Címlap O RSZÁGOS BAJNOKSÁG TÁJOLÓ ORSZÁGOS NAPPALI EGYÉNI BAJNOKSÁG A Budapesti Tájfutók Mátraszentimre, 2006. 10. 14-15. Szövetségének lapja alán kezdjük avval, hogy jó 2006. 9. szám Tkis bajnokságot rendezett nekünk a Salgótarjáni Dornyai SE. A szerkesztőség vezetője: Evvel összhangban jóságos volt hozzánk az időjárás is. Két, mai Schell Antal mércével kifejezetten nagy terüle- tet javítottak újra Mátraszentimre Szerkesztőbizottság: térségében, az egyik a korábbi Argay Gyula, Cseresnyés Ágnes, Tóthegyi-Gyűr-tető (1985-ben Hajdu Martin, Józsa Sándor, tényleg így írták) és a Hungária Lantos Zoltán, Kupa Gedeon-oldal térképének A selejtező terepe kicsit bozóto- Nemesházi László újított kiadása, a másik, amelyet sabb, a térképen jelzett zöldek Terjesztés: Keszthelyi Ildikó a döntőn használtunk, az 1967-es fokozata azonban néha mintha Eötvös emlékverseny terepével és túlzásba hajlana: a világos-zöl- Szerkesztőség: a hajdani Kis-Galya térképekkel dek általában jól átfuthatók 1053 Budapest, van átfedésben. Ez utóbbinak egy voltak. A pályákat sem szigorí- Curia u. 3. II/2. kis darabja Nagy-Átal-kő néven tották meg nagyon, a férfi elit Tel.: (06-1) 266-35-91 (és ezt is tényleg így írják, sőt pályák alig haladták meg a 8 km- e-mail: [email protected] van neki keresztneve is: Sötét- t, a győztesidők 55 perc alattiak hideg-erdő) 2004-ben már meg- (ugyanez a nőknél 45 perc alatt) Hivatalos idő: jelent, de a terep túlnyomó része és ez jellemezte a többi kategóriát kedd, csütörtök a mezőny felső-középkorúnál is. A szintek is barátságosak voltak 16–19 óráig fiatalabb tagjai számára biztosan (3-4%). A selejtező valóban kelle- új volt (a többieknek meg már mes ráhangolódás volt a döntőre, Kiadja: úgyis elgyengült a memóriája). talán csak a pályák legvégét érheti a Budapesti Tájfutók Szövetsége Amennyire ez egy futás alapján kritika, az utolsó (más pályák- egyáltalán megállapítható, mind- nál az utolsó előtti) pontra menet Felelős kiadó: két térkép alapos munka, komo- reális alternatíva volt az országút, Bugár József lyabb hibát nem láttam. ami ugye, nem elegáns. HU ISSN 1215-8526

Megjelenik évente 10 alkalommal lapzárta megjelenik 9. 10. 24. 11. 03. 10. 11. 21. 12. 01.

Megrendelhető a Budapesti Tájfutók Szövetségénél, a szerkesztőség címén.

Nyomda: Unio-Printer Nyomda Kft. A legfiatalabbak a dobogón

A Tájoló a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósul meg.

2 Tájoló 2006 9. szám Színes OB O RSZÁGOS BAJNOKSÁG

Itt érdemes szót ejteni a körí- penzálva) – amint arról még lesz tésről. A célterület a Hungária szó – a pályák többsége rövidre Kupán már bevált focipálya volt. sikerült. A fontosabb korosztály- A szakmai és kényelmi felszere- ok pályáit a résztvevők egyértel- lések jól szolgálták a célt és kiál- műen dicsérték. A szenior pályák lításuk is méltó volt a bajnokság- egy részén azonban már érződött hoz. A rendezés gördülékenyen, a maradék-elv érvényesülése, úgy mondhatni észrevétlenül zajlott tűnt, hogy néhány átmenet csak (ahogy ennek általában lennie úgy összejött a meglévő pontok- kell), sőt még futotta a rende- ból, hogy kijöjjön a táv, de ne zők energiájából a Mikrosprint nőjön a pontok száma. Ennek Világbajnokság lebonyolítására is ellenére soha rosszabbat! – jelentem itt is magyar győzelem És akkor néhány szót a pálya- született (kicsinyt aggódom, hogy hosszakról. A selejtezőről már ifj. Tóth Károly az Intergalaktikus Mikrosprint volt szó, senki sem panaszkodott, Kihívás megrendezése után még hogy kevés volt, de valójában a 73%, 85%, 88%). Nem ez a hely- hová fejlődhet ez a rendezvény, selejtező pályák is rövidek vol- zet a fiúk esetében. Itt csak négy de nyilván a rendezők fantáziája tak. A döntő pályáinak hosszát kategóriában sikerült tartani a az enyémnél élénkebb). Nagyon viszont már a levlistán is kifo- szabályzatot (F35 – 100%, F80 tetszett a karanténen belüli gásolták és az esetek többségé- – 98%, F16 – 97%, F40 – 96%). bemelegítő-térkép és a bemele- ben joggal. Készítettem egy rövid az összes többiben a győztesidő gítő-pontok valóban jól szolgál- összesítést a győztesidő és a sza- legalább tíz százalékkal elmaradt ták a ráhangolódást. (Mondjuk a bályzatban előírt értékének ará- a szabályzatban előírttól. Így pl. második napi, 110. perckor kez- nyairól az alábbi eredménnyel. F21-ben 90 perc helyett 77:30 dődő karantént én komolytalan- A pályakitűző szemlátomást job- (86%), de ugyanez a helyzet a nak gondolom, de soha nagyobb ban ért a hölgyekhez, mint a legfiatalabbaknál (F14): 40 perc bajunk ne legyen – a karatén férfiakhoz. A női pályák többsé- helyett 31.06 (78%), és az idősek- szükségességéről pedig úgyis gében ez az arány 95% és 107% nél is (F70): 35 perc helyett 25:25 megoszlanak a vélemények.) között van, további két pályánál (73%). Habár a győztesidő elő- A döntő pályái a déli lejtőn futot- a győztes jelentősen kiemelkedett zetes megbecslése nem könnyű, tak. A terep teljesen tiszta, viszont a mezőnyből (Kármán Kati, Cser a hasonló terepeken (és előző rendkívül köves és helyenként Bircsi) és a második helyezett OB-ken) futott kilométer-átlagok meredek. A pályák szintjében ez már az elvárt idő körül futott. alapján nem lehetetlen. Az F21- tükröződött is, ennek ellenére Csak a fiatalabb lányok képessé- es pálya 13 km-éről (még 600 (vagy talán éppen ezt túlkom- geit becsülte alá (N14, N16, N18, m szint mellett is) sejthető volt, hogy kevés lesz. Az eredménylista a honlapon elérhető, itt csak néhány érdekes- séget emelek ki. Az utánpótlás- kategóriákban (14, 16, 18) örven- detesen sok (12) klub versenyzői szereztek érmet, köztük hármat- hármat a PVSK és az SZVSE, kettőt-kettőt a VHSE és az SDSE, de a Veszprém-megyei utánpót- lás-nevelést további két érem is dicséri (VBT és VTC). F18-ban három nagy reménység küzdött (Lenkei - TTE, Szabó - ETC, Kerényi - KTK) és Zsolt tiszteletet parancsoló négy perccel győzött (mintegy előleget adva a követ- A legfiatalabbak a dobogón kező heti felnőtt csapat OB nagy

4 Tájoló 2006 9. szám O RSZÁGOS BAJNOKSÁG futásából). F20-ban Bogya Tamás ma hozzá kell igazodni, csak de az 5. Kapitány (ESP) is csak (TTE) és Michael Krajcik (KTK) Jana Macinska került a közelébe szűk három perccel maradt le leiskolázta a magyar mezőnyt, a (2 perc). A harmadik (bajnoki (miközben már a rajtban össze- magyar bajnok (Kovács Róbert második) Szerencsi (SZV) hat, törte a szemüvegét). Hasonlóan – PVS) csak harmadik lett. F21- az örökifjú Viniczai Ildi nyolc éles volt a küzdelem F60-ban, ben Kovács Ádám (ETC) ismét percet kapott. A további helye- az első öt két percen belül van. bizonyított, Vonyó Péter (PVS) zettek között említést érdemel a F65-ben a tiszteletet parancso- sokadik meglepetését okozta fiatal Kerényi Krisztina (KTK) ló 23 fős mezőnyben Vass Tibor (talán már nem is meglepetés) 8. helye és Skerletz Imola (SMA) (VHS) jelentős mértékben rendre Kisdoma (MEA) pedig bemutat- és Lubinszki Mária (DTC) sike- utasította a mezőnyt, és Nyögi ta, hogy kevés edzéssel is fel- res visszatérte az élmezőny- (KTK) is biztosan nyert F70-ben. fér a dobogóra. Vajda Kolos 13 be. Kisebb meglepetés Kerekes F75-ben Hrenkó J. egyedül küz- másodpercre volt attól, hogy az (VTC) 9. helye dött, F80-ban a szokásos trió a előbbi állítást cáfolja de az újonc A szenior férfiak versenyében is szokásos eredményt hozta (Balla, felnőtt Zsebeházy (MOM) és az voltak említésre méltó momen- Kun, Balogh). élmezőny másik fiatalja Józsa tumok. Itt van mindjárt Dosek N35-ben az első három egy (TSE) is komolyan versenyben Toncsi (OSC) negyedik helye F35- percen belül (Balogh – SZV, voltak a dobogóért, csakúgy, mint ben, két perccel maradt le a dobo- Galambos – THS, Győrffy – friss szeniorként Baracsi Ricsi, góról, de 13 évvel veri a harmadik HSE), a negyedik Csillag (PVM) aki most öt perccel elmaradva a Martont (HSP). Amúgy papír- több mint négy perccel mögöt- 10. helyre volt jó. Jó dolog, hogy forma: Egei (TTE) és Viniczai tük érkezett. N40-ben Tömördi F14-ben három döntő-futamra (PVS) az első kettő. F40-ben (HSE) biztosan nyert, csakúgy, is tellett az indulókból, és az is, az első három 77 másodpercen mint a női HSE henger többi hogy F21-ben négyre. belül (Horváth – SMA, Gillich tagja a két további kategóriában N18-ban 23 indulóból Péley I. – MSE, Mohácsy – GYO), a (N45: Kármán, N50: Muzsnai) (PVS) és Koós (SDS) között negyedik már öt perccel lemarad- N40-ben Kati mögött jelentősen csak másfél perc volt, a harma- va. F45-ben Gyulai (MSE) alapo- lemaradva az itt csak vendégsze- dik Nagy (SZV) négy perccel san elveri a többieket, csakúgy, replő Horváth M. (TTE), utána követte őket. N20-ban Gyurkó mint Zentai J. (HUF) F50-ben. kevéssel Sárika (HSE). N50-ben (ARA) meggyőző három perccel Pontosabban az utóbbiban Fey a 2. és 5. között 49 másodperc verte Hrenkót (NYV) és több Sanyi (HSP) csak bő egy per- van, N55-ben a második és har- mint néggyel Tast (MOM), a cet kapott, de a magyar bajnoki madik között 16 mp. (itt Grant – negyedik már kilenc perccel volt helyezettek már négyet. F55-ben PSE győzött mintegy három perc mögötte. N21-ben Makrai Évi kiélezett küzdelemben Düdünek előnnyel). N60-ban Cser (HER) (ZTC) ismét megmutatta, hogy (BEA) sikerült a legjobban a nap, külön klasszis, 9 perc előnnyel nyert. N65-ben a három indu- ló békésen (nagy különbséggel) megosztozott a helyezéseken. Az országos nappali egyéni baj- nokságon mintegy 740 induló volt, tehát egyike volt az idei leg- nagyobb hazai tájfutó rendezvé- nyeknek. Jó tehát, hogy ilyen sok sporttársunk örülhetett egy jól sikerült rendezvénynek, jó az is, hogy újabb terepről készült meg- bízható térkép, és az is jó, hogy egy újabb klub iratkozott fel az önállóan nagyversenyt rendezők közé. Várjuk a folytatást. Lux Iván Fotó: Nemesházi László A felnőtt nők eredményhirdetése és Józsa András

Tájoló 2006 9. szám 5 O RSZÁGOS BAJNOKSÁG A BÜKKI OB-K A RENDEZŐ SZEMPONTJÁBÓL A bükki OB-k kapcsán ni és a váltóknak/csapatoknak betegedni, ha pedig ez véletle- fogalmazódott meg kinyomtatva odaadni, hogy mi nül bekövetkezne, akkor még bennem néhány gondolat, került rögzítésre. De ez a jelen- mindig lehet változtatni. De ez melyet szeretnék legi szabályok között kivitelez- biztos, hogy sokkal kisebb mun- megosztani másokkal is. hetetlen. Többször kértük – ked- kát ad a rendezőknek, mint ha vezményt is felajánlottunk – az csak reggel – és szinte kihasznál- lőször is én személyesen adatok megadását. Szerencsére va az utolsó perceket – kapjuk nagyon sajnálom, hogy nem a mezőny több mint fele élt is meg az adatokat. Meg kellene sikerültE mindenkinek jó szájíz- ezzel a lehetőséggel, amit most érteni, hogy egy tájfutó versenyt zel távozni a versenyekről. Pedig is szeretnék megköszönni. De nem lehet összehasonlítani egy a célunk az volt, hogy egy jó még így is sokan voltak, akik utcai futóversennyel, ahol sok- versenyt rendezzünk. Az, hogy nem tudom milyen okból kifo- kal kisebb a jelentősége annak, ez nem sikerült teljesen, több lyólag, csak a verseny reggelén hogy előre nevezek, vagy csak okra vezethető vissza. döntötték el, hogy ki és milyen közvetlenül a rajt előtt. Főleg egy Az egyik legfontosabb ok, sorrendben fog futni a váltóban/ olyan bajnokság esetében, ahol hogy rosszak a bajnoki rend- csapatban. Volt olyan versenyző, majdnem minden versenyző szer ide vonatkozó szabályai. aki a csapatbajnokságon azt sem különböző pályát fut a kombi- Komolytalannak tartom, hogy tudta, hogy kik a csapattársai, nációk nagy számának köszön- a szabályzat szerint elég egy órá- mivel Ő reggel kapott egy rajt- hetően. De mi is nagyot hibáz- val a nullidő előtt megadni a számot és azzal futott – ez a tény tunk. Mégpedig abban, hogy név szerinti nevezést a két leg- biztosan nem emeli a bajnokság kilenc óra után is fogadtunk el nagyobb adminisztrációt igény- komolyságát. Véleményem sze- módosításokat. Nem lett volna lő verseny előtt. A versenyző rint, ha az egyesületek komolyan szabad. Szigorúnak kellett volna jogosan várja el a mai techni- veszik a bajnokságokat, akkor lenni és akkor rengeteg plusz kai színvonal mellett a gyors és arra készülnek, ha pedig készül- munkától, és hibázási lehetőség- rugalmas kiszolgálást. Csak azt nek, akkor biztos van valamilyen től óvtuk volna meg magun- felejtjük el, hogy ennek egyik elképzelésük a csapat összeállí- kat. De megint a nagylelkűség alapfeltétele, hogy a számítógé- tásáról. Ez esetben viszont nem csapdájába estünk. Volt, aki pes rendszerben jó és ellenőrzött értem, hogy miért nem lehet még negyed órával a rajt előtt adatok legyenek. Már a verseny előző nap megadni az adatokat. is módosított. Akkor pedig már előtt is láttuk, hogy pl. az egye- Nagy valószínűséggel akkor már nem volt alapunk elutasítani a sületi váltó esetén fizikailag kép- nem fog senki lesérülni, meg- módosítást, mivel az semmiben telenek lennénk a több mint száz váltó adatait – név, pályakombi- náció, SI dugóka – ilyen rövid idő alatt bevinni és ellenőrizni. Nem tudom, hogy a szabályzat alkotói próbálkoztak-e hasonló dolgokkal, de ha egyszer meg- próbálkoznának vele, biztos nem hoznának ilyen szabályo- kat – és ezt saját „berkeinken” belül is megjegyeztem az arra illetékesnek. Nem véletlen, hogy nagy világversenyeken is előző nap délig le kell adni a nevezé- seket. Pedig ott jóval kevesebb váltó indul. De van idő nyugodt körülmények között rögzíteni az adatokat, azokat visszaellenőriz- Rajt az Egyesületi váltón

6 Tájoló 2006 9. szám O RSZÁGOS BAJNOKSÁG

pont az SI kellett. A nagyobb a gyors eredményközlésnek. A probléma viszont a csapabaj- csapat eredmény kiszámítása a nokságon jelentkezett. Annak jelenlegi szoftverek alkalmazá- érdekében, hogy a nagy ered- sával az alábbi lépésekből áll: ménykirakó táblára is ki tudjuk eredmények exportálása az SI rakni az eredményeket két kiol- szoftverből – > a kapott állo- vasó dobozzal dolgoztunk – ezt mányból a felesleges mezők így csináljuk már több éve, és eltávolítása illetve összevonása így csináltuk az egyesületi váltó egy előre megírt Excel makró ob-n is – és eddig nem volt segítségével – > az így kapott fájl vele gond. De az OCSB-n eddig importálása a csapateredményt – és valószínűleg ezek után is számító szoftverbe (ami nem tud - megmagyarázhatatlan dolgok nyomtatni az USB portra csatla- történtek. Akkor lett gyanús, koztatott nyomtatókra), majd az hogy valami nincs rendben, eredményfájl legenerálása – > a Lux Iván és a VB zászló amikor az egyik versenyzőnek kapott eredménylista megnyitá- az utolsó ponton hibapontot jelzett a gép, pedig az sa egy szövegszerkesztőben és a adatok alapján minden rendben felesleges részek kitörlése. Ezek nem különbözött a 9 óra után volt. Még egyszer kiolvastuk az után pedig már lehet is nyomtat- pár perccel leadott módosítás- adatokat, megint hibát jelzett. ni az eredményeket. tól Ezt is, azt is el kellett volna Harmadszorra a másik kiolvasó- A harmadik ok a terep és a utasítanunk. És akkor ezek után val tettünk kísérletet, ott pedig pályák. A terepet elég jól isme- jött a hab a tortán, a rajtszám minden rendben volt. Megint rem, a pályákról viszont nem csere. Mindkét ob-n volt hozzá egy próba az első dobozzal, ott nagyon tudok véleményt mon- „szerencsénk”. Most utólag azt megint hiba. Ekkor állítottuk dani, mivel elég sok más irá- mondom, hogy ezzel sem kellett le a kiolvasást az első dobozon nyú munkám volt a verseny- volna foglalkoznunk. De meg- és fedeztük fel, hogy az utóbbi nyel, így nem volt időm azokat tettük. Volt olyan egyesület is percekben kiolvasott dugókák „kielemezni”. A pályák fizikailag – nem is kis létszámú – amely- adatai nincsenek az adatbázis- kemények voltak, technikailag ből a versenyzők háromnegyed- ban. Annak ellenére nem voltak viszont a terep adottságainak ének nem sikerült az előzete- benne, hogy a gép kiolvasta az köszönhetően nem tartoztak sen leadott sorrendben futnia a adatokat és kinyomtatta a rész- az igazán technikásak közé. Az csapatbajnokságon. Tudok olyan idős papírokat. Ekkor már tud- pedig egyértelmű, hogy a „fi- rendezőkről, akik ezeket a váltó- tuk, hogy nagy a baj és kerestük zikálisabb” felkészülést igény- kat/csapatokat szó nélkül kizár- a legjobb megoldást annak érde- lő pályák kevésbé nyerik el a ták volna. Illetve nem is kellett kében, hogy tudjunk eredményt versenyzők tetszését. Ezzel volna kizárni Őket, mivel min- hirdetni. Ez sikerült is, de a cikk egyébként az utóbbi évek edzés- denki rossz pályát futott volna, leadásának pillanatában még munkája után én is így vagyok. tehát önmagukat „zárták” volna nem tudom megmondani, hogy Ennek ellenére azokban a kate- ki azzal, hogy tele lettek volna minden adat a rendelkezésünkre góriákban, amelyek eredményeit hibaponttal. áll-e a teljes eredménylista elké- jobban megnéztem – pl. a csa- És ekkor jött a második ok, ami szítéséhez. Csak remélni tudom. patbajnokságon a serdülőtől a szintén nem elhanyagolható. Az Én alapvetően a vezeték nélkü- felnőttig – nem nagyon tértek el SI rendszer megbízhatatlan üze- li hálózati kapcsolat hibájának a győztes idők a szabályzatban melése. Az egyesületi váltó OB- tudom be a dolgot, bár ezt bizo- előírt időktől. De ezt biztosan n „berendeztük” az értékelő sát- nyítani, illetve kideríteni utó- fogják mások értékelni. rat, kipróbáltuk az eszközöket, lag szinte lehetetlen – szakmai És most egy olyan dologról, ami minden működött. Aztán jöt- tapasztalat, hogy „laboratóriumi a rendezőknek okozott csalódást. tek az első versenyzők és egyik körülmények” között sohasem Illetve az utóbbi évek alapján már nyomtató sem akart nyomtatni. sikerül a hibát előidézni. Az már számítottunk rá. A parkolás. A Illetve ha nem a SI szoftverével csak egy apró adalék, hogy olyan rendezők nem véletlenül jelölték akartunk nyomtatni működött bajnokságot rendeztünk, amely- ki a parkolókat, de ezt sajnos a a dolog, csak éppen nekünk nél nincsenek meg a feltételei versenyzők nem nagyon akarták

Tájoló 2006 9. szám 7 O RSZÁGOS BAJNOKSÁG , T ÁJEVEZÉS tudomásul venni. A szabályzat alapján még talán arra is lehe- sokan élnek majd a különleges alapján itt is meglett volna a tőség lenne, hogy megfelelő elő- lehetőséggel, hogy megismer- lehetőségünk, hogy mindazokat, készületek után mindenki névre kedhessenek a tájfutók előtt még akik nem tartják be a versenybí- szóló rajtszámot kaphasson, ami „szűz” területtel. Már közel egy róság utasításait, azokat kizárjuk nagyban segítené mind a rende- éve elkezdtük a verseny előké- a versenyből. Lehet, hogy egy- zők, mind a versenyzők „mun- szítését, aminek köszönhetően szer valakinek el kellene kezde- káját”. Illetve át kellene gondol- jelentős anyagi támogatást nyer- ni a szabályok betartatását akár ni, hogy nem biztonságosabb-e tünk a Magyarország – Szlovákia ilyen módon is? Mert így hiába vezetékes hálózatban működtet- – Ukrajna Szomszédsági prog- van a rendezőknek egy meg- ni a számítógépeket a kétség- ram keretén belül, így mindhá- állapodásuk a területgazdákkal, telenül kényelmesebb vezeték rom országból vendégül látunk polgármesterekkel, ha azt a ver- nélküli hálózattal szemben. 5-5 főt az alábbi kategóriákban: senyzők magatartásukkal felrúg- Természetesen mi is levonjuk F/N14, 16, 18, 20, 21, 35, 40, ják. A rendezők pedig viselhetik a ránk vonatkozó tanulságokat 45. A vendégül látás a nevezési a következményeket. annak érdekében, hogy a követ- díjon felül a szállást és a félpan- A tanulságok alapján javaslom kező versenyeinkről lehetőleg ziós ellátást is tartalmazza majd az illetékes bizottságoknak a baj- mindenki kellemes élmények- péntek estétől vasárnap reggelig. noki rendszer, illetve a verseny- kel gazdagodva térhessen haza. És az sem elhanyagolható szem- szabályzat megfelelő részeinek A jövő évi Bükkfennsík Kupa pont, hogy 2008-ban szintén az módosítását annak érdekében, terepválasztásánál már ezt a célt Aggteleki-kaszton rendezünk hogy a következő rendezők próbáltuk figyelembe venni: az egy jelentős versenyt, az egyéni munkáját megkönnyíthessük. Aggteleki-karsztra várunk min- bajnokságot. Az előző nap megadott adatok denkit október végén. Reméljük Gerzsényi Zsolt Sikeres tájevezőverseny a Szigetközben agy sikerrel zárult az őszi I. Nemzetközi Tájevező Verseny hatvan csapatba rendeződve, kajak ifi, kajak felnőtt, kenu Na Szigetközben. Ami talán annak is köszönhető, hogy vegyes, kenu abszolút, kenu ifi kategóriákban. Magyarországon még nem rendeztek ilyen jellegű versenyt, Az első alkalommal könnyű útvonalat terveztek a rendezők a bár vannak egyesületek, baráti körök, akik próbálkoztak vele, közel tíz km-es távon, könnyen megtalálható keresési pontok- mint például a Bodrog árterében. (A Velencei-tavon is volt már kal. A pontokon különféle feladatokat kellett megoldani. Volt ilyen verseny – szerk. megjegyzése) begyűjtési, partraszállási és írásos, elméleti feladat. A táj szép- A tájevezés lényege ugyanaz, mint a tájfutásnak. Vagyis tájé- sége, a késő őszi kellemes, napos idő arra sarkalt sok csapatot, kozódási feladattal ellátott evezés. Az alternatíva az árterekhez hogy a versenytáv megtétele után még pótköröket iktasson képest az, hogy nem egy egységesen víz alatt álló, erdővel, vagy be, természetesen más útvonalon. A szervezők erre is nyitottak akár szántóval tarkított területen zajlik a verseny, hanem szigo- voltak, sőt, örömmel vették a résztvevők lelkesedését. A vacso- rúan a folyómedrek mentén. De hogy mégis izgalmas legyen, ra és az eredményhirdetés után táncház volt, s éjszakába nyúló szükséges a keresési pontok olyan elhelyezése, hogy többféle „Bátorságpróba” zárta hajnali egykor a programot. útvonalból lehessen válogatni. Sajnos ehhez Magyarországon A tatai tájfutók érdeklődését is felkeltette a versenykiírás, s elég kevés hely kínálkozik, ám a Duna szigetközi ágrendszere beneveztek a megmérettetésre. A kettes kajak és négyes kenu erre kiváló. A Pisztráng Kör Egyesület ezért is vette tervbe, kategóriában indulók izgatottan készültek a rajtban. Még „szá- hogy saját működési területén, a Cikolai-ág rendszerben ilyen razföldi edzést” is tartottak hirtelenjében az indulás előtt. A jó versenyt rendez – tudtuk meg Szilágyi Dánieltől, a Pisztráng hangulatot az is fokozta, hogy a Tatai Teknőcök kajakosai meg- Kör Egyesület lelkes szervezőjétől. S kiemelte: „A rendezvény szerezték az első helyet. Horváth János és fia, Tibor nemhiába része a Pisztráng Kör Egyesület Aranynéző projektjének, ami adott bele mindent a Duna-ágban. Tájékozódás, erőnlét, egy a Magyarország-Szlovákia-Ukrajna Szomszédsági Program, kis szemfülesség, gyors helyzetfelismerés és összhang, mind az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával hozzájárult, hogy beevezzenek az első helyre. Gratulálunk valósul meg 2006 szeptembere és 2007 augusztusa között”. nekik. S élménybeszámolójuk alapján valószínű, hogy jövőre A nevezések felülmúlták a rendezők minden várakozását. A még több csapattársuk is csatlakozik hozzájuk az újdonság és Pisztráng kör Egyesület előzetes jelzések alapján félszáz neve- kihívás izgalmával. zésre számított, s ezzel szemben majd kétszázan jelentkeztek, Pénzes Mária TTT-HSE

8 Tájoló 2006 9. szám B UDAPESTI HÍREK

Elnökségi ülés DVD lejátszón és számítógépen is megtekint- hető lesz. A BTFSZ Elnöksége 2006. október 2-án tartott Így kétféle előfizetése lesz a Tájolónak a 2007. ülésén meghallgatta és megvitatta a Sítájfutó évre: a 10 szám előfizetése 3300 Ft, a 10 szám és Tájkerékpár Bizottság (Marosffy O), a Jogi és a DVD melléklet előfizetése 4300 Ft. A DVD Bizottság (Lacsny M.) és Térképbizottság beszá- mellékleteket csak előfizetőinknek tudjuk biz- molóját (Gombkötő P.). tosítani. Tessék választani! Felhívás Azok, akik az IHAROS (Nyakas-kő) BUDAPESTI BIATORBÁGY vagy a SOROKSÁR (Határ- dűlő) térképen 2007. évben versenyt kívánnak rendezni, ingyen kaphatnak tőlem térképet. TÁJFUTÓ NAPOK Ugyanez vonatkozik az új KAMARAERDŐ térképre is, de csak 2007. augusztus 1. után. A BUDAPEST TÁJFU TÓK SZÖVE TSÉ G E Ehhez csak annyi kell, hogy engem hívjanak fel vagy küldjenek e-mailt (06-30-475-9076, illet- 2007. JANUÁR 19-20-21-ÉN RE N D E ZI ve HYPERLINK „mailto:szarka@szabadalmi. A BU D AP E STI TÁJFU TÓ NAPOKAT, hu” [email protected]), és akkor én a BTFSz raktárnak jelzem, hogy az ott letétben M E LYN E K RENDEZVÉNYEIRE TISZTE LE TTE L levő térképekből adják ki az általam közölt mennyiséget. ÉS SZERETETTEL MEGHÍVUNK . dr. Szarka Ernő Program: Előfizetés 2007-re Január 19. (péntek) 17.30 Közgyűlés Kedves Olvasók! Jövőre a Tájoló az eddigi kivitelben és terje- Január 20. (szombat) delemben fog megjelenni. A lap mind a 10 számában 8 oldal az MTFSZ híreit, hivatalos 10.00 Teremtájfutó Diákolimpia Kőbányán közleményeit fogja tartalmazni. a Piros iskolában Az éves előfizetési díj 2007-ben 3300 Ft, kül- (Bp. X. ker., Újhegy sétány 1-3.) földre 6300 Ft. Egy példány ára 330 Ft. Az előfizetési díjat az utolsó számhoz mellékelt 11.30 Budapest Tájfutója díjak átadása csekken kérjük befizetni. A megrendelő nevét és címét olvashatóan, nyomtatott betűkkel kér- 16.00 Szenior találkozó. jük felírni a csekkre. Ugyanezen a csekken lehet Budapest Tájfutó Sportjáért díj átadása. a szokásos támogatásokat is befizetni, ebben Dr. Fekete Jenő György előadása az esetben a csekk „Közlemény” rovatába nem „Tibetben jártam” címmel „Tájoló előfizetés”-t, hanem „Támogatás”-t kell Wengrin Ágnes: Élménybeszámoló írni. A támogatás kategóriáit előző számunk- a 2006. évi WMOC-ról ban közöltük. Az év hátralévő versenyein, vala- mint a BTFSZ-ben és a téli rendezvényeken, 18.00 Bajnokok vacsorája edzéseken személyesen is előfizethető az újság. Január 21. (vasárnap) Tájoló előfizetés DVD-vel is! 9.45 Koszorúzás a Ripszám emléktáblánál 2007-ben, hasonlóan az idei évhez, ismét ter- 10.00 Ripszám Henrik emlékverseny vezzük 2 darab DVD melléklet megjelenését, amelyeken a 2006-os év legjelentősebb esemé- 12.00 Eredményhirdetés a Ripszám nyeit mutatjuk be. Az egyik fotókat, a másik emléktáblánál. filmeket fog tartalmazni. A DVD lemez asztali

Tájoló 2006 9. szám 9 V ERSENYBESZÁMOLÓ ELFÚJTA A SZÉL – VILÁGKUPA DÖNTŐ Franciaország, Clermont-Ferrand, október 1-7. Az idei világkupa soro- A versenyközpont, és egyben a elképzelni, hogyan leszek képes zat utolsó fordulója szállásom ugyanis még innen is gyorsabb futótempó mellett elke- Franciaország szívében, vagy 40-50 km-re volt, Murolban, rülni a teljes elveszést... Clermont-Ferrand környé- egy kis faluban a hegyek között. De még mielőtt nagyon kétségbe kén került megrendezésre. De ide szerencsére már a rende- estem volna, felvirradt a hétfő, és A terület nem mindennapi zők vittek el, akiknek ezúton is kezdetét vette a verseny. A rajtlis- köszönet a sok segítségért, amit tával nem volt szerencsém, majd- helyszínt biztosított a ren- ezalatt az egy hét alatt nekem nem a legvégére sorsoltak, és nem dezvény számára, mind nyújtottak! jött mögöttem olyan esetleges a tájat, mind a terepeket Érkezésem másnapján aztán világbajnok jelölt, aki ha a sors különböző vulkanikus ere- máris kezdetét vette a hivatalos úgy hozza, bepofozhatott volna a detű formációk tették rend- program, az első programpont a célba. Az előttem lévő percekben kívül változatossá. És ha terepbemutató volt a középtávú azonban elrajtolt a világ élme- mindez még nem lett volna számra. Nos, körülbelül azt kap- zőnye, és valósággal kisöpörték elég izgalmas, gondolt tam, amit vártam. Már ez a kis az erdőt... Egyedül kellett tehát egyet az időjárás, és egy térképdarabka is komoly felada- megoldani a feladatot az elejétől jókora vihar formájában ő tott jelentett a maga pár pontjával, a végéig, mégpedig úgy, hogy az kocogó tempó mellett sem volt lehetőleg döntős helyezést érjen. is kivette a részét az esemé- egyszerű megőrizni a kontaktust Aztán elrajtoltunk, és a félelmek nyek összekuszálásából. a terep és a térkép között. Pedig egy része beigazolódott. A tér- a térkép nagyon pontos és jó raj- kép futás közben olvashatatlan e kezdjük az elején. Mivel a zolatú volt. Csak hát a terep... volt, viszont részletgazdagságban válogatott anyagi lehetőségei az valami egészen elképesztően kicsit alulmaradt a terepbemu- igenD korlátozottak, az idei sűrű részletgazdag volt! A hajdani tatón megismerttől. Persze azért programban (EB, VB, VK, Junior vulkanikus tevékenység nyomai így is elég nehéz volt. A pálya VB, Főiskolás VB) egyszerűen minden centiméteren érzékelhe- első fele ettől függetlenül azért nem lehetett pénz mindenre. Így tőek voltak, a domborzat rend- egész jól ment, és a 7-es ponton aztán, egyéb tényezők hatásá- kívül finom volt, és kövek, kövek még együtt voltam azzal a Daniel ra is, végül úgy alakult, hogy a és kövek mindenfelé. Elsősorban Hubmann-al, akivel egyszerre világkupára csak egy igen kicsi a talajon, a futást nehezítendő, rajtoltunk (persze más pályán), és csapat utazott, egészen pontosan de szép számban akadtak kisebb végül megnyerte a saját selejtező egyedül én. A programom iga- nagyobb sziklafalak, és egészen csoportját! De innen viszont egy zából már egy héttel a VK előtt furcsa kinézetű lávatornyok is. egészen pocsék középső szakaszt elkezdődött, amikor Norvégiából És ehhez jött hozzá a növény- produkáltam, és a sok kis hiba „hazatérve” a Cseh OB homok- zet, egy teljesen vegyes erdő sok miatt egészen messzire kerültem kő sziklái között igyekeztem kis girbegurba ágú fácskával, a az utolsó döntőt érő helyezés ráhangolódni a minden tekintet- látótávolság szinte nulla volt, és megcsípésétől is. Másnapra tehát ben nagyon nehéznek ígérkező haladni sem lehetett sokkal gyor- maradt a „B” döntő. Mármint világkupa terepekre. Pár napos sabban benne. Nagyjából 2 km-es elméletileg... De a sors adott még otthonlét után aztán már indul- útvonalon gyűjtöttem be a terep- egy esélyt. tam is ki Ferihegyre, ahonnan re kihelyezett 12 edzőpontot, Történt ugyanis, hogy másnapra előbb Párizsba repültem, majd de mindez több mint 40 percig egy szélvihar kapta el a környé- pedig némi buszozás és metrózás tartott! Persze nem siettem, és ket, és ugyan az „A” döntőt már után vonatra szálltam Clermont- igyekeztem minél jobban megis- elkezdték lebonyolítani, és az első Ferrand felé. Mivel még ez a merkedni a tereptípussal, de az futók már közeledtek is a cél felé, vonatozás is több mint három idő előrehaladtával, egyre foko- végül a rendezők úgy döntöttek, és fél óra volt, ide már csak 11 zódtak aggodalmaim a másnapi, hogy félbe szakítják a versenyt, óra után érkeztem meg, és még immár éles versennyel kapcsolat- mert túl veszélyesnek ítélték a 100 mindig nem voltam a célban. ban, ugyanis nem nagyon tudtam km/órát is meghaladó szélben

10 Tájoló 2006 9. szám V ERSENYBESZÁMOLÓ

selejtező nélkül mindenki indul- és az időkülönbségek is nagyobbak hat rajta! Sőt, hogy a pihenőnap lesznek a szokásosnál. Mindez egy kiesésével se legyen túl megterhe- félig erdő, félig park terepen, és lő a program, a szerdára tervezett ezúttal még a rajtlistám is ugyan- sprint szám délelőtti selejtezőjét csak jó volt. Közvetlen mögöttem is kivették a programból. Ez ám a főiskolás világbajnok Michal a nagyszerű változás! Adott volt Smola indult, mögötte pedig az tehát három nap, három döntő összetett világkupában éppen futammal, selejtezők nélkül! vezető, nem mellékesen sprint- Miután hétfőn elbuktam a közép- specialista Daniel Hubmann. És táv selejtezőt, azt hiszem jobb hát a várható nagy időkülönb- dolog nem is nagyon történhetett ségek miatt az esetleges 2 perc volna velem. Az eredeti program hátrány sem tűnt olyan rossznak, szerint a sprint, egy napon a selej- persze jobb szerettem volna nem tezővel és döntővel, a két közép- látni őket. Mindenesetre a ver- táv után és a hosszútáv előtt, túl senyemet jól kezdtem, és a 7-es soknak tűnt a „jóból”, így nem pontig még az első 20-ban is bent terveztem rajta indulni. Na de az tudtam tartani magam. A 10-es új helyzetben, selejtező nélkül, pontra azonban becsúszott egy 45 A középtávú selejtező befutóján pihenőnap után, ugyan miért is másodperces hiba, és ez pont elég ne próbáljak meg sprinten (is) is volt Smolának, hogy utolérjen. történő versenyzést. A rajtoltatást szerezni egy-két világkupa pon- A következő pár rövid átmenetet leállították, az erdőben lévő ver- tot? Semmi akadálya sem volt, együtt futottuk, egészen az átfu- senyzőket pedig a lehető legrövi- úgyhogy „pótneveztem”. tóig, ahol az éppen a győzelemért debb úton beküldték a célba. Nem És milyen jó döntés volt! A karan- futó Hubmann is utolért minket. lehetett könnyű meghozni ezt a ténból a lányok versenyét hallgatva Az átfutó után azonban sajnos egy döntést, de tény, hogy az erdőben egyértelmű volt, hogy ugyancsak nagyon kemény és hosszú mászás mindenfelől potyogtak az ágak, hosszabb futásra kell felkészül- következett, ahol egész egyszerű- néhány fa ki is dőlt, és magát a nünk, mint a szokásos 12-15 perc, en nem tudtam tartani velük a célt is teljesen felforgatta a vihar. Szerencsére senki sem sérült meg végül, de akik voltak annyira pechesek, hogy korán rajtoltak, egész biztosan nem mindennapi „élményeket” éltek át az erdőben. Na de hogyan tovább? Mégsem lehet egy világkupa futamot csak úgy törölni a programból! A kér- désre a választ a délutáni csapat- vezetői értekezleten adták meg a rendezők. Az IOF-el konzul- tálva végül az a döntés született, hogy a középtáv döntőt pénteken tartják meg, amikor a csütörtö- ki hosszútáv után pihenőnap lett volna a programban a szombati zárószám, a váltó előtt. Igen ám, de ennek a programváltozásnak voltak még más következményei is. Ugyanis azzal, hogy a középtáv a hosszútáv utánra került, ez lett a világkupa döntő, aminek meg az a tulajdonsága is van, hogy Részlet a hosszútávú pályából

Tájoló 2006 9. szám 11 V ERSENYBESZÁMOLÓ lépést, és lemaradtam. Pedig az Mindjárt másnap, a hosszútá- tam. Kár ezért a versenyért, mert érdekes része még csak itt jött a von folytatta a világkupa pontok nagyon büszke lettem volna rá, pályának, ugyanis volt a terepnek gyűjtését, fantasztikus futással ha ezen a terepen jó eredményt egy egészen extrém sziklás része, ismét elverte a világ élmezőnyét. érek el. Így az 55. helyen értem amiben jól megforgatták a pálya Olyan tempóban kezdte el a ver- célba, ami pusztán helyezésre utolsó pár pontját. Normális eset- senyt, amit senki nem tudott még nézve még nem is olyan nagyon ben, 14-16 perc futás után igazá- csak megközelíteni sem. A pálya rossz, de ezzel együtt majdnem ból már vége kellett volna lennie első fél órája alatt már megfog- 50 perc hátrányom is volt a győz- a pályának, ez esetben azonban a ta az előtte induló Holger Hott tes Gueorgiouhoz képest, az meg java még csak most jött. A szikla- Johansent, aki az idei középtávú azért már egy kicsit sok. A nők labirintusban nagyon könnyű volt világbajnok, Valentin Novikovot, mezőnyében a sprint zakó után hibázni, és voltak is áldozatok szép aki végül harmadik lett a világ- Simone Nigli visszavágott, és számmal: Hogy mást ne mondjak, kupában, és Jani Lakanent hasonlóan a férfiak versenyéhez, itt úszott el Simone Nigli győzel- is, aki meg az idei hosszútávú az egyik előtte indulót, Minna me is, amikor két átmenet alatt világbajnok. Hott Johansen nem Kauppit behozta magával a dobo- több mint két percet veszített... akart beszállni a vonatozásba góra. Itt azért nem volt annyira (végül 11. lett) Én sikeresen túl- és más útvonalakat választott, rajt-cél győzelem jellege a dolog- vészeltem ezt a szakaszt is, és a 39. mint Gueorgiouék, de lemaradt. nak, mint Gueorgiou esetében, helyen célba értem. „Besöpörtem” Novikov és Lakanen viszont a Emma Engstrand, és Marianne tehát 2 világkupa pontot, amivel célig elkísérték Gueorgiout, és Andersen is tudta tartani magát maximálisan elégedett is voltam, ez mindkettőjüknek érmet is ért. nagyjából a pálya kétharmadá- sőt, az a tudat, hogy ha a 10-es Novikov lett a második 4 perc ig, de az utolsó harmadban a pontra nem hibázok, még egy 30- hátránnyal, Lakanen a harmadik Kauppi-Nigli páros verhetetlen- on belüli helyezés is benne lehe- 6 perccel. A verseny nehézségét nek bizonyult, és végül tekinté- tett volna a futásomban, egy kis jellemzi az is, hogy Hott Johansen lyes előnnyel szerezték meg az lökést adott az önbizalmamnak, még így is befutott a negyedik első két helyet. amire szükségem is volt a közelgő helyre, őt Jarrko Huovila követte, Pénteken pihenőnap helyett, hosszútáv előtt. A nők versenyét és a hatodik Michal Smola már az elhalasztott középtáv döntő egyébként végül, Simone kiesé- több, mint 10 percet kapott! És következett. Az eredeti tervek sével a finn nyerte volt nem egy meglepetés is. Több szerint én már pénteken reggel 17,23-al, és jól jellemzi a ver- nagy név is ugyancsak hátul vég- elhagytam volna Franciaországot, senyt, hogy a harmadik helye- zett az eredménylistában. Daniel de a programváltozást követő- zett már 18 percen kívül volt. A Hubmann és Emil Wingstedt is en sikerült az én utazásaimat férfiaknál nagyon szoros volt a már csaknem az eredményhirde- is átszervezni, így végül mégis verseny a már említett Daniel tés alatt értek csak célba, kívül a indulhattam ebben a számban is. Hubmann és a hazai pályán ver- világkupa pontot érő első 40-en, És, mint már említettem, mivel a senyző, középtávon háromszoros és több mint fél óra hátránnyal! sorrendváltozás miatt ez a szám világbajnok Thierry Gueorgiou A terep különleges, szokatlan, és lépett elő világkupa döntőnek, között, ám végül az utóbbi győ- nehéz volt mindenkinek. A hibá- mindenki az „A” döntőben futha- zedelmeskedett. Az átfutóban kat nagyon nehéz volt korrigálni, tott a hétfői selejtező eredménye- még ugyan Hubmann vezetett így kicsit hibázni szinte lehetetlen itől függetlenül. Annyi bökkenő Gueorgiou előtt, de a sziklák volt. A legkisebb koncentráció azért mégis volt a számomra, közé érve Gueorgiou leiskoláz- kiesés is hosszú percekbe került. hogy az átszervezett elutazásomat ta a mezőnyt, és az öt sziklás Az én versenyem nem sikerült is csak úgy lehetett kivitelezni, átmenetből hármat megnyerve valami jól, ami részben annak ha nagyon korán rajtolok - és a a végső győzelmet is megszerez- köszönhető, hogy nem sokkal fél- pályán sem veszek el. Ezért biz- te. A franciák boldogok voltak, pálya után eltörtem a tájolómat... tos, ami biztos alapon, a rende- mindenki ünnepelt, és megkez- Ezt követően komoly gondjaim zők betettek első rajtolónak, ami dődtek a találgatások is, hogy voltak a részletgazdag terepen azért egy kicsit túlzás volt, de úgy vajon képes lesz-e Gueorgiou a tájékozódással, hogy mást ne látszik, nem bíztak meg bennem megnyerni mind a három egyéni mondjak, nem sokkal a vége előtt, teljesen, hogy nem fogok elveszni számot. Talán nem lövöm le a két egymás követő pontra, ösz- a pályán. És hát valóban nem volt poént, ha elmondom: képes volt. szesen majd’ negyed órát hibáz- egyszerű a pálya. A terep még a

12 Tájoló 2006 9. szám Részlet a középtávú (selejtező) pályából hosszútáv terepénél is összetet- a 23 éves svájcin, mivel így is összetett világkupában is ilyen tebb volt, és itt még az a lehető- elvesztette vezető helyét az ösz- sorrendben végeztek Simone ség sem állt fent, hogy a hosszú szetett világkupában. Gueorgiout mögött. átmenetekben, nagyokat kerülve csak egy valaki tudta megszo- Szombaton a váltó számmal ugyan, de ösvényeken lehessen rítani ezen a napon, az orosz fejeződtek be az idei világkupa futni. A versenyem ennek elle- Valentin Novikov, de ő viszont sorozat eseményei, de ezen csa- nére jól indult, talán egy kicsit olyannyira, hogy az utolsó rádiós pat híján már nem vettem részt, túl jól is. Mivel az első ponto- ponton még egy hajszállal vezetni ezért csak hallomásból tudok kat gond nélkül fogdostam, egy is tudott a franciák nyerő embere beszámolni róla. A helyszín kicsit túl könnyelművé váltam, előtt. A következő pontra azon- azonos volt a középtáv döntőjé- és ez egy majdnem 4 perces hibát ban hibázott, így mindez csak vel, így ismét nagyon technikás eredményezett a hatos pontra. a második helyre volt elegendő pályák várták a versenyzőket, Ráadásul sajnos ezt követően számára. A legnagyobb kiszállást volt is kavarodás rendesen. Végül sem sikerült visszazökkennem a ezen a napon is a svédek nagy- mind a férfiaknál, mind a nőknél megfelelő ritmusba, és innentől menője, Emil Wingstedt produ- finn győzelem született, a nőknél majd’ minden átmeneten súlyos kálta, aki egy 8 perces hibával ráadásul kettős. És még az is úgy, másodperceket veszítettem. Így képes volt 45 helyet visszazuhan- hogy a második csapatuk verte persze az eredményem itt sem lett ni az eredménylistában egyetlen 6 perccel az elsőt! Az meg külön valami fényes, mégis nagyon örü- átmenet alatt. A nők versenyében érdekesség volt, hogy a befutó- lök, hogy egyáltalán futhattam Simone Nigli egy 3 és egy 2 per- ban hatalmas hajrá bontakozott itt, és biztos vagyok benne, hogy ces hibával szállt ki az érmekért ki a második helyért Minna rengeteget tanultam a verseny folytatott küzdelemből, de ez már Kauppi és Simone Nigli között, alatt. Az élmezőny versenyében nem számított neki, az összetett akik nyílván nem tudták, hogy a Gueorgiou befejezte, amit elkez- világkupát így is simán nyerte. finn második csapat már réges- dett, és besöpörte harmadik győ- A versenyt szoros csatában végül rég célba ért, így az egész hajrá zelmét. Ezúttal Daniel Hubmannt a norvég Marianne Andersen teljesen fölösleges, hiszen nem- fogta be, és hozta be magával a nyerte a két finn, zetenként csak egy váltó számít. dobogóra, de ez már nem segített és Heli Jukkola előtt, és ezzel az A harmadik helyre – újabb hat

Tájoló 2006 9. szám 13 Színes VK térkép V ERSENYBESZÁMOLÓ perc hátránnyal – a svédek érkez- tek meg. A férfiaknál szorosabb volt a verseny, de a végeredmény ugyan ez lett, elsők a finnek, Svájc második, és Svédország kettes váltójáé a bronz. Ami itt érdekesség volt, az a változatos- ság kedvéért megint csak Thierry Gueorgiouhoz kapcsolódik, aki majdnem megfutotta negyedik fantasztikus futását négy nap alatt. A 14. helyről vágott neki a versenynek, ahonnan a har- madik rádiós pontig képes volt felfutni a harmadik helyre, ám a pálya végén (a héten először) ő is hibázott, így a célvonalat csak a negyedik helyen érte el. Sőt, kide- rült, hogy David Anderssonnal, a svéd egyes csapat befutó embe- rével együtt rossz pontot fogtak a kiskörben, így a negyedik és ötödik hely a két norvég váltó Részlet a sprintpályából ölébe hullott. Ezzel véget is ért az idei világku- nekem csak jól jött, habár a pén- Hosszútáv pa szezon, és jövő évtől egészen teki napom kicsit sűrű lett, és a Men (81) 13.2 km 415 m 26 P más formában fog folytatódni. nullára rajtolás sem segítette elő 1 Thierry GUEORGIOU France 1:32:13 Ezentúl nem rendeznek majd az eredményességemet. Thierry 2 Valentin NOVIKOV Russia 1:36:03 ilyen egy hetes világkupa for- Gueorgiou teljesítménye (egy 3 Jani LAKANEN Finland 1:38:09 dulókat, az egyes versenyeket pont kivételével) kiemelkedett 55 Csaba GÖSSWEIN Hungary 2:20:48 már meglévő, nagy nemzetközi a mezőnyből, én meg azt hiszem Women (55) 8.6 km 310 m 20 P versenyekre fogják ráépíteni. A nagyon sokat tanultam ezalatt 1 Simone NIGGLI-LUDER Switzerland 1:15:08 jövő évi programban az ukrán a pár nap alatt, és nagyon örü- 2 Minna KAUPPI Finland 1:19:12 VB-t, és a svájci záró futamot lök, hogy itt lehettem. A rész- 3 Emma ENGSTRAND Sweden 1:22:30 leszámítva kizárólag skandináv letes eredmények elérhetőek a Középtáv versenyek szerepelnek majd, VK honlapjáról, ahol ugyancsak Men (82) 4.1 km 260 m 15 P és az indulási jogosultságra is megtekinthetőek a térképek 1 Thierry GUEORGIOU France 28:28 merőben új – és még jelenleg is a győztesek útvonalaival. A 2 Valentin NOVIKOV Russia 29:45 is erősen támadott – szabályok cím: „http://www.wcup2006.fr” 3 Daniel HUBMANN Switzerland 30:24 fognak vonatkozni. A végső http://www.wcup2006.fr 57 Csaba GÖSSWEIN Hungary 43:33 szabályokat november közepére Gösswein Csaba Women (52) 3.7 km 175 m 13 P ígérik az IOF honlapon. Az idei 1 Marianne ANDERSON Norway 35:33 záró fordulóval kapcsolatban Eredmények 2 Minna KAUPPI Finland 35:39 összességében elmondható, hogy Sprint 3 Heli JUKKOLA Finland 35:56 a szokatlan és nagyon technikás Men (83) 3.0km 110 m 25 P Váltó terepeken a világ élmezőnye is 1 GUEORGIOU Thierry France 16:03,8 Men (25) gondokkal küszködött az egész 2 HUBMANN Daniel Switzerland 16:12,7 1 FINLAND 2:09:33 hét folyamán, de ettől függet- 3 HUOVILA Jarkko Finland 16:43,9 2 SWITZERLAND 2:12:48 lenül, vagy pont ezért, nagyon 39 GÖSSWEIN Csaba Hungary 18:53,2 3 SWEDEN-2 2:14:03 izgalmas küzdelmeket hoztak a Women (53) 2.7km 95 m 20 P Women (15) versenyek. A keddi nap viharos 1 JUKKOLA Heli Finland 17:23,2 1 FINLAND-2 1:59:12 időjárása egy kicsit ugyan felbo- 2 ENGSTRAND Emma Sweden 17:30,7 (2) FINLAND 2:05:04 rította a programot, de végül is 3 GEMPERLE Sara Switzerland 18:00,9 2 SWITZERLAND 2:05:04

Tájoló 2006 9. szám 15 1/2 HSE

1/2 Graffic-Com

Színes H ÍREK AZ M T F S Z - BŐL TÁJFUTÁS

MTFSZ elnökségi ülés jegyzőkönyve A Magyar Tájékozódási Futó 1., Javaslat az Országos Diákolimpia lebonyolítására Szövetség lapja A hároméves Diákolimpia szabályzatot a Sportágfejlesztési és Ifjúsági Bizottság felülvizsgálta, számos helyen megváltoztatta. Jelenlegi formája az előzőnél sokkal inkább konszenzusos, többek számára elfogadott. A szalagos, D kategóriájú pályát a 2006. 9. szám kellő módon sikerült integrálni a Szabályzatba. 2., Javaslat az e-mailben történő kommunikáció szabályozására. A szabályozást a Felügyelő Bizottság elnökének kérésének megfelelően be kell Kiadja a Szövetség: vezetni. Vita arról van, hogy ez esetleg nem kívánt leveleket jelent a nem érdekeltek részére is. A beterjesztett javaslat szövegének utolsó két mondatát egyszerűsíti az A kiadásért felel: elnökség, a javaslatot alapvetően elfogadja. Less Áron 3., Javaslat az Országos Csapatbajnokság jövőbeni lebonyolítására Már a tavalyi évben is foglalkozott a német rendszerű csapatbajnokság bevezetésével Alapító főszerkesztő: az elnökség. Az Elnökség nagyobb része egyetért azzal, hogy a jelenlegi CSB helyett a német rendszerű bajnokság izgalmasabb lenne, jobban szolgálná a csapatszellem Skerletz Iván építését, azonban Zsigmond Tíbor felhívja a figyelmet, hogy a pontok elosztása Főszerkesztő: problémát okozhat a 12-13 éves gyerekeknek, nehéz a rendszer megértése. Nem szeretné továbbá, ha a jelenlegi CSB helyébe lépne a német rendszerű csapatbaj- Hites Viktor nokság, inkább új bajnokságként rendeztetné meg. A Versenybizottság a Bajnoki rendszer egészének módosításaival egy kosárban tárgyalja meg a német rendszerű Állandó munkatársak: csapatbajnokság bevezetését. Scultéty Márton, Sárecz Lajos, 4. A 2006. évi Ifjúsági EB-ről készült TV-s riport megtekintése és vitája. Vásárhelyi Tass nyilvánvalóan hibázott, amikor a riportot összeállította, hiszen a Cserpák Zsolt, Madarassy Pál, képek és a szöveg néhol károsak voltak a tájékozódási futó sportágra. Vásárhelyi Tass Kelemen János, Zentai József, az elmúlt években erőn felül dolgozott a sportágért. Gajdos Tamás azt kéri, hogy ha Miháczi Zoltán, Ács Gábor valakinek kritikus megjegyzése van a riportjaikkal kapcsolatban, azt jelezzék felé, hogy ezzel is javítsák a műsorok minőségét. Fotók: 5. Tájékoztató a 2006. évi Hungária Kupáról (írásos). A beszámolóban Dr. Dobrossy István is elmondja, hogy sikeres versenyt rendeztek Nemesházi László, Máthé István meg, ezzel nem csorbítva a Hungária Kupa hírnevét. Elsősorban arra panaszkodott, hogy bizonyos körök eleve negatív hozzáállást mutattak versenyükhöz, amely ISSN 0133-4697 számukra káros következményekkel járt. Sikerült Debrecenben egy olyan csapatot összeverbuválni, amely nagyobb feladatok megoldására is képes. 6. Tájékoztató a 2007. évi Hungária Kupa szervezési munkálatairól. Megjelenik évente A Hungária Kupa előkészületei a terveknek megfelelően haladnak. A Versenyközpont 10 alkalommal kijelölésre került (Orfű), a versenytérképek helyesbítése megkezdődött. Harkányban látványos sprintversenyt rendeznek. A Szervezőbizottság Dr. Tihanyi László vezetésé- lapzárta megjelenik vel felállt. A rendezők a 2007. évi Hungária Kupára 1200 versenyzőt várnak. 9. 10. 24. 11. 03. A rendezők kérik az MTFSZ-t, hogy a Szövetség lapjában biztosítson helyet a rendez- 10. 11. 21. 12. 01. vény népszerűsítésére: interjúk jelenhessenek meg a térképkészítőkkel, ellenőrző bírókkal, legyenek további cikkek. Az MTFSZ segítse őket a kiírások kipostázásában Szerkesztőség: a külföldi szövetségek felé. 7. Beszámoló a felnőtt és junior válogatott 2006. évi világversenyeiről. MinSport Bt., A világversenyek lezajlottak, a szövetségi kapitány meglátása szerint a magyar Telefon: 88/421-404 válogatott sikeresen indult el a 2009-es VB felé vezető úton. Sajnos az anyagi lehe- 8200 Veszprém, tőségek korlátozottak, az egyesületek pedig nehezen bírják elviselni a válogatottak versenyeztetésének költségeit. A következő évben kevesebb lesz a világverseny, talán Gyöngyvirág u. 16/F több energia jut a kísérő rendezvényekre is. E-mail: [email protected] 8., Tájékoztató a 2006. novemberi sportágfejlesztési értekezletről. A Sportágfejlesztési Tervet 2005-ben elfogadta az MTFSZ közgyűlése, azonban ez Nyomda: viszonylag puha célokat határoz meg és nem adja meg az oda vezető utat. A Tervet Unio-Printer Nyomda Kft. tovább kell fejleszteni, hogy konkrétabb legyen, minél több szám legyen benne. Az

Tájfutás 2006 9. szám 17 H ÍREK AZ M T F S Z - BŐL

értekezleten meghatározott prioritásokat kellene érvényesíte- A korcsoportok értelmezése az MDSZ szabályai szerint (ld. ni a költségvetés sarokszámainak esetében. Az értekezleten www.mdsz.hu). az elnökségnél szélesebb körben lehetne a sportágról infor- NYÍLT szalagos: csak a megyein, de ott kötelező. mációkat gyűjteni. Az elnökség egészét szeretnénk meghívni 3.2. Váltóverseny: az értekezletre, valamint a sportág, szakosztályok befolyásos 3.2.1. Férfi és Női kategóriákban 3-3 fős vegyes korcsoportú vezetőit. váltóverseny, egy-egy 14-16-18-as pályával, 3x30 perc körüli 9., Egyebek győztes idővel. a.) Sárecz Lajos, a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club elnök- 3.2.2. Egy váltóban csak azonos megyéhez tartozók (okta- ségi tagja az MTFSZ elnökségének írt levelében azt kéri, hogy tási intézmény alapján) indulhatnak, az egyéni versenyen a Thermenland Opennel kapcsolatos rangsoroló és sportágfej- bejutottak közül. (Vegyes váltóban a kimaradó verseny- lesztési díjat csak a magyar versenyzők után kelljen befizetni- zők elindulhatnak, de ők nem számítanak be a végső ük, hiszen ők csak társrendezői voltak az ausztriai eseménynek. sorrendbe.) Az elnökség első fokon elutasította kérelmüket. 3.2.3. Minden megye és Budapest legfeljebb 6 váltót indíthat, b.) Blézer Attila az Egri Spartacus SE edzőjeként és a olyan módon, hogy semelyik két váltója nem futhatja végig Sportágfejlesztési és Ifjúsági Bizottság tagjaként arra kéri ugyanazt a pályasorrendet az elnökséget, hogy biztosítson forrásokat tájfutó oktatási b4.1. Nevezhetők az általános és középiskolák nappali tagoza- anyagok megjelentetésére. A kérdéssel a Sportágfejlesztési és tos tanulói oktatási intézményük képviseletében. Ifjúsági, valamint a Marketing és Média Bizottság foglalkozik 4.2. Mindenki csak a saját korcsoportjában indulhat (váltóban tovább. egyel feljebb is). 4.3. A II. kcs. versenyén fiatalabbak is rajthoz állhatnak. Tájfutás diákolimpia versenyszabályzata 4.4. A VI. kcs.-ba nevezhetők túlkorosak is, de ők minősítést nem szerezhetnek, eredményeik a minősítések megállapításá- (A sportág bajnoki szabályzatának a melléklete) ban nem vehetnek részt. 1. Versenyfordulók: Két lépcsőben kerül megrendezés- A megyei döntőre az iskoláknak kell nevezniük a tanulóikat. Az re az adott tanévben: országos döntőre a nevezés a megyei szövetségek által meg- 1.1. megyei (budapesti) döntők – küldött eredménylistával automatikusan történik (a megyei Legalább 2 héttel az országos döntő előtt, az országos verseny- szövetség megküldi az esetleges lemondásokat is). Kivételt naptár szerinti időpontban. képeznek az aranyjelvényes és a válogatott versenyzők, akiket 1.2. országos döntő: a klubjuk közvetlenül nevezhet az iskolájuk nevének és a tele- május 20 – 31 között, lehetőleg más rangsoroló versenyekkel pülésnek a megnevezésével. együtt rendezve, az országos versenynaptár szerinti időpont- 5. Továbbjutás a megyeiről: ban. 5.1. Kategóriánként (kivéve a NYÍLT) F-N II, III., IV. korcsoport- Több megye összevontan is megrendezheti a megyei fordulót, ban 4-4 fő, F-N V., VI. korcsoportban 3-3 fő. de a népszerűsítés miatt, a kisebb utazási távolságok érdekében 5.2. Budapest a létszám tekintetében két megyének számít. célszerűbb minden megyében külön-külön. Tömegközlekedési 5.3. A válogatott keretek tagjai valamint az Arany-jelvényes eszközökkel legyen elérhető. minősítésűek létszám 2. Versenyforma: felettiek, az országos döntőbe közvetlenül nevezhetők. Ha 2.1. megyei – normál távú, egyéni verseny elindulnak a megyei döntőn, a továbbjutó létszámba nem 2.2. országos – 1. nap: normál távú egyéni, rangsoroló verseny számítanak bele. (nullidő 11-12 óra) 6. Nevezési díj: Nevezési díjként a szokásoshoz képest mér- – 2. nap: rövidtávú egyéni és rövidített váltóverseny sékelt összeg állapítható meg. A nevezési díjat a rendezési 3 fős megyei (budapesti) váltókkal, vegyes korcsoportban pályázat elbírálásakor a Naptár bizottság figyelembe veszi. (nullidő 9-10 óra) 7. Díjazás: (Az első és második nap programja a rendezés igényei szerint 7.1. A győztesek elnyerik a „Magyar Köztársaság Tájfutás felcserélhető.) Diákolimpia Bajnoka” címet. 3. Kategóriák: 7.2. Az 1-3. helyezettek érmet kapnak (MDSZ ill. a megyei 3.1. Egyéni verseny: diáksport tanács biztosítja), az országos 4-6. helyen végzők Diákolimpiai korcsoport Kategória minősítés szempontból oklevelet vehetnek át. F-N II. F-N 12 D 7.3. A támogató cég tiszteletdíjait a megyei elsők és az orszá- F-N III. F-N 14 B gos 1-3. helyezettek kapják. F-N IV. F-N 16 B 7.4. A megyei, budapesti döntőkön legtöbb (minimum 10 F-N V. F-N 18 B fő) eredményesen teljesítő tanulót elindító iskola az MTFSZ F-N VI. F-N 20 B különdíját kapja.

18 Tájfutás 2006 9. szám H ÍREK AZ M T F S Z - BŐL

8. Egyebek: További kiemelt rangsoroló versenyek: A megyei versenyeken a III. korcsoportban C vagy könnyű B 04. 13. Postás Kupa nehézségű pályát kell kitűzni. 05. 03. Tipo Kupa 8.2. Az országos döntőben a pályák nehézségi foka B. 05. 18. Mecsek Kupa 8.3. A NYÍLT szalagos kategória pályája tartalmazzon a térkép 08. 20. Hungária Kupa 1. nap alapján felismerhető rövidítési lehetőségeket (a levágható 09. 14. Szentendre Kupa kanyarok mindig kívülre kerüljenek). Az iskolák számára ezt az 09. 27. Kalocsa Kupa középtáv elindulási lehetőséget kell minél hatékonyabban propagálni. Ha lehetőség van rá, anyagilag is ösztönözni a minél nagyobb Kiemelt rangsoroló verseny még a fentieken kívül a 4 nappali létszámú részvételt (Pl. helyi támogató megnyerése. Iskola, egyéni bajnokság. testnevelő díjazása). A 2009-es bajnokságok, Hungária Kupa, világranglista és 8.4. Az országos döntőt próbáljuk némiképp „fesztivál-jelle- kiemelt rangsoroló versenyek rendezésére 2007. júniusában gűvé” tenni, írjuk ki a pályázatot. pl. a versenyzést kiegészítő programok szervezésével. Hegedüs András. A versenyrendszer bevezetését az MTFSZ Elnöksége 2003. január 20-án elfogadta, Az MTFSZ Sportágfejlesztési értekezlete hatályba lépése 2004. január 1-től. A szabályzat módosításait az Elnökség 2006 október 9-én elfogadta, és 2007 január 1-től Ideje: 2006. november 4. 15:00 ( szombat ) életbe lépteti. Helye: Csákberény, Sportkombinát Megjegyzés: további információ az Öszi Spartacus Kupa első Javaslat az e-mailben történő napján Napirend: Általános vita a sportág prioritásairól, az MTFSZ kommunikáció szabályozására költségvetésének főszámairól, valamint egyéb, sportágunkat Az elmúlt évek tapasztalata alapján a postai levelezést folya- érintő problémákról. matosan felváltja az elektronikus levelezés. Ma már szinte mindenkinek van elektronikus postafiókja. Ám amíg a hagyo- Európai országok találkozója mányos (postai) rendszerben könnyűszerrel meg lehetett győ- ződni arról, hogy a címzett kezéhez kapta-e a kérdéses levelet Az idei felnőtt Világbajnokság helyszínén tartották meg az (ajánlott küldemény), addig az elektronikus levelezésben ez a Európai Országok Találkozóját, ahol az alábbi események hely- gyakorlat még nem terjedt el. Számos példa bizonyítja, hogy a színéről született döntés: szabályozásra szükség van. 2007 Korábban az Elnökség már határozatot hozott arról, - Ifjúsági Sítájfutó EB - Henndorf, Ausztria hogy az MTFSZ irodából kimenő leveleket hivatalosnak 2008 fogadja el. - Felnőtt Európa-bajnokság, Ventspils, Lettország, 05.25. - Javaslat: Hivatalos levelek küldése esetén az MTFSZ-nek 06.01. Ezzel egyidőben kerül megrendezésre a Trail-O EB is. visszaigazolást kell kérnie annak megérkezéséről, ekkortól - Ifjúsági Európa-bajnokság, Wangen an den Aare, Svájc, 10.09. megérkezett érvényes és hatályos a levél illetve a levél elküldé- - 10.12. se. Ugyanígy az MTFSZ részére hivatalosnak, megérkezettnek, - Sítájfutó Európa-bajnokság, S-chanf, Engadin, Svájc érvényesnek és hatályosnak csak az a levél tekinthető, amely- - Sítájfutó Junior VB és Ifjúsági EB, Borovec, Bulgária nek érkezését az MTFSZ visszaigazolta. A visszaigazolás módja lehet automatikus, vagy manuális. További hírek Budapest, 2006. október 4. Less Áron, Molnár Péter – 2006. szeptember 1-jétől Korik Vera az MTFSZ pályázatfe- lelőse, továbbá a Diáktájfutás program adminisztrációs koor- 2008. évi kiemelt rangsorolók dinátora lett. – Megtartotta első főtitkári tájékoztatóját az ÖTM Sport A naptár bizottság elbírálta a 2008-as világranglista verse- Szakállamtitkársága: feladataik között továbbra is a dopping- nyek és kiemelt rangsoroló versenyek rendezésére beérkezett kérdés megoldását tartják a legfontosabbnak. pályázatokat. A magyar keretet nem csökkentő Thermenland – A Nemzeti Sportszövetség megkezdte a Sport XXI. Nemzeti Open mellett világranglista verseny lesz 2008-ban a Hungária sportstratégia továbbfejlesztését annak érdekében, hogy a Kupa 4. napja (középtáv), az Eger Nagydíj és az Őszi Spartacus sportszövetségek integrációjának elébe menjen. Kupa. A világranglista versenyek egyben kiemelt rangsoroló – Az SI üzemeltetői pályázatra csak a Hungária 99 Bt. nyújtott versenyek is. be pályázatot.

Tájfutás 2006 9. szám 19 T RAIL -O

hu) találhatók dokumentumok FELHÍVÁS! (versenyszabályzat, Trail-O clinic anyagok), de telefonon is AZ MTFSZ TRAIL-O B IZOTTSÁ- állunk leendő versenyrendezők GA FE LKÉ RI A TAGSZERVEZE - rendelkezésre: TE K E T, VERSENYRENDEZŐKET, Nemesházi László HOGY JE LE N TK E ZZE N E K A tel: 06-20-934-4232 2007-ES TRAIL-O VE RSE N Y E K RENDEZÉSÉRE . Figyelem! Határidő: 2006. november 30. Az MTFSZ Trail-O bizottság tag- Azon klubok, szakosztályok jai sorába keresünk a tájfutásért jelentkezését várjuk, akik a már és a mozgássérültek sportolásá- tervezett tájfutó versenyükkel ért elkötelezett tagot/tagokat. egy időben vagy esetleg önál- Fő célkitűzésünk a 2009-ben lóan kívánnak Trail-O versenyt megrendezésre kerülő Trail-O rendezni. VB sikeres lebonyolítása. Az internetről letölthető („http:// Ehhez szükség lesz egy megfele- www.trail-o.mtfsz.hu” www. lő rutinnal rendelkező szervező trail-o.mtfsz.hu dokumentumok csapatra, valamint egy jól fel- Hírek menü) jelentkezési lap kitölté- készült magyar Trail-O válo- sével, és bizottságunkhoz való gatottra. Hivatalosan is értesítést kaptunk eljuttatásával ([email protected]) Ebbe a szervező csapatba, vala- az IOF –től, hogy kijelölték a regisztráljuk a jelentkezéseket. mint a leendő válogatott tag- 2009-es Trail-O VB ellenőrző- A Trail-O rendezéstechnikai kér- jainak kiválasztásához, felkészí- bírójának Dick Keighley (GBR) dések tisztázásához az MTFSZ téséhez keresünk elkötelezett urat (a 2005-ös Trail-O VB-n adattári oldalain (www.mtfsz. partnereket. győztes brit csapat tagja).

20 Tájfutás 2006 9. szám T ÁJBRINGA EGY BALSZERENCSÉS EURÓPA-BAJNOKSÁG Szeptember elején rendez- tudott állni, igaz tartalékok nélkül. A homokos terep alaposan próbára ték meg az első tájbrin- Az utazás szerencsére komplikáci- tette a mozgó alkatrészeket is. A ga Európa-bajnokságot ók nélkül zajlott, s a verseny előtti váltók felváltva makacsolták meg Varsóban. A magyar csapat nap mindnyájan megérkeztünk magukat, a láncokat minden edzés szereplését balszerencsék a Varsó keleti peremén található és futam után alaposan ki kellett sorozata kísérte, így kicsit helyszínre. Itt az augusztus végi pucolni, hogy legalább egy darabig szomorkásan tekintünk visz- 10°C és az utoljára 30 éve felújított ne recsegjenek. Dr Paul szakértelme sza az EB négy napjára. De „hotel” kicsit visszafogta a csapat felbecsülhetetlen volt a csapat gépe- Paul 11. helye a sprintben, lelkesedését. Sajnos az olcsóbb inek üzemben tartásában! szállás másik hátránya a VK-tól Sprint valamint Anna 11. helye és a csapatok fő szálláshelyétől középtávon, 12. helye a való mintegy fél órás távolság volt, Az első versenynap a sprintet ren- sprinten és „majdnem 5.” ami kissé izolált érzést biztosított, dezték bemutató jelleggel, csak helye hosszú távon VB erős- melyet csak három másik náció felnőtt férfi és női kategóriában, ségű mezőnyben reményt ad fiaival osztottunk meg. mert ez jelenleg még nem hiva- a jövő évi versenyek előtt. Az Európa-bajnokság mind a három talos EB szám. A terep egy kato- hivatalos futamát ugyanazzal a céllal nai akadémiának a nagyközönség eljes felnőtt női és férfi csapattal, rendezték, csak a térképek kivágata számára is nyitott erdős gyakorló egy ifi fiú csapattal és támogató változott. A terep lapos, homokdű- pályája volt Varsó nyugati oldalán. szeniorT versenyzőkkel készültünk nés volt, helyenként nagyon sűrű A részletgazdagságnak megfelelően a szeptember elején Varsóban ren- úthálózattal a sok nyaralónak és a térkép 7500-as volt, de a stadion dezett első nyílt tájbringás Európa- kirándulónak köszönhetően. és környékét 2500-as kivágaton is bajnokságra, melyen egy időben A napok óta szemerkélő eső a ábrázolták ugyanazon a lapon. rendezték az EB felnőtt, junior és homokot érkezésünkkor mindenhol Miután a lengyel csapat jó néhány ifi kategóriáit, valamint a szeniorok tekerhetővé tette. A napsütés meg- tagja számára ez a terep hétköznapi nyílt versenyét. Így az 5 napos ver- érkezte feletti örömünket viszont edzőterepnek számított, így a nem- senyen 25 ország mintegy 400 ver- gyorsan tompította a homok kiszá- zetközi mezőnynek 2 órás térképes senyzője vett részt. A rendező len- radásával járó növekvő lazasága és terepbejárási lehetőséget adtak az gyelek mellett a legnépesebb csapa- mélysége. A versenyen nem volt esélyegyenlőség nevében. Ez olyan tokat az oroszok (42 főt!), a finnek ritka az olyan akár több 100 m jól sikerült, hogy végül a várt hazai és a csehek nevezték, előrevetítve a hosszú szakasz se, ahol tolni se volt sikerek helyett két svájci győzelem várható eredményeket. Az Európa- könnyű a gépet. született. Igaz, ebben a rendezők is bajnoki eredményhirdetéseken fel- váltva hallgattuk az orosz és a finn himnuszt, melyek váltakozásának ritmusát csak egyszer-kétszer bon- totta meg a svájciak, franciák és osztrákok első helyezése. Számunkra sajnos már az előjelek sem voltak igazán biztatóak. Két héttel a verseny előtt kiesett az ifi csapat egyik tagja: Hegedüs Gergő két bordáját törte egy erdei sorom- pón. A női csapatból pedig Cseh Vera a verseny előtt 3 nappal esett ki egy rakoncátlan porckorongnak köszönhetően, melyet azóta már el is távolítottak. Így összességé- ben örültünk, hogy az előzetesen nevezett három váltó mindegyike ki A női csapat

Tájfutás 2006 9. szám 21 T ÁJBRINGA besegítettek a legesélyesebb lengyel versenyző tévútra terelésével. Sajnos Tamás Tibi és Marosffy Orsi, mint az EB első férfi és második női indulója, szintén a rendezők áldozata lett. A gondosan előkészí- tett, dobogón elhelyezett starthely minden igényt kielégített ugyan látványosság szempontjából, csak sajnos a rajtot irányító rendezők nem tudták, hogy mit is kellene csinálniuk. Az első versenyzőket késve engedték fel a dobogóra, majd ott megpróbálva javítani hibájukat, A férfi csapat gyorsan odanyomták nekik a térké- pet és szabályosan lelökdösték őket helyi bevásárló központban a cipő- kezett az útvonalra. A két első pont a pályára. Sajnos a kétkörös pályát boltnak angol jellegű nevet adtak nagyon közel volt, de a rendezők a térkép két oldalára nyomták, s (Shoes Shop), amely lengyel átírás- azért nem voltak annyira tréfásak, a rendezők fordítva tették oda az ban: Szuz Szop. Bizakodva néztünk hogy az is közös legyen mindkét első versenyzők térképtartójára. S a második nap elé. körben. Így az ünnepi előkészületek mivel mindkét kör első pontja az 1. búfelejtésbe csaptak át... Hosszútáv sorszámot viselte, így Tibi és Orsi A többi versenyző nagyjából hozta is csak akkor kezdte furcsán érezni A versenyt tömegrajttal, 2 illetve a várható helyezését: Orsi 33. lett, magát mikor az első körük végén a 3 körös farsta pályákon zajlott, Brigi 35., míg Dani 42., Paul 50. egy kordon a célba terelte őket az átfutó hasonlóan a májusi magyar baj- nagy keverés után, és végül Tibi a pont helyett. Persze a rendezők csak noksághoz. A lapos terepre való 67. helyen jött be miután visszatalált sajnálkozva tárták szét karjukat: a tekintettel a pályákat igen hosszúra a térképre. Az ifi fiúk egymással pontérintés sorrendiségének helyes- tervezték: 48 km a fiuknak, 30 km szolidarítva a 25-27. helyet foglal- sége a versenyző felelőssége, s a tér- a lányoknak. De végül a győztes ták el. kép sarkában is volt egy „1” és egy idők a rendezőket igazolták, hisz Az EB egyik nagy port felkavaró „2” szám. Miután saját legjobb ver- a fiuknál 121, míg a lányoknál 91 esete is ezen a napon történt: a senyzőjük is hasonlóan esett ki, így perces győztes idők születtek a laza pályán egy litván versenyző ráfu- sok vitára nem volt lehetőségünk. homok és a néhol elkerülhetetlen tott egy dánra, aki ezt lelkére vette. A rendezésnek ezen kettőssége tolások ellenére. Miután mindketten felkeltek a föld- többször is megismétlődött a ver- Mi tudtuk, hogy Annának ez a szám ről, a dán hozzávágta a litván bicik- seny egésze alatt. Látványos, show fekszik a legjobban, így nagyon lijét egy fához, melynek következté- elemeket felvonultató megoldások reménykedtünk egy jó eredmény- ben a vétkes fél további késedelmet keveredtek időnként egészen elemi ben. Sokáig úgy tűnt, hogy minden szenvedett. A zsűri végül salamoni hibákkal. A csapatvezetői értekezle- várakozásainknak megfelelően ala- döntést hozva mindkét fél számára tek ennek megfelelően sokszor egé- kul, hisz Anna a 6. legjobb idővel közös sörözést írt elő. szen pezsgő hangulatban zajlottak. szerepelt az eredménylistán, ami EB Középtáv Első nap viszont nagy örömünkre 5-nek felelt meg egy ausztrál lány szolgált Paul 11. és Anna 12. helye. kiesése miatt. A középtáv versenyének a rajtja a Mindketten 2-2 perccel maradtak Sajnos a balszerencse-szériánk szállásunktól 300 m-re volt. Ez akkor csak el a győztesektől a nagyon folytatódott: kiderült, hogy Anna a kezdett gyanús lenni mikor reggel technikás, sok pontos pályákon. második körben elnézte az 1. pont- készülődés közben a kertben megta- Marosffy Dani és Kaufmann Brigi ját. A második pont mindkét kör- láltuk a rajt felépítményének elemeit. 23. helye szintén nagyon jó telje- ben azonos volt, s ezt felismerve az Sajnos a rendezők nem értékelték a sítménynek számít. Ez jó előjel- első pont is azonosnak tűnt – leg- lehetőséget, így először 25 perc autó- nek tűnt a következő napokra. A alábbis földúton 30 km/h sebesség- zással megkerülve a terepet eljutot- csapat hangulatát pedig teljesen gel haladva. Balszerencséjére Anna tunk a Célba, majd 6 km biciklizéssel helyre rázta az előbukkanó nap- a térkép ezen részére legközelebb visszaértünk a hotel mellett akkorra sütés, és annak felfedezése, hogy a már csak a célban nézett, hisz emlé- már felállított rajtba.

22 Tájfutás 2006 9. szám Tájbringa térkép T ÁJBRINGA

A verseny első pár kilométere egy ritka sűrű úthálózattal rendelke- ző üdülőterületen zajlott, ahol 20 – 50 méterenként volt egy elágazás. Mint várható volt, ezen a részen mindenki hibázott. Sajnos ez magá- ba foglalta a férfi pálya 5. pontját kitűző rendezőt is. Így a mezőny első fele erős érzelmi energiákat szabadított fel a pont keresése köz- ben, míg a mezőny második fele – akiknek a rendezők már a helyére tették a pontot – azt nem értette, hogy miért dühöngenek a korábban Homokcsapdában a mezőny célba érők. A zsűri továbbra is salamoni han- ébresztőre hazaérjen. Hiába no, ez ponton vette észre, s onnan a célig gulatban azt a döntést hozta, hogy nem kisasszonysport... lyukasztott, amivel további idővesz- a hibás pont előtti és utáni átmenet teséget halmozott fel. A rendezők, Váltó idejét levonják az eredményekből, beleértve a nemzetközi ellenőrt s az így kurtított pálya alapján hir- Utolsó reményünk a váltó volt egy is, csodájára jártak a fejét elhagyó detnek (nemhivatalos) eredményt. átütő szereplésre, s a férfi és a női dugókának, de a férfi váltó ered- Ez a megoldás az SI rendszer előtt csapat ennek megfelelően ajánlott ménye bizonytalanná vált, tovább nem lett volna lehetséges, de való- fel egymásnak motiváló fogadalma- rongálva a küzdőszellemet. Végül színű, hogy a jövőben mások is kat a másik vártnál jobb szereplésé- számításaink szerint a 14. helyre hasonlóan próbálják majd menteni nek esetére. Kár, hogy ezekből egyik jött be a csapat, mintegy 15 perccel a menthetőt, s így a régi mondás, sem kerülhetett beváltásra. lemaradva a remélt 10. helytől. hogy minden verseny a célig tart új A csapat kezdett erősen fáradni. A A lányok a 11. helyet szerezték meg értelmet nyer. szokatlan mély homok, és a nagyon közepes teljesítményekkel, 13 perc- Anna 11. helye jelentett némi sűrű, pihenőnap nélküli program cel elmaradva a remélt 6. helytől. gyógyírt az előző napi csalódásra. erősen igénybe vette a versenyző- Papíron az ifi fiúváltó szerepelt a Míg Orsi 37., Brigi és Paul 41., Dani ket. legjobban, hisz 5. lett, de ez sajnos 49. és Tibi 61. helye kicsit gyengébb Most is a fiúk hozták a balszerencsé- egyben az utolsó hely volt kategó- a várakozásnál. Igaz Danit és Tibit sebb formájukat. Paul első futóként riájukban. sújtotta az eltévedt 5. pont. Az ifi beletörte a dugóka fejét az egyik A finn, orosz és cseh dominanciát fiúknál Jankó Dani 24. lett, míg pontba. Sajnos ezt csak a következő mutatja, hogy a 6 EB váltó számban Gergő és Attila sereghajtóként 27. kiosztott 18 éremből csak 2 jutott és 28. más országbelinek, míg aranyat Az este a bankettel zárult, melyet az csak a finnek (4) és az oroszok (2) ifiknek és a junioroknak a mi szállá- nyertek. sunkon rendeztek, míg a felnőttek- Összességében megállapítható, nek és szenioroknak a VK-ban. Ez hogy ez az EB is bizonyította a szak- okos meggondolásnak tűnt, mert ág folyamatos nemzetközi fejlődé- az italozás befejeztével a csehek sét és egyre növekvő népszerűségét, által a felnőtteknek rendezett vetél- valamint azt, hogy a szűk hazai kedő erősen korhatáros volt. Ezen élmezőny ellenére figyelemremél- álláspontunkat némileg módosítot- tó eredmények lehetősége is benne ta viszont, hogy reggel 5-kor arra van a csapatban. ébredtünk, hogy az orosz lányok Reméljük, hogy jövőre az olasz EB- a litván ifiktől búcsúztak emelke- n és a cseh VB-n több szerencsénk dett hangulatban a folyósón, majd lesz! az 5-6 lány kimászva az ablakon, Szöveg: Sün elindult a sötét terepen átvágva is Fotó: Marosffy Dániel jó 10 km-re fekvő szállásukra, hogy dr Paul munkában és Tönköly Erika

24 Tájfutás 2006 9. szám Compas Sport Színes T ÉRKÉP

Meg kell még jegyezni, hogy a térképeken nem sze- ANGYALKÁS? ANGYALOS! repeltek koordináta vonalak. Irányszögek levétele MEGJEGYZÉSEK HEGEDÜS ÁBEL „A LE G E N D ÁS ANGYAL- a térkép K-Ny irányú névírásainak felhasználásá- KÁSOK ” CÍMŰ CIKKÉHEZ (TÁJOLÓ 2006. 7. SZ .). val történt. Ehhez az akkori versenyzők speciális szögmérőt használtak, vagy a laptájoló szelencéjére agyon tetszett nekem Ábel cikke, amelyben (már akinek volt) K-Ny-i vonalakat karcoltak. a M. Kir. Állami Térképészeti Intézet által a Amikor az angyalos térképek fotóinak versenycélú harmincasN években kiadott „kirándulók térképe- felhasználására emlékezünk, meg kell említenünk iről” sok fontos, hasznos és érdekes információt Bárány László és felesége, Tilda nevét. Tilda mun- olvashattunk. Ezeket szeretném néhány vonatko- kahelyén profi nyomdai fotóberendezésekkel az zásban pontosítani, illetve kiegészíteni. akkor még illegálisnak számító angyalos térképek A térkép névadója valóban a címlapon felül elhe- tetszőleges kivágatairól torzítatlan másolatokat lyezett címer, ez azonban nem a „teljes magyar tudott készíteni, és sok verseny megrendezését címer”, hanem az un. kiscímer, amelynek leírása: segítette azzal, hogy a rendezőket ellátta ezekkel a „Jobbról vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező, térkép-másolatokkal. Ne feledkezzünk meg róluk. balról vörös mezőben zöld hármas halomnak Rédl Gábor dr. [email protected] aranykoronás, kiemelkedő középső részén ezüst, talpas kettős kereszt. A pajzson a magyar királyi korona nyugszik. Pajzstartók: jobbról és balról A Málta–Magyarország egy-egy lebegő fehér ruhás angyal...”. (Bertényi Iván: Kis magyar címertan, Gondolat, 1983, p. 84.) meccs tájfutó szemüvegen át A pajzstartó angyalok felnőtt angyalok, hosszú a Volt valami ragsoroló verseny Máltán is. A hajuk, a ruhájuk és a szárnyuk is, innen ered a tér- huszonkét induló tömegrajttal kezdett. Érdekes kép közkeletű bizalmas elnevezése: angyalos turista kezdeményezés. Dugója senkinek sem volt (leg- térkép. Ha annyira a szívünkhöz nőtt, hogy becézni alább is nem lehetett látni, hogy van), karton is akarjuk, akkor az „angyalkás térkép” helyett inkább csak az ellenőrzőbírónál volt. Az viszont színkó- az „angyalos térképke” kifejezést javaslom. dos, de csak két kategóriában. Ami a sorozat térképeit illeti, ezek valóban gyö- A terep teljesen nyílt volt. Semmi erdő, csupán nyörűek. Tartalmukat tekintve a megjelenés idején négy kiszáradt jellegfa árválkodott rajta, azok is túrázás (és honvédelmi nevelés) céljára 100%-ig fehérre lefestve. A magyar versenyzők nyílt kez- megfeleltek. Amikor azonban 20-30 évvel később dőben indultak, de ott sem sok sikerrel. Össze- jobb híján természetjáró tájékozódási versenyek vissza szaladgáltak a füves réten, és másfél óra térképeiként kezdték azokat használni, kiderült, alatt egyetlen pontot sem fogtak. Szégyellték is hogy a jelzett útvonalakról letérve sok kisebb- magukat. Állítólag a máltaiak is csak három pon- nagyobb térképhibát tartalmaznak. Ez azzal tot találtak, úgy hogy ők sem voltak sokkal ügye- magyarázható, hogy a térkép a katonai lap alapján sebbek. Viszont ők állítólag ismerték a terepet, készült, ahol a közlekedési utak és a tájékozódási mert nem volt a verseny előtt terepletiltás, amit pontok (magassági és szintezési pontok, hatá- a hazaiak sportszerűtlenül ki is használtak. A rok) pontos megjelenítését kiemelt fontosságúnak rossznyelvek szerint előző nap látta őket valaki a tekintették, míg a közbenső területek ábrázolására terepen ólálkodni. kevesebb figyelmet fordítottak. Tovább nehezí- Egyébként itt már megoldották a verseny nézhető- tette a felhasználást az, hogy megjelenésük óta ségét. A nézőket egy padokkal teli dombra ültet- a térképeket nem helyesbítették, utak, bányák, ték, ahonnan be lehetett látni az egész terepet. A távvezetékek, ipari és erdészeti létesítmények, a közönség semmit sem értett a látottakból, de ettől terepfedettség változása és hasonló fontos adatok még jól szórakoztak. A terep egyébként teljesen a térképről hiányoztak. Ezt aztán az akkori ver- mentes volt a gallyaktól, szikláktól, csupán egy senyrendezési elveknek megfelelően a pályakitű- dinnye nagyságú bőrhulladék szennyezte a tájat, zők, legalábbis egyesek, alaposan ki is használták. de a magyarok még ebben az egy akadályban is Mivel a versenyzők, a pontokat bemérő bíróktól rendszeresen elbotlottak, amikor át is ugorhatták eltérően, már akkor sem mérőszalaggal és precí- volna. ziós tájolóval futottak, a trükkös térképhibákat Na de nem baj. Ha járnának a BAL edzéseire, sokszor „megették”, majd súlyosabb esetben a akkor még lehetne tájfutó belőlük. pályakitűzőt inzultálták. Horváth Imre

26 Tájoló 2006 9. szám Színes Sacony F ÓRUM HOZZÁSZÓLÁS SKULÓ MARCI „KALANDVERSENYEK...” CÍMŰ CIKKÉHEZ ám, minden megérik egyszer. Csak ki kell várni. zással, erre Marci nagyon jól ráérzett. Annyival Jó pár évvel ezelőtt, 1998-ban a – finoman egészítem ki, hogy a megfelelő erőnlét (erre később szólvaL – a nem teljesen normálisnak kijáró borza- visszatérek) mellett ez a legfontosabb tudomány. dállyal nézett rám e lap főszerkesztője, valamint a Életet menthet, magashegyi környezetben különö- PSE velem egykorú nemzedéke, mikor elmondtam, sen. Mindhárom RAID-on, amelyiken részt vettem, miért nem indulok az éppen aktuális OB-n. tapasztaltam: az elszálló csapatok döntő többsége Mert hogy a külföldi cégtulajdonos valami RAID- nem fizikailag pukkadt ki, hanem jó nagyot kevert. nak nevezett versenyére mentem Franciaországba, (’99-es „rémtörténet”, ha nem velem esik meg, nem ahol , bicycling, canoe, climbing és hiszem el. Nyomulunk az Alpokban, amikor szem- other van. Nna, ebből az első, meg az utolsó fogott be jön velünk három elcsigázott rajtszám. A szo- meg igazán... Mi az a RAID? – kérdeztük egy kásos rövid angol-német párbeszéd, hol vagyunk, korábbi résztvevőtől, aki lakonikusan csak annyit honnan jöttök, hová mentek, ugyanoda, gyertek válaszolt: „éld túl, és megtudod!” velünk. Marha hálásak, pár órája bolyongtak már. A csapatba kerülés nem volt nehéz, a cég egyetlen Aztán az ártatlan kérdés, melyik országból jöttetek? tájfutója én vagyok, biciklizni, sziklamászni (hála a Finnek vagyunk. Nem értették, miért nézek rájuk régi meteoros ismerősöknek) tudok, háromfős csa- oly bambán...) pat tagjaként lapátolni nem lesz gond, az other meg A keverésekhez az alig, vagy felszínes tájékozódási majd kiderül. (Egyébként lovaglás volt.) Előnyünkre ismereteken kívül hozzájárul a térképek gyenge vált, hogy a versenyt a Camargue-ban, a Rhone minősége. A nagy távolságok miatt általában kato- folyó deltájában – tehát alapjában véve síkvidéken nai vagy állami alaptérképek, vagy újabban turista – rendezték, de a közeli Gard folyót övező kisebb térképek másolatát adják, aminek javítására még hegyek sem jelentettek problémát. a logikus útvonal közelében sem fordítanak elég Zöldfülűként, a két és fél napos versenyen, tízegy- gondot. Hát ha még üres térképet adnak, és azt a néhány csapatos veterán kategóriánkban rögtön csapatoknak kell azt útvonalleírás alapján beraj- másodikak lettünk. Egy évvel később alpi kör- zolni! (Egy évvel korábban történt: este nyolckor nyezetben ötödikek. Itthon, szegényes természeti kiadták a másnapi térképeket, s a hozzá való itínert. adottságainkban /S.M./ egyénileg készültünk fel, Franciául. Sikerült a rendezőktől szerezni egy angol munka mellett, úgy tűnik, eredményesen. Amondó és egy német fordítást is. A dolog szépséghibája vagyok, ha felkészülni jó, akkor versenyekre is csak annyi volt, hogy a német és az angol szöveg alkalmas ez a környezet. nem egyezett egymással. Aztán kiderült, hogy az „Magyarországon a kalandversenyek nem iga- eredetivel, a franciával sem, és az a gyanúm, hogy zán vertek még gyökeret, ami nyilván visszave- aki az itínert írta, nem látta a terepet. Fél éjszakám- zethető a szegényes természeti adottságainkra is ba került az összes térkép berajzolása.) (...)” – írja Marci. Adottságaink nem szegényesek, „(...) nem is annyira az erőnléti állapot a döntő, hanem mások. Miért kellene feltétlenül az eredetit hanem hogy ki bírja jobban a pihenés hiányát.” másolni? Csak akkor jó egy verseny, ha ezerötszáz – írja Marci, amivel nem értek egyet igazán. méteres szintkülönbség is van? Tessék ötven-hatvan A gyengébb erőnlétű embernek ugyanolyan telje- pontos, limitidős pontbegyűjtő versenyen futni pl. sítmény elérésére több időt, s így több energiát is borókásban, homokbuckásban biciklizni, evezni kell fordítania. Ebből következően többet is kell a Szentendrei-Duna-ágban fölfelé, futva-biciklizve visszapótolnia, amihez több (pihenő)idő szükséges. fölmenni Dobogókőre s onnan át Visegrádra! Lám, Nem állítom, hogy egyenes arányosság van, de egy „pályán” belül van ilyen terep is, meg olyan is. biztos, hogy a gyengébb erőnlétű sportoló az idő Abszolút felfedezésre vár Kelet-Magyarország, a előrehaladtával lényegesen több pihenőt igényel. Túr, a Maros, vagy a Bodrog. A tökvízszintesbe is Tehát nem a pihenésre fordított idő szabja meg bele lehet ám dögleni! alapjában véve az eredményességet. Viszont mélyen egyetértek a „(...) kalandverse- A döntő momentum igazán az, hogy az általá- nyeken, még ha eltérő dimenzióban is, de döntő ban szűkre szabott pihenőidőt mivel töltjük el szerepet játszik a tájékozódás (...)” megfogalma- Legtöbbször elterülve, szemet becsukva lihegünk,

28 Tájoló 2006 9. szám F ÓRUM mozdulni sincs kedvünk. Hogy aztán feltápászkod- Nincs edzői végzettségem, tapasztalatom is csak a va induljunk neki egy újabb szakasznak. És elmarad sajátom. Nem szabad összekeverni – és Marci, ez a megfelelő mennyiségű kalória bevitele. A hang- nem jön át írásodban eléggé – az általános erőn- súly a megfelelő mennyiségen van. Ha borul a bili, létet a pillanatnyival. Mert egy átlagosan edzett akkor bizony itt borul. Álljon itt tanulságul egy cikk tájfutónak van akkora erőnléte, hogy egy RAID-os részlete: „(...) Vár a HEGY. Neki nem sürgős, csak hétvégét végig tudjon csinálni. (Csak hinnie kell nekünk. A penzum 15 km, 920 m szinttel. Papíron. önmagában. Mellesleg: hány tájfutó van, aki elhi- Valójában legalább 6 km-rel és 200 m-rel több.(...) szi önmagáról, hogy le tudna futni egy fél-, vagy A HEGY beleszólt az életünkbe. A Csapatéba. teljes maratont? Vagy végigmenni egy 50 km-es Az enyémbe. Alattomosan, durván, megmásítha- teljesítménytúrán, a Kinizsi 100-ról nem beszélve!) tatlanul. Három és fél óra alatt. Megyünk sziklát Feltéve, ha vigyáz arra, ne ürítse ki szervezete pilla- mászni. (...) Csak fél óra volt. Valami kimaradt. natnyi energiatartalékát. A fenti részletből látható, Valamit meg akartam csinálni. Majd eszembe jut nekem sikerült. biciklizés közben. (...) 18 kilométer, 7-8 fölfelé, Az „energiaraktár” részbeni utántöltése a mai kor- utána csak gurulunk. A fák között időnként bebó- szerű, speciálisan összeállított étkeknek és tápsze- lint a HEGY. Mintha kérdezne valamit, de nem reknek köszönhetően bizonyos keretek és határok értem. Franciául nem tudok. Az utolsó közel két között akár menet közben is megoldható, így a kilométer csodálatos: aszfalt, vízszint, nem ráz, pihenőben több idő juthat az izmok regenerálására, csak tekerni, tekerni, amennyi belefér... Végre vége! egy kis relaxációra. Vagy kevesebb pihenőidő is Végem. Már tudom, mit kérdezett a HEGY. Mikor elég. ettél utoljára?? Eszembe jut, ez maradt ki. A magyar Extrém példa a pihenőre. Sok-sok évvel ezelőtt egy kolónia majd’ teljes létszámban aggódik. Nagyon. ma is aktív tájfutóval végiggyalogoltam a Kinizsi ’Tán egy kis víz...? vagy enni...? szőlőcukrot...?’ 100-at. Az egyik állomáson – úgy a 70. km tájékán Már késő. Fázom. Marhaság, napszúrást bukósi- – láttam egy pasit, aki a teásibrikkel a kezében sakban? A karjaim zsibbadnak. Jön a versenyorvos. egyhelyben gyalogolt. „Ha megállok, nem tudok Vérnyomásom lent, aztán még lejjebb. Komoly elindulni!” magyarázta, és neki volt igaza. A mi arcok körülöttem. Kár, hogy csak időnként tudom térdeink sem akartak újból hajlani. Ha jól emlék- kinyitni a szemem. Álomszerű, mégis éber állapot, szem, az utolsó állomáson már meg sem álltunk: ha némi üzemszünettel. (...)” Én írtam, magamról. pihenünk, nem tudtunk volna továbbmenni. Itt már [Ez a versenynap egyébként 1800-ról indult, reggel nem arról volt szó, hogy ki bírja jobban a pihenés 7-kor. Lifteztünk 1600 és 2550 között, majd innen hiányát, hanem arról, a pihenés mennyire hátráltat le 1200-ra, fel 1600-ra, hogy délután 4-re leérjünk a cél elérésében! 800-ra. Itt lefújták a hátralevő két szakaszt, annyi Erről ugyan nem volt szó a cikkben: magyar jog- csapat volt kint még (mögöttünk) a pályán. 57 km- szabályi környezetben klasszikus RAID-ot rendezni t tettünk meg, 2400 m szinttel. A kilenc óra alatt Magyarországon – azt hiszem, ma ez lenne az igazi pihenőre két részletben kb. 40 percet fordítottunk.] kaland... Vámos Péter

Tájoló 2006 9. szám 29 V ILÁGBAJNOKSÁGOK TÖRTÉNETE Bronzérmes a női váltó 1976. szeptember 24-26. Aviemore, Nagy-Britannia A következő, sorrendben a km-re északra, közel a tengerparthoz 6. világbajnokság helyszíne rendezték. A térkép 1:20 000 méret- a skóciai Aviemore volt. Ez arányú volt, 5 méteres alapszintközzel. volt az egyetlen VB, ahol A pályahosszak: a női 8880 m, 330 csak női csapatunk indult, m szinttel és 16 ellenőrzőponttal, a mert sajnálatos sportveze- férfi 15 450 m hosszú, 590 m szint, 24 tési döntés értelmében férfi ponttal. A pálya a vártnál könnyebb volt, azonban így sem születtek kima- csapatunk nem utazhatott gasló magyar sikerek, bár mai szem- el a VB-re. A nők azonban mel egy ilyen átlageredménnyel elé- ben rendezték meg. Úgy a nőknél, váltóban bronzérmesek gedettek lehetnénk. A női világbajnok mind a férfiaknál 16 csapat állt rajt- lettek, megszerezve ezzel a finn lett, „Mosa” hoz. A térkép ezúttal 1:15 000-es volt, Magyarország negyedik VB a 18. helyen végzett és a svájciakat 2,5 m-es alapszintközzel. A 3 fős női érmét. leszámítva, a legeredményesebb nem váltó tagjai 7500 méteres pályán, míg skandináv versenyzőnek bizonyult. a 4 fős férfi váltók versenyzői 10 800 iért nem utazhatott a férfiválo- Saci jól kezdett, de az ötödik pontnál méteres pályán küzdöttek a győze- Mgatott a VB-re? A csapat 4 tagja hibázott és hátrányát a célig már nem lemért. A pályákban 15 (nők), ill. 20 több alkalommal is teljesítette az tudta ledolgozni. A fiatal Szopori Éva (férfiak) ellenőrzőpont volt. előre kitűzött időszázalékon (115 %) a 20., Kovács Magda 23., Rostás Irén Az izgalmas női váltóról az aláb- belüli időt. Készültek a VB-re, skóciai a 32. helyen végzett. A férfiaknál a bi tudósítást küldte Harcsa Gábor, a edzőtáborozáson vettek részt. A szak- norvég Johansen szerezte meg a világ- Népsport kiküldött tudósítója: vezetés mégis úgy látta, a teljesített bajnoki címet. Elmondható, hogy az „A rajt után rögtön a skandinávok áll- szintek birtokában a versenyzők „lazí- egyéni világbajnokság elsöprő skandi- tak az élre és a táv felénél már csak a tani” kezdtek az edzésmunkában, így náv fölényt hozott. svájciak, az angolok és, örömünkre, egyik versenyző sem, ill. a férfiváltó versenyzőink tudtak lépést tartani sem esélyes dobogós hely megszer- Egyéni eredmények velük. Kezdő emberünk, Rostás Irén zésére, ami a kiutazás feltétele volt. Nők (65 induló) kitűnően taktikázott és kellemes meg- Ezért a szövetség intézőbizottsága 1. Veijalainen L. SF 68.12 lepetésre a 4. helyen futott be. nem javasolta a kiutazást. Ez a döntés 2. Cullman K. S 70.31 – Nagyon igyekeztem – mondta a súlyosan érintette a válogatott férfi 3. Lundmark A. S 71.44 verseny után – fél szemmel mindig versenyzőit, többen levélben jelentet- 4. Nørgard M. DK 72.13 a norvég Verdet figyeltem és így ték be az MTFSZ-nek lemondásukat a 5. Nynas G, V. SF 73.04 sikerült, nyomában haladva az élen válogatott kerettagságról. Így a VB- 6. Jacobsen W. N 73.35 maradnom. re csak a női válogatott négy tagja 18. Monspart S. H 84.46 A második bolyban Kovács Magda utazott: Monspart Sarolta (Spartacus 21. Bíróné Sz. É. H 85.17 nagyszerű futással megőrizte előke- TE), Rostás Irén (HÓDGÉP-METRIPOND 23. Kovács M. H 86.28 lő pozíciónkat, s a vezető svéd-finn SE), Kovács Magda (Tipográfia TE) és 32. Rostás I. H 91.27 kettős mögött a norvég-cseh-magyar Bíróné Szopori Éva (Tipográfia TE). üldözőboly érkezett a második hul- Férfiak (66 induló) lámban, a többiek ugyanakkor erősen Egyéni versenyek 1. Johansen E. N 91.22 leszakadtak. Kovács végül is csekély A nők, de főleg Monspart Sarolta és 2. Petterson R. S 93.15 hátránnyal az 5. helyen futott be, s Kovács Magda szerepléséhez nagy 3. Jacobsen S. N 93.49 indíthatta a bronzéremért csapatunk reményeket fűzött a vezetés. 4. Nuuros R. SF 94.32 hajráemberét, Monspart Saroltát. „Mosa” június közepe, a finnországi 5. Salminen M. SF 96.31 – A távnak volt egy kritikus pontja, Suunto Games óta nem veszített. 6. Hulliger D. CH 99.27 szerencsére azonban előbb találtam Megnyerte a svédországi ötnapos ver- meg a keresett pontot a csehszlovák és senyt, az O-Ringent, ami külföldi női Váltóverseny a norvég lánynál. Ez fellelkesített, s bár versenyzőnek még soha nem sikerült. A Farsta rendszerű váltót szintén kihajtottam magam, sikerült tartani A VB egyéni versenyét Aviemore-tól 40 Aviemore-tól északra, Culbin térségé- csapatunk helyzetét.

30 Tájoló 2006 9. szám 1976-os VB váltó térképe V ILÁGBAJNOKSÁGOK TÖRTÉNETE

Monspart Sarolta erősen kezdett és két kilométer megtétele után már a har- madik helyen futott, sőt a táv felénél minimálisra, két percre ledolgozta a változatlanul vezető svéd-finn párossal szembeni hátrányát. Nagyszerű telje- sítménnyel harmadikként futott be a célba és ez a magyar csapat bronzérmét jelentette. A harmadik hely tájfutónőink jó nemzetközi pozícióját igazolja, hiszen mind a férfi, mind a női mezőnyben a skandinávok mellett egyedül lányaink szereztek világbajnoki érmet. A magyar női váltó tagjai végig az élbolyban futottak és talán csak azért nem kerülhettek még előbbre, mert egy rendezési balfogás következtében az amúgy is kitűnő svéd és finn csapat útvonala végig egyezett...” „Ahogy a női mezőnyben, úgy a férfiak- nál sem volt kétséges a skandináv siker, s csupán az volt a kérdés, hogy melyik északi nemzet viszi el az aranyat? A své- dek nem hagytak sok kétséget, kezdet- től fogva végig vezettek, s különösen a háromkoronások negyedik embere, Rolf Pettersson tett ki magáért, aki csa- pata előnyét 7 perccel növelte az utolsó körben”. „Ami a nemzetközi erőviszonyokat ille- ti, folytatódott a vezető skandinávok mögé a svájci, magyar, dán, csehszlo- vák négyes lassú felzárkózása. Az idei VB bebizonyította, hogy a könnyű terep nem befolyásolta lényegesen a papír- formát...” (SA) Váltó Nők (16 csapat) 1. Svédország 162.46 2. Finnország 163.05 3. Magyarország 169.22 4. Norvégia 173.45 5. Csehszlovákia 176.45 6. Svájc 181.15

Férfiak (16 csapat) 1. Svédország 250.41 2. Norvégia 259.08 3. Finnország 263.41 4. Csehszlovákia 267.50 5. Svájc 269.42 6. Nagy-Britannia 282.53

32 Tájoló 2006 9. szám Crosswear hirdetés S ZENIOROK

Összetett Egyéni Bajnokság nyerte az összetettet (az ONEB- Az előző számban esélylatol- en Popey hazai terepen lett gatás alcímmel beszámoltunk egyéni bajnok az összetettben arról, hogy nyolc kategóriá- jól hajrázó Petró Géza előtt). ban már az ONEB előtt eldőlt a végső győztes személye (csak mellékesen: nyolcuk közül öten - /Kármán Katalin /HSE/, Babai Margit /TTE/, Nyögéri Imre / KTK/, Hrenkó József /NYV/ és Balla Sándor /KFK/ - ONEB- elsőséggel megerősítették, hogy kategóriájuk legjobbjai) . Most N35: Balogh Piroska /SZV/ és a további kilenc kategória győz- Győrffy Gabriella /HSE/ küz- teseiről írunk (ezúttal is Tájfutó döttek az elsőségért. Előbbi Arcok fényképgyűjteményből első, utóbbi harmadik lett az kölcsönözzük a fotókat). ONEB-en, így az összetett 1-2. F55: Legutóbb az értékelésről hely sorsa is eldőlt, 3. Csillag írtunk. Nos, az MTFSz elnök- Veronika /PVM/. sége nem fogadta el a Szenior Bizottság javaslatát, hogy a meg- ismételt éjszakai bajnokság miatt csak 3 érvényes eredmény alap- ján dőljön el az ÖEB. Az eredeti kiírás szerinti értékelés alapján 1. Ládi János /BTK/, 2. Gyurkó László /KTK/, 3. Boros Zoltán /ESP/. (Csak 3 eredmény beszá- mításával a harmadik helyezett személye változott volna: 3. F45: Gyulai Zoltán /MSE/ és Kovács Attila /ZSC/. Egyébként Szlatényi Ferenc /OSC/ párhar- az ONEB-et Hegedűs András N40-ben Tömördi Ágnes /HSE/ cát előbbi nyerte ONEB-elsőség- /BEA/ nyerte). győzelemmel szerezte meg az gel, de ellenfele is dobogós hely- összetett bajnoki címet. Mátyás lyel szerezte meg az ÖEB máso- Ildikó /PVM/ nem állt rajthoz, dik helyét. Harmadik helyezett: így ketten is megelőzték össze- Vankó Péter /HSE/. tettban: 2. Rusvainé /FSC/, 3. Szerencsiné /DAR/.

F65: Bányai Attila /ZTC/ csak a harmadik helyet szerezte meg az ONEB-en (a győztes: Vass Tibor /VHS/), így Szabon János F50: Harkányi Csaba /HAV/, /KOS/ lett az összetett bajnok N50-ben Mező Éva /PVM/ 3-ik, bár csak 11-ik lett, Petró Géza / 5 helyezési ponttal, 2. Bányai Karsai Klári /OSC/ 2-ik lett az FSC/ és Honfi Gábor /ESP/ előtt Attila, 3. Vass Tibor. ONEB-en, így utóbbi nyerte azo-

34 Tájoló 2006 9. szám S ZENIOROK nos helyezési ponttal az összetettet. ONEB győzelemmel lett összetett lackot adunk át a díjkiosztáson. Kocsis Gyöngyi /ARA/, bár nem bajnok Schell Antalné /PSE/ és Az időskorúak részére ígért indult az ONEB-en, harmadik lett Szabados Magdolna /KTC/ előtt. különdíjat a TÁJOLÓ 2006/1- összetettben. (Muzsnai Ágota dr. / es számában ajánlottam fel az HSE/, csak két bajnokságon indult, Összetett Egyéni Bajnokság F65-ös kategória 3-nál több s bár mindkettőt megnyerte, nem (ÖEB) – díjkiosztás egyéni OB-n induló résztvevő- lett értékelve összetettben). inek. Legutóbb kiterjesztettem valamennyi időskorú versenyző- re. Ennek megfelelően az egyes kategóriákban kiosztott külön- díjak száma: F65: 20, F70: 12, F75: 1, F80: 1, N55: 6, N60: 2, N65: 1. (A díjazottak listáját a versenyen tesszük közzé). A különdíj: egyedi cimkés üvegben 1 palack 2004-es évjáratú bor Legutóbb megírtuk, hogy az Őszi Magyar János pincéjéből. Kérés Spartacus Kupa második napján a díjazottakhoz: személyesen (nov. 5-én) lesz a díjak átadása. vagy megbízottjaik vegyék át a N55-ben is holtversenyes első A bajnoki érmek mellé ezút- díjat az ÖEB eredményhirde- helyezett az összetett bajnok: tal is emléklapot és borosüveg- tésen. Korik Vera /PSE/ és Hegedűs cimkét (az 1-3. helyezett részére Ágnes /BEA/ küzdelmét előbbi borospalackra ragasztva) adnak Szenior Egyesületi Bajnokság nyerte. Grant Julianna ONEB-győ- át a szenior bizottság tagjai és – nem-hivatalos végeredmény zelmével az összetett verseny har- a díjak felajánlói : a 2007. évi madik helyezettje lett. Érdekesség, Ifjúsági EB Szervezőbizottsága Az idei utolsó országos bajnok- hogy Bíró Aletta /BEA/ ONEB-en (dr. Nagy Árpád), HSE (Jenővári ságok (okt. 21: OEVB, okt. 22: elért 3-ik helyével épp testvérét (4. Gabriella), TTE (Bogdány OCSB) után az egyesületi baj- helyezett) fosztotta meg az össze- Miklós), Honfi Gábor. A díj- nokság élmezőnyének végered- tett elsőségtől. kiosztás megszervezéséhez és ménye: 1. HSE 198 pont, 2. TTE sikeres lebonyolításához hozzá- 175, 3. BEA 142, 4. PSE 132, 5. járul még az emléklap készítő- HER 111, 6. OSC 104, 7. KTK je Máthé István (Graffic-Com 96, 8. HSP 70, 9. PVM 70, 10. Bt.). Az összetett bajnokság MSE 64. (Az OCSB eredmény emblémáját Lux Iván készítet- még változhat, de a hiányzó te, a boros cimkéket tervezte és eredmények a sorrendet nem nyomtatta Kovács Gábor Endre, befolyásolják). s a borok előállítója és szállítója A hagyományoknak megfelelő- Magyar János. en az 1-6. helyezett egyesületnek Az idei egyéni OB-k szervezői és pontszerző versenyzőiknek az (elnök, pályakitűző, ellenőrzőbí- MTFSZ 2007. évi közgyűlésén ró) részére is emléklapot ill. 1-1 emléklapot adunk át. N60-ban Cser Borbála /HER/ üveg ÖEB-emblémás borospa- AGy. Ábel-féle mikrosprint november 25-én a Hajógyári-szigeten A szerdai versenysorozat zárásaként november 25- én, szombaton kerül lebonyolításra a közkedvelt Hajógyári-szigeten egy mikrosprintes verseny. A norvég rendszert alkalmazzuk: egymástól 5–25 méterre négy-hat pont kód nélkül, ezek közül kell kiválasztani a térképre berajzoltat. Tévesztés esetén 1 perc, az egész „bokor” kihagyása esetén 2 perc büntetőidőt adunk hozzá a versenyidőhöz. A hosszú pályán ez előtt és után lesz egy-egy hagyományos pályaszakasz, a közepesen csak előtte, a rövid pálya csak a mikrosprintből áll. Lesz ezenkívül egy nyílt kezdő kategória, ez rövid hagyományos pálya lesz. A térkép méretaránya előreláthatólag 1 : 5000, benyomtatott pályákkal. A verseny után véleményeket várunk a büntetőidők nagyságáról (esetleg kategóriánként) és az egész versenyről, mert siker esetén talán az Eötvösön is megpróbálkozunk ezzel versenyformával.

Tájoló 2006 9. szám 35 Rövidítések: V ERSENYNAPTÁR Rangsorolók: /KoR/ kiemelt országos, /oR/ O k t ó b e r N o v e m b e r D e c e m b e r országos, /rR/ regionális, /-/ nem rangso- roló; SI SportIdent, R: rendező, Nh: nevezési H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V határidő, C: nevezési cím, Nd: nevezési díj, 1 1 2 3 4 5 1 2 3 H: helyszín, T: találkozó, VK: versenyköz- 2 3 4 5 6 7 8 6 7 8 9 10 11 12 4 5 6 7 8 9 10 pont, K: kategóriák, Hsz.: helyszíni neve- 9 10 11 12 13 14 15 13 14 15 16 17 18 19 11 12 13 14 15 16 17 zés, I: információ. 16 17 18 19 20 21 22 20 21 22 23 24 25 26 18 19 20 21 22 23 24 Versenytávok: ht., nt., kt., rt., sp. 23 24 25 26 27 28 29 27 28 29 30 25 26 27 28 29 30 31 (hosszútávú, normáltávú, középtávú, rövi- 30 31 dített távú, sprint) VERSENYNAPTÁR KIEGÉSZÍTÉS (november 4-e után) Internet info: http://mtfsz.hu (események) és www.btfsz.hu (versenyek) Tájkerékpáros naptár: a http://www.unitis.hu/mtbo/ internet-címen 11. 08. (sze) Park 13. /-/ SI R: ZTC Hsz. I: [email protected]. 11. 11. (szo) Igaz Béla ev. /rR, nt. / R: PVS Nh. 11. 07. C: [email protected], vagy tel.: 06-30-442-2286. Nd.: 400 Ft (Helyszínen 600Ft). T: 10 órától a VK-ban (Orfű, Rácz Tanya). 0-idő: 11.00. K: FN: 10D, 12CD, 14B, 16B, 18B, 21ABBr, 35, 40, F60, Nyílt, Szülők versenye (a D-kategóriák szalagos pályák). 11. 12. (v) Szent László Kupa /rR, kt. / SI R: KTK H: Budai hegység. Nd.: 500 Ft. T: 9.30-10.30 között a VK-ban (Macis parkoló, a 11-es busz végállomásá- tól kb. 800 m.). 0-idő: 11.00. K: FN: 12C, 14B, 16B, 18B, 21B, 35, 45, +F: 55, 65, Nyílt. 11. 15. (sze) Boros Kupa, Park 14. /-/ A verseny megrendezése bizonytalan. I: BTFSZ-honlap 11. 22. (sze) OCAD Kupa, Park 15. /-/ SI R: KFK I: [email protected]. 11. 25. (szo) Barabás Ábel emlékverseny („3Sz” vége) SI, R: Bimahev, T: Hajógyári-sziget, a szánkózódomb keleti oldalán, Filatorigát HÉV megállótól 800 m, Rajt 11.00-től, pályazárás 14.00, Nd: 500.–Ft/fő, kedvezmé- nyekkel, helyszínen 700.–Ft/fő, Nh: 11. 21. Norvég mintájú mikrosprint kis átalakítással. K: rövid-közép- hosszú C: Hegedüs Ábel 1089 Bp Visi u. 14., [email protected], 20/91-14-014 További információk az interneten és a versenyeken 11. 10. után. Legközelebbi számunkban (lapzárta nov. 21, tervezett megjelenési időpont: dec. 1) téli versenyekről, ill. nyílt edzésekről adunk hírt. XI. DOBOGÓKŐI HEGYI FUTÓVERSENY Időpont: 2006. november 25. (szombat) Helyszín: Pilis és Visegrádi-hegység, Dobogókő Rendező: Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület (hegyifutó kategóriák) és az MTE Dobogókői Osztálya (teljesítménytúra) A verseny célja: lehetőséget biztosítani tájfutóknak, atlétáknak, triatlonistáknak, teljesítménytúrázóknak, hegymászóknak, sífutóknak, kerékpárosoknak, öttusázóknak és mindenkinek, aki ki akarja próbálni erejét, kitartását az 1960-as évek körülményei között, a Pilis hegység három legmagasabb hegyének érintésével. Feléleszteni Kővári Endrének (Pedagógus SK) – az első magyar javított tájfutó térkép elkészítőjének – remek kezdeményezését, a hegyi futóversenyt. Egyúttal szeretnénk emléket állítani Skerletz Ivánnak, az MTFSZ első főtitkárának, valamint dr. Somogyvári Károlynak, a magyar tájfutók első sportorvosának. Az ered- ményhirdetés előtt megemlékezünk a tíz éve elhunyt Skerletz Ivánról és a két éve elhunyt dr. Somogyvári Károlyról. Résztvevők: nyílt verseny, amelyen bárki részt vehet, aki egészségileg alkalmas. Versenyközpont: Dobogókői báró Eötvös Loránd Menedékház. Rajt és cél: a Menedékház előtt. Nevezés: a helyszínen 8:00-9:30 óra között, teljesítmény túra 10:30-ig. Nevezési díj: Hegyi maratoni (férfi és női): 1000 Ft, hegyi nyílt: 700 Ft, teljesítménytúra: 500 Ft. Díjazás: a hegyi maratoni győztese megkapja a Skerletz Iván örökös Vándordíj kicsinyített mását, a kategó- riák első három helyezettje tárgyjutalmat kap.

36 Tájoló 2006 9. szám V ERSENYNAPTÁR

Kategóriák: Skerletz Iván férfi hegyi maratoni. Táv: 32,0 km, szint: 1350 m, tömegrajt: 10:00 órakor, szintidő: 5 óra. Útvonal: Dobogókő - Fagyoskatona (1) - László-kúp (2) - Pilis-nyereg (3) - Körtvélyespuszta (rom) (4) - Prédikálószék (5) - Sikárosi útelágazás (6) - Szilágyi Bernát-forrás (7) - Dobogókő. Női hegyi maratoni. Táv: 20,0 km, szint: 830 m, tömegrajt: 10:00, szintidő: 4 óra. Útvonal: Dobogókő - Körtvélyespuszta (rom) (4) - Prédikálószék (5) - Sikárosi útelágazás (6) - Szilágyi Bernát-forrás (7) - Dobogókő. Dr. Somogyvári Károly hegyi nyílt. Táv: 13,0 km, szint: 350 m, tömegrajt: 10:30, szintidő: 3,5 óra. Útvonal: Dobogókő - Fagyoskatona (1) - Szilágyi Bernát-forrás (7) - Sikárosi útelágazás (6) - Király-kúti-nyereg (8) - Dobogókő. Teljesítménytúra: Megegyezik a hegyi nyílttal, rajt: 9:30 és 11:00 között, szintidő:4 óra Ellenőrzés: valamennyi kategóriában minden ponton van.

Az ellenőrző pontok koordinátái: EOV WGS84 Rajt-Cél: Dobogókő 638835 263950 4743,155’ 1853,918’ 1. Műút, Fagyoskatona 639328 262262 4742,245’ 1854,314’ 2. Útkönyök, László kúp 637315 259650 4740,833’ 1852,710’ 3. Pilisnyereg 635095 263525 4742,921’ 1850,928’ 4. Körtvélyes psz. (rom) 637895 267325 4744,975’ 1853,161’ 5. Prédikálószék, kereszt 640480 266180 4744,359’ 1855,231’ 6. Sikárosi útelágazás 643575 262400 4742,322’ 1857,710’ 7. Szilágyi Bernát forrás 643135 262105 4742,162’ 1857,359’ 8. Király-kúti-nyereg 640985 264176 4743,279’ 1855,636’ A versenyen GPS használható. Egyéb: A verseny útvonala nem lesz kiszalagozva, viszont a Rendezőség a kritikus elágazásokhoz irányító táblákat helyez ki. A verseny útvonala előzetesen bejárható és mindenki egyéni jelzéseket helyezhet el kizá- rólag papírból, ami idővel elbomlik. A Skerletz Iván hegyi maratoni versenyen csak férfiak indulhatnak! Mindenki a saját felelősségére vesz részt a versenyen! Minden induló a Pilis Visegrádi-hegység idén kiadott turista térkép színes másolatát kapja a pontok koordinátáival. A rajtszám viselése minden futó kategóriában kötelező. A 6-os számú ellenőrző ponton frissítőt, a célban teát adunk. A verseny kerékpárral nem teljesít- hető! A versenyt rossz idő esetén is megtartjuk. Szállás: igényelhető a dobogókői menedékházban, 1500 Ft/fő/éjszaka, előzetes telefonon bejelentésre: 06-26-347-534 Megközelítés: a HÉV Pomáz állomástól 6:20; 7:20 és 8:20-kor Dobogókőre induló autóbusszal. Információ: Schőnviszky László 06-70-319-4812, 18 óra után: 06-1-200-3319 GARMIN MIKULÁS KUPA 2006 GPS JÁTÉK Időpont 2006. december 3. vasárnap 10. Helyszín: Budapest környéke. Nevezési díj: nincs Pontos információ az interneten hamarosan www.gpsklub.hu és a www.compass-sport.hu www.garmin.hu Díjazás: Garmin Forerunner sport GPS-ek. 2007. ÉVI MUNKAREND A Magyar Közlöny 2006/118. számában megjelent a rendelet a 2007. évi munkaszüneti napok körüli mun- karendről. Minket is érintő változás a korábbi tervezethez képest, hogy az április 30-i pihenőnapot nem május 5-én, hanem április 21-én kell ledolgozni. A 2007. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő: a) március 10., szombat munkanap, március 16., péntek pihenőnap, b) április 21., szombat munkanap, április 30., hétfő pihenőnap, c) október 20., szombat munkanap, október 22., hétfő pihenőnap, d) október 27., szombat munkanap, november 2., péntek pihenőnap, e) december 22., szombat munkanap, december 24., hétfő pihenőnap, f) december 29., szombat munkanap, december 31., hétfő pihenőnap.

Tájoló 2006 9. szám 37 Színes Térképtörténet T ÜKÖRCSEREPEK A TÉRKÉPTÖRTÉNETBŐL

Észak-Erdélyről és a Székelyföldről teljesen új térképet kellett Végre ötvenezres készíteni, így ezek lettek a sorozat legszebb darabjai, máig a térképgyűjtők által kedvelt lapok. A térképezés alapjául a har- (1940-44)! madik katonai felmérés 1 : 25 000-es felvételi szelvényei szol- Hosszú előkészítés és sok vita után a körül- gáltak, amik ekkor már kb. 70 évesek voltak, teljesen elavultak, ezért légifényképek segítségével a helyszínen felújították és mények nyomására vezették be végre szintvonalasra átdolgozták őket. Kint a terepen (a szálláson), az 1 : 50 000-es méretarányt a magyar 1 : 40 000 méretarányban rajzolták meg a térkép tisztázati (katonai) topográfiai térképészetben. rajzait a topográfusok, amit azután lekicsinyítve, öt színben Hosszú idő után ez az első befejezett nyomtattak ki. Érdekesség a summer (domborzatárnyékolás), térképmű Magyarországról, persze ilyet topográfiai térképen ritkábban látni, hazánkban pedig a sorozat tagjai nem teljesen egyformák. ez az egyetlen (nagy méretarányban), ez volt az ötödik szín a fekete, barna, kék és zöld mellett. Ebből a fajtából a Kolozsvár A sorozat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum támoga- Ny, (5271 Ny, 1943) szelvényből választottam egy részletet, tásával, Jankó Annamária tanulmányának felhasználá- ez ábrázolja a város nyugati vége mellett a kolozsvári tájfu- sával jön létre. tók egyik edzőterepét, a Hója-erdőt és a sarkokban látszik a Kisbács melletti másik terep és délen a Monostori-erdő széle is. ár a harmadik katonai felmérés kezdetekor, 1870 körül Ezen a területen az erdők területe szinte semmit nem változott, Mfelmerült, hogy a legnagyobb méretarányú nyomtatott a többi tartalom annál inkább: a Rákóczi-emlékmű helyén térkép az ötvenezres legyen, de ez végül sem akkor, sem a felüljáró van, a Kopasz dombon ma egy kórház és a rendőrség magyar térképészet függetlenné válásakor nem valósult meg. épülete áll, a Zöldsapka (fogadó?) helyett a vízmű és egy áru- Végül 1940-ben rendszeresítették, mert így jóval kevesebb tér- ház található a jelzett helyen. Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) képet kellett biztosítani a csapatoknak, mint a 25 és 75ezresből újjáalakult ugyan a rendszerváltás után, de „természetesen” együttvéve. a turistaházait nem kapta vissza. A 410-es magassággal is Az első próbaszelvényt 1932-ben készítették Veszprém környé- jelzett Donát-emlékmű megvan még, mellette jól látszik az ún. kéről, ez kitűnően sikerült, úgyhogy lényegében változtatás Törökvágás, a nyergen áthaladó É–D-i út, amely máig fontos nélkül rendszeresítették 1940-ben. Egy szelvény egy 75ezres elkerülő útvonal. Bár az alapvető városszerkezet nem válto- területének a fele, jelzete pl. 5160 Ny (vagy K). A vissza- zott, néhány gyár és lakótelep azért épült a területen. A lap csatolásokkal megnagyobbodott országterületről 15 év alatt személyes érdekessége: 1945-ben, a szerencsére csak néhány tervezték a térképművet elkészíteni, de a háborús események órás „málenkij robot”-ra (laktanya takarításra) elkapott nagy- miatt a határidőt 1944-re előrehozták, így igencsak heterogén néném szoknyája alatt csempészte haza ezt a szelvényt, tudván sorozat jött létre. Édesapám térképszeretetéről. Ahol más térkép nem volt, ott a 75ezres legújabb kiadását A térképsorozat utóélete talán még érdekesebb, mint a készí- nagyították fel. Mivel az eredeti térkép elég aprólékos volt, jól tése: elkészültekor átadtuk szövetségeseinknek, a német had- olvasható térkép született, csak a jel- és betűméretek nagyok seregnek, amely megjelentette saját kiadásban, felkészülvén kissé. A térképeken feltüntették, hogy nagyított, ideiglenes az itt bekövetkező harcokra. A sorozat nyomólemezei a nyugat kiadásról van szó, de újabb térképek ebben a sorozatban már felé menekülésben a soproni egyetem pincéjéig jutottak, innen nem készültek, ezek maradtak véglegesnek. A túloldali egyik hozták vissza az újjáalakult Honvéd Térképészeti Intézetbe kivágat az 5462 K szelvényből való (1943). Ha mellé tesszük és nyomták újra 1948-51 között többször is, és használták a Forrai Gábor által 2003-ban készített Jánoshalma (Király 1953-ig, az új 50ezres sorozat elkészültéig. A háború alatt Lovastanya) tájfutó térképet, láthatjuk, hogy a városhoz közeli, is árusított (!) szelvények változatlan tartalommal először zárt sorban álló épületek megmaradtak, míg az elszórt tanyák nyílt, majd Szolgálati használatra végül TITKOS minősítéssel szinte mind eltűntek, nincsenek meg a szőlők és gémeskutak hagyták el a nyomdát és természetesen forgalmazásról szó sem. Az akkor még jórészt fátlan területet beerdősítették, a sem lehetett már. A megszállóként (tényleg ideiglenesen) itt tájfutón a DNy-i sarokban lévő régi és a terület nagy részét tartózkodó amerikai katonák megszerezték a szelvényeket, borító ültetett erdő különbözősége jól látható. és újabb (néhol javított) fakszimile kiadásokban adták ki őket Néhol csak 25ezresben készült el még az új térkép, ezeket a a hatvanas-hetvenes években, mivel újabb térképekkel nem szelvényeket lekicsinyítették, amitől a tartalmuk jó sűrű lett, rendelkeztek. Ezzel a sorozat talán világrekorder: alig hiszem, viszont rengeteg információ volt rajtuk. hogy lenne még egy topográfiai térképmű, amelyet ennyiszer Különböző volt a helyzet a visszacsatolt területekkel: a volt nyomtak volna újra, legalább három országban. csehszlovák területekről kitűnő, felújított 25ezreseket kap- Hegedüs Ábel térképész tunk a prágai katonai térképészettől, voltak 50ezres térké- HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára pek a Délvidékről is, de az erdélyi részekről semmi. Ezért [email protected]

Tájoló 2006 9. szám 39 Hátsó borító