Schütz István Fehér foltok a Balkánon Etnikai mozgások, kölcsönhatások, „nagy birodalmak” (Albanológiai és balkanisztikai tankönyv) © Schütz István 2006 TARTALOM Előszó 1. Albán-román nyelvi párhuzamok 1.1. A Balkáni Nyelvi Unió 1.2. Az albán és a román szókincs közös elemei 1.3. Alaktani párhuzamok 1.4. Párhuzamos nyelvi vonások a névszó kategóriájában 1.5. Párhuzamos vonások a számnév kategóriájában 1.6. Párhuzamos vonások a névmás kategóriájában 1.7. Párhuzamos vonások az igeragozásban 1.8. Párhuzamos vonások a szóösszetételben 1.9. Párhuzamos vonások a balkáni nyelvek frazeológiájában 1.10. Párhuzamok a népköltészetben, a népi hiedelmekben Bibliográfia 2. A Balkán vázlatos etnikai képe a csiszolt kőkorszaktól a török hódoltság kezdetéig 2.1. Az indoeurópai vándorlások 2.2. Trákok, géták, dákok 2.3. Az illírek 2.4. A meghódított területek romanizálása 2.5. Dacia Traiana romanizálása 2.6. Dácia a népvándorlás évszázadaiban 2.7. Világbirodalom és honkeresők 2.8. Új ellenfelek, utolsó erőfeszítések, a hanyatlás útján Bibliográfia 3. Eredetelméletek Bibliográfia Térképek Blank Spots in the Balkans Des taches blanches dans les Balkans Weiße Flecken auf dem Balkan 2 Előszó Ha valaki az albanológia labirintusába téved, azt előbb-utóbb egész életére rabul ejti a téma megszámlálhatatlan kérdőjele, a türelmes (sőt olykor inkább gyötrelmes) kutatómunka sok meglepő, gyakran már-már hihetetlennek tűnő eredménye, a szálak bonyolult szövevénye, ami a balkáni térség népeinek múltját, viszontagságos történelmét, tragédiáktól szabdalt jelenét át- meg átszövi, szétbonthatatlanul összefűzi. S ha valaki egyszer már betévedt az albanológia csábító útvesztőjébe, hamarosan akaratlanul is szembetalálja magát a humán tudományok valószínűleg legbonyolultabb gordiuszi csomójával. Ez a mindmáig megoldatlan (legfeljebb egy-egy kis részletében megoldottnak tűnő) hatalmas gordiuszi csomó a balka- nisztika. Carlo Tagliavini olasz romanista, aki éveken át a budapesti Pázmány Péter Tudo- mányegyetem romanisztikai tanszékének vezetője volt, fáradhatatlanul hangoztatta hallga- tóinak: „Albanológia nélkül nem lehet román nyelvtörténettel foglalkozni. Tanuljanak meg albánul, hogy aztán felfogják, hány balkáni nyelvet kell még megtanulniuk, hogy a Balkán nyelvi, történelmi, néprajzi és egyéb problémáiban eligazodjanak...” Carlo Tagliavini professzor előadásait nem volt alkalmam hallgatni, sem őt személyesen megismernem. Fenti útmutatását egykori hallgatóitól hallottam, de a benne rejlő varázskulcsot nem is egyszer volt alkalmam kipróbálni. Ilyen kulcsnak szánom ezt a szerény kötetet is, ami mögött csaknem negyven éves kutatás és másfél évtizedes oktatói munka áll. Olyan írás- műnek tekintem, ami igyekszik minél több kulcsot, talán egész kulcscsomót adni annak a mindenre elszánt, vakmerő kutatónak a kezébe – legyen ám nyelvész, történész, etnográfus avagy folklorista, kulturális antropológus avagy politológus – , aki erre a nehéz terepre tévedt. Egy albanológiai tankönyv megírásának gondolata több mint egy emberöltő óta érlelődött bennem. Abban az időben kristályosodott ki, amikor az ideológia és a proletárnemzetköziség érdekeinek éber őre még teljhatalommal cenzúrázhatta a kutatási témákat is, amikor ő maga – több nemzetközi hírű magyar tudós ragyogó karrierjének derékba törése után – az Erinnüszek karmai közt vergődve az alkoholizmus kábulatában keresett menedéket. Az albanológia évtizedekig tiltott terület volt, hiszen a román nyelv és etnikum legvalószínűbb őshazájára vonatkozó legkisebb félreérthetetlen utalása is sértette a „testvéri Romániát”. De a balka- nológia mezsgyéjén is csak addig lehetett bóklászni, amíg valamelyik „délszláv testvérpárt” haragosan össze nem vonta a szemöldökét. Az első szerény albanológiai dolgozatom – néhány latin eredetűnek tulajdonított román szó albán eredetének bizonyítása – csak egy tanszéki „születésnapi” kiadványban jelenhetett meg franciául (!). Néhány évvel később már a Magyar Tudományos Akadémia is bátorkodott kiadni Az albán nyelv a román enigma kulcsa c. dolgozatomat, de a feltűnés elkerülése végett romanid nyelven (!). Aztán évekig egyetlen sort sem publikáltam. Annál többet olvastam és jegyzeteltem, újabb és újabb nyelvet tanultam (ma már öreg fejjel tudom, hogy még mindig nem eleget). Az albanológia ugyanis átvezetett a sokkal szélesebb összefüggések varázslatos mezejére, a balkanisztikába. Az első ismerkedés korántsem volt felhőtlen, egyre-másra értek keserű csalódások. Bármely balkáni nemzet kutatóinak műveit vettem is elő, szomorúan kellett tapasztalnom, hogy ki-ki a maga nemzeti érzületének merev korlátai közé igyekezett szorítani ezeket a szélesebb összefüggéseket. Ily módon nem a balkanisztika állt a kutatások közép- pontjában, hanem a nemzeti sajátosságok és a valós vagy csak vélt nemzeti érdekek. És sajnos ritkán és kevés vigaszt nyújtottak a térség országain kívül élő és alkotó kutatók művei is. Vagy balkanisztikai ismereteik egyoldalúsága, az alapvető fontosságú balkáni nyelvek isme- retének felületes volta (vagy teljes hiánya) miatt a szerzők egyik része a különböző balkáni kutatók műveit kivonatolta, az ő eredményeiket és következtetéseiket egészítette ki bajosan 3 alátámasztható személyes véleményével. (Még akkor is, ha egy-egy szerző művének függelékeként szokatlanul gazdag bibliográfiai adathalmazt közölt, köztük több olyan művet is megemlítve, amelyeket legfeljebb hallomásból ismert, hiszen saját írásában az adott kutató izgalmas és értékes következtetéseit meg sem említette.) Más kutatók lépten-nyomon hangsúlyozták ugyan, hogy ők nem albanológusok, nem romanisták, stb., stb., mégis apriorisztikus elképzeléseikhez kerestek minden áron önkényes bizonyítékokat, pl. „saját”, „eredeti” albán etnogenézis-elméletük bizonygatására. És ezeket még csak nem is tekinthetjük olyan kirívóan súlyos eseteknek, mint azoknak a kutatóknak a megnyilatkozásait, akik a tudományos irodalomban szokatlan útszéli jelzőkkel minősítették azokat a kutatókat, akiknek eredményeit nem tudták megcáfolni. A leggazdagabb átfogó balkanisztikai monográfia, John V. A. Fine Jr. amerikai történész két kötetes műve (The Early Medieval Balkans és The Late Medieval Balkans) biztató kísérlet a térség történelmének összefoglalására, de könyvében lépten-nyomon előbukkan a délszláv szemellenző. A szerző olykor mellőz a Balkán szemszögéből nézve egyáltalán nem elhanyagolható tényeket, még ma is vitatott nagyobb problémák esetében pedig minden indoklás nélkül fogadja el az egyik tábor véleményét (nem ütköztetve a másik tábor legalább annyi érvvel alátámasztott következtetéseivel). A Balkán történelmének néhány sarkalatos kérdésében olykor hasznosabban forgatható Noel Malcolm, a történészből lett neves angol publicista besztszellerré vált és több nyelvre lefordított Kosovo – a Short Story c. terjedelmes ismeretterjesztő könyve (közel 500 oldal!), ha másért nem, legalábbis azért, mert a könyv tartalma szerint a szerző becsületesen át is olvasta azt a kisebb könyvtárnyi bibliográfiát, amivel a közölt tényeket és adatokat alátámasztja. Ezt a szerzőt viszont az a vád érte, hogy elfogult a koszovói albánok javára (sic!). Félreértés ne essék, a jelen tankönyv szerzője nem akar pápább lenni a pápánál. Esze ágában sincs papírkosárba vetni vagy zúzdába küldeni egyetlen olyan monográfiát, sőt még tanul- mányt sem, amelynek szerzője valamelyik fenti hibába esett. Ezen a ponton a háziasszonyi mentalitásnak kell érvényesülnie: hibás gyümölcsökből is lehet minden igényt kielégítő dzsemet főzni! Igen, de érteni kell a válogatáshoz! Hiszen némi gyakorlattal és saját kárunkon okulva még az ocsúban is megtalálhatjuk az értékes tiszta szemeket... Tankönyvünk három főrészből áll. Az első minél szélesebb betekintést próbál nyújtani a balkáni nyelvi párhuzamokra, kísérletet téve a néphit, a népmesevilág és a népszokások sűrűjében fellelhető párhuzamok felvillantására is. (Ebben a részben szinte tehetetlenül torpanunk meg azoknak a bajosan helyrehozható károknak a láttán, amelyeket az elvakult nacionalizmus okozott a macedón nyelv igényes feldolgozásának hátráltatásával.) A második rész tematikájánál fogva a legterjedelmesebb, hiszen legalább fő vonásaiban próbálja felvá- zolni a félsziget etnikai képének folyamatosan változó kaleidoszkópját a csiszolt kőkorszaktól az oszmán törökök balkáni megjelenéséig. A harmadik rész ugyan ennél sokkal rövidebb, de tematikájában talán a legkényesebb. Röviden összefoglalja az albán és a román etnogenézis- kutatások történetét, a különböző kutatók hipotéziseit és fontosabb érveit, de kísérletet tesz a macedón nyelv és nép eredetének megvilágítására is, olyan nyelvi és nyelvtörténeti tényezők felhasználásával, amelyek eddig elkerülték(?) a nyelvtudósok figyelmét. Tehát az olvasó ne számítson egy hatalmas témakör végérvényes összefoglalójára. Ehelyett talán legalább egy kis hiánypótló tankönyvet sikerült adni a hallgatók kezébe, ami lehetővé teszi a balkáni össze- függések megismerését olyan idegen nyelvi poggyász nélkül, amilyennel egy 20-23 éves egyetemista még aligha rendelkezik. De hasznos olvasmány lehet ez a könyv azoknak az olvasóknak is, akik szeretnének többet tudni a térségről, mint amennyit egy-egy írott vagy elhangzott kommentár villant fel szűkre szabott idő- vagy terjedelmi keretei között. Természetesen már a könyv terjedelme miatt sem törekedhettünk teljességre. Inkább három szakterület „mérlegét” próbáltuk összeállítani a harmadik évezred küszöbén, felülemelkedve a nacionalista szubjektivizmuson, és a lehetőségek határain belül kímélve mások esetleg túlzott 4 nemzeti érzékenységét. A három fő fejezet egyes pontjai