LXXVII. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Feczkó Anna Tamás vigyáz a sikerre vonalaira 16. OLDAL vezette a DVTK-t 9. OLDAL

ÉVES MAGYARORSZÁG FÜGGETLEN NAPILAP Kis történetek HÉTFŐ Sárospatakról 2020. MÁRCIUS 2. SÁROSPATAK. Megjelent Haj- du Imre Száz éves történe- Erősen felhős vagy tek II. című könyve, amit a borult lesz az ég, ° és többfelé vár- napokban mutattak be Sá- 10 C ható – akár kiadós rospatakon a Rákóczi-vár ká- – eső, zápor vézójában. Az eredetileg is sorozatra tervezett kiadvány első és második kötetének megjelenése között öt év telt el. Remény van rá, hogy REGGEL DÉLBEN ESTE a harmadik részre nem kell újabb fél évtizedet várni. A vihar vitte le A Sárospatak helytörténe- tének egy szeletét bemutató a házuk tetejét könyv nem a tudomány felől MISKOLC. Lesodorta egy ház közelíti meg a vizsgált korsza- tetejét a múlt hét eleji erős kot, hanem a hétköznapok- szél, a miskolci magashegyi ból, ami nemcsak informatív- hajlékban élő egyedülálló kis- vá, de olvasmányossá is teszi gyermekes anyának viszont a leírtakat. A hazai könyvki- nincs segítsége, hogy megcsi- adásban egyébként nem sok nálja. Mint Horváth Mihály- példa van arra, hogy valaki né Krajczár Beáta elmondta, ilyen módon dolgozzon fel azon az éjszakán egy durra- egy-egy történelmi korsza- nást hallottak, de a rendsze- kot, Hajdu Imre módszere tel- resen arra járó vaddisznók jesen újszerű. /5. ÉM miatt csak reggel nézték meg, mi történt… /3. ÉM Odútisztogatás Magazin: Akik az állatkertben MISKOLC. Kedvezett a napsü- az élen járnak Bükkaranyoson már elűzték a telet téses idő a szombati odútisz- MISKOLC. Az Észak-Magyar- Igazi vidám farsangi forgatag volt a szombati VIII. Bükkaranyosi Télűző Mulatságon, amiből különösen a környéken élő fiatalok tításnak a Miskolci Állatkert országgal együtt jelenik meg és az idősebbek is kivették a részüket. A helyi iskola diákjai és tanárai különböző jelmezekben űzték el a telet sikerrel, hiszen és Kultúrparkban. A Miskolci ma Akik az élen járnak című igazi, kellemes tavaszi idő köszöntött a mulatságra. /16. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Könyves Kálmán Általános magazinunk. Kiadványunk- Iskola és Alapfokú Művészeti ból többek között megtud- Iskola második és negyedik hatjuk, hogy a megyei köz- osztályos tanulói látogatták ponti kórház az egészségügyi meg a programot, a családok szektorban példaértékű sta- pedig a helyszínen csatlakoz- bilitással bír. A számadatokat tak hozzájuk. /4. DA böngészve az is kiderül, hogy Havazás már nem, de eső csak szív­infarktus miatt ta- valy több mint 1400 beteget kezeltek az utóbbi időben a megyeszékhelyen. ÉM lesz bőven ezen a héten Jellemzően borús, esős lyenként 10-15 centiméteres jellemző. Jellemzően borús, kán fordulhatnak elő mínu- idő várható az első ta- fehér takaró is volt még a hét esős időre lehet számítani szok ezekben a napokban. vaszi héten. Mínuszok végén. Aki szeretett volna a ma megkezdődött első ta- A csapadék folyékony for- még egyet járni a hóban, a vaszi héten. Mától szerdáig májából azonban kapunk bő- nem lesznek. Bükk magasabban fekvő he- a legmagasabb nappali hő- ven. Ma inkább csak mifelénk lyein még megtehette. mérséklet helyenként akár a várható eső, zápor, keddre BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. A tél, Ahogy a naptár is tavasz- 18 Celsius-fokot is elérheti, a azonban országossá növi ki a havazás szerelmesei múlt ra váltott, tavaszra váltott az hét második felében inkább magát az esőzés. A hét máso- pénteken kaptak még egy jó időjárás is, kellemes levegő- 10 fok körül alakulnak majd dik felére mindenfelé csök- kis emlékeztetőt a havazás- ző, sétálóidő, enyhén már a maximumok, a leghidegebb ken fokozatosan a csapadék ból, a Bükk hegységben he- melengető napsütéssel volt a órákban már csak nagyon rit- mennyisége. ÉM Odútisztítás FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Mai magazinunk Az ítélőtábla előtt a pénzügyőr-vesztegetés Jogerős döntést hozhat őrségénél. Hivatali pozíció- hogy egyiküket felhívta egy A Miskolci Törvényszék mén az eljárás megszüntetése Devizaárfolyam a Debreceni Ítélőtábla juknál fogva nemcsak az el- ismerőse, hogy a boltjában 2019 szeptemberében hivata- érdekében fellebbezett. Az (2020. 02. 28.) Balla Lajos vezette lenőrzések időpontjával, de tartott ellenőrzés során italo- li visszaélés elkövetése miatt ügyészség az első és negyed- azok esetleges elkerülésének kat foglalt le a pénzügyőrség, pénzbüntetéseket szabott ki, rendű vádlott esetében súlyo- Pénznem árfolyam változás tanácsa. módjával is tisztában voltak. de azok eredetét igazolni nem de például a hivatali veszte- sításért, a másod-, harmad- és Euro: 339,88 +0,76 Mind a négyen jó viszonyt tudja. A várható büntetéstől getés elfogadása bűntettének negyedrendű vádlottak ese- DEBRECEN. Az ügy négy vád- ápoltak néhány helyi – ál- félve és annak elkerülése ér- vádja alól bizonyítottság hi- tében felmentésük miatt a USA dollár: 307,72 -2,38 lottja vezető beosztásban talában pálinkafőzdét vagy dekében fordult a pénzügyőr- ányában felmentetést adott. bűnösség megállapításáért és Svájci frank: 319,34 +0,34 dolgozott a Nemzeti Adó- és italboltot működtető – vállal- höz, aki az eljárás menetébe Az ítélet ellen két vádlott büntetés kiszabásáért felleb- Vámhivatal megyei pénzügy­ kozóval. Előfordult például, beavatkozott. felmentés, illetve elévülés cí- bezett. ÉM Angol font: 397,14 -3,01 Román lej: 70,60 +0,10 Négyszázan, Ukrán hrivnya: 12,52 -0,11 Pedagógusbér: biztos díszvendégekkel Horvát kuna: 45,53 +0,08 Rekordot döntött a Sáros- több lesz a borítékban pataki Utánpótlásnevelő Lengyel zloty: 78,40 -0,28 BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Júli- Palkovics László innovációs Sportiskola hagyományos ustól tíz százalékkal emelke- és technológiai miniszter je- bálja, amelyet szombat-va- dik a pedagógusok bére, je- lentette be még korábban, sárnap tartottak több mint négyszáz jelenlévővel. Ez- lentette be a napokban Kásler hozzátéve: a törvény lénye- A tartalomból úttal dr. Hegedűs Csaba bir- Miklós, az emberi erőforrá- gében azt is garantálja, hogy Régiségvásár, az első tavaszi 4. kózó, a 100. magyar olimpiai sok minisztere. A béremelés senki nem járhat rosszabbul, Mese a kis gólyafiókáról 7. aranyérmes és Mocsai Lajos Egy csapat volt a vízben 12. technikailag ágazati szakmai az érintett tanárok megtart- kézilabda-mesteredző,­ Magyar fejvadászok segítettek 15. pótlék lesz, amelyre minden hatják a pedagógusi pályával a Testnevelési Egyetem pedagógus-munkakörben együtt járó kedvezményeiket, rektora volt a dísz­vendég. Észak-Magyarország www.boon.hu dolgozó jogosult. a jubileumi jutalmat és a sza- Képünkön balról: Belicza 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 998-998 A szakképzéssel foglalkozó badságokat. János, a SUSI elnöke, Hege- iskolák dolgozói még jelentő- Megyénkbeli pedagóguso- dűs Csaba, Mocsai Lajos és sebb béremelésben részesül- kat kérdeztünk meg, men�- Zsófi József, a bál főszerve- hetnek, átlagosan 30 száza- nyire elégedettek ezekkel a zője. FOTÓ: KT 9770133 03501920 052 lékkal nőhet a bérük. Mindezt bejelentésekkel. /3. HE

Eszak C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 1 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

2 Krónika MAGYARORSZÁG

Röviden Magyarországra jön Ferenc pápa Migránskaravánok a Balkánon . Magyarországra látogat Ferenc pápa – szá- Tízezrével indultak és rendőrség már péntek éjjel molt be az M1 televízió egy Nyugat-Európa felé a könnygázt és villanógránáto- vatikáni tudósító Twitter-be- migránsok Törökország- kat is bevetett a pazarkulei és jegyzésére hivatkozva. Az kasztanieszi határátkelőknél információ szerint a katoli- ból, amely pénteken gyülekező erőszakos migráns- kus egyházfő a Nemzetközi megnyitotta előttük a csoportok feloszlatására. Eucharisztikus Kongresszus határait. Hazánk felké- Bulgária is megerősítette zárónapjára, szeptember 20- szült az újabb rohamra. Törökországgal közös határa án érkezhet Magyarországra. védelmét, miután Bojko Bo- A Vatikán ezt hivatalosan még EURÓPA. Magyarország hatá- riszov bolgár miniszterelnök nem erősítette meg, de az M1 rozatlan időre felfüggeszti az telefonon egyeztetett Erdo- más forrásból is úgy értesült, illegális migránsok beengedé- gannal. Komoly fenyegetést hogy ősszel várhatóan ha- sét a tranzitzónába az ott lévő jelent egy újabb migránshul- zánkba jön a pápa. Áder János 321 menedékkérő és az ország lám – szögezte le Boriszov. Az államfő február 14-én vatikáni védelme érdekében – jelen- ENSZ tegnapi jelentése szerint látogatásán hívta meg Ferenc tette be vasárnap Bakondi a görög–török határon 13 ezren pápát a szeptember 13–20. kö- György, a miniszterelnök bel- torlódtak fel, abban a remény- zött rendezendő euchariszti- biztonsági főtanácsadója. Bár ben, hogy uniós területre lép- kus világkongresszusra. MW a törökök a szír menekültek hetnek. Észak-Macedóniából szélnek eresztéséről beszél- a szerb határ felé tartó népes nek, Bakondi szerint az érke- migránscsoportok vonulását Mától tárgyalnak zők zöme nem szír, hanem jelentették. Margaritisz Szkí- a brit–EU-jövőről afgán, pakisztáni és iráni. Azt nász, az Európai Bizottság mondta, az illegális migrán- migrációért felelős alelnöke LONDON. Ma kezdődik a tár- sok zöme Iránból, vagy Iránon vasárnap kezdeményezte, gyalássorozat Nagy-Britannia keresztül érkezik, amely most hogy az unió tagállamainak és az Európai Unió jövőbeni a koronavírus-fertőzés egyik belügyminiszterei sürgősen kapcsolatrendszeréről, az gócpontja, ahol sok megbete- gyűljenek össze tanácskozni a első forduló négy napig tart. gedés és haláleset történt. Rendkívül feszült helyzet alakult ki a török–görög határon FOTÓ: MTI kialakult helyzetről. A brit kormány főtárgyalója A belbiztonsági főtanácsadó A Migrációkutató Intézet David Frost, az Európai Unió kiemelte: török kormányzati tani, hogy minden migránst a görög kormány kérésére pe- Vasárnap reggel több mint fél- igazgatója úgy látja, hogy az delegációját továbbra is Mi- források mintegy 40 ezerre feltartóztasson. dig további műszaki felszere- ezer illegális bevándorló érte újabb migránsáradat biztonsá- chel Barnier vezeti, aki a brit teszik azok számát, akik mos- Az EU határ- és partvédelmi lést és tisztségviselőket küld el Leszbosz, Híosz és Számosz gi kockázata sokkal nagyobb, EU-tagság megszűnésének tanáig elhagyták Törökorszá- ügynöksége, a Frontex magas a migránsok miatt lázongó szigetét gumicsónakokon. mint 2015-ben volt. Dezső (brexit) feltételeiről szóló ta- got. A migránsok utaztatása az szintűre emelte a riadókészült- helyiek miatt nehéz helyzet- A török bejelentést követően Tamás az M1 televízióban azt valyi tárgyalássorozaton is Európai Unió felé szervezett, séget a török határszakaszon, be került görög hatóságoknak. megerősített görög határőrség mondta, a magukat menekült- az unió főképviselője volt. például buszokkal. „Bármit nek valló emberek között ott A küldöttségek ma plenáris mondanak is a szervezők, erre lehetnek az Iszlám Állam har- ülést is tartanak. A konkrét nem vezet út” – hangsúlyozta. cosai is. Felhívta a figyelmet témák kedden és szerdán ke- A magyar határ védelmét már Tarthatatlan a helyzet Szabadkán arra, hogy a Törökországból rülnek napirendre, a legfon- pénteken megerősítették, mi- Személyes biztonságukat fél- jelenlétet kértek, és azt, hogy a ezelőtt. Akkor még normáli- útnak indulók között álhírek tosabbak: a kétoldalú áru- és után Orbán Viktor kormány- tik a délvidéki Szabadka pol- bevándorlók végre befogadó- san lehetett sétálni a városban terjednek például arról, hogy szolgáltatáskereskedelem, a fő telefonon beszélt Recep gárai, mert a városukban sza- központokban legyenek elhe- este, délben és reggel is. Ma megnyílnak előttük a határok, beruházás, a polgári repülés, Tayyip Erdogan török elnök- badon kószálnak a migránsok. lyezve. „Az utcáinkon, a váro- nem lehet a gyerekeket egye- és olyan információk is, hogy a halászati jogok és a ver- kel, aki elmondta: Törökor- A lakosok szombaton békés sunkban nem létezik többé az dül elengedni az iskolába” – Nyugat-Európában hol lehet senyjogi feltételek. MW szág már nem tudja biztosí- tüntetésen komolyabb rendőri a biztonság, amely 20–25 évvel hangoztatták a szónokok. segélyekből könnyen megélni. Konzervatívok Pozsonyi parlament Fizetés a karantén alatt konferenciája Budapesten magyarok nélkül

Magyarország a konzer- Nem jutott be magyar ezelőtti eredményük. Ficóék vatív ébredés európai párt a választáson a bukásához minden bizonnyal zászlóshajója – mondta szlovák parlamentbe. hozzájárult a két évvel ezelőt- ti Kuciak-gyilkosság és annak Szánthó Miklós. SZLOVÁKIA. Az eddig ellenzéki, politikai következményei. WASHINGTON. Május végén az jobboldali Egyszerű Emberek Kijózanító eredmény szüle- Alapjogokért Központ ren- és Független Személyiségek tett, a mostani összefogás nem dezi meg a legbefolyásosabb (OLaNO) párt nyerte 24,9 szá- volt elégséges, teljes egységet amerikai konzervatív tömö- zalékkal a nyolcadik szlová- kell teremteni – jelentette ki rülés, a Conservative Politi- kiai parlamenti választást. Menyhárt József, a Magyar Kö- cal Action Conference első A 65,8 százalékos részvételi zösségi Összefogás (MKÖ) leg- európai eseményét, a CPAC arány magasabb lett az előze- erősebb szereplője, a Magyar Hungaryt – közölte Szánthó tes felmérésekben jósoltaknál. Közösség Pártja (MKP) elnöke. Miklós, a központ igazgatója A nem hivatalos végered- Az MKÖ a voksok 4,1 százalé- a Washington mellett zajló mények szerint a megméret- kát szerezte meg. Bugár Béla, a amerikai CPAC zárónapján. tetésen induló 24 politikai Most–Híd elnöke bejelentette A rendezvényen, amelyen csoportosulásból hét jutott lemondását, miután a szlo- beszédet mondott Donald be a törvényhozásba. Ma- vák–magyar vegyes párt külö- Trump amerikai elnök is, gyar párt nem került be a nösen gyenge választási ered- Japánban most csak profik futhattak a tokiói maratonon FOTÓ: MTI Szánthó Miklós arról beszélt, parlamentbe, és elvesztette ményt produkált. A 13. helyen bár néha azt lehet érezni, kormányzati pozícióját a Ro- végzett a voksoknak csak a Magyarországon to- külföldön fertőzött terüle- Csehországban is: a két cseh hogy a globális liberalizmus bert Fico vezette Irány – Szo- 2,05 százalékát megszerezve. vábbra sincs koronaví- ten járt, és szárazon köhög, a és egy amerikai állampolgár ereje legyőzhetetlennek tű- ciáldemokrácia (Smer-SD) is. Az eredmény nagyon rossz, láza eléri a 38 fokot, hívja fel is Észak-Olaszországból hoz- nik, Európában egy nemze- Az eddigi legrosszabb ered- sokkal jobbat vártunk – mond- rus-fertőzött. Az ön- a háziorvosát – tanácsolta a hatta magával a kórt. A világ ti-konzervatív ébredés, az ményével a baloldali tömö- ta Bugár, aki bejelentette, kéntes karantén alatt is miniszter. Az eljárásrend az, többi részén Észak-Olaszor- Egyesült Államokban pedig rülés 18,5 százalékot kapott, hogy nem távozik teljesen a járhat a munkabér. hogy a háziorvos telefonon szág mellett Dél-Koreában és egy jobboldali-republikánus ami közel 10 százalékponttal politikából, továbbra is segíte- kikérdezi az illetőt egy se- Iránban alakult ki súlyos jár- reneszánsz vette kezdetét. kevesebb, mint a négy évvel ni akarja pártját. MW MAGYARORSZÁG. Még tömeges gédlet alapján, és ha úgy ítéli ványhelyzet. Közben Kínában – Bár olykor eltérően kö- fertőzés esetén is elegendő meg, hogy fennáll a fertőzés a közel 80 ezer fertőzött felét zelítünk a problémákhoz, az lenne a magyar egészségügy gyanúja, a mentők megfelelő már gyógyultnak nyilvánítot- értékeink közösek. A haza sze- kapacitása – szögezte le Kásler védőfelszerelésben elszállít- ták. retete, a nemzet biztonsága, a Miklós, az emberi erőforrások ják a potenciális beteget – is- Miután a kormány a fertő- határok, a család, a házasság minisztere a Kossuth rádió mertette. zött területeken jártaktól azt és a gyermekek, magának az tegnap reggeli műsorában. El- Az operatív törzs szombati kérte, két hétig maradjanak életnek a védelme, és persze mondta: az ellátás központja tájékoztatóján elhangzott: a otthon, felmerült a kérdés, a szocializmus elutasítása – a Szent László Kórház, amely mentők több esetben is ház- hogy az önkéntes karantén fejtette ki. Bár a liberálisok a legsúlyosabb betegek keze- hoz mentek védőfelszerelés- idejére jár-e nekik a mun- szerint a nemzeti konzervatív lésére is felkészült. A Nemze- ben, de valamennyi esetről kabérük. Bár alapesetben nem erők nemzetközi együttmű- ti Népegészségügyi Központ kiderült, hogy nem az új ko- járna, hiszen el nem végzett ködése fogalmilag kizárt, kö- laboratóriumában néhány ronavírus okozta a tüneteket. munkáért miért fizetnének, zösen be tudjuk bizonyítani, órába telik megerősíteni az új Itthon a laborban vasárna- ám szakértők szerint a mun- hogy tévednek – hangsúlyozta koronavírus jelenlétét, vagy pig 125 mintát vizsgáltak, és káltatónak is fontos érdeke, Szánthó. A CPAC Hungaryra egyértelműen kizárni a fertő- mindegyik negatív lett. Euró- hogy az esetleg fertőző dol- amerikai, európai és más part- zést – közölte a miniszter. pában továbbra is a korábban gozó otthon maradjon. Ha az nerszervezetek, politikusok, Elmondta, megelőzésként Észak-Olaszországban járt érintett a cégének jelzi és iga- elemzők és újságírók érkez- fontos a személyi higiénia, a embereknél mutatták ki a fer- zolja, hogy fertőzött területen nek majd, hogy megvitassák, gyakori kézmosás. Szájmasz- tőzést, tegnap főként Francia- járt, maga a munkáltató kéri hogyan lehet felvenni a harcot kot pedig csak a fertőzöttek- országban és az Egyesült Ki- meg a távolmaradásra. Ilyen- az élet egyre több területét nek kell viselniük, másoknak rályságban nőtt a fertőzöttek kor pedig egyértelműen jár uralma alá hajtó globális libe- nincs sok értelme. Ha valaki száma, és megjelent a vírus erre az időre a munkabér. MW ralizmus ellen. MW Így ünnepelte a győzelmet Igor Matovic, az OLaNO elnöke FOTÓ: MTI

C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5

oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

MAGYARORSZÁG Aktuális 3

Röviden Képes időutazás Nagyobb lesz a pedagógusi bér, egész Miskolcon MISKOLC. Képes időutazás Miskolcon címmel 7 fordulós hely­ismereti játékot hirdetett de nem tudni, hogy mennyivel a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A hét hó- Júliustól nő a pedagó- emelés, hanem csak pótlék, napon át tartó játékban részt gusok fizetése, de nem tehát bármikor visszavonha- vehet mindenki, aki szereti a egységesen. Mit szól- tó. Természetesen örülnek a könyveket és érdeklődik Mis- kollégák minden emelésnek, kolc múltja és nevezetességei nak az érintettek? de a nemzetgazdasági dip- iránt. lomás alapbért még így sem Az április 30-ig zajló játék BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Júli- érte el a jövedelmünk. Több két részből áll: a II. Rákó- ustól tíz százalékkal emelke- lépcsőben újabb és újabb czi Ferenc Megyei és Városi dik a pedagógusok bére, je- béremelést kellene végrehaj- Könyvtár hét tagkönyvtárá- lentette be a napokban Kásler tani, hogy 2022-re elérjük a ban hónapról hónapra ren- Miklós, az emberi erőforrá- diplomás átlagbért. Rendkí- dezett hét képeslap-kiállítás sok minisztere. A béremelés vül fontos lenne az is, hogy megtekintéséből és az ezek- technikailag ágazati szakmai folyamatosan karbantartsák hez kapcsolódó kérdések pótlék lesz, amelyre minden az oktatást segítő munkatár- megválaszolásából. Részletes pedagógus-munkakörben sak bérét is. A minimálbér játékszabály: https://www. dolgozó jogosult. és a garantált bérminimum rfmlib.hu/hu/content/ke- A szakképzéssel foglalkozó emelkedésével kapnak csak pes-idoutazas-miskolcon. ÉM iskolák dolgozói még jelen- csekély összegeket – sorolta tősebb béremelésben része- az érdekvédő. sülhetnek, átlagosan 30 szá- Jelezte: a szakképzésben Keresztényüldözés zalékkal nőhet a bérük. Ezt az iskolák igazgatói állapítják konferencia lesz Palkovics László innovációs majd meg a kollégák bérét a és technológiai miniszter je- szakképzési centrumok fő- MISKOLC. Keresztényüldözés lentette be még korábban, igazgatóinak és kancellár- a múltban és a jelenben cím- hozzátéve: a törvény azt is jainak egyetértésével, ami mel tart konferenciát a Mis- garantálja, hogy senki nem újabb feszültséghez vezethet. kolci Egyetem Állam- és Jog- járhat rosszabbul, az érintett Az ígéret az, hogy egységes tudományi Kara. A március tanárok megtarthatják a pe- szempontrendszert kell majd 5-én délelőtt 11-kor kezdődő dagógusi pályával együtt járó használniuk az igazgatóknak tanácskozás előadója lesz kedvezményeiket, a jubileu- értékeléskor (Hay-rendszer), Azbej Tristan, az üldözött mi jutalmat és a szabadságo- A pályakezdők a garantált bérminimumot kapják FOTÓ: ÉM amit az iparban fejlesztettek keresztények megsegítéséért kat. ki. De azt nem tudni, hogy ez és a Hungary Helps Program nítványaim közül a 10. osz- ígértek meg. Ez pedig arra jó, elnöke a szakképzésben dol- az oktatásban beválik-e, vagy megvalósításáért felelős ál- Nem annyi az annyi tályban még sokan akarnak hogy feszültséget teremtsen a gozik. Lapunknak jelezte: sem. lamtitkár is. ÉM Megyénkbeli pedagógusokat tanárok lenni, de aztán sorra különböző oktatási intézmé- egyelőre sem a törvény, sem kérdeztünk, mennyire elége- mondanak le róla. Közlik, nyekben tanító pedagógusok annak a végrehajtási rende- Nem egyeztettek dettek a bejelentésekkel. hogy nem is gondolták, hogy között – hívta fel a figyelmet lete nem jelent meg, így az Molnár Zoltán hangsúlyozta: Az egyik miskolci gimnázi- a pedagógusok kezdő bére a tanár. ígéret egyelőre ígéret. Egy Kásler Miklós miniszter beje- um tanára úgy fogalmazott, annyira méltánytalan, hogy Megtudtuk tőle azt is, hogy biztos, a szakképzésben dol- lentésével kapcsolatban az is bár a közvélemény azt hallja egy szakmunkás bérszínvo- ma egy pályakezdő gimnáziu- gozók bére nem lehet keve- problémás, hogy épp egy éve folyamatosan, hogy a peda- nalát sem éri el. Emiatt aztán mi tanár a garantált bérmini- sebb júliustól, mint amennyi írt alá stratégiai megállapo- gógusok bérét emelik, de tu- továbbra sem lesz vonzó a pá- mumot kapja, azaz bruttó 210 2019. március 1. és 2020. má- dást a PSZ az Emmivel, ami- lajdonképpen a jövedelmük lya – vélekedett a tanár. 600 forintot. A nyugdíj előtt jus 31. között volt. nek értelmében a minisztéri- az emeléssel együtt az értel- Hozzátette: az érdekvédők álló mestertanár pedig bruttó – A nem szakképzésben um minden fontos döntésbe miségi átlagbér 60 százalékát évek óta harcolnak azért, 497 000 forintot. Gyakorlati- dolgozók 10 százalékos ága- bevonja a szakszervezetet. fogja csak elérni. Probléma hogy a pedagógusok bérét a lag ez a legmagasabb összeg, zati pótléka pedig azért ag- Ennek ellenére egy év alatt ez az is, hogy a 2013-as béreme- mindenkori minimálbérhez amit el lehet érni. gályos, mert az nem alapbér- már a harmadik olyan fontos lés 4. részét tulajdonképpen viszonyítva számítsák. Ez kérdés, amiben egyáltalán nem adta meg a kormány, azt azonban még mindig nem Csak pótlék Látogasson el hírportálunkra! nem kérték az érdekvédők bérpótlékként fizetik ki. történt meg. A reális 30 száza- Molnár Zoltán, a Pedagógu- véleményét. – Az alapbér 10 százaléka lékos béremelés lenne, amit a sok Szakszervezetének Bor- HEGYI ERIKA viszont nagyon kevés. A ta- szakképzésben dolgozóknak sod-Abaúj-Zemplén megyei [email protected] Azbej Tristan FOTÓ: ÉM

Szótárazzon otthonról! Levitte a ház tetejét a viharos szél: A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi könyvtárban ingyenes hozzáférést kér- Könyvtár előfizetője az Akadémiai hetnek a beiratkozott olvasók, így ott- Kiadó két szolgáltatásának, a szó- honról is használhatják ezt a sok eset- tárcsomagnak és a MeRSZ-nek, így a ben nélkülözhetetlen szolgáltatást. otthon nélkül maradhat az anyuka könyvtár olvasói korlátozás nélkül hoz- A kódokat e-mailben igényelhetik záférnek a kiadó szótáraihoz, valamint a [email protected] e-mail-címen Otthon nélkül marad- hogy megcsináltatta az ös�- azonban nincs jövedelme, kisgyermekével él a családi az alap- és referenciaművek folyama- vagy személyesen a könyvtár központi hat a kisgyermekes szekuporgatott pénzéből, mert néhány napja vesztette pótlékból. A polgármesteri tosan bővülő elektronikus gyűjtemé- épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.) anya, ha nem tudnak 300 ezer forintból, most el munkáját, jelenleg ötéves hivatalhoz fordult segítsé- nyéhez is. A fenti adatbázisokhoz – a kérhetik az I. és a II. emeleten a könyv- gért, de ha a maximális ös�- szótárcsomaghoz és a MeRSZ-hez – a tárosoktól. tetőt tenni a házra. szeget is kapná meg, nem biztos, hogy elég volna az új MISKOLC. Lesodorta egy ház tetőre. A legnagyobb problé- tetejét a múlt hét eleji erős mája, hogy nincs hozzáértő, szél, a miskolci magashegyi szakemberi segítsége, aki új Egyszerű. hajlékban élő egyedülálló kis- tetőt tudna tenni a házra. gyermekes anyának viszont Modern. nincs segítsége, hogy megcsi- Jól jönne a segítség Kényelmes. nálja. Jól jönne, ha mihamarabb se- Ready! gítséget kapna valahonnan, Családi pótlékból élnek építőanyagot, szakembert, Mint Horváth Mihályné mert közben beköszöntött a Krajczár Beáta elmondta, csapadékos idő. Már tett fóli- azon az éjszakán egy durra- át a házra, de sok dolog szétá- nást hallottak, de a rendsze- zott, s attól tart, hogy beomlik resen arra járó vaddisznók a mennyezet, tönkremegy az miatt csak reggel nézték meg, otthonuk és az utcára ke- mi történt. rülnek. Horváth Mihályné a Azt látták, hogy levitte a 20/324-5869-es telefonszá- tetőt a szél. Egy éve sincs, Horváth Mihályné és lánya a tető maradékánál FOTÓ: TÓTH BALÁZS mon érhető el. TB Tesztelje legújabb hallókészülékeinket vásárlási Szolgáltatóház kötelezettség nélkül!

Belvárosi Hallásvizsgáló Bejelentkezés Miskolc, Széchenyi u. 101. 06-46/781-085 a Centrumtól csak 1 percre 06-30/914-1745

Az akció 2020. március 31-ig érvényes. A részletekről tájékozódjon weboldalunkon vagy a résztvevő audiológiákon. A képen látható készülék NEAK által nem támogatott. A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát! 393879 397779 395127 HIRDETÉS

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 3 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

4 Megyei körkép MAGYARORSZÁG

Forralva is ízletes borok Régiségvásár, a tavaszi a kistokaji sportpályán A délelőtti napsütés és Ismét remekeltek for- egyesület 150 liter borral tá- az egész napos enyhe ralt boraikkal a kisto- mogatja a rendezvényt, en- időjárás is kedvezett a kajiak a sportpályán nek köszönhetjük, hogy min- denki ingyen fogyaszthatja a régiségek kedvelőinek. rendezett gasztronómi- forraltbor-különlegességeket. ai versenyen. Családi hagyományként ma- MISKOLC. Hatalmas érdeklődés gam is rendelkezem pincével, mutatkozott a március havi KISTOKAJ. A borairól méltán és nagy élmény átélni, hogy a régiségvásárral, amit minden híres Miskolc melletti tele- boraim sok embernek ízlenek hónap első vasárnapján ren- pülésen harmadik alkalom- – mondta Bernáth József, Kis- deznek Miskolcon. Bizonyára mal rendeztek jó hangulatú tokaj polgármestere. gyűjtők, műkedvelők és egy- forraltbor-készítő versenyt a szerű bámészkodók is szép helyi sportpályán szombaton Egy csésze melegség számban ellátogattak az antik délelőtt 10 órától. Mindenki – Szeretnénk, ha a helyi la- tárgyakkal megtöltött város- a saját borával versenyezhe- kosok jól éreznék magukat, központba. tett, és az italokból készült örülnének a tavasz kezdeté- Viszont a máshová igyek- csemegéket 13 órakor érté- nek és egy csésze forralt bor vő járókelők helyzetét kissé kelte a szakmai zsűri. A fi- mellett beszélgetnének. Ha- megnehezítette a pótlóbu- nomabbnál finomabb itókák gyományt teremtettünk, és szokkal megoldott tömegköz- mellett a regisztrált vendégek ahogy látjuk, egyre többen lekedés és a Centrumtól a tócsnit is ingyen kóstolhat- jönnek el a rendezvényünk- Malomszög utcáig kikapcsolt tak. A gyermekes családo- re – fűzte hozzá Cseh Béla jelzőlámpák. kat kézműves ínyencségek, Zoltán, a verseny szervezője, Az érdeklődés kimagasló volt az első tavaszi régiségvásáron FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS vattacukor és kirakodóvásár a Kistokaji Szőlő-, Kert- és Gyűjtőknek, kíváncsiaknak fogadta. A kicsiket Pepe és Borbarátok Egyesületének Mindenki megtalálta vasár- rendezési tárgyat szeretett ha. Az utcán szlovák beszéd utcán befelé vagy a Szinva te- Virág bohóc szórakoztatta in- elnöke. – Nemcsak Tokajon, nap a számítását a régiségvá- volna beszerezni. Elhaladva ütötte meg a fülünket, tehát rasz irányába is elbóklászhat- teraktív műsorával. de Kistokajon is ízletes szőlő sáron, aki kézműves kerámi- az árusok mellett néhány ér- többen a határon túlról is el- tak a régiségek között azok, terem a Bükk lábánál. A két át, szőnyeget, terítőt, ékszert, dekesség is megragadta a fi- látogattak a rendezvényre. akik éppen arra jártak. A Vá- Borkóstolás jó kedvvel borvidék talajminősége szin- festményt, régi szerszámo- gyelmünket, ilyenek voltak a Bár a Villanyrendőrnél rosház tér felé haladva hege- – A Kistokaji Szőlő-, Kert- és te megegyezik, és nálunk is kat, fémpénzt, biciklit, pár régi gramofon, tangóharmo- most csak a Kazinczy utca dűszó hangzott fel, a standok Borbarátok Egyesülete szer- jó minőségű vörös és fehér száz forintos antikvár köny- nika, hajókerék alakú falióra, sarkáig ért a kirakodóvásár, végén pedig házi sajtot, mé- vezi a mai gasztronómiai borok készülnek, amelyeket veket, hanglemezt, filmet, egy faragott Bob Marley-kép, de az indiánok standja és a zet, kolbászt, kürtöskalácsot fesztivált, hogy megmozdít- vegyesen használunk a forralt játékot, legót, makettet vagy szétszedett játék helikopte- pánsípmuzsika most sem ma- és más ínyencségeket kínál- sa a település lakosságát. Az borokhoz. DA antik bútort, esetleg más be- rek vagy egy díszes olajkály- radhatott el. Viszont a Déryné tak a megéhezőknek. DA Énekesmadarak igazi testközelből Cinegék, pintyek, csusz- – Reggel kezdtük el a mun- 28 és 32 milliméter a röpnyí- – Sokan kérdeznek minket a kák életébe kukkant- kát néhány odú kitakarítá- lása. Amíg az előbbibe a ki- téli madáretetéssel kapcsolat- hattak be a gyerekek. sával. Többségében veréb- sebb barát- és kékcinegék, az ban, és gyakran összekeverik fészkeket találtunk annak utóbbiba a nagyobb verebek a madáretetőket a költőo- MISKOLC. Kedvezett a napsü- ellenére, hogy a mezei veréb és széncinegék tudnak beköl- dúkkal – jelentette ki Kövesdi téses idő a szombati odútisz- nem erdőlakó, de itt is megta- tözni. Erre azért van szükség, Kinga, az állatkert zoopeda- tításnak a Miskolci Állatkert lálja az életfeltételeit, felcsi- mert az erősebb széncinegék gógusa. – Az utóbbiakat éven- és Kultúrparkban. A Miskolci pegeti az elszóródott magva- egyébként elkergetnék a ki- te kétszer takarítjuk, hogy Könyves Kálmán Általános kat – mondta Somoskői Péter sebb cinegefajokat. megszabadítsuk az élőskö- Iskola és Alapfokú Művészeti szervező, a Magyar Madártani dőktől, és ha szükséges, reno- Iskola második és negyedik és Természetvédelmi Egyesü- Tízféle madárfaj váljuk. Mivel a Bükk közepén osztályos tanulói látogatták let Bükki Helyi Csoportjának Egy teljes fészekalj pusztu- vagyunk, tíz fölötti azoknak a meg a programot, a családok alelnöke. – Kétféle mester- lásához vezethet, ha meg- madárfajoknak a száma, ame- pedig a helyszínen csatlakoz- séges odút használunk, az telepednek az élősködők az lyek a kitett ládákban tavasz- tak hozzá. A és B típusút, amelyeknek odúkban. tól nálunk fészkelnek. DA Kóstolásra kész a forralt bor FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

A jó hangulat garantált volt FOTÓ: SERFŐZŐ LÁSZLÓ AUTÓIPARI Minőség és Egymást szórakoztatták megbízhatóság KAPITULÁCIÓ 2020 28 éve a nyugdíjasklubok tagjai a z n SZERENCS. Ezelőtt néhány év- tú jelmezes délutánon múlat- a PROFESSZIONÁLIS i n b f o k á vel Visi Ferenc önkormányza- ták az időt az idősebbek, saját 2020. MÁRCIUS 26. r m a ti ti képviselő ötlete volt, hogy produkcióikkal, műsoraikkal INFORMATIKAI a Szerencsen működő nyug- szórakoztatták egymást, eh- díjasklubok ne külön-külön, hez csatlakoztak a Szeren- MEGOLDÁSOK hanem együtt szervezzenek csi Művelődési Központ és HELYSZÍN: farsangi mulatságot. Könyvtár munkatársai, vala- LARUS RENDEZVÉNYKÖZPONT mint a Bolyai János Katolikus Szinva Net Informatikai Zrt. Fergeteges bemutató Általános Iskola fiataljai. Az elgondolás valóra és azóta A vigadókat Koncz Ferenc hagyománnyá vált, sőt kibő- országgyűlési képviselő és TOVÁBBI RÉSZLETEK: vült a szomszéd települések Profáncsik Sándorné önkor- RENDEZVENY. FIGYELO.HU OLDALON www.szinvanet.hu klubjainak meghívásával. A mányzati képviselő köszön- 392846 hétvégén fergeteges hangula- tötte. SFL 397772 HIRDETÉS

Impresszum www.eszak.hu Főszerkesztő: Uri Mariann · Lapszerkesztő: Bujdos Attila, Hajdu Mariann, Szaniszló Bálint · Szerkesztőség: Miskolc, Zsolcai kapu 3. · Levélcím: 3501 Mis­kolc, Pos­ta­fiók 178. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (46) 501-262 · Ügyfélszolgálati iroda: Miskolc,­ Zsolcai kapu­ 3. · E-mail: [email protected] · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Lapunkat Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-0357 · Index: 2020/52 rendszeresen MAGYARORSZÁG Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. szemlézi:

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 4 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

MAGYARORSZÁG Sárospataki járás 5

Röviden Színes programok Hercegkúton Százéves történetek másodszor Sárospatak lakói a múlt mákkal küzdöttek, mint ma- századelőn is hasonló napság. problémákkal küzdöt­ Az író, Hajdu Imre lapunk- nak elmondta: a kötet megírá- tek, mint manapság. sát megelőző kutatásai során leginkább azzal a furcsasággal SÁROSPATAK. Megjelent Hajdu szembesült, hogy Sárospatak Imre Száz éves történetek II. története amilyen forrásgaz- című könyve, amit a napok- dag, legalább annyira forrás- ban mutattak be Sárospata- szegény is. Hivatalos okirat kon a Rákóczi-vár kávézójá- ugyanis kevés maradt fenn A kőporosi rendezvényen FOTÓ: MA ban. az általa vizsgált 1800-as évek Az eseményen Halász Já- végét, 1900-as évek elejét HERCEGKÚT. Közzétette idei nos országgyűlési képviselő, felölelő korszakból, viszont programjait a hercegkúti fi- egykori kulturális államtitkár rendkívül gazdag a korabeli atalokat tömörítő Trautsons elmondta: az eredetileg is sajtóból elérhető információs Egyesület. Idén is terveznek sorozatra tervezett kiadvány bázis – magyarázta. Hozzá- a település körüli túrákat, első és második kötetének tette: ezeket persze megfelelő folytatják „Borradalom” fan- megjelenése között öt év telt forráskritikával kezelte, így tázianevű rendezvényeiket el. Reményét fejezte ki, hogy próbálta a kötet hitelességét a két világörökségi pinceso- a harmadik részre nem kell megőrizni. A szerző kiemelte: ron, a Kőporoson, valamint újabb fél évtizedet várni. az általa főszereplőnek vá- a Gombos-hegyen, illetve Előnyként emelte ki, hogy a lasztott két egykori közéleti másodszor is megszervezik Sárospatak helytörténetének személyiség emléke arra is fi- Forralt Boros Kőporos című egy szeletét bemutató könyv gyelmezteti az olvasót, hogy programjukat. ÉM nem a tudomány felől közelíti a ma emberének a helyén kell meg a vizsgált korszakot, ha- kezelnie a saját tevékenységé- nem a hétköznapokból, ami A könyvbemutató résztvevői FOTÓ: BSZA nek súlyát, ugyanis a két emlí- Új piaccsarnok nemcsak informatívvá, de tett történelmi alak hiába tett épül Sárospatakon olvasmányossá is teszi a leír- is tagja volt annak a kutatói szerző élvezhető stílusban ségével fonja egybe az 1900- sokat Sárospatakért, ma még- takat. Később lapunk kérdé- csoportnak, amely arra vál- mutatja be, milyen élet is folyt as évek eleji történeteket. is csak kevesen tudják, kik is SÁROSPATAK. Új piac és sza- sére válaszolva a honatya azt lalkozott, hogy öt kötetben a múlt század eleji Sárospata- Előzőleg Páger Artúr, a város voltak ők. Így ezt is a könyv badidős tevékenységet ki- is elmondta: a hazai könyvki- megírja Sárospatak történe- kon. Dr. Hörcsik Richárd utalt egykori, fiatalon elhunyt fő- erényének tartja, hogy rávilá- szolgáló létesítmény épül adásban nem sok példa van tét. Elindult az anyaggyűjtés, arra is, hogy vékony mezsgye bírája kalauzolta az olvasót, gítja a figyelmet a részben el- Sárospatakon zárt parkolóval, arra, hogy valaki ilyen módon a kutatás, de a 19. és 20. szá- ez, de mivel tudja, hogy a rajta keresztül nyerhettünk feledett, de a város életének teljesen új infrastruktúrával, dolgozzon fel egy-egy törté- zadra már nem maradt idő, a könyv elkészültét komoly ku- betekintést Patak lakóinak alakulásában jelentős szerep- kamerarendszerrel, utcabú- nelmi korszakot, úgyhogy vé- rendszerváltás ugyanis „el- tatás előzte meg, így a benne mindennapi életébe, a máso- pel bíró emberekre. BSZA torokkal és parkosítással. A leménye szerint Hajdu Imre sodorta” a kezdeményezést. leírt történeteket nemcsak ol- dik kötetben ezt a feladatot beruházás összköltsége meg- módszere teljesen újszerű. Az addig összeszedett kuta- vasmányosnak, de hitelesnek már Ballagi Géza jogtudós, közelíti a bruttó háromszáz- Dr. Hörcsik Richárd, Aba- tási eredmények megjelentek is tartja. történész, a Magyar Tudo- millió forintot. ÉM új és Zemplén országgyű- ugyan különböző szakfolyó- mányos Akadémia Tagja, or- lési képviselője a történész iratokban, de nem az eredeti Gazdag sajtóanyag szággyűlési képviselő „látja Élvezhető stílus- szemszögéből is értékelte a tervek szerint, vagyis egybe- Dr. Tamás Edit, a Magyar el”. A múzeumigazgató hoz- ban mutatja be, kiadványt. Mint elmondta, kötve – idézte fel. Közölte: Nemzeti Múzeum Rákóczi zátette: az olvasó számára a a nyolcvanas években maga ezért is tart fontosnak minden Múzeumának igazgatója ar- könyvet elolvasva például milyen élet is folyt kiadványt, ami a jelentős tör- ról beszélt, hogy a szerző az nyilvánvalóvá válik, hogy a múlt század eleji Látogasson el hírportálunkra! ténelmi múlttal rendelkező első kötethez hasonlóan most bár sokszor mondjuk, régen város történetének egy-egy is egy létező, Sárospatak tör- minden jobb volt, ez nem Sárospatakon. szeletét dolgozza fel. Kiemel- ténetében valamikor fontos igaz, Sárospatak lakói a múlt DR. HÖRCSIK RICHÁRD Épül a piac FOTÓ: BSZA te: az írói vénával megáldott szerepet játszó személy segít- századelőn is hasonló problé-

Fánkot sütöttek Harmincezer oldalt digitalizáltak Fánksütő versenyt rendez- Az év végére, de legké­ hogy bekerüljenek a digitális technológiával dolgoznak, tek a farsangi időszak zárá- saként Olaszliszkán. Bertá- térbe. Ezek közül kiemelte ugyanis úgynevezett kétré- sőbb a jövő esztendő né Batta Magdolna, a helyi folyamán végeznek a a Tiszáninneni Református tegű pdf-anyagot készítenek, római katolikus egyház- Egyházkerület nyomtatásban ami azt jelenti, hogy a lapo- község képviselő-testületi munkával. megjelent jegyzőkönyveit, kat nem szimpla képként tagja lapunknak elmondta: az Alsó-zempléni Egyházme- szkennelik be, hanem felis- az eseményt Varga András SÁROSPATAK. Több mint két év gye teljes anyagát, a jogtu- mertetik a karaktereket is. plébános ötlete alapján alatt mintegy 460 fájlban kö- dós, egykori koronaügyész Ez jelentősen megkönnyíti a szervezték meg egyházi pá- rülbelül harmincezer oldalnyi Finkey Ferenc munkáit; a keresést a kutatók számára, lyázatuk „Szívességcsere” dokumentumot digitalizáltak Sárospataki Ifjúsági Lapok ugyanis akár családtörténeti, közösségformáló programja Sárospatakon a Forum Hun- digitalizálása pedig jelenleg akár helytörténeti kutatások keretében. Hozzátette: And- garicum Nonprofit Kft., vala- is zajlik. Hozzátette: becslé- során nem kell végiglapozni- rás atya minden résztvevőt mint a Sárospataki Reformá- sük szerint ez év végére, de uk több száz, esetenként több megjutalmazott, de az igazi jutalom mindannyiuk tus Kollégium tudományos legkésőbb a jövő esztendő ezer oldalt, hanem kulcs­ számára az együtt eltöltött gyűjteményeinek együttmű- folyamán végeznek a mun- szavak segítségével tudnak kellemes idő volt. FOTÓ: MA ködésében. kával, azután a Sárospataki keresni, ami nagymértékben Dr. Kovács Áron történész, Református Kollégium, va- megkönnyíti a munkát. A di- a tudományos gyűjtemé- lamint a Tiszáninneni­ Refor- gitalizált anyagok a Magyar nyek munkatársa lapunknak mátus Egyházkerület általuk Nemzeti Digitális Archívum elmondta: a közös munka őrzött dokumentumai elér- honlapján, a mandadb.hu-n során a Forum Hungaricum hetők lesznek az interneten olvashatók. A történész sze- Nyelvi referenciaiskola lett biztosít egy főállású alkal- a kutatók és az érdeklődők rint a feldolgozott és közzé- Az ELTE Origó Nyelvi szerveznek, tájékoztatják az birtokában vágtak bele az mazottat, aki teljes munka- számára. Mint mondta, ezek tett anyagot nemcsak tudo- iskolákat a követelmények egyetemi képzésbe. Hozzá- időben a szkennelést végzi, többségükben újságok és fo- mányos kutatók olvashatják Centrum referencia­ változásairól, valamint pró- tette: az ÁVG-ben 15 nyelv- intézményük pedig kijelöli lyóiratok. haszonnal, de akár egy szom- iskolája lett a sárospa­ bavizsga-lehetőségeket is kí- tanár oktat angol, német és azokat a dokumentumokat, Dr. Kovács Áron hozzá- bat délutáni színvonalas idő- taki Árpád Vezér Gim­ nálnak a nyelvvizsgára készü- olasz nyelvet. Azzal próbál- amelyek arra érdemesek, fűzte azt is, hogy különleges töltésre is alkalmas. BSZA názium és Kollégium. lő diákoknak. ják motiválni a diákokat, hogy ma ahhoz, hogy elérjék SÁROSPATAK. A megállapodást A jövőre gondolva álmaik munkahelyét, elen- a napokban írták alá. Anto- Weiserné Balogh Viktória, a gedhetetlen a stabil idegen­ ni Györgyi, a nyelvi centrum gimnázium egyik nyelvtaná- nyelv-ismeret. Főleg a multi- ügyvezető igazgatója a sajtó- ra az iskolában folyó nyelvi nacionális cégek szabják meg nak nyilatkozva elmondta: képzésről elmondta: tiszta felvételi feltételként ezt a tu- minden olyan iskolát üdvö- profilú gimnáziumként di- dást. A pedagógus hozzáfűz- zölnek a hálózatukban, ahol ákjaik 86-90 százaléka egye- te: diákjaik eddig is leginkább magas színvonalon oktatják temre készül. Mint mondta, az Origó nyelvvizsgát részesí- az idegen nyelveket és ez az bár idén az előzetes informá- tették előnyben. Hangsúlyoz- eredményességen is meg- ciók ellenére végül mégsem ta: a sárospataki nyelvvizsgák látszik. Véleménye szerint támasztják alapfeltételként továbbra is az Eszterházy Ká- az ÁVG minden tekintetben a felsőfokú felvételihez a roly Egyetem Comenius Cam- megfelel ezeknek a kritériu- középfokú nyelvvizsga meg- pusán lesznek, de az ÁVG az moknak. Hozzátette: jelenleg létét, annak bevezetése vár- eddigieknél is jobb feltételek- 62 helyszínen vizsgáztatnak, hatóan csak idő kérdése. Di- kel tudja felkészíteni diákjait ehhez az alaphálózathoz ákjaikat azonban már a jövőre a vizsgára. Ez a lehetőség a „csatornázzák be” azokat az gondolva készítik fel, amit gimnázium diákjai, valamint általános és középiskolákat, például az is igazol, hogy ta- az érdeklődő szülők számára amelyek megfelelnek az álta- valy 94 végzős diákjuk volt, lesz elérhető. luk támasztott elvárásoknak. akik összesen 93 nyelvvizsgá- Az együttműködési megál- Az Origóhoz csatlakozó in- val rendelkeztek. Többségük lapodást Antoni Györgyi, vala- tézmények nyelvtanárainak középfokú vizsgát tett le, de mint Tóth Erika, az ÁVG igaz- Dr. Kovács Áron a digitalizált anyaggal FOTÓ: BÓDISZ ATTILA szükség esetén képzéseket tízen felsőfokú nyelvvizsga gatóhelyettese írta alá. BSZA

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 5 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

6 Gazdaság MAGYARORSZÁG

Jól teljesített az ingatlanpiac INGATLANPIAC. Februárban or- Sokkal több csomagolásmentes szágosan 13 117 ingatlan adás- vétele történt meg a Duna House adatai szerint, az idei második havi tranzakciók terméket kínál majd az üzletlánc száma 2018-hoz képest kö- zel 2 százalékkal több, míg a Zöldárammal, újra- gató leszögezte, hogy az tavalyihoz képest minimális, hasznosítással és üzletekben és a logisztikai 3 százalékos visszaesést mu- hulladékcsökkentéssel központban minden papír és tat. műanyag csomagolóanyagot, A közlemény szerint a szo- tesz az Aldi a környezeti üveget, fém- és fahulladékot kásos januári gyengébb tranz- fenntarthatóságért. szelektíven gyűjtenek és újra- akciós adatok után az elmúlt hasznosítanak. A cég arra tö- évek erős szintjét érte el is- KERESKEDELEM. Már az idén rekszik, hogy a saját márkás mét az ingatlanpiac, amely befejezi az elektromos autók termékei csomagolását száz mutatja a vásárlóképes keres- számára kiépítendő, 123 egy- százalékban újrahasznosított letet is. ségből álló töltőhálózatát az alapanyagból állítsa elő 2025- A jellemzően erősebb ta- Aldi az E.ON-nal együttmű- től. Addig emellett 15 száza- vaszi ingatlanpiacon a Duna ködve – ismertette Kulcsár lékkal csökkentenék a cso- House szakemberei továbbra Dénes, az Aldi Magyarország magolóanyag mennyiségét, is az előző hónaphoz képest Élelmiszer Bt. ügyvezető egyben bővítve a csomago- enyhén emelkedő adásvétel- igazgatója egy sajtóbeszél- lásmentesen megvásárolható re számítanak, amely stabil, getésen. Hozzátette: a fej- termékek körét. kiegyensúlyozott piacot ered- lesztést nemcsak a törvényi ményezhet. MTI kötelezettség hajtja, hanem Rugalmas munkaidő az is, hogy a társaság szerint A cégnél elérhető, magasnak érdemes befektetni a jövő tartott bérezésről és az ezért Fiatalok az első technológiájába. elvégzendő munka men�- nyiségéről is beszélt Kulcsár számlanyitók Megújuló energiával Dénes. A cégvezető jelezte: PÉNZPIAC. Az első bankszám- Az ügyvezető igazgató arról jó fizetés bizonyos követel- lát nyitók 13 százaléka közép- is beszélt, hogy 2017 óta ki- ményrendszernek való meg- iskolás, a K&H-nál például zárólag megújuló alapú villa- felelés nélkül nem érhető el, minden harmadik számlát mos energiával működnek az de soha nem olyanok az el- nyitó ügyfél az ifjúsági szeg- üzletei és a biatorbágyi köz- várások az ügyvezető szerint, mensből, a 29. életévét még pontja. Ez jelentős többlet- amelyek nehézséget okozná- be nem töltött korosztályból költséggel jár, hiszen az Aldi nak a dolgozóknak. kerül ki. A pénzintézet elem- ezáltal automatikusan a leg- E kijelentést a háttérbe- Megéri az Aldinál dolgozni FOTÓ: MW zése szerint az első lakossági drágább árkategóriában vásá- szélgetésen megszólaló, az bankszámlát nyitók száma a rolja az áramot, vagyis ilyen ország különböző pontjairól azért is alkalmaz túlnyomó idén már 322 800 forintos vétkor a kiugró forgalomnak 15–19 év közöttiek körében a módon részt vesz a megújuló érkezett munkavállalók is részben (80-90 százalékban) bruttó kezdőfizetést kapnak megfelelően szervezik meg legmagasabb, az adatokból termelés hazai támogatásá- alátámasztották. Elhangzott részmunkaidősöket, mert így 8 órás munkaidőre vetítve. a munkabeosztást, a Balaton az látszik, hogy középiskolás ban. Lapunk kérdésére Kul- tőlük egyebek mellett, hogy képes a legkönnyebben bizto- Kulcsár Dénes jelezte, hogy nyári forgalmát a dolgozók át- korban látják egyre többen csár Dénes jelezte: két áruház az Aldi rugalmas a részmun- sítani a szükséges létszámú korábban egyes kiemelt idő- csoportosításával oldják meg, fontosnak, hogy rendelkez- tetejére is telepítettek nape- kaidősök beosztásával, akár munkaerőt, a munkavállalók szakokra felvettek ugyan ide- az Aldi az önként jelentkező zenek digitális banki megol- lemeket, egyelőre vizsgálják egyetemi tanulmányok mel- pedig kevesebb munkaóra iglenes, külső munkaerőt, de kollégák szállását fizeti. Túló- dással. ennek megtérülését, esetle- lett is meg lehet találni az mellett így is versenyképes, ez nem vált be. rát néhány váratlan eset kivé- A 29 éves kor alatt számlát ges további, hasonló beru- egyensúlyt a munkaórák és telével nem kötelező vállalni, nyitó ügyfelek 30 százaléka házásról a számok tükrében a tanulásra szánt idő között, Látogasson el hírportálunkra! Nem kötelező a túlóra de a tapasztalat szerint a ke- 14 és 18 év közötti a teljes, döntenek majd. még egy háromgyerekes Egy debreceni boltvezető el- retet általában kihasználják, újonnan számlát nyitó ügyfe- A zöldtörekvéseknél ma- anyuka is el tudja látni család- mondta: kiemelt időszakok- amennyiben a munkavállaló lekhez viszonyítva. MTI radva az ügyvezető igaz- ját munka mellett. A társaság ban, karácsonykor és hús- is úgy akarja. MW 396639 HIRDETÉS

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 6 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

MAGYARORSZÁG Varázsszőnyeg 7 VARÁZSSZONYEG

Színezd ki a számok alapján megadott színekkel! Mese a kis gólyafiókáról MESE. A fénysugarak átszű- ni. A kis fióka leért a föld- pa: Itt az idő, készüljünk a felé. A jóságos bölcs szíve- rődtek a fák ágai között, re, és hatalmas fájdalmat nagy útra! Köztudott, hogy sen fogadta, meghallgatta majd hirtelen eltűntek. érzett a gyenge szárnyai- a gólyák ősszel elrepülnek őket, és aztán kérette az er- Ez nem varázslat, csupán ban. Bizony itt nagy a baj! messze-messze melegebb- dei tanácsot. Amikor együtt egy fekete felhő tolakodott – gondolta a mama. Mit te- re, mert nem szeretik a hi- volt a színes társaság, az er- a nap elé. gyek, mit tegyek? Felvinni deget. Az anya gondja nagy: dei lakók képviselői, előad- Kevés idő a fészekbe nem tudom, egy mi lesz a törött ta kérését feléjük, hogy múlva vil- közeli bokor alá segítem – szárnyú kicsi- szeretné, ha valaki befo- lámlott, zen- s oda behúzódtak. gadná a két gólyát a hideg gett az ég, és napokra. Zúgolódás, mor- akkora szél golódás támadt. Egy-két támadt, hogy a bekiabálás hallatszott: Nem fákat meghaj- vagyunk még elegen? Minek lásra, sőt térd- ide még két gólya? Menjenek GYERE VELÜNKre kényszerítette. A MESÉK vissza a fészkükbe! Fagyja- A zengő erdő la- nak meg! Miért nem repül- kói riadtan me- tek el melegebb vidékre? nekültek előle, Szegény fehér BIRODALMÁBA!biztonságos fészket, odút, barlangot ke- resve. Csu- gólyá k! Mi a feladvány megoldása? pán az erdő Nem erre számítot- szélén, a magányos tak. Még a bölcsek bölcsét fa tetején, egy gólya- nyével, hiszen még a is meglepte a fogadtatás, aki család maradt a helyén. fészekbe sem tud felre- így válaszolt: Azért vannak Szélben, viharban, nap- pülni, hogy mehetne arra a itt, mert eltört a szárnya az sütésben a gólyapár kitárt Fentről aggódó tekintetek nagy útra, de egyedül sem ifjú gólyának. Erre már né- szárnyakkal védte kicsinye- követték. Később a vihar maradhat itt. Végül dön- hányan elhallgattak, de még it. Most is ezt tette. Mege- elvonult, de a baj maradt. tött. Amikor eljött a nagy mindig ez hallatszott: Hoz- redt az eső, zuhogott, de a A gólyamama a beteg ap- nap, fájó szívvel útra bo- zánk nem jöhetnek, mert so- meleg szárnyak alatt nem róságát etetgette, ápolgat- csátotta kis családját, és ő kan vagyunk. Hozzánk se, félt a három apróság, sőt ta, a többiek élelem után maradt a sérült kicsinyével. mert… Hozzánk se, mert… egy közülük, a kis kíváncsi, szálldostak. Teltek, múltak Igen ám! Jön a hideg! Tenni – kiabálták mások, azt sem kibújt alóla, de a szél úgy a napok. Kelepelt a gólyapa- kell valamit! Támadt egy tudták kitalálni, hogy miért fejbe kólintotta, hogy meg- ötlete. Tudta, hogy az erdő nem. A zűrzavarnak a bar- szédült. Zuhant, zuhant le- mélyén él a bölcs bagoly, na medve morgása vetett felé. A megrettent mama aki már sok állatnak segí- véget: Csend! Na, de most utána, de nem tudta elkap- tett. Útra kelt hát a fiával már elég legyen! Hozzám jöhetnek, én úgyis alszom, amíg hideg van, és indult hazafelé. Erre mindenki el- hallgatott. A bölcs bagoly megelégedéssel nyugtáz- ta a helyzetet, s intett a gólyák- nak, hogy köves- Melyik az árnyéka? sék a jószívű szállásadót, akik megilletődve lépdeltek utána. Így töltött a két fe- hér gólya sok hideg napot a barna medve barlangjában. Tavasszal hálásan megkö- szönték a meleg szállást és megerősödve visszarepül- tek a fészkükbe, és izgatot- tan várták a nagy uta- zókat. Figyeljétek ti is a visszatérő gólyákat, s talán meglátjátok a boldog találkozást. CSALAH ATTILÁNÉ VÁSÁROSNAMÉNY

Látogasson el hírportálunkra!

A Természettár fecskefarkú lepkéje Melyik a helyes út? A lepke jobb és bal oldali szárnyai nem tökéletes tükörképei egymásnak. Keresd meg az 5 különbséget!

MEGFEJTÉS

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 7 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

8 Retró MAGYARORSZÁG

Ez volt a hír akkoriban ANNO. Hetente jelentkező ös�- keresve, mi volt a hír egykor szeállításunkban azt idézzük: a megyében, az országban és miről írt egykor lapunk. a világban, miről számolt be Az Észak-Magyarország 10, lapunk az akkori olvasóknak. 20, 30, 40, 50, 60 évvel ez- Ma március elején járunk a előtti számait ütjük föl, azt visszaemlékezésben. ÉM Halat vinni a Tiszába? Eszünkbe se jusson! A ciánszennyezés után zetben hat, Gelejen a Dél-bor- 2-3 éven belül regene- sodi Halászati és Juhászati rálódhat a folyó. Szövetkezetben 12 dolgozó munkahelye vált bizonytalan- ANNO. Ne vigyünk egy ha- ná. A tiszaújvárosi székhelyű lat sem a Tiszába! – ezzel a Zabos Géza Horgászegyesület címmel foglalja össze a cián- tagjai nemcsak a zsákmánytól, szennyezés miatti helyzetet a horgászjegyek bevételétől is a jövőt érintő szempontból elestek. A kormánybiztos az az Észak-Magyarország 2000. emberek kártalanítását ígérte március 1-jén. és mellé átmenetileg, átképzés után szakmájukhoz közel álló Elveszítették a megélhetésüket munkát. A halászás, a horgászás, a tele- A romániai eredetű, 2000. pítés tilos a folyón a ciánfertő- január végén, február elején zés nemzetközi kivizsgálásáig. pusztító ciánfertőzés kétség- A Tisza szennyezése Bor- telenül tragédia, de az egyes sodban két cég dolgozóit és szakértők szerint jósolt tíz- Álomesküvőre álomruha (illusztráció) FOTÓ: AFP egy horgászegyesület tagjait húsz év ellenére 2-3 eszten- sújtotta leginkább. Tokajban a dőn belül regenerálódhat a Tiszavirág Halászati Szövetke- folyó – írja a lap. ÉM Sorakozni tessék: rossz álom az álomesküvő előtt A nyári házasságkötés a miskolci önkormányzat „Felháborító és nevetséges. két hónapra korlátozódik: a bejegyzésére méltatlan anyakönyvi hivatala előtt – Előbb nem jöhettünk, mert a júliusra és az augusztusra, s írja a lap. Jóllehet az egyik kitűzött időpont előtt legfel- akkor is mindenki szombat körülmények között érintett telefonon értesítette jebb hat hónappal előbb lehet délután szeretne házasságot várakoznak a jegyesek. a felháborító tényről szer- jelentkezni. Most meg már ez kötni. A bejelentkezés idejét kesztőségünket, s az általa a helyzet fogadott minket. Jól pedig jogszabály írja elő: az ANNO. Az erről szóló írást az leírt méltatlan körülmények a megszenvedünk azért a pár erre vonatkozó szándék egy Észak-Magyarország 2000. helyszínen őt igazolták, sem percért, ami alatt valamikor fél év után elévül. Vagyis a március 2-i számában talál- ő, sem bárki az ott sorakozók nyáron futószalagon össze- „slágeridényre” való bejelent- tuk. közül nem vállalta, hogy ne- adnak majd minket” – méltat- kezés most kezdődött el… ÉM vével hitelesíti a történetet. lankodik egy lány a lap ripor- Ezt írja elő a jogszabály A megtorlástól féltek: hogy terének. Látogasson el hírportálunkra! A délután 1 órakor elsőként nem vonulhatnak az anya- Az önkormányzat főtaná- sorra kerülő ifjú pár hajnal könyvvezető elé az általuk csosa is hallott a tumultusról. Haltelepítés a Tiszán FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM 6 előtt kezdte a sorakozást áhított időpontban. Azt mondja: az igazi szezon

Jó vicc Szent Péter találkozik az ördöggel. Súlyos gondok Sárospatakon – Hogy vagy, Sátán? – Jól. Nem csinálok semmit, csak el- osztom és ellenőrzöm a munkát. És te, A szülők mellett a Köjál amelyet 1990. február 20-án Az itteni körülmények elfo- Péter? szerint sem megfelelő a a sárospataki Esze Tamás gadhatatlansága miatt már – Nekem annyi dolgom van! Söpröm a Általános Iskola Lorántffy korábban is felemelték szavu- Tejutat, fényesítem a mennyország ka- helyzet az iskolában. Zsuzsanna utcai épületében kat a város lakói. pujának kilincsét. Festem az égboltot… ANNO. „Megállapítottuk, hogy készítettek. A helyzet tehát és ez így megy a végtelenségig. az iskola kihelyezett részle- súlyos, de nem életveszélyes Egyetlen csap 147 gyereknek – Hát miért csinálsz mindent egyedül? gében négy tanteremben a – kommentálja a hírt a me- A szülők és a városlakók elé- – Tudod, nálunk munkaerőhiány van. (Megjelent az Észak 1980. március 7-i közegészségügyi állapotok gyei napilap 1990. március 5-i gedetlensége érthető, az em- számában.) nem felelnek meg a korszerű száma. lített épületben nincs vízöblí- kialakítás követelményei- Az iskola közel 800 tanulója téses WC, az egyetlen vízcsap nek, de súlyosabb hibát, ami ilyen vagy ehhez hasonló kö- nem elegendő arra, hogy 147 Világhírű zongoraművész Miskolcon Leveszöldség: a funkciója ellátását gátolná, rülmények között tölti nap- gyerek legalább a tízórai elfo- nem tapasztaltunk.” jait. A már említett Lorántffy gyasztása előtt megmossa a Ránki Dezső, a világhírű zongoraművész adott koncertet Mis- 7 forint 40 fillér A fenti idézet a megyei Zsuzsanna utcai épületben kezét. A fűtés sem megfelelő kolcon a Művészetek Házában. A felvétel 2010. március 3-án ANNO. Ezen a héten elegendő Köjál jegyzőkönyvéből való, tanulnak az 5. osztályosok. – derül ki az írásból. ÉM készült. FOTÓ: ÉM zöldség és gyümölcs érkezett a megye boltjaiba és a pia- ci elárusító helyekre – írja az Észak-Magyarország 1980. Nem lenne jobb, ha a március 1-jei száma. A 14 va- Felépítettek egy várost gon zöldségféle mellett nagy kukázást megengednék mennyiségű téli gyümölcsöt is Húsz év alatt húszezer legújabban pedig a házgyári szállítottak: jó kínálat volt cit- ANNO. Tilos, és belátható ideig kisebbségi ombudsman azon lakás – a BÁÉV-nak nem építkezést.” romból és kubai narancsból. Az az is marad a kukázás Tiszaúj- kérését, hogy a dél-borsodi „Húsz esztendő alatt való- áruválasztékot színesítette a 8 városban – erősíti meg 2000. város önkormányzata vonja kell szégyenkeznie. ban sokat fejlődtünk” — is- ezer fej friss saláta, 7 ezer zöld- március 1-jei számában az vissza a kukázást tiltó rende- ANNO. Modern vonalú épü- meri el Vincze Géza, a Bor- paprika és a 800 kiló uborka. A Észak-Magyarország. letét. Az állampolgári jogok letek, szépen rendezett bér- sod Megyei Állami Építőipari hét végi árak: a burgonya 4,40 biztosa szerint a rendelet jog- házak, új iskolák és óvodák, Vállalat vezérigazgatója. „Ez és 5,20. A csomagolt leveszöld- Rontaná a köztisztaságot sértő és diszkriminatív. A kép- egyszóval szembetűnő léte- megállapítható a korszerű ség 7,40, a téli retek és a saláta A lap felidézi: így határoztak viselő-testület ezt nem fogadta sítmények. Legtöbbjük alko- technika és technológia al- ára 7, illetve 8 forint volt. ÉM a tiszaújvárosi városatyák leg- el, mondván, a tiltás feloldása tója a BÁÉV kollektívája – ve- kalmazásában, a munka- és utóbbi ülésükön. A szavazás- nem enyhít a szociálisan hátrá- zeti fel a cég munkájáról szóló termelésszervezés fejlődésé- kor a képviselők egyhangúlag nyos helyzetűek sorsán, ellen- írását az Észak-Magyarország ben, a termelékenység és a A bányásztröszt elutasították Kaltenbach Jenő ben rontja a köztisztaságot. ÉM 1970. március 1-jén. jövedelmezőség növekedésé- ben, általában a műszaki és segít a téesznek „Elismerjük eredményeiket” a gazdasági színvonal emel- ANNO. Átépítik a göncruszkai Munkájukkal szinte az egész kedésében. Tavaly négyszer szarvasmarha-istállót – szá- megyében találkozunk. Fá- annyit termelt a vállalat, mint mol be az Észak-Magyarország radozásaik nyomán épül és 1950-ben. Pedig létszámunk 1960. március 1-jén a helyi Sza- szépül Borsod; egyre több csupán 82 százaléka az akko- badság Termelőszövetkezet család költözik új otthonba – rinak, viszont termelékeny- taggyűléséről. A munkában a sorolja a szerző, hozzátéve: ségünk hétszeresére növeke- Borsodi Szénbányászati Tröszt „ha néha bíráljuk is munká- dett. Húsz év alatt csaknem műszaki szakemberei nyújta- jukat, alapjában véve mégis 20 ezer lakást építettünk fel, s nak segítséget. Október 1-re elismerjük eredményeiket. ez mintegy 80 ezer lakosú vá- szeretnének végezni a munká- Büszkén mutogatjuk a Mis- rosnak felel meg” – idézhet- val. Az istálló 68 szarvasmar- kolcra érkezőknek a Kilián jük egyebek között az 1970-es hát tud majd befogadni. ÉM Új szemétgyűjtő edények (illusztráció) FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM lakótelepet, az Avasi kilátót, cikkből. ÉM Az Avasi kilátó FOTÓ: ÉM

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 8 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 A juniorvébét sem tartják meg SÚLYEMELÉS. A koronavírus 41 jelentette veszély miatt nem Kiválóan zárult magyar rendezik meg a román fővá- szempontból a szombati ver- rosban a juniorkorú súlyeme- senynap a wroclawi légfegy- lők márciusi vb-jét. A törlés veres Európa-bajnokságon, hírét a budapesti székhelyű mivel Péni István aranyérmet nemzetközi sportági szövet- Sport nyert férfi puskában, Sidi ség tette közzé. A közlemény Péter pedig hetedik lett. A szerint a március 13-tól Buka- Az utolsó passzaink nem sikerültek, negyvenegy éves Sidi olim- restbe tervezett világverseny piai kvótát szerzett, míg a ügyében széles körű kon- máskor a lövéseink akadtak el, a kapu huszonhárom esztendős Péni zultációkat folytattak min- már tavaly kijutott a nyári, denekelőtt a fogadó Román előtt pedig elfogyott a tudományunk. július–augusztusban Tokió- Súlyemelő Szövetséggel. A ban sorra kerülő ötkarikás megbeszélések után az IWF Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője a játékokra. vezetése lefújja a vébét. szombat esti, Zalaegerszeg elleni bajnoki vereségük után

Labdarúgás: arányok és időpontok Négygólos, illetve ettől nagyobb különbségű győzelmet legutóbb 2017 októberé- ben, a Vasas ellen hazai pályán aratott a DVTK, vendégként megnyert bajnokin Mint húsz szökőéve a Gammát szintén a Hungária körúton, az MTK ellen szereztek legutóbb 4 gólt, 1980 áprili- A DVTK remek játékkal sában (akkor 1–4 volt az eredmény). A mostanival megelőző különbséggel pedig 1979 áprilisában nyertek, amikor Szombathelyen a Haladást ütötték ki 5–1-re. A négy góllal verte a Hon- Honvédot vendégként legyőzve, 1967-ben voltak képesek négy gólt szerezni (1– védot, és a csapatok 4). Olyan élvonalbeli meccse a DVTK-nak, amelyen idegenben négy góllal nyert és közben egyet sem kapott, eddig egyetlen egyszer volt. Húsz (!) szökőévvel ez- helyet cseréltek. előtt, majdnem nyolcvan (!) esztendeje, amikor 1940. november 3-án, Budapes- ten a Gamma együttesét győzték le 4–0-ra. LABDARÚGÁS. Az NB I. 23. fordulójában szombaton a Budapest Honvéd vendége Labdarúgás: jegyzőkönyv volt a DVTK a fővárosi gárda albérletében, az MTK Hun- Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK 0–4 (0–0) Budapest, 2520 néző (a rendező által közölt adat). V.: Bogár (Buzás, Theodoros; gária körúti stadionjában Csonka, Zierkelbach) azért, mert a kispestiek léte- Budapest Honvéd: Tujvel (5) – Mezghrani (5-2=3), Kálnoki-Kis (5), Kamber (5), sítményét újjáépítik. A DVTK Batik (5-2=3), Aliji (5) – Nagy G. (4), Hidi (4), Gazdag (5) – Moutari (4), Lanza­ szakvezetője, Feczkó Tamás fame (4). Szakmai igazgató: Pisont István semmit nem változtatott egy Diósgyőri VTK: Danilovic (6) – Shestakov (6), Polgár (6), Brkovic (6), Vági (6) héttel ezelőtti kezdőcsapa- – Márkvárt (7), Iszlai (7) – Hasani (7), Rui Pedro (6), Kiss T. (6) – Ivanovski (7). tán, a Kisvárda MG otthoná- Vezetőedző: Feczkó Tamás ban elért 2–2-es eredmény Csere: Rui Pedro helyett Molnár G. (7) a 72., Kiss T. helyett Egerszegi (–) a 75., Aliji után, vagyis a kispadról akkor helyett Kukoc (–) a 75., Gazdag helyett Ugrai (–) a 80., Iszlai helyett Cortés (–) a beállt és gólt szerzett Molnár 85., Moutari helyett Uzoma (–) a 86. percben. G. és Egerszegi ezúttal is csak Sárga lap: Ivanovski a 23., Kálnoki-Kis a 34., Iszlai a 40., Rui Pedro a 43., Mezghra- ni az 50., Feczkó (a technikai zónában) az 50., Batik az 56., Brkovic a 60., Shesta- a cserék között kapott he- kov a 65., Batik a 73., Mezghrani a 83. percben. lyett. Kiállítva: Batik a 73., Mezghrani a 83. percben. A Honvéd kezdője két he- Gólszerző: Hasani (0–1) a 46., Ivanovski (0–2) a 71., Molnár G. (0–3) a 78., Iszlai, lyen tért el a legutóbbi bajno- 11-esből (0–4) a 84. percben. kin szerepelttől, a Puskás AFC Pisont István: – Először is gratulálok a Diósgyőrnek, remek futballt mutattak be, ellen, pályaválasztóként elért jól is játszottak, nagyon taktikusak voltak, viszont a mi csapatunk rohanó játéka 1–1-et követően, a védelem- Kiütéses sikerüket ünneplik a diósgyőriek a lefújás után FOTÓK: HOMOKY GYÖRGY nem tetszett. Egy zárt védekezést próbáltunk megbontani, de kevés sikerrel és ből Lovric sárga lapos eltiltás nagyon sok ívelt, hosszú átadással, hátulról, mélységből próbáltuk mögéjük rúgni miatt maradt ki, Ikenne-King három, ám hiába érett a ven- Nagy G. perdítése után a jobb lencen fejezték be a meccset, a labdát. Ami nem igazán tetszett, és ehhez próbáltunk volna felzárkózni, ám a pedig a néhány nap múlva dégek vezető találata, ez ek- kapufáról perdült ki a labda. miközben Iszlai büntetője második labdákat ellenfelünk szedte fel. Nem volt játékfelépítése a csapatnak, nagy kritika ez számunkra, nem tudtunk dominálni, tulajdonképpen semmi nem esedékes -mec�- kor még nem született meg. A Kemény volt a meccs, a DVTK után a pálya dréncsöveinek valósult meg abból, amit szerettünk volna, többnyire a Diósgyőr akarata érvénye- cset szem előtt tartva a rotáció Honvéd nagyon halvány volt, sok apró taktikai faulttal igye- mélységébe került a Honvéd. sült. A második félidőben megettünk egy szabadrúgás-variációt az első percben. áldozata lett. Helyettük Kálno- a fővárosi csapatnak nem sike- kezett megtörni a fővárosiak Ami váratlan volt, hiszen a mozgások azt mutatták, mindenki arra számított, ki-Kis és Mezghrani került be a rült az első játékrészben kaput lendületét, és szikra jutott a túl- Volt mit ünnepelni hogy a bejátszott labdát lepörgeti Rui Pedro, amit nagyon jól visszapasszolt és védősorba, de mint kiderült, eltaláló kísérletet összehoznia, oldalra is. Mivel a játékvezető A találkozó után volt mit ünne- utána jól el is talált Hasani. Utána Moutari helyzete visszahozhatta volna a csapa- nem a meccset a kispad elől elsősorban azért, mert a Diós- nem volt rest a zsebéhez nyúl- pelni, hiszen a helyszínen lévő tot a mérkőzésbe, az egy nagyon nagy lehetőségünk volt, hiszen 3 méterről az üres dirigáló Pisont István szak- győr „kinyírta” a játékukat, ni, hogy megállítsa a meccs el- diósgyőrieknek óriási élmény- kapuba kellett volna bepofoznia a labdát. Ez visszahozhatta volna a csapatot és mai igazgató döntése alapján. az ötvédős rendszerben a két durvulását, villantak a sárgák. ben volt részük. Nemcsak erőt adhatott volna a folytatásra, hiszen akkor már látszódott, hogy a Diósgyőr Ugyanis az őskispestinek csak szélső védő nem tudott, nem A Honvéd számára volt azért, mert a DVTK zsinór­ban visszaállt, és a saját térfeléről próbálja a kontrajátékot játszani. Amit tud is, hiszen beugrószerep jutott, amiatt, mert feljebb lépni a belső kö- fontosabb, hogy változzon az hatodik idegenbeli bajnokiján gyors játékosai vannak a széleken, és nagyon jól induló támadóik is. Ezt láthattuk a második félidőben, hiszen kétszer-háromszor olyan kontrákat vezettek, ame- hogy a Honvéd olasz vezető- zéppályások mellé. A játék vi- eredmény, és próbálkoztak is, maradt veretlen. Hanem azért lyekből eredményesek is lettek. Utána felborult minden, a kiállítások miatt pedig edzője, Giuseppe Sannino és szonylag szűk területen folyt, de a Diósgyőr hátul jól zárt és is, mert a piros-fehéreknek az nálunk anarchia alakult ki a második félidő végén. honfitárs segítője, Alessandro a Diósgyőr folyamatosan ke- igyekezett gyors kontrákat elmúlt hónapokban folyama- Feczkó Tamás: – Óriási dolognak tartom, hogy a legjobban védekező csapat ott- Recenti a közelmúltban egya- reste a rést a piros-feketék vé- vezetni. A harmadik ilyen tosan fejlődő játéka újabb szép honában négy gólt tudtunk szerezni. Minden elismerésem a játékosoké, akik egész ránt olyan helyen járt, amelyet delmén, és a labda leginkább a meghozta az eredményt, bemutatót eredményezett. héten tudták és hitték, hogy ide esélyesként érkezünk és meg is tudjuk csinálni, a koronavírus miatt nem sok- Honvéd térfelén gurult. Ivanovskinak a 71. percben Egy olyan sikerrel, amelyet hogy legyőzzük a Honvédot. Az első félidei játékunkkal maradéktalanul elégedett kal a látogatásukat követően A fehér mezes borsodi született gólja után a hazai nemhogy szökőévenként, de vagyok, csak a gól hiányzott belőle, jó helyeken szereztük meg a labdát, csak nem lezártak, így a trénerek egye- együttes a kis területen a rö- publikum a prostituált szó ennél is ritkábban ért el a múlt- jól fejeztük be a támadásokat. A szünetben azt kértük a játékosoktól, hogy ezt foly- lőre nem mehetnek a csapat vid passzos játékban jobb durva szinonimáját kiabálta ban a csapat. Idegenben leg- tassák. A második félidőben, a vezető gólunk utáni 6-8 perc nem tetszett, akkor a Honvéd átvette az irányítást és Moutari ajtó-ablak ziccert hagyott ki, és volt még közelébe. Viszont a csapat heti volt, pontosan járatták a lab- kórusban az utótagként hasz- utóbb tavaly májusban ugyan egy lehetőségük. A csapatom erejét mutatja, hogy idegenben, a Honvéd vendége- felkészítését a távolból ők irá- dát, folyamatos összjátékra nált gyengével kombinálva, éppen ezen a pályán, szintén ként négy gól szereztünk, és ha nem szórakozzuk el a végén a helyzeteket, nem a kö- nyították, a kezdőcsapatot is voltak képesek, és tényleg miközben a vendégtábor a Honvédnak vágott négyet a zönségnek játszunk, akkor még nagyobb különbségű lehetett volna a győzelmünk. meghatározták, sőt mint az a úgy nézett ki, hogy abban a boldogságban úszott. Még Diósgyőr, de akkor ugyanen�- Gratulálok a Kispest legnagyobb királyának, hogy végre oda került, ahová kell, de ez mérkőzés után kiderült, még a tudatban játszanak, amit a ki sem ünnepelték magukat, nyit is kapott. nem az ő csapata volt. Majd ha a saját csapatával kap ki, akkor szidják a szurkolók. cserékről is ők döntöttek. meccs előtti napon a szakve- amikor a kétgólos előnyt kö- A most látottak alapján zetőjük is mondott, hogy ők vetően emberelőnybe is ke- eshet hó, fújhat szél márci- DVTK-fölény az esélyesebbek. Hogy mi- rültek kedvenceik. Ezt hamar us 7-én, amikor a következő Labdarúgás: NB I., 23. forduló A meccsnek helyszínt adó ből jutottak erre, nem tudni, kihasználta a csapat, Molnár meccsét játssza a DVTK hazai stadionban a 2500 néző nem mert a Honvéd előttük állt a G., aki ezúttal is csereként állt környezetben az Újpest FC el- Mol Fehérvár FC – Kaposvári Rákóczi FC 3–0 (3–0) veszett el, a fél ház és az, hogy tabellán, amikor megkezdő- be, ismét gólt szerzett (eddig len, Miskolcon és környékén Gólszerző: Bamgboye (2.), Nagy T. (21., öngól), Nikolics (44.). a két együttes ultrái kitettek dött a meccs, ráadásul ők vol- ötször játszott a DVTK színe- a Diósgyőr szimpatizánsai Újpest FC – Puskás Akadémia FC 2–3 (1–2) Gólszerző: Calcan (28.), Novothny (91.), ill. Vanacek (3.), Knezevic (43.), Van magukért jó hangulatot terem- tak otthon. Az biztos, hogy iben, mindannyiszor csere aligha találhatnak jobb prog- Nieff (87.). tett. A meccs első félidejének aki esetleg úgy nézte ezt a volt, és három találatnál tart). ramot annál, hogy elindul- Kisvárda Master Good FC – Paksi FC 2–0 (0–0) nyertese a DVTK volt, a fehér meccset, hogy fogalma sincs Ezzel még nem volt vége, janak erre a mérkőzésre. A Gólszerző: Sassá (74.), Bumba (82.). mezes vendégeknek négy ka- arról, melyik csapatnak mi az az összezavarodott pesti csapat rászolgált erre. Bárki Ferencvárosi TC – Debreceni VSC 2–0 (2–0) put eltaláló lövésük is volt, előélete, a DVTK dominanciá- együttes még összehozott tanúsíthatja, aki látta a szom- Gólszerző: Kinyik (6., öngól), Boli (39.). ebből a 14. és 16. perc között ját állapíthatta meg. egy 11-est és egy kiállítást, ki- bati meccsét. BCS A bajnokság állása 1. Ferencvárosi TC 21 15 4 2 38–18 49 Boldogságban úszva Percek, események 2. Mol Fehérvár FC 23 14 4 5 42–21 46 A második félidő elején egy vá- 46. perc: Hasani végzett el szabadrúgást a jobb oldalon, középre gurított Rui 3. Mezőkövesd Zsóry FC 23 12 5 6 33–21 41 ratlan szabadrúgás-kombiná- 4. Puskás Akadémia FC 23 10 8 5 38–27 38 Pedróhoz, aki visszapasszolta neki a labdát, a középpályás pedig – miközben a cióból, Hasani révén vezetést 5. Diósgyőri VTK 23 10 3 10 32–31 33 Honvéd játékosai beadást vártak – jobbról, 25 méterről a kapu jobb alsó sarkába 6. Budapest Honvéd FC 23 9 6 8 24–27 33 szerzett a Diósgyőr, mintha az csavarta a lasztit, 0–1. 7. Kisvárda Master Good FC 23 8 4 11 30–34 28 első félidő játékáért a szünet- 71. perc: Iszlai ugratta ki a bal oldalon Kiss T.-t, aki megindult a labdával, ám a 8. Újpest FC 22 8 4 10 29–34 28 ben kapott „utalványt” váltot- 16-oshoz érve úgy tűnt, nem fogja tudni középre tenni a játékszert Batik mellett, 9. Debreceni VSC 22 8 3 11 35–41 27 ták volna gólra. Néhány perc ám a Honvéd védőjének lábáról az mégis eljutott Ivanovskihoz, a középen érkező 10. Paksi FC 23 8 2 13 29–41 26 múlva úgy tűnt, erre volt szük- csatár pedig 11 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 0–2. 11. Zalaegerszegi TE FC 23 6 6 11 30–36 24 sége a Honvédnak, hogy feléb- 73. perc: Ivanovskit próbálták kiugratni a vendégek, aki Batik elé került, ám a ka- 12. Kaposvári Rákóczi FC 23 3 1 19 19–48 10 redjen. Az 52. percben Moutari putól 18 méterre a védő hátulról fellökte a csatárt. Tettéért sárga lapot kapott, és Az 1. fordulóból elhalasztott FTC – DVSC mérkőzést április 7-én pótolják, míg a a kihagyhatatlant hibázta el, mivel már volt neki egy ilyenje, a piros is előkerült, 10 főre fogyatkozott a Honvéd. 20. fordulóból elhalasztott Újpest FC – FTC meccsnek még nincs új időpontja. 7 méterről az üresen tátongó 78. perc: Egerszegi balról Molnár G.-hez passzolt, aki megpróbálta az előtte álló A 24. forduló programja kapu fölé vágta a ziccert, pár Ivanovskihoz adni a labdát, ám az Kamberben elakadt, majd visszapattant Mol- Március 7., szombat nár G. elé. A csereként beállt játékos ez után üresen indulgatott a kapu felé, és 9 másodperccel később pedig 17.00: Diósgyőri VTK – Újpest FC méterről a ketrec jobb oldalába gurított, 0–3. 17.00: Kaposvári Rákóczi FC – Mezőkövesd Zsóry FC 83. perc: Iszlai ívelte előre a labdát, Hasani a bal oldalról cselezte be magát a 17.00: Paksi FC – Budapest Honvéd FC Látogasson el hírportálunkra! kapu elé, majd amikor 10 méterről lőtt, a vetődő Mezghrani kezén csattant a já- 17.00: Puskás Akadémia FC – Mol Fehérvár FC tékszer. A játékvezető sárgát adott a védőnek, és mivel ilyet már kapott, a piros is- 17.00: Debreceni VSC – Kisvárda Master Good FC mét előkerült, kilencre csökkent a Honvéd létszáma, a DVTK pedig 11-eshez jutott. 19.30: Zalaegerszegi TE FC – Ferencvárosi TC Hasani küzd a labdáért A büntetőt Iszlai végezte el, aki a jobb alsó sarokba bombázott, 0–4.

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 9 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

10 Sport MAGYARORSZÁG Kuttor Attilának teljesen igaza van Nagy meglepetés ebből Guzmics és Vadnai sé- tő góljukat. Az kétségtelen, történt Mezőkövesden, rülés miatt ugyan kikerült. A hogy lélektanilag jól járt a ahol a kieső helyen álló vendégeknél pedig kifutott ZTE az előnnyel, a szünetben az a Katanec, aki néhány hete pedig mindenki otthoni cse- Zalaegerszeg győzött. még a „matyóknál” szolgált. rére vagy cserékre esküdött, ezzel azonban kicsit (az 51. LABDARÚGÁS. Az NB I.-es baj- Mitrovic betalált percig) még várt a kövesdiek nokság 23. fordulója kere- A szokásos forgatókönyv sze- szakvezetője. tében szombaton a fürdő- rint fociztak a sárga-kékek, városiak alsóházi ellenfelet akik többet kezdeményeztek, Cseri szépített fogadtak. A múlt heti, Ferenc- középpályásaik sokat mozog- Viszont a vendéglátó szem- városi TC ellen mutatott re- tak és igyekeztek helyzetbe pontjából „gyanússá” vált a mek játékukat és kiütéses hozni a rendszeresen kiug- három pont sorsa, a 46. perc- győzelmüket követően bizo- ró támadókat. Besirovic és ben ugyanis megduplázta nyára egyetlen ember sem Zivzivadze ígéretes lövéseit fórját a Zalaegerszeg, amely volt a kisvárosi stadionban, hárította Demjén, a 25. perc- nyomban esélyessé lépett aki előre megjósolta volna ben pedig Nagy D. lövését a elő. Aztán beállt Jurina, majd azt a forgatókönyvet, amely portás helyett a kapufa men- Takács T. is – Nagy D. és Ziv­ később a felekre várt, bár tette. Türelmetlenségnek zivadze helyére. Utóbbiak óvatos nyilatkozatokban nem nyoma sem volt, ijedtséget kezét elengedte Fortuna, ala- akadt hiány. Kuttor Attila (a szintén nem láttunk senki kításaik ugyanis nem jöttek nála egyébként nem létező) arcán, amikor a fehér mezes be. A Mezőkövesd nagyon alapcsapatát küldte pályára, vendégek összehozták veze- rákapcsolt, helyzeteket is te- Nesterovnak (sárga-kékben) ez a fejese a kapu mellé szállt FOTÓ: MEZOKOVESDZSORY.HU/HUSZÁR MÁRK Labdarúgás: jegyzőkönyv remtett, a labda azonban csak tizenkét csapatos élvonalban de ettől még Mezőkövesden Mezőkövesd Zsóry FC – Zalaegerszegi TE FC 1–2 (0–1) kissé megviselt bennünket, de nem estünk kétségbe, mert vol- egyszer, de már későn került bármelyik pályán bármilyen senkinek nem kell a kardjába Mezőkövesd, 1479 néző. V.: Vad II (Vígh-Tarsonyi, Csatári – tunk már ilyen helyzetben korábban is. Úgy gondoltam, nyílik Takács J., Urbán) lehetőség a fordításra, átvettük az irányítást és végig ellenfe- a dunántúliak hálójába. A eredmény születhet, ugyan- dőlnie: csupán annyi történt, Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos (5) – Farkas D. (5), Pillár lünk kapuja előtt tanyáztunk. Sajnos az utolsó passzok nem borsodiak Katanec kiállítá- is az erőviszonyok szinte hogy most Cseriék kárára (5), Nesterov (5), Silye (5) – Cseri (6), Karnitsky (5), Berecz sikerültek, máskor a lövéseink akadtak el a tömörülő védősor- sa után és az ötperces ráadás teljesen kiegyenlítettek és a érvényesült a futball örök (5), Besirovic (6) – Zivzivadze (5), Nagy D. (5). Vezetőedző: ban, a kapu előtt pedig elfogyott a tudományunk. Nem tehe- alatt még bízhattak az egali- meccsek sorsát legtöbbször bizonytalansága. Viszont ha Kuttor Attila tek szemrehányást játékosaimra, mert mindent elkövettek, de zálásban, de nem bírtak Dem- apróságok, olykor pedig a legközelebb nyernek Kapos- Zalaegerszegi TE FC: Demjén (7) – Bolla (6), Lesjak (6), ez most egy ilyen nap volt. Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, jénnel. A ráadásban Mitrovic szerencse vagy éppen a sze- várott, senki nem fogja rájuk Katanec (5-2=3), Bedi (6) – Katelaris (6), Mitrovic (7) – ez be is igazolódott. Tette a dolgát valamennyi játékosunk, ám még eljutott a kapufáig, aztán rencsétlenség dönti el. Nos, kiabálni a Zetével szembeni Bőle (6), Stieber (5), Radó (6) – Bobál G. (6). Vezetőedző: ezúttal ez kevésnek bizonyult. Vad II sípolt, és megszületett a a trénernek ismét igaza lett, váratlan fiaskójukat. KT Márton Gábor Márton Gábor: – Nyertünk, és ez a legfontosabb. Azon lehet forduló bomba meglepetése. Csere: Nagy D. helyett Jurina (5) az 51., Bobál G. helyett Iko- vitatkozni, hogy megérdemeltük-e, de ennek nincs semmi Ekkor eszünkbe jutott Kut- A gólok története ba (–) a 61., Zivzivadze helyett Vajda S. (–) a 70., Karnitsky értelme. Tény, hogy néha a szerencse is mellénk pártolt. Já- tor Attila, aki szinte mindig helyett Takács T. (–) a 76., Bőle helyett (Ostrek (–) a 83., tékosaink fegyelmezetten futballoztak és végrehajtották 39. perc: váratlanul vezetést szerzett a vendégcsapat. Mitrovic 20 méterről, job- fején találja a szöget: a haza- Ikoba helyett Bobál D. (–) a 84. percben. azt, amit elterveztünk. Kétgólos vezetésünknél sem voltam bal lőtt kapura, a bal felső sarokba tartó labdába Szappanos még beleütött, de Sárga lap: Nesterov az 5., Farkas D. a 11., Katanec a 30., Ka- nyugodt, ugyanis a Mezőkövesdről tudjuk, hogy remek csa- iak vezetőedzője hétről hét- védeni nem tudta, 0–1. telaris a 37., Nagy D. a 48., Katanec a 79. percben. pat, kombinatív játékosai vannak és bármikor képes megle- re mindig elmondja, hogy a 46. perc: Mitrovic átadását Bőle ballal, 7 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtte, Kiállítva: Katanec a 79. percben. petésre. Az utolsó tíz percben volt okunk az izgalomra, mert a 0–2. Gólszerző: Mitrovic (0–1) a 39., Bőle (0–2) a 46., Cseri hazaiak erőteljes támadásokat vezettek, de szerencsére nem Látogasson el hírportálunkra! 80. perc: Takács T. elfutott a jobb oldalon, középre adott, a labda pedig Katanec (11-esből, 1–2) a 80. percben. tudták feltenni az i betűre a pontot. Csak akkor nyugodtam kezéről vágódott ki. Vad II 11-est ítélt, Katanecnek pedig sárga lapot mutatott fel, Kuttor Attila: – Elismerés jár a vendégeknek, jobbak voltak. meg, amikor felhangzott a hármas sípszó. Nehéz sorozat vár és mivel a védő korábban is kapott egyet, számára villant a piros. A büntetőt Cseri Ráadásul lélektanilag jó időben szerezték mindkét góljukat. Ez ránk, de így folytathatjuk a kiesés elleni hadakozásunkat. végezte el: jobbal a kapu bal oldalába gurított, 1–2. Mindhárom harmadot megnyerték, a hármat is elhozták A Tipsport Liga közép- „állandó” sérültjei, Részegh pedig Harrison jegyezte (0–2). A középső szakasz is éles küz- és Kiss P. is eredményes volt beszélve, hogy zsinórban ne- szakasza 4. fordulójá- és Wehrs ezúttal sem szere- Kevéssel később azonban Mi- delmet hozott. A 29. percben (1–6). Ezzel a szép sikerrel gyedik középszakaszbeli ös�- nak mérkőzésén újra peltek. nárik meccsben tartotta a csa- kapták első fegyelmezésüket a miskolciak lépéselőnybe szecsapásukat is megnyerték, patát, ugyanis szépített (1–2). a nyitraiak, akik Fominykh mi- kerültek a közvetlen riváli- és ez lélektani előnyt jelent diadalmaskodtak a Szirányi és Harrison Olyan ritkán fordul elő egy att kerültek mínuszba, és eb- sukkal szemben, arról nem számukra a folytatásra. KT Jegesmacik. Nagyszerűen kezdődött a já- harmadban, mint ami Nyitrán ből az emberfórból összehozta ték a diósgyőriek szempont- történt. A piros-fehérek közül harmadik találatát a Jegesma- JÉGKORONG. A vendégek ka- jából. A 10. percben a védő hárman részesültek kisbün- cik együttese: a 30. percben puját hosszú idő után ismét Szirányi távolról talált a kapu- tetésben, ráadásul ezt „meg- Vas asszisztálásával Valchar Adorján védte a rájátszásba ba (0–1), majd a 17. perc elején fejelték” Kiss P. tízperces fe- alakította 1–3-ra az eredményt. jutás szempontjából fontos a DVTK harmadik sorának lé- gyelmijével, míg a szlovákok Ezt követően ismét százhúsz találkozón. A miskolciak giósai vitték a prímet, a gólt közül senkit nem ültettek ki. másodperces kiküldések kö- vetkeztek, egy a hazaiaknál, Jégkorong: a tények kettő a látogatónál.

HK Nitra – DVTK Jegesmedvék 1–6 (1–2, 0–1, 0–3) Kiállítások: 8, ill. 12 perc, + 10 perc fegyelmi (Kiss P.). Emberhátrányból Nyitra, 2347 néző. V.: Müllner, Tvrdon (Synek, Vysny) Tomás Chrenko: – Nem ezt vártuk, nem erre készültünk. HK Nitra: Burgart – McNally, Kubka, Bucek, Siska, Csányi – Mir- Mindhárom harmadot elveszítettük, ráadásul pedig csak A harmad után 14–10-et muta- rison, Mezei, Fominykh, Yellow, Scheidl – Pupák, Vertsteeg, Lus- egy gólt ütöttünk, így ez lett a vége. A vendégek jó napot tott a „lőlap”. Az 55. percben nák, Kollár, Tábi – Sloboda, Mrázik, Caládi, Minárik 1, Hrusik (1) – fogtak ki, megérdemelten nyertek. Szirányi kiállítását követően Simboch (kapus). Vezetőedző: Tomás Chrenko, Miroslav Kovacik Glen Hanlon: – Az eredmény nagyszerű, viszont a játékban emberhátrányból Harrison DVTK Jegesmedvék: Adorján – Ross, Kiss D., D. Rodman, voltak nehézségeink. Amennyiben a kapusunk a legjobb em- talált be (1–4), és ezzel eldőlt Galanisz, Magosi (1) – Láda B. 1, Vandane (2), Valchar 1, Vas berünk, akkor nem játszottunk tökéletes meccset. Viszont a mérkőzés sorsa. A hajrában (1), Beach – Szirányi 1, Gőz, Beauvillier (1), Harrison 2, Kiss nagyon jó volt az emberhátrányos védekezésünk és a hely- aztán még beindult a diós- P. 1 (1) – Vojtkó (1), Miskolczi, Páterka (1) – Rajna (kapus). zetkihasználásunk. A rájátszás szempontjából fontos három győri henger, pár másodperc- Vezetőedző: Glen Hanlon pontot szereztünk, de még nem végeztük el a munkát. cel a vége előtt Láda B. (1–5) Kiütéssel nyertek a piros-fehérek FOTÓ: ÉM A futás ünnepnapjai futóversenyek TÖBB SZÁZ REMEK RENDEZVÉNY KÖZÜL VÁLASZTHATNAK EBBEN AZ ÉVBEN IS A FUTÓK, KIADVÁNYUNK A KISEBB ÉS NAGYOBB VERSENYEK KÖZÜL SZÁMOSAT HOSSZABBAN IS BEMUTAT. • Mi kerül a rajtcsomagba? • Miért veszélyes a versenymánia? • Mit kell tudni az idei futócipőtrendről? 100 oldal • Mire figyelmezteti az orvos a hosszútávfutókat? 790 Ft • Miért a félmaratoni a legnépszerűbb? KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Untitled-3 1

2020.02.11. 15:43:26 390592 HIRDETÉS

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 10 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

MAGYARORSZÁG Sport 11

Kosárlabda: NB I./B Női kosárlabda NB I./B, Zöld csoport, 18. forduló Aluinvent-DVTK U23 – Tatai SE 87–54 (26–11, 15–12, 19–17, 27–14) Kétszeri ráadás, soproni siker Miskolc, 50 néző. V.: Kokas, Nemes Közönségszórakoztató Aluinvent-DVTK U23: Szegeczki (9), Kababik (6), Nagy R. (3), Ocsenás (4), Vég-Dudás (13). Csere: Frindt (12), Suhajda (8/6), Tóth B. (11/3), Hajdu (10), Po- meccset játszott az mázi (5), Balázs L. (6/3). Edző: Magyar Gergely alapszakasz két legjobb Magyar Gergely: – Az előzetes várakozásoknak megfelelően ezúttal könnyebb helyén végzett gárda. dolgunk volt, mint az előbbi két meccsen, és ez lehetőséget adott arra, hogy azok, akik eddig kevesebbet játszottak, most több időt tölthessenek a pályán. Volt, aki ezzel élni tudott, volt, aki kevésbé, de összességében hasznos volt ez a találkozó a KOSÁRLABDA. A női kosárlabda junior országos bajnoki döntőre készülés szempontjából. NB I. 21. fordulója keretében tegnap este Aluinvent-DVTK Férfi kosárlabda NB I./B Zöld csoport, 24. forduló – Sopron Basket mérkőzést Tiszaújvárosi Phoenix KK – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC rendeztek a miskolci városi 59–79 (17–20, 13–8, 19–26, 10–25) sportcsarnokban. Az alap- Tiszaújváros, 100 néző. V.: Györfy, Kruk, Makrai szakaszban a hazaiaknak ez Tiszaújvárosi Phoenix: Tóth V. (15), Molnár B. (8/6), Kovács Z. (4), Orliczki (4), volt az utolsó meccsük, lévén Lajsz (6). Csere: Szilasi (18/9), Eremiás (2), Szabó N. (-), Psötényi (2), Kiss B. (-). a március közepére kiírt él- Edző: Szendrey Zsombor vonalbeli találkozójukat hét Szendrey Zsombor: – A meccs előtti nehézségeinktől függetlenül, hogy többen közben lejátszották. Viszont apró sérülés és betegségek ellenére vállalták a játékot, szűk rotációval, az első a bajnoki címvédőnek a 22. két negyed után jobban álltunk. Nagyon sajnáljuk, hogy a második felében nem fordulóban még pályára kell tudtuk megőrizni előnyünket, de 23 eladott labdával nem lehet meccset nyerni. lépnie. A tavalyi bajnoki dön- És ezen túlmenően dobásban sem voltunk jók. Szerdán megpróbálunk javítani, a tő két résztvevőjének mosta- debreceni bajnokin. ni mérkőzése tét nélküli volt, ugyanis egy nappal a mec�- csük előtt a Diósgyőr egyik A diósgyőri Medgyessy (jobbról) 14 pontot gyűjtött FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Floorball: ob I riválisa közül a Szekszárd nyerni tudott Cegléden, a te be. A gólok a folytatásban csapata kilencedik trojkáját szolgáltattak izgalmakat. 75–75 Férfi floorball ob I, 15. forduló Csata viszont kikapott a Győr- is potyogtak, a 8. percben jegyezve, soproni időkérés után Dupree góljára Skoric Kazincbarcikai Ördögök – SZPK Komárom II 7–15 (1–4, 3–5, 3–6) Kazincbarcika, 30 néző. V.: Dudog, Pál L. től, és ezek miatt eldőlt, hogy Medgyessy tripláját követően következett (57–52). Wal- adott feleletet, és mivel több Kazincbarcikai Ördögök: Hudák – Beges, Druzsba 1, Firtkó 1 (1), Groza (2), Ignéczi a DVTK a Sopron elleni talál- csaptak a levegőbe az ökölbe ker-Kimbrough kezéből jött a találat nem született a rendes (1), Karácsony 1 (1), Klemencz 2, Németh, Papp, Szobonya 2 (1). Csapatvezető: kozó kimenetelétől függetle- szorult kezek (23–16). Az első tizedik hármas, majd amikor játékidőben, jöhetett a hos�- Szabó Ákos nül a második helyen zárja az negyed utolsó minutumában ugyanő egy leindításos gólt ért szabbítás (77–77). Szabó Ákos: – Sajnos rengeteg hibával játszottunk, így nem is érdemeltünk győ- alapszakaszt, a behozhatat- négy hazai gól született, Wal- el és először vezetett két szám- zelmet. Gratulálok az SZPK csapatának. Még van esélyünk bejutni az első öt közé, lan Sopron mögött. ker-Kimbrough faultosa és jegyű különbséggel a Diósgyőr Hosszabbítások de ez már nem csak rajtunk múlik. Mivel csütörtökön Pécsett Morrison büntetői, és ezzel ke- (64–53), ismét a vendégek kér- A túlórában is folytatódott a ismét egymás ellen kell pályá- rek lett a DVTK termése (30–21). tek pauzát. A negyedből hátra- közönségszórakoztató, vál- ra lépnie a Diósgyőrnek és a A második játékrész elején lévő két percben Brooks fara- tozatos csata. A hazaiaknál a Kézilabda: NB I./B Sopronnak, a Magyar Kupa ne- éppen fordított volt a részered- gott a hátrányból két triplával, kipontozódott Kiss A. helyére gyeddöntőjében, így a kérdés mény, mint az első 10 percben a túloldalon viszont csak egy beállt Zele villogott a ráadás Férfi kézilabda NB I./B., Keleti cso- (11). Csere: Nagy D. (k), Nyeste B. (4), az volt a vasárnapi bajnokijuk (3–7), és mivel ezzel 33–28-ra büntető esett (65–59). elején (83–81), egy fordítás port, 14. forduló Zsigmond G. (-), Benák K. (3), Bécsi ÓAM-Ózdi KC – FTC U21-Diagnosti- Á. (3), Nagy A. (1), Molnár Á. (-), Tóth előtt, hogy mennyire fogják fel- módosult az állás, Cziczás edző A döntés az utolsó negyed- után (83–85) is ő egyenlített, cum 30–30 (15-17) Patrik (-), Kocsis Cs. (-). Edző: Szakál fedni egymás előtt a kártyáikat időt kért. Úgy tűnt, hogy nem re maradt. Határ centergólja és ezután következhetett az Ózd, 450 néző. Vezette: Garai B., Va- György ezen a gálamérkőzésen. Ját- fér bele a soproniaknál, hogy után (65–64) a hazaiak kértek újabb hosszabbítás, a döntet- rasdi L. Szakál György: – Érdekes, hogy is- szani valamit kellett, és mivel elszórakozzák a meccset, azon időt, a folytatásban pedig Wal- len állás miatt (85–85). ÓAM-Ózdi KC: Manojlovity – Hangyel mét a közepét találtuk el, ez már a győzni mindig jó, így lehetett voltak, hogy ledolgozzák a hát- ker-Kimbrough és Morrison A második extra menetben N. (2), Tóth Patrick (3), Csépányi G. (-), hatodik ikszünk volt a bajnokságban. érdekességekre számítani. Az, rányukat, és ezért a legjobbjai- pontjaival lépdeltek (73–68). A háromszor is volt egyenlő az Szepesi N. (3), Péter A. (-), Herczegh J. Győznünk kellett volna, de ennyi ziccer hogy Goree a DVTK-ban sérü- kat játszatták. A DVTK a játék- 37. percben Brooks tempódo- állás (91–91), az 50. perc végén elhibázása nem fér bele. Ugyanakkor lése miatt nem tudott játszani, rész közepén szünetet kért, bása után újra vendégelőnyt viszont Dubei gólját követően nagy tartása volt a csapatnak, mert nem számított annak, mivel ez a vendégek felemelkedését mutatott az eredményjelző két hazai helyzet is kimaradt, többször is nagyobb hátrányból jöt- Látogasson el hírportálunkra! a helyzet már két hete fennáll, megállítandó (37–34), és ezután (73–74), a hajrában pedig, a sok Brooks pedig két büntetővel tünk vissza. A meccslabda nálunk volt, de mivel nagyrészt a Fradi vezetett, így viszont az, hogy a Sopronnál javult a védőjátékuk, de sok fault miatt a büntetődobások lezárta a meccset. BCS reális a pontosztozkodás. Jovanovic nem volt keretben, volt faultjuk, így a vendégek az volt. egymás után dobhatták a bün- Kosárlabda: jegyzőkönyv tetőket. Mivel közben Cziczás Aluinvent-DVTK – Sopron Basket Az elsőben kerek edző „elvékonyította” csapa- 91–95 (30–21, 12–24, 23–14, 12–18, 8–8, 6–10) – kétszeri hosszabbítás után A meccs első gólját a vendégek tát, alapemberei többségét a Miskolc, 900 néző. V.: Cziffra, Tóth C., Minár olyan játékosa szerezte, aki kispadra ültette, Határ büntijei Aluinvent-DVTK: MEDGYESSY (14/6), Pusztai (4), WALKER-KIMBROUGH szinte biztos, hogy nem lesz után 17 perc után visszavette az (26/9), SKORIC (22/12), Morrison (12/3). Csere: Kiss A. (7), Kányási (-), Szűcs R. kezdő csütörtökön, ugyanis előnyt a Sopron (40–41), és csa- (-), Zele (6). Vezetőedző: Cziczás László csak a bajnokság alapszakaszá- patuk mehetett jobb hangulat- Sopron Basket: January (7/3), Czukor (3/3), Crvendakic (9/3), DUPREE (17), ban kötelező szerepeltetni a ban az öltözőbe (42–45). BROOKS (29/9). Csere: Fegyverneky (8), HATÁR (14), Dubei (4), Varga K. (-), We- ninger (4/3). Vezetőedző: Gáspár Dávid meccsek első félidejében 20 év Kipontozódott: Kiss A. a 41. percben. alatti játékost. Czukor-triplára Triplák Cziczás László: – Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten nyertek, mert egy ilyen Morrison és Pusztai duplával, A harmadik menet elején Mor- szurkolótábor előtt, amelyik nem nekik drukkolt, elbírták a rájuk nehezedő nyomást. Walker-Kimbrough pedig hár- rison egyenlített egy triplával A saját csapatomnak is gratulálok, hiszen az egyik fontos játékosunk, Goree nélkül is massal válaszolt (7–3), aztán (47–47), ám Weninger ugyani- jól teljesítettek, és ez megsüvegelendő. Van négy napunk a kupa negyeddöntőjéig, amikor Skoric gyors egymásu- lyen értékű választ adott. Nem megpróbálunk még jobban felkészülni a Sopronból. Jó formában van a csapat, ma tánban kétszer is pontos volt, sokkal később Medgyessy és nagyon közel voltunk a bravúrhoz, ha mi nyertünk volna, akkor sem szólhatott volna senki egy szót sem. Ez a mérkőzés jól szolgálta a kosárlabda népszerűsítését. és ezzel a Sopron két és fél perc Skoric is a hárompontos vo- Gáspár Dávid: – Gratulálok a DVTK-nak, azt gondolom, hogy aki kijött erre a meccsre, alatt több mint tíz pontot ka- nal mögül talált be, utóbbi- ebben a szurkolók által teremtett fantasztikus hangulatban biztosan nem unatkozott, pott, időt kért edzőjük (11–5). val a DVTK átvette a vezetést két olyan csapat csatáját láthatta, akik vérre menő küzdelmet folytattak, a presztízsért És cserélt, irányítót és centert, (54–52), majd amikor előbbi küzdöttek. És ez viszi előre a játékosokat, az edzőket. Voltak hibák, de a DVTK ottho- Már hatodszor játszott döntetlent az Ózd FOTÓ: ME Fegyvernekyt és Határt küld- megismételte a produkcióját, nában nyerni egy kemény hét után, amelyet az edzésekre használtunk fel, nagy dolog. Győztes mérkőzésen mutatkozott be Hollósy László A férfi röplabda Extra- kértek időt. A Vegyész tar- nyomott gombot. Visszatalált ezért kapaszkodott a harma- ligában tegnap hazai totta a korábban megszer- a helyes útra a Barcika, Blá- dik felvonásban (4–5). Jött há- összecsapást vívott a zett előnyt, nem engedte át a zsovics gyűjtögetett pontokat rom hazai egység (7–5), s ezzel kezdeményezést, és biztosan (21–12), de Moraes és Páez is, együtt a PSE-időzés. Szoros- Vegyész RC együttese. hozta a játszmát (25–16). hamar meglett a 2:0 (25–15). ban mentek a csapatok (11–9); A második felvonás elején 14–10-hez érkezve megint a RÖPLABDA. A Magyar Kupa tartotta formáját a Vegyész (4– Nem akartak pluszt fővárosiak szakvezetőjének 2019/2020-as sorozatának ne- 0), így máris kellett a PSE-nél Nagyon úgy nézett ki, hogy a akadt mondanivalója. Blázso- gyedik helyezettje fogadta a frissítő megbeszélés. Ami- félig-meddig tartalékos Pénz- vicsék már nagyon nem akar- vasárnap a friss pénteki kupa- kor jól ment a labda, akkor ügyőr nem tud ezen este part- tak pluszjátszmát, -játszmákat, győztest, úgyhogy a pihenésre, pontosan tudott dolgozni a nere lenni a közönségnek, ám ez a pályán nem volt ilyen a felkészülésre egyik csapat- Pénzügyőr­ is, de 4–2-nél Bra- de legfőképpen az új szakve- egyszerű… Moraes volt kiváló nak sem volt sok ideje. A házi- ga zárta le az ideiglenes felzár- zetőjének bizonyítani akaró egyszemélyes blokk, 20–14-nél gazda VRCK-nál most debütált kózást. Jó fogadás, jó feladás, Vegyésznek, így esély volt a kézzelfogható volt a vég. Be- a múlt csütörtökön kinevezett jött is az újabb hazai egység; meccs korai befejezésére. A jött Csizmadia T., illetve Árva új tréner (a Kaposvár elleni Juhászra nem maradt ember kupagyőztes persze nem sze- is lehetőséget kapott a 3 pontos MK-bronzcsatát még Marek középen, nem is egyszer (10– retett volna nullára kikapni, győztes vasárnapon (25–21). MI Kardos vitte végig), Hollósy Jól sáncoltak a hazaiak (szemben) FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS 4), máris következett a követ- László, akinek segédedzője is kező Jókay-idő. A hosszút nyi- Röplabda: jegyzőkönyv lett a kispadnál, mégpedig a gazda (7–4), majd Páez remek ga emelkedett a levegőbe, tó centerét biztatta Hollósy Vegyész RC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE 3:0 (16, 15, 21) korábbi kiváló barcikai feladó, helyzetfelismerése, áthúzása akkor már előre tapsolhattak László, aki mindkét liberóját Kazincbarcika, 400 néző. V.: Tillmann, Adler Toronyai Miklós. A fővárosiak- jelentett 10–6-ot. PSE-hibát a hazai nézők, Tordai viszont folyamatosan mozgatta, harc- Vegyész RC: Páez 5, Juhász 9, Blázsovics 10, Braga 14, Moraes 10, Efraimidis 7. Cse- nál két húzóember hiányzott, követően, 12–7-nél Jókay Zol- szintén eredményesen táma- ba küldte. Hármas sánccal re: Dudás (liberó), Vitko (liberó), Csizmadia T., Árva. Vezetőedző: Hollósy László az egyaránt sérült Kovács Z., tán gondolta úgy, hogy némi dott szélről (16–11). Már-már zárt le egy extrém menetet a Pénzügyőr SE: Magyar, Tordai 9, Kiss D. 6, Flachner D. 5, Rozgonyi 8, Rása 1. Csere: valamint a brazil Reffatti. szünetre van szüksége csapa- elveszett labdából csináltak VRCK (12–5), nagyon együtt Feliciano (liberó), Solti 1, Szabó V., Szabó M. 1, Flachner K. Vezetőedző: Jókay Zoltán Hollósy László: – A legfontosabb, hogy bezsebeltük a három pontot, egy kis le- tának. Flachner D. középen egységet a fővárosiak, Páez volt a csapat. Szinte minden vegőhöz jutottunk. Hellyel-közel már láttam mosolyt is az arcokon, még meg kell Biztosan az elsőt tisztán üthetett, aztán nagy viszont egy fogadhatatlan jött a hazaiaknál (17–7), de tanulni egy kicsit őrültnek lenni, és akkor még jobbak leszünk. Az első szettben, 4–4 után mentés után Juhász „tüzelt” szervával kínálta meg a PSE-t, fogadási hibák után, 17–10- Jókay Zoltán: – Két kezdő, legponterősebb emberünk nem volt itt, ezáltal az pár ponttal ellépett a házi- pontosan (14–8). Amikor Bra- 19–13-nál újfent a látogatók nél a borsodiak szakvezetője egész rendszer felbomlott. A pályára lépők ma nem voltak elég tökösek.

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 11 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

12 Sport MAGYARORSZÁG

Labdarúgás: NB II. NB II., 26. forduló Nyíregyháza Spartacus FC – Kazincbarcikai SC 3–1 (2–1) Csak egy csapat volt a vízben Nyíregyháza, 600 néző. V.: Dolnegó (ifj. Varga, Tőkés) Nyíregyháza: Ásványi – Svedyuk, Pejovic, Végső, Csilus Á. – Szekszárdi, Kártik, Idegenben játszott Sinanovic (Starosta 88.), Ötvös (Papp 80.) – Gyurján (Györgyi 76.), Hornyák. Ve- bajnoki mérkőzést zetőedző: Lengyel Roland szombaton a Pann­ Kazincbarcika: Fila – Heil, Szűcs K., Fótyik, Farkas A. (Mitruscsák, 62.) – Korbély (Kovác, 46.), Iszák, Toma, Krausz – Oldal (Mikló, 46.), Fekete Á. Vezetőedző: Dzur- Ergy-MVLC pólógárdá­ ják József ja. 6. perc: vendég szabadrúgást Toma végzett el, és Krausz fejelt közelről a hazai kapuba, 0–1. VÍZILABDA. A honi férfi ob I 11. perc: Ötvös passzolt Hornyákhoz, aki 12 méterről a kapuba bombázott, 1–1. 2019/2020-as évad alapsza- 25. perc: Gyurján beadását követően Hornyák vette le a labdát középen, és egy kaszának utolsó, 14. forduló- csel után a kapuba lőtt, 2–1. jában a hét végén a Debreceni 55. perc: hosszú indítás után Ötvös lépett ki, és higgadtan a hosszú sarokba lőtt VSE vendége volt a miskolci 10 méterről, 3–1. együttes. Jók: Hornyák, Ötvös, ill. Krausz. Lengyel Roland: – Sokat dolgoztunk azon, hogy jobban kezdjük a mérkőzést, de Nem lesz olyan az első tíz perc megint nem sikerült. A kapott gól után viszont uraltuk a játékot. Még jobb helyzetkihasználással nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Az első negyedben Nagy Á. Fegyelmezetten játszottunk, jól zártunk vissza, egységesek voltunk, gratulálok a hozta el a labdát a ráúszásnál, fiúknak. és nem sokkal később Misic Dzurják József: – Jól kezdtük a mérkőzést, úgy gondoltam, a vezetés megnyug- centerből meg is szerezte a tatja a csapatot, de buta hibákat elkövetve felhoztuk az ellenfelet. Olyan akciók- vezetést a PannErgynek (0–1). Simán nyertek a miskolciak Debrecenben FOTÓ: ÉM ból kaptuk a gólokat, melyekre a héten készültünk. Mindkét csapat akarta a győ- Krijestorac használt ki előnyt, zelmet, de a harmadik gól után hiába mentünk előre, nem tudtunk már szépíteni. és Kovács G. is ugyanígy tett ellen lehoztak. Keményen vé- Az MVLC győzelme a biz- is esélyesebb miskolciak a várt- (1–2). Macsi M. volt túlzottan dekezett az MVLC, miközben tosnál is biztosabb volt, így nál sokkal simábban gyűjtötték kemény, az ötméterest Vado- a gólszerzők sorában megint felszabadultan, mindenfajta be a sikert Debrecenben. vics vágta be, ám Kovács G. Nagy Á. következett (3–8). nyomás nélkül pólózhatott Vi- A PannErgy-MVLC ezzel a megint jól lőtt a Debrecen- dumanszky László alakulata az győzelemmel 28 pontot gyűj- nél (2–3). A játékrészből vis�- Felszabadult vízilabda utolsó etapban, a szakvezető tött a bajnokság első részé- szamaradt három percben A látogatók nem szerették nyugodtan adhatott lehető- ben, amivel – az FTC-Telekom már csak a látogatók találtak volna közelebb engedni ma- séget mindenkinek a játékra. (42), valamint a Szolnoki Dó- (Nagy Á., valamint Manzi), gukhoz a hazaiakat, viszont Nagy Á. élvezte továbbra is a zsa (36) mögött, de megelőz- így 2–5-nél jött a kis szünet. a harmadik negyed első része csatát, s újabb két góljával már ve az UVSE-Hunguest Hotelst A második felvonás kezde- a kapusokról szólt, illetve ar- 4–14 volt az állás. A hajrára még (22) – harmadik lett az A cso- tén Krijestorac volt a gyor- ról, hogy kimaradtak az em- maradt Vancsik belső posztról portban, így a középszakaszt sabb a labdáért zajló csatában, berelőnyök. Már több mint elért „dugója”, valamint Manzi a felsőházban, a legjobb nyolc 28 mp-et követően Vadovics öt perc „lecsorgott” ebből a fóros találata (5–15), az előzőleg között kezdi majd el. MI növelte a fórt (2–6). Nagy Á. felvonásból, amikor Milicic – miként az utóbbi időszak- hozott remek döntést (3–9), Vízilabda: jegyzőkönyv ban – válogatott formában míg 59 másodperccel később Debreceni VSE – PannErgy-Miskolci VLC 5–15 (2–5, 1–3, 1–4, 1–3) pólózott (2–7), majd Fekete G. Lőrincz zúdította a labdát a Debrecen, 250 néző. V: Kovács Cs. T., Kádár J. tett hozzá hazai részről (3–7). hajdúsági kapuba (3–10). Ko- Debrecen: Kósik – Macsi M. (-), Fekete G. (1), Smitula (-), Vancsik (1), Kovács G. Kettős emberelőnyt hibáz- vács G-re nem figyeltek elég- (3), Macsi P. (-). Csere: Somorjai (k), Zsilák (-), Rádli (-), Stefanidesz (-), Krasznai tak a borsodiak, de a DVSE gé a miskolciak emberhát- (-), Kardos M. (-). Edző: Miroslav Bajin aznapi formája azt mutatta, rányban (4–10), azonban más MVLC: Mizsei – Misic (1), Nagy Á. (5), Lőrincz B. (1), Vadovics V. (2), Milicic (1), „Vendégollóban” a hazaiak támadója FOTÓ: KM hogy nem lesz olyan szoros a DVSE-nél nem igen tudott Stojanovic (-). Csere: Kazsimér (k), Krijestorac (1), Manzi (4), Hornyák (-), Vismeg a meccs, mint amilyet három sokat hozzátenni a mérkőzés- B. (-), Hajdu A. (-), Vismeg Zs. (-). Edző: Vidumanszky László 11/2, ill. 11/4 További eredmények nappal korábban a Szolnok hez. A negyedet záró utolsó Gól/emberelőnyből: Vác FC – FC Ajka 0–2 (0–1) Gól/ötméteresből: 0, ill. 2/2 Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 3–2 (1-1) percben Manzi helyezett a Miroslav Bajin: – Úgy látszik, egy hét alatt három meccs sok a csapatnak. Sokat Budaörs – Gyirmót FC Győr 4–1 (0–0) Látogasson el hírportálunkra! debreceni ketrecbe ötméte- kivett a fiúkból a szerdai, Szolnok elleni találkozó, talán a fáradtság miatt használ- BFC Siófok – Aqvital FC Csákvár 1–3 (0–2) resből, ezután pedig akcióból, tuk ki ilyen rosszul a fórokat. A középszakasz előtt lesz időnk rendezni a sorokat. Szombathelyi Haladás – Dorogi FC 1–0 (1–0) így 4–12-vel várták a csapatok Vidumanszky László: – Három pontért jöttünk, és magabiztosan nyertünk, mert Szeged-Csanád Grosics – Szolnoki MÁV FC 0–0 a befejező játékrészt. végig maximálisan koncentráltunk, így ki tudtuk használni a hazaiak hibáit. MTK Budapest – Duna Aszfalt Tiszakécske 2–1 (1–0) Vasas FC – WKW ETO FC Győr 3–1 (2–0) Szabadnapos: Soroksár SC Labdarúgás: megyei I. osztály, 17. forduló Az NB II. állása Bőcs – Gesztely 0–1 (0–0) Felsőzsolca – Edelény-Borsodszer 1. MTK Budapest 25 17 5 3 56–29 56 Bőcs, 120 néző. V.: Varga 3–0 (3–0) Bőcs: Mertus – Tóth B. (Szegedi), Irhás, Felsőzsolca, 150 néző. V.: Jakab 2. Budafoki MTE 25 16 5 4 42–21 53 Orosz (Gaál), Vadász E., Balázs, Matesz, Ke- Felsőzsolca: Demcsik – Szala, Lippai, 3. Vasas FC 25 13 5 7 50–35 44 rekes, Titkó, Szabó Zs., El-Sherif. Edző: Zsiga Proczner (Boczki), Hegedűs Cs. (Hadházi), 4. BFC Siófok 24 11 8 5 39–27 41 Gyula. Gesztely: Szegő – Suller, Gantner, Borai (Dlehány), Kovács Sz. (Kupcsik), Mol- 5. FC Csákvár 24 12 3 9 36–40 39 Demkó (Bárdos G.), Erdélyi (Szűcs), Mészá- nár D., Gáll, Csendom, Varga (Erős). Edző: 6. ETO FC Győr 25 10 8 7 35–31 38 ros (Tamók), Berta, Dávid, Lakatos (Bárdos Sándor Zsolt. Edelény-Borsodszer: Lövey 7. Gyirmót FC Győr 25 10 7 8 31–26 37 Sz.), Nagy Cs., Bóta. Edző: Bacsó Levente. G.: (Gergely) – Jancsurák, Tóth N., Márton, Tát- Dávid. Jók: El-Sherif, Balázs, Vadász E., Ma- rai, Sikur, Kótai, Fűzi (Bartók), Tamás, Hege- 8. Nyíregyháza Spartacus FC 25 11 2 12 44–40 35 tesz, ill. az egész csapat. Ifi: 2–2. dűs P. (Loj, Kovács R.), Mészáros. Edző: Kócsi 9. Soroksár SC 24 10 4 10 37–40 34 Zsiga Gyula: – Tovább folytatódik a rossz József. G.: Lippai (2), Molnár D. Jók: az egész 10. FC Ajka 25 9 5 11 39–40 32 hazai szériánk a vendégek ellen. A döntetlen csapat, ill. Jancsurák. 11. Békéscsaba Előre 25 8 8 9 29–32 32 jobban megfelelt volna a játék képének, fő- Sándor Zsolt: – Nagyon nehézkes és viszon- 12. Budaörs 24 9 4 11 34–35 31 leg az elmaradt két tizenegyes tudatában. tagságos felkészülésünk után remek első 13. Szeged-Csanád Grosics 24 7 10 7 28–26 31 További sikereket a Gesztelynek. félidőt produkáltunk, amivel eldöntöttük a 14. Dorogi FC 24 8 5 11 26–28 29 Bacsó Levente: – Egy igazi rangadót ját- mérkőzést. Fiataljaink debütálásához gratu- szottunk, amiből mi jöttünk ki jól. Gratulálok lálunk. További sok sikert az Edelénynek. 15. Szolnoki MÁV FC 24 6 9 9 20–26 27 – Gratulálok a hazaiaknak, az egész csapatnak és a vezetőségnek, hogy Harc a labdáért a Bőcs – Gesztely mérkőzésen FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Kócsi József: 16. Kazincbarcika 25 6 9 10 29–37 27 így felkészítette a csapatot. Köszönjük a sok megérdemelten tartották otthon a három 17. Tiszakécske VSE 25 7 4 14 24–45 25 szurkolónk biztatását, hajrá, Gesztely! To- pontot, a játék minden elemében fölénk 18. Szombathelyi Haladás 25 5 9 11 25–32 24 vábbi sok sikert a Bőcsnek. kiegyenlített játéka után a másodikban Farkas Csaba: – Nem a bajnokaspiránst nőttek. Talán annyi pozitívuma van a mér- 19. Vác FC 25 1 6 18 12–46 9 sikerültek a támadásvezetéseink. Hosszú kell legyőznünk, tanulságos mérkőzés volt. kőzésnek, hogy a második félidőben meg- 20. Balmazújváros kizárva Hidasnémeti – Sajóbábony 2–2 (1–1) még a tavasz… Dolgozni kell tovább. közelítettük azt, ami minimálisan elvárható Hidasnémeti, 150 néző. V.: Rendek Pachinger János: – Gratulálok a hazai Nagy Gábor: – Gratulálunk a csapatnak a csapattól. Hidasnémeti: Szalma – Vala, Illés G., csapatnak, a második félidőben remekül a győzelemhez, de akaratban még kell Homonnay, Konya, Szurdok, Menougong kihasználták a lehetőségeinket, igaz, a má- változnunk a következő mérkőzésekre. Gönc – Encs 0–2 (0–1) Labdarúgás: (Juhás), Hankó, Fülöp, Tóth G. (Márton), sodik gólt óriási lesállás előzte meg. A foci Gönc, 100 néző. V.: Szoboszlay futsal Balint (Plavuscsák). Edző: Susnyak Ladislav. örök törvénye is beigazolódott, ha kihagyod Mezőkövesd tartalék – Mád 3–2 (1–0) Gönc: Jósvai – Galajda, Molnár I., Orosz Női futsal NB I., 16. forduló Sajóbábony: Málik – Madarász, Mezőssy, a helyzeteidet, akkor jön a büntetés. Mezőkövesd, 90 néző. V.: Tiszóczki (Parzignáth), Lehoczki, Dorogi, Mózes A., Miskolci Vénusz – WSH-Palmfood Tolna-Mözs 4–4 (2–1) Németh D., Balogh D. (Lakatos), Titkó, Tóth Mezőkövesd tartalék: Ryabenko – Bara- Horváth Sz., Konkoly (Bodnár), Kiss (Tóth), Bogács – Cigánd 0–5 (0–3) nyi (Kaló), Babinec, Sike, Bálint (Hadnagy), Miskolc, városi sportcsarnok, 50 néző. V.: Nagy L., Kátai I. (Botos), Bodnár, Fazekas, Illés R., Turcsik. Csernyiczki (Pápai). Edző: Vranyák György. Edző: Vígh Ferenc. G.: Fülöp, Szurdok, ill. Me- Mezőkövesd, Tűzoltósporttelep, 50 néző. V.: Fészki (Urbán), Daru, Juhász, Gíber, Varjas, Encs: Éliás – Leskó, Gergely (Mika), Fülöp, Miskolci Vénusz: Vajkó – Galambvári, Kovács A., Tirpák, Molnár E. Csere: Vis- zőssy, Titkó. Kiállítva: Homonnay (80.). Jók: Németh Dragoner. Vezetőedző: Huszák Géza. Mád: Rakaczki B. (Varga), Dobos, Kontra, Feren- nyánszki, Bunda-Tóth, Berki, Gáspár, Gyarmathy. Edző: György Gábor Szurdok (a mezőny legjobbja) és az egész Bogács-Thermálfürdő: Szalay – Pál Madarasi – Sivák, Szakács, Kramcsák, Gáll, ci, Horváth Sz., Molnár J., Pecsenye. Edző: Gólszerző: Molnár E. (3), Gáspár. csapat, ill. senki. (Varga), Pap M. (Mezőssy), Nagygyörgy, Balog, Varga (Pajger), Mirki, Stefanecz, ­Orlóczki Tibor. G.: Molnár J., Mika. Jók: Mózes György Gábor: – Küzdöttünk egy jó nagyot, mindent meg kellett tennünk azért, Bóni Tamás elnök: – A téli nagy keret- Czeglédi, Nestián, Kovács I., Petró, Györ- Szűcs, Bodnár. Csapatvezető: Szűcs Ádám. A., Jósvai, ill. Dobos, Pecsenye, Leskó, Molnár hogy egy kicsit helyrerázódjon az önbecsülésünk. Harcos döntetlent sikerült elér- változás ellenére is helytálltunk és csa- ki, Fehér, Pap K. Edző: Farkas Csaba. Ci­ G.: Dragoner, Fészki, Gíber, ill. Varga, Bodnár. J., Ferenci. Ifi: 1–3. ni, a múltkor azt nyilatkoztam, hogy szégyellem magam, de ezután a meccs után patként működtünk, ezért dicséret illeti gánd: Csorvási – Oravecz, Csáki P., Balogh Jók: Varjas, Babinec, Dragoner, Sike, Bálint, Szarka Zsolt szakosztályvezető: – Ez a a srácokat, hiszen csúsztunk-másztunk, (Gönczi), Balla (Péter), Jóni, Horváth A., ill. Madarasi. mérkőzés nem a miénk volt, a megbeszélt büszkék lehetünk a csapatunkra. küzdöttünk, és az itthon tartott pont a jó Pataki, Bodnáruk, Sáfrány (Popovics), Huszák Géza: – Az eredmény nem tükrözi a dolgok nem sikerültek. Gratulálunk az el- erőkből álló vendégek ellen teljesen meg- Chepa (Tóth). Edző: Nagy Gábor. G.: Pa- látottakat, rengeteg helyzetet hagytunk ki, lenfélnek. érdemelt. Isten éltesse Minyut, csapatunk taki (2), Chepa (2), Jóni. Jók: Czeglédi (a és a semmiből kaptunk két gólt. Orlóczki Tibor: – A győzelmünk megérde- egy támogatóját 60. születésnapja alkal- mezőny legjobbja), Kovács I., Fehér, Petró, Szűcs Ádám: – Léptünk előre a múlt heti melt, mint a mérkőzés után a gönci barack is. mából! ill. senki. mérkőzés óta, dolgozunk tovább. Vígh Ferenc: – Hazug világban élünk saj- Nyékládháza – Mezőkeresztes nos, de ilyenek vagyunk mi, magyarok. Ettől A megyei I. osztály állása 3–2 (2–2) függetlenül megint remekeltünk hátul, és a Nyékládháza, 100 néző. V.: Farkas kígyótérről kaptunk gólt. 1. Cigánd SE 17 13 4 - 55-12 43 Nyékládháza: Zselenák – Hudák, Bodnár, 2. Sajóbábony VSE 17 12 4 1 51-16 40 Stumpf (Lengyel), Eperjesi, Tóth M., Nagy B., Bánhorváti-KBSC – MVSC-Miskolc 3. Mezőkövesd Zsóry FC tartalék 17 12 1 4 51-32 37 Banu, Lakatos (Terdik), Vangor, Lélek (Tim- 4–0 (0–0) 4. Hidasnémeti VSC-Polgári 17 9 4 4 48-34 31 kó). Edző: Tóth Rajmund. Mezőkeresztes: Kazincbarcika, 80 néző. V.: Nagy F. 5. Edelény-Borsodszer 17 9 2 6 37-34 29 Kertész V. – Nagy Á., Baji (Vécsey), Csirmaz, Bánhorváti-KBSC: Botló – Hallgató, Fehér 6. Gesztely FCE 16 9 - 7 35-30 27 Sajtós (Borók), Burka, Vámosi, Ragó (Bu- (Válint), Kazvinszki, Kréti (Taskó), Ignácz, 7. BTE Felsőzsolca 17 8 2 7 54-35 26 dai), Hímer, Tekse (Berlák), Nyeste (Orosz). Szemere, Fábián, Gábor, Pogonyi (Henez), 8. MVSC-Miskolc 17 7 4 6 44-36 25 Edző: Kertész Péter. G.: Lélek, Banu, Lengyel, ill. Sajtós, Ragó. Jók: az egész csapat, ill. Kovács P. Játékos-edző: Mátyás József. MV­ 9. Bánhorváti-KBSC 17 7 3 7 36-29 24 SC-Miskolc: Péter G. – Kövér, Nagy G., Tasi, Nagy Á., Tekse. Ifi: 1–3. Kele, Kovács B. (Bódi), Blaskó, Sipos, Potyka, 10. Encs VSC 17 7 1 9 30-42 22 Tóth Rajmund: – Megdolgozott a csapat a Polényi (Tirk), Bakos (Péter I.). Edző: Pa- 11. Bőcs KSC 17 5 4 8 32-41 19 győzelemért, gratulálok hozzá. Nagyon fon- chinger János. G.: Gábor (2), Kréti, Kazvinsz- 12. Mád FC 17 5 3 9 30-40 18 tos három pontot szereztünk. ki. Jók: az egész csapat, ill. senki. 13. Mezőkeresztes VSE 17 5 3 9 26-39 18 Kertész Péter: – Rossz felfogásban játszot- Mátyás József: – Gratulálok a csapatnak 14. Nyékládházi DSE 17 5 1 11 30-55 16 tunk, és a felújított pálya sem segítette a fo- a győzelemhez! A védekezésünkön még so- 15. Gönc VSE 17 2 1 14 22-67 7 lyamatos játékot. A játék minden elemében kat kell javítani, de összességében elfogad- 16. Bogács Termálfürdő 16 1 1 14 22-61 4 sokat kell fejlődnünk, jó hír, hogy a sérültje- György Gábor magyaráz a Vénusz egyik korábbi meccsén FOTÓ: ÉM ható volt az összteljesítmény. Az első fél­idő A Bogács Termálfürdő – Gesztely FCE találkozót március 18-án pótolják. ink felépültek. Gratulálok a Nyéknek.

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 12 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

MAGYARORSZÁG Sport 13

Labdarúgás: megyei II. osztály, Észak csoport, 17. forduló Bódvaszilas – Rudabánya 5–2 (2–2) zepéig jól játszottunk, az utána követ- rös), Stefán (Burai). Edző: Hanyecz Béla. Sajószentpéter: Ruszó – Kelemen K., Bódvaszilas, 50 néző. V.: Szobóczki kezőt gyorsan el kell felejteni. Köszönjük G.: Lakatos I., Fülöp, ill. Dányi (2), Lázi Guba B., Budai, Halász (Lázi), Bodnár Bódvaszilas: Kavicsányi – Rémiás, Vá- a vendégcsapatnak a visszahozott sze- (11-esből). Jók: Szabó, Lakatos I., Dju- (Kelemen K. T), Kálmán (Nagy), Hor- radi (Bubenkó), Takács, Galicza, Rémiás, relésünket. bók, Ádám A., ill. Horváth, Kiss, Ádám, váth L. (Drahos), Balogh Zs. (Guba Cs.), Kálló G., Bári, Orgona, Varga, Csikó. Edző: Gyárfás Gábor: – Enervált év eleji já- Dányi. Ifi: 3–1. Pasiczki (Balogh B.), Horváth S. Edző: Takács László. Rudabánya: Mida S. – tékkal, de magabiztosan nyertük a mér- Szaniszló Richárd elnök: – Mindkét Balogh József. Szikszó: Czimbalmos P. Kalocsai R., Kálló J. (Balla), Tamaskó, kőzést. csapatnak nehéz volt a pálya, amelyet – Tóth R., Kiss, Sándor, Tóth G. (Budai), Kálló K. (Lakatos), Bényei, Hankó, Kalo- még ki kell ismernünk. Félidőben öttel Lizák (Füleki), Balogh, Burai, Kozsurek, csai B., Mida A. (Stefán), Kálló L., Guba Alsózsolca – Sajóvámos 5–0 (2–0) vezethettünk volna, de meccsben tar- Bátkai, Molnár. Edző: Parázsó Gábor. G.: (Beri). Edző: Bezsilla Zoltán. G.: Varga Alsózsolca, 80 néző. V.: Séra tottuk az ellenfelet. Ettől függetlenül Kelemen, Balogh B., ill. Bátkai. Kiállítva: (2), Orgona (2), Kálló G., ill. Guba, Han- Alsózsolca: Éliás (Komjáti) – Tóth, Ba- gratulálok az Aszalónak. Kelemen K. T. (72.). Jók: Ruszó K., Budai kó. Kiállítva: Kálló L. (39.). Jók: az egész lázs (Erdélyi), Varga K., Balog G. (Varga Hanyecz Béla: – Mély talajú, nehéz B., Guba B., ill. Tóth R., Balogh. Ifi: 6–1. csapat, ill. mindenki. Ifi: 21–0-s állásnál D.), Horváth (Bódi G.), Bordás (Bódi pályán mindkét csapat megnyerhette Balogh József: – Gratulálok Balogh a vendégek levonultak a pályáról. K.), Apostol (Balog D.), Tóth, Lipusz volna a meccset. Szerencsére ez ma ne- Béla első felnőttcsapatban rúgott gól- Takács László: – 2–0-s vezetésünk (Soltész), Erdei-Nagy. Edző: Varacskai künk sikerült. jához. Ezért a játékért is 3 pontot adnak. után kiengedtünk, ezzel felhoztuk az István. Sajóvámos: Stefán D. – Fejes, Parázsó Gábor: – A sok kihagyott hely- ellenfelet. A második félidőben kijött Mohácsi (Sugár), Tóth, Varga, Lengyel, Varbó – Szirmabesenyő 0–0 zet megbosszulta magát a 93. percben. az emberelőny, így megérdemelt a Hozdik, Szilágyi, Váradi, Illovai, Stefán M. Varbó, 100 néző. V.: Turnyánszki győzelem. A továbbiakban sok sikert Edző: Tóth Barnabás. G.: Balázs, Varga, Varbó: Molnár – Szinai (Zsíros), Varga Tiszalúc – Alsóvadász 5–0 (1–0) Rudának. Erdei-Nagy, Erdélyi, Bódi K. Jók: az egész (Mácsi), Dányi (Szőke), Nadanicsek P., Tiszalúc, 100 néző. V.: Fülöp Bezsilla Zoltán: – Több mint egy fél­ csapat, ill. senki. Ifi: 8–0. Nadanicsek J. (Ganyi), Lázi (Bok), Gu- Tiszalúc: Vass – Dani, Fekete, Szen- időt emberhátrányban játszottunk, de Varacskai István: – Helyenként jó já- lyás, Kovács (Szabados), Szabó, Juhász. di, Tálas D., Glonczi I. R., Gaál, Tálas L. nem csak ez a vereség oka. Ellenfelünk tékkal, magabiztosan tartottuk itthon Edző: Rákos Attila. Szirmabesenyő: (Glonczi II R.), Petruska, Glonczi I K., jelenleg előrébb tart, mint mi. a 3 pontot. Alsózsolcán biztosan nyertek a hazaiak (sárgában) FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Valkányi – Jóner, Bári, Raduly, Erdei, Glonczi II K. (Tóth). Edző: Koczka Sán- Tóth Barnabás: – Kezdésnek nem Nyíri, Lukács, Nagy M., Nagy G., Simon, dor. Alsóvadász: Budai I F. (Borza) Sajósenye – Borsodnádasd ­rossz, mert rosszabbra számítottunk. Árkocsevics, Kolompár I M., Hegedüs, hogy a veréb is madár, és most már azt Zakhar (Konczvald). Edző: Jóner Gábor. – Bancsók, Farkas, Horváth (Juhász), 1–5 (0–0) Nagy. Ifi: 2–6. is tudom, hogy a játékvezetéshez sem- Jók: Molnár, ill. az egész csapat. Ifi: 1–3. Putnoki, Budai II F. (Kótai K.), Siroki, Sajósenye, 50 néző. V.: Fercsák Mályinka – Parasznya 0–1 (0–1) Lázár József: – Gratulálok játékosa- mi köze. Tanulságos mérkőzés volt. Sok Rákos Attila: – A helyzetek alapján Kótai I R. (Mészáros), Kohányi, Szaniszló Sajósenye: Mag – Balog, Tóth I., Mata, Mályinka, 50 néző. V.: Veréb imnak, ez jó kezdet volt. Sok játékos sikert Mályinkának! örülnünk kell az egy pontnak, ami hazai (Lengyel), Kerekes (Kótai II R.). Csa- Sáfár, Tóth T. (Glonczi), Hankó I., Bari, Mályinka: Kakuk – Simon, Zimányi hiányzott, de a jelenlevők is megtettek pályán, ennyi edzés után, ami mögöt- patvezető: Szemán Dániel. G.: Glonczi Oláh, Hankó R., Hankó M. (Galamb). (Jancsurák), Zsámbok, Germuska, mindent. Hajrá, Mályinka! Szendrő – Aszaló 2–3 (2–1) tünk van, elszomorító. További sok sikert R. (2), Gaál (2), Glonczi I K. Jók: Dani, Edző: Takács István. Borsodnádasd: Pál-Kutas, Schveiczer, Jónás, Sápi, Bodnár József: – Az első félidőben Szendrő, 60 néző. V.: Tóth II T. a besenyői csapatnak. Petruska, Glonczi I K., Glonczi R., Gaál. ill. Konyha – Sóskúti, Bíró, Kiss, Halász, Szendrei, Varga. Mb. edző: Lázár József. lezárhattuk volna a mérkőzést, de ki- Szendrő: Kalocsai – Lakatos R., Ádám Jóner Gábor: – Jó iramú mérkőzésen Siroki, Farkas, Kerekes, Putnoki. Ifi: 2–0. Szabó, Papp (Csépányi-Barczi), Kriston Parasznya: Árkocsevics – Kolompár I hagytuk a helyzeteket. Azt tudtam, A., Ádám M. (Ádám I.), Beri, Fülöp, Dju- két hajtós csapat csatájában igazságos Koczka Sándor: – A második félidő már (Ambrus), Danyi, Ficzere, Török. Edző: M., Kolompár II M. (Hegedüs), Bobcsák, bók, Szabó (Berki), Ádám L. (Kaló), döntetlen született. A továbbiakban rendben volt, de van hova javulnunk. Gyárfás Gábor. G.: Hankó I., ill. Ficzere Horváth (Szabó), Dudás (Kovács), Látogasson el hírportálunkra! Lakatos I. (Tomolya), Ádám R. Edző: sok sikert a hazaiaknak. Szemán János elnök: – Idény eleji for- (2), Bíró (2), Halász. Jók: Mag, Tóth I., ill. Schmidt, Dorogi, Nagy, Merucza, Mészá- Veres Lajos. Aszaló: Balogh Z. (Ihász) ma idény eleji játékkal. Megérdemelt Sóskúti, Halász, Ficzere. Ifi: 1–5. ros. Edző: Bodnár József. G.: Kolompár – Szegő, Balogh B., Dányi, Bodnár, Lázi Sajószentpéter – Szikszó 2–1 (1–1) hazai győzelem. Remélem, valamivel Takács István: – A második félidő kö- I M. Jók: az egész csapat, ill. Mészáros, (Bari), Szász, Ádám, Horváth, Kiss (Vö- Sajószentpéter, 100 néző. V.: Suhaj jobbak leszünk, mint múlt ősszel.

Labdarúgás: megye II-es táblázatok Labdarúgás: megyei II. osztály, Kelet csoport, 17. forduló Az Észak csoport állása Sárospataki TC – Tiszaladány akaratgyenge játék. Őszinte részvétünk Edző: Berencsi László. G.: Kovács B. (2, Kocsis, Gulyás G., Engel R., Kazsimér 1. Aszaló SE 17 14 2 1 91–22 44 6–1 (1–0) a Bódog családnak. egyet 11-esből), Gregó (2), Ferenczi (2). (Horváth), Tóbiás, Molnár, Petró, Mé- 2. Alsózsolcai KSC 17 13 1 3 94–21 40 Sárospatak, 50 néző. V.: Haraszin Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 2–2. szár (Gulyás L.). Játékos-edző: Mata 3. Borsodnádasdi LASE 17 12 4 1 70–15 40 Sárospatak: Berki – Solymosi (Séra), Pácin SE – Szerencs VSE 1–3 (0–1) Sontra Béla csapatvezető: – Gyenge Sándor. G.: Hisák. Kiállítva: Kocsis 4. Parasznya SE 17 12 2 3 40–17 38 Takács, Poroszka (Leitner), Bartha Pácin, 100 néző. V.: Gyüre játékunknak nem is lehetett más az (44.). Jók: az egész csapat, ill. Olajos, 5. Sajóvámos SKE 17 12 1 4 57–31 37 (Kerékgyártó K.), Kiss M., Fodor, Pápa Pácin: Sütő – Halász, Lakatos R., Ár- eredménye, további sok sikert a Garad- Orosz, Gulyács G. Ifi: 4–1. 6. Varbói BSE 17 8 4 5 42–29 28 (Balázsi), Kerékgyártó Cs., Horváth Z., vai, Osztroha, Dakos, Paronai, Gombos nának. Fazekas Péter: – Nagyon örülök a 7. Szendrő VSZSKE 17 8 4 5 54–49 28 Hochvárt. Edző: Beimli Zsolt. Tiszala- (Szabadka), Szabó L. (Nagy G.), Ko- Berencsi László: – Mély talajú, gö- győzelemnek, végre megtört a jég az 8. Sajószentpéter SZSE 17 8 3 6 42–34 27 dány: Lánczi – Paczári Gy., Neuzer, Bódi vács (Kis Kocsi), Korpás. Edző: Paro- röngyös pályán nehezen találtuk el a Erdőhorváti ellen. Ha jobb a helyzetki- M., Balogh, Paczári T., Juhász, Gáspár, Fi- nai Tamás. Kristóf – Hajdu, kaput, a második félidőben sikerült használásunk, akkor nem kellett volna 9. Mályinka SE 17 8 2 7 51–30 26 Szerencs: letóth, Dinó, Kassai. Csapatvezető: Lisz- Kiss D. (Diószegi), Ternyik, Kormány felülkerekedni az ellenfél védősorán. a végéig izgulni. 10. Tiszalúc NKSE 17 5 3 9 33–43 18 kai Attila. G.: Pápa (2), Bartha, Kiss M. (Kiss K.), Jáger (Kiss M.), Tóth T., Jakab További sok sikert a Telkibányának. Mata Sándor: – A 90 perc alatt egy- 11. Bódvaszilas KSE 17 5 2 10 31–51 17 (11-esből), Leitner, Balázsi, ill. Filetóth. (Tímár), Buri A., Matolcsi, Berecz. Edző: szer kerültünk helyzetbe, ez nagyon 12. Sajósenye SE 17 4 1 12 28–73 13 Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 6–0. Nagy László. G.: Paronai, ill. Ternyik (2), Megyaszó KSE – Mezőzombor FC kevés a sikerhez. Nagyon sok gyenge 13. Szirmabesenyői SK 17 3 4 10 30–43 13 Beimli Zsolt: – Jól kezdtük el a mér- Hajdu. Jók: az egész csapat, ill. az egész 4–1 (2–1) teljesítménnyel csakis vereség lehetett 14. Alsóvadász SE 17 2 1 14 27–110 7 kőzést, majd egy idő után valami oknál csapat. Ifi: 4–4. Megyaszó, 50 néző. V.: Szutorcsik a vége. 15. Szikszó FC 17 1 3 13 21–65 6 fogva visszavettünk. A második félidő Paronai Tamás: – A 90. percben nem Megyaszó: Vadászi G. – Vadászi Cs., 16. Rudabányai BLC * 17 2 1 14 23–101 3 pár percétől eltekintve meggyőzően a vendégcsapat, hanem a játékvezető Csikja, Radics A., Balogh Zs., Szőke, Pálháza FC – Abaújszántói VSE * 4 büntetőpont levonva játszottunk. döntötte el a meccset, mivel egy egyér- Vadászi F., Irhás (Horváth Z.), Radics 0–3 (0–2) Liszkai Attila: – 60 percet bírtunk! telmű szabálytalanságot nem vett ész- R. (Mogyoró), Tóth A., Szabó (Radics Pálháza, 80 néző. V.: Losonczki A Kelet csoport állása Gratulálok a listavezetőnek. re. A hiányzók ellenére tisztességesen J.). Csapatvezető: Morvai János. Me- Pálháza: Zelencz – Konkoly, Erdei 1. Sárospataki TC 16 15 1 - 63–17 46 helytálltunk. zőzombor: Spisák – Klenyár A. (Ha- (Szemán), Timkó Á., Váradi G. (Szabó 2. Abaújszántói VSE 16 13 1 2 65–14 40 Sátoraljaújhelyi TKSE – Karcsai Nagy László: – Nehéz talajú pályán, lász), Czimbalmos, Pangyelka D. (Ron- I.), Orosz (Szabó D.), Lukács, Matisz, 3. Tokaj FC 15 11 – 4 64–21 33 LSE 3–0 (1–0) küzdelmes mérkőzésen a csapatom tó), Lakatos J. (Pajger), Szabó L. (Nagy Szabó S., Pálóczi (Csizmár), Timkó Zs. 4. Szerencs VSE 16 8 3 5 59–25 27 Sátoraljaújhely, 70 néző. V.: Kujbus küzdőszellemét mutatja, hogy a 90. D.), Kiss (Gál), Pangyelka A., Spéder, Edző: Tokár Tibor. Abaújszántó: Kiss 5. Sátoraljaújhelyi TKSE 16 8 1 7 35–37 25 Sátoraljaújhely: Gyöngyösi – Kovács percben még 1–1 volt az eredmény. Dovák, Glonczi. Edző: Pangyelka And- – Haushel, Budai, Kádár (Erdei), Si- 6. Garanda TSC 16 8 1 7 45–53 25 L., Kajati (Bódi R.), Czipf (Horváth Z.), Csaknem 10 éve vagyok a szerencsi lab- rás. G.: Vadászi F. (2), Radics R., Tóth mon, Nagy R. (Mató), Pocsai (Ulman), 7. Karcsai LSE 16 8 – 8 55–38 24 Farkas A., Farkas T., Farkas J., Besz- darúgásban, és végre sikerült megtörni A., ill. Spéder. Jók: az egész csapat, ill. Kovács V., Szőcs, Tóth K., Szoták. Edző: 8. Taktaharkány SE 16 7 3 6 54–46 24 tercei, Lukács, Reskó (Orosz), Fedor. a pácini átkot. Jó érzés idegenben is senki. Ifi: 4–2. Gyulai József. G.: Nagy R., Szőcs, Pocsai. 9. Pálháza FC 16 7 3 6 37–39 24 Asszisztens edző: Nagy Zsolt Csaba. nyerni, további sok sikert a hazai csa- Morvai János: – Végre sikerült meg- Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 6–3. 10. Erdőhorváti SC 16 7 2 7 27–25 23 Karcsa: Mihalkó – Szabó (Szemán), patnak. Gondolom, most majd nem szereznünk első győzelmünket. Tokár Tibor: – Két fordulata volt a 11. Tiszaladány KTPSIE * 16 5 2 9 43–60 16 Lakatos R. (Kácsándi), Kaskó, Mika D., jönnek a negatív kommentek. Pangyelka András: – Nagyon idény mérkőzésnek: az első félidő lefújása 12. Pácin SE 16 5 – 11 46–54 15 Bódog, Horváth G., Horváth A., Mika M., eleji forma, reméljük, lesz még jobb is. előtti ziccerünkből kaptunk gólt, majd Bodnár (Tiszai), Tóth L. Edző: Vojnár Tomi, jobbulást kíván az egész csapat. a második, hogy sajnos egy kapushi- 13. Mezőzombor FC 16 4 3 9 31–62 15 Telkibánya ASE – Garadna-Talen- István. G.: Farkas A. (2), Czipf. Jók: az tum SC 0–6 (0–1) bából eldöntötték a meccset. Kiváló 14. Telkibánya ASE 16 1 2 13 21–83 5 egész csapat, ill. senki. Ifi: 4–4. Telkibánya, 68 néző. V.: Oscsenda Taktaharkány SE – Erdőhorváti SC játékvezetés volt. 15. Megyaszó KSE 15 1 – 14 19–90 3 Nagy Zsolt Csaba: – Sikerült végre a Telkibánya: Gallyas – Dudás G., Pelles 1–0 (0–0) Konyecsnyik János csapatvezető: – Kenézlő visszalépett tavaszi felkészülés után fejben rendbe (Krajczár), Kuti M., Horváth K., Matisz, Taktaharkány, 150 néző. V.: Rendek Gratulálunk a csapatnak. Végig fegyel- * 1 büntetőpont levonva rakni magunkat, melynek meg is lett Saláta, Dudás T., Galyas (Szobota), Taktaharkány: Lechner – Radics R., mezett és taktikus játékot mutattunk az eredménye. Bízunk abban, hogy a Mata (Szendrey), Dányi. Csapatveze- Bokor, Nagy, Balogh (Rontó), Borbély, be, de a helyzetkihasználáson javíta- A Közép csoport állása mai hozzáállásunk kitart a szezon hát- tő: Sontra Béla. Garadna: Hidi – Szi- Fazekas, Rabócz (Demeter), Vadászi, nunk kell. 1. Sajószöged KTK 14 11 1 2 66–22 34 ralévő részében is. További sok sikert a ta, Fülöp, Varga (Szabó M.), Sabján Hisák (Balázs), Buri (Kajuha). Játé- 2. Emődi ÁIDSE 13 11 – 2 47–9 33 Karcsának. (­Bujnóczki), Feka, Kovács B., Szabó N., kos-edző: Fazekas Péter. Erdőhorváti: A Kenézlő visszalépése miatt a Tokaj 3. Hernádnémeti SE 13 11 – 2 40–19 33 Vojnár István: – Elképzelés nélküli, Gregó (Szaniszló), Ferenczi, Molnár D. Olajos – Engel S., Orosz (Szutorcsik), FC szabadnapos volt. 4. Bükkzsérc LE 14 10 1 3 74–28 31 5. Tiszakeszi KÜSE 14 8 2 4 39–32 26 6. Kisgyőr KSE 14 7 1 6 36–35 22 7. Cserépfalu KSE 13 6 – 7 40–40 18 Labdarúgás: megyei II. osztály, Közép csoport, 17. forduló 8. Ónod SE 14 4 1 9 28–56 13 Mályi – Bükkzsérc 3–4 (2–2) (Bódi), Szalina, Burai J., Tóth. Edző: Tóth Péter: – Remek szezonkezdés. nem a csapatot, mindenki nagyon 9. Vatta FC 12 3 2 7 21–50 11 Mályi, 40 néző. V.: Füleki Katona János. G.: Kovács I P., Sebők, Minden tekintetben felülmúltuk ellen- akarta a győzelmet. 10. Mályi FC 14 3 1 10 28–52 10 Mályi: Kiss – Pandurics (Szabó), Fojt Burai J. (öngól), ill. Burai J. Jók: senki, felünket egy sportszerű mérkőzésen. 11. Bükkábrányi SC 14 3 1 10 33–59 10 (Almási), Dancs, Horváth D., Roha, ill. az egész csapat. Ifi: 5–4. Innen folytatjuk a jövő héten. Onga – Kisgyőr 5–0 (3–0) 12. Harsány SE 14 2 2 10 25–48 8 Stumpf P., Sápi, Lakatos (Stumpf E.), Antal József: – Döcögő első félidő Kovács György: – Egyelőre rendezzük Onga, 150 néző. V.: Dédesi 13. Onga SE 13 2 2 9 20–47 8 Kóti, Csík (Horváth V.). Elnök: Fojt Pé- után a második már rendben volt. Gra- sorainkat, mert még itt tartunk. Csi- Onga: Kónya – Kiss, Kárpáti, Szabó Mezőcsát visszalépett ter. Bükkzsérc: Papp – Gáspár (Lan- tulálok a vendégeknek! náljuk tovább. (Palotás), Krajcz, Galamb, Glonczi Tibolddaróc visszalépett tos), Gyenes, Mikita, Németh (Vasas), Katona János: – A mai napon az első (Tóth), Szakács, Száva, Lakatos, Hor- Mezőnagymihály visszalépett Horváth, Madarász, Szalai (Makó), félidőben sikerült megvalósítani a Harsány – Hernádnémeti 1–2 (1–1) váth (Árvai). Edző: Simon Imre. Kis- Csiszár, Lázár, Bernáth. Edző: Kovács kért taktikát. Szervezett, helyenként Harsány, 100 néző. V.: Leveleki győr: Batári – Csizmadia, Filep, Sram- József. G.: Csík, Lakatos, Szabó, ill. Hor- jó játékot produkáltunk. A második- Harsány: Pusztai T. – Szabó, Balogh, kó, Orgován (Barsi), Takács (Tóth), váth (2), Mikita (2). Jók: Sápi, ill. Hor- ban, ahogy fogyott az erő, úgy nyíltak Lubinszki, Rafael K., Pusztai G. (Bene), Kékedi (Lakatos), Juhász (Szolnoki), Totó: 9/2. hét váth, Mikita, Madarász. Ifi: elmaradt, területek a hazaiak előtt. Összessé- Soltész, Rafael G., Gável, Pusztai D., Vitárius (Farkas), Görzsöny (Török), mert a vendégek nem jelentek meg. gében jó gárda ellen jó mérkőzést Nagy. Edző: Gável András. Hernádné- Kis. Edző: Török Márton. G.: Szabó (3), 1. FTC – Debrecen 2–0 1 Fojt Péter: – Egyoldalú játékvezetés. játszottunk. Gratulálok mindkét csa- meti: Gyöngyösi M. – Kovács (Repei), Lakatos (2). Jók: az egész csapat, ill. 2. Honvéd – Diósgyőr 0–4 2 Több volt ebben a meccsben. Az egy patnak. Almádi, Lipták, Gyurgyánszki, Gyön- senki. Ifi: 2–1. 3. Újpest – Puskás Akadémia 2–3 2 pontot megérdemeltük volna, de saj- gyösi G., Dobos (Horkay), Debrődi (Já- Simon Imre: – A mérkőzés összképe 4. Kisvárda – Paks 2–0 1 nos most nem jött össze. Bükkábrány – Tiszakeszi 7–1 (4–0) vorszki), Bernát (Hajdu), Kertész, Pá- alapján ilyen arányban is megérde- 5. Hoffenheim – Bayern München 0–6 2 Kovács József: – A 3 pontnak örü- Bükkábrány, 50 néző. V.: Porcs linkás. Edző: Hideg László. G.: Pusztai G., melten győztünk. Gratulálok mindkét 6. Augsburg – Mönchengladbach 2–3 2 lünk, a mutatott játéknak nem. Bükkábrány: Lakatos – Kaló, Kiss, Ho- ill. Kovács, Gyöngyösi G. Jók: Rafael J., csapatunk győzelméhez. 7. Dortmund – Freiburg 1–0 1 licskó G., Holicskó Gy., Buzási, Tóth, Suha Pusztai G., ill. az egész csapat. Ifi: 0–10. Török Márton: – Ilyen különbséggel 8. Mainz – Paderborn 2–0 1 Sajószöged – Ónod 3–1 (0–0) (Virág), Szűcs (Prodán), Tusay, Pásztor Gável András: – Küzdöttünk inkább, is megérdemelt a hazai siker. Az ongai 9. 1. FC Köln – Schalke 3–0 1 Sajószöged, 100 néző. V.: Vinter (Mizser). Edző: Tóth Péter. Tiszakeszi: mint játszottunk. Amennyiben tud- csapat példát mutatott nekünk hoz- 10. Union Berlin – Wolfsburg 2–2 X Sajószöged: Hornyák – Migyu (La- Potyka (Borza P.) – Takács (Jámbor), tam volna frissíteni, az egy pont bizto- záállásból és küzdeni tudásból. Jövő 11. RB Leipzig – Leverkusen 1–1 X dos), Nagy I M., Tóth, Farkas, Fekete, Balázs (Németh), Gáspár, Paczók, Buk- san megvan. héten javítunk. 12. Bremen – E. Frankfurt törölve Kovács II P. (Gulácsi), Sebők, Kovács ta (Dósa), Nagy (Balogh), Kállai (Poty- Hideg László: – Amire felhívtam a helyette az 1. számú pótmérkőzés I P., Nagy L., Nagy II M. (Gyuricskó). ka B.), Borza Cs., Szabó, Domján. Edző: figyelmet a mérkőzés előtt, sajnos ab- A Mezőcsát, a Mezőnagymihály és Valencia – Betis 2–1 1 Edző: Antal József. Ónod: Baranyi Kovács György. G.: Prodán (2), Szűcs, ból szerzett az ellenfél gólt, vezetést, a Tibolddaróc visszalépése miatt a 13. Aston Villa – Manchester City 1–2 2 – Balogh, Dolyák, Urszin (Luterán), Holicskó Gy., Kiss, Kaló, Tóth, ill. Dósa. ezért nagyon meg kellett dolgozni a 3 Cserépfalu, az Emőd és a Vatta csa- +1. Real Madrid – Barcelona lapzárta után Sztrakon, Burai G., Krajnyák, Katona Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 3–0. pont begyűjtéséért. Meg kell dicsér- pata szabadnapos volt.

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 13 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. március 2., hétfő

14 Szolgáltatás magyarország

Mikor, hová Keresztrejtvény 2020. február 28.: DIKTÁLÁS MAGYAR A A HANG KIRÁLY V. vígjáték, 97 perc, 2019. Helyár: 2, 9, 17, 21, 25, 27, 30, 32, 35, 40, 43, ELEMI KISSÉ, MEGFEJTÉS Mozi EGYSÉGE BIZONYOS MISKOLCI ELSÕ 45, 46, 49, 54, 58, 59, 64, 70, 77 FOKIG EGYETEM RÉSZE 650 Ft. Rendező: Corneliu 2020. február 29.: A miskolci Béke Art-terem és Porumboiu. Szereplők: Vlad 7, 12, 16, 18, 20, 36, 37, 38, 43, 51, 54, Uránia Art-terem az Europa Ivanov, Rodica Lazăr, Catrinel 58, 60, 61, 63, 66, 70, 71, 76, 79 52 Cinemas mozihá­ ló­ ­zat tagja. Az adatok tájékoztató jellegűek! A Marlon, Agustí Villaronga. Feb- DISZKÓ- 3530 Miskolc, Rákóczi u. 5. Tel./ FÉNY ruár 27. – március 4., 20:15. A CSÁBÍ- jegyrendelés: 46/507-573 TÁS "GYÜ- MÖLCSE" 2020. február 29.: URÁNIA-TEREM CINEMA CITY ÉSZAK 13, 15, 17, 23, 37 Joker: 703773 RITKA magyar film, 3525 Miskolc, Miskolc Plaza, Nyeremények: 5 találatos szelvény nem FÉRFINÉV Zárójelentés magyarország 118 perc, 2020. Helyár: 900 Szent­­pá­li u. 2–4. Jegyfogla- volt; a 4 találatosokra 952.080; a 3 BALLA FÉLÉDES! Ft. Rendező: Szabó István. Sze- találato­sokra 12.940; a 2 találatosokra A feladvány Hercsel Adél gondolatát rejti IRMA lás: 46/416-661 PÁRATLAN ARRA- 1325 forintot fizetnek. FELE! replők: Klaus Maria Brandauer, Az adatok tájékoztató jellegűek! KÁSA! JEGY- Eperjes Károly, Kerekes Éva, SZÉTMÁZOL VIZSGÁLÓ szombat DALLAMOS, ...SZÉP, Andor Tamás. Február 27. – MELÓDIKUS LE- IDÕ- 1917 mb. 119 16:00 NYÛGÖZÕ SZÁMÍTÁS március 4., 20:00. ELÕTTI mb. Tőrbe ejtve magyarul be- A láthatatlan ember 2020. március 1.: AZONO- 5, 12, 18, 30, 37, 42 SÍTOTTA szélő amerikai krimi-vígjáték, 125 13:00 15:30 18:00 KABIN Nyeremények: a 6 találatos szelvény 130 perc, 2019. Helyár: 900 20:30 nem volt; az 5 találatos szel­vények­­ re­ ...-MÓG, DÁTUM- Ft. Rendező: Rian Johnson. A vadon hívó szava mb. 301.085; 4 találatosokra 7.260; a 3 DOHOG RAG találatosokra 1955 forintot fizetnek. GÖRÖNGY ESTE- Szereplők: Daniel Craig, Ana 105 13:10 15:15 17:20 FELE! Az adatok tájékoztató jellegűek! de Armas, Chris Evans, Riki NÉMA 19:30 RÓNA! MUTATÓ- Lindhome, Michael Shannon. SZÓ A vágyak szigete mb. 110 MEGFEJTÉS TAPASZ- MÁSODIK TALOM Február 27. – március 4., RÉSZE 20:15 ...KAP, 15:15. FELEMEL MEGA- 2020. február 29.: Bad Boys – Mire jók a BÛN ÉS.., ÉSZAKI E hétre érvényes határszám: 32 DOSZTO- FÉRFINÉV BÉKE-TEREM rosszfiúk? mb. 122 15:00 A nyerőszámok húzási sorrendben: JEVSZKIJ H 72, 22, 35, 9, 12, 47, 58, 74, 25, 50, SZIBÉRIAI Sötét vizeken magyarul 17:30 20:00 VADÁSZ- FOLYÓ 11, 32, 59, 51, 55, 48, 29, 66, 5, 13, ELEKTRON- KUTYA VOLT HÍRT beszélő amerikai életrajzi film, Dolittle mb. 106 14:20 39, 8, 73, 6, 34, 7, 75, 46, 64, 70, 24, VÁGÁNY KÜLD 126 perc, 2019. Helyár: 650 43, 45, 41, 37, 21, 71, 42, 54, 20, 15, Élősködők mb. 132 20:30 MAGYAR ÖTTUSA ÉDESANYA, Ft. Rendező: Todd Haynes. Sze- 62, 10 RÉGIESEN Mancs őrjárat: Vigyázz, Az Első képet a 12. kisorsolt nyerőszám SZÖVETSÉG replők: William Jackson Harper, ALKÁLI FÉM MÉTER kész, mancs! BA mb. 67 után érték el. Az Első keretet a 35. kisor­­­­ ­­­­ Anne Hathaway, Bill Pullman, solt nyerőszám után érték el. A Luxort a TÍZ A Tim Robbins, Mark Ruffalo. Ve- 13:20 43. kisor­­­ solt­­­ nyerőszám után érték­ el. A KÖBÖN MAJDNEM Ne játssz a tűzzel mb. 96 nyeremények:­ Jackpot nem volt. Luxor MIND! títési időpontok: 2020. február telitalálat 1 db 8.630.010 forint. Első 18:30 LÁM, 27. – március 4., 18:00. keret 1 db 1.232.860 forint. Első kép 1 TESSÉK NANO- Sonic, a sündisznó mb. db 924.645 forint. Keret 82 db 30.070 PÁRATLA- JUPITER Akik maradtak magyar film, HOLDJA 83 perc, 2019. Helyár: 650 100 13:50 16:00 18:10 forint. Kép 6.564 db 2115 forint. NUL OKOS! A kö­­­­­vet­­­kező heti számsorsolás határ- CSITT! ANYAGI SOHA, RÉSZECSKE Ft. Rendező: Tóth Barnabás. Tíz nap anyu nélkül mb. száma: 33. SZEMBEN BERLINBEN ÁLL! ZSÍRBAN Szereplők: Balla Eszter, Hajduk Az adatok tájékoztató jellegűek! OLDÓDÓ CSODÁL- 104 13:40 15:50 18:00 KOZÓ HANG Károly, Jordán Adél, Nagy Mari, ÓDZKODÓ VITAMIN 20:10 Lisztes Linda, Szőke Abigél, Igó HINDU SZIMBÓLUM Éva, Lukáts Andor. Február 27. Úriemberek mb. 113 Nyertesek Keresztrejtvény: Fejes Sándorné, – március 04., 16:00. 15:10 17:30 19:50 Múcsony, Sudoku kezdő: Zupcsánné A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul A hegyek szigete feliratos Zárójelentés mb. 118 Kévés Tímea, Edelény, Sudoku haladó: ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. román–francia–német bűnügyi 13:30 16:30 19:00 Tamás Istvánné, Gesztely Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok Sudoku 52. feladat Kezdőknek, 52. Haladóknak, 52. Megfejtések, 42. számú feladat A szabály egyszerű. A sudoku rejtvény üres 8 9 1 3 5 6 7 1 4 2 3 8 7 9 5 6 8 3 9 5 1 6 4 7 2 négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, min- 8 6 7 9 5 1 4 2 3 2 5 4 8 3 7 9 6 1 den oszlopban és minden 3x3-as blokk- 9 2 1 5 2 ban egyszer és csakis egyszer szerepeljen 5 3 9 4 2 6 1 7 8 6 1 7 9 2 4 5 8 3 minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek 3 2 1 4 7 1 3 csak egyetlen helyes megoldása van. Kér- 3 7 5 6 9 8 2 4 1 1 4 2 6 8 9 3 5 7 jük, hogy az e heti megfejtett és kivágott 7 8 5 1 2 1 8 feladatot sorszámmal együtt (52–57) 6 2 8 7 1 4 5 3 9 5 9 3 4 7 2 6 1 8 juttassák el a szerkesztőségünkbe (3526 3 4 7 9 1 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) névvel, címmel, 4 9 1 2 3 5 6 8 7 7 8 6 1 5 3 2 4 9 telefonszámmal ellátva. Az előző héten 4 6 3 8 5 7 helyes megfejtést beküldők között pénte- 7 8 6 5 4 9 3 1 2 9 2 1 7 6 5 8 3 4 ken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és 5 1 4 7 2 9 haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson 9 5 3 1 7 2 8 6 4 4 7 5 3 9 8 1 2 6 csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a 3 6 7 5 2 3 hat sudoku rejtvényének helyes megfejté- 2 1 4 8 6 3 7 9 5 3 6 8 2 4 1 7 9 5 sét beküldte. A feladat beküldési határide- 4 8 5 4 7 8 je: 2020. március 12. A nyertesek nevét Kez­dőknek­ Hala­ dók­ nak­ a sorsolást követő hétfői lapszámunkban A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a közöljük. Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://media­works.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: boon.hu/jatekszabalyzatok TV- és rádióműsor 2020. március 2., hétfő

17.15 3x8 17.45 Felvezető műsor 18.00 félelem útja Amerikai-kanadai thriller M1 Jégkorong közvetítés 20.05 Érték 20.45 EURÓPA RÁDIÓ Kézilabda magazin 21.45 Sporthíradó ATV 6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Ben- 06.00 HÍRADÓ 06.00 Híradó 06.30 Nemzeti 09.20 Mickey egér játszótere 04.00 Győzike 04.40 Csapdába csalva 22.15 UEFA Bajnokok Ligája magazin 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó ne. 6.00 Hírek + Református ember, 7.00 06.30 Nemzeti Sporthíradó 09.50 Reality komédia Német doku-reality sorozat SportHíradó 06.40 Ma reggel 07.00 A kis királylány 22.45 3x8 23.15 Labdarúgó közvetítés 05.55 ATV START 08.35 START plusz Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövid- 06.40 Kenó 10.00 Helen sulija 04.50 Teleshop 05.10 Családi Titkok Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Hír- Fórum Ékszer TV hírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 06.45 Roma magazin Magyar reality sorozat adó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma dél- 09.10 10.40 12.00 10.25 Bing 05.20 Barátok közt HÍR TV Apropó 10.00 Hírek + Református hí- 07.15 Domovina 10.30 Claude Magyar filmsorozat 06.15 MOKKA előtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer rek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Refor- 07.40 Ridikül 10.55 Kukori és Kotkoda 06.00 Reggeli magazinműsor 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 6.00 Bayer show ism 7.00 Híradó TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 mátus hírek Református magazin 08.35 Fogd a kezem! 11.00 A nagy ho-ho-ho horgász Élő magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 7.30 Napról napra ism 8.00 Hírek 8.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap hí- 11.10 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 török tévéfilmsorozat 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 09.05 Asztro Klub hírműsor 10.33 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó Informátor ism 8.30 Plusz mínusz re 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes be- Hírek + Református hírek 13.10 Minden- 09.25 Don Matteo - IV. évad 11.15 Vackor az első bében 10.05 Teleshop 06.55 MOKKA 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hí- ism 9.00 Hírek 9.05 Bayer show ism széd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 api irodalom14.00 Hírek + Református olasz tévéfilmsorozat 11.25 Mikrobi 12.15 Fókusz magazinműsor rek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Magyar gaz- 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlá- Columbo 23.40 Hazahúzó 00.30 Vi- 10.25 Család-barát hírek 14.10 Református magazin 15.00– 11.35 Magyar népmesék Közszolgálati magazin 08.45 MOKKACINO da 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó si műsorablak 11.00 Hírek 11.05 A nyol- lághíradó 00.50 700-as klub 01.20 12.00 Déli harangszó magazinműsor 18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Refor- 11.45 Kérem a következőt! 13.35 Drága örökösök 12.39 Nemzeti SportHíradó 12.52 V4 cas ism 11.30 Budapesti srások ism Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 12.00 HÍRADÓ 11.55 Üzenet a jövőből – A Méz- Magyar filmsorozat 09.35 TELESHOP mátus hírek 18.10 Magazin 19.00 Ré- Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 12.00 Híradó 12.30 Soroló ism 13.00 Jakupcsek plusz 03.50 Fórum 12.35 Nemzeti Sporthíradó ga család különös kaland- 14.50 Bátrak földje 10.45 Csapdába csalva VII. gió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma Hírek 13.05 Panaszkönyv ism 14.00 Hí- 12.55 A világ egy terített asz- jai Magyar filmsorozat Német doku-reality sorozat MR2-PETŐFI Hírek 20.10 Református magazin (ism.) tal délután 14.00 Híradó 14.19 Most törté- rek 14.05 Credo ism 15.00 Híradó 15.25 12.25 Az ifjú Robin Hood kaland- 16.00 Az én kis családom 11.15 Tények Plusz 06.00 Hírek - Petőfi Rádió 06.00 Talpra 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom német ismeretterjesztő so- nik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Sporthírek 15.30 Garázs ism 16.00 Hírek jai Török filmsorozat 12.00 Tények Délben magyar - Reggel a Petőfi Rádióval Benne: 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 rozat 12.50 17.10 hírműsor Itthon vagy! 15.00 Híradó 15.15 Most tör- 16.05 Vetítő ism: Kitaposott utak Mu- Laura csillaga Barátok közt 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hí- 13.25 A királynő szigetei 13.15 Szó-nyomozó Magyar filmsorozat 12.30 Walker, a Texas-i kopó ténik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 ravidéken Rendező: Gál Anasztázia Hírek 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 rek 23.10 Református magazin (ism.) német ismeretterjesztő so- 13.20 Yo Yo 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás Amerikai akciófilm-sorozat Kék bolygó 16.00 Híradó 16.15 Most tör- 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz Hírek 10.00 Hírek - Petőfi Rádió 10.00 0.00–6.00 Éjszakai műsorok rozat 13.35 Bubbi Guppik 18.55 Fókusz 13.30 Walker, a Texas-i kopó ténik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek Eszembe jutottál Benne: 11.00 Hírek 14.25 A hegyi doktor - VI. évad 14.00 Umizoomi csapat Közszolgálati magazin Amerikai akciófilm-sorozat Magyar gazda 17.00 Híradó 17.16 Ma dél- 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sport- 12.00 Hírek 13.00 hírek 14.00 Hírek - CSILLAGPONT német családi filmsorozat 14.20 Dózerkék 20.10 Drága örökösök 14.30 A vidéki doktor XV. után 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 hírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 15.15 Petőfi Rádió 14.00 Egész úton - Hazafe- Sorsok útvesztője 14.45 RoboVonatok Magyar filmsorozat Német filmsorozat Esély fogyatékkal élőkről szóló magazin Hírek 20.05 Főhős 21.00 Hírek 21.05 RÁDIÓ török tévéfilmsorozat lé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00 16.00 15.00 A dzsungel könyve 21.15 Bátrak földje 15.40 Amanda 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nem- Sajtóklub 22.00 Híradó 22.25 Sporthí- 16.05 Don Matteo - IV. évad 15.25 Moncsicsik Magyar filmsorozat Chilei romantikus filmsorozat 17.00 Hírek 18.00 Hírek - Petőfi Rádió 4.00 Infó óra 5.00 Pulzus infó - zeti SportHíradó 18.43 Ma este 19.00 Hí- rek 22.30 Címlap 23.00 Hírek 23.05 olasz tévéfilmsorozat 15.45 Charley az iskolában 22.25 Barátok közt 16.45 Remények földje 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek - Petőfi egészségtematikus magazinműsor rek 19.03 Ma este 19.05 Világ 19.30 Hír- Magyarország élőben ism 23.30 Plusz 17.05 Ridikül 16.00 Gyerekversek Magyar filmsorozat Török romantikus filmsorozat Rádió 19.00 Minek nevezzelek? Benne: 6.00 Híróra 7.10 Hajrá diósgyőr! - adó Ma este Híradó mínusz ism 0.00 Híradó 18.00 HÍRADÓ 16.04 Hetedhét kaland 23.20 XXI. század – a legendák 18.00 Tények 20.31 21.00 21.26 20.00 Hírek 21.00 Hírek - Petőfi Rádió dvtk magazinműsor 7.30 Jó reggelt V4 Híradó VilágHíradó Ma éj- 18.25 Nemzeti Sporthíradó 16.10 Bubbi Guppik velünk élnek hírműsor 21.30 21.51 FILM+ 21.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 borsod! - reggeli közérdekű műsor 18.45 Fogd a kezem! 16.35 Heidi Hétfő esténként az RTL Klub 18.45 Tények Plusz jel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Hírek 00.00 Himnusz 9.00 Rendelő - egészségtematikus török tévéfilmsorozat 17.00 Szófia hercegnő műsorán! 19.30 Mintaapák Híradó 23.20 Angol nyelvű Hírek 23.33 3.10 Looper - A jövő gyilkosa Ame- műsor 11.10 Hajrá diósgyőr! - dvtk 19.35 A hegyi doktor - VI. évad 17.20 Jake és Sohaország kaló- 23.50 RTL Híradó - Késő esti ki- Magyar fikciós sorozat Német nyelvű Hírek 23.42 Orosz nyelvű rikai akciófilm 5.30 A rettegés arénája MISKOLC TV magazinműsor 12.00 Magazin óra német családi filmsorozat 20.10 Amerikai-német-kanadai akciófilm zai adás Exatlon Hungary Hírek 23.51 Kínai nyelvű Hírek 23.56 Ma 06.00 Az előző esti adás ismétlése 13.00 Infó óra 14.00 15.00 Pulzus 20.30 Kékfény 17.50 Mickey és az autóverseny- 00.25 Kapcsolat extrém sport-reality éjjel 00.00 Himnusz 7.55 Egek ura Amerikai film 10.00 13.00 Magazinok ismétlése 15.00 Képúj- infó 16.00 Híróra - magazin műsor 21.25 A maffia nyomában - Iovine zők Amerikai filmsorozat 22.40 Drágám, add az életed! A katona Hongkongi akcióvígjáték ság 18.00 Miskolc Ma (híradó) 18.17 Idő- 17.10 Hajrá diósgyőr! 18.00 19.00 akció 18.35 RoboVonatok 01.35 Autogram game-show M4 12.00 A bátrak háborúja Amerikai olasz krimisorozat járás-jelentés 18.20 Programpont (prog- Rendelő 20.00 21.00 Pulzus infó 18.50 Nils Holgersson csodálatos Autósmagazin 00.00 Magánnyomozók I. 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó akciófilm 14.45 Renegátok Francia- 22.15 Kenó utazása 02.20 CSI: A helyszínelők Magyar doku-reality sorozat ramajánló) 18.25 Miskolci Napló (közéle- 22.00 Infó óra 23.00 Híróra 0.00 07.30 Jövünk! 08.00 Góóól2 09.00 belga-német-amerikai akciófilm 16.50 22.25 Berlin ege alatt 19.15 Alvin és a mókusok Amerikai–kanadai krimi- 01.10 Walker, a Texas-i kopó ti magazin) 19.00 Miskolc Ma ism. (hír- Zenei óra Az igazság nevében Amerikai akció- német tévéfilmsorozat 19.25 A kis királylány sorozat Amerikai akciófilm-sorozat SPORT7 10.00 Sporthíradó 10.30 Gyors- adó) 19.17 Időjárás-jelentés 19.20 Prog- 23.20 Hogy volt?! 19.40 Dózerkék 03.20 Amerika legviccesebb vi- 02.15 A vidéki doktor XV. korcsolya összetett világbajnokság 11.30 film 19.00 A biztonság záloga Ameri- rampont ism. (programajánló) 19.25 Üz- 00.20 4 összeesküvő és 1 teme- 19.50 Bing deói Német filmsorozat Vízilabda közvetítés 13.00 Sporthíradó kai akciófilm 21.00 Amerikai história X leti negyed (gazdasági magazin) 20.00 A műsorváltozás jogát a televízió- tés 19.55 Hetedhét kaland Amerikai vígjátéksorozat 03.25 Tények Este 13.30 UEFA Bajnokok Ligája magazin Amerikai film 23.30 Megérint a halál Miskolc Ma ism. (híradó) 20.17 Időjárás- és rádiótársaságok fenntartják. Az osztrák bűnügyi tévéfilm- 20.15 Született szinglik 04.00 Győzike hírműsor 14.00 Labdarúgó közvetítés 16.00 Ko- Amerikai akcióthriller 1.30 Egy kis szíves- esetleges eltérésekért felelősséget jelentés 20.20 Programpont ism. (prog- nem tudunk vállalni. sorozat 21.05 Én vagyok itt! Reality komédia 04.10 Csapdába csalva sárlabda magazin 17.00 Sporthíradó ség Amerikai misztikus thriller 4.00 A ramajánló) 20.25 Képújság

C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 eszak 14 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

MAGYARORSZÁG Hirdetés 15

Perceken belül elkapott zaklató SALGÓTARJÁN. Szombaton dél­ Ma a gyámhivataloktól átkerül a előtt érkezett a bejelentés, miszerint Salgótarjánban, az egyik italboltban – mivel az alkalmazott már nem akarta járásbírósághoz a kapcsolattartás kiszolgálni – egy férfi fegyver- rel a kezében fenyegetőzik. Módosulnak a kapcso- állampolgárok a járásbíró- A bűncselekmény során nem lattartás végrehajtásá- ságok ügyfélközpontjaiban, sérült meg senki. A rendőrök ra irányuló szabályok. illetve az ott elhelyezett szó- a bejelentést követően rövid rólapokról. időn belül a helyszínre értek, BUDAPEST. Az Országgyűlés A 2020. február 29-ig a ahol a 36 éves férfit elfogták, 2019 decemberében fogadta gyámhatósághoz benyújtott a ruházatát átvizsgálták, és a el a fővárosi és megyei kor- kérelmek elbírálását továbbra kabátja zsebében két gáz-ri- mányhivatalok átszervezésé- is a gyámhatóság intézi. asztó pisztolyt és ahhoz tar- ről szóló törvénycsomagot. A hatáskörváltozással az tozó lövedéket találtak meg, A bíróságot érintő változás, ügyintézési határidők nem amit lefoglaltak. A 36 éves hogy 2020. március 1. nap- változnak, továbbra is a helyi férfit gyanúsítottként jától a gyermek és a szülő, kapcsolattartási szabályok hallgatták ki. ÉM illetve más kapcsolattartásra megszegésétől számított 30 jogosult személy kapcsolat- napon belül lehetséges az el- tartására vonatkozó határozat járást megindítani. végrehajtásával kapcsolatos Az eljárásokban kizárólagos hatáskörök a gyámhivatalok- illetékességgel intézkednek tól a járásbíróságokhoz kerül- a kapcsolattartással érintett nek át. gyermek belföldi lakóhelye, illetve tartózkodási helye sze- Kérelem szükséges rinti járásbíróságok. A korábbiakhoz képest je- A kapcsolattartásra vonat- lentős változás, hogy a tör- kozó határozat végrehajtása vény szerint a kérelmezőnek iránti nem peres eljárásban március 1-jétől részletesebb tárgyi költségfeljegyzési jog il- és pontosabb – kötelező for- leti meg a feleket. A hatáskör- manyomtatvány-használat változásra a bírósági szerve- nélkül – kérelmet kell előter- zet felkészült, az ügyintézés jesztenie a bíróságon. A ké- során a gyermekek érdekei és relem tartalmáról részletes jogai alapvető szempontként Bűnjelek FOTÓ: POLICE.HU tájékoztatást kaphatnak az érvényesülnek. ÉM A járásbíróságok fognak dönteni FOTÓ: ÉM

Magyar fejvadászok Kegyeleti hirdetéseket minden Ha Ön segítettek elfogni a nőt MinDig TV néző vagy munkanapon 16 óráig fogadunk! MinDig TV Extra előfizető 340190 KRAKKÓ. A krakkói bíróság Nyomozó Iroda Célkörözési és Északkelet- vagy európai és nemzetközi el- Alosztályát, hogy vélhetően Kelet-Magyarországon él, fogatóparancsot bocsátott Magyarországra érkezik egy március 3-án ki Magdalena K. ellen, mert bandatag. Ennek alapján a teendője lesz, figyeljen! ő vezette azt a lengyel bűn- magyar fejvadászok a társ­ A február 4-i előkészítő munkálatokat követően az Antenna Hungária Zrt. szervezetet, amelyet 120 ki- szervek közreműködésével megkezdi a DVB-T-ről DVB-T2-re történő átállás első fázisát. logramm kokain és 5,5 tonna beazonosították Magdalena A technológiaváltás március és augusztus között tíz ütemben zajlik. Az Hirdetni marihuána kereskedelmével K. budapesti tartózkodási he- első ütem az északkeleti és kelet-magyarországi megyéket érinti, ezért március 3-án 7:00 és 19:00 óra között ebben a térségben teljes vagy gyanúsítanak a lengyel ható- lyét, de a rendkívül jól kons- részleges leállás várható. ságok. piráló maffiafőnök a rendőri szeretne? A Lengyel Központi Cél- művelet elől megszökve – Cis- HA ÖN MINDIG TV EXTRA ELŐFIZETŐ: körözési Egység február mét egy autó csomagterében A MinDig TV Extra előfizetők az alábbi megyékben érintettek: M Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hívja hétfőtől péntekig 27-én este értesítette a Ké- elrejtőzve – átjutott Szlováki- Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Pest megye egyes részei. Y 8–16 óra között a szenléti Rendőrség Nemzeti ába. A nőt ott fogták el. ÉM A MinDig TV Extra előfizetőinek a vételhez új dekóderre lesz szükségük.

CM Az első érintett régiókban február 10-én már megkezdődött a korszerűbb technológiával kompatibilis dekóderek postázása az előfizetők részére. ÚJ! MY MinDig TV Extra előfizetőinket kérjük, hogy legkésőbb március 3-ig a 06-46- ÁLLAT NÖVÉNY kiküldött tájékoztató alapján, üzemeljék be a postán megkapott új CY (DVB-T2 szabványú) dekódert. Majd az üzemszünet után hangolják újra SZABADTARTÁSÚ tojójércék, tyúkok szál- a készüléket. A MinDig TV Extra adása már csak az új eszközzel lesz DIÓBELET, héjas diót, mogyorót veszek,CMY lítással eladók. 06/30/450-4386. elérhető az üzemszünetet követően. Kérjük ügyfeleinket, hogy a nevükre 99-88-99 kiküldött dekódert mindenképpen vegyék át üzemeljék be. A *393557* házhoz megyek! Kárpáti, 06/20/352-K szolgáltatáshoz az eszközt biztosítjuk, mely az Antenna Hungária Zrt. -es számot! TYÚKVÁSÁR barna fiatal tojótyúkok 440 9793. tulajdonát képezi. Ft/db március 7-én 7-9 óráig Kazincbar- *397200* Adjon fel apróhirdetést, cika állomás mellett, 11-13 óráig Ónod HA ÖN MINDIG TV NÉZŐ: DIÓBELET veszek, házhoz megyek 1000- A MinDig TV nézők az alábbi megyékben érintettek: vásártér. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, gyászhirdetést, *393602* 1600 Ft/kg. 06/20/5464-904. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Pest megye egyes részei. megemlékezést, *397624* Az üzemszünetet követően szükségessé válhat a dekóderek SZOLGÁLTATÁS újrahangolása. köszönetnyilvánítást FÁK szakszerű kivágása, sövényvágás, ALBÉRLETET KERES A fenti munkálatok ideje alatt csak a szükséges ideig szünetel a műsorsugárzás. és keretes hirdetést! bozótirtás, zöld hulladék elszállítása, fűka- DOLGOZÓ középkorú igényes pár hos�- Az újrahangolással és a dekóderekkel kapcsolatos további információ: szálás. 20/2677-676 - a MinDig TV weboldalán (www.mindigtv.hu/atallas) *383078* szú távra üres kiadó lakást keres, családi - a MinDig TV Extra weboldalon (www.mindigtvextra.hu) FAKIVÁGÁS! Nem dönthető, veszélyes fák - Call center számán: 1211 házrész is érdekel. 06/70/548-7782, - a DVB-T Infocsatornán: 99-es programhely kivágása garanciával, felelősségvállalás- sal. Tel.: 06-30-9982-178 (Bereczky Attila) 06/46/365-672 magyarország *374648* *394574* 398262 336276

A belépés 2020. március 4. K ingyenes! Tiszaújváros,

ZA Derkovits  Művelődési

Á llást keres? ÉS  Munkát váltana? Központ ÁLLÁS 9.00–16.00 óráig  BÖRZE L átogasson el az Akik biztosan ott lesznek: Joyson Safety Systems Hungary Kft. Robert Bosch Energy Észak állásbörzére! Bosko- Hidraulika Kft. and Body Systems Kft. Ipartechnológia Kft. Trenkwalder Magyarország Penny Market Magyarország Vodafone Magyarország Zrt. Spinto Hungária Kft. MAN Kft. AD Plastik Tisza Kft. Jabil Circuit Magyarország Kft. My HR Team Kft. GINOP-5.1.5-16-2017-00009 Remat Zrt. Együtt a munkavállalásért TS Hungaria Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Trans-Sped Kft . MPA System Kft. MÁV-Zrt. Colas Hungária Kft. MANITOX Kft. HSA Group MAGYARORSZÁG 380123

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 15 oldal Black Cyan Magenta Yellow 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ

16 Mozaik MAGYARORSZÁG

Névnap Évforduló Horoszkóp Időjárás Lujza, Károly, 203 éve született Arany János író, Március 2., hétfő Henrietta, Henrik, költő, műfordító, a Toldi szerzője A munka- Absa, Absolon, Magyar hoki Québecben hét némi idojaras.boon.hu Axel, Lél feszültséggel Kanada ad otthont a kezdődik, de Délelőtt még több helyen várható csapadék, majd nyugat, észak- tizenhárom éves ho- az önben felgyülemlett energiával kön�- nyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap. Aztán estétől délnyu- kisokból álló csapatok nyen megugorhatja a feladatokat, és gat felől újabb felhők érkeznek. Erős, néhol viharos lesz a déli, dél- máris a következő kihívás után nézhet. keleti légmozgás. 10–16 fokos tavaszi idő lesz. világjátékának. A bolygók nincsenek jó WASHINGTON. Québec tarto- hatással a mány fővárosa, Québec City kapcsolataira, február 14–25. között adott Napkelte: Holdkelte: ebbe a szűk környezete is beleértendő, otthont a nagyszabású ese- és az anyagi helyzete sem rózsás. 6:14 9:54 ménynek, amelyen több mint Holdnyugta: A Hold az ön Napnyugta: száz csapat vett részt. jegyében jár, 17:23 0:28 ettől ideges és 4°C Tardiék családostul meggondolat- 12°C – A tizenkét napos viadalon lan lehet, ezt tovább ronthatja a hátráló valamennyi földrész képvi- Merkúr a lassúságával. Ne döntsön ma seltette magát – mondta Tardi semmiben és ne kötözködjön senkivel, Attila egykori miskolci jégko- mert ön ma még a kákán is csomót keres. Encs Sátoraljaújhely rongozó, aki harminc éve az A Hold helyze-

Kazincbarcika Egyesült Államok fővárosának te ma önnek egyik elővárosában él. – Máté rengeteg Ózd fiam, aki már a tengerentúlon botlást okoz- hat. Főképpen kommunikációs, írásos További információ: született, amerikai színekben A Washingtonban élő Tardi Máté a torna jégszobra előtt FOTÓ: ÉM Tokaj koponyeg.hu munkákban számíthat akadályokra. MISKOLC szerepelt, és természetesen a feleségemmel, Erikával a volt a hangsúly. Ennek szelle- DVTK Jegesmedvék szlovák Munkáját helyszínen szurkoltunk neki. mében amerikai magyarként ligás szereplését, mint egykori élvezi, valami- Ezen a napon Washingtonból repülővel tet- jól éreztük magunkat Kana- Maci-tag nem tudom megta- lyen újításon nyilvántartott töri a fejét, de Tiszaújváros tük meg az 1000 kilométe- dában, csak a mínusz harminc gadni a múltamat. hőmérsékleti ez még kezdeti állapotban van. Persze res – mintegy 620 mérföldes fokos hőmérséklet zavart min- Québec Cityben egyébként Mezőkövesd rekordok: ami ott motoszkál a fejében, az rövid -25,2°C – távolságot. Hangsúlyozom, ket. Irigyeltük is az otthonia- két miskolci fiú, Oravecz időn belül megvalósításra kerül. Az ötlet 20,5°C hogy ezen a tornán senki nem kat, akik öt-tizenöt fokos téli Marcell és Trajcsik Dávid is remek, csak csiszolni kell még rajta. eredményhajhász céllal lép tavaszban sétálgattak az utcá- hokizott: a két ügyes csatár a jégre, a játékon, az élmény- kon. Egyébként a világjátékok Vasas gárdáját erősítette a ju- Ha saját vállalkozása szerzésen és a barátkozáson alatt figyelemmel kísértem a harlevelesek országában. KT van, lehető- sége nyílik a terjeszkedésre, és az ön szorgalmával Kedd Szerda Csütörtök Péntek Megér egy mosolyt minden bizonnyal sikerre viszi. Férj a feleségnek: A bolygók – Nem emlékszel rá, hogy melyik évben helyzete volt divat a miniszoknya, mikor minden miatt vissza- csinos csaj miniben szaladgált? utasítottnak 5°C 12 °C 3°C 8°C 0°C 8°C 1°C 9°C Feleség: és csalódottnak érzi magát. Sajnos TÁVOLABBI KILÁTÁSOK: Az elkövetkező napokban borongós időre – Nem tudom, melyik év volt, csak arra pénzügyei sem alakulnak jól. emlékszem, hogy akkor volt, amikor rá- van kilátás többfelé esővel, záporral. A szél megélénkülhet, helyen- Talán jöttél, hogy új szemüveget kell vegyél, ként viharossá fokozódhat. nagyobb mert a régivel már nem látsz elég jól. ORVOS-METEOROLÓGIA: A szél erős fejfájást okozhat. független- További viccek humor.boon.hu ségre vágyna a munkahelyén, mert úgy érzi, lassan megfojtja a sok szabály és elvárás, ami körülveszi. A legjobb, amit tehet, ha megosztja észrevételeit a főnökével. Zenebonával űzték a telet Ma jobb, ha kissé Összegyűlt a falu apra- visszafogja ja-nagyja, hogy mulat- magát, mert felesleges zűrzavart okozhat. Valahogy sággal kergessék el a ma túlságosan az érzelmei vezetik, téli hideget. kevésbé meggondolt. Olyan BÜKKARANYOS. Vidám farsangi lesz a mai forgataggal indult a szomba- napja, amilyet ti VIII. Bükkaranyosi Télűző teremt magának. Ha valakinek a társaságát Mulatság, amiből a környék- végképp nem viseli el, akkor itt az ideje, ről származó fiatalok és az hogy ezt jelezze. idősebbek is kivették a ré- szüket. A gasztroudvarban Hajlamos pálinkamustrával a szomju- lehet arra ma, hogy kat, házi ételekkel pedig az csak azokat a éhüket csillapíthatták a ven- Az idősek egy kabaréjelenetet adtak elő FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS www.boon.hu tényeket ismerje el, lássa be, amelyek dégek. A gyermekek számára További képek alátámasztják az ön koncepcióját. meseszínházat és arcfestést ból is eljöttek ma hozzánk, kát is kóstolhatott – mondta és videók Igyekezzen a harmóniát visszaállítani. kínáltak föl. ahol szintén plakátoltunk. A Kiss Márton konferanszié, az Pénzügyi – Településünk lakossága Bükkaranyosi­ Általános Isko- iskola tanítója. – Az idősklub gondjai ezerötszáz fő körül mozog, la diákjai és tanárai léptek föl tagjai éppen most egy kabaré- Anna sportos és egészséges lehetnek, és a maihoz hasonló ren- az előbb a jelmezversenyen. jelenetet adnak elő a színpa- Anna 21 éves tiszalúci lány. Szereti a sportos és egészséges ami miatt dezvények tartják egyben a Közben bárki benevezhetett don. A gyerekeknek a Vukot életmódot, vigyáz a vonalaira. Családjával minden hétvégén a spórolás módjain gondolkodik. Ha helyi közösséget, de bízunk a forraltbor-készítő vagy a mutatják be a művelődési ház kirándul valamerre. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN nagyon nagy a baj, talán ideje lenne egy benne, hogy Harsány irányá- süteményversenyre, és pálin- előadótermében. DA pénzügyi tanácsadóhoz fordulnia.

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Február legjobbját keressük Szívesen állnál a magyarország megyei napilap Olvasóink szavazata immáron több évada tart: a BOON a miskolci színházban fotósának kamerája elé? dönt a megtisztelő hó- Borsod Online (www.boon. látható valamelyik előadásra. nap előadása címről. hu) címoldaláról érik el a Februárban Verdi Don Car- Jelentkezz felületet, ahol szavazhatnak los című operáját Keszég MISKOLC. A hónap előadását és ahol összefoglalhatják a László rendezésében mutat- nap lányának! keressük a 2019–2020-as véleményüket. Az itt közölt ták be, Dosztojevszkij Ördö- szezonban is – olvasóink észrevételekből, megjegyzé- gök című regénye nyomán szavazhatnak: a Miskolci sekből rendszeresen szem- Béres Attila rendezett elő­ Nemzeti Színház melyik pro- lézünk. adást. Ibsen A vadkacsa című dukciója érdemelje ki ezt a A szavazók között havonta művét Rusznyák Gábor ültet- címet. A kezdeményezésünk öt páros belépőt sorsol ki a te át mai környezetbe. ÉM

A család szeme fénye Küldj magadról egy teljes alakos „Szeretnénk, ha bekerülne a képe az újságba kis kedvencünk- fotót a [email protected], nek, Juniornak, aki a család szeme fénye” – írta Darab Diána mindenképp add meg a neved és olvasók Mezőcsátról. Kívánsága teljesült. A kis kedvenc Junior a telefonszámod is, hogy fotósunk képe itt díszeleg az oldalon. FOTÓ: OLVASÓNK KÜLDTE fel tudja venni veled a kapcsolatot. 923128 HIRDETÉS

ESZAK C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 16 oldal Black Cyan Magenta Yellow