A Német Szövetségi Köztársaságban A Hónap Könyve lett, 1985-ben pedig a Lasswitz-alapítvány versenyén is helyezést kapott. Fordításait több országban is olvashatják.

A könyv alaptémája egy elixír, maga a Prima Materia, amely a halandókat halhatatlanná, vagy legalábbis hosszú életűvé teszi, és a kiválasztottaknak megadja azt a képességet, hogy emlékezzenek előző életeikre, tetteikre.

A könyv első olvasatban egy izgalmas regény, aminek története több évszázadon ível át. Sokak azonban ezoterikus beavatási regényként tekintenek rá.

1947-ben már írta, 1977-ig érlelte Szepes Mária a A Vörös Oroszlánnál nem kevésbé fontos, ám jóval kevesebbet emlegetett regényfolyamát, a Raguel hét tanítványát. A mű sok életrajzi elemet tartalmaz önmagáról, és Viktor bátyjáról is. Ugyanezekben az években az írónő, szinte csak ujjgyakorlatként – no és a A Vörös Oroszlán „fantasztikus” útját megalapozandó – több tudományos-fantasztikus regényt is alkotott, amellyel újabb olvasóréteget hódított meg: a felnövekvő fiatalságot.

Varázstükör regénye előbb jelent meg németül (Zauberspiegel), mint magyarul.

A rendszerváltás után számos, korábban kéziratban fekvő ezoterikus könyve jelent meg.

Az írónő nevét viselte a Szepes Mária Általános Iskola. (1994-ben megszűnt.)

Szepes Mária 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban pedig a Középkeresztet vehette át munkásságának elismeréseként.

Szepes Mária alapítója és haláláig a fővédnöke volt az 1997-ben indult SZINTÉZIS Szabadegyetemnek.

1999-ben többedmagával közreműködőként szerepelt a Világokon át – Barangolás a metafizika birodalmában sorozat első, Az anyag: káprázat, vagy valóság? című részében. Az epizódban megszólaltatott további személyek Héjjas István, Dúl Antal, Dr. Gelléri Júlia, Paulinyi Tamás és László Ervin voltak.[2]

A Szegedi Egyetem filozófia tanszékén művei tankönyvnek számítanak.

Haláláig interjúkötetén dolgozott Nemere Istvánnal.

Filmszerepei

Papír Magda néven

Szulamit (1916) Az obsitos (1917) Hivatalnok urak (1918) Lengyelvér (1920) A megfagyott gyermek (1918?/1921) Leánybecsület (1923)

Forgatókönyvek

Orsi/Orsy Mária néven

Tomi, a megfagyott gyermek (1936) 300.000 pengő az uccán (1937) Mária két éjszakája (1940) Ne kérdezd ki voltam (1941) Ópiumkeringő (1943)

Ezoterikus regények

Orsi Mária néven

A Vörös Oroszlán (1946, Hungária; 1971 után [1984?] Püski)

Szepes Mária néven

A Vörös Oroszlán (1984, Kozmosz; 1989, Háttér [1][2]; 1994-től Édesvíz)

Raguel hét tanítványa: o Ízisz bárkája (1990) o Mars szekere (1990) o Hermész útja (1990) o Jupiter palotája (1991) o Vénusz ösvénye (1991) o Szaturnusz barlangja (1991) o Phaeton fogata (1991) Varázstükör (é.n., [1989 körül]) Katarzis (1999)

Mese- és ifjúsági könyvek

Pöttyös Panni-sorozat

Pöttyös Panni (1953) Pöttyös Panni a Balatonon (1956) Pöttyös Panni az óvodában (1956) Pöttyös Panni naplója (1959) Pöttyös Panni és Kockás Peti naplója (1962) Pöttyös Panni Hetedhétországban (1973) Szia, világ! (1980) Bolondos szerszámok (1981) Eleven képeskönyv (1982) Csupaszín (1983) Harkály anyó (1983) Zsákbamacska (1983) Rőzse néni kunyhója I. (1985) Pöttyös Panni az idővonaton (1989) Furfangos szerszámok (2000) Rőzse néni kunyhója II. (2002) Pöttyös Panni az iskolában (2002) Kedvenc meséi (2008)

Egyéb

Pingvinkönyv (1957/1958) Boróka néni kincse (1979) Táltos Marci (1979) Fityfiritty (1980) Csillagvarázs (1996)

Tudományos-fantasztikus könyvek

Surayana élő szobrai (1971) Tükörajtó a tengerben (1975) Napszél (1983) A változatlanság hullámhossza (1986) A Tibeti Orgona (1987) Gondwána boszorkánya (1993) Felhőszobrász (2002)

Regény

Lázadó szerepek (1985)

Vers

Csillagpor (1994) Versek (hallgatható mp3) [3]

Ezotéria

A mindennapi élet mágiája (1989) [4] Álomszótár (1989) A szerelem mágiája (1990) Pszichografológia (1990) – Wictor Charon: Atlantiszi mágia (1990) A gyógyító öröm mágiája (1991) A tarot bölcsessége (1993) Az álom mágiája (1994) A smaragdtábla (1994) – Wictor Charon: Academia Occulta (1994) A fény mágiája (1995) Az áldozat mágiája (1998) Angyalok éneke (1998) Merre tartasz, ember? (2000) Misztériumok könyve (2000) Dimenzió-tarot (2001) Istenek tüze (2001) Aranykor (2002) A lélek anatómiája (2002) Lángoló időfolyó (2002) Csillagjóga (2004) Örök pillanat (2004) Szómágia (2004) A nevek mágiája (2005) A fény evangéliuma (2006)

Önéletrajz

Emberek és jelmezek (1988, bővített kiadásban 1998) Szibilla – Jegyzetek az életemhez (2007)

Friedrich Dürrenmatt (Konolfingen, Svájc, 1921. január 5. – Neuchâtel, 1990. december 14.) svájci író, drámaíró, képzőművész.

Apja tanácsára még ebben az évben beiratkozott a zürichi egyetem filozófia és Német nyelv és irodalom szakára. Tanulmányait egy szemeszter elvégzése után a berni egyetemen folytatta, amit 1945-ben, a végzettség megszerzése nélkül otthagyott.

Írói kezdetek

Ekkor már egyre jobban foglalkoztatta az írói mesterség; Georg Kaiser, Franz Kafka, Arthur Schopenhauer és Friedrich Nietzsche művei mellett Arisztophanész és az antik görög és római tragédiák voltak a kedvenc olvasmányai, de sokat merített Frank Wedekind, Karl Kraus és Theodor Fontane műveiből is.

A kezdeti évek anyagilag nem hoztak sikert a fiatal írónak. 1946-ban feleségül vette Lotti Geissler színésznőt, és Bázelbe költöztek. Ekkor fejezte be a Meg vagyon írva (Es steht geschrieben) című darabját, melynek bemutatója 1947-ben volt, Zürichben. (Később ezt dolgozta át Újrakeresztelők /Die Wiedertäufer, 1966/ címmel). Ebben az évben született fia, Peter, majd két évvel később Barbara, 1951-ben pedig Ruth nevű lányuk. 1948-ban Bázelben mutatták be második színművét, A vakot (Der Blinde). Mindkét előadás csúnyán megbukott.

Első sikerek

Hogy megélhetésüket biztosítsa, színikritikákat írt, ám ez nem volt elegendő a ház fenntartásához, így átköltöztek Schernelzbe, anyósához, majd Ligerzbe, végül (1952-ben) vettek egy házat Neuchâtelben, ahol haláláig élt.

Ezek alatt az évek alatt nagyon termékeny volt. Megírta első rádiójátékát (Der Doppelgänger, 1946), számos kabaréjelenetet írt a bázeli Cornichon kabarénak, és kiadott két regényt, A bíró és a hóhér (Der Richter und sein Henker, 1950/51) és A gyanú (Der Verdacht, 1951/52) címmel. Ekkor írta a német fasizmus felemelkedésére, valamint Svájc szemlélődő magatartására reflektáló Az alagút (Der Tunnel) című regény első változatát is, melyet 1978- ban átdolgozott.

1952-re – jórészt rádiójátékainak köszönhetően – nagy nevet szerzett magának Svájcban és Németországban egyaránt. Ezeket a műveit, melyekkel több díjat is elnyert, többször is sugározták, néhányat pedig televízióra és színpadra is alkalmaztak. Tanulva korábbi színpadi kudarcaiból, sokat merített Brecht és mások dramaturgiai megoldásaiból. A nagy Romulus (Romulus der Grosse, 1949, átdolgozva 1957, 1961, 1963, 1980) Brecht mellett Christopher Fry, George Bernard Shaw, Frank Wedekind, Thornton Wilder hatását mutatja. Következő darabja, a Mr. Mississippi házassága (Die Ehe des Herrn Mississippi, 1952, átdolgozva 1957, 1961, 1969, 1980) hozta meg számára az első átütő sikert: 1952-ben Münchenben, 1958-ban New York-ban, 1959-ben pedig Londonban játszották nagy sikerrel.

1955-ben megjelent színházi esszéje, A színház problémái (Theaterprobleme), melyben kifejti komédia-felfogását, mely alapvetően a modern világ irracionalitásán alapul. Dramaturgiai, az ideológiák fölé emelkedni kívánó nézőpontja érvényesül későbbi, politikai tárgyú nagyesszéiben is (Sätze aus Amerika, 1970; Israels Lebensrecht, 1967; Tschechoslowakei 1968, 1968; Monstervortrag über Gerechtigkeit und Recht, 1968; Zusammenhänge: Essay über Israel, 1976).

Az író

Az öreg hölgy látogatása (Der Besuch der alten Dame, 1956) és A fizikusok (Die Physiker, 1961) című darabjai voltak az elsők, melyekkel a nyugat-európai színpadok után az akkori "vasfüggönyön túli", azaz kelet-európai országokat is meghódíthatta.

A hatvanas években íródott színművei az író legkiforrottabb, legenergikusabb munkái. A Herkules Augiász istállójában (Herkules und der Stall des Augias, 1962) című komédia erőteljes támadás a svájci állam ellen, míg A meteor (Der Meteor, 1965) az amorális világban amorálisan élő művész tragikomédiája.

Az Egy bolygó arcképe (Porträt eines Planeten, 1967) címet viselő darabjának bukása után a klasszikus drámák átdolgozása felé fordult, és kiváló átiratokat készített Shakespeare János királyából (1968) és Titus Andronicusából (1969), Strindberg Haláltáncából (1968) és Büchner Woyzeck-jéből (1972).

Ezt követően számos drámája is megbukott (például Der Mitmacher, 1972, átdolgozva 1980; Die Frist, 1977, átdolgozva 1980; Die Panne, 1979), ezért – valamint belefáradva a színidirektorokkal való folytonos küzdelembe – lassan visszavonult a színháztól. Miután 1983-ban felesége, Lotti meghalt, feleségül vette Charlotte Kerr színésznőt, aki a színészi munka mellett színházi újságíróként is dolgozott, illetve segített Dürrenmatt kései műveinek sajtó alá rendezésében.

Életének utolsó évtizedei folyamán Dürrenmatt visszatért a festéshez és a grafikához. Nagy mennyiségű anyagot hagyott hátra, s e művek többsége számos érintkezési pontot mutat színpadi és egyéb alkotásaival. Képeinek egyik központi alakja a labirintusban rekedt Minótaurosz, aki már csak Thészeusz végső csapását várja. Visszatért a detektívtörténetek írásához is, ezek a regények – mint például A megbízás (Der Auftrag, 1986) – azonban jelentős mértékben szakítanak a jó végső győzelmét hirdető hagyományos krimiformával. A Zűrvölgy (Durcheinandertal, 1989) és a befejezetlenül maradt Stoffe (1981–) posztmodern regényírói törekvéseinek kiváló példái. Az 1980-as években számos díjat (1986: Büchner-díj) és díszdoktori címet kapott. Hatvanadik születésnapjára, közreműködésével, 29 kötetben megjelent műveinek gyűjteményes kiadása. Egyiptomi és szicíliai utazásait követően 1987-ben részt vett a Mihail Szergejevics Gorbacsov elnökletével Moszkvában ülésező Békefórumon. 1990-ben szívrohamban hunyt el neuchâteli otthonában.

Művészete

Dürrenmatt művei többnyire az erkölcsi és politikai paradoxonok kérdéseit feszegetik. Sem drámái, sem más írásai nem sorolhatók tiszta műfajokba, mert mindig törekszik a hirtelen fordulatokban bővelkedő, a néző vagy olvasó figyelmét mindig más eszközökkel fenntartani kívánó közvetítésmódra. Írásai a modernizmus és a posztmodern határán mozognak: az erkölcsi kérdések felvetése az egyik, míg folytonos intertextualitása a másik irányba billentik szövegeit.

Figurái többnyire morálisan elítélendő vagy szánalmas alakok (a döntésképtelen Romulus, a kisváros lakosságát volt szerelmének meggyilkolására felbujtó Claire Zachanassian, a Mr. Mississippi kegyetlen kéjnője, Anastasia), akik azonban majd minden esetben győzelemre jutnak. Győzelmük ugyanakkor kegyetlen látlelettel szolgál a világ állapotát illetően.

Drámáinak nézőjét tehát a szerző szándéka szerint nem a figurák, hanem (áttételesen) a világ állapota, sorsa felett érzett szánalom vagy megbotránkozás érzése kell eltöltse, miközben a polgári társadalom illúzióvesztésének filozofikus, ugyanakkor keserűen mulattató ábrázolását adják.

Figyelmet érdemel, hogy legtöbb művét a szerző időről időre átdolgozta. Ezek a változtatások a legtöbb esetben nem csupán szerkezeti-dramaturgiai módosítások voltak; az átdolgozásokkor tartalmát folyamatosan hozzáigazította az őt körülvevő világ általa érzékelt változásaihoz. Kiemelte az idejétmúltnak ítélt utalásokat, és naprakészekkel helyettesítette őket. Ez az írói mód (mely így soha nem tekinti véglegesnek és zárt egésznek a szöveget) a posztmodern írói magatartás jellemző példája.

Művei

1945 – Der Alte 1947 – Meg vagyon írva dráma (Es steht geschrieben) 1947 – A vak dráma (Der Blinde) 1950 – A Nagy Romulus dráma (Romulus der Große) 1950 – A bíró és a hóhér kisregény (Der Richter und sein Henker) 1951 – A gyanú regény (Der Verdacht) 1952 – A város (Die Stadt) 1952 – Die Ehe des Herrn Mississippi 1954 – Angyal szállt le Babilonba dráma(Ein Engel kommt nach Babylon) 1954 – Herkules und der Stall des Augias 1956 – Az öreg hölgy látogatása dráma(Der Besuch der alten Dame) 1956 – A baleset regény (Die Panne) 1957 – Az ígéret regény (Das Versprechen) (Fényes nappal történt című film forgatókönyvének átdolgozása) 1959 – Görög férfi görög nőt keres dráma (Grieche sucht Griechin) 1960 – Ötödik Frank dráma (Frank der Fünfte. Oper einer Privatbank) 1962 – A fizikusok dráma (Die Physiker) 1966 – A Meteor dráma (Der Meteor) 1968 – János király dráma (König Johann) 1969 – Play Strindberg dráma (Play Strindberg) 1970 – Sätze aus Amerika 1970 – Titus Andronicus dráma (Titus Andronicus) 1971 – Pillanatkép egy bolygóról dráma (Porträt eines Planeten) 1971 – A bukás (Der Sturz) 1976 – Csendestárs (Der Mitmacher) 1977 – Die Frist dráma 1982 – Achterloo 1985 – Igazság-ügy regény (Justiz) 1986 – A megbízás avagy a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről kisregény (Der Auftrag oder Vom Beobachten des Beobachters der Beobachter) 1989 – Zűrvölgy (Durcheinandertal)

Posztumusz kiadott művek

1991 – Midas oder die Schwarze Leinwand 1991 – Kants Hoffnung 1992 – Gedankenfuge 1993 – Das Mögliche ist ungeheuer 1995 – Der Pensionierte

Művei a mozivásznon

Es geschah am hellichten Tag (1958, a forgatókönyve alapján írta a Das Versprechen című regényét) Der Besuch der alten Dame (1964, Der Besuch der alten Dame) Once a Greek (1966, Grieche sucht Griechin) A bíró és a hóhér (Der Richter und sein Henker, 1968, magyar tévéfilm, rend.: Mihályfi Imre) A bíró és a hóhér (Der Richter und sein Henker, német játékfilm, 1975, rend. Maximilian Schell) Hyènes 1992 Justiz (1993) Az ígéret megszállottja (2001, Das Versprechen)

DECEMBER 15.

Bogáti Péter (Budapest, 1924. december 15. – 2012. október 17.) magyar író, sci-fi szerző, újságíró, műfordító, kritikus, dramaturg. (Sajnálatos módon konkrét képet nem találtunk)

Középiskoláit Budapesten végezte el, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait, 1954-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1951-től 1954-ig a Nemzeti Színház dramaturgja volt. 1957-ig a Népszava hasábjaira írt, itt a kulturális rovat vezetője volt. 1957 és 1960 között az Élet és Irodalom rovatvezetője volt, 1961 és 1972 között a Magyar Hírek főmunkatársa, 1973-ban az MTV főmunkatársaként visszatért dramaturgi szakmájához.

1980-ban a Népszava olvasószerkesztője lett, az újságnál négy éven át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Nyugdíjasként sem fejezte be újságírói munkáját, a Képírás című ifjúsági lap, valamint a Pajtás olvasószerkesztője volt.

Művei

A Hóvirág másodkormányosa jelenti (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1958) Az ágasvári csata Móra, 1961 Halló, itt Mátyás király (Bp., Móra, 1966) Huszárkaland (Bp., Móra, 1973) A linkostowni csapda (Bp., Móra, 1976) Őrnagy úr, keressen magának ellenséget! (Bp., Móra, 1978) Az utolsó ember, avagy C. Robinson különös története (Bp., Kossuth Kiadó, 1982) (bolgárul: 1986, csehül: 1987) Az eljátszott teremtés (Galaktika, 1985/2.) A Lar (Galaktika, 1986/5); Időtojás (Robur, 14, 1986); második kiadása: Utazások a lopott tojáson Bp., Krónika Nova Kiadó, 2005. 290 l.) A Nevenincs tér lovagjai (Bp., Móra, 1989) Fekete kapcsolat (Galaktika, 1990/4.) A számítógép hímnemű (Galaktika, 1990/9.) Az egérfogó (Galaktika, 1992/3.) A romantika alkonya = Az idő hídján (szerk. S. Sárdi Margit, Bp., Möbius, 2000. 25-81.)

DECEMBER 16.

Sir Arthur Charles Clarke (Minehead, 1917. december 16. – Srí Lanka, 2008. március 19.) angol író, mérnök.

Minehead városában (Somerset, Anglia) született, s már gyermekként rajongott a fantasztikus történetekért. Általános és középiskoláit elvégezve 1936-ban Londonba költözött, ahol közhivatalnokként helyezkedett el. Már egészen korán, az iskolaújságokban publikálni kezdett, a legkülönbözőbb környezetekben játszódó kalandos történeteket írt. Hamarosan felfedezte a science fiction világát, s nem sokára sci-fi rajongói klubok magazinjaiban kezdett publikálni. Bemutatkozó írása, az Utazzon dróton! a teleportáció - tárgyak és emberek rádióhullámok formájában való utaztatása távoli helyekre - lehetségességét boncolgatta szatirikus hangvételben.

A második világháború idején Clarke a brit légierő kötelékében szolgált, egy új találmány, a radar kezelésére oktatta a katonákat. Leszerelését követően egyetemi tanulmányokba kezdett, tudományos fokozatokat szerezve fizikából és matematikából, amely témából 1945-ben doktorált. Tagja, majd elnöke lett a Brit Bolygóközi Társaságnak, amely úttörő szerepet játszott nemcsak Nagy-Britanniában, de az egész világon az űrkutatás és az űrhajózás népszerűsítésében.

Clarke volt az, aki 1945-ben felvázolta a geostacionárius pálya alkalmazását a távközlésben: az Egyenlítő fölött, harminchatezer kilométeres magasságban pályára állított három, a Földdel szinkronban keringő műholddal megoldható a vezeték nélküli kommunikáció a bolygón. A háború után jelent meg híres cikke: "Extra-Terrestrial Relays - Can Rocket Stations Give Worldwide Radio Coverage?” címmel, a brit Wireless World folyóiratban. 1954-ben javasolta az USA meteorológiai hivatalának, hogy használjanak műholdakat az időjárás előrejelzéséhez.

Huszonöt évvel később elképzelése megvalósult, azóta műholdakkal biztosítják a tengerhajózás, a légi közlekedés navigációját, telefonok, internet, személyhívók, tv- műsorszórás globális működését. Hosszú éveken át együtt dolgozott amerikai kutatókkal és mérnökökkel műholdak és földi állomások kiépítésén.

A geostacionárius pályát az International Astronomical Union (Nemzetközi Csillagászati Szövetség) róla nevezte el The Clarke Orbit-nak.

Kutatta a Nagy Korallzátony víz alatti világát is. Legutóbbi ötlete volt a rakétáknál lényegesen olcsóbb űrlift, a NASA már foglalkozik a megfelelő anyag keresésével. Élete során számos elismerést kapott: Marconi ösztöndíjat, Franklin Institute aranyérmet, Lindbergh díjat, majd 1998-ban lovagi rangot II. Erzsébet angol királynőtől.

A sci-fi író

Körülbelül ezzel egyidejűleg mutatkozott be, mint profi író: 1946-ban az Astounding Science Fiction nevű amerikai lap megvette közlésre Kibúvó című novelláját. Ez az emberi faj fejlődését aggódó szemekkel figyelő idegenek üzenetváltásából áll, a végén egy meglepő csavarral. A humoros csattanó írói eszközét a későbbiekben is előszeretettel alkalmazta „egyperceseiben”.

Az 1950-es évek elején megjelent első regényei (Prelude to Space, A Mars titka, Szigetek az égben) azonban ebből a humorból semmit nem mutattak, alig nevezhetők többnek áttetsző irodalmi köntösbe bújtatott ismeretterjesztésnél. Annak azonban rendkívül érdekesek. Az első egy kétlépcsős űrhajó megépítéséről szól, amellyel az ember végre eléri a Holdat.

A visszatérő egység egy vitorlázva leszálló űrrepülőgépet vizionál. A második (e korai művek közül az egyetlen, amely magyarul megjelent A Mars titka címmel) a vörös bolygó meghódításáról szól, melynek során növényi és állati életet is felfedeznek, és a Phobos begyújtásával tervezik fölmelegíteni az égitestet, hogy alkalmassá váljon a tömeges kolonizációra. A harmadik egy vetélkedőn űrutazást nyert fiút kísér el egy Föld körül keringő űrállomásra, mely két másik hasonló szerkezettel együtt geostacionárius pályán kering, többek közt telekommunikációs célokat szolgálva.

Az 1948-ban írt, majd 1951-ben publikált Az őrszem című elbeszélésben a Holdon idegen eredetű tárgyat találnak. Ez másfél évtizeddel később csírájául szolgált a Stanley Kubrickkel közösen kidolgozott 2001. Űrodisszeiának, amely mérföldkővé vált úgy a science fiction irodalom, mint a science fiction film történetében. Clarke életművében ezzel a novellával jelentkezett először az a metafizikai vonulat, amely az emberiség jövőjében az istenképet nagy hatalmú idegen lényekkel helyettesíti. Kitűnő példa erre az 1953-ban megjelent A gyermekkor vége című regény. Ebben segítő szándékú földönkívüliek érkeznek bolygónkra, de jobbító terveiket kis híján meghiúsítja, hogy külsőre az emberi hiedelemvilág ördögeire emlékeztetnek. Mindenképpen itt említendő még két világhírű novella, az Isten kilencmilliárd neve (Riadó a Naprendszerben), illetve A csillag. Az előbbi tibeti szerzetesekről szól, akik egy szuperszámítógép segítségével akarják megfejteni a Mindenható valamennyi nevét, mert az drámai változásokat hozna el az Univerzumban, utóbbi pedig egy expedíció küldésének története egy felrobbant szupernóva maradványaihoz, amely hatással volt a földre. Mindkét elbeszélés elnyerte a téma legrangosabbnak számító angolszász díját, a Hugót.

Miután az 1960-as évek nagy részét ismeretterjesztő könyvek írásával töltötte, majd a 2001. Űrodisszeia sikere visszavonzotta Clarke-ot az sci-fihez. Ez egyben máig a legismertebb műve. Az Űrodisszeia film ötlete már 1964-ben felmerült Stanley Kubrickben. Ötletével felkereste Clarke-ot, majd hamarosan elkezdték közösen írni a film forgatókönyvét. Emellett Clarke párhuzamosan a regényt is írta. A filmet 1968-ban mutatták be, az akkori közönség azonban értetlenül állt a film előtt, néhány héten belül kikerült a mozikból. Azóta azonban kultuszfilm lett. A regény csak néhány hónappal a filmbemutató után jelent meg.

Az ekkor már világhírű szerző következő regénye, a Randevú a Rámával nemcsak bestseller lett megjelenése évében, 1973-ban, de a kritikusok is elismerték értékeit: több mint fél tucat nemzetközi díjat söpört be szerte a világon. Ez az ambiciózus történet egy óriási, idegen űrhajó felfedezéséről szól, ami az emberiséggel mit sem törődve halad át a Naprendszeren, olyan küldetést teljesítve, mely alapjaiban rengeti meg a Föld népeinek vallási és természettudományos világképét.

Az 1975-ös Birodalmi Föld újabb forradalmi újításokat hozott Clarke prózájában, ezúttal társadalmi kommentárok formájában. Teljes egyenjogúságot hirdet faji hovatartozástól és nemi orientációtól függetlenül, de figyelmeztet a klónozás etikai veszélyeire is.

Az 1979-ben megjelent Az éden szökőkútjai az űrlift tudományos elméletét propagálta, mely olcsóbb alternatívával válthatná ki a pazarló rakétás űrutazást. A könyv végére megépül egy gigantikus űrállomás is, ami valóságos gyűrűként öleli körül a Földet, egész bolygónyi embernek szolgáltatva új otthont. Rajongói nagy döbbenetére Clarke bejelentette, hogy ez az utolsó regénye, de szerencsére ezt az ígéretét nem tartotta be.

Az 1980-as évek elejének eredményei az űrkutatás terén arra sarkallták, hogy újragondolja és folytassa a „2001” történetét. A 2010. Második űrodisszeia is megfilmesítésre került, majd idővel két további kötet is napvilágot látott, cselekményét 2061-be, illetve 3001-be helyezve.

A szerző egészségi állapota azonban romlani kezdett. Egy ifjúkori fertőzés szövődményeként fokozatos izomsorvadással járó súlyos idegrendszeri betegség alakult ki nála, amely idővel tolószékbe kényszerítette, és jelentősen rontotta munkabírását is. 1956-tól kezdve egyre több idejét töltötte a második otthonának tekintett Ceylon szigetén (ma Srí Lanka), és a diagnózist követően mindinkább visszavonult ide a világtól. Írói ötletei szerencsére korántsem apadtak el, azonban kidolgozásukra már nem maradt energiája. Ennek tulajdonítható, hogy 1988-tól kezdve csaknem minden könyvéhez társszerzők segítségét vette igénybe.

Mindig a megbékélés ügyét propagálta hányatott sorsú választott hazájában, amiért 1994-ben még Nobel-békedíjra is felterjesztették. Később pedig egy rendkívül csúnya, ám végül teljességgel alaptalannak bizonyuló pedofília-vád hercehurcáit követően 2000-ben az angol királynő lovaggá ütötte.

Kezdetben a NASA mérnökével, Gentry Lee-vel dolgozott együtt, így született meg a Randevú a Rámával három folytatása, valamint a magyarul is olvasható Bölcső. Az ezredfordulón sikerült végre azt az ideális kollégát megtalálnia, aki maximálisan osztotta világnézetét és a tudomány iránti elkötelezettségét, Stephen Baxter személyében. Ez a már saját jogán is világhírű angol sci-fi író megtiszteltetésnek vette az idős mester felkérését, együttműködésük négy kötetet eredményezett, köztük az Űrodisszeiákra reflektáló Időodisszeia-trilógiát (Az Idő Szeme, Napvihar, Elsőszülöttek).[1]

Nevét viseli az Arthur C. Clarke Foundation[2], az Arthur C. Clarke-díj, valamint a 4923 Clarke kisbolygó.

Sci-fi

1951. Prelude to Space 1951. The Sands of Mars – A Mars titka (Budapest, 1957, 2011) 1952. Islands in the Sky - Szigetek az égben (Budapest, 2010) 1953. Against the Fall of Night 1953. Childhood's End – A gyermekkor vége (Budapest, 1990; 2008 bővített kiadás) 1953. Expedition to Earth 1955. Earthlight – Földfény (Budapest, 1992, 2013) 1955. The Star – A csillag (novella) (Galaktika 75.) 1956. Reach for Tomorrow 1956. The City and the Stars – A város és a csillagok (Budapest, 1979, 2008) 1957. Tales from the White Hart 1957. The Deep Range – Mélység (Budapest, 1994, 2010) 1958. The Other Side of the Sky 1959. Across the Sea of Stars 1961. A Fall of Moondust – Holdrengés (Budapest, 1973) 1962. From the Ocean, From the Stars 1962. Tales of Ten Worlds 1963. Dolphin Island – Delfinek szigete (Budapest, 1980) 1965. Prelude to Mars 1967. The Nine Billion Names of God – Isten kilencmilliárd neve (antológia) 1968. 2001: A Space Odyssey – 2001. Űrodisszeia (Budapest, 1973, 1994) 1968. The Lion of Comarre & Against the Fall of Night – Komarra oroszlánja / Mielőtt leszáll az éj (két kisregény) 1972. Of Time and Stars 1972. The Wind from the Sun 1973. Rendezvous with Rama – Randevú a Rámával (Budapest, 1981, 2004) 1975. Imperial Earth – Birodalmi Föld (Budapest, 1992) 1979. The Fountains of Paradise – Az éden szökőkútjai (Budapest, 1993) 1982. 2010: Odyssey Two – 2010. Második űrodisszeia (Budapest, 1985) 1983. The Sentinel – Az őrszem (Budapest, 1995) (antológia) 1986. The Songs of Distant Earth – A távoli Föld dalai (Budapest, 1990) 1988. 2061: Odyssey Three – 2061. Harmadik űrodisszeia (Budapest, 1990) 1988. A Meeting With Medusa – Találkozás a Medúzával 1988. –Gentry Lee Cradle – Bölcső (Budapest, 1993 - rövidített kiadás, 2012 - teljes kiadás) 1989. –Gentry Lee Ráma II (Szukits, 2010) 1990. –Gregory Benford Beyond the Fall of Night 1990. Tales From Planet Earth – Mesék a Földről (Budapest, 1996) (antológia) 1990. The Ghost from the Grand Banks – A Nagy Zátonyok kísértete (Budapest, 1995) 1991. More Than One Universe 1991. –Gentry Lee The Garden of Rama - A Ráma kertje (Szeged, 2013) 1993. –Gentry Lee Rama Revealed 1993. The Hammer of God – Isten pörölye (Budapest, 1993.) 1996. –Mike McQuay Richter 10 1997. 3001: The Final Odyssey – 3001. Végső űrodisszeia (Bp., 1999) 1999. –Michael P. Kube-McDowell The Trigger - Tűzszünet (Bp., 2014 - két kötetre bontva) 2000. –Stephen Baxter The Light of Other Days – Régmúlt napok fénye (Budapest, 2011) 2004. –Stephen Baxter Time's Eye – Az idő szeme (Budapest, 2006) 2005. –Stephen Baxter Sunstorm – Napvihar (Budapest, 2007) 2007. –Stephen Baxter Firstborn – Elsőszülöttek (Budapest, 2009) 2008. –Frederik Pohl The Last Theorem - Végső bizonyítás (Budapest, 2010)

Egyéb

1962. Profiles of the Future – A jövő körvonalai (Bp., 1968, 1969) 1963. Glide Path 1972. The Lost Worlds of 2001 – 2001 elveszett világai (Bp., 2004) 1984. Ascent to Orbit 1988. Astounding Days Clarke novellái közül számos magyar fordításban is megjelent az Univerzum és a Galaktika számaiban.

Film

1964–1968: 2001: A Space Odyssey – 2001: Űrodüsszeia 1980–1984: 2010: The Year We Make Contact – 2010. A kapcsolat éve 2000: Rendezvous with Rama

Aczél Tamás (Budapest, 1921. december 16. – Boston, 1994. április 18.) Kossuth- és Sztálin- díjas magyar író, újságíró, magyar–angol szakos tanár.

1939-ben Budapesten érettségizett, majd Olaszországban folytatta vendéglátó-ipari tanulmányait. 1948-tól a Szikra Kiadó lektorátusát vezette. 1950–1953 között az akkori rezsim hivatalos kultúrpolitikai folyóiratának, a Csillagnak a főszerkesztője volt. 1953–1956 között a Magyar Írók Szövetségének titkára. 1956-ban elhagyta az országot, addigi munkásságát súlyos önkritikával illette. 1956-tól Angliában, 1966-tól Amerikában élt. Szerkesztette a nyugaton élő magyarság Magyarság világlapja című kiadványát és az Irodalmi újságot. 1957–1961 között a brüsszeli Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet munkatársa. 1966-tól tanított a Massachusettsi Egyetemen (University of Massachusetts Amherst), és a Nemzetközi PEN Klub alelnöke volt.

Művei

A szabadság árnyékában (regény, Budapest, 1948) – Sztálin-díj (1952) Éberség, hűség Versek (verses kötet, Budapest, 1948) Vihar és napsütés (regény, Budapest, 1949) Jelentés helyett (verses kötet, 1951) A szellemi ellenállás története a vasfüggöny mögött (tanulmány, 1959) The Revolt of the Mind (New York, 1959, London, 1961, Méray Tiborral, magyarul: Tisztító vihar, Adatok egy korszak történetéhez, JATE Kiadó, Szeged, 1989) The Ice Age (regény, London, New York, 1965) Illuminations (regény, New York, 1981, London, 1982, magyarul: Illuminációk, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991, ford. Gy. Horváth László) The Hunt (regény, New York, 1990, magyarul: A vadászat, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994, ford. Gy. Horváth László)

Gellért Oszkár (1899-ig eredeti nevén Goldmann Oszkár, Budapest, 1882. szeptember 10. – Budapest, 1967. december 16.) költő, újságíró, szerkesztő.

Gellért József és Steiner Zsófia gyermekeként született. Jogi tanulmányokat végzett. 20 éves volt, amikor Osvát Ernővel megismerkedett és az Új Időkben és a Budapesti Naplóban közölte műveit. Előbb a Magyar Géniusz, majd 1904-től a Pesti Hírlap munkatársa volt. 1904- 1918 között több ezer cikket írt a lapba. 1907. május 18-án Budapesten a Józsefvárosban feleségül vette Horváth Gizellát, Horváth Sándor és Kocsis Anna leányát. A bejegyzés tanúsága szerint ekkor vallási felekezeten kívül álló volt.[1] 1908-tól a Nyugat munkatársa volt. 1914-1918 között a Pesti Hírlap szerkesztője, a hadijelentések riportereként dolgozott. 1917-ben a Nyugat főmunkatársai közé került. 1918 decemberében a Vörösmarty Akadémia tagja lett. Egy évvel később Károlyi Mihály, majd a Tanácsköztársaság sajtóirodájának vezetője volt. 1919 szeptemberében körözőlevelet bocsátottak ki ellene. Letartóztatták, vád alá helyezték, a vizsgálati fogságból egy hónappal később szabadult. 1920. január 21-én felvette a római katolikus vallást (korábban felekezeten kívüli volt). 1920-1940 között a Nyugat fő munkatársa volt.

Művei

Az első stációnál (versek, 1903) A deltánál (versek, 1909) Ofélia térdein (versek, 1911) Rubens asszonya (versek, 1912) Testvérbánat csillaga (régi és új versek 1900-1922, 1922) Velem vagytok (versek, 1926) Az utolsó dalért (versek, 1928) Valami a végtelen sugárból (versek, 1929) Hajnali három (versek, 1934) Égtájak közt (versek, 1946) Szövetség (versek, 1948) A három hegycsúcs (versek, 1950) Önéletrajz (versek, 1950) Költő a békéért (versek, 1951) Ötven év verseiből (1952) Hírmondó (versek, 1953) Kortársaim (1954) Levelezés kortársaimmal (levelek, 1955) Nem vagy egyedül (versek, 1956) Emberség, szerelem (válogatott versek, 1957) Egy író élete I.-II. (1958, 1962) Utószüret (versek, 1963) Zuhanóban. Új versek (versek, 1966) Száz az ezerből (1967)

Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. – Budapest, 1991. december 16.) Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége Szántó Piroska festő, grafikus író volt.

1926-ban Kassák Lajos lapja, a Dokumentum munkatársa volt, majd 1928-ban beiratkozott a bécsi Kereskedelmi Intézetbe. Megismerkedett Nagy Etel mozdulatművésszel, Kassák nevelt lányával, aki később az első felesége lett, de fiatalon elhunyt.

1933-1935 közt írt a Független Szemlébe. 1933-ban verseit kezdte közölni a Nyugat, később a Válasz is. 1929–1939 között különböző budapesti cégeknél dolgozott, míg a numerus clausus miatt el nem bocsátották; ezidőben halt meg a felesége. 1944–1945-ben Ottlik Géza és Szántó Piroska bújtatta. A második világháború idején többször hívták be munkaszolgálatra, az elviselhetetlen fizikai munka és a megalázó bánásmód miatt több alkalommal is megpróbálkozott az öngyilkossággal.

1946-ban a Révai Kiadó lektora lett. 1949–1953 között nem publikálhatott, ekkor műfordításaiból élt. 1951-ben feleségül vette Szántó Piroska festőművészt. 1956–1971 között az Európa Könyvkiadó lektora volt.

Művei

1932 – Őszi rombolás (verseskötet) 1935 – Levél a szabadságról (verseskötet) 1938 – Menekülő Múzsa (verseskötet) 1943 – Elveszett otthonok (önéletrajzi kisregény) 1947 – Kettős örvény (verseskötet) 1948 – Római pillanat (verseskötet) 1955 – Hét tenger éneke (versfordítások) 1956 – A teremtett világ (válogatott verseskötet) 1957 – Nehéz szerelem (regény) 1957 – Trisztán (dráma) (Illés Endrével) 1958 – Évek és művek (esszék) 1959 – Angliai utazás (útirajz versfordításokkal - Nagyvilág, szeptember) 1960 – Rapszódia egy őszi kertben (verseskötet) 1961 – Egy szerelem három éjszakája (musical) (Hubay Miklóssal és Ránki Györggyel) 1962 – Római rablás (verseskötet) 1963 – Rendetlen bűnbánat (dráma) (Illés Endrével) 1964 – Nehéz szerelem (regény) 1965 – Földalatti nap (verseskötet) 1967 – A félbeszakadt nyomozás (regény) 1969 – Nem számít (verseskötet) 1969 – Megközelítések (esszék) 1970 – Mit akar ez az egy ember? (összegyűjtött versek) 1972 – A kimondhatatlan (válogatott versek) 1974 – Az ismeretlen Isten (összegyűjtött esszék) 1975 – Önarckép a hetvenes évekből (új összegyűjtött versek) 1978 – Vonzások és választások (esszék) 1981 – Mért vijjog a saskeselyű? (regény) 1983 – Ráérünk (verseskötet) 1987 – Igen is, nem is (esszék) 1990 – Szentendrei elégia (verseskötet) 1990 – Válogatott versek 1991 – Azután (regény) 1992 – Feloldozás (regénytöredék, Holmi, április-május)

Műfordításai

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 235.[1]

François Villon: Nagy testamentum (1940) Guillaume Apollinaire: Válogatott versei (1940 - Radnóti Miklóssal) Corrado Alvaro: Az erős ember (1940) Angol barokk líra (1943) Francis Carco: Szerelmem, Párizs (1943) Margaret Mackay: Virágzik a lótusz (1943) John Steinbeck: Lement a hold (1945) Aldous Huxley: És megáll az idő (1946) William Somerset Maugham: Akkor és most (1947) - Életem (1948) Shakespeare: VI. Henrik 1. rész - III. Richárd - IV. Henrik 1-2. rész - Minden jó, ha vége jó - A velencei kalmár (1948) - Antonius és Kleopátra (1955) - V. Henrik (1981) Jean Racine: Berenice (1949) Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (1950) - Don Carlos (1955) - Tell Vilmos (1952) Molière: Tartuffe (1951) - A nők iskolája (1952) Bertolt Brecht: Koldusopera (bem. 1945, átdolg. 1961) Borisz Lavrenyov: Leszámolás (1953) Charles és Mary Lamb: Shakespeare-mesék (1955) Anatole France: Lúdláb királynő - Nyársforgató Jakab meséi (1953) - Emberi szomorújáték (1954) William Makepeace Thackeray: Hiúság vására (1950) - A nagy Hoggarty gyémánt - Henry Esmond története (1952) - A virginiai testvérek (1962) Theodor Fontane: Effi Briest (1954) Johann Wolfgang von Goethe: Vonzások és választások (1949) Daniel Defoe: Moll Flanders (1956) Lion Feuchtwanger: Goya (1956) Eugene O’Neill: Boldogtalan hold - Egy igazi úr - Utazás az éjszakába (1960) John Webster: Amalfi hercegnő (1961) Ben Jonson: Volpone (1961) Maurice Maeterlinck: A kék madár (1961) Saint-John Perse: Bóják (1963) Tennessee Williams: Amíg összeszoknak (1964) Peter Weiss: A vizsgálat (1966) - Hölderlin (1973) T. S. Eliot: Versek - Gyilkosság a székesegyházban - Koktél hatkor (1966) Christopher Fry: Vénusz átvonul (1966) Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott (1967) Kavafisz: A barbárokra várva (1968 - Somlyó Györgygyel) Nelly Sachs: Izzó rejtvények (1968 - Görgey Gáborral) Thomas Mann: Fiorenza (1968) Robert Bolt: Kinek se nap, se szél (1969) Barry England: Neveletlenek (1972) G. B. Shaw: Brassbound kapitány megtérése (bem. 1973) II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok (1948, átdolg. 1978) John Ford: Kár, hogy kurva (1984)

DECEMBER 18.

Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró, 2012-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván, egy szegény zsidó kántor, Zelkovits Ármin és Herskovits Mária gyermekeként. Édesapját korán elvesztette. Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. Magyarország területeinek elvesztését Erdélyben élte meg, alig 13 évesen. 1921-től Szatmárnémetiben dolgozott. 1925-ben Budapestre költözött, tagja lett a Szocialista Munkásmozgalomnak és kommunistának vallotta magát, bár saját elmondása szerint nem ismerte sem Marx, sem Engels, sem Lenin ideológiáját.[1] Az Érmellék, illetve a Partium ősi örökségével, a gazdag és ízes magyar nyelvvel felszerelkezve, szépen csengő, hangzatos, durvaságtól és trágárságtól mentes verseket írt. 1927-ben kitoloncolták Romániába, ahonnan hamarosan visszaszökött Magyarországra. 1928-ban jelent meg először verse a Nyugatban.[1][2][3]

Első verseskötetét 1930-ban adták ki Csuklódon kibuggyan a vér címmel, melyről Radnóti Miklós írt elismerő kritikát. Megismerkedett a Nyugat második nemzedékével, köztük József Attilával is, akik hamar maguk közé fogadták. 1937-ben letartóztatták, de az irodalmi kör közbenjárására kiengedték.[4] A második világháború kitörését követően Ukrajnába került munkaszolgálatosként, de ép bőrrel átvészelte (1942–1944). Magyarország megszállásakor azonban bujdosni kényszerült felesége, Bátori Irén zuglói lakásán.[4]

A kommunista rendszerben ünnepelt költő volt. A valódi helyzetet nem ismerve írt hangzatos költeményeket Sztálin és Rákosi Mátyás dicsőítésére. 1948-ban Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1951-ben Kossuth-, illetve József Attila-díjjal jutalmazták. Gyermeklapot is indított Kisdobos címmel (1952–1956), amelyben saját gyermekversei is megjelentek. Ekkor már tisztában volt a kommunizmus fonákságaival és az 1956-os forradalom lelkes híve lett. A forradalom leverését követően háromévi fogságra ítélték, de amnesztiával másfél év után, 1958. október 15-én szabadult.[1] Azonban ez nem tölthette el örömmel: felesége egy héttel szabadulása előtt meghalt, édesanyja pedig a halálos ágyán feküdt, s másnapra meg is halt. Zelk életében ez volt a mélypont, de lírájában egy új korszak kezdődött. 1963-ban jelent meg a Tűzből mentett hegedű című kötete, benne a feleségét sirató gyászdalával (Sirály). 1964-től karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket írt az Élet és Irodalomba, 1965–1967 között a Tükörben is megjelentek írásai.

Felesége halála után szerelmek, vagy szerelemnek vélt kapcsolatok, nőideálok váltották egymást. Az 1960-as évek végén azonban megismerkedik, a nála 25 évvel fiatalabb hölggyel Sinka Erzsébet irodalomtörténésszel. Feleségül veszi és benne hűséges társra lel, aki idősebb korára gondozója lesz, a gyakran betegeskedő költőnek. Ebben az időszakban jelent meg a Meszelt égbolt című kötete, amelynek egyik legszebb verse az Asszony a hófúvásban.[3] 1971- ben Robert Graves-díjat kapott (az év legszebb verséért). 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki. 1981. április 23-án halt meg, Budapesten.[4]

Kötetei

Csuklódon kibuggyan a vér , 1930 Ülj asztalomhoz, 1932 Kifosztott táj, 1936 A lélek panaszaiból, 1942 A teremtés tanúja, 1945 Gyermekbánat, 1947 Kagylóban tenger, 1947 Ezen a földön, 1948 A hűség és hála éneke, 1949 A pártos éneke, 1950 A nép szívében, 1952 Mint égő lelkiismeret, 1954 Alkonyi halászat, 1956 Tűzből mentett hegedű, 1963 Zuzmara a rózsafán, 1964 Tegnap, (próza) 1966 Fölforrt az ég, 1967 Bekerített csönd, 1971 Sirály, 1973 Féktávolságon belül, (próza) 1973 Ahogy a kötéltáncosok, 1975 Meszelt égbolt, 1976 Akit az Isten nem szeret, 1976 Reménytelen győzelem, („30 év" sorozat) 1979 Mindennapi halálom, 1979 Főhajtás a túlvilágra, 1980 Alszik a szél, 1982

Gyurkovics Tibor (Budapest, 1931. december 18. – Budapest, 2008. november 16.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, pszichológus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál dolgozott normásként, éjszakai műszakban, majd szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Annak elvégzése után, 1953–1955 között pszichológusi oklevelet szerzett az ELTE BTK-n. Szakdolgozatát József Attila értékelésének a verseiben megnyilvánuló szinesztéziájáról írta. 1955–1957 között a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója. 1956-ban a főiskola forradalmi bizottságának elnöke lett, ezért később meghurcolták és elvesztette az állását is. Egy évig kisegítő iskolai tanárként dolgozott Kőbányán, majd 1958-1960 között vezető pszichológus volt egy gyermekgondozóban. 1960-1968 között volt az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben pszichológus. Itteni tapasztalatai számos regényében és versében megjelentek.

1968-tól írásaiból kezdett élni, bár voltak más kötöttségei is. A Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője volt 1966-1970 között, 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989-1991 között az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja volt. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke.

Verseket 15 éves kora óta (1946) írt, első verseit Hárs László közölte a Népszavában. A Vigília 1958-as májusi számában Rónay György mutatta be költeményeit. Első mesterei és példaképei Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első verseskönyve 1961-ben jelent meg. 49 kötete jelent meg. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, színműveket és publicisztikát is írt, ezért nevezték őt ketten is – Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula – a magyar irodalom pentatlonistájának, illetve öttusabajnokának.

Első színházi bemutatója a Madách Színházban volt 1969. április 12.-én. A darab címe: Estére meghslsz. Ezt követően számos drámáját műsorra tűzték a színházak. Az öreg (Vígszínház-1970. december 12.), A döntés órája (Székesfehérvári Vörösmarty Színház-1972. március 22.), Nagyvizit (Vígszínház-1972. május 18.), Csóka-család (Vígszínház-1975. február 7.), Kreutzer szonáta (Vígszínház-1976. április 29.), Isten nem szerencsejátékos (Madách Színház-1976. december 3.), De ki lesz a gyilkos? Kecskeméti Katona József Színház-1977. március 25.), Magyar menyasszony (Kecskeméti Katona József Színház-1980. február 1.), Isten bokrétája (Vígszínház-1980. november 14.), Fészekalja (Madách Színház- 1983. október 7.), A bombatölcsér ([Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház[]-1986. június 6.), Boldogháza (Veszprémi Petőfi Színház-1988. március 31.), Halálsakk (Székesfehérvári Vörösmarty Színház-1991. november 25.), Császármorzsa (Nemzeti Színház-1994. február 11.), Kutyakomédia (Egri Gárdonyi Géza Színház-1997. január 10.), Háború, hármasban (Kecskeméti Katona József Színház-2000. szeptember 30.),

Tordy Géza invitálására, a Fekvőtámasz című darabjában az ezredes szerepét is eljátszotta (Veszprémi Petőfi Színház-1986. december 12.).

2008. november 16-án hajnalban, 76 éves korában halt meg. A hírt Gyurkovics Györgyi, az író özvegye hozta nyilvánosságra.

A költő 131 darabos képzőművészeti gyűjteménye a mosonmagyaróvári Cselley-házba került, abba a városba, amely orvos nagybátyja képzőművészeti kollekcióját, a neves Gyurkovich- gyűjteményt őrzi

Művei

Grafit (1961) Kenyértörés (1963) Emberfia (1966) Vaskakas (1970) Ne szeress, ne szeress (1970) Rikiki (1971) Üveggolyó (1973) Isten nem szerencsejátékos (1973) Elcseréljük egymást (1973) Mindennapi szerelmünket add meg nekünk ma (1974) Szeretlek, akárki vagy (1975) Kiskutya, nagykutya (1976) Tintapaca (1976) Szolgálat (1976) Vers a Mikuláshoz (1976) Öngyilkosság receptre (1977) Istenigazából (1978) Nagyvizit (1978) Pótmajom (1980) Leveleskönyv (1980) Az utolsó karácsony (1980) Boszorkányok pedig vannak (1983) Névike (1983) Üdv a tolvajnak! (1983) A pápai mézesbábos (1983) Szálka, hal nélkül (1984) Színház az egész – nem is – világ (1984) Ölni, ölelni (1985) Kudi, a levegőember (1985) Apa csak 1 van (1987) Lóhalálában (1987) A bíboros (1987) Tónió, a póniló (1990) Halló, Krisztus (1991) Halálsakk (1991) Kettős zsoltár (1991.Szerk.: D.Nagy Imre, Ill.:Szalay Lajos)ISBN 963-7488-27-8 Ötven kérdés Eigel Istvánhoz (1991) A test balladája (1992) A Szent Bal (1993) Császármorzsa (1994) Háború, hármasban (1995) A magyar vadkan (1995) Láb uru keng, keng uru bál (1996) Kutyakomédia (1997) Levelek Mandzsúriába (1998) Cantata aquilarum (1998) „Visszanéztem félutambul, szememből a könny kicsordult” (2000) Alibi – A báró (2000) Gyerekversek (2001) Gyerekregények (2001) Extázis (2001) Extázis II. (2003)

DECEMBER 19.

Emily Jane Brontë (ejtsd: emili dzséjn bronti) (Thornton, 1818. július 30. – Haworth, 1848. december 19.) angol költőnő és regényíró, a Brontë nővérek három tagja közül a második. Egyetlen regénye, az Üvöltő szelek, az angol irodalom egyik klasszikusa. Írói álneve Ellis Bell volt.

Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér – Charlotte, Emily, Anne – és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

Miután nővére, Charlotte felfedezte, hogy Emily költői tehetség, nővérével és húgával 1846- ban elhatározták, hogy a költeményeikből kiadnak egy gyűjteményt. Hogy elkerüljék a női írók elleni kortárs előítéleteket, írói álneveket vettek fel. Mind a hárman megtartották nevük kezdőbetűit. Így lett Charlotte Currer Bell, Anne Acton Bell, és Emily Ellis Bell.

Emily 1847-ben publikálta egyetlen regényét, az Üvöltő szeleket három kötetben (a harmadik kötet húga, Anne Agnes Grey-ét tartalmazta). Innovatív szerkezete meglepte a kritikusokat, emiatt vegyes fogadtatása volt, mikor először megjelent. Később az angol irodalmi egyik klasszikusává vált. 1850-ben Charlotte önálló regényként újra kiadatta, Emily igazi nevével.

Mint a nővérei, ő is elég sokat betegeskedett a sanyarú otthoni és iskolai viszonyok miatt. Szeptemberben, a bátyja temetése alatt megfázott, ám minden orvosi kezelést elutasított. Így halt meg tuberkulózisban 1848. december 19-én.

Végh Antal (Jánkmajtis, 1933. október 14. – Budapest, 2000. december 19.) magyar író, szociográfus, pedagógus, újságíró.

A nagy múltú debreceni kollégium diákja volt. 1952-től Újfehértón, majd a nyíregyházi gimnáziumban tanított. 1962-től Budapesten szabadfoglalkozású író.

1974-ben jelent meg talán legnagyobb vitát kiváltó, az egész magyar közvéleményt megmozgató szociografikus esszéje, a Miért beteg a magyar futball? Véleménynyilvánításra késztető, állásfoglalásra kényszerítő, az egész ábrázolt világot modellértékűen tárja olvasói elé, őszintén felfedve a gondokat, megoldásra váró kérdéseket; szenvedélyes gondolkodásra és vitára ingerelt.

1989-től az Új Idő főszerkesztője.

Szülőföldjének hagyományait és szokásait néprajzi hitelességgel örökítette meg. A paraszti életforma változásairól adott realista képet. Szociológiai érzékenysége rámenős kíváncsisággal párosult. Keményen figyelmeztetett némely vidékek, illetve társadalmi rétegek elmaradottságára, az átalakuló falu gondjaira.

Művei

Korai szivárvány (1963) Kékszemű élet (1963) Nyugtalan homok (1965) Ár és iszap (1968) Csillagösvényen (1969) Bekötőút (1969) Aranyalma (1971) Egyedül a kastélyban (1971) Erdőháton, Nyíren (1972) Északi utakon (1973) Miért beteg a magyar futball? (1974) Galamb és béka (1975) Ökörsirató (1975) Színvallatás (1975) Jégzajlás (1977) A leltár (1977) Száz szatmári parasztétel (1978) Az almafákat évente kell metszeni (1979) Kilencven perc (1979) Akkor májusban esett a hó (1979) Imádság a vadlibákért (1980) Nyugati utakon (1980) Ha az Isten Nyulat adott… (1981) Szép volt, fiúk! (1981) Több nap, mint kolbász (1982) Terülj, asztalkám (1983) Vándorbot (1984) Forgatás (1985) Kenyér és vászon (1986) Gyógyít(6)atlan? (1986) Könyörtelenül (1986) Mit ér az ember hit nélkül? (1987) Az utolsó konzílium (1987) Helyőrség az isten háta mögött (1988) De mi lesz a harangokkal? (1988) Hortobágyi mesterségek (1988) Akkor is, ha egyedül maradok (1988) A galambház (1990) Ölbeülni? Dorombolni? (1992) Móricz Zsigmond szekerén (1992) (Csurka ) István a király? (1993) Fekete szivárvány (1996) Nincs béke az almafák alatt(1996) Ötkarikás szemmel (olimpiai napló) (1996) Miért nem szeretem Varga Zoltánt, (1997) Miért nem szeretem Horn Gyulát? (1997) Azt mondta, hogy igyi szudá (1998) Kruzlics engem úgy segéljen (1999) Korkép (Mi újság a Fradinál?) (1999) Megmondom őszintén (politikai arcképcsarnok) (1999) Fehérgyarmat tangót jár (2000) Miért vesztettek Puskásék? (2000) Megfigyeltem (2000) Hol jártál, mikor az ég zengett? (2001) Gyémánthó (válogatott novellák) (2001) Vadrózsa (válogatott novellák) (2002)

DECEMBER 20.

Bibó Lajos (Hódmezővásárhely, 1890. december 20. – Hódmezővásárhely, 1972. október 27.) magyar író, drámaíró, újságíró, színházi lapszerkesztő.

Gimnáziumi tanulmányait a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban végezte. Kolozsváron hallgatott jogot.

1909-től újságíró lett az apja által szerkesztett Hódmezővásárhely és Vidékénél. 1911-1913 között a Szegedi Napló, majd a Szegedi Híradó munkatársa. 1918-ban Szegedre került, ahol a Tűz című kiadványt, a polgári forradalom első szegedi orgánumát szerkesztette. 1919-ben a Szeged és Vidéke felelős szerkesztője volt, majd Budapestre költözött. A Horthy-korszakban főként jobboldali lapoknál dolgozott, 1919-ben a Virradat szerkesztője, 1920-1931 között a Nemzeti Újság, 1933-1944 között a Budapesti Hírlap, majd az Esti Újság főmunkatársa volt. Paraszti tárgyú regényeivel és színpadi műveivel korszakának népszerű írói közé tartozott. 1945 után visszavonultan élt Hódmezővásárhelyen.

Művei

Regények, novellák

Subások (elbeszélés, Budapest, 1968) A lap (regény, Budapest, 1943) Vitéz Thury György (regény, Budapest, 1942) Örvény (elbeszélés, Budapest, 1942) Fekete napok (regény, Budapest, 1941) A gyerek (regény, Budapest, 1938) Nincs irgalom (regény, Budapest, 1936) A búzát azért learatják (regény, Budapest, 1934) A halott szerető (regény, Budapest, 1934) Vihartvetők (regény, Budapest, 1933) A fekete bég (ifjúsági regény, Budapest, 1933) A nagy találkozsá (regény, 1932) Kétlelkű szerelem (regény, Budapest, 1930) Anyám (regény, Budapest, 1929) Meg kell a szívnek hasadni (regény, Budapest, 1929) A föld (novellák, Budapest, 1927) Ladikon az ősmagyar hazába (ifjúsági regény, Budapest, 1925) A fáklya füstölve ég… (elbeszélés, Budapest, 1923) Utolsó kaland (regény, Budapest, Stádium Sajtóvállalalt Rt., ?)

Színpadi művei

Napfoltok (dráma, 1944) Hibások (színmű, Budapest, 1942) Sasfészek (színmű, Budapest, 1940) Eszter (színmű, Budapest, 1937) Üveghintó (színmű, Budapest, 1937) Az egyetlen asszony (színmű, Budapest, 1932) A csodadoktor (színmű, Budapest, 1931) A láp (színmű, Budapest) Báthory Zsigmond (színmű, Budapest, 1927) A juss (színmű, Budapest, 1925)

Forgatókönyvei

Két novella (1972) Mihály lovat akar A kenyér

John Ernst Steinbeck (Salinas Valley, Kalifornia, 1902. február 27. – New York, New York, 1968. december 20.) amerikai regény-, novella- és színdarabíró.

Összesen huszonöt könyvet írt: tizenhat regényt, két novelláskötetet, és különböző prózai műveket. The Grapes of Wrath (Érik a gyümölcs, 1939) című regénye, valamint az Of Mice and Men (Egerek és emberek, 1937) színdarabváltozata Pulitzer-díjat nyertek. 1962-ben irodalmi Nobel-díjban részesült.

Salinas, ahol Steinbeck felnőtt, gyerekkora éveiben még csak egy kis városka, illetve nagyobb falu volt. Bár termékeny földje és erősödő földművelése miatt egyre nőtt és modernizálódott, a vidék lényegében még mindig magán viselte az amerikai úttörő jelleget. Steinbeck nyaranta egy óriási farmon dolgozott, több száz vándormunkással egyetemben. Itt figyelte meg a kaliforniai vándormunkás élet kemény aspektusait, és egyúttal az emberi természet sötét oldalait. Ezek a tapasztalatok bekerültek műveibe is; ilyen volt az Egerek és emberek című munkája. A nyári iskolai szünetekben bejárta az egész Salinas völgyet: a környező mezőket, erdőket, farmokat; mindez később hátteréül szolgált legtöbb novellájának. A középiskolát Salinasban (Salinas High School) 1919-ben fejezte be. Ezután 1925-ig hébe– hóba ellátogatott a stanfordi egyetemre (Stanford University, Kalifornia), ahol biológiát is tanult, de ahonnan végül diploma nélkül távozott, mert az egyetemi életmód nem volt kedvére való. Ehelyett New Yorkba utazott, ahol többek között újságírói munkát is vállalt, miközben írói pályafutásról ábrándozott. New Yorkban Steinbeck írásai nem találtak kiadóra. Visszatért Kaliforniába, ahol munkát kapott, mint ezermester egy Lake Tahoe-i üdülőben. Közben folytatta az írást.

1931 és 1933 között Steinbeck megírt jó néhány novellát. Ezek között a legismertebbek A vörös póni ("The Red Pony"), "The Harness" , és A Krizantémok ("The Chrysanthemums"). Ezekben az időkben két novellagyűjteménye is megjelent: az Égi mezők (The Pastures of Heaven, 1932), és The Long Valley(1938). Ezek a történetek mind Kaliforniához, tehát gyerekkorához kapcsolódnak.

Első kritikai sikerét a Kedves csirkefogók (Tortilla Flat, 1935) című regénye hozta meg, amiért megkapta a California Commonwealth Club aranyérmét.

A Kedves csirkefogók sikerét 1937-ben betetőzte az Egerek és emberek című munka, amit Steinbeck először mint egy hosszabb novellát írt meg, majd színdarabbá dolgozott ki.

Utolsó munkája, a Rosszkedvünk tele (The Winter of Our Discontent) 1961-ben jelent meg. A könyvben Amerika morális hanyatlását vizsgálja a főhős, Ethan életén keresztül. Ethan, éppúgy mint Steinbeck, egyre elégedetlenebb a saját és az őt körülvevők erkölcsi lecsúszással. Középkorú hőse, aki látszólag boldog harmóniában él családjával, szenved attól a státusztól, ahová jutott, kitörni azonban képtelen belőle. Végül a körülmények összhangja és saját vívódásai meghozzák gyümölcsüket, és néhány üzletpolitikai húzással sikerül a vagyonosodás útjára lépnie. Steinbeck hőse ugyanakkor megbukik, elsősorban saját maga lelkiismerete előtt, és ezzel az író kemény ítéletet mond a meggazdagodás amerikai mítosza felett. A könyv tónusa éles ellentétben állt a Kedves csavargók és a Kék öböl ártatlan, játékos tolvajaival. Az irodalomkritikusok erősen támadták a könyvet. Ugyan többen is észlelték a mondanivaló fontosságát, a csalódás általános volt. A olvasók és kritikusok abban reménykedtek, hogy az író az Érik a gyümölcshöz hasonló mesterművel fog előjönni.

1962-ben Steinbeck megkapta az irodalmi Nobel-díjat „...realisztikus és nagy képzelőerejű írásaiért, melyek szimpatizáló humorral és éles társadalmi meglátással párosulnak.” Steinbeck nem érezte jogosnak a megtiszteltetést. A díj átvevésénél ezt mondta: "… Az író arra van hivatva, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét, hogy képes legyen nagylelkűséget találni a vereségben, hogy megtalálja a bátorságot, az együttérzést, és a szeretetet. A gyengeség és a kétségbeesés véget nem érő harcában ezek a tulajdonságok a reménynek és a nehézségek leküzdésének fényes zászlajai. Az az író, aki nem hisz abban hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet magának helyet az irodalomban.

Steinbeck írásaira a realizmus a legjellemzőbb. Széles érdeklődési körében helyet kapott a politika, a pszichológia, és a történelem éppúgy, mint a jazz vagy a mitológia. Realizmusának legmegkapóbb példája az Érik a gyümölcs, mely könyv hősei földhözragadt szegények, akiket még az ág is húz. Nyelvezete egyszerű, mégis kifejező. Képzelete egy a természettel: azt és úgy írja le, ahogyan a dolgok vannak és történnek. Ilyenek a szűnni nem akaró oklahomai porviharok, melyek szinte szimbólumai a nyomor elől való menekülésnek. Steinbeck igazi elbeszélő hangját akkor találta meg, amikor témáiban visszatért serdülőkora színteréhez. A mexikói és ázsiai munkások beözönlése Kaliforniába egy olyan sokszínű kulturális változatosságot hozott létre, amely rányomta egyedülálló bélyegét írásaira is. művei

Cup of Gold (1929) Egy marék arany The Pastures of Heaven (1932) Égi mező – novellagyűjtemény To a God Unknown (1933) A mohos szikla Tortilla Flat (1935) Kedves csirkefogók In Dubious Battle (1936) Késik a szüret Of Mice and Men (1937) Egerek és emberek (A cím utalás Robert Burns versére a "To a Mouse"-ra.) The Long Valley (1938) – A hosszú völgy c. novellagyűjtemény The Grapes of Wrath (1939) Érik a gyümölcs Forgotten Village (1941) Az elfelejtett falu The Log from the Sea of Cortez|Sea of Cortez: A Leisurely Journal of Travel and Research (1941) Cortez tengere The Moon Is Down (1942) Lement a hold Bombs Away: The Story of a Bomber Team (1942) Cannery Row (1945) Kék öböl The Wayward Bus (1947) A szeszélyes autóbusz The Pearl (1947) A gyöngy A Russian Journal (1948) Orosz útinapló Burning Bright (1950) Fényes tűz The Log from the Sea of Cortez (1951) East of Eden (1952) Édentől keletre (A regényből Elia Kazan rendezett nagy sikerű filmet 1955-ben.) Sweet Thursday (1954) Szerelem csütörtök The Short Reign of Pippin IV: A Fabrication (1957) Once There Was A War (1958) Volt egyszer egy háború The Winter of Our Discontent (1961) Rosszkedvünk tele (A cím utalás William Shakespeare "III. Richard" című színjátékára.) Travels with Charley: In Search of America (1962) Csatangolások Charley-val Amerika nyomában America and Americans (1966) Amerika és az amerikaiak

Posztumusz kiadványok

Journal of a Novel: The East of Eden Letters (1969) Egy regény naplója Viva Zapata! (forgatókönyv, 1975) The Acts of King Arthur and His Noble Knights (1976) befejezetlen regény Workings Days: The Journals of The Grapes of Wrath (1989)

DECEMBER 21.

Tömörkény István (született Steingassner István, Cegléd, 1866. december 21. – Szeged, 1917. április 24.) magyar író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató.

Ausztriai eredetű sváb családban született. Születésekor apja a ceglédi indóház vendéglőjét bérelte. Tömörkény tanulmányait a szegedi piaristáknál kezdte, majd három évig a makói református gimnáziumban tanult (1877-1880). 16 éves korában azonban abba kellett hagyni gimnáziumi tanulmányait, mert a család anyagilag tönkrement. Patikusinasnak szegődött, hogy el tudja magát tartani. 1882-1886-ig gyógyszerész volt, ez a pálya azonban nem elégítette ki, függetlenségre vágyott, a maga ura szeretett volna lenni. Rokoni segítséggel a Szegedi Híradóhoz szegődött újságírónak. Ekkor változtatta vezetéknevét Tömörkényre, a dualizmus korabeli Magyarországon ugyanis a közéletben idegen néven nem lehetett részt venni. Bár az újságírás nem nyújtott biztos polgári megélhetést, Tömörkény írói tehetségének kibontakoztatására alkalmas volt. Sem érettségije, sem diplomája nem volt (a gyógyszerészséghez akkor még nem kellett oklevél), így 1888-ban be kellett vonulnia katonának, mint a nem kiváltságos társadalmi csoportok minden tagjának, a parasztoknak és a munkásoknak. Két évet a bosnyák-török határon szolgált (1888-1889), bizonyára itt tanult meg szerbül. Egy évet pedig Bécsben szolgált (1890-1891), a családból hozott dialektális német nyelvismerete mellett Bécsben megtanulta a német irodalmi nyelvet is. Közkatonaként kezdte és őrmesterként szerelt le. Katonatársainak, a Szeged-vidéki paraszt fiataloknak a megismerése átalakította addigi társadalmi tapasztalatait.

A leszerelés után megfordult fejében, hogy Budapestre költözik, de aztán inkább maradt Szegeden, s elszegődött újságírónak, írónak a Szegedi Híradónál jóval frissebb szellemiségű Szegedi Naplóhoz. 1899-ben remélte, hogy őt nevezik ki főszerkesztőnek, nem így lett. A tudós szegedi főrabbi, Löw Immánuel javaslatára tisztviselő lett a Somogyi-Könyvtár és Városi Múzeum intézményében, amely ekkor már a főreáliskolából, a mai SZTE központi épületéből az 1895-1896-ban felépített eklektikus stílusú szegedi Kultúrpalotába költözött, amely a belvárosban a Tisza, a közúti híd, a vár és a Szegedi Nemzeti Színház közelében van. Reizner János (1847-1904) könyvtár- és múzeumigazgató mellé került mindenes munkatársnak. Reizner mellett sajátította el a könyvtári és múzeumi teendőket, közben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége (MKOF) által szervezett szaktanfolyamokon is részt vett, 1900-ban elvégezte a könyvtárosi, 1901-ben a természetrajzi, 1903-ban a néprajzi és a régészeti tanfolyamokat. Az MKOF segítette folyamatosan a vidéki könyvtárak és múzeumok szerveződését a szakszerű tanfolyamok lebonyolításával, ezen tanfolyamokon vett részt korábban a szentesi múzeumalapító Csallány Gábor, később egy itteni tanfolyamon Móra Ferenc is gyarapította a gyakorlatban már megalapozott régészeti ismereteit. Reizner János halála után, 1904-ben Tömörkény István lett a könyvtár és a múzeum igazgatója 1917-ben bekövetkezett haláláig.

Embert próbáló feladat volt jóformán másodmagával, Móra Ferenccel együtt Somogyi Károly esztergomi kanonok 40 000 kötetes könyvtárát gyarapítani, katalogizálni, szolgáltatni az olvasóknak, s a muzeológiai tudomány valamennyi területét gyűjteni, rendszerezni, foglalkozni numizmatikával, természetrajzzal, régészettel, helytörténettel, a képzőművészetekkel, s emellett Tömörkény feltett szándéka volt a néprajzi gyűjtemény kialakítása, gyarapítása. A korszak támogatta ezt a kezdeményezést, a millennium óta becsülni kezdték a népi kultúrát. A szegedi néprajzi anyag azonban Tömörkény nélkül nem lett volna felgyűjtve, így is már az utolsó pillanatban voltunk, egy nagy váltás időszakában, amikor az 1879-es nagy árvíz után kiemelkedik a palotás Szeged, s megindul a polgári fejlődés, a modernizálódás, s gyökerestől kezdi átformálni az addigi hagyományos paraszti világot és a tiszai vízenjárók (a tiszai hajósok) világát, ez utóbbiak gyakran tavasztól késő őszig egy-egy uszályon élték le életüket családjukkal együtt.

Bálint Sándor néprajzkutató és művészettörténész, Péter László irodalomtudós és helytörténész, Lengyel András irodalomtörténész muzeológus tudták igazán értékelni azt a 6000 egységnyi néprajzi múzeumi tárgyat, amellyel Tömörkény jóvoltából gazdagodott a múzeum. Később évtizedeken keresztül jóformán ennek a mennyiségnek csak egyhatodával tudták növelni a gyűjteményt. Az elmúló/átalakuló paraszti világ idejéből sikerült a leletmentés, s leletmentés Tömörkény valamennyi novellája, tárcaelbeszélése is, amelyeket a Szegedi Naplóban, a Magyar Hírlapban és önálló kötetekben publikált. Tömörkény még a népnyelv gyűjtésében is komoly teljesítményt nyújtott, 3500 regisztrálatlan, fölgyűjtetlen szóval járult hozzá Szily Kálmánék tervezett nagy szegedi szótárához, ebből aztán semmi nem lett, de 1957-ben Bálint Sándor értékelte Tömörkény nyelvészeti munkáját, s tető alá hozta a szegedi szótárt, s kiadta, nagyon ki kellene adni újra, mert nagyon nagy kár, ha örökre feledésbe merül ez a szép szegedi nyelvjárás, amelyet még annyian beszéltek nemcsak Tömörkény korában, hanem az 1960-as években is.

Tömörkény munkásságát radikális és következetes ideológiamentesség jellemzi, az irodalomban a naturalizmus eszközeivel dolgozik, az általa kiválasztott világ embereit életmódjuk, gondolkodásuk, nyelvük egységében ábrázolja, kis történetek, esetrajzok, alkalmi észleletek végtelen sorában.[1] Tömörkény ugyanezt tette a muzeológia eszközeivel is, felgyűjtötte annak a rétegnek a néprajzi értékeit, amelynek életéből szükségszerűen hiányzott az egyéni távlatosság, a metafizikus célképzetek, de nem hiányoztak az erkölcsi értékek.

Miközben Tömörkény üdvözölte a modernitást, ugyanettől az erkölcsi értékek sérülését féltette joggal. Nem volt öncélú az ő irodalmi munkássága és néprajzi gyűjtése, a korabeli Szeged lényegét ragadta meg, megmutatta azokat az embereket, akinek hátán épült a palotás Szeged. Sokat idézték, adták ki újra és újra műveit, de megérteni kevesen értették meg, a kortárs irodalomkritika csak fanyalgott, a mértékadó sajtó elsősorban humoros írásokat várt tőle, az akadémiai kritika felrótta részletrajzainak „terjengősségét” és túlzott néprajziasságát.

A Tömörkénnyel együtt dolgozó Móra Ferenc már megérezte Tömörkény kvalitásait, s mindenben együtt munkálkodott vele, a néprajzi anyag felgyűjtésében is. A múzeumi kiállítások megrendezésében is, amelyeknek nagy sikere volt. A kiállításokat többen látogatták, mint a könyvtárat. Még elgondolni is fantasztikus ezt a hőskort, az egész múzeum egy raktár, s egyben kiállítási terület, egyszerre tárul a látogatók szeme elé a múzeum teljes anyaga. Ma meg azt látjuk, ami nem került a tápraktárakba, fogalmunk sincs a múzeumok teljes anyagáról, csak néha hökkenünk meg mi minden enyészik pincékben, tápraktárakban, ugye egy-egy időszaki kiállítás alkalmából, például Bálint Sándor születésének centenáriumán rendeztek egy időszakos kiállítást az általa felgyűjtött anyagból, bizony megcsodáltuk, a Bálint Sándor gyűjteménynek azonban azóta sincs sehol állandó kiállítása.

Elbeszélései szépirodalmi kötetekben

Szegedi parasztok és egyéb urak (1893) Jegenyék alatt (1898) Az alföldi rablóvilág történetei (1898, 1988) Vízenjárók és kétkezi munkások (1902) Gerendás szobákból (1904) Förgeteg János mint közerő és más elbeszélések (1905) Különféle magyarok meg egyéb népek (1907) - az 1910-es kiadás a Gutenberg gyűjteményben Napos Tájak (1908) Homokos világ (1910) Ne engedjük a madarat… s más holmik (1911) Bazsarózsák (1912) Népek az ország használatában (1917) Célszerű szegény emberek (1922) Mesék amik teremnek (Füveskönyv) Bodobács Kiadó, Szentes, 2008 http://www.bodobacskiado.hu/node/5 Rózsa Sándor nálunk (Betyárok és egyebek) Bodobács Kiadó, Szentes, 2009 http://www.bodobacskiado.hu/node/2

Giovanni Boccaccio (1313. június 16. – 1375. december 21.) olasz író, költő, humanista.

Apja mint az egyik firenzei bankház utazója és ügynöke Párizsban ismerkedett meg egy vagyontalan francia özveggyel, s tőle született a későbbi író – törvénytelen gyermekként – valószínűleg már Firenzében, de születési körülményei homályosak: helyszínként leggyakrabban Párizs, Firenze és Certaldo neve merül fel az életrajzokban. Apjánál, Boccaccio di Chellinónál nevelkedett Firenzében, féltestvéreivel együtt. (Apja egy másik nőt vett feleségül, nem Boccaccio anyját.) Boccaccio Nápolyban tanult, s közben egy gazdag kereskedő feleségének lett ifjú szeretője, de Fiammetta – így nevezte kedvesét írásaiban – hamarosan elhagyta. Apja halála (1349) után visszatért Firenzébe. 1348 és 1353 között írta legfontosabb, az utókor csodálatát kiváltó művét, a Dekameront. Jó barátja volt a nála alig idősebb Petrarcának: levelezésük bensőséges viszonyra vet fényt. Élete utolsó húsz évét humanista tanulmányainak szentelte. Tudós munkáit latinul írta, s ezekre volt a legbüszkébb, de írt még 16 allegorikus eklogát, két moralizáló életrajzgyűjteményt, s egy nagyméretű mitológiai magyarázatgyűjteményt. Szegényen, anyagi gondok közt élt Certaldóban és Firenzében. Jellemző, hogy Petrarca 50 aranyat hagyott Boccaccióra végrendeletében azzal a megkötéssel, hogy bundát vegyen rajta. – Nem sokkal élte túl nagy barátját: Certaldóban halt meg ősi házában 1375. december 21-én.

Művei

Fő műve a Dekameron (Decameron) (1348-1353): Irodalomtörténeti jelentősége, hogy általa vált önálló irodalmi műfajjá a novella.

További művei:

Amorosa visione (1342) Buccolicum carmen (1367-69) Caccia di Diana (1334-37) Comedia delle ninfe fiorentine (Amato, 1341-42) Corbaccio (1365 körül, a dátum vitatott) De mulieribus claris (1361) Elegia di Madonna Fiammetta (1343-44) Esposizioni sopra la Comedia di Dante (1373-74) Egy szerelem megpróbáltatásai (Filocolo) (1336-39) Nimfák színjátéka (Filostrato) (1335 vagy 1340) Genealogia deorum gentilium libri (1360, 1374) Ninfale fiesolano (1344-46 ?) Rime (1374) Teseida delle nozze di Emilia (1341 előtt) Trattatello in laude di Dante (1357) Zibaldone Magliabechiano (1351-56)

Arezzói (őr)gróf Gvadányi József, (Rudabánya, 1725. október 16. – Szakolca, 1801. december 21.) generális, író.

Családja olasz származású volt. Egyik őse, Alessandro de Guadagnis őrgróf fiával Firenzéből Ausztriába költözött. 1646-ban, III. Ferdinánd alatt, Magyarországra jön. 1664-ben, a szentgotthárdi csatában (Szinnyei József tévesen 1646-ot írt) esett el. Fia a szendrői vár főkapitánya volt, ahol 1683 őszén a hazájába visszatérő Sobieski János lengyel királyt fogadta. A gesztusért cserébe őt és örököseit 1686-ban grófi rangra emelte, a Forgách- családdal kötött házasság révén pedig 1687-ben magyar indigenatust kapott. Fia, Gvadányi János, a feleségével, báró Pongrácz Eszterrel a borsod megyei Rudabányára költözött. Itt született 11 gyermekük, akik közül Gvadányi József volt a legidősebb.

Gvadányi tízéves korától a jezsuiták egri gimnáziumában tanult, öt osztályát jeles eredménnyel végezte. Itt szerette meg a költészetet, annyira, hogy három óra alatt 100 latin disztichont írt. A nagyszombati egyetemen bölcsészetet hallgatott. 19 éves korában 162 tanulótársa között mint elsőt avatták baccalaureussá. A családi hagyományokhoz és érdeklődéséhez híven a katonai pályát választotta. 1743. december 1-jén zászlótartóként lépett a Szirmay-gyalogezredbe. Csehországban két csatában harcolt a poroszok ellen. 1744-ben ezredét Itáliába rendelték, Szicília és Nápoly meghódítására, a franciák és a spanyolok elűzésére. Itt már hadnagyként vett részt a harcban. 1746. november 30-án ezredével a Var folyóig jutott és azon át francia területre tört. Itt december 3-án a franciák foglyul ejtették és Toulonba vitték. Négy hét múlva kicserélték és ismét ezredéhez került. 1747. február 3-án, amikor újra átkelt a folyón, bal lábán meglőtték; emberei Savonába vitték gyógyíttatni. Májusban újra a seregben volt, Genua alatt harcolt és főhadnagy lett. A béke megkötése után hazajött és távoli rokona, Gvadányi Ascanius eszéki parancsnok ezredében kapitány lett, majd 1751. december 1-jén a Baranyay lovas ezredbe lépett át mint százados kapitány és Nyitra megyében telepedett le. Itt ismerte meg Horeczky Franciska bárónőt, akivel 1752-ben házasodott össze. Felesége azonban nemsokára meghalt, három gyermeket hagyva maga után. Gvadányi végigharcolta a hétéves háborút, több ütközetben vett részt.

1757. október 15-én, Berlin lerohanásakor Hadik András seregének előcsapatát vezette. 1758. augusztus 2-án őrnaggyá léptették elő. Az 1763-as hubertsburgi béke után a nádor- huszárezrednél, a bereg megyei Badalón állomásozott. Itt dévaj kalandokkal és bravúros vadászatokkal űzte el unalmát, nyílt házat tartott, a vidéki földesurakkal mulatott és megismerkedett a helybéliekkel. 1765. november 10-én alezredes lett, Szatmáron meg Zajtán állomásozott. Kalandozásait itt is folytatta, sokszor megfordult Nagy-Peleskén, melynek földesura, Becsky György jóbarátja volt. Itt írta később epikus műveinek nagy részét. 1768- ban Máramaroson élt. 1775-ben a hadi kormány Galíciába második ezredesnek rendelte a Kálnoky-ezredhez, 1779. július 10-én pedig a Nádasdy-ezredhez helyezték át, szintén Galíciában. 1783. április 10-én vezérőrnagyi (generális) kinevezéssel nyugállományba helyezték. Előbb Rohóra, majd rövid idő múlva Szakolcára, Nyitra megyébe költözött, ahol anyjának birtoka feküdt. 1785-ben reneszánsz kastélyt építtetett és újranősült, Szeleczky Katalint vette feleségül. Ideje nagy részét kertészkedéssel és olvasással töltötte. Télen vadászgatott, nyáron a pöstyéni fürdőbe látogatott, emellett bejárt a megyegyűlésekre és megjelent az 1790-1791-es országgyűlésen is. Az éledő magyar irodalom mozgalmai hozzá is eljutottak, tollat vett kezébe a magyar nyelv javára. Műveit kiadta és levelezett a kor íróival és írónőivel. Az 1790-es években lelkesen támogatta a magyar viseletet. 1801. december 21-én, Szakolcán halt meg. Egyetlen fia, Gvadányi József mint nyugalmazott alezredes Pozsonyban, 1815 táján halt meg.

Petőfi Sándor A régi jó Gvadányi címmel költeményt írt róla, mely 1845-ben, a Pesti Divatlapban jelent meg. Az 1860-as években báró Horeczky Nándor, első feleségének rokona a rohói családi sírboltba vitette át maradványait, Szakolca városa pedig 1887-ben emléktáblával jelölte meg a házat, ahol élt. A leleplezés alkalmából fényes ünnepélyt rendeztek és magyar kört alakítottak

Mint író a múlt század végi magyaros iskolának egyik alkotója s fő epikusa volt; négyes versekben írt. Legelső költeménye: Igaz szeretetnek hármas kötele, (névnapi köszöntő), melyet 1765-ben írt, az Unalmas órákban… (Pozsony, 1795) jelent meg; Mi a király s micsoda az ország?, II. József császárról mint hadi népének gondviselőjéről (M. Museum II. 1792.), Vitéz képíró úrhoz Moldvaországba (M. Hirmondó 1793. II. 256. l.), Rakovszky Elek püspökhöz (Pozsony, 1795. I. 15. sz. Toldalék) és Bucsuzás a hadi élettől cz. az Aurorában (1826.).

Művei

Pöstényi förödés, a melyet egy magyar lovas ezredbül való százados az ottan történt mulatságos dolgokkal, élő magyar nyelven, versekbe foglalt, 1787. eszt. Rák havának 12. napján Tsöbörtsökön (Pozsony), 1787. (Névtelenűl.) A mostan folyó török háborúra czélozó gondolatok, melyeket… írt 1789. eszt., mostan pedig a vitézkedni kivánó magyar ifjaknak kedvekért, egyszersmind a nemes banderiumokból a Márs mezején kiszállani vágyódókért közre bocsáttatott, Pozsony és Komárom, 1790. Nándor Fejér várnak meg vétele, melyet Belgrád és annak kommendánsa között eshető képzelt beszélgetésben versekbe foglalt G. G. J. Pozsony és Komárom, 1790. A nemes magyar dámákhoz és kisasszonyokhoz szólló versek, melyeket egy megváltozhatatlan buzgó szivvel biró hazafi, a most közelebb történt változásokra nézve a megnevezett szép nemnek mulatságára és gyönyörködtetésére kibocsátott. Pozsony és Komárom, 1790. (Zeneműmelléklettel.) Rettentő látás, rettentőbb történet, a melyet Erzsébet herczegasszony véletlen halálának alkalmatosságával 1790. versekbe foglalt. Pozsony és Komárom, 1790. Egy falusi nótáriusnak budai utazása, melyet önnön maga abban esett viszontagságaival együtt az elaludt vérű magyar szivek felserkentésére és mulatságára e versekbe foglalt. Pozsony és Komárom, 1790. (Névtelenűl. 2. kiadás. Pozsony, 1807. nevével, 3. kiadás. Pozsony, 1822., 4. kiadás. Bpest, 1878., 5. kiadás. Bpest, 1895. Olcsó könyvtár 50. Görög István először dolgozta át ezt szinműre, mely azonban 1813-ban csak kétszer került Pesten szinre; szerencsésebb volt Gaál József, kinek Peleskei Nótárius cz. bohózata 1838. okt. 8. óta igen sokszor előadatott.) Aprekaszion, mellik mek sinalik fersben mikor megtartatik szent Franz Xavér Neve nat Patron strenge Herr Kapitán úr N… Asz nemes Regiment Excellenx Gróf N… Huszaren. Pozsony és Komárom. 1791. (Névtelenűl. 1781-ben Homicsirban Galicziában írta.) A mostan folyó ország gyűlésnek satyrico criticé való leírása, a melyet egy Isten mezején lakó palócznak szinlése alatt írta azon buzgó szívvel biró hazafi, a kinek pennájából folyt ki a falusi nótáriusnak Budára való utazása; ezen munkáját is négy sorú versekben hazájának eleibe terjesztette 1790. eszt. bak havának 25. napján. Lipsiában (Pozsony), 1791. (Névtelenűl.) Tizenkettődik Károly Svétzia ország királyának élete, és álmélkodást felmuló vitézségének és több csudálkozást okozó nagy dolgainak leírása, melyeket hazánk anyanyelvén az olvasásban gyönyörködők kedvekért írt. Pozsony és Komárom, 1792. Rontó Pálnak egy magyar lovas közkatonának és gróf Benyovszki Móricznak életek, földön, tengereken álmélkodásra méltó történettyeiknek, s véghezvitt dolgaiknak leírása, melyet hazánk dámáinak kedvekért versekbe foglalt. Pozsony és Komárom, 1793. (2. kiadás. Pozsony, 1816. Újabb kiadásai: Pest, 1864. Tatár Pétertől versben Bucsánszkynál, rövidítve s elrontva, és Mulattató Zsebkönyvtár Esztergom, 1883. 19., 20. és 1888. 41-46. füzet). Unalmas órákban, vagy is a téli hosszú estvéken való időtöltés. A melyet a versekben gyönyörködőknek kedvekért kiadott. Pozsony, 1795. (G. hadalai viselt dolgai s poétai levelezése Csizi Istvánnal és Molnár Borbálával. Ism. Badics Fer., Ujvidéki kath. főgymn. Értesítője 1884.) Egy a Rhenus vize partján táborozó magyar lovas katonának Pozsony városába egybegyült rendekhez irott levele. Pozsony, 1796. A falusi nótariusnak elmélkedései, betegsége, halála és testámentoma, melyeket két soros versekkel kiadott és új esztendőbéli ajándékba, hazánk dámáinak, és gavallérainak nagy szivességgel nyujtja… ezen béállott 1796. eszt. első napján. Pozsony, 1796. (2. kiadás. Pozsony, 1822.) A világnak közönséges historiája. A melyet magyar hazájához viseltető szeretettől ösztönöztetvén, néhány jeles, és hiteles authorokból kiszedegetvén ugyan ezen hazájának élő nyelven bátorkodik nékie, mint igaz fiú szeretetnek áldozatját bényujtani. Pozsony, 1796- 1803. (Hat kötet, az I. kötetben szerző arczk., a VII. kötetet Kis János 1805-ben, a VIII. és IX. Sikos István írták Pozsony. 1809. és 1811. a VI. kötet censurai kézirata a m. n. múzeumban). Verses levelezés, a melyet folytatott… nemes Fábián Juliannával, nemes Bédi János élete párjával, melybe több nyájas dolgok mellett, Komárom városába történt siralmas földindulás is leirattatott, és a versekbe gyönyörködők kedvekért kiadattatott. Pozsony, 1798. Méltóságos gróf Gvadányi József lovas generalisnak Donits Andráshoz irt levelei válaszaikkal. Kiadta Cs. L. J. az A. I. r. t. Nagyszombat, 1834.

Levelei Péczeli Józsefhez, Szakolcza, 1788. jan. 29., febr. 29., máj. 10., aug. 1., decz. 12., 1789. márcz. 20., ápr. 7., decz. 8., 1790. márcz. 4., 1791. júl. 8. (Széchy Károly, Gróf Gvadányi József. Bpest, 1894. Függelékében), Mindszenti Sámuelhez, Szakolcza, 1795. febr. 1., 15., nov. 20. és 1797. márcz. 13. (István bácsi Naptárában 1865., 1869. és 1870.; az 1795. nov. 20. a Magyarország és Nagyvilágban is 1867. 11. sz. és az 1797. márcz. 13. a Vasárnapi Ujságban is 1869. 45. sz.) és ismeretlenhez Szakolcza, 1799. júl. 2. (Vasárnapi Ujság 1869. 19. sz.)

DECEMBER 22.

Petri György (Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

A költőnek nehéz gyermekkora volt. Szülei a mai Vajdaság területén ismerkedtek össze, hosszú éveken át, egészen 1941-ig Belgrádban éltek, majd a második világháború alatt Budapestre menekültek. 1945 után édesanyja polgári alkalmazottként a Magyar Néphadseregnél dolgozott. Édesapja, korai haláláig, ügynök volt Budán, a Vízivárosban.

Tanulmányait a Medve utcai Általános Iskolában kezdte, majd a Toldy Ferenc Gimnáziumba járt. Gyermekkorában vallásos nevelést kapott, a Battyhány téri Szent Anna-templomban ministrált. Fiatal korában romantikusan végletes érzelmek fűzték Kepes Sára költőhöz, aki azonban sokadik öngyilkossági kísérletét követően, tragikus körülmények között meghalt.[1] Ezután feleségül vette Mosonyi Alíz költőt, újságírót, akitől Anna nevű lánya született. Második felesége Harsányi Éva volt, Petri Lukács Ádám újságíró édesanyja.

1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakára járt. 1974-től szabadfoglalkozású író. 1975-1988 között publikálási tilalom alá helyezték, versei szamizdatban és külföldön jelentek meg. 1981- 1989 között a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt és fontos figurája a magyar demokratikus ellenzéknek. 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságának is tagja volt. Ezekben az években Pap Marival élt együtt.

Első versei a Kortársban és az Élet és Irodalomban jelentek meg, majd évekre elhallgatott. Első kötete, a Magyarázatok M. számára sikert aratott.

1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt, de még azon év őszén kilépett a pártból.

1996-ban az országgyűlésben Torgyán József interpellált, elfogadhatatlannak tartva Petri György és Esterházy Péter író Kossuth-díját: Petri György Zakatol a szentcsalád / Isten tömi Máriát… kezdetű Apokrif című verse[2] illetve Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat! című hangjátéka[3] kapcsán, vallás- és nemzetgyalázó szerzők támogatásával vádolta meg a kormány kultúrpolitikáját. A megvádolt írókat Radnóti Sándor és Pető Iván vette védelmébe.[4] 1998-ban bizonyosodott be, hogy gégerákja van. 2000. július 16-án halt meg, temetése július 22-én volt Dunaalmáson: a ravatalnál Réz Pál, a sírnál Várady Szabolcs búcsúztatta.

Az N&n Galéria Alapítvány rá emlékezve alapította meg 2010-ben a Petri György-díjat, amelyet minden évben a költő születésnapján, december 22-én adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete.

Művei

Szépirodalmi művek

Magyarázatok M. számára (1971) Körülírt zuhanás (1974) Örökhétfő (1981) Hólabda a kézben (1984) Azt hiszik (1985]) Valahol megvan ([989) Ami kimaradt (1989) Valami ismeretlen (1990) Petri György versei (1991) Szerb János: Ha megszólalnék (1990) Sár (1992) Beszélgetések Petri Györggyel (1994) Versek, 1971-1995 (1996) Petri György művei (1996) Amíg lehet (1999) Petri György munkái I. - Összegyűjtött versek (2003) Petri György munkái II. - Összegyűjtött műfordítások (2004) Petri György munkái III. - Összegyűjtött interjúk (2005) Petri György munkái IV. - Próza, dráma, vers naplók és egyebek (2007)

Műfordítások

Molière: Drámák, színművek (1995) Volker Braun: Versek

Várkonyi báró Amade László (Bős, 1703. március 12. – Felbár, 1764. december 22.) magyar költő.

A szintén költőként ismert Amade Antal báró és Simonchich-Horváth Mária Rozália bárónő egyetlen fia volt. A jezsuita rend nagyszombati egyetemén tanult, innen Grazba ment, ahol 1725-ben a bölcselet doktorává avatták. 1734-ben belépett a Hávor János-féle magyar lovasezredbe, amelyben mint kapitány, 1742-től a nemesi felkelő seregben mint ezredes, két évvel később pedig mint a tábornok szárnysegédje szolgált. 1750-ben hagyta el a katonai pályát, ekkor kinevezték a Pozsonyban levő magyar királyi udvari kamarához tanácsosnak. Egy évvel később, 1751-ben császári és királyi kamarás lett, e tisztségét haláláig viselte.

Legismertebb költeménye "A szép fényes katonának…" című dal, amelyhez Arany János írt dallamot.

Fő munkái

Victor in praelio S. Ivo. Nagyszombat, 1722. Buzgó szívnek énekes fohászkodási. Bécs, 1755. Várkonyi báró Amade László versei. Pest, 1836. (Amade Taddé gróf adta ki Szalay László gondozásában, a költő életrajzával.)

Egyéb kiadott és kéziratos művei

Házi kereszt című gúnyversét Poóts András adta ki saját versei között (1791. Komárom és 1816. Miskolc) Egy másik gúnyverse, A házasság által elvesztett szabadságnak megsiratása, Sándor István „Sokféle" című folyóiratának IV. kötetében jelent meg 1796-ban. Kultsár István 1817-ben kezdte leközölni énekeit a Hasznos Mulatságokban. Kultsár két kötetet őrzött Amade munkáiból: az egyik tartalma a szerző Nyájas énekei (130 költemény), a másiké a Szerelmei című verscsokor és egy nagyobb lírai költemény a Zrínyi Miklós-féle négysoros versszakokban. Toldy Ferenc 1828-ban „Költői Régiségek" című gyűjteményében kiadta négy dalát. Concilia Emil közli leveleit 1742–1760-ból. (Történelmi Tár 1882. 361–365.)[2] Voltak latin énekei, kora iskolai ízlésében, sőt németek is. Verses kéziratai Nagy István gyűjteményével jutottak az Országos Széchényi Könyvtárba.

magyargyerőmonostori báró Kemény Zsigmond (Alvinc, 1814. június 12. – Pusztakamarás, 1875. december 22.) magyar író, publicista, politikus. A magyar romantikus regényirodalom Jókai Mór melletti legnagyobb alakja.

1834-1835 között részt vett az országgyűlésen, ahol barátságot kötött Wesselényi Miklóssal. 1835-1837 között Kapudon élt édesanyjával. A marosvásárhelyi királyi táblánál fejezte be jogi tanulmányait. 1837-ben a Nemzeti Társalkodó közölte első cikkeit. 1838-1839 között Kolozsvárott főkormányszéki írnok. 1839-1840 között a bécsi egyetemen természettudományi előadásokat hallgatott.

1840-ben Kolozsvárra költözött, ahol 1841-1843 között az Erdélyi Híradó egyik szerkesztője lett. 1843-ban írt röpiratában (Korteskedés és ellenszerei) a megyék önkényeskedésére világított rá. Előbb Széchenyi István híve, 1846-ban Eötvös József és a centralisták mellé állt. 1847-ben Pestre költözött és a Pesti Hírlap munkatársa lett. A szabadságharc alatt képviselő, majd belügyminisztériumi tanácsos. Követte a kormányt Debrecenbe, Kossuth Lajost Pestre és Aradra. Világos után egy ideig bujdosott; végül az osztrák hatóságok Pesten internálták. Ekkor írta leghíresebb röpiratait: Forradalom után (1850) és Még egy szó a forradalom után (1851).

E két írásában határozottan forradalomellenes álláspont nyilvánul meg. Meg akarja győzni a nemzetet az új helyzethez való alkalmazkodásnak, a korábbi törekvések feladásának szükségéről, az osztrák hatóságokat pedig arról, hogy Magyarországon nincs talaja a forradalomnak és radikalizmusnak, mert a magyar „nemzeti jellem” kizárja ezek lehetőségét, s ezért az abszolutizmusnak sincs értelme. Ámde mindkét részről csak gyanút ébresztett maga iránt; érvelésével egyik felet sem sikerült meggyőznie. E megtorpanása után Csengery Antallal és Kazinczy Gáborral, később Deák Ferenccel kialakították a passzív ellenállás formáit, szervezték az irodalmi életet és a nemzet egyik irányítójává emelték lapjukat, a Pesti Naplót, melynek szerkesztését 1855-ben vette át. 1859-ben, az abszolutizmus gyengülésekor ő elsők között mondta ki, hogy 1848 alapjára kell helyezkedni, de közben elsősorban a nemesi vezető réteg érdekeit tartotta szem előtt. A következő években barátaival együtt készítette elő a kiegyezést.

A kiegyezés után már alig volt politikai szerepe. A szerkesztés, az éjszaka végzett, túlhajtott írói munka, zilált anyagi helyzete és a politikai izgalmak felőrölték idegeit. Még a Kisfaludy Társaság elnökségét is (1866-tól) egyre inkább csak forma szerint látta el. Betegsége mindjobban elhatalmasodott rajta és elméje elborult. Hazatért Erdélybe, öccsének pusztakamarási birtokára és ott halt meg. Emléke előtt tisztelegve Marosvásárhelyen Tolnai Lajos 1878-ban irodalmi társaságot létesített. Eleinte a társadalmi regények és elbeszélések, később a történelmiek vannak túlsúlyban. Regényeiben a sötét háttérbe rendszerint tragikus történetet állít be. Hősei nem közönséges emberek. Botlásaikért aránytalan büntetéssel bűnhődnek.

Művei

Izabella királyné és a remete, 1837-1838 (töredék) Korteskedés és ellenszerei, 1843 (I. kötet, II. kötet; forrás: MTDA) Gyulai Pál, 1847 Forradalom után, 1850 A szív örvényei, 1851 Még egy szó a forradalom után, 1851 Férj és nő, 1852 Két boldog 1852 Szellemi tér 1853 Ködképek a kedély láthatárán, 1853 Eszmék a regény és dráma körül 1853 Alhikmet, a vén törpe 1853 Szerelem és hiúság, 1854 Özvegy és leánya, 1855 A rajongók, 1858 Zord idő, 1862 Élet és irodalom (1883)

Boldizsár Iván (született Bettelheim Iván, később Bethlen Iván, 1934-től Boldizsár Iván) (Budapest, 1912. október 30. — Budapest, 1988. december 22.) magyar író, újságíró. Fia Boldizsár Miklós drámaíró.

Felsőfokú tanulmányokat a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti és orvostudományi fakultásain folytatott. Munkásságát falukutatással kezdte, majd újságírónak szegődött. 1932-től a Névtelen Jegyző, majd az Új Nemzedék, s a Nemzeti Újság munkatársaként működött. 1934-ben korábban felvett Bethlen nevet Boldizsárra változtatta, egyes források szerint Bethlen István miniszterelnökkel szembeni ellenérzése jeleként. 1936–1938-ban szerkesztette a Szolgálat és Írás Munkatársaság könyvei sorozatot, melynek keretében Kovács Imre politikai, Szabó Zoltán (1912- 1984) szociográfiai, néprajzi jellegű kötetei jelentek meg. 1938-tól szerkesztő volt a Pester Lloydnál. A háború végén a Szabad Szót (1945-1946) és az Új Magyarországot[5] (1945-1948) szerkesztette. 1945 után az Új Magyarország röpiratai sorozatban – itt jelent meg a többi között Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című műve is – két könyve jelent meg, a Megbűnhődte már e nép… (1946) című összefoglalás a magyar béketörekvésekről és a Duna-völgyében élő kisnépek egymásrautaltságáról, A másik Magyarország (1946) címmel pedig a magyar ellenállási mozgalom történetét foglalta össze, s azt vizsgálta, hogy a gazdaság, a kultúra és a politika területén hogyan próbálták meg a nemzet legjobbjai elszakítani a németekhez fűződő szálakat, s mint alakult ki a fegyveres ellenállás. 1948-ban Fortocska címmel oroszországi utazásainak benyomásaiból állított össze könyvet, s lenyűgözve adott számot tapasztalatairól. A könyv három kiadásban is megjelent.

1951-55 között a Magyar Nemzetet szerkesztette.

A The New Hungarian Quarterlyt (1960–), és a Színház (1968–) c. lapokat szerkesztette, de szerkesztette közben a Béke és Szabadságot és a Hétfői Hírlapot is. Üzemi lapokba is szívesen írt cikkeket, pl. a Kossuth Nyomda Üzemi Híradójába.[6] Fordított angolból, németből, franciából, műfordítással, könyvek szerkesztésével is foglalkozott. Regényeket, útikönyveket, cikkeinek tematikus gyűjteményeit adta közre. Több műfajban kipróbálta magát, filmforgatókönyveket is írt.

A személyi kultusz időszaka alatt újságíróként is dolgozott. A korszak szemléletmódját, türelmetlenségét, szűklátókörűségét tükröző, 1951-ben és 1952-ben írt cikkeinek válogatását A toll fegyverével (1952) címmel jelentette meg. Írásainak hangvételén átütnek a korszak közhelyei, sematikus valóságszemlélete, bár olykor éreztette a sorok között, hogy nem minden vonatkozásban értett egyet a türelmetlen kultúrpolitika megalapozatlan művészi ítéleteivel (A viták éltető ereje). Ez a gyűjtemény Boldizsár Iván pályájának mélypontja volt. Az 1956-os forradalom után következő korszakának vezető témája a lelkiismeret-vizsgálat gesztusa lett.

Munkásságának pozitív bírálói szerint „A két világháború közt mert baloldali lenni, a II. világháború utáni évtizedekben mert polgár lenni, ebben foglalható össze az ő különös attitűdje. Kellett ahhoz bátorság, hogy szerkessze Kovács Imre Néma Forradalom és A kivándorlás, vagy Szabó Zoltán Tardi helyzet és Cifra nyomorúság c. köteteit vagy Kálmán Kata szociofotóit.”[7]

1945 után tudta érzékeltetni azt a polgári miliőt, amely őt az 1930-as években a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-ben, majd még a Szikra Nyomdában (1945-1948) is körülvette, ahol a lapszerkesztők és a nyomdászok együtt dolgoztak, a lapok első olvasói és kritikusai a nyomdászok voltak.[8]

A The New Hungarian Quarterly sokat jelentett az itthoni magyar olvasóknak, ebből sajátították el az élő angol nyelvet, majd 1967-től rendelkezésükre állt még az MTI által közreadott angol és német nyelvű napilap, a Daily News/Neueste Nachrichten. A második világháború után évtizedekben nem lehetett hozzájutni Magyarországon eredeti angol és egyéb nyugati nyelvű újságokhoz.

Kötetei (válogatás)

A gazdag parasztok országa.[9] Budapest : Franklin, 1940. Fortocska : naplójegyzetek. Budapest : Cserépfalvi, 1948. Téli párbaj : kisregény. Budapest : Athenaeum, 1949. Magyarországi napló. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1951. Összeesküvés a magyar nép ellen.[10] Budapest : Szikra, 1952. A toll fegyverével : cikkek, Budapest : Művelt Nép, 1952. Oradour vádol : politikai publicisztika. Budapest : Országos Béketanács, 1953. Reggeltől reggelig : regény. Ill. Bozóky Mária. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1955. Balatoni kaland : elbeszélések. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1956. Éjfélkor : filmforgatókönyv. Társszerzők: Révész György, Bánk László. Budapest : Hunnia Filmstúdió, 1957. Születésnap : regény. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1959. Rokonok és idegenek : franciaországi napló. Budapest : Gondolat, 1963. Hongrie. Budapest : Corvina, 1964. A filozófus oroszlán : esszék. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1971. New York percről percre : útinapló. Budapest : Magvető, 1971

A félelem iskolája : elbeszélések. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó. 1977. Örökké élni : elbeszélések. Budapest : Magvető - Szépirodalmi Kiadó, 1979. Don-Buda-Párizs : visszaemlékezések. Budapest : Magvető Könyvkiadó, 1982.(Ser. Tények és tanúk, 0324-797X) A korona napja : cikkek, vázlatok. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. Keser-édes : elbeszélések, visszaemlékezések. Budapest : Magvető, 1987.

Filmforgatókönyvei

Éjfélkor (1957) Micsoda éjszaka (1958) Az aranyfej (1963) Igen (1964)[11]

Samuel Barclay Beckett (Dublin, 1906. április 13. – Párizs, 1989. december 22.) ír költő, próza- és drámaíró.

A nagyközönség által hosszú ideig alig olvasott, inkább csak az irodalmi elit által ismert és elismert szerző első jelentős színpadi műve, a Godot-ra várva az abszurd dráma alapműve (1952). A játszma vége (1957) az író drámai művészetének másik vonalát emeli ki, a teljes semmibe hullás peremén játszódó darab a Lear király paródiájaként is értelmezhető. Rövid Proust tanulmánya (1931) a szakirodalomban máig kiemelkedőnek számító filozófiai értelmezés, és bár Proust műveiről alig beszél direkt módon, de már saját későbbi filozófiájának vázlatát adja. A visszhang csontjai (1936) című verseskötetét a szürrealista automatikus írás, T. S. Eliot-i költői példája ösztönözte. A szürrealisták által kedvelt fekete humor változata Murphy (1938) című regénye. Beckett hősei elidegenedett világban élnek, mégsem képesek lemondani a jelentésről, létezésük értelmét keresik és makacsul igyekeznek kitartani a legvégső időkig. 1923-27 között a dublini Trinity College hallgatója, ahol francia, olasz és modern angol irodalmat tanult. Tanára, barátja és mentora ebben az időben Thomas Brown Rudmose-Brown, a francia irodalom professzor volt. Miután az egyetemet kiváló eredménnyel fejezte be és rövid ideig egy belfasti magániskolában tanított, angol előadó (cseretanár) lett az École normale supérieure-ön, a híres párizsi elit egyetemen. Ekkor ismerkedett meg James Joyce-szal és a köréhez tartozó művészekkel, valamint későbbi közeli barátjával és bizalmasával, a katolikus ír költővel és kritikussal, Thomas MacGreevyvel.

Első nyomtatásban megjelent munkái a Dante… Bruno. Vico… Joyce című tanulmány és a Mennybemenetel (Assumption) című elbeszélés voltak a Eugene Jolas szerkesztésében kiadott transition nevű avantgárd irodalmi folyóiratban. A Párizsban angol nyelven kiadott lapban később más művek – versek és tanulmányok – is megjelentek Beckett-től. Első nyomtatásban megjelent verse a Nancy Cunard által alapított és vezetett The Hours Press kiadó által kiírt pályázatra benyújtott Kúroszkóp (Whoroscope) című költemény volt. A verssel, mely René Descartes életéről szól Beckett elnyerte a 10 fontos fődíjat, majd a vers 300 példányban, mint bibliofil különkiadás megjelent.

A Beckett egész életművére érvényes folyamatos redukálódás a Nobel-díjat követő művekre mindinkább igaz. A szereplők száma egyre csökken, mind erőteljesebben érvényesül a nyelvi letisztultság és minimalizmus. A Nem én (Not I) című darab színházi előadásában, melyet első alkalommal maga Beckett rendezett, mindössze a színésznő, Billie Whitelaw szája látszódik. A Lélegzet című, alig néhány másodperces darabjában – mely a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legrövidebb színpadi alkotás – már színész sincs jelen.

Beckett élete utolsó tíz évének három jelentős alkotása az önéletrajzi elemekkel átszőtt Társaság (Company; 1979), a Rosszul látom rosszul mondom (Ill Seen Ill Said; 1982) és az Előre vaknyugatnak (Worstward Ho; 1984) című elbeszélések. 1982-ben az Avignoni Filmfesztiválra megírja Václav Havelnek a Katasztrófa című színművet. Utolsó művét, a Mi is a szó (What is the Word) című verset egy párizsi idősek otthonában írta betegágyán. A vers magyarul nem jelent meg nyomtatásban, de elhangzott a Magyar Rádió műsorában.

Suzanne 1989. július 17-én, Beckett fél évvel később, december 22-én hunyt el. Beckett temetésére december 26-án került sor, halálhíréről ezen a napon, illetve csak másnap számoltak be a nemzetközi lapok. Síremlékük, mely a párizsi Montparnasse temetőben található, egy csiszolt fekete gránitlap, mely nem tartalmaz mást, csak a házaspár nevét, születésük és haláluk évszámát.

Beckett életében több mint 250 művet írt, melynek jelentős része, mintegy 70%-a magyarul is megjelent. A magyarul kiadatlan művek legnagyobb része tanulmány, vers és elbeszélés. Beckett hagyatékának örököse a szerző unokaöccse, Edward Beckett.

Beckett gyűjtemények a világban

Beckett műveinek kéz- és gépiratait, valamint a legkülönfélébb embereknek írt meglehetősen kiterjedt levelezését, a világ különböző pontjain őrzik. 1971-ben az angliai Readingi Egyetemen kiállítást szerveztek, melyre megannyi kéziratot és jegyzetfüzetet kaptak Beckett- től. Noha a kiállítást eredetileg vándorkiállításnak szánták, de ez nem valósult meg, és a folyamatosan bővülő állományból létrejött a világ legnagyobb Beckett gyűjteménye, a James Knowlson által alapított Beckett Archívum (Beckett Archive). Az egyetem könyvtárában működő archívum, mely jelenleg több mint 1000 nyomtatott dokumentumot tartalmaz, munkájának koordinálására 1988-ban megalakult a Beckett Nemzetközi Alapítvány (Beckett International Foundation). Az alapítvány két alkalommal jelentette meg az archívum kéziratainak katalógusát, legutóbb 1998-ban Beckett at Reading: Catalogue of the Beckett Manuscript Collection at The University of Reading (Beckett Readingben: A Readingi Egyetem Beckett kéziratgyűjteményének katalógusa) címmel. A kéz- és gépiratokon, jegyzetfüzeteken kívül Beckett köteteket, fordításokat, kép-, hang- és videoanyagokat, valamint festményeket tartalmaz.

További jelentős gyűjtemények

Archive of Les Éditions de Minuit, Párizs, Franciaország BBC – British Broadcasting Corporation Written Archives, Caversham, Anglia Beinecke Rare Book and Manuscript Library, Yale University, USA Bibliotheque Nationale de France, Párizs, Franciaország Harry Random Humanities Research Center (HRC), University of Texas Library, Austin, USA Harvard College Library, USA National Library of Ireland, Dublin, Írország New York Public Library, New York, USA Ohio State University, Colombus, Ohio, USA Raymond Federman Private Collection of Samuel Beckett, USA State University of New York at Buffalo Library, New York, USA Trinity College Dublin Library, Dublin, Írország University College, Library, London, Anglia University of Delaware Library, USA

Lázár Ervin (Budapest, 1936. május 5. – Budapest, 2006. december 22.) Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett, a családja 1951-ig élt itt. Apja, Lázár István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Felsőrácegresre járt át iskolába, majd Sárszentlőrincre. Tízéves korában a székesfehérvári ciszter gimnáziumba íratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, hazahívták, és egy öreg tanár magántanítványa lett Sárszentlőrincen.

1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Ide apja származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására sikerült mégis. Szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára költöztek.

1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt. „Akkoriban jött a Nagy Imre-féle könnyítés, ennek hullámain eljutottam az egyetemre. Tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy a rosszakaróimnak sok jót köszönhetek. Amikor a felvételinél lapozgattak a bizonyítványomban, ott állt egy színjeles bizonyítvány, amelyben szerepelt, hogy magatartás tűrhető, kettes. Rákérdeztek, hogy ennek mi az oka, én pedig elmeséltem” – emlékezett vissza.[1]

1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója. 1961-ben megszerzi a magyartanári diplomát.

Az újságnál 1963-ig marad: utána a Dunántúli Napló és Tüskés Tibor segítségével az irodalmi folyóirat Jelenkor munkatársa. 1965-ben Budapestre költözik, itt az Élet és Irodalomnál helyezkedik el tördelőszerkesztőként. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író.

A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), ennél a lapnál egy szűk évig főmunkatárs. A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992- től a Hitel olvasószerkesztője.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja volt (1991-1994). A Magyar Írószövetség tagja (1969-től).

Művészete

A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták színházi, filmes adaptációk és rádiójátékok formájában, illetve ő maga is írt hangjátékokat. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendettek, örvendenek. Az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki ekkortól kezdve az íróval rendszeresen együttműködött. Egyetlen regénye az 1971-es A fehér tigris. Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen- diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.

Művei

A kisfiú meg az oroszlánok (1964) Csonkacsütörtök (1966) Egy lapát szén Nellikének (1969) A fehér tigris (regény, 1971) Buddha szomorú (1973) A Hétfejű Tündér (mesék, 1973) Berzsián és Dideki (mesék, 1979) Gyere haza, Mikkamakka (gyermekregény, 1980) A Masoko Köztársaság (1981) Szegény Dzsoni és Árnika (mese, 1981) A négyszögletű kerek erdő (gyermekregény, 1985) Bab Berci kalandjai (gyermekregény, 1989) A Franka cirkusz (hangjátékok, 1990) A manógyár (mesék, 1994) Hét szeretőm (elbeszélések, 1994) Csillagmajor (elbeszélések, 1996) Kisangyal (elbeszélések, 1997) Hapci király (mesék, 1998) Lehel kürtje (mesék, 1999)

DECEMBER 23.

Cholnoky Viktor (Veszprém, 1868. december 23. – Budapest, 1912. június 5.) magyar író, újságíró, műfordító.

Középiskolai tanulmányait Veszprémben és Pápán végezte el. Jogot tanult Győrött és Budapesten, de tanulmányait nem fejezte be, mert újságíró lett 1894-ben szülővárosában. Ezután a Balatoni Hírlapot szerkesztette, majd 1901-től a Pesti Napló segédszerkesztője. Írói tekintélyét A Hét című lapban közölt novelláival alapozta meg. A Hétnek pár évig szerkesztője is volt.

Költészete

Írásait különös figurák népesítik be és groteszk helyzetek tarkítják, amelyekkel a kiábrándult, utat nem találó modern polgár lelkivilágát ábrázolja. A legnagyobb magyar stílusművészek közé tartozik. Első kötete (Füstkarikák, 1899) Mark Twain-fordításait és novelláit tartalmazta. Novellái a világ távoli részeire vezetnek, hatalmas művelődéstörténeti anyagot mozgatnak meg. Egzotikus tájai, mesebeli alakjai a mindennapokból, a szorongató valóságból elvágyódást fejezik ki.

Művei

Füstkarikák (elbeszélés, 1899) Tammúz (elbeszélés, 1908) Az alerion-madár vére (1909) Néhusztán meséiből és egyéb elbeszélések (elbeszélés, 1913) Kaleidoszkóp (cikkek, 1914) Trivulzio szeme. Válogatás Cholnoky Viktor novelláiból. A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikájából 1.-2. (1980)

Mándy Iván (Budapest, 1918. december 23. – Budapest, 1995. október 6.) Kossuth-díjas magyar író, 1999-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.

A Madách Gimnáziumban tanult, de az utolsó osztályból kimaradt és nem érettségizett le. Első novellája 1937-ben jelent meg a Magyarság című lapban. A háború után sporttudósítóként tevékenykedett, majd az ''Újhold'' című folyóirathoz csatlakozott. 1949- 1955 között nem publikálhatott. Ezekben az években „átírásokból” élt: a Magyar Rádiónál dolgozott dramaturgként, mások gyermekhangjátékait javítgatta, és amikor „felkérték”, vidéki filmklubok bevezetőit tartotta, vagy irodalmi előadásokat kórházakban, nőgyűléseken, iskolákban, de akár az állatkertben is. A Népművészeti Intézet munkatársaként lektori véleményeket írt, kéziratokat javított, szerkesztett. Eltávolítása után, 1954-től szabadfoglalkozású íróvá lett. 1967-ben megnősült. 1989-től a Holmi szerkesztője lett, 1991- től a budapesti magisztrátus tagja, 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöki tisztségét vállalta el.

Prózája

Műveinek világát meghatározta a környezet, amelyben élt: a Teleki és Mátyás tér környéke, a kisemberek, a lecsúszottak, a társadalom elesettjeinek világa. Első önéletrajzi ihletésű regényeiben (Franciakulcs, 1948; A huszonegyedik utca, 1948), a gyermekkori tapasztalatok, emlékek válnak regénnyé: a lődörgők, a kétes egzisztenciák világa egy kamaszfiú tudatán átszűrve impresszionista képekben jelenik meg. Ábrázolásmódja mind merészebben szakadt el a közvetlen realitástól a szürreális illetve az abszurd felé. Az 1950-es és az 1960-as évek regényeiben a jellegzetes figurák új árnyalatokkal gazdagodtak, és mítosszá kerekedtek. A régi mozik, presszók, uszodák, tribünök, futballpályák alkotják a "Mándy univerzumot". Az 1950-es években hallgatásra ítélt író rögzítette a félelem és rettegés éveinek nyomasztó hangulatú mindennapjait (Fabulya feleségei, 1959; Előadók, társszerzők, 1970). Írásaiban nőtt a fantasztikus, irreális mozzanatok és a képzelet szerepe. Gyakran jelenik meg formateremtőként az álom is (Egy ember álma, 1971; Álom a színházról, 1977). Az 1960-as években az író új tájékozódását jelezték a Vera-novellák, középpontjukban egy fiatal lánnyal, a beatnemzedék jellegzetes képviselőjével (Mi van Verával?, 1970). Az 1970-es évek végétől figyelme a tárgyak, a dolgok felé fordult. Műveiben a modern nagyvárosi ember szorongását, magányát szólaltatta meg. Magányos hőseinek groteszk, mégis hősi küzdelme a valósággal a hűség és a részvét erkölcsi parancsára figyelmeztet. Gyermekkönyvei is klasszikussá váltak (Csutak-sorozat, 1956-1968). A novella megújítója, az idő- és térviszonyokat az elbeszélésben felszabadította a hagyományos ábrázolás kötelmei alól, részben a film módszereit (vágások, áttűnések), részben a lírai ábrázolás eszközeit használta az epikában (képek).

Még életében megjelent kötetei

1943. A csőszház (kisregény) 1944. Az enyedi diák (ifjúsági regény) 1948. Francia kulcs (kisregény) 1948. A huszonegyedik utca (önéletrajzi regény) 1949. Vendégek a palackban (elbeszélések) 1955. Egy festő ifjúsága. Barabás Miklós diákévei (ifjúsági regény) 1956. Csutak és a többiek (vígjáték) 1957. Csutak színre lép (ifjúsági regény) 1957. Idegen szobák (novellák) 1959. Fabulya feleségei (kisregény) 1959. Csutak és a szürke ló (ifjúsági regény) 1960. Mélyvíz (musical) 1961. Csutak a mikrofon előtt (ifjúsági regény) 1963. A pálya szélén (regény) 1965. Robin Hood (ifjúsági regény) 1965. A locsolókocsi (regény) 1965. Az ördög konyhája (novellák) 1966. Séta a ház körül (elbeszélések, dokumentumjátékok) 1967. Régi idők mozija (novellafüzér) 1968. Csutak és Gyáva Dezső (ifjúsági regény) 1969. Egyérintő (válogatott novellák) 1970. Előadók, társszerzők. 1950–1952. (novellák) 1970. Mi van Verával? (regény) 1971. Egy ember álma (kisregény) 1972. Mi az, öreg? (novellafüzér) 1974. Fél hat felé (novellák) 1974. Tribünök árnyéka (novellák) 1975. Zsámboky mozija. A családtag (regény) 1977. Álom a színházról (regény) 1977. Arnold, a bálnavadász (ifjúsági regény) 1977. Lány az uszodából (novellák) 1979. A trafik (regény) 1980. A bútorok (kisregény) 1981. A villamos (kisregény) 1981. Ha köztünk vagy, Holman Endre (hangjáték) 1981. Tájak, az én tájaim (elbeszélések, kisregények) 1983. Átkelés (elbeszélések) 1983. Mit akarhat egy író? (válogatott novellák) 1984. Lélegzetvétel nélkül (gyűjteményes kötet: Vendégek a palackban, 1949.; Idegen szobák, 1957.; Az ördög konyhája, 1965.) 1984. Strandok, uszodák (kisregény) 1986. Magukra maradtak (kisregény) 1989. Önéletrajz (novellák, rádiójátékok) 1992. Huzatban (novellák) 1992. Tépett füzetlapok (válogatott novellák) 1994. Budapesti legendák (elbeszélések)

Posztumusz

1996. A légyvadász (novellák) 1998. A pálya elején. Az első novellák (1942–1944)

Forgatókönyvíróként

Csutak és a szürke ló (1961) Ketten haltak meg (1966) 7 kérdés a szerelemről (és 3 alkérdés) (1969) Sziget a szárazföldön (1969) Lányarcok tükörben (1972) Régi idők focija (1973) A locsolókocsi (1974) Csutak a mikrofon előtt (1977) Szabadíts meg a gonosztól (1979)

Színészként

Szerelmesfilm (1970) Tűzoltó utca 25. (1973)

DECEMBER 24.

Sándor Kálmán (Újpest, 1903. január 14. – Budapest, 1962. december 24.) Kossuth-díjas (1953.) és József Attila-díjas (1950., 1951.) író, újságíró.

Iskoláit Budapesten végezte. Diákként tagja volt a Galilei-körnek. A Tanácsköztársaság bukása után, 1920-ban Bécsbe ment. Pár hónapos bécsi tartózkodását követően hazatért; kereskedelmi levelező, majd könyvelő lett. Részt vett a szocialista diákok illegális tanulóköreinek munkájában. 1926-ban Párizsban az École des Hautes Études Sociales hallgatója volt barátjával, József Attilával együtt. 1927-ben hazatért és újságírással foglalkozott. Szépírói munkásságát 1929- ben kezdte. A Nyugat, a Népszava és a Pesti Napló közölték elbeszéléseit, esszéit. A 30-as években írt regényei a munkásság és a kispolgárság nyomoráról és elesettségéről festenek vádoló képet.

1944 októberében a dachaui koncentrációs táborba deportálták, ahol súlyosan megbetegedett. A tábor felszabadítása után súlyos tüdőbajjal került az amerikai zónában levő gautingi szanatóriumba, ahonnan 1946 októberében tért vissza Budapestre. Komoly szerepet játszott az 1945 utáni szocialista irodalmi életben. Írásművészete ekkor bontakozott ki erőteljesebben. Az ötvenes évek második felében csupán néhány publicisztikai cikket és novellát írt.

Felesége Thury Zsuzsa írónő volt.

Munkássága

Regényeiben, novelláiban, publicisztikájában a polgári társadalom ellen lázad, a Horthy- rendszer indulatos leleplezésére vállalkozik. Korábbi műveiben az életből mindjobban kiszoruló kisember sorsával foglalkozik; hősei munkanélküliek, ágyrajárók, kétes és lecsúszott egzisztenciák; színhelyei albérletek, fővárosi udvarok, mocskos kórtermek. Történetei naturalisztikus tárgyiassággal vagy groteszk fintorokkal előadott emberi tragédiák.

Írásainak egy másik csoportja szatíra. Ezekben a magyar polgári társadalom legfelsőbb köreiről készít megsemmisítő torzképeket. A legsoványabb tehén esztendejének előszavában önkritikus hangon beszélt arról, hogy művei általában nélkülözik a történelmi perspektívát. Ennek biztosítékát, a társadalomábrázolás rendezőelvét a marxizmusban találta meg.

1953-ban Kossuth-díjat kapott az A harag napja drámájáért, amelyben az 1919-es proletárdiktatúra témája szólalt meg.

Alakja többször feltűnik a saját családjáról gyakran író Bächer Iván műveiben, mint Schön Sándor.

Főbb művei

A neandervölgyi főkönyvelő (novellák, Bp., 1947) A legsoványabb tehén esztendeje (regény, Bp., 1948) Tolvajok kertje (regény, Bp., 1949) Szégyenfa (regény, Bp., 1951) A harag napja (dráma, bemutatója a Vígszínházban 1952., film is készült belőle 1953-ban) Senki városa (dráma, Bp., 1955) Széplányok sisakban (novellák, Bp., 1957) Slarkó József nyugalmazott mintaasztalos különös története (1959) Díszes esküvő (novellák, Bp., 1961)

DECEMBER 25.

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító.

Nyíregyházán tanítóképzőt végzett, majd tanyasi iskolában tanított. A második világháború idején segédszolgálatos katona volt, a háború után kollégiumi igazgató lett. Ifjúkorától betegeskedett (katonai szolgálat közben kapott vesebetegségből eredő fertőzés a lábára ment, később pedig tüdőbajjal küzdött), gyenge szervezete miatt folyamatosan a halál árnyékában élt. 1949-ben felkerült Budapestre, ahol a Tankönyvkiadó munkatársaként szerkesztői munkákat végzett. Az irodalmi közéletben is aktívan részt vesz: az Élet és Irodalom munkatársa, majd haláláig az Új Írás folyóirat szerkesztője. 1963-tól haláláig országgyűlési képviselő. Sokat utazott külföldre, ezek az utazások hatással vannak gondolkodására és költészetére egyaránt. Kulturális delegáció tagjaként Vietnamban érte a halál.

Halála után vita indult megítéléséről, bár folyamatosan jelenhettek meg kötetei. A rendszerváltás idején a bírálók hangja erősödött fel vagy elhallgatták. Személyét és munkásságát átértékeli halála után 34 évvel kiadott 1956-os naplója, költészetének új távlatait egyes verseinek biblikus értelmezése adja.

Első versei 1955-ben jelentek meg az Új Hang című folyóiratban, s ugyanebben az évben megjelenik Ereszalja című verseskötete, melyet a kritika is figyelemmel illet. 1958-ban hat versét beválogatják a Tűz-tánc című antológiába. Az 1961-ben megjelent Mindenütt otthon című kötete országos érdeklődést kelt, s már nemcsak a kritikusok, hanem az olvasóközönség is felfigyel költészetére. A hatvanas évek első negyedétől számítható művészetének szokatlanul nagy népszerűsége: számos rendezvény szinte nélkülözhetetlen költeménye egy- egy Váci-vers.

Költészete tematikusan igen sokrétű és újító volt, formailag azonban meglehetősen hagyománykövető (szabadverset pl. nemigen írt). Verseiben – különösen a fiatalabb korában írtakban – megjelentek a kommunista, szocialista köntösbe burkolt társadalmi témák, a korai Váci Mihály nyugodtan nevezhető „proletárköltőnek” (aligha kétséges, hogy maga is így gondolta), azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez többet jelent, mint a kor sematikus brossúraköltészetét. Ez a téma mindvégig megmaradt, de emellett megjelentek más témák is: mint pl. a gyökerek: az otthon és a család, az önéletrajzi elemek, valamint az olyan modern és „emberi”, a proletárköltészettől idegen témák, mint a szerelem, az öregedés, az emberiség és az egyén jövője, az elidegenedés stb. Versei többségének maradandósága és a Kádár-rendszer ideje alatti, szinte csodálatos népszerűsége ellenére, Váci mára félig-meddig elfeledett, méltatlanul mellőzött költőnek tekinthető.

Kötetei

Ereszalja. Versek. Bp. 1955, Magvető. Bodza. Versek. Bp. 1959, Magvető. Mindenütt otthon. Versek. Bp. 1961, Szépirodalmi Kiadó. Tvardovszkij, Alekszandr: Egyre messzebb. Fordította Váci Mihály. Bp. 1962, Európa Kiadó. Szegények hatalma. Versek. Bp. 1964, Magvető. A zsezse-madár. 1960-64. Tanulmányok, cikkek, vallomások. Bp. 1964, Szépirodalmi Kiadó. Kelet felől. Válogatott versek. Bp. 1965, Magvető. Akác a forgószélben. Válogatott versek. Bp. 1966, Kozmosz Könyvek. Eső a homokra. Versek. Bp. 1968, Magvető. A sokaság fia. Posztumusz versek. Bp. 1970, Szépirodalmi Kiadó. Százhúszat verő szív. Válogatott versek. Bp. 1971, Magvető. Toldi feltámadása. Összegyűjtött prózai írások. Bp. 1972. Szépirodalmi Kiadó. Utazás Bürokronéziában. Szatirikus korkép, mely 1950-1967 között íródott.Bp. 1978. Magvető. Váci Mihály összegyűjtött művei. Bp. 1979, Magvető. Értelmes terhek alatt. Válogatott versek. Bp. 1984, Szépirodalmi Kiadó. Rózsák a jégen. Válogatott prózai írások. Bp. 1990, Magvető. Valami nincs sehol. Válogatás Váci Mihály verseiből. Miskolc, 1994, Felsőmagyarország Kiadó. Valami nincs sehol. Váci Mihály, Simon István és Garai Gábor válogatott versei. Bp. 2003, Papirusz Book Kiadó. Lobogó jegenyék. Ismeretlen napló 1956 októberéből, versek és vallomások. Bp. 2004, Közdok Kiadó. Pirók, télen. Gellérthegy, Lágymányos tájékairól. Versek, próza, beszélgetések Bp. 2005, Váci Mihály Kör.

Karel Čapek (Malé Svatoňovice, Osztrák–Magyar Monarchia, 1890. január 9. – Prága, 1938. december 25.) az egyik legnagyobb hatású 20. századi cseh író.

Čapek Malé Svatoňovicében, az Óriás-hegység lábánál fekvő faluban született, ahol apja orvos volt (Bohémiában, az Osztrák–Magyar Monarchiában (a mai Csehország területén)): Testvérei Helena (1886 – 1961) és Josef (1887 – 1945) voltak. A család később egy közeli kisvárosba, Úpicébe költözött. Čapek kezdetben Hradec Královéban járt gimnáziumba, innen egy Ausztria-ellenes szervezetben való részvétele miatt távoznia kellett, a középiskolát Brnoban fejezte be. Tanulmányait a prágai Károly Egyetemen filozófia szakon folytatta. Utána Berlinben és Párizsban is tanult. Doktori disszertációjának témája a pragmatista filozófia és esztétika volt. Az első világháború idején betegsége miatt katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítették.

Megalakulásától (1925) a Nemzetközi PEN Club csehszlovákiai tagozatának elnöke volt (1933-ig). 1935-ben feleségül vette Olga Scheinpflugová színésznőt, aki néhány színművében is játszott.

A munkái közül sok vitatja meg olyan forradalmi találmányoknak és eljárásoknak az erkölcsi és más szempontjait, amikre már számítottak a 20. század első felében. Ezek közé tartoznak a tömegtermelés, az atomfegyverek és az intelligens lények, például robotok.

Čapek eközben olyan társadalmi katasztrófáktól való félelmet fejezett ki, mint a diktatúra, az erőszak, és a vállalatok korlátlan ereje.

Čapek "irodalmi örökösei" Ray Bradbury, Salman Rushdie, Brian W. Aldiss és Dan Simmons.

A többi könyve és játéka detektívtörténet (de azon túlmutató, mély filozofikus tartalmú irodalmi mű), regény, tündérmese és színházi játék. Néhány munkája megpróbál választ adni az ismeretelmélet ama kérdésére, hogy mi a tudás. Karel Čapek trilógiája ezekből a könyvekből áll: Hordubal, Meteor, Egyszerű élet.

Később az 1930-as években Čapek munkája a brutális náci és fasiszta diktatúrák fenyegetésére koncentrált. A legtermékenyebb évei Csehszlovákia első köztársaságának létezésével egybeestek (1918-1938).

Čapek a kultúrában

A Futurama tudományos-fantasztikus rajzfilm sorozatban van egy bolygó, a Chapek 9, amely teljes egészében robotok által lakott, ez egy utalás Karel Čapekre, a robot kifejezés kitalálójára. A Rekviem Matuzsálemért című Star Trek epizódban az android, Rayna Kapec Čapek tiszteletére lett így elnevezve. Legalább két számítógépes programnyelvet elneveztek Čapekről: o KAREL programnyelv FANUC robotoknak. o Karel, egy tanítási eszköz, amitől azt kívánták, hogy kezdőknek mutasson be programozást; a diákok utasítanak egy robotot (szintén Karel). A Red Faction nevű számítógépes játékan van egy Dr. Capek nevű karakter, aki nanotechnológiával kapcsolatos kísérleteket végez. Heinlein DOUBLE STARjában van egy Dr Capek.

Čapek munkái

Munkák, amik a korai tudományos-fantasztikus irodalom részei:

1920: R.U.R (Rossumovi univerzální roboti) - dráma 1922: A Makropulos ügy (Věc Makropulos) - dráma 1922: Abszolútum-gyár (Továrna Na absolutno) - tárcaregény 1924: Krakatit (Krakatit) - regény 1936: Harc a szalamandrákkal (Válka s Mloky) - regény

Fasizmusellenes munkák az 1930-as évekből:

1937: A fehér kór (Bílá nemoc) - dráma 1938: Az anya (Matka) - dráma

Egyéb fontos munkái:

1927: Egy tisztes polgár meghurcoltatása (Skandální aféra Josefa Holouška) 1929: Elbeszélések az egyik zsebemből – elbeszélések a másik zsebemből (Povídky z jedné kapsy, Povídky z druhé kapsy) - elbeszélések (Magyarul legutóbb 'Zsebtörténetek', korábban 'Betörők, bírák, bűvészek és társaik', majd 'Az ellopott gyilkosság' címmel jelent meg.[1]) 1933: Hordubal - regény 1934: Meteor (Povětroň) - regény 1934: Egy mindennapi élet (ObyčejnÝ život) - regény

Testvérével, Josef Čapekkel közösen írt munkái

1921: A rovarok életéből (Ze života hmyzu) 1927: Ádám, a világteremtő (Adam stvořitel)

DECEMBER 27.

Királyhegyi Pál (Budapest, 1900. december 27. – Budapest, 1981. augusztus 7.) magyar író, újságíró, humorista, forgatókönyvíró.

Budapesten érettségizett 1918-ban, érettségi után (1918-1930) az Amerikai Egyesült Államokban magyar nyelvű újságokba írta cikkeit, és alkalmi munkákból élt. Előbb statisztált Hollywoodban, majd forgatókönyveket írt.

Hazatérése után a Pesti Napló munkatársa lett. Cikkei emellett – többek között – a Színházi Életben és az Új Időkben jelentek meg. 1938-ban a Daily Telegraphnál dolgozott.

1944-ben deportálták Auschwitzba, 1945-ben térhetett haza. 1946-tól a budapesti kabaréknak írt jeleneteket. Humoreszkjei a Lúdas Matyiban és a Képes Figyelőben jelentek meg. 1951- ben kitelepítették Adácsra. 1952-től a pesti kabaré újra játszotta jeleneteit.

Nagybátyja Himler Márton volt.[1]

Könyvei (válogatás)

Hogyan szerezzünk ellenségeket? (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970) Csak te és ők (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974) ISBN 963-150-147-7 Első kétszáz évem (önéletrajzi regénye) (Gondolat Könyvkiadó, 1979) ISBN 963-280-777-4 Négyszemközt önmagammal (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980) ISBN 963-151-716-0 A gengszterek nem nőnek az égig (K.u.K. Kiadó, Budapest, 2002) ISBN 963-938-438-0 Ami sürgős, az ráér (Jövendő Könyvkiadó, 2006) ISBN 963-865-083-4

Filmjei

Felfelé a lejtőn (1958) Hogyan viseljük el szerelmi bánatunkat?!...[2] (1975) Első kétszáz évem, c. önéletrajzi könyvéből Maár Gyula készített filmet (1985).

Kosáryné Réz Lola (Selmecbánya, 1892. december 7. – Budapest, 1984. december 27.) író, műfordító.

Selmecbányán született, pontosabban Ferenc-aknán, Selmec egyik bányatelepén egy régi felvidéki család sarjaként. Második gyermekként érkezett, az első gyerek halála után. Idővel hatan voltak testvérek (az első gyermeket nem számítva). Gyermekkorában családjával sokat költözött, Körmöcbánya, Szélakna, Hodrus, Budapest voltak állomáshelyeik. Végül Selmecbányára került ismét itt járt gimnáziumba, és férjhez is itt ment 1912-ben.[1] Selmecbányán születtek meg gyermekei, 1913-ban fia, Kosáry Domokos a későbbi történész, és egy leánygyermek. Békeszerződés kapcsán Selmecbánya Csehszlovákiához került, amelyet 1919-ben elhagytak, s kezdetben családjával Sopronba került, majd Budapestre. Első verseit hétévesen írta, szellemi mentorának tartott nagyapja biztatására. Tizenöt évesen felvidéki lapoknál jelentek meg írásai, majd pályázatokon nyert, s felfigyeltek írói talentumára. Kezdetben megjelent versei háborúellenes hangvételűek voltak. Írói munkásságának első jelentősebb állomását egy kis cselédlány tragikus története jelenti, a Filomena című regénye, amely 1920-ban elnyerte az Athenaeum pályadíját. Ez volt a kiadó első regénypályázata, s a pályázat nyertese, Kosáryné Réz Lola az ismert írónők sorába emelkedett. A két háború közötti időszak egyik kedvelt írónője lett. Művei nagy példányszámban fogytak. Füst Milán a Nyugatban méltatta Ulrik inas című regényét. 1921 és 1944 között 38 ifjúsági regénye jelent meg.

Dolgozott az Új idők munkatársaként, majd a Magyar Lányok című lapot szerkesztette. Németből, franciából, angolból fordított regényeket, többek között Agatha Christie, Pearl Buck regényeit, és Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényét is.

Könyveit jelenleg a pomázi Kráter Műhely Egyesület adja ki újra.

Főbb művei

Regények

Filomena (1920) Álom (1921) Ulrik inas (1921) Pityu (1923) A pápaszem (1925) A vén diák (1927) Péter (1928) Porszem a napsugárban (1930) Koldusok (1931) Egy hordó bor (1931) Selmeci diákok (1933) A föld ködében (1940) Aranykapu (1942) Asszonybeszéd (1942) Morzsáék (1942) Perceg a szú (1943) Vaskalitka (1946) Por és hamu (1947)

Elbeszélések

Lelkek és arcok (1935)

DECEMBER 28.

Monoszlóy Dezső (Budapest, 1923. december 28. – Bécs, 2012. május 1.[1]) magyar költő, író, műfordító.

1946-ban diplomázott a Pázmány Péter Tudományegyetem jogtudományi karán. 1947–1968 között Pozsonyban élt, ahol bányász, tengerész, kőműves, tanár, rádiószerkesztő, egy kiadóvállalat igazgatója, a Csehszlovák Írószövetség magyar titkára, az Irodalmi Szemle szerkesztője volt. 1968-ban Újvidékre emigrált. 1970-ben Ausztriába költözött; Bécsben élt. 1986 óta professzor volt. Művei

Égből üzenek (versek, 1941) Gombostűk háborúja (versek, 1944) Égetett sienna (regény, 1944) Csak egyszer élünk (versek, 1959) Két lányom van (verses regény, 1962) Virrasztó szerelem (versek, 1963) Töltés-szimmetria (versek, 1965) A villamos alatt (elbeszélések, 1965) Csók (versek, 1966) Aranykor (versek, 1967) Tetovált angyalok (regény, 1967) Mókus Gergő és az erdő (gyermekversek, 1967) Sivatag (elbeszélések, 1968) A milliomos halála (regény, 1969) Aranymecset (versek, Aurora Kiadó, 1973) Menekülés Szodomából (regénytrilógia, 1975) o Jákob lajtorjája o Noé bárkája Die fünf Jahreszeiten der Liebe (elbeszélések, 1989, magyarul: A szerelem öt évszaka, 1991) Caligula-Bár (versek, 1990) Csillagóra (elbeszélések, 1992) Utolsó vadászat (válogatott elbeszélések, 1993) Vadlúdtermő ritka fa (versek, 1993) Mozaik (versek, 1993) A gödölye dicsérete (regény, 1994) Vasárnap illata (versek, 2000) Magam vagyok Kelet s Nyugat (válogatott versek, 2000) A halálom utáni napon (regény, 2001) Gutaütöttek balladája (2002) Halottak élén (2004) A halottak szigetén (válogatott novellák, 2004) Összegyűjtött versei (2005)

Gáll István (Budapest, 1931. december 28. – Budapest, 1982. október 20.[1]) Kossuth-díjas magyar író.

Középiskolai tanulmányait több helyen végezte, fél évig a pécsi ciszterci gimnáziumban tanult,[1] végül 1949-ben érettségizett. 1951-ben a határőrséghez hívták be katonának. Előbb Sopronban, majd a déli határon volt aknaszedő. Ott szerzett betegségét (Bechterew-kór) hordozta életén keresztül. 1954-ben szerelt le, majd a Szabad Hazánkért című katonalaphoz került. Közben 3 évet tanult az ELTE-n magyar-történelem szakon. 1958-tól a Magyar Rádió dramaturgja volt. 1963-1965 között Tatabányán élt írói ösztöndíjjal. 1968-tól rajzfilmdramaturg, 1971-től haláláig az Új Írás munkatársa volt.[1]

Munkássága

Első elbeszélésköteteiben munkásfiatalokról és fiatal értelmiségiekről írt, elsősorban morális kérdések foglalkoztatták. Regényeiben a Rákosi-féle diktatúra korának eseményeit és atmoszféráját jelenítette meg drámai erővel, lélektani érzékkel. A ménesgazda (1976) című regénye emberi magatartásokat mér össze, elítéli a politikai erőszakot, a türelem és a humanizmus mellett tesz hitet. Több írásából film is készült.

Művei

Garabonciás diák (elbeszélő költemények, verses mesék, 1954) Patkánylyuk (kisregény, 1961) Kétpárevezős szerelem (elbeszélések, 1962) (http://mek.oszk.hu/02500/02535/index.phtml) Csapda (regény, 1966) Rohanók (elbeszélések, 1968) A napimádó (regény, 1970) (http://mek.oszk.hu/02500/02548/index.phtml) Az öreg (regény, 1975) Április bolondja (kisregény, 1976) (http://mek.oszk.hu/02500/02531/index.phtml) A ménesgazda (regény, 1976) (http://mek.oszk.hu/02500/02536/index.phtml) A nagy kaland (rádiójáték, 1980) Vaskor (elbeszélések, 1980) (http://mek.oszk.hu/02500/02550/index.phtml) Hullámlovas (esszék, 1981) Kalendárium (elbeszélések, 1982) Karcolgatunk (elbeszélések, 1982) Éjszakai csöngetés (elbeszélések, 1984) (http://mek.oszk.hu/02500/02532/index.phtml) Nő a Körúton (dráma, 1986)

Rádiójátékai

A nagy kaland (1980, 1982) A napimádó (1986) Ákelkur (1982) Balfaust (1981) Burleszk (1982) Le a fáról (1961) Mint a havat a szél... (1960) Saulus (1980) Trutymó (1977-1978) Vaskor (1992)

Filmjei

A Mézga család különös kalandjai (1969-1974) Az öreg (1976) A ménesgazda (1978)

DECEMBER 29.

Szendrey Júlia (Keszthely, 1828. december 29. – Pest, 1868. szeptember 6.) költő, író; előbb Petőfi Sándor, majd Horvát Árpád történész felesége.

1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója volt, 1840 és 1844 között Pesten, a Lejtei-féle nevelőintézetben folytatta tanulmányait, ahol a jobb módú magyar nemesi családok neveltették leánygyermekeiket. Ezután Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója lett (az épület később Fehérváry Celestina otthonául szolgált, 1896-tól haláláig).

Az erdődi uradalmi felügyelő leányának már korán alkalma nyílt megismerkedni mindazokkal az úrias vágyakkal és hajlamokkal, melyek először rendszerint az ilyen leánynevelő- intézetekben támadnak. Amikor szüleihez Erdődre visszakerült, ábrándjait a vadregényes vidék is nagyban ápolta. Júlia már kora ifjúságában sejteni engedte, hogy egykor kivételes különc teremtés válik belőle. Szülei mindazzal elhalmozták, ami után egy ártatlan lélek vágyódhat. Már férjhez menetele előtt kitűnően zongorázott, beszélt idegen nyelveket és jól táncolt, tehát minden tulajdonság meg volt benne, hogy társaságban szerepelhessen. Ő mégis kerülte az embereket, és legboldogabbnak akkor érezte magát, ha a zongorája mellé ülhetett, vagy a fák árnyékában Heinrich Heine verseit és George Sand regényeit olvashatta. Unalmasnak találta az uradalmi kört, a gazdaéletet pedig nyomorúságosnak vagy legalábbis nyárspolgáriasnak. Legmeghittebb barátnője Térei (Fleckl) Gábor uradalmi inspektor leánya, Mari volt, akivel kellemes órákat töltött.

1847. szeptember 8-án, egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak Erdődön. Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt nem kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat. Petőfi Sándor tisztelte és becsülte George Sandot, a különc írónőt, aki Júliára is nagy hatással volt. A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőknek, akik abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viseltek és szivaroztak.

1850. július 20-án végső kétségbeesésében Horvát Árpád történészhez, egyetemi tanárhoz írt levelet, akit legtöbbre becsült, s aki iránt bizalommal viseltetett, hogy látogassa meg. Amikor a férfi megjelent, egy csomagot akart neki átadni, hogy azt, ha két hét múlva se térne vissza Pestre, elégesse. Horvát Árpád a fiatal nőt igyekezett lebeszélni a szándékáról, de mivel ez nem sikerült, hajfürtöt kért tőle örök emlék gyanánt. „Azt nem teszem, mert ilyen emléket osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja, ez mind az öné lehet." mondta Szendrey Júlia, s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt. Másnap, július 21-én titokban megesküdtek. Az eskető pap - gondolva a jövőben történő lehetséges nyomozásokra, kutatásokra - nem tüntette fel Szendrey Júlia első asszonynevét, hanem lánykori nevén lett bejegyezve. Ezt az eseményt a lapok elég későn és pár hideg szóban illetve gúnnyal említették. Második házasságát országos felháborodás kísérte, Arany János ezek után írta meg A honvéd özvegye című művét. Júlia azonban - mint leveleiből kitűnik - először boldognak érezte magát új családi körében. Új házasságában négy gyermeke született: Attila, Árpád, Viola és Ilona. A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal is törődött, bár a fiú eléggé megbízhatatlannak és bárminémű iskola elvégzése iránt alkalmatlannak bizonyult a magatartása miatt. A garabonciás fiú vándorszínésznek állt, verseket írt (ezeket aztán korai halála után Déri Gyula jelentette meg).

1856-ban Magyarországon Hans Christian Andersen meséi először nyomtatásban Szendrey Júlia fordításában jelentek meg, olyan mesékkel, mint A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit is.

1867-ben megfogalmazódott benne az az akkoriban különösnek tűnő elhatározás, hogy elköltözik a férjétől. Ismerősei hiába figyelmeztették a külvilág ítéletére és egyre súlyosbodó betegségére, - méhrákot diagnosztizáltak nála -, nem voltak képesek őt lebeszélni a szándékáról. Csakugyan elköltözött a Zerge utcai (ma Horánszky utca) külön lakásba, ahol 1868. szeptember 6-án hosszú szenvedés után meghalt. Különköltözését a közvélemény valóban nem nézte jó szemmel, de a titokról csak az utókor szerezhetett tudomást, hogy miért történt. Júlia előkerült naplójából, feljegyzéseiből kiderült, hogy férjével megromlott a házasságuk, mely amúgy is nélkülözte a szerelmet és csak barátságon alapult. A végső lökést az adta a nőnek, amikor kiderült, hogy férje egyéb viszonyai mellett pornóújságokkal töltötte idejének nagy részét. Férje egyébként nem volt mellette sem betegségében, sem halálos ágyánál, így értékes iratait is másra bízta Júlia, aki ekkor már teljesen elutasította férjét annak viselkedése és megváltozott magatartása miatt, és válni akart. A válást már nem tudta véghezvinni...

Temetéséről atyja, a matuzsálemi kort, 95 évet megélt Szendrey Ignác gondoskodott, eredeti sírján leánykori neve szerepelt. Jelenleg közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával a Kerepesi úti temetőben, egy sírban nyugszik első férje szüleivel és Petőfi Istvánnal, Sándor öccsével. A Kerepesi úti temetőben sírjára – annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg – ez áll felvésve: Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet.

Publikációi

Költeményei és naplói (összegyűjtötte Bihari Mór, Bp., 1909) Eredeti elbeszélései (összegyűjtötte Bihari Mór Bp., 1909) Ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása (közzéteszik Mikes Lajos, Dernői *Kocsis László, Bp., 1930) Online változat

Emlékezete

Kiskőrösön szobor: Mezőberényben szobor: Keszthelyen utca, iskola is viseli nevét. Pécsett utca viseli nevét. A Keszthelyi Művelődési Ház előcsarnokában 1983-ban helyezték el az emléktábláját. Szülőhelye, az Újmajor ma Szendrey Julianna nevét viseli, szülőházára emléktábla került 1923-ban. Itt 2009. március 13-án a Pannon Egyetem Georgikon Kar és Keszthely Város Önkormányzat emlékszobát adott át.[2] Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia c. könyve

DECEMBER 30.

Ifjabb hadadi báró Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. december 30. – Pest, 1850. április 21.)

Szülei id. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna voltak. Örökölte édesapja erős testalkatát, amelyet rendszeres lovaglással, sportolással tovább erősített. Tanulmányait otthon végezte, házitanítói Tőkés János és ifjú Pataki Mózes voltak. Közpályáját 1818-ban kezdte a vármegyegyűléseken.

1821-1822-ben Széchenyi István társaságában hosszabb utazást tett Franciaországban és Angliában. Visszatértük után az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek.

Az 1825-ben hosszú szünet után ismét összehívott országgyűlésen - nem lévén magyarországi birtoka - csak "hallgató" lehetett. Annál tevékenyebb volt azonban más téren: részt vett a Kaszinó megalapításában, javaslatot tett magyar színház felállítására és létrehozta az első vívókört. 1831-ben az Akadémia tiszteletbeli taggá választotta. Miután Szatmárban birtokhoz jutott, az 1830-as pozsonyi diétán már a felsőtábla tagjaként, a reformmozgalom elismert vezetőjeként tündökölt.

Előtérbe kerülését Széchenyi István is pártolta, mert úgy vélte: a "hatalmas, méltóságos, királyi tekintetű magyar" alkalmasabb nála erre a szerepre. Wesselényit felszólalásai, 1831- ben írott, de csak két évvel később, külföldön megjelent Balítéletekről című műve az udvar, a jottányi változtatást sem engedő Metternich kancellár célpontjává tették.

Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Ebben Jósika Miklós, Újfalvi Sándor és mások is követték őt. Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről. Kolozsváron, a Híd utcában nyomdája volt, itt nyomtatta ki beszédeit, tételeit, naplóját. 1835-ben Estei Ferdinánd osztrák császári herceg bezáratta a nyomdát.

1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az 1835–36-ös erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt, utóbbi az 1834. decemberi nagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt, melyben igen élesen bírálta a kormányzatot az úrbéri reformok elbuktatásáért (jóllehet felségsértőnek tekintett kifejezés tényleges elhangzását sohasem sikerült bizonyítani). A perben Kölcsey Ferenc volt a védője. 1838-ban a pesti árvízben életeket mentett, ezért az árvízi hajós nevet kapta. A perben 3 év börtönre ítélték, a büntetését a budai várban kezdte tölteni. Két hónap után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék. Innen 1843-ban tért haza és 1848-ig Zsibón élt, mint Kolozs vármegye alispánja. 1848-ban vakon s betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezzel a magyar országgyűlésnek is tagja lett, de már 1848 szeptemberében családjával a morvaországi gyógyhelyre, Gräfenbergbe[1] menekült, mert a forradalom nehézségeinek felismerése után elvesztette hitét az ellenállás sikerében. Ehhez a lépéséhez testi rokkantsága is hozzájárult. Felesége, Lux Anna,[2] élete végéig ápolta. Onnan hazatérőben tüdőgyulladást kapott és 1850. április 21-én Pesten meghalt.

A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én az igazgatótanács tagjává és 1831. február 15-én vidéki tiszteletbeli taggá választotta; a zilahi gimnázium főgondviselője és több vármegye táblabírája volt. Érdemei vannak a kisdedóvás elterjesztése, a selyemhernyó- tenyésztés meghonosítása és a földművelés, állattenyésztés körül.

Cikkei a politikai lapokban; országgyűlési beszédei a naplókban jelentek meg:

Nyilatkozata a magyar ellenzékről s ehhez saját viszonyáról (Erdélyi Hiradó 1846. 140.). Az úrbér és örökváltság tárgyábani nézetei. (Erdélyi Hiradó, 201–204.) Szabad-e még most is az annyira drága gabonából pálinkát főzni? (Erdélyi Hiradó, 1847. 225. sz.) Naplója az 1838-as pesti árvízről (Vasárnapi Ujság 1888. 41. és következő számai).

Művei

A régi híres ménesek egyike (zsibói) megszünésének okairól (Pest, 1829) Balítéletekről. Írta… 1831-ben. Nyomatott Bukarestben 1833. (illetőleg Lipcsében) [1] Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Lipcse, 1843. (Nyom. Hálában. Németre ford. 1844.) Teendők a lótenyésztés körül (Kolozsvár, 1847) Beszéd az 1834. országgyűlésen Kolozsvárott, midőn a polgárokat az utcán katonák támadták meg. Kula, év n. (Balogh János beszédével együtt)

Heinrich Theodor Fontane (1819. december 30. – 1898. szeptember 20.) német író és költő

Több megjelent könyve vált nemzetközileg is elismert olvasmánnyá, mint például a Tóparti kastély. Ő tekinthető többek között a német költői realizmus legjelentősebb alakjának.

Művei

Geschwisterliebe, 1839 Zwei Post-Stationen, 1845 James Monmouth, 1854 Tuch und Locke, 1854 Goldene Hochzeit, 1854 Vor dem Sturm, 1878 Grete Minde, 1880 Wanderungen durch die Mark Brandenburg, 1880 Elternklipp, 1881 L'Adultera, 1882 Schach von Wuthenow, 1882 Graf Petöfy, 1884 Unterm Birnbaum, 1885 Cécile, 1887 Irrungen, Wirrungen, 1888 Stine, 1890 Quitt, 1891 Unwiederbringlich, 1891 Frau Jenny Treibel, 1892 Meine Kinderjahre, 1894 Effi Briest, 1896 Die Poggenpuhls, 1896 Der Stechlin, 1899 Mathilde Möhring, 1906

Joseph Rudyard Kipling ( Bombay, 1865. december 30. – London, 1936. január 18.) irodalmi Nobel-díjas angol író és költő

Napjainkban leginkább gyermekeknek szóló műveiről ismert, melyek között leghíresebb A dzsungel könyve (1894).

Édesapja John Lockwood Kipling (1837–1911) metodista lelkész, képzőművészeti iskolai tanár, illusztrátor, szobrász és festő volt, édesanyja Alice Macdonald (1837–1910). 6 éves koráig szüleivel Indiában élt. Tanulmányait Angliában folytatta, majd Indiában lett újságíró.

Bejárta szinte az egész világot. Amerikában 4 évet élt, Európában politikai szerepet is vállalt: lelkes híve volt az angol gyarmatbirodalomnak. Híres regénye továbbá a Kim is (1901), melynek cselekménye Indiában játszódik, és meg is filmesítették. Mesegyűjteménye Az elefántkölyök címen jelent meg. Ha... (1895) című versét több magyar költő lefordította (Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor, Szabó Lőrinc).

A novella művészetének egyik legnagyobb újítójaként tartják számon; gyermekeknek szóló művei a gyermekirodalom örökzöld klasszikusai; legjobb írásai kifinomult, sokoldalú és ragyogó elbeszélő tehetségét mutatják.

A 19. század végén és a 20. század elején Kipling az egyik legnépszerűbb angol próza- és versíró volt. Henry James is csodálattal nyilatkozott zsenialitásáról. 1907-ben irodalmi Nobel- díjat kapott, az angol nyelven alkotó írók közül elsőként, és máig a legfiatalabbként.Többször felajánlották neki a lovagi címet, amit azonban ő mindig visszautasított.

Később George Orwell a „brit imperializmus prófétájaként” emlegette Kiplinget. Sokan előítéletesként és militaristaként értelmezték munkáit, Douglas Kerr mai kritikus szerint Kipling még ma is indulatos vitákat kavar, és máig tisztázatlan, hová helyezzük el az irodalom- és kultúrtörténetben. Azonban mindenképp figyelemre méltó nemcsak kivételes elbeszélőtehetségének köszönhetően, hanem amiatt is, hogy műveiből hű képet kaphatunk arról, milyen lehetett a Brit Birodalomban élni.

Művei

Szolgálati nóták (Departmental Ditties, 1886, versek) Egyszerű hegyi történetek (Plain Tales from the Hills, 1887, rövid elbeszélések) Három katona (Soldiers Three, 1888) Gadsbyék története (The Story of Gadsbys, 1888) Fekete és fehér (In Black and White, 1888) A deodarfák alatt (Under the Deodars, 1888) A fantomriksa és más történetek (The Phantom Rickshaw and Other Tales, 1888) Kaszárnya balladák (Barrack Room Ballads, 1892, versek) A dzsungel könyve (The Jungle Books : 1-2. köt., 1894–1895, ifjúsági irodalom, próza) Ha... (If, 1895, versek) Stalky és társa (Stalky and Coban, 1899, elbeszélések) Kim (1901, regény) Mesék/Elefántkölykök (Just So Stories for Little Children, 1902, ifjúsági irodalom) Ügyletek és felfedezések (Traffics and Discoveries, 1904) Puck a pooki dombokon (Puck of Pook’s Hill, 1906, ifjúsági irodalom, próza és vers együtt) Jutalmak és tündérek (Rewards and Fairies, 1910, ifjúsági irodalom, próza és vers együtt) Szárazföldi és tengeri történetek (Land and Sea Tales, 1923, elbeszélések) A Száz Bánat Kapuja (elbeszélések) Versek (Poems, 1886–1929, 1929) Valami magamról: önéletrajz (Something of Myself, 1937)

Remenyik Zsigmond László (Dormánd, 1900. július 19. – Budapest, 1962. december 30.) magyar író.

Vidéki nemescsaládból származott. A nagyváradi jogakadémián tanult. Abbahagyva jogi tanulmányait 1920-ban Dél-Amerikába ment, ahol 6 évet töltött. Az emberi nyomor oly mélységeit fedezte fel, ami egész életre szóló élményt jelentett számára. Megtanult spanyolul, és az első chilei avantgárd csoport vezetője volt. 1922-1923 között két spanyol nyelvű kötete jelent meg. 1926-ban Kassák Lajossal találkozott Bécsben. Hazatérése után kapcsolódott be az irodalmi életbe. 1936-ban a Szép Szó munkatársa, majd József Attila halála után egyik szerkesztője volt. 1939-ben anyagi nyomorúsága miatt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, de 1941-ben hazatért.

Munkássága

Első írásait A Hét, a Ma, a Nyugat és a Független Szemle közölte. 1932-ben adta ki az Apocalipsis Humana sorozatban első regényét. A nyárspolgári világot gúnyolta szakadatlanul, pl. Olivér és az embervilág (1936). Tragikomédiáiban az erkölcsi züllésáldozatait vitte színre (Blöse úrék mindenkinek tartoznak). Szenvedélyessége, keserű valóságszemlélete, irónikus és avantgárd látásmódja, a tragikum iránti fogékonysága, antinácizmusa és pamflet indulatai határozzák meg szatíráinak jellegét. 1945 után írta az Apocalipsis Humana regénysorozat nagy részét; ezekben a század első negyede széthulló úri társadalmának életét, a vidéki kúriák süllyedő világát ábrázolta éles szatírával és erős kritikai hajlammal.

Művei

Hetedik hónap (regény, 1927) Bolhacirkusz (regény, 1932) Apocalipsis Humana (regény, 1932) Mese habbal (regény, 1934) Költő és valóság (regény, 1935) Saroküzlet (1936) Olivér és az embervilág (regény, 1936) Bűntudat (regény, 1937) Nagytakarítás vagy a szellem kötéltánca (esszé, 1936, 1980) Téli gondok (esszé, 1937) Sarjadó fű (regény, 1938) Vész és kaland (regény, 1940) Amerikai ballada (útirajz, 1942) Atyai ház (dráma, 1943) Pernabucoi éjszaka (kisregény, 1944) Északi szél (regény, 1947) Élők és holtak (regény, 1948) A nagy csata (dráma, 1953) Por és hamu (regény, 1955) Kard és kocka (1955) Vándorlások könyve (regény, 1956) Bolond história (kisregény, 1957) Ősök és utódok (regény, 1957) Ebből egy szó sem igaz (regény, 1958) Afrikai románc (elbeszélés, 1960) Őserdő - Vész és kaland (életrajz és regény, 1960) Jordán Elemér első hete a túlvilágon (elbeszélés, 1962) Az idegen (kisregény, 1963) A keselyű (kisregény, 1967) A vén telepes Carmelo története (elbeszélés, 1969) Pokoli disznótor (dráma, 1978) A képzelgő lámpagyújtogató (fordítások spanyol nyelvű műveiből, 1979) Különös utazás (kisregény, 1981)

DECEMBER 31.

Gottfried August Bürger (Molmerswende (ma Mansfeld része), Szász-Anhalt, Németország), 1747. december 31. – Göttingen, Német-római Birodalom, 1794. június 8.) német költő

Bürgert tizenkét esztendős korában gyakorlatilag az anyai nagyapja, Bauer fogadta örökbe, Ascherslebenben. A kisvárosban a Pädagogium at Halle-hoz küldték. 1764-ben az egyetem kapuit lépte át, s a teológia szakán tanult tovább. Azonban nem sokkal később elhagyta a tantárgyat, és a jogtudomány hallgatójává vált. Itt Christian Adolph Klotz (1738-1771) német filológus befolyása alá került. Az egyetemet itt nem sikerült elvégeznie, ezért 1768-ban átiratkozott a Göttingeni Egyetemre, itt újra a jogtudomány hallgatójaként tanult tovább.

Hamarosan az irodalomra adta magát és igen rendetlen, kicsapongó életet élt. Legelső költeményei 1771-ben a Göttinger Musenalmanach című évkönyvben jelentek meg. 1772-ben körjegyző lett a hannoveri Altengleichenben. Lenore című költeménye, mely 1774-ben jelent meg a Gött. Musenalmanachban, egész Németországban ismertté tette nevét. Ugyanebben az évben nőül vette Leonhard niedecki körjegyző leányát, Dorottyát, de a lakodalom után nemsokára szenvedélyesen megszerette felesége hugát, Augusztát, akit költeményeiben Molly néven ünnepelt. Ebből szertelen viszályok keletkeztek, melyek nemcsak családi életét, hanem jó hírnevét is tönkre tették. Ezekhez még pénzbeli zavarok és hivatali bajok is járultak.

1784-ben felesége meghalt, ő lemondott hivataláról és Göttingenbe ment egyetemi magántanárnak. 1785 júliusában feleségül vette Augusztát, de s lány már 1786. június 6-án meghalt. 1790 őszén újra megházasodott; felesége Elise Hahn lett, aki egy költeményben nyilvánosan ajánlotta fel neki kezét. De ez a házasság is áldatlan volt; felesége feslett életet élt és e miatt Bürger általános gúny és üldözés tárgya lett. Végül 1792 márciusában törvényesen elvált Elise Hahntól. De a költő többé nem szedhette össze magát. Egészséges kedélye tönkre volt téve, ezenkívül végtelenül megbántotta őt Schillernek a jénai Allgemeine Litteraturzeitungban közölt túlságosan szigorú ítélete; harmadik feleségének pazarlása folytán pedig anyagilag is úgy tönkrement, hogy koldusbotra jutott. Fordításokkal tengette életét, ismerősei elfordultak tőle. Így halt meg sorvadásban.

Költeményeinek első gyűjteménye (Gedichte) 1778-ban jelent meg Göttingenben és azóta számtalan kiadást ért meg. Összes műveit K. Reinhard adta ki 1823-24-ben, 7 kötetben és Ed. Grisebach, 1872-ben, 2 kötet. Legszebb balladáit magyarázta Heinrich Gusztáv, Német balladák és románcok I, 2-ik kiadás 1887.[1]

Munkái

Lenore és más balladák Münchhausen báró kalandjai

Ábrányi Kornél (Pest, 1849. december 31. – Budapest, 1913. március 11.) magyar író, újságíró.

Tanulmányait Győrött és Pesten végezte. 1868–75 között a sajtóiroda főnökeként különböző miniszteri hivatalokat viselt. 1876-ban a Kelet Népe, 1878–81-ben a Magyarország, 1882–83- ban az Ország-Világ, 1887–94 között és 1901–02-ben a Pesti Napló szerkesztője volt. 1884– 1901-ben előbb Nemzeti Párti, majd 1896-tól pártonkívüli országgyűlési képviselő, 1906– 1909-ben a miniszterelnöki sajtóosztály főnöke lett. 1878-tól a Kisfaludy Társaság, később a Petőfi Társaság is tagjául fogadta. Számos regénye, több költői, ill. színpadi műve, az egykorú lapokban igen sok politikai cikke és tárcája, valamint „Kákay Aranyos Nr. II.” álnévvel néhány politikai röpirata jelent meg.

Politikai röpiratok

Újabb országgyűlési fény- és árnyképek, Bp., 1877 Tisza Kálmán és gr. Andrássy Gyula, Bp., 1878

Szépirodalmi alkotásai

Színpadi

A rövidlátók (vígjáték, Pest, 1872) A légyott (vígjáték, Pest, 1872) Doktor Percival A kis gróf szerelme (1877) Marianne A csalhatatlan (verses vígjáték, Bp., 1883) Olga (1884)

Regények

A dicsőség bolondja (regény, Bp., 1874) Titkolt szerelem Edmund párbaja Régi és új nemesek (regény, Bp., 1881) Melyik erősebb? Egy modern apostol (regény, Bp., 1882) Egy férj filozófiája Iván. Regény a lovagokról hat énekben (1905)