Szülőföldem szép határa
Készítette: Kelemen Gréta Lilla az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 10. B osztályos tanulója
1 Szülőfalum regéje
,,Vándor! Bodrogközön megállj, A csendes Karcsa partinál: Hol vándor eszterágok Lármás seregbe gyülnek, És hablakó buvárok Örvény ölébe tünnek. Hol a sirály habokra csap, - Gyorsan, miként a gondolat”
Tompa Mihály
2 3 A falu a Bodrogköz jellegzetes tájain található, amely csaknem ősi állapotban maradt fent természeti értékeit tekintve. Az első világháborúig a Tisza (keletről), Bodrog (nyugatról) és északon a Latorca folyók által bezárt terület viselte a Bodrogköz nevet. A trianoni döntés következtében azonban a határ megosztotta a tájegységet, s az addigi 54 településből 34 község szlovák község lett. Szomszéd falvai – Karos és Pácin – határmenti Magyarországhoz tartozó települések. Az ország ezen részének kialakulása a földtörténeti harmadkorba nyúlik vissza, amikor az Alföld lesüllyedt, s így medence keletkezett. E medence törésvonalai menték vulkánok törtek a felszínre, erről tanúskodnak az Eperjes-tokaji vulkánsor, a vécsi, királyhelmeci valamint kövesdi andezit és trachit kúpjai (6. sz. melléklet). Ekkoriban, a lesüllyedt területet víz borította, erre a területre a környező hegyekből törmelékkúpok gyarapodtak, s ez által a terület feltöltődött. A pliocén korban (kb. 5,3 millió éve) az Alföld gyepes pusztasággá változott, ez a változás pedig érintette a Bodrogköz kicsinyke területét is. A folyók sok természetes törmeléket szállítottak, amelyek kanyargóssá alakították őket, így azok könnyen ágakra szakadtak. A télen és nyáron bekövetkező áradások iszapossá, homokosság tették a környéket, és mikor ez megszáradt, a szél szétterítette, s végeredményképp lösz keletkezett (1.sz. melléklet). A lösz felhalmozódásával futóhomokdombok jöttek létre a falu határában, ilyen például az Özvegyek homokja (más néven Óré), Galamb homoka, Harasztos, Somos (4. és 7. sz. melléklet), Jármi homok, Kígyós homok, illetve többek között Hosszúhomok, Varsahomok és Apácshomok. Ezek a löszképződmények a folyószabályozás, valamint a Karcsa tó lecsapolása előtt terméketlenné tették a szántóföldeket. A Bodrogközben több ilyen ,,homokföldet” is találunk, kisebb- nagyobb s összefüggő területeken is (például Bodrogköz déli részén). Ma már szőlőt (a homok megkötése érdekében), valamint takarmánynövényeket termesztenek rajtuk (2. sz. melléklet).
A falu nevének változásai
Régebbi, latin nyelvű források szívesen nevezték a területet hol ,,insula”-nak, hol pedig „Mezopotamia”-nak, a két meghatározó folyó miatt. A Bodrogköz vidékén három településben találhatunk hasonlóságot (,,KAR”). Ez a három Karos, Karcsa és Karád. E háromból kettő szláv eredetű: Karcsa - szláv nyelvre fordítva Krivoca - görbét jelent, míg Karos (Karna) jelentése görbített. A nevek valószínűleg a földrajzi girbegurba fekvésére utalnak. A falu neve különböző, a mai nevéhez hasonló változatokban i előfordult.. Karucha néven szerepelt egy 1211-es okiratban, 1214-ben pedig II. Endre oklevelében Karacha néven említik. IV. Béla 1238-as oklevelében Karasahelként, nem sokkal később a Karazahel változatban jelent meg. 1443-ban Karacha-Karacsa formában volt ismert, ezután nyerte el mai hangzását, s azóta is Karcsa a falu neve.
4 A név keletkezésére kétféle elképzelés létezik. Az egyik változat szerint a pogány Charchas szóból – mely „bírói tisztet” jelent, illetve a Karsua(ás) finn szótól származtatható. Ez utóbbi jelentése girbegörbe. (Mindezek mellett a Karcsa, magyar eredetű férfinév is, jelentése: ölyv, sólyom, kánya, vércse.)
Folyószabályozás jelentősége A Karcsa környéki mocsaras vidék a történelem folyamán igen jelentős volt a falu lakossága számára, hiszen védte az ottani lakosokat mind a tatárjárástól mind a törököktől. Kialakulásának gyökerei szintén a pliocén korra vezethetők vissza, arculata a diluvium korban keletkezetthez képest nem változott.
A diluvium jelentése árvíz, özönvíz. Maga a fogalom még a ,,geológia gyerekkorából” származik, s a különböző keleti népeknél az özönvíz legendája szájról szájra terjedt. Ilyen történetet örökít meg a Bibliában fellelhető özönvíz története is. Geológiai szempontból a földtörténeti jelenkort megelőző korszak, képződményei jellemzően a lösz és a futóhomok. A Föld kinézete szinte megegyezett a maival, akárcsak állat és növényvilága.
A folyószabályozás előtt hatalmas területen mocsaras, vizenyős rét terült el. A Tisza és a Bodrog zöldárján kívül a légköri csapadék és a belvíz is gyarapította e hatalmas vízmennyiséget.(3. sz. melléklet) Elvezető területei változatos nevekkel büszkélkedhetnek: Pálhalálér, Folyóér, Setétér, Szélesér, Láposér és még sorolhatnánk. Ezek az ,,erek” a határ mélyebben fekvő területei. Az összegyűlt vizet kisebb ,,tavakká” gyűjtik össze (Ördönős tó, Kecskés tó, Apácstó, Kengyel tó, Nádas tó, Nagy kaszás tó). Összefüggő mocsárvilágot alkot a Bodrogköz délkeleti, legalacsonyabb részén a Hosszúrét mocsárvilága, s az emellett elhúzódó legnagyobb ér, a Karcsa tó. (Némely forrás folyóként emlegeti, ám nincs sodrása. Ennek oka minden bizonnyal a tó hosszúkás, folyószerű alakja. )
Hátrányok, nehézségek A folyamatos áradások a víz szeszélyes ingadozásából következtek, így a falu lakossága kiszolgáltatott állapotban volt. A korábban már említett hatalmas víz borította földterület, löszös talaj alkalmatlan volt a föld megművelésére, gazdaságilag kihasználatlan maradt. Ezen a folyók szabályozása segített, ami a múlt században meg is történt a fő problémákat okozó folyókon, a Bodrogon és Tiszán. A belvíz és a gátszakadások azonban továbbra is gondot jelentettek, így a falu lakosai a kiemelkedő dombokra építkeztek, a közlekedést pedig homokgátakon történt. Földművelés szempontjából a vizek lecsapolása után csak kissé kerültek kedvezőbb helyzetbe a karcsai lakosok (19. század vége). A megélhetési források hiányosságait azonban kárpótolta, hogy a tó mindig adott halat, így a falusiaknak volt mit enniük. Agyag bőven akadt a határban, nád pedig a tóparton, amiből házakat építhettek. A legnagyobb földterületek a földesúr kezébe kerültek ugyan a lecsapolás után, s csak kevés jutott a zselléreknek, az egyszerű embereknek . Így a Bodrogközből Amerikába kivándorlók
5 (1956-os forradalom idején) száma meghaladta a 3500 főt, ebből 42 karcsai lakos. A falu e pillanatát e következő „dal” örökítette meg:
,, Isten veled karcsai főd, felőlem már lehetel ződ. Begyepesedik az utca, Míg én végig megyek rajta”
A falu szerepe
Karcsa igen jelentős szerepet töltött be Allaghy Menyhér (pácini földesúr) idejében, aki hajóvámszedő jogot kért, s kapott II. Mátyástól 1613-ban. II. Rákóczi György pedig velencei és belga mérnökökkel készítetett tervet a tó szabályozására, ezzel még alkalmasabbá tette a tavat a hajózásra. A tó szerepe a Tokajba történő só szállításában is megmutatkozott. Ezt a korszakot nyugodtan mondhatjuk a tó ,,fénykorának”, ugyanis 1705-ben Hosszúrét mocsaraiba veszett, a kereskedelem pedig – jobb szó híján – megszűnt rajta, hiszen II. Rákóczi Ferenc töltéseit átvágatta, így összeköttetése a Tiszával megszűnt.
A falu kialakulása A település alapítása valószínűleg egészen a honfoglalás koráig nyúlik vissza, ezt az Árpád-kori műemlék templom bizonyítja (amely nemcsak a falu, hanem egész Bodrogköz legrégebbi épülete). Legelőször 1186-ban említi III. Orbán pápa levelében, amikor a keresztes lovagok magyarországi házait fennhatósága alá vonja. Ezen kívül számos oklevél is ír róla, tehát a falu nem volt hosszabb ideig sohasem lakatlan.
A település földesurai
,,Már az urak a határt bejárták”
1440-ben Zerdahelyi Miklós, három évvel később Brankovics György, szerb származású földesúr volt a falu birtokosa. Több család is birtokolta Karcsát, köztük az Unghi, Upori, Soós és Allaghy család. Jóval később, 1893-ban a Sennyey családhoz került a falu földesúri joga (több falu birtokosa), aki fiúörökös nélkül halt meg, így birtokait két unokaöccse, István és Károly örökölték meg, és Karcsa Károlyhoz került. A Sennyey család nagyon ragaszkodott ehhez a területhez, így mindig megosztoztak rajta. Sennyey István, közkedvelt földesúr volt, így megmaradt a falu lakosságának emlékezetében, számos történet szólt róla. Imádott a lovakkal foglalkozni, Szomotor és Sátoraljaújhely közt nagyon gyakran a gyorsvonattal versenyzett – és a legkiválóbb lovaival le is hagyta azt. Egy alkalommal előkelő vendégeket hívott meg vadászatra, akik gépkocsival
6 érkeztek. Sennyey István nélkül mentek el a választott vadászterületre, eközben a földesúr lovával előrement egy kerülő úton, és a vendégeket már ott várta. Egyszer nagydíjat nyert, így a versenyszabályok értelmében a következő versenyen nem indíthatta ezt a lovat, ám nagy volt a kísértés, így befestette az állat szőrét. A versenyt megnyerte, ám az eredményhirdetésen eleredt az eső, a csalásra pedig fény derült, így eltiltották. Sennyey István idején a falu központja Becsked (korábbi nevén Bechud) , Nyír valamint a Fábián tanya voltak.
A falu hiedelmei, hitvilága
Szüléssel kapcsolatos hiedelmek
Ahogyan az régen minden faluban szokás volt, életkorhoz kötötten a lányok eladó sorba kerültek, férjhez kellett menniük. A házassággal a fő cél a gyermek fogantatása volt, hogy utódok jöjjenek a világra, ezért nagyon megbecsülték s különös tisztelettel bántak a várandós asszonyokkal. Mikor egy lány teherbe esett, hamar elkezdte a felkészülést a szülésre, ha voltak idősebb nővérei, akik már rendelkeztek tapasztalatokkal felvilágosították testvérüket, vagy ha nem voltak nővérei, akkor a bába és édesanyja segítették a felkészülésben. Főként az első gyereknél volt ez jelentős, ekkor az édesanya saját maga varrta a gyermek ruháit, pelenkáját és szoptatóingét. Ezt a felszerelést a későbbi gyerekeknél csak kiegészítették. Ebben az időben még otthon születtek a gyermekek, ez azonban 1950-től megszűnt, s az asszonyoknak szülőotthonba kellett vonulniuk. A szülés menete az asszony fájdalmaival kezdődött, ekkor a bábáért küldtek. A bábanő elővette eszközeit; ollót a köldökzsinór elvágásához, és zsinórt annak elkötéséhez. Ezt követően megvizsgálta az szülő nőt, hogy milyen szülésre számíthat. Miután megszületett a gyermek, a bába megfürdette, és azonnal fejkötőt kötött a fejére. A szokás úgy tartja, hogy ha ezt nem teszi meg, a gyermek feje nem lesz szép, kerek. Ezt követte a méhlepény eltávolítása, amit olyan helyre kellett tenni, ahol nem járhattak át fölötte. Ez különösen fontos volt, hiszen ha átléptek a méhlepény fölött, az anya elkerült a faluból, úgy, hogy soha nem tért haza. De ha nem léptek át fölötte, mindig hazavágyott, s előbb utóbb vissza is került falujába. A gyermek első fürdetésénél a vízbe egy pénzérmét kellett rakni, ami a babáé volt. Úgy tartották, hogy így szerencsés lesz a gyermek a későbbiekben. Ezt a fürdővizet a sövénykerítés tövébe kellett önteni, azért, hogy a gyermekágyas és csecsemője megrontását elkerüljék. Ebben az időben nem volt ritka az anya halála a szülést követően, s néha még a gyermek sem élte túl. Ebben az esetben mindig együtt temették el őket. Ha azonban az anya meghalt, mindig egy közeli rokon vette magához a gyermeket, addig, míg az édesapja nem nősült meg újra. Ekkor a gyermek visszakerült az édesapjához és egy mostohaanya nevelte. A hiedelem szerint, az édesanya visszajárt megnézni, hogy hogyan bánnak a gyermekével, s ha a mostoha nem végezte lelkiismeretesen a dolgát, megbüntette. Egy történet így számol be erről: ,,Kovács Feri bácsinak meghalt gyermekágyban a felesége. Ott maradt Feri bácsi három gyermekkel. Megházasodott, elvett egy vénlyányt. De az ütötte, vágta a három
7 gyermeket. No, egyszer csak elkezdi beszélni, hogy Feri bácsinak feljár az első felesége. A mostoha meg minden reggel olyan kék arccal jár, mint a guba. Tényleg eljött minden éjszaka az asszony. Elébb a telázsit törülgette, majd a gyermekeket fésülgette, majd nekiállt a mostohának, oszt minden reggel tiszta kékre faggatta. A mostoha mán nem tudott hova lenni, hát elment a görög paphoz. Kérte a papot, hogy csináljon már valamit, mert ütet kivégzi a gyermekek édesanyja. - Fiam, ne bántsd az árvákat! Becsüld meg őket, adjál nekik panasztalan kenyeret. De amit te ütöd, vered őket, veled is így tesz. Akkor osztán a mostoha nem bántotta többet az árvákot. Ahogy kezdett jól bánni velek, az asszony is elmaradt. Nem háborgatta őket többet. Mert még a tejecsuprokot is felboringálta, míg a mostoha nem adott a gyermekeknek tejet.”
A gyermek életével kapcsolatban különös jóslatokban hittek. Ha például a gyermek nyakára tekeredett a köldökzsinór, az azt jelentette, hogy nem lesz jó élete, talán még kötélen is végzi. Ha hajjal született, kicsikét levágtak belőle, s ezt a tincset elásták. Aki ezt elásta, senkinek meg nem mondhatta, így a gyermek szerencsés lett egész életében. A gyermek, aki burokban született, szerencsés volt, felnőtt korában mindent meg tudott mondani, de csak akkor, ha senkinek nem árulták el, hogy így született. A foggal született babákról különböző feltételezések voltak, ez falunként változott. Valahol azt tartották, hogy meghal a gyermek, ha elárulják, hogy foggal született. Máshol őrizni kellett a gyereket, s amikor elérte a hét esztendős kort, a hiedelem szerint kitört egy égi háború. Ha ez a gyermek a szabad ég alatt volt a vihar idején, elvitte a garabonciás, s rövid időn belül vissza is hozta, de ekkor már mindnet tudott; tudott gyógyítani, jövendőt mondani, halottat idézni és mindig meg tudta jósolni az időjárást. Természetesen ez csak akkor valósulhatott meg, hogy ha titokban maradt, hogy foggal született. Ha keresztelő előtt, a gyermeket magára hagyták, azt a boszorkány kicserélhette. Így mindig vigyázott rá valaki. A gyermekágyat lepedővel elkerítették, néha tűvel feltűzték, hogy az anya ne legyen teljesen elzárva. Viszont ha vendég jött a házba, azonnal leengedték a szúnyoghálóként szolgáló lepedőt, attól tartva, hogy a vendég megronthatta, éppen ezért az újszülöttet senki sem láthatta.
Párválasztással kapcsolatos hiedelmek A lányos házaknál a régi időkben megszokott volt az udvarló fiúk jelenléte. S ha netán több lány volt a háznál, mindegyiknek ki kellett várnia a sorát, a legidősebbtől kezdve. Eladó sorba kerültek a lányok, ha már a 16. esztendejüket betöltötték. Úgy öltöztették őket, hogy mindenki szeme megakadjon rajtuk, hiszen nem maradhatott vénlánynak. (Ha 18 évesen még nem volt férjnél, bizony már vénlánynak számított.) Hogy ez ne történjen meg, különböző babonákat be kellett tartaniuk, így többek között nem seperhették őket körbe. A lány gyermekekre vagy nagylányokra tilos volt seprűvel ütni, mert akkor elszáradt, s rövid időn belül meghalt. Fakanállal a lányok nem kóstolhattak ételt, mert nem talált magának férjet, vagy csak nehezen, későn. Egy karcsai szólás így hangzik: ,,főzik a kapcáját”. (A kapca régen a csizmában volt viseletes, a sarok és bokarészre tekert bőr vagy vászondarab.) E mondás onnan származik, hogy a lány ellopta a fiú egyik ruhadarabját (ez lehetett kapca, zsebkendő stb.) Ha magához
8 kérte a fiút, csak elkezdte főzni, s ha forrt, a fiúnak jönni kellett. Ily módon, és ehhez hasonló praktikákkal, rontásokkal igyekeztek a lányok és fiúk is magukhoz csábítani egy általuk választott párt, ha az nem viszonozta érzéseiket. Gyakran viszont a szülők választottak párt gyermeküknek. A házasodás nagy felemelkedési lehetőséget adott a családoknak, ám ugyanígy lehetőség nyílt a lecsúszásra is. Ez gyakran visszaköszön, akár ha csak a mesékre gondolunk, mikor a szegény legény beleszeret a szépséges királylányba. Amikor a párválasztás tehát napirendre került, a vagyoni helyzet döntő szerepet játszott. Erről szól ez a kis nóta is: ,,Kislány, kislány, kökényszemű kislány, Elvennélek, ha gazdagabb volnál, De hiába hull szemed könnye, Drága neved nincs a telekkönyvbe’.”
A vagyoni különbség miatt a szülők igyekeztek mindent elkövetni a pár szétválasztása érdekében. Azonban ez nem mindig sikerült. Az így létrejött házasságoknál, a lakodalmi menetben szinte mindig elhangzott ez a nóta:
,, Haragszik az édesanyám, hogy én megházasodtam. Hogy én az ő hajlékába ilyen szegény lányt hoztam. Szegény a lány édesanyám, de gazdag a szerelme, Száz hold földnél is többet ér a ragyogó két szeme.”
Azonban akad példa arra is, hogy a család akarata érvényesül, a fiataloknak szét kellett válniuk, és a szülők által választott párhoz menniük. Erre utal az alábbi nóta:
,, Kékellik a kövesdi hegytető, Csak te voltál az igazi szerető. De már látom, a szívedből kizártál, Édesanyádnak szavára hallgattál.” A szülők az egymást közt létrejött megállapodásokat igyekeztek megtartani, ám az előnyösebb fél gyakran megszegte azt. Egy alkalommal, mikor az egyik fiúkérő az utcán ballagott a lányhoz, hogy megkérje, megelőzte őt egy másik kérő, aki a kertek alatt ment, s hamarabb ért a házhoz. Így mire a lassabban ballagó kérő odaért, a lány már elkelt. A párválasztáshoz – ha éppen nem a szülők döntöttek a gyermekük sorsáról e téren – elengedhetetlen volt mindkét fél kölcsönös érzelme. No, persze ha ez hiányzott, a falusiak ügyesen megoldották saját praktikáik segítségével. Ha egy lány kinézett magának egy fiút, de az nem viszonozta érdeklődését a lány irányt, a lány megpróbálta valahogy magához csalogatni, magához kötni őt. Ezt többféleképpen is megtehette a hiedelmek szerint. Ha egy lány 9 almamagot a fiú bal zsebébe tett, s ha az nem találta ott meg két napig, vagy ha meg is találta, nem dobta el, a fiú nem tudott elmaradni a lánytól.
Esetleg a lány próbálkozhatott másképp is; bal kezéről levágott egy kis körömdarabot, és pici darabokra aprította. Ha meg tudta etetni ezt valamilyen formában a fiúval, megtörtént a ,,rontás”. Egy fiú hajszálának az ajtósarokra kötözésével is elérhetőnek tartották ezt a hatást,
9 mindaddig, amíg az a hajszál ott volt. Kissé körülményesebb módszer volt a fiú lábnyomának összeszedése. Amikor a fiú elköszönt a lánytól, a lány megfigyelte a fiú lépteit, majd vettek egy tollseprűt és a fiú lábnyomának porát – jobb lábon kezdve - összeseperték és beásták a küszöb alá. Különösen figyeltek arra, hogy senki meg ne lássa, és meg ne szólaljon közbn. Ha ezt sikerült betartani, többé a legény nem tudta elhagyni a lányt.
Mindezek ellen a fiú úgy tudott védekezni, hogy a gatyáját vagy ingjét (esetleg mindkettőt) kifordítva vette fel. A fent említett ,,módszerek” a legény elcsábítására szolgáltak valamiféle természetfeletti erő segítségével. Természetesen a lány elcsábítására is voltak különböző népi praktikák, ám ezek kevésbé voltak használatosak, hiszen a fiúk jártak udvarolni. Csak akkor használták őket, ha reménytelennek tűnt a helyzet, például ha a lány már szóba sem állt a fiúval. Ebben az esetben a fiú a lány egyik hajszálát a ruhájában hordhatta, s még az ott volt, a lány bolondult utána. Hasonló módszer a lány lábnyomának felszedése. Ennek egyik módszere az volt, hogy megfigyelték a hajadont, mikor éppen ment valahova, s három lábnyomának a porát fel kellett szedni, bal lábbal kezdve. Ezután ebből a porból sarat kellett csinálni, és bal kézzel fel kellett tapasztani a kéménybe. Amíg a sár ott volt, addig a lány ragaszkodott a fiúhoz. Ehhez hasonló módszer, mikor szintén a lány nyomát kell felszedni. Ezt a port egy lánytól szerzett zsebkendőbe kell kötni, s a szabadkéményben a füstre akasztani. Ha a fiú szakítani akarta a lánnyal, csak leakasztotta ezt a zsebkendőt, s a port szétszórta.
Hagyományőrzés, szokások napjainkban Minden év augusztusában megrendezésre kerül a faluház udvarán a szilvalekvárfőzés, amely többnyire egybeesik a falunappal (13. sz. melléklet). A lekvárfőzés mellett különböző kreatív programokat is találhatunk, kicsiknek, és nagyoknak, valamint ezen a napon fellépnek a néptáncosok is (14. sz. melléklet), a citerázó fiatalok (15. sz. melléklet), valamint a felnőttekből álló énekkar (16. sz. melléklet,). Tavaly egy új műsorral is bővült a rendezvénysorozat, a karcsai lányok a tündérek meséjét játszották el a tavon (17. sz. melléklet). E nap közkedvelt programja a minden évben megrendezésre kerülő motoros bemutató (18. sz. melléklet). Ennek nyitja talán a látványosság mellett az, hogy a nézők maguk is kipróbálhatják – már aki fel mer ülni egy-egy extrém motoros mögé. A falunap általában az általános iskolás mazsorett csoport reggeli zenés ébresztőjével indul, majd a sportpályán különböző rendezvények vannak, többnyire egy sztárvendég koncertjéig. Zárásképpen tűzijátékot lőnek fel a pályáról, amely a nap végét jelenti. Idén felavatásra került a Nagy Géza Művelődési Központ előtti műemléktábla, amely Karcsa fennállásának 825 éves évfordulójára készült (19. sz. melléklet). Felavatásán Dakos János polgármesterúr mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a néptáncosok műsora következett (20. sz. melléklet). Nem csak Karcsán ismert a szokás, miszerint májusban kidíszített ,,fákat” ún. májusfákat adnak a lányoknak. E hagyományt őrizve tavaly a falu szinte minden utcáján díszelegtek a májusfák a Karcsaiak Karcsáért Közhasznú Egyesület jóvoltából (21. sz. melléklek).
10 Úgy gondolom, hogy a falu történelmileg és hagyományokban gazdag múltra tekint vissza, amelyet a rendezvényekkel igyekszik ápolni, a fiataloknak továbbadni ezek értékeit. A falu rendezvényei, babonái köthetőek a falusiak hitvilágához. Ebben nagy szerepet játszik a református templom, ami napjainkban is a rendezvények középpontjában áll.
A falu ,,nagyja”
A magyart és történelmet tanító nagyhírű tanár, Nagy Géza, mindenképp említésre méltó alakja a közösségünk történelmének. Munkássága a falu életével, népi hagyományaival kapcsolatban kiemelkedő, példaértékű. A templom mellett található tájházban (22. sz. melléklet) számos munkája és tárgyai megtalálhatóak. Legfőbb műve ,,Az ezeréves Karcsa krónikája” 2002-ben jelent meg. Oly mélységben átöleli a falu történetét, hagyományait, hiedelemvilágát, hogy e könyv több mind 500 lapján a legapróbb részletességgel is találhatjuk meg a falu adatait, s ennek köszönhető a pályázatom ily mértékbeli részletessége is. Emlékét őrzi a falu központjában található Nagy Géza Művelődési Központ.
11 A tündérek temploma
,,Végre, mind ő, mind leányi Más vidékre költözének, Hol ne érje el hatalma A sötétség szellemének. S szétonták a vízi várat; Márványból dőlt falának, Emlékére vészes éjnek, Ékes templomot rakának.”
Tompa Mihály
12 Karcsán a ,,templomdombon” álló templom a román korból való. 1840-ben Tompa Mihály ,,A karcsai templom” című versében (5. sz. melléklet) megörökítette építésének mesés regéjét.
A monda szerint, ami a nép ajkán maradt fent, a tündérek építették a templomot. Valamikor a karcsai mocsaras vidéket víz borította, egy tó, a Karcsa. A tó egyik felében a tündérek laktak szép palotájukban, a másik felében pedig a boszorkányok éltek, ám viszonyuk sosem volt barátságos. Egy alkalommal a boszorkányok elűzték a tündérlányokat, így a tündérkirálynő a tó felszínére repült, hogy egy új helyet keressen, amelyre a tündérek új palotát építhetnek maguknak. E célra a legalkalmasabbnak a templomdomb mutatkozott. Azonnal hozzá is fogtak az építéshez, két nap és két éjjel hordták a tündérek a hatalmas vörös köveket a palotájuk megépítéséhez. Az építés befejezéseképpen egy ezüstharanggal szerették volna megkoronázni palotájukat, hogy majd annak kongatásával elűzzék az őket követő boszorkányokat. Két tündérlány épp kiemelte a tófenékről a harangot, s már repítették is, azonban követték őket a boszorkányok. A faluban ekkor épp megszólalt a kakasszó, így a boszorkányok visszakényszerültek a tófenékre, s a két tündér megmenekült, ám megijedtek, így a tornyot is magával rántó harang hangos csendüléssel újra a víz fenekére került.
Egy másik történet szerint, mely már kevésbé mondaszerű, Ratold olasz származású lovag építtette templomot. A lovag Magyarországra kísérte Kálmán király hitvesét, aki a normann származású Roger francia gróf és Szicília hercegének a lánya volt. Kálmán annyira megkedvelte Ratold lovagot, hogy Magyarországon marasztalta. Földbirtokokat adományozott neki Zemplén vármegyében, neki adta az újhelyi várat. A lovag Karcsán templomot kezdett építtetni, ugyanis lánya kolostori életre szánta el magát. Sajnos a lovag gyermeke az építkezés befejezte előtt meghalt, így az építés céltalanná vált, abbamaradt. Ez 1140-es évek körül történhetett.
Egy újabb változat szerint Rolandhoz, Zemplén megye főispánjához (később az ország nádora) fűzhető az alapítás, aki a tatárjárás után rendelte el a templom megépítését. Részt vett a muhi ütközetben, így IV. Bélával bujdosásra kényszerült, s a királlyal együtt Dalmáciába menekült. Roland nádorban Dalmácia építészete igen mély lelki nyomot hagyott, ennek hatására hazatérése után hozzákezdett a nagykövesdi vár megépítéséhez, ezzel párhuzamosan pedig a karcsai temploméhoz is. A templomban található faragások egy része olasz mesterek munkáiról árulkodik, akiket minden bizonnyal Roland nádor bízott meg. Ám a templom ebben az időszakban nem került befejezésre. Roland nádor részt vett a IV. László elleni lázadásban, véleménye szerint ugyanis IV. László nem foglalkozott az ország ügyeivel. A király Mic bánt küldte Roland ellen, akik Nagykövesd vára alatt meg is küzdöttek, s a csatában Roland elesett. A templom építésének e szerint a történet szerint 1274-1285-re tehető.
A negyedik, s egyben utolsó verzió a nagykövesdi várúrhoz kötődik, aki lánya és unokája számára építtette a templomot sírként. Lánya szerelembe esett a várban szolgáló közemberrel,
13 akitől később gyermeket szült a lány. A várúr dühében megölte őket, lányának és unokájának pedig a karcsai körtemplom alatt emeltetett téglával kirakott sírboltot. Ezt a régészeti feltárások is bizonyítják, ugyanis egy fiatal nő és egy kisgyerek maradványait találták meg az ásatások alkalmával.
A templom részei
A templom két részből áll. A kerektemplom, amely 11-12. században, illetve a hajórész, a 12- 13. századfordulón épült. Fő építőanyaga vörös trachit, amit minden bizonnyal Nagykövesdről szállítottak ide (anyaga megegyezik a nagykövesdi vár építőanyagával).
A körtemplom rész a karzatról nézve
Régen önálló központos templom volt, ekkor csupán a kerektemplom részből állt. Az 1963-64-es régészeti ásatások ezt erősítik meg. Eredete a késő római építészethez nyúlik vissza, a fülkekoszorús és karélyos épülettere is ezt bizonyítja. Ezekkel az antik hagyományokkal találkozhatunk a középkorban is, ahol szintén megjelenik a fülkés építés, a rotundák (rotunda: jellemzően 11- 12.század, elvétve 13. században, nagyon ritkán épült többnyire kör alakú templomépítmény). Díszítő elemeihez hasonló elemeket Bizáncban találunk. A templom monumentális terű, féloszlopos, árkádos díszítés, fogrovatos rakású, párkányfrízes.
A teret két pár betonlappal 14 igyekeztek kihangsúlyozni A nagy tér kiemeléséhez két pár betonlapot használtak
Magának, a rotundának már a 12. század közepén állnia kellett, a leletek szerint pedig a johannita lovagok bővítést végeztek, okleveles adatok szerint 1200-ban alakították át. A templom másik része a négyszögletes kövekből álló hajórész, amellyel a körtemplomot bővítették ki a román korban. A nyugati homlokzat oromzatos, kapuépítménye a templom egyik legértékesebb része (10. sz. melléklet). Kőből készült faragványok ékesítik, a kórust tartó oszlop alul az egyház kettészakadását jelképezi. A szoborcsoport a római pápát és a bizánci patriarchát ábrázolja, amint épp egymás haját illetve szakállát tépik. Hátterében Jézus áll, amint összekulcsolt kezét a fején pihenteti, jajgatva, az egyház kettészakadása miatt. A főbejárat szintén ékessége az építménynek; két fafaragvány is díszíti, ami a velencei Szent Márk templomot is díszítő két oroszlán megfelelője, ez újabb ok arra, hogy olasz mestert feltételezzünk készítőként. Bal oldalon az oroszlán alatt küzdő ember látható, aki minden erejét arra fordítja, hogy megmeneküljön az oroszlán elől (11. sz. melléklet), ez a jelképes ábrázolása a kereszténység pogányok elleni harcának. A jobb oldali oroszlán alatt fekvő ember megadta magát, ez a kereszténység győzelmét jelképezi a pogányok fölött (12. sz. melléklet). A hajó részen figurális és ornamentális mintákat találunk a pillérkötegek fejezetein. A nyugati karzaton három emberalak látható, mellettük két sárkány, egymásba tekert nyakkal, két uszonyszerű lábbal (8. sz. melléklet). Az északi pillérköteg díszítőelemei sáslevelek és volutás dísztarélyok, lábazata klasszikusan tagolt, faragott. A karzatrész nagy sérüléseket szenvedett a tűzvészben, amely 1870-ben és 1873-ban pusztított a faluban. Formarészleteiből sok megsemmisült, így sajnos kevés kivehető rész maradt meg (9. sz. melléklet). Az eredeti tervekben a templom nyugati tornyos, 3 hajós, kereszthajós alaprajzú lett volna, ám ez nem valósulhatott meg a tatárjárás miatt. Emellett akadályozó tényező volt a birtok eladása is (1282). Továbbá egy toronypár is helyet kapott a nyugati oldalon, erre ma már csak két-két támpillér utal, valószínűleg sosem kerültek megépítésre. A templom eredetileg a katolikusok részére lett megépítve, ezt bizonyítja a régészek által megtalált sekrestyerészlet és oltármaradványok. A mohácsi vész után azonban egyre több földesúr tért át az új hitre, így abban az időben a Perényiek tulajdonában lévő Karcsa és Pácin is a reformátust tette meghatározó vallássá, az ,,akié a föld, azé a vallás” elv alapján. 1527-ben tehát a templomot református templomként tartották számon, majdnem 80 éven át. 1605-ben Allaghy Ferenc pácini és regéci várúr a katolikus vallás híve, így a templom erre váltott. 17. században Bethlen Gábornak köszönhetően a templom újra református lett. Az ezt követő időszakot homály fedi, nincs emlék róla. Minden bizonnyal a református és katolikus vallás váltakozásai folytatódtak. A 18. században ápolatlan volt a templom, csak a puszta falai álltak, ekkor katolikus kézen volt, ám annyira kevesen voltak a
15 katolikusok, hogy nem tudták fenntartani, ehelyett a reformátusok végezték el az újításokat. A felújítás után elnyerte végleges vallását a templom, s azóta is a csillag díszeleg a templom tetején. 1840-ben hatalmas vihar pusztított a Bodrogközben, egy villám pedig a templomba csapott, annak teteje kigyulladt. Az szél annyira erős volt, hogy az égő tetőszerkezetet lefújta, ezt 800-1000 méterrel távolabb találták meg az emberek. Azóta nevezik Toronyhomokának azt a területet. A templom újra rossz állapotba került, Vay Miklós báró az Akadémiát felszólítja a templom javítására, ennek köszönhetően Schulek Frigyes (Mátyás templom restaurálója is egyben) tervei alapján kijavították, és zsindelyes tetőzettel fedték be a templomot.
16 Melléklet
1. A falu határában a homokdombokat már benőtte a gaz, de a köztük vezető úton jól kivehető a lösz 2. A szőlő gyökere mélyre hatol, megköti a homokot
17 3. A mocsaras vidék nagy része eltűnt, azonban belvíz és csapadék után könnyen felhalmozódik a víz a sík területen
18 4. A Somos
5. Tompa Mihály: A karcsai templom
Vándor! Bodrogközön megállj, A csendes Karcsa partinál: ------Hol vándor eszterágok Lármás seregbe gyülnek, Nagy kerek tó habja zajgott És hablakó buvárok Hajdanában e vidéken; Örvény ölébe tünnek. S tündérlányok büszke vára Hol a sirály habokra csap, Állott lenn a mély fenéken. - Gyorsan, miként a gondolat - Midőn halászni megy: Kik, midőn az éj leszállott, Ott látsz, álmélkodással, egy A habok szinére keltek, Veres márványból alkotott Hajnalarccal, harmatajkkal Ősrégi templomot. Bűbájos dalt énekeltek: Falán száz domború alak Mesés csoportja látható, »Szállj le, szállj le csendes éjfél! Imitt egy haltestű leány, Álom! lengj a föld fiára! Amott egy emberarcu ló; Most miénk a lég biralma, Itt sárkány, pikkelyes csoda, Most miénk a föld határa. S általcserélt tagú alak; Ott ábrák és jegyíratok A szerelmes hold sugári Által borítvák a falak. Hízelegve átkarolnak: Hogy a csodás templom miként Mig sohajtva, lábainknál, Vevé eredetét? Ifju szellők udvarolnak. Ki a templom körűl lakik, Kérdezd meg a regét. Merre lengünk, merre szállunk,
19 Csak mi ébren, minden alszik; Illatfátyolunk szelétől És mulattak... végre felkölt Mély, csodás álom foganszik. A királynő búcsuzásra; Mert a naptól gyors parancsot Nincs halandó, a virágok Vett a hajnal, indulásra. Templomát ki megtalálja; Nincs ki hallja, amidőn zsong És jövén, a barna szellem Méhehangu orgonája. Őket üldözőbe vette, Mert szerelmét, rút magával, Im, az éj harangja kondúl...! A királynő megvetette. Éjharangnak halk szavára, Nincs ki lássa, mint sietnek S míg a szellők gondolatként A virágok éjimára. Szálltak a légben pihegve: Gyorsabban a barna szellem, Büszke rózsa, szép királynő A királynőt fenyegetve. Lép előre, és nyomában Szende liljom, a virágok Most beérte... és a fátyolt Szűz papnője, hó-palástban, Megragadta már kezével... Azon percben a királynő S az, mit emlit a halandó, Mentve lőn, s a tóba tünt el. Szólva harmat-, s fénybogárról, Szentelt víz, oltári lámpa, A rút szellem hasztalan várt. A virágok templomából. Tüntek évek, tűne század, S a királynő nem hagyá el Csak mi tudjuk, csak mi értjük Többé a mély vízi várat. Hulló csillagok regéjét; Titkos éj varázs csodáit, Végre, mind ő, mind leányi Szellőhárfák lágy zenéjét. Más vidékre költözének, Hol ne érje el hatalma Itt vagy, itt vagy csendes éjfél...! A sötétség szellemének. Álom dőlt a föld fiára; Most miénk a légi ország, Esti csarnokát a hajnal Most miénk a föld határa!« Nyugat vizén adta nékik; Mely csarnoknak büszke tornyán S a királynő légi fátylát Bíbor zászló leng az égig. Szétterítvén, ráülének; S négy szögénél fogva, lágyan, S szétonták a vízi várat; Négy szellőcske szálla vélek. Márványból dőlt falának, Emlékére vészes éjnek, Majd keletre eljutottak, Ékes templomot rakának. A hajnalnak csarnokába, Aki épen koszorút font, És közelgett a királynő, Rózsafényből, homlokára. S melyet a toronyba szána: Szép, ezüst szavú haranggal S üdvözölvén a jövőket, Két tündérke szállt utána; Megcsókolta édes ajkkal; - Testvérek valának a szép De a munka megszakadt most... Tó-királynő és a hajnal. - A vég éjfél perce múla,
20 S a harang, a féltoronynál Megkondulván, földre húlla.
És az eltünt tó vizéből Kis folyócska vált a réten; Egy tündér maradva benne, Hogy a templom őre légyen.
S melyet a víz tart temetve: A harangot verje félre Minden száz év végeztével, Tündérlányok emlékére.
------
A régi templom, És csonka tornya máig áll, A Karcsa csendes Folyásu sásas partinál. S ha csendes nyári éjjelen Az őr tündérke megjelen, - Fel-felbukván a víz szinére - A pásztorember rátekint, S nyugodtan fűbe dől megint, Megemlékezvén e regére
21 6. A karcsai határból jól látható nagykövesdi hegyek, a hegy tövében a vár 7. A környéken nagy mennyiségben előforduló homok – Rókalyuk a Somoson 8. Az első képen középen láthatjuk a sárkányt uszonyszerű lábakkal, mellette pedig az embereket. A jobb oldali kép szintén az embereket ábrázolja a másik oldalról, kicsit részletesebben.
9. A karzat 10. A nyugati kapu 11. A baloldalon látható oroszlány, alatta küzdő ember
12. Az oroszlán, alatta a magát megadó ember 13. Szilvalekvárfőzés a tájház udvarán
14. Néptánc a karcsai falunapon 15. Citerázók a templom előtt – falunap
16. Énekkar – falunap 17. Tündérmese a Karcsán - falunap
18. Motoros bemutató 19. A felavatott emléktábla
20. Az emléktábla avatása – a néptáncosok műsora
21. Májusfák Karcsán
22. A faluház Forrás
Nagy Géza: Az ezeréves Karcsa krónikája, Karcsa 2002, Készült: Alpes Nyomda, Miskolc
A felhasznált képeket a templomról és magáról a faluházról (kivéve légifotók) magam készítettem, azon kívül a http://karcsaert.gportal.hu/ képeit használtam.