Nemzeti Sport Budapest

Total Page:16

File Type:pdf, Size:1020Kb

Nemzeti Sport Budapest Vasárnap 20 fül. 1932 február 23. XXIV. évfolyam , 4-1. azém XegJelenti csütörtök és szombat kivételével MINDEN NAP Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest VI.. Rózsa-u. 111. fTe*.; IÍ2-44. 251-26.; Leveleim. Budapest 62, postafiók 24. R á f i ! Hwirati cím: Nemzeti Sport Budapest Csehszlovákiában 2 Ke, Romániában 10 lel Svlfí>?*ban»m 30 ®r*» Németországban 20 PL jcoan 20 c., Franciaországban 1.50 franc Olaszországban 3 Ura. Amerikában 6 cent. ®eiföJdre negyedévre 12 P, egy Ausztriába negyedévre 15 P, Cseh* Szlovákiába és Romániába 16 P, egyéb külföldre 18 P Dudás játéka kétséges, Csak Sáros! gyengélkedik még, előreláthatólag Ligeti a válogatott csapat többi fogja helyettesíteni tagja egészségesen és — Saját tudósítónktól — pompás kedvben hazaérke­ Újpest is csak szombaton este Borsányi, Szalay, Víg — Sas, Avar, tudott hozzálátni vasárnapi csapa­ Jakube, Vörös, P. Szabó. tának összeállításához, mert hiszen Beszéltünk Bányai Lajossal, a zett Egyiptomból ^.egyiptomi” játékosok hogyan­ csapat edzőjével, aki a következőket letét csak szombaton délután lehe­ mondotta munkatársunknak: tett megállapítani. Általában fitten — Számolni kellett az adott A — n ap o k érkeztek haza Egyiptomból a fiúk, helyzettel és rá kellett bízni Dudás­ fogadtatás Az utolsó csak Dudás érzi még a Kairóban ra, hogy meri-e vállalni a játékot. kapott rúgás nyomát. Ö tehát való­ Ligeti most jó formában van és Ki hogy bírta a nagy utazást és a színűleg nem lesz ott a vasárnapi teljes értékű játékot várhatunk rajtnál és miután Fogoly III. tőle. fáradalmakat — Csak az a kérésem, hogy szí­ torokgyulladással küzködött ezen a .— Saját tudósítónktól — héten, a hátvédpár előreláthatólag veskedjenek kiírni: az Egyiptomot * Kővágó—Ligeti összeállításban járt játékosok ne- felejtsék kihozni közelítette a- régit. Kívüle az új­ fog szerepelni. a felszerelésüket! A keleti pályaudvar érkezési este kezdtek újra éledni. A leg­ első beteg Antal mérnök volt, aki pestiek közül Dudás laborált az Újpest tehát a következő csapat­ Tehát: egyiptomi lila-fehérek! oldalán újra megtelt a járda a hétfőn Alexandriában jóféle hazai úton. Az egyik mérkőzésen ko­ tal áll ki a Vasasok ellen: A felszerelést rajt előtt nem sza­ futball gárdájával. A vezérkar, a kolbászt ebédelt. Ujváry már ak­ molynak látszó rúgást kapott, de Aknai —- Kővágó, Ligeti — bad otthon felejteni! hozzátartozók és a szurkolók egész tömege vonult fel, hogy kor figyelmeztette: „Éppen ezt pár nap alatt rendbejött s játsz­ Isten hozott-at mondjon az Egyip­ rendelték ma este vacsorára a hatott a válogatott mérkőzésen is, tomban olyan szép sikerrel szere­ halak." amelyen éppen úgy egyik legjobb pelt nagyegyleti válogatottnak. — A vihar erős késést okozott, embere volt a csapatnak, mint Az MLSz-t Reichard Ottó al- Így történt, hogy amikor szerdán előbb. Anspach az új elnök elnök, Kenyeres Árpád főtitkár délután befutott az Ankara Pi- — A hungáristák közt felváltva, és Nagy Marcell pénztáros kép­ reusba, a vonat már régen el­ akadt lábbadozó. Elsőnek Mándi — Távirati jelentésünk — viselte, a PLASz már képviselve ment.- Először az volt a terv, hogy dőlt ki a sorból, de esete csak a volt a rengeteg egyleti funkcioná­ tovább megyünk személyvonattal, megszokott volt. Egy-egy mérkő­ Genf, febr. 27. szága fiai közül szokás az elnö rius személyében. Bár csak a így azonban két éjszakát vonaton zést kihagyott, mert neki sok lett A nemzetközi vívószövetség köt választani. Ez a rend ugyan nagyegyletek játékosaiból alakult kellett volna töltenünk. Blum Zoli volna négy játék egy hét alatt. már 1928-ban megdőlt, mert ak­ kongresszusán eldőlt az új elnök az egyiptomi gárda, ott láttuk a határozottan ellenezte ezt a megr Barátky a- második kairói mérkő­ személyének kérdése. A két je- kor nem választottak amerikai perionon a középblokk vezéreit oldást, mire megszületett a terv: zésen sérült meg. Úgy látszott, elnököt. Minthogy az utolsó pil­ Anspach (belga) és von is, akik nyilván ezzel akarták Athénben alszunk, csütörtökön hogy a télen szerzett törése ismét­ Urckhardt (német)' volt. Utóbbi lanatban von Erckhardt vissza­ dokumentálni az összetartás ér­ délben indulunk, pénteken Bel- lődött m,eg, de ez a feltevés hamar személyét az tolta előtérbe, hogy lépett, a belga Anspach lett négy zését. grádban is meghálunk. Inkább megdőlt. Pár nap alatt teljesen ^jtalános szokás szerint a soron évre a FIE elnöke. A régi rend Maros Oszkár alelnök azért egy nappal később érkezünk, de rendbejött s most kitűnő kondíció­ következő olimpia rendező or- tehát újra megdőlt. meglepetten kérdezte: így is sokkal kényelmesebb lesz ban, játékra képesen szállt le a — Mit akar itt a középblokk? az utazás. Hát azért az Athén— vonatról. Belgrád harmincórás vasutazás Mire valaki megjegyezte: — A túra legkomolyabb betege így sem élvezet rengeteg átszál­ Sárosi Gyurka volt. Az első pilla­ — Nyilván a zsákot hozták. lásával, de az bizonyos, hogy ez natban könnyűnek látszott meg­ Pedig hiába is hoztak volna volt a legjobb megoldás. hűlésből igen kellemetlen tüszős Sárosit pihenteti ma zsákot, mert ennek a túrának a — Alig hogy Athént elhagy­ mandulagyulladás keletkezett s jövedelméből a középegyletek nem tuk. máris megjelent a hó és mi­ teljes hétig nyomta az ágyat. részesülnek, csak az MLSz és a nél jobban haladtunk északra, an­ Kairóban is, Alexandriában is ál­ a Ferencváros II. liga kap egy bizonyos részt. nál inkább növekedett a hó meny- landóan orvos kezelte s szobája A .fogadtatásra megjelentek nyisége. Belgrádban jót aludtunk szinte mindig tele volt a fiúkkal, — Saját tudósítónktól — között ott volt Polnauer Ernő, a és reggel fél nyolckor indultunk ha otthon voltak. Nagy részvéttel túra létrehozásán annyit fára­ Az Egyiptomból megérkezett já­ tervek szerint a következőképpen • el utunk utolsó szakaszára. Kele- vette körül mindenki a kedves paj­ dozó Polnauer-dinasztia egyik tékosok közül a Ferencváros veze­ fog festeni: bián kellemes meglepetésben volt tást 8 különösen elszomorodott a illusztris tagja, aki már bájos tősége Mailinger elnökkel és Pa­ Angyal — Takács I., Korányi részünk. Zavaros főhadnagy, az társaság, amikor jtrról kellett gon­ menyasszonya oldalán jelent meg. taki Mihállyal az élén még a pálya­ — Laky, Turay, Lázár — Tán­ FTC egykori játékosa, aki most dolkozni, hogy Gyurka esetleg ott­ Közel negyedórás késéssel fu­ udvaron kiválogatta a zöld-fehér cos, Takács II., Szedlacsik, Toldi, ott teljesít szolgálatot, hatalmas marad teljes gyógyulásáig. Kairó­ tott be a belgrádi gyors, amelyből Kohut. vörösboros butéliákkál vonult fel ból még lázasan, elég súlyos álla­ Játékosokat és Blum Zoltán edző­ feltűnő virgoncán szállt ki az — Szó lehet azonban arról, hogy a vonatba és melegítette fel a potban vitték át Sárosit Alexan­ di együtt autóba ültette és ki- egyiptomi expedíció. Első pilla­ Laky lesz a középfedezet és akkor régi emlékeket. Azután már min­ driába, ahol még mindig orvosi Vitte őket az üllőiúti pályára. Itt natra látszott, hogy a természetes Fuhrmann játszik majd a fedezet­ den a szokott módon ment végbe. kezelésre szorult. Az orvos oly- Táncos, Turay, Toldi, Lázár le­ útifáradtságon kívül nincs senki­ sor jobboldalán. Azután a mai Ez mind szép, de a legjobban irányú vizsgalatot is tartott, hogy vetkőzött, egy kis testmozgást nek semmi baja, csak Sárosi influenzás világban sohase lehet mégiscsak az érdekli az egyleti nem fertőző gyanus-e a kitűnő v®Kzett, majd fürdött és a gyömö­ Gyuri viseli magán a gonosz in- tudni, hogy az a játékos, aki szom­ vezetőket és a szurkolókat is, játékos? Ez a vizsgálat szerencsés szölő padra került. Csak Sárosinak dulatú tüszős mandulalob nyo­ baton még fit, vasárnapra nem hogy miiyen kondícióban van az tüneteket állapított meg 8 így engedték el ezt a munkát, mert ő mait. döl-e ágynak. Mi tehát mindenre úti társaság, kinek a játékára le­ me£ nincs rendben. A viszontlátás örömein hamar Sárosi felszállhatott a hajóra hét­ felkészültünk, de remélem, hogy het vasárnap számítani a bajnoki főn. Itt gyógyult meg teljesen. Uzután a, csapatösszeállítás mű­ túlesett mindenki és gyorsan szét Sárosin kívül mást nem kell majd küzdelmekben, esetleg kit kell ki­ Míg a többiek egyre jobban oda veletére került a sor, amiről Pataki is oszlott az egész társaság. Mi nélkülöznünk. hagyni a csapatból? Az egyesü­ voltak a viharos tengeren, Gyurka Mihály a következőkben informált persze Pluhár Istvánt, lapunk fő­ leti vezetők ezt már csak a késő fokról fokra jobb színben feküdt uennüket: munkatársát fogtuk vallatóra, délután során tudták megállapí­ ágyában. Az egész társaság lejárt — Sárosi már felépült torok- aki együtt volt az egyiptomi ex­ Magyar vizipúló edzőt kárnak tani, bennünket azonban sebtiben hozzá, amikor birt s mindenki Gyulladásából, azonban természete- pedícióval jóban-rosszban. Az így informált erről a problémáról örömmel állapította meg, hogy az sen gyenge még. Éppen ezért úgy utazásról ő a következőket mon­ Északalrikába Pluhár Pista: orvosi jóslat valóra válik. Gyurka határoztunk, hogy holnap pihentet­ dotta el: — Saját tudósítónktól — — Az itthoniak megnyugtatásá­ szerdán felkelt s azóta teljesen jól jük Azért ö is kijön a hungáriaúti — Alexandriában megható volt ra törekedtek a túrán levő egye­ érzi magát. Pólyára, ahova kirendeltünk min­ Érdekes levél futott be az a búcsú. Ott volt körülöttünk az sületi vezetők, akik részben távirat­ — Blum Zoltán még Athénből den játékosunkat. Végleg csak a úszószövetséghez Északafrikából. egész Polnauer-família. A leg­ ban, részben telefonon tudatták táviratban jelezte, Hogy a ferenc­ helyszínen fogjuk összeállítani csa­ Afrika északi partvidékén, Tu­ nagyobb szeretettel gondoskodtak
Recommended publications
  • SZEGEDI PÉTER Pozíciók És Oppozíciók: a Futballmező Kialakulása, Struktúrája És Dinamikája
    SZEGEDI PÉTER Pozíciók és oppozíciók: a futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája Az 1945 előtti debreceni labdarúgás történetszociológiai elemzése SZOCIOLÓGIA ÉS SZOCIÁLPOLITIKA TANSZÉK TÉMAVEZETŐ: HADAS MIKLÓS © SZEGEDI PÉTER BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM SZOCIOLÓGIA PH.D. PROGRAM Pozíciók és oppozíciók: a futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája Az 1945 előtti debreceni labdarúgás történetszociológiai elemzése PH.D. ÉRTEKEZÉS SZEGEDI PÉTER BUDAPEST 2005 TARTALOM Bevezetés.................................................................................................................... 9 I. A futball társadalmiasultságának történeti-szociológiai vonatkozásai ................18 Kiindulópontok ............................................................................................................... 18 Társadalmi pozíció és sportág-preferencia ................................................................................................... 18 Egyesületek........................................................................................................................................................ 22 A sportegyesületek differenciálódása............................................................................................................. 25 Konfliktusok...................................................................................................................................................... 30 A futballmező ..................................................................................................................34
    [Show full text]
  • UEFA Europa League Statistics Handbook
    UEFA EUROPA LEAGUE | Season 2010/11 Frequently Asked Questions: UEFA Europa League Regulations The sections below have been These 24 clubs are joined by the eight locally trained players in its summarised from the UEFA Europa eight clubs finishing third in their squad, then the squad size is League Regulations for information UEFA Champions League groups. reduced accordingly. purposes only, in order to answer the most frequently asked questions The knock-out draw takes place For all matches from the start of about the competition organisation. according to the following the round of 32, a club may For the official UEFA wording please principles: register a maximum of three new see the competition regulations. eligible players for the remaining ● Clubs from the same matches in the current association cannot be drawn competition. The players must be COMPETITION FORMAT against each other. registered by 1 February 2011. ● The 12 UEFA Europa League One player from the above quota Group stage group-winners and the four best of three who has played UEFA club third-ranked teams in the UEFA competition matches for another If two or more teams are equal on Champions League group stage competing club in the current points on completion of all the are drawn against the 12 UEFA season may exceptionally be group matches, the following Europa League group runners- registered provided that the player criteria are applied to determine up and the remaining has not been fielded: the rankings (in descending order): third-ranked teams in the UEFA Champions
    [Show full text]
  • Puskás Akadémia Műsorfüzet
    A PUSKÁS AKADÉMIA FC műsorfüzete 1. forduló, 2018. július 21. PUSKÁS AKADÉMIA FC DEBRECENI VSC www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat 2 3 Vezetőedzői nyilatkozat ITT A LEHETŐSÉG, HOGY LEGYŐZZÜK A LOKIT Az új bajnokság első fordulójában a Debreceni VSC-t látjuk vendégül a Pancho Arénában. A nyitómeccs előtt a szezonban előttünk álló kihívásokról, valamint a felkészülés során elvégzett munkáról beszélgettünk Benczés Miklóssal. Azzal, hogy az edzőtáborból hazaérkeztünk, Nagy tisztelője vagyok Herczeg András- lezártuk az előszezont, ezzel a héttel meg- nak, hiszen azon magyar trénerek közé tar- kezdődött a versenyidőszak – fogalmaz ve- tozik, akikre mindenki teljes joggal néz fel, zetőedzőnk. – Nyilván ilyenkor már az a cél, nemcsak az eredményessége okán, hanem hogy a legjobb formába hozzuk a csapatot. az edzői stílusa miatt is – olyan szakem- Bár korábban dolgoztam a klubnál, sok min- ber, aki sok fiatal kollégának válhat példa- den megváltozott, így a felkészülés több fá- képévé. Ismerjük a Debrecent, kielemeztük zisból állt. Új szakmai stábot, illetve keretet a játékukat, ugyanakkor tudjuk, hogy náluk kellett kialakítani, meg kellett ismernünk a is voltak változások, még ha nem is olyan játékosokat, majd próbáltuk a saját elképze- mértékűek, mint a mi klubunknál. Hazai lésünket a srácok fejébe ültetni. pályán nem lehet más célunk, mint hogy legyőzzük a Lokit, még Reményeid szerint milyen Puskás Aka- akkor is, ha az említett démiát látunk majd a következő évadban? mérleg valóban nega- Igyekszünk olyan csapattá válni, amely tív. Ez ugyanis nem azt dominál, uralja a játékot. Sok olyan labda- jelenti, hogy lehetetlen rúgó van a keretünkben, akik kombinatívak feladat előtt állunk, in- és erősek a támadófutballban, ugyanakkor kább úgy fogalmaznék, egyensúlyt is kell teremtenünk, hiszen na- hogy egy újabb lehető- gyon fontos az, hogy támadásból gyorsan ségünk lesz arra, és szervezetten tudjunk átmenni védeke- hogy a korábbi zésbe, illetve labdaszerzésből támadás- szériát meg- ba – ezt sokat gyakoroltuk.
    [Show full text]
  • Europapokal-Statistik 1955/56 – 2018/19
    Europapokal-Statistik 1955/56 – 2018/19 Adj N Verein Land Tn Sp S U N Tore TD Pkt Rd Total Mult AdjT Stadt 1004. 987. KS Bylis ALB 1 2 0 0 2 1-5 -4 0,0 0,8 0,8 1,3033 1,04 Ballsh 1003. 980. FK Tomori ALB 1 2 0 0 2 2-5 -3 0,0 0,8 0,8 1,3033 1,04 Berat 666. 444. KF Teuta ALB 9 20 3 1 16 19-55 -36 3,5 5,9 6,6 1,3033 4,78 Durrës 766. 585. KS Elbasani ALB 3 6 1 2 3 2-10 -8 2,0 3,6 4,0 1,3033 3,48 Elbasan 951. 792. KF Apolonia ALB 2 4 0 0 4 1-17 -16 0,0 1,6 1,6 1,3033 1,56 Fier 1044. 1052. KS Luftëtari ALB 1 2 0 1 1 3-8 -5 0,5 0,5 0,6 1,3033 0,78 Gjirokastër 746. 600. KS Besa ALB 3 10 0 5 5 6-28 -22 4,0 3,4 4,2 1,3033 3,65 Kavajë 498. 382. KF Skënderbeu ALB 6 38 12 9 17 42-54 -12 21,5 8,0 12,3 1,3033 9,35 Korçë 626. 500. FK Kukësi ALB 6 28 7 9 12 23-34 -11 11,5 4,9 7,2 1,3033 5,47 Kukës 837. 659. KF Laçi ALB 5 14 1 5 8 9-26 -17 3,5 2,7 3,4 1,3033 2,66 Laç 986.
    [Show full text]
  • Sic Itur Ad Astra  62
    Papp Gábor Törekvés, Egyetértés, Testvériség Kísérlet sport és hatalom viszonyának elemzésére özhelyszerű megállapítás, hogy a modern korban a mindenkori hatalom (jelentsen az bármilyen szintű szabályozó ágenst) és a sport – időről-időre Kváltozó intenzitású – kölcsönhatásban áll egymással. Az egyik oldalról az alárendeltjeit (alattvalóit, állampolgárait, beosztottait, alkalmazottait) folya- matosan felügyelni akaró hatalom (azaz például a politikai vagy éppen a vál- lalati vezetés) számára a – népesedés mellett – a test volt az a közeg, amelyben az élet feletti ellenőrzést kiépíthette. Michel Foucault egyenesen biohatalomról beszél, olyan hatalomról, amely az egyén és a társadalom mindennapi életét és viselkedését a legapróbb részletekig szabályozni akarja, és azért fektet nagy hangsúlyt a testi fegyelemre, mert azzal kényszerítheti ki a hatalom gyakorlá- sához elengedhetetlenül szükséges engedelmességet.1 E törekvés egyik eszköze nyilvánvalóan a sport lett, miután a hatalom rendre felismerte, hogy ez az em- berek „megmozgatásának, lefoglalásának és ellenőrzésének az egyik rendkívül gazda- ságos módszere, amely arra volt hivatva, hogy a részben vagy egészen a tömegek meg- mozgatására és jelképes meghódítására szerveződött […] intézmények harcának egyik eszköze és célja legyen”.2 Az ilyen intézmények közé sorolhatók a politikai pártok és szervezetek, valamint a vállalatok, gyárak is, amelyek a társadalom és a mun- kaerő feletti teljes és folyamatos kontroll céljából sportolási lehetőségeket bizto- sítottak az állampolgárok és az alkalmazottak
    [Show full text]
  • Heti Híradó X N I
    IGAZSÁGOGYMiNiSnÉRIUM BV ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁG KIADVÁNYA íre/ső hasznáJafra Az Apolló 12. x ^ t i l R Ä D Ö elindnlt a Hold t«lé XIII. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM ÄRA: L50 FORINT 1969. NOVEMBER 22. K5zel-Kelet Rogjers: EAK-küldöttség utazik A szovjet-amerikai tárgyalásokról „Az Egyesült Államok kor­ kat, amelyek védelmet nyújta­ a jövő héten mánya komoly szándékkal kez­ nak a tárgyalások kudarca .à.,.... .......stSjlBSBniMRaiK.. .Ai di meg a tárgyalásokat a stra­ esetén”. tégiai fegyverek korlátozásá­ „Az eddigi megállapodásokat Ch. Conrad, a parancsnok, R. Gordon és A. Bean ról és reméli, hogy sikerül úgy tekinthetjük, mint biza­ olyan kiegyensúlyozott megál­ lomkeltő, előkészítő lépéseket, A floridai Kennedy-fokról veteránja és korábban együtt Riad külügyminiszter is tagja a delegációnak lapodásokra jutnunk, amelyek amelyek jelentősebb megegye­ fellőtték az Apolló 12. ameri­ is hajtottak végre űrrepülést zésekhez vezethetnek a straté­ kai űrhajót, a második ameri­ hasznosak a világ békéje és Az űrhajó indulását az utolu Áz A1 Ahram közölte, hogy lomáciai életben ez idő szerint biztonsága szempontjából” — giai fegyverekről” — hangoz­ kai Hold-expedíció tagjaival. jelentette ki Rogers am erikai tatta Rogers. só pillanatban kétségessé tette az EAK küldöttsége; Anvar Egyiptom, Líbia és Szudán Charles Conrad és A lán Beán, a vihar, amely átvonult a Szadat, az ASZÚ Legfelső uniójának lehetőségéről ta­ külügyminiszter csütörtök es­ Amerikai politikai megfi­ az űrexpedíció parancsnoka és te. Azonban haladéktalanul gyelők szerint Rogers beszéde Kennedy-fok felett Mintegy Végrehajtó Bizottságának tag­ nácskoznak. Ezzel hozzák egye­ a holdkomp pilótája száll le a félmillió néző tekintette meg ja, Mohamed Favzi hadügy­ bek ^között összefüggésbe Nu­ hozzáfűzte, a kormány tisztá­ kettős célt szolgáh egyrészt a Holdra, a Viharok Óceánja miniszter utazik a Szovjet­ ban van azzal, hogy a tár­ kormány „őszinte szándékai­ az űrhajó indulását.
    [Show full text]
  • Felnőtt Eb, Hadfi Dániel Európa Csúcsán Judo Dübörög A
    Judo Világkupa: Varsó és Prága Dübörög a világkupa-szezon Két érem a varsói világkupán - a hölgyek is Sorrendben Zámbori Bence következett, a BHSE judokája eredményesek voltak a cseh fõvárosban A magyar újpesti honfitársát követve a dobogó harmadik fokára cselgáncsosok elsõsorban az alsóbb súlycsoportban állhatott fel. Igen, elõször Párizs, majd Budapest adott egy brazil judoka ellenében kellett helyt állnia. Lourenco (60 kg) bizonyítottak a lengyel fõvárosban megrendezett A cseh fõvárosban Csernoviczki Éva jutott a otthont a világkupa-sorozat állomásainak. A francia még túl nagy falatnak bizonyult, így a hetedik helyen zárt rangos viadalon. Burján László (kép 1.) két Vk bronz után legtovább. A HDSE judósa harmadik helyezést ért el a fõvárosban kiemelt kategóriájú ún. Szuper „A” viadalra a hazai pályán versenyzõ fiú. (1.) javítani tudott és most második helyet szerzett. nívós versenyzõket felvonultató mezõnyben. került sor, ahol csillagprogramos cselgáncsosaink is Taraba Sándornak a 66 kg-os súlycsoportban még tatamira léptek. A hölgyeknél az újdonsült kontinens- nehezebb dolga akadt. A riválisok elsõ látásra is bajnok Csernoviczki Éva (HDSE) súlycsoportja, a 48 félelmetesnek tûntek. A brazil Cunha, a spanyol Delgado és Héraklészes érmek a felnõtt OB-n (1.) kilogramm hetedik helyén zárt. Perge Ilona (KJC), aki az egy igazi nagyágyú, a kubai Arencibia is harcba szállt a említett moszkvai Európa-bajnokságon bronzérmes lett, minél jobb helyezésért. Taraba nyitómeccsén egy német most egy ötödik helyezést gyûjtött be. Mészáros Anett (kép 1.) versenyzõ ellenében simán továbblépett. A második A miskolci városi sportcsarnokban a cselgán- bronzérmet szerzett. A hölgyeknél a korosztályos is pontszerzõ helyen végzett, az ASE versenyzõje, junior körben viszont Arencibia-val szemben lépett a tatamira.
    [Show full text]
  • 115-130 UEL Section 8.Qxp:Layout 1
    UEFA EUROPA LEAGUE | Season 2009/10 UEFA Cup All-Time Ranking List 1971-2009 Pos. Club Country Participations Titles P W D L F A Pts GD 1 FC Internazionale Milano ITA 23 3 149 73 36 40 222 129 182 93 2 Juventus ITA 11 3 98 64 11 23 200 83 139 117 3 Hamburger SV GER 16 106 57 18 31 175 111 132 64 4 VfB Stuttgart GER 15 104 56 19 29 200 116 131 84 5 FC Spartak Moskva RUS 19 101 55 19 27 160 111 129 49 6 Sporting Clube de Portugal POR 24 107 52 23 32 171 114 127 57 7 FC Girondins de Bordeaux FRA 17 100 53 19 28 153 110 125 43 8 Tottenham Hotspur FC ENG 9 2 86 51 20 15 182 71 122 111 9 Club Brugge KV BEL 22 110 50 22 38 198 144 122 54 10 1. FC Köln GER 14 98 52 16 30 184 105 120 79 11 Feyenoord NED 20 2 105 48 24 33 170 127 120 43 12 AS Roma ITA 13 94 52 14 28 150 82 118 68 13 RSC Anderlecht BEL 14 1 94 46 25 23 162 101 117 61 14 AFC Ajax NED 18 1 92 50 15 27 179 88 115 91 15 VfL Borussia Mönchengladbach GER 10 2 78 50 15 13 172 85 115 87 16 Parma FC ITA 11 2 83 46 19 18 129 74 111 55 17 FK Crvena Zvezda SRB 21 98 43 22 33 159 130 108 29 18 Valencia CF ESP 15 1 85 39 25 21 131 93 103 38 19 Liverpool FC ENG 9 3 73 40 19 14 116 55 99 61 20 Grasshopper-Club SUI 20 98 41 17 40 172 150 99 22 21 FC Barcelona ESP 11 78 40 17 21 149 75 97 74 22 Werder Bremen GER 16 87 38 21 28 166 107 97 59 23 SK Slavia Praha CZE 19 90 37 22 31 120 97 96 23 24 Brøndby IF DEN 16 80 38 17 25 127 84 93 43 25 FC Bayern München GER 9 1 68 39 13 16 151 82 91 69 26 AJ Auxerre FRA 14 78 37 17 24 123 76 91 47 27 HNK Hajduk Split CRO 16 76 36 17 23 128 77 89 51 28 PSV Eindhoven NED 17 1 79 35 19 25 132 88 89 44 29 SL Benfica POR 16 80 35 19 26 116 96 89 20 30 Dundee United FC SCO 16 76 32 23 21 128 77 87 51 31 1.
    [Show full text]
  • The UEFA Europa League Statistics Handbook
    STATISTICS HANDBOOK 2021/22 3. ALL-TIME RECORDS 1971-2021 PAGE 1 UEFA CUP/UEFA EUROPA LEAGUE ALL-TIME CLUB RANKING 14 UEFA CUP/UEFA EUROPA LEAGUE ALL-TIME TOP PLAYER APPEARANCES 17 UEFA CUP/UEFA EUROPA LEAGUE ALL-TIME TOP GOALSCORERS NB All statistics in this chapter include qualifying and play-off matches. ALL-TimeALL-TIME ClubCLUB RankingRANKING Pos Club Country Part Titles Pld W D L F A Pts GD Pos Club Country Part Titles Pld W D L F A Pts GD 1 FC Internazionale Milano ITA 28 3 191 96 44 51 297 173 236 124 40 SSC Napoli ITA 22 1 117 51 32 34 167 122 134 45 2 Sporting Clube de Portugal POR 34 0 187 90 40 57 296 209 220 87 41 Legia Warszawa POL 25 0 122 51 30 41 169 135 132 34 3 Tottenham Hotspur ENG 16 2 153 88 37 28 315 134 213 181 42 FC Dynamo Kyiv UKR 20 0 118 46 40 32 164 130 132 34 4 PSV Eindhoven NED 26 1 166 83 37 46 281 176 203 105 43 GNK Dinamo Zagreb CRO 26 0 130 51 30 49 189 156 132 33 5 Sevilla FC ESP 15 6 145 86 30 29 265 121 202 144 44 SC Braga POR 19 0 122 52 28 42 176 154 132 22 6 Club Brugge BEL 32 0 182 79 42 61 298 237 200 61 45 Beşiktaş JK TUR 20 0 121 53 24 44 189 155 130 34 7 AS Roma ITA 18 0 145 78 28 39 258 146 184 112 46 AC Sparta Praha CZE 22 0 119 48 34 37 169 144 130 25 8 RSC Anderlecht BEL 21 1 154 73 38 43 255 170 184 85 47 Fenerbahçe SK TUR 25 0 119 51 28 40 161 153 130 8 9 AFC Ajax NED 28 1 149 77 27 45 257 149 181 108 48 AC Milan ITA 12 0 101 53 23 25 171 102 129 69 10 Villarreal CF ESP 11 1 126 72 30 24 225 125 174 100 49 Eintracht Frankfurt GER 14 1 101 54 20 27 195 106 128 89 11 AZ Alkmaar NED 16 0 144 66 40 38 244 177 172 67 50 FC Schalke 04 GER 14 1 100 51 26 23 170 95 128 75 12 Juventus ITA 14 3 120 75 20 25 229 101 170 128 51 1.
    [Show full text]
  • 2009/10 UEFA Europa League Statistics Handbook, Part 4
    UEFA EUROPA LEAGUE | Season 2009/10 UEFA Cup All-Time Ranking List 1971-2009 Pos. Club Country Participations Titles P W D L F A Pts GD 1 FC Internazionale Milano ITA 23 3 149 73 36 40 222 129 182 93 2 Juventus ITA 11 3 98 64 11 23 200 83 139 117 3 Hamburger SV GER 16 106 57 18 31 175 111 132 64 4 VfB Stuttgart GER 15 104 56 19 29 200 116 131 84 5 FC Spartak Moskva RUS 19 101 55 19 27 160 111 129 49 6 Sporting Clube de Portugal POR 24 107 52 23 32 171 114 127 57 7 FC Girondins de Bordeaux FRA 17 100 53 19 28 153 110 125 43 8 Tottenham Hotspur FC ENG 9 2 86 51 20 15 182 71 122 111 9 Club Brugge KV BEL 22 110 50 22 38 198 144 122 54 10 1. FC Köln GER 14 98 52 16 30 184 105 120 79 11 Feyenoord NED 20 2 105 48 24 33 170 127 120 43 12 AS Roma ITA 13 94 52 14 28 150 82 118 68 13 RSC Anderlecht BEL 14 1 94 46 25 23 162 101 117 61 14 AFC Ajax NED 18 1 92 50 15 27 179 88 115 91 15 VfL Borussia Mönchengladbach GER 10 2 78 50 15 13 172 85 115 87 16 Parma FC ITA 11 2 83 46 19 18 129 74 111 55 17 FK Crvena Zvezda SRB 21 98 43 22 33 159 130 108 29 18 Valencia CF ESP 15 1 85 39 25 21 131 93 103 38 19 Liverpool FC ENG 9 3 73 40 19 14 116 55 99 61 20 Grasshopper-Club SUI 20 98 41 17 40 172 150 99 22 21 FC Barcelona ESP 11 78 40 17 21 149 75 97 74 22 Werder Bremen GER 16 87 38 21 28 166 107 97 59 23 SK Slavia Praha CZE 19 90 37 22 31 120 97 96 23 24 Brøndby IF DEN 16 80 38 17 25 127 84 93 43 25 FC Bayern München GER 9 1 68 39 13 16 151 82 91 69 26 AJ Auxerre FRA 14 78 37 17 24 123 76 91 47 27 HNK Hajduk Split CRO 16 76 36 17 23 128 77 89 51 28 PSV Eindhoven NED 17 1 79 35 19 25 132 88 89 44 29 SL Benfica POR 16 80 35 19 26 116 96 89 20 30 Dundee United FC SCO 16 76 32 23 21 128 77 87 51 31 1.
    [Show full text]
  • Fotbal - Oferta Cronologica Miercuri 09/09/2020 - Joi 24/09/2020
    FOTBAL - OFERTA CRONOLOGICA MIERCURI 09/09/2020 - JOI 24/09/2020 RSC RSC RSC RSC RSC RSC TG TG SUPER COTE MIERCURI - 09.09.2020 MIERCURI - 09.09.2020 1 X 2 GG 1 X 2 1X X2 12 0-2 3+ 0037 U Craiova 1948 SARipensia Tim. 19:30 1.82 3.40 6.00 1.18 2.17 1.39 4201 Gorica U19 Celje U19 17:30 2.90 3.95 1.95 2.30 1.55 - TG TG 4200 ND Ilirija Ljubljana Koper U19 U19 17:30 2.40 3.75 2.35 2.40 1.50 - MIERCURI - 09.09.2020 1 X 2 GG 0-2 3+ 4203 NK Brinje Grosuplje NK U19Domzale U1917:30 4.85 4.20 1.50 2.55 1.45 - 4305 Burgos Talavera 11:00 2.20 3.50 2.80 2.00 1.70 - 4202 NK Drava Ptuj U19 NK Bravo U19 17:30 2.90 3.80 2.00 2.30 1.55 - 4183 Rudes U19 Dinamo Zagreb 11:00U19 6.00 4.40 1.40 2.55 1.45 - 4199 NK Triglav Kranj NKU19 Aluminij U1917:30 2.35 3.85 2.35 2.40 1.50 - 4390 Hills Brumbies Newcastle Jets U2111:45 2.20 3.70 2.60 2.55 1.45 - 4198 Olimpija Ljubljana Maribor U19 U19 17:30 1.95 3.65 3.10 2.30 1.55 - 0323 SKA Khabarovsk Akron Tolyatti 12:00 1.60 3.55 5.45 1.55 2.30 2.20 4218 Budapesti VSC Gyongyosi 17:30 1.25 5.50 7.20 2.30 1.55 - 4184 Ujpest II Dunaujvaros PASE12:00 2.25 3.35 2.70 1.85 1.85 - 4213 Cegledi Vse Kisvarda II 17:30 1.65 3.95 3.85 2.20 1.60 - 4188 Brisbane City Brisbane Roar (T.)12:30 2.35 3.90 2.35 3.20 1.30 1.35 4206 Erdi VSE Papai Perutz 17:30 1.55 4.00 4.45 2.20 1.60 - 4189 Capalaba FC Gold Coast United12:30 3.05 4.10 1.85 3.20 1.30 1.35 4205 Erzsebeti SMTC Szekszardi Ufc 17:30 1.45 4.40 4.95 2.00 1.70 - 4185 Olympic Redlands Utd.
    [Show full text]
  • Marco Bagozzi LA FINE DI UN’EPOCA
    Marco Bagozzi LA FINE DI UN’EPOCA LA MITROPA DEL ’92 L’ULTIMO TRIONFO JUGOSLAVO L’Opinione Pubblica – maggio 2017 La Coppa Mitropa (contrazione di Mitteleuropa), o Coppa dell’Europa centrale, ha vissuto tre vite: il periodo classico, tra il 1927 e il 1940, nel quale basta scorrere l’albo d’oro per ritrovare tutta la storia del calcio fra le due guerre; la rinascita e l’età di mezzo, tra il 1951 e il 1978, che vide il predominio delle migliori squadre dei paesi socialisti centroeuropei; la terza età, tra il 1980 e il 1992, nella quale divenne una sorta di Coppa Campioni di Serie B, con le squadre italiane a farla da padrona. Al giorno d’oggi è ricordata da pochi. Qualcuno ha provato a riscriverne la gloria (ad esempio “ I giorni della Mitropa ” di Massimo Berutto, dedicato alle due vittorie del Pisa, 1986 e 1988, edizioni Eclettica o il capitolo dedicato nel volume “ Vademecum dell'Udinese nelle Coppe Europee ” di Enos Mantoani, Urbone edizioni), ma tuttalpiù è utilizzata come “sfottò” tra i tifosi delle “tre grandi” nei confronti dei milanisti che possono “vergognarsi” di averne vinta una nel 1982 (cioè nella “terza era”, quella che viene considerata la meno prestigiosa). Una sorta di delirio di superiorità (o di bieca ignoranza) nei confronti di una manifestazione che ha fatto la storia del calcio. Anche la società rossonera, nell'epoca della grandeur berlusconiana ha depennato quella parentesi, che fortunatamente è stata riportata in auge da un gruppo di coraggiosi supporter milanisti, guidati da Sergio Taccone, che ha pubblicato il volume “ La Mitropa Cup del Milan ” (edizioni Urbone).
    [Show full text]