2019. november 11., hétfő LXXI. évfolyam 258. (20339.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej)

Elnökválasztás 2019 Tizennégyen Cotroceni-ért

Kóródszentmártoni tej, kukorica Székely Csaba hétköz- és ünnepnap - jaiban is a munkának jut a főszerep. Korábban, a 2000-es évek legelején mások földjét dolgozta meg – száz hektáron szántott-vetett –, így sikerült megteremtenie az önállósodáshoz szükséges alaptőkét. ______2. Demográfiai konferencia Marosvásárhelyen A Kecskeméten életre hívott rendez - vényre az anyaországi állomások után immár harmadik alkalommal kerül sor Erdélyben, és kezdeményezői olyan magyarországi egészségügyi, szociá - lis, egyházi szakemberek, egyetemi oktatók, akik számára fontos a ma - gyar ajkú népesség csökkenésének megállítása. ______4.

Fotó: Nagy Tibor A változatosság Vasárnap, november 10-én tartották az A második fordulóban az a jelölt kap ötéves parlamenten kívüli pártok képviseletében indult, valóságos állemelnök-választás első fordulóját. A elnöki mandátumot, aki megszerzi az érvényes ketten pedig függetlenként indultak a legfőbb Az idei versenyprogramba több mint törvény értelmében ha egyik jelölt sem voksok egyszerű többségét. közjogi méltóság tisztségének elnyeréséért. ezer rövidfilmet küldtek a világ minden szerzi meg a választók több mint felé - Miután lejárt az óvások, az esetleges vissza - Reggel héttől este kilencig, a hosszabbítás tájáról, az előzsűri ezekből válogatta nek támogatását, november 24-én má - lépések határideje, tizennégy jelölt neve és vá - lehetőségével ki azt a negyvenkilencet, amelyekből sodik fordulót is rendeznek a két lasztási jele szerepelt a november 10-i A szavazóirodák reggel 7-től este 9-ig várták a fesztiválzsűri kiválasztotta a 2019- legjobban szereplő jelölt részvételével. államfőválasztás szavazólapjain. Hat jelölt egy- a szavazópolgárokat. Ám vasárnap este a sza - es Alter-Native díjnyertes alkotásait. egy parlamenti frakció vagy pártszövetség tá - vazókörök nyitvatartása meghosszabbítható Mózes Edith mogatását is élvezi, további hat jelölt (Folytatás a 3. oldalon) ______5.

Akadályverseny Antalfi Imola

Sajtósként lassan már csütörtökönkénti programom, hogy a ma - rosvásárhelyi tanács ülését követem. E hét csütörtöke sem marad ki, amikor is sokadszorra fut neki a polgármesteri hivatal a költ - ségvetés-kiigazításnak. Mindeddig nem sikerült vennie az „aka - dályt”. Ennek kapcsán (az egyszerű polgár észjárásával, de mondhatjuk úgy is, hogy józan paraszti ésszel gondolkodva) több kérdés is felmerül. Például az első és legtermészetesebb: ha ápri - lisban a tanács jóváhagyta a város éves költségvetését, hogy lehet az, hogy már júniusban ki kellett volna egészíteni? Ez akár érthető is lenne, ha nagy hirtelen halaszthatatlan fontos beruházáshoz, pá - lyázati önrészhez szükséges a pénz. És ami halaszthatatlan volt, úgymint az uniós pályázatok, arra a testület legutóbb meg is sza - vazta a szükséges összegeket (utólag uniós alapokból remélhetőleg – ha nem lesz kifogás a munkálat ellen – az önrész kivételével visz - szatérülnek az összegek). Továbbá, hogy lehet az, hogy miközben a különféle igazgatóságok kérik a pénzt, a költségvetés végrehajtása (a ténylegesen elköltött összeg) nem százszázalékos, sőt, van úgy, hogy csupán 60, 70 százalékos? Ezek után a polgárok mire gondol - hatnának? Talán arra, hogy másra költötték a pénzt, mint amire elő volt irányozva? Felmerülhet, hogy talán – vigyázva arra, hogy ne vádolhassák meg az ellenőrző hatóságok a közpénzek nem (Folytatás a 3. oldalon) 2 NÉPÚJSÁG­ ______HÍREK­–­TUDÓSÍTÁSOK­ ______2019.­november­11.,­hétfő Itthon tartani a gyermekeket Ma MÁRTON , holnap JÓNÁS­ és RENÁTÓ 11.,­hétfő napja. Kóródszentmártoni tej, kukorica A Nap kel művelek meg, ebből több mint tíz hek - – Hajnali 3 órakor kelek, és este 8- 7 óra 18 perckor, Székely Csaba hétköz- és ünnep - IDŐJÁRÁS napjaiban is a munkának jut a tár a sajátom, a többit bérelem. Régen kor, fél 9-kor már ágyban vagyok. Még lenyugszik Részben napos idő jó ára volt a gabonának, ma már azt is egy órát nézelődöm az interneten egy 16 óra 54 perckor. főszerep. A kóródszentmártoni Hőmérséklet: férfi közel másfél évtizede gaz - az unió szabályozza. Nagy árat fize - mezőgazdasági gépeket értékesítő ol - Az év 315. napja, 0 tünk a támogatásokért, a mélybe dalon, aztán nyugovóra térek. Van, hátravan 50 nap. max.­14 C dálkodik, pirostarka teheneket min.­2 0C tart, és gabonát – kukoricát, visz minket, gazdálkodókat ez a rend - hogy éjjel is a másnapi teendőkön gon - szóját, búzát, árpát – termeszt, szer. dolkozom, de ha 2 óráig nem is koppan – Hogyan értékesíti a gabonát? le a szemem, a szokásos időpontban A vasárnapi lottóhúzás nyerőszámai alkalomadtán pedig busz- és ka - mionsofőri végzettségét is ka - – A kukoricát a környékbeli juhá - talpon vagyok. Így megy ez egész 31, 41, 16, 43, 13 + 12 NOROC PLUS: 2 2 1 4 0 9 matoztatja. szok veszik meg, a szójáért az ország évben. Az állatoknak nincs ünnepük, déli részéből jönnek a felvásárlók. Idén őket ugyanúgy el kell látni, függetlenül 10, 24, 26, 1, 33, 20 SUPER NOROC: 3 2 7 0 9 7 Nagy Székely Ildikó nagyon jó lett a kukoricatermés, a attól, hogy húsvét van-e vagy kará - búzáé olyan amilyen. csony. A családdal az elmúlt tíz évben 10, 36, 23, 12, 28, 46 NOROC: 8 3 4 9 3 9 5 Korábban, a 2000-es évek legelején – Meséljen egy kicsit az állattartás - nyaralni sem voltunk. mások földjét dolgozta meg – száz ról. Székely Csabának a jövőre nézve is hektáron szántott-vetett –, így sikerült – Azt is édesapám kezdte. Ő 2010- pontos célkitűzései vannak. A tehénál - megteremtenie az önállósodáshoz ig jól bírta magát, azután vettem át tőle lományt 20 fősre szeretné növelni, szükséges alaptőkét. a gazdálkodást. Először csak három fe - ugyanakkor egy nagyobb utánfutóra és Megyei hírek – Tizenhárom éve még sok község - jőstehenem volt, jelenleg 15 egyedes egy tárcsára is szüksége lesz. A közel - belinek volt megművelni való földte - az állomány. Nyári időszakban 20 liter jövő tervei között szerepel a családi rülete, és jól meg is fizették a munkát. tejet ad egy tehén, így naponta 200– ház szigetelése is. Csabának egy 17 és Rendhagyó pénztári nyitvatartás Az akkori keresetemből vettem házat 250 liter tejünk van. Egy brassói cég egy 10 éves fia, valamint egy másfél a Nemzetiben – kezdte történetét a háromgyermekes vásárolja fel, korábban naponta, mos - éves kislánya van. Legnagyobbik gyer - November 14–17. között, a 25. Marosvásárhelyi Nemzet - gazdálkodó. – Amikor megházasod - tanában minden harmadik nap jönnek mekének, aki autószerelői szakon közi Könyvvásár idején a Kultúrpalotában működő jegy - tam, édesapám kipótolta a lakodalom - az áruért. Van hűtőberendezésünk, így végzi a középiskolát, egy műhelyt sze - pénztár zárva lesz, a színházban működő jegypénztár pénzt, így vettem meg az első frissen tudjuk tartani a tejet. Egy lite - retne létrehozni a házuk udvarán. november 14–16. között 9 órától 20 óráig, 17-én 10 órától traktoromat. Később mikrohitelt vet - rért egy lejt fizetnek, ha ebből levonjuk – Számomra az a legfontosabb, 14 óráig tart nyitva. A többi napokon a megszokott nyitva - tem fel, abból vásároltam egy 5000 a hűtéshez szükséges villanyfogyasz - hogy itthon tartsam a gyermekeket – tartási program érvényes: a színház Kultúrpalotában mű - eurós kombájnt. Ez a munkagép két év tást, 80 banival maradunk. mondta ki látogatásunk végén az elö - ködő jegyirodája (tel. 0372-951.251) keddtől péntekig 12 alatt visszahozta az árát. Apámnak öt „Az állatoknak nincs ünnepük” regedés szélén álló községek szem - órától 17.30-ig, a színházban működő jegypénztár hektár földje volt, azokhoz idővel úja - Vendéglátónk napi rutinjába is enge - pontjából is létfontosságú gondolatot a (0365/806-865) keddtől péntekig 9–15 óra között, illetve kat vásároltam. Jelenleg 49 hektárt dett betekinteni. kóródszentmártoni gazdálkodó. előadások előtt egy órával van nyitva. Nem lakás rendeltetésű helyiségek igénylése Marosvásárhely Polgármesteri Hivatal felhívja a nem lakás rendeltetésű helyiséget igénylők (civil szervezetek, politikai alakulatok, közintézmények) figyelmét, hogy november 15- ig lehet jelentkezni a 2020-ra vonatkozó prioritási listára. Azok a kérelmezők, akik az előző években is igényeltek helyiséget, és szeretnének felkerülni a listára, kötelesek megjelenni az iratcsomó frissítése céljából. A típuskérvé - nyeket a hivatal 10-es irodájában (földszint) lehet besze - rezni. Mi lesz a gyerekemmel nélkülem? – beszélgetés a Philoteában Mi lesz a gyerekemmel nélkülem? Boldogul-e az óvodá - ban, iskolában, egyetemen? És mi lesz velem? El tudom engedni a gyerekem kezét? Hogyan segítsük az elenge - dést? Ezekre a kérdésekre keresik a választ Papp Béni lelkipásztorral november 12-én, kedden 18 órától a maros - vásárhelyi Philothea Klubban (Kossuth utca 2. szám). Gyöngyfűzés a várban Hétfőn, november 11-én 17.30 és 19.30 óra között 16 év fölötti lányokat, asszonyokat várnak szeretettel, akiket ér - dekel a gyöngyfűzés. Ezúttal ünnepi díszeket készíthetnek karácsonyfára és Toth Csilla útmutatásai alapján elsajátít - hatják a gyöngyfűzés alapjait is. A Női Akadémia szeretet - tel várja az Ügyes Kezű Nők hétfő délutánonként a marosvásárhelyi vár Tímárok bástyájában a földszinten heti rendszerességgel megszervezett tevékenységére azokat az ügyes kezű hölgyeket, akik különböző kézmű - ves-tevékenységek fortélyait szeretnék elsajátítani. A szer - vezők biztosítják a tevékenységhez szükséges anyagot, Fotó: Nagy Tibor de akinek van kedvenc saját gyöngye, abból is dolgozhat. A szervezők a résztvevőktől 5 lej adományt köszönettel el - fogadnak, az összegyűlt adományokat a tevékenységeken Szováta című monográfia (szerzők: Fekete Árpád, Józsa használt alapanyagra és a játéktárra szánják. RENDEZVÉNYEK András, Szőke András és Zepeczáner Jenő) újragondo - Adománygyűjtés lása és kiegészítése. A gyergyószentmiklósi Mark House November 17-én a szegények világnapja alkalmából a 25. Marosvásárhelyi Kiadó gondozásában megjelent, rengeteg képpel illuszt - Máltai Szeretetszolgálat a szegények megsegítésére irá - rált és magas színvonalú nyomdatechnikával készült Nemzetközi Könyvvásár Képek Szovátáról című könyvet a Bernády Közművelő - nyuló programmal készül. A szervezet kéri a jó szándékú November 14-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor kerül dési Egylet elnöke, Mester Zoltán mutatja be. adakozók hozzájárulását. Szívesen fogadnak ruhaneműt, sor a Színház téren a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi lábbelit, tartós élelmiszert és pénzt. Elérhetőség: Berek Könyvvásár megnyitójára A könyv bűvöletében című utca (Livezii) utca 1. szám, naponta 8-16 óra között. Tele - produkcióval. A megnyitót követően, 10.15-kor a színház Kamarazene-koncertek Segesváron fon: 0365-411-929. November 11–15. között hétfőtől péntekig minden este Kistermében a Kirándulás felhőben című verses gyer - 6 órától a Tiberius Fesztivál keretében kamarazene- mekkoncertre várják a gyermekeket, Balázs Imre József Szüreti mulatság koncertekre várják az érdeklődőket a Segesvári Polgár - saját verseire írt dalait adja elő. Az Erdélyi Magyar Baloldal november 22-én, pénteken mesteri Hivatal dísztermébe. Fellépnek híres belföldi és szüreti mulatságot szervez. Érdeklődni Marosvásárhelyen, külföldi meghívottak Magyarországról,Németországból, a Dózsa György utca 9. szám alatti székhelyen (I. emelet, Képek Szovátáról – könyvbemutató Kanadából, Hollandiából. Főszervező a Tiberius Quartet, Hiánypótló kiadványt mutatnak be Szovátáról november jobbra az első ajtó) naponta 9–11 óra között lehet, tel.: Segesváron pedig a Gaudeamus Alapítvány közremű - 14-én, csütörtökön 18 órától Szováta város önkormány - 0744-928-299. ködésével kerülnek megszervezésre a koncertek. A be - zatának dísztermében. A kötet az 1998-ban megjelent Hírszerkesztő: Szer Pálosy Piroska lépés ingyenes. 2019.­november­11.,­hétfő­ ______HÍREK­–­TUDÓSÍTÁSOK­­ ______NÉPÚJSÁG­ 3 Tizennégyen Cotroceni-ért Ország – világ (Folytatás az 1. oldalról) Ilfov (47,59%), Kolozs (45,27%), Brassó (42,89,%), Szeben Jelöltmeghallgatás az EP-ben volt mindaddig, amíg a már sorban állók is leadják szavazata - (42,64%) és Argeş (41,96%) megyében, a legkevesebben November 14-én hallgatják meg az új francia, ma - ikat, de nem tovább mint éjfélig. Az ország 18.748 szavazó - pedig Kovászna (28,49%), Szatmár (29,61%), Vaslui gyar és román biztosjelöltet az Európai Parlament - körzeténél mintegy húszezer rendőr, csendőr, határőr, tűzoltó ben (EP), amennyiben a jogi szakbizottság két (29,91%), Ialomiţa (32,62%) és Máramaros (32,74%) megyé - nappal korábban nem állapít meg esetükben össze - felelt a biztonságért. ben járultak az urnákhoz. férhetetlenségeket – közölte pénteken a képviselő - Az állandó választói névjegyzékben 18.217.156 személy RMDSZ-felhívás a magyar választókhoz testület szóvivője. Jaume Duch elmondta, hogy az szerepel, a külföldön élő, szavazati joggal rendelkező polgárok A délután fél hatkor kiadott RMDSZ-tájékoztatóban a szö - EP jogi bizottsága kedden ül össze, hogy megvizs - száma 715.752 – közölte az Állandó Választási Hatóság vetség megállapítja, hogy a magyar közösség részvétele elma - gálja a francia Thierry Breton, a magyar Várhelyi Oli - (AEP). radt az országos átlaghoz képest. „Továbbra is sereghajtó vér és a román Adina Vălean pénzügyi A külföldön élők a votstrainatate.ro honlapon regisztrálhat - Kovászna, Szatmár, Hargita és Bihar megye. Kolozs megyé - érdekeltségeit, illetve esetleges összeférhetetlensé - tak. Közülük 35.917-en a levélben szavazás mellett döntöttek, ben pedig a magyarlakta településeken kicsi a szavazási kedv. geit. Ha mindhárman szabad utat kapnak, akkor ez - után következnek csütörtökön a meghallgatások, és 33.802-en azt kérték, hogy szavazókörzetben élhessenek vá - Ezen a trenden lehet még változtatni! Arra kérünk mindenkit, bizonyítaniuk kell rátermettségüket, szakmai felké - lasztási jogukkal. 63.362 romániai lakhelyű személy kérte, hogy menjen el szavazni, és biztassa erre barátait, ismerőseit szültségüket. Az EP házbizottságaként működő úgy - hogy külföldön szavazhasson, őket a választások idejére tö - is. Ma meg kell mutatnunk a magyar közösség erejét. Meg kell nevezett elnökök értekezlete november 19-én rölték a belföldi állandó választói jegyzékből. Az állandó vá - mutatnunk azt, hogy Romániában egy erős magyar közösség áttekinti a bizottsági értékeléseket és ajánlásokat, lasztói jegyzékben szereplő személyek nemek szerinti él, és hogy velünk számolni kell!” – állt az RMDSZ-tájékoz - majd hivatalosan is lezárja a meghallgatásokat. ( MTI ) eloszlása: 8.798.366 férfi és 9.418.790 nő. tatóban. Külföldön 836 szavazókörzet Lapzártakor még javában tartott a szavazás. Jövőtől útlevél nélkül Külföldön 836 szavazókörzet várta a romániai választópol - A jövő évtől már útlevél nélkül, csupán a személyi Országszerte több mint 60 szabálysértést jeleztek igazolvány felmutatásával utazhatnak egymáshoz gárokat. A külföldi szavazást megkönnyítendő, idén nyáron el - Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő arról számolt Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia állampolgárai fogadott törvény értelmében a külföldön tartózkodó román be vasárnap délután, hogy mindaddig 61 esetleges szabálysér - – egyebek mellett erről állapodott meg a három or - állampolgárok három napon át, november 8-án, 9-én és 10-én tésre vonatkozó bejelentés érkezett, de ezek fele megalapozat - szág vezetője vasárnap Ohridban. Aleksandar Vucic is élhettek szavazati jogukkal. A külföldi választókörök pén - lannak bizonyult. szerb elnök, Edi Rama albán és Zoran Zaev észak - teken mindenütt helyi idő szerint délben nyitottak. Dajbog közölte, a legtöbb bejelentés Dolj megyéből érkezett macedón miniszterelnök az úgynevezett mini schen - Az Állandó Választási hatóság adatai szerint a külföldi lak - (11); Giurgiu megyéből 5, Mehedinţi és Olt megyéből 4-4, Bu - geni övezet létrehozásáról egyeztetett. hellyel rendelkező román állampolgárok többsége Németor - karestből 5 esetben figyelmeztették a hatóságokat a választási Megállapodtak abban, hogy legfeljebb két éven belül jelentősen megkönnyítik az emberek, áruk, szolgál - szágban (101.345), a Moldovai Köztársaságban (230.905), szabályzat áthágására. A legtöbb panasz arra vonatkozott, hogy tatások és a pénz forgalmát a térségben. Hozzátette: Kanadában (43.622), Spanyolországban (41.325), Izraelben a szavazóirodáknál egyik vagy másik jelöltre való voksolásra az a cél, hogy a korábbi összetűzéseket és gyűlöletet (38.574), Olaszországban (62.729) és az Amerikai Egyesült próbálták rábírni a szavazópolgárokat, illetve, hogy alkoholt felváltsa a normális emberi viszonyok légköre. Zoran Államokban (60.270) él. árusítottak a szavazóhelyiségek közelében. Néhány esetben Zaev szerint ez az első önállóan megindított kezde - Első ízben fordult elő, hogy a külföldön élő román állam - megszegték azt a szabályt, hogy egy szavazófülkében egy - ményezés a Nyugat-Balkánon. Mint mondta, a kez - polgárok – akik szeptember 15-ig regisztráltak a választási ha - szerre csak egy személynek szabad tartózkodnia. A panaszok deményezést Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia tóság erre a célra kialakított internetes felületén – három napon közül öt esetben merül fel a büntetőügyi besorolás lehetősége. indította, de a térség többi országát is szeretnék be - át voksolhattak, vagy levélben is leadhatták szavazatukat. A A szóvivő azt is elmondta, hogy tíz szankciót szabtak ki, kapcsolni. ( MTI ) november 10-i elnökválasztásra az első szavazóhelyiségek Új- ezek közül három figyelmeztetés és hét bírság. Új testület a vállalkozókért Zélandon nyitottak helyi idő szerint déli 12 órakor. Utána sor - Ialomiţa megyében egy személyt 1500 lejre büntettek meg, A versenyszférával való konzultációért felelős tanács ban Ausztráliában, Japánban, Dél-Koreában, a mert egyik szavazóhelyiség közelében alkoholos italokat árult. létrehozásáról döntött Ludovic Orban miniszterelnök. Fülöp-szigeteken, Kínában, Malajziában és Szingapúrban. Giurgiu megyében választási propaganda miatt figyelmezte - Orban pénteken, a magáncégek országos toplistájá - „Egy erős magyar képviseletre szavaztam” tésben részesült egy személy. nak bemutató ünnepségén jelentette be, hogy meg - Minden szavazásra jogosult romániai magyar vegyen részt Neamţ megyében egyik választási iroda elnöke jelentette be beszélést folytatott Florin Jianuval, a Kis- és a választáson, mert ez a közösség erejét is bizonyítja – nyilat - nyilvánosan a szavazóhelyiségen belül és kívül is, hogy kire Középvállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnökével, valamint a versenyszféra kozta Kelemen Hunor , az RMDSZ államfőjelöltje, miután va - adja voksát. Az illetőt 2000 lejes bírsággal sújtották. Konstan - több más képviselőjével, és arra az elhatározásra ju - sárnap délelőtt Csíkkarcfalván leadta szavazatát. Mint mondta, cán egy nő megpróbált kétszer szavazni, először az új, majd a tott, hogy testületet hoz létre, amelynek a vállalko - egy erős magyar képviseletre szavazott. régi személyazonossági igazolványával, amelyet korábban el - zókkal való konzultáció lesz a feladata. A tanács „Arra szavaztam, hogy a mi közösségünket ne lehessen veszettnek nyilvánított. munkája a versenyszférát érintő kormányszintű dön - megkerülni. Minden magyar szavazat a magyar közösséget Botoşani megye egyik szavazóhelyiségében két szavazó - téseket fogja megelőzni és megalapozni. A minisz - erősíti. Hiszek abban, hogy ez az ország jobbá tehető. Mi is fülke belső falán bizonyos elnökjelöltek neve jelent meg, ezek terelnök hozzátette, az első kérdés, amelyben a egy jobb országot szeretnénk. És hiszek abban, hogy a kölcsö - eltüntetése tíz percet vett igénybe, ez idő alatt szünetelt a vok - vállalkozók képviselőinek segítségére számít, a bü - nös tiszteletre és a bizalomra építve a holnapi nap jobb lesz, solás. rokrácia csökkentése lesz. ( Agerpres ) mint a tegnapi volt.” Kelemen Hunor szerint a vasárnapi ro - Dajbog arról is tájékoztatott, hogy a választások előtt szom - Sietnek a költségvetés- mániai elnökválasztás nemcsak a jelöltekről, hanem a közös - baton, illetve a választás vasárnapján összesen 15.000 személy- ségről is szólt. „Minden egyes szavazat számít ahhoz, hogy a azonossági igazolványt állítottak ki, közülük 11 mozgáskorlá - kiigazítással következő években is az érdekeinket tudjuk képviselni” – Ludovic Orban miniszterelnök szerint a kormánynak tozott és nem szállítható személyhez mobilkamerát vittek ki, november 15-éig ki kell dolgoznia a költségvetés-ki - hangsúlyozta az RMDSZ államfőjelöltje. hogy érvényes igazolványa legyen, és tudjon élni szavazati jo - igazítás tervét, hogy azt a kabinet a hónap végéig el - Maros megyében 568 szavazókörzet gával. fogadhassa. Hozzátette, a pénzügyminisztérium Maros megyében 568 szavazókörzetet megkezdi a 2020-as évi állami költségvetés kidolgo - rendeztek be: az állandó választói név - zását is a büdzsékiegészítés mellett. Beszélt ugyan - jegyzéken 477.456 személy szerepel. akkor arról is, hogy a felesleges költségek Megyeszinten 526.862 szavazólapot osz - lefaragásával és az adóbegyűjtés hatékonyságának tottak ki, 2.840 darab VOTAT feliratú bé - növelésével szeretnék korlátozni a költségvetési hiány mélyülését. Klaus Iohannis államfő csütörtökön lyegzőt és 480.152 öntapadó bélyeget. úgy nyilatkozott, a szociáldemokrata párti (PSD) kor - A kórházakban és a börtönben 12 sza - mány október végén 29 milliárd lejes költségvetési vazókörzetet létesítettek, ahol mozgóur - hiányt hagyott hátra, ami a bruttó hazai termék nás szavazást tartottak. (GDP) 2,8 százalékát teszi ki, és máris meghaladja 37,93%-os volt a részvételi arány az idei év végére várt deficitcélt. ( Mediafax ) 17 órakor Vasárnap 17 óráig a szavazásra jogo - sult állampolgárok 37,93%-a adta le vok - sát az államfőválasztás első fordulójában Akadályverseny – derült ki a Központi Választási Iroda (Folytatás az 1. oldalról) (BEC) honlapjára délután fél hatkor fel - rendeltetésszerű felhasználásával – a hivatal illetékesei töltött adatokból. különféle költségvetési tételek közt lavírozva, ha nem is 17 óráig összesen 6.910.900 személy jogszerűtlenül, de más tételeket részesítettek előnyben, szavazott, ebből 3.979.928 városon és mint amire az összegeket jóváhagyta a tanács. Ez bizo - 2.931.156 vidéken. nyára kiderül a szokásos számvevőszéki ellenőrzések - Magas részvételi arányt regisztráltak kor. És végül az is különös, ahogyan a polgármesteri hivatal makacsul hónapok óta át akarja gyúrni a taná - alapelvét, a szubszidiaritást, ami nem cson a költségvetés-kiigazítást, pénzügyi kötelezettség - csupán azt jelenti, hogy hagyják, min - vállalás címén milliós összegeket (a szerződésbeli Tisztújító kongresszust tart az EPP denki oldja meg a saját problémáit, kötelezettségeknek bizony eleget kell tenni, saját forrás - November 19–22. között Zágráb - Fontosnak nevezte az RMDSZ és a hanem kötelessége lenne segíteni a ki - ból, vagy – ha ez nem lehetséges – hitelekből). Az e hét ban tart tisztújító kongresszust az Kereszténydemokrata Mozgalom képvi - sebbeket a problémák megoldásában. Ez csütörtöki immár az ötödik tanácsülés lesz zsinórban, Európai Néppárt (EPP). A kong - selőinek jelenlétét a kongresszuson, mert az elv az utóbbi időben mintha kimaradt és kíváncsian várom azt is, hogy ezúttal kik lesznek a resszus egyik fő célja az euroat - „úgy tűnik, hogy a Fidesz tagsága felfüg - volna az Európai Néppárt gondolkodásá - „hallgatóság”, azaz a felháborodásukat feltűnően ösz - lanti kapcsolatok javítása. gesztésének a kérdése még nem oldódott ból, és már nem az a markáns párt, szehangoltan előadó polgárok (akiknek gyakran igazuk Kelemen Kálmán , a Romániai Magyar meg, tehát jelenleg abban a helyzetben amelynek viszont Európa sokat köszön - is van, csak igazukat talán nem jó helyen keresik…), Kereszténydemokrata Mozgalom vagyunk, hogy a kisebbségi magyarok het. Ha értékeit a Néppárt nem őrzi meg, mint történt múlt héten, amikor mintha csak vezény - (RMKDM) elnöke, aki maga is meghí - támogathatják a többségi magyarokat akkor olyan irányba tér el, amivel elve - szóra jelentek volna meg a tulajdonosi társulások veze - vást kapott a kongresszusra, ennél fonto - céljai elérésében a Néppárt keretén szíti az önazonosságát. tői, nyugdíjasszervezetek képviselői. sabbnak tartja, hogy épp belül”. Véleménye szerint belső válsá - Attól függően, hogy ezúttal hogy „néz ki” a határo - Horvátországban szervezik a kongresz - gon megy át az EPP, mert „kihaltak vagy „Tény és való, hogy ha sikeres lesz ez zattervezet, ismét bojkottra vagy vitára számíthatunk. szust, illetve a nyugat-balkáni európai visszavonultak a nagy öregek”, pl. Will- a kongresszus, akkor talán elérhetjük azt Ha újra pénzügyi kötelezettségvállalásról szól, és ha a uniós bővítéssel kapcsolatos kérdések fried Martens. a célt, hogy az Európai Néppárt vissza - megyei RMDSZ következetes, akkor az eddigi tapaszta - megvitatását, azt, hogy hogyan lehetne A jelenlegi Néppártnak ahhoz, hogy nyerje, sőt megerősítse azt az arculatát, latok alapján újra távol marad a frakció. Bár nem iga - felgyorsítani a folyamatot. Mint mondta, hatékony legyen és az elveit megvaló - amelynek nagyrészt köszönhetőek az el - zán értem, miért ne lehetnének jelen a képviselők, és több ország érdekében áll a tárgyalások sítsa a kis országok tekintetében is, szi - múlt harminc esztendő megvalósításai” miért ne utasíthatnák el a tervezetet, ha nem értenek felgyorsítása, mert egyfajta biztonsági gorúan be kellene tartania a – jelentette ki az RMKDM elnöke. egyet vele. zónát jelentene a tagországok számára. kereszténydemokrácia egyik legfőbb (mózes ) ­4­­NÉPÚJSÁG­ ______AKTUÁLIS______2019.­november­11.,­hétfő mégsem volt akadály. Ugyanakkor előfordulnak hullámok, például kb Demográfiai konferencia Marosvásárhelyen nyolc évvel ezelőtt volt egy harma - dikgyerek-hullám, amikor sok csa - ládban harmadszor érkezett a „Nem nézhetjük tétlenül, hogy rohamosan fogy a nemzet!” gyermekáldás. Megmaradni és mégis élni A gyermekvállalás egészségi, címmel szervezték meg pén - szociális, gazdasági vonatkozásairól teken Marosvásárhelyen a 11. A sajtótájékoztató után került sor demográfiai egészség- és szo - a konferencia ünnepélyes megnyitó - ciálpolitikai konferenciát. A jára. Az ökumenikus ima után Ki - Kecskeméten életre hívott lyén Ilka színművésznő, valamint a rendezvényre az anyaországi Szent Cecília együttes kulturális állomások után immár har - műsorral örvendeztették meg a madik alkalommal kerül sor résztvevőket, majd Oláh Dénes Erdélyben, és kezdeményezői római katolikus plébános köszön - olyan magyarországi egész - tötte a vendégeket. Dr. Dávid ségügyi, szociális, egyházi László, a Sapientia egyetem rektora szakemberek, egyetemi okta - beszédében az oktatási intézmények tók, akik számára fontos a felelősségét emelte ki, amelyek fel - magyar ajkú népesség csök - adata biztosítani minden fiatalnak a kenésének megállítása. lehetőséget, hogy képességeit a saját és nemzete javára kamatoztassa. Dr. Menyhárt Borbála Szabó Béla, dr. Bártfai György, Ba - ricz Lajos, Sófalvi Szabolcs, vala - Mint elhangzott, a demográfiai mint Péter Ferenc Maros megyei helyzet javulása a magyarság jövő - tanácselnök köszöntője után elkez - jének a kulcsa a Kárpát-medencé - dődtek az előadások. Az első tudo - ben, így a konferencia egyik fő mányos szekciót Szénégető István üzeneteként biztatni szeretnék a fi - plébános nyitotta meg, előadásában atalokat, hogy vállaljanak minél azokról az utakról és erőforrásokról több gyereket. beszélt, amelyeket a pasztoráció be - Mivel 2018-ban és 2019-ben a tölt az élet szolgálatában. Sófalvi Bálványosi Szabadegyetem és Di - Fotó: Nagy Tibor Szabolcs marosszentgyörgyi polgár - áktábor részeként megszervezett mester családapaként, valamint ön - konferenciasorozat számos érdeklő - ösztönző, a családokat támogató in - metések régóta túlsúlyban vannak, Kecskemétnek és Marosszent - kormányzati vezetőként, közösségi dőt vonzott, Baricz Lajos maros - emberként is jó példával jár elöl. szentgyörgyi plébános és Sófalvi tézkedésekkel tenni a népesség - az érsekség adatai szerint az utóbbi györgynek ugyanaz a hitvallása a csökkenés ellen, 1,25 %-os szintről 15 évben 65 ezerrel fogyott a kato - magyarság megtartásával kapcsola - Személyes hangvételű előadásában Szabolcs, Marosszentgyörgy pol - hitéről mint erőforrásról és hivatás - gármesterének a meghívására Ma - indultak, és mára közel 1,5 %-ra likusok száma. tosan. emelkedett ez a szám. – Valamit tennünk kell. Ez a kon - – Ha egy nép meg akar maradni, ként megélt önkormányzati tisztsé - rosvásárhelyen is sor került géről szólt. Mint mondta, a község pénteken a tematikus rendezvényre. Sófalvi Szabolcs rámutatott, pol - ferencia is alkalom arra, hogy fel - akkor sokasodnia kell, őriznie kell gármesterként régóta foglalkoztatja hívjuk a családok figyelmét, ne a kultúráját és a hitét. Azt hiszem, élén töltött több mint egy évtizedes A Keresztelő Szent János-plébánián munkája során az infrastrukturális magyarországi és hazai egészség - a települése, valamint a székely teherként, hanem Isten ajándéka - ez a három legfontosabb alapérték, régió jövője. A konferenciasorozat ként tekintsenek a gyermekre – amire szükség van – jegyezte meg. fejlesztésekhez hasonló hangsúlyt ügyi, egyházi, valamint önkor - fektetett a közösségépítésre, mindvé - mányzati szakemberek igen szervezői közül több személyhez hangsúlyozta. Hozzátette, Maros - Dr. Párducz László , a Magyar évtizedes barátság fűzi, ezért úgy szentgyörgy pozitív példa, ugyanis Család és Nővédelmi Tudományos gig odafigyelve arra, hogy mi a helyi tartalmas előadásokban járták körbe közösség tagjainak a vágya, mi az, a gyermekvállalás különböző vetü - gondolták, a magyarországi pozitív több gyerek születik, mint amennyi Társaság elnöke szerint a fogyásunk példa számunkra is tanulságos temetés van, és egyre több az olyan nemcsak számbeli apadást jelent, ami itthon tartaná őket. Ezért adott leteit, illetve rávilágítottak azokra a teret számos közösségépítő tevé - tényezőkre, összefüggésekre, ame - lehet. Hozzátette: lehet, hogy sokan család, ahol három-négy gyereket hanem lelkiekben és az erkölcs azt gondolják, Marosszentgyörgy vállalnak. Megalakult a „szépcsalá - szintjén is egyfajta visszaesés lépett kenységnek a családok, édesanyák, lyek manapság negatívan befolyá - fiatalok és gyerekek számára. Ezek solják a gyermekvállalási kedvet. A egy kis település, csepp a tenger - dosok” csoportja, amelybe 37 olyan fel a magyar társadalomban. ben, de hisz abban – amire a konfe - család tartozik, ahol három vagy – Vissza kell állítani azokat a ha - a lépések, úgy tűnik, gyümölcsözőek különböző tudományterületek ta - voltak, ugyanis az utóbbi tíz év során pasztalatainak megosztása és az rencia is jó példa –, hogy a pozitív annál több gyereket nevelnek. Dr. gyományos értékeket mint a család, kezdeményezések nem mindig kell Bártfai György, a szegedi tudo - a házasság szentsége és a felkészü - 8 ezerről 11 ezerre nőtt a község la - együtt gondolkodás egy közös cél - kossága, és évente mintegy százhúsz lal történik: vizsgálni a nemzet magasabb szintekről induljanak, mányegyetem professzora, a konfe - lés a családi életre – tette hozzá. mindenki a saját életében, a saját te - renciasorozat egyik elindítója Dr. Virók Dezső , a szegedi tudo - gyerek születik. megmaradásának feltételeit és az Dr. Szabó Béla professzor, ma - egyes tudományterületek feladatait lepülésén tud tenni annak érdeké - kifejtette, Európa népességének a mányegyetem orvosi-mikrobioló - ben, hogy gyarapodjon a csökkenése egyértelmű, ez alól a giai tanszékének a docense annak a rosvásárhelyi szülészeti adatokat is - ezen a téren. Amint elhangzott, mertetett, szólt a fiatalkori szülések, ennek a munkának a gazdasági, tár - magyarság. Kárpát-medence sem kivétel, a ma - fontosságára világított rá, hogy a – Látom Marosszentgyörgyön az gyarság aránya is drámai módon gyerekek ne csak megszülessenek, illetve a terhességmegszakítások sadalmi, politikai és egészségügyi számának az alakulásáról. Dr. tényezők mellett van egy eszmei, apró lépéseknek a gyümölcseit, hi - csökken. hanem meg is maradjanak, amiben szen a településen megváltozott a – Ha nem teszünk valamit, akkor fontos szerepe van a védőoltások - Egyed Imre marosvásárhelyi pro - erkölcsi dimenziója is. Ezért fontos fesszor a patológiai kutatások rák - szempontja volt a konferenciának a tendencia, növekvő lett a demográ - a magyarság a történelem süllyesz - nak, holott a mai társadalomban fiai mutató, és ez annak is köszön - tőjébe kerül. A konferencia tulaj - egyre nagyobb méreteket ölt az ol - kezelésre vonatkozó új hazaszeretet és a hit megtartó ereje, eredményeiről, a szegedi dr. Virók a keresztény családi élet értékeinek hető, hogy az elmúlt évek során donképpen a születéstől az tásellenesség. apró lépésekben olyan dolgokat öregedésig bemutatja azokat a fo - Dr. Szabó Béla marosvásárhelyi Dezső a megelőzés, a védőoltások hangsúlyozása. A rendezvény pozi - jelentőségéről beszélt. Dr. Slobodan tívuma, hogy az erdélyi, vajdasági, tudtunk tenni, amelyek családba - lyamatokat, ahol a jelenlegi negatív professzor szerint a gyermekszülés - ráttá tették a községet, és a családo - görbe alakulásába be lehet avat - nek mindig voltak társadalmi vonat - Zivkovic a zentai szülészeti-nőgyó - valamint az anyaországi tapasztala - gyászati osztály tapasztalatait osz - tok egyaránt elhangzottak a két tu - kat sikerült ösztönözni a kozni. Nagyon fontos számunkra, kozásai, régen úgy gondolták, hogy gyerekvállalásra – hangsúlyozta a hogy minél több gyermek szüles - a gyermek az Isten ajándéka, és ter - totta meg, dr. Párducz László pedig dományos szekcióban. a családbarát szülés érdekében tett Kis lépések politikája polgármester, aki maga is három - sen, de az is, hogy ezek a gyerekek mészetesnek vették érkezését. Ma - gyerekes családapa, a negyedik megfelelő körülmények között vál - napság viszont sok függ attól, hogy lépésekről számolt be. Dr. Rákóczi A magyarországi szervezők és Attila, a Békés megyei kormányhi - helyi partnereik a konferencia meg - pedig rövidesen megszületik. hassanak aktív felnőttekké, illetve a éppen milyen a közhangulat, illetve A gyermekre ne teherként, hanem nagyszülők generációja ne terhet je - milyen információkhoz jutnak a vatal főigazgatója a magyar kor - nyitója előtt sajtótájékoztatót tartot - mány családtámogató intézkedéseit tak, ahol elhangzott: közismert, Isten ajándékaként tekintsünk! lentsen a családok számára, hanem családok. Mint mondta, szülész-nő - Baricz Lajos marosszentgyörgyi segítséget azoknak, akik a gyer - gyógyászként gyakran szembesül ismertette, Balla Attila , a Csongrád hogy egy országban annak érdeké - megyei önkormányzati hivatal ka - ben, hogy a lakosság száma ne plébános szerint Romániában is mekvállalás mellett dolgoznak, és olyan érvekkel, hogy nem vállalnak rendkívül riasztó a népességcsökke - hogy jó életminőségben élhessék gyereket a párok, a nehéz életvitelre binetvezetője pedig a társadalom és csökkenjen, 2,1 %-os szaporulat a a média közös felelősségére világí - kívánatos. 2011-ben, amikor Ma - nés felgyorsulása, ezen belül a ma - meg az öregedést – mutatott rá. hivatkozva. Viszont nehézségek gyarságé is. Egyházi körökben Mák Kornél , a Bács-Kiskun me - mindig voltak, ennek ellenére szü - tott rá a demográfiai folyamatok gyarországon elkezdtek konkrét lé - alakulását illetően. pésekkel a gyermekvállalást számtalanszor elhangzik, hogy a te - gyei önkormányzat alelnöke szerint leink, nagyszüleink számára ez

elismertek, és sok európai központ - A marosvásárhelyi Kardiológiai nál jobb eredményekkel büszkél - Klinikának nehezen sikerült kivív - Ami jól működik, azt szét kell verni? kedhet, egyetlen hatástanulmány nia és megőriznie vezető helyét or - Prof. dr. Benedek Theodora, a Ma - A rendelet azért felháborító, meretében a volt miniszter javaslata nélkül fel lehetett számolni, anélkül szágos szinten a szív- és érrendszeri rosvásárhelyi Megyei Sürgős - mivel a marosvásárhelyi Kardioló - felszámolja a jól kiépített hálózatot, hogy a lehetséges következménye - betegségek kezelésében, mivel he - ségi Kórház Kardiológiai gai Klinika kezdeményezte az inter - és tönkreteszi a központi régióban ket figyelembe vették volna. Tette lyileg is megpróbáltak szétzüllesz - Klinikájának vezetője a klinika vencionális kardiológiai elért eredményeket. ezt olyan körülmények között, ami - teni a nemzetközi szinten is elismert munkaközössége nevében beavatkozást szívinfarktus esetén, Sorina Pintea javaslata szerint a kor a brassói regionális kórház évek tevékenységet. nyílt levélben fordult a helyi és a klinika által kialakított regioná - Hargita és Kovászna megyei bete - múlva készül el. A heveny infarktu - A Kardiológiai Klinika munka - politikai vezetőkhöz, helyha - lis hálózat képezte az alapját annak gek, ahelyett hogy a legjobb romá - sos betegeket pedig a gyorsan és közössége minden lehetséges lépést tósági tisztségviselőkhöz és a az országos programnak, amely niai központban látnák őket, ezentúl szakszerűen működő központokban megtesz, hogy megszüntesse a kilá - tudományos élet képviselői - eredményeként jelentősen csökkent Brassóhoz kell forduljanak, ami sok lehet ellátni, nem kommunista tásban levő helyzetet. Először is hez. A levélben azt sérelmezi, a szívrohamot kapott betegek elha - esetben a lakhelyüktől távolabb fek - módon egyes érdekeltségi köröket Victor Costache új egészségügyi hogy Sorina Pintea, a korábbi kiszolgálva, csak azért, hogy páci - miniszterhez fordulnak. Ehhez kormány egészségügyi tárcá - lálozási aránya. A marosvásárhelyi szik, mint Marosvásárhely. A javas - jának vezetője, mielőtt távo - központ jelenleg öt megye – Maros, lat ellentmond a nemzetközi enseik legyenek. A betegek átirá - kérik a döntéshozó helyzetben levő zott volna tisztségéből, Hargita, Kovászna, Fehér és Szeben előírásoknak, amelyek szerint a nyítása olyan helyekre, amelyek megyei hatóságok segítségét, hogy módosította a 2006. évi 1765- – heveny infarktusos betegeinek szívrohamot kapott beteget a legkö - egyelőre nem tudják biztosítani a minden egyebet félretéve álljanak a ös rendeletet. A módosítás szünet nélküli folyamatos interven - zelebbi központba kell szállítani, meglévő színvonalat, az egészség - csapat mellé, amely sok éve a szí - célja az volt, hogy Hargita és ciós ellátását biztosítja, és a jól mivel az életben maradási esélyei biztosítás alapelveit sérti, amelyek vinfarktusos betegek életének meg - Kovászna megyét a kardioló - megszervezett hálózatban folyó attól függenek, hogy milyen hamar szerint a pénz a páciensek érdekeit mentését vállalta, és ez utóbbiak giai sürgősségi ellátás szem - együttműködés révén a szívinfark - részesül szakszerű ellátásban. So - kell hogy kövesse. érdekében lépjen közbe, hogy ez a pontjából Marosvásárhely tusban elhunyt betegek száma 27 rina Pintea javaslata alapján az év - Kérjük a megyei döntéshozókat, nehezen kialakított és jól működő helyett Brassóhoz csatolja. százalékról 3 százalékra csökkent. tizedek óta eredményesen működő hogy sürgősen lépjenek közbe, és regionális kiválósági központ meg - állítsák le ezt a felelőtlen intézke - maradjon – olvasható a Kardioló - Bodolai Gyöngyi Az idei év első kilenc hónapjában hálózatot, amelyet az európai és 631 beteget láttak el. Mindezek is - amerikai egészségügyi hatóságok is dést. giai Klinika nyílt levelében. 2019.­november­11.,­hétfő­ ______KÖZÉLET­–­KULTÚRA­ ______NÉPÚJSÁG­5 A nyertes filmek kihirdetését és a természetesen a főszervezők – Véget ért a 27. Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztivál jelen lévő, díjazott alkotók kitünte - Sipos Levente és Fodor Márta –, téseinek átadását követően Gáspá - valamint a technikusi és az önkén - rik Attila, a fesztivál művészeti tescsapat munkáját, akik rengeteget A változatosság valóságos igazgatója szólt a jelenlévőkhöz. dolgoztak és dolgoznak azért, hogy Vasárnap este véget ért az Schwechtje Mihály filmrendező, a meg és óvják továbbra is ezt a fesz - – Lassan véget ér a 27. filmfesz - ez a fesztivál minden évben létrejö - idei Alter-Native nemzetközi budapesti Színház- és Filmművé - tivált. A zsűri munkája nem volt tiválunk, és sokszor szóvá tették, hessen. rövidfilmfesztivál. A Maros szeti Egyetem tanársegéde – ismé - nehéz, hiszen mindannyian szere - hogy ismét van közönség! Igen, van A díjkiosztót követően Tóth Bar - megyei MADISZ által 27. al - telt bemutatását követően a tünk filmeket nézni, szeretünk a ve - közönség, mert van film. A közön - nabás Akik maradtak című nagyjá - kalommal megszervezett ceremóniamesterek Dana Bunescut títés után még maradni, és a látott ség nem hülye. A közönség érzi, tékfilmjét láthatta a telt házas szemle ez évben is nívós ver - kérték meg, hogy szóljon pár szót az filmekről beszélgetni, vitázni, majd tudja, hogy mikor van film, hogy közönség, míg vasárnap délelőtt – a senyprogrammal, nagyszerű idei fesztiválról, a versenyprogram - kiegyezni – mondta a zsűritag. mikor lehet nézni valamit, és a szer - szemle hagyományaihoz híven – a játékfilmekkel és koncertek - ról, a zsűri munkájáról. Molnár Levente színművész, az vezők bármilyen profik legyenek is, díjnyertes filmeket, illetve animá - kel, tárlatnyitóval és felolva - – Egy vallomással tartozom ítészbizottság tagja hasonló gondo - amikor nincs film, akkor nincs film. ciós alkotásokat vetítettek. A feszti - sószínházzal várta a önöknek – azon filmes generáció - latokat fogalmazott meg. Most egy olyan korszakot élünk, vál-workshop délben ért véget, míg látogatók hadát, amely nem is este 8 órától az András Lóránt Tár - maradt el: a pár évvel ezelőtti sulat Farida című táncszínházi elő - pangás után lassan, de bizto - adása zárta a 27. – és ezzel a san visszatért a közönség a leghosszabb ideje folyamatosan Kultúrpalotába, a filmfeszti - működő hazai filmfesztivált. Viszlát vál szombat estéjén pedig jövőre, ugyanott! ismét ki kellett akasztani a Megtelt táblát. És ez jó. A 27. Alter-Native nemzetközi rövid - filmfesztivál díjnyertes filmjeinek Kaáli Nagy Botond listája a következő: A diákzsűri díja – és az Aáry- Az idei versenyprogramba több Tamás Lajos oktatási ombudsman mint ezer rövidfilmet küldtek a világ által felajánlott töltőtoll – Anna minden tájáról, az előzsűri ezekből Paavilainen: Két test a tengerparton válogatta ki azt a negyvenkilencet, – Finnország. amelyekből a fesztiválzsűri kivá - Simó Sándor-emlékdíj a legjobb lasztotta a 2019-es Alter-Native díj - diákfilmnek – felajánló a Maros nyertes alkotásait. Minderről a megyei MADISZ, a Maros Megyei szombat esti díjkiosztón – amely a Tanács támogatásával – Horesnyi romániai és magyarországi Oscar- Máté: Jacques ámokfutása, avagy jelölt filmek vetítése között zajlott – mikor veszítjük el bizalmunkat ön - is szó esett. A fesztivál talán legfon - magunkkal szemben? – Magyaror - tosabb programpontján ismét Tóth szág. Zsófia és Palkó Attila műsorvezetők Fotó: Nagy Tibor Marosvásárhely város díja a leg - üdvözölték a telt házas közönséget. jobb rendezésért – Maria Edemsz - A grémium – Dana Bunescu , a ber - hoz tartozom, akik számára ez a – Nagyon szeretem a rövidfilme - amikor megint van mondanivalónk, kaja: A nullás út – Oroszország. lini Ezüstmedve díj 2017-es nyer - fesztivál a kezdetektől fogva na - ket, lehet, jobban, mint a nagyjáték - amikor a technikai felszerelés min - A Nemzeti Kulturális Alap díja a tese, Csuja László filmrendező, gyon sokat jelentett. Olyan rövidfil - filmeket, mert nagyon pengeélen denkihez eljut – így igazából csu - legjobb animációs filmnek – Izi - forgatókönyvíró, Cătălin Dordea meket láthattunk Maros- kell lennie annak az alkotónak, aki pán kreativitásra, ambícióra, bene Onederra: Lursaguak . Életké - castingigazgató, filmprojekt-igaz - vásárhelyen, amelyeket sehol más - összerak vagy azt képzeli, hogy akaratra van szükség, mert a téma, pek – Spanyolország. gató, Molnár Levente színművész, hol nem lehetett megtekinteni, és ez össze tud rakni egy olyan rövidfil - mint mindig, az utcán hever – Az Alter-Native nemzetközi rö - M. Tóth Géza Oscar-díj jelölt film - ugyanígy maradt. Lehet, hogy a vál - met, amely működik, amely meg - mondta a művészeti igazgató, majd vidfilmfesztivál fődíja a legjobb rö - rendező, producer, a budapesti Szín - tozatosság, színgazdagság szavak érint. Megtiszteltetés és öröm volt megköszönte mindenki részvételét, vidfilmnek – felajánló a Maros ház- és Filmművészeti Egyetem és elkoptatottak már, de itt, ebben a ennek az ítésztársaságnak a tagja a zsűri önkéntes munkáját, Bartha Megyei Tanács – Anna Paavilainen: a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudo - környezetben élnek és valóságosak. lenni, nagyon jól tudtunk együtt József arculattervezését, a palota Két test a tengerparton – Finnor - mányegyetem professzora, Kérem, hogy támogassák, tartsák dolgozni. adminisztrációjának a helyszínt, és szág.

biztatta családban nevelkedő kortár - Emese saját alkotást adott elő. A Sikeres volt az I. marosvásárhelyi gyermekkonferencia sait, hogy vigyázzanak egymásra, gyermekkonferencia legfiatalabb és örüljenek mindannak, ami az ő résztvevője, a havadtői gyermekott - gyermekkorából kimaradt. A moti - honban élő 2 és fél éves Blanka Kreatív világok találkozása vációs előadások kategóriájában szintén verssel örvendeztette meg a tozó testvérpárt, Mester Zsoltot és elmesélte, hogy a csapatalapítás já - Szombathi Vilmos díjnyertes sak - hallgatóságot. Több mint száz gyermek várta kozó a kihívások és győzelmek A tánc-zene-ének kategória fellé - hetek óta november második Balázst, akik Boborján Duó-s jele - téknak indult – igaz, tollal írt „hiva - neteikkel az együttlét alatt többször talos okmánnyal” is szentesítették megéléséről beszélt, egy magánta - pői között szerepelt a marossárpa - szombatját, hogy a Maros Mű - nuló a tömegoktatáson kívül zajló taki gyermekotthon négy neveltje – vészegyüttes kövesdombi is megnevettették a publikumot. Az –, végül pedig igazi szenvedéllyé ötödikes Mihály Kincső tanár-diák vált, így, amikor csak tehetik, közö - fejlődés lehetőségeit körvonalazta, a lányok modern táncot mutattak be székhelyén másokkal is meg - továbbá a Transbolyai rádió csapata –, a marosszentgyörgyi Kis Táltos osz thassa tehetségét, kreativi - viccekkel dobta fel a hangulatot, sen kézimunkáznak a lányok. majd a Kozsik József vezette Ka - Egy másik standnál fából készült és egy DJ-iskola néhány diákja is néptánccsoport és a Navarra Dance tását. A Csíki Andrea pszicho - bemutatkozott. Márton Kincső a te - tánccsoport, ugyanakkor egyéni fel - lógus, nevelési tan ácsadó maszok színtársulat következett. A asztali díszek és Zsolt’s games fel - tizenéves csapat a mókás produk - iratú matricák vonzották a tekinte - hetséggondozó Start-programot is - lépők is megmutatták tehetségüket. szervezésében Az én kreatív mertette. A Református Kollégium Ezt követően népdalok és modern világom címmel első alkalom - ciók után másfajta húrokat penge - tet. Készítőjük, a 15. mal sorra kerülő gyermekkon - tett, Szent Péter, a jegyszedő című, életévéhez közeledő ferencián marosvásárhelyi, tabutémákat feldolgozó jelenetével Bernád Zsolt a konfe - marosszentgyörgyi, nagyer - lepte meg, gondolkoztatta el a né - rencián YouTube-csa - nyei és szászrégeni fellépők zőket. A színházi és bábjelenetek tornáját (is) mutatták be produkcióikat. sorát a Művészeti Szaklíceum har - népszerűsítette, madikosainak, Csizmadi Csilla ta - amelyre egyébként már Nagy Székely Ildikó nítványainak Mese a hivatásról 153-an iratkoztak fel. című bábjátéka zárta. Útban a nagyterem A résztvevők négy kategóriában Pónik, matricák, könyvszobrok felé egyedi hajtogatott szórakoztatták közönségüket, a há - A motivációs előadások előtti könyv origamik, úgy - romórás rendezvény során színházi szünetben – és a többi kategória nevezett könyvszobrok és bábjelenetek, motivációs kiselő - színpadra lépése előtt tartott pihe - késztettek megállásra. adások, versek, illetve táncok, nők alatt is – gyermekek készítette A Szent Erzsébet Tár - dalok váltották egymást, ugyanak - alkotásokból válogathattak, vásá - sulás marossárpataki kor a programban egy rövid rock - rolhattak az érdeklődők. Több asz - gyermekotthonában élő koncert is helyet kapott. talnál testvérek és barátnők kínálták alkotók, a 14 éves Kiskorúak vezette szakmai együtt termékeiket. A 10 éves Janka Csongor és Alexandru összejövetel és nővére, a 13 éves Réka tenyérnyi elmesélték, hogy az in - – 108 kreatív szakemberpalánta pónikat varrt, egérkét nemezelt, ternetről inspirálódtak, jelentkezett erre a rendezvényre. Ez gyöngyből fülbevalókat készített, és a tetszetős munkák egy kiskorúak által vezetett szakmai kis képeket festett, és muffint is sü - elkészítéséhez nem - Fotó: Nagy Tibor összejövetel, ahol sokat tanulhatunk tött erre az alkalomra. Standjukat csak kézügyességre, egymástól – hallhattuk Csíki And - egy baráti testvérpárral, a 12 éves hanem sok türelemre is szükségük diáktanácsának tagjai interaktív elő - dalok csendültek fel a színpadon, rea felvezetőjében. A konferencia Zsófival és a 9 éves Mesivel osztot - volt. adással pörgették fel még jobban a végül pedig a Rocksuli diákjaiból szervezője a támogatók mellett kie - ták meg, akik karácsonyi kreációkat Életről, sakkról, otthontanulásról hangulatot – Hogy hívják az ország alakult Lady & the Tramps zenekar melten mondott köszönetet a Ma - hoztak a vásárra. A négy lány a Na - A Szent Erzsébet Társulás stand - vezetőjét? – kérdezték egyebek zárta a produkciók sorát. Az együtt - rosvásárhelyi Református varra Dance tánccsoport tagjaiként jánál találkoztunk Gábor Erzsébet - mellett, amire a kisebb nézők egy - lét a nyertes tombolák kisorsolásá - Kollégium 10. alfa osztálya 21 di - a későbbiekben a színpadon is meg - tel is, aki a marossárpataki szerre kiáltották, hogy „király, ki - val és a résztvevők ákjának, akik önkéntesként segítet - mutatta kreativitását, ügyességét. otthonból idén került át a marosvá - rály” –, és cukorkát is osztottak. megajándékozásával zárult. ték a konferencia lebonyolítását, A szemközti asztalnál a Magic sárhelyibe. A meleg tekintetű, 15 Három év alatti szavaló A gyemekkonferenciát jótékony - majd máris színpadra szólította a Quilling nevű csapat – Tímea, Orsi, éves lány meghatóan őszinte moti - A vers kategóriát tíz fellépő tette sági jelleggel rendezték meg, a be - színházi és bábjelenetek első fellé - Vivi, Henrietta, Beáta és a kis Anna vációs előadással és furulyajátékkal színessé, változatossá, közülük ket - gyűlt összegből a marossárpataki és pőit, a szászrégeni Csimm-Bumm – papírcsík technikával készült cse - készült a rendezvényre. A színpa - ten – Székely Lola és a Magic Quil - a havadtői gyermekotthonok kap - ifjúsági színjátszó csoporthoz tar - csebecséit sorakoztatta fel. Tímea don élettörténetét mesélte el, és arra ling csapatot alapító Zsidó Tímea nak hasznos ajándékokat. ­6­­NÉPÚJSÁG­ ______OKTATÁS ______2019.­november­11.,­hétfő Harmóniában a világgal Százéves a Waldorf-oktatás „A világba nézek én, melyben nyeges különbség, hogy míg az al - ragyog a napfény” – üzeni Ru - ternatív pedagógiák egy korszak dolf Steiner a marosvásárhe - társadalmi igényeire válaszolnak, és lyi waldorfos ötödikesek állandó változásban vannak, a re - tantermének falán, a hagyo - formpedagógiák, amelyek közé a mányostól több szempontból Waldorf is sorolható, egy eszme - is eltérő órarend szomszédsá - rendszer mentén alakultak ki, és a gában. Városunkban idén, a mai napig megőrizték az alapítók Steiner alapította reformpe - alapkoncepcióit –, de a lényeg, dagógia centenáriumi évében hogy zöld utat kaptunk, és így Ma - indult be a felső tagozatos rosvásárhelyen is elindulhatott az Waldorf-oktatás, a többnem - első óvodás Waldorf-csoport – fog - zedéknyi gyermeket útjára in - lalta össze az előzményeket Mátéfi dító óvoda pedig 21. Enikő. életévébe lépett. 1998-ban egy normál programú csoport indult a befogadó intéz - Nagy Székely Ildikó mény szerepét vállaló Fecske nap - közi otthonban, 1999-ben pedig Május huszonhatodikán fehér még egy, szintén rövid programmal pólós gyerekek sokasága lepte el működő csoportot sikerült elindí - Marosvásárhelyen a Színház teret. tani. Menet közben kiderült, hogy A centenáriumra az óvodások és az nagy szükség van a napközis prog - iskola diákjai, mindkét tagozatról, ramra, így az egyik csoport erre tért együtt emlékeztek meg egy villám - át. Három éve mindkét csoport csődület formájában. hosszított programmal működik, Néhány percig énektől, furulya - ekkor csatlakozott a lelkes óvoda - A ritmikus játék az óra fontos része Fotó: Nagy Tibor szótól volt hangos a tér. pedagógusok hármasához Panea miután minden a helyére került, a Mint ismeretes, a Waldorf-pedagó - iskolában nincs buktatás, a cél min - A nevelést művészetként felfogó, Henrietta. „komatál”. Ezután egy ritmikus gia epochális, ciklikus rendszerben denkinek a tudását fejleszteni, kihívásnak tekintő pedagógiáról Öleléstől mesemondásig körjáték, egy történetbe ágyazott, zajlik, három–négy héten keresztül, szem előtt tartva, hogy minden sokan, sokszor írtak már, lapunk ol - – Hogyan telik egy waldorfos ritmikus mozgással egybekötött a tanítás első két órájában ugyanaz - gyerek másban jó. Mivel nyolcadik vasói is mindegyre tájékozódhattak óvodás hétköznapja? – kérdeztük verses, dalos rész következik. zal a tantárggyal foglalkoznak. A osztály végén majd a mi diákjaink - a témáról. A századik évforduló, il - Bölöni Ágnest . Ehhez az óvónő inspirálódhat a mű - marosvásárhelyi waldorfosok osz - nak is vizsgázniuk kell, ötödiktől letve a vásárhelyi ötödik osztály be - – Óvodai életünket a természet költészetből, vagy maga találhat ki tályfőnöke földrajz–történelem sza - kénytelenek vagyunk jegyet is be - indulása kapcsán újra időszerűvé körforgásához igazítva, a világ - megfelelő történetet, verset. Mi leg - kos tanár, így a tanév első hat–hét írni a naplóba, de ennek nem lesz vált a vissza- és előretekintés. egyetem rendjéből kiindulva igyek - gyakrabban a népi kultúra elemeit hetében ez a két tantárgy töltötte ki jeletősége. Az általános tapasztalat – 1919 szeptemberében nyitotta szünk felépíteni, megszervezni. használjuk fel, hiszen ez áll legin - a reggel 8 órától 10 óráig tartó fő azt mutatja, hogy bár a tantervet meg kapuit a stuttgarti első Waldorf- Reggel öleléssel vagy kézfogással kább közel hozzánk. 10.30-11-kor oktatási időt. egész más ritmusban, az egyéni iskola, az első világháború tragikus köszöntjük egymást, majd követke - kimegyünk az udvarra, ahol szabad – A földrajzórákon egyrészt a vi - igények szerint sajátítják el a wal - történelmi tapasztalatából fel - zik a reggeli, amelyért hálát adunk. játékot, mozgásos népi gyermekjá - lágegyetemmel ismerkedtünk, kí - dorfosok – például az írástanulás is ocsúdva, azzal a szándékkal, hogy Reggeli után az évszakasztalnál tékokat játszunk, vagy bekapcso - vülről közelítettünk a Föld felé, sokkal tovább tart, mint a hagyo - egy élhető társadalom számára ne - gyülekezünk, az évszakhoz vagy lódnak a gyerekek a kerti munkába. másrészt helyből, a gyermekek szű - mányos rendszerben –, az általános veljen felelősségteljes, kreatív, sza - ünnephez kapcsolódva versben, A délelőttöt gyertyát körülülve, ke - kebb környezete, lakhelye felől is iskola végére magabiztosabbak és bad gondolkodású polgárokat. A dalban köszöntjük a napot és egy - zünket, arcunkat illatos olajjal meg - útnak indultunk, hogy ez a két szint felkészültebbek lesznek a gyermek - pedagógiai módszer kidolgozója, mást. Ezt követően előkészítjük a kenve, élőszavas mesével fejezzük végül találkozzon. A bolygók moz - központú helyett tananyagcentrikus Rudolf Steiner életének utolsó hat művészeti vagy gyakorlati tevé - be. Az átmenet egyik tevékenység - gását az udvaron is eljátszottuk, oktatásban részesült társaiknál – évében kísérte az iskola fejlődését. kenységet. A gyerekek részt vesz - ből a másikba könnyed, mert ve - emellett minden diák térképet ké - összegzett Nemes-Nagy Norbert. A pedagógia alapja egy nagyon nek a munka előkészítésében is, zényszavak helyett jó szokások szített a városáról, otthonáról. Eze - Nyomozóiroda, csereberevásár irányítják az együttlétünket. A visz - ket az alkotásokat majd az udvaron Az osztályfőnöki óra előtti szü - szatérő napszerkezet érzelmi biz - egy nagy közös munkában fogjuk netben készségessen válaszoltak tonságot ad, jól lehet tájékozódni megjeleníteni, ezt követően pedig el kérdéseinkre, és még titkaikba is az időben. is látogatunk minden gyerekhez – beavattak az ötödikesek. Egy A Waldorf-pedagógia lényegéhez mondta Nemes-Nagy Norbert, aki a lánycsapat – Anna, Panka, Eszter, tartozik a szülők bevonása az intéz - történelemórák során a Közel-Kelet Zsófi – például elmondta, hogy mények életébe, az úgynevezett há - világát varázsolta be osztályába. nyomozóirodát alapítottak a fürdő - romlábú szerkezet – – Az epocha végén a „Gangesz ben, ott igyekeznek kideríteni, hogy gyermek-szülő-pedagógus együtt - partjára”, azaz a Maros-partra is el - kinek szólnak a fiúk szerelmes le - működésének – megteremtése, mentünk a gyerekekkel. Előzetesen velei. Később azt is megtudtuk, fenntartása. Mátéfi Enikő arra is ki - mindenkinek fel kellett írni három hogy Zsófi a tornaórákat, a ritmuso - tért, hogy a hagyományos óvodai tulajdonságot, amitől szabadulni zást és a reggeli fohászt szereti oktatásba szeptembertől bevezetett, szeretne, és három dolgot, amiről leginkább az iskolai életben, Anná - európai szabványoknak megfelelő álmodik. Készítettünk egy tutajt, az nak a matek, Pankának a biológia a új kerettanterv és a Waldorf-peda - elvetendő tulajdonságokat alul, az kedvence. Eszter örül, hogy játéko - gógia tanterve egyre jobban közelít, álmokat felül tettük rá, és elindítot - san tanulhat, és a matek- és torna- hiszen mindkettőnek fontos része a tuk a vízen – mesélte az osztályfő - mellett a románórákat is várja. Tomi tapasztalati tanulás, a szabad játék, nök, akit tanítványai tegezhetnek, és Szilárd a faragásórát szereti a mindennapi mese és a szabadtéri és aki a Waldorf-forgatókönyv sze - leginkább, a Szent Mihály-napi ün - Makettkészítő ötödikesek játék. rint a nap kezdetén elsőként fo - nepre nagy örömmel készítették el alapos emberismeret, amely lehe - hiszen fontos, hogy lássák a teljes – Az elmúlt két évtizedben bebi - gadja, személyesen üdvözli a nyakláncaikat. tővé teszi, hogy minden életkorban munkafolyamatot. Ez is a tanulás zonyosodott, hogy egykori óvodá - gyermekeket. – Mivel tudnánk még szórakoz - azzal az ismerettel és tapasztalattal része, ugyanakkor, minél átlátha - saink iskolába kerülve a Kíváncsiságból, nem a tízesért tatni? – tette fel Panka távozásunk találkozzon a gyerek, illetve fiatal, tóbb az őket körülvevő világ műkö - hagyományos oktatási rendszerben – Ebben a pedagógiában nincs előtt a vendégmarasztaló kérdést – amelyre éppen szüksége van a fej - dése, annál biztonságosabban is jól megállják a helyüket. Több- osztályozás. Ez milyen hatással van amihez hasonlóval diákkörnyezet - lődéséhez – hangzott el Mátéfi eligazodnak benne. Rendszerint a nemzedéknyi végzős diák útját kí - a diákokra, hogyan lehet őket moti - ben még nem találkoztam –, aztán Enikő Waldorf-pedagógiát alkal - gyerekek kisebb csoportja kapcso - sérjük figyelemmel, büszkék is va - válni? – kérdeztük. társaival egymást túlkacagva mesél - mazó óvodapedagógus előadásában lódik be az éppen zajló tevékeny - gyunk rájuk! Rendszerint – Nincs stressz a jegyek miatt, tek a csereberevásárokról, amikor október végén, a Romániai Magyar ségbe, míg a többiek szabadon kicsengetési kártyát is hoznak az így a gyerekek kíváncsiságból ta - apró tárgyakat – hajgumit, karkötőt, Pedagógusszövetség szervezte, al - játszanak, az óvónő kezdeménye - óvodába – mondták az óvónők. Az nulnak. Tanév végén mindenki sze - üveggolyót – cserélnek el egymás ternatív pedagógiai módszereket zése nélkül. Ebben a helyzetben óvoda fészek volt, ahonnan szár - mélyre szóló jellemzést kap, között, és a sítáborról, ahova eddig bemutató országos konferencián, maguknak kell kitalálniuk az elfog - nyalhattak és vissza is térhetnek a amelyben a pozitívumokat emeljük a tanító néni kísérte el őket, és Csíkszeredában. laltságot, döntéseket kell hozniuk, gyerekek – tették hozzá moso - ki, a negatívumokat pedig finoman, ahova idén először az oszival men - Esély az újjászületésre bátorságot kell gyűjteniük, problé - lyogva. javító célzattal érintjük. A Waldorf- nek. Mátéfi Enikő Bölöni Ágnessel, mákat kell megoldaniuk. Mindez Bolygók az udvaron Bence Emőkével és néhány éve önállóvá és kreatívvá teszi a gyere - A Waldorf-pedagógiát alkalmazó Panea Henriettával a marosvásárhe - keket, valamint a tanítónők vissza - tanintézmények a világ minden lyi Fecske napközi otthon waldor - jelzése alapján a társas táján szülői kezdeményezésre ala - fos apróságainak mindennapjait együttműködés, önszerveződés kulnak. Így indult el a Magocska teszi színessé, élménygazdaggá. szintjén is észrevehetőek a különb - Waldorf Egyesület jogi hátterével Enikővel és Ágnessel a biztonságos ségek. Nem elhanyagolandó szem - 2014 őszén az első marosvásárhelyi fészekként működő – nevében is ezt pont az sem, hogy a szabad mozgás Waldorf-osztály is, amelyet a Nico - jelző – óvoda születését idéztük fel. milyen sok lehetőséget ad a gyere - lae Bălcescu általános iskola foga - – 1989-ben új esélyt kapott az or - keknek különböző mozgásformák dott be. (Erről Kisdiákok szág arra, hogy újjászülessen, más - gyakorlására. Ha egy gyerek éppen Waldorf-világa címmel 2014. októ - képpen gondolkodjon, ehhez befejezett egy játékot, vagy észre - ber 8-i lapszámunkban írtunk.) Az viszont másként gondolkodó em - vette, hogy valami nagyon érdekes akkori előkészítősök ma ötödike - berekre volt szükség. Ezért volt történik az asztalnál, bekapcsolódik sek, és a szülők, pedagógusok ösz - annyira üdvözölendő, hogy már a munkába. Így ritkán történik meg, szefogásának köszönhetően 1990-ben a frissen alakult tan - hogy valaki ne venne részt a művé - továbbra is a testi, lelki fejlődésük - ügyminisztérium teret adott az al - szeti vagy gyakorlati tevékenység - höz szabott, élményteli úton halad - ternatív oktatásnak. Az összes ben. A szabad játék végén dallal hatnak tovább. másként dolgozó pedagógiai mód - jelezzük a játékidő befejezését. Kö - Nemes-Nagy Norbert osztályába szert egy kalap alá vették – bár lé - vetkezik a közös rendrakás, majd a matematikaóra végén érkeztünk. Krisztina, az egyik legfiatalabb waldorfos 2019.­november­11.,­hétfő­ ______SPORT­ ______NÉPÚJSÁG­7 Alábbhagyott a Lendület Szászrégenben Szabó Antal-Lóránd Jegyzőkönyv Labdarúgó 3. liga, V. csoport, 12. forduló: Szászrégeni Avântul – A labdarúgó harmadosztály V. Kudzsiri Metalurgistul 1-2 (0-1) csoportjának tizenkettedik játék - Szászrégen, Avântul-pálya, borús, esős idő, mintegy 150 néző. Ve - 1114. napján az Avântul otthoni pályán a zette: Kemenes Norbert (Nagybánya) – Ungvári Levente (Hídvég), Biró Szerkeszti:­ Farczádi­Attila Fehér megyei Kudzsiri Metalurgis - Zsolt (Bölön). Ellenőr: Ion China (Nagybánya), Monica Rigó (Kolozs - tul ellen lépett pályára, és újabb ve - vár). reséget szenvedett. Az ismételten Gólszerzők: F. Truţa (73.). illetve R. Dicu (40., 70.). Marad Nyárádtő négypontos kiábrándító teljesítmény láttán Szászrégeni Avântul: Bucin – Inţa (58. Laczkó), Pop, D. Chirilă, immár eléggé egyértelműnek tűnik, Truţa, Horvath (46. L. Moldovan, 82. Crişan), Covaciu, Potor, C. Chi - hogy Răzvan Dan tanítványainak rilă, Stavilă, Bujor. előnye nem igazán fekszik a pályaválasztói Kudzsiri Metalurgistul: Anton (87. Banică) – Grozav, Dohotariu, Négy ponttal vezet továbbra is a rangsorban már aligha. Maros - szerep: a régeniek mérlege az el - Radu, Dicu (90+2. Contra), Săuca, Casian, Bold, Păcurar, Neagu, Itu labdarúgó 4. ligában a Nyárádtői oroszfalu még úgy ahogy próbálja múlt három, hazai pályán rendezett (79. Şuteu). találkozón valósággal lesújtó: két Unirea, amely érvényesítette a tartani a lépést egy újabb idegen - vereség és egy döntetlen, egyetlen ekkor Bujor kitűnő passza után Sta - nek könyvelte el. A vitatott körül - hazai pálya előnyét Segesvár ellen. beli sikerrel feljött a harmadik árva pontocska a lehetséges kilenc - vilă ziccerben találta magát, mint- mények között született találat fel - Az üldöző bolyban azonban történt helyre, de így is nyolc pont a hát - ből, noha az ellenfelek korántsem egy 8 méterre a kaputól, ám Anton tüzelte a házigazdákat, és egy s más, így például Erdőszent - ránya. voltak félelmetesek! szenzációsan hárított. A 34. perc - mindössze három perc elteltével a györgy legyőzte Marosludast, így A labdarúgó elit 4. liga 13. for - A mérkőzés 3. percében a ven - ben Covaciu távoli lövéssel próbál - régeniek fáradhatatlan csapatkapi - utóbbi behozhatatlannak tűnő 11 dulójának eredményei: Nyárádtői dégcsapat máris veszélyt teremtett kozott, ám a labda jócskán tánya, Truţa lefaragott az Avântul pontos hátrányba került az éllovas - Unirea – Segesvár 3-0, Erdőszent - Bucin kapujának előterében, ezzel fölészállt. Az összecsapás 40. per - kétgólos hátrányából: 1-2. Noha a sal szemben, így a szombati ház - györgy – Marosludas 2-1, Nyárád - is jelezve, hogy nem csupán kirán - cében, a játék képe alapján a ku- mérkőzés hajrájában Dan Răzvan igazda tekinthető első számú tői Viitorul – Marosvásárhelyi dulni érkeztek a hegedűk városába: dzsiriak teljesen megérdemelten legénysége többet támadott, nyo - kihívónak. Hatalmas meglepetés Atletic 2-4, Marosszentkirály-Náz - ekkor Bold hajszálpontos jobb ol - vezetést szereztek: a csupán 18 mást gyakorolva Anton, majd a 87. született Radnóton, ahol Ákosfalva nánfalva – Szováta 1-5, Kerelő – dali beadását követően Itu kecseg - éves Robert Dicut szépségdíjas, lát - perctől Banică kapujára, az egyen - győzni tudott, és most már bizo - Marosoroszfalu 1-3, Radnót – tető pozícióból mellélőtt. Noha az ványos lövéssel bevette Bucin ka - lítésért indított elszánt küzdelem nyosan állíthatjuk, hogy a radnó - Ákosfalva 0-1, Nyárádszereda – összecsapás első negyedórájában puját: 0-1. végül eredménytelennek bizonyult. tiak az idén csak a pályán rúgnak Mezőszengyel 1-4. Nagysármás kiegyensúlyozott volt a játék, csu - Térfélcsere után, mindjárt a 46. Sőt a 80. percben a Fehér megyeiek a labdába, képletesen, a bajnoki állt. ( bálint) pán a kudzsiri gárda veszélyezte - percben Dohotariu kecsegtető nagyon közel álltak a harmadik gól tett. A 10. percben ugyancsak Itu szögbe került, ám lövése célt té - megszerzéséhez: Săuca pontosan betört a büntetőterület jobb oldalán, vesztett. A 63. percben Neagu lőtt, továbbított Păcurarhoz, aki ajtó- egyedül nézhetett farkasszemet ám Bucin könnyedén hárított. Két ablak helyzetben lőhetett, ám a ré - Ranglista Bucin kapuvédővel, ám a Fehér perccel később Pop jobb oldali beí - geniek hálóőre kivételes reflexszel megyeiek középpályása képtelen velését Bujor mintegy 10 méterről hárított! 1. Lénárdfalva 12 8 3 1 29-13 27 volt „megszelídíteni” a labdát. A a kapu fölé fejelte. A 68. percben Annak dacára, hogy a 75. perctől 2. Nagyvárad 12 8 2 2 34-19 26 vendégek remek játéka és gólhely - ismét Avântul-gólhelyzetet jegyez - a vendégek nagyon idegesítően és 3. Nagybánya 12 7 2 3 16-7 23 zetsorozata tovább folytatódott, s hettünk, ekkor egy tetszetős Truţa– gyerekesen húzták az időt, a Meta - 4. Torda 12 5 5 2 16-11 20 mindössze bő egy perc leforgása Bujor összjáték után a fiatal G. lurgistul szászrégeni győzelméhez 5. Váradszentmárton 12 6 1 5 26-25 19 alatt két hatalmas gólszerzési lehe - Chirilă 14 méterről a bal kapufa nem férhet semmiféle kétség. A 6. Kudzsir 12 4 5 3 14-15 17 tőséget is kidolgoztak: a 20. perc - mellé lőtt. A vendégek veszélyes el - szászrégenieket illetően: az eddigi lentámadásokat dolgoztak ki. A 70. csupán két győzelem (mindkettő 7. Sănătatea 12 4 4 4 14-14 16 ben Păcurar csak a kapussal állt szemben, mintegy 12 méterről lőtt, percben egyik ilyen jellegű akció hazai pályán született), a mindössze 8. Sellemberk 12 3 7 2 16-18 16 végén Săuca remekül továbbított 13. pozíció a tabellán majdnem 9. Dés 12 5 1 6 14-18 16 és a labda a jobb alsó kapufával ta - lálkozott, majd ezt követően a Dicuhoz, aki lesgyanús szituáció - mindent elárul a csapatról: „vé - 10. CFR II 12 4 3 5 20-23 15 mindössze 18 esztendős Casian né - ban az üres kapu torkából a hálóba kony” tervek, ennek megfelelő já - 11. Beszterce 12 4 3 5 12-17 15 hány méterről küldött, jól helyezett kotorta a labdát: 0-2. Mivel Ungvári tékoskeret, s ennélfogva 12. Gyulafehérvár 12 3 3 6 17-15 12 lövését Bucin a keresztléc alól ha - Levente hídvégi partjelző zászlaja kiábrándító eredmények! Szászré - 13. Avântul 12 2 6 4 16-18 12 talmas bravúrral szögletre tolta. A nem lendült a magasba, így a talá - genben immár tíz kerek esztendeje 14. Székelyudvarhely 12 2 4 6 11-19 10 halvány teljesítményt nyújtó szász - latot a hazaiak heves tiltakozása el - az Avântult illetően sem komoly, 15. Magyargáld 12 2 2 8 15-30 8 régeniek első említésre méltó hely - lenére Kemenes Norbert megvalósítható elképzelés, sem 16. Zilah 12 2 3 7 17-25 3 zete a 27. percig váratott magára: nagybányai játékvezető érvényes - konkrét jövőkép nincs! A DVTK-t is legyőzte a Budapest Honvéd Eredményjelző * OTP Bank Liga, 12. forduló: ZTE FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1, Kaposvári Rákóczi FC – MOL Fe - hérvár FC 0-2, Puskás Akadémia FC – Újpest FC 1-3, Paksi FC – Kisvárda Master Good 1-1, Budapest Hon - véd – Diósgyőri VTK 1-0. * 1. liga, 16. forduló: Gyurgyevói Astra – FC Voluntari 1-0, Nagyszebeni Hermannstadt – Konstancai Vi - itorul 1-1, Academica Clinceni – Jászvásári CSM Politehnica 1-0, Chindia Târgovişte – CSU Craiova 1-1, FC Botoşani – Bukaresti FCSB 0-2. Az élcsoport: 1. Kolozsvári CFR 30 pont, 2. Konstancai Viitorul 29, 3. Gyurgyevói Astra 28. * 2. liga, 16. forduló: Turris Oltul Turnu Măgurele – Temesvári Ripensia 3-3, Konstancai Farul – Zsilvá - sárhelyi Pandurii 5-0, Concordia Chiajna – Sportul Snagov 2-0, Resicabányai CSM – Petrolul Ploieşti 1-1, Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii – Dunărea Călăraşi 1-3, Bodzavásári SCM Gloria – Bukaresti Metaloglobus 1-2, Temesvári ASU Politehnica – FK Csíkszereda 1-0, Campionii FC Argeş Piteşti – Aradi UTA 0-0, Buka - resti Rapid – Kolozsvári Universitatea 1-1. Az állás: 1. Mioveni 30 pont, 2. UTA 28, 3. Farul 25, …17. Csík - szereda 16. * 3. liga, I. csoport, 12. forduló: Bákói Aerostar – Ştiinţa Miroslava 2-1, CSM Focşani – Galaci SC Oţelul 4-0, FC Botoşani II – Kézdivásárhelyi KSE 2-1, Németvásári Ozana – Sporting Lieşti 3-0, Karácsonkői CSM Ceahlăul – Radóci Bucovina 1-0, CSM Paşcani – Şomuz Fălticeni 0-6, Galaci Universitatea Dunărea de Jos – Bákói CSM 2-0, Foresta Suceava – Huszvárosi Huşana 4-0. Az állás: 1. Aerostar 33 pont, 2. Karácsonkő 28, 3. Suceava 26, …15. Kézdivásárhely 8. * 3. liga, V. csoport, 12. forduló: Dési Unirea – Kolozsvári Sănătatea 4-2, Gyulafehérvári Unirea – Szé - kelyudvarhelyi FC 0-2, Zilahi SCM – Nagyváradi Luceafărul 3-3, Sellemberki Viitorul – Alsógáldi Industria A Budapest Honvéd gólszerzője, Davide Lanzafame a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójá - 2-2, Besztercei Gloria – Nagybányai Minaur 0-1, Szászrégeni Avântul – Kudzsiri Metalurgistul 1-2, Várad - ban a Diósgyőri VTK ellen játszott mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2019. no - szentmártoni CSC – Lénárdfalvi Comuna 1-3, Kolozsvári CFR II – Tordai Sticla Arieşul 1-4. vember 9-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi Tovább tart a Budapest Honvéd nyolc tétmérkőzésen veretlen, a mutatóval álló gárda a mezőnyben: így parázs lett a hajrá, amelyben követően tett sértő megjegyzést a jó formája: a kispestiek a labdarúgó bajnokság legjobb formában lévő vendégként egy győzelemmel és öt újabb gól már nem született. játékvezetőre. Egy perc sem telt el, OTP Bank Liga 12. fordulójában együttese a legutóbbi hat forduló - vereséggel rendelkezik. A ráadás perceiben három piros amikor Pintér Csaba játékvezető szombaton 1-0-ra legyőzték a ven - ban egy döntetlent mellett öt győ - Az esőtől felázott talajon gyors lapot is felmutatott a játékvezető, egyszerre küldte fel a lelátóra a ta - dég Diósgyőrt. zelmet tud felmutatni. A DVTK és küzdelmes játék alakult ki, mely - előbb a diósgyőriek egyik cserejá - lálkozón végig sokszor reklamáló A fővárosi csapat már sorozatban viszont a legrosszabb idegenbeli ben a Honvéd kerekedett felül: a tékosának, Ivanovskinak, aki sza - két edzőt, Giuseppe Sanninót, vala - hazaiak a befejezésekig, a vendé - bálytalanságáért kapott sárga lapot mint Feczkó Tamást. gek viszont csak az ellenfél tizen - A tabella Jegyzőkönyv hatosáig jutottak el. A kispestiek Labdarúgó OTP Bank Liga, 12. forduló: Budapest Honvéd FC – 1. Fehérvár FC 12 8 2 2 25-11 26 Lanzafame révén a 29. percben sze - 2. Mezőkövesd 12 7 3 2 17-10 24 DVTK 1-0 (1-0) reztek vezetést, az olasz támadó vé - Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2669 néző, vezette: Pintér. 3. Ferencváros 10 7 2 1 14-7 23 delmi megingást követően helyezett 4. Puskás Akadémia 12 6 2 4 20-15 20 Gólszerző: Lanzafame (29.). a kapuba. Sárga lap: Nagy G. (92.), Lanzafame (95.), illetve Karan (41.), Brko - 5. Honvéd 12 6 1 5 16-16 19 A szünet után maradt a lüktető 6. Újpest 12 5 2 5 18-18 17 vic (80.), Ivanovski (92.) tempó, amelyben a diósgyőriek Kiállítva: Ivanovski (92.). 7. Debrecen 10 5 0 5 20-18 15 egyre több kockázatot vállaltak fel 8. Kisvárda 12 4 2 6 15-19 14 Budapest Honvéd: Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Uzoma, Gazdag az egyenlítés érdekében. A védel - (87. Ben-Hatira), Vadócz (74. Kesztyűs), Nagy G., Aliji – Lanzafame, 9. Diósgyőr 12 4 1 7 12-20 13 mük viszont így kinyílt, a kontrázó Moutari (80. Banó-Szabó). 10. Paks 12 3 2 7 14-23 11 Honvédnak több lehetősége adó - DVTK : Danilovic – Polgár, Brkovic, Karan, Tamás M. – Márkvárt, 11. ZTE 12 2 5 5 8-17 11 dott, hogy a második góllal lezárja Iszlai – Sesztakov (71. Bacsa), Rui Pedro (66. Szabó B.), Prosser – Ha - 12. Kaposvár 12 2 0 10 9-24 6 a találkozót, ez azonban elmaradt, sani (57. Ivanovszki). ­8 NÉPÚJSÁG­ ______SPORT­ ______2019.­november­11.,­hétfő Hazai pályán is legyőzte a CFR a Rennes-t Dráma a Wolves–Slovan Négy forduló után egyetlen pontra van a továbbjutástól a román bajnok meccsen: fejrúgás után CFR, miután a kolozsvári csapat má - sodszor is legyőzte a Rennes-t az Eu - eszméletét vesztette rópa-liga csoportkörében. A francia kupagyőztes idegenben is a pozsonyiak játékosa már az első perctől kezdve támadóan Drámai pillanatokat hozott a Wolverhampton – Slovan EL-ta - lépett fel, de támadóinak lövései hiába lálkozó hajrája. A mérkőzés utolsó perceiben egy oldalról érkező voltak pontosak, egyikben sem volt beadást ollózva próbált kapura küldeni a hazaiak játékosa, Raúl elég erő, hogy túljárjon Giedrius Arla - Jiménez, de a labda helyett a Slovan védőjének, Kenan Bajričnak uskis eszén, számolt be az NSO. A a fejét találta el. A szlovén játékos a földre zuhant és mozdulatlan CFR litván kapusa a 35. percben, maradt – ekkor mindenki tudta, hogy baj van. A csapattársai, va - M’Baye Niang fejesénél védett igazán lamint maga Jiménez is egyből a segítségére sietett. nagyot, amikor a jobb felső sarokból „Azonnal odarohantam hozzá, hogy megnézzem, mi van vele. tolta ki a labdát. A kolozsvári csapat fő - Kenan teste görcsbe rándult és hörgött. Oldalra fordítottuk, és ként Lacina Traoré felé ívelgetett lab - vártuk az orvosokat. Nem kellett kihúznom a nyelvét, csupán dákkal próbált támadni, de az elefántcsontparti csatár egyszer sem tu - megnéztem, hogy nem nyelte-e le. Nem volt eszméleténél. Aztán dott kapura fordulni. megérkeztek az orvosok, akik stabil helyzetbe tették és megvár - A második félidőben is folytatódott ták, amíg átmegy rajta a görcs. Mindannyian bízunk benne, hogy Arlauskis kapujának ostroma, de sem mihamarabb rendbe jön” – nyilatkozta a mérkőzést követően a Raphinha 2 méterről, sem Bourigeaud Fotó: GSP Slovan kapusa, Dominik Greif. 35-ről nem tudott túljárni a kolozsvári kapus eszén. A leg - zető, ám a kolozsvári nézők mindent megbocsátottak neki, Andraž Šporar szerint csapattársa 30-40 másodpercig volt esz - több gondot éppen csapattársa, Kevin Boli okozta neki egy amikor a negyedik ráadáspercben támadó szabálytalanság méletlen állapotban, aztán magához tért. túl erős hazaadással, de ekkor is szögletre ütötte a labdát. miatt nem adta meg Siebatcheu gólját, így nem egyenlített Bajričot kórházba szállították, és megállapították, hogy agy - A kihagyott helyzetek a hajrában bosszulták meg ma - a Rennes, és maradt az 1-0. rázkódást szenvedett, ezért hétvégére kórházban maradt, és csak gukat, amikor Deac szöglete után a csereként beállt Mario a héten térhet vissza Pozsonyba. Rondón a franciák kapujába fejelte a labdát. A venezuelai Ranglista Mivel a Slovan védőjét hosszabb ideig ápolták a pályán, a já - támadót két perccel később egy nyújtott lábbal történő sza - 1. Celtic 4 3 1 0 7-3 10 tékvezető 12 percet hosszabbított. A találkozó egyetlen találata bálytalanságért kiállította Tiago Martins portugál játékve - 2. CFR 4 3 0 1 4-3 9 a 92. percben született, és éppen Jiménez szerezte. A The Sun 3. Lazio 4 1 0 3 5-7 3 Jegyzőkönyv 4. Rennes 4 0 1 3 2-5 1 szerint a győztes gólt követően a mexikói játékos imádkozott Labdarúgó-Európa-liga, E csoport, 4. forduló: Kolozs - Bajričért. vári CFR – Rennes 1-0 (0-0) Kolozsvár, Dr. Constantin Rădulescu stadion, vezette: Tiago Martins (portugál). Mestermérleg Gólszerző: Mario Rondon (87.). * Dan Petrescu (CFR): Legszebb álmainkban sem gon - Sárga lap: L. Traore (30.), illetve Gnagnon (16.), Gboho doltuk volna, hogy négy meccs után kilenc pontunk (84), Grenier (90+2.). lesz. Játékosaink fantasztikusan szerepeltek, szeren - Kiállítva: Rondon (90.). csénk is volt. Arlauskis élete védését mutatta be, talán Kolozsvári CFR: Giedrius Arlauskis – Ionuţ Peteleu még az Urziceni-nél, a Sevilla elleni mérkőzésen láttam (74. ), Andrei Burcă, Kevin Boli, Mario így szerepelni. Bíztam benne, hogy kihagyják a nagy – Juan Culio, Mihai Bordeianu – helyzeteiket, mi pedig belőjük a miénket, ha lesz. Így (89. Adrian Constantin Păun), Damjan Djokovic, Billel történt. Omrani – Lacina Traore (71. Mario Rondon). * Julien Stephan (Rennes): Számunkra vége az Európa- Rennes: Romain Salin – Hamari Traore, Damien Da ligának, csalódottak vagyunk. Nekünk voltak nagyobb Silva, Joris Gnagnon, Christ-Emmanuel Maouassa – helyzeteink, de a foci a hatékonyságról is szól. Saj- Raphinha, Benjamin Bourigeaud (84. Rafik Guitane), nos, akárcsak az évad elején, a befejezéssel most is Clement Grenier, Romain Del Castillo (66. Theoson Si - gondjaink voltak. Gratulálok a kolozsváriaknak, a bá - ebatcheu) – Adrien Hunou (66. Yann Gboho), Mbaye torságukhoz, hatékonyságukhoz, sok sikert a további - akban! Niang. Fotó: Reuters Európa-liga: eredményjelző Ferencvárosi döntetlen a CSZKA Moszkva ellen Öt csapat már továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga csoportkö - A Ferencváros hazai pályán gól lok már biztosan ott vannak a legjobb de Boli óriási helyzetben a kapu réből: a Sevilla, a Basel, a Celtic Glasgow, az Espanyol és a Man - nélküli döntetlent játszott az orosz 32 között. mellé fejelt. chester United biztosan ott lesz a sorozat tizenhatoddöntőjében a CSZKA Moszkva együttesével a lab - A kezdés előtt piros-fehér-zöldbe A második félidő óriási kimaradt negyedik forduló eredményei nyomán. Közel került a kvalifikáció - darúgó-Európa-liga csoportküzdel - öltözött a stadion, a B-közép az vendéglehetőséggel indult, de a 62. hoz a Kolozsvári CFR is, amelynek a Rennes elleni újabb sikerével meinek negyedik fordulójában. 1956-os forradalom egyik jelképét, a percben Blazic hagyta ki a „szezon már csak egy pontra van szüksége a hátramaradt két mérkőzésen. A Groupama Arénában rendezett zászlóból középen kiégetett állami helyzetét”: a védő egy szabadrúgás - Labdarúgó-Európa-liga, csoportkör, 4. forduló: csütörtöki összecsapáson mindkét címert formálta meg, üzenve ezzel hoz húzódott előre, a lepattanó labda A csoport: Dudelange (luxemburgi) – Sevilla (spanyol) 2-5, csapat előtt adódtak ziccerek, de ezek azt, hogy ez az összecsapás „nemzeti némi kavarodás után éppen elé ke - APOEL (ciprusi) – Qarabag (azeri) 2-1. A csoport állása: 1. Sevilla mind kimaradtak. ügy”. rült, de az ötösről senkitől sem zavar - 12 pont, 2. APOEL 4, 3. Qarabag 4, 4. Dudelange 3. Szerhij Rebrov tanítványainak im - A Ferencváros játékosai betartot - tatva gyakorlatilag a másik irányba máron öt pontjuk van, és harcban áll - ták két héttel ezelőtti, a moszkvai di - vetődő, a lábával még kinyúló Akin - B csoport: Lugano (svájci) – Malmö (svéd) 0-0, Koppenhága nak a továbbjutást érő második adalukat követően tett ígéretüket, fejevbe lőtt. Három perccel később (dán) – Dinamo Kijev (ukrán) 1-1. A csoport állása: 1. Koppenhága helyért a hatpontos bolgár Ludogo - amely szerint úgy kezdték a mérkő - Dibusz hibáját kis híján kihasználták 6 pont, 2. Dinamo Kijev 6, 3. Malmö 5, 4. Lugano 2. reccel, amely súlyos vereséget szen - zést, ahogyan az orosz fővárosban a vendégek, de a ferencvárosi szur - C csoport: Krasznodar (orosz) – Trabzonspor (török) 3-1, Basel vedett az Espanyol vendégeként. abbahagyták: magabiztosan tartották kolók fellélegezhettek. (svájci) – Getafe (spanyol) 2-1. A csoport állása: 1. Basel 10 pont, Sikerüknek köszönhetően a spanyo - a labdát, és nem hagyták kibonta - A hajrában a Ferencváros már in - 2. Getafe 6, 3. FK Krasznodar 6, 4. Trabzonspor 1. kozni az orosz ellen - kább az eredmény tartására figyelt – D csoport: Rosenborg (norvég) – Sporting CP (portugál) 0-2, Ranglista támadásokat. Rebrov is ennek tükrében cserélt már LASK Linz (osztrák) – PSV Eindhoven (holland) 4-1. A csoport ál - 1. Espanyol 4 3 1 0 10-1 10 Az első félidőben a végén – és végül sikerült is az egy lása: 1. Sporting 9 pont, 2. Linz 7, 3. PSV Eindhoven 7, 4. Rosen - 2. Ludogorec 4 2 0 2 8-8 6 44 percig egyik kapu pont megszerzése. borg 0. 3. FERENCVÁROS 4 1 2 1 2-4 5 sem forgott veszély - A következő fordulóban a Ferenc - E csoport: Lazio (olasz) – Celtic (skót) 1-2, Kolozsvári CFR – 4. CSZKA Moszkva 4 0 1 3 1-8 1 ben, ekkor Tokmac város november 28-án az Espanyolt Rennes (francia) 1-0. A csoport állása: 1. Celtic 10 pont, 2. CFR 9, adott be tökéletesen, fogadja. 3. Lazio 3, 4. Rennes 1. F csoport: Guimaraes (portugál) – Arsenal (angol) 1-1, Standard Jegyzőkönyv Kiállítva: Nababkin (91.). Labdarúgó-Európa-liga, H cso - Ferencváros: Dibusz – Lovren - Liege (belga) – Eintracht Frankfurt (német) 2-1. A csoport állása: csics, Botka, Blazic, Civic – Ha - 1. Arsenal 10 pont, 2. Standard 6, 3. Eintracht 6, 4. Guimaraes 1. port, 4. forduló: Ferencváros – ratyin, Ihnatyenko – Zubkov, G csoport: Feyenoord (holland) – Young Boys (svájci) 1-1, Ran - CSZKA Moszkva (orosz) 0-0 Skvarka (84. Varga R.), Tok- gers (skót) – Porto (portugál) 2-0. A csoport állása: 1. Young Boys Budapest, Groupama Aréna, mac (90. Frimpong) – Boli (82. 18.153 néző, vezette: Stavrev Isael). 7 pont, 2. Rangers 7, 3. Feyenoord 4, 4. Porto 4. (macedón). H csoport: Ferencváros – CSZKA Moszkva (orosz) 0-0, Espanyol CSZKA Moszkva: Akinfejev – Sárga lap: Ihnatyenko (18.), Karpov, Gyivejev, Magnússon (spanyol) – Ludogorec (bolgár) 6-0. A csoport állása: 1. Espanyol Skvarka (20.), Haratyin (25.), (81. Nababkin) – Mário Fernan - 10 pont, 2. Ludogorec 6, 3. Ferencváros 5, 4. CSZKA Moszkva 1. Botka (74.), Frimpong (91.), il - des, Ahmetov (58. Bistrovic), I csoport: Olekszandrija (ukrán) – Saint-Étienne (francia) 2-2, letve Bijol (19.), Vlasic (28.), Bijol (63. Kucsajev), Obljakov – Wolfsburg (német) – Gent (belga) 1-3. A csoport állása: 1. Gent 8 Nababkin (85., 91.). Sigurdsson, Vlasic – Csalov. pont, 2. Wolfsburg 5, 3. Saint-Étienne 3, 4. Olekszandrija 3. J csoport: Wolfsberg (osztrák) – Istanbul Basaksehir (török) 0- Mestermérleg * Viktor Goncsarenko (CSZKA 3, Mönchengladb ach (német) – Roma (olasz) 2-1. A csoport állása: * Szerhij Rebrov (Ferencváros): Moszkva): Szomorúak vagyunk, 1. Istanbul Basaksehir 7 pont, 2. Mönchengladbach 5, 3. Roma 5, Nehéz mérkőzés volt, jobban ját - hogy nem sikerült megszakíta - 4. Wolfsberg 4. szottunk, mint az első talál- nunk a rossz sorozatunkat. Egy K csoport: Braga (portugál) – Besiktas (török) 3-1, Wolverhamp - kozón, amit részletesen ele- kicsivel talán közelebb álltunk a meztünk. Azt gondolom, megér - győzelemhez, mint a Ferenc- ton (angol) – Pozsonyi Slovan (szlovák) 1-0. A csoport állása: 1. demelten szereztünk ma pontot. város, de nem játszottunk elég Braga 10 pont, 2. Wolwerhampton 9, 3. Slovan 4, 4. Besiktas 0. A továbbjutásról továbbra sem agresszívan. Védekezésben L csoport: Asztana (kazah) – AZ (holland) 0-5, Manchester Uni - szeretnénk beszélni, pontokat ugyan sikerült előrelépnünk, ted (angol) – Belgrádi Partizan (szerb) 3-0. A csoport állása: 1. akarunk gyűjteni, ha lehet, jól de a helyzetek kihasználásá- Manchester United 10 pont, 2. AZ Alkmaar 8, 3. Partizan 4, 4. Asz - A ferencvárosi Lovrencsics Gergő (j) és Nikola Vlasic, játszani, és akkor meglátjuk, val továbbra is problémáink van - tana 0. az orosz csapat játékosa. Fotó: MTI/Illyés Tibor mire lesz az elég. nak. 2019.­november­11.,­hétfő­ ______SPORT­ ______NÉPÚJSÁG­9 Bölöni Tamás 52 pontja berrel maradt így kevesebbel a noha ő helyben állt, amikor ellen - Bálint Zsombor CSM. Ennek ellenére nagyon jól fele nekiütközött, majd Costaşucra Kellemes meglepetésben lehetett ment a pontgyártás, öt tripla is be - esett rá Ianuli, a labda beszédült a része annak a néhány nézőnek, aki hullott az első negyedben, ebből gyűrűbe, és itt is védőszabálytalan - kilátogatott péntek este a Marosvá - Bölöni négyet, Tóth egyet jegyzett, ságot ítéltek. Ez pedig pedig össze - sárhelyi CSM fiú-kosárlabdacsapa - és a házigazdák 12 pontos előnyre sen négy pontot jelentett tának mérkőzésére. No nem olyan tettek szert. Csökkent a hatékony - Ploieşti-nek, amelyhez még hozzá - tekintetben, hogy a szervező klub ság a második negyedben, azonban jött egy Carabulea-tripla, és a ven - ezúttal kellő tiszteletben részesítette a remek lepattanózás szinten tar - dégek hét pont előnyre tettek szert volna őket, hiszen az eredményt és totta a marosvásárhelyieket, Ploieşti öt perccel a vége előtt. Innen állt fel az időt továbbra is makacsul csak a nem tudott nagyon közel kerülni. a CSM, vagy ha úgy tetszik Bölöni, csupasz falaknak mutatják (arról Szünet után azonban sokkal jobban aki csapata utolsó 23 pontjából 18- nem is beszélve, hogy a meccset ment a palánk alatti kizárás a ven - at szerzett: távolról, betörésből vagy sehol nem népszerűsítették, csak dégeknek, és a pályán található leg - szabaddobásból, mikor ahonnan azok tudták, hogy hol és mikor van, magasabb játékos, Ianuli, valamint kellett… Carabulea még ráijesztett akik kellő kitartással érdeklődtek), Carabulea triplái révén 64:64-nél egyszer a marosvásárhelyiekre egy ám a helyi fiúk megszerezték az egyenlítettek, a negyed azonban triplával, de a végjátékban a hazaiak első győzelmüket az idényben egy Bölöni két szabaddobásával és Ba - őrizték meg jobban a hidegvérüket. Fotó: Bölöni Tamás közösségi oldala (nem a mérkőzésen készült felvétel) olyan ploieşti-i gárda ellen, amely a rabási Loránd két pontjával zárult. A Marosvásárhelyi CSM a baj - korábbi négy meccsből hármat A szoros versenyfutás az utolsó nokság ötödik mérkőzésén szerezte megnyert. Ehhez azonban kellett negyedben is folytatódott, és szinte meg első győzelmét, és a következő Eredményjelző Bölöni Tamás fantasztikus teljesít - megfordult a találkozó két csúnya fordulóban a sereghajtó Voluntari- Férfikosárlabda Nemzeti Liga, 5. forduló: ménye. Róla már az előző meccsek játékvezetői tévedés után. Először hoz látogat, ahol megduplázhatja * A értékcsoport: Bukaresti Steaua – BCM U FC Argeş Piteşti 94:81, után is azt írtuk, hogy rengeteget Şteţca ellen ítéltek személyi hibát, bajnoki sikereinek számát. Kolozsvári U-BT – Temesvári SCM 79:70. A Nagyváradi CSM – Nagy - vállal, ezúttal viszont többnyire be szebeni CSU mérkőzés lapzárta után fejeződött be, a Bukaresti Dinamo is mentek a próbálkozásai, az 52 Jegyzőkönyv – SCM U Craiova találkozót ma rendezik. Az előző fordulóból: Temes - pontja egyetlen meccsen önmagáért Férfikosárlabda 1. liga, 5. forduló: Marosvásárhelyi CSM – CSM vári SCM – Bukaresti Dinamo 64:81. beszélő adat. Sajnos, nem tudjuk Ploieşti 91:87 (29-17, 15-18, 24-29, 23-23) * B értékcsoport: CSO Voluntari – CSM Focşani 88:72, Konstancai megmondani, hogy milyen száza - Marosvásárhely, volt Petru Maior egyetem sportterme, 80 néző. Ve - Athletic – Galaci CSM 74:75, Csíkszeredai VSKC – Máramarosszigeti lékkal dobott, mert a szervezők ez - zette: Eugen Lăzărescu (Kolozsvár), George Pridea (Szatmárnémeti), CSM 83:75, Zsilvásárhelyi CSM – Medgyesi CSM 80:98. úttal sem biztosítottak statisztikát... Diana Bucerzan (Temesvár). Ellenőr: Dan Ionescu (Temesvár). Férfikosárlabda 1. liga, 5. forduló: Bukaresti Agronomia – Kolozs - Nem kezdődött jól a mérkőzés a CSM : Bölöni 52 pont (6), Şteţca 17 (1), Tóth 7 (1), Barabási L. 6, vári U 86:64, Ploieşti-i CSU – Kolozsvári U-BT II 70:99, Marosvásár - házigazdák szempontjából olyan te - Mureşan 2, Tar 2, Costaşuc 2, Morar 2, Barabási Z. 1, Szilveszter, Sikó, helyi CSM – CSM Ploieşti 91:87. A CSO II Voluntari – Bukaresti Rapid kintetben, hogy Sikó mindjárt az Kurcsi. első percben megsérült, utána pedig mérkőzés lapzárta után fejeződött be, a Nagyszebeni CSU II – Buka - CSM Ploieşti : Carabulea 34 (4), Ianuli 30 (1), Chirilă 11 (2), Blidaru resti Aurel Vlaicu Főgimnázium összecsapást ma rendezik. Az előző rögtön Szilvesztert is úgy kellett le - 5, Comănescu 4, Velcea 3, Teodorescu, Ioniţă, Iancu, Nicolae. segíteni a pályáról. Két kezdőem - fordulóból: CSM Ploieşti – CSO II Voluntari 100:67. Vereség, felejtős második félidő után Fed Kupa ráadásul nagyon megkeseríti Bucin súlyosnak tűnő Bálint Zsombor sérülése. Franciaország harmadszor bajnok A csoport legjobb csapata ellen játszott a Maros - A vereséget követően a Marosvásárhelyi CSM öt vásárhelyi CSM női kézilabdacsapata a hétvégi for - pontra került az éllovas Kisjenőtől, és csak egy pont dulóban, idegenben. A Köröskisjenői Crişul volt a előnye van Nagyváraddal szemben, a továbbjutást tavaly is a legerősebb ellenfele, azonban az idei baj - jelentő második helyen. Ebben az évben még két nokságban jelentősen erősítettek, míg a CSM elve - fordulót rendeznek. Kedden 17 órától játssza a csa - szítette több alapemberét, Târşoagă pedig még nincs pat az utolsó mérkőzését hazai pályán az idén, ami - igazán bevethető állapotban a sérülése után. Aradra kor a Nagybányai Marta lesz a ligeti sportcsarnok elutazott ugyan, de nem kockáztatták a pályára kül - vendége, míg szombaton Temesvárra, az Universi - dését. Legközelebb azonban talán nem lesz már vá - tatea otthonába látogat. lasztás, hiszen ezen a meccsen a csapat elveszítette a veteránját, Georgeta Bucin a mérkőzés utolsó per - Jegyzőkönyv cében összecsuklott az ellenfél félkörén, és ölben Női kézilabda A osztály, D csoport, 8. forduló: kellett kihozni a pályáról. Miután neki már volt Kisjenői Crişul – Marosvásárhelyi CSM 31-25 hosszú kihagyással járó térdsérülése, félő, hogy ez (16-16) a mostani a karrierje végét jelenti. Arad, Aurel Vlaicu sportcsarnok, vezette: Se - Az első félidő rangadóhoz méltó játékot hozott, bastian Mârza (Kolozsvár), Cristian Nedelea (Ko - bár a házigazdák kapták el jobban a rajtot. Szinte lozsvár). végig vezettek szünetig, egy adott pillanatban négy Marosvásárhelyi CSM: Ugran (Stan) – Muntea- góllal is (12-8), ám a CSM játékosainak sikerült a nu 4 gól, Ola 1, Darie 2, Bucin 7, Bărăbaş 8, Mol - Fotó: Tennis Actu találkozó feléig ledolgozniuk a hátrányt, és a csapa - dovan 1 (Lăcătuş 2, Coşarcă, Ghemeş). tok egyenlő állásnál vonultak pihenni (16-16). Franciaország harmadszor nyerte meg a női tenisz Fed Kupát, mivel a Szünet után a marosvásárhelyi alakulat a mérkő - perthi finálé utolsó, páros mérkőzésén Kristina Mladenovic és Caroline Gar - zésen először (de utoljára is) előnybe került Muntea- Eredményjelző cia 6:4, 6:3-ra legyőzte az ausztrál Ashleigh Barty–Samantha Stosur kettőst. nu ejtésével, ami azonban ettől kezdve történt a pá - A női kézilabda A osztály D csoportjának 8. A szervezők rekordot könyvelhettek el, mivel a két nap alatt csaknem 29 lyán, erősen felejtős. Sabine Klimek vezetésével fordulójában a következő eredmények születtek: ezren látták a mérkőzéseket, amennyien még soha, egyetlen párharcon sem (akit a marosvásárhelyi kézilabda-szurkolók jól is - Resicabányai CSU – Nagyváradi CSU 19-20, Kö - voltak a Fed Kupa 1963 óta íródó történelmében. mernek, hiszen évekig játszott a Mureşulban) a kis - röskisjenői Crişul – Marosvásárhelyi CSM 31-25, A 2-2-re álló finálé az utolsó csatában dőlt el. jenőiek sorra játszották át a CSM védelmét, és míg Temesvári Universitatea – Nagybányai Marta 36- Alicia Molik ausztrál kapitány Ashleigh Bartyt és Samantha Stosurt, a a vendégek kapuja viszonylag könnyen bevehető 24. francia Julien Benneteau pedig Kristina Mladenovicot és Caroline Garciát volt, a másik olda - küldte pályára a sorsdöntő csatában. lon nagyon sok lab - Az egyesben szombaton 6:0, 6:0-ra veszítő Garcia rögtön elvesztette az dát eldobáltak, adogatását, majd nemsokára a 35 éves Stosur is így tett, aki 2003 óta 31 elsősorban a szél - meccset vívott már a csapatversenyben, és nyolc páros találkozón egyszer sők. Bărăbaş egy sem kapott ki. A felek 2:2 után fej fej mellett haladtak, majd – főként a Babos hetest is kihagyott, a Tímeával párosban múlt vasárnap WTA-világbajnoki címet szerző Mlade - házigazdák pedig novicnak köszönhetően – 5:4-nél a vendégek ismét brékeltek, és 31 perc nagyon gyorsan alatt hozták a nyitószettet. ismét elhúztak, ez - A folytatásban az alig rontó európaiak 3:0-ra és 4:1-re elhúztak, majd volt úttal pedig a megye - labdájuk az 5:1-hez, míg Bartyéknak a 4:3-hoz is. Stosur adogatásánál a ha - székhelyieknek már zaiak még két mérkőzéslabdát hárítottak, de Mladenovic 5:3-nál már kiszer - nem sikerült ledol - válta a meccset, amely 1 óra 15 percig tartott. gozniuk a hátrányt. Franciaország 1997 és 2003 után nyerte meg ismét a Fed Kupát, az 1964 Esély talán lett óta tartó ausztrál–francia párharc ezzel 5-2-re áll. Ausztrália legutóbb 1971- volna rá, de néha túl ben verte meg Franciaországot. A Fed Kupa fináléját idén rendezték meg a hagyományos formában utol - könnyedén vesztet - jára, mivel a nemzetközi szövetség a férfi Davis-kupa mintájára átszervezte tek labdát támadás - a sorozatot. A 2020-as, 2021-es és 2022-es döntő Budapesten lesz. A selej - ban a CSM kézisei, tezőket február 7-8-án vívják, és a nyolc győztes csatlakozik az április 14. dobásaik pedig és 19. közötti 12 csapatos finálé biztos résztvevőihez: a házigazda magya - könnyű prédának rokhoz, az idén döntős ausztrálokhoz és franciákhoz, valamint a szabadkár - bizonyultak az el - tyás csehekhez. lenfél kapusa szá - A marosvásárhelyi játékosok nagyon sok labdát eldobáltak a második félidőben. Fotó: Nagy Tibor mára. A kudarcot (a felvétel a két csapat szeptember 21-ei, marosvásárhelyi mérkőzésén készült) Eredményjelző Tenisz Fed Kupa, döntő: Ausztrália – Franciaország 2-3 * Ashleigh Barty, Samantha Stosur – Kristina Mladenovic, Caroline Garcia 4:6, 3:6 Tanászi Norbert a Marosvásárhelyi TVR-ben * Ajla Tomljanovic – Pauline Parmentier 6:4, 7:5 Ma 17.10 órától a Marosvásárhelyi TVR Sípszó után című műsorának meghívottja Tanászi Norbert . * Ashleigh Barty – Kristina Mladenovic 6:4, 4:6, 6:7 (1-7) A fiatal nyárádszeredai sportolóval Szucher Ervin a karate hazai helyzetéről, illetve az ifjúsági Európa- * Ajla Tomljanovic – Kristina Mladenovic 1:6, 1:6 bajnokságon szerzett aranyérméről és az oda vezető útjáról beszélget. * Ashleigh Barty – Caroline Garcia 6:0, 6:0 10 NÉPÚJSÁG­ ______KÖZÉLET­–­KÖZLEMÉNY ______2019.­november­11.,­hétfő Rangos elismerés Megkezdődött az úzvölgyi katonatemető első pere Fülöp Juditnak A Hargita Megyei Tanács is belépett a perbe November 6-án a bákói törvényszék kereté - eltér az eredeti kivitelezéstől, a valóságban 52 beton - ben működő közigazgatási bíróságon meg - kereszt épült. kezdődött az úzvölgyi temető első pere – A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Csíkszentmárton jelentette be közleményben a Mikó Imre Jog - képviseletében előzetes panasz útján felszólította védelmi Szolgálat sajtóirodája. (2019. 05. 17.) a dormánfalvi önkormányzatot, hogy „Amikor felvállaltuk az úzvölgyi katonatemetővel semmisítse meg az építkezési engedélyt, és rendezze kapcsolatos pereket, az volt a célunk, hogy a temető vissza a területet az eredeti állapotba. Mivel a felszó - az eredeti állapotába kerüljön vissza, és a magyar lítást válasz nélkül hagyták, elindult a per, amely a közösség továbbra is méltóképpen gondozhassa, bákói törvényszéken működő közigazgatási bíróságon ahogy tette azt az elmúlt évtizedekben is. Ez a cél zajlik. azóta is változatlan, már három pert is indítottunk, A közlemény szerint múlt szerdán kérvényezte a több feljelentésünk van kivizsgálás alatt. Biztosak Hargita Megyei Tanács is a perbe lépést, időközben vagyunk benne, hogy az igazság a mi oldalunkon Bákó megye új prefektusa is eljárást indított a tör - áll, és nagyon bízunk benne, hogy Románia tanúbi - vénytelenül kiadott építkezési engedély megsemmisí - zonyságot tesz arról, hogy jogállam, és az ítéletet a tése miatt. Felperesként az építkezési engedély bizonyítékok alapján hozza meg a bíróság. A bíró a megsemmisítését, és a terület eredeti állapotába való következő tárgyalási napnak december 4-ét tűzte ki” visszarendezését kéri a Mikó Imre Jogvédelmi Szol - – jelentette ki Benkő Erika , a jogvédelmi szolgálat gálat és Csíkszentmárton önkormányzata, a prefektus igazgatója. viszont az építkezési engedély megsemmisítését, majd A közlemény rámutat: Dormánfalva illegálisan, a törvényesítését (intrare în legalitate) szeretné, miután Hargita megyei Csíkszentmárton községközpont te - az építkezési engedélyhez szükséges jóváhagyásokat rületére adta ki 2018. december 17-én a 69. számú utólagosan megszerzik. Az utólagos engedélyeztetési építkezési engedélyt, román katonák emlékére állít - eljárás a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat álláspontja ható betonkeresztekre. szerint a magyar közösség számára elfogadhatatlan – Az engedélyben 50 kereszt jóváhagyását kérték, olvasható a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat sajtóiro - amit illegálisan ki is állított a város, viszont még ez is dája által kiadott közleményben. ( mózes ) Maros megyében is megjelent a sertéspestis Maros megyében is felütötte fejét a sertés - között tarthatják, vághatják le, illetve adhatják el a ház - pestis. November 5-én fertőzött vaddisznóte - táji gazdaságokban nevelt sertéseket? – kérdeztük az temet találtak Szovátától 16 kilométerre, a igazgatót. Szováta vize erdei úton. A sertéspestis víru - – Az említett kilenc településen a kollégák felleltá - sának jelenlétét november 8-án a bukaresti rozzák a házisertés-állományt, és összeírják a disznó - laboratórium is megerősítette. Az eset miatt kat. A lakosságnak tudni kell, hogy ezekben a Mircea Duşa prefektus összehívta pénteken falvakban ez elkövetkező hét napban nem szabad az az illetékes hatóságokat, intézményeket, és állatokat adni-venni. A házi sertéseket a gazdák nem felszólította őket, hogy a sertéspestis terjedé - kell levágják, s más sem öli le őket. Tekintettel arra, Artisjus Zenetanári Díjat vehetett át kedden Budapesten a sének megakadályozásáért tegyék meg a hogy az állattetemet nagyon messze, az erdőben talál - szovátai Fülöp Judit karnagy, nyugalmazott óvónő a zenei szükséges intézkedéseket. ták, nem érinti a gazdaságokat. Az állatokat ugyanúgy oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért. tarthatják, mint eddig, bezárva, az előírásokat, az elemi Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda elismeréseit komoly- és Mezey Sarolta higiéniai feltételeket betartva. könnyűzenei kategóriákban tíz-tíz zenetanár és előadó vehette át. A Az állatok eladása ugyanolyan feltételek között tör - szerzők közös jogkezelő egyesülete ezzel a két, tavaly alapított díjjal 13 km-es biztonsági körzet ténik, mint eddig. Az állat csak fülszámmal és állator - kíván köszönetet mondani a kortárs darabok elkötelezett terjesztőinek. Dr. Kincses Sándor, a Maros Megyei Állategészség - vosi bizonylattal kerülhet ki a gazdaságból. Sajnos Fülöp Judit egyedüli határon túli kitüntetettként a komolyzene kategó - ügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság igazgatója ezeket az előírásokat nem mindenki tartotta be. A biz - riában vehette át a zenetanári díjat. Úgy érzi, az elismerést a Szovátai a gyűlést követően a sajtónak elmondta: tonsági övezetből egy hétig nem szabad kikerüljön Nemzetközi Tavaszi Kórusfesztivál keretében végzett munkájáért ér - – Sajnos Maros megyében is megjelent a sertéspes - disznó, de levágni, saját fogyasztásra lehet. Ez azonban demelte ki, ugyanis e fesztiválok szervezésénél egyik fő szempont, tis. November 5-én egy elhullott vaddisznót találtak a nem azt jelenti, hogy most mindenki essen neki, s vágja hogy a résztvevőknek meg kell tanulniuk egy Fülöp Judit által kivá - vadőrök Szovátától 16 kilométerre, a Szováta vize le az állatait – mondta dr. Kincses Sándor. lasztott kortárs művet, amelyet együtt énekelnek el a fellépő együttesek. erdei úton. A tetemből vett mintát behozták a laborba, Körlevélben figyelmeztették a polgármestereket Dr. Csíky Boldizsár és dr. Makkai Gyöngyvér is komponált a szovátai Kolozsváron első ízben pozitívnak találták, majd Bu - Nagy Zsigmond alprefektus elmondta, hogy a sertés - fesztiválnak szánt művet. Ugyanakkor a fesztiválnak egy tudományos, karestből megkaptuk a végleges eredményt, ami szin - pestis miatti óvintézkedések miatt eddig 570 ezer sertést szakmai konferencia része is van, amelynek keretében a kortárs magyar tén pozitív. Ez az egyetlen Maros megyei eset. A kellett leölni Romániában. Tavaly ilyenkor a sertéshús- és erdélyi kórusműveket terjesztik a résztvevők között. lakosságra nézve nincs befolyással. Miután beigazoló - fogyasztás 95 százalékát a hazai termelésből fedezték, A két éve nyugalmazott óvónő, szakmai irányító pedagógusi pálya - dott, hogy a vaddisznó fertőzött volt, meghatároztunk 5 százalék volt import, most megfordult ez az arány – futása alatt széles körben terjesztette a zenét a kisgyerekek és pedagó - egy biztonsági övezetet 13 kilométeres körzetben. Ez ha pontos az a forrás, amelyre hivatkoznak. Elképzel - gusok körében, míg a fesztivál révén az egész Kárpát-medence kórusait Szováta, Nyárádremete és Libánfalva közigazgatási hető, hogy egy ilyen hagyományosan sertéstenyésztő megszólította. A zene az élete része volt, ezért egész pályafutásának dí - egységek hegyvidéki területeit érinti: Szovátát, Szaka - megyében, mint Maros megye, egy ilyen járványnak jazása is ez az elismerés – véli Fülöp Judit. „Életem és munkásságom dátot, Kopacot, Illyésmezőt, Vármezőt, Laposnyát, nagyon negatív hatása lehet. A sertéstenyésztés egyre koronája” – mondta –, és hatalmas megtiszteltetés számára az, hogy Fâncelt, Zimţi-et, Brădăţelut. Öt vadászterület található inkább a nagy farmokra korlátozódik. A háztáji gazda - valaki felfigyelt arra a munkára, amit évtizedeken át végzett. Ezért nagy itt, ahol betiltották a hajtóvadászatot, és csak lesből és ságokban egyre kevesebb a sertés, mert az emberek fél - köszönettel tartozik dr. Mindszenty Zsuzsánnának, a KÓTA (Magyar cserkeléssel lehet vadászni. Minden elejtett disznót be - nek, hogy beüt a sertéspestis. Azonban a megyei Kórusok, Zenekarok, Népzenei Együttesek Szövetsége) elnökének és vizsgálunk, ami eddig is megtörtént – tájékoztatott dr. hatóságok már három éve, amióta Romániában megje - Sugár Miklós zeneszerzőnek, akik felterjesztették őt erre a díjra. Kincses Sándor igazgató. lent a kór, meghozták az intézkedéseket. Azzal, hogy a Fülöp Judit életének az óvónői munka mellett állandó kiegészítője Hetente 100-150 vaddisznót lőnek ki Maros megyében kór most Maros megyében is megjelent, még szigorúb - volt a kórusmuzsika, 1975-ben szerzett karnagyi oklevelet, számos kül - Kérdésünkre, hogy hány vaddisznót lőttek ki idén bak lesznek az óvintézkedések. földi mesterkurzuson képezte magát, de gyakorolni igazából 1990 után Maros megyében, az igazgató elmondta, hogy 1500 – Másfél hónappal ezelőtt kiküldtem egy körlevelet kezdte a karvezetést, 1995 végén ő alapította a szovátai Intermezzo ka - egyedet ejtettek el, de a megengedett kvóta 3200, azon - a polgármestereknek, hogy fel kell készülni, jelöljenek marakórust, amelyet azóta vezet, és amely tíz évig női kar volt, jelenleg ban a vadászati idény most kezdődik. Mostanában he - ki egy olyan helyet, ahol szükség esetén az állattete - vegyes kar. Fülöp Judit munkásságát 2016-ban Márkos Albert-díjjal is - tente 100-150-et lőnek ki, de tavaly volt olyan hét, meket el lehet földelni. Meg kell felelni a biztonsági merte el a Romániai Magyar Dalosszövetség, és idén megkapta a amikor 200 egyedet is elejtettek. Eddig egyetlen egyed feltételeknek, amelyek előírják, hogy a gödörnek mi - KÓTA elismerését is. (gligor) sem volt fertőzött. Sajnos, ahol a vaddisznó-populáci - lyen mélységűnek kell lennie, mivel kell fertőtleníteni, óban felüti a fejét a sertéspestis, ott a pusztulás nagy - hogyan kell történjen az elföldelés. A tetemeket nem mértékű, a halálozási arány száz százalék. Lehet, szabad elégetni vagy kivinni a község területéről – odajutunk, hogy az elkövetkező öt évben eltűnnek a mondta Nagy Zsigmond alprefektus. Felhívta a figyel - vaddisznók – mondta az igazgató. met arra, hogy ha a kór felütné a fejét a háztáji gazda - Szünetel A háztájira vonatkozóan nem változtak az előírások ságokban is, akkor az elhullt vagy leölt egyedekért a Tekintettel arra, hogy karácsony előtt vannak a ha - gazdák csak akkor kaphatnak kártérítést, ha az állatok a vízszolgáltatás gyományos disznóvágások, a gazdák milyen feltételek fülszámozva vannak. November­12-én,­kedden­szünetel­a­vízszolgáltatás­Jed - den­néhány­utcában­és­a­Jeddi­út­egy­szakaszán. Az Aquaserv Rt. értesíti a fogyasztókat, hogy november Medvetámadás Maros megyében a marosvásárhelyi igazságügyi orvostani intézetben 12-én 9–17 óra között szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Maros - Medvetámadásra utaló sérülésekkel holtan találtak szombaton egy juhpásztort az Oláh - végzendő boncolás és helyszíni vizsgálat nyomán fog - vásárhelyen a Jeddi út 69–135. és 12–140. számai között, va - kocsárd és Gyulas közötti erdő környékén – ják megállapítani. lamint Jedden a Hosszú utca 2–50. és 1–51. számok között, közölte a Maros Megyei Rendőr-főfelügyelő - Az esetről értesítették az illetékes erdőőrséget, kör - az Orizont negyedben a Szent István, Szt. János és Între Mo - ség. nyezetvédelmi ügynökséget és vadásztársaságot. vile utcákban. A szolgáltatás újraindítását követően a veze - A közeli Dicsőszentmárton rendőrségét egy oláhko - Ez már a második halálos medvetámadás egy hóna - csárdi juhpásztor értesítette szombaton arról, hogy hol - pon belül Maros megyében. Október közepén egy hor - tékekben lévő lerakódások miatt a víz elszíneződhet, ezért tan találta egy erdő mellett 63 éves kollégáját, akit gászt – Nyárádmagyarós jegyzőjét – sebesített meg csak háztartási célra használható. előző este óta nem láttak. A férfi testén talált külsérelmi halálosan egy medve a Maros megyei Vámosudvarhe - Köszönjük szíves megértésüket. nyomok alapján a rendőrség azt gyanítja, hogy med - lyen, a településtől hatszáz méternyire a Kis-Küküllő Az­Aquaserv­Rt. vetámadás áldozata lett. A halál okát és körülményeit partján. (MTI) 2019.­november­11.,­hétfő­ ______AKTUÁLIS­–­HIRDETÉS­ ______NÉPÚJSÁG­ 11 tornavezetékek videokamerás vizs - Nem üres kampányígéret volt gálata során kiderült, hogy helyen - ként javításokat kell végezni, csak Földrengés egy kisebb szakaszra került rá az alapozó aszfaltréteg, ezenkívül volt vasárnap Ha lassan is, de lesz aszfaltút A Richter-skála szerinti 3,8-as meg is nyerték a finanszírozást, el - függően az úttest szélessége 3,5 és Vármezőben a régi vonatállomás - Többéves előkészítés után hoz vezető utca kapott aszfaltbur - erősségű földrengés volt vasárnap idén elkezdték az aszfaltozást készült a tervezés is, de kétszer is 5,5 méter között változik, a kes - 13 óra 53 perckor Buzău megyé - meg kellett hirdetni a közbeszerzési keny utcákban pedig az útnak csak kolatot. Rövid szünet után a Nyárádremete községben is. napokban a kivitelező folytatni ben, a vranceai szeizmikus térség - A polgármester örül, a lakos - eljárást, ugyanis az alacsonynak egyik oldalán alakítanak ki vízel - ben. Az Országos Földfizikai ítélt árak miatt nem akadt jelent - vezetőt. A községvezetés azt sze - fogja a munkálatot, ígérete szerint ság vár, és mindannyian lát - idén a mikházi utcákat be is feje - Intézet tájékoztatása szerint a föld - kező cég. Így az önkormányzat 200 rette volna, hogy először Mikházán mozgás 147 kilométeres mélység - ványosabb haladásban zik. A beruházás értéke 1,2 millió reménykednek. ezer euróval emelte meg a kivitele - aszfaltozzanak, ugyanis a szenny - ben történt Brassótól 59, zési összeget, és így is csak egyet - vízcsatorna lefektetése miatt itt na - euró (plusz héa), amelyből egymil - Ploieşti-től 121, Bákótól 125 kilo - Gligor Róbert László len cég nyújtotta be ajánlatát. gyon tönkrementek az utcák. liót európai alapokból nyert a köz - méterre. November eleje óta nyolc ség. A teljes kivitelezésre a cég földmozgást észleltek Romániá - jövő év végéig kapott határidőt, de ban, ezek a Richter-skála szerint a munkavégzés üteme attól is függ, 2,5–3,8-as erősségűek voltak. hogy mennyire haladnak az útépí - Az idei legerősebb földrengés tők előtt a csatornahálózat kiépítői. 4,7-es erősségű volt, és május 18- Az önkormányzat tavaszig elké - án következett be Suceava megyé - szíttet egy előtanulmányt a község ben. 2018-ban október 28-án azon utcáinak aszfaltozására is, mérték a legerősebb földrengést, ahol a jelenlegi szakaszban nem amely a Richter-skála szerint 5,8- épül meg a csatornahálózat. as erősségű volt, és Bukarestben, Várakozás, por, sebesség valamint a Székelyföldön is érezni Mindenki várta ezt a beruházást, lehetett. ( Agerpres ) hiszen az autótulajdonosok a sok zötyögésre, kátyúra panaszkodtak, a lakosság pedig az autók nyomán Elkaptak egy felszálló és a lakások szellőztetését ellehetetlenítő porfelhőre. Most, ukrán cigaretta - amikor már látszani kezd az asz - falt, akkor is megoszlanak a véle - csempészt mények, egyesek szerint a Elkaptak a Máramaros megyei gyalogosok épsége kerülhet ve - rendőrök egy 20 éves ukrán férfit, szélybe a felgyorsuló gépjárműfor - aki több mint 8000 doboz csem - galom miatt, és még mindig pészcigarettát szállított autójával. vannak olyanok is, akik nem hiszik A Máramaros Megyei Rendőr-fő - el, hogy végre felszámolják a kapitányság tájékoztatása szerint a poros-sáros utcák egy részén a rendőrök csütörtökön Szinér- nemkívánatos állapotokat. A pol - váralja bejáratánál meg akartak ál - gármester elismerte: ő várta leg - lítani egy száguldó személygépko - jobban a beruházás elkezdését, csit, azonban a sofőr nem állt meg ugyanis négy évet vett igénybe az a rendőrök jelzésére, és folytatta előkészítés, és mivel a lakosság útját. Később az autó vezetője a város egyik utcájában hagyta az Egyelőre csak kevés aszfaltszőnyeget terítettek le, de idén befejeznék a mikházi utcákat Fotó: Gligor Róbert László nagy részének fogalma sincs arról, autót, és elmenekült, a rendőrök mennyi időbe telik a tervezés, en - azonban rövid időn belül elkapták. Egy községi út és tizennégy utca Elkezdték, abbahagyták, folytatják Mikházára kerülne a legnagyobb gedélyzetetés, közbeszerzés, eza - Az ellenőrzés során a gépkocsi aszfaltozásához láttak hozzá au - Az aszfaltozást a község minden szakasz, mintegy 1,9 kilométer: a latt mindenki a községvezetőn hátsó ülésén a rendőrök 8250 gusztusban a bekecsalji községben. településén végzik, összesen 7,5 falu főutcája a templom irányába a kérte számon az ígéreteket. Ő doboz csempészcigarettát találtak. Hosszú folyamat előzte meg a kivi - kilométeren készül aszfaltszőnyeg, Peres-patakig, valamint a kisha - pedig nem tehet mást, mint dolgo - Az elkobzott cigaretta és az telezést – mondta el elöljáróban ezenkívül az út menti sáncokat ki - rangtól a falu alsó végéig, de a ter - zik, és ezúton is a lakosság türel - autó értéke eléri a 114.000 lejt. A Magyari Péter polgármester –, betonozzák, átereszeket építenek, vet módosították, hogy a mét és elnézését kéri a sofőrt a rendőrség őrizetbe vette. ugyanis már 2015-ben benyújtották minden kapu előtt újjáépítik a be - Kiskandia utcát is be tudják fog - munkavégzés alatt uralkodó álla - (Mediafax ) pályázatukat, a következő évben járati hidat. Az utcák szélességétől lalni a munkálatokba. Mivel a csa - potokért.

Tíz évvel ezelőtt az 51. házassági A MAROS MEGYEI POSTAHIVATAL alkalmaz személyzetet Szolgáltatás­–­Üzleti­ajánlat évfordulónkat szerettük volna Nyárádkarácsonba. Bővebb információ a 0265/224-300-as A­TIMKO­PÉKSÉG­ alkalmaz MUNKÁSOKAT a pékségbe, EL - ÁRUSÍTÓKAT, BETEGNYUGDÍJASOKAT (3-as fokozatú) és SO - megünnepelni, de a sors más - telefonszámon vagy a www.posta-romana.ro weboldalon a FŐRT. Tel. 0756-128-310, 0756-128-313. (sz.-I) képp rendelkezett. 2009. novem - Cariere címszónál. (sz.-I) ber 11-én kísértük az utolsó ALKALMAZUNK­SOFŐRT­ÁRUSZÁLLÍTÁSRA . Érdeklődni a útjára. Összetört szívvel állunk 0743-119-998-as telefonszámon. (64219-I) néma sírod mellett, látni szeret - nénk, átölelni, megcsókolni Szomorú szívvel búcsúzunk sze - Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága dolgos kezed. retett édesanyánktól, szeretett édesanyánk, gondos - A hirdetési rovatban megjelent MEGEMLÉKEZÉS kodó nagymamánk és dédnagy - Amíg csak élünk, emlékezünk a PETHŐ IRMÁTÓL. közlemények, reklámok drága jó férjre, szerető édes - mamánk, anyósunk, a drága Emléked szívünkben örökké élni tartalmáért a hirdetésfeladó Amikor elmentetek, kialudt két apára, gondos nagytatára, id. tanító néni, vállalja a felelősséget! csillag, ADORJÁNI ZOLTÁNRA. fog. Nyugodj békében! JÁNOSI IRÉN az angyalok a mennyországba Bánatos felesége, Magdi, fia, Fia, Csaba, lánya, Éva és család - szül. ZÓLYOMI IRÉN hívtak. Zoltán és három drága unokája: juk. (6/5233-I) életének 87. évében, pótolhatat - ADÁSVÉTEL De sajnos itt lent elvesztettünk ti - Timike, Csilluka és Andika. lan űrt hagyva maga után, csend - teket, Nyugalma felett őrködjön mind - ben eltávozott. Utolsó útjára legtisztább angyalait a földnek és nyájunk szeretete! Köszönet 2019. november 12-én, kedden az égnek. Mély fájdalommal búcsúzom sze - mindazoknak, akik emlékét ke - 13 órakor kísérjük a remeteszegi eladó. Tel. 0749-465-511. Fájó szívvel emlékezünk drága TŰZIFA gyelettel őrzik, és szeretettel retett nagymamámtól, temetőben. Nyugodjon békében! (1/5177) leányunkra, RÁDULY SZALMA gondolnak rá. Emléke legyen ál - PETHŐ IRMÁTÓL. A gyászoló család. (v.-I) ILDIKÓRA és vejünkre, RÁDULY dott, nyugalma csendes! (5228) Nyugodjon csendesen! ELADÓ 4 darab jó állapotban levő téli LEVENTÉRE haláluk 11. évfordu - Unokája, Ágota és barátja. gumi négylyukú felnivel (175/70x13). Tel. lóján. Bánatos szeretteik. Szomorú szívvel búcsúzunk sze - 0754-259-325. (5/5212 (5/5201-I) (6/5233-I) ELHALÁLOZÁS retett sógorunktól, BÓNI GYÖRGYTŐL. Aki szerettei szívében él, nem hal Nyugodj békében! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy meg, csak pihenni tér. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ildikó és Ferike, valamint család - MINDENFÉLE a szeretett édesanya, nagymama, Szomorú szívvel emlékezem test - a szeretett férj, édesapa, nagy - juk. (3/5230-I) testvér, rokon, jó barát és szom - véremre, a gernyeszegi ERCSE tata, testvér, rokon, jó barát és széd, a nyomáti születésű KÁROLYRA halálának 10. évfor - id. PETHŐ IRMA (Babi) szomszéd, KÉSZÍTÜNK , szerelünk: külső mű - dulóján. Nyugodjon békében! életének 84. évében türelemmel MÁTYÁS GYÖRGY-ANDRÁS anyag redőnyöket, szalagfüggönyö - Testvére, Manyi családjával: KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS viselt betegség után csendesen a Metalotehnica volt dolgozója, ket, harmonikaajtókat. Tel. Erika, Levente és Renáta. (3/5199) megpihent. Temetési szertartása életének 69. évében elhunyt. Te - 0265/218-321, 0744-121-714, 0766- 2019. november 12-én, kedden Köszönetet mondunk metése 2019. november 12-én, 214-586. (14/4654) 13 órakor lesz a Pax temetkezési mindazoknak, akik drága kedden 15 órakor lesz a maros - halottunk, özv. BÖHM JÁNOSNÉ Soha el nem múló fájdalommal vállalat ravatalozótermében, uni - tárius szertartás szerint, ezt kö - vásárhelyi református temető - szül. HEGYI ILONA temetésén VÁLLALUNK : tetőkészítést cserép - emlékezünk a körtvélyfájai PAPP részt vettek, sírjára virágot ből vagy lemezből, kisebb javítást, te - EMMA ny. tanárnőre halálának ti - vetően a marosvásárhelyi római ben. Emléke legyen áldott, katolikus temetőben helyezzük helyeztek és fájdalmunkban raszkészítést fából, ácsmunkát stb. zedik évfordulóján. Áldott, szép nyugalma csendes! emlékét örökre szívünkbe zárjuk. örök nyugalomra. osztoztak. Gyászoló szerettei. Tel. 0745-680-818. (7/5203-I) A gyászoló család. (4/5231-I) Szerettei. (2/5229-I) A gyászoló család. (5/5232-I) (2/5207) 12 NÉPÚJSÁG­ ______REKLÁM­–­HIRDETÉS­ ______2019.­november­11.,­hétfő

TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt páciensek, tájékoztatjuk Önöket, hogy Marosvásárhe - lyen, a Tulipán utca 25. szám alatt működő MCA Health Care or - vosi laboratórium rendelkezik a Maros megyei egész- ségbiztosítási pénztári alapból származó összeggel ártámogatott (ingyenes) orvosi analízisek elvégzésére! Ehhez szükséges kül - dőpapír a családorvostól/szakorvostól. Az érdekelteket kérjük, hogy előjegyzés érdekében hívják a 0365-882-747-es telefonszámot hétfőtől péntekig 7–19 óra között, valamint szombaton 8–13 óra között. Várjuk Önöket!

Szilveszter­Bulgáriában: Albena Időpont: 2019.12.30.­–­2020.01.02. Szálloda: PrimaSol Ralitsa­ Superior­3* Ár: 242 EUR/fő/3 éjszaka Ellátás: all­inclusive Élő­zene,­medencehasználat­az­árban. Részletek irodánkban!